21273/f

A DIÁKÉLET
MINDENNAPI PROBLÉMÁI

Írja: KARÁCSONY SÁNDOR

VIII.

PÍROSBETÜS
DIÁKNAPTÁR

>1 <9

V.

BUDAPEST, 1946
 i
■

9 1 *4 i

<D : essz siBfiWW1'’' ;

isígátaüM
%;
m
• 1948. év-
»ase****
 r
I

PIROS BETŰS DIÁKNAPTÁR

VAKÁCIÓ ELŐTT — VAKÁCIÓ UTÁN

.1 I.
A SÁTÁN NEM NYARAL.
Öreg, agglegény, kínosan pedáns hivatalnokokról szok­
ták temetési beszédben emlegetni azt a hihetetlen életrajzi
adatot, hogy ötven vagy negyven vagy annyi amennyi éven
keresztül egyetlenegy alkalommal sem vették ki nyári sza­
badságidejüket. Hivatásuknak valóságos fanatikusai voltak,
egészen beleolvadtak életművükbe, — szokták ilyenkor még
befejezés- vagy magyarázatképpen mondani.
Jól tesszük, ha akárcsak a népi képzelem a Halált
szűröscsizmás csőszforma öreg kaszásnak, mi is ilyen ri-
golyás és megrögzött, kizárólag csak hivatalának élő szí­
vós valakinek képzeljük el a Sátánt, aki sohasem pihen,
egyszer sem vakációzik és kivételesképpen sem utazik el
nyaralni. Az idén sem nyaral. Sőt, amint hírlik, engem a
tanárt és téged a diákot is ő fog helyettesíteni üdülésünk
egész tartama alatt.
Minden ettől eltérő értesüléssel szemben hangsúlyoz­
zuk ezt a mi saját külön tudósításunkat. Tesszük pedig
azért, mert a legtöbb közösség szét szokott így nyaratszaka
szóródni azzal a bíztató ígérettel : viszontlátásra majct
ősszel ! A Sátán, aki nem búcsúzik, mert lehetetlennek tartja,
hogy a munkája megszakadjon vagy fennakadjon, ha csak
egy pillanatra is, nagyot nevet ilyenkor és gúnyos grimász-
•szal súgja a fülünkbe: viszontlátásra öt perc múlva!
Elmehetünk vakációzni, ha fáradtak vagyunk. De ve­
gyük tudomásul : a Sátán nem nyaral-.
<

II.
VÉNASSZONYOK NYARA
Szeptember hónapja mindig úgy hatott rám, mint va­
lami nagy lélekzetvétel. Eleinte azt hittem, attól van ez,

Vili. 1

1
 r
r
I
mert valaha diák voltam, később tanár lettem!, s ennek a két
emberfajtának szeptember az új esztendeje. De azután rá­
jöttem, hogy nem minden országban szeptemberben van
szeptember, s nálunk azért kezdődnek éppen szeptember­
ben az iskolák, mert Magyarországon vannak és nem!
másutt.
Az aratás, cséplés már megvolt, a szüret még csak
ezután következik. Mintha csak az Úrasztala előtt állna az
ember és megkapván a kenyeret, éppen a bort várná. Csupa
derű és nyugalom minden. Számotvetni való idő, tervei-
getni való idő. Már nem hiábavaló ábránd és még mindig
nem késő. A hátrafelé nézőknek és az elkésetteknek még
mindig mehet nyárszámba a ránk következő egynéhány
hét, az előretekintők és semmivel sem adósok szép lassan,
az elkésés veszedelme nélkül foghatnak bele új tenni­
valókba.
Kedves ifjú olvasóim, ez a tényállás nemcsak a falu­
siak számára így igaz és nemcsak iskolásgyermekek számára
az. Valami nagyon régi, talán még a nomád életből szár­
mazó nagy magyar igazság, hogy rossz cseléd az, aki
költözéskor szegődik. Ilyenkor, vén asszonyok nyarán vet
számot az ember az esztendejével. Még pedig mind a két esz­
tendejével most vet számot. Azzal is, ami ó-esztendő utolsó­
estéjével zárul, azzal is, ami új-esztendő első napjával lesz
indulóban.
Ó, de jó volna, ha ezek a szelidfényű, nem nagyon
forró, se hideg, se meleg szeptemberi napok a te lelkedfoen
is számadásra érlelnék az elmúlt tetteket és programmá,
tervekké növelnék a testetlen vágyakat. Ha szoktál tartani
napszállatkor csendes órát, szentelj most egy egész esz-
tendőnyi életdarabod rendezésének lehetőleg egy egész
csendes napot.
Keress barátokat erre a csendes napra és vonuljatok
el kettesben-hármasban valahová a világ elől. Vigyétek Isten
elé őszintén, kendőzés és kertelés nélkül mindazt, ami tör­
tént és Bibliával a kezetekben, imádsággal az ajkatokon
kérdezzétek meg az esztendő történetétől, sajátmagatok­
tól, egymástól és Istentől : Mi volt jó belőle és minek kel­
lett volna egészen másképpen történnie ?
2
-
;

Aztán nézzétek meg jól azokat a kincseket, amelyeket

a következő esztendő ígér. Ne mint napokat, heteket és
hónapokat tekintsétek őket, hanem mint ajándékul adott,
gyorsan elröppenő,- soha vissza nem térő alkalmakat^ ame­
lyekben az elmúlt esztendő mulasztásai még pótolhatók és
amelyekben még lehetséges mindig csak építeni, soha­
sem rombolni, sokat alkotni,, keveset fogyasztani, mindig
adni, sohasem venni.
Ügy vegyétek az esztendőt, mint egyetlen valamit, ne
mint háromszázhatvanöt különálló napot. Azt kérdezzétek
meg tőle, magatoktól, egymástól és Istentől : Mit csinálha­
tok az idén, ne azt, hogy mit csinálhatok holnap, holnap­
után, meg azután ? A holnap, meg a holnapután már az esz­
tendős programmnak legyen a legközelebb megvalósí­
tandó és megvalósítható kicsike darabja.

Azoknak, .akik nem először csináltak már effajta ter­

veket, de még mindig hiába csinálták, csak annyit mondok:
Sohasem csinálták áldásvárón. Mindig maguktól várták a si­
kert és sohase kértek Istentől gyermeki teljes hittel és bi-
zodalommal.
Az idjeii, ősz hiadd legyen az imádságé egészen. Hadd
legyen egyszer a tréfának is igaza. A tréfának, amely a
templomot is, a szeptembert is vénasszonynak adja. Hadd
legyen az idén a magyar ifjúság számára is szeptember
Istentől áldott, Istennek szentelt vénasszonyok nyara.

SZÜRET
Szántóvető legények, boltossegédek a pudli mögött,
kis lakatosinasocskák zörgő vassal teli szekereket húzva-
tolva,-diákfiúk, diákkisasszonyok vegyétek tudomásul, hogy
akármi is a ti egyéni elfoglaltságotok jelenleg, a haza, az
ország, ' amelynek egyformán gyermekei vagytok, éppen
szüretel. Talán első hallásra furcsa és különös, amit ide­
írok, de azért mégis így igaz, szüretel az ország, szüretel­
netek kell nektek is és csakugyan is azt cselekszitek, akár
bírtok tudomással róla, akársem.

