You are on page 1of 19

MAGUS Kalandozok.

hu

Feketevölgy

MAGUS kalandmodul 3-5. legbátrabbak is remegve roskadtak


szintű kalandozóknak össze. Saját magát istenné
nyilváníttatta, s szerte a birodalomban
Van Yneven egy különös hely, templomokat emelt saját tiszteletére,
amit az Istenek elfelejtettek. Nem ahol a kijelölt papoknak naponta
képletesen, hanem szó szerint. De imádkozniuk kellett hozzá. Nyolc
lássuk a történetét: évesen került trónra, nem csoda hát, ha
Majd nyolcszáz éve már, hogy kényúr lett belőle, aki sértett gyermeki
Feketevölgyben, ami egy kelet – önérzetét hasztalan próbálta
nyugat irányú völgy a Kráni hegység halálsikolyokkal gyógyítani. Kevés
bércei közt, Eriontól jócskán délre, crantai boszorkányherceget ismernek
túlságosan is közel a Fekete Határhoz, név szerint a hetedkori
szóval hogy egy feketevölgyi pásztor, történettudósok, de egyikük Ichtios,
aki egy hegyi legelőn terelgette akit saját testőrei gyilkoltak meg, majd
kecskéit, valami furcsát vett észre a hűlő testét egy harci szekér után
nem messze folyó gleccserpatak kötötték, s végigvonszolták Croton
völgyében. Mintha egy jégdarab utcáin, a nép szívből jövő éljenzése
makacsul ellenszegülne a simogató mellett. Mivel a boszorkányhercegek
napsütésnek, és nem volna hajlandó olyan negyven felé szokták volt
elolvadni. Hirtelen valami vibráló – elkészíteni álomkristályaikat, senki
zümmögő éteri dallam zengett fel, és a nem gondolta volna, hogy a tizenkilenc
kristály belsejében furcsa fények éves Ichtios már régesrég rendelkezik
kezdtek villódzni. Kecskeszagú ilyennel, egy eldugott kis hegyi
Godofréd, a pásztor kíváncsian kápolnában, amit saját dicsőségének
közelebb lépett a furcsa tüneményhez, szentelt. Hihetetlen mázlija volt, mivel
hisz még soha életében nem hallott halála után órákkal megrohamozta
Álomkristályokról… templomait a feldühödött tömeg, s
Ichtios olvadt ki ekkor a mindet porig is rombolta, az egy
gleccserből, egy néhai crantai feketevölgyit kivéve. Ez ugyanis
boszorkányherceg, aki majd messze a hóhatár fölött helyezkedett el,
tizennyolcezer évnyi Álomkristály – s a két itteni pap egyszerűen itt hagyta
lét alatt egy hangyányit megváltozott. a kis kápolnát, a helyieknek meg
Annak idején hatalmas volt, valahogy nem akaródzott olyan
könyörtelen, és hírhedetten kegyetlen. magasra mászni, hogy aztán odafent
Lelkek ezreit tépte darabokra még a templomrombolás fárasztó
mágiájával, számlálatlanul küldte gyönyöreinek is áldozzanak.
ellenségeit, és saját alattvalóit
kínzókamrába, s neve hallatán a
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

Így a feketevölgyi templom szép lassan feledésbe beszélhetne vele, és jobb belátásra téríthetné, és
merült. Teteje megrogyott, falai omladozni kezdtek, megmagyarázhatná neki, hogy az erőszak nem
majd egy különösen heves földrengés utáni lavina az megoldás, az ember- izé Ilouquidáldozat pedig
egész épületet belesodorta egy gleccserbe. Eleinte még kevésbé. Ő volt a legjobban meglepve,
Ichtios egyre növekvő türelmetlenséggel várta, amikor kiderült, hogy ez ő, és derék imádói
mikor téved már arra valaki, hogy átvéve fölötte az tiszteletük jeléül a mocsarakban élő Illouquidek
irányítást, megint élhessen, de miután belefagyott a levágott fejeit hordták elé áldozatul.
gleccserbe, és nem volt túl sok esélye, hogy majd’ Feldühödött, majd azonnal meg is rémült, hisz a
százméternyi jégtakaró alatt valaki is rátalál, hirtelen felbuzgó harag egykori önmagát
elgondolkodott helyzetén. Évezrednyi töprengés a juttatta eszébe, akiről azt hitte, örökre maga
jég süket csöndjében elég volt hozzá, hogy a dacos mögött hagyta. A pásztor felkiáltott
gyermek végre fölnőjön, és belássa egykori hibáit. fájdalmában, ahogy Ichtios az agyába túrt, és
Századévekre teljesen elborította egy addig teljesen előráncigálta emlékei közül az igazságot.
ismeretlen érzés, a bűntudat. Sokáig azt hitte, jobb Amióta kikerült a gleccserből, Ichtios senki
lenne, ha egy újabb földrengés eltörné a kristályt, és agyában sem nyúlt olyan emlékekhez, amiket
megszabadítaná szenvedéseitől, hisz amilyen az nem önként kínált fel. Hamar kiderült, hogy
kegyetlen volt annakidején másokkal, most épp oly Kecskeszagú Godofréd, mint megtaláló, és mint
kérlelhetetlenül vádolta saját magát. Ám lassacskán önjelölt próféta egy csinos kis teokráciát
új érzések szivárogtak hozzá, a türelem, a megértés, rendezett be Feketevölgyben, önmagával, mint
az elfogadás, s végül a megbocsájtás. Igaz, hogy főpappal az élen, és rabszolgaszerző háborúkat
kicsit groteszkül hangzik, hogy a bűnös indított a békés Illouquidek ellen. Mire amazok
megbocsájtott saját magának, de ő ekkorra már is védekezni kezdtek, és jelenleg épp totális
régesrég túl volt olyasmiken, mint a képmutatás, háború folyik a két falu közt. Ichtiost
vagy az alakoskodás. Megbékélt saját magával, s elkeserítette ugyan a dolog, de azért nem
felfedezte a harmóniát. Évezredekig feküdt így, ám hagyta ennyiben. Azonnal megrendszabályozta
előbb – utóbb vége kellett, hogy szakadjon ennek a elkanászodott népét, majd megpróbált beszélni
boldog állapotnak, hisz ha lassan is, de a gleccserek az Illouquidekkel is. A főkolomposok testét
is mozognak. Ichtios egyre közelebb került ahhoz a erőszakkal elfoglalva békekövetként ment az
ponthoz, ahol a gleccser elolvad, s jéghideg vizű Illouquidekhez, elsőként természetesen a
patakként folytatja pályafutását. Szemek és fülek főpappal Kecskeszagú Godofréddel kezdve. Az
híján csak a környezetében felpislákoló első négy követ meghalt. Az ötödiket
tudatmorzsákból szerezhetett tudomást róla, hogy megcsonkították, a hatodik épségben hazaért, és
kikerült a jég szorításából. Pásztorok találták meg, s elhozta a Mocsári Nép békeajándékait, egy
velük telepatikus úton kommunikálva szerezte első kosár szárított halat, egy hínárból font palástot,
benyomásait erről az új világról, ami olyannyira és egy fából faragott, teknőcpáncéllal ékesített
más, és mégis annyira azonos azzal, amit ő valaha koronát.
ismert. A kézenfekvő megoldás persze az lett volna, Ichtios szerette volna, ha népe – mert már
ha elrabolja valamelyik pásztor testét, és így fedezi úgy gondolt Feketevölgy lakóira mint az ő
föl a völgyet, de a lény, amivé a hosszú rabság alatt népére – tanul mások hibáiból, és tanítani
vált már elborzadt attól, hogy esetleg ártson kezdte őket. Beszélt nekik az előítéletekről, az
embertársának. Először a pásztorok istenként agresszióról, a gyűlöletről, a gyilkolásról, a
tisztelték, s ő úgy vélte, hogy ez csak egy ártatlan kegyetlenkedésről, és nem tagadta azt sem,
hóbort, így nem tett ellene semmit. A pásztorok hogy valaha maga is ezek szerint élt. Beszélt
építettek fölé egy kunyhót, és mindenféle apróbb nekik ezen érzések feleslegességéről, és
áldozati ajándékokat hordtak elé. kártékonyságáról. Ők hallották, és belátták
Egy nap az egyik pásztor, amint szavai igazát. Aztán beszélt nekik a
„beszélgettek” egy érdekes képet villantott föl előtte, megbocsájtásról, a szeretetről, az elfogadásról,
egy apró fakunyhót, benne egy kristállyal, a nyíltságról, a türelemről, a békéről, s a
körberakva rothadó Illouquid – fejekkel. meg is harmóniáról. Ők hallották, és belátták szavai
kérdezte, merre van ez a kegyetlen kolléga, hátha igazát. Aztán beszélt nekik az istenekről, akik

