Műfaji ismeretek és gyakorlatok, interjúelemzés

Pordán Ferenc, Kommunikáció- és médiatudomány, I. évfolyam

Forrás: a Telex 2020. december 14-én közölt, Gyurcsány Ferenccel készített interjúja

Riporter: Bíró Marianna.

Háttér: az interjú idején már szinte biztos volt, hogy az ellenzéki szervezetek többpárti
összefogásban készülnek majd a 2022-es országgyűlési választásokra, de a Jobbikkal még
nem született megállapodás. (Az ellenzéki összefogás hivatalos bejelentése nagyjából egy
héttel később, december 20-án történt meg.) A kormánypárti oldal ekkor már jó ideje állította,
hogy bármilyen összefogás születik is, annak – kimondva vagy kimondatlanul – Gyurcsány
Ferenc lesz a vezetője. ő fogja irányítani a tevékenységét.

Bíró már a cikk címével reflektál erre az álláspontra, egyértelművé téve, hogy
interjúalanyának nem áll szándékában ismét megmérettetni magát miniszterelnökjelöltként.
(Arra természetesen nem ad választ, kíván-e Gyurcsány „a háttérből irányítani” – sajnos z a
kérdés később sem igazán merül fel.) A lead korrekt, nem hatásvadász: jól összefoglalja a
cikk tartalmát és fenntartja az olvasó érdeklődését, azaz nem árul el mindent, arra késztet,
hogy tovább olvassuk, pontosabban szólva valóban elolvassuk a cikket.

Az első kérdés rögtön a kormányoldal által hangoztatott állításra vonatkozik, Gyurcsány meg
is jegyzi, hogy Bíró „keményen kezd”, majd rutinos interjúalanyként mintegy ellentámadásba
megy át, és megpróbálja tisztázni, elfogult-e irányában a kérdező. A riporter néhány mondat
erejéig követi a felkínált irányt, de aztán határozottan visszakanyarodik az általa felvetett –
valamelyest átfogalmazott – kérdéshez, amire ezúttal (többé-kevésbé) választ is kap.

Bíró ezután Gyurcsány jelenlegi, az ellenzéki összefogás kialakításában játszott szerepéről

kérdez, a korábban említett kormányzati retorikát is érintve, de ezzel kapcsolatban már
elfogadja a pártelnök kitérő válaszát. A DK-nak az összefogáson belül betöltött, illetve
betöltendő szerepére vonatkozó kérdés után hagyja, hogy a beszélgetés természetes módon a
Jobbikkal való egyeztetések irányába kanyarodjon, majd (gyakorlatilag a legelsőként felvetett
témára visszatérve) ismét rákérdez Gyurcsány jövőbeni szerepvállalására. A pártelnök kitér a
válasz elől, így Bíró több megközelítésből is próbálkozik, de amikor interjúalanya ingerültebb
hangnemet üt meg, témát vált, a „beszéljünk (akkor) inkább olyasmiről” szófordulattal olvasói
számára is egyértelműen jelezve, hogy a kérdés nem került megválaszolásra.

A riporter az összefogás esetleges feltételivel kapcsolatban feleleveníti a közelmúlt két, a DK-

hoz is köthető botrányát – ennél a szakasznál az interjú hangneme és ritmusa is megváltozik.
Bíró hagyja, hogy Gyurcsány hosszabban kifejtse a véleményét, saját és pártja nevében
elhatárolódjon az érintettektől, és ahelyett, hogy további részletek iránt érdeklődne,
megelégszik Gyurcsány keresetlen stílusú, mégis begyakoroltnak tűnő válaszaival. A ritmus a
Szájer-ügyre áttérve is hasonló marad, és Bíró (aki nyilvánvalóan pontosan ismeri Gyurcsány
korábban is elhangzott véleményét) itt gyakorlatilag lehetőséget ad interjúalanyának arra,
hogy megmutassa empatikus oldalát, kedvező módon ábrázolva a pártelnököt, „az embert”. A
beszélgetés kézenfekvő irányba halad tovább: a riporter Gyurcsánynak a Szájer-ügy kapcsán
1
megfogalmazott, a jelenlegi rezsimet embertelenségét bíráló véleményét idézi, és innen már
csak egy lépés kell ahhoz, hogy eljussunk interjúalanya „szeretetszövegéig”. (Bár a
szeretetszöveget Gyurcsány hozza be a beszélgetése, Bíró a kérdéseivel, illetve kérdéseinek
ritmusával nemcsak lehetővé teszi, hanem kifejezetten elő is segíti ezt.) A blokk végén
elhangzó kérdés („…le lehet-e győzni… azt a militáns retorikát”) leginkább csak arra szolgál,
hogy Gyurcsány szembe állíthassa saját véleményét a kormánypárt általa kifejtett
gyakorlatával, megfogalmazásából pedig sajnos Bírónak a kormánnyal szembeni kritikus,
már-már ellenséges hozzáállása is kiderül.

