Forrás 1:

„Mivel Attikában Marathón volt a lovasság bevetésére legalkalmasabb hely, az áruló

Hippiasz, Peiszisztratosz Athénből elűzött fia, ide vezette őket.
Erre a hírre az athéniak is Marathón mezejére siettek. Tíz hadvezér [görögül: ’sztratégosz’]
vezette őket. Köztük a tizedik Miltiadész volt, akinek apját, Kimónt, annak idején Pei-
szisztratosz száműzte Athénből. Ez a Miltiadész volt tehát az athéniak egyik hadvezére.
[…] Az athéni vezérek véleménye megoszlott. Egyesek ellenezték az összecsapást, mert úgy
gondolták, hogy kevesebben vannak, semmint hogy megütközhessenek a perzsa sereggel.
Mások viszont – és közöttük Miltiadész – a csatát sürgették.
[…] Ezután a csatára szavazó sztratégoszok, amint az egy napig tartó parancsnoklás sora
rájuk került, átadták Miltiadésznek. Az elfogadta ugyan, de mindaddig nem ütközött meg,
amíg az ő parancsnoklásának napja el nem jött.
[…] Amint elrendezkedtek, és az áldozat kedvezőnek mutatkozott, az athéniak a támadási
parancs elhangzása után futva rohamozták meg a barbárokat.
[…] Holdtölte után kétezer spártai érkezett Athénba. Annyira igyekeztek, hogy három nap
alatt Attikában termettek. A csatából elkéstek ugyan, de azért látni akarták a perzsákat.
Elmentek tehát Marathónba és körülnéztek, majd miután megdicsérték az athéniakat és
tettüket, hazatértek.”
(Részlet Hérodotosz A görög–perzsa háború című munkájából)
1. Miért ezt (Marathón) a területet választották a csata helyszínének?
 sík terep, lovasságnak kedvez, kikötésre alkalmas
2. Milyen politikai következményekkel járt volna Athén számára a perzsa uralom?
 Türannisz, Peiszisztratosz fia Hippiasz -> perzsáknak kell egy belső ember,
informátor
3. Hogyan irányították az athéni hadsereget? Miért választották a rohamléptekben
támadás taktikáját?
 10 sztratégosz napi váltásban
 Kedvező áldozat (jel -> isteni tanácsot kérnek), elrendezkedtek (jobb pozíció,
ismerik a terepet, partraszállás kockázatos /perzsák/) Miltiadészra került a
sor

Forrás 2:
„Ezután felkészült rá, hogy Abüdoszba vonuljon, ahol közben felépítették már emberei a
hellészpontoszi hidat Európa és Ázsia között.
[…] a földnyelvre két hidat vertek a hídépítők Abüdoszból kiindulva: az egyik – a föníciaiak
műve – alfafűből volt, a másik – az egyiptomiaké – büblosznád fonadékából. Abüdosz és a
szemben lévő part között hét sztadion a távolság. Éppen elkészült a két híd, amikor egy heves
vihar szétrombolta és elsodorta őket.
Mikor Xerxész értesült róla, haragra gerjedt és megparancsolta, hogy mérjenek háromszáz
korbácsütést a Hellészpontoszra, és dobjanak egy pár bilincset is a tengerbe. Sőt, azt is
hallottam, hogy a bilincsek mellé bélyegzővasakat is adatott, hogy szégyenbélyeggel jelölje
meg a Hellészpontoszt. Azt is elrendelte, hogy a tengert ostorozó emberek a következő barbár
és istentelen szavakat kiabálják: »Te keserű víz! Ezt a büntetést méri rád urad, amiért
bántottad őt, holott ő igazán nem ártott neked. De Xerxész királyunk mégiscsak átkel rajtad,
akár akarod, akár nem. Méltán nem áldoz neked egyetlen ember fia sem, mert nem vagy más,
csak zavaros és sós vízáradat.« Miután Xerxész így megbüntette a tengert, a hídépítők
felügyelőit lefejeztette.”
(Hérodotosz)
1. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a perzsa seregnek?
 Átkelés Ázsiából Európába, vihar -> hajók partmenti hajózásra alkalmasak
2. Kik harcoltak még segéderőként a perzsáknál?
 föníciaiak, egyiptomiak -> perzsa uralom (kényszer)
3. Milyen uralkodói képet sugall a tenger megbüntetése?
 Isteni, Istenkirály
 hybrisz (hübrisz): gőg -> Istenek helyébe képzeli magát. Az istenek kegyetlen
szigorral büntetik a halandókat, akik gőgjükben velük vetélkednek

Forrás 3:
A Thermopülainál elesett spártaiak emlékét őrzi az alábbi epigramma (feliratos vers):
„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