2
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

kicsinyesek, könyörtelenek, az embereket ősrégi Sogron – templom. Senki oda sem bagózott rá
sakkfiguraként tologatják saját ködös sokáig, hisz minek is mentek volna oda. Míg aztán
céljaik érdekében, és megrontanak mindent, egy négyszáz évvel ezelőtti napon hatalmas villám
amihez csak hozzáérnek. ők a háborúk okai, vágott a romokba, üvegessé olvasztva mindent, ami
ők választják el egymástól az embereket, ők csak maradt az egykori templomból. egy ideig
vernek éket testvér és testvér közé. izgatott találgatások folytak arról, vajon mi lehetett
Feketevölgy népe hallotta, és megértette ez a jelenség, és miért volt, de aztán abbamaradtak,
szavai igazát. ezek után beszélt nekik az mivel minden csoda három napig tart. Nem is vettek
emberről, a belső erőről, a harmóniáról, a észre semmi változást sem, amíg valaki szét nem
békéről, és a nyugalomról. Ők hallották, és tépte az egyik lápi tanya lakóit. Sokat nyomoztak,
belátták szavai igazát. míg végre kézre kerítették a tettest, Micu bá’t, akit
Ezek után bejelentette, hogy épp egy hete temettek el. Gyorsan elégették, és nem
hamarosan vándorútra indul majd, hogy fordítottak rá több figyelmet, hisz Yneven olykor
még jobban vezethesse népét, s hogy minél megesik, hogy valaki visszatér. Azonban itt nem
jobban megismerje a világot maga körül. olykor – olykor esett meg ez, hanem innentől kezdve
Addig is, míg a kristályban újra fel nem minden egyes halott borzalmas élőholtként tért
gyúlnak a fények, éljenek tanításai szerint, vissza, senki sem nyugodott békében a hegyi temető
és ne csüggedjenek. Majd alkut kötött egy, neki készített rácsán. Feketevölgyet szinte
a déli bérceken átvergődött renegát Kráni elárasztották az élőholtak. Nem is ez volt a
fejvadásszal, összeolvadtak, s elhagyták a legrosszabb, hisz csak elenyésző hányaduk vadászott
völgyet. A következő ötven évben emberekre, hanem, hogy ezek mint kiderült nem
bebarangolták egész Ynevet északtól délig, csak egyszerű tudatlan zombik voltak, amiket valami
kelettől nyugatig. Ichtios varázstudománya, mágikus zavar feltámasztott, hanem valódi,
és Kelmar (ő volt a fejvadász) képességei teljesértékű, lélekkel bíró élőholtak, akik teljes
segítségével nemcsak, hogy túlélték ezt a egészében megőrizték egykori személyiségüket. A
hihetetlen utat, de sikerült elérniük, hogy helyzet kezdett kritikussá válni, ahogy egyre több
egyetlen hatalom sem figyelt fel rájuk, Elveszett (így nevezték ezeket az élőholtakat)
szinte észrevétlen járhatták be a kóborolt a hegyekben, a pásztorok lassan nem
birodalmakat. Közben összebarátkoztak, mertek kimenni a kecskékkel, visszahúzódtak a
olyannyira, hogy Ichtios készített lápvidékre, de ez sem segített, hisz igaz, hogy csak
Kelmarnak egy saját álomkristályt, amit kevés élőholt őrült meg, és támadt emberekre, de az
hazaszállíttattak Feketevölgybe, s Ichtiosé isépp elég volt a helyieknek, akik bár harcedzettek
mellé állíttattak az időközben felépült voltak – hisz innen nem esik messze a Fekete Határ,
sziklatemplomban. Mikor Kelmar teste még ha járhatatlan bércek nehezítik is az utat – de az
végleg meghalt, – hetvenvalahány évesen, Elveszettek ellen nem sokat tehettek. Nem segített a
végelgyengülésben – hirtelen felizzottak a helyzeten Ichtios megfigyelése sem, miszerint az
kristályok, s Feketevölgy népe örvendezett, elpusztított élőholtak lelke nem lel nyugalmat,
hisz tanítójuk hazatért, s hozott magával hanem sikoltozva szétszakad, és örökre
egy új prófétát is. megsemmisül. Hogy ölhetné meg az ember végleg
Ichtios kedvtelve nézegette népét. és visszavonhatatlanul a saját apját, vagy nagyapját?
Nem lettek teljesen ateisták, hisz elfogadták Feketevölgy lakossága az Illouquidekkel együtt is
az istenek létezését, de nagy ívben tojtak alig éri el a 70.000 főt, itt jóformán mindenki ismer
rájuk. Az egész völgyben nem akadt mindenkit.
egyetlenegy hívő sem, nem volt egy szál Ichtios és Kelmar is egy – egy önként
templom, egy oltár se, sőt, gondolataikat jelentkező testét elfoglalva indult el válaszok után.
sem vesztegették a haszontalan églakókra, Számlálatlan pap, bölcs, halottlátó, jós, sámán
jól megvoltak magukban. teológus, varázsló, meghallgatása után jutottak a
De mint minden aranykornak, ennek a riasztó következtetésre: Az istenek elfelejtették
boldog állapotnak is hamar vége szakadt. Feketevölgyet. Nem megátkozták, hanem tudatosan
Az egyik hegyoldalban omladozott egy kitörölték halhatatlan elméjükből a völgy

3
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

létezésének tényét. És emiatt Feketevölgy a kerülhetnek, és egy amolyan közös tudat félét
magasabb síkokon nem része az Elsődleges Anyagi alakítanak ki. Szabadon áramlottak köztük a
Síknak. Ugyanúgy ki – be lehet járni a völgyből, képek, hangok, egyéb érzékszervi benyomások,
mint eddig is, de a völgy határain belül megszakad érzelmek, gondolatok, egyszóval minden. Ezt
az Örök Körforgás. Az itteniek lelke nem kerülhet nevezik a helyiek Álomnak. Ez még nem lett
be a lélekvándorlás megszakítatlan folyamatába, volna baj, de kiderült, hogy a lelkek szeretnek
tehát megreked az anyagi testben, és azt ilyen itt lenni, és még egyáltalán nem sietnek
gusztustalan létre kárhoztatja. visszatérni a reinkarnáció magasztos, ámde
Ichtios teljesen magába roskadt, hisz az ő félelmetes körforgásába. Az egyre szaporodó
eretnek tanai miatt bűnhődik népe. Azonnal kövek egész mini – mennyországot alakítottak
megoldást próbált keresni. A legnyilvánvalóbb az ki maguknak, ami egyre szebb lett, ahogy egyre
lett volna, ha a haldoklókat kiviszik a völgyből, többen költöztek be. Valami olyasmi alakult itt
hogy odakint haljanak meg, hogy békét ki, mint az Antiss, az álmok síkja. És ha
találhassanak. Ez elméletileg működik, gyakorlatilag valamelyik lélek belefáradt a nagy nyüzsgésbe,
azonban a haldoklók általában nem bírták ki a majd’ egyszerűen kivitték a völgyön kívülre, és
kétszáz mérföldes hegyi utat, és még a völgyben megtörték a lélekcsapda varázsjel vonalait,
elpatkoltak. Minden jobb meggyőződése ellenére szabadon eresztve ezzel a lelket.
papokkal is konzultált, rengeteg isten papja jött el Jelenleg ez a helyzet Feketevölgyben.
körülnézni, de mind – mind csak a vállát vonogatta. Azonban van hogy hiba csúszik a
A völgyben semmilyen isteni eredetű mágia nem számításokba. Évente hatvan – hetven élőhalott
működik. Ha valamilyen papi keresőmágia célpontja így is terem, hisz igaz, hogy a völgy minden
itt rejtőzködik, a mágia eredmény nélkül foszlik szét, lakójának a nyakában ott függ a személyes
a völgyben a papok minden hatalmukat elvesztik, az lélekcsapda varázsjele – Lélekkőnek hívják – ,
istenek követei nem hajlandóak belépni a területre. de például az ide érkező utazóknak rendszerint
Végül nagy nehezen rájöttek egy amolyan nincs (nem mintha olyan sokan érkeznének), és
félmegoldásra: Minden haldoklónak készítettek egy van, hogy a helyiek is elhagyják a sajátjukat. ez
személyre szóló, lélekcsapda varázsjellel felruházott leginkább gyerekekkel szokott előfordulni, hisz
drágakövet, amit egy bőrszíjról lógó szütyőben ők hajlamosak elhagyni a bőrszütyőt, vagy
akasztottak a nyakába. Az ötlet fényesen bevált, a otthon felejteni, vagy egymás közt
holtak lelkét a kő azonnal magába szippantotta, a elcsereberélni, meg ilyesmi. Így jelenleg a
testek békében pihentek, s az eredeti terv szerint hegyekben élő Elveszettek 90% -a 14év alatti
lazán ki lehetett őket szállítani a völgyből, gyerek. (mármint halálakor 14 alatti) Az
kényelmesen, akár csoportosan, majd a völgytől elveszettek lelkeit nem nagyon lehet
biztonságos távolságban meg lehetett törni a megmenteni, mivel csak egy módon lehet
varázsjelet, kiszabadítva ezzel a lelkeket. Azonban kiszabadítani testük börtönéből: ha levágják
nem várt komplikációk jöttek elő. Mivel a köveket őket. Az pedig kockázatos, lévén,hogy a lélek
Ichtios és Kelmar sziklatemplomában raktározták, hajlamos ettől a második traumától végleg
hamar kiderült, hogy a kövek lakói Ichtiossal, szétfoszlani, illetve a lelkek befogása sem
Kelmarral, valamint egymással is símán kapcsolatba egészen megoldott.

4
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

telepedtek le, és igencsak megszelídültek, az


1-Tó Illouquidektől megtanultak halászni, ezenkívül a
2-Nádas falujukat is védik az esetleg megőrült illouquid
3-Tőzegláp Elveszettektől, tisztes zsoldért cserében (Ez
4-Út leginkább hal, és különböző használati tárgyak
5-Patak (kötelek, kosarak, házak, csónakok, miegymás)).
6-Gleccser Feketevölgyben egyetlen szervezett katonai
7-Kővár ereje a Csuklyások. Ezek amolyan polgárőrök,
8-Illouquid falu akiknek egyetlen feladata az őrült Elveszettek
9-Ork falu levadászása. Épp ezért csuklyát hordanak, két apró
10-Sziklatemplom szemnyílással, hogy elrejtsék szégyenüket, amiért
11-Szőlőteraszok saját rokonaikat öldösik. Amióta beköltöztek az
orkok, ők adják a Csuklyások 80%át. Mivel így a
Egyszóval ez Feketevölgy, aminek teljes ork népesség elég jól elfoglalja magát
hangulatára erősen rányomja a bélyegét az (Csuklyás, az Illouquid falut védi, őrjáratozik,
utóbbi 400 év története. Sok családnak van halászik) meglepően békésen éldegélnek errefelé.
valakije az Elveszettek közt. Éjjelente néha Na meg számukra hihetetlen vonzereje van a
látják is őket mozgolódni a hegyi halhatatlanságnak, hisz az ő lelkük egyébként
ösvényeken, vagy a lápban. Néha, nem elpusztulna a halál pillanatában, de így, hogy ők is
tudni miért, tüzeket gyújtanak, körülülik, és kapnak lélekköveket, elérték az általuk legjobban
kísérteties hangon vonyítanak hozzá. vágyott tényleges halhatatlanságot. Épp ezért az
Lássuk részletesebben az egyes orkok bármit megtennének, hogy megőrizzék ezt a
helyszíneket: titkot, hisz ők csak egy nem túl népes
párianemzetség, akik itt saját törzset alapítottak. De
Orkok mi lenne, ha ennek a helynek a híre eljutna más
törzsekhez is, olyanokhoz, akiknek vadász, és harcos
Egy olyan száz éve befogadtak egy – nemzetségeik is vannak? Egy év sem telne bele, és
ork pária nemzetséget, akik a tó partján őket simán kiszorítanák innen. Épp ezért minden, a

