12 RÖPIRAT.

Budapest, 1881. október 15.

II. évfolyam I. füzet.

Visszapillantás.
Egy eseménydús, epochális év folyt le füzeteink első meg-
indulása óta.
Jóstehetséggel kérkednénk akkor, ha azt állítanánk, hogy
ezelőtt egy évvel előre láttuk az ez év folyama alatt történt nagy
dolgokat. Igaz ugyan, hogy füzeteink első megjelenése csak pár
héttel előzte meg azt az időpontot, a melyben a bekövetkezett
németországi események folytán, a zsidókérdés mint gyakorlati
politikai kérdés, mint világkérdés, tulajdonkép folyamatba jött;
de hát ezt hajlandók vagyunk inkább a szerencsés véletlennek tu-
lajdonítani mint saját előrelátásunknak.
Annyit azonban szerénytelenség nélkül megvallhatunk, hogy
s e j t e t t ü k a közelgetett dolgokat. Ennek az ösztönszerű sejte-
lemnek érzéke évek hosszú során át fejlődött ki nálunk. Úgy vol-
tunk mint az az ember, a ki egy hosszú-hosszú, koromsötét éjt
álmatlanul virraszt át, és szemeit merően az égboltozat Keletére sze-
gezve, esengve lesi várja a hajnalhasadta első kezdetének kezdetét.
Ezen, repeső örömmel üdvözölt pillanatot csak az érzi át, csak az
látja, a ki álmatlanul virrasztotta át a végtelen hosszúnak tetsző
éjt; azok, a kik csendes mély álomba merülve nyugodtak át azt:
már csak a felkelt napot látják felébredésükkor.
A midőn m. é. augusztus hóban Berlinből, a németországi
antisemita petitió első kezdeményezői részéről magán utón érte-
sültünk arról, hogy a zsidókérdésben Bismarck herczeghez petitió
van készülőben: egy perspektiva nyílt meg előttünk; felszállt lel-
künkben a remény első derengő sugara, s azóta, azóta .... foly-
ton folyvást reggeledett, nappalodott. A kő gurulásba jött, s ma
már nincs többé hatalom, a mely ezt a követ megállíthatná.
Minden egyes füzetünk egy-egy fontos mozzanatot registrál
a modern antisemitismus történetében; minden egyes füzetünk
 2

mint egy-egy mértföldmutató kő áll azon a hadi utón, a melyen

az antisemitikus mozgalom rohamléptekkel tovahalad. A ki ezek
igazságáról meggyőződni akar, elég hacsak füzeteink puszta tar-
talomjegyzékét is futólag átolvassa.
És mi hálát adunk a Gondviselésnek, hálát adunk a történe-
lem Geniusának, hogy nekünk nem azon eszmeharczosok osztály-
részét juttatta, a kik hiába harczoltak az igazságért, mert koruk
nem értette meg, vagy csak haláluk u t á n értette meg őket.

Muszka barbarismus, magyar humanismus!

A muszkaországi zsidóüldözés, minden emberies érzéstől eltérŐ-
leg, valódi barbár módon folyt le, nem kímélve nőt, aggot, gyerme-
ket, tulajdont, ereklyét, szóval semmit, mi zsidóhoz tartozott.
Valóban ez méltó megbotránkozást okozott minden czivilizált
államban, midőn lehetett hallani azon embertelen eljárást, melyet
az orosz nép a zsidók s azok vagyona irányában követett.
De váljon nem kellene-e megbotránkozni azon eljáráson is,
melyet Muszkaországban évek hosszú során át a zsidónép folytatott
az orosz irányában? Az orosz és lengyel nép valódi rabszolgája volt
a zsidóságnak, megfosztotta őket vagyonuktól, kenyerüktől; uzsora,
csalás s a mértéktelen szesz-fogyasztásra rászoktatás által tönkre
juttatta.
Az ottani kormány és közegei, a zsidók által megvesztegetve,
behunyt szemmel nézték, mint ül bele a zsidó az uri kastélyokba,
mint veszi ki a nép kezéből a kenyeret, s gyűjti rakásra a kincset
a zsidó, nem áldozva belőle sem közczélokra, sem az emberek jóléte
előmozdítására.
Ily körülmények közt ki kellett törni a lázadásnak, melynek
barbár befolyását volt alkalmunk — bár csak részben — a lapok-
ból megismerni. — Láttuk, mily erővel lobbant fel a sokáig elfoj-
tott láng úgyannyira, hogy nem csak a zsidók házait, de azokét is, kik
nekik menedéket nyújtottak, felemésztette.
A muszkaországi zsidóhajsza intő például szolgált és szolgálhat
más államoknak is, különösen a magyar államnak, hol a keresztények
és zsidók közti viszony egy cséppel sem enyhébb az ottaninál, sőt
talán még borzasztóbb.
Ha a kormány és törvényhozás nem intézkedik: a magyar nép
nem fogja soká kibírni azon polyp-szorításokat, melyekkel a zsidók
körülöveztek bennünket.
 3

Hiszen nálunk is, a zsidóság az ősi birtokok tekintélyes nagy

részét potom árért, uzsora és a törvény tévútra vezetése által, go-
nosz fondorlatokkal kezére kerítette. Eddigi tulajdonosaik, kik művelt
emberek, kaszálni, kapálni nem tanultak, (hivatal annyi nem létezik
hogy az állam kenyeret adhasson nekik,) minden keresetforrás nélkül
állanak! A munkás nép pedig, sanyargatva embertelen bánásmód ál-
tal, zsidónak kénytelen reggeltől estig barom módra dolgozni; a miért
a megérdemlett munkabért hiányosan, belőle elzsarolva kapja meg.
A maga termesztményének bemunkálása idején zsidótól kénytelen
kenyérnek valót kérni, mely a zsidó uzsora által annyira nő, hogy
midőn a munkás nép letakarítja termését, azt egészen felemészti a
zsidó uzsora.
Kérdem már most, mi lesz e sok proletár emberből? mi a ke-
nyerétől megfosztott népből? kik mind magyarok! Mennek Ameri-
kába? Vagy itt maradnak, hol a zsidók küszöbén várják az alamizs-
nát? mi helyett gúnyt és lealáztatást tesznek üres tarisznyájokba!
Vagy pedig azt mondják: „Zsidók! tönkre tettétek az országot!
kenyér kell! Nincs! Semmivel jöttetek a magyar hazába, itt a mi
zsírunkon, keserves keresményünkön, tunya, dologtalan létetekre fel-
hizlaltátok magatokat és zsebeiteket. A haza a miénk, itt élnünk
halnunk kell! Haladjatok Palaestinába!”
Ily alternatívák közé juttatta a zsidó a magyar nemzet nagy
részét; szomorú dolog, de igaz.
Mindezeket látja és tudja a kormány és törvényhozó testület,
és nem intézkedik. Derültséggel fogadja azon egy kimagasló szellem
hatalmas szavát, ki nemzetét ki akarja szabadítani a zsidó járomból.
A humanismus elvnek igen szép, minden művelt lélek és szív-
nek sajátja; minden embernek kivétel nélkül humánusnak kellene
lennie. S ha ez így volna, közös szeretet fűzné össze a népeket és
nemzeteket. De a nagyravágyás, kincsszomj kivetkőzteti az embere-
ket a humánus érzelmekből, különösen pedig a zsidókat, kiknek lel-
kük és szívök sohasem is volt humánus érzelmekkel.
Míg a magyar nemzet nem volt ily túlságos loyális és humá-
nus, hanem egy kicsit barbárabb, nem volt a renyhe zsidónak ha-
talma erőt venni rajta.
Kérdem minden magyar embertől, ha ő humánus volt is minden
zsidó irányában, találkozott-e csak egy humánus zsidóval is ott, hol
az enyim-tied kérdése forgott szőnyegen?
A türelem rózsát terem, ezt tartja a közmondás, De, míg a ma-
gyar nemzet türelme a zsidó uzsora és zsarolások tövisei között
megteremné a rózsákat, már nem lesz nemzet, nem lesz magyar!
Csak zsidó lesz Magyarország lakosa! A zsidó iga alatt elsatnyult
 4

magyar, bukása feletti bánatát, a zsidó által kemény munkájáért

nagylelkűen oda nyújtott pálinkás üvegbe fullasztja. A szesztől el-
kábultan nemzi nyomorú utódait a zsidó urak rabszolgáiul. Árpád
hős nemzetének helyét torzképű „Hunyadyak, Batthyányiak, Széche-
nyiek” foglalják el, mely neveket ötven erős krajczárokért vásárolnak
meg; mely neveket pedig becsülettel hagytak nagy birtokosaik utó-
daikra és a nemzetre.
Mert, hogy zsidóból igaz magyar hazafi legyen, azt nem hiteti
el velem senki, egy zsidó patrónus sem; hiába adunk neki magyar
nevet, nemességet, báróságot, grófságot, ő mindig csak zsidó marad;
ő családja körében soha sem beszél magyarul, ő nem tartja azt: „A
haza mindenek előtt”, ő így gondolkozik: „Das Vaterland ist ein
Ort, wo man reich werden kann.” Neki mindegy, akár független
Magyarország, akár örökös tartomány. A zsidókkal ölelkező s őket
keblükre szoritó patronusoknak legyen szabad egy régi történetet
elmondanom.
Egy mészáros az erdőben egy farkaskölyket talált, és saját mé-
száros-kutyája emlőin annak kölykeivel felnevelte; a kutyásított
farkas mint erős, izmos mészáros eb, pár évig igen jó szolgálato-
kat tett a mészárosnak, barátságban élt nevelő anyjával és tejtest-
véreivel, együtt étkeztek. Egyszer azonban, midőn teljes erejében
érzé magát, felébredt benne a fajösztön, egy éjjelen mind leöldösé a
mészáros juhait, ebben őt nevelő anyja és tejtestvérei megakadályozni
akarván, ők is a juhok sorsára jutottak; hallván éjjel a nagy zajt a
mészáros, kiment: a fajösztön átal felkorbácsolt fenevad neki rohant
és őt is kioltá az élők sorából.
Ezt azért voltam bátor felemlíteni, mert e hasonlatból (bár
minden hasonlat sántikál,) világosan kitetszik, hogy valamint
a farkasból soha sem lesz, sem táplálék sem szoktatás által kutya,
bár egy faj:
Úgy a z s i d ó b ó l s e m lesz, p e d i g ő is ember, sem
n e v e l é s , sem e m a n c i p á t i ó á l t a l magyar s o h a !
Hartmann Dezső.

Szorgalmas-e a zsidó?
Ha valahol a zsidókérdés és különösen az antisemitismus jön
tapetra, a zsidóbarátok rendesen érdemül hozzák fel a zsidónak azt,
hogy szorgalmas nép, hogy fáradhatlan, munkás! Igen szép mindez:
de: si duo faciunt idem, non est idem; szorgalom és fáradhatlanság
 5

között sokszor igen nagy különbség van. Mindenekelőtt határozzuk

meg a szorgalom fogalmát, hogy tisztán lássunk. Itt mindjárt el-
mondhatjuk, hogy van becsületes és gaz szorgalom. Minden cseleke-
det erkölcsi becsét a czél határozza meg ab intentione dependet;
lám vannak szorgalmas tolvajok, szorgalmas bankó-, okmányhamisí-
tók stb. Ezen brancheban is vannak emberek, kik éjjelt nappallá
tesznek és úgy dolgoznak. De kérdem, van-e ezen fáradhatlanságnak
valami becse, avagy ezen szorgalom révén el lehet-e nézni ezen szor-
galom következményeit? Ugye nem? Mi tehát az igazi szorgalom és
fáradhatlanság? Véleményem szerint az: ha valaki azon hivatás kö-
telmeit, mely hivatásra őt sorsa kirendelte, pontosan, ernyedetlenül
végzi, a ki minden idejét arra használja fel, hogy hivatása köteles-
ségeit pontosan teljesítse, és állása előnyeit saját hasznára fordítsa,
– szorgalmából anyagi hasznot húzzon, – de a vallás, erkölcs és
becsületesség határain belül. Ha én birtokot veszek, és szorgalmasan
éjjel nappal utánna nézek a cselédnek, tanulmányozom elméletileg és
gyakorlatilag a gazdászatot; ha mesterségemet kitartással végzem; ha
mint hivatalnok még talán a hivatalos órákon túl is dolgozom, –
hogy birtokom észszerű pontos kezelése, mesterségem serény
űzése, hivatali buzgalmam után necsak megélhessek, hanem hogy
ezen faktorok, – de anélkül hogy embertársamnak legkisebb kárt
okoznék, – nekem a lehető legbővebb jövedelmet nyújtsák: akkor
– szorgalmas vagyok. Ez volna az én véleményem szerint a szor-
galom fogalmának, nem mondom, bölcsészeti, – de természetes ma-
gyarázata; – és ezek után vizsgáljuk meg a zsidó „szorgalmát” és
ítéljünk.
Én azt állítom, hogy a mit mi a zsidóban szorgalomnak neve-
zünk, nem állja meg a kritikát, semmi, legkevésbbé erkölcsi szem-
pontból, és homlokegyenest ellenkezik a nemzetgazdászati elvekkel.
Ne nézzük az egyes kivételeket, ezek nem bírnak változtatni a dol-
gon, mert igen csekély arányban állanak az összeshez!
A zsidó nem szereti a nehéz munkát. Hol látni zsidó napszá-
mosokat? Nézzük a gyári népet, van-e ezek közt sok zsidó? De kutas-
sunk a gőzhajókon a matrózok, kormányosok között, nézzük a vasu-
takat: hány zsidó fűtő, fékező, conductor vagy bakter kerül ki a zsi-
dókból?
Igaz, ujabb időben kezdenek mesterséget űzni, de kevesen és
azok is hogyan! Szóval azt vesszük észre, hogy a zsidó a kemény
munkát nem szereti és olyat, a hol igazán szorgalmasnak kell lennie
hogy valamire jusson.
Neki a könnyebb fele kell, és ez a geschäft, t. i. a kereskedés,
elkezdve a nagykereskedőtől le a szenzálokon, spediteurökön ke-
 6

resztül egész az utczahosszat sípoló handléig, és pedig azért, mert

ezen pálya legjobban megfelel a zsidó minden elveinek és természe-
tének, vágyainak és a többi. A többi pályáknak mind, (no talán az
ügyvédivel lehet leghamarább visszaélni a zsidónak,) hogy úgy
mondjam, határozott jövedelmök van, és akármely pályát vegyünk,
egyik sem enged meg oly rapid meggazdagodást mint a kereskedel-
mi ha azt a zsidó elvek szerint gyakoroljuk. Ezért a zsidónak nem
igen tetszik ez vagy ama határozott jövedelmű pálya, és végre vi-
gyázzuk meg a zsidót, legyen az bármely pályán, legyen az tudomá-
nyos szakpálya, – neki okvetlen kell mellette gschäftelni, ha más-
kép nem, legalább kisebb nagyobb percenttel a pénzét forgatni.
A zsidónak egy életcélja van: meggazdagodni, és egy vágya: a
gojimot tönkre tenni, illetőleg a gojim zsírján hízni; ebben pedig se-
gíti őt a Talmud és néha más (ide tessék azt gondolni amit én,) körül-
mények. Már most nevezhető az szorgalomnak, ha a zsidó éjjel nap-
pal azon töri fejét, hogy hol csináljon a maga módja szerint gescháf-
tet? Szorgalom az, ha a szenzál a vásárban majdnem véresre futja
a talpát, hogy a gabonát összevegye, és szorgalmában kisebb heti
vásárokon több métermázsát bemér a termelő bőrére, ha hamis a
mérlege, – ha mindenféle fintákkal az együgyű parasztembert ká-
rosítja? Szorgalom az, hogy tán egy zsidó földesúrnak sincs jórava-
ló marhája, szekere, ekéje, hanem igenis majd minden szegény bé-
res fizetése bennmarad, sőt gazdatisztjeit is minden Írásbeli con-
tractusok daczára is ki tudja fizetéséből mellőzni, csak azért, mert
nem akarta a vevő számára a gabonát „elkeverni,” és a rostaalját a
jó gabonával egy áron eladni? És szorgalom az, ha a zsidó korcsmáros
éjjel nappal bent ül a butyiban, és felszolgál a vendégnek, de a bort,
pálinkát hamisítja, az embereket csábítja, a krétája duplát fog, lo-
pott holmit megvesz, uzsorára pénzt ad, és kényelmesen ülve íróasz-
talánál, számlálgatja az áldozatok kipusztításából eredt jövedelmet,
és tán újra azon töri fejét, hogy hol lehetne pénzét kényelmesen el-
helyezni? Hogy azután az ily gsäfte néha sok lótást-futást szülnek,
ez nem szorgalom, ez hasonlítható az orvadász egész napi járás-ke-
leséhez.
A szorgalom főjelei közé tartozik a kitartás egy mellett. A ke-
resztény ember átalján véve – ritka kivétellel, – kitartó megkez-
dett pályájában; és ha ez tán terhes is, megmarad mellette, és nem
igen tér át másikra, ha ez tán könnyebb is. De nézzük a
zsidót.
Ha azt esetleg a viszonyok egy kissé szorosabb munkára kény-
szerítik, csak addig űzi azt,míg egy könnyebb nem akad, és sokszor
egymással homlokegyenest ellenkező pályákra lép. Ismerek például
 7

egy zsidó korcsmárost, aki rabbinusnak készült, és erre egészen

ki volt képezve; ott hagyta, és lett korcsmáros; a zsidó
mesteremberek szeretnek a városból ki és falura menni boltosoknak.
Nekem egy zsidó szenzál mondta, hogy ő iparkodni fog minél előbb
elhagyni a szenzál-mesterséget, és keres korcsmát, mert, úgymond,
„ez a legjobb és legkönnyebb mesterség, ott nem kell annyit fá-
radni.”
No ugye, hol itt a szorgalom? Szóval, a zsidó dolgozni nem sze-
ret, oly értelemben mint a keresztény, ennélfogva őt szorgalmasnak
sem lehet nevezni. Ő is épen úgy szorgalmas mint az ördög, aki
sohse nyugszik meg lelkeket kárhozatba vinni.
Hát még a zsidónők! Ezek pláne példányai a lustaságnak. Ezek
privilegizált henyék. – Tegyünk hasonlatot egy keresztény házi-
asszony és egy zsidónő munkássága közt, akkor fog kitűnni az óri-
ási ellentét. A legnagyobb részük még fésülködni is lusta, – és száz
zsidó lakás közt legalább is 70 a legrondább. – Ezt bizonyítja
azon körülmény is, hogy a zsidó zsellért senki sem szereti, mert az
elpusztítja pár év alatt a házat fenékig.
Már most ezek után érdemül tudhatjuk-e be a zsidó szorgal-
mát? Éppen nem. Ha az ő fáradozása nem a tisztességes, a vallás-
és erkölcs-szabályok szerinti gyarapodásra van irányulva, hanem
akármily utón jött is a jövedelem, ő azt elfogadja, és ha ő csak azért
futkoz, izzad, tűr, hogy csak olyanokat foghasson hálójába, a kik
magukat koppasztani engedik, illetőleg a kiknek vagy eszén vagy
jóhiszeműségén túljárhat: ez nem érdem. Ha a zsidó bármilyen ál-
lást, bármily, sokszor becsületellenes föltételek mellett, elvállal, ha
ő, ha kell szépen beszél, kér, sír, rí, hazudik a hogy csak a száján ki-
fér, ha eltűr gúnyt, piszkot, sokszor verést is, csakhogy rebachja le-
gyen: – ezt én nem nevezhetem dicséretes buzgalomnak, – ez leg-
jobb esetben tolakodás, igen sokszor pedig szemtelenség.
Nézzük csak a bűn-statisztikát a törvényszéki tárgyalásokban,
különösen a csalás, lopás, hamis bukás, váltóhamisítás rubrikáját,
nem-e több mint fele részben zsidónevek szerepelnek benne? De sőt
keresztények által végzett eme nem tisztességes munkák emeltyű-
je igen sok esetben a zsidó. A falusi lopások és rablások nyolcz-tized ré-
sze nem volna zsidó boltosok, korcsmárosok nélkül.
Igen, szorgalmas a zsidó, de csak a csalásban; kár ezen tulaj-
donát tehát neki érdemül felróni!
Gamaliel.
 Töröljük el az emanczipácziót.
„Hominis est errare, sed nullius, nisi insi-
pientis, in errore perseterare.”

„ T é v e d n i e m b e r i d o l o g , de a t é v e d é s b e n meg-
maradni e s z t e l e n s é g ! ” Ezt mondja a régi latin példaszó, és
a példaszónak igaza van
Erényünk-e vagy hibánk, hogy az idegenek iránt, kik hozzánk
vetődnek, túlságosan loyálisok vagyunk, nem tudom; de annyi bizo-
nyos, hogy „a sok megárt” mindenben.
A magyar közmondásos vendégszeretete, például, már végzetessé
válik reája nézve akkor, ha azt kis családi körén túl kiterjeszti
e g é s z h a z á j á r a , ha mintegy örül annak, hogy a bevándorlott
idegen jól érzi magát a három bérczű és négy folyamú hazában, s
ízlik neki a magyar kenyér és a magyar bor; de azt nem figyeli meg
és egyátalán nem is törődik vele, hogy az az idegen náczió nemcsak
a gyomrát, hanem a zsebét is tömi ám egyúttal a k é s z b ő l , azt a
készet pedig véres verejtékkel kell kiteremteni az anyaföldből, küzdve
az elemi csapásokkal. S míg az erős munka a még oly szívós életet
is gyengíti, rövidíti, a s z a p o r o d á s t c s ö k k e n t i , addig az alat-
tomos, ravasz, és hízelgésekkel áradozó idegen „hívatlan vendég”
henyélve hízik, s z a p o r o d i k , és gyarapodik. Óh! de a világot keb-
lére ölelő magyar loyalitásának még nincs vége, ezt azzal koronázza
meg, hogy megosztja vele p o l g á r j o g á t , azt a kincset, melyet ősei
vérrel szereztek, vérrel tartottak fenn. Minden körültekintés nélkül
odaadja azt minden jött ment gézengúznak hogy legyen „ e g y e n -
lőség” szép Magyarországon.
Jól van nemzetem! Fuss csak délibábszerű ideálod után, s ne
törekedjél az élet gyakorlati oldalát is ismerni, megbánod még ke-
servesen.
Házad kapuját, hazád határait tárva-nyitva tartod szüntelen, s
magát a léget is fertőztető gonosztevők, kiket más felébredt népek,
féltett hazájukból, mint nemzetgyilkosokat kergetnek ki tűzzel vassal:
nálad, a te házadban, a te hazádban háborítlanul otthont talál-
nak. Te megosztod velők polgárjogodat, – – – m i n d e n e d e t .
Veled egyenlőkké teszed őket anélkül, hogy megfigyelnéd, ha
ok akarnak-e e g y e n l ő k l e n n i v e l e d !
Nem látod? nem tapasztalod? h o g y az á l t a l a d f e l s z a -
b a d í t o t t és t e s t v é r i e s e n m a g a d h o z emelt z s i d ó s á g
az „ e g y e n l ő s é g ” e s z m é j é t s á r b a t a p o d v a , a te háta-
d o n e m e l k e d i k föléd, h o g y e l t i p o r j o n , e l g á z o l j o n ! ?
 9

Nem látod? nem tapasztalod? hogy míg te az anyaföld görön-

gyeit túrod, verejtékeddel áztatod, szükség esetén véreddel öntözöd,
hogy azt megvédd és megmunkáld: addig a zsidó hűs szobában nyúj-
tózkodva arra les, hogy keserves munkád gyümölcsét, terményedet,
uzsora fejében elharácsolhassa tőled potom áron, te aztán örülj, ha
ismét egy évig méregdrágán vásárolhatod tőle hitelbe k e n y e r e d e t ,
r u h á d a t !? Rendes állapot ez?! – „egyenlőség,” – „testvéri-
ség” ez!?
Nem látod, – nem tapasztalod, hogy rabszolga vagy, rabszol-
gája a zsidónak, ki ezelőtt 20-30 évvel rongyosan telepedett meg
faludban. Kenyeret adtál neki, hogy éhen ne haljon síró porontyai-
val együtt. Pénzt kölcsönöztél neki k a m a t nélkül, hogy üzletet
kezdhessen, s a rongyszedőt később kebeledre ölelted, felszabadítot-
tad, testvéredül fogadtad: most gyönyörködjél hálájában!
„ T é v e d n i e m b e r i d o l o g , de a t é v e d é s b e n megma-
r a d n i e s z t e l e n s é g ” ! Amit adtál nemzetem, azt vissza is ve-
heted. Vedd v i s s z a a p o l g á r j o g o t a z s i d ó t ó l ! Ne adj ke-
zébe f e g y v e r t , m e l y l y e l t é g e d k e d v é r e g y i l k o l j o n ,
jótevőjét, a hálátlan pimasz!
Mutass csak egy zsidót, ki az ekeszarvát, a kasza és kapa nye-
lét forgatva, munkával keresi kenyerét, a zsidóság legalsóbb rétegében
is. Mutass csak e g y e t , nagy Magyarországon! Ugye nem találsz!?
S most kérdezzd magadtól, hogy hát miből gazdagodik? Jól van ez
így!?
Dolgozva, egész községek mentek már tönkre, s bennök két-
három henyélő zsidó meggazdagodott!
Miért nem volt ez így a zsidó-emanczipáczió előtt, és miért van
ez így az emanczipáczió után!? – – – Vagy csak azóta lett a magyar rest
és élhetetlenné!? azelőtt nem volt az? Vagy talán a zsidó
emanczipáczió tette azzá? – – az alakította át így egyszerre a
magyart? Igen! átalakította a zsidó helyzetét, szabad kezet adott
neki a nemzetgyilkos munkára. Éljen az iparszabadság! – – –
Éljen az uzsoraszabadság!
A tönkretett községben ha már nincs többé mit zsarolnia,
odább áll a zsidó, megy más községbe, s folytatja gyalázatos üzel-
meit tovább, a kamatokat majd utána hordják az adósok, a nem
fizetőkkel pedig majd e l b á n i k a t ö r v é n y , neki nem szükség
ott lesni és őrizni a kifosztott községet.
A zsidó ezen rablási czélból űzött vándorlását, a s z a b a d te-
l e p ü l é s t , saját törvényeink védik, biztosítják, és elősegítik. „Sza-
bad ipar” ez is!?
 10

Légy üdvöz óh bölcs törvényhozása boldog Magyarországnak!

Megteremtetted az a helyzetet, mely koldussá, rabszolgává teszi
saját véredet! Gyönyörködjél benne, ha tudsz, hogy a magyar ter-
melő terményét csakis zsidó veszi meg, úgy, a hogy ő akarja, mert
ő szabja meg az árát, s a termelő saját szükségletére való bevásárlá-
sát ismét csak zsidónál kénytelen eszközölni, mert pórázon tartja őt,
s a czikkek árát ismét a zsidó határozza meg. Úgy vesz, é s ú g y
ad a h o g y ő akar. Már most ahoz nem is kell valami egetrázó
tudomány, hogy a zsidó egyetlenegy évi tapasztalásból összeállít-
hassa az áldozatra szánt termelők vagyoni állapotának mérlegét, és
semmi nehézségbe sem kerül úgy intézni dolgait, a m a g y a r tör-
v é n y e k v é d e l m e a l a t t , hogy a szegény termelő kiadása évről
évre felülmúlja bevételeit. Így keletkeznek aztán az adóslevelek és
a váltók. A termelő, „jobb jövő” reményében aláírja azokat, de ha
nagy termése van, akkor meg az árak oly alacsonyak, hogy az évi
kiadás ismét csak több a bevételnél, az uzsora-kamatok növekednek
hallatlanul, így aztán pár év alatt bizonyos a tönkrejutás!
Így pusztul Magyarországon az államalkotó elem, a „föld
népe,” s így kerekedik fölébe vagyon és birtok dolgában a zsidó!
Az á l l a m h a t a l o m közönbös szemlélő, pedig ezen közönbös-
ségével saját maga alatt rendíti meg a talajt.
A s a j t ó hallgat, vagy ha beszél, még inkább szépíti a dolgot.
Édesebb neki a zsidók által eszközölt hírlapi hirdetések jövedelmé-
ből származó kenyér,mint saját nemzetök élete és b e c s ü l e t e !
Pfuj! szégyen, gyalázat! Nemcsak nézni és tűrni, de sőt palás-
tolni, hogy m i k é n t p u s z t u l a n e m z e t ! . . . . Erre csak a
magyar n a p i s a j t ó k é p e s ! !
A j ó m ó d b ó l egy szép reggelen a k o l d u s b o t r a való
ébredés pedig rosz tanácsadó! A nyomor, az éhség még roszabb!
Az önállóságot megszokott és egyéni szabadságát szerető ma-
gyar birtokos osztály nem jó lesz rabszolgának, hogy száraz kenyé-
ren dolgozzék a zsidó földesúr birtokában, azon földbirtokon, mely
még kevéssel ezelőtt az ő sajátja volt, melyhez őseinek kegyelete és
gyermekkori emlékei oly fájó édesen fűzik! A zsidó pedig meg nem
munkálja összeharácsolt birtokait, mert ő „nem s z ü l e t e t t pa-
r a s z t n a k , ” ő tökéletesebb, – finomabb valami, mint hogy a föld
túrására alacsonyítsa le magát, még cselédet is keresztényt tart,
hogy az s z o 1 g á 1 j a ő t. Mi lesz majd ekkor!?
„ A n é p csak s z e r e t n i t u d , s o r s a p e d i g m a g á n a k
is más k e z é b e n van.” (Kossuth Lajos „Irataim az emigráczió-
ból.” I. kötet 437. lap.) A mi népünk minden időben tudta és tudja
azt, hogy hivatásának csak akkor felel meg, ha s z o r g a l m a s a n
 11

d o l g o z i k . Nem vetheti szemére ennek ellenkezőjét senki! Sőt a ma-

gyar munkás izomerejének szívósságát, kitartását, értelmi képességét
a külföld is kiemeli, és gyakran fölé helyezi saját szülöttei képességei-
nek. A magyar szorgalmasan dolgozik, munkája után lát, az államtest
nagy családjának sorsát, melyben az ő kis családja is benne van, – a
v e z e t ő k r e b í z z a, s ha az jól vezettetik, „ s z e r e t ; ” de ha oda
kényszerítik, hogy türelmét vesztve, sorsa intézését saját kezei közé
vegye, – – – akkor aztán már ne várja tőle azt senki, hogy czél-
jainak elérésére az eszközökben válogatós legyen – – Jó lesz
e felett gondolkodni, míg nem késő!
Vagy a bársonyszék süketté, szívtelenné tenné azt, ki beleül,
hogy ne halljon, ne lásson, és ne érezze át saját nemzetének vészki-
áltását .................!?
Nem hiszem!
Keöd József.

Hermann Ottó és Simonyi Iván országgyűlési

képviselők és a zsidókérdés.*)
E hó elején az „Egyetértés” hasábjain, Hermann Ottó és Simo-
nyi Iván képviselő uraktól néhány, a zsidókérdést illető czikk jelent
meg. Engedje meg t. szerkesztő úr, hogy azok egynémelyik pontjára
– mivel ez a minden nemlétezőnek-tekintés daczára is tagadhatlanul
nemcsak létező, de folyton nagyobb horderejűvé váló sociális kérdés
ideje már, hogy a magyar hírlapirodalomban is discussio tárgyává
tétessék, – reflexióimat az alábbiakban megtehessem.
Hermann Ottó képviselő úr czikkei szerint,–melyek különben
a mily szellemesen, époly igazságszeretettel írvák, – az antisemi-
tismus küzdelme tulajdonkép nem egyéb, mint az állati önzés harcza,
melyben egyik fél a másiktól a konczot elragadni törekszik.
Nem csupán anyagi érdek az, tisztelt képviselő úr, melynek
védelmére az antisemiták föllépnek; hanem a keresztyén társadalom
összes erkölcsi, anyagi és szellemi vívmányainak, s magának a ke-
resztyén társadalomnak létérdeke. És a mai társadalmi élet fölsza-
badult versenyében nem a „fürgeség és ravaszság” az, mi által a
zsidók a többi emberek rovására boldogulnak, hanem az erkölcste-
lenség és gonoszság minden fegyvere, melyekkel nem annyira ma-

*) Jelen czikk az „Egyetértés”-be volt szánva, azonban közlését

Csávolszky úr megtagadta. – Ny. E.
 12

guk boldogulását mint inkább a többi emberek tönkretevését mun-

kálják. Méltóztassék a „12 röpirat” vidéki leveleit megolvasni, és
meg fog győződni, hogy így van.
Az az iszonyú, könyörtelen és tartós nyomás, melylyel a zsidók az
európai államokban illettettek, épen a zsidók természete és társada-
lomellenes törekvései által fölkeltett ösztönszerű reaktiója, önvédekezé-
se volt a népeknek és kormányoknak. Az, a mit a tisztelt képviselő úr ál-
lit hogy az elnyomás tette a zsidót olyanná amilyen, és hogy ez a termé-
szetük a zsidóknak az egyenjogosítás folytán megfog változni: épen ma-
guk a zsidók által föltalált és terjesztett sophisma, melylyel ők bűneiket
kimenteni s az egyenjogosítást megnyerni czélozták Ne cseréljük föl
az okozatot az okkal. Nem a középkori elnyomás tette a zsidót az
egész emberiség ellenségévé és csapásává, hanem a z s i d ó s á g
ezen g a l á d s á g a volt o k a a n n a k az e l n y o m á s n a k ; és
ha olyan elnyomás nem tartja féken ezt a fajzatot, hogy mi annak a kö-
vetkezménye, tapasztalhatjuk most, midőn áz összes keresztyén tár-
sadalom Európaszerte – annak erkölcsi és anyagi alapjai meglazul-
ván, – fölbomlásnak indul és veszni tér.
Már az ó-korban, – tehát a középkori elnyomás előtt, – épúgy
ellenségei és gyűlölői voltak a zsidók az összes emberiségnek mint
ma. „A régi világ összhangját – így szól Gibbon „A római biro-
dalom hanyatlása és bukása” czímű munkájában, – s azon könnyű-
séget, melylyel a legkülönbözőbb, sőt ellenséges nemzetek egymás
előítéleteit, vallását tiszteletben tartották, s az emberiséggeli érint-
kezést, csupán egy nép utasította vissza: a z s i d ó k . A makacsság,
melylyel ezek különös szertartásaikat és t á r s a d a l o m e l l e n e s
szokásaikat fentartották, úgy tüntette fölöket, mint az emberiség kü-
lönös nemét, mely az emberiség többi része iránti gyűlöletét nyíltan be-
vallotta, vagy gyáván eltitkolta”. Még a középkori elnyomás előtt, teljes
egyenjogúságot birtak a zsidók a többi lakosokkal, sőt sok tekintetben
kiváltságokat, Alexandriában és Rómában: s akkor épúgy államot ké-
peztek az államban mint ma; semmi eszköztől vissza nem riadó szoros
szövetségük által kezeikbe ragadták előbb a kereskedelmet, aztán az
ipart épúgy mint ma; izgattak, vesztegettek a tömeg között hogy ez le-
zajongja (leröhögje,) a szónokoknak ellenük intézett minden támadását
epugy mint ma; a hadviseléstől és adózástól épúgy mentek akartak ma-
radni mint ma; s csakhamar a társadalmi élet legszenvedhetlenebb
gyötrelmei közé tartozott a zsidók elszaporodása mint ma; szóval a
zsidók egyenjogosítása akkor is épúgy teljes anyagi és morális tönkre-
tételét eredményezte az államoknak mint ma; az alexandriai és ró-
mai írók époly utálattal és gyűlölettel szólnak róluk mint a legradi-
kálisabb antisemiták ma; Egyptom, Cyprus, Cyrene városaiban, –
 13

hol a benszülöttek között áruló barátságban éltek, (épúgy mint ma

közöttünk,) – époly borzasztó vérengzéseket követtek el az ó kor-
ban, mint a hogy az újkorban, a nagy-napoleoni hadjárat után Musz-
kaországban visszamaradt 20 ezer francziát, (kiknek védelme alatt
állottak épen azelőtt,) házaikba csalogatták, és mindenükből ki-
fosztva meztelenül dobták ki őket, hogy ott fagytak meg a havon,
és mint a hogy egy damaskusi Tamás nevű pátert szolgájával együtt,
és Muszkaországban pórok gyermekeit vallásos czélokra meggyil-
kolták; ezek is „hiába appelláltak emberi jogra, hiába méltá-
nyosságra,” a zsidók a vallásra hivatkozva (mely megparancsolja ne-
kik ezt,) könyörtelenek voltak.
„A régibb időkben, a helyett, hogy ama vendégszeretet viszon-
zásául, melylyel a nemzetek, melyeknél laktak, fogadták őket, ezek-
nek némi kárpótlást nyújtottak volna, majd mindig csak kizsákmá-
nyolták őket,” mondja Du Mesnil-Marigny. Ezért kergették ki őket az
illető népek; s mivel ismét visszaszemtelenkedtek, ezért üldözték
őket és tartották vaskorlátok között, – mint fenevadat szokás, –
hogy a becsületes emberek közt kárt ne tehessenek.
A mi pedig azt illeti, hogy külön városrészben: a ghettóban
laktak: ezt maguk a zsidók akarták így, nehogy a többi emberekkel
– szerintük tisztátalan állatokkal, – összekeveredjenek.
De mégha megváltozható lenne is a zsidók ezen társadalomel-
lenes természete, (a mi azonban épúgy nem fog megváltozni, mint a
lóherén élődő aranka nem lesz soha lóherré,) maga Hermann
képviselő úr azt mondja, hogy, ha „hosszú fejlődés hozta létre,
csak hosszú fejlődés enyésztetheti el”; e szerint pedig mi sem ter-
mészetesebb mint az, hogy nem szabad őket egyszerre ruházni föl
mindazon jogokkal, melyekkel a többi államtagok birnak, mert ez
nem egyéb mint a nem-zsidók egyenes kiszolgáltatása a zsidó kizsákmá-
nyolásának, hanem csak lassankint azon arányban lehet őket a többi
állampolgárok sérelme nélkül jogokkal fölruházni, amint társadalom-
ellenes szokásaikat, törekvéseiket levetkezik; mert hiszen egyen-
lőtleneknek egyenlő jogokat adni, egyenlőtlenekkel egyenlőn bánni,
épen a legnagyobb egyenlőtlenség. Mivel pedig a magyar állam tör-
vényhozása mint más államokéi, egyoldalú ideális elvekből kiindulva,
s az ezredéves tapasztalatot számba nem véve, rögtön egy szavával
megadta a zsidóknak az egyenjogosítást: látjuk és érezzük, és
Európaszerte látják és erezik, hogy privilégium adatott a zsidóknak
a czivilizált emberiség kizsarolására, és ezt a zsidók már jó
részben meg is tették. Ha pedig így marad, mire a zsidók oda fej-
lődnének, hogy levetkeznék ragadozó természetüket, akkorra végkép
ki lesz rabolva az emberiség; s az erkölcstelenség és nyomorposvá-
 14

nyába sülyedt nép mit sem fog tudni többé a toleranz, humanitás s
a zsidók szabad nyúzási tanairól, tűzzel, vassal, vérrel veszi vissza
elrablott javait.
Jellemzőnek találja Hermáann Ottó úr, hogy Stöcker, Henrici,
Istóczy a muszka muzsikok, sőt tovább mehetünk, a spanyol kortes,
az algieri mahomedánok, az amerikai yankeek mind egy alapon ál-
lanak – hát biz ez hatalmas bizonyíték arra nézve, hogy mindenütt
zsidó a zsidó.
Azt mondja továbbá Hermann képviselő úr, hogy a neológ zsi-
dók lassankint kiküszöbölik azokat a balga vallástételeket, melyek
tőlünk elkülönzött életet parancsolnak a zsidónak. Csakhogy nekünk
nem azok a balga vallástételek ártanak, a milyen például az, hogy
„az isten két rőfnyi hosszú s egész éjjel ordít mint a vadállat, míg
hajdanta vidáman tánczolgatott”; ezeket csak hadd higyje a ki bo-
lond, nem árt vele senkinek; hanem az, a mi a zsidó szellemet teszi,
a mi a lényeg, a mi egy Beaconsfieldnél, Gambettánál is megmarad,
– a mint maga Hermann képviselő úr is elösmeri, – az van nekünk
ártalmunkra, az pedig nem egyéb, mint hogy a zsidók a nem-zsidó-
kat nem tekintik Isten képére alkotott lényeknek, hanem tisztátalan
vérű, lelketlen állatoknak, (mert vannak lelkes állatok is a zsidók
szerint, ilyen például az ökör és a többi általuk megehető állatok,
melyek, ha a sakter által öletnek meg, üdvözülnek is,) kiknek rendel-
tetésük az,hogy a zsidók által kiirtassanak vagy azoknak eszközei legye-
nek épúgy, mint a kutya vagy ló, s ebből folyólag nem ösmerik el sze-
mélyiségünket, jogunkat az élethez, egészséghez, becsülethez és tulaj-
donhoz. A zsidóság született, megátalkodott örökös ellensége az összes
emberi nemnek, épúgy mint a rüh a birkáknak. A zsidóság létérdeke,
megélhetési föltétele: a többi emberek sülyedése és pusztulása épúgy,
mint a baktériumok- s vibrióknak a hulla rothadása. Itt tehát ösz-
szeegyeztethetését keresni az érdekeknek, czéltalan munka. Ez tisz-
tán s teljesen létkérdés: ha egyik marad, a másiknak kell pusztul-
nia és vice versa. S mint ilyen, első sorban hatalmi kérdés: az fog
megmaradni, a melyik fél erősebb. De eltekintve ettől, kérdezem: me-
lyiknek van joga az igazság szempontjából a megmaradáshoz inkább:
a zsidóságnak vagy az emberiség többi részének? Hasonló kérdés ez
ahoz, hogy melyiknek van joga a másik rovására az élethez: az em-
bernek, vagy a bőrén rágódó tetveknek? Ez a természettudományok
mezejére tartozik, döntse el Hermann Ottó úr.
Különben, hogy mit kell vélnünk a neológ zsidókról, minden
elfogulatlan ember megértheti Istóczv úr 1875 apr. 8-án a képvise-
lőházban tartott beszédéből.
 15

Beösmeri Hermann Ottó úr, hogy az őstermelésben a zsidók

egyátalán nem vesznek részt. Nem bizony; de nemcsak ebben nem
vesznek részt, hanem semminemű termelésben. A zsidó sem szellemi
sem anyagi téren soha nem produkál (egyes kivételek csak a szabályt
erősitik meg), hanem a készt, a mások által produkáltat vonja el,
szívja ki a társadalom testéből, mint a Corobanche ramosa a ken-
derből.
A „zsidó vallású magyar,” mely oly sokaknak ábrándja, már
most is meg van tisztelt képviselő úr! Csakhogy oly értelemben, mint
a hogy mondjuk, ez Péternek balhája, az Pálnak balhája; de min-
denütt csak ugyanazon balha biz az, és sem Péternek sem Pálnak
nem válik bőrévé, akármennyi szer érintkezik is vele. Nem volna az
baj, ha a zsidó csak külön nemzetiség volna, mint a rácz, vagy tót,
vagy a többi; egyik sem szipoly az rajtunk, de a zsidó az mindeniken.
Hadd fejlesztené, őrizné, ápolná a zsidó nyelvét, vallását tűzhelyét,
hónát, irodalmát, meg férne a népek nagy családjában, meg e mo-
narchia határán belől is, él itt elég nemzetiség: de ez mind becsüle-
tes termelő polgárokból álló nemzetiség, s a zsidó nem akar az lenni
és soha sem lesz azzá. Feleljenek azok, kik szerint a zsidóság csu-
pán nemzetiség: veszedelmes-e az e monarchia határán belül élő
nemzetiség bármelyike, a zsidót kivéve, a társadalomra, az emberi-
ségre? A mi jámbor drótos tótjaink épúgy találhatók világszerte,
mint a zsidóság, kél-e azok ellen valahol agitátió? Bezzeg kél a
zsidó ellen mindenütt; a magyar épúgy érzi veszélyes voltukat, mint
a német, olasz, lengyel, muszka, oláh, spanyol, angol, franczia, mint
az algieri arab (ezek is sémita nép, csakhogy e sémita nép és a zsidó
közt olyan lényeges különbség van, mint a bárány és a veszett far-
kas között,) és mint az amerikai yankee. Kellett-e valaha az egy
monarchiában élő nemzetiségek valamelyikét, kivéve a zsidót, oly
szigorú korlátok között tartani, hogy ki ne fossza a gazság minden
eszközeivel a többit?
Szűnjünk meg valahára légből kapott állításokra és nem okokra
építeni. Miért szorította volna Európaszerte minden állam csak épen
a zsidókat korlátok közé, ha erre nem a zsidók maguk adtak volna
okot? Hol van példa a történelemben, hogy az erősebb, az uralkodó
nemzet az elnyomottat valaha kizárta a földművelés- és iparűzésből?
– mint ezt Hermann képviselő úr a zsidókkal történtnek állítja; –
sőt még mindig rá kényszerítette! Hamis tanok azok, melyek sze-
rint a zsidó kényszerűségből lett handlérozóvá, mindezt zsidók
gyártották s azok terjesztették el nagy sikerrel. Maguk választották
a zsidók mindenütt, mióta léteznek, n e m a k e r e s k e d e l m e t ,
nem, mert ez is productiv foglalkozás, h a n e m a c s a l á s t , szé-
 16

d e 1 g é s t foglalkozásul; ez az ő eredeti, ősapjuktól Jákobtól örök

lőtt nemzeti foglalkozásuk, s ezt mással fölcserélni sehol és soha
nem akarták és nem is tették; ezt űzi a zsidó ma is, legyen bár
névleg kereskedő, iparos, ügyvéd, orvos, író vagy bármi. Magán kö-
rökben vérlázító dolgokat lehet hallani egy néhai Handler és még
élő hasonszőrű zsidó orvosokról, minők: W. E.-t (kinek „híres
könyve” – mint maga nevezi, – merő plágium,) stb. Ez a foglal-
kozási ág pedig természetesen sehol sem volt kedves, és nem örömest
adnak vala rá szabadalmakat,mint ami felvilágosodott XIX-ik száza-
dunk adott. Ezért utálták és gyűlölték a zsidókat mindenütt és
mindenha, ezért üldözték és irtották ki őket mint a patkányt.
Ám ha becsületes termelő gazdasági életet akarnak élni a zsi-
dók, miért maradnak így elszélyedve az egész világon? A magyarok
ősi hónát is feldúlták Etelközben a besenyők, feldúlták itt a Kárpá-
tok alján a mongolok és ozmánok; de új hazát kerestek vagy
felépítették a régit, miért nem tettek így a zsidók? Példátlan a tör-
ténelemben, hogy egy 10 milliónyi nép ne birjon hazával! Nincs
nemzet, mely előtt ösmeretlen volna a honi föld szerelme, csak a
zsidó. Nincs és nem volt állam, föld nélkül, csak a zsidó állam. Hibás
a szokásos meghatározása az államnak: „közös főhatalom alatt, meg-
határozott földterületen szervezett polgári társaság”; íme a zsidók
megmutatták a világnak, hogy lehet államot alkotni meghatározott
földterület nélkül is! Hja a z s i d ó állam f ö l d t e r ü l e t e a
c z i v i l i z á l t á l l a m o k t e s t e , mint az élődi mohnak a fakéreg.
DuMesnil-Marigny kimutatja, hogy a zsidók nem Jeruzsálem földúla-
tása után szélyedtek el, hanem már a keresztyén időszámítás előtt
régen el voltak terjedve az egész akkor ösmert világon. Ugyancsak
a nevezett író beszéli, hogy a zsidók több ízben, miután valamely
országból kiűzettek, tetemes összegek fizetésének vetették alá ma-
gukat, csakhogy visszatérhessenek oda. Miként magyarázható meg
ez az idegenkedés a honi föld- és ragaszkodás az idegen iránt, hol
pedig ellenük oly roppant gyűlölet, elnyomás és üldözés nyilvánult?
Hát csak úgy, hogy ültessd a fa kérgén nőtt gombát melegágyba, s
öntözgessd bármily gondosan: elpusztul; ellenben irtsd a fákról bár év-
ről évre, mégis csak a fán képes élni; mert a földből tápnedvet készí-
teni önmaga nem képes, hanem csak a készt kiszívni a fából. Ép-
úgy a zsidók is csak a népek zsírján tudnak élni; s bármily meg-
vettetés, üldöztetés, pénz- és véráldozatok árán is, meg kell vásá-
rolniuk az ott lakhatást, mert létérdekük. Ott vannak például ma a
muszka zsidók. Van elég műveletlen, el nem foglalt föld még a vilá-
gon; de nekik nép kellene szegényeknek, czivilizált, gazdag nép, a
melyet tönkre tenni lehessen, s ha ilyen nem akad, mivel egyik
 17

nemzet sem igen hajlandó magát ez éhes tetveknek martalékul dobni,

éhen kell elpusztulniuk az isten-adtáknak, ha csak a többi, gazdag
népek nyakán már meghízott tetvek nem segélyezik.
Hermann képviselő úr „magasabb ethikai rugóról beszél, mely
majd egybeforrasztja a zsidókat a nem-zsidókkal.” Nincs és nem
lesz soha, tisztelt képviselő úr, a zsidó lélekben egyéb momentum,
mint a határtalan bírvágy, melynek kevés egy darab hazai föld, ha-
nem az egész világot szeretné benyelni, és a határtalan szemtelenség,
melylyel e telhetetlenségének eleget tenni törekszik.
Becsületszavát, esküjét maga tette érvénytelenné a zsidó, és ma
is érvénytelennek kellene lennie igazság szerint; mert mikor becsü-
letszavára állit a zsidó, épúgy hazudik mint mikor esküszik. Az
életben ezer tapasztalás győz meg arról, hogy zsidónak sem becsü-
letszavára, sem esküjére hitelt adni soha nem lehet. Igen; mert
nem tartja lelkiismeretben dolognak, állattal szemben becsületszót
vagy esküt beváltani! Nyíri Elek.
(Vége a jövő számban.)

A zsidó harcztérről
– Havi szemle. –
(A danzigi császártalálkozás és az orosz belügyminister, Ignatyev gróf körrendelete a
zsidókérdést illetőleg. A muszkaországi zsidók komor hangulata, – A zsidó népván-
dorlás megindulása, s e népvándorlásnak Amerikába és Syriába való vezetése. – Az
„Alliance israélite universelle” megváltoztatott politikája. –Merunovicz, galicziai tarto-
mány-gyűlési philosemita aatisemita képviselő és a lengyel nemzet hagyományos zsi-
dóbarátsága. – A galicziai ruthenek magatartása. – Az elzsidósodott Lengyelország.
– A német birodalmi gyűlési képviselőválasztási mozgalmak. A conservativek és a
radikális antisemiták coalitiója, szemben az elzsidósodott haladópártnak a sociálde-
mokratákkal való szövetségével. – Az antisemíta reformpártiak drezdai congressusa
s a berlini antisemita-liga alapításának évfordulati ünnepélye. Az antisemita hírlapirodalom
nagy lendülete, szemben a zsidó újságok sorvadásával. – Hogyan hazudnak a zsidó lapok?
– A zsidó-fogdozó Dr. Reinkens ó-katholikus püspök. – A nők szerepe az antise-
mitikus mozgalomban. Lehmann Lilli a német amazon, s a „Berliner Börsen-Courier”
felpofozott szerkesztője, Davidsohn úr. – Elsassi gazdaember-regulák. – A csehor-
szági „németheccz” voltaképen „zsidóheccz.” – A német irói-egylet gyűlése Bécsben és
a „spanyol Gambetta” Castelar. – A bécsi „Oesterreichischer Voiksfreund” ujabbi
confiscáltatása a „12 röpirat” egy czikke miatt ós a bécsi antisemitikus mozgalom. –
A pásztói ós losonczi zsidóellenes tüntetések, és az egy „izraelita polgártárs”
által agyonütött szegény czibakházi földműves.)
A szeptember 9-én végbement danzigi császártalálkozás nagy
aggodalmak okozója lett egész Európa zsidó sornalisztáinál. Rőfnyi
hosszú vezérczikkek, correspondenzek s telegrammok egész özöne
zúdult a szegény újságolvasóra heteken át, s a faggatott kérdés,
melyre a zsidó sornaliszták feleletet adni nem tudtak vagy nem mer-
 18

tek, mindig és mindenütt az volt: „Ugyan miről tanakodhatott

egymással alnémet és az orosz császár?” A sok „könnte”, „dürfte”,
„möchte” segédigékkel bőségesen garnírozott conjecturális politikai
czikk-tömeg okoskodásai végeredményben aztán oda lyukadtak ki,
hogy a danzigi császártalálkozásnál „kizárólag Oroszország b e 1-
ü g y e i képezték a megbeszélés tárgyát”, amint ezt a berlini zsidó
National-Zeitung”-nak a „Pester Lloyd” által is, sept. 19-ki szá-
mában átvett egy czikke is elismeri. Csakhogy ugyanezen zsidóla-
pok szerint, az „Oroszország belügyei” alatt a „parasztkérdés” ér-
tetődnék.
Hát hiszen elfogadva azt, hogy a Németországot absolute nem
érdeklő oroszországi „parasztkérdés” miatt kellett a két uralkodó-
nak múlhatlanul s z e m é l y e s e n értekeznie egymással: az orosz-
országi parasztoknak is legnagyobb bajuk az „izraelita polgártársak”
által való kiszipolyoztatásuk, s így, ha csakugyan az orosz „parasz-
tok” sorsának javítása képezte a két császár közti beszélgetés tár-
gyát: úgy lehetetlen volt ezeknek a z s i d ó k é r d é s t is meg nem
érinteniök, a mely kérdés csakugyan n e m z e t k ö z i kérdés, és pedig,
tekintve Németországnak a zsidóság által vezérelt sociáldemokratia
részéről, – Oroszországnak pedig szinte a zsidóság által vezérelt
nihilismus részéről való fenyegettetését, csakugyan o 1 y nemzetközi
kérdés, a melynek tárgyalása, szemben a folyton kundiszó, szaglálódó,
szimatoló s e mellett folyton „attentát”-okkal fenyegetődző zsidó sor-
naliszta haddal, teljes biztonsággal csakis maga a két c s á s z á r által,
és csakis s z e m é l y e s értekezés utján volt eszközölhető.
A zsidó sajtónak a danzigi találkozás fölötti kirívó aggodalmai
szemet szúrtak egyebek közt a „Berliner Ostend-Zeitung”-nak is, a
mely szept. 26-ki számában ezt írja:
„A danzigi császártalálkozásra az összes zsidóság felütötte az or-
rát, s nem kevésbbé a mi „zsidó polgártársaink” is. Ha a berlini sajtó-
banditák az államügyészre való, könnyen érthető tekintetből nem tart-
ják is opportunusnak, szívük érzelmeit kiönteni, mindazonáltal „zsidó fáj-
dalmuknak” a sorok között kifejezést adtak. Ellenben világosabban
beszél a külföldi zsidósajtó, nevezetesen a mi „kedvencz lapunk” a „Pes-
ter Lloyd,” (Ilyen hírhedtté vált ez a mi fő zsidó lapunk már Németor-
szágban is! – Szerk.), a mely olvasóival ezt közli:
„Félni lehet attól, hogy Oroszország kísérletet fog tenni arra
nézve, hogy a szövetségbe harmadiknak felvéteti magát.”
„A zsidó skribler bizonyosan attól fél, hogy az orosz kormány a
zsidók irányábani magatartását mint receptet ajánlhatná.
A sajtózsidók arczátlansága, a mely a többi sémitának hihetetlen
vakmerőségével karöltve jár, mindaddig fog tartani, míg a zsidó dicső-
ség b o r z a s z t ó véget nem ér. Az a régi közmondás, hogv „Hochmuth
vor dem Falle” („Elbizakodottság a bukás előtt,”) még mindig igaznak
bizonyult, és Izrael elvakult, megveszekedett fiain is bebizonyulni fog.
 19

Minden kísérletük, a csapást elhárítani magukról, hiábavalók és csak

arra szolgálnak, hogy a világítéletnek kimaradhatlan bekövetkeztét egy
elkorcsosult népre csak siettessék. Csakis zsidó természet kell ahhoz,
szemben egy ily hatalmas koráramlattal, szüntelenül bökkölődni, s a már
úgyis elkeserített ellenségeket folyton még inkább ingerelni. „A ki sze-
let vet, vihart arat,” s a ki a kereszténység legalávalóbbb hecczelését
életfeladatává teszi, nem fog csudálkozhatni, ha az egyetemes keresztény
világban majd hirtelen ez a kiáltás hangzik fel: „Hierolosyma est per-
dita!”
Természetesen, valamint a kundiszó és szimatoló zsidó sor-
nalisztákat nem, úgy bennünket sem hívtak meg a danzigi császárta-
lálkozásra tanukul, s így misem tudhatjuk „schwarz auf weiss,” mit
végeztek ott általában, s in specie a zsidókról De tekintve a most
vázolt körülményeket, és szem előtt tartva a dolgok logikai egymás-
utánját: nem vélünk csalódni akkor, ha egyrészről a danzigi csá-
szártalálkozás, más részről pedig Ignatyev gróf orosz belügyminister-
nek, szeptember 25-én Dél- és Nyugat-Oroszország kormányzóságai-
hoz (a hol t. i. a zsidóknak eddig szabad volt lakniok,) kibocsátott
körrendelete közt o k o z a t i ö s s z e f ü g g é s t látunk. E körrende-
let mint menykőcsapás ütött nemcsak az oroszországi, hanem az
összes európai zsidóság közé is, a mely lapjaiban csak azelőtt pár nap-
pal is azt híresztelte, hogy a „liberális” Ignatyev grófnak szándéka
az oroszországi zsidóságot „minden feltűnés nélkül” („ohne jeden
eclat”) emancipálni, s ő ezen emancipátió feltételéül csak a „kagal-
törvényszékek és a sakteradó” megszüntetését kötné ki. Beáta ju-
daica simplicitas!
Ezen, következményeiben kiszámíthatlan horderejű körrendelet
következőleg hangzik:
„A kormány már régóta különös figyelemmel kísérte az Oroszor-
szágban élő tekintélyes számú zsidó lakosságot és annak a birodalom
többi nemzetiségeihez való viszonyát. A zsidók gazdászati tevékenységé-
nek következményeit, nemzeti elzárkózottságukat és vallási fanatiz-
musukat mint a keresztény lakosságra nézve károsakat ismervén fel, a
kormány a legutóbbi 20 év alatt a rendszabályok egész sora által töre-
kedett a zsidóknak a többi lakossággal való assimilátióját előidéz-
ni, és a zsidókat jogi tekintetben a törzslakossággal majdnem
egyenlőkké tette. Azonban az ez év tavaszán a Délen kitört zsidóellenes
mozgalom, a mely Közép-Oroszország több helységére is kiterjedt, meg-
czáfolhatlanul kimutatta azt, hogy a kormány minden fáradozásai daczá-
ra, a zsidó néptörzsnek a többi lakosság irányában való abnormis viszo-
nyai, ma is csak úgy mint azelőtt, tovább tartanak.
A legutóbbi zavargások alkalmából tartott törvényszéki tárgyalások
folyamán kiderített dolgok, az azokban résztvettek vallomásai, a köz-
igazgatási hatóságok jelentései s egyesek kérvényei és beadványai azt
tanúsítják, hogy ezen, az orosz nép előtt ismeretlen zavargásoknak fő
oka tisztán gazdászati jellegű körülményekben keresendő. A zsidók a leg-
 20

utóbb lefolyt 20 év alatt lassankint nemcsak a kereskedést és ipart

magukhoz ragadták, hanem vétel és haszonbérlet útján nevezetes föld-
birtokot is kezükre kerítettek, a mi mellett, csekély kivétellel, tömörült-
ségük és solidaritásuk folytán, egyesített erejüket nem az ország terme-
lőképességének gyarapítására, hanem a törzslakosságnak, különösen pe-
dig a népesség szegényebb osztályainak kizsákmányolására fordították,
mi által ök aztán ezen utóbbiak részéről tiltakozásokat idéztek elő, a me-
lyek oly sajnálatos módon és erőszakoskodásokban nyilvánultak. Minek-
utánna a kormány az előfordult kihágásokat és önhatalmaskodásokat
erélyesen elnyomta, és a zsidókat erőszakoskodások elől megvé-
deni törekedett, nem kevésbbé s z ü k s é g e s n e k tartja, hala-
dék nélkül nyomatékos rendszabályokat megragadni
arra n é z v e , hogy a z s i d ó k és a t ö r z s l a k o s o k közt fen-
álló a b n o r m i s v i s z o n y o k elh á r í t t a s s a n a k , és a l a k o s s á g
a z s i d ó k k á r t é k o n y t e v é k e n y s é g é t ő l m e g ó v a s s é k , a mik,
a helyi tudósítások szerint, a zavargásokat előidézték.
Legalázatosabb előterjesztésein folytán, és a czélból, hogy a zsidók
gazdászati tevékenysége fölött a lehető legpontosabb adatok nyeresse-
nek; mivel ily adatok összeállítása, azoknak a helyszínén való minden
oldalú megvilágítása, valamint javaslatok oly rendszabályokat illetőleg,,
a melyek képesek a lakosságot a zsidók által neki okozott károktól
megóvni, nemcsak hogy igen kívánatosak lennének, hanem egyszers-
mind a kormánynak bőséges anyagul is szolgálnának: méltóztatott ő
felsége a császár f. hó 22-én legkegyelmesebben elrendelni, hogy az
Önkormányzatára bízott kormányzóságban, a hol a zsidók a lakosságnak
jelentékeny százalékát képezik, a zsidókérdésre nézve, az Ön elnöklete
alatt egy, a különböző rendek és testületek képviselőiből (zsidók bele-
vonása mellett) alakult helyi bizottság hívassék egybe, a melynek köteles-
sége lesz, véleményt és javaslatokat formulázni és a minisztérium elé
terjeszteni, főleg a következő kérdések fölött:
1. A zsidók gazdászati tevékenységének mely oldalai hatnak külö-
nösen kártékonyán az illető vidék törzslakosságának életére?
2. Mely akadályok nehezítik meg a gyakorlatban a zsidókra nézve
fenálló törvények szigorú alkalmazását a földbirtokvásárlást és haszon-
bérletet, a spiritus-kimérést és uzsorát illetőleg?
3. A fenálló rendszabályok mely változtatásai, eltörlése vagy kie-
gészítése lenne szükséges arra nézve, hogy a törvényeknek a zsidók
részéről való kijátszása megakadályoztassák, s mely törvényhozási és
administrativ rendszabályok lennének megragadandók, hogy a zsidók
kártékony befolyása ellensulyoztassék a gazdászati tevékenység azon ágai-
ban, a melyekre a bizottság utalni fog?
4. A kidolgozott javaslatok előterjesztésénél egyúttal a követke-
zőkről is referálni kell: a.) A zsidóknak százaléki arányáról a kereszté-
nyekkel szemben, a városokban, mezővárosokban és falvakban, b.) A pá-
linkás boltokról, a melyeket zsidók személyesen, vagy fictive kereszté-
nyek által, tartatnak c.) A zsidók által megvásárolt vagy haszonbérben
bírt földbirtok terjedelméről, és e.) A zsidó földbirtokosok számáról.
A midőn a fentebbi legfelsőbb akaratot Önnek tudomására hozom,
szükségesnek tartom még arra is utalni, hogy a fentebb körülirt pro-
gramm, a mely azon momentumokat tartalmazza, melyeknek pontos ismerete
 21

kívánatos lenne, a bizottságot, teljességgel ne korlátolja tevékenységében,

hanem ez, a helyi viszonyokhoz képest, kitágítathatik oly módon, amint
azt Excellentiád és a bizottsági tagok czélszerűnek látni fogják; e sze-
rint tehát a fentebb idézett kérdéseken kívül, mindazon többi momen-
tumok is, a melyek a zsidók helyi életfeltételeire és tevékenységére
bármikép vonatkoznak, szinte tanácskozásaik körébe vonhatók és a mi-
nisztérium elé terjeszthetők. A fentebbi jelentéstételre két hónapi határ-
idő tűzetik ki.”
Ez a körrendelet volt tehát a muszka kormány felelete arra a zsidó
petitióra, a melyet a muszkaországi Rothschild: Polyakov, felenyájai
nevében pár hónappal ezelőtt benyújtott, s a melyben nem keve-
sebb kéretik, mint hogy a zsidók teljesen emanczipáltassanak,
s engedtessék meg nekik e g é s z Oroszországban lakniok, mert,
mint a petitió mondja, a birodalom déli és nyugati kormányzó-
ságaiban való összezsúfoltsága mellett, a zsidó lakosság „ott a szó szo-
ros értelmében elfulad levegő (Luft) hiányából.” Hát a 3-4 milliónyi
zsidó ott nem fér el, azon a területen, a hol 30-40 millió keresz-
tény elfér? Ő nekik „Luft” kell? Persze szeretnének az általok már
lelegelt Délről és Nyugatról Északra vonulni, hogy az ottani, még ki
nem szivattyúzott lakosságot is tönkre tegyék.
De a muszkaországi zsidók ezzel a petitióval még nem érték
be. A birodalom minden részeiből zsidó küldöttségek jelentek meg
Pétervárott a múlt 6 hét folyamán, s Ignatyev grófnál kihallga-
táson voltak, (a császár elé azonban nem eresztettek,) a hol egyebek
közt Drentelen tábornokot, a kievi kormányzót is „bevádolták.”
No hát hiszen a muszka zsidók nem igen fognak ezen fészkelő-
déseik eredménye fölött örvendhetni; mert a fentebbi körrendelet ér-
telmében megalakult helyi bizottságok majd megvetik nekik alapo-
san ágyukat, s oly bőséges matériáiét fognak az orosz kormánynak
rendelkezésére bocsátani, a mely a megragadandó legradikálisabb rend-
szabályoknak is elégséges indokaiul fognak szolgálhatni. De hát sze-
pegnek is már a zsidók Muszkaországban.
A muszkaországi zsidók nyomott hangulatáról érdekes közle-
ményt hoz az „Ostend-Zeitung” október 8-ki száma. E közlemény
így szól:
„ N a g y g y á s z I z r a e l b e n . A National-Zeitungnak (Berlini zsidó-
lap. – Szerk.) írják Peterhofból: A zsidó delegáltak congressusa Péter-
várott üléseit befejezte, és a küldöttek hazájukba visszatértek. Azon audi-
enczia, a melyen Vladimír nagyherczegnél és Ignatyev grófnál voltak,
állítólag sokat ígérő volt a zsidókérdés sorsára nézve; így hirdették a
világnak. Valójában azonban a küldöttek nehéz szívvel és a jövő iránti
aggodalmakkal mentek haza. A „W. P.” moszkvai levelezőjének alkalma
volt, egyikükkel, a ki Moszkván át Délfelé utazott, beszélnie, és ennek
az audiencziáról adott leírásából látható, hogy a zsidók jövőjével
Oroszországban nem a legjobban állhat a dolog. Ignatyev a küldöttséget
 22

igen szeretetreméltó módon fogadta, a mint ez egy ügyes diplomatától

máskép nem is volt várható, s azt a tanácsot adta nekik, mikép a Kül-
döttség, hitsorsosai közt működjék oda hogy a z s i d ó k k é t h a r m a d -
része Oroszországban v e g y e k e z é b e a v á n d o r b o t o t , akkor a
zsidók többi részének viszonyai kedvezőbbekké fognak alakulni. (Bravó!
Németországot illetőleg nekünk is ugyanez a kívánságunk. – Az „O.
Z. szerk.) A deputáczió azon panaszára, hogy a zsidó ifjúság elől a
képzés utait elzárják, Ignatyev megjegyezte, hogy a z s i d ó i f j ú s á g
n e m-ta n u l á s a az á l l a m r a n é z v e csak e l ő n y n y e l jár, mi-
vel a zsidó tanuló ifjúság csak növeli a socialisták contingensét! (Épen úgy
mint nálunk, a hol Iczig szinte a vörös zászlót lobogtatja. – Az „O.
Z. szerk.) Vladimir nagyherczeg a deputácziónak felelé: „Fivérem Orosz-
ország császára, s önmagát se tudja megvédelmezni. Hogyan adjon hát
Önöknek elégséges védelmet?!” Így áll e pillanatban a zsidókérdés Orosz-
országban. Mint futótűz terjedt el a pétervári zsidó congressus ezen
eredményének híre az itteni zsidók között, a kik rendkívül nyomott han-
gulatban vannak, s midőn a (zsidó) újév napján a szószékről hallották,
hogy a jövő s e m m i jót s e m h o r d m é h é b e n , ekkor az újévi ün-
nep a g y á s z és a jövő i r á n t i a g g o d a l o m n a p j á v á lőn. (Csak
immár a „mi” zsidaink is magukba térnének; ezek ujévnapjukon még
ugyancsak szemtelenül léptek föl. – Az „O. Z.” szerk.) Reszkető hangon
rajzolta a moszkvai főrabbi az összegyülekezett községnek a zsidók jelen-
legi helyzetét Oroszországban (ő szinte hivatalos volt a pétervári con-
ferencziára,) mondván: „Minek taníttassuk gyermekeinket, egyik vagy
másik módon úgyis elszakasztani fogják őket tőlünk. V o n u l j u n k v i s s z a
a k ö z é l e t b ő l , hogy semmi okot se szolgáltassunk bármely kihágásra
ellenünkben. Ne s z e r e z z ü n k m a g u n k n a k s e m m i f é l e i n g a t l a n
j ó s z á g o k a t , hogy minden p i l l a n a t b a n m o z g ó s í t o t t á l l a p o t -
ban le gyünk.”
Sőt már a „Pester Lloyd” is megkondítja a vészharangot, ok-
tóber 10-ki estilapjában ezt írván:
„ G r ó f I g n a t y e v és a z s i d ó k . Tudvalevőleg nemrég az
orosz belügyminister, gróf Ignatyevnél egy, számos tekintélyes orosz zsi-
dókból álló deputáczió jelent meg, és a III. Sándor császárnak jelen-
leg Oroszországban annyira szorongatott és üldözött zsidó alattvalói ér-
dekében szót emelt. Erre néhány orosz lap és a bécsi „Politische Cor-
respondenz” is jelentették, hogy Ignatyev gróf a zsidó deputácziót a leg-
barátságosabban fogadta, azokat valódi orosz állampolgároknak nevezte,
és nekik megígérte volna, hogy az orosz kormány a zsidókérdést nem-
sokára, általános megelégedésre, a jog és humanitás alapján megoldani
fogja.
Ezen egész közleményt, a zsidó deputácziónak Ignatyev gróf által
való fogadtatása módjáról egy, a „Novorosszijszkij Telegraf” („Új-
Orosz Távírda”) lapnak a grófhoz közelálló levelezője most teljesen
költöttnek jelenti ki, mert Ignatyev gróf a zsidó deputácziónak szósze-
nnt azt válaszolta, hogy „teljesen czéltalan és hasztalan dolog, ő hozzá
(Ignatyevhez) és Sándor császárhoz deputácziókat küldözgetni, mert az
orosz kormány különös közbenjárások nélkül is képes lesz, a zsidókér-
dést az egész állam érdekében és nem egy külön nemzetiség érdekében,
megoldani, és aztán, hogy egy külön deputácziónak küldése a zsidók
 23

részéről Oroszországban egyenesen törvényellenes, mivel ezek nem képez-

nek külön rendet, s azért, nem tudni ki által választott deputácziókat
sem küldhetnek. Az esetben, ha a zsidóknak Oroszországban valamely
bajaik vannak,” jegyzé meg végül az orosz minister szószerint a depu-
tácziónak, – „azokat ők, a zsidók, a törvényesen kirendelt közegek ut-
ján és ne önkényes utakon juttassák a kormány tudomására.” A kül-
döttség, mely az ildomos gróf részéről ilyen darabos feleletre teljesség-
gel nem volt elkészülve, m i n t menykőc s a p á s tó1 s ú j t v a s el-
k é p p e d v e állott ott, s eleinte teljességgel nem tudta, mit mondjon
tovább. Ignatyev gróf pedig felhasználta a zsidó deputáczió ezen zava-
rának pillanatát arra, hogy gyorsan ajánlja magát, s époly gyorsan el-
tűnjék egy oldalajtón keresztül.”

A muszkaországi és ezzel az egész európai zsidóság tehát sejti

már a bekövetkezendő eseményeket, s azért mind komolyabban kezde-
nek foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy hová vándoroljanak hát a musz-
kaországi zsidók az esetben, ha egy szép reggelen megjelenik a zsi-
dókat kiutasító ukáz?
S annyira jutott már a dolog, hogy még maga a „Pester Lloyd”
is indítatva érezte magát, szept. 10-ki esti lapjában e kérdéssel a
p o l i t i k a i rovatban foglalkozni, ezt írván:
„Konstantinápolyból jelentik, hogy az Oroszországból kiűzött zsi-
dók Syri á b a n (Palaestina Syriának csak egy részét képezi. –
Szerk.) való letelepítésének kérdése ott nagy komolysággal és nagy buzga-
lommal tárgyaltatik. Már a Portához egy e czélra szolgáló területdarab
átengedése iránti követelést is intézték. Hogy a település előmozdíttas-
sék, utak és vasutak szándékoltatnak építetni, és az új gyarmatok a
vasúti állomások mentén fognak berendeztetni. E terv németek és an-
golok által (Értsd: német és angol z s i d ó k által. – Szerk.) lett meg-
pendítve, a kik befolyásuk és pénzügyi erejüknél fogva azon helyzetben
vannak, hogy a vállalatot keresztülvihetik, s a kik ezenkívül készek-
nek nyilatkoztak, az illető út- és vasutépítmények hasznát a kormány-
nak engedményezni.
A ministertanács a tervet már tanácskozás alá vette, és mivel a
török politikának folyton hagyományos vonása volt, a zsidókat védelembe
venni, (Hogyne, mikor mind a két nemzet körül van metélve! – Szerk.)
nem lehetetlen, hogy a terv a császári jóváhagyást megnyeri és ezzel
valósulást nyer.”
Ugyancsak a palaestinai kérdésre vonatkozólag, a „Pester Lloyd”
szept. 14-ki esti lapjában, egy bukaresti levél a következőkről tudósít:
„Néhány hónap óta Románia, nevezetesen Moldva zsidói között,
élénk agitáczió észlelhető a Palaestinába való kivándorlás mellett, a mely
agitácziónak lelke egy skót missió-prédikátor, névszerint Bassin Eliezer.
Ez azt állítja, hogy ö a legszorosabb érintkezésben van Anglia azon kö-
reivel, melyek a zsidók Palaestinába való önkéntes letelepedésének
kérdését sokkal komolyabban veszik, mint ez a kalandos terv (S miért
lenne „kalandos”? – Szerk.) megérdemli. S csakugyan már több városban
alakultak is izraelita kivándorlási egyletek, a melyeknek elnökei Bassin
 24

E.-hez intézett iratukban készeknek nyilatkoztak, az Ígéret földére át-

telepedni.”
Az oroszországi zsidó népvándorlás, szemben a jövőre nézve
való szomorú kilátásokkal, és szemben az orosz népnek újra meg
újra megújuló zsidóellenes tettleges fellépéseivel, a melyekről a múlt
hó alatt Odessából, Kievből, Borsnából, Révaiból Tarnorudából, Kopa-
czovkából és más helyekről érkeztek hírek, szemben továbbá a kormány-
nak azon már is életbeléptetett részleges rendszabályaival, a melyek
folytán a fölösleges zsidók az egyes városokból hatóságilag kiutasit-
tatnak. mint ez többi között a Fekete és Azovi tengerparti váro-
sokra nézve is történt: – ismételjük, szemben ezen, a zsidókra
nézve kedvezőtlen áramlattal, az oroszországi z s i d ó n é p v á n d o r -
lás Nyugat felé már teljes folyamatba jött.
Erre nézve a lefolyt négy hét alatti híreket a következőkben
registráljuk:
A „Neue Freie Presse” bécsi zsidólap szept. 6-ról jelenti Bródyból:
„A tegnapi éjjeli vonattal ment el nagy részvét között (No persze!
– Szerk.) a menekült orosz zsidóknak 104 főből álló első transportja
Amerikába. A jövő héten következik egy második transport. A költsé-
geket a segélyző bizottság viseli egyetemben az „Alliance israélite”-tel,
az amerikai Alliance pedig gondoskodik a bevándorlók további szállítá-
sáról.”
Ugyancsak a „N. F. Presse” Bródyból szept. 23-án ezt közli:
„A legközelebbi vasárnap fog indulni az idemenekült orosz zsidók
második transportja Antwerpenen át Amerikába. Itt ezer meg ezer em-
ber a legnagyobb nyomorban várja továbbszállítatását, a mely az „Alli-
ance israélite” költségén eszközöltetik. Az „Alliance,” mely fejenkint
250 frankot fizet Brodytól New-Yorkig a kivándorlók szállításáért, e czélra
báró Hirsch és Goldsclimidt (zsidó) bankároktól nevezetes adományokat
kapott.”
S csakugyan a bécsi „Deutsche Zeitung” után a többi lapok
is jelentették, hogy báró Hirsch, az oroszországi zsidóknak Ame-
rikába való szállítása czéljaira e g y millió f r a n k o t ajándé-
kozott.
A „Pester Lloyd” pedig október 7-én a következőket írja:
„A zsidók kivándorlása Oroszországból Amerikába a legutóbbi idő
óta c o l o s s á l i s mérveket ölt. A „Kievlyanin” hivatalos lap m. hó 30-ról
egy kimutatást közöl, a mely szerint ez év máj. 13-tól szeptember 22-ig csak
magából Kievből nem kevesebb mint 531 Mózes-vallású személy vándo-
rolt ki Amerikába. Az egyes hónapok és a kivándorlottak állása szerint
ezen szám következőleg oszlik el: Májusban 94 kereskedő és 13 köz-
polgár; júliusban 61 kereskedő, 10 közpolgár és 1 katona; augusztusban
21 kereskedő, 107 közpolgár, 8 kézműves és 16 katona; szeptemberben
8 kereskedő, 111 közpolgár, 9 kézműves és 27 katona. Ezen 531 kiván-
dorló között 225 gyermek van. Ezenkívül, az idei szünidők alatt, 7 Mó-
zes-vallású tanuló vándorolt ki Kievből a külföldre.
 25

Bukarest, október 6. – A Palaestinába való izraelita kivándorlás

melletti mozgalom v á r a t l a n m é r v e k e t ö l t ö t t . Románia minden
városába számos jelentkezések érkeznek be kivándorolni akarók részéről,
és nagy pénzajándékok folynak be, s legközelebb a Porta itteni képvi-
selőjénél meg fognak történni a. szükséges lépések arra nézve, hogy
P a l a e s t i n á b a n művelésre képes földbirtok szereztessék meg.”
A párisi „Alliance israélite” és a hírhedt angol főzsidó, Monte-
fiore Mózes már m a n i f e s t u m o k a t is bocsátottak ki az „üldö-
zött” oroszországi zsidósághoz, melyekben ezeket Amerikába való
tömeges kivándorlásra hívják fel. Ugyanis mint a londoni „Jewish
Chronicle” közli:
Az „Alliance israélite universelle” egy köriratot bocsátott ki azon
oroszországi zsidó községekhez, a melyek üldöztetést szenvedtek, a mely
köriratban az mondatik, hogy intézkedések tétettek a zsidóknak Ame-
rikába való vándorlását elősegíteni. A kivándorlóknak 18 és 38 év kö-
zött kell lenniök, egészségeseknek és szorgalmas iparosoknak. Az Alli-
ance úti költségeiket (250 frankot felnőttekért és 150 frankot gyerme-
kekért). New-Yorkba és az Egyesült Államok más városaiba, viselni
fogja. Amerikai földön való megérkezésük után az új jövevények to-
vábbbi segélyben részesülnek. Az Egyesült Államokban minden család
részére mintegy 23 hektár föld jeleltetik ki.”
Montefiore levele pedig a „Kievlyanin” szerint a következőt
tartalmazza:
„Minden zsidó, tekintet nélkül az életkorra, mihelyt elhatározta magát
az Amerikába való kivándorlásra, az átutazásra minden lehető segélye-
zést nyer; még azok is, a kik hadkötelezettségüknek nem tettek eleget.
A kormány ezen áttelepülés elé semmiféle akadályokat sem fog
gördíteni. Az áttelepülés megkezdődhetik, mihelyt azon személyek laj-
stromai elkészültek, a kik kivándorolni óhajtanak. Ezen lajstromok az
Odessában levő meghatalmazottnak küldendők be. Ott már egy iroda is
van, a mely meg van bizva, minden kiadást, magára vállalni. Ameriká-
ban egy jó mezőgazdasági gyarmat van berendezve nagy vetőmag kész-
letekkel. A zsidó kivándorlók oda megérkezése után, a told. az egyes
törzsek közt ki fog osztatni, a mikor is mindegyik család mindenféle
mezőgaszdászati eszközt kap, s mindenféle segélyben részesük Az esetre,
ha az aratás az első évben rosszul ütne ki, a kivándorlók újra kapnak
vetőmagot. – A Spanyolországba való kivándorlás nem tanácsos, mert
ott nincsen a gyarmatosításra kedvező földterület. (Dehogy nem volna!
Csakhogy az oda kivándorlás m á s okokból nem lenne a zsidóknak tanácsos.
– Szerk.) Ellenben Amerikában a föld termékeny és téjjel-mézzel fo-
lyó. Montefiore Mózes.” Óhajtandó, hogy a mi zsidóink is kedvet kapjanak
a „tejjel mézzel folyó” Amerikába való kivándorlásra. Szerk.) – Ez
a levél (a „Kievlyanin” szerint) orosz és héber nyelvre lefordíttatott s
ezer meg ezer példányban kinyomatva, Dél- és Nyugat-Oroszország zsi-
dói közt elterjesztetett, s mindenütt nagy benyomást tesz.”

A fentebbiekből úgy látszik, hogy az „Alliance israélite,” a zsi-

dóságra nézve Európában gyökeresen megváltozott viszonyok ólom-
 26

súlya alatt, felhagyott alapítójának, Crémieuxnek azon fellengző ter-

vével, hogy Európából zsidó universál-respublikát csináljon, a mely-
ben „Egy új Messiási birodalomnak, egy ujJeruzsálemnak kell támad-
nia a császárok és pápák helyébe,” s felhagyott Disraeli hagyomá-
nyaival is, a ki a szerinte „tiszta vérű” s „felsőbb emberfajt” képező
zsidóság által „kiirtatni” akarta a „zagyva vérű” s „alsóbb emberfajt”
képező európai népeket. Belátja ma már az internationális zsidóság
e vezérkara, hogy ezen nagy férfiainak eget ostromló tervei nem
egyebek chimaeráknál, zsidó bolondgombáknál, a mely tervek továb-
bi forcirozása mellett a zsidó nép, az öntudatra ébredt s fel-
háborodott európai keresztény népek között végenyészetnek nézhet
elébe. Ha eddig az „Alliance israélite”-nek az volt a politikája, hogy
Izrael népét a s z é t s z ó r t s á g állapotában hagyja továbbra is küz-
deni a zsidó nemzeti czélokért: úgy most a zsidóságnak a föld egy
p o n t j á n való ö s s z e v o n á s a s külön nemzettestbe való össze-
gyűjtése látszik kitűzött czéljának lenni. A mi úgy a keresztény
népekre, mint magára a zsidóságra nézve is, csak üdvös következé-
sekkel járhat.
S maradjon is meg az „Alliance israélite” ezen megváltoztatott
politikája mellett; mert a régi politikára való visszatérés Izrael né-
pére rettenetes katastrophát idézhet fel.

Első évfolyami füzeteink 2-ik számában „Antisemitismus Ga-

licziában” czím alatt már ismertettük Merunovitz Theophil lengyel
hirlapirónak nézeteit a zsidókérdés megoldásáról. A végleg elzsidó-
sodott Galicziától ezt kezdetnek elégnek tekintettük, azt híve, hogy
ama félénkség, mely Merunovitz úr egész föllépésén tapasztalha-
tó volt, idővel majd csak megszűnik, s bátrabb magatartásnak ad
helyet. Csalódtunk.
Azóta pedig Merunovitz úr galicziai tartomány-gyűlési képvi-
selővé is választatott és pedig Lemberg városában. Választásánál a
zsidók teljesen passive viselték magukat. Tán ezen passiv magatar-
tásukat akarja Merunovicz úr meghálálni legújabb föllépésével a ga-
licziai tartomány-gyűlésen, a mely föllépés olyanforma volt,
ü°gy: „A kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon,”
vagy, mint a német mondja: Wasch' mir den Pelz und mach' mich
nicht nass.'<
Merunovicz úr, a kit, mellesleg mondva, a berlini zsidólapok
szerint állítólag „galicziai Istóczy”-nak is hivnak, a galicziai tarto-
mány-gyűlésnek október 1-ji ülésében indokolta azon beadott indít-
ványát, a mely szerint
 27

„a kormány felhívandó, az izraelita lakosságot illető szabványok

revisiójára és a speciális törvények eltörlésére. Továbbá utalványoztassék
10,000 frt. a mózesi és talmudi törvények kinyomozására a végből, hogy
megállapítathassék, minő vallási és polgárjogi szabványok foglaltatnak
azokban. Úgyszinte az izraelita anyakönyvek is revideáltassanak, a vissza-
élések megszüntettessenek, s a katonai összeírási lajstromok ellenőriz-
tessenek.”
Ezen ugyan enyhe természetű, de magában véve raisonnábilis
indítványt aztán Merunovitz úr olyan indokolással kísérte, a mely
nagyon is kihívja a kritikát. Beszéde folyamáról a bécsi lapok
következőleg tudósítanak:
„Azon beszédben, a melylyel Merunovitz képviselő, a zsidók külső
jogviszonyainak rendezésére czélzó ismeretes indítványát indokolta, meg-
jegyezte, hogy, ha valaki tőle tán egy beszédet á la Stöcker és Henrici
vár, ez azonnal alaptalannak fog kitűnni. (Merunovicz úr csak örülhetne
annak, ha ő Stöcker vagy Henrici-féle beszédet t u d n a elmondani. –
Szerk.) Neki ugyan már azt a szemrehányást tették, hogy ő Galicziában
antisemitikus mozgalmat akar előidézni; mindazonáltal ilyen insinuátio
ellen legünnepélyesebben és meggyőződésének mélyéből tiltakoznia kell.
(Kár ennyire megerőltetnie magát a bizonyfújásban: elhisszük neki. –
Szerk.) Az ő törekvése csak az, hogy az általa megpendített kérdés a
modern törvényhozás értelmében szabályoztassék, a mely a különböző
hitfelekezetek közt (Nem vallási kérdés a zsidókérdés! – Szerk.) az ál-
lampolgári jogok és kötelességek tekintetében minden különbözést meg-
szüntet. (Hisz a zsidók is csak azt állítják, hogy csak erre törekednek
ők is. – Szerk.) A németországi antisemitikus mozgalmat ö összeegyez-
tethetlennek tartja úgy a modern törvényhozás szellemével, (Persze,
mert ez a szellem zsid ó szellem. – Szerk.) mint a lengyel nemzet traditióival.
(Valóban, méltán lehet dicsekedni e z e k k e l a nemzeti „traditiókkal.” –
Szerk.) Szónok ezután a zsidó községet mint egyik legrégibb jogi intézményt
fejtegeti; visszamegy az egészen a pyramisok korszakába, túlélte az az
ó-kor valamennyi ázsiai államait, a római államot és a középkor villon-
gásait, (Hát akkor bizonyára túl fogja élni Merunovicz úr „se hus se
hal”-féle indítványát is. – Szerk.) és még ma is teljes erejében él.
Ezen faj, egy meglehetősen általános zsidóüldözés korában, Lengyelor-
szágban menedéket talált. (Ezen, az európai keresztény népek ellen elköve-
tett bűntettéért a lengyel nemzet még ma is bűnhődik. – Szerk.) A lengyel
köztársaság törvényhozása a zsidókkal mint külön nemzettel bánt el, (Elég
bolond volt. – Szerk.) és azok nemzeti törvényei királyi privilégiumok és or-
szággyűlési consitutiók által a legteljesebb mértékben elismertettek. (Ezen
privilegizált zsidóállam az államban mellett tönkre is ment a 1 e n g y e 1 állam.
– Szerk.) E szerint az izraeliták teljesen függetlenek voltak, (Gyönyörű álla-
potok lehettek ezek. – Szerk.) és a kir. udvarnál külön képviseletük volt.
(Oh ti szerencsétlen balga lengyelek! – Szerk.) Ilyen traditióknak megfelelő-
leg (No persze! Úgy látszik, ezek a lengyelek sem nem feledtek sem nem ta-
nultak ma se semmit. – Szerk.) szónok egyátalán nem akarja a zsidókat jo-
gaikban megszorítani (Beh nagy kár is volna! –_ Szerk.), hanem csak
mellőzését kívánja mindannak, a mi nekik lehetővé teszi, magukat az
általános kötelességek alól kivonniok, s maguknak külön előnyöket biz-
 28

tosítaniok. Indítványának tulajdonképeni indokolására áttérve, szónok a

tények hosszú sorozatát adja elő annak bebizonyítására, hogy a zsidók
javára és a bennszülött lakosság ártalmára, visszaélések és rendetlensé-
gek állanak fenn, mint következményei az eddig érvényben levő törvény-
hozás bizonyos szabványainak, s hogy azok már régóta tartományi gyű-
lések tárgyalásainak, hatóságok közti levelezéseknek s hivatalos nyomozások-
nak tárgyai voltak. Positiv eredmény azonban eddig hiányzik, mert a zsidó
község mysterium maradt. Mindenesetre az egy állam az államban, ano-
malia az egyenjogosítás szempontjából, s pontosan szükséges azt ismerni,
hogy az' oda nem való mellőztessék. A tudományos búvárlatok czéljából
javaslatba hozott 10,000 irt tán igen nagy összegnek látszhatik, a gya-
korlatban azonban az még nagyon is csekélynek fog kitűnhetni,
mert tartani lehet attól, hogy találkozni fog 100,000 frt arra, hogy ezen
stúdiumok megakadályoztassanak. (A mi szükséges, azt úgyis tudjuk már
a talmudból. Ha ez sem elég Merunovicz úrnak arra, hogy Stöcker vagy
Henrici álláspontjára helyezkedjék: akkor, ha az egész talmudot bema-
golja is, se lesz okosabb tőle. – Szerk.) Indítványának további indo-
kolásánál, különösen az anyakönyveket és az újonczozási ügyek ellen-
őrzését illetőleg, szónok következő számadatokat hoz fel: A galicziai
zsidók közül tulajdonképen 14,163 személynek kellene activ katonai szol-
gálatban lennie, azonban csak 7000-en vanak. (Nálunk Magyarországon
ennél is sokkal kedvezőtlenebb az arány. – Szerk.) Minden 1000 la-
kosra Galicziában 153 keresztény és 40 zsidó katonának kellene esnie,
azonban csak 19 zsidó van, minek fejében annyival több keresztényt kell
a hadi szolgálatba belevonni. Végül szónok a zug-zálogházak ellen for-
dul, a melyek minden hatósági ellenőrzés nélkül vannak.
Ez lenne tehát Merunovicz úrnak és lengyel elvbarátainak
„panaceája” a zsidó túlkapások ellen. Éttől bizony az izraelita pol-
gártársak nyugodtan alhatnak.
Es ez a hígvelejű, hogy ne mondjuk, szégyenletes gondolko-
dásmód korántsem valami elszigetelt jelenség a lengyeleknél. Épen a
napokban küldött be hozzánk, figyelembevétel végett, Lembergből egy
másik lengyel író egy, nemrég tőle megjelent röpiratot „E pur sí
muove” hangzatos czímmel, a mely „Adalék a zsidókérdés megol-
dásához” akarna lenni, s mottóul az áll rajta, hogy „Sehr dringend,
– Gefahr im Verzug!”(„Nagyon sürgős, – a késedelem veszede-
lemmel jár!”) S mi csakugyan azonnal, eszünk nélkül, lóhalálában át-
futni akarjuk a röpirat tartalmát, nehogy a „veszedelem” beálljon,
s íme, a röpiratnak mindjárt egyik első lapján bagolyszem nagy-
ságú betűkkel ezt olvassuk kinyomtatva: „Darum ja keine Vertrei-
bung unserer semitischen Mitbürger, die nun einmal sich unser
Geld angeeignet haben!” („Azért semmi elűzése sémita polgártár-
sainknak, a kik egyszer már pénzünket eltulajdonították!”) Tableau!
Sőt többet mondunk. – Mikor a múlt hónapok folyamán, az
antisemitikus agitáczió hullámai legmagasabbra csapkodtak Orosz-
országban, az egész lengyel sajtó a zsidóknak fogta pártját, a len-
 29

gyei lakosságot „keresztényi türelmességre” intve, s óva figyelmez-

tetve, hogy ne kövesse az oroszok példáját. Ezek a muszkákra oly
dühös lengyelek felejtik, hogy épen a zsidó parasiták észrevétlen,
alattomos működése tette tönkre a lengyel államot, s juttatta Len-
gyelországot végeredményben a muszkák kezére. S most, midőn az
orosz nép, önmagával együtt a lengyeleket is meg akarja szabaditani
a zsidó vampyroktól, most a lengyelek, c s a k a z é r t is, a zsidók
pártjára állanak. A zsidóság elleni küzdelem közös ügye minden ke-
resztény népnek, s e nemzetközi pokoli hatalom ellen e népek, mint
természetes szövetségesek, egymással vállvetve küzdenek. Jaj annak
a nemzetnek, a mely kiszakítja magát ez érdekközösségből! A len-
gyel nemzet egyszer már árulást követett el a keresztény Európa
ellen a zsidóknak való utolsó menedéknyújtással; vigyázzon a len-
gyel nemzet, nehogy örülnünk kelljen azon, hogy a 19-ik században
n i n c s e n h a t a l m a ezen árulását ismételnie!
*
A lengyel elem (illetőleg csak a lengyel „Bildungs-Phirister”-ek,
a lengyel sajtó és a lengyel „politikusok”) ilyetén zsidóbarát-hangulata
mellett (mert a lengyel k ö z n é p ott is zsidóellenes érzelmű.) aztán
senki se csudálkozzék, ha a galicziai ruthenek a nyulat bokrostul ütik,
s a köztük folyó zsidóellenes agitáczió egyszersmind lengyel-ellenes
agitáczió is. Hogy ez így áll, bizonyítja a „Wiener Allgemeine Zeitung”
zsidólapnak egy, szeptember végéről szóló közleménye is Zloczovból.
E közlemény így szól:
Ma ment végbe itt a ruthen Kacskovszki-egylet évi közgyűlése. A
felolvasott évi jelentésből megtudjuk, hogy az egyletnek a múlt évben
4,100 tagja volt. Az egylet tendencziája s é m i t a - e l l e n e s és
l e n g y e l - e l l e n e s , a mi a mai, hat órán át tartott tanácskozásból is
kitűnt. Nycsay gymnáziumi tanár indítványozza, hogy a Kacskovszki-
egylet lembergi központja, Lembergben egy, a kis városok és falvak ré-
szére szükséges különféle áruczikkek részére egy raktárt állítson fel a
nagybani eladásra, s ezen áruczikkeket adja el tovább ruthen kis-
kereskedőknek és szatócsoknak. Ezen egylet czélja lenne, hogy a rut-
henek csak ruthenektől vásároljanak, az üzleteknél csak a ruthen nyelvet
használják, s ezzel a l e n g y e l és z s i d ó üzletek ellen a legsikeresebb
agitácziót vigyék. Az indítvány elfogadtatott azon módosítassak hogy a
Kacskovszki-egylet központja nem fog raktárt felállítani, hanem csak
a ruthen nagy- és kiskereskedők közt a közbenjáró szerepet fogja vinni,
hogy ezek az árukat olcsón kapják. – Jelen volt mintegy 100 személy,
képviselők, papok, gymnáziumi tanárok és néptanítók.”

A lengyel „politikusokkal” természetesen versenyeznek a zsidó-

barátságban a lengyel hatóságok is. A „Pester Lloyd” jelenti Lemberg-
ből, október 6-ról, hogy a „Dziennik Polski” szerint a galicziai hatósá-
 30

gok megtiltották az „Alliance israélite” ügynökeinek, az oroszországi

zsidók Amerikába való kivándorlásának további szervezését, mert
(itt jön a java!) sok galicziai zsidó, hamisított útlevéllel részt
vett a kivándorlásban. Jó is lesz, mindjárt katonai cordont húzatni
a boldog Galiczia körül, nehogy az istenért e szegény ország meg-
fosztassák csak egyetlenegy drága „izraelita polgártárs”-tói is!”
Pedig hát a m i fogalmaink szerint, épen nem lenne okuk ezek-
nek a lengyeleknek oly annyira zsidóbarátoskodniok. íme egy kis
statisztika Orosz-Lengyelországból és Galicziából.
A „Reichs-Herold” szeptember 7-iki számában a következőket
olvassuk:
„Lengyelország elzsidósodásáról írja nekünk egy lengyel, a ki
e czélból évek óta statisztikai összeállíásokat készített.
Varsónak van, a legújabb népszámlálás szerint (a katonákon kívül)
379,000 lakosa, ezek közül 127,000 zsidó. Varsóban tehát több zsidó
van, mint egész Francziaországban, Nagy-Britanniában és Schweiczban
együttvéve.
Az 1877-ik évi népszámlálás szerint, a congressusi Lengyelország
provinciális városaiban lakó zsidók számaránya a keresztényekéhez a kö-
vetkező:

Hogy állnak a számok Lithvániában, e pillanatban nem tudom, de

annyi bizonyos, hogy az esetben, ha Oroszországban a városi önkor-
mányzat behozatnék, a zsidók ott épen olyan zsidógazdálkodást hozná-
nak be, mint a minőt, az elzsidósodott poseni haladópárti liberalismus
segélyével, már Posen városában behoztak. Szerencse, hogy a városokat
illető 1870-ik évi rendelet 35. §-a azt mondja, hogy az összes városi
képviselet csak 1/3-részének nem, 2/3-részének azonban keresztényekből
kell állnia.
Galicziában van mintegy 5.200,000 lakos, ebből mintegv 800,000
zsidó. Ezen 800,000 zsidó uralja a kereskedelmet és ipart; né-
üány gazdag mágnás kivételével, mi keresztények, ezen zsidókkal szem-
ben csak szegény ördögöknek, hanem: koldusoknak vagyunk nevezhetők.
A földbirtokos, a földmíves, a kis iparos, valamennyi üzletember fülig
adós a zsidóknak, egyik földbirtok a másik után megy a zsidó kezére;
– valóban, szórnom sors nemzetünkre nézve!
 31

Mi is azt mondjuk, hogy: bizony szomorú! – Hanem azért

csak cultiválják a zsidóbarátságot továbbra is a lengyelek!
*
Németországban (a hol, mellesleg megjegyezve, szept. elején
Stolp-ban újra nagyobb mérvű zsidóellenes tüntetések voltak,) a
birodalmi gyűlési képviselőválasztási mozgalmak, a választás
napjának, október 27-kének közeledtével napról-napra mind he-
vesebbek lesznek. Az elzsidósodott haladópárt belátva, hogy a vidéken
mindinkább leszorul a térről, a fővárosra, Berlinre veti egész erejét,
hogy az ott kivívandó győzelemmel, halványodó prestige-zsét megőriz-
ze. De az anti-haladópártiak, az antisemiták se alusznak. Nem múlik el
nap, a melyen legalább egy féltuczat választói gyűlést ne tartanának,
a melyek mindig nagy közönség jelenlétében s lelkesedés közt men-
nek végbe. Szemben ezen gyűlés-özönnel, lehetetlen azokról részle-
tesen referálni; s azért itt csak a zsidó haladópártiak azon újabb tak-
tikáját említjük fel, melyet ez az antisemita gyűlésekkel szemben
több esetben követett, s ez abból áll, hogy a zsidó gyárosok, gyár-
munkásaikat több antisemita gyűlésre csődítették, s ott botrányt elő-
idéztetve, több ily gyűlésnek feloszlatását keresztülvitték. A zsidó-
párt, szövetségben a sociáldemokratiával, akarja az állam- és társada-
lomfentartó antisemitikus elemeket legyőzni. Reméljük azonban,
hogy e végső erőlködése is hiábavaló lesz.
Szemben e zsidópárti és sociáldemokrata coalitióval, a radiká-
lis antisemiták is újra szorosabb viszonyba léptek a conservativek-
kel, s ezen, különben szinte antisemitáknak (csakhogy mérsékeltebb
a,nti sémitáknak) engedték több helyütt át a tért. így a berlini 6-ik
kerületben Ruppel visszalépett Meyer főmester (Obermeister) conser-
vativ jelölt javára; Förster jelöltsége a 4-ik kerületben abbamaradt,
mert a conservativ jelölt, Wagner tanár, annyira mennyire kielégítő
módon nyilatkozott a zsidókérdést illetőleg; Henrici jelöltsége azon-
ban a 2-ik kerületben a conservativ Schulze-é mellett máig is áll.
Hogy azonban ezen „conservativ” antisemitáktól is mit várhat
a zsidóság, látható a zsidó sajtó által, „agrárius” névvel jelölt con-
servativ pártárnyalat programmjából, a melyben világosan kimonda-
tik, hogy a párt „a zsidóknak a törvényhozásban, a jogszolgálta-
tásban, a közoktatási téren, a községi és állami kormányzatban
való előretolakodását meggátolni akarja.”
*
A választási mozgalmak egyik kiváló momentuma volt a szept.
18-án Drezdában tartott antisemita reformpárti congressus, a me-
lyen a keresztény sociális pártiak is megjelentek, Boroszlóból, Ber-
 32

linből, Mühlhausenból sat. 116 küldött jelent meg a congressuson,

a melyen a közös pártprogrammot megállapították.
Ezenkívül nagy előkészületek történnek Berlinben arra nézve,
hogy az ottani Antisemita-ligának f. hó 15-én megtartandó alapítási
évfordulati ünnepélye minél impozánsabb legyen. A liga elnöksége szí-
ves volt e füzetek szerkesztőjét is meghívni az ezen ünnepélyben való
részvételre- Mi; a megjelenésben akadályozva levén, csak lélekben
leszünk jelen berlini elvbarátaink ezen ünnepén, s viszont október
15-két mi ezen II. évfolyami első füzetünk szerencsés megjelenésével
ünnepeljük meg.
De hát, a magyar antisemita hírlapirodalom hézagpótlójául, bi-
zony ma is még csak e szerény havi folyóirat szerepel, holott Német-
országban az antisemita hírlapirodalom már óriási lendületet vett.
Október l-jétől fogva Stöcker közlönye: a „Hallescher Thor-Bote”
és Henrici lapja: a „Reichs-Herold”*) mint n a p i l a p o k jelennek
meg, s úgy ezeknek, mint a többi antisemitikus irányu lapoknak
előfizetői oly mérvben szaporodtak, a mily mérvben megfogytak a
zsidólapok előfizetői. Ezen nagy horderejű momentumra nézve a
„B. Ostend-Zeitung” f. hó *7-iki számában a következőt olvassuk:
„Megszámlálja kedveseinek fejét és íme hiányzik nem egy drága
fő.” Az előfizető-vesztés, a melyet a berlini zsidósajtó az októberi év-
negyed alkalmából szenvedett, iszonyú nagy volt, és némely, úgynevezett
„liberális” lapnál ezrekre megy. Hiábavaló fáradság, az „elmaradottakat”
visszaszerezni, itt nem használ semmi reclame, itt a siránkozások és
káromkodások is sikertelenek, mert a mi elveszett, az elveszett. Tragi-
komikus benyomást tesz az emberre, ha azokat a kétségbeesett erőlkö-
déseket látja, melyekkel az illető kiadók az „elveszett fiukat” újra a
„haladópárti erény” útjára visszatéríteni törekednek. A „Wespen”, a
zsidó Stettenheimnek amaz ordináré élczlapja, a mely tudvalevőleg már
régóta a „nyilvánosság kizárásával” jelenik meg, tömegesen hordatik és
küldetik a házakba, a hol – alföldi mulandóság jelképéül,– olvasatlanul, mint
maculatura, czélszerűleg felhasználtatik. Az a szürke itatóspapírtömeg
is, a mely „Vossische Zeitung”-nak hívja magát, és a háziasszonyok által
oly szívesen használtatik takarópapirosnak, keresztkötés alatt az elbá-
mult antisemiták kezei közé jut, a kik teljességgel nem tudják, mivel
érdemelték ki a kiadóhivatal e figyelmetességét. De hát ha egyszer ezek
az antisemiták – hisz ezt a zsidólapok már oly sokszor elmondták ne-
künk, – oly „gonosz, szívtelen” emberek, és nem esnek bele az egér-
fogóba, így hát nagyon is megmagyarázható, hogy ennek az öreg néni-
kének kóser szíve fájdalmasan van megindulva, es hangos keservekben
ömlik ki az antisemiták fölött. A „ Vossiche Zeitung „-nak ezen elégikus
hangulata a rokonérzelmű közlönyökre is ráragadt, és visszhangra talál
még a legkisebb vidéki lapokban is. Így például a kis virsli-újság is Schmal-
*) Ezen két berlini napilap szerkesztősége szíves volt, p r o p r i o motu leg-
njabban velünk csereviszonyba lépni. Ilyesmi persze távolról sem jutna eszébe a mi
fővárosi elzsidósodott napilapjainknak Talán bizony derogálna is nekik. Mi?!
 33

kaldenben, a saját módja szerint elmélkedéseket ereszt meg, a melyek-

ből a fájó resignáczió könnyen kivehető. Ugyanis a „Thüringer Nachrich-
ten” ezt írja:
„Néhány nap óta a székváros utczáin hordárok czédulákat oszta-
nak szét a járók-kelők közt, a melyeken az ember a következőt olvas-
hatja: „Német polgártársak! Az évnegyed küszöbön van. Ellenségeinket
továbbra is támogatni akarjátok becsületes munkátok díjával? Szüntes-
sétek meg a zsidólapokat! A zsidóság érdekei mellett írnak: (itt kö-
vetkeznek a birodalmi főváros valamennyi liberális lapjának czímei.) –
Függetlenek a zsidó befolyástól: (itt aztán a keresztény-germán sajtó szá-
mitatik el, közte: a „Kreuzzeitung”, „Post”, „Norddeutsche Allgemeine”,
„Reichsbote” és a szennylapok: az „Ostend-Zeitung” és a „Reichs-Herold”.)
Az érdekes felhívás e szavakkal végződik: „És most menj egyenesen
haza, ezzel a czédulával, német újságolvasó, és fogj azonnal hozzá, eddig
tartott zsidóújságodat visszamondani, hogy házad, előtted szent családod
a zsidó olvasmánynyal továbbra is mérget be ne vegyen!”

Korábbi füzeteinkben gyakran volt alkalmunk a zsidólapok

hazudozásait és ferdítéseit valódi értékükre leszállítani. Ezúttal egy
különösen kövér zsidó kacsát akarunk lelőni. A berlini zsidólapok
után természetesen a „Pester-Lloyd” se maradhatott hátra, hogy
szept. 12-ik számában a politikai rovatban „entrefilet”-kép a világba
ne trombitálja a következő hírt:
„A mecklenburg-schwerini nagyherczeg a „Mecklenburger officiellen
Landesnachrichten” szerkesztőjét a n t i s e m i t i k u s heccz-czikkek miatt,
kétszeri megintés után kiutasította.”
Pár nap múlva aztán a berlini összes nem-zsidó lapokban a
következő démenti volt olvasható:
„Ezen, ama qualificálhatlan, rágalmazó sajtó által terjesztett hír
czélja világos. Nehogy azonban bárki is csak egy pillanatig is im-
táltassa magát ezen pikánsnak vélt bohózat által, a melynek tárgya
szintoly feneketlen tudatlanságot mint rosszakaratot árul el, – ki-
jelentem, hogy abból egyátalán egyetlenegy szó sem igaz. Hesse M. a „Meck-
lenburgischen offic. Landesnachrichten” szerkesztője és kiadója. Schwerin,
1881. szemtember 14.
Hanem azért a „Pester Lloyd” nem érezte magát inditatva,
bolonddá tett közönségét ezen démenti-ről értesíteni. Ebből is meg-
győződhetik a magyar közönség, ha ugyan eddig még meggyőződve
nem lett volna, hogy mit tartson a „Pester Lloyd”-ról és az abban
foglalt firkálmányokról.

„Bajtárs”-ának, Döllinger prépostnak dicsőségét megirigyelte

Dr. Keinkens, németországi ó-katholikus püspök is. Ugyanis a
„Wiener Alig. Zeitung” zsidólapot, szept. 12-ről a következőről ér-
tesítették:
„Ezelőtt néhány nappal, Dr. Eeinkens ó-katholikus püspök Kaisers-
landenban a zsidók elleni agitáczió ellen nyilatkozott. Ugyanis azt mond-
 34

ta: „Szívesen veszek magamnak alkalmat, itt nyíltan tanúsítani, hogy

Döllinger barátom beszédének minden szavával egyetértek. Már a toll a
kezemben volt hogy a bántalmazott német testvérek (Értsd: zsidók. –
Szerk.) mellett szót emeljek, s e czélból Döllingernek írni akartam, a
midőn Döllinger férfias fellépéséről hírt kaptam. Bensőleg örvendve ol-
vastam nyilatkozatát, s valahányszor reá gondolok, örülök neki, mert az
szintúgy át van hatva a tudomány szellemétől, mint a valódi vallási tü-
relmesség szellemében van tartva, a mi egészen az én álláspontom.”
Úgy látszik, ezek az ó-katholikusok nem feledik el azt, hogy
az ő sectájuk is a zsidó gründolási korszakban gründoltatott, mint a
gründer-aera „korszellemének” kifolyása. S épen ezért ezen ó-katho-
likus főnő kök, úgy látszik, értenek is a s p e c u l á c z i ó h o z . Arra
speculálnak ugyanis, hogy az esetben, ha szorul a zsidók kapczája,
s nagy részük elhatározandja magát a kereszténységre áttérni, ha
sokat édesgetik őket, majd ó-katholikusokká keresztelkednek ki, s
ezen utón aztán az ó-katholicismusnak jelenleg körülbelül üres akla
majd megtelik hízott zsidó ürükkel, a melyeket Reinkens püspök és
Döllinger prépost urak majd con amore nyírhetnek. Balga nép! Nem
tudjátok, hogy a zsidóság mindig az erősebbel tart, s ha csakugyan
tömegesen kikeresztelkednék, – a mit azonban nem fog tenni, –
néma liliputi ó-katholicismus lenne az, a melynek védszárnyai alá
menekülne.

A németországi antisemitikus mozgalomnak élesítéséhez nem

kis mértékben járult legújabban közre egy nagy feltűnést keltett
affaire, a mely kiemelendő különösen azért, mert a német hölgyvi-
lágot közelebbről érdekelte; a nőknek pedig az antisemitikus moz-
galomban igen igen fontos szerepük van, főleg azért, mert jobban ők
mint a férfiak, vásárolnak be a kereskedésekben, s eddig bizony, sajnos,
a nők jobban szerettek járni a zsidó mint a keresztény boltokba, mert
az előbbiekben pár krajczárral rendesen olcsóbban (de roszabb áru-
kat is: „biliig und schlecht”) vásároltak, és mert tán a folyton fecse-
gő, hízelkedő és a czímezésekkel nem igen fukarkodó zsidó keres-
kedőkkel és commis-kkal szivesebben érintkeztek, mint az önérzete-
sebb s ép ezért egykedvűbb keresztény kereskedőkkel. A „Ne
v á s á r o l j a t o k z s i d ó k n á l ! ” jelszó tehát, a mely körül az
egész zsidókérdés jóformán forog, – inkább a n ő k n e k mint a
férfiaknak szól.
A kérdéses affaire Lehmann Lilli kisasszony, a berlini királyi
operánál egyik elsőrangú énekesnő és a „Berliner Börsen-Courier”
zsidólap főszerkesztője, Davidsohn (Kinne) Róbert között történt a
múlt hó közepe táján. Az esemény lefolyását a „Reichs-Herold” szept.
17-ki száma következőleg hozza:
 35

„Lehmann k. a. egy, Amerikában teendő művészeti körutazás czél-

jából, hat hónapi szabadságidőt kért a kir. operai intendatúrától. E ké-
relmének teljesítése azonban, tekintettel nélkülözhetlenségére, megtagad-
tatott. A „Berliner Börsen-Courier” erre egy szemérmetlen megjegyzést
tett azon ok felett, a mely miatt szerinte Lehmann k. a. a (hat havi)
szabadságidőt kérte. Ez ennek folytán a volt opera-énekes, Stock-
hausen úr kíséretében Davidsohnhoz ment. Ennek fogai vaczogtak, mi-
kor Lehmann k. a. belépett. De Davidsohn úrnak van bátorsága. „Ön
írta a czikket? kérdi Lehmann k. a. – „Nem!” feleli Davidsohn. –
Lesz szíves nekem megmondani, ki a czikk szerzője? – „Nem!” feleli
Davidsohn. Lehmann k. a. a zsidóhoz lép. „Nem akarja Ön nekem meg-
mondani?” – „Nem!” felelé Davidsohn (Kinne), és hátrálni akart,
de – paccs!!... egy iszonyú pofont kapott a képén. Davidsohn erre
Lehmann kisasszonyra akart rohanni, t. i. őt lábával megrúgni, de Stock-
hausen úr közbevetette magát, és Davidsohn, mint minden zsidó, félt a
botütéstől („Stockhauen”. Szójáték. – Szerk.) – Davidsohn úr, nem
emlékszik már Ön arra az álnok ütésre, a melyet az Ön barátja Kan-
torovitz Dr. Jungferra mért? Ön akkor azt a snapszzsidót, mint hőst á la Ajax
magasztalta, – hát miért nem magasztalja most Lehmann kisassszonyt mint
hősies amazont? – Tegnapelőtt este a berliniek Lehmann kisasszonyt fényes
ovátiókban részesítették; ó Davidsohn úr kemény rendreutasítása óta ekkor
lépett föl első ízben. Mikor a színpadra lépett, a zsúfolásig tele ház viharos
„éljen”-ékben tört ki. Virágcsokrok és koszorúk egy pillanat alatt el-
födték a színpadot, köztük az antisemiták által adott óriási virágcsokor
és egy babérkoszorú egy – lovagló ostorral rajta. Ezerek és ezerek, a
kik beléptijegyeket nem kaptak, az előadás végét az operaház mögött
várták be. S a midőn végre Lehmann k. a. kocsira ült, az összegyűlt
tömeg ujongó „éljen”-kiáltásokban tört ki, néhány enthusiasta pedig
még lovait is ki – s magát a kocsiba befogni akarta. Midőn az ünne-
pelt művésznő elrobogott, száz meg száz torokból harsant fel a „Deutsch-
land, Deutschland über Alles!” dal. Aztán felkiáltottak: „Fel Davidsohn-
hoz!” Sokan a nemes zsidónak nem messze levő háza elé vonultak, s
ott éltették Lehmann k. a.-t. és gúnyolták Davidsohn urat. A mint ben-
nünket tudósítanak, a rendőröket még éjféltájban is látták fel-alájárni a
szerencsétlen, megvert ember ajtaja előtt.”
Lehmann Lilli még továbbra is számos ovátiók tárgya volt;
mindenfelől ajándékokkal halmozták el: sőt egy antisemita aranymű-
ves ezüstből készített „Lilli-kacsók”-at is készített és hirdetett el-
adásra a nők számára, mint amulette-eket a zsidó szemtelenkedések
ellen. Davidsohn vagy egy hétig szótalanul tűrte az antisemita
lapoknak reá özönnel zúduló gúnyczikkeit és az őt mindenfelől ért
megaláztatást; míg végre párbajokkal akarta helyreütni a rajta
megesett gyalázatot, kihivatván Stockhausent, sőt még a kir. opera
igazgatóját Stranz-ot is. Ezek azonban kijelentették, hogy „miután
Davidsohn nem első ízben lett már megfenyítve, s a megelőző fe-
nyítéseket hallgatag zsebre rakta”, – őt nem tartják elégtétel-
adásra képesnek.” Mit volt tehát mit tennie? – Egy szép reggelen
 36

Berlinből elpárolgott, s végleg búcsút vévén a „hálátlan” Német-

országtól, állítólag Parisba tette át „székhelyét”.
Ebben az egész históriában azonban nem az a legnevezetesebb,
a mit eddig elmondottunk, hanem az, hogy erről az egész senza-
tionális affaire-ről a németországi összes zsidólapok egy árva betűt
sem közöltek, s bizonyára a magyar olvasó közönségnek se volt ed-
dig még csak sejtelme sem arról, hogy ilyen affaire egyátalán elő-
fordult a világon; mert nemcsak a mi zsidó, hanem a mi „magyar” lapja-
ink se szóltak volna a világ minden kincseért egy kukkot se róla. Csak
lett volna Davidsohn helyzetében egy keresztény hírlapíró, Lehmann
Lilli helyzetében pedig például Sarah Bernhardt vagy más zsidó
Künstlerin”: majd lett volna csapva veszett reclame az egész magyar-
országi hírlapirodalomban is, a „couragirt” (német, franczia stb. de
nem ám „zsidó”: ezt nem szokták a gyámság alatt tartott hírlap-
olvasó közönségnek elárulni,) amazon mellett.
Magyar közönség, mikor fogsz magadnak legalább egy, zsidó
szájkosarat nem hordó, általánosan elterjedt napilapot teremteni
magadnak?! *
Az „Ostend-Zeitung” szept. 7-ki számában a következőket ol-
vassuk:
„Három gazdaembe r - r egu l a. Elsassban most falragaszok
circulálnak, arra a czélra, hogy a földművesek szobaajtajára ragasztas-
sanak, s feliratuk a következő: „Hogyan segít magán az ember az uzso-
ráskodás és zsidó rászedés ellen?” A falragaszok három földműves-regu-
lát (paraszt-regulát) tartalmaznak, melyeket mi, a mi falusi gazdáink
üdvére, a kik közül oly sokan sorvadnak zsidó kezekben, közzéteszünk:.
1. Ne űzz kereskedést egy uzsorással és zsidóval sem. A kinek fö-
lösleges pénze van, az adja ki azt egy telekre jelzálogkép vagy vigye
egy takarékpénztárba, de ne kölcsönözzön pénzt olyan gazdának, a ki-
nek küszöbét egy sacherozó zsidó átlépi. Jobb, ha a gazda legjobb szántó-
földjét eladja, szántóföldjének felét, mintha csak 100 márkát (50 forin-
tot. – Szerk.) is kölcsönöz az uzsorástól, hogy szükségén segítsen. Jobb
hogyha a maga saját két lován jár, mint haton, a melyek közül egynek
árát a zsidónak nem fizette meg. Ő tán azt mondja ugyan: csak szük-
ségemen akarok segíteni, majd megint zöldágra vergődöm. Lárifári!
Amit most mondasz, azt előtted már ezerek mondták, a kik most tönkre-
ment emberek. Ők olyan okosak voltak mint te, gazdagabbak mint te,
oly derékek mint te, és ma szegény ördögök. Az uzsorással úgy van az
ember mint az ördöggel: ha az ember a kis ujját nyújtja neki, mind-
járt az egész ember az övé. Szántóföldedet, marhádat egyenesen vala-
mely becsületes embernek add el. Te mindig nyersz, még akkor is, ha
kevesebb pénzt kapsz is, mert nem lesz dolgod hunczfutokkal, és ezzel
már sokat nyertél. Ha valamit vásárolni akarsz, vásárolj be valamely
derék kereszténynél, ö talán többet követel tőled, mint a zsidó, a por-
téka azonban annál jobb. Ha már valakinek nyereséget kell csinálni
rajtad, jobb ha az a te hitedből való mint egy zsidó.
 37

2. Mindig eszedben legyen, hogy nem kölcsönzesz pénzt uzsorás

zsidótól. Még egy fél garast se végy így el, se ne tartsd meg azt há-
zadban, ha kölcsön vetted. Menj inkább valamely becsületes szomszédod-
hoz, maradj meg a takarékpénztár mellett. (De ez ne legyen zsidó ta-
karékpénztár. Az eredeti szövegben „Raffeisen”-féle egyletek vannak
említve. Bár nálunk is meghonosíttatnának ezen, Németország nagy ré-
szében honos, áldásos pénzintézetek. – Szerk.) Derék emberek mindig
kapnak pénzt. Szégyen, gyalázat az, ha keresztények a zsidó lábai előtt
csúsznak-másznak, hogy egy pár véres tallért kolduljanak ki tőle.
3. Mindig eszedben legyen, hogy semmi írás alá nevedet nem irod
mindaddig, míg egy okos ember, egy barátod, a plébános vagy tanitó
az irást nem olvasta és pontosan át nem vizsgálta. Öreg emberek, a
kik valamire vitték dolgukat, alighogy rávehetők arra, hogy valamit
aláírjanak. Ezeknek az öreg embereknek igazuk van. Egy névaláírás, –
s több nem kell arra, hogy a gazdag ember koldusbotra jusson, a
legbecsületesebb az akasztófára, a legderekabb a pokolba kerüljön.
Névaláírás által adták át valaha magukat gonosz emberek az ördögnek.
Ha valaki akár vérét köti le az ördögnek, akár jószágát az uzsorás-
nak: egyre megy, ő el van veszve. Mindenekelőtt azonban óvakodjál és
v á l t ó t alá ne írj. Ti gazdák hozzá ne nyúljatok váltóhoz (vexlihez);
kétélű kard ez, és a legtöbb ember ujját metszette meg azzal. Az első
váltó rendesen az első lökés a bekövetkező tönkrejutásra.”
Bizony nem ártana, ezen népies nyelven irt gazdaember-regu-
lákat a magyar falvakban is kiragasztatni a gazdák szobaajtajára.
Az a hazafi, a ki ezen ügyet kezébe venné, a nép örök hálájára
tenné magát érdemessé!
*
Az unalomig olvastunk már a hazai zsidó és nem-zsidó (volta-
képen philosemita) lapokban a csehországi némethecczről. Ezek az
újságok szörnyű rósz néven vették és veszik a cseheknek, hogy a
„németeket üldözik”. Nos! Mit hálálkodtak a németek szenvedé-
sein, ti magyar újságírók, a kik előtt a német rendesen „hunczfut”
A németországi németek bizonyára illetékesebbek e kérdésben Íté-
letet mondani mint ti, s ti csak nem akartok a németeknél is né-
metebbek lenni!
Halljuk tehát a sok közül a „Berliner Ostend-Zeitung”-ot. Ez
szept. 27-iki számában a következőket írja:
„Még e g y s z e r (mert már többször irt e kérdésről. – Szerk.)
a n é m e t h e c c z P r á g á b a n . Mint egy előfizetőnk Prágából irja, azon
német tanulók, a kik a kuchelbadi excessusok alkalmával a csehek által
bántalmaztattak, névszerint a következő „germánok”: Pick Károly Tiva-
dar, P o l l a c k Naphtali, S c h l e s i n g e r Albert, Gröger N., s Ellen-
bogen G. A. Bizonyára csekély combináló tehetség kell ahhoz, mikép
sejtelmünk legyen arról, hogy miféle „németek” ezek, és az ember ma-
gának egy gyenge képzeletet szerezhet arról, minő szerényen léphetnek
föl az ilyen „németek” Csehországban. Bizony van okunk szégyenleni
magunkat a külföld előtt, ha Sem utódai ott mint németek gerálják
 38

magukat, s a cseheknek épen n e m v e h e t j ü k rosz néven, ha tőlük

Németország ilyen „furcsa” képviselői valami igen nagy tiszteletet nem
kényszerítenek ki. Valóban igen sajnálatos dolog az, hogy mindig ezek
a kedves zsidók azok, a kik a német nevet rósz hírbe keverik.”
Lássd édes magyarom, a németeknek maguknak nem fáj a fejük
a miatt, hogy a csehek a „németet” ütik: s a kiknek e miatt ször-
nyen fáj a fejük, azok – a mi „magyar” újságaink! Persze te a
dolgok ilyetén mivoltát szinte nem olvastad soha ezekből a „ma-
gyar” újságokból. S még most se kívánsz meg magadnak legalább
egy olyan újságot, a melyet a zsidók nem vezetnek pórázon?!

A bécsi, túlnyomólag zsidó tagokból álló „Concordia” nevű

hirlapirói egylet meghívása folytán, a „német írók” vándorgyűlése ezr
év szeptember derekán Bécsben tartatván meg, az egyik ülésen dr
Fastenrath, egy, különben obscurus philosemita író Kölnből, – hi-
hetőleg zsidó barátainak unszolására, – természetesen rosszalólag,
szóba hozta az antisemita mozgalmat is, s ez alkalommal felolvasta
Emilio Castelarnak egy, az „Eldia” czímű spanyol újságban irt
czikkét a németországi antisemitikus mozgalom ellen. Terünk nem
engedi, hogy ezen „magasztos marhaságot” t. olvasóinkkal
részletesen megismertessük; hogy azonban Castelar úr mennyire
nincs tájékozva a történelem adatai fölött, annak igazolásául csak
azt hozzuk fel, hogy ő, érvei támogatására, egyebek közt II. (Nagy)
Frigyesre és Kant Immánuelre is hivatkozik, mint a mely nagy
német szellemeknek traditióit a mai antisemitikus Németország
megtagadta volna. Nohát, t. olvasóink eddigi füzeteink több lapján
már találkoztak II. Frigyes nevével, a kiről, Castelar úrral ellentétben,
épen azt jegyezte fel a történelem, hogy a zsidókat kurta pórázon
tartotta. A mi pedig Kantot, a nagy német philosophust illeti, hogy
ez hogyan gondolkodott a zsidókról, világosan elmondja ő maga
„Anthropologie in pragmatischer Hinsicht” (Lipcse, 1833.4.127.1.)
czimü munkájában:
„A köztünk élő palaestinaiak, uzsoráskodási szellemük-
kel... a c s a l á s n a k nem a l a p t a l a n h í r é b e j ö t t e k . Különös-
nek tetszik ugyan az embernek egy, c s a l ó k b ó l álló n e m z e t e t
g o n d o l n i , de szintoly különös egy, csupa kereskedőkből álló népet
gondolnunk, a melynek túlnyomó nagy része... semmi polgári becsüle-
tet nem keres, hanem ezen veszteségét azon népnek (sőt egyik a má-
sikának is,) r á s z e d é s e előnyével akarja pótolni, a mely nép között
védelmet talál.”
Így Kant Immánuel. Elképzelhetjük már most, hogy Castelar
úrnak többi érvei is milyen nyomatékosak lehetnek.
Egyébiránt Castelar úr ezen fellépése alkalmából felemlítjük?
hogy némely író szerint Castelar úr szinte sémita eredetű. S csakugyan
 39

összehasonlítva ezen spanyol republikánus főnököt Gambetta úrral, s

figyelemmel kisérve mindkettőnek nyilvános pályáját: azt találjuk,
hogy úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz.
Csakhogy Gambetta úrnak semitikus származása már az első, fel-
menő rokonsági fokon kimutatható, míg Castelar úr őseinek már
Ferdinánd és Izabella korában el kellett hagyni ősi vallásukat, s
így, noha ő a hajdani zsidó családi traditiók szellemében jár el, –
a világ nem sütheti reá „schwarz auf weiss” a sémita bélyeget, lévén
apja, nagyapja sat., s természetesen ő maga is „keresztény-katho-
likus.”
Különben is söpörjön mindenki a maga háza előtt. Prédikálja
philosemita elveit Castelar úr ne a németeknek, hanem a „nagylelkű”
spanyoloknak. Hanem talán ott is: „Nemo propbeta in patria!”
Bizony, nagy szorultság lehet Izraelben, hogy már minden
generálisát tűzbe kell neki küldeni: – blamírozniok s nevetségessé
tenniök magukat!
*
Az „Oesterreichischer Volksfreund”, bécsi derék antisemitikus
lapnak október 1-ji 13-ik száma ismét confiscáltatott, és pedig
ezúttal a bécsi „k. k.” sajtóhatóság a „12 röpiratot” is megtisz-
telte azzal, hogy a confiscátió fölött hozott bírósági határozatban
egyebek közt egy oly czikk is kifogásoltatott, a mely fordítás a „12
röpirat”-ból. Ez a czikk I. évfolyami 4-ik füzetünkben jelent meg e
czím alatt: „A zsidó kereskedelem koldusbotra juttatja a kereszté-
nyeket,” ifj. Királyi Páltól. Noha az „Oesterr. Volksfreund” a czikk
czímét kellőleg „enyhítette”, mert „Die Juden ruinirenden Handel”
(„A zsidók tönkreteszik a kereskedelmet,”) czím alatt közölte a
fordítást: mindazonáltal a szegény újságnak mégse volt se irgalom
se kegyelem.
De hát épen ezek a confiscátiók csapnak e lapnak legnagyobb
reclame-ot, s mint a szerkesztő október 8-iki 14-ik számában kije-
lenti, olvasóinak köre e n o r m i s nagygyá nőtt, ezáltal abba a kel-
lemes helyzetbe jutván, hogy a lapot, a mely eddig havonkint két-
szer jelent meg, október 8-tól fogva h e t i l a p p á változtathatja.
Bár mi is ezt jelenthetnénk ki a „12 röpirat”-ra nézve!
Hogy egyébiránt, daczára a semitismus vasvesszejének, a me-
lyet ez Bécsben minden akadály nélkül kezelhet, – Bécsben is
megindult az antisemitikus mozgalom, arra nézve érdekes közle-
ményt olvastunk épen a „Pester Lloyd” október 5-iki számában.
Mielőtt e közleményt ismertetnénk, előrebocsátjuk azt a meg-
jegyzésünket, hogy Ausztriában, a nemzetiségi wirrwarrnak s a
provinciális particularismusnak e mintaállamában, egy döntő, ural-
 40

kodó nemzetiség se létezvén: az antisemitikus mozgalom nem ve-

heti fel a n e m z e t i jelleget, mint ez Németországban s Oroszor-
szágban az eset, s tán m i n á 1 u n k is lesz az eset. Ott tehát az
antisemiták k ö z v e t l e n elvi és morális támasza a felekezeti szem-
pont, s épen ezért az antisemitikus mozgalom első nyilvánulása a
bécsi „katholikus-hazafias-népegylet”-ből indult ki.
A „Pester Lloyd” szerint tehát ezen egyletnek, október 3-án
tartott s ez évszakban első teljes ülésén, H a r r a n t elnök, beszéde
folyamán ezeket is mondta:
„Nézzék önök a szegény francziákat, majdnem arra került a dolog,
hogy ez a szegény nép a zsidó Gambetta kezeibe esett; egy oly
nép, a melyben pedig oly sok szép elem van, egy sémita kezei között!”
Szónok ezután az „elzsidósodott sajtóról” értekezik: „Mit kell tennünk,
hogy a zsidók ellen, a schacher-ban és kereskedésben megvédjük magun-
kat? Valaminek kell történnie, össze kell szednünk magunkat, védeni kell
magunkat a sémita ellenség ellen. Természetesen agyonverni – monda mo-
solyogva, – nem lehet őket, mert hisz ez a katholika vallás ellen lenne.”
Szónok a gyülekezetnek kilátásba helyezi L i e c h t e n s t e i n h e r c z e g -
nek egy előadását a zsidókérdés fölött. E czélból egy nagy gyűlés fog
összehivatni, s minden jelenlevőnek joga lesz, a vitatkozásban részt venni.
Végül egy pillantást vet a berlini zsidóhecczekre is, a hol szinte törekednek
a tűrhetetlen zsidókényszertől menekülni. Megelégedéssel telten kiált
fel: „Ott a zsidók kivándorolnak; boldog ország! Csak aztán minket meg
ne látogassanak.” – A zsidókérdés még több szónok által is tovább füze-
tik, s végül egyik úr, hamisítlan bécsi dialectusban így kiált fel: „Egy
spektákulumot kell csinálnunk, lármát kell ütnünk újságokban és falraga-
szokban, s egypár bankóforintot nem sajnálnunk, máskép a dologból megint
semmi se lesz.”
*
Az oroszországi és németországi zsidóellenes tüntetések szele,
úgy látszik, hozzánk is átcsapni készül, figyelmeztetve a mi állam-
férfiainkat is, hogy végre valahára n á l u n k is tenni kell már
valamit a zsidók által kizsarolt népnek megvédelmezésére.
Nem lévén saját eredeti tudósításunk Pásztóról, – pedig hát
arra is valók füzeteink, hogy hasonló esetekben érvényesülhessen
az „Audiatur et altera pars” elve, – csak ügyünknek ártani vél-
nénk azzal, ha a zsidó és philosemita fővárosi lapoknak, a szep-
tember vége felé történt pásztói zsidóellenes tüntetésekről hozott
közleményeit egyszerűen átvennénk. De ezen események úgyis
eléggé ismeretesek a lapokból. Különben pedig az ügy hivatalos el-
járás tárgyát képezvén, még úgyis lesz alkalmunk vele foglalkozni.
Nem állhatjuk meg azonban, hogy a losonczi „zsidóheccz”-czel
egy kissé ne foglalkozzunk.
Szeptember 25-én egyik losonczi kávéházban egy házsártos
„izraelita polgártárst” néhány úri ember billiárd-dákóval elagya-
 41

bugyált. Ez, ha nem z s i d ó v a l történik meg, egyszerű kihágás, és

az ördög se törődik az egész dologgal. De, mivel véletlenül zsi-
dón esett meg: minden újság, zsidó úgy mint „magyar”, oly veszett
lármát üt a „zsidóheccz” miatt, hogy visszhangzik bele az egész
ország.
Bezzeg nem ütöttek lármát ugyanezek a zsidó és „magyar”
újságok, sok más eset közül akkor sem, mikor a múlt hóban, a budapesti
piaczon, egy zsidó szenzál egy Czecz nevű szegény czibakházi föld-
művest a g y o n ü t ö t t . Ez az eset csak a „törvényszéki csarnok”
rovatban figurái újságainkban egy pár száraz sorral. Pedig hát ez a
szegény földműves, a ki fáradságos nehéz mezei munkájának gyü-
mölcsét értékesítendő, pár forintot érő árucskájával a Tisza mellől
megtette a hosszú budapesti utat, hogy családjának, szegény gyer-
mekeinek kenyeret keressen: tán csak nem kellő mennyiségű rebachot
volt hajlandó engedni magán a kérdéses kufár „izraelita polgártárs-
nak”, a miért a Talmud értelmében, mint goj megérdemelte, hogy
a zsidó agyonüsse.
Hát te zsidóbéres skribler-had, itt nem jősz förmedésbe, a
hol s a j á t v é r e d r ő l van szó?! A „zsidóhecczre”, a mely csak
abból áll, hogy dákóval érdeme szerint kiporolnak egy zsidót, po-
koli lármát csapsz; mikor pedig egy becsületes m a g y a r e m b e r t
egy zsidó a g y o n ü t : akkor eláll a szavad, és nem is hederítesz a
„keresztény-heccz”-re, a „magyar-heccz”-re?
Gyalázatos népség! Á r u l ó j a vagy saját vérednek, saját nem-
zetednek, saját hazádnak!

Hangok a vidékről
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Nagyvárad.
T. szerkesztő úr! – Csupán megtörtént tények száraz elsorolá-
sára szorítkozom; s teszem ezt annál is inkább, mert a valódi tények
registrálásai sokszor fölérnek a theoretikus fejlesztés egy-egy mozzanatával.
Hegyesi úr ugyan visszalépett a hálátlan útról, mégis zsidó hívei
eddigi gyalázatos brutalitásaikkal nem szándékoznak fölhagyni. Uti
figurae docent.
Bizonyos D. S. aranyműves-segéd néhány hóval ezelőtt üzletet nyitott
a főutczán; arra ment egy köztiszteletben álló polgár gépész-lakatos
úrnak szelíd magaviseletű inasa, s a kirakat előtt gyermeki bámész-
kodással állott meg. A faluról nemrég bekerült inas nem volt elég
 42

óvatos, a körüle bámulóknak ujjával is mutatva a kirakat üvegét érin-

teni, mit D. S. tulajdonos észrevévén, bősz bikaként rohant a fiúra, s az
utczán a sárba tiporva, kegyetlenül összetaposta. A fiú minden erejét
összeszedve föltápászkodott, s a dühödt sémita elől néhány lépésnyire
elmenekült itt azonban a zsidó ismét áldozatára esvén, az említett mó-
don bánt el a szerencsétlennel, minek csak az utczán egybesereglett
sokadalom vetett véget. Természetes, a fiú panaszra ment. Ezt a zsidó
megtudta, megijedt, s „ödvégyet” fogadott, még pedig egy 13 próbás
sémita-barátot. S ki húzta a rövidet? – Tessék figyelni – megmondom.
Ezen 13 próbás semita-barát „fiscárius” elment az összetört fiúhoz s
fölhívta, hogy e g y e z k e d j é k, mert b a j a lesz. A fiú megijedt, s ki-
egyezett 15 forintban. Ekkor a 13 próbás semita-barát ügyvéd megmu-
tatta neki a pénzt, s kevés várakozásra intvén az összezúzott inast, tanúkért
futott, kik á l l í t ó l a g a fiú szemtanúi voltak. Miért ne lehetnének te-
hát a kiegyezés c o r a m i s á n s a i is? Dictum factum kezet fogtak, s a
béke megköttetett. Ekkor a tanúk díjaikat követelték. Persze, az ágens
13 próbás sémita-barátnak ezeket kellé kielégítenie – első sorban; így
is lett, s a 3 tanú fejenkint kapott – öt frtot, az egyezségre lépő sé-
relmezett pedig – s e m m i t ! S tetszik tudni – mire mondhatjuk itt,
hogy „finis coronat opus”? Megmondom. A 3 semmirevaló tanú – zsi-
dó volt! Mi maradt a fiúnak? Betegsége s az ezzel járó költség, úgy-
annyira, hogy az egyezség után már azonnal sajátjából kellé a sérelmezett-
nek a visum repertum árát is megfizetni.
A másik eset f. évi július 30-kán, tehát s z o m b a t o n reggel 8
órakor történt. – A „Széchenyi-téren,” a Tisza-házban lakik egy cseléd,
csinos leány, kinek nagy öröme telt abban, ha vékony arany-gyűrűjét
föl-földobva, mindannyiszor játszadozva megkapta. A nevezett nap regge-
lén hazulról távozva ugyanazt cselekedte. Észrevétlenül egy álnok zsidó
sompolygott utánna. Történt, hogy a leány a gyűrűt elejtvén, csakhamar
fölemelte; de e pillanatban egy férfikéz ragadja – meg karját s vállát,
és otromba szitkok között azt mondja: „Add ide a gyűrűt te zsivány sz– ,
hisz ez az enyém!” s a gyűrűt a leány kezeiből 3 rendőr láttára s a
járókelő közönség előtt kifacsarván elillant. E sémita neve: K . . . n
Zs . . . d terménykereskedő. A vakmerő azonban félóra múlva visz-
szajött a helyszínére, hol néhány keresztény őt körülfogta s felelősségre
vonta. Ekkor még ő hetvenkedett legjobban, de egyik úri ember gallé-
ron csípve őt az éppen átellenben lévő rendőrséghez vezette. A további
lánczolatot nem ismerem, de gondolom, hogy a szemben összehunczu-
tolt sémita nem lett nagyon vesztes. Mert tetszik tudni, van itt sémita
rendőrkapitány, zsidó biztos s több városi izraelita hivatalnok.
A harmadik eset hőse – kérem ez. Tiszteséges neve G. S. n.-har-
sányi lakos. Ez a szemtelen bemegy egy váradi úrhoz s azt mondja ne-
ki, hogy instantiára van szüksége. Megmondja mily értelemben. Az in-
stantia a 1. Sz. káptalanhoz volt intézve, melyben nem kevesebb kéretett,
mint az, hogy az eddigi bérösszeg mellett további 3 évre is bérletében ma-
radjon bizonyos regálé. – Igen ám, de ennek története van. A fent tisz-
telt emanczipált „polgártárs” jogelőde a regálét 1600 frért bérelte,
mely bérlet annak halálával 1200 ftért G. S.-re szállt. - A kérelmet a
káptalan megtagadta, s folyamodót értesítette, hogy 1600 frtért meg-
tarhatja. Erre a gyalázatos sémita másik kérvényt szerkesztetett, mely-
 43

ben a káptalant fenyegeti, ha 1200 ftért bérletébe nem bocsátja. El-

mondja, hogy vegye tudomásul a káptalan, miszerint nekik (a zsidók-
nak) c o n s o r t i u m u k van, melynek segélyével keresztül viszi, hogy li-
citáns csupán zsidó lesz, ki az utóbb említett bérig nem is megy, s így
csak reá (G. S.-re) száll; mert úgymond, a licitánsok bérenczek lesznek,
kik fejenként 50 frtért az egész kereszténységet tönkre teszik. – Én
meg e helyen kérem föl a nemes káptalant, hogy e rabló k é r v é n y t
tegye át az illetékes bírósághoz. – Lássuk! mit tehet a „kagal”?
A negyedik eset szinte nemrég történt. Sajnálom, hogy a gaz zsi-
dónak nevét nem tudom. Éppen fát vettem, s egy román fiúval voltam
alkuban. Oda sompolyog egy hyéna sémita, 4 masszív nehéz hasábot le-
emel, s a fiút kényszeríti 3 redves új kr. elfogadására.. A román gyerek
hasztalan opponált, a szemtelen zsidó nem tágított. Ekkor a fiú sírásra
fakadt. Én megszánván az istenadtát, erélyesen fölléptem a rabló sémita
ellen, s fölhívtam, hogy, – ha azonnal el nem hordja piszkos irháját, –
mint tisztviselő azonnal hűvösre tétetem. Így menekült meg a szegény
oláh fiú!
Engedelmével más alkalommal is igénybe veszem röpiratai hasáb-
jait. (Mindig szívesen látjuk. – Szerk.)
Semiramis.

Mármarosmegye.
T. szerkesztő úr! – Az európai művelt államokban megindult an-
tisemita mozgalom hazánkban is erős visszhangra talált, mint azt nagy-
becsű röpirataiban foglalt, az ország különböző részeiből beküldött leve-
lek mutatják.
A társadalmi életet megmételyező e parasiták annyira beették már
magukat a szerencsétlen lakosok testébe, hogy jajkiáltásaikkal megtelt
az ország; de hála az ön nemes törekvésének, a megindult mozgalomból
kifolyólag remélhető, hogy a szerencsétlen tönkrejutott nép egyszer va-
lahára orvoslást talál, mert ha rövid időn korlátozva nem lesz a zsidók
féktelen garázdálkodása, a szegény, de becsületes mármarosi földművelők
kénytelenek lesznek ide hagyni e molochoktól megmentett birtokuk maradvá-
nyait, s mint közönséges napszámosok távolabb vidéken keresni mindennapi
kenyeret, csakhogy meneküljenek zaklató hóhérjaiktól, kik egész életen át
gyötrik a szerencsétlen lakosokat, biztosítván az utódoknak is egy bor-
zasztó kínzó eszközt, melynek neve – koldusbot.
Az ország különböző részeiből olvastam tudósításokat becses röp-
irataiban, melyek álarcz nélkül mutatják szomorú állapotunkat, csak
Mármaros hallgat, mintha vagy a zsidó boldogsággal túlságosan megelé-
gedett volna, vagy pedig mintha nem volna már képes életjelt adni a
testét özönnel ellepő e lópióczák szivattyúzása alatt.
Én, ki ifjú koromtól kezdve a nép közt élek, oly szomorú tapasz-
talatokat gyűjtöttem, hogy e néma hallgatást erőtlenségnek vélem, mert
a nép tudatlan lévén, látja bár a végpusztulást, de mivel segélyt sehon-
nét sem remél, némán nézi anyagi jólétének pusztuló romjait.
 44

Nem boldogság tehát e hallgatás, mert hiszen ki keresne e regé-

nyes de szegény megyében megelégedést, hol a zab- és kukoricza-ke-
nyérre mint a darazsak a lépes mézre, egy évtized óta özönnel rohan-
nak a gácsországi kaftános zsidók, hogy megfosszák a szegény embert
utolsó betevő falatjától.
Fél év óta távol levén Mármarostól, midőn e hó elején ismét fel-
jöttem a havasok e bájos hónába, már Z ... nyánál hallottam a nép ke-
serves jajkiáltásait, s értesülnöm kellett sok olyan embertelen zsidó-
gazságról, melyek fellázítják az emberben a vért. Z ... nyán két év óta
a marha- és lólopások napirenden vannak, mi miatt múlt télen át a
község-elöljáróság 6 éjjeli őrt volt kénytelen kirendelni, kik igazolást
kértek minden éjjel járó-kelő embertől, s miután egy zsidót tetten kap-
tak egy időre megszűnt a garázdálkodás; de mivel az ilyen őrjáratok
költségesek levén, szegényebb községben folyton nem alkalmazhatók, most
ismét beállt a marhalopás fénykora.
Sok megkárosított szegény ember panaszkodott, kiknek neveit fe-
lesleges ide iktatnom, s köztök a község érdemes lelkipásztora is, kinek
lovait már kifelé vezette az istálóból két kaftános vitéz, de szerencsére
a szolga ébersége megmentette a derék papot a károsodástól. Ki talán
állításomat kétségbe vonná, szíveskedjék megtekinteni a szolga által du-
lakodás közben az egyik Jordán kaftánjából leszakított alakú megzöl-
dült kaftán-darabot, melyet a lelkész úr „corpus delicti” gyanánt mai
napig is megőrzött.
Egy z ... nyai gazda, K ... Fedor, kinek lovait ellopták, panasz-
kodott zsidó szomszédjának, mily érzékeny kár érte, s a zsidó felhasz-
nálván a jó alkalmat, 60 forintot kért a gazdától, hogy lovait megke-
rítse. A károsodott azon biztos reményben, hogy elveszett lovait vissza-
kapja, lefizette a kívánt összeget, de a lovak mai napig sem kerültek
meg, a zsidó pedig a 60 forint átvételét eltagadván, miután a szegény
embernek sem nyugtája sem tanúja nincs, nem is keresheti elrablott
pénzét.
A község lakosai annyira el vannak keseredve, hogy leírni sem tu-
dom, s mivel orvoslást ez ideig sehonnét sem kaptak, a belügyministe-
riumhoz akarnak folyamodni, hogy a most szervezendő csendőrségből
legalább egy szakaszt rendeljen Z… nyara, megőrzendő e szerencsétlen
falut a zsidó tolvajok garázdálkodásaitól.
L... kován 1871. évben egy zsidó leánynak gyermeke született, s
az új honpolgár Mózes törvényei szerint körülmetéltetvén, azon utasí-
tással adatott át az ott levő keresztény szülésznőnek, hogy jó pénzért
dobja a vízbe; de a bába nem levén a talmud szellemében nevelve, tit-
kon elvitte a csecsemőt a z... nyai lelkészhez, ki azt annak módja és
rendje szerint megkeresztelte. Az anya állítólag a szülés folytán meghalt;
de halála után egy hónappal különös hír kezdett szárnyalni, minek foly-
tán nullát kiásatták, s mivel a törvényes bonczolásnál mérgezési tü-
netek mutatkoztak, több zsidó befogatott.
D…on van egy Vorozsilya nevű kuruzsló zsidóasszony, ki minden
ellopott holmit megkerít, ha az illetők hozzá fordulnak, s e fertelmes
orgazda nő valóságos oráculuma lett a tudatlan népnek. Sokan zarándokol-
nak hozzá távolabb vidékről is. s ő felvévén a taksát, utasítja az ille-
tőket, hol találandják meg az elveszett tárgyat. Hogy az illető kuruzslónő
 45

egyetért a tolvajokkal, ahhoz nem kell commentár; de ha valami érté-

kesebb tárgy vész el, ott már a kuruzslónö csak vezetgeti orruknál fogva
a jámbor parasztokat, s mikor már jól kizsebelte őket, a cliensek meg-
unván a játékot, önkényt lemondanak a további kísérletekről.
Nemcsak a keresztény, de saját fajabelije iránt is roszakaratú a
zsidó, s kapzsiságból nem kímél emberéletet sem, példa rá a következő:
D …on az 1850-es években lakott egy koros zsidóasszony, kis
leányával, kinek készletben tartott pénzére áhítozott társával egyetem-
ben Eisik F ... el. Egy éjjel Eisik uram, társával egyetemben, korom-
mal bekent pofákkal megrohanták az özvegyet, és vánkosával megfojtot-
ták, természetesen nem feledkezvén meg betekinteni a nagy ládába.
A kis leány félelmében a kemenczébe bujt, s visszafojtott lélekzet-
tel remegve nézte a borzasztó drámát, s ma is elmondhatja, hogy any-
ját nem szélhűdés érte, mint azt elhíresztelték, de társával megfojtotta
az, ki ma a falu legvagyonosabb és leggonoszabb zsidója.
V ... marton van egy lelkész, P ... vics András úr, ki 20 év óta
küzd a zsidók ellen, s erélyességének köszönhető, hogy a község anya-
gilag és szellemileg gyarapszik; ámde az érdemes lelkész úr, kinek oly
sok hálával tartoznak hívei, igen sok kellemetlenségnek volt már kitéve,
mert hát a zsidó, ha győzedelmeskedni nem tud, legalább torlaszt emel
az ú t t ö r ő előtt, hogy így megnehezítse magasztos munkáját. Legutóbb
a lelkész úr minden szénakészletét meggyújtották, s mivel sem ex cathedra
sem a magán életben hallgatásra bírni nem tudták, l e g j o b b tehe-
n é n e k k i v á g t á k a n y e l v é t ; nemde kedves olvasó, különös egy neme
a zsidó bosszúnak?!
A mi a kamatbeli geschäftet illeti, az az uzsora eltörlése daczára
is pompásan virágzik; épen tegnap itt Ö ... zőn láttam egy gazdát, ki
egy hét lefolyása után 1 frtra 50 kr. kamatot fizetett egy zsidónak, mi
nem kevesebb mint 2600%.
A helyzet mindennap aggasztóbb lesz, mert a Muszkaországban
megriasztott zsidók falkaszámra lepik el a már a nélkül is jordánokkal
túlságosan megrakott Mármarost, s ha a zsidó bevándorlások erélyes
eszközökkel beszüntetve nem lesznek, rövid időn minden község G . . nya
nevű falu sorsára jut, hol az eddigi faluban csupa zsidóság lakik, a tu-
lajdonképeni lakosok pedig fészkökből kiszorítva, a távoli helyeken fekvő
erdőségekben laknak, mert a faluban nincs már a gojimnak annyija sem,
hová lehajtsa szerencsétlen fejét.
C–on.

Tokaj-Hegyalja.
T. szerkesztő úr! – Minthogy becses füzeteiben Tokaj-Hegyaljáról
nem olvastam, holott egész Magyarországot bejárván, nem talál az ember
annyi zsidó parasitát és oly kiállhatatlan zsidó uralmat, mint itten: el-
határoztam magamban, hogy ezen vidéknek a zsidók által teremtett
helyzetét megismertetem a „12 röpirat” t. olvasóival.
Előre bocsátom, hogy Tokaj-Hegyalja községeit 43 ezer keresztény
lakos közt 11 ezer z s i d ó fertőzteti. Úgy-e örvendetes arány? És
még minő zsidók ezek?!
 46

A tokaj-hegyaljai zsidóság az itteni keresztény népet tönkretette

már vallás-erkölcsileg és vagyonilag is. Röviden csak Tolcsva városról
szólok, – ab uno disce omnes. – Ezen városnak 3 ezer léleknyi la-
kosságából ezer lélek (ha ugyan megérdemlik, hogy lelkeknek nevezzük
őket,) zsidó. Ennyi élődi növénynek egy csomóban tudvalevőleg sok élet-
nedvre van szüksége, de értenek is annak kiszipolyozásához. T.-Hegyalja
csaknem kizárólag bortermelő vidék lévén, hogy az itteni zsidóság a
munkásokat maga részére hódítsa, a legkecsegtetőbb módon a pálinka
bájitalához szoktatta, és a pálinkaivásban oly tökélyre vitte ezen népet,
miszerint ma már mégsem elégszik a munkánál naponkint 4-5-ször ka-
pott adaggal, hanem azonkívül este ós ünnepnapokon nagy napszámját
mind pálinkáért adja.
A zsidó könnyen adhatja munkásainak a pálinkát nagy mértékben,
mert az a szesznek nevezett kotyvadék neki kevésbe kerül, míg a ke-
resztény birtokos kénytelen literjeért 24-26 krt fizetni; egy liter pe-
dig csupán két munkásra számíttatik.
Hogy mivé tette az itteni népet a pálinkaivás testileg, lelkileg és
anyagilag, azt leírni reszket a toll. Ha végig megy az ember egy hegy-
aljai város utczáin, csupa fonnyadt, sárga arczú, satnya köhicselő fiatal
embereket lát, kiknek szeméből a halál néz ki. Enni már alig bírnak
valamit, hanem annál mohóbban isszák a pálinkát; ezzel bódítják gyer-
mekeiket is az emlőtől kezdve, s ha az ember a zsidótól kérdezi: mit
fognak tenni, ha az itteni munkásnép kivész, – mert ha a n a d r a gu-
lyás p á l i n k a i v á s nem fog korlátoltatni, pár évtized alatt a hegy-
aljai nép k i p u s z t u l , – ki fog akkor nekik dolgozni? Azt feleli: majd
hoznak be lengyel, morva és cseh munkásokat, azok olcsóbban fognak
dolgozni.
A T.-hegyaljai nép, egész nyáron át elsatnyult testének munkájával
sokat keres, mert a férfi munkás napi díja 90 kr., 1 frt, sőt 1 frt 20 kr.
is, a nőé 50, 60 és 70 kr., és midőn feleségestül együtt két hétig foly-
vást keresett 19 frt 20 krt., jön pár esős nap, már kénytelen kölcsönt
felvenni; egész télen át pedig koldul. Mi okozza ezt? A határ-
talan pálinkaivás és könnyelműség, melyre őt a kiszámító zsidóság szok-
tatta. Ezen nép, éléskamrájába semmit be nem szerez, a nő még kenye-
ret sem süt; minek? mikor Jaszlinál, Giczhaknál sat. mindent kaphat, ha
pénz nincs, hitelben is. Persze, hogy aztán az egész évi kereset, az el-
szűrt újbor mind a Giczhaké lesz potom értékben számítva.
Azt nem is említem, hogy a bevándorlás által folyton szaporodó
zsidó családoknak lakhelyről is kell gondoskodni. Ezen is segítve van.
Beperlik a zsidók a keresztény adóst, kinek másfélév alatt 10 frt köl-
csöne csak 300 frtra nőtt, dobra üttetik a házát, és mert keresztény-
nek pénze nincsen, a második árverésen az egyedüli árverezők, az ösz-
szebeszélt zsidók, megveszik a 600 frtra becsült házat 50 frtért.
Nem említem a naponkinti tűzeseteket sem, melyek Tolcsva váro-
sát folytonos remegésben tartják, és a melyek m i n d i g z s i d ó h á z n á l
ütnek ki. Csak felhozom a zsidók elbizakodottságának bizonyítékául azt,
hogy már a p a p n a k i s m e r é s z k e d n é k m e g t i l t a t n i , hogy
híveit a mértékletes életre és takarékosságra buzdítsa. Z s i d ó kül-
d ö t t s é g lepi meg a p a p o t , mely őt a zsidók elleni lazításról vádolja,
 47

és f e l j e l e n t é s s e l f e n y e g e t i , ha a népet az erkölcsi sülyedés-

től óvni merészkedik.
Tolcsva városának egész magistrátusa, a bírótól kezdve (kivéve a
jegyzőt, aki talán keresztény,) e g é s z e n z s i d ó s z e m é l y z e t b ő l
állván, ez is sokat conferál az itteni zsidók szemtelen kihívó magukviseleté-
nek gyakorlására, szemben a keresztény cultussal. A zsidók ugyanis a ke-
resztény legnagyobb ünnepeken, u. m. Pünkösd első napján sat. már kora
reggel összejönnek a templomhoz közel berendezett kuglizóba, oda édes-
getik a könnyelmű keresztényeket is, részint bábut állítani pénzért (mert
zsidónak ezen szolgai munkát végezni derogálna), részint nyereményre játsza-
ni, s folyik a munka, pokoli lárma, zörgés, káromkodás és trágár beszédek
közt délelőtt és délután, az egész isteni tisztelet alatt. Így vonatik el a
keresztény nép a zsidók által még vallása gyakorlásától is, nehogy va-
dulni indult lelke az isteni tannak hatása által szelídüljön. Ha a pap
merészli a zsidóbírót interpellálni, hogy a 68-iki interconf. törvény ér-
telmében tiltsa be istentisztelet alatt ezen botrányos ordáliákat: bezzeg
van neki hadd-el-hadd. Hivatalos levélben vádolja őt a tökhintetes ma-
gistrátus, hogy a felekezetek békés együttélését zavarja, a szabadságot
korlátozni akarja sat., s így kénytelen a szegény pap könyes szemekkel
nézni, mint vetkőztetik ki a zsidók a jó magyar népet vallásossága, er-
kölcsössége s még keresztényi jelleméből is. Arról persze itten szó sem
lehet, hogy a zsidó keresztény cselédjeinek az ünnepeket megtartani
engedje, – hiszen még húsvét első napján is szántat velők, – semhogy
azokat templomba bocsássa; hiszen sok zsidócseléd hat évig sem lépheti
át egyszer a templom küszöbét. A zsidók, ha ez az ő háztartásukra
előnyösnek ígérkezik, keresztény cselédjeik házasságát is felbontják; a
nőt elűzik, a férjet pedig bőséges pálinkaígérettel bennkosztra megtartják.
Hát a boreladással hogy vagyunk? Siralmas állapotban. A T.-hegy-
aljai szőllőbirtokos kora márcziustól egész deczemberig ássa a rengeteg
pénzt szőllöjébe, és innen várja egyedül ama csekély jövedelmet, mely-
ből magas adóját kifizethetni s háziszükségeit fedezhetni reméli. Eljön a szüret,
a producens elszűri csekély, de jóminőségű mustját, azonnal beállít a sok na-
dály zsidó, a hitelbe vásárló s pálinkája által már eltompított termelőkhöz, s el-
viszi az utolsó hordó bort is azon szíves ígérettel, hogy ismét fog hitelezni,
ha szükségök lesz rá; így hát se baj, hiszen ő csupán azért viszi el a
termést, hogy annak árából a termelőt ismét segélyezhesse. Így össze-
halmozván a handlék a sok bort, természetes, hogy ezt kell előbb el-
adni, s csak azután jöhet a sor az értelmiség készletére. Azonban az
így összeharácsolt borokkal ellátván a zsidóság a vevőket, azok többé
nem jelentkeznek, s így kénytelen az értelmiség ismét a helybeli kufá-
roknak könyörögni, hogy tetszésök szerinti árért vegyék meg borait,
máskép felakad a gépezet. Ily esetben szerencsés, ha a rabbinus úr
előtt nem ingrata persona; ám máskép á t o k alatt t i l t a t i k meg
borának elárusítása, vagy megvétele.
Hogy ilyen körülmények között hogyan állhatnak T.-Hegyaljának
iskolái is, könnyű elképzelni. Oly gyászos állapotban, a minőben talán
sehol a hazában.
A mindenökből kifosztott szegény szülők sem lábbelivel, sem más
ruhadarabbal el nem láthatván gyermekeiket, sem a tandíjt fizetni vagy iskolai
könyveket venni képesek nem levén, azokat iskolába nem küldik. Ezért jó, ha
 48

160 tanköteles gyermekből 25-30 látogatja az iskolát. Oh Istenem, de ezek is

minő hajtásai az elférgesedett fáknak! Említem, hogy itten a gyermek-
nek az anyai tej után tápláléka a pálinka. Ennek élvezete annyira el-
tompítja a gyermek gyenge elméjét, hogy az felfogni, megérteni s meg-
tanulni valamit alig képes. Hány 7-8 éves gyermek az iskolába is it-
tasan jön a hol aztán az egész előadást átalussza. A zsidók általi
pálinkamérgezésnek szomorú következménye a nagy halandóság is. A
hegyaljai városokban évenkint rendesen több hal el, mint születik. Tolcs-
ván f. évben mai napig született 40 kath. gyermek és elhalt 72. És ez
így megy évről évre. Mi lesz ebből? És a honatyák mégis, mint rémlá-
táson röhögnek Istóczy úrnak a zsidórombolást illustráló előadásán!
Csak tessék! majd megríkatják még őket is a zsidó kuszipajtások. Azon-
ban tekintetes szerkesztő úr, kit az Isten, mint hazájának s nemzetének
önzéstelen jóakaróját sokáig éltessen, lobogtassa lankadni nem tudó erő-
vel a kigöngyölített zászlót. Higyje el, hogy a zsidópénztől el nem vakított
és a zsidó parfümtől el nem bódított hazafiak hasonlíthatlanul nagyobb
része Önnel tart, és az Ön emléke a hazában élni fog. M.
 12 RÖPIRAT.
Budapest, 1881. november 15.
II. évfolyam II. füzet.

A zsidókérdés korunk követelménye.

Az emberi szellem, folytonos fejlődésében apránként fedezi fel
a félszeg társadalmi viszonyoknak teremtő okait, a melyeknek meg-
szüntetése szent czéllá magasztosul, mivel a közboldogság kérdésé-
ben lényeges akadályozó tényezőkként szerepelnek.
A megszokott rosznak ismerete kelti fel az emberben a jónak
eszméjét, s buzdítja állandó munkásságra, hogy természeti tehetsé-
geinek igénybe vételével, küzdjön azon áramlat ellen, mely az em-
beriség anyagi vagy szellemi életére káros befolyást gyakorol.
Ezen igyekezet természetünkben rejlő jó tulajdon, s az élet
becse és értéke attól függ, mennyire iparkodtunk felhasználni ezen
képességet, mely az embert öntudatos önelhatározásra képes lénynyé
teszi, s megtanítja megvetni a körülmények által teremtett helyze-
tekben való gyáva megnyugvást.
Hiszen e törekvés nélkül szellemtelen, durva anyagnak kellene
magunkat ismernünk, a kik felett a végzetszerűség gyakorolja félel-
mes hatalmát, s a kiknek életviszonyait az elévült szokás állapítja
meg, és a puszta véletlen szabályozza.
Nagy emberek ismertető jele az, hogy eltérve a köznapitól,
maguk állítanak fel maguknak szabályokat, s inkább készek ma-
gukra zúdítani a kislelkek előítéletét, hogysem a megszokottság
kedvéért feláldozzák meggyőződésüket, s az ujjongó tömeg tapsaiért
lemondjanak életczéljukról.
Ha ez az igazság áll a századoknak egyes kimagasló alakjaira,
áll ez az egyes korszakokra nézve is, a melyek törekvéseikben az
élő emberiség gondolkodásmódját tükrözik vissza, s adatot szolgál-
tatnak a jövő számára, melyből az a műveltség és felvilágosodás ál-
lapotára helyesen következtethet.
Minden kornak van speciális törekvése, mely vele szerves ösz-
szefüggésben áll, s a melynek eszméje az élő nemzedék lelki tehet-
 2

ségeit áthatván, megtermékenyíti az értelmet, lángra gyulasztja a

szívet, tetterőre aczélozza az akaratot, hogy megtanítson bennünket,
a nagy tömeg durva felfogása ellen küzdve, vért és életet áldozni
szép és nemesért.
A korszellem tehát semmi más, mint bizonyos epochában élő
nemzedéknek küzdelme és törekvése a visszás világrend ellen, melyet
az által akar helyreállítani, hogy a sérelmet képező ok elmozdításá-
val, magának oly helyzetet igyekszik teremteni, mely igényeit kielé-
gíteni képes.
Küzdeni a megismert rósz ellen tehát emberi jog, s mindaz
zsarnokság, a mely ennek elnyomására tör.
Korunkat talán épen azért lehet a felvilágosultság századá-
nak nevezni, mivel a kutató ész oknyomozó irányban haladva, alap-
jában felderíteni akarja azon okokat, melyek anyagi és szellemi pan-
gásunknak tényezői, s a melyek társadalmi nyomoraink előmozdítói
gyanánt szerepelnek.
A szabadság, testvériség, egyenlőség magasztos ideálja öleli át
szeretetének melegével a világot, s eltiporni kész azt a töredéket,
mely magának világuralmat akarván biztosítani, arczulveri száza-
dunk szent czéljait, s az anyagi és erkölcsi tönk örvényébe akarja
lökni keresztény társadalmunk alapelemeit.
Ezért nőtte ki magát a zsidókérdés korkérdéssé!
Nem fajgyűlölet, nem lázítás érlelte ezt ennyire, de a korszel-
lem rejté magában azt a csirát, melyből az antisemitikus mozgalmak
lombos fája fakadt.
S e mozgalom létjogát senki többé kétségbe nem vonhatja, mert
a sémita kérdés annyira megizmosodott, hogy mellette többé simán
elsiklani nem lehet, hanem a legközelebbi jövőben vele leszámolni kell.
Felhozhatnám szavaim igazsága mellett azon üdvös mozgalma-
kat, melyek majd csaknem egy időben indultak meg az egész conti-
nensen, hivatkozhatnám a felháborodott közvélemény erélyes kifaka-
dásaira; de mindezeket figyelmen kívül hagyva, csupán arra akarom
olvasóink figyelmét felhívni, hogy melyek azok az eszközök, melyek
segélyével magunkat ezen kosmopolita faj gyalázatos üzelmei alól
felszabadíthatjuk, s a humanismus korlátai között húzhatunk cordont
gálád törekvései ellen.
Ezen eszközök között elsőnek és legfőbbnek tartom a zsidók
vagyonszerzési jogának korlátozását.
Tehetné valaki erre azt a megjegyzést, hogy ez magánjogi ter-
mészetű kérdés levén, nem vagyunk illetékesek bonczolgatásába bo-
csátkozni.
 3

Csakugyan magánjogi kérdés, de én azt mondom, kötelesek va-

gyunk tárgyalni, hogy a félrevezetett közvélemény szeméről letépjük
a hályogot, melyet az álliberalisinus vakító fénye keltett rajta.
Csak az tud objectiv ítélni, a ki a helyzetet a maga összeségé-
ben és valóságában ismeri.
Igaz ugyan, hogy államgazdászati szempontból (a modern theo-
ria szerint) mindegy az, ha az ingatlanok után járó kincstári ille-
tékek, kisebb vagy nagyobb részletek után, keresztény vagy zsidó
által rovatnak le, de nem mindegy nemzet-politikai szempontból.
Én a tulajdonosok jogvédelme mellett, még a pauperismus meg-
akadályozását is államczélnak tartom.
Már pedig egyesek túlságos mérvű gyarapodása a többség elszegé-
nyedésével áll egyenes arányban.
Egy állam kültekintélye és boldogsága a középosztály vagyo-
nosságától függ. Ott, a hol a többség nyomorral küzd, s a hol az
államtagok vagy a túl-vagyonosak vagy a földhöz ragadt szegények
osztályába csoportosíthatók; ott ahol a pénz-aristokratián és a
nyomor proletárjain kívül más tömör néposztály nem létezik: sem
az állam iránt tartozó kötelességek teljesítése, sem az állam compe-
tens jogainak megfelelő helyes intézkedések gyakorlása nem képzel-
hetők.
S nem nő félelmes módon a zsidók vagyonosodása? Nem gya-
rapszik e a sémita faj, folyton, míg a középosztály már már koldus-
botra jut?
Az elszegényedéssel a munkahiány okozatos összefüggésben áll.
A munkahiány természetes következménye pedig a nyomor, az
éhenhalás.
Kérdem tehát: nem-e társadalmi viszonyaink egyenes meg-
támadása rejlik – legalább implicite –a zsidók túl-vagyonosodásá-
ban? Vagy egészséges az a társadalom, melynek lényeges mozgató
elemét: a munkakeresletet nem hozzuk összhangba a munkakiftálók
számával és igényeivel?
A munka jogkötelezettség!*) Hogyan boldogulhat az az állam,
melynek tagjai e kötelezettségnek eleget tenni nem tudnak?
Minden állampolgárnak munkájából kell megélnie; de hogyan
eszközölje életfentartását, ha az állam munkásokkal túlterhelve van?
A logika itt nagyon világosan okoskodik, s mégis találkoznak
közöttünk, kik e kétségbeejtő helyzet daczára a könnyűvérű gentle-
man szerepét játszák!

*) Fichte Hátr. irat. Bonn 1834. II. 513.

 4

Vagy oly hatalommá nőtte volna már ki magát a zsidóság a mely-

nek ellenében a keztyüt felvenni gyávák volnánk? Mi, kik egykor
Európa sorsát tartottuk kezünkben, a sülyedés oly alacsony fokára
jutottunk volna már, hogy egy marok parasita lélek aljas rabszol-
gáivá törpüljünk?
A vagyonszerzési jog korlátozásában a nemzet illetékes hata-
lommal bír.
Az 1498, 55. t. ez., továbbá az 1647. 17. és 1715. 16 - i 7. t.
czikkek elrendelik, hogy a főpapok világi javakat se királyi adomány,
se bármely más módon ne szerezhessenek többé, sőt még zálogba
se bírhassanak. E törvényeknek indokolása a birtok-összehalmozás-
ban culminált. Kérdem most, nem kelne-e el ezen „manus-mortua”
törvény a zsidók ellenében, kik a clerus gazdagságát már rég meg-
haladták? S míg a főpapi javak haszonélvezői magyar vérből szár-
mazott testvéreink, – kik tagadhatlanul sokat áldoztak nemzeti
czélokra, – addig a zsidók idegenek e haza földén, kiket ide nem vér-
kötelék, nem szent érdek, de piszkos önhaszonlesés köt, s a kiknek a
haza érdekében hozott legnagyobb áldozatuk az, hogy a kincstári
bevételeket egy-egy 50 kros bélyeggel szaporítják a melylyel utált
nevüket vedlik le, hogy a nemzet dicső férfiainak neveit bitorolják.
Ne bírjon a zsidó ingatlant tulajdoni joggal! Ezt megtilthatja
a nemzet akarata!
Kezünkben tartjuk az eszközöket, melyek bennünket egy szé-
gyenteljes jövőtől menthetnek meg, miért nem használjuk fel őket?
A törvényhozók kötelessége gondoskodni a nép érdekeiről, a
felmerült szükségletek követelményeihez szabni a törvényeket. Ha
bármely szentesitett törvény nem felel meg az általános czélnak:
t. i. a közjólét előmozdításának, sohasem kell annak hatályon kívüli
helyezését szégyeneim, mert az álszemérem kicsinyes indoka a nem-
zet sirját áshatja meg.
A nép érdeke pedig az emancipátió eltörlését követeli. Igenis,
nekünk nem kell emancipátió, s ez nem az én egyéni nézetem, de a
korszellem kívánalma!
A nemzet hangulata kell, hogy úgy bel, mint külpolitikai te-
kintetben irányadó legyen. A nép pedig nem akarja tűrni az eman-
cipátiót!
Népek sorsának intézői, a nép kívánja tőletek jogainak védel-
mét, s az Isten ítélőszéke előtt tesz benneteket felelősekké hanyag-
ságtokért!
E valódi „suffrage universel” alapján gyors intézkedést köve-
telhetünk tőletek, mert az általános népképviselet nem egyes sze-
mélyek nézetét, de a nemzettest többségét kell, hogy repraesentálja.
 5

Ha a nép befoly a törvényhozásba, mivel ő választja azt a tes-

tületet, mely a törvényhozás egyik factorát képezi, miért nem ipar-
kodik e testület képviselni a nép érdekét?
Nézzünk szét a gyakorlati életben, s lelkünkben önként merül
fel az a következtetés, hogy helyzetünk tarthatatlan már.
A nép kenyérért kiált, s a legnagyobb anyagi szükséggel küzdve,
hívja fel az igazságos Isten büntetését azok ellen, a kiket a törvény
szabadalmazott fosztogatók gyanánt megtűr!
S talán ő az oka nyomorának? Igen, oka annyiban, a mennyiben
a bárány oka a farkas vérengző természetének. A nép az a nyers
anyag, a melyből a zsidóság ösztöne tápot nyer.
Társadalmi viszonyaink új alapra helyezésének általános szük-
ségét érezzük, a közvélemény megegyezett az okban, mely siralmas
miseriáink alapját képezi, s mégis nemhogy ezen ok megszüntetésé-
vel véget vetnénk sanyarú helyzetünknek, hanem a bevitatott tények
daczára meggyőződésünket akarjuk agyondisputálni.
Látunk leplezetlenül keserű igazságokat, s mégis magunkra
akarjuk erőszakolni azt, hogy a mit látunk, nem jól látjuk.
Beismerjük, hogy a zsidó rákfene nemzetünk testén, de a helyett
hogy operálnánk, várjuk míg a mart seb magától begyógyul.
Farkast nem lehet megszelidíteni.
Fáj a léleknek látni, hogy a nemzet zöme vak eszközzé aljasul
egy piszkos haszonleső nép kezében, a melyet az, ha önző czéljaira
eléggé kizsákmányolt, kifacsart czitrom gyanánt vet el magától.
Ébredjünk a lethargiából! Az utókor bennünket fog a gyalá-
zatért felelőssé tenni.
Itt az idő hogy egyesüljünk, s hangoztatott elveinket a gyakor-
latban is alkalmazzuk!
Ha e nemzet összetart, a szebb jövő hajnala fog pirkadni ha-
zánk egén, s e szent földet, (melynek minden porszemére őseink vére
csorgott, s a melynek minden hantját egy-egy porladó tetem, sze-
retetteinknek kihűlt hamvai tették szent ereklyékké,) úgy megtisz-
títhatjuk a mocskos söpredéktől, mint házunk küszöbét a szeméttől.
Államférfiak, gondolkodjatok e felett; mert a nép nem akarja
utánozni a gladiátorokat, hogy gyilkosai előtt az „Ave Caesar, mo-
rituri te salutant” meggyalázó szavait kiáltsa.
A boldog aranjuezi napok után eljő a fizetés órája is! A Tuil-
leriák bacchanáliáinak véget vetett Sedán!
A Nemezis ma felemel, holnap sújt!
Álapostolok, vak vezérek! kellenek-e meggyőzőbb érvek a sö-
tét valónál? Vagy nem vetettek még az élet szomorú példái fényes
világot a kételkedők szirt-agyaiba?
 6

Nem, a helyzet felől mindnyájan tisztában vagyunk, csakhogy

nálunk a Judások száma sok.
Vannak közöttünk, kik herostratesi dicsőségre vágyakoznak,
de ezeknek jó lesz megjegyezni, hogy Isten s ember előtt ők fogják
a jövő következményeiért a felelősséget magukra vállalni!
Dixi et salvavi animam meam!
Dereskei.

Herman Ottó és Simonyi Iván országgyűlési

képviselők s a zsidókérdés.
– A közlemény vége. –
Hogy a történelem terén a zsidók csak saját történelmüket
művelik, nagyon érthető; hogyan foglalkoznának ők más népek tör-
ténelmével, midőn szerintük csak ők emberek, a többi pedig csak
tisztátalan állat.
Azt nem egészen helyesen mondja, tisztelt Hermán Ottó képviselő
úr, hogy „a zsidók észszel, szemességgel, élelmességgel és egy kis fur-
fanggal boldogulnak”; így lesz helyesebben mondva: gazsággal, erkölcs-
telenséggel, szemtelenséggel és nagy mérvű aljassággal érik el czéljai-
kat. S az, hogy a tömeg úgy gondolkozik: „Én nehezen dolgozom”
stb. így lesz szerintem igazabban, hívebben elmondva: „Én nehéz,
becsületes munkában töltök éjt napot, s az lesz belőle, hogy anyagi-
lag, erkölcsileg, szellemileg sülyedek és tönkre jutok: a zsidó pedig
törvényesen lenyúzza a bőrömet, és lesz gazdaggá, hatalmassá munka
nélkül, csupán szemtelenség,gazság és aljasság által.”Igen, így gon-
dolkozik az a tömeg. És pedig abban a tömegben vannak nemcsak
kérges tenyerű földművesek és iparosok, hanem orvosok, ügyvédek,
irók, tudósok és minden rendű és foglalkozású emberek. Productiv
szellemi munka és széltolás, pöffeszkedés, szédelgés között roppant
különbség van, s a zsidók csak ez utóbbiakat művelik a szellemi té-
ren. Ha fáradtak, dolgoztak mások: ott áll mögöttük a zsidó, hogy
a babérokat arczátlanul a saját fejére tegye; s a zsidó sajtó unisono
alleluját zeng rá. Ha szól keresztyén ember szépet okosat, agyon-
hallgattatik; de nyikkantsa el magát egy Gelléri, az összes hírlapok
égig dicsőítik.
„A faluzó rongyszedő zsidó – tehát – a néppel érintkezik”!
Ez az érintkezés aztán rendesen oda megy ki, hogy koldusbotra jut
a nép, és szellemileg, erkölcsileg, testileg nyomorulttá lesz; mint mi-
 7

kor egy ember vérmérgezést kap, úgy a társadalom vére is megrom-

lik a zsidóktól és megrothad. Nem az az elvük a zsidóknak: „lekö-
telezni és kihasználni”, hanem: „demoralizálni és kifosztani”. Föl-
téve, de meg nem engedve, hogy – mint a tisztelt képviselő úr
állítja, – ezzel csupán védekeztek a zsidók: nem kellett vele véde-
kezniük elnyomatás ellen akkor, midőn a biblia ezen sorai írattak:
„A döghúst ne edd meg, hanem mérd el pénzért az idegennek”. Úgy
látszik, ezt tartják ma is irányadóul a zsidó vendéglősök.
Való, hogy a zsidók e pusztítási rendszere az emberi gyar-
lósággal számol; melyet ép azért előidézni is törekszik, hogy kizsák-
mányolhassa. Az is való, hogy a zsidók ezt szokták ellenvetni:
„Úgy kell annak a ki könnyelmű.” Pedig hát valjon az a könnyelműség,
de nem, csak jóhiszeműség, még ez sem szabatos kifejezés, hanem
azon becsületes jó érzelműség, mely másról nem tesz föl gonoszságot,
aljasságot, (mert ő maga nem gonosz, nem aljas, és ép azért nem is
védekezvén jó előre ellene, áldozatul esik annak,) – hát ez nagyobb
bűn-e, mint ezen becsületes érzelmű embereknek, – kik az állam
alkotó anyagát képezik, annak fentartói, – testi és lelki tönkre-
tétele, kifosztása, kora sírba döntése, s kenyértől, hajléktól megfosz-
tott árvákkal a börtönlakók számának szaporítása, jött ment bitang
nép által, mely a magyar állameszméhez, a magyar királyhoz nem-
hogy nem szít, de sőt államot, trónt és oltárt fölforgatni törekszik!?
Nemcsak az 1873-iki katasztrófa vitt sok keresztyént a tébolydába és
halálba – Herman Ottó úr! – hanem folyton, napról-napra ma is
jutnak koldusbotra, lesznek földönfutókká becsületes keresztyén csa-
ládok hazánkban is, s azt sem Arbuez hívei cselekszik!
Ép azért nem is martyrium az, – tisztelt képviselő úr – a
zsidók részéről, ha jajveszékelnek, mikor bűneikről van szó; hanem
phariseusi képmutatás. Tudják, ösmerik ők jól az ő gaztetteiket, és
kutatás nélkül is rá akadnak, a mint ezt a „12 röpirat” 11-ik szá-
mában közzétett zsidó kiáltvány is bizonyítja.
Nem ezen fosztogatási rendszer áldozatai azonban még, hála
Istennek, legalább túlnyomó részben nem – bár Hermán képviselő
úr ezt állítja, – az antisemiták. Azok, kik e rendszernek áldozatai
lettek, rendesen hallgatnak: a nyomor tanyáján, a börtönökben, meg
a sírok fenekén! – –
Simonyi Iván képviselő úr – különben szintén szellemdús
czikkeiben, – a mai általános szegényedés és corruptió okát nem a
zsidókban, de a tőkének a földbirtok fölötti jogtalan előnyében látja;
s mivel a zsidók jobbára a tőkék birtokosai, szerinte ez magyarázza
meg, hogy a zsidók vagyona a többi lakosok rovására épugy növe-
kedik, mint az ellenük tapasztalható gyűlölet. Szerinte azonban mind
 8

e baj megszűnik, ha a zsidók földbirtokosokká lesznek. Szép orvos-

lási elmélet! Épen arra megy ki, mint midőn a czigány így vigasz-
talta magát: „Hogyha mind eldeglik a malacs, majd megsűnik a deg!”
Nem a tőke, – t. Simonyi úr! – hanem a zsidó csalás viszi
el a földműves földjét, az iparos műhelyét, a kereskedő boltját. A
tőke és földbirtok egymáshoz való viszonyát a helyes egyensúly hely-
zetébe hozza, minden aránytalan adóztatás és egyéb körülmények
daczára is, a szabad árképződés. (Ez azonban nem zárja ki azt, hogy
ezen helyes egyensúly létrejöttét a törvényhozó testület és kormány
működése is elő ne segítse; s ha erről volna szó. akkor Simonyi Iván
képviselő úr figyelemre méltó fejtegetései nagyon helyén volnának.)
A tőke drágasága és a földbirtok feletti előnye sohasem tett még
tönkre egy államot sem; de annál többet, a lakosokat úgy a tőke
mint a földbirtokból egyaránt kifosztó zsidóság.
Különben Simonyi Iván úr czikkeinek végbenyomása az, a mi
Shakespeare „Július Caesar”-jában Antonius beszédéé Caesar holt-
teste mellett: „Brutus roszlelkűleg, álnokul, alacsony orgjilkos
módjára legyilkolta jótevőjét, a haza támaszát, a nagy és nemes
Caesart; de Brutus azért nem hibás: mert Brutus derék, becsületes
(és más fajtabélieknél „intelligensebb”) férfiú!”
„Isten országa bennetek vagyon!” monda Jézus; épúgy lehet
mondani: „Az állam bennetek vagyon, óh polgárok!” Hol az állam-
eszme, az államalkotási akarat az emberekben nincs meg: ott – a
társadalmi életnek ezer és ezer apró körülményeit, viszonyait mind
kimerítő törvényekkel szabályozni, s ezek végrehajtását ellenőrizni,
kivált mikor az ellenőrzők is épen azokat kijátszani akarják, úgy,
hogy ellenükben is ellenőrzőket kell alkalmazni, s ezek ellen ismét,
s így a végtelenig, lehetetlen lévén, – államot alkotni, fen tartani tel-
jes képtelenség. Tehát az egyháznak is, mely a belső emberre hat,
hozzá kell járulnia az állami élet létesítéséhez és fentartásához, és
a zsidó vallást kivéve, hozzá is járul. Minden lépten nyomon árt-
hat az ember embertársának, a nélkül, hogy megtorolni lehetne (ezt
bizonyítják a párbajok is); ámde a keresztyén és minden más val-
lású, a zsidót kivéve, így gondolkozik: „Miért bántsam én azt, a ki
engem nem bántott? Sőt inkább jót teszek vele, úgy tesz én velem
is jot úgy többi embertársam, mint az Isten”; a zsidó pedig meg-
fordítva így gondolkozik: „Ártanom kell a nem-zsidónak minden
lépten-nyomon, mert csak úgy várhatok jót hittársaimtól és az is-
tentől.” S hogy a zsidó így gondolkozik, azt bizonyítja nemcsak a
talmud, nanem az, hogy így is cselekszik. Lehet-e az ilyen elemeket
megtűrni az államban? Nem égbekiáltó igazságtalanság-e az állam
és társadalom részéről a nem-zsidók ellen ily harczot viselő eleme-
 9

ket egyenlő jogosítványokkal ruházni föl azokkal, kik ilyen harczot

nem viselnek, s ép azért annak áldozatul is esnek?
Ez a történetük a római birodalom bukásától kezdve a zsidók-
nak. Elszélyedtek az egész ösmert világba, s kezdtek gazdálkodni ép
úgy, mint azelőtt Alexandriában és Rómában tették. De biz akkor
ízibe „Czoki jakhecz!” lett belőle, s azontúl az illető országokba részint
belépniök sem volt szabad, részint ha bemehettek is, sem birtokkal sem
jogokkal többé nem bírhattak. Befogadta őket – magának sírásókul –
a szerencsétlen Lengyelország. Most az újkor kezdetétől, folyvást árad-
nak ki onnan Európa többi részeire, vissza szemtelenkedve azon orszá-
gokba, honnan kiverték őket. A zsidó gaztettek nagy részben feledésbe
mentek, s az új nemzedéknél, képmutatásuk által szánalmat gerjesztet-
tek maguk iránt. A szánalomhoz járultak a zsidók által terjesztett ha-
mis okoskodások, hogy „a zsidók gazlelkűségének megteremtője az
elnyomás és üldözés volt, megszüntetője majd a jogegyenlőség –
zsidók és nem-zsidók közt – lesz; a zsidóság majd összeolvad a ke-
resztény népekkel, s azokat faji előnyeivel gazdagítja.” (Azok a faji
előnyök: szemtelenség, aljasság, becstelenség, erkölcstelenség, pöf-
feszkedés, – na és még több is van, de mind hasonszerű, – ki kér
belőle?) És a jámbor keresztyén népek, kiket már egyszer – vagy
többször – a zsidóság kirabolt, azon balga hitben, hogy – a mi már
annyiszor hiú reménynek bizonyult, – majd most fog a kutyából sza-
lonna válni: megadták a visszaszemtelenkedetteknek az egyenjogú-
ságot a benszülött lakosokkal. S most hogy látjuk, miszerint a zsi-
dóság a jótéteményt ismét kifosztásunkkal hálálta meg, és rá kiál-
tunk méltó boszankodással: „Jakhecz te csalsz, te ígéreteidet nem
váltottad be, te most is a régi vagy!” halljátok az ellenvetést: „De
hadjon nekem polgártárs idő, míg levetkezhetem ezt a természet!”
De a kinek esze van, ne hagyja magát tovább áltatni. Keresztyének!
A farkas báránybőrbe bújva kéredzett be hozzátok; látjátok mi lett
a következménye, hogy beeresztettétek: azért rajta, sorakozzunk, s
ugrasszuk ki ő kelmét, míg nem késő!
De nem doronggal! Őt illetőleg (vagy ütőleg) méltó lenne ez,
de mi hozzánk nem méltó. Ne adjatok a zsidónak, ne vegyetek a zsi-
dótól, és semminemű érintkezésbe vele ne lépjetek! Hálójukba került
s a nyomor vagy bűn posványába rántott testvéreiteket ne igyekez-
zetek még jobban eltaposni, hanem mentsétek meg közös erővel.
Gaztetteiket toroljátok meg egyesült erővel törvényes utón. És sür-
gessétek a törvényhozást, a kormányt, hogy a veszélyt, mely fenye-
get benneteket, ne nézze tovább közönynyel; hanem a zsidóság ki-
utasítása vagy egyébként ártalmatlanná tevése iránt haladéktalanul
intézkedjék. A törvényhozás és kormány nem akarhatják, hogy ha-
 10

zánkban a muszka és németországi dolgok ismétlődjenek, hogy a

nép maga legyen kénytelen elűzni fosztogatóit, mert kormánya azt
törvényes úton békésen elintézni nem akarta, vagy képtelen volt.
A zsidó Magyarországban nem magyar, és semmiféle államban
nem azon állam polgára, és soha sem lesz, és nem akar az lenni. Ha
pedig a zsidók önálló nemzetiségüket (mondhatnám: államiságukat)
megtartani akarják, hát tartsák meg, de szűnjenek meg az emberi-
ség tetvei lenni: menjenek Jeruzsálembe vagy akárhova; keressenek,
alapítsanak maguknak hazát, legyenek ott szabadok, fejlesszék nyel-
vüket, irodalmukat, kultusokat, és így a népek nagy családjában tisz-
telt és szeretett állást vívhatnak ki; de azt, hogy tovább is minket
pusztítsanak, nem tűrhetjük és nem tűrjük.
Nyíri Elek.

A pátyi zsidó, s még valami.

A múlt nyári napok egyikén, egy szegény pátyi asszony állí-
tott be egy Budakeszin nyaraló komámasszonyomhoz, ki pár nappal
előbb nagyobb mennyiségű tojást vásárolt a szegény asszonytól.
Sírt, rítt szegény feje, ezer meg ezer bocsánatot kért a komámasz-
szonytól, hogy ne haragudjék; ő nem akarta megcsalni, hanem az a
hunczut zsidó az oka mindennek.
Mindebből az én komámasszonyom persze nem sokat értett. De
csakhamar fölnyíltak szemei, amint a szegény pátyi asszony azt a
kérdést intézte hozzája, hogy: Úgy-e sok rosz volt a tojás között?
Persze, hogy a tojás még nem kelt mind el, de a már elhasználtak
között volt bizony elég romlott. Mit megértvén a pátyi asszony, nagy
jajveszéklésben tört ki, hogy itt vettek legtöbbet, mit tegyen, ha a
pénzt visszakövetelik, vagy a még meglevő tojást visszaadják, mint
másutt tették.
Az én áldott lelkű komámasszonyom ugyan nem követelt a
szegény asszonyon semmit; de a ki tudja, hogy a Budakeszin
nyaraló fővárosiak legnagyobb része zsidó: könnyen kitalálhatja,
hogy a szegény pátyi asszonynak több olyan irgalmas vásárlója sem
akadt, mint az én komámasszonyom.
No de nem ez a java, hanem ami a dolog magyarázatát adja;
ami, a pátyi asszony előadása szerint, körülbelül a következő:
Van Pátyon egy zsidó, – lehet több is, – aki természetesen
mindennel kereskedik a világon, de leginkább a pátyi asszonyok
 11

lelkével. Az a pátyi zsidó oly „humánus”, oly emberséges, hogy akár-

melyik pátyi asszonynak szívesen kölcsönöz 10 frtot, azaz: tíz fo-
r i n t o t heti 1 frt, mond: e g y f o r i n t kamat fizetése fejében!
Ez tehát csak az egyszerű kamatot számítva 520%! Mennyit tesz
kamatok kamatjával együtt, azt tessék kiszámítani, a ki ért hozzá
és jobban ráér.
A pátyi asszonyok aztán az így kölcsönzött 10 forintokat arra
használják, hogy, mint a rákospalotaiak, kereskednek vele; segítik a
fővárosiakat mindenféle kigondolható apró-cseprő élelmi szerrel el-
látni, mind benn a városban, mind a nyaraló helyeken. Fáradhatlan
nép, melynek soha sincs nyugta, soha megállása, soha ünnepe, mint
a bolygó zsidónak, a kinek lelke őket megszállotta!
De még ez sem volna rosz; hisz a kereskedés, amint zsidó pol-
gártársainkról láthatjuk, nem utolsó keresetforrás; csakhogy a sze-
gény pátyi asszonyok, amint a föntebbi számok mutatják, nem ma-
guknak keresnek, hanem zsidajuknak, a ki helyett Krisztus urunk
átkát maguk vállaira vették; s míg az otthon kényelmesen pipáz-
gatva árulgatja fele víz borát, két annyi víz pálinkáját kapuzárásig,
s aztán végig nyújtózik ágyában: addig ők éjjelt nappallá változ-
tatva, czipelik be hátukon vagy egy görhes lovon portékájukat a
városba, a honnan, ha késő éjjel haza vetődnek is, másnap már ko-
rán reggel újra kezdik vándor-útjokat hétről hétre, évről évre. És
még sem gyarapodnak! Mert a nadály utolsó csepp verőket is kiszívja!
Még mindig nem minden! Most jön igazán a java.
A pénzkérő kereskedő asszonyoknak még más terhet is ró vál-
lukra az élelmes pátyi zsidó; azt t. i. hogy még a phortékhát is ő
tőle kell venniök, így kerül aztán a záptojás a budapesti, buda-
keszi, zugligeti stb. piaczra.
Ehhez úgy hiszem, nem kell bővebb magyarázat!
És most kérdem, ki vagy mi fogja népünket az ily nadályok-
tól, vámpyroktól megszabadítani?
Először a „mi”-re felelek röviden: – A n e v e l é s ! De e ne-
velésben egyenesen rá kellene mutatni a rákfenére, különben min-
den kenetteljes leczkéztetés hasztalan! Meg kellene a gyermeket, a
falusi gyermeket ismertetni azon fogásokkal, melyekkel apját, öreg-
apját, dédapját Izrael nemzetsége saját fejős tehenévé tette. Ki te-
heti ezt? A tanító? Az maga is vagy a zsidó zsebében van, vagy a
modern kosmopolita képezdékben nyervén képzettségét, sok esetben
annyira tele van „szabadelvű”, „humánus”, „felvilágosodott” esz-
mékkel, hogy inkább Krisztust segítené másodszor is, századszor is
megfeszíteni, mintsem „zsidópolgártársát” a maga meztelen valósá-
gában bemutatná. (A mennyire mi a tanítók érzelmeit t a p a s z t a -
 12

lásból ismerni tanultuk, ellenkezőleg úgy találjuk, hogy a taní-

tói kar egyik l e g m e g b í z h a t ó b b s z ö v e t s é g e s ü n k , s leg-
l e l k e s e b b z á s z l ó v i v ő n k . – Szerk.)
Vagy talán a pap világosítsa föl népét, miképen óvakodjék a
zsidó fogásaitól, furfangjaitól; hogyan, hol keressen elégtételt az
olyan zaklatások, csalások és csalók ellen, a milyenek e röpiratok
I. 3. számában, különösen a b i h a r m e g y e i levélben említvék, s
melyeknek mását minden magyarországi városban, minden piaczon,
még a v e s z p r é m i n is, nemcsak a mármarosin és ungvárin, he-
tenkint, naponkint tapasztalhatni? A pap világosítsa föl, mondom a
népet? Az tehetné, az igaz, legjobban; kötelessége is volna; meg
is tenné, ha!– ha a zsidó korcsmárost vagy zsibárust nagyobb te-
kintélylyé nem tették volna a zsidóbefolyás alatt nyögő vagy épen
zsidó firkászoktól szerkesztett, írt és széthordott „szabadelvű” lapok
– mint a pap, főleg katholikus pap. Hány magyar, nem n é m e t
nyelvű „szabadelvű” lap jelenik meg Budapesten, melynek legalább
egy belső zsidaja ne volna? De van öt is! mégpedig híres la-
poknak! A vidéki sajtóról nem is szólok. Azoknak vagy kiadójuk-
vagy biztositójuk zsidó. (Vagy azt hiszik, hogy journalistai köteles-
ségük úgy tánczolni, a hogy az elzsidósodott fővárosi lapok fütyül-
nek. – Szerk.) A hol még a zsidó ellen föl lehetett szólalni, míg e
röpiratok nem voltak, tudtommal a b e v a l l o t t k a t h o l i k u s la-
pok. Hogy pedig azok épen oly keveset ártsanak a „szomszédnak,”
mint a kath. pap, arról gondoskodtak nemcsak a zsidók, hanem még
a szabadelvűeknek ismert katholikus írók, szerkesztők, kiadók, eladók,
– trafikánsok – is. Ezt az i g a z s á g k e d v é é r t meg kell
j e g y e z n ü n k ; mert még igen s o k s z o r v i s s z a kell mutat-
nunk azon b e c s ü l e t e s e m b e r e k r e , a kik C a s s a n d r a ,
vagy a p u s z t á b a n k i á l t ó n a k k e s e r v e s s z e r e p é r e kár-
h o z t a t v a , évek h o s s z ú s o r á n át nem c s ü g g e d t e k ,
nem s z ű n t e k f i g y e l m e z t e t n i a nemzetet a l e g n a g y o bb
v e s z é l y r e , mely őt a z s i d ó s á g r é s z é r ő l f e n y e g e t i .
Tehát sem a tanító, sem a pap nem mentheti meg népünket.
Talán.az uraság? Ha van még olyan u r a s á g , a ki a z o r a s á g -
nak nem lekötelezettje, az összefogva pappal, tanítóval sokat tehet,
legalább abban támogatják a népet, hogy hol és hogyan keressen igaz-
ságot.
De legtöbbet tehetne a sajtó, mely legtöbbet vétkezett e tekin-
tetben, és vétkezik még mindig, miről mindenki meggyőződhetik, a
ki a „12 röpirat” egy-egy füzetének megjelenésekor a lapokat figyel-
mére méltatja. Itt aztán igazolva látja a I. k. 3. füzet pozsonyi leve-
lének (51. lap) azt az osztályozását, mely szerint hazánkban tulaj-
 13

donképen csak két párt lehet: z s i d ó p á r t és magyar párt,

jobban mondva k e r e s z t é n y p á r t . Szándékosan tettem előre a
zsidó pártot; mert, amint az imént mondottakból láthatja az elkese-
redett olvasó, az van többségben, óriási többségben, a sajtóban.
Itt ismét az a kérdés merül fel: vajjon remélhető-e egyhamar,
hogy a mostan fönálló, minden szabadelvű árnyalatú, fővárosi és vi-
déki hírlap emancipálja magát udvari zsidajától, vagy pláne zsidai-
tól? A magyar hírlapot olvasó zsidótól ugyan könnyen emancipál-
hatnák magokat mind, mert az édes kevés van; de attól az ezer meg
ezer h i r d e t ő t ő l , kik legnagyobb részt zsidóportékát ajánlanak,
emancipálhatja-e magát még oly lap is, melynek talán udvari, vagyis
szerkesztőségi zsidaja nincs? Én ezt majdnem a lehetetlenségek
közé számítom!
Ki segíthet tehát ez iszonyú bajon?
Senki más, mint az o l v a s ó és e l ő f i z e t ő k ö z ö n s é g !
Az t e h e t m i n d e n t ! K í v ü l e s e n k i !
Megjegyezvén, hogy a fővárosi magyar lapoknak nincs annyi
zsidó előfizetőjük, de még olvasójuk sincs, mint a mennyi z s i d ó
í r ó j u k van, kérdem: mit tanulhat a keresztény társadalom a zsidó
irótól, szerkesztőtől, kiadótól? Saját magának felforgatását, eler-
kölcstelenítését, elzsidósítását, amitől borzad, amint e lapok lelkes leve-
lezőin látható! Tehát hassanak körükben oda, hogy mindazon lap,
mely a legnyilvánosabb zsidó gazságok előtt is szemet huny, mely
azok leleplezéseit szemmel látható, olvasható nehezteléssel veszi tu-
domásul, a leleplezőket pedig a világnak minden kigondolható gúny-
jával illeti: a megérdemlett fogadtatásban, illetőleg m e g v e t é s -
ben r é s z e s í t é s s é k, n e v e t e s s é k , ne olv a s t a s s é k. Hadd
lássuk: azok a szédelgő, sokszor botrányos hirdetések tartják-e fön
a lapot, vagy az előfizetők, olvasók ezrei? Itt aztán félre minden fe-
lekezeti, minden pártbeli tekintettel! Két párt van: z s i d ó és
k e r e s z t é n y ! Kosmopolita zsidó és hazafias keresztény párt: Vá-
lasszon kiki tetszése szerint, sémita vagy antisemita elve szerint,
és meglátjuk, hogy Augias istálója nagyon rövid idő alatt kitisztul!
Itt a kígyó, ennek a fejét kell agyontaposni; mert e nélkül minden
társadalmi törekvés üdvtelen, eredménytelen! Nem én mondom ezt
először, s nem is először mondom! Minden lehető alkalommal kife-
jezést adtam e meggyőződésemnek, s ha most hangosabban teszem,
az onnan van, mert látom, hogy e becses röpiratoknak számos leve-
lezője fölismerte a baj forrását. De annyira még egy sem merészke-
dett, hogy e forrás bedugaszolását szorgalmazná. Majd erre is el-
jutnak, remélem!
És ugyan mit vesztenének vajjon, ha néhány hétig, ha kell hó-
 14

napig, kedvencz lapjaikat nélkülöznék? Valami nagy politikai böl-

cseségtől esnének el? Ugyan csak kérdezzék meg magoktól, vajjon
micsoda elvet képviselnek országgyűlési pártjaik? Tehát micsoda
elvi v i t á k a t kellene nélkülözniük, ha egy ideig pl. semmiféle
politikai lapot nem olvasnának? Én évek hosszú során át figyelem-
mel kisérvén lapjainkat, pártjainkat, azt látom, hogy az egész párt-
küzdelem csak a körül forog: ki legyen az úr, ki legyen a miniszter,
ki vesse ki, ki szedje be, ki emelje az adót, s több eféle. E körül fo-
rognak politikai lapjaink vezérczikkei. Ami ezenkívül van bennök:
napi újdonságok, pletykák, botrányok, csalások, sikkasztások, gyil-
koságok, öngyilkosságok, párbajok, verekedések steff., azzal ugyan
sem okosabbak, sem jobb hazafiak, sem szilárdabb pártemberek nem
lesznek; és azon idő alatt, míg hírlapot nem olvasnak, olvassák akár
az Argilus históriáját, vagy más effélét, bizony, bizony több látszatja
lesz. Aki nem hiszi, kérdezze meg magától, mit tud, mit tanult egy
heti hírlap-olvasás után? Okosabb-e, jobb-e? Erre feleljen kiki ön-
maga. (A hírlap nem-olvasásnál czélszerűbb dolog lenne az, ha a
magyar antisemiták egy, elvüknek megfelelő napilap alapítását lehe-
tővé tennék – Szerk.)
Még egyet mondok liberális lapjaik ajánlásául! E lapok a „köz-
vélemény tolmácsainak” mondják magokat. Lehet-e ennél nagyobb
ámítás, hogy ne mondjam, hazugság?
Száz kérdést hozhatnék föl ennek bebizonyítására. De legyen
elég j e l e n l e g csak a z s i d ó k é r d é s . Igenis, a zsidókérdés,
mely a keleti kérdés megoldása után okvetlenül legégetőbb kérdése
lesz Európának. A dolog érik, s mire amaz teljes megoldást nyerend,
ez is a megoldás stádiumába fog jutni.
Lássuk tehát, mennyire képviselik az úgynevezett liberális po-
litikai lapok a közvéleményt?
Ország világ tudja, hogy n i n c s k e r e s z t é n y ember, aki
négy szem k ö z ö t t alá nem írná akár a berlini Stöcker, akár a
magyar Istóczy zsidóellenes nyilatkozatait. Aláírják maguk a liberá-
lis politikai lapok keresztény munkatársai is, a kik, mondom, a szer-
kesztőségi helyiségben a zsidó gyerekekkel együtt gyártják a „hang-
adó” czikkeket. És mégis lapjaik telvék a Stöckerek, Istóczyak el-
leni gúnynyal, lenézéssel, megvetéssel! Hát ez teszi a közvéleményt
képviselni?! a közvéleményt híven visszatükrözni?! – Ilyen tü-
körbe bizony bizony jobb soha sem nézni! K ü l d j é k csak visz-
sza a t. e l ő f i z e t ő k n a p i l a p j a i k n a k , (Tegyük hozzá: s vi-
déki lapjaiknak. – Szerk.) nem mondom minden számát, csak azon
egy s z á m á t , m e l y b e n a „12 r ö p i r a t ” - o t z s i d ó szem-
ü v e g e n át n é z i k , majd meglátják, mi lesz annak a következ-
 15

ménye! Ez a legkevesebb, mit kísérletül ajánlhatok; de ha ez nem

elég, többnek is be kell következni, és be fog következni.
Nyilvános dolog, hogy a pénzen kívül leginkább a sajtó az, a
mivel a zsidó legnagyobb zsarnokságot fejt ki. Az elsővel: a pénz-
zel, nem egy könnyen mérkőzhetünk velük; de a sajtó sorsa mi tő-
lünk függ, mert mi keresztények olvassuk, írjuk, szedjük, nyomjuk,
a zsidó többnyire csak a pénzt söpri be helyettünk. T e h á t ne ol-
v a s s u k a z s i d ó ú j s á g á t ; ne v e g y ü k , ne í r j u k ! De ne
vegyük, ne olvassuk az oly lapokat se, melyeknek műhelyében zsidó-
pajtások tollászkodnak; és az e l ső, l e g f o n t o s a b b lépés a
z s i d ó k é r d é s m e g o l d á s á r a m e g van téve, mely után a
zsidó pénz alól való emancipátió, bár nem könnyen, de egy kis áldo-
zattal, egy kis nélkülözéssel, egy kis okossággal, előbb utóbb szin-
tén be fog következni! A ki az első lépést meg nem tette, soha sem
fog járni!
Ennyit egyelőre. A viszontlátásig! (Mielőbb! – Szerk.)
Mucius.

A zsidófájdalom.
Semitáink zsidófájdalma alig rajzolható drastikusabban, mint
ez a Wagner-féle állam-szótárnak „Das Judenthum in der Fremde”
czímű czikkében történik. A czikk így szól:
Hogy a zsidó lélekbe tökéletesen belepillanthassunk, az elége-
detlenségnek, biztossághiánynak és ki-nem-elégítettségnek érzését
is, a mely a nemesnek vélt zsidó arczoknak egy szenvedő vonásában
is kifejezést nyer, szemügyre kell vennünk. Bármily kíváncsian né-
zegeti is a zsidó minden oldalról a reá nézve idegen világnak dol-
gait és viszonyait, mégsem találja el, mi a dolog bibéje. Ha a ke-
resztény képzettségnek, művészetnek vagy tudománynak minden
fogásait ismeri is, – a szellem előtte mégis elrejtve marad Lehet ő
valamely keresztény-európai érdeknek ura, intézője vagy képviselője,
– mindamellett mégsem lép fel otthonias biztossággal; ha barátja
vagy pajtása is valamely kereszténynek, neki mégis megvan a maga
nemzeti titka, a képzelgés faja kizárólagos uralma fölött a jövendő-
ben, s annál szerencsétlenebb, mert tudja, hogy ezen vélt titka az
egész világ előtt ismeretes, s keresztény pajtása nem lehet az ő va-
lódi barátja, mert ezelőtt az ő mérgelődése és boszúsága, minden ke-
resztény-európai dolog fölött, nem titok. A legmeghittebb beszélge-
 16

tésben és érintkezésben a keresztény pajtással, benső mérgelődését

folyton elfojtania kell, s ő maga tudja, hogy az a pillanat okvetlenül
eljő, a melyben nála a benső zsidó egy szóban, egy tekintetben vagy
testmozdulatban kitörni fog belőle, s a szakítás a kereszténynyel
kikerülhetetlen. Pénzt, sok pénzt kapar össze, s a nép szemei előtt
ó minden pénznek az ura, és ő ezen birtoknak és chimaerikus nimbusnak
mégsem örül, mert nagyon is jól tudja, hogy ama birtok csak nye-
reség és nem termelés, és ezen nimbus egy nagyon gyarló hiten
nyugszik. A társadalom humanitárius hangulata által támogatva,
látszólag a legjobb sikerrel szorgalmazza emberi jogainak követelé-
sét, s mindamellett titkos borzalommal gondol arra az időre, a mi-
kor a tiszta ember mint ilyen, szabadságot, jogot és tiszteletet fog
élvezni, mert igen jól tudja, hogy az ő személyisége, a tiszta ember-
hez viszonyítva, egyátalán nem valami szeretetreméltó s ő egyáltalán
nem szeretett lény. Homályos sejtelme van még arról is, mily csekély
becse volt az embernek, mint embernek, az ő keleti hazájában, smily
keveset ér ott még most is. Aggódik a fölött, hogy mi, különösen mi
németek, ezt a vad keleti embergazdaságot, a mely mellett az úr a
szolgát a gyanakvás vagy unatkozás mérgelődése közben mint egy
cserépdarabot elhajítja, s a rabszolga, urát mint egy vadállatot meg-
öli, – mi komolyan kikérni fogjuk magunknak, és hogy, ha annak a
gazdálkodásnak iszonyait csak egy pillanatra is folyamatba hozná,
utóvégre is ő maga esnék nekik áldozatul. Ő nyer a mi anyagi úgy
mint szellemi rósz gazdálkodásunk, a hivatal profanálása és a szel-
lemi javak eltékozlása által; de azt is érzi, hogy minden agyafúrt-
sága mellett sincs meg az a tehetsége, az időket nagy szabásban
uralni, s hogy minden ravaszsága mellett, hiányzik nála az okosság,
– fél tehát, hogy őt az az idő váratlanul meglepni fogja, a mely-
ben mi, azt a mi a mienk, összetartani, magunk és mások számára
productivvá tenni, s az elpocsékolt életjavak morzsáit felszedegetni
fogjuk. Röviden, ő a mi gyengéinkből élődik, profitírozik a mi lelki
álmunk által, de nem bízik az üzlet menetében; mert épen az, a
minek ő a bibéjét eltalálni nem tudta, s a mi őt boszantotta: becsü-
let, hivatalos kötelesség, szövetkezeti közösség, hit és lelkiismeret,
fél, hogy egyszer mégis felkelhet és felkél, s felkelésében az idegenek
pénzuralmának véget vetni fog. Egy szóval: a győzelem élvezetében
zavarja őt a reakcziótól való félelem. Ama szenvedő vonás, mely a
zsidó arczán a biztonsághiánynak ezen érzetét kifejezi, igen ámíthat
és tévedésbe ejthet bennünket, mígnem egyike azon önkénytelen
nyilatkozatoknak, a melyek áruló jelentőségéről épen most beszél-
tünk, ezen vonásnak zsidó jellemét megmagyarázza. Ama vonás lá-
tásánál a legkeserűbb szemrehányásokat tehetjük magunknak azért,
 17

hogy mi a zsidót túlságos szigorún Ítéltük meg. De a zsidónak egy

pillantása, egy szava elegendő arra, hogy jóindulatú csalódásunkból
felocsúdjunk. Ama vonásban csak a zsidónak azon boldogtalan ön-
tudata nyer kifejezést, h o g y ő m é g b e n n ü n k e t nem győ-
zött le t ö k é l e t e s e n , – h o g y m é g n e m m i n d e n az övé,
hogy ő még nem m i n d e n , – h o g y még v a n n a k s a j á t
j ö v ő v e l biró n e m z e t e k , s hogy névszerint mi bennünk néme-
tekben még van egy erő, a mely hirtelen megérlelődésre juthat s őt
rendkívül megzavarná. Egy zsidó alig fejezheti ki magát a nélkül,
hogy szerencsétlensége fölötti panaszát is ki ne fejezze; az egész
zsidó-német irodalom majdnem semmi egyéb, mint egy folytonos
sóhajtozás és nyögés; ha valaki ezt az egyhangú siránkozást egész
visszataszító mivoltában megismerni akarja, az lapozza át Joel Ja-
cobinak „Egy zsidó panaszai”-t, (Mannheim 1837.) s a zsidónak
ezen önletükrözéséből látni fogja, hogy őt még panaszainak nyöször-
gése és morgolódása közben sem hagyja el féktelen dölyfe; benső
elégedetlenségével is henczegnie, s magát minden többi nép fölé
emelve tudnia kell; – az ő szemeiben egyedül ő a fájdalomnak
valódi mintaképe. Megengedi ugyan nagylelkűleg, hogy némelykor
más nemzetek is aggódnak és szorongnak, de a zsidók fájdalma a
a búnak királya, s az ő jaja a fájdalmak koronája. Más népeknek
van történelmük, tehetségeik kifejlődése, czéljaik betöltése: a zsidó
érzi, hogy neki nincs történelme, az a melancholia pedig, a mely szi-
vét összeszorítja, ismét ki is tágítja, mert gyengesége s a világon
való otthoniatlansága ő előtte eminens kiválóságát bizonyítja, – ő
sokkal nagyobb, semhogy ő e világot kezeinek munkája által s ke-
délyodaadással lakhatóvá tegye. S aztán fájdalmának mélyéből s
bújának egyetlen kiválóságából azt a következtetést vonja le, hogy,
ha egyszer neki eszébe jutna, egy saját történelemhez leereszkednie,
ő minden többi népen kitenne.
Tetterővel uralkodnék ő, állítja saját fajáról ama panaszos költő,
– (a mit mi németek persze komolyan kikérnénk magunknak,) eget-
ostromlólag tombolnának gondolatai. Zunz is azt mondja „A zsina-
gógai költészet a középkorban” (Berlin 1859.) czímü munkájában:
„Ha a szenvedéseknek van létrája, akkor annak Izrael a legfelsőbb
fokát mászta meg; ha a fájdalmak tartama és a türelem, melylyel azok
elviseltetnek, nemesít, akkor a zsidók valamennyi ország főnemesei-
vel mérkőznek; ha egy irodalmat gazdagnak neveznek, a mely ke-
vés klassikus tragoediákkal bír, minő hely illeti meg akkor azt a
tragoediát, a mely másfélezer év óta tart, megírva és előadva maguk
a hősök által?” Mi a zsidótól nem vehetjük el képzelődésének azon
hiúságát, hogy a szenvedésben is a legmagasabb lépcsőfokot mászta
 18

meg, a mi azonban tragoediájának másfél ezer év óta való tartamát,

vagyis annak a keresztény egyház végleges megalakulásától való
állítólagos kezdetét illeti, azt a vigaszteljes biztosítást adhatjuk
neki, hogy az ő tragoediája azon pillanattól fogva datálódik, a mikor
faja a világ színpadára lépett. Az ő törvénye sohasem talált benne
nyugalmat és békét: felkelés és lázongás saját törvénye ellen tölti
be történelmének lapjait kezdettől fogva. Nem tragikus ő, hanem
egyszerűen csak profán, – nem hős, hanem legfölebb egy lázadó és
„Wühler”; s végül az ő gyásza, a melyről oly végtelen sokat kép-
zel magában, nem az az égi szomorúság, a melyben az új ember, a
békével keblében, megszületik, hanem csak a siralom és boszankodás
a fölött, hogy ő több mint másfélezer év óta passivitásra van leszo-
rítva, tevékenységére nézve az alattomos kontatásra, fenyegetődzé-
sekre, a profán calculálásra és profitra van szorítkozva. Érzi ellen-
tétességét a keresztény s nevezetesen a német világgal, ismeri ennek
a szótartás, a becsület s a bizalom felől táplált balhitét, s érzi mind-
ezek és az ő számvetési művészete közti távolságot. De – és ez bo-
szantja őt, – önmagától, a z s i d ó t ó l nem tud szabadulni 0 ké-
szen ott áll, – egy elzárkózott, elpogányosodott természet. Más né-
pek történelmük folyamán physiognomiájukat megváltoztatják; mun-
kájuk s ebben talált örömük, küzdelem és győzelem, a benső küzkö-
dés önmagukkal, s a diadal, kétely és hit átalakítják vonásaikat.
Egyedül a zsidó viseli közöttünk ugyanazt a merev, zárkózott s né-
ma elégedetlenségtől bevont arczot, a melylyel az egyptomi műem-
lékeken, nemes és előkelő alakú urai mellett és között, áll. Benseje
elzárva a szabadság, megelégedettség és derültség napja elől; ez tehát
arczán nem is ragyoghat. Ha a kegyelem napja, mint ez Porciánál
történik, felkél, Shylock csak agyonzúzva érzi magát. A fentebb
említett „panaszokéban a zsidó, minden önmegadása mellett, mégis
egyúttal kevély arra, hogy siralma örökké fog tartani, s felemelve
érzi magát, ha ijrök tökélytelenségének változatlanságát, s minden
tökélytől elzárt lényének zabolázhatlan keményszívűségét, a többi
népek symbolumainak és jelvényeinek elaggásával és elenyészésével
összehasonlítja.

A zsidó harcztérről,
– Havi szemle. –
(A német birodalmi-gyűlési képviselőválasztások. Az antisemiták magatartása. –
A „Tonnalle”-i, „Siegessäule-i sat. antisemita gyűlések Berlinben. – Dr.
Perrot Ferencz, antisemita nemzetgazdászati író képviselővé választatása. –
 19

A mi felfogásúak a pillanatnyi helyzetről. – Ben Sirah militans. – Egy franczia

zsidónak szidalmai a keresztény népek ellen. – A keresztény tőke első nagy diadala a
zsidó tőke fölött: báró Rothschild James öngyilkossága. – A zsidók létszáma Po-
roszországban és Ausztriában a legutóbbi népszámlálás szerint; a magyarországi nép-
számlálásnak még mindig ismeretlen adatai. – Az oroszországi vizsgáló bizottságok,
s a zsidó kivándorlásnak további folyamata. – Meghiúsult orosz terv a zsidók colo-
nizácziójára nézve. – Az „Alliance israélite” Oroszországban. – Merunowicz indítvá-
nyának tárgyalása a galicziai tartomány-gyűlésen. – Schmerling lovag, és a zsidókér-
dés az osztrák delegáczióban. – A csehországi antisemita mozgalom. – A „Füstölő.”)

