2009. május 2.

feladat

Reflektálás egy jelenségre Olvassa el figyelmesen az alábbi idézetet! Reflektáljon a

fölvetett gondolatra! Az olvasás lehetséges motivációja alapján mutassa be napjaink
jellegzetes olvasóit!

Mindig írókról és könyvekről beszélünk. Beszéljünk most egyszer az olvasókról. Az

olvasókról, akikben élménnyé lesz az írás, amelyet elolvastak – ha egész lélekkel olvasták
el. Ezek a „jó olvasók”, mint ahogy van „jó bíró” – hogy a legközismertebb fogalmat
említsük. A „jó olvasó” átengedi magát teljes mértékben az olvasás gyönyörűségének.
Fenntartás nélkül engedi lelke mélyére hatolni az író szavait és visszhangzik azokra, mint
a hárfa húrja. (Balogh József: Habent sua fata2 … Beszéljünk egyszer az olvasóról is.
Literatura, 1932.)

Balogh József idézete első mondataiban kiemeli, hogy alapvetően az olvasás kapcsán igen
egyoldalú a megközelítés, hiszen mindig az alkotókról beszélünk, ők állnak a középpontban, s
emiatt háttérbe szorul a másik oldal, a befogadók, vagyis az olvasók.

A különböző korokban más és más volt a viszony a két tábor között; a távolság az alkotó és a
befogadó között mindig is megvolt, de ez a távolság mindig változott és változik ma is. Az irodalom
sokáig a kiváltságos osztályoknak szólt, a fentebb stílt csak ,,ők tudták befogadni”, legalábbis ez
volt a hivatalos álláspont. A romantika korában azonban már megváltoztak az olvasási szokások,
egyre inkább teret kaptak olyan művek, amik már az alsóbb osztályok igényeit is kiszolgálták (ezzel
párhuzamosan maguk az alkotók is sokkal inkább mint önálló individuumokként, művészekként
jelentek meg, jellemző volt az egyéni látásmódokat tükröző művek megjelenése, a stílusok és
hangnemek, műfajok keveredése: ballada, drámai költemény, verses regény, elbeszélő költemény
stb., a töredékesség: kihagyások, rövidítések neveknél, helyszíneknél, amely növeli a misztikumot
és a feszültséget stb., vagyis összefoglalásul elmondható, kísérletezővé váltak az alkotók és
alkotásaik. Ez a romantikára nagyon jellemző, de Közép-Kelet Európában (és itt főként
Magyarországra gondolok) kicsit más volt a romantika, bár itt is megvolt a romantika ,,elvágyódás”
motívuma, vagyis itt is születtek olyan művek, amelyekben a karaktereket ,,elutaztatják” más
helyszínekre, tájakra, más dimenziókba (Álomországba, Tündérországba stb.) Petőfi és Arany
például nemzetpedagógiai programként fogalmazta meg azt, hogy be kell emelni azokat a
néprétegeket is az irodalomba, akik ebből eddig ki voltak zárva (parasztság, munkásosztály pl.),
hiszen az irodalom alapvetően nem önző dolog, az irodalom mindenkié. Nem véletlen tehát, hogy
Arany és Petőfi is előszeretettel nyúltak olyan témákhoz, karakterekhez, helyszínekhez, amelyekkel
ezek a néprétegek is azonosulni tudtak. A témák, helyzetek, helyszínek és a nyelvezet egyszerűsége
szándékos alkotói intenció volt, melynek a célja az volt, hogy beemeljük az irodalomba ezeket az
osztályokat is, váljanak ők is olvasókká, s köztudatba emelésükkel tegyük is ezeket az osztályokat
mások számára is láthatóvá, hiszen az társadalmilag is kedvező folyamatok elindítója is lehet.
 A romantikát követő realizmus a valóság minél áthatóbb és teljesebb visszaadását tűzte ki célul,
s a könnyen beazonosítható helyszínek, személyek, korok és társadalmi jelenségek szintén
kielégítették az olvasók igényeit. A távolság talán sosem volt olyan közeli, mint a romantikában (itt
főleg a közép-keleti romantikára gondolok, azon belül is a magyarra a népi tematikával,
helyszínekkel, karakterekkel, lásd fentebb!), de egy posztmodern vagy avantgárd vers esetében már
egészen másról beszélhetünk; a rímtelenség, a képversek, a szabálytalan mondatszerkesztések, az
összefüggéstelen képek és szókapcsolatok célja nem az olvasók, hanem az alkotók igényeinek
kielégítése (legalábbis ezt érezhetik az olvasók, hiszen ezeket a verseket nehéz megérteni,
feldolgozni, kifejezett munkát adnak ezen művek a befogadóknak...)

