AZ ÓKORI GÖRÖG SZOBRÁSZAT

Összeállította: Vágner Mátyás

3. Mutassa be az antik görög művészet korszakait, a szobrászat és vázafestés
stílusjegyeit, jellegzetességeit és ismert alkotásait!
- A görög kultúra és művészet nagy korszakai
- A szobrászat fejlődése és stílusjegyei az egyes korszakokban - ismert alkotások
- A vázafestészet jellemzői

Kulcsszavak, művek, fogalmak:

(i.e. VIII. sz. - i.e. I.sz.) Homéroszi kor - bálványszobrok, terrakotta és bronz idolok,
geometrikus megformálású figurák. Frontális beállítás, mereven formált haj-, ruha.
Archaikus kor - életnagyságú és kisebb agyag és kőszobrok - áldozati ajándék, életszerűbb,
de sematikus mintázási mód; - archaikus mosoly. / Tanagra - festett agyagszobor / Koré -
Kúrosz - oszlopot helyettesítő márványszobrok (ruhás nőalak, ruhátlan férfialak,
szimmetrikus, zárt körvonal. / Khitont és köpenyt viselő koré, Borjút tartó kúrosz/.
Klasszikus kor - az alkotások már nem a túlvilági létet szolgálják, a középpontban az ember
(antropomorf szemlélet). Anatómia, arányszabályok, kontraposzt, nyitott körvonalak,
kiegyensúlyozott mozdulatok, mérték-harmónia-egyszerűség elve (kánonok); A
domborművek és szobrok a templomok szerves alkotóelemei. Pheidiász: Pallasz Aténé -
óriás nőalak, lándzsával, pajzzsal - fa, arany, elefántcsont / Panathénaia: Lovasok,
gyalogosok, ülőfigurák - fejeik azonos magasságban (izokefália) / Mürón: Diszkoszvető /
Lándzsavivő / Delphoi kocsihajtó, bronz / Zeusz bronz szobra, Hermész a kis Dionüszosszal
- márvány /. Hellenizmus - szenvedély, drámaiság, idős, rokkant, groteszk figurák. / Zeusz
oltár - rekonstrukció (Berlin) / Az istenek és a gigászok harca - dombormű - mozgalmas
jelenetek; Szamothrakéi Niké: márvány torzó - győzelmi emlékmű / Laokoón csoport -
márvány - mozgalmasság, teatralitás / Milói Vénusz / A tövishúzó szobra /
A festészet fennmaradt emlékei - festett vázák - geometrikus, feketealakos és vörös alakos
vázák; Vízszintes tagolás - mitológiai és hétköznapi jelenetek ábrázolása.
 Az égei kultúra
• Az Égei-tenger medencéjében apró, elszórt szigetek húzódnak a
görög partoktól Kis-Ázsiáig. Az i.e. IV. évezredtől hasonló kultúra jött
létre ezeken a helyeken, elsősorban a tengeri kereskedelemnek
köszönhetően.
• A környezetei jellemzők nagyban meghatározták az ott készült
alkotások témavilágát, mely elsősorban a tenger élővilágának
motívumait és az ezekkel kapcsolatos mindennapi tevékenységet
öleli fel.
• Ez a kultúra közvetítő szerepet töltött be különböző népek
kultúrkincse között. Az Égei-Tenger népinek közvetítésével terjedt el
az i.e. IV. évezred technikai újítása bronzöntés is, amit az Anatóliai
Félszigeten alkalmaztak először, majd innen terjedt el a
mediterráneum felé.
• A Kikládok, Kréta szigete és Mükéné tartoznak az Égei-Tenger
kultúrái közé.
A Kikládok szigetcsoportja elhelyezkedése révén hidat képez Kis-Ázsia és
a Kréta szigete között. A kultúrát nagy mértékben meghatározta a konti-
nensek közötti kereskedelem. Lakosai a földművelés gyakorlataként a
Földanya-kultuszhoz és a termékenységgel kapcsolatos hiedelmekhez
kötődtek. Ennek rítusait kisméretű, 30 centimétert meg nem haladó,
márvány körplasztikák prezentálják, melyek meztelen női testet ábrázol-
nak.
Számos idol szobor került elő, melyekre jellemző a geometriai egyszerű-
sítés, s személyes vonások teljes elhagyása. A testeket mértani formákra
redukálják, a szájat és a szemet egyáltalán nem, vagy csak jelzésszerűen
ábrázolják. A modellek kétfélé: álló és ülő alakok.
 Lírát pengető alak i.e. 2300.

Amorgoszi fej
 A görög archaikus szobrászat
• A görög szobrászat szakít a korábbi plasztikák hagyományával
és az antik világban elsőként a természet utánzása és
megszépítése révén kezd műalkotásokat létrehozni.