3
 ,

Szüret. Nagy tömött gerezdekben szőlőszemek mo­

solyognak ,a tőkén. Hol ebben, hol amabban a sorban meg­
jelenik a puttonyos ember, tréfál egyet és követeli a dézs-
mát tőled. A széleken virágos kedvű öreg csősz levegőbe
süti puskáját, mert holnaptól kezdve úgy sincs mit őrizni
a hegyen. Vőfély a menyasszonyt nem csalogatja különben
»szóló« táncot lejtvén, mint ahogy egy bizonyos mezítlábas
atyánkfia ropja egy hordó tetején, amelynek lassanként
megered a vére, s zavaros pirosán csurog alól a kádba.
Maszatos a tevétől minden gyerek orcája. Igaz, el ne fe­
lejtsem: a fortyogó bogrács tanúbizonysága szerint juh-
húsos kása lesz ebédre.
Szüret, betároltnak látszó tőkék alján egynéhány
penészes szem mutatja, hogy nagyobb úr szüretelt az
idén nálunknál és már jóelőre. Se nóta, se tréfa, a csősz
puskája csütörtököt mond. Talán meg sincs töltve, talán
nem is igazi puska ; madzaggal van odakötve a sárkánya!
a csöve végéhez, ki tudja? Mert ilyen szüret is lehet­
séges.
Szüret. Én ezt most nemcsak úgy példaképpen mon­
dom, mintha azt mondanám, hogy valajmintségesen a szüret,
azonságosképpen a te lelked is, hanem egészen komolyan
mondom, hogy valamennyiünknél szüret van, azoknál is,
akiknek egy lánc földjük sincs szőlővel berakva ...
Nézd: milyen régen volt püskösd. Idestova féleszten­
deje. Az Ür Isten kegyelméről ünnep alkalmából régesrégen
hangzott feléd az utolsó bizonyságtevő Ige. Azóta meg­ *

eredt benned, kivirágzott, elnyilott és gyümölccsé érlelő­

dött, ami akkor megfogant. Veszed észre, hogy csordul­
tig vagy?
Ez az ünnepiden félesztendő nagy, titkos jelentősége.
A Szent Lélek munkálkodó erejének az eredménye benned.
A kegyelem áldása.
Nem vagy most fáradt. Vége van a nyárnak és önkén­
telen új-esztendő kezdődik számodra. Ha majg alá szántani
indultál, nyilvánképpen, ha nyári pihenőről tértél haza, ak­
kor is olyanformán, de ha szünet nélkül kell felvenned
mindennapi keresztedet egy látszólag mindennap egyforma
gvári munka esztergapadján, akkor se különben.
4
 Must folyik az életedből mostanában, ha megérdemli
életed ezt a szép nevet: emberi élet. Majd eljönnek napjai
a forrásnak is és akkor zavaros, csípős lesz munkád gyü­
mölcsének édes, cukros leve és kábító, gyilkos gázok teszik
veszedelmessé még a közelségedet is. Szesszé válik a cú-
kora és külön ülepedik tőle a sepreje. Nagy vágyat érzel,
hogy új valami történjék veled s még sokszor le kell húzni
a már tiszta boritalt, míg megkapja az óság nemes tükrét,
amelyből még a betegek is erőt ihatnak gyomruk vesze­
delme helyében. De ez már a Karácsonyok, Húsvétok és
Pünkösdök áldásairól szóló mese, ne folytassuk.
Maradjunk csak a betakarítás nagy tényénél. Ne hidd
el magadnak ezekben a napokban, hogy lelked fája meddő
maradt. Követeld és szedd le a gyümölcsöket, mint az Id-
vezítő követelte a fügefától a zöld levelek között az édes
fügét. Látod, a mindig csak ígérő fára még az ő mindig
imádságos ajka is átkot mondott. Légy most könyörtelenebb#
zsáktartója elmúlt napjaidnak egy adószedőnél, mert jaj
különben ifjúságod ígéretes zöld lombjainak.
Szedj valamit a tőkédről és taposs mustot belőle.
Annak jött el most az ideje.
Nemsokára itt az advent, akkorára letaroltan, üresen,
fagy elől elfödve, alázattal várhatod a kegyelem nedvfa­
kasztó áldását, hogy álmodozz új tavaszról, a jövő ősz gyü­
mölcseinek álomképét vetítve álmaidban jóelőre magad
elé.
Még akkor is, ha az idei szüret hasznát az utolsó
* billengig elkívánta a tavaszi fagy egy május eleji csillagos
éjszakának keserves évadján.

OKTÓBER 31.
Kedves fiam kint a tanyán, bent a raktárban és az
esztergapad mellett, ne fájjon az ma neked, hogy sehol
ennek a napnak tiszteletére nem állt meg az eke, a mérleg'
és a gép. Nem ünnep ez a nap, mint ahogy a neved napja
sem ünnep, meg a születésed napja sem az, no meg az
újabb divatos gyász- és emlékünnepek sem azok. Ünnep

Vili. 5
a karácsonyi ünnepkör, az Atya kegyelmének az ünnepe,
ünnep a húsvéti ünnepkör, a Fiú váltságának az ünnepe és
ünnep a pünkösdi ünnepkör, a Lélek munkájának az ün­
nepe. Október 31-ike nem ünnep, hanem nagyon neve­
zetes, útainkban megállító, gondolatainkban eszméltető tör­
téneti dátum nagy évfordulója. Éppen annak a hatalmas
változásnak az évfordulója, hogy embertől lettet ünnepelni
nem szabad, csak azt, ami elegyítetlenül a Szentháromság
Egy Örök Isten.
Hogy is volt csak 1517 október 31-én?
Nem tudom, milyen vallású vagy, esetleg, melyik ke­
resztyén hitfelekezethez tartozol. De ha Biblia van a ke-
zedben, ha magához vonzott és most kötve tart az Isten
igéje, elismerted Jézus Krisztust életed vezérének és or­
szága terjesztésének ifjú társaid között jó vitéze .lettél,
akkor meg kell, hogy állj október 31-én az emlékek új
csatára lelkesítő, programm-adó hatalmas tömegének rajr
zására.
1517 október 31-én lett szabad az emberiség lelke
és ez jelenti a történelmi újkor kezdetét. 1517 esztendővel
azelőtt nem szabadult fel az ember lelke, csak megszületett!
és a léleknek a testtől elfordulása, önmagába szállása: a .
történelmi középkor. Az ókori görögöknek és rómaiaknak is
volt halhatatlan lelkűk, de az ő életüket nem ez a lélek
mozgatta, hanem! a test. Halhatatlan lelkűket is testük szol­
gálatába állították. Nem dobban meg a szíved ennek a szent
szónak hallatára: szabadság? Szabad neked e naptól fogva
közbenjáró nélkül Istenhez imádkoznod, szabad közvetle­
nül a forrás kútfejéből, a Szentírásból innod az . Igta
kristálytiszta cseppjeit, bármely helyen, bármilyen időben
leborulnod Krisztus keresztje alá. Ezért nem viselsz a nya­
kadban feszületet és nem a templom előtt nem emelsz ka­
lapot, hanem lélekben az egész világon hajadonfőit jársz,
mert ebédlőasztalod és hálóhelyed is templom a szd-
medben.
Szabad vagy. Érzed-e ennek a szónak a súlyát is az
öröme mellé? Az örömöt fakasztó súlyát érzed-e? Nem
muszáj többé, ami eddig is. kellett, hanem szabad! Nem