Újabb ritmusváltás következik, a riporter sorra veszi az ellenzéki összefogás lehetséges

miniszterelnökjelöltjeivel kapcsolatos kérdéseket, Gyurcsány pedig javarészt válaszol is rájuk.
A megszaporodó kérdések azonban nem jelentik azt, hogy a Bíró alaposabban belemélyedne a
témába, hiszen többször is elfogadja, amikor a pártelnök elutasítja a kérdéseit, és
visszakérdezéseivel is inkább csak látszólag vonja kétségbe Gyurcsány szavait. Az interjú
utolsó részében röviden ismét érinti ugyan Gyurcsány esetleges jövőbeni szerepvállalását, de
ez inkább csak felvezetés a választási törvénnyel kapcsolatos, ismét a kormánypártot minősítő
kérdéseihez. Bíró a beszélgetés végén ráadásul beéri annyival, hogy a legnagyobb ellenzéki
párt elnöke egy egyszerű „nem tudom” válasszal reagál a választási törvény legutóbbi, alig
egy hónappal korábban bevezetett módosítására vonatkozó kérdésre, (bár Gyurcsány ezután
persze kritikával illeti a választási rendszert), majd hagyja egy erős, mégis újra Gyurcsány
emberi oldalát kihangsúlyozó állításra kifutni az interjút.

Stílusát tekintve jól megírt és megszerkesztett interjúról van szó, a kérdések megfogalmazása
világos, jól érthető, és az esetek többségében lényegre törő. Érzésem szerint Bíró épp csak
annyira nyúlt bele interjúalanya szövegébe, hogy a mondatok kellőképp kerekek legyenek
(bár Gyurcsány egyébként is rutinos megszólaló), a hosszabb válaszok során is megőrizve az
élő beszédre jellemző, rövid mondatokat, illetve a pártelnök jellegzetes stílusát. Az írás
ritmusa jó, bár véleményem szerint a szerző túl nagy teret engedett a – némi rosszindulattal
akár „alákérdezősnek” is nevezhető – „Bíró László – Borka-Szász Tamás – Szájer József”
vonalnak, ezt rövidebbre fogva a jelenleg az interjú harmadik harmadában lévő, pergőbb
ütemű kérdés-válasz rész is előbbre kerülhetett volna, elejét véve annak, hogy esetleg
elkalandozzon az olvasó figyelme.

Hibának érzem, hogy Bíró nyilvánvaló felkészültsége ellenére sem próbálta meg mélyebben
feltérképezni az ellenzéki összefogás hátterét, illetve hogy nem tette fel azt a – számomra
nyilvánvalónak tűnő – kérdést, vajon interjúalanya nem érzi-e úgy, hogy egyes szavazók
esetleg épp miatta fordulnak-e majd el a kialakulóban lévő ellenzéki összefogástól. (Bár
valószínűleg erre a kérdésre is csak az „ez nem az én dolgom” választ kapta volna.) Nehezen
tudom értelmezni továbbá az interjú elején tapasztalható „kemény(ebb) kérdések” és a
második harmadtól tapasztalható, lényegesen „barátibb” hangnem közti ellentmondást –
elképzelhető persze, hogy a beszélgetés eljutott egy olyan pontra, ahol a riporter nem akarta
megkockáztatni, hogy teljesen elidegeníti az interjúalanyt (sőt, egyéb magyarázatok is
felmerülhetnek), de ez nyilván csak spekuláció.

2
A legnagyobb problémát számomra a már korábban is említett egyértelműen kormánykritikus
módon megfogalmazott kérdései jelentik, és nem is pusztán azért, mert bizonyos mértékben
megsértik a „semlegesen objektív” újságírás elveit. Úgy érzem, a jelenlegi magyarországi
körülmények között, amikor a társadalom szinte minden kérdésben két, egymással szemben
álló táborra oszlik, az ilyen kérdések csak csökkentik egy-egy interjú hitelességét, hiszen még
a politikai kérdésekben elfogulatlan olvasók (ha léteznek még ilyenek) is joggal érezhetik
úgy, hogy a riporter a kormánypárt kritizálásával egyúttal az ellenzéket kívánja kedvező
fényben feltüntetni, ez pedig könnyen elutasítást válthat ki belőlük.