Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé.

Golgota Teológiai Főiskola

Szövegelemző tanulmány
a gyülekezeti vénekről
az 1Tim 3:1-7 igeszakasz alapján

„Ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik.”

(1Tim 3:1, RÚF1)

Bevezetés

Dolgozatom témájául az 1Tim 3:1-7 igeszakaszt választottam, melyben Pál

apostol a gyülekezeti vezetőkkel szemben támasztott követelményeket fogalmazza
meg. A témaválasztásnál szerepet játszott saját gyülekezeti szolgálatom, és az, hogy
kutatómunkámmal és a textus mélyrehatóbb elemzésével magam is szerettem volna
jobban megismerni azokat az elvárásokat, melyeket maga az egyház feje, Jézus
Krisztus támaszt velem és szolgatársaimmal kapcsolatban – akármelyik
gyülekezetben is végezzük vezetői, pásztori szolgálatunkat.

Az igeszakasz és annak helye a levélben

„Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik.

Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt,
józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem
erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a
maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben
neveli. Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot
viselni Isten egyházára? Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az
ördöggel azonos ítélet alá essék. Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük
legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék” (1Tim 3:1-7).
A vizsgált textusnak fontos szerepe van Pál apostol Timóteusnak írt levelében.
Ebben a levélben Pál apostol fontos gyülekezeti témákkal foglalkozik, mint pl. a
következők: a gyülekezeti vezetők helyreigazítása (5:19-25), a vezetők alkalmassága
(3:1-13), nők szerepe a gyülekezetben (2:9-15), egy vezető lelki élete (1:18-19, 4:6-
16), tanítás (4:14, 5:17-18), szociális gondoskodás (5:1-6:2, 18-19), tévtanítók (1:3-
11, 18-20, 4:1-5, 6:3-6), a gyülekezet imaélete (2:1-8), anyagi kérdések (6:5-19),
evangelizálás (3:7, 15-16).2 E kérdések között kiemelt fontosságú az, hogy ki és
milyen feltételek alapján lehet alkalmas a gyülekezet vezetésére – annak érdekében,
hogy a helyi gyülekezet betölthesse mindazokat a funkciókat, amelyeket Jézus
Krisztus, az egyház feje rendelt el (pl. imádat, bizonyságtétel, az Ige tanítása, a
rászorulók felé tanúsított irgalmasság stb.).

1
A bibliai idézetek forrása a Revideált új fordítás (RÚF), Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2014.
2
Strauch, p. 165.

1
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

Az igeszakasz elemzése

Ebben a szakaszban Pál apostol olyan elvárásokat fogalmaz meg, melyet a

gyülekezeti vezetőkkel kapcsolatban támaszt azok beiktatása előtt. Egy közösség
vezetőjének lenni komoly megtiszteltetés, ugyanakkor pedig kemény munka is. Ezért
érthető, hogy nem akárkinek nyitott ez a lehetőség – csak azoknak, akiket Isten
alkalmasnak lát, pontosabban a Szentlélek által alkalmassá tesz erre a feladatra. A
témához kapcsolódó további igeszakaszok még világosabbá tehetik a témát, most
dolgozatomban azonban a fentebb említett textusra szorítkozom. A bevezetőben Pál
apostol az általa kifejtett tanítást „igaz beszédnek” nevezi az általa kifejtett tanítást (1.
vers), ezért saját gondolatainkat a vezetést illetően érdemes hozzá igazítani.

