Bevezetés

Szemináriumi dolgozatomban Illyés Gyula Puszták népe című művéről fogom

véleményemet kifejteni és elemezni, azon belül is általam választott néhány fejezetet
részletesebben, illetve szakirodalmakat is felhasználok hozzá.
Illyés Gyula által írt szociográfia nagyra becsült darabja a magyar szépirodalomnak. Művét
1935/1936-ban írja meg, s számot az izoláltan, de alázatosan élő puszták népéről. A mű
önéletrajzi ihletésű. Megtalálhatóak benne a gyermekkori emlékek s azokat szembesíti
felnőttkori ismereteivel. Nem homályosít és nem is szépíti meg a valóságot, az igazságot írja
le. Babits Mihály is vélekedett a Puszták népéről s véleménye szerint csodás művészet Illyés
alkotása.1
„Egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját
élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket
feltárok, azért tárom fel hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró
rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos
napvilágtól is, és amelyet, tapasztalatból tudom, ha megismerni esetleg megismerhet is más,
érteni csak az tud, aki belőle származott. Én még védeni is szeretném.” Személy szerint,
nekem nagyon tetszett a műben, hogy az író többszöri is kitekint az általa megéltekre,
emlékeire, ezáltal az olvasó kicsit közelebbinek érezheti magához a pusztaiak életét, illetve
jobban is elhiszi a történetet, amit olvas, hisz egy olyan ember írta ezt a könyvet, aki
személyesen is megélte, látta mindazt, amiről számot ad.
„Én Illyés Gyulának félig-meddig földije vagyok. Gyermeki kalandozásaim nagyjában
azon a vidéken folytak le, amely Illyés uj könyvének, a Puszták Népének, is színhelye. Mégis
ugy olvasom ezt a páratlanul gazdag és hiteles élményekkel zsufolt könyvet, mintha valami
izgalmas utleirást olvasnék, egy ismeretlen földrészről és lakóiról. Mintha felfedező utat
tennék, amely annál inkább tele számomra szenzációkkal és izgalmakkal, mert ez az
ismeretlen földrész véletlenül a saját szülőföldem.” Babits Mihály szerint senki sem törődik a
puszták népével. Úgy vélekedik, hogy Illyés Gyula nagyon alaposan, részletesen leírja a
puszták népének életét s annak minden egyes fontos pillanatát. „ Az író semmitsem hallgat el,
szinte nem marad kérdésünk mikor becsuktuk a könyvet, csak csodálkozásunk.” 2 Úgy vélem,
hogy Babits Mihály nagyon pozitívan és elismerően nyilatkozik Illyés Gyula művéről. Továbbá,

1
http://epa.oszk.hu/02500/02518/00299/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_2003_01_021-026.pdf
2
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00605/19136.htm

1
Babits szerint a Puszták népe nem regény. Szerintem Illyés Gyula teljes őszinteséggel írja le saját
gondolatait, gyermekkori tapasztalatait, élményeit a műben.