5
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

Feketevölgy hírének terjesztésére irányuló kísérlet azonosságtudatát, és udvari orkokhoz hasonló


az orkok heves ellenállásába fog ütközni.Épp ezért csürhévé zülljön. Ugyan kinevezett pár
szokták az esetlegesen dél – délkelet felől jövő „Énekmondót”, akik szorgalmasan „gyűjtik”
vándorokat, főleg az orkokat rövid úton eltenni láb (legtöbbször inkább kitalálják) a Teknős törzs
alól, nehogy véletlen elvigyék a híreket a Fekete legendáit, de ezek nem igazán vetekedhetnek az
Határon túl lakó fajtársaiknak, hisz kinek hiányozna igazi ork énekmondókkal, és nem
egy kráni hadjárat? Ezenkívül habozás nélkül változtathatnak a tényen, hogy a Teknősök
széttépnek bárki mást is, aki rájött a lélekkövek legendáinak nagy része elveszett. Népe bölcs
titkára, és van elég botor hozzá, hogy ezt az orkok vezérnek tartja a 43 éves, agg törzsfőt,és nagy
tudomására hozza. valószínűséggel halála után legidősebb fiát
Még egy érdekesség: Az ork gaugok nem teszik majd törzsfővé, akiben újjáéledtek apja
kapnak lélekkövet. Az apák szerint teljesen erényei.
fölösleges volna az élő Ősök közé olyan porontyokat „Miért lennék elégedetlen? Itt van hús,
engedni, akik még nem bizonyították kellően az van harc, és még az ősök is tovább élhetnek,
élethez való jogukat. Az Elveszettek közt még sincs mint ahogy az a magunkfajtának megadatott.”
egy ork sem, hisz halálukkor az ő lelkük „Az Elveszettek? Miért izgatnának?
megsemmisül, így belőlük sohasem lesz Elveszett. Erősek, az igaz, gyorsak is, nehéz is levágni
Talán ez a völgybéliek legnagyobb mázlija, hisz őket, de akkor is csak emberférgekből lettek,
nem sokan tudnának megállni egyélőhalott ork előtt, azokkal meg csak elbánunk valahogy.
hát még ha falkába verődnének! Állandó őrjárataik Szerencse, hogy mi nemígy érünk véget. Pár
cirkálnak a völgyet délről határoló hegygerinc (a ezer ilyen ork harcossal kiverhetnénk egy egész
Tarajos) túloldalán, akik a fentebb említett harcos – nemzetséget a Külső
kíváncsiskodókat hivatottak elriasztani. Figyelik a Tartományokból.”
völgybe vezető egyetlen utat is, és a lélekköveket „Harcolni az emberekkel? Hogy
hozó kereskedők karavánjait több napi járóföldről gondolod. Ők éltetik atyáinkat a bűbájos
követik, gondoskodva ezzel az áru biztonságáról. kavicsokban! Ők tartják fenn az Álmot! Ne
Összességében véve boldogok, hisz a megvadult találd már ki, hogy veszélyeztetem Élő
Elveszettek, és a Kránból nagyritkán áttévedő Őseimet! ”
fenevadak, miegymások kellő harcolnivalót adnak a
törzsnek. Illouquid falu
KM: Az orkok veszélyesek! Ezt éreztesd is a
játékosokkal. Ez nem valami keresztényi egység a Az emberek csak Mocsárnépnek hívják
közös szeretetben, hanem kőkemény az Illouquideket, amit ők nem bánnak, hisz
szükségszerűség. Nem szívesen beszélnek meglátásuk szerint jól illik rájuk a név. Elég
idegenekkel, és nem igazán szoktak segíteni sem zárkózottak, és szemérmesek valamiért nem
nekik. Az idegen orkokat pedig ha lehet, még jobban nagyon szeretnek közösködni a völgyet lakó
utálják. Ha pedig az idegen egy ork törzs vadász, többi két fajjal. A Mocsárnépnél tabu saját
netán harcos nemzetségéből származik, szinte biztos fajtársat ölni, és ők a tabut kiterjesztették az
az azonnali, rút halál. Illouquid Elveszettekre is. Így hamar halomra
Fontosabb Njkk: ölte volna őket az a pár elborult elméjű
elveszett, ám ők alkut kötöttek a Teknős
Feketelábú Garouk, törzsfőnök törzzsel, akik némi anyagi javadalmazás
fejében megvédik a falut. A Mocsárnép tagjai is
Sok szempontból könnyebb helyzetben van, Elveszettekké válnának haláluk után a
mint egy igazi ork főnök, de sok szempontból Lélekkristályok nélkül, így elég keményen kell
nehezebben is. Egyetlen nemzetséget vezet csak, dolgozniuk, hogy minderre előteremtsék az
amiben nincsenek se sámánok, se énekmondók. Így anyagiakat. Főbb exportcikkük a hal, amivel ők
a nemzetségen belül gyakorlatilag nincs belső látják el Kővár lakóit, illetve a teknőspáncélból
hatalmi harc, ám évről – évre keményen meg kell készült gyönyörű ékszerek, valamint a
küzdenie, nehogy népe teljesen elveszítse teknőstojás, ami igen keresett, és drága

6
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

csemege, bár elég nehéz megoldani a boszorkánymester. Még senki előtt sem fedte fel
szállítását. Mivel természetüknél fogva hatalmát, amolyan utolsó adunak tartogatja. Van 10
békések, az ő Elveszettjeik jóval kevésbé – 20 híve is, akik titokban visszatértek a régi
hajlamosak megőrülni. Mindazonáltal valláshoz. A falu lakói leginkább csak
minden Elveszett emlékére faragott megmosolyogják őket.
kopjafával jelölt jelképes sírt készítenek, „Az Elveszettek is azért lesznek, mert megtagadtuk
amit elégetnek, ha az adott Elveszettet a Mélyben Alvót. Csak az ő segítségével vethetünk
elpusztítják. A mocsári falu szélén rengeteg véget a hideg pestis tombolásának.”
kopjafa áll, mondhatni nyugtalanítóan sok. „Vannak barátaim. Nagyhatalmú barátaim, és
KM: Az Illouquidek nagyon vannak támogatóim a népemből is. Ha esetleg valaki
visszahúzódóak. Senkivel sem érintkeznek változtatni akarna ezen az áldatlan állapoton,
szívesen, mindazonáltal békések. biztosra veszem, hogy az Illouquidek nagy része
Fontosabb Njkk: mellénk állna, sőt, komoly támogatást kaphatnánk az
orkoktól is.”
Ezüst Helms, törzsfőnök
Emberek
Csendben vezeti népét, akik ugyan
még egy hangyányit bizalmatlanok vele Kővár a völgy embervárosa. Nevével
szemben, hisz apja halála, és az ő vezéri ellentétben nincsenek falai, vagy egyéb védművei.
székbe kerülése óta még csak három év telt épp elég védelmet jelent a Teknős törzs, a
el, de úgy tűnik képes lesz elvezetgetni hegyekben, és a lápban kóborló Elveszettek, na meg
népét. Feketevölgy veszett híre, hogy senki se akarja
„Nekünk jó itt. Nem háborgatnak, és megtámadni. Inkább csak olyan városka, hisz alig
elég jól meg is élünk a lápból. Kívánhat van húszezer lakosa. Az itteniek fő foglalatosságai a
valaki ennél többet?” kecskepásztorkodás, a tőzegkitermelés (a tőzeget
sok mindenre lehet használni, tüzelőanyagnak,
Pikkelyes Dottir, sámán szigetelésre, trágyának, meg még vagy ezer
felhasználása létezik a szűrőtől a pelenkáig), és a
Ő az egyetlen őslakos pap kovácsmesterség.
Feketevölgyben. Amikor az istenek A tőzegbányászok érdekes munkát végeznek.
elfelejtették a völgyet, a maroknyi, ősei Elhalt tőzegmoha – kockákat vágnak ki a lápból,
vallásához még ragaszkodó, és az Iszapban ezeket kirakják száradni, majd befuvarozzák
Lakozót tisztelő Illouquid is elpártolt a Kővárra. Ennek egy bökkenője van, hogy
sámántól, hisz hiába szólította a Mélyben gyakorlatilag az egész nyarat kint töltik a tőzegláp
Alvót, semmit sem tehetett az elharapózó mélyén. 10 – 15 fős csoportokban dolgoznak, és
őrület ellen. Azonban az akkori sámán erős sosincs túl messze jobbjuk a fegyverüktől. Ugyebár
esküvéssel fogadta, hogy akkor sem hagyja a láp zsombékokból és semlyékekből áll, és a nap
kiveszni a vallást, és fogcsikorgatva nagy részében köd lepi be, úgy kb 11 től 3 ig szokott
kitartott hite mellett. A mai napig is valamicskét feloszlani a tejfölsűrűségű pára,
sámánként funkcionálnak utódai, bár egyébként a látótávolság méterekre rúg. Nem
jobbára csak a füvek – fák – hínárok alapos véletlen, hogy a bomlott agyú Elveszettek legtöbb
ismeretét fordíthatja a törzs javára. áldozata tőzegbányász. Nyilván nem csinálnák ezt a
Dédelgetett terve, hogy egy nap átveszi az munkát, ha nem lenne rajta tisztes haszon. Így is
uralmat a törzs felett, és visszatéríti őket van, hisz a völgy oldalai túl meredekek ahhoz, hogy
Iszapban Lakozóhoz, aki cserében biztosan említésre méltó erdő nőjön rajtuk, inkább csak
fölemeli átkát a völgyről. Nem is ez teszi amolyan törpefenyőkkel lazán telehintett füves –
igazán veszélyessé, hanem hogy titokban zuzmós sziklaoldalak, nagyon vékony talajréteggel.
összeszűrte a levet a három Kővári Így a völgyben élők a hosszú és kemény tél alatt (A
boszorkánymesterrel, és segítségéért völgy elég mélyen fekszik, tehát itt egyébként
cserébe kitanították, így most már 3. szintű kellemes lenne az idő, ám télen a megélénkülő