1. A „püspökök” tisztsége

Az igeszakaszban az apostol a „püspökök” tisztségéről ír, ezért a téma

megértéséhez először is tisztán kell látnunk, hogy mit is ért e kifejezés alatt. A
történelmileg kialakult egyházi struktúrában a püspök egy területileg meghatározott
egység lelki vezetője, akit a katolikus és ortodox értelmezésben Jézus Krisztus
tizenkét apostola utódjaként látnak. A szó újszövetségi értelme azonban ettől eltérő,
és a tisztség és a vele kapcsolatos elvárások helyes megértéséhez nélkülözhetetlen,
hogy visszatérjünk eredeti jelentéséhez.
Bár a katolikus és protestáns fordítások túlnyomó többsége a „püspök”
megnevezéssel fordítja a görög επισκοπος (episzkoposz) kifejezést, vannak olyanok
is, melyek ettől eltérően fogalmaznak: „felügyelő” (Vida), „gyülekezeti vezető” (EFO),
„a közösség elöljárója” (Simon), „felvigyázó” (ÚVF). Az episzkoposz szótári jelentése
felvigyázó, felügyelő, ellenőr,3 egy gyülekezet vezető embere, felelős vezetője,
felügyelője.4 Az Újszövetség tanúsága szerint megbízatásuk egy gyülekezetre
vonatkozik, és az adott helyi gyülekezeten belül több episzkoposz is szolgált (az
ApCsel 20:28és a Fil 1:1 többes számban használja). Az Újszövetségből az is
kiderül, hogy az apostoli időkben a püspök és presbiter (vén) tisztségek egymás
szinonimái voltak. Ezt támasztja alá az ApCsel 20, ahol a 17. versben a gyülekezet
vezetőit véneknek (presbitereknek) nevezi az Ige, a 28. versben pedig ugyanezekre
a személyekre a püspök szóval utal (hasonlóan szinonimaként használja e két
fogalmat a Tit 1:5, 7 is). 5 Elmondhatjuk tehát, hogy „a püspökök (más szóval őrizők
vagy elöljárók) azonosak a vénekkel (presbiterekkel)… Azt sehol sem tanítja Isten
Igéje, hogy a püspöknek Krisztus Testében felettes hatalmi pozíciója lenne, például
egy egyházmegye vezetőjeként.”6 James North egyháztörténetében is megerősíti e
tisztségek szinonim voltát, és kifejti a két kifejezés közötti összefüggést: „Pál
szóhasználatából nyilvánvaló, hogy mindkét kifejezéssel ugyanarra a férficsoportra
utalt… Azt lehet tehát mondani, hogy a ’vén’ kifejezés leírja az ember teljesítményét
és tiszteletét, míg a ’püspök’ és ’pásztor’ kifejezés a feladatkörét jelzi – lelki
felvigyázás és pásztorolás.”7
3
Balázs, p. 234.
4
Varga, p. 360.
5
Strauch, p. 170.
6
Gaebelein, p. 429.
7
North, p. 23.

2
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

2. A püspök feladata

Az előbbiekből látható, hogy a püspök és presbiter szavakkal Pál apostol (és

tágabb értelemben az Újszövetség) olyan keresztény vezetőkre utal, akik tisztsége
és feladatköre a helyi gyülekezetre korlátozódik. A tanulmányozott igeszakasz
következő megállapítása még árnyaltabbá teszi a tisztség mibenlétét. Bár az olyan
katolikus fordítások, mint a Békés-Dalos, a SZIT és a Káldi-Neovulgáta, vagy a
protestáns Egyszerű fordítás kissé félrevezető módon azt írják, hogy a püspökséggel
„derék, szép, jó dolgot” kívánunk, az egyéb fordítások érthetővé tesznek egy fontos
igazságot. Aki püspökségre törekszik, az:

 „szép feladatra vágyik” (RÚF 2014-es kiadás)

 „jó munkát kíván” (RÚF 1990-es kiadás)
 „nemes munkát kíván” (Simon)

A püspökség tehát nem egy birtokolt tisztség, amellyel különféle kiváltságok és

előjogok járnak együtt, hanem elsősorban munka és feladat, melynek elvégzésére
Isten elhívja a gyülekezet elöljáróit. Mivel a helyi gyülekezet vezetése stratégiai
fontosságú feladat (hiszen ezen múlik a bizonyságtétel, Isten imádata és a tiszta
evangélium hirdetése, az új megtértek lelki növekedése), ezért érthető, hogy az
apostol konkrét elvárásokat fogalmaz meg azokkal kapcsolatban, akik ezt a
tisztséget betölthetik.

3. A püspökökkel szemben támasztott követelmények

A textusban különféle jellemvonásokról olvashatunk, mely alapján lemérhető,

hogy valaki alkalmas-e a gyülekezetvezetői feladat elvégzésére. Fontos
megjegyezni, hogy az apostol elsősorban nem a jelölt szaktudásától teszi ezt
függővé, hanem a jellemétől, melyen meg kell mutatkoznia a Szentlélek
gyümölcsének (Gal 5:22-23) és a Krisztus képére (gr. eikon) való formálódásnak
(2Kor 3:18). Gaebelein így fogalmazza meg: „Láthatjuk, hogy ezek mind erkölcsi
alkalmassági feltételek. Érett korú férfiak legyenek, akik már megmutatták a saját
házuk népe irányításán keresztül, hogy alkalmasak a még áldottabb őrizői munkára a
helyi gyülekezetben.”8
Knight értelmezése szerint ezek a jellemzők két területre koncentrálnak: 1. a
személyes önfegyelemre és érettségre, valamint 2. a másokkal való kapcsolatok
építésére, mások tanítására való képességre. 9 E két terület nélkülözhetetlen a
gyülekezeti pásztori szolgálat végzéséhez.
A következőkben pedig vegyük szemügyre az egyes kritériumokat,
megismerkedve azokkal az elvárásokkal, melyeknek minden gyülekezeti vezetőnek
meg kell felelnie.
3.1. Feddhetetlenség. Az itt használt görög kifejezés a ἀνεπίλημπτος
(anepilémptosz), melynek jelentése: kifogástalan, meg nem fogható. 10 A
feddhetetlenség nem tökéletességet vagy hibátlanságot jelent, hiszen akkor senki
8
Gaebelein, p. 429.
9
Knight, p. 156.
10
Itt és a továbbiakban is Balázs Károly szótárából.

