12 RÖPIRAT.

Budapest 1885. október 15.

VI. évfolyam I. füzet.

A regálé-megváltás.
A képviselőháznak f. hó 1-én tartott ülésében Istóczy Győző
indokolt interpellácziót intézett a minisztereinökhöz mint belügy-
miniszterhez, illetve az igazságügyminiszterhez, az italmérési re-
gálejognak megváltása tárgyában.
Hogy jelenlegi kedvezőtlen állami pénzügyi viszonyaink között
az állami közvetítés melletti általános megváltás minő nehézsé-
gekkel járna, arra nézve gr. Klebelsberg Zdenko a „Független-
ség” f. hó 12-iki számában utalt a gr. Andrássy Manónak, a
gazdakörben harmadéve tartott felolvasásában ismertetett adatokra,
a mélyek szerint a regálé összértéke Magyarországon . 17 0 millió
frt tőkét képvisel, a mely bői a kincstárra, holtkézre, alapítványokra
és erkölcsi testületekre 50 millió, a magántulajdonosukra pedig 120
millió frt esik.
Egy ily nagy összegnek államkölcsön útján való előteremtése,
mai állami pénzügyi helyzetünkben nem lenne opportunus, még ha
lehetséges lenne is; s azért nem marad más hátra, mint elfo-
gadni az istóczy Győző által felajánlott expedienst: t. i. a kisajátí-
tási jognak az italmérési jogot illetőleg a községek részére tör-
vényileg való megadását, vagy, a mi egyre menne ki: fakultatív
törvény lenne hozandó, a melyben megállapíttatnának a módoza-
tok, a melyek mellett az egyes községek az italmérési regálejogot
a maguk részére megválthatnák; a mely módozat, képviselői kö-
rökben az interpelláczió megtétele óta élénk megbeszélések tárgyát
képezi.
Istóczy Győző e tárgyban tartott beszéde s interpellácziója
különben következőleg hangzik:
Október 1-ji képviselőházi ülés.
Istóczy Győző: T. ház! Egy interpellátiót kívánok a t. miniszter-
elnök úrhoz mint belügyminiszterhez és illetőleg a t. igazságügyminiszter
úrhoz intézni. (Halljuk! Halljuk!)
Mielőtt azonban interpellátiómat előterjeszteném, engedje meg a t.
ház, hogy azt röviden indokolhassam.
 2

Azon nagyobbszabású reformok között, melyeket a közvélemény

régóta sürget, bizonyára nem utolsó helyet foglal el az italmérési regálé-
jognak a megváltása oly értelemben, hogy az italmérési jog mindenütt
az illető község tulajdonába jusson.
Az italmérési jognak az egész országban egyszerre való megváltása
azonban csak állami közvetítés mellett történhetvén meg, az államra
nézve egy nagymérvű pénzügyi operátiót tenne szükségessé, s ekép az
állami közvetítés melletti átalános megváltás, belátom, jelenlegi pénzügyi
viszonyaink között nehezen lenne keresztül vihető.
Mindazonáltal az italmérési jog megváltásának keresztülvitelét oly
kiváló közérdekek, a nemzet oly fontos érdekei követelik, hogy a meg-
váltás keresztülvitelének kérdését tanulmányozni, az adatokat összegyűj-
teni s az előmunkálatokat megtenni, addig is, a míg pénzügyi helyzetünk
a megváltás eszközlésére szükséges pénzügyi műveletet megengedi, –
időszerű és szükséges lenne.
Azonban addig is, a míg az állami közvetítés melletti átalános
megváltásra reá kerülhet a sor, – e megváltást lehetővé lehetne tenni
oly egyes községekre nézve, a melyek azt eszközölni óhajtják, s abban
az anyagi helyzetben vannak, hogy ezt tehessék.
Azt hiszem fölösleges bővebben fejtegetnem azon eminens közér-
deket, a mely a korcsmáltatási jognak a magánregáletulajdonosokról a
községekre mielőbb való átszállásában fekszik. A magánregáletulajdonosok
– a kik közé, a községek kivételével, a jogi személyeket, erkölcsi tes-
tületeket is értem, – a regálé bérbeadásánál egyéb tekinteteket nem
igen szoktak szem előtt tartani, mint azt, hogy ki fizet több haszonbért?
Ezen az utón aztán a korcsmák legnagyobb része az országban zsidók
kezébe került, a kikkel a keresztény korcsmárosok már csak azért sem
versenyezhetnek, mert a zsidó korcsmárosok nemcsak azzal csinálnak
maguknak több jövedelmet, hogy – mint a tapasztalás országszerte ta-
núsítja, – hamisított s hozzá egészségellenes, sőt mérges anyagokkal
vegyített italokat adnak a keresztény közönségnek; hanem a falusi zsidó-
korcsinárosra nézve a korcsma nem egyéb mint népfosztogató uzsorás
pénzügyi operatióinak a comptoirja, (Úgy van! Úgy van! a balközép és
a szélsőbal különböző padjain.) a hol a szeszes italokkal elbutított és de-
moralizált falubeli lakosokat hálójába keríti; de a zsidó korcsma egyszers-
mind orgazdatanya is, a hová vándorol minden lopott jószág a faluból.
Mindezen dolgokkal a magánregáletulajdonos nem igen szokott tö-
rődni, csak rendesen fizesse neki a zsidó korcsmabérlő a magas ha-
szonbért.
Ellenben, ha az italmérési regálejog a községnek a tulajdonában
van, a korcsmabérlet kezelése és ellenőrzése a községet, tehát egy, a
közérdeket is szem előtt tartó erkölcsi testületet illeti; s ha ez e rész-
beni kötelességeit teljesíteni elmulasztaná, ott van a felettes közigazga-
tási hatóság, a mely megfelelőleg intézkedhetik.
Az italmérési regálejogot tehát mielőbb a községek kezébe juttatni,
eminens közérdekek: közegészségügyi, közrendészeti, közgazdasági s köz-
erkölcsiségi tekintetek egyformán sürgetőleg követelik. (Igaz! Úgy van!
a bal és szélsőbal némely padjáról.)
S erre nézve egy igen egyszerű expediens is állana rendelkezé-
sünkre. (Halljuk!)
 3

Tudjuk ugyanis azt, hogy kisajátítási törvényünk szerint a kisajátí-

tási jog közérdekből ma már igen széles alapon nyer alkalmazást. Hogyha
pedig kisajátítási törvényünk a kisajátítást községekben megengedi új
utczák és közterek nyitására, közdűlőutak létesítésére, közfürdők, vala-
mint a köztisztaság és közegészség czéljából tervezett csatornák előállí-
tására stb., sőt kivételképen még szépítési tekintetekből is: akkor nem
látom át, hogy a közérdek szempontjából miért ne lenne megengedhető
az italmérési regálejog tulajdonának a, kisajátítása is oly községek részére,
a melyek e kisajátítást óhajtják.
S én azt hiszem, hogy ezen kisajátítási jognak a községek részére
való megadása igen sok vagyonos községet arra indítana, hogy a kisajá-
títási eljárást kérelmezze; s ekkép rövid évek múlva jó részben meg lenne
oldva ezen annyiszor ventilált égető kérdés is; mert akkor már a még
kisajátítlanul maradt italmérési jogosítványoknak állami közvetítés mel-
letti megváltása czéljából az államnak sokkal kisebb mérvű pénzügyi mi-
veletet kellene keresztül vinnie.
S ez eszme megvalósítására nem is lenne egyébre szükség, mint
az 1881: 41. tczikkben foglalt kisajátítási törvény pótlásául egy rövid
törvényczikkre, a melyben a kisajátítási jog közérdekből való megadásá-
nak eseteihez hozzáadandó lenne az italmérési regálejog tulajdonának a
községek által való kisajátíthatása esete is.
Az 1881: 41. tcz. máris intézkedik a vasutak részére az italmérési
jognak ideiglenes kisajátításáról, s így e törvény keretében már ez ok-
ból sem lenne heterogén alkatrész az italmérési jog tulajdonának a köz-
ségek által való végleges kisajátítása. Ugyanezen törvényben a kisajáti-
tási eljárás is minden részleteiben már megállapítva lévén, ezen eljárás
az italmérési jog tulajdonának a községek által való kisajátítása esetei-
ben is egészben alkalmazást nyerhetne.
Egyúttal azonban elvül kimondandó lenne az is, hogy, a hol a köz-
ség egyszer már tulajdonában van az italmérési jognak, e jogot a község
többé el nem idegenítheti.
A kisajátítási jognak az italmérési jog tulajdonát illetőleg a közsé-
gek részére törvény utján való megadása tehát, nézetem szerint a leg-
egyszerűbb s legczélszerűbb expediens lenne arra nézve, hogy addig is,
a míg az állami közvetítés mellett országszerte leendő megváltás keresz-
tülvihető lenne: az italmérési regálejognak a községek kezébe mielőbb
való jutását eszközölhetnénk.
Ezen indokolásomnak előrebocsátása után a következő interpellátiót
vagyok bátor előterjeszteni: (Halljuk! Olvassa:)
Interpellatio a t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez és
illetőleg a t. igazságügyminiszter úrhoz.
Tekintve azon fontos közegészségügyi, közrendészeti, közgazdasági
és közerkölcsiségi érdekeket, a melyek az italmérési regálejognak a je-
lenlegi magán regáletulajdonosokról a községekre mielőbb való átszállá-
sát sürgetőleg követelik, a következő kérdéseket intézem:
1. Foglalkozik-e a t. miniszterelnök úr mint belügyminiszter az
italmérési regálejognak állami közvetítés mellett a községek részére
leendő általános megváltása kérdésével?
2 Van-e kilátás arra, hogy ezen állami közvetítés melletti általános
megváltás a közel jövőben keresztülvihető leend?
 4

3. Addig is, a míg az állami közvetítés melletti általános megvál-

tás keresztül vihető lenne, nem látnák-e a t. bel- és igazságügyi minisz-
ter urak czélszerűnek, a mielőbbi részleges megváltást oly módon eszkö-
zölhetőnek, hogy a kisajátítási jog az italmérési jognak tulajdonát illetőleg
a községek részére törvényileg megadassák?

Egy magyar nemzeti ünnep.

Komlóssy Ferencz egy nagyérdekű interpellácziót terjesztett
elő a f. hó 10-ki képviselőházi ülésben, Sz. István király napjá-
nak törvény útján nemzeti ünnepnappá leendő tétele tárgyában.
Egy magyar nemzeti ünnepnek a kreálása melletti érveket
Komlóssy úgyis eléggé kifejtette, s azért e helyütt csak azon
ellenvetésekre reflektálunk, a melyeket némelyek, köztük a Kom-
lóssy beszédébe belekiáltozó Thaly Kálmán is, felhoznak az István-
napnak nemzeti ünnepnappá tétele ellen.
Az a körülmény, hogy I. István magyar királyt a katholika
egyház mint szentet tiszteli, egyátalán nem lehet akadály arra
nézve, hogy a hazában élő többi keresztény felekezetek ez ünne-
pet, mint az első magyar királynak, I. Istvánnak napját üljék
meg, – azon I. István király emlékezetére, a kinek köszönheti a
magyar nemzet, hogy az európai keresztény népcsaládba való be-
vezetésével, megóvta őt attól a sorstól, a tnely sors érte a po-
gány hunnokat és avarokat, s érte a legutóbbi századok alatt a
törököket, hogy t. i. Pannónia földjéről kiűzettek.
Thaly Kálmán úgy látszik Árpád emlékezetét szeretné nem-
zeti ünneppel megünnepelt e t n i ; s Árpád iránti lelkesedése őt arra
az igazságtalanságra ragadja, hogy I. István király ellen valódi
fanatikus gyűlöletet árul el minden alkalommal.
Ezzel a nevetséges caprice-szal Thaly csak mosolyt kelthet
mindenkinek az ajakán; mert hisz utóvégre is, a ki tiszteli I.
.István királyt, tiszteli Árpádot is, a ki megkezdte azt a mun-
kát, a melyet utóda s ivadéka I. István befejezett, s évszáza-
dokra, sőt évezredekre véglegesített. Csakhogy mi, a midőn nem
Árpádnak a (kalendáriumban nem is létező) napját, hanem I.
Istvánnak a haza polgárai nagy része által már eddig is éven-
ként egyházi ünnepként megtartott napját akarjuk nemzeti ün-
neppé deklaráltatni, – e napon a mindnyájunkkal közös magyar
kereszténységnek, az I. István király által megalapított európai
keresztény magyar czivilizácziónak az ünnepét is megülni akar-
juk, – a mit, az európai czivilizácziót fenyegetett pogányhitű Ár-
pád emlékezetének a megülésével nem tehetnénk, a ki hozzá hó-
 5

dító is levén, a hazában élő többi nemzetiségek előtt nem oly

rokonszenves egyéniség, mint I. István király, a ki felülrá még
azon politikai elvet is vallotta, hogy csak azon ország erős és
hatalmas, a melynek több nyelvű lakosai vannak.
Minden kegyeletünk mellett tehát a hazaszerző Árpád apánk
iránt, mi, Thaly úrral és társaival szemben, I. (szent) István ki-
rály napját véljük a legalkalmasabbnak arra, hogy a politikai ma-
gyar nemzet nemzeti ünnepnapjává avattassák.
Komlóssy Ferencz e tárgyban tartott beszéde és interpellá-
cziója a következőleg hangzik:
Október 10-ki képviselőházi ülés
Komlóssy Ferencz: T. ház! (Halljuk!) Szt. István első királyunk
Magyarország összes intézményeit keresztény alapra fektette. (Úgy van!
a bal és szélső baloldal némely padjain.) Ennek köszönhetjük Magyaror-
szág fenállását, ennek köszönhetjük azt, hogy néhány év múlva Magyaror-
szág ezredévés fenállását fogjuk megünnepelni. (Helyeslések a szélsőbalon.)
Thaly Kálmán: Árpádnak köszönjük! Nem kell meghamisítani a
történetet! (Zaj és derültség. Halljuk!)
Komlóssy Ferencz: Ha valaki van hivatva, t. ház, méltányolni szt.
István király érdemeit, úgy a t, ház, mint törvényhozó testület az, mely
törvényhozó testület mintegy őre azon keresztény eszméknek, melyeket
ő letéteményezett. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Mert
csak ezen keresztény nemzeti eszmék alapján tehetjük Magyarországot
nagygyá, annak népességét boldoggá. (Úgy van! a bal és szélsőbaloldal
egyes padjain.) Én, mint a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tagja, kö-
telességemnek tartom ez alkalommal a miniszterelnök urat, illetve a cul-
tusminiszter urat megkérdezni, hogy mily stádiumban van azon ügy,
mely néhány év előtt már az országgyűlés elé került, de nem tudom
mily okoknál fogva halasztást szenvedett. Tudomásom van arról, hogy a
kormány igenis nagy jóakarattal nyúlt ezen kérdés elintézéséhez, de nem
tudom csodálkozásomat eltitkolni a felett, hogy találkozott azon időben
a tiszáninneni superintendentiának egy kiváló műveltségű tagja, ki a
cultusminister úr leiratára azt válaszolta, hogy igenis azért nem hajlan-
dók ők szt István napját törvény útján megünnepelni, miután ők a szen-
teket nem imádják.
Thaly Kálmán: Bizony nem! (Nagy derültség.)
Komlóssy Ferencz: Nem tudom, ezen csodálkozzam-e inkább, vagy
pedig a tisztelt cultusminiszter urnák akkori magaviseletén, aki vagy nem
tudta, vagy nem akarta megmondani azt, hogy igenis mi katliolikusok
sem imádjuk a szenteket, hanem tiszteljük, (Úgy van!) s bizonyára e
tiszteletnek nagyobb értelme van, mint annak a tiszteletnek, melylyel a
liberálisok Garibaldik vagy mások iránt viseltetnek, s e tiszteletet még
ingökre és csizmájokra is kiterjesztik.
T. képviselőház! Óhajtom, hogy a keresztény magyar nemzetnek
legyen nemzeti ünnepe azért, hogy legyen egy nap, melyen a keresztény
felekezetek kezet fogva, nyíltan ünnepeljék a kereszténység diadalát, és
védekezzenek a zsidóság és szabadkőművességgel szemben, a mennyiben
 6

a tapasztalat mutatja, s a „Kelet” czímű lap leleplezései mustrálják,,

hogy a szabadkőművesség a zsidósággal szövetkezve belehatol a t. házba
is, és quasi domináló szerepet foglal el. (Mozgás jobbfelől.)
Óhajtom egy általános nemzeti ünnep létrehozását, a melyen a ke-
resztény felekezetek egymásnak kezet nyújtva, felekezeti féltékenység
nélkül közös erővel munkálkodjanak a pogánynál pogányabb zsidó-szabad-
kőmüves áramlat ellen. És ha ez lehetséges, t, ház, inkább lehetséges
most, mint ezelőtt pár évvel, hogyha a zsidóság nem állana ellen a mi-
nisterelnök úr akkori intentiójának. Midőn ezen szabadkőműves-zsidó
áramlat, mely a hosszúnapot oly magasztosan ünnepelteti meg. hogy kor-
mánypárti lapok egész hasábokat tudnak írni a zsidók buzgólkodásáról, –
midőn a zsidók a hosszúnapot oly buzgón ünneplik meg, hogy a „Nem-
zet” t. szerkesztősége egy hordárra sem tud akadni egész Budapesten:
ép akkor azt látjuk t. ház, hogy a zsidóság profanálja a keresztény ün-
nepet, szt. István napját, és baromi munkát végeztet keresztény rabszol-
gáival. (Úgy van! balfelől.)
T. ház! Midőn egyrészt és különösen a zsidóságot okolom a miatt,,
hogy a keresztény-magyar nemzet nem ünnepel nemzeti ünnepet; más-
részt nyíltan sajnálatomat kell kifejeznem, hogy az irányadó körök, a t.
kormány első férfiai, a miniszter urak is, valahányszor nemzeti ünnepet
kellene ülni, akkor az egyik Ostendóbe, a másik tanulmányútra készül.
(Derültség.) Azon óhajomnak adok kifejezést, t. ház, hogy a t. miniszter-
elnök úr ezen ünnepen, melyet ő elvileg helyesel és jóváhagyott ak-
kor, midőn megbízta Trefort miniszter urat, hogy értekezzék a többi fele-
kezetekkel, ő ostendálja magát Budapesten és ne Ostendében; a t. cultus-
miniszter úr pedig tanulmányozza akkor idehaza a vidékről felránduló
tanítók nyomorúságos helyzetét.
Tréfort Ágost vallás- s közoktatási miniszter: Azokat úgyis ismerem.
(Derültség.)
Komlóssij Feencz: Ezek alapján bátor vagyok interpellatiómat a t.
miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez, úgyszintén a t. cultusmi-
niszter úrhoz beterjeszteni, a mely a következőkép hangzik:
Interpellatió a t. miniszterelnök úrhoz mint belügyminiszterhez és a
t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz.
Tekintettel azon kegyeletre, melylyel a magyar nemzet a keresztény
magyar állam megalapítója, sz. István első apostoli királyunk emléke
iráni viseltetik, a mely magyar állam néhány év múlva ezredéves fenn-
állását ünneplendi;
tekintettel továbbá arra, hogy egy átalános nemzeti ünnepnek a
törvényhozás útján való behozatala, a haza polgárai között való szolidari-
tás érzetének ápolására s ekkép a magyar állameszmének megerősödésére
lényegesen befolyna;
s tekintettel végül arra, hogy más czivilizált, szabad nemzetek is,
történelmük legkiválóbb eseményeinek évfordulóját átalános nemzeti ün-
nepként ülik meg;
kérdem a t. miniszterelnök urat mint belügyminisztert és a t. vallás-
és közoktatási miniszter urat:
Valjon szándékoznak-e, s ha igen, mikor, törvényjavaslatot beter-
jeszteni az iránt, hogy sz. István király napja átalános nemzeti ünneppé
deklaráltassék?
 7

Angelo de Gubernatis könyve Magyarországról

Gróf Angelo de Gubernatis, tekintélyes olasz publicista, a
magyar akadémia külföldi tagja, a folyó év első hónapjaiban Magyar-
országba jött, hogy itt a viszonyokat személyesen tanulmányozva,
egy, hazánk és nemzetünk valódi képét feltüntető munkában meg-
ismertessen bennünket a külfölddel.
Ezer magyart volt felveendő, a lapok tudósításai szerint,
megírandó munkájába. Hogy az ezer „halhatatlan” soraiban he-
lyet foglalhassanak, volt nagy sürgés-forgás különösen a mi sor-
nalisztáink között, a kik formális ostrom alá vették de Guberna-
tist, és szokás szerint mást alig engedtek hozzáférni, mint zsidót,
zsidóbarátot és szabadkőművest.
Ily kép megdolgozva a talián grófot, egész biztosra fogták,
hogy munkája filoszemita irányban lesz tartva, s a „Nemzet”
máris fenyegetődzött, hogy mint fogja majd elitélni Angelo de
Gubernatis, megírandó nagy munkájában, az antiszemitákat.
Ezen biztos föltevésben ütötték is a megjelenendő munka
mellett a reklámdobot zsidó és zsidós lapjaink. S ime! megje-
lent de Gubernatis könyve – és lőn mélységes hallgatás a zsidó
és filoszemita táborban! Egyetlen magyar lap se emlékezett meg
a pedig előre monumentálisnak hirdetett munka megjelenéséről.
S ugyan mi lehet az oka a zsidó és zsidólapok ezen hirte-
len érzelem változásának? Egyszerűen az, mikép távol attól, hogy
filoszemitikus szellemben lenne tartva a munka, – ellenkezőleg de
Gubernatis a kemény igazságok egész sorozatát vágja a zsidók
fejéhez, úgy, hogy több oly véleményt nyilvánít, a minőket csak
radikális antiszemita ajkáról lehet hallani. Pedig Angelo de Gu-
bernatis egyik antiszemita képviselővel se beszélt; de ezek köze-
lébe se jöhettek volna, mert egész ittléte alatt előszobájában a
zsidók és zsidóbarátok formális strázsát állottak, nehogy kivülük
valaki más is érintkezhessek vele s más oldalról is kaphasson in-
formácziókat, mint tőlük.
De Gubernatis azonban egy, a zsidókat nem teljesen ismerő
ember hibájába esett, azt gondolva, hogy ha a zsidók fölött a,
habár kemény igazságokat, de végre is való igazságokat elmondja
is, – ha a nyílt antiszemiták ellen fordul, amint ezt egy passu-
sában teszi, – ez által a zsidók jó indulatát megtartja magá-
nak. Hiu képzelgés. így jár mindenki, a ki objectiv akar maradni
a zsidókkal szemben is, és perhorreskálja azt, hogy őt antiszemi-
tikus hajlamok vezetik; mert a zsidók, daczára nekik tett con-
 8

cessióiknak, csak úgy agyonhallgatják munkájukat, mint akármely

nyilt antiszemita munkáját agyonhallgatnák; mert a zsidó a róla
mondott igazságos kritikát sem tűri, lévén a zsidóság – amint
azt épen ma öt éve, az 1880. októberi füzetünkben is megírtuk:
– „kritikán aluli.”
Angelo de Gubernatis munkáját, a „La Hongrie politique et
sociale”-t (A politikai és társadalmi Magyarország) azonban, ha
a zsidók és zsidós lapok agyonhallgatják, – ez reánk antiszemi-
tákra nézve ellenkezőleg indok legyen arra nézve, hogy viszont
mi e munkát teljes erőnkből felkaroljuk. S azért melegen ajánl-
juk azt a franczia irodalommal foglalkozó t. olvasóink figyelmébe.
A mű megjelent Florenczben Pellas J.-nél, s megrendelhető Bu-
dapesten a többi között Eggenberger könyvkereskedésében is.
Előfizetési ára 3 frt volt.
Angelo de Gubernatis a képviselőház nevezetesebb tagjait elő-
sorolva, rokonszenvesen megemlékezik röviden több antiszemita kép-
viselőről is; nevezetesen báró Andreánszky Gáborról, Istóczy Győ-
zőről és Zimándy Ignáczról; ugyszinte Onody Gézáról, Vadnay An-
dorról, stb.
A mi azonban de Gubernatis munkáját előttünk kiválólag
érdekessé teszi, – az a „La question sémitique” (A szemita-kérdés)
czimü fejezet, a melyet alább majdnem egész terjedelmében közlünk.
S most, mielőtt a mű e részét, néhány lényegtelen pont
elhagyásával, egész terjedelmében közölnénk, még csak azon óha-
junkat fejezzük ki, hogy vajha minden neves külföldivel, a kit
a zsidók és zsidóbarátok Magyarországba czitálnak, a végből, hogy
elitéltessék vele a magyar antiszemitizmust, – a zsidók és zsi-
dóbarátok szintoly alaposan felülnének, a mint alaposan felültek
gróf Angelo de Gubernatissal.
Angelo de Gubernatis könyvének imént említett fejezete ek-
ként szól:
„ A szemita-kérdés.
A jelenleg Magyarországon található izraeliták száma némelyek
szerint 600,000, mások szerint pedig 800,000 lenne. Sőt vannak írók, a
kik azt állítják, hogy ez a szám egy millión felülre rúg. Ezek az elté-
rések csodálkozásba ejthetik az embert. Első tekintetre úgy látszanék,
hogy a statisztikának egy való számot kellene adnia s azt venni számi-
tásai alapjául. A jelen esetben azonban nem a statisztika a hibás, mert
nehéz, sőt lehetetlen biztonsággal meghatározni azt: ki zsidó, ki volt
zsidó s már nem az, ki még fél-zsidó s ki csak fél-keresztény? Van-
nak kikeresztelkedett izraelita családok; vannak mások, a melyekben az
apa zsidó, a fiú pedig keresztény. Ezenkívül van egy bizonyos számú
leplezett és magyarizált zsidó, a kik gondosan titkolják eredetüket. A
 9

statisztika tehát gyakran tévedhet a zsidó úgy mint a magyarok szá-

mának pontos meghatározásában.
De akármint álljon is a dolog, nincs ország Európában, a hol a
zsidók, a keresztényekhez arányítva, oly nagy számban lennének mint
Magyarországon. Még elfogadva a kisebb számot is, az izraeliták még
mindig azon arányban lennének mint 1 a 8-hoz. Budapest városában, ez
az arány a magyar társadalomra nézve nyugtalanító módon növekszik,
mert Magyarország fővárosában, mint mondják, három keresztényre egy
zsidó esik. A dolog annál aggasztóbb, mert a statisztika azt is tanúsítja,
hogy a halandóság az izraeliták közt kisebb, mint a keresztényeknél.
Ugyanis, az 1880-81.*) évek statisztikája a következő számokat adja az
öt éven aluli gyermekek halandósága fölött:
24,000 katholikus gyermek közül meghalt 4,597
1,800 lutheránus „ „ „ 279
1,818 kálvinista „ „ „ 300
7,937 izraelita „ „ „ 587
E számok szerint bebizonyítva lenne az, hogy a katholikusoknál a
gyermekek körülbelől oly arányban halnak el mint 2:10, az izraeliták-
nál pedig mint 1:10. Egy másik táblázat kimutatja, hogy 10,000 szü-
letés közül 1881-ben a katholikusoknál 509 halva született gyermek
volt, és csak 98 az izraelitáknál; 203 korai szülés a katholikusoknál, s
csak 46 az izraelitáknál. Ez arányok valóban nyugtalanítóknak tűnnek
fel előttünk Budapest városára nézve, a hol a 80 vagy 100 ezer jelen-
leg létező zsidó néhány év múlva megkétszereződéssel s többségre jutás-
sal fenyeget.
De van egy másik statisztika is, a melynek még inkább aggasz-
tania kellene a magyarokat.
Budapest elemi iskoláiban az 1881. év statisztikája szerint 84
katholikus és kálvinistával szemben 28 zsidó tanuló volt. Ha tehát a
zsidók jelenleg Budapest város népességének mintegy 1/4 részét teszik,
úgy az elemi iskolákban már többen vannak egy negyed résznél.
Budapest polgári iskoláiban, a melyek az elemi iskolák kiegészítőit
képezik, 581 katholikus-, 51 lutheránus- és 36 kálvinista fiúval szemben
396 izraelita fiú volt. Úgyszinte 710 katholikus-, 62 lutheránus- és 44
kálvinista leánykával szemben volt 753 izraelita leányka! A gymnáziu-
mokban 1,163 katholikus-, 209 lutheránus- és 226 kálvinista tanuló mel-
lett volt 884 izraelita tanuló; a reáliskolákban 773 katholikus-, 72
lutheránus- és 40 kálvinista tanuló mellett volt izraelita tanuló 720!
E hiteles számadatoknak nincs szükségük kommentárokra. Ezek
azt bizonyítják, hogy az 1/4 rosz arány, a mely a lakosságnál áll, meg-
szűnt, ha tekintjük a középiskolák népességét, a hol a zsidók már nem
1
/4-ét, hanem körülbelül felét teszik ki a tanulók számának. Az elemi
iskolákban, a hol az iskoláztatás egyformán kötelező az egész lakosságra
nézve, látjuk, hogy a többi felekezet gyermekeinek egy része kivonja
már magát oly módon, hogy az izraeliták aránya ott növekvőben van.
Ez az arány azonban gyökeresen megváltozik, amint áttérünk a kötelező
iskolákról a facultativ iskolákra. Míg számos keresztény atya gyermekeit
*) Körösi, Die Sterblichkeit der Stadt Budapest in den Jahren 1876-1881.
Berlin, 1885.
 10

csak elemi iskolai taníttatásban részesíti, a zsidók, a kik ezzel nem elé-
gesznek meg, fiaikkal végig járatnak minden iskolát, beleértve az egye-
temet is; mert a zsidó minden áron felvergődni törekszik. A polgári
iskolákban, mint mondánk, az izraelita leánykák majdnem oly nagy szám-
mal vannak mint a felekezetükbeli fiúk; a felsőbb iskolákban pedig az
izraelita leányok többségben vannak. De többet mondunk. A polgári isko-
lákban és a középiskolákban, a melyekben megfordultunk, mikor a tanár
kérdezte, hogy ki felelne meg az általa teendő kérdésekre, majdnem
mindig egy izraelita fiú vagy leány volt az, a ki legjobb feleleteket
adott, minek utána jobb kezének első három ujját felemelte és mozgatta,
annak jeléül, hogy ő kész a tanár kérdéseire felelni. A többi felekezetek
tanoncza-inál mindig több félénkségét és tartózkodást tapasztaltunk. Lehet,
hogy ezek kevésbé jól is voltak elkészülve. A zsidó bizonyára nem azért
jár az iskolába, mert a divat és az illendőség úgy hozza magával, ha-
nem azért, mert ezt érdekében állónak találja. Tudja ezt gyermekkorától
fogva; azért a nyilvános iskolákban rendszerint nagyobb buzgalommal
és állhatatossággal tanul, mint keresztény pajtásai. Vigyázzunk tehát!
Ha nem akarjuk, hogy a zsidók kényelmetlen többséggé váljanak
Budapest társadalmában, módot kell keresni arra nézve, hogy megaka-
dályoztassék az iskolákban való többségre jutásuk. A nagy, a valódi ve-
szély a keresztényekre nézve itt rejlik; de az orvoslás közel áll és
könnyen alkalmazható. Természetesen nincs arról szó, hogy a zsidóknak
megtiltassék a nyilvános iskolák látogatása; hanem az iskolákba na-
gyobbszámú keresztény gyermeket kell küldeni, (A melyik szülő ezt te-
heti, az úgyis megteszi; de sokakat a zsidóság okozta nyomora akadá-
lyoz meg ezt tenni. – Szerk.) s ezeket buzdítani kell arra, hogy
Izrael fiait egy nemes versenyben legyőzni törekedjenek. Amit mi Buda-
pest iskoláiban észleltünk, nem egy megjegyzésre késztetett bennünket.
Ugyanis szomorúan emlékeztünk arra, hogy minő értelemnélküli volt az
a hadjárat, a melyet az antiszemiták a képviselőházban és a felsőházban
vittek arra a czélra, hogy a rabbinus kizárassék a felsőházból, – a mi-
dőn egy sokkal nagyobb veszély fenyegeti magában Magyarország fővá-
rosában a magyar társadalom szervezetét, s a midőn Tisza úr úgy az
egyik, mint a másik veszély fölött souverain módon gúnyolódott azzal,
hogy a törvényhozóknak értésükre adta, miként nem tudván a zsidókat
behozni a kiváltságok ősi kapuján, majd behozza őket a miniszteri kine-
vezés ablakán vagy lyukán.
Az 1874-75. óv első félévében, a budapesti egyetemen 2466 hall-
gató közül volt 1331 róm. katholikus, 55 görög-katholikus, 88 keleti
görög, 326 kálvinista, 196 lutheránus, 4 unitárius, 523 izraelita. Az izrae-
liták tehát, ezelőtt tíz évvel, körülbelül egy ötödrészét képezték a magyar
főváros egyeteme hallgatói számának. Az 1882–83. tanév első felében,
ugyanezen egyetemen, 3272 hallgató közül volt 1370 róm. kath., 70
görög-kath., 105 keleti görög, 426 kálvinista, 348 lutheránus, 12 uni-
tárius, 937 izraelita! Az 1883–84. év első felében, 3359 hallgató volt,
s ezek közül volt római katholikus 1312. görög-katholikus 71, keleti
görög 94, kálvinista 480; lutheránus 339, unitárius 7, izraelita 1066. A
számok e növekvése ez utóbbiakra nézve ékesen szóló. Bizonyítja ez azt,
hogy a budapesti egyetem hallgatóinak közel egyharmada az izraeliták
által van képviselve, és hogy ezen arány folyton növekedvén, minden
 11

valószínűség szerint ezt az egyharmadot tíz év múlva felerészre nőni

fogjuk látni. Az orvosi és jogi tanfolyamok leginkább vannak látogatva
az izraeliták által. A múlt év első felében a jogegyetemen beírt izraeli-
liták száma 385 volt; az orvosi egyetemen pedig 617-en voltak. Ezek
a tanfolyamok nyitják meg az utat a vagyon, a politika, a társadalmi
befolyáshoz s gyakran még a nemességhez is. Az izraeliták, megértve ezt
hévvel vetették magokat ezekre a pályákra, s kitartanak azokon oly ma-
kacssággal, a mely méltó volna arra, hogy a keresztények is utánozzák.
Ha a zsidóknak ezen egyetemi versenyében veszély rejlik, ez a ve-
szély különösen fenforog Magyarország fővárosára nézve. A kolozsvári
egyetemen a múlt év első felében 477 hallgató közül nem volt több 29
izraelitánál, vagyis körülbelül a hallgatók mintegy 1/16 részénél. Tehát
azt kell következtetnünk, hogy a budapesti egyetemet látogató izraelita
hallgatók legnagyobb részét maga Budapest városa szolgáltatja, a mi
Izrael népére nézve valódi diadal, de a mi bennünket igen fájó elmélke-
désekre kényszerit. Ha Esztergom városát a magyar Rómának nevezték
el, ha Debreczent Magyarország Genfjének nevezik, – nem sok idő
múlva Budapestet a magyar Jeruzsálemnek vagy a zsidók Athénjének
fogják elnevezni. S akkor sok magyar ember méltán azt a kérdést fogja
önmaga előtt felvetni, hogy ugyan érdemes volt-e azért kormányt buk-
tatni s oly nagy lelkesedéssel üdvözölni Magyarország újjászüetését
egyedül azért, hogy mindez majdnem kizárólag a zsidók javára essék.
Ezen megjegyzéseink olvasóink némelyikét tévedésbe ejthetné, azt a
hitet kelthetvén bennünk, hogy mi, egy méltatlan előítélet folytán, állást
foglalunk a szemiták ellen. Sietnünk kell tehát annak a kijelentésével,
hogy mi semminemű személyes elfogultsággal nem viseltetünk Izrael
utódai ellen. Mi nem félünk a zsidóktól mint egyénektől; de a midőn
tömeggé válnak, egy tevékeny és mozgékony tömeggé, aggodalmunk ko-
moly lesz. Ha lenne még a földön egy gazdag, termékeny ország, a mely
egy egész népet táplálni képes volna, a mi eszményünk ezen, Európában
nomáddá vált keleti népet illetőleg az lenne, hogy neki adnánk osztály-
részül ezen tájat, minden korlátozás nélkül, alakítva ott egy hatalmas
izraelita államot. De ez a hajdan szétszórt és üldözött nép, a mely még:
zsidó akar maradni, és elárasztja Budapesten a keresztény társadalmat*
a melyet kizsákmányol, kifosztogat, tönkre tesz, a melynek elfoglalja hi-
vatalait, bitorolja czímeit, napról-napra kevesbíti erejét és befolyását, –
ez a nép, rendkívüli számerejénél és merészségénél fogva elkeserít ben-
nünket, s a magyarok iránti érdeklődésünknél fogva a védelem és fellá-
zadás legitim érzelmeit kelti fel bennünk.
Az izraelita nő rendszerint szép, szeretetreméltó és csábító. A
zsidó férfi értelmes, ravasz, intrigans, vállalkozó és állhatatos, mind kitüna
tulajdonságok a siker elérésére. A zsidó mindig tudja, mit akar, nem
túlságos formalista, és nem igen válogatós a czélra vezető eszközökben.
A keresztényre nézve a becsület lényeges dolog; a zsidó el lehet énei-
kül is. A hízelgő, csúszó-mászó, csaló zsidó nincs elveszve a zsidó társa-
dalom becsülésében; mikor a czélhoz jutásról van a szó, tud türelmes
lenni és szembe szállani a fáradalommal, megvetéssel, visszautasítások-
kal. Újra meg újra hozzá lát a dologhoz, és a mit egyszer megfogott,
azt többé el nem ereszti. A mint kilesett magának valamely zsákmányt
nem ereszti azt többé szem elől, s hálóit minden irányban kivetve, lesben
 12

marad mindaddig, a míg csak kezeibe nem kerül. Ha valamely szalonban,

a hol egy magyar és egy zsidó állanak, csak egy üres szék van, legyünk
meggyőződve, hogy a zsidó lesz az első, a ki leül. Ha valamely előkelő
személyiség belép a szalonba, és senki se meri megszólítani őt, biztosak
lehetünk benne, hogy az első, a ki megszólítja, s legyen ez akármily
nyelven, az izraelita lesz. Tán össze-vissza kever minden nyelvet, a
melyeket tör-mar, de nincs egy nyelv se, a melyen alkalmilag ne merne
beszélni. Általános szabály, hogy az izraelita nem épen egy hős a veszély
közepette, de, a mikor nem veszélyezteti se az életét, a mely neki drá-
gább a becsületénél, se pénzét, a mely neki drágább az életénél, minden
egyebet koczkára tesz és minden egyében túlteszi magát hallatlan köny-
nyedséggel és merészséggel. A zsidónak rendszerint nagy házi erényei
vannak, s a midőn érdeke nem áll a koczkán, ő szintoly jó gyerek és
szintoly kedves ember lehet, mint a legjobban nevelt keresztény. De ha
megkísérli tetszeni, ezt azért teszi, mert szeretetreméltóságából valami
profitot remél húzni. A keresztény embernek platonikus gyöngédségei
előtte zöldségeknek és gyengeségeknek tűnnek fel, s mivel bizonyára
nem ő találta fel a lovagiasságot, nehezen fogja fel ezt. Azt nagyon is
átlátja, hogy a kellemességet szintúgy hasznosítani lehet, a mint haszno-
sítani lehet az álnokságot, de mindig s egyedül csak a kitűzött czél elé-
rése szempontjából. Zsidó szempontból a loyalitás, a nyíltság és a nemes-
lelkűség nem kívánatos erények, de ragyogó formák, kényelmes eszközök,
a melyeket okkal-móddal néha hasznosítani lehet, de a melyek nem szük-
séges, hogy a zsidó természet lényeges és kiegészítő részét képezzék.
Az izraelita mint üzletember, mindenben opportunista; leghűbben azt a
kormányt szolgálja, a mely, számos kompromissumai által, legtöbb utat
hagy nyitva a zsidó részére, amelyeken ez elláthatja apró üzleteit, a
melyek azután a nagy üzletekre vezetnek.
Természetesen, ezen ítéletünk mellett, a mely nem egészen szolgál
előnyére a Magyarország fővárosában összezsúfolt zsidó népnek, – ezt a
maga egészében véve, – tekintetbe kell venni a kivételeket, a minőket
találhatni nemcsak a liberális foglalkozási ágakban és a sajtóban, hanem
ü banküzletben és a kereskedelemben is.
De, eltekintve ezen nemes és nem épen ritka kivételektől, tagad-
hatatlan, hogy a zsidók nagy tömege a keresztényeknek nem egy okta-
tást és követendő példát ad az erélyre, a munkaszeretetre, a kitartásra,
következetességre, tudományszomjra és a gyakorlati érzékre, a melyek
ezt a fajt jellemzik.
Mi azonban előre látjuk, hogy ezen gyakorlati érzék túlságos meny-
nyiségének a következménye az lesz, hogy a zsidó elem túlsúlyra fog
vergődni a keresztény elem fölött Magyarország fővárosában. Konstatálva
£zen zsidó dagály eláradását, – hacsak nem akarjuk a magyar nép fo-
kozatos kipusztulását Budapesten, még maguknak az izraeliták apologis-
táinak is kivánniok kell. hogy ez utóbbiak szétszórva legyenek külön-
böző helyeken, a magyarországi és erdélyi városokban és falvakban, hogy
mindenütt kisebbség legyenek és semmikép se változtassák meg az or-
szág nemzeti phyziognomiáját. Ha a százezer izraelita továbbra is Buda-
pesten összezsúfolva marad, az ő vonzerejűkkel, feszerejükkel és önfen-
tartási erejükkel, tíz év múlva körülbelül kétszázezerén lehetnek, vagyis
kétszerannyian mint most vannak Budapesten, és húsz év múlva Buda-
 13

pestnek háromnegyedrészét hatalmukba kerítik. Nem arról van szó tehát,

hogy a zsidók Magyarországból kiűzessenek, hanem hogy egyik vagy a
másik napon el ne fojtsák a magyarokat.
Budapesten, a hol a zsidók mindinkább elhatalmasodnak, az a ve-
szély forog fenn, hogy mielőtt ők maguk megmagyarosodnának, meg-
rontják a magyarok természetét is. A jelen pillanatban a nyugtalan-
ság bizonyos nemével látjuk az izraelita inváziót napról-napra nőni
Magyarország fővárosában. Befogadni vagy be nem fogadni a rabinust a
főrendiházba, nem bír horderővel, holott új zsidóelemnek egy nagy városba,
magába az ilyen elemekkel szaturált fővárosba való bevezetése végzetes
lehet. Ha Budapesten valamely boltba belépünk, ritka dolog, hogy a
kereskedő nem zsidó. Ő kiszimatolja a keresztényt, és gyakran meg is
csalja. Ha a vevő felszólal, a zsidó távol attól, hogy mentegesse magátr
még lármásabb lesz, és kellemetlen, sőt gyakran szemtelen hangmodort
vesz fel. Ezentúl a zsidó fogja érezni magát úrnak a városban; a hely
az övé; vagy meg kell előtte hódolni vagy kereket oldani. A most leírt-
hoz hasonló arrogáns föllépések azt tanúsítják, hogy a zsidó kereskedő
biztosnak érzi magát abban, hogy ő büntetlen marad. Még akkor is, ha
kezedbe, tegyük fel tévedésből, hamis pénzt, a mint Magyarországon ne-
vezik: újpesti pénzt nyomnának is, – a mi bizonyos boltokban igen
könnyen megtörténhetik, – el kell határozva lenned, nem hagyni abban
a dolgot, hanem feljelenteni a turpisságot a rendőrségnél; különben abban
a veszélyben forogsz, hogy téged tartanak a tettesnek. Annyi bizonyos,
hogy nem a főváros boltjaiban szerezhet az ember magának fogalmat a
magyar udvariasságról, főleg egy idegen iránti udvariasságról, a ki nem
tudja megkülönböztetni a magyar kereskedőt a zsidó kereskedőtől. És
ha az ember meggondolja, hogy ez a változás Budapesten tizenhét év
lefolyása alatt történt, joggal aggódhatunk a város jövője fölött. És nem
is csodálkozhatunk nagyon azon sem, hogy számos magyar ember inkább
hazamegy félreeső városának szomorú magányába, mintsem hogy tehe-
tetlen szemtanúja legyen az ország fővárosában a magyar nép elkorcso-
sodásának és fokozatos kipusztításának.
Azok után. a miket elmondottunk, némelyek talán kísértetbe jön-
nek azt hinni, hogy a mi rokonszenveink a tizenhat antiszemita képvi-
selő részére megvannak nyerve, a kik politikai életük főczéljául a zsidók
elleni harczot tűzték ki. Mi azonban már kijelentettük, hogy elvileg
nekünk nincsenek személyes ellenszenveink Izrael fiai ellenében, ezeket
egyénileg véve; mi egyedül attól tartunk, hogy a zsidótömeg egy hógör-
geteg lesz; s ugyanazon vészkiállítást hallatnánk akkor is, ha egy török,
tatár vagy kínai horda telepednék le Budapesten, és veszélyeztetné a
magyar nemzetiséget. A veszély mindenesetre fennforog, és ezen veszély
miatt, a zsidókérdés legkomolyabbnak tűnt fel előttünk Budapesten tar-
tózkodásunk alatt, nem azért, mert a parlamentben antiszemiták vannak,,
hanem azért, mivel minden lépten-nyomon zsidóba botlottunk. Egy nem ma-
gyar fajnak az ország fővárosában való ezen összetorlódása oly tény, a mely
elől kitérni nem lehet, s a mely gondolkodóba ejti az embert. Az anti-
szemita képviselők programmja czélzataiban hazafias; de ha nem csa-
lódunk, az őket sugalmazó fajgyűlölet és üldözéseiknek túlságossága, a
helyett hogy sorakoztatná a közvéleményt programmjukhoz, azt az izrae-
liták részére tereli, a kik magukat mint bántalmazottakat és üldözötteket
 14

tüntetik fel. (A szerző úr téved; a hiba a zsidóktól való túlságos félelemben

keresendő; ezen félelem nem engedi az embereket nyíltan programmunk-
hoz csatlakozni. – Szerk.) A nyílt antiszemiták nélkül, mi azt hisszük,
ma a parlament minden soraiban megegyezés jött volna létre oly törvé-
nyek megszavazására, a melyek képesek lennének határt szabni a zsidók
fokozatos elszaporodásának Magyarországon, különösen pedig Budapesten.
(A szerző úr e részben nagyon rosszul ismeri a magyar parlamenti és kor-
mányzati viszonyokat, s azért tájékozásul csak azt jegyezzük meg neki, hogy
az antiszemita képviselők létezése nélkül, eddig már legalább is két zsidó
miniszterünk volna, s a képviselőháznak legalább is egy negyede zsidó
tagokból állana. – Szerk.)
A vendégszeretet ugyan szent dolog; de, mikor a megérkezett ven-
dég az őt befogadó házigazdát felfalással fenyegeti, a vendégszeretetet
nem lehet úgy gyakorolni, mint egyébkor szokás. Miért haboznának a
magyarok kiadni a rendeletet, hogy ez az 1867 óta bejött idegen tömeg
szélyedjen el az országban, (Ezzel rajtunk semmit se lenne segítve:
mert így csak csöbörből vödörbe jutnánk. Szerk.) a helyett hogy az or-
szág fővárosába mint valami meghódított tartományba jöjjön? Miért ne
akadályoznák meg más zsidóknak a külföldről Magyarországba való be-
vándorlását s a vidéki zsidóknak a fővárosban való letelepedését? Miért
ne adnának a kikeresztel étlen zsidóknak egy külön politikai szervezetet,
a milyen létezett a középkorban az idegen gyarmatok számára, azonban
a korszakunk türelmesebb és szabadelvűbb szelleme által sugallt módosí-
tásokkal? A zsidók állítólagos megmagyarosodása nem elégséges a mi
megnyugtatásunkra. Ha Eötvös, Andrássy és Tisza urak a magyarok szá-
mát a zsidók segélyével szaporítani remélték, szeretjük hinni, hogy a
zsidók magyarositása által előálló igen komoly veszély nem kerülte ki
figyelmüket. Tegyük fel, velők együtt, hogy húsz év múlva, a jelenlegi
öt millió magyar tíz millió úgynevezett magyar lesz, a zsidók segélyével.
De a magyar nemzetiség problémája azért meg lesz oldva az ő megelé-
gedésükre? Nem félnek ők attól, hogy 20 év múlva, a tíz millió állító-
lagos magyar közül, Magyarországon nem lesz található egy milliónál
több valódi magyarnál, és hogy a többi nem lesz más, mint megmagya-
rosodott zsidó vagy pedig zsidóvá lett magyar? Caveant consules, ne
quid respublica detrimenti capiat,”

A megsemmisített Gambettizmus.
Micsoda lármát ütöttek a zsidó lapok annak idején Gambetta és
Disraeli zsidók fölött, hogy miket míveltek ezek, – s most egyidejűleg
mint kártyavár omlanak össze ezek művei. Persze az oly annyira magasz-
talt alkotásaik csak valódi zsidóárúk voltak, s hogy mit ér az ilyen áru,
-ezt tudja mindenki: rósz és olcsó, nem lévén semmi tartalma. Miként a
zsidó mindig csak a zsidókért törekszik és gondoskodik, ugyanígy Gam-
betta és Disraeli zsidók is. Még soha se volt a zsidókról olyan gondos-
kodás, mint a berlini szerződésben; egész országok lőnek a részükre fel-
tárva és konczul oda dobva, úgy hogy úgy nézett ki a dolog, mintha a
Balkán-félsziget népei csak a zsidókért ontották volna vérüket, olyannyira
értették a zsidók a benszülött népeknek a győzelmét a maguk részére
 15

kizsákmányolni, épen úgy, mint a becsületes munka termékét, anélkül

hogy maguk dolgoznának, a maguk részére kaparintják. E népek most a
Disraeli zsidó müvét lerombolták.
Francziaországban a zsidó Gambetta a francziákat olyannyira el-
bolondítani és megszédíteni tudta, hogy tényleg ő lett Francziaország sor-
sának az ura és intézője. Ezen kiszédelgett uralom fölött a zsidólapok
egészen el voltak ragadtatva és azt vélték, hogy a zsidóuralom most már
Francziaországban örök időre meg lőn szilárdítva. És hozzá mint magasz-
talták ezt és mily reklámot csaptak mellette, mivel azt mindenütt be-
hozni akarták! Mivel mindez köztársasági formák alatt történt svindli-
roztak a szabadsággal és népsouverainitással, s mindig a népet tolták
elő, mintha ezzel a csalással a nép csakugyan valami előnyt nyert volna.
E helyett a franczia nép nyögött a teher alatt, a melyet reája róttak.
Mint még soha, lőn gyalázatosan kizsákmányolva, s még hozzá azt a gúnyt
is zsebre kellett raknia, hogy azt mondták neki, milyen boldog Franczia-
ország, mert a szabadság napja alatt sütkérezhetik.
Ennek a szélhámosságnak a francziák f. é. október negyedikén
véget vetettek. A törvényhozó testületekbe történt választásoknál Gam-
betta növendékei és tanítványai oly teljes vereséget szenvedtek, hogy
lehetetlenség nekik e vereséget kiheverniük. Ez a csapás annál meg-
semmisítőbb volt, mert egészen váratlanul jött. Egy, a zsidók közé derült
égből lecsapó mennykő nem kábíthatta volna meg jobban őket, mint a
hogy a franczia választások kimeneteléről szóló tudósítások megkábítot-
ták őket. Egész az utolsó pillanatig egy bizonyos győzelembiztosságot
fitogtattak, azt híve, hogy frázisok elkintornázása majd biztosítja nekik
a győzelmet, mint az egyideig tényleg így volt, a míg a frázis a valóság
által kiszorítva nem lett.
A valóság mindig többet nyom a mérlegben mint a frázis. Ha a
valóság érvényesül, a frázisnak mindig tágítania kell, mindenütt a kur-
tábbat húzza. Pedig a frázis a főfegyvere a zsidóknak, ezzel a fegyverrel
hódítottak is meg bennünket. Ha az ember valamely zsidólapot a kezébe
vesz, kezdetétől a végéig mind csupa frázis az. Addig vitték tévútra az
embereket a frázissal, a míg utoljára maguk lettek a tévútra vezetve,
amint ezt a franczia választások is tanúsítják. Mi mindent nem vártak
Gambetta tanítványának, Fénynek, agitaczionális útjáról, miként lőn tá-
mogatva ő még az egész zsidó hatalom által, – és mégis hiábavaló
dolog volt mindez. Ferry nem tudott tüdejével a valóság ellenében
zölcl ágra vergődni, noha ez a valóság egészen néma volt. Hiába keres-
tek a zsidólapok kapaszkodókat, hogy vigasztalják magukat; minden hiába
volt, sőt még okot se tudtak találni, a melylyel a vereséget kimenthet-
ték volna. Sőt még hozzá következtetéseket is vontak le, azt mondva,
hogy, ha Gambetta még életben lett volna, és a választásokat vezette
volna, ez a teljes vereség meg lett volna gátolva, mert egy Gambetta
tekintélye a francziákat rendszere iránt lelkesedésre tüzelte volna. A
dolog azonban egészen megfordítva áll; mert ha Gambetta még élt
volna, és valamikép megkísértette volna fellépni, ellene egy hatalmas
vihar támadt volna, s Francziaország egyik végétől a másikig űzve és
hajtva lett volna.
Némelyek őt fiaiknak véres kalandokban való leöletése miatt, mások
kizsákmánylás, nyomor és szükség miatt, a melybe őket taszította, ismét
 16

mások a szabadsággal való népbolonditásért, a népnek és az államnak

megcsalásáért vonták volna felelősségre. Hisz már éltében is futnia kel-
lett saját választói elől, pedig akkor még a Gambettizmus következmé-
nyei nem voltak olyan nyilvánvalók, nem voltak még olyan észlelhetők,
mint most. A zsidólapok, melyek oly gyakran ábrándozásokba merülnek,
azon nagy győzelmi utakról álmodoztak, a melyeket Gambetta tíz évvel
ezelőtt tett, a mikor a zsidó frázisoknak még volt árfolyamuk, holott ma
olyannyira leestek, mint a legrozogább zsidó börzealkotás. Ha Gambetta
még élt volna, úgy éhez a vereséghez még egy másik is hozzájárult volna,
s a francziák gyűlölete kézzelfoghatóbb alakulásokat öltött volna magára.
Reánk osztrákokra és magyarokra nézve az még egy különös nyereség
is, hogy Gambetta nem él, mert ő kelme bizton hozzánk menekült volna,
mivel minden zsidó, a kit valahonnét elkergetnek, az osztrák-magyar
monarchiába menekül.
Hogy a Gambettizmus Francziaországban nemcsak vereséget szen-
vedett, hanem egészen megsemmisittetett, maga a „Deutsche Zeitung” is
beismeri, ezt írván: „Annyi azonban bizonyos, hogy a Gambettizmus rend-
szere nemcsak elítélve, de meg is semmisítve van.” A „Deutsche Zeitung”
most konstatálja azt, amit mi már gyakran előre megmondottunk. A tisz-
tességes és okos emberek előtt ez a rendszer már rég el lőn ítélve,
most már a franczia nemzet is ezt tette. Itt azonban azt is tekintetbe
kell vennünk, hogy a Gambettizmus Francziaországban igen elterjedt
volt, s hogy Németországban, Ausztriában és Magyarországon is igen sok
tanítványa és agitátorja volt a Gambettizmusnak, a kik most szinte el-
ítélve lőnek. Hivatkozunk e részben a „Deutsche Zeitung” kijelentésére.
A zsidók, hozzászokva ahoz, hogy mindig a győztes párttal tartanak, most
majd úgy fogják tetetni magukat, mintha a Gambettizmustől mindig
távol állottak volna. Hisz egy vagy több kanyarodást tenni a zsidóknál
könnyen megy, hiszen ők a politikát csak mint geseftet űzik; az ilyen
politikusok mindig csak kelendő portékával kereskednek, és a Gambet-
tizmus nem ily politika többé. Ez elitélve és megsemmisítve van, szere-
pét kijátszotta. „Judenfrage.”

A bíróilag konstatált zsidó rituális gyilkosság*.

A Ritter-féle utczai gyilkossági bünperben f. é. szeptember
29-én mondotta ki harmadízben a krakkói esküdtszék a verdiktet,
a melynél fogva Ritter Mózes, Ritter Gittel zsidó házaspár és
Stochlinszky Marczel zsidóbérencz, a Mnich Francziskán elköve-
tett gyilkosságban bűnösöknek találtattak; minek folytán mind a
hárman kötél általi halálra ítéltettek.
A napilapokból ismerik olvasóink e bűnper részleteit; azért
itt csak azt jegyezzük meg, hogy első esetben a rzeszowi esküdt-
szék hozott marasztaló ítéletet, a másik két esetben pedig a krak-
kói delegált esküdtszék.
Két ízben sikerült a zsidó mindenható befolyásnak megsem-
misíttetni az esküdtszék verdiktjét; valjon most harmadízben sike-
 17

rülni fog-e? Majd elválik. Mindamellett alig hisszük, hogy fel-

kössék ezeket a zsidókat; mert tény az, hogy vagy 25 év óta,
mióta t. i. az „Alliance israélite” dominálja a világot, egész
Európában – tán Oroszországot kivéve, – egyetlen egy zsidót
se akasztottak fel. Pedig hányan megérdemelték közöttük a tízsze-
res akasztófát!
Hja persze! A mai „felvilágosult”, „humánus”, „czivilizált”
korban a zsidó valami „szent” lény, s azért az akasztófa nem
az ő számára termett, hanem csak a gojim részére, a kiknek ki-
végeztetése részleteit a „Volksblattok,” a „Sornálok” valódi po-
koli kéjérzettel írják le a legkörülményesebben, – besöpörve jó
csomó pénzt az ilyen, a kivégzett arczképével „díszített” lapszá-
mok tömeges árusításából.
Ha tehát a mai világban már az is fehérholló-ritka esemény,
liogy egyátalán csak szóba is jöhet az, hogy akasztófára kerül-e
egy zsidó? – még fontosabb dolog az, hogy végre valahára a
zsidókra schwarz auf weiss rá lett sütve a rituális gyilkosság
bűnténye.
Ritter Mózes, illő kaftánnal és pájeszszel díszelgő vén lengyel
zsidó, teherbe ejt egy keresztény leányt. Mivel a Sófár nevű zsidó
szentkönyv azt rendeli, hogy a zsidó által teherbe ejtett keresz-
tény nőből ki kell metszeni a méhmagzatot: – a vakbuzgó Ritter
Mózes, felesége Ritter Gittel segélyével (!) végrehajtja ezt a mű-
tétet az általa teherbe ejtett szerencsétlen keresztény nőn, előbb
őt meggyilkolva.
A Ritter Mózes által kannibáli kegyetlenséggel végrehajtott
zsidó vallási parancs rikító világot vet a zsidóságnak ez irányban
való gaz üzelmeire. Hány, zsidó által teherbe ejtett keresztény
nőn hajthatják végre a zsidó gavallérok ugyanezt a műtétet, az-
zal, hogy a ker. nőt nem gyilkolják ugyan meg, de á la Handler
Mór és Fuchs dakter, elhajtatják a méhmagzatot az anyából.
Hány keresztény nő élete, egészsége megy ily módon tönkre, ál-
dozatul a zsidó kannibálok Molochjának! S ha e ker. nők el nem
pusztulnak is az ilyen műtétek alatt: testben, lélekben megtörve,
– szánalmas teremtésekként vergődnek az életben, az alatt az átok
súlya alatt, hogy zsidóval meggondolatlanul összeadták magukat.
Hanem, valamint minden botnak két vége van: úgy a zsi-
dók e rituális praktikájának is megvan a maga jó oldala, t. i.
az, hogy a buja zsidók kakuktojásai a ker. nők méhének fészké-
ben ritkábban kelnek ki, s így nem mételyezik meg annyira a
keresztény népek vérét saját undok vérükkel, mint a hogy különben
megmételyeznék.
 18

S ha aztán az ilyen keresztény nőket a Mnich Francziska

sorsa utóléri, ez a sors úgy rájuk, mint a keresztény társada-
lomra nézve aránylag még a legszerencsésebb esetnek mondható.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt köréből.

A f. é. szeptember 26-ki képviselőházi ülés után tartotta a
külön alakult mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt első ülését. Ezen
ülésen a f. é. augusztusban egybeállított s augusztus 15-ki füze-
tünkben közzétett programm-tervezet felolvastatván, en bloc el-
fogadtatott, s a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt programmjává
nyilváníttatott.

Levél Baranyából.
Tekintetes szerkesztő úr! Bátorkodom a tek. szerkesztőséghez
fordulni, mert kötelességemnek tartom, s minden elvtársaimnak is azt
javaslom, hogy kötelességükben állana, minden zsidó gaztetteket nap-
fényre hozni. Ugyanis van községünkben egy J–eker Smüle nevű zsidó,
a ki különben a Sándor nevet bitorolja, foglalkozására festő, s aki úgy
érti a csalást mint bármely fajrokonai; hitelezőit következőkép játsza ki:
ugyanis most nem rég egy prágai hitelezője által megpereltetvén a dár-
dai járásbíróság előtt 95 vagy 96 frt erejéig, annak rendje szerint ki is
jött a bírói kiküldött és foglalást eszközölt; de a zsidó azzal kezdé ma-
gát védeni, hogy ő mivel sem rendelkezik; s így hát ugyan mi történt most
már a zsidóval? Az, hogy a zsidó elment a községi elöljárósághoz, bizonyít-
ványt kérvén, de oly bizonyítványt, hogy ő semmivel sem bír, és ő csak
egy segéd; (azaz) a mikor a hitelező a tartozást kéri; – de mikor hitelezni
megy, akkor ő az úr. A községi elöljáróság elég bölcs volt, azt tőle meg-
tagadni, de a zsidó nem elégedett meg azzal, hanem elfutott a szolga-
bíró úrhoz s bepanaszolá a községi bírót a bizonyítvány megtagadásáért;
a szolgabíró úr pedig elég bölcs volt a zsidó panaszát elfogadni, és a köz-
ségi bírót megidéztetni, de nem csak megidéztetni, hanem a bizonyítványt
is aláíratni. Mit szóljunk éhez? és miért tette ezt? Fájdalom Magyaror-
szágra és minden nem-zsidó benlakóira, midőn egyszer egy szolgabíró is
közreműködik egy zsidónak.
Igen tisztelt polgártársaim! Óvakodjunk a zsidóktól, ne vásároljunk
tőlük semmit, és ne adjunk a zsidónak semmit, mert ha a zsidótól ve-
szesz valamit, az a mértéken megcsal, és ha eladsz neki valamit, akkor
is épúgy cselekszik: megcsal a mértéken, pénzben, stb. Hogy ha a zsidó
kocsmáros, akkor az italban csal meg, s oly italt ád, hogy az egészséged
rontod vele. Nem akarom oly hosszan fejtegetni a dolgot, mert akinek
van esze és higgadt meggondolása, az jól megértheti, hogy mi a zsidó,
így tehát önmagunknak azon kell törekednünk, hogy a zsidó járom alól
kiszabadulhassunk és a kiszabadulást megnyerjük.
Baranyavár, 1885, október hó 10-én.
Maradok elvtársaimnak alázatos szolgája
Maisztorovits Kálmán.
 19

Az „Alliance israélite universelle” jelentése,

25 éves jubilaeumáról.
Amint a párisi egyetemes zsidó szövetségnek egy-egy, a
nyilvánosságnak szánt kiadványa megjelenik, Európa hol egyik
hol másik városából e füzetek szerkesztőjének azonnal megküldi
azt egy-egy névtelen héberfi posta útján, persze azon czélból, hogy ő
is okuljon belőle. így kaptuk meg mi az Alliance 25 éves jubilaeu-
máról szóló, legújabban kiadott tudósítást is Nürnbergből. Korábbi
füzeteinkben már irtunk értesítést e zsidó szövetség szervezetéről;
azért itt csak azt jegyezzük meg, hogy a hivatalos jelentés szerint
1885-ben van e szövetségnek 30,310 tagja, s hogy a bevételek
1884-ben 408,727 frankra rúgtak. Persze a titkos bevételekről, a
melyek milliókat tesznek ki évenként, a nagy közönségnek szánt
„hivatalos jelentésben nincsen szó.
Legérdekesebb e füzetben a „zárszó”, a melyben az Alliance
első ízben hallatja szavát hivatalosan az antiszemitizmus fölött,
s ezzel kapcsolatban a tisza-eszlári per fölött. A zsidó központi
vezérhatóságnak e kérdésben tett nyilatkozata bizonyára kiváló ér-
dekkel bírhat reánk nézve. Halljuk tehát mit beszél az ,,Alliance”
az antiszemitizmusról.
„Az antiszemitizmus.
Midőn az Alliance megalapittatott, (1860-ban,) úgy látszott, hogy a
czivilizáczió (értsd: a zsidó érdek. – Szerk.) a legtöbb európai országban
jogához jutott, s közel feküdt annak a valószínűsége, hogy az új társa-
ság nem fogna hivatva lenni arra, hogy azt ő érvényesítse.
A későbbi tények azonban megsemmisítették ezen reményeket. A
czivilizált világ (értsd: a zsidóvilág. – Szerk.) már évek óta új, váratlan
és fájdalmas látványnak a szemtanúja. Egész Európa szemei előtt történt
a középkori fanatizmus (Helyesebben: a zsidók felismerése – Szerk.) hir-
telen visszatértének a színjátéka; láttuk mindazon szenvedélyeket, melye-
ket régen elaludtaknak véltünk, mindazon rágalmakat, (helyesebben: igaz
vádakat. – Szerk.) melyek régen elitélve voltak, újra felszínre kerülni.
Egy gyűlöletreméltó irodalom (persze! – Szerk.) naponként a zsidók
elleni gyűlöletet, ellenünk a háborút prédikálta; az antiszemitizmusnak
megvannak a maga társulatai, élczlapjai, képes almanachjai.
Az Alliance israélite egyike az antiszemitizmus rémképeinek, s azon
hazugságok és költemények száma, a melyek ellene felhozattak, egész
legio. Azok közül, a kik ezeket a vádakat költötték és felhozták, egyik
se vette magának soha a fáradságot az Alliance kiadmányait vagy azo-
kat a tudósításokat elolvasni, a melyeket a társulat évenként 60.000
példányban közrebocsát. Ez a tény magában elégséges arra, hogy erről
megítélhessük vádjaiknak valóságát és értékét. (Nem is az alliance hiva-
 20

talos kiadványaiból kell a zsidókat megismerni, hanem mindennapi viselt

dolgaikból. – Szerk.)
Az Alliance ebben a háborúban nem vett részt (Persze nyíltan
nem, de annál jobban titokban. – Szerk.) Azon országokban, a melyek-
ben leginkább meg voltak támadva, az izraeliták nem szorultak a társa-
ság támogatására; (mert elvégezték ezt a munkát a zsidóbarát kormá-
nyok. – Szerk.) megelégedtek azzal, hogy egyenként síkra szálljanak
becaületük és joguk mellett, és ezt jól is tették.
A tisza-eszlári eset.
Ezen antiszemitikus hadjáratnak egyik legszomorúbb epizódja volt
a tisza-eszlári per, a hol néhány szegény izraelita (Ah!) egy magyar
faluból, egy gyalázatos és nevetséges vádnak áldozatává lőn, a mely
vád ellenük, az egész zsidóság ellen lőn emelve. (Teljesen jogosan. –
Szerk.) Egy ilyen vád keresztülvitelének lehetőségére senki se gondolt,
(S miért ne? Hisz a lutczai rituális gyilkosok három ízben el lettek
ítélve. – Szerk.) csak annak a lehetősége ejtett mindenkit bámulatba,
hogy egy ily vád emeltetett. A magyar törvényszók mindenkinek igazsá-
got szolgáltatott. Nyugalommal és bizalommal lehetett Ítéletét bevárni;
ez azonban egyátalán nem járult – se Magyarországon, se egyebütt –
a gyűlölet és fanatizmus mérsékléséhez, (mert mindenki meg volt győ-
ződve, hogy Tisza-Eszláron csakugyan törtónt rituális gyilkosság. –
Szerk.) az antiszemiták szenvedélyes szava felizgatja a kedélyeket és
fölébreszt minden szunnyadó szenvedélyt. Ezen testvérgyilkosságra (Már
minekünk a zsidók nem „testvéreink” – ez ellen az insinuátió ellen protes-
tálunk. – Szerk.) buzdító propaganda ellen szünet nélkül kell küzdenünk;
védelmeznünk kell magunkat a folyton újra felmerülő rágalmak ellen.
Ha a zsidók ellenségei fejesek és szívósak, ugyanazon szívóssággal
kell nekünk is ellenükben eljárnunk. (Ezt a szívósságot mi antiszemiták
a zsidóktól tanultuk. – Szerk.) Ez az a kötelesség, a melyet az Alliance
alapíttatása napjától feladatául tűzött, s csak tovább is hűnek kell ma-
radnia hozzá
Ne adjuk át magunkat illusióknak. A türelmetlenségnek, a fanatiz-
musnak egy vonása lengi át Európa nagy részét; gyűlölet és előítéletek
újból felszítva vannak; a baj elragad azon országokról, a hol támadt, a
szomszéd országokra; a világ el lett árasztva a legegészségtelenebb iro-
dalmi termékekkel; minden ország zsidósága megtámadva lett becsületé-
ben; szükség tehát, hogy védelmi álláspontra helyezkedjünk.” (Ezzel a
lamentatióval az Alliance hivatalosan beismeri az antiszemitizmus ör-
vendetes terjedését egész Európában. – Szerk.)

Levelező lap.
A külföldi szemlék és folyóiratok példáját követve, ezentúl füzeteink nem lesznek
kötve a hó 15-ik napjához, hanem a körülmények s a közbejött megbeszélendő fonto-
sabb eseményekhez képest, illető havi füzetünk hol a hó 15-ike előtt, hol pedig utána
fog megjelenni. Miről tájékozásul t. előfizetőinket ezennel értesíteni van szerencsénk.
S. C. úrnak P–ma. Köszönjük a szíves jó kívánatokat.
F. Gy. plébános úrnak M–a. Pár nap múlva, reméljük, levélileg határozott vá-
laszt adhatunk becses kérdésére. Különben örvendünk az illető kerület kitűnő hangu-
lata fölött, a mi informáczióink is hasonlólag szólnak.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1885. novembe 15.
VI. évfolyam II. füzet.

Verhovay Gyula
és a függetlenségi antiszemitapárt.
Októberhavi füzetünk pár nappal előbb látott napvilágot,
semmint Verhovay Gyulának ismeretes pere a kir. Curián végel-
intézést nyert; s így ezen, a magyar antiszemitizmus történeté-
ben oly nagyfontosságú eseményt csak a jelen füzetünkben be-
szélhetjük meg; s ezt ezennel kötelességszerűleg meg is tesszük.
A zsidó despotiának, a zsidó tyranniának a főjellege, a Tal-
mud pokoli egyetemén iskolázott zsidó jellemnek megfelelőleg, egy-
részről a vértszomjazó kegyetlenség, másrészről a gyávaság.
E két főjellemvonása, mellett, a. zsidó tyranniának nem ugyan-
azonosak a gyilkoló eszközei a más zsarnokságok gyilkoló esz-
közeivel. A – hogy úgy mondjuk – „férfias” zsarnokságok gyil-
koló eszközei: a hóhér, a bitófa, a nyaktiló stb., a mely eszkö-
zökkel e zsarnokságok megölhetik ugyan s meg is ölik a testet, de
a lelhet nem ölhetik meg, s azért azt nemcsak hogy érintetlenül
hagyják, de sőt épen ezen igazságtalan vérengzésük dicsfénynyel
övezi körül a közvélemény s az utókor előtt a zsarnokság által
testileg megölt áldozatok emlékét; s azon elvek, melyekért meg-
haltak, a vérükkel öntözött földből Phönixként kelnek ki.
A modern zsidó zsarnokságnak nem kell áldozatainak a teste;
neki a lélek kell, mert tudja, hogy ha a lelket megölte, a test ön-
magától összeroskad, s ekkor nemcsak hogy áldozatának testi
megsemmisülése fölött Pilátusként moshatja a kezeit; de sőt, a
megölt lelket megfosztva a közvélemény részvététől és az utókor
ál fal való méltányolhatástól, az áldozat által képviselt elvet is, a
melyért az elbukott, – megsemmisítheti.
És nézetünk szerint, a zsidó zsarnokság épen e specifikus
jellemvonása a főoka annak a terrorizmusnak, a mely a keresztény
társadalmat oly megfoghatatlannak látszó módon lepte el, s a
mely zsidó terrorizmus mellett még oly férfiakat is, a kik a ha-
 22

lálnak száz csatákban rettenthetlenül szemébe néztek, s ha kell,,

még más száz csatában is bátran szemébe néznének, – még ily
phyzikailag bátor férfiakat is, a zsidó tyranniával szemben nyúl-
ként gyáván meglapulni, sőt a zsidó zsarnokság előtt még fark-
csóválva tömjénezni is látunk.
A phyzikai és a morális bátorság fogalmai közti különbséget
nem világosíthatnánk meg mindenki előtt érthetőbb módon, mint
épen a most érintett tapasztalati ténynek a konstatálásával.
És épen ezért Verhovay Gyula bátorságát és léleknagyságát
tulajdonképen nem tizenhárom rendbeli vívott párbajából, mint
inkább azon tényből kell megítélnünk, hogy az erkölcsi életének
megsemmisítése czéljából, ellene két egész éven át a zsidóság és
csatlósai által folytatott ádáz támadások és aljas machinácziók
közepette rendületlenül megállt, megállt oly kétségbeejtő exponált
helyzet közepette, a minő helyzetben egy millió; ember közül
kilenczszázkilenczvenkilenczezer kilenczszázkilenczvenkilencz ember
vagy megőrült volna vagy főbe lőtte volna magát.
A nálunk uralkodó zsidó tyranniának Verhovay Gyula ellen
intézett és a nagyfontosságú következményeknek egész lánczolatát
maga után vonandó ezen bosszúmerénylete tehát szintúgy csütör-
tököt mondott, amint csütörtököt mondott a zsidóknak, az általuk
hamis esküvel vádolt Stöcker német császári udvari lelkész ellen
a múlt hónapokban intézett merénylete, és csütörtököt mondott az
Istóczy Győző ellen, közvetlenül az antiszemitikus aera beköszön-
tése előtti években intézett merényletük.
Stöckert, a papot, hamis esküvel vádolták a zsidók; Verho-
vay Gyulát, a lapszerkesztőt, sikkasztással: tehát úgy egyiket mint
a másikat infamans bűnténynek az elkövetésével. Istóczyt, a bí-
rót, – egy régi magyar nemesi családnak a nevét (nem 50 krért,
mert akkor még 5 flóres volt a zsidóvedlés taksája,) mondjuk,
Istóczyt, a bírót, egy régi magyar nemesi családnak a nevét an-
nektált zsidó, egy hivatalos eljárása közben rútul rászedte, s mi-
nekutánna a zsidó, e tetteért felelősségre vonatott, az illető zsidó
által Istóczyn elkövetett csalás súlyos vagyoni károkat okozott
következményeiért a zsidó családja Istóczyt, a rászedett, bírót akarta
felelőssé tenni, s e czélból őt minden úton-módon kompromittálni
törekedett. Csak „potom” hatvanezer forintnyi vagyoni kárnak ki
által való megtérítéséről volt szó, a melynek fedezésére Istóczyt
összes vagyona és leendő öröksége sem lett volna elégséges.
S hozzá ezen praetensióhoz még Istóczy ellen a zsidók beadvá-
nyaiban, hírlapi czikkeiben az ismert zsidó módra folytatott aljas
sárdobálás és meghurczolás!
 23

Stöcker hamarosan átesett a megpróbáltatáson; – Verhovaynak

két egész évig kellett hordani a vállain a keresztet; – Istóczy
1870-től 1874-ig teljes négy éven át küzdötte a már-már re-
ménytelennek tartani kezdett küzdelmet. S hozzá, míg Stöcker és
Verhovay pere a teljes nyilvánosság, úgyszólván az egész keresz-
tény világ ellenőrködése mellett folyt le, s védő angyalként ott
állott oldaluk mellett a felébredt antiszemitizmus, addig Istóczy
pere, – voltaképen a zsidónak a pere, mert a zsidó ellen csalás miatt
folyt a per, – tehát Istóczy harcza a zsidai háta mögött állott
zsidóság ellen „földalatti” harcz volt, csak kevesek előtt volt is-
mert, s az antiszemitizmus fáklya fényének akkori hiányában, ezek
előtt is inkább csak „talányának tekintett „affaire” volt. S ha
Istóczy lelke megtörik akkor a négy egész éven át tartott, testet-
lelket ízekre szedni képes volt s reá nézve tetemes vagyoni áldoza-
tokat is igénylett ádáz küzdelemben: a világ semmit se tudott
volna e küzdelemnek még csak létezéséről sem, – s ez esetben
egyszersmind az újabbkori antiszemitizmus aerája sem 1875-ben,
hanem tán 18 . . vagy Isten tudja mikor kezdődött volna.
Istóczy végezett a maga zsidajával. A mennyire keze el nem
ért, – átvette tőle a bosszúmunkát a Nemezis, a mely, midőn az
illető zsidó család körében egy időben nagyon is pogányul kez-
dett gazdálkodni, – a zsidóság nem csekély kedvet mutatott a
nemezis dolgaiért is Istóczyt felelősségre vonni akarni. Csakhogy
ezen tervezett újabbi zsidó merénylet idején már Istóczy oldala
mellett is ott állt őrt az általa időközben felébresztett antiszemi-
tizmus.
Csudálatosak a sorsnak az utai. Csak az, a ki kezdetben
ugyan kicsinyeknek látszó, de folyományaikban nagy következmé-
nyeket maguk után vonó események lánczolatának, concatenátiójá-
nak a rejtekeibe teljes belepillantást nyerhet, mert ezen esemé-
nyeknek ő is egyik tényezője: csak az láthatja igazán, hogy az
emberi dolgokat nem a puszta véletlen, de nem is az u. n. szabad-
akarat, hanem egy felsőbb hatalom vezérli, vezérli a maga ki-
fürkészhetlen utain, kifürkészhetlen czélokra.
Istóczy tehát végezett a maga zsidaival, quoad personam;
a zsidai háta mögött állott zsidósággal azonban számadása most
már a tizenegyedik éve, hogy tart. Hogy mikor fog a végleszámolás
megtörténni: azt csak az a felsőbb hatalom tudja, a mely odáig
érlelte a dolgokat, a hol azok e pillanatban vannak.
Hogy Stöcker és Verhovay szinte leszámolnak-e a maguk „zsi-
daival”, quoad personam: nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, hogy
az őket megsemmisíteni akart zsidók háta mögött álló összes zsi-
 24

dósággal való leszámolásuk szintannyi ideig fog tartani, mint a

meddig Istóczy leszámolása tartani fog. Mert, ha létezik olyan,
a ki puszta spekuláczióból csatlakozott az antiszemitizmushoz, az,
ha az antiszemitizmus révén spekuláczióit idővel meghiúsulni látja,
hátat fordíthat ugyan az antiszemitizmusnak; – ha létezik olyan, a
ki puszta hiúságból vagy ambiczióból csatlakozott az antiszemitiz-
mushoz, az, ha látni fogja, hogy az antiszemitizmus révén se hiú-
ságát, se ambiczióját nemcsak hogy ki nem elégítheti, de sőt ellen-
kezőleg folytonos piszkolódásoknak s üldözéseknek van kitéve, –
szinte hátat fordíthat ugyan idővel az antiszemitizmusnak; – s a
ki szilárd meggyőződésből csatlakozott is az antiszemitizmushoz,
de a ki belefárad a sysiphusi munkába, a melynél a czél felé
még eddig csak olyan formán közeledünk, hogy, ha egy lépést
előre teszünk, reá két lépést hátra kell tennünk: – az az ember idő-
vel csüggedten vonulhat ugyan vissza a küzdelem porondjáról. De
a kit egyszer a zsidók a Styx vizéből megitattak, s bizonyára
nem a zsidókon múlt, hogy ezen pokolbeli folyónak a vizébe bele
nem is fojtották, – az az ember nem fog soha a feledés folyójá-
nak, a Lethe-nek a vizéből inni; s habár cselekedeteinek rugójául
nem is fogja az albánok vendettáját elfogadni, – annyi bizonyos,
hogy az asztalterítő közte és az őt megsemmisíteni akart zsidó-
ság között egyszer mindenkorra ketté lett vágva, s ilyen, a meg
nem érdemelt szenvedések tüzében megpróbált férfiú nem is fogja
az antiszemitizmus zászlaját elhagyni, mert nem is fogja elhagy-
hatni, soha, mert ez reája nézve erkölcsi lehetetlenség, a mit ha
mégis megtenni akarna, ezzel önmaga előtt semmisülne meg.
S azért kétszeresen üdvözöljük Verhovay Gyulát, a tűzben
13 próbásnak bizonyult antiszemitát, s most már a függetlenségi
antiszemitizmus hivatott vezérét!
A Verhovay Gyula ügyében hozott bírósági ítéletekhez nem
írunk kommentárt. Egyszerűen constatáljuk azt az örvendetes
tényt, hogy Verhovay Gyula ismét akczióképes politikus, sőt ak-
czióképesebb ma, mint valaha.
Verhovay Gyulának az antiszemitizmus pártbeli szervezkedése
kezdetétől fogva az volt a nézete, hogy a függetlenségi antiszemita-
pártnak külön kell alakulnia. E nézetének azóta több ízben is kö-
vetkezetesen kifejezést adott, a többi közt az ez idei nyáron is,
lapjában a „Függetlenség”-ben. És Verhovay Gyula megszűnnék
Verhovay Gyula lenni, ha nem ekkép cselekednék. Egyik lábával
a függetlenségi párt teljes közepében, a mely pártot ő, lapjával
befolyásol és hatalma alatt tart, – másik lábával az antiszemitiz-
musban: ő nem is lehet más, mint bármi más pártnak a kötélé-
 25

keitől ment függetlenségi és egyszersmind antiszemita: tehát füg-

getlenségi antiszemitapárti.
S mi, a midőn a múlt nyáron kiadtuk a jelszót a mérsékelt
ellenzéki antiszemitapárt külön alakulására: már escomptiroztuk
Verhovay Gyula felmentetésének esetét, a mely esetben ő újra ak-
czióképessé, sőt nagy népszerűségénél fogva és befolyásos lapjával
maga előtt minden akadályt elseprő politikai vezértényezővé leen-
dett. Aminthogy tényleg lett is. Mert Verhovay Gyula, népszerű-
ségéből, különösen az alföldi nép előtt, még perének legkritiku-
sabb pházisaiban se vesztett egy szemernyit sem, amint erről az
Alföldön a. jelen év folytában tett utazásaink alkalmával elég al-
kalmunk volt meggyőződni. Most pedig, szenvedéseinek végesza-
kadtával, különösen az alföldi népnek valóságos bálványa lett és
méltán.
Mi tehát előre készítettük a tért Verhovaynak; hagytuk az
ő sphaeráját: az antiszemitizmus függetlenségi részét ő neki.
S mivel ezen, a múlt nyáron még a levegőben lebegett poli-
tikai tényező, a múlt nyáron még látszólag hiányzott kalkulu-
sunkból: azért látszott sántítani a mi politikánk az egész nyáron
át a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt megalakítását illetőleg;
a mely politikánk miatt egyes, Verhovay Gyulát már végleg elve-
szettnek hitt s azért őt kombináczióikba már egyátalán be sem
vett antiszemiták részéről annyi méltatlanságnak voltunk kitéve,
s még több méltatlanságnak is lettünk volna kitéve, de velünk
együtt Verhovay Gyula is, ha már a múlt nyáron s általában
Verhovay végleges felmentetése előtt bevallottuk volna, hogy poli-
tikai kombináczióinkban egyik főtényező: Verhovay Gyula.
No hát: most beütött a mi kalkulusunk. Mi már eleve szá-
moltunk a függetlenségi antiszemitapárt hivatott vezére, Verhovay
Gyula felmentetésének, az antiszemita pártviszonyokat oly közel-
ről érdeklő következményeivel. Most, saját maguk, de egyszersmind
az antiszemitizmus érdekében is, számoljanak e következmények-
kel azok, a kik előtt Verhovay Gyulának, a függetlenségi anti-
szemitapárt hivatott vezérének visszanyert akczióképessége, mint
valami Deus ex machina toppant elő az idők méhéből.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt állása a

többi politikai párfok között.
Miután, daczára annak, hogy utóbbi füzeteinkben a mér-
sékelt ellenzéki antiszemitapárt álláspontját szabatosan körülír-
 26

tuk, – még mindig vannak egyesek, a kik abban a téves

nézetben vannak, hogy a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt,
külön történt alakulásával, a gr. Apponyi-Szilágyi-féle u. n.
mérsékelt ellenzéki pártba beolvadt, – egyszer mindenkorra
a következőket jegyezzük meg:
A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt a parlamenti pár-
tok illetve párttöredékek között egészen önálló és független állást
foglal el. Ebből kifolyólag az u. n. mérsékelt ellenzéki párt-
hoz – a melynek tulajdonképen jelenlegi hivatalos neve:
„közjogi alapon álló ellenzék” – sem tartozik, s annál ke-
vésbé is tartozhatik, mert ezen most említett párt az antisze-
mitizmust csak úgy visszautasítja magától, a mint visszauta-
sítják a függetlenségi és 48-as párt s a kormánypárt.
A mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak egyedüli közös
jellege az Apponyi-Szilágyi-féle mérsékelt ellenzéki párttal
az, hogy mindketten a közjogi kiegyezés alapján állanak, s
a jelenlegi kormánynyal szemben ellenzéki álláspontot fog-
lalnak el.
A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tehát azért „mér-
sékelt”, mert nem függetlenségi, s azért „ellenzéki”, mert nem
kormánypárti.
A „mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt” fogalmában te-
hát az van kifejezve, hogy az:
1. önálló, minden többi párttól különálló,
2. ellenzéki, – és pedig
3. mérsékelt ellenzéki, – és
4. főleg s mindenekelőtt antiszemita; s mint ilyen, a füg-
getlenségi antiszemitapárttal, a zsidókérdést illetőleg kész, eset-
ről esetre, egyértelműleg eljárni úgy a parlamentben mint a
parlamenten kívül.
Azt hisszük, ezen tájékozó soraink egyszer mindenkorra
minden netaláni kételyt eloszlatnak a mérsékelt ellenzéki anti-
szemitapárt lényegére s a többi pártok között való állására
nézve.

Az antiszemita reformpárt és az antiszemita

német nemzeti párt Ausztriában.
A modern antiszemitikus mozgalom egyetemes, nemzetközi
levén, úgy amint egyetemes, nemzetközi a zsidókérdés és a zsi-
dóság, – ebből önként folyik, hogy a mozgalom élén koron-
 27

kint más-más nemzet áll s viszi az egész egyetemes mozgalom-

ban a vezérszerepet. A legelső lökés a mozgalom megindítására
1875-ben Magyarországból indult ki, amint ezt maguk a németek
is mint constatált tényt minden alkalommal elismerik. 1878-ban a
zsidókérdéssel gyakorlatilag foglalkozott Románia azon alkalomból,
hogy a berlini kongresszus a zsidóknak emanczipáltatását Romá-
niára ráoktroyálni akarta. A román népnek a berlini kongresszus
e határozata elleni erélyes, védekezése folytán az egész európai,
de különösen a németországi zsidó sajtó által Románia ellen az
ottani zsidóság érdekében folytatott tollharcz provokálta közvet-
lenül a németországi antiszemitikus mozgalom kifejlődését, a mely
mozgalom itt a Bismarck herczeghez intézett peticziónak 1880.
év őszén való kezdeményezésével indult meg egész hévvel. 1882-
ben viszont Oroszország állott, és pedig meglehetős drasztikus mó-
don, a praktikus antiszemitizmus élére, ez alatt nem annyira a
zsidóellenes népkitöréseket, mint inkább a kormányi rendszabályo-
kat értve. Az Oroszország felől fenyegetett tömeges zsidóbeván-
dorlás fenyegető veszélyei és a tisza-eszlári vérdráma folyomá-
nyául aztán hazánk vette át az egyetemes antiszemitikus mozga
lom vezetését, s ezen vezérszerep tartott a múlt év végéig, a mely
idő óta visszaesés tapasztalható. A jelen év nyarától fogva végre
Ausztriának jutott a feladat az antiszemitikus mozgalom vezérle-
tét vinni, s e vezérszerep a jelen pillanatig még mindig Ausztria
kezében van.
Az ez évi reichsrathi képviselőválasztások ugyanis ad oculos
demonstrálták azt, hogy Ausztriában a mindinkább elharapódzó
zsidó hatalom elleni visszahatás mély gyökereket vert az osztrák,
különösen pedig a német-osztrák nép lelkületében. Bécs városában
három kerületben volt felállítva antiszemita jelölt; s noha a Wie-
denen és a Lipótvárosban az antiszemita jelöltek, daczára pártjuk
nagy számerejének, ezúttal kisebbségben maradtak is, a maria-
hilfi kerületben győzött az antiszemita jelölt, Dr. Pattai Róbert.
Hasonlólag a bádeni kerületben győzött Dr. Fiegl, régi kerületé-
ben a zwettl-i kerületben Schönerer lovag, és Szilézia egyik kerü-
letében Türk antiszemita jelölt.
Az osztrák képviselőházban tehát ez idő szerint négy anti-
szemita képviselő van.
Ezek azonban nem egy politikai párton is vannak egyúttal,
aminthogy az osztrák antiszemitapárt ez idő szerint nem is ké-
pez egy egységes politikai pártot, hanem meg van oszolva két kü-
lön politikai pártra: a reformpártra és a német nemzeti pártra.
Az antiszemita reformpárthoz tartozik Dr. Pattai Róbert
 28

képviselő, tekintélyes bécsi ügyvéd, a bécsi „Reformverein” megala-

pítója és volt elnöke, a mely „Reformegylet” 1881-ben alakult
meg, és az egész osztrák antiszemitizmus szülőanyjának tekintendő.
A reformegyletből azonban Schönerer a múlt évben kilépett
többed magával azon okból, mivel a reformegyletben mind nagyobb
jelentőségre emelkedő csehek, lengyelekés magyarok mellett, specziá-
lis német nemzeti politikáját veszélyeztetve látta. Schönerer lovag
tudvalevőleg ultra-német nemzetiségű politikus, a ki szívesen látná,
ha az osztrák tartományok a nagy Németországhoz csatoltatnának,
s bevallott politikai programmja az, hogy Ausztria lépjen állam-
jogi szövetségbe a német birodalommal. Az Ausztriában szünet
nélkül folyó nemzetiségi villongások mellett, Schönerer pártja nap-
ról-napra növekedett a magukat a szláv elem által mindinkább
háttérbe szorítottnak vélt német elemek között, különösen pedig
Sziléziában és Csehországban.
Mig tehát a reformpárt, eddig legalább, úgyszólván Bécs vá-
rosára szorítkozik, a hol a nagyvárosias, kozmopolita szellem mel-
lett az antiszemiták nem igen törődnek azzal, ki német, ki cseh,
ki magyar antiszemita, csak zsidóellenes érzelmű legyen és így
frontot csináljon a Bécset boa-constrictor-ként szorongató zsidó ha-
talom ellen, – a vidéken már a nemzetiségi s így politikai spe-
ciális álláspontok érvényesítik magukat az antiszemitizmus mellett.
S azért könnyen meg lesz érthető az is, hogy a reformpártnak
miért van csak egy bécsi kerületből megválasztott reichsrathi kép-
viselője, t. i. Pattal Róbert, holott a többi három antiszemita
képviselő, a kik a provinciákban lettek megválasztva, névszerint
Schönerer, Fiegl és Türk, az antiszemita német nemzeti párthoz
tartoznak.
A két párt politikai alapeszméje és szétválasztó eleme kö-
rülbelül ugyanaz, a mi a magyar mérsékelt ellenzéki antiszemita-
párté és a függetlenségi antiszemitapárté, a mennyiben úgy az osz-
trák antiszemita reformpárt, mint a magyar mérsékelt ellenzéki
antiszemitapárt a dynasztia iránti hűséget, az osztrák-magyar mo-
narchia sértetlen fentartását, a két államfél közti állam jogi kap-
csolátot politikai programmja sarkalatos tételeinek ismeri el; míg
az antiszemita német nemzeti párt törekvése abban teljesen ösz-
szevág a magyar függetlenségi antiszemitapárt programmjával,
mely szerint a monarchia osztrák felét Németországhoz csatol-
tatni szeretné, mi által a magyar függetlenségi eszme képviselői-
nek programmja is teljesedésbe menne, a mennyiben ez eset be-
következtével, természetesen Magyarország de facto visszanyerné
teljes állami függetlenségét.
 29

Hogy az antiszemita elemeknek két külön politikai pártra

való oszlása mennyire nem válik, a mozgalom jelenlegi előhaladt
pházisában, az antiszemitizmus hátrányára, – amint nálunk is
többen tévesen hiszik, – sőt ellenkezőleg a politikai programm
erejénél fogva még oly elemeket is meghódítanak az antiszemitizmus-
nak, a mely elemek a puszta antiszemitikus programmal semmi-
kép se lennének megnyerhetők: kézzelfoghatólag bizonyítják ezt
az osztrák antiszemiták sikerei, a melyeket, két külön politikai
táborra oszolva, eddig elértek. Ott van például Schönerer múlt nyári
diadalútja Csehország német vidékein és Sziléziában, s ott van,
hogy csak egy legutóbbi eklatáns esetet hozzunk fél, a f. é. októ-
ber 26-kán Bécsben a két párt által egyidejűleg tartott külön
nagygyűlés. A reformpárt e napon este a Sophiensaalban tartott
gyűlést, a melyen közel hatezer párttag volt jelen; az antiszemita
német nemzeti párt pedig egyidejűleg a Dreherféle helyiségekben
tartotta gyűlését, a melyen a párttagok háromezernél többen vol-
tak jelen.
Mit bizonyítanak e jelenségek? Azt, hogy valamint a hadi
taktikában jelenleg általánosan helyesnek van elismerve a „ge-
trennt marschiren, vereint schlagen” elve, – úgy a különféle, po-
litikai fő ismérveiben Ausztriában és nálunk is, két külön politi-
kai elemből álló antiszemitáknak, az akczió sikerének biztosítása
czéljából, két politikai táborban kell a közös, czélra működni.
A mi már most az osztrák két külön politikai antiszemita-
pártnak a képviselőházban eddig kifejtett akczióját illeti: a kezdet
elég sokat ígérő. Múlt szeptember végén ült össze a reichsrath,
s már október elején Pattai Róbert egy érvekben gazdag beszé-
det tartott a képviselőházban a vasárnapi munkaszünet behozatala
mellett. Pattai Róbert azonban nem elégedett meg a képviselő-
házi felszólalással; hanem agitaczionális orgánuma, a „reformegy-
let” útján egy, úgy Bécsre mint a provincziákra kiterjedő agi-
tácziót indított meg a vasárnapi munkaszünet melletti tömeges
kérvényezésre. E kérvény szövege szinte Pattai műve, s mivel bi-
zonyára nagy érdekkel fogja a magyar közönség is ezen kérvény
szövegét olvasni, azt alább egész terjedelmében közöljük.
A német nemzeti párti képviselők közül pedig, eltekintse
Schönerernek kisebb felszólalásaitól, kiemelendő Türk képviselőnek
a képviselőházi felirati vita alkalmából f. é. október 13-kán, a
börzeadó behozatala s általában a zsidó befolyás megtörése tár-
gyában tartott hatásos beszéde.
Amint az elmondottakból is láthatjuk, az osztrák antiszemi-
ták derekasan iparkodnak megfelelni azon feladatuknak, a mely
 30

reájuk hárult az által, hogy ez idő szerint az egyetemes, nem-

zetközi antiszemitikus mozgalom vezérelemeit képezik.
Hogy az egyetemes, nemzetközi antiszemita mozgalom vezetését
újra Magyarország vegye át, a hol erre a szükséges tényezők, értve a
népet, sokkal inkább megvannak, mint akár Ausztriában, akár Né-
metországban, – az egyes-egyedül a magyar antiszemitizmus ve-
zéregyéniségeitől függ, azon az alapon, hogy ezek legyenek rajta,
mikép a mozgalomnak hazánkban való sikeres újra folyamatba ho-
zatalára megtalálják a kellő formát, illetőleg a már megtalált kellő
formát, egy vagy más, nem próbaálló okokból, ne utasítsák visz-
sza. S e kellő forma nem egyéb, mint a már külön alakult mér-
sékelt ellenzéki antiszemitapárt mellett, a külön függetlenségi anti-
szemitapártnak a megalakítása.
Az indokolatlan szenvedélyességnek megszűntével, reméljük,
meg fogják hallgatni annak a szavát is, a ki ki merte mondani meg-
győződését ezelőtt tizenegyedfél év előtt – egymaga mindenki el
len, s e meggyőződésének egy évtizeden át, az antiszemitizmus
sikeres fejlődése érdekében folyton kifejezést adott, s kinek az idő
mindig igazat adott; és a ki most, egy évtized keserű és kelle-
mes tapasztalataival a háta mögött, ki meri mondani meggyőződé-
sét ma is, az antiszemitizmussal sokkal rövidebb idő óta foglal-
kozó egyes, jó akaratú ugyan, de az ez idő szerinti viszonyokat
tévesen megítélő elvbarátokkal szemben is,

A vasárnapi munkaszünet tárgyában az osztrák

képviselőházhoz intézett tömeges kérvény.
Magas képviselőház! – Az alulírt kereskedők és iparosok Bécsből
és a tartományokból örömmel üdvözölték a törvényhozás azon első lépé-
seit, a melyek arra voltak irányozva, hogy a dolgozó osztályoknak a hét
egy nyugalomnapja biztosíttassék, a melyet az ember pihenésre szorult
korlátolt ereje ép oly hangosan követel, mint a régi megszokás és er-
kölcs, a mely azonban a jelenkor lázas, túlságos versenyében kiveszni
indulással fenyegetett. A mi egy iparilag sokkal kevésbé kifejlődött múlt-
ban a társadalmi és vallási szokás puszta hatalmánál fogva lehető volt, s
a mi egyúttal az iparilag legnagyobb fejlettségű Angolországban a leges-
legszigorúbb módon lehetséges, annak ma is és nálunk is keresztülvihe-
tőnek kell lennie, ha a törvényhozás védőleg közreműködik. Ez kezdemé-
nyezve is lett. Azonban rendeleti utón az elért előnyöknek jó része ismét
elvétetett egyes külön kívánatok nagyon is messze menő figyelembevétele
által, a melyek mellett az az alapeszme, hogy a rendszabály értéke csak
annak a lehető legnagyobb általánosságában fekszik, majdnem veszendőbe
ment. Mi tehát kívánjuk és elvárjuk, hogy a törvényhozás a további épí-
 31

tés helyes útján továbbra is megmaradjon. Azonban legkevésbé se hagyja

magát befolyásoltatni azon tévútra vezető törekvések által, a minők a
legutóbbi időben Menger és társai indítványában nyilvánultak. Mi e törek-
véseket azért nevezzük tévútra vezető törekvéseknek, mert azok kicsi-
nyes nehézségekből, a melyek különben is leginkább csak egyes külön
kívánalmak nagyon is nagy figyelembevételéből származtak, hamis fegy-
vereket kovácsolnak, magának a vasárnapi nyugalomnak intézménye ellen.
Mi kereskedők igen jól tudjuk azt, hogy, mihelyt a közönség álta-
lánosan hozzászokik, szükségleteit a lehetőség szerint a hétköznapokon
fedezni, ezáltal tőlünk semmi jövedelmi forrás nem lesz elvonva; – ak-
kor azonban egy csapással vége lesz vetve annak a tűrhetetlen állapot-
nak, hogy épen azok, a kik a héten már leginkább dolgoztak, azon na-
pokon is szükségtelen rabszolgaságban, munkakészültségben tartassanak, a
mely napokon mindenki más nyugszik. Mi továbbá szintúgy tisztában
vagyunk a fölött, hogy az egyetlen ut, munkánknak oly árához jutnunk,
a mely lehetővé teszi nekünk az éjjeli és a vasárnapi munkától elálla-
nunk, egyedül abban áll, hogy a törvényhozás az egészségtelen versenyt
épen ezen a téren elhárítja. Mi nagyon is értjük azt, hogy az egyes
tán magasabbra teszi saját közvetlen érdekét, a nélkül, hogy a törvény-
nek mindenkire nézve való jótékony hatását bevárná. Mi azonban felhá-
borodással fordulunk el azon mesterfogástól, a mely az ilyes külön állás-
pontokat nem világítja meg, hanem ellenkezőleg ápolja, hogy ez által az
egész intézményt meghiúsítsa. A fentebb említett oldalról indítványozott
rendszabály pedig a kötelező vasárnapi nyugalomnak az egész kereske-
delemre és a kis iparra való megszüntetését czélozza, noha épen ezek-
nek az osztályoknak és segédmunkásaiknak annál inkább szükségük van
a nyugnapra, mert javukra még az egyedül a gyári munkásokra szorított
normál munkanap se szolgál.
A tisztességes mesterember és kereskedő nagyon szépen megkö-
szöni azt a jogot, hogy segédjét, a ki egész héten át kora reggeltől késő
estéig a pudlinál vagy a szerszámasztalnál áll, még vasárnap is erre
nógathassa. Ezt azonban tennie kell, ha a szomszéd konkurrencziája által
erre kényszeríttetik. Egy oly esetleges rendszabálylyal pedig, hogy a se-
géd, akarata ellen nem kényszeríthető a munkára, nincs segítve a dol-
gon, mert a mesterember magától értetődőleg csak olyan segédeket tart-
hat meg, a kikkel ő versenyképes marad. A vasárnapi nyugalom kérdé-
sének az ipartestületekhez vagy a községelőljáróságokhoz való utalásával
sincs semmi elérve, mert ez nemcsak számtalan huzavonára nyújt alkal-
mat az ipartestületek körében s az egyes ipartestületi tagok között, hanem
az egyátalán nem is járja, hogy az állam egy ilyen általános jelentőségű
rendszabályt az ipartestületek vállaira toljon s ez által általános rend
helyébe tarka különféleségeket tegyen. Még kevésbé barátkozhatunk meg
amaz indítványban foglalt kezdetlegességeivel a vasárnap megszentelésé-
nek, részint mivel ez a nyugnapnak általunk kívánt megadását nem pó-
tolja, részint pedig, mivel az egyházi dolgok iránti hirtelen gondoskodás
azon oldalról, bennünket azon aggálylyal tölt el, hogy itt voltakópen
csak az egész ügynek a felekezeti térre való átjátszásáról van szó, hogy
azt aztán ott annál könnyebben megtámadhassák.
Ezen káros javaslatok mellőzése után, kifejtett óhajunkhoz még a
következő pozitív kérelmeket kapcsoljuk:
 32

1. A f. é. márczius 8-ki ipartörvénynek tovább fejlesztése, – nem

visszafejlesztése, – különösen a vasárnapi nyugalom és a normál munka-
időt illetőleg; e czélból a kiadott végrehajtási rendeleteknek a képvise-
lőház iparügyi bizottsága által való pontos átvizsgálása, és pedig külö-
nösen a nagyiparnak oly bőkezűen adott kivételek pontos kritikája irá-
nyában is, valamint a törvénynek ezen termelési ág ellenében való nyo-
matékos végrehajtása tekintetében is.
2. A kereskedésnek a nagyobb városokban vasárnapokon mielőbb a
reggeli 9 óráig terjedő időre való szorítása, a mely alól csak a legszük-
ségesebb élelmi czikkekkel való kereskedés tehet kivételt.
Ez alkalomból a különböző kiskereskedelmi ágak között való elha-
tárolásra is kellene gondolni.
A nagyobb városokhoz a velők egy gazdasági egységet képező élő-
helyek (tőszomszédos falvak) is hozzászámítandók lennének.
A falusi lakosság fogyasztási szükségleteire utalt kisebb városok és
ipari helyek tekintetében is, teljesen elegendő a boltok nyitvatartása
egyelőre még_ délutáni egy óráig, később pedig déli 12 óráig, mert a
délutáni isteni szolgálat megkezdése után eddig sem volt különben sem
valamirevaló árukelet, és délig is elláthatják magukat a vevők a szük-
ségesekkel, mihelyest hozzászoknak majd éhez a rendszabályhoz. –
Nincs tehát indok arra, hogy a kisebb városi kereskedőtől a vasárnapot
egész az esti órákig elvonjuk.
3. A házaló kereskedésnek feltétlen eltiltása vasárnapokon, egyút-
tal ezen, már a kereskedelmi forgalom elfajulásáig kiterjesztett üzleti ág
legszorosabb megszorításával.
4. Az ipari üzlet megszorítása vasárnapokon, kivéve a feltétlenül a
társas és testi üdülésre, a személyforgalomra, valamint a közvetlen hasz-
nálatú élelmi czikkek előállítására szükséges iparágakat (mint: vendég-
lők és kávéházak, fürdők, személyszállítás, sütő és czukrászipar), vala-
mint a halaszthatlan jellegű ipari kijavításokat.
5. A vasárnapi nyugalom alól kivett vállalatoknak köteleztetése
arra, hogy a vasárnapon igénybe vett munkaerőknek egy bizonyos tur-
nus szerint egy szabad hétköznap által pótlás adassék.
Azon eddigi rendelet, mely szerint az ily pótlásadás a vállalkozó
belátására bízatik, nagyon is laza intézkedést foglal magában, s különö-
sen a nyilvános szállítási intézeteknél, fürdőknél s hasonlóknál a segéd-
erők korlátlan kihasználására vezet.
6. Fontolóra veendő, váljon, különösen a legutolsó pontban említett
nemű intézeteknél nem lenne-e szinte behozandó a normál munkaidő.
Szintúgy az is a méltányosság követelménye, hogy a vasutak és
más közlekedési intézetek, valamint a bankok és a többi pénzintézetek
hivatalnokainak és szolgáinak a vasárnapi nyugalom biztosíttassék.
7. A gyártulajdonosoknak adandó azon meghagyás, hogy a munka-
béreket legkésőbb szombaton délután 4 óráig kifizessék, s ez időtől fogva
szabad órákat engedjenek a munkásoknak, hogy szükségleteiket bevásá-
rolhassák, a mely intézkedés az ötvenes években a bécsi ipari kerüle-
tekben még általános érvényben volt, és a munkabérek legczélszerűbb
felhasználására lényegesen hozzájárul. Ezzel kapcsolatban
8. a pálinkaárulásnak feltétlen eltiltása szombat délutántól fogva
egész hétfőn reggelig.
 33

A pálinkásboltok se az élelmezési hely, se a társas összejövetel

szempontját nem vehetik a maguk részére igénybe, a mely egyedüli
szempontokból tarthatók nyitva vasárnapokon a vendéglők.
Szintúgy a pálinka élvezete tán némelykor mint a munkaidő alatti
erősülésre való eszköz, de sohasem mint a nyugnapokon a jótékony üdü-
lésre szolgáló eszköz vehető szemügyre.
9. A dohánytőzsök feltétlen bezárása vasárnap reggel 9 órától
fogva, mert az állam a saját segéderőitől nem vonhatja meg az általá-
nos jótéteményt, sem pedig magatartása által nem nyújthat alkalmat a
törvény ellen intézhető könnyű támadásokra.
10. Ezekkel kapcsolatban a kormányhoz az a felhívás lenne inté-
zendő, hogy az állami tisztviselőket is minden, nem múlhatlanul szüksé-
ges munkától vasárnapokon szinte felmentse.
A magas képviselőház és iparügyi bizottsága, ezen pontoknak be-
ható megfontolása és lehető gyors foganatosítása által nagy érdemet fog-
nak maguknak a lakosság irányában szerezni. Mi, iparosmesterek és
vállalkozók, nemcsak magunkért beszélünk, hanem beszélünk a többi
osztályokért is, és különösen segédeinkért is. Segédeink sok üzletben
naponként kora reggel óta egész késő éjig alkalmazásban vannak. Adjuk
meg nekik a vasárnapot! Vannak azonban emberek, a kik saját semmit-
tevésök fölötti unalmukban, a helyett, hogy velünk együtt a fentebbiekre
törekednének, a bécsi üzleteknek egész éjfélig való nyitvatartását indít-
ványozzák, s a dolgozó Bécset az idegenek forgalma czíme alatt még az
éjjeli nyugalomtól is megfosztani akarják. Nem egy bécsi szállítási inté-
zetnél az alkalmazottak munkaereje kímélet nélkül, egy már közmon-
dásossá vált módon használtatik ki, s hozzá még a legjelentéktelenebb hi-
bák a sanyarú bérből való levonásokkal büntettetnek. Vannak Bécsben
fürdőintézetek, a melyeknek alkalmazottai hónapokon át nem élvezhetik
a napvilágot a szabadban. De a kézműiparba is átplántálnak ilyenféle,
könyörületet és felháborodást előidéző állapotokat, ha a védtelen vállal-
kozót saját embereivel szemben egy pénzsóvár konkurrenczia parancsai-
nak kényszerű végrehajtójává teszik, s ezzel a legtisztességesebb mes-
terembernek segédeivel szemben fennálló családias viszonyát zavarják és
aláássák. A kinek ilyen állapotokkal szemben még bátorsága van, guny-
nval mutatni egyes mesterlegények és némely kereskedősegédek jól táp
Iáit kinézésére, az nem igényelheti, hogy indítványait az emberek, mint
a kézműipar iránt jó indulatú indítványokat tekintsék.
Az ipar érdeke inkább a munkásvédelmi törvényhozás további kiépí-
tését igényli, nem pedig a sovány kezdetek lerombolását. Ezen védelemért
és annak tökéletesítése iránt kérjük mi a népképviseletet.
(Következnek az aláírások, a név, az állás és foglalkozás
s a lakhely kitételével.)

