TÓTH OLGA

A NŐI ÉLETÚT MAGYARORSZÁGON - EXTRÉM MÓDON

HOSSZÚ ÉS RÖVID ÉLETPERIÓDUSOK

Ebben a tanulmányban a magyar nők helyzetéről egy sajátos szempontból, az életút

alakulásának szempontjából szeretnék szólni. Ennek során az úgynevezett life-course típusú
kutatások elméleti és módszertani keretét használom fel.1 Az itt bemutatott női életutak
„közege” elsősorban a közelmúlt, jóllehet egyelőre csak hipotéziseink vannak arról, hogy
vizsgálatunk tárgyát az utóbbi évek gazdasági és politikai átalakulásai milyen irányban
változtatták meg.
Az életút e megközelítésben az egyén élettörténetében a különböző színtereken (a
házasság, munka, szülői szerep, szociális kapcsolatok stb.) betöltött szerepeinek, aktivitásának
sorozatát, egymásmellettiségét jelenti. A life-course megközelítésű kutatások alapvető
kérdésfelvetése az életútban bekövetkező átmenetek és fordulópontok időzítésére és
szinkronba hozására vonatkozik.
Arról van tehát szó, hogy az egyén egyik szerepből a másikba lépvén bejár egy, az
adott társadalomban és korban természetesnek tekintett, elfogadott életutat. Az adott
társadalom ezt nemcsak hogy előírja a tagjai számára, de az időpontot is rögzíti. Arról sem
szabad megfeledkeznünk, hogy az egyének egyszerre több szerepet töltenek be a
társadalomban, melyeknek összehangolása gyakran nehézségeket okoz. Ugyanígy rendkívüli
feszültségforrás lehet az a tény, hogy az egyénnek ezen kívül családja, környezete minden
tagjával is össze kell hangolnia életútátmeneteit.
Miközben bemutatom a magyar nők életútjának néhány jellegzetességét, elsősorban a
családon belüli szerepek fontosságát emelem ki. Mint a továbbiakból is kiderül, azt veszem
figyelembe, hogy a család egy olyan keretet biztosít a mindennapi élet számára, amely
önmagán túllépve meghatározza munkához való viszonyt és a politikai részvételt is. Az
elemzést a nők életkorhoz kapcsolódó családi szerepének végigtekintésével érdemes
elvégezni. Tanulmányom alcíme éppen ezekre az életútszakaszokra, illetve ezek torzulására
utal. Vegyük szemügyre az egyes szakaszokat, illetve az egyik szakaszból a másikba való
átlépést.
1. A gyermek- és tinédzserkorról viszonylag keveset tudunk, mert a szociológiai
kutatások ritkán fordítanak figyelmet az életútnak erre a szakaszára. Tudásunk még leginkább
az oktatásszociológiából, a szociálpszichológiából ered. Ennek alapján annyit mindenesetre
elmondhatunk, hogy Magyarországon a gyerekek egyszerre túlfoglalkoztatottak és
elhanyagoltak, érzelmileg túlságosan involváltak és közömbösek, túlságosan szem előtt
vannak, miközben túlságosan keveset tudunk róluk. Miből adódik ez a rengeteg
ellentmondás? Elsősorban abból, hogy nálunk a gyerekek egy országos méretű
lelkiismeretfurdalás tárgyai és tehetetlen alanyai. Egyszerre hallották a családok az elmúlt
évtizedekben, hogy a közösségi nevelés az egyedül üdvözítő út, ugyanakkor azt, hogy az


Forrás: Tóth Olga. 1994. A női életút Magyarországon. Extrém módon hosszú és rövid életperiódusok. In
Hadas Miklós (szerk.): Férfiuralom. Budapest, Replika Kör, Replika könyvek 2. 223-234. p.
1
Jóllehet az életútkutatások a közelmúltban ágaztak igen sokfelé, az itt következő megközelítés ebben a körben
is újnak számít. Gyakoribb, hogy az életút egy-egy fontosabb átmenetét, fordulópontját ragadja meg a kutatás,
ugyanakkor magára az életútra mint egészre ritkán fordít figyelmet. Részben ez a magyarázata, hogy
vizsgálataimnak csak egy része támasztható alá adatokkal, a többi hipotetikus problémafelvetésnek tekinthető.
Természetesen az utóbbi bizonyítása érdekében a jövőben nem mondhatunk le a megfelelő demográfiai és
kérdőíves adatok „előállításáról”. A „Változó női szerepek az átalakulás időszakában” című, az OTKA által
támogatott kutatásomban többek között erre törekedtem.