3
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

nem felelne meg a vezetőkkel szemben támasztott követelményeknek. A

feddhetetlenség inkább arra utal, hogy az illető „mentes minden bántó és
szégyenteljes jellembeli vagy viselkedésbeli zavartól”,11 ill. egyetlen kritikusa sem
vádolhatja jogosan bűn elkövetésével, mivel megbánja, megvallja és elhagyja a bűnt.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a feddhetetlenség elérhető jellemvonás, mint az a
tény, hogy a Szentírás Jóbot ilyen jelzővel illeti: „Élt Úc földjén egy Jób nevű ember.
Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat” (Jób 1:1).
Az itt megfogalmazás Jóbbal kapcsolatban felfogható a feddhetetlenség
definíciójának is: becsület, istenfélelem, a rossz kerülése. A feddhetetlenség azért
elengedhetetlen fontosságú, mert miközben minden keresztény szent és
feddhetetlen életre hívatott el (Fil 2:15, 1Thessz 5:23), a világ kritikus szemmel nézi a
hívőket (1Pt 3:15-16), hogy megfelelnek-e ennek az elvárásnak, és a
bizonyságtételük így hiteles-e. A keresztény gyülekezet vezetői pedig elsősorban
saját példájukkal, életükkel vezetnek másokat, nem csupán a szavaikkal és a
tanításukkal (1Pt 5:3).
3.2. Egyfeleségű férfi. Ezzel a megjegyzéssel Pál apostol két fontos igazságot
tanít a vezetői hivatással kapcsolatban. 1. A gyülekezet vezetése a férfiak feladata,
ezért úgy tűnik, hogy az Újszövetség tanításától idegen az a gyakorlat, ha
nőtestvéreket iktatnak be lelkipásztori tisztségre. Sok egyéb terület van, amely nyitott
a számukra is, ám a gyülekezet vezetését Isten férfiakra bízta. 2. A második
tanulsággal kapcsolatban a szakirodalomban eltérő magyarázatok szerepelnek, ám
néhány alapigazságot megfogalmazhatunk:

a) Ha a vezető házas, akkor nem élhet poligámiában (ami az adott korban

nem volt ritka).
b) Hűségesnek kell lennie a házastársához, azaz nem élhet parázna,
kicsapongó, erkölcsileg megkérdőjelezhető életet.
c) Kérdésként vetődik fel e kritériummal kapcsolatban: Lehet-e vezető olyan
személy, aki egyedülálló (nőtlen, elvált, özvegy)? Ennek eldöntése jelen
dolgoznak nem témája, ám a szakirodalmi források bőségesen tárgyalják
ezt a témát.

A házasság és a család kérdése azért fontos – olyannyira, hogy rögtön a

második kritériumként szerepel –, mert Pál apostol szerint csak olyan férfi alkalmas a
gyülekezet vezetésére, aki „a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit
engedelmességben és teljes tisztességben neveli” (1Tim 3:4). Egy jól működő család
valóban alá tudja támasztani egy családfő alkalmasságát a gyülekezet vezetésére,
aki otthon már bebizonyította, hogy egy rá bízott közösséget (a saját családját) jól
tudja vezetni.
3.3. Megfontolt. A megfontoltság görög szava a σώφρων (szóphrón), melynek
jelentése: józanság, mértékletesség, képesség az egyéni vágyak megfékezésére,
mérsékelt és moderált jellem.12 Balázs Károly szerint a megfontoltság „olyan ember
magatartása, aki egy célra irányultan, egyoldalúan törekszik valamire, amit nem az
elvakultság, hanem az üdvösség mozgat.”13 A vezető megfontolt jelleme hozzájárul
11
Strauch, p. 172.
12
Forrás: ujszov.hu
13
Balázs, p. 564.

