Dragomán György

A fehér király

Dragomán Györgynek A fehér király című regényében egy kiskamasz, feltehetően erdélyi
fiú, Dzsátá mindennapjait ismerhetjük meg, akit édesanyja egyedül nevel. Édesapját ugyanis az
akkori kommunista hatalom munkatáborba hurcolta. A kisfiú szereti és csodálja az apját, és az
elvesztése miatt érzett fájdalma végigkíséri a regényt.
Az eseményeket Dzsátá elbeszéléséből ismerjük meg. Akár egy átlagos gyerek, ő is
iskolába jár, utána a környékbeli gyerekekkel tölti az idejét vagy otthon van az édesanyjával. Az
általa elmondott eseményeken keresztül a kommunista rendszerről is képet kapunk. Számomra
nagyon érdekes volt erről a korszakról olvasni, hiszen én magam az akkori élet nehézségeit
mindössze a szüleim és nagyszüleim történeteiből ismerhettem valamennyire. Sokszor hallottam
a petróleumlámpa fényénél töltött estékről, és arról, hogy milyen nehezen lehetett bizonyos
élelmiszerekhez hozzájutni. Dzsátá történetén keresztül azonban jobban átéreztem azt, hogy
milyen lehetett ebben a rendszerben gyereknek lenni. A rendszer igazságtalansága ugyanis nem
csak a felnőttek, hanem a gyerekek világába is ugyanúgy beférkőzött. Az iskolai futballmeccs
története is ezt mutatja, melyet szándékosan el kellett veszteni, mert a másik iskola csapatának
kellett győznie.
A fiatalabb generáció tagjaiként hozzászoktunk a szabadsághoz, ahhoz, hogy szabadon
elmondhatjuk véleményünket, szabadon cselekedhetünk, anélkül, hogy bármilyen megtorlástól
kellene tartanunk. A regény olvasása közben azonban egyértelművé vált számomra, hogy néhány
évtizeddel ezelőtt mindez teljesen másként volt. Az általam ismert és megszokott biztonságos
világ és a Dzsátá által leírt közeg között hatalmas a különbség, de a mű olvasása közben kicsit
átélhettem és jobban megértettem az akkori viszonyokat.
A könyv végig fenntartja a feszültséget az olvasóban, mely a befejezésben ér a
tetőfokára, amikor a főszereplő nagyapja temetésén újra találkozik édesapjával. A feszültséget a
szöveg nyelvezete is fokozza. Jellemzően többszörösen összetett, szinte véget nem érő, hosszú
mondatokat olvashatunk, ami azonban nem gátolja a megértést, hanem magával ragadja az
olvasót.
 Összességében elmondható, hogy a könyv az eddigi legmeghatározóbb és leginkább
megrendítő olvasmányom, amely révén közelebb kerülhettem a kommunizmust átélt emberek
jobb megértéséhez.