-1-
anya, a család biztonsága nélkül felnövő gyerekek élete milyen sivár. A családok nagy része
ilyen vagy olyan okból rákényszerült az intézményes nevelés igénybevételére (a sokféle
motiváció közül számomra a gazdasági kényszer hatása tűnik a legerősebbnek), ugyanakkor a
lelkiismeretük nem volt jó. Folyton arról hallhattak, hogy milyen rosszak a magyar óvodák,
napközik, de nem sok választási lehetőségük volt, hogy odaviszik-e gyerekeiket vagy sem.
Sokszor leszögezett megállapítás, hogy a magyar családok a funkció szempontjából
túlterheltek (Szálai 1991, 17). Ez azt is jelenti, hogy kénytelenek rangsorolni, azaz a funkcióik
egy részét más funkciók rovására elhanyagolják. Meggyőződésem szerint például az érzelmi
támogató funkció az egyik, amely háttérbe szorul. Vonatkozik ez a felnőtt családtagokra is, de
a gyerekekre, fiatalokra is. Az anyának nincs elég ideje, hogy a korral járó érzelmi
problémáikra odafigyeljen, amellett a gyerekeket még megterhelik a szülők érzelmi problémái
is, hiszen ezek megoldásának színtere a család, azaz a gyerekek érzelmileg túl vannak
terhelve. Ráadásul a gyerekek és a tinédzser korúak az iskolában kényszerű fegyelemben
részesülnek. Az iskola életkoruknak nem megfelelő mennyiségű és minőségű tudásanyagot
nyújt számukra, miközben elemi ismereteik - olyanokra gondolok, mint a megfelelő
egészségügyi, szexuális, fogamzásgátlási ismeretek, az önismeret, a személyiségfejlesztés
módszerei, lehetőségei - hiányoznak. A felnőtt társadalom nemtelen lényeknek tekinti
nemcsak a gyerekeket, de még a tinédzsereket is, és prűd módon megbotránkozik, amikor
(mind a társadalom, mind a fiatalok számára) váratlanul és előkészítetlenül előtérbe kerül
nemi hovatartozásuk, és az, hogy miféle nemi szerepekre is szocializálódnak, amellyel együtt
jár a bizonytalankodás, illetve a nagy hibaarány is.
2. Valójában felkészületlenül jutnak a fiatalok a következő életútszakaszba, melyet fiatal-
felnőttkornak nevezek. Ez az az időszak, amikor jogilag nagykorúvá válik a fiatal, tehát
megkapja a legális belépőt a felnőtt társadalomba. Akár tanul, akár dolgozik, úgy tekinti
magát - és bizonyos értelemben a társadalom is úgy tekinti őt -, mint önmagával rendelkezni
képes embert. Mivel ez a szakasz a házasságkötésig tart, valójában ilyenkor történik a felnőtt
női (illetve férfi-) szerep szabad és viszonylag kockázatmentes kipróbálása. (Természetesen
ez az időszak kulcsfontosságú a továbbtanulás, a munka szempontjából is, de ezt itt most nem
kívánom részletezni.) Magyarországon azonban ez az egyik olyan időszak - a tanulmány
alcímének megfelelően -, ami tartalmilag és időtartamában is torzult.
Magyarországon a nők számára a fiatal-felnőttkor igen rövid. Azonnal bebizonyítást
nyer ez az állítás, ha szemügyre vesszük az első házasságnak mint ennek az igen fontos life-
course átmenetnek az időzítését. Az itt következő elemzésben a KSH 1983-as
társadalmimobilitás-vizsgálatának adatait használom fel. (Mint a felvétel időpontja mutatja, az
adatok csak a nyolcvanas évek elejéig adnak képet a férjhezmenés időzítéséről, bizonyos
tendenciák azonban már jelzik az azóta bekövetkezett változásokat.) Az adatfelvétel egy 32
ezer fős, országos reprezentatív, véletlen mintára épült. Az elemzés a megkérdezettek
meghatározott korosztályára, az 1916 és 1967 között született férfiakra és nőkre terjedt ki (itt
azonban csak a nőkre vonatkozó adatokat közöljük). Az ennél fiatalabbak a házasodás
szempontjából még nem értékelhetőek, az idősek pedig a mortalitás miatt egy retrospektív
adatfelvételben már nem tekinthetők reprezentatívnak. E korosztályon belül 13, egyenként
négyéves időtartamot felölelő kohorszt képeztünk. Az adatfelvételben rendelkezésünkre állt a
megkérdezettek születési éve és az az időpont, amikor első házasságukat megkötötték
(amennyiben nem hajadonok vagy nőtlenek). Ezen információk alapján képeztük az elemzés
függő változóját, a házasságba lépés életkorát, amely egy folyamatos korévben miért változó.
Az itt közölt vizsgálat módszere az eseménytörténet elemzésében (event history analysis)
alkalmazott survival analysis (Blossfeld és Jaenichen 1990). A változóképzés és a
programozás lépéseit itt nem részletezve az itt következő táblázatot kaptuk eredményül, ami
azt mutatja, hogy az egyes kohorszokba tartozók közül életkoruk előrehaladtával hány
százalék ment férjhez, illetve hány százalék „élte túl” ezt az eseményt.