Az október 27-én végbement német birodalmi gyűlési képvi-

selőválasztások eredménye azt tanúsította, hogy a zsidóság Német-
országban még sokkal nagyobb politikai hatalom, hogysem az első
rohamra e hatalmat megdönteni lehetne. Segítségére jött jó részben
a német nép nagy részének, maguk a németek által is ez alkalomból
beismert politikai éretlensége is. Ott egész egy trupp zsidó ült már
régóta a parlamentekben, és jelenleg is sok megválasztatott közülök.
Ebben a tekintetben a magyar választók mégis csak különb faj a
németnél. Nálunk vagy hétszázezer zsidó van, a kiket számarányuk-
hoz viszonyítva, mintegy 25 képviselő illetne meg, s ül a magyar
parlamentben mindössze 5 mond öt izraelita. Nálunk a választások-
nál a mindenkor csalhatatlan jónak bizonyult taktika az, hogy
bármely párt részéről zsidó a képviselőjelölt, ezt az ellenpárt, legyen
az kormánypárt, mérsékelt vagy szélső ellenzék, a leghatályosabb
kortesfegvverül használja fel, s a zsidó az illető kerületben rende-
sen bukik, azzal a párttal együtt, a melynek zászlaját czégérül kitűzte
t Ezért nem is képez mindeddig a zsidóság Magyarországon,
mint ez Németországban az eset, p o l i t i k a i hatalmat. Hogy g a z-
d á s z a t i t nem-e: az persze más kérdés.
A conservativekkel szövetkezett antisemiták Berlinben egyik
jelöltjüket sem tudták keresztülvinni, noha az (általános szava-
zatjog mellett) összesen 168,000 szavazott választó közül, aconserva-
tiv antisemita választók száma 47,000 (és nem mint a „Pester Lloyd”
ámitja a világot, 14,000) volt.
Azért, daczára a pillanatnyi vereségnek, berlini elvbarátaink
épen nincsenek elcsüggedve, sőt épen a jelen választások a zsidó ha-
talmat egész meztelenségében tüntetvén fel, a küzdelem mind éle-
sebbé válni készük
A berlini hangulatot e tekintetben érdekesen jellemzi a „Hal-
le'scher Thor-Bote” okt. 29-ki vezérczikke, a melyben ezeket mondja:
„Mit j e l e n t e n e k a berlini választások? – Az első iz-
galom elmúlt, s hidegebb vérrel vegyük még egyszer szemügyre a vá-
lasztások s erőfeszítéseink eredményét. „Semmi okunk sincs, csügge-
tegen fejünket lelóggatni, mert kisebbségeink oly tiszteségesek s tulaj-
donképen oly fényesek, hogy bizalommal tekinthetünk a jövőbe, s ma
már bátran elmondhatjuk: a haladópártiak e győzelme pyrrhusi győze-
lem utolsó győzelmük volt.” így ítéltünk tegnap a hivatalos tudósí-
 20

tások első benyomása alatt, s épúgy ítélünk ma is, minekutánna időt

nyertünk, a számokat nyugodt kedélylyel szemügyre venni.
Az ellenfelek, amint ezt szinte előre megmondtuk, majdnem eszö-
ket vesztik örömükben, de amint viselt dolgaik nekünk még mindig elő-
nyünkre voltak, úgy azon hang is, melyen a „Berliner Börsen-Courier”,
a „Berliner Tagblatt” s még a „National-Zeitung” is fütyülnek, a távol-
maradt választóknak remélhetőleg szemeiket kinyitja, s jobban lelkükre
beszél, mint ezt a legékesenszólóbb baráti száj tehetné. Elzsidósodott
sajtónk egész hazug mivolta és szernérmetlensége, a zsidó firkászsereg
által megpuhított berlini philister-had egész tompaeszűsége oly ijesztő
meztelenségben jött napfényre, hogy most már absolut bizonyossággal tud-
juk, mikép nagy ideje annak, hogy népünk fülei mellől a háló-
sipkát lerántsuk, s néhány nyers ütleggel bódultságából felrázzuk!
A czél most világosabban áll előttünk mint valaha, s a bajtársak
száma meglepőleg növekedett. A haladópárt folyton gúnyosan utalt arra,
hogy Stöcker udvari szónok 1878-ban csak 818 szavazatot tudott
felmutatni, s azért előre azt kürtölte, hogy ő egy agyonsújtó többséggel
fog megveretni. És most 12,625 szavazat nyilatkozott ezen férfiú mellett,
a kit eleinte kigúnyoltak s kinevettek, azután pedig minden úton módon
gyanúsítottak és rágalmaztak!...
Nem kevésbbé hangosan beszél az a 6,295 szavazat, a mely az I.
választókerületben Liebermann v. Sonnenbergre esett. Ugyan honnan van
az, kérdik sokan csudálkozva, hogy egy, kevéssel ezelőtt még egészen
ismeretlen volt, volt hadnagy, egy ily hatalmas sikert volt képes kivívni,
hiszen ellenében egy befolyásos és mozgékony társaság képviselője
(Löwe zsidó. – Szerk.) állott. Hát a felelet már a kérdésben benne
van: hát csak onnan van, hogy itt a németség képviselője állott szem-
ben a zsidóság képviselőjével, az antisemita szemben a sémitával, ,s a
ki a számok beszédjét érti, az azon 6000-nél több szavazatból, a melyek
Liebermann úrra adattak, világosan ezt érti ki: „A német végre felis-
merte a veszélyt, a mely őt a zsidóság részéről fenyegeti, s el van ha-
tározva, a zsidóság túlhatalmát kellőkép megtörni és korlátok közé szo-
rítani!
Ez a berlini választások jelentősége: Virchow, vagyis a materia-
listikus világnézlet hanyatlásban van Stöcker, vagyis a keresztény világ-
nézlet ellenében. Löwe (azelőtt Laib Löwy. – Szerk.) vagyis a zsidó és
a zsidóság, jobban mint nem megverve Liebermann v. Sonnenberg vagyis
a német és a németség által! Csak az első kezdetnél vagyunk, – a
győzelem mulhatlanul a mienk lesz!”
Így a „Halle'scher Thor-Bote.” A „Berliner Ostend-Zeitung”
pedig ekkép nyilatkozik:
„Még egy ily g y ő z e l e m , s a z s i d ó k el v a n n a k v e s z v e .
Ha meggondoljuk, hogy a haladópárt minő eszközökkel űzte válasz-
tási agitáczióját, ha fontolóra vesszük, hogy az ö s s z e s z s i d ó s á g
i n c o r p o r e megjelent a választási urnánál, hogy v a l a m e n n y i , a
z s i d ó k t ó l f ü g g ő k e r e s z t é n y k é n y s z e r í t v e lett a s é m i t á k
j e l ö l t j e i r e s z a v a z n i : akkor csak sajnálkozni lehet a pyrrhusi
győzelmen. A sémita uraknak tehát semmi okuk sincsen újongásra és
diadalkiáltozásra, csak a hihetetlen semitikus elvakultság hagyhatja
ezeket a pseudo-germánokat a fölött bizonytalanságban, hogy órájuk
 21

ütött, mert az antisemitáknak az I. és II. választókerületben levő magas

minoritásuk a legmegczáfolhatlanabb bizonyítékot szolgáltatja a nemzeti
mozgalom nagysága fölött. „Kedvenczeink”, a zsidók pedig jól jegyezzék
meg maguknak, hogy az a n t i s e m i t i k u s m o z g a l o m a legutóbbi
birodalmi gyűlési választások kimenetele által Berlinben új t á p o t
n y e r t , s hogy az általunk megkezdett m e g s e m m i s í t é s i h a r c z
a z s i d ó v i l á g u r a l o m t o v á b b i e l t e r j e d é s e ellen e z e n t ú l
meg annál n a g y o b b e l k e s e r e d é s s e l fog f o l y t a t t a t n i . Egy
kis előizleltetőt a tisztelt „polgártársak” már a csata napjának estéjén
élvezhettek; a ki 10 óra felé a „Linden”-en és a „Friedrichstrassen”
elhaladt, annak alkalma nyílt szemlélni azt, hogy az asiaták mindenütt
darabos visszautasíttatásra találtak; mert a civilizálatlan csorda győ-
zelmi újongásaiba, hangos jajveszéklések vegyültek germán ütlegek miatt,
a melyek mint a jégeső hullottak, s nem egy zsidónak sokáig emlékeze-
tében maradnak. Mi a berlini választási eredményt úgy tekintjük, mint
egy váratlan nagy sikerét az antisemitikus mozgalomnak, mint a jó ügy
győzelmét, a melyet erőnkhöz képest kihasználni fogunk. Jelszavunk te-
hát a választások után is az, hogy: „Kivele a zsidókkal!”
*
Amint ezekből is láthatjuk, épen nincsenek „egészen lesújtva”
(„ganz niedergedrückt”) a berlini antisemiták, mint a csovasztó
„Pester Lloyd” a világgal szinte elhitetni szeretné. Sőt többet
mondunk. Hallotta-e azt valaki széles Magyarországon valaha, hogy
egy, valamely választó-kerületben megvert párt, már a választá-
sokat közvetlenül követő napokon lelkesült pártgyüléseket
tart?! Nincs az a hatalom, a mely nálunk ilyen gyűléseket össze
tudna toborzani hónapok, vagy tán pár év előtt is. Olyanok nálunk
a megvert pártok, mint a farkasok által szétkergetett birkasereg;
futnak eszük nélkül hazáig, s egész hónapokon át még csak beszélni
hallani sem szeretnek a választási eseményekről. És Berlinben?!
Október 27-kén voltak a választások, s már a következő napon újra
kezdetüket vették az antisemita gyűlések, nagy néptömeg jelenlété-
ben és kitörő lelkesedés mellett.
Az október 28-kán tartott antisemita gyűlés lefolyását a
„Halle'scher Thor-Bote” következőleg írja le:
„Nagyszerű demonstrátióvá fejlődött a tegnapi (okt. 28.) estén a
„Tonhalle”-ban tartott gyűlése a keresztény sociális pártnak. Midőn mi
kevéssel 8 óra után a gyűlés-helyiséghez értünk, az udvaron ki egészen
az utczáig egy, ezreket számláló tömeg tolongott, a mely már nem jut-
hatott be, a teremben pedig, a melyből az asztalokat már kihordták,
sűrűn összezsúfolva ültek és állottak a párt tagjai; a karzatok is tömve
voltak. Az emelvényen Stöcker udvari szónokon és a keresztény-sociális
párt elnökségének tagjain kivül, ott voltak Wagner Adolf tanár és Meyer fő-
mester is. (Obermeister. Ezek a 4-ik és 5-ik kerület antisemita jelöltjei voltak.
– Szerk.) A többi három jelölt akadályozva volt a megjelenésben. A
lelkesült hangulat a teremben olyannyira nagy volt, hogy a gyűlés
formaszerinti megnyitását be sem várva, a conservativ jelöltekre
 22

éljenek hangzottak fel a közönségből, s a „Deutschland, Deutschlandr

über Alles” dal hatalmasan harsant fel. ½9 órakor Stöcker udvari szó-
nok szót emelt, s beszédének tárgya: „A választások után” volt. Ismé-
telt viharos tetszés között lényegileg ezeket monda: „Megvertek, de
nem g y ő z t e k le bennünket! Tovább küzdünk, s reményünk van, hogy
egyszer győzni fogunk. Erős minoritások nemsokára majoritásokká lesz-
nek, miért ne lehetné ez nálunk is így, az eddig lehetetlennek tartott
sikerek után? Miként a poroszok a szabadságharczok alatt a gross-
görscheni és briennei csatavesztések után nem hátráltak, hanem előre
nyomultak, úgy mi sem fogunk a küzdelemben elbágyadni, hanem a
győztes ellenséget visszaszorítani fogjuk be egészen megerősített posi-
tióiba. Vitézül küzdöttünk, sokat győzködtünk. Persze a győzelmet szi-
vesebben láttuk volna, de hát ez ezúttal elmaradt. – Egyszer a francziák
egy skót trombitást fogtak el, s Napóleon ezt az embert maga elé
hozatta, hogy a skót hegyi lakóknak signáljait magának elfújassa vele.
A trombitás minden signált fújt, mikor azonban felszólítatott, hogy a
hátrálás signálját is fújja el, kijelentette, hogy ő ezt a signált nem
ismeri, mert a hegyek fiai előtt nincs hátrálás. Így van nálunk is.
Csakhogy hatalmunk Berlinben nem e g y trombitásra támaszkodik,
hanem h a t a n vagyunk. (Viharos tetszés.) . . . Mióta én beléptem a
harczba a társadalmi reform mellett, az ellenfél részéről sok gyalázatos
dolgot tapasztaltam; mióta azonban legújabban leveleket kapok – sárral
(Koth,) (Nagy mozgás.) kérdeznem kell azt, hogy ezek a z s i d ó
elemek é r d e m e s e k-e a r r a , hogy velünk együtt
l a k j a n a k ? (Felkiáltások: Nem!) . . . Ad vocem zsidó-haladópárti
sajtó: én nem értem, hogyan falhatja ezer meg ezer keresztény berlini
ezt a zsidó kotyvadékot?! (Nagyon helyes!) Ez a sajtó a megfordított
kanalizáczió, mert, míg a városi kanálisok a piszkot és rondaságot
a polgárok házaiból eltávolítják, a zsidó sajtó ugyanezeket az anyago-
kat beviszi a házakba. Ezen sajtónak jelképe azon levelek tartalma,
a melyek, mint említem, hozzám érkeztek.” – Minekutánna Stöcker
udvari szónok úr általános viharos tetszés közt előadását befejezte, s
egy férfi dalkar a német szövetségi dalt (Köllnertől) elénekelte volna,
szót emelt Wagner tanár úr, s a legmelegebben hangsúlyozta az ügyhöz
és Stöcker úr személyéhez való hozzátartozóságát. Állását oda praecizi-
rozta, hogy ő teljes meggyőződésből és érett tanulmányozás után, a
Stöckerféle mozgalommal egyetért. Wagner tanár úr után beszéltek még
Meyer főmester, Diestelkamp és ismételve Stöcker úr. A jelenlevő
és távollevő berlini conservativ jelöltek, s a mozgalom többi vezérei és
elősegítői éljenzése között, a gyűlés 11 óra után szétoszlott.
E gyűlés lefolyásából látható egyebek közt az is, hogy Stöcker,
a ki eddig a zsidóktól csak „egy kicsit nagyobb szerénységet” kö-
vetelt, s irányukban gyakran a „keresztényi szeretetet” ajánlotta: a
választások után ma már, a zsidókérdésben szinte a r a d i k á l i s
álláspontot foglalja el, a mely az egyetlen correct álláspont; Wagner
tanár pedig, a ki még röviddel ezelőtt tudni sem akart a zsidókér-
désről, ma – Stöcker álláspontjára helyezkedett. Ezek a sikerei –
a zsidóknak.
 23

A választások után közvetlenül tartott második gyűlés a

„Siegessäule” helyiségeiben tartatott 2000 ember jelenlétében. E
gyűlésen jelen voltak s beszédet tartottak Dr. Förster és Lieber-
mann v. Sonnenberg, az utóbbi ezen théma fölött: „Miért győzött
ezúttal még a zsidó?” Terünk nem engedi hogy ezen szinte felette
érdekes gyűlés, úgyszinte az azóta tartott több antisemita gyűlés le-
folyását ismertessük, s csak azt jegyezzük meg a fentebb közlőitekből
kifolyólag, hogy a berlini választások eredménye nemcsak hogy nem
állította meg az antisemitikus mozgalmat, de azt még é l e s e b b é
tette.
Ez a „szomorú valóság” már maguk a zsidók előtt sem titok
többé. Többek közt ugyanis a „Berliner Börsen-Courier” zsidó lap
f. hó 3-ki számában így sopánkodik:
„A kik azt hiszik, hogy a választások után az antisemiták agitáczióikat
beszüntetik vagy legalább arra a mértékre szoritandják, a mely azon si-
keretlenség által, melyet szenvedtek, ajánlatosnak mutatkozik, azok mind-
azok folytán, a mik azóta történtek, a l e g a l a p o s a b b a n c s a l ó d t a k .
Ellenkezőleg f a n a t i s m u s u k c s a k n ö v e k e d e t t . Azt amit Stöcker
úr a választások előtt csinált, jóval túlhaladja az, a mit a választások
után beszél. Ez áll Lieberman v. Sonnenberg urat illetőleg is, sat. sat.”
Azért hiába prüszköl, hiába dühöng a „Pester Lloyd” is: biz-
tosíthatjuk ezt a mi fő zsidó újságunkat is, hogy az antisemitismus
még nem „tombolta ki magát.” Hazugságokkal t é n y e k e t nem
lehet agyonütni. Die Lügen haben kurze Beine.
*
Egyébiránt, ha Berlinben nem is, a vidéken több határozott
antisemita beválasztatott a birodalmi gyűlésbe: ilyenek Dr. P e r r o t
Ferencz a hersfeldi, S t ö t z e 1 az esseni, H a n d j e r y herczeg a tel-
towi kerületben. ( S t ö c k e r jelölt a pótválasztásoknál (Stich-
wahl) a Minden-lübbecke-i és Siegen-wittgensteini kerületek-
ben, T r e i t s c h k e pedig Kreuznachban.) Ezenkívül ott van
a nagy conservativ párt és a centrum, a melyeknek tagjai, csekély
kivételekkel, tudvalevőleg szinte antisemiták.
S itt van alkalom bemutatnunk Dr. P e r r o t Ferencz képviselőt,
a ki a német publicisták és politikusok közt első lépett összekötte-
tésbe e füzetek szerkesztőjével. Már 1875. évi april 8-ki első antisemi-
tikus beszéde alkalmából, melegen üdvözölte Dr. Perrot úr e füzetek
szerkesztőjét, kijelentvén, hogy törekvéseivel teljesen egyetért. Saj-
náljuk, hogy Drezdában, f. é. augusztus végén tartott jeles beszédét,
térhiány miatt, még csak kivonatban sem közölhettük, XII. füzetünk
havi szemléjében annak csak czímét: „Nagy idők, nagy feladatok,”
ismertethetvén.
 24

Különben reméljük, hogy Perrot Ferencz képviselő úrról még so-

kat fogunk Írhatni, s pedig tán már a legközelebbi időben; mert az
új .német birodalmi gyűlés már f. hó 17-megnyílik, s ezen előrelátható-
lag, a zsidókérdés is mielőbb heves viták tárgya lesz. Addig tehát
hadd üvöltsön a zsidóság: keserűen lakolni fog kivívott „győ-
zelmeiért.”
*
És voltaképen micsoda oka van ujongani a zsidó reakcziónak
az antisemitákon nyert „győzelmei” fölött? Ezelőtt csak két évvel
kezdődött meg Németországban az antisemitikus mozgalom. Bizony
önmagukat s hatalmukat ugyan kevésre taksálják a zsidók, ha csak
egy perczig is aggódtak a fölött, hogy egy, két éves mozgalom egy-
szerre kiveti a nyeregből őket. Pedig az általuk fitogtatott őrült
ujongás azt bizonyítja, hogy féltek, nagyon féltek az atyafiak. Vár-
janak csak még egy kicsit. Azt azonban kár lesz elhitetniök maguk-
kal s másokkal is, hogy Németországban kivívott sikereik folytán, az
internationális antisemitikus mozgalom „válságos” helyzetbe
jutott.
Különösen a „mi” zsidainknak és satellitáiknak azzal a jó tanács-
csal szolgálunk, hogy azzal a reménynyel ne áltassák magukat, hogy
németországi pillanatnyi vélt sikereiket tán M a g y a r o r s z á g o n is
kihasználhatják, s itt is zsidó reakcziót inscenirozhatnak. Az anti-
semitikus eszmék Magyarországon n e m i m p o r t á l t eszmék,
(amint feledékenységet tettető zsidó lapjaink ezt elhitetni szeretnék,)
hanem ellenkezőleg épen e f ö l d ö n vették, modern értelemben, ere-
detüket. Mi már oly időben állítottuk fel az antisemitismus theori-
áját, (amelyen a németek se változtattak azóta lényegileg semmit sem,)a
midőn még Németországban se jutott senkinek eszébe antisemitikus
eszméket pengetni, annál kevésbbé azokat a politikai téren érvényesíte-
ni. Magyarországon tehát még azon esetben se szűnnék meg az anti-
semitismus, ha azt Németországon a zsidóhatalomnak kiirtani si-
kerülne is, a mi pedig nem fog sikerülni. Sőt ellenkezőleg, a tulaj-
donképeni harcz újult erővel csak most fog még megkezdődni.
A zsidó hatalommal való küzdésnek az a sajátságos jellemvo-
nása, hogy a zsidó az első támadást briliáns sikerrel veri vissza
azért, mert azon immorális, gaz eszközökről, melyekkel győzelmét
biztosítja, ellenfelének azelőtt fogalma sem levén, ez gyanútlanul,
ügye igazságában bízva, de humanitási tekintetektől is vezéreltetve,
lanyhán viszi a küzdelmet. S csak mikor a zsidó zsarnok-módra ki-
használt győzelme felnyitja szemeit a valóság előtt, s most már bosz-
szut lihegve újra felveszi a keztyűt, s újra megindítja a harczot (de
már ekkor a zsidó fogásait ismerve,) szintoly kérlelhetlenül s kimé-
 25

letlenül, mint a zsidó vitte azt: ezen új rohamnak, a győzelme vég-

legességében elbizakodó, fogásaiból kifogyott s morális támaszát
vesztett zsidó nem képes többé ellenállani, s ő, a ki azt hitte, hogy
ellenfélét már eltiporta, zúzott fővel hull a porba.
Ez ami t a p a s z t a l á s u n k . Se tapasztalati igazság ezúttal is
állni fog, az antisemitismusnak a semitismus elleni, most megújult
küzdelmét illetőleg.

Különben, a mi jó német szomszédainknál, választási veresége-

ken kívül még egyéb dolgok is megtörténnek. Október 10-én egy
Grünfeld Pál Fülöp nevezetű zsidó író s egyszersmind borkereskedő (!)
állott Stuttgartban az esküdtszék előtt, azért, hogy „Ben Sirah mi-
litans” czímű, a kereszténység ellen írt könyve miatt felelősségre
vonassék. A drezdai „Deutsche Beform” szerint
„Ezen könyvben a nevezett zsidó a keresztény-hecczet a legvissza-
taszitóbb s legundoritóbb módon prédikálja, hivő keresztények abban
„marhák”-nak („Viecher”!) neveztetnek, Krisztus, Lassalle (zsidó sociál-
demokrata-vezér) ravasz kollegájának, hazugnak, csalónak mondatik, s a
keresztény egyházak mint csalók társaságai mutattatnak be, a melyek
a hívek bőrét lenyúzzák. János, Péter és Pál apostolok, úgyszinte a
szent-háromságról, Krisztus menybemeneteléről szóló tanok, a Mária-cul-
tus sat. hihetetlen módon rántatnak le, gúnyoltatnak ki, s végül az egész
keresztény tan esztelenségnek hirdettetik. S micsoda büntetés érte ezt
a keresztény- és kereszténység-hecczelőt? Tíz órai tárgyalás után az
esküdtek – f e l m e n t e t t é k , s gyalázatos könyve a foglalás alól felol-
datott.”
Ez Württembergben történt. A porosz kormány azonban más-
kép járt el a zsidó irányában. A berlini államügyészség megkeresé-
sére, a „Ben Sirah militans” újra lefoglaltatott; Grünfeld pedig
elfogatott, s most Berlinben a börtönben ül.

Egyébiránt az internationális zsidóság által a keresztény val-

lás és a keresztény világ ellen folytatott ádáz harcz nemcsak Német-
országban, hanem Gambetta úr Francziaországában is vívatik. Va-
lami Weill nevezetű zsidó Parisban egy „Paris Mensonge” czímű
újságot ad ki, a melynek egyik minapi számában „Les nationali-
t.és brutes” („A bárdolatlan nemzetiségek”) czím alatt közlött
czikkben ezek is foglaltatnak:
„Minden keresztény egész vagy legalább is fél bolond. Kímélete-
sen kell véle elbánni s mindent elkerülni, a mi őt ingerelhetné, mert a
legcsekélyebb oknál elmezavara dühöngéssé fajul, s reád rohan, hogy
megfojtson. Egy keresztény tudniillik egy zsidót megölhet a nélkül, hogy
lelkiismerete ezért legcsekélyebb szemrehányást tenne is neki. – Az
egyetlenegy nagy nemzetiség a zsidó nemzetiség. A katholikusok között
sohasem volt még egyetlenegy nagy gondolkodó vagy nagy ember.
 26

Ugyan mi volt Tasso Isaiáshoz képest? – Lengyelországnak sohasem

volt nemzetisége. (Ne neked Lengyelország! Ez a köszönet, hogy a 14-ik
században megmentetted a zsidóságot a végkiirtástól! – Szerk.) Egyet-
lenegy nagy költőt, egyetlenegy értékes könyvet nem hozott elő. Orosz-
országnak nincsenek jó könyvei, nincsen nemzetisége. Romániának, Ma-
gyarországnak nincsen nemzetisége, nincsenek férfiaik s nincsenek köny-
veik. (Tehát nekünk magyaroknak is kijut bőségesen a zsidó szeretetre-
méltóságból. – Szerk.) Ugyanez áll Csehországról, Karinthiáról és
Slavoniáról, a melyeknek lakossága egy utálatos jargont beszél, a mely
szintoly durva, mint ezen népek istene.”
S a „La nationalité juive” („A zsidó nemzetiség”) czímű czikk-
ben a nevezett zsidó ezeket mondja:
„A föld legkülönfélébb nemzetei között a zsidó nemzet a leglá-
gyabb szívü (!)
A legnyomorultabb zsidó zsibárus műveltebb, mint a legműveltebb
franczia vagy angol.
A zsidók a socialismus képviselői, a sociáldemokratikus elvek zász-
lóvivői. Ók deciaráit ellenségei a kereszténységnek, s rövid idő
múlva győzni fognak. Nincs ugyan hadseregük, nincsenek nagyköveteik,
nincsenek hivatalos védelmezőik: egy hatalmas barát áll azonban oldaluk
mellett, s e barát a forradalom!”
*
A múlt hó vége körül a „Pester Lloyd”-ban s utánna persze a
többi fővárosi lapokban is egy, három vagy négy soros, apró betűs
kis újdonságot olvashattunk, a mely egészben abból állott, hogy „Báró
Rothschild James Parisban ezen s ezen a napon szívszélhűdésben hirte-
len meghalt.” Semmi nekrológ, semmi, híres (vagy nem híres) elhalt
zsidókat rendesen illetni szokott égig magasztalás, semmi panegyris,
még a „Pester Lloyd”-ban sem!! Sőt még megelőzőleg távsürgöny
sem jött a „pénzfejedelem” haláláról, holott sokkal kisebb zsidó
celebritások halála elmaradhatlanul megtelegrafíroztatik urbi et orbi!
Mindez nekünk mindjárt szerfölött gyanúsnak tetszett; de az
újságok (még a „Pester Lloyd” sem) többé ezen egész esetről egy
kukkot se írván, már-már mégis kezdtünk feledkezni az egész do-
logról, mikor a bécsi „Öesterreichischer Volksfreund” f. hó 5-ki
számában, képzelhető ámulatunkra, egyszerre csak ezt olvastuk:
„Báró R o t h s c h i l d J a m e s ö n g y i l k o s s á g a . A „Tribune” né-
hány nappal ezelőtt azt a hírt hozta, hogy báró Rothschild James Paris-
ban nem természetes halállal múlt ki, hanem életének öngyilkossággal
vetett véget. Ez a hír természetesen a legnagyobb szenzácziót idézte elő.
Ennek kapcsán ugyanazon lap november 1-ji számában ezt írja:
„Annak megerősítéséül, amit nagy elővigyázattal csak mint hírt
vettünk tudomásul, most párisi állandó levelezőnk október 29-ről ezt írja:
Amint igen megbízható forrásból értesülök, báró Rothschild nem,
mint általánosan állíttatik, szívszélhűdésben halt el, hanem öngyilkossá-
got követett el maga ellen. N a g y p é n z v e s z t e s é g e k a b ö r z é n
h a j t o t t á k a m i l l i o n á r i u s t az ö n g y i l k o s s á g b a .
 27

Az öngyilkosság okának megmagyarázásául közöljük itt a követke-

zőket: A legutóbbi hetek alatt a bécsi és párisi börzéken egy erős el-
lenkezés támadt az u. n. Bontoux-féle értékpapírok ellen, szóval – az
Union Générale, a Länderbank és a Bontoux-csoport más értékpapírjai
contreminiroztattak. (Azaz azon dolgoztak, hogy ezeknek a papíroknak
az árfolyama minél alacsonyabbra nyomassék le, s esetleg ezen intéze-
tek megbuktattassanak. – Szerk.) A contremine élén a R o t h s c h i l d
ház állott, mert – így erősítik beavatott körökben, – a z s i d ó tő-
k é n e k a k e r e s z t é n y t ő k e e l l e n i h a r c z á r ó i volt szó. Kétség-
kívül Bontoux, szemben egy ily hatalmas ellenféllel, érzékenyen kellett
volna hogy kárt valljon, ha annak operáczióit nem előzte volna meg.
Bontoux minden, rendelkezésére álló tőkét felhajszolt, v a l a m e n n y i
é r t é k p a p í r j á t összev á s á r o l t a , s a midőn a contremine, a mely
nagy kötelezettségeket vett magára a papíroknak határozott árfolyamon
s meghatározott napon való szállítására, a börzén az értékpapírokat
összeszerezni akarta, e g y i k p a p i r o s s e m volt k a p h a t ó , mert
azok B o n t o u x c a s s á j á b a n v a l a m e n n y i e n e l z á r v a v o l t a k .
A contremine helyzete képzelhetni, hogy kétségbeesett volt. A berlini börze
idején kihúzta lábát a hínárból, a párisi börze s nevezetesen R o t h s c h i l d
a z o n b a n e g é s z n y a k i g ü l t a p o c s o 1 y á b a n. Ezen helyzetben báró
Rothschild a párisi érsekhez fordult azon kérelemmel, (Mire nem jó a zsi-
dónak, szorultságában, a katholikus főpap?! – Szerk.) hogy eszközöljön
egy egyezséget a Rothschildház és a Bontoux-csoport között. Az egyez-
ség létre is jött, persze nagy á l d o z a t o k árán, az a gondolat azon-
ban, hogy a Rothschildház a Bontouxvali harczban megveretett, és oly
ó r i á s i v e s z t e s é g e k e t szenvedett, ez a gondolat a fiatal báró Roth-
schild előtt megfoghatatlan volt, s egy, az őrültséggel határos kétségbe-
esési rohamban, életének véget vetett. Egy Rothschild – e név az idők
folytában egy fogalommá lett, a mely előttünk megmérhetetlen gazdag-
ságokat jelképez, – meghiúsult börzeoperáczióért önmagát öli meg!
– E gondolatnál szemeink előtt azon áldozatok alakjai merülnek fel,
a mely áldozatokat az 1873. május 9-ki „Krach,” a mely többé kevésbbé
R o t h s c h i l d műve volt, követelt.”

Hogy mily nagyok lehettek a veszteségek, melyeket a Rothschild-

ház most leírt szerencsétlen börzeoperácziói által szenvedett, kitetszhetik
abból is, hogy a kiegyezésnél egyedül csak a bécsi piaczra tizennégy
milliónyi takaros sommácska esett. (A „B. Ostend-Zeitung” szerint a
Rothschild-ház összes vesztesége 82 millió frank vagyis körülbelül 33
millió arany forint. Szép kis érvágás! – Szerk.)

S ha egyébiránt még a legcsekélyebb kételyünk lenne is a „Tri-

bune” tudósításának helyessége fölött, zsidósajtónk magatartása e ké-
telyt elűzné. „A financz-bárónak” vagy „pénzfejedelemnek” (mint a
„Neue Freie Presse” a Rothschildokat folyton nevezi,) halála oly szép
alkalmat nyújtott volna lelkendező emlékczikkekre és „szakemberszerű”
czikkekre a Rothschild-ház s az elhunyt jelentősége fölött, különösen nem-
zetgazdászati tekintetben, s azon jótékony befolyás fölött, a melyet azok
valamennyi nemzet gazdászati viszonyainak fejlődésére gyakorolnak!
Minderről egy szó sem volt olvasható. Rothschild James-szel,
a „pénzfejedelem-ház” egyik sarjadékával, a sémita fajnak büszkeségével,
rövid, tartalomnélküli újság „noticz”-czal végeztek, s még most is, mi-
 28

kor a titok fátyola már föllebbentve van, zsidósajtónk sötét hallga-

tásba burkolódzik. Persze ezúttal pompás nekrológokkal sem a
népnek port hinteni nem lehetett a szemébe, sem – pénzt keresni vele.
Így az „Oesterreichischer Volksfreund.” Mi meg még csak azt
adjuk mindezekhez, hogy történt volna meg csak ez a szerencsétlen
eset például egy keresztény bankárral: minden Halbkreuzer-
Sornál hozta volna a szerencsétlennek arczképét és biographiajat,
gúnyt szórva a szerencsétlenre.

A jelen év elején végrehajtott népszámlálás eredményei Porosz-

országban és Ausztriában a fő pontokban már ismeretesek. Magában
Poroszországban van, az ez évi összeirás szerint, 363,790 zsidó, a
kik közül 53,949 Berlinben lakik.
Az Ausztriában, ez év elején összeirt zsidók létszámáról a bécsi
„Oesterr. Volksfreund” október 29-ki száma a következőket írja:
A z s i d ó k s t a t i s z t i k á j a Ausztriában. A közigazgatási statisz-
tikai igazgatóság szívességéből azon helyzetben vagyunk, hogy az 1881.
deczember 31-ki legutóbbi osztrák népszámlálás eredményeit a zsidókat
illetőleg közölhetjük. A számokat az egyes korona-tartományok szerint
adjuk, és pedig az 1869-ki utolsóelőtti és az 1881-ki utolsó népszám-
lálás adatait.

Bécsben volt 1869 végén 40.230, 1880 végén pedig 73.222

zsidó.
Poroszországban és Ausztriában tehát a közönség immár azon
szerencsés (?) helyzetben van, hogy tudja, Izrael népe hogy szapo-
rodott a lefolyt 11 év alatt. Csak nálunk Magyarországon vagyunk
teljes tájékozatlanságban hagyva. Csudáljuk, hogy Keleti Károly úr,
az országos statisztikai hivatal főnöke, a kiről pedig már oly sokszor
olvastuk az újságokban, hogy „európai hírű, jeles” statisztikus,a né-
metek és az osztrákok által ily csúnya módon megelőztetni engedte
magát. Vagy talán keserű meglepetésre fogunk virradni, ha a hiva-
talos adatok nyomán megtudjuk, hogy az „izraelita polgártársak”
nálunk mennyivel szaporodtak, s e keserű valóságot tanácsos minél
k é s ő b b e n tudomásunkra hozni?! Mi élünk a gyanúpörrel, hogy
nálunk is olyan galicziai-féle szaporulati arány fog kitűnni.
*
 29

Oroszországban, a múlt füzetünkben közölt belügyministeri

rendelet folytán alakult vizsgáló bizottságok jelenleg folytatják
munkálkodásukat. Eddig csak az odessai tartománygyülés munkála-
tának eredményét ismerjük, a mely a ,.B. Ostend-Zeitung” szerint,
egy szavazat ellenében elhatározta a kormányhoz az iránt folya-
modni, hogy a zsidóknak feltétlenül tiltassanak el a következők:
„1. Szeszes italokkal a vidéken kereskedést űzni.
2. Koronái jószágokat haszonbérelni s földbirtokot venni.
3. Megtiltandó az, hogy több zsidó tanuló vétessék fel a gymná-
ziumokban, mint a mennyi a zsidó lakosságnak a keresztény lakosság-
hoz való arányának megfelel.
4. A zsidók eltiltandók, választás alá eső hivatalokat, nevezetesen
békebírói tisztséget viselni.
5. A keresztény cselédek tartására vonatkozó tilalom megujitandó.
6. A zsidóknak ne legyen szabad akkor, ha nincs határozottt fog-
lalkozásuk, a falukon lakhatniok.
7. Adósleveleket ne vásárolhassanak össze, ha nem tartoznak a
kereskedői testületekhez.
8. Mózes vallású ügyvédek a békebíró előtt ne perelhessenek.”
Ezen, meglehetősen mérsékelt kívánalmakat tartalmazó peticzión
kivül, Ignatyev grófhoz, – amint ezt ő maga kijelentette egy nála meg-
fordult zsidó deputácziónak, – olyan peticziók is érkeztek be, me-
lyek a zsidók t e l j e s k i ű z e t é s é t kérik.
Ezt a küllebbeztetést azonban sok muszkaországi zsidó nem
akarván bevárni, az Amerikába való kivándorlás a múlt hó folytán
is tartott. Négy zsidó-transport indult Bródyból: az egyik 246, a má-
sodik 230, a harmadik 212, a negyedik 240 főből állott.
*
A zsidó ügyekben gyakran az együgyűségig naiv fő zsidó új-
ságunk, a „Pester Lloyd”, október 31-ki esti lapja ezt írja:
„A zsidók tömeges kivándorlása Oroszországból, az orosz kormány-
nak, minekutánna azelőtt mindent megtett, hogy a dolgokat túlhajtsa,
– most már magának is nagyon kényelmetlenné látszik válni. (Ne higy-
je barátom! Ilyesmi senkinek a világon nem „kényelmetlen” dolog!
– Szerk.) A pétervári kormány meg akarja kísérteni, a kivándorlást
megakadályozni, (Dehogy is akarja! – Szerk.) és az izraelitáknak egy
nagy colonizáczionális területet akar felajánlani orosz földön. Ez a
szívesség azonban egy kicsit későn jön, (Persze, nem kell nekik a kapa-
kasza. – Szerk.) s a zsidók, amit nem is lehet nekik rosz néven venni,
az orosz kormány biztosításaiban egyátalán nem bíznak. Ezalatt az Ame-
rikába való kivándorlás az „Alliance israélite” aegise alatt szünet nél-
kül folyik, és Dél-Oroszországban sok falu, a melyekben eddig élénk ke-
reskedelem s eleven forgalom (Hozzá tehetjük még: uzsora, mérgezett
pálinka-árulás, csalás és egyéb hunczfuteria. Szerk.) uralkodott, most
úgyszólván kihalt és teljesen elnéptelenedett. (Persze, az utczákon most
nem lót-fut szünet nélkül a sok naplopó zsidó. – Szerk.)
 30

Ebből láthatjuk azt is, hogy a „Pester Lloyd” a Talmud értelmé-

ben „Isten áldásának” tartja azt, ha valamely faluban sok, igen sok
zsidó van. Gegen die Dummheit kámpfen selbst die Götter umsonst
A „Pester Lloyd” fentebbi „Schönfarberei” -ét azonban alaposan
lerontja a „Novoje Vremja” muszka újság, a mely egyik közelebbi
számában ezt írja:
„Daczára kormányunk legbuzgóbb törekvéseinek, a melyeknél a
legnagyobb áldozatoktól sem riadt vissza, hogy a zsidó lakosságot a
mezei gazdászatnak megnyerje, az eredmények ez irányban egyátalán ki
nem elégítők. A zsidók e l h a g y t á k f ö l d j e i k e t , – mert semmi haj-
lamuk nem volt a földművelésre, – hogy a házaló és kiskereskedés, az
ügynöki s más nekik jobban ínyükre való foglalkozások után lássanak,
úgy, hogy a kormány kényszerülve lett 10.000-et ezen letelepített zsi-
dók közül a földművelők lajstromából kitörülni.”
Most sem akarja ön megérteni a dolog valódi mivoltát, édes
„Lloyd”?!
*
Az „Alliance israélite” tevékenységét Oroszországban érde-
kesen jellemzi az orosz belügyminister közlönye, a „Novoje Vremja”,
a következőkben:
„A zsidókra vonatkozó törvényhozásunk legjellemzőbb vonásai közé
tartozik, az „Alliance israélite universelle”-nek engedett tevékenység Orosz-
országban. Ezen társulatnak közege, az 1863-ban jóváhagyott „Társaság
a képzettségnek Oroszország izraelitái közt való elterjesztésére.” A zsi-
dókat régi idő óta foglalkoztató azon eszmének, hogy országukat ismét
felállítsák, megvalósítására szolgáló „anyagi eszközök” előkészítésén kí-
vül, az Alliance még a következő czélokat követi: 1) A zsidóságot a ke-
resztény czivilizáczió behatása ellen – védelmezni. 2) Mindenütt a
zsidók polgári jogainak kiterjesztése, s befolyásuk és hatalmuk erősítése
mellett működni. Ilyen czélokat követ a fentnevezett társulat is, s e
czélból könyveket ád ki ó-héber nyelven, támogat úgy e nyelven, mint
orosz nyelven irt időszaki iratokat. („Raszvet” = „Hajnal”, „Ruszkij
Jevrej” – „Orosz zsidó.”) Figyelemreméltó itten a következő körül-
mény: a héber nyelven írt időszaki iratokban, valamint a röpiratokban
is, a törekvés vehető észre, az orosz intelligencziát és az orosz népet a
zsidók szemeiben a legkedvezőtlenebb színben feltüntetni. A „Gaschachar”
czímű ó-héber újság egy vérlázító gúnyiratot közölt, a melyben az orosz
nép és az orosz kormány a legpiszkosabb és a legvisszataszítóbb módon
rajzoltatnak le. Ugyanily vonásokat találunk a fentebb nevezett orosz-
zsidó lapokban is. Mindent, a mi orosz, lerántanak; a zsidó tehetségek
és erények, a zsidó törvények és a talmudi bölcseség égig magasztal-
tatnak. Minden a mi zsidó, ezen közlönyökre nézve isteni! Az oroszok
elleni elkeseredés a zsidókat szorosabban fűzi egymáshoz, és a mézédes
beszédek Izrael kitűnőségéről arra valók, hogy az oroszok éberségét el-
altassák, (Tout comme chez nous! – Szerk.) őket az „egyenjogúsítás”
javára megvesztegessék, s privilégiumaik mellett lelkesedést keltsenek...
Ilyenneműek az orosz törvénynek fő vonásaiban való vonatkozásai a
zsidók különállása iránt, a mely különállás ezt a néptörzset a
 31

k e r e s z t é n y l a k o s s á g r a n é z v e v aló ságos isten-osto-

rává t e s z i ! . . . Reméljük, hogy ez az a normális helyzet nemsokára
az egyedüli kívánatos helyzetnek, – egy t i s z t á n orosz politikának a
zsidókérdésben, enged tért.”

Merunovicz Theophil legutóbbi füzetünkben ismertetett indít-

ványának azon része, hogy a zsidó anyakönyvek vezetése szigorúan
ellenőriztessék, október 17-én került tárgyalás alá a galicziai tar-
tománygyűlésen. E vita lefolyása a lapok távsürgönyei szerint követ-
kező volt:
„Dr. Goldmann (zsidó) határozott óvást emelt azon könnyelmű
modor ellen, a mely szerint egészen alaptalan vádaskodások, (Ne neked
szegény Merunovicz! – Szerk,) a melyek mellett senki sem tud bizo-
nyítékot felhozni, a tartománygyűlésen ismételtetnek. Dr. Zucker (szinte
zsidó) csatlakozott az előtte szóló által mondottakhoz, utalva a közigaz-
gatási bizottság jelentésére, a mely nyíltan constatálja, hogy eddig
egyetlen egy eset se merült fel arra nézve, hogy a zsidó anyakönyvek
vezetése körül visszaélés fordult volna elő. (Ez aztán szépséges közigaz-
gatási bizottság lehet: épen beválik l e n g y e l institutiónak. – Szerk.)
Ennek daczára Merunovicz (Szánalmas figura! – Szerk.) és Zucom-
szki állítják, hogy a közvélemény meg van győződve, hogy ilyen rendelle-
nességek fönállanak. (De mit használ mindez, mikor a zsidók szemtele-
nül tagadják, hogy csak „egyetlenegy ilyen eset is fordult volna elő.”
– Szerk.) Gróf Meczinszky a krakkói párt nevében kijelenti, hogy ez
Merunovicz szándéklatait megértette és helyesli; ő szót emelt, nehogy
az látszhassék, hogy Merunovicz egyedül áll nézeteivel a tartomány-
gyűlésben. A bizottság azon indítványa, hogy az ügy vizsgálat czéljából
a kormányhoz áttétessék, (Magyarán: hogy a dolog végleg elaludjék. –
Szerk.) végre nagy többséggel elfogadtatott.”
Tant de bruit pour une omelette. S a bécsi zsidó lapok ezen ártal-
matlan allotriára mégis azon panaszkodtak, hogy „a tartomány gyűlés
többsége egy rendszeres zsidóvitát improvizált, a mely megczáfolhatlan
bizonyítékot szolgáltatott, a szláv történetírók által türelmesnek ki-
kiáltott lengyel nemzet antisemitikus érzelme mellett.” Nohát,pedig
ezektől az uraktól ugyan felesleges egy cseppet is félniök a zsidóknak!
*
A mi Bécsbe felrándult jó delegátusaink bizonyára elálmélkodva
vettek tudomást arról, hogy Schmerling lovag, az osztrák legfőbb
törvényszék elnöke, a ki az osztrák delegáczió elnökévé választatott,
október 27-én tartott elnöki megnyitó beszédében, a melyben a le-
folyt év külpolitikai eseményei fölött szemlét tartott, a z s i d ó k é r -
dést is elmélkedései tárgyává tette, mondván:
„Még meg kell emlékeznem azon h á b o r ú r ó l is, a mely egyik
szomszéd államban egy n é p t ö r z s ellen indítatott meg, a melynek azt
a szemrehányást teszik, h o g y a t ő k é t m a g á h o z s z í v j a , s ez
által a l a k o s s á g r o m l á s á t i d é z i elő. Nem akarom elvitatni,
 32

hogy ezen szemrehányásnak bizonyos j o g o s u l t s á g a van; de meg-

elégedéssel utalok arra. hogy mi Ausztriában biztos eszközhöz nyúltunk
arra nézve, hogy ezen bajoknak elejét vegyük: t. i. a törvényhozás út-
ján, a mely nekem jobbnak tetszik, mintha házakat fosztanak ki és csa-
ládokat űznek el.”
Ezen, nagyon is mérsékelt hangú nyilatkozatáért a bécsi zsidó-
sajtó nagyon megharagudott Schmerlingre, a ki hasonló nyilatkoza-
tokat már azelőtt is tett, s még mint b í r ó t is kritika alá vették
ez incidensből, a „Neue Freie Presse” egyebek közt azt is írván
róla, hogy hiányzik nála „az objectiv gondolkozásnak b í r ó i tulaj-
donsága.” Ezeknek a zsidóknak mindig tele van a szájuk a „bírói
függetlenség” sérthetetlenségének hangsúlyozásával, még akkor is,
ha a legcrassabb bírói önkénykedés nyilvánvaló esetéről van is szó,
csak – zsidó érdek legyezgetésének esete forogjon fen. Ha azonban
a „független” bíró az ő felenyájaik érdeke ellen cselekszik, s a lapjaik
által rendszeresen gyakorolt czudar pressiónak is nem engedni elég
becsületesés f ü g g e t l e n : akkor aztán előttük kritika, és pedig
pimasz kritika tárgya a független biró és eljárása is. Kutyakorbács
a gazoknak!
A mi Bécsbe felrándult jó delegátusaink pedig továbbra is álmél-
kodnak, s csudálkoznak a fölött, hogy az antisemitismus egyszerre
„d e l e g á c z i ó - k é p e s s é ” vált, holott azelőtt az újságok Buda-
pesten mindig azt verték a fejükbe, hogy egy bizonyos collegájuk
által az országházban prédikált antisemitikus tanok csak ennek a
collegájuknak az agyába ragadott „indiosynkrazia”, sehol máshol
a világon nem létező „Istóczyzmus”. Lám, az atyafiaknak Bécsbe kell
felrándulniok, hogy megtanulják azt, a mit ama kérdéses, annyiszor
„kinevetett” collegájuk B u d a p e s t e n már réges-régen s nemegy-
szer elpapolt nekik!

S most meg mi álmélkodunk. Álmélkodunk pedig fővárosi zsi-

dó-liberális napilapjaink azon „vakmerőségén,” miképen annyira
„függetlenkedni” mertek a zsidó járszalag daczára is, hogy ezelőtt
egy héttel, a következő hírt hozni, s mirabile dictu, minden gúnyo-
lódó megjegyzés nélkül hozni, merészkedtek vala:
„A c s e h e k és a z s i d ó k . Bizonyos idő óta Csehországban is-
lábra kezd kapni a zsidóüldözés. (No persze! az antisemitismus mindjárt
zsidóüldözés! – Szerk.) A prágai „Ceské Noviny” és a klerikális „Cech”
nemcsak hogy tetszéssel nyomatják ki a zsidóellenes leveleket, de maguk
a szerkesztőségek is sűrűn írnak vezérczikkeket a zsidók ellen. Leg-
újabban Prágában „Neodvislost” („Függetlenség”) czím alatt politikai
lap indult meg, mely programmjába a cseh népnek a zsidóktól való eman-
cipálását vette fel.”
 33

Tehát még a c s e h e k is túltesznek rajtunk magyarokon. Ne-

kik már van egy, speciáliter a z s i d ó k é r d é s s e l foglalkozó napi-
lapjuk is, a melynek a neve „Függetlenség.” Nekünk is van ugyan
egy „Függetlenség”-ünk, de nem a z s i d ó k t ó l való „független-
ség”-ünk.
Támadt azonban egy „ F ü s t ö l ő”-nk.
Bartalits Károly urat, a solid „Bartalits Imre” czímű könyv-
kiadó czég derék, törekvő fiatal főnökét illeti meg az érdem, hogy
egy, egyelőre havonkint megjelenő „antisemitiko-satyrikus s humo-
ristikus közlöny” megjelenését lehetővé tette, s ez által ügyünknek
nevezetes szolgálatot tett.
Valamely, élénk lendületet vevő ügyben, mint az az antisemi-
tismus, csekély eszközökkel is nagy eredményeket lehet elérni.
Azt mondják rendesen, hogy azért nem merik az emberek ná-
lunk antisemitikus érzelmeiket kifejezni, mert „a zsidók zsebjében
vannak.”
Ez, hála Istennek, nálunk mint általános szabály, nem áll.
Más az oka annak a sajnálatos jelenségnek, s ez az, hogy az embe-
rek nem a k a r n a k v e s s z ő t f u t n i z s i d ó és e l z s i d ó s o -
dott ú j s á g a i n k b a n , s g ú n y j a i k n a k , p i s z k o l ó d á s a i k -
nak, v é g n é l k ü l i m e g h u r c z o l á s a i k n a k c z é l t á b l á u l
s z o l g á l n i . Ez egy!
A másik momentum, a mi itt kiemelendő, az, hogy zsidó és el-
zsidósodott újságaink magasztalását, tenyéren hordozását s a zsidók
kegyét és e g y é b d o l g a i t is, nem egy úr nálunk azzal akarja kiérde-
melni, hogy a zsidóság nyílt patrónusának szegődik, lerántva s meg-
támadva mindenkit, a ki a zsidó üzelmek ellen szót emelni merészkedik.
Egy élczlapban sok oly dolgot el lehet mondani, a mit máshol
sehol sem; s azért nálunk a létező élczlapok eddig valóságos terro-
rizmust gyakoroltak. Ezt a terrorizmust, a mennyiben annak zsidó-
barát-tendentiája van, megtörni, a zsidó-patrónusokat a közönség
előtt ránczba szedni, a zsidó újságok magasztalásait jól applicált
„huszonöt”-tel ellensúlyozni, a bátortalan antisemitáknak szíverő-
sitőül szolgálni: ez oly fontos feladat, a melynek helyes megoldásá-
tól függ nálunk nagy részt az antisemitismus jövője. S azért,a „Füs-
tölő,” kellő tapintattal szerkesztve, e feladatok teljesítését s ez által
az antisemitismus ügyét lényegesen előmozdíthatja.
S most még csak azt kívánjuk, hogy a derék szerkesztő, Pipa
János úrból a jó szűz magyar dohány sohse fogyjon ki.
T. Olvasóinknak pedig ajánlja a „ F ü s t ö l ő ” pártolását.
Hol van az a zege-zuga az országnak, a hol ne lenne „kifüstölni való?!”
 Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Szeged.
T. szerkesztő úr! – Múltkori levelemben említettem, hogy nálunk
mily fogadtatásban részesül „az, ki az itteni zsidóság üzelmei ellen fel-
szólalni” bátorkodik. A mit mondottam, beteljesült; mert a „Szegedi
Napló”, miként az általam beküldött f. évi 163. számú példányból meg-
győződni méltóztatott, a „Szegedi Napló” ugyancsak feljajdult, mint ki-
nek a fejére ütnek. Én ugyan őt bántani nem akartam, és nem is bán-
tottam senkit; mert a mit mondtam, az igazságon alapszik; miért is
óhajtottam volna, hogy a felhozott tényeket czáfolta volna meg, vagy
legalább megczáfolni iparkodott volna. E helyett azonban gorombásko-
dott, elmondott „elfogultnak, pogány századba való, porban fetrengő
alacsony szelleműnek.” Mindezekre én nem felelhetek egyebet mint azt,
hogy a gorombáskodás és piszkolódáshoz nem kell sem ész, sem erény,
elég arra a roszakarat. Ámde olvasóim kérdezhetik, hogy ki az a fel-
héjázó, felvilágosodott dicső férfiú, ki mint zászlóvivő tündöklik, és a ki
az itteni zsidóság üzelmei és hibái ellen nemcsak hogy fel nem szólal,
de sőt minden zsidóellenes mozgalomnak üldözője és gúnyolója. Ezen
férfiú nem más, mint E n y e d i L u k á c s úr, a „Szegedi Napló” szer-
kesztője.
Hogy e jeles és dicső férfiút a nagy közönség közelebbről megis-
merje, bátor leszek egy két adatot szolgáltatni, különösen azon okból
is, mivel a Magyar Lexiconban életleírása nem jelent meg, hová bejutni
nagy szerencséjének tartotta volna. Saulból Pál, vagyis zsidóból lett ke-
resztény; azonban régi természetét nem változtatta meg, mert ő minden
sémitát, különösen az itteni zsidófővezéreket pártolja, ellenben kigúnyolta
az antisemita ügyvédeket, és azon derék szegedi egyetemi polgárokat, a
kik társaikkal az Istóczy Győző urat üdvözlő feliratot aláírtak. 1880. év
vége felé, mikor a megindult zsidóellenes mozgalmat észrevette, a dicső-
séges E i s e n s t ä d t e r nevet letette, és felvette a tősgyökeres magyar
Enyedi nevet, remélvén, hogy e név alatt a Magyar Lexiconba be fog
jutni. Benne is van ugyan Enyedi úr, de az nem a szegedi.
Ilyen a mi Enyedi Lukácsunk; a zsidó bálványt érinteni sem meri,
a ki pedig annak veszedelmes eljárását bírálni merészeli, annak neki ront
és lerántja csúfosan. Hej pedig de sokat lehetne beszélni felőle.
Ezzel bezárom levelemet azon ígérettel, hogy levelezéseimet enge-
delmével folytatni fogom. (Kérjük. – Szerk.)
Orgoványi.

Vasmegye. (Hosszú-Pereszteg.)
T. szerkesztő úr! – Az országnak majdnem minden vidékéről je-
lennek meg a „12 röpirat”-ban közlemények, melyek a sémita faj viselt
dolgaira, a közönségnek nem kis megbontránkozására, fényt derítenek.
Községünkben is van többek között egy ilyen fajta, magában fölfuvalko-
dott, semmit nem tevő, foglalkozás nélküli zsidó czimbora, ki egy szegény
ember tökéletes kizsarolását nem átallotta végbe vinni.
 35

A múlt évben történt, hogy egy M. Mihály nevezetű egyént any-

nyira magához édesgetett furfangos eszével, hogy ennek azon kelepczé-
ből, melybe belesodorta, minden vagyona elvesztésével kellett megla-
kolnia. Ez valóságos tény. A nevezett ember nős és családos. Ezt oly
ravasz fogásokkal vezette a hínárba, hogy minden józan gondolkozású
keresztény borzalommal gondol reá. Rábeszélte az együgyűt, hogy
hagyja el, az az váljék el feleségétől, úgymond, van ő neki egy húga
(természetes, hogy zsidó,) ezzel lépjen p o l g á r i h á z a s s á g r a ; hanem
ez nem megy ám olyan könnyű szerrel; mert az ő húgának van pénze,
tehát ő is biztosítson annak részére egy bizonyos összeget. Gonosz ku-
fárkodása hamar ténynyé vált. Amint ezen zsidó, kit névszerint K.
Samunak hívnak, észrevette, hogy gyarló emberrel van dolga, kiállítta-
tott vele egy 570 forintról szóló adóslevelet, mintha ezt kölcsön vette
volna föl, s azt birtokára be is kebeleztette. A szegény embert ezután
mindegyre biztatta, hogy most majd megtörténik a zsidó leánynyal a
polgári házasság. – Megtörtént más, de nem a polgári házasság, ha-
nem a szegény embernek holtig való siralmára, a vagyona pusztulása.
Az ilyen csúfosan rászedett embernek jószágát elárvereztette, most egy
krajczárt érő vagyona sincs; maholnap munkaképtelenné válik. így sza-
porítja a semitafaj a község szegényeit! Egy roszlelkű zsidó miatt apró
családjával együtt a község kegyelem-kenyerére kell szorulnia.
Bizony roszul cselekedtek azok is, kik a szegény ember ügyét vé-
deni hivatva vannak a községben, midőn ezen famozus történetet agyon-
hallgatással elnézték. Akkoriban, midőn a községben még a verebek is
azt csiripelték, hogy a M. Miska feleségül veszi a zsidó Czilit, s a fur-
fangos zsidó részére, ha húgát elveheti, bizonyos összegről adóslevelet
állít ki, már ekkor erélyes fellépéssel kellett volna azt a gyarló Miskát
észrehozni, s mint tékozlót, vagyonára nézve bírói zár alá kellett volna
venni, hogy apró családjának maradt volna valamije.
Megtörtént az árverezés. Hát kié lett az eladott ház? Ezt bizony
könnyű kitalálni. Hát nem másé, mint egy zsidóé. Néhány évvel ezelőtt
Somogyból vetődött a községbe egy bugyros zsidó, ki gyufával, kuszto-
rával, fűzővel egy kis boltot csiperített, s most oda áll árverezőnek s
megveszi a házat 600 forintért. Pedig becsületes keresztény ember is
volt ám rá árverező, de ezt lebeszélte, hogy ne ígérjen, ha ő megveszi,
olcsóbb lesz, s néhány forint nyereségre átengedi neki a házat; mert, ha
ő is ígér, akkor igen drága lesz. – Most már a bugyros zsidó nem né-
hány forintot, hanem száz forintokat kér nyereséget. Ki mondhatja most
azt, hogy a sémita faj honunkban a magyar embernek javára van?!
Egy népbarát.

Liptómegye.
T. szerkesztő úr! – A „12 röpirat” 9-ik számában tett ígéretem-
től eltérve, a melyet későbben úgyis beváltok, bátor vagyok a virilis
törvény káros hatásáról és a zsidók „hazafiságáról” egynéhány sort írni.
A szerencsétlen virilis törvény tekintettel volt ugyan a nagyobb
földbirtokosokra annyira, a mennyire ezek birtokuk után nagyobb adót
fizetnek, de aránylag véve a földadó még a legmérsékeltebb (?) adó. Ez még
 36

a maga helyén volna. Legnagyobb adó azonban a jövedelmi adó. S kinek

van mai nap legnagyobb jövedelme? Felelet: a zsidó kereskedőknek és
korcsmárosoknak. Ezek tehát legnagyobb adót is fizetnek egyes falvak-
ban és városokban. S ha még hozzá egy zsidó okleveles prókátor, vagy
„dakter”: az adó kétszeresen vétetik neki. – Virilis törvényünk
értelmében ők a virilisták, ők egy falu vagy város javát szívükön hord-
ják, hanem csak akkor, ha jó „geschäft” vagy „rebach” van kilátásban.
Ezáltal tönkre tesznek egyes városokat, mert minden városi ügybe mint
virilisták be vannak avatva. – Vannak Liptómegyében olyan községek,
a melyeknek több ezerre menő vagyonuk van erdőkben, szántóföldekben,
regáléban stb. Ilyen mezővárosok: Hibbe, Német-Lipcse, Rózsahegy; falvak:
Csorba, Vichodna, Kokava, stb. A jött-ment virilis zsidó azután a tör-
vény értelmében más vagyonában garázdálkodik. A polgárság napról-
napra szegényedik a zsidó korrupczió által, a zsidók pedig híznak más
vagyonán. Ezt kezökbe adja nekik virilis törvényünk. Idején volna ezen
virilis törvényt módosítani, vagy pedig egészen eltörülni, mert ma már
nagyon érezzük ezen törvény káros hatását.
Szólok most valamit a zsidó „hazafiságáról”.
Jó hazafiságra, nemcsak minden országnak, városnak és községnek,
de minden embernek törekednie kell, sőt szent kötelessége is. Csakis
olyan ország állhat fen mint ország, a melynek polgárai hazájok iránt
valódi szeretettől vannak áthatva. De, hogy a zsidók hazánk iránt va-
lódi hazaszeretettel viseltetnének, azt kereken tagadom, és biztos ada-
taimmal bátor vagyok bebizonyítani, hogy a zsidó sohasem volt jó hazafi,
de nem is lesz.
R. mezővárosban körülbelül 8 darab zsidó virilista van, s
ezek a polgárok vagyonával disponálnak. 1875. évben K. J. a r... i
zsidóság fővezére, a zsidó virilisták főczimborája, kikelt A... 1 akkori
bíró ellen, őt defraudáczióval vádolván. A városi képviselőtestületet a zsidó
virilisták annyira hálójukba tudták keríteni, hogy A... 1 bírót letették
és vád alá helyezték. K. J. és a többi czimborák indítványára, K., volt
derék hivatalnokot és polgármestert ajánlották az üresedésbe jött birói
állomásra, remélvén, hogy ez a zsidók garázdálkodásait elhallgatja. De
milyen nagy volt a meglepetésük és csalódásuk, kitűnik a következőkből.
Egyszerre K. J. „derék” virilistánk, többi czimboráival a zsidósá-
got a városi jogokba és javakba be akarta tolni, s különféle követelések-
kel lépett föl a városi képviselőtestület előtt, így pl. ők a városi pénz-
tárból zsidó iskolájuk számára 600 forintot követeltek. Jogos lett volna
követelésük tán akkor, ha a zsidók valami községi pótlékot fizetnének.
De megjegyzem, hogy R...en se zsidó se polgár eddig semmiféle köz-
ségi adópótlékot nem fizetett. Nem csoda azután, hogy városunkba nap-
ról napra több gácsországi vagy orosz csodabogár tolakodik be úgy, hogy
ma már 500-an vannak, holott 1848 előtt 20-an sem voltak. – Ki volt
az első, ki ezen követelés ellen felszóllalt? Az általuk ajánlott K. bíró s
a derék plébános s mostani apát V. J. úr. Ezek keresztül vitték, hogy
a magas ministerium ezen jogtalan követelést nem a zsidók, hanem a
város részére döntötte el. Volt is azután jajveszéklés Izraelben.
K. J. virilista azonnal kijelentette, hogy biz ő nagyon csalódott K.
bíróban. Azóta legnagyobb ellensége. Derék plébánosunknak pedig a zsidó
csőcselék a b l a k a i t a k a r t a b e v e r n i .
 37

A zsidók bősz úja K. bírót is utolérte. Az utolsó választásnál

szépecskén l e t e t t é k h i v a t a l á r ó l , s a kit 4 év előtt vádoltak, bíró-
nak választották.
Ebből kitűnik, hogy a zsidóknak az mindegy, akár hazafi, akár
nem, csak nekik legyen „jussuk,” a többivel ők nem bajlódnak. Miattok
Magyarország elenyészhet minden perczben, csak zsebök tele legyen. A
zsidónak hazája nincsen, ő bűnei által hazáját elveszítette. A ki sze-
retettel nem viseltetik községe, városa iránt, a ki javát virágzását szívén
nem hordja, az egy országnak jó fia soha sem lehet, ha ezerszer megma-
gyarosítja is a nevét.
Ügybarát.

Békésmegye.
T. szerkesztő úr! – Mivelhogy én is olvasom önnek ezen nagyra-
becsült röpiratait, és egész lelkem át van hatva azon eszmék által, me-
lyek ezen iratokban foglaltatnak: legfőbb kívánságom és törekvésem az,
hogy a mennyire tőlem telik, másoknak magyarázom és iparkodom,
hogy minden iparostársamat ezen eszmékkel megösmertessem, s őket
fölvilágosítsam, hogy ezen vérszopó náczió csalásainak s zsarolásainak
részünkről is, a mennyiben telhető, gát vettessék. Erre az első lépést a
múlt nyáron kísértettem meg.
Városunkban létezik egy „Iparos ifjúsági önképző s betegsegélyző
egylet,” és ennek tagjai közt számos zsidók, persze kereskedő ifjak, van-
nak; én az akkor tartott közgyűlésen fölléptem, és indítványoztam,
hogy ezen becses egyletet ezen szemtelen csaló nácziótól tisztítsuk meg,
és az egyletre gyakorlott minden befolyásukat zárjuk ki. Sajnos, azután
láttam, hogy nem a kellő lépést tettem ezen terv kivitelére; mert bizony
eléggé gyakorolták itt már a talmud parancsát, t. i. annyira el-
vakították már az embereket, s annyira hintik a port a sze-
gény keresztények szemébe, hogy bizony nagy dicsőségnek tartja egy
szegény iparos, hogyha egy zsidó polgárral jó barátságban lehet, vagy
kezet foghat velők; és hogy ezen hü barátságukat a zsidók iránt bebi-
zonyítsák, elég bátran s vakmerően támadtak rám a zsidótányérnyalók,
midőn a fentnevezett indítványommal előálltam: igen sajnálkoztak, hogy
én mint fiatal iparos olyan „ostoba” vagyok, hogy még olyan indítvány-
nyal merek föllépni, olyan „müveit”, s olyan „szellemdús”, oly „hazasze-
rető” ifjak ellen mint K. úr is, ki az egylet jegyzője, s kiről azt
mondják: „ha K. az egyletet nem képviselné, az egylet már nem lé-
teznék.” Ha ez állana, akkor a keresztények mind ostobák! Sajnos,
hogy vannak ilyen felfogások: igen, kinevettek, kigúnyoltak szépen; de
hát úgy hiszem, nem vehetem rósz néven tőlük ezt, mert sürü fátyol
van a szemök előtt, s nem látnak keresztül. Tehát ezen fátyolt le kell
rántani; de mivel az én szerény magyarázatom mind kevés és gyenge,
s így eredményre nem jutok: a röpiratokat minden tagnak kezéhez fo-
gom juttatni. Ezek elolvasása, úgy hiszem, elég lesz arra, hogy ezen ügy
felőli érdeklődésöket felköltsem, és azon zsidó barátságról lemondjanak,
ha nem is mind, de legalább nagyobb részük, s így aztán hiszem, hogy
inkább kivihetem tervemet; t. i. a zsidókat az egyletből kituszkolni, s
 38

aztán olyan antisemita egylet formára átalakítani, t. i. németországi elv-

barátaink példáját követni.
Bizony, bizony nincs halasztásra való idő; mert ha ez sokáig így
tart, csak a jó Isten a megmondhatója, mi lesz még belőlünk, mert már
ha az ember széttekint, mily szomorú képet lát a merre csak néz, a vá-
ros fő s legszebb terén mindenütt csak a zsidó firmák ragyognak, és hol
látjuk a szegény keresztény iparos czégét: a város szélén, és zugokban,
és ottan izzad és fárad, korán reggeltől késő estig dolgozik, minden ereje
kifogytáig, persze csakis zsidónak, mert mástól munkát nem kap; igen,
mert kénytelen vele, ha családjának csak kenyérre valót is keresni akar;
mert az a zsidó principális oly jól kiszámítja, hogy a szegény munkás
többet ne kereshessen, mint a mennyit a legszegényebb életmód megkí-
ván, de még ennyit sem, mert mindig kénytelen egypár forintot előre
kiszedni, hogy annál jobban oda legyen kötve, és ha a munkáját átadja,
ráadásul annál jobban szekírozhassa és szidalmazhassa. Ez nem rágal-
mazás, ez oly igaz tény, hogy a ki ezen helyzetet úgy ösmeri mint én,
bizton mondom: nem czáfolhatja meg. Így van ez itt, és így az egész
országban, s a ki ebben kételkedik, menjen s nézzen szét az országban
az iparosok közt, s meg fog győződni ezen szomorú tényről.
Már ezer bocsánat, tisztelt szerkesztő úr, hogy eddig is igénybe
vettem türelmét, (Ellenkezőleg, kérjük jövőre is tudósításait. – Szerk.)
de hát, hogyha egy hétig mindég írnék, sem volnék képes ezen oly szo-
morú helyzetünket, a melyben most vagyunk, lefesteni, s azért most még
csak azt kívánom, hogy segítse meg önt a Mindenható, hogy a képvi-
selőházban elvei többségre jussanak, hogy ezen magasztos elvek érvényt
szerezhessenek, mert csak így láthatnák tisztelt honatyáink iparunkat
virágzásban s nem máskép; mert sajnos, még eddig mindég oly helyeken
keresik annak bajait, a hol soha fel nem találják.
Hazafiúi üdvözlettel.
Egy iparos.

Zemplénmegye. (Tolcsva.)
( M a g y a r o r s z á g k ü s z ö b ö n l e v ő 1000 éves j u b i l a e u m a
és a z s i d ó s á g . ) Készül a magyar nemzet, hogy megünnepelje azon
1000 év előtti időt, melyben apáink e hazát birtokba vevék.
Készülj tehát, készülj! öltözzél fel magad is, öltöztessd fel orszá-
godat is ünneplő ruhába. Készülj el jól, mert emanczipált testvéreid ki-
számítása szerint te e napot másodízben meg nem éred! Igen, okhos
zsidó testvéreid régen kiszámították, hogyan s mily módon hódítják meg
ezt a dicső országot szép szerivel.
E1 fogsz múlni! Hiszen eleget éltél! E hont a magyaron kívül még
egy nemzet sem bírta 1000 évig. Ha pedig elmúlsz, itt van helyben a
te utódod, az „új magyar fajta,” mely e földre magyar-zsidó néven va-
kond és phylloxera módon vándorlott be.
Igen. a zsidó az emberiség, a keresztény világ phylloxerája. A zsi-
dónak nem elég, hogy birtokát, lakását veszi el a kereszténytől, neki
az élete is kell.
 39

Ne félj magyar nemzet, hisz a zsidók okhosai most dhikcziózzák,

hogy e hazát „apháink vhérrel szherzhették”!
Dicső magyar! Hát csakugyan erre kellene jutnod!? Igen! ha
aluszol, elczibálják a szénádat! Ott van Egyptom, Gessen! A zsidók oda
kényszeríték a jó király népét, hogy ő meg kényszeríté őket a kiván-
dorlásra. Kézzd meg saját hazádat s benne a zsidót: ott vagy épen, hol
az egyptomiak voltak.
Kiszárítottad, áthidaltad a zsidóknak a vörös tengert, hazád ha-
tárait; befogadtad, letelepítetted, testvéreiddé fogadtad őket; s ime,
most véreden élődik, pusztít, s „állat” czímmel tisztel meg.
Hány munkás magyarnak sápadt az arcza mostan? Hol van ezek
vére? A piros képű zsidókban. Uraink czíme: elpusztult birtokos, el-
pusztult nagyságos, tönkrement gazda, stb. Hát ezek birtokai, czimei
hová lettek? Megtalálod az új magyar urak, a zsidók neveinél, és a
„Nagyshághus ór” tárczájában.
Mesterembereinket kiliczitálják a zsidó ipar, uzsora miatt, hiva-
talnokainkat kitúrják s pótolják a „Rhifke” magzatai, munkás népünk
pedig a zsidó „szhabad phulgár”-sága miatt csak nyáron lakhatik jól.
Szegény magyar! hát csakugyan ennyire törpültél? Hát csakugyan
„goj” lettél?
De ne félj! Ne csüggedj! Van neked egy jó közmondású orvosságod:
„Ha a kutya megharap, szőrivel gyógyítod.” „Ha a zsidó emanczipáczió
megmart, emanczipálj vissza” s meglátod, hogy a reczept bár régi, de
használni fog. Magyar! Tőled függ, érsz-e vagy nem több jubilaeumot.
(Várjuk az ottani- viszonyok további ismertetését tárgyazó ígért levelet.
Egyúttal önnek is, a ki több elvbarátunkhoz hasonlóan, füzeteink ter-
jesztése körül oly kiváló buzgalmat volt szíves kifejteni, őszinte köszöne-
tünket fejezzük ki. – Szerk.)
Hegyaljai.

Somogymegye. (Lengyeltóti.)
T. szerkesztő úr! – Bizonyára meglepetve méltóztatik lenni, mi-
dőn levél érkezik a „12 röpirat” számára innen, hol oly erősek a Lö-
vensohnok, és oly nagyok és méltóságosak a zsidó patronusok; de hiába
az öröm közlékeny! Igenis, örülünk: Szalay Imre képviselő szólott és mi
győztünk.
Hasztalan volt az erőfeszítés a képviselőválasztás alkalmával, és mi
kénytelenek voltunk a hazafiatlanság, a megvesztegetettség vádját eltűrni;
küzdöttünk, capacitáltuk a népet; hiába, el kellett buknunk: – Szalay
azt ígérte, „amint felmegy, a zsidókérdésben nyilatkozik antisemita
nézetből”, ez döntött, – ez ellen hiába volt pénz, hiába fáradság, a
zsidók a mi jelöltünk mellett voltak, e „barátságot” eltagadni nem
lehetett; Szalay meg lesz választva. Azóta nem volt békességünk, zsidó-
párt, Jakecz-szolgák volt rendes elnevezésünk; hiába mondtuk, hogy az
antisemiták mi vagyunk, a nép csak nevetett benünket, jobban megmon-
dotta ezt nekik Szalay Imre. – Végre szóllott, és é d e s g e t t e a
zsidókat pártjához, denunciálta a kóserek előtt a kormányt,
 40

mint antisemitát. – A hatás itt kerületünkben óriási; mi rehabilitálva

vagyunk, ismét felemelt fővel járhatunk, a nép látja, és tudja, hogy nem
mi édesgettük a zsidókat pártunkhoz, hanem ők tolakodtak hozzánk, a nép
ma már látja hogy nem azok igaz barátai, kik nyomorának orvoslá-
sát ígérik de a nyomor igazi, talán egyedüli okozóit: a zsidókat dédelgetik.
A lengyeltóti választók nagy leczkét kaptak, és Szalay Imre alig
fogja a tanulságot,megköszönni, melyet belőle választói levontak.
Végezetül egy kis példát, mily hallatlan ügyefogyottak egyik másik mél-
tóságaink a zsidóval szemben. –Egy nagy úr, szinte kerületünkben, idei ter-
mését egyik magyar bizt. társaságnál biztosította jég ellen. Ezen úr soha sem
jelentett jeget, ha nem volt, mint ez a zsidó szokás, szóval egy solide
Partei; ez fizetett száztól 2% biztosítási díjat, saját zsidó bérlője
azonban ugyanazonféle termények után csak l4/10%, s pedig olykép,
hogy névleg ugyan annyit fizetett mint principálisa, csakhogy 6/10%
ellennyugtákkal lett kiegyenlítve; – és a nagy úr mégis a zsidókat pártolja,
szereti, vélük együtt tiszteleg, együtt eszik, sőt i .... k is.
Ennek a magyar biztosító társaságnak igazgatója keresztény lenne??
R . . . r.

Szerkesztői nyílt levelezés.

Ezen, néhány korábbi füzetünkben használt rovatot, – bármennyire szükségünk
is lett volna reá, – fontos okokból beszüntetni voltunk kénytelenek. Mivel azonban
a magán levelezés sok esetben lehetetlen, például névtelenül beküldött czikkek írói-
val, e rovatot teljesen mégsem mellőzhetjük. Kijelentjük azonban, hogy ezen az úton
csak azon t. levelezőinkkel correspondeálunk, a kik n é v t e l e n ü l vagy álnév
alatt küldenek be leveleket hozzánk, s ezenkívül azokkal, a kik m a g u k kér-
nek e r o v a t alatt v á l a s z t .
Minden más esetben a m a g á n l e v e l e z é s útját válasszuk.
Azon czikkek pedig, a melyekre nézve a szerkesztőség részéről válasz nem ta-
lál érkezni: a közlendő czikkek sorába fel vannak véve, s közöltetnek, mihelyt a sor
rájuk kerül.
Ó. I. úrnak Győr. Az időközben beállt események által már meg van haladva.
Mást kérünk.
Sincerusnak, P. Á. Oly czikkeket, a melyekben bizonyos személyek vannak
kritika alá véve, csak az esetben közölhetünk, ha a czikkíró előttünk magát meg-
nevezi, hogy biztosítva legyünk a felől, hogy valaki, – a ki esetleg sémita is le-
het, – nem ültet fel bennünket. Egyébiránt, ha az illető megkritizált személyek egész
neve nincs kitéve, a czikkírót úgysem érheti semmi sem. Kérjük tehát becses nevét
velünk közölni.
Azon t. elvbarátainknak, a kik folyóiratunk terjesztése körül oly lelkes buzgal-
mat fejtettek ki, – az ügy nevében meleg köszönetünket fejezzük ki. Ha mindazok,
a kikre számítottunk, és sok esetben joggal számíthattunk, szintoly tevékeny-
séget fejtettek volna ki, nem! – csak legalább maguk továbbra is mindnyájan helyt ál-
lottak volna: úgy ma közlönyünk ügye máskép állana, mert ez iránti terveinket már ma
valósíthattuk volna. Hinni akarjuk azonban, hogy a mi halad, tán mégsem marad el.
A terjesztésben oly fényes sikerrel működött t. elvbarátainkat pedig az ügy
nevében arra kérjük, hogy eredménydúsnak bizonyult agitácziójukat ezután se szün-
tessék be.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1881. december 15.
II. évfolyam III. füzet.

Liszt Ferencz a zsidókérdésről.*)

Az izraeliták tizennyolcz évszázad óta számkivetett nemzetnek
tekintettek, szégyen, gyalázat és nyomorúság bőségben lett halmozva
rájuk. De ők a gyalázatnak gyűlöletet, a nyomorúságnak vészt s a
meggyalázásnak boszút szegeztek ellene. Ok a keresztény civilizáczió
által nekik kirendelt helyet azzal a fentartással fogadták el, hogy
azt a s z e r e n c s é t l e n s é g t a n y á j á v á t e s z i k , hogy ők on-
nét elnyomóikra egy r a g a d ó s d ö g v é s z m é r g e t lövellnek ki,
a mely méregnek nincs neve, a mely méreg feltalálhatlan, észre nem
vehető, s a mely ellenségeik v e l ő j é t f e l e m é s z t e n i fogja s
c s o n t j a i k o n r á g ó d n i fog. Ha aztán dögleletes búvhelyeikből
elűzték őket, a hol a kincseket felhalmozták, a melyek segélyével
üldözőiket és a megcsaltakat megmérgezték, – tova vonultak, s egy
más honnak ugyanazt a mézes-mázos haragot, ugyanazt az engesz-
telhetlek gyűlölséget és utálatot hozták eléje.
Minél inkább kigúnyolták őket, – hajdan az izzó vassal ke-
zükben, ma egy leírhatlan mosolylyal az ajkakon, annál inkább meg-
lettek erősítve a gyűlöletre s elleneik kizsákmányolására való
joguk iránt. Az a lengyel zsidó, a ki napjainkban odatartja a hátát,
hogy a haragra lobbant nemesembertől megkorbácsoltassa magát, s
azt kiáltja oda neki: „Csak üss! Csak üss!” magában hozzátéve:
„Ezt majd pengő pénzben fizeted meg nekem!” – az a lengyel zsidó
nem tesz semmi mást, mint népe hagyományod elvének engedelmes-
kedik, a mely, vallástanának magyarázata értelmében, minden, az
ellenségnek okozott károsítást megenged és megparancsol, történjék
ez akár ravaszsággal akár erőszakkal.

*)L. következő czimü művét „Des Bohémiens et de leur musique

en Hongrie.” Nouvelle édition. Leipzig 1881. Breitkopf et Haertel, – a
31. s köv. lapokon.
 2

A keresztények a földbirtokot mindenütt megtagadták tőle, s a

néplegenda sorsukat az örökké bolygó zsidóról szóló mondában sze-
mélyesítette, a ki örökké kóborol, mindig bús, mindig szükséget lát,
és sohasem jön zavarba a segédeszközök iránt; a ki sohasem láttatik
szívesen vendégszerető küszöbön, de a kinél sohasem hiányzik az a
pénzzé vert symbolum, a mely vendégszeretetet, sőt hatalmat is meg-
vásárol. A héberek emlékeiket nagyon is jól megőrizték arra nézve,
hogy ne érezzenek előszeretetet a földművelés iránt. A félelemnek,
hogy ne mondjuk, a babonás aggodalomnak egy neme akadályozta
őket abban, hogy egy oly földön, a mely nem az ő örökjük, az ekét
kezükbe vegyék. Az ember azt hihetné, mikép attól félnek, hogy az
égnek egy büntetése által az idegen röghöz oda köttetnek, ha ked-
vet találnának abban, egy tisztátalan földet arczuk verejtékével áz-
tatni, egy ország termékenységét élvezni, a melyet megátkozniuk kö-
telességük; másokat azonban szívesen hagytak szántani, s napszá-
mosaikat örömest tanították, hogyan kell a barázdát huzniok. Persze
a föld nem adja meg az ipar gyors nyereményeit sem a kereskedelem
roppant nagy nyereségét. A zsidók azonban csak nyereséget akar-
nak, és sehol sem elégesznek meg a mezei gazdászat csekély, fárad-
ságos, mérsékelt kilátásaival. Hisz a 2%, a 3% jó lehet a benszülöt-
teknek, az ország fiainak; Isten népének azonban 200%, 400% kell,
hogy valamit szerezhessen, a minek segítségével a szerencsétlenség-
gel daczolni lehessen, ha egy válság pillanatában a r a b l o t t va-
g y o n t ki kell neki adnia. A zsidó önszántából sohasem hagy el
valamely országot, a melyben még egy fűszál szakítható le, a mely-
ben még egy rézpeták szedhető föl a földről. Örömest tartózkodnak
olyan helyeken, a hol látszólagos vagy valóságos nyomorúságuk
batyuját már lerakták, de csak azon feltétel alatt, hogy őket úgy te-
kintsék mint egy vendéglő átutazó vendégeit. Ha megtörténik is az,
hogy elég hosszú ideig tartózkodnak valamely városban, hogy végül
ott palotákat építsenek, épületeket emeljenek, a melyek pompára
nézve gyakran fejedelmeink palotáit is elhomályosították, azért so-
hasem feledik el azt, hogy ők még a legfényesebb tetők alatt is csak
sátrakat laknak, mindaddig, míg azok más földön állanak, mint azon
országban, melyet az úr Ábrahámnak s ivadékának ígért,
Valóságos s egyszersmind jelképes sátrak alatt ünneplik meg
évenkint az Egyptomból való kivonulást, s évről évre újra megát-
kozzák az új fogságot, a melynek véletlen fénye mellett sem monda-
nak le azon hazáról, a melyhez József sohasem volt hűtlen, a midőn
a fáraók országában hatalomra nézve a királylyal egyenlő volt. Ez
egy példa, a melyet ivadékai sohasem feledtek el, a midőn miniszte-
rekké lettek Francziaországban, a midőn miniszterelnökökké lettek
 3

Angliában, ép oly kevéssé, mint nem feledte el egyik német város

szűk utczájában az a fő-fő millionárius, a kiről egykor egy vénasszony,
amaz utálatos nyelven s jargon) az áhítatos hallgatóknak mint egy
pythyai papnő azt az orákulumot mondta, hogy: „Nem lesz háború,
mert férjem senkinek se fog pénzt kölcsön adni.”
A midőn a keresztény civilizáczió nem elégedett meg többé
azzal, hogy a zsidókat a ghettó lánczai mögött megvédje, a midőn a
pápák annak kapuit leromboltatták, a midőn egész Európa meghívta
őket, ő nála megtelepedni; a midőn Európa, velük fraternizálva,
velük minden jogait és kiváltságait megosztotta; a midőn előttük a
munka és az élet. a művészetek és tudományok, a politika és tör-
vényhozás forrásait megnyitotta; amidőn velük készségesen mindent
megosztott, asztalt és ágyat, divatot és salonokat, munkákat és mél-
tóságokat, s nekik többé semmit egyebet nem ajánlhatott mint egy
királyi koronát vagy egy köztársaság elnökségét, – nem egy de
zertor közülük megfeledkezett származásáról. Nincs többé ez a nép
kényszerítve jólétét irigy tekintetek elől elrejteni; látszólag a ha-
raggal felhagyott s úgy tetteti magát, mintha a gyűlöletet elfeledte
volna, s mindamellett úgy tetszik nekünk, hogy szent hagyományait
(a frankfurti és római ghettóban táplált érzelmek, hagyományait,)
rabbinusaik oly jól megőrizték, hogy, ha valamely előre nem látott
katasztrófa őket a régi nyomorúságba visszataszítaná, magukban
e\ég héber vért éreznének arra, (abból a hébervérből, amelyet Jákob
tizenkét fia szivébe öntött,) hogy még egyszer, mint az Egyptomból
való kivonuláskor, szent ünnepre egybegyülekezve, zsarnokaik első-
szülötteinek vére fölött vigadjanak.
E nemzetnek lényege egy paránynyal sem változott. A való-
s á g o s z s i d ó k ma is u g y a n a z o k , a kik v o l t a k v a l a h a .
Mindenütt látjuk őket, komoran, a mesterkélt beszédesség
álarcza alatt; mindig ugyanoly roszakaratúak, gyűlölségesek szinre
azonban szolgálatkészek, ármánynyal teltek de alázatosak, daczára
minden esküvel való bizonyítgatásnak, s daczára a tettetett közele-
désnek, valódi jellemöket megőrizve; komorak, ellenségesek s mind-
a mellett vonzók, mint ama mesebeli baziliskus fénytelen, halálthozó
tekintete. Így szenvedte át a zsidóság a középkor szigorúságát és
kínait, így halad át azon jótéteményeken, melyekkel az újkor őt el-
halmozza.
A semitikus és philologikus tanulmányok mellett kiválólag az
orvosi tanulmányok voltak azok, melyekre a zsidók magukat adták,
s melyek miatt elhanyagolták azon tudományokat, a melyek tekin-
télyüket, titokzatos erőikkel elvesztették. Amidőn azonban a homoeo-
pathia az orvosi tudományt a gazdag jövedelmek titokteljes bűvköny-
 4

vétől megfosztotta, a midőn a természettudományok terén mérsékelt

nyereséggel be kellett érni, az orvosi tudományt is a faképnél hagyták,
hogy az irodalmi termelés és kritika minden mezejére vessék magu-
kat. A dolgozók megszámlálhatlan seregével birtokba vették a szép-
irodalom és a journalistika terét. Mint sáskasereg rohanták meg a
sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragad-
ták a gondolatok vezérlését, s megfészkelni látszottak magukat a
közvélemény-árulásban. Végre a keresztények be kezdték látni, hogy
ők saját országukban a gazdagság és hatalom mindkét fő forrásától
elűzve lettek: a pénzkereskedéstől, a bankoktól, s az eszmék kicse-
rélésétől, a sajtótól, elűzve lettek pedig azok által, a kik franczia,
német, angol sat. polgároknak nevezték magukat s továbbra is zsi-
dók m a r a d t a k .
Minekutánna ezen, abnormis viszonyok által előidézett tény
szintoly abnormis, egy napon még erőszakos reakcziót idézhetne fel.
S azon üldöztetéseknek hosszú története, a melyeket Judaea szám-
kivetettjeinek elszenvedniök kellett, tán még nem mondta ki utolsó
szavát. Váljon ezen reakczió ismét azon heves jelleget fogja viselni
magán, a mely a középkor iszonyaira emlékeztet, a midőn a vad erő-
szak a védtelen gyengeségre rohant? Reméljük, hogy ez nem fog meg-
történni. Reméljük, hogy egy ily reakczió magával fogja hozni ennek
a félelmes problémának valamely megfejtését, a mely problémának
képviselőiül és classikus tanúiul a végzet rendelte őket.
A Messiásban, a megváltóban való hit a zsidóknak a legszigo-
ruabban megtiltja bármit is tenni, hogy népüket hazájukba vissza-
vezessék. Halmozzanak a zsidók bár milliókat milliókra, mégsem vá-
sárolhatják vissza Palaestinát hitük megsértése nélkül. Habár Roth-
schild és Pereira s még néhány mások egyesítenék is kincseiket,
a melyek Összege mindazon kincseket felülmúlná, melyeket a
világ valaha látott; ha a szultánnak megígérnék minden adósságát
kifizetni s a török birodalmat megszabadítani, ha a szultán nekik
Palaestinát eladná s ezen cessiót valamennyi európai hatalom jóvá-
hagyná is, – mégsem követné őket Jeruzsálemba egyetlenegy zsidó
sem! A „világi” zsidók, a kik nem hisznek többé Ábrahám áldoza-
tában, Istene ígéreteiben, a próféták Messiásában, fiukat szívesebben
házasítanák össze valamely legitimistikus párisi nővel s leányukat
valamely angol lorddal vagy egy porosz követtel, mintsem hogy el-
hagyják a czivilizáczió központját s maguknak új otthont teremtse-
nek ama sivár országban; az igazhivők pedig szentségtörést látná-
nak Kánaán földjére jutni akarni saját erőfeszítéseik által.
A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig
hatalmukba kerítsék ... ők soha sem tudták azt, miként t e r e m t a
 5

művészet – inspirátió által... Az izraeliták új dallamokat nem

tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták...
Ők se építészetet, se festészetet, se költészetet, se zenét nem te-
remtettek. Ők se dalokat, se költeményeket nem hoztak létre, a me-
lyeket mint n e m z e t i e k e t lehetne tekinteni. Ők csak utánoztak
másokat... Ők szívesebben fordultak a keresztényekhez, hogy ma-
guknak velük zsinagógákat építessenek, melyek az ő szemeikben
csak ideiglenes búvhelyek, kősátrak, a melyeknek, csak azon napig
kell tartaniok, míg isten népe, visszatérve Palaestinába, Zion köveit
ismét felépítendi. A szobrászat is sokkal több phyzikai erőt igényel
gyengéd testalkatuktól, ideges természetüktől, a melynek nincs
izomereje.
Ha azonban a zsidók, megszabadítva a középkor üldözéseitől,
jelenlegi helyzetüket a keresztény társadalom ölén mind tűrhetőbb-
nek, mindennek összekaparására s közvetve mindenek fölött való
uralkodási vágyukra mind alkalmasabbnak találják; ha nekik mél-
tóztatik a Palestinába való visszatérés iránti minden kísérletet
elutasitani maguktól, mivel ők a seregek urától saját javukra egy
csodát várnak: váljon a keresztényeknek van-e szintígy valamely
okuk úgy mint ő nekik, ezt a csodát bevárniok, a melyet lehetőnek
tartaniok hitük nem tiltja, de nem is kötelezi őket arra?
Minekutánna a héber néppel elég sokáig úgy bántak el mintáz
istengyilkosságban való bűnössel, a keresztény czivilizáczió egy-
szerre csak úgy bánt el velük mint á r t a t l a n néppel. A bölcsé-
szet azt, képzelte magában, hogy ez az e g y e n l ő s é g és testvériség
a zsidó gyűlöletét lefegyverezni fogja, hogy megszűnik z s i d ó lenni,
hogy francziává, németté, olaszszá legyen. Ezek e g y i k e sem
lett. A bölcsészeti philanthropia a vaknak naivságával bír. A hébe-
rek, a kiknek ősei nem évszázadok szerint, hanem évezredek szerint
számittatnak, nem a l á z t á k m e g m a g u k a t a n n y i r a , hogy
francziákká, németekké, olaszokká (Tegyük hozzá: s magyarokká.
–Szerk.) legyenek. Izrael fiai maradtak ők, s ez a tény egy problémává
lett; egy oly nép ez, a mely mindig készen van, az egyesek, a kor-
mányok gonosz ösztöneit kizsákmányolni, azokéit, a kik engedelmes-
kednek, s azokéit, a kik parancsolnak. A törvényhozók, a kik nem
hisznek a psychologikus tényekben, a melyeket számba venniök
kell, a kik maguk az evangéliumban sem hisznek jobban mint a
pentateuchban, azt gondolták, hogy az európai állam polgárává
lett zsidó megszűnik a középkori uzsorás, a családfiaknak pestise, az
ellenséges tábor kéme, a népnek magát folyton teleszítt vampyrja, a
minden kereskedelmi ág monopolizátora, a háborúknak láthatatlan
rugója s bíró a békében lenni.
 6

A zsidó nem szűnt meg a pénzt monopolizálni; sőt odáig ment,

hogy valamely országot a veszély pillanatában megfojthat azzal, hogy a
pénzeszacskó zsinórját előre megfontolt szándékkal össze- vagy szély-
lyelhúzhatja, mint Pandora szelenczéjét, A hajdani kisipart, a kiskeres-
kedelmet, a nagykereskedéssel, a bankiparral váltotta fel, a melyek-
nek korlátlan urává megdöbbentő gyorsasággal lett. A zsidó kérke-
dik mind e modern szabadsággal, hogy a keresztény igazságokat
megtámadja; hatalmába kerítette a sajtót, hogy annál előbb sike-
rüljön neki a társadalom alapjait aláásni. Szintúgy mint Golgotha
Istenét gyűlöli, gyűlöli ama társadalom hatalmát, előkelőségét és
szépségét, a mely őt imádja. 0 tehát született ellensége mindannak,
a mi ezen társadalom fennállását, jólétét, virágzását s dicsőségét
képezi. Azon ürügy alatt, hogy valamennyi titkos szövetkezetben
keresztényekre talál, kiválólag azon bandákhoz tartozik, melyek a
fenálló rend aláásásán dolgoznak, legyen ez bármely uralom alatt,
föltéve, hogy ők a létezőnek felforgatására közreműködnek: először
a trón, azután az oltár, vagy pedig először a vallás, azután a politika
törvényeinek felforgatására. Jól esik neki látnia, hogy mindaz, a mi
jó és szép van a keresztény civilizáczióban, az ingatagság örvényébe,
a forradalom mélységébe rántatik. A zsidóknak nincs semmi veszteni
valójuk, még akkor sem, ha tőlük egy pár milliót elrabolnának, s né-
hány palotájukat felgyújtanák is. Jókedvűen mosolyognának a lán-
gok által felemésztett Paris látásán, habár emellett a Laffitte-utcza is
megsemmisítetnék. A petróleum előttük olyan illatos lenne mint a
nárdes, a dynamit recsegése nekik pompás zenének tetszenék. Ki
rabolhatja el tőlük az ő Thorájukat és Talmudjukat? Nincsenek-e ők
ahhoz szokva, hogy mindenükből kifosztassanak, hogy aztán mindent
újra meghódítsanak, kincseket és hatalmat?
Ők azok, kik a társadalom minden megrázkódtatása mögött
elbújva vannak, valamint folyton m i n d e n e r k ö l c s i e p i d é -
m i á n a k a l a p j á t k é p e z i k . Itt ők egyszerűen összeesküvőkké
lesznek az erősebbek ellen, ezek vágyainak hódolva, bűneiket előse-
gítve, romlásukat előkészítve. Amott ők szabadelvűek, ismét odább
republikánusok, még tovább radikálisok, sociálisták, communisták.
Nem mintha ők saját személyükben küzdenének, hanem erre csak
az eszközöket adják. Megszerzik a háború nervusát, olajat öntenek
a tűzre, tinta alakjában. Ők írják és fizetik ama hadi gépeket, ama
modern katapultákat, a melyek a hit és az evangéliumi morál czita-
delláit szétrombolják. Jól tudják ők, hogy az erkölcstelenség választó-
vize ezen legerősebb adagainak, úgy mint a tökéletes értelmi demo-
ralizáczió halálthozó enervácziójának semmiféle társadalom sem
állhat ellent.
 7

Semmi kétség: minekutánna ők sokáig védelmezték magukat,

most maguk t á m a d n a k ! Ez a dolog természetében és a ren-
deltetésnek szükségszerűségében fekszik. Ha ők a keresztényeknek
semmi roszat nem tennének, érdekükben állana a keresztényeknek
őket hazájukba visszaszállítani? Minekutánna azonban a dolog ter-
mészetében fekszik, hogy nekik roszat kell tenniök azon országnak,
a mely lakhelyet adott nekik, az ismét a rendeltetés szükségszerű-
ségében fekszik, mikép a keresztények a végből, hogy magukat ezen
bajtól megmentsék, iparkodjanak n e k i k egy h a z á t adni. És
minekutánna ők semmi áron nem fogadnának el más hazát mint a
magukét, azért nagyon ajánlatos dolog, hogy nekik az ő P a l a e s -
t i n a j u k a t , az ő J e r u z s á l e m j u k a t , az ő t e m p l o m u k a t
v i s s z a a d j á k ! Hogy ezt önmaguk tegyék, azt tiltja nekik az ő
hitük: tegyék meg hát a keresztények azt, a mit isten népe önmaga
erejéből nem tehet meg. Mivel a dolgok természetével ellenkezik,
hogy egy nép, élősdi állat módjára más nép rovására éljen, annak
belei redői közé fészkelje magát, azért a végzet azt akarja, hogy a
k e r e s z t é n y e k ezt az i d e g e n f a j t k e b e l ü k r ő 1 letép-
jék, a melyet ők szétmarczangolnak, hogy őket v a l ó d i o r s z á -
g u k b a v i s s z a v i g y é k , saját kezeikkel, a melyek tán még egy-
szer pirosak lehetnek amazok vérétől.
Palaestina tehát semlegesnek jelentendő ki, s a nagyhatalmak
oltalma alá helyezendő, amelyeknek lobogói a szent-síron lengjenek,
a hol, valamint minden többi, a hagyomány által megszentelt helye-
ken is, keresztény katonák álljanak őrt. A keresztények ezt nem uta-
síthatják el maguktól, mert saját önfentartásukról van szó. Ha a zsi-
dók vonakodnának, a k k o r e r ő s z a k k a l k e l l ő k e t oda szál-
lítani, szükség esetében pedig határáig hajtani
őket.
A pillanat nincs mesze, a melyben valamennyi keresztény
nemzet, a melyekkel a zsidó ma együtt lakik, felismerendi, hogy rájuk
nézve az egészség vagy az örökös betegség, a társadalmi béke
vagy a folytonos senyvedés kérdésévé, az élet é s h a l á l kér-
d é s é v é vált, a zsidókat maguknál megtűrni vagy pedig el-
kergetni.
Azt mondhatná valaki, hogy a zsidóknak még hátra maradna,
Ázsiának, Afrikának, Ausztráliának eddig még pogány maradott te-
rületeire menekülniök. Ez annyit tenne mint a dolgot csak huzni-
halasztani, mert, mivel a zsidóknak nincsen hatalmuk a keresztény
czivilizáczió előtt oda behatolniok, csak annak kíséretében juthat-
nának oda. Akkor pedig ezek a zsidókat hamarosan a gyarmatokban
is leráznák a nyakukról szintúgy, mint az anyaországban lerázták
 8

őket. Ez tehát csak az idő puszta kérdése, előbb-utóbb karddal a kéz-

ben kényszeríteni fogják őket? bájukat birtokba venni. A gyengék
közöttük, oltáraink előtt meg fognak hajolni, s megtagadják zsidósá-
gukat, hogy nálunk maradhassanak: az igazhivők pedig az Ígéret
földére fognak szaladni, s ha ott lábukat megvetették, azt hiszik
majd hogy csoda történt velük. De hát ez nem lesz csoda, egy va-
lódi csoda! Egy népet látni, a mely számkivetettségének két évez-
rede után mind az öt világrészben életképes maradt, a mely öt (Hét-
nyolcz. – Szerk.) millió embert számlál, a kiknek most alkalom
nyújtatik ígért országukat ismét birtokba venni, azon országukat, a
a melyből őket egyik leányuknak, a szép. Berenicának tüzes szere-
tője kiűzte, azon Berenicának, a ki harmincz évvel Krisztus halála
után született, neje volt a Heródes család egyik tagjának, a mely
névhez a jászolnak és Krisztus keresztjének emléke tapad!
S aztán? – fogják a mystikusok kérdezni. Hát minden napnak
elég a maga teendője. Palaestína visszaadása azok részére, a kiké,
szintúgy az okosság mint az igazságosság ténye. P a l a e s t i n a a
z s i d ó k é*), szintúgy mint Olaszország az olaszoké, Lengyelország
a lengyel nemzeté, Francziaország a francziáké, Angii a az angoloké
sat. Csak igazságos dolog tehát, hogy az izraeliták országukat ismét
elfoglalják mint az olaszok a magukét; kétszeresen igazságos, ha a
zsidók jelenléte az európai nemzetek között ezekre nézve számos
bajoknak és fenyegető veszélyeknek az oka. Minek hát azt kérdezni,
mi lesz azután? Váljon felépítik-e ismét Salamon templomát? A jövő
Isten kezében van.
De az igazságosság az emberek dolga. Minekutánna a zsidók a
távoli Palaestinát saját erejükből nem tudják visszahódítani, szintúgy
mint az olaszok se lettek volna képesek az általuk lakott Olaszországot
visszahódítani, mert amazok nem merik fegyvereiket: pénzüket arra
fordítani, szintúgy mint emezek hiába használták volna föl kincsei-
ket és hadseregeiket, – azért a népek biztonsága és a nemzetközi
igazságszolgáltatás megkívánják, hogy az e u r ó p a i h a t a l m a k
a z s i d ó k a t a P a l a e s t i n á b a v a l ó v i s s z a t é r é s r e kény-
s z e r í t s é k , mert az az ő hazájuk; s mert, ha ők egyszer ott lesz-
nek – a nélkül hogy maguk valamit tettek volna, a mit hiszen val-
lásuk tilt nekik, – a többi országokat végre jelenlétüktől megsza-
badítják, a nélkül, hogy azon tilalmakat, a melyek rabbinusaik ma-
gyarázatain alapulnak, megsértették volna.

*) Ugyanezen eszmemenetre nézve e füzetek szerkesztőjének

1878. évi június 24-én a képviselőházban tartott u. n. „palaestinai” be-
szédét. – Szerk.
 Az országgyűlési függetlenségi párt és a zsidó-
kérdés*)
Méltó feltűnést keltett országszerte az a sajnos körülmény, hogy
a magát kiválólag nemzeti pártnak tekinteni szerető függetlenségi
párt mindjárt az új országgyűlés elején a zsidódédelgetéssel kezdte
akczióját. Bennünket szerény vidéki választókat felette meglepett ez
az észszerűtlen eljárás, mert tudjuk, hogy nagy munkánkban, mely-
nek eredménye az, hogy pártunk majd százra szaporodott, ép a zsi-
dók részéről kellett a legnagyobb, legmakacsabb ellenállásra találnunk.
Mire való volt tehát az, hogy a függetlenségi párt mint ilyen,
a zsidókhoz szegődött, amit Szalay Imre és Polonyi képviselő urak
fellépésökkel bebizonyítottak.
A magyar nemzeti aspirácziók színe java, függetlenség és nép-
boldogság van kötve hitünk szerint ez eszmékhez, és ezt ellenfeleink
sem vonják kétségbe; de tarthatatlan lesz elvi álláspontunk, ha az
igazi magyar érdekeket alárendeljük holmi taktikai fogásoknak, ha
a helyett, hogy a magyar nép tisztességes elemeire apellálnánk, oda
csúszunk-mászunk a zsidóhoz, ehhez az önös fajhoz, mely soha hazafi
nem volt, melyről a világtörténet egy sorral sem írja, hogy mint faj
valaha valamely népnek javát mozdította volna elő.
A múlt választások ad oculos demonstrálták, mint Szalay Imre
úr mondta, „izraelita polgártársainknak,” correct szélsőbali vo1tát. (?)
Hány helyen köszönhette a párt ez uraknak a győzelmet, arról lehetne
csak sokat beszélni. Biharban mily szépen viselték magukat, meg Ara-
don, vagy Somogyban, hol a „központi balpárti végrehajtó bizottság
tagjai” – a zsidók – úgy szavaztak az ellenpárt jelöltjére mint a
köles. Sőt ép Szalay Imre úr kerületében a 27 voksnyi különbséget
csak ők szerezték, mert ha a kormánypárti jeleltre a százon felül
levő zsidók le nem szavaznak, nem kellett volna a zsidóbarát kép-
viselő úrnak oly alapos drukkon keresztül menni, mint a milyenben
a választásokon volt.
Kár urak a zsidókra csak egy árva szót is vesztegetni, ha ugyan
arról van szó, hogy őket ellenzéki iránynak nyerjék meg. Nem le-
hetne azokat elcsalni a hatalomtól soha, hisz akkor vége lenne a
sok liferálásnak, vállalkozásnak és egyéb ily jeles eszközöknek,
melylyel a zsidók foglalkoznak.
*) Vesszük és adjuk e czikket úgy a mint kaptuk. Lapunk nem
pártlap. Itt mindenki felszólalhat, ki a zsidókérdésben velünk tart. A
czikk, megjegyezzük, egy oly tagjától származik a függetlenségi párt-
nak, ki, ha nem is képviselő, (kívánjuk azonban hogy nemsokára az le-
gyen,) de összeköttetései folytán a párthoz szabadon beszélhet. – Szerk.
 10

Önöknek a néphez kell fordulni, mely nyög a zsidójárom alatt,

melynek a zsidó megfaragta a koldusbotot, s hogy útnak is indítsa
vele őt a nagyvilágnak, ahhoz csak az önök segítségére van szükség.
A mily mérvben fog a függetlenségi párt a magyar nép helyett
más elemekre támaszkodni, akként veszti el az igazi talajt lába alól,
melyet aztán vissza nem szerezhet. Életkérdéssé válhatik e kérdés
a pártnál, ha nincs elég ereje felismerni a helyes antisemitikus irányt,
s ha nem iparkodik a népet megszabadítani a vérszívó zsidóktól.
És ha felveti e kérdést, akkor könnyen tehet többségre szert,
mert a nép többsége antisemita, annak csak intés, vezér kell, és kész
a legradikálisabb megoldására a zsidókérdésnek. Akkor beszélhet-
nek a corruptió ellen, ha a minden erkölcsi és anyagi corruptió élesztő
kovászát a zsidót bátran meg merik támadni, de a k k o r a párt
embereinek ő r i z k e d n i ü k kellene, taktikai kérdé-
sért o d a d o b n i a haza s a n é p é r d e k e i t . Neveket ma még
nem nevezünk, de tudunk tényeket és eseteket.
Ám kérdezzék meg a t. taktikázó urak választóit, akár a leg-
rajongóbb idealistát is, és megfogják hallani, őszintén, hogy a zsidó-
kérdés felkarolásával mily hasznot és örömet tesznek a mi derék,
becsületes népünknek.
Recrudescunt antiqua Hungariae vulnera. AII. András izmaelitái
elszaporodtak újra. Meg kell tisztitani Magyarországot a zsidóktól
és zsidó-barátoktól.
Mi a magyar nép nevében tiltakozunk az ellen, hogy a függet-
lenségi párt emberei továbbra is ily eljárást kövessenek.
Egy függetlenségi választó.

Állami felügyelet.
„Kik a mi felebarátaink?
Minden emberek, minden különbség nélkül, bármely nemzetből
vagy vallásból valók legyenek is azok.
Mivel tartozunk felebarátaink iránt?
Szeretettel; melynél fogva úgy kell szeretnünk felebarátinkat
mint önmagunkat.”
Ím, ilyen tudományra taníttatnak a keresztyén gyermekek az
iskolákban, de ilyenre vezéreltetnek a felnőttek is a keresztyén
templomokban, – fel kell tennünk – mindenütt, valahol csak ke-
resztyének laknak.
 11

Mit látunk mégis? Azt, hogy a keresztyének, vallásuknak e

sarkalatos igazsága ellenére, ellenszenvvel viseltetnek a zsidók iránt;
sok helyen olyan ellenszenvvel, hogy nyilvános üldözésben mutatja
az ki magát.
Mi ennek az oka?
Megvan az emberi természetben, hogy szánalomra indul a sors
csapásai által sújtott iránt, s ím azon nemzet iránt, melynek életha-
jóját a sors sziklához csapta, s annak szétzúzott darabjait különböző
partokra kihányta, úgy látszik, nem igen van meg a szánalom érzete
a keresztyénnek szívében.
A keresztyénségnek bölcsője a zsidó nemzet egykori hazája
volt, és a keresztyén egyház alapítója nagyobb részt Mózes törvé-
nyén és a próféták írásain alapította egyházát; és midőn a legva-
dabb kebelben is létezik legalább egy gyenge húrja a kegyelet érze-
tének a szülőföld iránt: honnan van, hogy a mívelt keresztyénség-
ből jobb részint kihalt ez azon nemzet iránt, melyből, mint vallási
társulat, származását vette, és a mely egykor – legalább közvetve
néki is – a Mózeseket és prófétákat és azon Dávidokat és Salamo-
nokat adta, kiknek örökbecsű műveiben ma is épülését s gyönyö-
rűségét találja a keresztyén...?
Honnét van ez a szívbeli elhidegedés?
A nemzetiségi ösztön teszi-e ezt a más nemzetiségű zsidó iránt?
Úgyde látjuk, hogy bármely más népek, melyek nyelvükre és szárma-
zásukra különböznek, szépen megvannak egymás mellett, s nincs
oly nép, még a legrondábbat sem véve ki, mely ellen oly nagy mér-
tékű ellenszenv nyilatkoznék, mint azon nép iránt, melyről azt mond-
ták, hogy az „Istennek választott népe.”
Vagy talán vallási túlbuzgóság az a kútfő, melyből e keserű
folyamat származik?
Voltak ugyan idők, midőn a keresztyénség egyháza határait
terjeszteni akarván, a térítés amaz egyedül megengedhető eszközeit,
a tanítást és jó példaadást félre téve erőszakhoz nyúlt, s ha ekkor a
zsidók üldöztettek: feltehetni, hogy egyéb okok mellett a vallási
rajongás is munkás volt az üldözésben. Úgyde ezek az idők, hála
érte Istennek! régen elmúltak, annyira elmúltak, hogy a másik szél-
sőségbe esett jelen nemzedék majd alig hiheti el, hogy olyan idők is
lehettek. Most tehát a jelenkorban, midőn jó nagy része a keresz-
tyénségnek inkább maga is kezdi odahagyni egyházát, nemhogy még
másokat akarna abba erőszakolni, – most – vallási türelmetlen-
ségről beszélni, legalább is tájékozatlan felfogásra mutat.
Miben keresendő hát ama gyűlölködésnek oka, mely a zsidó
nép iránt nyilatkozik, és a melyet minden jóérzésű embernek csak
 12

Legnagyobb részt m a g á n a k a z s i d ó n é p n e k j e l l e m é -
ben és e j e l l e m é b ő l f o l y ó t á r s a d a l m i m a g a v i s e -
letében.
Mert, ha csak egy országban s egy nemzet részéről nyilatkoz-
nék amaz ellenszenv, még ekkor gyanakodni lehetne, hogy talán csak
amaz „egy nemzetben” van a bajnak oka; de midőn általános az
ellenszenv s egyszer vágy másszor mindenütt felüti az fejét: már
ekkor nehéz, a legjobb akarat mellett is, megállható mentő okot
hozni fel a zsidó nép védelmére.
Mivel pedig – legalább általánosságban – elmondhatjuk, hogy
az ember sem jónak sem rosznak nem születik, hanem a nevelés
teszi olyanná, – és ha a nevelés átalakító hatalmáról még azt is
elismerjük, hogy valamely népnek több nemzedékeken keresztül kö-
vetett bizonyos irányú neveltetése, bizonyos faji sajátságot kölcsönöz
annak: a zsidó nép társadalmi magaviseletéről, épen úgy, mint az
okozatról az okra, a gyümölcsről annak fájára, következtetnünk le-
het, hogy hosszú időkön keresztül ugyan, de csakugyan a nevelés
által öltötte fel azt a sajátos jellemet, melylyel bír.
Fölösleges volna e jellemnek egyes vonásait előszámlálni.
Eléggé ismerve vannak azok. Csak a kiválóbbat – az é r d e k h a j .
h á s z a t o t említem meg. Ezt már, úgy hiszem, ők maguk is elis-
merik magukról.
Nézzük most már, hogy milyen utasítással lehetnek ők e tekin-
tetben, vallásos törvényeik által ellátva?
Azt az egyet dicséretükre mondhatjuk el, hogy ők vallástörvé-
nyeiket legnagyobb részben megtartják. Ünnepeiken templomba jár-
nak, böjtölnek, imádkoznak, és a munkától annyira visszatartják ma-
gukat, – hogy legalább faluhelyeken, – még égő mécsesöket is
mással oltatják el. Hogy ezt miért cselekszik? azt talán ők maguk
sem tudnák: megmondani, csakhogy teszik: mivel törvényük úgy
parancsolja. De nézzük már, hogy ők – a törvénynek pontos végre-
hajtói – mint viselik magukat a másokkali viszonyaikban? Úgy-e
hogy a csalásoknak ezer meg ezer mesterfogásait engedek meg ma-
guknak, csakhogy önérdeküket elébb vigyék? Most már nem azt
kell ebből következtetnünk, hogy az ő v a l l á s i t ö r v é n y ü k
nem is t i l t j a meg e c s a l á s o k a t, mert ha megtiltaná: akkor
ők, a t ö r v é n y m e g t a r t ó i , csak megtartanák ezt is úgy, mint
például azt, hogy szombatnapon kocsira ne üljenek.
Szokták mondani, hogy az élet „harcznak mezeje.” Igaz ez azért
is, mert az érdekek örökös harczban, összeütközésben vannak egy-
mással.
 13

Most már, ha a szó szoros értelmében vett hadjáratot vesszük

fel hasonlatosságul, és ha feltesszük, hogy egyik hadfolytató félnek
ezt adnák ki szabályul: „Ellenfeledet semmiképen meg ne rontsd!
sőt a mennyire csak tehetségedben van, annak jólétét előmozdítsd!
Ha éhezik a te ellenfeled: adj ennie; ha szomjazik: adj innia! mert
ha különben cselekszel amaz örök dicsőségben részed nem leszen!”
A másik félnek pedig ellenkező parancsolatul azt adnák ki: Ellen-
feled megrontására, a mit csak tehetsz, mindent elkövess! Soha se
azt nézzd, hogy előrehaladva annak mi kárt teszesz, hanem hogy ma-
gadnak mi hasznot tehetsz, így és másképen ne cselekedjél! mert
különben Ábrahám kebelében részed nem leszen.”
Ugyan már – ilyen utasítások mellett, – melyiknek lehetne
előre is oda Ígérni a győzelmet?
Bizony az érdekek harczmezején csak épen az a viszony van
meg Izrael kemény harczosai és a názáreti bölcs mindent. engedő,
mindent megadó követői közt.
Nem egyenlő fegyverekkel küzdenek ők az érdekek mezején, s
épen azért a végeredmény: egyik félnek a bukása. Hiába a szűk ke-
bellel oda dobált gúnyos szemrehányás a bukó félre, hogy „legyen
esze s ne hagyja magát megcsalni!”
Nem mindig az ész hiánya okozza annak bukását: de több eset-
ben a jó szívnek ama czímere: a jóhiszeműség mások becsületes-
sége iránt, a melyben ő neveltetett.
Nem azt mondom ezzel, hogy itt és ott nincsenek kivételek.
Igenis vannak! És épen ez az, a mire legtöbb zsidóvédők hivatkozni
szoktak, hogy t. i. „a zsidók közt is vannak jók s a keresztyének
közt is vannak roszak. Tökéletes igaz! Csakhogy ha a mérlegelésben
a számarányt is felvesszük, és egyik úgy mint másik félen a műkö-
dés eredményét is tekintjük, különbséget még is találhatunk.
És ez a különbség meg is lesz mindaddig, míg csak az egyiket
vallása arra tanítja: á l d o z z a la m á s o k j ó l é t e é r t ! A másikat
pedig: á l d o z z d fel a m á s o k j ó l é t é t a m a g a d é é r t ! Ha-
nyatlani, pusztulni kell az egyiknek! És a ki hanyatlik, a ki pusztul:
abból a keserűség érzete s a gyűlölség pusztítója iránt, soha ki nem
alhatik.
De hát az-e a társas életnek a czélja, hogy létezzenek a társa-
dalomban olyan viszonyok, melyek a polgárokat nemcsak hogy örö-
kös súrlódásban, ellenségeskedésben tartják, de sőt, amelyeknél fogva
egyik fél a másiknak áldozatul esik?
Elég jelenségek mutatják, hogy e társadalmi miseriák nálunk
is feltalálhatók.
 14

E füzetekben elég világosan ki lett mutatva, hogy a zsidók val-

lásos könyvének iránya a keresztyén erkölcstan irányával homlok-
egyenest ellenkezik. Hogy pedig ez nem légből kapott állítás: iga-
zolja maga az a gyakorlati cselekvés-mód, mely a zsidókat a keresz-
tyénekkeli viszonyaikban vezérli, és a mely cselekvés-mód ez utób-
biaknak ingerültségét hívja fel maguk iránt.
Illő és szükséges volna hát, már csak a közbéke érdekéből is,
hogy a p o l g á r i f e l s ő s é g a z s i d ó k n a k v a l l á s o s tan-
k ö n y v e i k e t v i z s g á l t a t n á meg, és azokból, ha vannak –
aminthogy a körülmények azt mutatják hogy vannak,– a társadalom-
ellenes tanokat töröltetné. – Ha az állami felügyeletet, az úgyne-
vezett superins p e c t i ó t gyakorolja a polgári felsőség a keresz-
tyén felekezetek irányában, épen annyi joggal és kötelességgel kel-
lene azt tennie a z s i d ó k i r á n y á b a n is. Ezt kívánná a tár-
sadalom békessége és jóléte, de ezt hozná magával a zsidó népnek is
jól felfogott érdeke.
Igar. Kovács János.

A zsidók a budapesti piaczon,

– Nyílt levél a szerkesztőhöz. –
Tisztelt szerkesztő úr! – Már régóta csudálkozom azon, hogy
míg a „12 röpirat” mindenik száma az ország minden vidékéről je-
lentést tesz a zsidók csalásairól és gazságairól, addig arról, a mi a
fővárosban e tekintetben történik, egy szót sem mondanak. Pedig:
„Warum in die Férne schweifen, die –Niedertráchtigkeit ist doch
so nahe !”
Ennek bebizonyítására bátorkodom t. szerkesztő úrnak bekül-
deni Bakonyi Miksa, gőzmalmi igazgató úrnak, egy z s i d ó n a k a
z s i d ó k r ó l tett nyilatkozatait, melyek a közélelmezési bizottság
gyorsírászati feljegyzései szerint következőképen hangzanak:
Kérdés: Hanyatlott-e utóbbi időben a gabona-vásár és ha
igen, miért?
Bakonyi: Igenis hanyatlás van, részint a beállt más közleke-
dési viszonyok folytán, részint a rósz eljárás miatt, mivel az eladó
a piaczon a vevő által szenvedett károsításért nem kap semmi oltal-
mat, így például: a vevő a piaczon megnézte a búzát s ki-
alkudván az árt, bevitette a raktárba. A megmázsálás után azt
mondta az eladónak, hogy nincs meg a kellő súlya, de azért kiürít-
 15

tette a zsákokat; főhibának mondván, hogy nem oly szép a búza,

mint felületén volt előszöri megtekintése után, miért is nem fizette
ki neki a megalkudott árt; az i l l e t ő e l a d ó e k é n y s z e r foly-
tán majd fele áron a d t a el b ú z á j á t ; h a még p a n a s z -
kodott, kidobással fenyegették.
Továbbá – Kérdés: Szoktak-e az eladásnál visszaélések előfor-
dulni? Ki intézi el az ezek miatti panaszokat és vitás kérdésekben
ki bíráskodik?
Bakonyi: Visszaélések előfordulnak. A parasztot, miután meg-
c s a l t á k , még meg is v e r i k s ki is d o b j á k ; s ha a bíró-
ság elé kerül a dolog, akkor a józsefvárosi bíróság szokta ezt elin-
tézni; minthogy azonban az illető paraszt embernek sokáig kell
várnia, haza megy s az ügye eldöntetlen marad. *)
Ez alkalommal tehát türelmetlenségről, butaságról, roszakarat-
ról, középkori nézetekről stb., a mit a zsidók panaszképen felhoznak,
a helyett hogy a tényeket meghazudtolni mernék, nem lehet szó,
mert, mint mondám, ezen vádak e g y z s i d ó t ó l erednek.
A zsidóságnak azon faja állíttatik itt pellengérre, mely főoka
annak, hogy az antisemitismus hazánkban is annyira lábra kapott.
Minden szomszéd ország szabadulni igyekszik tőle, s most ezek
tömegesen hazánkba vándorolnak, kiknek gyalázatos működését
megtámadni és gátolni a jobbérzelmű zsidóságnak saját érdeké-
ben volna.
Ha a zsidó értelmiségre, nagy vagyonra vagy kiválóbb állomásra
szert tesz, ezt gáncsolni akarni, valóban esztelenség volna; de a hol
ravaszul combinált összejátszások, csalások, erőszakolások és gazsá-
gok által, – kivált a szegényebb s kevésbbé értelmes és oltalom
nélküli népet megtámadják és tönkre teszik, – ott minden polgár-
nak, tehát a jobbérzelmű zsidó polgárnak is kötelessége, ezen leg-
veszedelmesebb rablók ellen fellépni és minden törvényes eszközt
megragadni, hogy e gyalázatos működésük legalább is a lehető leg-
kisebb mértékre szoríttassék.
Ha a zsidók nem volnának oly túlságosan szenvedélyesek,
valahányszor ellenük bármily igazságos, tények által indokolt
szemrehányás hozatik fel, megértenék, miszerint arra gorombaság-
gal, szemtelenséggel s megfélemlítéssel felelni nem helyes, és hogy
az által a zsidókérdést a napirendről többé leszorítani nem fogják,
hanem inkább egy „Alliance chrétienne”-t fognak előidézni.
Budapest, 1881. November. Fuchs Gusztáv,
főv. képviselő.
*) Tudvalevő dolog, hogy a búzakereskedés Budapesten kivétel
nélkül z s i d ó k é z b e n van.
 A részletjegy- (Ratenbrief-) szédelgés.
A zsidó minden körben és viszony közt tért talál, embertársait
lehetőleg kizsákmányolni s magának a polgári nyereséget messze
túlhaladó hasznot szerezni mások rovására.
Nem akarok a zsidó ügynökök azon seregéről beszélni, a kik az
embereket a börzejátékra biztatgatják s mindig egész hihetetlen mó-
don károsítják, – az emberek hiszékenysége s kórságuk: sok munka
nélkül, mint a zsidó, sok pénzt keresni, részben mentségére szolgál
az ügynököknek. De az embereket reális üzlet czégére alatt megká-
rosítani, ez oly tárgy, a melyről beszélni kell.
Néhány év óta zsidó ügynökök házalnak a városban s falun, és
részletjegyeket (Ratenbriefe) kínálgatnak sorsjegyekre s más érték-
papírokra. Az embereknek eldicsérik azt a roppant előnyt, a melyet
ők egy Ratenbrief elfogadásával nyernek, mivel ők már az első rész-
letfizetéssel, melyet a zsidó természetesen zsebre vág, igényt nyer-
nek egy sorsjegyre, s önmagától értetődőleg a főnyereményre is, s a
havi ráták további fizetése útján, nagyon érezhető fizetések nélkül,
egy sorsjegy vagy valamely állampapír birtokába juthatnak. De csak
számítsuk ki, mibe kerül egy ilyen sorsjegy, s mit takarított meg a
zsidó áldozatja, a kit ügynöke rászedett!
Elő fogok adni egy ilyen számvetést: Bécsben egy úgynevezett
bankház. H-m testvérek, áll fen, a mely részletjegyeket osztrák arany-
rente-re hordoztat körül ügynökök által. 34, negyven forintos ráta
fejében kap az ember egy 1000 frt névértékű 4 százalékos aranyjá-
radékot. Az aranyjáradék kerül tehát 1360 frtba, árfolyama pedig,
ha ugyanezen a magasságon megmarad, 940 frt.
Tegyük fel tehát, hogy a bankház megvesz a részletjegy kiadá-
sakor, és nem csak a részletjegybirtokosok már befizetett pénzén,
egy-egy aranyjáradékot, s továbbá tegyük fel, hogy ez a bankház a
34 rátát megkapja: úgy a bankház nyeresége 34 hónap multával
tisztán 420 frt. Ennek a tisztességes bankháznak tehát a 940 frt
évi 148 ft 50 krral kamatozik, vagyis 16%-kal, mond tizenhat száza-
lékkal. Ha a részletjegygyel rászedett pénztakarító havonkint a 40
frtnyi rátát takarékpénztárba tette volna, s magának, amint 940 frtja
együtt van, a mi legkésőbb 20 hónap alatt az eset, mert a takarék-
pénztári betét kamatozik, – egy aranyjáradékot vásárol: úgy szinte
lenne egy aranyjáradéka 940 forintért már 20 hónap alatt, és nem
csak 34 hónap múlva, s nem kell a spekulánsnak még 420 frtot
fizetnie, majdnem egy további aranyjáradék felének az árát.
Szembeötlőbb példa arra, mikép szivattyúztatnak ki azok az
emberek, a kiknek takarékossági érzékére speculálnak, – tán nincs is.
 17

Valamennyi ráta befizetésének esetén, egy ily részletjegy sze-

rencsés birtokosa legalább megkapja állampapírját.
Még szembeötlőbb azonban a részletjegy-kibocsátók részéről
űzött szivattyúzás akkor, ha a részletjegy-birtokos, legyen az bár-
mely körülmények miatt, a rátafizetéseknek nem tud megfelelni.
Az ilyen részletjegyeken az áll, hogy, ha a ráták egy bizonyos
idő alatt nem fizettetnek, a bankház jogosítva van, minden bírósági
közbenjárás nélkül az államkötelezvényt vagy sorsjegyet eladni, s a
részletjegy-birtokosnak csak a kötelezettségeit meghaladó árfölös-
leghez van joga. Önmagától értetődik, hogy ilyen árfölösleg esete
sohasem forog fen; mert az árfolyamok sohasem emelkedhetnek azon
magasságon tul, a mely az államkötelezvény vagy sorsjegy a ráták
által szabályozott vételárának megfelel.
A ki tehát 207 negyven forintos rátát fizetett, és a 21-ik rátát
nem tudja megfizetni, annak kilátása van arra, hogy neki a bankház
a következő számlát csinálja:
Egy, mondjuk, aranyjáradék eladása árából befolyt 940 frt.
a befizetett ráták 20 hónap alatt tesznek .... 800 frt.
összesen 1740 frt
Ebből levonva a bankháznak a részletjegy szerinti
követelését .......................................................................... 1360 frt.
marad 380 frt.
A részletjegy-birtokos tehát még nem is egészen két év múlva,
a 800 frtnyi ráta-fizetésekkel a zsidó bankházat 420 frtnyi nyereségre
segítette, s ő maga, befizetett 800 frtja helyett kap vissza 20 hónap
múlva 380 frtot, aranyjáradéknak pedig se híre se hamva!
Óvakodjék tehát mindenki oly módon takarékoskodni, hogy
részletjegyeket vesz állampapírokra, melyeket a zsidó a közönség-
nek mézédes szavakkal, vizenyős ígéretekkel vagy pláne azon eset-
len élczczel ajánl, hogy ő, a ki áldozatát rábeszélési mesterfogásokkal
nem bírja rávenni, hogy egy ilyen részletjegyet vegyen, távozásakor a
részletjegyet a földre ejti le, vagy pedig, ha egy sorsjegy leendő meg-
szerezhetéséről van szó, a különös véletlent magyarázgatja, hogy t. i.
a földreeséssel a sorsjegy arra van szánva, hogy a házban maradjon,
s hogy az minden bizonynyal szerencsét fog hozni.
Az ilyen részletjegyek által a kis tőkebirtokos reálisnak látszó
módon szivattyúztatik ki, s az ilyen spekulácziókkal legjobb ha az em-
ber úgy bánik el, hogy a zsidó ügynöknek ajtót mutat, s az általa
esetleg a földre ejtett Ratenbrief-et utánna rúgja.
„Oesterr. Volksfreund.”
 A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(Stöcker Adolf és Treitschke Henrik német birodalmi gyűlési képviselőkké választa-
tása. – Bismarck herczeg szilárd magatartása. – Élénk antisemita egyleti élet Ber-
linben. Henrid Ernő felolvasásai. – A drezdai antisemita reformegylet alapítási év-
fordulati ünnepélye. – Még egyszer báró Rothschild James. – Hírek Oroszországból.
Sarah Bernhardt Odessában. – A palaestinai ügy. Salamon temploma visszaállításá-
nak kérdése. – Alliance a n t i - israélite universelle. – Az általáuos osztrák iparos
gyűlés Bécsben. – Liszt Ferencz a mi sorainkban. – Istóczy Győzőnek a képviselő-
ház deczember 3-ki ülésében, Polonyi Géza orsz. képviselő nyilatkozata alkalmából
tartott beszéde. – Degré Alajos úr. – A liptómegyei derék községi és körjegyzők.)
Múlt füzetünk zárta után értesültünk csak a megérkezett ber-
lini hírlapokból, hogy S t ö c k e r Adolf november 12-én, Minden
városában és Siegen kerületben, birodalmi gyűlési képviselővé válasz-
tatott, az előbbi kerületben 2000, az utóbbiban pedig 1450 szótöbb-
séggel. E hírt novemberi füzetünkhöz csatolt kölön mellékletben kö-
zölhettük csak olvasóinkkal, de legalább ezen az úton a közönségnek
mégis tudomására hoztuk ezt az eseményt, mi, havi közlöny. Mert
napilapjaink, a melyek pedig a zsidó lapok után hasábokat szentel-
tek a Stöcker berlini bukása fölött írt közleményeknek, kétszeri fé-
nyes megválasztatását a szűkebb választásoknál tudomásul se vették.
Azon nem csodálkozunk, hogy táviratot nem hoztak ez eseményről,
mert hisz a berlini Wolf-féle zsidó távirati irodának gondja volt
arra, hogy eltusolja a dolgot, de a berlini nem-zsidó lapokból
mégis csak értesülhettek, s hogy ennek daczára egy árva betűt sem
közöltek róla, ez is eléggé szomorúan jellemzi sajtóügyi viszonyainkat.
Úgyszinte megválasztatott Treitsche Henrik is a kreuznachi
kerületben.
Így tehát lenne a német birodalmi gyűlésben három columnáris
antisemita képviselő: Stöcker Adolf, Treitsche Henrik és Perrot
Ferencz; nem is említve az eddig kisebb-nagyobb szerepet vitt
antisemita conservativeket és a centrumbeli katholikus antisemita
képviselők nagy számát. A stratégiai felvonulás tehát megtörtént
volna meglehetős szerencsével; várjuk már most a taktikai rendsza-
bályokat.

Bismarck hgnek ugyancsak meggyült a baja a zsidókkal. Min-

denféle fogást: édesgetést, fenyegetést felhasználtak ellene, hogy a
zsidó táborba rántsák. De hiába; Bismarck hg ma is csak oly bizal-
masan vált sürgönyöket az antisemita gyűlésekkel mint annak-
előtte, s társadalmi reformterveihez, a melyek első sorban a zsidó-
ság ellen vannak irányozva, ma is elismerésre méltó szívósággal ra-
gaszkodik.
 19

Az antisemita gyűlések Berlinben egyre tartanak. Majd minden

nevezetesebb antisemita iró s kitűnőség, egyebek közt Stöcker, För-
ster, Glagau,- Cremer, Wagner, Liebermann von Sonnenberg, Ruppel,
Henrici, Dühring tartanak nagyszámú közönség előtt felolvasásokat,
melyeknek főtárgya a sociális kérdés s első sorban a zsidókérdés. A
keresztény-sociális pártnak már tulajdon helyisége is van. A Thália
szinházat ugyanis e párt sajátul megszerezte magának, s az egylet
gyűlései rendesen itt tartatnak. Terünk nem engedi, hogy mind e
gyűléseket s az azokon tartott beszédeket és felolvasásokat ismer-
tessük, azért ezúttal csak Henrici Ernőnek, a ki egész sorozatát
tartja az idén is a gyűléseknek, f. hó 2-án a Vilmos-utczai egyleti épü-
letben a „zsidókérdésről” tartott népszerű tudományos előadását is-
mertetjük itten bő kivonatban:
„A zsidókérdés – monda Henrici, – noha maguk a zsidók által
nagyon tagadtatik, oly mélyreható s népünkre nézve oly rendkivül fon-
tos kérdés, hogy annak nyilvános tárgyalása már régóta szükségesnek
ismertetett el. Noha még most is középkori fanatizmusról, vallási hecz-
czelésről, tolerantiáról sat beszélnek, mindamellett ezek frázisok, a me-
lyek csak arra valók, hogy a dolgot homályba burkolják. A zsidók tár-
sadalmi állása, ellenszenvük minden produktiv munka iránt, a mások mun-
kája gyümölcseivel való schacherozás, túlsúlyuk a pénzpiaczon, a német
concurrensek túlszárnyalása tisztátalan üzleti manipulácziók által, külö-
nösen pedig a börze és a részvény-szédelgés, mindezek mélyen érzett
bajok. Ehhez járul a zsidók előnyére berendezett liberális törvényhozás.
(Élénk helyeslés.) A mi a kérdés társadalmi oldalát illeti, szónok csak a
zsidók által mintegy bérbe vett színházra, kávéházakra, jogászbálokra, s
polgártársainknak az utczákon s a lakásokban ama kétes alakok által
való terheltetésére emlékeztet, a mely alakok bennünket bizalmas köz-
léseikkel (ócska ruhák, ócska holmik?) üldöznek. Egyes zsidók szere-
tetreméltóságával is úgy van az ember, mint a macska hizelkedésével.
A puha lábak alatt ott vannak a macskakörmök, alávaló érzelemnek,
a kizsákmányolási hajlamnak alakjában. (Bravó !)
De mindezek csak buborékok, melyek a viz felületén tűnnek elő.
Menjünk csak a dolognak a fenekére és nézzük, honnét van az, hogy
a zsidók nemzeti sajátságai minden időben kellemetlenül éreztettek, s
hogy mikép védelmezheti magát ellenökben az ember. Első sorban is
azon nemes szemtelenségükre bukkanunk, hogy magukat a kiválasztott
népnek állítják. Az nem lehet a kiválasztott nép, a mely magában a
theokratia virágkorában valamennyi prófétáját ellökte magától és bál-
ványimádást űzött. A monotheismussal már az egyptomiaknál, az indu-
soknál, sőt tán még az eleusisi rejtvényekben a görögöknél is találko-
zunk. Már a mózesi törvényhozás idejében, mint ina, az arany borjut imád-
ták. Különös dolog, hogy a kiválasztott népnek oly nagy szüksége volt
a sodomitaság ellen hozott, nálunk egészen fölösleges rettentő szigorú
törvényekre. Bizonyítéka ez a kiválasztott nép ^kiváló” kéj vágyának.
Hogy áll a dolog a zsidók „kiválasztott” tehetségeivel, azt látjuk
a zsidó irókon (Heine, Börne sát.), művészeken (Meyerbeer, Mendelssohn,)
a mely utóbbiak fölött Wagner Richárd úgy mint Liszt megsemmisítő
 20

ítéleteket hoztak. Wagner, a „Niebelungen” mestere, rettenthetlen fel-

lépéseért a zsidók által őrültnek, az elegáns zongoraművész, zeneszerző*
és abbé Liszt pedig középkori „pap”-nak nyilváníttatott.
A zsidók Egyptomban az egyptomi nyelvet, Kánaánban a héber
nyelvet, a mely a phöniciai nyelvvel ugyanazonos, beszélték, irataiknak
egy része chaldaei nyelven van szerkesztve; ma pedig a civilizált világ
valamennyi nyelvét beszélik, s a mi német nyelvünket a zsidóság nem-
zetközi anyanyelvévé akarták tenni. Ezért oly roszhírű a német a kül-
földön, nevezetesen Svédországban és Csehországban. A magyarok pedig
már különbséget tesznek a német és németül beszélő zsidó között; a
németheccz semmi egyéb mint zsidó-heccz.
Mindezen szempontokból látható, hogy a zsidókérdés faj k é r d é s . .
Az egyptomiaktól kiűzetve, a rómaiak által (1. Tacitust) gyűlöltetve, a
középkorban mint egy sötét felhő lépve fel, kivételi törvényeket és vé-
delmi rendszabályokat tettek szükségessé. Most újra ezen probléma meg-
oldása előtt állunk: hogyan lehet elejét venni a zsidóság romboló be-
folyásának?
Egy kis szünet múlva Dr. Henrici újra szólni kezdett, hogy néhány
javaslatot tegyen a zsidókérdés megoldására nézve, utalva Dühring s
mások irataira. Szónok érinti itt e kérdés felületes megoldásának tervét
a zsidók társadalmi elszigetelése, a zsidósajtó eltörlése sat. útján; mit
használ azonban e betegség egyes kórtünetei ellen küzdeni, ha a baj
gyökerénél nem támadtatik meg? Államunk németek önkéntes társulata
a mely ha akarja, vendégeket befogadhat; de megfelelő törvényhozás
utján az idegen faj kizsákmányolási rendszere ellen védekezni kell; ez
azonban nem a bel- hanem a külpolitika dolga. A külügyminister a zsi-
dókkal a külpolitika elvei szerint járjon el. Erre nem szükség hadtes-
teket mozgósítani. Hova mennek aztán a zsidók, mondja Dühring, az az ő-
dolguk.
Szónok indítványozza, hogy a zsidóknak egy darab föld jelöltessék
ki hazául, meg van azonban győződve, hogy ott saját kézi munkájuk
mellett el fognának pusztulni, mint az indiánok a snapsz és czivilizáczió
mellett elpusztulnak. E rendszabályok nemzetközi tárgyalások utján len-
nének eszközlendők, erőszak alkalmazása nélkül, a mely a mozgalomnak
csak ártalmára van.
A fölött mindenki egyetért, hogy a zsidó a parlamentből, a birói
karból, az ifjúság neveléséből kizárandó; a küzdelem a szent nemzeti
mozgalom mellett lankadatlanul tovább fog folytattatni. A nemzeti ön-
tudat felébredt. Közös czélunk egy szabad Németország, a mely szabad
nemcsak a külellenségektől, hanem mindenekelőtt szabad a zsidóktól is.
(Roppant tetszés és éljenzés Henricire.)
*
De nemcsak a birodalmi fővárosban Berlinben, hanem a vidéki
nagy városokban is ápolják egyleti úton továbbra is az antisemiti-
kus mozgalmat. Ezen vidéki egyletek gyűlései közül ezúttal csak a
drezdai német reformegyletnek november 28-án megtartott alapi-
tási második évfordulati ünnepélyét említjük fel, a mely bennünket
is közelebbről érdekel. Az egyleti „elnökség t. i. úgy mint október hó-
ban a berlini antisemita liga is tette, e füzetek szerkesztőjét is meg-
 21

hívta az ünnepélyen való részvételre, ő azonban a megjelenésben

akadályozva levén, levélben üdvözölte a derék drezdai antisemitákat.
Az ünnepély lefolyását a drezdai „Deutsche Reform” követke-
zőleg írja le:
„Drezda, november 29. – Az itteni német reformegyletnek a vá-
lasztások miatt mintegy négy héttel későbbre halasztott második évfor-
dulati alapítási ünnepélye tegnap Braun szállodájának termében nagy
közönség jelenlétében fényesen tartatott meg. A kitűnő művészek által
bőséges mértékben nyújtott zene-és énekelőadások a jelenvoltak élénk
tetszésével joggal jutalmaztattak meg. A Pinkert-Waldegg elnök által
tartott ünnepi beszéd, Vilmos császárra és erélyes kanczellárjára, Bismarck
herczegre mondott „éljen”-nel végződött, melyet a hallgatóság ujongva
ismételt háromszor. A gyülekezet egyhangú határozatára aztán a biro-
dalmi kanczellárhoz a következő hódolati távsürgöny küldetett:
Bismarck hg. birodalmi kanczellárnak, Berlinben. – A reform egy-
let alapításának második évfordulati ünnepélyére, a Braunféle szálloda ter-
mében összegyűlt drezdai polgárok és lakosok Főmagasságodra három-
szoros lelkesült „éljen”-t kiáltanak, s kivánják, hogy a német birodalom
megteremtőjének még sok, vas egészségű évet adjon a Gondviselés, hogy
a nép javára a legmérvadóbb állásban áldásdúsan működhessék.
Megbízásból: Pinkert.”
Az egyes előadások közben a külső barátok és elvtársak beérke-
zett távsürgönyei és levelei olvastattak fel, a melyek közül nevezetesen
Stöcker birodalmi gyűlési képviselőnek Berlinből, és Istóczy Győző ma-
gyar országgyűlési képviselőnek Budapestről küldött levele nagy örömöt
keltett. Hasonlag a boroszlói testvéregylet verses üdvözlete, úgy a
mühlhauseni testvéregyletnek és Dr. Henrici Ernőnek Berlinből küldött
távirati szerencsekívánatai is élénk éljenzéssel fogadtattak; a bischofswerdai
új reformegylet több tagját küldötte az ünnepélyen való részvételre sat.
A jelenvoltak éjfél után még sokáig együtt maradtak.
A fentebbi táviratra a birodalmi kanczelláriából az egyleti elnök-
ség a következő táviratot vette:
„Berlin, 1881. november 30. – T. Pinkert úrnak Drezdában. –
Uraságodnak f. hó 28-ról kelt táviratát vettem. Az abban kifejezett ba-
rátságos érzelmekért fogadja ön és fogadják az ottani reformegylet tag-
jai meleg köszönetemet. – Bismarck.”
*
Báró Rothschild James esetéről az „Oesterr. Volksfreund” újab-
ban a következőket írja:
„A párisi Rothschild James úr öngyilkosságának okai oly érdekes
természetűek, hogy mi, mivel a zsidósajtó a fölött, úgy látszik, minden
értesülés nélkül van, meg nem állhatjuk még egyszer visszatérni ez
ügyre. Ezen pénzügyi affaireben csupán a k e r e s z t é n y és a z s i d ó
töke között való harczról volt szó, a mely Parisban tört ki, Bontonx és
Rothschild urak között.
Bontoux Jenő úr, az osztrák déli vaspálya egykori vezérigazgatója
börzeharczban áll a legnagyobb zsidó pénzügyi csoportokkal, a melyek-
nek élén a Rothschild-ház áll. A ki Bontoux úr történetét ismeri, az
 22

tudja, hogy itt tulajdonképen csak egy harczról van szó, melyben mester
és tanítvány állanak szemben egymással.
Bontoux úr annak idején mint vagyontalan ember, a párisi Roth-
schildház protekcziója által, vezérigazgatókép jött az osztrák déli vas-
pálya-társulathoz. Igaztalanságot követne el az, ki azt mondaná, hogy
ez az igen tehetséges férfiú saját szakmájában nem tett valódi hasznos
szolgálatokat a nevezett vasúttársulatnak. Természetesen Bontoux urat
e mellett nem lehet felelőssé tenni azon pénzügyi műveletekért, melye-
ket főazgatóságának ideje alatt a Rothschildházak a déli vasúttal véghez
vittel?. A déli vasút vezérigazgatója e tekintetben akkor alig volt több,
mint a végrehajtó közeg, neki azt kellett tennie, a mit neki a zsidó
fináncznagyságok megparancsoltak. Mifélék voltak a Rothschildházak
pénzügyi műveletei a déli vasúttal, kiviláglik azon tényből, hogy ezen
vasuttársulat részvényesei, a mely vasút egyik legélénkebb forgalmú
közlekedési eszköznek tartatik, öt év óta egy krajczár kamatot sem
kapnak. Úgy látszik azonban, hogy a Rothschild urak tanitványa nagyon
felhasználta szerzett tapasztalatait. Bontoux úr, midőn a déli vasút
vezérigazgatóságától erőszakkal eltávolíttatott, egy látszólag egész kicsi
bankintézet, a párisi „Société de l'Union Générale” élére állott, s onnét
harczot indított meg korábbi tanítói ellen.
Nem tudjuk igaz-e. a mit a Fáma beszél, hogy t. i. Bontoux úrnak
a conservativek Francziaországban roppant összegeket bocsátottak ren-
delkezésére. Mindamellett tény, hogy ezen új csillag a pénzügyi égen sok
száz millió fölött rendelkezik. Ezt már azon alapítások is bizonyítják, a
melyeket Ausztriában eszközölt. Kerek összegben 200 millió frankra
tehető az az értékpapír-összeg, a melyet zálogba vett (lombardírozott.)
Miután azonban nagy pénzügyi műveletekkel, államkölcsönök kötésével
stb. is foglalkozott, csak természetes dolog volt, hogy a nagy financier-k-
nek, mindenekelőtt pedig a Rothschildházaknak először figyelmét, aztán
pedig irigységét keltette föl. A pénzügyi emberek, az egymással való
birkózásra, más eszközt mint a börzejátékot nem ismernek, s így ter-
mészetes volt, hogy e téren szálltak szembe a parvenu-vel. A legutóbbi
hónapok börzetudósításai telvék ama makacs küzdelmek leírásaival, a
mely küzdelmek Bontoux és a párisi Rothschildház közt folytak. Hogy
Bontoux-t hitelében károsítsák, s az általa világgá bocsátott értékeknek
hitelét elvegyék, egy sereg párisi és londoni pénzügyi ember, Roth-
schilddal élükön, Bontoux-féle értékpapírok óriási összegét contreminiróz-
ták, vagyis in blanco eladták. Bontoux azonban a manoeuvre-en idején
keresztül látott, s azon nagy pénzeszközökkel, a melyek rendelkezésére
állottak, ezen értékpapírok legnagyobb részét kellő időben magához
váltotta, úgy, hogy az ellenfelek, mikor végre az olcsón eladott papíro-
kat szállítaniok kellett volna, semmi papírt nem találtak a piaczon, s
azért bármily nagy összeget, a mit követeltek tőlük, fizetniök kellett. E
mellett legrútabbul járt a párisi Rothschildház. A dráma vége ismeretes.
A R o t h s c h i l d h á z n i m b u s a o d a van!

Oroszországi híreinket a következőkben állítjuk egybe:

A pétervári rendőrség utasíttatott valamennyi zsidót Pétervá-
rott összeírni; a házbirtokosoknak pedig kötelességükké tétetett,
 23

minden zsidó jövevényt a rendőrségnél bejelenteni. Orel városából

pedig 400 zsidó, a kik nem voltak jogosítva ott állandóan lakni,
kiutasíttatott.
A zsidó kivándorlásra nézve Brodyból november közepén jelen-
tették, hogy a párisi és bécsi Alliance israélite, szemben az orosz-
zsidó kivándorlók nagy tolongásával és szemben azon nehézségek-
kel, melyek a zordon évszakkal járnak, elhatározták a további
szállításokat felfüggeszteni, s a nagyszámú menekülteket a legköze-
lebbi tavaszszal leendő szállításra előjegyezni.
Zavargások híre Kievből és Odessából hatolt csak el hozzánk;
az előbbi városban a katona-újonczok november közepén a zsidóbol-
tokba törtek, sokat elpusztítottak és kifosztottak, mielőtt a katona-
ság közbelépett volna. Odessában pedig, a múlt hó folytán Budapes-
ten is vendégszerepelt Sarah Bernhardt zsidó színésznő ottani
fellépte alkalmából voltak nagyobbmérvű zavargások. Az „isteni”
Sára – mint zsidó lapjaink őt nevezték – e kravall miatt nem kis
rémületbe esett.
A bécsi „Vaterland” a zsidó reclame-művésznőnek ez esete
alkalmából a következő érdekes megjegyzést teszi:
„A champagne-it ivó művelt csőcselék evoe-kiáltásai között, Sarah
Bernhardt, tüdőgümőkórból és prostitutióból összeköltött „Kameliás höl-
gyéivel végig járja Európát egyik végétől a másikig, s csak majdnem
Ázsia határán vet véget járdakövekkel a wutkit szerető barbár az undo-
rító ezen diadalmenetének. Melyik az erkölcsösebb, az ízlésesebb? Hasonló
történt Rómában is, midőn a pénzuzsorások az államot és a társadal-
mat uralták.”
A lapok hírei szerint a pétervári antisemita lapok is nagyon
agitáltak Sarahleben ellen.
Ha még ezekhez a hírekhez hozzáadjuk ezt, hogy a november
végén a czár ellen tervezett azon merényletben, hogy egy dynamit-
tal és robbanó-anyagokkal telt léggömbből a császári palotát Gacsi-
nában felgyújtani, s az ez által előidézendett zavarban a czárt elfogni
akarták, – az összeesküvők közt ismét két zsidó volt; s hogy a
karaitákat, a stundisták neve alatt augusztusi füzetünkből ismeretes
kicsi zsidó felekezetet, a melynek csak pár ezer főre rugó, évről-évre
fogyó s főleg a Krímben lakó tagjai a Talmudot elvetik, földműveléssel
foglalkoznak s a becsületes emberek hírében állanak, mindezekért azon-
ban a Talmud-zsidóság gyűlöletében részesülnek, az orosz kormány
emancipálta: – ezekkel oroszországi híreinket a múlt négy hétről ki-
merítettük. – A csikorgó hideg éjhajlatú birodalomban most a poli-
tika is befagyott.
 24

A palaestinai kérdésre vonatkozólag a brüsseli „Europe” czímű

lap a múlt hó közepéről azt jelentette, hogy a török kormányhoz te-
kintélyes zsidótőkepénzesek folyamodást nyújtottak be földterület-
nek Palaestinában való megvétele iránt. E földterület ára állítólag
125 millió frankra rug, s a vállalat czélja lenne, Palaestinában zsidó
gyarmatokat alapítani. A nevezett pénzügyi csoport élén Cazalet áll.
A „PesterLloyd” pedig nov. 28-án a politikai rovatban ezt írja:
„Kevéssel ezelőtt külföldi lapokban híre járt annak, hogy a szultán,
a habsburgi uralkodóház néhány tagjának felszólalása folytán azon ne-
meslelkü határozatot hozta, hogy Salamon templomát Jeruzsálemban
visszaállitatja, s e mellett zsidókhoz és keresztényekhez felszólítás intéz-
tetett, hogy Abdul Hamid szultánnak köszönetüket fejezzék ki.”
Ezt a hírt a „Pester Lloyd” aztán oda módosítja, hogy csak a
régi Salamon-templom helyén álló Omár-mecsetnek jobb karba helye-
zéséről van szó, a melynek dezolát állapota koronaherczegünknek a
tavaszszal Jeruzsálemban léte alkalmával nagyon szemet szúrt. Pedig
bizony kár! Egy török mecsettel több vagy kevesebb: az lényeg-
telen dolog; lényeges dolog lenne azonban, a zsidóknak régi szent
helyöket visszaadni, a mely körül mint a méhraj csoportosulhatná-
nak. Ezt azonban tán mégis megérjük majd.
*
Az „Oesterreichischer Volksfreund” november 26-ki száma egy
eszmét pendít meg, a mely eszmét mi már 1875-ben tápláltunk, s
ez: a párisi „Alliance israélite universelle” mintájára alakított
„Alliance anti-israélite universelle” nemzetközi zsidóellenes szö-
vetség, A nevezett lap czikkéből átvesszük a következő indokolást:
„Valóban nagy ideje, hogy földrészünk népcsaládja hozzáfogjon az
apathia lerázásához és védelmi állás foglalásához; de ez, szemben a mesés
pénzeszközökkel rendelkező s az egész földkerekségen pontosan a párisi
„Alliance israélite universelle” utasításai szerint működő nagyhatalommal,
csak részleges sikert ígér, ha az egyes államok valódi honfiai a mentési
munkához államról államra hathatós érintkezés nélkül fognak. Mindenek-
előtt tanulnunk kell az ellenségtől, a kit az egységes vezetés eddig le-
győzhetlenné tett. A csak saját faját és semmiféle nemzetiséget nem
ismerő zsidóságra nézve ugyan sokkal könnyebb dolog, benső összekötte-
tésbe lépni mint reánk nézve, a kik különböző, élesen elkülönzött nem-
zetekhez tartozunk, s ép ezen okból oly szoros szervezet egységes ve-
zérlet alatt kivihetetlen; és mégis törekednünk kell, a zsidókat annyiban
utánozni, a mennyiben ez az adott viszonyok közt épen lehetséges. Min-
den antisemita küzdje le hazája és az emberiség érdekében az esetleg
fenálló nemzeti ellenszenveket, amint mindegyik állam körében a poli-
tikai különbségnek is el kell tűnnie e kérdést ille-
tőleg. Az e részbeni nemzetközi és belső nemzeti egység sarkantyújául
szolgálhat ama tény, hogy a különféle antipathiák részben, sőt sok eset-
ben kizárólag, a zsidósajtó és általában a zsidóság jól kiszámított befo-
lyásának tulajdoníthatók, mert itt is áll a „Divide et impera” elv. Ha
 25

gondoskodva van arról, hogy az állampolgárok veszekedésekkel folyton

elfoglalva legyenek, nem jut idejük a zsidókérdés fölött sokat gondolkodni.
A magyar ós csehországi zsidóheccz zsidók által lett felidézve, a kik
magukat a németekkel azonosítják, s nem épen igen épültek azon, hogy
czéljuk, a német birodalomban nagy antagonismust előidézni, a német anti-
semiták által való e részbeni felvilágosítás folytán, majdnem egészen
meghiúsítva lett.
Az antisemitikus mozgalom már annyira előrehaladt, hogy annak
vezetői és főemberei nemzetközi érintkezések kezdeményezését már ko-
molyan fontolóra vehetnék, hogy mielőbb a tettek mezejére léphessenek.
A további társulás magvát képezhetné a német birodalom és
Ausztria-Magyarország antisemitái között kötendő védszövetség.
A mi ezen nemzetközi védszövetség czímét illeti, az bizonyítsa azt,
hogy végre a zsidóktól tanulni kezdünk, nevezzük ezen nemzetközi véd-
szövetséget: „Alliance anti-israélite universelle”-nek, vagy pedig: „A
keresztény érdekek védelmére alakult nemzetközi társulat”-nak.
*
November hó 15-én Bécsben egy általános osztrák ipárosgyü-
lés tartatott, a mely Bécs városa és az egyes osztrák tartományok iparo-
sainak küldötteiből állt. A gyűlésen igen heves szónoklatok tartat-
tak a nagy tőke s ennek képviselői, úgyszinte ezek fő fegyvere: a
sajtó ellen, mint melyek az iparos osztály hanyatlásának főtényezői;
mindegyik szónoknak nyelvén volt a z s i d ó szó, s beszédjeik egész
folyamából látható volt, hogy azok a zsidók ellen voltak irányozva;
azonban a jó osztrákok a gyereket saját nevén megnevezni mégsem
merték. A gyűlésen hozott határozatok azonban mind oly kívánal-
makat tartalmaznak, a mely kívánalmak megvalósításának a zsidók,
nevezetesen pedig a zsidó sajtó a legnagyobb akadálya. A gyűlés
ugyanis szemben az ipar szemmellátható hanyatlásával s az iparos
osztály ebből folyó elszegényedésével kimondotta, hogy kívánja a
kötelező ipartársulatok behozatalát, a képesítési
i g a z o l á s t és a m u n k a k ö n y v e k e t , továbbá a s z é d e l g é s i
ipar k o r l á t o z á s á t s az i p a r o s p r o l e t a r i á t u s elha-
r a p ó d z á s á n a k m e g a k a d á l y o z á s á t . Ezen kívánalmait a
gyűlés kérvény alakjában a birodalmi tanács elé terjeszti, a mely
az új ipartörvény-javaslatot tárgyalni fogja.
A mi iparosainknak is ezek lennének óhajaik; de, hogy ezen
óhajok mindeddig teljesületlenek maradtak, annak főokai a g'schäft-
jüket féltő zsidók és első sorban újságaik. Vegyék ezt tudomásul a
magyar iparosok is.

Az antisemita előharczosok serege legújabban egy kitűnő férfiú-

val szaporodott, a ki senki más mint nemzetünk egyik büszkesége,
a világszerte ünnepelt zongorakirály, Liszt Ferencz. Az a tény, hogy
 26

Liszt Ferencz határozott, radikális antisemitának vallotta magát,

legújabban második bővített kiadásban Lipcsében megjelent e czímű
művében: „Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie,” (A czigá-
nyokról és zenéjükről Magyarországon,) ha már fontos esemény az
internaczionális antisemita mozgalom szempontjából, kétszeres fon-
tossággal bír az reánk magyarokra nézve, a hol az újságok „köz-
véleménye” által terrorizált v a l ó d i k ö z v é l e m é n y csak baráti
körben négy fal között, sőt sok esetben csak „négyszemközt” mer
még nyilatkozni. Az a tajtékzó düh, melylyel a zsidó lapok nálunk,
Ausztriában, Németországban s egyebütt Liszt Ferenczet e nyilat-
kozatáért megtámadták, csak azt bizonyítja, hogy a reájuk mért
csapás igen súlyos volt. Annál jobban örülünk azonban mi s velünk
minden jó érzelmű magyar, legújabb hatalmas szövetségesünk e lépé-
sén, a mely a mi munkánkat is lényegesen megkönnyítette.
Füzetünk élén terjedelmesen hozzuk Liszt Ferencz zsidóellenes
nyilatkozatának azon részeit, a melyek mint általános politikai és
társadalmi jellegűek, a nem-zenész laikus közönség előtt is közvetlen
érdekkel bírnak.

A képviselőház f. hó 3-ki ülésének naplójából közöljük a

következő részletet:
Elnök: Istóczy Győző képviselő úr kíván személyes megtáma-
dásra válaszolni.
I s t ó c z y G y ő z ő . T. ház! Személyes kérdésben szót kérek!
(Halljuk! Halljuk!)
A múlt szerdai ülésben, mely óta a mai ülés a legelső, Polonyi
Géza képviselő úr, Szalay Imre képviselőtársunk védelmére elmondott be-
széde folyamán, a ház naplója szerint a következőket is mondotta:
„De t. ház, a ki nekem nem akarja elhinni azt, hogy itt zaklatás-
sal állunk szemben, az szíveskedjék figyelembe venni azon körülményt,,
hogy itt évek óta foly egy harcz, mondhatnám jobb kifejezéssel heccz,
melyet a zsidók ellen űznek nyilvánosan, hírlapokban, röpiratokban.” A
gyorsírói napló itt ezt jegyzi föl: (Úgy van! Úgy van! a szélső bal-
oldalon.) (Fölkiáltások a szélső baloldalon: Úgy van !)
M a d a r á s z J ó z s e f : (a jobboldalra mutatva.) Onnan is e közbe-
szólás volt!
I s t ó c z y G y ő z ő : Majd mindjárt meglátjuk, ha úgy van-e !? –
Polonyi képviselő úr azután így folytatta beszédét: ... „és itt a ki-
rályi ügyész nem talál alkalmat a vád alá helyezésre, míg ellenben egy,
sorainkban levő képviselőt politikai meggyőződéséért bíróság elé állit.
(Úgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Hol van
itt a reciprocitás? hol van a jogegyenlőség?” stb.
T. Ház! E passusban szó van u. n. zsidóhecczről, az „itt” szó
jelenti e házat, antisemitikus röpiratokat én adok ki, a „reciprocitás”
szó pedig jelzi azt, hogy egy más pártról, mint a képviselő úr pártjá-
ról van szó, a mely más párt soraiban, az ugyan névszerint meg nem
 27

nevezett, s különben is elég óvatosan körülírt, de mégis mindenki által

azonnal felismerhetett képviselő ül, a ki tehát nem más, mint szerény magam.
Én a múlt szerdai ülés azon részén, a melyen Szalay Imre kép-
viselőtársunk kiadatásának kérdése tárgyaltatott, nem voltam jelen, s
azért akkor Polonyi képviselő úr ezen oldaltámadására nem adhattam meg
a feleletet. Teszem tehát ezt utólag most.
Hát én a t. képviselő úrnak, – a ki a keresztény-magyar társa-
dalom egyes osztályainak egymás ellen való izgatását, úgy látszik, meg-
engedhető dolognak tartja; de már az internaczionális zsidó nép viselt
dolgai fölött írt puszta kritikák ellenében policzájért kiált s az állam-
ügyészre appellál, – hát én a t. képviselő úrnak csak azt vagyok bá-
tor becses figyelmébe ajánlani, hogy az 1873-ik évi nagy „Krach” ideje
óta (Sapienti sat!) nincsen a földkerekségen egyetlenegy czivilizált, s
hozzáteszem, – czivilizálatlan állam sem, mely a hitelét vesztett inter-
naczionális zsidóság fölött írt, s pedig bármily erős kritikák szerzőit a
törvény alapján üldözőbe venné. Nem történik pedig ez a világ legsza-
badabb államától, az észak-amerikai Egyesült-Államoktól kezdve, egészen
a legabsolutistikusabb államig, Oroszországig, egyetlenegy államban sem.
(Úgy van! a jobboldalról.)
Egyes egyedül (nem tudni, mi okból?) Polonyi képviselő úrnak s
az imént felolvasott nyilatkozatát „Úgy van, úgy van!” helyeslő felkiál-
tásokkal kísért képviselő uraknak tartatott fen, e részben nálunk Ma-
gyarországon más politikát inaugurálni akarni.
Csakhogy, szerencsére, Magyarország még nem Zsidóország, (Föl-
kiáltás a szélsőbalról: Dehogy nem az !) a hol Polonyi képviselő úr
és az „Úgy van, úgy van”-ozott képviselő urak véleménye mérvadó
lenne. (Derültség.)
Ezeket a dolgokat nemcsak Polonyi képviselő úr és az „Úgy van,
úgy van”-ott képviselő urak tájékozásául, hanem*) a Polonyi képviselő úr
e nyilatkozata folytán nagy „Gezejresz”-t csapott „Pester Lloyd” felvi-
lágosítására is szükségesnek tartottam itt elmondani. (Tartós nagy de-
rültség.)
Különben pedig, ha a zsidók és barátaik, amint látszik, oly any-
nyira rajta vannak: hát majd, s pedig tán már a közel jövőben, lesz
alkalmam világosan megmagyarázni nekik, hogy miért lettem én, miért
vagyok, s miért leszek a jövőben is zsidóellenség?
Elnök: A képviselő úrnak a házszabályok 45. §-a értelmében
joga volt személyes megtámadásra válaszolni. Határozathozatalra nincs
szükség.
P o 1 o n y i G é z a: T. ház ! Bocsánatot kérek, ha néhány szóval
szives türelmükre appelálok. Személyes kérdésben reám történvén hivat-
kozás, kötelességem, hogy szavaim magyarázatát önmagam adjam meg.
Vártam t. ház, a felszólaló képviselő úrtól, hogy mikor fog már áttérni
arra, hogy én az ő személyét felszólalásomban megsértettem volna. Ön-
maga sem hozta lel ezt, s így felszólalásának egyéb jelentőséget tulaj-
donítani nem vagyok képes, mint azt, hogy ugyanazon heczczet, melyet a
polémia, a hírlapirodalom terén folytat, itt is folytassa. (Úgy van! a

*) I. itt a „Pester Lloyd” jelenlevő főszerkesztője, Falk Miksa képviselő felé

fordul. – Szerk.
 28

szélső baloldalon.) T. ház! Midőn én e házban először felszólaltam, ki-

jelentettem, hogy én személyekkel foglalkozni nem fogok, sérteni soha
senkit szándékom nem lesz, hanem igenis minden képviselőnek és min-
den embernek a nyilvánosság elé tartozó cselekedeteit, politikai inten-
cióit, mint képviselőnek kötelességem lesz bírálatom tárgyává tenni.
Nekem t. ház, kötelességem mindenkinek meggyőződése iránt tisztelettel
viseltetni, de 'azt engedje meg nekem az igen t. képviselő úr, hogy az
összehasonlítás legalább is meg volt engedve akkor, midőn az egyik
képviselő a kormánypárt hatalmasairól irt közleményé miatt vád alá
helyeztetik, s ugyanakkor a kormánypárt tagjai közt ülő képviselő, a ki
kétségkívül vallásfelekezet elleni gyűlöletre izgat
Istóczy G y ő z ő : Nem igaz! Nem igaz!
P o l o n y i Géza: – nem helyeztetik vád alá. Nekem ezt mon-
danom jogom volt, mert ez tény, elvitázhatlan tény, és ebből ma sem
engedek semmit. A t. képviselő úr személyét sérteni nem lehetett szándé-
kom', valamint nem szándékom ma sem, különben ezt ő maga sem állí-
totta, de a mondottakból nem vonok vissza egy betűt sem. (Helyeslés
a szélső baloldalon.)
I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! Én erre csak azt jegyzem meg ....
(Felkiáltások a szélső balon: Nem szólhat! Zaj !)
Madarász J ó z s e f : N e m a r r a v a l ó k v a g y u n k .
E l n ö k : – K ö vetkezik a napirend stb.
A dolgoknak az itt közlött képviselőházi jelenet óta beállt fordulata
s az ennek folytán előállt új h e l y z e t mellett, elégtétellel consta-
tálhatjuk azt, mikép fel vagyunk mentve attól, hogy saját szempon-
tunkból Polonyi képviselő úrnak a november 3-ki ülésben elmondott
érveléseit is bírálat alá vegyük. A t. képviselő úr, ezen egész fel-
lépése alkalmából, eléggé kiismerhette a magyar közönségnek – párt-
különbség nélkül – e kérdésben táplált közvéleményét, s ez neki
mint fiatal új képviselőnek elégséges útmutatás lehet jövőbeli maga-
tartására nézve. Mert az az ut, a melyre ifjúi hevében s a parlamenti
küzdtér sikamlós talaját még ki nem ismerve, ezúttal lépett, ha róla
idején vissza nem fordul, egy oly politikai pocsolyába vezeti, a melybe
előtte már többen menthetlenül belevesztek.
*
A „Függetlenség” leleplezése folytán most már tudjuk, hogy a
„Pester Lloyd” által oly melegen ajánlott „Pártok és vezérek az
országházból” czímű „szenzácziós” röpirat szerzője Degré Alajos
úr, a volt képviselő.
E röpirat, mely kiválósága függetlenségi párt fehérneműjének
mosásával foglalkozik, e pártnak, szerző saját pártjának lapjai részé-
ről már kellő „méltánylásban” részesült. És teljesen igazuk van e la-
poknak; mert egyebek közt azon állításuk igazolására, hogy e fércz-
műben nem tények, hanem csak költött dolgok vannak mint megtörtén-
 29

tek előadva, elégséges felemlítenünk azt, hogy azon jelenet, a melyben

az országos függetlenségi párt végrehajtó bizottsága egy ülésének
ecsetelése után az íródik le, hogyan ölelkezett Istóczy – Csatár
Zsigmonddal, s hogyan öntötték ki egymásnak zsidóellenes érzelmei-
ket, semmi egyéb, mint az antisemitismus persiflálására s ekként
a zsidó reclame-sajtó ínyének csiklandozására összetákolt h a s z o n -
talan k o h o l m á n y .
Nem azért látjuk szükségesnek ezt constatálni, mintha mi Csatár
urat, a kivel nem Istóczy, hanem Degré úr ült egy padon, nem
tisztelnénk becsülnénk csak szintúgy mint Degré urat, sőt többet
mondunk, Csatár urat még Degré urnái is többre becsüljük; hanem
constatáljuk Degré úr ezen egész haszontalan koholmányát azért...
hát csak azért, mert akarjuk, hogy a közönség ez oldalról is ismerje
meg Degré urat, a kit teljes mivoltában nekünk is csak ezen alka-
lomból volt szerencsénk megismerhetni.
Ha nekünk is szükségünk lenne egy kis... „szenzáczióra”
amint úgy látszik Degré úrnak nagy szüksége van: úgy mi is tud-
nánk, és pedig v a l ó b a n m e g t ö r t é n t dolgot elmondani. De
hagyjuk ezúttal!
*

Egészségünk megóvása tekintetéből forduljunk el hamarosan

ettől a képtől, s havi szemlénk befejezte előtt lássunk még egy ör-
vendetes dolgot.
November 28-án Liptó-Szent-Miklósról a következő táviratot
vettük:
„Liptó” vármegye községi és körjegyzői, egyletté alakulásuk
megünneplésére díszlakomát tartván, ez alkalomból képviselő úrnak
hazafias működésáért, hálás elismerésünket és elvtársi meleg üdvöz-
letünket nyilvánítjuk.”
(Aláírás.)

Mire e füzetek szerkesztője szinte táviratilag következőleg

válaszolt:
„Szíves megemlékezésükért fogadják hazafiúi köszönetemet..
Egyesitett erővel és lelkesedéssel küzdve, győzelmünk biztos.”
Kívánjuk, hogy ügyünk iránt a többi megyék jegyzői kara is
ily lelkesedéssel viseltessék. A községi és körjegyzői karnak moz-
galmunkban főfontosságú szerepe van, a mely szerepet felesleges bő-
vebben magyarázgatnunk.
 Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Kalocsa.
Ne v á s á r o l j u n k s e m m i t z s i d ó n á l ! – Hogy kellemetlen
új polgártársainktól a zsidóktól megszabaduljunk, nem szükséges azokat
kegyetlenséggel üldöznünk, nincs szükségünk kiewi vérengzésre, hogy a
zsidókat községeinkből kiverjük, – mentsen Isten keresztény embereket
ilyen barbarismustól. Egy fő elvet tűzzünk ki magunknak a zsidókkal
szemben s ez legtöbbet használ: „Ne v á s á r o l j u n k s e m m i t zsi-
d ó k n á l , ne a d j u n k el s e m m i t z s i d ó k n a k . ” Jaj de hamar
megszabadulnánk ez elvnek gyakorlati kivitele mellett e piszkos faj-
tól, így űzték el a bódsághi (Bács m.) németek a zsidókat, kik ott
boltot nyitottak; de mivel egy hónap alatt még csak egy csomag gyu-
fát sem vettek tőlük, tovább hurczolták sátorfájukat! Úgyde az a ke-
serves, hogy ezen elvet sokan helyeslik, sőt maguk is hirdetik, de nem
követik. Ne csak hangoztassuk, hanem tettleg bizonyítsuk is be, hogy
nincs szükségünk zsidókra és megélhetünk azok nélkül is!
Hogy m i é r t ne v á s á r o l j u n k z s i d ó n á l ? Hát csak azért,
mert rászedik az embert a hol csak tehetik; azaz magyarán kimondva,
megcsalnak mindenkit kivétel nélkül, hacsak lehet.
Nem másról, hanem magamról mondok példákat, hogyan lettem én
rászedve B –r zsidó boltos által két ízben. Első vásárlásom volt B–r-
nél 1877-ik évben, 2 rőf viaszos vászon; rőfét számította nekem 1 frt
80 k r é r t ; tehát a 2 rőf volt 3 frt 60 kr. Ugyanilyen viaszos vászon
nem-zsidónál 1 frt 20 kr., tehát első ízben 2 rőf viaszos vászon mellett
l frt 20 krral többet fizettem, mintha azt más – nem zsidó – keres-
kedőnél vettem volna.
Második bevásárlásom B–r zsidónál ugyanazon évben 10 darab
csont-gomb; darabját 5 krjával számítva 50 kr. Azonban szerencsétlen-
ségére B–nek, háziszolgám a porzó pálczával csakhamar ketté tört egy
gombot. Sietek B-r boltjába, hogy vegyek egy darab gombot a többi-
hez hasonlót. A gazda nincs a boltban; segédje összehasonlítja a felöl-
tőmön levő gombot a kezében levővel, – tökéletesen egyforma! ugyan-
ebből való a többi is.
Átadok egy ezüst tízkrajczárost, a segéd visszaad 7 krczárt. Kér-
dem aztán: hát hogy egy ilyen gomb? 3 krajczár! feleli a segéd. Igen
is, ha egyenkint veszik 3 kr. darabja, tuczat számra pedig 30 kr. egy
tuczat; tessék itt van a skatulyára jegyezve! Biztos lettem tehát, hogy
ha én 10 gomb vétele mellett 20 k r a j c z á r r a l , 2 rőf viaszos vá-
szon vásárlása mellett 1 frt 20 k r r a l leszek rászedve B-r által, ha
többet vásárolnék, többel is rászedne. Qui in modico infidelis, in majo-
ribus magis! Tehát harmadszor nem adtam alkalmat B–rnek, hogy
rászedjen, és 1877 óta bélyegjegynél egyebet nála nem vásároltam s
nem is fogok nála semmit vásárolni többé!
Még czifrábban akart rászedni egy szédelgő (Schwhdler) vászon-
árus házaló zsidó Kr–sz J a k a b ; de mégsem sikerült a mint óhajtá.
Kr–sz Jakab házaló zsidó folyó évi augusztus 11-én beállít hozzám és
így üdvözöl: G e l o b t s e i J é z u s C h r i s t u s ! Elmondja azután: hogy
ő a rumburgi vászon-gyárnak megbízottja, s a legfinomabb rumburgi
 31

vászonnal szolgálhat, ő nem schwindliroz, mint a zsidók szoktak chiffont

adni vászon helyett. És eltagadván, hogy zsidó, azt hittem: ex abun-
dantia cordis os loquitur. Hanem csakkamar rájöttem a turpisságra. Át-
vettem ugyan egy vég vásznat 40 frtért, azonban éltem a gyanúval,
hogy ez valószínűleg zsidó, és csak 20 irtot adtam a vászonra, a másik
20 frtot egy hónap után ígértem megküldeni; az ő utasítása szerint
J–er Johannának Budapestre, a Bálvány-utczába.
Utána tudakozódtam, s alig harmadnapra már megtudtam, hogy
Kr–sz Jakab egy szédelgő házaló, ki J–er Johanna vászonkereskedé-
séből régi vásznakat és csődöt mondott kereskedőktől olcsó áron liczi-
t á c z i ó n megvásárolt p h u r t h é k h á k a t árusít el. Csakhamar úgy
intéztem a dolgot, hogy 20 forintomat visszakaptam, és a vásznat szé-
pen visszaszármaztattam. Jöjj csak még egyszer zsidó! De hányszor és
hogyan szedik rá a zsidók a köznépet adásvevésnél? számtalan példa
bizonyítja! Ki tudná mind elmondani?
Ha a szegény polgárember, izzadság és fáradságos munkával ter-
mesztett gabnáját a piaczra viszi nagyobb városokba, a vámon kívül
már van néhány lődörgő zsidó, és egyik után a másik kiáltja-a gabnát
hozónak: Hé, steh'n bleib'n! (megálljon kkend!) Mit hoz eladni? És
akár búza, akár rozs, vagy zab, árpa legyen a szállítmány, lefoglalja
azt a sensal-zsidó (alkusz), és pár hatos foglalóval beküldi az embert egy
kijelelt magtár elé, hogy ott várja be őt, majd lemérik a megvásárolt
gabnát. Váratja sokszor a piacz végéig, aztán már könnyen elbánik a
szegény emberrel. Leméreti a mázsán a gabnát. (A mázsa rendesen
2-3 kilogrammal többet mér, mert a ravasz zsidó a súlymértékek desz-
kája alá egy kavicsot köt.) S miután már levan mérve, és a magtárban
a földre kiürítve, akkor jön a gabna árának kifizetője; úgyde az meg-
vizsgálván a már kiöntött gabnát összeturkálva, vagy szemetesnek ta-
lálja, vagy más hibát talál benne, és nem akarja kifizetni a senzál által
kialkudott árat, hanem abból 20-30 krczárt még métermázsánként le-
engedni kíván; különben viszamerheti a zsákokba gabonáját, és vissza-
viheti haza. A piacz ideje elmúlott; a szegény ember, hogy ne kény-
telenítessék visszavinni gabnáját, elengedi a 20-30 krt mmázsánál, és a
a_ hamis mérés által is veszít métermázsánként egy pár kilogrammot, de
pénzre van szüksége, s kénytelen a zsidó gazságának engedni, és 3-4
frttal kevesebbet kap, mint otthon számította. A ki az ily ravasz eljá-
rásokról meggyőződést akar szerezni, tapasztalhatja ezt Bácskában a ba-
jai és újvidéki piaczon.
Azt mondják sokan erre: hja ez a zsidó élelmessége! Nem élel-
mességnek neveztetik ez, hanem gazságnak és finomabb módon végbe
vitt rablásnak. Ha egy szegény ember sokszor szükségtől kényszerítve
lopni megy és rajt éretik, – becsukják őt és helyesen, igazságosan cse-
lekszik a törvény! De hogyan lehetséges, hogy ilyen csaló, ravasz, szem-
telen fortélylyal rabló zsidóknak semmi bántása nem történik? Hát ezt
nem sújthatná épen úgy a törvény igazsága? (Nem! ők privilegizált
nép. – Szerk.) A zsidók az eladásnál épen úgy csalják a keresztény
embert, mint ha ők vásárolnak valamit keresztény embertől; az bizonyos !
Elszorul az ember szíve, ha látja manapság, hogy a pár esztendő
előtt fütyülővel rongyokat szedő és pálinkát áruló zsidóból f ü l d e s úr
lett, nagyságoltatik és tiszteltetik, ki százakat juttatott ínségre, míg ő
 32

maga uzsoráskodása által gazdaggá lett. Van itt is egy St –ger (köz-
nyelven: lusta z s i d ó ) zsidó kereskedő, ki midőn ide származott, egy
sovány gebét rósz talyigába fogva járt a pusztákra, és árulta a gyűrűt,
czérnát és pántlikát; ma pedig tőkepénzes, és uzsoráskodása által igen
nagy vagyont szerzett. Azt mondják, olvasni, írni nem tud; de azért
nagyon be tudja fonni a gojokat pénzkölcsönadás alkalmával; nemcsak
hogy törvényes kamaton felül vesz, hanem a kocsisemberekkel kamat
fejében fuvaroztat is.
Uram Istenem! ki tudná elszámolni a sok igaztalanságot, mit a
zsidók a keresztények ellen mindenütt és mindenben elkövetnek? és még-
is bizalommal vannak irántuk számosan a keresztények! Hány keresz-
tény ember adja földjeit át zsidó bérlőnek, és ez által alkalmat ad a
zsidónak, hogy a keresztény embert fáradságos munka után is nyomo-
rúságba dönthesse, míg maga a zsidó a keresztény emberek fáradságos
munkája mellett tétlenül urizál és gazdagszik, a szegény munkás ember
tönkre jut. Miért? A zsidó bérlő eljárása a következő: kibérel vala-
mely nagyobb földbirtokot, például 700-800 hold földet. Azután keres,
embereket, kiknek abból részletekben ő ad ki bérbe 5-10 holdanként
200 holdat. A zsidónak bérletfizetése holdankint 8-10 forint; míg ő 5
holdas részletekben 15 írtjával adja ki holdját. A tiszta rebach tehát
már megvan: 200 hold után 1000 frt; de aztán még azt is megköve-
teli a részletes bérlőktől, hogy mindegyik fölszántson az ő földjéből ka-
mat fejében bizonyos meghatározott összeget. Például egy másodbérlő
kivesz a zsidó főbérlőtől 10 hold földet, 15 írtjával holdját; ez volna
150 frt bérletfizetés; de a szegény ember csak aratáskor ígéri az árenda
fizetést; addig tehát a 150 frt után. kamat fejében, legalább is 10 hol-
dat fölszántat vele a zsidó bérlő saját földjeiből. Ez a zsidó bérlőnek
ismét tiszta rebach, és ha roszul üt ki az aratás vagy valami elemi csa-
pás éri a vetéseket, a zsidó főbérlő addig jár földes ura nyakára s addig
könyörög, míg a bérösszegnek egy része elengedtetik; de ő nem enged
másodbérlőinek egy krajczárt sem, és könnyen megtörténik, hogy az.
egész aratás a zsidóé lesz árendafizetés fejében. Nem bűn ez? A zsidó
ugyan föl nem szántana földjéből egy talpalatnyit sem, ő sem kapálni,
sem szántani, sem kaszálni, sem csépelni nem fog, majd talál ő olyan
szegény keresztény embereket, a kik neki dolgoznak és megtöltik mag-
tárát, míg ő csak spekhülíroz; mert a gojnak, a buta pharasztnak való
az erős munka, nem zsidónak!
Szomorú, de való, hogy a zsidók nyakunkra nőnek és uraink lesz-
nek, ha mi magunk segítjük őket uraságra! De ne vásároljunk semmit
zsidónál, ne adjunk el semmit zsidóknak, ne adjuk földeinket zsidó bér-
lőnek, ne adjunk nekik alkalmat a szegényebb sorsú munkás keresztény
emberek nyomorgatására és pénzszerzésre, majd aztán láthatunk még
zsidót is idővel szántani és kapálni, ha nem akar éhen elveszni! Hogy
nem lehet zsidó nélkül lenni, – ez ferde állítás. Bácskában: Hódság,
Filipova, Gajdobra községekben egyetlenegy zsidó sincs; és országuuk-
ban talán azok a leggazdagabb és legboldogabb keresztény emberek
aránylag. Elvünk legyen tehát: S e m m i t z s i d ó n á l v á s á r o l n i ;
s e m m i t z s i d ó n a k e l a d n i ! úgy nem fogunk rászedetni.
Dixi.
 33

Szeged.
T. Szerkesztő úr! – Örvendetes eseményként említhetem fel, hogy
városunkban a zsidóellenes mozgalom fejlődni kezd, belátván sokan, hogy
a zsidó hunczfuteriának, csalásnak és ármánynak legfőbb ideje már gátat
vetni. E czél sikeres megoldása végett legczélszerűbb lenne egy anti-
semita egyletnek létrehozását eszközölni, mert együttes erővel nagyon
könnyen keresztül vihetnénk azt, hogy csak magyar ipart, keres-
kedelmet pártoljunk és támogassunk, a zsidót pedig mindenütt mellőzzük.
Ámde működésünk külön külön csoportokban kellő eredményre alig fog
vezetni, mindenesetre a társulásra, szövetkezetre szükségünk van. Egyéb-
iránt egyleti működés nélkül is nagyon szépen terjed az antisemita
eszme, ennek, fényes bizonyítéka azon mozgalom, a mely f. évi október
hó 7-én az ipar és gazdasági kör választmányi ülésében egy zsidó zsor-
nalista ellen irányult; elhatározta a kör választmánya, hogy ezen úr
üzelmeiről az országos magyar ipar-egyesületet értesítendi, mit megtévén,
eredménye az lőn, hogy ez az úr két királyi (t. i. a magyar és belga ki-
rályi) kitüntetéstől elesett.
A másik feljegyzésre méltó esemény a szegedi gymnásiumbeli nö-
vendékek azon eljárása, hogy az önképző kör és segélyegylet választ-
mányába egyetlen egy zsidó ficzkót sem választottak be. A kis antise-
mitáknak azonban örömük nem soká tartott, mert a segélyegylet veze-
tője, a kegyes A–i Á–n úr, bizonyára azért, mivel ő is zsidó szárma-
zású, a zsidó „váich geschrien”-jajgatásra, a segélyegylet választá-
sát megsemmisítette, s titkárnak egy „heidelét” tett. Az ifjúság erre új
választást nem eszközölt, hanem csakis A–i úr a megválasztott elnök
és az általa kinevezett zsidó titkár végzi a teendőket, a többiek alig
működnek.
Nem tudom, mi ok indította a tisztelt urat, de az tény, hogy így
történt, a miért is bizonyára nagy tiszteletet érdemelt ki az itteni zsidó
családok részéről, és valószínű, hogy az új Vajda (ezelőtt Weisz) tiszteletére
lakomát is fog rendezni, melyen Leviathan (besózott hal, melyet a zsidók
kapnak a paradicsomban), húsát, jó ménesi vörös borokkal fogja élvez-
hetni.
A városi közgyűléseken még mindig a zsidók és barátaik viszik a
főszerepet; ők az irányadók minden fontosabb ügyben. Czéljuk kivitele
végett már rég egyesültek, s h á t u l g o m b o l ó párt név alatt működ-
tek; egyik fővezérjük azonban, R–berg K–n, volt törvényszéki bíró
K.-Új-Szállásra lett hivatalból áthelyezve járásbírónak; a hátulgom-
boló párt a bekövetkezett árvíz után városi párt czím alatt lé-
tesült, és működését közügyekben nagyban érvényesíti; ezen párt-
tal szemben az antisemitáknak erős küzdelmük leend. Az első kísérlet a
folyó évi november hó 13-án tartott közgyűlésen volt, mely alkalommal
az iskolaszéki tagok választása volt napirenden. Az antisemiták elhatá-
rozták, hogy ezentúl városi bizottságokba zsidót nem választanak, és
ennek érvényesítése végett már az említett napon oly szavazatlapokkal
szavaztak, melyeken egyetlen egy zsidó sem volt. Fájdalom, hogy a füg-
getlenségi pártbeliek az antisemitákhoz nem csatlakoztak, mert így a
városi párt szavazatlapjai diadalmaskodtak, bejutván a zsidók közül 3 tag. A
választás közben egy kis összeszólalkozás is történt, egy antisemita és a zsidó
kolomposM –yM–aközött. Ugyanis az antisemita azt monda, hogy minek
 34

avatkoznak a keresztények dolgaiba, midőn a keresztények a zsidók tanügyébe

és papválasztásába nem avatkoznak, lévén a zsidóknak külön felekezeti
iskolájuk és iskolaszékük; erre nevezett zsidó indulatosan azt merészelte
mondani: „ h o g y p á r t j u k j e l ö l t j e i k ö z ü l , egy z s i d ó n a k is
több esze és k é p e s s é g e van, m i n t a t ö b b i keresztény je-
l ö l t e k n e k v a l a m e n n y i n e k . ” No lám, mily hatalmasak Szegeden a
zsidók, s vannak sokan a keresztények között, a kik nékik tömjéneznek
és javukat előmozdítják. Hiába, úgy tartják a zsidókkal szövetkezett
városatyáink, hogy kéz kezet mos; midőn zsidó érdeket akarnak elö-
mozdítani, akkor valamelyik pártbeli keresztényt kérnek fel szóvivőül,
ki azután nagy lelkesedéssel előadja a zsidó L1 a y d b a n megbeszélt in-
dítványt és javaslatokat, minek következtében azok a közgyűlésen rend-
szerint keresztül mennek. Ugyanezen zsidópártnak régi óhajtása R–
berg K–nak Szegedre leendő visszajövetele; e czélból elhatározott
dolog, hogy a legközelebbi közgyűlésen indítvány fog tétetni egy új
tanácsnoki állás szervezése végett, mi ha keresztül meend, akkor oda
fognak törekedni, hogy a visszasóvárgó R–berg K–n urat megvá-
lasszák, nem várhatván meg a jövő rendszerinti tisztújítás idejét. Miután
a czélt és kivitelét előre jeleztem, most már csakis a városatyáktól függ,
hogy az új állást megszavazzák-e vagy sem?
A „Szegedi Napló” zsidó pártoló újság 268-ik számában valami
Sziklay Soma, bizonyosan zsidó, Szabadkáról azt írja, hogy ott Istóczy
Győző úrnak oly 12 előfizetője van, „a kik közös költségen hozatnak a
röpiratból egy példányt, egymásután olvassák s azután az év végén sor-
sot húznak, talán, hogy kinek tulajdona maradjon? Isten mentsen, ha-
nem, hogy kinek tulajdona – ne maradjon?” Ha ez igaz, (Zsidó kohol-
mány ez az egész história. – Szerk.) úgy azt kell feltételeznem, hogy
ama 12 olvasó bizonyára mind rongyos zsidó, a ki mind a röpiratoktól
mind a „ F ü s t ö l ő”-től irtózik, mert különben a röpiratokat örök emlé-
kül megőrizné és azokon túl nem adna.
A szegedi zsidó nagy hazafiak közül Löw Immánuel szegedi rabbi
nem utolsó helyet foglal el, a mennyiben az „Ország-világ” czímű képes
újság 1881. évi 11-ik füzetében életrajza és arczképe megjelent; de abban
áldásos működése és kiváló érdemeiről részletesen mi említés sem tétetik,
mi szegediek pedig áldásos működéséről mitsem tudunk.
Sebestyén László.

Zemplénmegye. (Tolcsva.)
Nevezetes év Nagy-Tolcsva város történetében az 1880-ik. Igen,
nevezetes és győzedelmes a zsidó nemzet történetében. Sajnos! de való,
hogy ez évben lett Nagy-Tolcsva városának, illetve az egykor virágzó
tolcsvai magyar népnek zsidó bírája. (Többet nem kérünk belőle !)
Most már nekik van „szhabadságh”, a szó teljes értelmében „szha-
badh phulgar -ok ők. Mi felettünk, szegény magyarok felett pedig bá-
 35

torságosan elzengedezhetjük Jeremiással: „Mások bírják földeinket, há-

zunkat idegenek, árvák lettünk atya nélkül, és anyáink özvegyek.”
Mert a zsidó, – az emberiség phylloxerája pusztít, iszonyúan pusz-
tit városunkban, nemcsak, de vidékünkön is.
Városunkban vagyunk még talán 2000-en szegény magyarok, s
táplálunk vérünkön meghízott 1200 zsidót. Nem tudjuk a „nektár”
vagy „hagymaszag” csalogatta-e ide őket, de mi biztosan nem.
Itt születvén s nevekedvén, láttam nőni a zsidóság számát, s az
inditó ok, az emancipáczió óta hatalmukat is, s fogyni a magyarságot.
Látom és hallom, hogy közülünk magyarok közül csaknem naponként
kísérnek ki egyet-kettőt a temetőbe, míg a zsidók évenként alig 4-5-öt
küldenek Ábrahám kebelébe.
De hogy is ne ! mikor a gyermekeket leszámítva, e kevés magyar-
ság vérének s vagyonának kiszipolyozására eddig volt 19 korcsma, s
ezt még kevésnek találták, mert megszületett az „Utolsó garas”-sal
a 20-ik is.
A zsidók már annyira behálózták a szegény magyarságot, hogy, ha
ez kepére akar menni, teljes bizalommal megy a zsidóhoz mint jóltevőjé-
hez, ki ad neki egy véka búzára 1 frt 50 krt, s hazajővén a kepéről,
addig haza nem megy, míg hozott képerészét a zsidónak be nem viszi,
s ekkor könnyebben, üres tarisznya és hassal megy kunyhójába.
A szőllővel bírok is így vannak a terméssel, melyet sokszor a
zsidó tapostat ki khósernak, s a szegény magyar még meg sem kóstol-
hatja egész évi véres verejtéke gyümölcsét. Ha ezen eset nem áll elő,
akkor megveszi ugyan a zsidó a bort, de oly áron, hogy 1-2 hó múlva
ő eladja azt 150-200% nyereséggel.
Így aztán nem csoda, hogy oly gyakran halljuk egy-egy magyar
társunk udvarán a dobszót, a mikor a zsidók potom áron szaporítják
zsákmányukat.
Ha ellenben a bortulajdonos nadrágos ember, úgy ügyeljen szavaira,
hogy khupeczet hozzanak rá a fhaktorok, különben magának kell butel-
liázni borait, s akkor minden eladott literért 4 krt követel a rheghalista.
Bárhová menjen azonban valaki itt, a megénekelt „nektár”-t cse-
pegő Hegyalján bort inni, sehol nem adnak a korcsmáros urak bort,
csak pancsolást. De igenis adnak oly jó pálinkát, hogy ha átereszti az
ember sűrű vásznon, salakot hagy vissza.
2 éve egy magyar kereskedő jött városunkba, de a zsidók ügyesen
sörözés, borozás által csalogatva, kártyázásra vévén őt, tönkre tették, s
boltját bezárni kényszeríték. Van itten olyan „ukhus” zsidó is, aki el
merte mondani márczius 15-én, hogy az ő ősheik vhérrel szherezték
ezt a dhicső uhrszágot. (Igen bizony! fütyülővel!)
Egy magyar befogta legelőjéről a zsidó óraság lovait s udvarán
megkötvén őket, kapuját belakatolta. Mi történt? Éjjel az óraság becsa-
varta a lakhatut saját kezeivel, s lovait haza hajtatta, ebből azért nem
lett semmi! Nem folytatom tovább. Itt van kis Jeruzsálem! Itt élnek
ők, itt rágnak bennünket, pedig nem bánnók (amit jól tudnak), ha velük
született természetüknél fogva okkupálni mennének azokat a potya
amerikai 23 hektár földeket!
 36

No de várni kell! Talán meggyulad még a tövisbokor! Talán ki-

száradnak még a Duna, Tisza, Dráva, Száva medrei, hogy ők (a zsidók)
száraz lábbal mehessenek az Új í g é r t f ö l d r e , Syriába, Amerikába. Még
a Vörös tengerig sem fogunk utánnuk menni, úgy hiszem!
N István.

Tolnamegye Völgységéből.
Csak úgy hallásból tudtam meg, hogy antisemita folyóirat jelenik
meg Magyarországon, a szomszéd városban is többször tudakozódtam
utánna, de ott is csak annyit tudhattam meg, hogy mutatván) példány
jelent ugyan már meg a Casinóban, de ez, a mint megjelent, azonnal
el is tűnt, hihetőleg valami héber új magyar polgártársunk tette
el láb alól; – de az a gondolat, hogy mégis találkozik Magyarorszá-
gon egy oly erélyes, igazságos, a földnép nyomorú sorsát forrón szívén
hordozó férfiú, ki nyílt sisakkal mer föllépni, s az ész átható erejével
meri szétbontani azt a zászlót, mely alatt – leginkább a szegény
földnépe sorsán segíteni lehetne, – tehát mondom, az a gondolat, hogy
egy ily üdvös mű jelenik meg, nem hagyott nyugodnom, míg végtére
egy jó barátom szívességéből a „12 röpirat” olvasásához nem jutottam.
Ezen ingerült törekvésemen, a „12 röpirat” olvasásához juthatni,
csak az fog csodálkozni, (ha van olyan?) ki a szegény falusi nép zsidók
okozta nyomorát és tönkrejutását nem ismeri, vagy azzal nem gondol,
ki annyira önző, hogy úri lakából csak fitymálja annak a szegény föld-
höz tapadt népnek lassankénti elenyésztőt, csak ő élhessen kényelmesen.
Vérzik az ember szíve, ha földmíves társaink közül egyiket a
másika után végképen elpusztulni, vagy legalább is csak olyan nyo-
morba jutni látja, hogy a rajta levő gúnyája sem az övé már, – még a fa-
lat kenyérrel is, melyet szájába dug, – tartozik a zsidónak; de azt lehet
mondani: miért vesz hát a zsidótól? De mikor más kereskedő a faluban
nincsen, aztán oly édesen tud beszélni, mindég ingyen pálinkával is
megkínálja az illetőt, míg lépre nem megy, s ha aztán az a jó módú
gazdaember pénzre szorul, hányszor fut hozzá, kínál neki csekély (!)
kamatra pénzt, de kelméit is kínálja, és elvárakozik – őszig. – Töp-
renkedik most a szegény ember: mittevő legyen, érzi vesztét és sokáig
vonakodik beleharapni a keserű almába, de végre – a szükség nyomja,
– tehát csak elmegy a. zsidóhoz, kölcsön vesz egy kis pénzt, s aztán
hitelbe vesz egy kis portékát is, s ezen első lépése egy pár év alatt
tönkre teszi; – a többi közül csak egy példa.
Sz. községünkben több évekkel ezelőtt lakott egy St. P. nevű
zsidó, s ez a szegény nép közt ily formán garázdálkodott. Megszedte
magát rövid idő alatt, s mikor már sok volt pénze, – mint rendesen
tenni szoktak, – bement a városba lakni, mert félt a faluban maradni,
jól tudván azt, hogy sok ellensége van leginkább azok között, kiket
koldusokká tett; – de elköltözködését sok család siratta és siratja
maiglan is, vagyonuk oda van, s ma mint napszámosok keresik minden-
napi kenyerüket.
 37

Egy bizonyos K. I. szerb lakos társunk, ki egyike volt a legjobb

módúak közül a faluban, mindenéből kifosztatván, E ... városába szökött
bánatában, s ott tengődik mint napszámos; – gyászos emlékét e zsi-
dónak nem csak Sz ... hanem a szomszédos községek is maiglan bána-
tosan emlegetik.
Valjon a zsidóknak vannak-e perczeik, mikor maguknak ezen
embertelen tetteikért szemrehányást tesznek? Dehogy is vannak, hiszen ők
a Talmud gonosz tana szerint csak kötelességüket teljesítették, ők csak
azt szerezték maguknak vissza a gojimtól, a mit azok amúgyis csak jog-
talanul bírtak, mert Isten a Talmud szerint azt Izraelnek ajándékozta volt;
tehát a magáét visszaszerezvén, hálát ad Jehovának, hogy gaztetteiben
segítette (!), s kéri őt jövőre is ily szép miveleteknél szent segítségével tá-
mogatni; – gaz tan biz ez, a mely nemcsak hogy ily lelketlenségeket
nem tilt, sőt inkább megparancsolja gézengúz híveinek, hogy ott, a hol
lehet, a gojimnak ártsanak, s azokat megsemmisítsék; – de a mindennapi
tapasztalás nem-e azt mutatja, hogy e pökhendi fajzat híven teljesíti
a Talmud tanait? nem pusztít-e, de leginkább a tanulatlan nép között –
sáska módra? de miért is ne tenné azt: halála után sem büntetést sem
jutalmat nem hisz, nem vár, – tehát mitől tartson? mitől féljen? Csu-
pán csak a világi törvénytől fél, azért is óva inti a Talmud a zsidót,
hogy „vigyázó legyen minden tetteiben, szabad ugyan minden gazságot
más fajbelin elkövetni, szabad hamisan esküdni, de mindég oly ügye-
sen intézze dolgát, hogy a világi törvénybe ne ütközzék”; mi termé-
szetesebb tehát mint az, hogy az ilyen gaz tan a zsidókat alattomos-
ságra, raffinirtságra vezeti, és ős időtől fogva minden rongyszedő zsidó
oly fortélyos, gaztetteit úgy tudja intézni, hogy csak ritkán kaphat bele
a világi törvény.
Mióta bírom a röpiratokat, nem győzöm mindenkinek olvasásra
kölcsönözni, s ha azt mondom nekik: miért nem tetszik praenumerálni?
többnyire azt a választ kapom: „Édes uram, igen igen szeretnék ezen
füzetekre előfizetni, de kérem gondolja meg, én kereskedő vagyok, s
üzletem után élek, s ha a zsidók, kik most csak néha néha vásárolnak
nálam, megtudnák azt, hogy a röpiratokat olvasom, bizonyára egy sem
lépne be hozzám többé; – hasonlólag felel a kézműves is; – a har-
madik meg azt mondja: „Uram, bizonyára nem a pénzt sajnálom, de én
egy kis földbirtokos vagyok, s terményeimet a zsidó szokta megvenni;
ha tehát e műre előfizetnék, látnék-e én többé zsidót a házamnál? bi-
zonyára nem; terményeimet – keresztény gabonakereskedő nem lévén
vidékünkön, – magam ehetném meg; (Mi nem osztjuk ezeket az aggo-
dalmakat. – Szerk.) a negyedik meg azt mondja: „mi tagadás benne,
én egy pár forinttal tartozom a zsidónak, ha tehát előfizetnék, bizo-
nyára hitelezőm minden irgalom nélkül beperelne, s miután jelenleg
tartozásomat nem törleszthetném, birtokomat tönkre tenné, tehát kérem,
engedje csak olvasni.
Mindegyik tud valami okot felhozni, s ha az ember meggondolja,
annak a családapának majdnem igaza van, – én tehát adom s mohón
és titkon olvassák sokan.
A szomszéd B--. városból úgy értesültem, hogy ott a „kagal”
nagyban virágzik. Volt egy eset, hogy egy vidéki zsidó G. J.-
nek eladó búzáját megnézte, s meg is egyezett vele a másnap elvinni
 38

ígért búzára, de időközben az ottani zsidók által értesítetvén, hogy az

a bizonyos „Judenfresser” hirében áll, világért sem vitte el a már kial-
kudott búzát, hanem ott hagyta; – így járt valami S. F. nevű is, ki-
nek, gabonáját a zsidó azért nem veszi meg, mivel egy bizonyos gyűlés-
ben a zsidó gyerkőczöket szemtelenségük miatt „Judenbuben”-nak ne-
vezte – a zsidó minden inkább akar lenni, csak „Jud” nem, mert úgy
voltak már hozzászokva, hogy a sípos rongyszedő per „Herr von”, a bor-
kereskedő pedig per „gnädiger Herr” tituláltatta már magát; a rőfös ke-
reskedő pedig már nagyságos czímet vindikált magának; – de az idők
változtak – ezelőtt kiket lehetett a legnagyobb pompában, selymesen,
arany ékszeresen – azt a szegény keresztényt lenézve – a főtereken sé-
tálni – nyilvános mulató helyeken az első helyeket elfoglalva látni,
mint a zsidókat; most visszahúzódnak, s teljes örömünkre azzal akarják
magukat megbőszülni, hogy gansleberes személyiségüket tőlünk elzárják,
de aztán csak mindég így maradna!! Y.

Tolnamegye. (Kaposvölgy.)
Tolnamegye északnyugati oldalán, a Sió, Koppány és Kapós folyók
közt sikróna vidéken terül el az egykori Viczay-féle grófi birtok s her-
czeg Eszterházy Miklósnak két gyönyörű uradalma. Tiszta tősgyökeres
magyar, szálas, derék, egészséges nép lakja a hármas folyó határolta
tért, a dombóvári járást, e magyar Kánaánt. Örül az ember, ha végig
néz rajtuk, úgy meg vannak teremve. Még csak egy negyedszázad előtt
is jólét és boldogság uralkodott e vidéken: mert vagyonos, szorgalmas
lakóinak a gazdag nagy gabonatermő terület bőven jövedelmezett. M a
féreg rágja itt is a boldogság gyökerét. A fillokszera, nem az új, de a
kétezredéves, ellepte a területet, s rohamosan szárnyalva pusztít.
A Viczay-birtok vételáron egészen, az Eszterházy-féle pedig bérlet
utján nagy részben zsidó kézre került. Az új helyzettel kezdetét vette a
zsidó-bevándorlás és vele a zsidó-hódoltság. Ott, hol egykor angol lordok
élvezték a világra szóló magyar mágnási vendégszeretetet (p. Ozorán s
a Tamási mellett fekvő Miklósvárban), ma zsidók fészkelnek, s gyűjtik
a milliókat. „Gentes venerunt in haereditatem a vitám !” Ott, hol évszá-
zadokon át kaczagányos főurak boldogítják vala népeiket, ma kaftános
zsidók ásnak sírt a magyarnak. Ott, hol a herczegi világban boldogan
élt s elégülten uradalmi cselédség s nép, ma új rabszolga-sereg, új
robotos népség teng, nyomorog.
Igen, új rabszolgaság keletkezett, mint másutt, itt is a zsidó bér-
leteknél. Mert nem mindegy-e az, ha a rabszolgaság járma alatt nége-
gerek vagy fehérbőrű „órasági” (már t. i. zsidó „órasági”) cselédek nyög-
ik. A keresztény cselédség, a béres valóságos fehér rabszolga lett a
zsidóknál. Nincs ezeknek nyugalmuk, nyugnapjuk, vasár-és ünnepnapjuk.
Már a szerződés, beszegődés alkalmával lekötik testét lelkét a béresnek,
csak egy napot engedvén az év folytán arra, hogy Istenének is szolgál-
hasson, minden cselédtörvény, vasárnap megtartását illető törvény ar-
czulcsapásával. Nincs a zsidónál vasárnap! A cselédet, a munkást erőmű-
tani gépnek tekinti ez. Lelki, testi erejét folyton sajtolja a nélkül, hogy
rendes munkaszünetet adna neki. Nem barbarismus ez?!
 39

Hát az ilyen humanista (?) zsidóra nem alkalmazhatók a büntető-

törvény szakaszai? Vagy ők ez alól is emancipálva vannak?– (A ta-
pasztalás azt mutatja, hogy: igen! – Szerk.) Jöjjön csak valaki a je-
leztem uradalmakba, s nemcsak a terjedelmes pusztákon, de templom
közelében is lát annyi törvénysértést, vasárnapszentségtelenítést, hogy
azt hiszi: itt még nincs a törvény életbe léptetve. Ám, ha az a g'schäft-
ember, az a rövideszű zsidó, ki csak a pillanat felhasználásával törődik,
ki a pillanatnyi csekély hasznot többre becsüli, mint a jövő méhében
rejlő nagy előnyöket, s ki kapzsiságával talán épen a vasárnapi szünete-
léssel járó munkaveszteségen botránkozik meg, oly rövidlátó, hogy a
vasárnap, mint munkaszünet jelentőségét felfogni képtelen: hol vannak
a tőrvény őrei? végrehajtói? Vagy talán szűr alatt a zsidókkal egy
húron pendültök ti szemita-liberális gondolkozásúak? !
Tehát – mellőzve a vallási szempontot, – halljátok ti ember-
szeretetet hirdető, de európai rabszolgaságot alkotó s ekként a jövő
communistáinak táborát képező s ti szemita-liberálisok P r o u d h o n t ,
mestereteket, ki n e m z e t g a z d á s z a t i és erkölcsiségi szempontok nyo-
mán azt mondja: „De la celebration du Dimanche” czímű művében,
hogy „a vasárnapi munkaszünet úgy a köz, mint a magánjólét egyik
feltétele.” Így beszél Rousseau, Mirabeau is. A nagy franczia forradalom
idejében behozatott a tizednapi munkaidő-tartam is, az u. n. décade.
Kem volt czélszerű, tarthatatlan volt. Hat napi munka és a vasárnapi
pihenés csakhamar visszakívántatott és vissza is hozatott.
Micsoda vad nemzedék képződik e zsidó kézen levő rengeteg
pusztákon az elcsigázott, kimerült népségből templom és iskola nélkül? !
Mert iskola csak itt-ott van e pusztákon. A zsidó „ne nyúlj hozzám”
virág! Nála az iskolatörvény sincs végrehajtva. Talán ez alól is emanci-
pálva van?! Aggálylyal tekint a hazája sorsát szívén hordó a jövőbe !
Itt, a zsidónyomorította pusztákon tenyésztetnek a jövő rémeinek, a
socialismus, nihilismus és communismusnak vészes csirái.
De nemcsak a cselédség érzi a zsidónyomást a gépszerű minden-
napiasság nehéz bolondmalmában, mert vasárnapi szünete nem levén,
teste új erőt, szelleme új rugékonyságot nem nyer az élet s a vele
karöltve járó önfentartás nagy küzdelméhez, hanem érzi a zsidóra utalt
szegénység is. Valóságos robotolásra van a szegény nép utalva, hogy a
zsidó kézben levő pusztákon szükségletét beszerezze. Negyed, ötöd-
részért, sót kilenczedikért is vállalkozik munkára egyes gazdasági ágak-
ban több napszám kikötése mellett. S itt mennyi zaklatásnak van kitéve,
még annak is, hogy vasárnapját megszentségtelenítse, mert csak ily na-
pon vagy ünnepen történik a termény megosztása; míg kezéhez veszi
azt, rendes napszámát sem hozza meg!
Azonban gondoskodik a zsidó, hogy a nép felejtse nyomorát. Mint
a házinyulak, úgy szaporodtak el e vidék községeiben a zsidók, s lete-
lepedésökkel meghonosították a magyar népnél is a pálinkaivást. Legka-
pósabb kereseti ág nálunk, mert legkönnyebb, a pálinkamérés- „Ott fityeg
a pálinkás bütykös czégérül majd minden második zsidó háznál. Liquorius
nemcsak a tótoknál, már itt is patrónus! –Vakulj magyar! Idd le esze-
det, öntsd búdat a pálinkába, dőzsöld el, mit oly nehezen szereztél! Itt
itt a kútforrása az elszegényedésnek és elcsenevészedésnek, a nyomornak,
a kora halálnak! Ez nyeli el a jólétet, boldogságot. Ez okozza a tömeg-
 40

nyomort, a munkásosztály szellemi és anyagi elsatnyulását. A hétrét

görbe korcsmáros, a zsidó, mindezt nem nézi csak zsebje teljék. Az ál-
lam se vet korlátot e népbutító és néprontó g'säftnek, mert az álliberá-
lismusnak a zsidó kegyencze; nála is (az államnál) a fiscalitási szempont
irányadó: a szeszadó szaporodása, ................. a nép hadd bomoljék, hadd
pusztuljon.!!
Mert ne gondolja ám valaki, hogy valami kedves ital az, mit a
zsidó sárga, piros, nemzetiszínű pálinka néven nyújt. Pálinkának csúfolt
büdös víz, vagy vízzel hígított v i t r i o l az, kutyaölő, vizesített méreg, mely
a testet, lelket megrontja. Ez aztán testvériség, humanismus! Öl, ölni
enged – habár lassan is – csak a zsidó nyerjen!
Szomorú jövőnek nézünk eléje.
A hol a pálinkaivás befészkelődik, ott rövidül az, élet, pusztul a nép.
Nyavalyákkal telt nemzedék dorbézoló gonosz életét csakhamar
sírba dönti. Satnyul már fiatalságunk. Dombóvár, e tiszta magyar köz-
ség bizonyítja a katonasorozásnál, hová visz a Záldóüzérkedés, a vasúti
zsákolás és dőzsölés. Tagbénult, túlfeszített, bomlott izomrendszerű ifjú
nem egy áll évenkint a sorozó bizottság előtt, mint a zsidó nyomorékja.
De a zsidó kivette már a hasznát: a mór megtette kötelességét, a mór
mehet!
És mintha minden összejátszanék a magyar romlására, a közigaz-
gatást is sémita liberális szellem hatja át. E járás közigazgatási feje
2-3 ezer lakossal bíró községekben egymásután engedélyezi „szabad
ipar” – ez is zsidó eszme – czímen a kéjtelepeket, e bűnfészkeket, a
legmélyebb emberi alacsonyodás tanyáit; a zsidó kész a pokolig menni
g'schäftért! Hová jutottunk?! Egészséges államban ily bűnbarlangoknak
nincs létjoguk. Az államnak nincs joga a gonoszsággal szerződni s helyi-
séget biztosítani.
Vagy talán kimenti ezt az, hogy a zsidónak haszna van belőle? !
Ím itt van karczrajzban vidékünk képe! A pusztulás utálatossága
mindenütt. A zsidó kéz és szellem mit alkotott rövid idő alatt!
Napirenden van a hongyűlésen a közigazgatás reformja. Centráli-
záczió, vagy deczentralizáczió legyen-e? ez a kérdés. Itt a mintajárás!
Ez már megoldotta gyakorlatban eme nehéz kérdést. Excentralizáczió, a
tökéletes individuális autonómia lépett itt életbe a sémita-liberális szel-
lem folytán. Nem ázsiai, de zulu-kafferföldi állapotok vannak itt. Ki sze-
badit meg? Ki tisztítja, ki tisztítja ki ez Augiás istállóját?! A mozgalom,
ezt elérni, már megindult. A zsidó szellemnek és hordnokainak pusztulni
kell minden térről.
D-s.

Szerkesztői nyílt levelezés.

Szalay Imre orsz. képviselő úr, vonatkozással a f. é. november havi füzetünk-
jen, Lengyeltótiból közölt nyílt levélre, egy hozzánk intézett levelében kijelenti, hogy
ő „választói előtt sehol se nyilatkozott a zsidókérdésről se pro se contra.”
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. január 15.
II. évfolyam IV. füzet.

Alapítsunk egy, elveinknek megfelelő napilapot!

Nem akarok ismétlésekbe esni, nem akarom a zsidóság üzelmeit is-
mertetni, ,a mi e becses röpiratokban eléggé meg volt tévé, hanem
egy más, de mindamellett azokból kifolyó baj orvoslására akarom
az illetők figyelmét felhívni, ha ugyan ezen a bajon segíteni lehet.
Ez a baj a zsidó sajtó, vagyis a sajtónak a zsidók túlságos
és meggondolatlan dédelgetése. Az ember nem olvashat napi-
lapot, a mely zsidó dédelgetéssel ne volna tele; ott van p. o. a
„Budapest” csinos kis napilap, kár, hogy annyira szereti védelmezni
a zsidókat, s gúnyolja azt a középosztályt, a melynél helyét legin-
kább betölteni volna egy ily lapnak hivatása; kár, hogy nem akad
egy ily irányú napilap, a melyet az ember olvashatna a nélkül, hogy
minduntalan zsidó dédelgetésbe és a középosztály kigúnyolásába ne
akadna az olvasó.
Mert épen ez a középosztály az, a hol a zsidóság tért akar hó-
ditani; ez az osztály az, a hova erőnek erejével minden kis rongy-
szedőből megtekintetesedett zsidó be akar furakodni; azért szerez-
nek 50 krért magyarnál magyarabb neveket, (s csak azt sajnálják,
hogy magyar phyziognomiát is nem lehet hozzá szerezni,) s mégsem
képesek, daczára összecsalt kincsüknek és szemtelenségüknek, ezen
körökbe, ezen családok magán köreibe bejutni és ott tért fog-
lalni; miért? azért, mert tudja ez az osztály, hogy miért simul
hozzá a zsidó, nem ám azért, hogy tán szíve vagy lelke vonzaná oda,
hanem azért, hogy még nincs ez az osztály a hazában úgy tönkre
téve, hogy helylyel-közzel egy kis rebach ne nézzen ki, s így tünteti
ki a lólábat a barátság palástja alól.
Elhiszem, hogy fáj nekik e nagymérvű megvetés; mert hanem
fájna leginkább azon okból, hogy elvesz a remélhető rebach, –
akkor miért tolakodnának minden áron mégis oda, vetnék meg ők
 2

is magas régióikban ezen haszontalan, élhetetlen töredéket, a mely

nem képes a mai világban az ő zseniális észjárásuk mellett megélni;
– csakhogy érzik ám ők azt, hogy nem ez ám a töredék, hanem ők,
mert ezer és ezer még Magyarhonban a száma azoknak, a kiknek
nem kell zsidó kultur, nem kell polgári házasság, s a kik elődeik vér-
rel szerzett becsületét nem akarják bemocskolni azzal, hogy egy ily
népfajjal összekeveredjenek.
Azzal fejezem be tehát e szerény sorokat, hogy talán kár ott fenn
hazánk fővárosában a „röpiratok” tisztelt szerkesztőjének s a „Füs-
tölő” szerkesztőinek az erőket szétforgácsolni, hanem együttes aka-
rattal és erővel szerkeszthetnének egy oly népies n a p i l a p o t , a
mely a középosztály és a vagyonosabb nép asztalán szükséges olvas-
mány lenne, s világosságot hozna oda is, a hol még sötétség van:
sok fia lenne e hazának, a ki ily üdvös czélra még pénzáldozattól
sem rettenne vissza, és szívesen segélyt nyújtana.
K.*)

Mozgalom Vasvárott s vidékén egy magyar anti-

semita heti néplap ügyében.
Visszagondolva arra a szívből fakadt nagy lelkesültségre,mely
népünket a rumi választásban vezérelte; mely a rumi választást
oly dicsőséges kimenetelre segítette, s mely sokkal inkább összefűzte
a rumi kerület lakosait, hogysem a különféle pártbeliek egymás-
tól elszakadhattak volna; mondom, visszagondolva minderre, s most
azt látva, hogy e röpiratokban Vasvár vidékéből, mint a rumi kerület
gyupontjából, csak alig-alig lát napvilágot egy-egy sor: sokan véle-
kedhetnek úgy, hogy az az egeket verő láng, mely a választás folya-
makor a szívekből fellobogott, csak – szalmaláng volt.
Ez pedig nem úgy van. Ez nem szalmaláng, ez valóságos izzó
tüz, mely egyre aczélosítja a kebleket, s egyre égeti a dudvát. Las-
san égő vulkán ez, melynek gyomrában folyton pusztul a salak, s
melynek csupán lángja csapott ki már négy ízben; a valóságos
kitörés még – hátra van. Majd ki fog törni egyszer, akkor, midőn
az idegen elemeket magában már megtűrni nem bírja. De mentsen
Isten ezen kitöréstől, mert ez borzasztó lenne! És megmenthet ben-

*) Válaszunk a „Szerkesztői nyílt levelezés”-ben olvasható. Az ígért

további czikkeket várjuk. – Szerk.
 3

nünk az ég ettől, ha valami úton-módon ki tudnánk tálalni azt az

idegen salakot, S mivel mi e salaktól nem kitörés által, hanem szép
módjával akarunk szabadulni, azért oda akarunk hatni, hogy ez a
salak maga i g y e k e z z é k belőlünk menekedni; hogy ez maga
ne érezze jól magát kebelünkben. Igen, ezt akarjuk tenni, így aka-
runk magunkon segíteni, mert hát „Segíts magadon, az Isten is úgy
segít meg!” mondja a közmondás.
Dehát hogyan? – Sokat beszélgetünk, tervezgetünk mi ma-
gunk között; nem ugyan nyilvános gyűléseket tartva, mert hát
ebben erősebb elemeknek kell a példával előljárni; hanem beszél-
getünk, tervezgetünk napi találkozásunk alkalmával. Ezt a kérdést,
hogy ki is mondjam: a zsidókérdést szellőztetjük mi mindig, még akkor
is, sőt kiválólag akkor, mikor politizálunk. Mert hát mi már
azon r é g e n túl v a g y u n k , h o g y mi épen ez vagy ama
p á r t o t k í v á n j a k látni a k o r m á n y o n . Legyen ott, a melyik
oda juthat: csak jól működjék, s a másik, vagy többi párt pedig
necsak a kormány megbuktatásán (hacsak okvetlen nem szükséges,)
hanem annak gyámolításán, javításán is fáradozzék. Mondom: ná-
lunk úgy elfér a kormánypárti ember a függetlenségi mellett, –
mert mindeniknek keblében a honszeretet tüze lobog, – mint a
katholikus ember a református mellett, – mert ezeknek is mind-
kettőjüknek szívét Krisztus szent tanai hevítik. De nem fér meg jól
sem a kormánypárti sem a függetlenségi egyén a zsidópártival, mert
emennek keblében a honszeretetnek még csak szikrája sincs, nem
is volt s nem is lesz, – amint nem fér meg, nem is fért meg és soha
sem is fog jól megférni – bármit beszéljünk is vallás-türelmesség-
ről, – a katholikus vagy a református az „izraelitával;” mert hát
ennek nemcsak faja, hanem erkölcse is – zsidó, akármennyit kia-
hálják is az „izraelita” jelzőt. A zsidó nem tud kettőért lelkesülni:
ideálért és hazáért, s azért nem is kell neki e kétféle elnevezés. Ő
csak egyért lelkesedik, csakis az ő ideáljáért, azért az istenért, mely-
nek ő kiválasztott népévé tette magát: az aranyborjúért, a pénzért.
S ennek aztán megfelelő az ő erkölcstana is. Nekünk keresztények-
nek a végczélunk az Istennel való egyesülés, s erkölcstanunk oda
irányul, hogy e végczélunkat elérhessük; – a zsidónak a végczélja
a pénz, s a talmudja épen azt tanítja, hogyan lehet ezen végczélt
elérni, a pénzt másnak zsebjéből kipréselni....
Igenis, sokat beszélgetünk, sokat tervezgetünk mi e kérdésben.
Ez a mi politikánk: a zsidókérdés, s rájöttünk, hogy az „emanci-
pátió”, ezen modern alkotmány és a mai foghagymaszagú sajtó oka
a zsidóvilágnak. E kettőt kell elpusztítani, s ha ez a kettő megszűnt:
szabad a magyar nép a zsidótól. Az elsőt, az emanczipátiót az or-
 4

szággyűlés törölheti el, a másodikat, a zsidósajtót, a társadalom buk-

tathatja meg. Mi az elsőre már megtettük kötelességünket, felküld-
vén az országgyűlésbe t. Istóczy Győző úrban oly egyént, kinek
politikája, az országnak a zsidóktól való megszabadítása: a mi poli-
tikánk is. Bár követne bennünket ebben több kerület is, hogy a
törvényhozó testület egyszer már abba a helyzetbe jöhetne, hogy a
hon „atyjai” a zsidókérdést necsak „derülten,” de komolyan is tár-
gyalják. A másodikra nézve pedig most akarunk tenni. A sajtó ellen
akarunk küzdeni, s ha azt megbuktatni nem bírjuk is mi Vasvár-
vidékiek, de kiszorítani bírjuk kerületünkből még akkor is, ha ingyen
adják a zsidószagú lapot. Mi nem nézhetjük ugyanis, hogy népünk,
melytől pedig meg nem vonhatjuk az olvasást, az elzsidósodott lapo-
kat járassa. Kerületünkben kevés a napilap, de igen-igen nagy
mennyiségben forognak kézen a hetilapok. S e hetilapok is – még a,
legtöbb megyei lapot is beleértve, – majdnem kizárólag zsidós la-
pok. Mi oda akarunk hatni, hogy népünknek zsidóellenes, tehát iga-
zán magyar érdeket szolgáló lapja legyen. S ezt el fogjuk érni, pedig
nemsokára. Mivel azonban a most existáló lapok közt olyanra nem
bukkantunk, mely a zsidóra vonatkozó kedvezőtlen hírt csak közölni
is merné, amint nem is merte egy bizonyos lap még a rumi válasz-
tásra vonatkozó híreket sem közölni, – mi idevágólag sűrű s töme-
ges megbeszélés után a következő határozatra jöttünk:
Ajánltassék Istóczy Győző urnák, a „12 röpirat” szerkesztő-
jének, hogy lapját, a röpiratokat ugyanezen évi előfizetési összeg mel-
lett hetilappá alakítsa át. Az átalakított lap „Magyar antise-
mitikus Hetilap” vagy más ilyforma czím alatt a zsidókérdés megol-
dására irányzott czikkeken kívül állandó politikai s vegyes tartalmú
hír-rovatokkal bírjon, hogy így ez egy másik politikai hetilapot nél-
külözhetővé tegyen. A politikára nézve mi nem kérünk pártlapot,
mert mi magunk sem vagyunk egy bizonyos párthoz hozzánőve. Le-
gyen az csupán politikai híradó. Ezzel kettő lesz elérve: 1. Megta-
karít a nép egy lapra való előfizetési díjat. 2 Ki lesznek szorítva a
zsidólapok s a zsidószellet lassankint megszűnik corrumpálni népünket.
Midőn tehát mi ezen kívánatunkat m. t. képviselő s szerkesztő
úr becses figyelmébe ajánljuk, (Válaszunkat a „Szerkesztői nyílt leve-
lezése-ben adjuk. – Szerk.) egyszersmind kérjük a röpirat tisztelt
olvasóit, hogy Vasvár vidékének óhajára vonatkozólag e becses la-
pok hasábjain nyilatkozni szíveskedjenek.
Több Vasvár-vidéki választó.
 A rumi választókerületben levő vasvári alespe-
resi kerület lelkészeinek a zsidóházasság és a
zsidóemanczipáczió ellen a képviselőházhoz inté-
zett kérvénye.
Mélyen tisztelt képviselőház!
Mi alulírottak mint a Szombathely-egyházmegyéhez tartozó
vasvári alesperesi kerület lelkészi kara, úgy a haza és az egyház
iránt tartozó kötelességeinket teljesíteni, mint a gondjainkra bizott
nép erkölcsi üdve s anyagi jóléte előmozdítását eszközölni véljük
azzal, ha a mélyen tisztelt képviselőházhoz az alábbi kérelmeket
van szerencsénk intézni:
A mélyen tisztelt kormány által már a múlt s a jelen ország-
gyűlésen is beterjesztetett: „A keresztények és zsidók közt kö-
tendő polgári házasságról” szóló törvényjavaslat. Minekünk, a
kik általában ellentétes elvi állást foglalunk el a polgári házasság
minden formái irányában úgy vallás-erkölcsi mint politikai s tár-
sadalmi szempontból, nem is említve azt, hogy a kötelező polgári
házasság behozatala esetén az anyakönyvek vezetése költséges
hivatalos apparátust tenne szükségessé, ami az állami budget-et
is szükség nélkül fölöslegesen terhelné, s nem is említve azt, hogy
a kötelező polgári házasság eltörlése mellett jelenleg még olyan
államokban is élénk mozgalom folyik, melyekben az már behozva
van: – minekünk már ezen tekintetekből is kötelességünk nyi-
latkozni a keresztények és zsidók közt behozatni szándékolt pol-
gári házasság, jobban mondva: „zsidóházasság” ellenében is.
De a most említett általános okokon kívül határozottan el-
lenezzük ezen javaslatnak törvényerőre emelését még azért is,
mert annak nyilvánvaló czélja nem lehet egyéb, mint a zsidóság
és a keresztény-magyar nép közt való fusiónak megkísérlése. E
czélnak elérése azonban nem egyéb puszta chimaeránál, mert ön-
áltatás azt hinni, hogy a zsidóság zöme bármi utón s módon, s
legyen az akár a polgári házasság által, a keresztény lakossággal
valaha összeolvasztható lenne. A történelem azt tanúsítja, – se
történelem már 4 ezer éves, – hogy a zsidó nép soha és sehol
nem olvadt be azokba a népekbe, a melyeknek kebelében ideig-
lenes tartózkodását tartotta. Nem olvadt e népekbe akkor, a mi-
dőn még külön államszervezettel bírt, és az államhatalom kezében
volt, és nem olvadt beléjük akkor, a midőn szétszórva a világon,
mint vendég, idegen népek körében ütötte fel tanyáját. Nem ol-
vadt a többi népekbe a kereszténység megalapítása előtt, a midőn
 6

pedig e népek házassági intézménye tisztán polgári jogi termé-

szetű levén, e népek részéről semminemű felekezeti szempont nem
gátolta őt abban, hogy e népekkel az összeházasodás utján
összeolvadjon. Annál kevésbbé olvadt össze a keresztény vallás
megalapítása óta, s annál kevésbbé olvadhat össze a keresztény
vallásnak uralma alatt ma is, mert a kereszténység a leghatáro-
zottabb tiltakozás levén az exclusiv zsidó világnézlet és a zsidófaj
elhatalmasodása s uralma ellen: az éles ellentétek a kereszténység
és zsidóság, a keresztény népek és a zsidónép érdekei s törek-
vései közt per absolutum kiegyenlíthetlenek.
Ezen egymást kizáró ellentétességül elemeknek szándékolt
egymáshoz közelebb hozása, nemhogy az ellentéteket ki nem
egyenlíti, hanem inkább ezen ellentéteket még jobban élesíti, s
csak azt idézi elő, hogy, mint a tűz és víz egymássali érintkezé-
sénél, csak a kölcsönös megsemmisítés processusa áll be.
Nekünk magyaroknak és keresztényeknek tehát életérdekünk
nem az, hogy az ellenséges zsidó elemnek magunkba való olvasz-
tása fölött előreláthatólag czéltévesztett és vészes experimentatió-
kat tegyünk, hanem ellenkezőleg létérdekünk az, hogy ezen ellen-
séges elemeket magunktól kellő távolságban tartsuk, sőt óvrend-
szabályokat ragadjunk meg arra nézve, hogy ezen vészes elem
polyp-öleléseitől, a melyek népünket már-már megfojtassál fenye-
getik, – népünket, nemzetünket megszabadítsuk.
A mélyen tisztelt képviselőház tagjai előtt eléggé ismeretes
az a mozgalom, a mely az internationális zsidónép túlkapásai s
bitorlásai ellen minden civilizált államban, főleg pedig olyanokban
folyamatban van, a melyekben a zsidó elem számbavehető mennyi-
ségben képviselve van. E mozgalom sok helyütt már nemcsak a
theoria terén érvényesül, hanem az illető államok törvényhozásai
s kormányai mindeddig nem érezvén indíttatva magukat népük-
nek a zsidókérdésben kifejezett követeléseit figyelembe venni, a
mozgalom elhagyta a törvényes tért, és a népboszú lázongások-
ban, az összeharácsolt zsidóvagyon pusztításában s a zsidóság
bántalmazásában keresett sajnálatos kielégítést. Hazánk – hála
az Égnek! – e napig megkímélve volt az oroszországi s éjszak-
kelet németországi véres jelenetektől. Hazánk politikailag érett
népe belátta s belátja azt, hogy a zsidókérdés a mai korban, a
zsidóhatalom zenithjén, erőszakos utón nem oldható meg, sőt
ellenkezőleg minden a zsidók ellen irányult erőszakos kitörés csak
azt eredményezi, hogy a zsidók az illető népnek még jobban nya-
kára nőnek.
 7

De, ha politikailag érett népünk ezen meggyőződést táplálja,

úgy másrészről szilárdan meg van győződve arról is, hogy a zsi-
dóság túlkapásainak, az általa előidézett morális és anyagi pusz-
tulásnak, – a mely pusztulás csak a tatár és török által véghez-
vitt pusztítással hasonlítható egybe, sőt még ennél is gonoszabb,
mert fegyverét a magyar ezen modern, civilizált pusztítók ellen
nem használhatja, úgy mint használta azt annak idején a tatár és
török ellen, – mielőbb határt szabni kell, s hogy azon férfiak, ki-
ket bizalma a hongyűlésbe küldött, megemlékezve a nép java s a
haza boldogságának előmozdítása iránt választóiknak tartozó kö-
telességeikről, nem fognak habozni ma, a 12-ik órában, hogy a
népet az anyagi s morális tönk szélére juttatni készülő zsidónép
pusztításai ellen megfelelő törvényhozási intézkedésekkel gátakat
emeljenek.
Mivel pedig ha valahol, úgy e kérdésben a félrendszabályok,
a palliatív szerek sikertelenek és czélra nem vezetők; mert az
általános tapasztalás azt tanúsítja, hogy a zsidóság a törvények
megkerülése s kijátszása mesterségében is utolérhetlen, s így
bármi, indirecte ő ellene intézett törvényes intézkedések is hiába-
valók: az országnak a zsidóság okozta súlyos bajain nézetünk
szerint csak akként lehet segíteni, ha a zsidóság jelenlegi elhatal-
masodásának törvényes alapját: a 14 év előtt behozott és a nem-
zetre nézve vészesnek bizonyult zsidó-emancipatiót megszüntetjük.
Ennélfogva a mélyen tisztelt képviselőházhoz azon hódolat-
teljes kérelmet intézzük, hogy
1. a mélyen tisztelt kormány által a jelen országgyűlésre is
beterjesztett – s „A keresztények és zsidók közt kötendő polgári
házasságról” szóló törvényjavaslatot visszavetni, s
2. a zsidóemancipátiót behozott 1867. évi 17. t. ez. eltörlése
iránt a bevezető lépéseket mielőbb eszközölni méltóztassék.
Távol van tőlünk az, hogy bennünket felekezeti szempont s
türelmetlenség vezéreljen. Ami bennünket vezérel, az szeretett ha-
zánk és keresztény-magyar népünk életérdekeinek megóvása. Mi,
kik a nép között éljük napjainkat és teljesítjük kötelességeinket,
kik a nép örömét és búját vele megosztjuk, s kik vérző szívvel
látják azon napról-napra növekvő rohamos pusztulást, melyet a
zsidóság jóravaló magyar népünkben előidéz: e jó keresztény-ma-
gyar nép és édes hazánk iránt tartozó kötelességünket mulaszta-
nánk el akkor, ha e legbensőbb meggyőződés-sugallta fontos lépést
meg nem tennénk.
Választókerületünk az a kerület az országban, mely a föntebb
kifejtett elvekre a sanctiót már a képviselőválasztások egész so-
 8

rozatán át megadta. Első sorban tehát mi érezzük felhiva magun-

kat arra, hogy a kezdeményező lépést megtegyük, mi, minden irány-
ban független férfiak, a kik a társadalmi életet terrorizáló zsidó-
ság repressáliáitól semmit sem tarthatunk, s nem is tartunk. Mi
azon reményben élünk, hogy példánk a hazában általános köve-
tésre fog találni, s hogy a választó közönség az ország valamennyi
választókerületében szintúgy meg fogja tenni önmaga s a haza
iránt tartozó kötelességét azzal, hogy képviselői által hasonló tar-
talmú kérvényeket fog beadni; s ha ekkép az egész ország e kér-
désben nyilatkozandott: a czél el lesz érve.
Kelt Gersén, 1881. sept. 15-én és folytatva Győrvárott,
1881. deczember 29-én tartott alesperesi kerületi tanácskozmá-
nyunkon.
Hódoló tisztelettel a mélyen tisztelt képviselőháznak

alázatos szolgái:

Góry Antal s. k., kerületi esperes és kámi plébános.

Hayde István s. k., a vasvári Domonkos-zárda házfőnöke és
plébános-helyettes.
Kelemen István s. k., csehi-mind szenti plébános.
Csupor János s. k., baltavári plébános.
Strass Adolf s. k., felső-oszkói plébános.
Eder Ferencz s. k., egervári plébános.
Májrics György s k., szarvaskendi plébános.
Ágoston József s k.? gersei plébános.
Lóránth Antal s. k., győrvári plébános.

Kívülről:
A magyar országgyűlés mélyen tisztelt képviselőházához
Budapesten.
A szombathelyi egyházmegyéhez tartozó vasvári alesperesi
kerület lelkészeinek kérvénye
„A keresztények és zsidók közt kötendő polgári házasság-
ról” szóló törvényjavaslat visszavetése sa zsidóemancipa-
tiót behozott 1867. évi 17. t. ez. eltörlése érdemében.

Beadja: Istóczy Győző s. k., rumi kerületi képviselő.