Hétköznap és vasárnap

A pusztai élet hétköznap már hajnalban elkezdődött. „Fönt a dombon, az ököristálló előtt, a
hatalmas gledicsfáról, amelynek törzsét csupaszra dörzsölték a hozzátörleszkedő állatok,
drótkötélen nagy, rozsdás ekelap csüngött. Hajnalban három óra előtt néhány perccel kijött az
istállóból a heti éjjeles és egy vasdoronggal, vagy járomszeggel rávert erre az ekelapra, amely
hangja után ítélve, repedt volt. Messze elható éktelen hangot adott; elnyúló utórezgése, mint a
palatáblán megcsikorduló palavesszőé, a tányéron megcsúszó késé. A puszta felébredt, enyhe
idegrázkódással.”
A hétköznapok nem teltek túlságosan boldogan, a munka az állatok etetésével kezdődött
hajnali 3-kor, mely véleményem szerint nagyon megerőltető tud lenni. 5-kor már a második
takarmányt kapják meg az állatok, s után következik a reggeli. A csikósok csupán 4 órakor
kelnek, s a juhászoknak van a „legjobb dolguk”, hiszen nekik csak 5 órakor kell felkelniük,
míg az aratók már hajnali 2-kor fent vannak. Az ebédjükből hiányzott a hús, csak ritkán ettek
azt. „Húst ritkán ettek, voltak családok, amelyek évszámra nem tudtak disznót vágni. Az apró
baromfit a nyári nagy munkák idejére szánták. A tésztát, főleg a krumplis tésztát szerették, azt
naponta megették volna. Ették is, amíg csak a konvenciókor kapott liszt tartott. Amikor
kifogyott, akkor az asszonyok a marharépát igyekeztek élvezhetővé varázsolni. Kevés
sikerrel; a főzéshez valóban nem értettek sokat, társadalmi tudósainknak ebben is igazuk
van.” Majd az ebéd után ismét a munka következett. Az állandó munka nagyon nehéz, mert az
állatok hétvégén is ellátást igényelnek.
A vasárnapok valamivel már boldogabban teltek a puszták népe számára. Az idősebbek
félig megtörtént vagy teljesen kitalált eseményeket meséltek el egymásnak, s jókat derültek
rajta. „Mitől vidultak a pusztaiak? Az együgyű adomák mind a „megadta neki” csattanójára
jártak; hősük az „egyszeri ember” volt, vagy valami hajdan-való cseléd, akit már ők is
bácsiként emlegettek s aki rendszerint az uraságnak adta meg a magáét. Bizonyos Kasza
Ferenc bácsi, aki Csillagpusztán volt szamaras valamikor, midőn én még nem is éltem,
valóságos mithikus alakká nőtt képzeletemben.” A fiatalabbak pedig pecáztak. A kastély alsó
bejáratához mentek az emberek vasárnap, s a csendőrök és gazdatisztek megjelentek és „ állták
a hatalom képviselőinek tekintetét, akik előtt nyilvánvaló volt a bűn, de senkibe sem köthettek bele.”

2
 A fegyelem és fegyelmezés. A munkabeosztás s a munkamenet. A cselédek
közönye s a közöny oka

Úgy vélem a cselédek nagyon kiszolgáltatottak voltak s nem volt túlságosan jó soruk sem.
Számomra nagyon megrendítő a testi fenyítés leírása is. „Arculcsapásban a pusztai 30-35 éves
koráig részesül. Aztán rendszerint csak hátulról kap a tarkóra vagy a nyakba, de leginkább
csak egyet.” „Hatvan éven túl legtöbb már a kézemelésre elsírja magát. Nem az ijedtségtől,
hanem a megaláztatás miatt. Akkorára érik meg ugyanis bennük az emberi méltóság tudata.
Pálca, bot, lovaglóostor stb. alkalmazása húsz esztendősnél idősebbeknél lehetőleg
kerülendő.” Borzasztó, hogy a gyermekeket bármilyen eszközzel és bármilyen módon
bántalmazhattak. Mint már említettem, Illyés Gyula ennél a legkritikusabb résznél sem ferdít,
hanem leírja a teljes igazságot, ami a puszták embereivel történt. A pusztaikkal csak kiabálva,
emelt hangon beszélnek az emberek.
Véleményem szerint a pusztai munka nagyon megterhelő fizikailag és lelkileg egyaránt.
Fizikailag azért, mert hajnaltól estig dolgozniuk kell, lelkileg pedig a testi fegyelmezés miatt.
Ezt az alábbi idézet is alátámasztja: „Napi munkát, amely reggel két-három órakor kezdődik,
és este kilenc-tíz órakor fejeződik be, ember nem negyven, de még négy évig sem bírhat.
Munkát, amelyet egyetlen becsületes szabadnap vagy ünnepnap sem szakít meg, mert hisz az
állatokat akkor is kell gondozni. Ilyen munkaidő akkor is sok volna, ha csak csőszködéssel,
vagy valami más bottámasztó mesterséggel telne el. Elég volna a csendes megőrüléshez, ha
egy helyben ülve, akár egy virágos mező közepén kellene eltölteni. De a cselédek munkája
nem játék. Vizet húzni, trágyát hordani, szekeret rakni, almozni napi tíz-tizennyolc órán át
minden vigasz, izgalom, öröm, minden látható eredmény nélkül esztendőkön át - képzeljék el,
ha még nem próbálták. S vegyék hozzá, hogy a pihenő sem pihenő, mert minden pillanatban
megzavarhatják. Azt az uradalmak is tudják, hogy a csirások - a tehenészek - munkáját
három-négy évnél tovább senki sem tartja ki. Akivel az éjjel-nappal tartó munka nem végez,
azt leteríti az istállók trágyaszagtól csípős levegője, amelyből a „tisztességes” csirás csak
percekre szabadulhat. Vagy akkor, amikor már tüdejét köpi, és van benne annyi tisztesség,
hogy vérét a küszöbön kívül hányja.” Kegyetlen, rideg sorsnak jellemezném ezt a fajta életet.
Ezek az emberek belefáradnak az életbe, nincs semmi különösebb eredménye a munkájuknak,
minden napjuk ugyanúgy telik. Semmi izgalom, semmi új benyomás vagy hatás nem éri őket,
csak a szürke monotonitás van jelen sivár életükben. Élményekkel nem gazdagodnak. Sajnos
ez a kegyetlen valóság.