-2-
 A 16 éves kor alatti házasodás a magyar népesség körében nem volt elterjedt a
múltban sem. Az átlagos férjhezmeneteli életkor a nők esetében a 20-21 év volt. 16 éves
koruk alatt meghatározott szubkultúrájú családok gyerekei házasodnak, akik a szociológiai
vizsgálódások fókuszából általában kiesnek. A sajátos családi szubkultúra létére utal az a tény
is, hogy mintegy húszéves ciklusok figyelhetők meg a kiskorú lányok házasodási arányában,
azaz 1935-1939, majd 1955-1959, végül 1975-1979 között volt ez az arány a legmagasabb
(Csernákné 1984, 1. táblázat). Valamennyi kohorsz esetében 5 százalék alatt marad a 16 éves
korukra férjhez ment lányok aránya, és ez az arány a legfiatalabb kohorsznál a legalacsonyabb
(1,2 százalék).
A magyar nők jelentős részének a férjhezmenetel az első jelentős életkori állomása,
ami a 20. életév. A három legidősebb kohorsz tagjainak egyharmada, a további kohorszok
tagjainak körülbelül fele ment férjhez 20 éves korára. Az 1916-1919 között született
legidősebb kohorsz tagjai 1936-1939 között voltak 20 évesek. Házasodásiakat makrohatások
nem zavarták meg, ezért házasodási magatartásuk „normálisnak”, az adott kor és a társadalom
által előírt normatív átmenetnek tekinthető. A következő két kohorsz tagjai hasonló arányban
(33,6, illetve 32,3 százalék) mentek férjhez 20 éves korukra, noha ez a második világháború
idejére esett.

1. táblázat

Változásoka nők első házasságkötésének időpontjában. A meghatározott korban a hajadonok

százalékos arányban kifejezve.

A hajadon nők aránya az adott életkorban

Születési
16 20 24 28 32 36 40 44 48 52
kohorszok
1964-67 98,8
1960-63 97,4 51,7
1956-59 97,0 46,9 18,6
1952-55 97,6 48,1 15,9 7,4
1948-51 97,8 48,9 16,6 7,5 5,5
1944-47 95,4 51,9 17,2 8,5 5,8 4,6
1940-43 96,2 53,0 17,5 7,0 4,7 3,4 3,2
1936-39 97,0 51,1 17,2 7,1 4,2 3,5 3,0 2,7
1932-35 96,2 51,4 18,3 8,8 6,2 4,2 3,3 2,9 2,7
1928-31 97,4 56,4 21,4 10,3 6,5 4,9 4,1 4,1 3,7 3,7
1924-27 97,6 67,7 25,5 12,4 6,7 4,7 3,4 3,1 3,0 3,0
1920-23 97,2 66,4 34,4 15,5 11,1 7,2 5,4 4,3 3,9 3,8
1916-19 97,2 67,0 32,7 17,5 10,5 8,6 6,9 6,3 5,5 5,5

Forrás: KSH Társadalmi Mobilitás Kutatás, 1983.