 A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(Oroszországi dolgok. A wolhyniai kormányzósági bizottság véleményes jelentése a
kormányhoz a zsidókérdés megoldásának módozatai fölött. – A varsói események. –
A berlini „Reichsbote” egy czikke az államhatalom nyomorúságos szerepéről a zsidó-
kérdéssel szemben. – A müncheni városház megtisztítva lett a zsidóktól. – Dühring
előadása a berlini Antisemita-liga december 8-ki gyűlésén. – Henrici Ernő beszéde
a berlini „Társadalmi birodalmi egylet” december 17-ki gyűlésén –A berlini reform-
egylet december 7-ki gyűlése s Pickenbach Vilmos. – Hadi szemle Izrael fölött. –
Stöcker contra Lewysohn és a „Pester Lloyd.” – Perelő zsidók. – Dr. Rohling egy
nyilatkozata „A talmudzsidó” czímű műve tárgyában meg a Franklin-társulat. – A
„L'Antijuif” párisi antisemitikus lap. – Orosz-zsidó gyermekek Palaestinába szállí-
tatása. – Új Judaea Kis-Ázsiában. – A magyar uzsoratörvényjavaslat. – A rumi
kerületi kórvény a képviselőházhoz a „zsidóházassági” törvényjavaslat és a zsidó-
emanczipáczió ellen.)
A vezérszerepet az antisemitikus mozgalomban a lefolyt hó
alatt Oroszország vitte, nemcsak az alább bőven ismertetendő varsói
események miatt, a melyek helyesebben a „Lengyelország” rovat
alatt lennének ismertetendők, hanem főleg azért, mert a zsidókérdés
tárgyalása czéljából az egyes kormányzóságokban egybeállított vizs-
gáló bizottságok munkálatai fölött is kezd a titok fátyola fellebbenni,
noha úgy látszik, a muszka kormány, szokása szerint, e munkálatok
ügyében is a titkolódzó politikát akarja követni.
De hát azért lassanként majd csak mégis megtudunk mindent.
Mert hát mire valók lennének a zsidó sornáliszták, ha ki nem szima-
tolnák még a muszka hivatalos titkokat is, és nem örvendeztetnének
meg bennünket oly dolgok dobraütésével, a melyek fölött pedig fele-
nyájaik, a zsidók érdekében bizony jobb lenne hallgatniok.
így tehát megtudtuk a zsidó lapokból, hogy Wolhynia kor-
mányzóság vizsgáló bizottsága miféle rendszabályokat hozott javas-
latba az orosz kormánynál a zsidókérdés szabályozását illetőleg.
Ezen rendszabályokat itt terjedelmesen közöljük a következők-
ben, elhagyva belőlük a lényegtelenebb, és a külföldire nézve kö z-
vetlen érdekkel nem biró mellékes részeket.
A w o l h y n i a i k o r m á n y z ó s á g i b i z o t t s á g által a
zsidókérdésben javaslatba hozott rendszabályok.
I. A z s i d ó k k ü l ö n v á l á s i h a j l a m a (separatismusa) ellen.
Minden zsidó mint v á r o s i lakos veendő lajstromba, s az általá-
nos városi rendszabályoknak alávetniök kell magukat. ^
Azon törvényes intézkedés, a mely szerint a zsidóknak meg van
engedve, z s i n a g ó g á k a t és imaiskolákat felállítani, megváltoztatandó,
s m i n d e n ilynemű intézet b e z á r a n d ó ; ellenben a zsidóknak meg-
engedtetik, isteni szolgálatukat és imagyakorlataikat saját házaikban, de
semmi esetre sem nyilvános épületekben vagy nyilvános gyülekezetekben
végezni.
Az idegen felekezetekről szóló törvény azon intézkedése, mely sze-
rint a zsidóknak megengedtetik, imaközségeik részére igazgatósági tago-
 10

kat választaniuk, érvényen kívül helyezendő. Úgyszinte megváltoztatandó

a törvénynek a rabbinus-választásról szóló intézkedése is.
A kizárólagos zsidónevelésről szóló törvényes intézkedések hatá-
lyon kívül helyezendők; a zsidóknak megengedtetik, gyermekeiket a fen-
álló keresztény iskolákba küldeni, mindazonáltal azon korlátozással,
hogy csak egy bizonyos, a t ö b b i l a k o s s á g s z á m á v a l a r á n y b a n
álló számú zsidó iskolásgyerek látogathatja ezen iskolákat.
A zsidók a n y a k ö n y v e i k e r e s z t é n y v a l l á s ú h a t ó s á g i
s z e m é l y e k által vezetendők.
II. A f a l u s i k e r e s z t é n y l a k o s s á g n a k a z s i d ó k á 1-
tal való k i z s á k m á n y o l t a t á s a e l l e n .
A zsidóknak megtiltandó: a) l a k á s u k a t általában f a l u k o n ,
m e z ő v á r o s o k b a n pedig a többi lakosok házai között tartani; b)
bármiféle b i r t o k k a l falukon bírni, legyen ez tulajdon, örök vagy
ideiglenes birtok, tartozzék az bár egyes személyekhez vagy egész tes-
tületekhez. Az esetben, ha a zsidók ezen tilalmat áthágnák, közigazga-
tási utón azon helyre szállítandók, a hol beírva vannak; ismétlés ese-
tében büntetéssel sújtandók.
Az a f e n á l l ó t i l a l o m , mely szerint a zsidók s e m m i i n g a t -
1an vagyont a falukon nem szerezhetnek, hatályban tartandó, és a
m e z ő v á r o s o k r a és v á r o s o k r a is k i t e r j e s z t e n d ő .
A zsidóknak tiltassék meg, malmokat, jószágokat és gyárakat bér-
b e v e n n i , továbbá ezeket se maguk ne kezelhessék, se ne bírhassák,
se semmi körülmények közt nekik meg ne engedtessék, bárminemű ren-
d e l k e z ő állást azokban viselniök.
Hogy a most idézett tilalom valósággal szigorúan megtartassék,
kihágási esetekben a következő büntetések alkalmazandók:
a) Azon személyes büntetéseken kivül, melyekkel a tilalmat meg-
szegett személyek sújtatnak, (fogság és börtönbüntetések,) azon jószágokra,
melyeket a zsidók maguk részére, vagy oly személyek részére szereznek,
a kiknek egy ily szerzeményhez nincs joguk, a közigazgatási hatóságok
rendelkezésére a z á r l a t (sequestrum) rendelendő el, és az ilyen jószá-
gok az illető bíróságok ítélete után, n y i l v á n o s á r v e r é s ú t j á n
a legtöbbet Ígérőnek adandók el; az eladásból befolyó pénz pedig a
f ö l d m ű v e l é s i b a n k o k b a azon czélból szállítandó, hogy abból egy
külön jel z á l o g - t ő k e képeztessék, a melyből a f ö l d m ű v e s e k , a
b i r t o k v á s á r l á s megkönnyítése czéljából, kölcsönökkel elláttassanak.
b) Azon személyek, a kik a zsidóknak bárminemű adótárgyat jó-
szágaikon, vagy magukat jószágaikat, malmaikat vagy gyáraikat bérbe-
adnák, – azonkívül hogy minden, a zsidóktól kapott bérösszeget vissza-
fizetniük kell, – a f ö l d m ű v e l é s i b a n k j a v á r a 500 egész 1000
rubelnyi pénzbüntetésnek esnek alá.
c) Azon személyek, kik zsidókat, habár csak ideiglenesen, szó-
beli vagy írásbeli szerződés folytán, egész vagy részjószáguk, malmuk
vagy gyáruk igazgatóivá fogadtak fel, vagy a kik habár falusi gazdasá-
guk csak egy részében is, zsidóknak rendelkező állást engednek, az il-
lető földművelési bank részére az első esetben 300-500, a második
esetben pedig 500- 1000 rubel pénzbírsággal sújtassanak.
Azon esetekben, ha vagy zsidóknak vagy más személyeknek pén-
zeik vannak künn ingatlanokra, és az esetben, ha ezen pénzek behajtá-
 11

sának joga a zsidó által más személyekre ruháztatik át, ezen, a falukon
levő ingatlanok se eladásának se zár alá vételének nincs helye.
A falusi i n g a t l a n o k r a nézve m á r e d d i g megkötött szerző-
déseknek is m e g s e m m i s í t é s é r e és é r v é n y t e l e n n e k n y i l v á -
n í t á s á r a vonatkozó rendeletek készítésénél, a következők mint föl-
tétlen szükségesek állapítandók meg:
a) Azon zsidóknak, a kik b á r m i n e m ű határidőre szóló szer-
z ő d é s e k e t kötöttek, a melyeknek tárgyai a földmívesekhez tartozó
i n g a t l a n o k , egy évi határidő engedtetik arra, hogy az ilyen szerző-
déseket a földművesekkel békességes utón f e l b o n t h a s s á k , vagy
szerződési jogaikat más, nem Mózes-vallású személyekre ruházhassák.
Ha azonban a megállapított határidő alatt békés utón való megegyezés
a szerződéses felek közt nem jönne létre: ezen esetben a k ö z i g a z g a -
tási hatóságok rendeletére az ily ingatlanok újra a f ö l d m ű v e s sza-
bad b í r á s á b a b o c s á t a n d ó k ; a kárpótlás kérdése pedig, a mely
a zsidót netán ezáltal szenvedett valóságos veszteségei miatt illethetné,
a helybeli békebíró által intézendő el, és pedig a vitás tárgyakra nézve
fenálló szabályok értelmében, t e k i n t e t n é l k ü l az esetleges követelés
m a g a s s á g á r a . A békebírák intézkedései ellen a békebirói teljes
üléshez lehet föllebbezni; ezen teljes ülés Ítéletei azonban végérvényesek, s
azok ellen nem lehet tovább fellebbezni.
b) Azon zsidóknak, a kik szerződéseket kötöttek falusi ingatlan
birtokokra, a melyek oly személyek tulajdonai, a kik nem tartoznak a
volt jobbágyokhoz, – szintilyen egy évi határidő engedtetik, hogy az
ingatlanok tulajdonosaival szerződéseik békés felbontását keresztül vi-
hessék. Ha azonban az ily felbontás az említett határidő alatt nem jönne
létre, akkor a tulajdonos jogot nyer, a zsidónak két év alatt visszafizetni
a legutóbbi két év alatt tőle kapott haszonbér-összeget, vagy pedig a
szerződésben kikötött fizetést teljesíteni, s ezzel az illető haszonbérleti
vagy más szerződés elveszti törvényes erejét.
Ha pedig a szerződés megsemmisítésénél az ingatlan tulajdonosa
ezt bármiféle okokból nem akarná ismét átvenni, akkor a birtok a köz-
i g a z g a t á s i hatóság rendeletére haladéktalanul mint gondnokság alatt
levő vagyon kezelendő, és nyilvános árverés útján a legtöbbet Ígérőnek
eladandó.
A zsidóknak a netán általuk valósággal szenvedett vesztesége-
kért nyújtandó kárpótlás iránti kérdések a békebírák kerületi gyűlései
által intézendők el, és pedig szinte az illető követelés magasságának te-
kintetbevétele nélkül. Innen a fölebbezés a kormányzósági hatósághoz
történik, a mely végérvényesen dönt.
III. A z s i d ó k n a k a s z e s z e s i t a l o k á r u s í t á s a körüli
v i s s z a é l é s e i ellen.
A b á r m i l y h e l y e k e n l e v ő z s i d ó k n a k m e g t i l t a t ik, a
szeszes itali üzlettel, s bárminemű italgazdasággal
é s p á l i n k a f ő z d é v e l , b á r m i f é l e , k ö z v e t l e n vagy k ö z v e -
tett viszonyban állniok. A közigazgatási hatóságok
felruházandók a joggal, a bíróságok intézkedését m e g e l ő z ő l e g , min-
den, a fentebbi tilalom ellen előforduló áthágási esetben, a zsidók vala-
mennyi és minden pálinkafőzdéjét s ital-gazdaságát b e z á r n i .
 12

IV. A z s i d ó k v i s s z a é l é s e i e l l e n a v á r o s o k b a n s né-
mely szolgálati állásokban és foglalkozásokban.
A zsidóknak megtiltandó:
a) Helyeket országos vásárokon, és bazárokat bérelniök.
b) Élelmi szereket vásári napokon a városon kívül összevásárolni.
c) A gabonát lábon megvenni.
d) Lovakkal vagy más marhával kereskedni, vagy ilyen kereske-
désben mint bizományosok és kereskedősegédek működni.
e) Bőrgyárakat bírni, bérelni vagy igazgatni.
f) Gyógyszertárakat bírni vagy bérelni.
Semmiféle zsidókat nem szabad se mint vállalkozókat s z á l l í t á -
sokhoz (Lieferung), b é r l e t e k h e z , se általában bármiféle g a z d a -
sági o p e r á c z i ó k h o z a falukon bocsátani, s ez a tilalom minden,
még a mezővárosokban és városokban levő volt úrbéri birtokra is kiter-
jesztendő.
A z s i d ó k á l l a m s z o l g á l a t b a n e m v é t e t h e t n e k fel.
V.Hogy a bennszülött lakosságnak a földbirtokszer-
zés és h a s z o n b é r l é s m e g k ö n n y í t e s s é k , s neki a l e h e t ő -
ség m e g a d a s s é k , a z s i d ó t ő k é v e l v e r s e n y e z n i .
A városi és falusi iskolák száma szaporítandó.
Földművelési bankok vagy más nevezet alatt hitelintézetek nyitan-
dók meg, hogy a birtokvétel és haszonbérlés mindenkinek lehetővé té-
tessék. Az ily hitelintézetek z s i d ó k n a k nem h i t e l e z n e k .
Hogy a falusi lakosságnak a zsidókkal még fenálló számadásai
rendbehozatala megkönnyítessék, részére határidő engedélyeztessék, a
mely alatt csak a törvényes kamatokat tartozik fizetni.
Amint e javaslatba hozott rendszabályokból is látjuk, az oro-
szok, illetőleg a lengyelek – mert Wolhynia a régi Lengyelország
egyik tartománya volt, – levonták a kellő consequentiákat a múlt
nyár folyamán végbement zsidóellenes kitörésekből.

Hogy azonban az orosz kormány útjai a zsidóság megrendsza-

bályozását illetőleg még jobban egyengetve legyenek, arra nézve
újabb események is gondoskodtak. Értjük ezek alatt a múlt kará-
csonnapján Orosz-Lengyelország fővárosában, Varsóban kitörésre
jutott nagymérvű zavargásokat, melyeket folyóiratunknak, a mely a
zsidókérdés fejlődése aktáinak mintegy archívumát képezi, részletesen
ismertetnie kell. Nehogy azonban esetleg azzal vádoltassunk, hogy
mi az eseményeket „czélzatosan kiszínezzük,” – a varsói esemé-
nyek ismertetésénél is ugyanazon eljárást követjük, mint követtük a
múlt nyáron végbement déloroszországi események rajzolásánál:
zsidó, tehát a mai felfogás szerint „kifogásolhatlak forrásokat fo-
gunk használni.
Tehát a bécsi „Heue Freie Presserben egy szemtanú követke-
zőleg írja le a varsói zsidóellenes kitörést:
 13

„Deczember 26-án éjjel.

Vasárnap (karácson napján) déli 12 órakor a Szent-kereszt-temp-
lomban (a mely Varsó egyik legnagyobb temploma,) az isteni szolgálat
alatt egy hamis tűzkiáltás támadt. Mindenki a kijárás felé tódult, s a
roppant tolongásban mintegy 30 személy megfuladt s 30 más súlyosan
vagy könnyen megsebesült. Csak a tűzoltóság erélyes segélyének köszön-
hető, hogy a szerencsétlenség nem lett nagyobb. A rendőrség teljesen
elvesztette a fejét, s egész magatartásával még jobban növelte a zavart.
A halottakat a tűzoltó legénység a templomnak átellenében levő Sz.-Kó-
kus-kórházba szállította, a hol is a sebesültek orvosi segélyben része-
sültek. Úgy a megöltek, mint a megsebesültek kevés kivétellel a szegé-
nyebb osztályokhoz tartoznak.
A tűzlárma, mint beszélték, zsebtolvajoktól eredt; voltak-e közöt-
tük zsidók is, nem tudni. Nemsokára azonban a katasztrófa után, délutáni
1 óra felé, az a hír terjedt el, hogy a zsidók okozták a szerencsétlen-
séget, s erre aztán kitörésre jött a dolog: az ittas csőcselék a
zsidóvárosrészbe rontott, a hol a legszegényebb zsidók laknak, s meg-
kezdte a fosztogatást. Házak bontattak le, a portékák kihajigáltattak, s
különösen minden korcsma kifosztatott. A r e n d ő r s é g mindent
n y u g o d t a n e n g e d e t t v é g b e m e n n i . Csak este 8 óra felé lett
katonaság a készenléteire utasítva, a zajongás azonban folyton nőtt. A
nép egyátalán nem lett zavarva a fosztogatásban, sőt inkább a c s a p a -
tok n y u g o d t m a g a t a r t á s a által további kihágásokra lett sar-
kalva. Hihetetlen és mégis igaz, hogy a nagyszámú katonaság és rend-
őrség t é t l e n ü l n é z t é k , miként jár házról házra, s fosztogat min-
denütt egy, legnagyobbrészt utczagyerekekből álló aránylag kis csapat,
a nélkül, hogy legkevésbbé is zavartatott volna. Ezen zenebonák a kü-
lönféle városrészekben egyidejűleg történtek. Gyakran a zsidók tettle-
ges bántalmazására is került a dolog. Ma a fosztogatás tovább tart, s
a katonaság megelégszik azzal, hogy a m á r k i f o s z t o t t házakat el-
foglalja. A többi házak védelmére azonban semmi intézkedés nem tör-
ténik. Könnyen elképzelhető, minő hangulatban van a város. Jóakarat
mellett száz katona elégséges lett volna, hogy teljes nyugalmat csináljon.
Lengyel részről az állíttatik, hogy az itteni hatóságok a külföldnek ezzel
azt akarták megmutatni, hogy a lengyelek se jobbak mint a délorosz-
országi kazapok.
Deczember 27.
Egy másik levelező írja:
Több helyen szemtanúja voltam a kereskedői boltok kifosztogatta-
tásának. A város közepén megrohantak egy pálinkásboltot, a melynek
lebontása körül mintegy húsz fiatal ficzkó derültség és nevetés közt fog-
lalatoskodott. Meglehetősen rendszeresen fogtak a dologhoz. A város
utczáin fel-alá járó őrjáratok által a fosztogatók két ízben felriasztva
lettek; azonban mindig újra visszajöttek, hogy munkájukat bevégezzék.
A rendőrség nyugodtan nézte az üzelmet; koronkint a signál-síppal egy-
egy jelet adtak, s e mellett maradt az egész. Egy tovahaladó katonát
láttam, a ki egy kirakathoz furakodott, hogy a snapszból magának egy
kis próbát vegyen, s aztán zsebjéből kiáltott a pálinkás üveg nyaka. Az
őrjáratok is n e v e t v e mentek az utczán, s nyugodtan nézték a foszto-
gatást, ha a tomboló nép nem tartotta szükségesnek elfutni.
 14

Egy másik utczában egy más zsidónak a házát bontották le, min-
dent az utczára hajigáltak és széttörtek, a tollas párnákat úgy széttép-
ték, hogy a tollak a levegőben röpködtek. Katonaság volt a közelben, két
szakasz gyalogság és két svadron lovasság, ezek p é l d á s n y u g o d t a n
viselték magukat^ és semmiben se gátolták a rombolókat. Amikor aztán
egy nagy embertömeg gyűlt egybe, egy szakasz lovasság vonult elő.
A város polgárai fel vannak háborodva a hatóság ezen eljárása
fölött; egy, tekintélyes személyiségekből álló küldöttség volt Albedynszki
kormányzónál, kérve a rend helyreállítását; a kormányzó oda nyilatko-
zott, hogy ő egyelőre s e m m i t s e m t e h e t , ö táviratozott Péter-
várrá, s várja a feleletet, kijelentette azonban, hogy, ha a városban nem
lesz nyugalom, akkor 27-én majd lövet.
A katonaság patrouilliroz a városban, néhány zsidó bolt körül cor-
don is van húzva. Tegnap, 26-án este, néhány helyen tűz ütött ki. Ma,
27-kén, a fosztogatás tovább foly.
Deczember 26.
Egy harmadik levelezőnk írja:
A tegnapi kihágásoknak a zsidók ellen ma váratlanul folytatásuk
lett, azzal a különbséggel azonban, hogy az egész városra kiterjedtek.
Nevezetesen a Nalewka-út (a tulajdonképeni zsidóváros,) a zsidók laká-
saiban és raktáraiban elkövetett roppant pusztításoknak színtere. Itt
1 óra felé formális verekedés volt keresztények és zsidók között, s
mindkét részről súlyosan megsebesültek maradtak a küzdtéren. Egy zsidó
hír szerint már meg is halt sebeiben. Ennek folytán nagy páni félelem
uralkodik a zsidók között.
E zsidóvárosrészben történt dolgokat a „Pester Lloyd” is le-
írva deczember 31-ki számában, a többi között ezen tragikomikus
passust is .hozza:
„A zsidóvárosrészbe tegnap s még ma (28-án) se eresztenek be
keresztényt; ide futottak holmijukkal az üldözöttek is a többi, különösen
az elpusztított városrészekből, s legalább személyükre nézve biztonságot
találtak. A katonai kordon m ö g ö 11, a mely kordon a zsidóvárost el-
zárta, az-ember egy formális h a d s e r e g e t látott fiatal h a r c z v á g y ó
zsidókból, a kik k é s z e n á l l o t t a k arra, hogy a másik oldalon lesel-
kedő néptömeget e r ő s z a k k a l v i s s z a v e r i k , ha ezek a katonák
sorait n e t á n áttörték v o l n a . ”
A krakkói „Czas” egy levelezője deczember 28-áról ezt írja:
„Ha akarták volna, akkor a zavargásokat azonnal csirájában el-
fojthatták volna. De nem akarták; ürügyül azt hozták fel, hogy be kell
várni a Varsóból távollevő fő-rendőrmester, Buturlin megérkeztét. Ő teg-
nap megjött; most csinálhat már nyugalmat, a mely már úgyis beállott.
A csendőrség feje, Orzewszki tábornok nyugodtan lovagolt végig a váro-
son, s nézte, miként fosztogattatnak ki és pusztíttatnak el a zsidó bol-
tok, s oda nyilatkozott, hogy ez ő hozzá egyátalán nem tartozik!...
A csendőrség feje, Orzewski rendőrmester, Péter várról megérkezte után, azonnal
felhívást intézett Varsó lakosságához, s a legszigorúbb rendszabályokhoz
nyúlt. Katonaság rendeltetett be Piortkowból, Lodzból s Lowiczból, és
zsidók lakásainak közelében katonai őrállás állíttatott fel. Eddig 2600
személy lett letartóztatva, köztük olyanok is, kik már egyszer elfogva,
 15

de ismét szabadon bocsátva lettek. Az itteni lapok hajmeresztő jelenetek

rajzolását hozzák, melyek a zsidókravalloknál előfordultak. Még tegnap
is megkísértették bandák a fosztogatást tovább folytatni, de mindannyian
elfogattak. A „Czas” egy tudósítása szerint, eddig a varsói zsidó hit-
községnél 6000 család jelentkezett mint olyan, a kik vagyonilag tönkre
vannak téve.
A „Gazeta Narodova” lembergi lapban egy szemtanú ezt írja:
„A zavargók a katonáknak „hurrah”-t kiáltottak, s a katonák ré-
széről jövő viszontkiáltások által felbuzdíttattak. Mikor a fő-rendőrminis-
ter helyettese, Polenov vezérőrnagy a városon keresztül kocsikázott, a
tömeg „hurrah”-t kiáltott neki, s Polenov felkelt üléséről, hogy a töme-
get szalutálja. Egy, a tömeg által üldözőbe vett zsidó segélyért kiabált,
a mellette álló katonák által azonban kigúnyoltatott és szidalmaztatott.
Néhány utczában katonák nyomultak be a tömeg által kifosztogatott
boltokba és pálinkamérésekbe, ott pálinkáztak és szivarokkal ellátták
magukat. A tömegnél a legnagyobb bizalom uralkodott arra nézve, hogy
a katonaság fegyvereit nem használja, mert ez f e l s ő b b h e l y r ő l
meg lett tiltva. Egy, lövetéssel fenyegetődző katonatisztet az utczagye-
rekek kigúnyoltak és sértegettek, s mégsem merte fenyegetését keresz-
tül vinni.
A zsidóknak a zenebona által Varsóban okozott kár mennyisé-
gére nézve az adatok különbözők; némelyek szerint 1½-2 millió,
mások szerint azonban 3-5 millió rubelra rúg az okozott kár.
A „Berliner Tageblatt” zsidólap, miután szinte ecsetelte volna a
zavargások lefolyását, ezt írja:
„A lakosok további biztonságára nézve természetesen minden elő-
vigyázati rendszabály meg lett téve. Eltekintve attól, hogy a katonaság
megerősíttetett, sok zsidó házbirtokos azon engedélyért folyamodott, s
azt meg is kapta, hogy katonákat szállásolhasson be házába. Sok
házban 10-20 katona állomásozik, hozzájuk egy tiszt, a kinek csinos
lakás van adva. De maguk a zsidók is alakítottak maguknak véderőt. A
nagyobb házakban 50-200 zsidó áll, csupa erőteljes emberek, vaspálczák-
kal és vastag botokkal felfegyverkezve, hogy szükség esetén védelmezzék
magukat . . . Mindennek daczára azonban a pánik tovább is tart, Min-
den pénz és értéktárgy a bankba küldetik. Számos család külföldre uta-
zik, mások készülnek elutazni.”
A varsói zsidóellenes kitörés k ö z v e t l e n okai fölött – mert
lényegileg s k ö z v e t v e itt is mint mindenütt maguk a z s i d ó k
az okai az ilyen eseményeknek, – a „Politische Korrespondenz”
január 1-ji száma a következőket írja:
„Ismeretes dolog, hogy a Varsóban is, habár gyéren, létező nihi-
lista elemek ismételt kísérleteket tettek, itt is zsidóüldözést jelenetezni.
E kísérletek mindannyiszor meghiúsultak. A legutóbbi karácsonyi ünne-
pek előestéjén már hire járt, hogy a csőcselék a zsidókon boszúját akarja
tölteni. A következő nap meghozta a sz.-kereszt-templomi rettentő ka-
tasztrófát. Senki sem meri azt a kérdést eldönteni, váljon ez a kata-
sztrófa pajkosságból lett-e előidézve vagy pedig csak kizsákmányolva lett.
Hogy azonban mindenesetre egy zsidóheccz volt in petto, az az igazolt
 16

tény is bizonyítja, hogy egy és ugyanazon időben a zenebonák oly város-

részekben is kitörtek, a hol lehetetlen, hogy a templomban történt sze-
rencsétlenségről az embereknek tudomásuk lett volna. A „zsidó zsebtol-
vajok!” kiáltás okozta a templomban a hamis tűzlármát, szándékosan
lett tovább terjesztve,, s az előkészített és szervezett zsidóheccz rende-
zőinek ürügyül és jelszóul szolgált a rablómenetekre. Hogy nem a nép
pillanatnyi haragkitörésével volt az embernek dolga, a mellett az a kö-
rülmény szól, hogy a fosztogató tömegek egy sajátszerű, a zsidóhecz-
czeknél Oroszországban szokásos éles sípolással értesítették egymást, és
annak folytán gyűltek össze. Szintúgy tény az, hogy a kontatók részint
lengyel, részint orosz, sőt még német nyelven is beszéltek. A zeneboná-
ban többféle elem vett részt. Varsóban, mint egész Lengyelországban a
zsidók és keresztények közti kölcsönös viszonyok tekintetében egy bizo-
nyos d u a l i s m u s fejlődött ki. Az egész intelligentia solidarisan össze-
tart, felekezeti különbség nélkül, (L. a lengyel „Bildungs-Philister”-ekre
vonatkozó ítéletünket a II. évfolyami I. füzet 29-ik lapján. – Szerk.)
ellenben a fajgyűlölet a lakosság a l s ó b b rétegeiben nemcsak hogy el
nem enyészett, de sőt ügyes vezetők által m i n d e n p i l l a n a t b a n
nyilt harczra éleszthető. Rendszerint ezek az elemek a l e g f e l s ő b b
t í z e z e r által sakkban tartatnak. Ezúttal azonban mindenki az ünnepi
nyugalomban ringatódzott, s nem sejtette senki a szerencsétlenség be-
ütését. A hatóságok nagyon is gyengéknek vagy hivataluk teljesítésében
késedelmeseknek tűntek ki. Az első napon a hatóságok fejüket vesztet-
ték, s inkább a Sz.-kereszt-templomi katasztrófával s annak következ-
ményeivel foglalkoztak, a népzendülés jelentőségét pedig kevésre becsül-
ték, sőt azt „gyerekjátékának tartották, sőt részben egy bizonyos kár-
örömöt is éreztek, hogy most már Varsó is kompromittálta magát, s hogy
most ő is mutathat fel zsidóhecczet ... Most ismét nyugalom uralkodik
Varsóban. (Bizony ez is csak olyan „L'ordre regne a Varsovie”-féle frázis.
– Szerk.) Az okozott kár Varsóban mintegy 2 millió rubelra rúg.”
Itt még megjegyzendő, hogy a mintegy 3000 elfogott egyén
közül a fenyítő bíróságnak csak 350 adatott át; a többiek elbocsát-
tattak, s közülök a kiskorúak, a házi fenyíték gyakorlása végett csa-
ládjaikra bízattak.
Hogy a Lengyelország fővárosában, Varsóban megindult moz-
galom a vidékre is kezd kihatni, erre nézve egy felette érdekes köz-
leményt olvasunk a „Pester Lloyd” január 5-ki esti lapjának politikai
rovatában, a mely így hangzik:
„Egy január 2-ról kelt tudósítás Varsóból, a város állapotát mint
rendkívül siralmast rajzolja, s azt az aggodalmat fejezi ki, hogy ama je-
leneteknek, a melyek karácson hetében Varsóban eljátszódtak, a vidéken
folytatásuk lehet. Számos ügynök barangolja be a vidéki kerületeket, s
a zsidók gonosz terveinek és szörnytetteinek hazug lefestésével a föld-
műves lakosságot felingerelni s a zsidók elleni harczra felhecczelni töre-
kednek. Nemrég történt, hogy egy nagyszámú földműves csapat jött a
környékből Varsóba a végből, mikép hitfeleiknek segítségükre legyenek, mert
hozzájuk az a tudósítás érkezett, hogy a zsidók Varsóban minden ke-
resztényt felkonczolni szándékoznak. Az, hogy a zsidók, a hol egyenesen
 17

megtámadva lettek, erőteljesen védekezésre keltek, teljesen igaz, de

sohase jutott eszükbe, támadólag fellépni. A karácsonheti bántalmazá-
soknak állítólag 12 zsidó esett áldozatul, a tönkretett existentiák száma
pedig ezerekre rúg. Hogy a felelősség és a hiba legnagyobb része az
orosz hatóságokra hárul, kétségen kivül áll. A nagy orosz birodalomnak
egyik részében sem rendelkezik a kormány, a zavargások és lázongások
elnyomására oly gazdag és csatakész eszközökkel, mint Lengyelország fővá-
rosában, Varsóban. S mindamellett megtörténhetett az, hogy a zsidóheccz
egymásután négy napon át a legborzalmasabb módon űzetett. A tűzlárma
a Kereszt-templomban csak a signál volt a zsidóüldözésre. Már jobban
mint nem kiderítve van, hogy nem zsidó volt az, a ki a tűzlármát a Kereszt-
templomban okozta. Kétségtelen bizonyíték arra nézve, hogy az egész
kicsinált dolog volt, abban a tényben keresendő, hogy ugyanazon időben,
a melyben a Kereszt-templomban a pánik támadott, az András-templom-
ban is hamis tűzlárma keletkezett, a nélkül, hogy ott valami kárt oko-
zott volna. A hatóságok menthetetlen hanyagsága és tétlensége a zsidó-
hecczelők gonosz terveinek leghatályosabb támogatója volt.”
Végül még megemlítendő a lapoknak a m. hó végén hozott azon
híre is, hogy Dubno és Niczyn mellett, Oroszországban, három zsidó-
család, földművesek által kiirtatott. Ezen tettüknek okául adták, hogy
a nevezett községek környékén a meggyilkoltak lótolvajlásokat űztek. –
A varsói eseményeknek szele átcsapott már Galicziába is. így Krakkó-
ból irják a „Pester Lloyd”-nak, hogy az ottani zsidó kereskedők közt
nagy izgalom uralkodik, mert több mint 30 névtelen fenyegető levél
küldetett a Körtéren levő zsidó kereskedőkhöz, a melyekben fenye-
gették őket hogy, ha a belvárost el nem hagyják s a külvárosokba
nem húzódnak vissza, ugyanaz a sors vár rájuk,mint a mely varsói
felenyájaikat érte.
A berlini „ R e i c h s b o t e ” czímű napilap a pomerániai zsidó-
ellenes tüntetések következtében lefolytatott büntető eljárások kap-
csában, igen tanulságos elmélkedéseket tesz, a melyek nemcsak a
pomerániai, hanem a déloroszországi s a legutóbbi varsói s egye-
bütt is előfordult eseményeknek is érdekes illustráczióját képezi, s
a mely elmélkedéseknek méltán adhatnánk e czímet: „Az állam-
hatalom nyomorúságos szerepe a zsidókérdéssel
s z e m b e n . ” – A nevezett lap egyik deczemberi számában ugyanis
a következőket írja:
„Egy pollnow-i zsidó égbekiáltó uzsora útján egy kis vagyont szer-
zett gazul össze. Egy gazdaembert, a ki hálójába került, a szent kará-
cson napján házából és telkéből kiűz a nyomorba, egy másikat az őrü-
lésbe hajt, és semmirekellőségére felteszi a koronát czudar gúnyoló-
dással. A törvények kényszerítik a bíróságot, a vérszopó üzelmet „a ki-
rály nevében” szentesíteni, s az uzsorásnak rablott pénze behajtásánál
segédkezet nyújtani. A bíró vérző szívvel teszi meg kötelességét, (Az
még szerencse, ha a bíró a zsidóval nem ért egyet. – Szerk.) s a zsidó-
val a megtartott terminusokon – a mennyire hivatala ezt megengedi, –
 18

megvetését érezteti.: ez azonban közönbös dolog a zsidó előtt, az ilyen-

félék iránt nincs ő neki érzéke. A nép, felháborodásában és vak, oktalan
dühében darabokra zúzza egész összeuzsoráskodott lim-lomát annak az
embernek, a ki az első kínálkozó vagy általa csinált alkalommal száz
meg száz perczentet vesz. Amint magától értedődik, a kihágást elköve-
tőket itt mint mindenütt a megérdemlett büntetés éri; ők, részben „mint
a marha, kötéllel békóba szorítva,” amint a zsidó lapok kifejezték magukat,
a fogságba hajtatnak, – és az egész zsidóság diadalt kiált. Később
ennyi meg ennyi hónapra, évre elítéltetnek; – s ismét diadalt kiált a
zsidó. A zsidó sós és borsos veszteségi számlát csinál, mint Lasker úr
magát kifejezni szokta, azt a számlát szépen tiszta papirosra írja, s egy
tuczat tiszteletteljes frázissal látva el, a városi hatóságnak benyújtja;
aztán, mint ez már nála szokás, a követelt összeget felére vagy egy-
harmadára lealkudni engedi, s utóvégre kitűnik, hogy egy fillérrel se
károsodott, de sőt tán még egy kis profitot is csinált magának mellette,
s tőkéjét, embertársai üdvére tovább „dolgoztathatja”, s mindezt a tör-
vény alapján. Még tovább rajzolhatnánk e képet. Tán az ilyen zsidó
lábai alatt a hazai föld még is egy kicsit izzóvá lesz, tán a láda már
eléggé meg van töltve, hogy lábát a létra legközelebbi fokára tegye,
s átköltözködik a fővárosba. A börzén, a gründungoknál s hasonló na-
gyobb szabású g'seftoperáczióknál egy ügyes és lelkiismeret által nem
korlátozott emberre nézve még egészen más összegek kerülnek meg mint
egy nyomorúságos földműves megfojtásánál, s nemsokára egy vagyon van
együtt, a mely keresztényeknek lehetővé teszi, ezt a zsidót keresztény
polgártársaiknak mint fényes mintaképet bemutatniok arra nézve, hogy
„mi érhető el mozgékonyság és iparkodás által az embernek erejéből.”
A mozgékony és iparkodó zsidó aztán utóbb tán egy újságot gründol,
mely a német Miskát pórázon vezeti, s a mely újság, mivel pikáns
históriákkal, botránytörténetekkel és szemtelen vicczelődésekkel a ter-
mészetes ember legnyomorúságosabb hajlamainak szolgál, példátlan mó-
don virágzik; gyermekeit – hisz van benne módja, – a felsőbb isko-
lákba s egyetemekre küldi, s tán még megéli, hogy egyik fia a parla-
mentben soha ki nem fogyó svádával és „német férfiúi bátorsággal”
tündöklik, azaz: ez a zsidó gentleman csúszómászó tolakodással fog a
vezér államférfinak a kabátja szélibe, vagy ha növése ezt nem engedi,
a nadrágjába kapaszkodni mindaddig, míg ez a vezérállamférfi a zsidók-
nak tetsző utakon járdái; a papa újságával s más zsidó vagy zsidó szellem
által áthatott minden más újságokkal karöltve azonban ezt a vezérállam-
férfit a legmérgesebb megtámadásokkal fogja üldözni, mihelyt hajlandó-
ságot mutat arra, hogy keresztény kormányzatot akar vinni egy keresz-
tény nép fölött, s védője akar lenni a szegényeknek, alsórendüeknek és
nyomorultaknak.
És most nézzük az érem másik oldalát. A kihágást elkövetett em-
bernek a kóterban elégséges üres ideje, s egyébként minden oka is
van magába térnie, és fontolóra vennie, hogy mi hozta őt erre a helyre.
Kívánjuk neki, hogy a dolgot helyesen találja el; az a veszély azonban
közel fekszik, főleg ha ebben az emberben valósággal van valami az
„antiszemita”-ból, ő nem pusztán valami himpellér csavargó, – hogy
azon gondolatok, a melyeket fejébe vesz, nem nagyon épületesek fognak
lenni, és hogy nem egy megjavított, hanem egy elkeseredett ember jön
 19

ki aztán a fogságból, a ki abból a fából lesz faragva, a melyből a so-

ciáldemokratia újonczait faragni szokta. Ő az államot két oldaláról ta-
nulta ismerni, először mint azt a poroszlót, a mely az uzsorásnak biztosí-
tani segíti zsákmányát, másodszor mint a gaz eszközökkel kicsalt s min-
den erkölcsi alapot nélkülöző vagyon megtámadásának szigorú bíráját
és megbőszül óját. Az állam szerepe az első esetben objective szomorú,
s még a második esetben is olyan, hogy az állam képviselőjének, az
államügyésznek egy gyenge kéjelmetlensége egy vagy más módon nyilat-
kozik, s a helyt adandó „enyhítő” körülmények és az enyhe büntetés-
kiszabás tekintetében általános egyetértés uralkodik. Az nemcsak rósz
dolog, hanem veszélyes dolog is, ha az állam törvényei a népnek jog-
érzetével és erkölcsi öntudatával nyilvánvaló ellenmondásba jönnek, s
Lasker úr és társai, a kik szükségét érezték, az uzsorásoknak „olcsó
pénzt” és biztos pénzt szerezni, s a kik most a fölött gyászolnak, hogy
az uzsorások czirkulusai zavarva vannak, feleljenek maguknak arra a
kérdésre, kit ér a felelősség, s ki való a vádlottak padjára, ha az elke-
seredés a m a g a s h a t ó s á g i k i v á l t s á g g a l ű z ö t t r a b l á s fö-
lött oly drastikus és a résztvevőkre nézve oly végzetes módon utat
tör magának. A nép haragja az igazságtalanság, nyomás és erőszak
fölött egy becses czikk, oly czikk, melyből az államnak a veszély és a
szükség órájában jó ha minél több van, és sürgős oka van gondoskodni
arról, hogy ez a harag ne ott találjon gyúanyagra, a melyen kigyulad-
hat és fellángolhat, a hol szigorral visszaszorítatnia kellene. Kevés re-
ményünk van ugyan, hogy a zsidók és hűbéresekből s hígvelejű huma-
nitáskodókból álló keresztény csatlósseregük, a kik részvétüket nem a
kellő helyen alkalmazzák, végre belátandják, hogy senki a világon nem
uszit s hecczel a zsidók ellen más mint maguk a zsidók, mint a zsidó
nyerességvágy, zsidó uzsora és zsidó arczátlanság, – de bizvást remél-
hetjük, hogy az államnak ezen pollnowi leczke után nem lesz szüksége
egy második leczkére, mikép komolyan hozzáfogjon azon feladathoz,
hogy a lelkiismeretlen kizsákmányolásnak minden formáiban hathatós
gátat gördítsen eléje.”

A „BayerischerLandbote” m. é. deczember 15-ki száma, ün-

nepi kiállításban, a következő érdekes közleményt hozta:
„A müncheni v á r o s h á z a k e r e s z t é n y e k é ! Győzelem!
A tegnap, kedden, 1881. december 13-án végbement müncheni vá-
rosi képviseleti választás az egyesült bajor-katholikusok és conservativek
fényes győzelmével végződött.. . A müncheni városház újra megszaba-
díttatott a zsidóktól. Egy zsidó volt a liberális uralom alatt a képviselő-
testület elnöke, s ugyanez a zsidó veje volt a berlini képviselőtestület
elnökének, azon Dr. Strassmannak, a ki a keresztény lelkészeket „mér-
ges viperák”-nak nevezte. Egy másik bankzsidó a városi tanácsban a
milliós kölcsönt megkötni segítette, a mely kölcsönnek törlesztése és
kamatozása bennünket az 1931. évig súlyosan fog nyomni. Közel voltunk
ahhoz, hogy csupa összesógorosodott zsidók vigyék az elnökséget a német
városokban, és zsidók, a pénzhatalmak jól felfogott érdekében, a váro-
sokat örökös adósságcsinálásra csábítsák. A zsidóknak a német községi
képviselőtestületekben való felülkerekedése a liberalismus törekvéseinek
legélesebb elitéltetése. Most kivonul a két utolsó zsidó a müncheni vá-
 20

rosházból: Rau Salamon és Guggenheimer Móricz! Victoria! Ez egy

nemes diadal: a zsidók a világtörténelem kulcsát, őt, kit az egész mű-
velt világ mint megmentőt és üdvözítőt tisztel, Jézus Krisztust, eltaszí-
tották maguktól, s azóta különös módon, a zsidóság ezen kritikus állást
foglalja el a kereszténység művelt népei között mint fejlődésünknek foly-
tonos ellensége. A zsidók egész szellemi élete az újkorban a keresztény
szellemélettel szemben való ellentétessége által van megjelölve. Azért a
szellemharcz zsidóság és kereszténység közt újra lángra lobbant, s egy
ily harcz alatt nem illő dolog, hogy egy keresztény-német város város-
háza zsidókat eresszen be, mint a polgárság képviselőit.
Most tehát a községi választás által teljesedésbe ment az, a mi
ezelőtt három évvel, az 1878-ki községi választásnál megkezdve lett;
a zsidóság kivonul München városházából, s a kereszténység újra bevonul
oda. – Magasztos örömmel üdvözli a „Bayer. Landbote” ezt az ese-
ményt, s hogy örömének kifejezést adjon, a sajtó ünnepi köntösét öltötte
magára. Neki különös joga van, szabadságbani és fáradozásokbani áldo-
zatainak sikere fölött örülnie, mert éppen ő benne ismerték fel a zsi-
dók és liberálisok legmarkosabb ellenfelüket, s őt mindennemű bűnvádi
feljelentésekkel lesújtani próbálták. Mindez hiábavaló dolog volt: ma
diadalmaskodik a keresztény szellem s vele a „Bayer. Landbote.”
Ezt a dicséretes példát nálunk is követhetnék a városok, mert
a mi városaink nagy részében is Izrael viszi a vezérszerepet.
Az antisemitismus bölcsésze, Dr. D ü h r i n g E., a kinek „Die Ju-
denfräge als Racen-, Sitten- und Culturfrage” czímű, már több kiadást
ért híres munkája az antisemitismus bölcsészeti alapját vetette megr
s a mely kitűnő munkából alkalmilag egyetmást közölni fogunk, –
m. é. deczember 8-án Berlinben, az Antisemita-Ligának gyűlésén elő-
adást tartott, a mely előadás czime: „A z s i d ó s á g k i m u s t r á -
lása a m o d e r n n é p s z e l l e m á l t a l . ” Szónok körülbelül
ekkép szólt:
„Késő!”– halljuk gyakran mondani olyan emberektől, a kik örömest
tennének valamit a zsidók korlátok közé szorítására. Ez az elbátorta-
lanító szó egyátalán nincs helyén; ellenkezőleg nekem úgy tetszik, mintha
sok helyütt nagyon is „korán” lenne! A történelemnek lassú menete van.
Oly harczok, melyeknél a népeknek, fajoknak létéről vagy nem-létéről
van szó, sok időbe kerülnek. Csak a morisko-k sorsára emlékeztetek.
Ez is ugyan semitikus néptörzs, persze hamitákkal keverve, mindamellett
őket mégsem lehet összecserélni a zsidótörzsekkel. Pedig a morisko-k
törzse meglehetős vitéz nép volt. – A társadalomnak először mindig
ki kell kaparnia a gesztenyét a tűzből, mielőtt az állam az ily mozgal-
makra pecsétjét üti. Az ujabb népszellemet összeségében történelmileg
kell tekintenünk. Ennek képviselője a német szellem, a melynek lénye-
ges vonásai egy bizonyos őseredeti szabadság, bizalom és igazságosság.
A többi népek is részesek ezekben többé-kevésbbé. A zsidószellem is-
mertetőjele ellenben az önzés. Elhibázott az az ellentét, hogy zsidó és
keresztény. Hogy egy hasonlattal éljünk, a macska macska marad, a
macska pedig hamis. Ha nálunk valamennyi zsidó a kereszténységre térne
 21

át, még csak akkor lenne a zsidókérdés égető! Ezzel nem akarunk a
vallás fontossága ellen szólani. Spinoza a zsidó bölcsész, a ki azt jelenti
ki erényesnek, a ki a maga hasznát keresi, azt mondja, hogy Jehova a
zsidók nyakasságát nem okokkal, hanem dörgés és villámlással tudta
csak megtörni. Mi az alsóbb faj fogalmán kívül még a vészthozó faj
fogalmát is kell hogy behozzuk, a mely a zsidó faj által van képviselve
a német fajjal szemben. A zsidók veszélyessége a mi aluszékonyságunk.
& mi jó természetünk által lett nagy. Mi h u z a m o s a n nem élhe-
tünk u g y a n a z o n t a l a j o n , ez a v é g e z e l , ez nem zsidókérdés, ez
felelet a zsidóknak. Az e m a n c z i p á c z i ó által lett k o m o l y -
lyá a z s i d ó k é r d é s . Addig egy tűrhető modus vivendi állott fen.
Mi a z s i d ó k a t húsz év ó t a v a d u l s z a l a d g á l n i e n g e d -
tük, s most fékvesztett ösztöneik glóriájában látjuk őket. Ezt a 20 évet
a z s i d ó k j u b i l a e u m i i d e j é n e k lehetne nevezni. Felkamaszkod-
tak, s némi szolgálatokat kellett teljesíteniök. Az ilyen szolgáktól nehe-
zen menekül meg az ember. Ezt a jubilaeumi időt arra használták fel,
hogy a törvényhozásra és a külső irodalomra vészes befolyást gyakorol-
janak. Nekünk van ugyan egy 19-ik századbeli németül irt irodalmunk,
de nincs n é m e t irodalmunk. – A német népszellem jelenleg mind
jobban s jobban kidomborodik, ez történelmi szükségszerűség. Bizton
számithatunk rá, hogy az a fajkérdés lassankint a legmagvasabb érte-
lemben meg fog oldatni. SZÍVÓS, fáradalmas társadalmi munka szükséges
hozzá. Senkinek sem szabad visszariadni tőle, hogy a jelenlegi félfelvi-
lágosodottságra az egész felvilágosodottság következzék. A német, a mo-
dern népszellem mozgalmainak alapján, mi törvényes módon tovább fo-
gunk haladni.”

Tudvalevőleg Henrici Ernő egy politikai egyletet alakított

Berlinben, a melynek czime: „Társadalmi birodalmi egylet” (Soci-
aler Beichs-Verein), a melynek ő az elnöke, s a melynek kebelében
szokta rendesen beszédeit tartani. Ezen egyletnek m. é. deczember
17-én tartott gyűlésen Henrici „A zsidókérdés lényegé”-ről beszélt.
E beszédét kivonatban az „Ostend-Zeitung” decz. 20-ki száma kö-
vetkezőleg ismerteti:
„Szónok hangsúlyozta, hogy a zsidókérdés nemzetközi kérdés, s
ehhez képest csak Európa egyesült kormányai által oldható meg; vég-
leges megoldáskép s kitűzendő czélkép tekintendő a z s i d ó k kimu-
s t r á l á s a E u r ó p á b ó l . Hova mennek ők aztán, az reánk nézve kö-
zönyös dolog. Noha a tulajdonképi antisemitikus mozgalom csak egy év
óta van lendületben, mégis büszkeséggel tekinthetünk az eddigi ered-
ményekre. Hogy a végleges győzelem mindeddig nem vívathatott ki,
annak oka főleg az a körülmény, hogy az antisemiták nagyon is szoros
szövetségbe léptek a már fenálló pártokkal, nevezetesen pedig a con-
servativekkel, s ez által útjokról eltérítve lettek. Nagy bajnak mondta
szónok azt, hogy nagyon sokat tekintgetünk fölfelé, ez alapjában elhibá-
zott dolog, a mozgalomnak a nép széles rétegeiből kell támadnia és
népszerűvé lennie, csak ekkor fog majd a kormány a munkába fogni;
alapjában elhibázott dolog az, ha a „felsőbb tízezer”-től várjuk a meg-
mentést; a társadalom legfelsőbb körei épen azok, a melyek, gyak-
 22

ran pénzügyi okokból, nincsenek azon helyzetben, hogy a zsidóság

ellenében frontot csinálhassanak. Szónok ezután említést tesz azon sok-
féle piszkolódásokról és rágalmazásokról, a melyeknek ő kitéve van,
emlékeztet azon zsidólapok arczátlanságára, a melyek őt a neu-stettini
zsinogóga leégése miatt felelőssé tették, es nem átallották neki a modern
Herostrates melléknevet adni. Épen Pomerániában különösen egeto a.
zsidókérdés, mert a lakosság főleg a falukon a leghallatlanabb módon
szívatyúztatva ki, mély haragot táplál az idegen nyaklemetszők ellen, a
kik a legraffinirtabb módon ragadják a földbirtokot magukhoz, s a ben-
szülötteket kényszeritik, új hazát keresni. Szidjanak, rágalmazzanak, ül-
dözzenek bár bennünket: mi mindent szívesen s örömmel tűrünk el, s
vagyonúnkkal s életünkkel szállunk sikra életünk nagy feladatai mellett” stb.
*
A „B. Ostend-Zeitung” szerkesztője, Ruppel Gyula által alapított
berlini reformegylet m. é. december 7-ki gyűlésén P i c k e n b a c h
Vilmos, tekintélyes berlini kereskedő tartott egy nagyszabású be-
szédet, melyet t. olvasóinknak alább bemutatunk. P i c k e n b a c h
mint vagyonos polgár, anyagilag is nevezetes áldozatokat hoz az
antisemitismus ügye mellett Berlinben, s így ez okból is méltán megér-
demli, hogy őt e helyütt mint egyik kiválóbb szellemi bajtársunkat
elvbarátainkkal közelebbről megismertessük.
A reformegylet ezen kérdéses gyűlésének lefolyása, az „Ostend-
Zeitung” szerint a következő volt:
„A német reformegylet múlt szerdai gyűlése a „Norddeutsche
Brauerei”-ban, mivel a haladópárt és a sociáldemokrata párt számos
képviselői által is „meglátogattatott”, viharossá s tán sikerdússá is fej-
lődött; mert az ellenzékeskedők nagy száma, a kik egy ideig tartó
lármájának és tombolásának majdnem sikerült a gyűlést szétrob-
bantani, ha az elnök erélye és körültekintése ezt meg nem akadályozza,
lassankint lecsillapodott, s várni lehet, hogy nemcsak sok „küldött” fel
fog hagyni jövőre azon kísérletekkel, hogy a reform-egylet kitűnően
szervezett gyűléseit zavarják, hanem hogy be fogják látni azt is, mikép
a zsidóság elhatalmasodása elleni mozgalom valóban jogosult. Napiren-
den volt első sorban Pickenbach Vilmos előadása: „A zsidókérdésről.”
„Amint önök mindnyájan tudják,– így kezdé szónok, – Németország-
ban egy mozgalom ragadott meg minden szívet, a mely mozgalom fel-
adatául tűzi ki, a zsidóság túlhatalmát minden téren megtörni. Jóllehet
ezen mozgalom jogosultsága sok oldalról kétségbe vonatott, sőt egy
zsidókérdés létele bizonyos oldalról tagadtatott is, mindamellett az az idő
nincs nagyon távol, a melyben e mozgalom mint a lavina fog ellen-
ségeire zúdulni, ha az nem vezettetik törvényes medrekben. Ezt a fel-
adatot vállalta magára egy nagy számú hazafiúi érzelmű férfiú, a kik
komoly és nem befolyásolt módon népünk fejlődésének figyelemmel való
kisérésével foglalkoznak. Mi is e czélt tűztük magunk elé, és, noha
Németország a szabadság, a humanitás és a türelmesség országának
mondatik, s noha a törvényekben az egyenlő jog mindenkire nézve hang-
súlyoztatok, mindamellett úgy látszik, mintha mindezeknek nem kellene
vonatkozniuk azon férfiakra is, a kik egyértelműleg a németség és ke-
 23

reszténység ügye mellett vannak. Bennünket reakczionáriusoknak, sötét-

ség embereinek sat. neveznek; azt állítják, hogy mi irigyeljük a zsidók-
nak jó utón szerzett kincseiket, bennünket türelmetleneknek, inhumánu-
soknak neveznek; persze, uraim, különbség van a humanitás és a hu-
manitáskodás között. (Élénk tetszés.) Mi az idegen vendéggel szemben
többségben vagyunk, a vendégnek ugyan a jogegyenlőséget magunkkal
megadtuk, (Felkiáltás: Sajnos!) követeljük azonban a „Suum cuique”
elvénél fogva a magunk jogait is. A küzdelem a mi német jogunkért
közös: látjuk, miként nyújtanak egymásnak kezet az opportunista
Treitschke, a conservativ-sociális Wagner és a demokratikus-sociális Düh-
ring. Mindnyájan azon nézetben vannak, hogy egy, származására és jelle-
mére nézve tőlünk alapjában elütő nép, a mely nem képes vegyes
házasságok utján velünk vagy egy más árja eredetű néppel ethikailag
homogén egységgé összeolvadni, szellemi, főleg gazdászati fegyverekkel
szántszándékos és jólkiszámított módon egy háborút visel ellenünk, a
melynek nem lehet más eredménye és sok vidéken máris lett, mint
hogy mi, atyáinktól öröklött honi földünkön helotákká sülyedjünk le,
s hogy a német birodalomból egy kaszta-állam legyen, a melyben a
német szolgál, a zsidó pedig uralkodik. (Élénk bravó!) Szónok ezután
a különféle államok lakossága számának Összeállítását adja, kiemelésé-
vel az ezen államokban élő zsidóság százaléki arányának. Ebből kitűnik,
hogy a szláv népek vannak legjobban megrakva zsidók által, míg a
román faj, a mely jól rendezett gazdasági viszonyok mellett erős nem-
zetiségi érzéket is mutat fel, a „zsidó polgártársak”-nak elenyészőleg
csekély százaléki arányát vette fel. A germánok közép állást foglalnak
el. A zsidók ezen egyenlőtlen felosztásának okai egyrészt abban kere-
sendők, hogy a románok sok oly gazdasági tulajdonokat, melyek a zsidók-
kali versenyt megkönnyítik, nagyobb mértékben bírnak mint például mi,
másrészt pedig a jelen állapot következménye korábbi eseményeknek: a
zilált Lengyelország korábbi évszázadokban menedékhelyévé lett a ger-
mánok és románok által kilökött ellenséges elemnek, a mely most a
mi „humanitási” századunkban, békóitól megszabadítva, első sorban
a szomszéd tartományokat árasztja el. Innét származik Ausztriának
és Németországnak erős elzsidósodása, szemben Angliáéval és Franczia-
országéval. Ez az egyenlőtlen állapot tartós nem lenne; mert a zsidó
ez idő szerint a földön való lehető legegyformább elterjedésre törekszik,
hogy, élősdi állat természetét követve, magának nagyobb kizsákmányo-
lási teret szerezzen, s csak a lakosság nagy központjain sűrűsödik össze
magasabb százaléki arányra. Ennek igazolásául szónok összehasonlítást
tesz Posen porosz tartomány és Schweicz lakossági számarányai között
az 1861. és 1871-ik években, s kiemeli a zsidó polgártársak erős sza-
porodását Boroszlóban és Berlinben, a mely a németeknek Amerikába való
kivándorlását természetszerűleg megmagyarázza. Még odáig juthat a do-
log, hogy Crémieux jóslata teljesedésbe megy, a mely szerint: „Egy új
messiási birodalom, egy új Jeruzsálem fog támadni a császárok és pápák
helyébe.” Szónok ezután kimutatja, hogy a zsidók szaporodása nem any-
nyira a születések nagyobb aránya mint inkább az által áll elő, hogy a
halálozási arány a zsidók között igen kedvező rájuk nézve. (Felkiáltás:
Mert a zsidók nem dolgoznak! Derültség.) Ez a következő okokból ma-
gyarázható meg: A zsidók értenek ahhoz, hogy majdnem teljesen távol
 24

tartsák magukat a testi munkáktól; (Itt emlékeztet szónok a nagy épít-

kezésekre, vasúti s csatornaépítésekre;) gazdasági helyzetük az anyák
és a gyermekek gondosabb ápolását lehetővé teszi nekik (Felkiáltás:
Karlsbad! Derültség.) a szülés előtt és után. Ezután az előadó ennti a
felsőbb társadalmi körökben levő abnormis viszonyokat, gymnázmmaink,
egyetemeink, a német bírói kar, a sajtó, a községi igazgatás elzsidoso-
dását, statisztikai összeállítások alapján a társadalmi veszélyeket es
károkat jelesen illustrálván. Minekutánna szónok még bővebben nyilat-
kozott volna a n é m e t - z s i d ó v e g y e s h á z a s s á g o k ellen, s min-
denkit áldozatkészségre és kötelességteljesítésre a közös harczban fel-
hívott volna, – érdekes előadását e szavakkal fejezé be: »Arról van
szó, hogy magunkat a zsidók testi és szellemi rabságából minden törvé-
nyes és morális eszközökkel megszabadítsuk. Népünk egy szorgalmasan
dolgozó nép, s mindamellett munkájának eredménye nem neki válik
hasznára, hanem a közbenjárót játszó zsidónak. Itt kell az emeltyűt al-
kalmazni! Kötelességünkké kell magunknak tenni, szükségleteinket csak
földieinknél bevásárolni, a zsidósajtót magunktól elutasítani, zsidót a
parlamentbe nem választani sat. Ezt tennünk parancsolja az önfentartás,
utódaink iránti kötelességünk, a kik tőlünk, atyáinktól öröklött cultu-
ránk fentartását várni jogosítva vannak! Ha minden e g y e s teljesiti
kötelességét, akkor 46 millió német fog tiltakozást emelni a zsidóság
mindenhatósága ellen! (Roppant tetszés és éljenzés a szónokra.)
Az elnök, Ruppel Gyula szerkesztő felszóllítására, a ki a szónok
érdemeit ecsetelte, a jelenvoltak felkelnek helyükről a köszönet jeléül,
Pickenbach Vilmos úrra újra éljen-t kiáltva.”
*
„Hadi szemle Izrael fölött” (Heerschau über Israel) czím alatt
a „B. Ostend-Zeitung” minden héten hoz néhány közleményt, a
melyekben rendesen registrálja azon zsidó hunczfuteriákat, melyek
az előző napokban a lapok útján köztudomásra jutottak. E közlemé-
nyek maró sarkazmusa, humoros zamata ezen „hadi szemléket” fe-
lette élvezetes olvasmánynyá teszik, s miután az „izraelita polgár-
társak” nálunk is elég anyagot szolgáltatnának az ilyen „magyar-
zsidó hadi szemlék” irására, – az esetben, ha több elvbarátaink-
nak e füzetünk 1-4-ik lapjain kifejezett óhaja teljesedésbe megy s
legalább egy politikai hetilappal rendelkezendünk, akkor majd hét-
ről hétre mi is fogunk ilyen „hadi szemléket” tartani Izrael fölött.
Ebbe a glédába mindig akad elég „izraelita polgártárs,” aki beáll.
Előizleltetőül tehát álljon itten a „Berliner Ostend-Zeitung”
egyik közelebbi számában közölt „ H a d i s z e m l e i z r a e l f ö l ö t t ” :
„kedvenczeink” bűnlajstroma újra aggályt gerjesztő módon meg-
nőtt; alig van paragrafusa a büntetőtörvénykönyvnek, a mely ellen ez
vagy ama keleti atyafi nem bűnözött volna. Önmagától értetődik, hogy
ezen sokféle bűntettnek oka, a mely büntettek közt ezúttal ismét még
a gyilkosság is szerepel, nem a szegény ártatlan zsidókban rejlik, hanem
a türelmetlen büntetőtörvénykönyvben, a mely, minden „zsidó polgártárs”-
nak nyilvánvaló kigúnyolására még felül rá a „német” büntetőtörvény-
 25

könyv nevet is viseli. Mindaddig, míg a német birodalomban lehetséges

dolog az, hogy z s i d ó polgártársak n é m e t törvénykönyv szerint bün-
tettessenek meg, mindaddig toleranczról és humanitásról bizony nem
lehet szó; a „felekezetek egyenjogúsága” csak akkor lesz valóságos és
tényleges, ha az emberek végre rászánják magukat, a büntetőtörvény-
könyvet korszerűleg revideálni, és az új kidolgozásnál a Talmudot ala-
pul elfogadni. A ki még kétkedik a fölött, hogy a büntetőtörvények ilye-
tén átalakítása kényszerű szükségesség, annak az elvitázhatlan zsidó-
heccz alább következő számos példái fel fogják nyitani szemeit:
Emánuel Hermann úr, a kölni Emánuel A. és L. czég részestársa
s egy nagyszerű posztóüzlet birtokosa a fogház egy czellájában, a mely-
ben hamis esküvésre való csábítás miatt kény szerlakását tartotta, földi-
létének pödört kenderrel vetett véget. – A zsidó polgártárs Weinberg,
– nem tévesztendő össze e név szédelgő comparativusát névül biró
Weinbergerrel, a kiről nem rég emlékeztünk meg, – Mainz városában
csalás miatt négy évi börtönre ítéltetett, s nemrég Új-Jeruzsálemba
(Berlinbe) szállíttatott, a hol hasonlag többrendbeli csekélységek miatt
felelősségre vonatni fog. Ezzel azonban még nem lesz vége a dolognak,
mert még hat más német törvényszék elé fog állíttatni, hogy életének
bizonyos homályos pontjai felderittessenek. Hihetetlen intoleránczia.
Csalárd bukás miatt, minden talmudregula ellenére, Warendorf
Hermann és Henrik érzékeny börtönbüntetést kaptak. Zsidóheccz! – A
zsidó marhakereskedő Spanier Vilmos Enger-ből ez év június havában
Besenkamp községben egy Install nevű ottani gazdának egy tehenet
adott el, kijelentve, hogy az jó fejős tehén. Ez azonban nem így volt, s
azért ez ellen a Keletről való becsületes ember ellen vád emeltetett,
minek következménye az lett, hogy 3 napi fogságra és 50 márka pénz-
büntetésre ítéltetett. Zsidóüldözés! – Egy nagyobb jelentőségű uzso-
rásper foglalkoztatta ezen a héten a hechingeni kir. törvényszéket.
Vádlott egy izraelita kereskedő volt, a kinél a törvényszék az uzsorát
két esetben bebizonyítottnak vévén, őt 2 ½ havi fogház és 1200 márka
pénzbüntetésre ítélte. A vádlott védője Schmal Náthán (!!) ügyvéd volt
volt, Stuttgartból.
Még őszbecsavarodott, haj se képes a Kelet gyermekeit a mind-
inkább elharapódzó vallási üldözés elől megvédeni. így a 61 éves Kohn
Jakab Wittenből a hagen-i esküdtszék elé állíttatott, s ez által uzsora
és hamis eskü miatt 6 évi fogházra ítéltetett. Intolerancz! – Silbermann
Sámuel ügynöknek Budapesten állítólag sikkasztás miatt 4 évre a vas
függönyök mögé kellett vándorolnia, 8 évre hivatalviselésre képtelennek
lennie és kártérítést teljesítenie. Zsidóheccz! – Gerzon kereskedő
Hamburgból „egy kis svindlit” engedett meg magának, s ezért egy négy-
heti deportácziót Plötzen-Seebe vont magára. Ez a súlyos confessionális meg-
gyalázás annál megszomorítóbb, mert a feljelentés saját hitsorsosai: Lesser
és Limann urak részéről történt. Amint látható tehát, Stöcker, Istóczy
és Dühring hecczelései termékeny talajra találtak. Ha az antisemiták
által elvetett gyűlölet a „zsidó polgártársak” ellen oly nagy mérveket
ölt, hogy még az izraelitákat is megragadja, és saját húsuk és vérük
ellen dühöngenek, akkor bizonyára mégis a légfőbb ideje, hogy a kor-
mány a zsidóheccz értelmi szerzői ellen fellépjen. Avagy nem mélyen
fájlalandó dolog-e, hogy például a zsidó szürszabó Wolfsfeld, Krojanke-
 26

ban saját hitsorososa és fajtársa, Jakobi tőkepénzes ellen fenyegetéssel

élt, s ezen fenyegetésért 3 havi fogságot kell szenvednie?!
Valóban, nem volt rosz gondolat a „B. Ostend-Zeitung”-tól,
hogy egy ilyen tanulságos s a mellett mulatságos állandó rovatot
nyitott meg.

Stöcker levén a főmumusa a németországi zsidóknak, természe-

tesen a zsidó sornaliszták ellene khüpködnek leginkább, minden
antisemita kitűnőség között. Újabban Stöcker megsokalva az ellene
szórt rágalmakat és piszkolódásokat, a „Berliner Tageblatt” zsidó-
lap főszerkesztőjét, Levysohn Arthurt perbe fogta, a melynek kime-
netele az lett, hogy Levysohn zsidó 500 márka pénzbirságra Ítélte-
tett. Ezen ügyet a „Pester Lloyd” is felemlítve, hozzáteszi, hogy
„ez a tárgyalás és bírósági ítélet egy morális vereség (moralische
Niederlage) volt Stöcker udvari szónokra nézve.” Hát t, főzsidólap,
mit tartott volna ön Stöcker győzelmének? Talán bizony, ha Levy-
sohn sornaliszt felmentetett volna? Így akar bolondítani másokat a
„Pester Lloyd.”

Ilyen badarság után már most nem tudjuk, mi volna a nézete

a „Pester Lloyd”-nak a következő esetről, – azon „Pester Lloyds-
nak, mely a minap annyira kardoskodott az antisemita írók perbe-
fogatása mellett.
A „Halle'scher Thorbote” december 2 8-ki számában ugyanis a
következőket olvassuk:
„A német-izraelita községi szövetkezet Lipcsében fenyítő eljárást
kérelmezett Waldegg „Die Judenfrage” czímű röpirata tárgyában, a szerző
Pinkert Sándor és a kiadó, Grumbkow udvari könyvkereskedő ellen, a
büntetőtörvény 135. §-a (közrendháborítás,) 166 §-a (vallásszidalmazás,)
136. §-a (sértés,) és 187. §-a (hamis tények terjesztése,) alapján. Az
államügyész visszautasította a panaszt bizonyos talmudhelyek éles elíté-
lése mellett. „A Talmud tanai, mint.......................... (ezek az államügyész sza-
vai,) a melyeket elvitatni nem lehet; nem kritizálhatok meg elég szigo-
rúan, s az állam és a jó erkölcsök fentartásának okaiból mindenkinek
a legnagyobb határozottsággal küzdeni kell ellenük.” Panaszló a vissza-
utasítás ellen felfolyamodással élvén, az országos törvényszék többrendbeli
indokokból hasonlag visszautasította a panaszt, s további felfolyamodás
után a legfőbb törvényszék szintúgy. Stöcker udvari szónok, D. Rohling
tanár, Dr. Rüling udvari szónok s consistoriális tanácsos, Machaczek
eonsistoriális tanácsos, Stegnitz lelkész s mások, ez iránti felhívásra,
telette érdekes tudományos szakértői véleményt adtak be. A periratok
nemsokára röpirat alakjában közzététetnek.
Ldes „Lloyd”, mondja csak! ki is szenvedett itt csak „eine
moralische Niederlage”-t? Azon furcsa észjárása szerint talán bizony
a kérdéses antisemita röpirat szerzője és kiadója?!
 27

Egy másik, a most emiitett röpiratnál hasonlíthatlanul nagyobb

horderejű antisemitikus röpiratnak meg más históriája van. Értjük
ezalatt Dr. Roholing Ágost tanár „Der Talmudjude” (A talmudzsidó)
czímű ismeretes művét, a mely már évekkel ezelőtt előkészítette a
talajt az antisemitikus mozgalomra.
A múlt hó elején a berlini „Deutsches Tageblatt” czimü anti-
semitikus lap azzal a meglepő hírrel állott elő, hogy Rohling, „Der
Talmudjude” czímű művét a könyvkereskedésből visszavonta.
Erre Dr. Rohling, a ki tudvalevőleg jelenleg a prágai egyete-
men a theologia egyik tanára, a most nevezett laphoz a következő
nyílt levelet intézte:
„Prága, 1881. deczember 16. – Tisztelt szerkesztőség! A 246-ik
számban tett megjegyzésére, Önnek és a közönségnek nyilatkozattal tar-
tozom. 1. Azon kérdését, váljon én a Talmudra vonatkozólag nézeteimet
megváltoztattam-e, határozottan tagadnom kell. 2. Önnel teljesen egyet-
értek abban, hogy az igazságot mindaddig prédikálni kell, míg meg nem
hajolnak előtte: – hacsak az embernek a prédikálás lehetetlenné nem
tétetik. 3. Hogy pedig én tekintettel a magasra csapkodó mozgalomra,
a „Talmudjude” újabb kiadását egyelőre nem eszközlöm, annak oka épen
azon időlegesen fenforgó lehetetlenségben rejlik, hogy nem beszélhetek. Mert
hát mióta a mozgalom magasra csapkod, azt a kellemetlen tapasztalást
teszem, hogy épen olyan elvtársak, a kik a döntő körökben, különösen
pedig a magas kormányokra hathatnának, nemcsak hogy semmit sem
tesznek, de sőt még felül rá egyenesen ellenműködnek. Mérvadó szemé-
lyiségek ezen menthetlen magatartásával szemben lehetetlennek tartom,
hogy egyelőre közreműködjem. A legjobb szándékú fáradozások, a nyo-
mott kereszténységet igaz jogaihoz juttatni és a sémitákat az őket meg-
illető helyre visszavinni, eredménytelenül maradnak, ha a jelzett nemű
emberek pax-ot mondanak, ubi non est pax, (Békét, a hol nincsen béke,)
s kormányaiknak azt beszélik a fülébe, hogy nekik a sémiták pénzére
szükségük van, holott a zsidók nélkül is lenne pénz kapható. Fogadja
nagyrabecsülésem nyilvánitását. Alázatos szolgája, Dr. Rohling Ágost
tanár.”
Úgy látszik tehát, mintha Eisenmenger könyvének múlt század-
beli históriája Ausztriában napjainkban ismétlődni akarna.*) Bizo-
nyosan az egyetemi tanács által ráparancsoltattak Dr. Rohlingra,
hogy már öt kiadást ért, korszakot alkotó munkáját újabban ne adja
ki, noha a korábbi kiadásokból példányok már olyan ritkák a
könyvkereskedésekben mint a fehér holló. Ez is egy fölötte érdekes
adat a zsidó hatalom jelenlegi mérveinek illustrálására. A zsidósá-
got megsemmisítő, megczáfolhatlan könyv ravasz módon, alattomos
utakon e l n y o m a t i k .
*)L. a „12 röpirat” I. évfolyami 1-ső füzetében a „Talmud”
czímű czikket.
 28

Nem tudjuk, váljon okozatos összefüggésben áll-e vagy nem a

most közlöttekkel az a körülmény is, hogy a Franklin-társulat, mint
Rohling említett munkája magyar fordítási jogának birtokosa, nem
érzi indítatva magát, a második magyar kiadásnak is teljes elfogyásá-
val szemben, egy újabb kiadást rendezni. Nem ártana, ha a Frank-
lin-társulat a magyar közönségnek ezen érdekes kérdés fölött némi
felvilágosítást nyújtana.
A drezdai „Deutsche Reform” december 25-ki száma a követ-
kező hírt hozza:
„Algier gyarmat példáját követve, a hol már egy év óta létezik
egy zsidóellenes folyóirat, most magának Parisnak is meglett első anti-
semitikus hírlapja, a mely ,,L' Antijuif” („A zsidóellenes”) czim alatt
egy bizonyos Panchioni által adatik ki. E lap még kurtább processust
csinál mint mi, mert röviden és világosan azt a feladatot tűzte ki
magának, mikép oda fog működni, hogy a nemzetgyűlésnek a zsidók
emanczipáczióját behozott 1791-ik évi september 27-ki és november
13-ki decretumai eltörlésére fog törekedni. Amint látjuk, a zsidóellenes
mozgalom mindinkább „vége felé közeledik.”

Ha az oroszországi felnőtt zsidók még eddig nem indultak is

meg Palaestinába, a gyerekek már megkezdték e vándorlást. Ugyanis
a „Pester Lloyd” m. é. december 28-ki számában a következő bécsi
levelet olvassuk:
„Tegnap este érkezett meg ide Dr. Med. Schafiel vezetése alatt
az orosz-zsidó gyermekek első transportja, a kik elválasztva lettek az
oroszországi zsidóüldözések folytán szüleiktől, kik noha legnagyobb
részt még életben vannak, de a gyermekeket többé nem tudják eltar-
tani. A gyermekek, 29 fiú és 5 leány, Odessa,” Kiev és Elizabetgrád
kormányzóságokból származnak, s a leányok és egy fiú kivételével, a kik
állandóan itt maradnak, Palaestinába vitetnek, a hol továbbra kiképez-
tetni fognak .... Holnap reggel 8 órakor indul a menet tovább
Triestbe, a hol az ifjú emigránsok a földműves-iskolába fognak bekvár-
télyoztatni, hogy pénteken délben a gőzhajóra szálljanak, a mely őket
Jaffába lesz szállítandó. Az összes költségeket az „Alliance israélite”
viseli, a mely a jövő hónapban orosz-zsidó gyermekek egy további trans-
portját fogja felszerelni.”

A „Daily Telegraph” londoni lap, Konstantinápolyból egy igen

érdekes tudósítást hoz a zsidó bevándorlásról török területre. Ezen
tudósítás szerint:
„A szultán őseinek példáját követve, (Az Úristen sokáig éltesse ő felsé-
gét – Szerk.) Európa azon részeiből, a hol üldöztetés által vannak fenye-
getve, kivándorló zsidóknak, bizonyos ázsiai tartományokban vendégsze-
rető fogadtatást ajánlott. Tervben van, zsidó gyarmatokat alapítani, s
különféle nemzetiségek tagjaiból álló bizottságok, e terv előmozdítása
czéljából már megalakíttattak. Mivel Törökország lakossága a legutóbbi
 29

évek eseményei által jelentékenyen megapasztatott, K i s - Áz s i á n a k

zsidó bevándorlók általi gyarmatosítása, ha az első kisérletek sikerdu-
saknak mutatkoznak, n a g y s z e r ű mérvben fog foganatositatni. Mint
figyelemreméltó körülmény emeltetik ki, hogy a 15-ik században Spa-
nyolországból, az inquiziczionális üldöztetések folytán, a Levante külön-
böző részeibe menekült és nagyszámú osztályt képező zsidóknak, a kik
ott igen elszaporodtak és kiterjeszkedtek, sohasem voltak az ottoman
kormánynyal veszekedéseik. (Hát a török n é p p e l ? – Szerk.)
Amint látjuk, a zsidók szüntelenül készülődnek, hol Amerikába,
hol Palaestinába, hol Syriába, hol Kis-Ázsiába; hanem még mindig
nem akarnak m e g i n d u l n i is. Tán majd nemsokára mégis csak
ráfanyarodnak.

A zsidó atyafiak, minden látszólagos készülődés mellett, indulni

nem akarván, a „szégyenlős” kormányok – azon kormányok t. i., a
melyek nem merik a gyereket a maga nevén megnevezni mint ezt a
muszka kormány teszi,–tehát a szégyenlős kormányok, melyek közé
számítjuk a német, az osztrák és a magyar kormányokat, a zsidó-
pestis orvoslását általános uzsoratörvénynyel hiszik eszközölhetni,
a melyben természetesen z s i d ó r ó l szó sincs, pedig ország-világ
tudja, hogy uzsoratörvény egyedül a zsidók miatt szükséges.
Szólni akarunk itten a f. hó 11-én (tehát a rumi k é r v é n y
beadásának napján) tartott képviselőházi ülésben, az igazságügy-
minister által beterjesztett s „Az uzsoráról és a káros: (tán: csalárd?!
– Szerk.) hitelügyeletekről” szóló törvényjavaslatról.
Ugyanezt a javaslatot a kormány már két évvel ezelőtt is be-
nyújtotta, de a tudósoknak szerencsésen sikerült oda vinni a dolgot^
hogy az a múlt országgyűlés alatt még a ház tanácskozása alá sem
került. Akarjuk hinni, hogy ezúttal ez nem lesz újra az eset. Az
uzsorát mint vétséget üldözőbe vevő törvény már 2 évvel ezelőtt
Németországban s félévvel ezelőtt Ausztriában már behozatott, s
így azt már mi magyarok is, –kik a magunk esze után nem igen me-
rünk menni, hanem csak a külföldet majmoljuk, – behozhatjuk
valami nagy veszedelem nélkül. S hogy a javaslat mielőbb törvén y-
nyé váljék, követeli a nemzet jogérzülete, s követeli az uzsorások ál-
tal napról-napra mindjobban kifosztogatott nép életérdeke.
Az persze aztán más kérdés, hogy ezen uzsoratörvényjavaslat
törvénynyé válta képes lesz-e az antisemitikus mozgalomnak élét ha-
zánkban elvenni. Mint említők, Németországban már 2 év óta be
van hozva e törvény, s mindamellett az antisemitikus mozgalom épen
azon idő óta vett ott legnagyobb lendületet. Miért? Azért, mert,
mint a jelen füzetünkben közlött rumi kerületi kérvény is igen helye-
sen mondja, a zsidókérdésben „a félrendszabályok, a palliatív szerek
 30

sikertelenek s czélra nem vezetők, mert az általános tapasztalás azt

tanúsítja, hogy a zsidóság a törvények megkerülése s kijátszása mes-
terségében is utolérhetlen, s így bármi, i n d i r e c t e ő ellene inté-
zett törvényes intézkedések is hiábavalók.”
A zsidóságnak, ellenünk folytatott csöndes, „törvényes” hadjá-
ratában alkalmazott fegyverei között az uzsora és a korcsmai adós-
ságok (mely utóbbiak a javaslat szerint behajthatlanok lesznek,)
csak kettő ások közül, s még ha a törvény e két, mindenesetre ha-
talmas fegyvert kicsavarná is a zsidók kezéből, – a mi pedig, mint ki-
mutattuk, több mint kétséges, – marad még elég mérgezett fegyverük
pusztításunkra. Hogy egy példával éljünk: e füzetek szerkesztőjé-
nek bő alkalma volt tapasztalnia és kiismernie a zsidó fegyvereket s
harczmodort; pedig e füzetek szerkesztője soha egy árva krajczár
adóssággal se tartozott zsidóknak, annál kevésbbé volt pedig valaha
neki természetesen „korcsmai adóssága.”
És mindennek daczára m é g i s... No de ne beszéljünk most erről!
Resumáljuk a dolgot: mi óhajtjuk, sőt követeljük a beterjesz-
tett s a tárgyalás folytán még szigorítandó uzsoratörvény-javaslat-
nak m i e l ő b b i törvényerőre emelését; de senki se higyje azt az
országban, hogy, ha ez megtörténik, a z s i d ó k é r d é s is meg van
egyúttal oldva.

Jelen füzetünk 5-ikiapján közöljük a Vasmegye rumi (s némi részben

körmendi) választókerületében levő vasvári alesperesi kerület derék,
hazafias lelkészeinek a „zsidóházassági” törvényjavaslat és a zsidó-
emanczipáczió ellen a képviselőházhoz intézett s e füzetek szerkesz-
tője mint országgyűlési képviselő által, a ház f. hó 11-kén tartott
ülésében benyújtott kérvényét.
Lesz még bő alkalmunk e kérvénynyel foglalkozni, különösen
majd akkor, ha az a kérvényi bizottság retortáján át a ház elé kerül,
s ott tanácskozás tárgyát fogja képezni.
Ezúttal e füzetek szerkesztője csak azt jelenti ki, hogy kész
hasonló tartalmú kérvényeket az ország bármely vidékéből, bármely
rendű és rangú választó polgároktól elfogadni és a képviselőházhoz
benyújtani, – az esetben, ha az illető kerületi képviselő vonakodnék
kötelességét teljesíteni, s a benyújtást magától elutasítaná.
Fölösleges kiemelnünk, mikép ügyünk érdekében szükséges
lenne, hogy minél t ö b b ily kérvény kerüljön és pedig minél
előbb a képviselőház elé.
A választók polgári állásához képest a közlött kérvény
szövege természetesen megfelelő módosulásokat szenved, a mely mó-
dosításokat elvbarátaink maguk is könnyen eszközölhetik.
 31

A kérvényezési jog minden állampolgárnak alkotmányos és

törvényes joga, s annak gyakorlásáért senki őket felelősségre nem
vonhatja.
A közölt kérvényt aláirt bátor férfiak megtették az első lé-
pést. Rajta tehát! Kövessük őket!

Adler E. budapesti „bank- és váltóüzleté”-nek

egy „üzlete”.
– Nyílt levél a szerkesztőhöz. –
T. szerkesztő úr! – Néhány nap múlva már egy éve lesz annak,
hogy az alább felsorolandók történtek, és azóta különféle alakban meg-
kísértettem Adler E. bankházzal ezen ügyet rendbe hozni; de mivel per
nélkül azt már látom hogy nem kivihető, azért, mielőtt azt tenném,
bátor vagyok felkérni t. szerkesztő urat, – mivel ezen ügy nagyon a
röpiratokba való, – lenne szíves egy jó hitelű, a bűnperekben jártas buda-
pesti ügyvédet ajánlani, kivel Adler E. ellen a bűnpert vagy az újabb
összeszámolást megindíthatnám; az alább közlötteket pedig, ha jónak
látja, a füzetekben addig is ismertetni lenne szíves.
A mondottak valódiságára az esküt bármikor letenni kész vagyok.
Tájékozásul, visszavárás mellett, saját pár levelemet és Adler E. úr
több leveleit ide mellékelve küldöm.
Az „Oesterr. Volksfreund”-nek a részletjegy- (Ratenbrief-) szédel-
gés” czímű czikke által mintegy kötelességszerűnek tartom, a magyar-
országi ily fajta üzérkedésekről a velem történt dolgokat röviden el-
mondani.
Budapesten, József tér 9-ik sz. a. van az Adler E. bank- és váltóüzleti
czég, mely számos ügynökei által több évek óta az ország minden zugát
felkutattatja, hol reábeszélő mézes szavakkal, roppant előnyöket nyújtó
tervezetökkel, szóbeli igen kedvező ajánlatok mellett, a jóhiszemű kö-'
zönséget beugratják, és ha később valamelyik részletfizető reá jön, hogy
az ígért előnyökből alig valamiben részesül, kérdezősködésére a banktól
rövid, a tárgyhoz legkevésbbé szóló választ nyer, míg a hosszas kérde-
zősködésbe beleunva, vagy náluk hagyja a már tett befizetéseket, vagy
saját kárával, szégyen-szemre végig megyén a fizetések során.
Az ily házalók iránt soha nem voltam bizalommal; de néhány év-
vel ezelőtt egy jó barátom, – ki ugyanakkor egy ügyrészletjegyet vett, –
benyit hozzám az ügynökkel, és az ő ajánlata folytán és kedvéért, én
is vettem két darabot.
Később láttam, hogy annyira hátrányos ezen üzlet reám, miszerint
saját pénzem után én még kamatot is fizetek a nevezett czégnek; de
mivel én nem a tervezet szerinti három év alatti havonkénti fizetés
mellett, hanem a reám nézve könnyebb félévenkénti csekélyebb összeg-
gel, több mint három évi törlesztési kikötéssel válaltam magamra a kö-
 32

telezettséget, resteltem visszalépni, s folytattam a részletfizetéseket há-

rom éven keresztül, a mikor a hozzá kötött társas sorsjegyekrei ját-
szás már lejáróban volt.
Ezen kötelezettségtől már szabadulni óhajtván, felszólítottam a
bankházat, ha a még hátralevő összeget egyszerre kifizetem, hajlandó
lenne-e azt elfogadni, mivel én óhajtanék mielőbb összeszámolni s az
államkötvényeket kivenni; de mivel nincs időm Budapestre felmenni, je-
löljön ki N.-Váradon egy pénzintézetet, vagy valamelyik kereskedőházat,
kivel összeköttetésben volna, hova én a még hátralevő összeget lefizetve,
az engem illető aranyjáradéki osztr. államkötvényeket átvehessem. Erre
Adler E. úr oda nyilatkozott, hogy mivel ő neki N.-Váradon összeköt-
tetése nincsen, tehát küldjek egyenesen hozzá Budapestre egy nagyobb
összegű törlesztést, és tűzzek ki bármely napra N.-Váradori határidőt, a
mikoron ő egy megbízott tisztviselőjét fogja leküldeni egyenesen az ösz-
szeszámolásra.
Felhívására én 400 frtot felküldöttem, és az 1880-ik év deczem-
ber közepe tájára egy napot N.-Váradon N. N. ügyvéd úr házához ki-
tűztem.
A kitűzött napon és utánna való napon is vártam Adler E. meg-
bízottját N. Váradon, de biz az nem érkezett meg.
Ezek után sem ébredt bennem gyanú a bankház iránt, s néhány
napra reá vettem egy mentegetődző levelét, melyben az év vége felé
összegyűlni szokott irodai munkákat hozta fel mentségül, de ígérte, hogy
1881. január havában, leszámolás végett tisztviselőjét egyenesen hozzám
küldi, ki a 400 frtról szóló nyugtát is magával fogja hozni.
Kénytelen voltam belé nyugodni, csupán azt sajnáltam, hogy nálam
tanuk nélkül lesz az összeszámolás, és mivel én németül nem tudok, de meg:
az osztr. államkötvényeket nem ismerem: egy kicsit tartottam attól, hátha
nem jó papírokat fogok kapni; de ebben ismét megnyugtatott azon tudat,
hogy egy jó hitelű kereskedőház, nevét behomályosítani nem fogja né-
hány száz frtért.
Vártam tehát teljes bizalommal, s a kitűzött nap utáni napon
csakugyan megjelent nálam a bank két tisztviselője, kiknek azonosságában
nem kétkedhettem, mivel a bankház által jelzett 400 frtos nyugtát, a
czégnek szokott aláírásával ellátva nekem kézbesítették.
Mivel én leszámolni kértem a tisztviselő leküldését, így a nálam
levő nyugtákat neki felmutattam, összeszámoltunk, és nekem fizetendőm
lett volna 680 frt; de mivel a tervezet értelménél fogva a három év
leteltével a társas sorsjegyeknek kellett eladatni, melyek árából engem
1
/20-ad rész illetett volna, azt én a fizetésekbe akartam betudni, – azonban
rendszeres kimutatást erről a tisztviselők nem hoztak, csupán zsebjéből
valami papirosdarabot vett ki az egyik tisztviselő, és arról mondott 40
frt összeget; de már arra nem emlékszem tisztán, hogy egyik vagy mindkét
tervezet után értette-e a tisztviselő azon összeget; mert a leküldött
zsidó tisztviselő, a teljes leszámolást be nem várva, igen nagy kedvez-
ményeket nyújtani ígért, ha újabb tervezetébe lépek.
Sok mindent összebeszélt, melynek nagyobb részére nem em-
lékszem, mivel újabb tervezetbe lépni nem volt szándékom, azt határo-
zottan ki is jelentettem; de mivel a nagymérvű kedvezmények adását
erősen és több ízben hangsúlyozta, jobban figyelmes kezdettem lenni,
 33

különösen mikor a 4 százalékos osztr. állampapír helyett 6 százalékos

magyar állampapírt ígért adni. Ebben már magam is kedvezményt lát-
tam lenni, s mivel a 2 db. 600 frtos osztr. állampapírra 1960 frtot fizet-
tem készpénzben, azt hittem, mint régi részletfizetőn szép haszna volt,
hogy továbbra is megnyerjen, most károsodása nélkül nyújthatja ezen ked-
vezményt; de mind a mellett meglepett ezen kedvezmény, s hogy bizo-
nyos legyek, miszerint nem értettük egymást félre, azért azt mondottam a
bankár zsidó tisztviselőjének, hogy az Adler E. czég nekem nem tartozik
semminemű kedvezménynyel, ha azonban azt nyújtani akar mint régibb
részletfizetőjének, az esetben én azt köszönettel fogadom, és a terveze-
teket egyesíthetjük; de én kedvezményt csak akkor látok, s úgy foga-
dom el a két terv egyesítését, – itt kezembevettem a többi közül egy 2000
frtos 6%-os magyar állampapírt, mely 200 frtos szelvényekre volt osztva,
– ha a most leszámolt 2 db. 600 frtos 4 százalékos osztr. államköt-
vény helyett, ezen újabb tervezeten levő 6 db. 200 frtos 6 százalékos
magyar állampapírt fogok kapni; ekkor a kötvényen még fent levő 4
db. 200 frtos 6 százalékos magyar államkötvényt, a tervezet értelmé-
ben fizetni elfogadom, melyet Adler czég zsidója megértett és elfoga-
dott, s így a 2000 frtos tervezeten a bank által már nyugtázott 600
frtot neki készpénzben kifizettem, a fent maradt 80 frtot nem egyenlí-
tettem ki azért, mivel a papírdarabon irónnal jegyzett összeget nem
tekintettem a bank kimutatásának, de kértem azt posta fordultával
hivatalos alakban megküldeni, hogy azon 80 frtnyi összeget kiegyenlít-
hessem, és a 6 db. 200 frtos magyar államkötvényt becserélhessem, –
melynek megküldését a zsidó tisztviselő négy nap múlva megígérte, –
de e mai napig sem küldte el.
Hogy pedig a nyújtott kedvezményekről megbízója előtt igazol-
hassa magát, kért, hogy ívére jegyezzem fel az általa tollba mondandó-
kat, s én azokat lejegyezvén, egy helyen fogalomzavaró hibát vettem
észre, és azt kiigazítani akartam, de Adler E. czég tisztviselőjének azon
nyilatkozata megszégyenített, – hogy legyek nyugodt, ők engem teljesen
megértettek, s ne aggódjam befizetett csekély összegem felett, mert
bankjuknál, hol milliók forognak, ily csekély összeg számításba sem jön.
Megrestelvén bizalmatlanságomat, a hibát ki nem igazítottam.
Azt hyvém, becsületes emberek közt a szóbeli megállapodás is elég,
ily, milliókkal dobálódzó hatalmas czég pedig, az éhhalással nem küzd,
s így bár mennyire legyen hiányosan kitüntetve az adott kedvezmény,
becsületét még' 600 írtnál többre becsüli, és ha netalán téves nézet
merülne is fel ez ügyben utólagosan, a befizetett 600 frtomat nem fogja
eltagadhatni, s én pedig, mivel csakis ily kedvezmények nyújtásával lép-
tem a tervezetbe, tehát a legrosszabb esetben sem károsodhatok egyi-
künk sem, hanem betudjuk a régibb tervbe, és megküldik nekem az
osztr. állampapírt, melynek leszámolását magam sürgettem.
De másként számított szemita barátunk, mert a kérdéses kimuta-
tást nem küldte el e mai napig sem, a befizetett 600 frtra nézve pedig
azt látom, számítása oda lyukad ki, hogy vagy prezenteljem neki, vagy
fogadjak el egy általa azóta összeállított kombinácziót, és fizessek neki
2000 frt helyett majd négy ezeret: legalább Adler E. bankár úr saját
levelei azt engedik következtetni.
 34

Mert a midőn a kitűzött határnapon a kérdéses hivatalos számla

hozzám meg nem érkezett, én egyenesen Adler E. urnái szorgalmaztam
annak elküldését, ki szépen elhallgatta a kimutatás említését, csupán a
kötött tervezetről tett rövid említést. Ismét szorgalmazom egy Adler E.
úrhoz intézett levelemben a kérdéses kimutatás elküldését, és ismét más
irányú választ nyertem a kimutatás nélkül. Harmadszor már egy hosz-
szabb magyarázó levelet küldtem egyenesen Adler czégnek, a 6 db. 200
frtos magyar államkötvény szelvényével, gondoltam, hogy így majd job-
ban megért, de hiába; a szelvényeket couvertben visszaküldte részemre
egy tájékozatlan levél kíséretével, és a megígért és sürgetett kimutatást
ismét nem küldötte el.
Most már nem gondolhattam mást, mint hogy a húzás-halasztással
időt akarnak nyerni és a megállapodásnak más irányt adni, pénzemet
pedig szépen eltulajdonítani.
Ezen méltatlan bánásmód a béketűrésből kivett, midőn becsületük-
ben bízva, keservesen összecsinált pénzemet látom mily ármánynyal
csalták ki, és most, midőn azt hittem, hogy, ha a végleszámolástól el-
csábíttattam, s magamra újabb terhet vettem, de a régiekért kárpótolva
leszek a 6 százalékos magyar államkötvényekkel, és most előttem
ismeretlen tervekkel lépnek fel, engem pedig orromnál fogva vezetnek,
ez oly indulatba hozott, hogy Adler E. czégnek egy goromba levelet
küldtem, melyben kijelentettem, hogy, ha a két terv egyesítésével magát
megkárosítva gondolja, én nem erőltetem arra, hanem tudassék azon
600 forintom a régibb tervbe, és nekem küldje meg az osztr. állam-
papírokat, az újabb tervezetet pedig rendelkezésére bocsájtom; mert
különben kénytelen leszek őt nemcsak perbe fogni, de egyszersmind
ily megbélyegző eljárásért, Istóczy röpiratában is eljárását a közönség
tudomására fogom hozni.
Erre egy kis gondolkodási időt kérvén, pár hét múlva a választ
megadta oly módon, hogy a régi és újabb tervezetet fizetgessem neki
külön, a már becsületére bízott és zsebre tett 600 frtomat czukedlira
megtartja, anélkül, hogy azért nekem csak köszönettel is tartoznék; mi
a röpiratokat illeti, ő „maga is osztja Istóczy úr nézetét, mert ő ke-
resztény, s nem, mint én gondolom, zsidó.”
Adler név, ily üzérkedés és keresztény, – ez valami új a tör-
ténelemben.
No de keresztelték, vagy megkarimázták, de annyit mondhatok,
hogy ily sok fából faragott emberről nem tesz említést a szentírás, sőt
a keresztény vallás ily fajta felebaráti szeretetet nem hirdet, s így ne-
kem soha fogalmam nem volt arról, hogy felebarátját még ily modor-
ban is képes valaki boldogítani akarni.
Különben 600 frtomért még udvarias is, mert goromba levelemért
csak akkor ígért perbe fogni, ha még eggyel megtisztelem.
Minthogy életemen keresztül ez ideig senkivel perben nem állot-
tam, azért megkísértettem ügyvédi felszóllítással az ügyet rendbe
hozni, de úgy vettem észre, hogy szemita atyánkfiai, ha milliókkal
rendelkeznek is, egy kis ármánynyal meghódított 600 forintocskát csak
többre becsülnek holmi ismeretlen becsületnél; mert hát a pénznek ér-
téke van, becsülettel pedig ma már igen bajos megélni, s így ezen
ügyem a mai napig még elintézetlen.
 35

Többrendű, ez ügybeni levelezéseim mellett még is azt hittem,

ha Adler B. bankár urat két ember által előtte mezett levélben felhí-
vom, hogy 1881. január 26-án nálam ez ügyben volt meghatalmazott
tisztviselőjének a nevét velem közölje, hogy a törvény előtt első sor-
ban, az ellen léphessek fel, – ügye igazságában bízva, a kért nevet
közölni fogja velem; csalódtam, mert nemhogy tisztviselője nevét nem
hozta tudomásomra, hanem kegyes volt oda nyilatkozni, hogy, ha pénzein
a törvény útján keresni merem, az újabb törvények értelmében, becsü-
letsértési pert indít ellenem.
Furcsa fogalom az a becsület: csak a perben ismerős.
Mindezeket azért láttam szükségesnek elmondani, mivel tudom,
hogy az Adler E. bank- és váltóüzlettel az ország különböző részein igen
sok jóhiszemű, becsületes keresztény ember áll az enyémhez hasonló
összeköttetésben, – hogy, ha majd a leszámolásra kerül a sor, azt leg-
alább két tanú előtt írásba foglalt jegyzőkönyv alakjában tegyék, hová
a bankár tisztviselője, mint a bankár teljes hatalmú megbízottja írja
alá a nevét is, – mivel a bankár úr, tisztviselője nevét nem igen sze-
reti az illetők tudomására hozni.
Továbbá tanuljanak, okuljanak azon keresztény polgártársaim,
kik az ily házaló ügynökök látogatásait még nem ismerik; és bárminő
édes hangon, kedvező feltételek mellett csábítgatják is őket, fogadják
meg az „Oesterr. Volksfreund” azon tanácsát, hogy „mutassanak nekik
ajtót, s az általuk esetleg a földre ejtett papírt rúgják utánnuk.”
N. Marja, 1882. Január 1. T. szerkesztő úr
kész szolgája
Szabó János.

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Szeged.
T. szerkesztő úr! – A lefolyt évtized alatt városunkban oly sok
bukás történt, hogy ritkítja párját az országban. Ha végig sétálok a
Széchényi és Klauzál téren, nemkülönben főutczáinkon, és az itt levő
üzleteket sorban szemlélem, alig találok egy-két keresztény czégen kívül
üzletet, mely meg nem bukott, vagy nem egyezkedett, vagy nevét ne változ-
tatta volna meg. – Nálunk a kereskedés csaknem kizárólag zsidó kéz-
ben van, a keresztény czégek, iparosok a zsidóval versenyezni nem ké-
pesek, ennek oka az, hogy a zsidók rendesen háromszor is megbuknak,
míg a keresztények egyszer sem. Ha véletlen szerencsétlenség folytán
valamely keresztény czég megbukik is, az nem színlett és álbukás, hanem
igazi bukás, melynél a hitelezők követeléseiket legnagyobb részben vagy
mint például a F. A. csődben egészen megkapták, és megkapják; – ámde
nem így áll a dolog a zsidóknál, ezek többnyire a bukásra hónapok sőt
évekkel előre készülnek, némely zsidó előre kiszámítja, hogy egy, két vagy
több év múlva meg fog bukni, a mely idő alatt oda törekszik, hogy
hitelét a legnagyobb mértékig kimerítse, s azután a fizetési határidő
elérkeztével, miután portékáit eladta, vagy valamely jó rokon, testvér,
 36

ip, vagy házastárs által előlegesen lefoglaltatta, – a csődöt kimondja

vagy kimondatni engedi. – Hiába hordja a zsidó nyakában vagy hátán
az isten tíz parancsolatját, hahogy ő azt nem tartja, mert ha ő azt
igazán tartaná, akkor nem lopna, nem csalna. – Lehet, hogy a zsidók
közt is van becsületes ember, a mi azonban a ritkaságok közé tar-
tozik.
A mi különben a helybeli czégek bukását illeti, nem lesz érdek-
telen tudni, hogy 1869, évtől fogva mely zsidó czégek buktak meg;
ezek névszerint a következők: Auszländer D. Károly, Auszlánder Vilmos,
Auszlánder Johanna, Ádám Dávid, Árosi Jónás, Bettelheim M. és társa,
Brüchta Johanna, Bruckner Adolf, Brichta Mark, Birmann Károly,
Blantz Mór, Blayer Mór, Czinner József, Deutsch Izsák, Deutsch
Mór, Deutsch Izrael, Deutsch József, Dickmann Sámuel, Déry A. és
fiai, (az üzlet most jó rebachchal történt kiegyezés folytán „Déry test-
vérek” czég alatt folytattatik,) Dávid Károiy, Deutsch A., Diamant Iz-
rael, Fuchs és Porges, Fischer Ignácz, Fuchsl József, Fröchlich Amália,
Fábián Hermann, Gelberger Fülöp, Groszmann és Guttmann, Guttmann
B., Gunst Bernát, Groszmann Henrich, Gottlieb Izidor, Grünfeld József,
Holczer Budolf, Hirsch Lipót, Herczl Dávid, Holczer József, Hild Mór,
Holczer Mihály, Krausz Mór, Kunitzer Manó, Kunitzer Mihály, Kövesdy
B., Krausz Adolf, König és Breitner, Klein Zsigmond, Krall György, Kövesdy
Fáni, (az előbbi Kövesdy B.-nek neje,) Kohn Móricz, Lövinger Lipót, Mayer
Hermann, Nasitz József, Pollák József és fia, Pollák és Paris, Pfeifer S. és
társa, Pollák Sándor, Pfeifer E. és társa, Paschesz Lázár, és ismét Pfeifer
S. és társa, Pfeifer Sámuel, Polácsek Mór, Politzer Irén, Rosenthál Lajos,
Reitzer Simon, Schaffer Salamon, Sternfeld Sámuel, Stern Adolf, Schveiger
M. és Pollák, Steiner Vilmos, Stern Zsigmond, Spitzer Dávid, Tauber Jónás,
Weltner Márton, Weitzenfeld Jakab, kiknek névsorát folyó hó 2-án
188–200.000 frt adóssággal elbukott Klein Hermann vörös zsidó zárja
be. – Ezen utóbb nevezett zsidó csődjére nem lesz érdektelen tudni,
hogy a szegedi kir. törvényszék a hason fajú és arczszinü Rosa Izsó
ügyvéd és kir. biztossági tanácstagot nevezte ki perügyelő és tömeggond-
noknak, a mely esemény a város lakosságában roppant visszatetszést
szült, mert azt tartják, hogy a v a r j ú a v a r j ú n a k nem v á g j a ki
a s z e m é t . Úgy hiszem, hogy a zsidó .perügyelő sem fog bukott felenyá-
jával oly szigorúan elbánni, mint egy igaz hirü keresztény elbánt volna.
Ugyanezen alkalommal talán nem lesz érdektelen azon eseményt is
felemlitenem, a mit a szegedi lapok jónak láttak elhallgatni, ez t. i.
azon esemény, hogy múlt évi deczember hó 19. napján a bukott Pola-
tsek a hírhedt Krausz Benjáminnal csalás és okmányhamisítás miatt
együtt ültek a kir. törvényszék vádlottak padján. A végtárgyalás meg-
tartatván, szerencséjükre az ügy végítélettel ellátva nem lett. hanem bi-
zonyos körülményekre nézve pótvizsgálat rendeltetett el, a dicső Rosá
úr igazságos védelmezése folytán; különben a végeredményről annak
idejében értesíteni fogom.
Sebestyén László.
 37

Biharmegyében fekvő Genyéte községbeli lakos Upre János, 1881-ik

évi september 27-én, a nváradi hetivásárra behozott egy szekér szilvát
eladás végett; – ezt tőle Vesztfrietl Ignátz és Veisz Salamon helybeli
pálinkafőző zsidók 7 frt 50 krért megvevén, 1 frtot felpénzül, és egy
kis czédulát adtak a kezébe, melyre a vételár összege és az adott fel-
pénz feljegyezve volt; – az eladó erre szekerével és eladott szilvájával
a megjelelt lerakodó helyre behajtott, ottan azonban a vevőknek, a
vett áruk átvételével, és lerakatásával megbízott czimborájuk, és szövet-
séges társuk, Schvarz Ignácz, – a már félig lerakodott szilvát törő
döttnek találván, csak 5 frtot akart érette fizetni, mibe az eladó bele-
egyezni nem akarván, a városházához ment panaszra; – mielőtt azonban
ezt megtehette, már akkor tőle az adott felpénz a zsidó által, a piaczon
kapott czédulával együtt, melyre a vételár feljegyezve volt, visszavéve,
ennek kezében volt; – s míg ő a városházánál panaszra járt, addig a
zsidók a szilváját szekeréről mind lerakták, – s a városi biztossal
megjelent eladó csak az üres szekerét találta; – a zsidók pedig a való-
ságos vételárt eltagadván, a biztos előtt azt 5 frtért megvettnek állí-
tották, s így a szegény eladó mivel sem tudván igazolni a 7 frt 50 kr
vételárt, mert a piaczon kapott czédulát kezéből kiadta, még örvendhe-
tett, hogy terményéért 5 frtot is kapott. – Említést érdemel még az
is, hogy azon község, honnan eladó, szilváját Nváradra behozta, ezen
városhoz legalább 8 mértföldnyi távolságra esik, s igen rosz útja van,
– s így a zsidók által neki oda lökött 5 fttal, terménye, fáradsága, és
3-4 napi elvesztett ideje mikép lett megfizetve, ezt az igazság és mél-
tányosság minden barátjának Ítéletére bizom,
Hasonló eljárást követtek ugyanezen zsidók, K. M.-al biharme-
gyei béél-rogozii gör. k. sz. leánytanítóval, kit, midőn nem akart bele-
egyezni, hogy eladott szilvájának árából a zsidók levonjanak, s árujáért
nem az alku, hanem tetszésük szerint fizessenek, tettlegesen, veréssel
bántalmaztak, és aljas szidalmakkal illettek. – Ez azonban őket, mi-
után tanúi voltak az esetre, feladta, – s most várják büntetésüket, –
ha ugyan megkapják! –
Továbbá még a következő eset. – Gálizs Togyer, biharmegyei
Kárbunár községbeli lakos 16 zsák dióval bejött az 1881-ik október
24-iki heti vásárra, s miután más tapasztalatból ösmerte a zsidók go-
nosz lator szokásait, – tehát arra határozta el magát, hogy dióját leg-
előbb is a piaczi hivatalos mázsán megméreti, – s csak oly feltétel
mellett adja el, ha ezen mérés által hivatalosan constatált súly szerénti
összes vételár neki megalkudás után még a piaczon a vevő által ki-
fizettetik. A dió árára nézve a zsidók csakhamar megalkudtak volna,
de a termény összes árának, ott a piaczon eladó kezébe való kifizeté-
sére sokáig nem akartak vállalkozni, eladó pedig ezen feltételétől sem-
mikép el nem állott. Erre a zsidók egymást közt haditanácsot tartva,
elvégre ebbe is bele egyeztek, – a diót Klein Móricz alkusz, Jakobi
Adolf részére megvette, s annak összes árát, 61 frtot o. é. a piaczon
az eladónak kifizette. Ezen pénz között volt egy drb. 50 frtos bankó is.
Ezek megtörténtével, az eladó, egy falujabeli társának és egy csapat
zsidónak kíséretében, a vevő raktári helyiségéhez behajtott, ott a zsi-
dók a diót saját mázsájukon újra megmérték, de az eladónak még ek-
 38

kor az ő mérésök eredményéről semmit sem szólván, az eladóval a diót

a raktárba a többi dió közé kitöltették. Ekkor azt mondták az eladónak,
hogy diója 35 kilóval kevesebbet nyomott, (t. i. az ő mázsájukon,) mint
a mennyibe ők megvették, habár az hivatalos mérés volt is, s ennélfogva
felszólítják, hogy a kapott 61 frt vételárból, a 35 kilóért járó össze-
get fizesse nekik vissza, mely szemtelen insinuátiót az eladó, amint gon-
dolható is, határozottan visszautasította. Erre a zsidók a szegény em-
berre reá rohantak, letiporták, véresre verték, s a tarisznyájában lévő
pénzét kivették, – abból 11 frtot o. é. maguknak megtartottak, a fen-
tebb említett 50 frtos bankjegyet pedig ezen zavar és dulakodás közben
az eladót ide elkísért falujabeli társának – mint gyakorlott zsebmetszők,
tarisznyájába bele csempészték. Ezután rögtön, stante pede, a szegény
embert – falujabeli társával együtt, – lovastul, szekerestül, nagy csa-
pat zsidó által kísértetve, Nagyvárad város z s i d ó alkapitánya eleibe
vitték, – ott ezen szegény embereknek azonnali megmotozását sürget-
vén, – mit nevezett alkapitány azonnal a legnagyobb készséggel telje-
sített is. A megmotoztatás eredménye természetesen az lett, hogy az
eladó falubeli társának tarisznyájában az oda csempészett 50 frtos bank-
jegyet, ennek nem csekély ámulására megtalálták, s így ezen egészen ártat-
lan emberre, az általuk elorzott pénz gonosz tényét gazul reá foghat-
ták, t. i. a hiányzó 11 frtot is. Említett városi alkapitány erre mindkét
embert börtönbe záratta, az eladónak lovait és szekerét letartóztatván,
a város majorjába küldötte, a tulajdonos számlájára történendő képzel-
hetni mily olcsó élelmeztetés czéljából.
Eltelt így 4 egész nap, t. i. okt. 24-iktől délelőtt egész 28-ig, míg az
államügyészség a dologról értesült, holott a városi alkapitánynak kö-
telessége lett volna az illetőt azonnal a törvényszéknek átszolgáltatni
vizsgálat végett, de ezt nem tette, s így csakis mint fentebb emlitém,
az államügyészség értesülvén a dologról, az illető szegény delinquenst a
börtönből kiszabadítá, s a vizsgáló bíró eleibe állíttatta. S hiába volt az
istenadta szegény embere 4 egész napig a börtönben, azon bizony nem
sikerült a súlyos bántalmazás nyomait elenyésztetni; – a vizsgálat fo-
lyamán a dolog, az általam elősorolt módon kideríttetvén, valamint az
is, hogy az illető embernek falujában háza s földje is van, azonnal sza-
badlábra helyeztetett, de még ezen ügy akkor végképpen nem lett be-
fejezve, mert egy távolabb lakó, de a szegény meggyötrött emberre
nézve jelentékeny tanú kihallgatása volt még hátra.
Eddig ezen épületes esemény. Azonban biztosíthatok bárkit, hogy
ilyen, s ezzel analóg eseteket ha valaki registrálni akarna, s ahhoz ideje
s érkezése, valamint akarata és hajlama is volna, azt oly számban te-
hetné, hogy azon bűntények és gonoszságok lajstromától, melyet a zsi-
dóság, a nem-zsidó társadalom tagjai ellen naponként, sőt óránként el-
követ, minden jobb lelkületű ember elborzadna.
Végre, minthogy közléseim piaczi affairek körül forognak, ezekkel
kapcsolatosan el nem mulaszthatom még megemlíteni azon méltatlan,
aljas és baromi bánásmódot, melyben a kövezet- (Linea,-) híd- és piaczi
vámok zsidóbérlői nemcsak mindenkor a szegény népet, hanem azon gya-
lázatos insultust is, melylyel gyakran a magasabb osztályhoz tartozókat is,
részesítik: vasvillát, fokost tartanak készletben, melylyel a zsidó vámszedő
iránt tanúsított legkisebb tiszteletlenség, vagy nem tetsző szó büntettetik.
 39

Legközelebb egy ilyen hídvámszedő zsidóhőst, egy szegény ember

brutális bántalmazásáért, az államügyész állegátájára, az itteni törvény-
szék 100 írtban marasztalt el, persze hogy appellálta, s vajmi könnyen
megeshetik, hogy egy ilyen sehonnai gazembert, a felsőbb fórumok, me-
lyeknek az ilyen, a világban künn a gyakorlati életben előforduló misé-
riákról aligha van fogalmuk, s ki nem 100 frtra való pénzbüntetést,
melyet ezen gazok a nép és társadalom zsírjából könnyen fizethetnek.
hanem több évi börtönbüntetést érdemelne, – felmentik.

Pankota. (Arad m.)

T. szerkesztő úr! – Az alább következő soroknak kérem legyen
szíves becses füzeteiben helyet adni annyival is inkább, mert ez jó pél
dául szolgálhat hazánk s a keresztény társadalom összetartására nézve,
több kissebb nagyobb városoknak is. Ugyanis
A pankotai körorvos választásról akarok szólani, bár ez az aradi
lapokban is megjelent, de oly simán és oly szárazan, hogy abból a do-
log valódi állását, illetőleg lefolyását megtudni nem lehetett; ime tehát
a valódi tényállás.
A pankotai körorvosi állás üresedésbe jővén, csakhamar találkoztak
is pályázók. Elsőnek jelentkezett Dr. Hecht, magyarosított nevén Hevesi
Vilmos, a helybeli Khón regálebérlőnek sógora, ki is Pankotára jőve,
nemcsak a bizottsági tagokat tisztelték meg látogatásukkal, hanem egyes
polgárokat is, s én szerény magam is részesültem e szerencsében. Mi-
dőn azonban kijelentettem nekik, hogy én bizottmányi tag nem vagyok,
a népre való befolyásomra hivatkoztak, s ismételve pártolásomat kérték.
– Erre én egész határozottan ismételve kijelentem: Uraim, én bizott-
mányi tag nem vagyok, de ha volnék is, a dolog úgy áll, hogy itt a nép
csak keresztény orvost akar. – Hisz ebből csak nem csinálnak vallás-
vagy nemzetiségi kérdést? monda a pályázó. Nem! mondám én, – ez
tisztán fajikérdés, s ha a zsidóság mindenütt és minden alkalommal mint
a vas összetart, úgy a kereszténységnek is szent kötelessége összetar-
tani, mert azt csak meg fogják önök nekem engedni, hogy én és a nép
keresztény embertársunkhoz csak közelebb állunk, mint egy egészen
külön fajbelihez.
Erre a nevezett urak másoknál próbáltak szerencsét, s nem átal-
lották legelőbbkelő férfiainkat is pénzzel megvesztegetni akarni; azonban
sikertelenül; mert egyik e szavakkal utasította őket vissza: – Engem
úgymond – arra a becstelen alacsonyságra elégségesnek ne tartsanak,
hogy én saját keresztény embertársaimnak- árulója, ellensége legyek. –
– Másik, úgymond, – szeplőtlen becsületem árán nem akarok júdás-
pénzhez jutni. – Harmadik úgymond, – nem akarom embertársaim
megvetését, gyűlöletét, sőt tán bosszúját is magamra vonni, s. a. t. Ilyen-
féle szavakkal lettek mindenünnen visszautasítva. – Kedvük azon-
ban még ennyi kudarcz után sem lohadt le, hanem újra német
ajkú polgártársaink közt kezdtek szerencsét próbálni. – Nevezetesen
Kheizer Ferencz, Totterer Antal és Fitizer András uraknak Ígértek Írás-
ban 450 frtot, s ezek az Írással kezökben elmentek városunk egyik
legtekintélyesebb férfiához, tanácsot kérendők, tek. N. J. ügyvéd úrhoz,
ki is nekik azt a tanácsot adta: Keresztényi becsületüket – úgymond –
soh'se szenynyezzék be zsidópénzzel. Abfal János polgártársunk pedig
 40

azt a tanácsot adta nekik: tegyenek úgy, – úgymond – mint az aradi

követválasztásnál is előfordult: fogadják el a pénzt, hisz a kereszténység-
pénze az. Melyik zsidó jött pénzzel Pankotára? Hisz a mi zsírunkon ha-
rácsolták össze azt.
Mindezek azonban a sémita uraknak csakhamar tudomására jutottak,
ennélfogva alkalmuk volt meggyőződni arról, hogy Pankota városa azon
ritka hely, a hol a polgári erény, s becsület teljes pompájában díszlik,
minélfogva jónak látta Khón regálebérlő a választást megelőző napon
sógora kérvényét visszavonni.
Így történt aztán, hogy több pályázó közül Dr. Eötvös Dániel
közfelkiáltással járási körorvosnak megválasztatott. S miután tek. Janka
Lajos főszolgabíró úr örömét fejezte ki a páratlan szép egyetértés fö-
lött, a nagyszámú közönség: Éljen Janka Lajos, éljen N. J. Éljen a bi-
zotmány, szetreászka Dr. Eötvös kiáltásokkal örömtől sugárzó arczczal
szétoszlott. ______________ Farkas.

Szerkesztői nyílt levelezés.

Elvbarátainkhoz. – Úgy magánlevelek útján mint e füzetekben közlött czik-
kekben, – a melyek közül különösen kiemelendő a jelen füzetben hozott két czikk,
– a szerkesztőség folyton sürgettetik arra, hogy intézkedjék egy, elveinket hirdető
napilapnak vagy legalább hetilapnak kiadása iránt.
Fölösleges kijelentenünk, hogy mi is elkerülhetlen szükségesnek tartjuk a napi
vagy legalább hetilapot. Azt is felesleges magyarázgatnunk: miért? S a szerkesztőség
készen is állana a munkára, ha... ha t. i akadnának olyan hazafiak, a kik készek
lennének egy l a p a l a p í t ó t á r s a s á g létrehozásában közreműködni.
Egy politikai lap alapítása már nem oly könnyen megy, mint hosszú időközökben
megjelenő füzeteké, s e füzetek szerkesztője már annyi anyagi áldozatot hozott az ügynek,
hogy a lapot koczkázattal meg nem indíthatja. Itt tehát többeknek közreműködésére
lenne szükség, annál is inkább, mert a politikai hírlapkiadásra hivatott fővárosi czégek,
– a zsidó terrorizmus nyomása alatt, – n e m h a j l a n d ó k egy ily p o l i t i k a i
lap kiadását elvállalni.
Mindenekelőtt elvbarátainknak azon kellene lenniök, hogy a „12 röpirat” az
eddiginél szélesebb körben terjedjen el. Azon reményben, hogy a közel hónapokban
utólagosan is jelentkeznek előfizetők, megfelelő mennyiségű fölös számú példányokát
nyomattunk és nyomatunk, s még az első évfolyami füzetekből is szolgálhatunk teljes
számú példányokkal. Ha e példányok kellő gyorsasággal] elkelnének, már ez is oly
anyagi erőt nyújtana nekünk, hogy részünkről a lapalapítás feladatának egy része
megoldva lenne. Mi nem követtük és nem követjük több német antisemita közlöny
példáját, a melyek „sajtóalap” (Pressfonds) czímen, pénzbeli hozzájárulásokért fordul-
tak a közönséghez. Mi csak arra kérjük elbarátainkat, hogy előfizető-szerzéssel se-
gítsenek vállalatunkon
Ha minél szélesebb körben meggyökereztek füzeteink: az alapítandó lapnak
is már meg lesz előre szerezve olvasó közönsége, s ez már nagy előrehaladás lenne.
Ezenkívül, ha akadnának résztvevők, mi hajlandók lennénk egy lap alapí-
tási t á r s u l a t létrehozását kezdeményezni. A lap e társulat tulajdona lenne, s ha
prosperálna, a résztvevőkre nézve anyagi előnynyel is járna, s hogy járni is fogna, abból
is megítélhető, hogy a jelenlegi két magyar antisemitikus vállalat: a „12 röpirat” és a
„Füstölő” (jelen keretükben,) – a magyar irodalmi viszonyok között, – kielégítő ered-
ménynyel, activ bilance-szal dolgoznak.
E tárgyú, úgy a nyilvánosságnak szánt közleményeket mint magánleveleket a
szerkesztőség szívesen fogad.
Reb Jochanan. – Szívesen vesszük, főleg az Óceánon túli zsidóügyi viszo-
nyokról szóló czikkeit. A levelek más mint a szerkesztő kezeibe nem jutnak. Külön-
ben, mihelyt időnk engedi, magánlevélben bővebben.
Több czikk e füzetünkből kiszorulván, a t. czikkírókat egy kis türelemre kérjük.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. február 15.
II. évfolyam V. füzet.

A zsidóemanczipáczió elleni kérvény és törvény-

hozásunk.
Vajjon számot vetett-e magával a vasvári alesperesi kerület fő-
tisztelendő papsága akkor, a midőn az ismeretes petitiót aláírni s
azt a képviselőházhoz benyújtani elhatározta?
Azt hiszem, hogy igen is, számot vetett, és hogy számvetése
biztos alapon is nyugszik, arról kezeskedik az ország minden részé-
ben a nép körében uralkodó hangulat, melynek e petitió bátor és
nyilt kifejezése.
Igaz ugyan, hogy az országházában a nép képviselői között
egyik pártban sem találunk – egynek kivételével – férfiakat, kik
ez ügyet komoly megfontolásuk tárgyává tennék, sőt ellenkezőleg
„általános derültségre” nyílnak a képviselő urak ajkai, valahányszor
e kérdés szőnyegre kerül; de mégsem tételezhető fel a „derülő”
képviselő urakról, – ha úgy magános óráikban néha k o m o l y a n
is gondolkoznak és számot vetnek lelkiismeretükkel, – látva azon
üzelmeket, melyek hazánk minden vidékén napirenden vannak, hogy
ők szintén be ne látnák, miszerint választóik nagy többségével
szemben ferde álláspontot foglalnak el, s hogy állásfoglalásuk ily
irányban, a nemzet életérdekeivel ellentétes viszonyban áll.
És ha mégis cselekszik s a keblökben lakó k i s b í r ó n a k intő
szavát a tettek perczében elhallgattatják, sálpróféták szokása szerint
máskép cselekesznek mint a hogy éreznek, akkor egy oly testület-
nek, mely a nép között él és mozog, s annak anyagi és szellemi szük-
ségleteit ismeri, – bátor és hazafias hangja nemcsak hogy biztos
alapon nyugszik, de a közvélemény előtt teljesen indokolt is.
Indokolt pedig azért, mert helyzetünk aggasztó s már-már
elviselhetetlenné válik; s azon nyomott hangulat, mely e helyzetnek
természetes következményekint tekinthető, mintegy előhírnöke annak,
 2

hogy a helyzet tarthatatlan, s hogy e helyzetből való kibontakozás-

nak előbb-utóbb – ez már csak idő kérdése – meg kell történni;
de hogy a történendők mily utón s mily alakban fognak az idők
méhéből kibontakozni, ez az a mi e lépést kiválólag indokolttá teszi,
s a mi komolyabb megfontolást érdemel.
Nézzük ugyanis az orosz és lengyelországi eseményeket: mily
borzasztó kép tárul fel előttünk! Lehet-e ezt a képet csak úgy egy-
kedvűen az álszabadelvűség szemüvegén nézni s nem gondolkodni a
felett: hogy ez a társadalomra nézve vészes irányzat hova fogja
kinőni magát előbb-utóbb?
Lehet-e szemet hunynunk azon napirenden levő fosztogatások
és üzelmek előtt, melyeket a zsidók – úgy látszik öntudatlanul, –
az uralgó álliberalismus védpaizsa alatt úgy lehet saját vesztökre
űznek, azon állam, azon nemzet ellen fenve fegyvereiket, a mely
őket fiaiul fogadta, és a mely nemzet őket,– egy elhamarkodott
szerencsétlen pillanatában saját maga ellen merényletet követve el,–
az alkotmány bástyái közé vette fel?
Nem volna-e idő-és korszerű, az amúgy is „pseudo-liberalismus”
magaslatáról lelépve s inkább a „conservativ” irány felé hajolva,
oly politikát követni, a mely e kérdésnek alkotmányos útoni meg-
oldását tenné lehetővé?
A vasvári alesperesi kerület főtisztelendő papsága – bár előre
látom, hogy: „ultramontán” eszmékkel saturáltnak fog declarál-
tatni, – bátran és nyíltan ez irányban tett lépést, lerázva magáról az
álszabadelvűség békóit; de ezen lépésével, midőn egyúttal kérvénye-
zési jogával élt, kérve a nemzetgyűlést, hogy a nemzetnek önmaga
ellen elkövetett merénylete épen azon az alkotmányos utón nyerjen
orvoslást, mint a mily utón a merénylet elkövettetett, nem retrográd
irányban haladt, hanem egy lépést tett egy vészessé fajulható kér-
désnek megoldása felé.
S e bátor, nyílt s minden utógondolatot kizáró lépését a vas-
vári kerület papságának örömmel üdvözli mindenki, a ki a mai kor
álliberálismusával szakítani mer, s a ki nem rettenik vissza attól,
hogy „conservativ” vagy pláne „ultramontán” eszmékkel saturált-
nak bélyegeztessék. Mert, hogy valódi liberális politika volna a je-
lenlegi, vagy hogy a sokat hangoztatott demokratia csakugyan létez-
nék, e fölött a közvélemény már régen napirendre tért, mert csak a
vak nem látja, hogy mi az álszabadelvűség és áldemokratia járma
alatt nyögünk. Tudja és érzi ezt minden gondolkozó ember, tudja és
érzi: hogy helyzetünknek minden fonáksága ezen két ferde irány-
zatnak kifolyása.
 3

Ezen ferde irányzatnak kifolyása volt a zsidó emanczipáczió, s

ezen ferde irányzat kifolyása lesz – ha törvénynyé válik, – a zsi-
dók és keresztények közti házasság megköthetését czélzó törvény-
javaslat is. Mert valamint az előbbi nem változtatott a zsidóknak
sem jellegén sem jellemén sem szokásain semmit, úgy a tervbe vett
törvényjavaslat sem fog azon változtatni semmit, sőt ellenkezőleg
újabb fegyverül fog szolgálni kezükben, melynek élét akkor fordítják
ismét ellenünk, a mikor azt czéljaik eléréséhez szükségesnek látják.
Azért csak örömmel lehet üdvözölnünk a kezdeményezőket; s
utjok habár a conservativ irány felé vezet is, de gyógyítani akar
egy elmérgesedett sebet, egy tönkre tett nemzetnek égető sebét;
gyógyítani akar pedig nem „demagóg” eszmék terjesztésével, mint
elleneink hirdetni szeretik, hanem törvényes és alkotmányos eszkö-
zökkel, nehogy azok a társadalmi rend alapjának megingatásával
végződjenek. „Caveant consules! – Salus rei publicae suprema lex!”
Peőcz József.

A zsidók és a keresztény társadalom.

Társadalmi kérdéseket nem lehet mondva készíteni, mester-
ségesen szőni fonni, és semmiből mint Deus ex machinát egyszerre
előrántani. Meg van azoknál keletkezésűk eredete, fejlődésük és le-
folyásuk, mint minden más tünetnél, mely valamely organizmuson
mutatkozik.
Ilyen társadalmi kérdés a zsidókérdés is, bármit írjanak és be-
széljenek mesterkéltsége felől azok, kiknek alkalmatlan annak fel-
színre jötte, kényelmetlennek, avagy tán veszélytrejtőnek tűnik is fel.
A zsidókérdés egyidős a keresztény társadalommal, (Ez téves
nézet: a zsidókérdés egyidejű a zsidó népnek más n é p e k közt
való l é t e z é s é v e l . Példák erre Egyptom, Róma sat. – Szerk.)
és megszületett abban a pillanatban, melyben a zsidóság t i s z t á n
t á r s a d a l m i t é r r e tartozó elavult intézkedéseket vallás-er-
k ö 1 c s i tételekké emelt, melyek azt a keresztény társadalommal lehető
érintkezésében akadályozták, s ez által eleve izolálták, és a keresz-
tény reform alapelve: a felebaráti szeretet tanával egyenes össze-
ütközésbe hozták, sőt sokaknál a legszámosabb esetben máig is
hozzák.
A zsidókra bízzuk – mert reánk nem is tartozhatik, – fölismerni
morális tételeik közt azokat, melyekre a fönnebbi jelzés illik, vala-
 4

mint rajtuk áll s kizárólag csak rajtuk fordul meg, hogy az általuk
gyakorolt exclusivitást megszüntetvén, lebontsák végre azon válasz-
falat, melyet a farkas és bárány meséjére emlékeztető furfanggal,
ma is sokan nem átallanak a keresztény társadalomnak bűnül tulaj-
donítani.
A dolog úgy áll, hogy míg a zsidóság részéről minden lépés,
melyet a keresztény társadalom f e l é tesz, h a l a d á s , addig az
utóbbi részéről minden e n g e dmény, melyet ez az ódonság által
s z e n t t é rögzött ős zsidó felfogás követelményeinek tesz, a legter-
mészetietlenebb és legsötétebb r e a c t i ó , mert végleteiben, ha ez
általán lehető lenne, v i s s z a t e r e l n é a keresztény társadalmat,
e kifejlett rózsát, – bimbó- és csirakorába, vagyis vissza oda, hon-
nan az a faji önző e l z á r k ó z á s a l a c s o n y g ő z k ö r é b ő l
az e g é s z e m b e r i s é g e t f e l ö l e l ő s z e r e t e t és t e s t v é -
r i s é g végtelenül magasztos felfogásáig emelkedett . . .
Tisztába kell jönniök a zsidóknak mindenekelőtt, és ezt
m i n d e n k é t s é g e t és f é l r e m a g y a r á z h a t á s t kizárólag
n y í l t a n be is v a l l a n i ok, hogy a keresztény társadalommal
kikerülhetlen érintkezést lehetetlenítő tantételeiket nem tekintik val-
lási dogmáknak, s ekkor, de csak ekkor lesz megadva a valódi ben-
sőbb közeledés lehetősége a zsidó és egyéb embertársaik közt, mint
a kiket a teljes emancipátiónak oly rég megtörtént bekövetkezése
után még ma is csak „gojim” vagyis hitetleneknek, tehát maguk-
nál alantabb álló teremtményeknek tekintenek.
Szakítaniok kell mindenek fölött azon hiu, önhitt s többi em-
bertársaikra sértő és megalázó faji ősfelfogással, mely szerint egy e-
dül ők az isten választott népe, kiknek a föld minden rajtalevővel
k i z á r ó l a g o s a n képezi jogos tulajdonát, valamint szakítaniok
kell az ezen tévpontból levont minden téves következtetésekkel és
utógondolat nélkül elfogadniok és alkalmazniok az e g y e n l ő s é g
elvét Isten előtt is, a mint látszólag buzogtak és buzognak ugyan-
ezen elvnek franczia minta szerint érvényt szerezni a földön.
Tisztába kell jönniök a zsidóknak a fölött, hogy mióta megszűn-
tek külön álló államban külön nemzetet képezni, azon egyes orszá-
gokban, hova a sors őket helyezte, most már nem képezhetnek kü-
lön mást, mint külön v a l l á s f e l e k e z e t e t , mely azonban
nincsen és nem lehet soha jogosítva k ü l ö n faji vagy n e m z e t i
politikát űzni; társadalmi tekintetben pedig a zsidók föltétlenül al-
kalmazkodni tartoznak azon országot alkotó többséghez, mely nekik
hazát adott és családi tűzhelyet biztosított, és mindazon polgári jo-
gokkal felruházta, melyeket az egyén bármely államban egyátalán bír-
hat. Nem követelhetnek nevezetesen a vallás f i r m á j a alatt
 5

honfitársaikkal közösen és egyaránt bírt polgári jogaikon felül

még különös más jogokat avagy külön állást, avagy privilégiumot,
a melylyel pedig ez idő szerint s t a t u s t in s t a t u k é p e z v é n ,
tulajdonkép és tényleg csakugyan bírnak, mire nézve csakis egy jel-
lemző vonást kívánunk ezúttal felhozni, és ez a mindinkább terjedő
z s i d ó f e l í r á s o k nem épen jelentéktelen ügye.
Emlékezzünk csak vissza, hiszen csak aligmúlt időben volt,
sőt folyik nálunk ma is, a nagy magyarosodási mozgalom, és az ide-
gen czégek és felírásoknak kiküszöbölése, pedig élő európai nyel-
vekre vonatkozólag, és e mozgalomban bízvást állíthatjuk, a zsidók
a kolomposok; de a mit a német, a cseh és horvátnál államellenes
tendentiának tekintenek, és mint ilyet feltüntetni legvehemensebbül
épen ők igyekeznek, – magukra egyáltalán nem találják alkalma-
zandónak, – hanem con amore és senza pudore szaporítják és
alkalmazzák h é b e r b e t ű s f e l í r á s a i k a t , melyeket ez országban
senki sem ért, elolvasni pedig csak a zsidóság tud, reánk nézve pedig
annyival nemzetellenesebbek, mert azok nem is a holt és még kevés
zsidó tudós által értett héber nyelvet, hanem ellenkezőleg csak egy
elrontott n é m e t jargont takarnak, s így szűr alatt még veszélyesebb,
mert majdnem ellenőrizhetlen germánisátiónak válnak terjesztőivé.
A reactiónak soha s e m m i s z í n alatt és s e m m i f é l e
f o r m á b a n sem voltunk barátai, s azért nem voltunk és lehettünk
barátjai azon kísérleteknek sem, melyekkel a zsidók saját faji kizá-
rólagosságuk körülbástyázhatására bizonyos elavult, túlhaladott
társadalmi különczségeiket a vallási türelem köpenye alatt a keresz-
tény társadalomba is becsempészni, vagy legalább azoknak hallga-
tag elismerését kierőszakolni igyekeztek, és simulás, alkalmazkodás
helyett a keresztény társadalom accommodálását, tehát e n n e k visz-
s z a l é p é s é t h á t r a f e l é követelték. Épen azért nem volt bizal-
munk az emancipatiónak oly fennen kürtölt beolvasztó, amalgamizáló
hatásában sem, mert meg voltunk győződve, hogy megrögzött elő-
í t é l e t e t , valamint elavult, ma már érthetetlen f o r m á k fentar-
tásához ragaszkodó f a n a t i s m u s t bármilyen messze menő enged-
mények sem fognak megszüntetni, sőt vérszemet kapva, azt még csö-
könösebbé, másrészt bőszültebbé teszik.
A mit azon időben jósoltunk, – bekövetkezett: a z s i d ó k
ma még k i z á r ó l a g o s a b b k ö r t k é p e z n e k mint a z e l ő t t ,
és ma t á v o l a b b á l l n a k a k e r e s z t é n y t á r s a d a l o m t ó l ,
mint midőn emanczipálták őket, mert a reform, mint köpeny csak
rajok adatott, nem pedig önmagok által érzett benső szükségnek
kifejezése volt. Aliquis.
 „Vakulj magyar!” Valami a nálunk dívó zsidó-
dédelgetésről.
Az antisemitikus irány számos kérdést hozott napirendre, má-
sokat felelevenített, ismét másokat pedig az eredeti világosságba he-
lyezi. Ilyen a nemzetiségi kérdés is, e megszokott vesszőparipája a hír-
lapirodalomnak, kopott frázisa a népboldogítóknak és mentsvára min-
den zsidó hunczutságnak.
Magyar nemzetiség! Mily szép, mily dicső fogalom. Nép, mely
minden izében magyar, mely ura önmagának, mely meg van áldva
a természettől nemcsak termékeny határral, de szellemmel és élet-
erővel is, mely fejlődik, halad, még bajai közt is tökélesbül mint az
arany a tűzben!
És mégis hányan veszik e szót érdemetlen ajkaikra, hányszor
válik e legszebb fogalom takaró palástjává a rosznak, hányan hasz-
nálják ezt fel ámító, bódító szernek, hogy hazafiságukkal, magyar
érzelmeikkel kérkedve belopják magukat bizalmunkba, aztán befon-
janak, megcsaljanak minket, s utánna a markukba nevessenek.
A magyar jószívű, elbizakodott volt sokszor, könnyen hivő min-
dig. Geniejét, életrevalóságát, szellemi és testi erejét, karját és kard-
ját megmutatta, elégszer, és csakis ennek, de csakis ennek köszönheti,
hogy még „él nemzet e hazán.”
Befogadja a kívülről jövő áramlatot, csak ritkán keresi annak
helyességét. így századunk nagy eszméi közt sem vették észre a ro-
szat, és belopóztak azok tolvaj módra közénk.
Nálunk a zsidó emancipátió keresztül ment minden komolyabb
ellenzés nélkül. Gavallérosan csinálták, mint illik is egy lovagias
nemzethez. Ezzel a szép titulussal szoktak minket tudvalevőleg az
európaszerte nagy virágzásban levő zsidó sajtóficzkók traktálni, ha
valami nagy balgaságra akarnak rávenni, lévén különben rendesen
kijáró epithetonok a „Betjaren-Volk”, „Barbarenland”, „Panduren-
Wirthschaft” és a többiek.
Ezer évnek búja-baja nem bírta megtörni a magyart, hát miért
félnénk akkor attól a félmillió (Már hatszázhuszonötezer. – Szerk.)
zsidótól, kik testöket, lelköket s a mi fő pénzöket ajánlták, csakhogy
„polgárok” lehessenek? Igaz, hogy drága lett a mulatság, mert ők
aztán testünket lelkünket elgseftelték az ördögnek, pénzünket pedig
– no azt megtartották maguknak.

Magyar nemzetiségről szólt az ének, mely az új polgártársakat

fogadta. Most tizennégy év múlva ott vannak Szalay Imre úr „polgár-
társai”, hogy monopolizálják a kereskedést, konfiskálják a hitelt, be-
 7

hálózzák uzsorával az országot, a szellemi téren már feles számmal

árulják a tudományt és igazságot, sajtójukkal prostituálják a köz-
szellemet, nyomukban ott az elszegényedés, elerkölcstelenítés, el-
pusztulás, szóval az egész közélet depravácziója.
Egyes jólelkű férfiak látják a zsidókban megrontóinkat, kiket
magunk hoztunk be, mint a trójaiak a falovat. Az uzsorásoktól ki-
fosztott nép, a pusztuló középosztály, a szellemi és anyagi prostitu-
czió és proletariátus ijesztő réme fel-feltűnik. A zsidók az okai ennek,
– szólnak az igazak, de felharsan a riadalom „magyar nemzetiség!”
– a zsidók pedig magyarosodnak.
Magyarok a zsidók! – ordít vissza a telhetetlen Minotaurus,
melyet népünk javával tartunk, a sajtó vissza üvölt, hogy „csak a
nevök német.” Nossza rajta! Le kell a magyarosítási bélyeget szál-
lítani, és itt van a panacea, mely a zsidóból magyar embert (kutyá-
ból szalonnát) fog csinálni.
Rákóczy, Bercsényi, Hunyady, Báthory, Garay, Berzsenyi, sat.,
ti dicső férfiak piruljatok, a zsidó megkapta a ti neveteket, melyet
éveken, egy egész emberöltőn át tettetek nagygyá karddal, szóval, tol-
lal: – ötven krajczárért, melyet begseftelt ócska vassal, sornál-írás-
sal, toll- és rongyszedéssel.
Öt forintot sokalt nevetekért, annyit nem adna az egész náczió-
ért. Vakulj magyar, így kötik be a szemedet!

„Az x-i keresztény templomban egy pap – N. a neve a haza-

fiatlannak, – múlt vasárnap német prédikácziót tartott.” Rettegj
Byzantium. Megered a hajrá az egész kereszténység, az illető egy-
ház papjai ellen. Ordítnak a zsidó sornálok, s a conventiójukban levő
„független magyarok.” Arról, hogy az országban levő zsinagógákban
és zsidó zugiskolákban németül gajdolnak, hogy a német színházat,
zengerájokat zsidók tömik meg, arról hallgat a krónika.1)
De ha egy zsidó rabbinus arra vetemedik, hogy magyarul pa-
poljon, vagy egy zsidó magyarul vezeti könyveit,2) fújja a sajtó a
panegyrist telt pofával, a mint illik is a hetedik nagyhatalomhoz,
mely alatt a zsidó hatalmat kell érteni. Vakulj magyar, így kötik be
a szemedet!

1
) Velem esett meg. Múlt évben egyik pesti nagy lap erősen meg-
támadott egy keresztény intézetet, mert ott németül prédikáltak a temp-
lomban. Én a zsidó templomokra hívtam fel a figyelmet, de ezt már nem
vette fel az illető lap.
2
) Még azt is megírták, hogy Steiner I. magyar levélborítékot nyo-
matott.
 8

Kipusztít a zsidó egész falvakat, uzsorás adósságokban elár-

verezteti a magyar nép ingó és ingatlan jószágát, – erről hallgat
az írás. A hivatalos lapnak csak első felét nézik, hol a zsidóknak
való nemesség-adományozások vannak; de hogy e zsidók zsidó fis-
kálisai legalább száz jóravaló magyart űznek ki ősi telkökből, arról
ki sem vesz tudomást. Minek is venne?!
Megesik aztán, hogy egy-egy gaz uzsorás zsidót agyonverve,
megfojtva találnak, vagy néha en gros megy a dolog... „A vérlázító
iszonyú gyilkosság borzadalmai” bejárják a világot. Azt, hogy
ugyanitt a zsidók vérlázító gazságokkal még a mindennapi kenye-
ret is kicsalták a szegény magyartól, hogy számtalan faluban alig van
ház mely nem a zsidóké, azt nem tudja senki. „Megbüntetem – így szól
az írás, – az apák vétkeit a fiakban harmadik és negyedik íziglen.” Nos,
hát azok az emberek legfeljebb a szentírást magyarázzák – helytele-
nül ugyan, – gyakorlati mutatványokkal.
Vicém pro vice. A törvény a zsidót nálunk nem bünteti; csalás,
uzsora, mind szabad, csak a forma legyen helyes., és ha valaki –
helytelenül ugyan, de – elvégzi az igazságszolgáltatást: „Akasszd
fel,” kiált unisonó a zsidó conventiós had. Fehérvárott, a 60-as
években József napján kilencz rablógyilkost akasztottak, közülök
öt zsidó volt, hanem azért a „barbár” magyarnak minden alkalom-
mal kijut. Vakulj magyar, így kötik be a szemedet!

A középosztály rémületesen pusztul, az ügyvédi, hivatalviselői

kar az enyészet örvényének szélén áll. Pedig ez volt mindig a nem-
zetet fentartó elem. Pusztulásukkal arányban gazdagodik a zsidó.
De hát ki látná ezt, hisz a domíniumba beült Móricz, ötven krajczár-
ért felvette a volt birtokos nevét, dús hajtásnak indult famíliájával
együtt. Ez aztán bűnbocsátó levél a múltra és patent a jövőben való
válogatott hunczutságok végbevitelére. Vakulj magyar!
*
Külföldi zsidók vagy itthon még nem Kisfaludy-társaságolt és
meg nem akademiázott zsidók sárba rántják a magyart primitív iro-
dalmával együtt. A zsidódédelgető újságírók prüszkölnek, és ekkor
valamelyik sornaliszta a „Lloyd” egy artikeljében kiírja, hogy Pe-
tőfit Sturm fordításában meg lehet érteni, minden vadsága mellett
is, és hogy a magyar kulturfähig, mióta Dux, Dóczi s több ily ko-
pott zseni ezen a nyelven ír, mióta a zsidó viszi az előcsahosi szere-
pet a magyar irodalomban. Vakulj magyar!
 9

Ad a zsidó jótékony czélra 1 frtot; tele dicsőségével a világ*,)

de 100-at ad, ha bent marad a Jordán atyafiságban. De ne vegyenek
be egy zsidót a keresztény kórházba vagy iskolába, már a toleran-
cziát emlegetik. Így van, hogy a keresztény kórházban száz számra
van a zsidó, s a lipótvárosi „katholikus” gymnáziumban (ez a neve,)
minden öt, hat zsidóra esik egy egy keresztény. A Bethesda, Zion és
tudja Mózes mily furcsa nevű intézetek és egyletekből nem jut semmi
a keresztényeknek. Vakulj tehát toleráns magyar, lám a zsidó ösz-
szeolvad veled!
*
Váltóhamisitó, hamisbukó gründerek, kereskedők és szenzálok,
kik tíz- és százezrekkel károsítnak meg másokat, rendesen négy-öt
hétre, nagy ritkán hónapokra kerülnek a hűvösre; de egy lopott
malaczért már öt évet is adtak az új büntetőtörvénykönyvnek tal-
mud-befolyásolta „csemege” paragrafusai. Ezekkel is a magyar nem-
zetiséget erősítik, hisz az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni,
hát még a zsidónak, ki a bukás után új firmával és új szemtelenség-
gel fog névmagyarosítás útján, megmagyarosodás czéljából, gazember-
kedni. Vakulj magyar!

A nyúlbőr lovagjai naponként imádkoznak a Jehovához, hogy

vezesse őket vissza hazájukba. Legyen meg az ő akaratjuk. Kerülje-
nek vissza oda, vagy pedig vigyék el őket a Ferencz-József földre,
vagy a gróf Pejacsevichtól tervezett deportáló helyekre; bizony-bi-
zony megérdemli a legtöbb zsidó mindenesetre a deportátiót.
Zsidódédelgető gyászmagyarjainkat pedig utánuk kell expedi-
álni; ha annyira szeretik a zsidókat, hát menjenek velök!
Titus.

A zsidók a közép- és újkorban.

(Hellwald Frigyes „Művelődési történelméből”.**)
Túlnyomólag zsidók voltak azok, kik a középkorban az em-
berkereskedést űzték; nagy hiba volna azonban, az akkori világnak
a rabszolgakereskedés iránti utálatának tulajdonítani a középkori zsi-

*) Nem is. régen voltak tele e reklámmal a lapok, hogy „B. Dávidné,
a jótékonyságáról ismeretes úrnő százezer frankot akar adni jótékony
czélra.” Mindebből a sok frankból máig mitsem adtak.
**) Culturgeschichte. II. k. 343. 730. 1.
 10

dóság nyomasztó helyzetét. Ilyen utálat nem létezett, a népöntudat

abban semmi igazságtalanságot nem látott. Mindazonáltal a zsidók
helyzete a középkorban igen súlyos, a velük való elbánás kegyetlen
volt. Valamennyi országban a legelkeseredettebben gyűlöltettek és
üldöztettek; nem volt roszaság, a melyet joggal avagy jog nélkül el
nem mondtak róluk, nem volt semmi igazságtalanság, a mely irá-
nyukban helyén levő nem lett volna. Zsidónak lenni, önmagában
véve egy utálatraméltó bűntett volt, elégséges arra, hogy a szeren-
csétlenek ellen a legvadabb szenvedélyeknek szabad nyilvánulás en-
gedtessék; egy becsületes ember sem akart velük érintkezni, úgy
tekintettek mint a társadalom pestis-fekélyei, őket meggyilkolni s
kiirtani, nem volt bűntett, sőt érdem volt, s ha őket élni hagyták,
akkor ezen kegyelmet megsarczoltatások és zsaroltatások eltűrésé-
vel kellett megvásárolniok.
A zsidóság felől sajátszerű egyértelemmel táplált ilyen néze-
tekkel valamennyi népnél találkozunk; honnét ez a különös jelenség?
Sokan azonnal készen vannak a kereszténységre, nevezetesen az egy-
házra hárítani az elkövetett szörnytettek bűnét, s azt hiszik, hogy
isten tudja micsoda nagy dolgot tesznek,ha páthoszszal felkiáltanak:
„Az emberi természet visszaborzad a középkort és a kereszténysé-
get rémítően jellemző tényektől!” Mert hát nem ez a dolog veleje; az
emberi természet nem borzad vissza ilyenektől, hisz különben azon
szörny tetteket nem követte volna el. A tudomány sem ismeri ezt a
borzalmat, ő előtte az emberi phyzis nyilatkozatai, a Dahome-nége-
rek és a Fidzsi-kannibálok vérszomjas ösztönei szintúgy, mint egy
Tasso vagy Schiller gyengéd érzelem-mozzanatai egyformán figye-
lemreméltók, egyiránt fontosak s bizonyos értelemben egyiránt jo-
gosultak. Nézzük csak közelebbről a dolgot.
A zsidók elterjedése Európában az őskorba nyúlik; korán, már
Kr. e. 139. évben, Rómában találjuk őket, s már akkor elnyomatva.
Domitián vallási prozelitaság miatt kiűzte őket a városból, Alexan-
der Severus alatt Trastevere-be visszatértek, a mely városrészt a
legkésőbb középkorig sürün lakták. Már a rómaiak alatt többször
üldöztetéseknek voltak kitéve, noha minden polgári jog birtokában
voltak.
A nagy idegen városban kenyerüket megkeresniük kellett, s
mégsem akartak egy bizonyos önállóságot nélkülözni. így tehát min-
denféle apró cseprő mesterségre adták magukat, mint a milyeneket
hasonló viszonyok között a czigányok űznek; jövendőmondással, báj-
ital-keveréssel, – a méregkeverés vádja aztán a népnél hamar
lábra kap, – tolvajlások leleplezésével foglalkoztak, koldultak is,
de különösen elkezdtek ócska lim-lommal kereskedni, schacherozni.
 11

Ez a sajátszerű ipar a zsidók jellemző idegen jellegét még fokozta,

a mely nép, amint nem helytelenül mondák, minden embert gyűlöl, s
csak önmagát tekintette mint kiválasztott népet, a mely Komában
is szívesen ragaszkodott törvényeihez és szokásaihoz. Habár minden
assimilátió nélkül nem is maradt a dolog mindamellett a zsidók zsi-
dók maradtak, megőrizték régi ellenszenvüket az emberi alak lefes-
tese iránt, (Tán ez az ellenszenv helyes önismeret kifolyása volt,
hogy t. i. saját rút alakjukat nem akarták megörökíteni. – Szerk.)
körülmetélték magukat, nem ettek disznóhúst, szóval, lényegükben
és jelentkezésükben a legteljesebb oppozicziót képezték a többi népek
hagyományos fogalmai, erkölcsei és véleményei ellen. Habár a hébe-
rek sok előnyökkel is birtak, mindazonáltal ezek nem tűntek fel oly
nagyon, mint nemzeti különösségeik. így aztán nem maradhatott el
az, hogy már az ó-korban, egészen eltekintve azon benyomástól, me-
lyet a zsidó háború hátrahagyott, a zsidók nagy mértékben kellett
hogy azon ellenszenvet, idegenkedést érezzék, mely az idegen ország-
belit érni szokta, ha gazdagsággal és fénynyel az emberek szemeit
nem kápráztatja, s a mely idegenkedés még a szag iránt is mutat-
kozott. Már a rómaiak is azon nézetben voltak, hogy a zsidók büdö-
sek, s ugyanazt a roszat mondták róluk, mint a későbbi középkor.
Seneca, a nemes bölcsész, egy r e n d k í v ü l g o n o s z n é p n e k
nevezte őket.
De nemcsak egyedül a nyugati népek utálták a zsidókat, nem
kevésbbé szenvedélyesen tették ezt s teszik még ma is a keleti népek
is. Ugyanis egy közelebbről meg nem határozható időben a zsidók
Chinába nyomultak be. A keresztény időszámítás 8-ik századából
való arab tudósításokból tudjuk, hogy azon idő körül a chinai kikötő-
városokban számtalan zsidó község volt. Chinában a zsidók eleinte
jólétre és tekintélyre vergődtek, a melyekből nemsokára nyomorba
és általános megvettetésbe sülyedtek, hogy soha többé fel ne emel-
kedjenek. Kínozzák, ütik-vétik, nyomják őket, de mindennek daczára
terjednek, s többé kevésbbé nyíltan mutatják nemzetiségüket. Ha-
sonló az eset a mohamedán országokban, Közép-Ázsiában; nevezete-
sen Bokharában a zsidót nem tették rabszolgává, mert őt még erre
is fölötte megvetették.
A benszülöttek szemei előtt ő oly alacsony fokon áll, hogy az
uzbekek és ladzsikok (két, egészen különböző törzs,) az oroszoknak
például azt a szemrehányást teszik, hogy ezeknek a „rühes zsidóknak”,
époly védelmet nyújtanak mint az ország többi népeinek. Az a bánás-
mód, melyben az uzbek uralkodóknál a zsidó részesül, semmiben sem
különbözik attól, a mely az európai középkorban szokásos volt: úgy
mint itt, bizonyos ruhákat nem szabad, másokat pedig kell viselnie.
 12

A zsidó mindenütt nyomorúságosan és piszkosan él, s ha a vak nép-

düh a középkorban nagy járványok kitörését, mint például a fekete
halált, a zsidóknak tulajdonította, úgy az akkori tudatlanság nem is
igen tévedett. Hasonló szívósságot szokásokban és modorban őriztek
meg a zsidók Algierban, a kik a francziák által való megszabadítatásuk
után kevélyek és elbizakodottak lettek. Ugyanez az eset Közép-
Ázsiának most már orosz fenhatóság alatti részeiben. Legalantabb
állanak tán Arábiában, a mely pedig valaha közel állott ahhoz, hogy
maga is judaizáltassék. Életük és vagyonuk ugyan biztosítva van
ott az arabok általi megvettetésük azonban határtalan megaláztatá-
soknak teszi ki őket: miként Marokkóban és Bokharában, úgy itt se
szabad lóra, hanem csak szamárra ülniök, valamely arabbal való ta-
lálkozásuknál balról kerülniök, a szamárról leszállniok s kellő távol-
ságban állniok kell, mert a megvetett zsidó közelsége bemocskol. A
törököknél a zsidók hasonló sorsban részesülnek. így a zsidó hitköz-
ség Diarbekirben Kis-Azsiában már négy év óta kényszeríttetik a
vasútépítésnél robotmunkákat teljesíteni, a melyektől senki se
szabadithatja fel magát, ha nem akar naponként 40 frank bün-
tetést fizetni; még a kiengesztelési ünnepre (Jom kipur) is csak
egy császári fermán folytán eszközölhették ki a munkától való
felmentetésüket. Továbbá, valahányszor izraelita hulla eltemet-
tetik', másnap már a hullát kiásva és lefejezve találják; a törö-
kök a levágott fejet a folyóba dobják, s a törzset teljesen meztelenül
ott hagyják feküdni. Az izraelita sírokat teljesen elpusztítják, a sírkö-
veket elhordják s a kormány gyáraiban felhasználják. Jeruzsálem-
ban a zsidó község ma nem kevesebb mint hét-nyolcz ezer tagot
számlál, a kik kizárólag a koldulásból élnek, s nyomorúságos életü-
ket csak azon könyöradományokból tengetik, a melyeket Palaesti-
nán kívüli községek évenkint juttatnak nekik. Legújabb időben ezen
könyöradományok szűkebben kezdenek folyni, s azért a jeruzsálemi
zsidók szorongással néznek a jövő elé. Már ugyan tervezték, őket
lassankint a mezei gazdászatra rávenni; a terv azonban nem vihető
keresztül, mert olyan emberek, a kik csak ahhoz vannak szokva,
hogy Talmudjokon tépelődjenek, soha, de soha sem lesznek jó föld-
művelők, s őket a kereskedésre szoktatni, szinte nem megy, mert
ahhoz tőkéjük és ismereteik nincsenek. A zsidók Bulgáriában is nyo-
morúságos viszonyok közt élnek; Krysben pedig, egy helységben a
Kaukázusnál, amely hegységnek lábánál mindenütt zsidók laknak, a
nélkül, hogy a felsőbb hegységben telepjük lenne, Becker Sándor
utazót, tolmácsa, egy örmény e szavakkal tette rájuk figyelmessé:
„Itt is csavarognak az átkozott zsidók!” Az alsóbb műveltségű mai
népeknél és törzseknél tanulmányozhatjuk saját múltunkat, s az ösz-
 13

szehasonlító népisme ezen physiologiai-történelmi módszere tanítja

egyedül a culturát természetes fejlődésében megérteni és felfogni.
Ha mármost egybehangzólag minden nép és minden korszak a
gyűlölet és megvetés érzelmét táplálta a zsidók ellenében, tán csak
szabad ennek az okát m a g u k b a n a z s i d ó k b a n keresni?! Bi-
zonynyal, a középkor semmit sem tudott a talmudi tanokról s azok
mély értelméről. A mi azokból a tömegekbe behatolt, az az a homá-
lyos öntudat volt, hogy a z s i d ó k e z e m i n d e n k i ellen
f e l e m e l v e van. Az önvédelem törvénye tehát az, a mely min-
d e n k i n e k a k e z é t ő reá e m e l t e f e l . Innét mindenütt a fene-
ketlen mélység zsidók és nem-zsidók között. Ma már lehulltak a
korlátok, melyek embert embertől elválasztottak; a zsidók rész-
ben pompás palotákban laknak, a keresztényekkel együtt esznek,
a keresztényekkel együtt élnek, úgy öltözködnek s vesződnek
mint ezek. Mindazonáltal ezek csak egyes kivételek; Rómában a va-
lóságos zsidók egész a mai napig nem jöttek sokkal közelebb a ró-
maiakhoz, mint a hogy Pompejus korában voltak; a ghetto tovább
is fenáll úgy mint hajdan Trastevereben, s még 1874-ben is azt hal-
lotta Dr. Kleinpaul egy zsidótól ugyanezen ghettóban, az u. n. temp-
lomiskolában, hogy egy izraelitának sem szabad egy nem-izraelitát
héber nyelvre tanítania; egy másik zsidó pedig a cataloniiskolában
azt mondta neki, hogy a templom Jeruzsálemban egykor újra fel-
építtetik, a mint a próféta mondta; mert az ő vallásuk a legrégibb,
az egyetlen, az igaz vallás.
(Vége a jövő számban.)

– A zsidó harcztérről. –
– Havi szemle. –
(A Rothschild-,,dynasztia” boszúja Rothschild Jamesért: Bontoux bukása. – A párisi
„Krach” és Gambetta bukása. – A berlini „Reichsbote” elmélkedései a börzei álla-
potok fölött, és a német kormány tervei a börze megfékezésére. – Páter
Hyacinthe Levson, recte Lewysohn. – A „Times” czikkezése az oroszországi
zsidók mellett; a londoni zsidóbarát-meeting; Gladstone és az angol ra-
dikális lapok magatartása. – Az angol-zsidó peticzió a czárhoz. – Az orosz kor-
mány halhatatlansága. A londoni nihilisták zsidóbarát-gyűlése. – A philosemita
John Bull gyenge oldalai. – Az amerikai corruptió-párt feje, Grant Ulysses által
egybehívott new-yorki zsidóbarát-meeting. – Hova menjenek a zsidók? – Előképek
Munkácsy „Krisztus Pilátus előtt”-jéhez, a „Pester Lloyd”, meg a programmbeszédei-
nek megtartása előtt „Veni sancte”-t tartatni szokott Falk Miksa képviselőjelölt. – A
magyarországi János-rendű szabadkőművesek meg a muszkaországi zsidók. – A ma-
gyar képviselőházi budgetvitából. – ,.A zsidókérdés Kr. 2.” – A zsidóemanczipáczió
elleni kérvény ügye.)
Füzeteink novemberi és deczemberi számaiban ismertettük azt
az elkeseredett börzeharczot, a mely Bontoux Jenő, a párisi „Union
 14

generale” és sok más bankintézet alapítója s a Rothschildok

közt hónapok óta folyt, s a mely börzeharcz a múlt október vége
felé a párisi Rothschildház kemény megveretésével végződött. A pá-
risi Rothschildház vesztesége 82 millió frankra rúgott, a mely erős
érvágást a börzediadalaihoz szokott Rothschild James elviselhetni
nem vélvén, egy kétségbeesési rohamban életének véget vetett.
E tragikus esemény óta az egész Rothschild-„dynasztia”
bosszút forralt a vakmerő „parvenü” Bontoux ellen, a ki a „világ-
ház”-nak financziális egyeduralmát a világon kérdésessé tenni vak-
merősködött. És Bontoux-t saját hibái ki is szolgáltatták a bosszút
lihegő sémitáknak. Az egyik nagy hibát Bontoux azzal követte el,
hogy lassankint ő is minél több sémitát alkalmazott vállalatainál és
spekuláczióinál, azt adva okul, hogy az ilyes dolgokhoz kereszté-
nyek „nem értenek.” Ezek, a Bontoux körében magukat megfészkelt
sémiták, nem tagadva meg a Talmud elveit, persze nem a goj Bon-
touxnak, hanem „testvéreik”-nek, a Rothschildoknak malmára haj-
tották a vizet; s Bontoux nevének köpönyege alatt, Bontoux in-
tézeteinek, főleg pedig az „Union générale”-nak alapjait aláak-
názták. Szóval, Bontoux ebre bízta a hájat. A másik nagy hi-
bát Bontoux azzal követte el, hogy a párisi Rothschildháznak,
mikor az teljesen az ő hatalmában volt, és egyedül az ő aka-
ratától függött, hogy a párisi Rothschildok megbukjanak-e vagy
sem, hír szerint a párisi érsek közbenjárására,velük k i e g y e z e t t .
Ezen elhatározásánál Bontoux-t tán rosszul alkalmazott keresztényi
érzelmek vagy tán azon számítás vezérelték, hogy, ha viszont ő talál
hasonló kelepczébe jutni, a Rothschildok majd szinte könyörülete-
sek lesznek iránta. Kába felfogás! A zsidó csak addig alázatos, meg-
hunyászkodó, mézes-mázos, barátságos, míg érzi a nyakán a hurkot;
vedd le ezt nyakáról: és azonnal mindjárt a felfuvalkodott, bosszú-
vágyé zsidó áll előtted, a ki éjjel-nappal azon töri ravasz fejét, ho-
gyan álljon boszút ideiglenes megaláztatásáért. Azért, ha a zsidó nagy
nehezen hurokra kerül, . . . végezni kell vele egyszer minden-
korra. A zsidó nem ad pardont, s azért a zsidónak se kell pardont
adni. Ha ezt az élettapasztalati elvet Bontoux akkor, mikor a párisi
hatalmas Rothschildház az ő lábai előtt a porban hevert, kérlelhet-
lenül alkalmazta volna: – ma Bontoux n e m ülne börtönben, ha-
nem a Rothschildok financiális dictaturáját megtörve, ma azon az úton
lenne, hogy rövid idő múlva a világ első pénzhatalmassága legyen,
így azonban Rothschild James meg lett boszulva, s győzött
ismét a sémita tőke a keresztény tőke fölött, El van tiporva az az
ember, a ki elég vakmerő volt a Rothschild-”dynasztia” dictaturája
ellen fellázadni, amint ezt a „Pester Lloyd” oly ékesen megírta.
 15

Hát hiszen ez így áll, édes „Lloyd”. Csakhogy ebből más a

corollárium, mint amit ön tán kivon ebből az egész affaireből. Az a
corollárium, amit m i kivonunk belőle, az, hogy Bontoux bukása egy
újabb döntő bizonyíték az antisemiták azon tétele mellett, hogy a
zsidókkal mi keresztények n e m v e r s e n y e z h e t ü n k ; s hogy a
semitizmus polyp-öleléseitől, a melyek társadalmunkat napról napra
jobban fojtogatják s annak életnedvét mindjobban kiszívják, magun-
kat megszabadíthassuk, arra csak egyetlen út és mód van, s ez: a
z s i d ó k é r d é s r a d i k á l i s m e g o l d á s a ezen jelszó alatt, hogy:
ki a z s i d ó k k a l E u r ó p á b ó l !
Az „Union générale” csőd alatt, Bontoux a börtönben, Bontoux
neje megőrülve, Broglie herczeg öngyilkossági kísérletet követve
el, a franczia aristokratia legfényesebb nevű családai tönk-
retéve, a lyoni Bontoux-féle intézetek bukása folytán 15-20
ezer munkás kenyerétől megfosztva, ezer meg ezer, pár héttel ezelőtt
még vagyonos polgárcsalád a nyomor örvényébe lökve!!... Ne fúj-
janak önök, sémita urak, győzelmi riadót ezen „sikereik” fölött!
Az 1873. évi bécsi, és az 1874. évi berlini „Krach” következ-
ményei felidézték a német- s ennek kapcsában az oroszországi anti-
semitikus mozgalmat: a párisi „Krach” se lesz következmények
nélkül.

Egy nagy horderejű eredménye a párisi financiális szédelgés-

nek és „Krach”-nak, a melynek bekövetkeztét a német antisemita
lapok-már hónapokkal ezelőtt megjósolták, már is lett: G a m b e t t a
végre m e g b u k o t t . A párisi Krach január közepe táján tört ki, s
már január 26-án meghozta a távíró a hírt, hogy az azon napi képvi-
selőházi ülésben Gambettta ministerelnök névsor-szavazati javaslata
(scrutin de liste) 305 szavazattal 117 szó ellenében elvettetett.
Hogy miért kötötte Gambetta, tárczáját e kérdéshez, annak ma-
gyarázata a következő:
Francziaországban a jelenlegi alkotmány szerint, úgy mint ná-
lunk, választókerületenként történik a szavazás a képviselőjelöltekre.
Ezen szavazati mód mellett a köztársaság e l n ö k s é g é r e vagy
esetleg a c s á s z á r s á g r a aspiráló, elkapatott sémita, czélját ba-
josan vélte elérhetni, mert a falvakat magukban foglaló választóke-
rületekben se a republikanizmus, se a Gambetta-cultus épen nem vert
gyökeret, Gambetta fő adhaerencziája a v á r o s o k b a n , a megyék
k ö z p o n t j a i n van, s ha e központok döntőleg hathattak volna a
falusi választók szavazatára, úgy az ő játéka meg lett volna nyerve.
Ő tehát a választókerületenkinti szavazást eltöröltetni, s e helyett a
m e g y é n k i n t i szavazási módot akarta behozni olykép, hogy min-
 16

den megyében, minden választó e g y képviselőjelölt listára szavaz-

zon. Persze ilykép a városok republikánus és nagyrészt gambettista
lakosságának szavazata majorizálta volna sok esetben a falvak vá-
lasztóinak, kiket megoszoltatni is lehetett volna, szavazatát.
A franczia kamara azonban kiérezte ezen javaslatból, hogy
annak elfogadása után Gambetta uram államcsínyt fogna véghez-
vinni, a mire más irányban is kellőleg készült, egy csomó z s i d ó
generálist, ezredest sat. neveztetve ki időközben az előtte fejet hajtó
hadügyministerrel.
Ez a sok général Lévy, général Ábrahám, sat. már háborgásba
kezdte hozni a büszke franczia tisztikart, s a „L'Antijuif” párisi
antisemitikus lap már a mult hetek alatt drasztikus módon ecsetelte
ezeket a zsidós katonai állapotokat.
Hozzájött még mindehhez a párisi „Krach”, a melyet, mint újabb
időben minden „Krach”-oc, szinte a zsidók arrangíroztak. Szóval a
zsidók üzelmei, Gambetta sémita eredetével kapcsolatban, általános
szóbeszéd tárgyává váltak, s az 1870–71-ki diktátor, az
éveken át volt kamarai elnök s m. év november 14-ke óta minister-
elnök Gambetta, a ki előtt még csak pár hónappal azelőtt fű-fa meg-
hajolt: egy szép reggelen arra ébredt föl, hogy a népszerűségi gyé-
kény el van rántva lábai alól.
Az utolsó sémita politikai nagyság tehát letűnt a politikai ho-
rizontról. Disraeli hirteleni bukásának is az volt a fő oka, hogy
sémita mivoltát ellenfelei kiaknázták. Sokkal többre becsüljük a
franczia nemzetet, semhogy fel ne tennénk róla, hogy Gambetta bu-
kása is oly v é g l e g e s lesz, amint Disraeli-Beaconsfield uré volt
Angliában.

A berlini „Reichsbote” egyik közelebbi száma, a párisi „Krach”

alkalmából a következő időszerű elmélkedéseket teszi:
„Valjon az államok és a népek csak arra legyenek-e jók, hogy a
börze játéklabdáját képezzék, s hogy üzemiéinek éhséggel, Ínséggel vagy
pedig vérükkel is kárát vallják? Reméljük, hogy a franczia börzefeje-
delmek üzelme Francziaországban, Ausztriában, Schweiczban és Olasz-
országban a népek szemeit kinyitni fogja, s az emberek végre belátják,
hogy ennek az üzelemnek véget kell vetni, s a szerencsétlenség, elsze-
gényedés, a nagy válságok, a politikai intrigajáték és nyugtalanítás
ezen forrásait bedugaszolni kell. Az állam nem tűrheti, hogy egy csomó
börzejátékos minden pár év alatt a népekre a legvészesebb katasztrófá-
kat és válságokat hozza, a nélkül, hogy az államok kezében csak egy
eszköz is lenne, ezen üzelemnek elejét venni, és nyugodtan kell nézniök,
miként irányozza egy megvásárolható sajtó és agitáczió, a népnek a
börzekrachok által előidézett bajok fölötti megelégedetlenségét az álla-
mok és a társadalmi rend ellen. A börze reformja! Ennek kell a jelszó-
 17

nak lennie. Mint egy „Caeterum censeo Karthaginem delendam” jelszót

szeretnénk a parlamentnek újra meg újra odakiáltani:... Tiltassék meg
a differencziajáték a börzén, csinálja az államkölcsönöket az állam maga,
a helyett hogy azokat a nagy börzezsidóknak elhandlérozza, vegye át a
birodalmi bankot a birodalom, hogy a birodalomnak a társadalmi test
vér-(pénz-) czirkulácziójára a szükséges befolyást biztosítsa.”
Sőt a német kormány ezeket az elveket már a gyakorlatban
alkalmazni is akarja. Február 4-kén ugyanis Bismarck hgnél egy
értekezlet tartatott a fölött, váljon mi módon lehetne a börzediffe-
renczia-üzletek ellen fellépni, s illetőleg azok mi utón módon korlá-
toltathatnának; váljon a differenczia-üzletek magas megadóztatásával,
vagy szigorú büntető törvényekkel, vagy pedig a differenczia-üzlet
teljes eltiltása útján-e? A birodalmi kormány ezen ügy szabályozása
czéljából előmunkálatokat vétet foganatba.
Így persze csak a n é m e t e k cselekedhetnek. Mi magyarok,a
kik a „Pester Lloyd” szerint szerencséseknek érezhetjük ma-
gunkat, hogy a Eothschildok clientelájához tartozunk, – ilyes „utó-
piák” után egyátalán nem vágyakodhatunk. Mert hát a militániánk
imigyen hangzik: Szent Rothschild könyörülj rajtunk! Szent Roth-
schild irgalmazz nekünk! Sze nt Rothschild – adj pénzt nekünk!
Mert különben a magyar állam fizetésképtelenné lesz. Hol vannak
azok a gazok, a kik erre juttatták Magyarországot?! Azok?!...
Kutya bajuk sincs azoknak! Legnagyobb részük a „Coupon-Schnei-
der”-czéhhez tartozik most.

Sémita lapjainknak, különösen pedig a „Pester Lloyd”-nak az

a szokása, hogy világgá kürtölik minden, valami névvel bíró vagy
névvel nem bíró embernek a zsidókra vonatkozó kedvező nyilatko-
zatát. Ezen kedvezően nyilatkozó urak legnagyobb része sémita ere-
detű, csakhogy ezt a világnak a világ minden kincséért el nem árul-
nák; mert hiszen akkor a közönség azonnal tudná, hányadán van
ezekkel az „unparteiisch” celebritásokkal.
Így a „Pester Lloyd”, január 28-ki számában, a kicsapott ka-
tholikus papnak s volt genfi kulturkampfos „plébánosának, a hírhedt
Páter H y a c i n t h e Loyson-nak egypárisi prédikácziójáról tesz
említést, melyet ez a zsidóság érdekében közelebb elpapolt. Arról
azonban a „Pester Lloyd” bölcsen hallgat, hogy a Loyson név csak
megfrancziásitása a L e w y s o h n tősgyökeres zsidó családi névnek,
a mely névre azelőtt a páter hallgatott.
A dolog ilyetén mivoltában mi természetesebb, mint, hogy
Lewysohn úr saját felenyájai mellett állást foglalt; hisz a zsidó jel-
leget tudvalevőleg a keresztvíz se veszi le. – Tehát a „Pester
Lloyd” ezt írja:
 18

„Páter Hyacinthe Loyson-nak egy prédikácziója a zsidókérdés fö-

lött nagy föltűnést (No persze! – Szerk.) kelt Parisban. Megsemmisítő
(Ah, ah! – Szerk.) élességgel ostorozta a kitűnő egyházi szónok a zsi-
dóhecczet Német- és Oroszországban, a mely úgy emberi mint keresz-
tény-vallási szempontból (A zsidók által nyomorgatott német- és orosz-
országi k e r e s z t é n y e k perszenem esnek ezen „szempont” alá. –
Szerk.) egyenlően igen kárhoztatandó. A világ Izrael iránt hálára van
kötelezve, (De ebből nem következik, hogy a bibliai zsidók gaz utódai
altul kiirtatni engedjük magunkat. – Szerk.) mert ő jutott először az
isten egységének felismeréséhez, s ő vetette meg alapjait m i n d e n em-
beri művelődésnek. (Ehhez az utóbbi dologhoz tán Hellas és Róma is hozzá-
járult valamicskét?! – Szerk.) Szónok fejtegetéseit egy tüzes hivatkozással a
„Toleranz”-ra (Úgy?! – Szerk.) és azon felhívással fejezé be, hogy
Francziaország csatlakozzék az Angliában megindult tiltakozási mozga-
lomhoz. (Amit, – daczára a „nagy feltűnés”-nek, melyet a páter Lewy-
sohn prédikácziója a „Pester Lloyd” szerint keltett, – Francziaország
tenni még eddig épen nem mutatkozik hajlandónak. – Szerk.)

Az „Alliance israélite” látva azt, hogy elmúltak azok a boldog

idők, a midőn még saját firmája alatt sikerrel kelhetett síkra a világ
bármely részén „üldözött” zsidók érdekében, és szava minden kor-
mánynál meghallgatásra talált, legújabban azt a politikát követi,
hogy egyik keresztény népet a másik keresztény nép ellen lódítja az
agitáczióba a zsidóság mellett. Legújabban tehát az angolokat igye-
kezett atout-ként kijátszani az antisemita Orosz- és Németország
ellen.
E hadjárat ügyesen lett bevezetve. Anglia legnagyobb lapját, a
„Times”-t (zsidó módra, visszafelé olvasva: „ S é m i t ” lesz belőle,]
a zsidó vezérkörök nyélbe sütve, e világlap január közepén az orosz-
országi zsidóüldözésekről hosszú részletes közleményeket hozott
rikító színekkel ecsetelve s túlozva a muszkaországi zsidóság szen-
vedéseit.
Azon első tekintetre méltán csodálkozhatni, hogy csak most
hónapok múlva jut eszébe a „Times”-nek a lármaharangot meghuzn:
a már-már feledékenységbe menni készült muszkaországi zsidóelle-
nes tüntetések fölött; de hát a „Times” és vele az angol philose
miták úgy tesznek mint a sanda mészáros: máshová néznek és más
nova ütnek. Az egész angol philosemita czikkezésnek és gyűlése
zesnek; a melynek a közelben tanúi voltunk tulajdonképpei
nem a már m e g t ö r t é n t események kárhoztatása a czélja, haneír
czélja: lehető m e g a k a d á l y o z á s a az o r o s z k o r m á n y álta
czélbavett radikális zsidóellenes rendszabályok
nak, m e l y e k közül a z s i d ó k n a k O r o s z o r s z á g b ó l való
k i u t a s í t a t á s a épen n i n c s k i z á r v a .
 19

Tehát megindult az angolországi muszka „atrocitási” meeting-

ezés. Azaz voltaképen eddig csak Londonban, f. hó 1-én volt egy; mert
a zsidólapok által hirdetett birminghami, liverpooli sat. meetingekről
a világ, legalább e sorok írásának idejéig, semmit sem tud. Tehát a
„Pester-IiIoyd” szerint „36 (anglikán) püspök, több lord és a tudo-
mány celebritásai felhívták a londoni lordmayort, hogy az oroszor-
szági zsidóüldözés tárgyában meetinget hívjon össze.” E nép- (vagy
helyesebben mondva: főrangú) gyűlés február l-jén tartatott meg a
Mansion-house-ban.
E zsidóbarátgyülés lefolyásáról közöljük a „Pester Lloyd” febr.
6-ki számában f. hó 2-ról kelt londoni levelet, a melynek zsidó írója
egészen oda van az elragadtatástól a dolog fölött s a magasztaló
epithetonok a szótárból mind össze vannak szedve benne, a zsidóba-
rát angol urak magasztalására. Tehát halljuk a zsidó skriblert:
„ S e m m i sem képes azon benyomás n a g y s z e r ű s é g é t vissza-
adni, melyet a tegnap a Mansion-house-ban tartott f ö r m e d v é n y i
meeting az orosz zsidóüldözések ellen m i n d e n résztvevőnél keltett.
Tényleg a londoni társaság s z í n e - j a v a képviselve volt s a t e k i n -
t é l y e s lordok közül, a kik n e m e s buzgalmukban e g é s z életüket és
működésüket a h u m a n i t á s (A mely mellett ezen „humánus” lordok
miatt a szegény irlandi bérlők éhen halhatnak. – Szerk.) és a v a l ó d i
kereszténység (Azt persze a .zsidók határozzák meg, a kik Krisztust
megfeszítették, hogy mi a v a l ó d i kereszténység. – Szerk.) magasztos
eszméinek áldozzák, s e n k i sem hiányzott. A londoni nők is részvétüket
nyilvánították a n e m e s munka iránt. . . A mi a gyűlésnek különös
(Bizony k ü l ö n ö s ! – Szerk.) jelleget kölcsönzött, az valamennyi ke-
resztény hittársulat fejeinek jelenléte volt, (A kik bizony jobban tennék,
ha a Kelet-Európában a zsidóság rabigája alatt nyögő k e r e s z t é n y
hitfeleik iránt mutatnának rokonszenvet. – Szerk.) a kiknek szavai és
tettei igazolják azon tételt, hogy a v a l ó d i kereszténység székhelye se
R ó m á b a n , a hol pápa székel, (Hanem a jebuzeusnak az jól esett,
hogy M a n n i n g c a r d i n á l i s is részt vett ezen, a kereszténységet
meggyalázó meetingen. – Szerk.) se Németországban, a hol Luther élt
ós működött, n i n c s e n , hanem székhelyét A n g l i á b a n ütötte fel,
(Persze csak azért, mert ez a zsidóbarát-gyűlés ott ment végbe. – Szerk.)
a hol a k e r e s z t é n y t a n n a k s z e l l e m é t és é r t e l m é t az em-
berek j o b b a n f e l f o g j á k , mint bárhol a világon.” (Élhetetlen mausli
te! – Szerk.)
Ezek után a levél ismerteti a londoni anglikán püspöknek és
M a n n i n g b í b o r n o k n a k dagályos és a viszonyok ismeretének
absolut távollétére valló beszédeit. Többi között Manning cardinális
kijelentette azt is, hogy ő „nem képes érteni a németországi anti-
semitikus mozgalmat.” Persze a cardinális urnák se volt tán még al-
kalma úgymint anglikán püspök collegáinak sem, zsidót láthatni, mert
hisz Nagy-Britannia s Írland 35 milliónyi lakossága között félannyi
zsidó sincsen, mint például egyedül magában Budapest városában.
 20

A zsidókba annyira szerelmes, mert a zsidókat csak a bibliából

ismerő angol tisztelendő és nem tisztelendő urak azonban, a meetin-
gen hozott sokféle kenetteljes rezoluczióikból egyet kifeledtek, s ez
az, hogy: „Hívassék fel királyné ő felségének kormánya, Európa
keletéről legalább is néhány százezer „ártatlan izraelita polgártárst”
Angliába telepíteni.” Ezt a rezofucziót azonban, a mely a többinek
csak fényes megkoronázása lett volna, a zsidókba olyannyira szerel-
mes, tisztelendő és nem tisztelendő angol urak elfelejtették meghozni.
A gyűlésen hozott s az orosz kormánynak zsidóügyi politikáját
helytelenítő határozatokra nézve abban történt a megállapodás, hogy
azok G l a d s t o n e ministerelnöknek és Granville külügyminister-
nek adassanak át a czélból, hogy „kedvező alkalommal” azokat a
czár kormánya elé terjesszék. Gladstone azonban, a ki a Disraeli
ellen folytatott küzdelmei alatt tisztavérű a n t i s e m i t á v á nőtte
ki magát, már előre kijelentette, hogy ő ezt az egész zsidó-meeting-
ezést helytelennek és czéltalannak tartja, mert az, annál inkább pe-
dig az angol kormány esetleges beavatkozása, a muszkaországi zsidók-
nak csak ártana.
De nemcsak Gladstone volt okosabb a zsidó-meetingező uraknál,
hanem az angol radikális sajtó is kárhoztatta ezt a sületlen komé-
diát, s a zsidókba annyira szerelmes uraknak azt kötötte a szivére,
hogy előbb szüntessék meg az (irlandi) brutalitásokat és a munkások
nyomorát saját országukban; azután, ha ezeken a bajokon segitve
lesz, – akkor törődjenek csak Oroszországgal.

Az angolországi zsidók azonban nem elégedtek meg azzal, hogy

az angol társadalom bizonyos, jóhiszemű köreit a judomániába bele-
hecczelték; ők már a londoni meeting előtt egy petícziót készítettek
a czárhoz, a melyet az angolországi zsidók nevében egyedül a börze-
diadalmas báró R o t h s c h i l d N. M. irt alá, mintegy figyelmeztetni
akarván az orosz kormányt, hogy újra ő ám a pénzpiacz egyedura,
dictátora, a mely pénzpiaczhoz tudvalevőleg az orosz kormány is
gyakrabban szokott fordulni.
Ezen petitióban, – a zsidólapok szerint, – utalással az orosz
zsidók loyalitására, (Hát az 50% zsidó nihilista?! – Szerk.) azon állí-
tás támadtatik meg, mintha a zsidók, üldöztetésüket saját magatartásuk
és üzletvezetési módjuk által érdemelték volna meg, (Ez aztán az ar-
czátlan vakmerőség, így fehérre mosni akarni a vérszívó hadat! –
Szerk.) s kiemeli, hogy mily megszomorodással (No azt elképzel-
jük – Szerk..) olvastak a zsidók Angliában azon instrukcziókat, me-
lyek a zsidók helyzetének megvizsgálására kirendelt császári bizottsá-
goknak adattak, a mely instrukczióknak máris sajnálatraméltó eredmé-
nyei lettek. (Persze, mert egy óriási hiteles aktatömeg, egy felette „be-
 21

cses anyag” van most az orosz kormány kezében a zsidó raffinirt üzel-
mekről. – Szerk.)
A kérvény ekként végződik: A mi azon szemrehányásokat illeti, a
melyek Felséged zsidó alattvalóinak tétetnek, a legmélyebb tisztelettel
bátrak vagyunk megjegyezni, hogy bármily kivételes társadalmi állást
foglaljanak el a zsidó alattvalók, vagy bármi hibák tulajdonítathatnak is
közülök némelyeknek, (Ugyan úgy-e?! Csak n é m e l y e k n e k ? – Szerk.)
azok főleg azon kivételi törvényeknek tulajdonítandók, (Nálunk Magyar-
országon már régóta nincsenek ilyen k i v é t e l i törvények, s a „mi”
zsidaink mégsem különbek a muszka zsidóknál. – Szerk.) a melyeknek
oly sokáig alávetve voltak. Ha néhány (Ismét csak: „néhány?!” – Szerk.)
községben helytelen tevékenység (Ez euphemizmus; igazabban: gazság! –
Szerk.) jellemezte is magatartásukat, mi úgy hisszük, hogy ez azért történt,
mert tőlük, az életfentartásukra szükséges más eszközök elvonattak.
(Kapáljanak, kaszáljanak! De ezt persze nem fogja a foguk. – Szerk.)
és egyes községekbe összezsúfolva lettek, (Persze, a népe jólétét szivén
hordó orosz kormány nem engedi a falvakba és az északi tartományokba
betörni e sáskákat. – Szerk.) s e szerint a legnagyobb nehézséget
érezték, maguknak existentiát alapítani. Biztosak vagyunk abban, (Ki
ád a ti „biztosításaitokra”? – Szerk.) hogy, ha a zsidókat illető kivételi
törvények megszüntettetnének, kivételes társadalmi és polgári állásuk
megszűnnék. (Úgy mint például Magyarországon az eset. Nemde? –
Szerk.) Itt Angliában, a hol nekünk teljes polgári és vallási egyenjo-
gúság adatott, mi, angol zsidók hálásan tanúsíthatjuk azon szerencsés
eredményeket, (Ezt a bizonyítványt i l l e t é k e s e n csak azon angolok
állithatnák ki, a kikkel a folyamodóknak dolguk volt. – Szerk.) a me-
lyek ily teljes emanczipáczió által eszközöltettek, sat.
30-40 ezer zsidó 35 milliónyi lakos közt elvész, s így a bajok
nem tűnnek úgy elő. Mindennek daczára azonban az angol nép egy
részénél, nevezetesen a liberálisoknál s radikálisoknál élénk ellen-
szenv tapasztalható a zsidók iránt. Amint látjuk, a zsidók csak min-
dig azon nyargalnak, hogy: emancipálják őket, aztán nem lesz semmi
baj. Hát itt van Magyarország és Ausztria! Érezzük-e mi az eman-
cipácziónak valami üdvös következményeit? Sőt épen ellenkezőleg!...
Mindezen zsidó-meetingezés és zsidópetíczió azonban teljesen
kárbaveszett fáradság volt, mert azok a muszkáknál teljesen süket
fülekre találtak. Sőt ellenkezőleg azok csak arra szolgáltak, hogy az
orosz kormány és sajtó, határozott antisemitikus álláspontjukat még
jobban praecizirozhassák. A londoni zsidók eleinte egy deputáczió
által akarták e kérvényt a czárnak személyesen átadatni, de érté-
sükre adatott, hogy szíveskedjenek n e m jönni. Sőt Lobanov her-
czeg, a londoni orosz nagykövet, kormányának utasítása folytán még
azt is megtagadta, hogy a fentebb ismertetett zsidó-peticziót elfo-
gadja és a czárhoz juttassa. A „Journal de St.-Péterbourg” félhiva-
talos lap pedig, a február 1-ji londoni meetingről szólva, e szavakkal
utasítá rendre a zsidóbarátoskodó angolokat:
 22

„Szorítkozunk arra, hogy ama leplezetlenségre utaljunk, a mely-

lyel az agitáczió vezetői azon jogot igénylik maguknak, hogy az orosz
birodalom törvényeit elítéljék. A mozgalom vezetői az ily leplezetlensé-
get bizonyára különösnek találnák, ha népgyűlések az európai száraz-
földön azt az i r l a n d i t ö r v é n y h o z á s r a a l k a l m a z n á k . ”
Mindezekhez hozzáadva a többi orosz lap drasztikus czikkeit, a
melyekben a muszkák az angol philosemiták fejét emberül megmos-
ták: most már könnyen megérthetjük azt is, miért maradt el a feb-
ruár 2-kára hirdetett birminghami, a liverpooli sat. zsidóbarát-mee-
ting is? Az angol parlament alsóházának február 8-ki ülésében a
a zsidó parlamenti tagnak, S i m o n n a k egy „kérdés”-ére pedig
Gladstone azt válaszolta, hogy „ezen ügy Oroszországnak belügye, s
nem lehet hivatalos levelezés tárgya. Más, mint alkalmilag teendő
barátságos lépések inkább ártanának.” Ilyen értelemben nyilatkozott
G r a n v i l l e külügyminister is a lordok házában, hozzátéve, hogy
Anglia sem tűrné a saját belügyeibe való avatkozást. Ez a „Nesze
semmi fogd meg jól” volt tehát az egész angol philosemita hűhó
eredménye, tehát = 0, a mely kudarcz és a muszka kormány
férfias és hazafias magatartásának láttára lekonyult az orruk
a sémitáknak, s most már be kezdik maguk is látni, hogy legalább
is nagy ügyetlenséget követtek el, mikor a muszkákat provokálták.
Épen ilyen emberek kellenek a zsidóknak, mint ezek a muszkák!
Ezeken ugyan ki nem fog az ő agyafúrtságuk.
De nemcsak a zsidók, hanem az angol philosemiták orra is ha-
marosan lekonyult, főleg annak folytán, hogy a Londonban élő ni-
h i l i s t á k is tartottak f. hó 7-én egy zsidóbarátgyűlést, a melyen
az ismeretes nihilista Krapotkin herczeg vitte a főszerepet. Tehát
angol főpapság s annyi nemes lord – a n i h i l i s t á k t á r s a s á -
g á b a n ! Valóban „vegyes társaság” ez philosemita-had. E z é r t
állt be hirtelen oly „üvöltő csend” az angol philosemita táborban s az
egész európai zsidósajtóban.
Az orosz kormánynak pedig még csak épen az kellett, hogy a
n i h i l i s t á k a zsidóknak pártját fogják! Ments meg uram bennünket
ügyetlen jó barátainktól! – sóhajthatnak fel s méltán a muszka-
országi zsidók.

Hogy John Bull, az ő philosemitáskodásáért nemcsak a muszka,

hanem a német antisemita lapoktól is kellően kikapja a magáét, tán
felesleges is említenünk. Az előttünk fekvő többrendbeli ilyen eré-
lyes rendreutasítás közül hozzuk itten az „öesterreichischer Volks-
freund”-nek, január 22-ki számában közölt ez irányú czikkét, a mely
Anglia gyenge oldalait is igen időszerűen fejtegeti. A czikk így szól:
 23

„John Bull mint p h i l o s e m i t a . A zsidólapok tudósításai

szerint, jelenleg néhány, az angol főpapsághoz tartozó személy által egy
mozgalom készíttetik elő az orosz és más „elnyomott” zsidók javára, a
melynek annyiban nemzeti jelleget akarnak adni, a mennyiben Anglia
mindig keresztényi kötelességnek tartja, a gyengék és üldözöttek ügy-
védének lenni.” Ebből kitetszik az, hogy az „Alliance israélite univer-
selle”, a ravasz diplomata-fogások e megtestesülése, hűséges czinkosai
nélkül is tud operálni; hisz még több kikeresztelkedett zsidó van, a kik
keresztény „hitsorsosaikra” befolyást tudnak gyakorolni.
Egyenesen nevetséges lenne attól tartani, hogy John Bull phi-
losemitikus sportja a császárnak Oroszország társadalmi újjászervezésével
megbízott közegei helyes érzületét legkevésbbé is alterálni fogja; szint-
oly kevéssé fogják Anglia „philanthropikus” declamátiói által zavarni
engedni magukat a német birodalom és azon más országok patriótái, a
mely országokban az önérzet már felébredt és a cynikus apathia mind-
inkább eltűnik; mindamellett mégis megérdemli a fáradságot, az ango-
lok jogosultságát hasonló idétlen túlcsapongóságokra, futólagos elmélke-
dés tárgyává tenni.
Nem a continentális, hála a keresztények Istenének, mindinkább
terjedő, az emberiségnek megváltást ígérő antisemitikus mozgalom ellen,
hanem az ó testamentomon alapuló angol türelmetlenség és Szent-Man-
chester kíméletlen cultusa ellen kellett volna a brit papságnak már év-
századok előtt szünet nélkül prédikálnia, és ha ezt tette volna, úgy pél-
dául I r 1 a n d nem lett volna é l e t k é r d é s é v é Angliának, mert az
az állítás, hogy az irlandi állapotok a kelta fajban lelik megfejtésüket,
egy eclatáns valótlanság.
A francziaországi bretonok nagy részben tisztavérű kelták, s épen
ezek tüntetik ki magukat hűség, mértékletesség és conservativ érzület
által; hasonlag Wales és a hegyi Skóczia kelta lakói is mentek az irek
anarchikus szenvedélyeitől; ezen szenvedélyek az íreknél az évszázado-
kon át tartó; kegyetlen, magas-egyházi fanatizmus által, a melyet irán-
tuk mint katholikusok iránt tanúsítottak, érlelődtek meg, s az irlandiak
jelenlegi embertelenségeiért a felelősség Angliát terheli, a melynek Irland-
ban jószágokkal bíró lordjai, (a kik most zsidómeetingeznek. – Szerk.)
mérhetetlen jövedelmeiket mesés összegű fogadásokban s más hasonló
sportban Londonban elpocsékolják, míg a zöld Erin megvetett népe csak
annyiban volt az életre jogosult, a mennyiben az angolok részére a ki-
zsákmányolásra képes ember-anyagot képviselt; s az ilyen, évszázadokon
át tartó nyomás által elfajult emberekből most, csekély engedmények ál-
tal, rögtön megelégedett, hű állampolgárokat csinálhatni, – nem! – a
Nemezis néha mint a végzet dolgozik.
Ázsiának az ó p i u m által való m e g m é r g e z é s e Angliának a leg-
sajátabb műve, mert a Manchester-cultusban elérhetlen angolok hoztak
csak be methodust annak tömeges termelésébe és elárusításába, és Chi-
nában, a hol egy atyai kormány az ópium behozatalának ellenszegült,
annak bevitelét Anglia h á b o r ú á l t a l e r ő s z a k o l t a ki. Az ázsiaiak
azon milliói, a kik ma az ópium-élvezet phyzikai és morális következ-
ményeiben elsorvadnak, ezt a k ü l s ő kereszténység megtartásában oly
szigorú Angliának köszönik. Még maga a táplálékhiány is India egyes
kerületeiben a máktermelés túlságos erőltetéséből és a tápnövények ter-
 24

mesztésének ebből folyó elhanyagolásából származik, mivel a máktermelés

a kormány által nyújtott nagy előlegek által serkentetik, mert az opium-
monopolium az állami pénztárakat tölti.
Még sokat lehetne mondani primitív népeknek a földszínéről való
gyors „elkultiválásáról” és egyebekről, de legyenek elégségesek a fentebb
már mondottak annak kimutatására, hogy Anglia n i n c s arra hi-
v a t v a , hogy az európai continensnek a keresztény magatartás fölött
leczkéket adjon; sőt Anglia papsága jól tenné, ha szorgalmasan a maga
háza előtt söpörne, mert egy kissé kevesebb középkori szigorúság a
külső kultusban, s a helyett több p r a k t i k u s k e r e s z t é n y s é g , a
mely t é n y e k b e n nyilvánul, egyértelmű lenne egy nemes előrehala-
dással.
Végül, álljon itt az a biztosítás, hogy Angliának a continens ellen
megeresztett handabandái csak az „Alliance israélite universelle”-nél és
vérrokon s más béreseinél találhatnak rokonszenves fogadásra.
Ha a keresztelt zsidó Lord Beaconsfield, az európai diplomatia
segédkedése mellett, a kis Romániát nem volt képes capacitálni, ez
Angliának ma, Európa nagyhatalmainál még kevésbbé fog sikerülni.”

Az „Alliance israélite” azonban eleve is érezte, hogy nem lesz

elégséges, csupán Angliát atout-ként kijátszani Oroszország ellen.
Miután Európa szárazföldjén nem sikerült neki balekot fognia, az
északamerikai Egyesült-Államokban próbált szerencsét, s itt G r a n t
U1 y s s e s, köztársasági ex-elnök s a hírhedt amerikai corrupcziópárt
feje vállalkozott egy meetinget összehívni, a mely a londoni meetingre
következő napon, február 2-án New-Yorkban ugyancsak Grant el-
nöklete alatt meg is tartatott, a hol szinte rezolucziók hozattak az
oroszországi zsidók érdekében.
Jellemző, hogy a rokon lelkek mily hamar felismerik egymást:
a corrupczió melegágya, princzipiuma, a zsidóság, – az amerikai
corrupcziópárt feje által tartatott maga mellett népgyűlést! Nézetünk
szerint a mindenható d o l l á r birodalmában a zsidóság jobban ki-
mutatta a foga fejérét mint Angliában, a hol viszont egy csomó jó-
hiszemű keresztény főpapot lódított e kereszténységellenes demon-
stráczióba. De váljon nem Angliában tűnt-e ki a zsidóság rava-
s z a b b n a k ? Mi úgy hisszük, hogy: igen.
Egyébként az amerikaiak tudvalevőleg igen praktikus emberek.
Hátha az orosz zsidók érdekében csak azért tartották a new-yorki
meetinget, mert félnek attól, hogy, ha az orosz kormány a zsidókat
kiűzi birodalmából, azok nagy része aztán A m e r i k á b a v á n d o -
rol, s a yankeeknek majd concurrencziát csinál?! Bármi volt is
azonban a „praktikus” yankeek czélja az ő meetingjükkel, a musz-
káknál ők is csak szintúgy süket fülekre találtak, mint angol faj-
rokonaik.
 25

Daczára azonban, hogy a zsidók maguk mellett tűvé tenni

iparkodnak Anglia és az Egyesült Államok társadalmát, mégis érzik,
hogy aligha lesz maradásuk Európában, mert újra meg újra merül-
nek fel a lapokban közlemények azon kérdés fölött, hogy hova men-
jenek a kivándorló zsidók? Újabban Abyssiniát Afrikában emlegetik,
más részről meg az a hír, hogy az északamerikai Egyesült Államok
Louisiana állama részéről kaptak volna az Európából kivándorolni
akaró zsidók meghívást a településre. Csak egyszer hát már indulná-
nak is.

A philosemitáskodó Manning bíbornoknak, úgy szinte a nálunk

is itt-ott található zsidóbarát egyházi férfiaknak nagyon ajánlanánk,
hogy olvassák a „Pester Lloyd”-ot; mert ebben az európaszerte
hírhedt zsidólapban gyakran oly czudar gúnyolódások látnak napvi-
lágot a kereszténység s annak megalapítója ellen, hogy a keresz-
ténység minden őszinte barátja mélyen megbotránkozhatik fölöttük,
s bizonyára minden esetleges philosemitizmusból alaposan kigyógyul.
Ezúttal csak a nevezett lapnak egy, január 14-ki számában
hozott ily irányú közleményét akarjuk ismertetni. E közlemény így
hangzik:
„ E l ő k é p e k a „ K r i s z t u s P i l á t u s e l ő t t ” - h ö z . Miként a
nemrég elhalt írónak, Varga Jánosnak egy kéziratából kitűnik, Munkácsy
Mihály, oly szenzáczionális festményéhez, Karlsbadból hozta az előképe-
ket, a hol Varga vele gyakrabban érintkezett. A töredéknek maradt kéz-
irat is „Krisztus Pilátus előtt” czímmel van ellátva, és azon passusa,
a hol Mnnkácsy önkéntelen modelljai rajzoltatnak, ekként szól:
A „Mühlbrunnen” felé tartó „Gänsemarsch”-on egyetlen vigasztalásomat
Galicziának két, közelemben levő, oly tökéletes példánya képezte, (Ugyan
furcsa gusztusa lehetett ennek a boldogult Varga írónak. – Szerk.) a
minőket még Karlsbadban, a válogatott ember-raritások ezen barnum-
féle múzeumában is nem mindennap talál az ember. Az egyik, a legjobb
emberkorban, pompásan pödört kerékszakállt viselt; bajusza, mint az új-
testamentum alakjainál a szakállhoz simult. Gyengéden tekintő szemei,
merészen hajtott orra, vállaira lehulló fénylő hajfürtei és megnyerő
arczvonásai minden mellette elmenő figyelmét felkeltették. Csak a ko-
paszra nyírt fejtető és a kis bársonysapka, a mely. a cylinder alul elő-
kukucsált, tettek egy idegenszerű benyomást. Milyen kár, hogy a szép
fekete hajfürtök a vállakat nem egészen árnyékolják be: akkor egy
kész K r i s z t u s - f ő állana előttünk.”
Ezen rajz után a boldogult Varga író leír egy másik lengyel
zsidó alakot, a kit meg P i l á t u s -nak nézett; hihetőleg nem tudván
a boldogult Varga író azt sem, hogy Pilátus tisztavérű r ó m a i fér-
fiú volt. Ezen legújabb „Pilátus a credóban” után, a „Pester Lloyd”
zsidó scriblifaxja, a ki mint a megboldogult Varga író, szinte Pilá-
tust is zsidónak képzeli, – ekként zárja be „Notiz”-jét:
 26

„Itt abbaszakad a czikk; a halál megakadályozta a szerzőt abban,

hogy azt befejezze s elbeszélje, Munkácsy miként tette tanulmányait
ama két l e n g y e l z s i d ó n azon festményéhez, a mely most az egész
világ bámulatát kelti fel.”
Tehát a „Pester Lloyd” zsidó scriblifaxja szerint Krisztus nem
volt egyéb, mint egy l e n g y e l z s i d ó . És ezt a „Pester Lloyd”
nevű újságot ugyanaz a F a l k M i k s a szerkeszti, a ki Keszthe-
lyen mint képviselőjelölt mindig a premontreieknél szokott meg-
szállni, és (ne mosolyogjon itt senki!) programmbeszédeinek megtar-
tása előtt szent misét szokott mondatni, ez alatta „Veni sancte spi-
rituszt áhítatosan énekelvén.

Ugyancsak a programmbeszédeinek megtartása előtt szent mi-

sét mondatni szokott s ez alatt a „Veni sancte spiritus”-t áhítato-
san éneklő „keresztény-katholikus” F a l k M i k s a újságának ja-
nuár 29-ki számában olvassuk a következőket:
„A magyar s z a b a d k ő m ű v e s e k és az o r o s z o r s z á g i
z s i d ó ü l d ö z é s e k . A magyarországi nagypáholynak mai évnegyedes
gyűlésén, szemben a reakczionárius (Értsd: keresztény-barát. – Szerk.)
áramlattal, azon elismerésreméltó határozat hozatott, hogy, noha az
„Alliance israélite universelle” és a bécsi izraelita alliancz, azon felhí-
vásukkal, hogy az üldözött orosz zsidóknak egy új h a z á t a l a p í t a n i
s e g í t s e n e k , csak az izraelita hitsorsosokhoz fordultak, Magyarország
valamennyi Jánosrendű páholyaihoz azon felhívás intéztessék, hogy ve-
gyék fontolóra, váljon minden egyes páholy saját initiativájából ne já-
ruljon-e e czélra segély adománynyal?”
Hát hiszen nekünk elvileg az ellen nincsen kifogásunk, hogy a
magyarországi Jánosrendű páholyok az oroszországi zsidóknak
Amerikába való expediáltatása költségeihez hozzájáruljanak. De más-
részt bátrak vagyunk az oroszországi zsidók sorsát olyannyira szi-
vén viselő nagypáholyhoz (már t. i. értve annak n e m - z s i d ó tagjait,)
azt a kérdést intézni, váljon nem tartja-e még most se időszerű-
nek, egyszer már a m a g y a r o r s z á g i k e r e s z t é n y (vagy, ha
jobban tetszik: n e m - z s i d ó ) lakosság sorsát is fontolóra venni?
Mert tudvalevőleg a zsidóknak oly tág tért nyitó európai szabad-
kőművesség magatartása egyik legfőbb oka a korunk legégetőbb
kérdése a z s i d ó k é r d é s stagnácziójának.
A mi „profán” észjárásunk szerint, tán nem-zsidó szabadkő-
műveseinkhez is közelebb áll az ingük mint a kabátjuk?
*
Daczára azonban a sok hátramozdítónak, ügyünk egész csend-
ben egyre nagyobb hódításokat tesz a hazában is. Nem is említve
azt, hogy a fővárosi napisajtó legújabban már nem czikkez ellenünk,
hanem – csekély kivétellel – meglehetősen jóindulatú neutralitást
 27

tanúsít irányunkban, a most folyó képviselőházi költségvetési vita

közben néha kitör egyes szónokoknál az elkeseredés zsidós állapo-
taink fölött. Persze ez a „kitörés” most még csak úgy a szűr alatt
történik, a zsidó szó nem említetik, s csak a sorok közül kell
kiolvasnunk, – mint hajdan a Bach korszak alatt volt az eset, –
a jó érzésű, de kevés bátorságú hazafiak szívében rejlő érzelmeket.
A ház január 18-ki ülésén K o v á c s A l b e r t képviselő csak
úgy mellesleg, pár szóval érintette a zsidókérdést is, de e pár szónak
megvolt az, a mai viszonyok között nagy érdeme, hogy a z s i d ó szó
is szerepelt benne. Kovács Albert ugyanis, a pénzügyminiszter be-
szédére reflectálva. egyebek között azt monda, hogy ő „elismeri
ugyan azt, a mit a pénzügyminiszter mondott, hogy t. i. a földbir-
tokos osztály földbirtokszerzéseket tett; de ki nyert és ki szerzett?
A z s i d ó k . ” Kár, hogy Kovács Albert úr tovább nem fűzte ezen
eszmemenetet. Úgy választókerülete mint az ország csak elismeréssel
tartozott volna neki. No de kezdetnek elég az is, a mondott.
A budget-vitának másik, bennünket érdeklő mozzanata Soms-
sich Pál beszédének egy része, s a beszédének e részére T i s z a
K á 1 m án miniszterelnök által adott válasz. Somssich Pál ugyanis, a
képviselőház január 24-ki ülésében tartott nagy szabású beszéde
folyamán, a következőket is mondotta:
„Népességünk igen keveset és ebben a magyarság leggyérebben
szaporodott.
Városainkban a proletariátus és vele a bűnök száma ijesztőleg nö-
vekedett; ezekben néhány pénzintézet és részvénytársulat gyümölcsöz-
teti a nagy részben idegen tőkéket, de a nép zöme vagyonilag folyton
hanyatlik. (Úgy van! Igaz! a baloldalon.) Nemcsak azokról áll ez, kiket
a pénzügyminiszter úr felemlített, a középbirtokosokról, hanem ismétlem,
a nép zöme, a polgárság, a vagyonos parasztság, fájdalom, hanyatlik,
itt-ott el is vész. (Úgy van! Igaz! a baloldalon.) .... A véletlen iróniája úgy
hozta magával, hogy nyomban a pénzügyminiszter urnák állapotainkat
kedvező színekben feltüntető beszéde után, Kohonczy képviselőtársunk a
bánáti nyomort ecsetelte. Én pedig amaz ülésből szállásomra menvén,
véletlenül a „Magyar Föld”-et vettem kezembe, és abban a nyitravölgyi
állattenyésztő-társaság jelentésében ama vidék nyomorúságának leírását
olvastam. Egyebek között azt mondja a jelentés, hogy a társaság a
Pintzgauból tenyészbikákat hozatott, és azokat a helységek közt részben
ingyen akarta kiosztani, de a községek olyannyira szegények, hogy az
állatok eltartására vállalkozni nem mertek. (Mozgás balfelől.) 500 és
néhány összeírott tehén között alig 50-et találtak a tenyésztésre alkal-
masnak, így van ez a Nyitra völgyében, a fölvidéknek emez egykori
Kánaánjában. De így van ez az országban egyebütt is. (Úgy van! a
baloldalon.) ....
Ma még hála Istennek nem jutottunk oda, (hogy t. i. a nép Aeso-
pussal azt mondja: Quid interest, cui serviam, clytellas dum portem
meas? – Szerk.) De eljuttatják a nemzetet azon iskola tanának emberei,
 28

mely azt hirdeti, hogy az állam minden, az egyén semmi, hogy az állam-
nak jogában van confiscálni minden előnyt az egyéntől .... Eljuttatják
végre azok, kik azt hirdetik: mindegy, a b i r t o k akármely k é z b e n
van, ez a b i r t o k á t m e n e t e l , a c s e r e r e n d e s pro c z e s s z u s a ,
m i n d e gy, ha a m a g y a r t ö r z s v a g y o n i d e g e n k é z r e kerül.
A v e s z é l y ó r á j á n e z e k t ő l az i d e g e n e k t ő l l e h e t - e v á r n i ,
hogy r a j t u n k s e g í t s e n e k ? (Elénk helyeslés balfelől.)”
Tisza Kálmán miniszterelnök, a következő napi ülésben Soms-
sich Pál beszédére válaszolva, a most idézett passusokra a kö-
vetkezőleg felelt:
„Azt pedig – bocsásson meg a t. képviselő úr, – én is tudom,
hogy azon theoria, melyre ő hivatkozott, némely abstract nemzetgaz-
dászok könyveiben olvasható, mert hiszen a nemzetgazdászati iskolák-
nak egyedéig azon hajlama volt, hogy az embert, az egyént nem
számitották, hanem csak numerusnak tekintették s az államot vet-
ték mindennek. De azon tant, hogy m i n d e g y , a k á r k i b í r j a a föld-
b i r t o k o t , m i n d e g y , ha a magyar e m b e r k e z é b ő l kihull
és i d e g e n k é z b e kerül is az, ezen miniszteri padokról, ezen oldal-
ról a képviselő úr ugyan nem hallotta soha. (Úgy van! a jobboldalon.
Halljuk!) Engedelmet kérek, a t. képviselő úr úgy látom a pénzügymi-
niszterre mutat. A pénzügyminiszter úr azt, hogy mindegy, ha idegen
kézbe megy is a magyar földbirtok, nem mondta, sőt ellenkezőleg, azt
mondta: Nézzétek meg a volt úrbéresek közül azokat, a kik 2-3 száz
holdnyi birtokra tettek szert, s hasonlítsátok ezt az állapotot is össze
azzal, ha egy-egy birtok eladatik. Ez nem azt teszi, hogy mindegy,
ha a magyar ember birtoka idegen kézre jut, ez épen a tősgyökeres
magyar faj szaporodásának és fejlődésének jele. (Halljuk!) Igen, t. kép-
viselő úr, talán azon hozzátétel nélkül, hogy mindegy, ha a magyar
ember birtoka idegen kézbe megy is át: mondatott ez egyszer a pénz-
ügyminiszteri padról; de ez nem 1875 óta történt, nem is 1874-ben, ha-
nem 1872 vagy 1873-ban... Akkor történt igenis, ne méltóztassék tehát
azt is a fúzió alapján álló kormány bűneül róni fel, a mit soha se mon-
dott és nem mond. (Úgy van! a jobboldalon.)”
T. olvasóink a fentebbi idézetekre bizonyára azt mondják, hogy
kár volt velük vesződni, mert biz édes keveset mondanak azok.
Teljesen igaza van t. olvasóinknak a mi előrehaladott állás-
pontunkból. De mi, kik a képviselőházban uralgó légkört ismerjük,
az mondók vagyunk, hogy higyjék meg, sokat mondanak azok az
idézetek. Tán az egész képviselőházban 20 ember sincsen, aki ennyit
ismert volna mondani. Szomorú, de úgy van!

Beküldetett hozzánk a következő czímű mű: „A zsidókérdés

Nro 2. Történelmi, társadalmi és törvényes szempontból tárgyalva,
irta Matók Béla. Budapest, 1881.”
Miért „Nro. 2”? Ez volt az első kérdés, a melyet magunkhoz in-
téztünk mikor a munkát kezünkbe vettük. Mi csak egy zsidókérdést
ismerünk. Ez az egy zsidókérdés magában foglalja először: a zsidó-
 29

ság által előidézett bajok és veszélyek felismerését, s másodszor: biz-

tos utakat s módokat keres arra nézve, hogy e bajoktól, veszélyektől
társadalmukat megmentsük.
A munkát aztán átlapozva, azonnal megtudjuk, mi az a zsi-
dókérdés „N r o. 2”? Szerző ugyanis kijelenti, hogy sem a „ 12 röpirat”
álláspontján, sem (a különben már rég megboldogult) Hegyesi-féle
„Ellenröpirat” álláspontján nem áll; hanem ő azt tartja,hogy e kér-
désben is a k ö z é p ú t az egyedül helyes út. Ő t i. a zsidóság által
okozott bajok kútforrását a zsidókban is, mibennünk is keresi, s ed-
dig mi is egyetértünk a szerző úrral. De már azon további okosko-
dását, hogy 1-ör,ha a zsidók r e f o r m á l n á k magukat, 2-or pedig,
ha mi iparkodnánk ver s e n y e z ni a zsidókkal: megszűnnék min-
den baj, s csak még „be kell hozni az általános p o l g á r i h á z a s -
s á g o t , mely b i z o n y o s a n (??) megszünteti eddigi elszigeteltségüket
(a zsidóknak,) s t ö k é l e t e s e n m a g y a r o k k á v á l n a k ” (???) –
egyátalán nem fogadhatjuk el.
Hogy mit tartunk m i a zsidóság reformácziójáról, azt bőven
elmondottuk már a „12 röpirat” I. évfolyamának 1-ső füzetében
közölt „Reformálható-e a zsidóság” czímű czikkünkben is, a hol arra
a végmegállapodásra jutottunk, hogy a zsidóság nem r e f o r m -
k é p e s , s hogy se nem akar reformálódni, se nem e n g e d i
m agát reformáltat ni. A zsidóság elve: „Sint ut sunt, aut non
sint.” A zsidók azt mondják, hegy ők a legártalmatlanabb emberek,
a legloyálisabb állampolgárok, a legerényesebb, a legtehetségesebb
nép, – s azért zsidókérdés egyátalán nem l é t e z i k , nem lé-
t e z h e t i k , s az csak holmi roszakaratú embereknek, a kik antise-
mitáknak hivattatnak, agyréme, mániája.
A zsidók részéről így állván a dolog, pedig így áll, ha a zsidó
népet se prófétái, a kiket üldöztek és megtagadtak, se maga Krisz-
tus, a kit megfeszítettek, reformálni nem voltak képesek: bizonyára
Matók Béla úr se fogja reformálhatni, annyival kevésbbé, mert felül-
rá ő még goj is, a kinek, a zsidók felfogása szerint, beleszólási
joga sincsen a zsidó „confessió” dolgaiba.
Pedig Matók Béla úr ugyancsak megforgatja bonczkését a zsidó
„confessió” testében, a zsidóság reformálhatása czéljából a következő
postulátumokat állítván fel könyve 121-123 lapjain:
„Szükséges, hogy a hazai műveltebb és felvilágosodottabb magyar
rabbikkal a kultus minister értekezletet tartson, melyben már előbb
teljesített kormányi megállapodás szerint megkérdezze őket arra nézve,
mikép lehetne össze egyeztetni a Zsidóhagyományos intentiókat az or-
szág törvényeivel, a zsidóság eddigi elkülönítésének megszüntetése végett,
mi óhajtásuk lenne e tárgyban a kormánynyal szemben, s viszont kö-
zölné a kormány velők azon alapelveket, melynélfogva a reformatió út-
 30

ján tőlük a válaszfalak végleges eltávolítása végett kíván; s azután egy

szükségesetén tartandó nagy zsinattal, kölcsönös megállapodás folytán
hozassék positiv törvény: melyben mind a haza, mind a zsidóság érde-
kei kellőleg méltányoltatván.
„Mondassék ki: hogy a Thalmud (az isteni tisztelet, és más egyházi
ügyek elintézését tárgyazó szabályok kivételével) Magyarországon többé
mint a zsidóság szervezeti szabálya, nem taníttatik, sőt az egyszerűen
mellőztetik, a mit a haladó párti magyar zsidó ma már szívesen el is enged.
Mondassék ki az étkezési törvény elvetése, mint a mely az itteni
klimatikus viszonyok miatt úgy is felesleges, de a vegyes házasságok
gátjául is szolgálhatna.
Mondassék ki: hogy a hazai Mózes vallású felekezet részére egy
főpap fog kineveztetni Budapesten, ki is köteles maga körül consistori-
umot választatni, melynek segítségével fogja vezetni felekezetének egy-
házi ügyeit, a haza határán kívül senki, a haza határán belül pedig a
kormány felügyelete alá helyezve.
Mondassék ki: hogy ezen főpap és consistorium kötelessége a már
fenálló papnöveldét és tanítóképezdét felügyelni, melynek tanárait a kor-
mány fogja kinevezni; és hogy Magyarországon, valamint a hozzákapcsolt ré-
szeken, idegen országból papot hívni, vagy tanítót kántort választani nem sza-
bad, hanem csupán az onnan kikerültek lehetnek papok, tanítók, kántorok
(községi iskolákban azonban, más iskolában végzettek is lehetnek, mint eddig.)
Mondassék ki: hogy a Synhedrin házassági törvényeire vonatkozó
tractátumok, az ország törvényeihez és szokásaihoz alkalmaztassanak, illetve
vele összhangzásba hozassanak, és a házassági váló perek mint a pro-
testánsoké, az 1790-ik évi 26, és 55-ik t. czikkelyek figyelembe tartá-
sával, az országos törvényszékek eljárása alá helyeztessenek.
Mondassék ki: hogy az úgynevezett Gabelle czímű (vágatási díj)
egyházi adó végképpen eltöröltetik, s a kultuszok adófizetőire birtok-
aránylag igazságos egyházi adó vettessék, melynek rendes behajtása köz-
igazgatási végrehajtással is biztosítassék.
Az iskolákra nagyobb gond fordítassék, valamint a papokra is,
kiket a községek hármas jelöltségi jogának fentartása mellett kinevez-
tetni óhajtanék, mert így habár igen sok felvilágosodott rabbit ismerek
is köztük, miután őket a község választja és fizeti, igen sok esetben az
éretlen nagy többség kívánatát, és egyes hatalmasabbak érdekeinek tá-
mogatását kötelesek teljesíteni, a miért is aztán sokszor felvilágosodott-
ságuk mellett is, a meggyőződés ellenére kell cselekedniök.”
Ezeket, s nem többet követel szerző ura zsidóktól, illetőleg az
államhatalomtól. S már most csak az a kérdés: ki szerezzen foga-
natot ezen postulátumoknak? A zsidók maguk? Olyan zsidót, a ki
erre vállalkoznék, vagy erre tehetsége lenne, e g y e t sem fog szerző
úr kapni. Az államhatalom? Egy európai államban se talál szerző
úr e g y e t l e n e g y politikust sem, a ki magára merné vagy akarná
vállalni ez irányban a kezdeményezést. A fentebbi postulátumok a
legszívósabb s a legconservativabb v a l l á s f e l e k e z e t szétrobban-
tadat, a zsidó n e m z e t i s é g megsemmisítését czélozzák. Ugyan ki-
nek lenne bátorsága, ereje ilyes Don Quixote-i munkára?
 31

Hagyjuk tehát t. szerző úr a zsidók vallását: legyen nekik az ő hi-

tük szerint! Mi antisemiták a vallás dolgában a l e g t ü r e l m e s e b b
enberek vagyunk; a világ legconstansabb, legszívósabb népfaját se
akarjuk megsemmisíteni még az amalgamizáczió által sem, Hanem
nekünk antisemitáknak csak az a követelésünk, s ettől semmi körül-
mények közt el nem állunk, hogy, miután meggyőződésünk szerint a
zsidóságnak mi köztünk léte az egyik vagy a másik félnek elpusztu-
lását, megsemmisítését fogja maga után vonni: váljunk meg egy-
mástól, ha lehet, szép szerével. A zsidó népnek külön állam-
ban való létezése j o g o s u l t , és ily helyzetben e nép még nagy sze-
repre lesz hivatva. Mi antisemiták minden jót kívánunk nekik e sze-
rep betöltéséhez.
Hogy hiába prédikáljuk ö n m a g u n k n a k azt, mikép ipar-
kodjunk versenyezni a zsidókkal s aztán nem lesz semmi baj: ezt
úgy hisszük, azoknak, a kik füzeteink tartalmáról tudomást szerez-
tek maguknak, fölösleges e helyütt magyarázgatnunk, hogy az kép-
t e l e n s é g . A mi atomizált, meghasonlott társadalmunk a compact,
teljes egyöntetűségben és egyértelműségben működő zsidó társada-
lommal szemben v e r s e n y k é p t e l e n , s azért a mi társadalmunk-
nak azt prédikálni, hogy iparkodjék concurrálni a zsidósággal, sőt
azon tul is tenni: annyi, mint ha a vakot arra biztatnánk hogy: csak
meressze a szemeit erősen, majd látni fog; vagy ha a süketet arra
akarnánk kapacitálni, hogy: csak füleljen jól, majd hallani fog!
Mindezekből Matók Béla úr is meggyőződhetik, hogy „Zsidó-
kérdés Nro. 2.” nem létezik, s így a téves kiindulási pontból folyó
minden ez irányú következtetései is jégre vannak építve.
De ha a mű tendentiájával nem érthetünk is egyet, el kell is-
mernünk, hogy az alapos olvasottsággal, s ügyünk iránt meglehető-
sen jó indulattal van írva, s ez utóbbi sajátsága a mai korban s még
felülrá Magyarországon bizonyára nagy érdemül róható fel.
S ép ezért a t. szerző urnák még csak azt jegyezzük meg, hogy
a magát két harczoló fél közé ékelő harmadiknak, a hadi taktika
tanítása szerint is, a legroszabb helyzete ven, mert elől is hátul is
lövik, s ha valahol, úgy a zsidókérdésben is az a jelszó: Aut, aut!
Vagy philosemita vagy antisemita. Tertium non datur. A t. szerző
úron áll a választás.

Jelen havi szemlénket bezárjuk azzal az értesítéssel, hogy a

vasvári alesperesi kerület lelkészeinek a képviselőházhoz benyújtott
ismeretes peticziója előreláthatólag f. hó 18-án, szombaton fog a ház
által tárgyaltatni.
 A fővárosból.
– Nyílt levél a szerkesztőhöz. –
T. szerkesztő úr! A „Budapest” czímű lap egyik múlt száma nyo-
mán, egy utálatos pók található a váczi-körút – sz. alatt levő budapesti
cselédszerző irodában.
Felhívom Thaisz Elek úr figyelmét ezen undok sémita fajra; t.
szerkesztő urat pedig bátorkodom a következők közlésére felkérni, mi-
után meggyőződésem, hogy oly lap, mely ily desperat hirdetés után a
néhány krt zsebre teszi, helyt nem adna ily nemű felszólásra.
„Kerestetnek – úgymond a budapesti cselédszerző, – 1 kastély-
felügyelő 800 frt fizetés, szabad lakás, tűzifa és világítással; 1 erdő-
kerülő 40 frt fizetés, lakás, stbvel; 1 gazdasszony papi házba 18 frt
havi fizetéssel vidékre; a budapesti cselédszerző iroda által elhelyez-
tetnek, váczi-körút – sz. a. Válaszra 15 kros posta bélyeg melléklendő.
3243. 1-1.”
Fővárosi lévén, nem sokat bíztam ugyan ily, cselédek pénzén élős-
ködő zsidó által 1 frtért osztogatott, és hoszas hirdetés után is betöl-
tetlen állások elnyerhetőségében; mindamellett nem hallgatva tapaszta-
lataimra, melyek szerint ily zsidókat kihallgatás nélkül bebörtönözni
kellene, – az irodába mentem a kastély felöl tudakozódni. Biztosíték
letétele mellett 400 frtot ígértem azon esetre, ha az állást elnyerem;
ha pedig el nem nyerném, a rendes beíratási díj, az 1 frt helyett, 10
frtot ígértem, ha megnevezi a helyet, hol a felügyelő kell. Erre a zsidó
kijelentette, hogy a felügyelői állás csak később töltendő be; fizessek
azonnal 1 frt beíratási díjt; hanem a kastélyt azért ő meg nem nevez-
heti; de jöjjek el ismét pár hét múlva.
Négyszáz, esetleg 10 frtért sem 1 ellenében, nem nevezi meg tehát
az állomásokat; mert azok legnagyobb valószínűség szerint nem létez-
nek. Legroszabb esetre kéznél tart a rendőrség részére egy-egy talmi
czímet. Ezek után képzelhető, mint fosztogatja például a szakácsnékat;
és mint élődik ezen, a „humanismus” érdekében fentartott iroda gazdája, a
nőcselédek zsírján! De nem járhatna túl ily nagy bölcseségen a rend-
őrség?! Tétlenül nézi, mint kerül számtalan, sokszor az utolsó elzálo-
gosított ruhadarabért előteremtett 1 frt beíratási díj, különösen a ta-
pasztalatlan vidékiek részéről ezen hálóba, melyekért az illetők pár szón
kívül alig kapnak valamit; ellenben drága idejüket, heteken át kényte-
lenek még az odafutkosással tölteni. Miután pedig 1 írtért már beíratta
magát a cseléd, napról-napra hasztalanul várja az ígért alkalmazást, és
végre kevés pénzétől megfosztva, a sok biztatásra még hetekig lézeng
a fővárosban. így terem aztán a sok csavargó, tolvaj. Nem egyszerűbb
lenne-e a pókot elzárni, tisztelt rendőrség?! Melyik törvényünk tiltja a
zsidónak a dolgot? Dologházba tehát azokkal, kik csak más emberek
szerzeményét szerzik el vétkesen.
-y-
 Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Nagyvárad.
A múlt 1881-ik évi deczember hó elején meghalt itt N.-Váradon egy
köztiszteletben állott (vidéki) járásbíró, Sz. S. Ennek számos tagból álló
családja levén, mint hallatszott, sokszor nehezen küzdött anyagi helyze-
tével, – s még a ravatalon feküdt, mikor egy idevaló híres, 150-300 per-
centes Kohn Ignácz nevű zsidó uzsorás, ellene, egy szinte idevaló keresztény
ügyvéd által foglalást intéztetett, még azon szobában is, hol a h a l o t t
f e k ü d t . Erre az embertelen cynismussal párosult eljárásra a közérzület
mégis csak felháborodott; a helyi lapok kezdettek úgy a bajusz alatt
gyalázatos uzsoráról, uzsorásokról stb. példálódzni. De H e g y e s i M á r t o n ,
az itteni szélsőbalpárt közlönyének, a „Biharmegyei Lapok”-nak szer-
kesztője, ki a megholtnak, – mint mondták – személyes barátjai közé
tartozott, tovább ment, s lapjában az említett uzsorásnak nevét egészen
kiírta, s annak gyalázatos foglalkozását kellőleg apostrofálta. Erre aztán
a másik két helybeli lap is bátorságot kapva, az illető uzsorás nevét
sans gene kurták, s többféle viselt dolgait közölték. Ezen cselekedete
Hegyesi Mártonnak azonban a nagyváradi zsidóságnak sehogy se tet-
szett; mert ők fajukbelije által elkövetett minden gonoszságot, lett le-
gyen az bár uzsoráskodás, csalás, orgazdaság, rablás, gyilkosság stb.,
feltéve, hogy mindez keresztényen követtetett el, a legnagyobb buzga-
lommal elpalástolni igyekeznek, s a bűntényt elkövető fajukbeli indivi-
duumot; a törvény büntető kezéből kiszabadítani, mindnyája egyért, egy
mindnyájáért helyt állva, a keresztény társadalom ellen frontot csinálva,
megható szép egyetértéssel oltalmazzák, pártolják, mint ezt számnélküli
példák eléggé bizonyítják. S így Hegyesi Mártont, a lap zsidó kiadója
L á s z k y Á r m i n által megintették, hogy az efféle közleményekkel hagyjon
fel. De ez nem hagyván magát a lap szellemi részét illetőleg a kiadó
által rendszabályoztatni, már csak annyival inkább sem, mert Hegyesi
Márton egy hozzátartozója tette le a lapért a cautiót is, – foly-
tatta tovább is lapjának több számában az uzsorásokra vonatkozó
közleményeit. Erre a dölyfös zsidó kiadó, hogy Hegyesi Mártont insul-
tálhassa, s vele szakíthasson, egyszer csak egész váratlanul a lapba ki-
nyomatja, hogy ő Hegyesi Márton szerkesztői működésével már régebb
idő óta nincs megelégedve, s ennélfogva őt a lap szerkesztésétől fel-
menti. Hegyesi Márton egy szép reggelen lapját kezébe véve olvassa s
ezen valóban furcsa meglepetésben részesül, – már t. i. a kiadó akarja
felmenteni, illetőleg a lap szerkesztésétől elmozdítani azon szerkesztőt,
kinek egy rokona tette le a lapért a cautiót; mi akart ez egyéb lenni, mint
zsidó malitiával párosult durva sértés; mert ő a szerkesztőt el nem
mozdíthatta a lap szerkesztésétől: hanem őt mozdították el a lap ki-
adásától. S ezt tették a zsidók azon keresztény szerkesztővel, ki philan-
thropiája által tévútra vezettetve, mellettök kardot rántott, s a zsidók
„E 11 e n r ö p i r a t”-át szerkesztette.
A többi helybeli lapok szerkesztői és munkatársai is megbotrán-
kozván a fentnevezett zsidó kiadónak ezen, az írók, szerkesztők, s lap-
tulajdonosok között bevett szokásos illedelmi szabályokon való maga túl-
 34

tetőién, a következő nyilatkozatot hocsátották közzé a másik két. helyi

lapban:
„N y i 1 a t k o z a t.
Alulírottak, mint a helyben megjelenő lapok szerkesztői, illetve
dolgozótársai, a „Biharmegyei Lapok” kiadója, Laszky Árminnak He-
gyesi Márton úr, mint a „Biharmegyei Lapok” szerkesztőjével szemben
követett eljárását a köztudomású tények alapján is a kiadó és
szerkesztő közötti viszony legdurvább megsértésének jelentjük ki, s
midőn ez ellen egyértelműleg tiltakozunk, egyszersmind a tisztességes
hirlapirók között szükségkép fenálló solidaritás érzetéből kifolyólag óva
intünk minden hírlapírót, hogy vele a jövőre nézve, mint kiadóval érint-
kezésbe lépjen.
Nagyvárad, 1881. deczember 12.
Darvasy Lajos, a „Biharmegyei Lapok” munkatársa. Erdélyi Béla,
hírlapíró. Gyalokay József, a „Bihar” munkatársa. Gyalokay Lajos, a
„Bihar” szerkesztője. Hegedűs Lajos, a „Nagyvárad” munkatársa. Hlatky
Endre, a „Nagyvárad” munkatársa. Hügel Ottó, a „Nagyvárad” szer-
kesztője. Iványi Ödön, hirlapiró. Dr. Kálmán József, a „Bihar” munka-
társa. Lovassy Andor, a „Biharmegyei Lapok” munkatársa. Nagy Már-
ton, a „Biharmegyei Lapok” munkatársa. K. Nagy Sándor, a „Bihar”,
„Biharmegyei Lapok” és „Bihari Gazda” munkatársa. Patzkó György,
a ,,Bihari Gazda” szerkesztője. Rácz Mihály, a „Biharmegyei Lapok”
munkatársa. Rátkay József, a „Nagyvárad” munkatársa. Riskó Sándor,
a „Nagyvárad” munkatársa. Vulcan József, a „Família” és „Siedietorea”
szerkesztője. Winkler Lajos, hírlapíró.”
A midőn Hegyesi Márton és lapjának zsidó kiadója között a fen
tebb elmondott esemény megtörtént, már azelőtt jóval készültek erre a
zsidók, s hadi tervükkel készen állottak. Ők a viszonyt Hegyesi Már-
tonnal megszakítani, s rajta egyszersmind sértést elkövetni, azután egy
egészen tőlük függő, szélsőbalpárti lapot alapítani, azt saját szájuk ize
szerint közzé bocsátani elhatározott szándékuk volt, s ezen czéljukat el is
érték. Azonban az erkölcsi nyeremény, melyet ezen affaireből maguknak
szereztek, tőlük legkevésbé sem irigyelhető; reménylem, nem kevesek-
nek feluyilbattak egy kissé a szemei, a zsidó jellemet illetőleg. (Hegyesi
Márton urnák is volt tehát alkalma kiismerni a zsidókat v a l ó d i mi-
v o l t u k b a n , s Dr. Jágerrel most már ő is elmondhatja magáról, hogy
„Bor Löwe von Juda ist wirler mich aufgestanden, und ich bin in sei-
ner öhle gewesen.” – Szerk.) H.

