You are on page 1of 121

Elsősegélynyújtás

Készítette:
Ács Dániel
Mentőtiszt
Országos Mentőszolgálat
Miért is kell az elsősegélynyújtás?
Mi az elsősegélynyújtás?

Olyan egészségügyi beavatkozási sor, melynek


célja a hirtelen egészségkárosodás elhárítása
és az állapot további romlásának megelőzése,
a végleges szakellátás megkezdése előtt.
„Minden állampolgár köteles szükség
esetén tőle elvárható segítséget nyújtani
sérült, balesetet szenvedett, vagy olyan
személynek, aki életét vagy testi épségét
közvetlenül veszélyeztető helyzetbe
jutott”

1972. II. törv. 28§


A tanfolyam után képes lesz…

Betartani az alapvető viselkedési szabályokat

Felismerni a jellegzetes, lényeges tüneteket

Megfelelő módon segítséget hívni

Szakszerűen végrehajtani a szükséges elsősegélyt


Az elsősegélynyújtás alapvető
„szabályai”

A stressz leküzdése
Megfelelő-folyamatos kommunikáció
A baleset helyszínén uralja érzéseit
– Szagok,látvány, környezet
– Mások bevonása, nyugalom sugárzása
– Környezet bíráló zavaró magatartása
Pszichés támogatás
Saját magunk védelme (fertőzések)
A helyes gondolkodásmód

Sok negatív tapasztalat=általánosítás?

A sürgősségi ellátásban nincs helye a sztereotípiáknak


(A földön fekvő acetonos leheletű beteg nem biztos, hogy részeg…)

A beteg elhanyagolt/riasztó külleme nem lehet ok, a


segélynyújtás elmulasztására.

Sokszor a legkisebb segítség is sokat jelent másnak 


Felismerés (Helyszín biztonságos?)

Mentőellátás
Felismerés

Jellegzetes betegségek-sérülések tüneteinek felismerése


Elsősegély nyújtás keretein belül ún. iránydiagnózis felállítása
Jellegzetes tünetek nélkül is következtethetünk a „bajra” (lásd pl. súlyos
sérültek-sérülési mechanizmus)
„Halott hősök nem mentenek életet…”
Helyszín megítélése-veszélyek felismerése
Ha azonnali kimentés
szükséges
Rautek-féle műfogás

B
A: A beteget határozott mozdulattal ültesse fel, kerüljön mögé szorosan, a beteg hóna
alatt nyúljon át és ragadja meg a beteg egyik karját határozott fogással, majd egyenes
háttal, a lábai erejét használva emelje a combjára a beteget, és hátrafele araszolva vigye el
a helyszínről!
B: A biztonságára ügyelve, kapcsolja ki a biztonsági övet, győződjön meg róla hogy a
beteg lába nincs e beszorulva, majd a beteg az ülésben fordítsa maga felé, majd az „A”
leírás alapján emelje a beteget combjára, és vigye biztonságos helyre.
Mindkét esetben a beteg egyik lábát tegye a másikra ügyelve, hogy a sérült legyen felül!
Mentőhívás/Segélykérés

Fontos információkat közöljünk


Hol történt? (pontos cím, helyrajzi szám, egyedi
megközelítés)Mi történt? (autóbaleset, ájulás, stb.)
Mikor történt? Hány sérült/beteg van? Állapotuk?

Helyszín körülményei, szükséges-e egyéb segítség?


(Rendőrség, tűzoltóság stb.)
Segélykérés
• Minél korábban, lehetőleg több segítőt vonjunk be!
• Határozottan jelöljük ki a segítőt/segítőket!
• Ha látótávolságon belül nem tartózkodik más a
helyszínen
hangosan kiabáljunk többször segítségért!
• Segítő hiányában a körülményekhez igazodva
próbáljunk
elsősegélyt nyújtani, kihangosítóval telefonáljunk!
• Ideális esetben az elsősegélynyújtás nem egy
személyes feladat
A betegvizsgálat
A beteg állapotának felmérése

Minden esetben meg kell győződni arról hogy a


beteg(nek):
Eszméletén van?
Van-e légzése?
Milyen sérülései panaszai vannak?
Az eszméletlenség vizsgálata

Az eszméletén lévő beteg könnyen felismerhető:


beszél, mozog, segítséget kér stb.

Teendő: Megszólítás, megrázás ( Nyissa ki a


szemét!, Jó napot!, Segíthetek? )
Reakció estén további vizsgálat
Reakció hiányakor segítséghívás, társak
bevonása, mentőhívás!
A légzés vizsgálata

Pozicionálás (leginkább háton fekve vizsgáljuk)


Fejet hátra hajtva !!!
Hármas érzékelés: látom, hallom érzem
Légbiztosítás, egyéb vizsgálat
Az átjárható légút elengedhetetlen a légzés vizsgálatához!

A légzés vizsgálatát 10 másodpercig végezzük, a kapott értéket


6-tal megszorozva megkapjuk a percenkénti légzésszámot!
Felnőttek esetén a normális percenkénti légzésszám 12-18
/perc.
Eszméletlenség

A beteg légzése, keringése megtartott de a külső ingerekre nincs


vagy csökkent a reakció
Okai lehetnek: koponyasérülés, ájulás, keringési zavar,
epilepsziás roham, mérgezések, vércukor szint jelentős
csökkenése stb.
Csökkent reakcióképesség, izomtónus csökkenése
Legnagyobb veszélye a légutak elzáródása: - Nyelv
hátraesése miatt, köhögési reflex hiánya, vér illetve egyéb váladék,
ételmaradék elzárja a légutakat
A kiváltó ok kiderítése nem feladat, a legfontosabb a légutak
biztosítása
Teendők eszméletlenség esetén
Az életveszély elhárítása a szabad légutak
biztosításával

A beteg/sérül betakarása, kihűlés elleni


védelme

Orvos, mentő hívása


Stabil oldalfektetés

1. Helyezkedjen a beteg egyik oldalán, majd az önhöz


közelebbi kart hajlítsa be derékszögben, a kéz nézzen
tenyérrel felfelé
2. A másik kart mindvégig tartva helyezze a beteg arcához úgy,
hogy a kézhát érintkezzen az arccal
3. Fogja meg a beteg távolabbi
térdét kívülről, és térdben
hajlítsa be
4. Óvatos mozdulattal, a két
pontnál végig tartva húzza
maga felé a beteget