A vasárnapi munkaszünet ügye hazánkban.

Amint a fentebbi czikkekből láttuk, a vasárnapi munka-
szünet, vagy mint Ausztriában nevezik: „vasárnapi nyugalom”
 34

(Sonntagsruhe) általános behozatala iránt Ausztriában antiszemita

részről élénk agitáczió folyik.
Nálunk az 1868: 53. tczikk 19. §-a elrendeli ugyan, hogy
„vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szüksé-
ges munka felfüggesztendő”; – de a mindennapi tapasztalás ta-
núsága szerint, a törvényben kimondott ezen elv sok tekintetben
nem egyéb mint írott malaszt, a melyet főleg a zsidó földesurak
és bérlők nem igen respektálnak, baromi módon végeztetvén, még
nehezebb munkákat is, vasárnapokon keresztény cselédségükkel.
A zsidó kereskedők pedig a városokban, a kik a sábesz napo-
kon boltjaikat rendesen zárva tartják, nehogy a rebachtól a hét-
nek egy másik napján – a gójim vasárnapján – is elessenek,
egész vasárnapon nyitva tartják boltjaikat, a nélkül, hogy a ha-
tóságnak eszébe jutna őket a vasárnapi nyugalom ezen megtörése
miatt felelősségre vonni; a minek oka valószínűleg a fentebb idé-
zett törvényszakasz nagyon is laza szövegezésében rejlik: a ható-
ság a boltoknak vasárnapi nvitvatartását „munka”-nak, különösen
pedig „nyilvános munká”-nak nyilván nem tartva.
De az 1884-iki új ipartörvény is csak annyiból szorítja meg
a vasárnapi munkát az iparos segédekre, iparos tanonczokra és a
gyári munkásokra nézve, hogy 62. 89. és 111. §-aiban kimondja,
mikép az iparos, illetőleg gyáros „köteles időt engedni” arra,
hogy a segéd, a tanoncz és a gyári munkás „vallása ünnepnap-
jain az istenitiszteletet látogathassa”, – a mi természetesen nem
zárja ki azt, hogy az iparos vagy gyáros, segédszemélyzetét, a
templomlátogatási rövid órán túl, a vasárnap többi óráiban csak
úgy foglalkoztathassa, amint foglalkoztatja a hétköznapokon.
A kormány rendeleti úton a postai személyzet vasárnapi
(részleges) munkaszünete iránt tett ugyan némi intézkedést, de ez
a foglalkozásoknak csak egy speciális ágára vonatkozik. Társa-
dalmi úton is történtek egyik-másik városban az iparosok és ke-
reskedők között megállapodások, a melyek folytán kötelezték ma-
gukat vasárnap a munkával illetőleg kereskedéssel szünetelni; ezen
üdvös társadalmi mozgalom sikerét azonban a legtöbb helyen is-
mét a zsidó iparosok és kereskedők hiúsították meg, úgy, hogy a
kormány és a keresztény társadalom a zsidók miatt nem mer,
illetőleg nem képes a mindinkább általánosan óhajtott vasárnapi
munkaszünet behozatala ügyében döntő lépést tenni
Vegyünk példát az osztrák antiszemitákon! Idő- és alkalom-
szerű lenne, ha ezt a fontos kérdést valamelyik mérsékelt ellen-
zéki antiszemita, különben is konzervatív hajlamú, képviselő a kép-
viselőházban szőnyegre hozná A keresztény kereskedői, iparos és-
 35

munkásosztály, de az egész keresztény-magyar társadalom is öröm-

mel üdvözölné ezen lépést, s mi azt hisszük, hogy a közvélemény
e részbeni követelményének teljesítése elől a kormány se zár-
kózhatnék el huzamosan.
Pártprogrammunkban nem áll ugyan világosan a „ vasárnapi
munkaszünet” követelménye, a mi bizonyára csak elnézésből tör-
tént; de hisz a zsidó hatalom megtörésére és a zsidó befolyás
ellensúlyozására szolgáló s a programmunkban felsorolt eszközök
és intézmények ott nem taxatíve, hanem csak exemplificative van-
nak felsorolva, s így a most említett intézmények közé méltán
sorolhatjuk a vasárnapi munkaszünet követelményét is, – a mely,
ha törvényhozásilag életbe léptetni s a kormány által szigorúan
foganatosíttatni fog, – igen üdvös és fontos társadalmi, közgaz-
dasági és erkölcsi eredmények mellett az is lesz az eredmény,
hogy a zsidók, egy nekik busásan jövedelmező rebach-naptól lesz-
nek megfosztva.
Várjuk tehát a képviselőházban a vasárnapi munkaszünet
behozatala tárgyában teendő interpellácziót vagy határozati ja
vaslatotl

Zsidó életpraxis.
A zsidók igen jól ismerik a kereszténynek kül- és beléletét; isme-
rik általában, ismerik minden részleteiben, – míg a keresztények a zsi-
dóknak sem belső sem külső életgyakorlatait úgy általában mint részle-
teiben egyáltalán nem ismerik.
Én ezen állításomat közvetlen az élet tapasztalataiból merítve, ada-
tokkal és példákkal bizonyítom; különben azt hiszem, hogy alig lesznek
bizonyítékaim és adataim ismeretlenek a még legegyszerűbb felfogású
keresztény polgártársam előtt is; csakhogy azon bizonyítékokra és ada-
tokra sehogy sem tud rátalálni, ha éjjel-nappal egész életén keresztül
azokon törné is a fejét; ő egyebet nem tud, mint legfölebb érzi, hogy
zsidó nyomás alatt áll, s látja, hogy a zsidó és bármelyik zsidó mindig
boldogul, s talán éppen az a zsidó boldogul, a kit az én keresztény pol-
gártársam úgy ismer, hogy portékáját mindig olcsón adja; egy másik,
harmadik stb. zsidót pedig úgy ismer, hogy mindig igen becsületesen
folytatja vállalatait, s talán éppen az én keresztény polgártársam a zsi-
dóval való többnemű összeköttetései folytán győződött meg a zsidónak
hosszú idő óta tartott „becsületességéről.”
A midőn ezeket előrebocsátottam, annak bizonyítására kénytelen
vagyok áttérni:
1., hogy a mely zsidó bámulatos olcsón adja üzletéből a portéká-
ját, vagy
2. a mely zsidó a legbecsületesebbnek ismertetik, éppen ezek a
legnagyobb csalók, mételyei a keresztény társadalomnak; mert éppen a
tulolcsó portékának eladásával, valamint a túlbecsületesnek ismert maga-
 36

viseletével forgatja fel a zsidó a társadalmi rendet, hoz igen sokakat

kétségbeesett helyzetbe, taszít a kilábolhatlan nyomorba! S hogyan tör-
ténik ez?! Szólott tehát először az olcsó zsidóról (a ki a köznép előtt
magát „olcsó Jánosnak” tolja fel).
Nemhogy a köznép, nemhogy a tapasztaltabb, bármely iparágat foly-
tató mesterember, de a magukat művelteknek tartó, vagy legalább jog-
gal a művelt osztályhoz sorolható keresztények sem képesek odajutni,
a hova a rongyszedő zsidó képes eljutni az életgyakorlatban!
A zsidó bármily piszkos foglalkozású legyen ma, már holnap úr;
ha meggondoljuk, hogy törvényengedte úton mindenkinek szabadságában
áll a szabad ipar és kereskedelem gyakorlása mellett bármily hiteleket
teremteni; a zsidó már hosszabb vagy rövidebb idő múlva a csőd által
a nagyobb hitelezőket rászedi, kényszeregyezségre a nagyobb hitelezőket
mintegy kényszeríti, a hol legalább is 10-20 ezer, sőt gyakran 100-200
ezer forintot érő vagyonnak a birtokába és tulajdonába jut a (színlelt)
csődbe bukott; t. i. magától értetődik, hogy ily csőd eseteket megelőző-
leg jönnek a zsidók közeli rokonai, megbízott jő ismerősei bírói foglalást
eszközölni; a mi ezután történik, ahoz több magyarázat nem szükséges.
Elég az hozzá, hogy a nagy hitelezőktől ily módon elrabolt 100-200
ezer forintot érő áruczikkek a szélrózsa minden irányában potom áron,
gyári áron alól 50% százalékkal széthordatnak a kisebb kereskedéssel
foglalkozó zsidók által, azok által, a kik rendesen az országos vásárokra
el szoktak járni.
S aztán mit látunk? Azt, hogy azon kalapot a zsidó képes oda
adni 1 frtért, melyet a valódi kalaposmester nem képes oda adni 2
frton alól!
Azt hiszem, ha a t. keresztény olvasó közönség a fentebbi soraimat
elolvasva, teljesen figyelmessé és gondolkozóvá lesz, rögtön megtalálja
az okot, hogy miért képes a zsidó ugyanazon nemű és minőségű kalapot
1 frtért oda adni, melyet a kalaposmester 2 frton alól semmi szín alatt
nem adhat?
Gondold meg keresztény társam, hogy ama zsidó 200 ezer frtot
érő czikkért tényleg alig fizetett legtöbb 8-10 ezerét; tehát alig a
munka árát, vagyis az a zsidó a színlelt végrehajtások és színlelt csődbe
bukással manipulálván, ő alig fizette a csődtömegből elvont vagyonnak,
illetve áruczikkeknek 1/10 vagy 1/20 részét; most már ingyen, majdnem
rablott portékát árul, a mi népünk legnagyobb bámulatára hallatlan olcsó
és oly alanti áron, hogy a zsidó eljárása mindenki csodálkozását ma
gára vonja.
De gondold meg keresztény társam, hogy a ker. iparosnak az áru-
czikke, mint nyersanyag is több pénzében van, mint a zsidónak csőd-
czímen lopott czikke. így van az, hogy a zsidó csődök eszközlése mellett
egyetlenegy jóravaló, becsületes, szolid iparos sem fog többé Magyaror-
szágon boldogulni.
Aztán még a keresztény nép veti egymás szemére, hogy nem csuda,
ha a zsidó boldogul, mert hisz a keresztény kereskedő, avagy a keresz-
tény iparos mindent két áron akar adni.
Nem igaz az! Csak gondolkodni kell egy kissé a zsidók gazságain,
melyeket a rósz csődtörvény mellett szabadon folytathatnak.
 37

Azt mondhatná talán valaki: éljen a törvény szabadságával és élel-

meskedjék a keresztény is úgy, mint a zsidó.
A törvénynek oly módoni felhasználására keresztény ember egyál-
talán alkalmas sem lehet! Nincs meg hozzá az a veleszületett lelkiisme-
retlensége, vagy ha úgy járna el mint a zsidó, azonnal nyakát szegnék,
mert a keresztény háta mögött senki sem áll, a ki bajából kisegíti, ho-
lott a zsidó mögött ott áll az egész zsidóság.
Így vagyunk keresztények a zsidókkal szemben az életben, így té-
tetnek tönkre az iparosok; vagy vegyük p. o. azt a bőrkereskedőt, kinek
boltjában van 100 ezer forintot érő bőr, és alig fizetett ki az értékre
10,000 frtot, hirtelen megbukik, és talán a csődvagyonból kikerül még
másik 10,000 frt, akkor a 100,000 frtot érő bőr, mely pedig elsőrendű
forgalmi czikk, benne van a roszlelkűen elbukottnak, 20,000 frtjába; kész-
pénz 80,000 frt haszon; lehet képzelni, hogy a valódi tanult czipész és
csizmadiákat, hogy teszi tönkre az ily bukás; mert a zsidó aztán képes
a csőd alól kikerült portékáját, tímárilag kikészített nyersbőreit oly ol-
csón adni, melyet az iparos még akkor sem képes azon olcsó árért meg-
venni, mikor a mészároskézből veszi.
Azt hiszem tehát, hogy mindenki belátja, hogy az ilyen „olcsó Já-
nos” a felhozott esetek szerint úgyszólván rablott és lopott portékáját
árulja, s belátja azt is, hogy a keresztény nép észrevétlenül segíti elő
keresztény iparos társainak nyomorát, midőn a zsidó „olcsó János „-tói
vásárol. Ugyanazt vásárolván meg a keresztény nép, amit a zsidó szin-
tén keresztény hitelezőktől az ország különböző részein elrabolt, jog-
talanul elvont.
Így tehát az „olcsó János” (zsidót) mindenki mint csalót kerülje!
De lássuk most a „legbecsületesebbnek” ismert zsidók gazságait:
Soha nem hihetek embert a mi keresztény népünk közt, hogy oly
becsületesen volna képes vinni bármely vállalatát, Ígéretének teljesítését,
szavának, becsületígéretének beváltását több és kevesebb időig mint a
zsidók között nem egy találtatik.
Rendíthetlen becsületes hírnevet vív ki magának 5, 10 sőt sokszor
20 éven keresztül egyesek előtt, (különösen gazdálkodó földmívesek és
iparosok előtt), nemkülönben egész községbeli lakosok vagy testületekkel
szemben is, úgy, hogy a zsidó által tett ígéretet mindenki, ki őt köze-
lebbről ismeri, mintegy kötelességének tartja készpénznek venni; azon-
ban nincsen olyan hosszú dolog, a minek vége ne volna; így van ez a
zsidó becsületességével is
A midőn már a közbizalom iránta tetőpontra hágott: akkor vagy a
bankok pénzével szökik meg, mintha akár a föld nyelte volna el, vagy
pedig hirtelen egy kis bajt színlel, avagy előnyös vállalatokról igyekszik
ker. népünket meggyőzni, a jómódú polgárok közül egyet vagy többet
megcsíp alattomos hízelgő modorával; hivatkozván közbizalmat kivívott
előéletére, kezeseknek több ezer forint értékig meghívja őket, melynél
fogva a kezeseket ismerő bank a zsidó kölcsönzőnek a kért hitelösszeget
(10-20,000-ig) kifizeti: – s egy szép reggel a jótálló jómódú polgárok
arra virradnak, hogy az „igen becsületes- zsidónak se híre se hamva;
többet elő nem kerül; azonban a kölcsönzött készpénz lejárati idejéig a
jó emberek el sem vesztik a becsületesnek ismert zsidó iránti bizalmu-
kat teljesen, azt hívén a szegény keresztény kezesek, hogy a „becsületes
 38

zsidó” legfölebb üzleti vagy valami más vállalati dologban kénytelen tá-
vol lenni!
De mit tapasztalnak a kötelem teljesítése idejében?! Azt, hogy a
..becsületes” zsidó nincs sehol, fizetni kell! különben a költséges perrel,
végrehajtással és árveréssel fenyegetve vannak, a mely aztán bú és bá-
nattal van összekötve, s melyből családi boldogtalanságok, tönkrejutások
következnek be; a család egyik tagja a másikát okolván az eseményekért.
A „becsületes” zsidó ilykép beláthatlan és előre senki által meg nem
mondható zavarokat idéz elő az egyeseknél, a társadalom minden ré-
tegeiben.
Így kell tehát a magunk megrontására vásárolni az „olcsó János”-
tól”, s így kell hinni és bízni a „becsületes” zsidónak.
Mind az „olcsó Jánosra”, mind a „becsületes” zsidóra ezer és ezer
hasonló esetet lehetne az életből felhozni; de már az ember undorral
fordul a zsidók ily gaztetteitől, s csak szánalomra méltó a mi ker. né-
pünk, a melyet mindenféle módon félre lehet vezetni a saját kárára,
legtöbbször teljes tönkretételére!
Szemem előtt mindennap a példa!
De még attól is óvakodjál ker. népem, a mely zsidó a másik zsi-
dót átkozza és szidja! Attól is, ki színleg mindig szívesen van asztalod-
nál, társaságodban; mert, ha ezektől nem óvakodol, akkor igen vak vagy,
és beteljesedik a szentírás szava: „van szemed, de nem látsz”! s ha
jelen sorok sem férnek a fejedbe, úgy „van füled, de nem hallasz.”
A gyomaiak is. Így járták meg évekkel ezelőtt egy „becsületes”
zsidóval! Szendrey Gerzson
ügyvéd.

Az „Esztergomi Közlöny” felhívása „a vidéki

hírlapirodalom becsületes munkásaihoz!”*)
Végre is megvan mindennek a határa
Itt az ideje, hogy mi vidéki hírlapszerkesztők hivatásunk magaslatára
állva, a magunk szerény hatáskörében megtegyünk minden lehetőt a
zsidók által irodalmunkban meghonosított és széltében űzött vásári szé-
delgések ellen.
Mert ha ez továbbra is így megy, az a szent oltár, melynek zsá-
molyánál egy Kölcsey, Vörösmarty s a többi jelesek ragyogó sora lebo-
rulva áldoztak a múzsáknak, nem is soká kell rá várakoznunk, vásári
bódévá alacsonyodik. ...
Nem a mű belértéke; de a pénz, a geschaft, az itt a czél. Nemesebb
ügybuzgalom. magasabb ambiczió! azokról ma már alig lehet szó. Aki
érősebben üti a dobot, vagy fújja a sípot, az a nyertes, az vergődik zöld
ágra, míg a tehetség, a valódi hivatás háttérbe szorul.
És a jó bolond közönség hisz a vaklármába, felül, a zsidónak.
És a mi kétszerte fájdalmas, hogy ne mondjuk szégyenletes: sok-
szor még maguk a keresztény írók is lépre mennek, és segítnek port hin-
teni a közönség szemébe, a zsidók érdekében! – Mert ugyan nem var

*) Az „Esztergomi Közlöny” f. ó. november 1-ji számából.

 39

lóságos porhintés-e az, midőn vidéki hírlap egy vagy más zsidó irodalmi
vállalatot vaktában dicsér, s ajánl közönségének? Pedig a vidéki szer-
kesztők legnagyobb része ezt teszi, hálából a kapott ingyen-példányért
Igen, szolgájául aljasul a zsidó arczátlanságnak, a mely már annyira
megy szemtelenségében, hogy a lapoknak küldött tisztelet-példányhoz
mellékelve küldi a kész kritikát is, melyben az illető zsidó szerző, vagy
szerkesztő csaknem az égig magasztalja, művét. S a vidéki hírlapok nagy
része a helyett, hogy undorral, megvetéssel fordulna el az ily irodalmi
kufároktól, azok szolgálatába áll, és szó szerint közli a hazug kritikát.
A mi annál sajnálatosabb, miután egy vidéki lapnak ép ellenkező-
leg az lenne hivatása, hogy még az irodalmi termékek iránt is lelkiis-
meretesen tájékoztassa a maga közönségét.
Bizony, a vidéki lapok irodalmi rovata, kevés kivétellel piszkos
szemétdombja a zsidó reclamoknak, a hol vásári hangon árulják, kínál-
gatják az irodalmi lomot.
Hogy többet ne is említsünk: a „Magyar Szalon”, „Festi Hírlap”,
újabban a mióta zsidó vette át annak szerkesztését, az „Ország-Világ”
is, a „Magyar Háziasszony” stb. ezek mind-mind oly hangon ütik a nagy
dobot maguk mellett a vidéki lapokban, hogy szinte vásári bódéban kép-
zeli magát aki azt olvassa.
De még ez se minden. Vannak zsibvásári tollak, jó pénzért min-
denre vállalkozók, ma dicsőítik a bűnt, holnap lerántják az érdemet,
neki mennek ha kell magának az Istennek is. Ezek írnak tárczaczikke-
ket szédelgő irodalmi vállalatokról, elküldik a vidéki lapoknak ingyen.
Akad élhetetlen szerkesztő, a ki kap az ily ingyen silányságon, inert,
mint hiszi, fővárosi Írótól van, (pedig kóczos zsidó gyerek irta azt,) és
közli; s még tán büszke is rá, hogy közölheti.
Újabban meg már beszélyekkel árasztják el a vidéki hírlapirodal-
mat a szédelgő zsidó írók és szerkesztők. A svindli ezen újabb módját,
a zsidók által szerkesztett és kiadott „Magyar Háziasszony” czímű lap
találta föl. Ez dicsérteti magát országszerte ily szellemtelen silányságok-
kal, hangzatos nevek alatt, mintha keresztény írná. A hozzánk érkezett
beszély alatt Mészáros József név áll, egy közel vidéki laptársunk pedig
Sziklay Tihamér névvel kapott ily beszélyt, melyekben példával van be-
bizonyítva, hogy „a Magyar Háziasszony olvasása a legpazarlóbb gazdasz-
szonyt a legtakarékosabbá alakítja át!” az egyik beszélyben pláne még
jó férj szerzésére is alkalmasnak bizonyult ezen lap olvasása s a; hason-
czímű naptár megrendelése!
No hát! Teszi-e ezt, vagy” tette-e ezt valamikor keresztény író?
Nem valóságos svindli-e ez a közönség roszlelkű félrevezetésére? Szinte
tandlmarkton képzeli magát az ember, hol rongyos kabát fölött czivód-
nak, pökdösik egymást „pájesz”-es zsidó csalók.
És a vidéki lapok nagyrésze – ismételjük – a helyett, hogy un-
dorral, megvetéssel fordulna el az ily vásári szédelgésektől, engedi föl-
használtatni magát s közli ez irodalmi szemetet, miáltal nemcsak maga-,
nak, a saját reputatiójának árt, de bűnösen visszaél hivatásával is, mi-
dőn helyes tájékoztatás helyett maga vezeti félre közönségét.
Ez kóros állapot, valóságos fekély irodalmunkban, a mely ellen
küzdenünk kell, ha nem akarjuk azt, hogy a tisztességes irodalom is
teljesen alásülyedjen tekintélyében.
 40

És ez ellen küzdeni, mi vagyunk első sorban hivatva, mi vidéki

hirlapszerkesztők. Álljunk útjába minden ily zsidó szédelgésnek. Az iro-
dalmi rovatunkba felvett művek ismertetésénél legyünk teljesen körül-
tekíntők nemcsak, de sőt alkalomadtán még figyelmeztessük is a közön-
séget, ha egy-egy irodalmi szédelgő apellál a közönség jóhiszeműségére.
Mert ezt tenni hivatásszerű kötelességünk is.
Az „Esztergomi Közlöny” kezdettől ezen irány mellett foglalt ál-
lást. Mi zsidó svindlernek lapunkban még nem ültünk fel soha, de sőt
minden alkalommal figyelmeztettük olvasóinkat a zsidó „sornálok” ar-
czátlanságaira.
Ezt fogjuk tenni jövőre is, és fölkérjük t. collégáink azon részét, kik
zsidó befolyás alatt nem állanak, foglaljanak ők is hasonló állást, s ha nem
is rögtön, rövid idő alatt meg fog változni a képe irodalmi viszonyaink-
nak s teljesen el fogja az veszteni vásári jellegét. Haan Rezső.

Rothschild és a társadalmi kérdés.

E czím alatt egy érdekes czikket hoz a németországi „ Ober-
mosel-Zeitung” f. é. október 10-ki száma, a melyet itt egész ter-
jedelmében közlünk:
„Véleményünk szerint csak az fogja fel helyesen a társadalmi kér-
dést, a ki abban egy világtörténelmi nagy fejlődési fázist lát. Azért tá-
vol legyen tőlünk, azt osztály- vagy pártkérdéssé tenni, vagy épen a fe-
lelősséget azért, a mi történik vagy történni fog, egyes személyeknek
felróni. Ez azonban nem tartóztathat vissza bennünket attól, hogy egyes,
egészen különszerű fontosságú jelenségekre figyelmeztetőleg reá ne mu-
assunk. Egy ilyen kivételes állást foglal el az egész czivilizált világ
gazdasági életében a Rothschild-ház. Nem fáradság nélkül és nem mint-
egy véletlen folytán hullanak a Rothschild-ház ölébe a milliárdok, a me-
lyeket a népek verejtékének az ő részére megkeresnie kell. Ez a világ-
bankház tökéletesen egységesen van szervezve. A mérhetetlen vagyon,
közös vagyon; az egyes családtagok magántulajdonul csak viszony-
lag nem igen tetemesen a mérlegbe eső, különválasztott vagyontömege-
ket bírnak. A közös vagyon mozgalmai fölött csak közösen intézkedhet-
nek. A ház egyes ágai majnai Frankfurtban, Bécsben, Nápolyban, Paris-
ban és Londonban székelnek. A főnökök egyike se távozhatik el 24 órára
sem székhelyétől a nélkül, hogy előbb a ház valamennyi többi igazgató
tagját táviratilag ne értesítette volna. A ki 48 óránál hosszabb időre
lakhelyét elhagyni akarja, annak táviratilag a többiek jóváhagyását
kell kikérnie, nehogy esetleg távolléte által valamely üzlet, a mely köz-
reműködését igényli, kárt szenvedjen vagy kérdésbe tétessék. Ez a me-
rev szervezet oda visz, hogy a ház tagjai nem engedik át magukat ki-
zárólag roppant vagyonuk élvezetének, hanem hogy folyton azon feladatuk
öntudatával maradnak, hogy ők egy olyan családnak a tagjai a mely
pénzével az egész földet uralja és kizsákmányolja.
(Vége a jövő füzetben.)
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1885. deczember 15.
VI. évfolyam III. füzet.

A vasárnapi munkaszünet ügye,

Veres József interpellácziója.
A novemberi füzetünkben az antiszemita képviselőkhöz inté-
zett azon felhívásunkra, hogy időszerű lenne, ha valamelyikük a
vasárnapi munkaszünet szigorú keresztülvitele érdekében interpel-
lácziót vagy határozati javaslatot terjesztene elő a képviselőházban,
Veres József, a függetlenségi antiszemitapárt e jeles tagja felelt
meg, egy, e hó 5-én előterjesztett interpelláczióval, a melyet, mag-
vas indokolásával együtt a következőkben adunk :
Veres József: T. ház! Az 1868: 53. t.-cz. 19. §-a meghagyja, hogy
„vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka
felfüggesztendő.” A kihágásokról szóló htkv. 52. §-a száz forintig terjed-
hető pénzbüntetéssel sújtandónak rendeli azt, ki ezen intézkedést meg-
szegi. A belügyminiszter úr is adott már ki hasonló czélú rendeletet, de
fájdalom, a törvény intézkedése csak a papíron maradt, az életben semmi
hatása nem volt, semmi látszata nincs.
A mezőn, a gyárban, a műhelyben, hivatalban folyik a munka va-
sárnap is; gyűlések és vásárok vasárnapra téve; nyitva minden keres-
kedés, telve minden csapszék; a rendszerető közönség megbotránkozik a
törvény megszegése miatt, csak a rendőrség nem lát, nem hall semmit.
Pedig a törvény szándéka nagyon üdvös, nagyon szükséges; a va-
sárnapi nyugalom kérdése igen fontos, nemcsak egyházi, hanem politikai
szempontból is. Égető kérdés ez, csakhogy nem azok szempontjából, kik
dologra legfölebb akkor fanyalodnak, mikor már beleuntak, belefáradtak
a dologtalanságba; a kik nagy dolognak tartják még azt is, ha megné-
zik olykor-olykor, hogy hivatalnokaik vagy a cselédek hogyan és meny-
nyit dolgoznak?
A vasárnapi nyugalmat nem az szokta megszegni, ha még oly se-
rény is, a ki magának, magától dolgozik, az olyan pihen vasárnap; ha-
nem az szegi meg, aki mással dolgoztat, magának csak a hasznot veszi
ki, az olyan lelketlen, kinek könyörület, emberszeretet, erkölcs, vallás,
családias érzelem hiu, üres szó, gazdagság az eszköze, a czélja minden-
ben. Gyomor nála a fő, a szív semmi. Pénz beszól, lelkiismeret hallgat.
Az ilyen kapzsi, telhetetlen pénzsóvárgók komoly kézzel számítják
ki, mily nagy veszteséggel jár a vasárnapi munkaszünet. Ezeknek csak
azt felelném, bizony-bizony nem látszik meg a veszteség Amerika és
 42

Anglia gazdagságán, pedig ott a vasárnapi nyugalmat rideg szigorral

megtartják, sőt az angol nép legnagyobb történetírója Macaulay mondotta,
„hogy Anglia a vasárnapi nyugalom tiszteletben tartásának köszönheti
nagyságát.” Sőt nem látszik meg nálunk az othodox zsidókon sem a
szombat megülésének vesztesége; de másfelől a mi népünkön sem lát-
szik meg a gazdagodás, pedig most a vasárnapot dologban töltik, uzsora,
végrehajtás, sikkasztás, csalás, deficzit, öngyilkosság nem a jóllét jelei
szoktak lenni.
A vasárnapi nyugalom ellentétben látszik lenni némely érdekkel,
de csak látszik; ha a kereskedés vasárnap zárva lesz, a szükséglet és
fogyasztás a végi maradván, a vasárnapi kereslet eloszlik a hétköznapi
forgalomra; s ha egyben-másban csakugyan némelyekre nézve némi
veszteséggel járna is, bő kárpótlást nyújt érte az általános erkölcsi nye-
reség. Az államnak pedig a magasabb erkölcsi érdekek fejlesztése is kö-
telessége, nemcsak az adó kivetése és behajtása.
Azok, kiknek a vasárnapi nyugalom életbevágó érdekük, nem tudják
azt kivívni a munkaadók összetartó érdekszövetkezete ellenére, mely ter-
mészetes fölényt biztosit magának a vagyon által s szövetségest szerez
a sajtóban, támaszt talál a törvény megszegése előtt szemet hunyó
közigazgatásban. Ezek belátására, kényére nem lehet hagyni ez ügy
megoldását. Az egyház, az erkölcsi érdekek természetes ápolója és szó-
szólója, a törvényhozás, az ellentétes érdekek igazságos egyeztetője, kell,
hogy pártul fogja a gyöngébbet, az elnyomottat.
A vasárnap megszentelése nélkül az egyház nem vezetheti a népet
a vallás és a mi ezzel karöltve jár, az erkölcs útján; vallásról, erkölcs-
ről a nép manapság beszélni sem hall, legalább jól nem, hacsak nem a tem-
plomban; de oda meg nem járhat, mert a szertelen kíméletlen verseny
a vagyon-hajhászásban elfogja még vasárnap is a templomtól, a mely pe-
dig a népnek egyetlen művelődési helye és eszköze; hogyan nevelhetne
azután az olyan szülő vallásos gyermeket, a ki maga sem az ? Ennek
következtében terjed a vallástalanság; pedig az egyház is nem magának
nevel vallásos, erkölcsös, becsületes, békeszerető népet, hanem a társa-
dalomnak, a hazának. A vallástalansággal együtt terjed az erkölcstelen-
ség mételye, s kiirt a szívből minden nemes érzelmet, felebaráti szerete-
tet, szánalmat, részvétet, megnyugvást, odaadást, egyetértést, eszmékért
való lelkesedést, s felébreszti az emberben az állatot minden romboló
vágyaival együtt; kapzsivá, irigygyé, szívtelenné, elégületlenné teszi, mert
azt suttogja fülébe: egyiknek csak ünnep, a másiknak csak hétköznap.
Emberhez, nem lelketlen géphez vagy baromhoz illő bánásmódra
méltán tart jogot minden ember, még a legszegényebb is; ha a hivatal-
nok nap-nap után reggeltől estig Íróasztala mellett görnyedez, ha a ke-
reskedő, iparos, földmíves, cseléd, gyári munkás nap-nap után kora haj-
naltól késő éjjelig verejtékez másért, mikor lehet magáé, családjáé, mi-
kor szentelhet néhány édes órát családjának, gyermekeinek, barátainak ?!
Korunkat a humanizmus jellemzi; necsak állatvédegyletet gyámo-
lítsunk, hanem legyen szívünk embertársaink nyomora és vágya iránt is.
A szakadatlan munka elcsigázza, kimeríti az embert, évről-évre csenevé-
szebb ifjúság áll a hadsorozó bizottság elé, – hova jutunk így? És a
satnyulás lesz ám az igazi veszteség a hazára!
Mi akadályozza a vasárnapi nyugalmat? Első sorban a zsidóság és
 43

annak érdeke, mely az ünnep-rontásra először csábított példájával s

kényszerített befolyásával. A zsidóság ellene lesz, pedig a maga szombat-
ját megüli; könnyű neki, szombaton azt mondja keresztény cselédjének:
neked ma nincs ünneped, dolgozzál; vasárnap pedig: nekem ma nincs
ünnepem, dolgozzál.
Senki se kívánja, hogy szombatjáról lemondjon a zsidó, csak a va-
sárnapot tartsa meg, hiszen untalan azt emlegeti különben is, hogy „al-
kalmazkodni akarnak a haza többi polgáraihoz, – nosza! Vagy, mint
Amerikában épen most ajánlják nekik tulajdon rabbijaik, tegyék át szom-
batjukat vasárnapra. Vallásuk alig ellenzi ezt, hiszen a szombat a hete-
dik nap, parancsával együtt adta Mózes az örömév parancsait is, mely
így szólott: a hetedik esztendőben a föld nyugodalmának szombatja le-
gyen, akkor a te földedet ne vessed be, és szőlődet ne nyesd meg, a mi
a te megadatott földeden terem, meg ne arassad, a hetedik esztendőben
künn hagyjad azt és megeresszed azt a vetésedet, hogy a te népednek
szegényei egyék meg azt, a maradékot pedig egye meg a mezőnek vada.
Ha ettől a parancstól eltértek s mintegy lealkudták az istentől,
mert megtartása reájuk nézve sok veszteséggel járna, áttehetnék a szom-
batot is veszteség nélkül vasárnapra.
Néhány ezernek, kik már úgyis előnyben vannak, érdeke, legtöbb-
ször csak képzelt érdeke, a vasárnapi munka; a sok milliónak érdeke,
igazán életbevágó érdeke, a vasárnapi nyugalom. Ezért foglalkozik a kér-
déssel évről évre nagyobb nyomatékkal és tágabb körben az egyház, az
államok törvényhozása.
Ennek elintézése társadalmi, nemzetgazdasági szempontból igen
szükséges Amerikában, Angliában, sőt, most már Ausztriában is törvény
által van szabályozva, nálunk is a nép java része óhajtja a vasárnapi
nyugalmat és annak megszentelését.
Valláserkölcsi, társadalmi, közegészségi, közgazdasági szempontból
kérem a miniszter úr intézkedését e kérdésben. (Élénk helyeslés a bal
és szélsőbal különböző padjain.)
Ezek után a következő interpellátiót terjesztem elő:
Interpellátió a t. belügyminister úrhoz.
Szándékozik-e a belügyminister úr komoly és hathatós intézkedést
tenni a vasárnapi munkaszünet biztosítása felől, és ha igen, mily módon?
Budapest. 1875. deczember 5. Veres József s. k.

Az ötéves mandátumról szóló törvényjavaslat

tárgyalása a képviselőházban.
A legelső nagyobb vita a képviselőházban a jelenlegi ülés-
szak alatt az ötéves mandátumról szóló törvényjavaslat tárgya-
lása alkalmából indult meg. A vita hat napig tartott, deczember
9-től 14-ig. Antiszemita részről felszólaltak, és pedig a közjogi
alapon álló antiszemiták részéről báró Andreánszky Gábor és Dr.
Komlóssy Ferencz; a függetlenségi antiszemiták részéről Margit-
tay Gyula, Dr. Rácz Géza, és Veres József. Az alábbiakban csak
 44

azon beszédeket, illetőleg beszédrészeket adhatjuk, a melyek a zsidó-

kérdéssel és az antiszemitizmussal is foglalkoznak; míg Komlóssy
Ferencz beszédére nézve megjegyezzük, hogy az legfőkép a honti
mérsékelt ellenzék jogosult panaszainak adott ékesszólóan hangot;
Margittay Gyula pedig annyiban a zsidókérdést is érintette, hogy
azt mondta, mikép „az ötéves mandátum mellett a zsidóknak
ezentúl három év helyett csak minden öt évben kell megnyitniok a
nagy bugyellárist.”
B. Andreánszky Gábor beszéde különösen azért bir nagy ér-
dekkel, mert kategorice felhívta a két ellenzéket az antiszemitiz-
mushoz való csatlakozásra. Ezen, az antiszemitizmus győzelmét biz-
tosítani hivatott s ettől fogva gyakrabban szóba kerülendő nagy
politikai akczió első fecskéjét képező felhívása főkép az oka an-
nak, hogy beszédét alább egész terjedelmében közöljük.
S most, minekutánna még megjegyeznénk azt, hogy a törvény-
javaslat a deczember 14-ki ülésben 85 szótöbbséggel elfogadta-
tott, közöljük az illető beszédeket, illetve beszédrészeket.
Deczember 9-ki képviselőházi illés.
Andreánszky Gábor báró: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a
bal és szélsőbal némely padjairól.) Ha még eddig kétkedtem volna, a t.
előttem szóló képv. úr (Kuncz Adolf) beszéde minden kételyt szétoszlatott az
iránt, hogy itt e tvjavaslatban egyenesen reactióval van dolgunk. A reactio,
t. ház, miután sikerült neki a főrendiházat kézbe keríteni, most a tör-
vényhozás másik házában az alkotmányosság aláásásához, a választók
jogainak megnyirbálásához fogott. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely
padjairól.) És most kérdem t. többség, kik a reactionariusok: mi antisze-
miták, kik a szabadelvű 1848-iki törvényt és a nép jogait védjük itt,
vagy önök, kiknek szabadelvűsége a hosszú parlament felé törekszik és
kik csőcseléknek mondják a népet ? (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal
némely padjain.)
Mennél inkább lazítjuk ezen törvényjavaslat által az összeköttetést
a választó és választott közt, annál inkább nem fogja többé a képviselő
képviselni kerületét és ennek következtében annál inkább gúnynyá válik
a képviselői elnevezés, mint már gúnynyá tették önök a szabadelvűség
nevét.
Hiszen már sok megyében csak a főispán, az államjószágok igaz-
gatói, a tan- és adófelügyelők vallják magukat ma szabadelvűeknek. (De-
rültség a bal és szélsőbal némely padjain.)
A nép pedig, ha nem lesz képes elidegenedett képviselői által aka-
ratát, elveit érvényesíteni, kevesebb szeretettel fog függni alkotmányán;
vagy nyugodtan hajtja majd meg nyakát a készülő absolutismus nyűgébe
vagy alkotmánykívüli lázadás útján fogja érvényesíteni akarni akaratát.
Forradalmat felülről, vagy forradalmat alulról idézhet csak elő e
törekvés.
Divat nálunk utánozni Anglia intézményeit és ez által kivetkőz-
tetni ősi intézményeinket nemzeti és hagyományos jellegéből; de ha már
 45

ez állítólag legősiesebb ösztön által engedik vezettetni magukat, miért

utánozzák egyoldalúlag Angliát? Miért nem kergetik szét a főispánokat,
hisz azok Angliában nem léteznek. És ha mindenben, főleg pedig alkot-
mányos érzület és erkölcsökben angolokká lettek, ha az alkotmány ke-
retén belül fogják csak az ország és saját üdvösségöket keresni, akkor
nem oly veszólylyel járna ez 5 éves mandátum, bár én határozottan kije-
lentem, hogy akkor sem kérnék belőle.
A törvényhozás egyik tényezője, a korona, bármely perczben felosz-
lathatja és megnyithatja a másik tényezőt, ha az akaratával nem egye-
zik, míg e másik tényező most is 3 évig nélkülözi a megnyitási jogot.
Ha valamelyik képviselő egy compatibilis hivatalt kap a kormány-
tól, a parlamenti szokás kényteleníti őt leköszönni és magát új választás
esélyeinek kitenni. De ha valamelyik képviselő a kormány kegyeiből
vasúti vagy pénzintézeti jól fizetett igazgató-tanácsosságot, vagy mint
ügyvéd vasúti kisajátítási lucrativ ügyeket, zsíros csődöket és liquidatio-
kat nyer és ezáltal vallott elvei változást szenvednek, (Úgy van! bal fe-
lől.) mégis kénytelen a kerülete a 3 óv leteltéig nyakán tűrni az elvtaga-
dót, pedig alig képzelhető, hogy a választók elvei, kik ily befolyástól
mentek voltak, szintén változást szenvedtek volna De még a 3 éves
mandátum kedveért kevésbé fizette ki magát a fenálló kormánynak uj
hivek szerzésére fordítani ilyetén rendelkezési alapját, – az 5 évesnél
már ez sokkal érdemesebb lesz.
Angliában, hol – őszintén megvallom, – soha sem voltam, a mit
azért is bevallók, hogy a miniszterelnök úrnak kedvencz tárgyilagos ar-
gumentumainak egyikével kedveskedjem, – ha netalán beszédemet pole-
mizálására méltatná, mire annál kevesebb a reményem, miután beszéd-
jeinket nem is hallgatja, – hol egyrészt a kormánynak alig lesz ily
módon aránylagos rendelkezési alapja, másrészt pedig hol ellenzéki főve-
zérnek, de miniszterelnöknek is sans gene beveri választáson kivűl is az
ellenpárt ablakait egyes momentuosus beszéd folytán anélkül, hogy egy
zsidó sajtóhad barbár durvaságról óbégasson; – hol óriási meetingek
tartása napirenden van, a közvélemény oly elementáris erővel rendel-
kezik nyilvánulni, mely a 7 éves mandátum káros hatását nagyon is
gyengíti. De nálunk, hol mindez nincs, hol az elvtagadás termi a legéde-
sebb gyümölcsöket, nálunk a politikai erények oly fogyatkozása mutat-
kozik, melyet a választási ítélőszék előtti mennél gyakrabbani megjelenés
bir félig-meddig ellensúlyozni.
A mi a választási mozgalmakat illeti, én 2-féle mozgalmat külön-
böztetek meg. A törvényest, mely most minden 3 évben legfeljebb 2 napi
fáradságot igényel. Oly szegény embernek, kinek e 2 napi munkaszüne-
telés minden 3 évben a haza iránti túlságos áldozat volna: oly szegény
embernek Magyarországban nincs választó joga.
De van egy másik mozgalom és ez a hónapokig tartó itatás, veszte-
getés és hivatalos hatalommal való visszaélés által előidézett zavargások-
ból áll. Ezen mozgalom az 1874. választási törvény szigorú keresztülvi-
tele mellett elő nem fordulhatna. A jelenlegi jog és törvény útjáról el-
térő állapotot a jelenlegi kormánynyal szorosan összefüggő állapotnak kell
tekintenünk, mely abban leli magyarázatát, hogy nálunk a törvényeket, mi-
dőn azok a hatalomnak alkalmatlanná lesznek, egyszerűen végre nem
hajtják. Itt az 1874-iki törvény. Szigorúan büntetni rendeli a vesztege-
 46

test, és mit látunk, – nemcsak, hogy képviselő mandátum helyett con-

tót nyújt be a hazának, de hogy jelölt megszabja zsidó módra a vótum
árát, azt nyilvánosan kidoboltatja az elöljárósággal és így kerül a par-
lamentbe.
A t. miniszterelnök úr kénytelen bevallani – a mint mondja –
tudatlanságát a választási visszaélésekben. Miután a belügyminiszter úr-
nák a tényleges állapotokat ismernie kellene, bátor leszek a miniszter urat
néhány czímre figyelmeztetni, hol megtudhatja, mindezt. A vesztegetésre
nézve forduljon csak egy párthívéhez, ki a mai nap a legnagyobb kapa-
czitás e téren, a szentendrei kerület képviselőjéhez.
Elnök: Kérem a képviselő urat, ne tessék személyeket megtá-
madni, hanem méltóztassék a tárgynál maradva, tisztán tárgyilagosan
beszélni. (Helyeslés jobbfelől.)
Andreánszlty Gábor báró: A mi pedig a hivatalos hatalommal való
visszaéléseket illeti, tessék oda fordulni Hont és Aradmegye közönségé-
hez ! hogy személyeket ne nevezzek.
A t. miniszterelnök úr oda akar hatni e javallat által, hogy ritkáb-
ban forduljanak elő a választási visszaélések; ezen mondása azon gyanút
keltheti könnyen, hogy ily és hasonló javaslatokkal előkészítve a talajt,
vógczélja utoljára is e recept szerint gyökeresen kiirtani a visszaéléseket.
És mégsem osztom sokaknak azon pessimistikus nézetét, hogy alól-
ról, azaz választáson kormányt nálunk buktatni nem lehet, nem osztom
már azért sem, mert szégyenleném magamat ellenzéki marionetteként is
szerepelni. Az ellenzéki pártok közti sajnos vetélkedés és a haza iránti
közöny találták ki rósz kifogásul e tévtant.
De nem osztja e nézetet a t. miniszterelnök úr sem, mert igen jól
tudja, hogy csak választáselnöki praktikák, a hivatalos pressió rendkivüli
fokozása, zsidó pénz és az ellenzéki pártok egymásközti féltékenykedése
mentették meg a kormányt a múlt választásnál, melyet már gr. Andrássy
képviselő úr is megrovott. Ha egyike ezen tényezőknek hiányzik, kike-
rülhetlen lett volna bukása. És ezért nyújtja be jelen javaslatát és evvel
egyszerre az evvel összefüggő megyerendezési szervezetet.
A főispánt penzióval ellátja, hivatalát pártállásához köti, növeli e
kortesnek hivatalos mindenhatóságát, és mindennek daczára csak minden
öt évben meri kitenni magát ezentúl a bukás esélyeinek.
T. ház! Annál biztosabban tudom, hogy e javaslat elfogadtatik,
miután az a t. többség képviselőitől semmi áldozatot, semmi önmegta-
gadást nem követel, sőt ellenkezőleg igen kényelmes helyzetet teremt a
képviselőknek. Csak minden öt évben választatási fáradság, költség és ri-
zikó, és evvel szemben 2 évvel több a képviselői szavazat értékesítésére.
Bájos syrene-hangok ezek. Odysseus az árboczhoz kötteté magát, nehogy
elbájolják ez édes hangok. Önök t. túloldali képviselők hiába keresik
sajkájukon az árboczot; az önmegtagadás és a tiszta meggyőződésen
nyugvó árboczot. Évekig engedték vontatni magukat czéltalanul; fölösle-
gessé, sőt alkalmatlanná vált ez árbocz, túladtak rajta és most alkotmány-
hűségük hajótörést fog szenvedni az egoismus kőkemény szirtjein. És
hogy mikép igyekszenek elrejteni ez önzést, mutatják a miniszterelnök
úr oly állitásai, mint az, hogy 5 évig növekszik a népfelség gyakorlása,
azon tul pedig fogy. Kérdem, miért épen 5 év itt a demarkacionalis vo-
nal? Számtani állitások számtani bizonyításra szorulnak. Számtani bizo-
 47

nyitást csak gr. Andrássy Manó kísérlett meg, de ily számtani bizonyí-
tások oly szabatosságot igényelnek, melyet a t. képviselő úr beszédje sze-
rintem nélkülözött, ezt kivéve, nem csak számtani, de logikai bizonyí-
tással sem támogatja sem az indokolás, sem a javaslatot pártoló be-
széde a légből kapott állítást.
Ily viszonyok közt nem is önökhöz t. többség fordulok kérésem-
mel, melyet alkotmány iránti hűség és szeretet sugall, de a t. ellenzéki
pártokhoz.
Most, midőn az 1848-i törvény egyik alapkövét bolygatják, most
itt a perez komolyan szembeszállani azon kérdéssel, mi lesz alkot-
mányunkból: Önöknek, t. függetlenségi és 48-as párt szomorúan kell
tapasztalniok, hogy mindig messzebb és messzebb távozunk azon esz-
ményképtől, melynek elérési reménye önöket elválasztja a többi elemek-
től. Nem elv-feláldozást kérek önöktől, de azt, hogy ép elveikből kiin-
dulva szövetkezzenek a jövő választásoknál, hacsak ideiglenesen is
azokkal, kik a 48-i intézményekből még létezőt meg akarják védeni, azok
ellen, kik még ezt is el akarják kobzani. És még egyet kérek. A függet-
lenségi eszme kétségen kívül még ma is nagy varázszsal bír, de távolról
sem elég erős, mint látjuk, megküzdeni azon óriási közönynyel, azon
majdnem bűnös apathiával, melylyel a választók nagyobbrésze a haza ügyei-
iránt viseltetik. Újabb, inkább a nép mindennapi életébe bevágó eszmék-
ből remélhető csak az érdekeltség szükséges fokozása.
És ez újabbb eszmék léteznek, és bár kevesen vagyunk mi anti-
szemiták, annál hangosabban híreszteljük azokat. Egy perczig sem kétke-
dem, hogy ez eszmék, melyek mint Európaszerte, úgy nálunk is napról
napra terjednek, elég erősek arra, hogy a kormány minden pressióját
és vesztegetéseit velők szemközt meghiúsítsák.
Magam tapasztaltam azok varázserejét; mint ismeretlen jelölt lép-
tem, ez eszmék zászlaját lengetve egy egészen idegen választókerületbe,
és egy önzetlen és lelkesedett óriási többség adta meg nekem a jogot,
ez eszméket a törvényhozás e házában hirdetni. (Éljenzés balfelől.) Arról
nem tehetek, hogy ez önzetlen, nem pálinkázott választókat azután cső-
cseléknek nevezik, mint ezt az előttem szóló Kuncz képviselő úr tette.
(Zajos felkiáltások a szélső baloldalon : Úgy mondta! Kuncz Adolf szólásra
jelentkezik. Felkiáltások a szélsőbalon.) Ha önök t. ellenzékiek, kik jeles
szónoki tehetséggel, szakavatottság- és fényes parlamenti múlttal dicse-
kedhetnek, ha önök felkarolnák és érvényesítenék ez eszméket, de csak
is akkor! győzedelmesen megvívhatnának a kormány és főispáni hada
korrumpáló hatalmával. 5 éves mandátum, főispáni nyugdíj és minden
hatóság mit sem változtathatna a népszerűség diadalán.
Szomorú időket élünk, de ha e törvényjavaslatok törvénynyé válnak,
és a káros hatalommal szemben egy szétforgácsolt, minden magasabb
elvi kapcsot nélkülöző, egymás iránt agyarkodó ellenzék fog állni, még
szomorítóbb napok fognak viradni szegény hazánkra és alkotmányunkra
A gondviselés, mondja egy közmondás, még az emberek által leg-
nagyobb csapásoknak vélt eseményeket is annak javára tudja fordítani.
Valósítsák meg t. ellenzékiek e közmondást az által, hogy a jelen, a kormány-
magát petrificáló vágyából eredt és könnyen a petrificálására is vezető
javaslattal szemben, egyesülve, nemzetfentartó eszménket felkarolva egy
szebb, egy jobb, egy alkotmányhűbb jövőt hozzanak e hazára
 48

E reményem kifejezése mellett feltétlenül visszautasítom a javas-

latot. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.)
Deczember 10- ki ülés.
Rácz Géza beszédéből . . . . Általában voltak a kormánypárt részé-
ről olyan beszédek, melyeket nem igen köszönt meg a kormány, és érdemes egy
körülményt figyelembe venni. A javaslat indokolása is felemlíti, hogy a
mandátumnak öt évre való meghosszabbítása azért szükséges, mert a főren-
diház tekintélyben megifjodott. A jó tulajdonságokban való előhaladást
ugyan nem megifjodásnak, hanem öregbedésnek szokás helyesen nevezni, de
hát a megifjodás szót annyira megszokták, hogy mindenki felemlítette. No
t. ház, én nem látom, hogy az a két vén zsidó, a kit oda kineveztek, meg-
ifjította volna a főrendiház tekintélyét. (Élénk hosszas derültség.).............................
Azért kérem a t. miniszterelnök urat, ne ragaszkodjék a törvényja-
vaslathoz. Gondolja meg, hogy épen nem a gyengét, hanem az erőset illeti
meg az engedés.
De aligha fogok csalódni, midőn azt hiszem, hogy e kérdésben elfog-
lalt előbbi álláspontjának elhagyásában a t. miniszterelnök urat nem any-
nyira jobb meggyőződés, mint inkább olyan külső okok vezették, a melyek
annál veszélyesebbek, minél kevésbbé kiszámíthatók. Ugyanazon külső befo-
lyás érvényesül ebben is, a melynek tulajdonítható az, hogy szentségtelen
kezekkel egymásután rontatnak le alkotmányunk százados intézményei, véd-
bástyái lerontatnak, a magyar nemzetiség, a magyar faj őrhelyei, ősi fész-
kei, hogy becsempészhessék azokba a zsidóság, a tolakodó zsidó szellem
kakuktojásait. (Helyeslés a bal- és szélsőbal különböző padjain. De-
rültség.)
Az uj főrendiházban a tavasz óta már ki is keltek e tojások. (Élénk
derültség.) És ha a minden izében zsidó érdek sugallta törvényjavaslat tör-
vénynyé válik hivatva lesz arra, hogy mindinkább széttépje a reménynek
ama zsenge szálait, melyekbe lelkünk még kapaszkodhatik, midőn a mindent
elöntéssel fenyegető zsidó áradatból Magyarország sülyedő hajóját kimen-
teni akarjuk. (Helyeslés.)
Hiába mondja az igen t. miniszterelnök úr indokolásában, hogy e
törvényjavaslat keresztülvitele a képviselőház erősbödését jelentené az új
főrendiházzal szemben; nem a képviselőház fog ezáltal erősödni tisztelt
miniszterelnök úr, hanem erősbödni fog a zsidó befolyás, amint erősbödött
a főrendi reform következtében; s erősbödni fog azáltal, mert az 5 éves
tartam tetemesen fölemelvén a képviselői mandátum értékét, a választások
erkölcsi tisztaságának megóvása pedig nem lévén biztosítva, még az eddi-
ginél is tágabb tér nyílik a lélekvásárlás eszközeivel, a pénzzel, műborral és
vitriolos pálinkával működő zsidóhatalom érvényesülésére. (Derültség.) Igaz,
hogy a képviselőháznak több ideje lesz, mint volt eddig arra, hogy erejét
kifejtse, hogy akaratát érvényesítse, igaz, hogy a választási mozgalmak rit-
kábban fogják a népet elvonni munkakörétől; de ne felejtse az igen t. mi-
niszterelnök úr azt, hogy e mellett annál kedvezőbb helyzete lesz a kou-
lisszák mögött munkáló rejtett erőknek, a melyek a múltban nálunk is
aknamunkáikkal a kormányválságok csakis egyedüli előidézői voltak, s hogy
ez ily cselszövényes robbantó műveletekben, az ily vakandtúrásokban, tit-
kos harczokban ép úgy, mint a nihilisták és szabadkőművesek társulataiban,
a vezérszerepet mindig a zsidó befolyás viszi.
 49

Deczember 11-hi ülés.

Veres József beszédéből ... Nekünk antiszemitáknak különösen sze-
münkre vetették,– legalább úgy hiszem nekünk van szánva, – hogy izgató
beszéddel vesztegetjük meg a nép érzékét.
Jó lenne, ha egyszer a t. képviselő urak, kik bennünket izgatással
vádolnak, utánna járnának, vajjon voltaképen mit is akarunk mi antisze-
miták? Nekünk eszményünk, ennélfogva törekvésünk czélja is az. hogy azt
a népet, melynek ezen a földön, s ezért a földért kell élni, segítsük arra.
hogy ezt a földet birtokában meg is tarthassa; hogy azt a népet, mely
külföldről gyülevész-had gyanánt csődül az országba, mert ott már nem
talál magának letarolni valót, visszaszorítsuk azon természetes korlátok
közé, mely őt úgy számánál, mind eddigi érdemeinél fogva megillette,
(Helyeslés a szélsőbaloldal egyes padjain.) és ha mi ezt akarjuk, a mi a
népnek a kereskedésben, iparban, földbirtokban, erkölcsökben való meg-
óvását, konzerválását óhajtjuk egy külföldi, egy oly népáradat ellen, mely-
nek legfőbb elve: ubi bene, ibi patria, azt hiszem, nem vétünk a haza
ellen, hanem a keresztény népnek, épen a törzsnépnek a legjobb szolgála-
tot tesszük. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldal különböző padjain.) Különben
ezen elvek helyes és szükséges voltát ezen ház mindegyik tagja lelkiisme-
retében bevallja maga előtt; legtöbbje bevallja künn a folyosókon mi előt-
tünk is; néhányan megmondják még a választókerületekben is, de a küz-
delemben jónak látják bennünket magunkra hagyni, várva azt, hogy, ha majd
kikaparjuk a gesztenyét, hozzánk jönnek. (Derültség a jobboldalon.) Hogy
ezen nézet mennyire általános és mennyire alaptalan, midőn a többség
bennünket e nyilatkozásunkért kimosolyog, kinevet, erre nézve hivatkozom
egy oly tekintélyre, melynél nagyobbat maguk között, magasabbat maguk
felett nem ismernek, hivatkozom Tisza Kálmán miniszterelnök úrra. Már
1864-ben, tehát 10 évvel Istóczy előtt nyilatkozott ő úgy, hogy mi anti-
szemiták a legnagyobb készséggel aláírjuk; indokát is, czélját is a leg-
talpraesettebben fejezte ki törekvéseinknek az akkori „Hon”-ban, az „Alföldi
levelek”-ben: „A politikai befolyás eme hatalmas eszköze, a vagyon, más,
a haza sorsával annyira össze nem forrt elemek kezeibe ne menjen át.”
Már azt hiszem, a Galicziából és máshonnan azóta bevándorolt és
honosítási jog nélkül betelepedett zsidókra illik, hogy a haza sorsával össze
nem forrt elemet képeznek.
Rácz Géza: Ez a csőcselék! (Nagy derültség.)
Veres József: Ugyanazon levelek közt egy másik pontban így nyilat-
kozik: „Az iparágak felkaroltassanak és pedig oly elemek által a lehető-
ségig, melyeknek a haza iránti ragaszkodást nem ezentúl kell megtanulniuk.”
Úgy hiszem a Galicziából és máshonnan bezarándokolt zsidóságra illik,
hogy a haza iránti szeretetet még csak ezután kellene megtanulnia, és
midőn ő úgy okát is, czélját is előadja azon elveknek, melyekért mi küz-
dünk, melyeket ő azóta vagy elfelejtett, vagy egy időre félre tett, – vádol-
nak bennünket izgatással.

A hadmentességi díj kérdése a képviselőházban.

A hadmentességi díjnak az 1883: 9-ik t.-czikk által megálla-
pított skaláris kivetési módja, egyike azon számos törvényes intézke-
 50

déseinknek, a melyeknek czélja indirekt utón a zsidó érdekeket

dédelgetni; s a mely mellett a töméntelen gazdag zsidó család,
számtalan lőcslábú és lúdtalpú, különben is katonáskodni nem
szerető nyeszlett fiai után aránylag sokkal kevesebb hadmentességi
díjat fizet, mint a szegény polgárember.
Ezen anomáliának is véget vetni czélozza Csuzy Pálnak, a
mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt ezen buzgó tagjának s a leg-
rokonszenvesebb képviselők egyikének, – Tolnamegye szakcsi
választókerülete képviselőjének – a f. é. november 28-án tartott
képviselőházi ülésben benyújtott s a Ház által nagyon jól foga-
dott interpellácziója, a mely következőleg hangzik:
T. ház! (Halljuk!) A t. pénzügyminiszter úrhoz intézendő inter-
pelláczióm indokolásául bátor vagyok a következőket előadni:
Az egyenlő közteherviselés elvéből nemcsak az folyik, hogy min-
denki hozzájáruljon a közterhek fedezéséhez, hanem az is folyik, hogy
mindegyik jövedelméhez aránylag járuljon a közterhekhez.
Ezen elvet azonban eklatánsán megsérti a hadmentességi díjnak a
skáláját megállapító 1883: 9. törvényczikk, a melynek 2. §-a szerint,
például ha valakinek adóalapja 50 frt, hadmentességi dij fejében fizet
8 frtot, a kinek azonban az adóalapja csak egy írttal is többet tesz
ki, az a 8 frt díjnak már kétszeresét, vagyis 16 frtot tartozik fizetni.
Ugyanily anomália forog fen a többi tételek megállapításánál is. Néze-
tem szerint, ha valakinek az adólapja nem 50 frt. hanem 51 vagy 52 frtot
teszen ki, miért kelljen ennek a 8 frt hadmentességi dijnak a kétszere-
sét fizetnie, egyátalán nem lehet igazolni az egyenlő közteherviselés el-
véből; s miután az adófizető közönségnek ez a kérdés is egyik fő pa-
naszpontját képezi, s nevezetesen kerületemben, Tolnamegye szakcsi
kerületében a törvénynek ezen helytelen intézkedése nagy elégedetlen-
ségnek a kútforrása, interpellácziómnak czélja az, hogy a hadmentességi
dijnak igazságosabb alapokon való kivetését indítványozzam. Nézetem sze-
rint az egyedüli igazságos kivetési mód az lenne, hogy a hadmentességi
dij is az adóalap bizonyos százalékában állapíttassék meg s vettessék ki.
(Helyeslés.) Ez okból a következő interpellácziót van szerencsém előter-
jeszteni (olvassa):
Interpelláczió a t. pénzügyminiszter úrhoz. Tekintve, hogy a had-
mentességi díjtételeknek megállapításáról szóló 1883: 9-ik t.-cz. 2. §-ában
foglalt díjfokozat az egyenlő közteherviselés elvének meg nem felel s így
igazságtalan, kérdem a t. pénzügyminiszter urat:
Nem szándékozik-e ezen törvény módosítása czéljából törvényjavas-
latot beterjeszteni arra a czélra, hogy a hadmentességi díj a skaláris
kivetés helyett, az adóalap bizonyos százalékának alapján vettessék ki?

A vallási eskü visszaállítása a törvénykezési

eljárásban.
Ezen, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt programmjába
felvett követelmény lassanként a jogászi körökben is mindinkább
 51

tért foglal; minek bizonyítékául szolgál a legelső magyar jogi

szaklapnak, a „Jogtudományi Közlöny”-nek f. é. november 13-ki
számában közölt egy czikke: „A polgári peres eljárás reformjáról.”
E czikknek idevonatkozó passusa így szól:
„Valamint követendőnek tartom az Emmer-féle eljárási rendszer
alapelveit, épúgy helyeslem az itt jelzett kereten belül az átala contem-
plált bizonyítási eljárást is, és ebben főleg a bizonyítékok szabad mérle-
gelését és az eskünek az esküvel bizonyító fél hitelvei szerinti letételét. . . .
Az esküt állítsuk vissza oda, a hol azt a nép látni óhajtja, azon
magasságba, hová a vallásos érzület imádattal száll föl. Ma a vallásos
érzület megbotránkozik az eskünek profanálása fölött; a vallási szertar-
tások nélkül letett eskünek a nép lelkiismerete sem súlyt, sem érvényt
nem tulajdonit, s habár már majdnem 20 éve, hogy az eskü letételénél
az esküvő hitelvei figyelembe nem vétetnek: még ma is napról-napra
meggyőződhetik minden elfogulatlan ember arról, hogy az eskü által
megerősített állítást a nép valónak csak akkor fogja elismerni, ha az
eskü a vallás tekintélyére fog támaszkodni. Mintsem azonban a jelenlegi
állapot fentartassék: akkor inkább szoríttassék meg az esküvel való bi-
zonyítás, hogy a bíró ne legyen kénytelen azon meggyőződéssel végezni
az eskü kivitelét, miszerint az esküvő fél hamisan esküszik.”
Így a „Jogtudományi Közlöny”; melynek a fejtegetéseihez
csakis az a megjegyzésünk, hogy nem annyira a „nép” – mint
tulajdonképen a zsidóság nem tekinti a polgári esküt kötelezőnek;
s habár fordulnak élő bizonyára a keresztények közt is olyanok,
a kik polgári hamis esküt tesznek le, de ezek oly elvetemült
egyes emberek, a kik, ha rituális esküt kellene is tenniök, hami-
san esküdnének. Míg a zsidó a Talmud értelmében elvileg csakis
a rituális zsidó esküt tartja lelkiismeretében kötelezőnek, s azért
egy zsidó se tartja bűnnek, polgári eskü útján keresztény ellen
hamisan esküdni.
A szertartásos eskü visszaállítását tehát nem általában a
., népre”, mint inkább a zsidóságra való tekintettel kell sürgetnünk.

Zsidó bevándorlás.
A bevándorlás alatt általán véve azon ténykedést akarjuk értetni,
melynél fogva idegen nép foglalja el egy másik hazának téréit és ott
állandóan megtelepedik; nemcsak ingóságokat szerez magának, hanem
ingatlan földet is, melyen aztán lakhelyet épít, és szántóföldeket, szőllő-
ket, réteket, erdőket, legelőket tesz tulajdonává, habár ez új hazájának
őslakóit meg is rövidíti birtokaiban, sőt hazájából végkép ki is szorítja.
Mondom, ezen ténykedést értjük mi a bevándorlás alatt, értjük
különösen a zsidók beözönlését más országokból hazánkba – Magyar-
országba.
Eddig a józan ész azt tartotta, hogy a népek oda vándoroljanak és
ott telepedjenek le, hol kietlen pusztaságok vannak és ezek néptelenek,
 52

hogy ekkép benépesítvén azokat, munkás és szorgalmas kezek által a

pusztaságok termő földekké alakíttassanak át. a rajta letelepedett népség
pedig összeköttetéseinél fogva a közeli s távolabbi honpolgárokkal maga
is emelkedjék, művelődjék, és az ősi lakosokkal egybeforrjon, elvégre is
vele egy nemzetet képezzen, s így mint egy hazának fiai szívlélekkel,
közakarattal azon legyenek, hogy a haza felviruljon, a közjólét nemcsak
az ajkakon hangoztassék, vagy talán papírhasábokat töltsön be, hanem
azt a népélet valóságban tüntesse fel.
A hol ez nem történik, vagyis: hol a bevándorlott népség nem ezen
czélra törekszik, hanem magát a haza és lakóitól elkülöníti, s külön tár-
sadalmi életet alkot és tart fön, azokat csakis saját előnyére használja
fel, velők akkor és úgy érintkezik, ha ő hasznot húz, habár azok meg-
károsításával is: ott a bevándorlást gátolni, akadályozni kell; éhez nem
sok és hosszas argumentáczió szükséges, sem világhírű tudománynyal
indokolandó védvék és kiváló bölcseség: elég egyszerűen józan ész és
becsületesség, mely az igazságot belátva, a szerint cselekszik is.
Már most azon kérdést vetjük fel: szükséges-e, hogy Magyaror-
szágban a bevándorlás ügye előmozdíttassék és megengedtessék korlátol-
tatás nélkül ?
Nyíltan kimondjuk és állításunkat alább indokolni is fogjuk, és
pedig, hitünk szerint, czáfolhatlanul, hogy Magyarországban a bevándor-
lás nem szükséges és pedig azért nem: mert a) nincsenek lakatlan pusz-
taságaink, b) nincsenek kipusztítandó őserdeink, c) nincs hiány a népe-
sedésben ; és így épen nem forog fönn annak szüksége, hogy idegen
elemek vándoroljanak be s honosíttassanak meg a magyar hazában.
Volt ugyan idő s nem is nagyon régen, midőn állíttatott, hogy
ezredéves, ősi szép hazánk és annak lakói a „maguk zsírjában fulladnak
meg”, és pedig azért, mert terményeiket és tenyésztett jószágukat nem
képesek a külföldre szállítani, s így édes maguk kénytelenek azokat
elfogyasztani, – a mi a lehetetlenséggel határos!
Megengedjük, hogy ez nagyrészben igaz volt, de mégsem egészen;
mert a legbővebb termés sem ölte meg a magyar nemzetet tulsokaságá-
val, – találkoztak mindig olyanok, kik a külföldön milliókat fecsérel-
tek el, és így a haza bőségét nagyon leapasztották; hiszen nem volt
képes a haza termékeny földe annyit teremni, mint a mit azok nem
lettek volna képesek elverni!
Ezáltal a tele magtárak és az öblös hordókkal gazdag pinczék
kiürültek nemcsak, hanem még hallatlan adósságok is sulyosbíták és ter-
helték a nagybirtokosok tulajdonát, beláthatlan földjeit, rétjeit, legelőit
és erdeit. – Most is léteznek bizonyos hitelpapírok, melyeknek kibocsá-
tása azért engedélyeztetett, hogy a milliónyi adósságok törlesztessenek,
és a pazarló földesurak javai el ne kótyavetyéltessenek, hanem a ter-
helő adósságoktól fölmentve, ősi uraiknak birtokába visszakerüljenek.
Ez tény, azért tagadni nem lehet; azonban itt is az ősiség eltöröl-
letése s méginkább a zsidó-emanczipáczió által kapu nyittatott a birtokok
elárusíthatása s a tulajdonos kifosztogatására a zsidók által, kik külön-
féle előlegezések és százféle furfanggal uraivá lettek a fekvőbirtokok
melyen megvetették lábaikat olykép, hogy hat ökör, mint mondani szok-
ták, sem mozdíthatja ki őket helyeikből. B
És ha ez idegen hazából, honnét bevándoroltak és egyre beözön-
 53

lenek, hozott csillogó arany vagy ezüst pénzen történt volna s történ-
nék! De a bevándorlók előbb kifosztogatják a tudatlan és járatlan népet,
hiszen ez sem nagyon régen emanczipáltatott a robot és dézma járma
alól, a miért is alig tud még a maga lábán járni, s így zsarolással egy-
begyűjtött kincshalmazzal szerzik meg a birtokokat, és ekép ingatlan tu-
lajdonnal bírván, meghódítják az országot és uralkodnak benne s né-
pei fölött!
Mire való tehát a bevándorlás, különösen a zsidó-bevándorlás?! A
zsidó náczió nem munkás nép, azaz: nem földmívelő, s azért, ha puszta-
ságok, megmíveletlenül fekvő tereink volnának is, reájok épen nincs Ma-
gyarországnak szüksége.
De b) nincsenek öserdeink, hogy azokat irtani s így szántóföldekké
kellene e területeket, Amerika példájára átalakítanunk, hol azok végte-
len térséget foglaltak el, és kiirtásuk égető szükség vala, hogy ez bené-
pesittessók és így az állani népesedésre nézve is izmosodva, világver-
senyre a többi czivilizált népek- és nemzetekkel képesíttessék. Azonban
már az új világrész is kezdi érezni a bevándorlás nyomását, a tulözön-
lóst, és belátja, hogy maholnap, ha a bevándorlást nem fékezi, a mostani
lakosok, kik szabadságharczaikban vérök ontásával szerezték meg a földet
és utódaiknak biztosítani óhajtották minden gondolható népáramlat ellen,
– íme jelenleg a veszélynek azon fokán állanak, hogy a bevándorló
idegenek által kiszoríttatnak hazájokból, ha erélyesen nem akadályozzák
meg a bevándorlást!
S ők ezt teszik törvényhozás által; mert elég eszélyesek és körül-
tekintők, hogy vakon a veszélybe ne rohanjanak, és ne engedjék magukat
a tétlenség párnáin ülve, mások tömjénezése s dicshymnusai által el-
kábittatni. És mi? Oh, mi sajátságos nép vagyunk: egy tál lencséért
odaadjuk örökségünket, elárusítjuk hazánkat és idegenek foglalandják el
lakhelyeinket!
Vagy talán Magyarország a második ígéretföld a zsidók számára
a thalmud szerint? a tejjel és mézzel folyó Kánaán földe? – Nem, és
ezerszer nem. Ez a mi vér-örökünk. Hogy a mienk lett, ősapáink vére
folyt elannyi kemény csatában! És a nemcsak vitéz, de bölcs apák úgy is
intézkedtek, hogy a magyar nemzeté legyen kizárólag e földtér és ne
más idegen nemzeté; s ha a mostoha idők folytán a magyar nemzet
testvérekül fogadott is be másokat, nem engedte soha, hogy ezek fölötte
uralkodjanak; a magyar államiságot még a hatalmas törökkel és nemzet-
pusztitó tatárokkal szemben is föntartotta, – s vájjon most engedjük-e
magunkat egy ezredév után államiságunktól megfosztatni gyülevész be-
vándorlók által ? Nem, és ezerszer nem! Hiszen nem vagyunk mi oly
kevesen, hogy hazánk téréinek benépesítésére volna szükségünk.
Hogy c) nincs szükségünk a népesedés szempontjából a bevándor-
lásra, statisztikai adataink igazolják.
Igaz, hogy Magyarországban többféle nemzetiség van, de azért csak
egy nemzet bír államisággal, és ez a magyar nemzet. Már maga a név:
Magyarország igazolja, hogy lakóinak összege képezi a magyar nemzetet
és csakis ezt.
Hogy Magyarországnak nincs szüksége idegen népesedésre, igazolja
továbbá az is, hogy tömegesen vándorolnak ki e hazából, mely őket el-
tartani képtelen a mai anyagi helyzet és viszonyok között; holott a
 54

kivándorlók közt igen sok a munkabíró egyén; ha ezek sem élhetnek

meg, hogyan fog megélni a tehetetlen, a munkaképtelen és munkake-
rülő népség, mely hazánkba bevándorol a külföldről, honnan kiutasit-
tatnak?!
Ide vonatkozva a lapokban ezeket olvassuk: „Az osztrák delegáczió
költségvetési bizottsága a poroszországi osztrákok kiutasítása felől meg-
kérdezte Kálnoky gróf külügyminisztert, s ez kijelenté, hogy hiteles ada-
tokról vett informáczió szerint a kiutasítások Poroszországnak nem egész
területére vonatkoztak. Nagyobbmérvű kiutasítás, mely 150-200 egyénre
vonatkozott, csak Boroszlóban történt. Általános megelégedést keltett a
külügyminiszter azon határozott nyilatkozata, hogy a kiutasítottak leg-
nagyobb részben gácsországi zsidók (kik bizonynyal hozzánk fognak beván-
dorolni s itteni letelepedésükkel minket boldogítani – kifosztani!). A
kiutasítási jogot illetőleg megjegyezte a miniszter, hogy minden államnak
jogában áll saját belátása szerint megengedni, vagy megtiltani az idegenek-
nek az ott tartózkodást. A kereskedelmi szerződésekből szintén nem lehet
megmagyarázni a tartózkodási jogot. A porosz kormány kijelenté, hogy
kényszerítő' belpolitikai okok miatt biztosítania kell az országot az Orosz-
Lengyelországból és Gácsországból való zsidó bevándorlás ellen, nehogy a
nyelvi és vallási viszonyok felforgattassanak. (Lám még a porosz kor-
mány is félti nyelvét és vallását a zsidó elemtől, mely csodálatosan mé-
telyező varázserővel bír! Csak Magyarország szerencsétlen kormánya nem
félti sem hazáját, sem országát, sem nemzetét, de még vagyonát sem,
és miért? – mert tán nincs már mit féltenie: „Cantabit vacuus coram
latrone viator!) A miniszter ennek következtében csupán arra szorítkozott,
hogy enyhítéseket és kíméletes bánásmódot eszközöljön ki, és e tekin-
tetben a porosz kormány részéről a legnagyobb előzékenységgel talál-
kozott. Már most csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor fogják már vala-
hára „kényszerítő belpolitikai okok követelni”, hogy a zsidók Ausztria és
Magyarország területéről is kiutasíttassanak, mert arra bizony minden
órában lenne ok és szükség.” (Függ.)
Hogy ezen dédelgetett és pedig a magyar kormány és különösen
annak elnöke által dédelgetett zsidó-bevándorlásra Magyarországnak épen
semmi szüksége sincs, sőt nagyon is kárára van, a mondottakból eléggé
kiderül: mert fenyegeti a magyarságot, – mert nyelvében él a nemzet, –
és fenyegeti a kereszténységet. Ha ezt egy porosz kormány hangoztatja és
szavainak érvényt is szerez, bizonyára a magyar alkotmányos kormánynak
réges-régen kellett volna ezt tennie szóval szintúgy, mint valóságban; de
lám mit nem tesz az érdekpolitika, melynek vajmi alázatos szolgája a
magyar miniszterelnök ő excellencziája!
Azonban vigasztal bennünket, hogy ő sem él örökké, – már ju-
bileumoz! és így pályájának vége közeledik; – jól tudja, hogy mindaz,
a mit e hazában inaugurált, a mit a nemzet akarata ellen megvalósított,
az mind-mind megsemmisül és vele együtt a mulandóságnak mindent
elnyelő örvényébe hull alá, – még az emléktáblán is lekopnak araranyos
betűk és olvashatlanokká válnak legfölebb ez marad meg: Tisza Kálmán
miniszterelnök . . . zsidó bevándorlás Magyarországba . . .
Én pedig azt mondom: „A zsidó-bevándorlás mielőbb hozandó tör-
vény által betiltassék!” Garay Alajos.
 55

A közegészségügy és a pálinka.*)
Ha kezünkbe vesszük a Magyarország népességét feltüntető statisz-
tikai kimutatást, s megkeressük benne azon fejezetet, mely Ungmegye
népességi viszonyairól ad számot, meggyőződést szerezhetünk magunknak
azon felette elszomorító körülményről, hogy megyénkben évenkint 2000
embernyi különbség van a népesedési és halálozási arány között, még
pedig – fájdalom – ez utóbbi javára. Tehát 2000 emberrel több száll le
évenként megyénk területén a sír éjjelébe, mint a mennyi életet nyer, vagyis
születik. S ha kutatjuk ezen megdöbbentő igazság titkos rugóját, ha be-
ható vizsgálatunk tárgyává tesszük a köznép egyszerű életmódját, hogy
ez elszomorító tény valódi okát megtalálhassuk, azon fájdalmas tapaszta-
latra jutunk, hogy ezen állapotnak tulajdonképen a megyei és városi ha-
tóságok az előidézői s fentartói. Mert annak, hogy a halálozási arány ily
óriásinak mondható %-kal múlja felül a szaporodásit, – nem mondhat-
juk épen, hogy kizárólagos, de mindenesetre egyik legnagyobb s legve-
szedelmesebb oka a lakosság részéről a pálinkának mértékletlen élveze-
tében rejlik. A derék egyházférfiak hasztalanul hirdetik a szószékekről a
mértékletesség magasztos igéit, ha a közigazgatási hatóságok nem akar-
nak, vagy nem igyekeznek a törvényszabta korlátok közt gátat vetni a
jobbára zsidó pálinka-mérők páratlan raffineriájának és bűnös tizeiméi-
nek, Mert nem élvezné korántsem oly nagy mértékben az amúgyis lélek-
és test-ölő pálinkát oly nagy mértékben a röghöz tapadt földnépe, ha
nem volna abba a pálinkába belekeverve egy vonzó, csáberővel bíró va-
lami, – a minek neve: édesen ölő méreg . . . Vagy nem hangzott-e
már föl számtalanszor egyesek ajkáról az az igaz és keserű panasz, hogy
a pálinkamérők olyan valami édességet tesznek abba az italba, minek
folytán az a paraszt népnek sokkal jobban ízlik, – nemsokára mégis
gyomra ég és émelyedik, heves agyfájdalomról panaszkodik. Nos hát mi
megmondjuk nyíltan, hogy ennek az édességnek a neve ólomczukor, a
túlságosan felhígított szesznek bódító ereje pedig a farkas-cseresnye s
más ilyen mérges növényfélétől származik.
A kormány a legújabb időben nagy súlyt látszik fektetni a köz-
egészségügyi viszonyok teljesen kedvező állapotának mielőbbi elérheté-
sére, s e czélra közegészségügyi tanfolyamot nyittatott a tud. egyetem
tanárképző intézetében, mert annak tanítását akarja elrendelni ország-
szerte középiskoláinkban, de ennek daczára megfeledkezik az erre nézve
legfontosabb eszköz felkarolásáról, t. i. az italmérés, valamint az ital mi-
nőségének kellő ellenőrzéséről. Hiszen Ungmegyében is pl. nem az
okozta-e s okozza jelenleg is a paraszt nép körében legtöbbnyire a sűrű
haláleseteket, hogy a mérgezett pálinka teljesen megégeti s hasznave-
hetetlenné teszi a folytonos működésre hivatott belső szervezetet? A
hatóságok magok sem nagyon törődnek a pálinka tiszta és jó minő-
ségével; az orvosok pedig vagy nem tudják, vagy nem akarják föl-
fedni a mérgezett pálinka gyártóinak gyalázatos üzelmeiről a leplet, s
így a szép jövedelmet hajtó korcsmák egyre nyílnak, s tulajdonosaik

*) Ezen, a felvidéki állapotok megismerhetésére oly sok érdekes adatot szolgáltató

czikket a derék „Ungvári Közlöny” egyik közelebbi számából vettük át. – Szerk.
 56

egyre gazdagodnak; míg a szegény, földhöz ragadt nép egyre szegénye-

dik; a pálinkával élő földműves emberi alak helyett ijesztő csontvázzá
aszik, s egyre sűrűbben hull az erkölcstelenség és a sir mélységébe.
Ez állapotok tarthatatlanok, mert a kik el nem halnak is a mér-
gezett pálinka élvezete folytán, tökéletesen elcsenevészednek, tehát ez
állapotok faji szempontból is gyors és gyökeres reformot igényelnek. A
hatóságoknak kötelességök lenne szakavatott vegyészeket nevezni ki min-
den megyébe, kiknek szigorú feladatukká tétetnék a megye területén
levő összes korcsmák italait ellenőrizni, azokat vegyészileg megvizsgálni,
s ha azokban legcsekélyebb hatású mérget konstatálnak, az illetőtől az
italmérési jogot örökre megvonni. Egy-két elrettentő példa elég volna
arra, hogy a méregkeverő korcsmárosok végkép eszökre térjenek.
Farkas Ernőd.

Rothschild és a társadalmi kérdés.

(A közlemény vége.)
Hogy a Rothschild-ház, óriási vagyonával csakugyan az egész föld
kizsákmányolásával ól vissza, s így hírneves Herder-ünk azon jóslata be-
töltésén dolgozik, mely szerint egykor minden keresztény a zsidók rab-
szolgája lesz, (?) – erre nézve a Rothschild-ház már nem egy bizonyitókot
szolgáltatott. Ezek egyik legeklatánsabbika, a mely az 1876-ik évbe esik,
s már-már a feledékenységbe kezd eltűnni, valóban megérdemli, hogy
újra megbeszéltessék.
Az „Augsburger Allg. Zeitung” és a „Sociale Fräge” czímű lapok
erről a következőleg tudósítanak: Midőn az 1876-ik évben a keleti bo-
nyodalmak kitöréssel fenyegettek, ekkor egy hatalmas „világház”, a mely-
nek képviselői az összes pénzpiaczot uralják, s a mely tőkékkel szintúgy
rendelkezik, mint a legszilárdabb állam, – mondjuk, akkor ez a hatal-
mas „világház” az időpontot kevéssé találta alkalmasnak arra, hogy he-
verő tőkéit állampapírokba vagy a börze más értékpapírjaiba fektesse.
Egyik tagja, a londoni ház, különben is sohase nevezte magát bankárnak
(banker), hanem csak kereskedőnek vagy nagykereskedőnek (merchant).
Tehát Londonból lett kezdeményezve az óriási spekuláczió. Először is
Chinában és Japánban, a selyem tulajdonképeni hazájában, az évnek egész
rendelkezésre álló selyemtermését összevásárolták. Amint ez megtörtént,
az erről szóló első távirati tudósításra, Európában az összes nyersselyem
készletet összevásárolni kezdték. Nem haboztak egy kissé jobban megfi-
zetni az árát, és nem egy marseillesi, lyoni, párisi stb. nagykereskedő
meg volt elégedve, hogy „készletén” 5-10% haszonnal készpénzfizetés
mellett túladhatott. Az üzlet oly gyorsan ment végbe, a mint ez csak
lehetséges egy oly házra nézve, a mely hozzá van szokva, konkurren-
cziától nem félni. Alig lett befejezve az üzlet, egyszerre mindenütt oly
hiány állott be a nyers selyemben, a minőt az emberek évek óta nem
tapasztaltak. A hírlapokban ez a jelenség szolgálatkész tollak által a
szederfabetegség, a bábokat megölő fagy és hasonló, egész biztossággal elő-
adott „tudomány” által fejtetett meg. A nyersselyem egyszerre száz sőt
140 %-kal emelkedett értékében. A gyárosoknak minden áron vásárol-
niok kellett, vagy pedig gyáraikban a munkát beszüntetniök. Ez utóbbi
sokakra nézve, a kiknek megrendeléseket kellett teljesíteniök, lehetetlen
 57

volt. Amint pedig a selyemnek roppantul emelkedett ára egy bizonyos

szilárdságot ért el, a mi annál könnyebben volt elérhető, mert a nagy-
szerű spekuláczió a világ valamennyi piaczát uralta, – a nagy világház
lassankint túladott készletein, és az 1876. év végével a selyemkrízisnél
többé egyátalán nem volt érdekelve; annál inkább vérzettek azonban a
megkárosított gyárosok és a megkopasztott kereskedők.
Ezen, a liberális manchesteri tan kereskedelmi fogalmai szerint
egészen legitim üzlet harmincz és egynehány millió franknyi haszonnal
záródott le a résztvevők javára. A lyoni és másutt levő gyárosok ott
voltak a méregdrága anyagszernek a birtokában, s' mivel a közönség, a
mely a divat fölött parancsol, pénzét nem akarta kidobni, uj utak és
módok fölött törte a fejét: mikép lehet selyem nélkül elegánsan megje-
lenni és a költséges selyemportékákat mellőzni. Ilykép a gyárosoknak a
nagyon megdrágult szövetek a nyakukon maradtak; veszteséggel nem
adhatták el őket, azt pedig lehetetlennek találták, már létező árukészle-
tüket az uralkodó viszonyok között még szaporítani. S mi lett a mes-
terségesen előidézett selyemdrágulásnak a legközelebbi következménye ?
Körülbelül harminczezer selyemmunkás családnak az éhsége és gyámol-
talansága csak magában Francziaországban, s további sok ezreknek a
nyomora Németországban, Ausztriában és Olaszországban, a mely három
birodalom szinte erősen részt vesz a selyemiparban. Ezen, akkor a Roth-
schildház által kenyértelenné tett munkások közül hányan nem vethették
magukat aztán a sociáldemokraczia karjaiba, s ez által a sociális kérdés,
a mely már akkor égető volt s napról-napra égetőbb lesz, ez által meny-
nyire élesebbé tétetett!
A kereskedő osztálynak a termelők és fogyasztók közt a forgalmat
a lehető legtökéletesebb módon közvetíteni a feladata, a mely feladatnak
lelkiismeretes teljesítése által az nagy érdemeket képes szerezni magának
a társadalom iránt, A ki azonban pénzével úgy operál, mint a Rothschild-
ház, a; minden más nevet inkább megérdemel mint a kereskedő nevet.