7
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

nyugati szelek csontig hatoló hideget hoznak a Az emberek errefelé mind


völgybe a Krán – hegység bérceiről.) a barátságtalanok, és mogorvák az idegenekkel.
tőzegbányászok munkájának gyümölcsére vannak Nem fogadják őket egykönnyen a bizalmukba,
utalva. és nem igazán beszélnek senki idegennek az
A pásztorok nem túl izgalmasak, kecskéket Elveszettekről, a Sziklatemplomról, vagy a
legeltetnek a hegyoldalakon. Lélekkövekről, és legfőképpen Ichtiosról,
A kovácsok a legtitokzatosabbak a völgy lakói illetve Kelmarról. Épp ezért van, hogy a
közül. Egy titkos eljárással, amit féltékenyen völgyben élő kevés külhoni nem igazán tudja,
őriznek, valamilyen fekete filmréteget bűvölnek a mi folyik körülötte.
pengékre, és amíg ez a pengén van, az túlütés nélkül KM: Kővár a legfőbb hangulatelem a
is azonnal ÉP sebzést okoz az élőholtaknak, a modulban. Az itteni emberek kívülről sötétek,
fegyver eredeti sebzésének felével egyenértékűt. mogorvák, szófukarak, de ez nem jelenti, hogy
(Magyarul fegyver, sebzés kidob, eloszt kettővel, ezt eredendően ilyenek. Ők is épp úgy szeretnek
egyből ÉPben) Ezen tulajdonságát a fegyver addig vigadni mint bárki más, bár mondjuk az igaz,
tartja meg, amíg rajta van a fekete filmréteg. (Ez hogy kevesebb lehetőségük van rá, mint bárki
olyan heti 2 harcot számolva kb 1 év. Gyakoribb másnak. Azonkívül az idegenekkel szemben
használatnál értelemszerűen csökken ez az bizalmatlanok. Az ő meglátásuk szerint minden
időtartam, ritkább forgatás esetén pedig növekszik. nyomorúságuk abból fakad, hogy a külvilág
Ha tulajdonosa nem használja a pengét, a filmréteg egyszerűen nem képes elviselni, ha valaki más,
érintetlen marad akármeddig.) Érthető okokból ezek mint a többiek. A külvilágiakat csak nem
a kardok, tőrök, csatabárdok igen keresettek, és kedvelik, de az istenek papjait leplezetlenül
csengő arannyal fizetnek értük a messziről jött megvetik. Ami hozzátéve, hogy a völgyben
kereskedők. Még soha senki sem jött rá, mi lehet a nem működik a papi mágia, elég komoly
titkos módszer, amivel a pengéket kezelik, pedig hátrányba hozhatja a pap karaktereket.
elég egyszerű. A fekete réteg egy olyan ember vére, Fontosabb NJKk:
akinek a gyermeke az Elveszettek közt van, és amit
egy egyszerű kis rituáléval rágőzölnek a fegyverre. Cicomás Godofréd
Ettől lesznek ezek a kardok ilyen hatalmasak, a
szülő fájdalmából táplálkozik az erejük. Annak a bizonyos Kecskeszagú
Folyik a déli lejtőkön némi szőlőművelés is, de Godofrédnek egy igen késői leszármazottjáról
az nem túl jelentős, mivel a készterméket nagyrészt van szó, aki azonban nem igazán emlékeztet
helyben fogyasztják el az emberek, vagy az orkok nevezetes ősére. Gúnynevét onnan kapta, hogy
(Az Illquidek nem, ők valami miatt borzasztó nem igazán kedveli a Völgyben megszokott
undorító ízűnek tartják a szőlőlevet. Ők inkább vastag, sötét ruhadarabokat, hanem helyette
mézsört kortyolgatnak.) inkább világosabb, színesebb, és finomabb
A GDP nagyját nyilván a kovácsok adják anyagú cuccokat hord, amik már messziről
össze, akik a legkelendőbb terméket állítják elő, és felismerhetővé teszik. Névleg ő Kővár királya,
amikért fizetségképpen legtöbbször lélekkőnek való de ez igazán nem jelent semmit, amolyan
drágaköveket kérnek. Ez a völgy hivatalos valutája polgármester – féle csak. Bármikor leválthatják
ugyanis, a nyers drágakő, bár Kővárott elfogadnak népszavazással, ám amíg ő a „király”, jogosult
minden létező értékhordozót. Kővár a nevével a teknőcdíszes fakorona, és a hínárpalást
ellentétben egy nagyobbacska falu. Az igaz, hogy a viselésére. Ő felelős a tőzegkitermelésért, és
helyiek érdekesen építkeznek: Habarcs nélkül rakott, így a tüzelőellátásért, na meg a folyamatos
egymáshoz tökéletesen illeszkedőre csiszolt drágakő – ellátásért, azaz közvetve a
hatalmas bazaltdarabokból készítik a házak falait, kereskedelemért. Egyenlőre a Völgy jó
amire fagerendákon nádtetőt raknak. Nem véletlen, helyzetben van, hisz az élőhalottölő pengék
hogy Kővárott olyan 20 – 30 évente egyszer épül rendkívül keresettek, és mivel a Lélekköveknek
csak új ház, mivel a természetes szaporulat sem túl nem muszáj nagynak lenniük, csak tiszta
nagy. szerkezetűeknek, elég jók a cserearányok.
Ezenkívül ő irányítja a Csuklyásokat is,

8
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

általában Ichtiossal egyeztetve szokta és szaktársai találkoznak először az őrült


kiadni a parancsot egy – egy Elveszett Elveszettekkel, és így első kézből szerezhetnek
levadászására. Mivel Kővár társadalmi tapasztalatokat a szenvedésről, tébolyról,
berendezkedése fingi – lingi hegyifaluhoz reménytelenségről. „Nem helyes, hogy ilyen kis
mérten elég fejlett (nem csoda, hisz Ichtios beleszólásunk van csak a város ügyeibe, hisz a mi
szervezte meg, aki annak idején a Crantai szakmánk a legfontosabb, mi látjuk el tüzelővel az
birodalmat igazgatta), ő állami egész völgyet, amire nagy szükség van a téli
hivatalnoknak minősül, és Kővár pénzéből hónapok kemény hidegében.”
kap fizetést. A város bevételeinek nagy „Mit tudsz te a félelemről? Amikor rajtakapod
része a kereskedelemre kivetett adókból a saját ötévesen elveszett unokádat, aki épp azzal
származik, illetve a Sziklatemplom van elfoglalva, hogy a cimborád arcáról rágja le a
fenntartásáért kivetett adókból. (Igen, a húst, az az igazi félelem. Nem a saját életedet félted,
helyieknek fizetnie kell a sziklatemplomban hanem a gyermekét.”
nyugvóőseikért. Azért ez nem olyan
veszélyes, hisz különböző értékű falifülkék Bekecs Nándor, a pásztorok vezetője
vannak, attól függően, milyen közel
helyezkednek el Ichtios vagy Kelmar Az öreg már hetven fölött van, mégis havasi
álomkristályához. Az elhelyezkedés semmit zergéket megszégyenítő fürgeséggel mássza a hegyi
sem befolyásol, minden Lélekkő pontosan ösvényeket, és mindemellett mindíg van egy – egy
egyenrangú a közös álmon belül, inkább lesajnáló szava mindenkihez, akivel találkozik.
csak presztízskérdés, ki hova rakatja „Nem helyes, hogy ilyen kis beleszólásunk van csak
felmenőit.)Cicomás Godofréd megrögzött a város ügyeibe, hisz a mi szakmánk a legfontosabb,
konzervatív, irtózik minden újdonságtól. a Kővárott fogyasztott hús durván fele kecskehús,
Jelenleg tökéletes vezető, hisz a Teknős nélkülünk felkopna a többiek álla, hiába bármilyen
törzsének beköltözése óta semmilyen ügyesek a halászok.”
komolyabb változás nem zajlott le a „Mi az, hogy nem bírod a tempót? Én a te
völgyben. korodban kétszer meredekebb kaptatókon
„Kérem, Uraim! Biztos vagyok rohangásztam föl – le. Eh, ezek a mai fiatalok!”
benne, hogy meg tudunk egyezni az Del Dios Morner, a szőlősgazdák vezetője, és
adókedvezmény mértékében, hisz a völgy egyetlen lepárlójának tulajdonosa
mindannyiunk érdeke népein kölcsönös Kövérkés, borvirágos orrú figura, lerí róla,
barátsága.” hogy maga sem veti meg az általa termelt italokat.
„Jól van, kapsz még egy év haladékot, Tulajdonképpen nincs túl sok szőlő a völgyben,
de ha akkor sem fizeted be a Polc árát, exportra már nem marad, de igaz, ami igaz, a hideg
könyörtelenül lejjebb költöztetem a téli napokon tényleg jól esik egy korty konyak.
nagyszüleidet.” „Nem helyes, hogy ilyen kis beleszólásunk
„Tessék, egy kis gyorssegély, amíg a van csak a város ügyeibe, hisz a mi szakmánk a
fiad elég nagy nem lesz, hogy pótolhassa legfontosabb, hisz mi állítjuk elő az orkokkal való
korán elhunyt apja jövedelmét.” kereskedelem legfőbb cserealapját, az égetett
„Nem helyes, hogy errefelé senki sem szeszt.”
törődik a divattal. A külhoni kereskedők „Mi az hogy karcos?!! Ennél jobb pálinkát
szemében így egyszerű bugrisoknak nem találsz ezermérföldes körzeten belül sehol. És
tűnünk.” ha hordóból csapolom, nem flancos figurás üvegből?
És ha bádogbögrébe adom, nem kristálypohárba?”
Cserzett Goredear, a
tőzegbányászok vezetője Kormos Saulus, a kovácsok vezetője

Hallgatag, medvetermetű, ráncos arcú Valószínűtlenül izmos, fekete, égésnyomokkal


ember. Sok mindent látott már életében, sok tarkított bajszos – szakállas férfi. Bal szemére vak,
olyat, amit nem kellett volna. Legtöbbször ő egyszer szikra pattant bele. Igen szereti a pálinkát, és

9
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

gyakran látható a helyi kocsmában, amint nagy angyala) mellett állt egy hegygerincen, és
hangon anekdotázgat, épp. Igen kedveli még a lenézett az előtte elterülő hegycsúcsokra.
pikáns történeteket, és a vaskos ugratásokat, aminek „Téríts és üdvözülsz!” Nem értette ugyan, kit
azért nem mindenki őrül Kővárott. kelen megtérítenie kopár, embernemlakta
„Nem helyes, hogy ilyen kis beleszólásunk sziklacsúcsokon, de azért útnak indult. Külön
van csak a város ügyeibe, hisz a mi szakmánk a könyvet töltenének meg a derék harcos (Heir
legfontosabb, hisz mi állítjuk elő a pengéket, amikért nem pap. Egyszerű harcos, aki Dartonnak
cserébe a nyers drágaköveket kapjuk a szentelte életét.) viszontagságai, míg elért
Lélekkövekhez.” Feketevölgybe, de úgy látszik, Darton áldásával
„Látod, fiam, ha így hajlítod a vasat, erősebb járt, hisz épségben idejutott. Eléggé
lesz, nem roppan el olyan könnyen. Hogy miért meglepődött, hogy ahol a látomásában csak
fontos? Hát, mert ez jelentheti a különbséget élet és kopár hegyek voltak, ott virágzó völgyet talált,
halál közt a csatamezőn, fiam! Hogy ezek úgyis de ezt istene közmondásos feketehumorának
exportra mennek? meg vagy te őrülve fiam, számlájára írta. Nagy buzgalommal kezdett
szerinted apádéknak honnan lenne egyébként az a prédikálni a piactéren, de hamar rá kellett
rubint, amit a nyakadban hordasz, ha nem ezekért a jönnie, hogy ez nem egy közönséges pogány
pengékért cserébe? Épp hogy az exportpengéknek falu, ahova csak besétál, szépeket mond, mire
kell a legeslegjobbaknak lenni, hisz csak a minőség mind a lábai elé borulnak. Két éve van a
biztosíthatja, hogy mindíg legyen vevő is rájuk.” völgyben, de még senkit sem sikerült
megtérítenie, hiába prédikál minden nap
Ichtios, az álomkristály lakója szorgalmasan. A két év alatt megismerte, és
megszerette a völgy népe, mivel alapjában véve
Róla már nagyon sok szó esett. Ő a Völgy rendes fickó, bár az örökös térítési mániáján
tulajdonképpeni uralkodója, bár ezt ő jobban szereti csak csendesen mosolyognak. Mostanában
úgy megfogalmazni, hogy tanácsokkal segíti az itt vissza is fogta magát leginkább a kocsmában
élőket. Amolyan legfelsőbb bíróként is funkcionál, látni, ahogy a vendégekkel diskurál, vagy
ugyanis ha Godofréd sem tud igazságot tenni lanton játszik, bús nótákat énekelve. Számtalan
valamilyen vitás ügyben, Ichtioshoz fellebbeznek, ajánlatot kapott már, hogy álljon be
akinek ítéletébe minden völgylakó belenyugszik. Csuklyásnak, tőzegbányásznak, vagy
Mostanában tervezi, hogy esetleg megint egy pásztornak, sőt, felajánlotta az egyik helyi
vándorútra indul, bár azÁlomban élő lelkek ezt mester, hogy kitanítja kovácsnak is. Sőt, még
ellenzik, attól félnek, hogy megszűnne az Álom, ha az orkok is meghívták a törzsükbe, (ami egy
Ichtios elhagyná őket. Épp ezért azt fontolgatja, félelf esetében valószínűleg példátlan Ynev
hogy maga helyett Kelmart küldené, aki majd hetedkori történetében). ugyan nem tudja, de ő
érkeztekor átadná neki tapasztalatait, de ezzel a áll a legközelebb ahhoz, hogy Kővár lakói
tervvel az a baj, hogy nagyon félti Kelmart, első, és elvigyék Ichtioshoz, fölfedve ezzel előtte a
egyetlen igaz barátját, és nem biztos, hogy el tudná völgy titkát. Heir természetesen tud az
engedni. Elveszettekről, de nem lévén járatos a mágia
„Kövesse két Csuklyás, Godofréd, legalább egy formájában sem, nem igazán tudja őket
három napig, és ha teljesen biztosak benne, hogy hova tenni. Úgy gondolja, valami ősi átok ülhet
megőrült, csak akkor vágják le.” a völgyön, és gyanítja, hogy Darton ennek
„Ne gyűlölködjetek. Az nem vezet jóra. megtörésére küldte ide. Nem is sejti, hogy
Inkább próbáljatok meg valamilyen Darton nem tud küldetéséről, hisz ő is elfeledte
kompromisszumot tető alá hozni.” a völgy létezését. A Bosszúálló is azért kellett,
mivel ő azért nem teljesen egylényegű
Heir del Nerro, Darton prófétája istenével, s van annyi önálló tudatossága, hogy
ilyen rejtélyes módon utalhasson a völgy létére,
Heirrel furcsa tréfát űzött istene, aki
de több tőle sem telik. Bár az biztos, hogy nagy
tudvalevőleg kedveli az akasztófahumort. Egy éjjel
fegyvertény lenne, ha valahogy megoldhatná a
álmot látott, amiben a Bosszúálló (Darton egyik
problémát. én két valószínű megoldást látok: a,

