You are on page 1of 29

Húgyúti infekciók

2023.11.14.
Dr. Fejes Imola
Bevezetés
⚫ Baktériumflóránk --- Védekezőképességünk

⚫ Ha invázió irányába történik az egyensúly


felborulása húgyúti infekció jön létre.
Szervezet főbb védekező
mechanizmusai
⚫ Húgyutakban az ürülés irányával ellentétben emelkedő húgyúti nyomás: vesékben
uralkodó magasabb 40-70 H2 O cm-es nyomás, húgyhólyagban max. 20-40 H2 O cm-
re csökken, míg a külvilágban 0

⚫ A folyamatosan és nagy mennyiségben ürülő vizelet felhígítja és kimossa a


kórokozókat.
⚫ Az urothelium poliszacharid védőrétege igyekszik megakadályozni a baktériumok
megtapadását.
⚫ A vizelet hiperozmolaritása és alacsony pH-ja nem kedvez a kórokozók
szaporodásának és ezek után egy bakteriális invázió során a humorális védekezéssel
is számolni kell.
⚫ A kórokozók ezzel szemben különböző virulenciafaktoraik segítségével igyekeznek
bejutni a húgyutakba, behatolni az intercelluláris térbe vagy megtapadnia a
nyálkahártyán.
Definíció

⚫ A vizelet elvezető rendszer bármely


szakaszán akutan vagy krónikusan létrejövő
fertőzés, mely lehet bakterialis, vírusos vagy
gombás eredetű, húgyúti infekciónak (HI)
nevezzük.
Gyakorisága
⚫ Négy leggyakoribb infekciók egyike a járóbeteg
ellátásban
(húgyuti inf.-cystitis, bőr-, lágyrész inf.-cellulitis,
felsőlégúti inf.-pharyngitis, alsó légúti inf.-pneumonia)

⚫ Nők közel felében az élete felében fel lép, 15-40


év között a leggyakoribb.

⚫ A nosocomiális fertőzések 40 %-ért felelős


Húgyúti infekció felosztása 1.
-Lokalizáció: felső húgyúti (pyelonephritis) ,
alsó húgyúti (urethritis, cisztitis, prosztatitis)
-Epidemiológia: otthon vagy kórházban(nosokomiális) szerzett
-Kórokozó: specifikus, aspecifikus
-Gyakoriság és időtartam: akut,
recurráló (2x /6 hónap vagy 3x /év)
Hátfájdalom relapsus: ugyanaz a kórokozó
Felső húgyúti
reinfekció másik kórokozó van jelen
krónikus >3 hónapon át
Pubicalis fájdalom
Alsó húgyúti
Húgyúti infekciók felosztása 2.
(kezelés szerint)
Szimptomatikus -------------- Aszimptomatikus
Nem kell kezeleni
csak ha gyermek vagy terhes!

⚫ Nem komplikált alsó húgyúti (cisztitis, rekurrens cisztitis, urethritis )


⚫ Nem komplikált pyelonephritis (nincs hajlamosító tényező)
⚫ Komplikált infekció (hajlamosító tényezők fennállása):
férfiak HI
női HI+ komplikációs tényezők +/- pyelonephritis
⚫ Uroszepszis
Rizikó faktorok- hajlamosító
tényezők
⚫ - obstrukció (kő, prosztatamegnagyobbodás, daganat, fejlődési rendellenesség
stb.)
⚫ - húgyutak funkciózavarai (neurogén hólyag, VUR)
⚫ - idegentestek (állandó katéter, sztent stb.), urológiai eszközös beavatkozások
⚫ - azotaemia
⚫ - csökkent immunitással járó állapotok, pl. transzplantáció utáni állapot
⚫ - hormonális változások (terhesség, diabetes mellitus)
⚫ - idős kor (>55 év) vagy fiatal < 15 év
⚫ - férfi nem
⚫ - egészségügyi ellátással összefüggő infekciók (EEÖI)
⚫ - megelőző antibiotikum-kezelés
⚫ - a beteg vizsgálatakor több mint 7 napja fennálló tünetek
Pathogének
- Escherichia coli >90% (G-),
- Gram - :Proteus sp (ureáz termelő-struvitkő), Klebsiella sp., Pseudomonas a.,
Enterobacteriaceae sp.,
- Gramm +: E. fecalis 1-2 %, Staphylococcus saprophyticus 5-15%, B csoportú
Streptococcusok,
- Clamydia trachomatis (enyhe tünetek, rutin tenyésztés nem mutatja ki)
- Multirezisztens uropathogének
- ESBL termelő (extended béta laktamáz) törzsek
- Candida sp..(antibiotikus kezelések, diabetes, h.katéter)
- Vírus (gyakran asympthomás, adenovírus II.típ)