6
;
l
1

muszáj vasárnap a gyülekezettel együtt dicsérni az Urat

a templomban, hanem szabad! Érzed-e4 hogy templomba
nem menni már nincs benne a szabadság fogalmában,
mert az már újabb rabszolgaság: a földé, a világé, a Sá­
táné? Ér zed-e, hogy a rabszolga kijátszhatja, megcsalhatja,
el is pusztíthatja rabtartó gazdáját, de a szabad ember szá­
mára nincsen vagy-vagy? Érzed'-e, hogy a szabad ember
a, jó és rossz között nem vagy a jót vagy rosszat választja,
hanem a jót választja, mert számára a rossz abban a pil­
lanatban szűnt meg, mint lehetőség, amikor szabaddá1
lett?
Szabad vagy. 1517-ben szerezet es és lovag, a közép­
kor e két jellemző alakja új szövetségre lépett. A szerze­
tesből prédikátor lett, a lovagból presbiter, meg egyház­
tanácsos. Nem üdvösségosztó, kiváltságos kényúr az egyik,
nem kiszolgálatott, gyönge és tudatlan laikus szolga a
másik ezentúl. A szolgálat munkaközössége tart össze
benneteket ezentúl. Jogoddá vált a kötelesség, pap vagy te
is, méltatlan ugyan, de rendelt és hivatalos szolga ő is:
szabadok vagytok mindketten.
Szabad vagy. Eddig régulák kereteit óvatosan kerül­
getve vigyáztál magadra, a törvénynek fékentartott, sze­
gény rabja voltál. Még most is tüdőmben az íze annak a
boldog fellélegzésnek, mikor 1914 őszén élénk gyalogsági
és tüzérségi tűzbe rohanva először éreztem magam igazán
szabadnak. Nem kell többé óvatos pesztonkájának len­
nem saját magam testi épségének. Isten kezében vagyok,
ott lehetek végre. Az ő szent akarata szabja meg a fütyülő
golyók útját és az enyémet is. Ö, érzed-e, milyen áldott,
nyugtató érzés szabadnak lenni, Isten kegyelmében tudni
magunkat? Szabad vagy, Isten fia vagy, szabad vagy, Jé­
zus Krisztus foglya vagy, szabad vagy, egész valód, ki­
választottságod boldog érzete ezt harsogja, újjongja ben­
ned a vakon, búsan, botorkáló rablelkek között egészen
azoknak vágyakozó felfigyeléséig.
Szabad vagy. Önálló egyéniséged, egyéni felelőssé­
ged, papi méltóságod, lelked fehér ruhája himnusszá ma­
gasztosul benned és másoknak is hirdeti, hogy szabad
vagy.
7

r
 Négyszázegynéhány esztendővel ezelőtt volt először
igazán, őszintén, meghökkentően, végérvényesen október
harmincegyediké.
Adjunk hálát Istennek érte az idén is szívből.

ADVENT
Hogy eljött az idő teljessége, bétölt minden szentek
reménysége, énekli a régi karácsonyi dicséret. A könyvek
könyve, a Bibliád pedig elmeséli, hogy az időnek eme tel­
jességében a pásztorok angyali szózatot hallottak a puszta
éjjelében, a három napkeleti bölcsek csillagot láttak, amely
megindult előttük és meg sem állt a betlehemi istálló te­
tejéig. Ott találkozott a két menet, a pásztoroké meg a böl­
cseké és valamennyien tisztességét tőnek a jászol előtt.
így éneklünk, ezt olvassuk és a mi szívünk is meg­
telik édes vágyakozással. Ez az Advent.
Mondd, kérlek, eljött-e már a te számodra is az idő
teljessége? Mert az isteni Ígéret a Megváltó felől már a
paradicsomkert küszöbén elhangzott, Ábrahámnak, Dávid­
nak megújíttatott, a próféták által újra, meg újra emléj-
kezetbe idéztetett és még mindig nem volt meg az idő tel­
jessége. Te rólad is tudom, hogy a Jézus Krisztus szüle­
tése felől nem most hallasz először. Emlegették apád, arçyàd
még kisgyerekkorodban, valahányszor templomba készül­
tek, vagy — de boldog ember lehetsz, ha így volt — vala<-
hányszor elővették az öreg zsoltárt, meg a még öregebfb
Bibliát. Tanultad iskolában, vallásórán különösen. Sok­
szor és nyomatékosan volt róla szó ágendázás idején, mi­
kor konfirmáltál és utána életedben legelőször felvehetted
az Űri szent vacsorát. Volt alkalmad hallani róla jót vagy
rosszat, azóta is bizonyára bőven.
De eljött-e közben számodra komolyan, elódázhatath
lanul: az idő teljessége? Megérezted-e, ho_gy az Úr Jézus
Krisztus dolga valahogy, magad se tudod hogy, immáron
a te személyes ügyeddé vált? örömök elmúlásán, bűntuda­
tod elevenebbé válásán, testi és lelki fájdalmak állhatatos
kínjain keresztül úgy érzed-e már, hogy a íte telkedben is.

8
 meg kell születnie a Megváltónak, mert addig nyugalmat
nem találhatsz semmiben? Tudsz-e már imádkozni érte,
hogy az idén lélekben, igazán, ne csak szokás szerint le­
gyen karácsonyod?
És vannak-e jelei számodra az idő teljességének?
Hallasz-e mennyei szózatot, mint a pásztorok? L.átszl-e csilla­
got, mint a napkeleti bölcsek?
Lehet, hogy csodálkozva nézel fel az olvasásból. Hát
ez meg már hogy lehetne egyáltalában még lehetséges is
mai napság? És én mégis kitartok a kérdésem mellett, is­
mételten, konokul : látod-e, hallodLe az advent jeleit? Csak

__
élőbbről kezdem valamit a kérdést és ezt tudakolom : gon­
doskodtál-e róla, hogy meghallhasd és megláthasd? Lásd,
a puszta éjjelén akkornap is csend volt. Se hang, se szín
nem zavarta a pásztorokat, hogy az angyali szózat eljusson
hozzájuk. A bölcsek meg egyenesen keresték az ég csodáit
és fent keresték a tiszta égbolton, nem a földön lent, a sár- ,
ban és piszokban. Még csak nem is a virágok között. Hát
a te telkedben csend van-e és körülötted elnémítottad.^ és
elsötétítetted-e a mindennapi élet lármáját és tarkaságát?
Keresi-e a lelked az élet találós kérdéseinek a nyitját és
jó helyen keresi-e ?
Aztán megindultak a pásztorok is, a bölcsek is a
betlehemi jászo1 felé és vitték magukkal, ami tőlük telt és
ami nekik a legdrágább volt. Aranyat, tömjént, mirhát,
akinek adatott efféle és önmagukat a koldusabbjai.
Felajánlottad-e már a barmok közt nyugvó kisdedé­
nek bűnös, törődött, megváltásra vágyó lelkedet? És ha
'

van körülötted, melletted valami, ami még érték a szemed­

ben, amiből még nem szerettél ki, amit odaadni még mindig
áldozat: nyujtod-e feléje reszkető kezekkel, attól félve,
hogy nem fogadja el?
Akkor itt az idő teljessége, itt az advent és az idén
először lesz karácsonya a te telkednek is.