10
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

A völgyben mindenkit Darton hitére térít, és beépült Feketevölgyben, és jelentéseket is


akkor az visszatérhet az istenek figyelmébe. küldözgethet urainak. Ő szervezte be Jaheirát, ami
b, Az Elveszetteket kivezeti a völgyből, el bomba üzletnek bizonyult. Ugyanis az Irmaini ház
egy Darton szentélybe, majd ott elpusztítva évente egy karavánnyi fegyvert visz csak el (Nem
őket, jó eséllyel visszavezetheti lelküket az akarják telíteni a piacot, nehogy lemenjen az
Örök Körforgásba. (A KM kitalálhat élőholtölő fegyverek ára.), ami tavasszal – nyár
teljesen új módszert is, vagy hagyhatja a elején ér a völgybe, ám Jaheira és Ilnion szerveztek
francba az egészet. Mindkettő túlmutat egy egy másik karavánt, ami ősszel érkezik, és
szokványos kaland keretein.) rakományát kis kerülővel az egyik Külső
„Az rendben van, hogy Darton a sötét Tartományba viszi. A lebukás esélye gyakorlatilag
humor istene, de ez azért még tőle is durva nulla, hisz igen valószínűtlen, hogy a két karaván
volt. Vagy csak én nem fogtam még a találkozik, és amíg zökkenőmentesen megy az üzlet,
poént.” az Irmaini ház bolond lenne bárkit is ideküldeni a
„Néha úgy érzem, az Elveszettek közt világ végére. Azonkívül a kráni és az erioni piac
esélyesebb lennék.” gyakorlatilag teljesen különálló gazdasági egység,
így még az sem tűnhet föl a derék kereskedőknek,
Jaheira con Irmaini, az erioni hogy más is árul ilyen speckó pengéket. Külön
Irmaini kereskedőház képviselője, segítség, hogy az itteniek nem veszik maguknak a
és kráni ügynök fáradtságot, hogy megkülönböztessék egymástól a
két legális kereskedőház karavánjait, így még egy
Ötven körüli, már erősen hervadó esetleges elszólás sem kelt gyanút. A kráni karaván
szépségű, de valaha igen jó kiállású nő. is az Irmaini klán felségjele alatt utazik, legalábbis
Jaheira az Irmaini ház pasájának egyik az ork felderítők hatósugarán belül. Ráadásul az
ágyasától született lánya, aki születése Irmaini klán kizárólag luxuscikkekkel kereskedik,
jogán örökségre ugyan nem tarthat számot, így egyáltalán nem áll érdekükben növelni a kivitelt.
ám Feketevölgyi teljhatalmú megbízottként Körülbelül harminc éve megy ezígy, minden
különleges kegyben részesült: Használhatja résztvevő legnagyobb elégedettségére. Jaheira nem
az Irmaini családnevet. A feladata egyszerű: is tudja, hogy ennyi éve Szerelemvarázs hatása alatt
Leadni a rendelést a helyi kovácsoknak, áll, bár igazából nem is érdekli. Ő boldog, és a
hogy milyen fegyverekre lenne szükség, családja is. Ő maga is, és mind a négy gyermeke
majd a kész darabokat összegyűjteni, és Lélekkövet visel a nyakában. Nem tudják, mire való,
átadni az évente egyszer érkező de Ichtios tanácsára adtak nekik egyet – egyet, mint
karavánnak, ami egész Erionig szállítja, rontástól védő és szerencsehozó talizmánt, és a
ahol is busás haszonnalértékesítik majd. helyiek megszólják őket, ha nem hordják, mivel
Ezenfelül gondoskodnia kell még a ház tényleg megkedvelték a három vágottszemű kislányt
Feketevölgyi raktárának és vendégházának (23, 18 és 16 évesek), valamint a 20 éves legénykét.
karbantartásáról is. Nem túl bonyolult (Igen, bennük jobban kiütközött a kráni vér, mint
feladatok ezek, ám elég pöcsölős lehet, apjukban, bár ez errefelé senkit sem érdekel.) Illnion
főleg a helyi kovácsokkal való egyezkedés. is kapott egyet, de ő nem hordja az övét, fél, hogy
Igen, mindenki elgondolkodhat rajta, mi esetleg belezavarhatna saját varázslataiba. ő sem
vitte rá mégis, hogy kockára tegye jó sorsát, tudja, mire valók a Lélekkövek. Egyébként mind a
pedig egyszerű a válasz. Egy férfi. Egészen négy gyerek 10és 20 éves kora közt Erionban tanult
pontosan a férje, Ilnion, aki a kráni Maida (Ez azt jelenti, hogy csak a kis Jaheira, és Brutius, a
Salaquas teljes jogú beavatottja. (Ez elsőre fiú van itthon, a két kisebb lány (Emma és Sylvana)
kicsit furcsa lehet, de gondoljuk csak meg, jelenleg Erionban tanul.), az Irmaini ház iskolájában.
Yneven többé – kevésbé egyenjogúak a Jaheira mély fájdalmára valószínűleg Brutius örökli
férfiak és a nők, így nyilván kellenek olyan majd utána a megbízotti tisztet, de neki is be kellett
szakértők, akik a gyengébbik nem látnia, hogy a kis Jaheira bár gyönyörű, és
manipulálásához értenek.) Ő máig az hihetetlenül kedves, de elég lomha eszű, míg öccse
egyetlen kráni ügynök, aki sikeresen amolyan igazi ravasz róka, így sokkal alkalmasabb

11
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

erre a feladatra. Jaheira egyszer fél füllel hallotta fiatalkori, 70 kilós testére méretezték, aminél
Ichtios nevét, úgy sejti, ő a helyiek titkos istene most egy olyan laza 20 assal többet nyom –
lehet, aki megátkozta népét valami múltbéli bűnük istenem, kicsit megemberesedett – ami azt
miatt, és ők a rengeteg drágakővel a haragvó istent jelenti, hogy a teleportáló medál csak egy
akarják lecsillapítani. Szerinte azoknak a haszontalan csecsebecse, amit még
gyerekeiből lesz Elveszett, akik nem hódoltak elég veszélyesebbé tesz, hogy ezt még ő sem tudja.
értékes ajándékokkal gonosz istenüknek. Kb. tudja Kránnak azonban nincsenek inváziós tervei.
hol van a Sziklatemplom, de még a gondolat is Ugyanis ha elfoglalná a völgyet, akkor azonnal
elborzasztja, hogy odamenjen, és ezt szigorúan tiltja hívők (ranagoliták) laknának itt, nem lennének
gyermekeinek is. többet Elveszettek,és ezáltal éjpengék sem,
„Igen, harminc csatabárd kellene, meg száz amik azért egész jól jönnek néha.
tőr, persze, mind azzal a különleges fekete
pengével.” Omadden és Mennidon, a két toroni
„Drágám, ugye milyen boldogok vagyunk itt?” ügynök
Illnion, Maida salequas boszorkány, kráni Omadden a Császári Ellátóhivatal
ügynök képviselője Feketevölgyben, Mennidon pedig
természettudósnak adja ki magát, akit a hegyi
Ötven körüli, pocakos, őszülő hajú, szakállú flóra érdekel különösképpen. Mindketten
férfi. Illnion egyszerű feladattal érkezett boszorkánymesterek (Omadden 5., Mennidon
Feketevölgybe, az egyik Külső Tartomány 10. szintű). Mennidonnak egyetlen feladata van
helytartójának megbízásából kellett kikémlelnie a itt a völgyben: Meg kell találnia a módját, hogy
völgyet. Ő volt a sokadik ügynök, aki elindult, de az lehetne irányítani az Elveszetteket. Épp ezért
első, aki hírt is adott magáról. Ugyanis beállt kellett neki a botanikus fedőtörténet, hogy
öszvérhajcsárnak az Irmaini – karavánhoz, így az nyugodtan járkálhasson a hegyekben. Sok
orkok nem bántották. Aztán már egyszerű volt módszerrel próbálkoztak már, de eddig még
elintézni, hogy Jaheira személyi szolgája hirtelen nem sikerült tartós eredményt elérniük, mivel
lebetegedjen, és meghaljon, majd hogy a karavánból csak a téboly szélén táncoló Elveszetteket
épp őt válassza a pótlására. A jelentéseit sikerült úgy – ahogy az uralmuk alá hajtani, és
rendszeresen a hamis karavánnal küldi haza. amikor azok is teljesen megőrültek, minden
Tulajdonképp semmi sem utal kráni származására, irányító akaratot leráztak magukról. Egy – egy
és ügyesen álcázza magát, de nem is sejti, hogy már elfogott példánnyal beszélni is próbáltak, de
rég lelepleződött. Egyszer ugyanis belopózott a azok nem nagyon akartak kötélnek állni, és
Sziklatemplomba, vesztére, ugyanis Kelmar ekkor meg kellett őket semmisíteniük, hogy ne
épp az egyik pap testében tartózkodott, látta Illniont, maradjon tanú. Az a legnagyobb bajuk, hogy
és felismerte. Igazából maga sem tudta volna teljesen rossz felé tapogatóznak, hisz nem értik
megmondani, honnan jött rá a másik származására, az Elveszettek mozgatórugóit, így nem is
de valami ismerőst látott benne. Azóta folyamatosan tudnak nekik semmi igazán vonzót sem
figyelik Illniont, hol Kelmar, hol Ichtios egy – egy felkínálni. Ezenkívül Omadden a felelős az
pap testében. Megbizonyosodtak róla, hogy kráni, de évente négyszer érkező császári karavánok
igazából nem zavarja őket. Nekik teljesen mindegy, számára az áru beszerzéséért.
ki fizet a pengékért. Ha beszélnek vele, Illnion Toronnak sem kell ennél sokkal több
lehetőleg ködöst, vagy álhíreket terjeszt. Elküldi a fegyver, hisz csak elit élőholtvadász alakulataik
kérdezőt az orkokhoz, vagy a Illouquidekhez. kapnak ilyen pengéket, másra nem igazán
Teljesen nyugodt, ugyanis egy kinyitható medál lóg használhatók. Mennidon pár éve lepaktált
a nyakában, aminek a belsejébe egy kisugárzó Pikkelyes Dottirral, az Illouquid sámánnal, aki
varázsjelbe egy teleportáció varázslatot rejtettek, a tanításért cserébe sok mindet elmondott neki,
amit csak meg kell érintenie, és azonnal hazakerül a épp csak a lényeget hallgatta el, illetve amit
rendházába. Sajnos azonban ez a biztonságérzet mondott, abba is állandóan belekeverte a
teljesen hamis, ugyanis a teleportációt még a mocsárszellem átkát, amivel teljesen