Pathogenesis: Ascendáló (95 %), hematogen szórás(5%), lymphogen.


Urethritis, cystitis
⚫ Klinikum:
dysuria, pollakisuria, inkontinencia, alhasi fájdalom, viszkető/égő érzés
Vizelet zavaros, bűzös, akár véres (haemorhagiás cistitis)

Diagnózis:
Vizelet vizsgálat: ( mintavétel: reggeli első, középsugaras mintavétel ajánlott a
genitáliák alapos szappanos lemosása után)
FVS+ ± nitrit+ ± VVT+
Üledékben: ≥ 10 FVS/látótér, sok bakt., ± VVT
Tenyésztés: pozitív ( > 105 csíraszám/ml- közép sugárv., > 104 𝑘𝑎𝑡é𝑡𝑒𝑟 𝑣.
Laborban: magas gyulladásos értékek (CRP, FVS, We)
Vizelet üledék
Nem komplikált cystitis,
urethritis kezelése
⚫ Tüneti kezelés: NSAID, hólyagtáj melegítése, bő folyadék
⚫ Első vonalbeli kezelése
⚫ fosfomycin 3 g 1 alkalommal, csak nem komplikált cisztitiszben szenvedő nők számára
ajánlott.
⚫ nitrofurantoin 50-100 mg 2-4x1, (5 nap)
⚫ pivmecillinam 400 mg 3x1 (3-5 nap)
• Alternatívák:
II. generációs cephalosporinok (például cefadroxil, cefuroxim) 500 mg 2x1, (3 nap)
Ha az E. coli helyi rezisztencia mintája kevesebb mint 20% trimethoprim 200 mg 2x1 (5 nap),
nem adható a terhesség első harmadában trimetoprim-szulfametoxazol 160/800 mg 2x1 (3
nap), nem adható a terhesség utolsó harmadában.

Az aminopenicillinek és a fluorokinolonok a negatív ökológiai hatások és a világszerte magas


rezisztencia aránya miatt már nem alkalmazhatók antimikrobiális terápiában a nők nem
bonyolult cisztitiszében elsődlegesen választott szerként!!
Steril pyuria
-Klinikum: jellegzetes tünetek és pozitív üledék, de negatív tenyésztéssel
-Leggyakoribb oka:
1, Atípusos kórakozó (szokványos táptalajokon nem tenyészthető): Chlamydia
spp., Mycoplasma spp., Mycobacterium spp, Trichomonas vaginanlis
2, Lehet húgyúti rendellenségek: uroepithelialis tumor, vesekő
3, Vaginalis kontaminació pl. kolpitis –laphámsejtek
4, Prostatitis
5, Kontanimáció fertőtlenítővel mintavételnél
Tünetmentes (aszimptómás)
bacteruria
⚫ Egészséges emberekben steril a vizelet
⚫ Nőkben gyakoribb, időskor hajlamosít
⚫ Elhúzód kezelés nem szokta meggyógyítani
⚫ Antibiogramm alapján kezelendő:
- Tünetek jelentkezésekor
-Terhességben
-Műszeres beavatkozásoknál
Akut pyelonephritis
⚫ Általában ascendáló cysto-pyelitisből alakul ki (ritkán
5% haematogén szórás)
⚫ Magas láz (39-40°C), hidegrázás, derék/vesetáji
fájdalom
⚫ Egyéb tünetek: hányinger, hányás,
rossz közérzet
costo-vertebralis nyomásérzékenység