MIKULÁSTÓL JÉZUSKÁIG
Miklós myrai püspök imája a legenda szerint életre
keltett két kis zarándok fiúcskát, akik éppen az áldásáért
9
igyekeztek hozzá, mikor egy gonosz kocsmáros megölte
és húspácoló kádjába rejtette őket. A kádból a régi kezdetj-
leges rajzokon puttony lett, a belőle kikandikáló gyerme­
kekből rossz gyermekek, akiket az ősz püspök éppen »el­
visz« hazulról, ki tudja hová. Hogy a jó gyerekeket viszont
meg szokta ajándékozni, az már régebben köztudomású
volt róla, hiszen három lánynak hozományt dobott be az
ablakon, egy másik legenda szerint, hogy a gyalázattól meg­
mentse őket. A rossz gyerekkel teli puttonyt később a
Krampusz vette át tőle, aki tulajdonképpen a germánv
Hruodperaht és az olasz Befana egybeolvadt alakja. Előbbi
a ragyogó Perahta istennőtől, utóbbi a vizkereszftől (= epi-
phania) származott.
Maga az ajándékozás, a gyerekek és szegények »Eldo-
rádója« viszont, Mikulástól Vizkeresztig, a karácsonyt is
beleértve, pogány eredetű népszokás. Van benne római
elem, a Saturnus tiszteletére rendezett Saturnaliákból. Van
ázsiai pogányság a Mythras kultusz napimádó örömünne­
peiből. Maga december 25-ike is ilyen, a győzhetetlen nap
születésnapja a dies natalis Solis invicti. A karácsonyfa
ragyogó gyertyácskái a zsidók Chanuka ünnepéről valók.
Maga az örökzöld fenyőfa a germánok téli napfordula-t-
ünnepéből került a szentestére. A karácsonyi diós- és má¡-
kospatkót, meg az újévi malacot az Opalia, a Calendaé
é(Sf a Strenae ünnepeken ették a régi rómaiak, tehát ép úgy
karácsony és újév táján, akárcsak mi.
Mindezeket pedig azért írjuk ide emlékezetnek okáért, "X
mert az idén is közeleg Mikulás napja, karácsony ünnep­
szombatja és újesztendő első napja. Mikor megtelik majd
a szívünk jósággal, szeretettel, irgalommal a szegények
iránt, gyöngédséggel a gyermekek felé és adunk két kéz­
zel, szórjuk széjjel tékozló keblünk melegének telijét s mi­
kor meghatottan álljuk körül a csillogó fenyőfát és örven­
dezünk a mások örömén és örvendünk örömökön, amiket
mások okoztak nekünk, árva gyerekeket ruházunk fel és
az ünnepi ételek jóízét is bizonyos áhítattal élvezzük meg­
hatódott nyelvünkkel és Ínyünkkel, hát akkor ingyen se
véljük, hogy megszületett lelkűnkben ezidén is a Megváltó
Jézus Krisztus.
10
 Ez még mindig csak a napimádás és téli napfordulait
pogány öröme bennünk. Elmúlik az ünnep, elszáll a han­
gulata is.
Mindettől függetlenül s nem is zavartatva általa, le­
hetséges, hogy kegyelemből, ingyen, hit által áldott ad-
ventünk és karácsonyunk lesz az idén, amit kinek-kinek szí­
vemből kívánok is.

ÓESZTENDÖ UTOLSÓ ESTÉJE —

ÜJESZTENDÖ ELSŐ NAPJA
I.
ÓESZTENDŐ
Magunkfajta ember itt Budapesten négyféleképen is
fennvirraszthat az esztendő utolsó éjszakáján. Van először
is Szilveszter-este a Diákszövetségben is. Vidám és mégis
szolid, bibliaolvasással és áhítattal köszönti az újeszten-
¡dőt s azzal véget is ér. Istentisztelet is szokott lenni ilyen­
kor, ahol még templomosabban előírt rend szerint köszönt
■ be a harangzúgással üdvözölt évforduló. Családi körben is
»megvárhatni az éjfélt« rokoni érzületek közepette. Végül
ki ne felejtsük, nyitva a főváros valamennyi kávéháza, ven­
déglője, mulatója, mozija és kabaréja, valamennyiben meg-
viccsan ilyenkor az újévi malac s beköszönt az igazi, vagy
jelmezbe bújt szerencsehozó kéményseprő.
Harmadéve av Diákszövetségben ért az éjfél, tavaly-
ilyenkor a templomban, az idén meghitt családi körben
üldögéltünk, míg a nagymutató a tizenkettesen utói nem
érte a kismutatót. Akármilyen meghitt volt ez a közösség,
megvallom, rostéikedtem, mikor hazafelé menet szemközt
kerültem az Istenházából épen kijövőkkel. Egy kicsit meg
is rémültem, arra gondoltam, hogy a négyféle lehetőség
közül három már sorban betelt rajtam, jövő ilyenkorra
eljuthatok az előre lefoglalt kávéházi asztalhoz.
Talán ez a lelki állapot magyarázza, hogy még a hír­
hedtté vált bűzbombahajigálókon sem tudok úgy szívem
szerint megbotránkozni, mint ahogy illenék. Haragszom,
szó sincs róla, mert nem mulatni mentek a mulatók közé s
11
 azt is rossznéven veszem, hogy előre megfontolt szándékkal
különbséget tettek ilyen vagy olyan mulatozók között. De
aztán addig van. Tovább nem sikerült a haragtartásom.
Bűz, bűz. A bűzbomba is büdös, a részeg ember is bü­
dös. Van talán egy kis fokozat a szaguk között, de nem
nagy és nem is lényeges. Nincs mit egymás szemére vet-
niök s mindössze annyi a különbség, hogy az egyik bűz-
okozás kihágás számba megy, a másik még nem s ez at
parányi differencia Isten előtt elenyészik. Aztán abban a
tekintetben is nehéz megvonni a határt^ hol kezd egvmás
molesztálása tűrhetetlenné válni, akkor-e, mikor a kurjon­
gatva hazafelé tántorgók lármája megzavar éjszakai pihe­
nésemben, vagy akkor, mikor piroskék papírlabdával meg­
céloz és eltalál egy asztalszomszéd, vagy akkoi\ mikor bűz­
bombával céloz meg és szintén eltalál".
Én sohasem szeretnék semmi körülmények között
sem dobni, sem dobatni embertestvéreim közé bűzbombákat,
de értsék meg embertestvéreim, hogy a dobálózás ter­
mészetes folytatása és következménye az ilyen dobálózás.
Konfettivel kezdődik, bűzbjombával folytatódik és gáz­
háborúval végződik.
Ne vádaskodjunk. Mi magunk tehetünk róla. Te,
aki a kávéházban ríkattad a megrémült rózsaszínű malacot
és én, aki családi összejövetelről hazafelé tartva szembeta­
lálkoztam a templomi gyülekezet jámbor zarándokaival.
Ne botránkozzunk, hanem tartsunk egy kis penitenciát.
II.
ÚJESZTENDŐ 1
Az örökkévalóságnak éppen olyan perce, mint a többi
szürke. De áldott alkalom nekünk, mert figyelmeztet ben­
nünket, milyen botorul mulattuk el amazokat, mert nem /
egész lélekkel éltük valamennyit úgy, mint ezt az eg vet.
Egész lélek: érző, értő, akaró lélek. Vájjon eddigi
napjainknak melyik percét hatotta át egészen?
Nem juttatom most eszünkbe azokat a perceinket,
amelyekben a lelkünk nem is élt. Fájt a fejünk. Szomjasak
voltunk, étel ízét kóstolta ínyünk, lankasztott az emésztés