Forrás 4:
„Xerxész lovas felderítőt küldött, hogy kilesse, hányan vannak a hellének és mit csinálnak.
Még Thesszaliában meghallotta ugyanis, hogy csak kis sereg gyűlt össze a lakedaimóniak
(spártaiak) és Leónidasz, Héraklész sarja vezérletével. Amikor a lovas odaérkezett és
körülnézett, nem látta be az egész sereget, mert azok a hellének, akik az újjáépített és őrséggel
megrakott falak mögött voltak, nem látszottak, így a felderítő csak azokat figyelhette meg,
akik kívül voltak, a falakon kívül táboroztak. Történetesen a lakedaimóniak éppen kívül
voltak, a perzsa tehát megfigyelte, hogy egyesek testgyakorlatokat végeznek, mások meg a
hajukat fésülgetik. Ezen a látványon nagyon elcsodálkozott, aztán megszámolta, hányan
vannak, majd amikor mindent pontosan végignézett, nyugodtan visszalovagolt. Senki nem
üldözte, rá sem hederítettek. Visszatérvén jelentette Xerxésznek, amit látott.
Xerxész azonban, végighallgatván a felderítőt, nem tudta felfogni, hogy ezek az emberek élet-
halál harcra készülődnek, hanem, minthogy viselkedésüket nevetségesnek tartotta, a
táborában tartózkodó Démaratoszért, Arisztón fiáért küldött. Amikor megjött, sorban
mindenről kifaggatta, mert szeretett volna a végére járni, hogy mit jelent a lakedaimóniak
viselkedése. Démaratosz így válaszolt: »Már beszéltem neked ezekről az emberekről
korábban, mikor megindultunk Hellasz ellen. Te azonban kinevetted a szavaimat, amikor
kifejtettem, hogy mire számíthatunk. Márpedig a legfőbb törekvésem, királyom, hogy az
igazságot tárjam föl előtted. Nos, hallgass meg még egyszer. Ezek a férfiak azért jöttek és arra
készülődnek, hogy megküzdjenek velünk a szorosban. Az a szokás náluk, hogy mikor veszély
fenyegeti az életüket, feldíszítik a fejüket. Tudd hát meg, királyom, hogy ha legyőzöd őket,
valamint a Spártában maradt társaikat, nincs többé nép, amely szembeszállna veled. Most
ugyanis a legszebb hellén királyság és legbátrabb férfiak ellen vonulsz.«
[…] A csata egész nap tartott.
Miután a médek csúfos vereséget szenvedtek, visszavonultak, és a király a Hüdarnész
vezérlete alatt álló halhatatlanokat szólította elő, mert az hitte, hogy ezek majd gyorsan
elintézik az ellenséget. De összecsapván ezek sem jártak jobban, mint a médek, mivel szűk
helyen kellett harcolniuk a hellénekénél rövidebb dárdákkal, és hiába voltak többen, nem
tudták kihasználni ezt az előnyüket. A lakedaimóniak példamutatóan harcoltak, nemegyszer
ügyesebbnek bizonyultak a harcban tapasztalatlanabb ellenfeleiknél: például hátat fordítottak
nekik, és úgy tettek, mintha megfutamodnának, s amikor a barbárok zajjal-diadalordítással
üldözőbe vették és már-már utolérték őket, szembefordultak a perzsákkal, és nagy vérfürdőt
rendeztek köztük. A spártaiak is elvesztették néhány emberüket. Minthogy a perzsák látták,
hogy sehogy sem tudják elfoglalni a szorost, hiába támadnak akár csapatonként, akár az egész
sereggel, visszavonultak.
[…] A király teljesen tanácstalan volt. Ekkor azonban elébe járult egy maliszi ember,
Ephialtész, Eurüdémosz fia. Nagy jutalom reményében elárulta a királynak a hegyen át a
Thermopülaihoz vezető gyalogösvényt, és ezzel elveszejtette a hellén védőket.”
1. Milyen taktikát alkalmaztak a spártaiak?
2. Hogyan ábrázolták a spártai katonát?
3. Mi okozta a spártaiak vereségét?

Forrás 5:
„Így határozott a tanács és a népgyűlés. Themisztoklész, Neoklész fia a Phrearrioi démoszból
terjesztette be a javaslatot. A várost rá kell bízni Athénára, Athén védelmezőjére, és az összes
többi istenre, hogy védjék meg és tartsák távol földjétől a barbárokat. Valamennyi athénit és
az Athénban lakó idegeneket gyermekeikkel és feleségükkel együtt telepítsék át Troizénba. Az
öregeket és a kincseket Szalamiszra kell áttelepíteni. A többi nagykorú athéni és idegen mind
szálljon föl az előkészített kétszáz hajóra, és védelmezze meg a barbártól saját és a többi
hellén szabadságát, a lakedaimóniakkal, a korinthosziakkal, az aiginaiakkal, és mindazokkal
együtt, akik készek osztozni a veszélyben.”
(Themisztoklész néphatározata; Kr. e. 480)
1. Miért üríttette ki Themisztoklész Athént?
2. Vajon meg lehetett volna védeni a várost a hatalmas perzsa seregtől?
3. Minden hajón száz evezős, tizennégy harcos és egy kapitány szolgált. Hány fős volt az
athéni flotta?