• Az archaikus alkotások többsége mészkőből, márványból és

kerámiából készült. A klasszikus kor szobrászati anyaga
azonban a bronz volt. Csupán a római másolatok miatt
gondoljuk a görög szobrászat fő anyagának a márványt.

• I.e. VII. században az Egyiptommal való kereskedelem révén

alakul ki a görög szobrászat ősi formája, az elsősorban kis
méretű alkotások kerámiából, kőből, elefántcsontból készültek
és isteneket, férfi és nőalakokat, állatokat ábrázoltak.
Megfigyelhető a keletihez képest realistább ábrázolásmód.
Auxerre-i (oszerri) dáma i.e. 630.

A keleti hatások eredményeképpen az

i.e. 7. század elején kezdenek sajátos
stílusok kialakulni. Így például a
daidaloszi stílus, amely Kréta szigetéről
kiindulva egész Görögországban
elterjedt. A félméteresnél kicsit nagyobb
szobor valószínűleg egy istennő
képmása. Az egyiptomi és mezopotámiai
művészet hagyományaitól ihletett kóré
szobor szerkezete vaskos és tömör, és
csupán a legszükségesebb részeket
hangsúlyozza. Egyértelműen frontális
beállítású, a karok a törzshöz simulnak,
az anatómiai részletekre még csak
utalás sem történik. A lábak szilárdan
állnak a talajon, és a ruháról hiányzik a
redőzet. A díszítőelemek a tunika
mintájának karcolásaira és a haj
kidolgozására szorítkoznak.
 (New York-i) Kúrosz i.e. VII. század

Az elsősorban lágy helyi kőzet megmunkálására tett kísérleteket követően az i.e.

7. század közepe tájára megjelennek a márványból készült, ember nagyságú vagy
nagyobb méretű szobrok, melyek egyiptomi hatásról árulkodnak. Kétségtelen,
hogy a görögök Egyiptomban számos kemény kőzetből készült szobrot láthattak.
A frontális beállítás, egyik lábával előrelépő és kezét ökölbeszorító ifjú atléta
szobra abban mutat különbséget az egyiptomi mintától, hogy a karokat
elválasztja a testtől. Az ábrázolás sematikus vonásai miatt még ugyancsak távol
áll a klasszikus kor alkotásaitól. A márvány megmunkálása sokkal kifinomultabb,
precízebb technikát igényelt, mivel a kemény anyag vésésekor keletkező hibák
nem javíthatóak.
 Méloszi kúrosz i.e. 555.
Az alkotás tárgyát meztelen vagy ruhában ábrázolt nő
és férfialakok képezik. A többnyire álló helyzetben
ábrázolt alak két lábon nyugszik, amelyek egyikével a
nagyobb stabilitás érdekében kissé előrelép.
Egyiptomi hatást fedezhetünk fel abban, hogy a kéz a
testhez tapadva jelenik meg, ökölbe zárt tenyérrel, a
botot tartó egyiptomi szobrok mintájára. A
monumentális szobrászat elsősorban áldozati és
megemlékezési célokat szolgált. Az archaikus korban
épültek az első nagyméretű kőtemplomok és ehhez
kapcsolódtak a kultikus rendeltetésű szobrok.
A méloszi kórosz az archaikus korszak jellegzetes
alkotása. A merev technikai koncepció mellett már
felfedezhető a tömegek jobb elrendezésére való
törekvés. A művész megkísérli a vállak, a törzs és a
végtagok összehangolását. Egyfajta anatómiai
ábrázolás vázlatot kapunk, melynek egyedüli
díszítőeleme az ifjú haja.
 VIASZVESZTÉSES BRONZÖNTÉS
Az eljárás menete a forma elkészítésével kezdődik, általában tűzálló
anyagból (gipsz, samott, homok keveréke). A kész formát olyan vastagon
vonják be viaszréteggel, amilyen vastagra a kész szobrot tervezik. A
viaszréteghez csőhálózatot illesztenek, amely a későbbiekben elvezeti a
megolvadt viaszt és a gázokat. A viaszszobor felületét agyaggal borítják
úgy, hogy a csövek vége a szabadba nyíljon. Ezután a szobrot kiégetik,
melynek során a viaszréteg kifolyik. A viasz helyén keletkezett résbe vagy
üregbe beleöntik a folyékony bronzot, majd annak kihűlésekor az
agyagformát széttörik, és a bronzfelületet szükség szerint díszítik
(cizellálják).
Pireuszi Apollón bronz szobra
A kevés megmaradt bronzszobor
ellenére gyakori anyaga volt a
szobrászatnak. Eleinte tömören
készültek a bronzszobrok, de már az
i.e. 6. századtól kezdve alkalmazni
kezdték a viaszveszejtéses eljárást,
amely két agyag öntőforma
segítségével lehetősé teszi az
üreges alakok megformálását. Szép
példa erre a Pireuszi kórosz szobra.
A szobrokat és domborműveket
festéssel díszítették, a
márványszobrokat fémmel
kombinálták. Az egyiptomi
plasztikához hasonlóan a férfi
testszíne sötét, vöröses tónusú, míg
a nőké világos színű. A festés a
szobrok legnagyobb részén
megsemmisült.
 Ptoon hegyi kúrosz