Vagyis nincs könnyű dolga a befogadóknak sem, de Balogh József azt mondja, hogy beszéljünk
bármilyen kor bármilyen művéről is, a meg nem értés, át nem élés az olvasó felelőssége
elsődlegesen. . A „jó olvasó” átengedi magát teljes mértékben az olvasás gyönyörűségének.
Fenntartás nélkül engedi lelke mélyére hatolni az író szavait és visszhangzik azokra...” Hogyan
tudjuk teljes mértékben átengedni magunkat az olvasás gyönyörűségének? Ez egy nagyon nehéz
kérdés, hiszen minden ember más és más. Megtanulni ,,jó olvasóvá” válni, jól olvasni egyénfüggő,
s azt gondolom egy adott irodalmi alkotás befogadása igen erősen függ a szociokulturális hatásoktól
(neveltetés, oktatás, érdeklődési kör, nyitottság, szülői/baráti/egyéb közösségi háttér stb.) és az
életkortól is. Egészen más élményt nyújt 15 évesen elolvasni pl. Madách: Az ember tragédiáját mint
33 évesen. 18 év alatt számos dolgot megtapasztal az ember az életében, kialakul az identitása,
világlátása, máshogy áll a dolgokhoz, az emberekhez, egyes jelenségekhez.

Nagyon fontos az újraolvasás kérdése is e helyütt; egy jó filmet akárhányszor újra lehet nézni,
ugyanez a helyzet a könyvekkel is; minél többször nézünk meg egy fimet, minél többször olvasunk
el egy könyvet, annál több jelentésrétege tárul fel, s ezek a rétegek módosítják, kijavítják, más
perspektívába helyezik a korábbi értelmezéseket. Vörösmarty: Csongor és Tünde c. műve például
nekem gimnazista koromban befogadhatatlan volt, mai fejjel azonban mesterműnek tartom.
Chamisso: Schlemihl Péter csodálatos utazása c. műve nagy hatással volt rám egyetemista
koromban, épp ezért félek az újraolvastól, nem akarok ugyanis esetlegesen csalódni. Az olvasás
élményét meghatározzák az éppen aktuális élethelyzetek, világlátások, érdeklődési körök, de ezek
változhatnak az időben.

A ,,jó olvasó” definíciója azt gondolom nehézkes, hogyan tudjuk magunkat teljesen átengedni
egy könyvnek? A megfelelő környezet megteremtésével (nyugodt, csendes lelkiállapot és szoba)? A
mai emberek egy rohanó világban élnek, ami közhely, mégis így van. Hozzá vagyunk szokva ahhoz,
hogy mindent gyorsan kell elintéznünk, az életünk egy nagy rohanás, amihez alkalmazkodott az
agyunk és a szervezetünk is. Számos inger ér bennünket, ezek az ingerek gyakran a gyors
információátadáson alapulnak és gyakran audiovizuális formában érnek el hozzánk, épp emiatt az
olvasási szokásaink is módosultak. Máshogyan olvas a ma embere, mint tette ezt a 18. század
embere. A gyorsabb élettempó miatt nincs időnk, kedvünk és mentális állapotunk sokszor olvasni,
de ha igen, akkor valami ,,könnyen emészthetőt” választunk, amit könnyen befogadunk. Talán ezért
ilyen népszerűek a Harry Potter-könyvek; J. K. Rowling írói stílusa nagyon hasonló a filmek
cselekményvezetéséhez; az események gyors váltakozása egy film képkockáit idézi elénk, s mivel
agyunk az audiovizuális élmények befogadásra állt át, ezért ezeket a könyveket is könnyedén
befogadjuk.

Nagyon nehéz tehát ,,jó olvasóvá” válni, de ha megtörténik ez, akkor valóban szinte eggyé válik
a könyv és a befogadó. Azonosulunk a könyv értékrendjével, a karakterek gondolkodásmódjával,
világlátásával, szinte az az érzésünk, hogy ezt a könyvet mi írtuk, illetve milyen kár, hogy nem mi
írtuk. Egy jó könyv (ahogy egy jó film is) reflektál az életünk eseményeire, sok esetben egy könyv
nyújt menedéket, ötletet egy, az életünkben jelentkező problémára. Milyen tehát a jó olvasó?
Nyitott új dolgokra; hagyja magát átadni az adott műnek és alkotónak; mentes az előítéletektől;
reflektál az elhangzottakra kérdéseket intéz a műhöz és megpróbálja azokat megválaszolni; nem
csupán felszíni értelmezésekben gondolkodik, igyekszik a dolgok mögé látni (többletjelentések
megértése: Orwell: Állatfarm c. műve nem az állatokról szól, hanem az autoriter rendszerek
működéséről....).