A 20 éves korukig férjhez ment nők aránya az 1928-1931 között született korosztályoktól
(akik 1948-195l-ben voltak húszévesek) kezdve radikálisan megnő. Az 1948-1959 között
született három kohorsz tagjainál már az 50 százalékot is meghaladja ez az arány. Az 1960-
1963 között születettek esetében azonban már megfigyelhető egy enyhe emelkedés, ami a
tendencia megfordulására, a férjhezmeneteli életkor ismételt kitolódására utal.
A következő fontos periódus a nők férjhezmenetelében a 20-24 éves kor. Valamennyi
kohorsznál 20 és 23 életév közé esik a férjhezmenetel mediánja, de ebben a periódusban

-3-
figyelhetők meg legjobban az egyes kohorszok közötti különbségek is. A két legidősebb
kohorsz egyharmada még nem ment férjhez 24 éves korára. Mindkét kohorsz esetében
számolnunk kell a második világháború hatásával. Azoknál a korosztályoknál, amelyeket a
háború nem ebben az elsődlegesnek férjhezmenési életkorban érintett (vagy egyáltalán nem
érintett), megfigyelhető a 24 éves korra férjhez mentek arányának rohamos növekedése,
egészen az 1952-1955 között született korosztályig (ők 1976 és 1979 között érték el ezt a
kort). Ez az arány eléri a 84,1 százalékot. A következő kohorszban ez az arány alacsonyabb,
ami ismét jelzi a tendencia megfordulását, a nők életkorának lassú kitolódását a
férjhezmenetel tekintetében.
A két legidősebb kohorsz tagjai a háború miatti lemaradásukat csak lassan, 36 éves
korukra tudták behozni, mikorra 10 százalék alá csökkent a férjezetlenek aránya. Ez az állapot
az 1924-1927 és 1928-1931 között születettek esetében 32 éves korukban következett be. Erre
kihatással lehetett az előző kohorszok késleltetett férjhezmenése (ami esélyeiket
csökkentette), valamint az 1956-os forradalommal összekapcsolódó kivándorlási hullám
(Csernákné 1984), ami elsősorban a fiatal férfiakat érintette. Az 1932 után születettek körében
már 28 éves korukra férjhez mennek mindazok, akik akarnak és akik tudnak, ezután az életkor
után már elenyésző az először férjhezmenők aránya. A legfiatalabbak körében megjelenő
emelkedő első házasságkötési életkor a felvétel időpontja miatt még nem jelenhet meg
adatainkban, mivel körükben még nem tekinthető befejezettnek e folyamat.
Az adatokból tehát kirajzolódik, hogy az utóbbi évtizedekben igen rövid volt ez a
függetlenséget, önállóságot hordozó fiatal felnőtt időszak. Ezt a tényt igen fontosnak, a
további életútra nagy hatásúnak tartom. Egyrészt kimarad egy láncszem a nemi szerep
megtanulásának folyamatából. Egyfajta frusztráció marad meg ebből az időszakból, ami miatt
ez az életútszakasz a későbbi években nem egy lezárt, átélt életszakaszként, hanem
nosztalgikus vágyálomként fogalmazódik meg jelentős részük számára. (Természetesen
ugyanezt a problémát a férfiak esetében is fontosnak tartom, amelynek elemzése egy külön
tanulmányt kívánna.)
De mi okozza társadalmi szinten ezt a jelenséget? A magyar társadalom már
történetileg is közelebb állt a Hajnal által „nem-európainak” nevezett házasodási modellhez
(Hajnal 1965). Ennek lényege, hogy igen magas a társadalomban a házasok aránya és kevesen
maradnak nőtlenek, hajadonok. A társadalom ebben a modellben feltételezi is, hogy aki nem
házasodik meg, valamiféle „hibával” bír, s ennek megfelelően csökkentértékűséggel ruházza
fel ezeket az embereket. Ráadásul a házasságkötés időpontja igen korai, és magas a
gyerekszám is. Az „európainak” nevezett házasodási modellre ennek épp az ellenkezője igaz:
viszonylag magas a nőtlenek és a hajadonok aránya, a késői házasodás, az alacsony
gyerekszám.
A magyarázat egyrészt a kultúrában, a tradíciókban keresendő. De emellett a
szocializmus ideológiája, valósága és a kemény gazdasági törvényszerűségek is ennek a
fennmaradása irányában hatottak. Nem kívánok itt bővebben szólni arról a tényről, hogy a
szocializmus mennyire szerette egyértelműen a hatalom számára átlátható kategóriákba tenni
az embereket. A házasság - szemben az együttéléssel vagy a független életformával - a
hatalom számára jobban átlátható, kontrollálható. De ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy a
férfiak és nők számára egyaránt az „élhető élet” alapfeltételeként tételeződött a házasság. Itt
elsősorban a lakáshoz jutás esélyére utalnék. A hetvenes évektől kezdve a társadalom, ha nem
is tolerálta, de lassanként tudomásul vette a házasság nélküli szexuális kapcsolatot,
ugyanakkor ennek egy olyan elemi feltétele, mint az önálló lakás, hiányzott. De általában is
tudjuk, hogy igazán gazdag vagy befolyásos szülők nélkül egy átlagos fiatalnak önállóként
semmi esélye sem volt a lakásszerzésre. De ha továbbmegyünk ebben a gondolatkörben,
akkor azt is elmondhatjuk, hogy a megélhetés, az élet megszervezése sem volt egyszemélyes
feladat. Maga a normális szinten való megélhetés vágya is a korai házasságkötés irányába