Ungmegye
Magyarországon két oly állomása van a sémita bűzös tábornak, a hon-
nan, t. i. e két állomásról, ki szekerén, ki gyalog, de legtöbbnyire jó
módban vándorolnak tovább kedves hazánk többi, természetesen dúsabb
termésű vidékére e sáskák a letarolt környékről.
Az első állomást Munkácsnak nevezik, a másik: az Ungvár névre
hallgat. Mindkettő szoros kapcsolatban áll egymással, egymásnak képez
ven elő- és utóvárosát, és együtt tevén egy egészet, miután Munkács
teszi a semitaság pórságát, a honnan Ungvárra vándorolnak a nagyobb
tehetségű sémiták azon czélból, hogy megtanulják a kozmopolitizmus
 35

kellékeit, és így: Ungvár foglalja magában a seinitismus aristokratiájá-

nak magvát.
A magyarokra nézve történeti emlékű Munkács egy szomorú nép-
vándorlásnak lett színhelye. Lengyelországból, a vereczkei szoroson ke-
resztül rajmódra szállongnak be a kaftános és pészlises kétlábú
sáskák. A hajdan gazdag Munkács nem láthatja a napvilágot a,
sáskasereg töméntelensége miatt, fut a kényszer futásával ki a városból
és be a nyomorba. Nincs ezen élősdiek ellen orvosszer, szaporodnak a,
nélkül, hogy igénybe vennék a honossági törvényt. A kormány örül a
statistikusok szerint szomorú szaporodásnak; mennyire nagyobb volna
öröme, ha tudná azt, hogy Munkács adja e szaporodását Magyarország-
nak, tiszta vérű rühönczökből átvedlett, Zrinyi, Hunyady és más nagy
nevek jelenlegi bitorlóinak – hazánkba történt szemtelen betolakodása
által. A tönkre tett jobb, ősi elem elhagyja szülőföldjét, mert e
sáskasereg miatt nem látja biztosítva existentiáját, a lapok telvék ki-
vándorlási hírekkel, és mégis „szaporodunk”: igen, szaporodunk, csak-
hogy e szaporodást Munkács és Ungvár adja, a miben a jövőben nem
lesz köszönet.
Sétáljon végig bárki Munkácson szombaton vagy vásár alkalmával,
és ha van benne csak egy mákszemnyi honszeretet is, elszomorodik. El-
szomorodik, mert ekkor lépten nyomon zsidóba ütközik; elszomorodik,
mert szomorú jelét látja ebben a magyarság jövőjének, miután a sémita
faj is ugyanazon utón vándorol be hazánkba, a melyen őseink. Ha a
szomorúsága elmélkedésre készteti, ha ez elmélkedésében a zsidó vissza-
élések szakadatlan és a törvény által megtorolatlan sorát visszaidézi
emlékébe: akkor e szomorúság, ha rnég a jelenlegi helyzet felett is
elmélkedett, búbánatra változik, mert azon meggyőződést fogja szülni,
hogy e hon már félig sémita birtok, és kevés idő múlva egészen
azzá lesz.
A magyarok fegyverrel foglalták el őseik, a hunok örökét. A sémita
banda éjnek idején, senkitől nem láttatva, patkány módjára sompolyog be e
hazába, hogy utóbb csalárdság, alattomosság és a hiányos törvény által
megengedett rászedés következtében, a nekik igen kedvező telekkönyvi
intézmény útján – annectálja ezt. Munkács városa semitái a talmud
rendíthetlen hívei, és innen, a hol lábukat megvetették, a keresztények bir-
tokát sajátjuknak tekintik. Ezen állítás igazságát tények bizonyítják.
Meg lehet és meg kell e meggyőződésért tekinteni Munkács és Ungvár
telekkönyvi hivatalát, ott, mint a bankokban többnyire leírni szokott,
bátran lehetne zsidókat alkalmazni, mert hiszen jogos az, hogy a sémita
birtokra sémiták ügyeljenek fel, – levén a két telekkönyv nem egyéb,
mint kimutatási hivatala a sémita gazdagságnak. Megjelenhetik bárki is
a munkácsi avagy ungvári vásáron, hol megtanulhatja a módját, hogy
lehet a szegénységből gazdagságra vergődni fel. Elállják a szegény,
gazdagodni vágyó sémiták a városba vezető utakat, és összevásárolják
a gseftelésre szánt dolgokat oly áron, melyen egy fokhagymát sem
volnának képesek venni, és oly módon, mely egyenlő a rablással,
mert erőszakkal csavarják ki az eladó kezéből a portékát. Erre a mostani
törvény nem talált paragrafust, hiszen neki talán czélja: hogy a szegény
és szerinte élhetetlen őslakosság az új és élelmes bűzös honpolgárok
kedvéért enyésszek, pusztuljon.
 36

Széltében beszélik és e beszédnek a telekkönyv igazat ad, hogy

Ungmegye ingatlana a sémiták részéről több mint 4 milliónyi teherrel
van terhelve. Ha igaz ez, a mint igaz is, úgy már csakis a kincstári bir-
tok köti Ungmegyét kedves honunkhoz, mert ismerve a sémiták piszkos
önérdekét, e megye a honra csakis káros lehet. Káros, mert köztudo-
mású dolog, hogy a zsidó birtokos az állam iránti polgári és más köte-
lezettségeit a végtelenig szereti húzni-vonni, és csakis a kényszernek
szokott e tekintetben engedni; káros, mert e megye kifosztott és dolgos
népe utoljára is meg fogja unni a rabszolgaságot és vándorbot után fog
nyúlni, és ekkor ki fog dolgozni, a zsidó bizonyára nem, mert hiszen
a” sémita fajzat szörnyen irtózik a nehezebb munkától. Munkahiány kö-
vetkeztében csökkenni fog a jövedelem; nem lévén kit megcsalni, mert
egymást csak nem csalhatják meg, beáll e vidéken a szegénység és nyo-
mor: szóval Ungmegye, hacsak még nem segítenek a dolgon oda fenn,
(Hol? Az országgyűlésen? Innen ugyan egyhamar hiába várja az ország
a segítséget! – Szerk.) ily körülmények folytonossága mellett, egy két
évtized múlva, különösen, ha az erdőket is kivágják a zsidó sensálok,
oly sivataggá fog változni, a honnan a farkas is tovább áll.
–U –t.

Sárosmegye.
Sárosmegye észak-keleti részében egy német souverain herczegnek
van egy nagy uradalma, a mely, míg házilag, a vidék gazdasági és so-
ciális viszonyait nem ismerő, s többnyire nem szakképesség de protectió
utján kinevezett német tisztviselők által kezeltetett, minden évben 30-40
ezernyi jövedelem helyett egy takaros deficittel örvendeztette meg a
tisztelt herczegi „udvari kamarát.” Az „udvari kamara” e szomorú gaz-
dasági állapotoknak véget vetendő, öt év előtt azon határozatban álla-
podott meg, hogy a birtok mezőgazdasági része jövőre bérbe adandó,
az erdők pedig és a kisebb királyi haszonvételek ezentúl is házilag ke-
zelendők lesznek. A h…i birtok, mely német terminológia szerint
„alsó uradalomnak” neveztetik, megkülönböztetésül a „felső uradalom”-
tól, mely B ... a városától nyugat felé esik, magában foglal négy köz-
séget, melyeknek topographicus fekvése majdnem egy szabályos négy-
szöget képez. Ezen négy község oly előnyösen lőn tagosítva, hogy az ura-
dalom összes földje e négyszögön belül egy darabban hasíttatott ki s
különíttetett el a telkesekéitől.
Ezen birtok, mely körülbelül 2500 holdnyi rét és szántóföld-terü-
letből áll, egy zsidónak, – nevezzük őt hát Jajtelesnek, – 5600 frt-
nyi potom árért 9 évre bérbe adatott. Azonfelül a birtok átvételénél több
mint 20,000 forint értékű „fundus instructus” egy pár ezer forintért oly
módon a d a t o t t el neki, hogy a pár ezer forintnyi becsérték erejéig
9 év alatt törlesztendő váltókat állítson ki. És ezen rengeteg vagyon és
9 évi bérlet 4000 frtnyi óvadékkal biztosítatott!! mely összeget Jajte-
les uram azonnal a birtok átvételénél a „fundus instructus” tárgyát
képező és számfeletti juh- és szarvasmarha-állományból, nem különben
felesleges zab árpa, krumpli és rozs eladásából vette be.
Így gazdagodik a zsidó! Jajteles urain 2500 holdnyi birtokot vett
bérbe a nélkül, hogy egyetlen egy krajczárt kénytelen „lett volna tár-
 37

czájából kivenni, sőt a birtok egyszerű átvételénél 14-16 ezernyi nye-

reséget tett zsebre. És ha meggondoljuk, hogy Jajteles uram sem írni
sem olvasni nem tud, hogy még 24 éves korában oly szegény volt mint
a templomi egér, és csak mint mészáros legény tengette nyomorúságos
életét: akkor azon imminens veszélyt, mely minket zsidórészről végpusz-
tulással fenyeget, egész borzasztó nagyságában átpillanthatjuk.
Mély sajnálattal nézünk tehát azon magyar sajtóra, mely a zsidó-
pénz által megvesztegetve, a zsidóellenes mozgalmat, mely a nemzet leg-
mélyebb meggyőződéséből fakad, vagy agyonhallgatni, vagy pláne sület-
len élczei által népszerűtlenné tenni akarja. Hogy mennyire le vannak
kenyerezve a magyar lapok a zsidók irányában, mutatja a „Pesti Hírlap”,
mely különben föl s lefelé függetlennek s pártok felett állónak mondja
magát, de ha a zsidókról szó van, akkor úgy látszik, „kötött marsrou-
tája” van; – ezen kötött marsrouta értelmében a „Pesti Hírlapnak”
nem szabad ezen szócskát „ z s i d ó ” kimondania, hanem „ n é m e t ”
szóval helyettesítenie kell, és pedig azért: hogy a zsidók által elkövetni
szokott erkölcstelen és gyalázatos tettet egész ódiuma a szegény néme-
tekre, egy d i c s ő és nagy n e m z e t tagjaira irányítassék. Ezen állí-
tásunkat bebizonyítandók, bátorkodunk a „Pesti Hirlap” 1880. évi sept.
8. 223. számára hivatkozni, melyben a napi hírek között az mondatik,
hogy a Ludovica akadémiában a növendékek élelmezése igen rosz, kivált
„mióta egy L i n d e n b a u m nevezetű g a l i c z i a i n é m e t ( ? ) bírja bér-
ben az élelmezést.” Hát nem kötött marsrouta-e ez?! – Az ugyanazon
évi sept 22-ki 232. számában pedig megtámadja Lobkovicz György her-
czeget és Harrach grófot azért, mert több morva mágnás társaságában
egy 50 milliónyi bankot akarnak alapítani. „Az új intézet,” mondja a
nevezett zsidóbarát lap, „nem lesz egyéb egy gavallérbanknál, és nem
lesz egyéb, mint egy nagyobb hatású játékbank.”
Tehát bankot alapítani másnak, mint a z s i d ó k n a k nem sza-
bad; ezen „előjogtól” őket megfosztani akarni börzeforradalmakat idézne
elő. Az ily, m á s o k és nem z s i d ó k által alapított bank megbuktatására
az összes európai sajtó, élén a magyarral és az összes zsidó pénzhatalmassá-
gok össze szoktak esküdni, hogy a zsidó pénzre veszélyes concurren-
tiát elnyomhassák. Egy ily boszorkánytáncz gyűlöletes drámája ép e na-
pokban a párisi börzén szemeink előtt játszatott le, melynek egyedüli
czélja a keresztény „Bontoux csoport” minden ároni megbuktatása vala,
hogy a zsidó bankházak e veszélyes vetélytárstól megszabadulva, az
európai pénzpiaczot monopolizálhassák, s a keresztény társadalmat rab-
igájukba hajtsák.
De térjünk vissza tárgyunkhoz.
Jajteles uram igen élelmes, takarékos, és a mi a fő, igen vallásos
egy ember. Mint a „Talmud” szabványainak rendületlen híve, az ételekre,
a sábeszekre és zsidó ünnepnapokra vonatkozó talmud-szabályokat igen
szorosan és lelkiismeretesen tartja meg, mert ő ezeknek hü megtartásá-
tól földi boldogságát és jólétét föltételezi. – És miután az ő meggyő-
ződése szerint egyedül a zsidó vallás isteni eredetű, és isteni kinyilat-
koztatáson alapszik, csakis ezen vallásban lehet az istent imádni és tisz-
telni; ennélfogva más vallású embereknek isteni tisztelete nem egyéb
bálvány-imádásnál, melyet lehetőleg megakadályozni minden zsidónak
szent és elengedhetlen kötelessége. Ezen czél elérhetése czéljából min-
 38

den vasárnap- és ünnepnapon a béreseket és zselléreket, és mindazon

szegény embereket, kik a hét folyama alatt nála dolgoztak, elszámolás
ürügye alatt udvarába szokta csődíteni, s midőn a keresztény isteni tisz-
telet kezdetét veszi, velők számolni. Sokszor 40-50 ember ácsorog úri
kastélya előtt akkor, midőn vallási kötelességét le kellé ne rónia. – És
a szegény magyar írók s a még szegényebb honatyák a nép erkölcsi
sülyedésének valódi okaira és nyitjára akadni nem tudnak!! Különös!!
Jajteles bérlő igen kitűnő hazafi is, mert nagy vallásossága daczára
is megtörténik néha, hogy egy kis járvány juhnyájait tizedeli. Nehogy
tehát az elhullott juhok kárba menjenek, s a „ n e m z e t i v a g y o n ” ez
által apadást szenvedjen, az így elhullott juhokat részint pénzért, részint
munka fejében az éhező szegény embereknek „könyörületességből” szokta
átengedni. Múlt év január 29-én egy ökre hullott el, az az: megdöglött.
Jajteles uram ily nagy veszteséggel szemben cselhez folyamodva, a
községben azon hírt terjesztette el, hogy egy hízott ökre lábát törte el,
s e miatt le kellett ölni, miért is e szerencsétlen eset alkalmából húsát
olcsóbban akarja kimérni, mint piaczi ára szokott lenni. Találkoztak so-
kan, kik vettek s e húsból élveztek, de é l v e z é s e után m i n d a n y-
n y i a n k o m o l y a n m e g b e t e g e d t e k . A községi bíró, kit Jajteles
uram pár nappal ez eset után megsértett, boszúból jelentést tett a szol-
gabirói hivatalnál, de mily kimenetele volt ezen a közegészség ellen in-
tézett merénylet ügyében megtartott vizsgálatnak, arról „ m é l y e n hal-
g a t” a sárosi krónika. Sárosi.
Viszontlátásra. (Minél gyakrabban! – Szerk.)

Tolnamegye.
Nem magához a fontos zsidókérdés mikénti megoldásához akarok
szólani, ahoz gyenge vagyok; szólnak ahhoz bölcs belátású hazafiak, – én csak
a saját szemeimmel látott és tapasztalt való tényeket vagyok bátor t.
szerkesztő urnák megírni.
Múlt év deczember 6-án egy hi–si szegény polgárember, miután
előbb csekély borocskáját eladta, bement a b... di hetivásárra hízott
sertést vásárlandó. A piaczon alkuba állott egy sertésért, e közben egy
ismeretlen kabátos ember – hihetőleg észrevevén a szegény polgárnál
levő pénzt, – kullogott körüle, és mindig éber szemmel kísérte; egy-
szer csak megszólítja őt: Hallja barátom, hová való maga? – Én h ... si
vagyok, miért? – Csak azért, megkérném valami szívességre, nem lenne
oly szíves egy levelet az ottani zsidónak, ki nekem jó barátom, elvinni?
fizetek magának 1 liter bort. – Miért ne tenném, hiszen ezen zsidó
nekem szomszédom. – No tehát annál jobb, jöjjön velem, átadom majd
a levelet, és az ígért bort is megfizetem.
A szegény ember azt hívén, hogy még reá ér sertést venni, hogy
majd későb olcsóbban vesz, elment az ismeretlen zsidóval a közel-
levő zsidó trakteriába; belépve, egy másik zsidót leltek ott, ki a „Die
rothe gewinnt” hazárd játékot játszotta, és az elsőnek úgy látszik czin-
kostársa volt.
Amint a zsidó a szegény emberrel belépett a szobába, azonnal oda
ült a másik zsidó mellé az asztalhoz, és elkezdett vele játszani, és több-
ször egymásután tetemesen nyert; persze kicsinált dolog volt, hogy a
szegény polgárnak kedvet csináljanak.
 39

Felszólítja most a zsidó, hogy ő is kísértse meg a szerencsét,

itt sokat lehet nyerni, lássa, úgy mint én, – és ismét, és megint csak
nyert. A szegény ember reá hagyta magát beszélni, és remegve teszi le
az első forintot, megfelejtkezett, hogy otthon családjának nincs kenyere,
és ime nyert! és ismét nyert! a szerencse elkábította, a zsidó meg
biztatta, hogy csak többet rakjon; de most megfordult a koczka, kez-
dett veszteni, és veszteni, míg összes vagyonát, 50 frtját el nem vesz-
tette. Most következett a panasz és szemrehányás, de a gaz zsidók ket-
ten lévén, a szegény embert kidobták az ajtón, ők pedig, a czudar faj-
zat, nyom nélkül eltűntek. – A szegény kifosztott ember pedig most
pénz és sertés nélkül haza mehetett szegény éhező családja és gyermek-
ágyát fekvő nejéhez: de e gaz csalásnak szomorú vége lett, a s z e g é n y
e m b e r m á s n a p b á n a t á b a n m e g h a l t . A szegény árvák átkoz-
hatják a zsidó gazságokat, a zsidók pedig áldhatják istenüket, hogy is-
mét egy gojt el tudtak pusztítani. – Sok ilyen dologkerülő, akasztani-
való zsidó lézeng az országban, vásárról vásárra járva, és lesve sze-
rencsétlen prédájukat, mint a pók a legyet, hogy hálójába csalhassák, és
kirabolhassák.
B...d városában a hamis bukások egymást érik, most utóbban bu-
kott meg E. J. zsidó kereskedő, még pedig harmadszor, hogy megint
Phönixként újra születve, a hitelezőit csalhassa. Más országban az ilyen
csalókat legalább is elzárják, de nálunk az a jelszó: „Ne b á n t s d a
zsidót!”
B .. .. k városában nemrég Sp. S. nevű zsidó szabómester bukott
meg, és hitelezőit 5-6000 frtig csalta meg; be is fogták, és 8 napig
fogva is volt, de az összes zsidóság úgy össze röffent, mint a szomszéd
malaczai, és kezességre kivették, a bíróság szabadlábra állította, tán
csak azért, hogy ideje legyen még nagyobb csalásokat véghez vihetni.
Lót-fut is a városban, és felkéri minden igazhivő felebarátját, ne hagy-
ják el őt szerencsétlenségében, hihetőleg úgy gondolkozik: ha valaki
100 frtos ökröt lop, 1-2 évi börtönt kap, mert nem Izrael embere;
hogyne csalhatna egy a válogatott nép közül 5-6000 frtot 8 napi bör-
tönért? – és utóbb még becsületes ember válik belőle a felesége vagy
fia neve alatt. y-
Bácsmegye.
Kedves hazánknak kenderkereskedési emporiuma Apatin. Az el-
fogulatlanul ítélő lehetetlen, hogy el ne mondja a termékeny és méltán
Magyarország Kánaájának nevezett Bács-Bogroghmegye alsó részének
lakóiról, e boldognak hirdetett nemzedékről – a közmondás szavait, mely
szerint: „Nem mind arany a mi fénylik.”
Bács-Bodroghmegyének Apatintól Futtákig terjedő Dunamenti köz
ségei busásan termő földdel levén megáldva, – kendertermeléssel foglal-
koztak és pedig olyannyira, hogy e terményükért a külföld elismerését is
kivívták maguknak.
Kérdhetni méltán, mi az oka annak, hogy a még csak egy évtized
előtt oly virágzó volt kendertermelés, mely még szép anyagi haszonnal is
jár, – hanyatlik, úgy, hogy csak kevesen termelnek kivitelre, inkább
csak házi szükségeik födözésére? Egy évtized előtt a kenderkereskedés
keresztény kézben volt. A vidék termelői előtt most is áldott emlékű A.
Vetter saját hasznára, de a termelő javára is, monopolizálta a kender-
 40

kereskedést. A kendertermelő községekben megbízottakat alkalmazott,

és ezek által vásároltatta össze a kendert, a termelőnek saját házá-
nál vétette át, miután a községi mázsamester azt fölmérte volna; ha az
eladó a beszállításra is vállalkozott, illendő fuvarbérben részesült, ela-
dott terménye pedig rögtön kifizettetett.
„De tempora mutantur et nos mutamur in illis.”
A kenderkereskedés, sajnos! ma vidékünkön sémita kezekben van,
és mi történik? A nyüvésen, áztatáson és tiloláson még át sem menta
kender, már ott kotnyeleskedik az örök bolygásra kárhoztatott zsidó és
kérdi, ha kész-e már a kender?
Megjegyzem azonban, hogy e híres (miről?) faj csak ott keresi
előre az eladó kendert, hol a nála lerovandó tartozásról van szó, mert
attól, ki neki nem adósa, még akkor is csak nehezen veszi meg, ha
előre megígéri, hogy bizonyos ideig elvár terménye áráért. Elkészítvén
az eladásra kenderét a gazda, fölszámítja munkáját, adóját, és mi ter-
mészetesebb, mint hogy az Ábrahám vagy Salamon által, a már agyonó-
csárolt kenderére ígért árral nincs megelégedve; no de tudja Iczig
a módját, miképen kell János gazdával elbánni, ha nem úgy adja, mint
ő kéri, rögtöni bepereléssel fenyegetvén, tartozása kiegyenlítésére hívja
föl; az ily módon megijesztett földmíves aztán, ha mégis megalkuszik
csakugyan véres verejtékkel készített kenderére, a zsidó sohse felejti ki
az alkunál e szerény (?) kérdést: „hát aztán mennyit vásárol nálam a
kender árára János gazda?”
Lefoglalva levén a kender, a község kegyelmes ura (!?) – a zsidó
– megszabja a beszállítási időt, a midőn tizedes rendszerű, a földmí-
velő előtt vajmi keveset ismeretes mérlegével bizony nem kicsit csalja
meg az ő csalási titkába be nem avatottat.
No de nem azért zsidó a zsidó, hogy csak a mérésnél szedje rá
a jóhiszemű földmívest, mert ő itt még csak commát tesz, mint az egy-
szeri magyar szolgabíró, ki a lopott borjút vágott zsidó mészáros fölött
mondott ítéletet, – de azután a számadásnál, azután a fizetésnél!!!
Valósággal el lehet mondani számadásáról, hogy a verejtékezett
földmívest abból, mi őt eladott terménye után jogosan megilleti, kiszá-
mítja. Midőn már tartozását leszámolta volna, következik a fizetés. Jaj
neked szegény földmíves! Elvihetik ágyneműidet magad és gyermekeid
alól adóvégrehajtásban, de biztosítlak, hogy a zsidó még Ábrahám ke-
belére is megesküszik, hogy a fizetésre pénze nincs!
De hát miért nincs? Nem érted? Hát azért, mert a te pénzedet
csak pár hónapig – néha tovább is usurpálva, szép procentet csinál
magának.
Olyanokkal szemben, kik a zsidónak nem adósok, a moclus proce-
dendi ez: Megveszem kenderét János gazda, de csak úgy, ha ennyit
meg ennyit vasáról üzletemben, és elvár eddig és eddig az árával.
Hogy ily szemtelenség után a gazda, ha ott hagyja a zsidót, az
természetes. De jobban jár-e? Csalatkozik a ki hiszi, hogy jobban. Az
természetes. De jobban jár-e? magukat befészkelt zsidók csak ügynö-
keik K. és Á. apatini nagy kenderkereskedőknek; ha a falusi ember
saját – az ördögöké! – zsidójával megalkudni nem tud, elviheti Apa-
tinba, de bizonyos, hogy legalább 2 frttal kevesebbet kap mmázsájáért.
(Vége a jövő számban.)
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. március 15.
II. évfolyam VI. füzet.

Néhány szó azokhoz a „középúton járó” urakhoz.

Benne vagyunk tehát a zsidókérdésben.
Beszélnek róla a parlamentben; írnak róla hasábos czikkeket
az újságokban. — Nagyon természetes tehát, hogy azok, kikhez a
mozgalom már eljutott, határozott állást foglaltak. – Vannak pro
et contra; de sajnos, hogy van még egy párt, a mely olyanformán
politizál, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon.
Ezek a jó urak búsan lamentálnak, hogy erőszakos mozgalom
miatt a zsidók kivándorolnak, s akkor azután mivé lesz a kereske-
delem széles Magyarországon?... Kire marad a kis ködmen?!...
Tisztelt „középutat tartó” urak, ne féljenek semmit! Lesznek
keresztény kereskedők. – Avagy talán azt hiszik önök, hogy min-
denütt úgy van mint nálunk, hogy mindenütt zsidó jellegű a keres-
kedelem?...
Igen szeretik Francziaországot utánozni, miért ne tudnák utá-
nozni azt a jóban is: kereskedelmében?... Vagy talán azt hiszik
tisztelt önök, a magyar ember nem tudna kereskedni?... Igenis, az
is tudna, csak úgy nem, mint a zsidó; mert van Istene, a kitől fél,
és van nemzeti jelleme, a melyet piszkos üzelmek által beszennyezni
nem akar, nem tud. Ez ellen nem argumentum az, hogy hát miért
nincsenek nálunk keresztény kereskedők most, és miért nem men-
nek ifjaink a kereskedelmi pályára? – Hála az égnek vannak a ke-
reskedők közt keresztények is. Ami pedig az ifjakat illeti, oda men-
nének biz azok, csak mehetnének; de hogyan menjenek oda, ha a
zsidók maholnap még az iskolákból is kiszorítják őket? – Biztos
forrásból tudom, hogy egyik k a t h o l i k u s főgymnáziumban azt
monda a „ z s i d ó v a l l á s ú ” „magyar” diák egyik k a t h o l i k u s
tanulónak: „Több jogom van ide járni, mint magának.” S ha már
itt elkezdi a versengést, ki bír vele majd akkor, midőn magának
lesz „bultja”, s a szomszédban, meg a másik szomszédban és minde-
 2

nütt a maga feleit látja? Hogy telepedjék ilyen kígyófészekbe becsü-

letes keresztény üzletember? Nem képes velők versenyezni: bizto-
san megbuktatják! – S a ki erre is azt tudja mondani, hogy: ne
hagyja magát elnyomni, az fogadja őszinte részvétünket; mert annak
logicája igen beteg. – Talán elhiszik önök, tisztelt „középúton járó”
urak, hogy Bontoux csupán passióból bukott meg?... Küzdött biz az
eleget, hogy le ne szorítsák a térről, mégis leszorították; pedig Fran-
cziaországban nem jut ám annyi zsidó egy keresztényre az üzleti élet-
ben, mint nálunk.
De ne menjünk olyan messze; tudnék én tisztelt önöknek olyan
falut mondani, a melynek korcsmájáért keresztény bérlő 600 írtnál
többet saját kára nélkül nem ígérhetett, a zsidók ellenben felverték
800-900 frtig. Tessék velők versenyezni!
Különben, tisztelt urak, ne tartsanak semmitől: a zsidók nem
fognak kivándorolni; mert mi nem akarunk erőszakos megol-
dást, Mi csak azt a hírneves 1867-ik évi XYII. t. ez. négy sorát
akarjuk áthúzni.
De erre önök azt mondják, hogy az emanczipáczió eltörlése csak
növelné a bajt; mert akkor annál nagyobb hévvel vetnék magukat
az uzsorára a zsidók! – Persze 1867. óta Magyarországon nincs
uzsorás zsidó! Van biz itt quantum satis! s csak kerüljön valaki a
körmeik közé, megnyomorítják manap is, mikor még virágzik az
emanczipáczió a maga teljes díszében, sőt még jobban, mint azelőtt;
mert van sok zsidó fiskális, aki megexequálja a szerencsétlen meg-
csaltakat „jószívű” hitelezőjük érdekében. De ha majd nem lesz
törvény, a melynek a szárnya alá meneküljön a csaló, nem lesz oly
sok csaló sem!...
Azt is mondják önök, hogy az emanczipáczió eltörlése ellenkezik
a humanismussal!
Szép gondolat, csak az kár, hogy kilátszik a köpeny alól a lóláb!
– Általában a XIX. század ne argumentáljon a humanismussal.
Hát tisztelt „humánus” uraim, midőn a nemzetek ifjúsága, nem rit-
kán nagyravágyó ministerek által okozott háborúkban, a csatatéren
egymást lekartácsolja: az is humanismus?... Vagy midőn a becsü-
leten ejteni vélt szennyfoltot vérrel lemosni akarók hidegvérrel egy-
mást lelövik: az is humanismus?... Vagy midőn a rögtönitélő bíró-
ság egy pár hatos miatt (factum) valakit felköttet: az is humanis-
mus .... Humanismus ide, humanismus oda, az emberölés emberölés
marad akár hareztéren, akár párbajban, akár kötél által történjék.
„Ne bántsdnak hívják a másét”, következőleg, a kinek éltetnem
adtai, nem is veheted el. S lám! önök ezt meg tudják egyeztetni humá-
nus érzelmeikkel, sőt malum necessariumnak, lovagiasságnak s a
 3

rend fentartására szükségesnek is tartják; hanem minket, mivel azt

akarjuk elvenni, amit adtunk, és azért akarjuk elvenni, mert jótéte-
ményünket a mi megrontásunkra használják, azért minket inhuma-
nusoknak tartanak! Pedig mi nem akarunk senkit is megölni. Avagy
talán az önök humanismusa azt követeli, hogy egy jött ment népfaj
„egyenlő” legyen önökkel, s e mellett önfeleiket, akik csont az önök
csontjából, és vér az önök véréből, a zsidó nép elnyomásának és
zsarnoki önkényének tegyék ki?! Még a holló sem vájja ki a másik
holló szemét!
Nem akarjuk mi bántani senki vallásos meggyőződését: nem
akarunk mi a lelkiismeret ügyében törvényeket gyártani, mert ez
világi fórum elé nem tartozik; csak n e m z e t i s é g ü n k e t , a ma-
gyar népet akarjuk biztosítani a morális és vagyoni tönkrejutás
ellen, a melylyel az a mi vérünkön meghízott népfaj fenyeget, mely
Istentől nem, s embertől is csak akkor fél, ha kezében botot lát.
Azért, tisztelt uraim, ne tetszelegjünk magunknak azokban a
nagyhangú szavakban; azok helyettt inkább ne feledjük el azt, a
mit körülbelül 2000 évvel ezelőtt Róma nagy államférfia mondott:
„Salus reipublicae suprema lex esto!” Fertőmelléki.

Februári füzetünkben „A zsidók a közép- és újkorban” czím alatt

közölt czikkünk befejezése jelen füzetünkből térszűke miatt kiszorulván,
azt jövő számunk fogja hozni.

A vasvári alesperesi kerület lelkészei kérvényé-

nek tárgyalása, a képviselőház f. é. február 18-ki
ülésén.
– Kivonat a képviselőház naplójából. –
B a r o s s G á b o r jegyző: (Olvassa a kérvényi bizottság jelentését.)
A vasvári alesperesi kerület lelkészei: a „keresztények és izraeli-
ták közt kötendő polgári házasságról” szóló törvényjavaslat visszavetését,
és az izraeliták egyenjogosítását kimondó 1867. XVII. t. ez. eltörlé-
sét kérik.
B e r z e v i c z y Albert előadó: T. ház! A kérelem két részre osz-
lik; a folyamodók kérik a keresztények és izraeliták közti polgári há-
zasságról szóló törvényjavaslat visszavetését és az izraeliták egyenjogú-
sításáról szóló 1867. XVII. t. ez. eltörlését. A t. háznak bölcsen köve-
tett praxisa az, hogy oly kérvényeket, melyek valamely, már benyújtott
s előkészítés végett egy” bizottsághoz utasított törvényjavaslattal állanak
összefüggésben, a nélkül, hogy tárgyukkal szemben bármely irányban
állást foglalna, felhasználás végett az illető bizottsághoz utasítja. Ezt
hozza javaslatba a kérvényi bizottság, tekintettel a kérelem első részére,
 4

e kérvényre nézve is annak az igazságügyi bizottsághoz leendő utasítását

véleményezvén.
A mi a kérelem második részét illeti, erre nézve fölhozathatnék,
hogy a t. ház az oly kérvényeket, melyekben valamely fönálló törvény
módosítása, vagy megszüntetése kérelmeztetik, a kormánynak szokta
kiadni, és pedig ott, hol az illető intézkedés szükséges voltáról a ház
meg van győződve, azon egyenes felhívással, miszerint javaslatot terjesz-
szen elő; ott pedig, hol e meggyőződés fönn nem forog, minden további
utasítás nélkül, vagyis egyszerűen tanulmányozás végett, hogy a törvény-
nek a végrehajtás körében netán észlelhető hiányait megfigyelvén, azokhoz
képest esetleg a kezdeményezés terére is lépjen.
Ezen utóbbi eljárás t. ház, a kérvényi bizottság nézete szerint
helyes ott, hol az államélet valamely részletét szabályozó, administrativ
természetű törvény forog szóban. De nem alkalmazható ez a jelen esetre.
Az előttünk fekvő kérvény egy oly törvény eltörlését kívánja, a mely
alaptörvényeink egyike, (Ezt most halljuk először. – Szerk.) alkot-
mányunk egy kiegészítő része, (Detto. – Szerk.) mert az 1848-iki
reformtörvényekben letett polgári és politikai jogegyenlőségi elv az
ország lakosságának egy nevezetes részére ezen törvény által ter-
jesztetett ki. Az ily intézkedés szükséges vagy czélszerűtlen voltának
tudata, kell, hogy a nemzet eleven politikai öntudatában éljen, annál in-
kább kell, hogy kifejezést nyerjen a nemzet parlamentjében; nem egyez-
nék meg a parlament méltóságával, hogy ily kérdésben, mintegy infor-
matio végett a kormányhoz forduljon. Ezért a kérvényi bizottság azt
ajánlja a t. háznak, hogy e kérdéssel szemben, miután az már egyszer
szőnyegre hozatott: egész határozottsággal állást foglalni méltóztassék,
és pedig oly értelemben, hogy kijelenti a ház, miszerint a kérelmezett
intézkedést szükségesnek és helyesnek nem tartja. (Helyeslés.)
T. ház! Bekövetkezhetnek minden nemzet életében válságos idők, a
melyekben rendkívüli intézkedésekre is van szükség; lehetnek idők, a
melyekben indokolttá válik egyes politikai jogozatok felfüggesztése, vagy
a gazdasági forgalom teljes szabadságát biztosító törvények és rendsza-
bályok megszorítása; nem akarok elvben helyeslő vagy kárhoztató ítéle-
tet hozni az ily rendszabályok fölött, de a ki a történelemmel ellenmon-
dásba jönni nem akar, az azoknak válságos perczekben bebizonyult
mentő erejét tagadásba nem vonhatja. Van azonban egy elv, melyet ha
egyszer egy állam magáévá tett, és ez által a modern jogállam fogal-
mának első feltételét teljesítette, attól többé eltérés nincs, – mert attól
eltérni annyi volna, mint az állam egész szerkezetének alapját ingatni
meg, megtagadni az államélet vezérlő elvét, megbénítani örökre az állam
eleven erőit, – ez az elv: az állampolgári jogegyenlőség elve. (Csak-
hogy a z i n t e r n a c z i o n á l i s zsidónép nem tekinthető az állam polgá-
rainak. Ok minden országban csak i d e g e n e k maradnak. – Szerk.) Ezen
elv flagrans megsértése kérelmeztetik itt, miért is a kérvényi bizottság-
kötelességének tartotta a t. háznak a kérelem elutasító elintézését hozni
javaslatba. (Helyeslés.)
És mivel indokoltatik e kérelem V azzal, hogy társadalmi és gaz-
dasági bajainknak okozói az izraeliták. T. ház! Nagy elfogultságot tanúsít (?)
és nagy igazságtalanságot(??) követel a ki ezt állítja! (Nyugtalanság a
szélsőbalon.) Hogy sok a bajunk, azt senki sem tagadja, de ezek a bajok
 5

a társadalmi és gazdasági állapotok átmenetiségében (Persze, amíg min-

den vagyonunk a zsidók kezébe á t m e g y . – Szerk.) s a viszonyok fej-
lődésében gyökereznek és oly kórtüneteket képeznek, melyek kevés
különbséggel föltalálhatók Európa majdnem minden államában. (Ellent-
mondások.) Korunk legnagyobb problémái közé tartozik e bajok meg-
szüntetésének kérdése, mely kérdés jelenleg a tudósokat úgy mint a
gyakorlati politikusokat kiválólag foglalkoztatja. Ezen bajok miatt egy
vallásfelekezetet, vagy egy fajt vádolni, azt elítélni, a társadalmi és
állami jogokból exkommunikálni: a megoldásnak megengedem, hogy leg-
kényelmesebb, de mindenesetre legigazságtalanabb (Salus reipublicae s u-
p r e m a lex. – Szerk.), és ép azért legsikertelenebb (E fölött ön ne
törje a fejét. – Szerk.) módja volna.
Ezek alapján ajánlom a kérvényi bizottság következő határozati
javaslatát elfogadásra: (Olvassa.)
„Ezen kérvény, tekintettel a keresztények és izraeliták közötti
házasságról szóló s tárgyalás végett az igazságügyi bizottsághoz utasí-
tott törvényjavaslatra, ezen bizottságnak adatik ki; a kérelem második
részére, vagyis az izraeliták egyenjogúsítását kimondó 1867. XVII.
törvényczikk megszüntetésére nézve, a képviselőház intézkedés szükségét
nem látja, s e felől a kérvényezőket a házszabályok 176. §-a értelmében
értesiti.” (Helyeslés.)
I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! Minthogy a jelen kérvény tárgyában
felszólalni szándékozom, kérem a t. házat, méltóztassék a kérvény fel-
olvasását elrendelni. (Halljuk!)
Elnök: A kérvény, ha méltóztatik kívánni, felolvastatik. (Halljuk!
Halljuk!)
R a k o v s z k y I s t v á n jegyző (olvassa): (Lássd a kérvény szöve-
gét januári füzetünkben. – Szerk.) –
I s t ó c z y G y ő z ő : (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Midőn a jelen
kérvény védelmére, mint annak benyújtója szót emelek, lehetetlen, hogy
beszédemet egy visszapillantással ne kezdjem.
Másfél hónap múlva teljes 7 éve lesz annak, hogy én, 1875. évi
april 8-án, e házban a zsidókérdésben először felszólaltam.
A kik az akkori politikai és társadalmi viszonyokat figyelemmel ki-
sérték, s ezek emlékezetükben vannak: azok a 7 év előtti és a mai hely-
zet között egy igen érdekes párhuzamot vonhatnak.
Ezelőtt 7 évvel a zsidók által Németországon és egyebütt is fel-
idézett „Kulturkampf” kísérteni akart nálunk is, s aki ezt a szót „zsidó”
csak kiejteni merte is, az mint „ultramontán,” vagy „reakczionárius” átok
alá vettetett. A zsidót csak „izraelita”, „izraelita polgártárs” névvei
volt szabad megjelölni, s az „izraelita” szó mindig a legmélyebb tisztelet
s bámulat hangján lőn kiejtve. Azon időben „uzsorá”-ról beszélni annyit
tett, mint a nemzetgazdászati tudomány alpháját se ismerni, s középkori
bornírtság hírébe keveredni. „A pénz olyan portéka, mint akármely más
áruczikk,” – ez volt elfogadott obligát megjelölése az uzsoráskodásnak;
„a szabad tőkeképzés”, – e jelszó alatt lett védelembe véve a népnek
szabadon űzött törvényes megrablása; „a, gyengébbnek az erősebb előtt
pusztulnia kell,” – ezen manchesteri elv volt a jelszó, a mely alatt a
magyar társadalom egy idegen elem által törvényesen pusztítatott, és
pusztitatik ma is. Ezelőtt 7 évvel, a zsidók által előidézett 1873. év
 6

előtti pénzügyi szédelgés és az 1873. évi nagy „Krach” kihatása ezer

meg ezer, anyagilag feldúlt család körében érezhető volt, s jó részben
érezhető az ma is. A magyar társadalom osztályai ellen egész szemér-
metlenül folyt a zsidó lapokban a harcz, hogy azok élhetetlenek, hogy
azoknak pusztulniok s más „egészségesebb” (értsd: zsidó) elemek szá-
mára (Derültség) helyt adniok kell.
Még tovább folytathatnám e rajzot; de elég, ha még csak azt adom
mindezekhez, hogy társadalmi politikája az időben egyedül csak a zsidó-
ságnak volt, a mely előtt a keresztény társadalom érdekei teljesen hát-
térbe szorultak; s hogy ezelőtt 7 évvel se nálunk se általában Európá-
ban zsidókérdésnek még senki se hallotta hírét. Pedig ez az akkor még
névtelen volt kérdés épen az időben jutott megérlelődésre.
E zsidós közállapotok, a körülmények sajátszerű összejátszása foly-
tán, a mely körülménye k e t, ha k é n y s z e r í t v e leszek reá,
majd s z e l l ő z t e t n i f o g o m , (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.)
engem toltak a felszínre, s így nekem kellett, első ízben egy európai
parlamentben, a zsidókérdést felvetnem. És daczára minden kinevette-
tésnek, minden gúnyolódásnak, minden megtámadásnak, a melyeknek a
zsidóügybeni felszólalásaim alkalmából 7 év óta kitéve voltam: az évek,
az események nekem adtak igazat; s azon élénk visszhang, a melyet sza-
vaim az országban, s tán még inkább az ország határain túl, keltettek,
igazolja azt, hogy én helyesen Ítéltem meg a viszonyokat.
1875. óta a zsidókérdés bejárta Európát, s ma már azon a ponton
van, hogy a Continens két leghatalmasabb államában: Német- és Orosz-
országban, a kormánykörök komolyan foglalkoznak azzal a kérdéssel,
miként oldassék meg radikális módon a zsidókérdés?
A 19-ik század soha le nem törölhető szégyenfoltja, gyalázata marad
az, hogy a, csekély kivételekkel, szellemileg és testileg elkorcsosult, ma-
roknyi sacherozó zsidó nép által oly uralmat, sőt terrorizmust engedett
magán gyakorolni, mint a minőt ez körülbelül harmincz év óta Európában
tényleg gyakorol, s a mely uralmat épen nem valami nemes fegyverek-
kel, hanem a raffineria, a kasztszerű szoros összetartás s a legnagyobb
részt uzsora, agiotage s más irreális üzletek útján összeharácsolt mérhe-
tetlen kincsek segélyével szerezte meg magának.
Századunk a felvilágosultság századának hirdeti magát; s mindamel-
lett a zsidóság egyik leghatalmasabb fegyverévé vált sajtó útján ura-
lomra jutott zsidó-világnézlet mellett, a rendszeresen űzött kárhozatos
zsidó praktikák s a zsidóságnak a mi romlásunkra törő politikája fölött,
egyptomi sötétségben botorkál, a mely egyptomi sötétséget tudvalevőleg
szinte a zsidók teremtették.
Századunk a humanitás századának nevezi magát, a mely humani-
tás jótéteményeit pedig nálunk csak a zsidók élvezik; a zsidók által
agyonnyomorgatott és sok vidéken barommá aljasított nép e humanitás-
ból ki van zárva. Egy zsidónak tyúkszemére se szabad lépni a nélkül,
hogy a félvilág sajtója veszett lármát ne üssön az „emberietlenség” fölött;
(Derültség. Halljuk!) de a zsidók a maguk praktikái útján száz- meg
százezer családot kiűzhetnek hajlékaikból, apáikról rájuk maradt örök-
jükből, rabszolgáikká vagy pedig földönfutókká tehetik, a nyomorba, a
bűnökbe, az öngyilkosságba hajthatják őket: ugyan kinek jut eszébe az
ilyes haszontalanságokkal csak bíbelődni is, annál kevésbbé pedig itt in-
humanitást keresni?
 7

Századunk a türelmesség századának hirdeti magát. A zsidóknak

szabad a mi vallási, erkölcsi elveinket, társadalmi szokásainkat, nemzeti,
politikai intézményeinket nemcsak kritika, de silány gúnyolódás tárgyává
is tenni: és ebben senki sem lát türelmetlenséget. De merészelje valaki
a zsidóságot, – nem! – csak a zsidó visszaéléseket csak a legenyhébb
kritika tárgyává tenni: az már „Intoleranz”.
S ennek a parazita természetű sacherozó félnomád hordának (Nagy
derültség. Hoszasan tartó zaj.)
Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék kifejezéseiben kissé
óvatosabbnak lenni. (Derültség.)
I s t ó c z y G y ő z ő : Tehát annak, a minek mondtam, Európa kard-
csapás nélkül, megkötött kezekkel és lábakkal szolgáltatta ki magát.
Szerencsére azonban a zsidóság ezen legújabb aranykora, daczára
a napjainkban kifejtett kétségbeesett erőfeszítéseinek, Európában végé-
hez közeledik, Izrael csillaga hanyatlóban van. (Derültség a szélsőbalon.
Mozgás.) Nem tudom t. ház, vicczeket mondok-e és annak nevetnek; vagy
a tárgyat tartják nevetségesnek? Ha az első áll, örülök neki, de ha
másik áll, azt sajnálattal constatálom. (Egy hang a szélsőbalon: A tárgyat!)
(Ennek az e g y hang tulajdonosának, úgy látszik, a füle se áll ki a zsi-
dók zsebjéből. – Szerk.)
Az „Alliance israélite universelle” által ügyesen befolyásolt nagy-
hatalmasságoknak berlini congressusa már nem bírt annyi hatalommal,
hogy a kis Romániát az általános zsidóemanczipáczió keresztülvitelére
kényszerítse. Sőt majdnem egy időben a berlini congressussal, indult meg
épen ennek székhelyén, Berlinben, s hamarosan egész Németországon az
antisemita mozgalom, mely a lefolyt 1881. évben Oroszországban meg-
lehetős drasztikus visszhangot nyert.
És ha valahol, úgy Muszkaországban fog legelőbb s legkönnyebben
foganatba vétethetni a zsidókérdés radikális megoldása. Ott nem létezik
parlamenti kormányforma, következőleg ott nincsenek a hatalomért
küzdő politikai pártok sem, a melyek a zsidók szavazatáért ezek magas
kegyeit hajhásszák, s e viszonszolgálat fejében saját nemzetüket a zsidó-
ságnak kiszolgáltatják. (Mozgás a szélsőbalon.) Én csak általában be-
szélek az európai államokról. – Ott csak egy rövid czári ukázra van szük-
ség, és a három-négy millió főnyi muszkaországi zsidóság kezébe fogja
a vándorbotot, s megy a hova neki tetszik. Hihetőleg bennünket fognának
szerencséltetni ezek a legújabb „izraelita polgártársak”, hisz mi őket
tárt karokkal fognánk fogadni, csak kegyeskednének neveiket megma-
gyarosítani. S valóban, Oroszország nem űzhetne gonoszabb játékot a mi
elzsidósodott politikai köreinkkel, mint, ha az általa esetleg megindítandó
zsidó népvándorlást a mi határaink felé terelné. De a dolognak a másik
oldalát tekintve, ez esetben tán a mi szabadulásunk órája is ütne, mert
e sáskasereg megjelenése észretérítené a mi „Bildungs-Philister”-einket is,
a kik még ma is a „bon-ton”-hoz tartozónak tartják, philosemitáskodni.
Addig is azonban, míg ez a Deus ex machina előállana: jelszavunk
legyen az, hogy: „kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik.”
Ezen elvet követi a jelen kérvény is, a mely a ház elé került első
tiltakozás az elhamarkodva behozott zsidóemanczipáczió és a zsidóság-
beolvasztásának sysiphusi munkáját tervező zsidóházassági törvényja-
vaslat ellen.
 8

Amint én e ház tagjai nagy részének hangulatát ismerem: a keresz-

tények és zsidók közti polgári házasságról szóló törvényjavaslat sorsa e ház-
ban már előre megpecsételve van, s az előreláthatólag visszavettetni fog.
De, ha e hozandó határozattal egyszer constatálva lesz az, hogy a
zsidó kasztnak a nemzettestbe való beolvasztása iránti reményt a kép-
viselőház s így a nemzet végkép feladta: úgy előáll az a kérdés? Quid
tunc? Mi történjék tehát ezen, a nemzet testén élődő idegen elemmel?
A most említett törvényjavaslat visszavetésének okvetlenül kiindu-
lási pontjául kell szolgálnia egy, az eddigitől eltérő új zsidóügyi poli-
tikának, a melynek első czélja kell, hogy a tizennégy évvel ezelőtt
behozott zsidóemanczipáczió eltörlése legyen, a mely zsidóemanczipáczió
behozatalakor tudvalevőleg szinte az volt a balhiedelem, hogy az az
összeolvadást magával fogja hozni.
Hogy mennyire felelt meg a zsidóemanczipáczió a hozzá kötött
várakozásoknak, azt látjuk ma, midőn a magunk emanczipácziójáért kell
elkeseredett küzdelmet vívnunk, nekünk, már t. i. azoknak, a kik nem
tartják czélirányosabb dolognak, a veszély elől a bölcs hallgatás spanyol-
fala mögé menekülni, vagy pedig, a zsidók kegyeinek megszolgálása
czéljából, a zsidó-patronusok csapatába önkéntesnek beállani.
Hogy mennyire időszerű e kérdéssel végre valahára komolyan fog-
lalkoznunk: arra nézve a legutóbbi népszámlálás adatai is elégséges
indokul szolgálhatnak.
Ugyanis Magyarország és Erdélynek (Horvátország és a volt
katonai határőrvidék kivételével,) az 1869. év végén volt 13.561,245
főnyi összes lakossága, tizenegy év alatt, az 188%-ki népszámlálás sze-
rint, csak 13.728,622 főre, vagyis csak 167,377 fővel, s így csak l.21 %-
kal szaporodott, a mely szaporulati arány, egybevetve például Német-
ország, Anglia és Oroszország szaporulati viszonyaival, a hol a lakosság
é v e n k i n t 1%-kal növekedik, már magában véve is, kétségbeejtő szaporu-
lati aránynak mondható. S ezen tizenegy év alatti 167,377 léleknyi
összes szaporulatból egyedül magára a zsidóságra 82,494 lélek esik, a
kiknek száma a mondott 11 év alatt 542,186 főről 624,680 főre emel-
kedett. Tehát, míg az 1869. év végén volt 13.019,059 főnyi nem-zsidó,
11 év alatt csak 84,883 fővel, vagyis csak 0.64%-kal szaporodott, addig
az 1869. év végén volt 542,186 zsidó 82,494 fővel, vagyis 13.20%-kal
szaporodott, s így a zsidók szaporodása 20.62-szer, vagyis közel 21-szer
nagyobb volt, mint a nem-zsidó lakosság szaporodása.
Általánosan elismert nemzetgazdászati elv az, hogy a kedvező vagy
kedvezőtlen nemzetgazdasági viszonyokkal a lakosság szaporodása vagy
fogyása karöltve jár. Az országos statisztikai hivatal főnöke részéről leg-
közelebb közrebocsátott összeállítások alapján most felhozott hiteles szám-
adatokból következik tehát, hogy
1. a létező közgazdasági viszonyok a keresztény lakosságra nézve
ép oly kedvezőtlenek, mint fölötte kedvezők a zsidó lakosságra nézve;
2.. hogy a zsidó lakosság erős szaporulata megfordított arányban
áll a keresztény lakosság gyenge szaporodásával; és
3. a kétféle lakosság szaporodásának e kétféle törvénye mel-
lett, a keresztény lakosság állapota évről-évre súlyosabb lesz.
Hanem azért a t. kérvényi bizottság a zsidókérdésben „intézkedés
szükségét nem látja.”
 9

Sokan tán abban a hiszemben lehetnek, hogy a minap a ház elé terjesz-
tett uzsoratörvényjavaslat törvénynyé válta a zsidóság által okozott ba-
jokat, ha nem is egészen, de legalább nagy részben megszüntetni fogja.
Ez azonban téves nézet; mert az uzsoráskodás és a korcsmai könnyű
hitelezés csak kettő a számtalan zsidó praktika közül; s Ausztria és
Németország példái eléggé tanúsítják, hogy az uzsoráskodást a zsidók a
szigorú uzsoratörvény daczára is javában űzik; hol van ugyanis az a
törvény, melyet a zsidó ki nem játszik vagy meg nem kerül? De Német-
ország még más tekintetben is példakép áll előttünk; ott ugyanis az
uzsoratörvény már az 1880-ik év közepén életbelépett, és mit látunk? Azt,
hogy épen az 1880. év nyarán jött ott teljes névvel folyamatba az
antisemita mozgalom.
Hanem hát, mindezek daczára, a t. kérvényi bizottság a kérvény
2-ik pontjára nézve „intézkedés szükségét nem látja.” Méltán sajnál-
hatja az ország a t. kérvényi bizottságot gyenge szemei miatt. A t.
kérvényi bizottság miatt ott lehetnek a rendszeresen folytatott köztudo-
mású zsidó üzelmek, a melyek ellenében hiában állanak, ha ugyan álla-
nak, a §-ok a törvényczikkekben. Ott lehetnek például: az uzsora, s a
maszlagos nadragulyás és vitriolos pálinkamérés; a fuchsinos bor és ho-
mokos liszt; mindennemű és fajtájú csalások és a hamis bukások; a hamis
mérlegek és népfosztogatás; az iszákosság terjesztése és döglött marha
húsának kimérése. (Derültség.) Többen mulattatónak találják ezeket,
pedig a kiken ezen üzelmek elkövettetnek, azokra nézve igen szomorú
kimenetelűek szoktak lenni. (Úgy van!); fehérrabszolgakereskedés s nép-
demoralizáczió s korrupczió; hivatalnokok megvesztegetése és a talmud
alapjáni hamis eskü; hamis tanúskodás és hamis tanuk toborzása; orgaz-
daság és talmi aranynak valódi arany helyett árulása; (Hosszas derültség.)
jól bebiztosított termények és épületek felgyújtása és biztosítási ügynöki
üzelmek; (Úgy van! Úgy van!) ratenbrief-üzelem és tantus-pénzeknek
körmöczi aranyok helyett kiadása, (Derültség.) váltóhamisítás és Ame-
rikába szökések; (Úgy van! Úgy van) a katonáskodás alól való kibúvá-
sok s állami jövedékcsonkítások; kasza-kapától való irtózás s a keres-
kedelem monopolizálása; liczitácziókon való összejátszások és különféle
sápok; (Derültség.) kifizetett adósleveleknek vissza nem adása és kifize-
tett adósságok újra való követelése és behajtása; (Mozgás.) kereszténység-
gunyolás és kulturkampfoskodás; a keresztény felekezeteknek s a külön-
féle nemzetiségeknek egymás ellen hecczelése; ármányok és intrigák,
kagal és zsidóbosszúállás, börzejáték és plutokratia, közvéleménygyártás
és revolver-journalistika, (Úgy van! Derültség.) népbolondító frázisok és
népnyomor, gründerség és liquidáczió, syndikátusok és prospektek, vasúti
szabadjegyek és titkos refakcziák, svindli és krach sat. sat. (Úgy van!)
Mondom: ott lehetnek mindezen, a legtöbb esetben megtorolatlan, mert
a mai viszonyok közt megtorolhatlan zsidó üzelmek és visszaélések, a
melyeknek átka alatt pusztul a nép jóléte, s pusztul, vész maga az ország
népe: – hanem azért a t. kérvényi bizottság „intézkedés szükségét
nem látja.”
Azt mondják, hogy a jogegyenlőség korszakát éljük, s hogy a tör-
vények a zsidókra is szólanak. Sok esetben igenis szólnának: a theoriá-
ban, de a gyakorlatban máskép áll a dolog. Azon nem-zsidók, akik
valamely zsidóval, s legyen az bár a legutolsó rongyszedő zsidó, egyszer
 10

életükben kikötöttek, legyenek ezen nem-zsidók akár magán személyek

akár közhivatalnokok, míg csak élnek, megemlegetik azt a pillanatot, a
melyben erre a boldogtalan lépésre elhatározták magukat. Mert hát min-
den egyes zsidó háta mögött ott áll az illető városnak vagy vidéknek,
s ha kell, az egész országnak, s ha ez sem elég, az egész világnak a
zsidósága, pénzükkel, befolyásukkal, sajtójukkal. A zsidók solidaritásban
állanak egymással: (ügy van! Úgy van!) egy mindnyájáért s mindnyája
egyért; s még a rablógyilkos zsidót is kiszabadítani törekednek a tör-
vény karjai közül, feltéve, hogy a büntettet goj-on vagyis keresztényen
követte el legyen. Az ilyen ismeretes zsidó összeröffenéseknek (Derült-
ség.) A képviselő urak ezt mulattatónak tartják, pedig nem kívánom,
hogy a képviselő urak közül valaki azon helyzetbe jusson, mint a mely-
ről szólok.
Ugron Gábor. Az ily kifejezéseken, hogy „összeröffenések”
talán csak szabad nevetni?
I s t ó c z y G y ő z ő : Az ilyen dolgoknak aztán az az eredményük, hogy
a zsidóval a napnál világosabb jogalapon kikötött keresztény ember a
legtöbb esetben nemcsak hogy nem érvényesítheti kétségtelen jogát, de
sőt lassankint azt veszi észre, hogy egy oly hálóba keveredett, a mely
hálóból ép bőrrel ugyan ki nem menekül; s még szerencsés embernek
tarthatja magát, ha a zsidó helyett felül rá még őt be nem zárják.
S épen a zsidók ezen taktikájának következménye az a csöndes terro-
rizmus, melyet a zsidóság társadalmunk felett gyakorol.
A zsidókkal szemben tehát nekünk keresztényeknek nincs jogegyen-
lőségünk, mert a zsidók, a fennálló theoretikus és formai jogegyenlőség
mellett, az ő kasztszerű társadalmukkal, tényleg privilegizált állást fog-
lalnak el, államot az államban képeznek, a mely tényleges zsidó privilé-
giumok csak akként szüntethetők meg, ha ezen zsidó privilégiumok törvényes
alapját: az 1867. évi 17. czikkel behozott zsidóemanczipácziót megszün-
tetjük. S ezt czélozza a jelen kérvény is.
Hogy az eddig elmondottak után, a t. előadó úr által tett hivat-
kozás a jogegyenlőségre, a gazdasági szabadságra, a társadalmi és állami
jogokra, minő értékkel bír, azt felesleges bővebben fejtegetnem. E szó-
lamok még hatékonyak lehettek a 60-as, sőt tán még a 70-es években is,
de ma már mindenkinek felnyílhattak a szemei a szomorú valóság előtt, a
mely szomorú valóságot a Potemkin festett falvaihoz hasonló frázisok többé
nem maszkírozhatják.
Igenis, t. előadó úr, mi a jogegyenlőség, a gazdasági szabadság,
a társadalmi és állami jogok nevében követeljük a zsidó privilégiumok
megszüntetését.
Mivel pedig ily fontos kérdés csak előleges tanulmány és előké-
szítés után oldathatik meg sikeresen, ennélfogva bátor vagyok a követ-
kező határozati javaslatot terjeszteni a t. ház elé, kérvén, méltóztassék
a kérvényi bizottság határozati javaslatának mellőzésével, az általam és
aláíró társaim által beterjesztett határozati javaslatot elfogadni.
- B a r o s s G á b o r jegyző: (olvassa a határozati javaslatot.)
Határozati javaslat.
Ezen kérvény, tekintettel a keresztények és zsidók közötti házas-
ságról szóló s tárgyalás végett az igazságügyi bizottsághoz utasított tör-
vényjavaslatra, ezen bizottsághoz, – a kérelem második részére, vagyis
 11

a zsidók egyenjogúsítását kimondó 1867. XVII. t. ez. megszüntetésére

nézve pedig, a kérdés tanulmányozása végett, az igazságügyi s a vallás-
os közoktatásügyi ministereknek adatik ki. – Beadja: Istóczy Győző,
Urányi Imre, Mara Lőrincz, b. Kemény Géza, Bereczky Sándor, Szalay
Imre, Bohonczy Gedeon, Ugrón Ákos, Dessewffy Kálmán, gr. Teleki
Géza, Román Sándor, Gyurgyik Gyula, Széli György, Agustich Antal,
Abonyi Emil, Szentiványi Kálmán, Békássy Gyula.
T i s z a K á l m á n ministerelnök: T. ház! Kötelességemnek tartom
(Halljuk! Halljuk!) az elmondottak után a kérvényi bizottság jelentése
kapcsában egy pár szót a magam részéről is szólani. (Halljuk! Halljuk!)
Egy pár rövid szót csak, mert azt hiszem, sem nem szükséges, sem nem
váratik a t. ház kebelében, hogy minden részleteiben, nyomról-nyomra
kövessem a kérvényi bizottság véleményével szemben, az ellenindítványt
beadott képviselő urnák beszédjét.
Én csak egy pár rövid figyelmeztetést kívánok tenni. (Halljuk!
Halljuk!) Én a magam részéről nagyra becsülök minden nemzetet, de a
t. képviselő úr által példányul felállított nemzeteknek ez ügyben köve-
tett eljárását illetőleg kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Oroszország-
nak azon dicső eljárását, a mely ott az izraeliták irányában követtetik,
és azon dicsőséget, hogy ott egy czári ukáz elégséges valaminek elren-
delésére, és hogy ott nincsenek egymással tusakodó parlamenti pártok,
nemcsak nem irigylem, (Nem erről van itt a szó! – Szerk.) de azokat,
a mik ott történnek, követendő például el nem is fogadom. (Általános
helyeslés.)
Igen nagyrabecsülöm sok tekintetben a nagy német nemzetet.
(Halljuk! Halljuk!) de hogy annak kebelében szintén jönnek időnkint
beteges mozgalmak (A zsidóellenes mozgalom, ellenkezőleg, nagyon is
e g é s z s é g e s . Mi csak az e g é s z n é p érzelmeinek adunk kifejezést,
egy e g é s z nép pedig csak nem lehet beteges; hanem igenis b e t e g e s
sőt k ó r s á g és a felsőbb társadalmi rétegeknek a zsidóság által gya-
korolt k é n y s z e r alatt levő, s ezért a zsidókkal különféle okokból
p a k t á l ó része, szerencsére azonban csak k i s e b b része. – Szerk.)
is létre, annak épen mi magyarok vagyunk most legközelebb tanúi és ta-
pasztáléi, (ügy van! Úgy van!) Azt tehát, hogy, mert ott valami történik,
mi is úgy tegyünk, el nem fogadhatom. (Általános helyeslés.)
A második, a mit megjegyezni kívánok: én nem hiszem, hogy le-
gyen valaki, a ki azt mondaná, hogy az izraeliták, vagy hogy a képviselő
urnák tessék, a zsidók, nem űznek uzsorát soha, nem mennek schwindlbe
soha, nem részesek egy krach létrehozásában soha. Senkisem mondja.
De viszont igazságosan senkisem mondhatja azt ,sem, hogy uzsorát nem
űznek keresztények, (Bizony, aránylag vajmi kevesen: s ezek is, mire meghal-
nak, legtöbbnyire e l u z s o r á s k o d j á k minden pénzüket, és vagyonta-
lanul hagyják el a világot. Egyébiránt, amit keresztény ember itt ott
uzsora útján összeszerez, az legalább n e m veszett el ami társa-
dalmunkra nézve, mert házasság, örökösödés, jótékony czélokra való
hagyományok stb. útján idővel visszaszármazik közibénk; de a mit a
z s i d ó kiuzsoráskodott tőlünk, az a pénz reánk, keresztényekre nézve,
ö r ö k r e el van v e s z v e . – Szerk-) hogy schwindlt nem űznek a
keresztények, és hogy krachokat nem okoznak a keresztények is. (Tet-
szés.) Hiszen az én tudtomra azon meglehetősen erős börzezavar, a mely
 12

ma Európa egy részében uralkodik, talán nem épen a zsidóktól vette

eredetét, hanem olyanoktól, a kik a zsidóellenes törekvéseket aláírják.
(Derültség.) (Csak az a kis különbség van a kettő között, hogy a zsidók
által előidézett krachoknál a pénz a z s i d ó k zsebjébe vándorol, holott
Bontoux és társai, a mi vagyonuk volt is, azt is elveszítették, s ez is-
mét a z s i d ó k zsebjébe vándorolt. – Szerk.)
A harmadik, a mit megjegyezni kívánok a következő: A t. kép-
viselő úr azt mondja, hogy nem jogegyenlőségről van itt szó, itt privilé-
gium van, mert a zsidók ellenében hiába van az egyenlő jog, azt keresz-
tény ember nem érvényesítheti. Ez, t. ház, mindenesetre oly állítás, a
melynek bizonyítása nehéz volna.
I s t ó c z y G y ő z ő : Szolgálok b i z o n y í t é k o k k a l .
T i s z a K á l m á n ministerelnök: Egyes esetekkel szolgálhat zsi-
dóval szemben, és kereszténynyel szemben is. De hála istennek,(?) nehéz a
bizonyítás, vagy lehetetlen. Mert ugyan kérdem, hát mik volnánk mi,
ezen hazának 13 millió lakosa, hogyha mi egyenlő törvények mellett
nem tudnánk egyenjogosságunkat érvényesíteni 600,000 lélekkel szemben?
(Nem így kell felállítani a tételt, hanem úgy, hogy: minden egyes eset-
ben egy k e r e s z t é n y n y e l szemben 6 0 0 , 0 0 0 z s i d ó áll. – Szerk.)
Ez reánk sütné a meggyaláztatás bélyegét, ha be lehetne bizonyítani.
(Pedig bizonyítani se kell: olyan kétségtelen és köztudomású dolog ez a
magunk élhetetlensége. – Szerk.)
Én t. ház megígértem, hogy csak egy pár megjegyzést teszek;
ígéretemet meg is tartom. Nem tehetek róla, hogy én is azon gyanúba
jövök, hogy a zsidó üzelmek védelmére, azon – nem tudom kiknek –
seregébe szegődtem, amint a képviselő úr szíves volt azokat nevezni,
a kik az ő nézeteit nem pártolják. Nem törődöm vele, ha azzal fog
vádolni, úgy mint vádolta e háznak minden pártját, hogy, mert parla-
mentarismusunk van, a szavazatok kedvéért teszünk olyat, a mi hazánk-
nak veszedelmet okoz. (Pedig hátha mégis így áll a dolog? – és pedig
nemcsak az országgyűlésen, hanem künn a m e g y é k b e n is. – Szerk.)
Sajnálom, ha ez a meggyőződése, nem tehetek róla, s nem gondolhatok
vele. Hanem miután az én meggyőződésem az, hogy Magyarország egy
nagy, helyes, és jövőjére nézve fontos diadalt aratott, midőn hosszú
évtizedek küzdelme után ki tudta törülni törvénykönyveiből azon igaz-
ságtalanságot, mely rejlett abban, hogy lakosainak egy része, vallása
miatt, (Az elvet á l t a l á b a n mi is osztjuk, csak egyedül a z s i d ó k r a
nézve teszünk kivételt. Különben pedig a zsidókérdés nem valláskérdés.
– Szerk.) a politikai jogokból ki volt zárva, – azt tartom, hogy hazafiúi kö- k
telességet teljesítek, midőn tiltakozom az ellen, hogy ezen, annyi küzde-
lem után (Nem volt bizony s e m m i küzdelem a zsidóemanczipáczió be-
hozatala körül: az a négysoros törvény csak amúgy kutyafuttában lett
behozva. – Szerk.) helyesen megtett lépés visszacsinálása iránt bármely
oldalról is még csak látszat is mutatkozzék. (Helyeslés.)
Épen azért, mert én azt tartom, hogy ennek még csak látszata
sem szabad hogy a képviselőházat nyomja, fogadom el a magam részé-
re a kérvényi bizottság javaslatát, mely nem tartja szükségesnek e
Kerűésben a tanulmányozást, hanem azt egyszerűen elutasítja. (Helyes-
lés és tetszés. Felkiáltások: Szavazzunk!)
 13

A l m á s s y S á n d o r : T. ház! (Felkiáltások: Eláll! Szavazzunk!)

Akkor csakugyan igazsága volna Istóczy képviselő urnák, hogy fájdalom
inditana, ha elhallgatnám azt, a mit mondandó vagyok. Felszólalásomnak
három indoka van. Ha a kérvény nem olvastatott volna fel, én nem szól-
tam volna fel, mert nem volt szándékomban. (Dehogy nem volt; hisz már
az előtte való nap kijelentette Istóczy előtt, hogy a kérvény ellen be-
szédet fog mondani. – Szerk.) Ha Istóczy képviselő úr maga szólalt
volna fel a kérvény felolvasása nélkül, az ő előadását felelet nélkül
hagyni tudtam volna, sőt érdemesnek sem tartottam volna rá. (Ugyan úgy-e?
– Szerk.) Mert azon izgatások, melyeket évek hosszú során át folytat, a ház
előtt nevetségessé váltak, (Ugyan ne mondja az úr!... Különben pedig
arról mi nem tehetünk, ha a zsidó már magában véve egy ne-
v e t s é g e s állat. Hisz csak e mellett olyan v e s z é l y e s is ne volna.
A zsidókról tartott parlamenti előadások nem csak nálunk, de Német-
országban és Angliában is sok képviselőt „derült” hangulatba hoznak;
de higyje meg a képviselő úr, hogy, tán kivéve őt magát, a többi képviselő
nem a szónokot, hanem a z s i d ó t neveti. Hogy ez így áll, erre nézve
elégséges utalnunk Abonyi és Rohonczy képviselők alábbi felszólalásaira,
sőt magának a ház elnökének fentebb olvasható közbenszólására is, a
mely rövid felszólalások aránylag még jóval több „derültség”-et keltettek.
–Szerk.) veszélyeseknek egyátalán nem tartom. De itt egy kérvénynyel állunk
szemben, melyet egy esperesség összes lelkészei írtak alá, és mit mondanak
ezen kérvényben? Méltóztassanak meghallgatni, majd meg fogom mondani.
Másik ok, hogy felszólaltam az, hogy oly gyanúba ne essék ezen
parlament, mint Muszkaországgal Ausztriának és Magyarországnak legjobb
barátja. Azonban Herczegovinában ott vannak a rubelek és szítják a
lázadást, sőt forradalmat is, úgy itt is a parlamentben elvetik az indít-
ványt, sőt a kormányelnök felszólal (Nagy zaj.) és pártolja a bizottság-
véleményét, de megengedjük, hogy Istóczy szóljon felelet nélkül, s hogy
felolvastassák a kérvény, mely kinyomatván s kimenvén az országba, a
tüzet az izgatottságot szítják s érleli azon radikális gyógyszert, melyet
Istóczy képviselő úr Muszkaországból felhozott. (Tehát mégsem oly
„nevetséges” a dolog, mint ön csak imént állította. – Szerk.) Ezt én nem
akarom érlelni s ezért késztetve érzem magamat a felszólalásra, ha mindjárt
Istóczy képviselő úr azzal fog is gyanúsítani, hogy talán várt jutalom re-
ményében szólok fel. Ily gyanúsítástól nem tartok, mert multam tanús-
kodik arról, hogy semmiféle gyanúsítások- hozzám nem férnek.
De hát azon kérvény, s Istóczy képviselő úr is azt mondja, hogy a
keresztények helyzete oly nyomasztó már, mint a tatár török pusztítás
alatt volt, és ez származik a zsidó üzemiekből. (Mozgás.) Én Istóczy
képviselő társam jó indulatát nem vonom kétségbe, hogy ő sajnálja a
hazát, de kutató szellemét és tehetségét vonom kétségbe, mely szerint
ezen zsidóüzelmek okozzák a hazának nyomasztó rósz helyzetét, mert
ezt azon politika, azon elvek okozzák, melyek mellett évek hosszú során
át ö is állott, s a melyeket ö is megszavazott, s okozták azon vám-
szerződések, melyeket ő mindenkor megszavazott (Először: Istóczy n e m
szavazott meg m i n d e n t ; s a 67-ki vámszerződést már csak azért se
szavazhatta meg, mert akkor még képviselő sem volt; másodszor pedig
egy ember csak egy ember, s így azok Istóczy nélkül is megszavazva
lettek volna; holott az egy Istóczy n é l k ü l bizony szabadon nyúzhat-
 14

nák a zsidók a népet; Almássy képviselő úr bizony, a mint látszik, nem

pótolná az ő helyét. – Szerk.) tették e nemzetet bénává, nyomorulttá
és szegénynyé. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.)
A képviselő úr tömérdek vádat hozott fel, s felemlítette azt, hogy
csak az úgynevezett (!) zsidóság uzsoráskodása tette koldussá e hazát. Ez
nem áll, mert nemcsak a zsidóság uzsoráskodik, hanem csaknem minden
keresztény, a kinek pénze van. (Heves felkiáltások minden oldalról:
Nem áll! Nagy zaj.) Igenis azt mondom, a mit mondottam, hogy a
kinek pénze van, majdnem mind uzsoráskodik, kivétel nélkül úgy a zsi-
dók mind a keresztények közt. (Zajos felkiáltások: Eláll!) Éppen azok
védik az uzsorásokat, a kik kiáltják hogy eláll. (Eláll!) Mert hogyan áll
a dolog? (Eláll!) Azt mondom igen is, hogy a keresztény éppen úgy
uzsoráskodik. (Nem áll! Eláll!) Tessék megnézni megyénkben, több
keresztény uzsorás nyúzza a népet, mint a zsidó! Gyöngyösön, Egerben
mind ismeretesek, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem áll! Eláll!)
mind ismeretesek azon keresztény emberek nevei, a kik uzsorára dol-
goznak. (Eláll! Mindinkább növekedő zaj.) Én nem tudom, a kiben igaz-
ságérzet van, hogy kiálthatja ezt, hogy eláll. (Nagy zaj. Felkiáltások:
Eláll!) Nemcsak annyira vagyunk, hanem a nép életében is elharapód-
zott az uzsora: a parasztgazda, ha a zsellérnek egy szekér szénát be-
szállít, annyit kér tőle díj fejében, hogy az a 200 %-ot is meghaladja;
lia megszorul egy véka búzában, azt kétszer kell neki vissszafizetni.
Tehát ha hiba van az egyik felekezetűeknél, van hiba másoknál is, mint
a ministerelnök úr is mondta.
Ha Istóczy t. képviselő úr tanulmányozta a zsidóság árnyoldalait,
szerettem volna, ha annak jó oldalait is tanulmányozta volna, (Ezt a mun-
kát Almássy képviselő úrnak engedjük át. – Szerk.) hogy ajánlhatná
saját hitsorsosainak, hogy azt kövessék, pl. a mint említette, hogy a
zsidóságban meg van az összetartás; tanulmányozhatta volna, hogy meg
van bennük a kitartás, nélkülöz s, munkásság, szorgalom és saját (Hisz
épen az a főbaj, hogy csak s a j á t – Szerk.) felebarát iránti szeretet.
(Nagy zaj. Felkiáltások: Eláll!) Ha egy magyar nemes ember elpusztul,
elhagyják barátai, ismerősei, sőt hasznot akarnak belőle húzni; (Ebben
tökéletesen igaza van a képviselő írnak; mi még csak azt tesszük hozzá,
hogy sok keresztény ember keresztény felebarátja bőrén megosztozik a
zsidóval. – Szerk.) ha egy zsidó megbukik, hitsorsosai segítik: ez a kü-
lönbség köztünk. Ha egy faluban három zsidócsalád van, mindjárt nevelőt
fogadtak gyermekeikhez saját pénzükön. Arra hasson a t. képviselő úr,
hogy a keresztény hitfelekezetűek is. tanítassák gyermekeiket, (Csak a
zsidó el ne venné pénzüket, majd tenné ezt mindenki. – Szerk.) hogy
okosak legyenek, akkor ők járnak túl a zsidó eszén, mert a nyereség és
hatalomvágy minden emberben meg van hitfelekezet nélkül; az okos és ér-
mes mindig túlszárnyalja a gyengét. Arra ösztönözze tehát a képviselő
úr a magyar népet egy tanuljon és szorgalmas legyen, és mondjon le
azon közös ügyes politikáról. (Erre Istóczy ismét csak egy ember ma-
nemzet – A Szerk.) melyet eddig követett, akkor boldogulni fog a magyar
nemzet. A kérvényi bizottság javaslatát elfogadom. (Mozgás.)
Abonyi E.mil: T- ház! (Halljuk!) Mint a javaslat egyik aláírója,
álláspontja tisztázása végett, csupán rövid nyilatkozattételre vagyok
bátor szót kérni. Az Istóczy képviselőtársam által előterjesztett határo-
 15

zati javaslatot aláírtam; aláírtam pedig azért, mert kellő figyelmet a

határozati javaslat tartalmának megösmerésére nem fordítván, (Derült-
ség.) felületes áttekintés után azon hitben járultam támogatólag aláírá-
sommal a szóban forgó javaslathoz, hogy azzal csupán a keresztények
és izraeliták között kötendő polgári házasságról szóló törvényjavaslat
visszavételét czélozza elérni. (Nagy derültség és zaj.) Csak az ülés fo-
lyamán jött tudomásomra, a kérvények sorjegyzékének áttekintése után,
hogy a vasvári kerületi papság, s azt támogatólag Istóczy képviselőtársain,
tovább mentek, és többet czéloznak elérni, mint a mennyiben én őket tá-
mogatni magamat hajlandónak érezném.
T. ház! Igen szép mindaz, miket Istóczy barátom az antisemitismus
hatása alatt előttem elmondott, ám én őt az antisemitismus tekintetében
követni nem fogom. (Auch gut! – Szerk.) Én egyszerűen elítélem a faj-
harczot, melyet a nagy német minta után (?) ő ültetett át hazánkba. Nem
akarok hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni t. ház; ugyanazért nem habo-
zom kijelenteni ezúttal sem azt, hogy a keresztények és izraeliták között
kötendő polgári házasságról szóló törvényjavaslatot mint olyat, mely nem
teljes és nem felel meg a kor követelményeinek, elfogadni még tárgyalás
alapjául sem fogom. Ámde az 1867: XVII. t. ez, mint jót és igazságost
s mint ezen parlament egyik legkorrektebb (?!) alkotását sohasem meg-
támadni, sem módosítani, még kevésbbé pedig annak joghatályát meg-
szüntetni igyekezni nem fogok.
Ezeket kívántam t. ház álláspontom tisztázása czéljából elmondani,
ismételve kijelentvén, hogy bár az előterjesztett határozati javaslatot aláir-
tam s annak czélzatát részben (Tehát m é g i s ? ! – Szerk.) osztom is, annak
tartalmára nézve mégis egészben a javaslattevővel solidaritást nem vállalok.
R o h o n c z y G e d e o n : T. ház! (Halljuk! Halljuk! Zaj.) Köteles-
ségemnek tartom, mint Istóczy képviselő úr határozati javaslatának egyik
aláírója, álláspontom tisztázása czéljából felszólalni, ámbár talán nem
tettem volna Istóczy képviselő úr beszéde után, – mert sok igazat
mondott el; azonban ő a zsidóságnak csupán árnyoldalait tüntette ki, s
nem egyszersmind jó tulajdonságait, és ez, a mit eljárásban nem helyeslek.
Én átalánosságban elismerem, hogy hazánk siralmas állapotának a
zsidóság igen nagy részben egyik fő oka; de azért nem tagadom, hogy
vannak köztük tisztességes honpolgárok is. (Nagy derültség és zaj.
Halljuk!) Más részről Almássy képviselő úr azonban sokkal jobban párt-
fogásába vette a zsidóságot, mint a hogy Istóczy képviselő úr elítélte,
nem tudom, pártszempontból ítélt-e, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon:
Nem pártszempontból!), de Ítéletéhez hozzá nem járulhatok.
Az ok, melynél fogva én Istóczy képviselő úr határozati javaslatát
aláírtam, abban áll, hogy ö nekem privátim azon czélzatát fejezte volt
ki, miszerint ö a lengyel zsidóknak Magyarországba való bevándorlását
(Nohát, a többi között ezt is. – Szerk.) akarja meggátolni. (Nagy
derültség.) Ezt részemről veszedelmesnek tartom az országra nézve, s
Istóczy képviselő úr indoklását, e részben elfogadom.
Ennyit tartottam szükségesnek a magam részéről kinyilatkoztatni.
(Felkiáltások: Szavazzunk! Helyre!)
Elnök: T. képviselőház! Szólásra többé senki sincs feljegyezve.
Szavazás előtt, ha szólani kivannak, szó illeti még a bizottság előadóját
és az ellenindítvány beadóját. Az előadó úr nem kivan szóllani.
 16

I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! (Felkiáltások: Eláll! Másrészről: Hall-

juk! Halljuk!) Az idő előrehaladottsága miatt igen rövid leszek, s azért
nem szándékozom reflectálni mindazokra, a miket az előttem szólók fel-
hoztak; csupán Rohonczy Gedeon és Almássy Sándor képviselő urak
szavaira fogok egy pár megjegyzést tenni. Rohonczy képviselőtársamnak
csak azt mondom, hogy: nulla regula sine exceptione, és hogy: a kivétel
csak az általános szabályt erősíti meg.
Almássy Sándor képviselő úr beszélt arról, hogy miket kellene
nekünk nem-zsidóknak tennünk, hogy a zsidósággal konkurrálhassunk.
Erre t. képviselő úr én azt mondó vagyok, hogy mi a zsidósággal a mi
atomizált és meghasonlott társadalmunk mellett, versenyezni képesek nem
vagyunk, mert mi egy kompakt testet képező és teljes egyértelemben
működő kasztával állunk szemben. Azért a mi társadalmunknak azt
prédikálni, hogy iparkodjék versenyezni a zsidósággal, sőt azon túl is
tenni, annyit tenne, mint ha a vakot arra akarnánk kapacitálni, hogy
csak meressze jól a szemeit, majd látni fog.
A mi pedig a t. képviselő úr által nekünk javasolt összetartást
illeti, erre nézve a t. képviselő úr eljárása a legfényesebb illusztráczió, a ki
ellenem támad akkor, a mikor én a keresztény-magyar nép érdekeit a
zsidósággal szemben védelmezem.
Egyébiránt, ha a körülöttünk levő államokban, – s itt nem értem
sem az oroszországi zsidóüldözéseket, sem a németországi antisemitikus
mozgalmat, hanem értem az ottani kormánykörökben levő mozgal-
makat, – mondom, ha Németországban és Oroszországban a kormány-
körök a zsidókérdést tüzetesen tanulmányozzák, sőt a kis Románia ezen
a tanulmányozási stádiumon is már rég túlesett, amennyiben, daczára az
európai areopág határozatának, az általános zsidóemancipátiót még ma
sem vitte keresztül: nem látom be, hogy a magyar kormánykörök miért
ne foglalkozhatnának ezen, nemzetünk életébe oly mélyen belevágó kér-
déssel? Nekünk a kor áramlatával szinte úsznunk kell, mert különben
ez az áramlat elsöpör bennünket.
A mi pedig határozati javaslatomat illeti, az oly enyhe fogalmazási!,
oly mérsékelt irányú s oly szerény óhajtást foglal magában, hogy azt
még a legmérsékeltebb irányúak is bátran elfogadhatják.
A tanulmányozás maga még nem praejudikál a végleges határo-
zatnak; ez, a tanulmányozás eredményéhez képest, a kérvénynyel szem-
ben lehet igenlő vagy tagadó. A t. ház pedig ezen kérvénynek a vallás -
és közoktatásügyi s az igazságügyi minister urakhoz való utalása által
még egyátalán nem foglalt állást a zsidókérdésbeni teendőkre nézve.
Ugyanazért ismételve kérem a t. házat, méltóztassék határozati javas-
latomat elfogadni. (Felkiáltások: Szavazzunk!)
Elnök: T. ház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ-
kezik a szavazás. Az első kérdés lesz, elfogadja-e a ház a kérvényi bi-
zottság által e tárgyra nézve beadott határozati javaslatot, igen vagy
nem? Ha az elfogadtatik, akkor az Istóczy Győző képviselő úr ellen-
inditványa elesett, ha pedig a kérvényi bizottság javaslata el nem fo-
gadtatik, akkor azután felteszem azon második kérdést, hogy elfogadja-e
a t. ház Istóczy Győző képviselő úr indítványát, igen, vagy nem? Ha
a t. ház a kérdésnek ekkénti feltevését elfogadja, következik a szava-
zás. – (Helyeslés.)
 17

T o m c s á n y i L á s z l ó : T. ház! A kérdés feltevéséhez akarok

szólani. (Halljuk!) Én nem tudom, hogy mi lesz a kérvény sorsa, de
azt hiszem, hogy a kérvényi bizottságnak szövegét nem lehet feltenni a
szavazás alá. A határozati javaslatnak két része van, s amint az egyik
képviselő urnák felszólalásából is kitűnt, ugyanaz az egyik részét a ha-
tározati javaslatnak helyesli, a határozati javaslat másik részéhez azon-
ban hozzá nem járulhat. S ilyenek többen is lesznek, ennélfogva én
azt hiszem, hogy a kérdés úgy volna felteendő, hogy elfogadja-e a t. ház
a határozati javaslat első pontját, és azután következnék szavazás alá
annak másik pontja.
Elnök: A t. ház bölcsességétől függ a kérdést külön is válasz-
tani, de megvallom, szemben azon körülménynyel, hogy a tulajdonképi
ellenindítvány csupán a második részre vonatkozik, mert az elsőre nézve
nincs ellenindítvány beadva, azt hiszem egy szavazással el lehetne dön-
teni a kérdést. (Helyeslés.) A kérdés tehát úgy fog feltétetni, a mint
javaslatba hozni bátor voltam.
R a k o v s z k y István jegyző (Olvassa a kérvényi bizottság és Istóczy
Győző határozati javaslatát.)
Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a kérvényi bizottság
határozatát elfogadni, igen vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem
azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház
a kérvényi bizottság javaslatát elfogadta, és így Istóczy Győző úr ha-
tározati javaslata elesett.
R a k o v s z k y I s t v á n jegyző (Olvassa a 18. és 19. számú kérvé-
nyekre nézve a kérvényi bizottság véleményeit, melyek észrevétel nélkül
elfogadtatnak. (Nagy zaj«)
Elnök: Ily zajban lehetetlen tárgyalni. (Felkiáltások: Halasszuk
jövő szombatra! Végezzük el ma!)
V i z s o l y i G u s z t á v : Alig van hátra még 3–4 kérvény, kérem
a t. házat, méltóztassék azokat ma elvégezni. (Felkiáltások: Nem lehet!
Végezzük el! Nagy zaj.)
Elnök: A ház már nem is határozatképes, (Helyeslés.) a kérvé-
nyi bizottság sorjegyzékének 20-25 számai alatt foglalt kérvények
tárgyalása tehát jövő szombatra halasztatik. (Helyeslés.)
Most még interpellatiókra adandó válasz is következnék, de azt hi-
szem ez is elhalasztatik. (Helyeslés.) . . .
Az ülést bezárom.
Az ülés végződik 2 óra 20 perczkor.

A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(A zsidókérdés a magyar képviselőházban. – Visszhang a külföldről. – A zsidókér-
dés a porosz képviselőházban. Stöcker, Strosser és Cremer beszédei.– Stöcker és Henrici
agitáczionális működése. – A bécsi antisemita reformegylet megalakulása és programmja.
Schönerer, Schöffel, Fürnkranz és Dobler, reichsrathi képviselők mint antisemita egy-
leti tagok. – Az óralánczon fityegő ezüst lengyel zsidócskák mint bécsi antisemita
jelvény. – Zsidó fenyegetődzések Gladstone ellen, a mikből megítélhető az is, hogy
mi várna a magyar ministerelnökre, ha nem a zsidók szájaíze szerint beszélne. –
 18

Báró de Worms, angol zsidó parlamenti tagnak kudarczot vallott intercessionális in-
dítványa a muszkaországi zsidók érdekében. – Az angol consuláris jelentések az
oroszországi zsidóügyekről. – a «Christian and Jew” londoni antisemitikus lap. –
Oroszországból. Proclamálása azon elvnek, hogy a zsidókérdés minden államnak saját
belügye. Az orosz kormány álláspontja a zsidókérdésben. Terv az orosz zsidóknak
Turkesztánba való kitelepítésére nézve. – A finnlandi zsidóellenes peticzió. – A zsi-
dókat a korcsmáltatási jognak a falukon való gyakorlásától eltiltó romániai törvény-
nek a kis városokra is kiterjesztése. Jonescu képviselő interpellátiója 8 Bratiano
ministerelnök válasza. A romániai zsidók készülődései a Palaestinába való kivándor-
lásra, s ennek a román kormány által való elősegítése. – Csak nálunk Magyaror-
szágon nem történik semmi!)
Füzetünk más helyén részletesen ismertetjük a vasvári alespe-
resi kerület lelkészeinek, a keresztények és zsidók közti polgári há-
rasságról szóló törvényjavaslat visszavetése és a zsidóemanczipá-
cziót behozott 1867. évi 17. t. ez. eltörlése iránt, a képviselőházhoz
benyújtott kérvényének a február 18-ki képviselőházi ülésben történt
tárgyalása lefolyását.
Nem lehet hivatásunk e tárgyalás körülményeit, annak mozza-
natait bírálatunk tárgyává tenni; de ez fölösleges is lenne; hisz a
kritikát úgyis megcsinálhatta eddig már magának mindenki, a ki a
lapokból az elmondott beszédeket már ismeri. A magyar lapok, ha
ügyünk iránt kedvező értelemben nyilatkozni nem akarnak vagy
nem mernek is, legalább annyi figyelemmel voltak közönségük iránt,
hogy e füzetek szerkesztőjének képviselőházi beszédét általában bő
kivonatban hozták; sőt az „Egyetértés”, „Ellenőr”, „Függetlenség”,
„Pesti Napló” s ha jól emlékszünk a „Magyar Állam” is, egész ter-
jedelmében közölte azt. Német-zsidó lapjaink is, félretéve a politikát,
s inkább a „Gschäft” -et tartva szemük előtt, hosszabb, persze meglehe-
tősen elferdített, kivonatokat hoztak róla, csak egyes-egyedül a „Pester
Lloyd” medvéi morogtak, s Istóczyt azzal akarták „megbüntetni,”
hogy beszédét az u t o l s ó b e t ű i g elhallgatták. Édes „Lloyd”, ezzel
a legújabb taktikájával ön csak saját, járszalagon vezetett előfizetőit
bünteti, a kiknek az ön „figyelmetlensége” miatt más lapot is kell ven-
niök, hogy olvashassák azt, a mi é r d e k l i őket: mi ma már az ön
„diseret” magaviseletével épenséggel nem törődünk; mert e füzetek
szerkesztőjének beszéde hosszú kivonatban megsürgönyözve lett
Bécsbe és Berlinbe s máshova is, s az ottani zsidó úgy mint nem-
zsidó nagy lapok pontosan közölték a hosszú telegrammokat. De
Berlinben az „Ostend-Zeitung” s z ó s z e r i n t is hozta Istóczy
beszédét. így tehát, ha ön édes „Lloyd” azt képzelte magában,hogy
az ön süketsége folytán az e g é s z k ü l f ö l d se fog hallani semmit
Istóczy beszédéről, úgy ezúttal alaposan csalódott. Kívánjuk, hogy
az ön eggyéb számításai is mind hasonló sorsban részesüljenek.
Tehát a „Pester Lloyd” nélkül is megtette a beszéd a magáét
a külföldön is. Tanúskodnak erről a kezünkbe került német antisemita
 19

lapok is, a melyek közül térhiányból csak kettőnek közölhetjük a

beszéd fölötti nyilatkozatát. Tartozunk ezzel nem annyira magunk
iránt, mert Isten látja lelkünket, hogy bennünket nem a hiúság ve-
zérel eljárásunkban; hanem tartozunk ezzel az általunk képviselt
ügy iránt, annál is inkább, mert a hazai sajtó részéről bizony nem
igen hallunk ügyünkre nézve kedvező nyilatkozatot.
Tehát a „Berliner Ostend-Zeitung” így ír:
„Habár a magyar hazafi fáradozásának ismét nem lett meg az az
eredménye, a melyet minden gondolkodó ember kellett hogy kívánjon
neki, már Istóczy Győző fellépése maga egy nagy eredmény, mert szavai
nem fognak meghallatlanul elhangzani, hanem közreműködni fognak arra,
hogy a magyar népet álmából felkeltsék, s Németországban is sok
tompaeszű zsidóbarátot gondolkodóba ejtsenek. Annak a felismerése, hogy
a zsidók Európa szerencsétlensége, mind szélesebb körökben utat tör
magának, míg végre, végre a megváltás órája ütni, s a zsidóság ural-
mának vége vettetni fog.”
Még csak kevés évekkel ezelőtt zsidókérdésről szó sem volt, s
tulajdonképen csak egy országban volt e g y ember, értjük itt a magyar
Istóczy Győzőt, a ki az országgyűlésen a mai zsidóság közveszélyessé-
gére utalt: m a Németországban, Ausztriában, Romániában, Oroszország-
ban, s legújabban Amerikában és Francziaországban is látjuk kisebb-na-
gyobb mérvben ama mozgalmat, a mely a zsidóknak Európából való kül-
lebbeztetésével fog végződni.”
A Felső-Ausztriában, Linzben legújabban megindult „Oberös-
terreichische Bürger- und Bauernzeitung” czímű antisemitikus lap
pedig ekként nyilatkozik:
„Miután a zsidókérdés mind szélesebb köröket ragad meg s mind
hatalmasabbá válik, önmagától értetődik, hogy ez a népképviseletekben
is fölmerül. A magyar képviselőházban a keresztény-emanczipáczió fá-
radhatlan előharczosa, Istóczy, a február 18-ki képviselőházi ülésben annak
újra fényesen védelmére kelt. Természetesen még nem tudott indítványa
keresztülmenni, mert a zsidó befolyás a képviselőházban és a kormány
körül még nagyon hatalmas; de azzal, a mivel javaslatát indokolta, a
magyarok millióinak szívéből beszélt, és szavai messze, Magyarország
határain túl is élénk visszhangot keltenek, mert hisz ugyanazon nyomást, a
melyet a magyarok szenvednek, érzi minden mai nép többé kevésbbé.
Habár Istóczy javaslata nem ment is keresztül, mindazonáltal meg-
elégedéssel tekinthet vissza népbaráti tevékenységére, mert ő mint egy
messzelátó politikus áll előttünk. Már 1875-ben, a midőn Német- és
Oroszországban nem ismertek zsidóellenes mozgalmat, Istóczy az egyet-
len volt, a ki ama veszélyekre figyelmeztetett, a melyek a zsidóuralom
részéről a népeket és a művelődést fenyegetik. Akkor őt csak ábrándo-
zónak nevezték, a zsidók pedig szánakozva tekintettek le reája; ma,
mikor a veszély már nagy, s mindenki által látható és felfogható, s így
a zsidóknak uralmukért remegniök kell, ma őt zsidófalónak hivják. Reá
és ügyére nézve győzelem volt az, hogy nem tudták ót megczáfolni,
mert az általa felhozott okokat igazaknak kellett elismerni, s ezen okok
ma mint megdönthetlenek állanak.”
 20

Ugyanez a lap egy vezérczikkében értekezik arról, a mit a

bécsi zsidólapok így fejeznek ki: „Magyarország megfékezése és fe-
gyelmezése.”
Nemzetünk fényes történelmi múltjára való visszapillantás után,
a melyben a czikk írója úgy alapos történelmi ismereteiről mint a
magyar nemzet iránti meleg rokonszenvéről sőt lelkesültségéről tesz
tanúságot, – a czikk ekként végződik:
Még ezelőtt 25 esztendővel senki sem merte volna a magyarok-
nak azt mondani, hogy ők a zsidók vezérlete alá oly könnyen aláren-
delni fogják magukat. Hogy azon jó politikusok, a kiknek a magya-
rok tartattak, oly rövidlátók lesznek, hogy nem veszik észre, miként
veszik őket mint jobban körül hálókkal a zsidók; hogy az, amit a zsi-
dók Magyarország megfékezésének és fegyelmezésének neveznek, csak
szétbomlás és erőtlenség: hogy a magyarok mindezt ne lássák, nem
tudjuk elhinni. Mi úgy véljük, hogy a zsidók az ő Magyarország meg-
fékezésükkel nagy csalódásnak adják át magukat, mert ez nem meg-
fékezés, hanem világos megtévesztés és korrumpálás. Ha tehát a magya-
rok ebből egyszer felébrednek, a zsidók ott szintúgy fognak járni mint
ma Oroszországban és Lengyelországban.”
Habár, s épen azért, mivel mi nem óhajtjuk, hogy a dolgok
nálunk odáig menjenek mint Orosz- és Lengyelországban: mi azt
kívánjuk, hogy a nemzet képviselői tegyék meg kötelességüket a
zsidókérdésben is. S hogy ez rövid idő múlva meg is történik, arra
nézve biztosíték nekünk azon valódi hazafiak magatartása, a kik ei
füzetek szerkesztőjének mint képviselőnek a február 18-ki ülésben
beterjesztett határozati javaslatát magukévá tették, s ezzel a nemzet
hálájára tették magukat érdemesekké. Ez volt az első eset, hogy
képviselőink közül többen, megunva azt a szánalmas szerepet, me-
lyet a képviselőház a zsidókérdésben eddig folyton játszott, – nem
csináltak titkot érzelmeikből és meggyőződésükből; hanem a határo-
zati javaslathoz való hozzájárulásukkal nyíltan kifejezték azt, a mi
szívüket,de az e g é s z n e m z e t szívét is nyomja. Ez a körülmény,
ismételjük, biztosíték arra nézve is, hogy a legközelebbi alkalommal
már nem 10-20, de legalább is 100 képviselő fog az igaz ügy mel-
lett a sorompóba lépni. Úgy legyen!
*

A zsidókérdésnek a magyar képviselőházban február 18-kán

történt felvetése hamarosan visszhangot keltett a porosz ország-
gyűlésen is, a hol, reákövetkező szombaton, vagyis február 25-kén
Stöcker pendítette meg a kérdést, minek folytán ott is hosszabb,
érdekes vita fejlődött ki, a melyben antisemita részről Stöckeren
kívül Strosser és Cremer képviselők is erélyesen felszólaltak.
A vita lefolyása kivonatban a következő volt:
 21

S t ö c k e r : Már több nappal ezelőtt megkísértettem békejobbot

nyújtani, (Ez ugyan czéltalan dolog volt. – Szerk.) de azt visszautasí-
tották. Richter úr arra utalt, hogy Berlinben a sociáldemokratikus
mozgalomnak nagyon élesen ellenébe állanak, a keresztény-társadalmi és
zsidóellenes mozgalomnak pedig nem. A kormánynak ezt jó okai voltak
tennie, mert a mozgalom arra törekszik, hogy a sociáldemokratiát be-
lülről győzze le. Nekem azt a szemrehányást tették, hogy én beszédeim-
mel hecczelek; Richter úr persze hecczel minden ellen, – kivéve a
zsidókat, – a mi népéletünk alapjaihoz tartozik. Ha Richter urnák a
Junkerek és papok elleni hecczbeszédei nem gyújtanak, ennek oka
abban rejlik, hogy azon tereken, a hol ő a német nép ellenségeit keresi,
nem létezik gyúanyag. Azonban nem Richter úr kényszerítette reánk
azt a harczot. A „Berliner Tageblatt”-nak egy 1877-ki czikke az akkor
egybegyűlt kerületi zsinatról mint „rablócsőcselék”-ről, „nyüvek”-ről
beszélt s jelszóul kiadta, hogy: „Écrasez l'infame.” – Önök azt mond-
ják: a zsidóheccz ténynyé vált. Itt Berlinben nem! Itt mi a mozgalom
józan vezetése által minden kihágást megakadályoztunk. A mi tettleges-
ség előfordult, inkább a zsidóság részéről lett kezdve mint a mi részünk-
ről. Nekünk a mozgalom nem volt könnyű játék, hanem egy komoly
küzdelem, a melyben népünk legbecsesebb és legnagyobb javairól volt
szó. Nem hiszem, hogy az a pillanat beállhat, a melyben ez a küzdelem
megszűnik, hacsak a modern zsidóság azon része, a mely ellen küzdünk,
poziczióit fel nem adja, s követeléseitől el nem áll. Midőn két évvel
ezelőtt ezen mozgalmat megkezdtük, sokan kijelentették: így nem mehet
a dolog tovább! Vagy ők vagy mi! És ha nem akartuk azt, hogy a
birodalmi főváros, a mely 1870. óta egy nagy, előkelő és büszke állást
foglalt el a világon, elzsidósodjék, úgy szükséges volt, ennek a zsidó
befolyásnak „megállj”-t kiáltani. Még előítélettől ment zsidók is sze-
rencsét kívántak nekünk eljárásunkhoz. A „Die Zeitung des Judenthums”
éles szavakban nyilatkozott a „szemérmetlen, pikáns Davidsohn aera fö-
lött a berlini sajtóban.” De nem lennének szemeink, ha más tereken
sem ismernénk fel a zsidóság veszélyes elharapódzását közéletünkben.
Felsőbb művelődési viszonyainkba a zsidóság oly módon tolakodott be,
hogy nehéz lesz iskolai életünket a keresztény-nemzeti cultura magas-
latán megtartani. Berlin városának legutóbbi statisztikai évkönyve sze-
rint, volt Berlin gymnáziumaiban az 1877., 1878. és 1879. években
4764, 5166, 5344 evangélikus, 206,210, 226 katholikus, ellenben 1448,1577,
1666 zsidó tanuló. Az utóbbiak százaléka a felsőbb osztályokban növek-
szik. Szintoly elrettentő a zsidóság betolakodása az igazságszolgáltatási
szakba. Tehát: „Videant consules!” – Mi nem akarunk hecczelni,
hanem csak a legnagyobb veszélyeket népéletünktől eltávolítani; a nyil-
vános életben és a sajtóban a zsidóságot azon helyzetbe visszataszítani,
a mely őt megilleti, s népünket ettől a ragálytól megtisztítani. Ha
gazdasági reformok a sociális újításokkal keresztül vitetnek, akkor a
kicsapongásoknak a gazdasági oldalról is gát vettetik eléje. Már most
is mutatkoznak az uzsoratörvény áldásdús „hatásai. Ez mutatja, mit
érhetünk el törvényes rendszabályok által. Örömmel értesülök arról,
hogy a börze kicsapongásait is kordába akarják venni. Óvakodjanak önök,
hogy ne lépjen gyűlölet a szeretet helyébe, és fanatizmus a meggondolt-
ság helyébe. Gondoskodjanak önök sajtójuk és közreműködésük által
 22

arról, hogy a harcz békés utón folyjon le, és hogy ne térjenek vissza ha-
sonló kihágások mint a minőket már láttunk. (Élénk tetszés a jobboldalon.)
V i r c h o w (zsidópajtás): Hogy egy valóságos hecczre került a do-
log, annak a kormány az oka. (Derültség.) Én is azt kiáltom oda a
kormánynak hogy: „Videant consules!” A birodalmi kanczellárról nem
tudja az ember, hogyan áll ő a dologhoz. (Derültség.) A zsidó polgár-
társaknak joguk van arra, hogy a kormány állást foglaljon. Az orosz-
országi mozgalom csak akkor vette kezdetét, mikor az már nálunk rég-
óta folyamatban volt. Stöcker nem tagadhatja, hogy ő egy vészes
mozgalmat idézett elő a gymnáziumi zsidó tanárok ellen.
P u t t k a m e r minister: Annál kevésbbé értem, hogyan juthat Vir-
chow képviselő úr eszébe a kormányhoz a zsidókérdésben elfoglalt állá-
sára nézve kérdést intézni, mert ilyen nyilatkozat már Hánel interpellá-
cziója alkalmából adatott. Határozottan tagadom, hogy a kormány a
pomerániai és nyugatporoszországi zavargásokat nyugodtan nézte volna.
A sajtónak ez irányú botor kifakadásai nem igen hatottak reám; Vir-
chow képviselő úr támadásait pedig egy oly pillanatban, a midőn már a
nyugalom és hidegvérűség visszatértek, határozottan vissza kell utasí-
tanom. A helyi rendőrségek teljesen elégségeseknek bizonyultak, azért a
katonaságnak Virchow úr által óhajtott beavatkozására nem volt szükség.
Ehhez az eszközhöz csak a legvégső esetben szabad nyúlni. Az egész
ügynek lefolyta után álláspontomat tökéletesen helyesnek tartom. (Élénk
helyeslés.)
S t r o s s e r : Stöckernek történelmi ismerete legalább is egyenér-
tékű azon történelmi ismerettel, melyet az összes haladópárt az utolsó
tiz év alatt mutatott. Kétséges dolog, ki ment ma messzebb a zsidókér-
désben: Stöcker-e vagy Virchow?...Virchow úr téved, ha azt hiszi, hogy a zsi-
dókérdés a minister nyilatkozata folytán megszűnt. A kérdés nem a vallási ol-
dalt illeti; mi a legnagyobb tisztelettel viseltetünk a zsidók vallása iránt, s
ehhez nem akarunk hozzányúlni; mi csak azt kívánjuk, hogy a zsidók szintúgy
megálljanak a kereszténység szentélyei előtt. Minket csak az az iszonytató
megkárosítás hajt, a melyben a kézműveseknek, a mezei gazdáknak és a kis
hivatalnokoknak a zsidók uzsorás üzelmei által szenvedniök kell. A haladó-
pártnak ártalmára szolgál, hogy majdnem minden zsidó hozzá tartozik,
mert ez által a zsidóság védelmezésére kényszeríttetik. A zsidók fölötti
panaszok nemcsak minálunk járják, hanem majdnem mindenütt, Ausztria-
Magyarországban, Oroszországban, Lengyelországban sat. Az angol mee-
tingre nézve emlékeztetek arra a közmondásra, hogy: söpörjön mindenki
a maga háza előtt. Angliának elég oka van vezekelnie, ha szem előtt
tartja Irlandban követett eljárását és az ópium-kereskedést. A zsidó-
kérdés a zsidóknak és keresztényeknek egy és ugyanazon iskolában való
összehozása által semmikép se könnyebbítetik meg. Sőt ellenkezőleg:
elváltán, békésen! Én őszintén kívánom, hogy a zsidóknak külön gymná-
ziumaik legyenek, ezáltal a béke lényegesen előmozdíttatnék. Ha Virchow
úr a zsidók számára nálunk több jogot nem követel, mint a mennyi a
németeknek Chinában adatik, úgy ezzel én megelégszem. Én sohasem
hallottam, hogy ott egy német kereskedőt mandarinnak neveztek volna
ki. Még csak az az óhajom, hogy önök hagyjanak fel minden czélzással
arra, a mit mi a házon kívül a zsidókérdésben teszünk, s akkor mi sem
térünk itten arra vissza.
 23

R i c h t e r (zsidópajtás): Én teljesen aláírom Strassmannak azon

kifejezését a papokról, hogy ők „mérges viperák, a kiknek lehellete a
mocsár miazmáihoz hasonlít.” (Pfui Zaj.) Az antisemiták hecczelnek,
torzítanak és sértegetnek. (Derültség.) Stöcker bennünket szeretetre
hiv fel; neki nincsen kifogása a zsidók ellen, ő csak az iskolát keresz-
ténynyé akarja fentartani a közigazgatási utón. Hát a közigazgatásra való
ezen behatásra szükség van egy ily erőszakos agitáczióra? Én napon-
kint kapok fenyegető leveleket antisemitáktól (Derültség.); épen ma kap-
tam egyet e tartalommal: „Ön és minden zsidó megértek az akasztó-
fára.” (Nagy derültség.) Aláírva van a férczmű ekkép: „A császárnak,
Bismarcknak és Stöckernek egy tisztelője.”. Általában a mozgalom egy
oly rút jelleget ölt, hogy én az ellen tiltakozást emelek. (Derültség.)
C r e m e r : Nekem szemrehányást tettek azért, hogy a zsidó-
kérdésbe nem vágtam bele, és Wagner tanár sokáig nem tetszett
a v á l a s z t ó k n a k azért, mert e kérdésben nagyon is mérsékelt állást
foglalt el. Mi önök előtt nem zárjuk el gyűléseinket, jöjjenek csak önök,
majd én bevezetem önöket. Önök azonban mindenkit kizárnak, a ki csak
némileg is németnek néz ki, s mindenki, a ki szerencsés, keleti typust
viselni, beeresztetik. Midőn én a mozgalomba beléptem, minden elem
megvolt arra, s nekünk csak szerveznünk kellett őket. A mozgalom foly-
tattatni fog azon módon, a hogy eddig vitetett. Önök azon szemrehányása,
hogy mi csak hecczelünk, jogosult lenne, ha mi ma felhagynánk a moz-
galommal. Én nem n y ú j t o m k e z e m e t a b é k é r e , hanem azt
mondom: fel a víg és e l e v e n v á l a s z t á s i k ü z d e l e m r e az
őszszel! Bichter úr mindenki számára egyenlő védelmet követel a rend-
őrség részéről. De épen ö tapasztalta önmagán, e védelmet. Ha a rend-
őrlegénység nem lett volna oly erős a helyszínén, akkor tapasztalhatta
volna azt, hogy még egy más csatakészség is létezik, mint a mely a
nyelv által gyakoroltatik. (Nagy derültség.) Az önök gyűléseit szétugrasz-
tani akaró csapatokról semmit sem tudok. Ezek túlbuzgó emberek le-
hettek, a milyenek minden párton vannak, a kiknek viszketett a tenye-
rök, s a kik a haladópártiakat elnadrágolni akarták. Mi ez ellen a leg-
élesebben opponáltunk, s én egynek, a ki nekem azt mondta, hogy ők
többen összeállottak, hogy Richter urat összevagdalják, (Tartós nagy
derültség.) azt mondtam, hogy én lennék az első, a ki ezt az állam-
ügyészségnek feljelenteném. A haladópártiaknak tyranniája ellen, a kik
minden opponenst kidobnak az ajtón, néhány portyázó összeállott, s azt
mondták, hogy majd meglátjuk, hozzánk mernek-e nyúlni? Erőszakot
erőszak ellen, brutalitást brutalitás ellen. Hogy Richter úr érvelése minő
selejtes, kitűnik ebből is: ő azt mondja, hogy Felső-Sziléziában sok
katholikus snapszot iszik, s mégsem mondja senki, hogy minden katho-
likus iszákos, tehát minden zsidót se lehet uzsorásnak tartani, mert
némelyek közülök Felső-Sziléziában uzsorát űznek. Richter úr, Felsö-
Sziléziában isznak ugyan a katholikusok, de másutt tán nem teszik ezt.
Ellenben uzsorás zsidók nemcsak Felső-Sziléziában vannak, hanem min-
denütt. (Tetszés a jobboldalon.)
Több, erre következett személyes kérdésbeni felszólalás után a vita
bezáratott.
*
 24

Néhány heti szünetelés után az antisemita népgyűlések Berlin-

ben újra megindultak. Ezekben a főszerepet ma Stöcker és Henrici
viszi, amaz a keresztény-sociális, az utóbbi pedig a társadalmi-birodalmi
párt gyűlésein, a mely egyleteknek ők az illető elnökei. Térszűke
miatt sajnálatunkra nem hozhatunk az e gyűléseken tartott jeles be-
szédekről részletes tudósítást, s azért csupán azt jegyezzük meg,
hogy Stöcker február közepén tartott beszédének czime ez volt: „A
zsidóság a közéletben egy veszély a német birodalomra nézve.” Be-
szédét 2500 ember hallgatta, s ugyanennyi kiszorulva maradt a
gyülésteremből. Henrici legújabb beszédeinek pedig czime: „A mo-
dern rablólovagok”, és „A zsidók része a német földmives osztály
tönkrejuttatásában.” Ez utóbbi beszédének befejezése így szól:
„Végül egy kérdést a kormányhoz: Meddig fog még az tartani,
mig ö ezen ügyet kezébe vegye? Legfőbb ideje ennek! Mi nem fogjuk
be a szánkat, és ha kisebb gyűlések nem használnak, akkor a nyáron
tömeges népgyűléseket tartunk, s innét fog felhangzani kiáltásunk:
Vegyétek le ezen, népünkre évszázadok óta súlyosodé lidércznyomást.
mig az nem késő!” (Viharos, hosszantartó tetszés és éljenzés Dr. Hen-
ricire.) Sokszoros, viharos éljenzéssel a császárra, Bismarck herczegre és
az antisemita mozgalomra és egy hatalmas: pereat a zsidóknak! kiáltás-
sal záródik be a mozgalmas gyűlés. A „Deutschland, Deutschland über
Alles” dalra kezd a közönség, s ezt le a lépcsőn, az udvarban egészen
az utczáig hatalmas chórusban énekli.”

A mi nálunk Magyarországon, a politikai szabadság állítólagos

mintaállamában még ma is az utópiák országába tartozik, t. i. egy
antisemita egylet létrehozása: az ténynyé vált a még ma i» meg-
lehetősen „Polizei-Staat”-ot képező Ausztria fővárosában, Bécsben.
Igaz ugyan, hogy se az egylet czimében se az alapszabályokban
nincs szó se zsidókról se antisemitizmusról, hanem azért úgy az
osztrák kormány mint a nagy közönség, legjobban pedig az egylet
tagjai, tudják jól, miről van a szó, s az egylet működésében és ta-
nácskozmányaiban ez a tendenczia nyilt kifejezést is nyer.
Tehát a bécsi antisemita „R e f o r m-e g y 1 e t” a múlt hó foly-
tában megalakult, s napról-napra nő a tagok száma, nő az egylet
befolyása.
Az alakuló közgyűlésben Dr. P a 11 a i (Valjon nem magyar név-e
ez?) Róbert alelnök egy, a tagok által élénk tetszéssel fogadott be-
szédben kifejtette az egylet programmját, a mely beszéd a politikai,
a társadalmi és közgazdasági téren eszközlendő reformokat fejtegeti,
s a melynek a zsidókérdésre vonatkozó része így szól:
„S ha most még, hogy egy, e gyűléshez k ö z e l e b b f e k v ő tárgyba
beleereszkedjem, a zsidókérdésről megemlékezem, a kapcsolat önmagától
jő. Mert a zsidók mai minden oldalú s egyenesen megdöbbentő felülke-
 25

rekedése, nézetem szerint, csak illusztrácziója az általam a legheveseb-

ben megtámadott Manchester-iskolának. A zsidókban, a kik itt mindig
mint egy külön nemzet jőnek tekintetbe, (mert a nemzetiség nem csupán
csak a nyelvben fekszik, hanem felöleli az egész embert,) dicsérik azt
a különösen spekulatív szellemet, azon, majdnem kizárólag az anyagi
nyereményre intézett tevékenységet kevés gond mellett a kiválasztandó
eszközök fölött s idegen munkaerők lehető kihasználását a saját előnyre.
Ha már most azt látjuk ma, hogy a zsidók ezen theoriák uralma
alatt a gazdasági életben egyeduralomra emelkedtek, úgy ezen maga-
sabb álláspontból, a zsidókérdés csak egy symptomája az általános gaz-
dasági betegségnek. A zsidók túlsúlya a közvetlenül termelő benszülött
lakosság fölött egyik jele annak, hogy a mai gazdasági viszonyoknak
általában reformokra van szükségük. Távolítsuk el mindenekelőtt a jelen-
legi legégetőbb bajokat egy észszerű, az állami befolyást a törvényes
határok között jótékonyan kiterjesztő közgazdasági politika által, s akkor
a zsidókérdés magvát is találta csapásunk.
Természetesen másrészt nem ismerhetjük félre azt sem, hogy a
fenforgó bajok épen amaz idegen elem által sulyosítatnak és tétetnek
érezhetőbbekké, s ezért nem volna igazolható, a benszülött lakosságot a
közte élő zsidók miatt, gazdasági tevékenységében tovább megszorítani,
mint ahogy a benszülött népek érdekei és erkölcsi képessége ezt követelik.
A kérdés tehát előreláthatólag a következő lefolyást veendi: Első-
ben is általános gazdasági reformok. Ezekkel a zsidóság aránytalan
növekvése s annak kihágásai ellenében Önmagától a legerősebb gát vet-
tetik. Egy csattanós bizonyíték arra nézve, hogy maguk a zsidók ezt
tisztán látják, az a körülmény, hogy egyetlen mérvadó zsidó sem kelt
síkra az oly sürgetőleg szükséges gazdasági reformok mellett, hanem
valamennyien ellene szegezik azoknak magukat.
Ha tehát sikerülni fog, ezen szükséges reformok által a zsidókér-
désnek gyökereit elvágni s a természetes egyensúlyt helyreállítani:
akkor jó! De ha ez nem sikerül, akkor ez világos bizonyítéka lesz annak,
hogy a zsidónép sajátszerű természete más szempontokból ítélendő meg,
s akkor a ma már sok oldalról óhajtott kivételi törvények szükségesek
lesznek. Törvénytelen utakat pártunk mindig perhorrescálni fog……..”
A gyűlés (így folytatja az „Österr. Volksfreund”, a melyből ezen
közleményt átvesszük,) mely a fönkelt lelkesültséggel előadott beszédet
feszült figyelemmel hallgatta, annak végén viharos helyeslésben tört ki.
Erre felemelkedett S c h ö n e r e r lovag, reichsrathi képviselő s ekként szólt:
„Az egyhangú helyeslés arra mutat, hogy az egylet az előadott
czélokat magáéivá tette. Czélszerűnek látszik ,azonban, nem maradni meg
csupán ezen forma nélküli helyeslés mellett, hanem hogy egyúttal
tiszta helyzetet teremtsünk, határozat által valljuk nyíltan magunkéinak
ezen elveket.
A mire mindnyájunknak szüksége van, s a mi itt mindnyájunkat
egyesit: az a h a r c z a k i s z i p o l y o z á s v a m p y r j a ellen, a mely
fölött a panasz általános, s a mely szintúgy kopogtat a m a g y a r és
lengyel földműves kunyhójának ajtaján, mint a német mezei gazda és
mesterember szűkablakú házának ablakán.” (Viharos bravó!)
Szónok erre indítványozza, mikép a gyűlés szavazás útján jelentse
ki, hogy a reformegylet a Dr. Pattai Róbert által kifejtett elveket saját
 26

programmjának nyilatkoztatja ki. Mire az indítvány egyhangúlag el-

fogadtatik.
A „Concordia” czímű (zsidó) újságíró-egylet másnap valamennyi
laphoz egy köriratot intézett, a melyben értesíti őket, hogy a reform-
egylet a n ti s é m i t a egylet, tehát semmit se kell írni róla.”
Daczára azonban annak, hogy a zsidólapok agyonhallgatni
akarják ezen egyletet, annak tagjai száma napról-napra nagyobb
mérvben növekszik, a társadalom legelőkelőbb osztályaiból jelentkező
új tagok által is, úgyannyira, hogy Schönereren kívül még S c h ö f f e 1
János, Fürn k r a n z Henrik és D o b ler Tivadar reichsrathi kép-
viselők is beléptek a reformegyletbe, s remélhető, hogy még sokan
követni fogjuk példájukat. Csak az e 1 s ő lépés nehéz! S ezt az
első lépést már osztrák kollégáink is megtették. Legyenek részünk-
ről is a legmelegebben üdvözölve.
*
A drezdai „Deutsche Reform” f. hó 2-ki száma a fentebbiek
kapcsán a következőket írja:
„Az antisemitikus mozgalom Ausztriában mindinkább folyamatba
jön, s párthívei már oly nagy számmal látszanak lenni, hogy egy közös
jelvény szüksége érezhetővé vált. S ilyen jelvényt már találtak is. Az
antisemiták ugyanis az óralánczokon nem hordják már a szokásos sze-
rencse-disznócskákat és szerencse-medvéket, hanem ezüstből csinosan
készített s egy arany kötelecskével a nyakukon levő kicsi fölakasztott
zsidókat hordanak. Az óralánczokon fityegő zsidók azonban nem mo-
dern zsidók; nincs rajtuk szalonkabát s nincs rajtuk az a csőrös, sark
nélküli czipő (a czipősarkaknak ugyanis nincs helyük a sémita lúdtal-
pak mellett), a milyeneket viselnek például azon urak, a kik az ottani „nagy”
lapok szerkesztőségeit népesítik. Nem ez a szellemi „elite” lóg az
antisemita óralánczokon, hanem szegény lengyel zsidók, zsidók ősállapo-
tukban, hosszú kaftánnal, hunczutkával (halánték-fürttel,) és sarok nélküli
csizmákkal. Tudvalevőleg így néz ki a mi „német” újságszerkesztőségeink-
nek legtöbb tagja is, de csakis a „szellemi elite”-be való besorozásuk
előtt. – Tudvalevőleg, korábbi időkben, s még ma is, sok zsidó és
zsidóbarát úr hasonló czélból ezüst vagy arany szerzeteseket hordott
s hord az óralánczon.”
Ezen, a bécsi ékszerkereskedők által nagy tömegekben eláru-
sított ezüst lengyel zsidócskákat a zsidók, egy hír szerint a bécsi
Rothschild, „bepanaszolták” az osztrák kormánynál, minek folytán a
még meglevő és hozzáférhető volt készletet a bécsi rendőrség az
arany- és ezüstműveseknél confiscálta. Ennek a confiscátiónak azon-
ban csak az az eredménye lett, hogy az újságokból még azok is meg-
tudták az „ezüst zsidócskák” létezését, a kik addig nem is álmodtak
róluk, s most még tömegesebben kelnek mint azelőtt; sőt már Ma-
gyarországon is lábra kezd kapni ez a legalább is furcsa „divat”, a
mely, ha egyéb nem, úgy mindenesetre szinte egyik jele az
időnek.
 27

Az, hogy a múlt számunkban közölt londoni zsidó-barát

meeting rezoluczióival szemben és S i m o n zsidó parlamenti tagnak
kérdésére Gladstone kijelentette, mikép ő az orosz kormánynál a
zsidók érdekében való interventiót vagy intercessiót magára nem vál-
lalja, mert ezt helytelennek és czéltalannak tartja, annál inkább,
mivel ez a muszkaországi zsidóknak csak ártana, – nagy dühbe
hozta a zsidókat nemcsak Angliában, hanem általában az egész vilá-
gon. Jól emlékeztek még arra, mikor Gladstone, még legújabb mi-
nisterelnöksége előtt, az orosz-török háború idejében s utána, miként
nyilatkozott több ízben az európai zsidóságról. Most tehát elérke-
zettnek látták az időt arra, hogy Disraeli-Beaconsfieldnek eltakarí-
tója ellen megindítsák a revanche-háborút. Ilyen harczias czik-
keket a legutóbbi hetekben valamenyi zsidólapban eleget olvashat-
tunk. Szemtelenségre és arrogancziára nézve azonban tán egyik
czikk se tesz ki azon, a mely a bécsi „Presse”-ben a londoni zsidó-
barát-meeting közvetlen behatása alatt Íratott. E zsidólap ugyanis egy
londoni levelet közölt, a mely február 6-ról kelt s „y. K.” aláírással
van ellátva; ezzel a „von K”-val a londoni zsidó skribler azt akarván
elhitetni a világgal, hogy a czikk valami német aristokrata tollá-
ból ered. Tudvalevőleg a „Pester Lloyd”-nak kiválólag zsidóbűzű
czikkei is †-jellel szoktak díszelegni, ami azt akarja jelenteni, hogy a
czikket k e r e s z t é n y ember írja és nem zsidó, mert a zsidók a
k e r e s z t n e k még csak jelétől is úgy irtóznak mintáz ördög a
tömjéntől. Ma már az ilyen zsidó kniffek se fognak: ismeri már min-
denki a lólábat.
Tehát a „Presse” nyúlbőr-nemese, leírva az ügyállást, így
folytatja czikkét:
A zsidók úgy a kereskedelemben mint a politikában is értékes
barátok, veszélyes ellenségek. Korábban legnagyobb részt liberálisok levén,
néhány év óta meglehetős nagy számmal conservativek lettek, (Persze
Disraelit támogatandók. – Szerk.) mert ők a tulajdonukat képező éles-
látással és politikai ösztönükkel azonnal észrevették, hogy a liberálisok
(Gladstone, Bright, Chamberlain, Fawcett sat.) programmja sokkal mesz-
szebb menne, (Persze esetleg a z s i d ó k k a l s z e m b e n is. – Szerk.)
mint a mily messzire szándékuk volt őket követni. Henry de Worms,
Northcote legkiválóbb társainak egyike a képviselőházhan. Ő egy gaz-
dag és n e m e s zsidó (Fából vaskarika. – Szerk.) családból származik, s
a greenwichi választókerületből van megválasztva, a melyet Gladstone az
utolsóelőtti parlamentben képviselt. De Worms k e g y e l e m és könyö-
r ü l e t n é l k ü l i háborút visel; (Ah! Ah! – Szerk.) minthogy az osztrák báró
nagy ékesszólás mellett a szarkazmus és r o s s z a k a r a t jelentékeny tőkéjé-
vel rendelkezik, (Mily naiv ez a zsidó skribler. – Szerk.) gyakran meg-
történik, hogy a jeles ellenfelének pánczélán levő hézagokat saját javára
kihasználja. (Milyen fura egy ember ez a báró de Manx, pardon!
báró de Worms. – Szerk.) Nevezetesen a legutóbbi időben de Worms
 28

egy igen figyelemreméltó ellenfél kezd lenni, mert a gazdag, befolyásos

és hatalmas angol zsidóság körüle sereglik, azon szilárd elhatározástói
lelkesítve, hogy repressáliákat gyakoroljon azon a ministeren, a ki meg-
tagadta, testvéreiket és hitsorsosaikat a vele barátságos lábon levő orosz
kormánynál védelembe venni. Ha én kabinetelnök lennék, (Hm, hm! –
Szerk.) b á r m e l y országban lenne is ez, ugyancsak óvakodnám az an-
gol zsidókat ellenségeimmé tenni, s ha rajtuk valami igazságtalanságot
követtem volna el, bizony nem adnék 5 k r a j c z á r t ministeri tárczám-
ért, (Ez aztán a zsidó szemtelenség non plus ultrája! – Szerk.), noha az egész
királyságban kevesebb számmal vannak mint Berlinben vagy Bécsben; mert az
angol zsidók czudar erősek (No no, nem kell henczegni mausli – Szerk.)
értelmiségük, gazdagságuk s társadalmi befolyásuk által. Ok minden
irányban jóval jelentékenyebb eszközökkel bírnak, mint az ember hinné,
s ha valamit keresztül akarnak vinni, – az ember ugyan nem tudja
hogyan intézik dolgukat, – de mindig sikerül nekik, előbb vagy utóbb.
Ők nagyon angol és hazafiúi érzelműek (Csak úgy mint nálunk és minde-
nütt. – Szerk.) igen nemeslelkűek minden (??) polgártársuk iránt a
hit különbsége nélkül; de egymás közt oly szorosan és szívósan össze-
tartanak, hogy jól megfontolja bárki is, mielőtt velük kiköt. Pláne mi-
helyt hitsorsosaikról van a szó, mint e g y ember állanak valamennyien:
egy mindnyájáért s mindnyája egyért. Társadalmi tekintetben nálunk
jelentékenyebb befolyással bírnak mint másutt. Én például egy keresz-
tény angolt se ismerek, a ki iránt a nemzet nagyobb tisztelettel és
hódolattal lenne mint Sir Moses Montefiore iránt. (Ez már mégis sok!
– Szerk.) Ha a Rothschild család egy tagja esküvőjét tartja, királyi
herczegek az esketési tanuk, ők írják alá az anyakönyvet s részt vesz-
nek a menyegzői ünnepélyeken. (A zsidó, a hol csak teheti, szívesen
dörgölődzik nagy urakhoz. – Szerk.) A lefolyt évben Rothschild Lipót
a Jockey-Club tagja óhajtott lenni, a mely az angol patricziusi kizáróla-
gosságnak non plus ultrája. Senki kevesebb mint a walesi herczeg hozta
őt javaslatba a választmánynál felvétel végett. (Hanem itt a zsidó azt
bölcsen elhallgatja, hogy, daczára a walesi herczeg ajánlatának, a Jockey-
Club v i s s z a u t a s í t o t t a s n e m vette be tagjai közé Rothschildot.
– Szerk.) Rothschild Alfréd szalonjaiban, a ki legény életét egyik leggyö-
nyörűbb kis palotában (Seamore Place) tölti, mozog társadalmunknak „fine
fleur”-je; a l e g n a g y o b b dámák négy lovon hajtatnak ki, hogy maguknak
oda egy meghívót b i z t o s í t s a n a k . A Dassoon-ok, Goldsmid-ek, Moccat-
tá-k s annyi mások, quorum nomina longum perscribere est, jelentékeny
szerepet játszanak az angol életben. Mikor Roseberry grófné (Rothschild
Háni) férjét egy örökössel ajándékozta meg, ö s s z e s aristokratiánk, a k i-
rályi c s a l á d d a l élén, üdvkívánatra a kapuja elé hajtatott ennek a
szeretetreméltó zsidóasszonynak. A londoni börzén, úgy mint a vidéki
börzéken is, zsidók azok, a kik a n a p o t és az esőt csinálják. Tisz-
telve és becsülve vannak úgy a k i r á l y n é mint a l e g u t o l s ó munkás
által. Ők azok iránt a kik jók nozzájuk (Értsd: a kik minden
ellentállás nélkül általuk kikoppasztatni engedik magukat. – Szerk.), a
rajtuk elkövetett igazságtalanságot azonban (Értsd: ha valaki megsértett
jogát ellenükben érvényesíteni akarja. – Szerk.) kamatok kamataival
fizetik vissza, habár az illető gyakran nem tudja is, h o n n é t jő a csa-
pás, a melyet ők reá mérnek. (Ma már nem titkok többé az ilyes dol-
 29

gok: a legtöbb esetben m e g v e s z t e g e t e t t hivatalnokok s bírák ezek

a „megfoghatatlan okok.” – Szerk.) Előttem kétségtelen dolognak lát-
szik, hogy az irányukban tanúsított visszautasítást Gladstone úr drá-
gán fizeti meg. Reá nézve valóban jobb lenne, ha inkább a c z á r t,
mintsem hogy az angol zsidókat tette volna ellenségeivé, a kik őt
m e g b u k t a t h a t j á k , ha egyszer ezt a fejükbe veszik. A helyett,
hogy ezt a neki k í n á l k o z ó k e d v e z ő alkalmat kihasználta volna
arra, hogy a zsidókat magának ö r ö k r e lekötelezze, nyíltan kimondva,
egy nagy o k t a l a n s á g o t követett el.”
Így a „Presse” zsidaja. S már most ha valaki azt kérdi tőlünk,
hogy ugyan minek pazaroljuk a drága papirost ennek a zsidó rado-
montadenak az ismertetésére, feleletünk egyszerűen az, hogy ezt fő-
leg azért tettük, mikép világos legyen mindenki előtt, hogy például
mi várt volna az európai zsidó sajtóban Magyarországra s Tisza
Kálmán ministerelnökre, ha ő a február 18-ki képviselőházi ülésben
esetleg nem a zsidók szája íze szerint beszélt volna?! Pedig hát
Angliának nincs ám évenkinti 20-30 millió deficzitje mint van
Magyarországnak; de még ha volna is: azért mégsem k e l l e n e
Angliának a z s i d ó k h o z folyamodnia, hogy azt a deficitet fedez-
hesse, mint tennie kell ezt Magyarországnak.
*
A „kegyelem és könyörület nélkül harczoló” báró de Worms-
nak nagyon természetesen nem volt elég a február elején tartott
londoni zsidóbarát-meeting, (a melyre, mellesleg megjegyezve, egyetlen-
egy más meeting se következett széles Nagy-Britanniában, noha a zsidók
száz meg százat vártak,) hanem márczius 3-kán az alsóházban egy
formális indítványt is adott be, a mely így szólt:
„A ház mélyen fájlalja a zsidók üldöztetését és az ellenükben el-
követett erőszakoskodásokat Oroszországban, s reméli, hogy a kormány
eszközöket fog találni, egyedül vagy közösen a többi hatalmakkal, arra
nézve, hogy jó szolgálatait Oroszországnál, hasonló erőszakosságok meg-
akadályozására és megújulása ellen felajánlja.”
A „kegyelem és könyörület nélkül harczoló” báró de Wormsnak,
képzelhetni minő meglepetésére és boszúságára feláll Worms után
ugyancsak a zsidó parlamenti tag: Serjeant Simon, s kijelenti,
hogy „Worms indítványa oktalan, s ő protestál az ellen, hogy az
orosz zsidók az ő bajaikkal együtt az angol parlament elé czipel-
tessenek.” Hozzátette egyúttal, hogy „London legelőkelőbb zsidói
Worms indítványától s e m m i j ó t sem várnak, s őt megkeresték
az iránt, hogy az indítványt ellenezze.”
Persze erre a váratlan eseményre Gladstone elégülten dörzsölte
kezeit, (ha ugyan már e l ő r e nem tudta, hogy ez sül ki a dologból,)
és sietett Simon nézetét magáévá tenni, azon meggyőződését fejezve
ki, hogy báró de Worms indítványa positiv kárára válnék azok-
 30

nak, a kiknek érdekében pedig tétetett. Persze a képviselők is örül-

tek, hogy ettől az odiozus ügytől ily könnyű szerrel megmenekültek,
s az egész tragi-komédiának az lett a vége, hogy a „kegyelem és
könyőrület nélkül harczoló” báró de Worms, a ház hangulatát látva,
nehogy az intercessiót czélzó indítványa csúfosan megbukjék, i n d í t -
ványát visszavonta.

Amint ezen parlamenti eseményből is látható, az angolok kez-

denek kiábrándulni zsidóbarát-mámorukból. E kiábránduláshoz lénye-
gesen hozzájárultak az Oroszországban levő angol consulátusoknak,
kormányuk által bekívánt jelentései az oroszországi zsidók állapo-
táról és bajairól, a melyekben a consulok nemcsak a zsidóüldözések
menetét ecsetelték, hanem közülök többen kiterjeszkedtek azon okok
fejtegetésére is, hogy m i é r t lettek ott a zsidók üldöztetéseknek
kitéve?
Ezen consuli jelentések közül itt a nikolajevi angol alconsul,
W a g s t a f f jelentéséből kiemeljük a következőket:
„Mivel a zsidók előtt az államszolgálati pálya és egyéb pályák
elzárva vannak, természetesen a kereskedésre vetik magukat, (Amit kü-
lönben a nélkül is tennének, úgy mint nálunk. – Szerk.) a melyet a
benszülött lakosság lomhasága és erélytelensége mellett teljesen kezük-
ben tartanak. Alig van üzlet, a melynél ők mint közbenjárók nem sze-
repelnének. Ők a fő pálinkakereskedők, snapszboltokat és kéjházakat tar-
tanak, orgazdák, zálogkölcsönzők és uzsorások; ők továbbá a kormányi
fő lieferánsok és lelkiismeretlen hivatalnokokkal karöltve évenkint roppant
összegeket svindléroznak el az államtól. (Tout comme chez nous. – Szerk.)
Csalárd fogásaik általában mindenkit befolyásolnak, a ki velük érintke-
zésbe jön. Ezenkívül náluk a „Boycotting”-nak egy neme áll fen, mi által
vallásukat üzleti czélokra zsákmányolják ki. Ezt ők Kaul-nak vagy
Kaga1-nak vagy Kerim-nek hívják. Például, ha Bessarábiában egy
szőllőtermés elárvereztetik, a zsidó concurrensek maguk közt sorsot
húznak, s a kinek ez esik, annak szabad keze van, és háborítatlanul a
többiektől, liczitál. Ha állami birtok bérbe adatik, mindig a zsidó győz.
Ő viszont bérbeadja a földeket parasztgazdáknak túlságos magas ára-
kon. Ha pedig maga műveli azt, akkor a bérleti idő lejárta után siral-
mas állapotban hagyja. Mint uzsorást jól ismeri őt mindenki. Tegyük
fel, hogy egy zsidó ujoncznak van egy pár rubel tőkéje, úgy mathema-
tice ki lehet számítani, mikor lesz ő ezredének pénzkölcsönzőjévé, a do-
bostól kezdve fel egészen a tábornokig. Ha egy gazdaember a zsidók
kezei közé kerül, úgy ő menthetlenül el van veszve. A földbirtokos el-
zálogosítja lassankint egész birtokát s aztán el is veszti azt; ily módon
a földbirtoknak nagy része Dél-Oroszországban a legutóbbi években zsidó
kezekbe ment át. Ők maguk (a zsidók) igen keveset űzik a földműve-
lést, de az idegen munka díját ők aratják s gazdagok lesznek, míg a
földbirtokosok lassankint elszegényednek. A zsidók az élősdi növények-
kel hasonlíthatók össze, a melyek egy növényre telepednek, a melynek
nincs elég ereje őket lerázni, s ezáltal életnedvét veszti. – E szó „zsid”,
 31

a hogy az oroszok hívják a zsidót, egyenlő jelentésű mindazzal, a mi

alávaló és megvetésreméltó; az emberek úgy néznek reá mint a társa-
dalom átkára, tekintet nélkül állásukra.”
Ezek a consuli jelentések az angol parlament elé január 20-kán
terjesztettek be a kormány által, s most már nem csodálkozhatunk
azon sem, m i é r t látta jónak a „kegyelem és könyörület nélkül
harczoló” báró de Worms imént említett indítványát, látva a ház
hirtelen megváltozott hangulatát, – visszavonni.

De az angol közönségnél beállt ezen hirtelen meghidegedés az

„izraelita polgártársak” iránt még más irányban is nyert legújab-
ban kifejezést.
Ugyanis a múlt hóban Londonban is megindult az első angol
antisemita lap, „Christian and Jew” (Keresztény és zsidó) czím alatt.
Nyomban sietett egyik zsidó parlamenti tag az alsóházban Harcourt
belügyministert meginterpellálni, hogy nem áll-e törvényes hatal-
mában, ennek a lapnak megjelenését b e t i l t a n i ? a mire persze
a belügyminister értésére adta az interpellálónak, hogy bizony: nem;
mert Angliában is sajtószabadság van. Ezek a „szabadelvű” zsidók
ma már szívesen visszaállítanák még a sajtó-cenzúrát is, – persze,
csak az a n t i s e m i t i k u s irodalom ellen.
Amint ebből is láthatjuk, az antisemitizmusnak Angliában is
van talaja, noha az egész birodalomban csak 40-50 ezer zsidó
lakik.

Hogy az angol kormány és parlament óvakodnak még a színét is

kerülni annak, miszerint a muszkaországi zsidók dolgaiba beleavatkoz-
zanak: annak oka, a zsidók fölött megváltozott hangulaton kívül az
az erélyes tiltakozás, melyet az orosz kormány közegei minden ily-
féle velleitás ellen emelni siettek. Ezen tiltakozások közül adjuk itt
a pétervári „Pravitelystvennyj Westnik” és a „Journal de St. Pé-
terbourg” czímű hivatalos lapokban február 11-kén hozott követ-
kező communiqué-t:
„Az a hír, hogy az orosz zsidók érdekében egy angol intercessió
van készülődében, oly kevéssé fér meg a kabinettel való jó viszonyokkal,
hogy tulajdonképen démentire nincs is szükség; mivel azonban az ilyféle
hírek egy újabb indokul szolgálhatnának a zsidók és a népesség zöme
közti feszültség előidézésére, szükséges kijelenteni, mikép a z s i d ó k é r -
dés a b e l ü g y e k közé t a r t o z i k , a m e l y b e egy állam se
f o g j a m e g e n g e d n i azt, h o g y i d e g e n á l l a m o k b e les zó lja-
nak és t a n á c s o k a t osztogassanak. A nemzetközi szokásoknak
megsértése ezúttal annál kevésbbé volna megengedhető, mert minden
intercessió a tömegeknél csak elégületlenséget és elkeseredést szülne,
és a zsidók helyzetének csak ártalmára lenne.”
 32

Az orosz kormánynak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontját

világosan kifejti a Péterváron megjelenő „Raszvet” czímű zsidó
lapnak egy közelebbi czikke, a melyben egy Dr. Orzsanszki nevezetű
zsidó és Ignatyev gróf belügyminister közt egy audienczián lefolyt
párbeszéd ismertettetik a zsidókérdés (kivándorlási kérdés) fölött. E
párbeszéd a következő:
„A gróf következő szavakkal fordult Dr. Orzsanszkihoz: „Én
már több hónappal ezelőtt, a midőn ön, más zsidókkal egyetemben, depu-
táczióban nálam megjelent, kijelentettem, hogy a n y u g a t i h a t á r
n y i t v a áll a z s i d ó k e l ő t t . Már attól az időtől kezdve a zsidók
terjedelmes módon éltek ezen joggal, és kivándorlásuk elé semmivel
sem gördítetett akadály. Csak azok lettek gátolva a kivándorlásban, a
kik valamely öreg munkaképtelen embereket hagytak volna hátra, a kik
az állam terhére estek volna. A mi a zsidóknak az orosz birodalom
bensejébe való áttelepítése kérdését illeti: a kormány mindazt, ami a
zsidó viszonyokat még bonyolultabbakká tenné, kerülni fogja. Ennek foly-
tán – azon feltétel alatt, hogy azon érinthetlen határvonal, a melyen
belül a zsidóknak lakniok szabad, nem lépetik át, – a zsidó bizottságot
megkerestem az iránt, hogy válassza ki azon helyeket, a melyek meg-
lehetősen lakatlanok, és a melyeknek a kolonizáczióra szükségük van
( S z i b é r i a ) , hogy a zsidó elemek oda, kívánságuk és kényelmükhöz
képest, átplántáltathassanak, de a nélkül, hogy ez által az ott levő törzs-
lakosság kárt szenvedne.”
„Dr. Orzsanszki erre azon reményét fejezte ki, mikép az orosz
kormány be fogja látni, hogy a zsidók tömeges kivándorlása, eredménye
és következménye nyomorult helyzetüknek, és hogy nem játszanak bele
politikai ürügyek. A zsidó intelligentiák semmi erőfeszítéstől sem retten-
nek vissza arra nézve, hogy társaikat a törzslakossághoz k ö z e l e b b
(Apage satanas! – Szerk.) hozzák. De hogy az antisemita lázongásnak
Oroszországban a lehető leggyorsabb módon vége vettessék, kell, hogy
az orosz kormány a zsidó intelligencziáknak megengedje azt, hogy úgy
a külföldön, mint az orosz birodalom bensejében a k i v á n d o r l á s
élére állhassanak. Ez által a zsidó proletariátusnak segédkéz nyújtat-
nék, a kivándorlás szabályszerűen menne végbe, és az orosz kormány
megnyerné azt a lehetőséget, hogy az idegen fajtájú elemektől megsza-
baduljon.”
Ignatyev gróf erre felelé: „A kormány által egy ilyen kivándor-
lási bizottság vagy társulat megalakítása czéljából megállapított föltéte-
lek a zsidókra nézve is ugyanazok mint a többi orosz alattvalókra nézve.
Az Oroszországból való kivándorlásra nézve azonban ne feledjék a zsi-
dók, hogy többé visszatérniök nem lesz szabad.”
Úgy halljuk, – teszi hozzá a „Raszvet”,– hogy a legközelebbi na-
pokban a zsidó kivándorlási bizottságot tárgyazó terv Ignatyev gróf elé
fog terjesztetni.”
Ugyancsak Ignatyev grófot meginterviewolta a „Kurjer Var-
savszki” lap levelezője is, és azt a kérdést intézte hozzá, mit szán-
dékozik a kormány tenni az antisemita agitáczió o k a i n a k elhá-
rítására nézve? Ignatyev gróf erre azt felelte, hogy a zsidókérdés
 33

v é g l e g e s szabályozása fölött egy, G o t o v c z e v senátor elnöklete

alatt álló bizottság fog dönteni.
Hogy ezen kormányi bizottságnak tanácskozásaitól a zsidók
magukra nézve s e m m i j ó t sem várhatnak, arra nézve a „Berli-
ner Tageblatt” zsidólap egy februári pétervári levele is elégséges
tájékozást nyújthatott nekik, a mely fölötte érdekes levél így szól:
„Minő kenetteljesen tanácsolta azt legújabban a félhivatalos „Jour-
nal de St. Peterbourg” a külföldi sajtónak, hogy várja be azon rend-
szabályok eredményeit, a melyeket a kormány például a zsidók védel-
mére foganatosított. Nohát, ezen rendszabályok kell, hogy igen tökélet-
len fajtájúak legyenek, ha mindazok daczára újra olyan események
jelentetnek a kievi kormányzóságból mint a következők. Ott ugyanis
Krazilovka faluban Eadomysl mellett nem kevesebb mint 16 zsidó család
vagyona semmisítetett meg tökéletesen a néptömeg által. Mint eddig
mindig az ilyes affaire-eknél, úgy itt is csak akkor lépett közbe a rend-
őrség, midőn már késő volt.
Nagyon hihető, hogy ily viszonyok között a zsidók a k i v á n d o r l á s t
e l e j é b e t e s z i k a hatóságok állítólagos védelmének, s különösen ez
déli Oroszországban történik. A zsidó tanulók száma az itteni gymná-
ziumokban – így szól egy kievi tudósítás, – napról-napra k e v é s b e -
d i k zsidó családoknak A m e r i k á b a és P a l a e s t i n á b a való t ö m e-
g e s k i v á n d o r l á s a folytán.
Mire képesek az itteni hivatalnokok, azt legjobban bizonyíthatja
egy speciális javaslat, a melynek szerzőjéül a belügyministerium iroda-
igazgatója, Ignatyev gróf jobbkeze, V o z e j k o v úr tartatik. E szerint
hírlik, hogy Vozejkov úr, főnöke elé egy tökéletesen kidolgozott ter-.
vet terjesztett, a mely szerint Oroszország ö s s z e s z s i d ó i Túr-
keszt a n b a telepítendők, magyarán mondva, oda szállítan-
dók lennének. Szegény zsidó családok, mint a szerző mondja, pénzbeli
segélyezés által meglehetős könnyen reávehetők lennének erre a lakás-
változtatásra, gazdag, makranczos zsidók ellenben egyszerűen kény-
szerrendszabályok útján lennének oda s z á l l í t a n d ó k .
Ennek a rövidútú tervezetnek indokolásában ez is foglaltatik: „A zsidók
az európai Oroszországra nézve m é r e g, s csak az említett úton lehet-
séges, ezt a v e s z e d e l m e s m é r g e t paralyzálni. Ezen mutatvány az
orosz belügyministerium körében Ignatyev gróf alatt uralkodó érzel-
mekről tán elegendő arra, hogy azon felelet értékét megítélhessük, a
melyet a hivatalos „Journal de St. Péterbourg” az angol sajtó vád-
jaira adott.”
*
De nemcsak az oroszok, hanem az Oroszországgal personál-
unióban élő finn fajrokonaink se akarnak tudni, s tán még na-
gyobb mérvben mint maguk az oroszok, a zsidókról. Ugyanis a Hel-
singforsban ülésező finn országgyűlésnek február 4-ki ülésében
M e u r m a n képviselő egy kérvényt nyújtott be, a melynek tartal-
mából közöljük az alábbiakat már csak azon okból is, mert sajátszerű
véletlen: – a két fajrokon népnek, a m a g y a r és finn nemzetnek
 34

országgyűlésein körülbelül egy és ugyanazon időben lett beterjesztve

zsidóellenes petíczió.
„Tudvalevő dolog, – így szól a kérvény, – hogy a finn kormány
egy bizottságot küldött ki, hogy a zsidókról szóló törvény revízió alá
vétessék. Úgy látszik tehát, mikép a szándék az, hogy e fontos kérdés
közigazgatási utón intéztessék el. A Rendeknek tehát annál nagyobb
okuk van, nézetüket e kérdés fölött kifejezni.
Azt mondják, hogy, ha egyszer a zsidó a polgári jogegyenlőséget
elnyeri, összeolvad a többi lakosokkal egy néppé. Ezt csak az állíthatja,
a ki a hitnek az emberre való behatását és ennek következményeit nem
fogja föl. A zsidók még az ó-testamentom álláspontján állanak, reájuk
nézve annak betöltése és megvilágítása a keresztény vallás által, nem
áll. E szerint természetesen annak minden sorából csak gyűlöletet ol-
vasnak ki a „pogányok” iránt, a kikkel egyesülniök nekik megtiltva
van. Az ő felfogásuk szerint a „pogányok” isten kiválasztott népének
mint lábzsámoly vannak oda adva, s az a zsidó, a ki más okok kedvé-
ért érintkezésbe ereszkedik ezekkel a pogányokkal, s máskép, mintsem
czéljaira szükséges eszközökül használja őket, múlhatlanul mint vallásától
elpártoló nyomorult tekintetik. A természetnél fogva lehetetlen dolog az,
hogy a zsidó más népbe beolvadjon, s hogy megszűnjék zsidó lenni. Az a
hit, hogy a zsidó valamely keresztény államban polgártárs lesz, logikai lehe-
tetlenség, amint ilyennek bizonyult is ez be m i n d e n ü 11 a v i 1 á g o n. –
Csak a v a k t a g a d h a t j a a z t, hogy a zsidókérdés nem egy világje-
lentőségű kérdés. Vaskemény következetességgel követik a zsidók főczél-
jukat. Mindenütt, a hol csak letelepednek, kiszívják környezetük anyagi
erőit. A világ pénzgazdagsága, valamint a legjövedelmesebb kereseti for-
rások is kezeik közt vannak. Tántoríthatlanul ragaszkodva saját vallá-
sukhoz és nemzetiségükhöz, az egész világon elterjedt s folyton növekvő
hírlapsajtóban, a mely közvetlenül vagy közvetve szolgálatukban áll, a
legledérebb kozmopolitizmust és a vallás legdurvább megvetését prédi-
kálják. Borzadva olvassuk, minő durva és finom szidalmazásokat vakme-
rősködnek a zsidók által fentartott és írt legnagyobb és „legolvasottabb”
lapok a keresztény vallás ellen szórni, míg a magát „keresztény”-nek
nevező nagy közönség tapsol hozzá.
Míg a zsidó aristokratia a keresztények kezéből az egyetlen fegy-
vereket kicsavarja, a melyekkel ők magukat védelmezhetik, tudniillik
vallásukat és nemzetiségüket, az alsóbb rendű zsidó lakosság a korcs-
mákban, játékbarlangokban sat. azon dolgozik, hogy az elpusztulásra
rítélt pogányokat” vágyaik rabszolgáivá tegye, s a gyengébb ellenfél-
től a végső erkölcsi erőt elrabolja.
Országunkban egyelőre csak maroknyi számú zsidó van. A ki azon-
ban azt hiszi, hogy a zsidók hatalma e szerint Ítélendő meg, az nagy
hibát követ el. Úgy a sajtóban mint a közvéleményben a zsidóság itt is
már hatalom.
Tudvalevő dolog, hogy a kormány vizsgálatot indított meg a fö-
lött, hogy minő joggal tartózkodhatnak a zsidók országunkban? Ezen
vizsgálatokról nem sok dolog jutott a nyilvánosságra; mindamellett azt
olvastuk az újságokban, hogy legalább néhány zsidó parancsot kapott,
országunkat elhagyni. Utólag azonban halasztás engedtetett nekik; de
ettől fogva semmit se hallottunk a dologról.
 35

Kérem tehát, hogy a tisztelt Rendek egyesüljenek a kérvénynek

a kormányhoz való előterjesztésére, a melyben mondassék ki, hogy: a
zsidóknak országunkban való letelepedése ellen f e n á 11 ó tilalom nyo-
matékosan f e n t a r t a s s é k ; hogy azon törvény, a mely a kiszolgált
(orosz-zsidó) katonáknak jogot ad arra, hogy országunkban tartózkodja-
nak, e l t ö r ö l t e s s é k ; s hogy a zsidók, a kik minden törvényes jog
nélkül itten laktak, kiutasíttassanak.”
Így a finnlandi kérvény, a mely néhány pro et contra való rö-
vid felszólalás után, e g y h a n g ú l a g a s é r e l m i b i z o t t s á g -
hoz u t a s í t t a t o t t .
Finn fajrokonaink példáját bizony követhetnék a magyar „hon-
atyák” is.
*
A román kormánynak egy üdvös intézkedéséről egy kicsit el-
késve értesültünk azon okból, mert, ha a korábbi időkben a román
kormánynak és törvényhozásnak minden zsidóellenes intézkedése
fölött azonnal lármát csapott az összes európai zsidósajtó, úgy az
újabb időben homlokegyenest ellenkező taktika járja: t. i. a romá-
niai példa szerfölött r a g a d ó s n a k bizonyulván be, a zsidók még
akkor is mélységesen h a l l g a t n a k az ottani dolgok fölött, a mi-
kor pedig ugyancsak püfölik a hátukat Romániában,
Tehát nem a mi hibánk, hogy a román kormánynak m. é. ok-
tóber 31-kéről kelt rendeletéről csak most referálunk, amely rende-
let értelmében, a 8 évvel ezelőtt meghozott azon törvénynek jogha-
tálya, a mely szerint a korcsmáltatási jog gyakorlása a falusi
községekben nem-választó polgároknak (tehát a zsidóknak is) m e g-
tilt á t i k , a kis városokra is kiterjesztetett. Ezen törvény f. é.
január l-jén lépett hatályba. Ez által ezer meg ezer zsidó család
esett el a „lukratív” korcsmabérlettől, a nép pedig ismét ezer meg
ezer pióczától lett megszabadítva.
De az okos románok még más utakon módakon is igyekeznek
segíteni magukon. A berlini szerződés folytán meghozott (de a lehető
legszűkebb korlátok közt mozgó) emancipáczionális törvény azt
mondja, hogy a hadkötelezettségüknek megfelelt zsidók folyamod-
hatnak az állampolgári jog elnyeréseért. Mit tesznek tehát a prakti-
kus románok? Egyszerűen zsidó újonczokat nem v e s z n e k be.
A legutóbbi hetekben a zsidó kivándorlási ügy kiválóan fog-
lalkoztatta s foglalkoztatja a kedélyeket román úgy mint zsidó rész-
ről. Egyik közelebbi kamarai ülésben J o n e s c u képviselő interpel-
lácziót intézett a kormányhoz az iránt, hogy nem lenne-e hajlandó
a zsidókivándorlást elősegélni? Mire Bratiano ministerelnök kijelen-
tette, hogy a belügyi és k ö z l e k e d é s ü g y i ministerek intézked-
tek az iránt, hogy a zsidóknak Palaestinába való kivándorlása meg-
 36

könnyíttessék. S csakugyan február 26-ig 280 zsidócsalád már je-

lentkezett a kivándorlásra. Egy, a z s i d ó l a p o k b a n is e napról
olvasható bukaresti távsürgöny szerint „a kormány a 1 e g h u m á n u-
s a b b módon segélyezi a kivándorlókat, s őket v a s ú t i s z a b a d -
j e g y e k k e l látja el.” S ezt a s z a r k a s z t i k u s távsürgönyt
a zsidó lapok minden felháborodás nélkül, egész bonhomiával, egy
szó megjegyzés nélkül, nyomtatták ki. Mintha már kezdenének el-
méjükben megzavarodni ezek a zsidó újságírók!
Maguk a romániai zsidók is, látva, hogy nincsen maradásuk az
országban, komolyan hozzáfogtak a kivándorlás szervezéséhez. Az
„Aparatorul” czímű zsidó lap február 27-kén közölte már a ro-
mán-zsidó kivándorlás programmját Palaestinába,
a melynek tárgyában egy, a „Pester Lloyd” márczius 8-ki számában
hozott bukaresti levél ezt írja:
„Az izraelita kivándorlás ügye Palaestinába egy új stádiumba lé-
pett. Ha korábban féltek a nyilvánosság előtt e terv mellett propagan-
dát csinálni, úgy ma most már Brociner úr, a román zsidóság egyik
legtiszteltebb tagja Galaczban, minden hímezés-hámozás nélkül védelmére
kel e kivándorlási terv kivihetőségének és kivitelének egy, valamennyi
laphoz megküldött köriratban. A román kormány megígérte e terv támo-
gatását. Mert hát a zsidókat m i n d e n á r o n le akarják rázni a nya-
kukról; az a kérdés, hogy mit csinálnak azután a zsidók, se a törvény-
hozó testületnek se a kormánynak nem szerez álmatlan éjeket.”

Tehát körülöttünk m i n d e n ü t t tervezgetés, mozgalom és

forrongás van; a sajtó, a törvényhozások, a kormányok, sőt maguk a
zsidók is mindenütt érlelik a zsidókérdés radikális megoldását. Csak
egyes egyedül boldog Magyarországon nem történik absolute semmi.
Valóban, Magyarország z s i d ó - e l d o r á d ó v á vált. Valjon med-
dig fog ez így tartani?!

P a n a s z k ö n y v .*)
Tisztelt képviselő úr! – A folyó évi 1.1. szám alatti „Pesti Napló”
újdonsági rovatában olvastam, hogy képviselő úr a vasvári alesperesi ke-
rület lelkészeinek a zsidók és keresztények között kötendő házasság elleni
kérvényét a magas képviselőháznak beadandja, vagyis hogy most már
beadta.

_*)E czím alatt egy új rovatot nyitunk azok részére, a kik a zsidók kizsákmá-
nyolásának és üldözésének, zsidók által megvesztegetett hivatalnokok zaklatásainak és
ármányainak kiszemelt áldozatai és tárgyai. Tudvalevőleg az ily panaszokat nincs lap,
a mely díjtalanul, a szerkesztői részben felvenné, sőt a szerkesztő urak a nyílttérben
sem igen szeretik látni azokat, az ily áldozatoknak pedig nem szoktak száz meg száz
forintjaik maradni az ilyes drága nyílttéri közlemények díjának elviselhetésére, a mely
díjak esetleg egy egész kis tőke magasságára is emelkedhetnek, ha az illető zsidók, gaz-
 37

Engedje meg képviselő úr, hogy a fenti kérvény indokolására egy

hajmeresztő példával én is szolgálhassak, a melynek esete saját csalá-
domban játszotta le magát.
Én is, mint sok mások az álliberális eszméktől elragadtatva és
a hit elvein túlemelkedve, feltételeztem: hogy ember ember, tehát a
zsidó is ember, és beolvadására a keresztény társadalomba módot kell
nekik nyújtani, mire szerencsétlenségemre alkalmul szolgált az osztrák
tartományokban törvényesített polgári házasság, minek elképzelésében
egy szerencsétlen pillanatban beleegyeztem abba: hogy leányom bizo-
nyos R. J.-el, temesmegyei t.-sz–i birtokos fiával polgári házasságra
lépjen, minek fájdalmas következményeit most és még élek viselni fogom;
mert feltevésem a zsidóság személyiségéről tisztán képzeletinek bizonyult,
és a valóság egészen másként ütött ki: az alázatos, készséges zsidóból
lett a házasság után egy henczegő, nagyratartó, hazug és álnok nagysá-
gos úr, és bebizonyult, a mit többektől utóbb hallottam, hogy a z s i d ó t
csak a k k o r i s m e r n i ki, ha v e l e d o l g u n k van; és e fonák
házasságnak borzasztó vége az lett, hogy, midőn leányom, az ő durvasá-
gát és kicsapongó viseletét megsokalván, tőle válni akart, bosszú- és
hírvágyból, és mert elbizakodottságában azt képzelte, hogy ámítása mint
addig, úgy ez esetben is sikerülni fog, és hogy a leányomra hamisan köl-
tendő önmérgezés híre hívőkre fog találni, p a t k á n y m é r e g g e l ve-
tett v é g e t ifjú é l e t é n e k , épen az e n g e s z t e l é s (zsidóünnep-)
napján, vagyis múlt évi október hó 3-án, és épen azon napon, melynek
reggelén tőlünk épen és egészségesen és azon ígérettel, hogy közelebb
visszajön, haza utazott.
Az ügy most vizsgálat alatt van ugyan, de hogy mily nehézkes az-
eljárás egy zsidó ellen, azt képviselő úr saját tapasztalatából, az ...
féle tulajdon ügyéből ismeri; azonban annak is meg van a magyarázata
részben abban, a mit fennevezett, leányom előtt többször ismételt,
mondván, hogy a keresztény sem jobb a zsidónál, mert pénzért mindent
megtesz az utóbbinak. És R. J. ezen mondata megérthetővé tesz P. L, b–i já-
rásbíróság! aljegyzőnek leányom ügyébe való önkényes, minden kiküldetés
nélküli betolakodásának és a vizsgálat fonák és a zsidó érdekében való
megindításának alapokát és czélját. P. I. aljegyző később törvényszé-
künk erélyes elnöke által ezen vizsgálat folytatásától elmozdítatott ugyan,
de azzal a vizsgálat valódi eredményének elérésére nézve a már elleb-
bent első, a tények kiderítésére legalkalmasabb momentumok többé visz-
szaállíthatók nem voltak; a miért a felelősség egyenest és csakis P.
I. aljegyzőt terhelendi. És ezen fonák és lelkiismeretlen eljárásnak to-
vábbi következménye most az: hogy R. J. még ma is szabad, vétkes nőcselé-
deivel még mindég együtt van, szabadon üzlekedik, az alapítványi erdő
közegeivel, annak kárára, most is mint előbb testvérkedik, és azok

ságaik fölött a közönségnek port hintendők a szemébe, szemtelen hangú ellennyilatkoza-

taikkal áldozataikat új meg új nyilatkozatok költségeibe verik. Nálunk az illető zsidók
nyilatkozhatásának útja el van z á r v a .
Az ily rövidre szabandó közlemények felvételéhez szükséges, hogy azok közlése
iránt a panaszos a felelősséget magára vállalja. A panaszlók ós a bepanaszolt szemé-
lyek e g é s z nevei csak ez iránti világosan kifejezett óhaj folytán közöltetnek.
Az illető füzetből esetleg bizonyos személyeknek vagy hatóságoknak való meg-
küldés czéljából ( e l ő r e ) megrendelendő példányok tárgyában a kiadóhivatal kere-
sendő meg. – Szerk.)
 38

segélyével csak nemrég, de már a mérgezési eset után, az alapítványra

nézve egy igen hátrányos erdővételi üzletet kötött.
Én ezen esetemet t. képviselő úrral azért vagyok bátor közölni, hogy
magasztos küzdelmében e faj ellen egy coneret adattal többet bírjon, és
hogy megrendítő esetem intésül szolgáljon azoknak, a kik még ezentúl
is elég könnyelműek lennének, egy ilyen házasságra, melyben zsidó
részről csak gojnak tekintetnek, magukat elszánni.
Temesvár, 1882. január 27-én. P. J.

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Sárvár. (Vasmegye.)
Minthogy Sárvár nagyközségben a zsidó elhatalmaskodás minden-
nap gőgösebb pöffeszkedéssel nyilvánul, legyen szabad becses lapjában e
soraimnak helyet kérni.
Sárvár nagyközségben, ezelőtt csak rövid 30 évvel, nem ismert az
ember 2-3 benlakó zsidónál többet, mely létszám azóta megdöbbentő
mérvben szaporodott, – úgyannyira, hogy már két felekezetet képeznek,
– de tisztelet az igen kevés kivételnek, mind a két részbeli a keresz-
ténység kiszivattyúzásával van elfoglalva; van itt több 1-ső rendű
uzsorás, svindler mint bárhol a világon; mind úr ez valamennyi, egy
sem dolgozik.
Az egy főutcza, mely kivételesen vasár- és egyéb napokon for-
galomnak örvend, mind zsidó kezekben van, mind a két soron kóser
firmák ragyognak, s már a legszebb ős magyar családi házak is zsidó
tulajdonok. Nyitottak itt már két ízben keresztény ifjú kereskedők bol-
tot, de a zsidó kagal hurokja megfojtotta őket, tönkre jutottak.
Nincs itt több két keresztény fűszer- s vaskereskedésnél, (G–r és
E–k) ezek régi házak levén, a zsidó kagal vagy concurrentia nem jut-
tathatta őket az enyészet örvényébe, de utódaik el lehetnek rá ké-
szülve, ha ezen invázió még soká ily óriási léptekkel halad. – Sábesz-
kor városunk komoly, ünnepélyes alakot ölt, a fokhagyma parfümériával
illatozott „intelligentia” (így nevezik magukat,) a groiszhandlertől a meszes
vagy rongyszedő handléig, a shelem khosztümös kháléjokkal sétálva
söpretik a járda kavicsát; vagy egyrésze az itteni két zsidó kávéházban
concentrálódik, melyben a „P. Lloyd”, „N. F. Presse”, „Pol. Tagblatt”,
az erkölcsrontó zsidó szatirikus „Kikeriki” a fő irányadók, (ezek aztán
derék magyar honpolgárok, kik a magyar irodalmat így pártolják!),
gyönyörködnek valami kipofozott svindler zsidó-dédelgető czikkein,
ellenkező esetben, ha valami nincs nekik szájok íze szerint, van akkor a
gojim ellen rettenetes kikelés, minthogy ilyenkor mind együtt leven,
oly hatalmasoknak érzik magokat, hogy már a gojim kiűzetésének
terve sem hiányzik álnok koponyájukban, s elragadtatásukban húz a
helybeli hangászkar nekik valami Schöne Dovidl-féle operát vagy valami
Jeremiás-marsot.
Ellenkező tiszteletben részesül a keresztény vasárnap; van itt zsidó
sürgés-forgás; a szegény keresztény néposztály, mely mindennapi fárasztó
 39

munkája díjával kénytelen családját fentartani, majd mind zsidónak dol-

gozik, s minthogy sábeszkor nem dolgozhatik, tehát dolgozik v a s á r n a p ;
hordja a zsákot, hajtja a rostát, a kocsisa viszi a gabnát a vasútra, de
a zsidó nagylelkűségét még tünteti is, egy pár kupicza spirituszos vízzel
megbutítva szóba is ered vele, megmagyarázza neki, hogy ma vasárnap
van, – de ostobaság megtartani, ezt csak a papok kezdik, a kik sze-
rintök mind semmirekellők, s a szertartásaik is ostoba babonaság. –
Mellette az ő fürtös hajú júdás-nemzetségét a leghazafiasabb színben tün-
teti fel.
Ezen fenti megjegyzéseim nyomán akarom bebizonyítani, hogy hiába
hangoztatják a honatyáink, hogy Magyarország a magyaroké; mert ez
nem áll, mert ez a leghívebb képmása a zsidó uralomnak; a hol a ke-
resztény-magyar saját vérén szerzett hazájában a zsidó rabszolgájává
sülyed, az ily nemzet az országát nem mondhatja magáénak, – mert
a Zsidó fondorlat elfoglal bármily néven nevezendő jövedelmi forrásokat,
valamint a zsidó az iparfejlesztés mételye is, a ki a mesterséget nagy ritkán
tanulja, mégis 3-4 féle „Ausländische Waare”-tól teszi függővé az
itteni becsületes mesterember megélhetési lehetőségét.
Minthogy az itteni uradalom részéről a kisebb falusi korcsmák el-
adattak, ezek nagyobbrészt zsidó kezekbe kerültek; így történt a Sár-
vár mellett levő p–falusi korcsmával is, mely szinte eladásra kerül-
vén, – de a helység a közeli években tűz által két ízben megkároso-
dott, s így e korcsmát nem vehette meg, – a helység bírája kérte az
uradalmi tiszttartót, hogy csak zsidó kézre ne kerüljön; ez meg is ígérte,
és megvásárolta egy volt sárvári vendéglős (R. K), de alig volt az ille-
tőnek két hónapig tulajdona, – egy hírhedt pénzuzsorás, ki az egész
vidék kiszivattyúzásával foglalkozik (neve W. A.), s kinek R-Sömjénben,
Sáárott, Kovácsiban, elég család elpusztításának átka súlyosodik golyvás
nyakára, vette meg a nevezett vendéglőstől 1000 frt tiszta nyereségadással
a korcsmát. Jaj neked szegény falu; – így jött a p–falusi uradalmi
korcsma minden joggal zsidó kézre; hány könnyelmű vagy más szeren-
csétlenség által sújtott – magyar család várhatja ezen vampyr nemzet
pusztító hatását! Most még csak eddig az a különbség, hogy a jelenlegi
korcsmárossal, ki az uradalomnak évenkint 250 frt bért fizetett; a zsidó
már tudatta, hogy jövő Szt.-Mihálytól a pálinka- és bormérési jogbér-
let évenkint 800 frt lesz!!! Íme ez mind a zsidó bírvágy kifolyása,
mert ez összeget a nép zsírjából kell kipréselni. Sárvári.
(Vége a jövő számban.)

(A közlemény vége.) Bácsmegye

De, hogy a zsidó gazság egy praegnáns esetére apelláljak.
1881. Dec. 8-án B. E. és K. J., d . . . i lakosok kendert vittek
Apatinba eladás végett; megállítja őket a sensál ór és kérdi: mi van a
kocsin? Ezek megmondva, hogy kender, miután a neki természetes (?)
szerénységgel (?) összeforgatta volna, megalkudott velők 23 frtban, és
azonnal a raktár elé hajtatott velök; oda érkezvén kérdé tőlük a sémita,
hogy hová valók? midőn ezek illetőségüket az illetéktelen kérdezőnek
megmondták volna, a zsidó a legnagyobb szemtelen arczátlansággal azt
mondja: „Ja! ott vannak a legnagyobb zsiványok, kik éjjel beverik a
 40

mások ablakait, hanem csak hadd csinálják, van nekünk császárunk.”

Mire B. F. azt mondja: „ha maguknak van, nekünk nincs.” Tüzesen
folyik a vita, míg végül a jebuzeus boldogságát elkerítve B. F. kijelenti,
hogy neki mint magyar honpolgárnak k i r á l y a van. És mit tesz a zsidó V
F e l s é g s é r t é s é r t b e v á d o l j a B. F.-t a szolgabíróságnál, de csak
azért, hogy addig is elmúljék a piacz, és a másik zsidó 23 frt helyett 18
frtért vehesse meg a kendert.
A kendertermelés, mely alsó Bácskának egyik nevezetes terményét
képezi, méltán ajánlható a képviselőház figyelmébe, mint olyan, mely pár
évi ily kereskedés mellett a kivitelre meg fog szűnni, miután a munkája
se lesz megfizetve a földmívesnek, ha zsidók monopolizálják azt.
A szigorú tárgyilagosság keretében óhajtottam megmaradni, midőn
a földművelő nép érdekét szívemen hordva, ezeket elmondani kívántam,
és bármint ítéljenek fölöttem, engem vigasztalni fognak Kölcseynek fiához
intézett szavai: „A sokaságért híven munkálj, de ítéletével ne törődjél.”
V–s.

Szerkesztői nvílt levelezés.

9s

A ni mi kerületből több elvbarátunk a f. é. február 23-án Rumban meg-

tartott s a kerületi „szabadelvű párt”-ot szervező gyűlés részleteiről tudósit bennünket, s
egyikük azt a kérdést intézte hozzánk, váljon némely ott előfordult dolog a kerületi
képviselő tudtával történt-e vagy sem?
Erre nézve tán felesleges is kijelentenünk, hogy: n e m. A kerületi képviselő
nemcsak Budapesten, hanem R u m b a n is, ma is a választás előtt adott programmja
alapján áll, és állani fog a jövőre is. Ez a programm pedig a zsidókérdésben kizár
minden „paktálást” (egyezkedést.) Ha valakinek e programm – most u t ó l a g –
nem tetszik, arról nem tehetünk; s ha bizonyos részről a „paktálást” szükségesnek vélik,
úgy jó lesz azt figyelmen kívül nem hagyni, hogy a múlt választási nagy többség is,
(sőt tán egyátalán a t ö b b s é g ) különféle politikai pártárnyalatú elemek hozzá-
járulása s koalícziója mellett volt csak elérhető, a mely elemeket c s a k i s a zsidó-
ellenes programm egyesített egy táborba. Valamint pedig a hatalomra nézve áll az az
elv, hogy ez ugyanazon eszközök által tartatik meg, a melyekkel megszereztetett:
úgy a pártokra nézve is elv az, hogy azok ugyanazon eszközök által tartatnak együtt,
a melyekkel összehozattak. Hogy a jelzett „paktálás” politikája, a mely a szombat-
helyi sat. kerületekben tán a viszonyoknak megfelelő lehet, R u m b a n teljesen he-
lyén kívüli, arra az illetők már az említett rumi értekezleten is eléggé érthető mó-
don figyelmeztetve lettek az egybegyűlt nép z ú g á s a és t i l t a k o z á s a által,
a mely zúgás és tiltakozás a „bizalmi férfiúi” tisztséggel megtisztelt és megtisztelni
a k a r t zsidók neveit fogadta.
De még azt se feledjék az illető urak, hogy a rumi „fényes szervezkedés” oly
könnyű módon való keresztülvitelében k i k n e k és m i n e k van szinte tán néminemű
érdeme, a mely kik és mi oly könnyű szerrel – mint tán némelyek gondolják maguk-
ban, – a napirendről nem f o g j á k l e t é t e t n i e n g e d n i magukat.
Jó lesz tehát ügyelni arra is, hogy azt, a mit „szervezni” akarnak, – vala-
hogyan a g y o n ne szervezzék.
Rumi kerületi elvbarátainknak pedig azt tanácsoljuk, hogy: r é s e n l e g y e n e k !
C…on-nak. Nemcsak hogy szívesen elfogadjuk önt levelezőnknek, de sőt
kérünk minél több vidéki levelet. Van az önök vidékén thema quantum satis. A be-
küldött levelek legközelebb jőnek.
F. I. úrnak P–a. Köszönjük a megemlékezést.
A „Berliner Ostend-Zeitung” e füzetek szerkesztőjének február 18-ki
beszédét külön lenyomatban is hozta. A kik a beszédet e német fordításban kisebb-
nagyobb mennyiségben megrendelni óhajtják, szíveskedjenek ez iránt „Herrn I. Ruppel,
Redacteur der „B. Ostend-Zeitung”, Berlin, Stralauerstrasse 33.” czím alatt a nevezett
lap szerkesztőségéhez fordulni.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. ápril 15.
II. évfolyam VII. füzet.

„Krisztus Pilátus előtt.”

A világhírű művésznek, Munkácsynak művét Paris és Bécs után
nemrég bámulta Budapest.
Azok, kik e kép művészi becsét bámulják, vajjon gondolkod-
nak-e azon nagy történeti eseményről s annak, az emberiség minden
rétegeiben örökké érezhető' következményéről, mit e kép ábrázol?
A római helytartó Pilátus előtt áll Jézus a megváltó, mint fo-
goly. Az ellene bőszült zsidók, tanítványa: Júdás árulása folytán
elfogták, s miután az akkori római főhatalom képviselője, Pilátus
helybenhagyása nélkül kivégezni nem merték, a római helytartótól
halálraítéltetését kérték.
Pilátus meghallgatva a Jézus ellen felhozott vádakat, lelkiisme-
rete szerint nem merte az elitélést kimondani. „Én nem találok
semmi okot ő benne,” monda.
A felbőszült zsidók erre dühösen kiáltozák: „Az ő vére mi
r a j t u n k és a mi f i a i n k o n ! ”
Az átok, mit e népfaj ekkor önmagára mondott, hetven év múlva
teljesült. Vespasián római császárnak fia, a szelíd Titus, Kr. után
7l-ik évben örökre eltörölte a zsidó birodalmat, a zsidó nép pedig
szétszóródott az egész világon, Nincs a föld kerekségén ország, terü-
let vagy bármily zughely, hol zsidó ne volna.
Zsidóország és a zsidó nemzet enyészete nem épen példa nél-
küli a világtörténelemben: hun, avar, góth és normán ország sincs
ma a világon sehol, de ezek a népek átnemzetesültek, nyelvök, jelle-
mük, a körükben élő míveltebb, számosabb, hatalmasabb népfajok
nemzetiségébe átolvadt, egy nemzettestté lett; de a zsidó,két ezred-
év után mai nap is mindenütt z s i d ó . Nagy, hatalmas nemzetek milliói
közt ha van néhány ezer vagy százezer, nagy városok vagy helysé-
gek lakosai között ha van több zsidócsalád, ez századok multán is
formájában, egyéniségében, jellemében, szokásaiban, bűneiben min-
dég örök mindég zsidó maradt.
 2

Én a liberális eszmék minden áradozása mellett sem hiszem el

soha, hogy ennek a véletlenség vagy a zsidófaj szívóssága az oka;
hanem az isteni gondviselés műve: „Az ő vére mi r a j t u n k é s
a mi f i a i n k o n ! ”
A mai humánus és álliberális korszak találta ki azt a csoda-
tevő vegyelemet, mely a zsidót hazafivá teszi, a hazáért élni halni
kész nemzettel egy nemzetté forrasztja. A Schlesinger-ből lesz Hu-
nyady, Kohn-ból Rákóczy, a Steinerek, Deutschekből Petőfy, Kossuth,
Deák; lesz nagy emberünk elég! Óh de szép lesz majd az a jövő század
regénye! A magyar nem volt hanem lesz! olcsón: 50 krajczárért!
A keresztény elvekre alapított magyar államnak ezer éves fön-
állási ünnepét üli meg a nemzet nemsokára; mily dicső, mily lelke-
sítő lesz majd magyar állami létünk ezredéves jubileumán, midőn
elnézzük az ős magyar zászlós urak kastélyainak homlokzatán a be-
mohosult főnemesi czímert, a sokszor históriai nevezetességű kastély
termeiben pedig Lövensohn Salamon pökhöd, s a kosorrú hebroni
rózsák scholett illattal áradoznak! A gyönyörű grófi kert százados
hársfáit pedig teknővájó czigányok vágják és pusztítják.
Majd ha véres napok jönnek ismét, majd ha szuronyerdő támad
az Alföld rónáin, az ágyússzekerek dörömbölnek városaink kövezetén;
majd ha ismét ellenségünk támad, mely a földabroszról letörölni akarja
ezt a kis czímet; „Magyarország” – quid tunc?
De mit aggódnánk? A Kohnból lett „Karoli” Náczi majd egész
ezredeket állit ki lovastul municzióstul a haza védelmére; Báthory
Kóbi mázsaszámra adja az ezüstöt és aranyat, Steiner Száli sábesz-
kor ragyogtatni szokott smukkjait lelkesülve teszi le a haza oltárára!
Azok a nagybirtokos, bérlő, palotatulajdonos zsidó úrfiak kardot,
szuronyt ragadnak, mint hősök csatáznak a hazáért, mely egyenjo-
gúsítá, törvényei intézményeivel pálinkamérők-, lócsiszárok-, szenzá-
lokból nagy urakká tette őket.
Hiszik ezt azok a bölcs honatyák? kik oly lelkesülve léptek
sorompóba Istóczy képviselő ellen, midőn a vasvári egyházkerület
kérvényét motiválva benyújtotta.
Lehet, hogy hiszik, de engedjék meg, hogy én is azt higyjem
rólok, hogy azokban a régiókban, melyekben ők élnek, az állibera-
lismus és humanismus szárnyain magasan röpködő lelkeik az élet
gyakorlati terén a zsidóságot nem észlelték, nem tanulmányozták soha.
A vész napjaiban szenzálok, liferánsok, spionok is lesznek ezen
fajból többen, de oda, hol az ágyú bömböl, hol a szurony csattog,
lelkesedésből a hazáért, hitem szerint vajmi kevés zsidó megy.
A zsidó nép szétszóratása óta lefolyó két ezredév alatt minő
szerepe volt a zsidóságnak a népek és nemzetek között?
 3

A zsidó nép volt a többi népek és nemzetek poloskája.

A poloska az élő testek vérét lopva sötétben szívja; ott szapo-
rodik el, hol a piszok és tisztátalanság megszokott eleme a háznak,
kiirtani vagy soha, vagy csak ismételt fáradságos tisztogatással lehet.
Hogy a magyar honpolgárok vagyonát, önállóságát különösen
tíz év óta ijesztő mérvben köpölözi, sorvasztja az uzsora és csalás,
csak az országházban nem tudják, de érzi a nemzettest zöme, mert
sajog az élő testbe szúrt fulánk; a kinek még nem fáj, az szánja
szomszédját, mert, valamint a keleti pestis egész házsorokat ellep, va-
gyonilag megöl ez a modern poloska: – a zsidó uzsora.
Az antisemitismus hazai vezérének Istóczynak azzal vágott
vissza Tisza Kálmán kormányelnök az országházban: hogy vannak
uzsorások a keresztények közt is. Lehet, hogy vannak! 14 millió
emberszámban Hoster Fülöpök is találkoznak. Én is tudok keresz-
tényt, ki a zsidók sikerein kedvet kapva, az uzsoraiparra adta fejét;
de nem másokat buktatott el, hanem maga b u k o t t meg. Tőkéje,
kamatja odaveszett mind. Az uzsora-mesterség nem áll a keresztény
nép kezéhez, ahhoz sémita származás, talmud-lelkiismeret, zsidó ne-
velés kell. Miért nem hozott föl a ministerelnök úr példákat? A keresz-
tények uzsorája hány zsidót tett vagyonbukottá, földönfutóvá? Majd
akkor statisztikai kimutatásban mi is kitüntetnénk, hogy az általuk
tönkretett, birtokából kiárverezett, koldusbotra juttatott keresztény
magyar családokból 10 év alatt hány esik minden egyes zsidóra a
hazában?
De hát nem is lesz ez máskép soha, míg magyar nemzet-csalá-
dunknak átka: a rangkór és munkátlanság háztartásunkban el nem
enyészik.
A poloska is ott honosul meg, a hol nem tisztogatnak. Angol-,
Francziaországban, Belgiumban, Hollandiában, hol a szorgalmas
iparűző nép nem az ősi dicsőség csontjain rágódva, a múltban, ha-
nem a jelenben él, a zsidóság századok multán sem lett számításba
jövő tényező a nemzet életében: elenyészik, mint a Dunába öntött
méregfolyadék a víz nagy tömegében. Ellenben Németországban,
hol minden tizedik ember Ritter és Baron, a külföldön tékozló orosz
és lengyel főnemesség hazájában, s édes magyar hazánk földjén, a
hol minden 15 holdas földmíves már nemzetes úr, jegyzősegéd, elemi
tanító, borbély, napidíjas, kisboltos, mind teinsur, itt a kétszázhol-
das nagyságok s nyugdíjazott méltóságos urak hazájában megfész-
kelte magát, el is szaporodott a zsidó.
Korunk álliberális bölcsei azt hiszik, hogy az egyenjogúsítás
és polgári házasság által a nemzettesttel idővel egygyé tömörül a
zsidóság. A kiket két ezer év történelme ezen nézetökben fel nem
 4

világosit, azoknak bölcsészet, történelem, még a számtan is hypo-

thesis, s csak saját álliberális eszök szüleménye az örök és megdönt-
hetlen igazság. Az egyenjogúsítás nem a jogért kell a zsidónak,
hanem hogy ledöntse a válaszfalat, mely a társadalom több tereit
előtte elzárta, poloska-természetével oda is bejuthasson, előnyt,
hasznot aknázhasson ki. A polgári házasság nem a magyar vérrel
leendő egyesülés czéljából kell a zsidónak, (ha kell?) hanem azért,
hogy, ha gschäft útján nem lehet, örökösödés útján is jogczímet nyer-
hessen a magyar birtokokra. –
Ti, kik Munkácsynak világhírű festményét, „Krisztus Pilátus
előtt” megnézve, a művészet hatása alatt hagytátok el a termet,
üssétek föl az új szövetségi szentírást, és Máté evangéliumának
27-ik fejezetében megtaláljátok azt a jelenetet, mit Munkácsy ecse-
tével újra felelevenített; olvashatjátok itt a 18-ik versben a zsidók
által önmagokra kimondott átkot: „ A z ő vére mi r a j t u n k és
a mi f i a i n k o n ! ”
Tagyoni Károly.

Visszhang a zsidóemanczipáczió elleni peticzióra.

„Kérvény a zsídóemanczipáczió ellen!” – e nagy szózat hangzott
fel hazánkban, és milliók szívében reménysugárt keltett, hogy a nem-
zetünket polyp gyanánt fojtogató zsidóktól, – végre kilátás nyílt
menekülni.
Nincsen, nem lehet ez idő szerint égetőbb kérdés ennél! Ősrégi
magyar alkotmányunknak alig örvendezénk, midőn az a remélt köz-
jólét és boldogság, egy ijesztő rémképpel: a zsidóemanczipáczióval
lőn összekötve. – Hogy minő befolyás alatt sürgette ezt olyannyira
Deák Ferencz, mind ez ideig talány maradt előttem; az 1867. évi
országgyűlési viták alkalmával, midőn Kossuth levelei oly izgatott-
ságban tartották a nemzetet, pártokra szakadt a képviselőház, és
pro et con'tra, „fehér rózsa, piros rózsa!” – jobbpárt, balpárt volt
a jelszó, s midőn a heves politikai vitákra irányult a közfigyelem,
hogy tulajdonképen kié is hát az igazság? megfeledkeztünk komoly
megfontolás alá venni az életbelépett zsidóemanczipácziót és annak
káros következményeit; avagy talán a magyar jószívűség és vele-
született lovagias érzület nem is képzelhette magának azt, hogy e
faj elég vakmerő, elég arczátlan legyen a magyart leszorítani a tér-
ről, kicsalni, kiűzni vérrel és fáradsággal szerzett ősi hajlékából?
– Ez volt működésök a közelmúltban, ime rövid tizenöt év, és
lássuk hova fejlődött ezalatt a zsídóemanczipáczió?
 5

Az egykori handlék fiai álbölcs pofával szabnak törvényeket a

honalapító Árpád unokáira. Ha a vidéki ember felmegy Budapestre,
hogy legdrágább kincsét, hazája fővárosát láthassa, mennyit változott
ez az utóbbi évek alatt: a legdíszesb paloták, mindennemű vállalko-
zás, a kereskedés oroszlánrésze, minden, de minden zsidó kézben
van! Hány jó családból származott fiatal ember, ha elvégezte jogi
tanulmányait a hazai fővárosban, teljes lehetetlen ott alkalmazást
nyernie, daczára feddhetlen magaviseletének, a legjobb ajánló
levelek mellett sem kaphat állást még 300 frt évi fizetés mellett
sem; miért? mert azt zsidókkal kell betölteni; társulatoknál csak
az igazgató magyar, mert egy jó hangzású név csak mégis szük-
séges; de a többi tag már Júdásfiakból áll, sőt az igazgató maga
is a legnagyobb mérvben zsidó befolyás alatt áll. Azért lelkem teljes
meggyőződéséből kiáltom hogy: ki a zsidókkal! Ne szentségtele-
nitsék tovább is hazánk drága földjét!
A ki az ellenkezőt nyilvánítja, védelmezi a zsidót, a sémiták
barátja, az nem magyar ember, korcs ivadék, zsidó bérencz. Képvi-
selő úr! ön egy szent ügyért harczol; mert valamint a középkorban
a keresztes vitézek küzdöttek a pogánynyal a szaracénok földjén,
épen oly óriási feladat leend a zsidókat ártalmatlanná tenni; de az eré-
lyes fellépést, kitartó fáradozást, mely folyton előre törve küzd, de
vissza nem riad, fényes siker fogja koronázni, és ha a végzet telje-
sült, s Augias ólja ki lett tisztítva, akkor mondhatjuk csak igazán,
hogy: „Magyarország nem volt hanem lesz!”
Király-Darócz. Körrey Etelka.

A zsidók a közép- és újkorban.

(Hellwald Frigyes „Művelődési történelmé”-ből.)
– A közlemény vége. –

Így tehát helytelen dolog, a középkori zsidóüldözéseket egyedül

a keresztény egyház terhére róni; a kereszténység és a keresztes
háborúk a zsidógyűlöletet növelték ugyan, de nem szülték; hisz ez
már a nem-keresztény rómaiakban is megvolt. Az árja európaiak a
semitikus zsidóban ösztönszerűleg érezték az idegent, a kevésbbé
képzett néposztályok véleménye szerint: az idegen betolakodót. A
közönségesen „keresztény” és zsidó névvel jelölt ellentét sem egyéb
mint általában az ellentét árjaság és semitaság között. A zsidógyü-
löletnek egy jó része, főleg a középkorban, az úgynevezett „előíté-
letének még a modern társadalom felsőbb köreiben is, ezen népi
különféleségen alapul, a melyet a legszabadelvűbb sem vonhat kér-
 6

désbe. A mai kor szelleme szabadkozik ugyan e felfogás ellen, sze-

retné a semitaság és árjaság közti ellentétet kétségbe vonni, s ezen
ethnologiai momentum hangsúlyozását mint „roszul leplezett rossz-
akaratot” feltüntetni. Vannak a kik ezen ethnologiai igazság ellen
egy különös tromfot vélnek kijátszhatni, ha azt mondják: „De erre
az egy kérdésre, ez a legeslegújabb bölcseség kell, hogy adós legyen
a felelettel honnan van ugyanis a sémiták és árják közti örökös fajkü-
lönbség mellett az, hogy egy kis víz az egész semitaságot, összefér-
hetlenségével együtt lemosni és a legkedveltebb árjaságra változtatni
képes a mely előtt aztán nyitva áll az ut a társadalom legfelsőbb mél-
tóságaiig? Erre a kérdésre csak akkor van felelet, ha az ember a zsidó-
gyűlöletben csak hitellenségeskedést, csak előítéletet lát. E kér-
désre csak a tudatlanság nem tud más feleletet adni. Magában véve
a keresztvíz persze semmit sem tesz, és hogy az a semitaságot nem
mossa le, arról a nép szólásmodora elég világosan tanúskodik, a mely
ezen új keresztényekben továbbra is csak zsidót lát, és megvetőleg
„keresztelt zsidókról” beszél. Sőt a zsidó származás a gyermekekre
és unokákra is átvitetik, mindaddig, míg ennek emlékezete fennma-
rad, és a zsidók phyzikas faj-sajátságai maguk is gondoskodnak arról,
hogy ez az emlékezet nagyon korán ki ne vesszen. Az atavismus
ereje gyakran a harmadik, negyedik, már rég keresztény generáczió-
ban ismét előhozza a zsidó typust, s akkor újra hallunk beszélni a
„keresztelt zsidókról.” Csak ha a semitizmus testi ismertető jelei
eltűnnek, némul el a gyűlölséges szóbeszéd is. Ez azonban csak akkor
történik, ha a család tényleg oly sokszor egyesülésbe lépett az árja
vérrel, hogy az utódokban ez kerül felül, a semitizmust typusban és
jellemben magába felszívja, vagy az legalább észrevétlenné lett.
Ezen emberek aztán tényleg megszűntek idegenek lenni közöttünk,
ők arianizáltattak, s ezzel a faji ellenszenv is megszűnik. Ezen ariani-
záláshoz segédkezet nyújt a keresztvíz, lerontva a társadalmi korlátokat,
melyeket nem az előítélet, nem a vallási ellenségeskedés, hanem ere-
detileg a velünk született fajgyűlölet állított fel. Ha keresztelt zsidók
mindig újra keresztelt zsidókkal egyesülnének, más szóval, semitikus
typusukat tisztán megtartanák, amint ezt a kitérés előtt tenni szok-
ják, akkor idegen jellegük foltját örökké továbbra is szemükre vet-
tetni hallanák. Az a szívósság azonban, a melylyel a zsidó typus és
a zsidó faj-tulajdonságok átöröklődnek, a népismében rendületlenül
lenálló tény. A chinai zsidóknál Tsinkiang-ban, az alsó Yantsekiang
mellett is feltűnnek azok a horgas orrok és általában azok a phy-
ziognomiák, a melyek az ó egyptomi műemlékeken és Houndsditch-
ban (a londoni zsibvásáron) láthatókkal ugyanazonosak. Másrészről
egy jeles természetvizsgáló, Schwarda Lajos arról értesít bennünket,
 7

hogy Jamaicán a színes bőrűek között a bélpoklosság (Lepra vagy

Elephantiasis Graecorum) uralkodni szokott. A fehér emberek egé-
szen megkímélve maradnak tőle, csak a zsidók szenvednek benne, s
legerősebben a zsidó mulattok. Így tartotta fen magát a betegségi
hajlam a keleti fajnál minden vándorlás daczára. A vér egy egészen
különös nedv, – mondja Mephistopheles.
Amint ezen elfogulatlan fejtegetésből látható, a zsidók elleni,
úgynevezett előítélet egy neme az ösztönszerű, természetes érzésnek,
a mely mindenütt érvényesül.
Nem tettetett bámulattal nézhet az ember ama társadalmi ma-
gaslatra, melyre a zsidófaj mintegy 25 évnek meglepő rövid tartama
alatt a Keleten kívül is, Európa legcivilizáltabb országaiban emel-
kedett. Sőt mi több, részben még korunkra saját bélyegét is ütötte. A
zsidó egészen más módon gondolkodik, égészen más módon érez,
mint mi. – Fajának rendkívüli szaporaságánál fogva, nemcsak
Keleten, hanem Németországban is, főleg pedig Ausztriában hihetet-
len gyorsasággal szaporodik. Értelmi túlsúlyt csak kiválókép a ger-
mán népek közt vívott ki magának. A szlávoknál anyagi tekintet-
ben uralkodik, de egyátalán nem értelmi tekintetben; a román népek
között, úgy látszik, nem jól érzi magát; Olasz- és Spanyolországban
csak kevés van, s még magában Francziaországban is, a hol már
régóta minden polgári jog birtokában vannak, és a legfelsőbb állam-
hivatalokba bejuthatnak, sem játszanak kiváló szerepet. Nem így
áll a dolog Németországban, Német-Ausztriában és Németalföldön.
Befolyásuk legkevésbbé érezhető Angliában, (Ezek még a minapi
angol zsidóbarát tüntetések ideje e l ő t t Írattak. – Szerk.) és az
északi államokban, főleg pedig a skandináv félszigeten. Roppant mű-
velődési buzgalma folytán a zsidó hatalmába keríti a tudás és a kép-
zettség elemeit sokkal nagyobb mértékben, mint a keresztény árja.
Praktikus esze oly gyorsan és annyit fogat fel vele, a mennyi az
élethez szükséges neki; éles eszével párosulva,ismereteinek mennyi-
sége elég nagy arra, hogy sok jóval tanultabb főt is túlszárnyaljon.
A mindkét nemű legkiválóbb színészek, a szépirodalmi Íróknak és
költőknek nagy része, természetesen nem is beszélve mindarról, a mi
a kereskedelemre és nemzetgazdászatra vonatkozik, s végre nagy-
részben az újságírók, zsidók. Egyedül ez által lettek ők, hogy úgy
mondjuk, a helyzet uraivá. Csak a komoly tudomány látszik
némileg elvonva lenni az ő mindenhova beférkőző befolyásuk alul.
A zsidó az ő világos, átható eszével mindig inkább kritikus, mint
productiv marad; ő minden olyast űz, a mire őt természetes tulaj-
donai képesítik, s ezt nevezetes ügyességgel teszi; a belemélyedés
azonban ritkábban az ő dolga. A zsidó néptörzs végtelen gazdag ta-
 8

lentumokban, de szegény génie-kben. A. zsidóság előhozhatott ugyan

egy Spinozát, de nem egy Leibnitzet, nem egy Humboldtot.
A zsidó jellem ennyi fényoldala után kötelességünk a sötét
részeket is kiemelni. Mindenek fölött áll egy határozott egoismus;
ennek folytán a zsidó előtt az önfeláldozás, az odaadás, a hazasze-
retet meglehetősen idegen fogalmak. Mindenütt világpolgárnak érzi
magát, a mi valóban az is, mint sémita sémiták között; Európában
azonban ő idegen, hazátlan s azért mindenütt törekedik, az
idegen országban oly kényelmesen amint csak lehető, berendezni
magát. Sok népképviseleti gyűlésben tartanak ugyan zsidó képvise-
lők közben-közben hazafiúi tűztől hevített beszédeket; de azok szá-
ma, a kiket a nép közülük valódi hazafiaknak tart, rendkívül csekély.
Gyakran a cselekedetek is ellentétben állanak a beszédekkel, s in-
kább a saját haszonra mint a haza előnyére czéloznak. Az éppen a
jellemző, hogy a zsidó semmi élethelyzetben nem feledkezik meg a
maga hasznáról, s minden befolyást, a melyet kivív magának, sze-
mélyes czéljaira használ ki. A zsidó törekvés összes tendencziája
ezen egy szóban vonható össze: „ K i z s á k m á n y o l á s . ” Ezen,
természetes ösztönénél fogva megkezdett utón, a zsidók valóban egy
oly fokra emelkedtek, a melyen a többieket tényleg uralják. Hang-
adókká lettek, kezeikben a legnagyobb kincseket összepontosítani
tudták; ők a történelmi nemességet rombadőlt várain megbuktat-
ták, ezek helyett részvénypalotákat építettek, egy új pénzaristokra-
tiát teremtettek, a mely a réginek minden árnyoldalával, de egy
fényoldalával sem bír. Amaz annyira kigúnyolt régi „Noblesse ob-
lige” helyett a sémita lovagok és bárók a „Geschäft”-et tették, a
„Geschäft”-et a legtágabb, s néha a legpiszkosabb értelemben.
Ezen törekvéseikben nagyban elősegítették őket a nem-zsidó
polgártársak, részint passive részint active; egyúttal az utóbbiak a
zsidósággal való mindennapi érintkezésük folytán, mióta a korlátok
lebontva vannak, a sarokba dobták a zsidóság irányában táplált régi
„előítéleteiket”, de a zsidóságnak nem egy eszméjét is elsajátítot-
ták maguknak. Mindannak, a mi személyes nyereségre czéloz, min-
dig kilátása van minden egyesnél arra, hogy tetszésre találjon, és se-
mitáink egoistikus tendencziái meglepő gyorsasággal terjedtek el. A
kor szelleme általuk bámulatos átalakulást szenvedett, egy hajsza a
gyors szerzemény, jobban mondva, nyereség után, vett erőt a tö-
megen, a mely tapasztalatlan tömeg gyakran drága tandíjat fizet,
és mégis újra ugyanazon csapdába esik; az inszoliditás az iparban
és kereskedelemben elharapódzott, a börzeláz, tehát a játék a czivi-
lizált társadalom rendes állapotává válni fenyeget, a nyugodt,
komoly munka rosz hírbe jutott, mindenütt hajsz, tolongás és elhir-
 9

telenkedés, a mely előbb utóbb egy gazdasági katasztrófára kellett

hogy vezessen. Ha ezen állapotot egy egyetlen megjelöléssel jelle-
mezni akarjuk, úgy önkéntelenül csak egy szó áll rendelkezésünkre
s ez a: Korr u p c z i ó .

Almássy Sándor képviselő úr figyelmébe!

…Sajtónknak, még a függetlenséginek sincs egyetlen szava;
pedig ez volna leginkább hivatva nemcsak rámutatni a keresztény tár-
sadalom testén élődő férgekre, hanem azoknak végképeni eltávolítá-
sára a módokat és az eszközöket is megnevezni. De a magyar sajtó
hallgat! gyalázatosan hallgat! – Szégyen reá!
Én, ki e sorokat írom, független érzelmű voltam bölcsömtől fogva,
az leszek síromig. Annyival inkább fáj, – hogy független lapjaink ily
megmagyarázhatlan eljárást követnek.
Szolgálhatnék a leghajmeresztőbb adatokkal. Most azonban nem
érintem a részleteket, mert ezeknek csak röviden való fejtegetése is
nem órákat, de napokat venne igénybe; de mert nem is örömest foglal-
kozom e rút részletekkel. Nem érintem tehát, hogy mily ravasz és gaz
eszközök felhasználásával jutnak be a nagyúri birtokokba, s mint fész-
kelik be magukat azon ősi kastélyokba, a melyeknek igazi tulajdonosaik
verőket ontották e szent hazáért, s kiknek utódai vész esetén ma is
készek lennének vérüket és életüket áldozni, de kiknek már nagyobb
része mint a zsidó gaz raffinéria áldozatai vándorbottal, vagy jobban
mondva, koldusbottal kezökben, csúful kijátszva – semmivé lettek.
Érintetlen hagyom továbbá, hogy az újdonsült nagyságos urak vész
esetén – mitől isten óvja meg szegény hazánkat, – mint szegődnének
ellenünk csupa rebachgyűjtési vágyból spitzlikké, spionokká, mint ez
48-ban is történt; valamint azt is érintetlen hagyom, hogy a mindenféle
sorsjegyek elárusításánál minő szemtelen, aljas és gaz játékot űznek ra-
vasz ügynökeik, kik elárasztják széles Magyarországot hazug rábeszélé-
sükkel; hogy zsákmányolják ki a magyar nép jóhiszeműségét, s mint
játszák ki a törvényt. Csak egyet nem hagyok érintetlen, és ez az, mint
rontják meg a köznépet erkölcsileg s mint teszik anyagilag tönkre. –
Lássuk tehát miként történik ez. Több falut tudnék megnevezni, a hova
a zsidó kis batyuval hátán, neje pedig a kis Khóbival karján lépett a
falu belsejébe, a józan, szorgalmas, munkás, és erkölcsös nép közé –
lappangó viperaként magát befészkelendő, s alig néhány év múlva aztán
a rongyszedőből nagyságos ór, a zsidónőből pedig nagyságos asszony
képződött; s az azon néhány év előtt még szorgalmas, munkás nép mint
vált részeges, tolvaj, garázda, istenkáromló, vallását s papját megvető,
dologkerülő, elcsenevészesedett koldus néppé.
A néprontás eme művének, én is (a sok közül) egyik szemtanúja
voltam egy esetnek. Ugyanis az anya 5 éves kis fiát átküldte a szom-
széd zsidóhoz egy pakli gyufáért, s láttam midőn a zsidónő a kis fiúnak
egy kis krumpliczukrot adott, és aztán a fülébe súgott valamit. A zsi-
dónő eme hízelgő modora a kis fiú iránt nekem feltűnt, s kíváncsi vol-
tam tudni, hogy mit súghatott neki? Kérdésemre azonban, – hogy mit
súgott neked az a zsidó asszony? – azt felelte: Nem mondom meg.
 10

De miután krajczárt adtam neki, megmondta. – Azt mondta – felelé

a kis fiú, – hogy vigyek neki tojást, aztán másszor is ád czukrot. –
Így a kis fiú rövid idő alatt megtanulta a tyúktojásokat nemcsak oda-
haza, hanem a szomszédok tyúkóljaiban is összeszedni. Későbben aztán
a kis fiút rákapatta a zsidó édes pálinkára, a mikor már a fiú egy
kis csöves kukoriczát, paszulyt, szóval ami csak kezeügyébe esett, hor-
dogatott a zsidónak. De nemcsak az az egy, hanem az egész falu
gyerkőczje is, a kik is midőn legénykort értek, a ravasz zsidó csábításai
folytán valóságos tolvajokká képződtek.
De nemcsak a fiatalságot rontotta meg minden tekintetben, a zsidó
figyelme kiterjedt az apákra, sőt még az anyákra is. Roppant gaz szor-
galmának ott is meg lett a sikere. Ugyanis minden reggel 5 órakor
már a zsidó nyakába vette a falut, sétatársul mindegyik kabátzsebébe
egy-egy pintes üveget dugott, egyiket édes, a másikat pedig erős pá-
linkával megtöltve, s bekopogtatott a legjobb gazdákhoz ily szavakkal:
Édes János gazda, kedves János gazda, húztam egy khis gyomorerősítőt,
khóstolja csak khend, milyen jó, milyen finom, milyen egészséges, meg-
láthja khend ez olyan étvágyat sinál, hogy megenné khend a vas sze
get is. – Köszönöm szomszéd – monda a gazda, – mi nem szoktunk
ilyennel élni. – Dhe khérem! cshak nem utasitja vissza? hiszen ezért
nem khérek én pinzt, mert azt khendtül el se fogadnám.
így a házi gazda nem tartotta illőnek a zsidó szívességét, vagy
jobban mondva, szemtelenséget visszautasítani, megkóstolta a zsidó-pan-
csot. Ezután a másik, édes pálinkás üveget húzta elő a sátán, s a házi-
asszonyt ugyanily hízelgő szavakkal capacitálta, míg végre az is lenyelte
a végzetes kortyot. Azután a zsidó ment tovább a többi gazdákhoz, s
ha kifogyott a zagyvalék, haza szaladt, s újra megtöltötte, s ment
újra tovább. S ez így tartott egy hónapig, a midőn is már közmondássá
vált, hogy a gazdák hajnalban ezen szavakkal költék fel cselédeiket:
Keljetek fel, mert mindjárt itt lesz a Misi. Későbben azonban már a
zsidó kezdett hanyag lenni, nem járt el minden hajnalban házról-házra.
De ekkor már a gazdák annyira megízlelték a zsidó kotyvadékot, hogy
ők kezdtek el-el járogatni a zsidóhoz, s ők kezdtek hálálkodni, hogy hát:
hogyan is szolgáljuk meg szomszéd a maga szívességét? – Hát thudják
mith édes gazda uramék: hoznak mhajd edj khét khucsi fát az erdürül,
csakhogy éjszaka khell ám hozni, mert thudják mit, én a jhágerral jól
vadjok sat. – Így történt aztán, hogy a tiszttartó az erdészt elcsapta,
bár a grófnak előbb kedves embere volt, midőn azonban a gróf egy va-
dászat alkalmával látta, hogy a legszebb erdőrész agyon van pocsékolva,
kicsibe múlt, hogy a tiszttartó úr is nem ugrott. A zsidó azonban mar-
kába nevetett, melyet már szép összeg ütött az urasági erdőből eltol-
vajlott fáért, s az udvara is még tele volt ölfa s más egyéb olcsó fákkal.
Két hó múlva már nem volt szükség Misinek a gyomorerősítőjével
házról-házra járni, mert úgy a gazdák, mint a gazdasszonyok butyko-
sokkal jártak el hozzá, gondoskodván, hogy mindég legyen a háznál azon
jó gyomorerősítőből. – Misi meg hozzá oly jó és becsületes ember volt,
hogy soha sem kért tőlük pénzt, míg csak némi összegre fel nem sza-
porodott a hitel, de a jobb gazdáktól akkor is csak egy kis adóslevelet,
mert hát halandó az ember, – szokta volt mondani, „– nekhem most
sem khöl phénz, majd megfizet khend aratáskhor, vadj szüretkhor, vadj
 11

mikhor majd sok phénze lesz, cshakhodj mégis, thudja khend, szükséges
egy khis írás sat. – így a község lakosai annyira belekeveredtek a
zsidó hálójába, hogy midőn már látták pusztulásnak indulásukat, s hozzá
még feleségeik s gyermekeik is lopták őket, elkeseredésökben neki adták
magukat a részegeskedésnek, a mely hajlamot már a zsidó nagyban fel-
költötte bennök, s ekkor már azzal szokta volt őket lelkesíteni: Jól
theszi khend János gazda, khend khereste, khend igya meg. – No hát
aztán a János gazda, meg a többiek is, szépen megfogadták Misi lelke-
sítő szavait, s meg is itták minden vagyonukat, s midőn már nem volt
mit inni, illetőleg midőn a Misi már nem adott többé hitelt, elpusztultak,
s vehették nyakukba a koldustarisznyát. – Hány család jutott ily sorsra,
s hány családfőt hajtott a zsidók aljas és gaz rafinériája az öngyilkos-
ság karjaiba, s hány keresztény nőt vagy lányt löktek szívtelenül a
becstelenség pocsolyájába, melynek legutóbbi időben is áldozatul esett
egy vagyonos eperjesi földbirtokos leánya, mely eset az „Arad és Vidéke”
folyó évi 62. számában az újdonságok rovatában lett közhírré téve. Csak
egy kis széttekintés kell széles Magyarországon a nép minden rétegei
közt. A statisztika erről ugyan szívrendítő eseteket hozhatna napfényre.
No de a statisztikai hivatal figyelme ennyire ki nem terjedhet, (No,
meg különben is legkisebb gondja is nagyobb az ilyeseknél!–Szerk.) hadd
vesszen pusztuljon a keresztény nép, hisz ebben még a bölcs honatyák
nagyobb része sem lát a hazára nézve semmi veszélyt. Náluk a nép
nyomorának jajjá süket fülekre, keblökben kőszívekre találnak. Ezért
mondja rólunk a művelt külföld, hogy: a magyarok alszanak! Igaz, alud-
nánk is és pedig tán nemsokára örök álmot, mert megfojtana, bennün-
ket a zsidójárom lélekölő pokolgépezetének förtelmes hurka, ha nem vol-
nának a magyar nemzetnek hű fiai, kik felrázzák őt mély álmából.
De így nem alszunk, csakis a honatyák zsidóbarát része szundikál;
de majd ók is fel fognak ébredni szunnyadozásaikból.
Ezeket óhajtottam Almássy képviselő úrnak becses tudomására hozni
azon óhajom mellett, miszerint adja az ég, hogy igénytelen soraimat,
melyeket a honfiúi kötelesség mondott tollamba, kellő figyelemre mél-
tatva, sajátjává tenni s átérezni szíves leend, s jövő alkalommal azok sorai
közt álland, a kik komoly megfontolással népünk jövőjét biztosítani, és
ezen veszélyes sémita fajtól nemzetünket megóvni iparkodnak. Úgy legyen!
Arad. F.

Szatmármegye közönségének felirata a képvi-

selőházhoz.
„az oroszországi részekből Galiczián
át Szatmármegyével határos vidé-
kekre beözönlő zsidók bevándorlásá-
nak megszorítása tárgyában.”
Mélyen tisztelt képviselőház!
A magyar hazánknak különösen északi megyéiben lábrakapott ki-
vándorlások, ha fájdalmasan érintettek minket, s azon hő vágyat kel-
tették, hogy a mennyire lehet, az rendeleti vagy törvényhozási utón
megakadályoztassák, – nem kevésbbé döbbentett meg egy, az előbbivel
 12

ellenirányú, s talán ránk nézve csak oly káros következményű tünet,

melyet az ország ezen részeiben elterülő megyéknél alkalmunk van
napról-napra tapasztalni.
A Galicziával határos megyékben ugyanis mindinkább látjuk sza-
porodni az oroszországi részekből általánosan ismert politikai események
következtében kivándorold zsidókat, kik teljesen vagyon nélkül itt egyre-
másra megtelepednek a nélkül, hogy ezért, ezen nyerendő s mindenesetre
magasztos állampolgári jogért a legkisebb áldozatot hoznák.
E helyzet, – így a mint előttünk áll. véleményünk szerint tarthatlan.
Lehetnek olyanok, kik nemzetgazdasági szempontból e bevándorlást
előnyösnek tartják, mert az által munkás kezeket kap (?) az állam. Pedig
tévednek! Tévednek azért, mivel a nemzeti eszmék harczának e száza-
dában, reánk magyarokra nézve a munkáskéz csak úgy ér valamit, ha
birtokosa egyúttal magyar is, illetve oly elemből álló, mely magyarrá
t e h e t ő . Tévedésben vannak pedig azért is, mivel a fentjelzett beván-
dorlók által munkás kezeket csak ritkán nyerünk; hanem csakis azt
fogjuk elérni, hogy az egyes tőkék vagy ingatlanok birtokost fognak
cserélni, mivel a jövevények ügyessége s leleményessége, – a nép tudat-
lanságával szemben, munka nélkül is kezükbe játsza a javakat. Pedig
nekünk mint földmívelő államnak munkás kezekre van szükségünk, s ha
azt nem kapunk, jól felfogott érdekünkből kifolyólag legalább idegen
tökére kell szert tennünk. A bevándorló vagyontalan oroszországi zsidók
nagy része pedig egyiket sem hozza magával.
Mélyen tisztelt képviselőház! Nem akarunk azonban igazságtalanok
lenni: elismerjük, hogy egy haszon háramland reánk, s ez az, hogy
a kereskedelem több egyént fog bírni szolgálatában, (Csak az i n s o 1 i d
kereskedelem, a mely a solid keresztény kereskedelmet még inkább
háttérbe szorítaná. – Szerk.) s másrészt azt sem tartjuk helyesnek,
hogy a bevándorlás megtiltassék; de igenis az államnak saját polgárai
iránt való méltányosságának tartjuk azt, hogy ezen bevándorlókra nézve
az 1879. évi L. t. ez. 8. §-ában a honosításra vonatkozólag felsorolt kellé-
keken kívül, még egy állíttassék fel, mely szerint az illetők egy meghatá-
rozandó összeget tartozzanak fizetni az állampénztárba; magától érte-
tődvén azonban, hogy nagyobbszerű, tisztán mezőgazdasági munkáskezek
gyarapítása czéljából behívandó vagy jelentkező bevándorlók ezen dij
fizetése alól esetről esetre felmentendők lennének.
Ezzel egyidejűleg felette szükségesnek tartjuk, hogy különösen a
Galicziával határos megyék hatóságai szigorúan utasíttassanak arra nézve,
hogy minden idegennek valamely községben leendő ideiglenes megtele-
pülését is csak úgy engedjék meg, ha az illető egy bizonyos tökét vagy
valóságos keresetforrást tud felmutatni, illetve a fentidézett törvény
8. §-a 5. pontjában foglalt kellékekkel teljesen bír.
Midőn eme hazafiúi érzületünkből kifolyólag tett szerény előter-
jesztéseinket van szerencsénk bemutatni, alázattal kérjük a mólyen tisz-
telt képviselőházat, hogy a fentérintett módon törvényhozásilag intézkedni,
illetve a kormányt megfelelő eljárásra utasitani méltóztassék.
Maradván hazafiúi hódoló tisztelettel
Kelt Szatmármegye közönségének 1882. évi márczius hó 2-án tar-
tott bizottsági közgyűléséből Szatmármegye közönsége nevében:
Újfalussy Sándor s. k.
alispán.
 A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(A bécsi antisemita forrongás. A Drehernél, az „Arany kos” és a „Három
angyal” helyiségeiben tartott antisemita népgyűlések, bchönerer György lovag,
reichsrathi képviselő mint az osztrák antisemiták vezére. A „Három angyal”-nál
tartott népgyűlés elé terjeszteni szándékolt határozati javaslat. A bécsi zsidó sajtó jaj-
veszéklései. – Orosz kormányi rendszabályok. A zsidóagyi főbizottság által meg-
állapított s a zsidókérdés radikális megoldását czélzó öt pont. A zsidólapok jere-
miádjai. Sztrelnikov tábornok kievi államügyész meggyilkoltatása; a zsidókat e poli-
tikai orgyilkosság körül terhelő gyanúokok. Mi a különbség a zsidó merényletek
formái között alkotmányos és abszolutisztikus államokban? Meg fog-e hátrálni és hát-
rálhatni az orosz kormány? A nihilisták kiáltványa a zsidókhoz.–A franczia „Alliance
evangélique” elnökének zsidóbarát-nyilatkozványa.– Antisemita hírlapirodalmi hírek.
– Henrici Boroszlóban. – Zsidó kivándorlási mozgalmak. – Szatmármegye felirata
a képviselőházhoz a muszkaországi zsidók bevándorlásának megakadályozása tárgyában.)
A bécsi antisemita reformegylet, melynek megalakulását múlt
havi füzetünkben jeleztük, erélyesen hozzáfogott a munkához. Mi-
nekutánna a tagok száma egész csendben tekintélyes mennyiségre
emelkedett, a nagy közönség előtt azzal kezdett magáról életjelt adni,
hogy népgyiüéseket rendezett. Eddig három ily népgyűlés volt.
Ezek lefolyását a következőkben ismertetjük.
Az első népgyűlés márczius 20-án tartatott meg a Landstrassen
levő Dreher-féle helyiségben. Lefolyásáról az „Oesterreichischer
Volksfreund”, – a melynek derék szerkesztője, Z e r b o n i Károly
lovag, a bécsi antisemitizmus életrekeltője és lelke, – márczius
26-ki számában a következőket írja:
A napilapokban még folyton feszegetik a Drehernél megtartott
ama gyűlést, mely a választási jognak kiterjesztése fölötti tanácskozásra
lön egybehíva, s – általános elismerés szerint – „határozott antisemita
jelleget öltött.”
Hát igaz az, hogy „antisemitizmus űzése” nem volt a gyűlés
„programmjába” felvéve. Minden józan eszű ember előtt azonban az a
körülmény, hogy, ha egy, más czélra egybehívott gyűlés oly egyértel-
műséggel emel tiltakozást a zsidóság túlhatalma ellen, csak bizonyí-
téka annak, mennyire általánosan éreztetett egy ilynemű nyilatkozvány-
nak a szükségessége.
S csakugyan az egész teremben csak egy eszme uralgott s
volt a levegőben, s ez: a megváltás egy lidércznyomás alól, a mely
abban feküdt, hogy végre valahára egy oly théma érintetett meg, a
mely már éveken át ónsúlylyal nehezedett nyilvános életünkre.
A gyűlés azzal kezdődött, hogy egy sereg helyeslő nyilatkozat ol-
vastatott fel a szándékolt választási jogi határozati javaslatra nézve, a
melyek számos vidéki városból, mint Grácz, Innsbruck, Zwettl, Langen-
lois sat. érkeztek be.
Erre legelőször is Buschenhagen úr, egy általánosan ismert és becsült
óraműves a III. kerületből, alaposan és terjedelmesen indokolja az indítvá-
nyozott határozati javaslatot. Utánna Maier munkás lép a szószékre, s
a választási jognak valamennyi állampolgárra való kiterjesztése mellett
nyilatkozik. Beszéde folyamán felemiitette, mikép egy képviselő azt
 14

mondta, hogy „Ausztria népe még sokkal butább semhogy választhatna.”