3
 Úgy gondolom, hogy cselédekkel kapcsolatos törvények sem a legbarátságosabbak, bár
van egy olyan törvény, ami a cselédeket is hivatott védeni. Ez a következő: „Mind e jogok
ellenében a gazda köteles „ügyelni arra, hogy a cselédet a testi erejét meghaladó vagy
egészségét veszélyeztető munka ne terhelje, és hogy a cselédnek éjjeli nyugvásra az azon
vidék általános gazdasági szokásához képest az évszaknak megfelelően elég ideje maradjon”.
Ugyanakkor számos olyan törvény van. amely szerint a cselédnek mindenért felelnie kell.
Például: „„A gazda a cselédet ha kötelessége ellen vét, mint háznépének tagját
megdorgálhatja, nincs jogosítva azonban a cselédet pénzbírsággal vagy fizetéslevonással
fenyíteni.” Nyolc sorral lejjebb azonban már fenyítheti levonással, mert: „a gazda a cseléd
által okozott kár erejéig, ha a tartozást a cseléd ki nem elégítette, vagy nem biztosította, a
cseléd bérét és egyéb járandóságait, a lakás, tüzelő és élelmezés kivételével visszatarthatja.”
Általánosságban elmondható ( nem feltétlen a puszták népe cselédeire értendő), hogy a
cselédeknek, mikor elhagyták a háztartást, ahol dolgoztak, meg kellett mutatniuk
csomagjukat, hogy tényleg nem vittek-e el semmit sem. Ez is egyfajta megaláztatás, bár ők
ezt már természetesnek tartották.

A gyermekek nevelése, felvilágosodása, barátkozása. A szerelem

„A lakodalmak mindig tékozlóan gazdagok voltak; az uradalomtól kölcsönkért hosszú

babszemező asztalokon vastagon folyt a bor és a zsír, a három pusztából összehordott
tepsikben a sült tyúkok és kacsák füzérei sorakoztak, a káposzta gyerekfej-nagyságú
töltelékeit a vékony nyakú cselédek tejeskaláccsal tömték magukba - egy egész évi
koplalásért vettek kárpótlást: a két násztárs családjának egész évi élelmüket fölzabálták.” A
lakodalom fontos eseménynek számított a pusztaiak életében. Olyan alkalom volt, mely során
a pusztán élők kicsit elfelejthették gondjaikat egy pillanatra, s átadhatták magukat az
ünneplésnek.
„A gyermekek egymást nevelik. S mikor elhagyják ezt a paradicsomi meleg aklot, oly
fürkésző szemmel néznek már a világba, akár Ádám a kiűzetés után.” Viszonylag korán
egymásra találtak a fiatalok a pusztán, mivel szorosan éltek egymás mellett, s ahogy az idézet
is írja egymást nevelték. Sokszor a szülők döntötték el, hogy ki kivel házasodjon össze a
jövőben.
„A választás nem nagy, egy-egy pusztán átlag húsz-harminc család él; de az igény sem
nagy. - S akik - de ez csakis a legényekre szól - mégsem találnak magukhoz valót ebben a kis
világban, vagy valami ok miatt elvesztették azt, akit kiszemeltek, vagy felnőtt korukban

4
kerültek a pusztára, azok is legfeljebb 10-12 kilométernyi körzetben nézelődnek asszony után.
Természetesen szintén csak pusztán, mert tartja magát a hiedelem, teljesen jogosan, hogy
falusi lányt nem jó pusztára hozni, még akkor sem, ha jönne.” Szerintem, ebből az idézetből is
látszik, hogy a puszták népe egy zárt buborékban él. Pusztaiak csak pusztaiakkal kötöttek
házasságot, részben szándékosan.
„A pusztákon megbecsülik a nőt s ennek nem mond ellent az, hogy néha megverik.
Asszony, tudjuk, a világ minden táján több terem, mint férfi, kivéve néhány különösen zord
vidéket, ahol hasonlóan valami jobb talajt és éghajlatot igénylő virágfajhoz, mégis kevesebb
nő terem és nő fel.” A pusztaiak világszemlélete teljesen más volt, mint a mai normák. Ez
egyrészt talán betudható annak, hogy sok idő telt el azóta, másrészt megváltoztak az
értékrendek is.