-4-
hatott.
Lényegében az egész szociálpolitika azt a fiatalt kezelte teljes értékű felnőttként, aki a
házasság státusába lépett. De ugyanez az elvárás jellemezte a társadalom egészét is, így
makro- és mikroszinten is erős nyomás nehezedett (szerintem nehezedik ma is) a fiatalokra,
hogy korán házasodjanak. Úgy gondolom, valahol maguk a fiatalok is elfogadták ezt, és úgy
tekintették, mint a felnőtt szerep egyik kulcsfontosságú elemét, noha tudták, érezték, hogy
„valódi felnőttségük” az állampolgárait infantilizáló szocialista társadalomban legfeljebb
elemeiben valósulhat meg. S ennek fontos eleme a mindenki által átléphető „felnőtté válási
küszöb”, a házasság volt.
Mérlegelésem szerint tehát Magyarországon a házasságok nagy része magán hordozza
ezt az anyagi és kulturális kényszert. Ilyen értelemben számomra a család elsősorban mint
kényszerszövetség értelmezhető a magyar társadalomban. A házasság, amiről mindenki tudja,
hogy az emberibb élet egyetlen lehetséges színtere, és nem túl sok lehetőség közül önként
választott megoldás, ami a két partner egymásrautaltságának érzetét vonja maga után. Azt az
érzést, hogy egzisztenciálisan legalábbis sokkal rosszabb egyedül, de ezáltal (és persze más
tényezők hatására is) háttérbe szorul a házasságot támogató érzelmi oldal. Sok más ok mellett
ezt tartom egy lehetséges magyarázatnak a válások magas száma vonatkozásában és arra is,
hogy az elváltak miért igyekeznek (a közelmúltig legalábbis igyekeztek) minél előbb új
házastársat találni.
3. Láttuk tehát, hogy a magyar nők igen fiatal korban átlépnek a független felnőtt
státusból s házas státusba. A házasság azért markáns választóvonal az élet során, mert ezáltal
kinyilváníttatik a szülői családból való kiválás, és megduplázódik a rokonsági kapcsolatok
száma. Tehát magában hordozza az elszakadást és az új kötődést. Emellett a fiatal párnak
közösen kell egy sor új szerepet kipróbálnia. Fokozottan igaz ez az olyan kultúrákban, ahol a
házasság előtti együttélések száma olyan alacsony mértékű, mint Magyarországon. S így a há-
zasság első, gyerek nélküli szakasza hivatott elsősorban arra, hogy a partnerek
„összecsiszolódjanak”.
Ugyanakkor a házasság gyerek nélküli szakasza Magyarországon megintcsak sajátos
képet mutat. Részben egybemosódik az előző életútszakasszal, részben az extrém módon
rövid szakaszok számát gyarapítja. Arra gondolok itt, hogy mivel a házassá válás státusa a
legritkább esetben jelenti a fiatal pár számára az önálló lakást és életvitelt, és hiába kerülnek
új szerepkörbe, ahol meg kell tanulniuk alkalmazkodni egymáshoz, egzisztenciális okokból el
kell fogadniuk a gyermeki státust is. Ilyen értelemben tehát a házassá válás ugyan magában
hordozza a felnőtté válás jegyeit, de az átlagos fiatal nőnek és férfinak nem teszi lehetővé a
valódi felnőtté válást.
Legalább ennyire fontos ugyanakkor a gondolat másik fele, tehát az, hogy ez az
életútszakasz (a gyerek nélküli házas szakasz) is az extrém módon rövidek közé tartozik.
Ennek illusztrálására egy olyan vizsgálat adatait mutatom be, amit az MTA Szociológiai
Intézetében 1988-1989-ben végeztünk Pest megye hat településén.2 Ennek során 294, első
gyermekét váró anyát kérdeztünk meg a gyermekvállalásról. A Pest megyei mintában az
először szülő nők átlagéletkora 22,3 év, ami az országos adatokhoz (21,9 év) hasonló
(Demográfiai Évkönyv, 1989). Ha a házasság fennállásának idejét vesszük szemügyre,
megállapíthatjuk, hogy a terhesség időszakában a megkérdezett nők átlagosan 2,3 éve éltek
együtt leendő gyermekük apjával és átlagosan 4,3 éve ismerték egymást. Figyelemre méltó,
hogy az első gyereküket váró anyák 45 százaléka a megismerkedés után egy éven belül kötött
házasságot. Ez a nagy létszámú csoport hipotetikusan több részre osztható. Egy részükben
láthatóan tovább él az a paraszti felfogás, hogy az esküvő után egy éven belül kell az első
gyereknek megszületnie (Morvay 1981). Más részük abba a csoportba tartozik, akikről a KSH
egyik 1983-ban végzett vizsgálatának adatai szólnak (Családalapítók, 1983). E szerint
2
Lásd az elemzést részletesen: Tóth O. (1993)