Archaikus mosoly:

A görög archaikus szobrá-

szatban (Kr. e. 6. század) a
szájnak és környékének
mosolyszerű kiképzése. Az
5. századra eltűnt, de a
görögséggel érintkező kul-
túrákban, pl. az etrusz-
koknál tovább is megma-
radt.
A koré díszes ruhába öltöztetett
nőalak, gyakran az isteneknek (ezek
közül is sokszor Hérának) ajánlották
azokat készítőik, máskor pedig elő-
kelő hölgyeknek vagy ünnepségekre
készíttettek. Testtartásuk
merevebbnek tűnhet, hiszen kevésbé
néz ki úgy, mintha előre lépnének,
csupán kezeik mozdulnak el
általában a törzstől. Szinte minden
esetben kinyúlik egyik karjuk, míg a
másikkal ruhájukat tartják, emelik
meg enyhén törzsük mellett.

Koré i.e. 510.

Moszkophorosz (borjúvivő) i.e. 500. körül

A moszkophorosz néven
ismert szobor egy hosszú
tunikát viselő férfit ábrázol,
aki egy áldozati állatot visz a
vállán.
I.e. 480 körül készül Kritiosznak az
athéni akropoliszon talált, ifjút ábrázoló
szobra. A művésznek sikerült
megörökítenie azt a pillanatot, amikor
az egyik láb előre lép és ezzel
meghatározza a test többi részének
helyzetét, amit ma kontraposztnak
nevezünk. Ebben a helyzetben a
testsúly szinte teljes egészében a bal
lábra helyeződik, miközben a jobb láb
enyhén behajlik, a csípő féloldalt
felemelkedik, a felsőtest és a fej pedig
elhajlanak. A haj enyhe bevéséssel való
kialakítása a bronzszobrokéhoz
hasonló. A szemek itt is üresek,
akárcsak a bronzszobroknál, ahol más
anyagokkal töltötték ki a szemüreget. A
kontraposztot valószínűleg először
bronzszobrokon próbálták ki

Kritioszi ifjú i.e. 480. körül

 SZIGORÚ STÍLUS

A Kr.e. 480-tól nagyjából 450-ig tartó korszak meghatározó

stílusirányzata a görög művészetben, amely átmenetet képez
az archaikus és az érett klasszikus kor művészete között. Az
elnevezés onnan származik, hogy az archaikus szobrokon általában
megfigyelhető mosoly ebben a korszakban eltűnik az ábrázolt
személyek arcáról, és egyfajta komolyságnak adja át a helyét.
 A Zeusz templom metopéi
Héraklész életének
eseményeit mutatják be,
többek között a 12 próbáját.
Középen Héraklész alakja,
amint az ég súlyát tartja a
vállán miközben Atlasz
átnyújtja neki a Heszperiszek
kertjéből lopott aranyal-
mákat. Athéné hátulról nyújt
segítséget a mitológiai
félistennek. A kompozíciót a
függőleges irányok uralják,
ami méltóságot és nyugalmat
kölcsönöz a műnek és híven
tükrözi a korai klasszicizmus
ábrázolási merevségét,
melyet a szigorú stílus
névvel is szoktak nevezni.

Az olümpiai Zeusz templom metopéja Héraklész, Atlasz, Athéné

 Kritiosz és Nesziotész:
Zsarnokölők i.e. 477.
A Hipparkhosz tirannus ellen
fegyvert fogó két harcos szobra a
mozgó alakok ábrázolásának
egyik kiemelkedő példája. Az
eredeti bronz alkotásnak csak
márvány másolatát ismerjük. A
kompozíció szigor elrendezésre
vall. Ez az első alkalom, hogy a
görög művészetben erőszakos
cselekményt ábrázolnak, meg-
győző módon. Harmódiosz, kard-
ját csapásra emelve tör előre.
Arisztogeiton pedig védőn emeli
előre köpenybe burkolt karját. Az
első szoborcsoport, ahol az
alakok mozdulataik által egységbe
kovácsolódnak. erőt sugárzó,
komoly arcok. A lendület
pontossággal társul. Nagyvonalú
felületekkel való mintázás jellemzi
a szigorú stílust.
Az i.e. 5. századtól kezdve a
kőszobrászattal párhuzamosan a bronz-
ból készült alkotások száma is egyre
nőtt. Sok előnnyel bírt a bronz a kővel
szemben, például kedvezett az új pozi-
túrákkal és a mozdulat kifejezésével
való kísérletezésnek. A nagyméretű,
üreges szobrok esetében a viasz-
veszejtéses technikát alkalmazták