5. Ha szükséges igazítson a felhúzott láb helyzetén, majd hajtsa


hátra a beteg fejét , nyissa ki a száját
Folyamatosan ellenőrizze a beteg légzését

Ha szükséges takarja be a beteget

Gerincsérülés esetén csak akkor végezzen, ha egyedül van a


helyszínen és szükségessé válhat a beteg magára hagyása

Gyermekek esetén hasonló módon alakítjuk a stabil


oldalfekvő helyzetet, csecsemőknél oldalra fordítással és a hát
kitámasztásával járunk el

Ellenőrizze a légzést, ha szükséges gondoskodjon a száj-


garatüreg törléséről
Sérülések vizsgálata, egyéb vizsgálatok

Kérdezze meg a beteg panaszait


Vizsgálja meg a beteget
Következtessen a baleset körülményeiből
Kérdezze meg szemtanúkat, hozzátartozókat
Informálódjon ismert betegségekről, szedett
gyógyszerekről
Általános kérdések, kontaktusba vonható sérültek/betegek
esetén

Mi történt? (emlékszik-e a történtekre?, látta-e valaki?)


Mi a panasza? – Hogy érzi magát?
Mikor kezdődtek a panaszok?
Mikor történt a baleset/sérülés?
Érez e fájdalmat valahol?- Mikor kezdődött?
Van e ismert betegsége? (magas vérnyomás,
cukorbetegség stb.)
Volt e már korábban hasonló panasza/tünete?
Mikor evett/ivott legutóbb?
Tud e valamilyen allergiáról? (pl. rovar, gyógyszer)
Az alapszintű újraélesztés
Alapszintű újraélesztés

Leggyakrabban a szív kórós működése miatt következik be, akár


előzőleg teljesen egészséges embereknél is

Az újraélesztés lényegében a légzés illetve keringés mesterséges


fenntartása, mely esélyt teremt a normális működés visszatérésére

Fontos a határozott magatartás, gyors döntéskészség, korai


segítségkérés, mentőhívás.

Rosszat csak akkor teszünk, ha nem teszünk semmit!


HELYSZÍN!

REAKCIÓ ELLENŐRZÉSE
nincs

SEGÍTSÉG!!

LÉGÚT ELLENŐRZÉSE

MENTŐHÍVÁS 104

30 MELLKASKOMPRESSZIÓ

2 BEFÚJÁS
Reakció ellenőrzése
A helyszín biztonságáról
mindig győződjön meg mielőtt
a beteghez közelítünk

Térdeljen a beteg egyik


oldalára majd határozott
megszólítással, a vállak
megrázásával próbáljon
kontaktust teremteni a
beteggel

A megszólítás, köszönés
legyen hangosabb, jól érthető,
határozott
Segítségkérés
Miután meggyőződött arról hogy a
beteg eszméletlen kérjen segítséget

Ha egyedül van jól hallhatóan


kiáltson segítségért

Ha több ember is tartózkodik a


helyszínen, határozott felszólítással
jelöljön ki egy segítőt, aki segítséget
nyújt a mentőhívásban és az
újraélesztés esetleges átvételében

Viselkedése legyen határozott,


beszéde jól érthető
Légutak ellenőrzése
Az eszméletlen beteg vizsgálatánál már
megismert módon hajtsa hátra a beteg
fejét, majd a beteg arcához hajolva
10 másodpercig vizsgálja a beteg
légzését (látom, hallom, érzem)
Mentőhívás, újraélesztés megkezdése

Amennyiben a betegnek nincs


légzése , azonnal hívjon mentőt
(segítő, telefon kihangosítása),
megkezdett újraélesztéshez

Kezdje meg az újraélesztést a 30


mellkas kompresszióval

Ügyeljen a minőségi mellkas


kompresszióra
A mellkas kompresszió

A mellkas kompresszió helye a


szegycsont alsó harmadában a
mellbimbók magasságában
található

Kezeit a képen látható módon


kulcsolja össze majd a megfelelő
helyen kezdje meg a kompressziót

Frekvencia: 100-120/min
Mélység: kb. 5-6cm
Ügyeljen a teljes lenyomás-
felengedésre és a folyamatosságra
A lélegeztetés
Ügyeljen a minimális megszakításra
a mellkaskompresszió és a lélegeztetés
között

Hajtsa hátra a beteg fejét, a szájat


tartsa csukva, majd a beteg orrát
szájjal teljesen körülzárva egy
légvételnyi levegőt fújjon a betegbe

Ezután közvetlenül nézzen a


mellkas irányába ezzel vizsgálva a
mellkas kitérését majd az előbbi
módon ismételje meg a befújást

A második befújás után azonnal


folytassa a mellkas kompressziót
Egyéb megjegyzések

Az újraélesztés csak akkor hagyható abba ha a beteg életjelenségeket


produkál, a mentőegység kiérkezik, vagy a segélynyújtó kimerülés miatt
nem tudja folytatni

Siker esetén kerülje a beteg mozgatását, biztosítson légutat


ellenőrizze folyamatosan a beteg állapotát a mentők kiérkezéséig

Jelenleg az elsősegélynyújtásban a befújás nélküli újraélesztés van


érvényben-a befújások okozta szünetek hiánya miatt, a segélynyújtó
hamarabb elfáradhat, ami a kompressziók minőségének romlását
okozhatja, így gondoljon előbb a váltásra
A félautomata defibrillátor

Csatlakoztassa a beteghez az
elektródákat az újraélesztés
megszakítása nélkül az
elektródákon jelzett helyekre

Kapcsolja be a készüléket és
kövesse az utasításokat

Sokkolás esetén ügyeljen a


biztonságra!!
A csecsemő újraélesztés
REAKCIÓ?

LÉGÚTBIZTOSÍTÁS

LÉGZÉS ELLENŐRZÉS
nincs

SEGÍTSÉG!