-5-
országos átlagban a menyasszonyok 29 százaléka volt terhes a házasságkötés idején. Az ide
tartozók motivációik alapján további két csoportba sorolhatók. Egy részük tartósabban
fennálló kapcsolatát a menyasszony terhességének (termékenységének) bebizonyosodtával
„fordítja át” házassággá. Esetükben a „szülői státusba kerülés” a tudatos tervezés egy
bizonyos fokán valósul meg. Más részük azonban olyan fiatalok, akik a véletlenül
bekövetkezett terhesség legalizálása céljából házasodnak össze. Sajnos adataink a motivációk
ilyen szintű elemzését nem teszik lehetővé, ezért itt csak a probléma hipotetikus felvetésére
van lehetőség.
Az elemzés során megnéztük, hogy az anya életkora a terhesség idején (amit az első
gyerek mint esemény időzítésének mérőszámaként használtunk) hogyan függ össze különféle
szociológiai változókkal. Az anyai státusba kerülés objektív időzítésének elemzését úgy
végeztük, hogy a minta egészét az „időzítés” szempontjából kvartilisekre osztva
megkülönböztettük a „korai”, az „átlagos” és a „késői időzítésű” szülővé válást.
A táblázatból leolvasható, hogy az átlagos időzítésű anyai státus a 20-23 éves kor
között érvényesül, tehát igen rövid a felnőtt életút gyermektelen szakasza. A mintaátlaghoz
képest a „korai időzítésű anyai státus” valószínűségét növeli az alacsony iskolai végzettség, az
alacsony foglalkozási státus, az átlagnál rövidebb együttélési idő és a csonka családi háttér.
Nem jellemző a mintában az a típusú életút, amikor a pár fiatalon köt házasságot, kezdi meg
együttélését, de a gyerektelen szakaszt néhány évvel kitolja. A fiatalon kötött házasság tehát
nagy eséllyel együtt jár a fiatal korban megszerzett szülői státussal is. Az a norma, hogy a
házasságkötés után hamarosan szülői státusba „kell” kerülni, megfigyelhető a felsőfokú
végzettségű anyák körében is.