A delphoi kocsi hajtó néven

elhíresült bronzszobor 1,8 méter
magas és egy szoborcsoport részét
képezte, amely Polithaloszt, Szicília
görög tirannusát, egy kocsit és
négy lovat ábrázolhatott. Az ifjú
kezében a gyeplőt tartja, hossz, az
atlétákéra jellemző lágy anyagú
tunikát visel. A szemét fehér
zománcba foglalt fekete kövekből
rakták ki.
Delphoi kocsi hajtó i.e. 475.
Artemiszion-foki Zeusz
vagy Poszeidón
i.e. 460.

Az i.e. 450 és 460 között

készült villámszóró Zeusz
főisten képében egyesek
Poszeidón tengeristent lát-
ják, amint háromágú szigo-
nyát emeli. Az egy hajó-
roncsból előkerült mű a ke-
vés épségben ránk maradt
nagyméretű bronz alkotások
egyike. A mintegy 2 méter
magas szobor energikus
mozdulat végzése közben
örökíti meg a testhelyzetet.
 Müron – Diszkoszvető
(diszkobolosz)
i.e. 460.

Az Artemission-foki Zeusz szoborral

egyidős alkotás a klasszikus
szövegek alapján Müronnak tulaj-
donított szobor. Az eredeti bronz-
műnek mára csak római kori
márványmásolatait ismerjük. A
másolatokon a szobrász kénytelen
volt támasztékként egy díszes
fatörzset elhelyezni, ami bronz
szobor esetében ez szükségtelen
volt. A dinamikus testtartás ellenére
frontális szoborról van szó.
Polükleitosz az emberi test arányait
tanulmányozta ami addig is a görög
szobrászok figyelmének a középpontjában
állt, és erről a témáról értekezést is írt
KÁNON címmel. Elméleti kutatásainak
eredményei különböző, ember nagyságú,
meztelen ifjakat, többnyire atlétákat
ábrázoló szobrokban is testet öltöttek. A
lándzsavivő alakja egyik lábával előrelép,
de mozdulata nem olyan energikus az
Artemisszion-foki Zeuszé vagy a
Diszkoszvetőé. Ezzel együtt a testrészek
közötti kapcsolat harmonikus: a felsőtest
követi a karok és a lábak mozdulatát,
tökéletesen váltogatva az ellazított és
megfeszített tagok ritmusát, ami a szobrot
döbbenetesen élettelivé varázsolja.
Polükleitosz - Dorüphorosz i.e. 450.
 Polükleitosz - Diadomenosz i.e. 430.

A Diadomenosz, egy, a feje köré sza-

lagot kötő atléta figurája. Polükleitosz
egyik legkiválóbb alkotása, amelyen a
művésznek sikerült tökéletes harmó-
niában ábrázolnia a test különböző ré-
szeit, megvalósítva ezzel a formák tisz-
ta egyensúlyát, melyet kánonnak ne-
vezhetünk. Az ifjú atlétát álló helyzet-
ben ábrázolja, kissé behajlított bal láb-
bal, ami a felsőtestnek is dinamizmust
kölcsönöz. A felemelt karok épp a győ-
zelmi szalagot készülnek megkötni a
homlokon.
Praxtitelész - Hermész a kis Dionüszosszal
PRAXITELES működése a század
második és harmadik negyedét
töltötte ki. Műveiben a csendes
érzelmeket, az élet meghitt és bájos
oldalát, a finom szépséget örökítette
meg. Hermész a kis Dionüszosszal
az egyik jelentékeny, eredeti
alkotása, amely az olympiai Héra
templomban állt és egy mitológiai
történetet mesél el. Zeusz
Hermészre bízza gyermekét a kis
Dionüszoszt, hogy Héra dühe elől a
nimfák oltalmához vigye. Hermészt
egy fatörzsre támaszkodva, a karján
tartott gyermekkel játszadozva
látjuk. Az idilli kép hangulatát a két
alak kapcsolata adja meg. Az ifjú
isten jobb kezével szőlőfürtöt kínál
a bor istenének, aki gyermeki
kíváncsisággal nyújtja felé kezeit.
Praxitelész - Knidoszi Aphrodité i.e. 350.