5 BEFÚJÁS

KERINGÉS ELLENŐRZÉS

15 MELLKASKOMPRESSZIÓ 2
BEFÚJÁS
A reakciót a hát dörzsölésével, a talpak enyhe
pöckölésével vizsgáljuk
A fejet nem hajtjuk hátra, természetes helyzetben
tartjuk
A befújást a szája-orrba végezze
Keringést a felkaron vagy a combhajlatban
ellenőrizze
A mellkaskompressziót körülölelve két
hüvelykujjával vagy két ujjal a szegycsont alsó
részénél a mellbimbók magasságában végezze
Magányos segélynyújtó esetén 1 perc után, több
segélynyújtó esetén azonnal kell segítséget hívni
A gyermek újraélesztés
REAKCIÓ?

LÉGÚTBIZTOSÍTÁS

LÉGZÉS ELLENŐRZÉS
nincs

SEGÍTSÉG!

5 BEFÚJÁS

KERINGÉS ELLENŐRZÉS

30 MELLKASKOMPRESSZIÓ 2
BEFÚJÁS
Betegvizsgálat-összefoglalás
HELYSZÍN! Biztonságos?! (ha kell:
Rautek/tálcafogás)
Beteg/sérült megközelítése

Eszméletén van Eszméletlen


(beszél, mozog stb.) (Szólításra, megrázásra nincs reakció)
SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG!

Kikérdezzük-megvizsgáljuk a LÉGZÉS ELLENŐRZÉS


beteget/sérültet!
Mentőt hívunk!
Szükséges ellátásokat Van légzés Nincs légzés
alkalmazzuk!
MENTŐHÍVÁS
Megfigyeljük a beteget/sérültet
Állapotváltozás esetén ha kell stabil oldal/ áll kiemelés
azonnal avatkozzunk be! folyamatos megfigyelés 30 MELLKASKOMPRESSZIÓ
Ne hagyjuk magára a beteget a (LÉGZÉS!)
vizsgálat-betakarás
mentő kiérkezéséig!
egyéb ellátás(ok)? 2 BEFÚJÁS
Betegvizsgálat
Egy parkban sétálva, egy pad mellett a földön fekvő férfit lát.
Mit tesz ebben a helyzetben?

HELYSZÍN! Meg győződők róla hogy a helyszín(park) biztonságos.


A sürgősségi ellátásban a beteg megtekintése rengeteg, információt hordoz melyek
Biztonságos?! irányadóak lehetnek, azonban ez nem keverendő sztereotípiákkal, „pl. a parkban
(ha kell: Rautek/tálcafogás) földön fekvő biztosan részeg”
Megközelítem a beteget. Látok bármilyen mozgást? Bőrszín?
Beteg/sérült megközelítése Külső sérülés?
A beteg sápadtnak tűnik, külső sérülés nem látható
Eszméletén van Megrázással, megszólítással próbálom kontaktusba vonni, ha
(beszél, mozog
szükséges ismételve! Felszólítok egy arra járót, hogy segítsen!
stb.)
SEGÍTSÉG! Felszólításra a beteg kinyitja a szemét, beszéde kissé elkent de
érthető,

Elmondása szerint nem igazán emlékszik arra, hogy mi történt vele,


Kikérdezzük-megvizsgáljuk a
beteget/sérültet! elsötétült a világ, megszédült, ezért leült egy padra, majd most tért
Mentőt hívunk! magához. A beteg elmondja, hogy ma még semmit nem evett.
Szükséges ellátásokat alkalmazzuk!
Megfigyeljük a beteget/sérültet
Állapotváltozás esetén ha kell azonnal Az elmondottak alapján a betegnek feltehetően leesett a vércukra.
avatkozzunk be! Mentőt hívunk, majd amennyiben lehetőségünk van rá, cukros
Ne hagyjuk magára a beteget a mentő üdítőt, csokit adunk a betegnek. A mentő érkezéséig a beteg
kiérkezéséig!
állapota javul.
Betegvizsgálat
Az utcán sétálva, egy földön fekvő betegre lesz figyelmes, mellette több
alkoholos üveg, illetve gyógyszeres üvegcse látható a földön. Mit tesz?

Meggyőződök róla, hogy a helyszín biztonságos!


HELYSZÍN! A helyszín ránézésre itt is sok információt hordoz, a gyógyszeres üvegcsét kidobni tilos!
Biztonságos?!
(ha kell: Rautek/tálcafogás) Megközelítem a beteget, megrázom, hangosan
Beteg/sérült megközelítése
megszólítom, ha szükséges többször ismételve.
Eszméletlen

(nem beszél, külső ingerekre Jelen helyzetben többszöri felszóltásra sem tapasztalok reakciót, a
nem reagál stb.) betegnél horkoló légzési hangot tapasztalok. Egy arra járót megkérek
SEGÍTSÉG! segítsen(mentőhívásban pl.), eközben a beteg fejét hátra hajtom
(a horkolás megszűnik), megvizsgálom 10mp-ig a légzését, mely
LÉGZÉS ELLENŐRZÉS jelen esetben 3 légzés/10mp(18/perc). A mentőt eszméletlen
beteghez (feltehetően alkohol ill. gyógyszer okozta mérgezés)
Van légzés
hívjuk!
MENTŐHÍVÁS
stabil oldal/ áll kiemelés A légzés vizsgálata után a légutak védelme érdekében, (jelen
folyamatos megfigyelés helyzetben a stabil oldalfekvésnek nincs kizáró oka) stabil
(LÉGZÉS!) oldalfekvésben pozícionálom a beteget, folyamatosan figyelve a
vizsgálat-betakarás
egyéb ellátás(ok)? légzését, az állapotában bekövetkező esetleges változásokat. Ha a
hőmérséklet indokolja, takarjuk be a beteget.

A mentők kiérkezéséig maradjunk a helyszínen!!


