You are on page 1of 2

Kezdésként hagy ismertessem a mű szerzőjét és róla pár gondolatot.

A novellát Mikszáth Kálmán írta, egyik leghíresebb novellistánk.


1847-ben született a Felvidéken, 1910-ben hunyt el.
Mikszáth romantikus alkotó volt, de nyitott a modernség felé is.
Gyakran használt anekdotákat, rövid, tréfás történet, gyakran csattanóval a végén.
Mikszáth művei a személyesség érzését keltik.
Mikszáth főbb műveibe tartozik 2 novellás kötet:
- Tót atyafiak ( 4 hosszabb elbeszélés )
- A jó palócok ( 15 rövidebb novella )

Az általam elemzett novella az „A jó palócok” novellás kötetbe tartozik, így röviden


ismertetném azt.
Ezek a novellák kitűnően megkomponált darabok, érdekesek és gyakran meglepő
fordulatokkal tarkítottak.
Az író gyakran él bennük sejtetéssel.
Szereplői; Palóc parasztok.
Az író maga is átveszi tőlük az értékrendjüket és babonáikat.
Nagy szeretettel ábrázolja őket, mintha egy nagy család lennénk, egyes szereplők vissza-
vissza térnek több novellában is.
A helyszín Palócország; a palócok a Bodrogtól az Ipolyig elterülő hatalmas területen éltek.

Műfaj:
A novella rövid, tömör, prózai mű, kevés cselekményt mond,
kevés helyszínen játszódik, kevés időt ölel fel, kevés szereplős,
általában váratlan fordulattal zárul és befejezett egész történetet mond el.

Címe:
Milyen viszonya van a címnek a szöveggel?
Pl: ellentétben állnak egymással, témajelölő

Témája:
Általános üzenete, miről szól röviden.

Szerkezete:
a szöveg részekre bontása (bevezetés, tárgyalás, befejezés)

Szereplők:
Fő és mellékszereplők bemutatása, csoportosítása és szerepük ismertetése.

Helyszín:
Milyen helyszínen játszódik (város, falu, utca, stb.)
Van-e jelképes üzenete a helyszínnek?

Idő:
Mikor játszódik, s van-e ennek jelképes üzenete?
Mennyi idő alatt játszódik?
Az elbeszélő:
Értékeli-e a cselekményt, szereplőket (szimpatizál-e velük)?
Direkt megfogalmazza vagy a sorok között derül ki az elbeszélő viszony a szereplőkhöz?
Az elbeszélő nem egyenlő a szerzővel.
Ha E/3-ban szólal meg a narrátor:
Ekkor hívhatjuk mesélőnek is és itt már több kategóriába is sorolhatjuk.
Találkozhatunk mindent tudó narrátorral. Az ilyen típusú narrátor általában ismeri az összes
szereplő gondolatát, múltját, jövőjét, érzéseit, céljait és ezeket meg is osztja az olvasóval.
Beszélhetünk objektív, tárgyilagos narrátorról, aki nem kommentál, nem értékel, nem mutat
be érzéseket. Az ő szerepe kizárólag a közvetítést szolgálja.

Stílus:
Nálunk Mikszáth romantikus író, de nyit a modernség felé is.
Romantika jellemzői:
Népi témák, meseszerűség, egyoldalúan ábrázolt figurák, történelmi utalások, részletes
helyszínrajz, tájleírás, érzelmek előtérbe kerülnek, váratlan fordulat.

Motívumok:
Ismétlődő elemek, szerepe, jelentősége, toposzok, stb.

Számok:
Mágikus számok, meseszámok, bibliai számmisztika

Szimbólumok:
Magadtól kitalálod.

Befejezés:
Személyes vélemény, álláspont megfogalmazása
Aktualizálás

You might also like