lányával, akinek neve Királyságot, itt a világ feletti uralmat jelenti [erről lásd

az 1536. sorhoz írt jegyzetet]. De Arisztophanész görbe tükrében tőle kapja

Zeusz a mennykövet, a józan tanácsot, rendet, hajógyárat, rágalmazást és há­
rom oboloszt is: tehát az athéni élet minden „javát” (1538-1541- sor).

LÜSZISZTRATÉ
Kr. e. 411-ben, a Borsajtó' (Lénaia-) ünnepén, januárban került színre. Nem
tudjuk, hányadik díjat nyert.
Újra a békéért emel szót, és már csak egy fantasztikus kísérlettől: a nők
sztrájkjától várja, hogy a férfiak jobb belátásra térjenek. Költőnk dionüszoszi
mámora teljes féktelenségében ragyog, pedig, vagy éppen mert a háttér ko­
moly. Peiszandrosz, a hajdani demagóg, ekkor jelent meg Athénban, s a per­
zsa király támogatását helyezte kilátásba az athéniaknak Spárta ellen, ha a
demokratikus alkotmányon korlátozó változtatást tesznek. Összeköttetésbe
lépett azokkal az arisztokratikus titkos társaságokkal (hetairákkal), melyek az
uralom megszerzésére törtek. Erre céloznak darabunk 491. és következő ver­
sei [ezzel ellentétes értelmezést lásd a 313. és 491. sorhoz írt magyarázatok­
ban]. E megvetéssel teljes szavak bizonyítják, mennyire nem volt költőnk
arisztokratapárti: a mérsékelt, művelt, becsületes vezetők által irányított de­
mokrácia volt az eszményképe, amelyben a józan földműves népnek kellő
befolyása van. S megvolt a bátorsága, hogy kalandos, felforgató tervekkel
szembeszálljon; ezektől már azért is irtózott, mert híveik a perzsa királyra tá­
maszkodtak. Költőnk gondolkodása következetes: gyűlöli a testvérharcot, az
erőszakos, embertelen módszereket - akár Kleón, akár arisztokraták alkal­
mazzák azokat - , s fő ellenségnek Perzsiát tekinti.
A 313. sorban célzás van arra, hogy az athéni hajóhad Szamosz szigeténél
állomásozik. Megjegyzendő, hogy a hajóhad demokráciához való hűségének
volt köszönhető Kr. e. 411 nyarán a 400 oligarcha gyors bukása. A hajóhad
vezére ugyanaz a Thraszübulosz volt, aki később (Kr. e. 403-ban) megdöntöt­
te a 30 zsarnok uralmát.
A 403. sortól kezdve szereplő Tanácsos (Probulosz) egy új intézmény tagja:
a szerencsétlen szicíliai hadjárat után tíz Probuloszt választottak, akik a rend­
kívüli helyzetben gyors intézkedésekre voltak feljogosítva a nehézkes 500-as
Tanács és a népgyűlés helyett.
Lüszisztraté szavaiban (574-586. sor) a költő először a szenny eltávolítá­
sát kívánja: a már említett összeesküvők kiűzését, majd azt, hogy az A thén­
ban megtelepedett, megbízható idegeneket és az Athénból telepített váro­
sok baráti érzületű lakóit vegyék fel a polgárok közé: a polgárjog kiterjesz­
tésével akar barátokat szerezni s a megcsappant polgárságot gyarapítani.
A parabaszisz itt a cselekmény része: a Vének és a Nők karának feleselése

• 843 •
(614-705. sor). Tehát a régi parabaszisz, melyben a költő szólt közönségé­
hez, tűnőben van.
Mikor a spártai követeket a Vének arra intik, hogy rejtsék el phalloszukat,
mert egy Herma-csonkító meg találja látni és csonkítani őket (1092—1094-
sor), ez arra célzás, hogy az utcai Hermész-szobrokon valóban ott volt a phallosz,
és a szicíliai hadjárat előestéjén ettől megfosztották a szobrokat a meggondo­
latlan mulatozók. Mikor Lüszisztraté a Kibékülést ábrázoló néma nőszereplő­
vel elővezetteti a lakónokat és athéniakat, szemükre hányja, hogy vérrokon
létükre egymást irtják, holott nyakukon a barbár (1129-1135. sor). Az
antalkidászi béke (387) megmutatta, mennyire indokolt volt ez az intelem:
a spártaiak végül is odadobták Perzsiának a kis-ázsiai görög városokat, hogy
ők lehessenek a „béke őrei”; olyan békéé, mely a szárazföldi Hellásznak lát­
szatfüggetlenséget adott perzsa-spártai ellenőrzés alatt. A komédiában kibé­
kül a két város: akiket a testvériség gondolata nem győzött meg, azokat meg­
győzi a nők utáni vágy.
A darab vége ismét víg lakoma: s a pohár mellett milyen kedvesek és böl­
csek az ádáz ellenségek! Jön a Kómosz, a lakomázók víg menete: mindkét
város lakóinak Kara az istenekhez fohászkodik a tartós békéért. Lüszisztraté
pedig, miután összepárosította őket, hazaküldi a házastársakat.
Az élet elementáris igenlése legyőzi a háború gonosz erőit: ezt a hangulatot
igyekszik táplálni Arisztophanész ezzel a komédiájával, akárcsak az A k h a r n a i '
beliek, a B é k e lakoma- és nászjeleneteivel.

N Ő K Ü N N EPE
Minden valószínűség szerint szintén Kr. e. 411-ben, a nagy Diontiszián, már­
cius havában adták elő. Nem tudjuk, hányadik díjat nyert.
Most, közvetlenül a 400-ak oligarchiájának uralomra jutása előtt Ariszto­
phanész a politikától távol álló tárgyat választ: újra Euripidészt veszi célba,
akit - mert állítólag csupa rosszat mond darabjaiban a nőkről - ezek el akar­
nak veszíteni.
A Theszmophoria-ünnepen játszódik a darab cselekménye. Démétér
Theszmophorosz: Törvényhozó azért, mert ő tanítja az embereket földműve­
lésre; ő telepíti le őket, ő alapítja a házasságot: így a szervezett, civilizált társa­
dalom, a törvényes rend forrása. Az ünnep ősz derekán öt napig tartott. A
negyedik napon volt a Nészteia (Böjt) ünnepe [az ünnep három napig tar­
tott; a Böjt vagy Középső a második nap neve], melyen az asszonyok titkos
gyűlést tartottak: ezen határozták el Euripidész vesztét.
Arisztophanész itt sem állja meg, hogy célzást ne tegyen a sötét politikai
helyzetre: átkot mondat azokra, akik zsarnokságra törnek (338. sor), a honi
törvényeket fel akarják forgatni (364.), médet, vagyis perzsát akarnak behoz­

• 844 •