Forrás internet
Akut pyelonephritis diagnózis

⚫ vizelet vizsgálat: FVS+ ± nitrit +, FVS-cylinderek, VVT


⚫ vizelet tenyésztés kell!
⚫ labor: magas gyulladásos értékek
Hasi UH: vese mérete nő, gyulladás infiltrálja pyelon falát,
Parenchyma echo dús, pyelon tágulat

Medulla károsodás miatt izotóniás vizelet (fs1010-1011 és norm. GFR)


Nem-kompikált pyelonephritis csak nem terhes, premenopauzális nőkre
korlátozódik, és nincs ismert releváns urológiai rendellenesség vagy
komorbiditás.
Hajlamosító tényezők esetén recidiva, uroszepszis vagy tályog veszélye nagy

Forrás internet
Nem komplikált pyelonephritis
kezelés per os
Tüneti kezelés: NSAID, bő folyadék
• ciprofloxacin 500-750 mg 2x1, 7 nap, A fluorokinolon
rezistenciának kevesebbnek kell lennie, mint 10%.
• levofloxacin 750 mg 1x1, 5 nap,
• Trimetoprim-szulfametoxazol 160/800 mg 2x1, 14 nap. Ha
ezeket a szereket empirikusan alkalmazzák, akkor egy széles
hatás spektrumú parenterális antimikrobiális szer (például
ceftriaxon) kezdeti intravénás dózisát kell beadni.
• III. generációs cephalosporinok: cefpodoxime 200 mg 2x1, 10
nap, ceftibuten 400 mg 1x1, 10 nap,
• nálunk cefixim - Suprax vagy Sufixin Forte, van forgalomban
Nem komplikált pyelonephritis
kezelése parenteralis
⚫ • Első vonalbeli kezelés ciprofloxacin 400 mg 2x1
⚫ levofloxacin 750 mg
⚫ cefotaxim 2 g 3x1 nem vizsgálták monoterápiában akut, nem komplikált
pyelonephritisban
⚫ ceftriaxon 1-2 g 1x1.

⚫ • Második vonalbeli kezelés cefepim 1-2 g 2x1


⚫ piperacillin / tazobaktám 2,5-4,5 g 3x1, Ceftolozane / tazobaktámmal 1,5 g 3x1
Ceftazidim / avibactam 2,5 g 3x1
⚫ gentamicin 5 mg / kg 1x1 nem vizsgálták monoterápiában akut, nem komplikált
pyelonephritis esetén. amikacin 15 mg / kg 1x1
⚫ • Alternatívák imipenem / cilasztatin 0,5 g 3x1, a karbapenemeket csak olyan
betegeknél használja, akiknek korábbi tenyésztési eredményei azt mutatják, hogy
multi-rezisztens organizmusok vannak jelen.
Komplikált húgyúti infekció
(cUTI)
⚫ Hajlamosító tényezők:
Férfi nem
Idegen test
Terhesség, Retenciós vizelés
Diabetes mellitus
Vesicoureterális reflux
Immunszuprimált állapot
Korábbi eszközös beavatkozások
Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések
Komplikált húgyúti infekciók
(cUTI)
⚫ Általában elmondható, hogy rosszabb a
gyógyulási hajlam.
⚫ Gyakrabban fordul elő szövődmény
⚫ Gyakoribb a recidiva

⚫ Ha a komplikáló tényező megszűntetehető javítja


a prognózist.
cUTI pathogének
⚫ Széles spektrumú antibiotikummal előkezelést követően
gyakoribba a multirezisztens törzs.
⚫ E. coli: az esetek kevesebb, mint felében
⚫ Egyéb Gram-negatív baktériumok: Klebsiella spp., Proteus spp.,
Citrobacter spp., Enterobacter spp., Serratia spp., Pseudomonas
spp., Acinetobacter spp.
⚫ Gram-pozitív baktériumok: Enterococcus spp.
⚫ Corynebacterium urealyticum: vesetranszplantáltaknál kb. 10%-
ában előfordulhat, bennük kőképződéssel asszociál
⚫ Candida sp.: diabeteses és immunszupprimált betegek, valamint
hólyagkatéterrt viselők egy részében releváns kórokozó lehet.
cUTI vizsgálatok
⚫ Vizelet labor vizsgálat, rutin+üledék+tenyésztés
⚫ Pyuria igazolása nélkül NINCS húgyúti infekció (kivétel:
mély neutropenia, húgyutakkal várhatóan nem
kommunikáló fertőzés, pl. vesecarbunculus.