12
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

megkavarta Menniddont. Annyit egészében elmondható, hogy az Elveszettek 90% -a


mindenesetre képes volt kihámozni, hogy őrült. Ez az őrület nagyon sokféleképpen törhet elő:
ez a völgy valahogy külön áll Ynevtől, és Sokan tombolni kezdenek, ám ezeket a Csuklyások
valami hihetetlen erejű mágikus gát hamarosan levadásszák. Van aki a völgybélieket
kirekeszti innen az isteneket. Vagy az is ijesztgeti, ezeket vagy hamarosan lebeszélik erről,
lehet, hogy ez az egész völgy egy teljesen vagy lásd az előző esetet. Sokféleképpen veszíthetik
ismeretlen isten temploma. Hallotta már el az eszüket, a nevezetesebbeknek a völgy lakói
Ichtios nevét, és úgy gondolja, hogy ő a gúnynevet is adtak. Itt van pár példa:
helyiek titkos istene, aki kirekeszti innen a -Elveszett őrületek
többieket. Gyanítja, hogy ez a bizonyos -Kisgyerek panaszosan sír: -Mama! Mama! –
Ichtios egy felkapaszkodott hegy-, vihar-, Holott az édesanyja már jó negyven éve sírjában
vagy mennydörgésszellem, aki az évezredes pihen.
tisztelet hatására amolyan félistenné vált. A -Kacagva rohangál éjjel, a kék hold fényénél
Sziklatemplomot már látta, de még nem az erdőben. Nem bánt senkit, de a vihogó, idióta
volt odabent. A Lélekkövekről tudja, hogy kacaj az őrületbe kergetheti a játékosokat.
valamilyen lélekcsapda varázsjelet -Gyereksírás a ködből. Panaszos, esdeklő,
hordoznak, de szerinte a lelkek áldozatnak kérő, szomorú, szívszaggató, panaszos sírás. Olyan
kellenek a titkos istennek, hogy abból négyévesforma.
gyarapíthassa erejét. Szerinte Ichtios -Csecsemő mászkál az avarban, annak rendje
becsapja a népet, és egyszerűen fölfalja a és módja szerint, négykézláb, kis fehér ingecskében,
begyűjtött lelkeket. pelenkában, és közben gagyog, kacarászik. Nem
„Jé, egy Hypericum perforatum! Ez olyan messze tőle egy Elveszett figyeli. (Hátha a
nagyon ritka a hazámban, de itt rengeteg karakterek meg akarják majd menteni.) A karakterek
van belőle. Micsoda varázslatos flóra!” elsőre igazi csecsemőnek nézik, de ha fölveszik,
hirtelen meglátják, hogy az arca szürke, és a szemei
Az elveszettek helyén neki is csak a kékes gomolygás van.
-Olyan huszonöt körüli lány mászkál az
Igen, ők Feketevölgy erdőben, és éjjelente démonpofákat, valamint
legszerencsétlenebb lakói. Necrografiai obszcén jeleneteket farag a fatörzsekbe.
besorolás szerint lélekkel rendelkező -Tüzet raknak. Körbeülik. És megsiratnak
élőholtak, ami azt jelenti, hogy külön – külön mindent, amit elvesztettek, hosszú,
tulajdonképpen teljes értékű emberek, épp panaszos vonyítással. (-Mit hagytunk még el? –A
csak már egyszer meghaltak, de a lelkük a sült halat. -Úúúúúúúú… a sült hal.)
testükben rekedt. Még a testük se változott -Kislány, tíz – tizenkét éves forma. Baba a
sokat, épp csak a bőrük szürkült meg kezében, és miközben a lápot járja, annak
teljesen, ami a kék hold fényében kísérteties kommentálja az eseményeket. (-Látod, Gina,
kék színt ölt, illetve a szemük helyén csak elugrott előlünk ez a béka. Lehet, hogy megijedt. Te
valami tejfehéren gomolygó köd van, ami a Gina, szerinted, ha megcsókolnám, hercegnővé
kék hold fényében szinte világít. változnék? Hihihi (kuncogás))
Eredendően nem vérszomjasak. Egyáltalán -Fiatal pár sétál, kéz a kézben. Halkan
nincs semmilyen vérivási vagy húsevési beszélgetnek, nézik a hegyet, a havat, a csillagokat,
vagy gyilkolási késztetésük. Egyetlen arról beszélgetnek hogy tényleg össze kellene
keresztjük a feleslegesség érzete. Teljesen házasodniuk. (Nekik ismerik a történetüket is: A
kilógnak a természet rendjéből. Az állatok lány az esküvőjük előtti nap zuhant egy
menekülnek előlük, az emberek – saját gleccserszakadékba. A fiú, amikor meglátta, hogy a
rokonaik, barátaik – iszonyodva tekintenek lány az ő nevét kiáltozva járja éjjelente az erdőt, a
rájuk, s ha csak tehetik elmenekülnek kovácsüllőre dobta a lélekkövét, kalapáccsal porrá
előlük. Ráadásul rengeteg köztük a gyerek, törte, majd fölmászott a legmagasabb csúcsra, és
akik még nem teljesen érett ésszel fel sem habozás nélkül a mélybe vetette magát.)
tudják fogni, mi ez az egész. Nagyjában –

13
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

-A gleccserben van egy mesterséges barlang. istenek művelték, akik pedig „minden eddiginél
Ott őrzik azokat az Elveszeteket, akik el akarják jobban törődnek az emberekkel”. Igen hatásos
hagyni a völgyet. Nem lenne túl poén, ha hirtelen mindez papokkal, paplovagokkal szemben, ha
majd’ száz Elveszett kezdene garázdálkodni a sikerül egy kicsit megingatni a hitüket,
környéken. Így aki szökni akar, és nem vágták le a tudhatod, hogy prímán meséltél.
Csuklyások, azt odabilincselik egy vaskereszthez, itt NJKk:
a gleccserbarlangban. Durva egy hely. Sejtelmes,
kékes fény, ami áttűnik a jégen, csillogó Meseapó
jégalakzatok, és nyögés, meg a rengeteg leláncolt
Elveszett. Így hívják a legöregebb elveszettet. Még
-Egy tízévesforma gyerek ül a hegyoldalban. a legelső körben vált élőhalottá, így nyugodtan
Fogott egy görényt, és épp azt kínozza halálra. A kis mondhatjuk, hogy már legalább 700 éves.
ragadozó menekülni akarna, de a kölök mindig Amiért ép ésszel kibírta ezt a magas kort az egy
elkapja, és visszadobja középre. igen egyszerű trükk: Mesélni szokott a
-Nyolc körüli kislány sétál a hegyi réten, gyerekeknek, ami megadja neki azt az illúziót,
fényes nappal. Fején virágkoszorú. Virágot szed, hogy fontos amit csinál. Ismer minden
nem törődve a napfénnyel, és táncol a fűben. történetet, legendát, pletykát, ami ez alatt a 700
Boldogan kacag hozzá. Az egész jelenet év alatt a völgyben történt, minden mesét, sőt,
tulajdonképpen idilli, attól eltekintve, hogy a kislány sok ork hősi éneket is, na meg az Illouquidek
bőre is szürke, és szemei helyén csak fehér köd majd’ minden regéjét a mocsárszellemekről, és
úszik. az iszapban Lakozóról.ő az egyik Elveszett, aki
-Éjjel egy tisztáson egy negyven körüli rendszeresen találkozik az emberekkel, ugyanis
Elveszett épp tőzegtéglákat hord halomba, fasza kis gyakran (Évente három – négyszer)
máglyát építve. Amikor kész van, nemes meglátogatja a Sziklatemplomot, és olyankor az
egyszerűséggel meggyújtja, majd fölmászik a halom egész éjszakát átbeszélik Ichtiossal és
tetejére, és lefekszik. Percekig ordít, ahogy testébe Kelmarral. Meseapó talán a Völgy
marnak a lángok, majd végleg elcsendesedik. legtájékozottabb lakója. Barátságos, hatvan
-Minden éjjel a tó déli partjánál guggol egy körüli, alacsony, szakállas, tényleg olyan
Illouquid Elveszett, és szigonyával a kezében figyeli apókakinézetű. Kevesen tudják, de a mocsár
a vizet. Ha hal úszik el előtte, villámgyorsan lecsap, közepén van egy kis kunyhója, ahol amolyan
átszúrja, és a partra rántja. A reggelig kifogott könyvtárat működtet. Agyagtáblákra vési a
halakat ott hagyja halomban a parton, amit egy szöveget, amit aztán mázzal is bevon, majd
Illouquid el szokott vinni. Ezeket a halakat amolyan kiéget. Ezek a táblák gyakorlatilag az
szentelt élelemként kezelik. örökkévalóságnak készültek.
A normális Elveszettek, tehát akik még nem „És a Piroska és a Farkast hallottátok
zakkantak meg teljesen, nappal elrejtőznek, mivel a már?”
napfény bántja a szemüket. Nem gyengíti őket „Igen, igen, van valahol egy másolatom
(játéktechnikailag), de kényelmetlenül érzik egy könyvről, amit egyszer egy vándor jós
magukat. A nappalt nagyobb sziklák árnyékában mutatott nekem…”
töltik, vagy a csúcsokon hóba vájt lyukakban, vagy
hasonló helyeken, de mindig csoportosan. Egymást Kendrion, a falkavezér
bátorítva, egymásnak támaszt nyújtva beszélgetik
Ő vezeti a Völgy legnagyobb Elveszett
végig halkan a napokat. Élelemre, alvásra, italra,
csapatát. Nem illik rájuk a „falka” megnevezés,
levegőre nincs szükségük. Gyakran mesélnek
mivel elég békések. Egy sincs köztük 15
egymásnak általuk kitalált meséket.
évesnél idősebb (mármint halálakor), épp ezért
KM: Az Elveszetteket mindenképpen
ők Meseapó legjobb hallgatósága. Kendrion
tragikusan mutasd be! Éreztesd, hogy ők gyerekek,
még viszonylag fiatal élőhalott, az apja a
teljesen ártatlanok, akik egyáltalán nem szolgáltak rá
mocsár szélén él, egy kis kunyhóban, mint egy
a sorsukra. Kicsit elmehetsz antiklerikális irányba is,
igazi remete. Nappal sásból és hínárból tákolt
mondván, hogy ezt az úgynevezett „jó”, pyarroni