Praxiteles fiatal korában készítette a

szobrot, amely egy knidosi
templomban állt és római másolatból
ismerjük. Az istennő fürödni készül,
levetett ruháját egy fürdőedényre
borítja és ruhátlanságát csak egy
könnyed mozdulattal leplezi.
Aphroditét a korábbi görög művészet
mindig díszes ruhába öltöztetve
mutatta be és egyébként is csak ritkán
ábrázolt ruhátlan nőalakokat.
Praxiteles szakítva a hagyományokkal
megteremtette a ruhátlan női szobor
nagy jövőjű ábrázolásának minta-
képét.
Lüszipposz - Apoxüomenosz i.e. 300. körül

Lüsziphosz a klasszikus kor végének

szobrásza. Legnagyobb újítása a
különböző nézőpontok bevezetése egy
adott figuránál. Műveivel meghaladni
látszik a Polükleitoszi kánont. Alakjai
kecsesebbek és nagyobb
részletességgel kidolgozottak. Az egyik
legeredetibb lakotása az eredetileg
bronzból készült Apoxüomenosz, ami
egy atlétát ábrázol, amint egy speciális
eszközzel a karjáról távolítja el a port és
az olajt. A kontraposzt itt egy
hétköznapi testhelyzetben jelenik meg,
így hiányzik a megfeszült és elernyedt
testrészek kontrasztja. Az előre emelt
kezek jelzik a több nézőpont
megjelenését. A 2,05 méter magas
szoborban Lüsziphosz új kánont állít
fel, a kisebbre mintázott fej kecsesebbé,
karcsúbbá, magasabbá teszi a figurát.
GÖRÖG ÉPÜLETSZOBRÁSZAT
Az épületszobrászat fejlődése a görög plasztika általános fejlődését
követi. Enek az alkotási területnek a sajátos problematikája, hogy miként
lehet a díszítőelemet az őt magában foglaló épületrész, elsősorban a dór
épületek metopéjának és oromzatának, valamint a jón épületek frízének
alakjához igazítani. Ezeket az épületrészeket ugyanis a görög művészet
előszeretettel díszíti elbeszélő jelenetekkel, ami igen bonyolult
kompozícióbeli megoldásokhoz vezet.
A PARTHENON SZOBRÁSZATI DÍSZEI
 A Parthenon metopéja

A klasszikus művészet korában sikerült először a nagy művészeknek

megbecsülést és társadalmi felemelkedést kivívniuk. A görögöknél a művészet
egyszerű iparnak számított, a művészeket nem különböztették meg a többi
kézművestől. A műhelyeknek mesterről tanítványra szálló hagyományos
gyakorlatában alig lehetett szó az egyéni kezdeményezés különleges
értékeléséről. A klasszikus művészet korában a megrendelők és a vásárlók
nem csak a vagyonos polgárok, hanem elsősorban az államok voltak, amelyek
– köztük első helyen Athén – nagyszabású művészi munkálatokba fogtak. A
nagyszabású feladatok nem csak fölényes technikai tudást, hanem átfogó
elgondolást, képzelőerőt és kitűnő szervezőerőt is igényeltek. Az ilyen munka
nagystílű művészeket követelt és teremtett.
Trigliph és metophé a Parthenonon

A nagyszerű épületet gazdag szobrászati dísz

ékesítette. A két oromcsoport mellett a 92
metopé és a 160 méter hosszú fríz a görög
épületszobrászat legnagyobb szabású műve
volt. Legkorábban a metopék készültek el,
mert ezeket kellet elsőként az épületre
helyezni. A korai keresztények a metopék nagy
részét elpusztították. A keleti, bejárati oldalon
az istenek és a gigászok harcát, a déli oldalon
a laphiták és kentaurok harcát, az északi
oldalon Trója elfoglalását, a nyugatin pedig az
athéni héroszok és az amazonok küzdelmét
ábrázolták.
 fríz

. Időrendben másodjára a templom falán körbefutó fríz készült el. ez már

sokkal egységesebb stílusú munka. A fríz témája a Panathenaia ünnep-
ség felvonulása. Az ünnepségen a szövetséges államok követei az
Akropoliszra vonultak és ajándékokat adtak át Athéné papjainak.
 A Panathenaia lovasai i.e.440.
A parthenon belső frízének darabjai részben az eredeti helyükön, valamint a
párizsi Louvre-ban, az athéni Akropolisz Múzeumban és a londoni British
Múzeumban találhatók. Eredetileg a fríz a szentély négy oldalán futott körbe,
mintegy 120 méter hosszan, és lapos domborművi megoldással kocsik,
lovasok és áldozati állatokat vezető alakok felvonulását ábrázolta. Valójában a
Panathénaia-ünnep felvonulására utal, amit négyévente rendeztek meg, és
amely keretében új ruhát vittek Athéné fából készült szobrára.