⚫ Vérvétel: gyulladásos paraméterek


⚫ Lázas, szeptikus vagy progresszíven romló klinikumú,
instabil beteg esetén hemokultura vizsgálata szüksges.
⚫ Minden komplikált UTI esetén képalkotó vizsgálat
(minimálisan hasi UH, speciális esetekben hasi-
kismedencei CT)
cUTI kezelés
⚫ három napon belül javulás tapasztalható, akkor a
kezelést per os 7-14 napig kell folytatni.
⚫ Piperacillin/tazobactam1 iv. 3-4x4,5 g
⚫ Ceftriaxon2 iv. 1x2 g
⚫ Imipenem/cilastatin iv. 4x500 mg
⚫ VAGY meropenem iv. 3x1 g
⚫ VAGY ertapenem iv. 1x1 g
⚫ + Gentamicin5 iv. 1x3–5 mg/ttkg
⚫ candiduria kezelését flukonazol, amphotericin-B
cUTI speciális esetei
⚫ P. aeruginosa klinikai gyanújakor
piperacillin/tazobactam javasolható, szükség
esetén aminoglikoziddal kiegészítve
⚫ ESBL-termelő E.coli, Klebsiella pneumoniae
gyanújakor carbapenem az első választás
⚫ Vancomycin-rezisztens enterococcus (VRE)
esetében linezolid
⚫ Corynebacterium urealyticum esetén a
vancomycin a választandó szer
Utánkövetés
⚫ antibiotikumterápia komplettálását követő min. 24
órával később vett vizeletminta tenyésztésével

⚫ terhesek aszimptomatikus bacteriuriájának


tenyésztéses szűrése a 9-16. gesztációs héten
javasolt. Aszimptomatikus bacteriuria esetén
havonta rendszeres kontroll tenyésztés javasolt
Megelőzés -betegedukáció

⚫ intim higiénia,
⚫ az ép hüvelyflóra és a normális pH fenntartása,
⚫ a szoros, műszálas alsóneműk kerülése,
⚫ a végbélnyílás helyes irányba való törlése
székelést követően,
⚫ az együttlétek utáni vizelés stb.
Megelőzés - Nem antibiotikum
profilaxis
⚫ helyileg alkalmazott ösztrogének-postmenopausa (ösztrogén hiánynál
és atrofiás vaginitises panaszoknál)
⚫ Probiotikumok (Lactobacillus spp.) –normál hüvely flórához
⚫ hüvely normálisan savas pH-értékének (3,8–4,5) fenntartása fontos a
bakteriális vaginózis és a visszatérő húgyúti fertőzések megelőzésében
és kezelésében: baktericid hatóanyaggal (ezüst-citrát) és C-vitaminnal
kombinált tejsavas készítmények.

⚫ tőzegáfonya proanthocyanidin (PAC) tartalmát tekintjük fő mediátornak a


Pseudomonas aeruginosa, E. coli és a Proteus mirabilis motilitás- és
adherencia-gátló klinikai hatásában
⚫ Immunoaktív profilaxis 3 hónapig napi 1x.Az orálisan naponta egyszer
alkalmazandó OM-89 nevű készítmény 18 különböző szerotípusú liofilizált
UPEC-törzset tartalmaz. Hatására stimulálódnak a makrofágok, a B-
limfociták, a natural killer (NK) sejtek, a T-limfociták és nő a szérum-
interferon és a húgyutak szekretoros IgA-szintje
Megelőzés -
antibiotikumprofilaxis
⚫ a posztkoitális adagolás
⚫ Folyamatos, alacsony dózisú profilaxis
(vizelettenyésztés ismeretében) 3-12 hónapig
⚫ nem várandós nőknél: nitrofurantoin 50-100 mg
naponta, foszfomicin 3 g tíznaponta, illetve
trimethoprim 100 mg naponta.

⚫ Terhes pácienseinknél: cefalexin 125-250 mg


vagy cefaclor 250 mg napi egyszer
Köszönöm a figyelmet!

You might also like