Zsidójárom Magyarországon.
Krisztus születése előtt 321-ik évben történt, mikor a hódításra
indult római sereg alsó Itáliában a samniták által a caudiumi szorosok-
ban körülzároltatott, hogy a rómaiak kénytelenek lóvén magukat megadni,
a győztes samniták úgy alázták meg fenhéjázó ellenüket, hogy járom
alatt menették át őket.
A pellengérezés ezen módját aztán átvették a rómaiak a samniták-
tól, s alkalmazták is győzelmes csatáik után, olyformán, hogy a földbe
szúrt két dárda fölé egy harmadikat fektettek keresztbe, s ez volt a
„jugum”, a járom vagy iga, mely alatt aztán átsétáltatták a leigázott se-
reget. A „sub jugum mittere” volt a legnagyobb szégyen, mi csak kato-
nát érhetett.
Mikor a római hódítás kiterjedt az ázsiai népekre is, a meghódolt
zsidóságnak is kijutott megtiszteltetésül a „sub jugum missio”, hanem az-
tán ez is alkalmazta ugyanazt apró-cseprő csatározásai után, ha eset-
leg győzött.
 58

A zsidók történelmében nincs nyoma a nemzeti vitézség nagyobb

fegyvertényeinek: pedig könnyű lett volna nekik, akkor, mikor csata
előtt, hatalmas vezérük még a napot és holdat is meg volt képes állí-
tani arra az időre, míg ő végez az ellenséggel. Hát még akkor, mikor
a várak megostromlásához semmire sem volt szükségük másra, csu-
pán csak „trombita-hangra”, s tövig dűltek romba előttük a hatalmas
várfalak.
Azonban, ez a kezdettől fogva szédelgő, humbugos népfaj a nagyobb
szabású háborútól mindig irtózott, inkább meghódolt, mint ellentállt, ha
jelentékeny erővel állt szembe; hanem aztán, mikor nálánál sokkal gyen-
gébbre csapott, ravaszul, váratlanul, és esetleg győzött, vérengzőbb volt
a vadállatnál, s az általa rendezett járom-menesztés a legborzasztóbb lát-
ványok közé tartozott. Testcsonkításokkal járt, rúgdozások és köpkö-
dések közt s a megkínzott legyőzöttek jajait a győzők gúnyhahotája
nyomta el.
Már abban az időben a barbárok előtt sem volt ahoz fogható gya-
lázat, mint a zsidók járnia alatt való átmenés, s különös, hogy a 19-ik
század művelt népe meg éppen nem irtózik ugyanattól.
Éhez aztán nagy elkorcsosodás kívántatik. Mert az nem mentség,
hogy most nem abban a formában történik a parádé, mint az ó-korban,
miután a lényeg ugyanaz. Sőt a korunkbeli zsidójárom szégyenletesebb
és gyalázatosabb még az ókorbelinél is, inert míg akkor a legyőzött
kisebbség, – addig ma a látszólagosan uralkodó többség sétál át az alatt
nagy peczkesen, pedig pirultában arczbőrének kellene leégni, csakhogy
az a baj, hogy maholnap kimegy a divatból a cserzéssél való borkészí-
tés mestersége, nem lesz reá szükség, inert az arczbőrök már az arczo-
kon bocskortalppá minősödnek, így hát pirulni aztán hogyan is tud-
nának ! ?
Sajátságos állapotok uralják Magyarországon a „világ forgását.”
Egünknek talán még a csillagzatai is megszöktek rendes helyükről, s az
a fény, mely még onnan hozzánk leragyog, csak olyan „határidőre” köl-
csönzött, lopott fény lesz alighanem, s egyszercsak megszűnik az is, hogy
annál sötétebb legyen majd az éjszaka, a sötétség, hogy kiérdemelje
majd a „pokoli” jelzőt.
A reális dolgoknak vesztett csatájuk van Magyarországon a zsidó
szédelgéssel szemben, nemcsak az anyagi, – hanem az erkölcsi téren
is. A kereszt fénye homályosul, az aranybornyúé gyarapodik. Hát még az
élet, a törekvések terén milyen példákat szolgáltat!
Jobb sorsra érdemes nemzetünk áldozatokat hoz fajunk és nemze-
tiségünk izmosítására. Két falat kenyere közül az egyiket odaadja azok-
nak, kik saját határainkon belül, például, nyelvünket terjesztik, s míg ez
az áldott munka a végvidékeken lassankint megtermi gyümölcseit, visz-
szakeblezi tőlünk elidegenedett véreinket: addig a zsidó galádság roha-
mosan ezerszerte nagyobb perczentet pusztít ki a tősgyökeres elemből, ott,
a hol a védekezés fölöslegesnek látszik bizonyos nagyfejűek előtt.
És az a különös, hogy védelem csakugyan sehol sincs, már a kisebb
bajok ellenében, mintha csak azzal tetszelegnének maguknak hatóságaink,
hogy nem érdemes apró dolgokkal bíbelődni; hadd szaporodjanak fel azok,
s nőjenek nagyokká, majd akkor „állunk elébe!”
Míg csak néhányan panaszkodnak, az még nem baj, hadd kesereg-
 59

jenek, rajok sem kell hederíteni, miért élhetetlenek a zsidóval szemben,

hisz a zsidónak van igaza mindig, ennek peres okmányai mindig megfe-
lelnek a „törvényes formák”-nak. A ki élhetetlen, az pusztuljon! . . .
Hanem mikor aztán úgy felhalmozódik a baj, a „törvényes formák”
árnyékában, hogy egész községek zúdulnak fel a köztük szemtelen pök-
tiendiséggel harácsoló néhány zsidó ellen, s ha már másként nem áll-
hatnak boszút rajtuk, legalább beverik nyúzóik ablakait, tyhü! akkor
már mindjárt elegendő nagy a baj. Katonaságot és statáriumot nekik!
A „lázadó”-kat börtönözni kell, mert „faj és valláselleni gyűlölet” tette
őket lázadókká. Van valamijök? hadd eméssze fel a rabtartás. Sernmijök
sincs? majd megfizeti helyettök az állam. Csak hadd népesedjenek a
börtönök, arra valók. Ha kiülték büntetésüket, majd elmegy kedvük a
„lázadás”-tól. Koldusokká lettek fogságuk miatt? az az ő dolguk. Ha
lopnak, rabolnak, majd utóiéri őket ismét a törvény sújtó keze. Hát mire
való az állam büntető nagy apparátusa!? Arra, hogy dolga legyen. Ha
dolga nem volna, még megtörténnék vele az a csúfság, hogy egy józan
kormány azt mondaná: uraim, menjetek tanítóképezdét végezni, s alkal-
mazni foglak benneteket nóptanitókul, czélom az, hogy a börtönök ke-
vesbedjenek, szaporitani fogom a népiskolákat. Tanítsátok, neveljelek a
nép gyermekeit zsenge korukban, hogy felnőtt korukban ne legyen belő-
lük börtöntöltelék, akasztófa-virág. Pedig ez nagy baj lenne, méltóságos
és nagyságos urakból falusi tanító! Fényesebb dolog kaczérkodni az igaz-
ság istenasszonyával minél nagyobb mértékben.
Csak egy esetet lássunk helyszűke miatt,
Neki ugratott a zsidó bizonyos rebachért egy szegény keresztény
házaspárt, hogy adja el kétszer ugyanazt a birtokot, mert a bamba első
vevő elmulasztotta nevére telekkönyveztetni a tulajdonjogot. A második
vevő is kifizette a birtok árát, de kisült a turpisság, s az eladó felek
mint csalók börtönbe kerültek két évre. Ezen idő alatt három kis gyer-
meküknek a jó Isten viselte gondját, meg a könyörületes szomszédok.
Ki is ülte a börtönt férj és feleség is. A perköltségek, a rabtartás fel-
émésztette összes vagyonkájukat, még ki se került belőle. Silány rajta -
valójukon kívül semmijök sem maradt egyéb, mint a kenyér után siró
ruhátlan három kis gyermek, no meg a kölcsönös szemrehányásokból
folyó és nyomor szülte folytonos házi békétlenség és a börtönöztetés
égető szégyene. A feleség, az édesanya aztán nemsokára kiszabadulása
után, szégyenében, bánatában, nyomorában megmérgezte magát gyufaol-
dattal; koporsójára három neveletlen árva borult. Ezek a nyomorultak,
perük tárgyalásakor iparkodtak védekezni azzal, hogy ők nem tették
volna a kettős eladást, eszökbe se jutott volna ilyesmi, ha ez meg ez a
zsidó nem biztatta volna őket a bűnre, ki váltig azt állította, hogy ez
lehető, és bátran cselekedhető, nem ütközik törvénybe, mindaddig, mig
az első vevő nevére nem irattá a tulajdonjogot, stb., de a bíróság ezt a
védekezést nem hallotta meg. A bűnszerző zsidót futni hagyta. Mintha
csak azt mondta volna ezzel: hadd ugrasson neki még másokat is, hadd
tarkitsa a bűnök krónikáját. Numerusra van szükség az iktatóban, az a
derék bíróság, mely minél többet tud felmutatni, ezek tanúskodnak lét-
jogosultsága mellett. Hadd legyen dolog, minél több, szükség esetén elfér
a restáncziák rovatában is egy csomó.
Szomorú czélt érnek így a bíróságok is, no meg a zsidók is. A
 60

fentebb érintett eset zsidója markába nevetve adott hálát Jehovájának,

ki istenes dolgában segítette tönkre tenni a gój családot. Újult erővel,
fokozott bátorsággal folytatta gonosz munkáját tovább. „Az istentelenek
(a nem zsidók) legbecsületesbikét öld meg,” – mondja a talmud, s a
zsidó, a hol csak teheti, engedelmeskedik.
A gyilkolásnak, sok olyan neme van, mit a törvény nem üldöz,
ilyen a mérgezett pálinkaivás szabadon űzött terjesztése is, és minél job-
ban pusztul a goj, Izrael dicsősége annál tündöklőbb, annál ragyogóbb.
Büntető törvényünk paragrafusai valóságos eszközökké váltak a zsi-
dóság kezében. Hogy a zsidóság törekvéseinek és czéljainak kivitelére
azok alkalmasak legyenek, arról gondoskodott zsidó szerzőjök, s hogy
alkalmazásba is jöjjenek, minél gyakrabban, keresztények ellen, arról ismét
gondoskodnak a zsidók. Ez koronázza a zsidójármot.
A zsidójáromba fogottak száma temérdek, különösen a „nagy mar-
hák” *) seregéből. Ezek vontatják azt a lassan döczögő, – de mégis-
egyre haladó szekeret, melyen a zsidóság pöffeszkedik, ostorral, kor-
bácscsal kezében, s olyanokat üt a befogott „marhák” hátára, hogy csak
úgy reped nyomán a bőr.
Ha ez a szomorú jelenség nem a nemzet pusztulásának folyománya-
volna, azt mondanánk: úgy kell nekik; de így siratnunk kell őket, mert
a szekér kerekei meg a szegény köznépet gázolják.
De nagy dicsőség aztán ilyen elgázolt, letiport népet kormá-
nyozni, haj!
Aztán az a különös, hogy kormányunk sem elégszik meg azzal a
járommal, melyet a zsidóság Rothschild kezével vágott úgy az ő, mint
az egész ország nyaka közé; hanem felülrá még felszaporítja hatalmi
körében a szédelgő zsidó suhanczok ármádiáját, kik fajjellegző felületes-
séggel egyetemeket úsztak át, nem azért, hogy ott tanuljanak, hanem
azért, hogy ott diplomát nyerve, üzletképpen garázdálkodhassanak buta-
ságukkal, felületességükkel. így van ez a szakmák mindegyikével.
Nincs terünk, hogy ezeket itt újra és újra illusztráljuk; csak egy
m. kir. állami állatorvosról teszek említést, ki nem azért zsidó, hogy
tudjon valamit, hanem azért zsidó, hogy mint magyar állami közeg an-
nál sikeresebben szaporíthassa a zsidójárom vontató barmait a gójok
sorából.
Az elszegényedett, koldusbotra juttatott népet sokkal könnyebb já-
rom alá hajtani, mint azt, melynek még van mit aprítani a tejbe.
A koldusbotrajuttatásnak nagyon sok neme van, s a zsidók azok
valamennyiében jártasok, mert ez életczéljuk, keresetforrásuk, s kitűzött
czéljuk után való hagyományos törekvésük. Keöd József.
(Vége a jövő füzetben.)

*) Zalai tájszó. Nagy marha = igen nagy úr, – igen gazdag ember.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. január 15.
VI. évfolyam IV. füzet.

A zsidóemancipatió a 19 év előtti és a mai

világlatban.
Az 1867-ki parlamenti többség nagyon beleszeretett a zsidók
emancipátiójába, minélfogva kitűnő műalkotásnak vélte az 1867.
évi XVII. t. cz. megteremtését!
Hogy ezen két paragraphusból – és alig három sorból álló
törvény „az izraeliták (talán zsidók?!) egyenjogúságáról polgári
és politikai jogok tekintetében,” egymagában véve talán nem is tűnt
fel annyira veszélyesnek a meghozatal és szentesítés idejében, –
az valószinti, és azt hiszem, ezen tény senki előtt sem ismeret-
len. – Egyszóval, ezen törvény megalkotása és szentesítése még
az életgyakorlatra semmi különös tényezőként nem mutatkozott, s
abból, azon idők felfogása szerint, látszólag kár vagy haszon, előny
vagy hátrány se reánk, se a zsidókra nézve nem keletkezett.
Természetes, hogy ezen törvény megalkotásának más czélja
talán nem is lehetett, mint a szó szoros értelmében a polgári és
politikai jogoknak minden – Magyarország területén lakó, bár-
mely nemzetiséghez és valláshoz tartozó – lakos által egyenlő-
módon való igénybe vehetése.
Sajnos azonban, hogy úgy van fogalmazva ama – reánk
nézve utólag szerencsétlennek kitűnt emancipationális törvény,
mintha a megemancipált zsidók által minden más honpolgárral
szemben csupán csak a jog lenne gyakorolható polgári és politikai
tekintetben.
Ezen emancipationális törvény tehát már fogalmazására nézve
is szerencsétlen egy törvény; – mert minden állampolgár, a ki
jogokat nyert, – egyszersmind kötelmek teljesítésére is legyen
kényszerítve.
De ezen többször említett törvény úgy van fogalmazva,
mintha csupán hitelezői minőségben állana a zsidóság a keresz-
ténységgel szemben; s mintha az adott jogok fejében viszont nem
lennének kötelességei is a magyar nemzet irányában.
 62

Az idő azonban mindinkább beigazolta az emancipatio vészes

jellegét; s ha már Istóczy első parlamenti beszéde idején a bajok
általánosan érezhetők voltak, úgy ma már notórius dolog az is, hogy az
emancipationális törvény után derűre-borúra hozattak zsidók által
sugallt, zsidó szellembe öltöztetett törvények, a melyek a keresz-
tény népre nézve hasznavehetlenek, mig e szerencsétlen törvények
horderejét, czélját a zsidóság nagyon is fölfogja s azokat értéke-
síti is! Például idézzük a következőket:
Ki esküszik meg a bíróságok előtt saját valláshitelveinek meg-
felelő alakban? Senki! Ki aknázza ki jobban az eskü ezen for-
máját jobban mint a zsidó?!
Miért hozatott a valódi emberirtó váltótörvény?! A zsidók
kedvéért t. i. a nők is váltóképesíttettek az emancipationális
törvény behozatala óta, csakhogy a zsidó a gyenge és védtelen ke-
resztény nőkkel is elbánhasson törvényes utón.
A zsidók egyenjogúsítása után ezek kedvéért hozatott be „a
szabadipar.” S kik aknázzák ki a szerencsétlen iparosok helyzetét?!
A zsidók!
Epigy hozatott meg a zsidók dédelgetésére a büntető és csőd-
törvény; mert hisz, ha a csődtörvény mellett el is Ítéltetik egy-
két hétre, vagy legfelebb egy-két hónapra a zsidó: ki boldogabb,
mint az 50 vagy 100 ezereket zsebre vágott zsidó, a ki csekély
büntetés mellett szabadulhat, és a mellett úr a börtönben is; azt
eszik és iszik, a mi neki tetszik; különösen ha zsidó a börtön-
felügyelő, mint itt Székesfehérváron is!!
Tehát láthatja, aki akarja, hogy mily veszélyes csirát hordott
az emancipationális törvény már méhében; lehet látni ma, mily
fanyar gyümölcsöket termett. Hiszen a ki nem látta volna is a
veszélyes gyökereken felnövő fát, de a fát gyümölcséről megis-
merheti.
Nem csoda tehát, hogy sokan, igen sokan vannak ma már a
mindenrendü és rangú állampolgárok közül azok, kik most már
belátják a bajokat, s kik a bizonyítékokat mindennapi élettapasz-
talatból merítik, és ennélfogva az antiszemiták sorában élethalál-
harczot vivnak meggyőző érvek alapján a zsidó métely ellen.
Mert hisz mit tapasztalunk?! A keresztény nép minden osz
tálya kiszivattyúztatik a zsidóság által anyagilag; visszás és tart-
hatatlan helyzet következvén be, a keresztény nép nem képes az ipa-
roskézből előállított iparczikknek valódi értékét megfizetni; hanem
a zsidók által lopott iparczikkek értékét felényi, harmad és ne-
gyedrésznyi értékben fizeti! (lásd a novemberi füzetben a „Zsidó
életpraxis” czímű czikket.) – De ezen felényi, harmad és negyed-
 63

résznyi értéket sem lesz képes maholnap fizetni, miután a zsidó

lassanként elfoglalja a keresetnek minden ágát.
És, a mi a legnagyobb baj, sokan a keresztények közül még
ma sem látják vagy nem akarják látni a fenyegető' veszélyeket.
Csak áltassátok magatokat keresztény polgártársaim a raffi-
nirt zsidókkal; majd lesztek mindnyájan a zsidók rabszolgái, a
mely rabszolgaság egyes vidékeken már úgyis kezdetét vette; s
majd lesznek a zsidók fehér rabszolgái azoknak a gyermekei, a
kik most fenyegető pálczájukat suhogtatják az antiszemiták fölött;
majd ama szolgabíró, alispán, főispán, kormánypárti mamelukok
és miniszterek, választási elnökök, műborral, vitriolos pálinkával és
a nép keserves keresményéből behajtott kortespénzen vásárolt
kortesek utódai csizmapuczulói, ökrészei, tehenészei lesznek azon
zsidók utódainak, a kiket most pártfogásukba vettek! És így tel-
jesedik be a zsidók részére Mózes által alkotott ezen tétel: „Meg-
büntetem az apák bűneit a fiakban harmad és negyedíziglen!”
Csakhogy ezen büntetés nem a zsidókon következik be, hanem a
keresztényeken. Szendrey Gerzson,
köz- és váltó-ügyvéd.

Zsidójárom Magyarországon.
(A közlemény vége.)
Magyarországon, mint agrikultur államban, például egyik legfonto-
sabb ügy, az állategészség ügye is. Kisbirtokos osztályunk egyedeit nagy
zavarba hozza az, ha marhaállományából csak egy darab is elhull; mert
ha ezen okvetlenül pótlandó veszteségét, különösen zsidótól vett kölcsön-
pénzzel pótolja, akkor már veszve van. Hogy pedig a gój ellen való tá-
madást ezen a téren is minél sikeresebben lehessen intézni, a zsidók
most már az állami állatorvosi fontos állásokat özönlik el. A talmud azt
a mondását, hogy: „ha a zsidó ökre megdöfi az idegen (a nem-zsidó)
ökrét, a zsidó ártatlan,” oda módosítják, hogy ezért nem kell nekik ök-
röt venni és tartani, abba pénzt fektetni, sokkal előnyösebb fényesen
zsinórozott s még fényesebben dotált állami állatorvosokká lenniök, s írni
olyan reczipéket, melyek aztán majd „megdöfik” a gójok marháit, úgy,
hogy legott felfordulnak a gyógyszertől.
N. községben, éppen napjainkban, járványszerűleg dúl a marhaállo-
mányban az antrax (lépfene). Három hó lefolyása alatt 8 drb igás marha
hullott el. A jelentések minden egyes esetben megtétettek az illetékes
hatósághoz, minek következtében az illető kerület állami állatorvosának
a helyszínén való megjelenése is szükségessé vált. Meg is jelent, hivata-
los időn kívül beállított a község házához, s az esetleg még ott levő
községi segédjegyzőnek átadott egy általa írt reczeptet, szóbeli utasítás-
sal, hogy azt „vízzel vegyítve” adják be a beteg marháknak, s azzal
odább állott. Másnap a helybeli körorvos, ki szinte a talmuderkölcsök
fertőjében nőtt fel, elmegy a község házához szimatolni, hogy mit csinált
 64

ott tegnap a kollegája; kézbe veszi a megirt marhareczeptet, s a segéd-

jegyző által közölt állatorvosi szóbeli utasítást ráírja a reczept hátára
irónnal saját felfogása szerint. Már most a reczept olyanná nőtte ki ma-
gát, hogy, ha az első oldalon írt gyógyszert úgy, amint ott meg van írva
az állami állatorvos által, beadják, a legerősebb marhát is megöli azon-
nal, ha pedig a reczept hátára írt hígítást adják be, akkor meg még a
gyönge borjúnak se árt, se használ.
Ilyen kezekbe teszi le államunk az ő fentartó elemeinek fontos
gazdasági ügyét. Ilyen tudatlan vagy roszakaratú zsidó ripőköknek ada-
tik előny az állami tisztségek elnyerésénél, s csak azért, mert zsidók.
Fél kormányunk, hogy megharagszik Rothschild, ha a zsidók nem
tolatnak előtérbe ott is, a hol egy tudományosan képzett, lelkiismeretes
keresztény oly sok jót tudna tenni a közügy javára, szolgálhatná hazá-
ját, nemzetét, hűen, becsületesen. Oh! a mi kormányunknak nem ez
kell. Zsidójárom kell neki mindenáron, s bele kergeti a népet is zsidó
közegei által, a nemzet haragjával nem törődik, csak Rothschild meg ne
haragudjék.
Hanem majd egyszer csak úgy felszaporodik a járomba kergetettek
száma, hogy erejük hatása alatt összetörik majd a járom, akkor, mikor
a vonszolt szekér éppen a hegytetőre ér, és nyakló nélkül gurul majd
alá a völgynek, magával ragadva a rajtülőket és belekapaszkodókat, fel-
dűl, darabokra zúzik, megsemmisül támogatóival együtt.
A történelem azt mondja, hogy nem először történik ilyesmi a
világon.
Erre a legjobb mesterre pedig jó lenne hallgatni.
Keöd József.

A költségvetési vita a képviselőházban.

A költségvetési vita a képviselőházban f. hó 12-én indult
meg, s e sorok Írásáig antiszemita részről b. Andreánszky Gábor
és Vadnay Andor szólaltak fel és pedig a f. hó 14-iki ülésbén.
Beszédeikből alantabb bő részleteket közlünk. Felemlítendőnek tart-
juk itt Prilessky Tádé kormánypárti képviselőnek szinte a f. hó
14-ki ülésben tartott beszéde azon részét, a melyben a regálemeg-
váltás mellett határozottan állást foglalt, nyíltan pártolván Istóczy-
nak ismeretes interpellációjában tett indítványát. Ily lépés egy
kormánypárti képviselő részéről ma, valóban elismerésreméltó önál-
lóságra mutat, s ezért Prileszky beszédének ide vonatkozó passu-
sát a következőkben adjuk:
Prileszky Tádé: „Ha sikerülend a védvám megoldása, ha sikerülend
a valuta rendezése, ez nagy érdeme lesz a kormánynak. S itt kénytelen
vagyok még egy eszmét fölemlíteni, s ezt igen ajánlom a t. ház figyelmébe,
s azon kellemes helyzetben vagyok, hogy Istóczy képviselőtársam nézetét
oszthatom. Ő ezelőtt pár héttel szíves volt egy interpellácziót terjeszteni
be a regálé megváltása ügyében. (Halljuk!) Eltekintve attól, hogy ezen
ügy megoldása a népre igen üdvös és boldogító hatású lesz. (Úgy van!
 65

balfelől,) meg vagyok győződve arról is, hogy a mi Ausztriában sikerült,

az nálunk is fog sikerülhetni. És Ausztria e tekintetben budgetszerűleg
egyáltalán semmiféle pénzeket erre nem költött, és azt is tudom, hogy
vannak nálunk is községek, melyek ezelőtt 10 évvel megváltották magu-
kat, s ma már magából a bérből kifizették az összes tartozást. Én ez ügy
megoldását állami subventió nélkül is lehetőnek tartom, és ha ez lehet-
séges és azt törvényerőre emeljük, méltóztassanak elhinni, hogy ez az
országgyűlés a nép köszönetét fogja kiérdemelni.” (Élénk helyeslés.)
Vadnay Andor: A humanizmus emlegetése hozza létre az olyan
egyesületeket, melyek egyedüli feladatuknak tekintik az állatok, a dene-
vérek bajaival foglalkozni, minduntalan ezekre hívják fel a társadalom
figyelmét, holott embereket is százával találhatnának, kiknek állapota a
legmetszőbb szánalmat provokálja, holott a hajléktalanok menhelye előtt
örák hosszat emberek dideregnek és tiporják egymást; (Tetszés a szélső-
balon.) holott a szemétdombokon emberek támolyognak, hulladékra éhezve.
(Úgy van! a szélsőbalon.)
De ebben még nem találok kifogásolni valót. Csodálkozom azonban
a jogegyenlőség szempontjából, hogy az a kormánypárt, mely habozás nél-
kül szavaz meg minden olyan adót, mely a különben is túlterhelt földbir-
tokot nyomja, miért idegenkedik annyira a börzepapíroknak megadózta-
tásától? (Úgy van! a szélsőbalon.)
Vagy a jogegyenlőség követeli azt is, hogy míg itt a fővárosban
mindenféle tápszer után fogyasztási adót kell fizetnünk, legyen egy fo-
gyasztási czikk: a lúdzsír, mely kivételképen adómentes? (Zajos derült-
ség.) Pedig a legalkalmasabb adótárgy lehetne, mert épen a legvagyono-
sabb néposztály fogyasztja, s azonkívül – fájdalom – évről évre nagyobb
tömegben importáltatik. De megfoghatatlan t. túloldal, hogy önök e kü-
lönös, de inkább megdöbbentő, mint nevetséges tény felemlítésére kaczaj-
ban törnek ki.
Hogy Szent-Endre t. képviselője, Krausz úr, oly jóízűet nevet, annak
lélektani okát értem, sőt méltányolom, mert ő nemcsak engem magamat,
hanem valamennyiünket, köztünk a t. pénzügyminiszter urat is neveti,
szóval, mindenkit, ki a lúdzsírt mérsékeltebb mennyiségben fogyasztja,
mint ő. (Élénk derültség.)
Beszéde végén a birtokos osztály védelmének szükségét hangsú-
lyozta.
Ez az a néposztály, a melytől, ha a visszamagyarosodott ariszto-
kracziával szövetkezik, várta gróf Széchenyi – nem a miniszter, hanem
a halhatatlan – (Derültség a szélsőbalon.) vérünk megmentését, a ma-
gyar hegemónia biztosítását. Ez a néposztály, melyet egy chronikus, de
már-már akuttá váló betegségben tehetetlen kuruzsló kezén látok síny-
lődni. (Úgy van! a szélsőbalon.)
Mert annak a közelfekvő egyszerű tanácsnak, hogy koplaljunk és
izzadjunk, kivált, ha olyantól jön, tisztelt miniszter úr, mint ön, a ki ta-
lán még soha sem koplalt, a ki izzadni talán nem is tud, (Derültség a
balon.) a politikai bölcsesség serpenyőjében sem egy mákszemnyi súlya,
sem egy fikarcznyi értéke nincs.
Andreánssky Gábor br.: Évenkint nagy mérvben növekvő kiadások
mellett csakis akkor volna képzelhető, nem az egyensúly helyreállítása
esélyeinek javulása, de hanyatlásának megállapodása, ha a befektetések
 66

közvetlen jövedelem-többlete megfelelne az évenkint csinált adósságok

kamatainak, vagy az általános vagyonosodás emelkedése indirect úton meg-
felelőleg növesztené az államjövedelmeket Hogy az eddigi befektetésekből
megfelelő jövedelem többlet nem várható, arról kezeskedik a befektetések
természete. Sok fényűzési kiadás mellett még a közvetve hasznos, sőt
szükséges befektetések, mint a népnevelésre áldozott összegek is, bármily
erkölcsi és szellemi tőkéket jövedelmezzenek, magának a pénzügyi egyen-
súlynak javulására csak generatiók múlva fognak közvetett hatással lenni.
Még sokkal szomorúbbak a kilátások a nép vagyonosodására vonat-
kozólag, annál is inkább, miután az egyetlen gyarapodó osztály, a tőke-
pénzesek, nevezetesen az állam hitelezői, az állami terhek viselésében részt
nem vesznek.
A többi osztályok rohamos pusztulásnak indultak. A kisiparost el-
nyomja a nagy ipar, ennek adója pedig az osztrák állampénztárba folyik;
a legfontosabb osztály, a földmíves pedig itt áll megdöbbenve és nem
tudja, mit termeljen, mert míg ipartárgyszükségletének ára a védvámok
által mesterségesen növelve napról-napra emelkedik, a nyerstermények ára
pedig oly rohamosan hanyatlásnak indult, hogy a legnagyobb katastropha
elkerülhetlennek látszik.
Ily el nem tagadható mostoha viszonyok közt az előirányzat bővebb
vizsgálata hogy volna képes aggodalmainkat az államháztartás állapota
iránt kevésbbé igazoltaknak mutatni?
Ily állítás nem lehet egy óbb ön ámításnál, mely csak a legmerevebb
subjectivitásban nyerheti eredetét.
Az emberi természetben rejlik azon tökéletlenség, hogy azon érdek-
kör, melyben működik, nagyon is befolyásolja az ember érveléseit, és ezen
emberi tökéletlenséget veszi tekintetbe a községi törvény, midőn kizárja
ügyeinek intézéséből a községi bizottságból mindazokat, kik haszonbéri
vagy számadási viszonyban állanak a községgel. Képviselőházunk szem
elől tévesztve az ily incompatibilitási szükséges követelményeket, túlságos
számmal beválasztja az ország, mint az államvaspálya tulajdonosának leg-
veszélyesebb versenytársa, az osztr.-magyar államvaspálya társaság igaz-
gatóit és igazgató-tanácsosait a pénzügyi bizottságba, azon egyetlen parla-
menti közegbe, mely egyedül bir némi lényeges és nem pusztán formai
befolyást pénzügyeink elintézésére.
Vajmi csekély számban vannak ott ezekkel szemben képviselve a
földbirtok kizárólagos képviselői. Lehet-e akkor csodálkozni, hogy ott
anyagi biztosítójukukat az igazgató urak összetévesztvén az ország anyagi
biztosítékaival, oly könnyen e budget olvasása által eloszlanak aggodal-
maik. Ha nem is megbocsájtható, de érthető ezen viszony. Mint ebből
is láthatjuk, az osztr. államvasúti társaság intim viszonyban áll a pénz-
királylyal.
Éhez pedig – mint életében egyszer az ájtatos mohamedán Mekkába
a próféta sírjához – minden évben odazarándokol pénzügyminiszterünk
– kérni annak bizalmát és hitelezését. A földbirtokos választókhoz ezen-
túl csak minden 5 évben fordul a minisztérium, és kivált ha a megye-
rendezési javaslat elfogadtatik, erőszakosabban, mint eddig – főispánjai
által. Ép oly szigorral exequáltatja ezen bizalmi végrehajtók által a válasz-
tók bizalmát, mint adóvégrehajtói által adójukat, ha t. i. az illetők saját
jószántukból nem akarnak fizetni.
 67

Ezen, a pénzügyi hatalommal szemben való lealázó viszony nyer kife-

jezést a pénzügyi bizottság összeállításában.
Természetes, hogy a mozgótőkére kedvező nézetek ott az uralkodók,
és ily nézet indíthatta a t. előadó urat, midőn tavaly börzeadó indítvá-
nyomra azt felelte büszkén és megvetőleg: Ezt még Bismarck sem merte
Németországban behozni, hogy kísértse meg ezt Magyarország!
Tavaly ő ütött e nagy tromffal, ma már e tromf az én kezemben
van és én ütök avval. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon) És a ber-
lini börze azért fenáll és vígan tovább zsidóskodik; de még nem is apre-
hendálta meg nagyon a börzeadó behozatalt, mert a mennyiben a fáma
mondja a német lapban, az úgynevezett nemzeti ajándék oroszlány részét
zsidóbankárok adományozták, és így tehát még születésnapi ajándékkal is
kedveskedtek a vaskanczellárnak.
Ha a t. pénzügyminiszter úr a hitelműveleteket, köznyelven: az adós-
ságcsinálást tartja a pénzügyi tudomány alfája és ómegájának miért nem
ijeszt ő is evvel a börzére, ha nem is születésnapi ajándékkal, de maga-
sabb árkeletű államkölcsönnel okvetlen kedveskednének nékie is.
Áttérek a pénzügyi bizottság jelentésének azon részére, mely oly
bőven kiterjeszkedik a valuta rendezésének kívánatos volta felett; és itt
egészen más véleményben vagyok, mint az előttem szólott t. Gaál képvi-
selőtársam. A mostani viszonyok között, hogy lehet erről csak álmodni
is – az igaz, többet a jelentés sem tesz, – de azt komolyan teszi.
Nemcsak azon 80 millió frt bankadósság, de az államjegyek conver-
tálása kamatozó adósságra ismét emelné deficitünket vagy 5 millióval,
és ha ezen áldozatot meghoznánk, akkor is csak ezüst valutánk volna,
és az aranyágiot csak úgy kellene fizetni, mint eddig.
Nem kell épen nemzetközi valuta congressusi képviselőnek lenni,
hogy az ember ezt belássa, Óperenczián túli országokról szóló dajkamese
az egész, melylyel néhány aluszékony de ébredezni látszó kormánypárti
lelkiismeretét akarnák visszaringatni előbbi mély álmába. Egyébként gon-
dolkodjanak csak mint eddig és biztosak lehetnek, hogy mint a fekete ban-
kónál a század második évtizedében, nemsokára újra magától fog rende-
ződni a valuta.
Hitel, ez a varázsszó, mely valamint az ország magán vagyonárnak
nagy részét idegen kézbe juttatta, úgy a törvényhozást is a kölcsönző
pénzhatalmak uralma alá tereié.
És ezért egy öntudatos nemzeti politika csakis az lehet, megsza-
badítani az országot e fosztogatók zsarnokságától. Horváth Boldizsár t.
képviselőtársam azt mondta, hogy a liberalismus czél, melynek elérésére
nz alkalmazott eszközök szabadelvűsége nem jöhet kérdésbe. Van-e ha-
zafiasabb, magasztosabb czél, mint a nemzet jólléte, az állami törvényes
hatalom fönhatósága és függetlensége, és még sem alkalmaznék jogelle-
nes eszközöket ennek elérésére.
Nem akarok itt annak fejtegetésébe bocsátkozni, van-e általában
joga az államnak örök időkre levenni az állami terhek viselését egyes
vagyonokról, van-e joga elviselhetlen adósságok terhét gördíteni későbbi
generatiók vállára, kivált pedig oly időkben, midőn a tartós béke áldá-
sait élvezi; de azt határozottan állítom, hogy ha a törvényhozók könnyel-
műségből vagy könnyelműségökből eredő szorultságból oly kötelezettsé-
geket vállaltak az államra, melyeknek már ideiglenesen is csak úgy
 68

felelhet meg, hogy ha az állam legvitálisabb érdekét, nemzeti lételét föl-

áldozza és az egész nemzetet anyagi függésbe, sőt mondhatni, uzsorások
lealázó szolgaságába juttatja: – akkor csak kisebb jogtalanság és igaz-
ságtalanság, e kötelezettségeknek teljes mérvben meg nem felelni, –
magyarán mondva: rendes és nem uzsorakamatokat fizetni az adóssá-
gokért, – mint egy egész nemzetet rablánczba fűzni, koldusbotra jut-
tatni, vagyonából kifosztani és földönfutóvá tenni.
Midőn azon nemzet, mely egy ezredév óta birta itt a földet, innen
rohamosan pusztul és elfoglalják helyét 2000 év óta bolygó idegenek,
(Úgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbal különböző padjairól.) azon ma-
gasztos jelszó: „Salus rei publicae suprema lex esto” alkalmazását elmu-
lasztani nem egyéb, mint a haza és nemzet áruba bocsájtása. Minden
nap, melyet a pénzügyi helyzet gyökeres eszközökkel való függetleníté-
sét halasztják, csak súlyosabbá tehetik e viszonyokat.
Két urnák egyszerre szolgálni nem lehet; ha a kormány kénysze-
ríti ezt a nemzetet, hogy Ausztria és Rothschild jobbágya legyen, ha-
zánk iránti kötelezettségeinknek eleget nem tehetünk.
Múlt évben beadott határozati javaslataimat a börzeadó és az ál-
lampapírok megadóztatásáról – formailag nem ismétlem, látván azon
érdektelenséget, sőt rosz indulatot, a melylyel iránta viseltetnek, de
minden jó hazafinak becses figyelmébe ajánlom. – Nem fogadja el a
költségvetést.

A zsidó bérlőkről.
Szécsi vadászkunyhó, 1885. deczember.
Hogy mennyire óvatosnak kell lenni egy birtok bérbeadásánál, ha
azt zsidó bérli, bizonyítja a következő.
Először is már úgy bevett szokás ezen fajtánál, hogy ritkán egy
bérel, de legtöbbnyire az apa a fiúval, vagy „ipom urom vejemnek”, vagy
„X. testvérek”, vagy „Y. et Comp.” bérelnek. Ha ezt a vigyázatlan bérbe-
adó megengedte, a nélkül, hogy egy oly tetemes összeget vett volna fel
cautióul, a melynek vesztétől fáznak a társuramék, s a mely sommá
esetleg bőven kártalanítja a bérbeadót – úgy már a priori vesztit írta
alá, mert a társ vagy testvér, illetve ipa és vő, vagy apa és fiú 2-6
évre a legnagyobb ellenségekké válhatnak, ha ezen manőver által sikerül
bérbeadójukat jól berántani; 5-6 év múlva aztán megint a legjobb bará-
tok, s nagyot nevetnek azon, ha összejönnek és schmisolnak „vaste wi
mr hubn beschümmlt de gojim?!” „mert a tarsoság mindig megadjon azt
os olkalmat, hojd a mit Josep ígért, ozt Nathan megfogadjon, s így ózon
tant edjih toljon a hiba a másikra,”- vagy vállat vonhasson s mondja
„nem thehetek rula, shógorum az okha, az szerencshétlen spekolans,
enghem is berántut, és éhn most hijjába fizessek, wi haiszt!?!” S ennek
számtalan, ezer meg ezer variátiója van, a mint alább mindjárt illusz-
trálni fogom, csakhogy kicsit nagyobb feneket kell kerítenem a könnyebb
megérthetés végett.
Miután szüleim az önkényuralom alatt vagyonuk felét elvesztették,
s ennek következtében később édes apámat ősi birtokából kizavarták
volt a jebuzeusok, az által, hogy a provisorium alatt s lelkiismeretlen
ügyvédek segélyével sikerült maguknak 12,000 frtot kétszeresen, 8000
 69

frtot háromszorosan megfizettetni, s még több eféle stiklik véghez vite-

lével, p. o. hogy ment fel egy 300 frtos követelés 3000-re, a mely dol-
gokat majd máskor adandók elő, mert az okozója még él, s hadd pirul-
jon, – azon időben én e rongyos falucskába, a mely maga 700 méternél
magasabban fekszik a tenger színe felett, tíz év alatt alig jöttem le a
Maguráról két-háromszor; de minden évben őszszel fölmásztam 5-6
napra az 1126 méternyi magas Magura tetejére a keleti oldalról, onnét
kürtszóval jelt adva az alantabb fekvő szócsi csőszömnek, s ez örömra-
gyogó szemekkel, kipirulva jött fel fiával s pár hajtóval, egy-két óra
múlva utánna pedig majd az egész falu.
Az időben nekem fogalmam se volt arról. a nyomorról, a mely e
hegyi falucskában uralkodik, s arról, hogy én e maroknyi ősi megma-
radt földön még magam is lakjam, s annak silány földjét műveljem,
melynek sok és gyönyörű fekvésű s vaddal teli, de egy krajczárt sem
jövedelmező erdejében oly örömest vadásztam, s máig is, daczára sánta-
Ságomnak, a vadkant űzöm s lövöm, persze lóhátról.
Ezen, habár Bossányi-féle, de édes anyámtól származó erdei birtok-
hoz tartozik a faluban egy curia, 56 holdnyi gazdasággal, melynek egy
negyedrésze rét; s miután apám meghalt, s én számoltam az élettel, ide
visszavonultam, kertészettel, vadászattal töltvén az időt, mivel a csekély
gazdaság azt nagyon igénybe nem vette, és szenvedélyes kertész lévén,
egy sivár, mitsem termő 1½ holdnyi területből 5 év alatt gyönyörű kis
kertet alakítottam, a mely daczára magas fekvésének s csekély terjedel-
mének, nemcsak hogy egész nyáron és télen át ellátott bőven háznépes-
tül együtt zöldséggel, de gyönyörű virágjai, s 64, a legnemesebb
gyümölcsfákhoz tartozó fácskái, büszkeségem voltak; hiszen hogy ne?
Melyik magyar ember ne volna büszke reája. Volt itten Hampton-court-
ból, Bridgewaterből Angliából, a jardin des plantes et d'acclimatationból,
Fontainebleau-ból Francziaországból facsemete, oltvány és cserje, meg
virág, volt itten 900 darab argenteuil-i, erfurti s eibenschützi legjobb
spárgagyökér a leggondosabban elültetve s gyönyörűen diszelve – volt
itt büszkeségeim főbüszkesége.
Baraccone-al-Collegnóból fácska, cserje, alpesi perennicus virág
Kossuth nagy hazánkfia kertjéből, melyeket az öreg úr saját maga az
alpesekről hozott le, nevelt, ápolt, s ezek magvaiból részint ő maga, ré-
szint Ihász, Simonyi Ernő barátomnak adtak, s ez midőn neki gödi kis
villáját, parkját s üvegházát berendezni segíték, mindegyikből adott egy
pár szemet, gyökeret, oltványt.
Hát végtére, miután ezeket mind elmondtam, jöhetek csak a tárgy
velejére, különben a szíves olvasó az anyagi kár mellett a fájdalmamat
nem érthetné, mert a pénzt ugyan pótolni lehet, de vannak más dolgok,
melyek pótolhatlanok. Daczára hogy magam dolgoztam nagyrészt, se az
én se a cselédjeim fáradságát mibe se számítva, csak egyedül a hoza-
tott (nem ajándékba kapott) csemeték, virágok, gyökerek, bokrok ára
800 forintomban voltak benne, s ugyanennyire számíthatom az aján-
dékba kapott tárgyakat; mert egyedül rózsa volt 35 fajta, s a kertet
szépen hagytam, jól bekerítve, a kis kunyhó jó karban, a szántóföldek jó
erőben, a hol előbb csupa bokor és árok volt csak; – s elmentem egy
117 holdból álló kis birtokomat berendezni s reája valami épületet emelni
Pestmegyébe; mert ez a birtok, tudtam, hogy legalább 1500 frtot kell
 70

hogy jövedelmezzen, de akkoriban alig 4-500 frtot kaptam belőle; s

miután már alig tudtam e birtokra bérlőt kapni, s más sürgős ügyeim
is voltak, egy fiatal ügyvéd barátomat kértem meg, hogy adja bérbe
Szécset, s ez in optima forma, minden jogi cautelák és clausulákkal el-
látott (de cautio nélküli) szerződést kötött Feldmann Jakabbal, egy kosz-
tolnafalusi zsidóval, a ki a birtokot veje Krenczler számára bérelte ki; –
természetesen a birtokot „azon karban volt hoteles visszaadni, a mint
átvette.”1 – Krenczler azonban csakhamar átadta valami Schwenczlernek,
s ez rögtön Hownen lakó „Kohn órnak”, a ki is a birtokot sógora Holcz-
mann számára bérelte ki, a ki Trencsén megyéből „propter certum quo-
niam” jónak látta egy időre onnét eltávozni, mintán a levegő számára
ott nem volt biztos többé. – Ezen Holczmann ór qna sógorának Kohn
órnak subárendása, tényleg birtokba vette Szécset, s óriási erővel neki
látott a gazdaságnak; – földjeimet keresztbe szántatta, hogy a víz a
lejtőn könnyebben lesodorhassa a humust, rétjeimet feltörette úgy, hogy
most se szántóföld, se rét; – a kert kerítését elhanyagolta, bejöttek ide
a falu kecskéi, a 64 fiatal fácska közül alig maradt meg 10-15; –
de se baj „az óraságnak minden fát 6 furintjával fogjátok megfüzetni”, s
így mégis történt, s 51 fáért a 6 frt 306 frtot be is zsebelt; – bemen-
vén azután a saját tehene s kecskéje, ezek elvégezték a többit; a fák
már az ördögé, gondola, és hallván, hogy rigolirozva van a talaj: „itten
pumpás krhumpli thermés lesz”, dictum-factum: keresztbe szántatja a
kertet, s bevesz l½ holdnyi kertből egyedül krumpli-termésből 84 fo-
rintot, Groisartig! nie dagewesen! s a krumpli-prizmákat reá rakatja a
dombocskára, a rózsákra meg penséekra, „hiszen az úr ezeket mindig
betakartatta, hát a krumpli majd jól befedi”; – és mind ezen termést
megvette Hercz Rudnón, Kohnnak a sógora, a kinek szeszgyára van ottan.
De miután Holczmann csak egy pár ökröt tartott télen át, a me-
lyek a fát hordták az erdőből, s egy tehenet, meg 2 kecskét, természe-
tesen marad sok szalma és széna, ezt ő nem etetheti fel, mert hiszen a
parasztok pálinkáért felszántják a földet, (oraság nem thocl gazdákudni,
megeszi a rezsi.,) s takarmány marad és ellehet drágán adni Hercznek.
Ez 2 éven át hűségesen megveszi, a harmadik évben azonban a burgo-
nya már nem volt oly nagy, „de a vörüs bogyú jökhereket (t. i. a spár-
gát) nem thoclta kiirtani, ez migis kijött;” hanem az a certum quoniam
Trencsén megyében olyanná nőtte ki magát, hogy Holczmann ór már
Szécsen sem tartotta magát biztonságban a világ e félre eső zugában,
hanem a nagy vizet jónak látta Trencsénmegye és ő maga közé tenni,
s most Amerikában mint „Fáyu ad fogalmat a yankeeknek a „madjar
emberekh óhlelmessógórül”
De Kohn oram, a ki sógora miatt annyi bajban van, más subaren-
dást talált (ergo már az 5-ik vagy 6-ik), ez Popper Leopold (de nem a
Báron úr) volt, s ez szintúgy gazdálkodva mint elődje, az egész termést
„Sack und Pack” mind Hercznek Rudnóra adta el, holott erősen ki volt
kötve, a termés takarmányát és szénáját nem szabad eladni s csak a
birtokon tartott jószággal szabad feletetni, és miután hallotta, hogy én
feljöttem, hát hallatlan! „in an Schabestag” Hercz ór felküldte mind az
igáit Rudnóról, és fogadtak Szécsen és Kosztolnejszán annyi szekeret, a
mennyi csak kapható volt, és – és – és meghszentségthelenitethék a
schabest, a szabbatot Popper és Hercz, és pálinkázták a népet, s így 6 óra
 71

alatt 21 szekér takarmány volt fölrakva és elvive, a sarjút meg megvették

a falubeliek, egy szál takarmány sem maradt, és „Bosehani tolálta üres
vodász konhó, istálló és csűr, meg podlás,'és mind öres, mert Poppher
elpárologta szinte bei Nacht und Nébel.” – De a goj Bossányi reméli,
hogy a Nemezis el fogja érni Poppert és Herczet, mert a „szabbatot
megszentségtelenítették,” és ő beperelte Kohn uramat. De mi haszna?
Takarmányt itten semmi áron se» kaphatok, s a tej literjét, a mit csak
egy házban lehete kapni, 12, szóval tizenkét krajczáron kellé fizetnem,
mivel az egy tehén számára, melyet elég vigyázatlan voltam venni, öt
mértföldről voltam kénytelen takarmányt hozatni, a mit szinte csak egy bará-
tomtól szívességből kaptam, mert egyátaljában takarmány nem volt pén-
zért kapható; és azt ide felczipelni tél idején, erről csak annak van fo-
galma, a ki ily hegyekben lakik!
S mi a morál mindebből? Az, hogy a zsidó, ha a gojt megcsal-
hatja, se rokonát nem kíméli, se vallását nem tiszteli. Hercznek saját
szavait idézem. Midőn figyelmeztették, hogy baj lesz ebből. „Mith gun-
dolok én ezzel, akhár sugoromnak, akhár Poppernek, akhár Bossáninak
lesz ebbül khára! Én nem gimdolok azzal! Nekhem lesz hasznúm, azt
thodom.”
A további tanulság az, hogy ily emberekben daczára annak, hogy
kénytelenek velem összejönni, nincs egy; csepp becsületérzés és fogalom
arról, minek tótettem ki gazságuk által azzal, hogy 1/2 évig tejet kellé
nélkülöznöm egy vidéken, a hol az pénzért sem kapható.
Továbbá, hogy e zsidók manipulácziója után oda jutott e kis gazda-
ságom, hogy 3 év óta minden éven 4-600 frtot kell reáfizetnem, s nem
tudom az előbbi karba hozni, s végtére, hogy 2 év alatt Kohn ellen, a
mindenféle furfang következtében, még meritorius ítéletet sem tudtam
kapni, s habár reményiem, hogy peremet bizton megnyerem, de kerte-
met sohse leszek képes többé újjá alakítani, mert beteg s törődött va-
gyok, s vagyonom nagy részét elveszítettem, a mit egy „Daitsch ór' (de
nem a hatvani) élelmességének, „becsülethességének” s színlelt barát-
ságának köszönhetek, s kinek viselt dolgait s becses személyiségét le-
gyen szabad legközelebbi levelemben lephotografiroznom. (Várjuk a foto-
gráfiát. – Szerk.) Bossányi Lajos.

Irodalom.
(Beküldetett.) „Társadalomtudomány. Egy elég hosszú élet fontolgató
észleléseinek és a társadalomtani irodalom sok évi kritikai tanidniányosá-
sának gyümölcse. Írta Cs. M. – Budapest, Rudnyánszky A. könyvnyomdája.
A névtelen szerző egy kiváló társadalmi állást elfoglaló férfiú, a ki,
ha nevét a műre kinyomatja, – bizonyára széles körben keltene figyel-
met nagybecsű munkája, a mely megérdemli, hogy minél többek által
olvastassék s minél többek által megszívleltessék. Felöleli az 566 lapra
terjedő negyedrétű nagy mű a társadalmi tudományok összeségét, s mély
philosophiai felfogásánál, széles látkörű tekinteténél és e mellett világos,
folyékony írmodoránál fogva, nemcsak igen tanulságos, hanem élveze-
tes olvasmányt is nyújt. S azért melegen ajánljuk e jeles művet a ko-
komolyabb tudományos irodalommal foglalkozóknak, különösen pedig a
 72

könyvtárak részére való megrendelésre, a melyekben e műnek nem volna

szabad hiányoznia.
Bennünket közvetlenül a munka azon része érdekel, a hol a zsidó-
ságot is érinti. Az ide vonatkozó részből mutatványul közöljük a követ-
kezőket :
422-423. lap: „A nemzetgazdák és a socialisták sokat írtak már
össze a társadalom betegségének orvoslásáról: „Mi az oka, kérdi a „Neue
Evangelische Kirchenzeitung” 1873-ki évfolyama, hogy az uj testamentom
sociális oldalát még senki sem méltatta figyelmére?” Todt Rudolf evang.
lelkész azt felelte, hogy: „nemzetgazdasági professor, vagy doctor nehe-
zen adhatja rá fejét annak alapos kutatására; a socialista pedig, aki ab-
ban csak a szegények, gyöngék ámítását látja, amely őket elnyomatá-
suk türelmes elviselésére, inti, még kevésbé. Nem marad tehát más
hátra, mint a theologus.” Ő dologhoz is fogott és: vDer radikale deutsche
Socialismus und die christliche Gesellschaft, 2-te Aufl. 1878.” czímű 514
lapnyi müvében a kereszténység sociális tartalmát és a ker. társadalom
sociális feladatait s a német socialdemocratia képtelenségét s veszélyes-
ségét tüzetesen földerítette.
Az 5. lapon azon álláspontját jeleli ki, amely szerint nemzetgazda-
sági alapfogalmak ugyan nincsenek az újszövetségben; az értékről, tő-
kéről, hitelről, a vas-bértörvónyről, kínálat- és keresletről stb. nincs benne
semmi sem; de nemcsak általános alapelvek, hanem valóságos igenle-
ges, összetes Ítéletek és szabályok is vonhatók le belőle a társadalmi
kérdések megoldására.
A kereszténység két versenyzője, a zsidó- és izlamvallás, mondja,
teljesen képtelen erre, mert nincs erkölcsi ereje hozzá. A Talmud ugyanis
a nem-zsidót nem tartja felebarátnak, testvérnek, nem embertársnak;
sőt minden úton-módon rászedni, kifosztani, megölni parancsolja azt,
mint istentelen, alsóbbrendű lényt, gojt, mint tisztátlan szolgát, kutyát,
szamarat, disznót, akinek lelke nem olyan, mint a zsidóé. Jehova a föld
minden javait az ő választott népének kizárólagos tulajdonul adta. Ha
tehát a zsidó a nem-zsidótól bármily utón valamit eltulajdonít, akkor
csak a magáét veszi vissza. Nemcsak a Talmud, hanem a biblia is tiltja
a nem-zsidókkal való vegyülést, sőt a keveredést is. Azért a zsidó so-
hasem olvadott más népbe, nem is fog, míg vallásához hű. Azért van,
hogy nem csak a keresztények, hanem mindenféle vallások és népek közt
üldözés, megvetés tárgya volt. A zsidó örökké zsidó marad. Tacitus is
épen olyanoknak irja le őket, mint ma látjuk. A 12-32. lapig Todt sok
talmudi idézettel, történeti adattal és a kor példáival kajánságot, mam-
moni telhetlenséget, szóval oly tulajdonságokat törekszik kimutatni a
zsidóságra, amelyeknél fogva nem csak a beteg társadalom gyógyítására
képtelen, hanem a társadalomnak ostora, mételye, elmérgesítője.
De talán az izlam képes erre? „Egy pillanat azon országokra és
népekre, amelyek a félhold szürkületi világossága alatt laknak, rögtön
megfelel e kérdésre. A keresztény csak kutya a muzulmán előtt Az
asszonyok és rabszolgák helyzetét a korán örökössé teszi.” (34. 1.) „Le
veletek! (t. i. a paradicsomból a földre) Legyen az egyik ellensége a
másiknak!” így szólott Isten a bűnbe esett embereknek. Eszerint az el-
lenségeskedés kedves dolog Isten előtt. Az izlam, ami bölcseség van
benne, a kereszténységtől és a zsidóságtól vette, de az elsőnek legjavát
 73

elhagyta, a másodikból pedig többnyire csak a Talmud áltál merített, E

kevésből is láthatni, hogy a test vallása, az érzelem csakúgy nem old-
hatja meg a sociális kérdéseket, mint nem a zsidó.”
Továbbá a 399. lapon a „Társadalomtudomány” szerzője így ír:
„így állván a dolog, mindenütt, a hol capitalismus van, sociális kérdés-
is van. Tudatos vagy tudatlan ámítás az tehát, mintha sociális kérdés
csak a túlnépes és gyáriparos országokban volna, nálunk pedig nem.
Szánandó ámítás, vagy önámítás! Hazánk földnépének felét az uzsorá-
sok rövid két évtized alatt a szó szoros érteményében rabszolgává ala-
csonyították; majdnem egész felső Magyarország koldus. Nincs ezekre
nézve sociális kérdés ? A városok iparosai nem űzik mesterségöket, ha.
nem az ostoba iparszabadság alapján mesterség tanulása nélkül minden-
féle iparczikkeket áruló tőkések számára kénytelenek dolgozni, a legnyo-
morubb béren tengetve keserű életöket. A középosztály, a kis- és közép-
földbirtokos jóformán eltűnt, földjeik az uzsora hyenáinak karmai közé ke-
rültek. Hát a főnemesség! ? És így vagyunk mindenben, mindennel! Még:
pár évtized, és Magyarország volt!”
Úgyszinte a 402. lapon: „Nem csekélyebb hiánya a tőkés gazdaság-
nak, hogy a nyilvános szükségleteket a pénzaristocratia üzérkedésének ér-
dekei alá veti, amely közvetlenül választói előjogánál fogva, közvetve párt-
minisztériumai, a szolgálatában álló sajtó, a népképviselők, hivatalnokok:
megvesztegetése által az állam nagyhatalmává növi ki magát, amelynek az
össztársadalom, még a királyok és császárok is hódolnak. A pénznemesség
csak a neki kedvező intézvényekre szavaz költséget, a többit elhanyagolja,
sőt, ha érdekei ellen vannak, legnagyobb közhasznuk daczára is elfojtja. A
pénz, amelynek csak tápközegnek kellene lennie, lassankint az egész tár-
sadalmi életet uralkodása és üzérkedése alá hajtja, Európa iszonyú adós-
sága csak a pénzhatalomnak következménye, mint amely igen kedvez az
adósságcsinálásnak. az állami pazarlásnak. Ma már az állami szükségle-
tek födözésére szükséges eszközöknek 1/3-át rabolja el a pénzoligarchia
adósságkamatok fejében Európa népeitől. Ez aztán a magán szükségle-
tek meghatározását is hovatovább ártalmasabb útra téveszti, a legkép-
telenebb és legerkölcstelenebb fényűzési szükségleteket teremti. Így a
pénz maguknak a pénzes családoknak s azok ólősdijeinek, szolgáinak is
átkává leszen, megrontja azon iparágak művészetét, amelyek ezen állhat-
lan magánfényűzésen alapulnak, s nyomorba taszítja őket. A pénzoli-
garchia alatt a társadalom teste oly emberhez hasonlít, akinek szörnyű
nagy hasa, de kevés szelleme van, és aki nagynehezen mozog. Hiába is
hadonáznak a modern nemzetgazdák a kamat, járadék stb. féle üzérke-
dés mellett. Igen gyarló érvekkel küzdenek.”

Az antiszemitikus mozgalom ujrafeléledése

Németországban.
Németországból, oly hosszú stagnáczió után, végre örvendetes-
dolgokat is jelenthetünk. A múlt évi júliusban megszűnt „Neue
Deutsche Volkszeitung” helyett, újévtől kezdve egy új központi an-
tiszemita közlöny jelenik meg Berlinben: a „Deutsche Volksstimme”
 74

czímű napilap. Az ó év utolsó napjaiban pedig Berlinben két nagy-

szerű antiszemita pártgyűlés tartatott a német antiszemita szövetség
által, a melyen az új antiszemita matador Dr. Kapistrano tartott
igen érdekes előadásokat. A legutóbbi napokban pedig Berlinben
meg lőn pendítve az az eszme, hogy a f. é. május hó folytában
Berlinben egy német nemzeti antiszemita kongressus hívassék egybe.
Ennyit egyelőre a németországi antiszemita mozgalom állá-
sáról. Február havi füzetünkben a németországi antiszemita ügyek
legújabb állásáról majd hosszabb czikkben adunk értesítést.

A m. kir. államjavak bérhátralékos zsidó bérlői.

Szapáry Gyula pénzügyminiszter, közvetlenül a karácsonyi
szünnapok előtt egy nyomtatott „kimutatás-t” osztatott szét a kép-
viselők között „a magyar korona országaiban levő mezőgazdasági
államjavak kezeléséből eredő, 1000 frton felüli követelésekről, az
1885. évi június végén fenállott állapot szerint”.
E „kimutatás”-t végig lapozva, elborul minden hazafinak a
lelke, olvasva annak a tömérdek zsidóbérlőnek a nevét, a kik termé-
szetesen előbb-utóbb ezen, általuk ma még haszonbérben bírt államja-
vaknak maholnap örök-tulajdonosaivá lesznek. De e „kimutatás”-ból
még más tanulság is vonható le, az t. i., hogy a zsidó bérlők csak
úgy vagy tán még jobban is, mint a keresztény bérlők, restan-
cziában maradnak a haszonbéri összegekkel, s így e „kimutatás”
is meghazudtolja a zsidóbarátok ama tévtanát, hogy a zsidó bér-
lők jobb fizetők lennének, mint a keresztény bérlők, a mely
utóbbiak legalább nem űznek rablógazdaságot s nem pusztítják a
bérlemény állagát, úgy, mint ezt a zsidó bérlők, hagyományos szo-
kásaikhoz hiven tenni szokták.
A miniszteri „kimutatás”-ban összesen 363 hátralékos haszon-
bérlő van kitüntetve, a mely 363 haszonbérlő közül zsidó van 145,
vagyis az összes hátralékos haszonbérlőknek 40%-a zsidó! Ez
arány még sokkal kedvezőtlenebb színben tűnik fel, ha a fehér-
templomi, párdányi és pancsova-titeli uradalmaknak 33, kivétel
nélkül keresztény bérlőjét levonjuk, a mely uradalmakban azért
nincs egy zsidó bérlő sem, mert ezen boldog vidékeken úgyszól-
ván zsidó nem is lakik, s így jószágot nem is bérelhettek.
Az alábbiakban hozzuk tehát a miniszteri „kimutatás”-nak a
hátralékos zsidó haszonbérlőkre vonatkozó teljes kivonatát, hogy a
miniszteri „kimutatás”-t nem olvasható nagy közönség is, amelylyel
napi lapjaink se ismertették meg ez elrémítő adatokat, szinte hoz-
zájuthasson e fölötte tanulságos, elszomorító statisztikai adatokhoz:
75
76
77
78
 79

Folytatása következik!
 80

Levél Baranyából.
(Hogyan gazdagodik a zsidó?) Azt hiszem, hogy nem nagy feladat
a zsidó gazdagodását megfejteni, s azért én is meg fogok fejteni egy
esetet tisztelt elvtársaim és olvasóim előtt, s igen röviden s érthetőleg
fogom ezt tenni.
Ugyanis egy gyapjúkereskedő zsidóról van itt szó, aki a polgárok-
tól veszi a gyapjút. Az esetnek már többször voltam szem- és fültanúja.
P. o. egy polgárnak szüksége van egy pár forintra; elmegy az Iczighez
és kölcsön vesz 12 százalékra. Az Iczig ad neki pénzt, hanem azon föl-
tétel alatt, hogy a gyapjút ő fogja átvenni. Midőn az idő eljő a juhnyi-
rásra, örül a polgár, hogy pénzt kap; de még jobban örül az Iczig, hogy
rebach lesz. A gazdaember megméri a gyapjút és van két mázsa. Elviszi
az Iczighez, a zsidó ráteszi a tizedes mértékre és mér, s kijön 70 kilo-
gramm, mondd hetven kilogramm. Ekkor még levon a 70 klgr.-ból 12
klg.-ot a piszokra és 8 klg.-ot a nedvességre; így hát a szegény polgár-
nak marad még 50 klgr. Most már mit kezdjen ezzel az ötven kilo-
grammal, midőn még az Iczignek is tartozik ? Az Iczig lefogja az övét,
és a szegény polgár mit tegyen? Se gyapjú, se pénz. Másnap, midőn a
polgár az Iczig lakása előtt elmegy, az Iczig kiszalad elejébe s kezet
fogva a polgárral, mondja neki: „Nu, nem jün kicsit be hozzám, van jó
pálinka, igen nagyun jú.” A szegény polgár nem is akar az Iczigről
tudni; de az Iczig oda tapad hozzá pióczamódra, és addig csalogatja,
mig be nem csalja, és midőn becsalta, akkor van szivar és pálinka in-
gyen, és kígyóból mézes szó, de csak addig, míg ismét rá nem veszi a
kölcsönzésre, és kölcsönöz ismét 12 százalékra a jövő juhnyírásig. A sze-
gény polgár, ismét rászedetett az Iczig által. S így eltelik egy pár év, s
egyszer csak azt veszi észre, hogy az Iczig nem a gyapjút, hanem a
házát árverezteti. Mitévő legyen? Eladja a juhokat és fizet az Iczignek.
Igaz az Iczignek megfizette adósságát, de nincs nyugta a lefizetett ösz-
szegről. Az Iczig hallgat egy pár évig, és ismét átadja az ügyet valamely
zsidó ügyvédnek, most már elveszi a szegénytől a házát s mehet akkor
a világnak.
Kedves polgártársaim! Óvakodjunk a zsidóktól, és ne vásároljunk
tőlük semmit, és ne adjunk a zsidóknak semmit; mert aki a zsidóval
kereskedik, így jár, és utóbb koldusbotra jut. Tisztelt polgártársaim,
nyissátok fel szemeiteket és füleiteket, még késő nincs, míg az óra a
12-tőt el nem üti, de ha elüti, akkor mindennek vége.
Baranyavár. Maisztorovits Kálmán.

Levelezőlap.
Mindazon t. elvbarátainknak s jóakaróinknak, a kik az újév alkalmából szívesek
voltak e füzetek szerkesztőjének szerencsekívánataikat kifejezni, :– a szerkesztő ez utón
mond köszönetet, viszont legjobb kívánalmait fejezve ki irányukban az újév alkalmából.
V–o. Örülünk ügyünk ottani haladásán. Az új körre azon a vidéken fontos,
hivatás vár.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. február
VI. évfolyam V. füzet.

Szervezzük a mérsékelt ellenzéki országos

antiszemitapártot!
Az országgyűlési mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt f. é. ja-
nuár végén beható tanácskozásokat tartott a mérsékelt ellenzéki
antiszemitapártnak országos szervezése tárgyában, s megállapodás
történt egyebek közt abban is, hogy a f. é. tavaszszal egy bizal-
mas pártkonferenczia fog összehivatni Budapestre, a melyen a fő-
városból és a vidékről azon nem-képviselő elvbarátok is részt veen-
denek, a kik ez iránti óhajukat a párt központi bizottságával
közlik.
A képviselőháznak jelenlegi 2-ik ülésszaka, a kiegyezési
tárgyalások miatt előreláthatólag júniusba is benyúlván, a konfe-
renczia időpontjának megállapítására nézve meglehetős nagy lati-
tude-ünk van.
Előleges tájékozás-szerzés czéljából tehát pártunk híveit, kü-
lönösen pedig azokat, a kik a jövő évi általános képviselőválasz-
tásoknál mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti programmal képviselő-
jelöltekül szándékoznak fellépni, – ez úton, előre is felkérjük
arra, hogy e füzetek szerkesztőjét mielőbb értesíteni szíveskedje-
nek a konferenczián való megjelenési szándékukról, s arról, mely
időpontot tartanák legalkalmasabbnak e konferenczia megtartására,
Nekünk, a közjogi kiegyezés alapján álló mérsékelt ellenzéki
antiszemitapártnak, mielőtt a képviselőház jelen ülésszaka véget
érne, – okvetlenül szervezve kell lennünk, hogy aztán a nyári
szünidőt, a konferenczián kijelölt alkalmas pontokon leendő vidéki
szervezkedés eszközlésére fordíthassuk.
Az e tárgyban történendő levelezések, a párt belügyét ér-
deklő bizalmas jellegű levelezések levén, – természetesen hírlapi
közlés tárgyát nem fogják képezni.
Fogjunk tehát a munkába!
 82

Regále-váltság.
A pénzpiaczon ez új vendég jelentkezett különféle combina-
tiókkal; – a birtokosnál, főleg az eladósodottnál kellemes be-
nyomást tesz egy kis új pénzmagra való kilátás; – de alig hisz-
szűk, hogy a regále-jog zsidó bérlőire kedvező benyomást tenne a
váltsági törvény keresztülvitele!
Az italmérési jog bérletét eddig a zsidóság monopolizálta
országszerte; nem azért mintha más ember nem találkozott volna
e kereseti forrásra, de az italmérést nem bírhatta más becsületes
ember azért, és nem ígérhetett érte annyit, mint a zsidóság, mert
a zsidóság a regále-jog haszonvételét mindenféle aljas keresettel
kötötte össze, mi által ez neki természetesen többet ért.
Sehol sem grasszál erősebben ez a zsidóság a regále-jog ha-
szonbérével, mint Felső-Magyarországban, a lengyel határszél men-
tében. Ott első sorban kapja hazánk ezerszámra azon szép typu-
sát a lengyel zsidónak, mely hosszú kaftánja, göndör balzachlija
és nagy gazsága által kimagasodik a többi közül, – ezekkel a
concurrentia lehetetlen!
Mikor ez a zsidóság egy korcsma bérletére kivetette hálóját,
nem kímél ígéretet, hanem a becsén túl is ígér; ha azután a
kiszemelt bérletet és lassankint a körülötte lévőket is ekképen
megszerezte, és a kereszténységet onnan kiszorította, ő kezdi a
monopóliumot, és kétszeresen veszi meg a többletet mint eleinte
igért; – megveszi először is a szegény paraszton, kinek rósz,
hamisított pálinkát ád hitelbe dupla kréta számítás mellett, de
megveszi a birtokoson is akképen, hogy discreditálja a korcsmát,
és nem ereszt be többé keresztényt a bérletbe, melyben jövőre
csak az uralkodhatik, kit a rabbi erre kijelöl; az ilyféle rabbi-
parancsnak az orthodoxok közt senki sem mer ellentmondani; így
azután az árendás zsidó szabja meg concurrentia hiányán a korcsma
bérletét, melylyel a birtokosnak nolens-volens megelégednie kell.
Tudok esetet Zemplén megye egyik határszéli városában, hol
a közbirtokosság áldozattal is kész volt keresztény embernek a
korcsma bérletét átadni, s midőn csakugyan sikerült egy német só-
gort erre fogni, ez rövid idő múlva a bérlet alól magát fölmentetni
kérte, mert a zsidóság a lábas jószágát megmérgezte, és a hol lehetett,
ártott neki; – így üldözik ki ott a keresztény vállalkozót. –
Most a bérlet ismét zsidó kézen van. Tudok ugyanott esetet,
hogy egy birtokosnak majorját kétszer gyújtotta föl a zsidóság azért,
mert zsidónak nem akarta bérbe adni birtokát; – ilyen zsidóság
közt nehéz azután becsületes embernek boldogulni!
 83

A kérdés most az, hogy, ha már a regále-jog gazdát cserél,

és az eddigi birtokos kezéből a község birtokába megy át, fog-e
ebből a községekre haszon háromolni? Úgy hisszük, hogy igen. –
Ismeretes dolog, hogy az ily váltságoknál a váltsági díj igen mér-
sékelt szokott lenni; de biztosak lehetünk abban is, hogy miután
a község mint birtokos jobban képes a most divatozó és a jogot
károsító italmérési visszaélésekre és titkos kimérésre felügyelni
mint egyes birtokos, sőt ebben az egész község minden egyes
polgára is mint érdekelt a legtermészetesb ellenőre a kimérésnek,
ez által az italmérési jog értékében csak emelkedni és a község
mint új birtokos csak nyerni fog a váltság által. – A másik
kérdés az – és ez a fontosabb, – hogy a községek hogyan fog-
ják a regálé jogot gyakorolni?
Vagy a házi kezelés, vagy a bérlet lehetséges, – az első
eset a legritkább esetben fog alkalmaztatni, – a kérdés tehát
csakis a bérlet körül foroghat.
Ha a községek annyi erkölcsi erővel bírnak, mint alkalmam
volt Felső-Magyarország néhány németajkú községében tapasztalni,
hol a kereskedés és a korcsma kizárólag keresztény kezekben van,
akkor nem kell tartani azon szervezett népmételyező visszaélések-
től, milyenekkel jelenleg a felső-magyarországi zsidóság a szegény
népet testileg-lelkileg tönkre teszi; hanem meg lehetünk győ-
ződve, hogy az ily községek a regále-váltság által biztosan nyerni
és az egész község lakossága gyarapodni fog. – De ha a községek
elöljárói, föl nem fogva saját hasznukat, továbbá is a zsidópálinka
bálványának fognak áldozni és a bérletet zsidó kézbe fogják
adni: akkor a regálejog-váltság haszontalan gazdacsere volt, mely
nemhogy használna az államnak és községeknek, hanem pusztu-
lása lesz oly kiskorú községeknek, melyeknek hatalmas ura az
Iczig pálinkája!
Videant consules. Sztropkói.

Izrael jubileuma.
Sok üdvös eszme villant meg már az antiszemitizmus zászlaja alatt
harczolók agyában ós szellőztetett e szent ügyet szolgáló sajtó hasábjain
arra nézve, miként lehetne az ország népét a rajta élősködő parazita
fajtól megszabadítani; mert hát ma-holnap oda jutunk, hogy Jókai szerint
a nemzet egyik része harczképtelenné lett, a másik része vakaródzik. De
miután a zsidófajt ez ideig nem sikerült az országot aláaknázó munkájá-
ban feltartóztatni, újabb, meg hathatósabb eszközökről kell gondoskod-
nunk, melyek segélyével végre sikerülend elérni ama czélt, mely szemeink
előtt lebeg.
 84

Azt vetik szemünkre, hogy mi antiszemiták az emberevő vadakhoz

hasonlólag, a zsidók húsára éhezünk és szeretnők őket nyárson megsütni
Pedig ők oly ártatlanok, mint a ma született bárány! Elmondják, hogy
mi zavarjuk meg a vizet a bárány előtt, és mégis mi kiáltunk, hogy ő
zavarja meg azt, hogy, mint a mesebeli farkas, beleköthessünk. No, én
meg a mondója vagyok, hogy nem képzelek oly vad embert, kinek el
nem menne az étvágya az emberhústól, ha a zsidófaj piszkos, büdös vol-
tát megismerte. A farkasról meg a bárányról szóló mese pedig épen
reájuk alkalmazható
Hogy tehát egyszer mindenkorra véget vessünk azon gyanúsításnak,
mintha mi keresztény létünkre a felebaráti szeretetről megfeledkeztünk
volna, midőn zászlónkra az antiszemitizmus dicső jelszavát írtuk, oly
javaslattal állok elő a zsidófaj ártatlanná tételére, mely Mózes törvény-
könyvébe van iktatva és Jehova által szentesítve, mely ellen a legjám-
borabb filoszemita sem tiltakozhatik.
Valahányszor hallom vagy olvasom, hogy itt meg ott egy-egy igazi
vagy talmi nagyság jubilál, mindannyiszor eszembe jut az Úr ama törvénye,
mely a zsidónépet a jubilálásra kötelezte; melyet ők jónak láttak meg-
nem tartani, mivel az a talmud-morál gescheftelő és rebacholó szellemé-
vel ellenkezik.
Ugyanis mindenki, ki az ó-szövetségben csak némi jártassággal bir,
tudni fogja, hogy Mózes az Úr parancsára különböző jubileumi időszakokat
rendelt, melyeknek az volt a czéljok, hogy a zsidónép kalmár szellemét
fékezze és lelkét Istenhez emelje.
Mózes III könyvének 25-ik fejezete ekként kezdődik: És szóla az
Úr Mózesnek Sinai negyén mondván és aztán a 3. és 4. versben így
folytatja: „Hat esztendeig vesd be a földet és hat esztendeig mesd meg
szőlődet és szedd annak termését; a hetedik esztendőben pedig a föld-
nek, az Úr nyugalmának szombata legyen; a földet be ne vesd és a szőlőt
meg ne mesd.” És a következő versben megtiltja nekik, hogy ne szedjék
föl a föld gyümölcsét, melyet az magától hozott.
Ezen törvény, a mily szépen jellemzi a zsidófajt, épp oly jótékony
hatással bírna a ker. népre, ha ismét életbeléptettetnék.
Kérdem azért a zsidóbölcsek és farizeusoktól, hogy mi joggal tö-
rülték ki vallásos törvénykönyvükből, illetőleg a praxisból ezen törvényt?
Miért nem tetszik az Úr eme nyílt törvényét megtartani? Avagy önök,
spekuláczióból élő zsidók, az ó-szövetség csak azon törvényeit tartják meg,
melyek faji romlottságuknak hízelegnek, tápot adnak kapzsiságuknak és
a haszonlesésnek, vagy melyek szítják keblökben a gyűlöletet a keresz-
tények ellen, vagyis mint önök mondani szokták, a „gójok” ellen?
Nem volna-e czélszerű a zsidófajt eme törvények megtartására szo-
rítani? Hisz ezek is éppen úgy a számukra készültek, mint a többiek.
És ha nekik úgy tetszik magukat Izraelitáknak nevezni és némely ószö-
vetségi törvények és szertartások által a kereszténységtől elszigetelni,
vele ellentétbe helyezni, miért nem tartják meg az Úr ama törvényeit is,
melyek a keresztények javára szolgálnának?
Mily nagy haszon származnék abból a ker. társadalomra, ha a mi
zsidaink megtartanák a?; Úr ama törvényeit, melyek rendelik, hogy min-
den hetedik esztendőben jubiláljanak, vagyis a munkától, jobban mondva,
a csalástól, – mert ez az ő egyedüli munkájok, – tartózkodjanak.
 85

Mily boldog volna népünk, ha a zsidóság csalása minden hetedik

esztendőben szünetelne! Nagy dolog volna az, ha a zsidóság egy egész
esztendeig ártalmatlanná tétetnék! Mert ha meggondoljuk, hogy Magyar-
országon legalább is 600,000 zsidó gyakorolja a csalás mesterségét, és
naponként minden zsidó legalább is 2 frtnyi csalást követ el, akkor na-
ponként 1,200,000 forintot lopnak ki a magyar nép zsebéből, és egy egész
éven át vagyis 365 nap alatt 438,000,000 frtot csalnak. Ha tehát a zsi-
dók minden hetedik esztendőben a munkától, illetőleg a csalástól tartóz-
kodnának, a mint azt Mózes törvénye rendeli, akkor minden hetedik esz-
tendőben 438 millió forint maradna meg a keresztény nép zsebében.
Hogy ezen számításom még meg sem közelíti a valót, azt belátják mind-
azok, kik a zsidóság messzeterjedő csalásait ismerik. Mert hát nagyon
gyakran történik, hogy egy-egy zsidó egy nap alatt 20–30 sőt 100,000
frtnyi csalást követ el!
Hozzájárul ama körülmény is, hogy a mennyiben a zsidóság minden
hetedik esztendőben pihenne, tartózkodnék a munkától, minden munkát
a keresztények végeznének, s kétszer-ötször annyit keresnének, mint más
esztendőkben, midőn a zsidó rafinéria és alávalóság concurrentiát csinál
a kereszténység szigorú törvényeihez kötött népnek. Mily boldog aera
virradna fel már ekként is a ker. népre!
Nem is értem én azt, hogy miként emanczipálhatták magukat a
zsidók Mózes eme törvénye alól, holott más dolgokban, melyek pedig
lényegtelenek, minő p. o. a disznóhústól való tartózkodás, oly szivósan
ragaszkodnak a törvény betűjéhez.
De van Mózesnek még más, reánk nézve sokkal fontosabb törvénye,
mely rendeli, hogy a zsidónép minden 50-ik esztendőben jubiláris esz-
tendőt üljön és necsak a munkától vagyis csalástól óvakodjék, hanem
mindazt, a mit másoktól megvett, adja vissza minden kárpótlás nélkül.
Ezek Mózes szavai: „És szenteld meg az ötvenedik esztendőt, és nevezd
földed minden lakója szabadulásának; mert az örvendetes óv az. Ekkor
minden ember jusson birtokához, és kiki térjen vissza előbbi családjához.”
(Móz. III. könyve 25. fej. 10 v.)
Mily nagyszerű eszme rejlik Mózes eme törvényében! E törvény
által meg volna törve a zsidófaj leküzdhetetlen bírvágya, csalási visz-
ketege. E törvény folytonosan így kiáltana az arany borjut imádó zsi-
dóságnak: „Ne csalj, ne uzsoráskodjál, ne kösd magadat a kincsekhez,
mert az 50-ik esztendőben mindent vissza kell adni előbbi tulajdono-
sának.”
És ha ezen törvényre szükség volt az ószövetségben, midőn egymást
csalták a zsidók: mennyivel inkább szükség volna e törvényre most,
midőn a keresztényeket, szerintök „gójok”-at fosztogatják. Akkor még
akadhattak olyanok, kik bűnnek tartották a csalást nemzetbelieikkel
szemközt; de most, bátran merem állítani, egyetlen egy zsidó sincs, ki
bűnnek tartaná az uzsorát, a csalást a keresztényekkel szemben.
Aztán meg nem is panaszolkodhatnának a zsidók, mintha mi igaz-
ságtalan törvényeket hoznánk ellenök; mert hát azt mondhatnók nekik,
ha zsidók akartok maradni, tartsátok meg a Jehova által számotokra
hozott törvényeket. Hol van kormány, mely ezen törvények életbelépte-
tését elrendelné? A mostani bizonynyal nem az!
Pedig mily jó volna ez a középnemességre, az úgynevezett gentryre,
 86

mely pusztuló félben van. Már pedig ez osztályra a nemzetnek nagy volna
a szüksége.
Már-már az egész országban kivesző félben van a középnemesség!
vagyona a zsidók kezében. És ha itt-ott vannak egyes családok, melyek
az ősi birtok egy részét megtartották, azt nem annak kell tulajdonítani,
mintha ezek nagyobb ellentállási erőt fejtettek volna ki az emberi filo-
xerával szemben, hanem inkább ama nepotismusnak, mely nálunk még
most is a megyéknél és más hivatalok osztogatásánál dívik.
Én tehát e lapok hasábjain azon indítványnyal bátorkodom fellépni:
hasson oda a parlamenti antiszemitizmus közege, hogy a 7-ik és 50-ik
évi jubileum a zsidókra nézve törvényerőre emeltessék, a mint az Mózes
III. könyve 25. fejezetében foglaltatik. Mert ha az Isten már az ószö-
vetségben szükségeseknek tartotta eme törvényeket a zsidókra nézve,
nehogy a hatalmasabbak a gyöngébbeket teljesen elnyomják; mennyivel
inkább volna szükség rá most, midőn mi magyarok saját hazánkban máris
gyöngébbek vagyunk Izrael fiainál.
Én azon elvből indulva ki: „Salus reipublicae suprema lex esto”,
szigorúbb rendszabályokhoz is mernék nyúlni a zsidókkal szemben; ha-
nem, ha már a mi kormányunk oly gyáva, hogy a nyúltól is megijedne:
akkor tegye meg legalább azt meg, a mire a zsidók amúgy is lelkiisme-
retben kötelezvék. Ez ellen még a legultrább humanizmus sem szállhatna
síkra; és a zsidóságnak sem volna oka a kormány ellen panaszkodni,
mert hisz azt mondhatná nekik, hogy kedves Mózesok akarta azt így.
Ne jubiláljon tehát mindig a gój és a zsidó húzzon belőle rebachot;
hanem jubiláljon már egyszer a zsidóság is és a keresztények húzzanak
belőle hasznot.
Ha e törvény életbelépne, akkor Csanády bátyánk is visszaülhetne
ősi birtokába, et post illum, longus idem petentium ordo. Sequens.

Komlóssy Ferencz beszéde.

(A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter költségvetésének tárgyalása alkal-
mával, a január 28-ki képviselőházi ülésben)
T. képviselőház! Felszólalásomat indokolhatja azon körülmény, hogy
a földmívelési érdekekről egy évben úgyszólván csak egyszer lehet itt a
t. házban érdemlegesen beszélni; másrészt indokolhatja azon körülmény,
hogy az antiszemitizmus szorosan Összefügg a földmívelő osztály érde-
keinek megvédésével, és mert mint pap és mint kisgazda szintén elősze-
retettel foglalkozom ezen kérdéssel; bárcsak foglalkoznék ezen kérdés-
sel komolyan a t. képviselőház is, különösen pedig a háznak túlsó ol-
dala. Attól tartok ugyanis, hogy jóllehet e baj konstatálva van, minden
újság „gazdasági válságról beszél, mégis gazdaközönsógünk bajait nem
fogja orvosolni a t. képviselőház, amint nem orvosolta ez ideig, és a
földműves osztály várhatja szerencséjét akár a nap, akár a holdtól, vagy
más planétától, de ne várja ezen t. képviselőháztól. (Halljuk!)
A hirlapok beszélnek mindenről kimerítően; beszélnek a szabadel-
vüségről, clericalismusról; figyelemmel kísérik a törvényszéki rovatokat,
érdekesen adják elő az eseteket; de röviden emlékeznek meg azokról a
bajokról, melyek a földmívelő osztályt érik, röviden végeznek a bukott
 87

nagy és kisföldbirtokosok osztályával, pedig be érdekes rovat volna az,

mely minden bukott gazdának sorsát, történetét híven adná elő! Hadd
okulna rajta a második és harmadik. De ezt nem tehetik a hírlapírók,
mert nem engedi meg a zsidó.
Rá kell mutatni t. ház a sebekre, a melyek gazdaközönségünknél
az általános elszegényedést, a betegséget okozzák. Le kell számolni t.
képviselőház, a zsidósággal, mely e bajoknak oka, kútfeje. E tényezőnek,
a zsidóságnak mellőzésével lehet beszélni érdekesen, ideális alapon, de
nem lehet beszólni reális alapon, és a vita csak meddő lehet, a mint
meddő volt az általános költségvetési vita, úgyszintén a nemzetiségi kér-
dés színrehozatala, mert Grünwald és Helfi t. képviselőtársaim igen ér-
dekesen beszéltek ugyan, de miután nem tudtak e kérdésnél a baj igazi
okára, a zsidóságra mutatni, nem is tudták megoldani a gordiusi csomót.
A magyar társadalomnak, t. ház, nincs ereje, mert nincs vagyona;
s ezen körülmény a megölője a társadalmi mozgalmaknak. Ugyanis mit
látunk? Látjuk azt, hogy a mi társadalmunknak háromnegyed része azon
elemekből áll, a kiknek a megélhetés nehézségével kell küzdeni, egyne-
gyed része pedig csökönyös vagy közönyös emberekből, többnyire zsidók-
ból, kik a keresztény társadalommal nem igen törődnek, sőt örülnek, ha
az tönkre megy, hisz ők konferálják hozzá a legtöbb okot, tehát legfö-
lebb örülhetnek a keresztény társadalom tönkre menésének.
Az általános elszegényedés oka az ón véleményem szerint első sor-
ban az, hogy a földmíves osztálynak nincs hitele, és így nem kaphat ol-
csó kölcsönt, és vice versa a zsidónak nagy a hitele, és miután olcsó
pénzhez jut, a földmívesnek adja, de csak sokkal nagyobb kamatra, mint
a földmíves osztálynak sikerülhetne pénzhez jutni, ha hitele volna. A ta-
karékpénztárak igen drága pénzt adnak, mit könnyű felfogni, ha meg-
gondoljuk, hogy míg a földbirtok utáni jövedelmet lehet 3-4 százalékra
számítani, a takarékpénztáraknál rendszerint 8-9 százalékra megy, s ennél
is drágábban adják, (Úgy van balfelől.)
És e pontnál felhivom a t. miniszter úr figyelmét, gondoskodjék
egyrészt arról, hogy a takarékpénztári intézmény államosíttassék, és ne
engedjük, hogy egyesek a magas dividendákon osztozkodjanak. Úgy hi-
szem, ráférne magára az államra ez a dividenda. Más részről felhívom a
miniszter úr figyelmét arra, gondoskodjék azon a tavalyi budgetvita al-
kalmával Károlyi Sándor gr. által ajánlott kerületi pénztárakról. Ha á t.
miniszter úr ilyeneket felállítana, a nép bizonyára olcsó pénzhez juthatna,
mert akkor nem kellene dividendára számítni; hanem egyszerűen arra,
hogy kifussa a regie.
Elszegényedésünk másik oka, valamint annak is, hogy gazdasági
válság fenyegeti hazánkat az, hogy a zsidó dominálja a gabnapiaczokat,
ő szabja meg az árakat, s felhasználva a népnek sanyarú helyzetét, kü-
lönösen az adóbehajtás alkalmával potom áron kényszeríti arra, hogy ga-
bonáját eladja. (Úgy van! a baloldal némely padjain.) Hogy ez így van,
t. ház, azt a magam példájával illustrálhatom, mert mikor gabnámat a
párkányi vásáron, a mely piaczot a zsidók dominálják – felajánlottam,
azt felelte a zsidó, hogy adjam el gabonámat Istóczynak; (Derültség)
de mikor látta, hogy nem szorulok pénzre és várhatok, egy hó múlva
maga jött el és kórt, hogy adjam el gabonámat.
Ezt azért hozom fel, hogy illusztráljam, hogy ha a gazdaközönség
 88

nem volna megszorulva és olcsó kölcsönhöz jutna, nem dominálhatná a

zsidó a gabnapiaczot s nem tehetné tönkre a népet
A harmadik ok, t. ház, a mi az elszegényedést okozza, az, hogy az
igazságszolgáltatás kedvez a zsidóknak. Hogyha a zsidó megkárosítja a
földmívest, rendszerint a törvény annak kedvez, vagy ha nem kedvez
neki a törvény, akkor ő hamar leszámol a büntetéssel, a mely őt éri,
vagyis magyarán mondva, csakhamar kiheveri, de a mi népünk ez által
nincs kárpótolva. Nem engedi viszont, hogy a törvény kedvezzen a nép-
nek. És itt rámutatok egy körülményre, t. ház, azon körülményre, hogy
pl. a bortermelő vidékeken szintén a zsidó dominálja a piaczot és nem
engedi, hogy az illető földmíves az ő borán túladhasson a törvény által
neki nyújtott kedvezményes utakon és módokon. Hivatkozom a magam
(Halljuk!) községére, t. ház, a hol a zsidó dominálván a korcsmát és a
regálé bérlet az ő kezében lévén, nem engedi, hogy a szőlőműves az ő
borát butellázás útján adhassa el; kifogásokat talál, bepereli a polgárt,
a ki megkísérli a butellázást és ennek következtében rendszerint pénz-
bírság éri az illetőt, úgy, hogy elmegy a kedve ezen kereseti ágtól is,
illetőleg attól, hogy ő a törvény által nyújtott kedvezményt felhasznál-
hassa, elhagyja a butellázást ép azért, mert a törvény rendszerint a zsi-
dónak kedvez és annak a pártját fogja, nem pedig a keresztény népnek.
(Úgy van! balfelől.)
A kormány nagyon keveset törődik a földmívelő osztály érdekeivel,
pedig ha valamely osztályra, épp erre férne rá a nagyobb gondoskodás.
Igaz, t. ház, hogy mindenféle elemi csapások sokat konferáltak ahhoz,
hogy földmíves népünk tönkre ment, de legjobban konferált az elszegé-
nyedéshez egyes lelketlen fiskálisok után különösen a zsidó, a ki még
azt is, a mi megmaradt, szépen a maga czéljaira használta fel, szép sze-
rivel hozzá tudott jutni a megmaradt földbirtokhoz.
És itt felvetem azt a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a mi
szorgalmas, munkás, józan, jóravaló földmíves népünk nem tud boldo-
gulni, örökké válsággal küzd, míg a zsidó, a ki semmi téren sem pro-
ductiv, gazdagodik és a tőke felett uralkodik.
Én t. ház, nem teszek szemrehányást ezúttal a t. kormánynak, hogy
a földmívelési tárcza tárgyalásánál előadóképen ugyanazon személy sze-
repel, a ki tavaly, hanem kibékülök ezen körülménynyel is, csak arra
kérem a t. előadó urat, magyarázza meg azt a körülményt, vagy világo-
sitana fel a felől, hogy a produktív munkás keresztény nép miért nem
tud zöld ágra vergődni, míg a zsidó, a ki nem produktív, könnyű szer-
rel jut gazdagsághoz, birtokhoz, ennek titkát árulja el az előadó úr.
Teljesen megnyugszom a t. előadó úr válaszában, ha pl. Budapes-
ten csak egy kis házat mutathat fel, a melyet zsidó saját kezével épí-
tett, megelégszem, ha felmutathat egy véka gabnát, a melyet zsidó pro-
dukált szántás, vetés, aratás útján saját izzadtságával, ha egy kabátot
mutat bár nekem, a melyet szintén zsidók produkáltak, még pedig az
őstermeléstől kezdve az iparig. Tudom, hogy ezt nem képes kimutatni.
és így be van bizonyítva az, hogy a zsidó szellem épen nem produktív.
(Úgy van! balfelől)
Engem t. ház leginkább a felsővidéki gazdasági viszonyok érdekel-
nek, a hol a földmívelő osztály úgyszólván már a koldusbotra van kár-
hoztatva. Röviden kell jeleznem azt, hogy a földmíves osztálynak elsze-
 89

gényedésére különösen két körülmény volt irányadó. Az egyik az, hogy

az alkotmányos aera elején a gazdasági gépek behozatala, alkalmazása
megfosztották a felsővidéki földmíves népet attól, hogy mint cséplők,
aratók az alföldön jelentkezzenek, és ott kenyérkereseti módhoz juthas-
sanak. A másik körülmény, mely szintén konferált a felsővidéki földmí-
ves nép elszegényedéséhez, az, hogy a vámszerződés folytán eltiltatott a
Felsővidékeken termelt vas-, fa- vagy üvegipar egyes produktumainak
Magyarország egyes vidékein való darusításától. Ezen két kedvező kö-
rülményről – mint mondám – elüttetett a felsővidéki földmívelő nép.
De hát éppen ekkor lett volna hivatva a kormány, hogy gondoskodjék
arról, hogy ezen elduguló keresetforrások helyett újakat nyisson, és ha
egyebet nem, ezen földmíves osztálynak kenyérkereseti módot adjon, mert
a szegény tót nép megszerzi magának a kenyeret, ha csak a t. kormány
kijelöli a munkát számára. De a kormány ezt nem tette.
Az ipar és kereskedelem székhelyévé kezdett fejlődni a felsővidék,
amivé Magyarország államháztartásában az alföld mellé már a természet
is rendelte. De miután a kormány nem gondoskodott ezen felsővidéki
szegény földmívelő osztályról, törtónt az, hogy mióta megnyíltak a zsili-
pek Galiczia felől, a zsidóság elárasztotta felső Magyarországot, annak
népe pedig vándorbotot fogott és elment, elköltözött Amerikába. Meg-
csökkenvén a felsővidéki földmíves osztály az ő keresetforrásában, egyút-
tal ellenséges állást foglalt el a magyar kormánynyal szemben, ellensé-
ges állást azon kormányzattal, melyet szemében a zsidó gazság képvisel,
mert azt látja a felvidéki nép, hogy a zsidó mindenütt boldogul, annak
van igaza mindenben, azt látja, hogy a zsidó a hivatalnoki karral kezet
fogva közreműködik a földmívelő nép tönkretételére. (Úgy van! a bal és
szélső baloldal némely padjain.) Azelőtt azt látta a földmíves, hogy a
szolgabíró kijött a helyszínére s rövid utón elintézte a port, most pedig
ez nem úgy van, s ha igazságot keres a legkisebb perében is, a formát
kell ismernie, bélyegre, pénzre van szüksége. De a szegény embernek
nincs pénze bélyegre, a formához sem ért, a zsidónak pénze is van, a
formát is érti s így aztán a szegény népet még utolsó ingéből is kivet-
kőzteti. (Úgy van! a baloldal és szélső baloldal némely padjain.) A ma-
gyar állameszme érdekében más társadalmi s más gazdasági politikára
van szüksége a felvidéknek. Nem abban áll a tapintat, t. ház, hogy a
miniszterek olyan hivatalnoki kart küldjenek a felvidékre, melylyel a
tót nép nem érintkezhetik, mert az illető közeg a nép nyelvét nem érti,
hanem ellenkezőleg, hogy igazságszerető hivatalnokok küldessenek oda,
kik egyúttal a nép nyelvét értik, akkor nem történnek olyan esetek,
milyenek az én kerületemben is történtek s melyek e költségvitával kap-
csolatban állanak (Halljuk! Halljuk!) Jgy történhetett a többek között,
hogy Verbón, kerületem központján, nyolcz óv óta vezeti egy mérnök a
tagositási ügyeket s még mindig nem fejezte be, pedig már többször
felszólittatott, pénzbüntetésre Ítéltetett, hogy végezze be a munkálatot s
adja be a felvételt, de hát nem teszi, hanem kikivág egy darab földet a
szomszédéból, azt átadja a másiknak, s így sine fine commassál. Ennek
okát állítólag ott kell keresni, hogy egy törvényszéki bíró van a játék-
ban, ki mint verbói földbirtokos érdekelt ez ügyben, s azért húzódik a
tagosítás.
A másik körülmény t. ház az, hogy az iparos osztályt sem védi
 90

meg a törvény az igazság természete szerint. A szakminiszternek meg-

engedi a törvény, hogy a gyárak felállítására kedvezményt adjon, s hogy
az ilyen kezdeményezőket e törekvésökben a mennyire lehet támogat-
hassa, de hát mit tesznek az alantas közegek, a szolgabírák? Nem en-
gedik sok helyt, hogy új gyárak létesüljenek, különösen olyan egyénnél,
a ki nem kormánypárti, hanem ellenzéki s a mi több, még antiszemita.
Erre is volt egy esetem (Halljuk! Halljuk!), midőn egy választópolgár-
társamnak nem adta meg az engedélyt a szolgabíró, sőt az illető polgár
többszöri felszólítására sem tartotta érdemesnek, hogy a helyszínére ki-
jöjjön s az ügyet megvizsgálja. Igaz, hegy a szakminisztérium orvosolta
a bajt, de a végzés megrekedt. Nyitrán a megyei hivatalban, mely nem
engedte, hogy kézbesíttessék a végzés, hanem apellált ellene a minisz-
tériumhoz, íme így állanak a viszonyok a felvidéken. A kormány nem
hogy támogatná az iparos és földmíves osztály érdekeit, hanem inkább
elnyomja, és e nyomásnak köszönhető leginkább, hogy a felvidék nem
bir megbarátkozni a jelenlegi kormányzással és ellenséges indulattal vau
iránta, különösen azért, mert a kormány képviselőit a zsidókban látja, a
kikkel az állam hivatalos közegei minden alkalommal érintkezni, válasz-
tások alatt pedig ölelkezni szoktak.
T. ház! Nagyon csodálkozom, hogy a képviselőházban még a föld-
mívelési tárcza költségvetése sem bír érdekeltséget kelteni, hogy annyi
képviselő közül, kiknek többsége a nép bizalma folytán jutott ide, csak
oly kevesen tudnak érdeklődni a földmívelők sorsa iránt, és hogy külö-
nösen a kormánypárt részéről többen nem szólalnak föl e kérdésnél.
Már pedig a földmívelő nép, a parasztgazda különösen megérdemli, hogy
vele foglalkozzunk. Mirabeau azt mondja, hogy egy kultúrnép hasonló az
élő fához, melynek törzsét a nép, ágait a kultúrtörekvések képezik. Én
pedig hozzáteszem, a mit Mirabeau nem mondott, hogy e fán az élősdi
növényt a zsidóság képezi.
Elnök: Kérem a képviselő urat, vegye figyelembe, hogy Magyaror-
szág 600,000 polgárát sérti meg, azt pedig a magyar parlamentben tűrni
nem lehet. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Figyelmeztetem tehát a képviselő
urat, tessék más hangon beszólni, ha azt akarja, hogy a ház meghall-
gassa. Azt a felosztást pedig keresztény és nem keresztény osztályra,
melyet a magyar társadalom nem ismer, itt ne hangoztassa. (Helyeslés.)
Komlóssy Ferencé: Miután a házszabályok nem engedik meg, hogy
az elnök szavaira feleljek, nem felelek, de nem azért teszem, mintha
nem tudnék rá kádencziát mondani. (Helyeslés balfelől.)
Én abból a tételből indultam ki, hogy első sorban a földmívelési
osztály érdekeit kell támogatni. Erre kötelezve vagyunk mint népképvi-
selők. De sokan nem teszik. Miért nem? Mert a liberális autonómia örül
a parasztgazda bukásának, örül, mert nem lát benne egyebet, mint a
középkor egyik maradványát s a racionális gondolkodás akadályát s e
tekintetben rendszerint Angliára hivatkoznak. Nem akarok az angol vi-
szonyok ecsetelésébe bocsátkozni, csak egyszerűen konstatálom, hogy ott
is szomorúak az agrárius viszonyok, és hogy ott tervben is van már a
földbirtok államosítása; de tovább megyek s kijelentem, hogy ott, hol az
őstermelők pusztulnak, ott beáll rendesen a szocziális válság. Magyaror-
szágon pedig pusztul a földbirtok. Tudjuk, hogy tavaly 20 ezer birtok
cserélt urat Ennek következtében szaporodik a proletár és Magyaror-
 91

szagban is a szocziális kérdés kezd akuttá válni és gyors elintézést fog

követelni. Ha az állam védi a gazdát, védi saját fennállását, sőt azt
mondom t. ház, hogy ha a nemzet öszszes társadalmi osztályai elkorcso-
sodnának és csak a gazdák maradnának meg, az ország regenerálhatná,
magát, de ha kivesz a földmíves osztály, az őstermelők osztálya, nem
lesz mód a regenerálásra. És mégis találkoznak emberek, t. ház, oly
okos emberek a túloldalon, a kik azt mondják, ha ki is vész az őster-
melő osztály, megmarad a föld termőképessége és jövedelmezősége. E
tekintetben is hivatkoznak Angliára. Erre én hosszabb vitatkozás helyett
egy keresztény nemzetgazdával Rotzingerrel válaszolok, ki azt mondja,.
hogy Anglia mezőgazdasági tekintetben már is függ Észak-Amerikától,
és hogy ezen gazdasági függést nemsokára követi majd a politikai füg-
gő. A földmívelő osztály a legjobban ragaszkodik földjéhez és hazájáhozr
s mivel nagy tényező politikai, vallási s közgazdasági tekintetben, azért
a kormánynak érdekében van, hogy a földmívelő osztály érdekeit támo-
gassa ; hogy miért nem szereti a kormány a paraszt gazdát, ennek nem
tudok más okot adni, mint azt, hogy nem tetszik neki, hogy a paraszt
gazda vallásos érzelmű és konzervatív gondolkozású, és hogy úgy vaktá-
ban nem tudja őt érdekeinek megvalósítására birni, a mint a múlt vá-
lasztások alkalmával is kiderült, mikor erőszakkal kellett a kormánypárti
képviselőjelöltek érdekében a választási urnához vezetni.
Befejezem, t. ház, beszédemet, s csak egy körülményre akarom a
t. ház figyelmét kikérni s ez az, hogy gondoskodni kell a kormánynak
arról, hogy legyen a földbirtoknak bizonyos minimuma megállapítva, amely-
hez ne lehessen nyúlni a végrehajtónak s a hitelezőnek. Egész mások a
viszonyok Németországban és Francziaországban s ezért nem botránko-
zom meg azon, ha ott valamely tőkepénzes vagy szédelgő átveszi a föld-
mives birtokát, mert ott a nemzeti vagyon marad. Nálunk azonban má-
sok a viszonyok, nálunk idegen ül be a parasztgazda birtokába, melytől
az elfoglalt pozicziót nem lehet többé visszahódítani. Ha ez így tart to-
vább is, akkor Magyarországnak földrajzi forgalommá kellene törpülnie,
mit ne adjon az Isten. A költségvetést részletes tárgyalás alapjául nem
fogadom el. (Helyeslés a bal- és szélsőbal padjain.)