IZOKEFÁLIA

Olyan képzőművészeti ábrázolási mód, amelynél az alkotáson szereplő

valamennyi alak feje az elfoglalt testhelyzetre, termetre való tekintet nélkül
egyenlő magasságban van.
A Parthenon keleti oromcsoportja Athéna születését, a nyugati orom Athéna és
Poseidon Athén földjéért folytatott versengését mutatja meg. Athéna
születésének jelenetét a felkelő nap és a lenyugvó hold istenségeinek fogatai
fogják közre, a középen trónoló Zeusz és a homlokából kipattant Athéné közötti
kis Niké képezi az ábrázolás tengelyét. A rendkívüli esemény hírét az istenek
követei viszik a távolabb elhelyezkedő alakokhoz, akiknek sorában az esemény
izgalma lassan lecsendesedik.

A Parthenon keleti timpanonja

Athéna születése
Pheidias a nyugati oromcsoport középtengelyét is üresen hagyta, itt csak
az Athéna által teremtett olajfa és a Poseidon által keltett forrás tör fel a
földből, míg a vetélkedő istenek heves mozgású alakjai oldalirányba
dőlnek, ahol fogataiknak ágaskodó lovai a kompozíció mozgalmasságát
tetőpontjáig fokozzák. A oromcsoporton belül az egyes figurákat más-más
mester dolgozta ki.

Parthenon nyugati timpanonja

Athéna és Poszeidon versengése

Athene szobrának rekonstrukciója
Athéné Zeusz és Métisz gyermeke.
Métisz volt a bölcsesség istennője,
a főisten első felesége. Egy jóslat
szerint a születendő gyermek
hatalmasabb és okosabb lesz mint
maga Zeusz. Ezt a kritikát a főisten
nem szívesen viselte volna, így
dühében élve lenyelte a terhes
Métiszt. Métisz férje gyomrában
mellvértet és sisakot készített
leányának. A főisten igen rosszul
bírta felesége munkáját, és amikor a
sisakot kezdte el kalapálni, Zeusz
feje majdnem széthasadt a
fájdalomtól. Ekkor a bölcs Hépha-
isztosz sietett apja segít-ségére, és
kalapácsával ütést mérve Zeusz
fejére onnan kipattant Athéné.
Zeusz fájdalmai elmúltak, és ahogy
ott állt leánya talpig felfegyverezve,
fénylő díszben, Zeusz azonnal
megszerette.
 A kariatida (karyatida) oszlop
helyett alkalmazott nőalak,
erkély- vagy párkányhordozó
az ókori görög építészetben.
Az ókorban leginkább az ión
oszlop helyettesítette, leg-
szebb antik példája az athéni
Erekhtheion oszlop-csarnoka.

Kariatidák az Erekhtheion előcsarnokán

 TANAGRA

A 19. század 2. felében a boiótiai Tanagra városában addig ismeretlen

típusú női szobrocskákat találtak. Ezek a kisméretű szobrok hajladozó
nőalakokat ábrázoltak, és a ruházatuk redőzete egyértelműen a
hellenisztikus nagy szobrászatra utalt. Kiderült, hogy hellenisztikus kori
alkotások, és az egész akkori világban népszerűek voltak.
A Tanagra-figurák mellett – a nagy szobrászathoz hasonlóan –
megjelentek a kisplasztikában az addig szokatlan témák: az öregek,
gyerekek és a torzszülöttek is. Sokszor csak a torz figurák fejét formázták
meg.
 Tüskehúzó fiú

Ma ismert formájában két részből

tevődik össze: a talpából tüskét
húzó pásztorfiú hellenisztikus
szobortípusát egy, az i. e. 5.
századból származó, úgynevezett
„szigorú stílusú” fejjel illesztették
össze. A hellenisztikus korban a
szobrok hangsúlyozottan realistává
válnak, és a tematika is bővül,
például a gyermekek és aggas-
tyánok ábrázolásával. A művészek
előszeretettel örökítenek meg élet-
kép jeleneteket és lelki-állapotokat.
Milói Vénusz (Méloszi Afrodité)
A Milói Vénusz, az égei-tengeri Mélosz
szigetén 1820-ban talált ókori görög
Aphrodité-szobor; az egyik
leghíresebb ókori szobor. Ma
Párizsban, a Louvre-ban őrzik.
A 2,02 m magas, hat darabban paroszi
márványból készült szobor ruhátlan
felsőtesttel, alsótestén köpennyel
ábrázolja az istennőt. A szobor karjai
hiányoznak, eredeti tartásuk bizony-
talan. A Milói Vénusz mintája az a Kr.
e. IV. századi görög szobor volt,
amelyről az úgynevezett Capuai
Aphroditét másolták, de a Milói Vénusz
maga nem másolat, hanem Kr. e. 130
körül készült szabad átformálása
mintájának, a késő hellenisztikus
szobrászat szellemében. Mára
elveszett talapzatának egy felirata
alapján Antiókhiai Alexandrosz műve
lehet
 Szamothrakéi Niké szobra

