Szuprics Tamás: Érettségi előtt, felvételi felé

(emlékeztető a novellák értelmezéséhez)

A novella jelentése új mű, új rendelet. Az irodalomban az a kisepikai műfaj, amely

viszonylag kevés szereplőjű (néha csak egy), rövid terjedelmű, cselekménye a szereplő(k)
életének egyetlen – hosszabb vagy rövidebb pillanatát világítja meg, a cselekményvezetés
általában lineáris, egyszálú (szemben a többnyire polifon szerkesztésű regénnyel).

Fajtái.
1. A klasszikus a boccaccioi (Dekameron): A fenti általános tulajdonságokon túl
jellemző rá még a kerettörténet (a beszélgetők és a járvány), emellett anekdotikus
(egy-egy érdekes anekdota a középpontban), célja a szórakoztatás, ezért poentírozott
(a végén csattanóval zár). Kb. a XIX. század közepéig ilyen a legtöbb novella,
természetesen a XX. században sem ritka.
2. Maupassant megújítja a novellaírást a XIX. század második felében. Megőrzi nagy
részét a boccaccioinak, de elhagyja a csattanót. A maupassant-i újítás a fordulópont,
amely lényegesen átalakítja a főhős sorsát. A változás általában erkölcsi tartalmú, s
ez a morális jelleg magában foglalja az értelmezés új dimenzióját az elsődleges,
szövegszerű jelentésen túl, tehát célja a gondolkodtatás. (A magyar
novellairodalomban Mikszáth művei emlékeztetnek e formára.) Ezt a realista
kétdimenziós novellatípust főleg a maupassant-i novella XX. századi folytatói
alkalmazzák (Sartre, Camus, Hemingway stb.)
3. A metaforikus novella az előzőkből sokat felhasznál, általában megőrzi a
cselekmény érdekességét (pl. Poe az 1. és a 2. típus elemeit keveri, s kiegészíti
egyfajta misztikus jelentésszinttel), de megjelennek a titokzatos és/vagy különös
csodás elemek (pl. Krúdy, Kosztolányi), ezért a XIX. századi realista módszer
mellett/helyett az uralkodó esztétikai minőségek a humor, a groteszk, az abszurd.
(Főleg Gogolnál és Kafkánál.)
4. A „kirakós novellatípus” kb. a XX. sz. második felének újdonsága. (Sokan
maradnak a régi módszereknél is!) A korábbi anekdotikus, lineáris
cselekményvezetés felbomlik, a történet darabjai nehezen követhető rendben, már-
már rejtvényszerű struktúrában helyezkednek el: az olvasás elsődleges feladata a
rendezőelv felismerése, a lényeges és kevésbé fontos motívumok elválasztása.
Csak így rekonstruálható a történet (pl. Alain Robbe-Grillet), sőt sokszor még így is
nehezen: e típus értelmezhetősége erősen szubjektív a posztmodern kor népszerű
dekonstrukciós elméletére (Jacques Derrida) támaszkodó irodalomban.
5. Szinte lehetetlen az interpretáció a divatos interaktív novellaírás esetében. A mű
folytonos kiegészítésekkel halad előre, hagyományos szövegstruktúraként nem
értelmezhető

A megszövegezés módszere hármas lehetőségű:

 Leíró novella
 Elbeszélő típusú novella
 A kettő keveréke

Az interpretáció: összetett intellektuális tevékenység, megállapítások, ítéletek,

következtetések és főleg összehasonlítások folyamata: a mű önértékének (kb. az
irodalomtörténeti érték) és hatásértékének (a befogadóra tett hatás) vizsgálata.
Természetesen az egész műfeltáró folyamat célja a hermeneutikai alaptétel, a mű
üzenetének megértése.