Zimándy Ignácz beszédéből.

(A. közoktatásügyi miniszter költségvetésének tárgyalásakor, a képviselőház febr. 5-ki
ülésében).
T. ház! (Halljuk!) Midőn a ma már csak foszlányaiban, csak
romjaiban létező, mert a jelen jogfosztó, jogfeladó kormány által alap-
jaiban felforgatott, sarkalatos pontjaiban, jelesül a magyar nemzeti had-
sereg, pénzügy, kereskedelem és külpolitika tekintetében csúful ki-
játszott 1867. közjogi kiegyezés megtörtént, egy igen előkelő államférfiú
azt a megjegyzést tette: „No, most átadták a magyart az ő legnagyobb
ellenségének, t. i önmagának.” És ezen államférfiú ugyancsak igazat
mondott, mert mióta a magyar átvette örökségét, a legnagyobb ellen-
sége sem tehetett volna benne nagyobb kárt, mint ő maga. Rosszul
nevelt könnyelmű örökös módjára, erejét meghaladó nagyszabású alak-
ban, fényes pazarlással rendezte be háztartását. És ezen szomorú kö-
 92

rülmény, e megdöbbentő tény azt bizonyítja és azt mutatja, hogy a ma-

gyar nemzet jólétének, kulturális fejlődésének egy igen nagy akadá-
lya, mondhatni átka van, a mely a nemzet jellemén vörös fonálként
húzódik keresztül. Ez első sorban a páratlan fényűzés és pazarlás visz-
ketegsége, s másodsorban pedig az Európában már-már nevetségessé
vált önhittség és elbizakodás. Az elsőről nem szólok mert hiszen lett
a,z itt eléggé és igen sokszor méltatva, megbélyegezve, megkorbácsolva
mindakét jellegű ellenzéknek nálamnál ügyesebb és tapasztaltabb szó-
nokai által. De igenis szólok a másodikról, az önhittség és elbizakodott-
ságról, mely a magyar nemzeti élet minden nyilvánulásában, de különö-
sen és túlnyomólag a tanügy terén érvényesíti magát.
Ezen önhittség és elbizakodottság, t. ház, okozta azt, hogy midőn
a magyar nemzet az említett 1867-dik közjogi kiegyezés után kissé sza-
badabban kezdett mozogni, a befolyást és kormányzatot mindenkép ma-
gához ragadó modern új-pogány, keresztényellenes talmud-zsidó, szabad-
kő míves irányú, intranzigens szellemű liberalizmus vette át képzettség,
tudományismeretek nélkül. A szakképzett, tudományosan művelt német
tanárok, a németek iránti gyűlöletből elmozdíttattak, helyökre pedig oly
ismeret és szakképzettség nélküli férfiak kerültek, akik képzettségük
hiányát, a fiatalságot mindenkép megmételyező szabadelvűsködés golyhó-
ságaival fedezvén, nemcsak megtartották tanügyi állomásaikat, hanem
bizonyos finom glacé-keztyűs fogások által még nagyobb, magasabb tan-
ügyi állomásokat is küzdöttek ki maguknak a kenyérmezőn, a melyen
részben még most is valóságos filoxera vastatrix módjára pusztítanak,
különösen az ő folytonos, reformálási viszketegükkel, a magyar tanügy
legnagyobb kárára, legnagyobb hátrányára.
Ezen önhittség és elbizakodás okozta azt is, hogy vallás- és köz-
oktatásügyi minisztériumot alkottak, de amelyet a kereszténység szem-
pontjából általában véve, de különösen a katholiczizmus szempontjából
tekintve, inkább vallásnélküli, közös iskolás, keresztényellenes miniszté-
riumnak kellene elnevezni.
Az önhittség és elbizakodottság okozta azt is, hogy valamint a
liberálisnak s alkotmányosnak gúnyolt, valójában pedig minden valódi
keresztény liberalizmust, minden alkotmányosságot, minden polgárjogot,
különösen választó polgárjogot lábbal tipró, mert egy szent-endrei vá-
lasztást is verifikálni képes túloldal, (Zaj; Halljuk! Halljuk! balfelől.)
továbbá, valamint általában minden modern kultúra, keresztény ellenes
liberális honpolgár, (Derültség jobbfelől.) úgy a t. közoktatásügyi minisz-
ter úr is azt hiszi, hogy minden theoria és praxis között egyedül a ne-
velés és oktatás az, a melyhez minden ember, különösen minden magyar
ember egyátalában minden tanulás nélkül is ért, holott minden kézmű-
vességhez tanulás kívántatik, természetesen kivéve a zsidókat (Halljuk!
balfelől), mert ezek Magyarországon államot képeznek az államban, nem
kívántatik náluk sem inaskodás, sem legénykedés, sem remekelés; a
zsidóknál mondom az nem szükséges, mert ezeknél az iparosaink, föld-
mívelő polgáraink elnyomásának kiszipolyozására, tönkrejuttatására csak
talmudszerű tudomány is elegendő, – ez az önhittség és elbizakodás
mondom okozta azt, hogy a liberálisnak és alkotmányosnak nevezett
túloldal, a parlamenti többség, a nagytudományú és szakértő lelépése
után épen Trefort Ágoston urat szemelte ki miniszternek, (Éljenzés jobb-
 93

felől) épen úgy (Halljuk! Halljuk!) mint némely bácskai óhitűek szokták
tenni a rosz deákokkal, mondván: Jó lesz pópának! (Derültség a szélső
baloldalon Trefort Ágoston miniszter elhagyja a termet. Élénk éljenzés-
jobbfelől.) És léve nagy futás Philippi mellől! (Derültség a szélsőbalon. Zaj)
A t. közoktatási miniszter azt mondta tavaly, költségvetésének tár-
gyalása alkalmával, hogy az emberiség mindig egyforma volt, erkölcsiség:
tekintetében sohasem változott és sohasem volt más, mi manapság. A po-
zsonyiakhoz intézett levelében pedig általános morális, erkölcsi disszo-
luczióról panaszkodik. Már t. ház, egyszer azt mondani, hogy az embe-
riség mindig ugyan egyforma volt erkölcsiség tekintetében és soha sem
volt jobb, mint ma, másrészről pedig azt állítani, hogy általános az er-
kölcsi disszoluczió. nem elvtelenség, nem tájékozatlanság, nem valóságos,
talmud zsidó zsibvásár-e ez? Ez t. ház, csakugyan oly elvtelenség, oly
tájékozatlanság, oly autokrata elbizakodás, hogy nekem kötelességem ki-
mondani azt. hogy oly párt kötelékében, mely párt az ily elvtelen eljá-
rást nemcsak tűri, nemcsak helyesli, hanem meg is jubilálja, oly párt
kötelékében egy önérzetes vallásos keresztény embernek, legyen az akár
protestáns, akár katholikus, legyen akár egyházi, akár világi, egy perczig
sem volna szabad megmaradni. (Derültség.)
Paedagógiai bűn az, hogy a haza büszkeségét, reményét, a tanuló-
ifjúságot a zsidók kezébe szolgáltatjuk, (Derültség.) amennyiben megen-
gedjük, hogy keresztény tanáraink közé zsidók is bevétessenek. T. ház,
a paedagógia összhangzó állítása szerint egyúttal nevelő kell hogy a
tanító legyen. A tanítónak a még ártatlan fiút mentorként kell vezetnie,
szülői helyét kell pótolnia. Hogy fogja egy keresztény fiú szüleit pótolni
oly férfiú, aki talmud zsidó vallásánál fogva mindennap imádkozik nem-
csak egyes keresztények, egész keresztény családok, hanem egész keresz-
tény államok megdöntetéseért? Hogy fog keresztény fiút nevelni oly
férfiú, aki talmudzsidó vallásánál fogva azt a fiút baromnak, tisztátalan
állatnak, gojnak tartja, a kinek evőeszközeivel neki nem is szabad ennie.
(Derültség.) T. ház, vegyük a dolgot gyakorlatilag, tekintsünk be isko-
lákba, hol keresztény tanárok mellett zsidó tanárok is működnek. Nem
csak a hittanár, hanem akármelyik keresztény érzelmű és szellemű tanár,
teszem, a történet tanára, belépvén az iskolába és elérvén azon pontra,
a melyben mondatik, hogy Krisztus a történelem központja: oda áll a
fiúk elé és azt mondja: „Lássátok fiaim, nemcsak ón dicsőítem a keresz-
ténységet előttetek, nemcsak én mondom talán ezen szavakkal, mint egy
jelesünk történelmi munkájában olvastam: A keresztény hit szája lehel-
letétől eltűnt a magyar nemzet homlokáról az ősi ridegség bélyege, ke-
mény szíve megnemesült és a magyar nemzet fiainak arczulatán gyö-
nyörű hajnalpírként ragyogott fel az istenség hasonlatossága. Nem ón
mondom e szép szavakat, hanem itt vannak Európa auktoritásai, itt van
első sorban a protestáns Herder, ki azt mondja: „Kereszténység nélkül
nem volna Európában czivilizáczió.” Itt van Chateaubriand, a ki azt
mondja: ..A kereszténység művelte a vad Európát.” Itt van Bossuet, a
ki azt mondja: „Ha Európa művelt akar maradni, kereszténynek kell
maradnia.” Itt van Eötvös, a ki azt mondja: „Egész czivilizácziónk ke-
resztény és egész czivilizácziónk alapja is keresztény, és ha áll másrészt
az is, hogy minden állam csak azon alapon fejlődhetik tovább, melyen
keletkezett: nemzetünknek is kereszténynek kell maradnia.”
 94

Itt van Széchenyi, ki azt mondja: „Csak az evangéliumra és az

abban foglalt tanokra támaszkodhatunk, mert azokban több bölcsesség
van, mint a Königsbergi philosophiájában.” Ott van Leibnitz protestáns,
aki ily czímű művében „Confessio fidei contra atheistas op. I. p. 5.” azt
mondja, hogy: „Mind a jelen, mind a jövő élet fő filosofiája a keresz-
ténység.” Ott van Macaulay: The history of England I. h. 21. 1., a ki azt
mondja, hogy a kereszténységnek sokkal többet köszön egész Európa czi-
vilizácziója, mint a hódítók minden művének. Ott van (Közbeszólás a
jobboldalról: Jól van! Elég már!)
Ott van Bertrand Sentiments de Napóleon sur le Christianisme, a
ki azt mondotta Bertrand tábornoknak: „ha ön nem hiszi, hogy a keresz-
ténység többet közreműködött Európa czivilizácziójára, mint az összes
hatalmas hadvezérek, akkor kár volt önt generálisomnak kineveznem.” Ott
van a protestáns Hegel, aki azt mondja: „A kereszténység fő sarkpont-
ját képezi a földnek, a melyen forog.” Ott van Kant, ki azt mondja:
„Die christlich religiöse Erziehung macht den Menschen weise, tugend-
haft und glücklich.” Erre aztán távozik a keresztény vallású tanár és
jön a talmud zsidó vallású, aki mint történt, névszerint is tudnám meg-
nevezni az illetőt, (Halljuk!) – oda megy a keresztény tanár szaván
épülő ifjúsághoz s azt mondja: „a katholika egyház imádja a szenteket, a
kereszténység – szóról szóra törtónt – behozatala és elfogadása Euró-
pára a legnagyobb csapás, a legnagyobb szerencsétlenség az európai né-
pekre nézve.” Vagy: „A kereszténység valóságos ellensége minden kultú-
rának, minden czivilizácziónak.” Már t. ház, mi lesz vájjon az ilyen fiatal-
ságból, a melyet így tanítanak? Vájjon nem lesz-e ott egyszer azon
fiatalság fejében bábeli zűrzavar? Lehet-e aztán csudálkozni, hogy ily
tanuló fiúban megszűnik minden hit, s miután hit nélkül lehetetlen jó
erkölcs, Chiarigetti, Sir Walter Scott, Cicero s Russeau szerint. Csoda lehet-e
az, hogy az ilyes tanuló ifjak sem keresztények, sem zsidók, sem pro-
testánsok, sem katholikusok. Ha nincs vallás, nincs erkölcs, elpusztul, a
minek előjelei máris mutatkoznak, a tanuló ifjúság. Azért helyes volt
azon megjegyzés, melyet a közoktatási miniszter úr is tett, hogy a föl-
bomlás, a dissoluczió jelei mindenütt szemlélhetők. Ezen jelenséget a t.
miniszter úr okozza, az ő tanrendszerével, a mely az ily nevelést ered-
ményezi, okozta a dissolucziót is, és azután oda megy a választó polgá-
rok elé és panaszkodik, hogy az egész országban erkölcsi dissolu-
czió van.
Ezek után csak azt mondom, hogy ilyen pedagógiai botrányok és
bűnök mellett a nevelésnek, az oktatásnak igazi főczélja, t. i. az igazi
keresztény műveltség, a mely nem a rideg, külső írni, olvasni tudásban,
nem a külmezben, nem az elme raffinírozottságában, nem az észnek min-
denki kizsákmányolására irányozott talmudszerű képzettségében, nem a
szívnek mindenki iránt való talmudszerű közönyében, egyszóval, nem a
talmudtanok gyakorlati megvalósításában, hanem az igazi keresztény er-
kölcsök terjesztésében áll, merőben lehetetlen. Hogy ez így van, mutatja
azon körülmény, hogy minden nevelés, minden oktatás daczára a közer-
kölcsiség mindinkább vadul, és mutatja az a körülmény, hogy az iskola-
paloták folytonos szaporítása s emelése daczára a fegyházak és börtönök
szaporításának szüksége mind égetőbbé válik. Itt van tehát a modern
talmud zsidó, szabadkőműves irányú nevelésnek valódi és egyedüli gyü-
 95

mölcse! Itt van az igazságügyminiszteri költségvetésben a fegyházak és

börtönök czíme alatt.
T. ház! Nem hallgathatom el a - t , közoktatási miniszter úr nagy
érdemeit. Az első érdem az, hogy ő szaporította az úgynevett liberális
rabszolgáit a legműveltebb osztályok, t. i, a tanárokéval, az által, hogy
13 évi miniszterkedése alatt nem vett és nem talált időt arra, hogy az
osztrák Organisations-Entwurfot egy magyar nemzeti tanári szolgálati
osztályzattal felcserélje. Úgy tett tanáraival, mint a t. belügyminiszter
úr az ő tisztviselőivel.
Itt és ott törvényszabály, amely a hivatalnok, a tanár polgári jo-
gait biztosítaná, nincs. És ha a tanárok, a tanárvilág ezt sürgeti, amint
sürgette is, mert egy javaslatot be is terjesztett ez iránt, akkor a köz-
oktatásügyi miniszter úr azt mondja, hogy ne féljenek, én barátjuk va-
gyok, én javukat akarom. De t. képviselőház, minden önérzetes keresz-
tény szellemű komoly tanférfiú tudja, hogy nem jó ám ilyen úri ember-
rel, mint az igen t. közoktatásügyi miniszter úr, egy tálból cseresnyét
enni; mert csak próbálja meg egyik vagy másik tanár, hogy lelkiisme-
retének sugallata szerint, meggyőződése szerint szavazzon a választások-
nál a kormány ellen, akkor majd lesz ám „quos ego”, majd lesz annak
barátja a t. közoktatásügyi miniszter úr, a ki őt aztán felfüggeszti vagy
brevi mami elbocsátja.
A másik érdeme a t. miniszter urnák az, hogy ő az egyházi téren,
mint egykor első Napóleon, igen ügyesen tudja megváltoztatni az ő ha-
sonszőrű embereit, és azokat aztán promoveálja minden érdem nélkül,
úgy hogy ha még hosszabb ideig így jár el az egyházi dignitások kiosz-
tásában, nemsokára a magyar katholikus nép előtt csak azon papnak
lesz becsülete, jó neve, tisztelete, kinek semmi egyházi distinctiója nincs.
Valamint tehát itt I. Napóleonként ügyesen meg tudja választani
az ő hasonszőrű embereit, úgy a tanügy terén valóságos Bosco módjára
– mint a német mondja – ím Hanclumdrehen egy sötétenczből (De-
rültség), egy tudatlan emberből tud ő olyan tanférfiút faragni, a ki aztán
mindenre képes. A mostani liberalizmusnak és így alkalmasint a t. mi-
niszter úrnak is az a nézete, hogy minden szerzetes, a míg szerzetes,
míg azon rendhez, azon szerzethez, mely őt felnevelte, ápolta, emberré
tette, hű marad, addig sötétencz, amint azonban elhagyja szerzetét, akkor
mindjárt megérdemli a legkitűnőbb tanári állást.
Ezek az érdemei a t. közoktatatási miniszter urnák. Érdemei ugyan
talmud-zsidó szabadkőműves szempontból, de a kath. anyaszentegyháznak
úgy mint a protestáns egyháznak szempontjából tekintve és Ítélve, eb-
ben nemcsak a katholicizmusra, hanem általában a kereszténységre nézve
megmérhetlen veszedelem rejlik.
És ennek daczára tavaly Bende t. képviselő úr oda nyilatkozott,
hogy hiszen mindaddig, míg a főpász torok nyugodtak, addig nyugodt ő
is. Hát t. képviselőház, hogy az ilyen képviselők, papi képviselők, akik
midőn nemcsak a katholicismusnak, hanem általában a kereszténység-
nek, a keresztény családok szentélyeinek védelméről van szó, a he-
lyett, hogy legalább némán az igazság mellett és a jog mellett sza-
vaznának, nem tudom miféle múlékony, hiu, sivár földi előny reményé-
ben a házból elpárolognak, és aztán megint valahányszor észreveszik,
hogy itt az ellenzék padjain vannak egyházi férfiak, a kik a katholikus
 96

és általában a keresztény anyaszentegyházak érdekében bátran mer

nek fellépni és igazságot védeni, azokat turbulens papoknak nevezik
el, mint Jánossy János t. képviselő úr tette; és a kik ilyen bátor lelkű
papi képviselők ellen azt mondják, mint Rostaházy t. képviselő úr mon-
dotta, hogy: „Viszünk ütlegeket Zimándy ellen”, hogy ilyen katholikus
papi képviselő urak az általam ma felhozottak után is nyugodtak, azt
felfogom s értem, de hogy a kath. főpapokkal érintkezni s azokkal ta-
nácskozni, de hogy nem nyugodtak, hogy nem lehetnek nyugodtak, ezt
t. képviselőház, szívem egész mélyében, kath. meggyőződésem egész he-
vével érzem; mert ha nyugodtak volnának mindezekre is, a miket itt
most is elmondtam, akkor azt kellene mondanom katholikus elv szerint:
ubi episcopi, ibi et eeclesia! ha nyugodtak volnának ezek a főpásztorai
tehát nyugodt volna az egész magyar katholikus egyház, és ha ez
nyugodt volna mindezen inzultusok és invectivákra és igazságtalansá-
gokra, melyek elkövettetnek, akkor Deák Ferencz szavaival élve, azt
kellene mondanom, hogy azon egyház, a mely magát törvényes, legalj
birtokaiból kivetkőztetni, a mely magát minden jogaitól megfosztatni en-
gedi, megérdemli nyomorult sorsát.
Nem fogadom el a költségvetést.

Avidékről
Zsidó szemtelenség. – Azon alkalomból, hogy a kalocsai érseki fő-
gymnasiumba a jezsuita atyák a nálok jelentkező zsidó gyerekeket is
felvették, ezek jónak látták felkérni a minisztert, hogy kényszerítse a
bíboros-érseket arra, hogy gyermekeik számára vallás-oktatóról is gon-
doskodjék, e czímen rendes évi fizetést is állapítván meg a rabbinak.
Érdemleges felelet erre az lett volna: Csiba! De Trefort az ő kedves
zsidainak udvariasan felelte, hogy „zu viel gewagt!”
Az is Kalocsán történt, hogy midőn a városi kath. elemi iskolák-
nak az érsek a szép új épületet elkészíttette, a zsidók sem akartak a
szokásos hitvány épülettel megelégedni. Építettek is újat, de a „spájz-
czetli”-vel aztán a városnak kedveskedtek. De, mint természetes, –
hasztalan.
Bács-Almás, febr elején. – Valami nagy Geserest nem csinált, midőn
a múlt év végén a szomszédos Tataházáról Rubinfelcl Ignácz hozzánk
költözött kereskedőnek, gondoltuk, hogy ott kiszerepelvén magát, jött ide
egy fokkal feljebb a graisz hándlerséghez, melyre feltétlen igényei van-
nak, lévén a tateleben egy kereskedelmi iskolában „thanár.”
Azonban alig kezdte berendezni boltját, minden szerencsétlenség
nélkül egyszerre csak „megbukta magát.” Úgy 12 ezer forintig megy
a bukás.
Beszéltek börtönről. No de azt sem mondták valami nagyon fenn-
szóval, hiszen úgy is tudta minden jó lélek, hogy a csaló zsidónak haja
szála sem mozdul, hát miért volna nálunk a bold. Rudics báró nagyobb
dicsőségére zsidó aljárásbíró, ki a hivatal lelke.
Azonban lakosítást itt nem kaphatván, visszament Tataházára.
 97

A m. kir. államjavak bérhátralékos zsidó bérlői.

(A közlemény vége.)
XVI. Lugos-facseti uradalom.
Klein Samu, Monostori és r.-lunkai italmérési jog. Visszárverés folytán
előállott bérkiesés a 2.608/1879. sz. rend. előírva. Hátralékos ha-
szonbér: 1.292 frt 45 kr.
Bakén Márton és társai, M.-szákosi italmérési jog. 1863. VIII /1-től 1865
X.'31-ig. Hátralékos haszonbér. 1.652 frt 21 kr.
Spitzer Ármin, Szilhai italmérési jog. 1869. IV./1-től 1871. IX./30-ig.
H. h. 2.700 frt.
Klein Károly, Szilhai italmérési jog. 1876. IV./1-től 1878, IX./30-ig.
2.252 frt 31 kr.
XVII. Temes-szent-andrási uradalom.
Deutsch Bertalan, Fönlaki 504 hold földért. 1865.–1867. évre. 9.068
frt 62 kr.
Huber Samu, Kissudai 440 hold földért 1870. -1873. évre. 10.011 frt 52 kr.
Rosenberg József és társa, Masniczai 7086l0/ - hold földért 1869.–1873.
évre. 1.605 frt 52 kr.
Popper és König, Szécsányi 2481300/.... hold földért. 1871.-1891. évre
bérkiesésseí. 11.105 frt 51 kr.
Popper és König, Szécsányi 501 908/.... hold földért. 1875.–1889. évre
bérkieséssel. 40.521 frt 6 kr.
Schulhoff Gyula, Román-szt-mihályi 2123881/.... hold nagybérletért. 1875.–
1883. évre bérkieséssel. 8.243 frt 741/2 kr.
Schulhoff Gyula, Román-szt- mihályi 2283686/.... h. nagybérlet 1874.–1879.
évre. 56.559 frt 35 kr.
Haasz Sándor, Román-szent-mihályi 120 hold földért. 1877. –1878. évre.
1.263 frt 84 kr.
Kohn Manó, Román-szt-mihályi 562381/.... h. legelő földért. 1858.–1861.
évre. 6.204 frt 6 kr.
Bullmann B. Temesvári 42457/... hold földért. 1866.–1868. évre. 1.145 frt
93½ kr.
Schulhoff Gyula, Román-szent-mihályi gazdasági épületekért. 1870.– 1873.
évre. 4.800 frt.
Riedl Lipót, Fönlaki italmérési jogért. 1856. évre. 1.023 frt 75 kr.
Kohn József, Knézi italmérési jogért 1863. évre 1.164 frt 66 kr.
Lauer Jakab és társ, Szakáiházi italmérési jogért. 1858.–1859. évre.
1.587 frt 53½ kr.
Kohn Markusz, Szakáiházi italmérési jogért. 1853-1855. évre. 1.062 frt
60 kr.
XVIÍI. Rékás-belinczi uradalom.
Lövy Lipót, Belinczi szállomány-földért. 1861. évre. 3.094 frt 50 kr.
Pollák Ede, Belinczi 9701311;... hold földórt. 1873.–1885. évre bérkiesés.
22.211 frt 28 kr.
Flesch Vilmos, Budinczi 163800.... hold földért. 1882.–1883. évre. 1.796 frt
79 kr.
Rechnicz Dávid, Hisziási 192 hold földért. 1871.-1872. évre. 1.176 frt
82 kr.
 98

Deinberg Bernát, Jezvini 81396/.... hold földórt. 1884. évre. 4.051 frt 6 kr.
Lövy Lipót, Susanoveczi 1803857”.. hold földért. 1860. évre 6.573 frt 39 kr.
Löffler Albert, Bázosi italmérési jogért. 1849. évre. 1.050 frt.
Klein Adolf, Bázosi italmérési jogért. 1863.–1865. évre. 2.789 frt 95 kr.
Brauch Fülöp, Hisziási italmérési jogért 1873.–1875. évre. 1.247 frt.
Flesch Vilmos, Iktári italmérési jogért. 1881.–1884. évre. bérkieséssel
1.336 frt 14 kr.
Veinberg Bernát, Jezvini italmérésí jogért. 1883.–1884. évre 1.400 frt.
Lövy Ignácz és Veinberg Mihály, Kiszetói italmérési jogért. 1874. évre
1.627 frt 4 kr.
Lövy Lipót, Susanoveczi italmérósi jogért. 1862. –1865. évre. 1.670 frt.
Ruszner Anna. Susanoveczi italmérésí jogért. 1871.–1872 évre. 1.394 frt
10 kr.
Juts Lázár. Sustrai italmérósi jogért. 1861.–1865. évről. 1.171 frt 30 kr.
XIX. Dentai uradalom.
Kadelburg Illés és fiai, Dentai, omori, szent-györgyi, berekuczai, dettai
és spaticzai 6239101/-- hold föld. 1871. aug-tól. 1.054 frt 95 V2 kr.
Scheuch C. W. Dentai, nagy-margittai, szt-jánosi és zsóki falvi 8965933/..
hold föld. 1870 - 1871. évre. 104.694 frt 17 kr.
Wiener Zsigmond, Nagy-margittai 879841/... hold földért. 1878. évre.
2.128 frt 2 kr
Friedmann Ignácz és Adolf, többrendü bérletekórt. Biztositva 17 drb
1000 frtos látra szóló váltóval. 17.000 frt.
Schreier József és Berger Adolf, Többrendü bérletekért. Biztositva 15 drb
1000 frtos látra szóló váltóval. 15.000 frt.
Hubert Samu, Vattinai U051370/.... hold földért. 1875.–1883. évig bér-
kieséssel. 99.338 frt 59 kr.
Kohn Dávid, Nagy-margittai italmérési jogért. 1876.–1877. évre 1403 frt
82 kr.
Kohn Dávid, Nagy-margittai italmérési jogért. 1878.–1880. évre. 1.898 frt
30y2 kr.
Menczer Ábrahám és Bernárt, Omori italmérési jogért. 1875.–1877.
évre. 1.651 frt 25 kr.
Schönberger Adolf és társ, Zichifalvi ital-mérési jogért. 1856. évre
1.060 frt 50 kr.
Parmausche József, Zichifalvi italmérési jogért. 1873. évre. 2.033 frt 19 kr.
XX. Csatádi uradalom.
Schulhof Gyula, Román szent-mihályi kasznársági épület. 1877. IX./30-tól
1883. lX./30-ig. 3 090 frt 87½ kr.
Kohn József és fia, Új-pécsi italmérési jog. 1858. V /1-től 1859. VIII./1-ig.
6.047 frt 24 kr.
Kohn Márkus, Dinyési italmérési jog. 1862. 11./1-től 1863. VIII./1-ig.
1.218 frt 35 kr.
XXI. Szőreghi uradalom.
Kohn Mihály, Szőreghi „Kis rét” XIV sz. 384699/.... hold 1885. VIII./30-tól
1886. VIIL/30-ig 3.353 frt 64 kr.
Pollák Sándor, Szőreghi 141 hold. 1865. IV730-tól 1865. X.'31-ig.
1.148 frt 30 kr.
 99

Pollák Manó, Szőreghi XV. sz. 25468/.... hold. 1874. X. 1-től 1882-ig.
7.634 frt 40 kr.
Pfeifer Ignácz és Hauer Ágost, Vedresházi IV. sz., nagybórlet 241433/....
hold. 1875. V./l-től 1881. V/l-ig. 15.532 frt 51 kr.
Schulhoff Gyula, Keglevichházi határban kivágások 163800/.... hold. 1875.
X./l-től 1879. VII./1-ig. 6.864 frt 92 kr
Rosenthal J. W. és Waldner Mór, Szőreghi italmérósi jog és 17670/–
hold föld 1861.-V./l-től 1862. VIII./1-ig. 2.866 frt.
Galiczer Márk és társai. Gyálai italmérési jog. 1858. XI/1-től 1859.
VIII./1-ig. 1.055 frt 25 kr.
Kohn Ignácz, Gyálai italmérési jog és 16733/.... hold föld. 1874. I. tői
1875. L/l-ig. 1.394 frt 54 kr.
Eosenzweig József, Ó-bessenyői italmérési jog. 1862. V./l-től 1862.
VIII./1-ig, 1.450 frt 58 kr.
Rosenzweig József, Bolgártelepi italmérési jog. 1860. XI./1-től 1862.
X./3Mg. 1.172 frt 16 kr.
XXII. Nagy-becskereki uradalom.
Deutsch Ignácz, 32. sz. „Deoniczai” nevű 50600/... hold 1863. XI./1-től
1866. V./l-ig. 1.082 frt 12½ kr.
Kohn Jakab, 57. sz. „Deoniczai” nevű 47069/... hold. 1874. X./l-től 1878.
X./l-ig. 1.005 frt 9372 kr.
XXIIT. Kula-ó-becsei uradalom
Schwind Jakab, 196977/.... hold pettani II kisbérlet 3. dűlő. 1874. X./l-től
18:5. IV. l-ig. 2.437 frt 19 kr.
Hoffmann József, 4051385/.- hold bélai I. nagybérlet. 1875. X./l-től 1876.
VII./1-ig. 3.451 frt 86 kr.
Thoman Jakab, 3161500/.... hold bélai VI., nagy bérlet. 1878. IV./1-től 1878.
VII./l-ig. 1.464 frt 22 kr.
Schwind Jakab, 115 hold bélai I. kisbérlet. IV. dűlőből 60 hold föld.
1877. IV/l-tőI 1878. IV/l-ig. 1.511 frt 53 kr.
Hoffmann József, 544485/.... hold kis-kéri legelőföld. 1877.IV./24. 3.412 frt
52 kr.
Kohn Ignácz, 454l628/.... hold pivniczai III. nagybérlet. 1882 IV./1-től
1882. VII./1-ig. 893 frt 35 kr. 1.786 frt 70 kr.
Karch József, 454454/.... hold pivniczai III. nagybérlet. 1884 IV./1-től
1884. X./l-ig. 3 816 frt 3 kr.
Kohn Salamon, 1911624/.... hold pivniczai maradvány föld. 1858.–1859.
év 1.910 frt 87½kr.
Kohn Fülöp és Kohn Júlia. Az összes keresztúri bérletei után. 1884.
I./l-től 1887. L/l-ig. 11.632 frt 44 kr
XXIV. Kis-sztapári uradalom.
Löbl Illés örökösei és Schwarz József, 6421380/.... hold ó-szivaczi föld 1879.
és 1881. évről. 3.099 frt 54 kr.
Löbl Illés örökösei, 8511297/.... hold ó-sziváczi föld. 1879. és 1881. évről.
8 313 frt 96 kr.
Schwarz József, 2941178/.... hold kis-sztapári föld. 1879. és 1881. évről.
1.246 frt 48 kr.
 100

Löbl Illés örökösei. 716400/.... hold bresztováczi 'föld 1879. és 1881.

évről. 6.324 frt 66 kr.
Löbl Jakab 7621142/-. hold ó-sztapári föld. 1879. és 1881. évről. 5 977 frt
88 kr,
Hippich Jakab és társai, Csonoplai italmérési jog. 1876. X/1-től 1877.
X./l-ig. 3.056 frt 65 kr.
XXV. Apatin-baracskai uradalom.
Spitzer Károly és Spitzer Simon, 12681538/.... baracskai föld. 1876. VII./l.
3.319 frt 46½ kr.

Mik a legközelebbi czéljaink?*)

A legközelebbi czélok nem határozhatók meg a nélkül, hogy
a legtávolabbi czélok is ne lebegjenek szemeink előtt. Mozgal-
munk végczélja pedig summa summarum: a zsidóbajnak kiküszö-
bölése a népek életéből.
Hogy ez a faj, bármely név vagy köpönyeg alatt lépjen is
fel, a népek és államok feloszlását idézi elő, az a történelem
által eléggé beigazolt tény. Kiküszöbölése tehát egyszerűen önfen-
tartási kötelesség az államra nézve. E kiküszöbölésre a legrövidebb
úton kell törekedni,
Egy oly erkölcsileg egészséges és szellemileg képes kormány-
tól, mint a mienk (már t i. értve: a német kormányt Szerk.)
föltehető, hogy a cselt öntudatosan szem előtt tartja. E kormány
azonban nyilván nem bír ezen irányban haladni mindaddig, a
míg a nép nagy tömege mai tudatlanságában és elvakultságában,
a kormány e részbeni rendszabályai ellenében a legdühödtebb
oppozicziót fejtené ki.
A zsidó uralom elhárítása és a zsidó nemzet elszigetelése
törvényes utón, a nemzet többségének beleegyezése nélkül el
nem érhető.
A főczél tehát az lesz: megnyerni a népet a nemzet ezen
öntisztítási lépése részére, és ez csak a népnek, a zsidóság lé-
nyege fölött való felvilágosítása által történhetik.
(Vége a jövő füzetben.)

*) E jeles czikket a jelenlegi német antiszemita írók egyik legjelen-

tékenyebbjének, Frey Tamás-nak füzeteiből vesszük át.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886.
VI. évfolyam VI. füzet.

A zalaegerszegi képviselőválasztás. Szemnecz

Emil jelöltsége.
Végre valahára! — Igen, végre valahára fordulatot kezd
venni a magyar antiszemitizmus megfeneklett ügye; az események
napirendre térnek a körülményekkel és viszonyokkal számolni nem
tudók aggodalmaskodásai fölött, az események pálczát kezdenek
törni azoknak a politikája fölött, a kik a politikai antiszemitiz-
mustól mindeddig fáztak, s a koaliczióban a magát túlélt szoczia-
lisztikus antiszemitizmust, a közönség jéghideg közönyével szemben
is, tovább forszírozni akarnák. Az események a mi politikánkat
igazolják, a mienket, a kik egy év óta folyton-folyvást azt hirdet-
jük, hogy a tényleg létező s általunk meg nem változtatható magyar
politikai pártviszonyok között a magyar antiszemitizmusnak csakis
úgy lesz jövője, hogy ha a két nagy ellenzéki párt illető közjogi ál-
láspontjára helyezkedve, — két külön politikai antiszemitapártban
szervezkedik, s a direkt versenyt felveszi a választókerületekben
a két zsidóbarát ellenzékkel, illetve ezeknek illető politikai párt-
alapján, a kormánypárttal.
Itt van most ezen politikánk fényes igazolásául a zalaeger
szegi képviselőválasztás, a mely Farkas Dávid függetlenségi s
48-as képviselő elhalálozása folytán, legközelebb végbemenend.
A koaliczionális antiszemitapárt az 1884-ki általános választá-
soknál, az erős függetlenségi zala-egerszegi kerületben kudarczot val-
lott; mert Tamássy József, noha különben függetlenséginek vallotta
magát, 300 szavazatnál többet nem tudott összehozni, daczára an-
nak, hogy egy évvel azelőtt ugyanennek a kerületnek a népe csi-
nálta a legnagyobb zsidókravallt az országban, s daczára annak,
hogy e kerület a vasmegyei rumi kerületnek tőszomszédja levén,
valami csak ragadhatott rá az évek hosszú során át az antiszemi-
tizmusból. S ime, most Szemnecz Emil, az antiszemita koalicziónak
kezdettől fogva határozott ellenzője, – tiszta függetlenségi antisze-
mitapárti programmal fellép egész ismeretlen létére a zalaegerszegi
 102

kerületben, s rohammal meghódítja a szíveket úgy, hogy megválasz-

tatása – hacsak valami rendkívüli non putarem közbe nem jön,
– még a zsidóbarátok által is kétségtelennek tekintetik. Ellen-
jelöltje e sorok Írásáig még nincs is; – de ha lenni találna is,
ez Szemnecz Emil diadalát csak értékesebbé fogja tenni.
Többet mondunk. Az egész jelen országgyűlés alatt az anti-
szemita koaliczió csak egyszer merte a választási küzdelmet fel-
venni, t. i. az 1884-ki őszön Nyíregyházán, s daczára a legnagyobb
erőfeszítéseknek, elbukott a jelöltjével. Azóta nemcsak hogy nem
mert egyetlenegy, időközben megürült kerületben se mozogni, de
még álmodni se mert jelöltek felállításáról; s az első, ezen or-
szággyűlés alatt megválasztott antiszemita elvű képviselő nem a
koaliczió jelöltje, – hanem a függetlenségi antiszemitapárt je-
löltje lesz.
Mikor nyílnak fel a szemeik tehát azoknak, a kik hivatva
lennének az antiszemita politikai pártviszonyokat eleve olykép
rendezni, hogy nyugodtan mehessünk bele a jövő évi általános vá-
lasztások mozgalmaiba?!
Avagy holmi kicsinyes tekinteteknek, holmi pillanatnyi ké-
nyelem szeretetnek továbbra is alá akarják-e rendelni a magyar
antiszemitizmus jövőjét akkor, a mikor itt van a nagy elhatáro-
zásoknak az ideje és szüksége?
Mert hát az eszélyes antiszemita politika nem az, a mely
csak oda czéloz, hogy a jövő öt éves országgyűlésen is csak 15-en
16-an legyünk a képviselőházban, itt hányjuk továbbra is a borsót a
falra, és a képviselőház nagy pártjai között további öt éven ke-
resztül is a mellőzött, a fumigált hamupipőke szerepét játszjuk; –
hanem az igazi eszélyes, nagy szabású antiszemita politika az, a
mely biztosítja legalább is 100-150 antiszemita képviselőnek a
beválasztatását. Mert, ha a jövő országgyűlésre is csak annyian
jövünk fel, mint a mennyien most vagyunk, – ezzel egy hajtó-
fányit se segítünk az ország és a nemzet bajain.
Hogy pedig a jövő országgyűlésre legalább is 100–150-en
jöhessünk fel, e czélból mindenek előtt elegendő számú jelöltekre,
alkalmas jelöltekre van szükségünk. Jelölteket pedig puszta anti-
szemitapárti programmra nem fogunk kapni; mert a koaliczió
mellett, a függetlenségi elvű antiszemita jelöltek nem tudják, vál-
jon nem lyukad-e ki velük a dolog in ultima analysi a közös-
ügyességben; s viszont a közjogi kiegyezés alapján álló, esetleg
konzervatív irányú antiszemita jelöltek nem tudják, váljon nem
lyukad-e ki velük a dolog in ultima analysi a szélsőbaloldaliság-
ban? S hogy az ily, politikai tekintetben felette sikamlós térre, a
 103

politikai múltjukra valamit adó férfiak nem szívesen lépnek, – az

igen természetes dolog. – Ellenben tisztán mérsékelt ellenzéki an-
tiszemitapárti, illetőleg tisztán- függetlenségi antiszemitapárti jelölte-
ket igenis fogunk kapni quantum satis! S ily jelöltek mellett aztán
majd, a socialistikus antiszemitizmus iránt teljesen közönyös, fé-
lénk intelligentia is állást mer és fog is foglalni.
Szemnecz Emil megválasztatása bizonyára üdvös lökést fog
adni az antiszemitikus pártviszonyok tisztázására s új alakulá-
sára, s azért – noha a politikai elvek tekintetében nem állunk
vele egy alapon, – kétszeres örömmel üdvözöljük zalaegerszegi
jelöltségét, kívánva, hogy győzelme minél fényesebb legyen!

Az „Auróra-kör, magyar irók egyesülete”

s a zsidóság.
Izrael fiai tudvalevőleg napjainkban nemcsak tollal keresked-
nek, hanem tollukkal is igen kiterjedt üzletet folytatnak, ugyany-
nyira, hogy az irodalom, főkép pedig a hírlapirodalom teréről
már-már minden keresztény írót leszorítással fenyegetnek. Hogy
állanak e tekintetben az ügyek Ausztriában, – azt egy alábbi
czikkünk eléggé illusztrálja. Hogy pedig nálunk miféle állapotok
vannak e tekintetben, – azt legfényesebben bizonyítja az a kö-
rülmény, hogy a keresztény magyar írók kényszerülve látták ma-
gukat „Auróra-kör” czím alatt egy országos írói egyesületet létre-
hozni, hogy maguknak, tehetségeiknek, jogosult anyagi érdekeiknek,
az elzsidósodott magyar irodalom fojtó gőzkörében „Luft”-ot csi-
náljanak.
Mert hát oda jutottunk, hogy, amint valamely zsidó firkász,
keresztény írók műveiből lopott irodalmi anyagból valamely fércz-
munkát összetákol, – az azonnal híres íróként üdvözöltetik a
zsidó és elzsidósodott sajtó által, a kinek férczelményei mellett
az egész sajtó üti a nagy dobot, hogy minél nagyobb rebachot
csinálhasson magának a könyvpiaczon; míg a legtehetségesebb ke-
resztény-magyar írók, a kiknek önérzetük tiltja, hogy tollukkal
Izrael dicsőségét zengjék, s a kik tollúkat a zsidó kiadóknak bérbe
nem adják, – azok agyonhallgattatnak, s a mellett, hogy nemes
becsvágyuk kielégítetlenül marad, némely esetben még éhezni is
kénytelenek.
Szégyenletes állapotok biz ezek! De az ezen szégyenletes
állapotok megváltoztatására vállalkozott keresztény-magyar írók
merítsenek erőt az általuk felvett küzdelemre annak a tudatából,
 104

hogy valamint ők leszorítva vannak az őket jogosan megillető

térről, – úgy le vannak szorítva az őket megillető térről a ke-
resztény-magyar ügyvédek, orvosok, vasúti s egyéb tisztviselők,
iparosok, kereskedők, szóval majd minden osztálya a keresztény-
magyar társadalomnak, a mindenhova befurakodó zsidóság által; –
s mindezen keresztény-magyar társadalmi osztályok részére vissza-
szerezni az elvesztett tért, első sorban épen a keresztény-magyar
írók vannak hivatva. Valamint hazánk 1848. előtti társadalmi és
politikai átalakulását első sorban a magyar írók eszközölték, első
sorban Ők törték össze a középkori állapotok békóit, – úgy ma, a
midőn a magyar nemzet a legszégyenletesebb iga alatt, a zsidó iga
alatt nyög, – e szégyenletes igát a nemzet nyakáról lerázni, első
sorban ismét csak a magyar íróknak a hivatása.
S ha e hivatását a f. évi február 17-kén Budapesten meg-
alakult „Auróra-kör, magyar írók egyesülete” igyekezni fog be-
tölteni, – úgy a magyar történelemben neve megörökítve fog
lenni, – s az utódok hálásan fognak megemlékezni azon férfiakról,
a kik a magyar nemzet beltörténelmének egyik legszégyenletesebb
korszakában, nem vesztették el azon biztos iránytűt, a mely a
magyar nemzetet, a tatár, török és osztrák dúlások viharaiból sze-
rencsésen a biztos révbe vezette, s a mely iránytűnek a neve: ön-
feláldozó haza- és nemzetszeretet.
Hogy a zsidóság jól tudja, hányadán van az „Auróra-kör”-
rel, azt eléggé bizonyítja az a rémséges hallgatás, a mely az
összes zsidó és elzsidósodott sajtóban az „Auróra-kör” létezése,
mozgalmai fölött észlelhető. Épen ezért, nekünk kétszeres köteles-
ségünk a keresztény-magyar közönségnek figyelmét felhívni e de-
rék körre, s azt lelkes pártolásába ajánlani; a mit ezennel meg is
teszünk.
Az alábbiakban adjuk a társasági alapszabályoknak a tag-
sági viszonyra vonatkozó részét, s közöljük a tisztikarnak s a ta-
goknak névsorát.
Az „Auróra-kör” tagjai: tiszteletbeliek, alapítók, pártolókés rende-
sek. Tiszteletbeli tagok, kiket irodalmi és irodalompártolói érdemeikért a
közgyűlés ezzel kitüntet. Alapító tagok, kik legalább száz forint alapít-
ványnyal járulnak az egyesület czéljának előmozdításához. Az alapító
tagok a 6 forintos rendes tag könyvilletményét, két alapítvány után a
12 forintot fizető rendes tag könyvilletményét kapják. Pártolók, kik az
egyesület könyvkiadványaira 6 vagy 12 forinttal előfizetnek, mely össze-
gért a választmány által megállapított könyvilletményt kapják, olyképen,
hogy azt az egyesület által az illető évben kiadandó munkákból tetszés
síerint válogathatják össze. Rendes tagja lehet az egyesületnek minden
magyar keresztény író, ki annak alakításában résztvett s a kit az egye-
sület közgyűlése megválaszt. Számuk korlátlan.
 105

Az „Aurora kör” tagjainak névsora.

Elnök: Báró Andreánszky Gábor. Alelnök: Balázs Sándor. Főtit-
kár : dr. Sziklay János. Altitkár: Fülöp Áron, Könyvtárnok: Paál Árpád.
Pénztárnok: Szeitz Tivadar. Ellenőr: Ebeczky Béla. Egyesületi szer-
kesztő;. Berecz Károly. Gazda: Erdélyi Gyula Másodgazda: Bathos Jó-
zsef. Ügyész: Boncza Miklós.
Választmányi tagok. Fővárosiak: Concha Károly, Halász Dezső,
dr. Komlóssy Ferencz, Kulcsár Ernő, Mészáros István, Petrik Géza,
id. Szinnyey József, Verhovay Gyula.
Vidékiek: Czelder Márton, Dömény József, dr. Dengi János, dr. Tóth
Sándor, Kapácsi Dezső, Sikor Margit, Medgyes Lajos, Hahn Rezső.
Alapítók: Hets Ödön, Perzsay Ferencz, Zimándy Ignácz, Kapcsándy
Károly.
Eddig jelentkezett tagok. A) Fővárosiak: Albrecht Ármin, Ács Géza,
Balázs Sándor, Balázs Gábor, Barthos József, Berecz Károly, Bényei Ist-
ván, Bognár Aladár, Boncza Miklós, Concha Károly, Dalmady Győző, Brez-
nay Béla, Ebeczky Béla. Erdélyi Gyula, Fülöp Áron, Gabányi Árpád,
Halász Dezső, Hajnik Béla, dr Komlóssy Ferencz, Komócsy Lajos, Kul-
csár Ernő, Kövesdy Béla, Sz Kovács Sándor, Mészáros István, Mudrony
Pál, Némedy Lajos, Németh Ignácz, Paál Árpád, Petrovich László, Petri
Mór, Pongrátz Béla, Palotay Ákos, dr Sziklay János, Szeitz Tivadar, id.
Szinnyey József, dr. Vali Béla, Veres József, Vidor Pál, Verhovay Gyula,
Várkonyi Dezső, Veres János.
B) Vidékiek: Czelder Márton, Csengey Gusztáv, Csorba Géza, Csák-
tornyai Lajos, Czigány Károly, Dömény József, dr. Dengi János, Dobosi
István, Jankay József, Hahn Rezső, Hedry Bódog, Hang Ferencz, Imets
Fülöp Jákó, Kapácsi Dezső, Korody Sándor, Kada Elek, Kőhalmi-Klim-
stein József, Kenézy Csatár, Koróda Pál, Kludik Imre, Medgyes Lajos,
Pados János, Szentirmay Géza, Sulyovszky Ignácz, Sikor Margit, dr. Tóth
Sándor, Tallián Ede, Várady Ferencz, gróf Vay Sándor, Szekrényi Lajos,
Timkó József.

A magyar bortermelők országos congressusa.

F. é. február 27. és 28-kán a magyar bortermelők congres-
susra gyülekeztek össze Budapesten, főleg a végből, hogy tanács-
kozzanak a fölött, mi módon védhetnék meg a végpusztulással
fenyegetett magyar szőlőművelést a borgyártók és borhamisítók
garázdálkodásai elől, a kik tudvalevőleg egytől egyig zsidók.
A képviselőház, Szalay Imre indítványára a múlt év végén
határozatilag kimondotta, hogy a mesterséges borgyártás törvény
utján eltiltandó, s ezen törvényhozási actio támogatása czéljából
volt szükség arra az impulsusra, a melyet a borászati congressus
megadandó volt, s teljes mértékben meg is adott.
Az antiszemitizmus tehát ezúttal győzött e téren, mert csakis
az antiszemita táborból hangoztatott vészkiáltások voltak képesek
kizavarni bortermelőinket azon lethargiából, a mely lethargia a
 106

többi osztályokat a zsidóság átkos működésével szemben tétlen-

ségre kárhoztatja.
Ezen emlékezetes congressus tárgyalásai felölelték ugyan a
bortermelés és szőlőművelés összes érdekeit; minket azonban köz-
vetlenül csak a mesterséges borgyártás és hamisítás eltiltására
és a regálé-megváltásra vonatkozólag hozott határozatok érdekel-
vén, az alábbiakban a congressusnak csak ezen tárgyalásait fogjuk
ismertetni.
A regálé-megváltás kérdésére nézve még megjegyezzük azt, hogy
Tisza Kálmán miniszterelnök a január hó 20-ki képviselőházi ülésben
válaszolván Istóczy ismeretes interpellátiójára, az általános országos
regálé-megváltás keresztülvitelét s az erre vonatkozó törvényjavas-
lat beterjesztését közel kilátásba helyezte. E válaszában a minisz-
terelnök a .regálé megváltását egyelőre a községek részére akarja
eszközöltetni az interpelláczió intentiójának megfelelőleg. Hogy
miért csak: egyelőre, – arra nézve a miniszterelnök úr nem
adott felvilágosítást; s csak a kormányhoz közel álló lapok e
részbeni czikkeiből tudtuk meg azt, hogy a regálé megváltásának
a végczélja az lenne, hogy mindenkinek szabadjon bort és pálinkát
korcsmaszerüleg mérni. No, ha ez csakugyan bekövetkeznék, –
úgy csöbörből vödörbe esnék az ország; mert, ha már ma a zsi-
dóknak egy tekintélyes %-a az országban bor- és pálinkamérés-
sel foglalkozik, – a korcsmaszabadság aranykorában legalább is
90%-a zsidainknak bort és pálinkát fogna mérni, s hogy a kon-
kurrencziát egymással kiállhassák, – versenyt hamisítanák majd
az italokat az eddiginél még sokkal nagyobb mértékben, fuxinnal,
vitriollal, választóvízzel, maszlagos-nadragulyával, no meg – va-
rangyos békákkal.
Hogy az ország valamennyi városa és községe ezen zsidó
Eldorádóban miként nézne ki, – arra nézve emlékeztetünk a
tavalyi júliusi füzetünkben leirt verbói esetre, a hol 4–5 ezernyi
lakosság mellett, egymás tőszomszédságában 90, mondd kilenczven
zsidó korcsma és pálinkabódé van, – nem lévén Verbón sen-
kié- a regálé. – Az ilyen regálé-megváltásból tisztelettel nem
kérünk.
Van azonban egy módja annak, hogy a regálé teljesen meg-
szüntettessék, illetve hogy a korcsmaszabadság behozassék, s ez
az, ha a kormány behozza a pálinka-monopóliumot, amint Bis-
marck berezeg Németországban s a radikálisok Francziaország-
ban, sőt a birodalmi tanácsi képviselők egy része Ausztriában is
behozni akarják, s amint a pálinka-monopóliumnak nálunk is való
behozatalát Rácz Géza függetlenségi antiszemitapárti képviselő, a
 107

képviselőház egyik januárhavi ülésén a pénzügyminiszterhez inté-

zett s kitűnően indokolt interpellácziójában indítványozta.
Igenis, hozza be a kormány a pálinka-monopóliumot, a pálinka
kicsinyben eladását szabályozza épen úgy, mint jelenleg a dohány-
eladásnál gyakorlatban van, hogy ekkép csak az állam által ellen-
őrzött pálinkát lehessen elárusítani, – s ezenkívül tiltassék el szi-
gorúan a borgyártás és borhamisítás, – s akkor nem fogjuk többé
kívánni mi sem, hogy a jelenlegi regálé-birtokosoktól megváltandó
regálé a – sok esetben gyámoltalan s a zsidóság befolyásával
szemben tehetetlen – községek kezébe menjen át; –- hanem le-
gyen szabad bor- és pálinkamérés, – isten neki! Az ez utón az
állampénztárba folyandó milliókkal aztán talán a deficzitet is ki-
küszöbölhetni fogjuk államháztartásunkból. Hisz Fenyvessy Ferencz
képviselő, a gazdakörben minap tartott felolvasásában a magyar
államnak a pálinka-monopóliumból befolyható tiszta bevételét 67
millió frtra számítja!
Ha tehát gr. Eszterházy István, a pozsonyi főispán, a borá-
szati congressuson tett s alább ismertetett enuncziátiója kormá-
nyi sugalmazásra vezethető vissza, – úgy ismét kilátásba van
helyezve, a legújabb antiszemita követelménynek megvalósulása: a
pálinka-monopólium behozatala.
Ezeknek előrebocsátása után, már most a következőkben hoz-
zuk a borászati congressusnak a mesterséges borgyártás és a bor-
hamisítás eltiltására, – valamint az italmérési regálejognak meg-
váltására vonatkozó tárgyalásait:
(Február 27-ki tanácskozmány.)
A napirendnek első tárgya: A borgyártásnak a törvényhozás utján
leendő feltétlen eltiltása. E tárgy előadója Szalay Imre országgyűlési kép-
viselő volt
Szalay Imre rövid visszapillantást vet az általa tárgyalandó kérdés
múltjára. Utal azon egyes fázisokra, a melyeken a műborgyártás elleni
törvényjavaslat keresztülment, és a jelen pillanatban örömmel konsta-
tálja, hogy a magyar bortermelők, kik mindig a borhamisítás ellen küz-
döttek, a czélhoz már közel vannak. Hogy e törekvések nem újak, an-
nak bizonyítékát képezik a Corpus jurisnak ide vonatkozó rendelkezései
s különösen egy 1741-iki törvény. Hogy a borgyártás feltétlenül eltilt-
ható, ezt bizonyítja a poroszországi mühlhauseni példa, a hol egy keres-
kedő 1 és fél évi fogházra, s 50 esetben bebizonyított hamisításért, minden
egyes esetért 1000 márka büntetésre ítéltetett. Eltiltandó a borgyártás
erkölcsi, egészségügyi, de főleg nemzetgazdasági érdekekből. Az utóbbi a
legfontosabb, és hogy ilyet másutt is tesznek, erre is van példa. Ha
Amerika eltilthatja a művaj-gyártást, akkor miért ne volna nekünk jo-
gunk eltiltani a borgyártást ? mikor az a mi bortermelésünknek oly nagy
kárára van. A borgyártás definicziójának nehézsége nem ok arra, hogy
 108

a borgyártás eltiltható ne legyen Elég, ha körülbelül kimondja a tör-

vény a borgyártás lényegét, de ha ezt büntetéssel sújtja, akkor idővel meg
fog szűnni a borgyártás, és el lesz érve a ez 1, melyre törekedni kell.
Végül előterjeszti a következő határozati javaslatot:
„Mondja ki a congressus, hogy úgy a bortermelők jogos érdekeinek
megvédése ós biztosítása czéljából, mint általános nemzetgazdasági szem-
pontból szükségesnek tartja a műbőrök gyártásának feltétlen eltiltását, s
ily czélból feliratot intéz a minisztériumhoz, melyben felkéri, hogy a
műborgyártás ellen a képviselőházhoz minél előbb megfelelő törvényjavas-
latot nyújtson be.”
Nedeczky Jenő magáévá teszi az előadó nézeteit. Azt hiszi, kevés
termelő lesz, ki nem így gondolkoznék; de attól tart, hogy a kérdés is-
mét tudósok és vegyészek kezébe kerül, és akkor ismét elodáztatik a
megoldás. Indítványozza, hogy a bor vétele és eladása hatósági bizo-
nyítvány mellett legyen csak eszközölhető.
Zsilay József, a pécsi szőlősgazdák küldöttje szintén azt kivánja,
hogy történjék intézkedés a bor nyilvántartása tekintetében. A vegyészek
eddigi működését kárhoztatja s hibáztatja azok véleményét a műborgyár-
tást illetőleg. Megjegyzi, hogy míg Svájczban a fuxinos bort árulókat
jelentékeny pénzbírságra ítélik, nálunk a kormány lanyhán jár el Fel-
említi, hogy Wartha Vincze azon ajánlatot tette, hogy a fuxint el lehet
távolítani, s azért a bor eladható, mint jó bor, ós senki sem fogja meg-
ismerni.
Miklós Gyula szépíteni akarja a zsidó borpancsolókat s védelmébe
veszi Wartha Vincze vegyészt.
Deil Jenő azt hiszi, hogy ha a határozati javaslat csak azt fogja
mondani, hogy a borgyártás eltiltassék, nem fog mindent megmondani.
Szükségesnek véli, hogy a congressus tovább menjen; nyilatkozzék a
congressus az iránt, hogy mit tart megengedhetőnek és mit nem, ós e
végre a felirat legyen lehetőleg világos. Kívánja még, hogy mindenféle
borra nézve mondassék ki, hogy kormányfelügyelet alá helyeztetik.
Petrich Ferencz hivatkozik arra, hogy a bortermelés nagyon meg
van adóval terhelve, s ezért a bortermelés egy fontos mellékproduktu-
mára, az eczetre is ki kellene terjeszkednie a congressus figyelmének.
Sendtvich Károly szintén kívánja a borgyártás megakadályozását, és
e végre különösen a hétlábú fílloxerát kellene büntetni, (Zajos helyes-
lés.) mely mindent hamisít, a mi hamisítható. Szükségesnek tartja, hogy
minden boros üvegre rá legyén írva, hogy miféle bor ós honnan szár-
mazik, hogy esetleg szakértők által könnyen legyen megvizsgálható. Hoz-
zájárul Szalay Imre határozati javaslatához.
Molnár István szerint a borgyártás székhelye zárt városokban és
oly helyeken keresendő, hol a borkereskedelem nagy forgalomnak örvend.
Ő a borgyártást úgy képzeli, hogy az tulajdonképen borhamisítás. Indít-
ványozza tehát, hogy kéressék föl a kormány, hogy pénzügyi közegek
által nagyobb figyelmet fordíttasson főleg a borseprű adóztatására. Erre
nem kell tőrvény; egyszerű rendelet szigorú keresztülvitele megtenné
hatását. A mesterségesen édesített borokat meg kellene a vignettákon
különböztetni, úgy, hogy erre az illetők kötelezve legyenek. E két intéz-
kedést elégségesnek tartja.
Verhovay Gyula kizárólag és röviden a tárgyhoz kíván szólani. Nem
 109

bocsátkozik hosszabb indokolásba, egyszerűen utal arra, hogy bár Szalag

Imre határozati javaslatát és indokolását elfogadja, de szükséges, hogy
az elv szabatosan legyen, megállapítva. Ha csak egyszerűen a bor gyár-
tása tiltatik el föltétlenül, a nálunk fenálló közjogi viszonyok mellett
megtörténhetik, hogy majd Ausztriában, különösen a nyugati városaink-
hoz és Galicziához közel eső vidékeken gyártanak bort, itteni lelkiisme-
retlen kereskedők és korcsmárosok eladják, de azzal fognak védekezni,
hogy ők nem gyártották. A czél, melyért a congressus összejött, okvet-
lenül megkívánja, hogy az elárusítása, sőt a kimérése is a gyártott és
hamisított boroknak eltiltassék. Azért indítványozza, hogy Szalay Imre
határozati javaslata ez értelemben kibővíttessék. A congressus általános
helyesléssel fogadta az indítványt, s azt Szalay Imre előadó is magáévá
tevén, határozattá emelte.
Mezőssy László nézete szerint, az úgynevezett borkezelés és a bor-
gyártás egy tőről szakadt édes testvérek. Van egy határa a borjavítás-
nak, de ezen túl minden egyéb borhamisítás. Ajánlaná a miniszternek,,
hogy borvidékenkint az eladás hiteles pecsét alatt történjék, és csak
ezen borok viseljék az illető borvidék nevezetét.
Magyar Elek és Wenninger Mátyás pártolják Szalay Imre határo-
zati javaslatát.
Rövid eszmecsere után, melyben Ivánka Imre, Zsilay József, Me-
zőssy László ós Göndöcs Benedek vettek részt, a congressus elfogadta
Szalay Imre határozati javaslatát Verhovay azon kiegészítésével, hogy a,
gyártott borok elárusítása és kimérése is feltétlenül eltiltassék.
(Márczius 1-ji tanácskozmány.)
Tárgyalás alá vétetett a regálejog megváltásának kérdése.
Boross Bálint azt hiszi, hogy tekintettel azon sokféle érdekre, mely
e kérdéssel kapcsolatban áll, a congressusnak nem lehet hivatása rész-
letes megoldási módot javaslatba hozni a regálé megváltása tekinteté-
ben. Azért egyszerűen a következő határozat kimondását ajánlja:
„Kéressék fel a m. kir. belügyminiszter úr ő nagyméltósága, hogy
a regálé-jognak megváltás utján való rendezése végett minél hamarább
törvényjavaslatot legyen kegyes terjeszteni a törvényhozás elé”. (Élénk
helyeslés.)
Essterházy István gr. az indítványt nem tartja eléggé szabatosnak.
Nem a regálé-jognak átalában, hanem az italárulási jognak megváltásáról
lehet csak a congressuson szó. A kérdés szorosan összefügg az úrbéri
viszonyokkal. E tekintetben a 48-ki törvényhozás már intézkedett s ezen
intézkedésnek csak foganatosításáról van szó, s az elfogadandó határo-
zat tulajdonképen csak figyelmeztetés és kórelem a kormányhoz, hogy a
törvényben kimondott elvnek tegyen eleget. (Élénk helyeslés.) Nem szük-
séges kiemelnie, hogy a föld-, illetőleg szőlőbirtokos érdeke mily szoros
összefüggésben áll a szőnyegen forgó kérdéssel. Az a birtokos, a ki nem
képes helységében italát elárusítani, ösztön hiányában nem is fog ipar-
kodni tökéletes bort előállítani. (Igaz! Úgy van!)
A regálejog megváltásának szükségét az is indokolja, hogy az utóbbi
időben felekezeti izgalmak (igazabban: a zsidóság mint faj túlkapásai és
garázdálkodásai által előidézett izgalmak. – Szerk.) keletkeztek, s az
mondatott, hogy a zsidó ront meg mindenkit a faluban De vájjon ki
 110

adja kezébe a fegyvert, hogy a népet megrontsa? Hiszen kinek feküd-

jék szívén pl. mértékletességi egyesületek alakítása, kinek feküdjék szi-
vén az, hogy a pálinka ne fogyjon, mikor ennek az a következése, hogy
az árendás nem adja meg a szokásos összeget? A következő indítványt
terjeszti elő: „Mondja ki a congressus a nméltóságú minisztériumhoz in-
tézendő feliratában, hogy az italmérési kir. kisebb haszonvételi jogok
megváltását oly módon véli legczélszerűbben eszközlendőnek, miszerint
ezen jogokat az eddigi tulajdonosoktól az állam maga váltsa meg és
saját birtoká.ba s kezelése alá véve, monopóliumszerűleg kezelje. (Élénk
helyeslés ós tetszés.)
A kérdéshez hozzászóltak Nagy Zoltán, Szivák Imre, Deil Jenő,
Galgóczy Károly, Gröndöcs Benedek, Hammersberg Jenő, Eszterházy
István gr.
Az elnök gróf Andrássy Manó a maga részéről is kívánatosnak
tartja, hogy elfogadtassék Eszterházy István gróf határozati javaslata.
A congressus elfogadta Eszterházy István gr. határozati javaslatát.

Az elzsidósodott bécsi sajtó.

Ha már a magyar sajtó oly annyira elzsidósodott, hogy a
keresztény írók szükségét látták egy külön kört alakítani, a mely
a, magyar irodalom és sajtó további elzsidósodásának elejét akarja
venni, – e sajnos irodalmi viszonyok még nagyobb mértékben
forognak fenn Bécsben, amint az alábbi kimutatásból, melyet a
berlini „Deutsche Volksstimme”-ből veszünk át, kitűnik. E lap
ugyanis a következőket írja:
„A „Deutsche Volksschrift” német-nemzeti párti közlöny északi
Csehország részére, egy . A mi sajtónk” czímű czikkében a következő
ismertetést hozza a bécsi sajtóról, a mely egész Ausztriában hangadó
szerepet visz. Elkezdve az „Egyesült baloldal”-nak egykori ismert sajtó-
bizottságától, a mely három zsidóból, névszerint Fischer Jakab, Singer
Emánuel ós Singer Rudolfból állott, és Gráf prágai zsidó journalisztától,
a prágai félhivatalos sajtó kulisszatolójától, – a főváros nagy napi saj-
tójában úgy, mint a vidéki kis sajtóban csak kevés német nemzeti
publicistát találunk. Lássuk például a bécsi joumalisztikát. Zsidó politi-
kát, zsidó pénzügyi bölcseséget, zsidó kereskedelmi szellemet tálalnak
fel ezekben az újságokban naponkint népünknek, a zsidó pénzspekuláczió
azokban a legaljasabb szenvedélyeknek hódol a szenzácziós törvényszéki
tárgyalások bámulatramóltó fruktifikálásával, előmozdítja ez által az alsó
néposztályok eldurvulását, s a külföld becsülésében mélyre sülyeszt ben-
nünket. S ugyan kik a szerkesztői és tulajdonosai ezeknek az újságok-
nak? Egyik bécsi hetilap a következőleg állítja őket össze: A „Neue
Freue Presse” szerkesztője dr. Benediht zsidó, tulajdonosa pedig a „Jour-
nal-Aktien-Gesellschaft”, a mely csak néhány gazdag zsidóból áll. A
„Presse” szerkesztője Wiener nevezetű zsidó, tulajdonosa a Landerbank.
Az „Extrablatt” szerkesztője Spiegel zsidó, tulajdonosa a Landerbank. A
„Tagblatt” szerkesztője Szeps zsidó, tulajdonosa a .. Steyrermühl-rész-
vény-társulat.” A „Vorstadtrzeitung”-ot dr. Szeidlitz Gyula zsidó alapí-
 111

totta, jelenlegi szerkesztője Löwy zsidó, tulajdonosa a „Steyrermühl-rész-

vénytársulat.” A ,.Fremdenblatt”-ot Heine Gusztáv zsidó alapította, szer-
kesztője dr. Frydmann zsidó, tulajdonosa az „Elbemühl-részvónytársulat.”
A „Wiener Allgemeine Zeitung” alapítója és szerkesztője dr. Hertzka
Tivadar, tulajdonosai időnként más és más zsidó „pártolók.” A „Mor-
genpostu-ot dr. Landsteiner zsidó alapította, jelenlegi tulajdonosa és
szerkesztője Bresnitz zsidó. (Brrr! – Hála isten, még mi magyarok itt
Budapesten nem jutottunk ennyire. – Szerk.)
Majdnem kizárólag zsidók uralják a közvéleményt. Mennyire igaz és
helyes az, a mit a derék német-nemzeti tanár Krautmann J. sajtónkról
mond: „A zsidónak csak a legközépszerűbb dolgot kell mívelnie, s a
zsidó sajtó mindjárt az égig emeli, míg a német embert agyonhallgat-
ják. Eszünkbe jut, miként bántak el e lapok évtizedeken át Bismarck
herczeggel vagy Wagner Richárddal. Egy zsidó író egyszer maga is ezt
mondta egy őszinteségi pillanatában: „Valódi szerencse, hogy a zsidó
sajtó még csak egy félszázados; mert különben senki se olvasná a német
klassikusokat, hanem Lessingnek a kivételével, egyszerűen agyonhallgat-
ták volna őket, és Schiller s Göthe helyett most frankl Ágost Lajost,
Mosenthalt és más zsidó kapaczitásokat bámulnánk meg.” (Mi szerin-
tünk meg az a szerencse, hogy a világtörténelem gondoskodott arról,
hogy a zsidó fák az égbe ne nőjenek. – Szerk.)

A börzeadó ügye az osztrák képviselőházban.

Az osztrák antiszemita képviselők nagy győzelmet arattak f.
hó 4-ikén. Ugyanis Pattai és Türk antiszemita képviselőknek a
börzeadó behozatalára vonatkozó indítványa az osztrák képviselő-
ház által, két napi vita után 99 szavazattal 96 szavazat ellené-
ben elvben elfogadtatván, egy e czélra külön kiküldött bizottság-
hoz utasíttatott tárgyalás végett.
E vitánál is kitűnt az a tapasztalati tény, hogy a zsidó saj-
tónak az antiszemitizmussal szemben ez idő szerint követett agyon-
hallgatási taktikája mellett, ügyünknek sokkal többet használnak
az ellenünk tartott filoszemita parlamenti beszédek, mint az anti-
szemiták beszédei. Mert, míg az utóbbiakat az összes zsidó és el-
zsidósodott lapok elhallgatják; a mennyire pedig némely lap hozza
is őket, – az antiszemitizmus theoriájával ma már tisztában levő
nagy közönséget nem igen hozzák mozgásba, mert többnyire csak
ismétléseket s önmaguktól értetődő tiszta igazságokat tartalmaz-
nak: – addig a zsidó vagy zsidóbarát képviselőknek az antisze-
mitizmus ellen tartott filippikáit szó szerint hozzák a zsidó és el-
zsidósodott lapok, s triumfálnak velük, – mi által a lomha gondol-
kozású olvasóközönség a vadabbnál vadabb filoszemita argumentu-
mok és dedukcziók olvasására dühbe jön, – ami persze csak az
antiszemitizmus továbbterjedését vonja maga után.
 112

Ezért az antiszemitizmus nevében ezennel mi is köszönetet

szavazunk Dr. Haase Tivadar evangélikus superintendens úrnak, aki,
az osztrák képviselőház börzeadó vitája folyamán tartott s az
összes fővárosi zsidó lapok által egész terjedelmükben közölt för-
med vényeivel, nálunk is egy jó lépéssel előbbre vitte az antisze-
mitizmus ügyét
Haase beszédéből alább adunk egy „Blumenlese”-t, megtoldva
e relácziónkat Pattai és Türk talpraesett replikájával.
Dr. Haase Tivadar: Ő is elfogadja a börze megadóztatásának el-
vét; de nem csinál belőle zsidókérdést. Az antiszemiták azt mondják:
a börzén milliókra terjedő üzleteket csinálnak, ott van pénz, onnan ve-
gyünk tehát pénzt. (Lueger képviselő közbekiált: Igen helyesen!) Egyik
antiszemita képviselő azt mondta – folytatja szónok, – hogy az anti-
szemitizmusnak nincsen felekezeti alapja; én azonban, a nélkül, hogy
az antiszemita képviselőket megtámadni akarnám, kijelentem, hogy az
antiszemitizmusnak a vallási türelmetlenség az alapja. (Schönerer közbe
kiált: Nem ért semmit a zsidókérdéshez!)
Egy második századbeli egyházatya irataiból tudható, hogy a ke-
resztények ellen azt a vádat emelték, hogy összejöveteleiknél gyermekeket
ölnek meg s húsukat megeszik, s hogy vérengzés ós kéjelgós jellemzik
a keresztény vallás szertartásait. (Ezt is a zsidók fogták a keresztényekre,
hogy a rómaiakat a keresztények üldözésére rávegyék, ami nekik sike-
rült is. – Szerk.) A középkorban ugyanazt a vádat a keresztények a zsi-
dók ellen emelték, s így támadt a rituális gyilkosság vádja, Ki hitte volna,
hogy a tizenkilenczedik században még akadnak emberek, a kik ezt a
dajkamesét fölfrisítik, s hogy még azt a fáradságot is veszik, egész tu-
dományos apparátust mozgósítani ennek a mesének látszólagos tudomá-
nyos megalapítására? Hogy milyen hamisítás és hazugság működik közre
e vád emelésénél, hogy milyen szemtelenséggel akarták e hazugságot a
világra tukmálni, azt Kopp kollegánk mutatta ki „A zsidókérdéshez” czímű
művében; amely fáradozásáért a modern kultúra és műveltség nagy há-
lával tartozik neki. (Gúnyos nevetés az antiszemiták padján.)
Schönerer lovag: Hol van hát a Solymossy Eszter holtteste ? (Har-
sány nevetés az egész házban.)
Bloch (zsidó rabinus) képviselő: Keresse azt ön a maga házában.
(Nagy derültség.)
Schönerer: Védelmezzék maguk magukat a zsidók, s ne a keresz-
tények védelmezzék őket! (Taps a karzatokon.)
Haase Tivadar: Mégis igaza van a troppaui képviselő úrnak, ha azt
mondja, hogy az antiszemitizmus nem vallási türelmetlenség. Megengedem,
hogy nem „csak” az. Az antiszemitizmus korunk társadalmi harcza s faj-
gyűlölete, olyan harcz, melyet a legalacsonyabb szenvedélyek fölizgatásával
a lakosság egy tetemes töredéke ellen folytatnak. Az antiszemitizmus a
kultúra és a czivilizáczió negálása, az általános emberszeretet megtagadása,
a keresztény érzés s az erkölcsiség lábbal tiprása. (Helyeslés balról. Fiegd
antiszemita képviselő közbekiált: „Kineveztetik a szónok tiszteletbeli zsi-
dónak!” Tartós derültség.) Megengedik, hogy e közbekiáltásra ne vála-
szoljak. (Nagyon helyes!) Hiszen a képviselő urnák is volt s lesz alkalma
 113

álláspontját kifejteni, nem is akarok senkit sem oktatni; de engedjék

meg, hogy egyszer ón is kifejezést adjak érzelmeimnek azon gyászos és
kinos jelenetekkel szemben, melyek itt néha lejátszódnak. (Helyeslés
balról) Fiatal korunkban valamennyien az átalános emberszeretet tradi-
czióiban nevelkedtünk; büszkén írtuk ki a vallási és lelkiismereti sza-
badságot zászlóinkra; abban a hitben ringattuk magunkat, hogy ezen
eszmék mindinkább el fognak terjedni s egyszerre eljön az antiszemi-
tizmus: az emberszeretet elenyészik, az állampolgárok egyenlősége a tör-
vény előtt megszűnik, és csak egy eszme lelkesíti e rémet: hogyan gyű-
lölheti és szidhatja a zsidókat. Könyvekben, röpiratokban terjesztik e
gyűlöletet és . . .
Smolka elnök félbeszakítja a szónokot s fölszólítja, hogy maradjon
a napirenden levő tárgynál.
Dr. Haase Tivadar szuperintendens: Azt hittem, hogy miután Türk
képviselőnek meg volt engedve a tőzsdeadó tárgyában beadott javaslatát
antiszemita szempontból indokolni, nekem is megengedhető, hogy a ke-
resztényi szeretet szempontjából beszéljek.
Smolka elnök: A képviselő úr ezt már bőven megcselekedte.
Dr. Haase Tivadar: A mi az antiszemitizmusban sajnálatra méltó, az
az eszmén kívül még a modor is. Abban áll, hogy az egyének hibáit az
összeségre viszi át s az összeségen észlelhető jó tulajdonokat még az
egyéntől is megtagadja. Nem akarom a zsidók hibáit mentegetni, de nem
kell nagy ész annak belátására, hogy más hibáik vannak ott, a hol mű-
veletlenségben élnek, mint ott, a hol a kultúra áldásaiban részesültek.
Ezután szónok több példát hoz föl annak bebizonyítására, hogy a
zsidókat összeségükben csak is a türelmetesség emelheti azon erkölcsi
fokra, melyen a műveltebb rész már is áll, s az elnök ismételt intésére,
hogy maradjon a tárgynál, e szavakkal fejezi be szónoklatát: „Óhajtom,
hogy valamennyi nemzet és felekezet egészséges elemei kezet nyújtsanak
egymásnak az antiszemita hajtások elnyomására, nehogy ez korlátozás
nélkül maradván, a szellemeket megzavarja s a kedélyeket elvadítsa.
(Élénk tetszés balról. Számos képviselő, köztük az augusztiniánusok per-
jeléül) Posselt, szerencsét kivannak a szónoknak).
Vattai Róbert: Ha az előttem szóló képviselő úr azt állította, hogy
az antiszemitizmus a legaljasabb szenvedélyekre hat, s hogy az barátság-
talan s darabos modort követ, úgy csak azt jegyzem meg, hogy egy
párttal se bánnak illetlenebbül, mint épen az antiszemita párttal, s hogy
bizonyára nem lehet ott aljas szenvedélyekről és ösztönökről beszólni, a
hol egyszerűen csak a nemzeti érzület keltetik fel, a közibénk magát
beékelt idegen nemzetiséggel szemben. Szónok meg van győződve arról,
hogy az intelligens zsidók mindegyik antiszemita iránt több respektussal
viseltetnek, mint egy olyan ember iránt, a ki ilyen módon, mint Haase
képviselő, s különösen az ő papi állásában, egyenesen a zsidóság magasz-
talójává veti föl magát (Derültség balfelől. Igen helyes! a szélső bal-
oldalon.)
Türk: Haase képviselő, az ő kenetteljes beszédében az embersze-
retetről, egészen figyelmen kívül hagyta azt, hogy neki, legalább egy
részét ennek az emberszeretetnek, a melyben ő különösen a zsidókat
Tészelteti, mi ránk, szegény antiszemitákra is alkalmaznia kellene. Ezt
azonban nem találtam beszédében Haase képviselő azt mondta, hogy mi
 114

ne szidjuk folytonosan a zsidókat, hanem inkább választóinknak azt a

tanácsot adjuk, hogy tanuljanak sokat. A választók már ítéltek e tárgy
fölött. Ők jól tudják azt, miért éreznek egy bizonyos ellenszenvet és egy
bizonyos antipathiát a zsidók ellen. Ők rájöttek erre, a közönséges élet-
ben tett mindennapi tapasztalataik által. Ha pedig Haase képviselő a
Galicziában lábbal tiprott szegény zsidókról beszélt, úgy én arra utalok,
hogy van Galicziában egy szegény parasztság, a melyet a zsidók nem-
csak hogy lábbal tipornak, hanem a melynek a zsidóság a vérét kiszívja.
(Helyes! a szélső baloldalon.)

Mik a legközelebbi czéljaink?

(A közlemény vége.)
Minő formában történjék a zsidóság ezen kiküszöbölése vagy
kizáratása, váljon puszta korlátozás által-e, kivételes törvények
által-e, váljon internálás és különzárás által-e az állam területén
belül (ghettók útján), váljon teljes kiutasítás által-e, – e fölött
már ma vitatkozni annyit tenne, mint üres vagy – éretlen szal-
mát csépelni. Botor dolog volna, ha mi, mint eszesek, már ma
elejébe szabni akarnánk egy jövő parlamenti többségnek azt, mit
határozzon el évtizedek múlva. Ezen kiküszöbölés helyes alakját
megtalálni, a legmélyebb bensejében felébresztett népszellemnek
dolga leend, és gyümölcse évtizedekig tartó minden oldalú meg-
fontolásoknak és tapasztalatoknak.
Nekünk, mint ezen mozgalom előőrseinek és pionirjainak
csak az a feladatunk lehet, hogy ezt a népszellemet ébren tart-
suk, további félrevezettetését megakadályozzuk, a fenyegető veszé-
lyek feltüntetése által a rövidlátóknak a szemeit felnyissuk, a
zsidó hazugság-narkotium által lethargiába esetteket felriasz-
szuk, férfiasságra és öntudatos tettetőre neveljük. Mi egyelőre
nem lehetünk mások, mint tanítói, mint – missionáriusai egy
új felismerésnek. A népet a szemita polypok, szellemi, erköl-
csi és anyagi fojtogatásaiból kiszabadítani, ez a mi missiónk,
egy magasztos és szent missió!
Az igazságot hirdetni, és mindenütt felvilágosodást terjesz-
teni, – ez a mi feladatunk. Ez pedig reánk nézve lelkiismeret-
ben” kötelesség; mert a tudással bírónak kötelessége a tévelygőt
az igazsághoz hozzájuttatni. Lelkiismeretünk nem engedi meg
nyugodtan néznünk, miként támolyog az örvényhez rászedett és
elvakított népünk.
Azoknak a köröknek, a' melyeknek különös hivatásuk a
népet nevelni és szellemi mozgalmaiban reá felügyelni, a tanítók-
nak és papoknak legelső kötelességük itt felvilágosítólag és az
 115

eszméket tisztázólag hatni. Ők kötelességeik félreismerésével e-

tekintetben sokat mulasztottak, és ezért sokat kell helyrehoznunk.
A zsidó fogalom-hamisítási rendszer itt is bénítólag és iz-
gatólag törekedett beavatkozni. Míg egyébkor az antiszemitikus
mozgalmat mint „vallási” mozgalmat igyekezett feltüntetni, ugyan-
azt ott, a hol az kényelmes volt neki, mint tisztán politikai moz-
galmat tüntette föl, és hogy a népnevelő köröket kötelességeik
teljesítésében tévútra vigye, azt a jelszót adta ki, hogy : a taní-
tóknak és lelkészeknek nem szabad politikai mozgalmakban részt-
venniök! – Miként lehet azonban egy és ugyanazon dolog egy-
szer „tisztán vallási” és aztán hirtelen megint „puszta politikai”
tendenczia! Ebbe az együgyű játékba, a mely zsidó bűvészmódra
a tárgyakat tetszés szerint cseréli fel, sajnos, mai napig sokan
nem tudtak bele látni, s lelkészeink és tanítóink tényleg ezáltal
hivatásukban megtéveszteni engedték magukat.
Az antiszemitikus mozgalom magva nem pusztán politikai,
felekezeti vagy gazdasági, hanem első sorban szellemi és erkölcsi.
Es a szellemi és erkölcsi tér a lelkészeknek és tanítóknak a
tulajdonképi működési terük! Ezek tehát kötelességeiket rútul
elmulasztották teljesíteni, hogyha működési körükben, a zsidóság
szellem- és erkölcsrontó befolyásának nem működtek teljes erővel
ellene! Ennek a mulasztásnak tulajdonítandó az is, hogy külö-
nösen a papság tekintélye és befolyása rapid hanyatlásban van.
A tanítói karral sem állunk jobban. Itt is nagyon is elfele-
dik azt az elvet, hogy nem az iskola, hanem az élet számára
kell tanítani. Az iskola tehát csak akkor teljesíti egészen köteles-
ségét, ha a tanítványt mind azzal felfegyverzi, aminek az életben
önfentartására és védekezésére hasznát veszi. Az iskolának a
tanítványt az életnek minden viszontagságaira figyelmetessé kell
tennie, és neki önvédelmére minden fegyvert kezébe adni. A ta-
nonczoknak tehát a társadalmi és üzleti életre nézve is el kell
látva lenniök a szükséges előismeretekkel, a legkirívóbb veszélye-
ket, a melyek őket ott fenyegetik, előre ismerniök kell. És ezekhez
tartozik első sorban – a zsidó verseny és kizsákmányolás veszélye,
valamint a zsidók példája és a zsidó morál által való zsidó el-
csábítás veszélye.
Amint kötelessége a tanítónak és nevelőnek, a gyermekkel
minden mérges növényt és minden kártékony állatot megismer-
tetni, amelyek útjába eshetnének, – úgy kötelessége őt, az em-
bernek legveszedelmesebb ellensége elől, a zsidó elől óvni. A leg-
durvább nemű mulasztási bűn az, hogy gyermekeink nem tanulják
már az iskolában megismerni a leglényegesebb zsidó csalási és
 116

uzsoráskodási nemeket. A zsidó rászedés legtöbbnyire bizonyos

chablonok szerint űzetik, s ezek, legfontosabb fajaikra nézve, igen
könnyen egy bizonyos rendszerbe önthetők, és kényelmesen egy
tantárgygyá tehetők. Egyúttal mesék, apró elbeszélések stb. által
a gyermeket a zsidónak a lényegébe mélyebben be kell avatni.
Ez irányban haladék nélkül hozzá kell fogni a cselekvéshez
az iskolában és a templomban, – a zsidó sajtó vonításai pedig
önmagától értetődőleg csak egy megvető mosolyt kelthetnek aj-
kainkon. Hát csakugyan megakarjátok-e adni a zsidóknak azt a
jogot, hogy ők írják nekünk elő azt, mit szabad nekünk taníta-
nunk iskoláinkban és templomainkban, holott mi magunk, mint
urak a házban, még azt sem kérdezzük, mit művel a zsidó mint
vendég hazánk határain belül a maga iskoláiban ? – noha tudjuk,
hogy részben valóban bűnös érzelmek azok, a melyek a zsidók
titkos tanát képezik!
Ha az iskola és az egyház jobban teljesítették volna köteles-
ségüket, úgy népünk nagy veszedelemtől maradt volna megóva.
A zsidóság ellen való kellő vértezettség a mai életföltételek első
követelményei közé tartozik. Es ha mi az erkölcsi és gazdasági
önfentartási legsürgősebb szükségletét nem látjuk kielégítve, –
minek küldjük akkor gyermekeinket az iskolába ? Mit használ
minden tudományos lim-lom annak, a ki gazdaságilag és erkölcsi-
leg a zsidó által lemészároltatott? Mit használnak a „tudományok”
egy oly nemzetnek, a mely idegen befolyás által legbensőbb lénye-
gében meghamisítva, rósz példa által elcsábítva, erkölcseivel és
gyengéivel való visszaélés által kizsákmányolva, erkölcsileg és
anyagilag tönkre megy? Frey Tamás.

Az arany borjú.
Az egyptomi fogságból kiszabadult zsidók alighogy meghallották Sinai
hegyén, dörgés és villámlás közt a tízparancsolatot Jehova ajkairól, -
már is megszegték annak elsejét és legfontosabbikát, és pedig nemcsak
egyesek közülük, hanem valamennyien és pedig egy közös tény által.
Hát ugyan vétkezett a föld minden népe és vétkezik folyvást; s
azért nem lenne helyén, ebből épen csak a zsidóknak szemrehányást
tenni; de az eset nagyon is jellemző, s azért kevésbé maga a vétek, a
melyet felhozni akarunk, mint inkább annak legbensejéből kinőtt saját-
szerűség az, a melyet itt megvilágítani akarunk, s a mely egész a mai
napig fentartotta magát.
Midőn Mózes nekik nagyon is sokáig időzött a hegyen, elfeledték
az egy Istent, a kinek kedvezményezett fiaiul adták ki folyton magukat
és még most is kiadják; elárulták őt, miként később az ő fiát elárulták,
s Árontól egy más istent kívántak: öntsön ez nekik egy borjút arany-
 117

ból. Ez összeszedette magának az asszonyok és leányok gyűrűit és füg-

gőit, és óhajukat teljesítette. Mikor Mózes a hegyről lejött, nagy bosszú-
ságára őket az arany borjú körüli tánczban találta.
A borjú, az egyptomiak Apisa, mutatja, hogy ők daczára minden
jótéteményeknek és előnybenrészesítéseknek, könnyű szerrel fordultak el
a komoly Jehovától és fordultak az idegen istenekhez; – de hogy épen
volt elnyomóik istenét tánczolták körül, hogy ők annak a népnek a val-
lása felé fordultak, a mely népnek kevéssel ezelőtt ő miattuk a tiz ször-
nyű csapást kellé elszenvednie, – ez legalább is feltűnő dolog; de egy
éhez hasonló jellemvonást még ma is találunk náluk. A reformzsidók egy
bizonyos fitogtatással mutatják azt, hogy ők orthodox testvéreik előítéle-
teit levetkőzték. Minden országban azzal a párttal tartanak, a melynek a
legtöbb kilátása van az uralomra; hozzá alkalmazkodnak minden politi-
kai véleményhez, a mely nekik előnyöket nyújt. Hogy azonban a zsidó
Apis aranyból volt, ez még több anyagot nyújt a gondolkodásra.
Ez a körülmény azt tanúsítja, hogy már az időben az arany az ő
szemeikben a legmagasztosabb s a legdicsőbb dolog vala. Hiszen már
Egyptomból való kivonulásuknál is ellenségeik arany és ezüst edényeit
magukkal vitték. Az arany már akkor imádásuk tárgya volt; a Jehováé-
val egyenlő fogalom volt, sőt még annál is fölebbvaló volt, s az annak
birtokba kerítésére használt eszközök már Egyptomból való kivonulásuk-
kor sem voltak a legtisztességesebbek.
Ha a zsidókat a földön való vándorlásaikban figyelemmel kisérjük,
azt találjuk, hogy, bárhol tartózkodtak legyen is, mindenütt iparkodtak a
földnek javait magukhoz ragadni. Az aranyborjúnak az isteni szolgála-
táért eltűrik a szabadság elvesztését, a népek megvetését és a társada-
lomból való kizáratást. Mindenütt kereskedést űznek, s a ghetto szűk
utczáiban, a melynek kapui az estszürkületkor bezárattak, – mérhetet-
len kincseket halmoztak fel.
Ázsiának és Európának minden részeiben lefölözik az élet tejét,
kopott kábátokban mindenütt meggazdagodnak, és csapásaivá lesznek az
emberiségnek. A suhancztól kezdve a vén emberig valamennyien trafi-
kálnak, és aratnak ott is, a hol más egyetlenegy kalászt se talál.
Amint a sok évszázad alatt ment a dolog, úgy megy még ma is.
Folyton folyvást tánczolnak még az aranyborjú körül, és valóban ki is
fizeti magát e táncz. A keresztényeknek pedig hegedülniök kell hozzá,
és rosszul fizetik ezért ezeket.
A ki a berlini, amsterdami, párizsi és londoni börzével csak egy
kicsit is ismerős, az igaznak fogja tartani azt, hogy a zsidók azok, a kik
ott dominálnak.
Nem kevésbé ragadták magukhoz az egész világon a banküzletet
is; ők uralkodnak a pénzpiacz fölött és diktálják neki a törvényeket.
Egy arany gyűrűt képeznek, a melynek bűvkörébe csak nekik van beju-
tásuk. Jaj annak, a ki e zsidó bűvkörbe bele talál tévedni. Összetörve,
megkopasztva, foltokkal és daganatokkal a testén, találja magát ismét
ama körön kívül.
Ők azonban nem elégednek meg a nagy, a befolyásos állásokkal,
hanem mindenütt letelepednek ott, a hol egy kis arany borjúcskának csak
helye van.
Ez az állapot így huzamosan nem tarthat; a veszély beállt, s leg-
 118

főbb ideje, hogy nemzetünk elzsidósodásának és elszegényedésének ellene

dolgozzunk.
Mindazok, a kik felismerik a veszélyt, dolgozzanak velünk együtt,
és segítsenek a közös ellenség elleni küzdelemben. W. R.

Székesfehérvárról.
Az 1885. évi január hó 15-én megjelent füzetben „Székesfehérvár-
ról” czím alatt teljesen és kimerítően ismertetve van a társadalomban
az erkölcsöt és családot megszégyenített ama gyalázatos tett, mely Szé-
kesfehérváron 1884. évi aug. hó 22-ikén délutáni 3 óra körül történt.
Eléggé ismeretes tehát a „12 röpirat” folytonos olvasói előtt az alig 4
éves kis Johanna keresztény leánygyermeken egy mintegy 16 éves zsidó
suhancz által elkövetett brutális erőszak. (A kit közelebbről érdekel az
ügy, a fentebb hivatkozott időben megjelent „12 röpirat”-ból körülmé-
nyes felvilágosítást szerezhet.)
Egyébként most a „12 röpirat” érdemes olvasói előtt csupán azon
ígéretemet kívánom beváltani, hogy az eljárás eredményéről írjak.
Ugyanis a bíróilag megejtett vizsgálat alapján az e. f. királyi, tör-
vényszék büntető osztálya által végtárgyalás tartatván, az 1885. évi
január hó 15-én megjelent „12 röpirat”-ban leírt tény teljesen bizo-
nyítva lett; a kir. ügyész – a végtárgyalás folytán beterjesztett tanú-
bizonyítékok és a törvényszéki orvos azon véleménye alapján, hogy a
vádlottól származhatott az erőszakos nemi közösülés – vádját fentartotta;
azonban a büntető törvényszék a zsidó fiút felmentette, amaz el nem fo-
gadható és meg nem állható indokból – hogy, habár valószínűség fo-
rog is fenn; – ,,de természetszerűen az erőszakos nemi közösülést el
nem követhette, mert a vádlott zsidó fiú koránál fogva erre akarata
mellett is képtelen lett volna.”
E senkitől nem várt felmentő elsőbírósági ítélet ellen mind a királyi
ügyész, mind a 4 éves kis Johanna szülei felebbezéssel éltek; – s a zsidó
fiú a királyi Ítélőtábla büntető osztálya által 8 hónapi fogházra ítéltetett.
A kir. curia Ítéletéről az olvasó közönséget annak idején okvetle-
nül értesíteni fogom újra. Szendrey Gerzson,
köz- és váltó ügyvéd.

Somogyból.
Számos tántoríthatlan bajnoka van a keresztény társadalomnak, kik
az antiszemitizmus zászlója alatt küzdenek a keresztény nép jólétéért
S ma, midőn már létkérdéssé vált az antiszemitizmus gordiusi csomójának
megoldása, ma, midőn egy keresztény nemzet nyög e rabiga ólomsúlya
alatt, támadtak önkeblében hű hazafiak, kik vállalkoztak arra, hogy meg-
mentsék a nép erkölcsét, hogy megmentsék a nép vagyonát, s hogy ki-
bontsák a hit keresztjét a ködfátyolból, mely már évtizedek óta leng sötét,
kísérteties fekete színében múltunk, jelenünk és jövőnk felett. – Sokat
küzdenek ők, a hős fiak, a haza gyermekeinek szellemi és anyagi javaiért,
s számtalan áldozatot hoznak a haza oltárára a keresztény társadalom
fölvirágzásáért: – Hervadatlan babért e honfiaknak! kik példával, szó-
val és tettel fűzik homlokukra az érdem koszorúját.
 119

Egy a sok közöl itt Somogymegyében egy szerény lelkipásztor, ki

hazafiúi tevékenységeért magára vonta figyelmünket. Főtisztelendő Nemess
Józsa bőszénfai plébános, m. biz. tag stb. az, ki erélyesen küzd a ke-
resztény társadalom ellen küzdő veszélyes áramlatokkal.
Nyíltan, bátran lép a harcztérre, s önelégülten pihen meg, ha egy-
egy döntő csatát vív ki a zsidók ellen a szellemi harczok mezején. –
Legutóbb a Kaposvárott tartott megyegyűlésen (1886. febr. 1.) az ész
fegyverével legyőzte a zsidók szennyes üzelmeit, s a zsidóbarátok ál-
ezáit lerántotta. Interpellálta a megye alispánját a következőleg:
„Tisztelt közgyűlés! Méltóztatnak uraim talán visszaemlékezni, mi-
dőn ezelőtt 3 évvel élénk színekben festettem a veszélyt, a melylyel a
zsidó üzelmek társadalmunkat az örvénybe juttatják. Kézzelfogható ér-
vek és tények tesznek bizonyságot, hogy az okmány-, váltó-, bankó-
bor- s pálinkahamisítók, uzsorások, hamisan bukók, zsebmetszők s az
úgynevezett csirkefogók legnagyobb contingensét, majdnem 90%-á.t a
zsidók szolgáltatják. – A zsidó szennyes üzelmeivel, melyhez mindig
anyagi érdek van kapcsolva, tönkre tesz egyeseket, falvakat, megyéket,
sőt magát az egész keresztény társadalmat is, úgy, hogy már hazánkra
nézve Shakespeare szerint: lenni vagy nem lenni, ez a kérdés, – ha
a zsidókérdés gyökeres megoldására nem törekszünk.
S ime uraim, a legközelebbi események nekem adtak igazat! – s
hogy többet ne említsek, a gyermeket néven nevezem: „a somogy-ka-
posvári zsidó bank csődöt mondott. E bank tehát esőd alatt áll, s ha
majd az ügy le lesz bonyolítva, ki tudja, hány becsületes tőke fog el-
veszni a' bank bukásával, s az árvák pénze, melyre a nyomor és sze-
génység könye pereg, nem fog-e hasonló sorsban részesülni? Nagyon
sajnálom, több keresztény úr is megfeledkezvén állásáról, az ügy töm-
kelegébe keveredett.
A bűnvizsgálat, mi kell hogy legyen, majd kideríti, hogy ki vagy
kik a bűnösök ? – Alispán úr majd annak idejében feleljen meg, miért
nem mentetett meg az árvák pénze ? s miért nem fogadtattak el a
banktól felajánlott s betáblázott kötvények biztosítékul? midőn az árvák
pénzéről volt a szó. Én erről többet nem szólok; mert senkit vádolni
nem akarok, ez nem szokásom; ele felvetem a kérdést, hogy nem
lehetne-e a zsidó összeköttetéstől a vármegyének egyszer – míg nem
késő, – megszabadulni? Azért interpellálom az alispán urat.
Interpellatió.
Tekintve, hogy a zsidók bűnös üzelmei nemcsak a köznépet, hanem
a művelt néposztályt s magát a vármegyét is tönkre teszik és ezeket a
legújabb események folytán alispán úrnak is tudnia kell, – kérdezem:
1. A vármegye 140,000 frtja egészen elveszett-e a helybeli zsidó
banknál, s tett-e alispán úr intézkedést, hogy a mi még lehető, az ár-
vák pénzéből megmentessék?
2. Van-e Somogyvármegye más tekintetben építkezések, árlejtések
útján zsidókkal összeköttetésben; kik azok ? S felel-e alispán úr, hogy
ezen zsidók is a vármegyét nem fogják-e megcsalni vagy megkárosítani ?
Tisztelem tek. alispán úr személyét, s épen ezért bizalommal ké-
rem őszinte válaszát. Ajánlom interpellatiómat a t. megyegyűlésnek
tisztelettel.”
 120

Az alispán válasza lényegében.