12
 láza. Fáradság lepte meg izmainkat. Szemünk, szánk, fü­
lünk, orrunk, pórusainkat csiklandozták a vágyak, színek,
ízek, zengések, illatok, puha és meleg után. Vagy szenve-
délyek zongoráztak végig idegrendszerünk húrjain, fel­
zaklattak bennünket és kergettek a kielégülésig. Az állatok
életét éltük ilyenkor, az ösztönök emléktelen és kilátástalan
végzete lökdösött előbbre.
De ha a lelkűnké volt is némelyik perc, milyen kicsi
része fért bele egy-egy ilyen apró rekeszbe. Egyetlen érzés
képes volt eltölteni s nem mindig a legmagasztosabb érzés.
Gondolatok kergetőztek benne, bizony sokszor az igazság
rovására. Néha cselekedet közegévé vált s jaj, nem minden
cselekedetünk nyomában fakadt áldás. De legmagasztosabb
érzéseinket is vájjon igazolták-e legtisztább gondolataink
s lettek-e belőlük nemes cselekedetek ? Legszabál vosabb
gondolataink hosszú láncsorát átfűtötte-e a nagy érzések
heve s mozdította-e meg csak egy izünket is előre. S leg;-
nagyszerűbb tetteink gőzparipájának örök törvények vol­
tak-e a sínje s valódi gyönyörűség a biztosító szelepjei?
Emberhez méltó élet volt ugyan, jól telt, szépen telt: de
elmúlt s többé vissza nem jő.
Ö- és újesztendő határán egyetlen percben háromszo­
ros életet élünk. %
Értelmünk bölcs tekintettel tekint a múltba s törté­
nelemmé avatja azt. Akaratunk prófétai bizonyossággal -
látja az ezután eljövendő perceket. Érzelmeink ezért talál­
ják a jelent gyönyörűségesnek, mint biztos alapokon épült
pillérét az örökkévalóságnak.
1 Áldott perc, mely maradó értéket kölcsönöz a könnyen
kapott s könnyen elherdált múlandó, mindig kész, de soha
vissza nem térő pillanatoknak.
/ Ha megfogadod néma parancsát s minden ezután ne­
ked ajándékozott percét a nagy időnek e hármasság jegyé­
ben töltőd : az lesz az Istennek tetsző élet. Örökélet az1
innenvaló világban.
FARSANG
Ilyenkor van a mulatságnak legfőképen erre szánt
ideje.
13
 I

Isten ments, hogy lebeszéljem erről a forróvérű fiatal­

ságot. Hiszen a must is szétvetné a hordót, ha forrásai
előtt jól bedugaszolnánk. Ellenkezőleg, jó mulatást akarok
kívánni mindenkinek.
Kell is azt kívánni minekünk, van az magától, vet­
hetné oda hetykén, nagy magabíztában valamelyik, talán
éppen legvirágosabb hangulatában megzavart fiatal. No,
no, viselve válik.
Először is nagyon kevés ember tud igazán mulatni.
Másodszor, még a mulatós emberek is jobb szemmel nézik
azt, aki szépen mulat. Harmadszor, voltam én már olyan
társaságban, ahol azért volt rossz a hangulat, mert a jelen­
lévők megúnták a százszor ugyanazt százegyedszer újra­
kezdeni és nem tudtak hova lenni örömükben, mikor látták,
hogy mennyi új módja lehet még az időtöltésnek. Negyed­
szer, ismertem öreg embert, aki valami m a g a te r m e s zte tte;
gyümölcsöt úgy. kínált nekem, kóstold meg, mert ha ilyet
még nem ettél, nem is tudod, ml a jó. Honnan tudják hát
azok, akiknek én most jó mulatást kívánok, hogy jó-e az
a mulatság, amit ők megszoktak.
Nekem jó, mondhatja erre megint valaki és én most
már el is hallgatnék. De azt azért mégis megkérdezem
tőle, hogy hol lakna ő most, mit enne ebédre és mit venne!
magára, ha Ádám apánk óta minden ősünknek jó lett volna
az, amibe beleszületett és beleszokott?
Mielőtt tehát belevetnénk magunkat a farsang örö­
meibe, kérdezzük meg magunktól : van-e hozzá igazán és

;
igazi jókedvünk? A hathónapos kisbabának van, merít
éppen most szopott, dolga nincs, t. i. még nem álmos, mert
mi egyéb dolga lehetne? Felesleges erőt meg érez magá­
ban, hát most örül. Kisikongatja, kirugkapálja magáiból.
Van-e neked ilyen felesleged? Mert különben nincs jogod
a mulatságra.
Aztán kérdezzük meg magunktól azt is: értjük-e a,
módját? A mulatós ember adakozó, szórja a pénzt, köti
borát fűre-fára. Vájjon a mi mulatságunkban gyönyörkodF
nek-e mások és látják'-e valamelyes hasznát. Meg van-e
bennünk az ajándékozó kedv, önmagunk nagylelkű odapa-
zarlása?
14
 Továbbá, elég gazdag vagy-e hozzá, hogy a felesleget
rögtön kiadd és ne megtakarítsd? Tudsz-e költeni egyáK
talán? A mesebeli embernek is hiába engedett a tündér
három kívánságot. Elpocsékolta szegény feje, çgy szál kol­
bász lett minden haszna belőle, mert nem volt képest
sokat, szépet és nagyot kívánni. Látod, a magyar ember
púiba full ásztja és esze veszettségekre pazarolja vágyait
Vagy mindig ugyanazon az úton járatja, mint a száraz­
malmot hajtó vaklovat, mert — nincsenek igényei és soha-
sem próbálta, hogy kellene kérnie. Ismered-e te az élet igazi
örömeit és kívánod-e, igényled-e a legeslegjavát?
Végül tüdődbe, mi a jó? Vásárló ember, ha esze is
van egy kevés, mindig a legjobb üzletbe szokott bemenni,
mert tudja, hogy ott semmi esetre sem csapják be. Isme­
red-e te az örömök egyedüli, megbízható forrását, a
Jézus Krisztust? El szoktad-e hozzá vinni másutt vásárolt
gyönyörűségeidet is, hogy mondja meg Ö, megérték-e
ezek a gyönyörűségek azt az árt, amit fizettél értük? Vagy
nem mersz ma még olyan alantos, te szerinted is ordináré
vágyaiddal egyenesen hozzá fordulni?
Lásd, a kánaiak mertek. Jézus Krisztus azoknak, akik
csak bort kérnek tőle, még bort is szolgál. Csak jobbat,
mint a násznagy hozatott. És az örökkévalóságra iszik
veled áldomást abból a borból. Próbáld meg csak te is,
még ezen a farsangon, neked is tölt belőle, meglásd!

MÁRCIUS IDUSA
Március lelke szerteárad a téli dermedés után és me­
legétől sarjadzani próbál az új élet.
Vájjon jutott-e már valaha eszedbe, vagy szokott-e
eszedbejutni eleget vagy benned él-e örökösen a tudat,
hogy annak a darab életnek, melynek Magyarország a neve,
te magad jelented a tavaszt, a te élniakarásod melege az
életreolvasztó csókot és élnitudásod irama az életerőt?
Tavasz. Aratók, szűrők, dióverők szemében kietlen>
megvetett időszak. Nincs szem a kalászban (Istenem, hol
rejtőzik még maga a kalász is), se szőllő a tőkén, se'zöld