Betegvizsgálat
Egy bevásárló központban a pénztárnál ön előtt álló nő, jól láthatóan
rosszul lesz, a mellkasához kapva erős fájdalomra panaszkodik, majd
elveszti az eszméletét. Mi tesz?
HELYSZÍN! A helyszín biztonságos. A beteg mellé térdelve megkezdem a
Biztonságos?!
vizsgálatát(úgy tűnik mintha nem venne levegőt).
(ha kell: Rautek/tálcafogás)
Beteg/sérült megközelítése Fontos a vizsgálati sor betartása ebben a helyzetben is, de
törekedni kell a gyors kivitelezésre.
Eszméletlen

(nem beszél, külső ingerekre Jelen helyzetben a segítők sok feladatban tudnak rendelkezésre
nem reagál stb.)
állni. (360°körbejárhatóség megteremtése, telefonálás, szemlélődők
SEGÍTSÉG!
elküldése/beteg takarása, félautomata defibrillátor helyszínre hozatal-
applikálása a betegre, a mellkaskompresszió átvétele)
LÉGZÉS ELLENŐRZÉS
Többszöri megrázásra, megszólításra sem észlelek
MENTŐHÍVÁS
reakciót, ezért a fej hátrahajtása után 10mp-ig vizsgálom
ÚJRAÉLESZTÉS a légzést. (jelen helyzetben 10 mp alatt nem tapasztalunk légzést)
újraélesztés megkezdése Tegyük szabaddá a beteg mellkasát(a diszkréció lehetőség szerinti betartásával)
félautomata defibrillátor Hívjunk/hívassunk mentőt megkezdett újraélsztéshez, és amennyiben
jelenleg folyamatos lehetséges hozassunk a helyszínre félautomata defibrillátort!
mellkaskompresszió, befújás nélkül Megkezdem a mellkaskompressziót, ügyelve a megfelelő
A beteg lehetőség szerinti
takarása! pozícióra, mélységre, ütemre!
Bámészkodók elküldése! A mellkaskompressziót szükségtelen megszakítások nélkül,
folyamatosan kell végezni, ha a segélynyújtó fárad másnak kell átvennie!
A sérülések
A sérülések típusai

Rázódás: Átmeneti működészavart okozhat a szervekben, a


tünetek a sérült szerv működészavarára utalnak
Zúzódás: Kisebb nagyobb bevérzések révén okozhat
panaszokat, ezek jellemzőek az adott végtag, vagy szerv
működésének zavarára (duzzanat, fájdalom)
Rándulás: Az eltávolodott csontok az erőbehatás után
maguktól visszatérnek az eredeti helyzetükbe.
Ficam: Az eltávolodott csontvégek az erőbehatás után nem
térnek vissza az eredeti helyzetükbe, kóros helyzetben
rögzülnek
Törés: A csontok folytonossága megszakad, tünetei:
fájdalom, duzzanat, érzés-mozgás zavar, lehet nyílt vagy zárt
A vérzések

A vérzések típusai:

Kapilláris vérzés: kisebb méretű erek esetén, gyöngyöző,


világos piros színű vérzés

Artériás vérzés: a pulzusnak megfelelően lüktetve spriccelő


heveny vérzés, világos piros színű, ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOT!

Vénás vérzés: a sebből patakszerűen csordogáló, bordó


színű, heveny vérzés
Az artériás vérzés ellátása

Győződjön meg arról hogy a helyszín biztonságos!


A sérült végtagot emelje a szív fölé, lábon lévő sérülés esetén fektesse
le a sérültet a vérző végtagot emelje meg
Keresse meg a vérző érhez tartozó megfelelő artériás nyomáspontot
és szorítsa le az adott artériát
Tamponálja ki a sebet, majd helyezzen rá egy gézlapot, erre tegyen
egy „bucit” és szoros pólyamenetekkel készítsen nyomókötést
Ügyeljen a saját védelmére!
Átvérzés esetén a már elkészített kötést leszedni nem szabad, arra
egy újat kell készíteni
A sterilitás szabályainak betartására lehetőség szerint ügyelni kell
Nyaki artériás vérzés esetén kezével nyúljon bele a sebbe és szorítsa
el a vérző artériát
Az vénás vérzés ellátása

Győződjön meg arról, hogy a helyszín biztonságos


A vérző végtagot lehetőség szerint emelje a szív fölé
Helyezzen fel vénás nyomókötést: a sebre helyezzen steril
gézlapot, erre egy „bucit” majd szoros pólyamenetekkel kötözze
be
Vénás vérzés esetén a szorító körülkötés alkalmazása TILOS,
mert fokozhatja a vérzést illetve szövetelhalást okozhat
Egyéb vérzések

Orrvérzés: orrot ért ütés, erős orrfújás, magas vérnyomás


következménye lehet. Ültesse le a beteget, hajtsa előre a fejét,
majd két ujjával szorítsa össze a beteg orrszárnyait, pár percig. A
beteg kerülje a nyelést, köhögést, beszédet.

Vérzés a fülből: hallójárat sérülés, vagy koponya alapi törés


okozhatja. Az eszméletén lévő sérültet megemelt felsőtesttel
fektesse le, majd a vérző fülre készítsen laza fedőkötést.
Sebzések
Sebzések ellátása

Az ellátás szempontjai:
Önmagunk védelme! – egyszer használatos gumikesztyű, ennek
hiányában nejlonzacskó
Fertőtlenítés: Betadin, egyéb más bőrfertőtlenítésre alkalmas szer
A sebre csak steril, vagy fertőtlenítő szerrel átitatott kötszert
helyezzen
Lőtt, harapott, szúrt sebzések esetén jutasson Betadint közvetlenül
a sebbe is
Amputációval járó sérülés esetén gondoskodni kell arról, hogy az
amputátum a sérülttel együtt a kórházba jusson
Idegentest okozta sérülés esetén az idegen testet hagyja a sebben,
rögzítse megfelelően
Koponyasérülések

Arckoponya sérülés
Állcsont törése (alsó, felső)
Állkapocs ficam
Orrcsonttörés (parittyakötés)
Járomcsont törése
Tünetek:
Beszédképtelenség, artikulálatlan beszéd
Fájdalom, vérzés, nyálfolyás
Nyelési nehezítettség/képtelenség
Agykoponya sérülés
Koponyaboltozat törései (nyílt, zárt)
Koponyaalap
-Elülső gödör: orrvérzés, szem körüli bevérzés
-Középső gödör: vér, agyvíz folyása fülből
-Hátsó gödör: garatfalon látható vérzés
Ellátás: laza steril fedőkötés, tamponálni tilos! Mozgatás szigorúan
kerülendő! Fektetés a koponyasérültek fektetési módja szerint, kb 15
fokban megemelt fejjel, laposan fektetve!(lsd: következő dia)