1. „Mindent megtettem, a mi lehető, hogy az árvák pénzéből, a mi
1 ehetséges, megmentessék.
2. A szerződéskötéseknél mindig óvatos voltam, jövőben meg na-
gyon is óvatos leszek: mert kötelességem felügyelni, hogy a megyét
senki meg ne rövidítse – de a zsidókat még most az árverésektől el-
tiltani nem lehet, - A válasz tudomásul vétetett. Egy jelenvolt.

Baranyából.
Közeleg az idő; ideje tehát, hogy harczra készüljünk az 1887. évi
országgyűlési képviselőválasztásra.
Mert a múlt idők eseményei megtanítottak bennünket a jelenre,
valamint arra is, hogy óvatosak legyünk a jövőben; mert a múlt válasz-
tásoknál előfordult megvesztegetések és törvénytelen eljárások csak arra
vittek bennünket, hogy mindeddig jobban s jobban a zsidójárom alá adtuk
a fejünket; – erre nézve tehát kettőt ajánlok t. polgártársaimnak:
1-ör, akinek van szavazati joga, lásson utána, hogy az idei szava-
zati lajstromba felvétessék; a múlt évi adóját pedig e czélból legkésőbb
április 15-kéig okvetlenül befizesse.
2-or, ha a képviselőválasztás ideje eljő, mindenki nyissa ki a sze-
mét és fülét, mielőtt szavazni megy, – hogy kire fog szavazni; – és
ne nézzenek tisztelt polgártársaim arra az egy pár forintra, a mit a zsi-
dóktól vagy bármely mameluk kortestől kapnak; mert azzal a pénzzel nem
segíti ki senkise magát. Itt minálunk a dárdai választó-kerületben a múlt
választások alkalmával voltak polgárok, akik azt mondták: oda szavazok,
ahol megkapom az úti költséget. Szegény polgártársaim, csalatkoztatok
akkor, mikor ráadtátok fejeteket a vesztegetésre! Igen is, ti megkaptá-
tok az összeget és ettetek, ittatok ingyen, de mégsem ingyen! hanem
három- vagy négyszeresen fizettétek ezt vissza! Azért figyelmeztetem
tisztelt elv- és polgártársaimat, hogy legyünk elővigyázattal a jövő kép-
viselőválasztásoknál! Mert ha mi a jövő választásra készen nem állunk,
s félnem világosodunk saját jogainkról, és ha tisztelt polgártársaim jövőre
ismét ügyetlenkednek és fel nem ébrednek: akkor a zsidóság és a kor-
mány szabadon gazdálkodhatnak.
Azért nyíljanak ki szemeik, és legyenek kitartók a jövő választások-
nál! És ne vezettessük félre magunkat; ne vezettessük magunkat a vágó-
hidra, jobban mondva, a zsidó járomba, mert akinek van esze és higgadt
meggondolása, az láthatja és példát vehet róla, hogy a zsidó bugyorral jön
a községbe, és egy pár év múlva dúsgazdaggá lesz a nép zsírján. És ti
örültök annak a pár forintnak, amit kaptok a választásoknál ?!
A gyermekeitek átkait meghallhatjátok ti apák még éltetekben; –
és ti apák megbánjátok, hogy szavazatotokat nem úgy adjátok, amint
szívetek sugallja, de akkor már késő lesz!
Baranyavár. Maisztorovits Kálmán.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886.
VI. évfolyam VII. füzet.

A börzeadó elfogadása a képviselőház által

A börzeadó-törvényjavaslat s annak írott indokolása.
Az egyesült mérsékelt ellenzéki és függetlenségi antiszemita-
párt, első törvényhozási direkt sikerét f. hó 14-kén aratta, a mely
napon tartott képviselőházi ülésben a ház egyhangúlag elfogadta
tárgyalási alapul az Istóczy Győző és társai által a tőzsdei ügy-
letek megadóztatása tárgyában f. hó 3-kán beterjesztett törvény-
javaslatot
E törvényjavaslattal szemben a kormány és a pártok erős
prescoléba lettek szorítva. Miután a tőzsdeadó Németországban
már behozva van s Ausztriában is be lesz rövid idő múlva hozva,
de meg mivel a tőzsde megadóztatása a közteherviselés elvéből is
folyik, – a két nem-antiszemita ellenzéki pártnak lehetetlen
volt a javaslatot el nem fogadnia, bármiként piquirozta is őket,
hogy előretörő konkurrensük, az egyesült antiszemitapárt túlszár-
nyalta őket e kérdésben, a mely, népszerűségénél fogva, nagyban
növelte a kezdeményező antiszemitapárt népszerűségét is az or-
szágban.
A kormány és pártja pedig még is az ellenzékénél kritikusabb
helyzetben volt. Elfogadnia egy, az antiszemiták által (horrendum
dictu!) beterjesztett törvényjavaslatot, – gondolatnak is szörnyű
volt rá nézve; de meg visszautasítania se lehetett a javaslatot,
mert hisz az a nemzet nevében egy új adót ajánlott fel; adó-
megajánlást pedig egy kormány józanul csak nem utasíthat visz-
sza, egy oly kormány, a mely 30-40 millió évi deficittel küz-
ködik. Az lett volna csak a furcsa dolog, ha gr. Szapárynak nem
kellett volna a tányéron elejébe vitt pénz!
Mit volt hát mit tennie a kormánynak is, mint beleharapni
a savanyu almába és elfogadni a törvényjavaslatot.
Nekünk antiszemitáknak tehát teljesen sikerült a filoszemita
pártokat a kormánynyal együtt belevinni egy oly akczióba, a
melynek éle tényleg a zsidóság ellen irányul.
 122

Hja, közelednek a választások az öt éves országgyűlésre.

Várjunk csak még egy kicsit: rövid idő múlva majd még erősebb
dózisokat is be fog venni a filoszemita urak gyomra, – ha a
hátbaütő bot, a képviselőválasztás, közvetlen közelben lesz. –
Lente festina!
Az alábbiakban hozzuk a pártunk által benyújtott törvény-
javaslat szövegét az indokolással együtt; úgyszinte a törvényja-
vaslat kidolgozójának Istóczy Győzőnek a f. hó 14-ki ülésben
tartott indokoló beszédét, a pénzügyminister válaszára adott vi--
szonválaszával együtt.

Törvényjavaslat
az értékpapírok adasvevése és a tozsdeszeru adásvevesi s egyéb
beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről.
Az illetékköteles ügyletek tárgyai és az illeték mérve.
1. §.
Azon adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek, a melyek
aj külföldi bankjegyek, külföldi papírpénz és külföldi pénznemek
fölött –,
b) belföldi részvények és részvényrészjegyek s az ezen értékpapí-
rokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –,
c) külföldi és osztrák részvények és részvényrészjegyek s az
ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények
fölött –,
d) belföldi, a kereskedelmi forgalomra szánt járadék- ós egyéb köt-
vények, úgyszinte részkötvények, valamint az ezen értékpapírokra törtónt
befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –,
e) magyar és osztrák állami járadék- ós egyéb kötvények fölött (az
államjegyek kivételével) –,
f) külállamok, külföldi és osztrák testületek, részvénytársulatok vagy
iparvállalatok járadék- és egyéb kötvényei, úgyszinte egyéb, a kereske-
delmi forgalomra szánt külföldi és osztrák járadék- és egyéb kötvények,
valamint az ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes
elismervények fölött –,
g) belföldi községeknek, községek egyesületeinek, földhitel- és jel-
zálogbankoknak, közlekedési vállalatoknak s egyéb részvénytársulatoknak,
bemutatóra szóló járadék- és egyéb kötvényei fölött (az osztrák-magyar
bank jegyeinek kivételével), úgyszinte az ezen értékpapírokra történt be-
fizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött
köttetnek, – a jogügylettől, a jogügylet tárgyának értéke után
számítva, 1/10 (egy tized) ezredek (pro mille) illeték alá esnek.
2. §.
Azon adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek, a melyek a budapesti
áru- és értéktőzsde vagy a vidéki termény- és gabnacsarnokok szok-
ványainak (usance-ainak) alapul vétele mellett (milyenek a közvetlen, le-
 123

számítolási, határidőre szóló, díj- stb. ügyletek,) tőzsdeszerűleg adott-vett

áruk mennyiségei fölött köttetnek, – a jogügylettől, a jogügylet tárgyá-
nak értéke után számítva, 2/10 (két tized) ezredek (pro mille) illeték alá
esnek.
Tőzsdeszerűleg adott-vetteknek azon áruk tekintetnek, a melyekre
nézve a budapesti áru- és értéktőzsdén határidőre szóló árak jegyez-
tetnek.
3. §.
A jogügylet tárgyának értéke 1000 forintonként számíttatik, az
egyik ezer forinttól a másik ezer forintig levő részösszeg teljes ezer fo-
rintnak vétetvén. 5000 frt értékű – valamint ezen felüli ügyleteknél a
tárgy értéke ötezer forintonként számíttatik, az egyik ötezer forinttól a
másik ötezer forintig levő részösszeg teljes ötezer írtnak vétetvén, 1000
frton aluli ügyleteknél az illeték teljes ezer frt után számíttatik.
A tárgy értéke a felek által megállapított adásvevési vagy szállítási
árhoz képest, egyébkint pedig a kötés napján jegyzett tőzsdei vagy piaczi
ár szerint határoztatik meg.
Az értékpapírokhoz tartozó kamat- és osztalékszelvények, az illeték
kiszámításánál tekinteten kívül maradnak
Külföldi értékek a belföldi folyó értékre számítandók át.
Illetékmentesség.
4. §.
Az 1. és illetve a 2. §-ban megállapított illeték nem fizettetik:
a) ha az ügylet tárgyának értéke 300 frtot meg nem halad;
b) az 1. §. a) pontjában körülirt tárgyak fölött kötött u. n. kész-
fizetési (comptant) ügyletek, valamint veretlen arany és ezüst fölött kö-
tött ügyletek után; – készfizetési ügyleteknek azon ügyletek tekintetvén,
a melyek szerződésszerűleg, a tárgynak a kötelezett által az ügylet meg-
kötése napján való szállításával teljesítendők;
c) a 2. §-ban körülírt oly adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek
után, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön termelt vagy
előállított tárgyak vagy áruk mennyiségei fölött köttetnek.
Illeté kkötele s ügyletek.
5. §.
Az 1. és 2. §-ban megállapított illeték, az ugyanott körülirt s a
magyar állam területén belül kötött minden ügylet után lerovandó.
A külföldön vagy Ausztriában kötött ügyletek illetékkötelesek, ha
a szerződő felek mindegyike a magyar állam területén belül lakik; hogyha
csak az egyik szerződő fél lakik a magyar állam területén belül, úgy az
illetéknek csak felerésze rovandó le. Kereskedelmi czégeknél a lakhely
kérdésére nézve azon kereskedelmi telep helye dönt, a mely az ügyletet
megkötötte.
Külföldön, illetve Ausztriában kötötteknek tekintetnek az olyan ügy-
letek is, a melyek levél vagy távirat útján a belföld egyik helye és a
külföld, illetve Ausztria egyik helye között jöttek létre.
6. §.
Feltételes ügyletek, az illetékkötelezettség tekintetében, feltétlenül
kötötteknek tekintetnek. Ha az egyik szerződő félnek választási jog van
 124

engedve, vagy pedig azon jogosítvány, hogy bizonyos korlátok között a

szállítás terjedelmét meghatározhassa: úgy az illeték az ügylet tárgyának
lehető legmagasabb értéke szerint számíttatik ki.
Minden oly megállapodás, a mely által az ügylet teljesítése meg-
változtatott szerződési határozmányok mellett, vagy viszonszolgáltatás fe-
jében ugyanazon szerződési határozmányok mellett, egy későbbi határidőre
halasztatik, – új illetékköteles ügyletnek tekintetik.
Ha az ügylet bizományos által (kereskedelmi törvény 368. §-a)
köttetett, ez esetben az illeték úgy a bizományos és a harmadik személy
közti ügylet után, mint a bizományos és a megbízó közti leszámolási
ügylet után lerovandó.
7. §.
Ha ugyanazon szerződő felek által egy napon, ugyanazon szerződési
feltételek mellett, ugyanazon nemű tárgyak fölött alkusz (kereskedelmi
törvény 534. §-a) nélkül, vagy ugyanazon alkusz által, több ügylet köt-
etik, – úgy ezen ügyletek az illeték kiszabására nézve egy ügyletnek
ekintetnek.
Az illeték lerovására kötelezett személyek.
8. §.
Az illeték lerovására első sorban köteleztetnek:
a) ha az ügylet belföldön lakó alkusz által köttetik, az alkusz;
különben pedig
b) hogyha csak az egyik szerződő fél lakik a belföldön, ez a szer-
ződő fél;
c) ha a szerződő felek közül csak az egyik belföldön lakó s a ke-
reskedelmi törvény 25. §-a által kereskedelmi könyvek vezetésére köte-
ezett kereskedő, úgy ez a kereskedő;
d) ha a bizományos és a megbízó közti leszámolási ügyletről van
szó, (6. §. harmadik bekezdése,) ez esetben a bizományos;
e) minden más esetben az eladó.
Kötjegykényszer.
9. §.
Az illeték lerovására első sorban kötelezett személy tartozik az
illetékköteles ügyletről kötjegyet (kötlevelet) kiállítani, a melynek az
alkusz és a szerződő felek nevét és lakását, az ügylet tárgyát és felté-
téit, nevezetesen az árt, valamint a szállítás idejét tartalmaznia kell.
A kiállító aláírása nem kívántatik meg.
A kötjegy kettősen, egy, már bélyegzett vagy a megkívántató bé-
lyegjegyekkel ellátott nyomtatott űrlapon állítandó ki, a melyből mind-
egyik szerződő félnek egy-egy felerész jut. Legkésőbb az ügylet megkö-
tése utáni harmadik napon, tartozik a kötjegy kiállítója, a kötjegynek
nem a neki járó felerészét, – ha pedig ugyanő a kötjegyet mint alkusz
állította ki (8. §. a) pontja), a kötjegy mindkét felerészét, a kötjegyre
jogosítottaknak megküldeni.
Az alkuszok ezen elküldést és a felhasznált bélyeg mennyiségét
üzleti könyveikben feljegyezni tartoznak.
Az illeték lerovására első sorban kötelezett személynek nem sza-
bad az illetékköteles ügylet fölött bélyegtelen kötjegyeket kiállítania
és kezeiből kiadnia.
 125

10. §.
Ha valamely, az illeték lerovására kötelezett szerződő félnek (8. §. b)
pontja) a kellőnél kisebb bélyeggel ellátott kötjegy kézbesíttetik, – úgy
ez köteles az ügylet megkötése után 15 .nap alatt a hiányzó bélyeg-
mennyiséget a kötjegyen utólag alkalmazni; – ha pedig valamely ilyen
szerződő fél részére bélyegzett kötjegy egyátalán nem érkezett, – úgy
ez saját részéről, a most említett határidőn belül, a 9. §. első és máso-
dik bekezdésének határozmányai szerint tartozik eljárni.
Ha valamely, alkusz által megkötött ügyletnél (8. §. a) pontja) két
ilyen szerződő fél van érdekelve, – úgy mindegyikük csak felét tarto-
zik a kézbesített kötjegyen hiányzó bélyeg mennyiségének utólag alkal-
mazni; a kötjegy nem kézbesítése esetén pedig, a saját maga által kiál-
lítandó kötjegyen csak a köteles bélyegmennyiségnek felét tartozik al-
kalmazni.
11. §.
Egy kötjegy több illetékköteles ügyletet foglalhat magában, a meny-
nyiben ezen utóbbiak ugyanazon illetéki tétel alá esnek, és ugyanazon
napon, ugyanazon szerződő felek között, a kik ugyanazon minőségben
jártak el, köttettek. Az illeték ez esetben az ügyletek összértéke után
számítandó ki.
12. §.
A kötjegyek, időrend szerint számozva, öt évig megőrzendők.
13. §.
Ha valamely illetékköteles ügyletnek, a kereskedelmi törvény 25. §-a
által kereskedelmi könyvek vitelére nem kötelezett két szerződő fél közt
való megkötésénél, egy, mindkét részről aláirt szerződési okirat állíttatott
ki, – úgy a 8, 9, 10, 11 és 12. §-ok nem alkalmazandók. Ily esetek-
ben a szerződő felek kötelesek a szerződési okiratot, az ügylet megkö-
tése után 15 nap alatt az illetékszabási hivatalnak, az illeték kiszabása
végett bemutatni. Ezen kötelezettség azon ügyleteknél, a melyek után
az illeték csak félösszegben rovandó le (5. §. második bekezdése), csak
a belföldön lakó szerződő felet terheli.
Büntető határozatok.
14. §.
A ki a 9. §. első és második bekezdése, valamint a 10. és 13. §-ok
rendelkezései ellen cselekszik, a megrövidített illeték ötvenszeres össze-
gét fizeti büntetésül, a mely pénzbüntetés azonban 10 forintnál kevesebb
nem lehet.
Ha a megrövidített illeték mennyisége meg nem állapítható, úgy a
most meghatározott illetékfelemelés helyett, rajta 10 írttól 3000 írtig
terjedhető pénzbüntetés hajtatik be.
15. §.
A ki, minekutánna a 14. §. alapján már büntetve lett, az ott hivat-
kozott rendelkezések ellen újra vét, – az a 14. §-ban megállapított pénz-
büntetésen felül még 200 írttól 3000 írtig terjedhető pénzbüntetéssel is
sujtatik.
Ez a pénzbüntetés még az esetben is alkalmazandó, ha a korábbi
büntetés egészben vagy részben el is engedtetett.
 126

Ezen pénzbüntetés ki van zárva, ha a legutolsó pénzbüntetés lefi-

zetése vagy elengedése óta öt év eltelt.
16. §.
A ki a 9. §. harmadik bekezdésének és a 12 §-nak rendelkezései
ellen vét, 2 írttól 3000 frtig terjedhető pénzbüntetés alá esik.
17. §.
Ezen törvény határozmányainak vagy e törvény végrehajtása czéljá-
ból kiadott szabványoknak azon áthágásai, a melyekre a jelen törvény-
ben büntető határozatok nem foglaltatnak, 3 írttól 20 frtig terjedhető
rendbüntetés alá esnek.
Ugyanezen rendbüntetés alkalmazandó az esetben is, ha a 14. §.
eseteiben a körülményekből kitűnik, hogy illetékmegrövidítés nem követ-
tethetett el vagy nem szándékoltatott elkövettetni.
18. §.
A jelen törvény alapján kiszabandó pénzbüntetések, szövetkezeteknél
és részvénytársulatoknál az igazgatóság tagjai ellen, betéti társaságoknál
a beltagok ellen, közkereseti társaságoknál pedig a társasági tagok ellen,
csak egyszeres összegben, mindazonáltal valamennyijüknek egyetemleges
kötelezettségével állapítandók meg. Ugyanez áll azon esetekről is, a mi-
dőn egy és ugyanazon ügyletnél többen, mint ugyanazon szerződő félnek
képviselői járnak el, vagy pedig több személy mint közös szerződő fél
van érdekelve.
A 15. §-ban a visszaesési esetekre megállapított pénzbüntetésekre
a jelen 18. §. határozmányai nem alkalmazhatók.
V e g y e s és á t m e n e t i i n t é z k e d é s e k .
19. §.
A pénzügyminister intézkedik bélyegzett kötjegy-űrlapok nyomta-
tásáról s elárusításáról, és szabályzatot bocsát ki a kötjegyek alakja s a
bélyegjegyeknek ezeken való mikénti alkalmazása tárgyában.
20. §.
Jelen törvény életbeléptével, az ebben ezredékes (pro mille) illeték-
köteleseknek kijelentett ügyletek után okirati állandó bélyegilleték többé
nem jár, s így az illetéki díjjegyzék 5. tételszáma harmadik bekezdése
esetében sem. Ugyanez okból az 1868: XXIII. tcz. 15. §-a és az 1875:
XVI. tcz. 5. §-a is, a jelen törvényben ezredékes illetékköteleseknek ki-
jelentett ügyletek tekintetében, hatályon kivül helyeztetnek.
21. §.
Mindazon esetekben, a melyekre nézve a jelen törvény különös in-
tézkedéseket nem tartalmaz, továbbra is a fenálló általános bélyeg- és
illetékszabályok nyernek alkalmazást.
22. §.
Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyminiszter bízatik meg.
Budapesten, 1886. ápril hó 3-kán.
Beadják:
Istóczy Győző s. k. országgyűlési képviselő. B. Andreánszky Gábor s. k
orsz. képviselő. Dr, Komlóssy Ferencz s. k. orsz. képviselő. Dr. Nendtvich
 127

Károly s. k. orsz. képviselő. Zimándy Ignácz s. k. orsz, képviselő. Veres

József s. k. orsz. képviselő. Csúzy Pál s. k. orsz. képviselő. Margitay
Gyula s. k. orsz. képviselő Halvax József s. k orsz. képviselő. Szemnecz
Emil s. k. i>rsz. képviselő. Dr. Rácz Géza s. k. orsz. képviselő. Thassy
Géza s., k, orsz. képviselő Majthényi Ádám s. k. orsz. képviselő. Barla
József s. k. orsz. képviselő. Olay Szilárd s. k. orsz. képviselő. Dr. Tóth
Ernő s. k. orsz. képviselő. Kürthy Sándor s. k. orsz. képviselő. Vadnay Andor
orsz. képviselő.

Indokolás
az értékpapírok adás vevése és a tőzsdeszerű adásvevési s egyéb
beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről szóló törvény-
javaslathoz.
Szemben a szabad verseny elve által uralt közgazdaság terén az
ingó tőkének mind nagyobb túlsúlyra való emelkedésével s ugyanennek
az ingatlan tőke fölött élvezett természetszerű tényleges s részben tör-
vényesített kiváltságaival, a mely kiváltságokkal az ingó tőke fő képviselői
a közgazdasági szervezet helyes egyensúlyának megzavarására sok tekin-
tetben visszaélnek: – a legújabb időkben európaszerte azon törekvés
észlelhető, hogy az ingó tőke túltengésének hathatósan eleje vétessék s
tílkapásai elé gátak emeltessenek, főleg pedig, hogy az ingó tőke, az
ingatlan tőkével arányban, a közterhek egyenlő viselésére szoríttassák.
Az államok általános adósságot-adósságra halmozási rendszere mel-
lett, a melyeknek példáját aztán az államban létező testületek és társu-
latok is telhetőleg követik, – az értékpapírok folyton növekvő özöne,
a társadalomnak egy, túlnyomó részben dúsgazdag zsidókból álló here-
osztályát teremtette meg s növelte nagygyá, a mely here-osztály nem
szánt, nem vet, de azért ő arat legjobban, s a melynek „productiv” ipari
munkája legfölebb csak az értékpapírok kamat- és osztalékszelvényeinek
időnkinti leollózásából és bekasszálásából s az értékpapírok folytonos cse-
reberéléséből áll.
S ennek a túlnyomólag gazdag zsidókból álló here-osztálynak a
számára dolgozik, fárad és izzad a földmíves, a földbirtokos, az iparos,
a szolid kereskedő; ennek a here-osztálynak a szolgálatában, érdekeit
mindenben előmozdítandó, működik a sajtó, működnek a parlamentek,
s állanak rendelkezésére az állami hatalmi összes tényezők.
Ugyanazért, ha nem akarjuk azt, hogy ez az egészségtelen köz-
gazdasági és társadalmi állapot in ultima analysi egyrészről a legcrassabb
zsidó plutokratiát, másrészről pedig a mindenéből kifosztott proletariátust,
mint egyedüli két, még fenmaradó társadalmi osztályt teremtse meg: úgy
eleve gondoskodnunk kell arról, hogy az ingó tőkének a zsidóság által
mindinkább ad absurdum vitt korlátlan uralmát lehetőleg paralyzáljuk, s
dictaturáját megtörjük.
Az ingó tőkével, a pénzzel, a társadalom többi osztályai ellen pusz-
tító gazdasági hadjáratot folytató zsidóságnak fő működési tere a tőzsde.
A tőzsde a zsidó plutokratiának a legerősebb vára, a tőzsde a zsidó had-
oszlopoknak a csatatere, a melyen naponkint száz meg száz, ezer meg
ezer nem-zsidó gazdasági existentia mint halott vagy nehéz sebesült
terül el.
 128

Ha már tehát azon, több oldalról ápolt törekvés, hogy a tőzsdék,

ezen privilegizált állami játékbarlangok egyszerűen bezárassanak, hiúnak
bizonyult; mert ezen radikális rendszabály egyúttal a legitim kereske-
delmi forgalomra is mórt elviselhetlen csapás lett volna, a mely legitim
kereskedelmi forgalom életérdekeinek köpenyével a tőzsde szédelgő ele-
mei oly ügyesen tudnak takaródzni; – s h már ugyanez okból a börzén
űzött differentia-játékot sem lehet betiltani s ez úton a tőzsdét meg
rendszabályozni: legalább eszközölnünk kell azt, hogy a börze kiváltsá-
gos néposztálya s az általa képviselt ingó tőke, a polgárainak erszénye
irányában mind fokozottabb igényekkel fellépő államkincstár javára 'kel-
lőleg megadóztassák, s ez által egyszersmind az ingatlan tőkére arány-
talan súlylyal nehezedő közterhek egy része az ingó tőke vállaira
rakassék.
A zsidóság által uralt mai korbeli tőzsdéknek valódi lényege fölött
a leplet a 70-es évek elején a berlini, bécsi, budapesti stb. börzéken je-
lenetezett féktelen szédelgés s a visszahatáskép erre 1873 ban követ-
kezett „Krach” rántotta le végleg, a mely szédelgés és „Krach” által
okozott gazdasági iszonyú pusztítások utóhatásait még ma is érezzük.
S épen ezen börzeszédelgés és „Krach” ideje óta, különösen Né-
metországban, a tőzsde megrendszabályozásának és eredményes megadóz-
tatásának kérdése nem ment le többé a publicistikai és parlamenti dis-
cussió napirendjéről; a minek Németországban egyelőre az az eredménye
lett, hogy az 1881. július 1-jéről szóló német birodalmi bélyegtörvény,
a tőzsdei kötjegyekre 20 fillérnyi, illetve egy márkányi állandó bélyeg-
illetéket vetett, körülbelül hasonlóan a nálunk már az 1875. évi XVI.
t.-cz. 5. §-a által a tőzsde-alkuszi kötjegyekre nézve megállapított egy
frtos állandó bélyegilletékhez.
De még ez a fölötte mérsékelt s aránylag minimális állandó bé-
lyegilleték is czélját tévesztette a tőzsdével szemben; mert se Német-
országban, se nálunk nem volt a törvényben kötelezőnek kimondva köt-
jegynek minden ügyletkötési esetben való tényleges kiállítása, s hozzá,
például nálunk, az egy frtos állandó bélyegilleték csak az esetben levén
lerovandó, ha az alkuszi kötjegy a felek aláírásával is el van látva
(1875: XVI. t-ez. 5. §-a), – ez, a kereskedelmi ügyleteknek minden
szerződési okirat nélkül is való jogérvénye mellett azt eredményezte,
hogy a szerződő felek sok esetben megelégedtek azzal, hogy a kötleve-
let a tőzsdei alkuszoktól aláíratlanul vegyék ki, mely esetben a kötleve-
lek nálunk, egy frt helyett csak darabonkint 5 krajczárnyi állandó bé-
lyegilleték alá estek. (Illetéki Díjjegyzék 5. tételszám.)
De még ha a törvényben a kötjegyekre megállapított minimális
állandó bélyegilleték a most mondottak szerint kijátszva nem lenne is,
ezen minimális állandó bélyegilleték, – tekintve azt, hogy a tőzsdén na-
ponkint millió és millió forintok erejéig köttetnek úgy reális, mint pusz-
tán csak az árkülönbözetre czélzó spekulatív kötések, – az állam többi
adózó osztályaira nézve kiáltó igazságtalanság is, és a közteherviselés
egyenlősége elvének nyílt megsértését is képezi, mert például ingatlanok
fölött kötött adásvevések után nálunk a jogügylettől, az érték szerint
43/10 %-nyi súlyos százalékos illeték fizetendő; (Illetéki Díjjegyzék 1.
tételszám.) holott a budapesti áru- és értéktőzsdén, illetve a vidéki ter-
mény- és gabnacsarnokokban kötött, bár százezrekről vagy milliókról
 129

szóló adásvevési jogügylet esetében is, a kötjegy darabja után csakis

1 frt, mondd egy frt állandó bélyegületék rovandó le.
Az ilyen, Németországban is hasonlag fenforgott anomáliák tehát
arra indították a német birodalmi törvényhozást, hogy a tőzsdeügylete-
ket is százalékos, illetve ezredékes (pro mille) illeték alá vesse.
E részben azonban a német birodalmi törvényhozásnak mindenek-
előtt két nehézséggel kellett megküzdenie. Az egyik nehézség ugyanis
abban állott, hogy, ha egyedül csak a tőzsdén kötött ügyletek adóztat-
nak meg, akkor a tőzsde leleményes elemei utat-módot találtak volna
arra, hogy zúg-börzék felállításával stb., a hivatalos tőzsde falain kívül
„jobber”-ozzanak tovább, hogy ekkép a tőzsdeadó alul kibújhassanak. A
másik nehézség pedig abban állott, hogy a tőzsdei és tőzsdeszerű ügy-
ietek általános megadóztatása mellett miként legyenek megóvhatok a
termelők: a földbirtokosok és iparosok érdekei, a kiknek terményei és
gyártmányai a tőzsdén vagy tőzsdeszerűleg kerülnek eladásra, s a kik az
aránylag súlyos tőzsdeadóval újra terheltetnének, minekutánna már föld-
adójukat és jövedelmi adójukat úgyis megfizették.
Mindezen nehézségeket az 1885. május 29-ki német birodalmi tőzsde-
adótörvénynek szerencsésen megoldania sikerült, a mély törvény négy évi
beható, alapos discussióknak a gyümölcse. Az e törvényről szólott javas-
lat fölött a viták a birodalmi gyűlésben 1885. május 4. 5. és 6 ik nap-
jain folytak, a midőn is a törvényjavaslat szövege végleg megállapíttat-
ván, mint az „Adásvevési s egyéb beszerzési ügyletekéről (Kauf- und
sonstige Ansehaffungsgescháfte) szóló novella az 1881-ki birodalmi bé-
lyeg- és illetéktörvényekhez, a császár által 1885. május 29-kén szente-
síttetett, s 18-5. október l-jén hatályba lépett.
E törvényben ugyanis, hogy a forgalom a tőzsdékről zúgbörzékbe él-
ne teregethessék, kimondva lett, hogy a megállapított 110, illetve 2/io pro-
mille illeték, a belföldön kötött s e törvényben körülirt valamennyi ügy-
let után fizetendő, – köttettek legyen tehát ezen ügyletek akár a tőzs
dén, akár a tőzsdén kívül. – A fentebb jelzett második nehézségen
pedig akkép segített az 1885. május 29-ki német birodalmi törvény, hogy
az ezredékes illeték alól mentesítette mindazon tőzsdei és tőzsdeszerű
ügyleteket, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön termelt
vagy előállított tárgyak vagy áruk mennyiségei fölött köttetnek, – a mi
által a gazdaközönség és az iparos osztály érdekei teljesen meg let-
tek óva
Volt azonban a tőzsdeadó-törvény megalkotásánál még egy harma-
dik nehézség is, a mely azonban csak a törvény sikere biztosításának
kérdését illette. Ugyanis az 1881-ki német birodalmi bélyeg- és illeték-
törvény (miként a mi illetékszabályaink is,) csak a kötjegyre, az okiratra
rótta az állandó bélyegületéket, nem pedig magára az ügyletre. Ha te-
hát kötjegy tényleg nem állíttatott ki, – az ügylet után még a mini-
mális állandó bélyegilleték se volt lerovandó. Ha már most, a pro mille
illeték bohozatala után is a felek szabad akaratára lett volna hagyva,
kötjegyeket kiállítaniuk vagy ki nem állítaniuk, – ez utón st szerződő
felek a pro mille tőzsdeadótól menekültek volna, s az egész tőzsdeadó-
törvény kijátszva lett volna. Ezen a kiviteli nehézségen az 1885. május
29-ki német birodalmi törvény ismét akkép segített, hogy illetékköte-
lesnek nem a kötjegyet, nem az okiratot, hanem magát a jogügyletet
 130

jelentette ki, szigorú büntető határozmányokkal szorítva az alkuszokat,

illetve a szerződő feleket, kötjegyeknek minden ügyletnél való kiállítá-
sára. – szóval a német tőzsdeadó-törvény behozta a kötjegykényszert.
A tényleg érvényben levő 1885. május 29-ki német birodalmi
tőzsdeadó-törvénynek ezen tagadhatlan előnyei mellett, az ügy érdekében
levőnek találtuk, a jele,n törvényjavaslat alapjául e mintatörvényt venni,
annyival is inkább, mert benne egy, a publicistikai és parlamenti beható
discussio retortáin már keresztülment, szakemberek által már minden
oldalról megvilágított és megbírált kész művet bírunk.
A jelen törvényjavaslat tehát az 1885. május 29-ki német biro-
dalmi tőzsdeadó-törvénynek s az ezen törvény által az 1881. július
1-ji korábbi birodalmi bélyeg- és illetéktörvény érvényben hagyott ré-
szeinek alapján készült, természetesen e külföldi törvények átültetésénél
hazai speciális viszonyainkat számba véve, s egyúttal a szerves egészszé
alakított jelen törvényjavaslatot, a könnyebb áttekinthetés czéljából, tárgy-
jelző fejezet-feliratokkal ellátva.
Ezen általános nézpontok előrebocsátása után, már most áttérünk a
törvényjavaslat egyes szakaszaira.
A törvényjavaslat 1-3. §-ai részletesen meghatározzák az illeték-
köteles ügyletek tárgyait és az illeték mérvét, – az illetéket, a jogügylet
tárgyának értéke után, az 1. §-ban körülírt tárgyak fölötti ügyletektől, a
német törvényhez hasonlóan, 1/10 ezredékben (pro mille), a 2. §-ban kö-
rülirt áruk fölötti ügyletektől pedig, szinte a német törvényhez hasonlóan,
2
/io ezredekben (pro mille) szabván meg.
A 4. §-ban meghatározva vannak az illetékmentes ügyletek, köztük
azon ügyletek, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön ter-
melt vagy előállított áruk vagy tárgyak mennyiségei fölött köttetnek,
a mely kivétel folytán gazdaközönségünk és iparos-osztályunk a tőzsde-
adótörvény hatálya alól kivonatik.
Az 5-7. §-ok részletesen meghatározzák az illetékköteles ügy-
leteket.
A 8. § az illeték lerovására kötelezett személyeket jelöli meg.
A 9-13. § ok a kötelező kötjegykiállításról szabatos rendelkezéseket
foglalnak magukban, a kötjegykényszer által levén egyedül biztosítva a
tőzsdei és tőzsdeszerü forgalom sikeres megadóztatása.
A 14-18 § okban szigorú pénzbüntetések állapíttatnak meg a tör-
vény rendelkezéseinek áthágásaira.
A 19-22. §-ok végül vegyes és átmeneti intézkedéseket tartalmaz-
nak; nevezetesen a 20. §. megjelöli azon korábbi bélyeg- s illetóki tör-
vényeinket és szabályainkat, a melyek a jelen törvényjavaslatnak tör-
vényerőre emelkedtóvel, hatályukat vesztik. – Mivel pedig a jelen bélyeg-
s illetéktörvény külön viszonyokat szabályozó speciális törvény, a 21. §.
kimondja, hogy mindazon esetekben, a melyekre nézve a jelen törvényben
különös intézkedések nem foglaltatnak, – továbbra is a fenálló általános
bélyeg- és illetékszabályok alkalmazandók.
S most, minekutánna a fentebbiekben jelen törvényjavaslatunkat
indokoltuk volna, – a midőn még a tisztelt képviselőház becses emló
kezetébe hozni bátorkodnánk azt, hogy az osztrák birodalmi tanács kép
viselőháza, f. 1886. évi márczius hó első napjaiban egy, a börzeadó be-
hozatala tárgyában a birodalmi tanácsbeli antiszemita képviselők által be-
 131

terjesztett indítványt tárgyalván, ezt, a márczius 4-én tartott ülésében

elfogadta, s tárgyalás és jelentéstétel végett egy e czélból kiküldött külön
bizottsághoz utasította; – s ekkép a tőzsdeadó behozatalának ügye a
monarchia másik felében már a parlamenti tárgyalás előrehaladott stá
dmmában levén, nézetünk szerint, de a dolog természetéhez képest is, a
magyar törvényhozásnak e kérdésben is egyenlépést kell tartania Ausztria
törvényhozásával: – a jelen törvényjavaslatot a tisztelt képviselőháznak
elfogadásra ajánlani bátorkodunk.
Budapesten 1886. áprilhó 3-kán.
Istóczy Győző s. k. országgyűlési képviselő. B. Andreánszky Gájor s. k.
orsz. képviselő. Dr. Komlóssy Ferencz s. k. orsz. képviselő. Dr. Nendtvich
Károly s. k. orsz. képviselő. Zimándy Ignácz s. k. orsz. képviselő. Veres
József s. k. orsz képviselő. Csúzy Pál s. k. orsz. képviselő. Margitay
Gyula s. k. orsz képviselő. Halvax József s. k orsz képviselő. Szemnecz
Emil s. k orsz. képviselő. Dr, Rácz Géza s. k orsz. képviselő. Thassy
Géza s. k. orsz. képviselő. Majthényi Ádám s. k. orsz. képviselő. Olay
Szilárd s. k. orsz. képviselő. Kürthy Sándor s. k. orsz képviselő. Vadnay
Andor orsz. képviselő.
A börzeadó törvényjavaslat indokolása a képviselőház ápril 14-ki
ülésén.
(Kivonat a képviselőház naplójából.)
Elnök: Következik az Istóczy Győző képviselő úr által beadott 298.
számú, az értékpapírok adásvevése és a tőzsdeszerű adásvevési s egyéb
beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről szóló törvényjavaslat indo-
kolása:
Istóczy Győző: T. képviselőház! (Halljuk!) Az 1876. évi költség-
vetési általános vita alkalmával, az 1875. november 12-iki képviselőházi
ülésben tartott beszédem folyamán egy ízben már indítványba hoztam a
tőzsdeadó behozatalát állami bevételeink szaporítása szempontjából
Az időben azonban, miként az antiszemitizmussal, úgy börzeadó-
indítványommal is egyedül állottam a képviselőházban.
Azóta már a tizenegyedik éve tapossuk a képviselőház parquetjét,
– már t. i. azok, a kiket az azóta lezajlott választások ki nem rostál-
tak közülünk – s ma elégtétellel konstatálhatom azt, hogy ma már
nemcsak az antiszemitizmussal, hanem börzeadóindítványommal is, nem
állok egyedül e házban, hanem velem együtt ma már longus est idem
petentium ordo. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.)
Hogy egyébkint a börzeadó behozatalára vonatkozott indítványom
ezelőtt 11 évvel nem talált e házban viszhangra, – az igen könnyen
megmagyarázható volt azon körülményből, hogy a törvényhozási mun-
káink menetére oly nagy befolyást gyakorló szomszéd nyugati államok-
ban is még csak egyes hírlapi czikkekben, egyes röpiratokban volt pen-
getve a börzeadó behozatalának szükségessége, a nélkül, hogy akár Né-
metországban, akár Ausztriában concrét javaslatok lettek volna a tör-
vényhozás elé terjesztve.
Ma már e tekintetben is lényegesen megváltozott a helyzet, a
mennyiben a német birodalomban a múlt évi október 1-től fogva a tőzs-
deadó tényleg be van hozva, Ausztriában pedig jelenleg egy képviselőházi
külön bizottság foglalkozik a tőzsdeadó törvényjavaslat kidolgozásával;
 132

s így most már mi rajtunk magyarokon van a sor, a Németország és

Ausztria által adott jó példát követni. (Úgy van! a bal és szélső bal
egyes helyein.)
S e tekintetben voltaképen nem az a nevezetes dolog, hogy nyu-
gati szomszédaink napjainkban részint már behozták, részint pedig ké-
szülnek behozni a tőzsdeadót, s hogy utánuk most mi is készülünk azt
behozni; hanem a nevezetes dolog az, hogy csakis egy év óta öltött a
tőzsdeadó behozatalának ez ügye concrét alakot, s hogy nem hozatott az
be már évekhel ezelőtt. (Úgy van! a bal és szélsőbal egyes helyein.)
S ha áll ez Németországra és Ausztriára nézve, még inkább áll
Magyarországra nézve; mert évi 30-40 milliónyi tényleges deficitünk
mellett az állam senkinek se engedhet adómentességi kiváltságokat ak-
kor, a mikor – a börziánerek kivételével – a társadalom minden többi
osztálya majdnem leroskad a különfélébbnél különfélébb közterhek súlya
alatt. (Úgy van a bal és szélsőbal egyes helyein) s akkor, a mikor az
ingatlan birtokra már absolute nem róható több adóteher, mint a meny-
nyi azt már tényleg nyomja Nem adhat pedig az állam adómentességi
kiváltságokat a börziánereknek, az értékpapír-kereskedőknek, a kik hozzá
még legkönnyebben is fizethetik az adót, mert vagyonukat nem fárad-
ságos munkával, hanem mások rovására űzött puszta spekulácziókkal szer-
zik; s mert a börziánereknek, értékpapírokban fekvő vagyonúkba se be-
ruházásokat nem kell tenniök, se nem veri el a jég azt, se nem pusz-
títja el a szárazság, se vízáradás, se rozsda, se filloxera. (Úgy van! a bal
és szélső bal egyes helyein.)
S ha már az állampapírokra szelvényadót nem vethetünk, legalább
az értékpapírok forgalmát vessük adó alá, a mely megadóztatás ellen
elvi szempontból se lehet absolute semmi kifogást se tenni. Mert a szi-
lárd, börzei műnyelven „fest” kezekben levő értékpapírok birtokosait az
értékpapírok adásvevésére vetett illeték nem sújtja, hanem sújtja igenis
az értékpapírokkal kereskedő üzéreket, a kik az árfolyamok különbözetére
spekulálnak és játszanak. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.)
Már pedig, a mint egy részről nemzetgazdászati fontos tekintetek
igénylik azt, hogy az értékpapírok a belföldön szilárd kezekben meg-
kötve maradjanak, – úgy más részről a termelők érdeke meg azt köve-
teli, hogy terményeik minél kevesebb számú közvetítő kezén át jussanak
a fogyasztók kezébe; mert minél több közvetítő kezén mennek a termé-
nyek keresztül, a termelő által kapott ár annál alacsonyabb, a fogyasztó
által fizetett ár pedig annál magasabb lesz. (Úgy van! a bal és a szélső
bal egyes helyein) A tőzsdeszerűleg adott vett mezőgazdasági és ipari
termékek fölött a közvetítők által kötött ügyletek után fizetendő illeté-
kek pedig azt a jót is fogják eredményezni, hogy a termények lehető
rövid utón. – lehetőleg kevés számú közbenső adásvevési ügyletek utján
fognak a fogyasztók kezébe jutni, s ekkép úgy a termelők, mint a fo-
gyasztók is csak nyerni fognak; – eltekintve attól, hogy a mezőgazda-
sági és ipari termékek fölött a tőzsdén űzött differentiális, fiktív ügyle-
tek, a rájuk vetett százalékos, illetve ezredékes illeték folytán szinte ke-
vesbedni fogván, ekkép ezen fiktív ügyletek útján a termelők rovására
űzött gyakori indokolatlan árlenyomási üzelmek ellenében is hathatós
gátul fog szolgálni az ezen fiktív ügyleteket legsúlyosabban érintő börze-
adó. (Úgy van! a bal és szélső baloldal egyes padjain.)
 133

A börzeadó behozatalát tehát nemcsak pénzügyi, hanem nemzet-

gazdasági fontos tekintetek is egyaránt sürgetőleg követelik.
Az értékpapír-forgalomra és a tőzsdeszerűleg adott-vett termények
és árúk fölött nem a termelők s így nem a földbirtokosok és nem az
iparosok által kötött ügyletekre vetett adó tehát igazságos, helyes és
korszerű adónem, a mely a közteherviselés elvéből önként folyik, s a
melynek behozatalát eddig is – mondjuk ki a való igazságot, – csakis
a mind nagyobb befolyásra vergődött zsidóság hátráltatta. (Úgy van! a
bal és szélső bal egyes helyein.) Mert hát mióta e börzéket, a kereske-
delmi forgalomnak e góczpontjait, az újkor szelleme által békóiból kisza-
badított zsidóság európaszerte mindinkább elözönlötte, s onnan a nem-zsidó
elemet mindinkább kiszorította, – azóta a börzék mindenütt specificus
zsidó jelleget öltöttek fel – nálunk elejétől fogva is így állott a dolog,
– úgyannyira, hogy napjainkban a börzék a leghatalmasabb eszközökké
lőnek arra a czélra, hogy a zsidóság a keresztény államok közgazdasága
fölötti uralmat magához ragadhassa és gyakorolhassa, s ekkép a népeket
gazdaságilag s így politikailag is tőle függő, neki dolgozó, neki fáradó
és neki izzadó szolgahaddá tegye. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes
helyein)
A börzezsidók hausse és baisse spekulácziói souverain módon szab-
ják meg nemcsak értékpapírjainknak az árfolyamát, hanem legelső élet-
szükségleteinknek az árait is; (Úgy van! balfelől) s azért az állam min-
den polgárának a zsebét közvetlenül érdeklik azok a dolgok, a mik a
börzén történnek; az állam minden polgárának közvetlen érdeke tehát
az, hogy ezen, a zsidóság kezében oly hatalmas fegyverré vált intézmény
kinövései lehetőleg lenyírpáltassanak, a mely czélt, ha teljesen nem is
biztosítja, de minden esetre megközelíti egy megfelelő börzeadó be-
hozatala.
Hogy voltaképen mi a mai börzének a lényege: arra nézve egysze-
rűen hivatkozom két tekintélynek a börze fölött mondott ítéletére. E jeles
férfiak egyike Maybach porosz miniszter, a ki a 70-es években, a porosz
képviselőház egyik ülésén tartott beszédében a börzét „Giftbaum”-nak,
„méregfának” nevezte el. Meglehet, hogy a zsidók és zsidóbarátok
Maybach minisztert nem ismerik el tekintélynek; de bizonyára tekintély
és pedig nagy tekintély előttük az elhalt Lasker Eduárd, ez a kitűnő
zsidó férfiú, a ki, ha nincs Németországnak egy Bismarckja, a ki ennek
a zsidó portentumnak idejekorán szárnyát szegte, – minden bizonnyal
egy német Disraelivé vagy német Gambettává nőtte volna ki magát.
(Úgy van! a bal és szélsőbal egyes helyein.) Tehát Lasker Eduárd, a
zsidó, egy őszinteségi pillanatában, a német birodalmi gyűlésnek, közvet-
lenül az 1873. évi börzekrach kitörése előtti hetekben tartott egyik ülé-
sén elmondott fulmináns beszédében a börzét akként jellemezte, hogy
az nem egyéb, mint „eine Akademie der Gesetzes-Übertretungen,” vagyis
magyarul: „a törvényáthágások akadémiája.”
Én tehát azt hiszem, hogy a méregfát, a törvónyáthágásoknak az
akadémiáját, a börzét, nem áll hivatásunkban és nem áll érdekünkben
dédelgetni azzal, hogy neki az adómentességi kiváltságot továbbra is
megadjuk akkor, a mikor rongált állami pénzügyi viszonyaink között
minden alkalmas és nem alkalmas segélyforrást kénytelenek vagyunk
megnyitni állami bevételeink fokozására, s akkor, a mikor takarékos-
 134

sági szempontból például még a bíróságoknál alkalmazott díjnokok lét-

számát, a továbbra is alkalmazásban hagyottaknak pedig nyomorult napi-
díjait is kénytelenek vagyunk redukálni igazságszolgáltatásunk menetének
érzékeny rovására. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.)
És ha a vidéki intelligentia úri passióját, a vadászatot, sőt még a
közbiztonság tekintetéből oly fontos fegyvertartást is, legfőkép financiális
okokból, kénytelenek vagyunk adóval megróni, oly két adóval, a melyek
összevéve nem hoznak be többet hatszázezer írtnál, s a mely csekély
jövedelmű adóknak a kezelése oly nehézkes s ellenőrzésük oly vesződ-
séges: akkor nincs semmi okunk kímélettel, előzékenységgel lenni a
börziáner zsidók uri passiója, a börzegseftelés, a börzei differentiális
játék iránt sem, s nincs semmi ok meg nem róni a börzét oly adóval,
a melynek a kezelése úgyszólván semmi fáradságba és semmi költségbe
sem kerül; mert a tőzsdeadó bélyeges nyomtatott kötjegy-űrlapok egy-
szerű felhasználásával rovatik le, úgy amint a váltókra vetett bélyegilleték
is lerovatni szokott. (Helyeslés a bal és szélső baloldal egyes helyein.)
Az általam és társaim által benyújtott törvényjavaslat genezisének
és egyes részleteinek fejtegetésébe fölöslegesnek tartom ezúttal belebo-
csátkozni; mert egy részről a törvényjavaslat irott indokolása e részben
már úgyis bőséges felvilágosításokat nyújt; más részről pedig majdan a
törvényjavaslat tárgyalása alkalmával lesz idején és helyén a részletekre
kiterjeszkedni
Egyet azonban itt újra, ismételve kiemelek, mert az ily dolgokat,
netáni félreértések vagy félremagyarázások kikerülése végett, nem árt
minél többször hangoztatni, s ez az, hogy a törvényjavaslatban termelőink-
nek: földbirtokosainknak és iparosainknak az érdekei teljesen meg van-
nak óva; mert a törvényjavaslat negyedik §-a illetékmenteseknek jelenti
ki azon adásvevési ügyleteket, a melyek a szerződő felek egyike által
az országban termelt vagy előállított tárgyak vagy árúk fölött köttetnek.
Ezek után magám és társaim nevében a törvényjavaslatot a t.
képviselőháznak elfogadásra ajánlva, kérem a t. képviselőházat, hogy azt
előleges tárgyalás és jelentéstétel végett szakbizottsághoz utasítani méltóz-
tassék. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldal egyes helyein.)
Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter: tiltakozik a törvényjavaslat
irott indokolásának és Istóczy Győző beszédének antiszemitikus részei
ellen, s azt mondja, ,.hogy a tőzsdeadó, az ő felfogása szerint, az anti-
szemitizmussal semminemű összefüggésben nincs, s be lehet azt hozni és
elfogadhatja azt valamely képviselő anélkül, hogy azért az antiszemitiz-
mus rásüthető volna.” (Helyeslés.) Szerinte a törvényjavaslat a német
tőzsdeadótörvónynek egy hiányos kivonata, a mennyiben belőle mindaz
kihagyatott, a mely némi könnyítéssel látszott járni. Mindazonáltal kéri
a házat, hogy a törvényjavaslat, tárgyalási alapul elfogadtatván, a pénz-
ügyi és közgazdasági bizottságokhoz utasíttassák. (Helyeslés.)
Istóczy Győző: Miután a házszabályok értelmében jogom van fel-
szólalni, engedje meg a t ház, minthogy tizen aláírták javaslatomat. . . .
Elnök: Nem azon körülménynél fogva, hogy tízen írták alá az in-
dítványt, hanem mert egy praecedens esetben a ház elhatározta, hogy a
minister nyilatkozata után az indítványozó képviselő még egyszer szól-
hasson. (Egy hang a szélső baloldalról: A ministernek nem volt joga
szólni. Ellenmondás.)
 135

Kérem, méltóztassék figyelembe venni azt, hogy a ministernek igenis

meg volt és meg van a szólási joga, mert az 1848. törvény azt mondja:
hogy a ministerek, ha szólni akarnak, a ház által meghallgatandók. (He-
lyeslés a jobb oldalon.)
Istóczy Győző: A t. pénzügyminister úr kifogásolja azon indokolást,
melylyel mi e törvényjavaslatot előterjesztettük, s melyet én beszédemben
is felhoztam. Hogy a t. kormány, a t. ház egyes tagjai és az antiszemita-
párt két árnyalatán kívül a többi pártok miféle indokokból fogadják el a
törvényjavaslatot, – az az ő dolguk; mi antiszemiták, kik nem tartjuk
szükségesnek holmi elkopott filoszemitikus phrasisok fügefalevelével (De-
rültség balfelől.) takaródzni, mi antiszemiták azt tartjuk, hogy a gyereket
a maga nevén kell megnevezni; (Úgy van! a szélső balon.) s azért súlyt
fektetünk az antiszemitikus indokolásra, mert börze és zsidó egymás nél-
kül nem is képzelhető. (Derültség.) Majd csak akkor lesz képzelhető, ha
eljő az idő, hogy a börze nem lesz kizárólagos zsidó domínium; addig
azonban a börzeadó ügye egyszersmind zsidókérdés is lesz.
Méltóztassék a t. pénzügyminiszter úrnak elhinni nekem, hogy akárki
terjesztett volna is be e házban a tőzsdeadó behozatalára irányuló tör-
vényjavaslatot, és lett légyen az bármiféle indokolással, nem kerülhette
volna ki a javaslat beterjesztője azt, hogy javaslatát a. zsidóság egye-
nesen maga ellen intézettnek ne tekintette volna. Azért a legjobb, a leg-
biztosabb út az volt, a melyet mi antiszemiták választottunk; így legalább
a börzeadó ellen a sajtóban és egyebütt felmerült és még ezután is fel-
merülhető okoskodásokkal is azonnal tudni fogjuk hogy hányadán va-
gyunk. Mi antiszemiták örültünk volna annak legjobban, hogyha a kép-
viselőház akármelyik más pártja terjesztette volna elő e törvényjavaslatot;
erre azonban senki se mervén vállalkozni – íme ismét a zsidókérdés!
– előterjesztettük mi antiszemiták a magunk szempontjából.
A mi az igen t. pénzügyminiszter urnák a törvényjavaslat állítóla-
gos hiányaira vonatkozó megjegyzéseit illeti, én megengedem, hogy ebből
a javaslatból ki van hagyva némely túl-enyhe intézkedés, a mely a német
törvényben benne van. Többi közt benne van a német törvényben az,
hogy az ezen törvény alapján kiszabandó pénzbüntetések miatt ingatlan
birtokok, ha a tulajdonosaik belföldiek, el nem árverezhetők. Bocsánatot
kérek, ha nálunk akármilyen más adó- vagy illetéktartozás miatt a leg-
szegényebb embernek is elliczitálják mindenét, – akkor a börziánerek
iránt miért legyünk kíméletesek, ha vétettek az illetóki szabályok ellen,
annak a rátióját nem értem. Hogy miért van e túl-enyhe intézkedés a
német törvényben, azt nem tudom, de ily túl-enyhe intézkedést a mi
viszonyaink között nem látok indokoltnak. Továbbá ott van például a né-
met törvényben az, hogy az alkuszoknak és más üzletembereknek, a kik
gyakran kötnek tőzsdeszerű ügyleteket, bélyeges kötj egy űrlapok előlegez-
tetnek és hiteleztetnek. Ha a t. ház méltóztatik ez enyhítést felvenni a
törvényjavaslatba, – azt a t. ház a tárgyalásnál mindenkor megteheti, –
de ez egyáltalában nem szolgál akadályul arra nézve, hogy a törvény-
javaslat a tárgyalás alapjául elfogadtassék. Egyébiránt örvendetes tudó
másul veszem a t. pénzügyminiszter úr azon kijelentését, hogy a tör-
vényjavaslatot bizottságokhoz kivánja utasíttatni. Egy pénzügyminiszter-
től, főleg pedig egy chronicus deficzittel küzdő állam pénzügyminiszterétől
nem is lehetett mást várni. (Élénk derültség a szélső balfelől.)
 136

Kérem a t. házat én is, méltóztassék a törvényjavaslatot tárgyalás

végett a szakbizottságokhoz utasíttatni.
Elnök: A házszabályok szerint most szavazással döntendő el, hogy
kivánja-e a t. ház a törvényjavaslatot tárgyalni, illetőleg azt előzetes tár-
gyalás végett a pénzügyi és közgazdasági bizottsághoz utasítani.
Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a törvényjavaslatot tárgyalni,
illetőleg azt előzetes tárgyalás végett a pénzügyi és közgazdasági bizott-
sághoz utasítani? (Igen!) Ennélfogva kijelenthetem, hogy a ház a törvény-
javaslatot tárgyalni kívánja, s e végből azt a pénzügyi és közgazdasági
bizottsághoz utasítja.

A zalaegerszegi képviselőválasztás.
A zalaegerszegi kerületben f. é. márczius 24-kén végbement
képviselőválasztás alkalmával a 48-as függetlenségi antiszemitapárt
jelöltje Szemnecz Emil, a pártonkívüli Skublics Jenő 1001 szava-
zata ellenében 1077 szavazattal, s így 76 szótöbbséggel megvá-
lasztva ló'n.
Ez örvendetes eseményt mi előre láttuk, s ebbeli nézetünk-
nek legutóbbi füzetünkben is kifejezést adtunk. E választás újból
megerősítette azon tételünk helyességét, hogy az antiszemitizmus-
nak, ha a kerületekben nagy sikereket akar elérni, politikai párt-
programmal is kell bírnia, s így magát a fennálló, mély kerék-
vágásu magyar politikai pártviszonyokba beillesztenie kell.
E választás horderejét még ellenfeleink se kicsinylik. Be lett
e választással bizonyítva az, hogy az antiszemitizmus ma is csak
oly hódító eszme a választók tömegénél, mint volt az 1884-ki
választásokkor, sőt, ha a kellő formát megtaláljuk, hódítóbb ma
mint akkor volt; mert, míg ezelőtt két évvel például a zalaeger-
szegi kerület választói elejtették az antiszemita képviselőjelöltet,
ma zászlaját nagy lelkesedéssel győzelemre vitték.
E választás ezenkívül az antiszemita vezérférfiaknak világító
szövétnekül is szolgálhat arra nézve, mikép rendezzék az anti-
szemita pártviszonyokat arra a czélra, hogy a jövő évben az óhaj-
tott sikerrel állhassuk meg az általános választások megpróbál-
tatásait.
Szemnecz Emil az a férfiú, a ki a jelenlegi antiszemita kép-
viselők között a legelső volt, a ki Istóczyhoz társult; s így a
chronologiai rendet véve, voltaképen Ő a második nyílt antisze-
mita Magyarországon; mert már 1881 elején, úgyszólván a „12
röpirat” első megindultakor, e füzeteknek belmunkatársa volt, s
ekkép ő nem a „12 röpirat” iskolájából került ki, mint kikerül-
tek a később csatlakozott párthívek, hanem ő is egyik megalapí-
 137

tója volt azon iskolának, a melyből azóta a növendékek évről-

évre örvendetesen szaporodó számban kerülnek ki.
Mint Istóczynak legelső társa a küzdelemben tehát, Szemnecz
Emil jobban ismerheti Istóczy intentióit is, mint ismerhetik má-
sok, a kik csak rövidebb idő óta vannak vele elvi nyílt össze-
köttetésben; s azért Szemnecz Emil, a ki az antiszemitizmus
hajójának már az első viharos években való kormányzásában te-
vékeny részt vett, ebbeli teendőit ma, mint népképviselő, kedvező
szelek által hajtott] hajónk kormányzásában, régi tapasztaltságával
és gyakorlottságával, teljes biztossággal teljesítheti, a mely kor-
mányos szerepre ezenkívül őt fényes tehetségei is teljes mértékben
képesítik.
Előkelő politikai szerep vár tehát fiatal barátunkra, a ki.
Istóczyval együtt ezelőtt rövid öt évvel bizonyára nem is álmodta
volna, hogy az antiszemitizmus ily rövid idő alatt megkezdi Ma-
gyarországon diadalútját, a mely diadalúton az egyik mértföld-
mutatót – a zalaegerszegi választás képezi!

Egy magyar antiszemita iró a század első

feléből.
Az őskor történelmi adataitól eltekintve, az antiszemitizmus már e
század első felében is nyilvánult a társadalom rétegeiben.
Kiváló írók, természetbúvárok, nagy nevű diplomaták és tudós fér-
fiak foglalkoztak irodalmi termékeikben és az élet gyakorlati terén foga-
natosított repressáliák követésében az antiszemitizmussal.
Nagy Ignácz a „Torzképek”-ben, Vas Gereben a „Szúnyogok”-ban
characterizálták a zsidók söpredékét, Széchenyi István gróf, a legnagyobb
magyar, az egész zsidó fajnak czélba vett emancipátiója ellen hozott fel
nyomós érveket. Gróf Teleki Sándor ezredes, jól kigondolt concurrentia
által minden zsidó vállalatot tönkre juttatott Koltón, hogy a zsidó hódí-
tást megakadályozza. Br. Be Gerando Attila publicista pedig felolvasást
tartott a zsidók nemzetgyilkos üzelmeiről.
Nevezett férfiak élettapasztalásból indulván ki, irtak, szónoklatokat
tartottak, és cselekedtek. Volt-e valaki, aki e jelesek nézeteit megczá-
folta? Nem volt! A társadalom ébredezni kezdett ugyan, de nem szó-
lott Publicum tacendo consensit!
A zsidó népfaj mindinkább ismertté lett, de a türelmi adó eltör-
lése előtt nem látszott a nemzetre nézve oly veszélyesnek, mint a milyen-
nek azóta lenni kezdett. A törzsfajok felismerték ugyan a zsidók nadály
természetét, nemcsak Magyarországon, hanem Európa minden törzsnem-
zetei egyaránt; miért is a zsidók nadálytermészetétől való tartózkodás-
nak, idegenkedésnek, valamint természetrajzi viszonyaikban gyökerezett
foglalkozásaik folytán az európai törzsnemzeteknél mindinkább növekedő
gyűlöletnek és undornak terminológiai kifejezése az antiszemitizmus szó-
 138

ban találja félreismerhetlen igazi értelmének magyarázatát, a mely kife-

jezés ma már a tanulatlan köznép előtt is ösmeretes, és általa használ-
tatik is. E mozgalom a liberalismus erőlködése ellenére is, minden
európai törzsnemzeteknél maradandó hagyományt képez, s oly mély gyö-
keret vert e talajban, hogy míg egy zsidó lesz a világom legyen az ban-
kár vagy pálinkás zsidó, ez ellenszenv a föld színéről eltűnni soha sem
fog, mely az antiszemitizmusban incorporálva van.
Valamint a zsidóság századok előtt is intricans, tolakodó, önző és
kegyetlen volt, olyan az a legújabb korban is; – miért is mai üzelmeik
nem fognak a feledékenység semmiségébe merülni. Magyarországon a
képviselőház, Ausztriában a Reichsrath tárgyalásai bő anyagot fognak
nyújtani az utókornak, hogy a történelem ily incidensekkel kibővíttessék,
hisz a napilapok hasábjain minden megvitatás a közönség elébe jut, az
újságlapok pedig levéltárba fognak eltétetni.
Nálunk a Tisza folyó ágyának kotrása körül elkövetett nagysza-
bású defraudatiók elég híressé tették a vállalkozó Deutsch czéget, miből
kifolyólag, a Tisza vidékének érdekeltjei váljon elfeledik-e emez országos
hírű műveletet, a melylyel a birtokosság sínli annak zsarolásait? De azért
e czég még folyvást szerepel nagy vállalkozásókban, mig a Brachfeld
által elnyert kitüntetésre érdemeket nem szerez.
A bécsi Reichsrathban felmerült éjszaki vaspálya-kérdés nevezetes
pházisba lett hajtva Schönerer képviselő által, midőn a házban ama kér-
dést vetette fel: „Valjon ki uralkodik a monarchiában? Ő felsége a csá-
szár, vagy Rothschild?!” Schneider E. pedig m. é márczius elején a
bécsi új városház népcsarnokában ama nézetét fejezte ki ugyanezen vasúti
kérdésben, hogy e „vasút államosítását amaz archimedesi pontnak te-
kinti, a honnan Rothschild világuralma feltétlenül kimozdítandó,” s kérdi
továbbá „valljon az állam és a nép még továbbá is zsidó hódításoknak
legyen-e kiszolgáltatva, hogy e világhatalom bilincseiben rabszolgaként
nyögjön?!”
Ha ily erős kifejezésekkel élő emez erélyes hazafiak nem érhették
is el a végczélt, mégis megingatták Rothschild és társai eddig erősnek
látszott álláspontját, annyira, hogy az administratióból származó nyere-
ménytöbblet a vállalat és az állam közt felosztandó lett, s megmaradott
a fejszének a nyele, de az adózó állampolgároknak tudomása van róla,
mi oly tanúság gyanánt szolgál, melyre elmondhatják „manet alta mente
repostum”, s ezt követheti még egy oly nagy idő, a midőn a nemzetek-
nek oly törvényhozása kerülhet felszínre, melyben a zsidók monarchiánk-
ban éppen úgy, mint Bismarck kanczellár terve szerint a lengyelek pozeni
birtokaikból, kibecsültetni fognak, mely alkalommal a zsidók financiális
vártornyai azért is ostrommal beveendők, nehogy ezek uralma alatt a
nemzetiségek és vallások eltörlése lábra kapjon, mire ezen pénzhatalom
fáraclhatlanul törekszik.
Hogy nálunk már századunk első felében is voltak antiszemita írók,
tudósok stb., annak illustrálásául szolgáljanak báró De Gerando Attila
tapasztalásai, s azokhoz alkalmazott észleleteinek nyilvánításai. Br. De
Gerando Attila 1845-ben felső Magyarországot átutazta. Berecz Antal
szerkesztő a természettudományi s földrajzi ismeretek terjesztésére a
művelt magyar közönség számára 1875-ben kiadott „Természet” czímű
lapja 9. 10 és 11-dik számú füzeteiben ismerteti b. De Gerando Attilá-
 139

nak a földrajzi társulatban tartott s Kővár vidékére vonatkozó felolvasá-

sát. Mivel pedig ezen most idézett lap a közönség közt kevésbbé van
elterjedve, jó szolgálatot vélek teljesíteni, ha e félolvasásból egynémely
passust idézek, a melyek a zsidók piszkos üzelmeire vonatkoznak, éspe-
dig a többi közt ezeket mondja b. De Gerando Attila:
„Kővár vidékén a kisbirtok egyharmadát teszi az összes területnek,
melyből sok került zsidó uzsorások kezébe; – annyi pálinka készül itt,
hogy a szomszéd megyékbe is kerül belőle; – a nagy pálinka fogyasz-
tás színhelye a zsidó korcsmája, melyet ez rendesen bérben tart. – Bu-
tyásza a hegyvidék leggazdagabb községe; a hegyi falvakban átalában
kevesebb a nyomor, a házak csinosabbak, az emberek vígabb, bátrabb
kinézésüek, a faj épebb, mint a határvidéki térségen, mert oda zsidót be
nem fogadnak. – Több oka nincsen annak, hogy a térségi és hegyi
lakosság közt oly nagy a különbség; mert a közvélemény csak egy okot
ismer el, azt t. i., hogy a térségi falukban majd mindenüvé befészkelte
magát a zsidó, míg ezen nyavalya még nem terjeszkedett ki a hegyekre.
A kővárvidéki ember benső meggyőződése, hogy bármi rósz történjek
körülötte, az a zsidótól ered. Említenek oly zsidómentes hegyi falut, mely
annak hírére, hogy megkapja végre ő is maga zsidóját, a közigazgatáshoz
folyamodott, tiltaná el tőle e közelgő csapást, a közigazgatás tagadó vá-
laszára pedig maga erején megvédte magát, semmi alkalmat nem hagy-
ván az ellenségnek, határára telepedni. De ezen kétségbeesett ellenállás
csak késlelteti, de meg nem állíthatja a zsidó hódítást, mely dagadó ár-
víz módjára alólról kezdve a lapályon, mind magasabbra s magasabbra
törekedik a vidék hegyei közé. A térségi községek közül még csak egy
kerülte ki a közös sorsot: ez Koltó, melynek hajdani földes ura gróf
Teleki Sándor ezredes úr, ki a zsidó vállalatot tönkre juttatta.”
De Gerando még tovább ekként jellemzi a zsidókat:
„A jó izraelita nemcsak gabonáért ád pálinkát, hanem ád párna-
héj, vászon, majorságért, vasért, patkóért, szegért, és mindennemű lopott
tárgyakért, s nagy előnyére szolgál a zsidónak, hogy malom, korcsma, mé-
szárszék, mind az övé, ő a legjobb haszonbérlő, keresztény véle nem
mérkőzhetik, és azután: mikor a földes úr egész jószágát veszi bérbe, ő
az, ki előre fizet árendát, ő előlegez utazási költséget, a hányszor kér a
tulajdonos. Pusztul ugyan a jószág, igaz! De az erdélyi e mellett még is
jó gazdának tekintetik, csak fizessen a gazdasági egyesületre!
Más szerep is jut a kővárvidéki zsidónak: rósz volt a termés, a
pénz elfogyott, fizetni kellett, és mit csinált a szorongatott földmi-
velő? Elment a korcsmába, a zsidóval sokat beszélgetett (mert hát a
zsidó nyájas és beszédes) és ivott, sokat ivott; – nemsokára reá eltá
vozott a paraszt részegen és boldogan; pénzt is kapott kamat fejében,
annyit, a mennyire szüksége volt, de adósságmentes kis birtoka le volt
kötve zálogul.
A zsidóval megvert falukban majdnem minden gazda eladósodott,
így ujja végénél fogva két fogas kerék közé jutott, hova ujját karja,
karját utóbb egész teste fogja követni; s így bár kicsiny tartozásért, az
adós összes vagyona a zsidó körmei közé kerül; váljon mennyi idő
múlva? Ez bizonytalan, de a végeredmény biztos, elkerülhetetlen.
Azon ezer meg ezer kötlevél, melyek néhány év óta a térségi
korcsmában aláírattak, láthatatlan hálónak külön-külön szálai, mely óriási
 140

háló a nép összes vagyonát előbb-utóbb és menthetlenül a zsidó uzsora

sok tulajdonába fogja keríteni.
Ezen általános kifosztogatás már megkezdődött, s mind növekedő
mérvben foly; számos paraszt-birtok már elárvereztetett, a többi sem
kerüli ki a dobraveretést.
A térségi parasztság elszegényítésének műve be fog fejeztetni;
hátra van még, hogy a hegyi nép is koldussá tétessék, mi már szinte
kezdetét veszi.”
De Gerando azután elmond egy tapasztalati példát azon zsidó üzel-
mekből, melyek által egy kővárvidéki paraszt gazda húsz forintnyi tar-
tozása miatt, ingatlanából kiűzetett.
Ezen esetet, mely Berecz Antal közleményei 11-dik füzetében kö-
rülményesen le van írva, itt csak kivonatilag közlöm, mivel a ki a „12
röpirat”-ot olvasni szokta, számtalan ily hasonló esetekről értesülhetett,
s így semmi újat nem tartalmaz reánk nézve; noha De Gerando emez
esemény közlésével azon időben súlyt akart adni felolvasása értelmének,
melylyel antiszemitikus nézeteit nyomós bizonyítékkal illustrálni töreke-
dett, hogy felismerhessük a zsidót, reá mutatva a veszélyre, mely a
köznép feje fölött lebeg, de reá mutat a jószágbérletre is, mely zsidó
kézre kerül.
A kővárvidéki szegény földmívelő esete abból áll, hogy: A keresz-
tény gazdaember szorult állapotában felvett egy zsidótól húsz forintnyi
kölcsönt; – egy év alatt képtelen volt a szegény ember tartozását tör-
leszteni, – a zsidó elárvereztette a 450 forintra becsült birtokot, – ezt
vevő hiányában megvette ötvenhét forinton, s ennyivel szerzett magának
450 forintnyi ingatlant. Ily remek operatiók létesülnek néhány pohár
pálinka mellett; e szerint Kővárvidékén a zsidó korcsma valóságos bör-
zével ér fel. – Es ist eine alte Geschichte, doch bleibt sie ewig neu!
De Gerando felismerte már a negyvenes években a kórt, reá mu-
tatott a fekélyre, mely az állam testéből eltávolítandó, s egy hathatós
impulsust adott az antiszemitizmusnak, melynek fejlődósét a sok tragikus
esemény sietteté, mely esetek egy csekély töredéke a „12 röpirat”-ban
köztudomásra juttatik. A filoszemita lapok ugyan agyonhallgatnak minden
ilyes történteket, legfeljebb védekezni törekednek a zsidók érdekében,
mindazonáltal nem áll a szerkesztők mindnyája zsidó befolyás alatt, s
itt-ott csak kiszivárog valami tudni való a közönség körébe, ha éppen
magyarországi lapokban nem is, de vannak német napi lapok, melyek a
tudnivágyó publikumot e tekintetben kielégítik. – Sajnos, hogy a lap-
kiadók közt oly sok a zsidók és szabadkőművesek bérencze!! Egyszer
csak majd fordul a koczka, mivel igen sok kerül a rovásra, s valamikor
majd azok is látni fognak, kiknek szemét most hályog homályosítja el;
kivált ha annak nyitjára akadnak, hogy egykoron Grémieux ama tant
hirdette hitsorsosainak, hogy a zsidó uralom egy felekezetnélküli köztár-
saság létrehozásában fog erős gyökeret verni, melynek kormányában egye-
dül ők fogják a hatalmat kezükre keríteni, és gyakorolni, minden többi
törzsnemzetek mellőzésével! Mi azonban e nyilatkozatra egyelőre csak
azt válaszolhatjuk: „Lento gradu ad vindictam procedit ira etc.” „Alea
jacta est!” Egy régi elvbarát.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. május
VI. évfolyam VIII. füzet.

Az antiszemitizmus Francziaországban. Drumont

Ede és a „Francé Juive.”
Füzeteinkben több ízben alkalmunk volt megemlékezni azon
sporadikus antiszemitikus tünetekről, a melyek előre jelezték,
hogy az antiszemitizmus részére Francziaországban is mind ked-
vezőbben alakulnak a viszonyok.
A francziáknak velük született antiszemitikus hajlama már
évtizedekkel ezelőtt több jeles munkában is kifejezést nyert úgy-
annyira, hogy noha a francziákat általában felületes népnek tartja
a világ, kötelességünk az ő előnyükre constatálni azt, hogy anti-
szemitikus irodalmi műveik, legalább terjedelemre, sokkal na-
gyobb szabásuak, mint a gründlich németek kurta lélekzetű an-
tiszemita brochure-jei; s így, noha a franczia antiszemita köny-
vek nem oly számosak mint a német antiszemita röpiratok, de
tartalmasságra nézve velük legalább is egyenrangúak.
Az előttünk ismert franczia antiszemitikus művek lajstro-
mát a következőkben állítjuk egybe:
La Bible, ses origines etc. Par Mme. Josephine Malles. Paris Librai-
rie Ernest Leroux.
Le Juif de Sofievka. Par Rousslane. (Uexküll bárónő, a római orosz
követ neje.) Paris, 1883. Chez E. Plon et Comp.
Samuel Brott. Par Victor Cherbuliez. Ibidem.
Les Juifs, nos maítres. Par E. A. Chabauty. Paris, Librairie V.
Palmé.
Les Juifs, rois de l'époque. Histoire de la Féodalité íinanciére. Par
A. Tóussenel. Paris, Librairie Gábriel de Ponet.
Histoire édifiante et curieuse de Rothschild, roi des Juifs. Par Geor-
ges Dairnwaell.
Ilona, histoire vraie. (A gr. Batthyány-Rosenberg-Schossberger eset
regényitve.) Par A. E. Badaire, Paris.
Judaísme et Christianisme. Par Julién Javai.
La question juive. Réponses aux questions d'un Israélite de notre
temps.
Les Juifs, le Judaísme et la Juda'isation des peuples chrétiens Par
Gougenot des Mousseaux.
 142

Relation historique des affaires de Syrie, depuis 1840. jusqifen

1842. et la procédure compléte, dirigée en 1840. contre les Juifs a
Daraas.
La haute banque et les Révolutions Les rois de la République
Les Juifs, – Retour a Jérusalem. Par Pierremont et J. Delval.
Paris. 1884. Editeur Ernest Leroux.
Mindezen könyvek azonban csak előfutárjai voltak Drumont
Edének a múlt hóban megjelent két kötetes nagy munkájának
a „France Juive”-nek („Zsidó Francziaország”-nak.) a mely a
francziaországi zsidókérdést egész dimenzióiban ölelve fel,
mintegy bibliájává lön a franczia antiszemitizmusnak.
Drumont Ede, a kit még a „Pester Lloyd” is „egyik leg-
szellemesebb franczia író”-nak nevez, epochális munkájának
megjelentékor még maga sem sejtette, minő forradalmat fog
előidézni műve a franczia társadalomban, s minő visszhangot
fog kelteni még a külföldön is, mert e füzetek szerkesztőjéhez,
alább ismertetendő párbajai előtt néhány nappal intézett leve-
lében egyebek közt arra is kérte e füzetek szerkesztőjét, hogy,
mivel művét a zsidó kézben levő párisi lapok agyonhallgatják,
hatna oda, hogy a magyar lapok útján munkája megjelenésé-
ről tudomást vegyen a magyar olvasó közönség is; egyúttal
megküldvén e füzetek szerkesztőjének a „Francé Juive” egy,
dedikáló beírattál ellátott példányát.
A néhány nap múlva beállott események azonban ezer és
ezerszerte nagyobb hírűvé tették Drumont munkáját, mint tet-
ték volna a mi initiativánkra a munka fölött több fővárosi lap-
ban megjelent közlemények. Mert Drumontnak Laurent Károly
és Mayer Arthur zsidó hírlapírókkal pár napra rá vívott pár-
bajai rögtön világhírűvé tették az ezen párbajokra okot szol-
gáltatott nevezetes munkáját.
Ugyanis zsidók bőre levén a szóban, a világ összes zsidó-
lapjai belefújtak önkéntelenül is a reklám-trombitába Drumont
könyve mellett, a melyet nem lehetett meg nem nevezniök,
ha a makkabaeusok párbajáról egyátalán írni akartak valamit.
Már pedig ezekről a makkabaeuskodásokról lehetetlen volt a zsidó
lapoknak nem irmok, mert hát zsidó, karddal, pisztollal, ví-
tőrrel a kezében – valójában világra szóló esemény.
S így történt aztán, hogy a zsidó sajtó vaklármája oly
reklámot csapott a „Francé Juive”-nek, hogy az april közepé-
től május közepéig már hét kiadást ért; a mi a mai napság
unikum az antiszemitikus irodalmi viszonyok között.
Drumont Ede a „Francé Juive”-ben kíméletlenül pellen-
gérre állítván minden zsidót, a ki Parisban csak némileg is
 143

ismeretes, elkezdve Gambettától és a Rotschildoktól le egészen

az apró zsidó szennylapok szerkesztőiig, – természetesen dühbe
hozta az egész nemes kompániát, s így történt, hogy Laurent
Károly, a „Paris” czímű napilapnak a zsidó főszerkesztője és
Mayer Arthur, a „Gaulois” czímű napilapnak a zsidó főszer-
kesztője, a kiket kímélet és könyörület nélkül lerakott a „France
Juive”-ben, párbajra hívták őt.
Drumont-nak Laurent-tal vívott párbaja meglehetősen ve-
szélytelenül folyt le, mert ezen párbajban Drumont csak egy
jelentéktelen vítőr-szurást kapott arczán, a vítőr fogai között
akadván meg. Laurent zsidó ellenben sértetlen maradt.
Veszélyes, sőt végzetessé válható kimenetelű lett azonban
Drumontra nézve Mayer Arthurral vívott vítőr-párbaja, a mely-
ben, czombján kapott sebében Drumont még ma is veszélyes
betegen fekszik, s ez óráig még nem tudni, nem hal-e bele
szerencsétlen elvbarátunk, vagy legalább is nem kell-e neki ampu-
tálni sebzett lábszárát.
S hogy e párbaj Drumontra nézve oly végzetessé lőn, egy
részről a maga nagylelkűségének köszönheti, más részről pedig
zsidó ellenfele aljas gazságának, a ki Drumont vítőrét másod-
ízben is megragadva a párbaj közben, – keresztülszúrta a
neki, első szabálytalan vívását nagylelkűen megbocsátott Dru-
mont-t.
A Drumont és Mayer Arthur e párbaja közben Mayer
által elkövetett alávalóságot még a zsidó lapok is kénytelenek
konstatálni, sőt az „Egyetértés” ez alkalomból hosszabb köz-
leményben ugyancsak kigúnyolja és ostorozza Mayer Arthur és
a többi párisi zsidó redaktőrök gyávaságát, a mely közleményt,
mint a Drumont-Mayer-féle párbaj lefolyásának is objektív leirá-
sát tartalmazó közleményt, az „Egyetértés” folyó hó 11-ki szá-
mából a következőkben vesszük át:
„A párbaj Francziaországban. Párisi levelezőnk irja e hó 6-ikáróí:
A szenzácziós párbaj, Drumont a „Francé Juive” szerzője és Arthur
Mayer a „Gaulois” szerkesztője között, törvényszék elé került, mi ritka
dolog, a mennyiben a franczia bíróságok nem igen üldözik a párbajozó-
kat. A boulevard-lapok főszerkesztői ugyan nem bizonyulnak valami nagy
vitézeknek, mikor toll helyett a kardot kell kezökbe fogni. Csak nemrég
az „Événement” főszerkesztője Dión gróffal viaskodva, egyszerre hátat
fordít ellenfelének és futásnak ered, az üldöző gróffal sarkában; ama a
párbajozás történetében páratlan hajsza egy kilométeren át tartott, a fő-
szerkesztő gyáva lelkébe ismét bátorság szállott, visszafordult és folytatta
a harczot ellenfelével. A szomorú hős újabbi párbajokkal igyekszik ki-
köszörülni a csorbát: már harmadszor vagy negyedszer lett megsebesítve.
Arthur Mayer is nagyobb szájhős, mint vitéz; midőn megtudta, hogy
 144

Drumont, ki könyvében pellengérre állította őt, nem fogott soha kezébe

se kardot, se pisztolyt, nagy hősiesen elégtételt kért tőle. Mayernek nagy
volt az ijedelme, midőn látta, hogy Drumontnak ha nincs is „dunszt”-ja
a vívás tudományából, van annyi bátorsága, melyből még neki is kölcsö-
nözhetett volna. A „France juive” szerzője furiával rontott ellenfelére,
megközelítve őt fél kard távolságra. A halált megvető vitézség annyira
megfélemlítette Mayert, hogy balkezével megragadta ellenfelének vítőrét.
Volt erre heves protestálás a segédek részéről; de Drumont nagylelkű-
ségből megengedte Mayernek, hogy a gyávaság szégyenfoltját lemossa
magáról és segédei ellenzése daczára folytatta a harczot. A „Gaulois”
főszerkesztője azonban ekkor sem bizonyult vitózebbnek; alig rontott rá
nagy hévvel ellenfele, balkezével ismét megragadta annak vítőrét, egyide-
jűleg halálos sebet ejtve ellenfelén. Drumont állapotában némi javulás
állott be; az orvosok megengedték tegnap a vizsgálóbírónak, hogy őt
kikérdezhesse a lefolyt eseményekről. Emberemlékezet óta ez a második
hasonló eset Francziaországban. Néhány éve ugyanis egy Dekeirel nevű
fiatal ember megölte Chopin főhadnagyot, kit védtelenné tett, megra-
gadva balkezével annak kardját. Francziaországban, midőn a párviadal a
becsület törvényei szerint folyik le, a hatóság nem vesz róla tudomást.
A loyalitás az egyedüli álláspont, melyre a bírói eljárás súlyt fektet.
Mayernek esete tehát a franczia birok felfogása szerint a lehető legsú-
lyosabb megtorlást érdemli. A külföldit meglepheti, ha látja, mily félén-
ken és mily későn avatkozik a bíróság a loyalitás szabályai ellenére le-
folyt párbajokba. Ez azért van, mert az itteni hatóságok, a törvény elle-
nére, elnézik a párbajt, a lovagias közérzület tekintetéből. Ez a maga-
tartása bíróinknak csak úgy lehetséges, ha az egyes párbajesetekről nem
vesznek tudomást, a csendőröknek s rendőröknek ezért meg van hagyva,
hogy a viadal alatt vagy után párbajügybe ne avatkozzanak, mert ha a bíró-
ságnak ily módon hivatalos tudomása van azokról, nem ignorálhatja többé
s kénytelen lenne a büntető eljárást megindítani. A viadal előtt azonban
a felsőbb instrukczió értelmében a hatósági közegek beavatkozhatnak a
becsületbeli ügyekbe, s meg is akadályozhatják. Ilyenek itten a párbajo-
zási körülmények. A gyáva főszerkesztők sorozatába beillik Dreyfus is,
kinek a napokban Rochefort-tal akadt meg a baja. Utóbbi mint sértett
fél pisztolyra és addig kivánt verekedni, míg egyik fél megsebesül. Hosszas
alkudozás után Dreyfus segédei elfogadták ugyan a pisztolyt, de csak egy-
szeri lövésre és olyan távolságra, melyet párviadalban nem szokás alkal-
mazni. Miután a két fél közt megegyezés nem jött létre, a párbaj elma-
radt, a lőtávolságon tul kiállni kész szerkesztőt pedig a segédek egy
csípős jegyzőkönyvvel pellengére állították.”
Mi most már csak azt kérjük a jóságos Égtől, hogy Dru-
mont Ede életét tartsa meg az antiszemitizmus s a keresztény
czivilizáczió ügyének, mert, ha halálos sebéből szerencsésen
felgyógyul, az ő kipróbált erélye létre fogja hozni a párisi
antiszemita központi szervezetet, a melynek vezénylete alatt
az európai antiszemitizmus is nagy léptekkel fog czéljához
közeledni.
Drumont Ede eddig sem állt egyedül. Már párbajánál is két
 145

hírneves franczia író, Daudet Alfonz és Duruy Albert segédkeztek

neki. Hősiessége és tragikus kimenetelű párbaja pedig meg-
hódította részére minden jóravaló keresztény francziának a szi-
vét, a kik követni fogják őt nemes küzdelmében mint vezért,
a szép Francziaországot már-már meghódított szemiták ellen.
Drumont munkája abban a tekintetben egyetlen a maga
nemében, hogy rendszeresen felöleli az egész franczia zsidó-
kérdést, az ó-kortól kezdve a mai napig nyomról-nyomra mél-
tatva azon ezredéves küzdelmet, a mely a benszülött lakosság
és a betolakodott zsidóság között folyt és folyik. Ily művel,
bármily gazdagok legyenek is különben, se a német, se a ma-
gyar antiszemitikus irodalom mindeddig nem dicsekedhetik.
Drumont fellépése kiindulási pontját képezheti egy egye-
temes antiszemitikus mozgalomnak, a mely franczia hegemó-
nia alatt bizonyára nem fog a homokba való elfutással fe-
nyegetni, a mint ez a német hegemónia alatt folyt antiszemi-
tikus mozgalomnál, sajnos, már-már bekövetkezett. Sőt maguk
a németek is jól teszik, ha tehetetlenségüket egy ily vezérsze-
rep vitelére beismerve, leküzdik nemzeti antipathiáikat e részben
a francziák irányában, s velők együtt karöltve fognak mű-
ködni Európának a zsidó inváziótól való megszabadításában.
Drumont munkájának ezen egyetemes jelentősége mellett,
olvasóink természetesnek fogják találni, sőt méltán meg is
várhatják tőlünk, hogy azt velük közelebbről is megismertes-
sük. S azért a „12 röpirat” ezentúl gyakrabban fog foglal-
kozni ezen epochális művel, a melyet francziául értő t. olva-
sóinknak ezenkívül megrendelésre is igen melegen ajánlunk. A
két vaskos oktáv kötetes mű ára 7 frank, vagyis körülbelül
3 frt 50 kr. o. é., a mi rendkívül olcsó árnak mondható. Meg-
rendelhető pedig a „Francé Juive” Parisban, G. Marpon et E.
Flammarion kiadóknál, 26, Rue Racine, prés l'Odéon.
Jelen füzetünkben adjuk a „Francé Juive” gazdag tartalom-
jegyzékét s hozunk belőle egy közleményt, a melynek cziméül
adjuk ezt: „Örök harcz az árja faj és a szemita faj között.”
Drumont könyve e részének alapgondolatát egyébiránt t. olva-
sóink megtalálhatják a „12 röpirat” 1885. évi ápril havi füze-
tében a szerkesztő tollából folyt következő czikkben is: „A
szemitizmus és antiszemitizmus közötti harcz s ennek esé-
lyei”, – a mi szinte tanúskodik arról, hogy a szemitizmus
lényege felől széles e világon már végleg megállapodott egy
és ugyanazon tudományos nézetek alakultak és consolidálódtak,
 146

a mely elvi alapokat az irodalmat besvindlerkedő és a történelmi

igazságokat meghamisítani törekvő zsidóságnak többé nem sike-
rülend nemhogy felforgatnia, de még csak megingatnia sem.

A „Francé Juive” tartalommutatója.

I-ső kötet.
Első könyv.
A zsidó.
J e l i g e : A zsidók viselt dolgai szintúgy mint erköl-
cseik, ismeretlenek a világ előtt. Az emberek azt hiszik, hogy
ismerik őket, mert látták a szakállukat, de csakis ezt látták
belőlük, s miként a középkorban, úgy még ma is mindig, ők
járkáló mysteriumok.
A közszólamok a zsidókról. – A valódi typus. – Az árják és a
szemiták. – Minden eszményinek és feltalálási szellemnek a hiánya. –
Renan változásai. – Egy értekezlet Rothschild előtt. – A zsidó általi
elnyomatás. – A megvetés a gój iránt. – A civilizált és a természeti
állapotban levő zsidók. – A pozsonyi Schlossberg. – A zsidók tudat-
lansága a középkorban. – A phyzikai testalkat. – A portugall és a
német zsidó. – A faj szava. – Dániel Deronda. – Az elveszett tör-
zsek. – A Sahara zsidai. – A chinai zsidók. – A Talachas-ok. –
Coningsby. – A zsidók szolidaritása. – A zsidó pityergések. – Paci-
fico, Levy de l'Enfida, a kis Mortara, Noir Victor, Lipmann, Selikovics,
Berry herczegnő és Deutz. – Egy lelkiismereti ügy Crómieux által el-
döntve. – A zsidó kémkedés. – A zsidó criminalitás. – A tolvajlás
celebritásai. – A tolvaj zsidók társulatai. – A Peschard eset – A zsi-
dóknak mai napság megadott majdnem föltótlen büntetlenség. – A nagy
vagyonösszekaparások. – A zsidó királyok. – A rehabilitácziók. – Bing
Levy. – A helyesirás forradalmárai. – A zsidók és a halálbüntetés. –
A zsidó prostituczió. – A hierodul-ok. – A zsidónők. – A vallási pa-
rancsok befolyása. – A zsidó lakosság létszáma. Egymásnak ellenmondó
számok és okmányok. – A zsidó, kórtani szempontból. – A zsidó men-
tessége a pestistől. – A zsidó szag és Hugó Victor. – A zsidó ideges-
ség, ennek különös jellemvonása. – A regényes existencziák. – Paiva
kisasszony. Midhat basa. – Naquet. – A hajnövesztő pomádó politi-
kája. – Az 1695 ik §. – A zsidó dráma. – A faj degenerá^dása. –
A zsidó szomorúság. – A zsidóság vallási válságai. – A^^Ssiás kér-
dése. – Izrael, a népek világító tornya. – A modern zsidó, Renan
szerint. – Az antiszemita mozgalom. – A minek meg kell történnie,
meg fog történni.
Második könyv.
A zsidó, Francziaország történetében
1. Az első időktől kezdve az 1394-ki végleges kiűzetésig.
A zsidók Galliában. – A zsidók Bretagne-ban. – De arrogantia
Judaeorum. – A zsidók a középkorban. – Hitelre talált hazugságok. –
Áz iskolák, a rabinusok és a költők. – A zsidók Spanyolországból ki-
 147

űzetve. – Abu Iskak, a hazafias költő. – A Kacida. – Zsidóskodások

Délen. – Rendszabályok a társadalmi jóllét érdekében – A Talmud
pere. – Az elégiák. – A Troyes-i auto-da-fó. – A templáriusok és a
zsidók. – A templáriusok rendje, corrumpálva a pénz által, a zsidók
eszközévé lesz. – A templáriusok és a szabadkőművesség. – A bélpok-
losok. – A 14-ik századbeli sociális háború. – A szemitikus mozgalom.
– A zsidók végleges kiűzetése 1394-ben. – Francziaország nagysága.
II 1394-től 1789-ig.
A zsidók összeszedik magukat az 1394-ki kiűzetés után. – A nagy
csend. – A Kabbala. – Reuchlin. – A Talmud kinyomatása – A re-
formáczió. – Nostradamus. – Concini. – Lopez. – A zsidók Hollan-
diában. – A zsidók Angliában. – Cromwell és Manasses. – Paris négy
zsidó családja XIV. Lajos alatt. – A metz-i zsidók. – Egy rabinusi jó
tanács. – A pápai Avignon és Mistral. – A bordeauxi zsidók. – Mon
taigne és Dumas Sándor. – A bagdadi herczegnő. – A maranok. –
A zsidók erőlködései, hogy Parisba bejuthassanak. – A párisi kereske-
dők folyamodványa. – A zsidó aranypók, die jüdische Goldspinne. –
Voltaire és a zsidók. – A két ügynök. – Voltaire a financier. – A
XVIII. század tudatlansága a zsidók fölött. – A párisi zsidó gyarmat.
– Az első zsidó temető. – XVI. Lajos és a zsidók. – A lappangó
zsidó mozgalom. – A szabadkőművesség. – A jezsuiták kiűzetése. –
Az álczázott zsidók: Law, gróf Saint-Germain, Cagliostro. – A zsidók
gyűlölete Mária Antoinette iránt – A zsidó Angelucci és Beaumar-
cnais. – Mária Terézia és a zsidók. – A nyakláncz affaire. – Az illu-
minismus. – A Saint Jean de la Candeur czimü páholy. – Az orleansi
herczeg, a szabadkőművesség nagymestere, a zsidók szövetségese. - - A
metz-i akadémia. – Grégoire abbé. – A zsidók és a Constituante. –
Az emanczipáczió. – Az új Sinai.
III A forradalom és az első császárság.
A zsidó a forradalom alatt. – Dávid és Marat. – A zsidó ármá-
nyok és a Directorium. – Szemita volt-e I. Napóleon? – A császár-
ság és a szabadkőművesség. – A nagy Sanhedrin. – A zsidóság hódo-
lata a pápaság és a keresztény papság iránt. – A zsidó háladatlansága,
mihelyt úrrá lett. – Mit kellett volna tenni 1806-ban? – Portalis vé-
leménye. – A zsidó beözönlés – A repressiv rendszabályok. – Az
1808-ki decretum. – A zsidóknak meghagyatik vezetéknevet felvenni. –
A zsidó nevek. – Mayer, Meyer és Maier. – A zsidók összeszámlálása
I. Napóleon alatt. – Ney marsall és a zsidók. – A zsidók szakítása
Napóleonnal. – Rothschild Waterloo után.
IV. A restaurátió és a júliusi monarchia.
A liquidationalis számla. – A Rothschildok hatalomra jutása. –
A zsidó bankárok egymás elleni agyarkodása. – Az orleansi család és
a pénz szeretete. – Fülöp Lajosnak tulajdonképeni minisztere Roth-
schild. – Toussenel remekműve.- a „Zsidók, korunk királyai.” – A
Saint-Simonismus. – A financiális bölcsészet. – A Pereire testvérek. --
Az árja szellem utolsó tiltakozásai a szemita áramlat ellen. – A szinház
és az irodalom. – Az orleansi herczeg megvetése a zsidók iránt.
V. A második köztársaság és a második császár szag.
Crémieux és Goudchaux a hatalom polczán. – Rothschild a csőd-
ből kimentve. – Francziaország változtatja zsidóit. – A déli zsidók
 148

uralkodása. – Pereire, Mirés és Solar. – A német zsidók támadó visz-

szatérte. – Előkészületek a háborúra. – A német zsidó mindenütt talál-
ható a Császárság utolsó idejében. – A Wolff-ügynőksóg sürgönye és a
hadüzenet.
VI. A szeptember 4-ki kormány. – A Gommune. – A harmadik
köztársaság.
A nemzeti védelem kormányának a zsidai. – A háború folytatása.
– Spuller a bádeni és Steenackers a belga. – A két zsidó fejedelem. –
Gambetta és Crémieux. – Egy harmadik zsidó közbejötte. – A zsidó
kémek a hadjárat alatt. – A zsidók az ostrom alatt. – A poroszok be-
vonulása Parisba, – Börze a táborban. – A párisi munkás. A Com-
mune. – Mayer Simon. – Az előkelő demokratia erkölcsei. – A ka-
tholikusok botorul eszközül engedik magukat felhasználtatni a szeptem-
ber 4-ki emberek bosszúvágya által. – Broglie herczeg és tudatlansága
a való tényállás fölött. – A zsidó koncz Németországban és Franczia-
országban. – Paris, a Commune által elnéptelenítve, újra benépesedik a
zsidók által. – Az ál-elszásziak. – A zsidók átveszik a köztársasági
mozgalom vezetését. – Arnim gróf eszméi. – Rothschild bárónő egy
szemtelensége. – Décazes úr zavara. – A monarchia visszaállítása. –
Chambord gróf nem akart uralkodni. – A május 16-ka. – Erólyhiány
a kormánynál. – Fourtou politikai végrendelete. – Waddington a zsi-
dók nagykövete. – A berlini congressus. – A zsidók Romániában. –
Francziaország Egyptomból kiűzve. – Gambetta uralkodása, A zsi-
dók egy új háborút terveznek Németország ellen. – Bismarck herczeg
magatartása. – Roustan felszínre kerül. – A tuniszi expediczió. –
Szegény katonáink. – A tuniszi Credit foncier és Mustafa basának a
feze. – Floquet erénye. – Németországgal újra kikötni akarnak. – A
szent-Márk-utczai eset. – Dérouléde veszedelmes bolondsága. - A
sedani ünnepély. – Gambetta eltűnik. – Ferry, a főminiszter. – Ton-
king. – Aranyhajhászat. – Újra s ismét a pénzintézetek. – Lang-Son. –
A vasutakkal kötött egyezmény. – A senegali vasutak. – A zsidó poli-
tika teljes tehetetlensége. – A talmudi Tohu va bohou. – A sociális
kérdés megoldása.
H a r m a d i k könyv.
Gambetta és udvara.
Egy zsidó császár. – Származása. – A Gamberlé-k. – Ifjúkora.
– Barbey d'Aurevilly és Voiture. – Utazás a Keletre. – Szeptember
4-ke és a Commune. – A Nemzeti védelem kormányának a számlája. –
Az új rétegek. – A zsidó reklám – Csalódásaink. – Rochefort Hen-
rik. – Az antigambettista hadjárat. – A szent-balázsi gyűlés. – Gam-
betta kritikus helyzete. – Halála. – Egy tenorista agyveleje. – Gam-
betta szótára. – Gyűlölete az értelmes emberek iránt. – Megvetése
az emberiség iránt. – Egy koronázás a Nagy-Oriensben.
II-ik kötet.
N e g y e d i k könyv.
Crémieux és az Alliance israélite universelle.
Gordon és Reinach. – The mountebanks. – Crémieux szerepe. –
Az eskü more judaico. – A demokratikus vigalmak. – Crémieux a de-
 149

czember 2 kán. – Az algiri izraeliták emancipátiója. – A zsidó Algír-

ban. – Az uzsora, – A zsidók hazafisága. – Az algiri zendülés. –
Egy arab hős. – Mokrani. – Crémieux decretuma a versaillesi gyűlés
előtt. – Fourtou eltűnik. – A zsidók és a franczia törvény. – Tirman
és terve az arabok expropriátióját illetőleg. – Az igazságosság a leg-
jobb politika. – Merguich zsidó és a szegények. – Az állítólagos mo-
dern civilizáczió. – Az angolok Indiában. - Az oroszok Ázsiában. –
Az antiszemitizmus Algírban. – Az algiri sajtó. – Crémieux emlék-
szobra – Az Alliance israélite universelle, szervezete, hatalma. – Az
izraelita sajtó. – Német és franczia zsidók –- A Bulletiné de 1'Al-
liance. – Az önkéntes adakozások. – A keleti iskolák. – Hirsch Móricz
és Bischoffsheim bőkezűek a mi kontónkra. – Crémieux végrendelete.
Ötödik könyv.
Az elzsidósodott Paris és a franczia társadalom
A Directorium korabeli társadalom és a mai társadalom. – Az
erkölcsi romok. – Az aristokratia. – Az általa még birt állás. – Vele
született jósága, gyűlöletnélkülisége, gyógyíthatlan frivolitása – A mula-
tási szükséglet. – A zsidó vadászatok. – A szarvas bosszúja. – Hirsch
és katonatisztjeink. – Dux. – A Rothschildok. – Az áldozatok bálja.
— Ferriéres. – Fantasztikus számlák. – Egy szerény és meglepett
hírlapíró. – Az epések a Tuileriákban. – A díszítő művészetek sors-
játéka. – Az emberiség egy jóltevője. – Hecht és az ő Courbet-jei. –
Heinach és az ő Frans Hals ai – Saphira. – A botrányok a lóverse-
nyeken. – Lecomte úr és a parlament körei. – A katonai készletek. –
A divatok. – Egy tisztességes asszony költségvetése. – A rosszul hasz-
nált pénz. – Ludovic apó elméletei – Az aristokratia egy kegyencze.– A rejtett
nyomor. – Szent Genovéva és az állatok bálja. – Az ele-
gancziáriak a bírája. – Mayer Arthur. – D'Hervilly Ernő és de la
Rochefoucauld-Bisaceia herczeg. – A zsidó journalizmus. – Hugel-
mann, Fiorentino, Mayer Jenő. – Egy ritka könyv. – De la Forge
Anatol vagy az udvarias ember. – Simia – A reklám bolondjai. –
Adam asszony. – A pénzügyek az Akadémiánál. – Bum tábornok* a-
zafisága és Cardinal asszony erénye. – A zsidók és a színház. – L' \ i
Fritz. – Az amerikai nők. – A yankeek hálája. – Bartholdi szobra.X-
Egy komédiás dekorácziója. – A Molier circus. – A zsidó paloták. –
Bonniéres Róbert és Bourget Pál urak. – Gonosztevők és bűnpalásto-
lók. – Macó úr könyve. – A női serfőzdék. – A rendőrség bűnré-
szessége. – A munkás válság. – A gyári védjegyek. – Az alkoholiz-
mus -- Az aqua Tofana. – A törvényhatósági laboratórium. – A bor-
gyárosok büntetlensége. – Vadászat a szegényekre. – A rongyszedők. –
A zálogházi czédulák. – A nép vár. – A forradalom kikerülhetlen jellege.
Hatodik könyv.
Üldöztetés a zsidók által.
1. A szabadkőművesek.
Háború a kereszténység ellen – A szabad gondolat jogai. – A
jelenlegi üldözés különös jellege. – A szabadkőművesség zsidó eredete.
– Egy átlátszó allegória. – Salamon temploma. – Az adoptált sza-
badkőművesség. – Judith. – Az özvegy fiai. – Egy üldöző financier.
 150

– Cousin, a legfőbb tanács elnöke. – A Rothschildok Strohmanja. –

Hogyan kapja újonczait a szabadkőművesség. – Tirard és a megtérés. –
Lowton könnyelműségei. – Az uruguay-i aranybányák. – Egy szabad-
kőmüvesi temetés – Guillot vagy Görögország bölcse. – A bresti maire
erényei. – A szabadkőművesség a börtönökben. – Egy napimádó.
II A zsidók.
A gyermekek iránti gyűlölet. – A véráldozat. – A történelem ta-
núbizonyságai. – Chaucer és a canterbury-i elbeszélések – Lévy Ra-
fael. – Tamás atya meggyilkolása. – Gyermekrablások a Keleten. –
Egy kitért rabinus könyve. – A Moloch cultusa. – Önállósághiány a
franczia tudósoknál. – A zsidók az Akadémiában – Öröklés – A ke-
resztény valláson ejtett sértések a zsidók által. – A zsidó köztársasá-
giak. – Hendlé. – Levaillant Izaiás. – A zsidó tanuk a biróságok előtt.
— Moyse, Lisbonne és Dreyfus Kamill. – Herold, – Lockroy Ede. –
Tegnap és ma. – Robespierre „espion morveux”-je. – Bért Pál és ha-
zugságai. – A „Manuels” zsidó kiadói. Kis zsidók. – Bréal Mihály.
–Sée Kamill és a leányoktatási törvény. – A zsidó és az iskola. –
Laurent Károly árulkodásai. – Neuburger úr és asszony. – Challemel-
Lacour. – A zsidók és a pornographia. – A trágár könyvek. – Mit
látni az utczán? – Taxil Leo és a zsidók. – A keresztények türelmes-
sége. – A Lanterne alávalóságai. – A Talmud. – A törvényes üldö-
zés. – A zsidó ügynökök. – A Clovis Hugues ügy. – Egy 1885-ki
törvényszéki tárgyalás. – A gyilkosság apológiája. – Az új rendőrség. –
Custodes ipsos quis custodiet? – Ignotus Parisa. – Az ártatlanok a bi-
róságok előtt. – A szabadkőműves és zsidó bírói kar. – Birói typu-
sok. – Beyne. – Az államtanács egyik osztálya elnökének szerelmei. –
Vadászat a papokra. – Frairot lelkész halála. – Az Archives israélites
és Howard. – A saint-ehne-i ügy. – Két képviselő zsarolás miatt
elitéivé. – Frejcinet. – Üldözés a kórházban. – Quentin. – Desprós
orvos. – Befejezés.