15 -
burkában fehérbél ü dió nincsen. Pocsolya tehénkedik az
úton végig : elibefeküdt a szekerednek. Nagy, fekete foltok
ásítoznak az útfélen kétoldalt zöldet kereső szemed közé
némán, gúnyosan. Tavalyi csutkatövek ágálnak ki szanaszét
heverésző kis kupacok közepéből, mint megannyi intőn-
dorgáló, fenyegetésre görbített mutatóujj : jó lesz sietni és
hamarosan megbirkózni mivelünk — előbb, — ha azt
akarod, hogy nőj jön és érjen itt valami más is, mint por­
csin, acat, szerbtövis, barcsi vagy más egyéb gyom.
Ó, hogy panaszkodik, hogy könyörög, hogy sürget,:
hogy fenyegetőzik : mennyi mindent igér. Panaszkodik,
hogy nem törődsz vele. Könyörög, magáért. Sürget azzal,
hogy itt van. Fenyeget, hogy elmúlik és soha aztán vissza
többé nem tér. De mindenekfelett ígéri, hogy elmúlása
nyárrá válik a mag számára, melyet a te igyekezeted, ha
idejében szórt el, gyümölcsképen szakíthat le ősszel.
Igen, igen. Ez a panaszosan kérő, sürgetve-fenyet-
getőző csupa ígéret: ez a március lelke_. És ez vagy te,
mert ez az örök diákiélek.
Lelked vadvizei mindent elborító, magával sodró,
féktelen jókedved, minden kis gödörbe össze-össze fut­
nak és aki messziről nézi, gyönyörködik bennük, hogy
visszaverik a szégyellős tavaszi napsugárt. De a mag,
amely beléjük hull, megrothad, vagy az egyszeribe csonttá-
száradt szikföld kriptájának a tetszhalottja lesz. És elibe-
fekszik még az iskola országútján is a »tárgyak« szekeré­
nek— megfeneklenek benne, vagy ha nem, legalább is

-V
besározódnak csúnyán. Ö, de nem a harmat, se nem a
májusi eső áldott nedvessége!
Milyen nagy parlag a lelked még tavalyról. Régi
munkás napok tarlóit emlékeképen meredeznek ki belőle
félig elfelejtett igazságok és szépségek. Szemrehányóan in­
tenek felénk, ez termett itt, mikor még törődött velünk
valaki valaha, régi békés, módos, mindig jó világban.
És hogy várja rajtad a szántás minden kicsi baráz­
dája a magot, amely még belehullandó. Milyen egyforma
örömmel öleled magadba madárlátta, szél hordta, emíber-
szórta mostohagyermekeid. Milyen személy válogatás nél-

16
 kuli szívességgel táplálsz életet és gyomot. És hogy kelt
sietni a búzaszárnak, hogy el ne hagyja s meg ne fojtsa
az erősebb acat. És milyen hasztalan igyekszik, ha a gazda
gyomláló figyelme segítségére nem siet, míg nagyobb baj
nincsen. Mert te csak termed, nőteted és érleled őket, ahosv
ok akarjak.
■
Március lelke, diákiélek, ezt a te ösztönös, türelmet­
len, alkalomnak is csak egyetlen termőkedved áldja meg
az Isten!

A HUSVÉT TITKAI
I.
A KERESZT
...az én testem bizony étel és az én vé­
rem bizony ital.. '. Sokan azért, akik halták eze-
két... mondának: Kemény beszéd ez. (János
6:55, 60.)
Azt hinné az ember, a tanítványok Jézusnak valame­
lyik korholó, farizeusokat ostorozó beszédét találták túlsá­
gosan keménynek. És íme kiderül, hogy ezeket a kijelen­
téseket hallgatták nehezen : az én testem bizony étel és az
én vérem bizony ital. Ezek a szavak megosztották követői
táborát is. Ettől fogva sokan visszavonulának és csak tizen:-
ketten járának vele. A tizenkettő nevében Simon Péter
nagy hűséggel ezt jegyezte meg: Uram, kihez mehetnénk?
Örök életnek beszéde van te nálad.
Eleinte érthetetlennek tetszik előttünk, hogy Jézus-
Krisztusnak éppen ezek az igéi ekkora hatást gyakoroltak a
nyomába szegődöttekre. De ha elmerülünk bizonyságtevé­
sének mélységeibe, magunk is kénytelenek vagyunk meg­
érezni, hogy válaszúira kerültünk. Vagy-vagy. Akár tanít
Jézus, akár gyógyít, akár csudát tesz, össze lehet őt té­
vesztenünk tudósokkal, orvosokkal, prófétákkal és lehet
tisztelnünk, követnünk, kérnünk őt, úgy mint valami kivé­
telesen nagy embert. De ha ezt mondja magáról : az én
testem bizony étel és az én vérem bizony ital, akkor nincs
többé helye, sem ideje, sem oka, sem módja, sem célja

17
a bizonytalanságnak. Vagy elfogadod az áldozatot, habo­
zás nélkül, bűnbánó lélekkel, boldogan és egészen. Vagy
magad is segíted a keresztremenőt és az őt megfeszíteni
akarókat, hogy ez az egyszervaló tökéletes áldozat valóban
megtörténjék.
Ez a Nagypéntek véres és magasztos titka. Az én
testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
Ott állasz a kereszt mellett: rajta a megtöretett szent
test vonaglik, róla a kiontatott szent vér csorog. Ott állasz
bűneid súlya alatt roskadozva, magad erején tehetetlenül.
És most egyszer csak döntened kell.
Vagy szereted a bűneidet és ragaszkodói hozzájuk.
Akkor üdvözítő Jézusod hiába szenved érted a kereszten.
És mert hiába szenved érted, általad is szenved, miattad
is gyötrődik. Fáj neki a bűnöd és kínt okoz néki, hogy
nem tud téged megszabadítani, mert te nem engeded ma­
gad megszabadítani.
Vagy utálod a bűneidet és szereted Krisztust. Akkor
az Urasztaláról az úrvacsorában örök életre és feltáma­
dásra etted a szent jegyeket. Akkor a te számodra is bi­
zony étel az ő teste és bizony ital az ő vére. Megszabadul­
tál a halálnak tőriből az ő vére által.
Nagypéntekről Husvétra fordult az idő a te életed­
ben is.
Az ő teste étel és az ő vére ital. Nagypéntek titka
nyilvánvalóvá lett. Hiszen Nagypéntek titka: Husvét. A ke­
resztfának a kulcsa: a nyitott sír. A megfeszített Krisztus
szomorú rejtélyének örvendetes megoldása: a feltámadott
Krisztus.
II.
A NYITOTT SIR
Olvastam, hallottam már sok bizonyságtételt, mond­
tam magam is, gyűjtőnevet is kerestem, sőt találtam már
az egésznek: leszakítósnaptár-keresztyénségnek vélem. Nem
megrovásképpen, de azt hiszem, minden végzetesebb téve­
déstől vagy túlzástól menten.
Őszinte keresztvénség az ilyen, csak éppen hogy nem
tudja, tehát nem is mondhatja a leckét végig. Első szerete­

