Az Árpád-ház kihalását (1301) követően újult erővel folytak a trónharcok.

Számos leányági trónkövetelő közül az Anjou-házhoz tartozó I. Károly került ki győztesként.

I. Károly, csak fokozatosan tudta az uralmát megszilárdítani, küzdelmében a

főpapságra, nemességre és néhány város polgárságára támaszkodhatott. Az udvar és a
hadsereg költségei indokolttá tették a jövedelmek növelését. A regáléból (királyi jogon
szedett adó pénzben, nem pontos, be kellett becsülni) származó bevételeket emelni kellett,
ezt az ország gazdasági fejlődése ásványkincsekben, gazdagsága tette lehetővé. A
bányaregálé a föld mélyéből kitermelt fémekre az aranyra, az ezüstre, a rézre, a higanyra és
a sóra terjedt ki.
Károly, hogy a nemesfémbányászat fejlődjön, bányászokat telepített az országba.
Engedélyezte az ércbányák nyitását a földesúri birtokokon, mellyel érdekeltté tette a
földbirtokosokat a bányászatban, , amire eddig nem volt példa. Európa aranykincsének 3/4-e
a magyar bányákból került ki.
Maguk a földbirtokosok a földjükön lévő bányákból, a bányászok által fizetett bányabér,
(amit a királynak fizettek) az urbura harmadát megkapták. A király bányászai megkapták azt a
kiváltságot, hogy bárki birtokán szabadon bányászhattak saját hasznukra, a jogért a királynak
urburát, bányabért kellett fizetniük, mely a kitermelt arany értékének 1/10-e, az ezüstének
1/8-a volt. A királynak és a kincstárnak az igazi hasznot nem az urbura, hanem a nemesérc-
monopólium jelentette.
A királyi nemesfém monopólium azt jelentette, hogy az ezüst forgalmazása kizárólagos
királyi felségjog volt. A bányászok a pénzverőkamaráknál kötelesek voltak leadni a kitermelt
nemesfémet, ennek fejében királyi pénzt kaptak. A pénzérmék azonban jóval kevesebb
nemesfémet tartalmaztak a beszolgáltatottnál (annak, csak 40-50%-át)
Az intézkedések következményeként fellendültek a bányavárosok (Körmöcbánya,
Selmecbánya, Besztercebánya). Magyarország Európa fő aranytermelőjévé vált.
Így az uralkodói kincstár hatalmas jövedelemhez jutott, és értékálló aranypénzt
aranyforintot veretett.
A kamara hasznát (be kellett adni a pénzt, es kevesebbet kaptak vissza) Károly Róbert
pénzügyi reformja szüntette meg. Az értékálló aranypénz megjelenésével.
Ehelyett kivettette a kapuadót 1336-ban. A jobbágyok portánként/kapunként fizettek a
királyi kincstárnak évi 18 dénárt.
A kamara pótlására még megadóztatja a pápai jövedelmeket is, csak úgy szedhetnek adót,
ha annak 1/3 részét a királynak beszolgáltatják.
A pénzben fizetendő adó bevezetését az tette lehetővé, hogy a jobbágy már eltudta adni
terménye egy részét a piacon.
Az árutermelés kibontakozásával és a pénzgazdálkodás fejlődésével megerősödtek a városok
is.
Magyarországon kevés nyugati típusú város jött létre (olyan, amelyben megjelentek a
céhek). Ezek voltak a nagy önállósággal rendelkező, fallal körülvett szabad királyi városok és a
bányavárosok. A városok zöme a földesúri joghatóság alatt álló mezőváros volt.
A gazdaság fejlődése biztosította, hogy a távolsági kereskedelmet megadóztató
harmincadvám is jelentős bevételt hozzon. Magyarország döntő mértékben aranypénzzel és
részben élelmiszerekkel (élő marha, bor) fizetett. A külkereskedelemben a beérkező
iparcikkekért (szövetek, fegyverek, fémáruk)
Károly reformjainak köszönhetően, a királyi bevételek jelentősen növekedtek.
Ennek köszönhetően teli kincstárat hagyott utódjának.