1

Ősrobbanás
A kozmológiában az ősrobbanás (más néven „nagy bumm”, angolul „The Big Bang”) egy
olyan tudományos elmélet, mely szerint a világegyetem egy rendkívül sűrű, forró állapotból
fejlődött ki nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt.

Az elméletet Georges Lemaître (1894–1966) belga pap, a Leuveni Katolikus Egyetem fizika és
csillagászat tanára dolgozta ki először 1931-ben
„ősatom” név alatt.

Az ősrobbanás-elmélet azon a megfigyelésen –

az úgynevezett Hubble–Lemaître-törvényen
(2018 előtt Hubble-törvény) – alapul, amely
szerint a galaxisok színképvonalai
vöröseltolódást szenvednek. Ez a tény a
kozmológia elméletével összevetve azt mutatja,
hogy a tér az általános relativitáselmélet
Friedmann–Lemaître-modellje szerint
folyamatosan tágul. Ha a múltba extrapoláljuk az univerzum jelenlegi állapotát, akkor ezek a
megfigyelések azt mutatják, hogy a világegyetem egy olyan állapotból kezdett tágulni, melyben
az anyag és az energia rendkívüli hőmérsékletű és végtelen sűrűségű volt.

https://www.youtube.com/watch?v=eCGgu898Pq4

Az ősrobbanás-elmélet története
Az ősrobbanás elméletének fejlődésében egyaránt szerepet játszottak a megfigyelések és az
elméleti megfontolások. A megfigyelések azt mutatták, hogy a legtöbb spirálgalaxis távolodik a
Földtől, de a megfigyelők nem voltak tudatában a kozmológia erre vonatkozó
következményeknek, és annak sem, hogy a csillagközi „ködök” a Tejútrendszeren kívül
 2

találhatóak. 1927-ben Georges Lemaître másoktól függetlenül származtatta a Friedmann-

Lemaître-Robertson-Walker egyenleteket Albert Einstein általános relativitáselméletéből, és a
spirálgalaxisok távolodása alapján ő javasolta elsőként az elméletet, mely szerint a világegyetem
egy „ősi atom” felrobbanásával keletkezett.
1929-ben Edwin Hubble kísérleti bizonyítékot talált Lemaître elméletének igazolására. A
vöröseltolódás mérésével megállapította, hogy a távoli galaxisok a Földhöz képest nagyjából a
távolságukkal arányos sebességgel távolodnak. Ezt ma Hubble–Lemaître-törvénynek
nevezzük.Ezt a kozmológiai elvvel összevetve – amely szerint a világegyetemben, azt nagy
távolságskálán vizsgálva nincsenek kitüntetett irányok és helyek – úgy tűnt, hogy a világegyetem
tágul, ellentétben az Einstein által eredetileg elgondolt végtelen korú és változatlan statikus
univerzum forgatókönyvvel. Einstein eredetileg ugyanis a világegyetemben lévő csillagok saját
gravitációjuk okozta egymásba zuhanását megakadályozandó egy ún. kozmológiai állandóval
egészítette ki az eredeti egyenleteket, melyet Hubble felfedezése után élete legnagyobb
tévedésének nevezett, és kidobott az elméletből.

https://www.youtube.com/watch?v=rXER39AEE9k

A galaxisok távolodása két ellentétes dolgot jelenthet. Az egyik Lemaître ősrobbanás-elmélete,

amelyet George Gamow védelmezett és fejlesztett tovább. A másik a Fred Hoyle-féle állandó
állapotú (steady state) modell, mely szerint a galaxisok távolodásával új anyag jelenik meg,
melynek hatására bármely két időpontban hasonlóan néz ki a világegyetem. Az angolban
használt „nagy bumm” („Big Bang”) kifejezést 1949-ben Fred Hoyle alkotta meg gúnynévként
Lemaître elméletére egy BBC rádióadás, A dolgok természete (The Nature of Things) alatt; a
szöveget 1950-ben tették közzé a brit The Listener című magazinban, itt jelent meg először
nyomtatásban az elnevezés Archiválva 2007. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben.
Több évig a kétféle elmélet támogatottsága nagyjából egyenlő mértékű volt, a további
megfigyelések viszont egyértelműen arra utaltak, hogy a világegyetem egy forró állapotból
fejlődött ki. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás 1965-ös felfedezése után ezt tekintették a
világegyetem eredetét és fejlődését legjobban leíró elméletnek, és gyakorlatilag az összes
kozmológiai elméleti munka manapság ennek kiterjesztése vagy finomítása. A jelenlegi munkák
legtöbbje azzal foglalkozik, miképp alakultak ki a galaxisok az ősrobbanás során, mi történt az
ősrobbanáskor, valamint a megfigyelések és az elmélet összeegyeztetésével.

https://www.youtube.com/watch?v=wNDGgL73ihY

Óriási előrehaladás történt az ősrobbanás-kozmológiában az 1990-es évek végén, és a 21.

század elején a távcsövek technológiájának nagy fokú fejlődésével, és az olyan műholdak nagy
mennyiségű adatával, mint a COBE, a Hubble űrtávcső vagy a WMAP. Ezek az adatok lehetővé
tették a csillagászok számára, hogy az ősrobbanás paramétereit nagy pontossággal határozzák
meg, és egy új, váratlan felfedezést tettek, amely szerint a világegyetem gyorsulva tágul (lásd
sötét energia).