Azonnal hangok emelkedtek, kérdezve annak a képviselőnek a nevét, s
a midőn Maier erre kijelentette, hogy ez A u s p i t z képviselő, első Íz-
ben hangzottak fel a teremben e viharos káltások: „Egy z s i d ó , egy
zsidó képviselő!”
Ettől a pillanattól fogva a sokaság, mely a Dreher-féle termet a
legutolsó zugig megtöltötte, egy kínálkozó alkalmat sem mulasztott el,
hogy viharos nyilatkozatokban a zsidók fölötti bosszúságának kifejezést
ne adjon. Midőn a sajtóról beszélt a szónok, vagy tízszer hangzott vissza
a „zsidósajtó,” „korrupcziósajtó” s hasonló felkiáltás.
Több más szónok után S c h ö n e r e r képviselő lépett a szószékre, s
általános örömrivalgás között nyíltan fellépett a zsidóság és a zsidó
sajtó ellen, Bismarck herczeget mint megmentőt tüntette fel, a ki út-
mutatást adott nekünk emanczipáltatásunkra, s kijelentette, hogy ö
Bismarck hgnek gazdászati programmját Ausztriában érvényre akarja
emelni.
Utánna H o 1 u b e k író kezdett szólni: Minden napikérdés – monda,
– kapcsolatban áll egy másikkal, a mely tőle el nem választható: ez a
kérdés a zsidókérdés. A zsidóuralom, a zsidóság ólomsúlylyal nehezedik
egész Európára, különösen pedig Ausztria polgáraira a zsidóság befo-
lyása politikai, társadalmi s minden más tekintetben mélyreható, de
bizonyára szintoly kártékony, a mit felvilágosodott államférfiak már rég-
óta felismertek és kimondottak. A zsidósajtó egy vélemény-terrorizmust
gyakorol, a melyet megtörni minden tisztességes hazafinak kötelessége
és joga. – Mindinkább növekvő helyeslés között szónok e szavakkal végzé
beszédét: „Minden osztrák polgárnak kell, hogy ez legyen a miatyánkja:
Uram, szabadíts meg bennünket minden gonosztól és a zsidóktól (Viha-
ros tetszés.) most és mindörökké ámen. (Újólagos élénk helyeslés.)
E beszéd folyama alatt két, nyilván erre megrendelt személy meg-
kísérlette a gyűlést, a mely eddig élénken ugyan, de minden rendzava-
rás nélkül kísérte figyelmével a beszédeket, – provokálni. S a midőn
erre Rasp szónok kezdett beszélni az általa úgynevezett „igazgatótaná-
csosi pártról”, ezen zavarási kísérletek megújultak. Az illető egyének
felugrottak egy, a terem közepén levő asztalra, szidalmakat szórva a
szónok és a gyűlés más tagjai ellen, s miután a könnyen érthető felhá-
borodás okozta lárma folytán az elnök akadályozva lett a provokálókat
rendreutasítani, a gyűlés boszúsága mind nagyobb lett, és többen a
rendzavarókat kivezették a teremből, s az udvaron olyanok által, a kik
eltávolítatásuk gyalázatos okát megtudták, a kihágók állítólag megfe-
nyítve lettek. – E rendzavaró jelenet azonban a kormánybiztost arra
indította, hogy a mintegy 400 főből álló gyűlést feloszlassa.
A második antisemita gyűléssé a II. kerületi (lipótvárosi) zsidó-
szagu haladópárti klubbot az által tették az antisemiták, hogy ezen
gyűlésen, megállapodás folytán, tömegesen résztvettek. Ezen, april
3-án tartott gyűlés lefolyása röviden következő volt:
„Meixner Ágost beszédében követelte az iparszabadság megszorí-
tását, a képesítés kimutatását és a közvetítők kizárását. (Fölkiáltások:
a zsidók, a zsidók!) Beszédét azzal végezte, hogy kevés képviselő van,
ki a nép igazi érdekét hordja szívén. (Viharos kiáltások: Éljen Schöne-
rer!) Ezután Pattai szólott. Szerinte a mostani választásokon a korrup-
 15

czió és a nemzetközi tőke győz. (Viharos közbekiáltások: a zsidók, a

zsidók!) Az érdekképviselet az egyetlen, mely a „phönicziai” ravaszság-
gal és kizsákmányolással szemben az osztályok érdekeit megóvni képes.
Aszónokot minden czélzásnál zajos kiáltások szakítják félbe: „a zsidók,
a zsidók I” Beszéde végén perczekig éljenzik és egyik jelenlevő megöleli,
megcsókolja. Dr. Wollensack tiltakozik az előtte szóló fejtegetései ellen.
Pattai viszont tiltakozik az ellen, hogy a zsidók sérthetetleneknek tart-
ják magukat. Masaidek, humorisztikus hangon tartott beszédében a sajtónak
csak ama része ellen tartja jogosultnak a kikelést, a mely, a sajtó hiva-
tását meggyalázza, mert hiszen, – jegyzé meg gúnyosan, – 5-6 tisz-
tességes hirlapiró csak van. A gyűlés némi vita után szétoszlott.
E két gyűlés sikere azonban úgy látszik nem elégítette ki az
antisemita vezéreket; mert a bécsi zsidó sajtó csak úgy félvállról,
gúnyolódva szólt róluk, röviden mint egy „helyi” apró hírről, a mozga-
lom fejlődésének érdeke pedig azt követelte, hogy a lehető legna-
gyobb feltűnést kell kelteni a végből, hogy a nagy zsidó lapok pokoli
lármát ütvén, nemcsak Bécs városa legyen – e lapok ö n k é n t e l e n
segélyével – felrázva lethargiájából, hanem hogy a bécsi események
hire ugyanezen zsidó lapok segélyével, a k ü l f ö l d ö n is megtegye
hatását.
És a bécsi mozgalom vezetői teljes mértékben czélt értek: az
összes európai zsidó lapokban veszett lárma lett ütve a „grosser
Scandal” és a „Tumult” fölött.
Az antisemita vezérek ugyanis april 4-kére a Wiedenen levő
„A három angyalhoz” czímű vendéglő termébe vörös falragaszokon
gyűlést hirdettek, melyre a IV. kerület k e r e s z t é n y iparosai lőnek
meghíva, a mely gyűlés lefolyása bécsi lapok tudósításai után a
következő volt:
A gyűlést Holubek Ferencz író hívta egybe, s a gyűlésen tárgya-
landó théma „A kisipar helyzete és viszonya a sajtóhoz” volt. E meghívás
folytán esti 8 órára a „Három angyalhoz” czímű vendéglő termében
legalább is 600 ember gyűlt egybe úgy, hogy a terem és a karzatok
zsúfolásig megteltek. Minden érkezőt üdvkiáltással és kézszorítással fo-
gadtak, s egy csomó nyomtatványt adtak nekik, a melyek egy idő óta
mint a zsidók elleni versenyagitáczió eszközei itt terjesztetnek; köztük
volt Schönerer képviselőnek február 28-án az alkotmánypárt ellen
tartott- beszéde egy lenyomata. Schönerer úr maga is jelen volt a gyű-
lésben és a honorátiorok asztalánál foglalt helyet. A gyűlésben, amint
az élénk beszélgetésből kivehető volt, a cseh és m a g y a r elem számo-
san volt képviselve, és több fiatal ember is volt ott, a kik nyilván
nem tartoztak az iparos osztályhoz.
Nyolcz óra után Holubek úr a szószékre lépett a gyülekezetet
üdvözlendő, s köszönetét fejezve ki a polgártársaknak, hogy minden kerü-
letből oly számosan jelentek meg, így folytatá: Egy főfontosságú kérdést
akarunk ma megbeszélni, a melynek eldöntésétől fog függni az, váljon
fiaink és unokáink emlékünket áldani fogják-e, vagy váljon az utókor
Bécs polgárairól azt fogja-e mondani, hogy ők egy elkorcsosult nemze-
 16

dék voltak, a kik pocsolyába merülve képtelenek voltak egy nemzeti

eszméig felemelkedni. (Viharos helyeslés.) Holubek úr ezután a jelenle-
vőket méltóságteljes nyugalomra kéri föl, hogy a nemes ügy kietlen
lárma által kárt ne szenvedjen. (Bravó!) Ma – monda, – a polgárságnak
és a negyedik rendnek: a munkás osztálynak ügye van szóban, a me-
lyek czudar hecczelők által egymás ellen kontatva vannak, pedig a me-
lyeknek sohasem szabadna ellenségkép egymással szemben állniok. (Bravó!)
Beszéde végeztével Schönerer György lovag képviselőt ajánlja a gyűlés
elnökéül, Schraml urat alelnökül és Masaidek urat, a „Figaro” munka-
társát jegyzőül. Ez indítványok tetszésnyilatkozatok között elfogadtatnak.
Schönerer reichsrathi képviselő úr perczekig tartó viharos éljenzés
között elfoglalja az elnöki széket, köszönetét fejezi ki a gyülekezetnek az
irányában tanúsított megtiszteltetésért, bemutatja a jelenlevő rendőrbiz-
tost Müller urat, és kijelenti, hogy a kisipar helyzete és annak viszonya
a sajtóhoz képezi a napirend tárgyát. Továbbá azt a közlést teszi, hogy
számos rendező magára vette a feladatot, minden rendzavarót zajtalanul
a teremből eltávolitani. (Bravó!) Hogy azonban világosan megértse min-
denki, mit ért ez alatt, hozzáteszi, mikép reméli, hogy erre a rendsza-
bályra nem lesz szükség, és hogy csak „valódi keresztény iparosok” jelen-
tek meg. (Viharos tetszés.)
Mint első szónok ismét Holubek úr emel szót ilykép: „Harmincznégy éve
annak, hogy szabad elhatározásból és a nélkül, hogy a korábban szen-
vedett annyi sanyargattatásunkra visszaemlékeztünk volna, egy tűrt nép-
törzsnek a teljes egyenjogúságot megadtuk. Azt reméltük, hogy az erre
a drága ajándékra méltónak fogja magát mutatni. De reményeinkben
csalatkoztunk. A zsidó ma már nem polgártársunk: urunkká, elnyomónkká,
kínzónkká vetette föl magát, (Felkiáltások: Helyes! Úgy van!) és ben-
nünket rablánczokba vert. (Tetszés.) A keresztény elnyomatik, megbecs-
telenittetik, meggyaláztatik. Igen, odáig mentek a dolgok, hogy a Habs-
burgok birodalmának fővárosában, egy katholikus fejedelem kormány-
pálczája alatt a kereszténynek remegnie kell, ha magát kereszténynek
nevezi, (Felkiáltások: Hallatlan! Gyalázatos dolog! Úgy van! sat.) és hogy
nekünk keresztényeknek megtiltani akarják összegyülekezhetnünk, hogy
legszentebb érdekeink fölött tanácskozhassunk. Vannak pillanatok a nép-
életben, a hol egy nép a legmélyebb erkölcsi elfajulás álláspontjára sü-
lyedve, a történelem szégyenoszlopához való kötözésre méltó, mert min-
dent türelmesen elvisel, s vannak pillanatok, a hol az a nép az igát
szétzúzza, s becsületét visszahódítja. Most végre Ausztriára nézve is el-
érkezett a pillanat, becsületét újra helyreállítani s tettre kelni. És való-
ban, a kinek bátorsága van, ma meggyőződését nyíltan és szabadon
kifejezni, és nyíltan fellépni, meg nem tántorítatva megvásárolható zsol-
dos irkászok megtámadásaitól, annak valóban igénye van polgártársai hálájára
és elismerésére. (Viharos tetszés.) Oh, bár tudnám előttetek, polgárok,
azt a boldogtalan helyzetet, a melyben szenvedtek és nyögtök, egész
teljességében lefesteni; bár bírnám a szónoki tehetség ama fegyverét.
a mely elragad és lelkesít; bár sikerülne nekem, csak egy szikráját is
ama lelkesültségnek kebletekben kelteni, a mely az én keblemet lángra
gyújtja, – boldognak, túlboldognak érezném magamat; de hiszem, hogy
ti neki bátorodtok: hisz férfiak vagytok!
Az élet minden nyilvános terein, legyen az a politikai vagy a tár-
sadalmi, egy tünemény áll elénk, a melyet alig tarthattunk volna lehe-
 17

tőnek. Egy nép, melynek homlokára már a római Tacitus egy klassikus
bélyeget ütött, egy nép vetette föl magát urunkká, s nekünk nem ma-
rad egyéb hátra, vagy szeretnék ha nem maradna nekünk egyéb
hátra, mint ezen igát töredelmesen elviselni. (Felkiáltások: Nem! Soha!)
Most áttérek egy speciális esetre, az ipar esetére. Váljon az a nép,
a mely már az által is megsértve érzi magát, ha saját nevét kimondják,
váljon az a nép csakugyan állítólagos felsőbb értelmiségénél fogva van
abban a helyzetben, hogy elnyomjon bennünket? Én nem hiszem ezt
soha; egy más tulajdonság az, a mely ennek a népnek jogot ad arra,
hogy lábát nyakunkra tegye: – ez az ö hit- és erkölcstana. Én nem
izgatok. De halljátok, halljátok, s aztán Ítéljetek, ha egy ilyen népnek
civilizált társadalom közepette van-e létjogosultsága? Halljátok és bá-
muljatok! Ezt a könyvet talmudnak hívják, (Zajos helyeslés.) ez a zsidókra
nézve az igazság könyve. S tudjátok, kedves keresztény polgártársaim,
minek hívnak benneteket ebben a könyvben? kutyáknak, szamaraknak,
disznóknak! Tudjátok mi van a zsidóknak megengedve?... (A beszéd itt
valódi viharát kelti a dühös felkiáltásoknak, a melyek közül e szavak:
„Gyalázatosság! Gazság!” hallatszanak ki. A rendezők hiába erőlködnek
a rendet helyreállítani.)
Ezalatt Müller rendőrbiztos már Schönerer úrhoz mint elnökhöz
fordult, mire ez fölemelkedik, s miután a lárma lecsillapult, ezt mondja:
„A kormányi képviselő úr felszólít engem, mikép a szónokot figyelmez-
tessem arra, hogy fejtegetései nem tartoznak a napirenden levő tárgy-
hoz. (Ohó!) Én azonban azokat a napirenden levő théma bevezetésének
tartom, (Helyeslés.) s ezért n e m érzem magamat indítatva a szónokot
bármiképen félbeszakítani. (Viharos tetszés. „Ez van jól! Nem kell
félbeszakítani! Hadd beszélje ki magát!”)
A rendőrbiztos erre felemelkedik, előlép s kijelenti: „A gyűlést az egy-
leti törvény értelmében feloszlatottnak jelentem ki!” Mire az elnöki
emelvényen levők kalapjuk s felöltőjük után nyúlnak. Az egybegyűlt
sokaság azonban heves kiáltásokban tör ki: „Ez elnyomás! Megmara-
dunk a véleményünk mellett! Szónok a lelkünkből beszélt!” Végre a
chaotikus össze-vissza hatalmas „Éljen Schönerer!” kiáltásba oszlik fel.
A rendezők hiába erőlködnek a lármázókat megnyugtatni és a terem
elhagyására bírni. Ennek folytán a rendőrbiztos újra fellép a szószékre.
Újra felkiáltások hangzanak: „A rendőrbiztos úr beszéljen! Mondja meg
nekünk, miért nem szabad a zsidókról beszélni?”
Müller rendőrbiztos: „Miután a gyűlés feloszlatva lett, a törvény
ez esetre azt rendeli, hogy a jelenlevők azonnal távozzanak. A törvény
nevében felhívom tehát az urakat, csendben és rendben eltávozni.” E
felszólításra újra lárma a felelet, a melybe nevetés és gúnyos felkiáltások
vegyülnek: „Itt van ni, mert a zsidók vannak szóban! Hát éljenek a zsidók!”
Egyúttal több oldalról kiadatik a jelszó a gyűlésnek egy más helyiségben
leendő folytatására: „A reformegylet az „Arany szitához” (vendéglő)
megy!” S e közben egyes Stentor-hangok folyton „Éljen Schönerer!
Éljen Holubek”-et kiáltoznak.
A rendőrbiztos várt néhány perczig, akkor azonban erélyes hangon
monda: „Felszólítom még egyszer az urakat szépségesen, távozzanak el,
mert különben a rendőrségnek közbelépnie kellene.” E szavak hatottak,
a tömeg végre kivonult a teremből az utczára, a hol egy menet kép-
 18

ződött, a mely útját a főúton keresztül a reformegylet főhadiszállása, az

„Arany szitához” czímzett vendéglő felé, a Panigl-utczában vette. Az
utczák megélénkültek, a kapualjakból és boltokból mindenütt emberek
jöttek ki, az ablakok kinyíltak, és a csapat „Éljenek az antisemiták”
kiáltással üdvözöltetett.
Mintegy kétszáz ember, köztük Schönerer lovag, erre összejöttek az
„Arany szita”-nál. Müller rendőrbiztos szinte oda ment, és minden szó-
noklatot megtiltott. A beszélgetés azonban folyt az antisemiták között,
a kik abban egyeztek meg, hogy nemsokára egy újabbi gyűlést fognak
összehívni, a melynek napirendjére világosan „a zsidó gazdálkodás és
annak káros hatása a kisiparra” fog tétetni, hogy ekkép a kormány kép-
viselője a gyűlést többé ne oszlathassa fel azon indokolással, hogy a
zsidók ellen intézett támadások nem tartoznak a napirendhez.
A társaság lelkesedése a tetőpontot érte el akkor, a midőn a kö-
vetkező sürgöny lett felolvasva: „Küzdjetek bátran keresztények a jó
ügyért, hogy Ausztriában a keresztény szellem újra felébredjen. A ber-
lini antisemiták egyesülete.” – Az antisemitikus mozgalomnak Ausztriá-
bani megalapítói, úgymint: Holubek író, Schönerer képviselő és Zerboni
szerkesztő többszörös szívélyes ovácziókban részesíttettek. A társaság csak
a késő éji órákban oszlott szét.
A „Három angyal”-nál tartott népgyűlés elé a vezetők a követ-
kező határozati javaslatot szándékoztak terjeszteni, a mely azonban,
a gyűlés feloszlatása miatt, e z ú t t a l még nem juthatott elfo-
gadásra:
„A Holubek Ferencz által egybehívott és Schönerer lovag elnök-
lete alatt a „Három angyalhoz” czímzett szálloda termeiben egybegyűlt
keresztény iparosok az ipari és egyéb társadalmi viszonyok alapos javu-
lását csak akkor várják, ha a zsidóság elharapódzó befolyása elé, a
zsidók polgári és állampolgári jogainak megszorításával, a birodalmi, tar
tományi és községi törvényhozás utján gát vettetik. Ők tehát föl-
tétlenül szükségesnek találják, hogy a zsidók jogviszonyaira nézve Bécs-
ben és Alsó-Ausztriában közvetlenül az 1848. év előtt érvényben állott
következő főszabályok újra t ö r v é n y e r ő r e e m e l t e s s e n e k , ille-
tőleg s z i g o r í t t a s s a n a k :
1) A lakhatási jog egy meghatározott helyre szoríttatik. 2) A má-
sutt való időleges tartózkodás csak 14 napról 14 napra engedtetik
meg, egy megadóztatandó bárcza váltása mellett. 3) Az áttelepülés csak
egy elutazási dij lefizetése után engedhető meg. 4) Városi és falusi in-
gatlanok szerzése eltiltatik. 5) A házasodhatásra engedély szükséges,
fi) Keresztény cselédek és dajkák tartása megtiltatik. 7) A helybeli
polgárjogok, ipari és kereskedelmi jogok törvény által megszoríttatnak.
8) Állami és községi hivatalokra zsidók nem bocsáthatók. 9) A rendes adó-
kon kívül a zsidóknak még egy külön türelmi adót is kell fizetniök.
10) A tűrt zsidók száma egy bizonyos mennyiséget túl nem haladhat.
Amint a figyelmes olvasó a sorok közül kiolvashatja, az anti-
semita vezérek szándékosan engedték törésre jönni a dolgot, hogy a
feltűnés annál nagyobb legyen. S csakugyan e gyűlés hatalmasan
felrázta Bécs egész lakosságát. Hogy ez óhajtott czél teljes mérték-
 19

ben eléretett, az antisemiták a legnagyobb köszönettel tartoznak a

bécsi z s i d ó s a j t ó iránt, a melynek jajveszéklése ez esemény fö-
lött nem ismer határt. Itt közlünk mutatványokat két fő zsidó lapból.
A gyűlést követő napon a „Neue freie Presse” ugyanis ez ügynek szen-
telt vezérczikke folyamán a következő elmélkedéseket ereszti világgá:
„Szegény zsidók! Majdnem fele az emberiségnek vigad és sirán-
kozik a királyi dalnok énekeiben, fájdalmát a zsoltárokban sóhajtozza el,
bújának visszhangját a próféták megragadó beszédeiben találja. Mit hasz-
nál mindez?!.. A földmíves, a ki jelzálogos adósságát nyakáról lerázni
akarja, a melynek felvételére rosz aratások kényszerítették őt, a zsidót
vádolja; az iparos, a ki az új időbe nem találja bele magát, a hol a
szükséglet mindig új meg új formákat igényel, s a munka egy örökös
tanulás, minden baj okául a zsidót nevezi meg; a nagybirtokos, a ki az
amerikai konkurrenczia által szorongatva érzi magát, a szabadkereske-
delmet a zsidók találmányának mondja. A harczi kiáltás a mostani tár-
sadalom ellen (Nem, kedves Iczig: csak a z s i d ó k ellen! – Szerk.)
meg lett találva; a nyers köznép vak szenvedélyeit, megingatott exis-
tencziák kétségbeesését, egy blazírt intelligenczia sivárságát, mindazon
gonosz ösztönöket, melyek az embert mozgatják, össze akarják foglalni,
hogy a polgári szabadság ellen (Ismét csak a polgári szabadságot el-
ölni akaró z s i d ó s á g ellen, édes Iczig! – Szerk.) egy borzasztó löve-
get röpítsenek . . . Németországból indult ki ez a mozgalom; ott is a
semitizmus volt az a vörös posztó, melylyel a liberalizmus (Csak az
á1-liberalizmus. – Szerk.) minden ellenségét a legfelsőbb fokú dühre
ingerelték. Csoda-e, ha ez az áramlat, mely minden arczon szégyenpírt
kell hogy keltsen, (Élénk derültség! – Szerk.) mostmár Ausztriában is
mutatkozik; ha ugyanazon visszataszító jelenetek, melyek a német fő-
várost beszennyezték, (Nagy derültség! – Szerk.) Bécsben is ismétlőd-
nek, ha első ízben emberek újra nyilvánosan arról mernek beszélni,
miszerint czéljuk oda irányul, hogy állampolgárok (Csak zsidók! – Szerk.)
jogaiktól megfosztassanak, száműzessenek, és a helotaság szennyfoltjával,
a melytől még a néger is meg van már szabadítva, lepettessenek el.
Tán jőni fog egykor idő, a hol egy fekete ember a Fehérházban Wash-
ingtonban fog székelni, de egész Ausztriában egy sémita se lesz, s
lenne ez bár egy Spinoza vagy Ricardo, a kinek szabad lenne ő fel-
sége a császár nevében ítéletet hoznia vagy még csak tanszéken is
ülnie .....”
A „Fremden-Blatt” vezérczikkének éle Schönerer képviselő
ellen van intézve, s olyanforma hangon van tartva, mint a hogy a
budapesti lapok szoktak vezérczikkezni, az e füzetek szerkesztőjé-
nek országgyűlési beszédeit követő napokon. A nevezett zsidólap
vezérczikkéből érdekesnek tartjuk kiemelni a következőket:
„Egy idő óta a vándorpróféták egy különös faja mozgolódik Bécs-
ben, a kik a főváros különböző kerületeit felkeresik, s a kik azért,
mert mesterségük s hecczelésből és lármázásból áll. (Derültség –Szerk.)
szinte a mesteremberek közé számítják magukat. Mindenütt a polgárság
egy része (Értsd: a zsidók. – Szerk.) elleni kietlen gyűlölet zászlóját
húzzák fel, és Schönerer úr a zászlóvivő. Minden helyen, a hol ezen
 20

iparosok táborukat felütik, mindenek előtt a nagy vezérnek, Schönerernek,

Rosenau urának hódolatukat fejezik ki. Neve jelszó lett a tanítványok
előtt, s a nyilvános helyek visszhangoznak dicsőségétől. Amint látjuk,
Zwettl képviselője messzire vitte! . . .”
Így a „Fremden-Blatt”. Mi pedig lelkünk mélyéből üdvözöljük
a derék kollégát, a kinek ügyes vezetése mellett, a bécsi zsidó ura-
lom erős várába a bomba oly meglepő sikerrel lett beröpítve s az
alapjaiban megrendítetett. Bécs, százezer zsidójával volt l e g e r ő -
sebb pozícziója az európai zsidó uralomnak, s már ott is remeg-
niök kell a zsidóknak s már nem is u r a l m u k é r t , hanem exis-
tencziájukért.
Mostmár felkelt lelkünkben is a reménysugár, hogy végre
Magyarországra, illetőleg B u d a p e s t r e is kerül a sor. Hisz a
a bécsi márczius 13-kára következett a budapesti márczius 15-ke is!
Mostmár valamennyi körülöttünk levő államban: Ausztriában, Né-
met- és Oroszországban, Romániában mind magasabbra veti hullá-
mait az antisemita mozgalom. Nem akarjuk elhinni, hogy Magyar-
ország tényleg már végkép Z s i d ó o r s z á g g á változott volna!

Az orosz kormány, a zsidóügyi főbizottság munkálata fölötti

végleges határozathozatal előtt, már több rendszabályt ragadott meg
a zsidók ellen, leginkább a birodalmi három fővárosban: Pétervárott,
Moszkvában és Kiewben. Ugyanis Pétervárott márczius 22-kén az
ottani zsidó gyógyszertárosok előtt a belügyministerium egy ren-
delete olvastatott fel, a mely szerint ők gyógyszertárukat egy év
lefolyása alatt nem-zsidóknak tartoznak eladni. Éz az intézkedés
14 zsidó gyógyszertár-tulajdonost sújt, a kik a provisori vizsgát
valamennyien letették. Ezenkívül a zsidó gyógyszertári provisorok-
kal közölve lett, hogy működésük azon naptól fogva a gyógyszertá-
rakban megszűnik. – Füzeteinkben is megjelent már néhány vidéki
levél, a mely zsidó patikárusok üzelmeit ismertette, a kik a legdrá-
gább orvosszerek helyett czukros-vizet (még szerencse, ha nem:
mérget) szolgáltatnak ki keresztény betegeknek. A zsidó „élelmes-
ségének egyik leghálásabb tere a patikaszer-korfonyálás. A muszka
kormány most említett rendelete tehát igen üdvös intézkedés. Bár
követnék példáját másutt is.
Továbbá Kievben márczius 27-kén elrendeltetett, hogy a zsi-
dóknak ki kell takarodniuk a Podol nevű kereskedői városrészből, s
a csatornán túl levő külvárosba kell vonulniok. Ugyszinte a zsidó la-
kosság köteleztetett, k e r e s z t é n y c s e l é d e i t elbocsátani. A ki
tudja azt, minő barommá aljasodik a keresztény cseléd zsidó szolgála-
tában, – az előtt nem kell bővebben magyarázni e kormányi rendel-
kezés horderejét.
 21

A Moszkvában foganatosított rendszabályokról pedig álljon itt

mint „hiteles” forrás a „Pester Lloyd.” E lapnak márczius 27-ki
száma a következőket írja:
„Néhány nappal ezelőtt egy oroszországi távsürgöny jelentette, hogy
800 személy, a kik útlevelekkel elégséges módon nem igazolták magukat,
Moszkvából száműzetett. Egy levelező Moszkvából megmagyarázza ezen
tömeges kiutasításnak valódi értelmét, azt a zsidóüldözések újabb kiadá-
sának mondva, a mely ez esetben nem a fanatikus tömeg. (A zsidók előtt
a zsidó üzelmek fölött felbőszült nép „fanatikus”; no hát a z s i d ó fana-
tizmus a keresztény-üldözésben szüli ugyancsak a keresztények fanatiz-
musát. – Szerk.) által, hanem az orosz hatóságok által űzetik. Öt nappal
ezelőtt – írja ez a levelező, – 500 zsidó család lett innét kiutasítva.
Éjnek idején ágyaikból lettek kihuzigálva, se gyerekek se aggok se bete-
gek nem lettek kímélve, hanem valamennyien a vasútállomásra vitettek,
s utasítva lettek, a legközelebbi reggeli vonattal Moszkvát azonnal el-
hagyni. A legkisebb tekintet vagy humanitás sem lőn szem előtt tartva,
s ezen önkényes és kegyetlen rendszabályok szegény áldozatainak (Hát
azokról a szegény keresztény áldozatokról, kiket e zsidók önkényesen és
kegyetlenül tönkre tettek, nem szól a krónika? – Szerk.) még idő sem
engedtetett arra, hogy holmijukról intézkedhessenek. A levelező
azon kijelentéssel végzi, hogy leírásában semmit se túlzott, s hogy ellen-
kezőleg a dolgok még sokkal rútabbul állanak, semmint azok egyátalán
leírhatók lennének... A zsidók fáradhatlan barátja és protektora, báró
Henry de Worms (Ezekkel az epithetonokkal a „Lloyd” nyilván azt
akarja elhitetni olvasóival, hogy Worms báró nem zsidó, hanem valami
„humánus” keresztény-angol. – Szerk.) az angol parlamentben felkapta
a dolgot, és Sir Charles Dilke-hez azt a kérdést intézte, valjon ő Felsé-
gének moszkvai consula tudósította-e a kormányt ezen ügyről, s ha ez
nem lenne az eset, váljon a nevezett consult utasítani akarja-e, az ügy
után nyomozódni, s tudósítását a ház asztalára letenni? – Amint ma
sürgönyzik, ezen újabbi undok tett miatt (Scheusslichkeit) (Derültség. –
Szerk.) az orosz értékpapírokat a londoni börzéről kizárni akarják.”
(Ez ugyan nem történt, s nem is történik meg; de ha megtörténnék,
csak a börzezsidók vesztenének, mert egy sereg „Speculations-Objekt”-
tel kevesebbel rendelkeznének. – Szerk.)
Ugyanezen ügyre vonatkozólag a „Moszkovszkij Lisztok”
így ír:
„A főrendőrmester rendelkezésére 800 zsidó kiutasíttatott Moszkvá-
ból; sábeszkor lettek összefogdozva, Adja isten, hogy rendőrségünk erő-
feszítéseinek sikerüljön, Oroszország fővárosát a minden városrészben
elterjedve levő zsidóktól megszabadítani.”
A zsidókérdés végleges megoldása fölötti javaslat elkészítésével
megbízott kormányi főbizottság, – az egyes kormányzósági bi-
zottságoktól beérkezett indítványok alánján, – elkészült mun-
kálatával, s ennek eredménye az alább következő öt pont, a
melyet a bizottság a kormánynak törvényerőre emelés végett aján-
lott. Ezen öt pont így hangzik:
 22

„1. Az orosz népben mindinkább elharapódzó iszákosság bűnének

elhárítása czéljából a zsidóknak még ott is, a hol törvényesen lakhatnak
határozottan megtiltassák a szeszes italok gyártása és árulása.
2. Minden „faluból és kisebb mezővárosból még a nem-szeszes ita-
lokkal kereskedő zsidók is elűzendők. Csak azoknak a zsidóknak legyen
szabad ott lakniok, a kikért a helységhatóság átvállalja a kezességet, hogy
nem fog bajuk történni.
3. A fönnálló törvény, mely szerint egy zsidónak sem szabad fekvő
jószágot szereznie, megújítandó, megerősítendő és végrehajtandó.
4. Azokban a városokban, a hol a zsidók többségben vannak, s
melyek hatósága eddig 1/3 részben zsidókból, 2/3 részben keresztényekből
állt, a zsidók ellenben e 2/3 rész, valamint a hatóság fejének választásában
is részt vehettek, a zsidók ezentúl ne élhessenek az aktív választói joggal.
5. Azoknak a zsidóknak, kik a Kaspi tenger mellett akarnak le-
telepedni s ott földművelést űzni, a letelepedés megengedendő, azonban
a kormány minden támogatása és segélye nélkül.”
Ennek a végzetes öt pontnak hallatára lőn nagy jajveszéklés és
gezejresz Izraelben nemcsak Muszkaországon, hanem általában az
egész világon. Azok hordereje fölött halljuk maguknak zsidóknak,
tehát legilletékesebb tényezőknek véleményét. Az „Israelit” czímű
német-zsidó lap így ír:
„A viszonyok Oroszországban eszközölték azt, hogy körülbelül egy
millió izraelita foglalkozik szeszes italok gyártásával és kimérésével.
(Ezt nem annyira az oroszországi viszonyok, mint inkább a zsidók raffi-
neriája és népmegrontási hajlama idézték elő. – Szerk.) Most egyszerre
egy csapással koldussá tétetnék ez a millió, kivétel nélkül szegény (?)
emberek. (Hát a pálinkamérésen kívül nincs más keresetmód, és pedig
t i s z t e s s é g e s keresetmód? – Szerk.) A zsidóknak a falukból való
elűzetése keservét nem lehet leírni. (Azt elképzeljük! – Szerk.) Sok
városban és faluban a lakosság többsége zsidókból áll, s most e falvak-
ból ezer meg ezer család fogna kiűzetni, házaik, telkeik, nehezen szállítható
ingóságaik értéktelenek lennének. (Dehogy is lennének, a házak és földek
a helyükön maradnak, s majd lesz „értékük” m á s o k részére. – Szerk.)
A zsidókat megfosztják a lehetőségtől, a föld jövedelméből táplálkozniok,
(Nem a föld, hanem az e m b e r e k jövedelmeiből táplálkoztak e pió-
czák. – Szerk.) jogtalanokká teszik őket és páriákká nyomják le őket.
Nem szabad nekik a választásokban részt venniök, mikor polgártársaik
elöljáróikat választják. A többi határozatok semmi mást nem tartalmaz-
nak mint gúnyt, mert a kormány segélye nélkül Oroszországban hogy
telepedhetnének le a zsidók egy távoli országrészben? – E lap egy-
szersmind reméli, hogy a czár a barbarizmus (Ellenkezőleg: igen okos
politika. – Szerk.) egy ilyen tényét nem fogja szentesíteni, s hogy az
e g é s z civilizált világban tiltakozásod (Hohó fráter, erről már elkéste-
tek! – Szerk.) fognak emelkedni az orosz bizottságok ilyen hallatlan
(Majd ezután több ilyféle intézkedésről is fogtok hallani.) – Szerk.)
határozatai ellen.”
S most halljuk a magyarországi zsidóság „Moniteur”-jét, a
„Pester Lloyd”-ot, a mely főfő zsidólap, márczius 31 -ki esti lapjá-
ban a következőképen kesereg:
 23

„Az orosz kormány véghatározata a zsidókérdésben ugyan még nem

következett be, de a dolgok úgy állanak, hogy az orosz zsidók a 1 e g e s-
legr o s s z a b b r a lehetnek elkészülve. A kormány által kirendelt
főbizottság, a melyre ezen ügy fölötti tanácskozás bízatott, jelentését
és javaslatait már megtette. Már a minap közöltünk némelyeket e tárgy
fölött, s azon véleményünket fejeztük ki, hogy ezen javaslatok elfoga-
dása v a l a m e n n y i z s i d ó n a k k i u t a s í t á s á v a l majdnem egyértel-
mű lenne. Mert, ha a parasztoknak megadatnék az a jog, hogy a falu-
kon és mezővárosokban lakó zsidók kiutasítását elrendelhetik, s ha a
szeszes italokkal való kereskedés, a melyre egyedül utalva vannak (K i
és m i „utalja” őket egyedül erre? – Szerk.) a zsidóknak általában
megtiltatnék, úgy ez semmi mást nem jelent, mint hogy a zsidók elő-
ször existencziájuktól fosztatnak meg, s aztán a parasztság önkényének
szolgáltatnak ki. (Tehát most csak ő r a j t u k történnék meg az, a mit
e d d i g ők követtek el a parasztokon. Csupán a szerepek lennének
felcserélve. – Szerk.) Ebben az eljárásban módszer van, a mely nyil-
ván arra van alapítva, hogy az általános kedvetlenséget és elégedetlen-
séget a tulajdonképen felelős tényezőkről elhárítsák és a zsidókra hárít-
sák. (Ennek az „általános kedvetlenségnek és elégületlenségnek” csak-
ugyan legfőbb okozói a zsidók, a kormány pedig főleg csak azért, hogy
ily sokáig késett a zsidókérdés gordiusi csomójának kettévágásával. –
Szerk.) Valjon a kormány és a czár ilynemű eljárást szentesíteni fog-
nak-e vagy sem, nem feszegetjük, de túlságos nagy reményeket mind-
kettőjük igazságosságába és kegyeibe ugyan nem kell helyezni. Néhány
nappal ezelőtt szó volt arról, hogy a czár a bizottság kegyetlen javas-
latait röviden visszautasította. Ez a hír, a mely III. Sándor hírnevére
nézve oly megtisztelőképen hangzott, (Persze a különben a zsidólapok
előtt csak: „Der arme Mann in Gatschina” ez esetben azonnal „dicső,
bölcs, humánus, felvilágosult” stb. uralkodó lett volna. – Szerk.) nem
nyert megerősítést. A külföldnek ezen ügybe való beleszólásától nem
kell t a r t a n i , (Hova lett tehát egyszerre az a „civilizált világ”, a
melyre csak pár héttel ezelőtt is oly sokat építettetek? – Szerk.)
s ez csak hozzájárulhat ahhoz, hogy az orosz kormány kíméletlen eljá-
rása helyességében még jobban megerősíttessék. Sir Charles Dilke (kül-
ügyi államtitkár) három nappal ezelőtt az angol alsóházban a St. Ja-
mes-i kabinet nevében egyenesen megtagadta Nagy-Britannia consulait
felhívni arra, hogy a zsidók elleni kihágásokról jelentést tegyenek.”
Amint ezekből is láthatjuk, ebül állanak a muszkaországi zsi-
dók dolgai.
A katasztrófát kikerülendők, a nihilizmus zsidó fővezérei
hozzányúltak az ő ultima ratio-jukhoz: az „attentát”-hoz: az el-
döntés pillanatában egy megdöbbentő politikai orgyilkosság által
akarván „Megállj”-t kiáltani az orosz kormánynak.
A „12 röpirat” olvasói bizonyára emlékezni fognak még a múlt
évi júliusi füzetünkben ismertetett kievi haditörvényszéki tárgya-
lásokra, a melyeknél Sztrelnikov tábornok mint államügyész szere-
pelt, s kinek, ha hivatalos kötelessége volt is a zsidók ellen kihágá-
sokat elkövetett egyéneket vádolni s elítéltetni, mindamellett elvi
 24

t e k i n t e t b e n vádbeszéde tulajdonképen a z s i d ó s á g elleni

vádbeszéd volt, a kiknek végül azt vágta oda, mikép: „Nagyon ki-
vánatos, hogy a zsidók távozzanak innét (Oroszországból), és más
hazát keressenek; ha előttük a határ kelet felé el van zárva,
n y i t v a áll n e k i k a n y u g a t i h a t á r . ”
Ezen törvényszéki beszéde miatt Sztrelnikov tábornok az ösz-
szes európai zsidóság előtt egyik leggyűlöltebb egyéniséggé, kivégezte-
tésre méltó Hámánná vált. De Sztrelnikovnak nemcsak az volt a
bűne, hogy a kievi haditörvényszék előtt tulajdonképen a zsidóság
ellen tartott vádbeszédet; ő ezenkívül még tagja volt a zsidókérdés-
ben dönteni hivatott pétervári kormányi főbizottságnak is, és hihe-
tőleg a zsidók kiszimatolták azt is, hogy a fentebb ismertetett való-
ban korszerű öt pont megállapításában neki tán legfőbb része
volt. De még ez mind nem elég. A lapoknak egy márczius 24-ki
lembergi sürgönye szerint „a kievi haditörvényszék procurátora
Sztrelnikov váratlanul megjelent Odessában, a hol azonnal közel
250 személyt, köztük n a g y s z á m ú z s i d ó t , gyanús üzelmek
miatt elfogatott.”
Tehát Sztrelnikovnak az a kétes szerencse jutott osztályrészül,
hogy hivatalos pályáján a legújabb időkben könyökig vájkálhatott
zsidókban, s így a zsidók előtt mintegy istenostora lett.
Sztrelnikov láb alól eltételével tehát egyik legveszélyesebb ellen-
felüktől menekülhettek meg, s egyszersmind a merényletektől foly-
ton rettegő czárnak és kormányának egy hatalmas „Mementó”-t
kiálthattak oda. A fentebbi öt pont feletti határozathozatal az orosz
kormány részéről, e hó első napjaiban váratott, és – márczius 30-án
Sztrelnikov tábornokot az odessai sétatéren a g y o n l ő t t é k . A
két orgyilkos kiléte mai napig sincs constatálva, mert a Kosza-
gorszki és Sztepanov nevek, ahogy magukat nevezték, csak álnevek,
s miután ezúttal a merénylőkkel nagyon kurta processust csináltak,
mert már f. hó 5-én felakasztották őket, – tán valódi nevük soha-
sem lesz kideríthető.
A most összeállított erős gyanúokok, hozzáadva még azt az
őrült boszorkánytánczot is, melyet a zsidólapok e legújabb „attentát”
fölött ujongva eltánczoltak, (például a „Pester Lloyd”, april 4-ki
esti lapjában pythiaszerűleg az oroszországi „zsidóhecczelőkről” azt
mondja, hogy náluk is „utat fog törni magának az a meggyőződés,
hogy az a n t i s e m i t a m o z g a l o m v é g r e is csak e l ő i d é -
z ő i n e k válik k á r á r a . ” ) kétségtelenné teszi azt, hogy Sztrelni-
kov tábornok államügyészt a l e g f e l s ő b b zs i d ó n i h i l i s t a
i n t é z ő b i z o t t s á g g y i l k o l t a t t a meg.
 25

S itt azt kérdheti valaki, hogy hát a más országokbeli antise-

mita kitűnőségeket m i é r t nem tétetik el láb alól hasonló módon
a zsidók? S m i é r t kellene épen csak Oroszországban orozva meg-
gyilkoltatni ok a zsidóknak tekintélyes ellenfeleiket?
Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. A l k o t m á n y o s álla-
mokban a zsidóknak száz meg száz „kevésbbé veszélyes” fegyver
áll rendelkezésükre a végből, hogy a nekik alkalmatlan embereket
lehetőleg távol tartsák a nyakukról. Ott van először is az újságok
által való a g y o n h a l l g a t á s , vagy pedig változás kedvéért agyon-
d o r o n g o l á s és a g y o n v i c c z e l é s ; ott van aztán a kilátás, az
ilyen alkalmatlan embereket a képviselőválasztásoknál egy részről
„toleráns, humánus és felvilágosodott” urak, más részről pedig a
zsidó pecsenyét és bort, no meg banknótát meg nem vető „tisztelt
választók” segélyével talán tán m e g b u k t a t h a t n i , – vagy, ha
kormányférfi az illető, őt a p a r l a m e n t b e n megbuktatni;– a kép-
viselőházban pedig a zsidóbérenczek, maflák és bölcseségüket a zsidó
újságokból szopok által l e h u r o g a t t a t n i és k i n e v e t t e t n i .
Ha a zsidóellenes képviselő ellenzéki ember, akkor a szemes vagy
szemtelen zsidók a k o r m á n y t uszítják rá, hogy tegye őt ártal-
matlanná: csukassa be, akasztassa fel; ha pedig kormánypárti ember:
akkor meg az e l l e n z é k i e k e t bőszítik fel ellene, hogy buktassák
meg a „mameluk”-ot kerületében; és sok, különben jóhiszemű (vagy
legalább feltesszük róluk, hogy i l y e n e k , ) baloldali úr és tisztelt
választó kész is magát befogatni a zsidók szekerébe i g a v o n ó mar-
hának.
Ilyen alkotmányos államokban nagyon veszélyes dolog lenne
merényleteket rendezni, mert a zsidók igen könnyen megihatnák
ennek a levét; hisz csak emlékezzünk vissza például arra a formális
kis forradalomra, a melyet a Majthényi-Verhovay-féle párbaj 1880.
január havában előidézett. Pedig ez csak párbaj, egyenlő, lovagias
küzdelem volt két állásbeli férfiú között. Mi történnék tehát ily vi-
szonyok közt egy o r g y i l k o s s á g esetén?! A zsidók tudják leg-
jobban, hogy mi történnék.
O l y a b s o l u t i s t i k u s államban azonban mint Oroszország,
a fentebbi „hathatós” fegyverek egyikével se rendelkeznek a zsidók;
ott se agyonhallgató vagy agyondorongoló s agyonvicczelő zsidó sorná-
lok, se ministereket buktató zsidó képviselők, se zsidó és zsidóbéres
kortesek s választók, ser zsidóbérencz lehurogató vagy „derülő” nép-
képviselők, se félelmes hatalommá fejlődött nemzeti közvélemény –
a mitől rettegniök kell, – nem létezik. Ott tehát egyedüli ultima
rátiójuk s egyetlen fegyverük az: o r g y i 1 o k. Persze ezt sem ő k
m a g u k szokták kezelni; hisz n á l u n k se a pár szál z s i d ó képvi-
 26

selő szokott n e v e t n i a zsidókérdés tárgyalása alkalmával! Ezek

ellenkezőleg nagyon k o m o l y képet szoktak ilyenkor vágni.
Íme tisztelt olvasók, ez a különbség az „alkotmányos” és „ab-
solutistikus” zsidó „attentát”-ok között. S a végeredmény? – No,
az körülbelül e g y r e megy ki.
Szemben ezen, a zsidó-nihilizmus által a kormányhoz intézett
véres figyelmeztetéssel mármost az a kérdés támadhat, váljon a pokol
hatalmaival szövetkezett zsidó-nihilizmus előtt meghátrálni vagy meg-
hátrálhatni fog-e az orosz kormány? Feleletünk erre az, hogy: n e m.
Az orosz kormány a zsidókérdés megoldását czélzó készülődéseivel
s tervezgetéseivel annyira felcsigázta népe várakozását, hogy a
zsidókérdés feszegetésének abbanhagyása újra a tavalyi véres jele-
neteket idézné elő a zsidók s ezúttal tán a k o r m á n y ellen is. Hogy
pedig maguk a muszkaországi zsidók is feladtak végleg minden
reményt arra nézve, hogy állapotuk jobbra forduljon, sőt ellenkező-
leg hogy minden rosszra el vannak készülve, arra nézve érdekes beis-
merést tesz a „Pester Lloyd”, f. hó 5-ki száma esti lapjában ezt írván:
„A zsidókérdés állásáról pétervári tudósítónk azt írja, hogy ez ügy-
ben az eldöntés állítólag még sokáig (?) nem váratik. A bizottság javas-
latainak, a melyeknek kíméletlensége és szigorúsága Oroszország zsidói
között a legnagyobb iszonyodást keltette, állítólag még számos stádi-
umon és különféle felülvizsgálatokon kell keresztülmenniök, míg törvény-
erőre emelkedni fognak; remélhető azonban, hogy ezen az utón azok
minden tekintetben enyhíttetni és javíttatni (?) fognak. Az aggódok
a zsidók közt, és azok, kiknek valami veszteni valójuk van, ezen
reményben nem igen a k a r n a k b íz n i, s k é s z ü l n e k az o r s z á -
got e l h a g y n i , a mely eddig hónuk volt. Legtöbbjük Anglia és Ame-
rika felé fordul.”
Hogy pedig az orosz kormánynak az esetleges visszavonulha-
tásra végkép el legyen vágva az útja, arról gondoskodtak a naiv ni-
hilisták, a kik a zsidókhoz a múlt hóban egy kiáltványt intéztek, a
melyben a zsidóknak nyíltan felajánlják szövetségüket, s őket csat-
lakozásra hívják fel. Ezen felette érdekes kiáltvány kivonatban kö-
vetkezőleg hangzik:
„ I z r a e l f i a i ! Az orosz nép fel lett hatalmazva, hogy rajtatok
csillapítsa dühét, rajtatok kövessen el igazságtalanságot, erőszakot és a
gyalázatosság minden nemét. Tágítottak a lánczon, hogy a népet reátok
uszítsák. Gyilkolás, rablás és a legaljasabb szenvedélyekre adtak jogot
ellenetek. Házaitokat lerombolták, javaitokat felprédálták, nőiteket és
leányaitokat megbecstelenítették, és semmi váltság nem mentette meg
azok életét, kikre az üldözők haragudtak...
Az a férfiú azonban, ki benn ül a czár legmagasabb tanácsában, kinek
szava mindenható birodalmunkban, (Ignatyev. – Szerk.) s a ki n e k t e k
halált és p u s z t u l á s t e s k ü d ö t t , az a férfiú most már következő-
leg szólhat az oroszokhoz: „Panaszkodtok szerencsétlenségtek fölött:
nézzétek a zsidókat, s boldognak fogjátok magatokat érezni; ha elégedet-
 27

lenek vagytok, tekintsetek a zsidók nyomorára, s elégedetlenségtek meg-

elégedésre fordul; elhagyjátok magatokat csábítani a nihilisták jó ígé-
retei által, én tehát szabadságot adok nektek rablásra, prédálásra,
gyilkolásra s minden szenvedélyetek kielégítésére, – anélkül, hogy a
törvény és rendőrség felelősségre vonna, sőt még meg is lesztek tettei-
tekért jutalmazva.”
Ez az a titok, mely miatt a határozat a czár tanácsában megho-
zatott, és ezért ti zsidók hasztalan várjátok az üldözések végét. Biztok
abban a nemzetben, mely hajóival a tengert uralja; csalatkozni fogtok
reményetekben, s helyzetetek csak roszabbra fog fordulni. Az alamizsna,
mit felétek dobnak, csak keveset ment meg közületek, s ezer jut azalatt
tönkre, míg egy megőrzi életét. Zsidók, mi vagyunk az elsők, kik tite-
ket testvéri szövetségre szólítunk fel.
Mi veszteni valótok van? Helyzetetek az üldözések megkezdése
előtt sem volt irigylésre méltó. Községeitekben voltak csekélyszámu gaz-
dagok, kik különös kiváltságoknak örvendettek; népetek túlnyomó része
azonban határtalan földhöz ragadt lévén, a legnagyobb nyomornak volt
kitéve. Lakaitokban az éhínség tanyázott, s bármely barátságosan vilá-
gított is a nap, nektek a nap komor volt, mert a mindennapi kenyér
gondja nyomott titeket. Most azonban az erdők üldözött vadjaihoz ha-
sonlítotok, melyeket isten nem látott el védfegyverekkel. Megrettentek,
midőn a falevél megmozdul, mert az üldözők dühe minden perczben
rajtatok üthet. Az állam urai és birái mindig haragosan és gyűlölködve
néznek reátok. Keresetetektől megfosztanak; igazságtalan törvények által
birtokaitoktól is elestek, s ti, mint a nyáj, külön csapatba lesztek zárva,
hogy annál könnyebben tönkre lehessen benneteket tenni. Népünk ünnep-
napjai a ti borzalmaitoknak napjai. Hasztalan esdekeltek az egekhez
segélyért; el van az kerestek elől jól zárva. Zsidók! oly időben intéz-
zük ezt a komoly szózatot hozzátok, midőn a szerencsétlenség ónsuly-
lyal nehezedik rátok, vizsgáljátok meg, s keressétek fel az igazság útját.”
Ez a nihilista kiáltvány, a mely z s i d ó nyelven lett elter-
jesztve a muszkaországi zsidók közt, az orosz kormányt még jobban
megerősíteni fogja azon, jelenleg is szilárd meggyőződésében, hogy a
nihilizmus éltető eleme, gyökere a z s i d ó s á g , s azért a fejszét leg-
először is a baj g y ö k e r é r e kell reá mérnie.

A zsidók tehát szorultságukban fűhöz-fához kapkodnak. Az angol

magas egyházi főpapságnak és Manning bíbornoknak a zsidóbarát-
ságba való belelódítása után Francziaországban próbáltak szeren-
csét, s itt sikerült nekik az evangélikus szövetség (Alliance evange-
lique) elnökét, Monod Gusztávot nyélbe sütniök, a ki egy, az „Al-
liance israelite” elnökéhez márczius 1-ről keltezett átiratban, az
„evangélikus alliance franczia ága nevében” tiltakozik az „Európa
bizonyos részeiben s különösen Oroszországban a zsidó faj ellen
nyilvánuló izgatott szellem és erőszakoskodás ellen” a hugenották
utódai nevében.
 28

Ezen zsidóbarát-nyilatozat fölött halljuk a protestáns kezek-

ben levő drezdai „Deutsche Reform”-nak mint illetékes bírónak
ítéletét. E lap ugyanis márczius 19-ki számában így ír:
„Azon babérok, melyeket angol High-churchmen és pairek famózus
philosemita nyilatkozványaikkal arattak, az evangélikus alliance franczia
ágát nem hagyják aludni, s ez csakugyan indítatva is érezte magát, az
Alliance által eddig szemmel tartott semleges állásból előlépni, s magát
egy, a mindenható Alliance isráelite-hez intézett rokonszenvi felirat által
az egész világ előtt – blamírozni. Az alliancebeli urak sokkal okosab-
ban tennék, ha saját maguk ügyeivel vesződnének, a melyeken oly sok
javítani való van, semmint oly dolgokkal törődnek, a melyekhez nekik
nincsen közük, s a melyek fölött nem képesek ítélni. Alább közöljük a
gyenge férczművet, csupán mint egy további bizonyítékot arra nézve,
hogy Júda irányában kifejezett minden rokonszenvi nyilatkozat értelem
és czélzat tekintetében mindig egy és ugyanaz, és akár Parisban akár
az angol főváros mansion-house-ában, akár a német népképviseletekben
látnak napvilágot, abban mindnyájan egyek, hogy eddig politikai
és vallási vitás kérdésekben ismeretlen, hihetetlen könnyelműséggel csu-
száinknak át az úgynevezett zsidóüldözés, recte zsidóellenes reakczió
okai fölött, s gyermekes aggodalmaskodással kapaszkodnak az ezen
okok által előidézett k ö v e t k e z m é n y e k b e , hogy ennek alapján a
nevezett mozgalom „átkosságát” demonstrálják. Az ily eljárás azonban
nem a felvilágosítást, hanem a gyengék, érzelgők, be nem avatottak és
gondolkodni tunyák lefülelését czélozza. Bennünket azonban, a kik ko-
moly megfontolás után a dölyfös idegen uralommal a harczot felvettük,
az ily pityergő, minden discussiót kerülő, s azért teljesen kétes értékű
nyilatkozványok a zsidók mellett nem fognak megbódítani, sőt inkább csak
fokozott erőfeszítésre sarkantyúznak.”
Így a p r o t e s t á n s „Deutsche Reform.” Mi pedig csak azt
adjuk az idézettekhez, hogy Monod úr példát vehetne a Berlinbe
kivándorlott hugenották utódjaitól, a kiknek egyike: a derék Grou-
s i l l i e r s , a „Wahrheit” czímű kitűnő berlini a n t i s e m i t i k u s
élczlapot szerkeszti.

Az antisemitikus mozgalom térfoglalásának legkétségtelenebb

bizonyítéka a pártsajtó terén legújabban nyilvánuló örvendetes lendü-
let, ugyanis ápril elejétől kezdve, az eddig hetenkint kétszer megjelent
drezdai „Deutsche Reform” n a p i l a p p á változott, a berlini „ Halle-
scher Thorbote” pedig „Neue Deutsche Volks-Zeitung” czím alatt
megnagyobbított alakban L i e b e r m a n n v. S o n n e n b e r g szer-
kesztésébe ment át. Továbbá Bécsben „Der Volksvertreter” czím
alatt egy új antisemita lap indult meg; sőt még Schweiczban is tá-
madt egy ily lap: a hetenkint háromszor megjelenő „Die Botschaft.”
Csak nekünk magyaroknak nincs még mai napig se egy antisemita
lapunk!
*
 29
A fáradhatlan agitátor Henrici Ernő márczius 30-án Boroszló-
ban, az ottani reformegylet tömegesen látogatott gyűlésen ismét
egyikét tartotta ama jeles szónoklatainak, melyek őt oly hamar vi-
lághírűvé tették. A „társadalmi kérdés” volt czime e beszédének, a
melyben újra keményen korbácsolta a zsidóságot.

A zsidó kivándorlási mozgalom Romániában és Oroszországban

folyton tart, s mindinkább növekszik. Erre nézve legújabb híreinket
a következőkben állítjuk egybe. A „Berliner Börsen-Courier,”
egyik márcziusi számában egy moszkvai levelező ezt írja:
„A terv, az orosz zsidókérdést a zsidóknak Amerikába vagy Pa-
laestinába való kivándorlása által megoldani, e terv feltalálója, Aschki-
nasi által most a párisi sajtóban is tárgyaltatik. Aschkinasi reméli, hogy
e czélra 300 millió f r a n k n y i tökét fog összehozhatni. Charkovban
ezenkívül egy külön kivándorlási egylet alakult. Ezen egylet a Palaes-
tinába és Amerikába való kivándorlást az e g y e t le n k i m e n e k v ő
ú t n a k tartja a zsidókra nézve Oroszországban, s elhatározta három
tagját Palaestinába küldeni, hogy előbb az ottani viszonyok felől tájéko-
zást szerezzen magának.”
Az augsburgi „Allgemeine Zeitung” közelebb a következő
tudósítást hozta Romániából:
„Daczára a zsidóknak Palaestinába nagy mérvben való visszavándor-
lása iránti terv gyakorlati keresztülvitele fölött táplált kételyeknek,
ehhez a tervhez Romániában oly szívóssággal ragaszkodnak, s egyúttal
oly buzgón dolgoznak az annak megvalósítására szükséges eszközök elő-
teremtésén, hogy már e napokban a bacau-i izraelita község két tekin-
télyes tagja Palaestinába utazhatott, hogy ott földbirtokot vásároljon a
román-zsidó emigrácziónak a közeli hetekben megindulandó előcsapatja
részére. Mikor fogja e példát követni a kivándorlók főtömege, ma még
bizonytalan; mindazonáltal az előkészületnek és a vállalat minden oldal-
ról való támogatásának mai állása után nem lehet kételkedni, hogy az
izraeliták egy részének, legalább a mi Romániát illeti, jövőjük országába
Palaestinába való visszaáradásának művelődési történelmi tekintetben nagy
érdekkel bíró tüneménye sokkal tágabb határok között fog végbemenni,
mintsem ezt a külföldön tán lehetségesnek tartják. Bármint legyen is
azonban a dolog: a kivándorlási terv nemcsak a zsidó lakosság közti
eredménydus gyűjtések és az Alliance israélite subvencziója által lett
támogatva, hanem a román kormány is kijelentette az iránti készségét,
hogy a kivándorlást a román vasutakon való ingyenes szállítással s min-
den egyéb tőle telhető módon elősegélni fogja. Sok izraelita községben
e czélból a zsidók magukra külön adót vetettek ki. Ezen, persze a
legkülönbözőbb indokokból eredő számos tényező összeműködése folytán
az izraelita tömeges kivándorlásnak Palaestinába való terve azon mér-
tékben haladt túl a theoretikus fejtegetések stádiumán, a mely mérték-
ben a kivihetősége iránti kilátások és eszközök szaporodtak, „míg egy-
idejűleg az izraelita-román iparos osztály régi sanyarúsága, és azon
törvénynek a kis városokra való kiterjesztése, a mely törvény szerint
falukon csak román választópolgároknak engedtetik meg a korcsmálta-
 30

tási jog gyakorlása, a kivándorlási vállalkozóknak napról-napra nagyobb

contingensét szolgáltatja a kivándorlásra kedvet kapottaknak. Egy, az
itteni lakosság viszonyaival jól ismerős szavahihető egyén előttem azok
számát, a kik a kivándorlásra már elhatározták magukat, 50,000 lélekre
teszi. Ha azonban azon tudósítások, a melyeket az Ígéret földére indult
bizalmi férfiúi bizottság Palaestinából visszahozand, kedvezők fognak
lenni, úgy nem szenved kétséget, hogy a kivándorolni hajlandók száma
a kivándorlási czélokra összegyűjtött eszközöket igen hamar túlhaladni fogja.
Ezen híreket még kiegészíthetjük azzal, hogy a Palaestinába
készülő zsidók – román lapok szerint – sorra g y ú j t o g a t j á k
fel bosszúból a romániai falvakat és városokat. Egymásután többek
között leégtek Galacz legszegényebb városrésze, s Falcin, Lespedile
sat. mezővárosok. –
Az Oroszországból Londonba érkező zsidók száma napról-
napra növekszik, a Nemezis tehát gyorsan elérte a philosemitáskodó
angolokat; mert a jövevények egyrésze azt tartva, hogy „Das
Wasser hat keine Balken,” nem utazik tovább az Óceánon át Észak-
Amerikába vagy Chili délamerikai államba, a hova a menekülő zsi-
dók egy részét újabban transportálni szándékoznak, – hanem a
„türelmes” Anglia fővárosában telepedik le. Mint hírlik, a ravasz
Ignatyev a muszka-zsidó kivándorlási árt szándékosan A n g l i a felé
irányozza. Énnél nagyobb bosszút bizonyára nem vehet magának a
zsidóbarátoskodó John Bullon.
A new-yorki zsidó-segélyző bizottságnak nyakig van dolga,
hogy az Oroszországból érkező zsidókat elhelyezhesse. Eddig már
3000 férfi érkezett, a kiknek túláradozó reményei az amerikai kor-
mány részéről való segélyezés iránt azonban nem mentek teljese-
désbe. Legközelebb 20,000 zsidó kivándorlót várnak.
Hogy mennyire körmükre égett a zsidóknak a dolog, könnyen
megítélhető a „Pester Lloyd” april 1-ji számának következő közle-
ményéből is:
„Bécsből az a jelentés érkezik, hogy tegnap délután fél 3 órakor
a bécsi izraelita alliancz elnöksége egy rendkívüli ülést tartott, a lon-
doni Mansion-house bizottság küldötteinek: Oliphant Lőrincz és D. F.
Moccata uraknak, úgyszinte a new-yorki zsidó kivándorlási bizottság
küldöttének: Ellinger M. úrnak kihallgatása tárgyában, a mely ülésen
az alliancz elnökségi tagjain és a nevezett urakon kívül még báró Roth-
schild Albert, báró Königswarter, Goldschmidt Móricz lovag és Kallir
N. lovag (Pompás egy zsidó-mágnási kompánia. – Szerk.) urak jelentek
meg. Az elnökséget az alliancz elnöke, Wertheimer József lovag (Méltán
tartani lehet, hogy a sok „lovag”-ból mindjárt egy egész svadron lesz!
– Szerk.) úr vitte. Szó volt a gyámoltalan elűzött orosz zsidók segé-
lyezéséről s Amerikába szállítatásáról, továbbá ottan leendő letelepíté-
sükről földbirtoknak nagyobb mérvben való vásárlása által, a mi fölött
az amerikai küldött az ottani segélyző bizottság részéről positiv javas-
 31

latokat hozott. Erre elhatároztatott e czélokra gyűjtést rendezni, s egyik

jelenlevő személyiség (Rothschild? – Szerk.) részéről már egy neveze-
tes, a sikert, biztosító adomány jegyeztetett. A napirend legközelebbi
pontja Brodynak az ott összegyűlt mintegy 1300 orosz-zsidó menekülttől
való kiüríttetését illette, s a híres tudós s a Mansion-house-bizottság
küldötte: Oliphant úr késznek nyilatkozott ezen nehéz missiót magára
vállalni az esetben, ha a bécsi alliancz egy tagját vele küldi Bródyba,
a mely ajánlat nagy köszönettel fogadtatott.
Amint látjuk, a zsidó tábori vezérkar már m o b i l i z á l , sőt
már „ k i ü r í t ” (evacuál) is.

Azonban, ha a muszkaországi zsidóknak Amerikába és Palaes-

tinába való kivándorlásra a „jóllakott” zsidók zsebjéből útiköltségre
van szükségük, nem kell ez nekik a M a g y a r o r s z á g b a , ezen
európai Palaestinába való kivándorlásra, mert ide a Kárpátokon át
maguk is bekutyagolnak. És tényleg kutyagolnak is, még pedig
sokan.
Ennek a modern tatárjárásnak útját bevágandó, Szatmármegye
hazafias közönsége egy feliratot intézett a képviselőházhoz, a mely
felirat a márczius 20-ki ülésen lett a ház elnöke által beterjesztve.
A felirat természetesen a kérvényi bizottsághoz lőn utasitva, s kí-
váncsian várjuk, hogy ismét nem abban fog-e culminálni a t. kér-
vényi bizottság bölcsesége, hogy „intézkedés szükségét nem látja.”
Szatmármegye az a megyéje az országnak, a hol füzeteink
aránylag tán legolvasottabbak, a mi kétségtelen bizonyítéka annak,
hogy lelkes fiai a zsidókérdésben is teljesen a kor színvonalán álla-
nak, s így méltán megvárhatják, sőt megkövetelhetik képviselőiktől,
hogy a megye feliratának (a melynek szövegét füzetünk más helyén
találják t. olvasóink,) a jövő hóban leendő tárgyalása alkalmával a
felirat mellett felszólaljanak, s annak érvényt szerezni törekedjenek.
S reméljük is, hogy a szatmármegyei képviselő urak a felirat tárgya-
lása alkalmával legalább nem fognak, a zsidókérdést csak humorisz-
tikus oldaláról gusztáló, „derülő” honatyák soraiban „hűselni.” A
képviselő urak most otthon élvezik a fériák élveit; jó lesz, ha a
tisztelt választók gyengéden figyelmeztetik a képviselő urakat, hogy
minő feladat vár rájuk legközelebb a tisztelt házban.
A jelenlegi szatmármegyei képviselők a következők: Boross
Bálint, Domahidy István, Izsák Dezső, Kerekes Ágost, Péchy Jenő,
Schuszterits Ignácz, Szuhányi Ödön és gróf Teleki Géza.
Halljuk tehát a szép szót!
 Az egyetem köréből.
„Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?!” – Bizony ma
százszor inkább kiálthatna fel nagy költőnk, ha látná, hogy a haza
ifjúsága, az egyetem polgárai tökéletes apathiába sülyedve tétlenül
nézik, hogy egy féreg mint rág, mint pusztít hazánkon, s nemhogy
pusztítanák e férget, hanem istápolják s engedik, hogy az egyetemen
is mint mindenütt mindinkább tért foglaljon. Tisztelet annak a, fájda-
lom kevés kivételnek, a kik tökéletesen megértve, hogy mi az a
zsidó”, mindent megtesznek a zsidó túlkapások és pökhendiség meg-
fékezésére. De tudom és tudja mindenki, hogy kik azok, kik oly kész-
séges patrónusai a zsidóknak, s mindent megtesznek a zsidó érdekek
legyezéséért.
Tudjuk, hogy ezek felülemelkedve érzik magukat egy magasabb
társadalmi színvonalra, s fennen hirdetik „a szabadság és humanitás”
dicső eszméjét. Hát az a szabadság, hogy megengedjük, hogy egy hit-
vány népsöpredék a nyakunkra nőjjön, s mi őt uraljuk; hát ezért a
szabadságért küzdöttek dicső őseink: Hunyady, Rákóczy stb.,s a mely
szabadságot most mellét verve magának tulajdonítnak a Pinkelesz és
Knófeleszből lett új Hunyadiak és Rákócziak? Hát az a humanitás,
hogy megengedjük, hogy ez a kis néptöredék keresztény testvéreink
vérét kiszíjja s azon élősködjék? Nem uraim, ez csak álliberalizmus,
ez csak álhumanizmus. Vagy mit szóljunk azon egyetemi polgárok-
hoz, kik már most ily fiatal korukban legelébbre valónak saját érde-
keiket tartják, hajhásszák a zsidónépszerűséget, és ezért magukra
öltvén az álszabadság és az álhumanitás köpenyét nem veszik észre,
hogy mily készséges szolgái lettek a zsidóknak. Azért ti hozzátok szó-
lok egyetemi polgárok, kik már világosan láttok, haladjatok tovább
ezen az utón, alakítsatok egy a n t i s e m i t a c l u b b o t , melynek
egyedüli czélja legyen a zsidó úrhatnámság akadályozása, s óhajtom,
hogy ti, a kiknek még hályog van szemeiteken, l á s s a t o k már végre
valahára. Ti pedig, kik magatokra vettétek azt a bizonyos köpönyeget,
hogy saját érdekeiteket takargassátok vele, dobjátok el azt a köpönye-
get, még nem késő; de jöhet idő, mikor már késő lesz.
B. Z. joghallgató.

Panaszkönyv.*)
Szeged.
T. szerkesztő úr! – Van alkalmam egy pompás zsidóstiklit köz-
tudomásra hozni.
1880-ki ősszel alulírottól, egy cs. k. huszárszázados nejétől, az állam
egy Újszegeden feküdt nagy magtárt, melyet nagyatyámtól, néhai Zs. J.-tól
örököltem, kisajátította, az épületek, illetőleg anyag kivételével. Az
utóbbiakból egyet-mást magam bontattam le, e közt volt egy istálló is;
a többi hátralevő főn ál ló épületet P–k E–el és D-sch zsidó rongy-

*) L. e. rovatunkra nézve a VI. füzet 36-37. lapjain a jegyzetben elmondotta-

kat. A felelősség az e rovatban közöltekért természetesen a beküldőt illeti. – Szerk.
 33

kereskedőknek eladtam, de jól megjegyezve: az istálló kivételével, miután

az már bontófélben volt, és ennek további bontatása csak az akkori
töltésépítő vállalkozó kedvéért halasztatott el csak egy időre, hogy a
nála dolgozó olasz munkások lovaikat beállíthassák.
Az alkunál nevezett P–k E–el még maga, jobbjában levő pálczá-
jával megmutatta a vonalt, melyen túl, – a hol az istálló feküdt, –
mennie szabad nem volt. A szerződés az itteni kir. közjegyzőnél meg-
köttetett, és a kikötött vételár P–k és D–sch részéről kifizettetett.
Eddig mind jó volna!
De egy idő múlva, daczára a szívességnek, a mit velők tettem,
hogy nekik három lakást három hónapra épen ott ingyen használatukra
átadtam, így kezdett a becsületes P–k éj D–sch úr okoskodni: „Hátha
az istállót is kézre kaphatnánk?” És daczára annak, hogy a velők üzleti
összeköttetésben levő ácsmester maga mondta, hogy azt hiszen nem
vették meg, mégis megkezdték vakondak munkájukat, először is azt az
indítványt tevén nekem, hogy neveztessék ki közösen egy bizottság,
a mely eldöntse, hogy az istálló bontófélben van-e, vagy nem?
Hát jele annak, hogy nagyon jól tudták, hogy az istálló nem az
övék, különben olyan indítványt nem tettek volna, és másodszor, (hall-
j u k ! ) nem vették volna meg a téglát a bontandó istálótól, ha a szer-
ződés szerint ez az övék lett volna, mert a zsidó nem d u p l á s a n szo-
kott valamit megfizetni!
Méltán boszankodva, visszautasítottam ezt az indítványt, mert sa-
játom fölött természetesen nem akartam egyezségre lépni, mire a zsidók
egyenesen az istállók átadását követelték azon hozzáadással, hogy netáni
szabadkozás esetén a tulajdonosnőt bepörölik. Úgy is történt. Egy szép
napon reggel a járásbíróság részéről megjelent az executió, és a végre-
hajtás – állítólag a közjegyzői okmány alapján – eszközöltetett.
Én, a tulajdonosnő már most a rendes pört a zsidók ellen megin-
dítottam, de a tanúim, kiknek vallomásaik folytában okvetlenül kisült
volna a dolog mibenléte és a zsidók raffinírozott eljárása, mely különben
az egész város előtt ismeretes, semmi áron ki nem hallgattat-
tak, (audiatur ima et altera pars!?) és így sikerült a zsidóknak a
törvényt félrevezetni, és engem, férjemmel együtt, kinek a katona
tiszti házassági cautió erre a fundusra betáblázva volt, és ki 28 évig
hazájának becsületesen szolgált, saját tulajdonukból kifosztogatni.
Általános itt Szegeden a panasz, hogy zsidó ellen pört nyerni nem
lehet! Pedig: Justitia regnorum fundamentum!
P. N–né sz. Zs–r T.

A múlt füzetünk e rovata alatt Temesvárról P. J. úrtól közölt

panaszlevél kapcsán P. L, b-i járásbírósági aljegyző úr megkeresett
bennünket, hogy alábbi ellennyilatkozatát közöljük.
Miután keresztény kereszténynyel áll – sajnos – szemben, la-
punk intenczióinak vélünk megfelelni akkor, midőn P. I aljegyző úr
alábbi ellennyilatkozatát közöljük. Megjegyezzük azonban a követke-
zőket: P I. aljegyző úrnak P. J. úr s a j t ó útjáni nyilatkozata ellenében
csakis a s a j t ó b í r ó s á g i (s nem köztörvényi) jogorvoslat áll rendel-
kezésére; s miután P. I. aljegyző úr neve, sőt még lakása sem lett ki-
téve, legalább is igen controvers kérdés, hogy van-e helye az ily mó-
 34

doni közlés miatt sajtó útjáni eljárásnak, annál inkább pedig marasz-
taló verdictnek? – Egyébiránt egy esetleges sajtóper, úgy ezen ret-
tenetes mérgezési bűnper eredménynyel való lefolytathatásának, mint
általában az antisemitizmus ügyének hazánkban, sőt még a külföldön
is való elősegítésére csak a leghathatósabb befolyással lenne.
Az ügy jelen állásában P. J. urat Temesvárott arra kérjük, hogy,
miután P. I. aljegyző úrnak ellennyilatkozata végén tett kijelentése
szerint ö e téren tovább polemizálni nem fog, – füzeteink korlátolt
terjedelme mellett, de mert k e r e s z t é n y e k közti polémia lapunk
keretén túl is esik, – esetleges viszonválaszát szinte lehetőleg rö-
vidre szabni szíveskedjék.
P. I. b-i járásbírósági aljegyző ellennyilatkozata a következő:
Tisztelt képviselő úr! – A. „12 röpirat” folyó évi VI.-ik füzetének „Panasz-
könyv” czímű rovatában P. J. által aláirt levélben személyemet illetőleg használt vá-
dakkal szemben, miután azok tekintetében a lovagiassági szabályok szerinti eljárást
czikkező és az én köztem lévő nagy korkülönbség miatt alkalmasnak nem találom, –
meg fogja bocsátani t. képviselő úr, ha féltett becsületérzetem érdekében – addig is,
míg nevezett ellenében jogérvényes ítéletet nyerendek, – arra kérem meg, miszerint
a nagy közönség előtti igazolásomra, az alábbi nyilatkozatot becses röpiratainak legkö-
zelebb megjelenendő füzetében közölni kegyeskedjék.
A fent hivatkozott levélben foglalt irányombani vádak merőben alap nélküliek,
mert én senki által, legkevésbbé pedig R J. t. sz.-i birtokos és zsidó által megveszte-
getve nem lettem, eljárásom a tények, meggyőződés és – senkire sem lévén tekintettel
– lelkiismeretemen alapult; – továbbá kijelentem, hogy eljárásom iránt önkényes be-
tolakodásra, vagy kiküldetésre szükségem nem volt, mert a b-i járásbíróságnál ott
létem ideje alatt folyamatba helyezett összes bünvizsgálatokat – köztudomás szerint –
én szoktam teljesítni, és mert mint vizsgálóbíró saját magam határozata alapján – és
nem mint a hogy czikkező rosszul tudja, – kiküldetés nélkül jártam el; – hogy a
vizsgálattól el nem mozdíttattam, mert erre nézve indok nem is létezett, hanem igen is
saját magam belátva, hogy bizonyos tényre nézve mint tanú leszek kihallgatandó
az összes iratokat a járásbíróság vezetőjének más vizsgálóbíró kirendelése ötletéből
visszamutattam; – hogy a vizsgálatnál semminemű első, és a tények kiderítésére al-
kalmas momentumok kiaknázása általam el nem mulasztatott, mert a vizsgálatot a hely-
színén először – tehát ezen momentumok el nem lebbentésére legalkalmasabb helyen
és időben – nem én, hanem a járási szolgabíróság kiküldöttje foganatosította; én csak
az iratok kézhezvétele után nyomban, de akkor már a vádbeli cselekményt követő
harmadnapon érkeztem a helyszínére, oly idő után, midőn az előtt az alkalmas momen-
tumok többször is reá érkeztek ellebbenni; nem csoda tehát, hogy ily körülmény fen-
forgása mellett vádlott letartóztatása iránt indokot találnom, s a bűnösség beigazolá-
sára nézve alkalmas tényeket felfedeznem nem sikerült. – Ha czikkező az állítólagos
vádbeli cselekményt, amint annak történte után nyomban 4-5 óra alatt arról értesült,
a bíróságnál feljelenti: talán az azonnal megindított vizsgálati eljárás folyamán a
tények alkalmas kiderítésére nézve semmiféle momentumok sem lebbentethettek volna
el; minélfogva én emiatt magamat vádolhatónak semmiféle körülmények közt fel
nem ismerhetem.
Hogy a vizsgálat folyamán mily részrehajlatlanul jártam el: hivatkozom az ezen
ügybeli iratokra, és bár rövid, de szeplőtlen hivatali pályámra. – Egyedüli hibám,
mit nyílt homlokkal, tiszta őszinteséggel beismerek, abban rejlett: hogy fiatal korom,
az úgy fontossága, s szerénység nélkül mondva, ügybuzgalmam következtében az alig
megkezdett hivatali pályámon, melyen máris ily nagymérvű méltatlanság, vádaskodással
találkozom, túlságos erélyt óhajtván kifejteni, a szolgabiróság által a b-i járásbíróság-
hoz áttett még beiktatatlan iratokkal és a rövid utón meghívott orvosi szakértőkkel
siettem a helyszínére eljárásom foganatosítása iránt; miért is az e tárgyban felsőbb
helyről nyert felhívás folytán nyilatkozván, – ugyanonnan az elmondott körülmények
alapján eljárásomat egyszerűen tudomásul vevő jogérvényes határozatot kaptam.
Ezekután kijelentve, hogy jelen ügyet egyelőre a nyilvánosság előtt befejezett-
nek tekintem, maradtam tisztelt képviselő úrnak alázatos szolgája
P. I.
b-i járásbírósági aljegyző.
 Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Szeged.
T. szerkesztő úr! – A „Szegedi Híradó” a folyó évi április hó 8-ki
81-ik számában, úgy a „Szegedi Napló” ugyanezen napi 81-ik számá-
ban megjelent azon közleményére, mely szerint ezek bizonyos Vidéki
Apollónia és társainak nagypénteken este a belvárosi katholikus templom-
ban tartott hangversenyszerű éneklésükért a nagy közönség, és a m ű v e 1t
k ö z ö n s é g nevében elismerést nyilvánítottak, többen az alább közölt
nyílt levél értelmében, ellennyilatkozatot, ugyanazon lapokban, a melyek-
ben a dicsérés és elismerés történt, közöltetni óhajtottak, azonban
annak közlését mind a „Szegedi Híradó,” mind pedig a „Szegedi Napló”
szerkesztősége határozottan megtagadta, miért is, hogy tiltakozásunknak
nyilván kifejezést adjunk, a nyilatkozatot külön lenyomattuk, és azt a
nagy közönség között szétosztattuk.
Miután nyílt levelünk közlésére a fentebbiek szerint a helybeli
sajtó elzárva lett, ennélfogva a következő nyilt levelünk közlésére t.
szerkesztő urat tisztelettel felkérjük:
N y í l t l e v é l
a „Szegedi Hiradó” és „Szegedi Napló” tettes szerkesztőségeihez helyben.
Folyó évi április hó 8-án lapjokban „Újdonságok” rovatában meg-
jelent azon közleményre vonatkozólag, a melyben bizonyos V i d é k i
A p o l l ó n i a úrnő vezetése alatt működő női dalegyletnek, f. hó 7-én,
vagyis nagypénteken este az oltári szentség betétele előtt tett azon
működéseért, mely szerint a „Stabat mater” című éneket elénekelte, a
nagy közönség, illetve a m ű v e l t k ö z ö n s é g nevében elismerést és
köszönetet kifejezni méltóztattak, – részünkről határozottan kijelent-
hetjük, hogy ezen elismerés és köszönetnyilvánításhoz, mint a római
katholika keresztény anyaszentegyház hívei, hozzá nem járulhatunk; mert
ama női énekkarban, a keresztény nők mellett, az orgonakíséreten kívül,
valóságos orthodox és neológ zsidó szülőktől származott s atyai hatalom
alatt lévő: A l t w e h r Lilla, P r o s z n i t z Júlia és R o s e n s t o c k
Ilona z s i d ó n ő k közreműködtek, a mely eljárás nagypénteken, midőn
a világ megváltását ünnepeljük, botrányos volt, és jövőre nézve hason
eljárás ellen ezennel tiltakozunk. – Tisztelettel
Szeged, 1882. évi április hó 8-án.
Enghi K. Imre. Wiederman Antal. Veszély Ferencz. Zombori Mihály.
Kertész József. Chilkó Sándor, jogász. Várossy Ferencz. Dr. Kiss György.
Fáry István. Benke István. Horváth András. Kalmár István, szabó.
A fentebbi nyilatkozatból kitűnik az, hogy az eseményt a leg-
mérsékeltebb hangon és kellő tisztelettel jeleztük, és mégis annak köz-
lése megtagadtatott; mi kétségkívül legfényesebb bizonyítékául szolgál
annak, hogy a helybeli lapok nem hü képviselői a helybeli közvéleménynek.
A tény történetére nézve megjegyezhetjük azt, hogy ezen hang-
versenyszerű énekkar működése, a legközelebb múlt árvíz után ide tele-
pült s többek által előtérbe tolni szándékolt Vidéki Apollónia, állítólag
kikeresztelkedett zsidónő érdekéből szándékosan előkészített reclame
volt, a minek helyéül a keresztény társadalom gúnyára és megbotrán-
 36

koztató tapintatlansággal a belvárosi plébániai katholikus templomot

választották; minek folytán a belvárosi szentegyház a sok kíváncsi s
tüntetni vágyó zsidó családoktól a szorongásig megtelt, a padokat, és a
kórust elfoglalták úgy annyira, hogy sokan a keresztény hívek közül,
kik Krisztus sírját meglátogatni akarták, a templomba be sem fér-
tek, azok pedig, a kik a hangversenyszerű előadást végig hallgatták,
nem az oltár vagy a szent sir felé fordultak, hanem annak hátat for-
ditva, mint a Circusban vagy a színházban szokás a kórusban szereplő-
ket bámulták. – Minthogy ezen eljárás, különösen pedig azon tény,
hogy az énekkarban zsidónők is közreműködtek, tudomásunk szerint
valósággal vallási botrányt képez, s úgy látszik, hogy annak előidézői
a zsidók voltak, mert különben nem jelentek volna meg oly tömegesen,
s nem viselték volna magukat botrányszerűleg, megjegyzéseiket nem
tették volna mások hallatára tüntetésszerűleg, és nem nevetgéltek volna
kihivólag. *) Ezer szerencse, hogy a botrányból tettlegesség nem fejlő-
dött ki; miért is ezen esetre az illetékes körök figyelmét felhívjuk, s
óhajtjuk a kellő intézkedés megtételét.
Tisztelettel
Kertész József, Enghi K. Imre,
ügyvéd. ügyvéd.

Tolcsva. (Zemplénmegye.)
Már írtak ugyan Tolcsváról a zsidóknak a keresztényeket pusztító
tetteiről, de még nincs tökéletesen lefestve a keresztények nyomora és
a zsidók kihívó viselete.
Itt, a hol már minden, vérünkön meghízott, s az emanczipáczió
előtt gyűrű-, kötél-, lóbőrrel kereskedett zsidó „thekintetes úr” czímet,
a Rhifkhe mutterek pedig „theins asszony” czímet követelnek, a keresz-
tények jogos panaszaival talán egy egész röpiratnál többet lehetne tele
írni. Itt közlök én is egy néhány szomorú adatot.
Hogy az uzsoratörvénynek, – de a talmud parancsa szerint, –
eleget tesznek; de csak kevéssé érintse az ember a kamatszámítást;
rájöhet istentelen műveikre. Ugyanis ők magyarnak soha sem adnak
kölcsön egy évre 100 frtot; hanem egy, két, öt sat. hónapszámra, és csak
10, 20, 30, 60, 70 frtot. Így azután a számolni nem tudó, megszorult
magyar, a kinek vagyonát vagy egészségét elszívták, nem tudja, mily
óriási kamatot fizet ő az ő „jótevőjének”. Mert 10 frtot egy hónapra
2 frt kamat mellett, sőt talán többért ád a zsidó. Számítsa fel minden
olvasó itt a kamatlábat (240%), mely havi kamat a kölcsön adott ösz-
szeggel egyaránt növekedik s feleljen rá, kire dolgozik, kire fárad a
magyar? Meg is látszik rajtunk is, rajtuk is.
Ha Deák látná testvéreinek, a magyaroknak nyomorát, bizonyára
mondhatjuk, bűnét megbánva segítene e nyomoron, és a saját művének
nevezett zsidóemanczipácziót talán hamarabb törekednék megsemmisíteni,
mint mostani követeink.

*) Micsoda veszett lármát ütne az egész zsidó és zsidóbéres-sajtó, ha például el-

lenkezőleg g o j o k viselték volna ilykép magukat egy z s i n a g ó g á b a n ! No de a
zsinagógákba nem is hívnak ám meg „schiksze”-ket (keresztény nőket) énekelni! – Szerk.
 37

Kikből lesz ezután magyar? Ha végig nézzük a jövő nemzedéket

mindkét részről, a mieink rongyosak, mindennap hétköznapi ruhában
vannak, mert a ruháikat a Rhifkhe magzatai hordják!
A házak, elődeink által épített házak mind a zsidókéi már, ami
még a magyaroké, az is csak névleg, mert még egynehány kivételével
mind Iczignek, Jaszlinak sat. van betáblázva. A nektárt csepegő szőlők
is ugyan így állanak.
Hogy a mindenéből kifosztott magyarnak legyen mitől olcsó pén-
zen felejteni buját, készítenek itten igen jó n a d r a g u 1 y á s p á l i n k á t
a zsidók. Mert saját borát nem ihatja, kell az ára a zsidónak kamatba,
a korcsmaiból pedig s o k a t meg bír inni, meg a pálinka hamarabb el-
bódít s elfeledteti buját baját.
Keresztelő, lakodalom, tor, itt többnyire már csak pálinkaivás
mellett esik meg.
De hagyjunk máskorra is! Ha e nyomoron az illetők nem segíte-
nek, minden nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy egy-két évtized multán
Tolcsva teljesen a zsidóké lesz, s mi magyarok hazátlanokká leszünk.
A tolcsvai 4-ik számú antisemita.

Sárvár. (Vasmegye.)
– A levél vége. –
Ez képezi hazánkban a legégbekiáltóbb bűnbotrányt; zsidót így fel-
jogosítani a keresztény-magyar felett! Idáig jutottunk e „humánus” kor-
szakban; mit ér a nemzetnek, ha az uradalmaktól megszabadíttatott, –
mely saját népét lovagias méltányolásban is részesíté, – ha a haszon-
leső zsidó tehetetlen eszközeivé alacsonyíttatunk?! Igen jól tenné a magas
kormány, ha a regálé-megváltást a legerélyesebb módon sürgetné, s az
ebbeli jogokkal a helységeket ruházná fel, hogy a haszonélvezetet saját
népök, községök javára fordíthatnák, nem pedig egy haszonleső kaszt
pusztító vágyának tenne eleget.
Továbbá van itt egy S–er II. nevű vén uzsorás, ki jogtalanul már
régen tart egy zug-zálogintézetet csak úgy suttyomban. Egy valaki fel-
adta az itteni szolgabíróságnál a mely azonnal egy pár pandúrral moto-
zást rendelt el; de azon vén zsidó, a kinek, minthogy azelőtt rongyász volt,
sok maradék réz- és pakfon gyűrűi voltak, nagyrészt ezeket adta elő a
rendőrségnek, mondván, hogy ő a káros, őt csalták meg arany gyűrűk
helyett (Ó svindler, téged lehetne így becsapni!); de mégsem lehe-
tett a rendőrséget bolonddá tenni. Sok régi tárgyakat találtak nála, s
a könyvéből kitűnt, (ámbár zsidó betűvel vezette,) hogy borzasztó uzso-
rás; megbüntették 200 frt pénzbírságra s minden zálogtárgyakat elko-
boztak tőle.
Egy vasárnapi napon meg hordták a gabnát a magtárba, zörgött
a rosta erősen; egyszercsak megjelenik a pandúr-őrmester 2 pandúrral,
a munkásokat szétriasztja, az illető S. S.-t megidézte, és 20 frt pénz-
bírsággal sújtotta a sárvári járás erélyes szolgabírája.
Sárvári.
 38

Beregmegyéből.
A sajtó megbotránkozással beszél a zsidókon elkövetett méltatlan-
kodásokról, s erélyes hangon hivatkozik a humanismusra, mely egyenlő
jogot követel minden ember részére, legyen bár az rnahomedán, chinai,
vagy zsidó, s ha behatóbban nem tekintenénk a dolog lényegére, kala-
pot kellene emelnünk a korifeusok előtt, kik a humanismus zászlója alatt
egyenlő jogot követelnek a társadalomtól mindenki részére; azonban e
látszat azonnal más szinben fogja előtüntetni az ügy állását, La a té-
nyekre és rideg vádakra tekintünk, s keresve a nemzetek erkölcsi és
anyagi romlásának kútforrását, az emberiség anyagi jólétének pusztuló
romjain ott látjuk a z s i d ó s b i r r e k e t, kiket a flegmatikus angol sajtó
egyszerre m á r t y r o k k á avatott fel . . .
Nekem volt már szerencsém az igen tisztelt olvasó közönségnek
bemutatni egy csomó e fajtájú zsidó martyrt, s ha ezekkel egyetemben
e röpiratok 12 számát elolvasná a flegmatikus angol, a szentté avatás
helyett a meglevőket is az Ábrahám kebelébe méltókká declarálná.
Különben nincs mit csodálkozni a külföld fölött, mikor ma már a
magyar sajtó is olyan barchesz szagú, hogy a magyar ember, ki a zsidó
emanczipáczióig alig hallott kóser stylust, utálattal fordul el a mai
újságoktól, – s megszűnik hírlapolvasó lenni.
A sajtónak és a hírlapirodalomnak az volna a kötelessége, hogy
mikor humanismusról beszél, necsak a zsidókkal szemben követelje e
tartozást a társadalomtól; ámde e röpiratokon kívül van-e nálunk csak
egyetlen lap is, hol a nem-zsidók érdekeit védelmezzék a zsidókkal
szemben?... Bizony elmondhatjuk már ma, hogy „a zsidóság a magyar
sajtó választott népe!”
A Jordánok occupálták a vagyont, koldusbotra juttatták a népet,
tönkre tették a birtokos osztályt, lakatra tették a magyar sajtót, s ma
már oda jutottunk uraim, hogy a zsidó nem respectál sem rendőrséget
sem törvényt, amint az alábbiakból is kitűnik.
M... csőn múlt évben a rendőrök elfogtak egy igazolvány nélküli
lengyel zsidót, mit látván a többi zsidók, megrohanták a rendőröket, s
erőszakkal kiszabadították a csavargót, s a dolognak az lett a vége,
hogy a rendőrkapitány, ki a szakaszt vezette, szolgálatából elbocsátta-
tott, a választott népnek pedig még a himbálódó loknija sem gör-
bült meg a rendőrség ellen elkövetett erőszakoskodás miatt; mert
hát a zsidó büszkén mondhatja ma a gojimnak, hogy „Noli me tangere.”
A mármarosi Verchovinán minden második faluban zsidó a bíró, s
hogy milyen rendelkezések kerülnek ki egy ilyen talmudzsidótól, mindenki
tudhatja, ha fontolóra veszi, hogy, a hol a biró zsidó, a panaszos zsidó, a
két tanú zsidó (ahhoz könnyű szerrel jut a Jordán felperes,)–ott foszto-
gatják a törvény nevében a gojimot.
S ha a vadul hozott ítélet miatt interpellálja valaki a zsidó bírát,
az büszke lenézéssel veti oda, hogy „Es stehet so in unseren Penigrafen,”
(sic.) azaz ez így Van megírva a talmudban. – Azt fogja valaki mon-
dani, hogy miért választják meg hát a keresztények a zsidót bírónak,
így önkényt alávetvén magokat a talmud „penigráf”-jainak? Ezen ellen-
vetésre vonatkozólag elég annyit mondanom, hogy a mindenéből kifosz-
tott tudatlan népnek nincs már meg a kellő erélye, sem kedve védel-
mezni jogait, s ha volna sem képes, mert a zsidó túlnyomólag van a
 39

megyei bizottságban mint virilis, – ők választják a szolgabírót, s

annak hála helyett nincsen kedve „conturbare Israel,” hanem közremű-
ködik, hogy legyen olyan bírája a gojimnak, aki úgy bánjon el vele,
mint a mesebeli gólyakirály a békák birodalmában. . .
Múlt hónapban a köztiszteletben és szeretetben álló i.. os .. ai
járásbíró N…..y Endre személyesen megkereste a helybeli szolgabíró-
ságot, hogy egy k... di zsidót fogasson el, a ki fényes nappal pisztoly-
lyal az ablakán keresztül szobájába lőtt, a lövés azonban szerencsére kárt
nem okozott.
És az ilyen merényletekkel szemben nem appellál sem az angol
sem a magyar sajtó a humanismusra; pedig egy ő felsége által kineve-
zett bíró inkább megkövetelheti azt mindenkitől, mint egy jött-ment
sehonnai Jordán.
Ez csak kezdete a tragédiának; – de ha nem korlátozzák a zsi-
dók szemtelen üzelmeit, ez arczátlan tolakodó söpredék olyan Guiteau-
okat fog nevelni a nyakunkra, kik ott, hol a pénz nem segít, fegyveres
erővel rohanják meg Themis szolgáit … az igazság mérlegét részre-
hajlatlanul kezelő bírákat. Tehát caveant consules.
C ... on.

Liptómegye.
T. szerkesztő úr! – Azon régi s bölcs mondást, hogy „a kitartás
czélhoz vezet”, szemem előtt tartva, szólni akarok a zsidókról, ezen,
keresztény ember vérét szopó pióczákról, kik hazai kereskedésünket
phylloxera módra tönkre tették. Elkezdem először a fakereskedésről,
mely nálunk az első helyen áll. Itt csupán megtörtént tényekre fogok
szorítkozni.
Pár év előtt D–r St–n és R–th voltak megyénkben a fő fake-
reskedők. A hol csak e három zsidó parasita név hallatszott, mindenütt
kalapot emeltek s imádták őket, mintha ezek a Nabukodonozor által föl-
állított arany szobrok volnának. S ha még D–r, St–n és R–th „a
milliomosok” váltóit leszámítolásra kaphatták, azt szokták mondani:
„Das ist phüres Gold.”
Egyszerre azonban D. és St. azt híresztelték el, hogy Veliscb könyv-
vivőjük 50 ezer frt értékű hamis váltót nevökre forgalomba bocsátott ki,
és hogy megszökött. Ez volt bukásuk előjele. Nem is tartott ez sokáig,
ki búvik a szeg a zsákból, hogy biz az a „ p ü r e s Gold” nem volt
egyéb sárgaréznél. Mind a három bukott egyszerre. D–r. kiköltözött
Bécsbe. Valaki azt gondolná, hogy most talán legnagyobb nyomorban
sinlödik. Dehogy, él tőkéjéből, mint valami báró. St–n-t pedig felesége
képviseli s fakereskedését folytatja. R–th veje pedig 40–50 ezer fo-
rintért birtokot vásárolt. Ez talmudjuk szerint becsületes módon szerzett
vagyon.
Ezen bukásnál legtöbbet szenvedett a munkás osztály, mert ezek-
nek majdnem félévi bérük e három szemtelen, dölyfös pöffeszkedő zsidó
zsebeiben maradt. A 1–szt.-m–i és r–hegyi takarékpénztár szinte
búsul több ezer frt után. – Hiába a zsidó soha sem ád valamit min-
den haszon és czél nélkül; annál kevésbé ajándékokat, amint ezt e
háromság tette bizonyos hivatalnokokkal. Persze a mely pénzintézetben
 40

a hivatalnokok és bizottsági tagok csupa zsidókból állanak, ott D–r,

St–n és R–th igen könnyen kapott kölcsönt, mert a zsidók ezt nekik
mindig megszavazták. – A mint hallom R–n már keresztény polgárok
egy pénzintézetet alakítanak. Nagyon jól teszik. Kívánatos volna, hogy
Szt.-M–n példájukat kövessék.
A l–új–is–vai kincstári uradalmat most már egészen a
zsidó paraziták bírják. Az elsőt P–r, az utóbbit pedig H. sz volt handlé
zsidó, az utolsó időben a zsidó „Journalok” által kikiáltott milliomos (?)
10 évre bérelte ki. Ez a két zsidó csodabogár az állami erdőkben
kénye kedve szerint garázdálkodik. Lassanként minden keresztényt kiszo-
rítnak a fakereskedésből.
Befúródott a zsidó filoxera még az egyes városok fakereskedéseibe
is. Így pl- R–gy mezővárosának ez idei faeladásánál oly szembeötlő
csalás történt, hogy párját ritkán lehet hallani. A nevezett városnak
volt körülbelül 50 ezer frt értékű fája a Revúcza és a Vág folyó part-
jain. Ennek expraktikácziója majdnem 11 ezer frtba került. A város
azonban alig 20 ezer frtot vett be. Csodálkozni fog a t. közönség, hogy
váljon lehetséges e ez? Igen, lehetséges, sőt való tény s biztos adatokkal
szolgálhatok.
Ügybarát.
(Vége a jövő füzetben.)

Szerkesztői nyílt levelezés.

Elvbarátainkhoz! – Még Ausztriában is szervezkednek már az anti-
semiták, még Bécsben is van már egyletük, a mely már népgyűléseket is ren-
dez. Csak mi magyarok lennénk páriái a zsidóságnak, akik mocczanni sem
merünk? A mi szabad Bécsben, úgy hisszük legalább is szintoly szabad Ma-
gyarországon; hisz Magyarország „a szabadság hazájának” mondatik!
Alakítsunk tehát egyelőre magán, b a r á t i antis é m i t a klubbokat;
az ilyen b a r á t i k ö r ö k ügyeibe senkinek sincs beleszólási joga; a többi
aztán rövid idő múlva önmagától jő.
Kérjük ez alakulások megtörténtéről e füzetek szerkesztőjét mint or-
szággyűlési képviselőt értesíteni.
Több napilapban e hó elején olvastuk, hogy a tudomány- és műegyetemi
olvasókör bizottsága egyhangúlag elhatározta a „12 röpirat”-ra előfizetni. E határozat
egy tekintetben valóban meglepett bennünket, s ez az, hogy II. évfolyami füzeteink
az egyetemi olvasókörnek eddig rendesen úgyis megküldve lettek, és pedig egy vidéki
lelkes ügybarátunk előfizetése folytán. Úgy látszik tehát, hogy e füzetek rendeltetési
helyükre nem jutottak el. Az első hat füzetet pótoltuk. Kérjük azonban az olvasó-
köri t. bizottságot az iránt megfelelőleg intézkedni, hogy füzeteink ezentúl illetéktelen
kezek által többé eltüntetve ne legyenek.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. május 15.
II. évfolyam VIII. füzet.

A zsidó harctérről
– Havi szemle. –
(A baltái katasztrófa. Zsidóellenes kitörések Oroszország egyéb helyein. Krypto-se-
mita és muszáj-zsidóbarát „keresztény földbirtokosok.” – Az orosz kormány ujabbi
administrativ rendszabályai. A megvesztegetett muszka hivatalnokok. Ignatyev gróf
belügyminister zsidóügyi törvényjavaslata, a kit a zsidólapok hiába menesztenek. A
„Pester Lloyd” nihilisztikus fenyegetődzése III. Sándor czár ellen. – újabbi zsidó in-
tervenczionális kísérletek. Az északamerikai Egyesült Államok diplomácziai inter-
vencziója. Anti-chinaizmus és anti-semitizmus. – A zsidók tömeges kivonulása Orosz-
országból. A bródyi zsidótábor. Lembergi bulletinek a zsidó kivándorlás folyama-
táról. A muszka-zsidó kivándorlási mozgalom hullámainak átcsapása Magyarországba.
A londoni Mansion-house-i zsidó bizottság tagjai: báró Montague és Dr. Asher,
Wahrmann Móricz vezetése mellett Tisza Kálmán ministerelnöknél. Terv a muszka-
országi zsidóknak Bosniába való telepítése iránt. – Könyöradománygyűjtés a musz-
kaországi zsidóic részére. Az „Alliance israélite universelle” gyűlése Berlinben.
Crémieux és Disraeli egyetemes zsidóügyi politikájának bukása. – Bécsi philosemita
gyűléskedések. A zsidók zsoldjában levő bécsi sociáldemokratia. – Az antisemita
gyűlések betiltása az osztrák kormány által. Taaffe grófnak és kormányának elitél-
tetése a németországi független sajtó részéről. „Schlafe, Jüdchen, schlafe!” – A bécsi
reform-egyletnek az osztrák birodalmi tanácshoz intézett és Schönerer képviselő ál-
tal beadott kérvénye az oroszországi zsidóknak Ausztriában való megtelepedése ellen.
– Palaestina gyarmatosításának kérdése. – A németországi „Szabadon-gondolkozók
szövetségeinek és Renan Ernőnek nyilatkozatai a zsidókérdésben. – XIII. Leo pápa
encyclicája. – A pásztói zsidóügy befejezése. – Szatmármegye feliratának pártolása
Esztergom, Somogy, Heves, Torontál sat. megyék részéről. Szatmármegye kör-
levelének tárgyalása Somogymegye közgyűlésén. – A zemplénmegyei antisemita moz-
galom „elnyomása.”
A lapoknak jóval az elmúlt húsvéti ünnepek előtt közölt azon
hirei, hogy ez ünnepek alatt Oroszországban zsidóellenes kitörések
vannak készülőben, csak némileg nyertek megerősitést, a mennyiben
általános kitörésre ezúttal nem jött a dolog; de a Dél-Oroszország egy
városában történtek elég okot adtak az egész világ zsidó lapjainak, a
szörnyűködés egész skáláját produkálhatniuk. Értjük itten a Podo-
lia tartomány Balta nevű, túlnyomólag zsidó lakossággal bíró vá-
rosának katasztrófáját, a melyhez se a múlt évi elizabetgrádi és kievi,
se a varsói eseményeket még csak hasonlítani sem lehet.
A katasztrófa lefolyása a zsidó „Neue freie Presse” ápril 21-ki
száma szerint a következő volt:
„Húsvéthétfőn reggel egy csapat földműves, gyerkőcz és városi
lakos megtámadta a zsidó lakházakat azon városrészben, melyet a „tö-
 2

rök” városrésznek hívnak, és kövekkel bedobálta az ablakokat. A csapat

mindinkább nagyobbodott s mind támadóbbá vált, úgy, hogy a zsidók
végre kényszerülve lettek magukat védelmezni. Harcz keletkezett, s a
zsidóknak sikerült a tömeget visszaűzni. A rendőrség, a mely a tömeg-
nek a zsidók elleni rohama alatt semmit sem tett, most kivonult, ráron-
tott a zsidókra, sokakat közülök elfogott, egyúttal kijelentvén, hogy a
zsidóknak nem kell magukat védelmezniük. Önmagától értetődőleg ezáltal
a tömeg új megtámadásra lett felbátorítva, a mely azonban csak akkor
következett be, a midőn egy sereg földműves a közelfekvő falukból a
városba jött.
Egyetlenegy zsidó család se lett a fosztogatásnál megkímélve;
3500 család szenved Baltában éhséget, s aggodalommal telvék el, hogy
nem mészárolják-e le őket. Tegnapig 10 halottat és 121 sebesültet
találtak. A sebesültek egy részét az odessai zsidókórházba szállították.
A nyomor nagy és segély a külföldről sürgősen szükséges, mert nyil-
vános pénzgyűjtéseket a kárvallottak segélyezésére a kormány nem enged
meg, a titkos gyűjtéseket pedig szigorúan bünteti. Az eddig okozott kár
mintegy 2 millió rubelt tesz ki.
Kevésbbé súlyosak voltak a kihágások a zsidók ellen Hotzelevoban,
Duboszárban és Oknában. A hangulat a zsidók közt iszonyú nyomott;
még hevesebb kitörésektől tartanak a többi kis városokban.
A Baltában megölt zsidóknak eddig ismeretes nevei a következők:
Slichovszki Baruch, Schneyr Lekermayer, Katrev Baruch, Kusnir Jakab.
Az előbb gazdag volt kereskedők közül, a kik most koldusbotra jutottak,
a következőket említik: Blank testvérek, Karschenbaum, Barski, Piszá-
rovszki, Wachs, Poznánszki, Kriszi, Duchovni, Versudszki, Vollovicz,
Bassin” sat. (Amint e neveken is látható, a zsidó-név-muszkásítás Oroszország-
ban meglehetősen általános dolog; hanem szintúgy mint nálunk a zsidó-
névmagyarosításnak, úgy Oroszországban a zsidó-névmuszkásításnak sincs
semmi haszna; a zsidó azért csak zsidó marad. Ezt különösen
ajánljuk figyelmébe a mi, a zsidó-névmagyarosításért élő-haló bolond-
jainknak. – Szerk.)
Ugyancsak a baltái katasztrófáról a „Golosz” zsidó levelezője
a következő részletes tudósítást közli:
„Odessában hírek szárnyaltak egy zenebonáról Baltában; beszéltek
60 felnőttről és 30 gyermekről, a kik állítólag megölettek. Beszélték,
hogy Balta földig le lett rontva. A „Golosz” levelezője Baltába utazott.
Még mielőtt a városba ért volna, már látta a rombolás nyomait. Az
utczákon úgy látszott, mintha hó feküdnék. Még a házak tetői is hóval
látszottak borítva lenni, úgyszinte a fák is mintha tele lettek volna virág-
gal. A város belsejébe érve, borzasztó látványt talált. Az utczákon bútor,
fűszer- és díszműáruk sat. maradványai szerteszét hevertek, a házakban
csak a puszta falak maradtak. Gyalogsági őrjáratok czirkáltak a város-
ban s úgy nézett ki az egész, mintha a város egy makacs küzdelem
után az ellenség által bevétetett volna. A levelező kérdezé a katonáktól,
hogy hol szállhatna meg, s azt a választ kapta, hogy azt senki sem tud-
hatja, mert minden szétzúzatott. Végre a levelező egy zugra talál, a hol
holmnt biztosságba helyezheti. Hét órán át szemle alá veszi erre a
várost, hogy mindent lásson, és meggyőződik arról, hogy betűszerint
minden, a mi zsidóé volt, szétzúzva és megsemmisítve van. Balta, Ber-
 3

dicseven kívül, Oroszországnak zsidók által legsűrűbben lakott városa.

A hivatalos adatok szerint ott 18,800 lakos volna, köztük 8000 zsidó.
Ezek azonban 1870-ki adatok. E pillanatban csak egyedül zsidó 20,000,
mond húsz ezer lakik ebben a városban. A levelező a zsidó házak szá-
mát bizonyossággal nem tudhatta meg. Mindenesetre felül vannak e
házak ezerén. Mindezen házakból semmi sem maradt fen, mint a puszta
vázak. Az egész zsidó lakosságnak Baltában most se ruhája, se táplá-
léka, se ágya, se edénye, se bármiféle házi eszköze nincsen. S ha még
hozzátesszük, hogy egyetlenegy házban se maradt egy sütőkemencze
sem, akkor fogalmunk lehet a zsidók kétségbeesett helyzetéről, a kiknek
több nap óta egy falat kenyér se volt a szájukban, és betűszerinti ér-
telemben éheztek, mígnem Odessából néhány hordó kenyér érkezett.
Ez azonban csak egy csepp víz a forró kőre öntve volt, az általános
éhség nem volt lecsillapítható. Gyorsan kijavítottak néhány kemenczét,
s april 14-én kezdtek sütni, de még ekkor se voltak képesek minden
éhezőt kielégíteni. A levelező elment arra a helyre, a hol a kenyeret
kiosztották. Tolongás, lárma, kiabálás, siránkozás volt itt, és százak
nyújtották ki kezüket kenyér után. Szívszaggató látvány volt. A tegnap
még gazdagok ma koldusok és éhséget szenvedők! A logika nem képes
megmagyarázni azt, hogy mindez nem valamely elemi csapás vagy egy
ellenséges betörés folytán történt, hanem hogy azok müve, a kikkel
a szerencsétlenek még néhány órával ezelőtt összeköttetésben állottak,
s a kikkel egyenlő (?) érdekeik voltak. A következményeket tekintve/
minden, a Délen előfordult antisemita zenebona elhalványodik az előtt, a
mi alig harmincz óra lefolyása alatt Baltán történt.
Miloradovics kormányzó csak april 12-én érkezett meg, azonnal
egy kiáltványfélét bocsátott ki, s azóta nem volt zenebona. Már most
az a kérdés támad, miért nem jött korábban a kormányzó, hogy a baj-
nak elejét vegye? April 12-én a városhoz nagy tömegekben érkeztek
földmivesek a körüllevő falvakból, hogy az utczákon fekvő idegen jószá-
got összeszedjék; de nem eresztették be a városba Ezt is, későn ugyan
de mégis, a megérkezett kormányzó eszközölte. Mit tett azonban a helyi
hatóság? Semmit vagy majdnem semmit. A zavargások a rendőrségre
nézve ugyan nem jöttek váratlanul, mert a zsidók már korábban hozzá
fordultak elővigyázati rendszabályok megtétele végett, de ezen kérelmek
nem lettek figyelembe véve.
Amint többen beszélték, a rendőrség „ügyetlen” rendelkezései után
ítélve úgy látszik, mintha ez a zavargásokat szándékosan mozdította
volna elő. A zsidókat tova kergette, s nem engedte meg nekik, tulaj-
donukat védelmezniök. Általában tevékenysége semminek se vette elejét,
és semmit se mentett meg. Az első napon (hétfőn) 25 embert elfogott,
ezek azonban másnap társaik kérelmére szabadon lettek bocsátva. Az
elfogottak „megígérték” a rendőrségnek, hogy „a házakban elszélyedni
fognak”, s csakugyan azonnal el is szélyedtek – a z s i d ó k házaiba,
hogv azokat elpusztítsák. Ha az ember arra gondol, hogy mily nagy a
megsemmisített vagyon tömege (több 1000 háznál és 300 raktárnál),
s hogy az egész pusztítási munka csak 18-20 óráig tartott, akkor érti
az ember a szemtanúk azon nyilatkozatát, hogy a rend zavaróknak senki
sem gördített akadályt útjába, s hogy ők minden akadály nélkül vissza-
térhettek ugyanazon házakba és raktárakba, hogy munkájukat bevégezzék.
 4

Jön például egy szakasz katona a rendőrség kíséretében. Oda mennek

egy házhoz vagy egy bolthoz, hallgatódznak egy darabig meggyőződést
szerzendők, hogy csendes-e minden, és mennek tovább. Alighogy az utcza-
sarkon befordulnak, már látja az ember a pusztítókat e házakban egész
akadálytalanul folytatni munkájukat. Szemtanuk beszélik, hogy az egyes
házak és raktárak nem több mint 8-10 ember által lettek elpusztítva.
Mindezek az emberek fütykösökkel, kapákkal, ásókkal s néhányan még
feszítővasakkal is voltak ellátva. A felnőttek törtek-zúztak, a fiatalabbak
a holmikat kihajigálták az ablakokon, a nők pedig elhordták azokat.
Egy háztulajdonos, Poznanszki kereskedő a következő majdnem hihetet-
len, de sajnos megdönthetlenül igaz epizódot beszéli el: „Hogy tulajdo-
nomat és házamat védjem, katonákat kértem. Kérelmemet megadták, és
tizenkét katonát állítottak fel a kapunál. Erre jön egy csapat pusztító.
Meglátják a katonákat a kapunál, öt lépéssel odább mennek, s míg a
katonák nézték a dolgot, ők a fakerítést s mindent a mi a házban volt
összezúztak szintúgy, miként a többi házban tették. Arra a kérdésre,,
hogy miért eresztették át az embereket? – azt felelték a katonák, hogy:
„Nekünk azt parancsolták, hogy senkit se eresszünk be ezen a kapun,
s ezt meg is tettük!”
Másnap (kedden) az iszpravnik felhívására földművesek jöttek be a
körülfekvő falvakból, hogy a rendőrségnek segítségére legyenek, s ők –
segítettek maguk is pusztítani. Ez a tény el nem tagadható. Egyátalán
egészen megmagyarázhatlan dolog az, hogy a helyi hatóság a földműve-
seket segítségül hívta. Nem tudta-e a helyi hatóság, hogy ezzel kétélű
fegyverhez nyúlt? Továbbá megmagyarázhatlan eljárás például az is,
hogy a rendőség a tulajdonukat védelmező zsidókat ebben megakadályozta,
és a rendzavarókat egészen akadálytalanul járkálni engedte.
A zavargások kezdetéről szemtanúk a következőket beszélik.
A Lesznája-utczán a főtemplom közelében levő téren gyermekek
köveket dobáltak zsidók házaiba. A zsidók a gyerekek után futottak,
hogy elriasszák őket. Tűzoltólegények ezeket a gyerekeket helyiségeikbe-
fogadták. A tűzoltóság a főtemplom átellenében van. A zsidók követel-
ték a tűzoltóktól a gyerekek kiadását. Ebből per kezdődött. Zsidók és
keresztények minden oldalról jöttek oda. A főtemplomban épen akkor
végződött az esteli istenitisztelet, s a kiözönlő tömeg tudni akarta, mi
történik ott. Mivel a városban ö t s z ö r t ö b b z s i d ó van mint keresz-
tény, a zsidók többségben voltak. Kezdték egymást földdel és kövekkel
dobálni. Erre birokra került a dolog.
Most jönnek az iszpravnik, a rendőrmester, a kerületi katonai fő-
nök és a helyőrségi csapatok. A veszekedésnek véget vetnek azzal, hogy
szétkergetik – a zsidókat. A katonák és a hivatali személyek balra
mennek a Mescsanszkaja-utczába, a keresztény néptömeg jobbfelé szélyed
el, s megkezdi a Krászni-czárnak nevezett városrész pusztítását. A
csapatok egész a hídig mennek, ott lánczot képeznek és egy zsidót se
eresztenek át, míg a híd túlsó oldalán a zsidó tulajdon pusztíttatik.
Másnap már a város központja, a bazár, a város ékessége, teljesen
el volt pusztítva. Az első hiányos adatok szerint, a melyeket a rabinus
a kormányzó elé terjesztett, súlyosan megsebesült 29 személy, könnyen
62. A súlyosan megsebesültek közül már ápril 14-kén kettő sebeiben meg-
halt. Ezenkívül még mintegy 70 sebesültre bukkantak. A sebesültek között,
keresztények is vannak, egyikük súlyosan sebesült.
 5

A súlyosan sebesültek a kórházban lettek elhelyezve. A vizsgálat

megkezdetett, az államügyész Kámeneczből megérkezett. Mint mondják,
mintegy 80 személy lett elfogva, de szemtanuk kijelentése szerint a kon-
tatók kisiklottak. A kormányzó rendeletére a rabinus az anyagi kár
megállapításával foglalkozik. (Minek? ki fizeti azt meg? A levelező
megjegyzése.) A kár harmadrésze már többre rúg 600,000 rubelnél. Mi
lesz mindennek a vége? Minő rendszabályokat kell hozni? Az elfogottak
és nem a főkontatók lesznek a bíróságnak átadva, ezek két harmad-
része majd felmentetik, egy harmadrészük meg lesz büntetve. Mit hasz-
nál ez? Mert míg ez történik, a főkontatók vasúton már egy másik
városba utaznak, hogy ott újra kezdjék gonosz munkájukat, s ebben a
városban a rendőrség újra semmit sem fog megakadályozni.”
A Déloroszországban Baltán kívül egyéb helyeken előfordult
zsidóellenes kitöréseket időrend szerint a következőkben állítjuk
egybe:
April 8-án Odessából, Benderből és Nikolajevből az ananyevi kerü-
letbe csapatok küldettek, mert Ananyevben és e kerület néhány községé-
ben kihágások fordultak elő. April 2-án, vasárnap, V o l g o z o l o v vá-
roskában a földmivesek az ottani zsidó boltokat és házakat megtámadták,
s 30 boltot és több mint 80 zsidó házat leromboltak.
April 10-én és 11-én B e r e z s n o g a t o v i c z e és V i s z u n s z k
községekben a cherzoni kerületben kisebb mérvű rendetlenségek fordul-
tak elő. D u b o s z á r b a n is volt zsidóellenes kitörés. Egy bántalmazott
zsidó meghalt. No vaj apr ágában egy nagy néptömeg lerombolt bol-
tokat, bódékat s házakat. Ide Jeliszavetgrádból küldetett katonaság.
Ugyszinte D o b r o e és K a r p o v i c s ban is volt mozgalom.
April 12-én L e t i c s e v o - község lakói megtámadták az ottani zsidó-
kat és házaikat. A nyugalmat a katonaság helyreállította a nélkül, hogy
a fegyvert használta volna. – April 14-én pedig D u b o s z á r b a n két
század huszárnak kellett közbelépni, hogy egy zsidódöngetésnek véget
vessenek.
Pétervárról ápril 26-án jelentették, hogy a déli tartományok kor-
mányzójának, Gurko tábornoknak távirati tudósításai szerint Poltavához
közel, A l e x a n d r i j a kerületben nyugtalanító esetek fordultak elő.
Mintegy 200 főnyi földműves csapat, a mely a legkülönfélébb módon volt
fegyverkezve, sikerrel feltartóztatott előrehaladásában több katonai csapa-
tot, melyek kiküldve lettek a czélból, hogy azon községekben, a melyek-
ben zsidóüldözések fordultak elő, a nyugalmat helyreállítsák. Azt hiszik,
hogy a katonaság a nép előtt nem hátrált volna meg, ha ezzel titokban
nem rokonszenvezett volna. A zsidók bizalmatlansága növekedőben van,
egy i r t ó h á b o r u t ó l rettegnek.
Pétervárról jelentik május 4-ről, hogy a varsói kormányzóság
Gombi ne városában és J e k a t e r i n o s z l á v b a n több zsidó boltot
és korcsmát leromboltak.
Ugyszinte V a r s ó b ó l május 3-ról jelenti a „Polit. Korr.”, hogy
ott forrongás symptomái mutatkoznak az alsóbb néposztályok között,
a melyek arra mutatnak, hogy az ismeretes excessusok a zsidók ellen
megújulni fognak. – S végül május 7-ról Pétervárról távírják a „Neue
Freie Presse”-nek, hogy a cherzoni kormányzóságban levő A l e x a n d r i a
 6

városban egy, több mint száz főből álló tömeg lerombolta az ottani
zsidó házakat.
Ezen, a muszkaországi zsidókra nézve épen nem rózsás álla-
potoknak a zsidóbarát berlini „Vossische Zeitung” egy pétervári
levelezője a .következő általános képét nyújtja:
Oroszország déli részeiből magán utón valóban borzalmat keltő tu-
dósítások érkeznek a székvárosba. Több mezővárosnak és falunak, a hol
zsidók laknak, elpusztításáról beszélnek. Állítólag egész falvak leégetve
lettek, minekutánna raboló tömegek által kifosztogattattak. A kifosztott
és rútul elagyabugyált zsidók védelmére rendelt katonaság, legtöbbnyire
kozákok, mindig csak elkésve ér a helyszínére, mintha csak szándékosan
történnék így a dolog. Egyik verzió szerint 8000, egy másik szerint
már 17,000 zsidó állampolgárnak nincs hazája és födele. Ezúttal a bán-
talmazások sokkal számosabbak mint a múlt évben voltak. A fosztogató
tömeg kinevet minden, a törvényes megtorlással való fenyegetést. „Miért
nem ád ki a czár egy manifestumot, ha nem akarja, hogy mi a zsidókat
vágjuk és fosztogassuk?” – ezt kiáltják oda gúnyosan a csitítani akaró
falusi elöljáróknak. Ezeknek maguknak is gyakran összedugott kezekkel
kell nézniök a dolgot, hogy őket magukat is el ne döngessék. így szól,
mint mondtuk, a szóbeli tradiczió, mert se bankárok se szerkesztőségek
nem kaptak hat napon át leveleket vagy sürgönyöket a kifosztogatott
vidékekről. Mondják, a sürgönyöket nem továbbítják, hanem egyenesen a
belügyminiszterhez küldik be őket. A zsidók I g n a t y e v e t e g y p t o m i
c s a p á s n a k , I s t e n b ü n t e t é s é n e k n e v e z i k . Sokan azt mondják,
hogy a z s i d ó h ú s v é t i ü n n e p e t nem az Egyptomból, hanem a
Muszkaországból való f u t á s emlékére kell m e g ü n n e -
pelni. A desperáczió általános.”
Végül még megemlítjük, hogy M o h i l e v - P o d o l s z k i ban
a zsidó városrészt tűzvész emésztette föl, s hogy V o l k o v i n c z e-
ben s környékén szinte voltak zsidóellenes tüntetések.
A zsidólapok, hogy az európai közönségnél a „szegény, ártat-
lan” muszkaországi zsidók iránt szánalmat keltsenek, s azt philo-
semita nyilatkozhányok tételére indítsák (a minek ugyan lejárt ez
idő szerint a divatja,) vagy pedig hogy könyöradományok adására
kellőkép hangolják, siralmasabbnál siralmasabb tudósításokat, kese-
redettnél keseredettebb „Leitartikel”-eket hoznak, a melyeknek
azonban ma már egész Európában legfölebb „derültség” a hatása.
Hihetőleg érzik ezt maguk a sajtózsidók is, mert legújabban egy más,
ravaszabb eszközhöz nyúlnak a nyugateurópai közvéleménynek a
maguk részére való hódítása czéljából. Újságolják koronkint ugyanis
azt, hogy itt meg itt a muszkák a zsidó falvakon kivül egy-egy, n é-
m e t e k által lakott falut is kifosztogattak; hogy itt meg itt a
k e r e s z t é n y földbirtokosok közt „nagy félelem” uralkodik az
iránt, hogy a zsidók után nem kerül-e rájuk a sor; hogy „ e g y e -
sek ingóságaikat magukkal vive elmenekültek, mert a földmívesek
nyíltan beszélik, hogy zsidók után a földbirtokosok, a lengyelek és a
németek következnek”, sat.
 7

Ezek, i 1 y formában nem egyebek zsidó hazugságoknál. Az Orosz-

országban jelenleg folyó mozgalom tisztán anti s é m i t a mozgalom,
noha elég drasztikus mozgalom. Nem egyéb az, mint a nyugateuró-
pai theoretikus antisemitismusnak a praxisban m u s z k a érte-
l e m b e n való alkalmazása. Az antisemitismus theoriája pedig ki-
zárja az egyes k e r e s z t é n y osztályok és keresztény népek közt
való harczot, sőt ellenkezőleg, mindezeket a k ö z ö s ellen-
ség: a z s i d ó ellen egy táborba törekszik egyesíteni. Az anti-
semitismus e szerint a leghatározottabb ellensége a communismus-
nak, a sociáldemokratiának és a nemzetiségi harczoknak, a melyeknek
épen a z s i d ó s á g a l e g b u z g ó b b a p o s t o l a
Egyet azonban megengedünk. Lehetnek ugyanis ezek között a
„nagy félelemben” levő „keresztény földbirtokosok” közt (a kik
részben lehetnek aztán n é m e t e k vagy l e n g y e l e k is,) olyanok,
a kik méltán tarthatnak a zsidókkal együtt való megkókáltatástól.
Ezen „keresztény földbirtokosok” egyik, kisebb részét az olyan, úgyne-
vezett k r y p t o - s e m i t a k vagyis t i t k o s sémiták képezik, a kik,
noha maguk vagy már elődjeik kikeresztelkedtek, a zsidó tradicziók-
tól nem tudnak menekülni s velünk egy szív egy lélek lenni, s
a kik, noha semitaságukat a világért be nem vallanak, kritikus pilla-
natokban s alattomban a z s i d ó s á g n a k f o g j á k p á r t j á t .
A másik kategóriát a m u s z á j - z s i d ó b a r á t o k képezik, a kik
fülig eladósodva, a zsidók kegyeit hajhásszák a czélból, hogy
talán tán még el is engedik (Pedig dehogy is engedik!) nekik
adósságaikat. Lesz alkalmunk tán majd egyszer elmélkedése-
ket ereszteni meg a zsidó-despoczia azon sajátszerűsége fölött is,
hogy legtöbbnyire az olyanok lépnek fel a zsidóság védelmére, a
kiknek a zsidó kése már a torkukon van, s a kiknek természetszerű-
leg e l s ő k n e k kellene ezen leggyalázatosabb despoczia s kényura-
lom ellen fellázadniuk. Mármost aztán, ha ilyen krypto-semita és
muszáj-zsidóbarát „keresztény földbirtokosok” „nagy félelemben”
vannak Muszkaországban, hogy a zsidók után ő rájuk kerül a sor:
azon cseppet se kell csudálkozni. Hiszen régi szólam az a nép szá-
ján nálunk Magyarországon is, hogy: „ N y u l a t b o k r o s t u l ! ”
Az ilyen krypto-semita és muszáj-zsidóbarátokon kívül még
Muszkaországban se féljen egy keresztény földbirtokos se az anti-
semitáktól.
Elvbarátaink nálunk Magyarországon is jó lesz, ha jól meg-
jegyzik maguknak azt, hogy – csekély kivétellel – mindazon úri ember,
a ki a zsidók pártfogójául fellép, vagy titkos zsidóivadék vagy
a z s i d ó k z s e b j é b ő l k a n d i k á l ki. Mindnyájunk szívébe bele
van oltva a természettől, a Wagner Richárd szerint „az emberiség
 8

hanyatlásának plasztikus (alakkal bíró) daemonja” (roszszelleme): a

zsidóság iránti ellenszenv, fejedelmektől kezdve le egészen a leg-
szegényebb napszámosig. „A vér nem válik vízzé!” – kivéve ter-
mészetesen, ha ez a „vér” eredettől fogva is már víz volt, vagy
pedig, ha valaki v í z i b e t e g s é g b e esett.

Addig is, míg a kilátásba helyezett új zsidóügyi törvények el-

készültek volna, az orosz kormány hozzálátott az egyes városokban
jogosítlanul lakó zsidók kiutasításához. A „Kölnische Zeitungénak
jelentik ápril közepéről Moszkvából:
„Itt jelenleg egy terjedelmes zsidóüldözés folyik, más szavakkal,
egy törvényes zsidóüldözés, a mely általános (Persze csak a zsidók
között. – Szerk.) izgalmat kelt. A rendőrség e mellett kérlelhetlen szi-
gorral jár el. A kiutasítási parancs hirtelen érkezik, az illetőkre nézve
legtöbbnyire váratlanul. Az üzletekkel nagy veszteségekkel fel kell hagyni;
a kiutasitottaknak nem marad egyéb hátra, mint kenyerüket a távolban
keresniök s új életet kezdeniök; kivétel nélkül utasitatnak ki aggok,
betegek, nők és gyermekek.”
A M o s z k v a ból kiutasított zsidók száma mintegy ötezerre
tétetik.
Kievben ápril 27-kén kezdődött meg a kiutasított zsidók kivo-
nulása. Egyedül magában a Podol városrészben ez által 600 lakás
üresedett meg.
A zsidó gyógyszerészeknek Pétervárott és Moszkvában nem
sikerült az őket a gyógyszerészségtől elmozdító belügyministeri
rendelet ellenében orvoslást nyerni, pedig ugyancsak erőlködtek.
Egy időben szó volt arról a lapokban, hogy valamennyien a keresz-
tény hitre térnek át, csakhogy patikárusok maradhassanak. Ezt a
„fenyegetést” azonban szerencsére még sem volt kedvük végrehaj-
tani, s így kénytelenek nagy veszteséggel megválni latin konyhá-
juktól, a hol a méregkeverést és czukrosvíz-kiszolgáltatást saját
zsebjükre nézve eddig oly sikerdúsan űzték.
Mindezen s egyéb hasonló rendszabályok csak pontos végre-
hajtását, illetőleg felelevenítését képezik „elavult” régibb törvé-
nyeknek. Hogy miként „avultak el” ezek a zsidótörvények, arra
nézve a „Sankt-Petersburger Zeitung”-nak egy czikke érdekes fel-
világosításokat nyújt. E lap egyik aprili számában a következőket írja:
„Az anyag ezen mozgalomra nézve a birodalom déli részében sok-
kal bővebb mennyiségben létezik, mint annak bármely más részeiben. A
hiba zsidókat és keresztényeket egyiránt terheli és – mondjuk ki egye-
nesen, – sok h i v a t a l n o k o t is t e r h e l . Ez utóbbiak hiányzó kö-
telességérzet, képtelenség és gyengeség által sok helyen nagy mérték-
ben hozzájárultak ahhoz, hogy a zsidókérdés nálunk végtére ily módon
mérgesedett el. A zsidók mindinkább elszigetelték másukat a többi tár-
 9

sadalomtól, a kagal hatalmasabb lett mint valaha, az állam az állam-

ban mind határozottabban fejlődött ki. H i v a t a l n o k o k , a kik csak
a m a g u k z s e b j é n e k m e g t ö m é s é r e g o n d o l t a k , előmozdították
a zsidó kizsákmányolási rendszert, a zsidók nélkül a Délen végre sem-
mit se lehetett tenni. A zsidó nemcsak közvetítővé, hanem, a mi még
gonoszabb, bérleti közbenjáróvá is lett. A gazdaember minden lépten
nyomon a zsidóval találkozott. A nélkül, hogy arcza verejtékében dolgozott
volna, a zsidó keresztény polgártársai verejtékének gyümölcseit zsebre
rakta. Ezt tagadni akarni, a legnagyobb bűn volna az igazság ellen. K i
segítette a z s i d ó k a t ilyen álláshoz: a k ö te l e s s ég é t
megszegett hivatalnok. Világos törvényes intézkedések mint
„elavultak” figyelmen kivül hagyattak. Most visszatérnek az emberek
a törvényhez, és néha a legnagyobb szigorúságokhoz nyúlnak, mint ezt
például az eset a szentpétervári zsidó gyógyszerészekkel bizonyítja. Ki
adta meg a törvénynyel ellenmondásban az e n g e d é l y t ezeknek a
zsidó patikárusoknak?
A mi az új zsidóügyi törvényeket illeti, erre nézve a ministeri
bizottság május 3-án tárgyalta Ignatyev javaslatait. Magának a
„Pester Lloyd”-nak e tárgyra vonatkozólag ápril 6-ról ezt sürgöny-
zik Pétervárról: „Ignatyev sürgetésére a ministertanács elhatá-
rozta a birodalmi gyűlésnek javasolni, hogy a zsidók csak a közsé-
gek előzetes beleegyezése után telepedhetnek le, s jövőre se ingat-
lanokat se korcsmákat nem szerezhetnek vagy bérelhetnek.
Hogy a dolgok ily állásában az összes európai zsidóság Igna tyev
grófot a pokolba kívánja, nagyon természetes. Ápril s még május foly-
tában is a lapok majd minden számában olvashattuk azt a hirt, hogy
„Ignatyev megbukik”, hogy „állása tarthatatlan” sat, mig végre
maga a „Pester Lloyd” is kénytelen volt szomorú képpel consta-
tálni azt, hogy ellenkezőleg „Ignatyev befolyása növekedőben van a
czárnál,” a Mellen a zsidólapok tehetetlen dühük tajtékát szinte fecs-
esegetik. így a többi között a „Pester Lloyd” ápril 23-iki számá-
nak vezérczikkében az ismeretes †-jelű (!) czikkíró ezt írja: „Az a
b ű n t e t t (?), a melynek III. Sándor czár részesévé lett, példa
nélkül áll a t ö r t é n e l e m b e n , és p é l d a n é l k ü l i lesz a tör-
ténelemben ennek a bűntettnek a büntetése.” Tisztelt loyális „Lloyd”,
úgy látszik ezekből a szavakból, hogy ön nemcsak hogy ért a zsidó
nihilisták nyelvén beszélni, hanem tán titkos összeköttetésben is
áll velük. Valami újabb „attentát”-ot tervez-e ön? – III. Sándor
czár csak uralkodói kötelességét teljesíti, a midőn népét a zsidó pes-
tistől megszabadítani törekszik. Ezért neki nemcsak népe, hanem az
egész keresztény világ hálával tartozik, mert ő adta meg az eldöntő
lökést a zsidókérdésnek mint világkérdésnek radikális megoldására.
Bár más, zsidókkal megvert európai államok fejedelmei is követnék
III. Sándor czár példáját!
 10

Ezen desperátus helyzetben a zsidók újra megkísérlették a

szerencsét, egy vagy több nagyhatalmat a muszkaországi zsidók
érdekében való intervenczióra bírni. Az angol parlamentben
ismét a „kegyelem és könyörület nélkül harczoló” báró de Worms
zsidó intézett egy újabb interpellácziót ez érdemben a kormányhoz.
Erre azonban a külügyi államtitkár Sir Charles Dilke a május 2-ki
parlamenti ülésen kijelentette, hogy egy ily intervenczióra most
sem hajlandó, annál kevésbbé, mert az ily hivatalos előterjesztés
az orosz kormánynál inkább k e d v e z ő t l e n mint kedvező ered-
ményt vonna maga után a zsidókra nézve.
Úgy látszik azonban, hogy a zsidó atyafiak szerencsésebbek
voltak a „ d o l l á r o k birodalmában „az északamerikai Egyesült Álla-
mok kormányánál, mert, noha Sir Charles Dilke a most emiitett par-
lamenti ülésben is kijelentette, mikép ő nem t u d j a , hogy az
Egyesült Államok a zsidók érdekében Pétervárott tettek volna lépése-
ket, a lapok május 5-ki számai Frelinghuysen amerikai kül-
ügyi államtitkárnak egy, a pétervári amerikai követhez april 15-kérőI
kelt sürgönyét közlik, a melyben ezt utasítja, hogy „ha sértés nélkül
lehetséges a dolog,” fejezze ki az amerikai kormány azon reményét
az orosz külügyminister előtt, hogy „a szerencsétlen embertársak
(zsidók) üldöztetése megakadályoztassék.” Ebben a sürgönyben azon-
ban az orosz k o r m á n y r e n d s z a b á l y a i ellen szó sem emel-
tetik, hanem csak a zsidók ellen fellázadt nép e l n y o m á s á t óhajtja
a „szabadelvű” amerikai kormány. Ezért a zsidóknak tett szívessé-
géért Arthur elnök kikapja eleget a magáét a német antisemita la-
poktól, így többek közt a „Neue Deutsche Volkszeitung” így nyi-
latkozik:
„Arthur elnök úrnak azt tanácsolnánk, hogy a Guiteau-svind-
linek vessen véget és törődjék azzal, mikép az indián-heccznek le-
gyen vége. Hogy van az, hogy bizonyos emberek mindig oly szívesen
szeretnének söpörni idegen ajtók előtt, míg a saját ajtajuk előtt a sze-
mét az égig büdösködik, s hogy mindenütt a z s i d ó k azok, kik az embe-
reket ilyen lépésre rábírni tudják. Mégis csak kell a zsidóknak egy
különös bűvös eszközzel bírniok s azt alkalmazni tudniok! Hanem persze
már macedoni Fülöp király tudta azt, hogy egy aranynyal megterhelt
szamár még a legmagasabb és legmeredekebb várfalat is képes megmászni.”
Mindezen zsidó interventionális velleitások ellenében az orosz
kormány ujabban is kijelentette, hogy az esetleges diplomácziai in-
tervencziót a zsidóellenes kihágások tárgyában igen udvariasan
ugyan, de h a t á r o z o t t a n visszautasítaná, mert ez Oroszország-
nak belügye. Sőt Ignatyev gróf belügyminister közlönye, a „Novoje
Vremja” ironice a következőket adta tudtára az intercessionálhatnám-
diplomatáknak: „A követ urak megkímélhetnék magukat ettől a fá-
 11

radságtól, mert különben annak a kellemetlenségnek tehetik ki ma-

gukat, hogy Giers úr (külügyminister) helyett, a ministerium por-
tása fogadja majd őket.” Ezen kijelentés után a pétervári amerikai
követ is, úgy látszik, nem tartotta t a n á c s o s n a k a kormányától
kapott megbízást foganatosítani. Legalább semmi sem hallatszik
arról, hogy az amerikai követ a pétervári kormánynál tényleg fel-
szólalt volna a zsidók érdekében.
Egyébiránt se Arthur elnök se Frelinghuysen külügy-
minister ne feledkezzenek meg arról, hogy, ha Amerikában e napig
h i v a t a l o s zsidókérdés nincs is, de van viszont h i v a t a l o s
chinai-kérdés. Ugyanis a Californiába és az Unió több más nyugati ál-
lamaiba nagy tömegekben bevándorló chinaiak ellen évek óta egy erő-
szakos mozgalom folyik a fehérek részéről, a meíy mozgalom leg-
újabban már kivívta azt, hogy az Egyesült Államok congressusának
képviselőháza f. é. april 18-ikán 201 szóval 37 ellenében a chinaiak
bevándorlását 10 évre megtiltotta, s ezen anti-chinai-billt, a sená-
tus is helyben hagyta, sőt mi több, egy, San Franciscóban ülésezett s
az iparegyletek küldötteiből álló Anti-chinai-conventió egy program-
mot fogadott el, a mely szükség esetében a chinaiaknak az Egye-
sült-Államokból e r ő s z a k o s u t ó n m ó d o n való k i ű z é s é t
ez él ózza.
És ez a „vallási és faji türelmet lenség” a v i l á g l e g s z a b a d a b b
államában nyilatkozik, és pedig nem valamely dologkerülő, uzsorás,
csaló, parazita, minden culturát elölő faj ellenében mint a milyen a
zsidó, hanem egy hangyaszorgalmú, munkás, földmívelő és marha-
dolgos napszámos népfaj ellen, – a mely sivatagokból is földi para-
dicsomot képes elővarázsolni pár év alatt, – csak azért, mert a
chinai ember egy e g é s z h e t i munkabére alig tesz ki többet mint
a fehér ember egy napi munkabére, s így azok a yankeeket minden
kenyérkeresetről leszorítják.
A chinai tehát eminens culturnép a minden cultura ellenségé-
vel: a zsidóval szemben. Azon népnek tehát, a mely ily culturnépet ül-
dözőbe vesz, legkevésbbé van joga felszólalni a pióczanépfaj: a zsidó
irányában más államok által követett politika ellen; mert, ha jogosult
dolog az anti-chinaizmus, százszorta jogosultabb elv az antisemitizmus.
Söpörjenek tehát az Egyesült-Államok a maguk háza előtt!
Egyébiránt az is,meglehet, hogy az amerikai kormány csak
azért érdeklődik annyira a muszkaországi zsidók sorsa iránt, mert
már s o k a l lani kezdi az Amerikába áradó m u s z k a - z s i d ó be-
v á n d o r l á s áldását.
Ha így van a dolog: akkor t ö k é l e t e s e n értjük Arthur
elnök és Frelinghuysen külügyminister eljárását!
 12

A zsidók tehát végre valahára belátva, hogy nehezen lesz

maradásuk Muszkaországban, tömegesen a vándorbothoz nyúlnak,
vagy kényszeritetnek a nép és a hatóságok által ahhoz hozzá nyúlni.
A legelső czél a szerencsétlen Galiczia, s itt első sorban Bródy ha-
társzéli város, a hol 4000 keresztény mellett 18,000 zsidó lakik. E
városba tódul első sorban az Oroszországból kihányt zsidóhad, s itt
van a zsidó kivándorlást közvetlenül vezető táborkar, a mely áll két
angol zsidóból: Oliphant s Dr. Asher urakból és egy, a zsidópatro-
nusságból sportot csináló angol báróból, a kit Monteguenak hivnak.
Halljuk tehát már most ezen zsidó táborkar operáczióit, a
melyekről a lapok rendes bulletineket hoztak és hoznak Lembergből,
Galiczia fővárosából.
E bulletinek „a zsidó főhadiszállásról” következőleg hangzanak:
Lemberg, ápril 13. – Oliphant úr közbenjárása folytán minden
héten két vonat indul tizenkétszáz oroszországi menekülttel Lembergen
át Amerikába. Vasárnap érkezik ide az első vonat hat vaggonnal. A
segélypénzek Brodyban osztatnak szét. Mr. Oliphant, a ki két hétig
marad itt, egy amerikai vállalkozótól távsürgönyt kapott, a melyben
ajánlatok tétetnek valamennyi zsidó kivándorlónak Amerikában való
elhelyezésére nézve. Egy másik pedig mindenféle mezögazdászati eszkö-
zöket bocsát ingyen rendelkezésükre. (A mely mezögazdászati eszkö-
zöket persze ezek a zsidók azonnal el fognak sacherozni. – Szerk.)
Lemberg, ápril 14. – Dr. Asher, a londoni „Jewish Chronicle”
(„Zsidó Krónika”) szerkesztője és báró Montague holnap Londonból ide
érkeznek, hogy az angol bizottság küldöttével, Oliphant úrral egyetem-
ben a segélyezési eljárást az Amerikába kivándorló orosz zsidók részére
rendszeresen szervezzék. Az angol segéiyző bizottság e czélra képvise-
lőinek egyelőre huszonötezer font sterlinget (250,000 frt o. é.) utalvá-
nyozott. Az itteni zsidó község egy küldöttsége jelent ma meg Mr. Oli-
phantnál, hogy neki fáradozásáért a zsidóság köszönetét fejezze ki.
Lemberg, ápril 16. – Az oroszországi zsidó menekültek első
szállitmánya, a mely 160 férfiból s nőből és 60 gyermekből áll, ma
reggel utazott itt át Amerikába. Egy hölgy-bizottság (Persze zsidó asz-
szonyokból. – Szerk.), a mely egyenesen e czélra alakult, a jövevénye-
ket az indóháznál megvendégelte. Valamennyi kivándorló 3 frtnyi zseb-
pénzt kapott az angol segélyző bizottságtól. Egy külön utazási marsall
kíséri a vonatot Hamburgig, a hol a menekültek a londoni bizottság egy
másik tagjának vezetése alá adatnak. Holnap váratik ide Bródyból a
második szállítmány kétszáz kivándorlóval.
Lemberg, ápril 17. – Az orosz zsidók szállítása, a kik Amerikába
vándorolnak ki, folyton tart. A lembergi állomáson megálló s kivándor-
lókat szállító vonatok roppant nyomor képét nyújtják. Az angol delegá-
tusok pénzt és élelmi szereket osztogatnak. Volhyniai és podoliai ma-
gánhirek a zsidók helyzetét komorabbnak festik mint a múlt évben volt.
Izgatók azt beszélik a népnek, hogy a czár a zsidók üldözését és kiűzését
helyesli.
Lemberg, april 19. _ Mr. Oliphant ma sok sikertelen alkudozások
után végre teljhatalmat nyert az orosz (Tán o r o s z - z s i d ó ? – Szerk.)
 13

menekülteket illető segélyezési eljárás szervezésére. Holnap Brodyba

megy, hogy a további kivándorló-szállítmányok továbbítása tárgyában
rendelkezéseket tegyen. Vasárnap várják ide a második vonatot kétszáz
zsidóval; a harmadik vonathoz állítólag 130 kicsapott zsidó diák is
csatlakozni fog Kievből és Moszkvából.
Lemberg, ápril 24. – A baltái zsidók egy kiküldöttéhez, a ki Mr.
Oliphantnál az orosz zsidók által P a l a e s t i n á b a tervezett kivándor-
lás ügyében lépéseket tett, a nevezett emberbarát (Értsd: zsidóbarát.
– Szerk.) a következő nagy fontosságú levelet intézte:
„Olvastam igen érdekes levelét, s az abban foglalt közlések a leg-
nagyobb mértékben érdekelnek, nevezetesen az, hogy oly erős érzelem
és vonzódás létezik Pala e s t i n a iránt szegénynél és gazdagnál. Bizto-
sítom önt, hogy az angol társadalom minden osztályánál szinte erős sze-
retet létezik Palaestina iránt, (Tán „erősebb” is ez a „szeretet” mint
az európai zsidók szeretnék. – Szerk.) és hogy a lakosság minden rétege
(a keresztények között) részt venne egy ilyen mozgalomban. (A mi alatt
természetesen nem az értendő, hogy az angolok m a g u k akarnának
Palaestinába vándorolni. – Szerk.) Eddig Angliában keveset tettek a
Palaestinába való kivándorlás mellett, mert nem tudták azt, hogy az
orosz zsidók oda akarnak menni. Ha tehát ön nekem bizonyítékokat és
tényeket tud felhozni az iránt, hogy egy nevezetes számú személy, ne-
vezetes pénzeszközökkel ellátva Palaestinába akar menni, úgy biztosit-
hatom önt, hogy Anglia részéről kétszerannyi pénz fogna adatni; ezen-
kívül egy bizottság alakulna Anglia legelőkelőbb és legnagyobb embe-
reiből, a kik egy ily vállalatot támogatni fognának. Ha tehát ön nekem
bizonyosságot szerez az iránt, hogy több vagyonos (S miért épen csak
„ v a g y o n o s ? ” – Szerk.) ember Palaestinába akar menni, akkor én
Konstantinápolyba megyek, hogy a szultánnal megbeszéljem a dolgot, s
az ön informáczióit Angliába is eljuttatom. Akkor azonban magam is
Palaestinába mennék, hogy a bevándorlókat fogadjam, nekik védelmet
biztosítsak, s előnyösen elhelyezzem őket... L. Oliphant.”
Lemberg, ápril 26. – Mint Pétervárról távírják, 250 jómódúbb
zsidócsalád hagyta el Kievet, hogy Amerikában megtelepedjék. Május
9-én 800 z s i d ó c s a l á d Odessából és környékéről P a l a e s t i n á b a
fog kivándorolni.
Lemberg, ápril 27. – A rendőrigazgatóság az itteni segélyző bi-
zottságot felszólította, hogy az ide Oroszországból nagy tömegekben ér-
kezett menekültek továbbszállításáról, a kik nyomorúságos állapotban
vannak, mielőbb s lehetőleg még ma estig intézkedjék. (A nagy zsidó-
áldás fölött már a galicziai hatóságok is prüszkölni kezdenek. – Szerk.)
A bizottság ennek folytán a bródyi delegálttal távirati utón tette magát
érintkezésbe. Báró Montague, Dr. Asher és az itteni hitközségi tanács
elnöke Lazarus ma a gyorsvonattal Brodyba mentek, hogy rendelkezé-
seket tegyenek a kivándorlók elszállítása iránt. A Lembergbe érkezett
orosz (Értsd: orosz- z s i d ó . – Szerk.) diákok, továbbszállításukig a
bizottság költségén láttatnak el. A londoni Mansion-house-bizottság kép-
viselői és Löwenstein hitszónok holnap B u d a p e s t r e utaznak, hogy
M a g y a r o r s z á g o n is megpendítsék a segélyezési akczióban való
részvételt az Oroszországban üldözött zsidók részére. – A zsidóknak
Oroszországból való kivándorlása most k o l o s s z á l i s m é r v e k e t ölt.
 14

Lemberg, ápril 28. – Potocki helytartó kezdeményezésére (Tán

helyesebben: R o t h s c h i l d kezdeményezésére, – Szerk.) a rendőrigaz-
gatóság egyelőre v i s s z a v o n t a azon rendeletet, mely szerint az ide
érkezett zsidók minden” körülmények közt a z o n n a l tovább szállítandók,
minekutánna az itteni segélyző bizottság kötelezte magát, a jövevények
ellátásáról a legközelebbi kivándorló transportig gondoskodni. A mene-
külteknek Amerikába való expedícziója iránti programmot tegnap a lem-
bergi és a londoni Mansion-house-i bizottság kiküldöttei véglegesen meg-
állapították. Minden vasárnapi és keddi napon ezentúl 100-100 oly
menekült (Kevés lesz! – Szerk.) fog Hamburgon át szállítatni, a kik
önmaguk is tudnak magukról gondoskodni. B u d a p e s t r ő l épen most
érkezett Dr. Kohn rabimistól egy távirat az angol bizottság küldöttsé-
géhez az iránt, hogy az üldözött orosz zsidók részére Magyarországon
is szerveztetik egy segélyzési akczió, és hogy az itteni (lembergi) kikül-
döttek jelzett útja Budapestre f ö l ö s l e g e s . (Kohn úr és a buda-
pesti zsidó koryphaeusok, ugylátszik, kissé f é l n e k a muszkaországi zsidók
patronusainak M a g y a r o r s z á g o n való katakolásától. – Szerk.)
Lemberg, május 1. – Az Oroszországból menekülő s Galicziába ér-
kező zsidók száma m i n d i g n a g y o b b l e s z . A Kitajgrod és Mohilev
városokból jövő kivándorlók hajmeresztő dolgokat beszélnek a zsidó la-
kosokkal való elbánásról. Grodnoból 500 (zsidó) munkás (?) vándorol ki.
Mintegy h é t e z e r z s i d ó c s a l á d jelentette be letelepülését P al a es-
t i n á b a a Jaffában levő kivándorlási irodánál. A holnapi nappal veszi
kezdetét a z s i d ó k k i v o n u l á s a D é l - O r o s z o r s z á g m i n d e n ré-
s z e i b ő l . Eddig már 9000 zsidó hagyta oda az orosz birodalmat.
Lemberg, május 2. – Ma Bródyból újra egy vonat érkezett 165
zsidó-orosz (Tán o r o s z - z s i d ó ? – Szerk.) menekülttel (többnyire nők
és gyermekek,) a kik Amerikába vannak átutazóban. A jövevények kö-
zött sok vagyonos ember van. Koltz órás, a kinek családja Baltában
megöletett, Bostonba ment. Hozzá sok, Elizabetgrádból Novoszieliczán át
ide menekült zsidó csatlakozott. A délután Hamburgba tovább menő vo-
naton eddig 200 menekült van. Dologkerülő és nem használható egyé-
nektől a bizottság könyörtelenül megtagadott minden segélyezést. (Ezek
tehát a boldog Galiczia nyakán maradnak. – Szerk.)
Lemberg, május 3. – A brodyi segélyzö bizottságtól ma ide az
a közlés érkezett, hogy lenyomorodott és mindenből kipusztult zsidó
menekülteknek e g é s z k a r a v á n j a i ö z ö n l e n e k g y a l o g , O r o s z o r -
szág m i n d e n r é s z é b ő l a g a l i c z i a i h a t á r h o z . A siralmas álla-
potban levő jövevények élelmezésére az eddigi segélyeszközök nem elég-
ségesek. Báró Bleichröder (a berlini Rothschild. – Szerk.) egy, az an-
gol bizottsághoz intézett átiratban, az elűzött orosz zsidóknak Török-
ország azon részeiben való letelepítését ajánlja, a hol vasúti mun-
kálatok vétetnek foganatba. A berlini bankár ígéri, hogy a kivándorlók-
nak mint vasúti munkásoknak alkalmazása czéljából közbeveti magát.
Deinart hírlapiró azt távírja ide Odessából, hogy az ottani t ö r ö k
k o n z u l kijelentette ö előtte, miként kormánya nem egyezik bele
abba, hogy a zsidó menekültek t ö m e g e s e n P a l a e s t i n á b a letele-
pedjenek. (Majd hát akkor k é n y s z e r í t e n i kell erre a szultánt. --
Szerk.) A londoni Mansion-house-bizottság delegáltjai: báró Montague
és Dr. Asher, gróf Potocki helytartónak T i s z a m i n i s t e r e l n ö k h ö z
intézett ajánló levelével, B u d a p e s t r e utaztak.
 15

E küldöttek május 4-kén mégis érkeztek Budapestre, s őket

Tisza Kálmán ministerelnök másnap, május 5-kén délelőtt fogadta.
E kihallgatás lefolyásáról a lapokban közölt nyilván félhivatalos
communiqué így szól:
„Báró Montague-t és Dr. Ashert, a londoni Mansion-house-bizottság
kiküldötteit ma délelőtt fogadta Tisza Kálmán ministerelnök. A kiküldöt-
tek, a kiket W a h r m a n n Móricz országgyűlési képviselő mutatott be
a ministerelnöknek, Tisza urnák átadták a galicziai helytartónak, gróf
Potockinak magukkal hozott ajánló levelét, és utazásuknak humanitárius
czélját ecsetelve, a londoni Lordmayor és bizottság k ö s z ö n e t é t fejezték
ki ő exczellencziájának a f e n f o r g ó k é r d é s b e n t a n ú s í t o t t ma-
g a t a r t á s a miatt. Tisza úr ezt a következő szavakkal hárította el
magától: „Mi itt egy szabad országban vagyunk!” Báró Montague a
ministerelnöknek előterjesztette azt a tervet, hogy az orosz-zsidó ki-
vándorlás B o s n i á b a vezettessék, a mely országnak egy szorgalmas
(Tudjuk! – Szerk.) és békés (Csak l á t s z ó l a g ! – Szerk.) lakosság
nagyon nagy hasznára lenne. A ministerelnök azt tanácsolta az uraknak,
hogy ezen ügyben f o r d u l j a n a k a k ö z ö s m i n i s t e r i u m h o z . Bú-
csúzáskor Tisza úr az uraknak a legjobb sikert kívánta emberbaráti
törekvéseikhez. A kiküldöttek ma a déli futár-vonattal Bécsbe utaznak,
a hol két-három napig maradnak.”
Íme itt a következménye a magyar kormány és képviselőház
zsidóbarát magatartásának! Most majd aztán lássák, miként fogják
lerázni a nyakukról a „hálás” zsidókat, a kik azt hiszik, s a kor-
mány és a képviselőház eljárása után méltán hihetik is, hogy any-
nyira szeretik őket Magyarországon, hogy az ö s s z e s kiűzött musz-
kaországi zsidóságot szívesen látják nálunk, egyelőre legalább B o s-
n i á b a n, a hova ha egyszer bejutottak, nyitva lesz előttük az e g é s z
osztrák-magyar monarchia. Hanem már most csak arra vagyunk kíván-
csiak, hogy a közös ministerium, a melyhez Tisza Kálmán minis-
terelnök a zsidóküldöttséget utasította, ugyan majd k i h e z fogja ezt
t o v á b b utasítani? Folyton ignorálták ezek a „mérvadó körök” a
zsidókérdést és nevetgéltek rajta. Lesz ezentúl e l e g e n d ő okuk
és alkalmuk, álmatlan éjjeleken át törni a fejüket rajta. Hanem
most meg majd mi r a j t u n k lesz a nevetés sorja! –
A további galicziai bulletinek a „zsidó főhadiszállásról” a kö-
vetkezők:
Lemberg, május 8. – A „Gazeta Lvovszka” egy communiqué-je az
orosz zsidóknak Galiczián át való kivándorlásáról constatálja, hogy az
országos hatóság az orosz-antisemita mozgalom lehető következményei-
nek horderejét nem kicsinyli, a mely mozgalomnak áldozatai Galicziára,
mint egy védelmet nyújtó szomszédos tartományra, és a Nyugat felé, ne-
vezetesen Amerikába vezető utón levő első megállapodási helyre
vannak utalva. – A nevezett lap aztán így folytatja:
„Már a mozgalom kezdetén utasítva lettek a hatóságok, hogy az
érkező kivándorlók fölött pontos nyilvántartást vezessenek nemük, koruk
 16

és elhagyott lakhelyeikről, hogy a nyilvántartási jegyzékeket folyton ki-

egészítsék, s ezeket a helytartótanács elé terjesszék. Különösen bírálat
alá vettetett az idegen zsidók életfenntartási eszközeinek és igazolvá-
nyaiknak kérdése, s azoknak a vidéki helyeken még ideiglenesen is való
tartózkodása csak azon biztosítás mellett engedtetett meg, hogy a ha-
tóságok beleegyezése nélkül ideiglenes tartózkodási helyüket el nem
hagyják. Az elutazhatásra való engedély mindenkinek megadatik, a ki
kifejezi azon óhajt, hogy Brodyba, az Amerikába való kivándorlás köz-
pontjára akar elutazni. Minden működő segélybizottságnak nyomatékosan
szivére köttetett a kivándorlók kellő élelmezése, az egészségügyi tekin-
tetek szemmeltartása, az Amerikába kivándorlóknak lehető gyors elszállí-
tása. Ha várakozás ellenére az eddigi rendszabályok nem nyújtanának
biztosítékot az iránt, hogy az orosz-zsidók kivándorlása az országban a
vagyontalan és keresetképtelen zsidó proletariátusnak szaporodásá-
val nem fog végződni, akkor az országos hatóság nem fogja elmulasz-
tani, erősebb és hathatósabb eszközökhöz is nyúlni. Hogy ez kellő idő-
ben meg fog történni, hogy az esetleges fenyegető veszély elháritasséky
arra nézve a gondoskodás és elővigyázat eddigi bizonyítékai teljesen
megnyugtató (?) biztosítékot nyújtanak.
„Brody, május 9. – Ma érkezett ide Lembergből az egészségügyi
bizottság; szemle alá vette a lakásokat és a kivándorlók élelmezését,,
hogy r a g á l y o k n a k elejét vegye. (Tehát még dög vész szel is fe-
nyegetnek bennünket a kedves vendégek. – Szerk.) A menekülők tö-
m e g e s e n j ö n n e k ; sokaktól közülök az utón az utolsó holmijukat is
e l v e t t é k . Ma ismét 20 zsidó s z ö k ö t t k a t o n a jött, köztük néhány
ulánus, a kik a Charkovtól a határig terjedő roppant nagy utat éjjel,
lóháton tették meg. Bessarábiából és Volhyniából új szörnytettek hire
érkezik. Mivel a rendőrmesterek a városokban a zsidóktól p é n z t kap-
nak, (Még nem is szégyenlik ezek a zsidók nyilvánosan bevallani, hogy
rendszeresen v e s z t e g e t i k a h i v a t a l n o k o k a t . – Szerk.) a nép
a városokban csak ritkán merészel támadást, ellenben a f a l u s i z s i d ó k
ki vannak szolgáltatva a nép dühének. Így Rudniban is Zsitomir mel-
let Beruschka csapláros megöletett.
Lemberg, május 10. – Ma vette kezdetét az itt időző orosz-zsi-
dóknak Brodyba, mint az Amerikába való kivándorlás központjára való
v i s s z a s z á l l í t a t á s a . Holnap és holnapután e szállítás folytatva lesz.
A vagyontalanok a bizottságtól vasúti menetjegyeket kapnak.
Lemberg, május 10. – 44 kicsapott zsidó diák Kievből ma, 70
mesterember (?) és földmíves (??) kíséretében Amerikába vándorolt ki,
a hol ők már intézkedtek több önálló gyarmatnak, előre küldött kvár-
télycsinálók által való alapításáról.
A társulati tagok betéteiből viseltetnek a C a n a d á b a n tervezett
telepitvény költségei. A segélyző bizottság ezen kivándorlóknak Ham-
burgig vasúti menetjegy-árleszállítást eszközölt ki.
*
A szükség tehát nagy, igen nagy levén a muszkaországi „iz-
raelita polgártársak” között, Anglia példájára Németországban,
Ausztriában és Magyarországban is megindult a könyöradomány-
gyűjtés a „kárvallott” muszka zsidók részére. Berlinben s Német-
 17

ország több helyein, úgyszinte Bécsben is, első sorban „keresztény

emberbarátok” tolattak e mozgalom élére; nálunk Magyarországon
azonban eddig csak zsidók gyűjtenek többnyire zsidók közt. Ez utóbbi
ellen természetesen semmi kifogásunk se lehet; hanem azon „ k e r e s z -
tény” urakhoz, kik a muszkaországi zsidó pióczák sorsát annyira
szívükön viselik, azt a kérdést intézzük: váljon a zsidók által tönk-
retett k e r e s z t é n y honfitársaik iránt nem honol keblükben ugyan-
azon emberbaráti érzelem ?! A farkasok s más fenevadak által mar-
czangolt nyáj iránt közönyösek, hanem ha a vadász e fenevadakra
irányozza fegyverét, akkor megkönyörülnek ezeken ?!
Hanem persze most jó alkalom van pár forinttal Izrael örök hálá-
ját kiérdemelni; mert az adakozók az adakozás tényével egyszersmind
bevallják nyilvánosan azt, hogy ők z s i d ó b a r á t o k. Ily értelemben
fogja fel ugyanis az adakozást a bécsi gyűjtő bizottság is, a mely
felhívása végén azt mondja, hogy „minden pénzadomány egyszers-
mind p r ó b á j a lesz az adakozók elfogulatlanságának (!)és előítélet-
nélküliségének” (!!) azaz magyarán mondva: z s i d ó b a r á t s á g á -
nak. Azért hát m i jegyezzük fel ezeknek a gyászkeresztényeknek
neveit a mi f e k e t e k ö n y v ü n k b e .
A muszkaországi zsidók segélyezése és kivándorlásuk vezetése
módozatainak megbeszélése czéljából, a párisi „Alliance israélite uni-
verselle” april hó közepén több napon át gyűléseket tartott Berlin-
ben, persze közönség beeresztése nélkül, mert, mint az egyik tag,
Lasker fájdalommal constatálta, „odáig jutottak a dolgok Berlinben,
hogy ilyen ügyeket nem t a n á c s o s nyilvános gyűlésben tár-
gyalni.” A nemzetközi zsidóságnak a gyűlésen jelen volt képviselői
a következők voltak: New-Yorkból Ellinger, Londonból G-oldsmith
Julián és Dr. Adler főrabinus, Parisból Derembourg (Dernburg),
Dr. Landsberg és Netter, Kölnből Dr. Rosenthal polgármester (!j és
Dr. Franck rabinus, Berlinből Lasker Eduárd birodalmi gyűlési kép-
viselő, M. Frankfurtból Dr. Fould, Dr. Maas és Berwald sat. –
A „Deutsche-Reform” igy ismerteti továbbá e gyűlést:
„Magától értetődöleg a zsidóság más központjai is képviselve vol-
tak, mint: Bécs, Boroszló, Hamburg, Hannover, Posen, Cassel, Mann-
heim sat. (Hát Budapest? – Szerk.) Az „Alliance israélite universelle”
itteni fiókegylete elnökének, Lessé igazságügyi tanácsosnak előülése alatt
a következő nyilvános határozat (mert a t i t k o s határozatokról profán
nem értesülhet) hozatott: „A német bizottság (székhely Berlin) magára
vállalja a kivándorlók expedíczióját az európai szárazföldön, London és
New-York gondoskodnak a bevándorlóknak Amerikában és más az Atlanti
tengeren túli országokban való elhelyezéséről, Paris pedig rendezi a
kivándorlók (pénz-) viszonyít. Csak olyan személyek szállíttatnak el, a
kik maguk is gondoskodni tudnak további ellátásukról. (Háta s z e g é n y
zsidókkal mi történik? Ezeket farba rúgják? Ez aztán szép zsidó „fele-
 18

baráti szeretet!” – Szerk.) Minden befolyt pénz a berlini és londoni

bizottságokhoz küldendő be, a melyek a többi bizottságnak róla számot
adnak.”
Oh te hatalmas volt „Alliance israélite universelle”, még ezelőtt
7-8 évvel nem is álmodtál volna arról, hogy világuralomra törő
népedről ily m ó d o n kelljen gondoskodnod! Hol vannak azok az
idők, amikor Crémieux egyik gyűléseden ezt „a büszke mondást bo-
csátotta világgá: „Egy új messiási birodalomnak, egy új Jeruzsá-
lemnak kell támadnia a császárok és pápák (– az európai államok
és a kereszténység. – Szerk.) helyébe. S hol vannak azok az idők,
a midőn Disraeli, a későbbi mindenható angol ministerelnök, büszkén
hirdette ama tant, hogy „a tiszta vérű felsőbb zsidó faj hivatva
van a zagyva vérű a l s ó b b európai emberfajokat k i i r t a n i !
Sic transit gloria mundi!

A márczius vége felé és ápril elején Bécsben tartott antisemita

népgyűlések nagy riadalomba hozták a bécsi zsidókat és fullajtár-
jaikat, s e gyűlések hatását ellensúlyozandók, philosemita ellengyű-
léseket insceniroztak. Azonban ezzel az eljárásukkal meglehetős
fiascot csináltak.
Amint olvasóink áprili füzetünkből tudják, az antisemiták a
2-ik kerületi zsidószagú haladópárti egylet ápril 3-ki gyűlését fel-
használták arra, hogy ott antisemita beszédeket tartsanak. Ezen
„csorbát” kiköszörülendő, az egylet igazgató választmánya ápril
11-kére újabb gyűlést hívott egybe, a melynek lefolyását a „Tri-
bune” után az „Oesterreichischer Volksfreund” következőleg írja le:
„Ma este az „Arany kos” termeiben a Lipótvárosban végre meg-
tartották azt a gyűlést, a mely mellett az itteni sajtó egy részében már
több nap óta fújták a nagy trombitát.
A II. kerületi haladópárti club teljes gyűlése, a mely „az egylet
állásfoglalása czéljából az antisemita mozgalommal szemben” hivatott
egybe, s a melytől mesés dolgokat vártak, siralmasan folyt le, és nyo-
morúságos fiascot csinált.
Midőn mi este 8 órakor a gyűléshelyiségbe léptünk, egy lélek se volt
ott felfedezhető. Csak 8 óra után jelent meg több pinczér, hogy vendé-
gek után körülnézzen. Mert hát igen sok vendéget vártak, s azért el-
képzelhető a szolgálati személyek csalódott arcza. Csak egy negyedórával
a gyűlés megnyitására kitűzött idő után jött össze egy csomó ember a
„Kos”-nál. A csalódás csakugyan rettentő volt. Száz meg száz meghívót
küldtek szét, s mindössze megjelent hatvanöt ember.
Az óramutató már a 9-ik órához közeledett, midőn a haladó club
elnöke Dr. Kraus Viktor lovag és tanár úr, keserű képpel a szószékre
lépett a megnyitó beszéd tartása végett. Köszönetét fejezte ki a „nagy-
számú” megjelenésért, és beszélt a közönség „rendkívüli élénk” részvé-
téről, a német szellemről, a mely a haladó clubban mindig uralgott, s
más effélékről. Egy mély basshang a terem hátsó részében, a mely az
 19

elnök fejtegetéseit mindenféle halk megjegyzésekkel kísérte, általános

derültséget keltett. Ugyanazon hang később is, Dr. Fuss tanár beszédé-
nél szinte hallatszott. A professor urnák különös pathoszszal előadott
frázisai után rendesen egy halk mormogás következett, a mely ugyan-
azon basshangtól eredt. A gyűlésnek ez a játék kiválólag tetszett, meg-
lehetős sokat nevetett, s így az est folytonos derültségi kitörések közt
folyt le, a mely igen nevetségesen vette ki magát.
Dr. Fuss beszédében először is lándsát tört a német-nemzetiségiek
mellett, a kik egyes egyedül születtek a vezérszerepre Austriában; a
második lándsát általában a zsidókért törte, a kik Ausztria sok részé-
ben az egyetlenek a kik a németséget fentartják; a harmadik lándsát
pedig a sajtózsidókért törte, különösen pedig azon zsidókért, a kik, mint
szónok monda, „a németség öntudatát magasra tartják magasra emelik.”
Ennek a meglehetősen hosszú és unalmas speechnek, a mely alatt a
vendégek egy harmada megszökött, a vége természetesen az a kérelem volt,
hogy a gyűlés fogadjon el egy, a szónok által fogalmazott határozati
javaslatot az antisemita mozgalom ellen.
Ezzel a napirend főpontja ki lett merítve, s azon kevesek, a kik
azon biztos feltevésben jöttek, hogy a nagy estről hirdetett ígéretek
mind teljesedésbe mennek, csalatkozva távoztak, s olyan képeket vágtak,
mintha ezt gondolták volna: „Menjünk haza és mondjuk ki: nem volt
itt semmi!”
Ezen fiasco után a bécsi zsidók elengedhetlen szükségesnek
látták, az internationális zsidóság hadseregét: a sociáldemokratiát
ütközetbe vinni maguk mellett, s e czélból a zsidó gyárosok mun-
kásait húsvétvasárnap egy előleges szűkebb körű, ápril 16-ra pedig
egy nagy gyűlésre összehívnia „Három angyal” helyiségeibe, ugyan-
oda, a hol a legutolsó nagy antisemita népgyűlés tartatott
A zsidógyárosok munkásainak e gyűléséről az „Oesterr. Volks-
freund” a következőket írja:
„Egy Voglgruber nevű úr, mesterségére nézve szemenszedett zsidóbarát,
mellesleg pedig kártyafestő, szükségesnek találta a „negyedik rend nevében”
tüntetést rendezni az antisemitizmus ellen. E czélból ápril 16-ra, vasár-
napra népgyűlést hivott egybe a „Három angyal”-hoz. E gyűlésen jelen
volt: a „Wiener Tagblatt” szerint 800, a „Deutsche Zeitung” szerint
500, a „Neue freie Presse” szerint pláne 2000 személy. Micsoda társa-
dalmi osztályokhoz tartoztak ezek, nehezen határozható meg, – pogány
sörpusztítás, dühös lekiabálása minden ellenzéknek, volt a gyűlés signa-
turája; sőt egy kis verekedésre is el voltak ezek az urak készülve. Tíz
szónok beszélt, s ezek között n é g y z s i d ó , többé kevésbbé az antise-
mitizmus ellen, s végre egy ily tárgyú határozat valamennyi szavazattal
hét ellenében, vagy, mint a „Tagblatt” állítja, 14 vagy 20 szó ellenében,
vagy a „Neue freie Presse” szerint 100 szó ellenében, elfogadtatott.”
Mindamellett a gyűlésnek nem lett meg a szándékolt hatása. In-
telligens emberek, a kik ott voltak, első pillanatra látták, hogy úgy
volt csinálva az egész, és szájról-szájra jár most e mondás: „Az egészet
a zsidók rendezték!”
 20

De a zsidók Ausztriában nem elégedtek meg azzal, hogy tőlük

függésben levő keresztényekkel és gyármunkásaikkal tüntetéseket
rendezzenek az antisemitizmus ellen: érezték maguk is, hogy ezen
eljárásuknak nem lett s e m m i e g y é b eredménye mint az, hogy
ezzel csak olajat öntöttek a tűzre, s azért a folyton a Rothschild-
kölcsöneire szoruló osztrák kormányt kényszerítették arra, hogy a
mozgalom továbbfejlődését a hatalom eszközeivel elnyomja. Amit
ez hűségesen meg is tett a következő nyilatkozataival és tényeive.
Ugyanis már ápril 9-ikén a félhivatalos „Montags-Revue”-ben meg-
jelent a következő communiqué:
„Gróf Taaffe ministerernök szoros utasításokat bocsátott ki arra
nézve, hogy kifejezett antisemitikus czélzatú gyűlések általában betil-
tandók s a rendőrközegek utasítandók, olyan gyűléseket, a melyeken
ilyenféle törekvések hacsak mellesleg is előtűnnek, azonnal feloszlatni.
A kormány kötelezve érzi magát, minden állampolgárt, a politikai és
vallási nézetek különbsége nélkül, minden jogaiban megvédeni. (Hát ak-
kor minek engedi meg a z s i d ó b a r á t o k és z s i d ó k gyűléskedéseit?
S a zsidók által jogaikból naponkint kopasztott keresztényekről nem szól
a krónika? – Szerk.)
A félhivatalos ,,Prager Abendblatt” pedig ápril 12-kén ezt közli:
„Az izraelita lakosság m e g n y u g v á s t szerezhet magának (No
csak nyugodjék békében! – Szerk.) az iránt, miként az ellenzéki
(Értsd z s i d ó . – Szerk.) sajtó által reakczionáriusnak kikiáltott kor-
mány (Ellenkezőleg! az antisemitizmus irányában való állásfoglalása ó ta
a Taaffe kormány mint „ s z a b a d e l v ű ” „felvilágosult” kormány a
zsidó lapok által égig magasztaltatik. – Szerk.) részéről nemcsak hogy
politikai és polgári jogainak megkorlátolásától nem kell tartania, hanem
teljes bizalommal annak erős védelmére is számíthat mindenütt, a hol
egy mozgalommal áll szemben, a mely a társadalmi reform köpenye
alatt (!) középkori zsidóüldözéseket (Nem! Csak v a l ó d i társadalmi re-
formot, a t ö r v é n y h o z á s utján. – Szerk.) akar felidézni.”
A drezdai „DeutscheReform” ápril 13-ki számában az osztrák
kormány ezen legújabb zsidóügyi politikáját ekkép világítja meg:
„A legújabb bécsi hírek szerint gróf Taaffe ministerelnök elhatá-
rozta volna magát, minden további antisemitikus nyilatkozványt el-
n y o m n i , azaz minden további nyilvános gyűlést, a melyben a zsidó-
kérdés mint főtárgy vagy pedig csak mellesleg fejtegetés alá kerül, rö-
viden betiltani. Ezze1 a zsidó a k ö z v é l e m é n y n e k A u s z t r i á -
ban t é n y l e g e s e s e g y e d ü l i u r á v á lenne, mert a zsidó sajtó
ott már egy oly nagy, oly ellenállhatlan hatalom, hogy a kevés, a zsidó-
ságtól független lapoknak alig van levegőjük a lélegzésre. Nem csuda
tehát, hogy Taaffe gróf, az összes „liberális” sajtó által dühösen üldö-
zött „reakczionárius” és „conservativ-feudális” most egyszerre mint a
toleranczia, szabadság és humanitás őre magasztaltatik és ünnepeltetik,
mintha csak az antisemitikus mozgalommal szemben követett magatar-
tásával vitte volna véghez életének első dicső tettét Nem teszi ez őt
látóvá? Csakugyan A u s z t r i a s í r á s ó j á v á akarja tenni a modern
börze-zsidóságot, a mindinkább dölyfösebben elharapódzó idegen elem ellen
 21

irányuló legegészségesebb és legjogosultabb reakcziónak a száját betömni

akarva? Mi közük van a „vallásfelekezeti” nézeteknek az Alliance israé-
lite fővezérének Crémieuxnek azon kijelentéséhez, hogy: „Egy új messi-
ási birodalomnak, egy új Jeruzsálemnak kell támadnia a császárok és
pápák helyébe!” Avagy Lengyelország sorsa nem beszél-e elég ékesszó-
lón? És ha egyszerű emberek a népből ezeket megértik, el van-e az
rejtve egy államkormányosnak bölcsesége elöl? Taaffe gróf Crémieux
urnák és hátrahagyott úttörőinek akar-e kezére játszani, hogy ezek czél-
jukat fáradság nélkül elérjék?! . . .
Taaffe gróf, amit lapjai a fentebbiek szerint róla hirdettek, hű-
ségesen teljesítette is; mert a Holubek Ferencz által april 24-kére
a Dreher-féle sörcsarnokba egybehívott keresztény iparos-gyűlést, a
melynek napirendjén e tárgy állott volna: „A zsidóemanczipáczió
Ausztriában s annak következményei ipari, politikai és erkölcsi te-
kintetben”, a gyülekezési jogról szóló 1867. évi november 15-ki
törvény 6-a értelmében betiltotta; s hogy eljárására a koronát fel-
tegye, még csak az hiányzott, hogy, mint a zsidó lapok egy időben
hirlelték, Holubek Ferenczet, a bátor szónokot, a „Három angyal”-
nál tartott beszédeért az „izgatás” vádja alapján perbe fogassa.
Ennyire azonban a Taaffe kormány mégsem vetemedett, – a zsidó-
ság kimondhatatlan keserűségére. Ezek mindjárt felköttetni szeret-
nének minden antisemitát!
A németországi antisemiták és lapjaik természetesen gunyt-
gunyra szórnak ezen eljárása miatt Taaffe úrra és ministeriumára.
A következő idézetekkel ismertetni akarjuk azon hangulatot, a mely
Németországban a fentebb vázolt bécsi események folytán az osztrák
kormány ellen uralkodik.
A „Deutsche Reform,” april 29-iki számában ezt írja:
„Ausztria klerikális lapjai nagyon behatólag foglalkoznak a bel-
ügyi helyzettel és mindenesetre érdekkel bír, egyikük legújabb kifakadá-
sát itt megismertetni: „Egyike a Taaffe-kabinethez csatolt legszebb
reményeknek, – így szól a czikk, – Ausztriának a R o t h s c h i l d h á z
v é s z e s b e f o l y á s á t ó l v a l ó m e g s z a b a d í t á s a volt, a mely
mint egy szörnyű lidércz nehezedik ezen országra. Úgy látszott, hogy
Dunajevszkiben Taaffe azon emberre talált, a ki e nagy feladatra képes
volt. Mikor a Länderbank megalapíttatott és a legutóbbi évben az 5%-os
papirrentet 92l/2%-on adta el, a mely árfolyamot az osztrák papírok az
1859-ki végzetteljes napok óta nem értek el, azt hitték az emberek,
hogy a győzelem ki van víva. A pénzpiacz kolosszális küzdelmében
Rothschild földhöz sújtotta Bontoux-t, s a Lánderbank minden nagy
dividenda-osztás daczára, tényleg hatalmát vesztette és megbénult.
Egyelőre Rothschild elég nagylelkű, a papirrenteért ugyanazon árfolya-
mat ajánlani mint a Länderbank. De az árát bizonyosan elviszi majd.
Nem jog nélkül tekintik a Taaffe-ministeriumnak az antisemitikus moz-
galomra vonatkozó bizonyos rendeleteit mint első jeleit annak, hogy
Taaffe Rothschild előtt l e r a k t a a f e g y v e r t . – Ezen felfogás helyes-
ségét egy egész sora a hozzánk Bécsből. Budapestről, Prágából sat. érke-
zett magánleveleknek egész terjedelmében megerősíti.”
 22

S a „Berliner Osíend-Zeitung”:
„Mi indítja – kérdezzük – az osztrák kormányt arra, hogy
patriotikus alattvalóinak megtiltja, hazájuk további elzsidósodása ellen
tiltakozást emelni? „A zsidók politikai és vallásfelekezeti nézeteire való
tekintet?” Egy ilyen tekintet bizonyára igen gyöngéd és dicséretreméltó;.
de hát nincs-e a rendelet tekintettel az antisemiták politikai és feleke-
zeti nézeteire, a kik pedig felülrá valamennyien a kormány hű párthivei,
míg a zsidók ezt nem is állíthatják magukról. Az osztrák kormány egy
végzetteljes tévedésben látszik lenni, ha azt hiszi, hogy az ilyenféle rend-
szabályok a zsidókérdést kivilágbólítják; szélmalmok elleni harczot kezd
ezzel, ha ilyen eszközökkel a teljességgel egészséges és jogosult agitá-
cziót a zsidók ellen elnyomhatni véli. Senki sem úszhatik az ár ellen, s
így az osztrák kormány sem, ezt majd a mozgalomnak további folya-
mata Ausztriában igen hamar be fogja bizonyítani. Az u r a l k o d ó k o r -
á r a m l a t h a t a l m a s a b b mint minden, még a l e g h a t a l m a s a b b
k o r m á n y i s, és daczára minden, látszólag legyőzhetlen akadálynak utat fog
törni magának, m i n d e n e l l e n e s z e g ü l ő t m a g á v a l s o d o r v a . Még
most ama nagy döntő ütközet, a mely a keresztény és a semitikus világnézlet
között ma folyik, csak a szellemek harcza. Ha egyszer megszűnik ez lenni, s a
kétségbeesés örvényének szélére hajtott népek az önsegélyhez nyúlnak, ez
egyedül azon kormányok hibája lesz, a melyek semmi figyelmeztetésre nem
hederitve, a „laisser aller, laisser faire” elvét követik. A zsidókérdés
szabad és nyilvános megvitatása, a melyet a mi kormányunk bölcs érte-
lemmel soha se gátolt, a legbiztosabb levezető csatorna, s folyton megnyug-
tatólag és felvilágosítólag hatott; gondolja meg azt az osztrák kormány
hogy, ha, habár tán a legjobb szándékkal, a gőzszellentyűt bedugaszolja,
ennek elzárása a k a z á n s z é t r o b b a n á s á t v o n h a t j a maga után.”
C r e m e r német birodalmi gyűlési képviselő, egy, a berlini 5-ik
kerületben ápril 12-én tartott polgári egyleti igen látogatott gyű-
lésen elmondott beszédében szinte megemlékezett a fentebbiekben
rajzolt bécsi viszonyokról, s többi közt ezeket monda:
„Ausztriában a helyzet nagy változáson ment keresztül az ál-
tal, hogy ott is tartottak antisemita gyűléseket. Ezek rendkívüli fontos-
sággal bírnak, a mennyiben most már Bécsben, a z s i d ó s á g hatal-
mas m e t r o p o l i s á b a n is elkövették a merészséget, egy nyílt
szót szólani. Ennek ellenében most Taaffe minister indítatva érezte ma-
gát, minden ilynemű gyűlést betiltani. Bureaukratikus és theoretikus
szempontból tekintve ez igen szép dolog ugyan, de ha a minister úr
azt hiszi, hogy ezen utón a zsidókérdést megoldhatni fogja, akkor
sajnálni kell azt, hogy ő általában ministeri tárczához jutott. (Viharos
tetszés.) A n n a k a k o r m á n y n a k m é g előbb meg kell s z ü l e t -
nie, a mely m e r é s z e l n é s a j á t nemzetének s z á j a t b e t ö m n i ,
és s a j á t n é p é n e k m e g t i l t a n i n y í l t a n k i m o n d a n i a azt, a
mit b e v á n d o r l ó n i d e g e n e k t ő l e l t ű r n i nem akar, s a mit
r a j t u k k i f o g á s o l . (Bravó!) Az a körülmény azonban, hogy az osztrák
kormány mindamellett megkísérlem szeretné ezt, csak azt bizonyítja,
hogy mily erőssé és hatalmassá lett a zsidóság Ausztriában, és annál
nagyobb örömmel tekinthetünk mi saját kormányunkra, a mely, hála is-
ten, ilyen dolgoktól magát távol tartani tudta.”
 23

S végül a „Neue Deutsche Volkszeitung” ezt az ítéletet mondja

Taaffe grófról:
„Nem tudjuk milyen „nehéz” Taaffe gróf, hogy magát mint súlyt
arra a szellentyüre merészli helyezni, a melyet gyülekezési és szólási
szabadságnak hívnak. Azt azonban tudjuk a phyzikából, hogy egy fűtött
gőzkazánnál, a melynek szellentyüjét eldugaszolták, csak két lehetőség
állhat be. Vagy a levegőbe repül recsegve a ventilen levő súly, vagy
– ha ez elég „nehéz” – s z é t d u r r a n i k a k a z á n . S itt eszünkbe
jutnak a következő rímecskék:
Schlafe, Jüdchen, schlafe, Schaafe, Viel geduld'ge Schaafe
Ob dir wacht Graf Taaffe! Weidest du Graf Taaffe!
Vor Antisemiterei Neben Steuerseheererei
Schützt er dich durch Polizei. Rufst du gar den Wolf herbei! –
Schlafe, Jüdchen, schlafe! Ist das Kecht Gráf Taaffe?

Schlafe, Oesterreich, schlafe! Sieh dich vor Gráf Taaffe!

So befiehlt Gráf Taaffe. Wenn aus seinem Schlafe
Ob der Jud' dich quált und plagt, Das gequálte Volk erwacht...
Nicht gemuckt und nicht geklagt! Es dich zum Rabbiner macht!
Schlafe, Oesterreich, schlafe! Lockt dich das Gráf Taaffe?
Hogy azonban Taaffe gróf szörnyen csalatkozott akkor ha azt
hitte, hogy rendszabályaival az antisemitizmust Bécsben és Ausztriá-
ban elnyomta, arról meggyőzhette őt azon, a bécsi reformegyleti ta-
gok által a Reichsrath képviselőházához intézett és Schönerer kép-
viselő által május 10-kén benyújtott kérvény is, a melyben az ké-
retik, hogy a „képviselőház hívja fel a kormányt kellő rendszabályok
megragadására arra nézve, hogy az Oroszországból jövő zsidók
Ausztriában le ne telepedjenek, s azok keresztülvonulása is lehető-
leg korlátoltassék.”
Sőt a „Pester Lloyd” k é t ily kérvényről beszél. Hogy a máso-
dik kérvényt kik írták alá, e sorok írásáig nem tudjuk. Ugyancsak
a „Pester Lloyd” egy május 11-ki távirata szerint „Schönerer kérte
a kérvények felolvasását s azoknak a gyorsírói naplóban való ki-
nyomatását, megjegyezve, hogy „a kérvények kétségtelenül Ausztria
keresztény lakosságának hangulatát fejezik ki, a mennyire ez nincs
elzsidósodva. (A telegrafirozó zsidó sornaliszt ide azt biggyeszti
hogy: „Derültség és ellenmondás,” és „Harsogó nevetés.” Tehát az
osztrák képviselőházban is csak úgy divatozik a nevetségessé tenni-
akarás mint minálunk; ha ugyan a telegrafirozó zsidó sornaliszt itt
is nem hazudott. – Szerk.) A javaslat mellett 20 képviselő, köztük
Fürnkranz és Löblich álltak fel; l e n g y e l egy sem (Ezek a len-
gyelek tehát csakugyan javíthatlanok. – Szerk.) A kérvényben ki-
emeltetik az is, hogy az orosz zsidók bevándorlása miatti aggodal-
mak Magyarországon már megyei határozatoké
is vezettek.”
 24

E kérvények tárgyalása alkalmával tehát nemsokára hallani

fogunk egy nagy z s i d ó v i t á t az osztrák képviselőházban.
*
Daczára azonban a gyüléskedő zsidó fullajtároknak, a zsidógyá-
rosok szolgálatkész munkásainak, Taaffe gróf „felvilágosultságának”
és Rothschild Wertheim-kasszáinak, a bécsi zsidókat mégis az a sejte-
lem kezdi ellepni, hogy alighanem nekik is Palaestinába kell nem-
sokára vándorolniuk. Ennek bebizonyítására a „Wiener Allgemeine
Zeitung” után ismertetni fogjuk itt azon zsidógyülés lefolyását, a mely
a múlt hó folytán Bécsben, Palaestina gyarmatosítása kérdésének tár-
gyában tartatott.
„Múlt szombaton (ápril 8-án) 7½ órakor este a Nagy-hidutcza 6.
szám alatt Bécsben levő zsinagóga „Beth-Hamidrasch”-ában egy, B i e r e r
törvényszéki orvos úr által egybehívott gyűlés jött össze, a mely Palaes-
tina kolonizácziójának kérdésével foglalkozott. Az elnökséget Spitzer rab-
binus úr (Notabene: Mikor zsidókról, s legyenek ezek bár rongyszedő zsidók,
van szó, a zsidó lapok mindig oda teszik a nevek után hogy „úr”;
gojok ilyen kitüntetésben rendszerint nem szoktak részesülni. – Szerk.)
vitte. A gyűlést egybehívónak jelentéséből az vehető ki, hogy ő egy
egyletet akar alapítani, a mely Palaestinának orosz zsidókkal való kolo-
nizácziójával foglalkoznék, s e nevet viselné „Ahavath-Zion”. A legújabbi
oroszországi zsidóheccz kezdetén arról volt a szó, hogy az üldözötteknek
Spanyolországban szereztessék hon. Szerencsére az emberek ezen esz-
métől hamar elálltak, mert S p a n y o l o r s z á g a z s i d ó k n a k egy
oly e m l é k c z é d u l á t (Denkzettel) a d o t t , a mely a z s i d ó k még
l e g t á v o l i b b i v a d é k a i e l ő t t is f e l e j t h e t l e n m a r a d . Szónok
így folytatá: „Azt mondják, hogy az Ígéret földén nincsen elég víz, a
mely pedig a földművelésre föltétlenül szükséges. Nekem uraim minap
volt alkalmam orosz hittársakkal beszélnem, a kik ezen ellenvetés elle-
nében lelkesülten így kiáltottak fel: „Könyeinkkel fogjuk a földet meg-
nedvesíteni”. (Felkiáltások: Képzelgés! Ábrándozás!) Szónok végre meleg
szavakkal ajánlja Palaestina gyarmatosítását, és utal a már Ausztriában
is kitörésre jutott antisemitizmusra. – S p i t z e r rabbinus megjegyzé:
„Már vallási szempontból is P a l a e s t i n a felé kell g r a v i t á l -
nunk. Ha szerencsétlen hitsorsosaink Amerikába szorítatnak ki, ott el-
feledik atyáik hitét.” – F e i g e n b a u m ura gyűlés v i h a r o s el-
lenmondásai között az egylet alakítása ellen nyilatkozik.
„Hogyan hozhatnánk mi össze a n a g y e x o d u s r a szükséges 50 mil-
liót? (Hiszen ha csak erről az 50 millióról van szó, akkor úgyis jó:
van 100-200-szor ennyi pénzük egyedül maguknak a Rothschildoknak.
Szerk.) Nekünk Ausztriában, daczára az egy kicsi antisemitizmusnak,
egyátalán nincs szükségünk ilyen terveket táplálnunk. (No no! Nem kell
elbizakodni; „Denn mit des Geschickes Máchten – Ist kein ew'ger
Bund zu flechten, – Und das Ungiück schreitet schnell.” – Szerk.) –
S p i t z e r rabinus az előtte szóló fejtegetései ellen fordul, s egy ilyen
egyletet teljesen észszerűnek tart. „Mi zsidók – monda, – szolidari-
tásban állunk egymással: egy mindnyájunkért és mindnyájunk egyért!
(Bravó!) Ha testvéreink a messze távolban kimondhatlanul szenvednek,
 25

mi is érezzük a fájdalmat ő velük. Senki sem veheti ezt nekünk rósz

néven. A zsidóknak Ausztriából való kivonulásáról senki sem beszélt.
(Pedig bizony nem ártana erről is beszélni. – Szerk.) Mi osztrák zsi-
dók tán a l e g s z e r e n c s é s e b b e k vagyunk az e g é s z világ
zsidósága között. (Ez igen értékes beismerés annál is inkább, mert min-
dig azon nyargaltak velünk szemben, hogy Angliában, Francziaországban
sat. mily becsültek s boldogok az ottani zsidók. – Szerk.) Igaz ugyan,
hogy mi várjuk a m e s s i á s i k o r s z a k o t , és szívünk az oly sokáig
hiányzott Zion felé van irányulva, de a m e s s i á s i idő e l é r k e z -
téig itt m a r a d u n k (Ugyan kérjük, ne bolondozzon Spitzer úr! Kü-
lönben pedig a M e s s i á s már i t t van, s ez a Messiás a: k o r s z e l -
lem, a mely majd „visszavezet” benneteket az Ígéret földére. – Szerk.)
mint hü alattvalói a fenséges dynastiának, a melynek oly sok jótéte-
ményt köszönünk.” Erre az alapszabályok megvitatására egy öttagú bi-
zottság küldetett ki.
Azonban a Palaestina kolonizácziója fölötti tervezgetés mel-
lett a bécsi zsidók nem feledkeznek meg arról sem, hogy egy-
előre B é c s b e n is telepítsenek meg muszkaországi kedves testvé-
reket, mert bécsi hírek szerint a Bécs melletti H e r n a l s b a n , a
zsidó „Bauverein” által épített 95 üres ház elűzött muszka zsi-
dók számára rendeztetik be. Boldog Bécs!

A zsidóknak és csatlósaiknak az antisemitizmus ellen használt

leggyakoribb fegyverük az a ráfogás, hogy az „vallási fanatizmus-
ban és türelmetlenségben” leli kutforrását. Nohát halljátok ti ravasz
zsidók a következő dolgokat! A „Neue Deutsche Volkszeitung” ápril
9-ki számában ez is olvasható:
„Létezik Németországban egy úgynevezett „szabadon gondolkodók
szövetsége”, a melylyel mi legkevésbbé sem rokonszenvezünk, de amely
minden bizonynyal nem eshetik abba a gyanúba, hogy keresztény hitbuz-
galmat fejt ki. És íme, ezek az emberek is antisemiták. Dühtől tajté-
kozva írja egy sémita kis–i.– a következő levelet Löb Sonnemannhoz
(a „Frankfurter Zeitung” szerkesztőjéhez), a ki e levelet lapjának 95.
számában hozza:
Majnai-Frankfurt, ápril 2. – Szerkesztő úr! „A „Menschenthum”, a
szabadon-gondolkozó szövetség közlönye, a mely szövetség e hóban vá-
rosunkban ülésezni fog, január 29-ki, 5-ik számában egy czikket hoz e
czím alatt: „Reakczió és zsidógyűlölet.” Ez a zsidóknak rendkívül ked-
vezőtlen lefestését tartalmazza, azok üzelmeit általában, különösen pedig
a frankfurti bankárok üzelmeit világítja meg, a kik a nép jólétére nézve
különösen veszélyeseknek rajzoltatnak. A czikk szerint a legutóbbi 10
év alatt 44 frankfurti bankár, köztük 40 (!) zsidó, hitükhöz tartozó ügy-
nökök, utazók és más közvetítő személyek által mindenféle papírokat
árusíttattak el. a mi által déli- és közép-Németország oly veszteséget
szenvedett, a melyet szakértők jóval többre mint egy m i l l i á r d r a
számítanak. A czikk hivatkozik Andree „Zur Volkskunde der Juden,
1881.” czímű értekezésére is, sat.
 26

S ha Iczignek vagy Levynek okulására ez sem elég, akkor ajánl-

juk olvasásra nekik R e n a n Ernőnek, a „Revue des deux mondes.”
egyik közelebbi füzetében irt egy értekezését, a melynek végén éles
vágások méretnek a mai zsidókra, a kik, mint a czikk mondja: „arat-
nak ott, a hol nem vetettek, és nyereségeket söpörnek be, a hol nem
dolgoztak; a kik az őket üldözők eszén túljárnak, s magukat az őket
megvetők előtt nélkülözhetlenekké teszik, s a kik előtt egy pénzzel
telt zacskó meg egy órai élvezet fontosabb mint minden eszményi” sat.
*
S úgy látszik, mintha a zsidók most már inkább szeretnék, ha
az antisemita mozgalom csakugyan „ v a l l á s i ” indokokból eredő
lenne; mert máskép nem magyarázható meg az a bódult öröm és
diadalmas magaviselet, a melyet az internaczionális zsidósággal
együtt a „Pester Lloyd” is tanúsít, a midőn april 8-ki száma esti
lapjában szélyesztett betűkkel e sürgönyt bocsátja világgá:
„Róma, május 8. – XIII. Leo pápa az oroszországi zsidóüldözések
alkalmából egy encyclicát bocsátott ki azon római katholikus püspökök-
höz, a kik vagy az üldözöttek országában laknak, vagy a kivándorlók-
nak segédkezet nyújthatnak. Az encyclica felhívja a püspököket arra,
hogy községeiknek a keresztény felebaráti szeretetet szívükre kössék, s
különösen arról gondoskodjanak, hogy katholikusok zsidóüldözésekben
részt ne vegyenek.”
Bizonyára ez a l e g e s l e g e l s ő pápai encyclica, a mely a
zsidóság tetszését megnyerte. Ezelőtt valamennyi encyclica a silá-
nyabbnál-silányabb gúnyolódás tárgyát képezte a zsidó újságok
„Leitartikel”-jeiben. A katholika egyház s annak feje évtizedek óta
az a czélpont volt, a mely ellen a legmérgesebb nyilakat, a leg-
súlyosabb journalistikai lövegeket röpítette az internaczionális zsidó-
ság. S ma?! . . A katholika egyház fejét, a kinek a zsidó-szabad-
kőmüves páholyokban csak „Az i m p o s t o r ” *) a szokásos, ren-
des neve: most mint megváltóját látszik üdvözölni a már félig összezú-
zott internaczionális zsidóság.
Csak e g y e t ne felejtsen ki számításaiból a zsidóság, a mely
most egyszerre olyan jó „pápista” lett, azt t. i, hogy a katholika
egyház feje, az általuk oly dühösen üldözött kereszténység magasz-
tos tanai értelmében, a zsidók ellen nyilvánuló e r ő s z a k o s s á g o -
kat kárhoztathatja ugyan, (hisz az egyház a háborút is kárhoztatja!)
de ezzel még nem foglalt s nem is foglalha t o t t állást az antise-
mitizmussal mint p o l i t i k a i , g a z d á s z a t i és t á r s a d a l m i
kérdéssel szemben, a mely kelet- és közép Európában t ö r v é n y -
h o z á s i m e g o l d á s r a vár.
*) L. Zimándy Ignácz : „Ébresztő hangok” czímű műve 1881. évfolyamának
95. lapján.
 27

Ilyen törvényhozási kérdésekben, tudhatja ezt jól a zsidóság

is, a római pápától még a v a l ó s á g o s „pápisták” se szoktak egy
országban se utasításokat kérni, de viszont a római pápa se
szokott ily t ö r v é n y h o z á s i kérdésekben utasításokat adni, amit
ha esetleg valamely más mint a zsidókérdésben (sekkor is csak, ha
m e l l e t t ü k szólalna fel,) megtenne, bizonyára a zsidók lennének a
legelsők, a kik tiltakoznának az ilyen eljárás ellen.
Azért hát kár annyira ujongniok a legújabb keletű, körülmetélt
„pápisták”-nak XIII. Leo pápa legújabb encyclicája fölött!

II. évfolyami l-ső(októberi)füzetünkben, a lapokban oly nagy port

vert pásztói „zsidóheccz” ügyéről csak pár sorral emlékeztünk meg,
kijelentvén, hogy „ez ügy hivatalos eljárás tárgyát képezvén, még
úgyis lesz alkalmunk vele foglalkozni.”
S az idő és az események teljesen igazolták ezen rezervált
magatartásunk helyességét, mert ma már kiderült tény az, hogy mig a
múltévben a felbőszült zsidó sornálok fennen követelték a kormánytól
„lázongó antisemiták példás megbüntetését,” valójában nem keresz-
tények űztek „zsidóhecczet”, hanem zsidók űztek keresztényhecczet;
mert a pásztói szolgabírónak f. é. april 13-kán ezen kihágási ügyben ho-
zott ítélete szerint F r i e d m a n n Adolf, R e i n e r Ábrahám, ifj.
R e i n e r Ármin, K e s z l e r Jakab, Si n g e r Emánuel, Ulmer
Farkas, id. R e i n e r Ármin, Ulmer Gábor, D e u t s c h Jakab,
R e i n e r Károly, P e r 1 u sz Sámuel és S c h w a r t z Márton zsidók
1-8 napi elzárásra és 10-100 frtnyi pénzbírságra, S c h w a r c z
Márton és a zsidók által bepanaszolt keresztény-magyarok pedig
csak 5-75 frtnyi pénzbírságra ítéltettek, azon indokból, mert a
most elősorolt z s i d ó k voltak a provokálok és hecczmesterek.
Ezen igazságnak kiderítéséért ugyan kár volt a zsidó lapok-
nak a múlt őszszel oly veszett lármát csapniok.

Szatmármegye derék közönsége igen helyesen nem elégedett volt

meg azzal, hogy a muszkaországi zsidók beözönlése megakadályozásá-
nak eszközlését feliratilag kérje a képviselőháztól, hanem ezen határoza-
tát, hasonló feliratoknak a képviselőházhoz leendő intézése czéljából
megküldte v a l a m e n n y i t ö r v é n y h a t ó s á g n a k , s ezzel egy,
k ö v e t k e z m é n y e i b e n k i s z á m í t h a t l a n h o r d e r e j ű po-
l i t i k a i a k c z i ó t k e z d e m é n y e z e t t , és pedig meglepő siker-
rel; mert a feliratot e sorok írásáig már elfogadták: Heves,
Somogy és Torontál megyék is; mivel pedig a legtöbb megyében május
hó folytában tartatnak az évnegyedes megyebizottsági gyűlések,
gyors egymásutánban fogunk a közeli napokban értesülni az antise-
 28

mitizmus hódításairól a törvényhatósági közgyűléseken; mert a szal-

mármegyei körlevél tárgyalása kedvező alkalom nemcsak a muszka -
országi hanem a m a g y a r o r s z á g i zsidók viselt dolgait is kellőleg
szellőztetni, amint ez Somogymegye közgyűlésén is történt.
A szatmármegyei körlevél tárgyalásának részleteiről eddig csak
Esztergom- és Somogymegyéből vannak tudósításaink.
Esztergommegyében különös fátum érte a körlevelet A tárgya-
lás folyamáról az „Ellenőr” april 22-ki esti lapjában ezt írja:
„A vitát kísérő zaj oly mérveket öltött, hogy mikor a főispán az
átirat egyszerű tudomásul vételét indítványozta, alig volt egy-két tagja
a gyűlésnek, ki szavait tisztán megértette volna. Az indítvány pártolói
a nagy zajban a tudomásul vételt aztán úgy értettek, hogy a főispán
az átiratban foglalt indítványt magáévá teszi, s minthogy ez czéljuknak
teljesen megfelelt, egyhangú helyesléssel kisérték a főispán szavait. Künn
a városban aztán oly erélylyel terjesztették a vélt győzelem hírét, hogy
24 óráig egész Esztergom elhitte nekik, s csak másnap nevetett fel-
sülésükön.”
Tehát az esztergommegyei főispán úr egy fogással élt, hogy a
megye közönségének érzülete n e juthasson kifejezésre. Hogy ezzel
a zsidóság ügyének Esztergommegyében mennyire használt: az
persze más kérdés.
Nem volt ilyen ügyes és ennélfogva szerencsés Somogymegye
főispánja: Jankóvich László úr, amint a kérdéses körlevélnek az e hó
első napjain tartott megyebizottsági közgyűlésen lefolyt tárgyalása
alkalmával történtek tanúsítják. A Kaposvárott megjelenő „Nép-
jog” czímű lap, május 6-ki számában ekként irja le Szatmármegye
körlevelének tárgyalását:
Az állandó választmány a kérvényt pártoló tudomásul vé-
tetni ajánlja s javasolja, hogy Somogymegye külön, h a s o n l ó értel-
mű felirattal járuljon a képviselőházhoz.
S z a 1 a y Imre: Mindenekelőtt a fölirat felolvasását kéri. – Ez
megtörténvén, hosszabb beszédben mondja el nézeteit.
Nemcsak Magyarországot – úgymond, – hanem az egész európai
közvéleményt foglalkoztatja ma már a zsidó-kérdés. Bármennyire inop-
portunusnak lássék is valaki előtt az ügyet bolygatni, elzárkózni immár
előle nem lehet. Ő saját részéről az országházban is kifejtette nézeteit
és kerületében is előadta. Anélkül, hogy a megszokott értelemben vett
antisemita lenne, ki kell jelentenie, hogy a zsidók maguk indították föl
maguk ellen a közvélemény bírálatát; s nem vallási és nem felekezeti
kérdés az, ő sem abból a szempontból ítéli meg, de n e m z e t i s é g i
és fajkérdés. A zsidók, látjuk azt az országban, tisztelet a kivételek-
nek, nem mutatják föl a magyarosodásnak azt az arányát, az összese-
désnek azt a mértékét, a melyet a magyarosodás megkövetelne;
ez nemzeti szempont, és ebből a szempontból nem habozik ki-
mondani, hogy a zsidó elemnek jövevények általi szaporodása Ma-
gyarországnak nem fekszik érdekében. Politikailag is a zsidóság ma-
gatartása ismeretes, ez nem hangolhat részükre senki olyat, ki hazáját
 29

szereti; a mi pedig németességöket illeti, azt nem helyi szempontok és

tapasztalatok szerint kell tekinteni, hanem általánosságban, akkor a
birálat bizonyára nem a zsidók javára üt ki. Szóló példát hozhat föl.
Például Budapestről. Hogyan áll a fővárosban a dolog? Menjen valaki
végig az utczán, tíz czégtábla közül kilencz német s a kilencz keres-
kedő közül nyolcz bizonyosan zsidó. Ez ekként van. Statisztikailag lehet
kimutatni, hogy a németség legerősebb fészkei épen a zsidó-bureauk, s
az ránk közönyös nem lehet, hogy van itt egy faj, mely ily kizárólagos
és elszigetelt állást foglal el a magyar társadalomban az ő szokásaival,
sajátságaival, németségével. E szempontokból, de hozzátéve azt is, hogy
nemzetgazdaságilag nem ajánlatos, miként a jövevények részben földhöz
ragadt szegényen s még a megélhetés föltételeivel sem rendelkezve
árasszák el az országot, magáévá teszi és pártolja Szatmármegye föl-
iratát azon indokolás kapcsolatában, miként ily törvényhozási intézkedés
szüksége nemzetiségi szempontból múlhatlanul fönforog.
N e m e s s Józsa plébános: Erős kifejezésekoen és épen nem válo-
gatós beszédben nyilatkozik általában a zsidókról. Huszonkét éve él a
nép közt és érintkezik vele, e huszonkét év alatt csak azt tanulta,
hogy a d e m o r a l i z á c z i ó f ő o k a i a z s i d ó k ; a mi szenny, piszok,
csalárdság és ismeretes praktika a nép elnyomorítására agyban meg-
születik és valóságot nyer, az m i n d a zsidóktól, e parazitáktól ered,
és mind becstelenségre és a morál tönkretételére irányul. A zsidó tönk-
reteszi a jóhiszemű falusi népet, elrontja erkölcseit az ö praktikájával,
kijátsza jóhiszeműségét, s gyalázatos üzelmeivel oda viszi a dolgokat,
hogy a becsületes magyar ember maholnap már nem leli hazáját a sa-
ját hazájában. Kivétel – de nagyon kevés kivétel (Tetszés és derült-
ség.) van. Cassandra-jóslatot mond: vigyázzon a nemzet, ha ez a dolog
még csak rövid ideig is így tart, akkor nem az teljesül, hogy Magyar-
ország nem volt hanem lesz, de teljesül megfordítva, hogy Magyar-
ország volt, de majd nem lesz. – Pártolja Szatmármegye feliratát,
nemcsak, de az indokolásba kéri felvenni, hogy a megye magáévá teszi
e föliratot I s t ó c z y t a n a i s z e l l e m é b e n , magáévá teszi azért,
mert a zsidófajt v e s z e d e l m e s n e k és e l t ű r h e t l e n n e k t a r t j a
itt az o r s z á g b a n . (Éljenzés.)
S v a r c z Samu: Védi a zsidókat a németesség vádja ellen. A ha-
zaszeretet mértékét nem a faj, vallás és születés határozza, és azért
nagyon sajnálja, hogy a szeretet papja ( É l j e n z é s N e m e s s Józsára,)
és a szabadelvűség apostola, minő Szalay Imre, ily tanokat hirdetnek
itt. Ebből azonban ő csak azt tanulta, a mit már azelőtt tudott, hogy
igaza van annak a franczia mondásnak, mely azt tartja: „A magasztosát
a nevetségestől csak egyetlen lépés választja el.” Hozzájárul Szatmármegye
föliratának pártolásához,(!) de nem teszi magáévá azt az indokolást, melyet
az előtte szóló bizottmányi tagok előadtak. (Azt meghisszük! – Szerk.)
S z a l a y Imre személyes kérdésben kér szót. Svarcz azt mondja,
az ő beszédjén azt az okulást merítette, mit a franczia mondás fejez ki,
hogy a magasztosát a nevetségestől csak egyetlen lépés választja el. E
tanulságot szóló teljességgel be nem látja. A mondás alkalmazásának itt
nincs helye azért, mert mint látszik, az ő beszéde Svarcznál nem ne-
vetséget szült, sót épen ellenkezőleg hatott, majdnem a k ö n y f a c sa-
r a s i g megindította. (Élénk derültség.) Ennyit akart mondani.
 30

B á r á n y Gusztáv: A humanismus nevében á l t a l á n o s t ü r e l -

m e t l e n s é g közt kéri a közgyűlést, ne fogadja el Szatmármegye
feliratát, mely fölösleges, nem a magyar nemzet jelleméhez való (Kiál-
tások: Eláll! Eláll!) a menekülők elől az utat elzárni, azok a sze-
rencsétlen (Zajos Eláll! Eláll!) Szónok befejezi beszédét anélkül, hogy
tisztán megérteni lehetne a végét.
S z a b ó Kálmán: Tisztelt közgyűlés! (Halljuk!) Nem szólottam
volna e tárgyhoz, ha az előttem szólottak a tárgyat fel nem cserélik,
és a vitát idegen területre el nem hurczolják.
Itt ma a kérdés az, hogy Szatmármegye átiratával és az abban
foglalt kérdéssel: az Oroszországból kiűzött és hozzánk bevándorló zsi-
dókkal mi történjék?
Erről kell tárgyalni. Én tehát ellentétben előttem szólott Svarcz
Samuval, ezennel kijelentem, hogy Szathmármegye átiratát az abban
foglalt indítvány és indokolással el nem fogadom.
Az érkező vagy fegyverrel kezében jön, hogy követelje a földet,
mire szüksége van, és azt elfoglalja vérrel, diadalmaskodva; vagy érke-
zik könyörögve mint üldözött. A mit az előbbi meg nem nyer kardja
csillogásáért, – azt megnyeri az utóbbi könyeiért. Az üldözött előtt
ajtót nyit az emberszeretet és megosztja vele hajlékát – távol azon
gondolattól, hogy hasznot vegyen könyörületéből. . . Ezért az üldözés
elöl menekülőktől vámot szedni nem akarok. Nem akarom a szerencsét-
lent pénzétől megfosztani, hogy ekként vásárolja meg a honosságot. Ily
sarczolást a humanismus és kereszténység meg nem szívei.
De ha nem kell szerencsétlenségükből a haszon, úgy nem kell
a n n a k átka sem.
Ezért nem is adok n e k i k h o n o s s á g o t s e m m i k é n t sem,
mert bár az üldözött előtt a sorompót lezárni nem szabad, de a ragá-
lyos helyről menekülőt kontumácziába, záros helyre internálni kell. Ezen
menekülők pedig arczukon, hátukon hurczolják a b o r z a s z t ó r a g á l y
m i a z m á i t és b a k t e r i á i t . H á t u k o n ül a f a j g y ű l ö l e t , arczuk-
ról ijeszt a nihil, a mely elől futnak.
A ragály elől futó Florenc, Milánó vendégszeretetét dögvészszel fizeti.
A bosnyák menekültekkel megkaptuk Bosznia összes átkát, a mely
fiaink vérét és népünk vagyonát elnyeli.
Ezen nyomorultakkal megkapjuk a nagy n i h i l t . Ezen menekülők,
ha szerte kóborolhatnak az ország vidékein, kétségbeesett arczukkal fi-
gyelmet ébresztve, sorsuk fátumát köztudatra juttatva, a g o n o s z ra-
gály c s i r á i t maguk r a k j á k le a n é p k ö z ö t t .
Ezen gonosz sors f o l y t a t á s t k i v a n , és rémálmokat teremt
– azért, hogy m a g u k k a l c z i p e l j é k mind t o v á b b - t o v á b b
saját fajuk romlását.
Ezen üldözöttek sorsa ö s s z e s s z e r e n c s é t l e n s é g é t kap-
juk jutalmul vendégszeretetünkért. – Országunk csendes jóléte van
k o c z k á r a téve az által, ha őket szabadon bebocsátjuk, és nem kor-
látozzuk vándorlásukat.
A közbéke azt kívánja tehát, hogy ezen szerencsétlen esélyektől
o r s z á g u n k m e g k í m é l t e s s é k , és ezért
 31

a bevándorlottak honosakká nem lehetnek, szerte nem csatangol-

hatnak, – hanem egy meghatározott helyen internálandók, hogy a köz-
nyugalom megőriztessék.
Ekként tehát mint üldözötteket befogadom, – internálom, (Hová?
Tán Kaposvárrá? – Szerk.) és a dolgok és körülmények kifejléséhez
képest idővel elhelyezem azon országba, hol üldözve nem lesznek, –
de n e k i k h a z á t nem a d o k .
Nem fogadom el tehát Szatmármegye indítványát, illetve átirata
azon indokolását, hogy beözönlésüket azzal akadályozzuk, hogy pénzért ad-
junk nekik honosságot az az hazát, hanem miként kifejteni szerencsém
volt, adok nekik meghatározott helyen ideiglenes menhelyet, de a zavar
elmúltával és a vész elvonultával határaimon ismét kívül helyezem, mert
állami jólétünk és a közbéke ezt így követelik.
E l n ö k l ő f ő i s p á n : Szatmármegye fölirata pártolólag tudomá-
sul vétetik azzal, hogy Somogymegye hasonló értelmű felirattal fordul a
képviselőházhoz.
Mielőtt azonban tovább mennénk, sok félreértés elkerülése végett
e tárgyban saját nézetét el nem hallgathatja; ö ugyanis – úgymond –
nagyon szűkkeblű és helytelen eljárásnak tartja az ily föliratot. Ha
annak idején a mi menekültjeink Törökországban hasonló fogadtatásra
találtak volna, (Ohó! Ohó! Az egészen más! Szép hasonlat! közbekiál-
tások.) igenis, ha hasonló fogadtatásra találtak volna, nem tudom milyen
véleményt alkottunk volna azok felől. („A végzés kimondatott, nincs
helye a szónak” hangok. – A főispán még néhány megjegyzés után
ekként fejezi be): A végzést kimondottam, de meg kell vallanom: piru-
lok és szégyen-gyalázatnak tekintem, hogy Somogymegye asztalánál ha-
sonló beszédek és ily tárgyak fölött történhetnek. (Óriási zavar, kiáltá-
sok a teremben. Hangok: Mondja ki a végzést a S z a b ó Kálmán ind-
okolásával! Ily indokolással!” – A főispán fölindulva veti magát he-
lyére. Általános kínos zavar.)
S z á l a i Károly: T. bizottmányi közgyűlés! A végzés kimondatott.
Ez be van fejezve. – Nekem nem is arra nézve van megjegyzésem, hanem
megjegyzésem van arra, hogy a méltóságos főispán úr itt, és pláne már
akkor, amikor a végzés is kimondatott, ily bírálat alá veszi a
bizottmányi közgyűlés eljárását. Mi ez? t. közgyűlés! Én S o m o g y -
megye méltóságának érd ekéb en teljes határozottság-
gal t i l t a k o z o m és ó v á s t e m e l e k az ellen, hogy a főispán úr a
közgyűlést ekként leczkéztesse, és a tárgyalás menete fölött hasonló bírá-
latokat használhasson! (Nagy zaj, mozgás, helyeslés és tetszésnyilat-
kozatok.)
E l n ö k l ő f ő i s p á n : (Fölindulva egész izgatottan.) Én a t. köz-
gyűléstől engedelmet kértem, hogy szólhassak. Nézetemet elmondani jo-
gomban áll. Leczkéztetésről itt nem volt szó, én nem leczkéztettem sen-
kit – egyébiránt (hevesen) ezennel fölszólítom a tisztelt közigazgatási (!)
bizottságot – nyilatkozzék, meg van-e ezzel az én elégtételadásommal
elégedve? (Hosszas új zaj, zavar és mozgás a teremben) (Zaj. Halljuk!)
S z é c h e n y i Pál gróf: T. bizottmányi közgyűlés, a méltóságos fő-
ispán úr engedelmet kért ahhoz, hogy nézeteit elmondhassa, azokat tehát
elmondta, és hogy a magán-nézetek nem egyeznek, én semmiféle helyét
 32

és okát nem látom az elégtétel-adásnak: azt gondolnám, tovább mehet-

nénk a tárgyalásban.
Ezzel a kínos incidens véget ért.
A vitának ezen részletes ismertetése után nem mulaszthatjuk
el, igaz ügyünk nevében meleg köszönetünket kifejezni az ügyünk
mellett felszólalt bizottsági tagoknak, különösen pedig Nemess
Józsa plébános urnák, a ki a velünk, tisztavérű antisemitákkal való
solidaritást nyiltan hirdetve, magasan lobogtatta az antisemitizmus
zászlaját nemcsak Somogymegye közgyűlésén, hanem, mivel ez érdekes
tárgyalást kivonatban majdnem valamennyi fővárosi magyar és zsidó
lap is hozta: az e g é s z v i l á g e l ő t t . Bár lelkes példája köve-
tésre találna a többi megyék közgyűlésén is!
De hazafiúi köszönetünk e tárgyalás lefolyásáért Somogymegye
e g é s z lelkes közönségét is illeti, mert Somogymegye magatartása
szintúgy mint a közgyűlésén a zsidók bevándorlása ellen elmondott
szónoklatok mint jéghideg zuhany zúdultak az egész ország zsidó-
ságának és csatlósseregüknek a nyakába, épen azon p i l l a n a t -
ban, a mikor itt Budapesten egy, a könyörületesség védpaizsa alá
menekülni akaró nagyszabású p h i l o s e m i t a - t ü n t e t é s volt
készülődőben.
Mi pedig most már csak azt kiáltjuk, hogy: „Vivant s e q u e n t e s ! ”

Nem a mi hibánk az, hogy e havi szemlénket c s u p a főis-

páni d o l g o k k a l kell befejeznünk
Az „Ellenőr” május 2-ki számában olvassuk a következő hi-
recskét:
„Zemplénmegyében egy idő óta erős antisemita mozgalom érvénye-
sítette magát, a mely a megyei kormányzat által tett előzetes rendsza-
bályok folytán, a nélkül, hogy zavarokat idézett volna elő, valószínűleg
egészen megszűnni fog. Az egész mozgalom mesterségesen (?) volt szítva,
(Igen, m e s t e r s é g e s e n , a zsidóság ismeretes „mesterségei” által. Csak
nem kell az okot az okozattal felcserélni! – Szerk.) és az újonnan kine-
vezett főispán, M o l n á r István, annak tapintatos és körültekintő el-
n y o m á s a által elismerésre méltó érdemet szerzett magának.”
Az „Ellenőr” e dicséretébe mi majd csak akkor fogunk beleve-
gyülni, ha a fentebbieken kívül még azt is fogjuk hallani, hogy Mol-
nár István főispán úr a „tapintatos és körültekintő” módon „elnyo-
mott” zemplénmegyei antisemita mozgalomnak o k a i t is szintoly
tapintatos és körültekintő módon e l n y o m a n d o t t a , helyesebben
mondva: e l h á r í t a n d o t t a . Mert amíg ez meg nem történt:
addig Molnár István főispán úrnál még n a g y o b b hatalom sem
képes az antisemita mozgalmat „elnyomni.”
 Panaszkönyv.
P. J. úrtól Temesvárról, –vonatkozással P. I-, b–i járásbíró-
sági aljegyző urnák múlt számunk e rovata alatt közölt ellennyilatko-
zatára, – a következő levelet vettük:
A „12 röpirat” tekintetes szerkesztőségének, Budapesten.
Nem örömest vitázom, és legkevésbbé a fenforgó körülmények között; de ügyem
érdeke követeli, hogy P. I. aljegyzőnek, a röpiratok VII. számában, a nagy közönség
megnyerésére hangzatos szavakban irt válaszát, jelentőségére nézve igaz értékére le-
szorítsam. Igyekezni fogok azonban, hogy előadásomban, becses kívánságához képest, le-
hetőleg és mentül rövidebb legyek.
Én P. I. ellen a röpiratok VI. füzetében közzétett vádamat, most, miután védel-
mét olvastam, még inkább fentartom; mert ha eddig P. I. felől gondolhattam is, hogy
a fenforgó ügyben talán külbefolyások. által mystificáltatott, – most azonban, miután
megrótt eljárását saját elhatározása és meggyőződése kifolyásának nyilvánítja, nincs
okom vádjaim helyes alkalmazása felett többé kételkedni, és azért a nagy közönség előtt,
mely előtt P. I. eljárását üres szavakkal és önmagasztalással tisztázni törekszik, újból
és a leghatározottabban kijelentem: hogy P. I. a vizsgálatba valójában betolakodott,
és hogy az ő mulasztásos eljárása, minden további baj és nehézségeknek kútforrása és
következménye, mit következőleg indokolok.
A büntető eljárás 34. §-a szerént főbenjáró bűnesetek megvizsgálására törvény-
széki jegyzők ki nem küldhetők, még kevésbbé tehát bírósági aljegyzők, kiknek leg-
többje még bírói vizsgát sem tett. Leányom ügyében tehát, mely nagy fontosságánál
fogva azon P. I. által felemlített fogyatékos eljárás keretébe sehogy sem tartozott, –
a kiküldetés mindenesetre és annál inkább bevárandó volt, – mert midőn m. é. október
4-én a mérgezési esetről a jelentés a járásbírósághoz beérkezett, a törvényszéki elnök,
ki esetleg a járásban volt, személyesen intézkedett, hogy a vizsgálattal a bűnügyekben
jártas H. albíró bízassék meg, a mi meg is történt; hanem emez intézkedést P. L, ki
a mérgezés felől ugyanazon nap éjeién a korcsmában, a kerületi orvostól vett hírt és
annak megvizsgálására, ez utóbbi felhívása vagy tanácsára oly rendszertelen módon
vállalkozott, meghiúsította; – mert P. I. október 5-én már kora reggel, ismerve-e vagy
nem a járásbíróságnál hozott határozatot? és a nélkül, hogy a 25. §. értelmében az
előnyomozás megkezdéséről az államügyészséget értesítette volna, a helyszínére kisietett
oly gyorsan, hogy midőn az albíró reggel 8 órakor az irodába felment, hogy a megbí-
zást átvegye, P. I. akkor már árkon bokron túl volt, természetesen, mint ő állítja, az
ügy iránti buzgalomból; és ez volt eljárásában az első és főhiba.
A másikat pedig azzal követte el: hogy a helyszínére kimenvén, ottan mit-
sem tett, házmotozást nem tartott, bűnjelek után nem kutatott, – holott az
albíró még két hét múlva is talált méregféléket R. J. szekrényében elzárva;
hanem a helyett lement R. J.-hez az egyik tanyai szobába, a hol fennevezett apja,
anyja, nővére és bátyja: a szegedi levelezésekből ismert R. I. ügyvéd együtt voltak,
és ott ezen családi társaságban mintegy másfél órát eltöltött, a mely idő alatt, és ugyan-
ama társaságban, csupán két jelentéktelen külső cselédet, a kocsist, ki leányomat októ-
ber 3-án haza vitte és egy béresnőt hallgatott ki. – R. J. és két belső nőcselédet azon-
ban ez alkalommal még nem tartotta szükségesnek kihallgatni, hanem jobbnak vélte,
nekik a jobb és biztosabb előkészülésre időt engedni. R. J.-t csak 6-án a temetés után
Buziáson, de ott is nem a hivatalos helyiségben, hanem a nagyvendéglőben, szülői, V.
E. ügyvéde és B. N, megyei orvos társaságában, a két complex nő cselédet pedig,
hogy vallomásuk R. J. vallomásának méltóbb visszhangjai legyenek, csak azon hó 9-én
hallgatta ki; unokámat pedig, kire nézve október 5-én megkértem, hogy visszamenet
Nagy-Köveresen, a hová őt az erdészné, hogy előttünk boldogult anyja szenvedései felett
ne nyilatkozhassak, orrunk elől elragadta, kihallgassa, nem tette, vagy ha tette is, mert
1
/4 óráig volt a kérdéses házban, de vallomását valószínűleg terhesnek találván, jegyző-
könyvbe nem foglalta. És ha egy ilyetén eljárás után P. I. azt állítja, hogy R. J. ellen
nem talált a letartóztatásra elégséges indokot, az igen érthető; de ha ugyan ő, egy ilyen
eljárást correct és lelkiismeretesnek nevez el, az reá nézve már bűn és szégyen, és hogy
emez eljárásnak képe teljes legyen, ide jegyzem még azt, amit nekem azon napon, a
midőn a vizsgálat tőle elvétetett, melyre nézve hamisan állítja, hogy azt saját belátá-
sából bizonyos tanúskodás végett ő adta át, mondott, – mert az ő tanúskodása az, t. i.
hogy október 3-án a mérgezés napján leányommal az úton beszélt és őt vidornak találta,
oly csekély jelentőségű, hogy a végett a vizsgálat bízvást nála maradhatott volna, –
 34

mondotta P. I. az napon az étkezés felett azon kérdésemre, hogy R.-ék miért siettetik
annyira a vizsgálat befejezését, azt, hogy ő maga is megígérte nekik : hogy a vizsgá-
latot l4 nap alatt befejezendi, és saját véleménye kíséretében az államügyészségnek
beterjesztendi. Már most kérdem? – minthogy köztapasztalás szerint, az ember vala-
mely dolog teljesítésére vagy barátságból, vagy valamely viszontszolgálatért vállalkozik,
hogy a jelen esetben, ezen igen fontos ügyben, melyik alternatíva szolgált a P. I. által
tett ígéretnél indokul? „Végül P. I-nek még megjegyzem, hogy kérkedése azon állító-
lagos végzéssel, melylyel a vizsgálatba való helytelen beavatkozása tudomásul vétetett,
miről azonban, minthogy e tekintetben panaszos nem voltam, tudomásom nincs, és felőle
csak annyit hallottam, hogy eljárása végett egész télen remegett, – még igen korai, mert
ha ez irányban valamely igazolás t ő l e mégis követeltetett, (a mi egyidejűleg documentá-
láia annak, hogy betolakodása a vizsgálatba mégis helytelenítetett,) és ha az minden
terhesebb következmény nélkül, csupán tudomásvétellel oldatott meg, az csak azért tör-
tént, mert eljárásának hibája, tényleges panasz híjában, ifjú kora és járatlanságának
tudatott be.
Temesvárt, 1882. április 18-án alázatos szolgája:
P. J.

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Arad
Sokáig hallgattam és észlelődtem, mióta e füzetekben legutóbbi le-
velem megjelent. Hallgattam: de nem hunytam be szemeimet; s most,
midőn újra megszólalok, az antisemitismus ügyének további sikereit con-
statálhatom.
Az antisemitikus áramlat, mely most egész Európán keresztül höm-
pölyög, idáig veri hatalmas és áldásos hullámait. A nép napról-napra
éberebb lesz a zsidó üzelmekkel és gazságokkal szemben, és ami nem
jelentéktelen tünemény, az „Alföld” czímű zsidó szerkesztőjű és zsidókat
dédelgető lap is immár k é n y t e l e n v o l t közölni egy zsidóellenes czik-
ket a mezőkovácsházi regale-bérlő – Heller Jakab ocsmány cselekedetei felől.
Nevezetesebb jelenség ennél az, hogy az aradi antisemiták, kiknek
száma naponkint gyarapodik, a kedvező zsidóellenes conjuncturák köze-
pette immár antisemita egyesülés iránt lépéseket tenni szándékoznak.
Egyelőre csupán oly társulás terveztetik, melynek tagjai magukat –
minden formális eljárás mellőzésével – szavukkal kötelezik arra, hogy
zsidókkal oly viszonyokba lépni nem fognak, melyekből ezeknek előnyük
származhatnék. így beléphet az egyesületbe bárki is, aki „sajátos” viszo-
nyai folytán a zsidók ellen nyíltan fellépni nem mer, és segítheti az anti-
semitismust addig is, míg az ügy diadala teljessé leend. E diadalnak
már nemsokára be kell következnie, mert a gazság és bűn korszaka
nem tarthat örökké, és le kell lepleztetnie egész undokságában és fer-
tőjében, melyben zsidó mesterei fetrengenek. K.

Vasmegye.
Tekintetes szerkesztö úr! – Egy szt. 1–i szegény özvegyasszony-
nak 118 forintra volt szüksége; ezt megtudván L. Fülöp zsidó, szintén
sz. J–i lakos, ajánlotta a nevezett szegény asszonynak, hogy ő ád neki
annyi pénzt azon feltétel alatt, ha egy jó helyen álló fél hold rétjét egy
 35

évi h a s z n á l a t r a neki átadja kamat fejében. A rét pedig oly jó, hogy
bizton terem széna és sarjú annyi, hogy 35 f r t o t megér. A nevezett sze-
gény asszony a kért 118 frtot fél évre kérte s azon időre le is fizette.
Azért nagyon itt az ideje, hogy elővegyük a vesszőt míg nem
késő, s leszoktassuk az elbizakodott, vesszőparipán nyargaló zsidóságot
a sérthetlenségről, mert őket ilyesmire az emanczipáczió nem jogosította
fel, s mint most látszik, velök nem az ország értelmes, vagyonos s e
mellett hazafias támaszai szaporodnak, hanem a nép életnedvét kiszivó
vampyrok, hyenák, kik a pusztulás temetőjén táplálkoznak, s kiknek je-
lenléte seholsem az egészséges nemzeti életerőt, hanem a feloszlást je-
lenti, s kik mint férgek lepték el a megbénított nemzettestet, hogy annak
megsemmisülését előidézzék.
Egy antisemita.

