You are on page 1of 2

Filmforgatás:

Történet: Akhileusz sarka

 Szerepek:
 Akhileusz
 Édesanyja aki megmártatta egy folyóban
 Héphaisztosz
 Patrokposz, aki kérte hogy a fegyverzetét flszereléseit adja neki oda
 Hektor
 szembesszált akhileusszal
 Appólon isten segíített legfyozni

Forgatási alap történet:

A hosszan tartó trójai háborúnak volt egy fordulópontja, amikor az ostromló


görögöknek majdnem sikerült bevenniük a trójai fellegvárat.

A görög csapat legjobb harcosa egy félisten, Akhilleusz volt, akit


sebezhetetlennek tartottak, mert születésekor édesanyja megfürdette az
alvilági Sztüx folyó vizében, így egész testét sebezhetetlenné tette. Az istenek
sánta kovácsával, Héphaisztosszal ragyogó fegyverzetet is készített neki. Ha
harcra került sor, így azután senki sem maradt állva előtte, karja erejét és
fegyverét rettegte az ellenség.

Akhilleusz azonban nem szállt harcba Trója falai alatt, napokon és heteken át
csak ült a sátrában és bánkódott, mert Agamemnon, a görögök vezére elvette
tőle kedvesét. Barátja, Patroklosz hiába kérlelte, Akhilleuszt nem lehetett
kimozdítani. Ekkor azt kérte tőle, hogy adja kölcsönvértjét és fegyvereit, majd ő
felölti azokat, hátha sikerül így megrettenteni a trójaiakat. Akhilleusz
kölcsönadta fegyverzetét legjobb barátjának, és az Akhilleusznak öltözött
Patroklosztól valóban megrettentek, és fejvesztve futni kezdtek a trójaiak. Nem
így Hektor, a trójai király legidősebb fia, aki hihetetlen erejéről volt híres.
Bátran szembe szállt az Akhilleusznak hitt Patroklosszal, órákig tartott a véres
viadal, de csak Apollón isten segítségével sikerült őt legyőznie.

Legjobb barátjának halála azonban harcra tüzelte Akhilleuszt is. Most ő szállt
szembe a rettenthetetlen Hektorral, s gigászi küzdelemben megölte őt, hiába
próbált az isteni pártfogó ismét közbeavatkozni. Apollón isten ekkor elárult egy
titkot Hektor öccsének, a kisebbik királyfinak Párisznak. Azt, hogy Akhilleusz
teste egy ponton sérülékeny. Ez a hely a sarka. Itt fogta az édesanyja, amikor
az alvilági folyó vizébe merítette.

Párisz ekkor felajzotta az íját és mérgezett nyilat küldött Akhilleusz felé. A


célzásban Apollón isten segítette, így azután a nyílvessző pontosan a sarkán
találta el és megölte a görög sereg legdicsőbb harcosát. A görögök pedig jó
időre megint elvesztették a reményt, hogy bevegyék a legendás Trója városát.

Szükséges kellékek: Korona,sátor, Ha van akkor páncél kalapács,műanyag fegyverek. nyíl,


telefonok feltöltve.

You might also like