4
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

ahhoz, hogy objektíven tudjon bizonyos vitás ügyeket megvizsgálni és reagálni

azokra. Már maga a magyar kifejezés is feltételezi, hogy minden kérdés, mellyel
foglalkoznia kell, imádságosan fontolóra vesz, átgondol, így helyes döntéseket és
megoldásokat tud alkalmazni.
3.4. Józan. A νηφάλιος (nefaliosz) kifejezés a józan és mérsékelt életvitelre
vonatkozik, valamint az alkohol mértéktelen fogyasztásától. Az alkohol olyan módon
befolyásolja egy ember viselkedését, mely alapján elmondható, hogy nem ura a saját
cselekedeteinek. Ezért int arra Pál apostol, hogy ne a bortól részegedjünk meg,
hanem teljesedjünk be a Szentlélekkel, és engedjük, hogy Isten irányítsa a
viselkedésünket (Ef 5:18). Ezért elmondható az is, hogy a józanság tágabb
értelemben az önuralmat és a kiegyensúlyozott ítélőképességet is jelenti, mely
mentes minden külső befolyásoló tényezőtől. A józanság hiánya esetén olyan
tényezők befolyásolnának egy gyülekezeti vezetőt, amelyek alapján hibás
felismerésre jutna és káros módon közelítene meg bizonyos felmerült problémákat
(nem az Ige és a Lélek vezetésére hagyatkozva, hanem saját indulatai és vágyai
alapján). Ugyanerre a témára később is visszatér az apostol, amikor a tilalmas
szokások között említi meg a józanság ellentétét: „nem részeges” – azaz tetteit nem
a tudatmódosító szerek uralják; „nem erőszakos” – azaz tetteit nem a saját indulatai
és önuralmának hiánya vezérli; „nem pénzsóvár” – azaz a tettei mögött meghúzódó
végső motiváció nem a haszonszerzés, hanem Isten országának építése és a mások
iránt érzett szeretet kimutatása, „viszálykodást kerülő” – azaz nem a maga igazáért
harcol és küzd emberi fegyverekkel és módszerekkel, hanem a másik ember
személyét és lelkét igyekszik megnyerni Jézus Krisztusnak és az ő követésének.
3.5. Tisztességes. A görög κόσμιος (koszmiosz) szó jelentése: illedelmes,
szerény. Ahogyan Pál az 1Tim 2:9-ben az asszonyoktól a tisztességes öltözködést
várja el, úgy követeli meg azt is, hogy a vezetők viselkedése és jelleme is
tisztességes legyen (ez a szó máshol nem is fordul elő az Újszövetségben). A
nőknek tisztességes öltözetben kell megjelenni a gyülekezetben, a vezetőnek pedig
a jellemét kell illendőségbe, tisztességbe, erényességbe öltöztetnie.
3.6. Vendégszerető. Az Újszövetség több esetben is arra hív, hogy
gyakoroljunk vendégszeretetet (pl.: Róm 12:13, Zsid 13:2, 1Pt 4:9). Bár első
olvasásra talán bagatell elvárásnak tűnik, mégis modern individualista világunkban
nélkülözhetetlen, hogy egy vezető megnyissa az otthonát. Így nem egy irodába
vonultan tud foglalkozni azokkal, akik nyájához tartoznak, hanem sokkal
bensőségesebb körülmények között, a saját otthonában tudja fogadni azokat,
akiknek lelki vezetésre (vagy akár kiigazításra) van szüksége. Amikor egy vezető az
otthonába fogad másokat, és valóban vendégül látja őket (étel, ital), sokkal
szeretetteljesebb alapot tud nyújtani a tanítványképzéshez – és nem csak szavaival,
hanem tetteivel és jellemével is a szeretetre tanít másokat.
3.7. Tanításra alkalmas. Mivel a keresztény gyülekezet alapja Isten
kinyilatkoztatása, melyet a Biblia tartalmaz, ezért csak olyan személy lehet annak
vezetője, aki képes megérteni és másoknak is érthetően átadni az Ige üzenetét. A
tanítás azonban nem csupán a vasárnapi igehirdetést foglalja magába, hanem a
tanítványképzést, a jó példával való elöljárást és sok más területet, ahol a vezető
hatással lehet mások életére és segítheti őket a lelki érettség elérésében (Ef 4:11-
16).