Liptómegye.
– A levél vége. –
G–r I., R–gy város derék virilistája előre gondoskodott mint fakeres-
kedő. A városi képviselőtestület tagjainak beleegyezését és hallgatását
megvette 20-150 frton; a milyen volt az egyén, oly nagy volt a
Júdás ára. Három derék városi képviselőtestületi tagon kívül, mindnyá-
jan G–r virilista ajánlatát fogadták el, és neki a fát átadták. Még a
köbhüvelyk-kiszámitásnál is csalás történt. Hiába szólalt fel V. I. apát-
plébános, M–y P. kereskedő és K–y A. polgár. Sőt a második M–y
nyilvánosan mondta nekik az ülésben, hogy beleegyezésük meg van fizetve.
Vörös pírt lehetett látni minden egyes Júdás arczán; de a többség és
a pénz győzött. így potom áron kapta a fent érintett zsidó az
50 ezer frt értékű fát. Azelőtt több keresztény ház élt fakereskedésből
s vagyonuk gyarapodott; de mióta' a zsidó filoxera betolakodott ezen
kereskedésbe is, a keresztény fakereskedők tönkre mentek; mert becsü-
letes ember nem versenyezhet olyan csalókkal. A fentnevezett Kóbi egy-
szersmind szeszgyáros. Milyen csalások történnek a krumpli eladásnál,
ez hajmeresztő.
Nálunk a krumplitermelés igen bő volt a múlt évben. A szegény
paraszt egy mértföldnyi távolságról beszállítja burgonyáját tele szekérrel,
s kap érte egy pár krajczárt. Egy ismerős paraszttal egyszer találkoz-
tam az utczán, ki épen az nap a zsidónak tele szekérrel burgonyát
szállított be, de a zsidó által megcsalatott. Tanácsot kért tőlem, mit
csináljon most. Én utasítottam a bírósághoz. Más országokban ki vannak
jelölve olyan helyek, a melyeken mindent meg kell mázsálni és pedig
hivatalos felügyelet alatt. Nálunk persze senki sem törődik ilyen dol-
gokkal. Itt inkább a zsidó filoxerával fraternizálnak. így azután a sze-
gény földmíves különféle módon megcsalatik a zsidó kozmopoliták által.
Könyveket lehetne összeírni különféle zsidó csalásokról. De nem akarom
a t. közönséget ilyenekkel továbbra untatni. Áttérek most a vegyes-
kereskedésre.
A vegyeskereskedés nálunk már oly fokon áll, hogy a külföldi ke-
reskedők becsületes keresztény embernek hitelt sem adnak. Ki ennek az
oka? Az Izrael szemtelen népe. Mert az egyik Iczik ma, a második
Duvidl holnap hamisan bukik, holnapután kereskedését átveszi Rachel
 36

okos felesége s folytatja 1-2 évig. Az okos Rachel megint bukfenczet

csinál, átveszi a fia Khóbi, vagy pedig veje Jajteles. így megy az foly-
tonosan, míg mindnyájan tele erszénynyel odébb állnak. Voltak esetek
R–en, hogy egy év alatt bizonyos F–sch 3-szor változtatta czimerét.
Ma volt M. F–sch, két hó múlva C. F - sch, fél év múlva B. F–sch.
Második eset a következő:.
Bizonyos Sch–n 9 hónap alatt 33 ezerre menő csődöt mondott.
Ő tudniillik kávét és czukrot hitelbe kapott, s azonnal más helyre szál-
lította, és készpénzfizetés mellett sokkal olcsóbban adta el, mint ő hitelbe
vette. Mikor pénze volt, csődöt mondott; felesége továbbra is folytatta
a kereskedést. R–ről Kassára ment, ott nyitott kereskedést. Nem múlt
el egy év, visszatért L.-Szt.-M–ra, s ott csalja most a világot.
Ebből az a tanulság: ne vásároljunk a zsidónál, hanem becsületes
keresztény embernél; azután a zsidók kénytelenek lesznek kiköltözni
régi országukba, Palaestinába. Ügybarát.

Veszprémmegye.
( V i d é k i j u d 1 e r e i o k.) Valóban jót kell az embernek nevetni
a lapok olvasásánál. Minap például a többek között azt írták, hogy „a
Munkácsy Krisztus képének látása egy zsidó családot annyira meghatott,
hogy azonnal elhatározták, miszerint a keresztény vallásra térnek át.”
Továbbá közölték, hogy Budapesten a százháznál egy izraelita imaház
felállítására tartott jótékony tánczvigalom felülfizetéseire mennyi keresz-
tény adakozás történt. (Szegény együgyűek!) Ha igaz?!
Ugyanekkor nézzük a vidéki eseményeket.
K. .. mezőváros zsidai magukat az egész országban a legbecsüle-
tesebb zsidóknak tartják, ezt fennen hirdetik, és panaszkodnak az anti-
semitismus ellen; s ugyanekkor, ugyanott a következő épületes dolgok
történtek. Ugyanis lakik itt a városban egy gazdag, de együgyű és
adósságokkal terhelt ember, kinek egyik szép házában két zsidó lakott
bérben: az egyik főbérlő volt, s egy osztályát albérbe adta a másiknak;
ezek versenyeztek rajt évek óta, hogy hogyan tegyék a háztulajdonos
gojt tönkre, s végre látva azt, hogy egyik a másik nélkül semmire sem
megy, mert mindegyik irigyelte a másiktól a konczot, szépen megegyez-
tek, hogy együtt teszik az ostoba gojt tönkre.
Végre sikerült az egyik élelmesebbnek, a ki csak albérlő volt, a
másik mellőzésével és tudta nélkül, a házat úgy fele vagy kétharmada
árért megvenni; ekkor a másik borzasztó lármát csapott, s elárulva szép
tulajdonait, hogy neki elsőbbségi joga van e potya vételhez, összelár-
mázta az egész várost, hogy ö így meg amúgy nem engedi, többet ád
érte, szidta kedves fajrokonát, hogy ez öt kijátszotta, beperléssel fenye-
gette, – mindazáltal még ez ideig semmit sem tett, hihetőleg szép
csendesen megegyeztek a konczon.
Nézzünk egy másik eseményt: X. úr elment vásárra egy pár ökröt
venni gazdaságához; meglát egy pár szép ökröt, melyek megtetszettek
neki, kér a szegény polgártól, de 300 frton alól nem kaphatta meg.
Tovább megy s mire visszament azon elhatározással, hogy megadja értök
 37

a kívánt 300 frtot, akkorra megvette egy, ezen k ... városi becsületes
zsidó földesurak közül 250 írtért, s még büszkén dicsekedett vele, hogy
ő neki azért adta oda az eladó, mert a d ó s a , s félt hogy haragot vesz
magára, ha neki nem adja.
Valóban ideje volna, ha sorakoznának az antisemiták ezen üzelmek
ellen; de szerény nézetem szerint ez csak úgy volna alaposan kivihető,
ha a kereszténység becsületes osztályai, a hova sorozom a valódi anti-
semitákat, ott kezdenék, hogy hagynák el azon hibákat, a melyekben
fájdalom ben lélegzenek, úgy mint az egymás iránti bizalmatlanságot,
szómegnemtartást sat.
K.

T.-Tokaj. (Hegyalja.)
Tekintetes szerkesztő úr! – A hajdankorban privilegizált, Zápolya
s mások által történelmi nevezetességű, világhírű bort csepegő, nemes
Tokaj városáról szól a szomorú ének.
Mint nagyrabecsült és becsülendő röpiratainak egyik olvasója bá-
torkodom felkérni, hogy azokban soraimnak köztudomásra hozatalát esz-
közölni méltóztassék. Mert a zsidóság nyűge annyira elnyomta már e
szegény hegyaljai népet, hogy az egy Tolcsvát kivéve, honnan már egy-
pár szomorító czikk megjelent, még panaszkodni sem tudnak már vég-
pusztulással fenyegető bajukról. Mert nyög itt Tokajtól kezdve: Tarczal,
Mád, Tálya, Szerencs, Zombor, B.-Keresztúr, O.-Liszka, Tolcsva, E.-Bénye,
S.-N.-Patak, S. A.-Újhelyig, a közben eső kisebb községekkel együtt,
nyög a magyar zsidók körmei alatt!
Pedig ha nem jajgatunk, senki sem segít bajunkon. Rajta tehát
elvbarátok, viribus unitis. Itt az idő! most vagy soha!
Egy sóhaj jár a magyar ajkain a Hegyalja mentén: „Mi lesz be-
lölünk tíz év múlva?!” Mert satnyulunk egészségben, deliségben, erőben,
és fogyunk mennyiségben! Olyanok vagyunk itt mint a férges fa, me-
lyen a féreg lassan, de biztosan végrehajtja pusztító munkáját.
Ilyen féreg itt rajtunk a zsidó, s hizik vérünkön, mint féreg a fa
nedvén.
Régen megvan jövendölve a nép szerint, hogy Antikrisztus fog
jönni, s bár itt van 1868 óta, mégsem bírtunk eddig rájönni kilétére?
Hát bizony antikrisztus az emanczipált zsidó! Azt mondják, hogy Ma-
gyarországnak 625 ezer zsidaja (antikrisztusa) van. Itt a Hegyalján
minden városban felezik a létszámot; egy család 10-15 tagból áll.
Isten csudája, hogy még felét képezzük a községnek!
A dhukthor urakban sem bízik már a nép, de ha mégis „ m u s z á j ”
elhíni, hát ki tehet róla, ha t e m e t é s a v é g e !
Apadunk a halál, apadunk a kiköltözés által, míg a zsidók (antikrisz-
tusok) szaporodnak, híznak, hatalmasodnak.
A Hegyalján nemcsak Tolcsva- mint egy onnan irt elvbarátunk
mondja, – hanem minden város kis Jeruzsálem. A magyarok bennök a
szolgák, a zsidók az urak.
Antikrisztusok ők, mert Krisztus követőinek ellenei. Vagy kell-e
nagyobb antikrisztus a zsidónál, aki először paradicsomi kígyó módjára
befészkelte magát szívedbe s Kain fajta testvéreddé lett.
 38

Azután szabadon, a törvény szerint elszedi termő földedet, lakhá-

zadat, nadragulyás pálinkával és pancsolt borral elveszi egészségedet,
rövidíti életedet, elveszi pénzedet, iskoláidat, hivatalaidat, elveszi fiad,
leányod ártatlanságát, deliségét, becsületét, elveszi háza^ békéjét, el-
veszi nevedet, elveszi végre hazádat s életedet. Tehet-e még az Anti-
krisztus ellened egyebet, lehet-e még a zsidónál különb Antikrisztus?
Elemezzem talán ez állításokat?
Hogy testvéreddé fogadtad őket, igen szép (?) keresztény tett volt
nemzeted egy magasztalt fiától!
De mennyi földet mondhatsz még magadénak, mely szép vidékeden
a zsidó körme közt ne lenne? Hol pihened ki éjjel és ünnnepnapon reg-
geltől estig és 6 napig izzasztó munkád fáradalmait; nemde kunyhók-
ban? Míg évtizedek előtt tulajdonodat képezett házadban a zsidók szá-
mítgatják éjjel nappal a procentet, mit rajtad nyertek és nyerendnek!
Nem mérgezed-e meg gyomrodat, belső részedet, a tőle jó pénzért
vett nadragulyás bolondító pálinkával és pancsolt borral? Nem rövidül-e
ezáltal életed?
Midőn minden gseftet, kereskedést, bormanipulátiót magához ra-
gadott, nem veszi-e el pénzedet? Midőn borodat 2 hó múlva háromszo-
ros áron adja el, nem az övé volt-e a szüret, a tied pedig csak a
munka és gond?
Nem szorították e ki felső iskoláidból saját édes fiadat a tháti
jerekei? Nem veszik-e el fiaink orra elől a hivatalokat? Vagy hány
testvér magyar orvost tudsz felmutatni nektárt termő vidékeden?
Pia katonaállítás van, őrülsz ha fiad nem t a u g 1 i c h! Pedig
azon szomorkodnod kellene! Mert satnya a fiad, mert a zsidó nem megy
katonának, bármily trabális termetű is, mert ők a sorozási – úgy mint
más – törvényt is kitudják játszani!
Nem szégyen-e az, hogy minden évben adós marad a Hegyalja ka-
tonával?
Vagy nem a zsidók állítanak-e fiad ifjúságának és családjának meg-
rontására r o s s z h á z a k a t , nem a mérgezett pálinka satnyitja-e
el őket?
Nem-a zsidók veszik-e el leányod ártatlanságát, kivált ha szolgá-
latba adod, – nem minden ilyen leánynyal egy családot semmisítenek
meg létezése előtt?
Nem veszi-e el a zsidó történelmileg híres nevedet is?
Mid van még egyéb odaadni valód magyar? Már űz, kerget ki a
legutolsó vagyonodból, amit vérrel szereztél – hazádból is!
Még meghalni sem hagy itt saját földeden! Vagy számláld meg,
hány testvéred mondott örök búcsút 1868 óta szeretett, vérrel öntözött
hazádnak? Elveszi életedet, mert ha éhezel, nincs könyörület benne
irántad, ha ott adod is ki lelkedet ajtaja előtt!
De legyen elég a panaszból; tudd meg, hogy a zsidó az Antikrisz-
tus, mert a meddig ő viszi, pusztulásodat tovább vinni nem lehet!
A nép szava isten szava! A kiknek adatott a hatalom és tehetség,
hallják meg a nép, az ő édes testvéreik segélykiáltásait, segítsenek a
magyar nemzet betegségén, mert ha nem, egy nagy temetés lesz a vége!
Barta Károly.
 39

Borossebesi kerület (Aradmegye.)

Tekintetes szerkesztő úr! – Vannak körülmények, melyekben
csak meggyőződésünk, – öntudatunk, és hazafias, jó érzésünk szavára
kell hallgatnunk.
A „12 röpirat” antisemitikus folyóirat mindenesetre jó például szol-
gál magyar hazánk s a keresztény társadalom összetartására nézve, –
s hazánkban flagellum Dei lesz a zsidók ellen, a kik mint nadályok, ha-
zánkban minden rangot, osztályt, a népet kiszivattyúzzák, erkölcsi,
szellemi és anyagi jólétök s tehetségökből s utóbb, mint sáskasereg,
megtelve, tovább száguldnak.
A „12 röpirat” bőven Mustrál, és kimutat mindent; ámde legyen
nekem is szabad némely vidéki eseményeket elősorolnom, a melyek a
talmudban gyökereznek.
Ami egyszer kétszer elmondatott, legyen elmondva harmadszor is.
Bis repetita piacent!
A zsidók az egész sebesi kerületből, különösen ünnepeik alkalmával,
összejövetelt tartanak, hol az egész itteni kereszténység elleni monopó-
liumot intézik. Az egyedáruságot hogy kivihessék: maguk között alap-
szabályokat csináltak, s ha egyik vagy másik azt megszegi, vagy gyüle-
kezeteik lefolyását s határozatait elárulná, üldözésnek van kitéve, s min-
denben a mire vállalkoznék, általok elnyomatik. Meghatározták, hogy a
gabonát ily áron, szilvát, gubacsot, pálinkát csak ily áron s csak ettől,
vagy ettől veszik. Az italmérési jogok bérbevétele végett, a birtokos
uraságok ellen, ezeknek elnyomására, sőt megsemmisítésére mindent el-
követnek. (Ez a k a g a 1! – Szerk.)
Minden könnyű nyereményes vállalatból kizárják a keresztényt.
Harmadéve történt, hogy a boros-sebesi uradalmi gubacs kibérlése végett
egy zsidó társulat alakult; egy szerény, becsületes jellemű keresztény
egyén, ki a szegény népnek jókat tett, a d–i körjegyző, ezen gubacs-
szedési társaság részvényesei közé bejutni kívánkozott, de a gyűlésen,
hol csupa zsidó volt, kikelt kiválóan egy, s hangsúlyozá: hogy őt (a gojt)
ne vegyék be, nehogy az a keresztény goj a szép nyereményben velők
osztozzék. Úgy is lett: kizárták. A nyeremény pedig tetemes lett a
gubacsban.
A gubacsszedésnél a zsidóság szörnyen demoralizálja a népet;
gyermekeket, leánykákat, asszonyokat fogad fel, s engedélyt ad, biztat-
ja őket. hogy tilosba is léphetnek; a zsidók a lopott gubacsot mind
összevásárolják potom áron. Megveszik a gubacstermést 4-5 fáról, s
ezzel henczegve, hogy gubacsszedési joguk van, bérenczküldötteik által
lopatnak több száz mázsára menő gubacsot a birtokos uraságoktól, kik
60,000 holdnyi erdejöket nem képesek a tolvaj raj ellen, minden lépten,
éjjel nappal őriztetni.
1834-ben a borossebesi kerületben, a mely áll 50 s néhány köz-
ségből, egy zsidó sem volt; van jelenleg e kerületben 300-nál több, a
kik mind könnyűségekkel foglalkoznak; soha, sehol, nehezebb munka,
szántás-vetéssel nem. Az italmérési jogokat mind zsidók kezelik; kevert,
rósz italokat árulnak, s az egyedáruság mellett a szorult nép kénytelen
azt fizetni, a mi követeltetik. Keresztény korcsmáros n i n c s .
Az uzsora mérsékelt 24%. Vannak ugyan kivételek: Exceptis ex-
cipiendis, mint e vidéken levő 0. orvos, ki felülemelkedve a zsidó kö-
 40

rülmények színvonalán, jó oktatással szolgál; de hasztalan, nem fog az

a zsidókon. A vidéken grassált rablógyilkosságokban, ökör-, ló-tolvajlá-
sokban majd mindenütt részt vettek a zsidók, sőt népeikkel éjjelenként
Arad- s Biliarmegye közt lovagolva (!) száguldtak. E zsidók közül meglőttek
hármat Nádas, Govosdia s Bihar szélén. A hamis passusoknak ők voltak
gyártói.
Birtokosok, katholikus papok és más honoratiorokhoz utalványokat
menesztettek: „ A v i s t a zu z a h l e n ” , vagyis, hogy e sorok előmutatójá-
nak ennyi s ennyi forintot fizessenek; mert ha nem: itt nem messze
vannak a kerítés mellett szegény legények, éhezők!
A boros-sebesi kerületben újólag két körorvos választás volt; a
déznaira megválasztott az itteni nagyobbrészt román nép egy m a g y a r
körorvost; ezen állásra is zsidó concurált; továbbá a gurahouczira lett
választás eredménye 2 zsidó concurrens mellett, i s m é t egy m a g y a r ;
azonban ezen é r d e m e s , megyénkben már ösmeretes orvosunknak meg-
választása meghiúsult; mivel az ottani zsidóság fellépett arrogantiájával;
összejöttek s kinyilatkoztatták, hogy m i v e l D é z n á n m a g y a r or-
vos v á l a s z t a t o t t , náluk G u r a h o n c z o n nem f o g j á k a ma-
g y a r t e l t ű r n i ; aláírási íveket nyitottak a megválasztott orvos elle-
nében, s elhatározták, hogy ők külön orvost tartandnak. Mire, úgy hall-
juk, hogy a megválasztott orvos a zsidók intrigái miatt állásáról leköszönt.
Különben mi ne igen csodálkozzunk a zsidók arrogáns fellépésén,
tetteiken és gonoszságaikon, mert már Rutilius Flaccus, római költő is
megírta a zsidók csalásait és uzsorás törekvéseit költeményeiben, s vé-
gül így fakad ki:
Atquae utinam nunquam Judaea subacta fuisset,
Pompeji bellis, Imperioque Titi!
Latius excitat pestis, contagia serpunt!
Victoresque suos, natio victa premit!
Bizony, figyeljünk, kerüljük a zsidóságot és óvakodjunk tőle.
Cornelius de Padurán.

Szerkesztői nyílt levelezés.

F. J. úrnak T–a. Nem kell olyan zokon venni a magunk emberei fölött írt
kritikákat. A kiket azok nem illetnek, ne vegyék magukra. Működésünknek kettős
czélja van: az egyik a zsidóság kinövései és hatalma elleni küzdelem, – a másik
czél pedig jóakaró kritikája saját ferdeségeinknek, hibáinknak, a melyek bennünket a
zsidóság játéklabdájává tesznek. Egyébiránt levelét, óhajtásához képest, az illető
czikk írójának elküldöttük.
St. Zs. úrnak Z–r. Majd figyelemmel kísérjük.
K. J. úrnak B. F–d. A „Havi szemle” oly nagy arányokat öltött, (a mi kü-
lönben igen örvendetes dolog,) hogy már kiszedve lett czikke kiszorult. Legközelebb
jönni fog.
F. I. úrnak P–a. Már az idő által is meghaladva van Mást kérünk.
B. D. úrnak P–ban. A leveleket vettük. Legközelebb válasz megy.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. június 15.
II. évfolyam IX. füzet.

A tisza-eszlári véres tett ügye a képviselőház

előtt.
I. Ónody Géza beszéde.
– Kivonat a képviselőház 1882. május 23-ki ülésének naplójából. –
(Napirenden van az 1882. évi 21,700,000 frtnyi hadiköltségekből a magyar korona
országaira eső rész fedezéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalása.)
Ónody Géza: (Beszédét folytatva:) Mind Oroszország mind Német-
ország nagyon jól tudta, hogy miként lehet Magyarországot és Ausztriát
önerejében meggyöngíteni. Hogy czéljukat elérjék, oda dobták a monar-
chia diplomácziájának a boszniai okkupácziót a birodalom belerejének
gyöngítése czéljából. (Úgy van! szélsőbal felől.) Tudta mindkét állam, hogy
az oly koncz, a melyen e monarchia diplomácziája évtizedeken át elrá-
gódik és a mely elsorvasztja népének erejét. Ezen állítások igazságát
bizonyítja azon körülmény, hogy Oroszországban ma antiszemitikus izga-
tások folynak. Nem magától, nem önként (?) felmerült, hanem az ottani
pánszláv vezérek által mesterségesen előidézett (?) tény ez, (Úgy van!
a szélsőbal felől.) a melynek hatása a monarchia erejének gyengítésére
irányul. (Halljuk! Halljuk!) Az ott megtámadt izraeliták életét és
vagyonát üldözik. Ezen üldözés elől kénytelenek azok menekülni, és ők
nem fognak máshová menni mint oda, hova a természetes szomszédi
viszonynál fogva legkönnyebben menekülhetnek, hol az alkotmányos élet
a leggyengébb és a hol annak kinövései bátorításul szolgálnak. (Úgy van!
a szélső balfelől.) Oly tényt fogok illusztrálni, melyből a ház meggyőződ-
hetik, mily veszélyes áramlat az, a mely bennünket Oroszország felöl ér.
A tény azon községben történt, melyben lakom, és valóban fellázítja az
egész keresztény világ vérét. Nevezetesen az orthodox zsidók vallásos
szertartásai szerint állítólag – én nem ismerem a thalmudot, Istóczy kép-
viselő úr, aki bizonyosan ismerni fogja, erre nézve leginkább adhat fel-
világosítást.
Elnök: Figyelmeztetem a t. képviselő urat, méltóztassék a tárgy-
nál maradni, a talmud Boszniával nincs összefüggésben. (Helyeslés.)
Ó n o d y Géza: Én azt hiszem, hogy ha egy kérdésnek tárgyalása
forog fen, nem a szavak különbözőségében rejlik az, hogy tartozik-e
szorosan a kérdésben levő tárgyra a mondandó dolog, hanem azon ösz-
szefüggéstől függ, a mely a kérdés és a felhozott tárgy közt létezik. Kérem
a t. ház szíves türelmét.
 2

Elnök: Én teljesen jogosítottnak tartom a képviselő urat arra,

hogy a figyelmeztetés után bizonyítsa be a t. ház előtt az összefüggést,
hanem már arra nézve, hogy velem igyekezzék polemizálni, nem tartom
jogosítottnak. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondás és zaj a szélső bal-
oldalon.)
N é m e t h Albert: Így nem lehet tanácskozni! (Zaj.)
Elnök: Arra kérem a t. képviselő urat, hogy tessék az össze-
függést bebizonyítani.
Ó n o d y Géza: Az összefüggést eléggé kifejtettem, midőn jelez-
tem azt, hogy Oroszországnak minő aspirácziói vannak, és hogy czélja
az, hogy a monarchia erejét gyöngítse Bosnia által, Magyarországon úgy
mint Ausztriában. És én ezen zsidó áramlatot, ezen antisemitikus üldö-
zést, ott épen olyannak tüntettem fel, a melynek czélja az, hogy velük
Magyarország elárasztassék, és itt azon korrupcziónak, mely ezen elem
által eddig is eléggé előidéztetett, és úgyszólván a fennálló kormány-
rendszerrel bűnszövetségben állott, még tágabb tér nyittassék, – ismétlem,
hogy állítólag az izraeliták vallási szabályait tartalmazó talmud szerint
az engesztelődési ünnepre ártatlan keresztény leánynak a vérét kell venni.
(Nagy zaj jobb felől.) Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a köz-
figyelmet. (Halljuk! szélső balfelől, nagy zaj jobb felől.) F. é. április
1-én történt azon községben, a melyben én lakom, T.-Eszláron, hogy
déli 12 órakor egy 14 éves leánygyermek ment Tisza-Eszlárról ezen
községhez tartozó, úgynevezett Újfaluba egy boltba néhány fillérnyi be-
vásárlást tenni; midőn visszatért onnan, szemtanuk, élő emberek bizo-
nyítják, hogy látták a leányt az izraelita orthodox zsinagóga előtt el-
haladni, ott eltűnt, nyoma veszett. (Nyugtalanság a szélső baloldalon.
Nagy zaj a jobboldalon.) A nép lázongani kezdett, követelték az
izraelitáktól a leányt, azonban ők nem válaszoltak, hanem mindenféle
kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az
eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van. Nevezetesen a leányt
a t.-eszlári úgynevezett metsző becsalta a templomba, kezeit hátra
kötötte, száját betömte és tovább mi történt vele? Állítólag meg-
ölték, hogy vérét vegyék, s hogy vérét az engesztelő áldozathoz szük-
séges páskasütéshez az orthodox hívek között a szélrózsa minden irá-
nyában kiosszák. (Általános zaj.) Ezen tényt azon metszőnek saját gye-
reke beszélte el. (Közbeszólás a szélsőbaloldalról: Sakter!) Tehát sakter,
ha jobban tetszik. Vannak rá tanuk, kik a zsinagógából azon időpont-
ban segélykiáltásokat hallottak, és ma ezen tanuk egybehangzó vallo-
mása és a sakter gyermekének vallomása alapján foglalkozik a nyíregy-
házi bűnfenyítő törvényszék ez ügygyel. (Egy hang: Mi történt a leány-
nyal?) Ki fogja deríteni a bűnfenyítő törvényszék. Kapcsolatban a boszniai
kérdéssel, felhívom a kormány erélyességét arra, hogy az ily elemeknek
az országba való tódulását minden lehető eszközzel igyekezzék megaka-
dályozni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.)

II. Istóczy Győző interpellácziója.

– Kivonat a képviselőház 1882. május 24-ki ülése naplójából. –
Isó c z y G y ő z ő : (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ónody Géza t.
Képviselőtársam a tegnapi ülésben tartott beszéde folyamán elmondta
 3

egy keresztény leánynak Tisza-Eszláron egy zsidó sakter által történt

meggyilkoltatása esetét. Ugyanezen ügyre vonatkozólag én a tegnapi
postával a következő levelet vettem: (Olvas.)
„Igen t. képviselő úr! (Felkiáltások: Ki az aláíró?!) Azt nem ne-
vezem meg. (Tovább olvas): Egy hallatlan és valóban vérlázító esemény-
ről kívánom röviden értesíteni, illetve inkább nagybecsű figyelmét felhívni,
mely míg egyrészt teljes világításba helyezi képviselő úrnak a zsidó-
sággal szemben kifejtett, s a nemzet és haza javára irányuló jogosult
törekvéseit, úgy másrészről illusztrálja ezen aljas és teljes megvetést
érdemlő nép (Mozgás.) fanatizmusát, fajgyűlöletét, és a magyar haza és
nemzet anyagi úgy, mint erkölcsi megsemmisítésére törekvő bűnös
czélzatait.
A „Magyar Állam” ez idei május 20-iki száma Szabolcsmegyéből,
Tisza-Eszlárról egy közleményt hoz az ottani kath. lelkész tollából ezen
czim alatt: „Egy leány eltűnésének titokzatos esete”, melyben többi
között szórul-szóra ez áll:
„Ez előtt öt meg egy fél héttel egy 14 éves leány, ki özvegy édes
anyjának szomszédjánál szolgált, a zsidó polgártársak húsvét ünnepének
előszombatján f. évi ápril 1-én, fényesen ragyogó napnak déli 12 órája-
kor a belfaluban lakó róm. kath. kereskedőnél tett néhány krajczár áru
vásárlás után, a mintegy egy negyed órányira fekvő s velünk egy köz-
ségi testet képező Újfaluba hazafelé igyekezvén, a két falu közötti nagy
térségen, közel a zsidótemplomhoz, távol a Tiszától nyomtalanul eltűnt.”
– Ez a tény.
Elmondja azután, hogy több idegen metsző (sakter) jelent meg
akkor Eszláron az ünnepekre, s egész éjjel a zsinagógában foglalatos-
kodván, megölték a szegény leányt és testét a Tiszába dobták.
4. legelső tanú lett erre nézve a metsző (sakter) saját gyermeke.
Egész Szabolcsban nagy e miatt az elkeseredés és ingerültség ezen átkos
viperafajzat ellen, (Mozgás.) ós ha sikerül a zsidóknak – a mitől sokan
tartanak is. – pénzükkel az egész ügyet elnyomni, akkor ki fogja meg-
gátolni az elkeseredés és boszú indokolt kitöréseit? Pedig tarthatunk
tőle, hogy a zsidó pénzhatalom, mely máris erősen sürög-forog Nyíregy-
házán ez ügyben, elfojtja az egész ügyet.
Uram! Ajánlom ezen ügyet hazafiúi nagybecsű figyelmébe. Legyen
kegyes az egész ügyről bővebb értesülést venni; s miután ez máris tör-
vényszéki vizsgálat tárgyát képezi, és a községi elöljáróság vizsgálatában
tanuk által már be is igazoltatott, tehát világos, hogy ezen vérlázító
zsidó-merénylet nem koholmány. De a mai időben Magyarországon, fáj-
dalom, pénzzel még a megtörtént dolgot is lehet meg nem történtté tenni.
Talán lesz hatása a törvényszéki vizsgáló bíró urakra annak, ha a
sajtó és a nyilvánosság őrei egy kissé figyelemmel kísérik ezt az ügyet,
mely megérdemli azt, hogy példás ós a legszigorúbb büntetésben része-
süljön, úgy a kedélyek lecsillapítása, mint az igazságszolgáltatás érde-
kében. Hazafiúi üdvözlettel, tisztelő elvtársa (Aláírás –)” (Felkiáltások:
Halljuk az aláírást!)
Így a levél, a melyben közölt adatokat illetékes oldalról nyert in-
formáczió alapján oda egészíthetem ki, hogy a meggyilkolt keresztény
leánynak neve S o l y m o s i E s z t e r , a gyilkossággal vádolt zsidó sakter
neve pedig S c h w a r c z S a l a m o n .
 4

Továbbá értesültem arról is, hogy alapos kifogás alá esik Sza-
bolcsmegye felső dadái járása szolgabírájának és a nyíregyházi törvény-
széknek ez ügyben követett magatartása. Ugyanis a szolgabíró, kihez a
meggyilkolt leány anyja panaszra ment, hogy gyermeke a zsidóság révén
eltűnt, az anyát panaszával a nyíregyházi törvényszékhez utasította, a
helyett, hogy az elővizsgálatot kötelességéhez képest nyomban teljesí-
tette volna. A törvényszék a panaszos anyát viszont a szolgabíróhoz
utasította, s így törvényszék és szolgabíró illetékességi kérdést csinálva
a dologból, a vizsgálat csak hetek múlva lett megindítva.
T. ház! Lehet, hogy itt csak egyszerű gyilkosság esete forog fen,
ember által emberen elkövetve. De nincs kizárva az a lehetőség semr
hogy itt a kereszténynek mint kereszténynek, zsidó mint zsidó által val-
lási czélból való meggyilkoltatása forog szóban. (Ellenmondás balfelől.)
E gyanút fokozza azon körülmény, hogy a gyilkosság a zsinagógában,,
közvetlenül a zsidó húsvéti ünnepek előtt egy, a rituális ölésre hivatott
hitközségi sakter által lett végrehajtva.
Mióta a kereszténység fennáll, a keresztény népek öntudatából
sohasem tűnt el végkép a zsidók irányában az a gyanú, hogy a zsidók-
nak (itt persze csak az orthodoxok értendők,) húsvéti szertartásaikhoz
keresztény vérre van szükségük. Fennáll pedig e népgyanu daczára
annak, hogy a zsidók égre-földre esküdöznek, hogy ez alaptalan rágalom.
Alapos-e ez az” évezredes népgyanu vagy sem, én itt nem kutatom;
csak mint tényt konstatálom.
Ez ügyre vonatkozólag Rohling Ágost, a prágai egyetem jelenlegi
tanára, „Der Talmudjude” czímű művében ezeket írja: „Hogy a gyilkos-
sági fejezettel itt végezzek, röviden tudósítok itt Tamás kapuczinus
atyának 1840. évben Damaskusban történt meggyilkoltatásáról. Laurent
(franczia író) különös módon rendkívül ritkán találhatóvá vált könyvé-
ben, a melynek eltűnését a fáma titoknak mondja, „Affaires de Syrie”
czím alatt a Parisban, a külügyministeriumban levő aktákból a pert szó
szerint lenyomatta. „Tamás atya – írja Laurent – egyúttal orvos is
volt. 1840. febr. 5-én őt szolgájával együtt a zsidóvárosrészbe menni
látták; 6-án a basa orvosánál volt ebédelendő. Ő azonban nem jött, s
a zárda részéről már hiába kutattak utánna. A franczia konzul kezébe
vette az ügyet, s legelőször is kiderítette azt, hogy a zsidó városrész
borbélya, koromsötét éjnek idején Harari zsidó kereskedőhöz hivatott.
Továbbá kiderült, hogy a borbély ott Tamás atyát megkötözve a padlón
találta s felhivatott őt megölni; eleinte vonakodott ezt tenni; azonban
fenyegetések által megfélemlítve reá engedte magát venni a gyilkosság-
ban közreműködni. Harari mérte az első csapást, egy másik zsidó a
másodikat, a melynek a halál lett a következménye; erre a húst a
csontokról leválasztották, ezeket szétzúzták s egy kloakába dobták; meg
is találták ott a csontokat a szakállas volt állnak egy darabjával, egy darab
fejbőrrel, a mely még a tonzúra jeleit mutatta, – s a Damaskusban min-
denki előtt ismeretes volt vörösszegélyű sapkájával együtt Tamás atyá-
nak. Tamás szolgáját is meggyilkolták, hogy ne legyen vádló. Az elfo-
gottak közül hét zsidó kereskedő bevallotta a büntettet és kivallották
azt is, hogy a főrabbi néhány nappal korábban értésükre adta, hogy
keresztény vért kell szerezni a közelgő húsvétra. E mellett fontossággal
bír annak a megjegyzése, hogy a vádlottak magánfogságban voltak,
 5

külön-külön hallgattattak ki, s egymással a legcsekélyebb körülményekre

nézve is egyezően vallottak. Egész Európa izraelitái mozgalomba jöttek,
hogy a halálítéletet megsemmisítsék s a felmentést kieszközöljék. Kese-
rűen panaszkodtak azon vád fölött, hogy ma még lehet egy vallás, mely
embervért kíván. De ha a zsidó testvéreket Damaskusban ártatlanok-
nak tartották, miért nem szerezték be ártatlanságuk bizonyítékait? Miért,
ajánlottak a franczia és osztrák konzulátusok valamennyi tagjának pénz-
összegeket és értékes ajándékokat? A kinek részén az igazság van,
annak nincsen szüksége vesztegetésekre. (Közbeszólás: Hát a válasz-
tásoknál!?) A franczia konzulátus kanczellárjának a zsidók 200,000
piasztert, egy ügyvédnek pedig 500,000 piasztert kínáltak, stb. Minek-
utánna minden hiába volt, Crémieux (az Alliance israélite universelle
későbbi megalapítója) nagy kísérettel a keletre utazott, s egyszersmind
Angliától támogatva, Mehemed Alitól egy fermánt eszközölt ki, a mely-
ben ez állt: „Crémieux és a mozaizmus valamennyi európai követőinek
küldöttei kívánságából megtudtuk, hogy ők a fogságban levők kiszaba-
dítását óhajtják; s mivel illetlen dolog lenne oly nagy számú (európai)
lakosság kívánalmát nem teljesíteni, elrendeljük a fogva levők szabadon
bocsátását.” Ez a fermán nem szól az utólag kiderült ártatlanságról,
hanem szól csak a fejedelem akaratáról Európa nagyszámú zsidó lakossá-
gának kérelme alapján. Miért nem sürgette Crémieux a per revízióját,
hogy az ártatlanság mindenkinek a szemei előtt világos legyen? Az egész
kelet meg van győződve a zsidók bűnösségéről, de az erőhatalom és a
zsidók pénze hatalmas tényezők.” (Felkiáltások: Elég lesz már!) Így
Laurent, a kinek könyve fölött a zsidó sajtó egész a mai napig mélysé-
gesen hallgat.
„Továbbá egy katona gyermekének 1831-ben történt meggyilkolta-
tása ügyében Pétervárott lefolyt bűnperből következő derült ki: A bírák
ketteje, a zsidók által, babonás czéljaikra végbevitt gyilkosságot bebi-
zonyulva látta, egy bíró a zsidók bűnösségét teljesen kiderítve látta,
azonban a büntetést enyhíttetni vélte, mert a zsidók azon hitben követték
el a tettet, hogy ezzel istennek szolgálnak; egy bíró valamennyi vád-
lottat bűnösnek találta, de szintén büntetés-enyhítést akart; az ötödik
bíró, tekintettel a felfedezett körülményekre, meg volt győződve, hogy a
zsidók közt vannak eltévelyedettek, a kik még most is elkövethetnek ilyen
bűntetteket, de a fenforgó esetben nem látta bebizonyítottnak a tényt;
míg a főügyész a két első bíró véleményén volt. A per vége az lett, hogy
a birodalmi tanács bizonyítékok elégtelenségéből fölmentette őket.”
Elnök: A képviselő úrnak joga van a tárgyra tartozó idézetet
felolvasni, de kérem, ne méltóztassék egy íróból ennyit idézni. A háznak
szokása, a mi helyén is van, hogy az idézetet meghallgatja, de mikor a
kedélyek felingerlésére vezető ilyen idézetekről van szó, mégis helyesebb
volna, ha a képviselő úr nem folytatná, hanem tisztán saját nézeteit
adná elő (Élénk helyeslés.) Méltóztassék elhinni, hogy ezen felolvasott
idézet az által, hogy a képviselő úr itt elmondja, súlyban nagyon nyer,
és sokkal nagyobb hatással van kifelé mint különben lenne. (Felkiáltá-
sok: Úgy van!) Mikor ily kényes, természetű dologról van szó, és
mikor a tényállás, mint a képviselő úr maga is mondta, megvizsgálva
még nem levén, kétes: akkor a kedélyeket ennyire felingerelni egyálta-
lában nincs helyén. (Élénk helyeslés.)
 6

I s t ó c z y G y ő z ő : Azonnal végére érek idézeteimnek, csak egy

kis türelmet kérek még.
Rohling végül idézi Mousseaux franczia írónak a zsidókról írt mun-
káját, a mely szerint: „tekintélyes a száma azon férfiaknak, nőknek és
gyermekeknek, a kik Európa, bizonyos nagyvárosaiban, környezetük nagy
rémületére örökre eltűnnek a nélkül, hogy csak nyomot is hagynának
maguk után.”
T. ház! Én a priori nem akarom állítani azt, hogy a kérdés alatt
levő ügyben ilynemű, vallási fanatizmusból eredő gyilkosság esete forog
fen. Tekintve azonban azt, hogy a gyilkosságot a zsidók által rituális
ölésre rendelt hitközségi sakter követte el, elkövette pedig közvetlenül
a zsidó húsvéti ünnepek előtt és pedig a zsinagógában,
Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék azt mégis meg-
gondolni, hogy ilyen vád rettenetes következményeket vonhat maga után
egyes helyeken. (Élénk helyeslés.) S ezt oly határozottsággal mondani,
mikor a képviselő úr maga kérdést intézett az iránt, hogy a dolog
megtörtént-e és vizsgálatot kér, ez talán mégis sok. (Helyeslés. Halljuk!)
Méltóztassék figyelembe venni, hogy itt Magyarországnak egy igen nagy
számú, szorgalmas, munkás népéről van szó (Igaz! Úgy van! Zaj a
szélső baloldalon. Halljuk!), és méltóztassék mérlegelni szavait. (Helyeslés!)
S z a l a y Imre (közbeszól): Szólásszabadság! (Nagy zaj a szél-
ső baloldalon.)
Elnök: Én köteles vagyok figyelmeztetni a képviselő urat,
(Élénk helyeslés.) és meggyőződésem szerint szükség van rá; de ha nem
követi, én nem tudom, hogy a házszabályok betűszerinti értelmében, a dolog-
hoz szólván és nem mondván semmi olyat, a miért felelőssé tehetném,
a házszabályok pedig e tekintetben a kifejezésekre szólván s az eszmé-
ket az illető képviselő diskrecziójára bízván, csak figyelmeztetem a kép-
viselő urat. Én tovább nem megyek, de ennyit a közérdek tekintetéből
kötelességemnek tartottam megmondani. (Helyeslés.)
I s t ó c z y G y ő z ő : Én nem akarok polemizálni a t. elnök úrral.
De kénytelen vagyok a magam igazolására megjegyezni azt, hogy itt a
házban minden intézmény és minden személy ellen szabad beszélni, és
így reménylem az én általam ismertetett intézmény ellen is szabad.
(Helyeslés.) Én csak az igazságot keresem, ez előtt pedig, azt hiszem, a
képviselőház terme nincsen zárva. – Mondom tehát: nem lehetetlen az
sem, hogy itt egy titokzatos felekezeti gyilkosság, egy vallási em-
beráldozat esete forog fen, a melynek kiderítése az egész zsidóság sor-
sára nézve évszázadokra döntő befolyással fog bírni, s e bűnper egy
világraszóló cause célébre-ré fog válni.
Miután pedig az általam felolvasott s az illető vidék közvélemé-
nyének kifejezést adó levél tartalmából, valamint többi közölt adataim-
ból az tűnik ki, hogy az ez ügyben eddig eljárt bírósági és közigazga-
tási közegek némelyikének eddigi eljárása alapos kifogás alá esik:
ennélfogva azon czélból is, hogy a további eljárás korrektsége ez utón
is lehetőleg biztosíttassék, a t. bel- és igazságügyi minister urakhoz a
következő interpellácziót intézem:
Interpelláczió a bel- és igazságügyi t. miniszter urakhoz. A Tiszá-
Eszláron, a zsinagógában, közvetlenül a f. évi zsidó húsvéti ünnepek
előtt, Schwarcz Salamon zsidó sakter által meggyilkolt Solymosi Eszter
 7

keresztény leány meggyilkoltatásának ügyére vonatkozólag Ónody Géza

t. képviselőtársam által a f. hó 23-iki ülésben elmondottak kapcsában
kérdem a t. minister uraktól:
1. Van-e tudomása a belügyi s illetőleg az igazságügyi minister
úrnak arról, hogy Szabolcsmegye felső-dadái járásának szolgabírája, a
kihez a meggyilkolt keresztény leánynak, Solymosi Eszternek anyja az
esetet feljelentette, a helyett, hogy kötelességszerűleg az esetet nyom-
ban elővizsgálat tárgyává tette volna, az anyát panaszával a nyíregyházi
kir. törvényszékhez utasította; a törvényszék meg az anyát viszlmt a
szolgabíróhoz utasította, s így szolgabíró és törvényszék teljesen indoko-
latlan illetékességi kérdést csinálva a dologból, e miatt a vizsgálat csak
hetek múlva indíttatott meg?
2. Szándékoznak-e a t. minister urak ezen feltűnő kötelességmulasztás-
ért az említett szolgabírót s a törvényszék illető tagjait feleletre vonni?
3. Az ügynek a fenforgó viszonyok közötti kiszámíthatlan hordere-
jénél fogva, szándékoznak-e ezen ügyet élénk figyelemmel kisérve, őrködni
a fölött, hogy a most mozgásba hozandó nagy zsidó pénzeszközök daczára,
a bűnös zsidó vagy a bűnös zsidók méltó büntetésüket minden körülmé-
nyek közt elvegyék?
T i s z a K á l m á n ministerelnök és belügyminister: Kötelességem-
nek tartom, az interpelláczióra, ha a t. ház megengedi, igen röviden
azonnal felelni. (Halljuk!)
Tekintettel az előrehaladott időre is, a t. képviselő úr indo-
kolására csak egy pár oly megjegyzést teszek, a melyeket elhallgatnom,
azt hiszem, nem lehet. (Halljuk!) Első megjegyzésem az, hogy e hazában levő
egy fajról vagy felekezetről azt mondani, hogy aljas, teljes megvetést
érdemel, helytelen. (Élénk helyeslés.) Megjegyzem azt, hogy ily dolgok-
ban, midőn a képviselő úr maga is bevallja, hogy az iránt nincs tudo-
mása, a mit ő az idézetei által, mint lehetőt állított oda, sőt midőn
maga is azt mondja, hogy az ügy még törvényszékelőtti tárgyalás alatt
van, akkor oly módon nyilatkozni, hogy a kedélyekben bizonyos rejtélyes,
szerinte hitfelekezeti elvből eredő bűn iránti hit terjesztése útján oly
izgalom álljon elő, melynek kimenetele azután a képviselő úr kezében
nincsen: ez ismét helytelen, és ez ellen tiltakozni legalább a magam ré-
széről kötelességemnek tartom. (Helyeslés.) A mi magát a kérdést illeti,
– és ez megjegyzendő, nekem a dologról eddig tudomásom nem volt –
mindenesetre különös, hogy ha ilyen eset fordult elő, midőn úgy a köz-
igazgatási mint a bírói téren meg van a fokozatos felebbvitel, (Úgy van!)
annak felhasználása nélkül előbb hírlapi czikk, majd polémia tárgyává
tétetik az. (Helyeslés. Közbeszólás a szélső baloldalon. Halljuk!) Bizto-
síthatom a képviselő urat és a képviselőházat, hogy úgy az igazság-
ügyminister úr részéről, mint az én részemről, mindenikünk részéről
saját hatáskörében meg fognak tétetni a szükséges intézkedések, hogy
az ügynek mibenléte kideríttessék. s ha hibáztak a közigazgatási vagy
bírói közegek, törvényszerű büntetésben részesüljenek. De ez még nin-
csen konstatálva, mert a képviselő úr állítása még nem bizonyíték arra,
hogy bűnösök és hibáztak. (Úgy van!) Gondja lesz továbbá mindenikünk-
nek, a mennyire ez a kormányzat hatáskörébe tartozik, arra is, hogy a
bíróságok által azok, a kik bűnösök, a törvény teljes szigorával sújtas-
sanak. (Helyeslés.) De kénytelen vagyok kinyilatkoztatni azt, hogy mint
 8

belügyminister kötelességemnek fogom ismerni azt is, hogy ha netalán

a szerintem – nem akarok más szót mondani, – nem a szükséges óva-
tossággal e házban kiejtett szavak odakünn veszélyek forrásaivá válná-
nak, azon veszélyek megakadályoztassanak, és azoknak részesei hason-
lóan a törvény teljes szigorával sújtassanak. (Élénk helyeslés.) Kérem a
t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.)
P a u l e r T i v a d a r igazságügyminister: Azok után a miket a
miniszterelnök úr előttem mondott, nincs más mondani valóm mint az,
hogy eddigelé én erről az esetről tudomással nem bírtam. Tegnap azon-
ban ezen eset itt e házban felhozatván, én már ma hivatalosan felszó-
lítottam a nyíregyházi törvényszék elnökét, hogy ez esetről és ügy állá-
sáról nekem jelentést tegyen. (Helyeslés)
I s t ó c z y G y ő z ő : A t. ministerelnök úr válaszára röviden csak
pár szóval kívánok megjegyzést tenni. Ami azon egyes kitételeket illeti,
melyeket ő itt kifogásol, azokat nem én mondtam, hanem a felolvasott
levélben foglaltatnak, én tehát csak idéztem. A mi pedig azon faktumo-
kat illeti, melyek ellen, úgy látom, szintén kifogás van, vagy legalább
óhajtanák több oldalról, hogy legyen, és pedig sikerrel legyen, ezekre
nézve én csak azt jegyzem meg, hogy. azokat a faktumokat tegnap Ónody
képviselőtársam még drasztikusabban adta elő, mint én ma. A mi pedig
a ministerelnök és az igazságügyminister válaszának a további intézke-
désekre vonatkozó részét illeti, én azt tudomásul veszem, fentartom
azonban magamnak azt, hogy adandó alkalommal és szükség esetében
ezt az ügyet időről időre szellőztessem.
A válasz tudomásul vétetik.

Az orosz-zsidó bevándorlás kérdése a képviselő-

házban.
– A szatmármegyei kérvény tárgyalása. –
A képviselőház f. hó 7-ki ülésén tárgyalás alá került Szatmármegye
ismeretes kérvénye, úgyszinte több más megyének az orosz-zsidó beván-
dorlás meggátlása ügyében intézett kérvénye.
B e r z e v i c z y Albert kérvényi bizottsági előadó, egy üres phi-
losemita beszéddel indokolta a kérvényi bizottság következő határozati
javaslatát:
„Miután arra nézve, hogy bevándorlók által a községekre teher ne
háruljon, az 1876. V. t. ez. intézkedései kellő biztosítékot nyújtanak s
azon kérdés, váljon a letelepedés joga esetleg részletesen nem szabá-
lyozandó-e? a jelen alkalomtól és a kérvényekben említett menekülők
bejöttétől különválasztva ítélendő meg, a ház a kérelem tárgyára nézve
törvényhozási intézkedés szükségét nem látja, azonban a közrendőri és
egészségügyi szempontból netán szükségessé válható administrativ intéz-
kedésekre fölhívja a kormány figyelmét.” (Élénk helyeslés jobb felől.)
H e r m a n Ottó: T. ház! (Halljuk!) Valóban érzem a feladat
nehézségét, midőn a kérvényi bizottság határozati javaslatával szemben
azon párt nevében is egy ellenindítványt beterjeszteni, azt indokolni
 9

tartozom és szükségesnek is látom. (Halljuk!) A feladat nehézsége t.

ház abban rejlik, hogy az a párt a melynek szerény tagja vagyok, úgy
a mint összeségében találkozik a függetlenség eszméjében, úgy találko-
zik a humanitás eszméjében, s mind abban az, a mi a szabadságra az
igazi demokratiára vonatkozik, (Úgy van! a szélső baloldalon) s én félek,
hogy oly ügynél mint az, mely jelenleg a ház asztalán fekszik, egy
félre értett szó, egy roszul magyarázott kifejezés félremagyarázásokra
adhat okot és talán compromittálhatná azon álláspontot, a melyet nekünk
pártállásunk egyenesen dictál.
T. képviselőház! Az emberi jogok dolgában én a magam részéről
inkább eltűröm az idealismus vádját – sőt én az idealizmus legmaga-
sabb fokát kitűzendőnek is vélem – semhogy az intolerantia vádját
elviseljem. (Tetszés a szélső baloldalon.)
Én teljes objectivitásra törekszem, midőn ellenindítványomat be-
nyújtom. S hogy az objectivitás biztosítva legyen, engedje meg a t. ház,
hogy miután indokolásomat szigorúan a benyújtandó elleninditvány szö-
vegéhez és keretéhez akarom alkalmazni, – azt előzetesen is felolvassam:
Az ellenindítvány következőleg hangzik:
Ellenindítvány. A kérvényi bizottság javaslatával szemben mondja
ki a képviselőház, hogy:
1-ször, miután a honosításra és megtelepedésre vonatkozó orszá-
gos törvényeink és községi szabályrendeleteink a népesedési mozgalom-
nak csak normális eseteiről, tehát olyanokról intézkednek, a melyek a
társadalom kereteit nagyobb mértékben meg nem bontják, azoknak ren-
des fejlődését nem veszélyeztetik; ellenben az orosz birodalomból kiül-
dözött nagy tömegnek hazánkba való esetleges beözönlése a társadalom
kereteit úgy társadalmi, mint nemzetgazdasági és egészségügyi tekintet-
ben minden esetre tetemesen megbontaná és veszélyeztetné: ezeknél
fogva az Oroszországból kiüldözött tömegeknek s azok töredékeinek Ma-
gyarországba való beözönlése okvetlenül megakadályozandó;
2-szor. A képviselőház utasítja a kormányt: használja föl a külr
ügyekbe való, őt törvényesen megillető befolyását arra, hogy az Orosz-
országból kiüldözött tömegek ügye a nemzetközi jog alapelvei szerint
rendeztessék, még pedig oly irányban, hogy egyfelől úgy a repatriálás,
mint a továbbvándorlás és esetleg a megtelepítés is azon ország terhére
történjék, a melyből e tömegek kiszoríttattak, más felől pedig az európai
államok szomszédi viszonya a jövőben ily megzavarások elől biztosit-
tassék; e végből keresse a kormány Európa többi államaival a solida-
ritás létrehozását.
3-szor. A képviselőház utasítja a kormányt arra, hogy a mennyiben
törvényhozási intézkedéseknek szüksége mutatkoznék, azokat haladék
nélkül a ház elé terjessze.
Beadja: Hermán Ottó, Hegedűs László, Helfy Ignácz, Náray
Imre, Mocsári Lajos, Krisztinkovics Ede, Duka Ferencz, Vidliczkay Jó-
zsef, Lázár Ádám, Madarász József.
Ehez a határozati javaslathoz szabom én t. ház magát az indokolást.
A mit én a társadalmi keretek megbontása alatt értek, ez t. ház
a következő: Az egyénre ép úgy, mint a nemzetre nézve a legfőbb elv
mindenesetre az önfentartás. A nemzet önfentartási elve abban gyöke-
redzik, hogy annak társadalmi keretei fejlődjenek a nemzet történelmi
 10

és ethicai alapján zavartalanul, úgy a mint ezt a történelmi és ethicai

alap követeli is, lehetővé is teszi. Ez már magában véve követel egy
bizonyos normális állapotot t. ház, a mely egyátalában megóvandó min-
den oly factorok hozzájárulásától, a melyek épen a normális fejlődés
menetét megzavarhatnák. Én kérdem, minthogy először tömegekkel
állunk szemben, másodszor e tömegeknek bizonyos határozott természetük
van, t. i. annyiban, a mennyiben zsidótömegek (Derültség jobb felől.)
mi az, a mi a magyar társadalmi kereteit fenyegeti?
A zsidóság társadalmi kerete meg van állapítva Magyarországon
az emanczipáczió ténye által. Az emanczipáczió nem volt kegyelem a
nemzettől, hanem volt az embereket megillető jogok elismerése. E jogok
visszaadásából következett az, hogy magában a zsidóság kebelében moz-
galom indult: alakult egy haladó elem, és alakult egy maradó elem. Is-
merjük mi a neológokat, kik lassan beolvadnak a nemzet testébe,(?) kiknek
végleges beolvadását csak az késlelteti, hogy még ma is a faj tisztasá-
gát iparkodnak fenntartani, és látjuk ezekkel szemben az orthodox ele-
met, a mely magát a nemzettel egyátalában azonosítani semmikép nem
akarja. (Úgy van!)
Ez egy oly keret t. ház, a melynek létezését tagadni nem lehet,
a melynek belsejében áramlat és ellenáramlat uralkodik. Nekem részem-
ről és annak a pártnak is, a melynek tagja vagyok a főelve az, hogy a
magyar nemzet fennmaradhasson, azok a keretek, a melyek jelenleg
léteznek, normálisan fejlődjenek. Én a magyar állam fennmaradásának
szempontjából, a magyar nemzet érdekéből, okvetlenül úgy okoskodom,
hogy nekünk a neológok törekvését mindenképen istápolni kell és a leg-
roszabb és a leggonoszabb politika az, a mely a humanismus jelszava alatt,
az orthodoxokat erősíti meg, hogy esetleg a neológok törekvését meg-
semmisíthessék. (Tetszés.)
T. ház! Igen kényelmes az előadó úrnak s illetőleg a kérvényi
bizottságnak a helyzete és álláspontja, a melyben visszatükröződik a kor-
mányé is; igen kényelmes, a mennyiben azt mondja, hogy hiszen még
nincsenek itt ezen tömegek. Igen, de hogyha már itt lesznek, akkor már
a humanitás lép előtérbe, akkor új helyzettel állunk majd szemközt. És
bocsánatot kérek, egy állam életének igazgatásában nem szabad bevárni
a veszedelmet, nem szabad várni addig, míg az bekövetkezik, hogy aztán
nem mi intézkedhessünk praeventive, hanem egy kényszerhelyzettel
állva szemközt folyamodhatunk majd oly intézkedésekhez, a melyekre
azután tisztán emberi szempontból kényszerítve vagyunk. (Úgy van! a
szélsőbalon.)
A másik, ami az én ellenindítványomban hangsúlyozva van, a nem-
zetgazdasági érdek. Én ebben a pontban nem úgy gondolkozom, mint a
szatmármegyei kérvény szerkesztői, a kik azt egyenesen fiskális szem-
pontból óhajtják rendezni. Itt egészen más dolog van a mi nemzetgaz-
dászatilag fontos. Mert tudjuk, hogy az orthodox zsidó elem épen az
áJtal, hogy a fajtisztaságot fentartani iparkodik nemcsak, hanem azt szi-
gorúan meg is őrzi, egyszersmind az átörökösödési törvény alapján meg-
örökít bizonyos fajtulajdonságokat és sajátságokat. Ezek a tulajdon-
ságok es sajátságok – ne tagadjuk, mert példák mindenütt kínálkoznak
ott, a hol valósággal meghamisíthatlan orthodox elem még ma is felüti
tanyáját, – hazánkban belül valósággal a nép erkölcseire nézve rontó
 11

hatással vannak. Ki merem mondani t. ház, a nép erkölcseire, gazdasági

sülyedésére nagy részben az orthodox zsidók üzleti iránya, eljárása az
ok. A ki ismerte a viszonyokat nem egy felső megyében az emanczi-
páczió előtt és ismeri ma, az világos képét fogja látni, és nyomról-
nyomra fogja követhetni azt, hogy mily romboló hatást gyakorol az az
elszigeteltség és egyoldalú irány, mely e felekezetet egyszersmind az ő
üzletében egészen különleges irányzatba szorította, mely képtelenné teszi
arra, hogy ő a nemzettel egy ethicai alapon érezze magát, egy czél felé
törekedjék a nemzettel magával.
Mi áll már most előttünk, ha ez az elem Magyarországba be fog
özönleni! Mi értesülünk már most is arról, hogy Amerika az Oroszországból
kiüldözött zsidók számára megnyitja az egyesült államok területét. Igen
t. ház, de megválogatja magának azokat az elemeket, melyeket oda
szállít, mert ő csupán csak az ifjakat, a munkabírókat szállítja, a tehetet-
leneket, azokat már most is az emberi könyörre bízza. Nekünk tehát van
kilátásunk arra, hogy valamint már most is az úgynevezett lengyel zsi-
dók útja Magyarszág felső megyéin keresztül vezet nyugat felé, a nyugat-
ról kiszorított orosz zsidók, a kik épen oly orthodoxok, szintén ez elem-
nek ismert és megtaposott útját fogják követni. Hogy a rendszabályok,
melyeket a Lajthán túli kormány alkalmaz, a megteremtett helyzetben
képesek legyenek megakadályozni a kitörést, ez teljes lehetetlenség, mert
erőszakot alkalmazni megszorult tömegekkel, ínségben levőkkel szemközt
valami igen nehéz. (Úgy van! balfelől.) És ha ott bár 5-6 helyre ösz-
szecsoportositják is a tömegeket, valamikor azokat el kell szállítani akár
az anyagiakra való tekintetből, akár közegészségügyi szempontból. Én
tehát teljességgel nem látok semmiféle biztosítékot az eddigi irányban
arra, hogy az Oroszországból kiszorított tömegeknek tekintélyes része
Magyarországra ne vetődjék.
Következik a közegészségügyi szempont, t. ház! Igaz, hogy a ma-
gunk közegészségügye is igen mostoha helyzetben van. Kevés érzék mu-
tatkozik annak rendezése és szabályozása iránt. De bocsánatot kérek, a
dolog úgy áll, hogy az orvosi tudomány tisztán kimutatja a járványok
útját, s épen mióta statisztika létezik, minden járvány, mely Európában
pusztit, nyomról-nyomra követhető. És én egyszerű szavakkal csak azt
constatálhatom, hogy az Oroszországból kiszorított nagy zsidótömegek
épen a nagy járványok útján közelednek hazánk felé. Nincs az az orvos,
ki lelkiismeretes, ki ma azt merné mondani, hogy ezen tömegek nem
veszélyeztetnek semmit, mert ma még egészségesek. Mert a járványok
fejlődését ismerve igen jól tudjuk, hogy minden járványnak bizonyos
időre van szüksége, míg mint járvány grassálni kezd, t. i. ott van az
incubatio. Ma tehát egy tökéletesen ismeretlen tömeggel állván szemben,
szem előtt kell tartanunk, mely utón jön ez, s mi szokott ezen az utón
Európa országaiba beszállani. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.)
Átmegyek az ellenindítvány második pontjára, illeti a nemzetközi
viszonyt. Történt felszólalás e tekintetben az angol parlamentben, (Hall-
juk!) hol emlegették, hogy emelje fel Anglia hatalmas szavát azon at-
rocitások ellen, melyek Oroszországban a zsidók ellen elkövettetnek.
Anglia kormány elnöke felemlítette a legfőbb elvet, melyet egykor ő
maga sem respectált, de most mégis megtartandónak vél, s melyet én
magam is igen fontosnak tartok, t. i. azt, hogy más állam belügyeibe
 12

beavatkozni nem szabad senkinek. Igen, t. ház; de ezen elvnek van egy
ellenkérdése, mely ezen elvnek voltaképeni értékét kimutatni képes,
ennek voltaképeni próbaköve, t. i. hogyha valamely államnak nem sza-
bad más állam belügyeibe beavatkozni, akkor kérdjük, melyik elfogad-
ható elv szerint történhetik az, hogy egy állam, mely békében van,
mely Európa államai által el van ismerve, hogy a neki nem tetsző ele-
mektől megszabaduljon, azokat a szomszédok nyakára zúdítja. (Úgy van!
a szélső baloldalon) Hogyha ezen elv nemzetközileg nem tisztáztatik,
akkor Európában még nem is igen sok idő múlva – látva a jelenlegi
viszonyokat, látva az általános elkeseredést, a nemzetgazdászati de-
rescendót, látva az uralkodók rosz irányát, hogy mindent csak a fegy-
verhatalom szaporítására és semmit a nép sorsának javítására nem
fordítanak, nagyon hamar be fog következni egy általános anarchia, a
hol minden nemzet azon elemeket, amelyeket magára nézve, nem bánom
indokolva vagy indokolhatlanul, az ő bajai forrásának tekinti, egyszerűen
az ő szomszédjának nyakára fogja zúdítani és akkor következik az összes
társadalmi kereteknek átalános felforgatása. Hogy az ne legyen igaz,
hogy ne következzék gyorsan kívánom; de mindenesetre az, a mit most
tapasztalunk Oroszország részéről, ez csakugyan előbb-utóbb ide vezet,
egyenesen erre reá mutat. Azt mondja a t. előadó úr, hogy hiszen ez
a baj igaz, megvan, hanem szűnőfélben van, talán egészen mégis szűnik
nemsokára. De hol vannak arra nézve a garantiák? Mert én t. ház,
az ilyen természetű eseteket, minő az oroszországi zsidóüldözés, nem
bírálom azon szempontból, melyet alkalmazhat valaki, a ki egy adott
társadalomnak életét figyelemmel kiséri és ismeri a rugókat, melyek azt
mozgásba hozzák. Erre nézve egészen más szempont a mértékadó: t.
i. miként gondolkozik ily esetekben a tömeg, mert a tömeg okoskodása
mindig az: ha egy állam rósz kormányzat vagy bárminemű más okoknál
fogva nemzetgazdászati hanyatlásnak indul, akkor a tömeg ritkán a
kormányzatban, hanem legtöbbször a legközelebbiben keresi az okot.
A tömeg úgy fogja fel a kérdést: én szegényedem, ki gazdagodik? És
akkor rá rohan arra, a ki az ő szeme előtt meggazdagodik. És ez egy
igen nagy veszedelem, mert az igen t. előadó úrral szemben én csak
azt jegyzem meg, hogy ha Oroszország parasztjai most azt látják, hogy
sikerült nekik 15-20 ezer embert kidobni, akkor az Oroszországban
millió számra levő zsidókat csakugyan át fogják szállítani azon a hatá-
ron, mely legközelebb esik, mert a siker okvetlenül fel fogja őket bátorí-
tani. Hol van itt a megállás, a megszűnés lehetősége? én. t. ház nem látom.
És épen azért t. ház, mert ez a dolog így van, legjobb meggyőző-
désem szerint hangsúlyozom, hogy megérkezett ideje annak, hogy a kor-
mány az általa annyiszor hangoztatott nagy befolyását a külügyekre
érvényesítse és legyen egyszer előrelátó e tekintetben, előzze meg a
bajt és ne várja be, úgy mint a t. előadó úr előadásából kitűnik, hogy
csakugyan normális viszonyokra alkotott intézkedések megőrzése mellett
bevárja a veszélyt, nemcsak a küszöbig hanem a míg az beront.
Ami azon intézkedéseket illeti, melyek e tekintetben szükségesek,
ezeknek részletezése reám nem tartozik, nem is tartozhatik. A párt,
melynek tagja vagyok, kimondja indítványában, hogy az Oroszországból
kiszorított tömegek bejövetelét nem kívánja, ezeket Magyarországra
nézve veszélyesnek tartja, félti a társadalmat kereteinek erőszakos meg-
 13

bontásától, félti azt az egészséges mozgalmat, a mely az egyenlő vallású

magyarországi társadalom keretei kebelében már keletkezett és mind-
azok mellett felkéri arra nézve is, hogy legyen gondja reá, hogy ezen
kérdés nemzetközi oldalát tisztázza, hogy praeventive járjon el; többet
ezen rendszabályokra nézve, melyeket a kormány kell hogy tegyen, a mi
részünkről nem mondhatok, mert az egyenesen az ő feladata, azért fog-
lalja el azon bársony székeket. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.)
Mindezeknél fogva fenntartva magamnak, hogy e vita folyamában
netalán felmerülendő oly elvek vagy esetleg nézetek ellen az úgyis
számomra biztosított zárszóban reflektálni fogok, ajánlom az ellenindít-
ványt a t. háznak elfogadásra. (Zajos helyeslés a szélső balon.)
Elnök: Fel fog olvastatni az ellenindítvány.
Duka F e r e n c z : Jegyző: (Olvassa az ellenindítványt.)
T i s z a K á l m á n m i n i s z t e r e l n ö k és b e l ü g y m i n i s z t e r .
T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Magam részéről igen röviden kívánok a
fennforgó kérdésben szólani. Mindenek előtt kijelentvén azt, hogy a
kérvényi bizottság határozati javaslatát, mint a mely, szerintem, a hely-
zetnek tökéletesen megfelel, a magam részéről elfogadom; elfogadom
azért, mert tökéletesen igaza volt a kérvényi bizottság előadójának, hogy
úgy a települési, mint a honossági törvény az ellen, hogy egyes közsé-
gek magukat fenntartani nem tudó tömegek által megrohantassanak,
igenis kellő biztosítékot nyújt. (Egy hang a szélső balon: Vasvillával!
Zaj.) és nem látom, hogy midőn ezen biztosíték még van, és midőn, ha
csakugyan következnének be oly események, melyektől az előttem szóló
képviselő úr oly nagy mértékben fél, még akkor is lenne idő az irány-
ban törvényhozásilag intézkedni, nem látom most szükségét, de nem is
tartanám helyesnek intézkedni akkor, midőn, bármint igyekezzék is a
képviselő úr a kérdést kimagyarázni, nem lehetne a dologtól azt a szint
elvenni, hogy itt csakugyan felekezeti vagy faj iránti ellenszenv is mű-
ködik. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) És hogy ez úgy van, maga
a képviselő úr beszéde indokolja, a ki, elismerem – bármennyire ügye-
sen és parlamenti modorban taglalta a kérdést, nem tudta elkerülni azt,
hogy a hazában lakó izraeliták legalább egyik része ellen – nem mond-
hatom ki máskép – izgató természetű nyilatkozatot ne használjon.
(Ellenmondás. Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltás a szélső baloldalon:
Korteskedés! Zaj a jobb oldalon.)
Én nem tudom t. ház, hogy mennyiben mondtam oly valamit, a
mi bárkit is bánthatna. (Felkiáltás a szélső balon: Hogy ne?! Izgatás!)
mert kiemeltem a képviselő úr előadásának lehető kíméletes voltát, de
épen hogy a helyzetnek természetére utaljak, igenis felemlítettem, hogy
minden igyekezete mellett kénytelen volt olyanokat felhozni, melyek
azon természettel bírnak, hogy az országban lakó izraeliták egy része
ellen izgató hatást gyakoroljanak (Zaj. Mozgás a szélső balon.) És ha
a képviselő urak szívesek lettek volna csendesen kihallgatni, meg is
magyaráztam volna; mert nem tudom, mondhatja-e valaki, hogy az nem
bir izgató hatással, ha az mondatik, hogy az ország egy részének nagy-
mérvű elszegényedése az orthodox izraeliták természetében levő tulajdo-
nok által okoztatik. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem azt mondta!)
T. ház! A felfogások különbözők lehetnek, de azt, hogy ily nyilat-
kozat nem bírna izgató hatással, el nem ismerem, és igazság szerint el
nem ismerheti senki. (Zaj a szélső baloldalon.)
 14

Különben t. ház, a mi a képviselő úr indítványát illeti, én azt a

részét, mely a törvényhozási rögtönös intézkedésről szól, nem tartom
szükségesnek, nem tartanám e perczben helyesnek; mert azon rendkí-
vüli eset, melyre ő hivatkozott nincs jelen, nincs is oly közel, hogy
nyakra főre ily törvényhozási intézkedésre szükség lenne. De midőn a
községnek joga van még állampolgárainak is nem engedni meg a tele-
pülést bizonyos körülmények közt, ezen veszély rögtönös bekövetkezését
minden község saját hatáskörében kikerülheti. (Zaj. Egy hang a szélső
baloldalon: Vasvillával! Mozgás a jobboldalon.) A t. képviselő urak
valamelyikének nagyon kedves a vasvilla (Derültség a jobboldalon;) de
hát t képviselőház, (Halljuk!) én, midőn azon törvényre hivatkozom, a
mely törvény végrehajtásában azoknak, a kik akadályozva vannak, segéd-
kezet nyújtani a kormánynak kötelessége, senki sem mondhatja, hogy
oly valami rendkívüli eszközre utasítanám. (Úgy van! jobb felől.) De
vájjon, ha szószerint kell vennünk a t. képviselő úr indítványa első
pontjának végét, a mely azt mondja: „ezeknél fogva az Oroszországból
kiüldözött tömegeknek, s azok töredékeinek Magyarországba való beö-
zönlése okvetetlenül megakadályozandó:” akkor kérdem, ha okvetetlenül
megakadályozandó, ha a törvény, a mely a községeket felhatalmazza,
nem elég, ha azok még is jönni akarnak, – tegyük fel, a mit nem
hiszek, – hát akkor mivel fogjuk, talán szónoklatokkal fogjuk őket
távol tartam? (Tetszés a jobboldalon. Egy hang a szélső baloldalon:
Mitrailleuse-zel! Zaj.) Épen a képviselő úr indítványa utal az erőszakos
visszautasításra is, mert máskép „okvetlenül” visszautasítani, mint utolsó
esetben fegyverrel, nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások
a szélső baloldalon. Felkiáltások: Cordonnal!)
T. képviselőház! Köszönettel tartozom (Halljuk!) ezen szóért:
cordon; nehezen nélkülöztem a javaslatban. Hát mit tesz az, cordon?
Azt teszi, hogy azt, a ki a mindnyájok által elitélt barbár módon tűz-
zel-vassal hazájából kiűzetik, puskatusával, vagy szuronyhegyével visz-
szaverjük. Ez a cordon jelentősége, ha erre hivatkoznak. (Élénk helyes-
lés a jobb- ellenmondás a baloldalon.) És van még egy másik jelentő-
sége, AZ első jelentősége csak a humanismust festi, a másik a takaré-
kosságot. Talán azt mégis tudják a képviselő urak, hogy az a cordon,
a melyet, hogy praeventive járjunk el, már most kellene felállítani és lesni,
hogy jön-e a baj vagy nem, az a cordon ingyen nem létesíthető, az a
cordon temérdek pénzbe kerül, az hónapokon át milliókba kerül. (Úgy
van! a jobb oldalon.)
Hát most már egy ország itt sem lévő veszély ellen csupa huma-
nismusból intézkedjék úgy, hogy puskatusával lökjük vissza a kiüldözött
embereket, erre állítsunk cordont? (Ellenmondások a szélső baloldalon.
Zaj. Halljuk!)
A képviselő úr indítványának van még egy része, (Halljuk!) és ez
az, hogy a kormány használja fel külügyi befolyását arra, hogy meg-
szűnjék az izraelitáknak ez a kivándorlása Oroszországból és intézked-
jék úgy, hogy azok vagy visszamehessenek oda, vagy elszállítassanak,
de Oroszország költségén.
Hát t. képviselőház, én azt hiszem, hogy Európa kormányának
nem volt szüksége a képviselő úr felszólalására oly szempontból, hogy
azt és annyit ezen ügyben megtegyenek, a mit és a mennyit szomszédos
 15

államok a nélkül, hogy az egymás belügyeibe be nem avatkozás elvét

megsértsék, tehetnek. De a képviselő úr azt is mondta, hogy ennek az
elvnek is megvan a határa, (Halljuk! Mozgás a szélső baloldalon.) és azt
mondja, hogy ha egyszer valamely állam belügyi intézkedései bajnak,
veszélynek teszik ki a szomszédállamot, akkor már a be-nem-avatkozás
elvétől el kell tekinteni.
Nem vitáztam a képviselő úrral a nemzetközi jogról, de azt kérde-
zem, hogy, ha ebből az elvből kiindulva, Ausztria-Magyarország azt fogná
mondani az oroszoknak, én követelem, hogy ez megszűnjék, hogy azokat
kik itt vannak, a magad költségén vagy vidd vissza, vagy szállítasd
Amerikába, és ha Oroszországnak történetesen nincs kedve ezt megtenni;
mi következik akkor? Hagyjuk azokat elpusztulni egyfelől, másfelől pedig
engedjük meg, hogy egy szégyenletes eredménytelensége álljon be a fel-
szólalásnak, vagy háborút izenjünk, mert: tertium non datur? (Helyes-
lés jobb felől!)
Mert ha valamely állam ily követeléssel lép fel, akkor már a
háborúra is el kell készülve lenni, mert különben szégyenletes fellépésé-
nek eredménye. (Úgy van! a jobboldalon. Felkiáltások a szélső balolda-
lon: Úgy is az lesz a vége!)
Már t. képviselő urak, én teljes készséggel elismerem, hogy önök
összesen és egyenként sokkal hatalmasabbak, mint az európai diplomatia
de szép szóval önök sem fognák ezt elintézni. (Derültség a jobboldalon.
Mozgás a szélső baloldalon)
De t. ház, megígértem, hogy rövid leszek, és (Halljuk! Halljuk!)
hogy a legszükségesebbekre szorítkozom; épen azért nem folytatom a
kérdés azon részét. (Halljuk.)
Elsőbben is constatálni kívánom, hogy egyesekről nem szólva, ki-
jelenthetem, hogy ma még tömeges bevándorlásról Magyarországra szó
nem lehet. Én nem mondok egyeseket sem, de nem merem állítani, hogy
nincsenek egyesek. Galiczában a kijelelt helyen kívül, ezelőtt 3-4 nap
pal, a legauthentikusabb helyről vett értesülés szerint, még nem voltak
letelepülve. Ezen óriási apparátus tehát, még ha helyes volna is, és még-
ha praeventiv intézkedést kívánnának is a képviselő urak, ma minden
esetre még elhamarkodott volna. Különben miután a praeventiv szót
már kiejtettem, kijelentem egyszersmind, nehogy azt higyék, mintha én
a praeventiv intézkedésnek minden körülmények közt ellene volnék; de
azt hiszem, hogy nem jó a t képviselő urak és senki részéről a kor-
mányt erre bátorítani és tüzelni. A praeventiv intézkedés szüksége sok-
szor elő állhat, de az legyen mindig a kormány felelősségére eszközlendő
s nem törvényhozási felhatalmazás alapján. (Elénk helyeslés jobb felől.
A szélső baloldalon: Úgy akarjuk mi is!)
Visszatérve beszédem fonalához, ismétlem, hogy oly bevándorlás
ma még nem létezik, ismétlem, hogy a letelepülés veszélye, ha meg-
kezdődnék is, nem állhatna be; ismétlem, hogyha bekövetkeznék is, vagy
az egyik állhatna be, a mit, úgy látszik, a képviselő urak óhajtanak, a
tűzzel-vassal üldözötteket erőszakkal visszaűzni a veszélybe, vagy mint
más esetekben történt, bekövetkezhetnék az internálás útján való gon-
doskodás.
De t. képviselőház, én nem hiszem ezen veszély bekövetkezését;
nem hiszem pedig azért, mert én legalább nem ismerek senkit, – és itt
 16

nem veszem ki hazánk izraelita lakosait sem, – a ki óhajtaná ezen be-

vándorlást, a ki épen azt ne kívánná, hogy az államnak közegészségi,
rendőri, közgazdászati érdekei óvassanak meg, de megóvassanak a hu-
manismus követelményeinek épségben tartása mellett (Élénk helyeslés.)
Legyenek arról meggyőződve, hogy míg határozottan el kell uta-
sitanom magamtól azt, a mi erős meggyőződésem szerint, Magyarország
és a magyar törvényhozás és, merem mondani, – a magyar kormány-
zatnak is összes traditióival ellenkeznék, hogy a szerencsétleneket hideg
szívvel, kegyetlenül a veszélybe visszakergessük, (Élénk helyeslés) addig
más felől minden lehető módon fogok a magam hatáskörében működni
arra, hogy ha nem szűnnék meg a kivándorlás, még ha kell, állami
közbelépés útján is, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hisz ez háborúra
vezetne! Halljuk! Halljuk!) de nem úgy, a mint a képviselő urak ér-
tették, (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) állami közbelépés
utján is eszközöltessék az, a mi, azt hiszem, úgy nekünk mint ama ki-
üldözötteknek a legjobb: tétessék ugyanis lehetővé, hogy elmehessenek
egy oly hazába, a melyben ők is több jót találhatnak maguk számára,
találnak elfoglalatlan helyet, találnak munkálkodásra tért. (Helyeslés.)
Ez az, a mit esetleg, ha kell, még állami közbelépéssel is eszköz-
lendőnek tartok, eszközlendőnek tartom, nem úgy a mint – igaza van
a képviselő úrnak – tették egyes speculánsok, de nem azok a comiték,
melyek humanisticus szempontból alakultak, hogy nemcsak a munka-
képesek hanem az elüldözött családok együttesen mehessenek ki, a mi
minden irányban egyedül czélszerü (Helyeslés), de ezen közbelépésnek
is szükségét ma még nem látom, mert mégis azt tartom, hogy az első
sorban a társadalom humanisticus kötelessége (Helyeslés), a mely köte-
lességnek eddig is igyekeznek nagy részt az izraeliták, de igyekeznek
mások is eleget tenni. Csakis ha a társadalmi tevékenység nem volna
képes a bajjal megküzdeni, tartanám lehetőnek és szükségesnek, ezen
irányban az állami közbelépést is kezdeményezni, de nem azon az utón
mely – ismétlem – minden hagyományunkkal, minden nemesebb kebel
érzésével ellenkeznék, hogy a tűzzel vassal elüldözötteket a veszély tor-
kába puskatusával visszakergessük. (Élénk helyeslés. Felkiáltások a szélső
baloldalon: Hát ki akarja ezt? Halljuk! Halljuk!)
Ezek után ismételve kérem a t. házat, méltóztassék a kérvényi bi-
zottság javaslatát elfogadni, méltóztassanak fontolóra venni, hogy midőn
a kérvényi bizottság utasítást a kormánynak adni nem akar, nemcsak
bizalmat fejezett ki ez által, de azt hiszem, egy igen helyes parlamenti
elvhez maradt hü, mely abban áll: ily kérdésekben egyfelől nem kötni
meg a kormány kezét, hogy ne tehessen más intézkedést is, ha az a mi
kimondatik, a czélnak nem felel meg, és másfelől nem venni le a kor-
mány vállairól a felelősséget, mely pedig a kormányt terheli.
Ajánlom a kérvényi bizottság véleményét. (Hosszan tartó élénk he-
lyeslés a jobboldalon. Zaj. Felkiáltások a jobb oldalon: Szavazzunk!)
Dobránszky P é t e r : (Eláll! Szavazzunk! Perczekig tartó zaj.
Halljuk.) T. ház! Én a ház iránti tiszteletemnél fogva csak pár
szó elmondhatására kérem a t. házat. (Eláll! Szavazzunk!) Nem kíván-
tam volna (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) e kérdésben felszólalni,
ha nem tettem volna oly tapasztalatokat, melyeket egyenesen a képvi-
selői kötelesség teljesítésének szabadsága ellen irányzott merényletnek
 17

kell tekintenem. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Mert, t. képviselőház,

úgy látszik, hogy nagy jelentőségű társadalmi kérdéseknek e helyen
nyíltan, elfogulatlanul, hazafias jóindulatból való tárgyalása csakis merész-
séggel, bizonyos tekintetben valóságos elszántsággal jár. (Úgy van! a
szélsőbalon.) Úgy látszik, hogy olyan terrorizmus alatt állunk az ily kér-
dések tárgyalásánál, mely terrorizmust épen az ország, épen a nemzet
védelme érdekében, épen a képviselői szabadság érdekében vissza kell
utasítanom. (Helyeslés a szélső baloldalon). Én egyszerűen annak kijelen-
tésére szorítkozom, hogy én tiltakozom, rágalomnak jelentem ki az olyan
terroristicus irányokból származó támadásokat, hogy midőn itt a nemzet,
az ország érdekeire nyíltan, a törvényhozás előtt törvényre, jogra, er-
kölcsre, humanismusra támaszkodva tárgyalunk, az ily kötelességtelje-
sítés fajgyűlöletet, vagy felekezeti rajongást foglalna magában. (Élénk
helyeslés a szélső baloldalon. Egy hang a szélső balon: Ez Tiszának szól!)
Nem Tiszának szól, hanem azoknak, a kik terrorizálnak. (Nagy derült-
ség balfelől. Zaj jobb felől.)
Midőn én felszólaltam t. ház! és megnyugtató nyilatkozatok, biz-
tositások nyújtására kérem a t. kormányt ez ügyben: úgy voltam és
úgy vagyok meggyőződve, hogy képviselői szent kötelességemet teljesí-
tettem a nemzet, a haza iránt. (Úgy van! bal felől.)
És ezért máris az a vád, az a gyanúsítás és támadás irányuljon
a képviselő ellen, hogy ez zsidóüldözés, hogy zsidóüldöző pártnak szer-
vezése és alakítására törekszik? Nem akarok személyekről szólni; de
hogy ez így van, személyekre és tényekre hivatkozhatnám, az ily ter-
rorizmust én kötelességem szent érzetében a legnagyobb erélylyel visz-
szautasítom. (Élénk helyeslés balfelől.)
Én fontosnak, nagy jelentőségűnek, társadalmi, közgazdasági, népe-
sedési, közerkölcsi, közvagyonosodási szempontokból végtelenül nagy fon-
tosságúnak tartom e társadalmi kérdést; (Úgy van! bal felől) de ha
hozzá nem szólok, ha még a statisztikához sem merek nyúlni – pedig
ez az én kapám kaszám, ez az én szakmám, – hogy még az a foglal-
kozás is a phrázisok terrorizmusa alatt álljon, hogy statistikát űzzünk,
igazságot keressünk és tények alapján constatáljuk az álláspontokat, ezt
most tapasztalom, és én azt látom, hogy itt valóságban nem zsidóüldö-
zés, hanem képviselő-üldözés van készülőben. (Helyeslés balfelől. Moz-
gás jobb felől.)
Én t. ház, ép azon magas szempontokból, melyeket a t. ministerelnök
úr hangsúlyozott, hogy itt még a puszta merő tények szigorúan statisz-
tikai constatálásában is esetleg izgatást vélhetnek rejleni, és egyenesen
az izgatás czélzatát tehetik fel; hogy – mondom – a gyanúnak még
csak legtávolabb látszata se legyen, elállók a statistikától és a tények
konstatálásától, (Halljuk! a szélső balfelől.) mert én nemzetvédelmi
szempontból tekintem e kérdést nagyjelentőségűnek s mikor azt mondom,
hogy nemzetvédelmi szempontból tekintem, akkor a magyar nemzet alatt
értem a magyar nemzet zsidótagjait (!) is, és visszautasítok mindenféle
gyanúsítást.
Hanem mondom, ép ezen gyanúsító átok kikerülése végett nem
tárgyalom a kérdést. Engem a t. ministerelnök úrnak itt e ház s az
ország színe előtt kifejezett nyilatkozata, s gondolkozásának azon iránya,
hogy ha csakugyan minden feltevés és hiedelem ellenére is bekövetkez-
 18

nék a veszély, a melynek elhárítására mostmár az előkészületeket kér-

jük, az esetben elfoglaljuk majd azt az álláspontot, a melyet nekünk a
hazafiság és haza szempontjából helyesen alkalmazott humanismus pa-
rancsolt, – teljesen megnyugtat. Látjuk t. i. az üldözötteket menekülni. Ne
legyünk hyenák, ne taszítsuk őket vissza, hagyjuk őket menekülni, nyis-
suk meg nekik az országot mint országutat, és különösen gondoskodjunk
arról; hogy minél hamarább tovább mehessenek oda, a hol reájuk jobb
haza vár. (Élénk derültség balfelől.) Ez a nyilatkozat engem t. ház meg-
nyugtat, megnyugtat főképen azért is, mert én épen hangsúlyozva látom
a humanismust hazánk szempontjából is, annak helyes felfogása és alkal-
mazása tekintetéből. így értem én a ministerelnök úrnak nyilatkozatát,
és csakis így érthetem és fogadom el, hogy t. i. a humanismusnak
hazánk szempontjából is helyes felfogása és alkalmazása lesz helyén a
veszély idején.
Ennélfogva t. ház, midőn humanismust követelünk .és követünk más
szerencsétlen emberek, üldözött népfajok számára: akkor én megint más-
részről kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy a humanismusnak ezen szent
parancsát tartsuk meg első sorban saját nemzetünk irányában. (Helyeslés.)
Nem fejtegetem tovább e kérdést, és csak még pár szóval legyen
szabad igénybe vennem a t. ház türelmét. (Halljuk!) Én t. ház mond-
hatom: őszintén bevallom, hogy nálam gyermekebb ember a világon
nincs. Én egy bogarat sem tudnék eltapodni, én szeretek minden élő
teremtményt mely arra érdemes. (Zaj és mozgás.)
Azt mondják, hogy ilyet a parlamentben mondani nem szabad. Én
pedig kénytelen vagyok kimondani, hogy a szeretet és türelem tanait
itt hirdetni a legfényesebb kötelességek sorába tartozik, és midőn itt ki-
jelentem, hogy szeretek minden embert és minden nemzetet, egyszers-
mind hozzá kell tennem, hogy legjobban szeretem nemzetemet. (Helyeslés
balról.) Én azonban a humanismusnál még egy nagyobb törvényt is ismerek:
a lét-önfentartás törvényét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És akkor,
ha majdan a kérdés így állana előttünk, én nem habozok választani a
humanismus közt és hazánk létfentartása szempontjából szükséges intéz-
kedések közt. (Helyeslés balról.) Hát a háború talán humanismus? (Zaj.
Egy hang jobb felől: Eláll! Felkiáltások a szélsőbalon: Halljuk!) Én
tisztelettel hajlok meg még a türelmetlenségét nyilatkoztató t. képviselő
úr előtt is, (Hegedűs közbekiált: én nem szóltam!) én személyt nem
nevezek és ép azért, mert valamint a t. képviselő úr iránt úgy a t. ház
türelme iránt is mély tisztelettel vagyok, daczára annak, hogy sok mon-
dani valóm van a humanismusról, daczára annak, hogy én is megtudnám
magyarázni, mi a valódi humanismus, mi az igazi nemzeti becsület:
mindezek daczára további fejtegetésekbe nem bocsátkozom, de határo-
zottan és ismételve kimondom, hogy ha bekövetkeznék a választás a
humanismus alkalmazására nézve más népek és nemzetem irányában,
akkor én mindenek fölé nemzetemet helyezem. (Helyeslés a szélső bal-
oldalon.)
Ó n o d y G é z a: T. ház! A ministerelnök úr az áramlattal szemben,
mely világhódító intentiókat táplál, mely hazánkat fenyegeti, hivatkozottá
humanismusra. Én a humanismust ezen áramlattal szemben nem ott is-
merem, hol a ministerelnök úr véli felfedezni. (Halljuk!) Nem minden-
napi világmozzanat az, mely ma hazánk határán felütötte fejét. T.
 19

ház, a történelemben hazánkra nézve úgy szólván soha elő nem fordult
oly tömeges, oly irtóztató hordája akarja ellepni e haza földét a Tal-
mud tanát valló hitfelekezetnek, melynek veszélyessége épen azon elvek-
ben rejlik, mely elvek be vannak véve a Talmud tanaiban.
Én t. ház! a Talmuddal életemben nem foglalkoztam soha, nem is
kívánok vele foglalkozni; annyit azonban tudok ezen dogmaticus műről,
hogy terjedelménél fogva egy emberéltet, sőt többet venne igénybe, hogy
áttanulmányozható legyen. Nemcsak maga a Talmud terjedelmessége ennek
az oka, hanem a Talmud commentárai, melyek a rabbinusok által kibővittet-
tek s ezer, meg ezer mysticus, labirynthicus értelmezéssel megtoldattak.
Midőn t. ház, egy oly áramlat veszélyezteti a nemzet érdekeit,
mely áramlatból már eddig kijutott nekünk bőven az eddig elért évek
alatt, ellepte már Magyarország felső vidékét, ellepte Magyarországnak
azonkívül több vidékét is, kiélte, kiszivattyúzta népünk életerejét, oly
áramlattal szemben a humanismus elvét én egészen máskép fogom fel; oly
áramlattal szemben, mely hízeleg magának azzal, hogy ő világuralomra
törekszik. Ezen 7-8 milliónyi maroknyi sémita faj arczába vágta a 300
millió áriának a keztyűt, nem nyíltan, hanem titokban, a Talmud szöve-
vényes tanaival. Mily veszedelmes morált tartalmaz e könyv, én azt nagy
nevű írónak idézeteiből óhajtom magyarázni. Dr. Rohling Ágoston írta
e művet. Czíme: Der Talmudjude „Zur Beherzigung für Juden und Chris-
ten”. Megjelent a mű Münsterben 1876-ban. Ezen műnek szerzője idé-
zeteket közöl a Talmudból, és ezer tallért tűzött ki jutalmul annak, ki
idézeteit megczáfolni képes, a ki képes idézeteinek valótlanságát bebi-
zonyítani. Nem akadt egy sem a zsidóság közt ki a kitűzött jutalomért
pályázni mert volna. Így ír Rohling az ő jövőbéli uralmukról: „A Mes-
siás a királyi uralmat visszaadandja a zsidóknak, kiket minden nép
szolgálni fog, kik előtt minden birodalom meg fog hajolni; azután min-
den zsidónak 2800 szolgája és 310 világa lesz. (Nagy derültség.) Azt
hiszem vígságnak elég szomorú! Ezt azonban egy nagy háború előzendi
meg, melyben a népek kétharmada ki fog irtatni, úgy hogy két év lesz
szükséges arra, hogy a hatalmukba került fegyvereket a zsidók eléget-
hessék; a zsidók akkor mérhetlenül gazdagok lesznek, mert a népek
összes kincsei az ö kezeikbe kerülnek; oly nagy kincstáruk lesz, hogy
annak lakatjai és kulcsai elszállítására 300 öszvér nem lesz elégséges.
(Hosszan tartó derültség.) Azután az összes népek fölveendik a zsidó-
vallást, kivévén a keresztényeket, a kik e kegyben nem részesülendnek,
hanem egy szálig kiirtatnak, (Derültség.) mert ők az ördögtől vették
származásukat. (Nyugtalanság. Zaj jobb felől.)
T. ház! A világuralomnak érvényre jutása van ezen tanban ki-
mondva; ki van mondva, hogy a sémita faj fog az egész világ fölött
uralkodni, tehát oly törekvés, mely magának a humanismusnak minden
tanát lerombolja; hódításban akarja nagyságát, hatalmát feltalálni, a
népek kiirtásában akarja szenvedélyét kielégíteni. És t. ház, oly nyo-
mást gyakorol e tannal a zsidóság a népek légző szerveire, itt oly mys-
ticismus van e tanban kifejezve, hogy ez ellen a művelt társadalom
minden elemeinek együttesen és határozottan tiltakozni kell. (Igaz! Úgy
van! a szélső balon.) Nem tekinti e tan a keresztényt embernek sem,
hiszen világosan ki van benne mondva: egy barom magva az idegennek
magva a ki nem zsidó. Ily tanokat terjeszt a Talmud.
 20

Ezen tan szerint t. ház egyedül ők vannak arra jogosítva, hogy az:
életnek örvendhessenek, egyedül az ő életük az, a melynek fentartására
jogot formálnak, míg minden más nép élete semmi egyébb, mint oktalan
állatnak az élete, mely kiirtandó. Hiszen így szólt egyik idézetében,
Rohling: „Azt mondja a talmud: az istenteleneknek legbecsületesebbi-
két öld meg. Ha verembe esik az eretnek, így tanítja a talmud, nem
kell kihúzni; ha létra van a verem fölött, így mondja a talmud, el kell
venni, mondván: azért teszem, hogy barmaim bele ne menjenek; ha kő
volt a nyíláson, megint rá kell tenni, mondván: Azért teszem, hogy barmaim
át mehessenek rajta. Igazságos cselekedet az eretneket sajátkezűleg ki-
végezni. A ki az istentelenek vérét ontja, áldozatot mutat be Istennek.
Izrael fiai közül nem szabad megölni senkit.
Izraelből nem szabad megölni senkit, de a gojim és eretnek nem
tartoznak Izraelhez. A ki pedig Izraelből öl meg egy lelket, az annyit
számit neki, mintha az egész világot megölte volna, és a ki egy izrael
lelket megtart az életnek, annyi érdeme van, mintha az egész világot
megmentette volna.
Valóban bámulatos ezen öntetszelgés, melyet maga irányában
táplál tanaiban, a világegyetemmel szemben egy maroknyi nép, a mely
addig is csak polgártársainak vagyonán és vérén tudta magát fenn-
tartani. A Talmud-zsidó magát Isten választott népének tartja. Valóban,
ez igen szép kifejezés, de csak mint kifejezés marad szép, mert
hogy oly rosz ízlése lett volna a mindenek alkotójának, hogy ilyen,
loknis, kaftános fajt választott volna ki magának, azt az egész világon
el nem hiszi senki. (Derültség.) Üldöztetnek Oroszországban a talmu-
disták, de nem kell gondolni, hogy az csak magától, ok nélkül keletke-
zett, kellett, hogy ok legyen arra. És ezen üldözés oka mélyen a múltban
fekszik. Régen ott is folyton gyakorolta azon üzelmeket, melyeket hitsorso-
aik itt Magyarországon végrehajtottak, végrehajtották a műveltségnek,
a humanitásnak gyalázatára, megbecstelenítésére, végrehajtották azon
fajnak, melynek hitsorsosainak vallják magukat, a neológoknak szégyenére.
Tudva levő dolog, hogy a muszka pórok gyermekeit is vallásczélokra
legyilkolták. Ez tudvalevő dolog a múltból, és az a sok bosszúért kiáltó-
vér volt oka annak, hogy feltámadtak a pórok Oroszországban is, irtó-
háborút indítottak és kikergették őket saját hazájokból.
Elnök (csenget): Én nem szólok az ellen, bárminő elveket fejte-
get itt a képviselő úr; de kénytelen vagyok, tekintettel arra, hogy je-
lenleg ezen kérdés némileg bizonyos izgatást keltett, figyelmeztetni a
képviselő urat arra, hogy ne méltóztassék tényként oly dolgokat állítani
és ezen parlamentből hirdetni, a melyek lehetetlenségek (?) és régi mende-
monda meséken alapulnak (??) (Élénk helyeslés.), a melyeknek eredete-
csupán azon bibliai mondából származik, hogy Ábrahám saját fiát akarta
feláldozni. Ne méltóztassék tényként odaállítani, mert megtörténhetné^
hogy valóban oly izgatás indulna ki e házból, a melyet egyik másik
helyen bizonyos egyének magán czéljaikra felhasználhatnának. (Élénk
helyeslés.)
Ó n o d y Géza: T ház! A t. háznak kegyes engedelmével (Hall-
juk!) el kell magamtól hárítani azt a vádat, mintha én beszédemmel
izgató hatásra számítanék; én oly állításokat teszek, a melyeket igyek-
szem bebizonyítani. (Halljuk!)
 21

Hogy a véráldozatnak rituáléja a Talmud-zsidók között csakugyan

uralkodik, erre nézve az 1400. évtől fogva lánczolatosan egész korunkig
leterjedő esetekre tudok hivatkozni. (Halljuk!)
T. ház! Mindenekelőtt fel fogom olvasni azt a két esetet, a mely
fájdalom! hazánkban történt A két eset oly nevezetes, hogy azt Rosty
Miklós nagyhírű tudós, művében, a melyet olaszból fordítva adott ki,
érdemesnek tartotta következőleg leírni: (Olvas.) „Tudva vannak ama
minden igazsággal teljes történetek, a melyekkel tele vannak az orszá-
gok és tartományok a keresztény gyermekeket megölő zsidókról.
Egy, a maga idejében történt dolgot így írja le Bonfinius, hogy
1494. esztendőben Nagyszombat városában 12 zsidó férfiú és 2 asszony
egy keresztény nemes ifjút titkon megragadván, a közelebb való házba
behúzták és a száját bedugván kegyetlenül fojtogatták s minden ereit
megszurdalván, mígnem lelkét lassan-lassan és mintegy hosszas és kí-
nos csuklással ki nem adná; nyomorultnak kicsorgó vérét mint az éh-
kutyák lebzsölték, és némely részét magok nyelték, falták, a többit
pedig edényekre szedvén, másoknak megtartották; azután a testét di-
ribről darabra elvagadalván, ide s tova a földbe elásták. Midőn szülői
az ifjat mindenfelé sokáig hasztalanul keresnék és az is bizonyos
lett volna, hogy előtte való napon őtet a zsidó utczán látták: gyanú-
ságból poroszlókat küldenek a zsidókra, és legottan egy háznál tapasz-
talván a fris vér jelenségét, megragadják a házi gazdát minden cselé-
destől, kérdésre veszik az asszonyokat, a kik mindeneket renddel ki
vallanak. Nyilván lévén tehát a gonosz cselekedet és a szörnyű gyilkos-
ság, Zápolya István, akkorbeli magyarországi nádorispán, – a város
piaczának közepén nagy tüzet rakatott, és valakik részesek vagy tudó-
sok voltak azon gyilkosságban, mind a tűzre hányatá, és azon városból
fejek, életek vesztése alatt a zsidókat örökösen kitiltotta.
Midőn e dologban a kínok közt kérdésre vennének némely vén
zsidókat, mi oka lehetne annak, hogy ők annyira szomjúhozzák a keresz-
tyén vért? Négy okát adták, s vallották ennek: 1.) Hogy régi hagyo-
mány legyen az ő nálok, hogy a keresztény vér igen hasznos a körül-
metéléskor a zsidó gyermek vérének megállítására és a sebnek gyógyu-
lására. 2.) Ha a keresztény vérrel öszve elegyített pogácsából a zsidó
eszik és abból más személynek is ad, azt a maga szerelmére fölgerjeszti.
3.) Asszonyi bajokban nagy orvosság a keresztény vérnek megivása.
4.) Régi, de titkos törvényük szerint tartoznak a zsidók esztendőnként
egy keresztényt megölni és annak vérével az Istennek áldozni; ez a sors
ebben az esztendőben a nagyszombati zsidókra szállott.” (Élénk derült-
ség.) Hiába igyekeznek nevetéssel kisérni, adatokra hivatkozom.
Egy másik esetet így ir le Bell Mátyás. (Olvassa:)
„. . . . 1529 esztendőben bazini kerékgyártó Meilinger György-
nek János nevű 9 esztendős fiacskáját a zsidók ellopták, és egy mély
pinczében minden ereit megvagdalván és számtalan szúrással sebeket
rajta tévén, a szörnyű kínok között minden vérét edényekre szedték és
így megölve, hátra kötött kezekkel és mezítelen fővel a városon kívül
nem messze a bokrok közé elvetették. A keseredett szülék egyedül
szeretett fiokat szorgalmatosan keresvén, hamar feltalálták, a zsidók
legott gyanúságba esnek, a törvényre idéztetnek, a magok felenyájától
feladatnak, és harminczan, ki férfi, ki asszony halálra sentencziáztatnak,
 22

tűzre hányattatnak. Több ilyeneket eléhordhatnék a mi időnkbeli ke-

resztény ifjak hóhérozásairól.”
Egy másik eset a mely szintén figyelmet érdemel a következő:
(Olvassa:)
„Az országos levéltár „helytartótanácsi” osztályában egy szo-
katlanul zord kép vonja magára figyelmünket. A méternyi hosszú és 61
centiméter széles vászonról egy zsenge, mezítelen, tőrszúrások által el-
éktelenített gyermek teteme mered reánk; az arczon 18, a karokon 16,
mellén 32, hátán 17, lábain 19 késszúrás látható, – a jobb szem ki-
ütve, melle késsel össze marczangolva, s a nyakán fojtó kötél.”
Ezen borzalmas kép magyarázatára egy egész nyaláb okmány
őriztetik az országos levéltárban; az eset, a melyre vonatkozik, minden,
tekintetben hasonlít a jelenleg napirenden levő tisza-eszlári esethez.
Ezen hivatalos adatok szerint 1764. év június hó 19-én Ballí János
orkutai (Sárosmegye) lakos István nevű 5 éves gyermeke nyom nélkül
veszett el a mezőről, hova a reggeli órákban virágot szedni ment. Hat
nap múlván a fiú tetemét – fentebb leírt módon eltorzítva – a „Qser-
vena hrasz” nevezetű dűlőben találták fel. Az orkutiak rögtön a falubeli
és környékbeli zsidókra gyanúskodtak, s miután e gyanú több izgató-
áltál még élesztetett is, félni lehetett, hogy a felbőszült nép a zsidókra
támad; a hosszura nyúlt bűnvizsgálat következő gyanúokokra támaszko-
dott. A gyermeken ejtett késszúrások zsidó betű formáit öltik, a melyek
zsidóul értő keresztények által elolvastatván, szerintük e betűk azt jelentik:
„Egy az Isten, egynek kell elveszni.” A meggyilkoltatás idején számos
zsidó fordult meg Orkután, s a tetem feltalálása napján három zsidó
bérlő rendkívül gyanús, sőt ostentativ magaviseletet nyilvánított. A kis
Balla István gyermektársai látták volna, hogy a gyilkosság napján
zsidók beszéltek a fiúval. Legjellemzőbbnek tartotta azonban a vármegye,
hogy e hitetlen nép közül kettő a börtönben önként jelentkezett, hogy
kikeresztelkedjék, sőt a főgyanúban levő czinkos fiú néhány nappal azu-
tán hogy apját elfogták, jelentkezett földesuránál, hogy kitér a keresz-
tény hitre A történeti igazság érdekében ki kell jelentenünk, hogy az
összes vádlottak „Zsidó Lengyelország”-ból kerültek hazánkba.
Elnök: Kénytelen vagyok figyelmeztetni a képviselő urat, hogy, ha
itt a magyar parlamentben hírlapokból és régi magyar művekből fog ily
dolgokat felolvasni, – méltóztassék elhinni, hogy ez Magyarországnak
és a magyar parlamentnek nem fog dicséretére válni (Úgy van! a jobb
oldalon.) A képviselő úr tehát ne méltóztassék beszédét ez irányban
folytatni. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
Ó n o d y Géza: T. ház, én a t. miniszterelnök úrtól nem egyszer
hallottam, hogy az állítás bebizonyítására............... (Zaj. Halljuk!)
E 1 n ö k: Én a képviselő úrnak szabad szólási jogát korlátolni nem
akarom. A szabad szó uralkodik itt a magyar parlamentben, de épen
mert uralkodik, köteles minden képviselő a parlament iránt tisztelettel
viseltetni és csak olyanokat előadni, a melyekből ezen parlamentre árny
nem származik. Én meg vagyok győződve, hogy ha a haza ellenségei, –
pedig ilyen sok van – olvasni fogják azt, hogy ilyen tanok hirdettet-
nek a magyar parlamentben, ennek az egész ország kárát fogja vallani,
kérem a Képviselő urat méltóztassék szabad szólási jogát önmaga oda
korlátozni, Hogy ilyenektől e parlamentet megkímélje. (Élénk helyeslés.)
 23

Ó n o d y Géza: Bocsánatot kérek, én a miniszterelnök úrtól nem

egyszer hallottam, midőn valamely állítás bebizonyításáról volt szó, hogy fel-
hívta az illetőket, hogy concret esetet idézzenek. Én tehát concret
eseteket idézek t. ház, tényekre hivatkozom. És én azt hiszem, legalább
ez a meggyőződésem, hogy a magyar parlamentnek az nem lehet feladata,
hogy a hol bün követtetik el és a hol bűn lappang, a bűn ki ne derít-
tessék, és a bűnös ne büntettessék. (Zaj.)
Végül a történeti igazság érdekében ki kell jelentenem, hogy az
összes vádlottak Lengyelországból vájó zsidók (Felkiáltások: Elég! Elég!)
Van egy harmadik concret eset t. ház, és ez a piri*) eset. (Zaj.)
Itt szintén egy keresztény gyermek meggyilkoltatása van elbeszélve
(Felkiáltások: Elég! Eláll!) ugyanazon okokból, melyeket előbb felso-
roltam. 1878-ból, tehát a legközelebbi időből, Szalacsról van egy eset
hozzám bejelentve. Az eset a következő: (olvassa) „4 éve (tehát 1878.
júniusban) történt Biharmegye Szalacs községében, hogy Szabó Ferencz
tartott 2 gyermeket. Az egyik fiú 9 éves, a másik 7-8 éves leány
volt. A gyermekeknek nem éltek szülőik, Szabó Ferencz pedig nekik
nagybátyjuk volt. Bilku József harangozó egy reggel a templomba ment,
és az Ehrenfeld Sándor udvarából vércsepp nyomokat látott húzódni a
nem nagyon távol eső vízi fecskendő szín felé.
Akkor nap nem lelték sehol a fenn említett két gyermeket, és
mivel Tarpai József béres elbeszélte, hogy a két gyermek az ő gazdájá-
nak (Ehrenfeldnek) boltja ajtajában ült az este későn, s hogy továbbá
azon éjjel Ehrenfeldnek udvarán 40 főre tehető zsidó jött-ment, és köz-
tük idegenek is voltak, gyanú esett a zsidókra. Három nap múlva dög-
leletes szag jött ki a tűzi fecskendő színből, mire ez kinyittatott és az
elveszett két gyermek, a fecskendő ládájába bedugva halva találtatott,
rögtön megtették a jelentést és a zsidók kivitték, hogy a helyett,
hogy a székelyhídi magyar kör- vagy járási orvos hozatott volna ki,
Margitáról egy zsidó doktort hoztak.
Hogy ez mit, mit nem véleményezett, azt nem tudta az elbeszélő,
csak azt, hogy ott magának a szolgabírónak a szájából hallotta, hogy
mindkét gyermeknek nyaka volt bemetszve és a vér belőle kieresztve.
Mi lett a vizsgálatból, most is folyik, vagy befejeztetett-e, s ha igen,
minő eredménynyel? nem tudni.”
Hasonló értesítést nyertem Komáromból; itt az ötvenes években, és
Győrmegyében Rétalapon 1867-ben véghez vitt gyilkosság felől; minden-
esetre ajánlatos a t. igazságügyminiszter úrnak ezen eseteket figyelembe
venni. Nem is említve t. ház, hogy Tolnamegyében 1832-ben hasonló
eset volt, a 40-es évek elején szintén Tolnamegye Pinczehely közelében
hasonló eset adta magát elő. Az erre vonatkozó értesítés kezeim közt
van. Egy másik levélben ugyancsak az eszlárihoz hasonló három eset
említtetik fel. A levél úgy hangzik (olvassa:) Egyik gyilkosság eszkö-
zöltetett 1875-ben Tályán; – másik hasonló eset 1858-59 között
Margiczánban s a harmadik 1881 ben Kassán. Nevezett értesítés szerint
a tályai esetnél szereplő tettesek igen csekélyül lettek fenyítve, ugyanis
bizonyos Weisz nevű tályai lakó pár évi fogházzal büntettetett, a többi
tettesek hasonló módon. A kassai esetre vonatkozólag az értesítés kö-
vetkezőleg szól: Kocsis György jelenleg makranczi lakos Katalin nevű
*) Pir vagy Peér Szilágymegyében. – Szerk.
 24

leányát, ki Kassára jött lakni – a zsidók elsikkasztották, mely esetre

nézve a szükséges nyomozások megtétele felette kívánatos volna.
Végül igen fontos és figyelmet érdemlő a bács-almási eset is, mely-
ről szintén levél által vagyok értesítve (olvassa:) Bács-Almáson bizonyos
Hinterseher Józsefnek, – ki nevezett község alsónémet-utczájában egy
felől Klopper Bernát zsidó korcsmáros, más felől Öri nevű rongyszedő
zsidó szomszédságában lakik, – a f. évi zsidó húsvét előtt 3 éves le-
ánykája az utczaajtótól eltűnt. Az ottani nép a tisza-eszlárihoz hasonló
bűntényt rebesget. Állítólag ezen ügy a bács-almási községházánál is
megfordult, de az eltűnés felől mind ez ideig semmi bírói vizsgálat meg
nem indíttatott. Ajánlom az újabb időből hivatkozott eseteket a t. igaz-
ságügy- és belügyminiszter urak figyelmébe.
Van t. ház, a talmudista zsidóságnak egy vallási szervezeti intézménye,
egy vallás-szervezeti areopágja. Ez veti ki tetszése szerint a hívekre
az egyházi adót, a titkos megvesztegetési czélokra szánt összegeket. Ez
őrködik jólétük és hanyatlásuk felett. Ennek hatalma ki van terjedve
az egész világon, a szélrózsa minden irányában. Ezen vallási testület
neve: kagal. Hogy mily nagy a Kagal hatalma, bizonyítja a követ-
kező eset: (Itt a szónok a „ 12 röpirat” I. évfolyamának I. füzetében is ismer-
tetett és a bukovinai sadagorai rabbira vonatkozó történetet ismerteti.)
Azt mondtam az imént t. ház, hogy a Kagal hatalma a szélrózsa
minden irányában el van terjedve és így természetesen, minthogy hazánk
is a szélrózsa egyik irányába esik, itt is el van terjedve. Innen fejthető
meg az a nagy buzgalom, a melylyel az adatokkal és törvényszéki vizs-
gálatokkal bebizonyított bűntényeket e hazában olyannyira igyekeznek
elpalástolni. Azt mondhatom nemcsak a neológokra, hanem a más fele-
kezeten levőkre is, hogy sok köztök a kagalista. (Mozgás.) E titkos
szövetkezettől befolyásolva van számtalan közeg és testület, sőt kiterjed
ennek hatalma még a sajtóra is, (Halljuk! a szélső baloldalon,) a hírla-
pok legtöbb része a tisza-eszlári esetnél, mintha csak egy bizonyos ér-
dektől lett volna sugalmazva, mystificálni és a tényt elpalástolni igye-
kezett. Alig volt két lapja a sajtónak, a mely őszintén és nyíltan meg
merte a tisza-eszlári concret esetben véleményét mondani, és ezek –
dicsérettel legyen megemlítve – első sorban a „Függetlenség”, másod-
sorban a „Pesti Napló” voltak. (Derültség jobb felől.) E két lap volt
az, a mely igaz hírekkel állott elő.
T. ház! A kagal titkos hatalmának, a melyből kisugárzik az a
solidaritás, mely úgyszólván a világ összes zsidóságát összetartja, tulaj-
donitható az, hogy midőn felmerülnek ily esetek, ily vérlázító tények,
ilyen, az emberi jogérzetet megbecstelenítő rituálék, akkor a zsidóság
egyetértőleg az esemény elnyomására törekeszik, mystificátióval áll
elő; álhireket költenek sőt megölt embert is feltámasztanak, még pedig
nem egy helyütt, hanem egyszerre az ország különböző részeiben, hogy
azonban az, aki valószínűleg vallási fanatismusnak esett áldozatul.
Elnök: Kérem a t. képviselő urat, ne méltóztassék úgy nyilat-
kozni. Önmaga azt mondta, hogy izgató beszédet nem akar tartani.
Méltóztassék hidegen venni ezt a dolgot és ne méltóztassék saját, talán
kissé elfogult nézeteit itt hirdetni, mert méltóztassék elhinni, hogy több
kárt okoz ezzel Magyarország jó reputatiójának, mint a mit maga is
kíván. (Elénk helyeslés jobb felől.)
 25

Ó n o d y Géza: Ha ez itt izgatottságot szül, úgy annak előidézője

nem én vagyok, hanem előidézői a megtörtént tények. (Úgy van! a
szélső baloldalon.)
Ennél a kérdésnél kitűnt az a roppant solidaritás, mely az összes
zsidóságot egy érdek zászlója alá tereli. Történtek gyilkosságok máskor
is, ember máskor is elveszett gonosz kezek által, itt van Hoster esete,
a ki 9 tagból álló zsidó családot gyilkolt le, és nem akadt egyetlen
keresztény sem a keresztény társadalomban, a ki Hosternek pártjára kelt
volna, a ki igyekezett volna Hoster ügyében a tényeket meghamisítani.
Az eszlári esetnél pedig feltámad a sajtó, a revolver-zsornalisztika ösz-
szes erejével igyekszik feltámasztani azt a leányt, a kit többé nem ké-
pes sem a sajtó, sem pedig a kagalismusnak minden hatalma feltámasztani.
A mi a két határozati javaslatot illeti, minthogy nekem ezen kér-
désben t. ház! azon nézetem van, hogy a zsidókérdés ma már nem is
sociális, hanem internationális jellegű: az elől bármennyire igyekez-
zünk is elzárkózni, el nem zárkózhatunk, ez önmagát felerőszakolja a
múltakból felidézett számtalan visszaélések, jogsértések által, melyek a
keresztény társadalomnak mindannyi kihívásul szolgálnak arra nézve,
hogy egyszer valahára ezen kérdés gyökeresen megoldassék.
Én bátran ki merem jelenteni, hogy nekem az a nézetem, hogy az
orosz zsidó áramlat megakadályozására sem cordon, sem pedig egyéb
óvintézkedések nem elegendők, mert ha ez egy ponton nem jöhet be az
országba, bejön a másikon; meggyőződésem szerint legjobb nekünk az ó
részükre gondoskodni egy területről, a hova elszállíttassanak. Erre pedig
az egyedüli hely Palaestina, úgyis oda vágytak mindig, hadd teljesüljön
tehát egyszer ábrándjaiknak arany órája. Nézetem szerint a diplomatiá-
nak kellene intervenálnia a szultánnál, és én remélem, hiszem, hogy né-
hány 100 millióért, melyet módjukban van a zsidóknak előteremteni és
kifizetni, hiszen vannak gazdag protectoraik, ott van Rothschild, ki
bizonyosan egyetlen árva fillért sem fordít a nyomorultak szenvedéseinek
enyhítésére, (Ellenmondás) fordítson oda ezen telepedési hely megvásár-
lására, vegye meg azt a szultántól, aztán költözzenek oda.
Ezért én az oroszországi zsidóknak megengedni óhajtom az átvonu-
lást Magyarországon, mint transitó területen, a Balkántól aztán a szul-
tán protectorsága alatt szállíttassanak tovább megvásárolt telepedési
helyükre
Az én igényeimet sem egyik, sem másik határozati javaslat ki nem
elégítvén, miután látom, hogy azok az eszmék, melyek által a zsidókér-
dés megoldandó lesz a közel jövőben, ma ki nem vihetők, várakozó állás-
pontot foglalok el, s azért sem egyik sem másik határozati javaslatot el nem
fogadom. –
S o m s s i c h Pál: indítatva érezte magát a zsidók mellett kardot
kötni és rántani is, boszorkánymeséknek mondván az Ónody által felso-
rolt tényeket. Úgy látszik, a mi u. n. „conservativ”-jeink a mikor
a zsidódédelgetésről van szó, ebben versenyeznek az álliberálisokkal. A
philosemita expectorátiók mind egyféle verkli-nótára szólván, nem paza-
roljuk rájuk a papirost.
T i s z a Kálmán miniszterelnök: T. ház! Azon beszéd után. mely
nem közvetlenül előttem mondatott el, kötelességet mulasztanék, ha
azonnal röviden nem nyilatkoznám; de kénytelen vagyok erre azért is,
 26

mert azon képviselő úr, a ki azon beszédet tartotta, azért, hogy mentse
az elnöknek szelíd, de annál jogosabb felszólalása ellenében magát, arra
hivatkozott, hogy én mindig concret eseteket kérek, és azért ő most
azokkal szolgál és konkrét eseteket arra nézve, a miről ma egyedül
lehet szó: a szatmári kérvényre és az oroszországi izraeliták bejöhetésére,
a 15, 16, 17, 18, (meg a 19-ik! – Szerk.) századból hoz fel. Már
hogy ezek hogyan lehetnek oly concret esetek, melyeket kérek, ha
valaki tőlem vizsgálatot kivan, azt nem tudom megmondani a képvi-
selő úrnak, de talán neki, mint a ki úgy látszik, szellem-idézési baj-
ban szenved, módjában lesz ezen vizsgálatot megejteni. (Mozgás és zaj
a szélsőbaloldalon.) Csakhogy az a szellem, melyet idéz, a rósz szellem, a
középkori vad, műveletlen, durva erőszak szelleme, (Élénk helyeslés) és
e szellemet azt hiszem sem a házban sem a hazában meghonosítani nem
fogjuk. (Élénk helyeslés.)
Beszél ő igaz újabb dolgokról is, beszél 78-ról és talán 80-ról.
Azt mondja levélben megírták neki. És vájjon a t. képviselő úr még
nem tudja azt, hogy az a papiros nagyon türelmes; hogy azért, mert
valaki egy levélben megírt valamit, az még épen oly kevéssé bebizo-
nyított tény és igaz, mint a mily kevéssé van bebizonyítva az, hogy
Tisza Eszláron a húsvéti ünnepek miatt történt gyilkosság, ha mindjárt
a képviselő úr százszor fogja is állítani. (Egy hang a szélsőbaloldalról:
A bíróság majd kideríti!) Kideríteni a tényállást igaz, a bíróság dolga,
de azt mondani, úgy oda állítani azt már ma, a mi vizsgálat alatt áll,
mint bebizonyított, megtörtént dolgot, s azután logicai kapcsolatba hozni
ezen esetet a középkori századokból felhozott eseményekkel azért, hogy
hitfelekezeti elvekben gyökeredző voltát bizonyítsa be egy bűnténynek,
ez t. ház nem csak helytelen, nem csak jogtalan, de az izgatásnak leg-
megbélyegzendőbb neme. (Élénk helyeslés.)
Midőn ez ellen szavamat felemelem, egyúttal kénytelen vagyok
a történtek után declarálni, hogy ha, – mitől megment, reménylem a
magyar nép és Magyarország lakosainak józanság a – az ilyen felszóla-
lásoknak, melyek a képviselői immunitás és a képviselőház tekintélyé-
nek köpenyébe burkoltan löketnek ki a nép közé, következése lenne, az
akkor életbe léptetendő szigorú rendszabályok és azok folytán okozandó
fájdalmak, a netalán kiömlendő vér azokra fognak szállani, a kik az ilyen
izgatásoknak okai. (Elénk helyeslés jobb felől. Zaj a szélsőbaloldalon.)
Ó n o d y Géza: Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) Engem
a t. ministerelnök úr azzal vádol, hogy a házból izgatást folytatok. Én t.
ház, megfordítom a vádat és állításomat be fogom bizonyítani.
H e g e d ű s S á n d o r : (Közbeszól.) Nem lehet bizonyítani!
Ó n o d y Géza: Bocsánatot kérek, bizonyítani mindig szabad; ha
Hegedűs Sándor képviselő úr nem tudja a maga állítását bizonyítani, en-
gedje meg, hogy én a magam állítását bebizonyíthassam. (Zaj a jobbol-
dalon. Felkiáltások a szélsőbalfelől: Halljuk! Halljuk!)
Köztudomású dolog, hisz a hírlapok hozták, hogy az eszlári nép
ellenében . . . (Felkiáltások jobb felől: Ez nem személyes kérdés!)
Ezzel beakarom bizonyítani, hogy nem én, hanem a tények izgatnak.
Oly tény követtetett el az ott nagy számban összegyűlt zsidóság által,
hogy annak szomorú következményétől lehetett volna tartani, hogyha
a nép maga attól higgadtan nem tartózkodott volna. Nem tudom, hogy
 27

a t. ministerelnök úr miként intézkedett a bűnösök megbüntetésére:

nézetem szerint azok az izgatók, a kik az insultus elkövetőit büntet-
lenül hagyják, (ügy van! a szélsőbalon.)
Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a házszabályok
szerint a képviselő úrnak joga van ugyan személyes megtámadásra
válaszolni,
S z a l a y Imre: Hát ez nem személyes megtámadás?!
Elnök: Szalay képviselő úrnak most nincs joga szóllani. (He-
lyeslés jobbfelől.) De épen azért, mert azt akarom, hogy ezen jogát
gyakorolhassa, kénytelen vagyok figyelmeztetni a képviselő urat, hogy
az eszlári eset taglalása nem személyes kérdés a képviselő úrra nézve.
Tehát méltóztassék a személyes kérdésnél maradni. (Helyeslés a jobb
oldalon.)
Ó n o d y Géza: Ki követ el nagyobb izgatást, az-e, a ki az ilyen
jogtalanságot, kihágást, insultust elpalástolja; vagy pedig az, a ki nem
szellemeket hanem tényeket idéz és pedig okmányokból? (Zaj, Úgy van!
a szélsőbaloldalon.) Én tiltakozom a t. ministerelnök úr azon nyilatko-
zata ellen, mintha én a tényeknek a parlamentben való felemlitésével
izgatnék, mert a ki a tényeket feltünteti, az nem izgató, hanem az
az izgató, a ki a tényeket nem akarja meghallgatni. (Zaj a jobboldalon.
Halljuk!)
T i s z a K á l m á n ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Hall-
juk!) Csak egy szót és az abból áll, hogy én annak megítélését, hogy
tények-e a melyek felhozattak, valamint annak megítélését is, hogy az
ily beszéd izgatás-e vagy nem, a t. ház minden egyes elfogulatlan tagja
megítélésére bízom.
A mi pedig az elpalástolást illeti, bocsásson meg nekem a t. ház, ha
ezt egyszerűen, mint ellenem intézett ráfogást, melynek semmi alapja
nincs, visszautasítsam, mert minden intézkedés a kiderítésre történik, de
intézkedés történik arra is, hogy semmiféle utón terrorismust gyako-
rolni; se bíróra, se senki másra ne lehessen. Ezt elpalástolásnak igaz-
ságos ember nem mondhatja. (Élénk helyeslés.)

(Folytatólag a június 9-ki ülésben.)

I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a február
18-iki képviselőházi ülésben, a vasvári alesperesi kerület lelkészei isme-
retes kérvényének tárgyalása alkalmával elmondott beszédem folyamán
azon nézetemnek adtam kifejezést, hogy a zsidókérdés nálunk majd csak
akkor kerül napirendre, ha Oroszország a zsidó népvándorlást a mi ha-
táraink felé tereli, s ezt mint egy, végeredményében jótékonyan ható Deus
ex machinát jellemeztem: bizonyára kevesen sejthették az országban,
hogy ez az eshetőség, ez a Deus ex machina rövid három hónap múl-
va előáll.
Pedig hát, amint mindnyájan tudjuk, tényleg előállt, Az orosz és
lengyel nép elérkezettnek látta az időt arra, hogy ama több százados
társadalmi és közgazdasági békókat, a melyekbe oly tökélyre vitt rafi-
nériával verte őt az ottani 3-4 millió főnyi zsidóság, – szétzúzza, s
önmagának e tűrhetetlen állapotból való kiszabadítására ugyanazon esz-
közökhöz nyúlt, a melyeket a házát alapos tisztogatás alá vevő gazda,
 28

a házat ellepő parazitákkal szemben használni szokott. Aki képmutató

szemforgatással barbársággal, emberietlenséggel, türelmetlenséggel sat.
vádolja ezért az orosz és lengyel népet, s a 19-ik század meggyalázása
frázisával s más hasonló obligát frázisokkal hadonáz: annak csak az a
felelet, hogy: „C'est la guerre!” („Ez a háború!”) az ultima ratió pe-
dig, a mióta a világon népek vannak, az egész földkerekségen bizony
mindig csak ultima ratio maradt.
A népet ezen, a természeti népjogon alapuló törekvésében nemcsak
hogy nem gátolja, de sőt administrativ és törvényhozási rendszabályai-
val teljes erejéből támogatja is a zsidókérdésben tisztán látó orosz kor-
mány, a mely úgy látszik végleg el van határozva, a birodalmat ezen
isten ostorától megszabadítani az által, hogy az ott lakó 3-4 millió
főnyi zsidó népnek túlnyomó részét, meglehet azonban hogy egészét is,
a „felvilágosult, humánus” és mindenekfölött „türelmes” s ekként ezen
„izraelita polgártársak”-at bizonyára örömmel befogadni kész Nyugat-
Európa nyakára küldi.
Hogy kik és mik ezek az oroszországi u. n. lengyel zsidók: úgy
hiszem bővebben ismertetnem nem szükséges. Olyan tisza-eszláriféle
népség az valamennyi. Felvidékünkön elég példány van már belőlük,
hisz évek óta szivárognak át hozzánk Galicziából, főleg a vereczkei
szoroson át, ugyanazon az úton, a melyen a honfoglaló Árpád ősein-
ket bevezette e hazát birtokba veendő; s valamint őseinknek Mun-
kács volt az első megpihenő helyük, úgy napjainkban az új honfoglaló
nemzetnek is Munkács az első stácziója az ő vándorútjában. (Derültség.)
De, úgy látszik, a legutóbbi időben a magyar nemzet is tisz-
tába jött már magával ezen, részben már megérkezett, nagyobb részben
azonban még csak ezután várható jövevények mivolta fölött; mert a
megyék részéről a képviselőházhoz az ország minden részéből egész so-
rozata érkezett s még ezután is érkezik a feliratoknak, a melyekben az
orosz zsidók beözönlésének meggátlása kéretik a törvényhozástól.
S itt csak per tangentem utalok azon jellemző jelenségre, hogy
míg a megyegyűléseken a valódi nemzeti közvélemény többé-kevésbé
hü kifejezést nyert az e kérdés fölött hozott határozatokban, mert még
azon megyék is, a melyek nem irtak föl a házhoz, Szatmármegye isme-
retes körlevelét a legtöbb esetben azon indokolással vették pártoló tudo-
másul, hogy a kormány a zsidó beözönlés meggátlása iránt, meggyőződé-
sük szerint, úgyis megfelelőleg intézkedni fog: – addig a városi törvény-
hatóságok, élükön a fővárossal, oly magatartást követnek, mintha csak
várva-várnák a muszka-zsidó inváziót s azok itteni megtelepedését.
(Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem áll!) De igen is úgy van! – Ennek
a sajnálatos jelenségnek azonban, korántse higyjék a zsidók és satteli-
táik hogy az az oka, mintha városaink nem-zsidó polgársága tán „felvi-
lágosultabb, humánusabb s türelmesebb” lenne mint a megyék lakossága;
hanem az ok ott rejlik, hogy a zsidóság mint mindenütt úgy nálunk is
előszeretettel csoportosulván együvé a városokban, ott az ipari és ke-
reskedelmi tért, a hitelügyet, a városi képviseletet sat. teljesen dominálja, s
ezzel, főleg pedig revolver és nem-revolver sajtójával oly terrorizmust
gyakorol, hogy a városok nem-zsidó lakossága már panaszra sem meri
íelnyitm a száját. Első sorban tündököl e tekintetben, mint mondám, a
főváros, s azért itt nagyon alkalomszerűnek látom az igen t. földmí-
 29

velés-, ipar- és kereskedelemügyi minister úrhoz azt a kérdést intézni,

hogy ugyan hány zsidó lakosa van Budapestnek a legutóbbi népszámlá-
lás szerint? hogy ekkép megtudhassuk azt is, hogy mennyivel szaporo-
dott ott a zsidó lakosság az 1869/70-ki népszámlálás óta. Csak a minap
is olvastunk a lapokban egy ilyen érdekes akadémiai felolvasást arról,
hogy mennyire magyarosodik Budapest; e mellett azonban szintoly ér-
dekkel hallanánk egyszer már arról is, hogy ugyan mennyire zsidósodik
el Budapest? (Derültség.) Ehhez épenséggel nem kellenne valami hosz-
szadalmas felolvasás és éleseszű számgruppírozás, csak egyetlenegy rideg
számadatra volna szükségünk, a mely egyszerű számadathoz – különös
dolog ugyan de tény, – per absolutum nincs más mód hozzá jut-
hatni, mint ha az igen t. földművelés-, ipar- s kereskedelemügyi minisz-
ter úr közölni lesz szíves ezen adatot. Ha aztán ez a szám-
adat kezünkben lesz, akkor majd még jobban fogjuk méltányolni tudni
a fővárosi képviselőtestületnek ismeretes határozatát, a mely nem más,
mint a muszkaországi zsidókhoz intézett indirect meghívó a hazánkban
való megtelepedésre. (Mozgás.)
De a városok és megyék e kétféle eljárásából még egy más tanú-
ságot is vonhatunk le, azt t i., hogy azok az állítólag „elkorhadt,
önmagukat leélt, középkori jellegű” megyék még ma is bevehetetlen véd-
bástyái a magyar nemzeti életnek, őrei a nemzet géniusának, s ez is
egy újabb indokul szolgáljon nekünk arra nézve, hogy megyei intézmé-
nyünket kegyelettel ápoljuk, daczára a zsidó és zsidószagú hírlapok által
a megyei intézmény ellen folytatott rendszeres támadásoknak. Tudják
jól ezek a sajtózsidók, minő akadály az előretörő zsidóság útjában a
megyei intézmény.
Tehát, amint a dolgok Oroszországban állanak, kilátásunk van arra,
hogy, ha tán még a jelen évben nem is, hát a legközelebbi évek folyamán
több százezer, sőt esetleg néhány millió főnyi orosz és lengyel zsidó fogja
elárasztani Galiczián át Magyarországot.
A modern zsidó népvándorlásnak e világtörténelmi tényével szem-
ben egyszer már végleg tisztába kell jönnünk a zsidókérdés valódi lé-
nyege felől. Többé nem lehet azt ignorálni vagy frivol nevetgélés tár-
gyává tenni, mert egy nagy korkérdés áll egész komolyságában előttünk.
Komoly jelleget öltött pedig magára e kérdés mostmár nemcsak az
európai népekre, hanem magára a zsidóságra nézve is. Kell tehát, hogy
e kérdést behatóan, higgadtan, sine ira et studio megvizsgálva, azt a
történelmi s politikai igazságot, a mely ellenében semmiféle csűrés-csa-
varás, rabulisztika és frázis nem használ, egyszer mindenkorra kide-
rítsük.
Én, kinek az a kétes szerencse jutott osztályrészül, hogy a modern
zsidókérdésben (mert a zsidókérdés általában véve egyidejű a zsidónép-
nek a történelem színpadán való első fellépésével; hisz Polybius szerint
is: a világtörténelem körben mozog,) mondom, én, kinek a modern zsidó-
kérdésben némi szerepet kellett vinnem s annak filuma több ízben úgy-
szólván kezemben volt, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a zsidó-
kérdés végleges megoldásának feladata a mi napjainknak lett fentartva.
Ma nem középkori zsidóhecczekről van szó, a midőn a zsidó zsarolások
által a kétségbeesésbe hajtott népek megelégedtek itt ott egy-egy csomó
zsidónak az agyonverésével, s aztán a maradványnak újra elölről enged-
 30

ték kezdeni a dolgot. A középkorban az európai népeknek csak a zsi-

dókkal, mint egyes emberekkel volt, napjainkban ellenben a zsidósággal
mint politikai s társadalmi intézménynyel van dolguk. A németeket, leg-
első sorban pedig az antisemitizmus bölcsészét Dühringet illeti meg az
érdem, hogy a zsidókérdés theoriáját végérvényesen megalapították. És
Dühring a következő végkövetkeztetésre jut: „Die Juden sind ein inne-
res Carthago, dessen Macht die modernen Völker brechen müssen, um
nicht selbst von ihm eine Zerstörung ihrer sittlichen und materiellen
Grundlagen zu erleiden.” (Magyarul: „A zsidók egy belügyi Carthago,
a melynek hatalmát a modern népeknek megtörniök kell, nehogy önma-
guknak, erkölcsi és anyagi alapjaik általa való elpusztítását kelljen el-
szenvedniük.”)
Igenis, a zsidóság az európai államokban egy belügyi Carthago,
egy állam az államban, egy politikai és társadalmi hatalmat képező kü-
lön népfaj, nem pedig egy puszta vallásfelekezet, mint a zsidók azt fel-
tüntetni szeretnék. Avagy mi köze van a pénzpiacz és a sajtó monopo-
lizálásának, a Rothschildok milliárdjainak, az uzsoráskodásnak, a pálinkával
való népmérgezésnek, a birtokos osztály depossedálásának, az iparos
osztály tönkretételének, a kereskedelmi dictaturának sat. sat. valamely
valláshoz, s legyen az akár a zsidó vallás? A politikai, társadalmi és
közgazdászati tér az, a melyen a zsidóság mindinkább háttérbe szorít
bennünket, s nekünk ne lenne jogunk ezen politikai, társadalmi és gaz-
dászati bajok orvoslását sürgetnünk csupán csak azért, mert azok, a kik
mind e bajokat okozzák, esetleg egyszersmind egy külön vallásfeleke-
zetet is képeznek?
A zsidó népfaj, a korunkban általános érvényre emelkedett vallási
türelmesség örve alatt, magát kizárólag és egyedül csak mint vallásfe-
lekezetet akarja tekintetni, s ezen az úton föltétlen sérthetetlenséget és
korlátlan szabad cselekvést (a hova természetesen még a tisza-eszlári
rituális műtéthez hasonló dolgok is tartoznak,) vindicál magának. A
számtalan zsidó-svindli között tán ez a legeslegkolosszálisabb svindli, a
melylyel a zsidó nép a többi népeknek port hintett a szemébe. Mert hát
a dolog lényege voltaképen az, hogy a zsidóság egy külön népfaj, race,
a melynek specificus nemzeti vallása van. Ott vannak például a zsidó
ünnepek: ezek majd valamennyije a zsidónép politikai történelme egy-egy
nevezetesebb epizódja emlékének vannak szentelve, mint: az Egyptomból
való kivonulás, a pusztában való vándorlás, a Hámán történet, Jeruzsá-
lem elpusztítása sat. Avagy nem föltétlenül politikai czélzatot fejez-e ki az
„ Alliance israélite universelle” megalapítójának Cremiéuxnek azon híres mon-
dása, hogy: „Egy új messiási birodalomnak, egy új Jeruzsálemnak kell támad-
nia a császárok és pápák helyébe?” Avagy nem a politikai és társadalmi
irtóháború tanát hirdette-e a zsidóság egy másik lumenje: Disraeli
akkor, a midőn azt írta, hogy: „A tisztavérű felsőbb (zsidó) faj hivatva
van a zagyva vérű alsóbb (európai) emberfajokat kiirtani,” – a mely
irtóháboru-theoriát az oroszok – a bot végét megfordítva, – most
Disraeli népfajára, a zsidókra alkalmazzák?!
De menjünk tovább. Az antisemitikus tollharcz folyamán zsidó
részről megjelent nyilatkozványok közül lássunk például egyet. Zürichben
a múlt évben egy röpirat jelent meg Judaeus álnév alatt e czímmel: „Was
müssen wir Judenthun?” Ebben a röpiratban egyebek közt ez is áll:
 31

„Nein, dass es euch (Antisemiten) um religiöse Dinge gehe, –

„credat Judaeus Apella non ego.”
Um höchst materielle Dinge handelt sich's. Ein Stück Darwinismus
spielt sich hier ab.
Wie hienach die geschicktere Race die minder geschickte ver-
drángt, z. B. vor nicht langer Zeit die orientalische Wanderratte die
deutsche Hausratte verdrángte: so verdrángt die rührigere jüdische Race
die eingebornen besitzenden Klassen, oder macht sich wenigstens immer
breiter neben ihnen Platz.
Früher geschahen solche Verdrángungen durch Feuer und Schwert;
heute geráuschloser, höflicher durch – Primawechsel und Actie.
(Derültség.)
Der „Sieg des Judenthums” aber ist wahr. Hier sei nicht das bis zum
Ekei Gehörte breit wiederholt: Wie die einstigen Ghetto-Insassen
heute Palásté bewohnen, Carossen, Theater-Logen besitzen, die Kurorte
füllen, ihr Reichthum stetig wachse. Oder was sie von einzelnen Geld-
fürsten sagen, wie Rothschild, wahrem König der Könige, berechtigt, die
dreifache Krone dem rómischen Priester vom Kopf geschlagen, sich
selbst aufzusetzen als Pontifex Maximus der modernen Gottheit (des
Geldes), die wir Allé anbeten.
Aber wahr, wahr ist doch das alles.”
Magyarul: „Nem, hogy nálatok (antisemitáknál) vallási dolgokról
lenne szó, – „credat Judaeus Apella non ego.”
Nagyon is anyagi dolgokról van a szó. Egy darab Darwinismus ját-
szódik itt le.
Amint ennek értelmében az ügyesebb faj a kevésbé ügyeset he-
lyéből kiszorítja, mint például rövid idővel ezelőtt a keleti vándorpat-
kány a német házipatkányt kiszorította: úgy kiszorítja helyükből a
mozgékonyabb zsidó faj a benszülött birtokos osztályokat, vagy legalább
mind nagyobb tért foglal el mellettük.
Azelőtt az ily birtokból-kiszorítások kard és tűz által történtek, ma
zajtalanabbul, udvariasabban – primaváltóval és részvénynyel. (Derültség.)
A „zsidóság győzelme” pedig igaz. Itt ne legyenek bőven ismételve
a már az undorodásig hallott dolgok: miként laknak ugyanis az egy-
kori ghetto-lakók ma palotákban, hogy vannak hintóik és színházi pá-
holyaik, miként töltik el a fürdőhelyeket, miként nő folytonosan gazdag-
ságuk. Vagy, a mit az egyes pénzfejedelmekről mondanak, mint Roth-
schildról, a királyok valódi királyáról, a ki jogosítva van a hármas ko-
ronát a római papnak (t. i. a pápának) a fejéről leütve, saját fejére
feltenni, mint a mindnyájunk által imádott istenségnek (t. i. a pénznek)
pontifex maximusa.
Hát igaz bizony, igaz mindez!”
Ennek a „Judaeus”-nak bizonyára csak elismeréssel tartozhatunk
azért, hogy a tényleges viszonyokat és népének gondolkozásmódját ily
leplezetlenül feltárta előttünk.
Mármost mindezek után ki meri még állítani azt, hogy a zsidó-
ság nem egyéb mint puszta vallásfelekezet, úgy mint például a katholi-
kusok, protestánsok, görög-keletiek sat.? . . .
Tehát a zsidóság voltaképen egy, specificus nemzeti vallással bíró
népfaj, race, és pedig hódító nép faj, a melynek czélja az európai nem-
 32

zetek leigázása és, ha lehetséges, kiirtása, nem ugyan kard és tűz által,
(erre, legalább még ma gyengék volnának a zsidók, a hajdankorban
azonban ezt is megtették, a hol tehették,) hanem – mint az idézett
„Judaeus” mondja: prima-váltóval és részvénynyei; a mely hódító népfaj-
jal az európai nemzetek a népjog alapján jogosítva vannak úgy elbánni,
amint hódító ellenséggel elbánni szokás. (Mozgás.)
Elnök: Kérem a képviselő urat, legyen figyelemmel arra, hogy
Magyarországnak 500,000 lakosa van, a ki azon népfajhoz tartozik.
I s t ó c z y G y ő z ő : Hatszázhuszonötezer van! (Derültség a szélső
balon. Mozgás.)
Elnök: Annál inkább áll, a mit mondok; (Zaj a szélső baloldalon.
Halljuk! Halljuk!) És ha a képviselő úr szavai egy vagy más helyen
netalán tetteket idéznének elő, akkor méltóztassék meghinni, hogy na-
gyon szomorúak lennének ezen szónoklat következményei. (Igaz! Úgy
van!) Tessék folytatni.
I s t ó c z y G y ő z ő : Annak sem én, sem azok, a kik az én elveimet
vallják, nem leszünk okai, hanem okai lesznek egyedül maguk a zsidók,
ha az tényleg bekövetkezik. (Mozgás.)
Ezen elbánás ellenében hiába ütnek lármát újságaikban a „közép-
kori barbárság, emberietlenség, türelmetlenség” sat. fölött; a válasz e
jeremiádjaikra egyszerűen csak az, hogy „C'est la guerre!” (Mozgás.)
Ha az annak idején hazánkban dúlt tatároknak és törököknek
szintúgy lettek volna hírlapjaik mint vannak ma a zsidóknak, s azon hír-
lapjaikban folyton azt kürtölték volna, hogy az ellenük irányuló ellen-
ségeskedés a tatár vagy a mohamedán vallás elleni türelmetlenségből
származik, s a vallás dolgában türelmes őseink ezt a svindlit elhitték
volna nekik, a tatárok és törökök tán még ma is a nyakunkon ülnének.
Korán és Talmud igen sokban hasonlítanak egymáshoz azzal a csekély
különbséggel, hogy a törökök őseinket gyauroknak (kutyáknak) hívták,
a zsidók pedig gojimnak (a mi még a kutyánál is rosszabb,) hívnak ben-
nünket, a kiknek vagyona, élete, becsülete a Talmud szerint a zsidók
kezében van. Hitem és meggyőződésem, hogy a magyar nemzet valamint
lerázta annak idején a nyakáról a tatár és török igát, úgy le fogja
rázni a kard és tűz helyett váltóval s akcziával és sok más hasonló „zaj-
talan és udvarias” eszközzel operáló zsidó nép igáját is.
Tehát a specificus nemzeti vallással bíró zsidó népfaj az európai
államok kebelében egy politikai hatalmat és pedig egy internaczionális
politikai hatalmat képez, a melynek legfőbb kormánya a Parisban
székelő és Magyarországon is több fiókkal bíró „Alliance israélite
universelle”, a mely ma már, mint ez a berlini congressuson is történt,
a nagyhatalmak concertjében, vagy legalább körülötte, követei által kép-
viselteti is magát, s a melynek akarata és beleegyezése nélkül Európá-
ban ma már háború sem viselhető, lévén a nervus rerum gerendarum az
ó kormánya alatt álló népnek a kezében összehalmozva. S itt rejlik a
tulajdonképeni oka s nem másutt az eladósodott európai államok kor-
mányai által tanúsított zsidóbarátságnak.
A politikai hatalmat képező internaczionális zsidónép azonban álla-
mot akar alkotni – geographiai határok nélküli terület nélkül. Ez pe-
dig mai napság a centralizált nemzeti államok korszakában képtelenség.
A zsidóságnak tehát vagy végkép fel kell hagynia azzal az ambicziójával,
 33

hogy ő a létező nemzeti államok kebelében államot képezzen az állam-

ban, vagy pedig őt mint egy idegen, aggressiv elemet kivetik a maguk
kebeléből ezen nemzeti államok; és ekkor neki nem marad más hátra,
mint vagy országról-országra űzetve hajtatva hontalanul bolyongania,
vagy pedig saját nemzeti államot alapítania s illetőleg hajdani” birodal-
mát visszaállítania.
És ezen eszménykép a zsidónép lelkében ma is élénken é). Csak-
hogy ez eszmény megvalósítását egy, legalább is problematikus eshető-
ségtől teszik a zsidók függővé. A talmud szerint ugyanis a zsidónép
jelen szétszórt állapota csak addig fog tartani, míg a Messiás el nem
érkezik; de ha az eljött, akkor ő a zsidó népet Jeruzsálemba vissza-
vezetni s a régi zsidóállamot visszaállítani fogja.
F. é. april 8-án Bécsben előkelő zsidók egy értekezletet tartottak,
a melynek czélja volt, Palaesztina kolonizácziójának elősegítésére egy-
letet alakítani Ezen értekezleten Spitzer rabinus egyebek közt ezt
monda: „Már vallási szempontból is Palaesztina felé kell gravitálnunk.
Igaz ugyan, hogy mi várjuk a messiási korszakot, és szívünk az oly so-
káig hiányzott Zion felé van irányulva, de a messiási idő elérkeztéig
itt, (t. i. Ausztria-Magyarországban) maradunk.
Tehát a zsidónép a Messiást várja hogy Palaesztinába visszatérjen.
Nohát a Messiás a korszellem képében már itt van. (Élénk derültség.)
Igen, ez a Messiásuk a korszellem, a melyet 30 éven át Európában a
zsidók gyártottak, de a mely korszellem most hirtelen ő ellenük fordult,
és pedig – ne ámítsák e fölött magukat, – végleg és oly alapossággal
fordult ez a korszellem ellenük, mikép nincs többé kilátásuk arra, hogy
azt ismét a maguk részére hódíthassák. Az európai népek között pár
év múlva végkép kijátszandották szerepüket. Kövessék tehát ama Messi-
ásnak, a korszellemnek intő szavát, és távozzanak Európából régi ha-
zájukba, a hova máskép rövid idő múlva kényszeríttetni fognak távozni.
Minden, bármily kicsi nemzet, ma, a nemzetiségi eszmék uralmának
korszakában nemzeti önállóság, függetlenség után vágyakodik: egyes
egyedül csak a zsidó népben ne lenne meg az a büszkeség, önálló
állami létre törekedni? Arról ma már végkép le knll tenniök, hogy ők
az európai népeket leigázva, itt Európában egy, a pénzhatalmon és a
sajtón alapuló zsidó aristokratikus univerzál-köztársaságot alapithassanak,
s e nemzeteken paraziták módjára továbbra is élősködhessenek. Többé
e népeket kopott frázisaikkal elvakíthatni nem fogják. Ideig-óráig a
pénzhatalmuktól függő eladósodott államok kormányai által szuronyokkal,
börtönnel, bitóval elnyomathatják ugyan az általuk agyonsanyargatott nép
lázongó kitöréseit; de mi lesz velük háborgós időkben, a minők a jelen-
legi politikai konstellácziók között igen könnyen beállhatnak, vagy mi
lesz velük, ha idővel olyan pártok kerülnek kormányra, – amint már
Oroszországban és Romániában tényleg kerültek is, – a mely pártok a
zsidópestist az ország mindenek fölött legsúlyosabb orvoslandó bajának
fogják tekinteni?!
„Gouverner c'est prévoir!” („A kormányzás előrelátás”) mondja a
franczia. A zsidó népfaj vezérei vessenek számot önmagukkal, s népük
jövőjét ne tegyék ki annak az eshetőségnek, hogy az az ő világtörté-
nelmi szerepét itt Európában dicstelenül fejezze be. Ha Amerikában a
Monroe-tan jelszava az, hogy: „Amerika az amerikaiaké!” úgy Euró-
 34

pában jelszó lesz az, hogy: „Európa a keresztény népeké!” S valamint

az Izlamnak megvannak számlálva napjai Európában, úgy a Talmud né-
pének se lesz maradása itt.
Az orosz zsidóság egy töredékének Amerikába való szállítása lehet
pillanatnyi szükségbeli rendszabály; ha azonban az huzamos ideig nagy
mérvekben eszközöltetnék, főleg pedig, ha az Oroszországon kívüli
európai államokból is nagy tömegekben tódulna az Egyesült-Államokba
a zsidóság, és pedig nemcsak a vagyonos zsidóság tódulna, hanem az
Amerikában már ma sem szívesen látott zsidó proletariátus is: a prak-
tikus eszű amerikai nép törvényhozása rövid idő múlva szintúgy tör-
vényerőre emelne egy Anti-Jewish-billt, amint csak néhány héttel ezelőtt
törvényerőre emelte az Anti-Chinese-billt a chinaiak bevándorlása ellen.
Sőt, amint Californiában már megalakult az anti-chinai szövetség, a mely
a chinaiaknak az Egyesült-Államok területéről erőszak útján is való el-
távolítását czélozza, úgy a szabad Amerikában igen könnyen megalakulhat
hasonló czélra az anti-zsidó szövetség is. Mert hát az amerikai nép, minden
szabadelvüsége és vallási türelmessége mellett még nem vesztette el
józan eszét holmi beteges, álhumanisztikus frázisok és humbugok által.
Minthogy pedig Északamerikán kívül nincs állam, a mely az
Európa keletéről vándorló zsidó nép csak egy részének is befogadására
hajlandó lenne: a zsidóság előtt nincs más választás s mint nemzetnek
nem is lebeghet szemei előtt más eszménykép, mint a régi hazájába
való visszavándorlás, a hova, Spitzer bécsi rabbi kijelentése szerint is,
a zsidóságnak gravitálnia kell.
S csakugyan az oroszországi és romániai zsidók már komoly ké-
szülődéseket is tesznek a Palaestinába való visszavándorlásra. A lapok-
nak egy, f. é. május 1-ről kelt lembergi távirata szerint, már mintegy
7000 orosz-zsidó család jelentette be a Jaffában levő bevándorlási bi-
zottságnál Palaestinában való letelepedési szándékát, s úgy Oroszország-
ban mint Romániában, sőt, mint imént említettem Bécsben is, zsidó egyle-
tek alakultak a czélra, hogy a Palaestinába való kivándorlást elósegitsék.
Itt azonban előáll a megfelelő nagyobb földterület szerzésének
kérdése. Ez azonban egyátalán nem megoldhatlan kérdés. A zsidóknak,
élükön a Rothschildokkal, elég pénzük van arra, hogy Palaestinát, s
ha kell, a határos tartományokat is, népük számára megszerezzék. Azt
pedig tudja mindenki, hogy Konstantinápolyban nincsenek oly bőviben a
pénznek, hogy pár száz s esetleg ezer millió frankot vagy forintot meg-
vetnének, vagy megvethetnének. De ha a zsidók tömeges bevándorlása
ellen a lapok hírei szerint még a török kormánynál is uralkodó ellen-
szenv még ennyi pénzzel se lenne legyőzhető: akkor Európának joga
és kötelessége is e czélból interveniálni. Ha Európa a görögöknek és
bolgároknak visszaadta régi országukat: nem volna-e ugyanez köteles-
sége úgy önmaga, mint a zsidó nemzet irányában is most, midőn a
zsidó nép nagy része már önszántából is szívesen térne vissza ősi hónába?
Ha tehát a zsidó népnek Palaestinába való visszatérése úgy az európai
népeknek, mint a zsidó népnek, de a töke- és népszegény Törökország-
nak is érdekében fekszik: miért nem veszi egyszer már kezébe ez ügyet
a diplomáczia? a melynek a zsidóügygyel kénytelen-kelletlen úgyis fog-
lalkoznia kell rövid idő múlva, már csak az oroszországi zsidó népván-
dorlás okából és alkalmából is. Az orosz kormánynyal ugyan hiába fog
 35

diplomatizálni, mert Ignatyev gróf félhivatalos lapja csak a minap is ki-

jelentette, hogy az orosz zsidók mellett esetleg felszólalni szándékozó
diplomata urakat a külügyminister helyett a ministerium portása fogná
fogadni. A diplomatia tehát ne törje a fejét előreláthatólag sikertelen
kísérletek és palliatív szerek fölött, hanem vegye egyszer már kezébe, a
zsidókérdés végleges radikális megoldásának ügyét.
A mi végül a beérkezett törvényhatósági feliratokra vonatkozólag
elfoglalt álláspontomat illeti: én az orosz zsidók itteni, bármi föltételek
alatti megtelepedésének természetesen határozott ellenese vagyok. De
azzal, ha a muszka zsidók beözönlése meggátoltatik is, még korántsem
látom az országot megmentve azon nagy veszélyektől, a melyek azt a
zsidóság, a már az országban levő zsidóság részéről is fenyegetik.
Tudom, hogy még ma sem értek meg a dolgok annyira, hogy e
tekintetben oly concret indítványokkal léphetnek elő, a melyeknek ki-
látásuk lenne az elfogadtatásra. Hiszen csak ezelőtt 3 hóval a t. ház
és a t. kormány még arra sem volt rábírható, hogy elfogadja azon
határozati javaslatomat, mely szerint a kormány felhívandó lett volna a
zsidókérdést tanulmány tárgyává tenni. Remélhetőleg az azóta lefolyt
3 hó bőséges tapasztalatai s a rövid idő múlva még bőségesebb leendő
tapasztalatok a talajt indítványaimra nézve majd kedvezőbbé fogják
tenni, s ezen szerzendő tapasztalatok majd azt is fogják eredményezni,
hogy hivatalos tanulmányozás nélkül is tudni fogja mindenki, hogy mi
az a zsidókérdés?
S épen azért, mert én az oroszországi zsidókérdéssel kapcsolatban
vagy annak folyományául egyúttal a magyarországi zsidókérdést is meg-
oldva szeretném látni: én az Oroszországból jövő zsidó népvándorlás
áradatát, a már mondottak értelmében is, természetes út-irányában
Ázsia felé feltartóztatni egyátalán nem tartom a zsidókérdés végleges
megoldásának, már csak azért sem, mert ugyanazon muszka zsidók, a
tikét nagy tömegekben nem eresztenénk be, kisebb csoportokban las-
sankint és észrevétlenül a nélkül is bevándorolnának Magyarországba,
amint ezt eddig is tették. Én tehát, a kellő rendőri és egészségügyi rend-
szabályok megtartása mellett, az orosz zsidóknak Magyarország területén
Dél felé való keresztülvonulását megengedendőnek tartanám.
Határozati javaslatot azonban, az imént mondottaknál fogva is, e
tekintetben sem adok be: én addig, míg a baj egészen a nyakunkra és
a fejünk fölé nem nő, ezentúl kritikai álláspontot foglalok el, és várom
a további fejleményeket. Én már hosszú évek során át hozzá vagyok
szokva a türelmes várakozáshoz és e várakozás még eddig sohasem
volt hiába. Hiszem, hogy most már nem sok ideig kell várakoznom.
Hogy pedig most jelzett kritikai álláspontomnak a t. kérvényi bi-
zottsággal szemben is eleget tegyek: utalok annak se hús se hal-féle
határozati javaslatára. Az ország hangosan, sőt most már viharosan nyil-
vánuló közvéleményével szemben ugyanis mit tesz a t. kérvényi bizott-
ság? Az ő bölcsesége most is mint februárban a zsidókérdést illetőleg abban
culminál, hogy „törvényhozási intézkedés szükségét nem látja.” Sőt anv-
nyira fumigálja a nagyszámú törvényhatósági kérvényekben kifejezésre
jutott hazafiúi aggodalmakat, hogy e kérvényeket még arra sem tartja
méltóknak, hogy a kormánynak, a melynek figyelmét pedig az ügyre fel-
hívja, azokat mint anteactákat kiadatni véleményezné. Magánfeleknek,
 36

még a leglappáliaszerűbb kérvényei is kiadatnak az egyik vagy a másik

miniszternek, s itt egy egész sereg megyének, az ország és a nemzet
életérdekeibe vágó hivatalos felterjesztései nem tartatnak érdemesek-
nek arra, hogy a kormánynak csak ki is adassanak. (Igaz! ügy van!
a szélső balon Ellenmondások.) Ennél rikítóbban semmi sem világithatja
meg azt a légkört, a melyben a zsidókérdést illetőleg a kérvényi bizott-
ság s vele együtt a képviselők túlnyomó része mozog.
Én tehát a kérvényi bizottság véleményét, mint semmi tekintetben
ki nem elégitőt, el nem fogadom.
De viszont nem fogadhatom el a zsidókérdésben elfoglalt álláspon-
tomnál fogva a Hermán Ottó t. képviselőtársam által benyújtott ha-
tározati javaslatot sem, és pedig annyival kevésbbé, mert a muszka-
zsidók tömeges bevándorlásának puszta megtiltása, mint már kifej-
tettem, még egyátalán nem végleges megoldása ennek a nehéz kér-
désnek; sőt ellenkezőleg a muszka-zsidók tömeges bevándorlásának
puszta megtiltása olyan menykőhárítóféle a magyarországi zsidókra
nézve, a kiknek belátóbbjai méltán rettegnek ama, látszólag bennün-
ket, voltaképen azonban zsidóinkat fenyegető inváziótól, a mely invázió
a hazánk és nemzetünk testén évődő mérges kelevény érlelésére már
eddig is igen hatékony szernek bizonyult.
Én tehát ma csak arra szorítkozom, hogy elégtétellel constatáljam
azt, miszerint az antisemitizmus ma már e házban is nevezetes hódítá-
sokat tett. Tán rövid idő múlva még nagyobb hódításokat is fog tenni.
W a h r m a n n Mór: – – – – – – – – – – – – – – – – –
Hentaller Lajos: T. képviselőház! Tagadhatlan, t. ház, hogy
egy nemzet haladása, felvirágozása és gyarapodása csak az esetben le-
hetséges, ha az a nemzet a művelődés, haladás és valódi szabadelvűség
elől nem zárkózik el. (Úgy van a szélső baloldalon.)
Daczára annak, t. ház, hogy magam elismerem e tétel igazságát,
s most mégis felállók egy oly javaslatnak védelmére, a mely látszólag,
Wahrmann Mór képviselő úr nézete szerint legalább, ellenkezik a huma-
nizmus és liberalizmus elveivel, akkor méltóztassék elhinni, hogy nagy
és szomorú okaim vannak arra, hogy ezen, a radikalizmus elveivel el-
lenkezőnek látszó javaslatot pártoljam. (Halljuk! Halljuk!)'
Az a kérdés, t. ház, hogy mi az oroszországi zsidóságot befogad-
juk e vagy nem?
Én erre a kérdésre határozottan és egyenesen nem-mel felelek.
Minden embernek át kell hatva lenni a gondolattól, hogy vannak
jogok és kötelességek, melyeknek semmi közök az erőszakos kormány
parancsszavához, s melyeknek teljesítésére nem a kormány, nem a hiva-
talos, akár egyházi akár polgári hivatalos közegek, hanem saját lelkiis-
meretünk, a szabad ember öntudatos elhatározása ösztönöznek. (Úgy van!
a szélső baloldalon.) Ilyen jognak tartom én azt, t. ház, hogy minden ember
szabadon gyakorolhassa azt a vallást, melyet neki esze sugall és lelkiismerete
parancsol. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ép azért sohasem ismerném el
akár az állam, akár az egyház bármely tagjának azt a jogát, hogy valakinek
lelkiismeretére befolyást gyakoroljon vagy a felett rendelkezzék. De nem
is sikerült ez eddig soha senkinek. Tudvalevő, hogy két ide vágó dolgot
nem voltak képesek a leghatalmasabb egyházi és világi uralkodók sem
létesíteni: egy vallást az összes emberiség részére és egy nemzetet a
különféle népek részére. (Úgy van! a szélső baloldalon.)
 37

Épen azért a t. ház kegyes engedelmével, mivel én- nem vallása,

hanem tettei után Ítélem meg az embert, nem vallási szempontból fo-
gom megkísérteni elbírálni, hogy miért nem tartom megengedhetőnek
az orosz zsidók bevándorlását. (Halljuk! a szélső baloldalon.)
Azonban t. ház, hogy ezt tehessem, le kell szállanom a theória,
az elvont tantételek magaslatáról, mert tény, hogy mindaddig, míg a
magasban fen botorkálunk, nem vehetjük észre, mire tanítana a praxis,
a tapasztalat, ha szántszándékkal nem hunynánk előtte. Csak a praxis,
a szomorú tapasztalat az, t. ház, mely megtanít mindenkit arra, hogy
mi a létért való küzdelem. És én t. ház, épen a humanizmus és libera-
lizmus elveivel nem tudom sehogysem összeegyeztetni azt, hogy az Orosz-
országból kivándorló zsidókat beeresszük hazánkba akkor, midőn saját
honfitársaink a nyomor miatt tömegesen kivándorolnak. (Úgy van! Igaz! a
szélső baloldalon.) A valódi humanizmus, a liberalizmus elveivel nem tudom
összeegyeztetni azt, hogy egy idegen ország kivándorlóit igyekezzünk segí-
teni akkor, midőn épen a rósz kormányzat miatt vagyunk kénytelenek
saját hazánkfiainak és honfitársainknak segély után esdő kezét egész ri-
degen visszautasítani. (Úgy van! a szélső baloldalon.)
A valódi humanizmus és liberalizmus elveivel nem egyeztethető
össze, hogy mindaddig, míg Romániában végpusztulásnak induló fajro-
konainkat, a csángókat, sem vagyunk képes visszatelepíteni, a libera-
lizmus álarcza alatt magunk nyissuk meg hazánk területének kapuját
egy oly nép előtt, melyet mint összeférhetlent, mint tűrhetetlent űz ki
Oroszország kebeléből. (Helyeslés a szélső baloldalon.)
Ha a statisztikát nézzük, megdöbbenünk a felvilágosítástól, melye-
ket elénk tár A statisztikai adatok szerint az összes zsidóság létszáma
7-8 millió. Ebből Európára esik 4 millió (6 ½ millió. – Szerk.) A
legtöbb van Oroszországban, még pedig- Orosz-Lengyelországban, a hol a
zsidóság a lakosság 13%át teszi. Oroszország többi részeiben 3% zsi-
dóság van. Oroszország után következik Ausztria-Magyarország 4-5%
zsidóval, utána Románia 2%-kal; Európa többi államaiban csak néhány
ezerre megy azok száma, a kik magokat nemzetöktől elkülönítve zsidók-
nak nevezik. Méltóztassék már most meggondolni, t. ház, mi lesz a ma-
gyar nemzetből, ha az Oroszországból kivándorló zsidóság elárasztja e
hazát. Tessék elhinni, pontról-pontra ki lehetne mutatni, évtizedről év-
tizedre be lehetne bizonyítani, hogy Lengyelország szomorú sorsát nemcsak
a visszavonás, nemcsak a lengyel főurak hazaárulása okozta, hanem azon
furfangos és agyafúrt politika is, melylyel a muszka kormány ily összeférhet-
len és tűrhetlen elmeket telepített a lengyelek közé. (Úgy van! a szélsőbalon.)
Azonban legyen bármikép, t. ház, azt hiszem, hogy azok, a kik a
humanizmus és a liberalizmus elveire hivatkozva, óhajtják az orosz zsi-
dók bevándorlását, nem fogják tagadhatni, az előadó úr és a minister-
elnök úr sem tagadhatják, hogy az az államintézmény, melyet mi is iri-
gyelhetünk Amerikától, mindenesetre humánusabb és liberálisabb, mint
a mi monarchikus kormányformánk. S daczára annak, a republikánus
Amerika azon pillanatban, melyben észrevette, hogy a kínaiak beván-
dorlása veszélyes reájuk nézve, egy perczig sem habozott, hanem meg-
hozta a törvényt, mely a kínaiak bevándorlását megakadályozza. (Tetszés
a szélsőbalon.) Hasonlítsuk össze, t. ház, a kínait az orosz zsidóval.
(Halljuk a szélsőbalon.)
 38

A kínai békés, türelmes, emberszerető, igényei szerények, a mel-

lett nagy hajlammal bír a tanulásra, a munkában pedig kitartó. Az orosz
zsidó tűrhetetlen, összeférhetlen, hátramaradó. Míg a kínai versenyt dol-
gozik az óriási testalkatus zerecsennel, az orosz zsidó a produktív munkára
képtelen. A kínai szívesen vállalkozik a legalacsonyabb munkára, milyen
az utczaseprés és rongyszedés. No a rongyszedéstől az orosz zsidó sem
igen fogna idegenkedni. A kínai szerény igényekkel bír és saját hazája
czikkeivel elégítik ki. A kínai tehát mint fogyasztó hasznos, de mint
termelő nem az. Az orosz zsidó ennek az ellenkezője. Az orosz zsidó-
sem nem termel, sem nem fogyaszt annyit, hogy nemzetgazdaságilag
számot tenne. A kínai műveltsége alacsony fokon áll, Amerika alkot-
mányát nem ismeri, s külön államot képez az államban. Az orosz zsidó
szintén műveletlen és ha be találnának jönni, ép oly külön kasztot képez-
nének nálunk az államban, minőt a kínaiak képeznek Amerikában.
A kínaiak kedvencz foglalkozása a csempészet, az orosz zsidónak
a csempészet mellett legnagyobb hajlandósága van az orgazdaságra és
az uzsoráskodásra, (Úgy van! a szélsőbalon) a kínainál ragaszkodás
és hűség ismeretlen erény. Hogy az orosz zsidó ragaszkodó-e, hű-e, nem
tudom, annyi azonban tény és azt kénytelen lesz Wahrmann Mór képviselő
úr is elismerni, hogy bizonyosan nem háborodott volna fel ellenük
annyira Oroszországban a közvélemény, ha úgy viselték volna magukat
mint egy asszimilálódásra képes fajnak viselnie kell magát ott, a hol
hazát talál. (Úgy van! a szélsőbalon.)
De nem folytatom tovább, t. ház; röviden kifejtettem, miért nem
tartom megengedhetőnek az orosz zsidók bevándorlását; igyekeztem ki-
mutatni, miért tartom őket a nemzetre veszélyeseknek és törekedtem be-
bizonyítani, hogy legkevésbé sem vét a humanizmus és liberalizmus ellen
az, a ki ezelőtt az eleven pestis és dögvész előtt kordont akar húzni.
(Úgy van! a szélső baloldalon.) Én a magam részéről kénytelen vagyok
kijelenteni, hogy ép úgy tiltakoznám e bevándorlás ellen, ha azok, kik
bevándorolni szándékoznak, mohamedánok vagy keresztények volnának,
melyek hazánkat elözönléssel fenyegetnék. Tiltakoznám, mert hazám ha-
ladását és művelődését s társadalmi és politikai viszonyait látom e nép-
özön betódulása által veszélyeztetve.
Pártolom a Herman Ottó képviselő úr által beadott határozati ja-
vaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.)
O r s z á g h Sándor: egy zsidóbarát szabadkőművesi beszédet tart.
A kérvényi bizottság javaslatát fogadja el.
S z a 1 a y Imre: T. ház: (Halljuk! Halljuk!) A vita folyama alatt
oly jelenségek merültek fel, hogy némely nem gondolkodó főben önkény-
telenül kételyek támadtak a felöl, hogy a szatmári kérvény tárgyalásá-
ról foly-e a vita, vagy pedig arról, hogy az idevaló izraelitákkal mi
történjék? Azonban, t ház, épen ezen tünetek, melyeknek tanúi voltunk,
tanúsítják azt, hogy azon kérdés, melyet sokan elodázni szeretnének,
létezik, s egyik vagy másik irányban okvetetlenül megoldandó. És az a
látszólagos ellentét, mely a képviselőházban a múlt ülés alatt volt lát-
ható, hogy itten a radikális padokról egy konzervatívnak tetsző, de csak
tetsző nézet mondatott ki, addig a másik oldalról a konzervatíveknek
egyik tiszteletben megőszült tagja radikális nézeteket pengetett. E lát-
szólagos ellentét arra nyújt világosságot, hogy még e kérdésben határo-
 39

zott megállapodás sem egyik sem másik irányban nem lehet, s hogy
ezen kérdés, melyet nagyon helyesen zsidókérdésnek lehet nevezni, még
csak a vajúdás stádiumában van. Én az embereket általában kétféle
szempontból szoktam megítélni. (Halljuk!) Az egyik az, mennyiben tesz-
nek eleget hazájuk iránti kötelességüknek, s mennyiben tehetnek eleget
embertársaik iránti kötelességüknek. Ha ez utóbbit veszem fel először,
azzal sokkal hamarább készen lehetek. Hogy a hazai zsidók polgártár-
saik irányában micsoda indulattal vannak s mennyire feleltek meg
emberbaráti kötelességüknek, azt nem kell példákkal illusztrálnom, elég-
utalnom arra, hogy az egész ország, mondhatom kivétel nélkül gyűlöli
őket, és ezen gyűlölet nemcsak kint a nép közt, hanem azt hiszem, sok
kabátos szív alatt is lappang, és legfeljebb a bátorság hiánya, vagy a
váltók okozta kellemetlenség miatt nem lép előtérbe. (Úgy van! a
szélső balon.) Hogy ez így van, azt mindnyájan tudjuk, érezzük Ez leg-
eklatánsabb bizonyítéka annak, hogy az izraeliták, embertársaik iránt
kötelességüket nem tartották meg.
A másik a haza iránti kötelesség, melynél hosszasabban szándéko-
zom időzni. Ha végig megyünk akár hazánk, akár idegen államok történe-
tén, azt, hogy valaha felállott volna zsidó, hogy hazája szabadságáért
feláldozza magát, példával igazolva nem találjuk. Ezen fajnak vele
született ösztöne az, hogy a fennálló hatalommal tart, (Úgy van!) ne-
veztessék az bár Magyarországon „Bach” rendszernek, neveztessék, –
ha talán az orosz elfoglalná az országot, – készek lennének az oroszt is
pártolni, mely őket Oroszországból kikergette. Ezen a hatalommal való
tárásukra nézve azt szokták ellenvetni, hogy azért van, mert mindig
üldözve voltak, s az összetartozandóság ereje tartotta őket a fenálló
hatalom mellett. Hasonlítsunk össze ezzel más üldözött vallásfelekezetet.
Ott vannak a protestánsok; méltóztassanak a történelemben utána nézni,
az a felekezet harczolt hitéért, harczolt szabadságáért, és nem mutathat
fel nekem példát senki, hogy ezek a fennálló hatalomhoz hajoltak volna;
ő rájuk nézve a bécsi udvar nem volt semmikép irányadó és sajnos az,
hogy az utóbbi időben mégis találkozott köztük valaki, a ki azon val-
lásfelekezetnek régi hagyományos szabadság iránti szeretetét elhagyta,
és az Tisza Kálmán miniszterelnök. (Úgy van! a szélső balon.)
A mi a zsidóknak a magyar nemzetiség kérdésében eljárásukat
illeti, egyik nagyon fontos kérdés az úgynevezett nyelvkérdés. Én a
germanizácziónak Magyarországon nagyobb apostolait mint a zsidókat,
sehol sem találom. Legeklatánsabb tanúsága az, – azt hiszem, hogy ebben
Falk Miksa t. képviselőtársam sem fog meghazudtolni, – hogy nem
létezik magyar ember, a ki szemétlapot szerkesztene, azoknak legnagyobb
része, tán egynek kivételével, mind zsidók. (Úgy van!) No ha ez nem
terjesztése a germanizácziónak, akkor nem tudom mi az a germánizáczió.
Azt mondja a t. miniszterelnök úr beszédjében, hogy Hermán képviselő-
társam izgat, midőn az orthodoxoknak bizonyos dolgokat imputál és a
hazára nézve káros voltukat fejtegeti.
Hát a t. miniszterelnök úr mindig úgy szokott tenni: felkap egyes
szót, mondatot, és avval akarja gyengíteni az érveket: ez azonban jelen-
leg nem sikerült. Mert az nagyobb izgatás, mint Hermán t. képviselő-
társamé, midőn Tisza-Eszláron 150 zsidó gyűl össze és a népet nyugta-
lanságba ejti, és a belügyminiszternek, ki annyiszor hánytorgatja az ő
 40

fennen említett erélyét, ott lett volna alkalma nagy erélyét tanúsítani,
nem pedig itt a képviselőházban a képviselőket terrorizálni akarni. Én
egy közbeszólást engedtem meg magamnak a t. miniszterelnök úr be-
szédjére, melyet, mint látom tökéletesen elferdítve értett a t. ház több
tagja és a lapok. Ugyanis azt mondja a miniszterelnök úr, hogy a köz-
ségek saját önkormányzati körükben intézkedhetnek minden idegen
invázió ellen, mert hiszen a községek rendezéséről szóló törvény szabály
arra. Erre azt feleltem, hogy mivel fogja a község ezen inváziót aka-
dályozni, ha az sokkal nagyobb számban fog végbemenni és bejön 10 –15
ember egyszerre. Hiszen nincs a községnek más fegyvere mint a vas -
villa, a melylyel magát védelmezze, inert ha a törvény betűjét tartják
elébök, azt nem fogják respektálni És ekkor a miniszterelnök úr, kinek
ez épen kapóra jött megeresztett – hogy úgy fejezem ki magam –
egy gyengéd élczet, hogy nagyon kedves lehet előttem a vasvilla. Én
nem tagadom, hogy a vasvilla szó bennem oly emléket ébreszt fel, a
mely a miniszterelnök urnái már a feledés tengerébe merült, s ezek az
1848-ki események. Akkor az a vasvilla meg a kiegyenesített kasza igen
szolgálatot tettek a nemzetnek és a szabadságnak, midőn az ország sza-
badságát védelmezték, és nem engedem gúnynyal illetni azt a szót, a
vasvillát, mert a mit az kérges tenyérben kivívott, azt a t. miniszter-
elnök úr glacé-keztyűben adta el Bécsben. (Úgy van! a szélső baloldalról.)
Azt mondta az előadó úr beszédjében, hogy nem volt tájékozva a
bevándorlás dimenzióiról. Én azt tökéletesen elhiszem, mert hisz a mai
században, mint Somssich képviselőtársam helyesen jegyezte meg, bo-
szorkányok nem lévén, tehát jósok sem lehetnek, tehát hogyan lehetsé-
ges megtudni, hogy az előre praelminált 10 ezerből 2-3 százezer
lenne? Nagyon elhiszem, hogy a kérvényi bizottság .előadója nem bír
ezen tehetséggel, de épen abban áll a dolog nyitja, hogy gondolkozzék
a kérvényi bizottság, hogy, ha netalán megtörténik, még akkor mikor
történik, és a veszély becsap határainkon, nem lesz-e nagyon nehéz az
ellen védekezni. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.)
És azután kikerüli a kérvényi bizottság előadója a politikai s nem-
zetgazdasági szempontot, a mi a szatmármegyei kérvénynek egyik ekla-
táns részét képezi, s csupán a községi törvénybe kapaszkodik, holott ha
a politikai szempontról jelenleg bővebben nem szólva, csupán a nemzet-
gazdasági térre megyek át, akkor is azon következtetésre kell jutnom,
hogy már is nagyon sokan vannak az országban, s ezen nagy számuk
az én nézetem szerint határozottan káros az országra nézve. (Igaz!
Úgy van! a szélső balon.)
Káros pedig a következőknél fogva. (Halljuk!) Én alig hiszem,
hogy a kérvényi bizottság előadója látott volna valaha izraelitát, a ki
neki gyűrkőzve földműveléssel kereste volna kenyerét. (Igaz! Úgy van!
a szélső baloldalon.) Tehát nem munkálja a földet, miután Magyarországon a
munkás kéz nem elegendő, s azokat a gépek vannak hivatva pótolni, tehát
igen sok sok befektetést igényel, mit ismét az izraeliták kizsákmányoló
politikája a gazda közönségtől elhalász. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.)
Az izraeliták foglalkoznak kereskedelemmel s csekélyebb mérvben
iparral. Lássuk t. ház, mikép foglalkoznak ők ezen dolgokkal? Itt van
mindjárt a kereskedelem, ha az jól vezettetik, ha nemzeti érdekeinknek
meglelelök azon kezek, melyek abban fáradoznak, a kereskedelem az
 41

országra nézve nagyon hathatós. És mit látunk? Azt, hogy ők magukhoz

ragadnak minden oly ágat, melylyel a saját önző czéljukat kielégíthetik,
de a közjónak nagyon kevés hasznot hajt. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.)
Említsem-e t. ház, mit ártottak múlt évben Magyarország bor-
kereskedésének? Akkor, mikor a Svájcz piaczait megnyitotta boraink előtt,
ők voltak azok a lelketlenek, kik fukszinnal meghamisították borainkat és
svájczi biztos piaczainkat elvették tőlünk. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.)
Elismerem én, t ház, hogy a kérdés nagyon komoly s még ma
bizonyos határozatot hozni nem lehet. Mi legfölebb bizonyos várakozó
állást foglalhatunk el e kérdésben, s ezen állásnak – az én nézetem
szerint – legjobban megfelel a Hermán Ottó t. képviselőtársam határozati
javaslata, melyet én is teljes szívemből pártolok. (Helyeslés a szélső balon.)
Most még szükségesnek tartom, t. ház, hogy röviden reflektáljak
azokra, miket Wahrmann Mór t. képviselőtársam itt a házban előhozott.
(Halljuk!) Mikor a boszniai okkupáczió volt napirendén, akkor az én t.
képviselőtársam az oroszok ellen nem engedett meg magának oly rop-
pant erős kitételeket mint most, s az nagyon sajátságos, hogy épen
azon túlsó oldalon nem igyekeznek azon, hogy midőn mindent alája ren-
delnek az udvari kegynek, hogy a „testvérem és kedves barátom és
szövetségesem” ily kifejezésekkel illettessék, s a melynek külügyminisz-
terét, kit mintegy ezen képviselőház többségének kifolyásaként lehet
tekinteni, támogatják, nem interveniálnak ezen kérdésben. Azt rfiondja
továbbá Wahrmann képviselőtársam, hogy a neológokat hazafias, nagyon
becsületes embereknek mondják az országban. Bocsánatot kérek, de én
azt még nem hallottam (Derültség.) Én nagyon felkérem t képviselő-
társamat, ha nekem erre nézve bizonyítékokra hivatkozik, akkor kész-
ségesen elfogadom mondását. A képviselő úr azt mondja, hogy a katho-
likus vagy a protestáns vallásban is vannak orthodoxok. Bocsánatot kérek,
sem a katholikus, sem a protestánsok között orthodoxok nincsenek, a kü-
lönbség csak a rítusban van, de a katholikus csak katholikus lehet, az nem
lehet orthodox vagy neológ. (Úgy van!) A t. képviselő úr, mintegy a „divide
et vinces” elvénél fogva a két vallásfelekezet szereti szembe állítani,
gondolva, hogy így maga könnyen kicsúszik Téved a képviselő úr, mert
Kohling nyilatkozata a protestánsokra nézve csak egyéni vélemény, de amit
Ónody t. képviselőtársam itt felolvasott, az benne van a talmudban, az a
különbség közte, hogy az rituális természetű. (Úgy van!) Őszintén örülök,
hogy a t. képviselő úr indíttatva érezte magát felszólalni; már régebben
kellett volna tennie, mert a bosnyák vita alkalmával már történtek felszó-
lalások ez irányban, a melyre egy tisztelt izraelita úr ide küldte nekem az
„Ungarischer israelit” egy példányát, a melyben a következőket találtam:
„Wahrlich man müsste nur Froschblut in den Adern habén, oder.. ein
jüdischer Abgeordneter sein, um stillschweigend die Éhre seines Stammes,
die sonnenreine Wahrheit seiner Lehre, der das Christenthum seine Glorie
verdankt, ja die ewige Wahrheit selbst derart verletzen, ja solchergestalt
beschimpfen zu lassen!” Azt hiszem, hogy t képviselőtársam ezen lapnak
mintegy erkölcsi nyomása alatt szólalt fel, és azért akarta mindenik val-
lásfelekezetet oly színben feltüntetni, mint az övét. Pártolom Herman Ottó
t. képviselőtársam indítványát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.)
B u s b a c h P é t e r a budapest-terézvárosi (!) képviselő természete-
sen zsidó választóinak szája íze szerint dikcziózott
 42

Utána I r á n y i D á n i e l tartotta legújabb fellengzős zsidó szabad-

kőművesi beszédét.

Következett a zárt ülés…………………………………………………

………………………………………………………………………………..
A délután 5 órakor tartott ülésben O r b á n B a l á z s pártjára kel a
magyarországi zsidóknak, de a muszka-zsidókat nem akarja beereszteni.
– Ugyan ezt cselekszi M o c s á r y L a j o s is.
T i s z a K á l m á n ministerelnök: Igen röviden, csak pár szót ki-
vánok szólni (Halljuk!) legnagyobb részt oly tárgyban, melyben külön-
ben szavaim félremagyaráztatása alapján is kérhettem volna szót. (Halljuk!)
Az épen most szólott képviselő urak is azt mondták, hogy én visz-
szautasítottam minden lehető diplomácziai beavatkozást. Hivatkozom a
tegnapelőtti ülésben mondott beszédemre, hogy a képviselő urak ez
irányban igen nagy tévedésben vannak és félremagyarázták szavaimat.
Mert én azt mondtam – igen jól emlékszem reá, – hogy Európa ha-
talmainak nem volt szükségük a képviselő úr határozati javaslatára,
hogy megtegyék azon lépéseket, melyek egy szomszéd állam irányában
megtehetők, a nélkül, hogy a belügyeibe való be nem avatkozás elvét
megsértenék. Tehát nem mondottam, hogy diplomácziai úton semmi sem
tehető, csakis szemben azon követeléssel, – és ezt ki is fejtettem akkor,
– mely úgy a határozati javaslatban, mint az indokoló beszédben benne
van, hogy Muszkaországot mintegy reá kényszeríteni, hogy azokat, a kik
kijöttek onnan, saját költségén, vagy haza, vagy Amerikába szállitsa, ez
feltételez oly akcziót, melynek megindítása előtt az illető államnak, ha fiaskó
ellen magát biztositani akarja, a hadüzenésre is készen kell lennie. (Úgy van!
jobb felöl.) Az egészen más, mint az, a mit a képviselő urak állították.
A közvetlenül előttem szólott képviselő úr azt is mondotta – és
itt is félreértette szavaimat, – hogy én azt állítottam magam is, hogy
ha meg nem szűnik a bevándorlás, minden módon meg kell akadályozni
azon elemek tömeges bejövetelét. Engedelmet kérek, ezt sem mondtam
– ismét az általam azóta nem látott gyorsírói jegyzetekre hivatkozom,
– sőt épen kifejtettem, hogy a minden módon való megakadályozás
teszi, ha nem is mint némelyek jobban szeretik, a vasvillát, de igenis
a puskatusát és a szuronyt szükségessé, míg ellenben – azt mondot-
tam – a letelepedés ellen minden község megvédheti magát, és ha azon
általam valószínűnek nem tartott eset következnék is, akkor az lenne
az egyik teendő, hogy az oda érkezők, mint más hasonló alkalmakkor,
az illető községben letelepedés helyett internálva ideiglenesen elláttassa-
nak és életben maradhatásuk biztosítassék. De sokkal helyesebbnek
tartanám – mondám – ez esetben, hogyha az, a mi első sorban a
társadalmi működés kötelessége, minthogy azoknak saját érdeke is azt
kívánja, hogy lehetővé tétessék nekik az Amerikába való kimenetel, ha
az a működés elégtelennek bizonyulna, akkor állami eszközökkel is
nyújtassék ez irányban segély. (Úgy van! jobb felöl.)
Nem azt mondtam tehát, hogy azokat akkor összefogdosva, erő-
szakkal el kell szállítani, hanem azt, hogy ha a szocziális működés anyagi
eszközök hiányában nem volna elégséges, anyagi eszközökkel államilag
is segíteni kell, hogy azon czél, mely úgy a menekültek, mint az ország
 43

érdekeinek megfelel, elérhető legyen. Én azt hiszem, hogy ez megegye-

zik a humánizmussal és hogy ez épen nem jelenti azt, a mint hiszem,
hogy a határozati javaslat alkotóinak némelyike legalább nem akart
mondani, de a mit azon kifejezés jelent, hogy „minden áron, minden
eszközzel megakadályozandó.” Mert utoljára is, a minden áron és min-
den eszköz az ultima ratióra, az erővel, nem pedig az illetők érdekei-
nek is megfelelő segédkezésre mutatkozik.
Én nem fogom a t. ház becses türelmét hosszasan igénybe venni,
de egy pár megjegyzést kénytelen vagyok tenni. Az egyik megjegyzés
ez: azt mondják a képviselő urak, hogy én azért nem akarok kordont,
mert hát – a mit én nem vallok be – nincs arra katona. Az egyik
képviselő úr azt is mondta, ha nincs katonánk, miért nem tehetne ezt a
honvédség? és furcsa dolog hogy ez pénzbe kerül! Én azt mondom a t. kép-
viselő úrnak, hogy ezen kordonra, a míg én itt leszek, sem katonánk, sem
honvédségünk nem lesz, mert én ezen kordonhúzást hibának és – bocsá-
natot kérek a szóért, senkire sem értem csak az eljárására – a magyar
törvényhozást megbélyegző intézkedésnek tartom. (Ügy van! jobb felől.)
De lássuk a költség kérdését. Hát nem méltóztatnak tudni, hogy
még a hadseregnél is bizonyos keretrendszer van? Nem méltóztatnak
azt tudni, hogy egész más a költség, a mely okoztatik akkor, ha kor-
dont kell húzni, és egész más az, ha az illető csapatok saját beszálláso-
lási helyeiken vannak? Vagy még azt sem méltóztatnak tudni, hogy a
honvédségre ez még nagyobb mértékben áll, mely teljes keretrendszer-
ben van, melynek alig van századonkint 40-50 egyéne benn a folytonos
szolgálatban? Hát nem méltóztatnak azt megfontolni, hogy ha akkor a
legénységet ki kell egészíteni, az nemcsak pénzbe kerül, de el kell
vonni az otthon nyugodtan élő munkaerőt az ő munkájától, meg kell
tenni azt, a mi a legterhesebb tagadhatlanul az általános hadkötelezett-
ségnél, be kell vonni a családjaik körében nyugodtan élhetőket? És miért?
Azért, mert némelyeknek az tetszenék, hogy a Kárpátoknál szükség
nélkül, ok nélkül és haszon nélkül kordon vonassék. Ily eljárásra én
segédkezet nyújtani sohasem fogok és ismétlen, a míg én itt leszek, sem
katona, sem honvéd arra, hogy ezen szerencsétlen emberek visszakerge-
tése végett kordon húzassék, alkalmaztatni nem fog. (Helyeslés jobb
felől.) Ha ez hiba, méltóztassanak azért elitélni. Elitélhetnek, de meg-
győződésemet megváltoztatni nem fogom. (Helyeslés jobb felöl.)
A másik, a mi hasonlag szavaim félremagyarázásával felhozatott, az,
hogy én a praeventiv rendszabály ellen felszólaltam. Azt mondja a leg-
közelebb előttem szólott képviselő úr, hogy ott, a hol veszély elhárítá-
sáról van szó, a praeventiv rendszabály helyén van. De hát t. ház, ki
itéli meg azt, hogy mi az a veszély? a képviselő úr ítéli-e meg, vagy én,
vagy egy harmadik? Hát akkor, midőn egy embernek vagy egy párt-
nak nézete szerint veszély van, már indokolt ily praeventiv rendsza-
bály? Méltóztassanak azt meggondolni, hova fogna ez alkotmányo-
san vezetni. Hát ki ítélni meg a veszély perczeit, a veszély nagyságát?
A törvényhozás kisebbsége-e vagy többsége? Hát nem képzelnek önök
ott azon az oldalon egy többséget, mely azt mondja: az az irányzat, melyet
a kisebbség nem e házban, de kün is hirdet, veszélyezteti az állam lé-
telét és nem mondhatja-e a kormány, mert veszély van, neked köteles-
séged praeventiv rendszabályokhoz nyúlni? És ha e theoriát elfogadjuk,
 44

méltóztattak-e meggondolni, hogy hová vezet ez? Vagy talán abból a

nézetből indulnak ki, hogy önök, ha látnak veszélyt, akár lát a kor-
mány vagy többség, akár nem, kell praeventiv rendszabály? és ha önök
nem látnak veszélyt, akár lát veszélyt a kormány és a többség, akár
nem, nem kell praeventiv rendszabály. Ez az összes parlamentáris és
alkotmányos theoriáknak felforgatása, és én, megvallom, ily theoriák
hallása után nem az országot, nem a dualizmust, de magát a szabadságot
félteném azoktól, ha hatalmukban volna valaha saját szabadsági és alkot-
mányi theoriáikat alkalmazni. (Helyeslés jobb felől. Mozgás a szélső balon.)
Még egyre kívánok csak felelni. Mindenekelőtt megjegyzem
azt, hogy azon vádat, hogy én nem vagyok jó diplomata, teljes kész-
séggel elfogadom. Nem annak születtem, nem annak nevelkedtem, nem
arra törekedtem; törekedtem mindig csak arra, hogy diplomatizálás
nélkül egyenesen, őszintén mindenütt legyen bátorságom megmondani
nézetemet és meggyőződésemet, (Élénk helyeslés jobbfelől.) és ezt a kö-
telességemet teljesítettem akkor, midőn ezen kötelesség teljesítése, sokan
némák voltak akkor, veszélylyel járt felfelé, teljesítettem akkor, (Zaj a
szélső baloldalon Felkiáltások: Mikor?) igen, teljesítettem akkor, telje-
sítem most, és teljesíteni fogom, mikor annak követése veszélylyel jár-
hat lefelé. (Helyeslés jobbfelől.) Lehet a képviselő uraknak meggyőző-
dése, a mi tetszik, nem meggyőződésüket, szavakat hallottam, melyek
egyszer-másszor – szelíd kifejezéssel élek, – nem nagyon hízelgők
voltak reám nézve. A meggyőződés szabadságát tisztelem és tiszteltem
még ilyenkor is, de miután még ma is, a nélkül, hogy arra szükség lett
volna, bele vonatott átalános politikai működésem, meghunyászkodásom
és isten tudja, mi még a mai vita keretébe, én is mint meggyőződése-
met mondom ki és kívánom ezen meggyőződésem respektálását, hogy ha
jönni fog még idő, mikor a meg nem hunyászkodás veszélylyel jár, a
meghunyászkodók a háznak nem ezen az oldalán fognak találtatni.
(Egy van! Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől. Mozgás, ellenmondás a
szélső balfelől.) Én nem beszélek levegőből, én az 1846-tól 1850-ig tar-
tott időszak tapasztalásaira hivatkozom.
H o i t s y Pál (közbeszól:) Akkor otthon ült!
T i s z a Kálmán miniszterelnök: Én nem ültem otthon, táborban
is voltam ellenség előtt, azután szolgáltam a ministeriumban.
N é m e t h Albert (közbeszól:) Igen, a Papp Zsigmond bürójában!
T i s z a Kálmán ministerelnök: Nem Papp Zsigmond, hanem az öreg
Száz Károly bürójában, mert ez volt főnököm. De voltam ellenség előtt is.
H o i t s y Pál (közbeszól:) Csatában is?
T i s z a Kálmán ministerelnök: Igenis, csatában is voltam, azután
voltam büróban, de nem 1848-ban, mikor kényelmes volt, hanem 1849-ben.
Debreczenben is voltam, azután ismét, midőn arról kellett gondoskodni,
és a minap ezt szememre vetették, azaz inkább zavarba akartak hozni
azzal, hogy miképen konspiráltam, – ez igaz, sőt sokkal inkább és töb-
bet tettem, mint a mi ott megírva van, legalább úgy hiszem, mert nem
olvastam – csakhogy egy különbség volt, van és lesz közöttünk, az t. i.
hogy akkor, midőn Magyarországnak nem volt alkotmánya, jogosnak tar-
tottam annak visszaszerzésére minden utón törekedni, és „tettem ezt
akkor, midőn éveken át minden perczben a fejemmel játszottam. (Ellen-
mondás a szélsőbalon. Felkiáltások: Úgy van! Mozgás.)
 45

Rázhatja a fejét a t. képviselő úr, mert ez történelmi igazság. Meg-

szűntem ezt tenni azon perczben, a mikor Magyarországnak általam
ugyan nem minden pontjában helyeselt módozatok mellett, – de alkot-
mánya visszaadatott koronás királya által; megszűntem azt tenni akkor,
midőn meggyőződésem szerint a fennálló rendszer elleni izgatás nemcsak
egyesek, de az alkotmány elleni izgatás lett volna, és a mikor az izga-
tást veszély nélkül lehetett cselekedni. (Egy hang a szélsőbaloldalon:
Ez nem tartozik a dologhoz!)
Megengedem, hogy nem tartozik a tárgyhoz, de végre is egyszer
meg akartam mondani annyi megtámadás után, (Élénk helyeslés a jobb-
oldalon) és azt hiszem, hogy teljes joggal tehettem. Azt mondta a kép-
viselő úr, hogy nem szűntem meg izgatni az alkotmány visszaállítása
után sem. Ez nem áll; egyes tételek ellen volt kifogásom előbb és utóbb,
de nemcsak nem izgattam ellene, sőt hivatkozom az akkori kormánypárt-
nak lapjaira, – mert engem kevésbé szerettek mint önöket, – e lapok
nevetségessé tettek akkor, mikor 1868-ban mint ellenzéki léptem fel a
nyilvánosság előtt az izgatások ellen; ez nyomtatásban meglevő törté-
nelmi faktum (Mozgás) ellenében lehet valakit gyanúsítani, lehet meg-
támadni, de bizonyítást eszközölni nem lehet. (Élénk helyeslés jobbfelől.)
Bocsásson meg, t. ház, ha az annyiszor csendben elhallgatott, és
most igazán minden apropos nélkül még az orosz kormánynyal szemben
is szememre vetett meghunyászkodás vádja által el hagytam magamat
ragadtatni ezeknek nyilvánítására. (Tetszés jobbfelől.) Sajnálom talán,
hogy tettem, de egyszer meg kellett tennem. (Helyeslés jobbfelől. Moz-
gás balfelől.) Én nem tudom, a képviselő uraknak miért van kifogása
ez ellen, ha csak nem azért, hogy azt hiszik hogy nekik vádolni min-
denkor szabad de e váddal szemben valakinek tiltakozni nincs megen-
gedve. Ha ezt hiszik, sajnálom, de ezen hitöknek eleget nem tehetek, mert
én fogom magam védeni, és fogok nem diplomata, de annyiban jó taktikus
lenni, hogy mint minden jó hadvezér a jövőben – mert most nem volna ideje,
– a védelmet támadással fogom felváltani. (Élénk helyeslés jobbfelől.)
Ezen intermezzo után csak azt kívánom még felemlíteni, hogy én azt
hiszem, abban is tévedtek az előttem szólott t. képviselők – és ennek el-
mondásával be fogom végezni felszólalásomat, – midőn az előttem szóló
képviselő úr azt mondta, hogy a kérvényi bizottság határozati javaslata nem
egyéb, mint felhatalmazás, ő pedig a kormányt felhatalmazni nem akarja.
Bocsánatot kérek, a felhatalmazás nem a kérvényi bizottságnak,
hanem a Hermán Ottó képviselő úrnak javaslatában van. Már a múlt-
kor kifejtettem, hogy épen azért is tartom korrektnek a kérvényi bi-
zottság határozati javaslatát, mert az nem akarja az irány megjelölése
által egy felől a kormány kezeit megkötni úgy, hogy ha az nem bizonyulna
czélszerűnek, a mi abban kimondatik, más úton is haladhasson; másfelöl
nem kívánja a felelősséget a kormány vállairól a képviselőház vállaira
tenni. Nincs tehát abban sem felhatalmazás, sem utasítás, de egészen
megfelel a parlamentarizmus jellegének. Míg ellenben, ha a Hermán
Ottó képviselő úr határozati javaslata fogadtatik el, nem is szólók most
egyéb részeiről, s ha a t. képviselő urak azután szorosan lelkiismere-
tesen ahhoz kívánják magokat tartani, minden felelősség alól felmentve
érezhetné magát a kormány akár brutális erőszakkal utasítja vissza a
nyomorultakat, akár pedig más a magyar törvényhozás egész inten-
 46

cziójával és múltjával meg nem egyező intézkedéseket tesz. (Úgy van!

jobbfelől.) És épen azért, mert mert ezen második határozati javaslat
az, mely ha elfogadtatnék, felhatalmazást s felelősség alól mentesítést ad,
ez egyike azon okoknak, melyekért azt el nem fogadom s a kérvényi
bizottság javaslatát pártolom. (Éljenzés jobbfelől.)
B e r z e v i c z y Albert előadó újólag ajánlja a kérvényi bizottság
határozati javaslatát
H e r m a n Ottó reflektál a miniszterelnök ama vádjára, hogy az ő
beszéde izgató nyilatkozatot tartalmazott. E vádat határozottan vissza-
utasítja, mert már beszéde elején kijelenté, hogy humanisztikus dolgok-
ban inkább eltűri a legtúlzóbb idealizmus vádját, semhogy magára venné
az intolerancziáét. Beszédének tendencziája, a mennyiben Magyarország
zsidóságára vonatkozott, más nem lehetett s más sohasem lesz, mint az,
hogy az emanczipáczió határozott természetű állapotot teremtett.(?)
Megengedte Wahrman képviselő és megengedte mindenki, hogy a
magyarországi zsidóság kebelében csakugyan bizonyos áramlatok ural-
kodnak. Megengedte mindenki, hogy vannak szabadelvű, szabadabban
gondolkozó és haladó (De m e r r e ? –Szerk.) zsidóink és vannak kevésbé
haladó zsidóink: az úgynevezett orthodoxok. Szóló megóvni kívánja e moz-
galmat attól, hogy hosszú időkre terjedjen, hogy az a mozgalom új táp-
anyagot nyerjen oly értelemben, melyben nem a neológok, nem a magyaro-
sodás, nem a nemzet érdekével találkoznak! Ezt nem fogja bővebben fejte-
getni, mert nem akarja a szelekczió theoriáját, vagy a fajkiválasztás theo-
riáját előadni, (Derültség a szélső baloldalon) sem azon hatások összeségét
felsorolni, melyet az az emberekre és nemzetekre gyakorol. Hogy Európa
számos államaiban a zsidóság typikus tulajdonságaiban évszázadokon át fen
tudta magát tartani, erre nézve elhatározó befolyással az volt, hogy
vallásilag a faj tisztaságát követelte és meg is tartotta. Természetes,
hogy elő kell állani sok új feltételnek, ha a czél az, hogy a zsidóság
sajátságaiból kivetkőzzék és más népekkel egy ethikai alapra helyez-
kedjék. Wahrmann Mór képviselő igen helyesen és jól jegyezte meg,
hogy a politikai emanczipáczió egy határozatába került a törvényhozás-
nak. Abban a perczben pedig, a melyben a határozat meghozatott, a
politikai emanczipáczió is érvényre emelkedett. De nem úgy van a dolog
a társadalmi emanczipáczióval. Az egészen más tekintetek alá esik. Itt
át kell gyúrni az egész embert, annak jelleme, gondolkozásmódja, sőt
még külső megjelenése szerint is. Ez nem lehet egy határozat vagy egy
perez feladata, még egy emberöltő feladata sem. Azzal is vádolták szólót,
hogy az orthodoxok magyarosodását tagadja; hogy az orthodoxokat mint
külön vallásfelekezetet a többi zsidóságtól elválasztja; hogy ezeket, mint a
nemzet ellenségeit mutatta be. Szeretném megbolygatni azt a sirt, mely ott
Balaton-Füreden van felhantolva; s szeretném ide idézni Molnár Aladárt, a
ki abban a vitában, mely itt az iskolaalapról folyt, okmányilag, azzal a
lelkiismeretességgel, mely annak a férfiúnak tulajdona volt, kimutatta hogy
csakugyan vannak a zsidóságban nemzetellenes áramlatok, hogy némelyek
csakugyan nem akarják magukat a nemzettel azonosítani. És mikor szóló
kifejezte azt, hogy nem kivánja, hogy ez az elem új, idegen, vele egy vallás-
alapon, egy ethikai alapon álló elemekkel szaporítassék, akkor csupán
csak azt akarta kifejezni, hogy a más haladó elem munkáját megnehezí-
teni nem okos és nem helyes politika. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.)
 47

Mert meg van róla győződve, hogy a zsidóságnak voltaképeni tár-

sadalmi emanczipácziója nem főkép a keresztények beavatkozásától függ,
hanem eminenter a zsidóság feladata. Vádolja az előrehaladott zsidósá-
got, kiváltkép annak leghatalmasabb, annak legvagyonosabb részét, hogy
feladatának magaslatán nem áll. (Úgy van! a szélső balon,) Mert a
helyett, hogy az ő hatalmát, az ő befolyását, az ö nagy szellemi tőké-
jét arra fordítaná, hogy hitsorsosait, kiket már Wahrmann képviselő is
reczipiált, hogy egy valláson vannak mindnyájan, hogy azokat a hitsor-
sosaikat, kik a körülményeknél és viszonyoknál fogva alantasabb helyet
foglalnak el, ezekkel az eszközökkel az alantosságból kiemelnék, és így
a nemzetbe való beolvadásukat minél inkább előkészítenék: e helyett
ezek az előrehaladott, úgynevezett asszimilálódó elemek úgy fogják fel
a feladatot, hogy báróságot, lovagságot, ordót és mindenfélét kéretnek.
(Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.)
Áttért ezután azon pontokra, melyekben neki leginkább Wahrmann
képviselő adott igazat, és melyen előadó szó nélkül átsurrant, és mely-
ről a ministerelnök csak úgy beszélt, mint rendesen szokott, a mióta
azon helyen ül, hogy a helyett, hogy megmondani kellene: tehetetlen
vagyok, a külpolitikára befolyást nem gyakorolhatva, mert csak felsőbb
kommandó után hajtom végre azt, a mit parancsolnak, – a helyett az-
zal áll elő, hogy azon intézkedés részint nem szükséges, részint pedig
nagyon veszedelmes lenne. A függetlenségi pártnak nem az a feladata,
hogy az európai diplomacziát hangolja ide vagy oda. De a diplomaczia
megvan, e zárszónak az a kötelessége, hogy a jog és igazság érdekei
mindenütt megóvassanak. (Helyeslés a szélső balon.)
Most fekszik a ravatalon Garibaldi és most támasztották fel az
öreg Fischhofot (Ez is zsidó. – Szerk.) Bécsben és vannak ezrivel, a kik azt
mondják, hogy minket a gyakorlati politikusok kaczagni fognak. Ők azt
mondják, hogy a magyar parlament békehirdetőinek valósággal nincs poli-
tikai értékök, ép elméjök. De nekünk – úgymond szóló – ezen eszmét,
a humanizmus és a czivilizáczió eszméjét elhagynunk nem szabad. Mi nem
úgy akarunk vívmányokat szerezni, mint a kormány, hogy egy überlan-
diális ugrással meg van az illető czél és egyszersmind annak elérése is,
hanem e helyen oly elveket kell hirdetnünk, melyek az emberiség elvei
és melyek száz esztendő, kétszáz esztendő múlva talán, de az emberiség
valóságos hasznára és dicsőségére kell, hogy végre is érvényesüljenek.
(Úgy van! a szélsőbalon.) A miniszterelnök csupán annyira bir emel-
kedni ezen kérdésben mintha azt követelnők, hogy az osztrák-magyar
monarchia az oroszt úgy szólván megrohanja. Hermán maga sem hiszi,
hogy kiváltkép a magyar, de sőt az osztrák-magyar kormány közbelé-
pésének is sikerüljön ily humanitárius és igazságos dologban úgynevezett
európai konczertet összehozni. De szólót ez nem gátolja abban, hogy ezt
a jog és igazság szerint követelje, mert ha valaki, úgy ő igen jól tudja,
hogy igenis, mikor arról van szó, hogy Lengyelország széttépessék, mi-
kor ki kell prédára indulni Boszniába, akkor az európai konczert tüs-
tént együtt van: (Tetszés a szélső baloldalon) de mikor a nép szabad-
sága, joga, az igazság kérdései forognak fen, előállnak a szűkkeblű
kalmárok és azt mondják: ez haszonnal nem jár, csak nagy Scherereial,
bíbelődéssel és hátat fordítanak az egésznek. (Zajos helyeslés a szélső
baloldalon.) Hogy mi itt e helyen ezeknek vessük alá magunkat, arra
 48

nincs mód. (Úgy van! a szélső balon.) A belügyi tekintet – s itt a

bizottság javaslata feltétlen bizalommal viseltetik a kormány iránt, – a
belügyi tekintet egyszerűen az, hogy a ministerelnök mindenütt puska-
tust látott ott, a hol senki sem állította, ő folytonosan csak az erőszak-
ról álmodik s csak avval vél valamit keresztül vihetni. Tapasztalunk
nála régen nem annyira igazi puskatust, mint az ő szófacsaró puskatu-
sát: hagyni az időt múlni és a híres Bismarck-féle elmocsárosodási
politikával átsurranni a dolgon! De ha a minister és az előadó azt
mondja, hisz nincsenek kényszerítve a községek arra, hogy a tömegeket
befogadják s hogy ennek megadják a szankcziót a törvények is; hát
hova fog fejlődni a dolog, ha a tömeg a község elé jő és bebocsáttatást
kér? Mihez fognak folyamodni? ükkor a kormány kénytelen lenne, ha
nem is puskatushoz, de zsandárokhoz folyamodni és akkor a független-
ségi párt fel fogja vetni a humanizmus kérdését, mert akkor kényszer-
helyzettel áll majd szemben az ország s kénytelenek is leszünk reá, lát-
ván előttünk a nyomorult embereket. És sem a puskatus, sem a kordon
theoria nem az ő pártjától származik, daczára annak, hogy ez oldalról
közbe kiáltatott. A Lajthántúli kormányrendelet azt mondja, hogy ha az
oroszországi zsidó a galicziai határ felé közeledik, s nem tud kimutatni
útlevelet és szubzisztencziát, a zsandárság által a határhoz visszakísé-
rendő. Ismétlés esetében pedig az erosz hatóságnak átadandó. A függet-
lenségi párt még ezt sem mondja. Nem! sőt azt mondja, hogy történ-
jenek lépések az iránt, hogy a boldogtalanok, a mennyiben hazájukba
önkéntesen visszatérni akarnak, oda visszasegíttessenek, a mennyiben nem
akarnak visszatérni és akadnak államokra, melyek előttük területüket
megnyitják, ám menjenek oda s telepedjenek le. A mi a kordont és a
többit illeti, arra absolute semmi szükség nincs, mert csupán csak az
iránt kell létrehozni egyetértést, hogy kimondások az, hogy Magyaror-
szág területe az Oroszországból kiszorított tömegek számára zárva van.
És ezután ezen tömegek könnyen egészen más irányt fognak venni.
(Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Soha sem tartóztatta vissza a zsidókat a
kordon az emanczipáczió előtt attól, hogy pl. a bányavárosokba vonul-
janak. A zsidóság tudta, hogy ezeknek területei előtte zárva vannak, és
egyszerűen nem ment oda.
Szóló kijelenti a maga és pártja a függetlenségi párt nevében, hogy
az olyan közbekiáltások, mint „vasvilla” stb. nem parlamentbe valók s
a parlamentarizmus ellen intézvék. A tisza-eszlári esetről szólva, vázolja,
hogy azt a most folyó vitába beleszőtték, s tiltakozik az ellen, hogy
azon az oldalon melyen ő helyet foglal, középkori(?!) tanokat hirdessenek.
Ez nem egyezik meg pártja törekvésével s a magyar műveltség mai
színvonalával. (No meg a zsidóbarátsággal. – Szerk.) (Helyeslés.) Ha
vannak a háznak tagjai, kik a fölött, a mivel a parlamentben előállni
készülnek, pártjukkal vagy politikai barátjaikkal nem tanácskoznak: ám
szóllaljanak fel a maguk szakállára. A közélet okvetlenül megköveteli,
hogy oly tényezők, melyek annak előmozdítására semmiben sem alkal-
masak, járják le magukat minél hamarabb, s szóló miatt akárki kom-
promittálhatja magát tetszése szerint. (Amit szóló is bízvást megtehet.
– Szerk.) (Élénk derültség.) Ajánlja ellenindítványának elfogadását.
Szavazásra kerülvén a dolog, a ház többsége a kérvényi bizottság
határozati javaslatát fogadta el.
 A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(Az antisemitikus mozgalom szabályszerű nemzetközi körfutása A tisza-eszlári zsidó-
botrány. – A szalmármegyei körlevélnek pártolása Győr, Fehér, Veszprém, Komárom,
Baranya, Nyitra, Hont, Nógrád, Borsod, -zabolcs, Hajdú, Abauj-Torna, Mármaros,
Pest, Arad, Udvarhely és Pozsony megyék részéről Gónyei Gábor, a szathmármegyei
kérvény indítványozója. Szatmármegye s a többi lársmegyék kérvényének tárgyalása
a képviselőházban. – Az Istóczy-Wahrmann ügy. – Istóczy Gy. kilépése a kormány-
pártból. – A drezdai nemzetközi anthemita congressus.)
Az antisemitikus mozgalom, természeténél fogva, nemzetközi
mozgalom lévén, önként következik, hogy annak időleges súlypontja
hol egyik hol másik államban van: hol Magyarország-, hol Német-, hol
Oroszországban, hol Ausztriában. Az eddigi körfutás, éveken át tett
észleleteink szerint a következő volt: az első lökést koronkint Ma-
gyarországnak kellett adnia, e lökés az első hullámzást Németor-
szágban verte, s a német mozgalom hullámai átcsaptak aztán
Oroszországba. Ausztria egy részről Magyar-, más részről Német-
ország befolyása alatt áll.
E szabályszerű körfutás ismét megindult Magyarországból két
nagy jelentőségű tény folytán Ezek egyike a tisza-eszlári zsidó-bot-
rány, a másik az orosz-zsidók bevándorlása fölötti képviselőházi vita
s annak ismeretes folyománya.
A tisza-eszlári kis magyar leánynak, Solymosi Eszternek zsi-
dók által láb alól való eltétele nemcsak nálunk, hanem az egész
műveit világban iszonyú szenzácziót keltett úgyannyira, hogy, ha
a törvényszéki eljárás folytán csak félig-meddig is kiderül az, hogy a
szegény leányka zsidók által csakugyan rituális czélokból mészároltatott
le: a zsidóságnak nem lesz többé maradása a civilizált nemzetek között.
Ez az egész eset teljes világításba helyezte a zsidóság egész
mizerábilis mivoltát. Mostmár még a vak is láthatja, minő isten
csapása ez a nép, a melynek minden egyes tagja lázas tevé-
kenységet fejt ki akkor, ha arról van szó, hogy az egyikük által
elkövetett, még a legocsmányabb főbenjáró büntettet is elpalástolják,
s a bűntettest az igazságszolgáltatás kezei közül kiragadják. Ebben
a tekintetben orthodox, neológ vagy kikeresztelkedett zsidó egészen
egy húron pendül. S ha ez áll a tisza-eszlári esetnél, áll m i n d e n
más ügyben, a hol zsidó áll kereszténynyel szemben. Azért zsidó
ellenében majdnem a lehetetlenséggel határos kereszténynek meg-
nyernie az ügyét. Tessék aztán a zsidóval „versenyezni!”
A tisza eszlári eset részleteivel nemcsak a napi-sajtó, hanem
az ország összes hírlapjai is kimerítően foglalkozván, s azokban ál-
landó rovatot képezvén, ezen részleteknek bővebb fejtegetésétől itt biz-
vást eltekinthetünk, annyival inkább, mert a folyamatba tett bűnper
eredményét, hiteles adatok alapján időről-időre úgyis ismertetni fogjuk.
 50

Szatmármegye ismeretes feliratát magukévá tették, sőt részben

szigorították még a következő megyék: Győr, Fehér, Veszprém, Komá-
rom, Baranya, Nyitra, Hont, Nógrád, Borsod, Szabolcs, Hajdú, Aba-
új-Torna, Mármáros, Pest. Arad és Udvarhely megyék. Pozsony-
megye szintén határozottan nyilatkozott az orosz-zsidó bevándor-
lás ellen, feliratát azonban nem a képviselőházhoz hanem a kormány-
hoz intézte. E megye közgyűlésén lelkes párthívünk Okolicsányi György
ügyvéd vallotta be nyíltan a velünk való solidaritást.
Publicistái kötelességünket mulasztottuk volna el akkor, ha a
szatmármegyei körlevél indítványozójának kilétét, – a kiről összes
lapjaink mélységesen hallgatnak, – ki nem nyomoztuk volna. Ille-
tékes oldalról nyert informáczió alapján tehát ezennel constatáljuk,
hogy az ismeretes felirat intézését Szatmármegye márczius 2-ki
közgyűlésén Gőnyei Gábor megyebizottsági tag s nagy-károlyi
ügyvéd hozta javaslatba. Kell, hogy a nemzet megismerje ezen derék
férfiúnak a nevét, a kinek neve a hazai történelem érczlapjára vé-
sendő be, mert e férfiú indította meg a hegytetőn azt a hópehelyt, a
mely gúrulásában lavinává nőtt.
A szatmármegyei kérvényt e hó 7. és 9-ik napjain tárgyalta
a képviselőház. Füzetünk más helyén terjedelmesen van ismer-
tetve ez a tárgyalás. Noha az egyes pártok mint pártok ezúttal is
versenyeztek egymással a zsidó választók kegyeinek hajhászásában,
mindazonáltal ezúttal már a ház mindkét oldalán találkoztak haza-
fiak, a kik meggyőződésüket nyíltan kifejezni is merték. E férfiak:
Onody Géza, a tisza-eszlári szörnytettnek a világ ítélőszéke elé idézője,
Szalay Imre, Hentaller Lajos és Dobránszky Péter képviselők. Onody
Géza e kétszeri fellépése folytán máris európai hirü férfiúvá, s az
egyetemes antisemitizmus ügyének egyik vezéralakjává lőn.
A szatmármegyei kérvény tárgyalásának nem ugyan természe-
tes, de azok előtt, kik az illető személyeknek egymás iránti viszo-
nyát mélyebben ismerik, természetesnek talált egyik folyománya
az Istóczy-Wahrmann-féle ügy lett.
Úgy hisszük nem várja azt senki, hogy mi ez ügyben e helyütt
bővebben nyilatkozzunk, nemcsak azért, mert ez ügyben a közvéle-
mény már úgyis formált magának végleges ítéletet, Jegyen az anti-
semita közvélemény avagy zsidó és zsidóbarát-közvélemény; hanem
azért is, mert ez ügyben e füzetek szerkesztője a legeslegszemélye-
sebben érdekelve levén, már a decorum is úgy hozza magával,
hogy tartózkodjunk az e z e n oldalról már bevégzett személyes ügy-
nek a bolygatásától. S azért e helyütt csak az e személyes ügy vég-
leges befejezéséről szóló nyilatkozatot közöljük:
 51

Nyilatkozat
„ Alplirottak ezennel kijelentjük, hogy a f. hó 9 -én a képviselőház-
ban Istóczy Győző és Wahrmann Mór urak között felmerült becsü-
letsértési ügy a mai nap délutánján előttünk elintéztetett– Ercsi,
1882. jun. 11. Hentaller Lajos s. k., Ónody Géza s X, hg. Odescalchi
Gyula s. k., Kovách László s, k.”
Hogy Istóczy nak mik voltak közelebbi s távolabbi indokai ez
ügybeni eljárásában, s miért kellett az elégtételvételnek úgy történ-
nie amint az tényleg megtörtént: arra nézve a párbaj folytán meg-
indulandó bírósági eljárás alkalmával az ő részéről (ha kell,) majd
elmondandó dolgok bővebb felvilágosítást fognak nyújtani. A mit a
sajtóban nem 1 ehet, de nem is volna elég, a képviselőházban
pedig n i n c s aalkalom elmondani: majd el lesz mindaz mondva
a perbeszédek folyamán, a mely perbeszédek a törvény értelmében
szinte; i m m u n i t á sban részesülnek.
Az ügynek e személyes része azonban nem ment fel bennünket
azon kötelezettségtől, hogy nyilatkozzunk az iránt, váljon az Istóczy-
Wahrmann-ügy ártott-e avagy használt az antisemitizmus ügyének?
Az „Ellenőr” s más hasonfajtájú lapok persze azt mondják hogy:
ártott No persze, az „Ellenőr”-nek és más hasonfajtájú lapoknak
köztudomás szerint nagyon, igen nagyon a szívükön fekszik az anti-
semitizmus ügye!
Sohse törjék tehát ezek a lapok a mi fejünket!
Mi ellenkezőleg egyszerűen constatáljuk itt azt a tényt, a mely
minden olvasónk előtt már különben is tisztán álló dolog, hogy ez
az affaire az antisemitizmus ügyének oly lendületet adott, hogy, kar-
öltve a szatmármegyei kérvény tárgyalásának hatalmas hatásával,
a zsidókérdés hazánkban ettől fogva – minden tagadás és tu-
solás daczára, – a szó legszorosabb értelmében n a p i r e n d e n levő
kérdéssé vált.
Úgy hisszük tehát, hogy az eredménynyel mi antisemiták meg
lehetünk elégedve.

Ezen affaire egy másik folyománya volt Istóczy Gy. képviselő

kilépése a kormánypártból. Kénytelenek vagyunk e kérdés fölött is
rezervált magatartást követni. S azért csak azt jelentjük ki, hogy a
most nevezett képviselő, – legalább egyelőre, – egyik fenálló or-
szágos párthoz sem csatlakozik, s nem is csatlakozhatik, mert a mos-
tani országos pártok, mint pártok, mindegyike versenyez egymással
a zsidódédelgetésben. Ellenben minden országos pártban vannak
és pedig ugyancsak szép számmal vannak elvbarátaink. Az antisemi-
 53

tizmus ügyének tartozik tehát a nevezett képviselő azzal, hogy az

országos pártok k ö z ö t t i állást foglaljon el.
S ezt – mint mondtuk, legalább egyelőre, – teszi is.

Az európai antisemitizmus vezérférfiainak már régóta táplált

kedvencz eszméje egy nemzetközi antisemita congressus létrehozása.
Ez az eszme legújabban a megvalósuláshoz közelget. Ugyanis elő-
készületek tétetnek arra nézve, hogy a folyó év szeptember havában
Drezdában egy ily congressus hivassék egybe, a melyen az érdekelt
államok antisemita férfiai a további egyöntetű eljárás módozataiban
megállapodni fognának. Magyarországból eddig csak e füzetek szerkesz-
tője és Ónody Géza orsz. képviselő vannak meghívandókul kijelölve;
miután azonban a congressus az eddigi terv szerint a legtágabb ala-
pon lesz szervezve, részt vehet azon minden antisemita, a kinek
ideje, alkalma és akarata van ezen a congressuson részt venni.
Legközelebbi füzetünk megjelenésének idejéig ez ügy minden-
esetre concrétebb alakot fog nyerni, s akkor majd kibocsátjuk a je-
lentkezésre való felhívást a congressuson részt venni szándékozó
honfitársainkhoz is.

Szerkesztői nyílt levelezés.

A szatmármegyei kérvény tárgyalása alkalmával tartott beszéde s illetőleg az
ismeretes párbaj-ügy folytán, e füzetek szerkesztője mint országgyűlési képviselő az
ország minden részéből oly tömegét vette és veszi folyton az üdvözlő és illetőleg
részvétet nyilvánító táviratoknak és leveleknek, hogy a legjobb akarat mellett se vá-
laszolhat azok valamennyijére. Fogadják tehát illető tisztelt elvtársaink, szíves megem-
lékezésükért, ezen az utón legforróbb köszönetünket. A göröngyös, tövises nyilvános
pályán működőnek, saját lelkiismerete sugallatán kívül, egyedüli jutalma és kár-
pótlása: polgártársainak elismerése; de egyszersmind ez emeli a lelket s aczélozza az
akaraterőt is a további küzdelemre!
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. július 15.
II. évfolyam X. füzet.

Kereszténység és zsidóság.
A ki a tisza-eszlári bűnténynyel lánczolatban levő eseményeket,
bonyodalmakat elfogulatlanul és éber figyelemmel kísérte, annak, ha
eddig a zsidók iránt ellenszenvvel nem viseltetett, kell hogy szíve
megváltozzék, szemei megnyíljanak, hogy megdöbbenjen azon hallat-
lan, példátlan furfangon és ravaszságon, melylyel nemcsak az úgy-
nevezett orthodox zsidók, hanem általában a zsidóság e bűnügyet
magáévá tette, a gyanú alatt levőkkel magát mintegy azonosította.
Avagy nem bizonyítják ezt megczáfolhatlanul az összes buda-
pesti és bécsi, zsidókézben levő lapok, nem igyekeztek-e kezdetben
üres mendemondának feltüntetni az egész borzasztó bűntényt, – és
minél több súlyosan terhelő adat került nyilvánosságra, minél erő-
sebb lett a bíróság kezében az igazság illetve a bűntény kiderítésére
vezető fonál, annál vakmerőbben, annál szemtelenebbül igyekeztek
azt széjjeltépni, a közvéleményt félrevezetni.
A zsidók összetartása a tisza-eszlári bűnügyben hangosabban,
hathatósabban szól ellenük, mint minden társadalmi és humanistikus
ténykedésük mellettük; az első a legvastagabb önzés kifolyása, az
utóbbi pedig nem egyéb, mint port hinteni a világ szemébe.
A kik az érintett bűnügyben védelmére keltek hívatlanul a
zsidóságnak, azok a szégyen és gyalázat bélyegét nyomták önmaguk
homlokukra; mert bűn védelmezni józanul, öntudatosan azokat,kik-
ről tudva van, hogy ördögileg kiszámított terv szerint követtek el
oly bűntényt, mely minden erkölcsi érzettel bíró emberben a vért
jéggé fagyasztja.
A nemzet hálája, milliók szíve forró dobbanása kiséri azokat,
kik a tisza-eszlári vérbűnt leleplezték, kik kitéve magukat ezernyi
kellemetlenségnek, csak egy czélt látnak maguk előtt: megszabadí-
tani nemzetüket azon rákfenétől, melynek neve „zsidóság”.
 2

Igen, nyíljék ki minden kereszténynek a hazában a szeme,

lásson mindenki világosan, tudja meg a 13 millió keresztény lakos-
ság, hogy a 625000-nyi zsidóságnak zsákmánya tovább nem lehet!
Hallatlan vakság kell ahoz, azt állítani, hogy a számra húsz-
szor annyi kereszténység e hazában a zsidók nélkül nem állhatna
fen; hisz ha ez állana, akkor még megélhetjük, hogy a zsidók határt
nem ösmerö szemtelenségüknél fogva Magyarország ezer éves fen-
állását is maguknak fogják vindicálni.
Szellemi teljes vakság kell ahoz, azt reményleni, hogy a zsidók
nemzetünkkel összeolvadnak; ez ellen szól nemzetünk ezer éves tör-
ténelme, ellene szól ezer éves tapasztalat, nemcsak nálunk, de egész
Európában, mindenütt, hol zsidók laknak, élnek.
A magyarok, midőn e hazát elfoglalták, belátták, hogy régi
pogány vallásuk mellett itt meg nem maradhatnak, és keresztényekké
lettek; de nemcsak a magyarok lettek keresztényekké, hanem már
előbb Európa összes pogány népei; – kivételt csak a mohamedá-
nok képeznek, kik azonban későn jöttek Európába, és itt vérrel sze-
reztek hazát maguknak, s mivel három világrészben uralkodtak és
ma is tényleg uralkodnak, úgy nagy számuk, mint történelmi nem-
zeti létjoguk és egyéb tulajdonságaiknál fogva a zsidókkal össze
nem hasonlíthatók; s így Európában csak a zsidók azok, kik 1800
év alatt keresztényekké nem lettek; – üres állítás tehát ha az
mondatik, hogy a zsidók azon nemzetekkel, melyek között élnek,
összeolvadnak; mert ha ez állana, úgy régen keresztényekké kellett
volna lenniök.
Vagy nem anachronizmus a keresztény Európára 300 millió
lakosával, hogy a parányi 6 milliónyi zsidóság 1800 év alatt keresz-
ténynyé nem tudott válni?!
Európa keresztény világrész, és mindaddig míg keresztény
vallás lesz, nem tűrhető, hogy a számra parányi zsidóság fölényt
akarjon gyakorolni felette vagy rajta oly fegyverekkel, melyek nél-
külözik azokat, mik egyedül adják meg az embernek értékét, és ez a be-
csület, az igazság, az erkölcsi érzet.
A világtörténet, a tapasztalás megczáfolhatlan tényei feljogosí-
tanak minden keresztényt arra, hogy – a törvény korlátai között
– minden erővel hasson oda, mikép a zsidók bűnös üzelmei meg-
bénitassanak.
Keresztény-magyar testvéreim!
Mutassuk meg mi is a világnak, hogy mi is tudunk egyetértők,
összetartók lenni, okuljunk a természet csodáin: a föld is csak por-
szemekből áll, a tenger is csak cseppekből, és mégis ezen parányok-
 3

nak egymáshozi ragaszkodása és vonzódása adja meg mindkettőnek

azon erőt és hatalmat, mely bámulatra, csodálatra ragad.
Az egyetértés, összetartás erejével – kizárva a zsidóval min-
den érintkezést, – győzelmünk biztos! Veritas.

A zsidókérdés és a magyar sajtó.