2. táblázat

Az anyává válás életkorának megoszlása kvartilisek szerint

Átlagos Kumulált
Életkor Megosz
Kvartilis életkor megoszlás
(év) lás (%)
(év) (%)
„Korai
időzítésű” 1. 15-19 17,3 25,6 25,6
szülővé válás
„Átlagos
időzítésű” 2-3. 20-23 21,3 48,2 73,8
szülővé válás
„Késői
időzítésű” 4. 24- 26,9 26,2 100,0
szülővé válás

Ugyan 74,3 százalékuk a „késői időzítésű” csoportba került, ennek hátterében az esetek közel
felében elsősorban az oktatásban töltött hosszabb idő és nem feltétlen a hosszabb ideje
fennálló kapcsolat állt. Ez azzal is bizonyítható, hogy a felsőfokú végzettségű nők 41
százaléka házasságkötése/együttélése első két évében lesz „késői időzítésű” szülővé, akárcsak
az alacsonyabb iskolai végzettségű nok az iskoláik befejezése után. Itt tehát arra találunk
bizonyítékot, hogy az esetek egy részében a magasabb iskolai végzettség amiatt jelent
halasztó tényezőt, mert a nők tanulói státusa nehezen egyeztethető össze az anyasággal.
Érdemes szemügyre venni azokat az adatokat is, melyek az időzítés szubjektív megélését
mutatják. Ezt egy olyan kérdés segítségével elemezzük, amelyben a leendő anyáktól azt

-6-
tudakoltuk, hogy mennyiben tervezték, akarták épp ebben az időpontban a gyereket, illetve
saját megítélésük szerint mennyiben szültek túl korán, esetleg túl későn.

3. táblázat

Tervezték-e, akarták-e a gyereket, vagy „úgy jött”?

Kategória N %
1. Nem akarták, nem tervezték* 28 9,3
2. Akarták, de „túl korán” jön* 90 29,9
3. Akarták, éppen időben jön 122 40,5
4. Akarták, de „későn” jön (régóta
61 20,0
várják már)
Összesen 301 100,0

*A továbbiakban az elemzésben az 1. és 2. kategória összevonva szerepel, mint „túl korai”

időzítés.

