„BILLEGŐK-BALLAGÓK” hete

Bár a célunk az, hogy egész évben jól érezzék magukat óvodánkban a gyerekek, az idei évben, külön
említésre méltó, hogy egy teljes hetet ölelt át az iskolába készülő gyerekek számára a ballagó hét
rendezvényünk. A ballagó hét a „BILLEGŐK-BALLAGÓK” elnevezést kapta, hiszen egész héten nekik,
illetve róluk szóltak a programok.

A kitűzött időpontok előtt, már hetekkel elkezdődött a készülődés, az eszközök beszerzése,

elkészítése.

A hét indításaként az óvoda tornatermét foglaltuk el a búcsúzó nagycsoportosokkal, ahol a betűs és

számos építődobozokból felépítettük közösen az iskola kapuját. A kapuban vártak ránk egy korsárban
letakarva az iskolaszerek, melyeket tapintás útján kellett felismerni, s ha sikerült kitalálni, és
elmondani mire való, az bekerülhetett az iskolatáskába. Mire minden eszköz bekerült a táskába, a
táska súlya már nem volt könnyű. Mindenki felvette a hátára, hogy elbírja-e, és átsétálhatott a
dobozokból felépített iskolakapun. Közben megbeszéltük, ha már iskolások lesznek, akkor is sokat
fognak gondolni az óvodára, az itt maradt barátaikra, óvónénikre, dajka nénikre, és a közösen együtt
átélt élményekre, és hogy ezt nyomatékosabbá tegyük, elhatároztuk, hogy nyomot hagyunk magunk
után. Fényképükkel ellátott lufis kosarakat készítettünk, melyre a gyerekek lerajzolták és
felragasztották a saját jelüket. A lufikat közösen elhelyeztük az óvodánk közösségi terének falára,
felhívva a figyelmüket arra, hogy emlékezetünkben továbbra is velünk maradnak. Zárásként együtt
megtanultuk és táncoltunk, a Sehallselát Dömötör című dalra, mellyel sikerült igazán jó hangulatot
varázsolni.

Másnap Betűvadászatra indultunk a közeli játszótérre, ahol a hatalmas füves területen elrejtett
betűket kellett megtalálni. A gyerekek izgatottan indultak a keresésre, és ügyesen rakták az egyforma
betűket egy csoportba. Aztán egy hosszú vonatot alkottunk, úgy néztük át a területet, hogy nem
maradt-e még betű a fűben. Így bukkantunk rá a BÚCSÚZUNK feliratra, melyet körben állva még
próbatételek vártak ránk. A küldetések teljesítése után lefoglaltuk a játszóteret, melyet örömmel
vettek birtokukba a gyerekek.

A harmadik napon Pizza Partit tartottunk a nyírteleki Garden Pizzériában. A közös falatozás egy
„igazi” pizzériában igen nagy hatással volt a gyerekekre, mellyel úgy gondolom igazán maradandó
élményt sikerült varázsolnunk a gyermekeknek. A szíves vendéglátás, a kedves kiszolgálás már csak
hab volt a tortán.

A hét zárásaként átsétálhattunk a Nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskolába, ahol
fantasztikus programokkal vártak bennünket. A szeretettel teli és kedves fogadtatás mellett remekül
szórakoztunk is. Beülhettünk az iskolapadba, megnéztük, hogy leér-e a lábunk, és ízelítőt kaptunk egy
mókás matematika órából is. Megtanultuk, mit kell tennünk ha szól a csengő. És megszólalt! A
gyerekek ügyesen pattantak fel a padból, indultunk torna órára a tornaterembe. Egy kis mozgás után
elcsendesedtünk az iskola kápolnájában, ahova belépve nagyon finom kézműves csokival kínáltak
meg bennünket az iskolások. A gyerekek önbizalommal telve, és már nem is olyan félénken mint
belépve, jöttek ki az iskolából. Útunk a Katica Cukrászda felé vezetett, ahol minden gyermek
kiválasztotta, hogy melyik fagylaltból szeretne enni egy gömböt. A közös fagyizás után visszatértünk
az óvodába, és izgatottan készülődtünk a délutáni ballagási ünnepségünkre.
És ami a háttérben zajlott:

Úgy gondolom összességében a Billegők-Ballagók hete programsorozat jó hangulatban telt el, és

maradandó élményeket nyújtott az iskolába készülő gyermekeink számára. Azonban meg vagyok
győződve arról, hogy sokkal jobb hangulatú is lehetett volna, ha néhány kolléga nem tesz rám
lelkiismeretfurdalást azért, mert elviszem a nagycsoportos gyermekeket a csoportjukból.

A ballagó hét időpontja a búcsúztató ünnepség napjának hetére esett, hiszen a nevében is benne van,
hogy ballagók hete.

Az előkészületek, az ötletelés, az eszközökhöz szükséges anyagok beszerzése, az eszközök elkészítése,

a pizzéria előzetes felkeresése, az iskolával való egyeztetés, az időpont előtti hetekben történt.

A kollégák hozzáállása miatt a feladatok java része rám hárult, hiszen a rosszindulatú tekintetek, szem
és- szájhúzogatások, negatív töltetű nonverbális jelek között, sokkal nehezebb a munkamegosztás,
mintha egy támogató csapat vett volna körül.

A program kivitelezése konfliktusokat is szült, mert volt akinek ki kellett mozdulnia a

komfortzónájából, vagy épp nem volt tekintettel a másik munkafolyamatára, mindenkit a saját
érdeke vezérelt, pedig az időpont előre tisztázva volt.

Úgy éreztem, én vagyok a felelős azért, hogy még nem készültek fel a ballagó ünnepségre, hiszen én
viszem el a gyerekeket. A programok hangulatában érződött a siettetés, a „legyünk már túl rajta,
hiszen próbálni is kell!” érzése. Így aztán csak a Méhecskésekkel sikerült buliznunk a Sehallselát
Dömötörre, mert a többiek siettek fel, a játszótérről is igyekezni kellett vissza, mert a dajka néni
izgult, hogy mi lesz a tányérokkal ,ráadásul még próbálni is kell, valamint az iskolánál is minek az a
fotó, még próbálni kell. Nagyon rossz volt látni, mikor a „próbálni kell gyerekektől „szétvált a csoport,
szomorúan néztek ránk, hogy mi meg megyünk az udvarra.

Ha sikerült volna összedolgoznunk, ha ugyanaz lett volna a célunk, akkor ez a hét fergeteges is
lehetett volna! Így viszont két cél volt. Az egyik, ráhangolódás az iskolás évekre jó hangulatban, a
másik pedig, hogy siessünk, mert próbálni kell. Ez a két cél két irány volt, melyet nem volt könnyű
arra irányítani, amelyik valóban ezt a hetet szolgálta.