A zsidókérdés Szatmármegye felirata következtében az ország-
házban is szőnyegre hozatván, a nemzet mohó kíváncsisággal leste,
mily álláspontot fognak e kérdésnél a létező pártok elfoglalni, mi-
ntán – nemzetiségi különbség nélkül – minden polgára e hazának, a
zsidókérdés rendezése nélkül, a társadalmi morált, a polgárok jólé-
tét, a nemzet fenállását veszélyeztetve látja.
Keserű, kétségbeejtő csalódás követte a várakozást.
A zsidóság befolyása már ma oly nagy, hogy dominál a
földmívesen, iparoson, községen, megyén, sőt az országházban is.
Nincs a háznak egyetlen tagja is, ki be ne látná vagy legalább
ne sejtené, miszerint a zsidó emanczipáczió elhamarkodott, meggon-
dolatlan, káros volt, sőt veszélyessé lett az országra.
A magyar földbirtokos osztály, kereskedők, iparosok s a föld-
művesek – különösen utóbbiak közül a kevesebb míveltséggel
bíró románok, tótok, – vagyonilag tönkre mentek, s nem kell egy
század, hogy Pannónia terein egy új Palaestina alakul.
Tudja e hazának minden lakosa, hogy nem vallási kérdéssel
állunk szemben, midőn a zsidóság ellen felszólalunk, hanem egy tár-
sadalmi, erkölcsi, nemzetiségi ellenséggel, mely mint polyp körülövez,
behálóz karjaival, hogy kiszorítsa, kiszívja belőlünk minden élet-
erőnket, mint rákfene beeszi magát a társadalom testébe, hogy las-
san, de irtóztató folytonossággal semmisítsen meg mindannyiunkat.
Érezzük mindnyájan e haza földén lakók, hogy itt nem ember-
társakkal, de egy oly veszedelmes sectával állunk szemben, mely
életünkre tör.
Mi lehet hát annak oka, hogy daczára e tudatnak, a magyar
országgyűlésen alig akadt pár ember, ki ezen veszélyes baj létezését
ecsetelni merte volna?
Valójában már odáig jutottunk volna, hogy ezen élelmes faj
nemcsak tért foglaljon a magyar nemzetgyűlésben, hanem hogy ott
domináljon is?
 4

Igaz lenne azon már igen elterjedt vélelem, hogy mivel a, fa-
lusi regálebérlők korcsmárosok zsebében levő, azok által vezetett
nép választja a szintén zsidók zsebében levő földbirtokosokat, zsi-
dók peres ügyei után élő ügyvédeket képviselőkké, azok ott sem len-
nének képesek a zsidó pressiót magukról lerázni s ezért nem szól-
laltak fel?
Ez lehetetlen. Ennyire még nem sülyedtünk.
Nézetem szerint másutt kell a bajt keresnünk.
Mint a lefolyt tanácskozásból mindenki láthatja, a képviselő
urak csaknem kivétel nélkül belátják azt, hogy az orthodox zsidók
mily károsak a nemzetre; de pártfogolják őket azért, mert remélik,
hogy az emancipatió következtében azok lassan-lassan neológokká
lesznek, s akkor aztán majd jó honpolgárok (?) is válnak belőlük;
tehát mint anyagot megtartandóknak vélik.
Ezen feltevés a legnagyobb tévedés, még ábrándnak is ne-
vetséges.
Nézzen a humanitás elvét hangoztató képviselő úr egy márma-
ros-szigeti zsidót, és hasonlítsa össze képzeletben egy Mózes-kora-
beli zsidóval, s akkor számítsa ki, hogy ha ezredévek alatt ennyire
volt képes csak megközelíteni az emberi fajt, váljon hány ezer év
kell ahhoz, hogy csak oly fokot érjen el a czivilizátióban mint a hol
a képviselő úr áll jelenben?
Erre különben van a magyarnak egy igen jó közmondása, de
nem lévén utóbbi tárgya kóser, nem említem.
De helytelen e vélelem más oldalról véve is.
A neológ zsidó, sőt a kikeresztelkedett zsidó is, egynehány kivé-
telével, ép oly veszélyes a társadalomra és államra nézve, mint az
orthodox, sőt veszélyesebb, mert bízunk bennök, s így bizalmunkat
is ellenünk használhatják fel.
Itt azonban nem czélom igazolni, indokolni az én s az egész
ország lakosságának jogosult aggodalmát a semitizmus hatalmának
növekedése miatt; hanem oda térek, hol e baj gyógyítására az elő-
készületeket megteendőknek vélem.
A sajtónak kötelessége éber figyelemmel kisérni a társadalom-
ban minden mozzanatot, felhívni az intéző körök figyelmét a legki-
sebb bajra is, mi a nemzetet fenyegeti és hangosan, nyomatékosan
követelni a baj orvoslását, sőt kötelessége a tévedőket felvilágosí-
tani, a gyengéket bátorítani, a bűnösöket pedig kérlelhetlenül os-
torozni.
A zsidókérdést a magyar napi sajtó mind e mai napig nebánts
virágnak tekinté, s alig Van Istóczy úr füzetein kívül lap vagy fo-
lyóirat – a „Magyar-Állam”-on kívül, – mely e kérdéssel beha-
 5

tólag foglalkoznék; s ha egy pár lap, mint a „Függetlenség”

és „Magyar-Korona” a tisza-eszlári eset által felrázatva szentel
is czikkeket a zsidóság ellen, ezt kizárólag az orthodoxok el-
len teszi, pedig egy lap szerkesztőségének van tudomása arról, hogy
a veszély nem az orthodoxok részéről fenyeget csupán.
Ezen említett lapok azonban csak tájékozatlanságot árulnak el,
s így menthetők mint a képviselő urak többsége; de mit ítéljünk a
kormánypárti nagy lapokról, különösen a független párt közlönyéül
szolgáló „Egyetértés”-ről?
Mi indította e lap szerkesztőségét arra, hogy magyar „ Pester-
Lloyd”-dá változzék át? Hisz a párt nem osztja nézeteit a zsidó-
kérdésben! Sem szellemi sem anyagi támogatására a zsidóknak nem
szorult, és mi fő, azon urak, kik e lapnál dolgoznak, ismerik úgy az
orthodox mint a neológ zsidók üzelmeit, tudják hogy e faj megsem-
misítésünkre törekszik. Tudják hogy olvasó közönségük már nagy-
részben megundorodott ezen egyetlennek mondható magyar „világ-
laptól,” csupán azért, mert minden sorában zsidó.
Miért e ferde álláspont?!
A zsidóság, vagy a kormány gyakorol befolyást e lap szerkesz-
tőségére, vagy mind a kettő? Vagy talán attól fél, hogy ha a valót ki-
mondja, ezáltal izgatást követ el?! Fellázad a nép s kiirtja a zsidókat?!
Uraim, még Magyarországon vagyunk, józan, értelmes nép kö-
zött. Itt nincs mitől félni.
Mást akarunk mi, mást vár a nemzet a független sajtótól.
Őszinte, tiszta igazságot, minden takargatás nélkül.
Szabad-e az atyának titkolni az orvostól, hogy a család egy
tagja ragályos bajban szenved, mi elseperheti mindnyájukat, sőt át-
harapódzhatik a szomszédba is? Ugye nem?!
Hát az megengedhető lenne, hogy egy nemzet testén rágódó
rákfene lételét eltitkoljuk, s csak majd akkor emeljük fel panasz-
szavunkat, midőn késő lesz, midőn majd a szomszédok is észreve-
szik, és mint államok így kiáltanak hozzánk: Magyarok, hová tet-
tétek Magyarországot, miért engedtétek a szláv és germán faj közt
választó vonalat képező magyarság helyét a z s i d ó s á g által elfog-
lalni, mely pusztítni fog keletről nyugotnak s megsemmisüléssel fe-
nyegetendi a világot.
A zsidók czélja uralni az egész világot. Ez a talmud tana. Ezt
nem lehet, ezt nem szabad megengednünk.
Tegye azért a sajtó kötelességét, ne kendőzze a zsidók üzel-
meit, hanem adjon tért minden ellenük napfényre hozott bűnök
közzétételének, hadd lássák az elfogultak, hadd lássák a tudatlanok,
mily veszélyben vagyunk!
 6

És mindezeken felül szükséges, hogy i n d í t a s s é k meg egy

p o l i t i k a i p á r t s z í n e z e t e t n é l k ü l ö z ő n a p i l a p , ellen-
súlyozására a nagyszámú sémita irányú lapoknak, mely rövid időn a
legelterjedettebb lesz a hazában, és jó irányban vezetve megmen-
tendi a hazát.
Eleinte kevés lesz az előfizető, mert a kagal hatalmától sokan
félnek (tudok embert, ki nem mer Istóczy röpirataira előfizetni
azért mert egy oly pénzintézetnek tartozik, melynek élén egy zsidó
áll, s ennek szokása az Istóczy híveinek a kölcsönt felmondani,)
azonban a középosztály független elemeire s a minden felekezetű lel-
készekre, kik a nép közt állván a zsidók üzelmeit leginkább ismerik
és leginkább mentek befolyásuktól, bizton lehet számítani.
Tehát csak meg kell kezdeni.
Istóczy és Ónody képviselő urak, álláspontjuknál, tekintélyük-
nél fogva vannak erre leginkább hivatva. Fel tettre, teljesítsék
szép, magasztos hazafiúi kötelességüket!
Napszámosok ezerén és ezerén lesznek, kik szerencséjüknek
fogják tartani a lapba dolgozhatni.
Lapot uraim!
Lapot mely ne görnyedjen a zsidó befolyás alatt!
Ákosfalvi

Az elzsidósodott Magyarország.
Alig néhány év múlva Magyarország fennállásának ezer éves ün-
nepét ülheti. Nagy idő ez a történet könyvében is, hát még egy nem-
zetnél, mely annyi viszontagságon ment keresztül mint a magyar.
Bámulatos életképessége van ennek a népnek. Századokig bi-
toroltak felette idegenek uralkodói jogokat, majd a cselszövények
útján iparkodtak megdönteni önállóságát: – hiábavaló fáradság
volt, ép úgy czéltalanná vált, mint akár a vad tatár hordák vandal
pusztításai. Rövid idő múlva megifjodva kelt ki az új Magyarország
phoenixként a réginek hamvaiból. És ezzel jogot szerzett a történe-
lem előtt az örök életre.
S a népek ébredése óta hazánk kettőzött léptekkel haladt a
virágzás útján, s a váltakozó, sokszor rosz kormányrendszerek nem
bírták fejlődését megakasztani. A világ mint szorgalmas, törekvő
népet ismert meg bennünket, mely lépést tud tartani a szomszédok
haladásával.
 7

De e viszony egy évtized óta megváltozott.

Meg van minden ma is, de fejlődésünk olyan beteges
koránérettség, mesterséges virágzás külszínét vette fel, mint az üveg-
házba kényszerített virág. A viruló külszín alatt beteg a szervezet,
a virág gyökerein férgek rágódnak, az ágakat élősdiek lepik el, s a
virágokból tolvaj darazsak szívják ki a productiv méh helyett a
mézet. S ez meglátszik közéletünk minden ágán.
Hiába építik a légvárakat hazánk jövőjéről, hasonlók azok Po-
temkin falvaihoz, csak csalásra szánvák, melylyel altatni akarnak
bennünket azok, kiknek ez érdekökben áll. Ne mutogassák nekünk
a főváros újon épült palotáit, melyeket alig pár nap alatt varázsol
elő a munkás kéz a henyélők jövedelmeinek szaporítására; ne kér-
kedjenek azokkal a meghamisított statisztikai adatokkal, melyek
szerint a magyar lakosság folyton gyarapszik; ne bizakodjanak el
azon a néhány elért eredményén a gazdasági fejlődésnek, ne dicse-
kedjenek kulturális haladással.
Mert a haszon abból nem a magyaré.
Idegen nép faj, romlott erkölcsökkel, kárhozatos charakterrel,
szemtelen arczczal lopta be magát népünk közé, alávaló eszközeivel
urává lett erőinknek, s most felhasználja népünket szennyes önér-
dekből eredő s hazánk végkipusztítására irányzott machinátióinak.
Ez ellen mitsem használ az új jövevények hazafisága, mely-
lyel oly fennen kérkednek. Ámítás, csalás, rút hazugság az, szánva
a hiszékenyek s a rövidlátók elvakítására.
Tekintsünk közéletünk bármely ágára, nyomor, szegénység ho-
nol mindenütt az őslakosságnál, csak a zsidó – mert ezekkel vert meg
minket az isten, – gyarapszik, halad, gazdagodik a mi verejtékünk,
a mi jólétünk, a mi életünk árán.
Megrontotta egész közéletünket, új, ferde irányba erősza-
kolta haladásunkat, behozott közénk bűnöket, melyek ismeretlenek
valának addig, s ellopta alattomos utain anyagi javainkat, szellemi
erőinket megmételyezte, kivetkőztette népünket régi erejéből, jelle-
méből, s rabszolgáivá tette önös érdekeinek.
Mert a rabszolgaság nincs megsemmisítve, csak a szin változott,
ma fehér rabszolgákkal dolgoztat a zsidó, s ezeket nem is messze
földről vásárolja, de saját tűzhelyénél teszi rabbá, hogy vele ősei
elcsalt örökét munkáltassa.
A robot nincs eltörölve. Az őslakosság és nemes egyaránt ro-
botosa a zsidónak, s benne még kíméletlenebb úrra tett szert, mint
voltak saját nemzetbeliei.
S a régiek hova lettek!? Elzüllöttek, úgy, hogy a mindennapit
megszerezhessék, beállottak hivatalba, munkába, nem olyanba, minő-
 8

höz szoktak, minőhöz értenek, de olyanba, mely képes azt a nyomo-

rult életet úgy a hogy tengetni.
Nézzük a főnemesi osztályt, a magas aristokratiát; pusztul
anyagilag folyvást, a régi nagy nevek nem képviselik többé a nagy
vagyont, mert hisz azt elvette vagy eltelekkönyvelte a zsidó, s a
főúr, ha még el nem adta, kevés kivétellel csak névleges ura az ősi
birtoknak. Vele szemben egy új osztály keletkezett, az új nagybir-
tokosság, mely ott van már a gazdasági egyleteknél mint igazgató-
sági tag, kiállításokon mint főpártoló, mint uradalmak szorgalmas
munkáinak „gazdája”, palotákat épít, futtat a gyepen, livrée-s cse-
lédséget tart, s hintáira „családi czímereket” festet. Ép mint ti egykor;
– de nem lehet ott találni őket hol a haza igazi jólétének emelé-
séről van szó, mikor a tett igazi mértéke a hazafiasságnak.
A középbirtokos osztály pusztulása ép oly borzasztó. A tekintetes,
nagyságos urak helyett zsidó a gazda a curián, fiai dölyfös zsidó-
kölykek, megannyi viczeispánnak képzeli magát, agarásznak, lo-
vagolnak, vadásznak ép mint a nemes úrfiak hajdan. S a régi földes-
úr? Az elzüllött, vagy a vármegye vette védő szárnyai alá valami si-
necurába, mert nem akarják, hogy a régi családok fiai régi dicsőség,
régi jólét helyén legyenek kénytelenek koldulni.
S a földnépe!? Ez van tán a legnyomorúságosabb helyzetben.
Munkás fáradsága, szorgalma kárba vész a zsidó uzsorája miatt, a
földet nem magának szántja, hanem a zsidónak, s aratás után ennek
csépli el a termést. S ez így tart, míg a zsidó el nem árverezteti
feje felől a házat, s a polgárt ki nem dobja koldusnak az országútra.
De tán van valahol mégis egy kis vigasztaló? Nincs.
Az ügyvéd, orvos, szolgabíró, járásbíró, ha nem zsidó, hát a
zsidó zsebében van, s az ép oly eszköze a zsidónak mint a paraszt,
használja, s ha kihasználta, félre löki.
A szellemi munkát majd teljesen a zsidó monopolizálja. A sajtó
az övé, a tudomány csak akkor valódi, ha zsidó, szépirodalom, köl-
tészet, mindenen ott a zsidó befolyás, a zsidó arrogantia, mely nagy-
gyá teszi a saját népét, s lerántja a keresztényt.
Vagy tán a közhivatalnok ment a zsidóktól? Nem a zsidó vál-
lalkozók, liferansok corrumpálták-e ezeket is? Megvették s most ők az
urai a helyzetnek.
És ott a képviselőház??! Az országgyűlés tagjait a zsidók vál-
tóikkal ép úgy megnyergelték mint a többit, s az ötödfélszáz kép-
viselő közt nincs tán ötven, ki ne a zsidó érdekében, ne a zsidó ja-
vára, ne a zsidó mellett, ne a zsidó parancsára szavazna. Vagy meg-
vette, vagy kitartja, vagy megnyerte a zsidó őket magának, – de
 9

ez végeredményben egyre megy. Az a ház a zsidó érdekek képvi-

selőháza.
Szóljunk az ipar s a kereskedésről? Hisz az a par excellence zsidó
foglalkozás. A kereskedés majd teljesen a zsidóé, a nagy gyáripar,
a vasúti vállalkozások, a nagy tőke, mind a zsidóé, s a keresztény
kisiparos csak pang, vagy ő is fehérrabszolgája a zsidónak.
Társadalmunk a zsidó befolyás undok járma alatt nyög.
Budapesten a házérték 66 százaléka zsidóké.
Az országnak átlag egy hatoda tényleg a zsidó kezében van, s
legalább kéthatod javára van telekkönyvileg lekötve.
Az uzsora, a corruptió a zsidók érdekében rontja a népet.
S ennek ellenében mit állíthat érdemül szembe a zsidó? Semmit.
Mert a hogy ötven krajczárért felveszi történeti nagy embereink
nevét, nem érdem, csak új és méltó jellemvonása a zsidó szemtelen-
ségnek. Hogy felhagy a kaftán-viseléssel, csimbók-hordással s úgy a
hogy a német-beszéddel, az még mind nem érdem, csak külsőség,
csak ámítás.
A zsidó, zsidó marad lelkében és testében mindig, az nem vál-
tozik, külsőt azt cserél mindannyiszor, a hányszor csak kell, hisz ott
van példának a lengyel, a spanyol zsidó, s itt vannak a „mieink.”
Változott a külső, de nem a belső.
S most még néhány conclusiót.
A zsidók erkölcstelen üzelmei egész közéletünket megmérgez-
ték, fejlődésünket ferde irányba vezették.
Uzsorával kipusztították hazánk lakosainak majd minden osz-
tályát, úgy hogy a kivándorlás már óriási mérvet ölt.
A zsidó corruptió, váltó-szédelgés ismeretlen bűne, a sikkasztá-
sok napirenden vannak.
A szellemi tért zsidó uralja; sajtót, kereskedést, a nagy tőkét
zsidó monopolizálja. A zsidó befolyás burjánzik mindenütt, akár csak
a szerb tövis.
A minden jónak, hazafiasnak esküdt ellenségei a zsidók, szapo-
rodnak aránytalanul, akárcsak a phylloxera, ellenük semmi sem
történik.
Az ország pedig süllyed fokról-fokra, az eltűnt jólét helyett az
elszegényedés, erkölcsi romlás, korrupczió, köznyomor s a kiván-
dorlás szomorú képei tárulnak elénk.
Az ország az államtönk szélén, fiainak megfaragta a koldus-
botot a zsidó. A magyar faj fogy, a statisztika mutatja, hogy népünk
mennyire fogy, az anyagi, erkölcsi pusztulás ellenben egyre gya-
rapszik.
 10

Mindez a zsidó emancipatió behozatala óta van, keletkezése

onnét datálódik, a zsidók szaporodásával egyenes arányban a baj
egyre növekszik.
Vak volna ki nem látná, őrült ki nem értené.
És oka mindennek az állam struczmadár-politikája. Nem hall
noha fülei, és nem lát noha szemei vannak. Pedig a baj égető.
S mi megmondjuk azt is, hogy mi ép nem hevülünk a zsidók
magyarosodásáért, assimilátiójáért, mi nem akarunk viperát nevelni,
melegíteni keblünkön.
Nekünk ép nem tesz különbséget, váljon a zsidó orthodox-e,
neolog-e, statusquo-e, német-e vagy öthatosos magyar, – tudjuk
azt hogy rósz, tudjuk hogy mindaddig romlására lesz hazánknak,
míg átkos lehellete ezen a földön fertőzteti a levegőt, melyet a geo-
graphusok Magyarországnak hídnak.
Nekünk elvünk az, hogy a zsidó rósz, s hogy javulásra képtelen,
nekünk programmunk az, hogy: ki a z s i d ó k k a l Magyar-
országból!
Néhány év s a Millenarium ünnepét üljük. Mily arczczal jelen-
hetünk meg a történet Ítélőszéke előtt, mily arczczal kérjünk újabb
ezer évet, ha szervezetünkön a fertőző kór, a rákfene, a zsidóság
ott rágódik. Új életet halálos beteg nem kérhet.
Nem kell Pantheon, nem kell pyramis ez ünnepre, csak erős aka-
rat, erős lélek, erős kar, s az új ezerévet a legszebb kilátások mel-
let kezdjük meg, de a zsidóktól elébb meg kell szabadulnunk.
A magyar hazát zsidó elfoglalni nem segélte, fennállását nem
biztosította, érte vért, verítéket nem hullatott, miért élvezze csalárd
módon a munka gyümölcsét?
Annak megtörténnie nem szabad, zsidókkal az ezer év ünnepén
meg nem jelenhetünk.
Ki a z s i d ó k k a l M a g y a r o r s z á g b ó l ! Ki velők úgy a
hogy lehet, ki velők úgy, a hogy kiverik a betolakodott tolvajt, a bi-
torlót a meg nem érdemlett helyről.
És akkor kérjünk ne ezer évi, de örök életet, mert a magyar
megérdemli. Titus Aemilius.

A nyomorultak.
– Nyílt levél D . . . k Elek gyermekkori kedves barátomhoz. –
Még a múlt évi november hó 25-én kelt kedves leveledre csak
most válaszolok.
 11

Nem hanyagságból történt mulasztásom, hanem vártam az időt,

midőn izgékony és izgatott, benső világom folyása oly mederbe tér vissza,
melyben csendesen, háborítlanul folydogálhat, midőn az édes emlékezet
szárnyain visszaszállhatok, visszarepülhetek a boldog gyermekkorba,
melyben együtt örültünk a tavasz első virágának.
Kedves leveled egészen felvillanyozott.
Látom, hogy a te szíved is hevül az eszméért, melynek igénytelen
közharczosa vagyok.
Az antisemitizmusban együtt kellene érezni minden magyar ember-
nek, akkor nem inogna meg alattunk a talaj, az édes anya-föld, melyet
őseink vérrel áztattak, vérrel szereztek, s a jóhiszemű „türelmes” uno-
kák könnyelműen elveszítenek, martalékul engedik egy olyan ocsmány
fajnak, mely mióta történelem és hagyomány létezik, azok bizonysága
szerint mindig más nemzetek testén élősködött, mert magában államot
alkotni nem tudott soha, ahhoz dologtalan, tunya, rest és g y á v a volt
minden időben; még várakat is t r o m b i t a - h a n g g a l iparkodott meg-
ostromolni!
Azt engedni meg, hogy ilyen pereputty a mi hátunkon és a mi
vállainkon emelkedhessek fölénk, az élhetetlenséggel határos, melynek
vége gyalázatos enyészet és dicstelen halál!
És mennyivel kétségbeejtőbb körülmény még hozzá az, hogy a sze-
münk láttára napról napra észlelt tönkrejutása azon magyar családok-
nak, melyek a nemzet alkotó zömét képezik,– mondom, ezek óriási mérv-
ben történő és rohamos pusztulása nem nyitja fel némely korcs-magyar
szemeit, vagy tán látják is, de nem akarják látni, é r d e k b ő l , h a s z o n -
l e s é s b ő l . Mit g o n d o l n a k ők a z z a l , ha s a j á t v é r ü k és fa-
juk p u s z t u l , csak h a s z n o t h ú z h a s s a n a k belőle, még in-
kább s e g é d k e z n e k is a n e m z e t g y i l k o s m u n k á b a n !
Oh a nyomorultak!
Vagy azok az álszenteskedők, kik szinte jól látják a pusztulást,
jól látják a cselekvő tényezők: a zsidók alattomos, hízelgő, orgyilkos
munkáját, a törvények kijátszását, jól hallják a szenvedőleges ténye-
zőknek: a vagyonukból kiforgatott magyar családoknak jajveszéke-
lését, amint koldustarisznyával útra kelnek családostól együtt, azok, kik
még tegnap jólétnek örvendettek, mondom, mindezeket jól látják, hisz
orruk előtt történik napról-napra, mindig fenyegetőbb és ijesztőbb mérv-
ben, de nem mozdul meg szívük. Sőt ha megtudják, hogy találkozik
egynémely, ki a törvények korlátain belül szót emel a nyilvánosság
terén, s iparkodik felhívni az á l l a m h a t a l o m figyelmét az állam-
a l k o t ó elem rohamos és kétségbeejtő p u s z t u l á s á r a , ezek a pima-
szok, ezek a mételylyel beoltott gyászmagyarok még bántalmazzák, és
alattomban üldözik, türelmetlenséggel vádolják, azt vágják szeme közé,
– de úgy ám, hogy zsidó is hallja, – miszerint rósz keresztény, nem
követi Krisztus tanát, megtagadja annak alaptételét, mely azt mondja:
„szeressd felebarátodat, mint tenmagadat.” (Tudvalevőleg Krisztus, mikor
kellett, a k o r b á c s o t is elővette. – Szerk.)
Elég szemtelenül képesek vitatni, hogy a zsidóságot azon keresz-
tény vallásos türelmességgel kell meghódítanunk, magunkhoz édesget-
nünk, mely azt parancsolja, hogy ha valaki arczul csap, tartsd oda másik
arczodat is, ha valaki kővel hajit, dobd vissza kenyérrel stb., mely kenet-
 12

teljes parabolák a mi jelenlegi állapotaink közt való alkalmazása annyit

tenne, hogy, ha a zsidó uzsorakamattal rohamosan felszöktetett tartozás
fejében elperelte szántóföldedet vagy szőlődet, vagyis ugyancsak arczul
ütött, vagy kővel hajított, – tartsd oda másik arczodat is, – dobd
vissza kenyérrel, add neki r á a d á s u l l a k h á z a d a t is, akkor jó
keresztény leszesz, és ez a keresztényi szeretet és türelmesség majd úgy
meghatja a zsidót, hogy előbb-utóbb kereszténynyé lesz ő is. Hanem ezt
aligha érné meg akárki is, de még utódja sem hanem azt mindenesetre,
hogy ő is, utódja is, rabszolgamódra tengeti majd életét a zsidó földesúr
birtokán erős munka közt, még vasár- és ünnepnapokon sem szünetelve,
addig, addig, míg az elsatnyulás ölő karjai közt elpusztulván, még h u 1-
1 á j á v a l is azt a f ö l d e t t e r m é k e n y í t e n é , melynek arany-
kalászai a zsidó kezébe szolgáltatják a megtermékenyítés-szülte azon
jövedelem-többletet, melylyel még súlyosabb bilincseket veret aztán a
magyar rabszolgautódokra.
A zsarnokságra törekvő megvagyonosodott zsidó, kinek egyik jel-
lemző sajátsága az, hogy félretéve hazát és nemzetiséget, csak hasz-
not lásson, mindig a hatalmasabbal tart, nem ereszkedik le soha
az elnyomott rabszolgához, s még hozzá azért, hogy a tönkreju-
tottnak vallását felvegye, s hagyományos talmudjától megváljon, mikor
látja s kézzel foghatólag tapasztalja, hogy annak elvei szerint munkál-
kodva, a kereszténység törvényei védelmében, mily rohamosan gyarapodik,
annál kevésbé lenne képes arra, – ha oda kerekedhetnék, – hogy a
rabszolgává lett keresztényt valamikor magához emelné; mert ő, az isten
választott népe, a gojjal, a nem-emberrel e g y e n l ő nem lehet soha.
De ezt a judaizmus által megbélpoklosított nyavalyás idealisták,
ezek a magyar nemzettest dudvás, himpókos kinövései vagy nem akarják
vagy nem képesek felfogni, a n y o m o r u l t a k !
Oh barátom! gyenge a toll kezemben, nem találok szavakat, hogy
méltóan és híven ecseteljem bensőm azon érzelmeit, melyek felkorbácsolt
viharként tombolnak szívemben mindezek láttára, midőn még hozzá lát-
nom és tapasztalnom kell, hogy ezek a gyászmagyarok még segítik is
megásni azt a dicstelen sírt, mely a magyar nemzet sírja lesz a három
bérczű és négy folyamú szép hazában.
Az égető szükség parancsolta felszólalásokra minél inkább „ d e r ü l ”
a törvényhozásunk, annál jobban b o r u l be az ég felettünk, s a vil-
l á m t e r h e s f e l h ő k v é s z t és h a l á l t h o r d a n a k méh ő k b e n !
s mégis vannak emberek, kiket tán maga az Isten is csúfságból terem-
tett magyarnak, kik még inkább gyönyörködnek a villámok azon csapá-
saiban, melyek az ö véreiket sújtják, pusztítják, birtokaikat, a nemzeti
vagyont felperzselik, a n y o m o r u l t a k !
Mint tudod, azon lobogó alá sorakoztam én is, mely alatt az önzés-
telen hazaszeretet Vesta-tüze lángol, ezt ápoljuk melegen, azon édes
reményben, hogy talán addig, míg nem késő, sikerülend világosságot
terjesztenünk és árasztanunk hazánk határai közt, hogy lássák az ősök
unokái, miszerint alá van aknázva alattunk a föld, mely bennünket táp-
lál, s melyben őseink pihennek, s hogy oly sűrű és vastag fellegek borítják
azelőtt mindig derült szép egünket, hogy tán már az ima, nemzetünk
keserves fohászai is nehezen tudnak áttörni azokon a nemzetek hatalmas
Istenéhez.
 13

Gyenge tollal, ezen kicsi, de hatalmas fegyverrel álltam be én is

a küzdők sorába, és képzeld, többen azok közül, kik azelőtt barátaim-
nak mondták magukat, most tüntetnek ellenem, hogy szarvakat adjanak
a zsidóknak, hogy azok öklelődzhessenek körülöttem. A n y o m o r u l t a k !
Érzem kedves barátom, minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb
annak a visszahatása is, mely csak aczélozza idegeimet, hegyezi tollamat,
és bármily körülmények közt is, bátorít a tovább való küzdelemre.
Utálattal fordulok el azon gyászvitézektől, kiknek becsesebb a zsidó
pénzen való élődés, csak azért, hogy ideig óráig élvezhessenek és csil-
loghassanak renyheségükben, a helyett, hogy a kötelességük-parancsolta
korlátok közt önzés nélkül munkálkodnának a haza javán, saját véreik
igazságos védelmében. És akik ezt nem teszik, mert édesebb nekik a
becsület száraz kenyerénél az a koncz, melyet a zsidó a szegény nép tes-
téből hasított ki Shylock módjára: …….. azok nyomorultak, s ne
adjon nekik helyet az anyaföld, hanem vesse ki őket még sírjukból is!
A viszontlátásra! Keöd József.

Az egyetem köréből,
Néhány szó a magyar-zsidó egyetemi ifjúság
nyilatkozatára. *)
Nem akarunk annak vitatásába bocsájtkozni, hogy jogosultak vol-
tak-e s mennyiben azon urak kik a nyilatkozatot aláírtak, hogy az úgy-
nevezett „magyar-zsidó” egyetemi ifjuság összesége nevében nyilatkoz-
zanak, most mikor azoknak is nagy része Bpestről távol van s így bele-
egyezésüket nem adhatták; annyival inkább nem, mert már a napi sajtó
is kellő értékére leszállította e nyilatkozatot az által, hogy egész terje-
delmében csupán egy, a „Hon” közölte. De ennek daczára szó nélkül
hagyni a nyilatkozatot mégsem lehet, nehogy a zsidók szokott arro-
gantiájokkal, – mely a nyilatkozatukon is végig ömlik, – azt higyjék,
hogy egy s ilyen nyilatkozat már elég az üdvösségre.
És annál inkább nem lehet szó nélkül hagyni, mert ebből kellene
meglátnunk – a nyilatkozat szerint, – hogy „miképen érez és gon-
dolkozik Magyarország jövő zsidósága.” Nagyon örvendünk, hogy ez
által mintegy hallgatag beismerik, hogy úgy nem érezhet s nem gondol-
kozhatik mint a „múlt vagy a jelen zsidósága,” hacsak megérdemlett
rósz sorsra nem akar jutni.
A nyilatkozat elején felhozott, nagyokat puffanó frázisokra nem
akarunk, arra pedig, hogy bennünket antisemitákat elkeresztel „eltévedt”
hazafiaknak, nem érdemes reflectálni, mert úgyis tudja minden józan
gondolkozású ember, hogy mi számba vegye ezeket a rugaszkodásokat.
*) „A magyar-zsidó egyetemi ifjúság nyilatkozata a zsidó kérdésben” meg-
jelent „A Hon” f. é. 168-ik számában.
 14

„Kívülről jövő befolyás saját társaink egy részének szívébe átplán-

tálta az irántunk való elfogultságot” mondja a nyilatkozat. Nem kívülről jövő
befolyás az tisztelt nyilatkozó urak, nem is „eltévedt” hanem a g g ó d ó ha-
zafiúi szívünk belső sugallata az, mely int bennünket, hogy óvjuk a zsidóktól
mind hazánkat mind saját magunkat. Nem is „elfogultság” minek önök
oly nagyon szeretik hirdetni, hanem előrelátás ama szomorú jövőbe, me-
lyet önök együtt készítettek elő a „jövő és a múlt zsidósága.” S hogy
mi az oka, hogy ezen 'érzelmeinknek az egyetemen is kifolyást enge-
dünk, annak okát – bár csak részben – igen helyesen fejtegeti épen
egy az önök táborából a „Függetlenség” f. é. 169-ik számában.
Azt hisszük nem érdektelen a „12 röpirat” t. olvasóira nézve, ha
egy kissé idézünk, hogy mikép vélekedik Dr. Szörényi Lipót úr saját
hitsorsosairól, a „jövő zsidóságáról.”
„Az egyetemi előadásoknál kik azok, kik az első padsorokba tola-
kodnak, hogy a majdan vizsgáló tanárnak jó emlékezetébe véssék czif-
ferblattjokat? „A zsidók.”
„Az egyetem folyósóján, ha valamelyik tanár szivarra gyújt, ki az
a ki alázatosan pinczér módra oda ugrik s az orra alá tartja az égő
gyufát? A zsidó.”
„A gazdagabb zsidó egyetemi polgárok büszkén lenézik szegényebb
sorsú hitsorsosaikat, véghetetlenül szerencsésnek érzik magukat, ha va-
lamelyik fertálymágnáskodó kotériába felvétetnek, büszkén feszítenek,
pedig de rosszul áll a zsidó gyereknek a henczegés.”
„A zsidó arrogantia, a zsidó tolakodás, a zsidó alázatosság, a zsidó
henczegés, hogy ne háborítaná fel még a tisztességesebb zsidót is?
stb. stb.
Szó szerint idézünk, s ebből láthatják a nyilatkozat aláírói,
hogy mikép vélekedik saját hitsorsosuk „a jövő zsidóságáról,” s mi még
csak kettőt teszünk hozzá:
Az egyetemen ki az a ki nem tag létére betolakodik az olvasó
kör termeibe, s rajta kapatván a legimpertinensebbül viseli magát?
A zsidó.
Ki az a ki a segély-egylethez ebédért folyamodik, s mikor meg-
kapta, kéri azt pénzre átváltoztatni, „mert vallása tiltja azt az ebédet
megenni? A zsidó. Kicsi dolgok ezek de nagyon jellemzők, mert kicsi
dolgokból lehet a jellemre következtetni.
Szól ezután a nyilatkozat egyes vádakról, melyeket a zsidók ellen
felhozni szoktak, s elismerik ugyan a nyilatkozók, hogy ezek mind egyes
concrét eseteken alapulnak, s mégis tiltakoznak ezek ellen. Csakhogy
ennek a nyilatkozó 11 izraelita polgártársnak tiltakozása csak nagyon
gyenge, csak puszta szó a tizenegynél sokkal több concrét esettel
szemben.
Legfőbb súlyt arra fektetnek, hogy ők milyen jó hazafiak, s ezt
bizonyítják a magyarosodásukkal és a névmagyarosítással. Hát a magya-
rosodásra nézve elég ha utalunk az Ország-úton és Váczi körúton végig
vonuló zsidó boltokon ékeskedő német és zsidó felírásokra. A mi pedig
a névmagyarosítást illeti, hát evvel úgy vagyunk mint az egyszeri gazda
az esővel, a ki mindég esőért imádkozott (mint a mi zsidó Journaljaink
a névmagyarosításért,) s kapott is esőt olyat, hogy mindenét elöntötte
a víz, s ekkor így kiáltott fel: „Adtál Uram esőt, de nincs kö-
 15

szönet benne.” Mi is csak azt mondjuk: magyarosítod a neved zsidó

polgártárs, de nincs köszönet benne! Mert bizony keserű mosolyra rán-
dul ajkunk, mikor Rákóczyt vagy Hunyadyt az utczán gyufát árulva,
„Bocskayt meg nyúlbőrrel hándlérozni látjuk.
Mikor azután még egy hatalmas argumentummal akarja bizonyítni
a hazafiúságot „a jövő zsidósága,” hát akkor már rászorulnak az álta-
luk eddig megvetett s perhorrescált „múlt zsidóságára” s így kiáltanak
fel: „Hát nem részt vettek-e ők is a dicső szabadság harczban?” Ha-
nem érzik ők maguk is, hogy ezt bizonyítani is kellene valamivel, és
ez az, „hogy Haynau sarczot vetett a „rebellis zsidóságra.” (Hogy gú-
nyolják saját magukat: „ z s i d ó ” és „ r e b e l l i s ! ” ) Csakhogy nem egé-
szen így van ám a dolog tisztelt urak, hanem Haynau is tudta
azt, hogy „Ubi non est, ott ne keress”; nem is kereste hát a pénzt a
leigázott magyarnál a hol tudta hogy nincs, hanem a hol már ekkor
is volt: a „rebellis zsidóságnál,” s hogy ez így van, azt bizonyítja az is,
– s ezt elfelejtették megjegyezni a t. nyilatkozók – hogy e „rebellis
zsidókra” kivetett sarczot később a zsidók vissza kapták, s ebből lett
az országos izraelita alap, mely felett oly soká czivakodtak az orthodox
és neológ zsidók.
Nagyon helyesen végzik a nyilatkozatot Vörösmarty idézésével, hi-
szen tudjuk mi is, tudja mindenki, hogy a zsidó-magyarosodás, a zsidó
hazafiság mind azóta van, mióta máshonnan már vasvillával kergetik
őket, s kezdik belátni hogy: „Itt élned halnod kell.”
Volna még a nyilatkozatban sok megczáfolni való, de részint fe-
lesleges részint nem érdemes arra; megczáfolják azok önmagukat. Be-
fejezzük hát észrevételeinket Dr. Szörényi Lipót úrnak, a zsidók hitsor-
sosának szavaival:
„A hajó sülyedezik, tengerbe a felesleges árúkkal!
Kelt Bpest, 1882 Június hó 25.
Többek nevében: Bodoky Zoltán joghallgató s. k., Barabás Béla
joghallgató s. k., Petrikás Mór bölcsész s. k., Farkas Károly joghallgató
s. k., Opre Péter joghallgató s, k., B. Veisz László műegyetemi hallgató
s. k., Molnár Imre joghallgató s. k., Toldy Géza joghallgató s. k,. Nendt-
vich Pál orvostanhallgató s. k., Deméndi Pap Sándor s. k.

Semita-legyezés az egyetemen.
Hogy mennyire megérett eszme a zsidókérdés, és mennyire ha-
laszthatlan, mutatja, az, hogy még az egyetemi ifjúság is, melynek tole-
rantiája e téren általánosan ismeretes, méltányolni tudta az által, hogy
saját kebelében föltámasztotta a tavalyi „zsidóhecczet.” Ennek másod-
szori kitörését és elmaradhatlanságát idézi majd elő ama csúfos maga-
viselet, melyet a zsidók folytatni meg nem szűnnek, s az, hogy a tanári
kar ezt mintegy legyezni látszik. Erre mutat a következő esemény is.
Május hó 13-án, mint az egyetem újjáalakításának 102-ik disz-
ünepén két díj szokott kiosztatni a legszorgalmasabb és legkitűnőbb
két joghallgató közt. Az örömet, mely ez alkalommal dagasztá a szor-
galmas joghallgatók keblét, sértet mellőzés miatti bánat válta föl,
mert a sok szorgalmas s a föntebbi díjra méltán számító keresztény
 16

joghallgató ignorálva mellőztetett, s helyettük két zsidó jutalmaztatott

meg a legszebb s nagy kitüntetést magában foglaló díjjal.
Nem az irigység, nem a puszta faji gyűlölet, hanem az igazság ily
önkényű elrúgása az, ami fölszólalásra készt, s kötelességgé teszi,
hogy a nyilvánosság elé jusson e pár sor, mely illustrátióját akarja be-
mutatni annak, miként legyeztetik a zsidóság még ott is, hol arra leg-
kevésbbé sem kellene gondolni. – Ama sok panasz, mely a tanári kar
által gyakran hangoztatik, hogy t. i. kevés a szorgalmasok száma, a zsi-
dóknak nagyon kedvez, mert hozzá toldatik egyúttal azon megjegyzés
is, hogy a szorgalmasok zöme zsidó. Mennyiben áll ez, arról bárki meg-
győződhetik, ki csak egy pillanatra is betekint az egyetem falai közé,
de nagy emberismerethiány s teljes világtalanság szükségeltetik
ahhoz, hogy ezen, egy pillanatra is betekintő ne jusson azon meggyő-
ződésre, hogy a praelegáló tanár körül csupa sémita foglal helyet, fer-
tőztetvén azt a helyet is, melynek hivatása a tudományok terjesztése,
de mely befészkelésük folytán Augias istállójává, egy valódi zsidó is-
kolává kezd válni. Bárki szemébe kell ötleni ama sok zsidó alaknak,
mely gescheftet üz még a tudományok szent csarnokában is, s mely
üzletszerűen végzi a tanulást, igyekezvén e téren is praedomináló ál-
lásra a többi fölött.
Csak méltányolni lehet minden ember szorgalmát és kitartását,
de határozott megvetést érdemel ez is, ha az eszköz, mely által ez foly-
tattatik, jellemtelen. Ez pedig nagyon is kirí az egyetemi zsidóságnál,
mely önzés, haszonlesés, s szemérmetlenség miatt teszi azt, hogy előre
furakodik. A tanár, ki körülvéve látja magát általuk, s folyton ugyanazo-
kat látja maga előtt, azt hiszi, hogy ezek s egyedül ezek a szorgalmasok.
Pedig ez nem áll. – Nézzen csak tovább, kísérje figyelemmel a többit
is, s meglátja, hogy van még számos szorgalmasabb, kitűnőbb, s min-
den előadásra megjelenő keresztény joghallgató is, de ki nem bir oly vas-
tag bőrrel s tolakodó modorral, mint az az egy pár, ki kivetközv e minden
szeméremből, erőszakkal oda furakodik, hogy a tanárnak föltűnjék.
Ha van – ami pedig bizonyos, – több ily keresztény joghallgató,
miért ignoráltatnak ezek, miért nem dijaztatnak ezek, vagy – ha már
érdemül tudatik be a zsidó szemtelensége, – miért nem osztatik meg
a két díj úgy, hogy egyet belőle keresztény, másikat zsidó kapja? A
tanári kar a föntebbi két díjnál inconsequens volt, mert azt tudta vagy
legalább tudhatta, hogy ily szorgalmas, sőt még szorgalmasabb joghall-
gató van a keresztények közt is.
Szeretjük hinni, hogy a tanári kar méltányolni tudja e panaszt, s
ezentúl a dij kiosztásánál nem fogja irányadó momentumnak venni azt,
ki ül az első padban, vagy ki jár hozzá könyörögni protectió miatt, ha-
nem jutalmazandja az igazi szorgalmat, s méltányolandja a tudományok-
bani kitünést, s nem a tolakodás és szemtelenségben való elsőbbséget.
Végül polgártársak, hozzátok van pár szónk. Ama sok mód
közt, mely a zsidóság folyton terjeszkedő s már innen-onnan elvi-
selhetlen tolakodó magaviseletét korlátozni van hivatva, első és leg-
hatékonyabb a szorgalom és kitartás. E körül tömörüljünk, itt igye-
kezzünk paedomináló állásra, s a zsidóság s vele számos baj gyö-
kerében megtámadva, megszűnend szúró tövist teremni, melynek fáj-
dalmas szúrásait mi érezendjük leginkább! _o __
 A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(A tisza-eszlári rituális gyilkossági bűnper. Külföldi lapnyilatkozatok e cause célébre
fölött. A t.-eszlárihoz hasonló esetek hazánkban. – Az országban uralkodó nagymérvű
izgalom. Antisemitikus tüntetések Nagyszombatban, Pozsony-Sz.-Györgyön, Szeniczen,
Pápán, sat. – Tisza Kálmán belügyminister két körrendelete a zsidóügyben. A sajtó-
törvény megsértése. A szabad sajtó öngyilkossági sportja. Élczlapjaink. – Zsidó refor-
máczió. Az orthodox rabbik nyilatkozványa. – Az európai antisemitikus mozgalom súly-
pontja Magyarországban. – Ignatyev gróf orosz belügyminister bukása. Tolstoj gróf
és a nihilizmus erősbödése. Az orosz-zsidó kivándorlási mozgalom lankadása. Amerika
ellenszenve az orosz-zsidó bevándorlás ellen. – A zsidó bevándorlás Törökországba. –
Hírek Ausztriából és Németországból. A drezdai nemzetközi antisemita congressus.)
Tehát, a mit az újságok dajkamesének hirdettek, a mit a ta-
pasztalatokban megőszült Somssich Pál boszorkánymesének nevezett
el, s a mit Péchy Tamás képviselőházi elnök „régi mendemonda
mesé”-nek qualificált, a mely „mesé”-nek a képviselőházban való
pengetése „kárt okoz Magyarország jó reputácziójának,” – hogy
t. i. az orthodox zsidók húsvéti szertartásaikhoz keresztény
vért használnak: a tisza-eszlári bűnügy vizsgálata folytán– amint
a dolgok állanak, – csakugyan kétségkívüli t é n y k é n t fog az
egyik ámulatból a másikba eső világ előtt állani. – Lesz tán már leg-
közelebb bő alkalmunk e pert annak tárgyalása folyamán részletesen
ismertetni, s azért ezúttal csak azt constatáljuk, hogy a lapoknak a
legutóbbi napokban mindinkább egybehangzóbb hírei szerint a
zsinagógában a sakterek által elkövetett rituális
g y i l k o s s á g a l a n y i és t á r g y i t é n y á l l a d é k a meg van
állapítva.
Hiába voltak tehát a zsidó és zsidóbarát lapoknak a zsidóságot
feketéről fehérre mosni akaró vezérczikkei és tudósításai, a Solymosi
Eszter feltalálásáról szóló históriák, egy kórházi nőhulIának a meggyil-
kolt Solymosi Eszter ruháiba való öltöztetése s a Tiszában való megusz-
tatása, s e machináczió folytán az egész világnak belármázása Solymosi
Eszter hullájának sértetlen feltalálásáról; hiába voltak a vizsgálat
megnehezítésére és a bíróság félrevezetésére czélzó különfélébbnél
különfélébb hazug hírek, hiába az eljáró tisztviselőkhöz intézett
számtalan fenyegető levelek, a ravasz számítással kitűzött 5000
frtnyi díj Solymosi Eszter feltalálója részére: – a pokol minden
hatalma nem volt képes feltartóztatni azt a guruló követ, a mely a
t.-eszlári rituális gyilkossági ügygyel a magyarországi, – sőt mivel
ez ügyet a Magyarországon kívüli zsidóság is magáévá tette, – az
egész zsidóságra zuhanni s azt összezúzni készül.
Hogy nemcsak a hazai, hanem a külföldi közvélemény is lázas
érdeklődéssel kíséri ez ügyet, nagyon természetes, s az ügy tény-
leges állásában nem csodálkozhatunk a fölött, ha a drezdai „Deut-
sche Reform” f. hó 6-ki számában a következőkre fakad ki:
 18

„Az embert valóban borzadály lepi meg, ha a zsidóságnak ezen

szenzácziós ügyben követett egész magatartását nyugalommal áttekinti:
A zsidók, a kik folytonosan frázisokkal mint: humanitás, felvilágosodott-
ság, emberi jogok, türelmesség sat. hadonáznak, a kik mindazon esetek-
ben, melyekben őket joggal megtámadják, vakmerő cynizmussal a tör-
vényre, arra a törvényre hivatkoznak, a melyet ők leginkább kiguiíyol-
, nak és megsértenek: ezek a zsidók először is egy vallási fanatikus gyil-
kosságot követnek el, azt frivol vakmerőséggel eltagadják a mé-
lyen lesújtott anya fájdalma fölött trágár élczeket csinálnak, bántalmaz-
zák ezt az anyát, a bíróságot félrevezetik, hyenákként félig rothadásnak
indult hullákat ásnak ki a sírokból, a lesakterozott leány ruháiba ál-
hullát öltöztetnek, halálos fenyegetéseket intéznek a hivatalukban eljáró
birákhoz, s végül mivel a vasgyűrű mindjobban összeszorul, a szónak
legutálatosabb értelmében hulla-meggyalázókká lesznek, hogy a rituális
áldozati gyilkosság miatt az egész kereszténység által rájuk kiszabandó
büntetés elől meneküljenek.
Ez tehát az ő humanitásuk, az ő törvénytiszteletük, az ő moráljuk,
melyet ők oly képmutató módon hirdetnek, s a melynek követelményén
sarkalva, elég vakmerők, másokat vallási türelmességre buzdítani, türel-
mességre oly vallási szokások iránt, a minőknek egyike a tisza-eszlári
szörnytettben napfényre jött.”
A „Berliner Ostend-Zeitung” pedig – a mely a t.-eszlári ügy-
ről úgy mint a „Deutsche Reform” is, Marcziányi György hazánkfia
tollából eredő részletes jeles tudósításokat közöl hetek óta, – ek-
ként nyilatkozik:
Ha, a mi fölött nem kételkedünk, a bírói vizsgálat a vád teljes he-
lyességét igazolni fogja, akkor ez a népfaj alighanem utolján uzsoráskodott
közöttünk; mert ha tényleg megállapíttatik az, hogy – elég lesz ez az
egyetlen eset is, – a zsidók egy keresztény gyermeket rituális czélokra
lemészároltak, úgy ezen hallatlan gaztettet kell hogy azonnal kövesse s
követni is fogja a z s i d ó k n a k E u r ó p a v a l a m e n n y i á l l a m á b ó l
való k i u t a s í t a t á s a . A föld semmi hatalma, még a legzsidóbarátabb
kormány se lesz többé képes „kedvenczeit” még továbbra is „conserválni.”
Magyarországon azonnal felharsanni fog a kiáltás: „Kivele a bestiákkal!”
s e kiáltás egész Európában a legélénkebb visszhangra fog találni.”
S ha még csak ez egyetlenegy eset volna! Ex uno disce om-
nes. Ónody Géza június 7-kén tartott képviselőházi beszédében már fel-
hozott úgy a régebben mint a közelben múlt időkből számos, a tisza-esz-
lárihoz hasonló esetet. E füzetek szerkesztője mint országgyűlési kép-
viselő legalább 30 hasonló esetről lett az ország különböző részeiből le-
vél útján értesítve. A zsidókérdés e speciális tanulmányozást igénylő ré-
szének művelését Ónody Géza t. barátunk vállalván magára, mi e le-
veleket ő hozzá áttettük, s ő ezen, valamint az egyenest ő hozzá ér-
kezett tudósítások alapján egybeállítandó tényeket egy külön mun-
kában fogja a közönség tudomására hozni; mi részünkről csak azt
az óhajt fejezvén ki ezúttal, hogy vajha e nagy horderejű mű mie-
lőbb napvilágot látna!
 19

Nem mulaszthatjuk el azonban hogy néhány, csak a legutóbbi

napokban hozzánk érkezett idevágó tudósításról meg ne emlékez-
zünk. Ezek szerint Esztergomban 1847-ben történt volna az esz-
lárihoz hasonló eset, Szalonakon Vasmegyében pedig 1864 vagy
1865-ben; Csornán Sopronmegyében 1879-ben egy keresztény lány-
kát zsidók egy pinczébe csaltak, ott megkötözték s lesakterozni
akarták, de a leány sikogatásaira segély érkezvén, a lesakterozta-
tástól megmenekült ugyan, azonban a kiállott halálfélelem utókövet-
kezményeiben háromnegyed év múlva belehalt. 1868. márczius vége
táján Szombathelyen egy, a Lederer-féle háznak a hosszú-utczára néző
részében egy zsidónál szolgálatban volt Ágnes nevű, 18 éves szép
leány tűnt el egy éjjel oly körülmények között, a melyek majd-
nem kétségtelenné teszik, hogy a szegény leány szinte Solymosi Esz-
ter sorsára jutott. Azon zsidók, kik e gyilkossággal gyanúsítatnak,
tudósításunk szerint Szombathelyen máig is élnek. Mindezen esetek
természetesen eltusolva lettek, a mely sorsban részesült volna bi-
zonyosan a tisza-eszlári eset is, ha . . . ha t. i. ezúttal a zsidókba a
tüzes menykő bele nem üt.
Ezenkívül a lapok is megkezdték már a t.-eszlárihoz hasonló
esetek közlését. Az „Egyetértés” f. é. június 30-ki száma egy bor-
sodmegyei képviselő elbeszélése után a következő történetet
bozza:
„Két esztendővel ezelőtt történt Sajó-Szentpéteren, Borsodmegyében.
A helységben székelő szolgabírót azzal a hírrel lepték meg egy szép
reggelen, hogy a szomszédságában lakó özvegy zsidóasszony cselédjét
meggyilkolták. A szolgabíró magához szólította a csendbiztost, s elment
vele a zsidóasszony lakására. A leányt a konyhában találták hanyatt
fekve, átmetszett torokkal, gégével. Feltűnt mindkettőjüknek, hogy a
holttest körül nyoma sem volt a vérnek, pedig az lehetetlennek látszott
előttük, hogy akkora sebből ne csurgott volna vér. A halott mellett
tompa élű, rozsdás sarló hevert, melylyel hiába riszálta volna a torkát
akárki, nem tehetett volna kárt magában. Tehát öngyilkosságot gondolni
nem lehetett. A szolgabíró körülnézett a házban, a ház tájékán, de
semmi olyan jelre nem akadt, mely azt a gyanút kelthette volna benne,
hogy betörés, rablás, gyilkosság történt. Minthogy az eset nem reá tar-
tozott, jelentést tett a járásbírónak, ki a vizsgálatot meg is indította.
Vallatóra fogta a házbelieket, kik azon sejtelmüket fejezték ki előtte,
hogy a szerencsétlen leányt alkalmasint a helységbe vetődött kóborló
oláh czigányok fosztották meg életétől. Később a boldogtalan leány sze-
retőjére terelték a gyanút. A bíróság elfogatta a legényt, de ez egy
esztendei faggatás, vallatás után is csak azt hajtogatta, hogy ő a tulajdon
életénél is jobban szerette azt a leányt, s a világért sem tudott volna
neki ártani. Utóbb aztán szabadon eresztették, s a bűntényt máig is
sűrű homály borítja. A helységbeliek meg is feledkeztek már róla, s ha
a tisza-eszlári esetnek hírét nem veszik, talán eszükbe sem is jutott
volna, de a rejtély gondolkozóba ejtette a szentpéterieket, s valamelyi-
 20

kök arra emlékeztette a többit, hogy hiszen náluk is történt ilyen, ti-
tokzatos eset, melynek máig sem tudják a tettesét. Azaz, hogy ő sejti
bizony, hogy ki lehetett, mert azóta, hogy azt a tót leányt megölték,
nyoma veszett a falubeli metszőnek, (sakternek,) ki egy házban lakott az öz-
vegy zsidóasszonynyal. Meg aztán tudja azt is. hogy a szerencsétlen leány
a metszőnek is volt egy darabig szolgálója. Szentpéteren most nagyban
hányják-vetik ezt az esetet, s általános az az óhajtás, hogy az illetékes
hatóság mielőbb világot deritsen reá.”
A „Függetlenség” pedig, a mely lap a tisza-eszlári bűnügynek
nyomról-nyomra való fejtegetésében és ellenőrzésében minden dicsé-
retet felülhaladó kifogástalan magatartást követ, – eltérőleg azon
lapok eljárásától, a melyek július l-ig vagyis addig, a meddig a 1/4 évi
előfizetési pénzeket beseperték, antiszemitáskodtak, július elejétől
fogva pedig árulói lettek ügyünknek, – s ez okból e lapot minden
elvbarátunknak pártkülönbség nélkül a legmelegebben ajánlhatjuk:
a derék „Függetlenség” július 2-ki számában egy, a felvidé-
ken lakó zalamegyei orsz. képviselő elbeszélése után, a ki utána járván
a dolognak, csakugyan meggyőződött, hogy a dolog igaz, – a kö-
vetkezőket írja:
„Barsmegye Kovácsi községében Grünwald Lipót izraelita szatócsnál
cseléd minőségben szolgált Kleman Boris 17 éves leány. Grünwald cselédét
febr. 5-én esti 10 órakor Peszérbe küldte, hogy a korcsmában felejtett tár-
czáját onnan elhozza. A leány engedett a parancsnak, s a korcsmában ta-
lálta Grünwald gazdája öcscsét Józsefet, és az oda való metszőt (saktert).
Grünwald Lipót kevéssel a leány megérkezése után szintén a korcs-
mában terem. A három zsidó a leányt levetkőzteti és megkötözi. A
korcsmában azonban Boris nénje Anna szolgált cseléd minőségben, a ki
húga lármájára a szobába tör – és a férfiakkal dulakodni kezd. Fel-
használva az Anna által előidézett zavart, Boris mezítelenül kimenekül,
és az utczáról csak Grünwald Lipót biztatására, ki ruháit is vissza adta,
és neki egy forint jutalmat is adott, – tért anyjához.
Az itt leírt ügyben Boris anyja az aranyos-maróthi járásbíróságnál fe-
nyítő feljelentését meg is tette, a bíróság azonban, mert a panaszlottak
e s k ü v e l bizonyították, hogy Borisnál a gazdájától ellopott tárczát meg-
találták, bizonyítékok elégtelensége miatt felmentette őket.”
Továbbá ugyancsak a „Függetlenség f. hó 1-ji számában a kö-
vetkező, Szatmármegyében történt esetet közli, a mely vizsgálat
tárgyát is képezte, és jelenleg a kir. tábla előtt fekszik sz. alatt.
A „Függetlenség” közleménye így szól:
„Az eset nem gyilkosság, de mint a fanatizmus ténye okvetlenül
magára vonhatja a büntetőjoggal foglalkozók figyelmét. A panaszos anya,
özvegy Király Mihályné kölesei lakos így tette meg annak idejében a
füzes-gyarmati bíróság által vizsgált följelentését:
Epén „dinnye-evés” ideje volt, mikor 9 éves kis fiát elküldette
Kölese, szatmármegyei községben nagynénjéhez dinnyéért. Király Mihályné
azalatt Szutor Endre ref. lelkésznél szilvalekvár főzésével foglalkozott.
A fiú elment s útja a falu derekán egy régi rozzant szalmás ház előtt
 21

vezetett, hol a zsidók összegyülekezve voltak. A fiút Neumann Borek

sakter az utczáról czukornak és krajczárnak ígérgetésével beédesgette.
Mikor betért, megfogták, száját betömték és k ö r ü l m e t é l t é k , s vérét a
kis fiú vallomása szerint, p o h á r b a f o g t á k fel. A kis fiú borzasztó
ordítást vitt véghez a falun, mihelyt kiszabadult, az egész lakosság rop-
pantul fel volt háborodva.
Az anya a ref. lelkész közvetítésével följelentést tett a füzes-gyar-
mati járásbíróságnál, maga szekéren Gyarmatra ment, s ott Hátfalvi
megyei orvosnál mutatta be a gyermeket. Az orvos, az anya vallomása
szerint, konstatálta a műtét megtörténtét, de a látlelet kiállításáért há-
rom forintot kért, a mit ez, szegény levén, meg nem adhatott. A füzes-
gyarmati járásbíróság megindította a vizsgálatot, és egyik résztvevőt
Schwarczot elfogatta s több napig vizsgálati fogságban tartotta. Azóta
az ügy húzódott, s most a kir. tábla előtt van.
A kis fiú ma is él, s mindenki meggyőződhetik róla, ha megtekinti,
hogy csakugyan körül van metélve.”
A Székesfehérvárott megjelenő „Szabadság” pedig f. hó 9-ki
számában egy merénylet hírét közli, a mely a minap Tatay Imre ottani
református lelkész ellen követtetett el. Ugyanis Tatay elbeszélte több
bizalmas embere előtt, kikről föltette hogy a dolgot nem adják to-
vább, hogy g y e r m e k k o r á b a n őt is m e g t á m a d t á k a zsi-
dók r i t u á l i s b ű n t é n y c z é l j á b ó l . – Erre néhány nap múlva
két gyanús, galicziai zsidó kinézésével bíró egyént pillantott meg,
egyet barna ruhában s világos kalappal, egyet világos ruhában barna
kalappal, kik nyomban kisérték. Csütörtökön (f. é. jun. 29-én) este
10 óra tájban hazamenet, egy zsidó fakereskedő házának kerítése mögül
hátulról reá lőttek; a golyó közvetlenül a füle mellett sivított
el; aztán a jövő csütörtökig nem tehetett egy lépést se Tatay úr a
nélkül, hogy két gyanús ember lépten-nyomon ne követte volna. Neve-
zett lap hosszadalmasan leirja a zaklatásokat, melyeken Tatay keresztül
ment, míg csütörtökön (f. hó 6-án) megsokalván a dolgot, a két gyanúst
a rendőrség által elfogatta; de a lövési merénylet nem bizonyult rájuk.
Ugyancsak a székesfehérvári „Szabadság” ugyanazon számá-
ban ezt is írja:
„Épen most időz egy itteni család látogatására egy balassa-gyar-
mati asszonyság, ki azt beszéli, hogy évtizedek előtt maga is többed
magával nyitott be az ottani zsinagógába s ott egy megkötözött leányt
látott. Sikoltozásaikra a zsidók megijedtek s azt mondták, hogy e leány
pénzt lopott s azért kötözték meg. (Tehát épen úgy mint a fentebbiek sze-
rint a kovácsii zsidók. Úgy látszik, ez már a zsidók szokásos kibeszéde
meglepettetésük alkalmára. – Szerk.) De ez az eset most, a midőn az el-
terjedt sajtó s közlekedési eszközök megnehezítik az eltusolásokat, s a
t.-eszlári, peéri, kékkői, sajószentpénteri sat. példák szőnyegen forognak,
közbeszéd tárgyát képezik B.-Gyarmaton.”
Annak illusztrálására, hogy ha a zsidóknak valahol véletlenül
nem sikerül húsvétjukra keresztény vérre szert tenni, mi módon feje-
 22

zikk ki utálatukat s gyűlöletöket a kereszténység iránt, szolgáljon itt

ugyancsak a „ Függetlenség”-nek f. é. június 7-ki számában közölt
következő eset:
„1879-ben Garam-Újfalura gyűltek nemcsak a helybeli, hanem a
csejkői, podlucsányi, garam-apáthi és sólymosi zsidók is húsvéti szertar-
tásaikat megtartandók. Zsinagóga hiányában az 55. számú, meglehetősen
elhanyagolt, kerítéstelen Jeszenszky-féle házat használták fel. Énekléseik,
melyeket késő éjjelig folytattak, a kíváncsiakat oda csábították; az ügye-
sebbeknek, kik az ablakhoz férhettek, sikerült meglátniok az egész szer-
tartást. Észrevettek egy zsákot, melyet minden zsidó köpdösött. A szer-
tartás végével egy keresztény férfit láttak belőle kimászni, ki Renner
Jakab helybeli bérlő kovácsa volt. – A nyomozásoknak sikerült kide-
ríteni, hogy öt ura unszolásai és 5 frt jutalom bírták arra, hogy ily
szerepre vállalkozzék. A vidéken akkoriban nagy felháborodást keltett
az eset, de a zsidók ügyes műveletei folytán minden komolyabb követ-
kezmények nélkül maradt. Hiteles forrásból szemtanú értesít róla. Min-
denesetre érdekes világot vet a zsidók szertartásaira, hogy azok ha
nem is keresztény vért, de a kereszténynek jelképies meggyalázását kí-
vánják.”

Hogy a tisza-eszlári rémes eset és a sok hasonló, most szóbeszéd

tárgyát képező esetek behatása alatt, a mihez hozzá járul még a zsi-
dóknak több helyütt tanúsított kihívó magaviselete, – az izgalom
az egész országban rendkívüli, – az nagyon természetes; de ezt a
zsidók és barátaik tulajdonítsák maguknak a zsidóknak, a kik mai
napság az antisemitizmus legügyesebb kortesei. Hogy ez izgalom
nem maradt több helyütt zavargások előfordulása nélkül, az szinte
érthető dolog. Ilyen antisemita tüntetések egyebek között előfordul-
tak a múlt hetek alatt Nagyszombatban, Pozsony-sz.-Györgyön, Sze-
niczen, Szontán (Bácskában,) Pápán sat. A legutóbb nevezett város-
ban – a hol az összeröffent zsidók egy magyar csizmadiát azért, mert
egy kávéházban a t.-eszlári ügyről beszélt, úgy megverték hogy bele-
halt, – komolyabb természetűek voltak a zavargások s több napon át
tartottak úgy, hogy Veszprémmegye alispánja erélyes rendszabályok-
hoz volt kénytelen nyúlni. – Mi már több ízben kijelentettük, hogy ut-
czai zavargások útján a zsidókérdés nem oldható meg. Mi az antisemita
tüntetéseket csak mélyreható társadalmi s gazdászati bajok kórtüne-
teinek tekintjük, a mely bajokat t ö r v é n y h o z á s i utón kell
megszüntetni. Vonja le a nép fenyegető magatartásából úgy a tör-
vényhozás mint a kormány a következtetéseket, s ne kövesse többé
a struczmadár-politikát a zsidókérdésben, hanem vegye kezébe egy-
szer már ez elmérgesedett kérdés megoldásának ügyét.

Hogy a kormány már előre sejtette azt, hogy az orosz zsidók

bevándorlása és a tisza-eszlári ügy folytán beállt izgalom mellett a
 23

dolog itt-ott zavargás nélkül nem fog lefolyni, bizonyítja egy, június
12-kén 8107. sz. alatt az ország valamennyi törvényhatóságához
intézett belügyministeri körrendelet, a mely szó szerint ekként
hangzik:
„Nem lehetetlen, hogy néhány lelkiismeretlen egyén azon valótlan
hírt, hogy az Oroszországból menekült zsidók tömegesen szándékoznak
Magyarország területén letelepülni, – valamint azon gyanút, a mely Soly-
mosi Eszter T.-Eszlári leány eddigelé ki nem puhatolt, de törvényes
nyomozás tárgyát képező eltűnése alkalmából felmerült, t. i. hogy a
leány a zsidók által meggyilkoltatott, a zsidók ellen fajgyűlölet szitá-
sára és a törvényes rend és csend megzavarásának előidézésére fogja
felhasználni.
A magyar nép józanságának legfényesebb bizonyítéka, hogy ily-
nemű üzelmek alkalmas talajra eddigelé nem találtak, sőt ismerve az
ország lakosságának emberbaráti, igazság és rendszeretetét biztos va-
gyok abba, hogy ily izgatások tömeges követőkre nem is fognak ta-
lálni. Mindazonáltal nehogy a könnyen hivő s a rend bontásra haj-
landó kis töredék ily lelkiismeretlen izgatók által félre vezettessék, úgy
hazafiúi mint hivatalos kötelességemnek tartom, a törvényhatóság figyel-
mét ezen eshetőségre felhíni, mert nem tartom megengedhetőnek, hogy
Magyarország területén, hol a szabadság, egyenlőség és testvériség közös
boldogságunkra virágzik, egyesek rósz akarata által ezzel ellenkező bár-
mily csekély jelenségek is előforduljanak.
Mindezeknél fogva felhívom a törvényhatóságot, miszerint intéz-
kedjék, hogy minden ilynemű kísérletek a legéberebb figyelemmel kísér-
tessenek; legelső sorban a városi és községi elöljárók utasítandók, hogy
minden ilynemű üzelmeket személyes felelősség terhe alatt a legerélye-
sebben meggátolják, és előforduló esetekben a közigazgatási hatóságnak
haladéktalanul jelentést tegyenek, hogy azok által szükség esetén úgy
az üzelmek meggátlására, mint a legszigorúbb törvényes megtorlás iránt
a kellő intézkedések azonnal foganatosítassanak.
Továbbá utasítandók a közigazgatási tisztviselők, hogy úgy a törvé-
nyes megtorlás iránt azonnal intézkedjenek valamint felügyeljenek külö-
nösen arra, hogy az elöljárók felügyeleti kötelességüket pontosan tel-
jesitik-e?
Ösmerve a törvényhatóság úgy hazafiúi mint emberbaráti nemes
kötelességérzetét, ebben biztosítékát látom annak, hogy ilyetén üzelmek
nem fognak megtüretni; ha megkísértetnének, a legerélyesebben meg
fognak akadályoztatni, és a törvényes rend, a személy és vagyon biz-
tosság és a honpolgárok nyugalma a hazában minden osztály és vallás-
különbség nélkül meg fog őriztetni, és újabb bizonyíték fog szolgál-
tatni arra nézve, hogy az alkotmányos Magyarország területén a rend
és béke teljesen biztosítva van.
Budapest, 1882. évi Június hó 12-kén. – Tisza s. k.”
Ez a rendelet és annak a népre való, bizonyára nem szándé-
kolt hatása is egyik frappáns bizonyítéka annak a történeti igaz-
ságnak, hogy valamely, a dolgok rendjében vagy, mondjuk, a leve-
gőben levő mozgalom még az ezen mozgalom ellen megragadott
rendszabályok által is csak új tápot nyer, csak jobban élesztetik.
 24

Ez a rendelet ugyanis az ország minden községében kihirdetve,

mint bennünket több helyről értesítenek, olyan hatást idézett elő a
nép között, a mely hatásra a kormány bizonyára nem számított, s a
mely hatás fölött a zsidóságnak épen nincs semmi oka sem örülnie.
Ezzel a rendelettel az ország legfélreesőbb zugába is – a hol
eddig tán még nem is álmodtak róla, – bevitetett h i v a t a l o s utón
a zsidókérdés. Hát ez ellen nekünk antisemitáknak épenséggel nincs
semmi kifogásunk. – Nem volt bolond ember az a talián, a kit úgy
hívtak vala hogy: Macchiavelli! . . .
Ezen, a „szabadság, egyenlőség és testvériségétől csepegő
rendeleten kívül aztán van még egy másik belügyminiszteri kör-
rendelet, igazabban szólva, ukáz is, a mely az antisemita sajtóter-
mékek ellen van irányozva. E rendelet így hangzik:
„2355. eln. – A közelebbi időben napról-napra több, különféle oly
alakú és tartalmú nyomtatványok árusíttatnak s hozatnak nyilvánosság
elé, melyeknek félreismerhetlen czéljuk az ország keresztény vallású
lakosait a zsidóság ellen gyűlöletre, sőt tettleges támadásra izgatni.
Ilyen a többek közt a „ T i s z a - e s z l á r i v é r t a n ú - l e á n y é s az
ó h i t ű z s i d ó k ” czímű Egerben megjelent röpirat; ilyen az Eszter-
gomban megjelenő „ E s z t e r g o m i K ö z l ö n y ” czimü lap f. é. június
11-én, 24-én számában közölt „ F e k e t e f e l h ő a l á t h a t á r o n ” fel-
iratú czikk: s ilyenek azon különféle alakú és tartalmú, illetőleg jel-
mondatú felragasztható czédulák, melyek leginkább terjesztetnek; ezen
törvénybe ütköző közlemények megtorlása iránt megtétettek ugyan az
intézkedések, minthogy azonban ezen intézkedések nem állják teljesen
útját ezen izgató nyomtatványok terjesztésének; – felhívom a törvény-
hatóságot, miszerint intézkedjék, hogy a kérdéses és hasontartalmú nyom-
tatványok terjesztése és árusítása a r e n d ő r i közegek által megaka-
dályoztassák, az eladásra szánt példányok lefoglaltassanak, s azok a tör-
vényes megtorlás czéljából teendő további intézkedések végett hozzám
fölterjesztessenek.
Budapesten, 1882. július 1-én. Tisza m. k.”
Ha Tisza Kálmán próbát akarna tenni, hogy ugyan a fenálló
alkotmány mellett és daczára minő önkényuralmat képes egy magyar
ministerelnök gyakorolni: úgy erre a kísérletre leghálásabb tér lenne
– legalább p i l l a n a t r a – a zsidóság mellett való kormányműködése:
tekintetben m i n d e n de m i n d e n szabad lenne neki: se a sajtó se
(tán néhánynak kivételével) a megyék, se a képviselőház nem vonná
őt m a felelősségre s e m m i n e m ű törvénysértésért, a melyet a zsidók
é r d e k é b e n elkövetne. Bizonyíték erre most idézett körrendelete,
a mely a legeclatánsabb törvénysértést foglalja magában.
Mi áll ugyanis e rendeletben? Az, hogy sajtótermékek r e n d ő r i
utón, a szerző elleni sajtóper indítása nélkül foglalandók le, a
mi nem egyéb mint az Ausztriában érvényben levő hírhedt objectiv el-
járás. S mit mond a m i sajtótörvényünk? Az 18 48-ki sajtótörvény 1. § -a
 25

így szól; „Az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre, s a sajtószabadság

visszaállíttatván, ennek biztosítékául ideiglenesen rendeltetik: 1 §.
Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon
terjesztheti.”
A 17-ik §. így szól: „A sajtóvétségek fölött nyilvánosan es-
küdtszék ítél.”
S a 22. §: „A bűnvizsgáló bíró a vád feladása u t á n a nyom-
tatványokat vagy metszvényeket, ha szükségesnek ítéli, tüstént zár
alá veheti. – Ha a vád alól a bepanaszlott feloldoztatik, a lezárol-
takat a vizsgáló bíró köteles 200 ft. büntetés terhe alatt azonnal
kiadni.”
Tehát sajtótörvényünk értelmében a nyomdaczéggel kellőleg
ellátott semminemű nyomtatvány nem foglalható le előbb, mintsem
a vád e m e l t e t e t t , s ekkor is n e m a r e n d ő r s é g , hanem a
v i z s g á l ó bíró teljesíti a lefoglalást, a mely lefoglalásnak hatálya
az esküdtszék marasztaló vagy felmentő verdictjétől függ.
A kormány igenis ellenőrizheti a colportage-t (házaló könyv-
kereskedést,) s rendőri úton el is tilthatja bizonyos könyvek vagy
füzetkék házalás útján esetleg ponyván való terjesztését, amint
például nálunk átalában el van tiltva a hírlapoknak utczai árulása,
a mi például még Oroszországban is divatban van; de hogy vala-
mely hírlapot vagy könyvet a szerzőnél vagy szerkesztőnél, vagy a
nyomdában r e n d ő r i ú t o n lefoglaltathasson, mint a fentebbi
rendelet az „Esztergomi Közlönynyel” tenni akarja, – az világos
törvénysértés.
És emelkedett-e egy hang ez ellen az ukáz ellen a létalapjában
megtámadott sajtóban? Csak az egyetlenegy „Függetlenség” csinál
frontot ellene, a többi: kormánypárti, habaréki, szélsőbali lapnak
semmi kifogása sincs ezen, holnap már tán ő reájuk alkalmazandó prae-
cedens ellen. S ha Esztergommegye derék alispánjában, a ki pedig
erős kormánypárti ember, a törvénytisztelet nem nagyobb mint a
servilizmus és a zsidó-érdek-legyezés: hát az Indexre tett „Eszter-
gomi Közlöny” r e n d ő r i l e g csakugyan le is foglaltatik. Az alispán
azonban törvény-adta jogánál fogva m e g t a g a d t a a törvénybe
ütköző ministeri rendelet végrehajtását.
De hogy az elzsidósodott gyalázatos sajtó még a kormánynál is
tovább szeretne menni, sőt egész kedvteléssel űzi az öngyilkossági
sportot, annak a legutóbbi időkben naponkint tanúi lehettünk. E hó
elején például azt a valótlan hírt olvashattuk a lapokban, hogy
egy névtelen feljelentés folytán a belügyminister sürgősen utasította
volna a fővárosi főkapitányságot, hogy egy, az Eszterházy-utczában
levő nyomdában s a j t ó a l a t t levő és „Solymosi Eszter vagy a
 26

tisza-eszlári gyilkosság” czímű „izgató” röpirat n y o m t a t á s á t

t i l t s a be (!)–Magyarországon valamely nyomtatvány nyomását
b e t i l t a n i ! ! – És ezt összes újságaink valami önmagától érte-
tődő, természetes dolognak látszottak tartani. – Július 2-kán a
„Pester Lloyd” s utána a többi majom-lapok nagy diadallal hirdet-
ték, hogy „az egri érsek megtudván azt, hogy az ottani érseki
lyceumi nyomdából antisemita nyomtatványok kerülnek ki, ő excel-
,lencziája hasonló iratok további nyomtatását m e g t i l t o t t a.”
Tehát a zsidók már az egyes nyomdákat bloquirozzák is, nyélbe süt-
tetvén az egyes nyomdákat az ezekre befolyással bíró egyének által. –
De ez még mind semmi! Ugyancsak ez a, magát a tisza-eszlári sak-
terekkel úgy látszik teljesen identifikált kedves „Pester Lloyd”
június 2 9-ki esti lapjában nagy örömmel azt újságolja, hogy „ a sza-
bolcsmegyei főispán a „Szabolcsmegyei Közlöny” szerkesztőjét ma-
gához hivatta és f e l s z ó l í t o t t a őt, hogy a kedélyeknek antise-
mitikus irányban való felizgatásától t a r t ó z k o d j é k . ” Íme a muszka
megintési rendszer!
Bizony bizony, amint látjuk, Tisza Kálmán fentebbi ukáza tel-
jesen eltévesztette hatását: a magyar s z a b a d sajtót, korunké leg-
nagyobb moeretrixét még ily drasztikus szernek se sikerült saját
méltóságának, saját létérdekének öntudatára ébreszteni. – A ma-
gyar „szabad” sajtó „Auf Gnade und Ungnade” kapitulált –- nem
Tisza Kálmán előtt, – hanem a hirdetéseket liferáló zsidóság előtt!
Ily nyomorult hírlapügyi viszonyok közt még minden tekintet-
ben legjobb vigaszunk az élczlapok: Bartók Lajos „Bolond Istók” –
ja, Szabó Endre „Üstökös”-e és Bartalits Imre „Füstölő”-je, a me-
lyek, különösen a kedélyre ható kitűnő költeményeikkel, az antisemi-
tikus mozgalomnak a sajtóban tényleg leghathatósabb emeltyűi. De
valamint hálás tárgy is a z s i d ó az élczelésre és a satyrizálásra,
úgy a magyar közönség is hálás ezen jókedvű antisemita lapok irá-
nyában, mert azok a legutóbbi időben hihetetlen elterjedést nyertek.
Hiába! csak igaz az, hogy: „Sírva vigad a magyar!” vagy: „Vigadva
s i r a magyar!”
Daczára azonban a kormányhatalom szorgos védelmének, a
sajtó dédelgetésének és mindenható pénzes zsákjaiknak, zsidóink a
t.-eszlári ügy folytán mégsem érzik magukat teljes biztonságban,
mert helyes érzékkel sejtik azt, hogy a t.-eszlári – ma már a zsidó
lapok által se tagadott – rituális gyilkosság folytán a törvényhozás
kénytelen-kelletlen drasztikus eszközökhöz lesz kénytelen nyúlni,
ma már a zsidó vallás vagy legalább is az orthodoxok ellen. Azért
kezdik már maguk a zsidók itt-ott pengetni a zsidó vallás reformá-
lásának szükségességét. Ezen mozgalom a szatmármegyei zsidóság
 27

köréből indult ki, tehát ugyanazon megyéből, a honnét az antise-

mitikus mozgalom az ismeretes peticzióval a múlt hónapokban oly
hatalmas lökést nyert.
Feleslegesnek tartjuk bővebben kiterjeszkedni ezúttal a zsidó-
ság reformácziójának kérdésére. Elmondtuk mi már e kérdés fölött
nem egyszer nézeteinket, többi között e füzetek I. évfolyamának 1-ső
füzetében „Reformálható-e a zsidóság?” czikkünkben, és a II. évfo-
lyami 5-ik füzetben e rubrika alatt: „Zsidókérdés Nro 2.” Mindkét
czikkben arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a zsidóság
nem r e f o r m k é p e s : az úgy amint van, áll vagy pusztul. Tertium
non datur.
Ugyanazért nem azon okból, mintha mi a szatmári reformál-
hatnám-zsidók fantazmagóriáit komolyan vennénk, hanem csak annak
egyik frappáns bizonyítékául, hogy mennyire meg vannak szeppenve
a zsidók, s hogy mostmár fűhöz-fához is kapkodnak, közöljük az
„Egyetértés” után e reformterv alapelveit. Ezen alapelvek a követ-
kezők lennének:
I. Az alkotandó reformtörvények s a módosított imádságok magyar
nyelven szerkesztetnek s kizárólag ezen a nyelven (Ezzel a „concessió”-
val Magyarországon ugyan senkit se tesznek többé bolonddá, már csak
azért sem, mert akár német, akár magyar imaformulák mellett sakte-
rozzák le a keresztény fiukat és leányokat, az tökéletesen egyre-megy
ki. – Szerk.) végeztetnek.
II. A reformált zsidók naptári éve az eddigi marad vagyis a világ
teremtésétől számított.
III. A reformált zsidó vallás alapját Mózes tíz parancsolata teszi.
IV. Az eddigi szokás szerint nyolcz napig tartott húsvéti és sáto-
ros ünnep két napra szállíttatik le, úgy hogy ez ünnepeknek csak két
első napja marad érvényben. Tehát úgy a húsvéti, mint a sátoros ünnep
6 napja megszűnik a vallás tárgya lenni.
V. A bizonyos rítus szerint készített s a húsvéti ünnepek alatt
élvezett pászkák helyett (Ezzel, a roszhírűvé vált h ú s v é t i p á s z k á t
eltörlő „reform”-mal egyszer mindenkorra elejét akarják venni a gya-
núnak, hogy j ö v ő r e is keresztény vért akarnának használni sütnivaló-
nak. – Szerk.) ezentúl búzalisztből, élesztő és só nélkül sütött „Graham
kenyér” használtatik, kegyeletes emlékéül a zsidók Egyptomból való ki-
vándorlásának. Ezt a kenyeret az oroszok is egészségesnek és könnyen
emészthetőnek vallják.
VI. Az ezentúli két napig tartó újévi, sátoros, húsvéti és pün-
kösdi ünnepeken csak reggel 8-tól 10 óráig lesz istentisztelet.
VII. A kiengesztelődés napján (jomkipur) szintén csak reggeli 6
és 10 óra közt lesz istentisztelet. Az eddig szokásban volt böjtölés
elmarad.
VIII. Szombati napokon is csak reggeli 6-7 óráig végeztetnek az
imádságok.
IX. Az itt meg nem említett s eddig fennállott böjt-, gyász- és
örömnapok megszűnnek.
 28

X. Az eddig érvényben volt törvény, a mely szerint 8 nap multán

az újszülött figyermekek körülmetélendők, érvényen kívül helyezendő.
XI. Az ételre és italra eddig fennállott megkülönböztetés, hogy
„kóser,” „tréfli,” „nészaeh” nem lesz többé vallás tétele; a reformált
zsidó megeszik, megiszik mindent, a mi egészségének nem árt.
XII. A reformált zsidóknál az esketés csak akkor törvényes, ha az
a királyi közjegyző vagy más törvényszéki hatóság által is teljesíttetik.
Ézt a reformtervezetet az ország zsidósága mint mi előre lát-
tuk, – nagyon hidegen fogadta, s ezért kárba veszett a szatmári
zsidók egész fáradsága.
Erre a reformtervezetre nem ugyan egyenes, de indirect válasz-
nak tekintethetik az orthodox rabbiknak egy, f. hó 5-kén Budapesten
tartott közgyűléséből kelt nyilatkozványa, a melyben kijelentik,
hogy ő náluk – az orthodoxoknál – nincs semmi hiba, hanem min-
den bajnak okai egyedül a gonosz antisemiták, a kik az ártatlan
zsidókra mindenféle meséket költenek, és ellenük faji és vallási
gyűlöletre izgatnak. De hiszik, hogy győzni fog a jog, az igazság, a
jó erkölcs és a szeretet. Hirdetik vala pedig ezen és sok egyéb szép és
épületes dolgokat Katz Menachem németkeresztúri főrabbi mint
elnök, és Lipsicz Lipót abauj-szántói főrabbi mint jegyző.
Tehát az orthodox zsidó uraknál nincs semmi hiba, következő-
leg reformnak szüksége sem forog fen. Ne nektek szatmármegyei
reformálhatnám-zsidók!

Az eddig elmondottakban röviden hű képét igyekeztünk adni a ná-

lunk a közelmúlt hetekben végbement nagyfontosságú eseményeknek, a
melyek körül ez idő szerint az európai zsidókérdés forog, most Ma-
gyarországra kerülvén a sor arra nézve, hogy az egyetemes antisemiti-
kus mozgalomban az őt megillető szerepet vigye. Az egész művelt
világ szemei most hazánkra vannak irányozva, s lázas izgatottság-
gal lesik várják mindenütt a tisza-eszlári esetleg korszakot alkotó
ügy fejleményeit.
Ezúttal tehát a legtöbb és legfontosabb hírek hazánkból vannak;
a többi illető államokban majd csak akkor indul meg újult erővel a
mozgalom, a mikor a Magyarországon történtekből a consequentiá-
kat ott is levonják. Az antisemitikus mozgalomnak ez is egyik tör-
vénye. A mikor Németországon legmagasabb hullámokat vert az:
Oroszország s hazánk csöndes volt; mikor aztán Oroszország vette
kezébe muszka módra a zsidókérdést, Németországban lassúdott a
mozgalom; most pedig, a mikor hazánk a mozgalom tűzpontja,
csendesebb minden úgy Német- mint Oroszországban.
 29

Az azonban nagyon csalódnék, a ki azt hinné, hogy Német- és

Oroszországban „végleg kitombolta volna magát” az antisemitikus
mozgalom.
Lássuk tehát, hogy állanak a dolgok e pillanatban a külföldön.
*
Oroszország zsidóügyi politikájában, Ignatyev gróf belügymi-
nisternek június 12-én bekövetkezett elbocsátásával nevezetes vál-
tozás ment végbe. Az új belügyministerről gróf Tolstojról azt írja
ugyan egy berlini zsidólap, hogy, ha Ignatyev vesszőkkel, úgy Tolstoj
skorpiókkal fogja a zsidókat fenyíteni; s igaz ugyan, hogy a zsidók
Tolstoj ministersége alatt se álmodhatnak az emanczipáczióról:
mindazonáltal az ő (előreláthatólag rövid ideig tartó) kormánya
alatt az oroszországi zsidókérdés, Európára való kihatása tekinteté-
ben, meglehetős stagnáczióba jut. Annál serényebben fognak mű-
ködni most a nihilisták, a kiknek működését Ignatyev a zsidókérdés
akut állapotban való tartásával féken tartotta.
Az orosz-zsidó kivándorlási mozgalom, az orosz kormányválto-
zás folytán is, szinte csökkent, s noha még Brodyban folyton nagyobb
számú zsidó tanyáz, azok részint lassankint az osztrák kormány ál-
tal útiköltséggel ellátva hazaküldetnek, részint pedig Galiczián át
kisebb-nagyobb csoportokban hazánkba zivárognak, s a lapok gyak-
ran hoznak híreket ezen, az oláh-czigány hordáknál is rosszabb
nomádoknak az ország különböző helyein való fel-feltünéséről.
Amerikába mostmár nem igen merik szállítani a menekült
orosz-zsidókat, mert, mióta a New-Yorkba érkezett orosz-zsidók az
ottani zsidó segélyző bizottság elnökét Birnbaum urat majd halálra
verték azért, mert nem adott nekik annyi pénzt, mint a mennyit
követeltek tőle, – még maguk az amerikai zsidók is ellenzik az
orosz-zsidók további bevándorlását; a keresztény-amerikai közön-
ség felháborodása pedig mindinkább növekszik eszemét had ellen.
De a londoni, berlini sat. zsidó kivándorlási segélybizottságoknak is
elment a kedvük a további pénzliferálástól, mióta kiderült az, hogy,
mint a lembergi „Gazeta Narodova” írja, a brodyi zsidó-segélyező
bizottság nem tudott számot adni a kezére bízott roppant össze-
gekről, mert tagjai e pénzekből hatszázezer forintot zsebre vágtak.
A zsidó megmutatta, hogy itt is csak zsidó, még saját felenyájai
irányában is. A bródyi „segélyző” zsidók eljárása még csak azon ki-
vándorló zsidó legények eljárásával tehető párhuzamba, a kik kiván-
dorló és családjuk jövője fölött aggódó pénzesebb zsidó családapá-
kat rávettek arra, hogy szép leányaikat nekik feleségül adják, s kik
aztán e szép feleségeiket Konstantinápolyba vive, ott a háremekbe
 30

vagy még rosszabb hírű házakba jó pénzért eladták. Amint látjuk,

a korhadás Izraelben a tetőpontra hágott.

Az Oroszország által kivetett és kivetendő zsidó salakokat ma

már még a „szabadelvű, felvilágosult és humánus” Amerika se levén
többé hajlandó befogadni, Magyarország közvéleménye pedig a
muszka-zsidó bevándorlás ellen felzúdulva levén, végre maguk a
zsidók is be kezdik látni, hogy egyedüli refugiumuk mégis csak Tö-
rökország s az ennek területén levő Palaestina lesz. A török kor-
mány, hihetőleg pengő érvekkel capacitáltatni engedte magát any-
nyira, hogy a zsidók bevándorlása s azoknak Mezopotámiában, a kis-
ázsiai Adana és Aleppo kormányzóságokban való letelepedését nem
ellenzi, sőt itt nekik ingyen földbirtokokat is bocsát rendelkezésükre
hat évi adómentesség mellett; de arra eddig semmikép rá vehető nem
volt, hogy a P a l a e s t i n á b a való tömeges bevándorlást megengedje.
Erről – különös dolog! – hallani sem akar a török kormány. Ezt a
magatartását a török kormánynak az angol befolyásnak Syriában való
növekvésétől való félelemre vezetik vissza. Remélhetőleg azonban a Pa-
laestina szomszédságában levő Egyptom ellen épen most Anglia részé-
ről foganatba vett hadi actió végeredményben Anglia befolyásának sőt
hatalmának Syriára és Palaestinára is leendő kiterjedésével fog
végződni. A keleti kérdés Egyptomban újra folyamatba jött; min-
den, a keleti kérdés megoldását siettető politikai actió pedig eddig
a zsidókérdés továbbérlelését is maga után szokta vonni.
Ez a fejlemény annyival inkább kivánatos, mert a „Polit.
Correspondenz” egyik legutóbbi híre szerint, a közvélemény Törökor-
szágban is kedvezőtlen a zsidó bevándorlók irányában; sőt a kü-
lönböző tartományokból Konstantinápolyba érkező egyértelmű jelen-
tések szerint, a zsidó menekültek Törökország lakossága részéről se
számithatnak barátságos fogadtatásra.
Hogy tehát a maholnap sehol a világon meg nem tűrt zsidó nép-
nek legyen helye a hol magát meghúzhassa, arra nézve nincs más
mód, mint hogy Európa kényszerítse Törökországot a zsidóknak
régi hazájukat Palaestinát visszadni. Ott aztán éljenek és uralkodja-
nak tetszésük szerint, s ott akár bízvást sakterkodhatnak is, ha
ugyan lesz olyan bolond nem-zsidó, a kinek a Talmud-uralta ország-
ban kedve kerekednék lakni.
*
Ausztriában, a hol Schönerer képviselő május havában számos
kérvényt nyújtott be a Reichsrathhoz az orosz-zsidó bevándorlás
ellen, a mely kérvények a kormánynak „beható méltánylás” végett
kiadva lettek, – ügyünk szép fejlődésnek indul. A derék bécsi re-
 31

formegylet tagok számában egyre gyarapszik s az antisemiták már

két napilappal is rendelkeznek E lapok: a „Tribune” és a „Neuig-
keits-Weltblatt.” Noha az osztrák kormány még a magyar kormány-
nál is aggodalmasabban gondoskodik arról, hogy a „drága izraelita
polgártársak”-nak hajuk szála se görbüljön meg, a dolgok meglehe-
tős jó mederben s a legjobb kilátások mellett folynak Ausztriában.
Németországban, a hol Henrid és a drezdai, boroszlói sat. re-
formerek folyton élénk tevékenységet fejtenek ki, a magyarországi
fejleményeket, főleg pedig a tisza-eszlári rituális gyilkossági ügy
mozzanatait lázas izgatottsággal szemlélik, úgy, hogy a magyaror-
szági mozgalom visszahatása nemsokára igen érezhető fog lenni
Németországban is.
Hogy legutóbbi zsidó-vitánk s az Istóczy-Wahrmann ügy mily
nagy mértékben érdekelte németországi elvbarátainkat, kitűnik
abból is, hogy a berlini antisemita liga e füzetek szerkesztőjének
mint országgyűlési képviselőnek, június 9-ki képviselőházi beszéde
és az ismeretes párbajügy alkalmából, távirati úton fejezte ki sze-
rencsekívánatait.
A tervben levő drezdai nemzetközi antisemita congressus
ügyének a „B. Ostend-Zeitung,” július 10-ki számában „Egy világ-
történelmi esemény” czimü vezérczikket szentel, a melyből érdekes-
nek tartjuk a következőket közölni:
„Az antisemitikus mozgalom, a mely még csak kevés idővel ezelőtt
ellenfeleink előtt gúny tárgya volt, Európa népeit oly hatalommal ra-
gadta meg, és oly jelentékeny haladásokat tett, hogy a modern zsidó-
ság alapjaiban megrendítve lőn. Az eszme hatalma, a sóvárgás a nem-
zeti újjászületés után erősebbnek bizonyult be, mint Izrael házának össz-
pontosított tőkéje. A zsidóság az egész vonalon meg van verve, s da-
czára bérenczei nagy számának és gyakran hatalmas befolyásának, nem
képes többé az uralkodó koráramlat ezelőtt megállani. A zsidó részről való
minden kísérlet, az antisemitikus mozgalmat pénzzel, a policziáért való
kiabálással, gúnyolódással és rágalmazással elfojtani, az ellenkező hatást
idézték elő s csak harczosaink sorainak erősbítését eredményezték. A
zsidóság, ezen, még néhány évvel ezelőtt látszólag legyőzhetlen hatalom,
kényszerülve lőn arról a magas piedestálról, a melyre jogtalanul helyez-
kedett, leszállani, és ma csalékony nimbuszából kivetkőztetve, mint el-
halványodott dicsőség képe áll előttünk.”
Ezután a czikk a német liberális pártoknak ad leczkét, a melyek
ott, ellentétben a conservativekkel, philosemitáskodnak; követendő
például az osztrájs és magyar liberálisokat állítván szemük elé. „Schöne-
rer, Istóczy és Onody, – így szól a „B. O.-Z „ –. az osztrák-magyar
antisemitizmus ismeretes képviselői szabadelvűek, s a franczia anti-
semita vezér Rochefort is bizonyára nem reakczionárius.” Ezután e
lap így folytatja:
 32

A zsidóellenes mozgalom közös java az összes árja világnak, nincs

az semmiféle fenálló politikai pártjához valamely országnak kötve, min-
den igaz kereszténynek, minden polgárnak, a kiben becsületérzés van,
tulajdona az. Szükséges azért, hogy az antisemitizmus minden párthívei,
tekintet nélkül a nemzetiségi különbségre szorosan csatlakozzanak, s egy
az egész földön elterjedt hatalmas ligát alapítsanak, a mely előtt a zsi-
dóságnak remegnie kelljen, s a melyben Európa kormányai a semitiz-
mus forradalmi törekvései ellenében egy hatalmas támaszt találjanak.
Ezen legközelebb megalapítandó alliancz főfeladata abban fog állani,
hogy a „modern zsidóság” túlsúlya elleni jogosult agitáczió folyamatban
tartassék, az egyes államok kormányai elé a szerzett tapasztalatok és
észleletek alapján a zsidókérdés megoldására javaslatok terjesztessenek,
valamint végül a keresztény tőke összpontosítása által az uralom a vi-
lágkereskedelemben visszahódíttassék, s ezáltal az irreális semitikus
jobberségnek a haláldöfés megadassék.
Az osztrák-magyar vezéreknek a berlini mozgalom vezetőivel való
barátságos viszonya azon reményre jogosítanak, hogy a f. é. september
hó folytán D r e z d á b a n ö s s z e ü l e n d ő n e m z e t k ö z i a n t i s e -
mita c o n g r e s s u s üdvösen hatni és az új keresztény alliancz alapí-
tását magával hozni fogja. Azon nehézségek, melyek e congressus össze-
jövetelének eddig útjában állottak, véglegesen e l h á r í t v a vannak, s a
tisza-eszlári borzalmas keresztény-gyilkolás egy ujabbi véres intés a ke-
resztény népeknek arra nézve, hogy a zsidókérdés végleges megoldását
mostmár haladék nélkül s erélyesen kezükbe vegyék. Ha egyszer aztán
a zsidóság által leginkább fenyegetett és nyomott népei Európának egy
nemzetközi védszövetség alakításával előljártak, úgy Európa egyesült
kormányai se vonhatják ki többé magukat a kötelezettség alól a zsidó-
kérdést nemzetközi-politikai utón végérvényesen szabályozni.”
Miután már úgy a berlini, mint a drezdai és bécsi intéző körök
kibocsátották a felhívást a congressuson való részvételbeni jelentke-
zésre: ennélfogva a magyarországi párthíveket mi is ezennel felhív-
juk a szóbeli vagy írásbeli jelentkezésre. Már eddig is jelentkezett
két elvtárs Pozsonyból. A közelebbi részletek annak idején levél
utján a jelentkezők tudomására fognak hozatni.

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Szeged.
T. szerkesztő úr! – Midőn május hó 25-én a tisza-eszlári eset a
hírlapi közleményekből városunkban tudomásunkra esett, a polgárság
köréből némi mozgalom indult meg, hogy ezen botrányos esetet a nagy-
közönséggel, külön lenyomatva, a pünkösdi ünnepeken megismertessék.
Ennek hírét vették a befolyásos zsidók, s valószínű, hogy hatósági sege-
delmet ők kértek légyen, mert tény az, hogy hatósági intézkedés folytán
 33

mindkét helybeli nyomda szigorúan és felelősség terhe mellett megkeres-

tetett, hogy a tisza-eszlári esetre vonatkozó röpiratokat vagy ismerteté-
seket ki ne merészeljenek nyomatni (Mintha csak Muszkaországban
lenne Szeged városa. – Szerk.) – Lám a gaz zsidók, bűneiknek
öntudatában mennyire félnek, hogy még előre is intézkedtek a legártat-
lanabb cselekmények megakadályozására. Sajnos, de így történt, és
hatóságunk elég gyenge volt a zsidó befolyásnak engedni, és tiltó rend-
szabályokat kiadni.
A helybeli lapok közül a függetlenségi párti sémita érzelmű „Sze-
gedi Napló” a tisza eszlári esetet agyonhallgatja, – ellenben a „Szegedi
Híradó” az utóbbi időben, különösen május hó 28-án megjelent 122.
számában Ónody és Istóczy képviselő urakat, úgy a zsidóellenes moz-
galom hiveit a leggyalázatosabban megtámadja. (Hihetőleg azóta elál-
lott a s z a v a ennek az újságnak is. – Szerk.) – Nagyon különösnek
tűnik fel előttünk a „Szegedi Híradó”-nak ezen eléggé nem jellemezhető
eljárása, s visszautasítjuk a „nemtelen és butaság” kitételeit. – Nem
illik hozzá, hogy ő hivatkozzék a keresztény felebaráti szeretetre, midőn
a zsidók velünk szemben azt nem alkalmazzák. – Úgy látszik a „Sze-
gedi Híradó” nem tudja, mit tanít a zsidó Talmud a felebaráti szere-
tetről, – mert ha tudná, akkor nem lépett volna fel ellenünk oly
otromba és goromba módon, és a zsidókat annyira nem dédelgetné s
pártfogásába nem venné. – Hogy neki is legyen némi tudomása a zsidó
felebaráti szeretetre vonatkozó tanokról, – néhány tételt idézünk a
Talmudból. – Ugyanis a Talmud szerint „ki egy z s i d ó t a r c z u l
üt, a n n y i t tesz, m i n t h a a z i s t e n i f e l s é g e t ütné a r c z u l ;
a z é r t t e h á t halál fia a z o n goj, ki egy z s i d ó t m e g ü t n i
m e r é s z e l . ” – „ S e n k i v e l , ki n e m z s i d ó , s z í v e s s é g e t vagy
i r g a l m a s s á g o t ne t é g y . ” – „ M i n d e n nép, a mely nem
z s i d ó , s z a m á r , d i s z n ó és k u t y a”. – Ha többet nem is idézünk
e tanokból, ebből is meggyőződhetik, hogy mily indulattal viseltetnek a
zsidók a nemzsidók irányában. – Azért tehát ismételve azt mondjuk,
hogy ne hivatkozzék a keresztényi felebaráti szeretetre akkor, a midőn
tudjuk, hogy a zsidó irányunkban azt nem gyakorolja, hanem mindenkor
és minden körülmények között megcsal bennünket – hahogy szerét
teheti. – Különben nagyon kíváncsiak vagyunk tudni, hogy azon zsidó-
dédelgető czikkeiért, a melyeket legutóbb közzé tett – kapott-e a zsi-
dóktól subventiót? – s ha igen, mennyit? – mert mi a köpönyeg-
forgatás indokát kimagyarázni nem tudjuk.
Orgoványi.

Torontálmegye.
T. képviselő úr! – Az egész bánáti környék olvasta becses
interpellátióját, nemkülönben Ónody nagyrabecsült képviselő beszédét A mi
T. Eszlár községében Sólymosi Eszter 14 éves keresztényleánynyal tör-
tént, – az a mi környékünkben már n e m is v a l a m i f e l t ű n ő
dolog, mert Bánátban csakis a zsidók urak. – Hogy bővebben kide-
rítsem magam, csak egynehány tényt, milyenek Torontálmegye bánlaki
kerületében zsidók által naponta történnek, adok elő; – az 1881. év-
ből beszélek.
 34

1 ször. Nagy-Margitta községében egy zsidó, házak gyújtogatása

végett vádoltatván, – ez be is igazoltatott mint haszonvágyból eredett;
– a bővebbi felvilágosítást a bánlaki kerületi szolgabíróság adhatná.
2-szór. Bánlakon egy zsidónő, E–haft nevezetű, világos nappal
az ottani gör. kel. tisztelendő házába rohant, – és nejét felpofozta,
hajánál fogva az udvaron ránczigálta, népek csodálatára.
3-szor. Z–ts Antal k–i korcsmárosnak 16 éves leánya, egy zsidó gépész
által megfertőztetett.
4-szer. Egy L–i nevezetű szókai zsidó az ottani jegyzőt nappal
megtámadta, és nejét veréssel fenyegette, úgyannyira, hogy azok hajlé-
kukba vissza vonultak, s a helyett, hogy a jegyzőcsalád panaszt emelt
volna, a zsidó panaszolta be, hogy a jegyző őket agyonlőni akarta, mi
nem valósult be; – a zsidó itt is hasznot húzni kívánt kiegyezési szem-
pontból, mi azonban nem sikerült.
5-ször. Partos községében egy zsidó (E--t nevezetű), az ottani
jegyzőnőt, ki midőn más állapotban volt, egyízben a zsidónak boltja
előtt elment, megtámadta s jól elverte, – minek következtében a gyer-
mek idő előtt született, és csakugyan elhalt.
6-szor. Ugyanazon zsidó azon községben a jegyzőt agyonlőni akarta,
jól nem találván, csakis jobb karjának keze fejét robbantotta szét.
7-szer. A bánáti népek szegénységökben persze a zsidókhoz folya-
modnak alamizsnáért, mert ezt csakis úgy lehet venni, ha 70 kiló vala-
mivel jobb mint korpalisztért 18 frtot fizetnek; ugyanis most aratáskor
egy métermázsa tiszta búzáért 5 frt előleget adnak itt a zsidók, –
de abból 1 frtot levonnak, ergo 4 frt marad.
Ily körülmények közt mármost szegény népeink a zsidók körmei
közt vannak; mi lesz annak eredménye? – mint az, – hogy az állam-
nak őket újólag ínség-segélylyel kell támogatni, hogy ne kívánjanak
Dobrudzsába, Romániába, Bolgár- és Szerbországba kivándorolni.
Most azonban kérdem, ki fizeti a rengeteg sok hátralékot és folyó
adót? Nem volna-e itt helye ilyesmiket beszüntetni?
8-szor. A tolvajlás-előidézéseket, miket a zsidók a szegény bánáti
népekkel tesznek, itt előadni nem lehet, – mert az ily esetek szám-
talanok.
És mit gondol az olvasó, mindezen adatokra, ugyan mi történt
ezen zsidókkal? – Annyi, hogy mai nap még büszkébbek, henczegőbbek
és kiállhatatlanabbak.
Dicsekednek azzal, hogy a keresztények bolondok, csak ők okosak,
mert a közmondás náluk az: „Geld regiert die Welt.”
Hogy igazat írtam, kérdezze meg Dániel képviselőnket, (Jó lesz
ennek a képviselő urnák értésére adni, hogy azért képviselő, hogy vá-
lasztói sérelmeit, még ha ezeket zsidók okozzák is, kötelessége lenne
neki a képviselőház útján orvosolni. – Szerk.) ki a jegyzőnek még a
jeget ajándékozta, kezének gyógyítására.
Ha ez így tart még 1-2 évig, akkor ne is fáradozzék képviselő
úr, mert a népség maga kiveri a zsidókat. (Ismét ajánljuk Dániel Pál
képviselő úr nyélbesütését, hogy iparkodjék az ottani vidék súlyos bajain
t ö r v é n y e s úton segíteni. – Szerk.)
Egy elvtárs a sok közül.
 35

Beregmegye.
Tekintetes szerkesztő úr! – Bocsánatot kérek, hogy soraimmal
ismét alkalmatlankodom, (Dehogy is! – Szerk.) de az emberi kebel
megkönnyebbül, ha panaszait bizalmas helyen elmondhatja, s mivel édes
hazánkban szerkesztő úr az egyedüli ember, ki az én panaszommal szám-
talanokét meghallgatva nyilvánosság elé hozza a méltatlankodásokat,
melyeknek alávetette a szerencsétlen keresztény lakosokat a zsidóeman-
czipátió, – bátorkodom a következőket becses tudomására hozni.
Mármarosmegye egy községében, melyet szükség esetén meg is
nevezhetek, a görög kath. vízkeresztet megelőző éjen a t e m p l o m o t
a z s i d ó k e m b e r - t r á g y á v a l k ö r ü l k e n t é k , s e miatt másnap
nem lehetett az istentiszteletet megtartani; kérdem, csoda-e tehát, ha a
szegény, vagyonától megfosztott nép az ilyen arczátlan üzelmek után a
végsőkre vetemedik?
A zsidó elrabolta a vagyont, – s most midőn a szegény ember
egy fohászban Istenétől vigaszt kérni vágy, megszentségtelenítve találja
elkeseredett keble az ősök egyetlen szent vagyonát, melyet még nem
sikerült elrabolni a zsidóságnak.
A. K... ón ez év elején néhány részeg suhancz éjjel egy pár
ablakot bevert, s mivel a károsodottak közt zsidó is akadt, tömegesen
rohanta meg a b–i törvényszéket a zsidóság, panaszt emelvén, hogy
őket a keresztény lakosok már bántalmazni kezdik; minek folytán a
suhanczok elfogattak, de mivel a bíróság a tettből még nem volt képes
zsidóellenes lázadást kisütni, a fiukat szépen hazabocsátották, a többi
lakosok azonban e szemtelen vádaskodásért úgy boszulták meg magukat
a zsidókon, hogy február 6-án az e g é s z k ö z s é g l e m o n d o t t a
p á l i n k á i v a s r ó l , a mely üdvös mozgalom létrejöttét leginkább a de-
rék fiatal segédlelkész G–zó Elek urnák köszönheti a község, ki testtel
lélekkel küzd a pálinka és a zsidó gazságok ellen.
Egy b–szi zsidóasszonynak az ingatlanaira árverést tűzött ki a
törvényszék, s Ráchel leánya azon reményben, miszerint a biztosítási
összegből kifizeti majd a hitelezőket s még neki is marad a summából,
– nem tekintve arra, hogy gonosz szándékának igen sok más áldozata
lehet, háromszor egymásután gyújtotta meg saját házát; a tűz azonban
mindannyiszor eloltatván, az utolsó kísérletnél tetten kapták, és most a
hűvösön várja érdemei méltó jutalmát.
Ca ... I... on.

Tolnamegye.
T. szerkesztő úr! Sok jó barátom van, és mivel időmből ki-
telik, hébe korba látogatásokat szoktam náluk tenni; ily alkalommal
rendesen bizalmasan tudakozódom a zsidók gaz üzelmei felől is, mivel
ez engem érdekel.
Nem mehettem még egy községbe sem, hogy a zsidók okozta gaz-
tettekről ne hallottam volna panaszosan beszélni, általában a nép min-
denütt a zsidók zsebében van, és ha valamely jómódú polgár valami
szerencsétlenség miatt pénzre szorul, hasztalan jár kel pénz után más-
nál, nem kap senkitől, mert ritkának van, tehát csak zsidóra szorul,
 36

az teremt neki bárhonnanról, roppant nagy kamatokra, pillanatra se-

gítve van a szegény emberen, de bizonyosan tönkre is megy.
M....y községet szorgalmatos, munkás, takarékos és józan német
ajkú nép lakja, s tán mivel nagyon is iparkodó, ez tette elbizakodottá,
és ez volt veszedelme.
Ugyanis azon községben a földesúri compossessorátus ottani birto-
kát eladni óhajtván, a lakosok maguk közt összebeszéltek, és a birtokot
megvették abban a reményben, hogy ha az Isten jó termést ád, azt
részletenkint alku szerint kifizetik; de a sors könyvében másként volt
megírva, a remélt jó termés helyett több éveken át nagy csapások érték
határukat, fagy, jégverés, szárazság sat. földjeiket; az eladó composses-
sorátus pedig szerződés szerint a vételárt szigorúan követelte, de hon-
nan? Termés nincsen, az adó szaporodott, jövedelem sehonnét, most mit
tenni? Fizetni múlhatlanul kell! Tehát majdnem az egész község a zsidóra
szorulva adósságot volt kénytelen csinálni; nincsen az egész községben
hat család sem, melyet a rendkívüli nagy kamat szegénynyé nem tett
volna, – de egy szomorú példa is maradt ugyan vissza, ugyanis:
Egy bizonyos N. F. nevű polgár az akkorban ott a községben la-
kott, most pedig B .............. k városban uraskodó W. nevű uzsorás zsidótól
pénzt kölcsönzött, és a nagy kamatokat fizette, de egyszer valahára
pénzhez jutván, elment a zsidóhoz tartozásának felét lefizetni; a zsidó
a Frantz Vettert szívesen fogadta, és annyira tartotta édes beszédével,
hogy az együgyű polgár megfelejtkezett tőle a lefizetett összegről nyug-
tát kérni; a zsidónak volt annyi esze, hogy a váltó hátára azt reá nem
írta, mint azt becsületes ember tenni szokta.
Később az adós ismét elment a hátralékos tartozását is lefizetendő,
de csak elszörnyűködött, midőn a zsidó az e g é s z t a r t o z á s t köve-
telte; hasztalan mondta és kérte, hogy ekkor már felét lefizette, de a
zsidó nem akart róla tudni és mindig csak a nyugtát követelte; – ter-
mészetesen nem volt. És mi lett a dolog vége? Az, hogy a szegény
embernek per útján az egészet még egyszer meg kellett fizetni, de
azt a szegény annyira szívére vette, hogy maiglan mint e l m e h á b o -
r o d o t t jár kel az egész község méltó szánalmára a faluban, a zsidó
pedig lelki nyugalommal folytatja undok mesterségét.
Megyénk székvárosában Sz .... on, ama híres bortermelő vidéken
is, a borvásárlás körül igen szép hírek szárnyalnak; ugyanis mint min-
denütt hazánkban, az ipar és kereskedés zsidó kézen van, tehát úgy ott
is, különösen a borra nézve.
Nem tudja ott senki borát másnak eladni csak zsidónak, azért
nagyon hízeleg az a bortermelő úr és polgár annak a piszkos zsidó
alkusznak, kezet szorít vele a hol csak éri, társpoharat iszik vele, és
süvegel neki, csakhogy borát annak idején az ő kegyes befolyása foly-
tán eladhassa.
Más vidéki vagy külföldi vevő csak ritkán vetődik oda; de ha
jön is, a zsidóság oly közel fogja azt, annyira lebeszélik a borvásárlót,
oly kézzelfoghatóvá tudják neki tenni, hogy hát ha ő innen elmegy, majd
ők olcsóbban fognak neki bort venni, ők ismerik a helyzetet, csak
hagyjon pénzt nekik vissza, mert ez az argumentumuk, és ezzel győznek;
ha az ottani bortermesztő úr vagy polgár látja, hogy vidéki borvásárló
is van, mindjárt feljebb rúg a borával, míg ha nincsen senki, csak ők
 37

maguk, akkor könnyen bánnak el velők, egy ideig ficzángoltatják, és

akkor, mikor már nagy szükségük van a pénzre, akkor nem a termelők,
hanem a zsidók szabják meg a bor árát, amint nekik tetszik.
Hogy ez valóban úgy történik, világos példa erre az, hogy múlt
évben Marburgból egy tiszteséges borvásárló érkezett oda, ki egy
pár napig maga járt a pinczékbe, és vett is jó árakon bort, – egy bi-
zonyos úri ember borát megízlelvén, 18 krt ígért literjéért, de a ter-
melő 2 krral többet kívánt, nem tudtak megalkudni. Este a vidéki úr
szállására a vendéglőbe vissza menvén, vacsorához ült; egyszerre csak
a zsidó alkuszok léptek be hozzá, és annyira lebeszélték őt, hogy csak-
ugyan ő maga a borvásárlással felhagyott; hogy pedig ezt egyenesen
a zsidók czudarsága és gazsága miatt tette, egészen bizonyos, már azért
is, mivel ennek az urnák, ki még múlt este 18 krt ígért s meg akart
alkudni a termelővel, már nem kellett a bor, mondván: megbíztam egy
szenzált, az fog venni nekem, és azzal beszéljen az úr, én haza megyek.
Csodálom, hogy Sz... on, ahol oly sok az értelmiség, és majdnem
minden úr bortermelő is, hogy ott nem működnek egy társulat létesíté-
sén, a melynek czélja az volna, hogy ha vidéki borvásárló érkezik a
városba, az ne a zsidó alkusznak essék prédául a szegény polgárság
nagy kárára, hanem ők választanának bizonyos számú hitelesített és
hírlapilag közzétett keresztény alkuszokat, kik kívánatra a vidéki bor-
vevő mellé rendelhetők lennének. Az ilyen becsületes és megbízható al-
kuszok nem kívánnának kétszer nyerni, először a vevőtől, másodszor az
eladótól, hanem megkapnák rendes díjukat s egyebet semmit.
Ha ily módon történnék, a zsidók gonosz játékukkal ki lennének
zárva, s a szegény nép a zsidó kegyétől már nem függne, jobb borára-
kat lehetne elérni, mi a városnak nagy jövedelmet biztosítana.
Az úri ember, tisztviselő, ügyvéd borát a zsidó csak megveszi
jobb áron, mert sokszor szüksége van rá; – tehát ezen urak nem igen
törődnek a polgárokkal; de lelkiismeretes dolog a szegény népet kifosz-
tatni, kizsaroltatni engedni, holott azon egyetértés és erélyes föllépés
által könnyen segíteni lehetne!
Ébredni fog majdan Szegszárd is! –y.

Nógrádmegye. (Szklabonya.)
T. szerkesztő úr! P. János esperes-plébános úr szíveségéből olvas-
ván a „12 röpirat” múlt évi folyamát, – mondhatom – igen sok szép
és épületes dolgokat találtam azokban a „kedves” zsidó atyánkfiairól,
melyekhez, ha megengedi, egy pár adattal én is szolgálok, megjegyezve,
hogy rövid leszek.
Balassa-Gyarmaton az 1881-iki népszámlálási adatok szerint a
6635 lélekszámból a körülvágottak csakis (!) 1983-an vannak; tehát
csak a Jehova őrzi, hogy tökéles 1/3-át nem képezik a lakosságnak;
hanem higyje meg, hogy érzi is a vidék áldásos (?) működésüket!
Egymásután pusztulnak a községek.
A kereskedés általában kezükben van s mindössze 8 keresztény
bolt – mondhatni – csak vegetál; a korcsmaregálét – talán egynek
 38

kivételével – mind a jakheczek bérlik. Egy keresztény mészáros volt,

az is meghalt, s most talán azt is valami Kóser Kóbi bírja.
No, elég az hozzá, hogy eléggé meg vagyunk áldva velük, s ha
kell, szívesen szolgálnánk belőlük egy párral önöknek is magnak; Palaes-
tinába pedig minden párból csak kettőt szeretnénk elbocsájtani
A legfinomabb borf csak itt lehet inni (hogy a kutya is sivalko-
dik tőle); a legjobb és legolcsóbb (??) portéka csak itt vásárolható, és
persze a legeslegpontosabb (???) mértékben. Itt a csalás szó csak a szó-
tárból ismeretes. (Igen, mert a természetben szabadalmazott rablásként
szerepel!)
Engedje meg mégis – kérem – azon meggyőződésben lennem,
hogy a sok gaz között becsületes zsidó is van. (Nem ezen fordul meg a
zsidókérdés. – Szerk.) Többeket magam is ismerek; tehát a fentebb
tett megjegyzéseim közé, – a hová csak gondolja, hogy beillik –
mindenüvé tessék ezt a közbeszúrást tenni: „tisztet a elkivételeknek.”
Olyat is ismerek köztük, hogy ha Munkácsynak „Krisztus Pilátus
előtt”-i képét szemlélhetné, épen úgy, mint minap a lapokból olvastam,
(Hirlapi kacsa és a képnek csinált reclame volt ez, semmi egyéb. –
Szerk.) ő is kikeresztelkednék.
Nehogy azonban mindnyájan magukra értsék azt a „tisztelet a ki-
vételeknek”-et, legalább egy kettőt közülök néven nevezzek meg, csak
azért is, hogy valahogy nagyon el ne bizakodjék a kedves!
Hát, hol volt hol nem volt, volt egyszer Kisujfaluban egy Kóhn
Mózes nevezetű jebuzeus, aki most Kiskürtösön lakik, s aki egyszer
Varga Pista nevű meglehetős birtokú paraszt gazdát megsegített volt
vagy 170 frttal. S minthogy ez a Varga Pista még azonkívül másnak
is tartozott volt s nem bírt fizetni: biz azt beperelték.
Ezt a körülményt megtudva Moizsink a kedves, arra akarta bírni
V. Pistát, hogy miután pereskedő hitelezői zálogjoga nincs birto-
kára betáblázva: játsza ki őket úgy, hogy írassa rá az egész birtokát,
ő mint becsületes ember, becsületére fogadja, nála hagyja a birtokot, s
míg le bírja fizetni az ő kölcsön adott tőkéjét, csak kamatot kíván tőle
pénzére, azok pedig, mivel rajta – V. P.-n – nem fognak tudni mit
venni, hoppon maradnak.
V. P. azonban lelkiismeretesebb ember lévén, azt mondja Moizsi-
nak: „Nem úgy Moizsi! hanem vegye meg külső birtokomat, – a bel-
sőséget magamnak tartom meg, – és akkor kielégítem azokat is. S
megalkusznak 600 frtban.
A szerződést Moizsink maga írta, s leszámítva a saját tőkekövete-
lését és a dús kamatokat, a felmaradt pénzzel V. P. kielégítette a többi
hitelezőit is.
Ezután V. P., mint akinek rendén van a szénája, mivel sem gon-
dolt többé, hanem dolgozgatott és éldegélt lassacskán.
Egyszer a múlt évben idézést kap a b.-gyarmati járásbíróságtól
mint alperes, hogy Kóhn Mózes 170 frtnyi követelés-keresetébeni tár-
gyalásra jelenjen meg.
Bemegy, s ott hallja, hogy ő Kohn Mózesnak hat évi lakbér czi-
mén 170 frttal tartozik.
A szegény ember védekezik, persze, hogy hogyan tartoznék ő lak-
bérrel Kóhn Mózesnek, mikor a ház az övé; ő a házat nem adta el csak
 39

a külsőséget; de mikor a szerződős máskép szólt, a szerződést pedig

ő jegyezte alá X jegyével. A tanúk közül egyik „áner fün ünzere Láit”
volt, a másik keresztény.
A zsidó tanú persze hogy Varga Pistának szemébe is megmondta,
hogy a beltelket és az épületet is eladta; még a keresztény tanú is
elejénte azt állította künn a községben, hogy bizony eladtad te barátom
akkor a házat is; (bizonyosan K. M. által meg volt vesztegetve) hanem
beidéztetvén a bíróság elé, mikor figyelmeztetve lett, hogy tanúvallo-
mására esküt kell tennie, felébredt benne a lelkiismeret, s V. P. állí-
tása szerint, az ő részére vallott s hallom, hogy a zsidkesz tanú is úgy,
– ha igaz? – nem voltam a tanúhallgatásnál.
A per most is folyik.
Ugyanez a ganef adott volt kölcsön Mihály Jánosnak is pár száz
forintot, s kötvény helyett adásvevési szerződést írt, s zálogjog helyett
tulajdoni jogot kebeleztetett be telekkönyvileg nevére 700 frt vételárban,
s el is perelte a birtokot tőle.
Épen mikor ezt írom, jön egy kufalui lakos, Bobák Mihály, s pa-
naszolja, hogy az adóbehajtó kínozza őt, miszerint 47 frt G8 kr. adó-
hátralékát fizetné ki. „Én, uram, nem tartozhatom annyival, mert –
úgymond – valami hat év előtt fele birtokomat szabad kézből Hróza Ber-
tának eladtam, felét meg pán Mojzsis elpereltette tőlem!”
Nekem épen kapóra jött ez a vallomás; felkértem őt tehát, mon-
daná el az esetet, s ő következőkép beszélte el azt:
„Szedtem volt én ettől a Mojzsistól egy pár forint ára holmi élelmi
czikkeket, nevezetesen egy kis sócskát, kását, petriolajat, gyömbért,
paprikát stb.; megvallom azonban, hogy néha-néha egy kis italkát is,
de még párszor vagy két-két forintocskát is no. Egyszer összeszámolko-
zunk, hát uram bocsa' 150 frton fölül rúgott a számla. Eleget átkozód-
tam, esküdöztem hogy ez meg az a tétel nem áll, hogy ekkor és ekkor
ennyit és ennyit fizettem volt neki, különösen hogy legutoljára feleségem
által is küldtem neki 50 frtot; mit sem használt, az övé maradt fölül,
mert az általa kiállított nyugták hamisak voltak. Nem annyiról szóltak,
a mennyit fizettem volt neki; meg a sok „dufla-trifla kréta” is sokat
szaporított.
Kiállítottuk a kötelezvényt, s ő azt sietett is betábláztatni birto-
komra. Midőn nem fizethettem, ő nem perelt be, hanem megtudván, hogy
én még Varga Györgynek is tartozom 20 frttal, evvel kapartatta ki a
gesztenyét; ezt vette rá, hogy kezdje meg ellenem a pert s mikor már
tudta, hogy mi fog történni velem, engem arra csábított, hogy írassam
rá birtokomat, s Varga György fityinget sem kap.
Én nem hallgattam rá, hanem bevárom a törvény intézkedését, s
mikor már a járásbírósági végrehajtó felhívta a hitelezőket elsőbbség
és igénykeresetük beadására: sietett ő is érvényesíteni kötvényét, s az
árverésen potom áron ő vette meg birtokomat nem csak, de még most
is 50 frtot követel tőlem.”
Ezután én Bobák Mihály kérése folytán megnéztem az azon idő-
ből való B. táblákat amikor eladatott birtoka s kiderült, hogy a ganef a
47 frt 68 kr. adóhátralékból 32 frt 95 krt tartozik fizetni s Borbák
Mihályra csak 14 frt 73 kr marad.
 40

Nem vezette át nyilvántartásiig a birtokot magára, hanem hallga-

tott vele mint a disznó a búzában, a gonosz.
Tessék csak most meghallgatni, hogy mi ebből a tanulság? Az,
hogy ezt a hogy is nevezzem – K. M.-t a községi képviselőség a f.
évi választás – alkalmával községi közgyámul kijelölte és meg is válasz-
tatta! Jó éjszakát! – mondom – Isten áldjon meg benneteket vele
együtt!!
Ha tudná t. szerkesztő úr, hogy milyen lelkemadta képviselőség
volt az?! De hát így van az, ha az urak és az intelligentia a község,
annál kevésbbé a szegény nép ügyével mit sem törődnek!
Úgy-e szépen vagyunk itten?
Körömben működvén, Óvárott hallottam Lőwi Adolfot dicsekedni,
hogy majd jobban fog őneki menni a gscheftje Ebeczken, mert ő nem-
sokára Ebeczkre hurczolkodik át
Ha – mondom – nem roszabbul, megjegyeztem én. Nem fog ön
ki Federeren.
„Az majd Szklabonyára megy lakhnia” válaszolt Lövi.
Én nem szóltam semmit. Hanem egyszer véletlenül találkozom
Federerrel. Hallom – mondom, – hogy maga Szklabonyára szándéko-
zik jönni lakni? „Ighen khérem.” És ezt a szándékát bejelentette a
a községi elöljáróságnál? „Azth is khül bejelentheni?” Önnek nem kell,
mert ezennel kijelentem, hogy önt úgy sem fogadnók be. Van nekünk
elégnél is több zsidónk. S miután a községi elöljáróság hatásköréhöz
tartozik meghatározni, hogy kit fogadhat be kebelébe, kit nem: tehát
én a községi elöljáróság nevében megmondom önnek, hogy önt nem fo-
gadhatjuk be. S amely nap behurczolkodnék beleegyezésünk nélkül köz-
ségünkbe: azon nap kihurczoltatjuk a határra.
Ezt, nem tudom megtehettük volna-e? hanem én csak elriasztásul
mondtam azt neki. S az én zsidóm mai napig is ott kuksol.
Különben dicséretére legyen mondva Ebeczk községnek, a zsidók
nem igen gyarapodhatnak ott. 15 év alatt három regálebérlő fordult
ki a korcsmából, s mindegyik kevesebbet vitt el, mint a mennyit oda
hozott.
Hanem a szegény Zsély, az tökéletesen tönkre ment a zsidók ál-
tal. És pedig nem azért, mintha az ott lakó zsidók gyarapodnának,
hanem a szerencsétlen, vagyis inkább a dicső B.-Gyarmat miatt.
(Vége a jövő számban.)
Síklaki István
körjegyző.

Szerkesztői nyílt levelezés.

N. J. úrnak Sz– ny. Minden kívánata szerint fog történni.
Z-K. úrnak Sz–ez. – K. J. urnák B.-F–d. – B. A. úrnak V.-N–d. Legköze-
lebb hozni fogjuk.
Dr. Cs. I. úrnak Bp. Legyen szíves a szerkesztőséget felkeresni.
A–sy M. úrnak Ny–r. Oly közleményeket, a melyekben egyes személyek s azok
tényei fannak ismertetve, álnevű szerzőktől nem adhatunk. Nekünk tudnunk kell kivel
van dolgunk.
V–i . J. S–r. Idő által meg van haladva. Mást kérünk.
J. G. úrnak N.-K–s. Jobbat kérünk.
K. J. úrnak Sz-d- Legutóbbi czikkét, mint az e nemű számos más levelet
is, teldoJgozas végett áttettük Ónody Géza képviselő úrhoz.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. augusztus 15.
II. évfolyam XI. füzet.

A tapolczai összejövetel.
A vasvári kerület hazafias papsága által a múlt télen megtört
úton mind többen és többen kezdenek járdalni. A zsidókérdésben a
jelen évig úgyszólván lehetetlennek sőt abszurdusnak tartott kérvé-
nyezés mind általánosabbá kezd válni. A vasvári papság kérvényét
követte Szatmármegyének s vele vagy húsz más megyének a kép-
viselőházhoz intézett kérvénye a zsidóbevándorlás ellen; most meg
Zalamegye tapolczai választókerülete állott a képviselőválasztó kerü-
letek élére, jó példával járván elül a többi választókerületnek, — s
egyszersmind egy hatalmas mementot dörögve oda a képviselőház „de-
rülő" honatyáinak, a kik eddig azt vélték, hogy a házban csak a
zsidó választók kegyeit kell hajhászniok, hogy a mandátum el ne vesz-
szen. Ah ti „jókedvű”, a borjút örökösen a bika alatt kereső „hon-
atyák”, végre tehát nektek is csak hozzá kell fognotok, persze savanyú
ábrázattal, az „úgynevezett” zsidókérdés tanulmányozásához! Csak-
hogy vigyázzatok! Választóitok már r é g k é s z e n v a n n a k ezzel
a tanulmányozással; nehogy kikapjátok tőlük a leczkét a jövő válasz-
tásoknál!
Mivel a tapolczai értekezlet, helyesebben ö s s z e j ö v e t e l –
mert a zalamegyei hatóság kegyelméből az egybegyűltek elnököt s
jegyzőt se választhattak, s így az konstituált értekezletet nem ké-
pezett, – követendő például fog szolgálhatni a többi választókerület-
nek is: annak lefolyását kimerítően fogjuk ismertetni, s az azon el-
mondott beszédeket egész terjedelmükben közöljük. Az összejövetel
t e l j e s s i k e r ű lefolyásából láthatják t. elvtársaink, hogy valamely
kerületben csak egy lelkes k e z d e m é n y e z ő n e k kell találkoznia,
úgy amint a tapolczai kerületben V a d n a y Andor úr, zánkai földbir-
tokos volt, – s a czél el v a n é r v e . A közvélemény ma már
teljesen tisztában van a kitűzött czél és a megragadandó eszközök
 2

fölött: csak egy intés kell az egyes kerületek közönségének, s min-

d e n k i készen áll a jó ügynek érvényt szerezni. A kérvényezési jog
egyik sarkalatos alkotmányos jogunk; ezen jognak gyakorlása szabad
minden honpolgárnak, s e jog gyakorlásának megtiltása vagy akadá-
lyozása flagrans a l k o t m á n y s é r t é s t foglalna magában.
A tapolczai kerület e határozott fellépésével a nemzetet
és a hazát hálára kötelezte le maga irányában. Kérvénye – ha az
előjelek nem csalnak, – oly vitát fog provokálni a képviselőházban,
a mely vita előreláthatólag fordulópontot fog képezni a magyar-
országi zsidóügyi politikában.
Mindenekelőtt közöljük itt az értekezletre meghívót; aztán a
hozzánk beérkezett tudósítást az összejövetel lefolyásáról; – s
ennek kapcsában Vadnay Andornak és Jakab Károly zala-csicsói
esperes-plébánosnak jeles beszédeit; továbbá Keöd József b.-füredi
birtokosnak az értekezlethez intézett valóban klassikus levelét; s vé-
gezetül a tapolczai kerületi választók által aláírandó tömeges kér-
vény szövegét.
I. A meghívó.
Mélyen tisztelt urunk! Alólírottak azzal a ragaszkodással fordu-
lunk Önhöz, melyet magyar a magyar irányában mindig érezni szokott,
valahányszor nemzeti közérdekeinknek megóvásáról volt szó.
Mi a magyar fajra nézve nagy veszélyt látunk abban, hogy ha-
zánkban a zsidók t e l j e s j o g ú h o n p o l g á r o k k á tétettek, mielőtt a
magyar nemzet kebelébe beolvadtak, mielőtt hazafiakká lettek volna.
– Czélunk: kérni a magyar országgyűlést, hogy a zsidók feltétlen
emanczipátioját kimondó 1867: XVII. t. cz-et részben változtassa meg.
Tisztelettel felhívjuk Önt, hogy az ez iránybani teendőink módo-
zatainak megbeszélése czéljából, folyó évi július hó 31-ik napján, d. e.
10 órakor, Tapolczán, a nagy vendéglő éttermében tartandó z á r t k ö r ű
magánértekezletre megjelenni szíveskedjék.
Hazafiúi tisztelettel maradunk:
Aczél József, gy.-keszii plébános. Cs. Kiss Dávid, b.-udvarii ref.
lelkész. Czuppon Elek, b. végrehajtó. Fack Gedeon, badacsonyi földbir-
tokos. Fleischman Jenő, aszófői plébános. Jakab Károly, csicsói esperes-
plébános. Marton László, kővágó-eörsi plébános. Molnár János, örvényesi
körjegyző. Nagy Sándor, b.-tomaji földbirtokos. Pelargus János, dör-
gicsei ev. lelkész. Sebestyén Gábor, köveskállai ref. lelkész. Szentmihályi
József, monoszlói ref. lelkész. Turkovits József, Vászolyi plébános. Vadona
János, badacsonyi földbirtokos. Bakács Imre, m.-apáti plébános. Csányi
Ferencz, keszii segédlelkész. Eöry Miklós, gulácsi földbirtokos. Fater
Mihály, sz. békállai plébános. Hertelendy István gazdatiszt. Keöd József,
b.-füredi gőzhajó-kapitány. Matkovich Gyula, sz.-antalfai földbirtokos.
Nagy Aladár, tapolczai ügyvéd. Paulich János, petendi plébános. Saary
István, diszeli földbirtokos. Somodi Zsigmond, b.-füredi ügyvéd. Thury
Károly, zánkai ref. lelkész. Vadnay Andor, zánkai földbirtokos. Vaszary
István, b.-tomaji plébános.
U. i. Ezen meghívó az értekezletre belépti jegyül szolgáland.
 II. Saját tudósításunk az összejövetelről.
Tapolcza, július 31.
Tekintetes szerkesztő úr! – Tapolcza városában tegnap óriási
izgatottság tükröződött le minden arczról. Rohamosan terjedt el a hir,
hogy választókerületünk zsidóellenes polgárainak ama zártkörű de
mégis impozánsnak Ígérkező értekezlete, mely a hatóságnak bejelentve
sem lett, habár a reá szóló meghívók már szétküldettek, – holnap
fog megtartatni. A zsidók 40-50 főnyi csoportokban aggódó fejcsóvá-
lással olvastak egy-egy kezökre került meghívót, és tanulmányozták
annak, előttük jól ismert, előkelő állású aláírói névsorát. A keresz-
tyén nép is nagy csoportokban beszélgetett az utczákon, örömtelt kí-
váncsisággal tudakozódva egymástól a holnapi nap felől. A mozgalom szer-
vezői által a hangulat kipuhatolása végett városunkba előre beküldött
Vadnay Andor maga is úgy látszik zavargástól tartott, mert a pol-
gárság befolyásosabb tagjaitól egyenként ígéretöket vette, hogy a né-
pet az utczán való tömeges megjelenéstől az értekezlet tartama alatt
visszatartják.
Délután a szolgabíró távirati utasítást kapott, hogy az értekezletet
akadályozza meg. Ezt a zsidók felhasználva, siettek a vidékről meghí-
vottakat értesíteni, hogy az értekezlet hatóságilag betiltatott. Pedig azt
mindenki tudta, hogy a vidék úri osztályának 200 főnyi tagjait, köz-
tük 20-30 lelkészszel, a szolgabíró abban, hogy egy zárt teremben
bárhol is összejöjjenek, meg nem akadályozhatja. A város közönségével
mégis elhitették, hogy az antisemita urak nem itt, hanem Badacsonyban
fognak összejönni.
Ma délelőtt az egész város szokott kinézésében volt, de a zsidókat
rettegés szállta meg, noha hatósági beavatkozás nélkül is, előttük
az értekezlet összehívóinak névsora teljes garantia lett volna annak csen-
des és nyugodt lefolyása iránt.
Délelőtti 10 órakor kocsi kocsit ért a nagy vendéglő udvarán. Az
étterem utcza felőli ajtaja a bámész csoportok előtt bezáratott, hogy
így az értekezlet magánjellege megőriztessék.
A szolgabíró sietett az értekezlet betiltását tudtul adni. Jól
van! Ne legyen tehát értekezlet, csak ö s s z e j ö v e t e l . Elnök ne vá-
lasztassák, jegyzőkönyv ne vétessék fel. A határozat, mely mindenkinél
előre kész és ugyanaz volt, ne mondassék ki.
Vadnay Andor azonban az összejövetel czélját ismertetni kezdte.
Beszéde a jelenvoltakra mély és megható benyomást tett. Bár minden
zajosabb tetszésnyilvánítás határozottan betiltatott (!), mégsem lehe-
tett a jelenvoltakat egy-egy helyeslő közbeszólástól visszatartani. A
képviselőházhoz intézendő kérvényi javaslat egyhangúlag elfogadtatott,
ós annak tömeges aláíratása máris községenként kezdetét vette. A zsi-
dók kivételével előreláthatólag csaknem m i n d e n k i alá fogja irni.
Ezután a szolgabíró kérésére (Tán nagyon éhes volt a szolga-
bíró úr?! – Szerk.) ebédhez ültünk, és kinyitottuk az ajtókat. – Ebéd
felett mondott még Jakab Károly esperes-plébános, a jelenlevők fel-
kérése folytán egy beszédet, amely a közönséget viharos tapsokra ragadá.
Felolvastatott továbbá Keöd József úrnak, ki sajnálatára meg nem
jelenhetett, egy levele, mely szintén helyesléssel találkozott.
 4

Istóczy Győzőnek és Eszterházy Móricz grófnak üdvözlő távirat

küldetett. (Mi a táviratot csak későn, az egybegyűltek szétoszlása után
kapván meg, arra akkor nem válaszolhattunk. Fogadják tehát a ta-
polczai kerület hazafias választói ez úton meleg köszönetünket s viszont
szívélyes üdvözletünket. – Szerk.)
Egy a jelenvoltak közül.

III. Vadnay Andor, zánkai földbirtokos beszéde.

Tisztelt értekezlet! – Összejöttünk, hogy elhatározzuk védelmünkre
híni fel a magyar országgyűlést, szemben a hazánkban túlsúlyra törő, és a
maga elkülönültségében aránytalanul növekedő zsidó néposztálylyal.
Mielőtt a veszélyről szólanék, melyet hazánkban a zsidók feltétlen
emanczipácziója a magyar faj fejére zúdított, méltóztassanak megengedni,
hogy becses figyelmöket rövid időre egy velünk szomszédos országra
tereljem, melynek népességi és gazdasági viszonyai a mienkéihez kevéssel
ezelőtt még sokban hasonlítottak, és a melynek mai siralmas állapotá-
ban félve és lesújtva látni vélem a mienkének jövő képét. Értem: Len-
gyelországot. Lakossága szláv elemből áll és mégis főbb vonásaiban a
magyarral rokon; a köznép és alsóbb nemesség jószívű, vendégszerető s
szépen kiválik nyílt lelkülete s vallása és nemzetébe helyezett
büszkesége által; főpapjai és mágnásai lovagiasságban pedig felette
állanak a világ bármely nemzete aristokratiájának. És ez a nemzet, –
10 milliónyi közös ajkú és egyazon érzelmű fiaival, – melyet a leg-
zsarnokibb hatalom kényszere évezredek folyamán sem tudna megölni,
(hiszen mi magyarok is élő példája vagyunk annak, hogy nemzetet, a
mely öntudatra ébredt, hacsak halomra nem mészárolják, semmiféle erő-
szak ki nem irthat,) ez a lengyel nemzet az utóbbi évtizedek alatt az
enyészet rohanó örvényébe sodortatott, és már a feneke felé jár. Bele
vitte pedig az a veszett-e vagy inkább alávaló politika, mely tétlenül
sőt örömmel nézte, hogy az ország vagyonának értékesebb része beköl-
tözött zsidók kezére szálljon: a nemeslelkű, nemzete szabadságáért lel-
kesedni tudó lengyeléről, a világpolgárias (kozmopolita), hazát nem
ismerő zsidóéra. A lengyel földbirtokos osztály, – mely ott valamint
nálunk, a nemzeti erőnek alapját képezte, – napjainkban már vagyo-
nából kifosztva, a zsidók cselédjeivé vált, és a verejték, melylyel kenye-
réért a zsidóknak adózik, valamint jövőjének reménytelen volta, lelkét
is annyira szolgaivá tették, hogy szabadságról és nemzeti önállóságról
többé álmodni sem képes.
Nemzeti jellegéből kiforgatva, a lengyel nép mint ilyen, szereplé-
sének elérte végét: a történész számára anyagot, nem mint históriai
tényező szolgáltat ezután, hanem mint szomorú emléke egy nagy nemzet
elpusztulásának. – Nem nyomhatunk el egy fájdalmas érzést, midőn
ezt constatáljuk. Hiszen az emberi léleknek természetében van, hogy
minden hatalom elenyészte bizonyos szánalomra kelti; és lehetetlen bár-
kinek is meg nem rendülni, midőn évezredes tölgyet lát, mely viharok-
kal büszkén daczolt, porba döntetni egy kicsike féregtől, a melyet, va-
lameddig magát bele nem fészkelheté, habár utalással, de oly kicsiny-
lőleg néztünk, hogy sajnáltunk egyet lépni széttaposása végett. Mi
magyarok ezenkívül egy régi barátot veszíténk a lengyelben; barátot és
szövetséges társat, ki hivatva leendett a mi oldalunkon víni meg ama
 5

végzetes harczot, melyet a többi szlávok sok milliónyi tömege egykor a

mi szabadságunk elnyomására is felidéz.
Ha törvényhozóink, mérhetlen theoriai ismereteik helyett több prakti-
kus észt tanúsítanának, és azt az „európai culturára” való rendíthetlen törek-
vésök helyett inkább hazai speciális viszonyaink és nemzeti érdekeink
felismerésére fordítanák: akkor magának ezen példának elégnek kellene
lenni, hogy a zsidó emanczipáczió törvényét az uzsora-szabadság törvé-
nyének sorsára juttassa. De fájdalom, nincs úgy!
Ezek a mi államférfiaink, kik magokat hiu öntetszelgéssel annyira
szeretik „modern színvonalon állóknak” mondani, a hazai zsidókérdésen
azzal az univerzális frázissal szokták túltenni magukat, hogy „a szabad-
ság magasztos elvét sértenénk meg, hahogy egy bizonyos néposztálynak,
csak azért, mert Mózes vallását követi, kevesebb jogot adnánk a töb-
binél.” – És ezt az üres argumentátiót hallanunk lehet manapság nem-
csak azon üres fiataljainktól, kiket egy Hugó vagy Petőfi szép költemé-
nyeinek egyszeri elolvasása annyira rajongóvá tett, hogy azok remek
költői álmait a rideg valóságra is alkalmazni akarnák, de hallanunk le-
het megfoghatatlankép a magyar országgyűlésen kormányelnökünk Tisza
Kálmántól, úgyszintén mind a két ellenzék vezérférfiatitól. Bizonyosan
úgy tartják, hogy Magyarországon a zsidóság kegye valamely párt kor-
mányon maradása vagy arra juthatásának mellőzhetetlen sine qua non-
ját képezi.
Pedig, az előbbiekhez visszatérve, az univerzális szabadság elvét
sokkal kevésbbé. sértené, mint némelyek hiszik, egy olyan állami intéz-
vény, mely bizonyos feltételt kívánna meg mindazokban, kiket a nemzet
fiai közé felvesz és a politikai jogok teljességével felruház. De ha nem
így volna is: indíthatná-e az á l t a l á n o s szabadság érdeke a m a-
g y a r n e m z e t i államot arra, hogy fiai között megtűrjön, s mi több: felettük
uralomra segítsen egy bizonyos néposztályt, mely statust in statu képez,
és a mely azt, a mi mindnyájunk előtt legdrágább: nemzeti egységünket
támadja meg. Mert arról meg vagyok győződve, hogy széles e hazában
nem akad komolyan vehető férfiú, ki azt állítaná, miszerint zsidóinkat
az emancipátióval magyarokká tettük, és azóta ők a zsidóság faji érde-
kének a mi nemzeti közérdekeinket elébe helyeznék. Hát a múlt tava-
szon nem jajdultak-e fel közülök ugyanazok, kik magukat a magyar
nemzet fiainak hazudják, valahányszor Oroszországban egy-egy zsidó
uzsorást a nép boszuja utolért? Irland nem gyűlölt és veszélyes ellen-
ségünk, mint Oroszország; miért nem érintette tehát őket érzékenyen
az irhoni gyilkosságok híre is?
Az Oroszországban legutóbb eléfordult eseményeket, tiszteit uraim,
mint emberbarátok mi is fájdalommal szemléljük. De ez nem ment fel
bennünket attól, hogy úgy ezen mint minden más áramlattal szemben
is, fajunk érdekeit az általános emberbaráti érdeknek elébe helyezzük.
Ez kötelessége minden magyarnak.
De ki hinné el azt, hogy zsidóink is érzik e kötelességet, midőn az
Oroszországból kihányt népsöpredéket hozzánk szeretnék minden áron
betelepíteni. Hiszen ha igaz, a mit ők állítanak, hogy a zsidó faj min-
denütt assimilálódott: akkor nekik – mint a kicsiny és árva magyar
nemzet tagjainak, a Kiev vidéki muszkáktól, kivált ha ezrével jönnek,
félve kellene visszahúzódniuk, nem pedig tárt karokkal elibök sietni!
 6

Országgyűlésünk egyik közelebbi ülésén Istóczy Győző beszédére

felelve, ministerelnökünk azt monda, hogy: a gyalázat és élhetetlenség
bélyegét sütnénk önmagunkra, ha egyenjogosságunkat 600,000 zsidóval
szemben nem tudnánk megvédeni. Én tisztelt uraim, öngyalázatunk és
élhetetlenségünk kérdésének a taglalásába nem bocsátkozom, mert nem
érzem magamat illetékesnek arra, hogy népünk jelleme felett Íté-
letet mondjak. Másrészt azonban határozottan tagadom jogosultsá-
gát azon állításnak, jöjjön bár az felelős kormányelnökünk szájá-
ból, hogy a magyar nép faji sajátságai: a túlságos bizalom má-
sok becsületességében, valamint a kapzsiság hiánya, a gyalázatosság,
és élhetetlenségnek kétségtelen attribútumai volnának. Emlékezzenek
csak önök vissza, hogy azelőtt, a míg a zsidóság összetartó kasztja né-
pünk ezen gyengéit ki nem zsákmányolta: abban azokat mindenki, ha
nem is erénynek, de bizonyára rokonszenvre érdemes vonásnak tartotta.
Annyi bizonyos, hogy a magyar faj zsidó földbirtokosainkban kevesebbet
nyert, mint a mennyit azok elődei tönkrejutásával veszített. Különben,
ránk nézve e kérdés fontossága és lényege nem is abban fekszik, hogy
melyik életrevalóbb népfaj: a pénzzel bánni tudó zsidó-e vagy a rosszul
számító és hiszékeny magyar, hanem abban, hogy melyiket fűzi erősebb
kötelék a magyar nemzeti államhoz; és melyik lesz majd kész, a vál-
ság idején hazánkért és felséges urunk királyunkért vért és életet
áldozni?!
A magyar faj egy évezreden át elég bizonyítékát adta, hogy a
nehéz feladatot, mely nemzete eredetiségének és önállóságának megvé-
désében áll, teljesíteni tudja és teljesíteni kész. Ez feladatunk is lesz,
erre készen is kell maradnunk, hogy egy lelkes főurunk szavait idézzem:
míg valamelyikünk él, míg leheli az utolsója azoknak, kikről megíratott,
hogy „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely.” Ez a nagy fel-
adat rajta nyugszik és vele jár e hazának minden egy talpalatnyi földével.
Hiszik-e önök, hogy a föld tulajdonával együtt a zsidókra is átmegy?
Én nem hiszem.
Köztudomású tény, a mely előtt szemet hunyni, higyjék el nekem,
hazánk jövője iránti meleg érdeklődésre legkevésbé mutat, hogy a ma-
gyarországi zsidók száma 1848. óta 290,000-ről 625,000-re emelkedett.
Szaporodásuk mértékéhez tehát, mely a magyarokét 1000j0-kal megha-
ladja, SZÍVÓS összetartásuk és társadalmi elkülönültségük mellett, csak
az állampolgári jogegyenlőség kell, hogy az utánunk jövő magyar nem-
zedék, orosz invasió és vesztett háború nélkül is eljusson a kérdéshez:
élhet-e, uralkodik-e magyar e földön, melyet őseink vére szerzett?
Elgondolva ezeket, szabad-e kitérnünk a zsidókérdés elől? Szabad-e
ezt oda fejlődni engednünk, hogy vele koczkára essék nemzeti önállásunk,,
melyhez képest fontosságra állami létünk minden egyéb feladata, a
szabadsági és függetlenségi ideálok legszebbike is semmivé törpül?
Még most lehet talán segíteni a bajon. Lehet a zsidók egyenjogú-
sítását olyan feltételhez kötnünk, m e l y n e m s ú j t a n á a b e o l v a d á s
u t j á n levő z s i d ó e l e m e t , m í g e l l e n b e n az e l k ü l ö n ü l t e t
a n e m z e t i létből e g é s z e n k i z á r n á .
És ezzel sietnünk kell. Sietve kell törvényes megoldást keresnünk,
ha nem akarjuk, hogy népünk ingerültsége az oroszországihoz hasonló
drasztikus és törvényellenes eszközhöz kényszerüljön fordulni.
 7

Beszédemet nem fejezhetem be anélkül, hogy örömömnek kifejezést ne

adjak azon érdeklődés felett melyet önök, tisztelt uraim, hazafiúi törekvéseink
iránt tanúsítani látszanak.
A megelégedést az öröm érzetévé emeli bennem annak látása, hogy
ily nagy számmal vagyunk, eléggé fogékonyak megérteni a veszélyt, mely
nemzetünket a zsidó népfajban fenyegeti; és higyjék el, kimondhatatlan
boldoggá tesz a remény, hogy a mai nemzedékben is fel lesz található
őseinknek az a SZÍVÓS kitartása és lelkesedése, mely soha nem engedte
tétlenül, panaszkodva nézniök a nemzeti erők pusztulásának oly jelen-
ségeit, a melyekkel sikerrel megküzdeni csak az egész nemzet összetar-
tása és egyetértése képes. Ha ezen reményben nem csalódom, akkor si-
kerülni fog, sikerülni kell megvédeni ezt a nemzetet, melyet a Min-
denható irgalma az idők végéig erőben, boldogságban éltessen!

IV. Jakab Károly, zala-csicsói esperes-plébános

beszéde.
Tisztelt értekezlet! – Nem minden alap nélkül tartok attól, hogy
lesznek majd, kik ezen magán értekezletnek czéljával egészen ellenkező
holmi lázítási mozgalom kezdeményezésében szeretnének híressé tenni
minket.
A magam részéről is, de ismerve az értekezletre itt összejött
urak társadalmi állását, keresztény elveken alapult hazafias lelkületét,
mindjárt az értekezlet megnyitásánál tiltakozom minden nemtelen ráfo-
gás ellen, mintha mi a szép Balaton vidék békében együtt élő lakói kö-
zött zsidóheczczet akarnánk előidézni.
A törvény keretében akarunk mozogni, czélunk kivitelében a tör-
vénytelen, meg nem engedett eszközöktől megvetéssel fogunk elfordulni.
Czélunk pedig tömegesen aláírt kérvényt nyújtani be a képviselő-
házhoz: hogy az 1867-iki 17-ik törvényczikket, mely a zsidókat álta-
lában minden feltétel és megszorítás nélkül teljesjogú honpolgárokká
tette – változtassa meg, s oda módosítsa, hogy csak a hazafiakká lett,
az egyenjogúsításra érdemet szerzett, a politikai nemzettesttel egybe-
olvadt zsidók legyenek emancipálva, egyenjogúsítva.
Magasztosak és nagyszerűek azon eszmék, melyek a 19-dik század
törvényhozásait lelkesítették: Szabadság, egyenlőség, testvériség.
Tudom én azt jól, hogy a kiváltság és szabadalmak utáni vágy
zsarnoksági hajlam; hogy az osztályok és felekezetek elkülönítése vissza-
esés volna a történelemben, nemzetünk reputáczióját sértené a világ
közvéleménye előtt; de azt is tudom, hogy rajongó eszmék és eszmehősök
nemzeteket nagygyá és boldoggá nem tettek soha- A theologus és mora-
listának úgy kell tekinteni az embert, a milyennek lenni kellene, de a po-
litikusnak úgy kell az eszményekkel leszámolni amint a valóságban van-
nak, amint a gyakorlatban nyilatkoznak.
A nemzet nagylelkű törvényhozói nem akartak páriákat tűrni
többé a haza területén. Száz év lefolyta alatt mennyi vér folyt, hány
nagy lélek fáradozott azon, hogy széttöressenek a feudális terhek rab-
szolga-lánczai, hogy minden honfi szabad polgára legyen a hazának.
Szabad lett a hajdani jobbágy az urasági terhektől, de nagy részt föl-
dönfutó hazájában, fehér rabszolgája a zsidónak. Nem akarok recri-
 8

minátiókba bocsátkozni, tudom, hogy az igazság kimondása most igen ha-

mar lázításnak kereszteltetik, de mint keresztény és pap nem titkolha-
tom el, hogy fáj, midőn látom, hogy a keresztény munkás és cselédnek,
különösen zsidó gazdaságokban ünnepe és vasárnapja sincs már. Azok a
humanizmust hangoztató zsidó intelligentiák, keresztény cselédjeiket nem
mint embert, hanem mint tárgyat tekintik, miután a túlterhelő munkával
erejében testében összetörték s benne a vallást, az emberi érzést kiölték,
szerte a hazában koldulni bocsátják.
A nemzet nagylelkű törvényhozói ledöntötték a társadalom vá-
laszfalait, nincs ma már kiváltságos osztály; egyenlők vagyunk jogokban,
egyenlők a törvény előtt, hogy a hazaszeretetben, a hazáért hozandó
áldozatokban is egyenlők legyünk. Emancipált egyenjogúvá lett a hazá-
ban minden zsidó.
De a zsidóság nem akar egyenlő lenni. Különvált kasztot képez,
a productiv munkára nem hajlandó, a keresztény elemmel csak nyereség
és Geschäft érdekében érintkezik.
Avagy egyenlő lehet-e az velünk? a ki vallási elveinél fogva csak saját
faját tartja Isten népének, bennünket pedig tisztátalan állatoknak tekint;
ki hitelvei szerint a kereszténynek ártani, őt csalni, üldözni, kifosztani,
Istennek tetsző dolognak tartja, kinek csak a zsidó felebarátja, a keresztény
pedig csak tárgy, állat, mely iránt semmi erkölcsi kötelezettsége nincsen.
Aki talán azt mondaná, hogy túlozok, tekintsen végig a hazában,
hallgassa meg a négy folyam mentén hazaszerte felhangzó panaszt a fő-
városban úgy, mint az elrejtett zugközségekben. Ne higyje senki, hogy a
hazaszerte nyilatkozó közvélemény mesterségesen készítetett elő, ez a
nyomás alatt feljajduló nemzetnek panaszhangja; nem Istóczy csinálta
azt, hanem a közhangulat szülte Istóczyt.
Hová lett hazánkban a nemzet-alkotó és föntartó elem: a közép
birtokos osztály? Nézzük meg a megyék virilistáinak névsorát, az olyan
megyék lesznek majd szükség idején a hazának védbástyái, nemzeti
érdekeink harczosai?!
Nézzük el a községeket. Hová lettek azok a jó módú földmives
parasztgazdák? Talán egy sincs köztünk, ki ne tudna néhány vérlázító
példát felhozni, mily álnok ravasz úton, mily bitang áron kerültek a
magyar jobbágy-telkek zsidók birtokába.
Nézzük meg a telekkönyveket, találunk-e keresztény hitelt zsidó
birtokra telekkönyvezve, míg óriási mindenütt az a kölcsönteher, mely a ke-
resztény birtokokat leköti és nyomja.
Pedig közöttünk is vannak takarékos jó gazdák, ügyeiket észszel, számí-
tással rendező polgárok, de a vagyonszerzésben oly eredményt melyik ke-
resztény tud felmutatni, mint igen számos korcsmáros, szatócs falusi zsidó?
A nemzet nagylelkű törvényhozói a szabadság és egyenlőség lét-
alapjául a testvériséget hirdették. Magasztos és nagyszerű az eszme. Ha
a szt. István koronája alatt lakó különféle nyelvű és nemzetiségű hon-
Polgárok egy testté tömörülnének, testvérekké lennének, akkor lenne
Magyarország az, a mi nem volt. 16 millió testvér imponáló hangot
adna a nemzetek concertjében.
Isten segítségével én hiszek a keresztény népek testvérré egye-
sülésében, de hogy a zsidó a kereszténynyel testvér legyen, azt nem
hiszem el senkinek soha.
 9

Vannak e hazában községek, családok is többen, melyek németek,

tótok, más nemzetiségűek voltak valaha, de ma már tősgyökeres ma-
gyarokká váltak; de mutasson nekem valaki zsidót, kinek habár jeru-
zsálemi András alatt vándorolt ide őse, mégis minden izében ne volna
igazi zsidó, vagy csak magyarnak tartaná magát.
Azt hitte nagylelkűen a törvényhozó testület, hogy egyenjogosítva
összeforrad majd a magyar nemzettel a zsidóság. Ilyen csoda nem tör-
tént a nemzetek életében. Voltak hun, avar, góth, normán – Isten tudja
miféle nemzetiségű népek a világ színpadán, nem haltak ki, nem enyész-
tek el, hanem a nagyobb, hatalmasabb népfajokba átolvadtak; de a zsidó,
mely a nagyvárosok palotái közt, vagy falukon ezelőtt négyszáz évvel
megtelepült, ma, mint ősapja volt egykor, éppen olyan zsidó.
Minden népfaj ábrándos ragaszkodással rajong hazájáért. Messze ha-
zájától is szülőfölde szép határáról dalol; a zsidót hazájához, szülőföl-
déhez vonzalom, . lelkesülés nem köti soha. Ha kiszipolyozta a falu né-
pét, a közelében levő városba hurczolkodik; ha itt kevés már a geschäf-
telési tér, a fővárosba vagy idegen országba költözködik.
Ily népfaj államalkotó elemet nem fog képezni soha.
Minthogy borzadunk a gondolattól, hogy hazánk a zsidófaj élősdi-
sége miatt Lengyelország sorsára jusson; –
Minthogy az egyenjogúsítás ideje óta hazánkban általános a ta-
pasztalat, hogy a zsidóság szorosan összetartva, a vele megosztott jogo-
kat az államalkotó keresztény népek ravasz kifosztására, a keresztény
elemnek minden térről kiszorítására használta fel; –
Minthogy törvényes vizsgálat útján is kiderítve lett, és valónak bi-
zonyult az, hogy az államalkotó keresztény népfajok ellen, vak dühökben
fanatikus vallási áldozatokra keresztény vért ontani nem irtóznak: in-
dítványozom:
hogy tömeges kérelemmel járuljunk a képviselőház elé, hogy az
3 867-iki 17-dik, zsidókat egyenjogúsító törvényczikket oda módosítani
kegyeskedjék, hogy mint a szomszéd Komániában, ne az összes zsidóság,
hanem csak egyes zsidók, kik hazafiúi érdemeket tudnak felmutatni, s
illető megyéik által ajánltatnak, esetről-esetre emancipáltassanak.

V. Keöd József, balatonfüredi birtokos nyílt levele.

(Felolvastatott a 1882. július 31-én Tapolczán tartott választói értekezleten.)
Mélyen tisztelt értekezlet! Kedves honfitársaim! – Engem, alul-
írottat átruházhatlan napi teendőim megfosztván a szerencsétől, hogy a
Tapolczán tartandó értekezleten személyesen megjelenhessek, e sorokra
vagyok kénytelen bízni szerény véleményem tolmácsolását.
A 19-ik század czivilizácziója két nagyhangzású s z a v a t tűzött a
korszellem lobogójára, a „humanis m u s t ” és a „ t o l e r a n t i á t.”
Ez a két szép fogalom voltaképpen benne van magában a keresz-
ténység erkölcstanában, s annak hívei részéről nyilvánul is folytonosan
a tettek és cselekedetekben, s épen az a körülmény, hogy ennek daczára
mégis utón útfélen szüntelen e két szót halljuk harsogtatni, – különösen a
lekenyerezett és megvesztegetett e l f a j u l t s a j t ó t e r é n , – méltán fel
keltheti figyelmünket, hogy hát mi lehet annak az oka V mi szükség an-
nak szüntelen való kiabálására? Felelet: az, hogy a köztünk élő, –
 10

államunkban államot képező, – számban és hatalomban, de különösen a

befolyásos hangadásban megnövekedett és megizmosodott zsidóság e két
hangzatos, és általa folytonosan hangoztatott frázis köpenye alatt annál
biztosabban végezhesse gyalázatos munkáját, azon m u n k á t , mely az
ő harácsoló körmei közt, a mi legborzasztóbb, s a j á t t ö r v é n y e i n k
v é d e l m é b e n , már v e s z é l y e s s é v á l t h a z á n k és n e m z e -
t ü n k r e nézve.
Kétségbe kellene esnünk, ha nem reménylenénk, ha nem bíznánk
a jó és igaz ügy diadalában, mert hisz a történelem tanít bennünket
arra, hogy máskor is volt ez már így. Többször is felütötte már a ha-
talmaskodásra vágyó és törekvő judaismus az ő Medúza-fejét, de a ma-
gyar a három bérczű és négy folyamú szép hazában egy lábtoppantás-
sal véget vetett az ágaskodásnak mindenkor.
Azonban, most az egyszer magunk vagyunk okai, hogy a keblün-
kön ápolt és dédelgetett zsidóság ily rohamosan emelkedett saját hátun-
kon és vállainkon fölénk; hisz törvényhozásunk utján magunk adtuk e 1-
h a m a r k o d o t t a n a fegyverek különféle nemeit a köztünk élő zsidó-
ság kezébe, melyeket ők aztán nem is mulasztottak el felhasználni el-
lenünk.
Látjuk is a következményeket, okulhatunk is rajtuk, tanulhatunk
saját kárunkon.
A mi „derülni” szerető törvényhozásunk többsége az ál-szabad-
elvüség nyomása alatt olyan törvényeket is alkotott, melyek által mintha
csak szándékosan törekedett volna saját vére és faja pusztítására. Most
már gyönyörködjék félkegyelmű munkájában, ha tud!
Ott van a híres „ i p a r s z a b a d s á g ” és az 1868. XXXI. t. ez.
által kivívott „ t ő k e s z a b a d s á g ” , melyek mindkettője a léhaság ke-
revetén nyújtózkodó uzsorás kupczihérek körmei közé hajtotta hazánk
iparos és termelő osztályát, azon osztályt, mely a nemzet törzsét, él-
tető és fentartó elemét képezi. A zsidókézben készentartott hurok ösz-
szébb szorításához való törvényes hóhérmunka jogosultságát mindezek
tetejébe megadta pedig már előre a z s i d ó e m a n c z i p á c z i ó f é l e
t ö r v é n y , saját törvényhozásunk emez e l h a m a r k o d o t t , i d é t 1 e n
éretlen szörnyszülötte.
A helyzet tarthatatlan!
Ezen áldott földön, melyről nem régen még azt mondták, hogy
„ M a g y a r o r s z á g o n k í v ü l n i n c s e n élet”, az általános elszegé-
nyedés és kivándorlás réme pusztít.
A h i t e l t e l e k k ö n y v e k teherlapjai irtóztató képet tárnak elénk.
Statisztikánk kénytelen bevallani, hogy a magyar faj „stagnál,”
vagyis, nem s z a p o r o d i k , söt a terhes munka mellett való sovány
táplálkozás, és a zsidók által tervszerüleg űzött pálinkaivás terjesztése
következtében a magyar nép satnyul, és pusztul megdöbbentő mértékben.
Az erkölcsök lazulnak, mert a zsidó raffinéria a magyarság által
soha nem ismert bűnök terjesztésében buzgólkodik megrontásunkra.
A zsidóval a törvény előtt való egyenlőség oly rést ütött igazság-
szolgáltatásunk bástyáján, melyet már idáig is óriási veszteséggel leszünk
majd képesek helyreállítani, mert a törvény-formulázta polgári esküt a
zsidó, kereszténynyel szemben mindannyiszor leteszi h a m i s a n , valahány-
szor az ő vagy h i t s o r s o s a é r d e k e azt úgy k í v á n j a , mert
 11

ez által, meggyőződése szerint nemcsak hogy nem vétkezik, hanem még

inkább az ő Jehovája előtt kedves dolgot cselekszik talmudja szerint.
S ezt tudva, hogyan lépjünk megnyugvással a bíró elé, törvényt
és igazságot kérni sérelmeinkért a zsidó ellenében? még hozzá akkor,
midőn a zsidódédelgetés (minden bizonnyal megvesztegetés útján) már
oly fokra hágott, hogy tudok bírót, kinek szent hivatása „Ő Felsége a
király nevében” törvényt és igazságot szolgáltatni, a ki úgy nyilatkozott
zsidó előtt is, többek hallatára, hogy „kétszerte jobban megbízik a zsidó
mint a keresztény esküjében!”
Nagy Isten! Hová jutottunk?! Hol vagyunk?! Hol állapodunk meg?!
Így aztán nem csoda, hogy az alig egy évtizednél idősebb zsidó-
emanczipáczió óta Magyarországon megdöbbentő mértékben, rohamosan
terjedt a magyar elem kárával a zsidófaj gyarapodása s ezzel együtt-
járó szaporodása.
Egész községek lakosai vannak kiforgatva zsidók által ősi vagyo-,
nukból, s mostmár csak árendásai, vinczellérjei, vagy pedig n é v l e g e s
b i r t o k o s a i azon ősi birtokoknak, melyek még ezelőtt néhány évvel
tisztán álltak, s birtokosaiknak firól-fira, ágról-ágra boldogságot, meg-
elégedést és gyarapodást biztosítottak. Most az a zsidó hizlalja belőle
magát, ki ezelőtt alig egy pár évvel telepedett meg a községben, zseb-
kendőben hozván magával összes vagyonát.
Magyar birtoknak zsidó kézre való átszármazása oly mérveket öl-
tött napjainkban, hogy ez a körülmény már egymagában is elegendő
arra, miszerint felnyissa szemeinket, s verje meg a magyarok istene azt,
ki ez előtt szándékosan szemet huny!
Azé az o r s z á g , és azé abban a hatalom, a kié a föld! A ki-
nek s e m m i j e s i n c s , annak nincs mit féltenie, a n n a k n i n c s mit
v é d e l m e z n i e szükség esetén!
A magyar nemzet megszerezte vérrel, és egy ezredéven át meg is
tartotta becsülettel hónát, mert volt mit féltenie, volt mit védelmeznie;
de ha ezen vérrel áztatott és megszentelt földön a magyar elem pro-
letárrá lesz, s birtokosává a zsidó, a k k o r vége M a g y a r o r s z á g -
nak, mert a zsidó azt meg nem védelmezi soha! Pénzes zacskójával
odább áll vagy a betörő ellenség előtt készségesen meghódol azonnal,
feltétlenül, mert neki mindegy, akár muszka, akár tatár lesz Magyaror-
szágon az úr, csak ő telhetetlenségének élve, saját zsebjét tömhesse.
A mely népfaj bármily kicsiben és bármily szerény körülmények közt
is államot alkotni se nem tud, se nem akar, az nem képes felfogni, és
annál kevésbé átérezni a haza becsét, az n e m érez h o n s z e r e l m e t ,
a n n a k a föld csak á r u c z i k k , az ahoz az életét nem köti, hanem
e l a d j a a t ö b b e t í g é r ő n e k , nyereségre, akár ma akár holnap.
A zsidó pedig ilyen! s mint ilyen nemhogy megvédené, de még
megvédeni sem segiti Magyarországot soha!
A z s i d ó nem hal m e g a h a z á é r t , ő csak élni akar sa-
ját z s e b j é é r t !
Nevetséges azt is hinni, hogy a zsidó beolvad bármely nemzet-
testbe valamikor. Erre ő képtelen, mert képtelenné teszik hagyományai,
k é p t e l e n n é teszi talmudja.
Hogyan olvadhatna ö bele a kereszténységbe, mikor ő, az Isten
„választott népe” a keresztényt és egyátalában a nem-zsidót nem is
 12

tartja embernek, hanem fertőzött valaminek, az állatnál is roszabbnak,

kinek még edényéből sem eszik.
Látjuk, hogy a vén Európa nagy nemzetei mind elfogadták az Is-
tenember tanát, meghódoltak a keresztény erkölcsöknek, csak a köztük
elszórtan élő zsidóság nem tette ezt majd két évezred leforgása alatt
se, s ma is görcsösen ragaszkodik talmudjához és annak gyalázatos
erkölcstanához, oly mértékben, hogy a XlX-ik század czivilizácziója ölén
felnőtt zsidó csak k ü l s ő l e g , de b e l s ő l e g semmit sem különbözik
azon elődeitől, kik egyik legnagyobb jótevőjüknek M ó z e s n e k már nem
engedték meg, hogy az „ígéretföldére” léphessen velők, s kik megfe-
szitették K r i s z t u s t magát, a világ megváltóját!
Egyesek áttérése is ellenök bizonyít, mert mindig érdekből vagy
kényszerűségből, de soha sem tették azt meggyőződésből.
Keserű tapasztalás bizonyítja, hogy az emanczipáczió is nemhogy
közelebb hozta volna őket a felszabadító nemzetekhez, csak a tért nyi-
totta meg előttük, csak szabad kezet adott nekik gazságaik és alatto-
mos törekvéseik űzésére, s ha ezt még felülrá azzal is tetézné törvény-
hozásunk, hogy a zsidó és keresztény között való polgári házasságot
törvényre emelné, a rokoni összeköttetésekből származó befolyását a
zsidóság a keresztény társadalom nyomására még nagyobb mértékben ér-
vényesíthetné, s egy hatalmas lépéssel ismét csak közelebb hozná a
judaismust győzelméhez, a keresztény társadalmat pedig a felbomláshoz.
Ugyan kérem, ki az közülünk, a ki az alattomos gazságban és a
raffinériának minden kigondolható szemtelenségeiben v e r s e n y e z n i ,
és r o k o n s á g b a k e v e r e d n i óhajtana a zsidóval?! A ki ezt nem
ó h a j t j a , az k é r j e a m a g y a r t ö r v é n y h o z á s t , hogy a z s i d ó
és k e r e s z t é n y közt v a l ó p o l g á r i h á z a s s á g féle t ö r v é n y -
j a v a s l a t o t v e s s e el, a z s i d ó é m a n c z i p á c z i ó f é l e tör-
v é n y t p e d i g t ö r ü l j e ki t ö r v é n y e i n k k ö n y v é b ő l .
Keöd József.

VI. A Vadnay Andor által, a tapolczai értekezleten

előterjesztett kérvényi javaslat.
Mélyen tisztelt képviselőház! – Alólírottak, mint a magyar nem-
zet fiai, mielőtt alábbi kérelmünket előterjesztenők, nehogy eljárásunk
hamis szemüvegen át tekintessék, hangsúlyozni óhajtjuk azt, hogy
mi a magyar szent korona területén minden közintézkedést, a felséges
urunk királyunk által szentesített törvényektől az utolsó községi előljáró
hivatalos meghagyásáig, első sorban a magyar nemzeti érdek szempont-
jából fogunk fel, és előnyös vagy hátrányos volta felett e szerint íté-
lünk. Magyar nemzeti jellegünknek megőrzésére, a maga eredetisége és
önállóságában, a mily örömmel áldozzuk fel saját gyermekeink százezreinek
vérét, ép oly habozás nélkül tesszük ki magunkat még annak is, hogy
ellenségeink a világszabadság és humanismus zászlói alól fejünkre zú-
dítsák a vallási türelmetlenség és keleties barbarizmus méltatlan vádjait.
Kérelmünket a következőkben adjuk elő:
Mondja ki határozatilag a tisztelt képviselőház, hogy:
1) Miután egy államban észszerűleg csak egy társadalom képzel-
hető, a zsidó népfaj pedig hazánkban éppen társadalmilag egészen elkü-
lönült elemet képez; minthogy továbbá arra, hogy a zsidó népfaj társa-
 13

dalműnk keretén belül helyet foglalhasson, avagy ahhoz csak közeledjék

is, mindaddig kilátásunk sem lehet, valameddig hitágazataiban a keresz-
tyének előtt nemcsak gyűlöletes, de őket megalázó tisztátalansági tant
fentartja: ezeknél fogva az 1867. XVII. t. czikket, mely a zsidó nép-
osztálynak hazánkban teljes és feltétlen állampolgári jogokat engedett,
mint elhibázottat visszavonni szükségesnek tartja.
2) Minthogy öntudatos léttel bíró állam nem tűrheti el azt, hogy
polgárai közt a közös jogrend alapját képező jogérzületnek egysége
többféle és egymástól eltérő morálnak a tanítása által zavartassék meg:
a zsidó néposztály kezén a felekezetileg elkülönült oktatás és nevelés
joga addig sem hagyható meg, mígnem a törvényhozás az eltörlendő
1867. XVII. t. czikket egy új, a keresztény erkölcsiség és magyar
nemzeti érdekeknek megfelelővel helyettesítheti.
3) Miután hazánk nyomasztó gazdasági viszonyai mellett, a nem-
zeti erőnk alapját képező földbirtokos osztály szemmelláthatólag fogyás-
nak indult, és helyét mind nagyobb mérvben a zsidó népfaj kezdi elfog-
lalni, melytől, mint társadalmilag és erkölcseiben különálló népfajtól
hazafiságot csak várnunk sem lehet: e ténynyel szemben a nemzeti ön-
fentartás kötelessége parancsolja, hogy a zsidó faj Magyarországon az
ingatlan vagyon szerezhetése és bírhatásától eltiltassék.

Néhány gyakorlati javaslat.

A zsidóknak Oroszországból kiüldözése s hazánkbani habár ré-
szes letelepedése a zsidóveszélyt nálunk Magyarországban – ha le-
hetséges – még égetőbbé teszi, olyannyira, hogy minden egyes
honpolgárnak hazafiúi kötelessége, ezen ügygyel foglalkozni, e veszély-
nek elhárításáról elmélkedni, és nézeteit közzétenni, miszerint azok
előbb baráti társas körökben megbeszéltetvén s megvitattatván, s
utóbb nyilván is szóba hozatván, az eszmék lassankint tisztulja-
nak, s az országban bizonyos meghatározott felismerés létesüljön, a
melynek folyományaképen kell, hogy az agitáczió eddigi iránytalan
általánosságát elhagyva, s a sokoldalú panaszos jeremiádáktól eltérve,
concret, gyakorlati, activ segélymódok felé irányuljon, melyek alkal-
masak lennének Magyarországot, legalább is a magyar állami eszmét,
megsemmisítő arany internationálénak veszélyeitől megmenteni.
Előre bocsátva, hogy én a zsidók mint vallási felekezet ellen
semmi ellenszenvet nem táplálok, sőt bevallva, hogy monotheismusa
tetszik; hogy én azon ténykörülményben, hogy a zsidók a legkülön-
félébb üldözések közepette is vallásukhoz híven ragaszkodtak: annak
bizonyítékát látom, miszerint ezen hitvallásnak van egy egészséges
életerős gyökere, mely a zsidóságot mint vallási felekezetet ezentúl
 14

is minden üldözések és sanyargatások daczára (sőt tán épen ezek

végett még inkább) viruló életben fen fogja tartani.
Ezen nézetemben megerősít még az is, hogy a zsidók a többi
hitfelekezetek felett – leginkább vallásuk folytán – több dicsére-
tes tulajdonsággal sőt erényekkel bírnak, ilyenek a józanság, az
italokbani mérsékeltség, a takarékosság, és különösen azon kegyelet,
(sőt kultusnak mondhatnám,) melylyel a gyermekek szüléik irányá-
ban viseltetnek; nincs példa náluk arra, – a mi a keresztények
között fájdalom igen gyakori, – hogy a gyermekek agg szüléiket
birtokaikból kiűznék, vagy akármiképen sértenék; de még arra sem,
hogy tehetségeikhez képest jól el ne látnák: megemlítendő még a
kölcsönös jótékonyság, segélyezés, mely szerint saját felekezetbéli
szűkölködőiket és betegeiket segélyezik, illetőleg ápolják.
És hogyha mindezekhez még hozzá vétetik az is, hogy hierar-
chiájuk nincsen; hogy papjaiknak semmi földbirtokuk, semmi külö-
nös fénylő anyagi helyzetük nincsen, minden politikai befolyást nél-
külöznek: okvetlen azt kell következtetni, hogy a zsidó vallásnak
tagadhatlanul egészséges magva, erős alapja van.
Így tehát a zsidóknak mint vallási felekezetnek jó tulajdonsá-
gairól megemlékezvén: alig fogja valaki szememre vethetni, hogy
fanatikus ellenségük lennék, s hogy nem foglalnék el oly objectiv
álláspontot, melyről a zsidóügyet igazságosan megítélhetném.
Százszor elmondatott már, miképen rontja meg erkölcsileg s
anyagilag a népet a zsidó csapláros; hitelez neki italt, és e mellett
minden más áruczikket, melyet korcsmájában rendesen tartogat s
árulgat, mindaddig, míglen jól meglatolva vendégének birtokát, in-
gatlanait, ingó jószágának értékét, neki hitelezhetni vélelmez; a hi-
telben adott italnak minőségénél, mennyiségénél, áránál megkáro-
sítja, és ha a hitelt kimerítettnek hiszi, s az időt az elszámolásra
megérkezettnek tartja, akkor, főleg akkor domborodik ki a zsidó által
a más felekezetűek irányában táplált ellenséges indulatnak reliefje;
akkor működik a hamis felszámolásnál és az e tartozási összegről
szóló váltónak aláírásánál a zsidónál a szertelen kapzsiság, pénzvágy,
gazdagodási düh, azon ördögi kárörömmel párosulva, miszerint ismét
sikerült Jehovának dicsőségére egy gojt kifosztani, a végpusztulás
örvényébe taszítani; s ezzel a zsidószagú köz értéknek szaporítását,
a keresztényi birtok csökkentésével eszközölni.
A csapszékben fosztja meg a zsidó a köznépet eszétől; elefánttá
teszi, s ez állapotban reá bírja a legkárosabb szerződések megkö-
tésére.
Nem állítom, hogy a keresztény csapláros erkölcsjavító, és hogy
egy ily korcsmában sem csalatik meg az együgyű köznép; de két-
 15

ségtelenül bizonyos az, hogy a keresztény korcsmáros, habár maga

haszna után néz, nem törekszik korcsmája látogatóinak kifosztására,
hogy nem örvend rajta, ha korcsmájának vendége vagyonából kifogy
és tönkre megy.
A keresztény korcsmárosnak üzleti modorát a zsidóéval szemben
legjobban illusztrálja azon mindennapi tapasztalás, mely szerint míg
egy faluban, a mely például ezer lélekből áll, két keresztény korcs-
máros üzleteiből alig tud megélni, addig egy más, ugyanannyi lakos-
sal bíró faluban tíz zsidó korcsmáros nemcsak megél, de rendre mind
meggazdagszik.
És hogyha az életnek mindenapi tapasztalataiból egyszerű in-
ductiv okoskodással a zsidó fajnak veszedelmességére következtetést
vonni kívánunk, szemléljük csak az országszerte rohamosan szapo-
rodó végrehajtási árverések lefolyását; eladásra mindig csakis ke-
resztényi birtok kerül, soha zsidóbirtok; – és vevőül jelentkeznek
zsidók és ismét csakis zsidók; – és a kisebb nemesi, vagy volt
jobbágyi birtok, főleg pedig a jobb talajú földek rendszerint zsidók
vagyis korcsmárosok, azaz korcsmáros zsidók által vásároltatnak meg.
Ezek azután behozzák az új úrbért; földjeinek legjavát és kö-
zel fekvő részét a zsidó korcsmáros saját cselédjei által művelteti; a
távolabbakat és rosszabakat a gazdáknak, vagy készpénzbeni vagy mag-
bani uzsorás haszonbérbe meghagyja, a kik a zsidónak, marháikkal a föl-
det roppant haszonbérért, voltaképen mint ingyenes szolgái mívelik, a
zsidónak juhait a télen át eltartják, nyáron át legeltetik, s ezek után egy-
szersmind az adót is fizetik; míglen a zsidó a gyapjút bezsákolja s eladja.
Ezen új zsidó úrbér csakis annyiban különbözik a rabszolgaságtól, a
mennyiben a rabtartó gondoskodik rabszolgájának – mint is neki
szolgáló gépének – egészséges karbani és jó erőbeni fenntartásáról:
miglen a zsidó nem bánja, ha lekötelezettje mint ingyenes dolgozó
gép erejében megfogy, elkopik, s lassan megfogyva éhenhal; mert
tudja, hogy „venient sequentes,” és örvend, hogy egy gojjal ismét
kevesebb lett.
Ez a dolognak valóságos helyzete; s miután köztudomásra levő
tény az, hogy a párisi „Alliance israélite” – amint ez évi jelenté-
seiből kiderül, – évenkint működésének körvonalát geometriai arány-
ban minden oldalra kibővíti, s azon elfogadott elvből kiindulva, hogy
a kié a föld, azé az ország, azé a hatalom: a zsidóknak ajánlotta,
sőt igen élénken lelkükre kötötte, hogy lehetőleg mindenütt minél
több földbirtokot szerezni törekedjenek: fájdalmas borzalommal kell
tapasztalnunk, hogy a zsidófaj úgyis mint földbirtokos osztály nem-
csak minálunk Magyarországban de másutt is roppantul terjeszke-
dik; – ha nálunk a statisztikának csak kissé hasznát vehetnénk,
 16

látnók, hogy a megyei, városi és községi virilisták mind mind nagyobb

számban a zsidókból kerülnek ki, míglen nemsokára mindenütt több-
ségben leendenek, s végtére csakis merő zsidók fogják a községi,
városi s megyei ügyeket intézni; mivelhogy igen kevés fáradságukba
fog kerülni, lekötelezettjeik közreműködése mellett, a választások
alá kerülő bizottsági tagokat is, vagy saját köreikből vagy pedig el-
zsidósodott keresztény rabszolgák soraiból megválasztatni; s ekkor
megérkezett már az idő, a mikor ez országot a zsidók a saját maguk
köréből választott tisztviselőkkel fogják kormányozni; ezek fogják
mindenható (mert minden, akármily erkölcstelen eszközt felhasználó)
befolyásukkal az országos képviselőket választani, s bizonyos, hogy
Magyarország ezredévi fenállásának megünneplésével egykorúan és
egyszersmind a zsidók fogják itt Messiásuknak megérkezését ünne-
pelni.
Hogy pedig ezen zsidós Magyarország nem lesz m a g y a r,
hanem az arany Internationálét dicsőítő schacher keverék nemzet,
melyben a magyar elem mint létezett s akkor elszegényedett szol-
ganép csakis gúnytárgyul fog szolgálni, az oly bizonyos, mint bi-
zonyos azon világtörténelmi tanúság, hogy a szegénység a civilizá-
tiónak gátlója; valamint azon történelmi tény is, hogy ha a nemzet-
nek ős része erkölcsökben, vagyonban megbukott, azon nemzet a leg-
csúfosabb halállal múlt ki, s felette a világtörténelem azon legsújtóbb
ítéletet mondja ki, hogy róla teljesen hallgat.
Ezen sorsra fog jutni Magyarország, hogyha – nem többé ideje-
korán, de ha – nem rögtön lát hozzá, a zsidóságnak számsze-
rinti leszorításához s különösen további vagyonosodásának megaka-
dályozásához.
Minthogy pedig számszerinti kevesbítését semminemű inhumá-
nus üldözésekkel elérni nem lehet, nem szabad, korszerűtlen és illet-
len: itteni polgári és anyagi existentiáját akképen kell nehezíteni,
hogy a zsidóság önkényt maga legyen kénytelen magának jobb hazát
keresni; oly törvényes intézkedések teendők (ha ezt notabene az
eddig már is tulhatalmas zsidóság megengedni méltóztatik,) melyek
további vagyonosodását meggátolják, a mivel egyúttal számbani ke-
vesbítése is foganatosítva leend.
Mik legyenek tehát ama törvényes intézkedések, és mik amaz
institutiók s illetve rendszabályok, melyek a zsidóságnak eddigi tul-
vagyonosodását lehetlenítik, illetőleg korlátozzák?
Es ez irányban biztos útmutatóul szolgál eddigi meggazdago-
dásuk módszerének helyes felismerése.
A zsidóság eddig Magyarországban az uzsora, hamis bukások,
a powel-áruknak a keresztény kereskedők leszorításával kisebb ároni
 17

eladása által különösen, s főleg pedig a kis mértékbeni korcsmálta-

tás által emelkedett mostani félelmes vagyonosodására.
Az uzsorát nagyban nevelte a törvényes kamatlábnak megszün-
tetése; ez irányban történt legújabban – post festa – némi javító
haladás, mely azonban nem elégséges ezen bajnak megszüntetésére.
A zsidóság ezen jövedelmi ágának elzáratására drákói intézkedések
szükségesek, melyek valamint egy részt az uzsorát bűnfenyítő úton
sújtanák, másrészt az a nélkül is folytonos deficitekben sínlődő fis-
kusnak javára szolgálnának.
Az uzsorának azon neme pedig, melynél készpénz nem adatik
kamatra, hanem szarvasmarhák, juhok adatnak különnemű socidai –
a szegény falusi népet igen kizsákmányoló – nyomasztó feltételek mel-
lett, a jövedelmi adóbizottságok által lehetőleg nagy, magas jöve-
delmi adóval sújtassék.
A hamis bukásokra a legszigorúbb büntetés szabandó.
A powel-árukkali szédelgés ellen társadalmi mozgalom hozandó
működésbe; keresztény kereskedők társulata feladatául tekintse
minden egyes vásárlót, aki a zsidó üzletből árut visz, ennek hiányai,
tökéletlenségei fölött alaposan felvilágosítani sat.
A fő – voltaképen a legfőbb correctivumot képezné azonban
a zsidóságnak a szeszes italok kis mértékbeni árultatásától való el-
tiltása; ennek kell az agitáczió jelszavának lenni; ez az „in hoc
signo vinces,” ezen eszmének keresztülvitelére kell hogy irányul-
jon minden magyar embernek fő törekvése, ezt kell hangoz-
tatni utón útfélen, mindig folyton, minden lapban; ennek kell lehe-
tőleg érvényt szerezni a községi, városi képviseletekben, míg
mindezen testületekben a zsidóság döntő többségre nem jutand; a
regálejoggal bíró uradalmak a zsidóság veszedelmes voltáról meggyő-
zendők és reá bírandók, hogy a regálékat a zsidóknak – habár na-
gyobb haszonbért ajánlanának is, – bérbe ne adják; a szolgabírák
a zsidókorcsmáknak rendőri tekintetekből a legkisebb számra leszállí-
tását foganatosítsák; a nép a zsidó korcsmák látogatásától papjai
és az elöljárók által óva intessék; szóval az agitáczió a zsidó korcs-
mák, voltaképen a szeszes italoknak zsidók általi árultatása ellen
mindaddig folyton s mindenütt folytattassék, míglen le nem dűlnek
Jericho falai, míglen oly igen általánossá fog válni a kívánság
a zsidóknak a szeszes italok kis mértékbeni árulásától való
eltiltása iránt, hogy annak utóvégre a törvényhozás is, mint a köz-
óhajnak előmozdítója, a nép szavának, a nép akaratának mandatáriusa
kénytelen leend érvényt szerezni.
Nem mellőzhetem ez utón a zsidóságnak szerfeletti s közve-
szélyes meggazdagodását gátolandó, azon institutiót, illetőleg rend-
 18

szabályt ajánlani, mely szerint a jövedelmi adónak megszabásánál

az eddigi hiányos eljárás helyett más, alkalmasb léptettessék életbe.
Eddig ugyanis az adófelügyelő, illetőleg megbízottja a jövedelmi
adóknak megszabására nézve, sok fáradságos kutatás után, ajánla-
tait az illető bizottságnak legjobb tudomása szerint megtévén, a ki-
vető az egyes korcsmárosok, kereskedők, tőkepénzesek sat. üzleteinek
mivolta, jövedelmezősége kipuhatolásában a helybeli jegyzők-
nek s bíráknak kijelentéseire támaszkodik, a minthogy is ezek je-
lenleg az egyedüli tanúbizonyságok, a kik az illető egyéniség üzle-
téről annak kiterjedéséről, jövedelmezőségéről, valamint az adókive-
tésnél szintén megbírálás alá eső családi viszonyokról is alapos in-
formátiót adni képesek, s hivatva vannak.
Ámde köztudomású dolog, mily viszonyban állanak sok helyütt
a falusi sőt tán a mezővárosi bírák és jegyzők ama megadóztatandó
zsidókkal; a legocsmányabb megvesztegetés járja minden színben
és modorban, és pedig rendesen igen olcsó áron, közönségesen az
ingyenes itatás elegendő; nagyobbrészt azonban már ettől is eltér-
nek, minthogy ama zsidóknak annyira lekötelezett rabszolgáik, hogy
van igen sok bíró és jegyző, a ki a falujabeli, megadóztatandó zsidó-
nak a rósz idők, gyenge üzletek, sőt káros veszteségekről, kedvezőt-
len conjuncturákról felhozott hamis előadásait, hivatalos hazugság-
gal igazolja, és így az adókivető bizottságot roszlelkűleg téve-
désbe ejti.
Ezen sajnos valóság, e ténykörülmény előtt szemet hunyni, ezen
zsidótaktikát hallgatva agyon-ignorálni egyátalján nem lehet; a jö-
vedelmi adóknak, különösen pedig a mindinkább gazdagodó zsidók
jövedelmi adójának, a föld-, házi- és egyéb közadók arányábani
aránytalansága tovább fenn nem állhat; és pedig azért nem, mert e
mellett a földbirtokosok nyilván annyira túlterheltetnek, hogy rész-
ben a nagy adók miatt kénytelenek földbirtokaiktól megválni; má-
sodszor, mert e mellett a fiscus, az igen szűkölködő országos kincstár
nyilván károsittatik; és harmadszor, mert e mellett ama tulveszedel-
mes zsidóság dédelgettetik, simogattatik s gazdagodása előmoz-
dittatik.
A helytelenítő puszta kritikának soha barátja nem lévén, cor-
rectivumul a következő positiv tervezetet – hacsak gondolat-ébresz-
tőül is – ajánlom
A községi jegyzőkön és bírákon kívül hallgasson meg az adó-
felügyelő, illetőleg megbízottja – amint eddig is történt, – minden
más feljelentőt is, a ki ugyanis positiv, kétségtelen biztos adatokkal
szolgál arra nézve, mely jövedelmeket szedett e vagy ama kereskedő,
korcsmáros vagy egyéb üzleti ember. Ezen feljelentőket azonban
 19

ezentúl – feltéve hogy adataik csakugyan valóknak bizonyulnak,

– bizonyos tetemes jutalmazásban részesítse, mely összeget az
illető – jövedelmét eltagadó – üzletember birságul fizetni tartozzék.
Azon esetre pedig, hogyha ezen indokolt bírságolás el nem fo-
gadtatnék, vagyis ha ezt a törvényhozás el nem fogadná: ama ma-
gán feljelentőnek jutalmazása az adónak ama többletéből fizettessék
mely ezen feljelentésből keletkezett. Ezen eljárás legújabban jó si-
kerrel alkalmaztatott Budapesten, a hol több éven át elhallgatott
nagyobb összegű jövedelmek, egy magányzó által alaposan bejelen-
tetvén, ennek az adófelügyelő által 1500 frtnyi jutalmazás utalvá-
nyoztatott ki.*)

*) Kérdés: ez a feladó is nem volt-e z s i d ó , a kihez ez a mester-

ség jobban hozzáfér mint a magyar emberhez; s így ez ajánlott reme-
diumból ismét csak a szimatoló, szaglálódó és kundiszó zsidók húznák a
rebachot. – Szerk.
Igazy István.

A zsidó harcztérről.
– Havi szemle. –
(A tisza-eszlári rituális gyilkossági bűnper. Tisza-Eszlár és Baltavár. – Német lapok
újabbi nyilatkozatai. – A t.-eszlári eset alkalmából tartott berlini népgyűlés. Henrici
Ernő beszéde. Kérvény a zsidóságnak s nevezetesen a zsinagógáknak rendőri felügyelet
alá helyezése iránt. – Dr. Kirn. – A t.-eszlárihoz hasonló esetek. Az „öldöklő angyal.”
A vér használata a zsidó rítusban. – A magyar közvélemény gyökeres átalakulása an-
tisemita irányban. A magyar hírlapirodalom krízise. Simonyi Iván és a „Westungari-
scher Grenzbote”. – Hajsza az antisemitikus nyomtatványok ellen. A vasmegyei zsidó-
ellenes tüntetések és a rumi kerület. – Konfiskaczionális túlbuzgóságok. Hevesmegye
felirata a képviselőházhoz a sajtószabadság érdekében. – A kormány védekezése. Saj-
tóperek. – Szabolcsmegye felirata a képviselőházhoz a zsidóbevándorlás ellen. A vallás-
és közoktatásügyi ministernek egy elvi jelentőségű döntvénye a polgári házasság kérdé-
sében. – Hírek Ausztriából. A trieszti zsidóellenes tüntetések és a zsidó irredentisták.
– Az Amerikában nyilvánult antisemitikus hangulat folytán onnét ismét visszavándorló
muszka zsidók és a még mindig permanens brodyi zsidótábor. – Antisemitizmus Szerbiá-
ban. – A drezdai nemzetközi antisemita congressus.)
A tisza-eszlári monstre-perben a dráma első jelenete befejező-
dött Bary József vizsgálóbírónak a nyíregyházi kir. törvényszék ál-
tal helybenhagyott s így jogerejű végzése által, a mely végzés a
vádlottak ellen a speciális vizsgálatot elrendeli. E végzés ekként szól:
A nyíregyházi kir. törvényszék vizsgáló bírója által Scharf József
és társai ellen gyilkosság gyanúja miatt 129/882. v. b. szám alatt folya-
matban lévő bűnügyben, az előnyomozat befejezése után alulírott napon
és helyen:
Végeztetett:
Előlegesen letartóztatott S c h w a r c z Salamon benei, B r a u n Leo-
pold Mihály és B u x b a u m Ábrahám neusandetzi származású vádlot-
 20

tak ellen, a magyar büntető törvénykönyv 278. §-a szerint minősülő

gyilkosság bűntettének gyanúja miatt, továbbá S c h a r f József h.-nánási,
S c h a r f Józsefné szül. M ü 11 e r Leni makkos-hotykai, J u n g e r Adolf
sirokai, Braun Ábrahám vajai, L u s t i g Sámuel makkos-hotykai,
W e i n s t e i n Lázár kisvárdai, T a u b Emánuel nyiradonyi származású
vádlottak ellen a jelzett gyilkossági bűntettben való részességnek (Bűnt.,
törv. könyv 69. §. 2. pont) gyanúja miatt, s végre R o s e n b e r g Her-
mán szentmihályi, özv. Klein Sámuelné szül. Roth Borbála alsó-va-
dászi, G r o s z Márton n. halászi, Klein Ignátz felső-fügedi és Fogel
Amsei fejéregyházai származású vádlottak ellen a büntető tkönyv 374.
és 376. §§-ai szerint minősülő s gyilkossági büncselekvényre vonatkozó-
lag elkövetett bűnpártolás gyanúja miatt, a különös vizsgálat s ezzel
együtt a vizsgálati fogság is elrendeltetik; S m i l o v i t s Jokel remetei
származású vádlott irányában az ellene folyó évi jul. 10-én hozott s gyil-
kossági bűnpártolás miatt különös vizsgálatot és vizsgálati fogságot ren-
delő végzés hatálya továbbra is fentartatik, – s végezetre a szintén
előleges letartóztatásban lévő W i e d e r Mór, M e n d e l o v i t s Niszen,.
H e r s k o Dávid és Mátej Ignátz, és pedig két előbbi azonnal, két
utóbbi pedig vallomásuknak törvényszékileg eszközlendő meghitelesítése
után, szabadlábra helyeztetni rendeltetnek. Indokok; stb.
Kelt Nyíregyházán a kir. törvényszéknél, 1882. júl. 29. Bary Jó-
zsef s. k. kir. tszéki vizsgáló bíró.
E végzés terjedelmes indokolással van ellátva, a melyet a vizs-
gálat érdekében természetesen se a vádlottakkal se a védőkkel nem
közöltek. E védők az eddigi védő zsidó ügyvéd Heymann helyett:
Eötvös Károly és Horánszky Nándor országgyűlési képviselők s Fun-
ták Sándor, a Karagyorgyevics-féle perből ismert budapesti ügyvéd
s volt képviselő, tehát mind a hárman keresztény (!) férfiak. – Ez a
tisza-eszlári ügy épen olyan módon fejlődik, mint a baltavári ügy:
úgy hasonlítanak a fejleményeket illetőleg egymáshoz, mint egyik
tojás a másikhoz; csakhogy Baltavárott, lesakterozott Eszter helyett
lesakterozott 60,000 ftról volt a szó. A nagy közönség az eszlári
ügyben felmerülő minden újabb zsidó sakkhúzásnál elbámul és rázza,
a fejét, no meg szitkozódik is helylyel-közzel: mi egyátalán sem-
min se bámulunk el: mi már láttunk elég ilyen furcsa dolgot! –
Azt mondottuk most, hogy Baltavárott lesakterozott 60,000 frtról
volt szó. Ez nem helyes definiczió, mert Baltavárott egy t ö r v é n y -
széki b í r ó t akartak körülmetélt és körülmetéletlen zsidók „le-
sakterózni.” Vigyázzon Bary József, hogy olyan tapasztalatokat
ne kelljen csinálnia mint a minők kijutottak Istóczy Győzőnek!
*
A németországi közvélemény folyton növekvő érdeklődéssel
kíséri a tisza-eszlári ügyet. Az antisemita lapok napról-napra hoznak
tudósításokat az ügy legújabb állásáról; Berlinben a nép közti töme-
ges terjesztésre röpirat jelent meg a napokban M. Schultze kiadásá-
 21

ban e czím alatt: „Esther Solymosi oder der jüdisch-rituelle Jung-

frauen-Mord in Tisza-Eszlar.” A röpirat czimlapján az eszlári zsina-
góga rajza áll, a melyet különben a „Wahrheit” czímű berlini anti-
semita élczlap augusztus 5-ki és a „Berliner Ostend-Zeitung”
augusztus 7-ki száma is hoz.
Az épen nem antisemita „Dresdner Nachrichten” pedig követ-
kezőleg nyilatkozik:
„Ama keresztény leánynak zsidó zsinagógai szolgák által Tisza-
Eszláron való undok meggyilkoltatása Magyarország közvéleményét
szemmelláthatólag fokozódó mérvben hozza izgalomba. Hisz csak vona-
kodva szokhatik a 19-dik század cultur-embere ama gondolat lehető-
ségéhez, hogy emberek hideg vérrel gyilkolják le embertársukat a czél-
ból, hogy annak vérével istennek tetsző áldozatot hozzanak. Ez egy
oly borzasztó perspektívát nyit meg oly borzalmas örvényekbe, hogy min-
den más felderítés, s legyen ez bár egy raffinirozott kéj-gyilkosságé, ke-
resztényre úgy mint zsidóra nézve mint egy igazi megváltás lenne üdvö-
zölve. A per felvilágosításait be kell várni, mielőtt végleges ítéletet
hozunk. Egyet azonban feltétlenül követelnünk kell, s ez az, hogy a z
igazságszolgáltatásnak szabad folyás engedtessék. A
zsidó sajtó minden képzelhető fáradságot vett magának, hogy az esetet
eltusolja. Odáig űzte a vakmerőséget, hogy követelte, mikép a vádlottak
rendes bírájuktól elvonassanak. Noha a magyar kormány a Rothschildház
szemhunyorgatásai iránt elejétől fogva a legnagyobb figyelemmel szokott
lenni, és nem késik mindazt, a minek csak némileg is „zsidóheccz” szaga
van, nyakon csípni; mindamellett még sem merészelte, szemben a té-
nyek n y i l v á n v a l ó s á g á v a l , az igazságszolgáltatás karját megállí-
tani. Ama sok tízezer forintok, melyeket a magyarországi zsidóság ál-
dozott, hogy a szerfölött gyanús ügyet elleplezze, ezúttal elvesztek. A
ravasz gyilkosokat az ő túlságos ravaszságuk tette tönkre. Ha véres tet-
tükhöz nem toldották volna hozzá a hullarablás és hullameggy alázás
undorító bűntettét: úgy ezzel nem szolgáltatták volna fő bűnüknek bizo-
nyítékait. A mikor ők egy idegen hullát az általuk Jehova tisztele-
tére a zsinagógában lesakterozott keresztény lány ruháiba öltöztettek,
elhagyta őket szokott okosságuk. Mostmár világos volt: a szegény Soly-
mosi nem szökött meg, nem bujdokol, nem jöhet vissza, mert meggyilkol-
ták. És most képzeljük csak el: ha egy keresztény pap csak egy szá-
zadrészét követte volna el annak, a mit a rabinus és sakterje Eszláron
elkövettek, hogy rohanna reája a zsidósajtó! S most ez a zsidósajtó meg
se mocczanik a saját templomszolgák borzalmas gaztettével szemben, A
„Sáchsischer Volksfreund” pedig, a m a g y a r l a k o s s á g e l é g g é
nem magasztalható nyugodt magatartását kiemelve, ezen
esethez a következő találó megjegyzést teszi:
„Csak azt kívánhatjuk, hogy a zsidókérdés vitatásánál, a keresz-
ténység becsületére, továbbra is megőriztessék a nyugalom és a törvé-
nyes érzék. Minden erőszakos tény nélkül is, sőt egyenesen ilyen n é 1-
kül, s ú l y o s c s a p á s a zsidókra és barátaikra nézve az eszlári eset;
sőt többet mondunk: ez az eset az e l s ő m e g s e m m i s í t ő villám-
c s a p á s lehet abból a felhőből, a mely a zsidók fölött a keleti orszá-
gokban mindenütt összetornyosult.”
 22

A „Neue Deutsche Volks-Zeitung” pedig egy vezérczikkében

egyebek között ezt módja:
„Az egész középkoron átvonul az a zsidók ellenében folyton is-
mételt szemrehányás, hogy ők vallási czélokra keresztény gyermekeket
mészárolnak le. Valjon nem lehet-e ebben valami igaz? Ezek a „közép-
kori előítéletek,” amint liberális részről magukat kifejezni szeretik, a
magyarországi zsinagógában elkövetett s v é l e t l e n ü l felfedezett gyil-
kosság által borzalmas megerősítést nyernek.”
Egy másik czikkben pedig ugyanezen lap Tamás atyának Da-
maskusban 1840-ben zsidók által történt meggyilkoltatása esetét
ismertetve, a pár évvel ezelőtt elhalt Crémieux-ről, az „Alliance
israélite universelle” későbbi megalapítójáról a következő érdekes
reminiscentiát közli:
„A „Journal des débats”-ban felvett leveleiben, ezen borzalmas
gyilkosságokra vonatkozólag Crémieux ezt monda: „Ha a zsidó vallás
ily módon gyilkolást és embervérontást parancsol, akkor tömegesen fel-
lázadunk: zsidó-bölcsészek, keresztények, muzulmánok megsemmisítjük
ezt a b a r b á r k u l t u s z t , a mely orgyilkosságot és emberölést isteni
parancs rangjára emel; megsemmisítjük azt még abban az emberben is,
a ki azt gyakorolja!”
Ez ugyan kemény ítélet volt egy z s i d ó szájából; de hát azért
Crémieux úrnak csak a szája járt, mert a damaskusi zsidó gyilkosok
ügyét mégis csak eltusolta, illetőleg nekik Mehemed-Alitól ke-
gyelmet eszközölt ki. Kár, nagyon kár, hogy Crémieux úr ma már
nem él: fentebbi szentencziáját most a gyakorlatban keresztül vihetne
a tisza-eszlári eset alkalmából. – A fentebbiek kapcsán a damas-
kusi zsidóper beszüntetése alkalmából azt kérdi végül ugyancsak a
„N. D. Volks-Zeitung”:
„Valjon a büntető igazság karját a tisza-eszlári gyilkosságnál is
fel fogja-e tartóztatni a zsidó befolyás? E kérdésre a feleletet feszült-
séggel várják a föld civilizált népei.”

Amint a már eddig mondottakból is látható, de a következő

közleményeinkből méginkább ki fog világlani: Németországban az an-
tisemita mozgalom sarkpontját szintúgy mint nálunk is, a tisza-
eszlár.i eset képezi.
Íme itt közöljük a július 18-án Berlinben. Henrid Ernő által a
tisza-eszlári eset alkalmából egybehívott népgyűlés lefolyását a
„N. D. Volks-Zeitung” után:
„Kedden este (július 18-kán) gyűlés volt a keresztény-társadalmi
egyleti épületben, a mely gyűlés nagyszerűségre a választási időszak
alatt tartott gyűlések mellé méltán sorolható. 8 óra felé minden oldal-
ról özönlöttek az emberek, s az egyleti épület (a volt Thália-színház.
– Szerk.) az utolsó helyig megtelt. Midőn Dr. Henriéi 8 y8 óra körül
megjelent, dörgő éljenzéssel fogadtatott. Minekutánna az elnök a gyű-
lést megnyitotta, Dr. Henricinek adta át a szót. – Egy nemzetközi anti-
 23

sémita congressus Drezdában, – így szólt Henrici, – ma mint a leg-

fontosabb pont van napirenden. E congressus határozataitól fog kétség-
kívül függni Közép-Európa belső fejlődése. Daczára e congressus fontos-
ságának azonban ma tekinteteinket egy k i s m a g y a r falu felé for-
dítjuk, a mely előttünk még csak kevés hetekkel ezelőtt egészen isme-'
rétien volt. Oda követnek bennünket mindazoknak tekintetei, a kik nem
akarják többé tűrni a zsidóság bilincseit. Mindnyájunknak ez ellen az
arany vagy inkább v é r e s Internaczionále ellen kell fordulnunk, a mely
nemcsak Tisza Eszláron egy keresztény leányt, hanem gazdaságilag már
egész nemzeteket lesakterozott. Mivel a zsidóság valamennyi nemzetek
közt el van terjedve, az antisemita mozgalmat nemzetközivé kell ten-
nünk. Míg itt Németországon a zsidókérdés eddig nyugodtan discutál-
tatott, más nemzetek már annak gyakorlati megoldásáig haladtak elő.
Elsőben is az orosz parasztok voltak azok, a kik a zsidóság nyomását
nem akarták tovább tűrni. Mikor az első kivándorlók Oroszországból
hozzánk jöttek, így kiáltottam fel egyik újság hasábjain: Határzárt
Oroszország ellen! De sajnos, ez a szó hatás nélkül hangzott el. Azon-
ban még magában Amerikában is észre tértek az emberek, sőt még az
amerikai zsidó sajtó is antiszemitává lőn. Hisz egy ottani speczíális zsidó
lap kijelenti azt, hogy „Nincs szükségünk unproductiv emberek további
beözönlésére.” Azonban ma különösen M a g y a r o r s z á g van szemünk
előtt. (Itt szóló e füzetek szerkesztőjéről újabban elismerőleg nyilatko-
zik. Beszédének e részét közelfekvő okokból mellőzzük. – Szerk.)
Uraim! szemben a tisza-eszlári eseményekkel nem köthetem eléggé önök
szivére e szavakat: „Most mindenek fölött hideg vér!” Most fanatiku-
sokká lehetnénk, de legyünk hidegek egész a szívig. Gyalázat, hogy a
felvilágosodott 19-ik században lehetséges az, hogy egy szerkesztő (Rup-
pel, a „B. Ostend-Zeitung” szerkesztője. – Szerk.) feleletre vonassék
azért, hogy egyszerűen amaz események tényeiről tudósít. A zsidósajtó
sem vonhatta ki egészen magát a tények elől amaz események köztudo-
másra jutásakor. A „Berliner Tageblatt” volt az, a mely azt a hírt hozta,
miként el van terjedve a hír, hogy Magyarországon egy keresztény leány
zsidók által meggyilkoltatott volna; nincs nagyobb nevetségesség, mint ilyes-
mit állítani, mert hisz ez a 19-ik században teljes lehetetlen. Mikor pedig
Solymosi Eszter hullája állítólag feltaláltatott, ugyanazon lap mindjárt a lap
élén azt írta, hogy a hullát megtalálták, hogy már másnap ezen tudásitás visz-
szavonásával jelezze azt, hogy: Izrael, vigyázz, gondolj ki új hazugságokat.–
Szónok ezután a zsidó bírákról szól. Ha egyes esetekben zsidó bírákat
visszautasíthatunk, miért ne rendezhetnénk egyszer egy tömeges biró-
visszautasítást s miért ne jelenthetnénk ki, hogy nem akarunk zsidó
biró elé állani mindaddig, míg az ítélet kötél általi halálra nem fog
szólani. Mi nem akarunk olyan bírákat, a kik ugyanazon néphez tar-
toznak, mint a tisza-eszlári gyilkosok. (Viharos tetszés.) Egyébiránt
már rég nem fityegett zsidó az akasztófán; ott tán egy nagyobb akasztó-
fára lesz szükség, hogy egy egész gyűjteményt Izrael törzséből felkötni
lehessen. (Bravó!) Ilyenféle tények nem állanak elszigetelten. (Halljuk!
Halljuk!) Itt Berlinben is megtörténhetik az, a mit Magyarországon
napfényre hoztak. Vegyük csak egyszer vizsgálat alá az eltűntek sta-
tisztikáját s nézzük, az évnek melyik szakában tűnik el a legtöbb gyer-
mek! (Közbekiáltás: Húsvétkor!) Feltűnő dolog, hogy a kormány részé-
 24

ről semmi intés nem jön; majdnem úgy látszik, mintha a nyári csend-
élet mindenkit fürdőbe csalt volna. Ha mi izzadságban fürdünk is itt, azért
mégis kitartunk a helyünkön s gondunk lesz rá, hogy a zsidóknak egy
fürdőt csináljunk. (Roppant tetszés.) A legközelebbi lépés egy nemzet-
közi antisemita congressus lesz, a melyen a zsidók elleni közös eljárás
fölött lesz a tanácskozás. Szónok nyíltan bevallja, hogy a tárgyalások-
nak részint nyilvános részint titkos jelleggel kell bírniok, a mely utóbbi
dolog hallatára a zsidóknak bizonyosan borsózni fog a hátuk. Milyen
nyomor szállott azok családjaira, a kik előlépni merészeltek a nyilvános
élet küzdelmében, s a kiknek bátorságok volt a haza siralmas állapotá-
ért síkra szállani! De b o s s z ú t f o g u n k m a g u n k n a k v e n n i azért,
hogy oly sokáig kellett küzködnünk ezzel a nyomorult bagázsiával! Törjék
vagy szakadjon, mi nem tágítunk s nem ingadozunk, míg a zsidók lábát
nyakunkról le nem ráztuk, míg a zsidókat az ő véres sakterkésükkel
le nem sújtottuk a porba, a hová valók! – Természetes volt, hogy az
a szenvedélyesség, a melylyel szónok különösen ez utolsó szavakat ki-
ejté, az egész gyűlést hevesen megragadta; mint egy lökésre, valameny-
riyi jelenlevő felugrott helyéről, és szűnni nem akaró dörgő éljenzéssel
adott kifejezést a lelkesült előadás fölötti elégültségének. A viharos,
háromszorosan reá kiáltott éljen-re szónok Istóczy éltetésével felelt, a
melyet a jelenlevők hasonló lelkesültséggel fogadtak; mire aztán egy-
hangúlag egy határozati javaslat fogadtatott el, a mely szerint a két
magyar képviselőhöz s antisemita előharczoshoz: Ónody Géza és Istóczy
Győzőhöz hálairat fog küldetni. Ezután a „Neue Deutsche Volks-Zei-
tung” indítványa került a gyűlés tetszése között felolvasásra, a mely
inditvány értelmében a belügyministerhez kérvény intézendő az iránt,
hogy tekintve a legújabb szertartásos gyilkosságot, ugyszinte Tamás
atyának Damaskusban 1840-ben zsidó rituális czélokból történt s akta-
szerüleg megállapított meggyilkoltatása tényét, kérik a királyi kormányt,
miszerint intézkedések tétessenek az iránt, hogy ilyen történetek Német-
országban elő ne forduljanak. Ezen intézkedések mindjárt javaslatba is
hozatnak, a kérvényben az államkormány megkerestetvén az iránt,
hogy az e g é s z z s i d ó s á g n e v e z e t e s e n p e d i g a z s i n a g ó g á k
r e n d ő r i f e l ü g y e l e t a l á h e l y e z t e s s e n e k . Ezen értelemben
a határozati javaslat egyhangúlag el is fogadtatott.
Egy kis szünet után Lange úr a tisza-eszlári esetet mint a mozga-
lomra nézve k o r s z a k o t a l k o t ó t üdvözli, s Henricit újra élteti.
Az emberiségnek a barbarizmus elleni harczára felharsant dörgő
éljenzés között oszlott szét az izgatott tömeg már éjféltájban, a „Deutsch-
land, Deutschland über Alles” dal hangjai mellett.
Íme hallottuk az antisemitizmus Demosthenesének legújabb
szónoklatát, a kinek rokonszenves alakja előttünk magyarok előtt
még rokonszenvesebbé fog válni, ha megtudjuk még azt is, hogy Hen-
riéi Ernő zengzetes hazai nyelvünket is bírja, s így a „12 röpiratá-
nak is – a mely neki is rendesen jár, – a magyar eredetiben szor-
galmas olvasója.

A Berlinben fenálló és működő számos antisemita egylethez a

múlt hóban egy újonan alakult egylet is járult, s ez a Dr. Kirn ma-
 25

gántanár által létrehozott „Keresztény-német igazság” egylete. Ez az

egylet július 26-án már első rendes gyűlését tartotta. Előadó volt
Dr. Kirn. Az előadás tárgya volt: „Lehet-e felelőssé tenni a zsidó-
ság összeségét a tisza-eszlári esetért?”
Czélja az előadásnak – monda – a keresztényeket a jelen hely-
zet fölött ezen esettel szemben felvilágosítani. Ő azt hiszi, hogy habár
a tisza-eszlári eset aktaszerűleg még nincs is kiderítve mint bevégzett
tény, arra mégis tekintettel kell lenni, mert a Tamás atyán 1840-ben
Damaskusban elkövetett hasonló eset mint szertartásos gyilkosság van
megállapítva. Utal ama nagy különbségekre, a melyek a zsidó és a ke-
resztény elvek közt uralkodnak, mert ezen rituális gyilkosság elkövetői
bizonyára nem voltak azon a nézeten, hogy ők büntettet követtek
el, hanem azt gondolták, hogy ezzel csak hitük egy parancsának en-
gedelmeskednek. A két vallás ily tökéletes különfélesége mellett absolut
képtelenség, mindkettőre nézve egy és ugyanazon törvényeket felállítani
akarni, a mely törvények az egyiknek megkötik kezeit, míg a másik
azt hiszi, hogy a törvény fölött áll, s ily módon magát csak relatíve hiszi
kötve. Ezután szónok kifejti, hogy az ó-zsidók és reformzsidók közti
ellentétek nem indokolják azt, hogy lényeges különbséget tegyünk a velük
való elbánásban, mert hisz mindnyájan zsidó alapokon állanak. Végül
áttér szónok a zsidóbarátokra, a kiknek tulajdonítandó legnagyobb részt
az, hogy a mai állapot beállt.

A t.-eszlári eset által a közvélemény úgy a bel-mint a külföldön a

legnagyobb mértékben alarmirozva levén, természetes, hogy az embe-
rek az eszlárihoz hasonló eseteket kezdik mindenütt emlékezetükbe visz -
szaidézni, s így a lapok egymásután sűrűn közölnek úgy a régebb mint a
közelebb múltból az eszlárihoz hasoló eseteket. Sőt a katholika egyház
több szentjének emléke is újra felmerül, a kik a múlt századok folyamán
azért kanonizáltattak, mert ártatlan ifjú korukban a zsidók által ri-
tuális czélból lemészároltattak, s ez a tény kétségkívüli módon kon-
statáltatott. Ilyenek szent Werner, sz. Rudolf és sz. Salamon, a kik-
nek története egy, Kalocsán 1866-ban megjelent „Szentek életé”-ben
részletesen le van írva. Ilyen sz. Simon, a ki a 15-ik század vége
felé Trientben gyilkoltatott meg a zsidók által, s kinek esetét Ónody
Géza most készülő érdekfeszítő művében bőven fogja ismertetni.
Az újabb időkből a „Deutsche Reform” f. hó 2-ki száma a kö-
vetkező esetet emeli ki a bécsi „Vaterland” után, a mely Lotha-
ringia fővárosából Metz-ből a következő tudósítást hozta:
.,A t.-eszlári gyilkos történet itt feszültségben tartja a közvéle-
ményt, de egyúttal felidézi hasonló fel nem világosított esetek emlékét
is, a milyen esetek a mi v i d é k ü n k ö n már t ö b b s z ö r e l ő f o r -
d u l t a k , így nevezetesen mintegy 40 évvel ezelőtt Grosz-Blittersdorf
mezővárosban a Saar mellett, a hol nagyszámú zsidó lakik. Egy 8-9
éves keresztény leányka, a kinek a meghasonlott szülői házban meg-
lehetősen rosszul ment a dolga, egy gazdag zsidó házában gyakran lőn
 26

alkalmazva egy kis gyermek mellett. A böjti idő alatt egyszer este töb-
ben látták öt a zsidó házába bemenni. Azon idő óta azonban a leány-
kát nem látták többé. Csak néhány hét múlva húzták ki sok k é s s z ú -
rás által e l é k t e l e n í t e t t h u l l á j á t a Saar-ból. Állán egy sebet
találtak, a mely egy kampótól eredett, a melyre a szegény teremtés, amint lát-
szott, felakasztva volt. A vizsgálat meg is indíttatott, több zsidó gyakran
Saargemündbe idéztetett, a hol az akták hihetőleg máig is léteznek,
noha azóta e táj ismét Németországhoz lett csatolva. De nem jött ki
semmi a dologból, mivel csak két tanú volt, t. i. egy szerelmes pár, a
mely azon este, a melyen a leány eltűnt, a zsidó háza melletti kertben
időzött, s állítólag az áldozat sikoltozásait és az azt meggyilkoló zsidók
beszélgetéseit hallotta. A két fiatal azonban nem mert jelentkezni a bí-
róságnál, nehogy viszonyuk napfényre jöjjön. Többen a szomszédok közül
csak eléggé ki nem vehető módon hallottak sikogatni. Az egész község-
ben úgy mint környékén is még ma is uralg az a meggyőződés, hogy
itt egy, zsidók által elkövetett keresztény-gyilkosság forog fen; azonban
a „felvilágosodott” hivatalnokok egy ilyen „előítéletről” semmit se akar-
tak tudni. Azt is beszélték, hogy a vér Saargemündbe s még messzebb
is – Lothringenben sok zsidó község van, – tova vitetett. Még ma is
élnek emberek, a kik az esemény fölött tanúskodhatnak. E levél irója
akkor gyermek volt, de későbbi években igen sokat hallott e gyilkos-
ságról beszélni.”
Amint az e füzetekben közölt vérengző tények leírásából is
kivehető, a fődolog a zsidóknál a v é r , a k e r e s z t é n y vér meg-
s z e r z é s e s z e r t a r t á s o s c z é l o k r a , s a gyilkosság csak esz-
köznek látszik lenni, a vérnek elegendő mennyiségben való megszer-
zésére. A lapok azonban legújabban számos oly esetet registrálnak, a
hol a vér csak érvágás útján, és sok esetben azon keresztény-
nyel, a kinek ekként vérét veszik, kötött alku folytán eszközlött
érvágás utján szereztetik be. Így Vasmegyéből megbízható oldalról
arról értesülünk, hogy az ölbői plébániában több oly keresztény em-
ber van, a kik 50-60 frt díj mellett megengedik az illető zsidóknak,(!)
hogy karjaikból érvágás útján vért vegyenek.
Hasonló esetekről tudósít az „Ungvári Közlöny” f. hó 6-ki
száma is, ezt írván:
„A k e r e s z t é n y v é r a z s i d ó r í t u s b a n . A zsidók azon csö-
könyösen tagadott undok és vérlázító szokásáról, hogy némely szertar-
tásuknál keresztény vért használnak, mindinkább oszladoz a kétség
homálya. Magunk is több e s e t e t tudunk, midőn a zsidók kísérletet
tettek k e r e s z t é n y e k m e g m e t s z é s é r e , sőt i s m e r ü n k is egy
t e k i n t é l y e s f é r f i ú t , kit a z s i d ó k , gyér m e k k o r á b a n Ung-
váron a z s i n a g ó g a u d v a r á b ó l a h á z b a h u r c z o l t a k , s csak
a szerencsés véletlen szabadította meg a gyilkosok körmei közül. Tudo-
másunk van egy 1 a k á r t i l e á n y r ó l , kit egy zsidó addig unszolt, míg
végre egy czifra kendőért megengedte a zsidónak, hogy k a r j á b ó l
vért bocsásson. Ilyesmi egyébiránt a felvidéken n a g y o n gya-
korta fordul elő.”
 27

A Nyíregyházán megjelenő „Szabolcsmegyei Közlöny”-nek f. hó

6-ki számában pedig a következőket olvassuk:
„Egy ajánlott levélben Gáthy József úr Mádról értesít bennünket
egy, ott régebben megtörtént nevezetes esetről. Az értesítés így szól:
Nem mulaszthatom el egy, az eltitkolás fátyolával letakart esemény ta-
karóját fellebbentem, melyet már a „Budapesti Közlöny”-nek is elküld-
tem közzéjuttatás végett; de mind e mai napig hasztalan vártam az
értesítés közzéjuttatását. A dolog ez: Egy itteni zsidó kereskedő, a ki
házánál folyton gázzal (ligroin) világított, egy ízben ünnepélyesen neki
készül húsvét előestéjén a milligyertyával leendő világításhoz. A háznál
lakott egy értelmes 13 éves keresztény leányka is, ki előtt ezen különösség fel-
tűnt, s mintegy kíváncsiság által is, de különös, előtte megmagyarázhatlan
okokból támadt sejtelem által gyötörtetve: álom nem jött szemére. Csak-
is teljesen felöltözködve nyugodott le ágyacskájába. Az éjjeli órákban egy
előtte ismeretlen, nagyszakállú zsidó rohant a már úgyis rémületben
élő kis leányra, ez nagy sikoltva kiugrik ágyából, és sikerült neki az
udvarra jutni, a hol hangosan azt kiáltottta: „Én bizony nem engedem
magam megölni!” De menekülni nem tudott, s végre kézre kerítette a
zsidó, erre megragadta a szakállas és saját gazdája, ki karjait leköté s
a másik, a szakállas, egy pennával e r é t f e l n y i t á s az abból
k i f o l y ó vért f e l f o g á. Hogy mire használták, azt nem tudni. De
ezen tény felől a még most is élő leány bizonyságot tehet. Ezen
különös eset, ha megtörtént, ismét csak azt igazolja, hogy az orthodoxok
az idegen vért használni szokták.”
A „B. Ostend-Zeitung” július 17-ki száma pedig ezen közle-
ményt hozza:
„Az ö l d ö k l ő a n g y a l . Egyik galicziai előfizetőnk a következő
tartalmú levelet küldi be hozzánk:
Tisztelt szerkesztőség! A tisza-eszlári rituális gyilkosságról szóló
jeles tudósításaiban arról is tett említést, hogy a véres tettbe több
galicziai sakter is belekeveredve és szinte befogva van. Hogy mily
könnyen feltehető a mi galicziai semitáinkról ilyes gaztett, álljon arra
nézve tanúságul a következő, hitelt érdemlő egyének által elbeszélt eset.
Szülővárosomban élt egy sakter, a kinek általánosan „az ö l d ö k l ő
a n g y a l ” (Würgengel) volt a mellékneve, s kit a haldokló zsidókhoz szok-
tak hívni, hogy öldöklő angyalhoz illő geschäftjét űzze. Ez oly módon
történt, hogy a beteg vánkosát kezébe véve arczára tette, s aztán
ráült, míg a b e t e g meg n e m f u l l a d t . (Mi is, hallottuk egy zsidó
doktor irányában azt a gyanút kifejezni, hogy egy előkelő állású keresz-
tény haldoklót orr- és szájbefogási műtéttel megfojtott. Nem lehetetlen,
hogy, mivel a zsidók nem hisznek a lélek halhatatlanságában, s a ha-
lottban csak egy dögöt látnak, a biblia azon mondása szerint is, hogy:
„Jobb egy élő kutya mint egy kimúlt oroszlán”, – az életre nézve már
úgyis elveszett haldoklónak kínlódását megrövidítendők, azt idő előtt
a másvilágra expediálják. – Szerk) – Történt egyszer, hogy egy ke-
reskedő felesége súlyosan megbetegedett s a halálhoz közel volt. Ő
hozzá is elhítták az „öldöklő angyalt”, itt azonban nem hajthatta végre
műtétét, mert az asszony egy rokona az experimentumtól visszaborzadott,
s gyorsan egy keresztény szomszédot hozott oda. Ugyanis k e r e s z t é n y
 28

j e l e n l é t é b e n egy ily cselekvény nem hajtható végre. Igen figyelemre-

méltó azonban az a körülmény, hogy az öreg „öldöklő angyal”-nak min-
den évben n é h á n y c s e p p k e r e s z t é n y vért k e l l e t t n y a l n i a .
Hogy pedig keresztény vért beszerezhessen, egy ízben j e l e n l é t e m -
ben adott egy fiatalembernek 10 f r t o t azon engedélyért, hogy u j j á t
m e g m e t s z h e s s e és az e l ő b u g y o g ó vért n y a l h a s s a . Sapi-
enti sat!”
Amint látjuk, tömegesen merülnek fel a bizonyítékok arra
nézve, hogy a zsidóknak bizonyos rituális czélokra keresztény vérre
van szükségük. Hogy in specie mik legyenek ezek a czélok, miként
használják fel a zsidók a szerzett vért:arra nézve a „Függetlenség”
f. hó 4-ki száma, e lap nyíregyházi állandó tudósítójától egy rendkí-
vül érdekes közleményt hoz, a melyet általános érdekű jellege miatt
itt egész terjedelmében átveszünk. A közlemény így szól:
A vér a z s i d ó r í t u s b a n . – Nyíregyháza, aug. 3. A napiren-
den lévő bűntény rituális voltára vonatkozólag igen érdekes világot vet-
nek a következő sorok, melyek én hozzám névtelenül küldettek be azon
megjegyzéssel, hogy annak másik példánya egyenesen a vizsgálóbíróság-
hoz is elküldetett, mintegy útmutatásul a vizsgálatra nézve. A közle-
mény írója valószínűleg kikeresztelkedett zsidó, ki fajának irtóztató vad-
állatias rituális szokásait ismerve, s attól megborzadva, bár nevének el-
hallgatásával, azt közhírré tenni igyekszik.
Az érdekes közlemény, mely a kóser és áldozó lisztek ismertetését
tárja fel, szórul-szóra a következő:
K ó s e r liszt,
mely annyiban különbözik a közönséges liszttől, hogy a rabbi vagy a
templomszolga jelen van az őrlésnél. Ebből készül a maczesz, mint hús-
véti élelmi szer. (páska, laska.)
Á l d o z ó l i s z t , (O p f e r m e h 1)
ebből nagy községben a rabbi, hol ez nincs, az előimádkozó felügyelete alatt
készül az áldozó páska.
Kiosztási czeremónia:
A rabbi megáldja a páskát, héberül imádkozik, mire követke-
zőleg végzi be:
„Es ist vom Blute, ím Blute, zum Blute, aus dem Blute. Nehmet,
es wachset und gedeihet, auf dass Ihr gesund, gekráftigt und gerei-
nigt. Haltet fest an die Gesetze des *) (héberül folytatja tovább) – –
mire minden jelenlevőnek egy páskát ád; kiki egy darabot letördelvén,
áhítattal nyelegeti.
Este a családfő körülbelül ily módon osztja el a kapott páskát,
darabokat tördelve, a családtagok és zsidó cselédek közt.
Rituális hatása:
Körülbelül olyan, mint a katholikusoknál az áldozás, midőn a pap
mondja: Ez az én testem és vérem, vegyétek az én emlékezetemre. A
zsidók t. i. már most nemcsak minden bűntől, de betegségtől is ment-
nek vélik magukat.
*) Magyarul: A vértől, a vérben, a vérhez, a vérből van. Vegyétek, növekedjetek
és gyarapodjatok, hogy egészségesek, erősbültek és megtisztítottak legyetek, szilárdul
ragaszkodjatok a . . . törvényeihez.
 29

A me g s z e r z é s módja.
Nagyobb községek rendesen egy s z e n t h í r b e n álló k ö z s é g -
től szerzik meg az áldozó lisztet, olykor igen drágán; ezek ismét ki-
sebb községeknek engednek át belőle. Végre vannak szent hírben álló
koldus-félék, kik egyes családokhoz hordogatják.
Az á l d o z ó l i s z t e l k é s z í t é s e .
A Talmudban az Opfermehl elkészítési módja fel nem található s csupán
h a g y o m á n y o s s z o k á s b a n gyökeredzik. Elkészítésénél 13 zsidó-
nak kell jelen lenni, lehetőleg több községből, kik a nagy esküt lete-
szik arra, hogy titokban marad, de másrészt a kétkedők irányában (úgy
a megáldó rabbi előtt) három jelenvolt főhittel erősíti, hogy a liszt tel-
j e s e n r i t u á l i s á l d o z ó liszt.
Azon község, honnan az áldozó liszt kikerül, tekintélyre vergő-
dik, úgyszintén azon egyének, kik ezt elkészítik, a községben még a rab-
binál is nagyobb befolyást nyernek.
Olykor kevesebben is készítnek áldozó lisztet, de ez értékére
alantabb áll az előbbinél, s csak ha teljesen jó nincsen, – lehet el-
árusítható.
Ha valamely zsidó-szent körutat tesz, a k k o r sok h e l y e n ké-
szül egy i d ő b e n , s ekkor értéke alászáll.
Ha valamely község szent hírbe jött. úgy ott már t ö b b s z ö r
k é s z ü l t áldozó liszt.
A készítés á r t a t l an keresztény s z á r í tott vérének
v e g y í t é s é v e l t ö r t é n i k . Rendesen s z ü z e k e t választanak a Tal-
mudnak ama tana szerint:
Az eretnekek (keresztények) legjobbikának vedd vérét!
A jelenlévők a vérből h a z a is v i s z n e k , a mivel a k ü s z ö b kö-
rül a falat b e p r e c z k e l i k , mi tekintélyüket növeli.
Az áldozatot ö s s z e d a r a b o l j á k , kiki egy részt elás vagy más
módon eltüntet.
Motívumok:
Átöröklött hitbeli rajongás, párosulva önérdekkel s á l l a t i a s vér-
s z o m j j a l ; mert utóbbi nélkül, tekintve a zsidók csalási hajlamát, s
hitüknek üzletszerűségét, ezen véghetetlenül kegyetlen bűntények elő nem
fordulnának.
Az orthodox rabbi az elkészítésnél rendesen nincs jelen, ö csak a
lisztet áldja meg, ha elkészült. Az elkészítés módját t u d j a , s e j t i ,
ellene nem szól, mert ki volna á t k o z v a valamely szentebb
rabbi által. Egyrészt restelli, hogy tudatlanok tekintélyre vergődnek
mellette, de másrészt belenyugszik, miután közeledést lát a zsidók vég-
czéljaihoz, mely szerint a zsidó a földnek kizárólagos ura és tulajdonosa
leszen, – mint azt Mózes jóslá. A Talmud szerint a nem-zsidónak élete
és vagyona az övé. Ezen tényben tehát a zsidóság megedzését látja.
Az orthodox zsidók az áldozó liszt mikénti elkészítését jóformán
v a l a m e n n y i e n tudják.
Az új zsidók tudják – sejtik, de nem élnek vele . . .
Eddig a névtelen levélíró közleménye.

