You are on page 1of 1

Hunyadi Mátyás

V. László halála után a magyar nemesek a még fogságban lévő ifjabb Hunyadi fiút, Mátyást
választották meg magyar királynak, aki 1458-ban lépett trónra.
Bevételeit igyekezett bővíteni, új adókat vetett ki→ rendkívüli hadiadó, füstpénz.
Ezek beszedésére a kincstár felügyelt. Az uralkodó képzett embereket állított a hivatalok élére, akik
természetesen az ő hívei voltak. A király a befolyt adókból fizette zsoldosseregét, amelyet fekete seregnek
neveztek. A hadak élén többek között Kinizsi Pál állt.

Mátyás király 3 irányban hadakozott:


 Törökökkel→minél délebbre szorítani őket. Az ő uralkodása alatt fejeződött be a végvárrendszer
kiépítése.
 Csehekkel - Mátyás első felesége révén igényt tartott a cseh koronára is. Meghódította
Morvaországot és Sziléziát, de nem lett cseh király.
 Német – római császár is szeretett volna lenni. Elfoglalta Bécset, ami haláláig a Magyar
Királysághoz tartozott.
Mátyás király udvara a művészetek és a magyar reneszánsz kultúra központja lett.
Felesége, a nápolyi születésű Aragóniai Beatrix is támogatta Mátyás művészetpártolását. Híres tudósokat,
építészeket, csillagászokat és történetírókat hívott az országba. Pl. Antonio Bonfini, a király történetírója.
Könyvtárat hozott létre Budán, ahol a corvinák az uralkodó híres kódexei is helyet kaptak→több, mint 2000
darab.

You might also like