I.e. II körül egy győztes tengeri ütközet

emlékére állították. A hellenisztikus
művész keze nyomán, az addig
jellemző belső méltóságot a
megfeszített, élén és kissé teátrális
mozdulat váltja fel. A széttárt szárnyú,
jobb lábával lendületesen előrelépő
alak teste tökéletes összhangban áll a
végzett mozdulattal. Mindezen
jellemző, de különösen a szélben
hullámzó ruházat realista kidolgozása
révén a szobor a hellenisztikus görög
szobrászat egyik legkiemelkedőbb
alkotásának tekinthető.
Laokoon csoport
Az egy nézetre komponált
szoborcsoportok példájaként
szokták emlegetni. Valószí-
nűleg az architektúra alárendelt
díszítőeleme volt. A szobor
Laokoónt, a trójai papot és fiait
ábrázolja. Óriáskígyók szorítják
halálra őket büntetésképpen
azért, mert a pap azt tanácsolta
a trójaiaknak, hogy ne engedjék
be városukba a trójai falovat.
1506-ban találták Nero római
császár palotájának romjainál
Rómában, s ezt követően so-
káig az ókori művészet legki-
emelkedőbb alkotásai közé
sorolták.
 PERGAMONI ZEUSZ OLTÁR

A külső, méreteiben és hatásában is

impozánsabb fríz az olimposzi
istenek és a gigászok harcát mu-
tatja be. A görögöknek a barbá-
rokon aratott győzelmét mutatja be
allegorikusan. Tartalmában és
funkciójában tehát hagyományos-
nak tekinthető elhelyezkedésében
és stílusában azonban korántsem.
Újdonság, hogy a hatalmas dom-
borművet külső falon a nézőhöz
közel helyezték el, a felfelé kes-
kenyedő lépcsőkorlát végéig vezet-
ték el és az alakok csaknem kör-
plasztikai domborulattal rendelkez-
nek
A PERGAMONI ZEUSZ OLTÁR

TÉLEPHOSZ-MONDA

A belső udvar szoborfríze Pergamon

alapítását mutatja be. Mitikus történetet
beszél el olyan képsorozattal, amely a
klasszikus művészetben az egyik első
monumentális példája a folyamatos tör-
téneti elbeszélésnek. Fő törekvése arra
összpontosult, hogy a monda időbeli
folyamatát egymáshoz kapcsolódó kép-
sorokkal mutassa be. Meghatározott sor-
rendet kel követnie a szemlélőnek. A sze-
replők nem töltik ki teljesen a képmezőt,
az üres helyekre természeti formák
kerültek.
 GÖRÖG VÁZAFESTÉSZET

A görög festészet monumentális alkotásai, a falfestmények nem maradtak fenn.

Ezekről csak leírások és római kori, festett, ill. mozaik másolatok adnak
tájékoztatást. Ránk maradtak azonban nagy számban festett vázák és tálak.
Ezeket a mitológiából és a mindennapi életből vett motívumokkal díszítették.
Díszítésük és színezésük alapján több stílust különböztetünk meg.
Legkorábbiak az i. e. VIII. században készült geometrikus stílusú vázák,
világos felületükön sötét színű mértani motívumokkal.
Az i. e. VII. századtól kezdve megjelennek a vörös alapon fekete alakos,
majd a fekete alapon vörös alakos vázák. A színek a későbbiekben tovább
változnak.
Attikai geometrikus váza i.e. 8. század

A görög kerámia edények az egész

mediterráneum keresett exportcikkei
közé tartoztak, és előszeretettel
másolták is őket. A kerámiafestészet
az i.e. 7. századig kizárólag
geometrikus volt. Ez egy igen merev
szabályokon alapuló díszítőfestészet
volt, ami szorosan egymás fölé
helyezett sávokban megjelenő
mintákra épült, az ornamentika a
kerámia teljes felületére kiterjed.
Később sematikus emberábrázolás
jelenik meg a díszítményeken,amik
csupán sziluettekre korlátozódnak és
feltűnés nélkül illeszkednek a
geometrikus díszítő elemekhez.
 A görög ikonográfia készlete az i.e. 8.
Attikai korsó i.e. VII. század századtól új elemekkel, keletről
származó motívumokkal bővül.
Elsősorban állatokkal és növényekkel
egészül ki. Az alakok egyre
kifinomultabb formában jelennek meg,
később az emberi alak elsődlegessé
válik a vázaképeken. Az első jelentős
vázafestő-iskola székhelye Korinthosz,
itt fejlesztették ki a feketealakos
technikát. Lényege, hogy az alakok telt
körvonalait az agyag világos felületére
festették, belső szerkezeteit pedig az
agyag színét láthatóvá téve
belekarcolták. Esetenként egyéb
kiegészítő színeket is alkalmaztak. A
korinthoszi edények fő motívumai
állatokat ábrázolnak, kevés az
elbeszélő mű. Ezek főleg
csatajeleneteket vagy a homéroszi
eposzból vett jeleneteket ábrázolták.
FRANÇOIS-VÁZA François-váza, az athéni görög
feketealakos vázafestészet egyik
remekműve, amelyet felfedezője
után neveztek el. Ma a firenzei
Museo Archeologico őrzi. Kr. e. 570
körül készült, felirata szerint
Ergotimosz fazekasmester és
Kleitiasz vázafestő műve. Az
archaikus vázafestészet „elbe-
szélő", epikus díszítőmódjának
egyik legszebb ránk maradt példája.
A főoldalt és a füleket Akhil-
leuszszal kapcsolatos mítoszok
képei, a hátsó oldalt többnyire
Thészeusz tettei díszítik, talpán
törpe pigmeusok és darvak csatája
látható.
Arkeszilasz - Atlasz és Prométheusz i.e. 555.
Exekiasz - Akhilleusz és Áiasz kockajátéka i.e. 530. körül
 Dionüszosz csésze i.e. 530. körül