Az interpretáció (értelmezés-elemzés) során vizsgálandó:

I A cselekmény (szerkezeti jellegű, térben és időben játszódik, meghatározza az alkotás
műfaját)
1 Szerkezeti jellegű
a Struktúra: a művet alkotó elemek kiválasztása, elrendezése, egymáshoz való
viszonya. Megjelenési formái
 külső szerkezet (architektúra): jól látható fejezetek, részek, szakaszok stb.
 belső szerkezet (kompozíció): ez a mű logikai struktúrája: előkészítés
(expozíció), bonyodalom (olyan konfliktus, fordulat, amely elindítja a
kibontakozást), kibontakozás, tetőpont (kulmináció) megoldás.
b A cselekmény alkotóelemei:
 Motívum: olyan alakok, történések, helyzetek, amelyek több műben is
előfordulnak (pl népmesei fordulatok, szenvedő szerelmesek, magányos,
kiszolgáltatott hős stb.)
 Embléma (intertextualitás): azok a szövegrészek, amelyeket a szerző más
irodalmi műből vett át.
 Kép: helyszín, tárgy, táj stb. megjelenítése, leírása
 Tabló: mozgalmas, nagyszabású jelenet, amely egész csoporto(ka)t mutat be
(általában nagyepikai művekben).
 Konfliktus: ellentétes erők, érdekek, törekvések összeütközése
 Helyzet: azon körülmények, emyek a hős(öke)t döntésre, cselekvésre késztetik.
 Epizód: olyan helyzet, amely nem tartozik a cselekmény fő vonalába, általában
kitérő, lassító, késleltető.
 Megoldási módok: happy end (gyakran poentírozott befejezés), katasztrófa
(tragikus), megoldatlan (szövegszerűen meg nem jelenített, az olvasóban történő
megoldás), szerkezetileg elkülönített utószó (epilógus).
 Gyakori kezdésmódok: ab ovo gemino (a tojástól, azaz kezdettől fogva), vagy in
statu nascendi (a kezdettől, a születéstől haladva), illetve in medias res (a dolgok
közepébe vágva) – a kisepika gyakori kezdésmódja.

2 Tér és idő: lehet valóságos, valószerű; kitalált (fiktív), elképzelt, valószerűtlen. Nem
ritka az idősíkok és a térelemek váltása. Az időkezelés lehet lineáris (múlt-jelen-jövő)
vagy szimultán, illetve kevert.

II Az elbeszélő nézőpontja, az elbeszélésmód lehet

 első személyű vagy perszonális (vallomásos jelleg, személyes, közvetlen),

 harmadik személyű vagy auktoriális (tárgyilagos, távolságtartó),
 e kettő váltakozása (perspektívaváltás).
III A szereplők, a jellemek
  között általában hierarchikus a viszony, vannak fő- és mellékszereplők, bennük
öltenek testet az egyes jellemtípusok.
 A jellemzés eszközei: cselekedtetés, beszéltetés, narráció (írói közlés), más
szereplők szavai, környezetrajz, jellemkontraszt, jellempárhuzam.
IV A stílus
 válogatás írott (tudományos, publicisztikai, hivatalos, szépirodalmi) és beszélt
(köznyelvi, szónoki) stílusnemekből, -árnyalatokból.
 Fontos a stíluskorszak (reneszánsz, barokk, klasszicizmus, szentimentalizmus,
romantika, realizmus, szimbolizmus, avantgard) jellemző ereje.
 A stílushatás forrásai: egyéni és/vagy megszokott hangtani, szótani, mondattani,
szövegtani megoldások; stílusképek (hasonlat, metafora, metonímia), alakzatok
(ellentét, párhuzam, ismétlés, fokozás, nagyítás, kicsinyítés, halmozás).
V A cím:
 A művek értelmezésekor gyakran érdemes kiindulni magából a címből, de az
sem ritka, hogy annak jelentése csak a novella megértése után válik világossá.
Előfordul, hogy a cím adja a műnek a metaforikus, az allegorikus, a szimbolikus
többletjelentést.
 Szerepe: utal a műre, világosabbá teszi, előkészíti, összegzi, tömöríti annak
tartalmát.
 Fajtái: témajelölő vagy reklámcím, illetve szó vagy szókapcsolatszerű, mondat
vagy mondatszerű.