Örök harcz az árja faj és a szemita faj között.

– Drumont Ede után. –
Az árja vagy ári gyűnév egy szanszkrit szóból ered, a mely
nemest, jelest, nemeslelkűt jelent, s e gyűnévvel jelöltetik meg,
amint tudjuk, a fehér emberfajnak felsőbb fokú népcsaládja, az
indo-európai népcsalád, a melynek bölcsője Iran-nak kiterjedt
térségein volt. Az árjafaj egymásra következő kivándorlások utján
sugárzott ki a világra. Az ário-pelasgok (görögök és rómaiak)
megállapodtak a Hellespontus és a Középtenger partjain, mig a
celták, az ário-szlávok és az ário-németek Nyugat felé vették ut-
jokat, megkerülve a Kaspitengert és áthaladva a Dunán.
Európa minden nemzete,*) mint látjuk, a legszorosabb köte-
*) Mi magyarok ma már szinte teljesen arizálva vagyunk, mert a
kereszténység által az európai népcsaládba egyenrangú taggá felvéve, a
 151

lékekkel van az árjafajhoz fűzve, a mely fajtól származott vala-

mennyi nagy civilizáczió.
A szemiták, képviselve az aramaeai, héber és arab nép-
családok által, úgy látszik eredetiig Mezopotámiának a síkságairól
jöttek ki.
Kétségkívül Tyrus, Sidon, Karthágó pillanatra magas fokát
érték el a kereskedelmi virágzásnak; később az arab birodalom
fénylett múlékonyan; de ezen ephemer alkotásokban semmi sem
hasonlít Görögország és Róma termékeny és tartós civilizácziójá-
hoz s a középkor csudálatraméltó keresztény társadalmához.
Egyedül az árja vagyis indo európai faj bírja az igazság fo-
galmát, a szabadság érzelmét: a Szépnek az eszméjét.
A történelem első napjaitól fogva küzdelemben látjuk az
árját a szemitával. Ilion egész szemita város volt, és a két faj
közti párviadal magyarázatát adja annak a különös visszhangnak,
melyet a trójai háború keltett.
A küzdelem örökössé vált az idők folyamában, és majdnem
mindig a szemita volt a kihívó fél, de aztán egyszersmind a le-
győzött fél is.
A szemita ugyanis folyton a fölött álmodozik, az a rögesz-
méje, hogy az árját szolgaságba vesse, a röghöz kösse. Megpró-
bálta e czélt elérni a háború útján és Littré, **) szokásos világos
irályával kimutatta ama nagy küzdelmek jellegét, a melyek ki-
csiben múlt, hogy a szemitáknak nem adták a világ hegemóniáját.
Hannibál, a ki Róma falai alatt táborozott, bizony közel volt a
sikerhez. Abderrhaman, a ki, mint Spanyolország ura, egész Poi-
tiersig felhatolt, remélhette, hogy Európa nemsokára az övé lesz.
Karthágó romjai, a szaraczének csontjai, a melyeket a szántó-
vető ekéje néha a felszínre hoz azokon a mezőkön, a melyeken
Martel Károly diadalmaskodott, elbeszélik, minő leczkét kaptak
ezek az elbizakodottak.
Ma a szemitizmus biztosnak hiszi a győzelmet. Ma már nem
a karthágói, nem a szaraczén vezeti a mozgalmat, hanem a zsidó;
ez az erőszakot a ravaszsággal váltotta fel. A lármás hódításra a
germán, szláv és román vérkeverés folytán, voltaképen egy finn-ugor-árja
keverék nép vagyunk, úgy hogy szellemi és physikai tekintetben ma már
semmiben sem különbözünk a többi európai árja népektől. – Szerk.
**) Comment, dans deux situations historiques, les Sémites entré-
rent en compétition avec les Aryens pour l'hégémonie du monde, et com-
ment ils y faillirent. (Miként keltek a szemiták, két történelmi hely-
zetben – versenyre az árjákkal a világ hegemóniájáért, s miként hiúsult
meg e tervük.)
 152

csöndes, folytonos, lassú hódítás következett. Nincsenek többé

fegyveres hordák, a melyek megérkeztüket kiáltozásokkal jelzik;
hanem vannak külön álló egyéniségek, lassankint kis csoportokba
összeállva, sporadikus állapotban élve, s birtokba véve feltűnés
nélkül az országnak minden állását és minden hivatalát a legal-
sóbbaktól a legmagasabbakig. A helyett, hogy Európát szemben
támadták volna meg, megtámadták hátulról; megkerülték azt;
Vilnának, ezen Vagina Judaeorum-nak a környékén szervezkedtek
azok az exodusok, a melyek elfoglalták Németországot s keresz-
tülhaladva a Vogeseken, meghódították Francziaországot.
Ismétlem, eljárásukban nincs semmi brutális, hanem egy bi-
zonyos neme a csendes birtokbavételnek, egy bizonyos behízelgő
modor a benszülötteknek házaikból, hivatalaikból való kiűzésé-
ben, bizonyos mézes-mázos modor először vagyonuktól, aztán tra-
ditióiktól, erkölcseiktől s végül vallásuktól való megfosztásban.
Fény- úgy mint árnyoldalainál fogva a két faj arra van
kárhoztatva, hogy folyton egymásba ütközzék.
A szemita, kereskedő nép, bírvágyó, intrigans, álnok, ra-
vasz; az árja enthuziaszta, hősies, lovagias, önzetlen, nyílt, bizal-
mas egész a naivságig. A szemita egy földön csúszó-mászó lény,
a ki a jelenlegi életen túl semmit sem lát; az árja az égnek a
fia, a ki szüntelenül magasabb aspirácziókkal van elfoglalva; az
egyik a realitásban, a másik az eszményben él.
A szemita ösztönszerű kereskedő, hivatása van a trafiká-
lásra, géniusza a csereberélésben van s mindabban, a mi alkal-
mat nyújt arra, hogyan lehessen becsapni embertársát. Az árja
földművelő, költő s főleg katona; a háború az ő valódi eleme,
vidáman megy a veszedelembe, daczol a halállal.
A szemitának nincs semmi teremtő tehetsége; ellenben az
árja találmányokat tett; a legkisebb találmányt se tett még sze-
mita ember. Ellenkezőleg ez utóbbi kizsákmányolja, szervezi a
teremtő árjának találmányait, s nyereségeket csinál belőlük, a
melyeket természetesen aztán magának tart meg.
Az árja kalandos utazásokat tesz és felfedezi Amerikát; a
szemita, a kinek oly szép alkalma lenne büszkén kiragadnia ma-
gát Európából, az üldöztetésből s megmutatni azt, hogy ő maga
is képes valamit csinálni, várja, hogy mások mindent kifürkész-
szenek, mindent használhatóvá tegyenek, hogy aztán ő meggaz-
dagodhassak mások rovására.
Egy szóval minden, a mi az embernek egy kirándulása is-
meretlen regiókba, minden, a mi erőfeszítést képez a föld fölötti
uralomnak a kiterjesztésére, mindaz teljesen kívül esik a szemi-
 153

tán s főleg a zsidó szemitán; ő csak a közösön tud élni, egy oly
czivilizáczió közepette, a melyet nem ő teremtett.
A szemitának a szerencsétlensége – jegyezzük meg ezt az
alaptételt – az, hogy mindig áthág egy bizonyos, majdnem ész-
revehetlen határvonalat, amelyet nem szabad áthágni az árjával.
Az árja egy óriási jó gyermek. Boldog, hacsak elmesélnek neki
egy oly legendát, a melyre szüksége van a csodálatosba merült
képzelő tehetségének. Az árjával mindent lehet tenni; csak ke-
rülni kell őt felbosszantani. Kifosztatni engedi magát mindenéből,
és egyszerre dühbe jön egy rózsa miatt, a melyet ki akarnak
kezéből ragadni. Ekkor hirtelen felébredve, minden világos lesz
előtte, megragadja a szögletben heverő kardot, s a szemitára, a
ki őt kizsákmányolta, kirabolta, kijátszotta, egy oly rettenetes
fenyítést mér, hogy az ennek a nyomait aztán háromszáz esz-
tendeig hordja magán.
Különben a szemita ezen semmikép se csodálkozik el. Ter-
mészetében van elnyomónak lenni, a büntetést pedig megszokta.
Majdnem bizonyos elégtételt érez, a mikor minden a normális
rendbe visszatért; eltűnik, elenyészik egy ködben, belebújik vala-
mely lyukba, a hol újabb tervet főz ki, hogyan kezdje újra néhány
száz esztendővel később.
A szemitának oly éles és szabadon mozgó esze, alapjában
korlátozott; nincs előrelátási képessége, s nem képes a földre
görbült orra hegyén tul látni.
A szemitának a hibái érthetővé teszik azt, hogy az a ter-
mészetes antagonizmus, a mely közte és az árja között létezik, a
századokon keresztül örökössé lett.
Úgy látszik, hogy a zsidó, újra meg újra visszatérve azon
szokásaira, a melyek miatt mindig el szokták őt űzni, valósággal
egy ellenállhatlan ösztönnek hódol. Alkalmazkodni mások szoká-
saihoz, hagyományaihoz, vallásához, nem megy az ő fejébe. Neked
kell alávetned magadat a zsidónak, neked kell hódolnod az ő szo-
kásainak s mellőznöd mindazt, a mi ő neki kellemetlen.
A múltnak a társadalmából csak azt fogadják el, a mi hí-
zeleg hiúságuknak; furcsa buzgósággal törekednek a bárói és grófi,
eredetileg katonai czímek után, a melyek úgy illenek azoknak a
pénzcsiszároknak, mint a női kalap a majomnak. Nincs olyan, kö-
zelről vagy távolról Izraelhez tartozó nyomorult svindler és meg-
gazdagodott handlé, a ki ne lenne legalább is a becsületrend
lovagja. A zsidóknak a keresztek utáni kapkodásával csak azon
szemtelenségük vetekedik, a melylyel ama kereszteket adomá-
nyozó kormányokkal szemben viselkednek. 1868-ban az „Archi-
 154

ves israélites” keservesen panaszkodott azoknak a zsidóknak a

sorsa fölött, a kik kénytelenek voltak katholikus Izabella, orosz
Szent-Miklós, Szent-Móricz és Lázár rendjeleket viselni, s azt kö-
vetelte, hogy ezeknek a rendeknek világiabb neveket adjanak.
A zsidók által való elnyomatás nem a felsőbb lénynek né-
mileg öntudatlan uralma, hanem az alsóbb rendű lénynek uralma,
a mely a társadalom színe-javával szemben bizonyos durva nya-
kasságot, a mások szabadsága iránt érzett bizonyos alattomos
makacs megvetést tanusit. Ki ne tapasztalta volna közülünk egy-
szer vagy másszor ezt az alulról jövő zsarnokságot, a mely ha-
sonlít egy kicsit annak a szakácsnak a makacsságához, a ki, ha
ura gyenge, utóvégre mindazt megeteti vele, a mit ez épen ki
nem állhat.
A zsidónak ezt a jogot, hogy másokat elnyomjon, vallása
adja meg, az reá nézve hitágazat, a mely a Bibliának és Talmud-
nak minden sorában jelezve van.
A szemitának még társadalmi kifejlődése is teljesen elüt a
miénktől. Az árja család typusa a czivilizált állapotban a római
gens, a mely később a hűbéri család lőn. A nemzedékek egész
sorozatán át a család életereje, geniusa mintegy takarékosko-
dik, mig végre a fa, a melynek gyökerei mélyen a talajba nyúl-
nak, egy jeles férfiút terem, a ki mintegy összfoglalatja az övéi
minden tulajdonságainak. A praedestinált lénynek néha száz évre
is van szüksége, hogy kifejlődhessék; de a legalacsonyabb szár-
mazásból is kiemelkedik egy-egy tökéletes, elbájoló, derék, hős
és tudós, a minőket történelmünk oly sokat tud felmutatni.
A szemita fajnál egészen másképen mennek a dolgok. Kele-
ten, egy tevehajcsár, egy vízhordó, egy borbély ki lesz tüntetve
a fejedelem által. Nyomban basává, nagyvezérré, a fejedelem bi-
zalmas emberévé lesz, miként az a Mustafa-ben-Ismael, a ki a
tuniszi Bardoba mint pereczes-inas ment be, s a ki urának nap-
pali és éjjeli szolgálatokat tett, s a ki, mint tudjuk, a mi nem
épen lelkiismeretes kormányunktól a becsületrend főtiszti kereszt-
jét érdemelte ki.
Ugyanígy áll a dolog a zsidóval. A papi családokon kívül, a
melyek valóságos nemességet képeznek közöttük, nem létezik ne-
mesi osztály; nincsenek előkelő családaik; némelyek apáról fiúra
tekintélyt élveznek ugyan, de egyikükben se hagyomány a dicsőség.
Közel húsz éves korában, ha a körülmények kedvezők, a
zsidó teljesen kifejlődik; születik valamely zsidóutczában, pár ga-
rast szerez magának egy első gseftben, s aztán rohan Parisba,
megrendjelezteti magát egyik vagy a másik, vagy a harmadik
 155

Dreyfus közbenjárása útján, bárói czímet vásárol magának, meré-

szen bemutatja magát valamely előkelő társaskörben, s úgy visel-
kedik, mintha elejétől fogva gazdag ember lett volna. Nála az
átalakulás úgyszólván rögtöni; semmi fölött se esik bámulatba,
bizonyos félénkségek előtte teljesen ismeretlenek.
Vegyünk egy muszka zsidót piszkos kaftánjával, dugaszhúzó-
forma hajfürtjeivel és fülfüggőivel, – ez, egy havi fürdővétel után,
letelepszik az egyik operapáholyba egy Stern vagy Günzbung ott-
honosságával.
Viszont vegyünk például egy becsülettel meggazdagodott de-
rék franczia építőmestert; ennek a modora mindig kissé kölcsön-
zött és feszélyezett lesz, s kerüli a túlelegáns környezetet. Jobb
körülmények között született fia, az élet finomságaiba beavatva,
már egészen más lesz. Az unoka, ha a család folyton emelkedik,
becsületes és keresztény maradva, már valódi nemesemberré lesz, s
oly gondolatfinomság és érzelemnemesség honol benne, a minőre
a Kóbi soha se képes szert tenni.
Ellenben a zsidó azonnal otthonos modort nyer, de sohase
jut finom modorhoz. A zsidó szemtelen és sohasem büszke, soha-
sem tud egy bizonyos fokon felül emelkedni, a mely bizonyos
fokot azonban könnyen elér. A Rothschildok, daczára milliárdjaik-
nak, ngy néznek ki, mint valami handlék. Asszonyaik, noha gyé-
mántokkal megrakva, mindig csak 2-od, 3-ad rendű masamódok-
hoz hasonlítanak.
A zsidónál a kereszténynyel szemben mindig hiányzik az, a
mi a társadalmi viszonyoknak a bája, t. i. az egyenlőség. A zsidó
sohase lesz egyenlő a keresztény fajú emberrel. Vagy lábad előtt
csúsz-mász, vagy sarkaival tipor téged; ő vagy alattad vagy fö-
lötted van, de soha melletted.

Mit eredményezett eddig az antiszemitizmus?

Közel négy éve múlt annak, hogy Istóczy Győző a drezdai
congressus által elfogadott manifesztumában azt a felhívást intézte
a keresztény néphez, hogy ez maga is szedje össze magát erélye-
sen, és önmaga is járuljon hozzá a zsidókérdés megoldásához és
ne várjon mindent csak az antiszemita vezérférfiaktól.
Ha mármost körültekintünk, minő eredményeket tett azóta,
az antiszemitizmus, mit észlelünk ? Sajnos, azt látjuk, hogy a ke-
resztények többsége Istóczy felhívásának nem felelt meg abban
a mértékben, a melyben pedig várni lehetett volna. Vannak ugyanis
 156

igen sokan olyanok, a kik, noha függetlenek a zsidóktól, mégsem

mernek bizonyos okoknál fogva érzelmeiknek nyíltan kifejezést
adni, s így a zsidók által magukat megfélemlíteni engedik. Ha ki-
váló államférfiak, pénzügyminiszterek a zsidóknak pártját fogják, ez
érthető, noha egyátalán nem menthető; ha továbbá kiváló és te-
kintélyes keresztény férfiak azt vetik nekünk antiszemitáknak sze-
münkre, hogy az antiszemitizmus egy járvány, egy pestis, a mely
a legnagyobb megvetést érdemli meg, – úgy ez egy alávaló rá-
fogás, a mely csak olyan emberektől lehetséges, a kiknek az eszük
nincsen a helyén és egyptomi sötétségben szenvednek. Megfogha-
tatlan és határtalan elvakultság azonban az, ha tehetséges ke-
resztény hírlapírók megtagadják saját meggyőződésüket, eszüket
rosszra használják, s a zsidók mellett fújják a trombitát, hogy
nekik hóhérlegény-szolgálatokat tegyenek és árulóivá legyenek ke-
resztény polgártársaiknak.
A keresztények egy része viszont közönyös az antiszemitiz-
mus iránt, hagyja a dolgokat menni a hogy épen akarnak, s nem
törődik azzal, ha ez vagy amaz az iparos vagy kereskedő tönkre
megy is, mignem a zsidók pókhálójába ő is beleakad, hogy aztán
akkor a közönyösség szendergéséből egy kissé nagyon is nyersen
felrázassák. Ezt a közönyösséget magam is tapasztaltam, mikor
ezelőtt 15 hónappal, szülőhelyemen Moson-Szolnokon egy fűszer-
kereskedést nyitottam, s egyúttal egy meleghangú felhívást in-
téztem keresztény polgártársaimhoz, kérve őket, hogy engemet
mint keresztényt az ott levő 8 zsidó fűszerkereskedővel szemben
támogassanak, a kiknek üzleti elj árasa sokak előtt ismeretes.
Moson-Szolnok egy 3000 lelken felül számláló nagy község,
lakói részben igen jómódúak, részben azonban igen el vannak a
zsidóknál adósodva. A követválasztásnál ugyan egyhangúlag az
antiszemita képviselőjelöltre szavaztak, s bőven is éljeneztek ak-
kor, – ennek daczára azonban a zsidókhoz mentek bevásárolni,
s én kénytelen voltam üzletemet rövid idő múlva bezárni, s e
mellett elvesztettem vagyonomnak felét. Moson-Szolnok valóban
szegénységi bizonyítványt állított ki maga mellett az aztiszemi-
tizmust illetőleg, mert hát mit használ az a kereskedőnek, ha
csak „Éljen ez vagy amaz az antiszemita képviselőjelölt”-et kia-
bálnak, e mellett azonban pénzöket a zsidóhoz viszik. Mit hasz-
nálnak az ablakbeverések, szitkozódás és lármázás a zsidók ellen
a korcsmában? Mit használ, ha elismerjük ugyan, hogy jó lenne
védegyleteket alapítani, e mellett azonban ölbe dugjuk kezeinket
és arra áhítozunk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön? S ál-
talában mit használ minden jó szándék, ha nincs akaratunk
 157

a szerint cselekedni is? Szedjük össze magunkat, vegyük a dol-

got komolyan a kezünkbe, és ne csak szájjal valljuk az antisze-
mitizmust, hanem tettekkel is. Hány százodszor lett már az
mondva, hogy a fődolog, a leghathatósabb eszköz az, hogyha a
zsidókkal az érintkezést megszakítjuk, és csak keresztényekkel
kötünk üzleteket. Mert hát közben-közben áldozatot is kell hoz-
nunk az ügyért Mindaddig, míg a keresztények többsége ezt
belátni nem akarja, csak nagyon lassan fognak jobbra fordulni a
dolgok. Azok a keresztények pedig, a kik daczára minden jóakaró
figyelmeztetésnek a keresztény sajtó részéről, megrögzöttek ma-
radnak, és a zsidó sajtónak nagyobb hitelt adnak, mint az anti-
szemita sajtónak, s ennek folytán a zsidók csalétkei által a zsidó
pókhálóba belekeverednek, s aztán az uzsorás fenevadak karmai
között eviczkélnek, maguk lássák, miként vergődnek ki onnan.
Kemény szavak ezek egy antiszemita részéről, de kikerül-
hetlenek; figyelmeztetés akarnak lenni azon keresztények számára,
a kiket fél-antiszemitáknak lehetne neveznünk, a kik azonban
bölcsességüket részben a zsidósajtóból merítik; s a kik, mikor az
ember őket kérdőre vonja, hogy miért nem támogatják az antisze-
mita lapokat, így válaszolnak: „Én kénytelen vagyok ezt a zsidó
lapot olvasni, mert nincs olyan antiszemita lap, a mely mindazt
adhatná, amit ama zsidó lap ad.” Hát az igaz, hogy eddig Ma-
gyarországon még nincs oly nagy, naponkint kétszer megjelenő
antiszemita napilap, a mely a mai kor minden kívánalmának
megfelelhetne. Kik azonban az okai annak, hogy még ilyen nem
létezik? Nem maguk a keresztények-e okai ennek? Miért nem
állanak össze gazdag keresztények s miért nem alapítanak egy
ilyen nagy lapot? Selejtes irodalmi férczelményekért és nyomo-
rult regényekért ezer meg ezer forintot kidobálnak az ablakon,
egy nagy független, keresztény-antiszemita napilap alapítására
azonban nincsen pénz? És hát mi akadályozza a gazdag keresz-
tényeket, a figyelmeztető hangok felhívásának megfelelni? Ismét
csak a zsidóktól való félelem. Szomorú, de igaz, hogy ez így van.
En tehát újból felhívok minden jó érzelmű keresztény embert, a
kinek a haza java a szívén van, hogy ebben a tekintetben tanul-
janak a zsidóktól, mert csak az összetartás adja az erőt.
A zsidó sajtónak és az Alliance israélitenek pusztításai
eléggé ismeretesek, és egy okos keresztény se fogja azok vészes
hatásait félreismerni, mert csak a rövidlátás támogathatja ezt a
hatalmat, a melynek a politikája eddig csak diadalt diadalra ara-
tott a keresztények fölött, úgy, miként újabban a Ritter-féle per-
nél is kiderült; s a ki eddig még mindig nem tudott hinni, az
 158

olvassa el figyelmesen a Kitter-féle per lefolyását és a hályog le

fog hullani a szemeiről. Itt is áll ama magyar közmondás, hogy
– „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” Kérdem hát minden, az
igazságot kereső embertől: váljon közönyös dolog lehet-e az, ha egy
szegény keresztény szolgálóleány gaz zsidó kezektől szétmarczan-
golva, kínozva, iszonyú fájdalmak közepette kiadja lelkét, és testét
vadállatok módjára széttépik ? Közönyös dolog lehet-e egy keresz-
tény előtt, ha az ilyen gonosz fanatikusok három ízbeni kötélhalálra
itéltetésök után, negyedízben teljesen felmentetnek? Nézheti-e
mindezt egy, bármily szelíd lelkű keresztény a nélkül, hogy a
vér ereiben fel ne forrjon? Nem, én nem hihetem ezt. Valóban
odáig kell a dolognak jutni, hogy a keresztény-magyar nemzet,
ez az erkölcsileg soha egy más nemzet által le nem győzött hősi
nép, szinte kapituláljon a népek leggyávábbja előtt? Nem, ez le-
hetetlenség. Egy nemzet, a mely a szeretetnek a parancsát: „Sze-
resd felebarátodat mint tennen magadat” olykép követi, hogy a
zsidókat jobban szereti, mint önnönmagát, nyugodtan nézve, mi-
ként zsákmányolja ki a zsidó a keresztényt, – az a nemzet ön-
magának a sírját ássa meg.
Mindezeket azonban jó lenne, ha a kormány is figyelmére
méltatná, s igen tanácsos lenne, ha mielőbb visszafordulna az ál-
tala eddig követett útról, mert előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz
visszafordulni. Különösen Tisza miniszterelnök úr ne várjon so-
káig a visszafordulással, mert különben vele is megtörténhetik
az, a mi egy franczia miniszterelnökkel megtörtént, a kinek
még akkor is megvolt a többsége a képviselőházban, a mikor
a forradalom már kitört s neki magának is futnia kellett. Ha
a miniszter urak egy kissé leszállanának a nép közé és kö-
rültekintenének, láthatnák, minő nyomor és szükség honol sok
olyan földművelőnél, a ki az uzsora által kiszivattyúzva, tönk-
rement. Ekkor be fogják látni, hogy ők félreismerték az anti-
szemitizmust. Ha azonban továbbra is az eddigi módon gaz-
dálkodnak, jó törvényjavaslatokat a mindenkor készséges, min-
denre Igent és Áment mondó mameluk-többség által lesza-
vaztatnak, úgy biztosak lehetnek benne, hogy a kormánynak
zsidó-liberális rendszere az antiszemitizmus szikláin szétzúzódni
fog. A keresztények pedig ne engedjék ezentúl magukat az ezen
többség által létrehozott törvények (mint az új ipartörvény) által
félrevezettetni, mert a fát gyümölcseiről lehet megismerni. Végül
ne engedjétek magatokat a liberális jelszavak által, milyenek a
szabadság, egyenlőség, testvériség, bolonddá tétetni, s minden ke-
resztény tegyen meg minden lehetőt arra nézve, hogy törvényes
 159

úton kivívja magának azt a jogot, a melyet a honatyák többsége

lábbal tapodott; szervezkedjünk idejekorán, alapítsunk védegyle-
teket, támogassuk a keresztény iparosokat és kereskedőket, úgy-
szinte az antiszemita sajtót, készüljünk jó eleve a legközelebbi
országgyűlési képviselőválasztásokra, válasszunk antiszemita kép-
viselőket, és ne engedjük a 19-ik században azt a szégyent és
gyalázatot magunkra, hogy legyőzessünk egy oly élősdi népfaj ál-
tal, mint a zsidó, s ne engedjük odáig jutni a dolgokat, hogy
neveink fekete betűkkel legyenek feljegyezve a történelem köny-
vébe, utódaink pedig azt vethessék szemünkre, hogy hagyomá-
nyainkat elsacheroztuk; mert azon a napon, a melyen legyőze-
tünk, Magyarország megszűnt a magyar Kánaán lenni.
Én tehát appellálok a magyar keresztények bátorlelküségére,
appellálok józan eszükre, ne engedjék odáig jutni a dolgokat,
hogy forrón szeretett hazánk zsákmányává legyen egy oly nép-
nek, a melyre isten átka nehezedik.
Ha a keresztények ezen felhívásnak megfelelnek, és jövőre
komoly törekvést tanúsítanak a hazát megmenteni, akkor sze-
retett hazánk újra amaz ígéret földe lesz, a hol tej és méz
folyik. Levéli Zwickl János.

Levél Baranyából
Tekintetes szerkesztő úr!
Mielőtt az alább leírt esetre térek át, be kell vallanom önnek és tisz-
telt olvasóimnak, hogy az ember már undorral telik el mindig zsidó
gazságokat jegyezgetni. De a mai világban akár mást se tegyen az em-
ber, csak mindig irkálja a zsidók gazságait, s habár a nem-zsidók töb-
ben vannak Magyarországon és számosabban mint a zsidók, még sem le-
het annyi szemtelenségeket írni róluk, mint a zsidókról. – Higyjék meg
tisztelt olvasóim! hogy nem is a zsidók érdekeért teszem, ha teszem is,
hanem csak azért, hogy hadd lássa a világ, hogy a zsidók kárára vannak
minden nem-zsidónak, mert megmételyezik a keresztényeket, rontják anya-
gilag, erkölcsileg, akár filoxera gyanánt. Tehát győződjenek meg róla, hogy
miért? Azért, mert a zsidó mindig azon töri az eszét, hogy csak a község-
ben valaminek megválasztathassa magát, ha már bírónak nem is, csak
esküdt vagy községi képviselő lehessen, azzal is megelégszik; mint p. o.
Lőcs községében zsidó a pénztárnok, és minálunk itt Baranyaváron van
2 zsidó községi képviselő; képzeljék csak tisztelt olvasóim, hogy nem-e
fájdalom, 5 zsidó családból 2 községi képviselő?! És az egyik virilista is.
Tehát először is Kosenbaum Hermann-t fogom a világnak bemutatni, a
községi képviselőt s egyszersmind virilistát. Midőn községünkbe jött, ház-
bérbe ment, de azonnal kis boltot nyitott; azután egy házat vett és korcs-
máros lett, a háza leégett, s gyapjúval kezdett kereskedni; és most már
annyira meggazdagodott, hogy 917 frt állami adót fizet. Most már nem
 160

handlé, hanem „feldesór.” Most bemutattam Rosenbaum H. elkezdését és

a mostani évi állami adóját, most már kötelességemnek tartom a hadmen-
tességi adóját is bemutatni a világnak: mert két ép, egészséges fia a ka-
tonai szolgálat alól kibújt, ezt csak – ő tudja, mi módon; az egyik fiáért 3
frt, szóval három forint hadmentességi adót fizet; a másikért épen semmit;
pedig az 1883. évi IX. t. ez. szerint kellene minden fiáért külön-külön
60 frt hadmentességi adót fizetnie. Egy keresztény, a kinek évi állami
adója 20-25 frt, az fizet 5 frtot, mint p. o. Bárics Pero baranyavári
lakos 5 frt hadmentességi adót fizet, Rosenbaum H. „feldesór” pedig.
917 frt állami adója mellett az egyik fiáért 3 frtot, a másikért épen semmi
hadmentességi adót sem fizet. Több ily esetek vannak Rosenbaum Her-
mannról, a ki a községi pótadóval is úgy cselekszik, hogy van a községi
elöljáróságnak dolga, míg kibírja csikarni tőle, t i. ha olyan elöljá-
róság van, a mely nem adja magát a zsidó vágóhídjára vezettetni, de az
ritkán található; tehát kíváncsiak vagyunk, hogy ki segíti Rosenbaum H.
ezen állami adó csonkításban? De arra még jobban kiváncsiak vagyunk,
a mely eset már a pénzügyminisztériumnál is fel van jelentve, f. év február
hó 20-án történt meg a jelentés. Avagy talán a kormány nem is állapí-
tott t. cz.-ket a zsidók számára ? Fájdalom! a keresztényeket agyon zak-
latják a sok midenféle adókkal, a zsidókat pedig csak úgy keresztül csúsz-
tatják minden teher alól!
Most meg a másik községi képviselőt akarom a világnak bemutatni:
ez Fles Ignácz, a kiről csak egy pár szót akarok szólani. Ez községi
képviselő létére a községtől bérbe vette a vásári helypénzszedést, a nél-
kül, hogy valaki a körmére koppintana, mert a törvény által tiltott dolog
egy községi képviselőnek a községgel számadási viszonyban állani, mind a
mellett a tek. szolgabíró úr szemet huny, mintha nem látná a §§ okát, a
melyek tiltják egy községi képviselőnek a községgel számadási viszonyban
lenni. Jó volna, hogy ha bele tekintene a tek. szolgabíró úr a községi
törvénybe, és egypár §-t megnézne belőle; úgy hiszem, hogy fölösleges a
paragrafusokat megnevezni; mert a melyik községi képviselő számadási
viszonyban van a községgel, mint Fles Ignácz, az azonnal elveszti kép-
viselői állását. Ez igenis kereszténynyel megtörténik, de zsidóval nem!
Már a jelentés megtétetett a szolgabíró urnái, de még máig sincs ered-
ménye. Hja a zsidónak mindent szabad tennie !
Baranyavár. Maisztorovits Kálmán.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. június
VI. évfolyam IX. füzet.

A kasseli német antiszemita kongresszus.

A német antiszemiták a f. é. pünkösdi ünnepekre egy német
nemzeti antiszemita kongresszust hívtak egybe Kasselbe, a volt
hesseni választófejedelemség fővárosába, a mely nem levén nemzet-
közi, csakis németek vettek benne részt.
Mivel a kongresszus működéséről, munkálatairól és eredmé-
nyéről szóló hiteles tudósítást, a mely csak később fog megjelenni,
– jelen június havi füzetünkben nem hozhatjuk, s így ezen fel-
adatunk teljesítése júliusi füzetünkre marad: hozzuk itt a kasseli
kongresszus programmját, úgyszinte Fritsch Tivadar lipcsei mér-
nöknek, a jelenlegi német antiszemita vezérférfiak egyik legtevé-
kenyebbikének a kongresszus elé terjesztett indítványait.
Az 1886. évi kasseli antiszemita kongresszus programmja.
Napirend:
1. A kongresszus megnyitása az ideiglenes elnök Dr. König-
Witten úr által.
2. Elnökség választása.
3. Tanácskozmány egy német antiszemita-párt alapítása és
közös pártprogramul megállapítása fölött.
4. Egy központi bizottság választása a párt jövő vezetésére.
Egy hivatalos pártközlöny megállapítása
5. Mi módon létesíthető egy pártpénztár? (Ennek szervezése
és igazgatása. Antiszemita tudakozó iroda. Antiszemita jogvé-
delmi egylet.)
6. Az antiszemitizmus legközelebbi és végczéljai. Egy eset-
leges kérvény fölötti tanácskozás. Az antiszemita sajtó támogatása,
esetleg reformja.
7. Különfélék. Indítványok stb.
A kongresszus tanácskozmányai június 13-án délután 3 órakor
kezdődnek a Kraussféle teremben, felső Károly-utcza 17., és szükség
esetén június 15-én délelőtt 10 órakor folytattatnak. A belépés
 162

csak egy, névre szóló igazolási jegy felmutatása mellett enged-

tetik meg.
Június 14-re egy kirándulás van tervezve, a melyről a kö-
zelebbiek Kasselben közöltetnek.
Javaslatok és indítványok, rövid indokolással f. é. június 8-ig
Fritsch Tivadar mérnök úrhoz Írásban küldendők Lipcsébe. (AVind-
mühlengasse 28.) Máskép nem lehet biztosítani senkit sem, hogy
azok tárgyalásra kerülnek.
A bizottság megbízásából: Dr. Ammann János, Fritsch Tivadar,
Dr, König A., Dr. Stehlich Ferencz.

Tárgyalási anyag.
Ad. 3. Egy német antiszemitapárt alapítása és egy közös párt-
programul felállítása.
Egy önálló pártnak az alapítása, a mely a fenálló pártok és
párttöredékek keretén kívül áll, s a gazdasági és társadalmi viszo-
nyok újjáalakítását czélozza, múlhatlanul szükségesnek látszik. Hogy
ennek a pártnak kiválóképen a zsidóság elleni küzdelmet programm-
jába fel kell vennie, az szinte a szükség követelménye. Csak az
lehet kérdés, ha váljon az „antiszemitapárt” név e mellett kívá-
natos és kimerítő megjelelést szolgáltatna e. Az antiszemitizmusnak
azt a szemrehányást tették, hogy ez lényegileg mégis csak negatiót
tartalmaz, és mindenesetre mindig értékesebb lesz egy positiv
alapeszme. Fontolóra lenne tehát veendő, váljon az új pártnak a
neve ne socziál-reformeri vagy esetleg germán (nemzeti) tenden-
cziájának hangsúlyozása mellett állapíttassék-e meg.
A pártprogrammot illetőleg az alábbi tervezetet terjesztem
elő, a mely Dr. Ammann úr egy rövid tervezetének az alapján
készült. Én emellett azon nézetből indultam ki, hogy szárazon fel-
állított állítások és követelések a programmban kevésbé alkal-
masak arra, hogy párthíveket szerezzünk neki – különösen a mi
esetünkben. Az antiszemitizmus alapvonásainak megértése még
oly bámulatos csekély a legtágabb körökben, hogy minden, a zsi-
dóság ellen irányuló jogos követelést egyszerűen úgy fognak fel,
mint vak előítéletek kifolyását, mert az emberek annak eredetét
és jogosultságát nem értik. Szükségesnek látom tehát, hogy a
programmnak leglényegesebb részét egy felvilágosító és magyarázó
rész tegye, illetve azt megelőzze.
A felállítandó követelményeket illetőleg fontolóra veendő az
a régi tapasztalás, hogy nagyon is messze menő követelések na-
gyobb ellentállásra találnak, s annál kevésbé számíthatnak meg-
 163

valósulásra. Másrészt pedig, a zsidóveszedelem teljes felismerése

mellett nem állhatunk meg félrendszabályoknál, hanem következetes
módon, végezetül a zsidó emanczipáczió megszüntetését kell köve-
telnünk. Ajánlatos tehát, a legközelebbi és végleges követeléseket
két különálló csoportozatban felállítani.
A német antiszemita (reform) párt programmtervezete.
1. Magyarázatok.
A Németországban élő zsidók, nem hozzátartozó alkatrészei
a német népnek, hanem fajuknál, származásuknál, történelmüknél
és erkölcseiknél fogva – idegenek közöttünk. Ők nem „zsidó-
németek”, hanem csak „németül beszélő zsidók.”
A zsidók a szemita fajhoz tartoznak, míg az európai nem-
zetek majdnem valamennyien az árja vagy indo-germán néptörzs-
nek az ágai.
Több ezredév történelme megczáfolhatlanul beigazolta, hogy
a szemitaság legbensőbb lényegéhez képest az árjaságtól teljesen
különböző és ezzel elvi ellentétben. van. A valódi szemiták minden
korszakban mint egy állhatatlan, nomadizáló faj tűnnek ki, tu-
lajdonképeni haza nélkül, tartós lakhely és haza nélkül, mindenek-
előtt pedig egy valódi saját cultura nélkül. Semmiféle produktív
tevékenységet se tanúsítanak, se a földművelésben, se a kézmű-
iparban, se a művészetben. Sőt inkább élősdi módon más népek
mellett és között élnek, s ezek termelő képességét a maguk ja-
vára zsákmányolják ki.
Ennek megfelelőleg ők más népek kihasználására és ki-
zsákmányolására jogosítottaknak tartják magukat, s erkölcstanuk
mindazt jóváhagyja, a mi nekik hasznot hajt. Állhatatlan termé-
szetük semmi örömet sem talál a biztos, rendezett állapotokon;
sőt inkább bennük minden időben azon czélzat honol, hogy a
fenálló viszonyok felforgatásával zavarokat idézzenek elő, s a
rendetlenséget és szabályellenességeket saját hasznukra fordítsák.
Továbbá ők, ösztönözve faji elkapatottságuk és régi babonás ígé-
retek által, valamennyi nem szemita nép leigázására és azok fölötti
uralomra törekednek.
Ezzel ellentétben az árják mint megtelepedett népek tűnnek
fel, a kik komoly, békés culturmunkában látják életczéljukat.
Teremtő erőkkel megáldva, mesterek ők a kézműiparban, művé-
szetben és földművelésben. E komoly czélokra fordítván minden
érzéküket, kevésbé járatosak a szellemi leleményességekben, s ezért
a szemiták ármányainak s fondorlatainak könnyen áldozatul esnek.
Mig az árja valódi emberiesség eszményeivel van eltelve, résztvevő,
 164

önzetlen és önfeláldozó, addig a szemita jellemnek alapvonását

aljas materializmus, önzés és kegyetlenség képezik.
Az árják és szemiták kölönböző élet-felfogásainak egymástól
teljesen elütő erkölcsi-, társadalmi- és politikai elvek felelnek meg.
A szemita szellem mobilizáló, felforgató és szétbontó irány-
zata az árja nemzetekre nézve felette vészthozónak tünik ki; a
történelemben a szemita zsidónép mindenütt a „feloszlás elemé”-nek
bizonyodott be, a mely a népek szerves fenállását szétzilálta és
az államokat hanyatlásba hozta.
A szemita néptörzsek között a legalacsonyabb rangot a zsi-
dók foglalják el, míg az árjaság magvának a germánok tekinthetők.
Az az ellentét, a mely árják és szemiták közt általában létezik, fo-
kozott mértékben érvényesíti magát németek és zsidók között.
Mindketten legszélsőbb pólusait képezik ezen ellentétes népfajoknak,
s azért köztük áthidalhatlan mélység tátong.
A német fogalmak a becsületről, hűségről, igazságosságról,
családról, társadalomról, államról a zsidó előtt teljesen idegenek
és megfoghatatlanok. A németnek eszményei a zsidó előtt értel-
metlen titok, és maró gúnyját hívják ki. Eszményekért való lelke-
sülés, érdeknélküli odaadás és önfeláldozás magasabb közös czélo-
kért értelmetlenek kell hogy maradjanak egy oly népjellem előtt,
a mely mindent csak a személyes előny szempontjából tekint.
Eként német cultura, német szellem és kedélyélet, a melyek német
eszmények által támogattatnak, a zsidóra nézve hozzáférhetetlenek,
azért a zsidó soha se képes arra, hogy a német néppel assimilá-
lódjék.
Alapelvek.
Ezen alakban a zsidó a német természet ellenségeként tünik
ki, annyival inkább, mert a maga saját nézeteivel mindenütt
előtérbe tolakodik, pénzzel, követelő modorral és ravaszsággal ma-
gának befolyást tudott szerezni, és minden lopva elfoglalt poziczió-
ban – öntudatosan vagy öntudatlanul – a német természet alap-
vonásai iránt ellenséges magatartást követ. Ma első sorban
a kereskedelmet uralja, azt vészes elvei által corrumpálta, s a
német kereskedelemnek régi szolid állását aláásta. Ezenkívül a
sajtót is meghódítani tudta, s újságaival uralkodik a közvéleményen,
tévedésben tartja a népet a korszak bajainak lényege fölött, félre-
vezeti azt társadalmi és politikai nézeteiben, aláássa erkölcsi ön-
tudatát, fellázítja a felsőbbség ellen, összeheczczeli egymással s e
mellett kizsákmányolja.
A zsidó az autoritatív állásokba, mint bíró, tanító, sőt még
mint a keresztény egyház papja is becsempészni tudta magát, s
 165

az államhivatalokban, törvényhozásban, igazságszolgáltatásban és

az ifjúság nevelésében a saját fajának külön érdekeit képviseli
– a benszülött német nép érdekeivel szemben.
A zsidóság befolyása, a mely már a pénzhatalom és elcsem-
pészett tekintély által is elég nagy, megkétszereződik a nemzetközi
szövetkezés által, a melyet valamennyi ország zsidai ápolnak. A
külföldi zsidó közelebb áll a németországi zsidóhoz, mint egy
germán német a belföldön. A zsidó mindig el van tökélve, a kül-
földi zsidóság érdekeit magasabbra helyezni, mint a benszülött
lakosságának az érdekeit abban az országban, a melyben vendég-
jogot élvez. Az „Alliance israélite universelle”, a mely, Paris
székhelylyel, 30,000, valamennyi ország legvagyonosabb zsidóiból
álló tagot számlál, évenként több millió frankot szed össze a
nemzetközi zsidóság külön érdekeinek az előmozdítására.
Szemben mindezen tényekkel mi a zsidóság elharapódzásában
és hatalmi terjeszkedésében komoly veszélyt látunk a németségre,
valamint a német állam egészséges továbbfenállására nézve,
Népünk önfentartásának és eszményei fentartásának a kötelessége
kényszerít bennünket arra a törekvésre, hogy a zsidóságot mind-
azon előnyös állásaiból kiszorítsuk, a melyekkel saját külön érde-
kében visszaél, s a melyek őt, mint köztünk idegen elemet, meg
nem illetik.
Ezek kényszerítenek bennünket a következő
(legközelebbi) követelményeknek
a felállítására:
1. A zsidóknak a német birodalomba való bevándorlása meg-
akadályozandó. A legutóbbi 10 év alatt bevándorolt zsidó elemek,
megfelelő intézkedések útján lassankint az országból száműzendők.
2. Mint idegenek, a zsidók nem bocsáthatók hatósági hiva-
talokba, úgyszinte községi és népképviseletekbe. Zsidók se tanítók,
se birák, se orvosok, se (keresztény) papok nem lehetnek
3. Csődbeesett zsidónak hét éven át nem szabad se magá-
nak, se valamely családtag által újra önálló üzletet folytatni, vagy
ilyennek részesévé lenni.
4. A házaló kereskedéstől a zsidók eltiltandók.
5. Zsidógyermekeknek nem engedtetik meg német iskolákba
járni. A zsidóknak saját költségükre, külön zsidóiskolákat kell
felállítaniuk, a melyek szigorú állami felügyelet alá helyezendők.
6. Egy meghatározott időponttól kezdve a zsidóknak a hír-
lapirodalomban való részvétel megtiltandó. Zsidók nem lehetnek
hírlapoknak se tulajdonosai, se szerkesztői vagy munkatársai.
 166

7. Szigorúan kezelt állami zsidó-statisztika hozandó be, a

mely a kikeresztelkedett zsidókra is kiterjedjen.
8. Vegyes házasságok németek és zsidók közt meg nem en-
gedtetnek.
Mindezen követelmények teljesen és egészen kiterjednek a
kikeresztelkedett zsidókra és ivadékaikra is!
Ad 5. Mi módon létesíthető egy pártpénztár? Ennek szerve-
zése és igazgatása. Antiszemita tudakozó iroda. Antiszemita jog-
védelmi egylet.
Különféle oldalról indítványba ló'n hozva, az antiszemitikus
czélokra szükséges pénzbeli eszközöknek előteremtése czéljából
egy egyletet létrehozni az u. n. „birodalmi vívóiskolá”-nak a
mintájára. Ama rendkívüli eredmények, a melyeket ez az intézet
felmutatni képes, csakugyan utánzásra csábítanak, s utóvégre
csak egy szerencsés névnek a feltalálására és egy ügyes berende-
zésre lenne szükség, hogy egy ilynemű gyűjtőrendszert életbe
léptetni lehessen. Tisztségek osztogatása különösen tevékeny tagok
részére e mellett mint igen fontos tényező szinte behozható lenne.
Tulajdonképi „pártpénztár”-ra nézve azonban egy ily mód-
szer alig tűnnék fel méltónak. Maga a pártpénztár alig képezhető
másként, mint önkéntes hozzájárulásokból, és remélhetjük, hogy
ezek jövőre az eddiginél bővebben fognak befolyni, ha egyszer az
emberek bizonyosságot nyernek arra nézve, hogy a pártvezetés
biztos kezekben van, és a felhasznált pénzek valóban hasznosan,
tervszerűleg és sikeresen a czélra is fordíttatnak.
Hisz a zsidó Alliance önkéntes adakozásokból évenként több
millió frankot hoz össze a zsidó külön érdekek előmozdítására.
Nem tudná tehát a német birtokososztály is saját érdekei-
nek helyes felismerésével, végre csekély áldozatokra elhatározni
magát, nehogy nagyobb hátrányokat önkénytelenül kelljen szen-
vednie? Nem fogja végre minden vagyonos ember felismerni, hogy
a zsidókérdés mégis csak első és utolsó vonalban a zsidó tőkének
harcza a nemzsidó tőke ellen, a mely harcznak a nemzsidó tőke
felemésztetésével kell végződnie, ha az ügy állás helyes felismeré-
sével okos ellenrendszabályokat meg nem ragadunk.
Az legyen tehát a legközelebbi időre a legfőbb feladatunk,
hogy a birtokos és művelt osztályokat ezen tények felől fel-
világosítsuk.
Ha meggondoljuk, hogy évenként gazdag örökhagyók minden-
féle humanitárius és philanthropikus czélokra nagy vagyonrészeket
tesznek le alapítványokban, – úgy remélhetőleg egy napon.
 167

akadni fognak még férfiak, a kik értelemmel és hazafiúi bátor-

sággal bírandnak arra nézve, hogy a népnek a legszégyenteljesebb
szellemi és anyagi bilincsekből való kiszabadítására vagyonuk egy
részét áldozandják. Szebb emlékoszlopot alig emelhetne valaki
magának, nagyobb érdem a nemzet iránt alig lenne szerezhető.
A pártpénztár szervezése és igazgatása nem járhat nehéz-
séggel, mert bizalomraméltó és szolgálatrakész férfiak elegen talál-
hatók a pártban. Az antiszemita tudakozó iroda és jogvédelmi
egylet, nevezetesebb pénzösszegek beszerzése előtt alig léptettethetik
életbe. Mindazonáltal ezen ügy szerzésére bizottságok máris vá-
laszthatók.
Ad 6. Az antiszemitizmus legközelebbi és végczéljai. Egy eset-
leges kérvény fölötti tanácskozás.
Hogy mozgalmunk végczéljának a zsidó emanczipáczió meg-
szüntetésének kell lennie, e fölött következetes antiszemiták között
nézeteltérés nem lehet. Egy culturnemzethez nem méltó tűrhetetlen
dolog az, saját államában a zsidóval egyenlő fokra helyezve lenni.
Yaljon azonban más részről tanácsos-e ezt a követelményt himezés-
hámozás nélkül kimondani, az más kérdés. Hogy azonban ezen,
úgy mint minden más messzemenő követelmény ne bukkanj ék a
megállapodott véleménynyel nem bíró elvakított tömegnek a nem-
tetszésébe, okvetlenül szükséges előbb a kérdés iránt a szükséges
öntudatot és értelmet felkelteni.
Ugyanazért a legközelebbi czélunknak újra meg újra csak a
felvilágosításnak, – propagandának, – agitácziónak kell lennie.
Az önkéntes személyes agitáczió, párthíveink köréből a leg-
utóbbi években nagyon ellankadt, sőt jobban mint nem egészen
ki is aludt – tán a csekély sikerek láttára. Kitűnt, hogy igen
kevesen vannak az ilyen agitáczióra szükséges ügyességnek és
kitartásnak a birtokában. Nem marad tehát más hátra, mint
egy központi helyről folytonosan alkalmas nyomtatványoknak
(röpiratoknak) adreszkönyvek felhasználása mellett való szétkül-
dözése útján a művelt és befolyásos körökre hatni. Nekem az a
tapasztalásom, hogy ez a módja az agitácziónak, ha szívóssággal
folytattatik, feltétlenül a legsikeresebb, és a legkevésbé költséges.
Természetes, hogy sok fordul meg az itt felhasznált iratok helyes
megválasztásán.
Az esetleges kérvény fölött tárgyalás alig lesz lehetséges egy
bizonyos kérvény terv előterjesztése nélkül. Kívánatos lenne tehát,
hogy ilyen tervezetek több oldalról terjesztetnének elő.
 168

A zsidó összetartás és a zsidó hazátlanság.

– Drumont Ede után. –
Az ellenünk operáló zsidó hadseregnek három hadtest áll rendel-
kezésére :
Az első hadtestet képezik a valódi zsidók, a notórius zsidók, amint
őket az „Archives israélites” nevezi, a kik hivatalosan tisztelik Ábrahá-
mot és Jákobot, s a kik megelégednek azzal, ha megengedik nekik va-
gyont szerezniök, s e mellett hivek maradhatnak istenükhöz.
A második hadtestet képezik a szabad gondolkozó bőrbe bujt zsidók,
(ezeknek a typusai Gambetta, Dreyfus, Raynal,) a kik zsidó minőségü-
ket a véka alá rejtik, s a keresztényeket a toleranczia és a szabadság
szent jogai dicső elveinek nevében üldözik.
A harmadik hadtest áll a konzervatív zsidókból, a kikeresztelkedett
zsidókból, a kik, egyesítve a másik két kategoriabeli zsidókhoz a legszoro-
sabb kötelékek által, pajtásaiknak elárulják azokat a keresztények körében
kiszimatolt titkokat, a melyek amazoknak hasznukra lehetnek.
Ilyen körülmények között aztán könnyen megmagyarázható a zsidó-
nak a hihetetlen sikere, bármily valószinűtlennek látszassék is, s az a
mód, a melyen tért foglal.
A zsidónak az ereje az összetartás. Minden zsidó szolidáris, felelős
egyik a másikáért, amint proklamálja ezt az Alliance israólite, a mely
jelképül két egymásba szorított kezet, felül egy sugárkoszorúval, választott.
S ezt az elvet a világ egyik végétől a másikig valóban megható
pontossággal meg is tartják.
Könnyen belátható tehát, hogy, emberi szempontból véve, a szolida-
ritásnak az elve minő előnyt nyújt a zsidónak a keresztény fölött, a ki,
telve van ugyan egymásiránti szeretettel, de azért idegen előtte minden
szolidaritási érzet.
A keresztények kitárják karukat minden szerencsétlenség előtt, ada-
koznak minden felhívásra, de maguk között nem tartanak össze. Hozzá
levén szokva, amint ez elég természetes dolog, úgy tekinteni magukat
mint a kik otthonn vannak, oly országban, a mely az övék, nem jut
eszükbe zárt sorokban sorakozni, hogy a zsidónak ellentálljanak.
A zsidónak tehát elég alkalma van, őket egymástól elszigetelten
lesújtani. Ma egy kereskedőnek a pénzére áhítozik valamely zsidó, s
ellene aztán minden zsidó kereskedő összeáll, hogy csődbe kergessék.
Holnap egy író van útjukban, a kit a zsidók a kétségbeesésbe döntenek
s az iszákosságba vagy az őrületbe hajtják. Ismét egy más alkalommal meg
egy nagy nevet viselő nagyúr bántott meg egy gyanús zsidó bárót a ló-
versenyen; összeállanak, s ennek a szerencsétlennek zsidó szeretőt szerez-
nek; egy a bandához tartozó börze-coulissier aztán valamely nyereséges
üzletet ajánl fel neki, néha az áldozatot egy első nyereséggel csalogatják
is, mig végre azon veszi észre magát, hogy tönkre ment és becsületvesz-
tett emberré lett.
Ha a kereskedő, az iró s nagyúr egyetértettek volna, ha szövet-
keztek volna egymással, mind a hárman kikerülték volna a bukást, meri
megvédelmezték volna egymást; egyik a másikának segédkezet nyújtott
volna; tényleg azonban mind a hárman elbuktak a nélkül, hogy csak lát-
 169

ták volna is egymást, sőt a nélkül, hogy még csak sejtették volna is, ki
volt tulajdonképen az ő ellenségük.
Ezen szolidaritás folytán, minden, a mi valamely zsidóval, még egy
pusztának legelrejtettebb zugában történik is, egy eseménynek a mérveit
ölti fel. A zsidónak ugyanis van egy pityergési módja, a mely csakis az
övé A zsidónak az öltése kiáltása mindig eszünkbe juttatja ama közép-
korbeli kravallokat, a mikor valamelyik sárga posztódarab viselő szeren-
csétlen, elpáholva valamely hunczfuteriája miatt, iszonyú jajveszéklésekben
tört ki, a melyek az egész ghettot izgalomba hozták.
A gyengéd fülek szerencsétlenségére mindig van a világon egy
zsidó, a ki kiabál és követel valamit. S mit követel ő? Azt a mit el-
vettek tőle, azt a mit esetleg elvehettek volna tőle, s végre a mit meg-
kaphatott volna.
Ki ne emlékeznék arra a Pacifico zsidóra, a kit Thouvenel, akkori
görögországi követünk, egy oly időben, a mikor követeink még nem
voltak se zsidók, se zsidók szolgái, azzal fenyegetett, hogy ha nem hall-
gat, felakasztatja egyik hadihajónk árboczára?
Kinek ne jutna eszébe Lévy de l'Enfida?
Ki feledte volna el Mortarát, ezt a kis zsidót, a ki miatt az Izrael-
nek eladott egész sajtó szidalmakkal halmozta el a pápát, a ki meg-
elégedett azzal, hogy a ficzkónak mosolylyal e szavakat mondja: „Édes
fiam, te soha sem fogod megtudni azt, mit kóstált nekem a te lelked!”
Ennek a ficzkónak az apja Mortara Momolo egy typikus zsidó
volt, fiával gseftet csinált, úgy mint Félix Rafael gseftet csinált Rachellel,
a kivel szemben, egy amerikai impressarióval kötött szerződésében, ki-
kötötte magának, hogy holtan is mutogathassa őt koporsóban. Amint
pénzszükséget érzett az öreg Mortara, atyai fájdalmait azonnal megújulni
érezte, és ment Cavourhoz. Cavour, a ki azt állította, hogy a Mortara-
aifaire szintannyit segített neki az olasz egységet megcsinálnia, mint
Garibaldi, néhány aranyat adogatott a kisírt apának, és az újságok sirán-
koztak a „papok áldozata” fölött, s mennydörögtek a pápai despotiz-
mus ellen.
Cavour haldia és Rómának az olaszok által történt elfoglalása,
tönkre tették ezt a szegény Mortarát, a kit skartba tettek, mihelyest
nem volt többé szükség rája; gyilkossággal vádoltatva, 1871. október
28-kán a bolognai törvényszék elé került, de a szabadkőművesek támo-
gatása folytán, szerencséjére felmentették.
A Noir Victor-féle affaire még mindenkinek emlékezetében van.
Salmon Victor, más néven Noir Victor, az „Elbe-Zeitung” szerint egy
Sóiménak vagy Salomonnak nevezett pfalzi zsidónak az unokája volt, a
ki később Parisba jött s ott leczkeadásból élt.
Salomon Victornak, egy ötöd-hatod rangú sornalisztnak, egyszer
eszébe jut elmenni egyik császári herczeg (Bonaparte Péter) lakására, s ott
tettleg bántalmazza ezt a császári herczeget a saját lakásában Ez él az
önvédelem jogával, lő, és a zsidó halva rogyik össze
Ha a halott keresztény lett volna, egyszerűen eltemették volna, s
mindennek vége lett volna. De mivel a halottat Salomonnak hívták, a
zsidók egész Parist lábra állítják, s közel vannak ahoz, hogy forra-
dalmat csináljanak.
Bármely országhoz tartozzék is a zsidó, biztos abban, hogy ugyan-
 170

ily támogatásra talál. A hazának, abban az értelemben, a melyet mi

adunk neki, nincs értelme a szemita előtt. A zsidó, – hogy az Alliance
israélite-nek egy erélyes kifejezésével éljünk, – a kérlelhetetlen universalis-
musnak az embere.
Én nem látom igen be, miért is hánynánk szemükre a zsidóknak,
hogy így gondolkoznak. Mit tesz az hogy: Haza? Az apák földét. A
Haza iránti érzelem a szívbe vésődik épen úgy, mint a fának a kérgébe
bevágott név. a melyet mindegyik elmúló év mélyebben és mélyebben
vés be a fa kérgébe, amint vénül a fa, úgy hogy utoljára fa és bevésett
név csak egyet tesznek. Nem lesz az ember hevenyében hazafivá; hazafi
az ember vérében, velőjében.
Valjon az örökké nomád szemita érezhet-e szintily tartós be-
nyomásokat?
Kétségkívül lehet hazát változtatni, mint tették ezt azon olaszok,
a kik Medicis Katalinnal Franciaországba jöttek, vagy mint azok a
protestánsok, a kik a nantes-i edictum visszavonásakor Németországba
költöztek. De hogy ezek az átültetések sikerüljenek, kell hogy az erkölcsi
talaj körülbelül ugyanazonos legyen azzal, a melyet elhagyunk.
Ezenkívül az első feltétel arra nézve, hogy egy más hazát leljünk,
az, hogy lemondjunk a régiről. A zsidónak pedig olyan hazája van, a
melyről sohasem fog lemondani; ez a haza Jeruzsálem, a szent és titok-
teljes város, Jeruzsálem, a mely diadalmas vagy üldözött, vig vagy meg-
szomorodott, összekötő kapcsul szolgál valamennyi fiaira nézve, a kik
a Rosch Haschana-kor ezt mondják egymásnak: „A jövő évben Je-
ruzsálemben !”
Jeruzsálemen kívül minden ország, legyen ez Francziaország, Német-
ország vagy Angolország, a zsidóra nézve egyszerűen tartózkodási hely,
egy bizonyos hely, egy társadalmi sokadalom, a melynek közepette ő jól
érezheti magát, a melynek az érdekeit pillanatra szolgálnia még hasznos
is lehet reá nézve, de a melynek ő nem képezi részét máskép mint csak
ideiglenes tag minőségben.

Magyarország gyász-korszaka.
Vannak a nemzetek életében korszakok, melyeket a törté-
netíró arany betűkkel jegyez be Klió naplójába, s vannak ismét,
melyeknek följegyzése is fájó sebet üt az érző szívbe.
Honfoglalásunk, daczára az itt ott fejét felütő újabb irány
silányítani akaró törekvésének; államalapításunk, a czivilizált né-
pekhez való csatlakozásunk által; hősies küzdelmünk, annyi ellen-
ség létünket fenyegető és századokra szóló véres támadása ellen,
mely a világ bámulatát, de nem segélyét szerezte meg szá-
munkra, – és végül szabadságharczunk, a melyben legutolján
buzdult fel nemzeti önérzetünk: mindez örök időkre dicsfényt
vet a magyarra azok szemében, kik elfogulatlan igazságérzettel
ítélik meg nemzetünk életét.
Fényes múlt, szomorú jelen, kétes jövő. . . .
 171

Avagy nincs már a magyarnak honfi szíve, mely együtt érez

testvére szenvedésével?! Talán manapság már szégyen édes
anyánknak nevezni e véráztatott földet? Hát kialudt már a ha-
zafi-érzésnek utolsó szikrája is; mindenütt fölburjánzott a világ-
polgárias szellem és a Talmud-morál üli-e diadalát vad orgiái-
val?! Vagy nincsen-e már szem, a mely meglássa a nyomort, a
kiéhezett sápadt arczokat, a kétségbeesés dúlta vonásokat, a ki-
sirt szemeket, a viskók szalmán támolygó árnyalakjait?! Nincs
már ép fül sem, hogy meghallja egy sokat szenvedt népnek egy-
hangú jajkiáltását: hova leszünk, ki ad kenyeret, ki neveli gyer-
mekeinket, hogy a haza ép, hasznavehető polgárokat nyerjen?
Ki az, a ki megszabadít minket tehetetleneket a zsidó-já-
rom nehéz súlyától és mindenünkből kiforgató kezei közöl?!
Igen, hiábavaló az a gúnyos mosoly! Minden ellenmondás
daczára is, a tények végtelen lánczolata által kétségtelenül beiga-
zolt valóság az, hogy a zsidóságnak minden téren engedett sza-
bad-kéz tesz bennünket rohamosan tönkre! Csoda-e, ha e lenyű-
gözött, földhöz tapadt nép borba és pálinkába fojtja keserűségét;
csoda-e, ha a katona-állításoknál évről-évre tapasztalható a le-
génység mind nagyobb elzüllése!?
A társadalom határozottan beteg; minden rétegében észlel-
hető a föloszlás lassú, de biztos processusa. Az a végtelen kö-
zöny, mely állam életünk legfontosabb mozzanait is egykedvű ri-
degséggel kíséri – kétségbeejtő.
Hasztalan iparkodik egyik-másik hírlap, folyóirat felrázni a
kebleket dermedtségükből; hiú a törekvés, hogy a nemzet elhatá-
rozó lépéssel vonuljon a tett mezejére és mutassa meg, hogy él!
Az az elvakult felvilágosodottság minden előtt szemet huny!
Hiába mondod, 700,000 ember terrorizál 14 milliót; ez fog-
lalja le és úgyszólván monopolizálja a kereskedelmet; ez szabja
meg a gabna árát; ez űzi rosszul fizetett legényekkel, vagy ol-
csó, de hitvány gépmunkával az ipart; ez csábítja édes méreg
gyanánt ható, kotyvasztott italával népünket hálójába; ez jut-
tat egy nemzetet sírba, – hiába mondod, füledbe dörgik: Sza-
badság!
Kéred, hogy ne erőszakkal, hanem igazságos, jogos, törvé-
nyes eszközökkel vessenek gátat egy nemzet-pusztító banda vét-
kes tizeiméinek, – füledbe harsogják: Egyenlőség, testvériség!
Teher már annyi van e népen, hogy görnyedez, roskadoz
alatta . . . csak egy kérése van, hogy ne engedjék teljesen tönkre
jutni, de szavai a pusztában kiáltóként elhangzanak.
Sötét korszaka a mostani nemzetünknek.
 172

És ha az ész tiszta világánál szerzett meggyőződésünknek

kifejezést adunk; ha keserűséggel telt szívünk őszinte nyilatko-
zatra fakad; ha édes hazánkért önzetlenül dobogó keblünk tör-
vényes eszközök után eped: akkor izgatás, elfogultság és fajgyű-
lölet vádja ömlik árva fejünkre.
Hasztalan részünkről a védekezés; hiába tárjuk fel álláspon-
tunk jogos és helyes voltát a legvilágosabb ténysorozatok, a leg-
gyászosabb adatok, mindennapi tapasztalatok és annyi ezredév
bizonyságain nyugvó észokokkal: mi azért olyanok vagyunk, a
kiktől a nemzet „józanul” gondolkodó része távol tartja magát.
Hanem azért ehhez az állításhoz egy óriási kérdőjelet merünk
állítani és pedig ismét csak a tapasztalás alapján!
Igaz, sokan vannak, a kik ilyféle hazaáruló elveket is han-
goztatnak (saját fülemmel hallottam): az a nép, mely békén tűri
a rajta elkövetett jogtalanságokat, nem érdemli meg, hogy fönn-
álljon; vagy, az a nemzet, mely oly gyámoltalan, hogy mindun-
talan be hagyja magát fonatni, mely másoknak élelmessége által
magát kifosztatni engedi: nem érdemes jobb sorsra! Hanem az
ilyen ál-hazafiakat aztán nem lehet meggyőzni állításuk oktalan-
ságáról. Ők azt nem képesek belátni, hogyan tűrheti a nép a
jogtalanságot, még ha meggondolja és tapasztalja is, ha hogy tör-
vényes eszközhöz fordul, rendesen az lesz az eredmény, hogy a
zsidó furfang ezerféle módon kivágja magát, a panaszos fél pe-
dig elégtétel helyett még a költségekben is elmarasztaltatik, és
még erre az Ítéletre is a jó Isten tudja meddig kell várnia.
Vagy tán azt kívánja az ilyen világbölcs, hogy a panaszos
maga vegyen elégtételt magának? Ez nem törvényes eszköz; és
ha az elkeseredés végre is ehhez folyamodik, mi a vége? Láza-
dás czímén börtön és az utolsó vánkos elvitele az okozott károk
megtérítésére!
Kárba veszett szó az is, ha azzal állsz elő: nem lehet azt
egy nemzetre bűnül róni föl, ha nincs lelke azt az úgynevezett
élelmességet hasonlóval viszonozni; vagy – hogy ő nem képes
a ravaszságnak ily magas fokára emelkedni; vagy legalább is, ha
már oly gyámoltalan az a nép, hát tanítsuk, neveljük, védjük,
óvjuk, figyelmeztessük, minden módot használjunk föl, hogy édes
véreink legalább tűrhető viszonyok közé jussanak, de ne mond-
juk rá azt: ám vesszen, ha oly gyámoltalan. Sokan, igen sokan
vannak olyanok is, kik elismerik a baj létezését, szeretnék is an-
nak élét venni, de azt mondják: mit szól a művelt világ; ben-
nünket barbároknak fognak nevezni és a népjog eltipróinak, hisz
úgy is homályos színben lát bennünket a külföld!
 173

S ha kérdezzük, hát inkább pusztuljunk el? Akkor vállat

vonnak, és a jövőtől, meg valami deus ex machina-féle fordulattól
várnak segítséget.
Sokan vannak olyanok is, kik teljes apathiába merülve, egé-
szen elzárkóznak minden, nemzetünket érdeklő kérdéstől; meg-
futják pályájukat, miként az égitestek, és magasztosabb eszmékért
való lelkesülés nélkül tűnnek le az élet színpadáról.
Találkoznak végre, kik nem ismerve az élet sötétebb pilla-
natait, nem is kóstolva a szenvedések poharát, azon meggyőző-
désben ringatják magukat, hogy a mi relátióink csak álomképek,
csak hiu képzelgések, hogy a mi igazmondásunk csak súlyos és
be nem bizonyított vád: tehát minden módon el kell némítani az
ilyeneket. Talán épen e tájékozatlanok ártanak legtöbbet az an-
tiszemitizmusnak. De tapasztaláson alapuló meggyőződésünk, hogy
az ország nagy többsége nyíltan vagy legalább szive belsejében
zászlónk alá csoportosul. És azért kecsegtet bennünket a remény,
hogy törekvéseink, még mielőtt késő nem lesz, – sikerre jut-
nak. De addig is a mi kötelességünk ébren tartani szegény nem-
zetünket, – szóval, tettel, példával buzdítani az összetartásra,
vigyázatra, egymás segítésére, és így mindig a törvényes, igazsá-
gos, jogos alapon mozogva bevárni a jobbra fordulás nagy nap-
jának hajnalhasadását! Sebestyén Caesar.

Levél Baranyamegyébe,
különösen a dárdai országgyűlési képviselő választó-
kerületben lakó polgártársakhoz!
Székesfehérvár, 1886. jun. hó 10-én.
Baranyavár egyik érdemes polgára Maisztorovits Kálmán úr a
12 röpirat 1886. évi márczius havi füzetében „Baranyából” czím alatt
igen szépen figyelmeztette a választópolgárokat az 1887-ik évi ország-
gyűlési képviselőválasztási jog megszerzésére; hogy t. i. mindenki fizesse
be f. évi április 15-ig 1885. évi adóját, ha azt akarja, hogy jövőre
az 5 évre leendő követválasztásnál szavazatát érvényesíthesse! stb.
Ezen figyelmeztető szavakat, a midőn mindenki csak köszönettel
fogadhatta, és a midőn az 1886. évi április 15-ike már elmúlt: én még
a következőkben kívánok nemcsak a Baranyamegyebeli, de az ország
összes választópolgárainak felvilágosítást adni, még pedig a választási
törvény alapján, ugyanis:
Nem elég egymagában véve az, hogy valaki az 1885. évi adóját
1886. évi április 15-ig teljesen befizette, hanem az egyes választópolgár-
társak győződjenek meg arról is, valjon csakugyan nevük kifogástalanul
fel lett-e véve a választók névjegyzékébe? – ezt pedig úgy lehet meg-
 174

tudni, hogy 1886. évi július hó 5-től 15-ig bezárólag minden város és
község házánál délelőtti 8 órától déli 12 óráig kifüggesztve van a vá-
lasztók névjegyzéke! S a kinek tetszik (a mit pedig nagyon ajánlok és
tanácsolok) az egész névjegyzéket ugyancsak a fenti napokban délutáni
2 órától 6 óráig le is másolhatja az 1874. évi 33. t. ez. 43. §. értelmében,
A lemásolást kötelessége megengedni a községi jegyzőknek és
elöljáróknak!
Ha aztán az tűnnék ki, hogy valaki jogtalanul (pedig lesz „téves”
czím alatt sok szándékos jogtalanság) kihagyatott; úgy ennek felvételéért
bárki minden krajczár költség nélkül bélyegmentesen írásbelileg a központi
választmányhoz intézve, a községi jegyzőségnél is benyújthatja a felvétel
iránti kérvényt; sőt miután a községi és körjegyzőségnél kell benyújtani
a felvételi kérvényt: ajánlom szintén, hogy az! ily benyújtó a községi
avagy körjegyzőtől iktatói számmal jelölt írásbeli elismervényt kérjen ;
nehogy (tisztelet a kivételnek) még az az eset is előadja magát, hogy
a kérvényező ily irányban tett folyamodásának beadása később meg-
tagadtassák !
A választási törvény értelmében a jegyző elismervényt tartozik adni
minden vonakodás nélkül!
Bárki, akár 50 vagy akár 100 jogtalanul kihagyott helyett és ne-
vében egy maga is folyamodhatik a kihagyottak megkérdezése nélkül is
a kihagyottak felvétele iránt! (1874. évi 33. t -ez. 44. §. 3-ik bekezdés.)
Ha pedig valaki éppen illetéktelenül vétetett fel, talán azért, hogy
a kormánypárt ezzel is szaporítsa és erőszakolja a szavazati többséget a
saját részére, úgy a jogtalanul felvettnek kitörlése iránt is az elébb el-
mondott eljárás mellett bárki folyamodhatik minden krajczár és költ-
ség nélkül!
Hogy pedig a raffinírt számításoknak eleje vétessék, arra is figyel-
meztetem a t. választópolgárokat, a névjegyzékben nézze meg a követ-
kezőket: t. i. földmíves? csizmadia? kovács? vagy szabómester? hiva-
talnok? pap? vagy tanító-e? stb. nézze meg hány éves? özvegy-e? vagy
ki van-e tüntetve, ki a neje a választónak?
Mert különben, ha a választás alkalmával a választási elnök kér-
dezi, miféle foglalkozású? és esetleg a választási névlajstromban „föld-
míves” jelzés van, a helyett hogy a választót mint kalapos, vagy kovács,
vagy szűrszabómestert kellett volna jelezni: a választási elnök rendesen
a kormány embere levén, s így egyúttal hajszálhasogató, könnyen el-
utasítja a választót! különösen ha tudják a szavazópolgárról, hogy kire
szándékozik szavazni!
Tehát nemcsak a jogtalanul tett névkihagyásért, hanem a névutáni
minden helytelen és rosszul felvett jelzésekért is kell folyamodást ki-
igazítás végett beadni, mint azt én is 1885-ik évben kénytelen voltam
tenni; fel voltam ugyan véve a választók lajstromába; de koromat jóval
meghaladó korúnak, 43 évesnek lettem kitüntetve; pedig mire ezen kort
Isten kegyelme elérnem engedi: „akkorra én azt hiszem, hogy a termé-
szetes társadalmi és politikai harczok lezajlása után a zsidók végbucsut
vesznek Magyarországtól.”
Egyelőre ennyit kívántam a t. választópolgárság és közös mind-
nyájunk érdekében napvilágra hozni! Szendrey Gerzson.
köz- és váltóügy véd.
 175

A zsidók terjeszkedése.*)
Gubernatis olasz író, midőn egy év előtt Budapesten járt, s itt
látta, hogy a fővárosban magában több zsidó van, mint Angol-, Franczia-
vagy Olaszországban, hogy minden ötödik ember zsidó; hogy a közép s
főiskolákban minden harmadik tanuló zsidó; kifakadt: vigyázzon Magyar-
ország, hogy Zsidóországgá ne legyen. A statisztika következőkben tün-
teti föl nálunk a zsidók fölszaporodását: 1785-ben, midőn II. József csá-
szár elsőben megszámláltatá a népet, Magyar- s Horvátországban nyol-
czadfél millió nép közt talált 50,000 zsidót Schwartner 1811-ben 120
ezerre, Fényes Elek' 1842-ben 260,000-re tette a zsidók számát. 1870-ben
Magyar- s Erdélyország népessége 13.561,000 volt, ebben a zsidóké:
520,000; 1880-ban az általános szaporodás csak 160,000-rel növekedett,
de mig Erdélyben s a Tisza vidékén 218,000-rel fogyott, a zsidóké el-
lenben 640,000-re gyarapodott A magyar korona tartományai egyébiránt
1880-ban, 16,355 lakos, ezek közt főleg a horvátokkal 10 év alatt 713
ezernyi szaporodást mutattak. Tehát mig Magyarországban a kereszté-
nyek száma száz év alatt alig még egyszer annyira, a zsidóké tizenkét
annyira emelkedett. A zsidóknak ennyi számban föl gyarapodását, a faj-
beli egyébkint is nagy szaporaságon fölül, a szomszéd osztrák tartomá-
nyokból betódulások okozták, s folyvást okozzák. Mária Terézia uralko-
dása óta 1845-ig Ausztria-, Morva- és Csehországban, a zsidók csak né-
hány városra, itt is csak néhány meghatározott számú családra szoríttat-
tak. A szaporodók Magyarországban talált menedéket.
Bécsben, hol most 100,000 zsidó lakik, 1848-ig csak 240 családnak
volt lakásengedélye, míg 4000 minden két hétben megújítá tartózkodási
engedélyét. Nálunk a nagyobb uradalmakban s községekben csak kisebb
számmal vagy épen nem, de ott hol a közbirtokosok mindegyike külön
korcsmát és boltengedélyt adott, nagyobb számmal laktak a zsidók;
1840-ben pedig midőn a törvény mindenütt megengedé nekik a lakhatást,
mint a nyitott szelepen, seregestül tódultak az eddig tiltott helyekre,
kezdetben mint a földesurak bérlői, majd bankárjai, utóbb birtokos utódai.
Mig a német zsidók egyenként szállinkóztak be hozzánk, a kaftános
pajeszes lengyel zsidók, Galicziából, azon utón, hol Árpád fegyveres né-
pével jött hontfoglalni; a lengyel zsidók pálinkás üveggel tódulnak be a
nép megrontásával Árpád örökségének elfoglalására; mintegy előcsapata
azon négy milliónyi sáskahadnak, mely Magyarországból zsidó Palesztinát
akar csinálni. Míg Sáros-, Zemplénből és a szomszéd megyékből 30-40,000
munkás kéz keres Amerikában napszámot, helyöket ugyanannyi munkátlan
zsidó foglalja el, vagy pálinkával, uzsorával, az imént telkes gazdát, sza-
bad polgárt, házából, telkéből kibecsülvén, béresévé, napszámosává teszi.
Sok egykori nemes kúrián, megannyi hajdani sasfészekben, most zsidó
verebek csiripelnek; hol száz óv előtt víg poharak közt az urak zengek:
„Magyarhon kül nincsen élet, ha van élet, nincs ily élet,” most ugyanezt
az új zsidó földesurak markukba nevetve mondogatják.
A zsidók elhatalmazása rövid idő alatt annyira ment, hogy 1878-ban
a berlini kongresszuson az „alliance” követe követelte, miszerint Románia
függetlensége mindaddig el ne ismertessék, valamíg az ottan öt millió

*) Az „Esztergomi Közlöny”-ből.
 176

nép közt élő 400,000 zsidó polgárjogot nem nyer. Bratiano, olasz kül-
ügyér, hivatkozva Lengyelország példájára, melyet főleg a sok zsidó tett
tönkre, válaszolta, hogy a polgárjogot valamint addig, ezután sem fogja
megtagadni azon zsidóktól, kik a tudomány, katonaság s ipar terén ki-
tüntetett érdemei arra méltóvá tettek: de az egész csőcseléket, kik Orosz-
Lengyelországból tódultak be, veszélyesnek tartja polgárjoggal egyszerre
általában megajándékozni. Nálunk nincs különbség azon zsidó közt, ki
1840 előtt benlakos volt, s fizette a türelmi adót, meg 1849-ben a Haynau
által rajok vetett sarczot, és azon zsidó közt, ki csak imént jött be
Galicziából, s uzsorával, pálinkával kitúrta ősi lakából, telkéből a szegény
német, tót s egyéb nemzetiségű parasztot
Az eszlári eset, még inkább ennek folytán a némely megyékben s
községekben, valamint az ugyanez időben Orosz- Lengyelországban történt
zsidó kravallok, kissé lehűtötték a zsidók nagyzási s túlhatalmi vágyait,
Tisza Kálmán ezek daczára, az országos főhitelező Rothschild kedveért a
zsidó-keresztény házasságot keresztül akarta hajtani. Az ország, mely
ötszáz évig védte a nemesi birtokot, 1848-ban eltöröltetvén, valamint az
ország költségén megváltott úrbéri telkeknek a volt jobbágy ura ma-
radván, alig negyven év alatt a magyar földbirtok nagy része zsidó kézre
került. A volt úrbéri telkek birtokos változását s egy kézben több te-
leknek összehalmozódását, előbbi jövedelmeik megfogy tán, különösen a
falusi lelkészek érzik. Egy pénzes ember, nemcsak zsidó, – öt-tíz s több
telket összevesz, tíz-húsz gazdától, kik az előtt egyenként gabonában,
borban, pénzben külön párbért fizettek. Most, az eddigi 10 20 családfő
helyett csak egy fizet, ha ugyan ez is nem más felekezeti. Ezen 10–20
gazdának mindegyiknek volt saját ökre, lova, melyekkel a közmunkát
teljesítő, a magáén felül. Az új birtokos annyi igás marhának negyedével
beéri; de az igás jószág fogytával a közmunka-erő, s a marha-lólétszám,
s ezzel a nemzetgazdasági erő fogy, de fogyton fogy az eddig független
szabad földmíves honpolgárok száma, a napszámos proletárosokó pedig
nőttön nő.
Fényes Elek 1842-ki statisztikája szerint Magyarországon – Erdélyt
nem számítva, – volt 255,000 úrbéri telek 620,000 jobbágy kezén;
kikhez 911,000 zsellér csatlakozott. Ama 620,000 telkes gazdát, az egy-
negyed telkestől föl a négy telkesig, az 1848-iki törvény képviselő-válasz-
tási joggal fölruházta. Az iparosok, királyi városok polgárai, a nemesség,
s az erdélyi választók számával, a képviselő választásra jogosítottak száma
többre ment egy milliónál, – míg a közelebbi választásnál az össze-
irottak száma csak mintegy 220,000-re ment. Az adózásra és képviselő-
választásra képtelenné lett proletárok ennyire csökkent száma nálunk
aggályokat kelthet.
A jelen humánus korban nem fogjuk ismételni a hajdani egyptomi
Fáraók parancsát, hogy a zsidók túlszaporaságának meggátlására, az ujdon
szülött zsidó fiuk vízbe fújtassanak; azt se, hogy 1345-ben a nagy pestis
alkalmával a zsidókat Németországból kiüldözték, midőn őket Kázmér
lengyel király befogadta, sőt azt is kivihetlennek találjuk, mit a hosszú
nap végén – mint halljuk – egymásnak kivannak: „adja Isten, hogy
jövő ilyenkor Jeruzsálemben láthassuk egymást”: de azt igenis tehetjük,
hogy bár a magyar nemzet kezdet óta, vendégeit szívesen látta, s ki-
válságokban részesítette, a Galicziából betódulni akaró sok czivilizálhat-
 177

lan, munkátlan zsidó, – a nemzet életfáján pusztító e megannyi hernyó

elől a sorompót Irányival egyetértőleg leüssük. Mert a zsidó és a czigány,
mint nem földmíves faj, sehol Európában még saját falut nem telepített,
hogy tehát a zsidók itt egy új kísérleti országot alapítsanak, melyben az
ország által jelenleg is megváltás alatt levő telkeket, a fölszabadított,
de a tőke ós uzsora á tal ismét robot alá vetett jobbágyokkal műveltes-
sék saját úri föjeliket: nem fogjuk megengedni. H. L.

Irodalom.
(Beküldetett.) „Mi tett engem antiszemitává? Írta egy leendő anti-
szemita képviselőjelölt.” Ezen czím alatt egy könyvnek is beillő érdekes
füzet jelent meg e hó elején egy ismert antiszemita elvbarátunktól, a
melyből hozzuk a következő mutatványt.
Minekutána szerző, műve elején elmondta volna, mily nagy zsidó-
barát volt ő 20 éves ifjú korában, úgy, hogy 1848-ban a zsidók mellett
dikcziózott, röpiratozott, s egyéb vidéki városban a kitörőfélben volt zsidó-
kravallt ő hárította el Izrael fiainak a fejéről, – a 49-ik lapon így folytatja:
Föntebb említett 1848-ki zsidóvédő röpiratom végén ezt mondom:
„Majd eljön az idő, hogy bővebben szólandok mindezekről mind
tinektek (keresztény testvéreim), mind pedig zsidó-magyar atyánkfiainak:
majd meg fogom mondani, mi is mitévők legyünk ők is . . .” stb, –
Az az idő elérkezett.
Harminczhét esztendeje annak, mikor a szabadság, egyenlőség, test-
vériség hevével védtem a zsidókat – az agyonverés, kiűzés ellen; véd-
tem azzal a naiv tudatlansággal s még naivabb tapasztalatlansággal,
melylyel egy 20 éves ifjú beszélhet ily fontos kérdésben, melylyel a hat-
vanas Jókai beszól poétás hangulatában, kiről egyébiránt megjegyzem, hogy
1848-ban ő maga tollát sem mozdította a zsidókért; de ha jól emlék-
szem, az ő nevében is szerkesztett Életképekben hagyta őket védeni
másnak; végre amily naivul védik a zsidókat mostanában épen oly fiatal
és tapasztalatlan gyerkőczök, amilyen én voltam 37 év előtt, és tapasz-
talt, tanult vén politikusok, akiken a második gyermekkor gyöngeségei
kezdenek erőt venni.
Hogy micsoda tanácsokat osztogattam volna a zsidóknak akkor, ha
a zsidókérdést más nevezetesebb dolgok le nem szorítják a szőnyegről,
azt ma már nem tudnám megmondani; mert valami határozottabb véle-
ményem e részben nem igen lehetett. Egyre azonban határozottan em-
lékszem, hogy t. i. már akkor élt bennem az a gondolat, hogy a zsidók-
nak, ha ezredéves megvetett állapotukból ki akarnak emelkedni, okvet-
lenül be kell olvadniok a kereszténységbe. Hogy e beolvadás miképen
történjék, azt akkoriban alig lehetett másképen magyarázni, mint a ke-
reszténység fölvétele által. Polgári vagy zsidóházasságról akkor még
egyetlen magyar ember sem álmodott, ezt az emigráczió emberei ültet-
ték át hazánkba, mint sok más bolondságot.
Mióta azonban a törökkérdés fölszínre került, azóta sok elmélke-
dés, gondolkodás és tapasztalat alapján az a meggyőződésem, hogy a
zsidókérdést csak a keresztvíz oldhatja meg; valamint a törökkérdés
erőszakos megoldását is csak azzal lehetett volna megelőzni, és lehetne
 178

még ma is, ha a törökök között egy sz. István-féle uralkodó támadna.

E nélkül az európai török birodalom fön nem állhat, fön nem maradható
Miért? Csak azért, mert a török czivilizáczió a keresztény czivilizáczió
keretébe be nem illik.
A török kérdés után, mondám számtalanszor, következik a zsidó
kérdés. És a zsidókérdés előállt előbb, mintsem a törökkérdés véglege-
sen megoldatott volna. De meg fog oldatni mind az egyik, mind a má-
sik, daczára minden tagadásnak, hogy nincs zsidókérdés, daczára min-
den ijesztgetésnek, melylyel az antiszemitizmust el akarják némítani. A
természet törvényei ellen, melyeket a történelem folyásában sem lehet
félreismerni, hiába minden tiltakozás, hiába minden erőszakoskodás, mely
csak maga magát boszulná meg.
Ha a zsidóknak egy napnál továbbra szóló eszök volna, a tö-
rök-kérdésből levonhatnák a következtetést magokra nézve; kérdhetnék
magokban: Miért kell a töröknek, mint hatalomnak, Európából pusztul-
nia? És ha annak pusztulnia kell, maradhatunk-e mi a keresztény czi-
vilizáczióban? Ha e kérdést magoknak fölvetik s komolyan kezdenek
gondolkodni az okokról és okozatokról, lehetetlen arra a következtetésre
nem jutniok, hogy bizony ők még kevésbé lehetnek a keresztény társa-
dalom tagjai, mint a törökök.
A törökök ugyanis, mióta a hódító fegyvert kezökből kiütötték,
megszűntek Európára nézve félelmesek lenni; sőt amint az utolsó török-
orosz háborúban tapasztaltuk, némely rövidlátó nem politikus emberek
rokonszenve egyenesen mellettök nyilatkozott kivált nálunk Ez a rokon-
szenv azonban csak addig tartott, míg a török vitézség mellett a török
corrupczió is napfényre nem került. Ma már Európában senki sem rajong
a török birodalom fönnállásáért; nem még a magyar jogászok sem, mióta
a háborukori jogászaink emberkort értek és a politikai érettség ama fo-
kára jutottak, melyen már nemcsak a szív, hanem az ész szavára is szo-
kás hallgatni.
A török nép zöme becsületes, lovagias, emberséges; a török hata-
lom erőtlen, beteg, elfajult, s az uralma alatt élő keresztény népek mit
sem mondhatnak arról a zsarnokságról, melylyel talán egykor nehezedett
reájok a győzelmében elbizakodott basaság. Vallásukat, nyelvöket nem
bántja senki; adójok kisebb, mint bármely más európai államban, s ha
kivülről nem bujtogatnák őket, talán eszökbe sem jutott volna egyhamar
az izlam hatalma ellen feltámadni. – És a török még sem maradhat
ura annak a földnek, mely egykor az európai czivilizáczió bölcsője volt!
Miért? Egyszerűen azért, mert a keresztény czivilizáczió áradata feltart-
hatlanul hömpölyög az alacsonyabb czivilizáczió medre felé s vagy ma-
gával sodorja, ami neki útjában áll, vagy eltemeti.
Már most, ha a török meg nem maradhat a keresztény czivilizá-
czió keretében, hiszi-e valaki, hogy a zsidó pénzhatalom, melyben ama
társadalmi erényeknek még csak árnyéka sem található, hogy e kiáll-
hatatlan, mindenkitől gyűlölt hatalom föntarthatja magát a keresztény
társadalmakban? Hiszi-e valaki, hogy a zsidó, míg zsidó, levetkezheti
mindazon rút jellemvonásokat, melyek őt akár hazájában, míg volt, akár
a világ minden népe közt szétszórt állapotában minden más népfajtól,
vagy ha tetszik vallásfelekezettől oly kirívólag megkülönböztette és kü-
lönbözteti mind máig f
 179

A zsidó kérdés megoldásának a módozataiul pedig szerző a követ-

kező pontokat ajánlja:
I. Az emanczipácziónak épen oly megfontolt és megokolt visszavo-
nása, mint amily megfontolatlanul és oktalanul kimondatott.
Az emanczipáczió visszavonásából önként következik:
II. Hogy a zsidó semmiféle állami és keresztény egyesületi tava-
sait nem viselhet.
III. Tanítói, tanári hivatalt keresztény iskolában, ha mindjárt ál-
lami is az, zsidó nem viselhet.
IV. A keresztény vasárnap ós más ünnepek semmiféle üzlettel,
szolgai munkával meg ne szentségteleníttessenek.
V. V. Keresztény cselédet tartani zsidónak tilos.
VI. A zsidó a szeszgyártástól eltiltandó. Korcsmát, vendéglőt csak
zsidók számára tarthasson.
VII. Falukon zsidó lakos ne telepedhessék.
VIII. Parasztbirtokot zsidó ne szerezhessen, még pedig se házat,
se földet.
IX. A zsidók bevándorlása vagy inkább beözönlése meggátlandó.
X. Az uzsoráskodás tűzzel-vassal üldözendő.
XI. A külföldi ipartermékekkel kereskedést űznie mind a keresz-
ténynek, ami úgyis ritkaság, mind a zsidónak tilalmas; belföldi iparter-
mékekkel is csak mint czéhbeli iparos úgy üzérkedhessek. De a zsidó
iparosok száma a zsidó lakosság arányában korlátozandó.
XII. A hamis mérték, melylyel a zsidó leginkább gazdagodik, úgy
büntetendő, mint a lopás, mert annál is nagyobb.
XIII. Mindenféle vesztegetés, melylyel a zsidó a közhivatalok er-
kölcseit mételyezi meg, úgy büntetendő, mint az orgazdaság.
XIV. Állami bérletektől a zsidó eltiltandó, valamint minden állami
és községi szállítástól is távol tartandó.

Nyitrából.
Az országgyűlési képviselőknek öt évre rendelt választatása hazánk
jövőjére nézve nagyfontosságú leend, mivel előre feltehető, hogy a sza-
badelvű clique-uralompárt minden kitelhető áldozattal számos kormány-
párti képviselő megválasztatására kifejti tevékenységét, e szerint az or-
szágos antiszemita-párt két árnyalatának is idejekorán tapintatos előké-
születeket kellene tenniök, hogy a nagy áramlatú apparátus ellenében a
választásnál biztos irányt állapíthasson meg.
A felső-magyarországi tót vidék választóinak rendíthetlen bizalma
átalában csakis az országos antiszemita-pártban összpontosultnak tekinthető,
ennek üdvös tervei szerencsés kivitelétől kizárólag függ Magyarország
boldog léte, abban megvan a lelkiismeretes és hazafias komoly szándék, a
haza nyomorult helyzetén segíteni és a fenyegető végromlástól megmen-
teni; ilykép hazánk minden polgárának valódi oly szabadságot, mely az
ország és nemzet érdekeivel nem áll összeütközésben, biztosítani kell.
Ezen felvidéknek keresztény választói belátják, miként a földmívelő
nép és középosztályú földbirtokos a birtoktól mindinkább megfosztva, pusz-
tái; az iparos megszűnt keresete miatt nagy mérvben tönkre megy s
 180

mindezek veszélyes proletáriusokká válnak; ennélfogva égető szükség, a

jövő országgyűlési képviselőválasztásoknál a haza és a keresztény nép-
ség érdekében eleve, máris mostan karöltve odaműködni, hogy hazafias
antiszemita képviselők választassanak, a központban pediglen máris alkal-
mas képviselőjelölteknek kiszemelése iránt kellene gondoskodni, mi vég-
ből fel nem tűnő módon az egyes választókerületekkel való érintkezés,
egyes helyeknek improvisált beutazása, ós bizalmas férfiaknál megállapo-
dás igen is tanácsos lenne.
Pusztagát. Egy választó.