A fekete alakos vázák legjelentősebb festője Exekiász. A Csónakázó Dionüszosz a

görög festészet egyik remekműve egy külixre festették. Tárgya az az elbeszélés,
melyben az isten delfinekké változataja az őt rabul ejtő tengerészeket. A bor, melyet a
külixbe öntenek, a tengert jelképezi a benne úszkáló delfinekkel. Dionüszosz úgy nyúlik
el benne, mint egy lakoma közben. Az alkotás minden részlete összefügg. A tárgyakat
világos kontúrok határolják. Első pillantásra felismerjük a vitorlát, a szőlőfürtöket és a
delfineket. Már ezek is meghatározzák a cselekmény színhelyét, a tengert. Dionüszosz
csónakját fent és lent is víz öleli körül. A középponti csoportot hét delfin és hét szőlőfürt
vesz körül, a delfinek mozgása, a szőlőtőke hajlása és a vitorla nagyszerűen
alkalmazkodik a kör alakú kerethez, ami a csónak és a delfinek mozgását teszi simává.
 Az addig feketealakos technika
helyett 530 körül néhány athéni
vázafestő a vörös alakosnak
nevezett új technikát kezdte el
alkalmazni. Ez jóval nehezebb
technika a feketealakosnál.
Minden alakot meg kell rajzolni,
majd óvatosan körülfestve ki kell
hagyni a mázból. Viszont
Andokinész: - Athéné látogatása Héraklésznél szabadabb rajzmodort és
realisztikusabb hatást biztosított.
A hagyomány ANDOKINEST
nevezi az új technika fel-
találójának. Athéné istennő
látogatása Héraklésznél: Az
amfora egyik oldalán a jelenet
feketealakos, majd a másik
oldalán ugyanaz a jelenet vörös
salakos formában jelenik meg.
A feketealakos vázafestészet eseménydús sokalakos képeivel és heves
mozgású figuráival szemben megkapó nyugalom jellemzi a korszak egyik
kiemelkedő festőjének DURISNAK alkotását. Már nem csataképek, csodák,
hanem a mélyen emberi gondolatok, magasztos jellemek, a lelki nemesség a
téma. Az ókori művészettörténeti irodalom KIMONRA a századforduló
vázafestőre vezette vissza az újításokat, vívmányokat.

Durisz - Aiasz és Hektor küzdelme i.e. 490.

Aktaion fürdőzés közben megleste Artemiszt, ezért ő kutyáit ráuszítva lenyilazta
őt. A korai klasszikus művön csak a két szereplőt és egyetlen drámai pillanatot
látunk. Aktaion éles kiáltást idéző gesztusa a hirtelen halál tragédiájának
megkapó ábrázolása.

Pán festő - Artemisz megöli Aktaiont

 POLIGNOTOS festészetéről ad
megközelítő fogalmat. Az egyik
oldalon a csatára várakozó hősöket
látjuk a táj talajvonalakkal jelzett
különböző szintjein, a másik oldalon
pedig a nyilazó Apollón és Artemis
áldozatául esett niobidákat látjuk,
részben a domboktól elfedve, a
sebesült és halott testek változatos
tartásában.A koraklasszikus
művészetdrámai irányzatát leginkább
azok a vázaképek érzékeltetik,
amelyek az amazonokkal és
kentaurokkal vívott harcokat
ábrázolják. Feltűnik rajtuk a harc
hevessége, a merész rövidülésekkel
ábrázolt részletek, valamint a
kentaurok vadságának és ellenfeleik
Polügnotosz – Argonauta kratér erkölcsi nemességének
szembeállítása.