Agyrázkódás
Diagnosztikai eszközökkel kimutatható elváltozás nincs, csak
működéskiesést észlelünk
Tünetek:
Eszmélet-és emlékezetvesztés, fejfájás, szédülés, hányinger,
hányás, zavartság
Ellátás:
Megemelt fejrésszel, laposan fektetni! Kórházi megfigyelést
igényel!
Mellkas sérülések

Mellkas: 12pár borda és a szegycsont alkotja


Sérülések: bordatörés: nyílt,zárt, sorozat bordatörés, ablakos
bordatörés, szegycsonttörés, légmell, mellkasba hatoló idegentest
Tünetek: légszomj, légvétellel összefüggő mellkasi fájdalom,
felültes-szapora légzés, légzési segédizmok használata(kitámasztott
felsőtesttel ül), verejtékezés, telt nyaki vénák, sérülés helyén instabil
mellkas, sápadtság, kékes bőrszín
Ellátás: laikus szinten keveset tehetünk, mellkas sérültek fektetési
módja szerinti pozicionálás(lsd:következő dia), sérült megnyugtatása,
szükség esetén légút biztosítás, életjelenségek vizsgálata, törekedjen a
minél kevesebb mozgatásra, sebellátás,mentőhívás!
Hasi sérülések

Fedett hasi sérülések: hasat ért tompa ütés következménye mely a


szervekben okozhat sérüléseket
Tünetei: ütés helyén jelentkező fájdalom, sokk tünetei, eszméletlenség
Teendők: hasi sérültek fektetési módja szerinti
pozicionálás(lsd.:következő dia), légutak biztosítása, ha szükséges takarja
be a sérültet, hívjon mentőt!

Nyílt hasi sérülések: a sérülés következtében a has űri szervek szabaddá


álnak, illetve elő is eshetnek a külvilág felé
Tünetei: látható has űri szervek, vérzés, sokk tünetei, jelentős
vérvesztés, eszméletlenség, fájdalom, sebből kiálló idegentest
Teendők: hasi sérültek fektetési módja szerinti pozicionálás, nyalt
sérülés esetén steril fedőkötés alkalmazása, életjelenségek folyamatos
vizsgálata, mentőhívás!
Medence sérülések

Medence: szerepe a benne elhelyezkedő szervek védelme, gazdag


vérellátással rendelkezik, befogadó képessége nagy, így nagy mennyiségű
medenceűri vérzés is észrevétlen maradhat
Tünetei: fájdalom, mozgáskorlátozottság, az adott vagy mindkét oldali
végtag mozgatásának nehezítettsége, sokk tünetei
Teendő: mozgatás kerülése, vérvesztés csökkentése, mentőhívás!

A sérülési mechanizmusból következtethetünk a medence sérülésére: pl:


magasból esés, gázolás
Gerinc sérülések

Gerincoszlop: csigolyák alkotta csontos váz, benne fut a gerincvelő, erek,


idegek
Sérülési mechanizmus: magasból esés, lépcsőn legurulás, gázolás,
kerékpárral-motorkerékpárral elesés, sekély vízbe ugrás, autóbaleset
Tünetek: a sérülés mértékének megfelelően alakulhatnak
Fájdalom a sérülés helyén, végtagzsibbadás, nem érzi a végtagjait, nem tudja
mozgatni a végtagjait, a ruházaton bevizelés nyomai láthatók
Teendők: mozgatás kerülése!, mozgatás csak :életveszély esetén a sérült
veszélyzónából történő kimentése esetén, légúti veszélyeztetettség esetén
lehetséges, gerincsérültek fektetési módja szerinti pozicionálás(lsd.:következő
dia), fej folyamatos rögzítése a szaksegítség megérkezéséig, életjelenségek
folyamatos vizsgálata, mentőhívás!
- mozgatás tálcafogással
- ha szükséges a sérült magára hagyása a bénulás kockázatával együtt is
kivitelezhető a stabil oldalfektetés
A bukósisak levétele

Helyezkedjen el a sérült mögött, majd mindkét kezével fogja


meg és tartsa a sérült fejét, miközben a másik segélynyújtó
felnyitja a sisakrostélyt és kikapcsolja a sisak csatját. Fontos,
hogy a fejet tartó segélynyújtó semmiképp nem engedheti el a
sérült fejét.
A másik segélynyújtó szemből két kezét csúsztassa fel a nyak
mentén és vegye át a fej rögzítését a képen látható módon. A
fejnél lévő segélynyújtó óvatos mozdulatokkal és a mozgatás
minimalizálásával húzza le a sérült fejéről a bukósisakot. Ezt
követően a fejnél lévő segélynyújtó vegye át újból a fej
rögzítését. A mentők megérkezéséig a fejet tartani kell!
A tálcafogás

A tálcafogáshoz több segélynyújtó szükséges ideális esetben 4.


Az egyik segélynyújtó helyezkedjen el a fej mögött és két
kezével a képen látható módon rögzítse a sérült fejét. A többi
segélynyújtó helyezkedjen el a sérült egyik oldalára mellkas-
medence-láb magasságban.
A sérült oldalánál elhelyezkedő segélynyújtók karjaikat
csúsztassák a sérült alá majd a fejnél lévő segélynyújtó
irányításával egyszerre emeljék meg a sérültet. Fontos, hogy a
segélynyújtók összehangolt mozgása.
Végtag sérülések

• Vállöv(kulcscsont,lapocka), felkar, alkar, csukló, kézfej-ujjak,


alsó végtag
• Tünetek: fájdalom, duzzanat, deformitás, kóros
mozgathatóság, recsegő hang, a sérülés után lévő terület érzés-
mozgás-keringés kiesése
• Teendők: a sérült végtag mozgatásának minimalizálása,
törekedjen a talált pozícióban való rögzítésre, alkalmi
eszközökkel ne rögzítsük a végtagot, nyugtassa meg a sérültet,
vizsgálja a sérült életjelenségeit, nyílt törés esetén a törött
területre helyezzen steril fedőkötést, felkar-kulcscsont sérülés
esetén a kart rögzítse háromszögletű kendővel
Felkar rögzítése háromszög kendővel
A súlyos sérült
Súlyos sérült

Súlyos sérültnek azt a sérültet tekintjük, aki a baleset mechanizmusából,


és/vagy a sérülés(ek) súlyosságából adódóan (sokszor csak
feltételezhetően) életveszélyes állapotban van

Elsősegélynyújtóként már a baleset mechanizmusából (lásd köv. dia)


következően is tekinthetjük a sérültet súlyos sérültnek.