14
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

putrikban húzzák meg magukat. Szívesen a beltenyészetet is. Legjobban azonban mégis az
beszélget bárkivel, aki szóba áll vele. Nem orkok félnek tőlük: Fülüket hátracsapva oldalognak
tudja, miért lett belőle élőhalott. Az ő elfelé, ha akár csak távolról feléjük hozza a szél a
elmélete szerint az istenek irigyek voltak, mágikus gyertyák nehéz illatát, ami mindenhova
hogy az emberek ilyen jól megvannak elkíséri a „vajákosokat”. A három varázslónő
nélkülük, ezért átkozták meg a völgyet. amolyan halál angyala itt a Völgyben, hisz ők
„Na srácok, mit csináljunk ma este?” akasztják a gyermek nyakába a lélekkövet, de ha
„Géza, te vigyázz Apró Vincére, csak egy mód van rá, a haldoklók mellett is ott
nehogy elcsatangoljon megint.” vannak, megkönnyítve utolsó útjukat, majd általában
ők azok akik bevezetik az új lelket az Álomba.
A sziklatemplom Sajnos ez azzal jár, hogy megpillantásuk baljós
előjel. Bábafeladatokat is ellátnak, ami azzal jár,
A völgy legtitokzatosabb helye. A hogy a varázslók következő nemzedéke is jó eséllyel
legtöbb helyi lakos még sosem járt itt, ami nőkből áll majd, s ez a pozíció végleg feminizálódik.
nem is meglepő, hisz egyedül akkor jönnek
ide, ha valamelyik közeli rokonuk Hekaté Anya, a Sziklatemplom rangidőse
lélekkövét hozzák fel a temetés után. Egy
sima ház, olyasmi, mint a Kővári épületek Majd 70 éves, töpörödött kis vénasszony,
többsége, csak jóval nagyobb. elég kusza az ráncos bőrén már elég nehéz fölismerni a
alaprajza, mivel ahogy sokasodtak a lakók, tetoválások eredeti rajzolatát. Hallgatag, ám
kénytelenek voltak három új szárnyat is egyáltalán nem erőtlenedett el a kortól. Senkinek
felhúzni az eredeti kettő mellé. Összesen sem kell támogatnia, ahogy szalmafonatos botjával a
három állandó lakója van, Ichtios „papjai”, meredek hegyi ösvényeket rója. Igen, varázsbotját
a völgy egyedüli varázslói. Jelenleg ugyanis általa készített szalma – raffiafonatokkal
mindhárman nők (nem kötelező, csak épp díszíti, és az elterjedt hiedelem szerint sohasem lehet
így jött ki a lépés), akiket elég könnyen meg rajta kétszer ugyanazt a díszt látni. A nagyon
lehet ismerni, mivel a fejük búbjától a lábuk jólértesültek még azt is tudni vélik, hogy a
ujjáig teli vannak tetoválva. A mágiát szalmafonatokból következtetni lehet Hekaté Anya
Ichtios oktatta nekik, így talán ők Yneven hangulatára. Ha őt magát kérdezik erről, csak
jelenleg az egyetlenek, aki ismerik a mosolyog az egészen, és csak annyit mond: ”Ugyan
crantai, és a hetedkori „dorani” mágiát is, már, ezek csak amolyan unaloműzők, mint másnál
ugyanis Ichtios ama nevezetes vándorútja az origami, vagy a fafaragás.” Hekaté Anyának
során gondot fordított arra is, hogy hívják a kőváriak tiszteletből, hisz
megtanulja a modern mágiát is. Ráadásul megszámlálhatatlan gyermeknek segített már világra
még magas szintűek is. (10, 5, 2) Kell ennél jönni. Sőt, ő vezette be újdonságként azt is, hogy az
több? A három hölgy név szerint: Hekaté, ork anyáknak is segít a szülésben. Az orkok amúgy
Eleonora, és Akasha. ezek felvett nevek, a nem nagyon törődnek a nőstényekkel, hogy
beavatási rítus során választották pusztulnak el gyermekágyi lázban, és hasonló
maguknak. Ők rajzolják a kövekre a nyavalyákban, de semmi kivetnivalót nem találnak
lélekcsapda varázsjeleket. Szinte sosem Hekaté Anya látogatásaiban, amíg nem varázsolja el
hagyják el a templomot (Érdekes oximoron: az újszülötteket. Ez a gyakorlat azzal jár, hogy az
egy ateista templom). Amolyan remeteéletet ork faluban drasztikusan csökkent a gyerek-, és
élnek, hisz a völgybéliek igencsak félnek gyermekágyi halandóság, így egy amolyan ork
tőlük, és általában a varázslók egymás közt demográfiai robbanás előtt állnak majd, ha a
házasodnak (ez jelen pillanatban nem legifjabb nemzedék is a harcosok közé emelkedik
kecsegtet túl sok reménnyel), ám majd. Hekaté Anya köztiszteletnek örvend
gyermekeik nem kapnak automatikus mindenütt, bár azért a legtöbben tartanak is tőle,
varázslói képzést, hanem mindíg a holott még csak nem is sejtik, milyen kivételes erejű
legalkalmasabb érdeklődőkből lesz az a két mágus az öreglány. Hekaté Anya nagyon jóban van
– három varázsló, aki ide kell, így elkerülik Ichtiossal, aki neki is fölajánlotta, hogy készít neki

15
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

egy saját, teljes értékű Álomkristályt, de az kellett követnie (Az egyik Erionban tanuló
öregasszony mereven elzárkózik minden ilyesmi kislány elkottyantott valami olyasmit, hogy
elől. Sőt, meghagyta, hogy az ő lélekkövét ne is egyszer hógolyóval dobálták meg a
tegyék a Sziklatemplomba, hanem azonnal vigyék ki karavánvezetőt, ami ugye érthetően gyanús,
a völgyből, és törjék össze. hisz a karaván nyáron érkezik.), és egy ordani
különleges megbízott, akinek át kellett
Eleonora, 5. szintű varázslólány szöktetnie egy olyan mestert, aki birtokában
van a Feketepengék előállításának
Kivételes pályát futott be ez a lány. művészetének. Ez ugye lehetetlen, vagy
Huszonnyolc éves, és már akkora mágikus erőknek legalábbis értelmetlen, mivel a pengék
parancsol, mint mások halálukig sem. Ennek legkülönösebb alapanyaga, egy Elveszett egyik
egyetlen szépséghibája van csak: Sok mindent föl szülőjének vére a völgyön kívül sehol sem
kellett áldoznia ezekért a fantasztikus szerezhető be. Végül megegyezett, hogy bérbe
eredményekért. Példának okáért még nincs férje, vesz egy ezer fős ork alakulatot, hétpróbás
pedig a völgyben már réges – rég vénlánynak csuklyásokat, rendes zsoldért, akik
számít. Nem mintha nem lennének udvarlói, de természetesen hozzák magukkal a fegyvereiket
nagyon kevesen viselik el, hogy alig tud velük is.)
törődni, és minden idejét a bűbájosságra pocsékolja, Fontosak a hangulati elemek is: Ahogy a
olyan férfit megő nem akar, akinek csak arra az kelő nap sugarai másfél óra alatt visszaszorítják
egyre kellene. Így eshetett meg, hogy a Völgy a ködöt a láp mélyére, ahogy a halászcsónakok
legszebb hajadona állandó kisebbségi komplexussal hajnalban a vízen rajzanak. Ahogy éjjel az
küszködik, és néha, amikor senki sem látja, szobája Elveszettek vonyítása száll a telihold előtt, s
magányában elsírja magát,és így lehetséges, hogy ahogy végigvisszhangzik a bántó – kékesfehér
Eleonora halálosan féltékeny Akashára, a saját hóval borított éjszakai csúcsok közt. A festői
tanítványára. szépségű völgyben pezsgő élet, és a láp mélyén
fészkelőélőholtak. A tőzegbányászok, akik
Akasha, 2. szintű varázslólány munkájuk közben gyakran pillantják meg a
ködfalban az Elveszettek imbolygó árnyait. A
A Sziklatemplom lakói közül ő forog legtöbbet
Tízévesforma pásztorgyerek, aki „Húzzatok
az emberek között, amit gyakran meg is szokott
már a fenébe, nem látjátok, hogy halálra
kapni Eleonorától, hogy nem koncentrál eléggé a
rémítitek a kecskéket!” felkiáltással fogadja a
tanulmányaira. Mindketten tisztában vannak
közelítő népes Elveszett csapatot, mire azok
azonban vele, hogy csak az irigység beszél belőle.
csendben, majdhogynem bűntudatosan
Akashának ugyanis férje van, na meg két szép
odébbállnak. Hogy az elveszettek nem
gyermeke. Ez a féltékenység nem olyan igazi
szörnyek, hanem egyszerű gyerekek, akiknek
gyilkos irigység, de kettőjük viszonyát azért eléggé
épp olyan vágyai vannak, mint más
megterheli.
gyermekeknek: Szeretetre vágynak, játszani
szeretnek, stb. A völgybéliek tehetetlen dühét,
KM!!!!!! amivel az isteneket átkozzák, akik erre a
Az eddigiek gyakorlatilag csak a modul vázát kegyetlen sorsra szántákőket. Az orkok
adják. Nem nagyon írtam konkrét eseménysort, természetellenes nyugalmát, amivel a más
mivel ez egy hangulatkaland lenne inkább. fajokkal együttélést viselik, hisz a völgy
Alapvető, hogy a kaladozóknak egymással ellentétes mindennél értékesebbet adhat nekik. Az
céljai legyenek. (Amikor meséltem ezt a kalandot, Illouquidek csöndes derűjét, amivel a számukra
három Jk volt: Egy inkvizítor, akit azért küldtek, legothonosabb vidéket, a lápot lakják.
mert elfogták a boszorkánymesterek egy levelét, a Egyszóval sok múlik a hangulati
célja az volt, hogy találja meg a gonosz romlásszekta elemeken. FONTOS! A Jk-k semmiképpen sem
fészkét, és füstölje ki; az Irmaini ház titkos válthatják meg az Elveszetteket! Semmilyen
megbízottja, akinek valami kósza híreszteléseket módon sem változtathatnak ezen a helyzeten,
hisz akkor az egész modul egy nagy,