A béreslányok kiszolgáltatottsága. A puszta erkölcse. A hódítók.

„Harmadik szomszédunk lánya öngyilkos lett. Az életúnt férficselédek rendszerint

akasztással vetettek véget napjaiknak, a lányok és asszonyok kútba ugrással, más módot nem
igen gyakoroltak, szigorúan őrizve még ezen a téren is valami illem hagyományát.” A fiatalok
öngyilkossága nagyon rosszul érintett, hiszen előttük állt volna még az egész élet, de ők már
ilyen ifjú korban úgy döntöttek, hogy nem tudják tovább elviselni ezt a kiszolgáltatott,
barátságtalan világot.
„Képzeletemben később ez a lány, ez a sápadt, nyershúsát láttató halott arc lett a dac és a
lázadás angyala. Elképzeltem jellemét, az „egyszerű parasztlányban” a hatalmas lelket, amely
a szenvedés tüzében leplezi le magát s amelyet Jeanne d’Arc-éhoz hasonlítottam... De akkor
még én sem tudtam felfogni, mi elől menekült ki oly sebbel-lobbal a világból.” A fiatal Illyés
Gyula még nem értette ezt a kiégett, érzéketlen világot.
„Emlékszem, évekkel később az egyik közeli pusztán milyen meglepetéssel kaptam föl a
napszám-szőlőkötözésből a fejemet arra a hangra, ahogy a felügyeletre megjelent segédtiszt
az egyik lányra támadt, aki elmaradt a sorban. Azt hiszed - üvöltötte -, egész nap
kódoroghatsz, amiért tegnap este... s azzal a szóval jelölte meg a nemi együttlétet, melyet a
cselédek is csak megvetésül használnak.” Nagyfokú megaláztatást jelenít meg ez az idézet. A
nyilvános megszégyenítéstől sem riadt vissza a segédtiszt.
„A pusztaiak megkötöttsége, igaz, erősebb. Nem hagyhatják el oly könnyen egyik napról
a másikra helyüket, sőt egyik évről a másikra sem. A nyolc-tízgyerekes béres nem mond fel,
nem rakja szekérre óljait, bútorait, egy-két malacát, s nem indul világgá új hely után azért,

5
mert egyik vagy másik leányának mehetnékje támad. S ha az év végén fölkerekedne is, másutt
tán különb sor vár rájuk? Más módot a megélésre pedig, mint a cselédkedés, nem ismernek. S
a tájékozatlanság, elhagyatottság, műveletlenség éjszakájában nem látszik más kivezető út,
mint a megadás vagy a halál.” Véleményem szerint, ez az idézet mindent elmond a pusztaiak
kiszolgáltatottságáról. Nincs más választásuk, sajnos máshol sem lenne jobb soruk
valószínűleg, így ott maradnak a pusztán, s egész életüket keményen végig dolgozzák.

Dobos István: Az idegenség retorikája - A Puszták népe újraolvasása

„Ennél nyomósabb érvnek vélem, hogy az újraolvasást irányító távlatból a Puszták népe
mindenekelőtt az idegenség tapasztalatát közvetítő retorikai megalkotottságával mutatkozik
megkerülhetetlennek.”
„A szöveg folyton elmozdul valamilyen műfaj irányába: a szociográfia, az értekezés, az
életkép, a leírás vagy éppenséggel a vallomás felé, s a beszédhelyzet megváltozásával az
olvasó is távlatváltásra kényszerül.”
„Való igaz, központi kérdése a könyvnek, a parasztságból jött, saját közösségétől elszakadt s
oda visszatalálni képtelen értelmiségi otthontalansága, önazonosságának megtalálásáért
folytatott küzdelme.”
„Itt szokás az íróra oly jellemző tárgyias előadásmódról, értekező nyelvhasználatról beszélni”
Az idegenség tapasztalatát közvetíti az elbeszélés, amikor megjeleníti milyen kép él
egy-egy Magyarországra látogató nyugati utazóban egy másik kultúráról.
Magyarországon járt külföldiek véleményét mérlegelve meghökkentő, váratlan
szembesülésekre kényszerül.