A súlyos sérültek ellátása összetett feladat, a legtöbb esetben a sérült


ellátása csak kórházi körülmények között valósulhat meg.
Elsősegélynyújtóként csak a szükséges ellátásokat alkalmazza, szem előtt
tartva, nem csak a látható, hanem a lehetséges sérüléseket is(pl.: medence
és/vagy gerincsérülés, belső vérzés,koponyasérülés, mellkas sérülés stb.)
lehetőségét az ellátások szempontjából.
Súlyos sérültnek tekintjük, ha a sérült(et)…
több, mint 3 méter magasból esett
betemetődött
elgázolták
kirepült az ütközéskor a szélvédőn
bekötött övvel több, mint 50 km/h –s
sebességgel ütközött
öv nélkül több, mint 30 km/h-s sebességgel
ütközött
mellett meghalt valaki a roncsban
kirepült a motor az ütközéskor
autója jelentősen roncsolódott
20% feletti, legalább II. fokú égést
szenvedett
Az elsősegély csomag tartalma (B.kat.)

"B" gépjármű kategória - Személygépkocsikhoz, tehergépkocsikhoz,továbbá kizárólag


menetrendszerű helyi járatban közlekedő autóbuszokhoz és trolibuszokhoz.
- steril gyorskötöző pólya (10 cm × 5 m): 4 db
- steril gyorskötöző pólya (5 cm × 5 m): 2 db
- steril mull-lap (6 × 6 cm/100 lap): 2 db
- egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 × 5 m): 4 db
- steril mull-lap (50 cm × 80 cm): 3 db
- kéztisztító/fertőtlenítő lap: 4 db
- fóliakesztyű: 1 pár
- háromszögletű kendő 2 db
- biztosítótű (40 mm-es): 4 db
- ragtapasz (1,25 cm × 5 m): 1 tekercs
- olló (rozsdamentes acélból, 110x150 mm-es): 1 db
- polividonum jodatum hatóanyag tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml) 1 db
- sebtapasz vágható (6 × 10 cm): 2 db
- higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db
- gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk: 1 db
- elsősegélynyújtás képekben: 1 db
- tartalomjegyzék: 1 db
Mellkasi fájdalom
A mellkasi fájdalom

A mellkasi fájdalom hátterében rendkívül sokféle betegség állhat, a legenyhébbtől


a legsúlyosabbig, lehet szív-vagy egyéb szervi eredetű.

Okai lehetnek pl.: reflux betegség, mellkas sérülés, csont-izom eredetű fájdalom,
gyomorfekély, epekő, tüdőgyulladás, szívinfarktus, tüdőembólia

A régebb óta fennálló mellkasi fájdalom hátterében az esetek többségében nem


életveszélyes betegség áll, ám ennek megítélése nem az elsősegélynyújtó feladata,
ez esetben is szükséges orvos/mentő hívása!

Az életveszélyes állapotra az alábbi tünetek utalhatnak: hirtelen kialakuló nyomó-


szorító-égő jellegű mellkasi fájdalom főként a szegycsont tájékán mely
kisugározhat valamely testrész irányába (pl. karba, vállba), szapora légzés,
nehézlégzés, sápadtság, verejtékezés, gyengeség érzés, ájulás, a beteg „ijesztő
külleme”

Életveszélyes állapota utaló tünetek esetén az idő döntő fontosságú lehet, ezért a
felismerés és az azonnali mentőhívás minél hamarabb meg kell hogy történjen
Teendők akut mellkasi fájdalom esetén

Helyezze nyugalomba, félülő pozícióba a beteget! Próbálja meg kerülni a


felesleges mozgatást!

Vizsgálja meg a beteget! (hol érzi a fájdalmat? mikor kezdődött a


fájdalom?, kisugárzik-e valahova a fájdalom?, mozgásra változik-e?)

Amennyiben a beteg rendelkezik a rosszullétre rendelt gyógyszerrel,


figyelmeztesse annak alkalmazására!

Hívjon mentőt!

Eszméletvesztés esetén ügyeljen a légutak biztosítására valamint a beteg


szoros megfigyelésére!

Amennyiben nem tapasztal életjelenségeket haladéktalanul kezdjen


újraélesztést!
Égés
Égés

Égés: jelentős külső hőhatás miatt bekövetkező bőrkárosodás


Okai: közvetlen láng, forró tárggyal való érintkezés, forró
gáz/gőz, robbanás, napégés, kémiai anyagok okozta marás,
ívfény okozta égés
Az égés súlyosságát befolyásolja: a hőforrás hőmérséklete, a
kiterjedés nagysága, a behatás időtartama
Tünetek: fájdalom, duzzanat, bőrpír, különböző méretű
hólyagok ún. bullák megjelenése az égett területen, mély égés
esetén fehéres-szürkés elszíneződés, súlyos égés esetén
elszenesedés, sokk tünetei, tudatzavar, légúti égés esetén:
kormos arc, megégett szemöldök, rekedtség, légvételi
nehezítettség, barnás váladék a szájban
Az égés fokozatai

• felületes égés
• égő feszülő bőr
• lüktető heves fájdalom
• átmeneti égés
• hólyagok az érintett területen
melyből folyadék ürülhet
• Fájdalom
• a bőr minden rétegét érinti
• fehéres-szürkés elszíneződés
• fájdalmatlan
Az égés kiterjedésének kiszámítása