5
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

Ezt követően Pál ismét rátér a házasság és a család kérdésére, melyet

korábban már megvizsgáltunk. Végül pedig még két fontos kritériumot fogalmaz
meg:

3.8. Nem frissen megtért. Maga a presbiter kifejezés vént, öreget jelent. Ez nem
csak az adott személy életkorára, hanem lelki érettségére is vonatkozik. Ahhoz, hogy
valaki másokat vezetni tudjon, tapasztalatra, lelki érettségre van szüksége. Ezek a
tapasztalatok az Istennel átélt megtapasztalásaiból fakadnak. Ha valaki újonnan tért
meg, nincs birtokában olyan ismeretnek és bölcsességnek, mely alapján hatékonyan
tudna segíteni másoknak, akik tanácsot kérnek tőle a keresztény életvitel különböző
kérdéseiben (pl. döntések meghozatala, fejlődés és növekedés, tanítványképzés
stb.).
3.9. Jó bizonyság. Az utolsó kritériumot az apostol így fogalmazza meg:
„Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla” (1Tim 3:7). Pál és
Péter apostolok egyaránt fontosnak tartják, hogy minden keresztény jó bizonyság
legyen a hitetlen világ szemében (1Kor 10:32, Fil 2:15, Kol 4:5-6, 1Thessz 4:11-12,
1Tim 2:1-2, 5:14, 6:1, Tit 2:5, 8, 10, 3:1-2, 1Pt 2:12, 15, 3:1, 16). Ez az alapelv
fokozottan igaz a gyülekezet vezetőire, hiszen a bizonyságtétel hitelessége és a helyi
gyülekezet jó hírneve egyaránt tőle függ.

Befejezés és alkalmazás

Dolgozatomban igyekeztem szemügyre venni az 1Tim 3:1-7 igeszakaszt, mely

a vezetőkkel szemben támasztott követelményekről szól. Mivel a levélben számos
megállapítás szerepel a helyi gyülekezet működésével kapcsolatban, ezért kiemelt
fontossága van annak, hogy ki vezeti a közösséget. Annak érdekében, hogy a
gyülekezet be tudja tölteni feladatát, melyet Istentől kapott, olyan érett férfiaknak kell
az élén állniuk, akik képesek lemondani saját céljaikról és elképzeléseikről, és tudják
maguk is elfogadni a vezetést Istentől a Biblián és a Szentléleken keresztül. Azok az
elvárások, melyeket Pál apostol ebben a levélben felsorolt, a jelölt lelki érettségének
és másokkal való kapcsolatának fokmérői, indikátorai.
Az egyház történetéből számos példa mutatja, hogy milyen károkat okoz, ha
olyan személyek kapnak vezetői megbízást, akiknek a jelleme erre nem teszi
alkalmassá őket. A középkori egyházszerkezet másról sem szól, mint olyan egyházi
vezetők viszálykodásáról, akik a világi uralkodókkal és egymással is harcoltak a
minél nagyobb hatalom gyakorlása, és a minél nagyobb vagyon felhalmozása
érdekében. Sajnos a jelen korban is látható, hogy olyan személyek is vezetnek
gyülekezeteket, akik nem mennének át Pál apostol szűrőjén.
Ezért komoly felelősség nyugszik minden vezető, jelölt és gyülekezet vállán. A
gyülekezetek felelőssége az, hogy folyamatosan vizsgálják a vezetők és a jelöltek
jellemét, és visszajelezzék, ha rendellenességet tapasztalnak. Erre a felhatalmazást
Isten Igéje adja meg a számukra, hiszen a kritériumok nem egy titkos iratban, hanem
a mindenkinek rendelkezésére álló Bibliában találhatók.
A vezetők és a jelöltek feladata pedig az, hogy rendszeresen önvizsgálatot
tartsanak, és engedjék, hogy a Biblia és Isten Lelke felhívja a figyelmüket azokra a
jellemhibákra, amelyeket Isten formálni akar az életükben.

6
Tóth-Simon Károly | 2. évf., 2. fé. Golgota Teológiai Főiskola

Személyes imádságom az, hogy az 1Tim 3:1-7 szakasz hatással legyen az

életemre, és alkalmassá tegyen az Istenért és a gyülekezetéért végzett szolgálatra.

Felhasznált irodalom

Balázs Károly: Újszövetségi szómutató szótár, Logos, Budapest, 1998.

Gaebelein, Arno C.: Újszövetségi kommentár, Evangéliumi, Budapest, 2013.
Knight, George W.: The Pastoral Epistles, The New International Greek Testament
Commentary, Eerdmans, Grand Rapids, 1992.
North, James: Az Egyház története – Pünkösdtől napjainkig, TCM, Budapest, 2001.
Strauch, Alexander: Biblikus gyülekezetvezetés, Evangéliumi, Budapest, 2015.
Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár, Kálvin, Budapest, 1996.