16
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

bugyirózsaszín happy endbe fulladna. szeretni –mint gyűlölnivaló. Hazaviszik, vagy


Érezzék csak nyugodtan, hogy vannak inkább eleresztik?
feladatok, amik még az ő erejüket is A lehetőségek végtelenek, ez csak pár ötlet
meghaladhatják. Szóval pár kalandötlet: volt. Nagy valószínűséggel, ha a elég nagyszámú
-Bármilyen kovácsnak, karaktert dobunk be a Völgybe, kialakul egy príma
fémművesnek, varázslónak: Megszerezni a kaland, minden előre megírt eseménysor nélkül is.
feketepengék titkát. Annál nagyobb lesz a Példaképpen iderakom azt a hand-outot, amit az
pofáraesés a végén, amikor kiderül, hogy a Irmainen ház különmegbízottja kapott a kaland
völgyön kívül sehol sem használható… elején:
-Inkvizítornak: A kiterjedt, -Az Irmaini kereskedőház titkos megbízottja
halottidéző romlásszekta felkutatása. Újfent vagy. Feladatod a ház érdekeinek képviselete
pofára esés, amikor kiderül, hogy a két minden körülmények közt. Leginkább amolyan
boszimester meg az egy szem sásmán nem magándetektív megbízásokat kapsz, a konkurencia
igazán nevezhető szektának, és az kikémlelése, gyenge pontok felderítése, terhelő
Elveszettekhez azégvilágon semmi közük. adatok gyűjtése.
(Amikor a kalandot meséltem, a partyt egy -Az Irmainen ház kizárólag luxuscikkekkel
elfogott levél alapján küldték a völgybe, foglalkozik: Drágakövek, nemesfémek, balzsamok,
mondván, hogy új romlássszekat alakult fűszerek, varázstárgyak, ékszerek, műtárgyak,
errefelé. Sehova sem jutottak, mivel könyvek-tekercsek-pergamenek-agyagtáblák,
mindenkitől azt kérdezgették, az utóbbi fél miegymás.
évben milyen idegenek jártak errefelé, a -Alig két hónapja tértél vissza egy különösen
boszimesterek pedig jó öt éve vannak már veszélyes megbízatásból, ahol súlyosan
itt, csak most került épp egy evelük megsebesültél. Két hónap alatt félig – meddig
avatatlan kezekbe.) rendbe jöttél, de azért még nem vagy 100as, így
-Boszimesternek, varázslónak: Hajtsa kaptál egy jutalommegbízást. (Jutalommegbízásnak
uralma alá az Elveszetteket. Nem is olyan hívják az olyan feladatokat, amiket el kell ugyan
egyszerű… végezni, de ha nem, az sem lenne katasztrófa.
-Bárkinek: Keressen meg egy Általában teljesen alaptalan rémhírek kivizsgálása,
szökevényt. A szerencsétlen pont vagy teljesen lojális emberek hűségéről való
Feketevölgybe menekült. Magashegyi megbizonyosodás, vagy kereskedelmi szerződés
hajtóvadászat, értetlen Feketevölgyiekkel, kötése konkurenciamentes piacon, és hasonló
Csuklyásokkal, Elveszettekkel, kölcsönös haszontalanságok.)
félreértésekkel. -Van az Irmainen háznak egy fontos
-Bárkinek: Ichtios vagy Kelmar újra kirendeltsége Feketevölgyben. Innen importálja a
testet szeretne ölteni. Kellemes, kényszerítő ház az Éjpengéket. Ezek olyan fegyverek
eszközöktől sem mentes kooperáció egy, a (mindenféle van, tőrtől a csatabárdig), amiknek a
fejedbe zárt NJKval. pengéjét vékony fekete réteg borítja. Amíg ez a
-Kereskedőkhöz kötődőknek: Egy új filmréteg rajta van, minden élőholton túlütés nélkül
karaván beindítása. Egyezkedés a helyi is sebez, az eredeti sebzés feléért. (Sima találat,
kovácsokkal, kellemes fejvadászokkal sebzés kidob, eloszt kettővel, egyből ÉPből jön le az
megtűzdelt konkurenciaharc a hegyek közt, élőholtnak.) Érthető módon ezek a pengék igen
vagy Casablanca –szerű mosolydiplomácia borsos áron kelnek el Erionban. Sajnos egyenlőre a
a völgyben. fizetőképes kereslet elég kevés, így csak évente egy
-Gladiátoroknak: Fogjanak be „élve” karavánnyi Éjpengét lehet eladni.
egy Elveszettet, hogy az arénában majd -Mivel nincs nagy kereslet, az Irmaini ház
kellő látványosság legyen. Végig bírja –e semmit sem tesz a Toroni Császári Ellátóhivatal
vinni a party a tervet, ha kiderül, hogy az ellen, aki évente négy karavánnyi fegyvert Éjpengét
elfogott „szörny” teljesen békés, jó el Feketevölgyből. Van egy lerakatuk, és
szándékú, sajnálatraméltó, és inkább képviselőjük is. Ő Omadden gróf. Vele mindenképp
meg kel őrizni a jó kapcsolatokat!!!

17
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

-A feladat a következő: A kirendeltség Heir del Nerro


vezetőjének négy gyereke van. Mind Erionban
tanult, kettő már hazatért Jaheira(23 éves lány) és Félelf harcos, Darton szolgája
Brutius(20 éves fiú), kettő még ott tanul Emma(18) Erő-18 -Sebzésjárulék-2
és Sylvana(16) (lányok). Sylvana mondott valami Állóképesség -10-SFÉ-4 (Abbitacél
olyat egyszer, hogy megtréfáltak még otthon a sodronying)
nővérével egy karavánvezetőt, és megdobálták Gyorsaság-16-Mgt-0
hógolyókkal. Itt a bibi: Az Irmaini ház karavánja Ügyesség-16–
tavasz végén – nyár elején ér oda. Olyankor azért Egészség-11-Ép-8
elég ritka a hó. Furcsa ellentmondás. Szépség-10-Fp-83
-Az Irmainen ház képviselője Jaheira con Intelligencia-12–
Irmaini (a pasa ágyasától született ugyan, de Akaraterő-12–
különleges előjogként használhatja a családnevet). Asztrál-12–
50 körüli nő. Van róla egy képed, egy medálban, de
az nem biztos, hogy segít, mert egy még Erionban -Alap - Szablya - Visszacsapó íj - Ostor-
készült kép másolata, ami legalább 30 éves. Slan - csillag
-A titoktartás miatt csak egy Éjpengés tőrt Támadás-1-1-2-1-3
kaptál, amit csak végszükség esetén használhatsz. Ké-41-53-49-44-51
(nehogy meglássák) Ezenkívül egy acélláncon a Té-70-95–76-74
nyakadban lóg (máshova is teheted) a titkos Vé-117-144–117-117
megbízotti pecsét. Alapesetben egy oroszlános Cé-46–64–
medál, ami parancsszóra (találj ki valamit) átváltozik Sebzés-+2-k6+4-k10+2-k6/3-k6/2 +2
az Irmainen különleges megbízottjának griffes türkiz
– elefántcsont – abbit jelvényévé. Szintén kívánatos Különleges képességek:
lenne minél kevesebbet mutogatni. x2 látás
-A karavánvezető: Medvedugó Todder. x1,5 hallás
Tapasztalt karavánvezető, de most megy ezen az állx1 óráig képesek futni
úton először, mivel a régi karavánvezetőt, aki infra 10m
évtizedeken át vitte az árut, rablók lemészárolták
Erion falain kívül. Egyetlen ember élte csak túl a Képzettség-Fok/%
támadást, mire megérkezett a városból az Irmainen Szablya-Mf
ház serege. Az az egy is teljesen megőrült, állandóan Ostor-Af
valami kék ködről hadovál, ami betakarja. Nem is Visszacsapó íj-Mf
csoda, egy buzogánycsapás levitte a fél arcát. Slan csillag-Af
Khoreshnek hívják, elég fura alak. Szemébe húzott Lovaglás -Mf
csuklyával járkál (nagyon ronda a letépett arca), és Úszás-Af
állandóan baromságokat fecseg. Azért elküldték Futás-Mf
veletek, hátha mégis segíthet valamit. Az idén Mászás-15%
kétszeres fegyveres kíséret megy, 80 ember. (Kard, Esés-20%
láncing, sisak, nyílpuska) Medvedugó sem tudja, ki ugrás-10%
vagy. Hadvezetés-Af
-Van még két utas a karavánnal. Idomítás-Mf
-A többieknek írd le, milyen álcában utazol! Pszi-Af
Szintén csak példaképp itt van Heir Pyaroni nyelv-5
karkterlapja: Ylanori nyelv-5
Elf-5
Ének/zene-Af
Sebgyógyítás-Af
Erdőjárás-Af
Vadászat/halászat-Af

18
MAGUS Feketevölgy - Kalandmodul Kalandozok.hu

Legendaismeret (Elf)-Af
Vallásismeret (Darton)-Mf Visszajelzéseket szívesen
veszem: legyezorobot@yahoo.com
Felszerelés: / Aserminio de Mueria (Zsámboki János)/
-Lovaglócsizma, barna
bricsesznadrág, fehér gyolcs ing, vastag This work is licensed under the Creative
posztóujjas, báránybőr bekecs, Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5
cowboykalap (Nem kell röhögni, tényleg Magyarország License. To view a copy of this
olyan nemezkalapja van), barna köpönyeg. license, visit
Téli nadrág, télikabát a nyereg mögé http://creativecommons.org/licenses/by-nc-
szíjazva) nd/2.5/hu/ or send a letter to Creative Commons,
-Könnyű harci ló (Barna – fehér 543 Howard Street, 5th Floor, San Francisco,
foltos, olyan, mint az indián lovak) California, 94105, USA.
-Nyereg, lószerszám.
-Szablya, Visszacsapó íj (+40 vessző A licencszerződés feltételeit
2 tegezben), Ostor, 10db Slan csillag (2. a http://creativecommons.org/licenses/by-nc-
szintű bénítóméreggel preparálva), nd/2.5/hu/ oldalon találod.
vadászkés, kisbalta
-Plusz egy tégely (20 adag) ebből a
bénítóméregből
-Abbitacél sodronying (Sfé:4 Mgt:0),
-20m kötél, végén csáklya
-Tűzszerszám, tapló, kevés gyújtós,
négy fáklya, öt viaszgyertya
-Közepes sátor
-2 kulacs, 10 adag szárított hús, 2006.10.23.
kovásztalan kenyér, 5 süvegcukor (a lónak) Szerző: Aserminio de Mueria
-Damil, horog Forrás: LFG.hu
-200 oldalnyi üres papír, könyvvé Szerkesztette: Magyar Gergely
kötve. Ónrudacskák (írni). Tinta, toll.
-Jelzősíp, tükör, kréta.
-Lant

19

You might also like