• Az égés súlyosságát százalékos arányban


fejezzük ki

• Wallace féle 9-es szabály


- Fej 9%
- Mellkas 18% hát 18%
- Felső végtag 9-9%
- Genitáliák 1%
- Alsó végtagok 18-18%

Példa: a sérült mellkasán illetve bal karján


kiterjedt égés látható: 18%+9%=27%-os égés
Az égés ellátása

Győződjön meg arról, hogy a helyszín biztonságos


Az égett felületet hűteni kell: folyóvízzel 10-20 percig
Arcot ért égés esetén használjon hideg vizes textíliát
Nagy kiterjedésű égés esetén a folyamatos hűtés során a sérült
remegése jelentkezhet
Az égett területet fedje be laza steril fedőkötéssel
Az égés során a sérültre ráégett ruházatot ne próbálja meg
eltávolítani, ebben az esetben a kötés a ruházat eltávolítása
nélkül készítendő
Sokk esetén fektesse le a sérültet
2 tenyérnél nagyobb kiterjedésű égés esetén hívjon mentőt
Légúti idegentest
Légúti idegentest

A légutakba jutott idegentest teljes, vagy részleges elzáródást


okoz. Leggyakrabban kisgyermeknél apró tárgy lenyelése,
ételdarab, rágógumi okozza.
Tünetek:
Részleges elzáródás esetén: nehezített légzés, erős köhögés, vagy
köhögési inger, sípoló légzési hang, halk nehezített
beszéd, nyugtalanság
Teljes elzáródás: beszédképtelenség, erőlködő ki-illetve belégzés,
kékes bőr a száj illetve az orr környékén, ijedtség,
eszméletvesztés
Teendők
részleges elzáródás esetén
bíztassuk köhögésre a beteget,
majd figyeljük távozik-e az
idegen test
amennyiben a köhögés
hatástalan végezzünk 5 háti
ütést a két lapocka közé
Ha az 5 háti ütés hatástalan
végezzen 5 hasi lökést
(Heimlich-manőver)
amennyiben a betegnek nincs
légzése kezdje meg az
újraélesztést
Sikeres légúti idegentest
eltávolítás után figyelje a beteg
légzését
Elzáródás
mértéke

Teljes Részleges

5 ütés a sikertelenség Köhögésre


lapockák közé bíztatás

siker

Megfigyelés,
5 hasi lökés Orvos
sikertelenség felkeresése

siker

Megfigyelés,
Orvos
felkeresése
Légúti idegentest eltávolítása felnőtt korban
Heimlich-féle műfogás

Helyezkedjen a beteg mögött,


egyik kezét szorítsa ökölbe,
másik kezével fogja át. Keresse
meg a bajba jutott szegycsontja
és köldöke között lévő területet,
majd végezzen erőteljes hasi
lökést. Amennyiben valamelyik
hasi lökés sikeres, nem kell
továbbiakat alkalmazni.
Sikertelenség esetén folytassa 5
hasi lökésig.
hatásos Keringés
5 befújás
ellenőrzése

hatástalan

Légúti
idegentest

eredményes
Légzés
5 háti ütés megfigyelés,
segítséghívás
eredménytelen
Légzés
5 mellkasi lökés eredményes megfigyelése,
segítséghívás
eredménytelen

Lélegeztetési hatásos Keringés


hatástalan
kísérlet ellenőrzése

Légúti idegentest eltávolítása csecsemőkorban


Mérgezések
Mérgezések

Méreg: minden olyan anyag amely a hatóanyaga révén, a szervezetbe jutva


megzavarja annak működését

Különféle anyagok: gázok, gyógyszerek, drogok, ételek, vegyszerek,


növények

Általános szempontok:
Megközelíthető a beteg?
Biztonságos-e a helyszín?
Él-e a beteg?

Teendők: önmagunk védelme, mérgezés felismerése, kimentés,


légútbiztosítás, mérgezést okozó anyag eltávolítása, segélykérés
CO mérgezés

Szén-monoxid: színtelen, szagtalan gáz, tökéletlen


égéskor keletkezik. Ellátó is veszélyeztetett, de a
kimentés megengedett, ha azonnal tudunk szellőztetni
és nem vagyunk egyedül!
Tünetek: fejfájás, mely lüktető és halántéktáji, szédülés,
hányinger, hányás, zavartság, cseresznye piros bőr,
mellkasi szorító panaszok, izomgyengeség főleg az alsó
végtagokban, majd rángatózás, eszméletlenség,
légzésbénulás, halál.
Terápia: kimentés a gáztérből, légútbiztosítás, sz.e.
lélegeztetés
Elektromos baleset
Elektromos baleset

Az elektromos áramnak a szervezetbe történő belépésének és a


testen való áthaladásának következményei különböző
súlyosságúak, akár halálosak is lehetnek.

Okai: Elektromos tárgyak, vezetékek, villámcsapás,


lépésfeszültség

Tünetek: áramjegyek, izomgörcs, égési seb, szívritmuszavar


mellkasi fájdalom, tudatzavar, eszméletvesztés,
keringésmegállás
Teendők:
Önmagunk védelme, győződjön meg arról, hogy biztonságosan ki tudja-e
kapcsolni az áramforrást.
Keresse meg a főkapcsolót és szüntesse meg az áramhatást
Amennyiben az áramforrás kiiktatása nem lehetséges szigetelő anyagra
állva, nem vezető anyaggal le lehet választani az áldozatot az áramforrásról
(ez az elsősegélynyújtóra nézve életveszélyes lehet)
Miután eltávolította a sérültet az áramkörből vizsgálja meg a sérültet
Keringésmegállás esetén végezzen újraélesztést
Hívjon mentőt!
Shock-ájulás

A shock a keringés elégtelensége miatt alakul ki


Okai lehetnek:
Vérzés
Trauma (vérvesztés + fájdalom)
Égés (vérplazmavesztés)
Szív eredetű okok
Anaphylaxia (allergia)
Gerincvelő sérülés
Baleseti lehűlés

Tünetek: szürkés-sápadt hűvös bőr, aprócseppes verejtékezés, szapora


elnyomható pulzus, alacsony vérnyomás, tudatzavar, eszméletlenség

Teendők: sokkos beteg fektetési módja szerinti vérzés megszűntetése,


folyadékpótlás, beteg megnyugtatása, légútbiztosítás, segélykérés
Alacsony vércukorszint
okozta rosszullét
Alacsony vércukorszint

