A kis jtsztrsak

Mszly Mikls

Ismertem egy kisfit, a szlei annyira szegnyek voltak, hogy semmi jtkot nem tudtak
venni. s mgis voltak jtkai!
A sajt szeme, szja, a fle s az orra, a haja s a nyaka, a kt karja s a kt keze, lba.
A haja jtszott s tncolt a szllel; a fle tele volt madrnekkel, patakzgssal; az orra a
virgok s bogyk illatval, a prolg leves szagval, amit az desanyja a tnyrjba mert. A
keze soha egy percig nem maradt nyugton, s a kt lba is egsz nap futkosott, ugrlt a
boldogsgtl. Kt csodlkoz nagy szeme pedig rksen az eget s a fldet jrta, mikzben a
szja fradhatatlanul krdezett s nevetett.
Ht nem csupa vidmsg gy az let?
Aztn, amikor eljtt az este, a hold s a csillagok, s egyszerre elcsndesedett a vilg a
kisfi szja is sszecsukdott, nem krdezett, nem nevetett tbbet, a fle nem figyelgette a
hangokat, a nyaka nem forgott hol erre, hol arra, a kt karja se nylklt, hadonszott: szp
csndben odafekdt a keze a takarra, a haja meg a prnra. Csak a lba nyjtzott mg
egyet-kettt aztn mr az se.
S akkor... akkor a szeme is lecsukdott egszen.
s a kisfi jtkai a szeme, szja, fle, az orra, haja, nyaka, a kt keze, lba, karja mind
egytt elaludtak.
s mind egytt bredtek fel reggel, hogy jrakezdjk a jtkot.