.
 tünk melegével éltük át és valljuk, hogy engem Krisztus
súlyos nyavalyából kúrált ki, engem, másikat családi ne­
hézségeimben igazított el, engem, harmadikat pillanatnyi
pénzzavarom súlyától kímélt meg, nekem, ikszediknek ál­
lást szerzett, én, a számsor végtelenbe vesző végén követ­
kező egykori pesszimista: tartós derűlátásomat köszönhetem
neki. »Már minden reménységem szertefoszlóban volt —
szoktuk dadogni — és akkor jött az ő áldott segítsége,
■a huszonnegyedik óra utolsó fertályában, valóságos mai
modern csuda módjára.«
Ez mind igaz és mind valóságosan tükrözi az Ő arcát.
Az ő földi arcát tükrözi. Az ő köztünk járó, velünk szóló,
bennünket gyógyító, tápláló és vidító alakjáról tesz hitelt
érdemlő, erőt is sugárzó bizonyságot. Ez a test, az ö szent
teste volt bűn nélkül való, soha semmit, saját önös céljai ra
irigyen és önzőn be nem nyelő, mindent csak pazar gaval­
lériával szerteosztó, jótékony, gazdag, értékes ajándék.
Ezt a testet, az Ő szent testét igényelte, követelte, gyötörte,
ölte meg és falta föl a valamennyiünkből összetevődött
emberiség s fogyasztja mindmáig és nem győz vele be­
telni ideig, időkig és az időknek végezetéig.
Ez a test, az Ö szent teste hajlott a kán ai korsók felé
s szent mámor áradt szerte belőlök a szomorú világra.
Ez a test, az Ő szent keze porciózta az öt kenyeret és két
halat ötezer felé. Az ő szent szálának nyálából gyúrt sár
adta vissza a vakonszületett szemevilágát. Az ö hívó hangja
ültette fel hidegágyán a naimi ifjút, csalta ki sírjából Lázár
oszladozó tetemét megint elevennek. Nem volt elég. Akkor
ideadta egész magát, megtöretett testét ennivalóul, kionta-
tott vérét ital gyanánt. Elfogadtuk. Lándzsát döftünk bele,
hadd folyjon ki a vére, a holttestét meg eltemettük, le-
-

pecsételtettük és őriztettük, hogy igazán a miénk maradd

jón és soha többé el ne szabadulhasson a hatalmunkból.
A leszakítós-naptáh-keresztyénség Krisztusnak a nyi­
tott sírjáig terjedő és fogytig csupán onnét áradó ereje.
A konok nők és gyáva tanítványok nem hajtanak az üres
sírban ülő fehérruhás angyal szavára és nem mennek el és
nem hirdetik, hogy nincs itt, hanem feltámadott.

19
 Most már túl vagyunk husvéton és még mindig a
sírbatett test problémái körül veszteglőnk. Természetesen
betelik rajtunk ennek a multonkérődzésnek és röghöz ta-
padtságnak minden végzete. Nincs Krisztusunk — csak az
üres sírja. Nem Hisszük el, hogy feltámadt, csak ha a se­
beibe ereszthetjük ujjúnkat.
Nem bírjuk elviselni az Ő dicsőséges testének ra­
gyogását és földöntúli voltát. Félreértjük isteni nagylelkű­
ségét, amellyel emberi gyarlóságunkat és földi kötött­
ségünket kapatja, szoktatja magához, lépesmézet és halat
évén. Azt hisszük, még mindig vannak testi szükségletei,
sőt talán komolyan éhes és szomjas, akárcsak mi. Nem
ismerünk rá, ha útitársunkként hozzánk szegődik: informál­
juk és vendégségbe hívjuk, abban a naiv hitben, hogy
nem tudja, mi az újság s estendet lévén, szárnyék kell,
neki. Csak a kenyér megszegése, tehát megint valami na-
igyon innétvaló, nagyon embertől lelkedzett gesztus térít
észre és felismerésre bennünket. Még hütlenül elhagyni is
megpróbáljuk ezt a nem reális, ezt a szerteködlő fantomot^
visszamegyünk halásznak, illetőleg vissza próbálunk menni.
Ügy jön utánunk, úgy fordulunk sarkon ismét a társaságá­
ban, mint hazulról világgá csavargóit rossz kis gyermek.
A húsvéttól áldozócsütörtökig tartó idő, a negyven
nap csodája mindez. Mint ahogy az anyamadár repülni ta­
nítja fészekhagyogató fiókáit, úgy avatja Krisztus dicső­
séges teste lelkes testünket lelki testiségre. Isten országa
már itt e földön — lelkiink-testünk békessége, keresztyén-

'**T
ség ugyan, de nem egész és csöppet sem teljes.' Az ő
megváltó munkájának a nyitott sírig terjedő szakasza csu­
pán. Űrvacsorázó, megkonfirmált lélek mindenki, aki a
nyitott sír szájáig eljutott s oda hittel benéz. De nem fel­
támadt és nem örökké élő keresztyén lélek még.
Feltámadnunk és örök életet élnünk Jézus Krisztus
feltámadott, dicsőséges teste tanít bennünket. Feltámadás­
ról, örök életről csak Tamások, emmausi tanítványok,
Péterek tehetnek .bizonyságot, s azok, akik őt lépesmézet és
halat enni látták.

20
T

L
 PÜNKÖSDI KÉSZÜLŐDÉS
Karácsony ünnepére advent idején készülődünk, husvét
előtt negyvennapos bojt hívogat elmélyülésre. Pünkösdre
nem szokás készülődni, pedig szinte magától kínálódik
a negyven nap husvét és áldozócsütörtök között s a tíz még
hátralévő pünkösdig. Többek között ez a közönyösség is
egyik oka annak, hogy a pünkösd kevesebb lélek számára
igazán bensőséges ünnep, mint az előbbi kettő.
A másik oka (mert ilyen is van) alighanem az, hogy
a Szentlélek kitöltésének emlékezete kevesebb lélek s/ámára
élmény, mint a Krisztus születéséé, haláláé és feltámadá­
sáé. Nagyon sok vívódó keresztyén testvérünk nem jutott
még el a keresztig és nagyon sok örvendező keresztyén
testvérünk vesztegel a nyitott sír szájánál, vagy néz -a
mennybe révedezőn.
Harmadik oka a pünkösdi ünnep hideg télijének és
tüzének az, hogy emberi természetünkhöz közelébb eső tit­
kok a karácsonyi: az angyali szó és bölcső, vagy a hus^
véti: a kereszt és az üres-koporsó. A fényes felhő olyan
nagyon eltakar, a sebesen zúgó szélnek zendülésé ó be
hatalmas, de ó be rejtelmes is. A kettős tüzes nyelvektől
szédülni kezd az ész s mi gyarló és boldog emberek ahe­
lyett, hogy ujjonganánk e részegség miatt, melyet nem édes
bor okozott, mindenáron józanok szeretnénk és próbá­
lunk is maradni.
Nagy dolgok ezek. De mi ez alkalommal ragaszkod­
junk első meggondolásunkhoz s kísértsük meg hozzászok­
tatni magunkat a pünkösd nagyszerűségéhez, úgy, ahogy
maga az Űr készítgette elő rá tanítványait még szenve­
dését és halálát megelőzőleg.
-
'/.•Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá;
nem úgy, rriidt a ti atyáitok evék a mannát és maghalának:
aki eït a kenyeret eszi, él örökké.«
— -»Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?«-
— »Titeket ez megbotránkoztat? Hátha meglátjátok
az embernek Fiát felszállóm. oda, ahol elébb vaja?«

21

■
_
 (Ettől fogva sokan visszavonulónak az ö tanítványai
közül és nem járnak valu többé ö vele.) János ev. 6, 58;
60-62.
íme így készítheti elő Urunk az ő tanítványait arra,
hogy elviselhessék a pünpösdi ünnepkör csodáit. Kemény
beszéddel.
Azt hinné az ember, az ő kemény beszéde valami
szemrehányás, vagy gúnyolódás, olyasféle, amilyet több­
ször alkalmazott a farizeusokkal szemben. Szó sincs róla.
Azt talán még elviselnék, különösen a tanítványok, ha az
ellenségeket felbőszítené, a közönyösöket pedig ellene han­
golná is a beszéd éle. Urunk kemény beszédében ez a
kitétel tűrhetetlen nem igazi tanítvány szemében : az én
testem bizony étel, az én vérem bizony ital, de nem manna.