Galicziai állapotok.
Néhány nappal az idei húsvét előtt az a hír támadt, hogy a gali-
cziai parasztok között nagy forrongás és mozgalom uralkodik. Senki se
tudta, mikép támadt és idéztetett elő ez, vagy kik a vezetői ennek a
mozgalomnak. A találgatásoknak tehát a legtágasabb tere volt. A zsidó-
lapok a lehetségig iparkodtak e mozgalmat kihasználni. E mellett azon-
ban elárulták gyengéiket, mert egy és ugyanazon mondatban Önmaguk-
nak mondtak ellent így félénk kísérletet tettek arra nézve, hogy az
antiszemitákat okozzák miatta, mert ezek kérvényeket hoztak forgalomba
a vazárnapi nyugalom mellett. Mindjárt azután ismét azt beszélték, hogy
a slachticz- vagyis nemesi párt nyomja a parasztokat ós hajtja kétség-
beesésbe. A nemesség után jöttek aztán az orosz- s végül a sociálde-
mokrata emisszáriusok, a kik ennek a forrongásnak állítólag okai lettek
volna. Nevezetes dolog azonban, hogy a zsidókról és üzelmeikről ezek a
lapok semmit se tudtak nekünk beszélni, mintha Lengyelországban nem
is lennének zsidók. Csak azon csudálkozunk, hogy a zsidó lapok nem
használták fel ezen alkalmat, hogy előttünk a zsidókat mint a lengyel
parasztok őrangyalait és megmentőit fessék le. Minekutánna a slachticz-
vagyis a nemesi pártot oly feketére festették, a zsidókat igen könnyen
fehérre festhették volna. Hisz a zsidók mindenütt mint az emberiség
jóltevői lépvén fel, ugyanezt itt is tehették volna.
Ha a dolog nem volna olyan komoly, nevetni kellene az embernek
azon, hogyan festették le a zsidó lapok a lengyel parasztoknak a nemes-
ség által való elnyomatását, mintha bizony a zsidók ezen parasztok sor-
sában részt vennének. De hát, kérdeznünk kell a zsidó lapokat, ki kapja
meg azt a pénzt, melyet a nemesség a parasztoktól állítólag kiprésel?
A zsidó kapja meg! Hisz ennek a nemességnek nagy része a zsidók
adósság-könyvébe el van könyvelve. Magyarországon szintúgy mint Len-
gyelországban a zsidók annak az okai, hogy a földbirtokosok oly annyira
el vannak adósodva, mert ők ezeket drága mulatságaikban támogatják.
A földbirtokosok a legtöbb esetben csak előre vannak tolva, a háttérben
pedig a zsidó leselkedik. Egyébiránt Galicziában a zsidók a maguk ke-
zére is dolgoznak és telhetőleg szivattyúzzák a parasztokat.
A galicziai mozgalom tehát lényegileg a zsidóság üzelmei által elő-
idézett mozgalom volt, csakhogy a zsidók által vagyonilag tönkretett s
mérgezett pálinkájukkal szellemileg, erkölcsileg barommá süllyesztett ga-
licziai parasztok már nem képesek átlátni a szitán, s így ezúttal még a
zsidóknak komolyabb bajuk nem volt velők Majd erre is elkövétkezhe-
tik az idő. J–e.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. július
VI. évfolyam X. füzet.

Meghívó a f. é. szeptember 7-én Bukarestben

tartandó nemzetközi antiszemita kongresszusra.
Alig zárultak be a kasseli német antiszemita kongresszus
tanácskozási termének ajtai, – már is egy újabbi antiszemita
kongresszusra vesszük a meghívót.
Ezúttal a romániai antiszemiták vették kezükbe az initiati-
vát, azon országnak a fiai, a mely ország daczolt az „Alliance
israélite universelle” által dominált 1878-ki berlini kongresszus
határozataival, daczolt egész Európa elzsidósodott diplomácziá-
jával.
Ők egy egyetemes, minden nemzetet felölelni szándékozó
antiszemita kongresszust terveznek /. é. szeptember 7-re Buka-
restbe, a melyre a franczia nyelven szerkesztett s hozzánk is be-
küldött meghívó következőleg szól:
Societatea antisemitica din Románia.
(Antiszemita t á r s u l a t Romániában.)
Bukarest, 1886. július 1/18.
Uram!
A zsidóság előhaladásának kérdése és a keresztény népek fö-
lötti fölénye ma már mozgalomba hozta valamennyi keresztény nem-
zetet. Már 1882-ben Németországnak, Ausztriának és Magyaror-
szágnak több mint 300 küldötte, összegyűlve a Drezdában tartott
kongresszuson, lerakta az alapjait egy egyetemes antiszemita szövet'
ségnek. Azonban ez csak ezen országokra levén szorítva, a keresz-
tény népek nem küzdhetnek sikerrel az „Egyetemes zsidó szövet-
ség” ellen, a mely, szilárd szervezetével bennünket mintegy vas-
hálóban tart.
Hogy sikerrel küzdhessünk, szükséges az „Egyesülés”. Ezen
eszmétől vezéreltetve, a romániai antiszemita társulatnak van sze-
rencséje Önt felkérni a részvételre az egyetemes antiszemita tár-
sulat megalapításában, a mely gyűlését Bukarestben 1886. szeptem-
 182

ber 7-kén, kedden tartamija, a melyen Ön hazáját képviselné, az

alapszabályok kidolgozásában részt venne, a mely alapszabályok
mérvadók lennének mindazon országokra és nemzetekre nézve, a me-
lyek ezen ligába belépnének.
Egyúttal felkérjük Önt kedves testvér arra is, hogy szívesked-
jék tudomására hozni ezen meghívásunkat az antiszemitizmus többi
barátainak és híveinek is, hogy minél nagyobb számmal lehessünk
az alakuló gyűlésen.
Abban a reményben, hogy felhívásunk meghallgatásra taW.and,
s hogy úgy Ön, mint más párthívek is szívesek lesznek közreműködni
ezen nagy társulat megalkotásában, fogadja Ön tisztelt elvtárs, test-
véri üdvözletünket. A. bizottság.
A fentebbi felhívás kapcsán felkérjük azon elvtársakat, a
kik a bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszuson részt venni
akarnak, hogy e részbeni leveleiket hozzánk mielőbb beküldeni
szíveskedjenek, hogy neveiket a bukaresti kongresszusi bizottság-
nak eleve bejelenthessük, s egyúttal tőle, részükre, a részletekről
a további informácziókat beszerezhessük.

A francziaországi zsidó vagyon konfiskácziója.

– Drumont Ede után. *) –
Sok pénzünkben van a zsidó! – Úgy hiszem, ez a gondo-
lat támad mindenkiben, a ki munkámat elolvassa.
Elérkeztünk ugyanis történelmi rajzunknak a végére, a mely
nem teljes ugyan, de pontos a lényeges vonásokban, a zsidónak
Francziaországban vitt szerepét illetőleg.
A kik figyelemmel kísértek bennünket az évszázadok ese-
ményeinek leírásában, kétségkívül maguk is formulázták már a
kellő következtetést, a melynek rövid foglalatja ez az axióma :
„Ha a zsidó emelkedik, Francziaország sülyed; ha a zsidó sü-
lyed, Francziaország emelkedik!”
Egész a 14-ik századig, amint Kohn Albert is elismeri,
Francziaországban a zsidók nyolczszázezeren voltak, a kik azon-
ban semminemű szolgálatokat nem teljesítvén, intrigáik és uzso-
ráskodásaik miatt kényszerítették a föld tulajdonosait, elűzni őket.
Ez időponttól fogva Francziaország jóléte pompás fejlődést vett.
A zsidók aztán 1790-ben visszatérnek a szabadkőművesek nyo-

*) Drumont Ede munkája a „Francé Juive” rövid három hónap

alatt már negyvenkét kiadást ért. – Szerk.
 183

mában, és korlátlan uraivá lesznek egy oly országnak, a melyet

lassankint, bámulatos agyafúrtsággal elszakítanak mindazon ha-
gyományaitól, a melyek nagyságát és erejét képezték.
Ezen helyzet feltűnő oldala, a zsidónak a feltétlen tehetet-
lensége bármit is tenni tudni egy oly hatalommal, a melyet el-
vitázhatlan ügyességgel megszerzett magának olyan lények fölött,
a kik könnyen rászedetni engedik magukat hangzatos szavak ál-
tal. A szemitánál minden a börzéről indul ki, s minden a bör-
zére tér vissza, – minden akczió valamely spekuláczióra lyu-
kad ki
„Alapítsatok pénzintézeteket!” Ez a legelső politikai elve a
zsidónak. „Feszítsétek meg újra a Krisztust! Üldözzétek azokat,
a kik őt tisztelik!” ez a második elvük.
Világos dolog, hogy egy ily irány egy nagy keresztény ál-
lamra alkalmazva, más helyzetre mint arra, a melyben vagyunk,
nem lyukadhat ki, t. i. azon chaoszra, a melyet a Talmud tohu-
va-bohu-nak nevez.
Váljon szerencsétlen hazánknak volna-e kilátása kikerülni
ezt az összeomlást?
Igen, minden bizonynyal, ha az elnyomottak egyetértenének
abban, hogy ellene működnek a zsidónak, a ki az ő közös el-
lenségük.
S miért ne támadhatna egy oly keresztény fejedelem, egy
kiterjedt látkörű, szilárd elhatározási! államfő, a ki, a helyett,
hogy a közkérdéseket elcsépelt frázisok szemüvegén nézné, azok-
nak egyenesen szemébe nézne, s a ki nem konfiskáltathatná-e a
zsidók javait?
A zsidók a földkerekségén forgó tőkének a felét birják,
Francziaországnak pedig, a melynek közel négy milliárdnyi bud-
getje van, a vagyona százötven milliárd frankra tehető, a mely-
ből a zsidók nyolczvan milliárdot bírnak.
Ennek a zsidó vagyonnak a konfiskácziója minden megráz-
kódtatások, minden vérontás nélkül menne végbe, rövid tör-
vényczikkek útján, s a nélkül, hogy az országot olyan válságokba
döntené, a melyeket a külföld kihasználhatna. A konfiskált zsidó
javak igazgatósága úgy működnék, miként működött annak ide-
jén a nemességtől és papságtól konfiskált nemzeti javak igaz-
gatósága, és én nem igen látom be, hogyan lehetne ezen eljárás-
nak a legitimitását megtámadni, miután az ifjúság kezébe adott
egy kézikönyvben se foglaltatik egy szó rosszalás se a forradalmi
konfiskácziók fölött.
Sőt, ha e kétféle konfiskácziót összehasonlítjuk egymással,
 184

az előny a mellett a konfiskáczió mellett mutatkoznék, a melyet

mi hozunk javaslatba. Ugyanis senkise fogja komolyan kétségbe
vonhatni, hogy a zsidó gazdagságnak, miként már mondottuk, ne
lenne egy különös jellege; e gazdagság lényegileg élősdi és uzso-
rás gazdagság, a mely nem számtalan nemzedékek munkájának
megtakargatott gyümölcse, hanem a szédelgés és csalás eredmé-
nye; a zsidó vagyon nem a munka által lőn teremtve, hanem
csodás ügyességgel elvonva lett a valóságos munkások zsebéből
pénzügyi manipulácziók útján s oly pénzintézetek által, a melyek-
nek alapítói azzal gazdagodtak meg, hogy tönkretették a rész-
vényeseiket.
Nem látjuk-e különben minden nap a zsidó lapokat és még
oly embereket is, a kik minden pénzügyi trafikálástól mentek,
mint Brisson, felszólalni az egyházi szerzetek javainak konfiská-
cziója mellett, a mely szerzetek tagjaira fejenként nem esik több
mint 2-3 száz frt évenkint. És hát miért lenne kímélendőbb a
Vaux de Cernay-i apátság, a mely Rothschild asszonynak a tu-
lajdona, mint egy más apátság, a melyben szerzetesek szegény
árvákat nevelnek?
A szabadkőműves és zsidó lapok élénk tetszéssel fogadták a
képviselői kamarának 1884. deczemberi határozatát, a mely a
szerzetek birtokait kivételes fiskális kezelés alá helyezte; ama la-
pok kijelentették, hogy ez csak egy nagy lépés a konfiskáczió-
hoz. Ők tehát azt vallják, hogy elég az erősebbiknek lenni, hogy
ne respektáljuk a tulajdonnak az elvét. Ily viszonyok között az
általunk indítványba hozott rendszerben semmi sincs, a mi össze-
ütközésbe jönne a bevett fogalmakkal; sőt a mi rendszerünknek
még az az előnye is van, hogy sokkal méltányosabb és haszno-
sabb az állam polgáraira nézve.
Azok az okok, a melyek tán akadályául szolgálnának ezen
a közjóra czélzó művelet keresztülvitelének, a mely művelet Fran-
cziaországot két-három száz esztendőre ismét a normális lét fel-
tételeibe helyezné vissza, többféle neműek.
Mindjárt először is konstatálni kell, hogy egyidejűleg a phyzi-
kai erőnek a fogyásával, Francziaországban a szellemi erő fo-
gyása, a szellemi tehetségeknek nyilvánvaló gyengülése is tapasz-
talható úgy a munkásoknál, mint a felsőbb osztályoknál.
A munkások, hozzászoktatva a nekik elmesélt regények mes-
terkélt légköréhez, áldozatai a hangzatos szavaknak; megszokva
nem a maguk fejével, hanem az újságokból gondolkozni, mindin-
kább képtelenebbekké válnak a valóságot meglátni, felfogni az
összefüggést az eszmék közt s ezeket egy egységbe önteni.
 185

Ezenkívül a zsidó nagyon ügyes. Hogy lerombolhassa az őt

visszataszított régi társadalmat, ő maga állott az élére a demo-
kratikus akcziónak. A Marx Károlyok, a Lassalle-ok, a fő-nihi-
listák, a kozmopolita forradalom valamennyi fejei: zsidók. Ily
módon a zsidó a mozgalomnak oly irányt ad, a milyent akar.
Hisz láttuk, hogy a Commune alatt is egyetlenegy zsidónak se
nyúltak a vagyonához.
Bármily szomorúságot érzünk is annak a népnek a szellemi
hanyatlása fölött, a mely ekként lóvá tétetni engedi magát azok
által, a kik az ő rovására gazdagodnak, számot kell vetnünk az-
zal a ténynyel, hogy azon összetartás, a mely a zsidóságnak min-
dig az erejét képezte, csudálatos előnyöket biztosít a zsidóságnak.
A kis zsidókat támogatják a nagy zsidók, a nagy zsidók pedig
biztosítva vannak a forradalom ellen, mert az övéik vezetik a
forradalmakat.
Hozzá kell tennünk, hogy társadalmunk felsőbb osztályai
csak szintoly kevéssé bírnak tiszta fogalommal a helyzet fölött,
mint a proletárok. Ő előttük az a keresztény, a ki megadással
tűri az üldöztetést, a melyben alkalma van magának Isten előtt
érdemeket szereznie, sokkal előbbrevaló, mint az a honpolgár, a
ki azon országban születve, a melyet apái tettek lakhatóvá, apái
tettek nagygyá és civilizálttá, védelmezni akarja jogait, és nem
engedi, hogy páriaként bánjanak vele; nem veszik tekintetbe azt,
hogy a ki elmegy keresni az üldöztetést Chinába vagy Japánba,
az egy hős: holott a ki türelmesen elviseli azt itthon, az gyáva
ember.
Senki se tiltakozott akkor, a mikor a zsidó Stern a rue
Royale-i körben azt a- röpszavat mondta ki, a melyet a lapok
majdnem minden hónapban egyszer tetszelegve idéznek, hogy t. i.
„Tíz év múlva nem tudom hogyan jog megélhetni a keresztény em-
ber!” A nemességnek ama kört képező képviselői között nem
akadt egyetlenegy bátor ember sem, a ki erre a zsidó szemtelen-
ségre felpattant volna s azt felelte volna: „De hát végre is,
zsidó, ugyan miért ne ennének a keresztények a saját orszá-
gukban?”
Az akadályok tehát nevezetesek, de nem leküzdhetlenek. A
nép soraiból támadhat egy franczia származású férfiú, a kinek az
a magasztos ambitiója lehet, hogy nevét ezen problémának a
megoldásával kösse össze, úgyszinte támadhat egy bátor katona,
a kit meghathat azon elaljasodás, a melybe hazája sülyedett. és
a ki életét koczkáztatja, hogy hazáját felemelje.
A mostani helyzetben, szemben egy mindenki által megve-
 186

tett kormánynyal, a mely minden oldalról roskadozik, ötszáz el-

szánt ember a külvárosokban és egy ezred katona, a mely eerni-
rozza a zsidó bankokat, elégséges lenne az új idők legeredmény-
dusabb forradalmának a megvalósítására.
Mindennek vége lenne naplenyugta előtt, s a mikor az embe-
rek látnák a falragaszokat, a melyek értésére adják a közönség-
nek, hogy a zsidó javak pénztárának a műveletei néhány nap
múlva megkezdődnek, az emberek örömükben egymás karjaiba
dőlnének az utczákon.
Ilykép aztán megvalósulna Cluny-i Péternek az a szép mon-
dása: „Serviant popidis christianis, etiam invitis ipsis, divitiae
Judaeorum . . . .”

A kasseli német nemzeti antiszemita

kongresszus.
A f. é. pünkösdi ünnepek alatt Kasselben megtartott német
nemzeti antiszemita kongresszuson mintegy 300 tekintélyes-állású
antiszemita férfiú vett részt. A tárgyalások menetéről közöljük a
következőket:
„A tárgyalásokon, melyek szigorúan bizalmas jellegűek voltak, dr.
König witteni gyakorló orvos és tekintélyes egyéniség elnökölt. A tár-
gyalások az összes jelenvoltak közmegelégedésére igen simán folytak
le és igen figyelemre méltó eredményre vezettek annyiban, a mennyiben
ritka egyetértéssel jöttek megegyezésre a vezérelveket s az antiszemitiz-
mus legközelebbi és végső czéljait illetőleg, sőt az ezen kitűzött czél
megvalósítására szükséges legközelebbi lépések is megtétettek.
A különböző szónokok, ezek között a zsidóellenes mozgalom több
vezérszónoka és előharczosa, egyaránt kiemelték azt, hogy úgy a törté-
nelem, mint a gyakorlati élet tanulságai és tapasztalatai szerint a zsidó-
ság minden más néppel és nemzetiséggel szemben ellenséges indulattal
viseltetik, és különösen a német nemzettel, faji sajátságainál, erkölcsi és
életnézleteinél fogva merő ellentétben áll. A zsidóság ós a német nem-
zet között óriási űr tátong, mely soha nem fogja e két már alapjában is
Külömböző néptörzs egybeolvadását megengedni.
Ehhez járul még az is, hogy a zsidóság kárhozatos gazdasági és
kereskedelmi üzelmei a nép egy nagy részét anyagi végromlással fenye-
geti, s hogy a zsidó kézben levő és zsidó szellemű sajtó a közvéleményt
czélzatosan hamisítva, a népet erkölcsileg is tönkre teszi.
Ezek szerint a zsidókérdés immár létkérdéssé lőn a német nem-
zet részére; vallási szempontok a zsidókérdésnél figyelmen kívül marad-
tak, és továbbra is figyelmen kívül hagyandók, nehogy az antiszemitiz-
mus a vallási türelmetlenség hamis vádjával illettethessék.
Mindezekből azt a következtetést vonják le a szónokok, hogy a zsi-
dóság elkülönítése, és kártékony hatású befolyásának megszüntetése –
az által, hogy a zsidóságnak korán engedményezett egyenjogúságot a né-
 187

met polgárokkal, alkotmányos törvényes utón megszüntessék, – égető

szükséggé lón. Minden német antiszemita első kívánsága és követelése
ezek szerint ez:
„A zsidóság egyenjogúsága megszüntetendő, s a zsidók különös
törvények és rendszabályok alá vetendők!”
Miután azonban a német antiszemitizmus programmja nemcsak ne-
gatív irányú, hanem azt is kötelességéül tűzte ki, hogy minden szüksé-
ges közgazdasági reformokat pártolni fog, ennélfogva a következő felada-
tot is czéljául tűzi ki: „Az egészséges reformpolitikát a közgazdaság
terén a leghathatósabban kell pártolni és támogatni.”
Kiváló fontosságú mozzanata és eredménye e kongresszusnak egy
„általános német antiszemita szövetség” alapítása, melynek ezélja és fő-
feladata, buzgó propaganda által a népet a zsidóság veszedelmes fenye-
gető volta felől felvilágosítani.
Ennélfogva a különböző vidékek képviseletében megjelentekből egy
központi bizottság- alakíttatott, melynek székhelye egyelőre a Németor-
szág közepe táján fekvő Lipcse lesz.
Az ügyvezetéssel Friisch Tivadar mérnök bízatott meg Lipcsében.
A dolog természetéből kifolyólag az egyesület legközelebbi tervei-
ről nem árultak el semmit sem; annyit azonban meg lehetett tudni, hogy
szándékuk egy antiszemita tudakozó iroda, jogvédő egylet, szövetkezeti
pénztár és egy szövetkezeti lapnak megalapítása, illetőleg felállítása.
A nyilvános fellépéstől a szövetkezet egyelőre tartózkodni fog;
mindazonáltal tudatta a vidéki képviselőkkel, hogy a hol a viszonyok
megengedik, folyjanak be a politikai életbe, és esetleg állítsanak fel ön-
állóan a választások alkalmával jelölteket. Ez esetben a szövetkezet er-
kölcsi, sőt anyagi támogatását is remélhetik.
A szövetkezet titkos jellegénél fogva olyanok is tagjai lehetnek az
egyesületnek; kik állásuknál fogva, vagy egyéb körülményeknél fogva
személyesen nem akarnak előtérbe lépni.
Az egyesület minden külső feltűnést mellőzni kivan, és csupán
csendes, komoly munkával akar a jelenlegi visszás állapotokon segíteni.
Egyéb részletek nem kerültek nyilvánosság elé, azonban mindenki
azon meggyőződésben van, hogy ezen egyesület megalakítása fordulópon-
tot fog a német antiszemitizmus történetében képezni.
A kongresszushoz Németországból és Ausztriából is számos üdvözlő
levél és távirat érkezett, melyekben az elvtársak bátorságra ós kitartó
munkára buzdíttatnak.

Hogyan bánnak el a zsidókkal Romániában?

Az „Alliance israélite universelle”-nek következő czikkünkben
hivatkozott hivatalos jelentése lamentácziókat csap a zsidóknak
Romániában levő sanyarú állapota fölött is. A jelentés e részéből
közöljük a következőket:
„ Románia izraelitái.
Ismeretes azon fájdalmas helyzet, a melyet Románia izraelitáinak a
fölöttük uralgó kivételes törvények, különösen pedig a házalásról szóló
 188

törvény készítenek. A helyzet semmiben sem javult, sőt ellenkezőleg

Semmi hasznuk sem volt, se a román kormánynál, se 0 felsége I. Ká-
roly királynál a bukaresti izraelita hitközség küldöttei által 1884. május
27-én tett lépéseknek. Nem használt a bécsi kereskedelmi kamara által
1884. april 3-án emelt felszólamlás sem. A házalásról szóló törvény
rendkívüli szigorral vétetett alkalmazásba; szerencsétlen embereket le-
tartóztattak és elítéltek, a kik holmiaikat eladták, hogy kenyeret vehes-
senek maguknak; úgyszinte olyan embereket, a kik a piaczról élelmisze-
rekkel visszatértek, a melyeket saját használatukra vásároltak be.
Nagyszámú zsidó család kivándorlás által akart menekülni a reájuk
mért megpróbáltatások elől; elmentek Amerikába, a hol földművelő gyar-
matot akartak alapítani; mivel azonban a földművelésre semmiféle tech-
nikai ismereteik nem voltak, (magyarán mondva: mivel kasza-kapakerü-
lők voltak – Szerk.) s a szükséges tőkékkel a földművelésre, sőt még
az első életszükségletekre szükséges pénzzel sem bírtak, – a hatóságok
visszautasították őket, vagy maguk visszajöttek – a szükségtől kénysze-
rítve. Egy ily számos lakosság kivándorlása lehetetlen. (Dehogy lehe-
tetlen, csak akarni kell! – Szerk.) Ezenkívül pedig a zsidók Romániá-
nak a leghasznosabb elemei. (Ez aztán a non plus ultra zsidó szemtelen-
ség! – Szerk.)
S hogy bánnak el ezzel a szorgalmas és hasznos (!) zsidó lakosság-
gal? „Vogelfrei”-nak nyilvánítják, eltaszítják maguktól s minden lehető
kínzásoknak kiteszik őket. A legutóbbi időben az ellenük irányzott ke-
gyetlenkedések ós erőszakoskodások még növekedtek is; némely ily erő-
szaktények, a melyeknek áldozatul estek, a barbár századok kegyetlen-
kedéseire emlékeztetnek vissza; iszonyt gerjesztők. (?)
Van Bacauban egy papírgyár, a mely egy bizonyos Porumbar által
vezettetik, a kinek az izraeliták elleni gyűlölete a zsidók hóhérja nevet
szerezte meg. 1885. márcziusban egy zsidó fiakerkocsis, a ki egy utazót
vitt a gyárhoz, néhány pillanatig pihentette lovait. Porumbar lerántotta
őt a kocsiülésről, megbotoztatta s festékekkel bekenette. Ez a tréfa nem
látszott neki elégnek. Vett egy darab viaszos vásznat, belőle álarczot
metszett ki, kivágta azokat a részeket belőle, a hova az arczcsontok, az
áll, az orr és a homlok esendők voltak, s aztán, minekutánna áldozatá-
nak arczára köttette volna az álarczot, a szabad részeket egy maró fo-
lyadékkal bemázoltatta. Minekutánna áldozatának kínjaiban gyönyörködött
volna, Porumbar őt kidobatta. Bukarestben egy röpirat tétetett közzé, a
mely a szegény elcsúfított kocsis képét tartalmazta.
Néhány nappal későbben, márczius 19-ón, egy Isaac Lutwig nevű
zsidó egy vele találkozó olaszt felkért arra, mutatná meg neki az utat
Sascut felé. Az olasz őt Porumbar papírgyárához vezette, a hol ez őt
½ órára becsukatta, aztán három férfi őt egy félreeső helyre czipelte,
ott kényszerítették őt levetkőzni, beleszorították egy présbe, kalapácsok-
kal ütötték, s kérdezték: hol veszik a zsidók a húsvéti ünnepre szüksé-
ges keresztény vért? A szegény ember esküdözött, hogy a zsidók nem
használnak keresztény vért. (?) Ekkor a munkások kést fogtak, s azt
a zsidónak lassan a torkába szúrták s ismételték kérdésüket. Mivel azon-
ban vallomásait a zsidó meg nem változtatta, ők is megváltoztatták a
kínzás módját: kötelet kötöttek a nyakára, a folyóig czipelték s a víz
alá merítették; csak akkor eresztették ki, mikor már a halálhoz közel
 189

volt. – Mindkét esetben panasz emeltetett, mindazonáltal eddig semmi

eredményük nem volt. (Mert a zsidók megtréfálásánál s megijesztésénél
egyéb nem történt, a mely megtréfálásokat az alliance rémmesékké fújja
fel. – Szerk.)
Mindenütt fordulnak elő folytonos üldözési s más erőszakoskodási
tények. (Csak önvédelmi tények az erőszakoskodó s csaló zsidók ellen!
– Szerk.)
Jassyban a zsidókat rendszeresen kizárták egy ipari kiállításból, a
mely 1884-ben tartatott, egyes egyedül azért, mert ők zsidók. A román
szenátus pedig megtagadta Moinesti falunak várossá emelését, mert ez
esetben a községben lakó zsidók jogot nyertek volna földbirtokot sze-
rezhetni.
A galaczi egyetem hallgatói, 1884-ben kongresszusra egybegyűlve,
megtiltják izraelita hallgató társaiknak, munkálataikban részt venni. Né-
mely gymnásiumban a zsidó tanulók csak bizonyos díjak lefizetése után
ülhetnek azokba a padokba, a melyekben keresztény tanulótársaik ülnek.
A katonasorozó bizottságok némelyike minden zsidót visszautasít
azon ürügy alatt, hogy idegenek, mert nem akarnak nekik alapot szol-
gáltatni a honosítás kérelmezhetésére; mig más sorozó bizottságok minden
zsidót besoroznak, még ha a szolgálatra alkalmatlanok is.
Egy Hecht Simon nevű zsidót megkancsukáznak azért, mert egy
oly egyénnel tart összeköttetéseket, akit a helyi hatóság nem szívelhet;
egy másik zsidót pedig azért kancsukáznak meg, mert vonakodik egy
színházi jegyet megvenni, a melyet egy hordár kínált (Más nagy impos-
turákért porolhatták ki ezeket a jakheczokat kancsukával! – Szerk.)
Ezek a szomorú esetek egy általános üldözési rendszerrel (igazab-
ban: önvédelmi rendszerrel. – Szerk.) állanak összefüggésben, a melynek
úgy látszik a czélja az, hogy az izraelitáknak az életet elviselhetlenné
tegyék.
1884. novemberben Mikliseni falu hatóságai kiűzik az izraelita ke-
reskedőket azon ürügy alatt, hogy ők kereskedelmi összeköttetéseikben
a keresztények irányában nem viselik magukat tisztességesen. (Amint-
hogy igaz is. – Szerk) A zsidók tiltakoznak a kiutasítás ellen, erősítvén,
hogy 20 év óta a legszívélyesebb viszony állott fenn köztük (Hahaha!);
a kitűzött napon a zsidókat ágyaikból kihurczolják, szekerekre pakkolják, a
falu határából kiszállítják s ott a szabadban sorsukra hagyják.
Darabani faluban, a hol már többször sajnálatos üldözések fordul-
tak elő, 1884. novemberben marhavész ütött ki. Hogy elharapódzásának
elejét vegyék, a rendőrbiztos egy valóban eredeti eszközt gondolt ki. Ösz-
szeparancsoltatott 40 zsidót, és kényszerítette őket, a város körül falat
emelni, hogy, szerinte, a ragály tovább terjedése meggátoltassák. Egész
éjeken át a szabadban kellett tanyázniok, metsző hidegben és zuhogó
esőben; még a Jom-Kippur ünnepen is kényszerítve voltak dolgozni. Egy
a kerület praefectusához (Moruzi) intézett panaszlevél válasz nélkül ma-
radt. Mivel a rendőrség a marhavész miatt megtiltotta, szarvasmarhákat
vágni, néhány izraelita szárnyasállatokat (persze ludakat. – Szerk.) öle-
tett betegei számára. A biztos ezeket a megölt szárnyasokat olyannyira
behintette kénkővel, hogy ehetetlenekké lettek. A Jom-Kippur ünnepen,
mialatt a zsidók az isteniszolgálatra egybegyűlve voltak, a biztos, azon
ürügy alatt, hogy a zsinagógát desinficiálja, behatolt ebbe néhány hiva-
 190

talnokával s kénkövet gyújtatott meg, az ajtókat pedig bezáratta, hogy

a zsidók ki ne mehessenek; az izraelitáknak a fojtó gőzben benn kellett
maradniok. (Hanem azért egy se fuladt meg. – Szerk.) Ezalatt egész
rablócsapatok vonultak végig az utczákon, megrohanták a zsidók házait,
összetörték a bútorokat, minden értékes tárgyat elloptak s bántalmazták
a lakókat. Ezek a jelenetek a következő napon ismétlődtek.
A kerület praefectusa,. a ki ezeket a hőstetteket eltűrte, elő lett
léptetve; Bukarestbe hivatott, a hol azzal kezdte meg működését, hogy
tiszteletreméltó izraelitákat (nyilván orgazdákat. – Szerk.) börtönbe vet-
tetett, azon ürügy alatt, hogy oly utczákon jártak, a melyekbe tilos zsi-
dónak a lábát betennie
Tudjuk, hogy a berlini konferenczia óta azok a zsidók, a kik Ro-
mániában születtek, s ilyenekül elismertetniök kellett volna, legalább is
szintúgy, mint az idegenek, a honosítást elnyerhetik, ha ez a kamarák
által nekik megadatik. Hánynak adatott meg a honosítás? Legfőlebb öt-
vennek, amint hallatszik. Az e részben a kamarához intézett beadványok-
kal a következő módon járnak el:
1885. elején egy Goldenthal A. S. nevű tir (?) Jassyból a szenátus-
hoz fordult honosíttatásáért, kifejtvén, hogy az ő családja sok nemzedé-
ken át Romániában lakott, s hogy ezen okból fia már honosíttatott is;
azt felelték neki, hogy nem lett beigazolva, hogy családja egykor nem
állott idegen protectorátus alatt; s kérelmét a szenátus elutasította.
Fischer Elias dr. orvosjogtudor. Romániában született, családja rég-
óra ott lakik, ő maga pedig az orosz-török háborúban résztvett Kifogá-
sul felhozzák ellene, hogy írásaiban majd mint Fischer Éliás, majd mint
Elias Fischer fordul elő a neve, és semmi sem igazolja, hogy egy és
ugyanazon személyről lenne a szó.
Még nevezetesebb a Max Schapira-féle eset. Ez a román hadsereg-
ben szolgált s még ma is őrmester (persze: manipuláns! – Szerk.) a
hatóságok által hitelesített bizonyítványokkal igazolja, hogy ő Romániában
született, és hogy családja sohasem állott idegen védelem alatt. Minden-
nek daczára a szenátus kijelenti, hogy nincs beigazolva, mikép ő Romá-
niában, Romániából származó szülőktől származott; kérelmével eluta-
sittatott.

Hogy bánnak el Marokkóban a szemita arabok

a szemita zsidókkal?
Hogy a zsidókat saját fajrokonaik az arabok sem szenved-
hetik, sőt a hol és a miben csak lehet, üldözik, zaklatják, pusz-
títják, – ezt a sajátszerű tényt füzeteink öt évfolyamán keresz-
tül már több izben alkalmunk volt kiemelni.
Ezúttal idézzük magának az „Alliance israélite”-nek beis-
meréseit, a melyeket ez az 1884. év második feléről s az 1885.
év első feléről kiadott évkönyvében tesz, ismertetve a zsidók
helyzetét a marokkói császárságban a most jelzett 12 hó alatt.
Az Alliance évkönyvének illető czikke ekként szól:
 191

„ Marokkó izraelitái.
Marokkónak zsidó lakossága most is mint előbb, igen szerencsétlen.
Ő felsége a császár jóindulatú szándékokat táplál ugyan az izraeliták
iránt, védelmükre különféle rendeleteket bocsátott ugyan ki. mindazon-
által ezen rendszabályok kevés haszonnal járnak az ország beljében. Ezen
legutóbbi évben számos erőszaktények, üldözések, zenebonák, sőt merény-
letek is fordultak elő a zsidók ellen. Azimor-ban, Mazagran mellett 1884,
szeptemberben egy izraelita, franczia alattvaló, minden ok nélkül (?) le-
tartóztatva, botbüntetés alá vetve s börtönbe vetve lett,
Fez-ben ugyanazon időben a városkapu előtt egy nyolczvan éves
izraelitát megöltek. Ez a bűntett, a mely lopás czéljából lett elkövetve,
büntetlenül maradt.
Ugyancsak Fez városában a múlt szeptemberben a hatóságok egy
régi törvényt élesztettek fel, a mely a zsidókat kényszeríti, az arab vá-
rosrészekben mezítláb járniok. Egy, portugál védelem alatt álló. izraelita
nem engedelmeskedett ennek a parancsnak; s ezért üldözték s majdnem
megkövezték. Egy másik a város falain kívül czipőkben járt; a vezír ál-
tal azonban meglepetett. Ez lovagló ostorával párszor reáhúzott s aztán
átadta őt szolgáinak, hogy botokkal tovább üssék,
A múlt januárban Fez-ben hat izraelita, a kik az arab városnegyed-
ből a zsidónegyedbe visszamentek, arabok által megtámadtatott, s az egyi-
ket majdnem agyonkéselték.
Márcziusban Fez-ben két izraelita, Reuben Azzeral és Minion Trój-
man, a kiknél nagy összeg pénz volt, kiraboltatott s meggyilkoltatott; a
gyilkosok büntetlenek maradtak. Méquinez mellett 1884. novemberben öt
izraelita kereskedőt hat lovas mohamedán megrohant ós kirabolt. Az egyi-
ket, Wakrach Ábrahámot, magukkal elczipelték, hogy nagy váltságdíjat
csikarjanak ki utánna; csakis a nagyvezérnél tett erélyes lépések folytán
nyerte vissza szabadságát.
Seffron-ban, egy Fez közelében levő kisvárosban, egy Salom ben
Aiouch Itah nevű czipész, Sidi Omarnak, Mahomed Ontaleb Caid fiának
a parancsára, hétszáz korbácsütést kapott, mert sikerült neki, épen oly
szép papucsokat készítenie, mint azok voltak, a melyeket neki mustrául
felmutattak. (Bajosan történt ez ezért; hanem hihetőleg Salom úr valami
nagy hunczfuteriát követett el, a melyet az Alliance bölcsen elhallgat.
– Szerk.) E városnak kétezer főnyi zsidó lakossága a Caid részéről a
leggonoszabb bántalmazásoknak van kitéve. Nem mehetnek a szomszédos
vásárokra a nélkül, hogy a hivatalnokoknak roppant nagyságú dijakat ne
fizessenek; kényszerítve vannak, a Caid részére néhány napon át munka-
bér nélkül dolgozni. A község több előkelő emberének a kérelmére a
császár egy Dahír-t bocsátott ki a seffron-i zsidók védelmére, és Sidi
Omart arra ítélte, hogy áldozatának Salom Itahnak 250 frank kárpótlást
fizessen.
Főkép Demnat-ban egy, Casablancától négy napijárásra eső kis vá-
rosban voltak az izraeliták, az 1884. év első hónapjaitól kezdve, a leg-
gonoszabb erőszakoskodásoknak ós bántalmazásoknak kitéve.
Már az 1864. évben sir Moses Montefiore Marokkóba való utazásá-
nak idejében, ezen városnak az izraelitái szenvedtek leginkább az arab
lakosság üldözéseitől. Akkoriban úgy mint ma is a Caid (kormányzó)
volt a főbűnös az üldözésben. Közel nyolcz év óta a jelenlegi Caid
 192

Hadji-el-Djilali az izraeliták iránt a legelkeseredettebb ellenségeskedést

tanúsít; a legutóbbi időkben az ellenük gyakorlott kínzásokat meg-
kétszerezte. Ezeket a szegény embereket arra kényszerítette, hogy részére
a leglealacsonyítóbb munkákat végezzék, neki ingyen élelmi szereket és
bútorokat szállítsanak, a hamispénzt valódi értékű pénzzel váltsák be,
házaikat, bútoraikat és marháikat rendelkezésére tartsák, hacsak nem akar-
tak verést kapni és bilincsekbe vettetni.
A demnati izraeliták az igazságba vetett reménynyel egy küldöttsé-
get menesztettek Tangerba, hogy siralmas helyzetüket feltárják.
Elutazásuk után a Caid még kegyetlenebb lett. A főrabinust letar-
tóztatták ós meztelen fővel a napra kitették; majdnem belehalt ebbe
a kínzásba; a küldöttek rokonai lettek El-Djilali boszújának különös
tárgyai.
Ezen kegyetlenségek fölötti tudósítások az idegen hatalmaknak
Tangerban székelő conzulját fájón (?!) érintették; lépéseket tettek ezen
szerencsétlenek érdekében, a mely lépések jóindulattal és rokonszenvvel
fogadtattak, s 1884. szeptemberben Ő Felsége a szultán a következő edic-
tumot bocsátotta ki:
„Ezen rendelettel tudtára adjuk mindenkinek, hogy mi mindazon
bántalmakat, melyeknek a zsidók, Demnatban a kormányzó részéről kitéve
voltak, megszüntettük ós pedig megtiltottuk:
1. Őket azokon a napokon, a melyeken vallásuk nyugalmat paran-
csol nekik, munkára kényszeríteni.
2. Őket pestises helyek tisztogatására felhasználni.
3. Őket nehéz terhek hordására kényszeríteni
4. Őket ingyenes munkára kényszeríteni.
5. Az asszonyokat, férjeik beleegyezése nélkül munkára kénysze-
ríteni.
6. Kényszeríteni őket, hogy portékáikat fele áron adják.
7. Úgyszinte, hogy terményeiket mint az olajat, tőlük olcsóság idején
elszedjék, hogy aztán később velük drágábban fizettessék azokat meg.
8. Fizetés nélkül és akaratuk ellen igavonó marháikat használni.
9. Őket hamis pénzek beváltására kényszeríteni.
10. Úgyszinte Dirham-okat 13 aranynyal Duro-pénz fejében elfogadni;
11. és azokat aztán 15 aranynyal kifizetni.
12. Tőlük tetszés szerint a színezett bőröket elvenni.
13. Őket színezett bőröknek frisbőrök fejében való adására kény-
szeríteni.
14. Őket birkanyájaik gyapjújának átengedésére kényszeríteni.
15. Lakásaikat és ágyaikat a kormányzó vendégeinek rendelkezé-
sére tartani.
16. Tesmít-i hitsorsosaik nyakára más hivatalnokokat feltolni.
17. A behozott szokásokat megsérteni azzal, hogy különös adók
rovatnak rájuk.
18. Kormányzónknak megparancsoljuk mindezeket abbanhagyni.
A zsidóknak pedig hasonlag meghagyjuk, hogy a részükre kijelölt
határokat át ne lépjék és kötelességeiket pontosan teljesítsék.”
Az Alliance israélite e hivatalos tudósítása is igazolja, hogy
a szemita zsidóknak legközelebbi fajrokonai, az arabok se szen-
 193

vedhetik őket. Hogy szenvedhetnék tehát őket, a tőlük minden-

ben elütő európai árja népek? A ki tehát a zsidószeretetet, a ter-
mészet elleni ezen vétket az európai népekre rátukmálni akarja,
– az vagy bolondházba való, vagy gaz ficzkó.

Sorakozzunk!
Hogy az antiszemitizmus mennyire természetes nálunk, –
azt nemcsak a Magyarország ker. és zsidó lakosai közt kifejlő-
dött viszásságok bizonyítják, – hanem bizonyítják az antiszemi-
tizmus jogosságát és napról-napra való terjedését és növekedését
Európa minden államában szintén a zsidók által megteremtett
viszásságok is.
Ha ezen viszásságok a zsidók és más nemzetek között soha
meg nem szűntek már ezer évekkel ezelőtt sem, – úgy a mai
állapotok és viszásságok ténykörülményeiből következtetve több
mint bizonyos, hogy a zsidók és más nemzetek közötti egyenet-
lenségek jövőre sem fognak megszűnni soha.
Én ezen viszásságokat nem egyedül a különben kárhoztat-
ható sajátságos zsidó vallás kifolyásának tulajdonítom, – hanem
tulajdonítom egyszersmind és kiválóan a zsidók faji jellegének és
természetének.
Ebből kifolyólag itt az ideje, hogy törvényes és alkotmányos
utón sorakozzunk a zsidók társadalmi és politikai magatartása
ellen; – itt az ideje, hogy ezen átváltoztathatlan zsidó ember-
fajt korlátok közé szorítsuk; – itt az ideje, hogy Magyarország
minden részéből beválasztott antiszemita képviselők politikai párt-
állásukra való tekintet nélkül közvetlenül és közvetve, anyagi és
szellemi tehetségükhöz képest mindent elkövessenek arra nézve,
– hogy necsak a saját kerületeikben biztosíttassanak ők mint
képviselők, – és necsak saját kerületeikben legyen érett talaj
az antiszemitizmusra, hanem a szomszédos kerületek is antisze-
mita irányú irodalmi termékekkel és lapokkal felvilágosíttassanak
és meggyőződtessenek az antiszemitizmus természetességéről és
jogosságáról.
Mert azt hiszem és arról kell meggyőződve lennem, hogy
X. Y. nem azért antiszemita képviselő jelenleg – bizonyos ke-
rületben, – hogy csupán az feküdjék érdekében, hogy mint an-
tiszemita képviselő ugyanazon kerületben megválasztassék, melyet
most mint antiszemita képviselő képvisel, hanem elengedhetlenül
azon kelléknek is érdekében kell feküdnie, – hogy minél számo-
 194

sabb választókerületek válaszszanak be antiszemita országgyűlési

képviselőket, másképen törekvésünk czéljavesztett lenne. Tehát
nem kell a körmünkre hagyni égni a dolgot, – hanem minden
erőnket kifejtsük arra, hogy az antiszemitizmus varázsereje és
természetes fejlődése találja meg a valódi talajt az összes ke-
reszténységben!
Miután pedig a szellem és jellem tisztasága lehet az egyedül,
mely egy embert vagy az emberiséget öntudatos és szabad akaratá-
ból kifolyó cselekvésre képesíti; a szellem és jellem magasztossága
pedig egyedül a tanulmányozás alapján érhető el: így nincs mit
félteni többé a keresztény népet, hogy külbefolyások folytán ter-
mészetellenes dolgok teljesítésére rabszolga módon lealacsonyítaná
magát a külön természeti, faji jelleggel biró zsidó nép előtt, mely
államot kivan alkotni minden államban, s a mi ennél veszedel-
mesebb, nem válogatós az eszközökben, s világuralomra törekszik.
Legyen csak általános szellemi felvilágosultság! A szellemi
felvilágosodás és józan ész követelése előtt a zsidók minden kin-
cse meg fog semmisülni.
Egyetlen egy állam van Európában és ez Románia, mely sa-
ját román természetének és fajának tisztaságát megőrizte: mely-
ben nagy érdeme van Bratianunak és Rosettinak; Európa minden
népének unszolása daczára sem volt hajlandó a zsidókat eman-
czipálni, a zsidó vért a román keresztény vérrel összekeverni sem
társadalmilag, sem politikailag.
Hiábavaló volt Európa minden államából a román népre a
„vad nomád,” „sötétencz,” „középkor,” „korcsszülött,” „éretlen”
stb. stb. elnevezés; – volt Romániának annyi esze, hogy ő nem-
csak hogy a zsidókat nem emanczipálta, de még azon külbefo-
lyásoktól is függetlenné tette magát Románia, melyekkel ostoba
lépésekre rábírni a külföldi ker. államok igyekeztek, s kitűnt,
hogy Románia eljárásával babért szerzett magának; s ezen ba-
bért mi magyarok méltán irigyelhetjük; mert mi meg most küz-
dünk azon czélra, hogy mi módon emanczipálhatnánk önmagun-
kat a zsidó járom alól, – mint fentebb mondám, csupán lapok
és egyéb irodalmi műveknek a köznép kezei közé való eljuttatása
és ennek felvilágosítása által. Szendrey Gerzson.

A kerületekből.
Közelgetvén a képviselőválasztások ideje, itt az idő, hogy az
antiszemita képviselők és képviselőjelöltek mozgolódjanak, hogy a
talajt a jövő évi általános képviselőválasztásokra előkészítsék.
 195

Kerületét tudtunkra az antiszemita képviselők közül az idén

első sorban dr. Rácz Géza, a fülöpszállási kerület képviselője
látogatta meg június hó közepén, s Szabadszálláson, Kun Szent-
Miklóson s a kerület több más helyein lelkes ovácziókkal fogad-
tatva, tartotta e derék fiatal képviselő beszámoló beszédeit.
Július hő elején pedig Istóczy Győző jelent meg választói
között. Kerülete meglátogatásáról a „Függetlenség” s több más
lap a következő tudósítást hozta:
,,E hó első napjaiban dr. Komlóssy Ferencz és dr. Rácz
Géza képviselők Istóczy Győző vendégei voltak Dömötöriben Vas-
megyében, ahol már megérkeztükkor a vasútállomáson a környék-
ből egybesereglett választók ovácziókkal fogadták őket. A neve-
zett képviselők Istóczy Győző társaságában egy egész héten át
látogatásokat tettek a csupa apró községekből álló rumi kerület
minden részében, a hol a három képviselő a legszívélyesebb fo-
gadtatásban részesült. A rendkívül nagy számú intelligencziával
biró rumi kerület hangulata Istóczy Győző irányában, a ki már az
ötödik országgyűlésen képviseli e kerületet kitűnő, s mindenütt
biztosították őt, a ki az 1884 ki választáskor ezernyolczvankilencz
szótöbbséggel győzött, a választók változatlan bizalmáról és tör-
hetlen ragaszkodásáról.”
Dr. Komlóssy Ferencz és dr. Rácz Géza fogadtatásáról Dömö-
töriben a különben filoszemita „Vasmegyei Lapok” ezt írja:
„Rácz és Komlóssy orsz. képviselők folyó hó 4-én az esti vonattal
néhány napi tartózkodásra Dömötöribe érkeztek. Az állomásnál, a kelle-
metlen idő daczára is, Istóczy Győző tárt karjai és nagy néptömeg várt
a vendégekre, kikhez a toasztjairól hírneves Markó János tanító intézett
üdvözlő beszédet és nyújtott át igen szép koszorút, melyet Szt.-Tamásról
Nagy György úr hozott, s valószínűleg leánya műve volt. Ezután megin-
dult a tömeg, s lassú lépésekkel haladt Istóczy lakásáig. Itt a nevezett
képviselők meleg szavakkal köszönték meg a fogadtatást; végre nagy
éljenzések között az esti órákban a néptömeg szétoszlott.”
Július hó második felében továbbá Csuzy Pál képviselő láto-
gatja meg Istóczy Győző kíséretében kerületét, a szakest kerüle-
tet Tolnamegyében.
Úgyszinte a baranyamegyei dárdai kerületnek a múlt álta-
lános választásokkor volt jelölje Szendrey Gerzson, lelkes párthi-
vünk július hó vége felé, valószínűleg dr. Rácz Géza képviselő
kíséretében, meglátogatja a dárdai kerületet, s ott szervezik az
antiszemita pártszövetkezetet.
Ezek a mozgalmak intelmül szolgálhatnak a többi antisze-
mita képviselőknek és képviselőjelölteknek is; mert, ha körmükre
 196

hagyják égni a dolgot, vagy pláne végleg elhanyagolják ápolni

az összeköttetést a választókkal, úgy a következményeket aztán
önmaguknak tulajdonítsák.

A zsidóság tányérnyalóiról.
Ha egy ember, ki a politikai és társadalmi viszonyokkal tel-
jesen ösmeretlen, olvasná azokat a fitymáló, lenéző hangon oda
vetett szavakat, melyekkel az antiszemitizmusról újságok és köny-
vek, mint szónokok néha-néha nagy kegyesen megemlékeznek, azt
kellene hinnie, hogy az antiszemitizmus valami, a flibustierek és
a vitus őrültjei között álló olyanféle szövetkezet lehet, a miről
tulajdonképen lehetetlen egész bizonyossággal megállapítani, hogy
roszabb-e vagy bolondabb.
S az az eredeti, hogy még azok is, kiknek különben a poli-
tikához semmi közük, jónak látják, belekotnyeleskedni a politi-
kába s az antiszemitizmust fitymálni. így például (hogy a sok közül
egyet említsek) egy jelesebb regényírónk, ki oly epésen ostorozza
és oly jól ismerni látszik az emberi és társadalmi hibákat, bűnö-
ket, egy képes hetilap hasábjain, midőn egy elzüllött, hitvány, fél-
bolond és világbolondító ügyvédet, meg egy buta, jellemtelen, trá-
gár, frivol, pöffeszkedő, de írói hírnévre s politikai korifeusságra
vágyó, targonczás inasból lett háziurat rajzol, antiszemita követ-
jelölteknek teszi meg őket.
De ugyan kicsodák is hát ezek az urak, hogy minden al-
kalmat oly mohósággal, mint a hogy az eb a konczra rohan, fel-
kapnak, hogy a szent zsidóság előtt egy bókkal kedveskedjenek?
Ugyan kicsodák is ezek az urak, kik az ő véreiket, a népet, a
közvéleményt így igyekeznek félrevezetni? kiknek a szent zsidó-
ság ellen, – a keresztény társadalmat, népet s államot vagyoni-
lag és erkölcsileg, testileg és szellemileg tönkre tevő zsidóság
ellen egy szavok sincs; de soha el nem mulasztják gúnyaik nyi-
lait lövöldözni azokra, kik a keresztény emberiséget a parazita
szemitizmus veszedelmétől akarják megszabadítani.
Igazán hasonlatos ez a jelenet ahoz, midőn a lakmározók
asztalát körülveszik az ebek, s ki nem fogynak a farkcsóválás,
fülhegyezés, ugrándozás, hízelkedésből azon édes reményben, hogy
egy csontot, kenyérhajat dobnak nekik. S mivel pedig ma a tár-
sadalom asztalánál a lakmározók csupán a zsidók, míg a keresz-
tények a dolgozó, igavonó barmokat helyettesítik: innen tehát ért-
hető a kérdéses regényíró nemes „honoratiorainak” viselkedése
 197

Azonban nem ezen apróságok fészkelődése, kik idegenkedé-

seik által csak magukat piszkítják be, s kiknek sületlen gúnyai
felett az utókor szánalommal fog napirendre térni, nem ezek
nevezetesek; nevezetes a tény, mely e dolgokban nyilvánul; mert
e dolgok, a szolgai csúszás mászás azon gálád utakon pénzura-
lomra föl vergődött keletről beözönlő félmajom csorda iránt: ez
mutatja épen e félmajom csordának roppant hatalmát, s illusztrálja
azt a rémuralmat, melyet ezek ma a közéletre gyakorolnak, s azt
az igazán szinte érthetetlen pánikszerű félelmet, melyet a sze-
mitizmus, az emberiség e hitvány salakja, a mai törpe kornál
gerjeszteni képes; és épen ez szolgálhat sürgető okul a jobbak-
nál arra, hogy megszabadítani igyekezzenek az emberi világ lég-
körét a rút lidércz-nyomástól, mely arra a szemitizmus elhatal-
masodásában nehezül.
A lehető legnagyobb tévedés és önámítás azt hinni az itt
élő zsidóságról, hogy ők a magyar állam polgárai. Úgy nem a
magyar állam polgárai ők, valamint a Magyarországban élő pat-
kányok nem magyar állampolgárok. Ma ugyan a magyarokkal
tartanak színleg, valamint a forradalomban is a magyarokkal tar-
tottak akkor, (de a velöktartást is úgy értsd: hogy őket voltak
szívesek lopni mint szállítók, és csalni mint kémek,) midőn a
magyarok voltak a diadalmasok; de forduljon csak meg a poli-
tikai viszonyok járása, azonnal megfordul vele a zsidóság is, a
mint köpönyeget fordítottak a forradalom elbukásakor. Csak á
haszonra, konczra lesnek biz ők, hazafiság, nemzeti érzelem, (értsd
magyar nemzeti érzelem, mert zsidó faji érzelem nagyon is van
bennük, ép oly ösmeretlenek előttük, mint akár a patkányok
előtt. Én legalább szentül megvagyok győződve, hogy a Magyar-
országban lakó patkányokban több patriotizmus és hazafiság ta-
lálható, mint a Magyarországon élő zsidóságban.
Nem hogy nem állampolgárok, de még nem is emberek;
mert kell, hogy az emberiségnek kritériumául a produktív munka-
képességet ismerjük el, kiknél ez sem tényleg, sem lehetőségileg
nincs meg, de nem is volt, a mint a zsidóságnál nincs meg, azok
tulajdonképen emberszámba nem is tudhatók: valamint a gorilla
nem, noha annak is emberformája van.
Ázsiának ős rengetegeiből kiindult egy majomfaj, testileg
utálatos, mint belsőleg lélektelen, imádva a gonoszság és bujaság
eszményét, s vallásul, törvényekül tartva minden bűnök s aljas-
ságok könyvekbe szedett rendszerét; beözönlött mindenüvé a hol
emberek laknak, így-úgy megtanult gagyogni (mert hogy a zsidó
tökéletesen még beszélni sem tud egy nyelven sem, és hogy soha
 198

se is képes megtanulni tökéletesen még beszélni sem, általános

tapasztalat); s e dolgozni, alkotni képtelen majomcsorda, csalás-
sal, lopással, sikkasztással, hamis bukással, hamis tanúzással, mér-
gezéssel, gyilkolással és mindennemű bűnökkel összeseperte a kü-
lönböző nemzetek által termelt, teremtett javakat, és sikerein
elbizakodva kezdi feltolni magát az emberiség urául, lenézve, ál-
latoknak nevezve minden nemzeteket, melyek alkotó erejével te-
remtett javakon épül pedig hatalma; s elég szemtelenek igényelni^
hogy ők a legtökéletesebb fajnak sőt egyedüli embereknek tekin-
tessenek s kiválasztott népnek, mely uralni van hivatva a föld-
gömböt s vezetni az emberiséget. S szégyen! hogy vannak sokan,
kik elég gyávák, meghajtani térdeiket e jött-mentek előtt s bál-
ványozni e fél majmokat, mint isteneket, noha minden hatalmuk
a keresztények által teremtett s ezektől elharácsolt javakon alap-
szik, ők maguk személyileg még embereknek sem levén betud-
hatok.
Igaza van Tisza Kálmánnak, hogy a szégyen lemoshatlan bé-
lyegét sütné a hazában lakó nemzsidókra, ha őket a közöttük
élő 660 ezer zsidó képes volna leigázni; nos épen e lemoshatlan
szégyenbélyegtől akarjuk mi antiszemiták az emberiséget s első
sorban hazánkat megszabadítani. Azért ti polgártársak! mihelyt
valakit a mai kor arany bornyú bálványa, a zsidóság körül láttok
sütkérezni, hízelegni, konczot lesni: ti azonnal tisztában lehettek,,
hogy kicsoda az, mert mint üdvözítőnk monda: „cselekedeteikről
ösmerhetitek meg a hamis prófétákat, mint a hogy a fát gyü-
mölcséről ösmerhetitek fel.”
Gyalázzák, megvetőleg fitymálják az antiszemitizmust a sza-
badság, jogegyenlőség, humanizmus és hasonló szép szólamok ne-
vében; nincs ezen mit csodálkozni. A gazság, hitványság soha
sem a maga természetes rút bőrében jelenik meg, hanem az
erény oroszlánbőrét ölti magára, s abban becsmérli, üldözi s-
bélyegzi gazságnak és őrültségnek, sőt sokszor feszítteti meg az
elvakított tömeg által a valódi erényt; így veszik magukra a sze-
miták és tányérnyalóik is a jogegyenlőség s szabadelvűség-féle
szólamokat. Hiszen az ördögnek is jámborságból áll a mindennapi
ruhája és a pokol útja jóakarattal van kikövezve. Nos hát van
csodálkozni való ezen?
Hisz ugyan kinek kellene a gonosz a maga valódi rút for-
májában? Kinek kellene a zsidóság, ha nyilván bevallaná bűnös
czérjait? s ki követné a zsidóság tányérnyalóit, ha ezek őszintén
beösmernék, hogy tulajdonképen csak önzés, konczlesés, érdek
vagy gyávaság beszél belőlük? Szükség ez ijesztő tagokat a jog-
 199

egyenlőség és szabadelvűség díszes leplei alá rejteni! Azonban ti,

mit sem hederítve szép szavaikra, figyeljétek meg csak tetteiket,
s azonnal vége lesz az ámulásnak és ámításnak.
Erre pedig kitűnő alkalmat szolgáltatott az utóbbi időkben
is az országgyűlésen lefolyt 20 milliós kölcsön feletti vita, és az
azt követett börzeadó ügye. Mily mennydörgő hangon leczkéztették
a komoly bajnokok a kormányt az állam pénzügyeinek a rósz
gazdálkodás, a nemzeti vagyonosodásnak a nagy adók által való
tönkre tevése miatt; ámde a kormány a pénzt a levegőből nem
szedheti, de még azt sem hiszem el, minden szájhősködésük da-
czára sem, hogy ez ellenzéki hősök képesek volnának a milliókat
csakúgy a levegőből markolászni elő; ha pedig erre nem képesek,
de még arra sem, hogy az állami kiadásokat kevesbítsék, legalább,
hogy jelentékenyen kevesbíthessék a mai külpolitikai viszonyok
közt; és ha a dolgozó milliókat nagyobb adókkal terhelni már
nem lehet: azt hozná magával a józan ész, hogy ott keressék a
hiányzó pénzt, a hol van, adóztassák meg végre a nem dolgozó-
kat, az improductiv henye harácsoló heréket is. A productiv tőke
(beértve ez alá mindazt, mi termelés alapjául szolgálhat s tény-
leg szolgál, tehát nem csupán a szoros értelembeli tőkét, de a
természetet is,) adó alatt van már minden téren szinte az elvi-
selhetetlenség mérvéig; de csaknem oly óriási tőke forog a bör-
zén, haszontalan, terméketlen, erkölcsrontó, becsületes munkát
megutáltató, hirtelen munka nélküli meggazdagodhatás vágyát
terjesztő, tehát a nemzet vagyoni és erkölcsi létalapjait rongáló
börzejáték közt menve egyik zsidó kezéről a másikra, s élvez
teljes adómentességet. Mi volna tehát természetesebb, mint hogy
az itt játszó dologtalan heréket és az itt terméketlenül heverő
roppant tőkéket is – sőt hogy isten igazában épen ezeket adóz-
tatnák meg. Hiszen ezt tenni kellene már csak azért is, mert ha
a játszók s e tőkék adómentességet élveznek, akkor mindinkább
fognak a dolgozók és productiv tőkék is ide menekülni a rajtuk
mindinkább súlyosodó adóteher alól, kiválnak a termelés szere-
péből s ide özönlenek, hogy adómentességet élvezhessenek; a mi
aztán oda vezetne, hogy végre lennének adómentességet élvező
nem dolgozó tőkések, a kiknek tőkéik hevernének adómentesen
és improductive, és lennének koldus milliók, a kik dolgoznának
és ennének ha lenne mit, fizetnének adót és tartanának hadsere-
get és hivatalnok sereget, kormányt és országgyűlést, ha lenne
miből; a társadalomnak és államnak vagyoni összeroskadásához
vezet az az út, melyen ma tényleg haladunk, t. i. a munká-
nak és productiv tőkének mind súlyosabb adóztatása, henyeség-
 200

nek és improductiv tőkéknek pedig adómentessége. Nos és mikor

Istóczy Győző benyújtotta a börze megadóztatásáról szóló tör-
vényjavaslatot: láthattátok a kormányt dörgedelmesen ostorozó
ellenzéki vitézeket kormánynyal egyetemben meglapulni, elné-
mulni, mintha az istennyila csapott volna közéjök, és fitymálva
alig egy-két sületlen kifogást hebegve, még komoly tárgyalás alá
se venni a javaslatot.
Íme! megösmerhettétek a hamis prófétákat cselekedetökből.
Most már tudhatjátok, mennyi súlyt kell helyeznetek szajkó módra
eldarált szép szólamaikra, s tudhatjátok mi szól belőlök, az erény
oroszlán-bőre alól, mikor fitymálják, lenézik, gyalázzák és üldözik
az antiszemitizmust és ennek híveit, Nyíri Elek.

A magyarországi és ausztriai képviselőválasztási

kerületek térképe.
Bécsben gróf Kreith Béla tervezete alapján legközelebb megjelent
a magyarországi és ausztriai képviselőválasztási kerületek térképe.
E kartographiai terméket azért méltatjuk e helyütt, mert ez az első
térkép, a melyen az antiszemitizmus szerepel; mert úgy a magyar mint
az osztrák antiszemita képviselők kerületei is, a többi országos pártoktól
elkülönítve, külön színezve s jelezve vannak rajta, minden kerület mellett
kitüntetve levén egyszersmind a jelenlegi illető antiszemita képviselő
neve is.
Gr. Kreith Béla úr iránt méltán elismeréssel lehet minden antisze-
mita azért, hogy az antiszemitizmus jelenlegi párterejét az általa terve-
zett térképen megörökítette, s mivel térképe bizonyára szóles körben el
fog terjedni, pártunk erejének plastikai kitüntetésével, az antiszemitizmus
iránti tiszteletet s jövőjébe vetett bizalmat még oly körökbe is bevitte,
– a mely körök eddig kicsinyelték mozgalmunkat.
Ugyanezért amint egyrészről kötelességünknek tartjuk gr. Kreith
Béla úr iránt az antiszemitizmus nevében köszönetünket kifejezni, úgy
másrészről t. olvasóinknak melegen ajánljuk a térképet megrendelésre.
Megrendelhető a térkép: „Az osztrák és magyar választókerületek térkép-
kiadóhivatalánál, Bécs Bartenstein-utcza 9: sz.” Egy példány árai frt 20 kr.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. augusztus
VI. évfolyam XI. füzet.

A bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus.

Amint hitelesen értesülünk, a Bukarestben f. é. szeptember
7-én megtartandó nemzetközi antiszemita kongresszuson számos kül-
földi antiszemita nevezetesség is meg fog jelenni. Drumont Ede is
értesítette a kongresszusi bizottságot, hogy a kongresszus tárgya-
lásaiban részt vesz. Drumont Ede nyilván Budapesten át fog Bu-
karestbe utazni.
Kívánatos lenne, hogy Magyarországból is többen részt ven-
nének a bukaresti kongresszuson. A részt venni kivánók szívesked-
jenek meghívó kieszközlése czéljából Moroiu Constantin M. százados
úrhoz, a kongresszus titkárjához fordulni, e czim alatt: Monsieur le
Capitaine C. M. Moroiu, Rédacteur du „Veteránul”, Bukarest, Strada
Morfeu Nr. 27.
Romániai antiszemita elvtársaink égnek a tettvágytól, s remé-
lik, hogy a zsidókat nemsokára fellebbezni fogják Romániából. Leg-
utóbb a dorohoini kerületi préfet minden zsidót kiűzött kerületéből,
s Jassyból a legutóbbi hetekben 1560 zsidó család vándorolt ki
Amerikába.
Boldog Románia!

A kasseli kongresszusi népgyűlés.

A f. é. pünkösdi ünnepek alatt Kasselben tartott német antisze-
mita kongresszus befejezéséül, a mely bizalmas jellegű volt, — június
15-én este egy nyilvános népgyűlés is tartatott, a mely nagyszámú kö-
zönség részvétele mellett folyt le. E népgyűlés lefolyását a következők-
ben ismertetjük:
A gyűlést Werner, a „Reichsgeldmonopol” szerkesztője nyitotta
meg néhány bevezető szóval, a melyekben kijelentette, hogy az antisze-
mita kongresszus eredményéül tekinthető az antiszemitáknak megegye-
zése abban az alapelvben, hogy „a zsidó emanczipáczió eltörlendő.” Erre
dr. König-Witten elfoglalván az elnöki széket, a szónoklatok sora meg-
kezdődött.
Első szónok volt dr. Förster Bernát Berlinből, a kinek themája:
„A zsidók a történelem világításában” volt.
Bennünket — monda — népünk sanyarú helyzetének felismerése
hajt a zsidóság elleni küzdelembe, s e küzdelmet kötelességnek tekint-
jük magunkra nézve. A zsidók ellen okokkal kell küzdenünk, nem pe-
 202

dig élczelésekkel; a bonczkést a német nép testére kell tennünk, hogy

egy kelevényt kivágjunk, a mely mint egy rákseb eszi be magát mind mé-
lyebben. Az antiszemitizmusra nézve pedig tudományos előkészület szük-
séges, a nép tanulmányozásának a tudománya, a melynek lényegileg egy
antiszemitikus tudománynyá kell alakulnia. Azzal, hogy a zsidók folyton-
folyvást a 19-ik századra, mint a felvilágosodás századára hivatkoznak,
nagy oktalanságot követnek el: mert kevés kivétellel épen népünknek
szellemóriásai antiszemitikus érzületűek. Antiszemitikus tudományunkra
nézve csak a teljes népéletbe kell belenyúlnunk, és szörnyű bajok, né-
pünk széles rétegei elégedetlenségének okai, tárulnak fel előttünk. E
mellett bőséges alkalmunk van, a „Cherchez le Juif” (keresd a zsidót)
elvet alkalmazhatnunk. Úgy látszik, hogy az itteni színházigazgatóság az
antiszemita kongresszus tiszteletére a „Zsidó nő”-t adatja elő. Hát, uraim,
ha az Önök nejei ma a „Zsidó nő”-t nézik meg a színházban, – mi
viszont a „zsidókat” vesszük közelebbről szemügyre. (Helyeslés.) A zsi-
dók elleni mozgalom egyátalán nem vallási mozgalom, hanem a zsidó
nép ellen intézett mozgalom. A zsidó nép szellemi felfogása és minémű-
sége egészen más, mint a németeké; de a hamis zsidó szellemirány a
németekre való ráragadással fenyeget, s ezért a zsidóktól való megtisz-
tulás magunkra nézve szükségszerűség. A zsidók idegenszerűsége miatt
ellenükben az idegenek jogai alkalmazandók, s e tekintetben az antisze-
mitizmus programmja negatív programm; mint társadalmi reformok elő-
mozdítója azonban az antiszemitizmus nagy mértékben positiv mozga-
lom. Ha tehát mi németek antiszemitikus értelemben járunk el, úgy an-
tiszemita törvényekhez fogunk jutni s a szemita beavatkozásnak elejét
fogjuk venni. Mi lenne azonban népünkből, ha mi a szemitikus összeke-
veredést még tovább is megengednénk? A történelem világosan arra ta-
nít, hogy a zsidók sohase voltak képesek más népekbe, a velük való
összekeveredés utján beolvadni, sőt inkább külön természetük szükség-
kép kivételes állásra szorítja őket. A zsidó veszedelem elől pedig az an-
tiszemiták a német népet megóvni akarják; komolyan fognak a dolog-
hoz, s azt a mit cselekesznek, kötelességüknek tekintik. „Itt állok, más-
ként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen!” gondolja magában a
meggyőződéséhez hű antiszemita. Miként a régi chattok jogosítva voltak
a rómaiakat határaik közül kikergetni, úgy nekünk is megvan a jogunk
a zsidók ellen fellépni, mert különben oly viszonyok közé kerülünk, a
melyek rosszabbak, mint a rómaiak voltak. „Mellettünk vagy ellenünk!”
– ez a jelszó. E kettő közben nem létezik semmi.
Ezután dr. König Wittenből ragadta meg a szót a következő tárgy-
hoz: „Uzsora és uzsoratörvények.”
E szó „uzsora” önkénytelenül a zsidóval való összeköttetésben lép
fel. A zsidó ugyan azt vitatja, hogy elnyomatása kónyszerítette őt az uzso-
ráskodásra, a történelem azonban ellene mond ezen állításnak; s e sze-
rint ezen valódi zsidó foglalkozási mód a jellemnek egy vonását tünteti
fel, a mely a zsidónak minden egyéb produktív foglalkozásmódtól való
idegenkedésében találja okát. Az emanczipáczió óta is legfölebb csak
igen csekély mértékben vettek részt a zsidók a produktív munkában.
Előszeretettel vetették magukat a schacherozásra és a nép kizsákmányo-
lására, a melyre nem-zsidókkal szemben a vallási felhatalmazás egy ne-
mével bírni hisznek. Azt hiszik, joguk van más népeket elnyomni, mert
 203

önmagukat felsőbb képzettségű népnek tartják. A zsidó uzsora rettenetes

ténye elől maga Bismarck sem zárkózhatott el, a ki a porosz országgyű-
lésen 1847. június 15-kén ezeket mondta: „Ismerek egy vidéket, a hol
a zsidó lakosság nagy számú, s a hol vannak földművesek, a kik egész
földjükön semmit sem mondhatnak a magukénak; az ágytól kezdve egész
a piszkafáig, minden bútor a zsidóé, a marha az istállóban a zsidóé, a
paraszt pedig minden egyes darab után napi bért fizet; a gabna a me-
zőn és a pajtában a zsidóé, s a zsidó a földművesnek a kenyérre, vető-
magra és takarmányra szükséges gabnát mérőnként adja el.” Kárhozta-
tandó tehát az a toleranczia, mondjuk inkább intoleranczia, a mely a
földműveseket szánakozás nélkül az uzsorás zsidók karmai közé jutni
engedi, a zsidó raffinírozottságnak kiszolgáltatja. (Helyeslés.) Mi segíteni
akarunk azokon a szegény embereken, hogy ne legyenek a külföldre ki-
űzve, s hogy ekkép hazánktól a jó erők el ne vonassanak. (Helyeslés.)
Szónok itt a zsidó uzsorás kizsákmányolásnak egy hajmeresztő esetét
közli a weimari felső vidékről, s később aztán a Bombe-esetre tér át.
(Bombe iskolaigazgató volt Berlinben s uzsorások által nemcsak a legna-
gyobb nyomorba, hanem végre kétségbeesésből öngyilkosságba is lett
hajtva.) Oertzen ezt mondja: „Minél jobban megismeri az ember a zsi-
dókat, annál kevésbé szereti őket, – s a tények igazat adnak neki. A
mi már most az uzsoratörvényeket illeti, ezeknek legalább erkölcsi hatá-
suk lett, mert az uzsorát közönséges vétséggé bélyegezték. Az olyan ese-
tek mint a Bombe-eset, gondolkodóba ejthetnék az embereket, s ama
törvények szigorítására vezethetnének. Épen a hivatalnokok között pusz-
tít az uzsora legfélelmesebben, s ama Bőmbe iskolaigazgató tényleg az
uzsorások fehér rabszolgájává lett. Szemben az ilyen esetekkel és az is-
meretes zsidó fogásokkal mi valóban nem vagyunk mint az intoleransok
megjelölhetők. Az uzsoratörvények újjáalakításánál én a kamatmaximum
megállapítását is szükségesnek tartom. Az uzsorának továbbá valódi bün-
tetőjogi esetnek kell tekintetnie, a mi mellett az uzsorás magas pénzbir-
sággal sújtandó és kötelezendő, áldozatának kárpótlást adnia. Persze ekkor
aztán a bíráknak is német embereknek kellene lenniök, nem pedig uzso-
rások fiainak, a kik az uzsorával szemben nem bírnak német jogérzettel.
(Helyeslés.) Aztán oly ügyvédeket is, a kik piszkos uzsorapereket elvál-
lalnak, ki kellene az ügyvédségből csapni.
Tizenöt percznyi szünet után dr. Böckel-Capistrano kezdett szólni
„a zsidó birtokfeldarabolókról (Güterschlächter) Hessenben és czinkos-
társaikról.” Alig, hogy beszélni kezdett szónok, egy csomó, valószínűleg
zsidó pénzen felfogadott ember a beszédet zavarni iparkodott s közbe-
szólásokkal szakítgatta félbe. Csakis, miután a békezavarók a teremből
el lettek távolítva, folytathatta beszédét dr. Böckel. Beszéde, fővonásaiban
a következő volt:
A nélkül, hogy dolgoznának, a zsidók népünk verejtékéből élnek.
Szolidárisán egyesülnek a németek ellen. Vannak Hessenben vidékek, a
hol a földművesek egyenesen csak a zsidóért dolgoznak, Itt aztán nem
szükség az embernek fanatikusnak lenni, hanem népét csak egy kissé
szeretni kell, hogy az ember felháborodásba essék. A zsidó aláássa föld-
műveseinknek jólétét. S mi egy nép földművesek nélkül? Ha ez így
megy tovább, úgy Róma sorsa latifundiumaival a mi sorsunk. Hogy a
földműves osztály, népünknek ez a tápláló osztálya, alá van ásva, szá-
 204

mokka] bizonyítható be. A számoknak ezen korbácsjégesője előtt minden

ellenfélnek hajtatnia kell. (Élénk helyeslés.) (Szónok itt egész sorát
közli a statisztikai adatoknak a birtoklemészárlásokat illetőleg Hessen-
ben, a melyek gazdasági állapotainknak rendkívüli szomorú képét tárják
elénk.) A zsidó azt is lemészárolja, a ki lemészárolt birtokrészeket hi-
telre vásárol. *) A nyomorúságnak e halmaza mellett az antiszemitizmus
ama könyeknek a vetése, melyet a zsidó vetett el. (Élénk helyeslés.)
Ha a birtoklemészárlóknak névsorát megnézzük, úgy a 19-ik század gya-
lázatának kell tekintenünk azt, hogy egyátalán még vannak filoszemiták.
(Élénk helyeslés.) Szónok továbbá kifejti, hogy a hesseniekhez hasonló
állapotok Posenben, Nyugat-Poroszországban, az eisenachi felsővidéken, a
Spessartban és Felső-Frankenben is észlelhetők, amint ő megbízható for-
rások alapján ezt megállapíthatta.
Azért parancsoló kötelesség a zsidó mizériának törvényes utón gá-
tat vetni. Egyes törvények nem segítenek a bajon; s azért hazánk iránti
szeretetünk bennünket a zsidó emanczipáczió eltörlésére sürget, népünk
önfentartásának czéljából. (Hosszantartó tetszés)
Az estély negyedik szónoka Sonnenbergi Liebermann volt, a ki a
„börzéről és sajtóról” a következőket mondta:
Montefiorenak ismeretes mondása a sajtó jelentőségéről nemcsak
ennek fontosságára tett figyelmessé, hanem bizonyítékot is szolgáltat arra
nézve, hogy Izrael a világot meghódítani szeretné, s mikép akarja ezt
elérni. Egy árja államszervezet se képes azonban huzamosan fenállani,
ha belsejében egy kis köztársaság talmudisztikus elvekkel él, amint ez a
zsidókkal az eset. Ezt a következő fejtegetésekre való tekintettel jól je-
gyezzük meg. Miként ténykedési képessége, úgy elterjedettsége a sajtó-
nak roppant nagy, ép oly roppant nagyok ma feladatai is. A sajtó a
közvéleménynek teremtője, közvetítője és vezetője; nélkülözhetlenné vált
kormányokra és pártokra nézve, hogy vélemények közöltessenek általa.
A sajtó fedi fel azt, a mi el van rejtve, és a nyilvánosság fóruma elé
hozza. Ő az eszköze a nép oktatásának és felvilágosításának; ő közvetíti
az üzleti forgalmat, irodalmi ismereteinket és a törvényszéki tárgyalások
ismeretét. A sajtó tág tárgyismerettel bíró s megvesztegethetlen igaz-
ságszeretetű férfiakat igényel, hogy igazságos felháborodást és valódi lel-
kesedóst teremthessen. Sajnos azonban, hogy a sajtót szolgáló férfiak
nem mindig ilyen tanítói és papjai a népnek: az európai sajtónak a zsi-
dók által való meghódítása végbement, a kik a sajtót üzletként fogják
fel, habár a zsidóknak tulajdonképen csak a reporteri és intervieweri te-
hetségük van, s mint ilyenek mindenüvé betolakodni tudnak. Hírlapi
hirdetések szinte befolyással vannak a sajtóra, míg a névtelenség a zsi-
dóknak az újságírásban való részvétele fölé a bizonytalanság leplét bo-
rítja. Ha minden czikk alá alá kellene írni a szerző nevét, akkor a zsidó
újságírók Kohn-ologiáját az emberek azonnal felismernék. Napisajtónk
egészségtelen fejlődése, megjelenésének tömegessége, összekötve azon
*) „Güterausschlachtung”, „birtoklemészárlás” alatt a németek azt az eljárást
értik, a mikor valaki vagy a saját birtokát, vagy a mástól megvett birtokot parcellázva
(persze többnyire jó drágán) földműveseknek eladja, a kik többnyire nem tudván a vé-
telárt egyszerre lefizetni, a vételár a vett birtokon betáblázva marad, vagy pedig a
vevő jelzálogos kölcsönt vesz fel a vételár kifizethetésére, – de közbejött rosz termé-
sek stb. következtében a vételek többnyire vagyoni bukásukat idézik elő. – Szerk.
 205

szükségszerűséggel, hogy a hasábok anyaggal töltessenek ki, hozta be a

hazugságot a sajtóba.
Ezzel áltatják a német népet saját valódi érdekei fölött s fejlesz-
tik a németek boldogtalan kávéházi politikussági hajlamát A sajtó kábu-
lásba ejti a népet úgy, hogy ez nem látja a veszélyt, a mely őt Izrael
részéről oly annyira fenyegeti Az 1848. év bódultsága közben történt,
liogy a zsidók az emanczipácziót lopva kinyerték, mig a sajtónak birtok-
bavétele őket oly hatalomra segítette, a mely nekik lehetővé tette, min-
den tért a maguk részére kizsákmányolni. A reklám által lehetségessé
vált a zsidókra nézve, hogy tetszésök szerint csinálják a nagy embere-
ket. Nem egy árja férfiú meghajol ezen iga alatt, mert sajnos, a gyá-
vaság a polgári életben jele korunknak, noha a csatatéren a németek
bátorsága még folyton él. (Zajos tetszés.) Továbbá a zsidó sajtó a rossz
élczelődéseket és trágárságokat még a családokba is beviszi, néha azon-
ban hazafias lesz, mihelyt ez jövedelmez valamit. Ha a zsidó lapok ha-
zafias lelkesedésben törnek ki, ez előttem épen olyannak tűnik fel, mint
a Panke, egy Berlint keresztülfolyó bűzös viíz, megáradása. – A börze
és a sajtó között meglehetős szoros összeköttetés áll fenn. Régebbi idők-
ben tulajdonképen csak az árutőzsdét ismerték, s csak később jött létre
az értéktőzsde. Az 1825-ki rendelet szerint a börze csak a forgalom
könnyítésére szolgálandó eszköz kellett hogy legyen. Csak a zsidók által
lőnek a börzék lassankint közvetítő intézeti szerepükből kiszorítva, s
a differentiális játék, a mely rosszabb a hazárdjátéknál, bevonulását
tartotta.
A börze teremtette meg a kölcsönök rendszerét, s hozta az álla-
mok nyakára az adósságcsinálás baját magas percentjeivel. A varró-
leánytól egész a miniszterig, a minisztertől egész a fejedelmi házak tag
jaiig a börze az embereket kizsákmányolta, s egyúttal a korrupcziót
megérlelte, a nyereségvágy a nagynevű embereket a gründerek közé vi-
vén. A börze a kormányokat a börzezsidók pénzbehajtóivá tudta tenni;
az úgynevezett birodalmi bank is kiválólag a börze és börzerokonok ke-
zeiben van, s külföldiek, tudniillik zsidók a részvényesei. Legnagyobb
részt a börze műve a kalamitások és pénzszükségek is, s háborús idők-
ben a Rothschild dynasztia hasznot húz a népek nyomorából. A börze az
a keresztes pók, a mely hálóját egész Európára kiterjesztette. A háló
mögött miként egy világfény, ott állanak a csalékony káprázatok, me-
lyekkel a buta európaiakat a hálóba csalogatják. E mellett a sajtó a
czinkostárs. Ha azonban a börzét méregfának ismerték fel, úgy vágják
le s dobják a tűzbe. (Élénk helyeslés.) Egy eszköz persze még fenma-
rad; a zsidókat idegenekre szóló törvények alá kell helyeznünk, s nekik
a tőzsdére való bejárást eltiltanunk. Minekutánna szóló a jelenvoltakhoz
mint hesseniekhez még néhány buzdító és lelkesítő szót intézett volna,
beszédét élénk tetszésnyilvánítások között zárta be.
Végül még Werner szerkesztő intézett néhány búcsúszót Sonnen-
bergi Liebermannhoz, a ki Németországot nemsokára elhagyni szándéko-
zik; mire dr. König egy lelkesült zárbeszédben a német birodalmat egy
hatalmas tölgyfához hasonlította, a melynek pompás törzse azonban szét-
terjedő ágaival veszélyeztetve van, mert benne a földi féreg vagy a földi
patkány ütötte fel fészkét s a fa egészségét aláássa. Azon reményének
kifejezést adva, hogy még sikerülni fog, ama dúló állatokat eltávolítani
 206

s a pompás német birodalmi tölgyet megmenteni, Németország éltetésé-

vel zárta be beszédét, mire a lelkesedéstől mozgásba hozott gyűlés a
„Deutschland, Deutschland über Alles”. dal eléneklésével befejeztetett.
(Reichsgeldmonopol.)

A zsidók, ezen antiquált, elaggott nép, továbbra

is zsidók akarnak maradni.
Az antiszemitikus tudománynak, a mely a németeknél a
legújabb időben nagy lendületet vett, egyik kiváló képvise-
lője Dr. Wahrmund Adolf magántanár a bécsi egyetemen és
a cs. k. keleti akadémián. 1882-ben megjelent tőle Lipcsében
F. A. Brockhausnál a „,Babylonierthum, Judenthum und Chris-
tenthum” czímü munka, a melyet 1885-ben követett a „Die
christliche Schule und das Judenthum” czímű mű (Wien, Ku-
basta u. Voigt.)
Wahrmund tanárnak sokat köszön az antiszemitizmus e
két kitűnő művéért, a melyek alapos forrásismerettel, beható
kritikai éllel s mély bölcsészeti felfogással vannak irva.
Olvasóinkat mindenesetre érdekelni fogja tehát az alábbi
mutatvány, a melyet a „Die christliche Schule und das Juden-
thum” czímű művéből hozunk e czím alatt:
A zsidók, ezen antiquált, elaggott nép, továbbra is zsidók
akarnak maradni.
Természetes és önmagától értetődő dolog, hogy minden külön
kultur-társadalom magát mint ilyent fentartani s az ellenfeleivel
vívott folytonos harczban a végtelenig kiterjeszkedni törekszik, a
mi mellett az egyesnek gyengébb vagy erősebb akarata egyátalán
nem határoz. Ebből szemrehányást levonni, értelem nélküli dolog
lenne. Különbség van azonban az erejében (hevesség, szenvedé-
lyesség, kíméletlenség, az eszközök brutalitása) ezen terjeszkedési
ösztönnek, a mely már az egyes kultúrtársadalmak szabványaiban
és symbolnmaiban is világosan kifejezésre jut. Ha már most vala-
mely kultúrterület bensejébe egy idegen kultúrtársadalom helyi
tekintetben felvétetik és befoglaltatik, úgy az összeszközei által
erősebb, az összeszközökben gyengébbet, ha ezt se kiűzni, se kiirtani
nem akarja, törvényes megszorítások által, vagyis az egyenjogúságból
való kizárás, helyi elszigetelés stb. által fog törekedni ártalmatlanná
tenni; és ezt tette a kereszténység is korábban a területén letelepült
zsidósággal. Azon, az úgynevezett reformzsidók által is táplált jó
 207

hiedelemben pedig, hogy a zsidók többé már nem akarnak igazi

zsidók maradni, a keresztények aztán az úgynevezett emanczipá-
czió által a zsidóknak megadták az egyenjogúságot, – amint
legalább a keresztények t. i. a dolgot nézték. Azonban nemsokára
aztán kitűnt, hogy a zsidók az ő emanczipácziójukat egyátalán
nem valamely, a keresztények által nekik önként adott ajándék-
nak, hanem inkább mint egy, saját fegyvereik által a keresztény-
ség és a keresztény népek fölött kivívott győzelmet, illetve mint
ezeknek dupírozását (lóvátételét) tekintik, s nyomban hozzáfogtak,
ezen győzelmet kímélet nélkül (saját vallásuk követelményei sze-
rint) kizsákmányolni. E fölött itt többet szólni nem szükséges.
Azonban mindjárt újra kibontatott s magasan lobogtattatott a
zsidóságnak, mint egy külön szellemi szervezetnek a zászlaja, s a
talmudismus és rabbinismus követelte, mint tudományos irány is,
szineinek az elismerését. Az úgynevezett reformzsidók is eldobták az
álarczot, s mint győzők lengették a talmudismus zászlaját, még
saját legünnepeltebb reformátoraikat is újra lerántva. Cassel Dá-
vid (Lehrbuch der jüdischen Geschichte und Literatur 520 1.)
ezt mondja: „Az elmúlt félszázad a zsidóság tudományát önálló
tudománynyá emelte. A történelmi fejlődésnek (t. i. a szigorú ortho-
dox zsidóságnak és fennmaradásának) megértése Mendelssohn Mó-
zesnél épúgy hiányzott, mint nem találjuk fel azt elődjénél Maimo-
nides Mózesnél. . . Mindazonáltal a zsidóknál egészben véve még
hiányzik az értelem a zsidóság tudományának jelentősége iránt;
ezen hitközségen kívül (keresztények között) még tudós körökben
is csak vonakodva és kelletlenül határozták el az emberek magu-
kat arra, hogy tudomást vegyenek ennek a tudománynak a vív-
mányairól, a mely tudománynak még egy német kormánynak se
méltóztatott tanszéket valamely egyetemen emelni!” HecMner „A
zsidó történelem tankönyve” czímű munkájában (Lipcse 1884.) a
Talmudról ezt mondja: „A Talmud képezte a zsidónép középpont-
ját, s reá nézve a márvány alaptörvénynyé, az élet forrásává és
minden tudomány ossz foglalatjává lőn; a Talmud a zsidók vallás-
erkölcsi életét megóvta és őket a tudatlanság és eltompultság elől
megvédte,” – se szavakkal végezi: „A zsidó tan és tudomány
ápolásán nyugszik a zsidóság jövője.” Cassel továbbá tudósít (530.
1.): „A Talmud húsz év óta különböző helyeken (Prága, Bécs,
Varsó, Vilim, Berlin,) részben erős kiadásokban, stereotypirozva s
kinyomatva és elterjesztve lett, – a mely jelenség a Talmudnak
élénken ütött tanulmányozásáról örvendetes tanúbizonyságot tesz.”
1872-ben Berlinben egy „főiskola a zsidóság tudománya számára”
állíttatott fel; 1874-ben A rabbiszeminarium az orthodox zsidó-
 208

ság részére” Hildesheimer rabbi alatt; 1877-ben a „magyar ki-

rályi országos rabbiiskola Budapesten,” – mint újonnan támadt
erődjei a talmudismusnak, az 1854-ben megnyitott „Boroszlói rabbi-
szeminárium mellett, (amely jelenleg az ismert fanatikus és törté-
netírónak Graetznek vezetése alatt áll). Ezekhez járultak a tanító-
szemináriumok és a számos u. u. Talmud-thora iskolák. Több
helyeken az ily iskolák alapítására és fenntartására országos és
községi pénzbeli járulékok is követeltetnek s itt-ott tán meg is
adatnak. Ezenkívül nagyobb egyetemi városokban, mint Bécsben,
Berlinben, Lipcsében, vannak zsidó tanulók egyletei a zsidó tudo-
mány ápolására.
A zsidóság tudománya, kereszténységelőtti (ethnicus) világ-
nézleten, görög idő előtti tudáson és ó-babyloni gondolkozási mód-
szeren alapulva, a fragmentarius gondolkozás majomugrásai által a
judaisztikus akarat kizárólagosságának szolgálatába hajtva, ma,
minekutánna sok évszázadon át a Ghettoba száműzve volt, – ma
a nyílt piaczra lépett, s mint tudomány elismerést követel. Cassel
(199. 1.) ezt mondja: „Az egyenjogosítás, a mely a zsidóknak
politikai tekintetben megadatott, a tudományos téren a Talmud -
tói sem maradhat elvonva.” Hogy azonban a Talmudnak ilyen elis-
merése zsidó értelemben egyszersmind elveinek az elismerését és
ezzel Izrael uralkodási jogosultságának az elismerését is magában
foglalja, az olvasó már tudja, s így az egyenjogosítás itt is már
előre a zsebében hordja az „agio”-t, a mely nélkül zsidó tudva-
levőleg el nem lehet.
Csakugyan csudálatos egy jelenség: egy hulla kiemelkedik a
sírból, és elakarja disputálni a jogot az élőktől az életre. Maimo-
nides (a More Nebuchim III. 202. 1. Scheyer) az Ibn Vahschije
által arabsra fordított „Nabataeaiak mezőgazdászata” után egy
paraboláját beszéli el „Bábel bölcseinek ama sötét időkből.”
A málvacserje ugyanis Ninivében tizenkétezer éven át vi-
rágzott, s ekkor vitába keveredett a nadragulyával (Mandragóra),
a mely őt elnyomni akarta. Egyúttal azon prófétától, a ki a
málvacserjének ereje által szokott jövendölni, a jóstehetség elvo-
natott. Mikor azonban ez a jóstehetség visszatért, a prófétának
elbeszélte a málya, hogy ő a nadragulyával való pere által egészen
igénybe volt véve; most azonban hívja össze a próféta valameny-
nyi bírót, hogy döntsenek kettejük között, melyiküknek van na-
gyobb bűvereje, a mályának-e vagy a nadragulyának. – Maimonides
gúnyolódik e fölött az „ostoba mese” és a babyloni tudósok fö-
lött, a kik ilyen ostobaságokat hihettek, – a Talmud ostobasá-
gait szó szerint venni, szerinte minden zsidónak kötelessége, –
 209

valójában azonban ez a mese olynemű, hogy legnagyobb részvé-

tünket keltheti fel. Nem tudjuk, minő szellemi hatalmak vannak
itt málva és nadragulya által symbolizálva, – a málya magvai
táplálóak s az emberek kenyér gyanánt eszik, igaz, hogy csak a
szegény emberek, de hisz ezek képezik a többséget Keleten úgy
mint Nyugaton; – ma azonban megéltük, hogy a kereszténység-
nek két ezer évi virágzása után a holtnak hitt talmudizmus nad-
ragulyája vitássá teszi neki a talajt, s a világosságot és levegőt
elvágni akarja tőle, a kereszténység prófétáitól pedig úgy látszik
a jóstehetség el lett vonva.
Miként fogják fel a zsidók vezérei tudományos és erkölcsi
feladatukat a jelenre nézve, kiviláglik az újabban oly gyakran
hallható nyilatkozatokból, mint: a zsidóság hivatva van „egy uj
tudományt és egy új kultúrát megalapítani”, vagy „a kereszté-
nyeket emberekké tenni”, vagy „az egész földön világosságot el-
terjeszteni, s magát az emberiség iránt kimondhatlanul érdeme-
sültté tenni.” A zsidóságnak Bécsben megjelenő közlönye, a
„Neuzeit” 1883. szeptember 15-én a következőt hozta: „Mi, a
zsidóság követői, a kik tanok és a történelem által, szenvedések
és megpróbáltatások által erkölcsi tekintetben a népeket megelőz-
tük, a népeket kell hogy neveljük, hogy azok a barbáriák, a me-
lyeknek a legutóbbi évek tanúi voltak, s a melyek a közvetlen
jelenben (magyar földön) tovább működnek, lassanként eltűnjenek,
és legalább egy része a keresztény népeknek azon erkölcsi fokra
jusson, a melyen a zsidók már régóta vannak” Már évekkel
ezelőtt olvasható volt egy másik zsidó folyóiratban ez: „A német
zsidóság most oly erőteljesen, oly óriási módon, oly változatlanul
működik az új kultúrán és tudományon, hogy a keresztény közön-
ségnek legnagyobb része tudva vagy öntudatlanul a modern zsi-
dóság szelleme által vezettetik.” Ez teljesen igaz, és a legtelje-
sebb mérvben áll Ausztriára és itt ismét Bécsre nézve teljesen
elzsidósodott és zsidóskodó sajtójával (a rabinus sajtóval). Ebből
azonban a zsidóságnak nem lehet szemrehányást tenni, mert ez,
amint láttuk, lényénél fogva máskép nem is cselekedhetik; a
hiba a keresztények részén van. Sajnos, hogy épen a nemzetgaz-
dasági és sociálpolitikai tudományok, valamint a jogtudományok
bizonyos életbevágó ágai voltak az első tudományok, a melyekre
az emanczipált zsidóság rávetette magát, úgy hogy attól lehet tar-
tani, hogy a keresztény ember mint humanizálási tárgy, a gyógy-
kezelő orvos kezei alatt meghal, mielőtt a kúrának vége szakad.
Láttuk már, hogy a zsidó tudomány közvetlenül a zsidó vi-
láguralom felállítása iránti tevékenységre utal, de egyszersmind a
 210

korábban többé-kevésbé korlátolt talmudi igazságszolgáltatásnak a

zsidó községekben való teljes helyreállítása iránt is tétettek elha-
tározó lépések. A Talmud ide vonatkozó szabványai a Schulchan
Aruch-ban vannak összegyűjtve, szabatos kifejezésre juttatva és
rendezve, s ez a Schulchan Aruch három évszázad óta elismert
szabály a rabinusok előtt. Theologia, jogtudomány és törvényke-
zés, szintúgy mint az Izlamnál, a rabbi személyében egyesül, a
ki a maga községét mint Judának egyik hadosztályát az ellensé-
ges földön összetartja, s a körülötte lakó gojim ellen vitt szent
hadjárat czéljai szerint, a Talmud és a Schulchan szabványaihoz
képest oktatja és igazgatja. 1866-ban egy, 94 rabinusból álló zsi-
nat elhatározta, „hogy a Schulchant minden helyen és minden
időben megtartani kell.” 1882-ben az egy évvel ezelőtt elhalt
Schreiber főrabbi és birodalmi tanácsbeli képviselő a krakkói ra-
binusi zsinat nevében, az osztrák közoktatásügyi minisztériumtól
a Schulchannak, mint a zsidókra nézve érvényes vallási törvény-
könyvnek állami elismerését követelte, s ez a követelés azóta újra
ismételtetett. A legfontosabb azonban az Alliance israélite univer-
selle megalapítása Parisban Crémieux által, a mely az összes zsi-
dóságnak mintegy külön nemzet-vallási szövetkezetnek érdekeit
képviseli, kongresszusokon mint világhatalom beleszól a dolgokba,
több fiók-egyletet alapított, s az arra alkalmas országokat zsidó
iskolák egész rendszerével látta el. Azon Alliance megalapítására
czélzó felhívásban ugyanaz a Crémieux annak idején ezeket mon-
dotta :” Szent könyveinknek magasztos jövendölései (a zsidó világ-
uralomról) teljesedésbe fognak menni. Eljő a nap, a melyen Je-
ruzsálem az imádság háza lesz (az Izrael kormánypálczája alatt
egyesített) népekre nézve, a mikor a zsidó monotheizmus zászlója
a legtávoliabb tengerpartokon is leng. Használjunk ki minden kö-
rülményt ! Hatalmunk nagy; tanuljuk azt használni! Mitől kellene
félnünk? Nincs messze az a nap, a melyen a föld minden vagyona
kizárólag a zsidóké lesz” (les richesses de la térre appartiendrout
exclusivement aux Juifs). Ugyanez a Crémieux mint miniszter
1870-ben a zsidóknak Algírban a polgárjogot megszerezte, s a
zsidók vagyona és befolyásuk főleg a választásokra és kinevezé-
sekre, a dolgokat már odáig vitték, hogy a bírák zsidók és ben-
szülöttek közti peres kérdésekben magokat örömest illetéktelenek-
nek mondják ki, s e peres kérdések elintézését a zsidó törvény-
székekhez utasítják, t. i. a Talmudra és a Schulchanra. Hasonló
állapotok uralkodtak annak idején Spanyolországban is, és hogy
a zsidók ezeket másutt is visszaállítani törekednek, csak igen
természetes.
 211

A mondottakból eléggé kitűnik, hogy a zsidók továbbra is

zsidók akarnak maradni, s éhez képest külön „zsidó világnéze-
tüknek és tudományuknak” elismerést akarnak szerezni, vagyis a
keresztények elismerését akarják kivívni, a kik között laknak s
a kiknek iskoláit használják, – a minek utóvégre más értelme
nem lehet, mint hogy ezen keresztényeket meg akarják győzni
saját világnézletök és tudományuknak, a zsidó világnézlettel és
tudománynyal szemben való inferioritásáról.
A mondottakból világos lett, hogy a zsidóság a görögök ál-
tal megalapított uj gondolkozási módszerek és az ezen módszerek
által nyert tudomány elől elzárkózván, a gondolkozást és tudást
illetőleg egy elavult (antiquált) görög-idő-előtti társadalmat ké-
pez, – és hogy más oldalról az, a kereszténység által a görög
bölcsészetre támaszkodva teremtett alapját az emberi közösség-
nek elismerni s a többi emberek iránti igazságosság és jóindulat
kötelmeit vallási szabályul elfogadni nem tudván, egy pusztán a
nemzetiségen alapuló, tehát szinte antiquált (kereszténységelőtti)
vallástársulatot képez, a mely minden többi vallástársulattal; kü-
lönösen pedig a kereszténységgel, mint legteljesebb ellentétével, szent
háborút visel, amiből kitűnik az is, hogy az a tétel, mintha a
zsidóság csak egy vallásfelekezet lenne az államainkban uralkodó
vagy tűrt (keresztény) felekezetek mellett, csak mint egy hadi
csel tekintendő, a melynek útján a zsidóság az ellenfél táborába
lopódzik, a mely ellenfél ellen a zsidó isten parancsolatja szerint
háborút kell viselnie. A kereszténységelőtti vallástársulat termé-
szetével függ az is össze, hogy a zsidóság, szintúgy mint az Iz-
lam, a rabszolgaság elvét egész a mai napig nem adta fel, sőt
inkább a nemzsidóknak (gojimnak) szolgaságba vetésére kell töre-
kednie, a mely czélból saját törvénye (a Talmud vagy a Schulchan
Aruch) a zsidónak a rosszhiszeműséget a nem-zsidó iránt s ennek
megcsalását sokkal határozottabban és sokkal nagyobb mérték-
ben megengedi vagy parancsolja, mint bármely más vallásnak a
törvénye.
Az antiquáltsága vagyis az elavultsága a zsidó társadalom-
nak pedig csak symptomája elaggottságának (senilitásának), a mely
minden fejlődésnek a tagadásában, vagyis abban a lehetetlenség-
ben nyilvánul, hogy a görög szellem és a kereszténység által meg-
alapított új, (fiatal) szellemhez csatlakozzék. – „A kereszténysé-
gen túl tehet ugyan menni, ha ez lehetséges, – mondja Lagarde,
– de senkinek sincs joga, a ki figyelembevétetni akar, arra, hogy
a kereszténység mögött maradjon.” Ha már most ez a történe-
lem által antiquált, a fiatal haladó szellem által félredobott elag-
 212

gott lény közöttünk a haladás előharczosául veti fel magát, úgy

ez a czélhoz képest csak szintoly nemű hadi csel, mint az imént
említett, a mely által saját vallási lényét mint pusztán „feleke-
zetet” tünteti fel a keresztény felekezetek mellett és között. A
mit a zsidóság a nem-zsidók előtt mint haladást ajánl, az egy rész-
ről: tökéletesen szabad pálya a zsidó lény kifejlesztésére, más rész-
ről pedig: teljes eltörlése és feloszlatása minden, a kereszténye-
ket a zsidók ellen védelmező törvényeknek, intézményeknek és
szövetkezeteknek, – mindkettő mint eszköz a teljes zsidóuralom
felállítására.