Az alacsony vércukorszint okozta rosszullét felismerése nem könnyű feladat, mert más
rosszullétek tüneteivel könnyen összekeverhető. Ez a fajta rosszullét elsősorban
cukorbetegnél jelentkezik, de egészséges embereknél is előfordulhat a nem megfelelő
étkezés, stressz, fokozott munkavégzés miatt, vagy átmeneti megbetegedésekhez (pl.
hányás-hasmenés) társulva. A cukorbetegek gyakran viselnek a cukorbetegségre
figyelmeztető karkötőt, tetoválást, kártyát. A kezelt cukorbetegség felismerése nagy
segítség lehet az elsősegélynyújtó számára.
Tünetei: gyengeség, éhségérzet, izomremegés, furcsa-részegségre hasonlító
beszéd, sápadtság, szédülés, jellegzetes acetonos lehelet, agresszív viselkedés,
tudatzavar, felületes légzés eszméletlenség
Teendők alacsony vércukorszint esetén:
Fektesse le a beteget
Eszméletén lévő, önállóan enni-inni képes betegnek adjon cukor tartalmú üdítőt,
cukros vizet, szőlőcukrot, gyümölcslevet
Zavart állapotú betegnek ne adjon semmit, hívjon mentőt és ügyeljen a betegre
Eszméletlenség esetén lsd. Eszméletlenség ellátása
Hívjon mentőt!
A heveny allergiás reakció
A heveny allergiás reakció

A különféle ételek, rovarcsípések, kémiai anyagok, gyógyszerek, növények allergiás


reakciót válthatnak ki, melyek súlyossága függ az egyéni érzékenységtől.
Súlyos esetben az allergiás reakció közvetlenül életveszélyes állapotot idézhet elő,
melynek korai felismerése életmentő lehet.
A súlyos allergiás reakcióra utaló tünetek: test szerte megjelenő, viszkető, pirosas
foltok, szemhéj-száj környékének duzzanata, nehézlégzés, a gége duzzanata miatt
jelentkező szorító érzés a torokban, stridoros légzési hang, alacsony vérnyomás,
szapora pulzus, tudatzavar, eszméletvesztés, keringésmegállás
! A kalcium tartalmú készítmények alkalmazása nincs hatással az allergiás
reakcióra, így ezek használata kerülendő!
Teendők allergiás reakció esetén:
- Mielőbb hívjon mentőt!
- Vizsgálja meg a beteget, ügyeljen a légutak biztosítására
eszméletlenség esetén
- Amennyiben a beteg rendelkezik allergia ellenes készítménnyel
gondoskodjon annak használatáról!
Stroke
Stroke

A stroke az agyműködés vérellátási zavara által okozott, gyorsan kialakuló tünet


együttes.

Életveszélyes állapot!

A kezelésben és a későbbi felépülésben döntő szerepe van az időben történő


felismerésnek és terápiának.

Elsősegélynyújtóként a stroke-ra utaló tünetek felismerése a legfontosabb

Ha a betegnél az alábbi tüneteket észleli:


Féloldali végtaggyengeség-bénulás,érzéskiesés
Elkent-érthetetlen beszéd
Kettős látás, látásélesség csökkenése,szédülés, zavartság

-haladéktalanul hívjon mentőt!


Elsősegély gyermekeknek
Krupp

Tünetek • Megfázás szerű tünetek


• Nehezített-sípoló légzés
• Ugató száraz köhögés
• Hőemelkedés-láz
• Súlyos esetben
nyugtalanság

•Párás, hideg levegőre kell vinni a gyermeket!


•Nyugtatás hatására jól javul!
•Értesíteni kell a gyerekorvost, súlyosabb esetben
pedig mentőt kell hívni!
Asztmás roham

Tünetek
• Nem produktív köhögés
• Nehezített légzés
• Légzési segédizmok
használata
• Légzési elégtelenség

•Pszichés nyugtatás!
•Párás levegő vagy gyógyszer inhaláltatása!
•Súlyos esetben mentőt kell hívni!
Lázgörcs
A lázgörcs a lázas állapot által kiváltott
görcsroham gyermekkorban, melyet
akár már hőemelkedés is okozhat.
Küllemre hasonlít az epilepsziás
rohamra.
Tünetei:
- Hőemelkedés vagy láz
- Reakció képtelenség
- Megfeszült izmok, rángatózás
- Fennakadt szemek, átmeneti
légzéshiány

Lázcsillapítás!( Kúp,hűtőfürdő,vizes borogatás)


Légút biztosítás!
Súlyos esetben mentőt kell hívni!
Kötözések
Sapkakötés

https://www.youtube.com/watch?v=mnBOzc-7E04
Parittyakötés
Izületi fedőkötés
Ujjkötés
Desault kötés háromszög kendővel
Egyéb helyszíni teendők
Teendők veszélyes anyagot szállító
jármű balesetekor

Helyszíntől távol álljon meg


Szélirányból közelítse meg a helyszínt
Dohányzás tilos!
Ne lépjen bele a kifolyt veszélyes anyagba
Olvassa le a sárga táblán lévő számokat és
diktálja be a tűzoltóknak
Széllel szemben hagyja el a helyszínt
Ellátásba veszélyes helyszínen ne kezdjen
Hívjon mentőt!
Teendők baleset helyszínén

A helyszíntől távol álljon meg


Kapcsolja fel a vészvillogót
Vegye fel még a kocsiban a jól láthatósági
mellényt
Kiszállás után tegye ki az elakadást jelző
háromszöget
Óvatosan közelítse meg a baleseti helyszínt
Dohányozni tilos
Ha lejtőn áll a roncs, ékelje ki a kerekeket
Ha lehetséges, vegye le az akkumulátor saruit
Mérje fel a sérültek számát és súlyosságukat
Hívja a mentőket és ezt követően kezdjen az
ellátásba
Az elsősegélynyújtói vizsga
Köszönöm a figyelmet!
Forrás: Hornyák István PhD.: Elsősegély mindenkinek

You might also like