!»
Isten az ö zúgolódó, kishitű, keménnyakú választott

1
népének a pusztában mannát adott, hogy megnyugodjanak

(C "1
és megelégüljenek. Ez igaz és ez bíztató jel a mi hitetlen­
ségünknek és nyomorúságunknak az elcsitítására is. Jézus
Krisztus azonban hangsúlyozza, hogy a nép, amelV Istentől
kapta ezt a mannát, nem örök életre, hanem a halálra ette

a sr
• azt. Kérte, kapta, ette és meghalt. Az Ö teste és vére ellen­
ben áz a kenyér, amely a mennyből szállott alá. Aki ezt

c/i
a kenyere eszi, él örökké.

rr
Mi ebben a beszédben olyan kibírhatatlanul kemény?

r*r
Ö, ne az Ürtól kérdezd ezt, hanem a magad hitétől, eset­

n.
leg a magad gyenge .hitétől, hogy ne mondjam hitet­
lenségétől : Valóban clhiszem-e, hogy manna és -mennyei
kenyér nem azonos ajándékai Istennek? Valóban egész

T
5“
életemen átütő bizonyosság-e már bennem, hogy Istentől

3 *
nem földi életem feltételeit kérjem elsősorban vagy éppen­

3
5 S
séggel kizárólagosan, hanem az örök életnek kenyerét

3 £
kérjem ? Hiszen megfordítva szokott lenni. Gyarló emberi

S
mivoltomban ott fél, ott nyöszörög, ott szűköl egy éhes

T
és megijedt állat, amely attól remeg, akkor hal meg, ha
nem kap mannát. Elébb mindenáron a mannát akarja, nagy
mohóságában. Csak a mannát akarja, nem törődik az örök
élet kenyerével.
Kemény beszéd ez. Atyáitok evék a mannát és meg-
22
 T
.. r
.^ .
’-
>

CL 3 3 g- i. 1 g" a g" g g -sg s 5 g = î> î= Ô .Ï E 3

«'^ ÎD
x
=0
o9■
■ K $ f” I 1 "s-.g SÜ SÜ i" S-” > Œ.
s ” Eg s? | l3 s!, i2 l5 3 3
2 £.
y
3
n
>v ^ S*2
K P P ÎS IriîP îp J lif iiïiF= cz) ¡3 cz)
25
*líiií;ii!iM»rüilií¿«iU|.
p p p 3.
B / |2 -'|'S £ .^ Q o.a-=,_q »£
.-Hîliîü
<g ^ S3V 2.?5 3 PW g g 3 =
ïp ” '» » R
I £gS 'S 2? w ~S
S = s I g S ^ S i-S -g § ,|s Ê B
“ âl . |^ r ES § ^.„: gE P
(U
S § a » 3 ?f - S Ï =
S o*'
I °' 3? R » B's*- £ a - nâ 3 N nK
3 «52, 3' g S 8 - g*: .æ ÎS-
¿5 o 2- 3 > E g- 3 •"" -
3 S g ’ B. 5
1
° g. g £ § § S g! a-q £ ~ g- Si 3 , S 2. a 3 cr JT A
-
1 5 _ g E E ..| 3 ^ =iS«? g s. ° g.-
$ 2 .^ 1 1 !1 Eg 3 2:3 = i § § ..|“
^
“ g ; !?£ $ “ g s | - sr S î " | 3 ^ » a o - r a , 0 1 „ & $ , f a .
g S g» 3 SI
; k» â- s.j ^ l s S r |
B

’
3 3 3 § I ; S. *•$ tg o s-5 | tg s § | ; §.- B !

K 5? H
K! n & a ' a* ET S-' £* “
- -*• »S 2 -§ .S3- =c.i”L”^^£ ^ Iia § " :-°-g &S I ^f o: ë- 1£ »2-s go. ^^I = gg, Id” Iê *I. s“■J£I;
3 -ra ft? $'«} £ “ ^ o P ^ % Ä 2 .^ - O o: ^~ I Tl ftTcrcj
sf g j- S _ £ £L

. O: O'
MÍ?¥¡iH«!fcl!-íf r-¡#f ü* H^EÜt > y «g ; v> g* CL
“ 2h
N u
£
Sil iK B Iíl^ilí 3a J °es
|c rq 2 l
u:
ill|i, â" 0b: :2§.|^o' §¡5:3 £ £«■
w l?ri 1:6Hi. Iss if»-? «frît ? r p e r p'-'
 V
/
Valaki, aki bölcsebben tanított, mint általában a tanító-
mesterek, sikeresebben gyógyított, mint az akkori orvosok
(maga megnyugtatására siet ilyenkor hozzátenni ,a kiitikus
meggondolás, hogy valószínűleg keleti mágusoktól tanulta
megfejthetetlen gyógymódjait), szuggesztivebb hatással volt
környezetére, sőt egész korára, mint más vezetők. Egv kis
fenntartással még húsvét csodáját is elfogadják (ki látná
azt innen messziről pontosan, mi történt ott és akkor). De
a fényes felhő és a sebesen zúgó szélnek zendülése már
hátborzongtató, kényelmetlen, nem búnÖs embernek való
csodák.
Pedig a többi csoda nem ér semmit ezek nélkül.
Krisztus tanított, gyógyított, csodát tett, itt élt köztünk a
földön, ez igaz, ez kibeszélhetetlenül kegyelmes tény, de
egyenként és összesen csak eszköz, nem önmagáért való, ön­
magát bizonyító jelenség. Gyógyított, de nem kizárólag
csak azért gyógyított, hogy a beteg meggyógyuljon; csodát
tett, de nem elsősorban az éhes ember jóltartása végett. Ö
maga ismételten kijelentette ezt. A földönjáró Jézus minden
szavát azért mondta, minden tettét azért cselekedte, hogy
közelebb hozza, igazolja és szívünkben királyi trónra ül­
tesse az égből alá szál lőtt és a mennybe visszaszáll Krisz­
tust,, a Megváltót: a prófétát, a főpapot, a fejedelmet.
Ha nem nézünk utána, ahogy száll felfelé és lassan­
ként eltakarja a fényes felhő, nincs, aki elküldje reánk a
Vigasztaló Szent Lelket. Pedig, ha nem kaptunk Szent
Lelket, nem érthetjük meg, nem kaphatjuk meg Őt igazán.
Jaj nekünk akkor, hiszen senki sem mehet az Atyához, ha­
nemha ő általa.
Áldozócsütörtök és pünkösd nélkül a húsvét csak egy
szomorú vágyakozás, a karácsony talán egy szép és derűs
érzelmi ellágyulas. A földönjaro Jézus ünnepe, az cgbv tö­

1
rekvő Jézus ünnepe. De adós marad, ó, hány magát ke­
resztyénnek valló testvérünk lelkében marad adós a való­
ban fnennybe szálló és onnan uralkodó, Szent Lelket reánk­
árasztó 'Krisztus ünnepével.
Álljunk meg tehát, igenis álljunk meg már egyszer,
nézvén a mennybe. Hogy megtanuljuk igazán várni és
tudjuk valóban kérni az idén : Jövel, Szentlélek Űiisten!
24

áSS)
V y
tára

T
!

r
i
 J

-■

V. J

Ili

...
S«
,

I
SS:
11

I ■; ■
4

au<

Különlenyomat
Karácsony Sándor: A nyolcéves háború című könyvéből.
Pápa, 1945. Főiskolai nyomda. — Felelős vezető : Mórocz Zoltán

■■
/