A tisza-eszlári ügynek s ezzel kapcsolatban a zsidókérdésnek

közvetlenül vagy közvetve naponkint való bolygatása a magyar napi-
 30

sajtó részéről, a hazai közvéleményben gyökeres revolucziót idézett elő.

A legújabb időkig ugyanis az intelligentiának túlnyomó része a zsidó és
zsidószagú lapok által előirt értelmi marsrouta szerint járván eszével,
másrészről pedig ugyancsak e pervers lapok terrorizmusa alatt állván,
meglehetősen hidegen viselte magát, legalább a nyilvánosság terén az
antisemitizmus iránt. Rendesen csak hívságos vicczelési hajlamban
nyilvánult egész antisemitizmusa. A legutóbbi hónapok alatt azonban
végre valahára beállt a várva várt örvendetes fordulat, s ma a ma-
gyar intelligenczia tán antiscmitább a tulajdonképi értelemben vett
népnél is, a mely romlatlan, helyes érzékű jó magyar népbe helyezett
rendithetlen s méltó bizalmunk volt éveken át egyedüli reményhor-
gonyunk arra nézve, hogy törekvéseink egyszer valamikor mégis
csak diadalra fognak jutni.
A semitizmus egymás után látja a faképnél hagyatni magát az
ország tekintélyes és befolyásos férfiai által, hitelét napról-napra
jobban veszti azon elemek előtt, a melyek hatalmának fő oszlopait
képezték: a talaj mindinkább süppedékesebbé válik reá nézve
Érzik, nagyon érzik ezt a zsidók és főleg a zsidólapok. A még
csak pár hóval ezelőtt is önbizalommal telt, gőgös, pökhendi, hen-
czengő, arrogáns zsidókból egyszerre szerény, alázatos, meghunyász-
kodó lények váltak országszerte; a zsidó lapok pedig felhagytak a
„humánizmus, a felvilágosultság, a XlX-dik század, a toleranczia”
sat. sat. hangzatos frázisaival való dobálódzással, vagy, mint például
a „Pester Lloyd”, komor, zord, absolut hallgatásba burkolódznak,
a mely kedélyállapotból még ha tűvel szurkálnák is ülőfelüket, mégse
lehetne őket kizavarni.
Mindezen dolgok a magyar napisajtóra természetesen mély be-
nyomással voltak A közönség érdeklődése a tisza eszlári ügy és ez
által általában a zsidókérdés iránt a legmagasabb fokig felcsigázva
levén, azon lapok lettek legolvasottabbak, a melyek legtöbbet és legin-
kább zsidóellenes irányban irtak. S így történt aztán, hogy egész előfi-
zető-vándorlás állott be a legutóbbi júliusi 1/4 évi előfizetési időszak-
ban úgy, hogy több oly lap, a mely bízva eddigi „nagyhatalmassá-
gában”, a közönségnek a t.-eszlári ügyben formált jogosult igényeit
fitymálhatni vélte, nagyon meg talált csappanni előfizetők dolgá-
ban, míg ellenben oly kisebb lapok, a melyek a situátiót felfogva, a
közvélemény hű tolmácsaiként léptek fel, nagyon emelkedtek. Ezen
a tapasztalaton okulva, legújabban most már még zsidók befolyása
alatt álló politikai napilapok is versenyt ütik a nagydobot antise-
mita értelemben (Kérdés: Meddig?!) úgy, hogy a zsidók megrökö-
nyödve arra a keserű tapasztalatra ébredtek fel, hogy feltétlen biztos-
nak hitt hűs leghatalmasabb szövetségesük, a napisajtó czudarul cser-
 31

ben hagyta őket. Ezen, Izraelre nézve súlyos csapást úgy vélik kipari-
rozhatni, hogy, mint halljuk, 60,000 frtnyi tőkével magyar nyelvű nagy
zsidólapot fognak a magyarországi zsidók megindítani, a melynek per-
sze majd hivatása lesz a „félrevezetett” magyar közvéleményt „felvilá-
gosítani.” De jól van ez így! A magyar lapok ez által saját létérdekükben
még inkább belehajtatnak majd az antisemitizmusba; hogy pedig a
tűzre naponkint elegendő mennyiségű olaj öntögettessék: arról majd
gondoskodik a megindulandó nagy zsidóújság.
A német nyelvű napilapokkal azonban még ma is ebül vagyunk.
Ezek, főleg a fővárosban egytől-egyig zsidólapok, s az itteni német
polgárság indolencziája mellett nincs is kilátás arra, hogy magát a
zsidók szégyenletes járszalagjáról leoldva, egy antisemita színezetű
német politikai napilapot létrehozni tudna. Annál nagyobb hiányt pó-
tol tehát Simonyi Iván országgyűlési képviselőnek Pozsonyban megje-
lenő német nyelvű politikai napilapja, a „Westungarischer Grenz-
bote,” a mely lapot ez okból német ajkú polgártársainknak melegen
ajánljuk pártolásra.
A derék pozsonyi polgárok Simonyi Ivánt e hazafias maga-
tartásáért máris kitüntetésben részesítették. Erre vonatkozólag a
bécsi „Oesterr. Volksfreund” f. hó G-ki számában a következőket ol-
vassuk:
„Simonyi Iván képviselőnek, július 22-kén, pozsonyi barátai Okoli-
csányi György úr által egy igen értékes arany tollat ajándékoztak, elis-
merésük bizonyítékául a zsidókérdésben tanúsított publicisztikai műkö-
déséért. A toll egy magyar s egy német bevésett felírással van ellátva.
A magyar felírás így szól: „Simonyi Ivánnak elismerésül Istóczy hívei.”
A másik oldalon ez van bevésve: „Arme Juden.” „Westungarischer
Grenzbote Nr. 3229. 3232. 3234. u. s. w.” A 3229. ugyanis a „West-
ung. Grenzbote”-nek azon száma, a melyben a „Die armen Juden.” („A
szegény zsidók.”) czímű czikk megjelent. A 3232-ik szám e czikket
tartalmazza: „Ist der Antisemitismus eine vorübergehende Erscheinung?”
(„Múlékony jelenség-e az antisemitismus?”) A 3234-ik számban pedig e
czikk áll: „Was wird in der Zukunft mit den Juden geschehen?”)
(„Mi történik a zsidókkal a jövőben?”) Mindkét czikk egyszersmind az
utolsóelőtti fejezeteket képezi a Drodtleffnél minap megjelent e czímű
röpiratban: „Die Wahrheit über die Judenfräge.” („Az igazság a zsidó-
kérdésben.”)

Tisza Kálmán belügyministernek az antisemita sajtótermékek

ellen július l-jén kiadott s legutóbbi füzetünkben ismertetett kör-
rendelete folytán, megindult a hajsza országszerte az „Jndex libro-
rum prohibitorum”-ra tett nyomtatványok ellen. Nemcsak az ama
rendeletben megnevezett, hanem a többi. a t.-eszlári ügyet ismertető
s a nép számára irt füzetkéket is irgalom nélkül konfiskálták egyes
 32

túlbuzgó hivatalnokok. Pedig ezekben a füzetkékben nem igen fog-

laltatik egyéb, mint a mi az újságokban már napvilágot látott. Tehát
a valóságot, az igazságot csak annak az embernek szabad megtudnia,
a ki valamely napilapra előfizethet? a kinek az erszénye pedig ezt nem
engedi meg, s a kinek tehát meg kell elégednie egy 7-10 kros kis füze-
tecskével, annak szemei nem szabad hogy felnyíljanak?! Mindig „a
nép felvilágosítása” a jelszó a mostani liberális aerában; hát a népet
csak egyetlen egy kérdés, a zsidókérdés fölött kell egyptomi sötétség-
ben, butaságban tartani?! Az igazság nem veszélyes! S hogy a leple-
zetlen igazság a zsidókérdésben nem veszélyes a közrendre, arra nézve
a mérvadó köröknek egy döntő bizonyítékkal szolgálunk. íme ott van a
rumi k e r ü l e t , a hova a „12 röpirat” havonkint pár száz példány-
ban rendesen bekopogtat s a legszegényebb ember is rendesen olvas-
hatja, ha akarja. Hallott-e valamit az ország, hozott-e a szemfüles
zsidósajtó csak egyetlenegy hírt is zavargásokról, melyek a rumi
kerületben előfordultak volna?! Nem. Ellenben több más vasmegyei
választókerület egyes főhelyeiről: Szombathelyről, Körmendről,
Jánosházáról, stb. az utóbbi időkben olyan zavargások hírét is hoz-
ták a lapok, a mely zavargások katonaság kirendelését is tették
szükségessé. Honnan e feltűnő ellentét? A magyarázat nagyon egy-
szerű. A rumi kerület népe már évek óta hozzá van szokva a zsidó-
kérdés higgadt fejtegetéséhez; tudja tehát jól, – mert annyiszor a meny-
nyiszer világosan meg lett magyarázva neki, – hogy ezt a nehéz
kérdést nem lehet erőszakolni, legkevésbbé pedig ablakbeveréssel,
zsidók eldöngetésével stb. megoldani,hanem csak hosszú éveken át folyó
kitartó munkálkodással, a törvény és alkotmány-adta eszközök-
kel. S azért a rumi kerületi nép, amikor szavazni vagy érzelmének
egyéb törvényes módon kifejezést adni kell, mint egy lelkesült hadsereg
áll ki a síkra, a melyet se fenyegetés se hivatali pressió vissza nem
rettent, se zsidópénz meg nem szédít. De se be nem veri a zsidók
ablakait, se nem lázong. – S más vasmegyei kerületekben?
– Ott hallottak harangozni pár hónap óta a zsidókérdésről; míg
a rumi kerület már rég ébren volt, ők még mélységesen horkoltak; s
most hirtelen felébredvén, s szemük kinyiiván, kövekhez és botokhoz
nyúlnak, a „12 röpirat”-ot azonban mentül kevesebben olvassák.
Persze képviselőik is mentül kevesebbet beszélnek nekik a zsidó-
kérdésről.
Ne féltsük tehát uraim a magyar népet az antisemita nyom-
tatványoktól!
*
A Tisza Kálmán belügyminister imént említett körrendelete
folytán egyes vidéki alantas közegek által kifejtett túlbuzgóság nem
 33

maradhatott visszahatás nélkül. E hivatali túlbuzgóság némely ob-

scurus fejű hivatalnok részéről egyes helyeken annyira ment, hogy
például Zomborban Stanojevits Simon ottani hírlapárusnál még e
füzetek szerkesztőjének arczképeit is konfiskálták. Ilyen dolgot a
Bach-világ óta nem evett magyar ember! – Gyöngyösön meg pláne a
rendőrkapitány (Nékám ennek az úrnak a neve, a kiben egy vitéz
Bach-huszár veszett el,) július közepe táján rárontott az ottani kir.
postahivatalra, s a postán esetleg érkező antisemita nyomtatványo-
kat erőhatalommal a postán akarta lefoglalni, mert ezt a legkönnyebb
végének tartotta a dolognak. E rendőri brutalitást azonban a derék
postamester Zemplényi Sándor kellőleg visszautasítván, a rendőr-
kapitány urat és eljárását feljelentette a földmívelés-, ipar- s keres-
kedelemügyi ministernek. A hasonnemű hivatali visszaéléseknek ekkép
útját bevágó,s hivatalos esküje és a szabályrendeletek alapján eljárt de-
rék postamester iránt minden alkotmányos érzelmű honpolgár teljes
elismeréssel kell hogy legyen.
Ilyen s hasonló dolgok – mint mondók – nem maradhattak
visszahatás nélkül. E visszahatásnak kifejezése Hevesmegyének a
sajtószabadság érdekében a képviselőházhoz intézett következő
felirata:
„Mélyen tisztelt képviselőház!
A m. kir. belügyminister folyó évi július hó 1-én 2355. eln. sz.
alatt kelt s az ország törvényhatóságaihoz intézett körrendeletével, az
ország keresztény vallású lakosait a zsidóság ellen gyűlöletre, sőt tett-
leges támadásra izgató nyomtatványoknak, s ezek közt a „Tisza-eszlári
vértanú leány s az óhitű zsidók” czímű röpiratnak terjesztését és
elárusítását a rendőri közegek által megakadályoztatni, az eladásra
szánt példányokat lefoglaltatni s azokat a törvényes megtorlás czéljából
teendő további intézkedés végett fölterjesztetni rendeli.
Mi nem kívánjuk jelenleg vizsgálat alá venni, hogy a ministeri
rendeletben megnevezett nyomtatványok törvénybe ütközők e? s azok
előleges lefoglalására törvényes ok forog-e fenn? mert mindkét kérdésre
igennel felelve is csak azon következtetésre, csak azon meggyőződésre
jutunk, melynek törvényhatósági állásunkból kifolyó kötelességünknek
tartjuk kifejezést adni, hogy t. i. a törvénybe ütköző nyomtatványok
lefoglalásának, jobban mondva, vagyis törvényesebben kifejezve – zár
alá vételének nem az a törvényes módja és formája, mely a ministeri
rendeletben előszabva és meghagyva van.
Nem szükséges ezt a mélyen tisztelt képviselőház előtt bővebben
fejtegetnünk; elég csak az előleges vizsgálatot eltörli s a sajtó szabad-
ságát megalapító 1848. évi XVIII. t. ez. 22. §-ára hivatkoznunk, mely
eképen szól: „A bűn vizsgáló bíró a vád feladása után a nyomtatványo-
kat vagy metszvényeket, ha szükségesnék ítéli, tüstént zár alá veheti,
mely eljárásról rendes jegyzőkönyvet készít. Ha a vád alól a panaszlott
feloldoztatik, a lezárottakat a vizsgáló bíró köteles 200 frt büntetés
terhe alatt azonnal kiadni.”
 34

Kitűnik innen, hogy a törvénybe ütköző s izgató voltuknál fogva

veszedelmes nyomtatványok lefoglalása, illetőleg zár alá vétele, törvé-
nyesen csak bírói végzéssel, s nem kormányrendelettel, nem közigazgatási
intézkedés folytán eszközölhető.
Kétségtelen tehát, hogy a belügyministeri körrendelet, mely ez
ügyben közigazgatási utón intézkedik, s a vizsgáló bíró által még zár
alá vétetni nem rendelt nyomtatványok lefoglalását rendeli el, sérelmet
ejt a törvényen, törvényeink egyik legfontosabbikán, a sajtószabadságon,
– melyet minden nemzet egész erejével siet oltalmazni minden illeték-
telen beavatkozástól, mert a ma elnézett – bármely okból történő s
bármily csekély mérvű túllépése a törvényes korlátoknak, holnap már
praecedenst alkothat nagyobbra, – s ily módon a törvény a gyakorlat-
ban értelmét és hatályát vesztheti.
Hivatalos tisztelettel kérjük tehát a mélyen tisztelt képviselőházat:
hogy e törvénysértésért a m. kir. belügyminisztert felelősségre vonni s
az iránt, hogy hasonló törvénysértések ezentúl el ne követtessenek, tör-
vényhozói hatalmával kellőleg intézkedni méltóztassék.
Kelt Egerben, 1882. évi július hó 24-én tartott rendes évnegyedes
bizottsági közgyűlésünkben. Hevesmegye közönsége.”

A magyar kormány érezve, hogy a július 1-ji belügyministeri

rendelet s annak az országban több helyütt nagyon is tág magya-
rázata folytán felmerült rendőri önkénykedések miatt a közvélemény
ellene kezdett fordulni, mintegy válaszul Hevesmegye feliratára, az
„Ellenőr” július 28-ki számában egy félhivatalos nyilatkozatot té-
tetett közzé, a melyben hivatkozik Wenckheim Béla volt belügyminis-
ternek egy 1867-ben kibocsátott rendeletére, mint a július 1-ji ren-
delet alapjára. Ezen 1867-ki rendeletben az áll, hogy a kormány jo-
gosítva és kötelezve is van, az 1848. XVIIL t. ez. értelmében a
nyomtatványokkal való házalásra felügyelni, azt bizonyos feltételek-
hez kötni, sőt ezen házalást (colportage) esetleg egészen meg is til-
tani, és pedig ez utóbbit a 43. §. értelmében, a mely a birói Ítélettel
nem sújtott elmeművek szabad árusítását csak a könyvkereskedők-
nek engedi meg. Azt mondja továbbá az „Ellenőr” közleménye, hogy
minden egyes esetben nem lehet államügyészt és vizsgáló birót al-
kalmazni, a kik igen gyakran későn is érkeznének, mikor már a
nyomtatványok a közönség kezén vannak. Tehát nincs más mód a
terjesztés megakadályozására, mint a rendőri lefoglalás.
Ez az utóbbi okoskodás nem helyes. A törvény világosan mondja,
hogy a foglalás csak „a vád feladása után” eszközölhető a vizsgáló
bíró által; tehát a vád előtt nem. Minden hírlap úgy mint minden-
nemű nyomtatvány köteles példányai felmennek a nyomdákból az
ügyészekhez, a kik azonnal intézkedhetnek a vád emelése és a lefog-
lalás iránt, még mielőtt a nyomtatványok szétküldetnek. A nyom-
tatványok r e n d ő r i lefoglalása a vád emelése előtt átkozottul ha-
 35

sonlít a hírhedt o b j e k t í v e l j á r á s h o z , a mely pedig nálunk törvé-

nyileg nem létezik, s ez objektív eljárás gonoszabb még magánál az elő-
leges c e n z ú r á n á l is; mert utóbbinál még mielőtt a szerző vagy
kiadó a költségekbe beleverte magát, tudja már mit szabad és mit nem
szabad közölni: míg az objektív eljárás a nyomtatvány tulajdonosának
anyagi károkat is okoz, mert már a nyomtatvány egészen kész akkor,
mikor a rendőrség közbelép.
Az objektív eljárás azonban megelégszik a nyomtatvány kon-
fiskácziójával, a szerzőt azonban esküdtszék elé óvakodik állítani.
Hogy tehát a kormány utólagosan kikerülje ama vádat, mintha
ő az objektív eljárást nálunk rendeleti utón, a törvény ellenére meg-
honosítani akarná, – a r e n d ő r i foglalások után némely anti-
semita nyomtatvány szerzői ellen sajtópert indítatott a kir. főügyész-
ség által.
Sajtóperbe fogattak pedig első sorban a július 1-ji rendeletben
már megnevezett két nyomtatvány szerzői: nevezetesen Szolcsányi
Gyula egri köyvkereskedő „a tisza-eszlári vértanu-leány és az ó-hitü
zsidók” czímű röpirat kiadója és Haan Rezső az „Esztergomi Köz-
löny” szerkesztője, e lap június 11-kén „Fekete felhő a láthatáron”
czimü czikkeért. Az ugyanazon július 1-ji rendeletben kifogásolt fel-
ragasztható antisemita nyomtatványok miatt azonban mindeddig
nem emeltetett vád, hihetőleg azért, mert a budapesti kir. törvény-
szék büntető osztálya, egy felmerült eset alkalmából, a hol az ily ra-
gaszkákat terjesztő s ragasztgató egyén volt e miatt vád alatt, f. é.
július 8-kán 19310. szám alatt hozott végzésével az eljárást beszün-
tette azon indokolással, hogy „mert azon képes nyomtatványok
ugyan gúnyolódó természetűek, tartalmukban azonban gyűlöletre
nem izgatnak.” Ez a törvényszéki végzés úgy látszik bevágta a
sajtóper útját, mert ha r e n d e s b í r ó s á g így nyilatkozik ez eset-
ben, az e s k ü d t s z é k még kevésbbé hozna a jelen esetben marasztaló
verdiktet.
E helyett azonban indítatott egy harmadik sajtóper a „Sza-
bolcsmegyei Közlöny” ellen, és pedig három közleményért. Ezek a
következők: „Nehéz állapotok” Paal Gyula révkomáromi tanártól
irva: továbbá a „Tisza-eszlári népballada” czímű versért a szerkesztő
ifj. Maurer Károly ellen, s ugyancsak a szerkesztő ellen egy „A zsi-
dókról a zsidóknak” czímű czikkért, a melyet a szerkesztő állítólag
a „12 röpirat” múlt évi október 15-ki (II. évfolyami I.'füzet) füzeté-
ből vett át. Úgy látszik, Maurer úr csak úgy jelezte ez átvételt
hogy „Átvett czikk,” azt azonban, hogy a „12 röpiratából vette
át, elmulasztotta tenni, a mi m i n d e n t e k i n t e t b e n helytelen
cselekedet volt. Kihallgattatása alkalmával vallotta csak be, hogy a
 36

kérdéses czikk a „12 röpiratából lett átvéve; minek folytán a deb-

reczeni kerületi sajtóügyi vizsgáló bíró e füzetek szerkesztőjének
tanúként való kihallgatását elrendelvén, e kihallgatás július 31-kén
ment végbe a budapesti kerület sajtóügyi vizsgáló bírója előtt.
É kihallgatás lefolyásáról álljon itt a „Függetlenség” f. hó
1-ji számának következő közleménye:
„Ma délelőtt ment végbe a debreczeni sajtóügyi vizsgáló bíró meg-
keresése folytán, Istóczy Győzőnek tanúként való kihallgatása Naményi
József sajtóügyi vizsgáló bíró részéről; a mely kihallgatást mai számunk-
ban már jeleztük.
A debreczeni sajtóbíróság az iránt kívánta Istóczyt kihallgattatni,
hogy a „Szabolcsmegyei Közlöny” folyó évi 25. számában megjelent és
inkriminált „A zsidókról a zsidóknak” czímű czikknek, a mely czikk a
„12 röpirat” múlt évi október 15-iki számából lett átvéve, ki a szer-
zője? E czikk kéziratát pedig kiadatni kívánja.
Istóczy erre kijelentette, hogy az ő röpirataiban „A zsidókról a
zsidóknak” czímű czikk nem jelent meg; a múlt évi október 15-iki röp-
iratban „Tokaj-Hegyaljáról” M. aláírással közölt vidéki levélnek íróját
pedig, a mely levél úgy látszik a „Szabolcsmegyei Közlöny” szerkesztője
által „A zsidókról a zsidóknak” felirattal ellátva így átvéve lett, még
akkor se nevezné meg, ha mint vádlott s nem mint tanú lenne kihall-
gatva; a kéziratot pedig nem adja ki.
Ehhez hozzátehetjük még azt, hogy a kereshetőségi jog ezen kér-
déses czikkre nézve magát a „12 röpirat”-ot illetőleg már elévült lenne,
mert annak megjelente, vagyis 1881. okt. 15-ke óta a törvényes 6 havi
elévülési idő már eltelt.”
A felelősség e czikkért tehát Maurer úron marad, ha ugyan a
főügyész úr fentartja vádját ellene egy oly átvett czikkért, a mely az
eredeti nyomtatványt illetőleg már elévült dolog.
Lesznek tehát antisemita sajtóperek. A kormány a zsidók unszo-
lásai és duzzogása miatt nem tehetett máskép. A budapesti és debre-
czeni esküdteken áll most dönteni a fölött, váljon a zsidóhatalom
ma már annyira megy-e Magyarországon, hogy a gondolat- és véle-
ményszabadságot is képes-e elnyomni, s így uralkodó nép-e még a
magyar e hazán, vagy pedig helyette ma már a zsidó nép lett-e
souverain? Vederemo!
*
Mielőtt a hazai viszonyok ismertetését befejeznők, még két
eseményről kell tudósítanunk. Ezek egyike Szabolcsmegyének fel-
irata a képviselőházhoz, a melyben a vagyontalan és produktív fog-
lalkozás nélküli orosz-zsidók bevándorlásának m e g t i l t á s a , vala-
mint az északi megyék lakosai kivándorlásának megakadályozása s a
G a l i c z i á b a i l l e t é k e s vagyontalan s műveletlen zsidók be-
vándorlásának eltiltása kérelmeztetik.
 37

A másik esemény a vallás- és közoktatásügyi ministernek egy

elvi jelentőségű döntvénye, a mely egy fenforgó eset alkalmából ki-
mondja, hogy keresztény és zsidó között külföldön (Bécsben) kötött
polgári házasságból származó (leány) gyermek törvénytelen, mert ná-
lunk polgári házasság nem létezik. Énnél fogva az elhalt keresztény
anyától származott leány-gyermek a zsidó természetes apától el-
veendő és m e g k e r e s z t e l e n d ő .
Ezen ministeri intézkedésnek aztán mint értesülünk, az lett a
következménye, hogy a zsidó apa is kikeresztelkedett, ez utón a
gyermeket megtarthatni vélvén.

A bécsi reformegylet f. hó 3-kán tartotta a Zobelféle helyiség-

ben negyedik teljes gyűlését, a melyen mintegy 2000 tag vett részt.
Szónokoltak Dr. Pattai elnök, Holubek Ferencz, báró D'Albon a „Tri-
büné” napilap szerkesztője és Buschenhagen. A szemfüleskedő rendőr-
tisztviselő jelenlétében a „zsidó”szó egyszer se lett a szónokok által ki-
ejtve, csak úgy körülírva volt szó a zsidókról. Ha a Bach-világ alatt a
közönség hozzá volt szokva a lapokban a s o r o k k ö z ö t t olvasni,
úgy mai nap Ausztriában csak a s z a v a k k ö z ö t t kell a zsidóellenes
beszédek értelmét kivenni. Zerboni lovag az ülés végén az alábbi
határozati javaslatot akarta előterjeszteni, azonban ezen szándéka
kivitelében a jelenlevő biztos által megakadályoztatott; mi ha nem
történik, a javaslat kétségkívül majd egyhangúlag lett volna elfo-
gadva. E határozati javaslat így szólt:
„Bécsnek és a hozzátartozó községeknek az 1882. augusztus 3-kán
Zobel teremhelyiségeiben összegyűlt 2000 főnyi polgárai, a tisza-eszlári
esemény által a legmélyebben nyugtalanítva, azon meggyőződésüknek
adnak kifejezést, hogy a keresztény lakosság érdekében az izraelita
zsinagógák és imahelyek, valamint az azoknál alkalmazott hivatali egyé-
nek fölött a közbiztonsági közegek által gyakorlandó felügyelet sürgő-
sen szükséges.”
Amint látjuk, az osztrák kormány, – noha az antisemita moz-
galom Bécsen kívül másutt is, nevezetesen Morvaországban, annak
Brünn, Iglau és Nikolsburg városaiban mindjobban gyökeret ver, –
aggódva gondoskodik arról, hogy az Ausztriában hatalmát szilárdan
megalapított zsidóság ellen még nyilatkozni se legyen szabad. Pedig hát
hogy mennyire nincs oka az állami és társadalmi rend felforgatását
czélzó zsidóság dédelgetésére, arra nézve tanúságot meríthetett az
e hó elején történt trieszti bomba-merénylet alkalmából is, a mely
alkalommal kitűnt, hogy a trieszti Irredenta lelkét szintúgy, mint az
orosz nihilizmusét a zsidók képezik. E zsidó üzelmek visszahatása-
ként tekinthetők a trieszti zsidóellenes zavargások. Ez ügyről a
„Pester Lloyd” is közölt egyetmást. Lássunk azonban egy e lapnál
 38

tisztább forrást. A drezdai „Deutsche Reform” f. hó 8-ki száma

ezt írja:
„A trieszti esemény még egy más jelentőséget is nyer azon tény
által, hogy az Irredenta fenegyerekei közt leginkább z s i d ó k vannak,
a kik a forradalmi terveket pénzzel segítik elő. Mindinkább napfényre
jön tehát az, hogy ha bárhol és bármikor a létező állapotok ellen tur-
kálni és áskálódni kell, akkor zsidók és ismét zsidók azok, kiknek benne
van a kezük a játékban, vagy a kik a mozgalmat egyáltalában jelenete-
zik. így van ez Oroszországban, s így van ismét jelenleg Triesztben. A
nép az ő helyes ösztönével ezt jobban átérti mint azon körök, a melyeknek
világos látását a börzével és a haute financeszal való viszonyuk homá-
lyossá teszi, s így tehát a nép tudta azt is mit csinál, a mikor Triesztben a
„Fuori Italiani” mellett a „Fuori Ebrei”-t (kivele a zsidókkal) is kiáltozta.”
A trieszti zsidóellenes tüntetés lefolyását pedig ekkép írja le
a „Deutsche Reform”:
„Trieszt gazdag zsidó kereskedői már régtől fogva egyenesen pro-
vokáló módon henczegtek Olaszország és az Irredenta törekvései iránti
rokonszenveikkel, s nem csináltak titkot abból, hogy ők ezen forra-
dalmi társulatot pénzzel támogatják. A nép tehát tudta mit csinál ak-
kor, mikor a gaz bombamerénylet után a zsidók ellen demonstrált, s nem
állapodott meg a „kivele a zsidókkal” kiáltásoknál, hanem feldühödve a
zsidótemplomhoz nyomult, annak kapuját bezúzta és a sok zsidó zsib-
árusra is rámászott. A rendőrség megvédelmezte ugyan a kedves zsidó-
kat, de ezek közül is többeket elfogott. Az elfogott zsidók ezek: Vene-
zian testvérek és Sinigaglia Lajos kereskedők, Padovan pinczér, Modenese
Lajos borbély és Cosimir lengyel zsidó.”

Az északamerikaiak máris megelégelték az orosz zsidó beván-

dorlás áldását, s azért a kaftános és vuklis atyafiak ott nagyon ba-
rátságtalan fogadtatásra találtak; miután legtöbbjük dolgozni nem
akar, ott pedig pálinkamérésből és uzsoráskodásból nem lehet meg-
élni: lassankint kezdenek visszaszállinkózni Európába. A berlini
philosemiták és sémiták a muszka zsidóknak nemcsak Amerikába
való szállítására gyűjtöttek pénzt, hanem most már azoknak Ameri-
kából való v i s s z a s z á l l í t á s a költségeire is gyűjtenek.
Hogy mennyire megváltozott az amerikai nép hangulata a muszka
zsidók iránt, mióta azok ott színről-színre láthatókká lettek, arra nézve
a „Deutsehe-Reform” azt az érdekes hirt hozza, hogy e lap előfizetői
Chicagóból, St. Louisból és Philadelphiából egész csomó lapokat külde-
nek betekintés végett a szerkesztőséghez, a mely lapok ezelőtt phílo-
semitáskodtak, most azonban egyszerre antisemitákká változtak át.
Az amerikai közvélemény annyira fel van háborodva a pisz-
kos, dologtalan muszka-zsidó hordák ellen, hogy már maguk az ame-
rikai zsidók is tartanak attól, hogy a felháborodás ő ellenük is fog
fordulni, s azért maguk is ellenzik a további muszka-zsidó „beván-
 39

dorlást. Fölötte érdekesek e tekintetben az „American Hebrew (Ame-

rikai héber) czímű legnagyobb amerikai zsidólapnak nyilatkozatai
is. Többi között e passusokat is írja: „Van a zsidó bevándorlók
közt egy tömeg ember, a ki egyátalán semmi foglalkozást nem tanult,
s felülrá legkisebb kedvet se mutat semmiféle munkára.” Továbbá:
„Amerikától komolyan nem lehet azt várni, hogy teljesen impro-
duktív népelemeket felvegyen és kitartson tf
Íme, ezeket amerikai z s i d ó k mondják. Mit szólnak mind-
ezekhez Irányi, Somssich és tutti quanti?!
Mivel tehát a kaftános és vuklis atyafiakat már Amerikába se
szállíthatják igen többé, Muszkaországba pedig nincs semmi kedvük
visszatérni, mert ott is dolgozni kellene nekik, legszívesebben van-
nak ő kelmék Brodyban, a hol ingyen kvártélyt és kosztot kapnak, s
az egész áldott napot szakálluk simogatásával tölthetik. Azért még
e hó 5-kén is 5194 en voltak Brodyban. Ezeknek egy részét, mint-
egy 1200-at, de csak olyanokat a kik valamely hasznos mesterség-
hez értenek (?), az „Alliance israélite” Parisba és Francziaországba
akarja telepíteni; a többit pedig Ausztria-Magyarországban szeretné
az Alliance letelepíteni, s e végből az osztrák kormányhoz már fo-
lyamodott is. Jó is lesz! Nálunk minden Tisza-Eszlár daczára, az
ördög se törődik vele, ha letelepednek is.

Az antisemitikus mozgalom a legújabb időben Szerbiába is

átcsapott, a hol az ott lakó zsidók csekély száma miatt eddig semmi
mozgalom nem volt észlelhető. A legutóbbi időben azonban az ottani
„izraelita polgártársak” vagy nagyon henczegni vagy nagyon sza-
porodni kezdenek: innét a természetes reakczió. Az antisemita röp-
iratok gomba módra teremnek s az egész országban terjesztetnek,
daczára a zsidóbarát Garazsanin belügyminister rendszabályainak.
Hozzánk is küldtek be Belgrádból több szerb nyelvű antisemita
nyomtatványt. Sőt a dolgok már annyira fejlődtek, hogy Belgrádban
egy sereg kiváló liberális ellenzéki már antisemita egyletet is ala-
kított, a mely, küldöttei által a drezdai nemzetközi congressuson is
szándékozik képviseltetni magát. Zsivió!

Ez a drezdai nemzetközi antisemita congressus a jövő hó folya-

mán csakugyan meg fog tartatni. Még ugyan nem kaptuk meg a formális
meghívó szövegét, de a napokban várjuk megérkeztét. A meghívó egy
nemzetközi bizottságnevében fog kiállíttatni, a mely bizottságnak tag-
jai Magyarország részéről Ónody Géza és e füzetek szerkesztője mint
magyar országgyűlési képviselők. A meghívó a magyarországi elvba-
rátokhoz m a g y a r u l fog szólani.
 40

A drezdai „Deutsche Reform”, a mely a congressusnak termé-

szetesen hivatalos lapja lesz, augusztus 5-kén az ügyállásról a kö-
vetkezőt irja:
„A n e m - z s i d ó lakosság érdekeinek megóvására lé-
tesülő nemzetközi congressus, amint a bizottságban mostmár
megállapítva lőn, hétfőn, szeptember 11-kén fog megtartatni. A tárgyalások
egyelőre természetesen b i z a l m a s a k lesznek, s a hozott határozatok e
szerint jőnek azután a nyilvánosság elé. E szerint tehát csak azok vehet-
nek részt, a kik a bizottság írásbeli meghívójával igazolják magukat.”
Ugyancsak a „Deutsche Reform” szerint delegáltak lesznek
a congressuson: Németországból, Ausztriából, Magyarországból,
Schweiczból, Belgiumból, Rómából, Lodzból (Orosz-Lengyelor-
szág), sat.
A congressus ideje alatt egy népgyűlés is szándékoltatik tartatni,
a melyen a drezdaiak remélik, hogy Ónody Géza a t.-eszlári szen-
zácziós esetet behatóan ismertetni fogja.
Miután – amint már fentebb szó volt róla, – a congressuson
csak meghívó-levéllel lehet részt venni, a meghívók szétküldése pe-
dig Magyarország részéről Ónody Géza és e füzetek szerkesztője
mint országgyül. képviselők s congressusi bizottsági tagok által fog
eszközöltetni: ennélfogva felkérjük ezennel a congressuson részt
venni kívánó honfitársainkat, hogy vagy Ónody Géza orsz. gyűl. kép-
viselő úrnál (lakik: Tisza-Eszláron, posta helyben,) vagy pedig e
füzetek szerkesztőjénél levél, útján vagy személyesen jelentkezni szí-
veskedjenek, hogy a meghívó részükre kiállítathassák, és a további
szükséges útbaigazítások részükre megadhatók legyenek. A Drez-
dába való utazás költségei jóval kevesebbre rúgnának, ha egy találkozási
pontról, például Budapestről kiindulva, nagyobb számú társaság, az ily
esetekben engedélyeztetni szokott vasúti menetjegy-árleszállítási
kedvezményt igénybe fogná venni. A Drezdában való elszállásolás-
ról sat. gondoskodva lesz.
Oly kiváló szerepet visz e pillanatban az antisemitikus moz-
galom terén Magyarország, hogy már ez okból is hazánk nemzet-
közi állásáról, nemzetünknek az európai népek concertjében őt jog-
gal megillető szerepéről való lemondással egyértelmű lenne az, ha
tekintélyes számban nem jelennénk meg Drezdában, a hol – a leg
újabb események folytán–mindenkinek szemei mi r a j t u n k , ma-
g y a r o k o n fognak függeni, s a hol ekként mi m a g y a r o k hi-
vatva leszünk d ö n t ő szerepet vinni. Volt-e a török világ s a fél-
hold elleni százados küzdelmünk e l ő t t és után valaha hazánk tör-
ténelmében ehhez hasonló eset, a hol a magyar nemzet hivatva lett
volna, a művelt európai nemzetek élén. az európai cultura érdekében
vívott nemes küzdelemben a vezérszerepet vinni?!
 41

Emelkedjünk tehát a helyzet színvonalára, és jelenjünk meg

tömegesen Drezdában, azon a földön, a hol szabad a szó nekünk an-
tisemitáknak is, s a hol lelkes elvbarátok várnak a mi üdvözlésünkre!
Fel tehát Drezdába!

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Sárvár.
Igen tisztelt, szerkesztő úr! – Nem elég erős tollam, az itteni
zsidóságnak botránykereső kihívó magaviseletét leírni, amelynél fogva
néhány itteni becsületes magyar honpolgárt minden alapot nélkülöző
okok miatt, csupa gőgös gyanúból az itteni szolgabíróságnál méltatlanul
meghurczoltak; – legyen szabad erről egyet-mást becses füzeteiben az
igen tisztelt magyar honpolgárok megbírálása végett nyilvánosságra hozni.
Sárvár város eléggé higgadt magyar polgárai, daczára az elhatal-
masodott zsidó áramlatnak, a jelen felszínre hozott zsidókérdéssel szem-
ben a letartózkodóbb állást foglalják el, a mi eléggé tanúskodik a zsi-
dókérdést illetőleg a törvényes és társadalmi utón való megoldásba
vetett bizalmokról.
Tehát ha nincs heccz, majd ők csinálnak. Néhány igénytelen sihe-
der zsidó-spitzli hírére, az egész izraelita hitközség azokat, akik meré-
szeltek valamely nyilvános helyen, a jelen felszínre hozott s fenforgó
viszonyokról társaságokban a Jehova választott népéről megjegyzéseket
tenni vagy egyéb, már úgyis nyilvánosságra hozott dolgokat szellőztetni,
– azokat az itteni szolgabíróságnál mint veszedelmes izgatókat és lá-
zitókat feljelentette.
Így történt, hogy július hó 22-én öt becsületes sárvári polgárt, kik
közül egy itteni birtokos vasúti alkalmazott is volt, nemcsak a szolgabíró-
ságnál, hanem, a m. ny. vasúti igazgatóságnál is, minden alaptalan
okok miatt feljelentettek; csinálták is a gewaltige Herrek a gezeireszt,
hojd az illető vasúti alkalmazottat 24 óra múlva kicsapják. (Nü! 1000
Krie!) Mégis ejtették az igazgatóság részéről a vizsgálatot, de már
27-én a történt kiderítés után, miután sem személyi sem egyéb izgatási
vagy lázítási vétség nem constatáltatott, a fenti alaptalan vádak alól
teljesen fölmentetett. – Mindezen botránykereső s kihívó sémita urak
magatartásából azt következtetni, hogy azon vasúti polgártársunkat
legalkalmasabbnak találták, családjával együtt egy hatalmas kagal-
szerü csapás által megsemmisíteni (Es ist nicht á zoj gefährlich!), mely
csapás egy igen igénytelen szamárrúgásnak sem bizonyult.
Ezennel kijelentjük mint sárvári birtokos polgárok, kik hazánkért
véradónkat nagyobb részt leróttuk, s városunkban a közjóra többet ál-
doztunk mint bármely egyes hatalmas sémita urak, hogy jövőre sem
fogjuk szólásszabadsági jogainkat semmiféle zsidó szájkosárral elnémí-
tatni engedni. Azon, személyünk irányában használt izgató és lázító czi-
meket egyenesen visszautasítva azokra visszaruházzuk, akik a botrány
megteremtői, és kik személyünket néhány igénytelen siheder zsidó-spitz-
lijök alaptalan hírére, bosszúvágyból pellengére kitenni és meghurczolni
 42

elhatározták, városunkat felizgatva egy formális pandúr-ostromállapotba

helyezték, s a kedélyeket ezáltal ellenök megmérgezték. Igenis azok a
lázítók és izgatók, akik mint több városban is adták tanújelét: ellenünk
revolverekkel fegyverkeznek, s kihívólag, mint például a szombathelyi
régi volt zsinagóga udvarában, czéllövészetben gyakorolják magukat.
A zsidóság kihívó magatartásáról szolgáljanak a következő, biztos
forrásból szolgáló adataim:
Folyó hóban K.-Czellben történt, hogy egy szegény magyar ván-
dorlegény betért egy ottani korcsmába, nem sejtvén hogy a tulajdonos
zsidó. Elbeszélte a korcsmárosnénak, hogy a merre csak járt, min-
denhol ki akarják kergetni a zsidókat. Miután a G. vendéglős akkor
épen nem volt otthon, neje azonnal érte küldött; hazajővén, a szegény
fáradt vándorlólegényt, ki mitsem sejtett helyzete komolyságáról, szo-
bájába bezárva egy vastag bottal irgalmatlanul végig verte úgyannyira,
hogy mások állítása szerint fején több lyukat kapott, és testén kolbá-
szokkal rakottan vérében fetrengett. Ezen utálatos brutális jelenet
alkalmával egy itteni tekintélyes polgár (Giffing N. pékmester)
fia, egy intelligens fiatal ember éppen arra menvén, – az abla-
kon át figyelmeztette G. korcsmárost ezen állatias eljárására; – ki
egész dühhel azt kiáltotta neki: „Gyere be khotya, te is így jársz!”
Végre sikerült a derék fiatal embernek a vándorlót kiszabadítani,
és őt azonnal a szolgabírósághoz úgy véresen elvezetni. G. meghi-
vatván, mindezen brutális eljárásáért 6 azaz hat frtnyi pénzbírságra
marasztal tátott el!!! (Szervusz Magyarország!)
Erre vonatkozólag csodálható-e, hogy ezen (Giffing N. pékmester)
tekintélyes polgár gyermeke, mint egy intelligens fiatal ember, ezen
fenti brutális jelenet láttára, némi megjegyzéseket tett az itteni összes
pénzhatalmas zsidóságra, a miért szinte az egész hitközség nevében,
bepereltetett; az ügy 28-án tárgyaltatott; nem tudhatom minő ered-
ménynyel.
Tehát itt is úgy mint bárhol a hazában, a zsidónak szabad, tetszése
szerint egy keresztényt félig vagy épen agyonverni, – de keresztény-
nek viszont zsidóról egy kóser vicczet vagy egyéb komoly megbeszélést
szellőztetni nem szabad, mert akkor izgatónak és lázítónak fog
declaráltatni. Sárvári.

Tapolcza.
A hévmérő megmutatja a levegő melegét, nálunk Magyarországon
a magyar nép vagyonosságát az mutatja, hány zsidó lakik közte. Ránk
magyarokra nézve szomorító hévmérők!
A mi vidékünk, sajnos, eléggé el van árasztva ezen „phylloxera
vastatrix”-szal.
A Bánságon kivül szokás volt Zalamegyét a legtermékenyebb és leg-
virulóbb megyék egyikének tartani. Gabna, mindennemű termények gazdagon
és bőven hozatnak elő a föld által; itt a költő által megénekelt regé-
nyes tájak közt termelik a fölséges badacsonyi bort; szóval a természet
minden áldását élvezték Zalamegye magyarjai. – De adomány nem
lehet keserűség nélkül, búza nem lehet konkoly nélkül, mi magyarok is
Zalamegyében e sok áldás közepette el vagyunk látva „phylloxera vas-
 43

tatrixtt-szal. – Nem azon férget értem, mely szőlőinket (ha ugyan még
a mienk és nem a zsidóké) pusztítja, hanem azon f é r g e t , mely a ma-
gyar nép jólétét, boldogságát, anyagi vagyonát pusztítja, dúlja sokkal
nagyobb mértékben, mint ama féreg.
Engedje meg tekintetes szerkesztő úr, hogy becses közlönyében
szolgáltathassak némi adatot jellemzéséül ezen a magyar nép között
pusztító népfajnak.
Tapolcza és vidéke a legnagyobb jólétnek örvendett; áldás, boldog-
ság volt minden házban. És íme letelepedik L–cze-T–jon egy ki-
tanult házaló zsidó, ellátva fajának minden undok tulajdonságaival, név-
szerint B–er Jakab.
Foglalkozása volt, na hát mi is lehetett volna más, – uzsorásko-
dás. – Először bugyorral hátán pántlikákat árult, az ezeken nyert
Összegecskéket a tőkénél nagyobb kamatokra kiadta, és lett a pántli-
kás zsidóból tőkepénzes uzsorás. – Évről-évre nagyobb mérvben űzte
szemtelen garázdálkodásait; a magyar ember gabnája, bora k a m a t o k
fejében az ő házába vándorolt, és mire a szegény földművesek körülnéz-
tek, azon vették észre magokat, hogy ők gabnájukat, borukat mind egy
embernek termesztik, és ez az egy ember nem más, mint a pántlikás
zsidóból most már „földbirtokossá” avanszált B–er Jakab.
Jött az executor, jött az ügyvéd és mindennemű végrehajtó hi-
vatalnok, ment a magyar ember házától a pénz, ment a vagyon,
ment a jólét, csak egy maradt meg, a koldusbot. – És mit tőn az
előrelátó B–er Jakab?
Miután kifosztogatta a vidék lakosait és gazdagon megszedte ma-
gát, bevándorolt a városba. – És Tapolczán valóságos palotát épített.
E városkának legszebb és legpompásabb épülete.
Az avatatlan utazó, ki Tapolczán keresztül utazik és megpillantja
e szép épületet, a „modern szellem” vívmányait dicséri, hogy íme e kis
városban ily szép épület! – de a ki, mint e sorok írója – tudja,
minő pénzből lett felépítve, hány szegény földműves jólétének feldúlása
és uzsorálása által épült, ha tudná, hogy abban minden tégla, minden
kő a magyar nép tönkrejutását hirdeti, nem említené többé a „modern
szellemet”, de búsan sóhajtana fel a költővel:
„Oroszlánokkal vívtunk egykor,
És most e t e t v e k egyenek meg?!”
És ő ebben a fényes palotában folytatja üzletét, a csalás, uzsorás-
kodás és gazság üzletét. – És eléggé sajnos, előkelő családokban meg-
tűrik, magyar családok vele még most is közlekednek.
Ez az „.óriás” az itteni zsidók közt; egy nagy csapat, mint hű ki-
sérő, követi nyomdokait. – Itt van K–n, St–r, W–ler, és tudja
Isten hány sémita „ m a g y a r p o l g á r ! ”
Lehetetlen mindazon gazságokat elősorolni, mit e raj magyarain-
kon elkövet. – Az uzsoráskodásnak, csalásnak minden fogásait és útjait
megragadják, hogy a magyar családokat koldusbotra juttassák. – Hamis
váltó, hamis bukás ezeknél napirenden van, és mindebből kiszabadulnak
pénzök által és megtartják „ b e c s ü l e t e s n e v ö k e t!”
Befejezem most levelemet, közelebb ismét néhány adatot, addig is
hazafiúi üdvözlettel. Argusz.
 44

Nógrádmegye. (Szklábonya.)
– A közlemény vége. –
Zsély valamikor a vidék leggazdagabb faluja volt, míg az úrbéri-
ség fennállott; mert volt aki felügyelt rája.
Hanem azóta belefogtak a fuvarozásba, és pedig a b.-gyarmati
kereskedő zsidók portékájának Pestről való fuvarozásába, s ez törte ki
nyakukat.
Néhányát meglopták az úton, s a holmi gézen-gúz portékáért el-
ment a vagyonuk; többen tönkre tették marhájukat, szekerüket, elha-
nyagolták mívelni birtokukat s elpusztultak; s végre mindnyájan eliszá-
kosodtak, megfeledkeztek az Istenről; templom, iskola az mind bliktri
volt előttük; az újpesti korcsmabeli bajadérek lettek tanítóik, tanácsadóik.
A fuvarból sokszor nem hoztak haza egy krajczárt sem, s midőn ezért
szemrehányást kaptak itthon nejeiktől, ezek viszont tőlük becsületes
elnáspágolást nyertek. Egyenetlenség, czivakodás, perpatvar fészkelte be
magát házaikba, s végre az Isten még avval is megbüntette őket, hogy
rósz vezéreket adott nekik. Értem az egyházi és világi elöljárókat.
Most meg a szegény véghetlen becsületességű és áldott lelkű egy-
házi elöljárójukat velük verte meg az Úristen.
Zsély tehát kipusztult s Pestre sem jár már. Most a sor az óvá-
riakon van; mert most csakugyan ők kerültek a balassa-gyarmati zsidó
kereskedők fuvarlépjére. Soha sem mulasztom el az alkalmat, hogy a
veszélyre ne figyelmeztessem őket. Megkértem plébánosukat is, hogy
minden kitelhető módon hasson oda, miszerint más becsületesebb kere-
seti módot találjanak maguknak, nehogy Zsély példájára jussanak. Isten
óvja meg őket.
De talán fel is tűnt már t. szerkesztő úr előtt az a körülmény,
hogy én Szklábonyáról keltezem közlésemet, s mindeddig mindig csak a
mások háza előtt söprögetek, Szklábonyát pedig alighogy csak mégis
emiitettem. Mit mondjak tehát erről? Azt, hogy hála legyen a Jehová-
nak, nekünk is van Mojslink! És ha Mojslink van, van boldogságunk is!
Tudom, hogy ezt gondolja t. szerkesztő úr is? Eltalálta.
Ez oly becsületes ember, hogy eddig még csak 1/5 része a falunak
az övé! és hogy maga mellett még csak egy másik zsidót sem tűr meg.
Tehát monopolizál. Büdös szecskapálinkán és fuxinos boron gazdagodott
meg leginkább. Mészárszékből bizony nem boldogulhatott meg, mert
marhát soha sem vág, birkát pedig olyat és akkor, amelyik már holnap
úgyis csak bőrével fizetné neki a szállást. Volt is ám nálunk 1873-ban
olyan kolera, hogy Ádám apánk ideje óta csak Mózes a pusztában
látta mását.
Miután figyelmeztetésünk,megintésünk arra nézve,hogy becsületes italt
és egészséges húst tartson, mit sem használt nála, egyszer bepecsételtem
borát, s vegyelmezés végett beküldtem a szolgabírói hivatalnak. És –
dicséretére legyen mondva a vegyelemző komitének, – egészséges ital-
nak bizonyult be! Holott a palaczkom alján – mikor magam számára
hozattam, – egy késpengényi vastagságra üllepedett volt le a fuxin.
Auch gut!
Mikor a községi félévi korcsmajog bérlete letelt, és az új bérletre
az árverés kitűzetett: felelősségemre nem bocsájtottain az árverésre,
illetve, mint árverezőt nem fogadtam el Mojzsinkat.
464
 45

Debachált ugyan eleget, de miután az elöljáróság nevében kijelen-

tettem neki, hogy mivel az elöljáróság többszöri intései daczára, soha
sem tartott jó bort, s mivel mint virilista s így községi képviselő, az
incompatibilitás elvénél fogva, nem lehet egyszersmind a község vagyo-
nának bérlője is, elhallgatott.
A félévi korcsma tehát másnak kezére ment. A húsvágást szabaddá
jelentettük ki, a fogyasztási adót is a község magára vállalta el, csak-
hogy tisztességes húst ehessek a lakosság.
Ettől az időtől fogva a mi Mojzsink jobb és olcsóbb bort és húst tartott,
úgy, hogy a collegáját – ki kiengesztelődés elvéből időközben koma-
ságra is lépett vele, – szépen megbuktatta, s mi kénytelenek voltunk
a korcsmát ismét neki adni vissza, mert más vállalkozó nem akadt.
Tehát „sic fata tulere.”
Eszmemenetképen megemlítem, hogy Mojzsink miért tett oly köny-
nyen szert oly szép birtokra? Mert nincs antagonistája. Pedig lehetne.
Például:
Van községünkben egy derék, becsületes, másokon segíteni kész,
szívélyes úri egyén, a kiről a világ azt mondja, hogy szanaszét a taka-
rékpénztárakban (mert nem egyben van) 10-20,000 frtja van elhelyezve.
Ez, ha azokat a birtokokat, melyeket Mojzsink oly könnyedén occu-
pált és annectált, egy pár forinttal drágábban fizette volna meg: bizo-
nyára nem azon polczon állna Mojzsink, amelyen áll, és vagy háromszo-
ros jótéteményt gyakorolt volna. Nevezetesen: nagyobb hasznát vette
volna tőkepénzének, (most talán 5% kamatot húz), ha birtokba fekteti;
a szegény népen jobban segített volna, mint Mojseleben; az államnak
nagyobb hasznot hajtott volna, és erre csak büszke lehetne, mint jó
hazafi; mert legalább adót fizetett volna pénzétől, most meg egy fillért
se juttat a haza oltárára belőle; és minthogy ennyi pénzért vett birto-
kot semmi szin alatt sem volna képes maga adminisztrálni, lévén ő nőt-
len, egyedüli ember és hivatalnok: okvetlenül kellett volna magához
gazdatisztül egy rokonát venni, s így szegény sorsú bátyja is öreg nap-
jaira nem kényteleníttetnék oly kemény munkával keresni kenyerét, s ő
is békességesebben aludnék, meggyőződve levén abban, hogy hiszen
birtoka jó kezekben van, s van aki cseléd után is néz. Egész lélekkel
átadhatná magát – csak úgy mint most, – szép hivatásának és hiva-
talának. Tapasztaltam azonban, hogy ő egy takarékpénztári könyvecs-
két nem ad oda 300 holdas birtokért se.
De hát ki tehet róla, ha nekem a papné, neki meg a pap tetszik?!
Most jut eszembe azon megjegyzése egy selmának, hogy Pokorny
Józsa úr azért nem vásárol volt úrbéri birtokokat, mert attól még a
papnak is kellene párbért fizetnie.
Majd megkérdezem őt, hogy igaz-e az?
Annyi bizonyos, hogy Mojzsink a közigazgatás valamennyi fórumán
elmarasztaltatott a párbér-fizetésben.
A minap győződtem meg magam is ezen hajlamáról.
Ugyanis: egy kétholdas szántóföldet árvereztem el az árvaszék
meghagyásából, illetve árvaszéki végzés nyomán, s rá bírtam arra, hogy
ő is árverezzen, legalább – mondom – a szegény árvák javára műkö-
dik avval is; mert megakadályozza azt, hogy a Jebuzeus faj könnyű
szerrel ne jusson megint egy szép földbirtokhoz.
 46

Ráállt szavamra s licitált ő is, s midőn én a 195 frtnál azt mond-

tam, hogy Pokorny Józsa úr ígér 200-at, felugrott s tiltakozott ellene,
mert ő – úgymond – nem ígért semmit. Félt t. i., hogy rajta marad,
s biztosítnom kellett őt arról, hogy nem marad rajta. Nem maradt rajta,
s nem is makkabeus vette meg.
Ejnye no, most veszem észre, hogy nem tartottam meg ígéretemet,
s hogy akaratom ellenére: rövid helyett hosszura nyúlt közlésem.
A viszontlátásig! . Síklaki István,
körjegyző.

Érmellék.
(A Kagal az Érmellé k e n . ) Mint mindenütt széles e világon,
a hol találtatnak könnyenhivő, rászedhető, vagyonukból kifosztható em-
berek, úgy az Érmelléken is elterjedt a z s i d ó k u r a l m a , annyira,
hogy e szép és termékeny vidék minden pontján a zsidóság kezében van
nemcsak a regálé, a kiskereskedés, hanem az e vidékre nézve olyannyira
lényeges borkereskedés és a földbérlet is. Ér-Mihályfalva, Margitta
hemzseg a zsidóktól; Ér-Diószegen is erős positiót foglaltak el; eddig
legkevesebb tért Székelyhidon hóditottak, de – különösen ez utóbbi
időben – néhány zsidóbarát s a fő-fő zsidó, Dr. Wachsmann Lipót or-
vos segélyével, itt is emelkedőben van kárhozatos befolyásuk és hatalmuk.
A földesurak birtokait legtöbbnyire zsidók bérlik; ezek használják
ki a föld termő képességét úgy, hogy mire visszakerül a birtokos ke-
zébe, – ha ugyan valaha visszakerül, – akkor már az a föld nem lesz
többé termékeny föld, hanem sivár, kihasznált, terméketlen talaj, melyet
évekig kellene pihentetni, trágyázni, hogy a zsidó gazdálkodást kiheverje.
De leginkább tárgya a zsidók kapzsiságának vidékünk főterménye: az
é r m e l l é k i bor. Szüretkor száz meg száz zsidó sensal barangolja be a
szőlőhegyeket; ezek mind össze vannak beszélve s annyira lenyomják a
borárakat, hogy a pénzre rászorult kisebb termelő – kivált kissé gyen-
gébb minőségű termés esztendejében – alig kapja be a munkáltatási
költséget. Az 1879-ki bőtermésű szüret alkalmával 1 frt 50 kr., 2 frtért
vették a zsidók az új bor hektoliterjét, de még ezen hallatlan potom
árral sem elégedtek meg, hanem, hogy a szegény termelőt még inkább
befonhassák, nem hitelesített hordókba szűrették a megvett bort s hor-
dóik űrtartalmát a valódinál sokkal kevesebbre mondták; midőn pedig
az eladó e miatt szót emelt, nagy fennen oda vetették neki: hogy hát
szűrje vissza a bort saját hordóiba s tartsa meg magának. A ki azon-
ban ismeri az itteni viszonyokat, s tudja azt, hogy esős szüreti időben
mily bosszúságot okoz újra meg újra vissza szűrögetni a bort; a ki tudja,
hogy sok szőllőbirtokos alig várja, hogy egy kis pénzhez juthasson, az ter-
mészetesnek fogja találni, hogy a meggyötört termelő inkább belenyugo-
dott abba, hogy a furfangos zsidó 3-4 hektoliterrel több bort vigyen
el, mint mennyiért potom árt fizetett, mintsem hogy a zsidó büdös hor-
dóiba beszűrt bort a saját hordóiba ismét vissza szűrje.
Köteteket lehetne írni azon gazságokról, melyeket a zsidók e
vidéken, különösen a bortermelők ellenében elkövetnek; míg más-
felül száz meg száz adatot sorolhatnék föl arra nézve, hogy az uzsorá-
val miként szegényítik el a népet, s miként fosztottak meg 40-50 frt
tőke-tartozásért egyes földmíveseket 700-800 frt értékű ingatlanaiktól.
 47

De ezek – fájdalom – hazánkban megszokott dolgok, így van ez

hazaszerte s így lesz mindaddig, míg a magyar nép bárgyú gyávasággal
tűri a nemzet testén élődő zsidóság fosztogatását.
Sokkal jellemzőbb azonban – már csak speciális mivoltánál fogva
is, – a Kagal uralmának fokozódására nézve azon ö s s z e e s k ü v é s ,
melyet a zsidóság és a zsidóbarátok az „Érmellék” c z í m ű helyi
lap m e g b u k t a t á s a é r d e k é b e n , SZÍVÓS kitartással s minden czélra
vezetőnek látszó eszköz fölhasználásával – létrehoztak.
Az „Érmellék” czímű heti lap az 1881. évben keletkezett Székely-
hidon. Midőn megindult, nem igen jósoltunk a lapnak hosszú életet,
mert nem hittük, hogy e vidék kis közönsége képes legyen egy lapot
föntartani. Azonban örvendetesen csalódtunk; a lap meg tudott élni, úgy
látszik, volt elég előfizetője, mert nemhogy megszűnt volna, de sőt a f. év
elején megnagyobbíttatott.
De egyszer különös fordulat állott be. A zsidók és a zsidóbarátok
azt kezdték hirdetni a vidéken, hogy az „Érmellék” czímű lap meg fog
szűnni, tehát ne fizessenek rá elő. Egy ér-mihályfalvi zsidó azon hírrel
házalt, hogy a lap további megjelenését a kormány betiltotta (?!), s egy
napon – „Érmelléki Hiradó” czímen – Székelyhidon új lap jelent meg,
hallatlanul olcsó, egész évre k é t frt előfizetési árért ígérve hetenkénti
megjelenését. Az emberek egymásra néztek s csudálkozva kérdezték:
hogyan fog existálni az Érmelléken két lap, még pedig az egyik ily
olcsó ár mellett, midőn eddig 4 frt évi előfizetési ár mellett egy lap is
alig volt képes fönállani? – De e kérdés hamar meg lőn fejtve. Az
új lap megjelenése után az ö s s z e s é r m e l l é k i z s i d ó k e l ő f i z e t -
tek arra, nem maradt el az utolsó rongyszedő sem, sőt nemcsak ők
fizettek elő, hanem házról-házra járva, igyekeztek minél több előfizetőt
gyűjteni. Zsidó korcsmárosok, zsidó boltosok, ismert uzsorások megro-
hanták mindazon keresztényeket, kik adósaik, s mézes-mázas szavakkal,
ha ez sem használt, ijesztgetéssel, késztették őket az új lapra előfizetni.
Ekkor nyílt meg a szeme sok embernek, ekkor látták, hogy az új lap
a z s i d ó k lapja, a zsidó-uralom terjesztésére szolgáló zsorná1; –
ilyen fegyverük még nem volt a zsidóknak az Érmelléken, szereztek
tehát ilyet is.
Ez az érmelléki zsidóság legújabb vívmánya s vidékünkön a Kagal
hatalmának manifestatiója. Lássuk azonban e zsidó-zsornál keletkezésé-
nek igen érdekes és tanulságos előzményeit.
Az „Érmellék” czímű lap nem tetszett a zsidóknak. Miért nem
tetszett? – Erre a lap az első okot akkor szolgáltatta, midőn egyik
czikkében leleplezte egy székelyhídi z s i d ó b o l t o s némely humbugját,
gorombáskodását és tisztességes kereskedőhöz nem illő fogásait. Nem tu-
dom azon czikkből kibetűzni, hogy abban a z s i d ó lett volna bántva,
annál kevésbbé a zsidóság; de az érmelléki zsidóknak elég volt, hogy a
lapban egy az ő népük közül megtámadtatott, mert Magyarországban a
sajtószabadság csak addig terjed, a míg zsidót nem érint; zsidóról csak
dicsérőleg szabad beszélni. Összeröffentek tehát Izrael fiai és visszaküldték
a lapot, mely meg mert támadni egy zsidó szatócsot. De nemcsak ezt
tettek. Megnyergelték a zsidóbarátokat is, és lovagoltak rajtuk az „Ér-
mellék” ellen intézett hadviselésben. Fényes Endre székelyhídi kir. já-
rásbíró – több társával – nemcsak n e v é n e k , de h i v a t a l o s állá-
 48

s á n a k alájegyzése mellett, tehát „ h i v a t a l b ó l ” , egy nyilatkozatot

tett közzé ama zsidó-boltos javára a „Szabadság” czímű nagyváradi
zsidó-lap hasábjain a kérdéses czikk ellen. Érdekes esemény volt ez,
melyet érdemes közelebbről megvilágítani. Az említett Fényes Endre kir.
jbiró tudtommal nagy tisztelője és munkatársa is volt az „Érmellék”
szerkesztőjének, dicsérte fűnek fának a szerkesztő tehetségét s a társa-
dalmi téren kifejtett munkásságát, s egyszer csak – nem csekély cso-
dálkozásunkra – ellene fordul, s hivatalos színezetű nyilatkozatával vé-
delmére kel azon zsidó kereskedőnek, a kiről, hogy az „Érmellék” kér-
déses czikke mindenik szavában i g a z a t mondott, azt minden ember,
ki azon kereskedővel érintkezett, igen jól tudja. Mi okozta hát, hogy
F. E. jbíró – hivatali hatáskörén túllépve – hivatalosan exponálja ma-
gát azon zsidó megvédése érdekében? Beszélnek különböző indokokról,
– a valódi indok – nézetem szerint – az irigységben, a fenhéjázás-
ban s mértéktelen ambitióban keresendő, melyek – fájdalom – a ma-
gyar emberek között annyira szülői a gyűlölségnek, melyet aztán az
élelmes zsidók a maguk érdekében ügyesen fölhasználnak, s örvendve
dörzsölik kezeiket, midőn a magyar embereket össze veszítniök sikerült.
F. E. kir. járásbíró „ h i v a t a l o s ” polemizálását s alább említendő
ténykedését egyébként ajánlom az igazságügyminister figyelmébe, mint
sajnálatos bizonyítékait annak, hogy hazánkban épen a bírák közt akad-
nak oly könnyelmű emberek, kik a bírói tekintélyt és a birói független-
séget ily módon rontják le, s illetőleg compromittálják.
Nemsokára aztán fölmerült az Oroszországból kikergetett rongyos
zsidók bevándorlásának kérdése és a t.-eszlári rituális gyilkosság ügye.
Az „Érmellék” nagyon szelíden, de mégsem a zsidók ínye szerint szó-
lott ezen ügyekről, – nagyon szelíden – és ezt nem jól tette. Lám,
tanulhat a maga kárán, mert ha erélyesebben, leplezetlenül hirdette
volna is az igazságot, akkor sem lett volna rá nézve az eredmény ked-
vezőtlenebb. Az érmelléki zsidók összeröffentek így is, s a Kagal meg-
kezdte működését a lap ellen. Jöttek, mentek, leveleztek a székelyhídi
zsidók s elkövettek mindent, hogy a zsidóbarátokat az „Érmellék” jára-
tásáról lebeszéljék. Midőn az sem használt eléggé, alattomos utakon,
természetesen a zsidó-barátok segélyével, orvtámadást intéztek a lap
szerkesztőjének jó hírneve ellen, s Székelyhídon és a vidéken különböző
gyanúsítások hozattak forgalomba. Azonban ez sem használt. A gyanús-
nak látszó, majd később ocsmánynak bizonyult kútforrásból merített
pletykáktól undorral fordultak el a tisztességes emberek; a lap megje-
lent tovább is, sőt fönállásának biztosítása czéljából előkelő, független
állású intelligens egyének k i a d ó - t á r s u l a t o t alakítottak.
Igazmondó.
(Vége a jövő füzetben,)

Szerkesztői nyílt levelezés.

P. B. úrnak H–p. A jövő számban.
F. E. úrnak K–d. Jobbat kérünk.
N. K. úrnak L–i, és H. A. úrnak Sz–d. Jelen számunkból kiszorult. A legkö-
zelebbi füzetben jön.
 12 RÖPIRAT.
Budapest 1882. szeptember 15.
II. évfolyam XII. füzet.

A drezdai nemzetközi kongresszus manifesztuma.

A zsidóság által veszélyeztetett keresztény államok kor-
mányaihoz és népeihez!
Valamint az elmúlt évszázadok folyama alatt az európai ke-
resztény népek kultúráját, czivilizáczióját, jólétét és jövőjét felváltva
az arabok, a tatárok és a törökök fenyegették, a mely idegen fajú s
vallású népek támadásait s rohamait az európai keresztény népek
fegyverei annak idején diadalmasan visszaverték: úgy napjainkban
az európai keresztény népek kultúráját, czivilizáczióját, jólétét s jö-
vőjét egy, ama támadó népelemeknél nem kevésbé veszélyes, sőt,
tekintve eszközeit és czéljait, azoknál tán még veszélyesebb másik
idegen népfaj fenyegeti. S ez az idegen népfaj a zsidó népfaj.
Az európai keresztény népek helyes ösztöne a legújabb idő-
kig féken tartotta ezen esküdt, természetes, öröklött ellenséget, a
melynek ellenében törvényhozási megszorító, de félrendszabályok-
nak bizonyult intézkedések voltak az európai népek védfegyverei.
Ez az állapot azonban a jelen század elejétől kezdve az egyes
európai államokban, fokozatosan, gyökeresen megváltozott.
A franczia forradalomnak diadalra jutott eszméi: a szabadság,
egyenlőség és testvériség a zsidó népfaj előtt is ledöntötték azon
korlátokat, a mely korlátok a keresztény népek védelmére voltak
felállitva.
A szabadság elve alkalmaztatott arra a népfajra is, a melynek
mindenütt első és legfőbb törekvése a többi népeket a raffineria
minden nemével morális és vagyoni rabigába verni; mert vallási és
nemzeti hagyományai szerint mind e népek csak arra vannak te-
remtve, hogy ő neki szolgáljanak.
Az egyenlőség elve alkalmaztatott arra a népfajra is, a mely
neni akar egyenlő lenni velünk, magát mintegy Istentől privilegizált
 2

népnek, a többi embereket pedig alsóbb lényeknek, tisztátalan álla-

toknak tartja.
A testvériség elve alkalmaztatott arra a népfajra is, a mely ben-
nünket nem-zsidókat felebarátainak, embertársainak se ismer el, s a
melynek Talmudja értelmében a nem-zsidók csak kiirtani való ellen-
ségek, a kiket csalni, lopni, kizsarolni, a bukás örvényébe taszítani,
ellenük hamisan esküdni, őket megbecsteleníteni, sőt meggyilkolni
is, istenük előtt kedves cselekedet.
Nem csuda tehát, ha a modern liberalizmus, a mely mindinkább
azonositá magát az előretörő zsidóság érdekeivel, a zsidókra alkal-
mazva, álliberalizmussá változott, s a zsidók kezében kényelmes esz-
közzé vált, világuralmi terveik megvalósítására s az európai keresz-
tény népeknek békókba verésére.
A zsidók korlátlan uraivá lettek a pénzpiacznak: uralják a
börzéket, a hol tetszés szerint szabják meg a pénz és pénzértékek, a
nyerstermények s ipari czikkek árait, s ezzel a tőkepénzes erszé-
nye, a földműves és iparos verejtékének gyümölcse fölött ők rendel-
keznek. Uralják a bankokat s általában a pénzintézeteket, s ezzel ők
a fiktiv értékek teremtői, a hitelnek és a pénzforgalomnak urai, ezek
csatornáit kényük-kedvük szerint nyitva meg saját fajbelieik előtt,
és zárva el a nekik nem tetsző nem-zsidók előtt.
A pénzpiacz e monopolizálásának természetes következménye
az, hogy a földműves, a nagybirtokos, a gyáros, a kézműves, a keres-
kedő stb. a zsidóktól vagyoni függésbe jutott, s ekkép existentiájuk
a zsidók kényétől-kedvétől levén feltételezve, azok alázatos szolgáivá,
uszályhordozóivá kellett hogy legyenek. Éhhez járul még az, hogy a
zsidók a bankoknál, vasutaknál, biztosító társulatoknál stb. a nyil-
vános pályán működő befolyásos férfiakat dúsan javadalmazott állá-
sokban alkalmazva, ezen ekkép kitartottak, mintegy zsidó hűbéresek,
a zsidó hatalomnak a törvényhozás termében és a kormánykörökben
legkészségesebb és leghatalmasabb támaszai.
Ezen közgazdasági és financziális rendszer pyramisának csúcsát
a Rothschild- „dynasztia” képezi, a mely a folyton hitelre szoruló
államok bankárjává lett, a kinek beleegyezése nélkül ma már há-
ború is alig viselhető, s ha viseltetik, ez csak ujabb kedvező alkalom
milliárdjait ujabbi milliárdokkal szaporítani, s ekkép az európai né-
pek tőkéit – e népek nemzeti szerencsétlenségeit is kiaknázva, –
a „dynasztia” s a zsidó népfaj kezében mindinkább koncentrálni.
A népek velőjén rágódó s a zsidó pénzhatalmasságok által foly-
ton növelt roppant államadóssági terhek mellett, az egyes eladóso-
dott államok kormányai puszta zsidó agenturákká, zsidó pénzbehajtó
közegekké sülyedtek le. Innét e kormányok abszolút tétlensége a
 3

zsidókérdéssel szemben, sőt saját népeik iránti ellenséges magatar-

tásuk a zsidóság érdekében.
A zsidóságnak sikerült az időszaki sajtónak legnagyobb részét
részint közvetlenül kezeibe ragadni, részint közvetve maga részére
akként befolyásolni, hogy a legújabb időkig Közép-Európában
alig létezett lap, a mely a zsidósággal szemben az igazságot kimondani
merészelte volna.
Ékkép a zsidók a közvélemény korlátlan uraivá, annak gyár-
tóivá vetették fel magukat. Minden ellenük emelkedő bármily alapos
panasz elnyomatik, minden, a zsidó uralmat csak a legtávolabbról is
veszélyeztetni látszó czikk félretétetik. Ők osztogatják a dicséretet
és kárhoztatást elevenek és holtak, fejedelmek, államférfiak, hivatal-
nokok, tudósok, művészek stb, sőt még az egyesek magánélete fölött
is. A nyilvános pályán működő férfiak előmenetele, érvényesülhetése
a zsidó sajtó jóindulatától lőn feltételezve, következéskép annak, a
ki bármely nyilvános pályán czélt érni akar, a zsidó sajtó kegyeit s
így a zsidók kegyeit is hajhásznia kell.
Ezen állapotnak következése az az intellektuális rabszolgaság
s a zsidósággal szemben uralkodó morális gyávaság, a mely korunk-
nak egyik legjellemzőbb vonása. Előretörő fiatal erők jövőjüket,
maguknak nevet szerzett élemedett férfiak múltjokat s haláluk utáni
hírnevüket féltik, s hogy mindezt a zsidó sajtó segélyével biztosít-
sák maguknak, a zsidó hatalom uszályhordozóivá, nemzetük és fajuk s
így saját véreik árulóivá lesznek.
A zsidók sok államban a szabadkőművesi intézményt meghami-
sították, lényegéből kivetkőztették, s azt a zsidóhatalom egyik legve-
szélyesebb, legsikeresebb eszközévé aljasították.
Legfőkép a sajtó útján ássa alá mindinkább a zsidóság a ke-
resztény vallást, a mely pedig az európai árja népek specifikus faji
vallásává lőn, a melynek bűvköréből egyetlenegy európai árja nép
se vonhatja ki magát a nélkül, hogy a morális bukásnak s így a
megsemmisülésnek ne tenné ki magát. Ott van tanúbizonyságul 18
évszázad történelme, a mely egész idő alatt az európai árja népek
körében egyetlenegy új vallás se tudott még csak keletkezni is, a
melynek alapját ne Krisztus evangéliuma képezte volna.
A római időkben a kereszténység mentette meg az európai árja
népfajt egyrészről a morális banqueroute-tól és a társadalmi feloszlás-
tól, más részről pedig a félvad barbarizmustól, s regenerálta azt,
annak czivilizáczióját, kultúráját szilárd vallási, morális és társadalmi
alapokra fektetve.
S ugyanezen okokból már a római időkben ugyancsak a keresz-
ténység mentette meg az európai árja népfajt az az időben szilaj
 4

erővel magasra törő s egészséges társadalmi szervezettel bírt sémita

fajú zsidóság által való túlszárnyaltatástól is, az árja népfaj kezébe
adva a zsidóság morális fegyvereit, s ekkép őt ezzel versenyképessé
téve. S megalapítva lőn a zsidó eszme ellenében az örök időkre
szóló legyőzhetlen reakczió: a keresztény vallás.
Igen, a keresztény vallás a leghatalmasabb reakczió a zsidó világ-
uralmi tendencziák ellen, legyőzhetetlen tiltakozás a sémita ember-
fajnak az árja emberfaj fölé való kerekedése ellen, s így nagyon ter-
mészetes, hogy a zsidóság e vallás megalapítójának szintúgy, mint
magának a keresztény vallásnak, esküdt, halálos ellensége.
Miután e szerint a zsidóság sémita fajának fölényét és uralmát
mindaddig szilárdan meg nem alapíthatja, míg az ellenében fenálló
eme természetes reakcziót legyőznie s a kereszténység intézményét
lerombolnia nem sikerült: támadásainak legelső s legfőbb czélpont-
ját a kereszténység képezi.
A zsidó nép ősi nomád természetét lényegében máig is meg-
tartva, előtte a haza fogalma ismeretlen. Mint kozmopolitának elve:
Ubi bene, ibi patria. A zsidó tehát nem lehet hazafi, a ki szeretettel,
odaadással, önfeláldozással csüngjön azon a földön, a melyen szüle-
tett, s a ki e földet arcza verejtékével munkálja. Ha a zsidó itt-ott mezei
gazdaságot űz is, az nem egyéb rablógazdaságnál, mely az erdőket
kipusztítja, a földet termő erejéből kimeríti, s így mindinkább termé-
ketlenné teszi. De nem is munkálja a földet, mert az ekeszarvát, a ka-
szát, a kapát nem veszi kezébe; sőt azt még munkáltatni se igen
szereti, mert ő a földbirtokot inkább csak hypothekának, a földmű-
vest csak az uzsora által kizsákmányolandó rabszolgának tekinti,
aki nehéz munkájának gyümölcse az övé.
A törvényhozások felszabadították a földet, önmagának urává
tették a földművest, eltörölte az úrbért: s ma, néhány évtized el-
multával oda jutottunk, hogy a népet az új zsidó úrbér alól kell fel-
szabadítanunk, a mely új zsidó úrbér gonoszabb a réginél, mert a
földműves föltétlen lekötelezettje a zsidó uzsorásnak és korcsmáros-
nak, a ki őt házából s telkéről a kinyert árverési jog alapján min-
den órán elűzheti, s őt és családját földönfutóvá teheti.
Az Amerikába való mindinkább tömegesebbé váló kivándorlás-
nak itt rejlik egyik fő oka, a föld a zsidó uzsora és a zsidó zakla-
tások által megfosztatván szorgalmas, dolgos őslakóitól, a kiknek
helyét aztán improduktív sacherozó zsidók foglalják el.
A Talmud a nem-zsidók ellenében minden igazságtalanság és
bűntett elkövetését megengedvén a zsidóknak, ezek részéről a jog-
rend s ezzel a társadalmi rend is felforgatással van fenyegetve. A
kriminális statisztika bizonyítja, hogy a zsidók a nem-zsidóknál
 5

aránytalanul nagyobb százalékkal szerepelnek az elítéltek s még

inkább a vádlottak rubrikájában, a mely utóbbiak nagy részének,
a zsidók szoros összetartása folytán sikerül az elitéltetést kikerülni
részint hamis, legtöbbnyire zsidó tanuk segélyével, részint pedig
az eljáró közegek megvesztegetésével. Egész jól szervezett vesz-
tegető bandák működnek, a melyek ezenkívül az eladósodott hiva-
talnokokkal és bírákkal szabadon rendelkeznek, s a melyek hálóinak
szálai több államban a legfelsőbb kormányi és bírósági körökig
terjednek.
Ez oknál fogva nem-zsidó, zsidó ellenében gyakran legvilágo-
sabb jogát se képes érvényesíteni, sőt ellenkezőleg annak van kitéve,
hogy az illető megvesztegetett hivatalnokok részéről, szövetségben
a zsidókkal, gyakran egész életére chicanirozásnak, üldöztetésnek
czéltáblája lesz. A zsidó taktikák egyik legjellemzőbbje az, – és
bámulatos sikereiket ez magyarázza meg leginkább, – hogy azon
nem-zsidókat, a kiket egyszer maguknak áldozatul kiszemeltek, –
esetleges retorziótól tartva, – körmeik közül soha többé ki nem
eresztik mindaddig, míg ezek vagy meg nem adják magukat nekik, vagy
vagyonilag és moraliter meg nem semmisültek. Az „Alliance israe-
lite universelle” jelszava szerint is minden izraelita felelős levén
egymásért, minden egyes zsidónak magán ügyét nem-zsidóval szem-
ben az összes zsidóság saját ügyének tekinti, s így in ultima analysi
a jogát érvényesíteni akaró nem-zsidó az egész zsidósággal látja
magát szemben.
Ily állapot mellett a nem-zsidók részére, a zsidókkal szemben, a
törvény és alkotmány által biztosított jogegyenlőség a gyakorlatban
nem létezik.
A már magában véve szorosan összetartó internaczionális zsidó
nép az 1860-ik évtől kezdve egy nemzetközi fő vezénylő orgánumot
nyert a Parisban megalakult „Alliance israélite universelle”-ben, a
melynek az egész földkerekségén vannak fiókjai. Ez az állitólagos
puszi a jótékonysági egylet mindinkább egy politikai társulat jelle-
gét öltötte magára, a mely az egyes államok kormányaival quasi-
diplomacziai érintkezést tart fen, sőt már 1878-ban a berlini kon-
gresszus körül küldöttei által képviseltette is magát.
Ez egyetemes zsidó politikai szövetség lehetővé teszi a zsidó-
ságnak azt, hogy egész nemzetközi súlyát és hatalmát a nem-zsidók
részéről a föld bármelyik pontján felmerülő támadás, helyesebben
szólva, jogosult önvédelmi akczió ellenében koncentrálhassa, s minden,
a zsidó hatalom ellen nyilvánuló ellenszegülést példásan megtoroljon,
hogy ekként még szorosabbra verje ama rablánczokat, a melyekbe az
 6

európai keresztény népeket, különösen Közép- és Kelet-Európá-

ban, a zsidóságnak máris vernie sikerült.
A dolgok ily aggasztó s folyton súlyosbodó állásában, egy részről
szemben ama nagy veszélyekkel, melyekkel a nemzetközi fővezénylet
alatt álló zsidó népfaj az európai keresztény népek jólétét, nyugalmát,
jogbiztonságát, kultúráját, czivilizáczióját és jövőjét folyton növekvő
mértékben fenyegeti; – más részről pedig szemben ama menthetet-
len rideg közönyösséggel, melylyel a kormányok saját népeiknek a
zsidósággal vívott társadalmi önvédelmi egyenetlen küzdelmét szem-
lélik, sőt sok államban egyenesen a zsidóság pártjára állva, saját
népeik kezéből az önvédelem eszközeit is kicsavarják, megfosztva
őket a zsidókérdésben a sajtószabadságtól, az egyleti s gyülekezeti
jogtól és a szabadszólás jogától; – s végül indítatva azon nézettől,
hogy a keresztény társadalomnak e kérdésben az initiativát megra-
gadni önmaga irányában most már halaszthatlan kötelessége és pe-
dig kötelessége nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül: –
Európának több, a zsidóság által kiválóan fenyegetett államá-
ból, a zsidókérdés theoretikus tanulmányozásával éveken át foglal-
kozó s egyúttal e kalamitást a gyakorlati életből is teljes horderejé-
ben ismerő parlamenti tagok, egyházi férfiak, katonatisztek, hiva-
talnokok, ügyvédek, orvosok, tudósok, tanárok, művészek, hírlapírók,
mezőgazdák, gyárosok, kézművesek, kereskedők s más ügybarátok
1882-ik évi szeptember 11-ik és 12-ikére Drezdába egy nemzet-
közi kongresszusra nagy számban összegyülekeztek, ahol a zsidókér-
dést beható megbeszélés tárgyává téve egyebek közt elhatározták,
hogy mint szakértők, a jelen sorokban az elzsidósodott keresztény
államok kormányaihoz és népeihez egy szózatot intéznek.
Ezen, a nem-zsidó társadalom érdekeinek megóvására létrejött
első nemzetközi kongresszus nem szándékozik, az eseményeknek
eleibe vágva, a zsidókérdés megoldására nézve részletezett program-
mot felállítani.
A zsidó népfaj mai hatalma sokkal szilárdabb alapokon nyug-
szik, e parazita nép már sokkal mélyebben beette magát társadalmi
és állami életünk testébe, semhogy már ezen első kongresszus azzal
kecsegtethetné magát, hogy esetleges részletezett propozicziói már
ma keresztülvihetők lennének.
Mindazonáltal a végezel fölött, a melyet az európai népeknek
maguk elé kitűzniök kell, már ma tisztába kell jönnünk, s azért,
miután önáltatás azt hinni, hogy a zsidó népfaj más, főleg pedig ke-
resztény népekbe valaha beolvasztható s azokkal assimilálható lenne,
– hisz 3000 év óta soha és sehol sem történt ez,– a kongresszus
kijelenti, hogy a zsidókérdés csakis és egyedül oly módon oldható
 7

meg végleg és teljesen kielégítőleg, a mint megoldatott annak idején

az illető megtámadott európai államok által az arab, a tatár és a tö-
rök kérdés.
Európa a keresztény népeké, s azért az ellenséges és uralkodni
vágyó nem-keresztény népelemek hatalmi törekvéseinek kísérleti te-
réül nem szolgálhat.
Hogy a zsidó népfaj ellenében bármily szigorú megszorító törvé-
nyes intézkedések nem vezetnek czélhoz, eléggé tanúsítja az elmúlt
századok történelme; – s aztán e megszorító törvényes intézkedé-
seket, a semmiféle törvények által sikerrel nem korlátozható zsidó-
ság pár évtized múlva újra elhárítaná.
A zsidóemanczipáczió pedig, a melytől Európa évtizedekkel
ezelőtt a zsidóságnak az európai népekbe való beolvadását várta,
tökéletes kudarczot vallott, s csak arra szolgált, miként minden
gondolkodó főt meggyőzzön arról, hogy az európai népeknek a köz-
tük élő zsidósággal „modus vivendi”-t helyreállítaniuk abszolút lehe-
tetlenség.
Tehát a zsidókérdés megoldása módozatainak részleteit egye-
lőre a kifejlendő eseményekre hagyva: ezen első nemzetközi zsidó-
ellenes kongresszus feladatának csak azt tartja, hogy a társadalmi
önvédelmi mozgalomnak nemzetközi megindítását és szervezését
eszközölje.
És itt első sorban az elzsidósodott európai államok kormá-
nyaihoz, másod sorban pedig ugyanezen államok népeihez, keresz-
tény társadalmához fordulunk szózatunkkal.
A kormányokat, a melyek keresztény uralkodók keresztény ta-
gokból álló tanácsai, felhívjuk arra, hogy saját népeiknek a zsidóság-
gal, ezen természetes, esküdt ellenségükké! szakadatlanul folyó s
jelenleg egyenetlen önvédelmi harcza elé akadályokat ne gördít-
senek azzal, hogy őket a zsidókérdésben a sajtószabadságtól, az
egyleti és gyülekezeti jogtól és a szabadszólás jogától meg-
fosszák; hanem ellenkezőleg addig is, míg a zsidókra a polgári jog
szabályai és nem a közjog szabályai alkalmaztatnak, saját népüket,
a mely vér az ő vérükből és csont az ő csontjukból, ezen törvényes
önvédelmi küzdelmükben lehetőleg támogassák. Ezenkívül pedig egy
helyesebb pénzügyi, államadóssági s általában közgazdasági rend-
szer életbeléptetésével, törekedjenek magukat, államukat és népei-
ket a zsidó pénzhatalmasságok diktatúrája s ekkép a zsidóság po-
litikai befolyása alól is emanczipálni.
A zsidó népfaj által többé-kevésbé elnyomott keresztény népe-
ket pedig felhívjuk a jogosult önvédelmi mozgalomnak az egész vo-
nalon való megindítására és szervezésére.
 8

Ez az önvédelmi akczió mindaddig, míg a zsidó népfaj a pol-

gári jog védpajzsa alatt keres és talál is oltalmat, s míg a törvény-
hozások által nem fognak reája a közjog szabályai alkalmaztatni:
csakis a fenálló polgári törvények korlátai között mozoghat.
A keresztény népek fogjanak tehát hozzá ezen törvényes önvé-
delmi mozgalom erélyes szervezéséhez. Indítsák meg az élénk agitá-
cziót és az erőteljes akcziót a parlamentekben, a kerületi s községi
képviseletekben, a sajtóban és nyilvános gyülekezetekben; alakit-
sanak városonkint és vidékenkint védegyleteket, ezen védegyletek
vezetésére alakuljanak országos vezérbizottságok, a melyek ismét a
különböző országokban neifízetközi utón lépjenek egymással össze-
köttetésbe, hogy az „Alliance israélite universelle” aknamunkáját
egy, mielőbb megalakítandó „Alliance chrétienne universelle” által
paralyzálhassák. Silykép lépésről lépésre hódítsa vissza minden téren
a keresztény társadalom azon pozicziókat, a melyekből őt a zsidóság
kiszorította.
És ha e szózatunk nem fog kiáltó szó maradni a pusztában,
hanem az európai keresztény társadalom az őt fenyegető veszély
öntudatára ébredve, haladéktalanul megragadja a jogosult önvédelem
törvényes eszközeit: úgy a XIX-ik század homlokáról rövididő alatt
le lesz törölve az a szégyenfolt, hogy egy 7–8 millió főnyi kultur-
ellenes népfaj, a semitikus zsidófaj, szellemileg, moraliter és pénz-
ügyileg zsarnokoskodjék negyedfélszáz millió főnyi árja (s illetőleg
az idők folyamán a kereszténység útján arjánizált) emberfajon, azon
az emberfajon, a mely szellemi és fizikai fölényénél fogva hivatva
van saját magvát, tökélyre vitt czivilizácziójával együtt, diadalmas
fegyvereivel és a béke munkáival öt világrészben elterjeszteni.
És ha e szózatunk az európai népeknél meghallgatásra ta-
lálni s az ige testté válni fog: úgy a jövő évben összeülendő második
zsidóellenes kongresszus már egy, a keresztény népekre nézve elő-
nyösen megváltozott új helyzetet fog találni, s akkor a kongresszus
szavát a további teendőkre nézve újra hallatni fogja.
És most fel a munkára keresztény testvérek!
Kelt Drezdában, a nem-zsidó társadalom érdekeinek megóvá-
sára 1882-ik évi szemptember 11. és 12-ikén tartott első nem-
zetközi kongresszusból.
A kongresszus megbízásából:
Az elnökség.
 A zsidókérclés bizalmas megbeszélésére egybe-
gyűlt drezdai nemzetközi congressus tételei.
(Stöcker thezisei.)
I.
A zsidók jelenlegi állása önmagukra és minden kulturnépre
nézve veszély, több nemzetre nézve pedig már most is anyagi és szel-
lemi romlásnak oka. Egy n e m z e t k ö z i e g y e s ü l é s azon czélra,
hogy a zsidóság tulhatalma megtöressék, a ker. - v i l á g n a k elu-
t a s í t h a t l a n k u l t u r - f el a d a t a.
II.
A zsidókérdés, noha a törzs- és hitkülönbségen alapul,
jelentkezésében mégsem puszta faji vagy vallási kérdés, hanem
művelődéstörténelmi, politikai úgy mint socziálpolitikai és vallás-
erkölcsi jellegű egyetemes kérdés.
III.
A zsidók befolyása, a mely számukhoz nincs arányban és
egyátalán nem felsőbb tehetség által van kieszközölve, a pénzhata-
lomnak kíméletet nem ismerő, gyakran lelkiismeretlen megszerzésén
és alkalmazásán, a ker. állami és társadalmi élet iránti ellenséges indu-
laton s a nemzetek gyenge és rósz elemei fölött ez által feltételezett
hatalmon, s végül jelenlegi társadalmi-politikai állapotaink hiányos-
ságán alapul.
IV.
Politikai szempontból egy, magában álló nemzetiséget képezve,
s hagyományai (Verheissungen) szerint egy nemzetiségnek maradni
rendeltetve, származás, nyelv és kultúra által nemzetközileg egybe-
kapcsolva, az egymás közti házasság által, úgyszinte tisztasági és ét-
kezési törvények által mint egy kaszt jellemezve, a z s i d ó k mint
ilyenek k é p t e l e n e k v a l a m e l y k e r e s z t é n y n é p n e k szer-
ves a l k a t r é s z e i t k é p e z n i . A reformzsidók, noha egyes részle-
tekben eltérnek, mégsem képeznek általános állásukban kivételt, ha-
nem azon törekvésükben, hogy a ker. kultúrvilágot uralják, annál
nagyobb veszélyt.
V.
A z s i d ó k e m a n c z i p á c z i ó j a , néma puszta jogképesség-
nek hanem a teljes állampolgári egyenjogosításnak értelmében
felfogva, a zsidóság lényével szintúgy mint a ker. állameszme
lényegével való ellenmondás és e g y v é g z e t e s hiba. H a t ó s á g i
á l l á s o k , ú g y s z i n t e ker. i s k o l á k t a n s z é k e i z s i d ó k n a k
nem e n g e d é l y e z h e t ő k .
 10

VI.
Társadalmi szempontból a rideg pénzhatalomnak képviselője
és gyakran az idegen szorgalomnak kizsákmányolója, a produktív mun-
kában s az ezzel egybekötött társadalmi kötelezettségekben csekély
részt véve, a m o d e r n z s i d ó s á g egy oly korban, a mely a munka és
a tőke közti harczot forradalmi pártok keletkezéséig érlelte, egy
első r a n g ú t á r s a d a l m i v e s z é l y annyival is inkább, mert
az, a ker. állam alapjait tagadó vonásainál fogva, a forradalmi
eszmék ápolásában kiváló részt vesz. A zsidók pénzhatalma az
önálló állami életnek akadálya, börzeüzelmük az üzleti élet veszélyes
irányzatainak gyökere, befolyásuk az iparra és kézműre a munkát
nyomasztó közvetítő kereskedés (Zwischenhandel) által oka sokszoros
népnyomornak.
VII.
Azon bajok ellen, melyeket a zsidó szellem a kereskedelemben,
az ipar és a mezőgazdaság terén előidéz, egy, a tőkehatalmat kor-
látozó törvényhozás által kell küzdeni. K e r e s z t é n y e k üz-
leti ö s s z e k ö t t e t é s e i k e t l e h e t ő l e g k e r e s z t é n y e k k e l
kössék.
VIII.
A ker. népek csak a ker. állameszmének és a nemzeti eszmének
a nyilvános életben szintúgy mint a törvényhozásban való meg-
tagadása által juthattak a zsidóktól való függésbe. Csak a ker. világ-
nézletnek nagyrabecsülése és a nemzeti szükségleteknek a gazda-
sági életben, a törvényhozásban és a közigazgatásban való érvé-
nyesítése által fogják természetszerű önállóságakat újra visszanyerni.
A k o r m á n y o k és t ö r v é n y h o z ó t e s t ü l e t e k tehát állam-
jogi k e z d e m é n y e z é s v é g e t t m e g k e r e s e n d ő k, sa né-
pek f e l h í v a n d ó k, hogy a ker. szellem ápolása, valamint a z s i d ó
s z e l l e m ellen az irodalomban, a napisajtóban s az állami és köz-
ségi életben való k ü z d é s által, a minden nemzetnek szükséges sa-
játosságot és szabadságot védelmezzék.

A Fechenbacli-Thüngen-féle kongresszusi tételek.

A gyűlés a zsidó népelemnek és a zsidó befolyásnak összes
nép- és állami életünkben való növekedésében komoly és fenye-
gető veszélyt lát a német nép erkölcsi és gazdasági fenmaradására
nézve.
 11

Hogy ezen befolyás megtöressék, és hogy a belőle szükségsze-

rüleg támadó bajok és veszélyek elháríttassanak, a gyűlés sürgősen
parancsoltaknak tekinti a következő rendszabályokat:
I.
A zsidóknak főleg kelet felől való bevándorlása megakadályo-
zandó.
II
Az uralkodó, lényegében kapitalisztikus-manchesteri társa-
dalmi és gazdasági törvényhozás, mely az uzsorát és a spekulácziót,
kiváltkép a részvény-, bank- és börzerendszer által a becsületes és
tisztességes keresettel szemben kelleténél jobban kedvezményezi,
oly irányban reformálandó, hogy az állam- és népfentartó foglalko-
zások emeltessenek és erősbítessenek, a spekuláczió pedig ártal-
matlan mértékre vezettessék vissza.
III.
A zsidók mindaddig, míg szívós elzárkózottságukban konokul
megmaradnak s mintegy népet a népben képeznek, csupán mint
oly i d e g e n e k t e k i n t e n d ő k , a kiknek vendégjog engedélyez-
tetik. Á l l a m p o l g á r i j o g a i k tehát oly módon k o r l á t o z a n -
dók, hogy se a t ö r v é n y h o z á s b a n r é s z t ne v e h e s s e -
nek, se h a t ó s á g i h i v a t a l o k a t , s n é v s z e r i n t b í r ó i hi-
v a t a l o k a t el ne n y e r h e s s e n e k .
IV
A katonai szolgálattól a zsidók felmentendők;
e helyett azonban külön fejadót vagy hadmentességi díjat tartozza-
nak fizetni.

A drezdai nemzetközi kongresszus tárgyalásai.

Múlt füzetünk bezárása után nyomban megérkezett hozzánk a
drezdai kongresszusra meghívó. A meghívót magyar nyelvre leforditva,
számos elvbarátunknak megküldöttük. E meghívó következőleg
hangzik:
Drezda, Berlin, Budapest sat. 1882. augusztus 10.
Tisztelt elvtárs!
A zsidóellenes mozgalom legközelebbi czéljainak valamint annak is
bizalmas megbeszélésére, mik legyenek azon utak és módok, a melyek
választandók a czélból, hogy a zsidóság állása ellen a magas financziá-
ban úgy mint a kereskedelemben, a mezei gazdászatban úgy mint a kéz-
műiparban, a politikában úgy mint a községi viszonyokban, a sajtóban
úgy mint a művészet és tudomány terén nemzetközileg sikeresen küzd-
 12

hessünk, – alulírottak Önt t. elvtárs f. évi szeptember 11-kére, hétfőre,

D r e z d á b a , a Helbig-féle Elbe-helyiségek fehér termébe ezennel tisz-
telettel meghívják. A szíves jelentkezések Németország sat. részéről
Drezdába, Magyarország részéről Budapestre kéretnek tétetni.
Báró F e c h e n b a c h - L a u d e n b a c h F r i g y e s K á r o l y , bajor
kir. kamarás és sz. k. őrnagy Laudenbach-on és Sommerann, a kézmű-
ipar védelmére alakult egyletek elnöke s a westfáliai kézműves szövet-
ség tiszt, elnöke. – Dr. phil. H e n r i é i Ernő, Tegelben Berlin mellett,
a berlini „Társadalmi birodalmi egylet” elnöke. – I s t ó c z y G y ő z ő ,
magyar országgyűlési képviselő Budapesten. – Lic. theol. K o f f m a n e
G u s z t á v Boroszlóban, a boroszlói német reformegylet elnökségi tagja.
Ónody Géza, magyar országgyűlési képviselő Tisza-Eszláron. –
P i c k e n b a c h V i l m o s , kereskedő Berlinben, a berlini német reform-
egylet elnöke. – P i n k e r t - W a 1 cl e g g S á n d o r , a német reformpárt
központi választmányának és a drezdai reformegyletnek elnöke. –
Schmeitzner Ernő, kiadó-könyvkereskedő Chemnitzben, a chem-
nitzi német reformegylet elnöke. – S k a l l a R u d o l f , gyáros Iglauban
Morvaországban, az iglaui osztrák reformegylet elnöke. – S t o e c k e r
Adolf, udvari hitszónok Berlinben, a német birodalmi gyűlésnek és a
porosz képviselőháznak tagja, a berlini keresztény-társadalmi párt elnöke.
– Báró T h ü n g e n - R o s s b a c h K á r o l y , Rossbachon Unterfranken-
ben. – Wint e r f e l e t t Ö d ö n , szerkesztő Boroszlóban, a boroszlói
német reformegylet elnökségi tagja. – Z e r b o n i K á r o l y , szerkesztő
Bécsben, a bécsi osztrák reformegylet elnökségi tagja. – Z i e g 1 e r
F e r d i n á n d , gyáros Boroszlóban, a boroszlói német reformegylet elnöke.
Ezen meghívó igazolványul is szolgál, s kívánatra az illető bizott-
sági tagoknak előmutatandó.
Ezután következik a kongresszus programmja, a különféle ünne-
pélyek és összejövetelek idejének megállapitása. Ezen programmpon-
tok tényleg szorosan megtartatván, alább úgyis alkalmunk leend
amaz összejövetelek és ünnepélyek lefolyásának ismertetésével, egy-
úttal azok idejéről is beszélni.
A kongresszus lefolyásának ismertetésénél e füzetek szerkesz-
tője meglehetős kényes helyzetben van nemcsak azért, mert maga is
tevékeny részt vévén benne, saját eljárásáról is keli beszélnie, s így
vigyáznia kell, hogy t ö b b e t ne, de k e v e s e b b e t se mondjon
mint a mi a valóságnak megfelel, hanem azért is, mert a kongres-
szusnak tárgyalásai b i z a l m a s természetűek levén, a kongresszus
állandó bizottsága tárgyalásainak nagy része pedig az ügy érdekében
egyátalán a nyilvánosság elé hozhatók nem levén, tán k e v e s e b b e t
fog mondhatni, mint a mennyit tőle e füzetek olvasói várnak.
Mindazonáltal megkísértjük a munkát, s igyekezni fogunk lehető
hű képét adni a drezdai e l s ő nemzetközi antisemita kongresszus
lefolyásának s egyes epizódjainak.
F. hó 8-án, az osztrák államvaspálya reggeli gyorsvonatával Buda-
pestről elindultak Ónody Géza és Istóczy Győző országgyűlési képvi-
selők, Gramm Szylveszter földbirtokos Biharból, Bárczay földbirtokos
 13

Szabolcsmegyéből, Dr. Günther Antal a „Pesti Napló” külön tudósítója,

s Olsavszky Lajos kir. táblai tanácsjegyző egyúttal az „Egyetértés”
külön tudósítója. Pozsonyba érkezve, hozzájuk csatlakozott Simonyi Iván
országgyűlési képviselő is. Pozsonyban mintegy 300 polgár várta az
utasokat, s illetőleg kísérte ki Simonyit a pályaudvarba, a hol Okolicsányi
György ügyvéd a Drezdába utazókat rövid velős beszéddel üdvözölte, a
mely beszédre Istóczy válaszolt. A pályaudvarba sereglett lelkes párthívek-
kel váltott barátságos kézszorítás után a társaság, a pozsonyi elvbarátok
lelkes éljenzése között haladt a tova robogó vonattal. Ganserndorfban
csatlakozott hozzájuk Dr. Zerboni Károly az „Oesterr. Volksf remid.”
szerkesztője. (A többi osztrák résztvevő: Skalla Rudolf Iglauból és Lassnigg
Bécsből csak harmadnap érkezett meg utólag Drezdába.) Brünnön, Prá-
gán át Bodenbachig vasúton, utóbbi helyről pedig Drezdáig a „Szász
Schweiczon” keresztül hajón történt az utazás. F. hó 10-kén délután 3
órakor Drezdába érve, ott a magyarokat a drezdai reformegylet küldött-
sége, élén Pinkert-Waldegg elnökkel, ki egyúttal az ottani „Deutsche
Reform” szerkesztője is, szívélyesen fogadta. A magyar vendégek a
„Hotel Roessiger”-be elszállásoltatván, délután kirándultak a „Wald-
schlössehen”-be, a mely magaslatról pompás kilátás nyílik Drezdára és
a hajókkal sűrűn járt majestuozus Élbe által keresztülszelt vidékre.
Programmszerűleg e napon – szombaton – esti 8 órakor kezdődött
az ismerkedési estély a „Helbig”-féle vendéglő nagy termében. A terem
egyik oldalán az elnöki emelvény hátteréül babébokrok között voltak
felállítva jobbról Ferencz József császár-királynak, közben Albert szász
királynak s balról Vilmos császárnak mellszobra. A falon üveg alatt
keretben függtek Bismarck hg. kéziratai, a melyekben a drezdai reform-
egylet hódolati felirataiért köszönetet mond. A teremben kifüggesztve
lett Solymosi Eszternek Ábrányi Lajos által festett s Ónody Géza által
magával hozott arczképe is, a mely a szerencsétlen áldozatot majdnem
életnagyságban tünteti elő, s a mely kép a legrészvétteljesebb figyelem
tárgya volt. A magyarok itt találkoztak külön érkezett honfitársaikkal;
a következők voltak ezek: De Pottere nyűg. alezredes Budapestről,
Eördögh Alajos földiparüzlet-tulajdonos Liptó-Sz.-Miklósról és B. T.
Budapestről. Az estély lefolyásáról a drezdai „Deutsche Reform”
ekként ír:
„Midőn 9 óra felé mintegy 200 vendég, köztük a magyar képvise-
lők, névszerint Istóczy, Ónody és Simonyi Iván, a kik azonnal a társa-
ság központját képezték, megérkeztek, Pinkert-Waldegg szót emel egy
szívélyes üdvözlő beszédre, a mely „Hoch”-okkal a szász királyra,
kinek országában a mozgalom oly hatalmasan fejlődik, végződött. Picken-
bach Vilmos Berlinből a drezdai reformereket s azok élén a mindig
elől küzdő, soha meg nem nyugvó Pinkert-Waldegget élteti. Pinkert-
Waldegg ezután a magyarokat s ezek között Istóczyt ünnepélyesen
üdvözli, mire utóbbi felemelkedett, hogy meleg szavakban fejezze ki
köszönetét és üdvözletét az elvbarátok irányában. Beszédét a társaság
viharos lelkesedése mellett fejezte be.”
Istóczy Győző felköszöntője ekként szólt:
„Uraim! Fogadják meleg köszönetünket ama szívélyes fogadtatás-
ért, a melyet önök szívesek voltak készíteni részünkre. Meg voltunk
győződve, hogy mi ide barátokhoz jövünk, a kik rokonszenvének és mo-
 14

ralis támogatásának örvendeni már személyes ismeretségünk előtt is

szerencsések voltunk. Hő óhajunk az, hogy személyes ismeretségünk és
amaz örvendetes indok, a mely bennünket a messze távolból Németor-
szág vendégszerető és s z a b a d földére vezérelt, azon kötelékeket, a
melyek bennünket elvtársakat már eddig is egymáshoz csatoltak, még
szorosabbra fűzze. Legyenek önök üdvözölve uraim !”
A másnap – vasárnap – déli 1 órakor tartott diplomatikus
ebéd folyama alatt, a melyen már Dr. Henrid is jelen volt, felköszön-
tőket mondtak: Pinkert-Waldegg Vilmos császárra, Ziegler a boroszlói
reformegylet elnöke Albert szász királyra, Henrid szinte nagy lelkese-
dés között Ferencz József osztrák császárra és magyar királyra, Zerboni
Bismarck herczegre emelt poharat, a ki előmozdítja azokat a czélokat,
melyek elérését a kongresszus feladatául tűzte ki magának. Ruppel Istó-
czyra emelt poharat, mire Istóczy a kongresszus kezdeményezőit, főleg
pedig a drezdai komitét s ennek élén Pinkert-Waldegget éltette, sat.
Délután kirándulás volt külön díszhajón, a száz meg száz díszesebb-
nél díszesebb nyaraló által környezett Elbén felfelé Wachwitzhöhere. A
fellobogózott nagy hajó fedélzetén ember emberhátán, a kik a „Deutsehland,
Deutsehland über Alles” német antisemita csatadalt zenekar-kísérettel
lelkesülten éneklék. A magyar vendégek tiszteletére ráhúzta a zenekar
Rákóczy indulót is. Mi magyarok itt is a legelőzékenyebb figyelemben
részesültünk. Wachwitzhöhe magaslatára felérkezve, az ott levő elegáns
vendéglői kertben a német kedélyesség szabad folyást engedett magának.
Itt történt az is, hogy a kedélyes társalgás közben Istóczy Henricihez azt
a kérdést intézte, hogy ugyan mi az a „Szalamander-dörgölés”, a mely-
ről oly gyakran olvashat az ember a német mulatságok leírásaiban. A
szeretetreméltó Henrid rögtön kapott az alkalmon, s tüzes berlini bará-
tait azonnal az asztalhoz szóllította s kijelentette nekik, hogy Istóczyra
egy „urkräftig” szalamandert fognak dörgölni, a mi nagy kedvtöltéssel
meg is történt.*) Jelen volt itt Bismarck Ernő porosz királyi kincstári
uradalmi tanácsos is, a vas kanczellár egyik unokaöcsé, a kiről alább
bővebben lesz alkalmunk szólani.
Ugyané napon esti 9½ órakor a Meinhold-féle teremben programm-
szerüleg társas összejövetel volt, a melyen, a másnap megnyilandott
kongresszus előízleltetőjeül egy politikai előadás tartatott. S i m o n y i
Iván ugyanis egy, zajos tetszésnyilvánításokkal kísért kitűnő beszéddel
kötötte le a hallgatóság figyelmét, a mely beszédnek az általános
*) A „Salamander-Reiben” régi német szokás módját érdekesnek tartjuk ez alka-
lomból itt megismertetni. A parancsnok (a ki ezúttal Henrici volt,) a telt poharakkal
az asztal körül állókhoz latin nyelven ezt a parancsot intézi: „Ad exercitium Sala-
mandri estote parati!” (Legyetek készen Szalamander gyakorlatára!) Mire a tagok har-
sányan felelik: Sumus! (Készen vagyunk.) A parancsnok erre kiáltja: Egy, kettő, három !
A „három” jelszóra mindenki elkezdi pohara fenekét nagy zajjal az asztalhoz körben dörgölni,
a mi igen komikusan veszi ki magát. Néhány másodpercz múlva a parancsnok harsányan
újra felkiált: „Bibite!” (Igyatok!), mire valamennyi pohár tartalma kiürül. A parancsnok
ismét harsányan kiált. – Egy, kettő, három! A „három” jelszóra minden tag már üres
poharát fülénél tartva, annak talpát az asztalon elölről hátra gyorsan zörgeti néhány
másodperczig. A parancsnok által újabban kiáltott „egy!”-re mindenki felemeli poharát,
a „kettő!”-nél a levegőben tartja, s a „három!”-nál a pohár talpát függőleges irányban
nagy csattanással az asztalhoz üti. Ebből áll a „Szalamander-dörgölés” valakinek a
tiszteletére.
 15

politikába vágó része füzeteink keretén kívül esvén, annak csak a zsidó-
kérdésre vonatkozó részét közölhetjük. Simonyi így szólt:
A zsidó nép, a mely csak egy elenyészőleg csekély százalékát
képezi a többi népeknek, rövid idő alatt a fő hitelintézeteket, a fő
közlekedési intézeteket és a hatalmas sajtót legnagyobb részben magá-
hoz ragadni tudta. Ezen és más tényezők által, a melyek között min-
denekelőtt különösen szolidaritásukat kell hangsúlyoznom, ez a nép, noha
csak elszórtan élősdimódra lakik a többiek között, oly befolyást sőt
uralmat tudott magának kivívni, a mely, nem mondok sokat, nem egy
állam törvényes kormányával bátran megmérkőzhetik. Harmincz év óta
ez az uralom egyenesen nyomasztólag érezhetővé lőn. És mégis 30 évi
időtartamra volt az embereknek szükségök a végből, hogy ezen uralom
tudatára ébredjenek. Ha valaki azt a kérdést bátorkodott tenni, hogy
ez az uralom nemzeti, erkölcsi eszményeinket előmozdítja-e, akkor ezek
az uralkodók: a zsidók panaszkodtak türelmetlenség és erőszak fölött.
És meghallgatásra is találtak azoknál, a kikre befolyásuk kiterjedett.
A mi modern intézményeink az uralmat a zsidóságnak úgyszólván
ölébe dobták. Képzeljünk csak egy nagy területet, a melyen néhány száz-
ezer ember lakik. Tegyük fel, hogy ezen emberek mindegyike a maga
esze szerint jár el és gazdálkodik. S tegyük fel most azt, hogy csak
200 ember egyesülne s tudná csak magát jó fegyverekkel s más segéd-
eszközökkel ellátni. Nem bizonyos-e az, hogy ez az egy akaratnak enge-
delmeskedő 200 ember nehézség nélkül uralkodhatnék a szétszórt száz-
ezerek fölött? A zsidóság egy phalanxot képez, a mely a többi atomi-
zált társadalommal szemben mindig harczkészen áll. Dühringnek nem
áll az az állítása, hogy a zsidóság összetartása csak addig tart, a míg ez
érdekükben van. A zsidók tényleg fanatikusan ragaszkodnak a missiójuk
felöli hithez, s ez, amint önök mindnyájan tudják, a többi népek fölötti
uralmat helyezi nekik kilátásba. Valljuk be nyíltan: A legújabb idő a
legteljesebb és legkézzelfoghatóbb módon nyújtott tápot ennek a hitnek
a megszilárdítására.
Már az elnyomatás és üldöztetés korszakában a zsidók magukat a
tőke birtokába tudták helyezni; a mai kapitalisztikus időben könnyű
nekik tőkéjüket megszázszorozni s ezen hatalmi tényező által hatalmu-
kat megerősíteni.
A zsidók a nem-zsidók elleni harczukat páratlan kíméletlenséggel
folytatják, s épen itt a veszély reánk nézve, mert ők fajuk iránti szere-
tetüktől eltöltve azt hiszik, hogy ezen kíméletet nem ismerő küzdelem
által ők egy szép, egy nemes tettet visznek véghez.
Az én nézetem szerint az antisemitizmus nem egyéb mint felláza-
dás vagy reakczió és pedig egy egészséges reakczió a kapitalizmus és
annak kinövései ellen, fellázadás az individualizmus s annak korrumpáló
hatásai ellen, reakczió az üres parlamentáris formalizmus ellen, a mely-
nek főteendői az államadósságok csinálásában és új adók megszavazásá-
ból állanak. (Általános tartós helyeslés.)
Ha mindazonáltal a zsidók s kiváltkép a zsidók ezen fellázadás
czéltáblái, úgy ezt ők tökéletesen megérdemelték s egyedül maguk
annak az okai, mert hát náluk és rajtuk nyilatkoznak leginkább az új kor
hibái. A zsidók azok, a kik az újkor hibáit nemcsak makacsul védel-
mezik, hanem magukat azokkal azonosítják is.
 16

Ha mindez igaz, akkor világos, hogy a zsidókérdés csak úgy oldat-

hatik meg, ha képesek leszünk a jelenlegi állapotokat gyökeresen
reformálni ...............
És most első kötelességünk a közönséget azon veszélyekre figyel-
meztetni, a melyeket a zsidóuralom reá hoz.
A közönséget meg kell győznünk arról, hogy a zsidó uralom jelen-
legi politikai és társadalmi állapotainknak következménye, s hogy a je-
lenlegi parlamentarizmus egy csalódás, egy komédiajáték. (?)
A zsidók a legnagyobb raffineriával, a legnagyobb erélylyel küzde-
nek, hogy ezen zilált állapotokat állandósítsák. Ők ugyanazt teszik, a
mit ellenfeleiknek már ezerszer szemükre hánytak: ők a világtörténelem
kerekét forgásában feltartóztatni akarják. És mily piszkos konzervativiz-
mus az, a melyre törekednek! A feudalizmus konzervatívjai legalább az
erő uralmáért, legalább egy fenséges, túlvilági eszméért harczolnak. A
zsidók konservativizmusa a pénzeszsák uralmáért küzd. Ők az igazság
napját újságpapírral és börzepapírral akarják elhomályosítani, hogy az
arany borjú egyedül s annál fényesebben ragyogjon.
A klassikus ókorban a zsidók uralma lehetetlenség lett volna.
Mindamellett látjuk, hogy az akkor uralkodott marazmus daczára az ó
világ romjain egy eszme diadalmasan emelkedett fel. Ez az eszme a
kereszténység eszméje volt. Ez az eszme győzött, mert magasabb, erköl-
csösebb, tökéletesebb volt mint az ó világ vezérindokai. A szeretet
vallásának sok tana még mindig betöltésre vár. De másrészről ne fe-
ledjük, hogy minő odaadás, minő vér- és anyagi áldozatra volt szük-
ség, hogy a kereszténység eszméje érvényre emelkedjék. Ha a sémita-
kérdést az emberi társadalom általános törvényeivel kapcsolatban tár-
gyaljuk, ha czélunk erkölcsi, az emberek tökéletesedésére irányult lesz,
a mely czél csak a kereszténység tanának magvát képezi, csak akkor,
és pedig nem nehéz munka és áldozat nélkül, lesz a győzelem a miénk!”
(Hosszantartó zajos tetszés.)
Simonyi Iván e beszédének befejeztével Pinkert-Waldegg köszöne-
tet mond szónoknak s felhívja a jelenlevőket, hogy köszönetük kifejezé-
sének jeléül helyeikről felkeljenek, a mi háromszoros viharos „Hoch”*)
és „Éljen” kiáltások közt Simonyira megtörténik.
11 óra után érkezett meg Stöcker Adolf német császári ud-
vari lelkész. Roppant mozgalom támadt erre a teremben. Mindenki
felkel, s véget érni nem akaró éljenzés harsan fel. A kölcsönös bemuta-
tások megtörténte után Pinkert-Waldegg köszönetét fejezi ki az udvari
hitszónok iránt megjelenéseért, s egyúttal élteti őt mint a legerélyesebb
bajtárst, mire újra általános viharos éljenzés támad.
Stöcker erre a következő rövid beszédet tartotta az egybegyűlt
elvbarátokhoz:
„Üdvözlöm uraim önöket, a kik komoly munkára gyűltek egybe.
Önök a keresztyénség elvét akarják érvényre juttatni a zsidók uralma
*) Ez a „Hoch” kiáltás is máskép hangzik Nagy-Németországon mint a hogy mi
azt Magyarországon szoktuk hallani. A nagy-németek szilaj lelkesedését a háromszoros
„Hoch” kiáltásnál még emeli az is, hogy az első „Hoch” után többen közbe kiáltanak:
„Nochmals Hoch”, a második általános „Hoch” kiáltás után pedig ismétlik: „Und abermals
Hoch”, a mi a háromszoros „Hoch” kiáltásnak rendkívüli élénkséget s a lelkesedésnek
fokozódást kölcsönöz.
 17

ellen, s erre a nemzetközi szervezkedés útját választották. Szép és nagy

gondolat; mert a kereszténység elve maga is internaczionális jellegű,
mely átfonja a világ népeit ama hatalmas kötelékkel, mely a felebaráti
szeretetből áll. E szeretet nevében fogunk küzdeni amaz erkölcsrontó
és mások gyűlöletétől eltelt uralom ellen, mely a leggonoszabb önzésen
alapul, és saját hasznáért feláldozza a kölcsönös szeretet szép és nagy
elvét, mely egyedül képes az emberi társadalmat a romlástól és pusz-
tulástól megóvni. (Zajos helyeslés.)
Véget kell vetni eme kárhozatos törekvéseknek, melyek a társa-
dalmi szervezetet alapjában megingatják, a melyek lábbal tapodják a
legnemesebb eszményeket, s a melyek előtt nincs más érdek, mint a
haszon és nyereség, nem válogatva az eszközökben, melyekkel ez el-
érhető.
Küzdenünk kell e törekvések ellen és küzdelmünk sikerre fog ve-
zetni. Mi például Berlinben a munka nagy részét már elvégeztük.
Hogy mily óriási nehézségekkel kellett megküzdenünk, azt jól tudják
önök. De büszkén mutathatunk arra, hogy megtörtük azt a nagy hatal-
mat, melyet a zsidók még csak néhány évvel ezelőtt is gyakoroltak. Ma
ott már nem foglalják el azt a domináló állást, melyet azelőtt bírtak.
Csak erélyesen kell cselekedni, csak nem kell magunkat megfélemlítetni
engedni a zsidó sajtó támadásaitól, és önök is el fogják érni azt, amit
mi elértünk Poroszországban. Elmondhatom uraim, hogy mi már nem
félünk tőlük, hanem eljött már az az idő, hogy ők félnek tőlünk, s en-
nek igen jó hatása van. (Zajos helyeslés és ,,Hoch”-ok.)
A kizsákmányolás elve többé nem fog nálunk diadalmaskodni. Fel
a munkára uraim! Üdvözlöm önöket a munka kezdetén!” (Viharos
„Hoch” és „Éljen” kiáltások.)
Ezután a mozgalom vezetői bizottsággá alakulva, egy mellékte-
rembe vonultak vissza, a hol a másnap megnyilandott nemzetközi kon-
gresszus teendőit előlegesen megbeszélték.
Ez előleges megbeszélés folytattatott másnap 11-kén (hétfőn) reg-
gel 9 órakor a Helbig-féle helyiségek egyik melléktermében, mire Vall
órakor a mozgalom vezetői a már zsúfolásig megtelt nagy terembe lépve,
kezdetét vette a nemzetközi kongresszus első ülése.
A szeptember 11-ki kongresszusi ülés.
Az ülés kezdetén mindenekelőtt Pinkert-Waldegg üdvözli a mintegy
300-an megjelent elvtársakat s kijelenti, hogy a gyűlést megelőzőleg
Stöcker, Henrici, Istóczy, Ónody, Simonyi, Zerboni, Pickenbach, Förster,
Sonnenbergi Liebermann, Ziegler, Schmeitzner, szóló s többek előzetesen
megbeszélték a congressus teendőit, s egyebek közt megállapodtak abban
is, hogy elnökül Bredov (Berlin) nyugalm. lovas századost, társelnökül
pedig Simonyi Iván (Pozsony) magyar országgyűlési képviselőt ajánlják
a gyűlésnek.
Mire a két elnök felkiáltással egyhangúlag megválasztatván, az
elnöki emelvényen helyet foglal. Ugyanezt teszik a jegyzőkké meg-
választott Dr. Hentschel és Heynold (Drezda) is.
B r e d o v az elnöki széket elfoglalva, köszönetet mond elnöktársa
nevében is a benne helyezett bizalomért, s azon óhaját fejezi ki, vajha
a kongresszus tárgyalásai eredményre vezetnének. S minekutánna indít-
ványára a német császárra, az osztrák-magyar császárkirályra a a szász
 18

királyra, felállás mellett háromszoros „Hoch” és „Éljen” kiáltások el-

hangzottak volna, a gyűlést megalakultnak jelenti ki. Egyúttal felhívja
elnök a lapok jelenlevő tudósítóit, hogy jelentkezzenek, mert a bizottság
megállapodása szerint csak akkor lehetnek jelen a bizalmas jellegű
tárgyalásokon, ha tudósításaikat az elnökség felülvizsgálata alá bo-
csátják.
L i e b e r m a n n v. S o n n e n b e r g erre hevesen megtámadja a
berlini „Kreuz-Zeitung”-ot, a mely csak kevés nappal ezelőtt is az anti-
semitákat gyalázó czikkeket hozott, s egyebek között azt a hamis állí-
tást kolportálta, mintha az antisemiták egyik árnyalata keresztényellenes
lenne. Ő ez ellen a rágalom ellen leghatározottabban tiltakozik, mert tud-
tával nincs antisemita, a ki nem keresztény alapon állana. (Élénk
tetszés.)
Erre egy személyes vita nyílt meg a „Kreuz-Zeitung” jelenlevő
képviselője s Liebermann v. Sonnenberg között, a melyet azonban Stöcker
közvetítő és békítő felszólalása általános megelégedésre intézett el.
I s t ó c z y G y ő z ő indítványozza, hogy a beadandó indítványok és
javaslatok előzetes tárgyalására s a legközelebbi ülésen való jelentésté-
telre bizottság küldessék ki.
Ezen indítvány elfogadtatott azon kijelentéssel, hogy az ülést
megelőzőleg már működött bizottság végezze ezen feladatot.
S t ö c k e r A d o 1 f berlini udvari hitszónok, az „Alliance israélite
universelle” ellensúlyozására és a zsidóellenes mozgalom vezetésére
egy n e m z e t k ö z i k ö z p o n t i b i z o t t s á g a l a k í t á s á t s egy
nemzetközi zsidóellenes folyóirat megindítását indítványozza.
Az indítvány azonnal e g y h a n g ú l a g határozattá emel-
tetett.
Ezután ugyancsak Stöcker a gyűlés elé 8 tételt (thezist) terjeszt,
a melyek a különböző antisemita árnyalatok közös felfogási és eljárási
alapjául szolgálni lennének hivatva.
A tételek tárgyalás és jelentéstétel végett az állandó bizottság-
hoz utaltattak; azonban előleges megvitatásuk elhatároztatván, először is
szót emel
Dr. F ö r s t e r B e r n á t : Stöcker tételeivel nagyban és egészben
egyetért; de szükséges egyúttal az is, hogy az antisemita mozgalom
végczéljai iránt tisztába jöjjünk. A zsidók az árja keresztény népek
között nem tűrhetők meg, legfölebb ignorálandók. Míg a zsidókérdés-
ben radikális eszközökhez nem nyulunk, nem lesz nyugalom, hanem leg-
fölebb fegyverszünet.
S o n n e n b e r g i L i e b e r m a n n : Általában ő is egyetért Stöcker
tételeivel; mindamellett szükségesnek látja, hogy a tételek necsak puszta
rezoluczióknak tekintessenek, a melyeknek absolute nincsen értékük,
hanem azokat a kormányokkal és parlamentekkel is közölni kell. Öröm-
mel üdvözli azt, hogy a különböző antisemita áramlatok közt levő elté-
rések itt nem jönnek kifejezésre. Ő és barátai szinte a keresztény hit
alapján állanak s azon nézeten vannak, hogy a ker. hit csodákat mi-
vel. Dr. Förster fejtegetéseihez ő is hozzájárul; de először is praktikus,
a jelenkorban kivihető rendszabályokra kell törekedni.
Dr. H e n r i c i : Én is a leghőbben óhajtom a fenforgó eltérési
pontok kiegyenlítését, de ki kell jelentenem, hogy én a zsidókérdést
 19

nem vallási hanem fajkérdésnek tekintem. Okvetlenül szükségesnek

tartom, hogy a zsidók Németországból eltávolíttasanak. Más megoldás
nincs, Minden, bármily szigorú kivételi törvények hatálytalanoknak tűnnek
ki a zsidók ellenében, mert a zsidóknak ravaszságuk mellett mindig
lehetséges lesz pénzes zacskóikat megtölteni, és a ker. népek között
társadalmi túlsúlyra vergődni. Én nem akarok épen erőszakos kiűzést,
de törvényes utón kell, és pedig minél előbb, a zsidókat valamennyi
ker. államból kiűznünk. Hová fognak aztán menni, mit fognak aztán
csinálni kiűzetésük után a zsidók, az az ö dolguk. Ez mireánk nem tar-
tozik, mert mi nem hívtuk ide a zsidókat. Más mód nincs ezen nomád-
néptől véglegesen megszabadulnunk. Indítványozom tehát határozatilag
kimondatni, hogy „A z s i d ó k é r d é s c s a k á l l a m j o g i é r t e l e m -
ben o l d a t h a t i k meg.”
S t ö c k e r Adolf: A kongresszus hivatva van arra, hogy prakti-
kus kérdések, nem pedig kivihetlen theoriák fölött tanácskozzék. (Nyug-
talanság.) Én a zsidókérdést humánus, keresztény álláspontról óhajtom
megoldani és nem fogadhatom el a „Ki vele a zsidókkal!” kiáltást.
(Ohó-kiáltások.) Hogy valóban praktikus dolgot míveljünk, a l a k í t s u n k
egy a n t í s e m i t a központi bizottságot és u g y a n i l y e n
k ö z p o n t i i r o d a l m i k ö z e g e t . Szükséges, hogy az „Alliance israé-
lite universelle” ellenében szintily anti-alliance-t alakítsunk. Dr. Hen-
riéi álláspontja nagyon is eszményi, majdnem azt mondanám, hogy
fantasztikus. (Ellenmondások.) Arra kell törekednünk, hogy ellenségeink-
kel szemben is a ker. türelmet gyakoroljuk (?!), s az itt képviselt
kétféle áramlatnak egy közös alapot teremtsünk. Óvom önöket oly
határozatok hozatalától és oly követelések tételétől, a melyek a ker. huma-
nitással ellenkeznek, én legalább ezen eszmét nem tehetem magamévá.
(Helyeslések. Élénk ellenmondások.)
I s t ó c z y G y ő z ő : Mivel én azon a nézeten vagyok, hogy ezen
nagy fontosságú kongresszuson, a melynek tartama csak rövid két napra
van határozva, hogy sikert mutathassunk fel, nem annyira hosszú beszé-
deket tartanunk, mint inkább dolgoznunk és pozitívumokat teremtenünk
kell, részemről nagyon röviden fogok szólani.
Kongresszusunk szakértők gyülekezete a zsidókérdésben, s ezen
tulajdonságánál fogva, de azon okból is, mert különféle államok
hozzátartozóiból áll, nemcsak kötelessége, de egyszersmind legszebb
feladataihoz is tartozik az, hogy szózatával azon államok kormányaihoz
és népeihez forduljon, a melyek a zsidóhatalom által többé-kevésbé
nyomva vannak.
A kongresszusnak e lépése, nézetem szerint, meg fogja törni a
jeget, a mely a zsidókérdés eredménydús kifejlődésének az egyes álla-
mokban útjában áll, és mozgalmunknak egy, semmi által nem para-
lyzálható lökést fog adni.
E nézettől vezéreltetve én egy manifesztumot szerkesztettem, a
mely a kongresszus által az elzsidósodott keresztény államok kormá-
nyaihoz és népeihez lenne intézendő.
A mélyen tisztelt gyülekezet engedelmével bátor leszek a mani-
fesztum tervezetét felolvasni.
A gyűlés a felolvasást kívánván, ez megtörténik mindinkább
növekvő helyeslés és tetszésnyilvánulás mellett.
 20

H e n r i c i a manifesztumnak azonnali en bloc elfogadását indít-

ványozza. S t ö c k e r szelídíteni kívánván egyes élesebb kifejezéseket, a
bizottsághoz utalás mellett van. Istóczy kérelmére e kérdés fölött a
szavazás elmarad, és a javaslat tárgyalás és jelentéstétel végett az állandó
bizottsághoz utasíttatik.
De le Roi zsidó-missionárius prédikátor Berlinből szinte keresz-
tény álláspontról kívánja a zsidókérdést megoldani, s azt véli, hogy
szemben a jelenlegi egyptomi zavarokkal ajánlatos lenne a zsidókat
Egyptomba küldeni, s e czélból az angol kormányt megkerestetni indít-
ványozza. Ha azonban ez nem lehetséges, akkor az emanczipáczió egy
emberkorra felfüggesztendő lenne.
Dr. F ö r s t e r legczélszerűbbnek találná, ha a zsidók maguknak
külön államot állapitanának. Egyebekben Henrici nézeteit pártolja Ha-
sonló értelemben nyilatkoznak P i c k e n b a c h V i l m o s kereskedő és
S c h r ö d e r czipészmester is Berlinből.
B i s m a r c k Ernő: Uraim! Beszéljünk és cselekedjünk úgy mint
gyakorlati férfiakhoz illik. Ne vádoljanak önök egyes pártokat (Ez
Schroedernek szólt, a ki a konzervatíveket erősen megtámadta.) A mi
különösen a német konzervatív pártot illet, annak nem lehet semmit
szemére vetni. Mindazt a bajt, mely Németországot az utóbbi időben
érte, ha pártokról lehet szó, a liberális párt hozta fejünkre, mely a
zsidókkal lépett szövetségre s melyet zsidók vezetnek. Minő eljárást
követtek a zsidók? Uraim! Önök jól tudják, mennyire befészkelték azok
magukat a nemzet testébe. Én nem tekinthetem őket másnak mint tri-
chineknek a német birodalom testében. (Viharos tetszés.)
Kétféle trichin van. Vannak olyanok, melyek már befúródtak a
nép testébe és jóllaktak. De vannak olyanok is, melyek még ezután
akarnak oda befúródni és még nem laktak jól. Uraim, főleg ez utóbbiak
ellen kell küzdenünk, mert ezek a legveszedelmesebbek s lehetetlenné
kell reájuk nézve tenni, hogy elérjék czéljukat. A zsidó uralmat kell
megszüntetnünk, s én a helyett, hogy Carthaginem delendam esse censeo,
azt mondom: Judaeam delendam esse censeo! (Zajos helyeslés és taps-
vihar.)
Közös alapot kell keresnünk a cselekvésre s ezen alapot, úgy
látom, Stöcker javaslata nyújtja. Gyakorlatilag kell eljárnunk s ezt csak
akkor tehetjük, ha igyekezni fogunk mindenütt a többséget megszerezni
úgy a birodalmi gyűlésen, mint az országgyűléseken. A feladat az,
hogy bármely párthoz tartozzunk, a zsidók elleni működésben testvérek-
nek tekintsük magunkat. (Élénk helyeslés.)
A gyakorlati eljárás egyedül az lehet, ha a zsidókat kizárjuk azon
állásokból, melyekben veszélyt hozhatnak a társadalomra. Hogy pedig
mily veszélyt hozhatnak ők a társadalomra, mily veszélyesek lehetnek
valamely nemzetre nézve, mutatja azon tapasztalás, melyet mindenütt
szerezhetünk, hol a zsidó uralom létezik. Így különösen Kelet-Porosz-
országban irtózatos azon pusztulás, melyet a zsidók okoztak. Testileg
és erkölcsileg tönkretették a népet pálinkával és uzsorával. Szétdara-
bolták az uzsora segélyével a nagyobb parasztbirtokokat, s teremtettek
oly proletariátust, mely veszedelmet képez a társadalomra és államra.
Csak a múlt évben is a casseli kormánykerület egyetlen járásában 77
parasztbirtok jutott a zsidók kezére. Ugyanígy áll a dolog Pomerániában
 21

és másutt. Ennek véget kell vetni. Legyünk gyakorlati férfiak és fogad-

ják el Stöcker indítványát. (Hosszan tartó viharos helyeslés és taps.)
Ezután a kongresszus első napi ülésének folytatása délutáni 4
órára halasztatván, az ülés 2 óra felé bezáratott.
A délutáni ülést megelőzőleg az állandó bizottság Stöcker tételeit
vette tárgyalás alá, s némi módosításokkal elfogadta azokat.
E tételek újbóli felolvasása s elfogadása képezte a délutáni ülés
főtárgyát. Ezenkívül felolvastatott báró Fechenbach-Laudenbachnak és
báró Thüngen-Rossbachnak 4 pontból álló, nagy tetszéssel fogadott
indítványa, a mely az állandó bizottsághoz utasíttatott.
Stöcker 8 tételét (thezisét) a kongresszus élénk tetszésnyilatkoza-
tok között egyhangúlag elfogadta. E tételek füzetünk 9-ik lapján
olvashatók.
Ezzel az első napi ülés teendői befejeztetvén, a másnapi (keddi
szept. 12.) ülés kezdete délelőtti 11 órára tüzetett ki.
A kongresszusi ülés befejeztével az állandó bizottság késő estig
ülésezett, s az Istóczy-féle manifestumot, úgyszinte b. Fechenbach-Lau-
denbach s b. Thüngen-Rossbach javaslatát sat. beható tárgyalás alá
vévén, azokat elfogadta; a manifestumon csak néhány styláris módosítás
történt.
Az állandó bizottság másnap, kedden reggel a kongresszus ülése
előtt is ernyedetlenül folytatta munkálkodását.
A szeptember 12 iki kongresszusi ülés
Kedden, szept. 12-kén délelőtti 11 órakor az állandó bizottság a
zsúfolásig megtelt nagy teremben megjelenvén, a kongresszusi ülés kez-
detét vette.
Első, napirenden levő tárgy volt I s t ó c z y Győzőnek a bizottság
által elfogadott manifesztuma, a mely folytonos tetszésnyilvánítások
közt olvastatott fel. A felolvasás befejeztetvén
Q u a a s V i c t o r biebersteini plébános lelkesült szavakban adott
kifejezést érzelmeinek, kijelentve, hogy a manifesztum, a mely lapidáris
rövidsége mellett az egész zsidókérdést in nuce felöleli s kimeríti, ő
reá döntő (überwältigend) benyomást tett; indítványozza egyúttal, hogy
az egész összeségében (en bloc) vita nélkül fogadtassék el.
Ugyanily értelemben szólalt fel T e 11 w e i 1 e r B e r n á t is Berlinből.
H e n r i c i Ernő hasonlólag indítványozza, hogy a manifesztum
vita nélkül en bloc fogadtassék el.
S o n n e n b e r g i L i e b e r m a n n óhajtotta volna, hogy az előtte
való este, teendői miatt elutazni kényszerült Stöcker is nyilatkozhatnék
a manifesztum fölött.
Általános „Szavazzunk!” kiáltások hangozván fel
B r e d o v elnök a vitát befejezettnek jelenti ki, s felteszi a kér-
déseket:
1.) felkéri felállásra azokat, a kik a manifesztum elvetése mellett
vannak. – Felkel egy tag.
2.) kéri azokat felállani, a kik elvben osztják ugyan a manifesz-
tumot, de annak egyes tételeivel nem érthetnek egyet. – Feláll hat tag.
3.) kéri felállásra azokat, a kik a manifestumot en bloc elfogad-
ják. – Néhány tag kivételével az egész gyűlés feláll „Hoch!”-kiáltá-
sok között.
 22

B r e d o v elnök ezután indítványozza, hogy Istóczy Győzőnek, a

manifestum szerzőjének, a kongresszus felállással köszönetét fejezze ki.
Hosszantartó élénk „Hoch” kiáltások között megtörténik.
B r e d o v elnök ismét inditványozza, hogy általában a magyar
küldöttek iránt, a kik az antisemitizmus ügyének oly nagy szolgálatokat
tettek, a congresszus felállással köszönetét és elismerését fejezze ki.
Szűnni nem akaró viharos „Hoch”-kiáltások mellett megtörténik.
Dr. H e n r i c i indítványozza, hogy a manifestum az összes euró-
pai kormányoknak és hírlapoknak megküldessék; a világ legnagyobb
zsidó lapjában, a „Times”-ben pedig, ha közölni nem akarná, mint hirde-
tés közöltessék; pénzért majd csak felveszi. (Derültség).
Dr. H e n t s c h e l a manifestumot az egyes államok parlamentjei –
nek is megküldetni óhajtja.
O l s a v s z k y L a j o s , az „Egyetértés” tudósítója kívánja, hogy a
manifesztum az északamerikai lapoknak is megküldessék.
B i s m a r c k Ernő pártolja ezen indítványokat, azonban azt is
óhajtja, hogy a manifesztum necsak az újságokban közöltessék, hanem
röpirat alakjában is kiadassék s a nép között terjesztessék.
Mindezen idítványok egyhangúlag elfogadtatnak.
Dr. H e n r i c i előterjeszti az állandó bizottság jelentését báró Fechen-
bach-Laudenbach és báró Thüngen-Rossbachnak a tegnap délutáni ülé-
sen beterjesztett javaslata fölött; ajánlja azt en bloc elfogadásra meg-
jegyezvén, hogy a katonaság egy becsületrend, s azért mi keresztény
férfiak nem tekinthetjük megtiszteltetésnek, ha zsidók szolgálnak velünk.
(Viharos helyeslés.)
S i m o n y i Iván felolvassa báró Fechenbach-Laudenbachnak egy
hozzá intézett s a kongresszuson való felolvasásra szánt levelét, a mely-
ben a nevezett derék báró azon nézetének ad kifejezést, hogy a zsidó-
kérdés hatalmi kérdés, a melyet csak akkor oldhatunk meg, ha magunk
is egy hatalmat képezünk; a jóakarat éhez nem hiányzik, úgyszinte
van elég vezér is, csak hadseregek teremtéséről kell gondoskodnunk. 0
(Fechenbach-Laudenbach báró) e nagy czélra már évek óta mű-
ködik, s mindenekelőtt magának feladatául tűzte ki, a földműveseket
társulatokba összehozni. (Élénk tetszés.)
Báró Fechenbach-Laudenbach és báró Thüngen Rossbach 4 tétele
erre egyhangúlag elfogadtatik. (L. e tételeket füzetünk 10-11-ik lapján.)
Dr. H e n r i c i mint sajtóügyi előadó, vonatkozással Stöckernek a
tegnapi ülésében egy nemzetközi folyóirat alapítása tárgyában tett in-
dítványára előadja, hogy minden attól függ, hogy minő szellem uralko-
dik a sajtóban s ezzel a közvéleményben, keresztény-e avagy zsidó, és
szégyenünkre kell megvallanunk, hogy ez a szellem majd mindenütt zsidó
szellem, s hogy mit tesz ez, azt csak igen kevesen tudják. Hogy meg-
mutassa, mily tisztán állott a zsidók előtt a czél, midőn a ker. sajtót
elárasztották, referens felolvassa egy kijelentését az „Alliance israélite
universelle” egyik megalapítójának Montefiore Mózesnek, a melyet ez
egy, Krakkóban 1840-ben tartott zsidó egyetemes zsinaton mondott.
Tehát Montefiore Mózes, a kinek családi neve olasz, személyi neve
héber, a lengyel Krakkóban (Nagy derültség.) a zsidó zsinaton egye-
bek közt így szólt:
 23

„Mit bolondáztok ti itten?! Mindaddig, míg a sajtó nincs a ke-

zünkben, minden a mit beszéltek, hiábavaló dolog. Hiába csináltok tár-
sulatokat, kölcsönöket, csődöket s más ilyenféléket; mindaddig míg e
sajtó nem áll rendelkezésünkre, hogy a világot elbolondíthassuk és rászed-
hessük, semmire se megyünk, és uralmunk agyrém marad!”
Uraim! Montefiore Mózes e szavai, ama krakkói gyűlés óta Új-Iz-
rael előtt orákulum, és azok vakondak-munkájuknak zsinórmértékét ké-
pezik. Én (Henrici) szeretném ezen zsidó jelszót, természetesen a meg-
felelő szerkezet mellett, a ker. népeknek kiáltani ilyenformán:
„Mit tünekedtek ti itten? ! Mindaddig, míg a sajtó nincs a ke-
zünkben, minden amit beszéltek hiábavaló dolog. Hiába alakíttotok tár-
sulatokat, hiába tartotok kongressusokat s más ilyenféléket; mindaddig,
míg a sajtó nem áll rendelkezésünkre, hogy a világot felvilágosíthassuk
a zsidópestis felől, semmire se megyünk, és rabszolgaságunk örökös
marad!” (Viharos tetszés.)
P i n k e r t - W a l d e g g nyomatékosan ajánlja az antisemitikus la-
pok támogatását. Nem elég szavakkal támogatni az ügyet, hanem meg
kell adni a pártsajtónak az anyagi támogatást is, a mely bizony eddig
nem történt meg a közönség részéről valami nagy mérvben. (Igaz!
Úgy van! Helyeslés.)
Dr. H e n r i c i különösen figyelmébe ajánlja a párthíveknek úgy
Magyar- mint Németországon és Ausztriában Simonyi Iván magyar or-
szággyűlési képviselőnek Pozsonyban megjelenő jeles napilapját a „West-
ungarischer Grenzbote”-t. (Viharos tetszés.)
Erre a kongresszus egy nemzetközi antisemita közlöny alapítását
elhatározza, a kivitel módozatait a megalakítandó állandó kongressusi
bizottságra bízván.
B r e d o v elnök indítványozza, hogy egy kongresszusi állandó
bizottság alakíttassák, a mely a kongresszus határozatait végre-
hajtja, az agitácziót időközben is viszi, s az előkészületeket a legkö-
zelebbi kongresszusra megteendi. Az állandó kongresszusi bizott-
ságban minden állam képviselve van, a tagok nevei azonban az ügy
érdekében titokban kell hogy maradjanak.
Ezen indítvány is egyhangúlag elfogadtatik.
Dr. H e n t s c h e l (orosz-lengyelországi születésű, jelenleg Drezdá-
ban tanár) felemlíti, hogy az itt ülésező zsidóellenes gyűlés nem áll el-
szigetelten már csak azért sem, mert a dél-oroszországi zemstvo-k (ke-
rületi s tartományi gyűlések) a nép legteljesebb sympathiái mellett a
zsidóság korlátozásán működnek. Mivel pedig jelenleg, úgy látszik, az
„Alliance israélite” újra fenyegető lépéseket tesz mindenekelőtt bank-
spekulácziókkal a végből, hogy a pénzügyi tekintetben nem épen fényes
helyzetben levő Oroszországot kapituláczióra kényszerítse, szóló indítvá-
nyozza, hogy Oroszország hazafias elemeinek felbátorításául Istóczy ma-
nifesfuma az orosz zemstvoknak is megküldessék.
Az indítvány határozathozatal végett az állandó bizottsághoz utasi-
tatik.
P i n k e r t - W a l d e g g a zsidóknak a tisza-eszlári rituális gyil-
kossági bűnper körüli legújabb eltusolási praktikáit megvilágítva, a
következő határozati javaslatot ajánlja elfogadásra:
 24

„Az 1882. évi Szeptember 11. és 12-kén egy zsidóellenes

nemzetközi kongresszusra egybegyűlt férfiak teljesen meg vannak
győződve a magyar bírói kar részrehajlatlanságáról, és szilárd meg-
győződésüket fejezik ki arra nézve, hogy az a tisza eszlári ügyben,
a melyet a z e g é s z n e m-zs i d ó v i l á g a l e g n a g y o b b figye-
lemmel k i s é r, daczára a zsidóság nagy hatalmának és vészes be-
folyásának, magas hivatásának teljesen meg fog felelni.”
O l s a v s z k y L a j o s (Budapest) ellenzi azt, hogy a magyar birói
karnak bizalom szavaztassák, mert a sémiták ebből tőkét csinálhatnának
és azt mondhatnák, hogy a bírák az antisemitákkal rokonszenveznek és
hogy azok részrehajlók.
S i m o n y i Iván constatálja azt, hogy a rituális gyilkosság ténye
felöl már semmi kétség nincsen, a mi már az által is kitűnt, hogy, ha
a zsidók nem lennének bűnösek, az álhullacsempészetre se lett volna
okuk. Szóló legfőbb fontosságú dolognak tartja ez ügyben azt a tényt,
hogy az összes zsidóság, a mennyiben az a nagy sajtó utján véleményét
nyilvánítja, azonosítja magát a tisza-eszlári gyilkos ficzkókkal. Szóló utal
továbbá arra, hogy a magyarok örömmel merítenek tápot a német kul-
túra földéből, csodálattal tekintenek Németországra és kanczellárjára, s
a határozati javaslatot büszkeséggel és örömmel veendik.
A határozati javaslat szavazás alá bocsátatván, 5 szó ellenében
határozattá emeltetett.
S i m o n y i Iván alelnök ezután a kongresszushoz érkezett nagy-
számú táviratokat olvassa fel. A gyűlés által minden távirat lelkesülten
megéljeneztetik. Üdvözlő táviratok érkeztek a következő városokból:
Stuttgart, Iglau (Morvaország), Kassel, Bécs, Nürnberg, Berlin (3),
Argenau, Raudten, Dortmund, Müllheim, Boroszló, Elberfeld sat. Ameri-
kából a következő sürgöny érkezett:
A 11 e g a n y. President of the antisemitic congress, Dresden. Germany. Accept
our hearty congratulations to your salutary midertaking írom several sympathizers.
Prof. Avellanus. (Fogadják szívélyes üdvözletét üdvös vállalatukhoz több rokonszen-
vezönek. Avellanus tanár).
Magyarországból a következő sürgönyök érkeztek be és pedig
német nyelven:
B u d a p e s t , Istóczy, Ónody, Drezda. Millió és millió lélek a távoli hazából
önökkel van, áldást kívánva működésükre. Veritas.
B u d a p e s t , Istóczy Drezda. A „Füstölő” czímű magyar antisemita élczlap
szerkesztősége a nemzetközi kongresszuson résztvevőknek százszoros dörgő „éljen” -t
kiált.*)
B u d a p e s t , Istóczy, Drezda. A ker. elvek bátor harczosainak ezerszeres
„éljen” számos ker. polgár nevében. Marcziányi.
B u d a p e s t , Antisemita kongresszus. Német, magyar, román, szláv. – Sohse
legyen sémita skláv. A–r.
M a g y a r nyelven beérkezett sürgönyök, a melyek először m a-
g y a r u l lettek felolvasva, s aztán tartalmuk németül is közölve lett:
S z e n i c z, Istóczy Győző Drezda. Teljes sikert a kongresszus működéséhez,
szívből fakadó éljent az egybegyűlteknek. A.-Szenczi, Nyitra.
K e c s k e m é t , Istóczy, Drezda. Szerencsés sikert kivannak a kecskeméti elv-
barátok.

*) Simonyi Iván megmagyarázta a gyűlésnek a „Füstölő” czím értelmét, hogy

az németül „Bäuchergeist”, vagyis a zsidókat kifüstölni akarja az országból, a mely
magyarázat hosszantartó derültséget és tetszést keltett.
 25

B u d a p e s t , Istóczy Győző Drezda. Kereszténység nevében kifejtett önfelál-

dozó működésükért üdvözöljük, teljes sikert kívánunk. Több antisemita.
K a p o s v á r , Istóczy Győző Drezda. Csak a távolból szellemileg ölelhetem
önöket, a nemzetközi zsidóellenes mozgalom híveit s a keresztény társadalom igaz
bajnokait. Adja át kérem képviselő úr az egész kongresszusnak testvéri ölelésemet,
áldja meg önöket az isten, hogy meghatározhassák azon módokat és eszközöket,
melyek segítségével a zsidó gazság legyőzethessék. Én és Somogymegye romlatlan
magyar népe habozás nélkül közreműködünk a jövőben is az eszme diadalára. Ki-
tartás győzelemre vezet. Barátim és testvérim előre! Nemes Józsa somogymegyei bő-
szénfai plébános.
Ezen, élénk „Hoch”-okkal és „Éljen”-ekkel üdvözölt táviratok fel-
olvasása után szót emel
Zieg1er (Boroszló) s utal a kongresszus elnökének B r e d o v
nyug. lovasszázadosnak kiváló érdemeire, a ki a brandenburgi nemesség
egyik legrégibb családjának sarja, s azon óhaját fejezi ki, hogy a
vezetése alatt létrehozott mű kiindulási pontjául szolgáljon egy hatalmas
mozgalomnak és a történelem egy új üdvös irányának. Úgyszinte a
gyűlés köszönetét fejezi ki Simonyi Iván társelnök irányában is. Bredov
elnökre és Simonyira háromszoros lelkesült „Hoch” és „Éljen” kiáltások
harsannak fel.
B r e d o v elnök köszönetét fejezi ki a gyűlés iránt a tanúsított
rokonszenveért s azon óhaját fejezi ki, hogy a zsidó dölyf és elkapa-
tottság ellen kötött frigy szilárd és törhetlen maradjon.
S i m o n y i Iván szinte köszönetét fejezi ki agyülésnek s reméli,
hogy az ellenfelek mától fogva nem fogják többé azt a kérdést felvetni,
hogy hát hol is található csak az antisemita párt? Tegyük még hozzá,
hogy az antisemitikus mozgalom gyermekczipőiből kikelt s erőteljes
férfiúvá nőtt.
Minekutána H e n r i c i a kongresszus tulajdonképi teremtőjét Pin-
kert-Waldegget éltette volna, S i m o n y i indítványára a gyűlés Vilmos
német császárra és Albert szász királyra háromszoros lelkesült „Hoch”
és „Éljen”-kiáltásba tör ki, a mely megújul akkor, a midőn viszont
B r e d o v elnök Ferencz József osztrák császárt és magyar királyt élteti.
Ezek után a kongresszus tárgyai kimerítve levén, az ülés emel-
kedett hangulatban, s a „Viszontlátásra” kiáltások s kölcsönös meleg
kézszorítások közt délután 2½ órakor szétoszlott.

A drezdai német reformegylet nyilvános előadási

estélye.
A kongresszus befejeztének napján, szept. 12-kén este 8 órakor
tartatott a drezdai német reformegylet 20-ik. nyilvános előadási estélye
a Lincke-féle fürdő termében Ezen estélyről, a melyen a drezdai tár-
saság élite-je s mintegy 900 főnyi férfi- és nőközönség volt jelen, a
„Deutsche Reform” így ir:
„Minekutánna Bredov, Ónody, Zerboni s mások az emelvényen he-
lyet foglaltak volna, P i n k e r t - W a l d e g g a gyűlést megnyitja a kö-
vetkező szavakkal:
 26

Nincs alkalmasabb pillanat, mélyen tisztelt gyülekezet, egy rövid

visszapillantást vetni reformmozgalmunk múltjára mint a jelenlegi. Mind-
nyájan tudják önök, hogy még csak ezelőtt három évvel is a német
reformmozgalom halva született gyermeknek mondatott, s önök is tudják
valamennyien, hogy mily hatalmasan, mily győzelmesen működött az-
azóta úgy, hogy azáltal vagy legalább annak lényeges segélyével egy
esemény jöhetett létre, a mely nagy horderejű jelentőséget rejt magában:
értem az épen most végbement nemzetközi kongressust a nem-zsidó ér-
dekek megóvására.”
Hosszasabb fejtegetését szónok Vilmos császárra és Albert szász
királyra mondott „Hoch”-hal végezi be, a melyet a hallgatóság, helyé-
ről felkelve háromszor lelkesülten ismétel. Mire Pinkert-Waldegg elnök
a szót Ónody Gézának adja át. A gyűlés e részletéről a „Deutsche Re-
form” így szól:
„Ónody Géza magyar országgyűlési képviselő fellépésénél hosszan-
tartó „Hoch”-okkal üdvözöltetvén, mindenekelőtt néhány válogatott, erős
magyar akcentusú szóval megköszöni a szívélyes fogadtatást, s engedel-
met kér arra hogy, miután a német nyelvet nem bírja annyira hogy
azon beszédet mondhatna, egy, a tisza-eszlári gyilkosság fölött általa
szerzett s nyomtatásban legközelebb megjelenő munkából egy darabot
felolvashasson. (Élénk helyeslés.) De huzamos időre a német olvasás is
nehezen esik a képviselő urnák, noha a hallgatóság nagyon jól megér-
tette a mit olvasott, s azért helyette egy barátja, egy nyugalm. alez-
redes veszi át helyette a továbbolvasást a zárfejezetig, a melyet ismét
a képviselő úr olvas fel, felolvasásához még köszönő és a további küz-
delemre buzdító szavakat csatolva. A felolvasott iratot, – a mely a tisza-
eszlári szenzácziós történetet eddig már köztudomásra jutott részletei-
ben teljesen megerősíti, s egy egész sorozatát az új momentumoknak,
melyek az esetnek eddigi vizsgálatából kitűnnek, emeli ki, úgy hogy a
borzalmas drámának ezen összelőadása után egy hallgató előtt se ma-
radhat kétség az iránt, hogy itt r i t u á l i s g y i l k o s s á g forog fenn,
elkövetve a szerencsétlen Solymosy Eszteren zsidó hitközségi hivatalno-
kok által, – a hallgatóság növekvő érdeklődéssel s nevezetesen a
bírósági vizsgálat meghiúsítása és az ügynek zsidó részről minden esz-
közzel megkísérlett eltusolása fölötti felháborodás hangos nyilatkoza-
taival kisérte.”
S most megjegyezve azt, hogy a szerencsétlen Solymosi Eszter
arczképe az előadás alatt közszemlére itt is kifüggesztve lőn, közöljük
itt Ónody Géza érdekfeszítő felolvasásának bevezető s befejező részét, a
mű közép részének elhagyásával, a mely az eszlári vizsgálati ügynek a napila-
pokból úgyis ismert részleteit tárgyazza.
r

Ónody Géza felolvasása a tisza-eszlári ügyről.

Tisza-Eszlár, – mely ma a zsidóság által egy szegény pórleány-
kán elkövetett rituális gyilkosság következtében a világ kíváncsiságának
középpontja, – szegény kis faluja Magyarországnak, 1200-1400 lakos-
sal, mely között mintegy 200 zsidó dolgozik ernyedetlen buzgalommal e
kis község különben is szegény sorsú lakosságának kiszipolyozásán.
Nevezetes, hogy míg 1848 után az ötvenes években alig volt e
faluban 12 zsidó, a zsidók ma már a lakosságnak 1/8-ad részét képezik.
 27

És minők e zsidók? talán fogékonyak valamely nemesebb hala-

dásra? talán alkalmazkodók az európai kultúrélet nagy törvényeihez?
Nem. Éppen oly bigott fanatikusok, mint voltak akkor, midőn az euró-
pai államok központi zsidómagazinjából –_ Gácsországból ide származtak.
Telve a talmudmorál veszélyes tanaival, életrendszerük, szokásaik, visele-
tük és egyéb fajjellegeik által segregálva ma is a társadalom többi
elemeitől, épen úgy, miként Javorinán túli hitsorsosaik.
Nem régen leevezve a Dunajecz rohanó árjain, volt alkalmam meg-
győződni, mivé tette a rabbinizmus sötét tanaiban tévelygő kaftános,
peiheleszes zsidófaj korrumpáló ereje a szegény lovagias lengyel nem-
zet társadalmi életét. Ott ma már tulajdonképen nem is lengyel nemzet-
ről, hanem zsidó-lengyel konglomeráczióról lehet szó. Azt a szegénységet,
azt a kétségbeejtő apathiát, mit ott tapasztaltam, nincs toll, mely leirni
volna képes. Még a dal is kihalt a szó szoros értelmében Lengyelhon
fiainak ajkain; a bérez, a völgy csendes, néma lett. Mint egy bús phan-
töme hatott lelkemre a lengyel társadalom levert, sápadt arczulatu nép-
hullámzata, mely felett Izrael nyomasztó szelleme üli diadalát.
A pórnép teljesen e pusztító faj szupremácziája alatt lézeng, a nél-
kül sem gondolkozni, sem tenni nem képes. Ő ad irányt és büntet s
jutalmaz gonosz érdekei szerint.
Pénzt, ingatlant s minden földi javakat magához ragadva, a len-
gyel pórnép felett mágusi hatalommal uralkodik. A szegény nép teljesen
sötét zsidó uralom szervilizmusába dőlve, hasonlít egy alvajáró, tehetet-
len alakhoz, mely kifosztva az anyagi jólét minden tényezőiből, kezében
ezer nyomor és szenvedés koldusbotját tartja s nem rendelkezik önsorsa
nemesebb szellemi erőivel. – Láttam a falvak lakóit, kikkel egy hajlék
alatt a zsidó valóságos családi közösségben él; megfertőzteti a nép ősi
jellegét, erényeit és elnyomja nemesebb vágyait; fajjellemét képező he-
nyeséggel élve, ő szedi a keresztyén lakók fáradságának, munkájának,
szorgalmának gyümölcseit. Láttam, midőn a szegény pór izzadva gör-
nyedt a mezei munkák súlya alatt; fáradt tagok elcsigázott erejével
döntött kaszájával kalászas rendeket, nyomában a verejtékére leskelődő
zsidó, kezében pálinkás üveggel, melynek méregfolyadékával – miként
lelketlen kuruzsló ópiummal a vonagló beteget – villanyozgatá a sápadt
munkás lesorvasztott organizmusának hanyatló erőit.
Szomorú látvány! Egy nemesebb erkölcsi jogrend pusztulása a
mozaimus mételyező hatása alatt. . .
Ez irtózatos nyomást az emberiség már régen érzi, miként az élet
müszerveit dúló váltólázt a szenvedő beteg.
Hiába igyekeznek a zsidók hatalmuk és nemtelen eszközeik összes
erejével a megrontott társadalom kóros állapotát viruló egészségnek
tüntetni fel, az emberiség ily mézes schwindliken túlesett, s gyökeres
orvosszereket keres.
A t.-eszlári eset, mely a zsidók által felidézett sötét nyomorok
és szenvedések kiáltó szimbóluma, hangosabban beszél a bajok nagysága
felöl, mint Lengyelhon roppant pusztulása, s önmaga iránti kötelessé-
gévé teszi az emberiségnek e bajokon, mielőtt a kóros állapot gyógyít-
hatlanná válnék, sikeres gyógyszerekkel segíteni.
Nem szándékozom e helyütt azzal foglalkozni, hogy mily úton és
módon lehet e czélt elérni, minthogy munkám alábbi részében arról
 28

úgyis előadandom szerény nézeteimet; egyelőre visszatérek magára a

t.-eszlári eset ösmertetésére. Ezt annál is inkább szükségesnek tartom,
mert a zsidó sajtó tendencziáiból keletkezett több rendbeli félreveze-
tésekkel szemben a t.-eszlári eset tényeire vonatkozólag nem fog ár-
tani, ha a közönség oly egyén tollából szerez meggyőződést, ki hely-
zeténél és viszonyainál, fogva a dolgok közvetlen szemlélője volt.
Mielőtt azonban magára a t.-eszlári eset ismertetésére áttérnék,
némely, annak tárgyával és lényegével összefüggő körülményekre fogok
kiterjeszkedni.
Említettem, minő zsidói vannak ezen szomorú hírre vergődött kis
magyar falunak. És e t.-eszlári talmudzsidók nem állnak egyedül el-
szigetelve, rokon elemektől hemzseg a szomszéd községek mindenike,
sőt mondhatni az egész vidék. Például a T.-Eszlárral határos T.-Lök va-
lóságos bigott és fanatikus zsidó Jeruzsálem, ott a keresztény lakosság
legnagyobb mérvben elnyomással van fenyegetve. E község zsidói szent
zsidók hírében állanak, úgy, hogy Gácsországgal, honnan ideszármaztak,
folyton igen élénk s érdekes összeköttetésben élnek, mely gyöngéd vi-
szonyra nem volna felesleges, már csak a hadkötelezettségre való tekin-
tetből sem, a magyar közkormányzatnak kissé nagyobb gondot fordí-
tani. Ugyanis tudvalevő, hogy a zsidó faj, a hol csak lehet, csalás és
megvesztegetéssel vonja ki magát a hadkötelezettség alól s a haza
iránti véradó terhe ezáltal egészen a keresztyén szülök gyermekeire
hárul. T.-Lök e tekintetben valóságos mintatelepét képezi a véradó
kijátszásának.
Midőn a remény dús Schmühle 14-dik életkorával a Bar-Mitzva
(parancsolat fia) nagy tisztességeire emelkedik, a gondos szülők előre-
látása segítségével istenhozzádot mond annak a kedves magyar hazá-
nak, melynek földjét és polgárait már bölcsőjétől fogva a kadeschben
(egy nagy imájuk) csak utálni s pusztítani tanulta; átmegy Sandeczbe
vagy Tarnovba, s ott megnősül. Valamelyik béna vagy puklis, szóval
hadiszolgálatra képtelen sógora pedig lejön T.-Lökre őt helyettesíteni,
s az a sszentkomissziótól megviszi Sandeczbe vagy Tarnovba a t.-löki
sógornak a boldogító „untäuglicht” s önmaga számára nem ritkán a
t.-löki sógornék közül a boldogító életpárt. Ezen kedélyes change de
dame egész csendben, háborítatlanul folyik, s mindinkább megszilár-
dítja a rokonlelkek közötti gyöngéd összeköttetést. Egyébként T.-Lök
a galicziai zsidók valóságos Mekkája, e község zsidói tekintélyben még
a tokaji, sőt nyíregyházi zsidóknál is feljebb állanak. Nem egyszer
tanuja voltam, hogy galicziai ügyes-bajos zsidók, ezen község szent
zsidó areopagjához zarándokoltak, sőt rabbinusjelöltek jöttek protek-
cziót, ajánló levelet kieszközölni valamely lengyelországi rabbi-állomás
elnyerhetése végett.
Annyi bizonyos, hogy a t.-löki szent zsidók a Solymosi Eszteren
elkövetett rituális gyilkosság bűnpere iránt kiválóan érdeklődtek, s a
közvélemény előtt erősen kompromittálva vannak, és egyáltalán nem
tartom lehetetlennek, hogy az egész monstrum per szálai a Kárpátokon
is túl vezethetnék a magyar jogszolgáltatás büntető kezeit, ha a ma-
gyar kormányhatalom nem volna oly előítéletes bizonyos kellemetlen
bűntények felderítésében. Megjegyzem még e helyütt, hogy midőn a
vizsgálat villámcsapása a t.-eszlári zsidókra ütött, ezek és a szent zsi-
 29

dók között rendkívüli élénk érintkezés fejlődött ki. __ – Nagy hiba hogy
a különben erélyes vizsgálat nem ezen irányban kezdte meg a
nyomozásokat. Valamint azt is nagy hibának vagyok hajlandó tekinteni,
hogy kezdetben a t.-eszlári zsinagóga megvizsgáltatása alkalmával me-
legiben meg nem vizsgáltattak a szomszéd községbeli zsinagógák is,
különösen a t.-löki; s hogy egyáltalán a vizsgálat azonnal szélesebb
körben ki nem terjesztetett, sőt magára T.-Eszlárra nézve katonai kö-
rülzárolással nem szigoríttatott
Ezen furfangos, alattomos és ravasz elemmel szemben csak így
lehetett volna teljes és el nem csürhető-csavarható sikert biztosítani;
noha a bűnvizsgálat eddigi eredményei is elegendők arra, hogy a tár-
sadalom a veszedelmes zsidófajzat gonoszságai, állam- és társadalomelle-
nes talmudmoráljából fakadó, s életrendszerén keresztülvonuló intencziói
ellen, az önvédelem nagy kötelességeire ébredjen; őket úgy társadalmi
mint törvényhozási utón a józan ész szerint is megengedett, sőt köve-
telt, a praktikus amerikaiak által már a kínaiak irányában praecze-
densképen is alkalmazott jogmegszorításokkal illő korlátok közé szo-
rítsa, annál is inkább, mert hajlithatlan s beolvaszthatlan fajelkülönzésük,
a jogrendtől való szívós idegenségök, és az emberiség összes egyeteme
ellen irányuló kivetkőzhetlen fajtörekvésük s czéljaikért latba vetett
makacs összetartásuk által javíthatlannak bizonyult kivételes kasztot
képeznek, ellenük tehát a kivételes törvényes intézkedések és rend-
szabályok az államhatalom szempontjából, – mely a közrend s egészsé-
ges társas viszonyok fejlődéseért első sorban felelős, – sem jogosultabb,
sem hathatósabb óvszerek nem léteznek.”
Ezek előrebocsátása után következik a t.-eszlári vizsgálati ügy rész-
letes ismertetése. A felolvasás befejező része a következő:
„Érdekes világításba helyezi ez enyveskezű, saját prófétájuk Ho-
zsiás szerint: ragadozó faj „egyért mindannyian” általános bűnszövet-
kezetét, hogy az álhulla T.-Dada alatt a Csonkafüzesben június 18-án
este fogatott ki, s másnap délben már a szelek minden iránya felől,
messze vidékekről, 15-20 mértföldről is csődült zsidóság volt található
Dada alatt a Tisza partján, s a keresztények, különösen az antisemiták
ellen szórt szitkok és örvendezések közt triumfáltak, mint a konczra
táborba gyűlt varjak fekete serege. – E jelenet érdekes volt, méltó
lett volna művészi ecset megörökítésére. – A minden rendű és rangú
zsidók egybecsődülésén kívül jellemző s terhes gyanúra okot szolgáltató
tény az is, hogy mielőtt a fegyveres rendőrökkel őriztetett hullát bárki
is láthatta, s mielőtt a bírósági agnoszkálás megtörtént volna, a minden
irányban telegrafoszlopszerűleg felállított zsidó posztok lánczolatán végig
már is nagy diadallal hirdette az összecsődült zsidóság dróton és élő-
szóval: hogy Solymosi Eszter hullája sértetlen állapotban megtaláltatott.
– Volt öröm és tombolás, gúny, átok és káröröm ordító orgiája meg-
szégyenített antisemiták és keresztény nép felett. Szóval ez Juda nem-
zetségének Menachem és Abarbanál dicsőségétől teljesedett nagy napja
volt.
De midőn a vizsgálat konstatálta a páratlan csalást, midőn
kiderült, hogy a hulla nem a három hó előtt eltűnt Solymosi Eszteré,
hanem a sakter kés alatt elvérzett Eszter ruháiba öltöztetett idegen nő
hullája, melyen sem külerőszak sem vízbefúlás nyomai nem léteztek, mi-
 30

dön agnoszkálás által a bűnbandává szövetkezett szemitafaj gonosz já-

téka leálczáztatott, lőn nagy düh és tátott száj, lekonyult fül és orr
Izraelben.
Az álhulla büntetlen inscenírozása, az áriái népeket a zsidó hatalom
általi elnyomással fenyegető veszedelem egész nagyságában kimagasló
momentumát képezi a tisza-eszlári bűnproczessusnak. És ezt kell, hogy
érezze és belássa nemcsak a magyar nemzet társadalma, hanem mond-
hatni az egész művelt világ. Sóba még isteni és emberi törvények oly
csúfosan megszentségtelenítve nem lettek, mint Tisza-Eszláron a zsidóság
által. A tisza-eszlári ügy, nagyon helyesen írta egyik kitűnő berlini elv-
barát, többé nem Tisza-Eszláré, hanem az egész emberiségé. – Kell,
hogy azt a harczot, melyet a zsidók maguk idéztek fel, az emberiség
magáévá tegye, s ellenük ha a magánjog terén nem boldogul, mint ve-
szedelmes és közös ellenséggel a közjog szabályai szerint bánjék el velők;
hiszen az összes kereszténység létérdeke, az összes társadalmi fejlődés
jövője forog kérdésben.
A t.-eszlári eset által öntudatra ébredt emberiség belátja, hogy az
ő uralmok által meghamisított s egészségtelen térre terelt haladás nem
a kereszténység czéljainak megfelelő irányban, nem a valódi humanitás
és czivilizáczió nagy elvei szerint történik; ebből kifolyólag, hogy ők az
európai jogrend keretébe bele nem illenek, hogy ők a társadalmi közös
létérdekek ellen törnek, hogy a zsidóuralom az emberiségnek egy inter-
naczionális nagy veszedelme, melynek forrásaiból arra nézve nem üdv
és boldogság fakadhat, hanem a thora szekrény Pandora szelenczéjének
sötét nyomorait zúdítja elő, és a felebaráti szeretet s jogegyenlőség er-
kölcsi elveitől áthatott korszellemet egy erkölcstelen plutokraczia kor-
rumpáló eszközeivel a hanyatlás örvényébe dönti.
E fenyegető veszély egész nagyságában villog a tisza eszlári sater-kés
hegyéről, mely midőn kegyetlen suhanásával az ártatlan gyermekleányra
csapott, egyúttal szívén találta az emberiséget. Lehet-e csodálni, hogy e
kegyetlen döfésre feljajdul a kereszténység nagy egyeteme, szívéhez kap,
s oda tekint, arra a kis magyar falura, hol a rabbinizmus sötét gonosz-
sága az ó kor vad rítusával zsinagógában szertartásos módon nyitotta
meg a hatalmába kerített áldozat vérereit, s hol a talmudmorál vad
rajongásban ama szegény leány életét kioltotta, gyalázatos emberáldo-
zat durva gonoszságával vérfoltokat nyomott a XlX-ik század czivilizá-
cziójára.
Íme előttünk áll a szegény lányka alakja, egy ifjú, jeles remé-
nyekre jogosító magyar művész Ábrányi Lajos ecsetje által hosszas
munka és tanulmány után vászonra varázsolva. íme előttünk áll azon
leány képe, ki sakterek boszút lihegő sötét bűnének gyalázatos légkö-
rében sóhajtá ki ártatlan lelkét, kit még csak vallásának papja s övéi-
nek szeretete sem kísérhetett az örök nyugalomra. Élethű a kép, leg-
alább azok, kik Solymosi Esztert ismerték, annak állítják. De mégis
talán nem sértem művész barátom nemes dicsvágyát, ha én e festményt
nem olyannak látom, a minő, hanem a mint lelkemre hatást gyakorol.
Nekem úgy tetszik, azok a zárt ajkak megmozdultak, azok a kezek ég
felé emelkednek, s egy világot hívnak segítségül megmenteni az embe-
riségnek a – szabadságot. – Halhatatlan kultusz! magában egyesíti a
föld legdrágább kincseit, melyekért ezredévek óta tör és küzd a száza-
 31

dok fejlődő szelleme, melyeket szent örökségként az örök üdv forrásá-

ból – a szeretetvallás örök tanából merít az elme és a szív. A leányká-
nak talán hulláját szétdarabolta a héber vandalizmus s talán több sirba
helyezte azt a fekete gonoszság iszonyú játéka, melyekre mint végczélra
tekint minden vágyaival a lélek, mely érzésben, gondolatban, dalban és
tettben ez örök és dicső istenség felé áradoz még akkor is, midőn ama
szent kincsek a jogegyenlőség és testvériség, borzasztó tévtanok miszté-
riumainak árnyával fedetnek be.
Ha e gyermekleány ajkai beszélni tudnának, volna-e bátorságunk
végig hallgatni az ártatlan lélek panaszait, nem irtóznánk-e meghall-
gatni azon borzasztó szenvedéseket, melyek őt gondatlan gyermekévek
rózsás világából a lét megszűntének sötét sírjába taszították? !
Hogyan készült e kép? E képet az emlékek szelleme teremtette.
A rokonok adatai nyomán az anya, nővér, fivér, rokonok és ismerő-
sök jelenlétében Tisza-Eszláron készült.
Midőn a művészet alkotó keze utolsó ecsetvonásával reá vará-
zsolá az arcz balvégzetet sejtő bús tekintetét s e festmény, mint be-
végzett mű felmuttatott, nővér, fivér, rokonok és ösmerősök minden
vonásaiban meglepőn hasonlatosnak nyilvánították a szegény Solymosi
Eszterhez. Végre előhivatott a gyászoló anya, özvegy Solymosiné s a
kép elé vezettetett. Ki Írhatná le az első meglepetést, mely meggyil-
kolt leánya élethű képének első megpillantásakor e szerencsétlen sze-
gény asszonyon erőt vőn. Bánatos arczán pillanatra egy múló mosoly-
lyal a viszontlátás édes öröme suhant át, majd szemeiből a fájdalom
néma könycseppjei gördültek alá s felkiáltott: „Ez az én jó gyerme-
kem, szegény kis Eszterem! Mintha csak ő maga állana előttem! Épen
ilyen volt!”
Még egyszer jól megnézte, mintha kételkedett volna, váljon
nem álmodik-e? aztán hosszan elmerengve, némán, szomorúan távozott.
E kép, míg csak a kereszténység áll, örök jelképe lesz a zsidó
vallási fanatismusnak, mindig jelképe lesz az a faj türelmetlenségének.
Az összes keresztény népekre nézve élő mene tekel upharsin lesz az,
mely folyton emlékeztetni fogja őket arra a nagy veszedelemre, mely a
zsidóság alakjában minden keresztény kultúrtörekvést s állami létet fe-
nyeget, mely emlékeztetni fogja őket arra, hogy praeventiv rendszabá-
lyokkal óvják magukat a mindjobban növekvő veszély ellen. S e prae-
ventiv rendszabály egyedül s kizárólag a zsidó-kérdésnek úgy társa-
dalmi mint törvényhozási téren való megoldásában áll.
Midőn megköszönném önöknek barátságos figyelmét, melylyel elő-
adásomat kísérték, háromszoros „Hochot” kiáltok a felséges uralko-
dóra, ki igazán felismerve a keresztény népérdekeket, a kongresszusnak
szász földön való összejöttét megengedte, s Hochot mondok e kiváló
gyülekezetre! Éljen a keresztény népszabadság! Éljenek annak lanka-
datlan bajnokai!
Minekutánna a gyülekezet viharos tetszése – így folytatja a „D,
Reform” – a beható előadás fölött némileg lecsillapult, P i n k e r t -
W a l d e g g elnök újra a következő beszédet tartja a gyülekezethez:
„Úgy hiszem nemcsak Magyarországnak, nemcsak Ausztriának, nem-
csak Németországnak, hanem az egész művelt világnak kötelessége, azon
derék magyar képviselőknek, a kik ezen ügyet a parlamentben szóba
 32

hozták, hogy agyon ne hallgattassák, valamint korábbi hasonló eseteket

is szellőztettek, legbensőbb köszönetet kifejezni bátorságukért és a zsi-
dóság nagy része raffinírtságának kitartó üldözéseért. Úgy hiszem
okunk van köszönetünket kifejezni ezen bátorságért azzal, hogy a t.
képviselő úr tiszteletére helyeinkről felkelünk s azt kiáltjuk neki: Hur-
rah a kitartásra! (A gyülekezet lelkesülten követi e felszólítást.) Istóczy
képviselő úr egy rövid beszédet fog tartani. (Bravó! minden oldalról.)
I s t ó c z y G y ő z ő : Midőn reformeszméimmel első ízben felléptem,
– ez volt 1875-ben, – első sorban német férfiak voltak azok, a kik
barátságos levelekben buzdítottak engemet, kitartani azon az utón, a
mely bennünket a mai naphoz vezetett.
És hogy daczára az ellenem támadt tengernyi ellenségnek, daczára
a kolosszális nehézségeknek, melyeket elhárítanom kellett bátorságomat
nem veszítettem el, hanem továbbra is egyenesen czélomat követtem:
ezt ismét jó részben nagyrabecsült német elvtársaimnak köszönöm, a
kikben hatalmas támaszt nyertem.
Hogy az az út, a melyre léptünk, az igazi ut volt; hogy azon
elvek, melyekért éveken át küzdöttünk, a ker. társadalom szükségletei-
nek megfeleltek; és hogy mi ezen elveknek érvényt szerzendők, a helyes
eszközöket ragadtuk meg: mindezt tanúsítja a mai nap, a mely remél-
hetőleg örvendetes fordulatot fog előidézni szomorú közviszonyainkban.
Mondom: remélhetőleg. Mert hogy czélhoz juthassunk, továbbra is
bátorságra, kitartásra, és ha szükséges, önfeláldozásra is van szüksé-
günk; s hogy a győzelem e biztosítékai nálunk továbbra is és pedig az
eddiginél nagyobb mértékben meglesznek, arra nézve a mai nap
megdőnthetlen bizonyítékokat szolgáltatott.
Küzdjünk tovább egyesülten s kettőzött buzgalommal szent ügyünk-
ért, a mely a művelődésnek, a czivilizácziónak, az emberiségnek ügye.
Végleges győzelmünk fölött a mai naptól kezdve semmi kétségünk
sem lehet.
Éljenek derék német elvbarátaink! (Élénk tetszés.)
Ezután Simonyi Iván tartott magyar társai nevében egy nagy tet-
széssel fogadott búcsúbeszédet. A magyarok – monda – azért jöttek a
kongresszusra, hogy tápot merítsenek a német tudomány kútforrásából.
Az újkornak sok vívmány köszönhető; de a szabadság istennője ma a
militarismus és a zsidó korrupczió vegyes társaságában van. A parla-
ment semmiben se fejt ki oly virtuozitást, mint az új adókban és az
adósságcsinálásban, a mi mellett a börze zsidai igen jól érzik magukat.
Élteti a német császárt és a szász királyt, kiknek országaiban szabadon
tanácskozhatni. (Élénk tetszés.)
P i n k e r t - W a l d e g g a magyarokat továbbra is hü bajtársságra
hivja fel, s élteti a három magyar képviselőt.
Ezután a gyűlés lelkesült hangulatban esti 11 óra tájban szét-
osztott.
Mielőtt e nappal végeznénk, nem mulaszthatjuk el még felemlíteni
azt, hogy e napnak délutáni óráiban H e n r i ci Ernő a „Socialer
Reichsverein” számos tagjának kíséretében megjelent Ónody és Istóczy
lakásán, és szívélyes szavak kíséretében egy díszes nyomású bizalmi
adresset nyújtott át, a mely adresset a nevezett képviselők részére a f. é.
július 18-ki berlini népgyűlés szavazta meg.
 33

A kongresszusi állandó bizottság.

A kongresszus által aktivizált állandó bizottság a kongresszusi
ülések befejezése után nyomban hozzálátott a munkához, és pár napig,
míg t. i. a tagok együtt voltak, szakadatlanul tanácskozott.
A tanácskozás tárgyainak és a hozott határozatoknak legnagyobb
része természetesen nem közölhető. A mi nyilvánosságra hozható, az a
következőkből áll:
A kongresszus székhelye (Vorort) jövőre is, legalább egyelőre,
Drezda marad.
A kongresszusi állandó bizottságnak, a mely különböző nemzetek-
hez tartozó tagokból áll, ideiglenes elnöke S c h m e i t z n e r Ernő,
Chemnitzben, a ki Németország egyik előkelő kiadó-könyvkereskedője.
Minden, az állandó bizottsághoz intézendő levelezés és megkeresés ő hozzá
czimezendö. Ugyanő a kongresszusi bizottság pénztárnoka is, a kihez a
pénzbeli hozzájárulási összegek küldendők. A levelek így czímzendők:
„Herrn Ernst Schmeitzner, Verlagsbuchhändler, Chemnitz. (Sachsen.)”
A kongresszusi állandó bizottság továbbá, orosz részről történt
megkeresés folytán, a következő határozatot hozta, s fogja köztudomásra
hozni az oroszországi lapokban:
„Tekintettel arra, hogy a zsidókérdés napról-napra nyer fon-
tosságban, különösen Oroszországban s aktuális voltánál fogva min-
denütt, a bizottság a maga nevében közönetet mond és rokonszenvét
nyilvánitja mindazoknak, a kik Oroszországban törvényes eszközök-
kel arra törekednek, hogy a zsidók további túlkapásait megakadá-
lyozzák, s az árja keresztény lakosokat a sémiták kizsákmányolásai
ellen védik.”
A kongressusi állandó bizottság egyik főteendője, a legközelebbi
kongresszusra az előkészületeket eleve megtenni.
Mielőtt a kongresszusról szóló referádánkat bevégeznők, megjegyez-
zük, hogy Ónody Géza a berliniek meghívása folytán is, már szept.
13-kán Berlinbe utazott, hogy a Henrici által 14-kére tervezett nagy
népgyűlésen jelen legyen. Simonyi és Istóczy a berliniek szives meghí-
vásának ezúttal meg nem felelhetvén, f. hó 16-kán Drezdából haza-
utaztak.

A drezdai kongresszusi állandó bizottságtól.

Mindazon lapok szerkesztőségei, a mely lapok nincsenek zsidókéz-
ben, vagy zsidók által nincsenek befolyásolva, bármely politikai, társa-
dalmi vagy nemzetiségi irányúak legyenek is, szintoly udvariasan mint
sürgősen megkerestetnek az iránt, hogy lapjuk egy számát S c h m e i t z -
ner Ernő kiadó-könyvkereskedő úrhoz C h e m n i t z b e (Szászország)
küldeni szíveskedjenek.
Úgyszinte a föld mindazon egyletei, a melyek zsidóellenes irány-
zatot képviselnek, felkéretnek czímüknek a nevezett úrhoz való bekül-
désére.
 34

Valamennyi, zsidók által nem befolyásolt lap felkéretik ezen hir-

detést szembetűnő helyen lenyomatni.
A nemzetközi zsidóellenes kongresszus
állandó bizottsága.

A drezdai kongresszus a lefolyt hó többi eseményeit messze hát-

térbe szorítván, a mennyiben némely, ezen idő alatt felmerült fontosabb
momentum megbeszélést igényel, fentartjuk magunknak, hogy az október-
havi füzet „Havi szemle”-jében reájuk visszatérünk.

A zsidóság az Egyesült-Államokban.
Ha figyelembe vesszük a zsidóság mai viszonyait, azon meggyő-
ződésre kell jutnunk, miszerint sorsuk ismét ama válpontra jutott,
melyen rendesen bukásuk kezdődék. Gyakran találkozunk a zsidók
történelmében e bámulatos jelenséggel. Voltak idők még az ó világ-
ban, midőn Izrael idegen nemzetek között a legmagasabb méltóságo-
kig felhág vala; látjuk őket Egyptom, Media, Perzsia fejedelmeinek
udvarában mint országlókat, helytartókat; látjuk őket Spanyolor-
szágban a mór fejedelmek körül, egyetemeken, a polgári méltóságok
legfelső csúcsán; de látjuk azt is, hogy e szédítő magasságuk min-
denkor oly lejtő volt rájuk nézve, melynek fokát ha átlépték: le-
zuhantak.
Európában, épen úgy mint nálunk Amerikában, a zsidók eddig
aranynapjaikat, az egyptomi József hét kövértehenes esztendeit élték,
melyekre okvetlenül a hét sovány tehén kora fog következni. Nem
emberi combinatió ez, hanem isteni törvények által előírt természe-
tes visszahatás; minden bűn önmagát boszulja meg, magában hordja
büntetése csiráját. Hiában állnak e vaskényszer útjába emberi gátak:
kormányok, szövetségek, egyesek, mint por fognak elsöpörtetni.
Amerika szabad népe a zsidókat csupán a bibliából ismervén
ez ideig, nekik teljesen szabad kezet engede mindenben, úgy mint
másnak; ezt a zsidóság mint egyebütt, a nép kizsebelésére használta
fel, s innét van, hogy néhányan kövér milliomosokká szopták fel
magukat. Igaz, itt nem köpölyözhetnek oly könnyen mint Magyar-
országon, mert itt minden valamirevaló faluban van egy-egy leszá-
mítoló bank, melyek legtöbb esetben saját bankjegyeikkel bírnak, s
a melyek míg egyrészt a pénzforgalmat hihetetlen mérvben elősegí-
tik, addig másrészt a nép nagy jártasságot nyer általuk pénzüzle-
tekben. Zsidó ily helyeken nem finánczkapacitás mint valamely ma-
 35

gyár faluban, hol gyakran van rá eset, hogy a szegény földműves a

pénzt egyátalán nem ismeri, aranyat életében soha sem látott, vagy
ha van néhány forintja, némely esetben értékét nem ismeri, vagy
eldugja ládája fenekére a helyett, hogy szaporítandó forgalomba
hozná.
Dolgoznak ugyan a zsidók itt is teljes erővel szokott módjukon,
de a nemzet gazdag, hatalmas, szabad levén, önállólag gondolkozván,
rabszijára senkinek fűzve nem levén, mások „politikájával”, ügyé-
vel-bajával nem törődvén: a zsidóság befolyását eddig észre még
nem vette. Sőt ellenkezőleg, a zsidót magával ragadja. Szigorú tör-
vényei meg nem engedik az olyas visszaélést, a mi pl. hazánkban
dívik, hogy szombaton, csupa zsidókból állván a kereskedő osztály,
a keresztény népség mitsem vehet, míg vasárnap minden zsidó bolt
nyitva, hogy a keresztény nemzet ünnepe szentségtelenítessék meg.
Itt avval senki sem törődik, ha a zsidó szombaton becsukja bolt-
ját; azt megteheti: de ki ugyan többé hiába nyitná. Vasárnap csak
nem is álmodhatik boltnyitásról. – Annyira hathatós ez a törvény,
hogy az u. n. „Bratwurst”-zsidók, vagyis haladók, keserű viták és
meghasonlás után elhatározták a szombatot mindenestől odahagyni,
és vasárnapot ünnepelni a keresztényekkel. Tudják ők jól, hogy ha
szombaton üzletüket megakasztanák, az örökre történnék; mert itt
nincs „falu zsidaja”,,az egyedüli kereskedő, hanem a főutczákonren-
desen minden ház bolt, s ez mind keresztény. És a zsidók mégsem
mernek itt vallási fanatizmusról, üldözésről beszélni.
Annyira megy Amerika társadalmának olvasztó és forrasztó ha-
talma az élénk forgalom, lázas tevékenység közepette, hogy ennek
még a legkonokabb zsidó vallás sem képes ellentállni. Kivetkőzteti
őket az amerikai közélet csaknem minden csökönyös és megrögzött
szokásaikból. Nemcsak a szombatról mondott le az itteni (szabadelvű)
zsidóság, pedig valaha inkább meghaltak semmint ezt merészeljék,
hanem még a körülmetéltetésről is; és így az itteni zsidó magát
átallja zsidónak bevallani, inkább azt mondja, hogy „protestáns”,
vagy felekezet nélküli. Odahagyja német nyelvét, nevét elangolosítja,
s rohanik a többséggel. – Ez a körülmény nagy szeget ütött az elő-
csahos főzsidók fejébe; innét van, hogy Oroszország kirugdalt zsi-
dait nem szívesen küldözik ide: félvén, hogy egy század év tökéle-
tesen elbánik velük mindenestül. (?)
Midőn Német- és Oroszországban fölébredt a nemzeti önérzet,
hogy hazájukat az múlok zsidó pestistől megszabadítsák: képzel-
hetlen riadalom támadott az itteni zsidóság között. Futkostak az
elnök és egyes ministerek nyakára, hogy tiltakozzék Amerika az
emberiség nevében a két ország kormányánál a zsidó „üldözés”
 36

ellen. Sok faggatás után sikerült az elnököt fellovalni egy ilyenszerű

enunciatióra, mit az orosz sajtó keményen, mondhatnók gorombán
forrasztott az elnök torkára, úgy, hogy az itteni hírlapok egészen
felbőszültek, s a legjellemzőbb gorombaságokra vetemedtek. Éhhez
járult némely prédikátor szájaskodása a kultúra és civilizáczió felől,
ami aztán megtermé gyümölcsét: a zsidóság idevaló bevándorlását.
Terveztek nagyszerű „nemzeti” (értsd: zsidó) ünnepet, a melyre az
elnöknek is meg kellett volna jelennie, de biz ez dugába dőlt. Min-
dent elkövettek a zsidók, hogy a kereszténységet rút fajuk javára
adakozásra bírják; de midőn tapasztalták, hogy a prédikátor urak
szívesen papolnak ugyan, de nem épp oly szívesen adakoznak: zsi-
nagógáikban elkezdték Amerika népét szidalmazni, nekik szemre-
hányásokat tenni, hogy a szerecseneket vér árán is felmenték, míg
az ő „boldogtalan” fajrokonaik javára csak néhány centet sem akar-
nak áldozni.
Összeszedtek maguk között néhány ezer dollárt, társulattá ala-
kultak, hogy a beözönlendő csordákból földművelő telepeket szer-
vezzenek. Incorporáltatták társulatukat nagyszerű remények fejében,
még pedig olyan szabályzattal, mit ha a washingtoni kormány csak-
ugyan megerősített, szégyenlenie kell érte magát. A szabályzat többi
pontjai között oly helyek is foglaltattak, melyek az ország törvényeit
egyszerűen nem kötelezőknek tekintik. Például, hogy ilyen és ilyen
viszályok esetén (beleértve még a gyilkossági eseteket is,) saját tör-
vényeik szerint fognak ítélni; aki pedig ettől (a kah(g)altól t. i) fel-
lebbezni mer: az kizáratik (nem akarja mondani, hogy excommu-
nicáltatik). A legnagyobb büntetés lett volna ez utóbbi, még gyil-
kosságért is.
Úgy látszik, hogy a zsidók maguk sem ismerték rút fajukat
eléggé; különben lehetetlen, hogy ily abszurdumot meg mertek volna
kisérleni, t. i. földművelő gyarmatokat alapítni akarni zsidókból.
Mindemellett neki álltak. A bezúduló csordát csakugyan elküldték
rendeltetésük helyére, részint Louisiana államba, részint pedig Cana-
dába. Lassankint az a hír kezdett terjengni, mintha a „poor Russian
refugees” (szegény „orosz”menekültek) nem akarnának dolgozni, hogy
még a használatukra bocsátott szerszámokat is eladogatják, árából
házalásra való aprólékot vásárolván. Képzelhetni a zsidók zavarát!
Előszedték ismert fegyvereiket: a hazugságot, ferdítést, jajveszéklést;
veszett gezéroszt csaptak a lapokban, hogy a szállingó hírek gonosz rá-
galmazás; hogy a „poor Russian refugees” a lehető legszorgalmasabb,
legbecsületesebb nép az egész világon; ámbár az igaz, hogy az „em-
bertelen üldözés” megviselte őket, s hogy bizony mindenki jobban
szereti a könnyebb munkát, stb. – A ki a zsidókat ismeri, mint pl.
 37

mi magyarok, lengyelek, oroszok, stb., az rögtön tudhatta, hogy

kutya van a kertben. Itt ott fölmerült a híre egy-egy általuk elkö-
vetett gyilkosságnak, majd hogy Philadelphiában a vámrendőrség-
nek szegültek ellene, nem engedvén ringy-rongyaikat megvizsgálni,
félvén, hogy az általuk űzött csempészetnek nyomára jönnek, ami
meg is történt. Zendüléssel több helyen voltak vádolva.
A szegény zsidó-comittee eközben nagy vajúdás (nem va-Judás)
áldozata lőn. Pénz semmi oldalról be nem folyván: erszényeik ha-
mar kiürültek. Ehhez járult a maguk között kiütött meghasonlás;
mindezek hegyébe a barbár csorda képzelhetlen arczátlansága, és
előttünk állhat az egész zsidó-humbug hű képe. Egyik botrány a má-
sikat érte, de a zsidók halálig tagadtak mindent mindaddig, míg a
botrány végre nyilvánosságra jutott minden törekvésük ellenére.
Zsidó betűkkel nyomtatott lapjaikban egyik proklamáczió a másikat
érte. Intették a ronda tömeget, hogy hagyjanak fel a henye élettel,
ők róluk tovább nem gondoskodhatnak; hogy nyúljanak bármihez,
de ne kóboroljanak; hogy tartózkodjanak önbíráskodástól, mert ez
nem megy itt Amerikában, mert itt minden ember egyenlő; hogy
ne ragaszkodjanak a törvény (a talmud stb.) betűjéhez: mert
itt a mellett éhen halhatnak; szokjanak egy kis tisztasághoz, mert
itt úgy nem csatangolhatni mint volt hazájukban, stb. Ez mind nem
használt. Azt vélte e kirugdalt söpredék, hogy mihelyt talpukat Ame-
rika talajára illesztik, ez köteles zsebüket tele tömni, s őket nagy
urakká tenni. Mikor látták, hogy csalódnak, neki estek a társulat
egyik ügynökének, valami Birnbaum nevű zsidónak, leteperték, össze-
rugdalták és kegyetlenül elverték. Jackson úr, a bevándorlás ügyé-
nek főintendánsa a „Herald”-ban nyíltan elmondá, hogy ily rakon-
czátlan, dologtalan söpredéket soha sem látott, noha sok bevándor-
lóval volt dolga. Elmondá, hogy míg a német, irlandi, svéd stb., mi-
helyt betoppanik, rögtön munka után lát, s örül ha kap, addig a
„Russian refugee” azonnal kap munkát, de vagy el nem fogadja,
vagy ha igen, elmegy oda, hanem pár nap alatt már megszökik, s
ismét az ő nyakukra megy Új-Yorkba. Ismét hazugsághoz fogtak
ekkor a zsidók, híresztelvén minden irányban, hogy mily derék nép-
ség az a „Russian refugees”, mily munkás, szorgalmas és tiszta;
hogy mily becsületes, hű, stb. Ezt már senki sem hiszi ma. Még a
„Herald” is dühbe jött már a zsidó szemtelenség felett, s egy ékes
pronunciamento alakjában érthetőleg kimondá a zsidóságnak, hogy
már „elég” !
Daczára minden csűrés-csavarásnak ma már oda jutottak a zsi-
dók, hogy jellemtelen hazudozásaikat maguk czáfolják meg legjobban
az által, hogy cserben hagyják beólálkodó fajrokonaikat, róluk többé
 38

mitsem akarván tudni. Sőt még ennél is messzebb mennek; beállnak

„zsidó üldözőknek”; nem levén ugyanis pénzük (már t. i. fajroko-
naik gyámolítására, minthogy a gazdag zsidók nem akarnak ada-
kozni), a „szerencsétlen üldözötteket” nemcsak el nem fogadják,
hanem átírtak a londoni zsidó-bizottsághoz, intvén azt, hogy több
„üldözöttet” a nyakukra ne küldjenek; hogy pedig tiltakozásuk némi
nyomatékot nyerjen: egy pár „szállítmányt” azok nyakára vissza-
küldöttek Londonba.
Így tehát a zsidó-liferálás tényleg megbukott.
Bármily szabadelvű legyen is az amerikai nép, az az egy bizo-
nyos, hogy épen ez volna az első a ronda zsidóságot kiverni minden
czeremónia nélkül, ha úgy fognák őket ismerni mint mi magyarok.
Itt nem használna zsidós kormány, diplomatia stb. Egy-egy zsidó-
üldözés” minden éven fordul elő; egyik éven itt, másik éven ott
rúgván ki a zsidókat nyilvános helyekről. A „Manhattan Beach”,
„Coney Island” stb. helyeken a tulajdonosok (Corbin testvérek)
minden teketória nélkül felíratták: „No Jews allowed here.” (Zsidók
itt nem tűretnek).
Csinos egy epizódka volt a következő is:
Mikor az első falka zsidó kikötött, az ügynökök majd hanyatt
estek bámultukban e ronda tömeg láttára. Az itteni zsidóság már
előre nagy csűröket vertek össze számukra, hogy legyen hova tele-
pedniük azonnal. Ünnepük levén megérkezésük napján, csak a hajó-
ból sem akartak kiszállni a Talmud parancsai értelmében. Utóbb
kituszkolván őket onnét, első dolguk volt a csűrbe rohanni, a hol
hallatlan ordítással, nyafogással, előre-hátra? jobbra-balra való bicze-
géssel tartották meg „isteni tiszteletüket”. – Később egy szomba-
ton rájuk parancsoltak az ügynökök, hogy legalább deszkákat segít-
senek hordani egy másik csűr építéséhez; mit midőn tenni vonakod-
tak, mind az itteni zsidóság mind az ügynökök figyelmeztették őket,
miszerint itt különczködéseikkel fel kell hagyniok. Néhányan hozzá-
nyúltak a deszkához „engedtek az üldözésnek” és „szakadárokká”
lettek; de a legtöbben készebbek voltak a legelső hajóval visszatérni
a „zsarnok, üldöző” Oroszországba, semmint a szabadság hazájában
elvesszenek. El is mentek. Néhány nap múlva az ügynökök el-
rendelték kitakarítását ez ocsmány tömegnek, miért is berendelvén
egypár szerecsen borbélyt, „a szegény menekülteket” a legbarbárabb
„üldözésnek” vetették alá. Irtóztató volt a „gezérosz”; nem baj:
mars hunczutkák! mars ocsmány vörös szakáll! mars tetű-bozót! Oh
embertelen yankee! Ily barbárul viselni magadat a 19-ik század
szégyenére! Megtörtént a koppasztás iszonyú szenzáczió között, Az
itteni zsidóság roppantul röstelte a dolgot; ha szégyenlős lett volna,
 39

elsülyedt volna szégyenében. Mentegetődztek a rettentő üldözéssel,

hogy az törte meg őket stb. A csatasíkról egyenesen a tengerbe kel-
lett menniök, hogy lemossák külső szennyüket; mert amerikai fogal-
mak szerint az ő állapotukban emberi társaságba bocsáthatók nem
voltak. (Nem úgy mint Budapesten). Az itteni zsidóság gondoskodott
új ruháról – Festeni való jelenet!
Csak azt akarom még szerkesztő úrnak megmondani, hogy a
„12 röpirat” folytatását kár volna feladni egy hetilapért; maradjon
meg az havi folyóiratnak kibővített alakban, mint pl. egy „Review”
vagy „Magaziné”; de szerveztessék egy hetilap okvetlenül a napi-
hírek, zsidóságok, stb. ellenőrzésére. Ámde az antisemiták ne sopán-
kodjanak, hanem cselekedjenek; szervezzenek társulatokat maguk
között, gyűjtsenek pénzt egy antisemita irodalom megindítására, az
elzsidósodott sajtó és könyvpiacz kisöprésére. Ez nem leend koldus-
alaminizsna, hanem tisztes irodalmi vállalat, a keresztény irodalom
megalkotása a zsidó ellen; ahol helye leend a hírlapirodalom mellett
a könyvirodalomnak is, hogy a „Pápák bűnei”, „Ubrik Borbála”,
„Papok tükre” stb. otromba gyártmányok zsidait levetkőztessük, s
a bűnt leálczázhassuk. Ma ugyan még a kormány is útjába áll a
zsidóellenes irodalomnak; de ez csak arra való lehet, hogy azt
élessze mint a szél, mely a gyufa lángját eloltja, de a háztetőét még
magasabbra ingerli és éleszti. Hogy mindez szóbeszéd ne maradjon,
ezennel kézbesítek a szerkesztő urnák egy 50 írtról szóló utalványt;
tessék nyugtázni *) Kívánom, hogy a tettre kész emberek kövesse-
nek. Ha a vállalat némi lendületet nyerend, ismét ottleendek a szel-
lemi és anyagi támogatók között.
A viszontlátásig!
Reb Jochanan A. Avellanus.

Az egyetemi polgárokhoz!
Egyetemi polgárok! – Meddig tűrjük még a zsidó arczátlanságot,
tolakodást és szemtelenséget, nemcsak az egyetem falain kívül, hanem
azokon belül is, vagy mely jogon tolakodnak ott előtérbe: talán van az
egyetemen egy zsidó alapítvány is? És ők mégis az egyetemet maguké-
nak tekintik. Valóban itt a legfőbb ideje, hogy az egyetemi polgárság,
a nemzet ifjúsága megmutassa, hogy tudja, érzi, mit kivan a haza érdeke.
Egyetemi polgárok! Itt az ideje, hogy antiszemita egyletet alakítsunk!

*) Amit ezennel megteszünk, azon hozzáadással, hogy lelkes, áldo-

zatkész ügybarát-honfitársunk ezenfelül saját és több az Óceánon túl.
élő magyar ismerőse részére a „12 röpirat”-ot 5 példányban járatja –
Szerk. '
 40

Tömörüljünk végre valahára. Erre hív fel minket a hazaszeretet, erre a

zsidók által vagyonilag már-már véglegesen tönkre tett népünk.
Itt az ideje, hogy a zsidóknak végre arczukhoz vágjuk azt az ál-
taluk folyvást kiabált „felvilágosodást” és „humanizmust”, melyet nem
szűnnek meg hangoztatni, valahányszor a büntető igazság utol éri őket
gaztetteikben.
Mi akadályozza egy antiszemita egylet alakítását? Talán törvé-
nyeink? Nem, mert azokban az egyesülési jog biztosítva van, (?) s élő
példa rá az „Izraelita alliance”, mely hazánkban is működik különösen a
tisza-eszlári eset óta. Vagy annyira mentünk már az egyenlőség, sza-
badság és felvilágosodás terén, hogy a zsidóknak szabad szövetségeket
alakítani piszkos üzelmeik s bűn elpalástolására, s nekünk nem volna
szabad szövetkeznünk azok felderítésére?
Különösen ti hozzátok szólok egyetemi polgárok, a kik, mint heves
vérű ifjak nagyon mohón iva a szabadság kelyhéből, most is elszédülve vagy-
tok annak mámorától; ocsúdjatok fel végre, a haza veszélyben van,
siessünk mindnyájan annak megmentésére, hiszen mi is ifjak vagyunk,
mi is tudunk lelkesülni a szabadság s humanismus dicső eszméjeért, de
nem tűrhetjük, nem szenvedhetjük, hogy őseink által e vérrel szerzett
földet az álhumanismus s álszabadság örve alatt csalárdsággal rabolják
el tőlünk. Értsetek meg minket végre, vagy legalább akarjatok megér-
teni, hogy belölünk nem vallás-, nem fajgyűlölet, hanem a hazaszeretet
beszél.
És ha van még bennetek a hazafiságnak egy kis szikrája, – mit
kétségbe nem vonhatunk, – ha nincs márványból szívetek, s meg tud
esni szenvedő népünk látásán, úgy mentsük meg az erkölcsi s anyagi
sűlyedéstől hazánkat, vigasztaljuk meg a szenvedőket, s mindezt három
szóban kifejezve „ a l a k í t s u n k a n t i s e m i t a e g y l e t e t ! ”
Budapest, szeptemberhó.
Több egyetemi polgár.

Levél Szerbiából
Belgrád, augusztushó.
Tisztelt szerkesztő úr! – Hogy tisztelt lapjának olvasó köre ér-
tesítve legyen innen Szerbiából az antiszemita társulatról; reménylem,
hogy tisztelt lapjában ad egy kis helyet levelemnek.
Ama czélzatosan terjesztett hírek, mintha Szerbiában konfis-
kálva lenne a zsidókról kiadott könyv „Ne adjuk Szerbiát a zsidók-
nak”, nem igazak, és még az sem áll, hogy a rendőrségtől olyan pa-
rancsolat van kiadva az antiszemiták ellen, – milyen a zsidóknak
tetszenék.
A való csak az? hogy a zsidók itt Belgrádban valami templomi
gyűlésükből Davicso Haim, külügyministeriumi írnok által panaszt
adtak be a rendőrségi hivatalhoz az. említett könyv írója ellen. De az
meg; nem olyan borzasztó, amint a zsidók kiabálnak és hazudnak min-
denféle lapokban. (A „Pester Lloyd” hozott minap ilyféle valótlan
hirek&t Bele-ráfiból. – Szerk)
 41

Az itteni antiszemita társulat, a melynek a legfőbb czélja az, hogy

ne eressze be a zsidókat Szerbiába, mindennap nagyobbra nő. (Kérjük
koronkint szíves részletes tudósításait a szerbiai viszonyokról. – Szerk.)
Egy antiszemita társulati tag.

Hangok a vidékről.
– Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –
Szeged.
T. szerkesztő úr! – Mai napság nem egy becsületes polgárt fog-
lalkoztat a zsidókérdés, és nem egy becsületes érzésű polgár fordul el
undorral a vérszívó kegyetlen zsidó fajzattól, a mely szemtelen tolako-
dásával oda törekszik, hogy minden keresztényt a legpiszkosabb utak és
módok szerint is háttérbe szoríthasson, a nemzetek nyakára pióczaként
ülve vérét kiszívja, és az egész világot rabszolgájává tegye. Nem egy
vállalatnál bizonyíttatott be, hogy e pióczafajzat a vállalatok megszerzését
tolakodással eszközli ki, vesztegetéssel viszi ki az ő saját előnyére, és
sok számtalanok megrontására.
Ezeket voltam bátor álláspontom indokolása végett előterjeszteni;
most pedig röviden áttérek a tisza-szabályozási kotrási vállalat körül
általam tapasztalt, s az egész tiszamenti lakosság által tapasztalható
zsidó üzérkedési tények ismertetésére. – Ugyanis azon idő óta, hogy
a Tiszán nagyobb mérvű átmetszéseket eszközölni kezdtek, azt tapasz-
taltam, hogy az ásatások következtében a Tisza medre nemhogy sülyedne,
hanem az folyton emelkedik úgyannyira, hogy a községek s városok
és ármentesítő társulatok nem képesek védgátjaikat a vízállás emelke-
déséhez magasítani, minek következtében vízáradások alkalmával egy-
szerre százezrek jutnak tönkre, és lesznek koldusokká! Ezt tudjuk mind-
nyájan s tudja a magas kormány is, de úgy látszik, hogy valódi okát
nem kutatja senki, pedig nagyon könnyű feltalálni, hogyha figyelemmel
kisértetik az átmetszések eszközlése. Kétségtelen, hogy az átmetszések
folytán tömérdek földmennyiség emeltetik ki, a melyért az állam millió-
kat fizet. Ha a kiemelt földtömeg a partokra hordatnék ki, ez által
sok talaj ármentesítve lénne; s igen sok termő föld nyeretnék meg az
országnak; azonban a dolog nem így történik, hanem úgy, hogy a kotró
és ásató vállalat a kiemelt földet, melyért az állam milliókat fizet, leg-
nagyobb részét nem a Tiszapartra vagy tovább hordatja ki, hanem a
k i e m e l t f ö l d e t bele e r e s z t i az a n y a - T i s z a medrébe; – így
történik azután, hogy a zsidóvállalatnak folyton van munkája s milliók-
kal károsítja meg az országot. Megjegyzem, hogy a száraz ásatásoknál
is ezt cselekszik, hogy a kiemelt földet betalicskáztatják a Tisza fo-
lyamba. Ezen eljárás ellen már felzúdult a közvélemény is, s óhajtom,
hogy ezen nemzetrontó vállalat ellen á legszigorúbb vizsgálat ejtessék
meg, és a vizsgálat legfőbbkép arra irányoztassék, hogy hol vagyon
azon tömérdek föld, melyért az állam milliókat fizetett ki? – Ha ily
irányban fog megindítatni a vizsgálat, bizonyára hiszem, hogy a kellő
eredmény eléretik, s a bűnösök büntetésüket meg fogják kapni.
 42

Midőn jelen soraimnak becses röpirataiban leendő közlését kérném,

azon ígérettel zárom be levelemet, hogy alkalmilag még több esetet
is fogok tudomására hozni. Horváth András építész.

Érmellék.
(A közlemény vége.)
(A K a g a 1 az Ér in e 11 é k e n.) Ekkor a zsidók más fegyverhez nyúl-
tak. Az érmelléki Kagal főmestere, Dr. Wachsmann Lipót orvos utján befo-
lyást igyekeztek szerezni a kiadó-társulatban a lap szerkesztésére. Ez a
Dr. Wachsmann évek hosszú során keresztül bolondítja itt a világot két-
színűsködő felvilágosodottságával, reformáltságával, hogy a könnyenhívőket
lépre csalhassa, s egyfelül saját zsebeit jól megtömhesse, másfelől a
zsidóság uralmát megszilárdíthassa. A doktor és családja disznóhúst eszik
vagy szájaskodással tüntet magyarságának beigazolása érdekében, hanem
azért lányait az orthodox zsidó-szertartás szerint adta férjhez, s köztudomású
tény, hogy csak akkor mutatja magát nem-zsidónak, midőn érdekei úgy kí-
vánják. Ez a derék, tudományával ép úgy mint hazafiságával gescheftelő
zsidó-doktor kapta magát, s belépett az „Érmellék” kiadó-társulatába.
Mikor ezt meghallottam, nagyon bámultam rajta, de csakhamar; kisült,
hogy a báránybőrbe öltözött róka mit keres az igazak között. Ő bizony
azt akarta keresztül vinni, hogy a szerkesztő censura alatt álljon, –
s annak kilátásba helyezése mellett, hogy a zsidók tömegesen fogják a
lapot pártolni, ne közölhessen a zsidókat gyöngén csipkedő czikkeket
sem. A consortium azonban nem állott be W. L. szamarának, s a fur-
fangos doctor csúful mngbukott törekvéseivel. No, de nem azért zsidó
ő, hogy ha az ajtón kidobják, az ablakon be ne jöjjön; – választott is
ilyen utat, s hogy hogy nem – ö tudja – rávette a nyomdászt egy
oly írásbeli nyilatkozat kiállítására, hogy ha továbbra is Szabó E.
szerkeszti a lapot, akkor a nyomdász a lap kinyomatására nem vállal-
kozik. Ezzel az írásbeli nyilatkozattal házalt aztán a doktor, remélve,
hogy miután Székelyhidon csak egy nyomda van, a lapkiadó-társulat
kénytelen lesz, ha lapját kinyomatni akarja, ennek a gyerek-eszű nyom-
dásznak kívánatára Sz. E. szerkesztővel szakítani. De a zsidó revelver
megint csütörtököt mondott. A társulat kijelentette, hogy ha a nyomdász
nem vállalkozik a nyomdai munkára, majd gondoskodik más nyomdáról,
s egyszersmind W. doktor minden további beavatkozásai és intrigái a
legerélyesebben visszautasíttattak.
De a Kagal ily kudarcz után sem retirált meg. Dehogy retirált:
– lőn Székelyhidon nagy lótás-futás, titkos gyűlésezés, melynek ered-
ménye az lett, hogy egy reggelen megjelent a zsidók lapjának, az „Ér-
melléki Híradó”-nak első száma, olcshó phurtéka, évnegyedre üthven
krajczár az ára, – mely lap, hogy zsidóságáról mielőbb tanúságot tegyen,
már második számában egyszerűen valótlanoknak állította azon híreket,
hogy a t.-eszlári gyilkosság ügyében sikerült volna a vizsgálatnak ered-
ményre jutni. Boldogítva van tehát az Érmellék is, mint hazánk csak-
nem mindenik vidéke, egy zsidó zsornállal. A lap szerkesztője és kiadó-
tulajdonosa Hamvay (ezelőtt Hammer) Ferencz ügyvéd. Ennek a zsidó-
 43

barátnak, ki az irodalommal soha sem foglalkozott, ki – miután egyidő-

ben tapintatlan önfejűségével és önzésével több egyletet a bukás szélére
sodort, – Pár év óta elvonultan, senkivel nem érintkezve élt,–lapszer-
kesztő minőségben fölléptét az avatlanok annál inkább csodálták,
mert mindenki tudja, hogy H. F. annyira önző ember, hogy öt fo-
rintért képes lenne a tü fokán háromszor keresztül búvni, – ilyen em-
ber már hogy vállalkoznék i n g y e n munkára, sőt az olcsó lap kiadásá-
val járó nagyon valószínű deficzit fedezésére? Azonban a talál-
gatóknak sikerült a rebust csakhamar megfejteni, – mert titkolódzás
daczára – kiszivárogtak a kagal és H. F. ügyvéd közt létrejött egyez-
mény egyes pontjai. Ezen egyezmény szerint a lapra minden zsidó elő-
fizet, az esetleges deficzit fedezésére előlegesen 400 frt fizettetik A. F.
kezeihez, (ezen pénz – mint mondják – Wachsmann doktor, továbbá
Fisch és Beck nevű földbérlők zsebéből került). H. F. kölcsönt kap a
zsidóktól szőlővétel által fölmerült nyomasztó adósságai törlesztésére;
végül megígértetett, hogy a zsidók őt mint ügyvédet is fölkarolják. A
lap főmunkatársa pedig F. E. kir. járásbíró, a ki „Vörösorrú”, „Endrefy”
s egyéb ily geniális álnevek alatt ír a lapba lapos tárczaczikkeket; –
hogy neki mit fizetnek a zsidók, azt nem tudom, de nem tartom olyan
bolond embernek, hogy i n g y e n cselekedje.
Azonban a zsidók nagyon csalódtak, midőn azt hitték, hogy lap-
jukkal az antisemitikus irányzattal vádolt régi lapot megbuktatják. Ki-
nyílt már a magyar ember szeme, s az új lapra – pedig hallatlanul
olcsó s ugyancsak kínálják, – a zsidókon s néhány, a zsidók zsebében
levő zsidóbaráton kivül mások alig fizettek elő.
Ennyit ezúttal a kagal működéséről az Érmelléken.
A dolognak persze még nincs vége, a furfangos zsidók és barátaik
még nem fognak megnyugodni, s ki tudja, mily gazságokat és merényle-
teket fognak még alkalmazni megingatott hatalmuk megszilárdításának
érdekében. A későbbi fejleményekről annak idején szívesen tudósitandja
e füzetek jóérzésű olvasóit Igazmondó.

Nógrádmegye.
Tekintetes szerkesztő úr! – Igen örülnék, ha becses röpiratai-
ban helyet adna a következő soroknak:
Pár hét előtt egy községünkben levő gyönyörű keresztény birtok
zsidó kézbe került. Az új földes úr megakarván mutatni azt, hogy már
ő is százezrekkel rendelkezik, beállít a plébánoshoz és előadja, hogy ő
a kath. templom tornyán órát akar csináltatni ... A plébános megkö-
szönte a nagylelkűséget, de mivel nagyobb szüksége volna a templom-
nak orgonára, arra kéri a földes urat, hogy csináltasson inkább orgo-
nát. Hja! az shokba kherül! monda az új földes úr . . . és eltávozott.
Ugyanez a földes úr volt az, aki kerületünk derék szolgabíráját
az első találkozásra nagy leereszkedőleg „barátomnak” szólította.
A múltkor Bpestről együtt utaztam egy zsidóval . . . Megkérdezte
hogy hová megyek? – Hová?! – felelém, Lőrinczibe. – Ah! Lőrinczi-
 44

ben thetszik lakhni plébános úr? – Igen. – Ismeri az új birtokost a

Jakhob H.? –. Ismerem a nevét. – Az nekem nagybátyám. – Igen?
– Úgy-e büszkhe ember? – Nem tudom; különben semmi közöm hozzá
akár büszke akár nem! – Hát nem volt nála még thisztelegni plébános
úr? – De nem ám! – Hát miért nem thisztelgett nála plébános úr,
hiszen ő mint phatrónus maghát fizeti? – Hát csak azért nem, tudja,
mert 1-ször a patrónus nem fizeti a plébánost; 2-szor az ön nagybátyja
nem is patrónus; 3-szor pedig én nem vagyok plébános hanem káplán.
– Oh akhor pardon! – Alásszolgája ! N. K.

Szatmárvidék.
Azon erkölcsi s társadalmi bűnök közül, melyek által a szemita
faj oly végzetszerű következetességgel különbözteti meg magát a keresz-
tény népfajoktól, e becses füzetek mélyen tisztelt olvasóinak elég b&
alkalmuk nyílik a legkitűnőbb fajtákban gyönyörködni.
S mindazon bűnök, melyek par excellence a zsidóságnak képezik
s p e c i á l i s faji j e l l e g é t , száz meg száz élő példában világítják meg
az elfogulatlan vagy meg nem vesztegetett lelkületű szemlélő előtt azon
szomorú igazságot, hogy e faj- lassan ható mérgével mennyire képes
volt megfertőztetni s mily könnyen ki is ölheti teljesen a magyar er-
kölcs és társadalom életszerveit; hogy e faj bűnei már annyira össze-
forrtak saját egyéniségökkel, annyira elválaszthatlanok valójoktól, hogy a leg-
gyökeres orvoslásra többé már nem elegendők a keresztény türelem
s békés humanismus erkölcsfejlesztő átalános elvei, hanem hogy a leg-
égetőbb szükséggé vált velők szemben szigorúbb rendszabályokhoz folya-
modni, együttes tömörüléssel alkalmazandó drasztikusabb operatióval
lépni fel ellenök.
Hogy mindezen bűnök az egész semita-faj közös jellegét, az egyé-
nek elválaszthatlan sajátságát képezik: arról kiki könnyen meggyőződ-
hetik, csak szét kell magunk körül tekintenünk; csak azon szörnyű
ijedelmet kell fontolóra vennünk, mely kicsinyét és nagyját egyaránt el-
fogta, – azon leírhatlan waj-geschrien-t, azon esszeveszett jajveszéklést,
azon őrült lótást-futást kell tekintenünk, melyet a zsidóság szóval és
a journalistikában elkövet, – s azon bűnös összetartásra kell figyelnünk,
mely által kivétel nélkül az egész szemita csorda azonosítja magát a
szerencsétlen Solymosi Eszter fanatikus gyilkosaival; csak azt kell meg-
gondolnunk: mily megdöbbentő összetartással ügyekeznek az igazság-
szolgáltatás őrszemét tévútra vezetni.
Ezen par excellence zsidó bűnök közül akarok ezúttal példát hozni
fel, oly példát, melyben a zsidók vallás-erkölcsi és társadalmi életnézete,
a talmudban szabályozott és szabadalmazott bűn-ösztön undok nyilvánu-
lása s az összeesküvésszerű bűnös együtt-tartás egyesülnek a legmegve-
tendőbb gőgös hányi-vetiséggel, a legnevetségesebb pökhendi benézegessél.
(Vége a jövő füzetben.)