Drumont könyvéből.*)
A zsidót nem kell a mi fogalmaink szerint megítélni Elvitázha-
tatlan tény az, hogy minden zsidó elárulja azt, a ki őt alkalmazza. Ca-
vour a maga zsidó titkáráról, Artom-ról ezt monda: „Ez az ember érté-
kes nekem arra nézve, hogy megismertessem azt, a mit mondani akarok;
én nem tudom mit csinál ő, de annyi bizonyos, hogy alighogy kimondok
egy szót, már elárult engemet, még mielőtt irodámból kiment volna.”
„Miért teremtette volna Isten a zsidót, – monda viszont Bismarck her-
czeg, – ha nem azért, hogy kémül szolgáljon „
Sedecias megmérgezi Kopasz Károlyt. A zsidó Meire megmérgezi
castiliai III. Henriket; a Tízek tanácsa 1477. július 9-kén tárgyalja Salo-
monciui zsidónak és testvéreinek az ajánlatát, a melyben ajánlkoznak
II. Mahometnek Valcho zsidó orvos által való megmérgeztetésére. .A zsidó
Lopez, Erzsébet királynénak az orvosa felakasztatik azért, mert eladta ma-
gát II. Fülöpnek. A zsidó Lewis Goldsmith Talleyrandnak kémszolgálato-
kat teljesített Angolországban az első császárság alatt; a zsidó Michelt
lenyaktilózzák azért, mert Oroszországnak katonai okmányokat szolgálta-
tott ki. Egy másik Goldsmith, ezelőtt három évvel, ellopja a porosz nagy
tábori vezérkarnak a terveit. Tudjuk azon szerepet, melyet Paiva zsidónő
a háború előtt játszott. Ki ne emlékeznék vissza ama kísérletekre, me-
lyeket Kaulla zsidónő tett arra nézve, hogy kitudja mozgósítási ter-
veinket? Ki feledte volna el Guimont Esztert és hírhedt politikai sza-
lonját?
A zsidó Klootz Gusztáv, a kinek rokonainak vagy névrokonainak,
gondolom, 1869. felé Parisban némi bírósági kellemetlenségei voltak, –
elárulja Hicks tábornokot, á ki seregeivel együtt megöletik a Mahdi ál-
tal. Klootz nagy summa pénzt kap, és tábornokká neveztetik ki.
Kraszevszky, Adler zsidóra bízza magát, a ki eladja őt Poroszor-
szágnak, s az ősz lengyel költő várfogságba vettetik.
Ezen tényekkel szemben, a melyeket a végtelenségig lehetne sza-
porítani, látható, hogy nem egyes elszigetelt esetről van szó, a mely
semmit sem bizonyít egy összesség ellen, hanem szó van egy fajnak,
Ábrahám fajának a hivatásáról.

*) Drumont Ede világhírű műve, a „Francé Juive” f. é. april közepétől fogva

eddig már hatvanhárom kiadást ért ! – Szerk.
 213

Valjon a zsidókra nézve nem képez-e ez kémkedést vagy árulást?

Egyátalán nem. Ők nem árulnak el hazát, a mi nincs nekik; ők a diplo-
máczia, a politika dolgait végzik: ez az egész. A valódi árulók hazájuk
iránt azok a benszülöttek, a kik megengedik, hogy idegenek oly dolgokba
üssék bele az orrukat, a melyekhez semmi közük. Azok a köztársasági
miniszterek, a kik nem elégednek meg azzal, hogy a becsületrend tiszt-
jének nevezik ki Oppert de Blowitz-et, ezt a születésére németet, s al-
kalmi angolt, hanem bizalmas emberükül bánnak vele, kiszolgáltatják
neki fegyvertáraink titkait, teljes megvetésre érdemesek. De mily joggal
akadályozhatná meg valaki ezt a két haza között lebegő zsidót abban,
hogy tudósításaival annak az országnak kedvezzen, a melyik neki job-
ban fizet?
Ez természetesen nehézzé teszi a zsidó kitanulmányozását büntető-
jogi szempontból. Amint a pompás Crémieux mondja, a szándék minden.
Az a rósz, melyet a zsidók csinálnak, az a félelmes, kifürkészhetlen, is-
meretlen baj, abba a kategóriába esik, a melybe esnek az államérdek
nevében elkövetett bűntettek. Meggyilkolni, tönkretenni, kifosztani a ke-
resztényt náluk istennek tetsző bűntetteket képeznek. Amint Eisenmen-
ger a „Leleplezett zsidóság”-ban megmagyarázza, ez az, a mit ők úgy
hívnak, hogy „korbant” csinálni.
Az olyan zsidó, a ki, hitsorsosainak segélyével, a kétségbeesés vagy
halálba kergetett valamely keresztény kereskedőt, a kinek a helyét el
akarja foglalni, az övéi előtt a legjóttevőbb, a legérdemesültebb, a legön-
zetlenebb barát.
Minden komoly statisztikai okmány hiányában, azon ügyesség, a
melylyel a zsidók, a kik mind egy húron pendülnek, eltitkolják tetteiket,
majdnem lehetetlenné teszi a kutatásokat ez irányban.
Hozzátehetjük, hogy a zsidók ritkán követnek el erőszakos bűnté-
nyeket, s ezenkívül, támogatva azon külön szabadkőművesség által, a
melyet Bismarck az arany intemationálmak nevez, majd mindig kibúj-
nak a büntetés alól. Ma, a hogy a szabadkőművesség elfoglalta a párisi
rendőrséget, minden, zsidók által elkövetett bűntettet azokra kenik, a kik
katholikusoknak jeleztetnek. Ha elmennél okmányokat kérni Israelra
nézve a rendőrséghez, a :. testvér Caubet, a ki az Alliance zsoldjában
van, nyomban zsidó rendőr-ügynököket állítana eléd, a kik eskü alatt
bizonyítanák, hogy látták mikor az apádat megölted.
Könnyű megérteni, hogy a megszámlálhatlan Lévy, Salomon, Mayer,
a kik benépesítik a rendőr-praefecturát a biztosságoktól kezdve a leg-
utolsó rendőrségi felügyelői hivatalig, nem tartóztatnak le senkit hitsor-
sosaik közül, hacsak végső szükség nem forog fen. Macé, a „Service de
la süreté par son ancien chef czímű munkájában utal azokra a rendőr-
ügynökökre, a kik hivatalos jelentéseiket a :. szabadkőművesi jellel Ír-
ják alá, s általában még hivatalos működési körükben is használják en-
nek a társulatnak a jeleit.
Ha az igazságszolgáltatás zsidókkal látszik foglalkozni, ez csak azért
van, hogy nekik szolgálatot tegyen. Két évvel ezelőtt, egy részvényes
csoport feljelenti Erlanger bárót, s kétségtelenül bebizonyult tények de-
rülnek ki, a melyek távolról sem tiszta dolgok. Mit tesz az igazságügy-
miniszter, hogy megakadályozza az ügy rendes lefolyását? Kijelenteti az
egyik alügyész által, hogy vizsgálat tétetett folyamatba Erlanger báró
 214

ellen, s a törvényszék kénytelen abbahagyni az ügy tárgyalását. Felesle-

ges mondanunk, hogy senki se hallott azóta beszélni annak a vizsgálat-
nak az eredményérő], a mely beszüntetési határozathozatallal végződött.
A zsidóknak ezen majdnem teljes büntetlensége fölött a bizonyíté-
kok napról-napra nagyobb számban halmozódnak fel előttünk.
Emlékezetébe hozzuk-e a párisiaknak annak a szegény kis spanyol
ledér hölgynek a történetét, a ki maga a vígság és az életkedv volt, s
a kinek esze ágában sem volt öngyilkosságot elkövetni, s a ki még ma
is úgy tekintetik, mint a ki kiugrott az ablakon, holott az erkélyről
zsidó szeretője taszította le, a ki tőle megmenekülni akart, hogy egy
dúsgazdag házasságot csinálhasson? A helyiségek egyszerű szemügyre
vétele után egy gyermek is felismerte volna ama históriának a valószí-
nűtlenségét.
1882-ben egy Smyrnából való asszonyt letartóztattak, mert egy
áruraktárban tolvajláson rajta kapták. Ez az asszony történetesen sógor-
asszonya egy görög eredetű szülésznek, a ki egy zsidó színésznőt bír
feleségül, a ki Parist telelármázza reklámjaival. Zsidórokon, – ez elég;
kijelentik, hogy a tolvaj nő kleptomaniában szenved, talán mivel Parisba
a Klephtek hazájából jött.
Különben örülök reá nézve ezen kijelentésnek, s nem állok távol
dr. Lasségeu-nek azon nézetétől, hogy minden áruraktár-tolvaj beteg.
Képzeljünk azonban csak egy keresztény nőt, a ki húsz krajczár árut
ellop egy zsidó áruraktárból, biztosak lehetünk benne, hogy ez nem lesz
ám kleptoman.
Sarah Bernhardt felboszankodva Colombier Mari könyve által, há-
rom társával betör versenytársának a lakásába, egy lovagostorral felfegy-
verkezve, a melyet neki, mint Wolff mondja, „egy jeles katonatiszt adott”.
Útjában összetör mindent. Nyilván magánlaksértés esete forog fen. Volt-e
bűnvádi eljárás?
Hogy Ney tábornok esete sohasem lett kellőleg felderítve, annak az
az oka, hogy egy zsidó asszony volt benne a dologban, és féltek ezen-
felül egy kettős-házassági bűnper következményeitől. A legtöbb zsidó
csőd, a melyek legtöbbnyire szemenszedett hunczfuteriák, kiegyezés által
megszüntetve lesz. A gój azért van, hogy meglopják.
Hogy csak legújabb keletű tényeket idézzek, nem láttuk-e, hogy két
mainzi zsidó, a Bloch fivérek, letelepedvén 1882-ben az Aboukir utczá-
ban, mindenféle árukat hozatnak, s aztán 1883. szeptemberben megszök-
nek akkor, a mikor háromszázezer frank értékű váltóik járnak le. 1884.
augusztusban egy másik német zsidó, Mendel, Enghien utczai kereskedő,
eltűnik, magával vive a párisi gyárosoknak hatszázezer frank értékű gyé-
mántjait.
A zsidó J Dávid, a „Credit national” igazgatója több mint három
millióját elviszi azoknak a szerencsétleneknek, a kik pénzeiket reája biz-
ták. Ezer kétszáz személy vádolja őt sikkasztással, és a mi megveszte-
gethetlen bíráink, a kik megtagadták az „Union generale” igazgatóinak
a kért három napot a részvényesek gyűlése megtarthatására, a mely
„Union générale” ellen egyetlenegy indokolatlan panasz volt beadva, –
nyugodtan engedik Dávidot elutazni. Csakis makacsságból marasztalták
el tíz évi börtönre, 3000 frt pénzbírságra s öt évi rendőri felügyeletre, a
 215

mi, azt hisszük, neki ugyan mindegy. Mikor ennél a Dávidnál házmoto-
zást tartottak, kétszáz levelet találtak nála országos képviselőktől.
A zsidók Jules Simonnal élükön, a leghatározottaobb ellenzői a ha-
lálbüntetésnek, nem magára a büntetésre nézve, mert ezt gyakran alkal-
mazták az Izrael királyságban is, hanem, mert a zsidó kivégeztetésének
szükséges vallási formaszerűségei korunkban nehezen tartathatnának meg.
A zsidó felfogás szerint ugyanis, az elítéltnek teste a kivégeztetés
előtt hullának tekintetik, s a törvény szabványai szerint, zsidó holttest-
hez keresztényeknek nem szabad hozzányúlniuk.
Egy Isaac nevű zsidónak 1817-ben egyik elszászi városban tör-
tént kivégeztetése valószínűleg a legutolsó volt, a mely szabályszerűleg
ment végbe.
A város tíz előkelő izraelitája kikérte magának az engedélyt arra,
hogy a vérpadra felmehessen, hogy ott „minian”-t képezzenek, a nyil-
vános imákat tizenhárom éven felüli férfiaknak kellvén végezniök.
A bűnös, minden köteléktől menten, szilárd léptekkel ment, s fel-
öltöztetve lett abba a hosszú fehér, kabátszerű szemfödélbe, a melyben
a zsidók halottjaikat eltemetik. (Hasonló szemfödelet mindegyik asszony
ád házassági ajándokul férjének.) Rajta volt aztán a taleth, vagyis az
imaköpeny és thefilm, a homlokra és karra erősített imaszíj. Winzenheim
főrabbi celebrált.
Isaac utolsó ízben mondotta el a vidoui-t, a haldoklók imádságát,
a melyet az engesztelés ünnepén is elmondanak, és őt maguk, saját hit-
sorsosai kötözték le a nyaktiló deszkájára. –
(Évtizedek óta nem volt tudtunkra eset, hogy nálunk is akasztot-
tak volna zsidót. Hogy miért nem szabad zsidót felakasztani – Drumont
ezen előadása után most már tudjuk. – Szerk.)

Egy zsidóbarát háziúr

Épen az előbbi füzetben közöltem „Sorakozzunk” czím alatt, hogy
az antiszemita irányú irodalmi termékekkel és lapokkal, és ezeknek a
társadalom minden rétegébe, a berezegi palotától kezdve a kunyhóban
lakó polgártársakig kézbe való juttatásával lehet általános felvilágosí-
tást eszközölni, az antiszemitizmus természetességét és jogosságát ki-
mutatni.
Hogy ez mennyire szükséges, – tanúsítja a következő eset is. Nem
régiben Aradon egy úgynevezett Czudar János nevű keresztény háziúr
azért mondott fel keresztény lakójának Sz…. Károlynak, mert ez a
„12 röpirat”-ból megtanulta, hogy a keresztény ember a zsidónak se
ételét meg ne egye, se pedig varangyékos békalével feleresztett műborát
és vitriollal készített műpálinkáját meg ne igya, s ezáltal maga a.keresz-
tény a rövid életnek, sápadtságnak, erőtelenségnek, elbutulásnak és fehér
rabszolgának ki ne tegye stb. stb
Úgyde Czudar János nem azért Czudar, – hogy a nevét magával
ne hordja; – ő neki többet ér a zsidó azon pénze, melyet a fenti uta-
kon a keresztényektől kap, mint a keresztény lakó igazi keresménye,
melyért éjjel-nappal dolgozott, nehéz munkát végzett: – a zsidó lakó
utasítása folytán a háziúr a keresztény lakónak mondott fel; – mert
 216

ez a keresztény lakó nemcsak önmaga tanulta meg a zsidók gazságait,

élősdi módjait, – de arra sok más lakótársait is megtanította, a miben
persze a zsidónak sem öröme, sem anyagi haszna épen nem volt.
Tehát ha a munkásosztály is annyi öntudatra ébred, mint a fentvá-
zolt tény mutatja: ugyan micsoda indok vezérelheti ama jámbor Czudar
János keresztény társunkat, hogy a nála lakó boltos zsidónak amaz egy-
szerű fenyegetésére, hogyha Sz ................... Károlyt a háztól el nem távolítja,
akkor ő, (t. i. a zsidóbérlő) megy el, – a keresztényt bocsátotta el, mert
talán egypár forinttal a zsidó több bért ad, mint a keresztény; – de
több mint bizonyos, hogy a zsidó százszorosan csalja és veszi be a még
fel nem világosodott keresztény népen.
Ezen huzavonának és csalásnak Czudar János jogutódai, gyermekei
is kitéve vannak czudarul! Megfordulna akkor majd sírjában Czudar
uram, ha látná, hogy mikép lett az ő sarjadéka minden pereputtyostól a
zsidónak sarukötője, kanásza, bérese, ökrésze, tehenésze, napszámosa, ko-
csisa stb.
Csak rajta munkás keresztény polgártársaim! Ti vagytok az alapja
mindennek e világon, ha pedig ti magatokat mint alapot kivonjátok, a
csalók ereje megszűnt, henczegésük és fenhéjázásuk nincs többé
Minden keresztény munkásnak olyannak kellene lenni, mint az ara-
diak között találkoznak! s hagyják ott csak az ily „Czudar János”-féle
házat; ezzel Czudar János házbérjövedelme is megcsökken; – sőt ne
vegyenek keresztény munkáspolgártársak az ilyen Czudar János-féle zsidó
lakótól életetölő műbőrt és műpálinkát, úgy Czudar János házbér-kereset-
forrása is dugába dől; – mert biz az a zsidóbérlője Czudar Jánosnak
mindjárt nem tud fizetni, csak a véresverejtékkel keresett pénzüket a
munkások a zsidónak ne vigyék oda!!
Maradjon az ilyen háziúr az ő zsidójával, – ne menjen lakni e
háziurhoz senki, – ne mennjen a zsidójához vásárolni senki; – nézzük
mire mennek egymással?! Szendrey Gerzson.

Az 1887-ik évre szólandó kecskeméti antisze-

mita naptár érdekében.
Felhívás elvbarátainkhoz!
A folyó 1886-ik évre kiadott „Országos antiszemitapárt-naptár” szá-
mára több elvtársaink által küldettek be nagyérdekű dolgozatok közlés
végett, de már oly későn az év vége felé, hogy azok a legjobb akarat
mellett sem voltak közölhetők, mivel szerkesztőnk sajtó-fogságának meg-
kezdése miatt a szokottnál is hamarább kellett naptárunkat összeállítani
és sajtó alá rendezni, mely körülmények mind naptárunk rovására szol-
gáltak. Nehogy tehát ismét nagyérdekű dolgozatok maradjanak ki a későn
való beküldés miatt, – e helyen is a legmélyebb tisztelettel és bizalom-
mal kérjük fel elvbarátainkat, hogy az „Országos antiszemitapárt naptár”-
nak jövő 1887-ik évi folyamába szánt dolgozataikat Kecskemétre, a naptár
szerkesztőségébe, vagy alólírt titkári hivatalba, lehetőleg f. évi szeptember
hó 1-ső napjáig beküldeni szíveskedjenek annyival inkább is, mivel az
országos képviselőválasztásokra való tekintetből naptárunk jövő évi fo-
 217

lyamát olyan tartalommal akarjuk kiadni, hogy az necsak pótolja az idei

naptár hiányait, s necsak pártunk tagjait elégítse ki minden tekintetben,
de'hogy a kétkedőket és a nyílt ellenségeket is meggyőzze eszméink,
elveink magasztos volta, czéljaink megvalósításának elodázhatlan szüksége
felől; s hogy mint országos agitáczióra szánt mű előkészítse hazánk ke-
resztény népét az általános képviselőválasztásokra, s hathatósan mozdítsa
elő mindenütt, ahol csak elterjed elveink és zászlónk diadalát! Miért is
a midőn a czikkek és dolgozatok mielőbbi beküldését kérjük, figyelmébe
ajánljuk elvtársainknak, hogy beküldendő dolgozataikban a jelzett igen
fontos körülményre tekintettel lenni szíveskedjenek, hogy hasábról-hasábra
a nemes lelkesítés hangja szóljon a néphez a meggyőző igazság lángsza-
vával, hogy felébresztvén delejes álmából a szunnyadozó hazafias közszel-
lemet, viszhangot keltsen Kárpátoktól Adriáig minden keresztény honfi-
szívben, varázserővel, ellenállhatlanul mint a holtakat támasztó tárogató.
Hazafias üdvözlettel
Kecskemét, 1886 aug. 3-án.
A kecskeméti antiszemitapárt titkári hivatala.

A zsidó sáskahad.
Az a népfaj, mely maiglan is az Isten „választott népének”
híreszteli és tartja magát, már akkor is, midőn egy időre állam-
alkotó elem volt az emberiség sokadalmában, oly társadalmi bű-
nökben leledzett, melyeknek büntetése ki nem maradhatott.
Hadviselésben az a fajjellege a hősiességnek, mely trombita-
harsogással igyekezett várakat megostromolni, ha esetleg ravasz
meglepetésekkel győzedelmeskedett, fegyverrel kezében a megle-
pett ellenfélen, nem kegyelmezett még a csecsemőknek sem; ir-
tott, öldökölt, s boldog volt, ha harczi dicsőségének mámorában
meggyilkolt szüzek és gyermekek párolgó vérébe mártott kézzel
saját testét pirosra festve, az áldozat kitépett beleivel magát
ékesíthette.
Ez a népfaj, mely a monotheismus feltalálásának (??) dicsősé-
gében tetszelegve, elsőbbséget tulajdonít, sőt követel magának más
népfajok fölött maiglan is, ős időkben már oly mélyen sülyedett
a társadalomellenes bűnök mocsarába, miszerint valóságos csuda,
hogy abba egytől-egyig bele nem fulladt.
Támadtak soraikból jelesek, bölcsek, próféták, de ha ezek
nem az ő szájuk íze szerint beszéltek, ha ostromolták ragadozó
természetüket, ostorozták gyalázatos fertelmeiket: megkövezték,
vagy olajba főzték őket, s megfeszítették magát Krisztust, az
emberiség legnagyobb jótevőjét, mint közönséges gonosztevőt, mert
szemükbe vágta az igazságot, mert kikorbácsolta őket Isten tem-
plomából.
 218

Így aztán be kellett következni a bűnhődés idejének, s be

is következett a szétszóratásban, a legcsúfosabb bűnhődés, mi csak
érhet nemzetet.
Nagyok leli ettek e népfaj bűnei, mert több ezer éves törté-
nelmük tanúsága szerint még maiglan sem bocsátott meg nekik
sem Isten, sem ember!
Szétszórva élnek maiglan is, és élődnek más nemzetek testén,
mint férgek, s nincs nyugtuk sehol. Az egész föld kerekségén
nincs egy talpalatnyi tér, mely államukat jelölné, hanem mint
megriasztott ragadozó állatok az egész glóbuson csak zsákmány
után lesnek, s ragadoznak kisebb-nagyobb szerencsével, addig, mig
a végbűnhődés ideje be nem következik.
Más népfajok, ha valamely túlerő által kiszoríttattak örökük-
ből, útra keltek tömegesen, együttesen, fegyverrel a kézben, s nem
pihentek meg addig, míg hazát nem hódítottak, államot nem al-
kottak maguknak, hol aztán testvérekül s fegyvertársakul fogad-
ták a meghódoltakat, s a zsidóság? sáska módra szétrepült a vi-
lág minden tájai felé kisebb-nagyobb csoportokra oszolva, csapott
le a világ minden létező nemzetei közé, s szétszórtságának első
pillanatától kezelve maiglan is, boszút lihegve csak harácsoló kör-
meit hegyezi, róka ravaszsággal szimatol, s mivel a zavarosban
legkönnyebb neki a halászat, azt lesi csak, mely államokban me-
rülnek fel abnormis állapotok, miket legtöbbször ők maguk léte-
sítenek alattomos utakon módokon s oda lopózkodik ez az emberi
fajsalak, mint dögre a karvalyok serege, és nem kegyelmez az ál-
tala fekélyként meglepett nemzet testének.
Ennek az élősdi népfajnak bűnhödésszerű végzete már úgy
látszik, a történelem tanulsága szerint is az, hogy ne lehessen
hazája sehol, és ezen nyomorultságában, – horribile dictu, –
világuralmi törekvéseket táplál nyíltan és titokban. És ugyancsak
dolgozik kitartással és szívóssággal az arany bornyú árnyékában.
Mert jellemző az is,, hogy mikor Egyptom ezt a fajt, mint
népsalakot kilökte magából, s kényszerülve volt a pusztában év-
tizedekig a vörös hagyma után sóhajtozni, Mózesük ezt a körül-
ményt, – mit különben ő maga intézett így – alkalmul ragad-
ván meg, mint Isten sújtó kezének intését, (az ó-testamentum
szerint) felment a sínai hegyre, megbeszélni a dolgot Jehovával,
s megállapítani a zsidóság jó útra térítésének módozatait, s mig
a sinai hegy tetején villámlások és mennydörgések kíséretében létre-
jött az Isten tízparancsolata választott népe számára, miheztar-
tás végett, addig a nép a hegy lábánál Áront arra kényszerítette,
hogy az Egyptomból kölcsönkért, és magukkal hozott, – tehát
 219

lopott arany ékszerekből öntsön nekik aranybornyút istenül, s azt

imádták körültánczolva, és így ez az istenük is lopott volt, s
maiglan is az, mert Jehovájukat inkább alárendelt lénynek tekin-
tik, kire reá parancsolhatnak. Valódi istenük pedig maiglan is a
harácsolt érczből készült aranybornyú. És úgy látszik, a keresz-
tény erkölcsök szégyenére és gyalázatára ezzel boldogulnak is, ez
meg is segíti őket.
Lássuk hogyan érvényesítik sáska természetüket.
Angol-, Franczia-, Spanyol- és Németországból időközönkint
kiűzött zsidók különös előszeretettel vándoroltak Orosz-, Lengyel-
es Magyarországba, hol aztán reájuk nézve termékeny talajt lel-
vén, népjellemük ki is fejlődött oly mértékben, mint sehol más-
hol e világon.*)
Az orosz nép századokon át el volt foglalva a felsőbbségre
törekvő tatár néppel, a minduntalan megújuló harczok lekötve tar-
tották az orosz nemzet figyelmét, ezt az alkalmat ragadta meg a
zsidóság s belopta magát azon nyugoti államokból, melyekben reája
nézve kényelmetlenné vált a helyzet. Tehát korántsem az orosz
nép humanismusa (!) nyitott kaput a zsidóság beözönlésére, mint
azt némelyek tán képzelik, vagy mint a zsidók maguk híresztelni
szeretik, sem pedig fegyverrel kezükben nem állottak az oroszok
hadsoraiba, az oroszok ügyének védelmében, hanem a szó szorosan
vett értelmében úgy lopódzkodtak be alattomban, úgyszólván ész-
revétlenül az oroszok közé, s mikor ezek elleneikkel végeztek, s
országuk s nemzetük újjászületésének munkájához foghattak, ak-
korra már a kereskedelmet kezeikhez kaparítva, a zsidóság úgy
felszaporodott, befolyása akkora lett, hogy vele mint tényezővel
álltak az oroszok szemben.
Az ország nagybirtokosai, befolyásos főemberei a huzamos
háborúzás idején kiköltekezvén magukat, semmi fáradságába se
került egy-egy gazdag, duzzadt erszényű zsidónak egyik-másik orosz
főúrhoz befurakodni, magát behízelegni, tárczáját rendelkezésére
bocsátani, minek következménye aztán az lett, hogy a busás ka-
matokon kívül az ilyen „házi zsidók” óriási engedményeket csi-
kartak ki ott letelepedett fajbelieik javára, a behálózott főurak-
nak valóságos zsarnokaivá váltak, s ezek útján később a fejedel-
mektől is előnyöket csikartak ki.
Oroszországban, – a többi európai államoktól elütőleg, –
az a sajátságos eset is felmerült, hogy a megtelepedett zsidók

*) Forrás: Prof. Dr. Jul. Lázár. „Das Judenthum in seiner Vergan-

genheit und Gegenwart.” Berlin, 1880.
 220

közül némelyek a földművelésre is adták magukat, azonban ennek

daczára is gyors és nagy mértékben való elszaporodásuk akkora
proletariátust teremtett, hogy ez Oroszország valóságos rákfené-
jévé vált.
Nagy mennyiségben csavarogtak minden foglalkozás nélkül az
országban, majd itt, majd amott ütötték fel fejüket, s rövid időn
ismét eltűntek, de megjelenésük mindig ártalmas nyomokat ha-
gyott hátra, mind nemi, mind társadalmi tekintetben nagy mérvű
demoralizáczió keletkezvén nyomukban.
Mai szokásaikhoz híven a zsidók Oroszországban is városok-
ban a kereskedelemre, falvakban pedig a korcsmárosságra és pá-
linka gyártásra vetették magukat, s hozzáláttak nép- és erkölcs-
rontó munkájukhoz, jólétre, gazdagságra vergődtek. Egészen otthon
érezték már magukat, mint a kik nélkül talán már el sem tud-
nának lenni a benszülöttek; azonban nem kis meglepetésükre I.
Miklós czár trónraléptével császári parancs folytán a zsidók nem-
csak Szt. Pétervárból, hanem még annak határából is kiűzettek,
de az országban máshol megtelepedhettek. I. Miklós czár úgy lát-
szik, hogy csak székhelyének légkörét kivánta megtisztíttatni a
zsidók testéből kipárolgó bűzös miazmáktól, különben nem törő-
dött velük, s ez a főváros környékéből való kiűzetés csak ser-
kentésül szolgált a zsidóságra nézve, hogy még nagyobb hévvel
csússzék-másszék megtűretéseért, s már 1835-ben fontos enged-
ményeket nyertek. Így például, orvosi oklevelet, s más tudomá-
nyos és polgári állásokat is nyerhettek.
Ezzel elértek mindent. Most már szabad kezük volt minden-
ben. Hogy hogyan dolgoztak s hogyan működtek a közjó javára,
új hazájukban, mely őket befogadta, táplálta, sőt jólétre juttatta,
arról a napjainkban sűrűen felmerült zsidóellenes kitörések az el-
keseredett köznép részéről, úgyszinte Oroszország kormányának
tapintatos zsidóellenes intézkedései tanúskodnak.
Oroszország lett így főfészke Európában a zsidóság tenyé-
szetének, honnan aztán mintegy kommandó szóra a zsidó világ-
uralmi törekvések intézőinek alattomos intézkedései folytán a kö-
rülményekhez képest egyenkint vagy csapatosan szerencséltet a
zsidó sáskahad más nemzeteket invásiojával.
Lengyelországgal már végeztek, most Magyarországon a sor.
Jelenleg a mi szép hazánk a kiszemelt zsákmány.
Keöd József.
(Vége a jövő füzetben.)
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1886. szeptember
VI. évfolyam XII. füzet.

A bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus.

A kongresszusi bizottságtól vett értesülésünk szerint, a
bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus f. é. szeptember
7., 8, és 9-ik napjain tartatik meg. A bukaresti praefectura,
tanácskozási helyiségül az „Athenaeum” termét átengedte a
kongresszusnak.
A külföldi vendégek nagy része a „Hotel de France”-
ban fog megszállani, a hol a bizottság intézkedett az iránt
is, hogy a vendégek kényelmes és illő árak melletti szállást
kapjanak.
A magyar antiszemitizmus képviseletében jelen lesznek a
kongresszuson dr. Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselő,
gróf Klebelsberg Zdenho erdélyrészi nagysajói földbirtokos és
Petrovay Ádám, nagy kürül (jász-n.-kun-szolnok megyei) föld-
birtokos.
A francziák részéről a köztársasági irányú s lángtollú
író De Biez is részt vesz a kongresszus tanácskozmányaiban,
a kinek legutóbb megjelent antiszemitikus müvéből aláBb
közlünk egy mutatványt.

De Biez „La question juive” czímű könyvéből.

Drumont világraszóló műve, a „Zsidó Francziaország” napi-
rendre hozta végre-valahára Francziaországban is a zsidókérdést.
A zsidók a legutóbbi időkig ellenünkben büszkén mutattak Fran-
cziaországra, hogy „ott a zsidók összeforrva vannak a nemzet-
tel,” – „ott az antiszemitizmusnak nincs talaja.” S íme! egy
antiszemitikus irodalmi műnek Francziaországban való megjelenése
csúffá tette a zsidók minden szarvas okoskodását, mert az anti-
szemitizmus, Drumont munkájának megjelenése óta Franeziaor-
szágban ma nagyobb forrongásba hozta a kedélyeket, mint akár
 222

Németországban, akár Ausztriában, akár Magyarországon eddig

történt.
Drumont műve, a „France Juive”, megjelenésétől kezdve nem
egészen egy hó alatt hatvanezer példányban kelt el; se munka
fölött a franczia lapokban, a melyek pedig ott is legnagyobb
részt zsidó kezekben vannak, ezerötszáz czikk íratott! S mikor e
sorokat írjuk, értesülünk arról, hogy Drumont két kötetes munkája
már a hatvanötödik kiadást érte meg. Ez valóban mesés irodalmi
tünemény, a minő eddig még franczia nyelvű művel se esett meg;
pedig franczia könyveket az egész világon olvasnak.
De nemcsak számtalan hírlapi czikk Íratott Drumont mun-
kája alkalmából a zsidóságról és az antiszemitizmusról, hanem
Drumont könyve már eddig is több zsidóellenes könyvnek a meg-
írására s kiadására adta meg a lökést,
Ugyanis Toussenel-nek a harminczas években írt monumentá-
lis munkája: „Les Juifs, rois de l'époque” (A zsidók, korszakunk
királyai) két kötetben újra kiadatott Marpon és Flammarion kiadók
által (ára 7 frank). Léman abbé, egy kikeresztelkedett zsidó köny-
vet írt „Az izraelitáknak a franczia társadalomba való belépésé-
ről.” Sydney Vigneaux-tól megjelent a „Báró Jehovah” czímű
antiszemitikus munka (Dentu-nél), S végül ugyancsak C. Marpon
és Flammarion kiadóknál Parisban megjelent M. J. de Biez-től a
„La question juive” (A zsidókérdés) czimü egy kötetes antiszemi-
tikus munka, a melyiyel alább bővebben foglalkozunk.
De Biez művének a mottója a „Bolygó zsidó”-ból van véve.
Ahasverus, a bolygó zsidó, a ki symbolizálja az egész emberiség
által utált zsidó fajt, megunva az örökös kényszerű vándorlást
egyik országból a másikba, megunva az örökös űzetést-hajtatást,
elkeseredésében így kiált fel:
„Mit?! Már elutazni! Utazni mindig?!”
Mire a visszhang feleli neki: „Mindig!”
Hogy mire czéloznak a De Biez által idézett e szavak, De
Biez munkája megadja reá a választ, s e válasz nem egyéb, mint
hogy De Biez kategorice felállítja azt a politikai postulátumot,
hogy a zsidók Francziaor szagból kiűzendők.
S most De Biez radikális irányú munkájából hozzuk a kö-
vetkező részleteket:
„Franczia vagyok. Republikánus voltam a Francé Juive előtt. Re-
publikánus vagyok a France Juive után is.
Szemben a zsidókérdéssel, amint ezt Drumont Ede írótársam fel-
vetette, ennek a kijelentésnek fontossága van. E kijelentés a vitát oly
térre is át fogja vinni, a mely térre azt a Francé Juive nem vihette.
 223

Drumont hite, vallási meggyőződése nevében, a Krisztus nevében s

a franczia haza nevében beszél.
Én neki a franczia haza nevében, a köztársasági Francziaország
nevében felelek.
Ő felkiáltott: „Francziaország veszélyben van! Ostromolják! Ez a
zsidók rohama Francziaország ellen!”
Ez Drumont-tól hősies tény volt, hogy ki merte mondani először e
szavakat. De Drumont kétségben hagyta a világot az ország ama nagy
pártjának a hangulata felől, a mely párt képezi a köztársasági Franczia-
országot.
Igen, én egészen Drumont kartársammal tartok, a mikor ezt írja:
,A zsidó az idegen, az ellenség; én gyűlölöm a zsidó ellenséget!”
Drumont katholikus, véleményeiben és szokásaiban.
Én republikánus vagyok véleményeimben is szokásaimban.
Drumont a jobboldali bástyából tüzel.
Én tüzelni fogok a baloldali bástyából.
Egyszerűen ez választ el bennünket egymástól.
Ennek kivételével, tökéletesen egyesülve vagyunk ós egyesülve
maradunk a zsidó ellen.
Tüzelésünk egymást keresztezni fogja. Annál jobban pulverizálni
fogja a közös ellenséget.
Drumont józan figyelmeztetésével szemben mindenki azon van, hogy
megmentse a hazát és ne engedje elescamotiroztatni Francziaországot
az utálatos és criminális zsidó mágia által.
A zsidók diplomatiája, ez a földalatti s veszedelmes diplomatia,
tele van Eszterekkel és Judithokkal. Tartsák meg maguknak a boszor-
kányaikat. Nem léteznek közöttünk, francziaországi francziák között, oly
személyiségek, a kik magukra vállalják egy Assverusnak vagy egy Holo-
fernesnek a szerepét.
Ne emlegessék a zsidók, az én köztársasági hitvallásommal szem-
ben, a franczia forradalmat, és ne hánytorgassák a humanitárius elve-
ket, a melyeknek Francziaország volt és most is buzgó apostola a világ
szemei előtt.
Drumont eszünkbe juttatta, hogy a zsidó egy veszedelem.
Igazsága van. A zsidó egy veszedelem. Mi elfeledtük ezt
Francziaország nem fogja többé meghallgatni a zsidók recriminá-
tióit Kezdi megérteni, mibe került neki az, hogy nagyon is nagy kö-
nyörületességet tanúsított Izrael páriáinak dölyfös nyögései iránt.
A francziák, a republikánusok tegyék velem együtt ezt a kérdést:
Kinek a hasznára csinálták a franczia forradalmat?
Én meg vagyok győződve a magam részéről arról, hogy mielőtt az
új eszmékben helyet csináltunk volna franczia fajunk alapelveinek, na-
gyon is sok hasadékot hagytunk fenn, a melyeken a zsidó belopódzott.
Nagyon is sok tátongó lyukat hagytunk erkölcseinkben, a melyekbe az-
tán ezek a nomádok belevették magukat.
S akkor azt mondandóm: Francziák, ti azt hittétek, hogy a forra-
dalmat a magatok részére, mindnyájunk részére, Francziaország részére
csináljátok, – s ti azt a zsidó részére csináltátok.
Minden erre mutat a múltban, a jelenben.
 224

Kezdjük tehát elölről. Rosszul osztottuk a kártyát. Kezdjük újra a

játékot
Teljes jogom van így beszélni.
A régi Francziaországhoz tartozom ereim vérénél fogva, az új
Francziaországhoz tartozom nevelésemnél s mi több, azoknak az áldoza-
tainál fogva, a kik engem felneveltek.
A köztársaság nevében felhívni fogom tehát a franczia republiká-
nusokat, hogy rázzák le mielőbb Francziaország nyakáról a zsidók res-
publikáját, a kik Francziaországot elárasztják ós azon a ponton vannak,
hogy a vagyont kicsavarják kezeinkből.
A köztársaság, Francziaország új nemzedékei vérének és munkáinak
a műve.
A zsidók ügyeinkben sohasem játszottak más szerepet, mint a pa-
razita arató szerepét, a ki a földműves fáradalmaiból és erőfeszítéseiből
profitot csinál magának.
A zsidók nem egyenlők velünk; fennen kiáltom ezt, hogy hallják
meg azok a francziák, a kik, miként én, itt születtek, a kik fiai azok-
nak a dicső és hősies nemzedékeknek, a melyek építették Francziaorszá-
got, mély gyökereik vannak ebben a franczia földben, s ereikben nem
éreznek folyni egy csepp vért se, a mely ne lenne franczia vér.
Hogyan lennének Izrael egyedei egyenlők mi velünk?
Ök mindenben ellentéteink nekünk. Ok a mi társadalmi és erköl-
csi tulajdonainknak az ellenkezői. A mi bűnünk az ő erényük; a mi
becstelenségünk az ő becsületességük Még megfordítva is irnak. Ott
kezdik kézirataikat írni, a hol mi végezzük. Ott vannak tehát a mi gon-
dolatunk antipodjain, a kik balról jobbra írunk és gondolkozunk.
Hogyan lehetne tehát csodálkoznunk azon, hogy az ő rendelteté-
sük, tagadása a mi rendeltetésünknek: hogy az ő dicsőségük a mi
megaláztatásunk; az ő gazdagságuk a mi romlásunk?
Ezeket nem tudták mái' az emberek Ezeket hozta emlékezetünkbe
Drumont.
Drumont nem fog egyedül lenni abban a keresztesháboruban, a
melyben hazánknak és tönkretett honfitársainknak az élete van a já-
tékban.
Ah! a zsidó és az aranyborjú minden zsaroló publikánusának áll
fölebb most Parisban és ezek határoznak Francziaország sorsa fölött!
No hát! ha valakinek vannak érvényesítendő jogai erre az országra, azok
mi vagyunk, és nem azon tegnap érkezett emberek, a kik közöttünk
csak úgy kaptak honosítási okleveleket, hogy szerencsétlenségeinket es-
comptirozták, spekulálván nyomorunkra.
Nem akarunk többé ilyen naturalizált francziákat. Elég volt ez
idegenekből. Végezni kell ezzel a végnélküli invázióval. *)
A mindenünnen elűzött zsidó tíz év óta szakad a nyakunkba, elő-
*) A Talmud azt hirdeti, hogy a zsidóvá lett keresztények és más nem-zsidók
valóságos bélpoklosság Izraelre nézve, s ezek iránt a tolakodók iránt a huszonötödik
generátióig bizalmatlansággal kell viseltetni.
Miért ne tennénk mi is így? Mielőtt a zsidókat francziáknak jelentenénk ki, kö-
veteljük tőlük annak a kimutatását, hogy huszonöt generátión át francziák voltak.
Akkor aztán majd megtesszük mi is a teendőt.
 225

bukkan a láthatár valamennyi pontján, lecsapván nagy országunkra, mi-

ként a jégeső a gabonára.
Elég volt a pusztításból.
Francziaország egének horizonja a mienk, csakis a mienk. Senki-
nek sincsen joga ide merészkedni, amint ide merészkedik a zsidó, a mi
engedelmünk nélkül. A zsidó bemocskítja egünket. Mi letöröljük róla ezt
a mocskot, a mely éjszakát csinál nekünk, a nyomor és az éhség éj-
szakáját.
A ki megakadályozni akarna bennünket abban, hogy érvényesítsük
jogainkat Francziaország egének a birtokára, annak azt feleljük, hogy mi
francziák vagyunk, s nekünk szükségünk van Francziaországra, hogy
élhessünk.
Egünk el van foglalva; mi világosan akarunk látni. Ezért őrt fo-
gunk ott állani azt mondva, miként a legendabéli lovag: mi itt Franczia-
ország szolgálatára vagyunk azzal a parancscsal, hogy a láthatárt őrizzük.
E naptól fogva nem lép át többé zsidó a határvonalon. Mert mi
rajta leszünk, hogy érvényesítsük jogainkat.
Tudni fogjuk, honnét fuj a szél. Ha szükséges lesz, köröskörül sze-
meink lesznek a fejünkön.
Paris még meghajol a zsidó sárga foltja előtt, a melyet napnak néz.
Paris nem fog már sokáig meghajolni a győzelmes zsidó előtt.
Mert mi arany szarvainál fogva fogjuk megrázni a puszta borzasztó bor-
júját. S mi ezt olyannak fogjuk bemutatni, a milyen, a nép előtt, a mely
már nem ismeri.
Szükséges, hogy néhányunk feláldozza magát.
Drumont megmutatta azt az utat, a melyen jár az arany borjú,
viperák által vont landauer-kocsikban fitogtatván Francziaországnak rom-
lását és kimerültségét.
Én menni fogok, mi menni fogunk ezen az utón. És az újkori Pa-
risban látni fognak farkasokat, amint láttak valaha a tizenötödik szá-
zadbeli Parisba bejönni a Saint-Antoine-i kapun át.
Ez az a hitvallás, a melyet hirdetendő vagyok e könyv első sorai-
ban, így tehát mindenki tudni fogja, mit akarok, mit szándékozom tenni
és mondani ebben a napról-napra jobban növekvő vitában És így sen-
kire nézve sem lesz meglepetés.
Ne engedjük a köztársaságot a zsidónak.
A köztársaság zsidó kézen, annyi mint Francziaország halála.
Nohát, a köztársaság nem lesz zsidó, vagy a köztársaság nem
lesz többé.”

Az antiszemitikus mozgalom Francziaországban.

Lapunknak egy Angolországban élő barátja ez írja: „Még mindig
nagy csapatokban jönnek a zsidók. Mindegyik hajó, mindegyik vasútvo-
nat, mely a continensről jön, zsidó kivándorlókat hoz ide. Azelőtt orosz-
országi, romániai, lengyel ós osztrák-magyarországi zsidók voltak ezek,
– most pedig kivalókép francziaországi zsidók Nagy csapatokban jönnek
ide hozzánk a francziaországi zsidók, mert a franczia kormány zsidó hi-
vatalnokait egymásután kezdi elbocsátgatni, a Drumont-féle könyvnek
 226

meseszerű elterjedése pedig olyan hangulatot idézett elő a zsidók között,

hogy „ezek félni kezdenek Francziaországban. Tehát Francziaország, a
zsidó hatalom székhelye, mozgolódni kezd, s ennek ott nemsokára na-
gyon melege lesz. A Francziaországból érkező hajók gyakran félig tele
vannak zsidó menekülőkkel, a kik arezukon nagy aggodalmat és megré-
mülést árulnak el. Az önök zsidó lapjai hihetőleg hasábnyi tudósításokat
hoznak ezen zsidó exodusról Francziaországból. Így ama barátunk, a
kinek a legjobb alkalma van e szemlélődéseket megtenni.
Hát, a mi zsidó sajtónk eddig a Francziaországban beállott nagy
átalakulást agyonhallgatta, néma volt mint a hal. Csakis nemrégiben
jelent meg a W. A. Z.-bau a mindjárt ismertetendő czikk, a melyben a
zsidók a fölötti jajveszéklése a sorokból kihallható, hogy a Mayer zsidó
és Drumont közt lefolyt párbaj Francziaország figyelmét ennek könyvére
irányozta. Tehát egy zsidónak az ostobasága miatt jött folyamatba Fran-
cziaországban a zsidóellenes mozgalom. Ezt nyíltan beismeri a „W. A.
Z.” is. Hisz eddig is mindenütt a zsidók voltak azok, a kik az antisze-
mitikus mozgalmat előidézték. Pedig a zsidók az okot mindig mi reánk
tolták, aminthogy magokat mindig meghazudtolják. Utóvégre ők magukat
ámítgatják. s ennek a következményeit érzékenyen fogják viselni.
A zsidó lapok meg se gondolják, miket írnak; különben lehetetlen
volna úgy írniok, mint ahogy írnak. Hisz mindig azt bizonyítgatják ne-
künk, hogy az antiszemitizmus kialvóban van. A „Wiener Alig. Z.” jú-
lius 16-ki számában ezt írja: „Az antiszemitizmus végre most már Pa-
risba is bevonulását tartolta. A fekete jégfelhő hirtelen feltornyosult s
első zuhatagát egy óriási nagy pamphletben a városra bocsátotta.” Ezzel
a „W. A. Z.” Drumontnak „La Francé juive” czímű munkáját érti. A
zsidó lap egész helyesen is mondta, hogy: mint egy fekete jégfelhő zu-
hogott e könyv Parisra. A zivatarok azonban a kigőzölgésekből származ-
nak. Következőleg ezek a kigőzölgések már jóval e könyv megjelenése
előtt megvoltak, mert hisz különben nem képződhetett volna jégfelhő, a
mely oly hirtelen lezuhogott. Egy további pontban ugyanez a lap ezt
mondja: „A legutóbbi években itt csakugyan érvényesült egy elkeseredési
áramlat, a mely oly emberek által, a kiknek ez beleillett a politikájába,
az antiszemitizmus öltönyében lőn fitogtatva. A dolog ellenkezőleg így
áll: A börzejáték-ragály, a melyet a milliárd-kölcsön a legutóbbi háború
után a franczia társadalomban előidézett, itt borzasztó pusztításokat vitt
véghez. Mig a többi európai államokban millió és millió oly ember van,
a kikre nézve a börze ismeretlen világ, addig úgyszólván nem létezik
franczia, se a legfelsőbb, se a legalsóbb társadalmi rétegekben, a ki ne
engedte volna elcsábíttatni magát a paradicsomi kígyó által, hogy az
aranyalma után ne nyúljon. Miként mindenütt, a hol a börzejáték ural-
kodik, a finánczfejedelmek csinálják az árfolyamokat és a papírok árát
fel- és leverik, úgy itt is; miként mindenütt, úgy Francziaországban is a
kis tőkepénzesek megfosztva lettek munkájuk gyümölcsétől, koldusokká,
lettek. Mindenki játszott és veszített. S most, a mikor az elszegényedés
az idő növekvő nyomása alatt naponkint nőttön nő, az embereket elönti
a harag bajaiknak okai fölött. Miben van tehát az ok? Valósággal csu-
pán az ostobaságban és könnyelműségben, a melylyel ez emberek oly
térre tévedtek, a melynek utait, tekervényeit nem ismerték. Ezt azonban
természetesen nem akarják maguk előtt bevallani.”
 227

Szemben e szavakkal valóban bámulni kell ezen lapnak a merész-

sége fölött Azokat az embereket, a kiket koldusokká tettek, felülrá most
még kinevetik, hogy oly ostobák voltak s magukat elcsábíttatni enged-
ték. De hát kik azok az emberek, a kik amaz embereket elcsábították?
Hisz ezek épen azok a nagy hírlapok, a melyek bankoknak és financz-
matadoroknak a tulajdonai, a melyekhez maga a „Wiener Alig. Z.” is
tartozik. Ha már most az embereket nyomorúságukban még ki is gú-
nyolják, úgy a zsidók elleni elkeseredésnek napról-napra nagyobbnak kell
lennie. Hisz maga e lap is azt mondja tovább: „Ezek ellen a semmit
nem koczkáztató, de mindent nyerő pénzkereskedők ellen, a haute fináncé
mindenható matadorai ellen, a párisi nép köreiben mind nagyobb és na-
gyobb elkeseredés halmozódik fel, a mely, mintegy viharfelhő, nem so-
káig várat magára kitörésével.”
A zsidóellenes mozgalom tehát mindjobban elharapódzik, mindegyre
erőteljesebb lesz. Így a „Politische Correspondenz” ezt írja: „Az anti-
szemitikus hangulat Oroszországban a legutóbbi évek alatt semmit se
veszített erejében, hanem inkább növekedik intenzivitásában. Az 1882-ik
év óta nem voltak ugyan nagyobb excessusok a zsidók ellen, mert a
hatóságok nagyon éberek és a kihágásokat mindig meg tudják akadá-
lyozni ; az elkeseredés a zsidók ellen azonban azért nem lett kisebb, s
most is mint ezelőtt őket tekintik előidézőiül annak a kedvezőtlen gaz-
dasági helyzetnek, a melyben különösen az orosz földműves osztály van.
Kormánykörökben is legkevésbé sem kedvező a hangulat a zsidók ellen,
amint a kormánynak a legutóbbi időben hozott többrendbeli rendszabá-
lyaiból kitűnik.” Oroszországban is tehát a zsidóknak tulajdonítják a
kedvezőtlen gazdasági helyzetet. Mégis csak oknak kell erre lenni.
A zsidóellenes mozgalom fölött egy további áttekintést nyújt a
„Neue Freie Presse” július 22-ki számában, ezt a távsürgönyt hozván
Krakkóból: „Ma itt mintegy száz, Amerikába kivándorló zsidó család
utazott át, férfiak, nők és gyermekek Romániából Legnagyobbrészt jó-
módú és tisztességes családok, a melyek a növekedő nagy üldözés által,
a melynek, mint közlik velünk, ott a zsidók kitéve vannak, kivándorlásra
kényszeríttetnek.” Maga a „N. F. P.” mondja tehát nekünk, hogy a
zsidóüldözés Romániában növekvőben van. Itt azonban kérdés az, mit
értenek a zsidók üldözés alatt. Kérdeznünk kell tehát, miben áll ez az
üldözés? Mi nem tudunk róla semmit; tudjuk azonban tapasztalásból,
hogy ha valahol egy zsidót tettleg bántalmaznak, az egész zsidóság nagy
lármát csap. A zsidók azonban azt nevezik üldözésnek, ha az ember nem
engedi magát általuk kizsákmány oltatni. Az a száz család Romániában
már jól meghízott, azért vonul el „az egyptomiak aranyával és ezüstjé-
vel,” állítólag Amerikába, ha ugyan nem ragadnak meg Ausztriában, Né-
metországban avagy Angliában.
Mennyi követőik voltak az egyptomiaknak ezen négyezer esztendő
alatt! Az eljárás mindig egy és ugyanaz marad. A zsidóknak mindig „az
egyptomiak aranyával és ezüstjével van dolguk, s a nép, a mely időn-
kint az egyptomiak szerepét játsza, buta képet csinál, – sőt még örül,
ha a zsidók az összegyűjtött kincsekkel tova vándorolnak.
Miként még soha, a jelenkor a zsidóknak minden irányban ked-
vező volt; nemcsak egy népnek, hanem valamennyi jelenlegi népeknek
a kincseit összehalmozták. Most van rájuk nézve a legkedvezőbb alkalom,
 228

hogy Palaestinát, a mely felé úgyis mindig irányozva vannak vágyaik,

megvásárolhassák vagy megszerezhessék. Ott aztán tetszésük szerint
játszhatnak államosdit. Ha azonban a jelenlegi kedvező pillanatot elmu-
lasztják s fel nem használják, úgy többé sohasem jutnak Palaestinájuk-
hoz, és soha többé nem játszhatnak államosdit, hanem újra egészen le-
buknak, úgy mint minden időben történt velük. A különböző kormányok-
nak pedig mindig csak zavarokat fognak csinálni, mert ezeknek a ki-
zsákmányolt s felbőszült nép elől őket folytonosan védelmezniük kell,
amint ezt maga a „Politische Correspondenz” jelenleg Oroszországról
mondja. A mint látjuk, a zsidók már sok birodalomban nem érzik ma-
gukat biztosnak, s magukat és zsákmányolt kincseiket biztosságba akar-
ják hozni, de nem tudják már hova, minekutánna a zsidók még Fran-
cziaországban is kezdik magukat rosszul érezni. Ha pedig valamely más
országba vonulnak, ők maguk viszik be oda a zsidóellenes mozgalmat.
Mert hát a zsidók az időt roszul használták fel. A helyett, hogy a
szabadságot és az egyenjogúságot arra használták volna fel, hogy úgy
miként a benszülöttek, a tisztességes munkára adták volna magukat, ki-
választott népnek, I-ső osztályú állampolgároknak tekintették magukat,
a kiknek hivatásuk a szellemi munkát végezniük. Az előretolakodással, a
professzorkodással megsértették a benszülötteket a helyett, hogy ezek
szeretetét és bizalmát kinyerték volna,
Mindeddig a zsidók azzal segíthettek magukon, hogy azt mondták,
hogy a zsidóellenes mozgalom csak hátramaradott országokban létezik, a
hol sok zsidó van; most aztán kitűnik, hogy Francziaországban, a me-
lyet a zsidók mindig mint mintaállamot toltak előtérbe, egy aránylag kis
tömeg zsidó elégséges volt arra, hogy egy mélyreható antiszemitikus
mozgalmat idézzen elő. Zsidólapjaink e ténynyel szemben nem tudják,
micsoda képet vágjanak, s nem tudják, mit csináljanak. Az, a mit mi
már négy évvel ezelőtt mondottunk, hogy eljő az idő, a mikor a külön-
böző kormányok a zsidókat egyik országból a másikba fogják tuszkolni,
mindinkább megvalósul. Még a legszabadabb államok se fognak ez alól
kivételt tenni. „Judenfrage.”

Budavárának a törököktől való visszavétele

200 éves emlékünnepe alkalmából.
F. évi szeptember 2-kán volt kétszázadik évfordulója ama
világtörténelmei nevezetességű napnak, a melyen Magyarországnak
145 hosszú éven át a török uralom alatt nyögött fővárosa, Buda,
az egyesült keresztény seregek által rohammal visszavétetett s
ormaira a kereszt ismét feltűzetett,
Ezen emlékünnep s a Magyarországra másfélszáz éven át
nehezedett török uralom önkéntelenül eszünkbe juttatja a zsidó
uralmat, a mely alatt, a változatosság kedveért, az annyi viszon-
tagságot látott magyar nemzet jelenleg nyög.
A török úgy mint a zsidó körülmetélt népség s a keresz-
ténységnek esküdt ellensége; a zsidó a török uralom alatt a tö-
 229

rökkel, a melynek hűséges szövetségese, rabszolgakereskedője, life-

ránsa, kéme volt, versenyt zsarolta, nyúzta a magyart. Ezelőtt
kétszáz s néhány évvel úgy Budán mint az akkor még kis város
volt Pesten s az ország többi városaiban, spárgafazék forma me-
csetek, karcsú minaretjeikkel meredeztek az ég felé épen úgy,
mint ma a zsinagógák golyós tornyai hirdetik a zsidók uralmát
Magyarországon. Kétszáz s néhány évvel ezelőtt még, a törökök
rablánczokon, mint marhákat, hajtották ezrével a szegény magya-
rokat ki az országból a rabszolgaságba, olyan rablánczokon, mint
a milyeneknek egy példányát a nyitva levő városligeti történelmi
kiállításon elszörnyűködve látjuk színről-színre. Emberi lények
egy hosszú lánczon egymáshoz fűzve olykép, hogy a lánczon sor-
ban levő vaskarikákba a nyakukat belecsukták! Ma napság még
a mészárszékre vitt ökrök és borjuk is emberségesebb elbánásban
részesülnek, mint a minő elbánásban részesültek apáink a barbár
török részéről.
A török rablánczokat napjainkban helyettesíti a zsidó uzsora,
a mely népünk nyakát fojtogatja, s birtokáról, hazájából elűzi őt
– Amerikába.
A török tűzzel-vassal pusztította az országot s kiölte lako-
sainak legnagyobb részét. – A zsidó gazdasági pusztítás ma kol-
dussá teszi az országot, népét pedig mérgezett pálinkával lassan
öli ki.
Hogy hova jutott Magyarország a török uralom alatt, arra
nézve egy igen érdekes történeti fejtegetést olvasunk a derék
„Orosházi Közlöny” f. é. augusztus 22-ki számában, a melyből
közöljük a következőket:
„Hogy minő állapotban voltak akkor Magyarország egyes részei,
arról egyes számok nyújtanak legmeggyőzőbb tanúságot A török uralom
emberirtás volt, s beteljesedett a régi német közmondás, hogy a hová a
török beteszi a lábát, ott a fű, a virág is elhervad. Lassanként puszta
és néptelen lett minden terület, mely hatalma alá került A többi or-
szágrészek szintén szenvedtek eleget a háború viharaitól, sőt béke ide-
jén is iszonyú teherként nehezedett rájuk a zsold hiányában könyörtele-
nül fosztogató és rabló idegen katonaság. De ez mégsem pusztította ki
végkép a kultúrát ós ennek alapját, a lakosságot, mint ezt a török tette.
Az ozmánok nemcsak ingó értékre áhítoztak; kiválóan az élő embert
keresték, hogy rabságra hurczolhassák. A munkára rabokat alkalmaztak,
rablott gyermekekből került ki hadseregük színe-java, a rablott nők
voltak feleségeik és szolgálóik. Rendszeresen kellett tehát űzniök az em-
berrablást, a mi szükségképen pusztasággá változtatta az országnak egy-
kor virágzó és népes megyéit. Az eszéki hídon, a kelet ezen akkori fő-
kapuján, csupán 1603-ban 80,000, 1663-ban 100,000-nél több magyar
rabot hajtottak át.
Nem csoda tehát, hogy hazánk nagy része teljes vadonná lett. A
 230

déli részekben, a Dunán és Dráván túl, valamint a Duna és Tisza közt

legiszonyúbb volt a pusztulás. Mikor a második mohácsi csata (1687)
után a császári sereg folytatta előnyomulását, Mohácstól Lippáig az egész
hosszú úton át nem talált egy élőfát; ellenben a fű oly magasra nőtt,
hogy lovasság kényszerült rajta utat törni a gyalogság számára. Sehol
sem mutatkozott ház vagy megtelepedett lakosság, legföljebb itt amott
tűnt fel valami pásztor nádkunyhója Mohács, Siklós (300 lakos), Kapos-
vár (120 lakos), Dombóvár (278 lakos) apró és jelentéktelen helységek
voltak. Egy 1692-iki összeírás szerint Pécsett 1652 ember élt, melylyel
együtt Baranya, Tolna és Somogymegyék nagyobb részének összes lakos-
sága csak 3221 főre ment.
Ép oly szánalmas volt a Dráva-Száva és Duna-Tisza közti vidékek
képe. Végtelen tavak, láp, mocsár lepték el. Újvidék, Karlócza apró fal-
vak voltak; Péterváradhoz a legközelebbi helység: Futták volt Az egy-
kori bánság egész területén, hol ma körülbelül egy millió 800,000 em-
ber él, valami 25,000 lélek maradt meg a török hódoltság idejéből.
Csongrád és Békésmegyében hasonló viszonyok voltak: a 22 nagykun-
sági faluból 1669-ben már csak 7 maradt fenn; ezek közül egyikben 6,
másikban 9 ember ólt, míg Kunhegyes és Karczag-Újszállás, mely előbb
a legnépesebb közé tartozott, az említett évben úgy elpusztult, hogy
bennök „csak egy sivalló lélek sem maradott.” – Pest-, Gömör- ós
Győrmegyék helyzete is szomorú volt. 1696-ban Rozsnyón, melynek la-
kossága ugyanazon század derekán 3000 főre ment, valami 204, Jolsván
130, Nagy-Rőczén 51, Murányalján 16 családot találtak.”
Ilyen állapotban volt ezelőtt csak kétszáz s néhány évvel
Magyarország! De a XI Incze pápa unszolására létrejött „Quin-
tuplex foedus” (ötös szövetség), s ennek, császáriakból, bajorokból,
brandenburgiakból, francziákból, svédekből és magyarokból állott
együttes hadserege, Budavár bevételével s az ezt éveken keresz-
tül szakadatlan sorban követett győzelmes csatákban tönkre verte
a törököt, s Magyarországon a félholdból „holdfogyta” lett.
A számtalan török mecseteknek végkép nyoma veszett Ma-
gyarországon; csak a Gül Baba budai sirját tartalmazó, minaret
nélküli kis mecset áll ma még fenn, a karloviczi békekötés egyik
pontjának kegyelméből, meglehetős rozzant állapotban, a melyben
kesergő zarándok dervisek búslakodnak a körülmetélt török világ
magyarországi hajdani letűnt dicsősége fölött.
Kétszáz évvel ezelőtt németek, francziák stb. segítettek ben-
nünket magyarokat, hazánkban megsemmisíteni a török uralmat;
– ma a német, franczia stb. antiszemiták velünk magyarokkal
együtt küzdenek a törökök szerepét napjainkban átvett zsidók
uralmát megsemmisíteni.
Ezelőtt kétszáz évvel XI. Incze pápa buzdította a nyugati
kereszténységet Magyarországnak a körülmetélt török uralma alól
való felszabadítására; ma XIII. Leo pápa, a Budavár visszavétele
alkalmából f. é. augusztus 22-kén kiadott encyclicájában helyes-
 231

lőleg említi a magyar antiszemitizmus azon vívmányát, hogy két

évvel ezelőtt a keresztények és a körülmetélt zsidók közti házas-
ságról szóló törvényjavaslatot megbuktatta.
Félre tehát a kislelkűséggel, a csüggedéssel. Az az ország,
az a nemzet, a mely a török igát lerázta a nyakáról, le fogja
rázni a tőle csak formailag különböző, de lényegében teljesen
hasonló zsidó igát is. S valamint kipusztult a török erről a föld-
ről, úgy ki fog pusztulni annak a török világ alatti hűséges csat-
lósa a zsidó is, a mely 200 évvel ezelőtt Budavárát a törökkel
együtt dühödten védelmezte az ostromló keresztény sereg ellen.
Es ha Magyarország ezelőtt 200 évvel megszabadult a törökök
zsarolásaitól, úgy ma a XlX-ik században meg fog szabadulni a
zsidók zsarolásaitól. És ha Magyarország földéről elpusztultak,
eltűntek a török mecsetek, úgy el fognak pusztulni a zsidó zsi-
nagógák is; mert ha a magyar kétszáz év előtt nem akarta, hogy
a török őt gyaur-nak nevezze s mint gyaur-ral bánjék el, úgy
ma, a XIX. században nem akarja, hogy a zsidó őt gój-nak ne-
vezze, mint gój-jal bánjék el vele.
Kétszáz év előtt az európai kereszténység a ledöntött me-
csetekkel együtt tűzbe dobta a Korán-t, ma kétszáz év után
tűzbe dobja a Talmud-ot.
Kétszáz évvel ezelőtt nemzeti jelszó volt a török iga lerá-
zása; ma nemzeti jelszó a zsidó iga lerázása, s a zsidó iga alól
való felszabadulást meg fogja hozni a magyar nemzetnek az –
antiszemitizmus.
Előre tehát antiszemiták!

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a

kerületekben.*)
Augusztus hó közepén dr. Komlóssy Ferencz, a mérsékelt ellenzéki
antiszemitapárt e tevékeny tagja, meglátogatta kerületét, a Nyitramegyé-
ben levő verbói kerületet Noha csak privát látogatásokat akart ezúttal
tenni, mivel a múlt évben választói úgyis nagyszerű hivatalos fogadta-
tást rendeztek tiszteletére, – mindazáltal a verbói kerületi lelkes anti-
szemita választópolgárok ezúttal se engedték, hogy tüntetőleg ne fo-
gadják és üdvözöljék mindenütt szeretett képviselőjüket. Tiszteletére a
verbói „Magyar kör” bankettet rendezett, a melyen a kerület intelligen-
*) Felkérjük t. elvbarátainkat, szíveskedjenek pattunknak kerületükben és vidé-
kükön felmerült mozgalmairól bennünket minél gyakrabban értesíteni, hogy mire párt-
szövetkezetünk országos szervezkedésének ideje elkövetkezik, – az egész országra nézve
lehetőleg teljesen tájékozva lehessünk.
 232

cziájának nagy része résztvett, s községei mindenütt a legnagyobb lel-

kesedéssel üdvözölték. Komlóssynak, a választókerületében való megjele-
nése a nyitratáji egész Felvidéket oly nagy mozgalomba hozta, hogy a
körüllevő kerületekből hét helyről kapott meghívást, hogy jövőre lépjen
fel ott is mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti programmal. Úgy látszik,
a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak a zöme a jövő évi általános
választásokkor a Felvidékről fog a képviselőházba bevonulni.
Békésmegyében s a körülötte levő megyékben, nyilván Veres Jó-
zsef, az orosházi kerület fényes szónoki tehetséggel megáldott képviselője
s a függetlenségi antiszemitapárt tagja van hivatva vezetni a kerületek
választási mozgalmait. Erre utal azon körülmény is, hogy Csanádmegyé-
ből Apáczáról augusztus közepén két küldöttség is járt nála, kikérni egy
igen fontos községi ügyben tanácsát és közbenjárását. Kevéssel azelőtt
pedig – mint az „Orosházi Közlöny” tudósít, – Szarvasra hívták őt
meg az antiszemitapárt megalakítására. Szarvason oly nagy számmal
vannak már az antiszemiták, hogy idejekorán szervezkedni akarnak, s a
legközelebbi választáskor jelöltet állítanak, kinek győzelmét bizonyosra
is veszik.
A pestmegyei duna-vecsei kerületből írják nekünk, hogy az anti-
szemiták ott is mozgolódnak, nehogy úgy járjanak, mint a múlt válasz-
táskor, hogy a mozgolódással megkéstek. Jelöltül Zaáry József tekinté-
lyes dunaföldvári ügyvédet emlegetik, a kinek a kerületben kiterjedt
összeköttetései és nagy népszerűsége levén, nevével az antiszemitapárti
zászlót biztosan győzelemre vinni remélik.
A baranyamegyei dárdai kerület országgyűlési képviselője Szily
László már több hónappal ezelőtt kijelenté, hogy nem vállal többé meg-
bízatást. Ennélfogva is a kerület függetlenségi antiszemita választói
augusztus 29-én értekezletre gyűltek össze, melyre meghívták a múlt
választásoknál még többségre nem jutott Szendrey Gerzsont is, és
felkérték, hogy antiszemita programra alapján képviselje a kerületet.
Szendrey Gerzson székesfehérvári tekintélyes ügyvéd a lelkes felhívásra
Rácz Géza képviselő, a függetlenségi antiszemitapárt jeles tagja kísére-
tében a választókerületben megjelent, s a hol átutazott, mindenütt a
legnagyobb lelkesedéssel fogadták. Battinán, Vörösmarton, Csúzán, Bara-
nyaváron, Herczegszőllősön ós Monostoron taraczkdurrogásokkal és ban-
dériumokkal fogadták. Augusztus 29-én, vasárnap 41 községből gyűlt
össze Karancsra több ezer főnyi közönség, a hol a magyar, német és
szerb községek kikiáltották jelöltnek Szendreyt, ki tartalmas beszédet
mondott. Az antiszemita párt nevében Rácz Géza ajánlotta a jelöltet. A
képviselő beszédét lelkes éljenzés közben nagy figyelemmel hallgatta a
közönség. Az antiszemita párt győzelme a jövő képviselőválasztásoknál
bizonyos a dárdai kerületben.
Egy másik tudósítás a dárdai kerületből következőleg hangzik:
Szily László, a dárdai kerületnek több ülésszakon át képviselője
kijelenté a legutóbbi kőrútjában, hogy az 1887-ki 5 évre szóló válasz-
táskor – bár egyhangúlag neki ajánlják a mandátumot, – nem fogadja
el. A választókat a lelkesebb antiszemita főemberek értekezletre hivták
össze e hó 29-én vasárnap: Karancs községbe, melyre a függetlenségi
antiszemita pártot is meghívták s ennek nevében dr. Bácz Géza, fülöp-
szállási országgyűlési képviselő meg is jelent Szendrey Gerzson tekinté-
 233

lyes ügyvéd, múlt választáskor fellépett képviselőjelölt társaságában a

központ nevében.
A leírhatatlan lelkesedés már Battinánál kezdetét vette és rohamo-
san fokozódott. Fényesen fogadták Vörösmarth derék polgárai. A zajos
éljenzés, koszorú, virágzápor közt megindult a népáradat, s a kocsik be-
láthatlan sora, nemzeti színű lobogókkal, s a kísérettel Vörösmarthon
állapodtak meg, hol gyönyörű beszéddel fogadtattak a párt emberei által,
s Rácz Pál ref. lelkész vendégszerető házánál díszes ebédet adott, hol
számos felköszöntők mondattak a vendégekre, az antiszemiták vezérfér-
fiaira, a derék polgárokra.
A nagyszámú bandériummal, szüntelen éljenzés közt megindult a
lelkesült menet, s Csúzán, Herczeg-Szőllősön át, hol szép beszédekkel
fogadták a hozzájuk csatlakozó, ezrekre menő polgárok, Karancsra vonult
a menet, taraczkdurrogásokkal, riadó éljennel. Onnét Baranyavárra Gareis
József jeles mérnök s a baranyai antiszemiták főemberének vendégsze-
rető házába vonultak a vendégek.
Másnap délelőtt Karancsra mentek s végig hallgatták előbb a ref,
istenitiszteletet, mely után a felállított diadalkapun keresztül a népára-
dat, 41 községnek több ezer főnyire menő polgársága Gyulay József jó-
módú választó házához vonult, hol Ledő István szépen kigondolt beszéd-
del üdvözölte az érkezőket. Kimondhatlan lelkesedéssel fogadták Szendrey
Gerzsonnak órákig tartó magvas beszédét nemcsak a magyar ajkú, ha-
nem a német, szerb, sokácz polgárok ós polgárnők is, s az utóbbiak
„Éljen Szendrey!” „Éljen az antiszemitizmus!” felkiáltással fogadták a
szerb, sokácz, német beszédeket. Utána fokozta a hatást, lelkesedést dr.
Rácz Géza orsz. képviselőnek beszéde Ezután még szólott Gareis, Ho-
mányi, Dréher Antal jeles ügyvéd s antiszemita tekintély.
A nagy hőség daczára rendületlen kitartással s nagy érdeklődéssel
hallgatta a polgárság a kitűnő szép beszédeket, mely után szűkebb körű
értekezlet következett s a választók ezrei megelégedetten oszlottak szét.
Ezt dus lakoma követte Marossy József vendégszerető házánál, melynek
végeztével Monostoron át; nagy ovácziók közt a nagy menet víg zene
kíséretében Baranyavárra, Gareis József mérnök házába vonult, hol nagy
választékú, fényes diszlakoma zárta be a nagy fontosságú napot, mely
után bizton mondható, hogy a jövő évi választáskor, daczára annak, hogy
a vesztegető kormánypárt is mozog, s Jeszenszky baranyamegyei alispán
szintén kombináczióba hozatik, mint az állásától megváló, nyugalomba
lépendő s kormánypárti eszméket valló, – a dárdai képviselőségre azért
mégis Szendrey nyeri el a mandátumot.
Verhovay Gyula, a függetlenségi antiszemitapárt e vezérférfia au-
gusztus 29-én megjelent czeglédi lelkes választói körében, a kik hozzá,
szeretett képviselőjükhöz minden viszontagságok között hívek maradtak,
s bánatában s örömében osztozkodtak s osztozkodnak vele.
Minden mesterséges előkészítés ós toborzás nélkül érkezett aug.
29-én vasárnap a délelőtti vonattal Verhovay Gyula, Persay Ferencz és
Thurzó Adorján kíséretében Czeglédre. Választói csak sürgönyéből érte-
sültek lejöveteléről. Nem hirdették napokkal előre nagy falragaszok ér-
kezését, nem fogták a választókat az ünnepélyes fogadtatáshoz, s így
csak azon páratlan ragaszkodás, melylyel Czegléd népe képviselőjéhez
ragaszkodik, volt képes arra, hogy minden előkészület nélkül a lakosság
 234

ezrei várták és lelkes „éljen” kiáltásokkal fogadták a 10 óra előtt be-

robogó vonatot
A perronon a százas bizottság tagjai közül és ezek nevében Martna
János pártjegyző üdvözölte a képviselőt, kinek beszédére Verbovay Gyula
röviden válaszolt. A pályaház előtt az összes olvasó-körök és egyletek
zászlóikkal és nagy néptömeg szűnni nem akaró éljenekkel fogadta az
érkezőket, és lassan megindult a menet a városba, Festői látvány volt
ennek élén a Czegléd lóra termett fiaiból alakult nyolczvan tagú bandé-
rium. Lassan haladva ért a menet a Kossuth-térre, hol az egész teret
ellepő néptömeg „éljenei” feleltek a kiséret éljenzésére.
A városházán a polgármester fogadta az országgyűlési képviselőt,
ki az isteni tiszteletek végeztével a szokott helyen, a Kossuth-téren
mondotta el másfél óráig tartó, a politikai kérdések összeségét felölelő
és hűen ecsetelő beszédét, Minden szava gyújtó hatással volt a hallga-
tóságra, mely meg-megújuló tetszésnyilatkozataival perczekig félbeszakí-
totta képviselője beszédét.
A beszéd végeztével a végrehajtó bizottságot választotta meg a
pártgyülés, mely az eddigi száz tag helyett kétszáz nyolczvan tagból
alakíttatott, s tekintettel az ötéves képviselői mandátumra, szintén öt
évre választatott.
A párt elnökéül Kiss Gyula városi ügyész, alelnökökül: Ágay István,
városi tanácsos és Mészáros Lajos, jegyzőül: Mártha János, Szabó Gá-
bor, Hitter Miklós és Csurgay István választattak meg. Egy óra felé járt
az idő mikor a nép lelkesen éljenezve Verhovay Gyulát, a legnagyobb
rendben szétoszlott.
Délben özv. Dely Balog Jánosné igazi magyar vendégszerető házá-
nál ötven terítékű ebéd volt, melyen a képviselő és kísérői a párt vezér-
fórfiaival voltak hivatalosak és vettek részt.
A kecskeméti antiszemitapárt százas vezérbizottsága vasárnap, aug
29-én tartott népes gyűlésén egyhangúlag nagy lelkesedéssel elhatározta,
hogy november hó első napján és az ezt követő napokon országos anti-
szemita-kongresszust fog tartani Kecskemét városában. Ezzel kapcsolat-
ban a hírlapi czikkei következtében szenvedett fogságából ép akkor ki-
szabaduló Nagy Imre tiszteletére fényes ünnepélyt rendez. E határozato-
kat rendkívüli lelkesedéssel fogadta a közönség. Az előkészületek máris
megkezdődtek. Kecskemét polgársága oly vendégszeretettel akarja fogadni
az ez alkalommal oda sereglő polgárokat, mely párját ritkító lesz. A
programmot legközelebb fogják közzétenni.

Irodalom.
(Beküldetett.) Megrendelési felhívás ily czímű műre: Az uzsorás
áldozata. Társadalmi beszély. J. Bernhard nyomán németből Komlóssy
Ferencz, országgyűlési képviselő, az Aurora-kör választmányi tagja.
Tények és adatok, igen szívrepesztően való tények ós számszerű
adatokon alapul, hogy Ausztria és Oroszország társaságában hazánk leg-
többet szenved a néprontó és állambomlasztó zsidóságtól.
Ne szellőztessük a világtörténelem színpadának függönyét, ne ku-
tassuk az oknyomozó történelem azon rugóit, melyek okozták, hogy épen
hazánk is azon szerencsétlen országok társaságába került, melyek a zsi-
 235

dóság tömeges bevándorlása, néppusztítása, nemzetrontása és állammálasz-

tása színhelyévé lettek: e művecskét nem a múlt feltárása, hanem a je-
len felismerése s a jövő átpillantására ültettük át édes hazai nyelvünkre.
Annyit azonban konstatálni akarunk mégis, hogy a zsidóság a nagy
franczia forradalom megelőzte időkben tűrhető számban s tűrhető viszo-
nyok közt tartózkodott, helyesebben türelmeztetett hazánkban, s csak akkor,
midőn ama, világrendet felforgató forradalom a szabadkőműves liberaliz-
must öldöklő miazmaként terjesztette egész Európában és hömpölyög-
tette hullámait Magyarországba is, kezdett nálunk – a szabadság ha-
misnak bizonyult jelszavai alatt – a zsidók bevándorlása gyarapodni és
megizmosodásuk fokozódni. Midőn aztán szabadságharczunk leveretése
után, 1867-ben Magyarország alkotmánya helyreállíttatott és liberális
parlamenti kormány jutott állami hajónk kormánvrúdjához, mely ama
hamis jelszavakat a lehető legnagyobb buzgalommal sietett valósítani és
az állami élet minden nyilvánulatába átültetni: ez az első teendők
egyikének ismerte, az ország határait a zsidó inváziónak megnyitni és
itteni tartózkodásukat, állandó megtelepedésüket és végzetes működésö-
ket még azzal is megkönnyíteni, hogy az 1867: XVII. t.-cz. megalko-
tása által egyenjogú vá tette őket az ország többi, tehát keresztény pol-
gáraival. Es ez idő óta alig támadt törvényhozási alkotás, mely a zsidó-
ságnak néprontásra vezető szabadalmait nem nevelte és a keresztény
polgárokat az ő lelketlen kapzsiságuknak ki nem szolgáltatta volna. A
zsidóságot a liberalizmus hozta nyakunkra, ez tette őket hatalmasakká,
népünk, nemzetünk s hazánk megrontóivá.
És daczára annak, hogy Magyarország nyakig fetreng a bajban,
aránylag itt történik legkevesebb a szánalmas helyzetből való kivergő-
désre. A kik legtöbbet tehetnének, a kormány s a törvényhozás tagjai,
semmit se tesznek; de még ennél is roszabbat cselekszenek, amennyi-
ben jobb ügyre méltó erélylyel fojtják ós fojtatják el ama egészséges ós
a törvényesség határát tuí nem haladó társadalmi mozgalmakat is, me-
lyek szükségszerűleg kifejlődnek s orvoslást követelnek.
Lám a hatalmas Németország, mely pedig összehasonlíthatlanabbul
kevesebbet szenved a zsidóság túlkapásai által, e téren is elővigyázóbb
ós bölcsebbnek bizonyul. Ott a kormány már kiábrándul a liberalizmus
mákonykórjából s maga kezdeményez oly intézkedéseket,* melyekből félre-
magyarázhatlanul kiviláglik annak bölcs felismerése, hogy a liberaliz-
mus csak a zsidóság érdekeit szolgálja ós hogy épen ezért, ha a zsidó
tulhatalmaskodást akarja nyesegetni, a liberalizmust, e kendőzött félvi-
lági hölgyet kell cserbe hagynia és mint feslett előéletű személyiséget
az ország határain túlra tolonczoltatnia. Az öntudatához visszajutott ker.
társadalom pedig annál mélyrehatóbb mozgalomhoz lát, mennyivel inkább
alkalma nyílik a birodalom kormányának vele egybehangzó jó igyekeze-
tét felismerni, s ezen együtthatásnak köszönhetni azon örvendetes irány-
törekvést, mely manapság Némethonban az aknamunkájában már is meg-
akasztott zsidóság ellen felszínre vergődik.
A jelen mű eredetije is ezen üdvös mozgalomnak kifolyása. Hírne-
ves irók nyúlnak ott a tollhoz, hogy a jó Isten által nekik engedett
zsenialitással irják meg a lehető legnépszerűbb irányműveket, melyekben
a veszedelmes zsidóság viselt dolgai, a szomorú tényeknek megfelelő
élénkséggel tárainak fel s állíttatnak úgy oda az olvasó közönség elé,
 236

hogy azoknak okvetlenül hatniok, üdvös magába szállást előidézniük- kell

mindazoknál, kik eddig bármily tényezők befolyásával, látó szemekkel is
vakoskodtak.
Ezen irodalmi termékek közül való az előttünk fekvő művecske is.
Nem üres frázisok, hangzatos szavak összfoglalatja az, hanem való té-
v nyék, megbízható adatok, közismert esetek szépirodalmi feldolgozása. A
nép azon rétegeinek nyomorúságát, a zsidók által lett kiszipolyoztatását
dolgozta fel, mely ott is, nálunk is és mindenütt a zsidó kapzsiságnak
legalkalmasabb alanyául kínálkozik. Nem túloz, nem izgat a zsidóság
kiirtására, nem ad jogot az államügyészség beavatkozására, csak való
tényeket, azok keletkezésétől végkifejlődésükig állít a keresztény olva-
sók lelki szemei elé azon hazafias törekvéssel, hogy őket a zsidóság
iizelmeire figyelmeztesse. Nem ront és izgat rontani a zsidóság életére,
de nem akarja tűrni, hogy a zsidóság továbbra is minden ellenmondás
nélkül szívhassa ki a keresztény népek életnedvét; nem támad, csak vé-
delmez, óv, int és elmélkedésre ösztönöz.
Az a „Smüle”, „Iczig”, „Veilchenfeld”, kik e műben szerepelnek,
hány ezer példányban burjánoznak édes hazánk majdnem minden vidé-
kén, s két milliomszorta megátkozott nyomukon egyesek, családok, helysé-
gek és járások anyagi pusztulása, erkölcsi elzüllöttsége!! És a tönkre
jutott „Lindner”, „Mayer”-ek, a végveszélybe sodort „Werner”-ékkel
hányszor találkozunk boldog Magyarországon is, ha csak egyszer is vé-
gig megyünk az utczán s koldusbotot látunk kezökben olyanoknak, ki-
ket még egy pár év előtt mint jómódú embereket ismertünk s kiket
egy-egy vérszopó uzsorás tett családostól együtt földönfutókká?! Hány
„Kirchbergi Napilap” áll nálunk is a zsidóság készséges szolgálatára;
hány ily lap készül kizárólag zsidó munkatársak által és hány készül
olyanok által, kik névszerint keresztények, de érzelmeikre nézve újkori
pogányok, szabadkőművesek ós így a zsidóság érdekeinek zsoldosai!? És
ennek ellenében hány „Kirchbergi Újság” van nálunk; oly sajtóközeg,
mely a keresztény érdeket szolgálja s érzületét nem adogatja pénzért,
zsíros konczokért!? Hogy az utóbbiak száma, viszonyítva az előbbiek-
hez, elenyészően csekély, azt mindenki el fogja ismerni.
És mert épen a független- keresztény lapok száma oly csekély Ma-
gyarországon, ós mert ennek folytán a zsidóság erkölcstelensége, ember-
telen gondolkozásmódja, lelketlen sáfárkodása, nép-, nemzet- s hazairtá-
sának leleplezése oly hozzáférhetlen: tökéltem el magamat a népszerűen
megirt, a zsidók üzelmeit gyakorlati példákkal illusztráló munkát hazai
nyelvünkre is átültetni, hogy belőle népünk, a zsidók által már jó rész-
ben kisarczolt s még ezután is kisarczolandó magyar népünk oktatást s
bölcs intelmet merítsen. Vajha elolvasná minden keresztény honfitársam s
megtanulnák belőle, mily nagy ellenségei nekik a zsidóság és ennek
uszályhordozói, s mily őszinte, önzetlen barátaik azok az antiszemiták,
kik nem akarnak mást, mint a ker. társadalmat a zsidók féktelen elha-
talmaskodása és így erkölcsi mint anyagi tönkretételétől megmenteni.
De ha nem is kecsegtethetem magamat azzal a reménynyel, hogy
ez időszerű művet minden keresztény polgártársam elolvassa, fáradsá-
gomat kárpótolja azon meggyőződés, hogy e mű mégis nagyon sok
„Werner”-t fog visszatartóztatni, a hozzá hasonló kelepczébe való jutás-
tól. Ez pedig az én hazafiúi fáradozásomat kárpótolni fogja.
 237

A 11 és fél 8-rétű ívre terjedő csinosan kiállított mű ára 1 frt.

Megrendelhető Komlóssy Ferenez orsz. képviselő és plébánosnál, Csuz
Komárom m.), vagy a „Hunyadi Mátyás” intézetben Budapesten, Zöldfa-
utcza 43. szám. –
Dr. Komlóssy Ferencz, e művét „Förster Ottóné szül. rumi és
rábadoroszlói Rumy Mária úrhölgy ő Nagyságának tisztelete jeléül” aján-
lotta, s hozzá a könyv elején a következő dedikáló szózatot intézi:
„Tisztelt Asszonyom! Az utóbbi képviselőválasztások alkalmával
tizennyolcz antiszemita képviselő jutott a magyar képviselőházba. Ennek
lehetőségét nagyban előmozdították azon lelkes honleányok, kik erkölcsi
tényezőkké] támogatták az antiszemitizmus szent ügyét, kimutatva ez
által, hogy a gyöngébb nem, akar is, tud is hatni, ha a nemzeti és ke-
resztény eszmék győzelemre jutásáról van a szó.
Az utóbbi választások alkalmával az antiszemitizmus bölcsője a
rumi kerület is veszélyben forgott, de ott voltál Te drága hölgy a böl-
cső mellett, mint gondos anya őrködtél felette, s nem engedted, hogy
hívatlan, idegen avagy mostoha helyezkedjék abba. Te asszony vagy s
felfogtad hivatásodat, Te anya vagy s ismerted kötelességedet.
A Gondviselés megengedte nekem, hogy a legközelebbi múltban
megismerjem a rumi kerületet, melyet az antiszemitizmus bölcsőjének
neveztem el, s melyre, habár az eszme csak csirájában van, a vén Európa
is büszke lehet. Láttam Rumot, láttam vidékét, megismerkedtem azon
félistenekkel, a kik a győzelmet lehetővé tették! Megismertelek Téged
is, és azon lelkes asszonysereget, melynek hősi vezére valál. A kereszt
diadala jutott neked ós seregednek osztályrészül: legyetek hát büszkék
rumi kerület hölgyei, a nem-keresztények fölött kivívott győzelemre, a
menuvire büszkélkednek az egri nők a pogányokon kivívott gvőzelem
fölött'!
Őrködjetek a bölcső fölött továbbra is, daloljatok kedves éneket,
ajkaitok édes szava fel fogja rázni a mélyen szunnyadozókat, legyenek
azok férjeitek avagy gyermekeitek. Hirdessétek különösen az asszonyi
nemnek, hogy az antiszemitizmus megoldása a keresztény nők hivatása.
Te pedig drága hölgy, légy áldott, élvezd nemes szívednek jutalmát soká
a legboldogabb férj és legkedvesebb gyermekek szerető körében Hogy
pedig e művecskét Neked ajánlottam, fogadd kérlek szívesen
Budapest, 1886. július hó 12 Dr. Komlóssy Ferenez.

A zsidó sáskahad.
(A közlemény vége.)
Büntesse Isten örök vaksággal szellemileg is azokat, kik ezt
nem látják, vagy látni érdekből nem akarják, vagy pedig érje
utói a sújtó kéz őket bármi módon is, de büntetlenül ne hagyja!
Sajátságos, közös jellemvonása az egész világon elszórtan élő
összes zsidóságnak, hogy őt semmiféle kegyelet sem köti ahoz a
földhöz, melyen például született, hol szülei, rokonai stb. élnek.
A hazaszeretet érzetét nem ismeri. (És ilyen elemből várnak a
 238

mi mamelukjaink jó hazafiakat!) Ma itt, holnap ott, neki minde-

nütt jó, ő mindenütt otthon van, ahol üzérkedhetik.
A falusi rongyszedő zsidóból lesz más faluban korcsmáros, a
falusi korcsmárosból kis városban kereskedő, a kisvárosi kereske-
dőből nagyvárosi bankár, s mint ilyen aztán majd ebben, majd
abban a világvárosban tényezője a börzéknek, ezek útján pedig
most már befolyásolja a nemzetek sorsát, s mindez oly rohamo-
san következik egymásután, hogy valósággal bámulatba ejti az
embert.
A zsidót nem köti a röghöz semmi.
Szerzett, vagy akár öröklött ingatlanait, szülő házát, egész
könnyűséggel árusítja el, s kérdd tőle utczán rokkját vagy ingét
jó pénzért, azt is leveti magáról azonnal, és eladja.
Mikor aztán sejti, hogy gyors meggazdagodása feltűnést kel-
tett ám, kivált a kifosztottak soraiban, akkor szedi-veti sátorfá-
ját, s úgy odább áll, hogy még szomszédaitól sem búcsúzik el.
Elköltözködik más vidékre, ismeretlenek közé, hol zsákmányolását
folytathatja újra.
Ha már a vagyonos zsidók is így járnak el, hát még a zsidó
proletárok!?
Ezek aztán a valóságos „bolygó zsidók”, és veszedelmes fér-
gei az emberiségnek.
Mindenféle, izomerőt igénylő munkától irtóznak, s hogy ha-
szontalan életűket tengethessék, bűnre és gonoszságra vannak utalva.
Ezen sötét existentiák nagy tömege a társadalmi törvények-
kel folytonos hadi lábon áll. Minden lehető és lehetetlen szolgá-
lattételre vállalkoznak, s ha sikerül nekik valami úton-módon,
– például zsebmetszés, vagy éppen rablás, gyilkosság utján, –
kevés kis tőkepénzre szert tenni, akkor szatócs, korcsmáros stb.
üzletet nyitnak, de ezen üzletek csak köpenyül szolgálnak más
titkos és gyalázatos keresetmódok elpalástolására. Nézzünk csak
körül saját községeinkben, és figyeljük meg a dolgot, látni fog-
juk, hogy egy-egy községben 8-10 zsidó szatócs üzlet is van,
mely téren akkora versenyt támasztanak egymás ellen, hogy ab-
ból meg sem élhetnének gyorsan felszaporodó családjaikkal együtt,
és mégis rohamosan meggazdagodik mindegyik, sőt tömött erszé-
nyű sáskarajokat bocsátanak ki magukból más vidékekre is. Mit
gondolsz édes magyarom, miből gazdagodnak meg ezek az éhes
sáskahadak? Csupán csak a hiteltelekkönyvek teherlapjaira hivom
fel figyelmedet, azon túl ne restelkedjél figyelemmel kisérni a kö-
rülötted történteket, még javadra is szolgálhat, nagyon furcsa, de
tanulságos dolgokat fogsz észlelni!
 239

A zsidónak sajátságos természete mindig csak a pénzüzlet,

mely olyan országban, hol a nép készpénzben szűkölködik, legjö-
vedelmezőbb, s egyszersmind legkényelmesebb is. Ily módon lesz
a zsidó uzsorás, s azon jelentéktelen tőkepénzből, melyet évenkint
többször forgat, rövid időn vagyonossá lesz, a nélkül, hogy más
valamit tanult volna, mint pénzt olvasni.
Ezek aztán nem ismernek sem jogot, sem méltányosságot,
előttök minden mélyebb emberi érzés ismeretlen, a legkisebb lel-
kiismeretfurdalás nélkül tönkre tesznek egész családokat, valósá-
gos vérszopói a népnek. *)
Az uzsoráskodás a zsidónak annyira vérében van, hogy ab-
ból épp oly kevéssé képes kivetkőzni, mint zsidóságából. Meghiu-
sítja a törvényhozó legjobb szándékait. A zsidó leleményesség és
lelkiismeretlenség nem ismer határt, s ha egyszer áldozatának tes-
tére vetette magát, akkor a megtestesült telhetetlenség karmai
közül hasztalan minden kísérlet a menekvésre.
Az uzsorás zsidó valóságos vampyr, de nem a természetrajz,
hanem az emberi társadalom vampyrja, vérszopója, mely csak ak-
kor hagy fel ragadományával, ha zsákmánya életvérének legutolsó
cseppjét is kiszívta.
Az emberiség ezen vérszopóinak kétféle fajtája van. Az egyik
fajta, – és ez a legveszedelmesebb, – a szegény, terméketlen-
ség és adóteher által nyomott földműves néposztályból szedi zsák-
mányait, a másik fajta pedig pusztítja az előkelőket, a birtokos
osztályt, kiket hazárdjáték, vagy más társadalmi bűn, s némely-
kor önhibájukon kívül, véletlen csapások hoznak pénzzavarba.
Mindkét esetben előre látható bizonyossággal bekövetkezik a szo-
rongatott anyagi bukása, mert a kincsszomjas uzsorás addig sza-
badon nem ereszti ragadományát, míg koldusbotra nem juttatta.
Nem szükség a bizonyítás részleteibe bocsátkozni, hogy a
zsidóság ezen két fajtája mily általánosságban veszélyes az egész
emberi társadalomra nézve.
A konokság, melylyel a zsidó áldozatát üldözi, a ravaszság,
melylyel azt kipusztítja, méltó a mélyebb megfigyelésre, sőt annak
szükségességét ébreszti bensőnkben.
Majdnem úgy tűnik fel előttünk, mintha a zsidó, kegyetlen
következetessége által, melylyel a más vallásúakat üldözi, részére
a boszú édes érzetét szerezné meg, mindazon roszért, mindazon
bajért, miket törzse évszázadok folyamán szenvedni volt kénytelen
saját bűnei miatt.

*) Hellwald: „Die Erde und ihre Völker.” II. kötet. 275. 1.

 240

És ha a talmud tartalmát és tételeit, a zsidóság ezen irány-

adó törvénykönyvét fontolóra veszszük, akkor ezen vélemény mint
való áll előttünk.*)
Egész a talpnyalásig hízeleg a zsidó, s ha szükségesnek látja,
könyeket hullat könyörület ébresztése végett külsőleg, de bense-
jében a talmudjából már kis gyermekkorában magába szítt, s vele
felnőtt boszú a nem-zsidó irányában, Aetna izzó lávájaként for-
rong s ha kitörhet, jaj azoknak, kik könyörültek rajta!
Pokoli kéjjel húzza mindig összébb és összébb behálózott,
kiszemelt áldozatának a nyakára vetett hurkot, s csak lassan, ki-
csinyenkint szorítja, hogy a fuldokló kínjaiban gyönyörködhessék.
Bámulatosan tévednek azok, kik a zsidóság gonoszságait ki-
zárólagosan fajjellegéül tudják be. Hát még az ellenségeit is keb-
lére ölelő kereszténység szelíd erkölcseit mi teremtette meg? mi
emelte ki a pogányság fertőjéből? Bizony Krisztus tana. A ke-
resztény azért ilyen, mert vallása nevelte ilyenné. A zsidó is
azért olyan, mert olyanná a talmud tanai nevelik.
Megfoghatlan az a felületesség, melylyel a keresztény társa-
dalom és törvényhozás ezen a fontos körülményen átsiklik, s tán
még örül a zsidóság létezésének, gyönyörködik benne s megneveti
furfangjait. „Vae tibi ridenti!”
A keresztény felebaráti szeretet a zsidó sáskahad ellen ha-
tálytalan védelem, sőt fegyver az ő kezében ellenünk.
Ha ő kővel hajít, és te kenyérrel dobod vissza, kinevet, bo-
londnak tart.
Ha jót teszesz vele, az ő vallása tiltja a hálát irányodba,
sőt megkárosíttatásodat parancsolja.
Türelmességed ő előtte butaság.
Szegény Lengyelország letarolt térségei szomorú bizonyságai
a zsidó sáskahad pusztításainak. Szabadságra törekvő, vendégsze-
rető nép volt a lengyel is.
Most Magyarországon van a sor. Keöd József.

*) Prof. Dr. Jul. Lázár. „Das Judenthum in seiner Vergangenheit

und Gegenwart.” 89-90. kp.

Levelezőlap.
Levél. Az októberi füzetben jön.