Nézzük meg, hogyan alakul az átlagos életkor a szubjektív időzítés három kategóriájában:
akik a szülés időzítését korainak tartják, átlagosan 20,2 évesek; akik a szülés időzítését
megfelelőnek tartják, átlagosan 22,6 évesek; akik a szülés időzítését későinek tartják,
átlagosan 23,4 évesek. Mintaátlag: 21,9 év.
Látható, hogy a valódi időzítés igen szűk skálán mozog a különböző szubjektív
időzítési kategóriák között: a korainak és a későinek tartott szülés időbeni eltérése mindössze
három év. A helyesnek tartott időzítés szubjektív megítélése hasonló az objektív
besoroláshoz, hiszen úgy tűnik, hogy legkésőbb 23 éves korban már nagyon erősen elvárja a
társadalom a nőktől (és ők saját maguktól), hogy anyai státusba kerüljenek. Ezen az életkoron
túl már úgy gondolják, kifutnak az időből. (Különösen áll ez azokra, akik önálló lakásban
laknak, hiszen közülük minden harmadik vélekedik úgy, hogy túl hosszú a szülői státushoz
való átmenet.)
A házasság/együttélés időtartama szempontjából érdekesen rétegződik a vélemény a
szülői státusba kerülés időzítését illetően. Az egy éve házasok közel egyforma arányban (39,
illetve 42 százalék) tartják ezt jól időzítettnek. A két éve házasoknak közel fele (46 százalék)
megfelelőnek, s csupán 30 százalékuk tartja korainak e státus időzítését. A három éve
házasoknál hirtelen nagyobb arányban (44 százalék) jelennek meg azok, akik „már régen”
szerettek volna gyereket. A túl korainak tartott szülővé válás érzete szinte eltűnik, az anyák 41
százaléka pedig úgy érzi, hogy „éppen idejében” következik be ez az esemény. Ez a tendencia
tovább folytatódik.
Tehát úgy tűnik, valahol a második-harmadik házassági év fordulója az, amikor egy
házaspártól elvárt, hogy az első gyerek megszülessen. Ezt támasztja alá az is, ha megnézzük a
különböző szubjektív időzítési kategóriába tartozó nők leendő férjükkel való átlagos
együttélési időtartamát: akik a szülést korainak tartják, átlag 1,6 éve élnek együtt; akik a
születést megfelelő időzítésűnek tartják, átlag 2,3 éve élnek együtt; akik a szülést későinek
tartják, átlag 3,1 éve élnek együtt.
A nagyon korán kötött házasságok után a nagyon korán megszülető gyerekek ismét
komoly feszültségeket indukálnak a házasságokban, a nemi szerepekben és az életutakban. A
még kellően fel nem dolgozott, el nem sajátított férj-feleség szerep kibővül az anya-apa
szerepkörrel. A lakásgondok a gyerek születésével általában csak súlyosbodnak: anyagi,
megélhetési problémák merülnek fel. A nők munkából való időleges kiesése az anyagi

-7-
gondokon túlmenően sok esetben szerepkonfliktusokkal is jár, mivel az addig kifelé irányuló
értékrend felborul, megfordul. A gyereknevelés gondjai felkészületlenül, sok esetben
váratlanul érik a fiatal anyákat.
Mivel magyarázható az, hogy a szülővé válás a magyar nők (és férfiak) életútjában
ilyen korai időszakra esik? Az okok szinte ugyanazok, mint amilyeneket a házasságkötés
időzítésénél felvetettünk. A mai fiatal házasokra is igen erős szülői, társadalmi nyomás
nehezedik, amely még irracionális esetekben is sürgeti a korai gyerekszülést. Az anyagi okok
között meg kell említeni, hogy a lakáshoz jutás másik fontos „kelléke” a házasságban élés
mellett éppen a gyerek. Felhozható az indokok között az is, hogy - ahogy Szálai Júlia egy
cikkében utalt rá (Szálai 1991) - a második gazdaság széles körű elterjedtsége folytán a fiatal
nőkre sajátos, komoly szerep várt a családi üzem megszervezése, általában a házasság első
éveire eső házépítés koordinálása, vagy a férj tehermentesítése terén. Ezt pedig gyakran éppen
úgy lehetett a legkönnyebben megvalósítani, ha az amúgy is tervezett gyerek születését
előbbre hozták, így gyesen volt a mama. Ezekben az esetekben tudatos családi stratégiáról
beszélhetünk.
Az előzőek mellett azonban igen fontosnak tartom ismét megemlíteni a felnőtté válás
féloldalas mivoltát hazánk vonatkozásában (Tóth 1992). Arra gondolok, hogy sok esetben a
korai gyerekszülés irracionális lázadás az ellen az infantilis fél-felnőtt szerep ellen, amit a
fiataloknak már házasokként is be kell tölteniük szüleik családjában. Mivel a mindennapi
megélhetés szintjén szüleikre voltak utalva, kevéssé érezhették felnőttnek magukat.
Vizsgálataink azt mutatják, hogy már a házasságkötés után, de különösen az első gyerek
megszületésekor bezárják magukat a fiatalok egy munka-család körbe oly módon, hogy még
szociális kapcsolataik is elsősorban szüleik, és egyéb rokonaik körére szűkülnek, ami torz
helyzetet eredményez. Ebből a fiatalok azzal próbálnak kitörni, hogy gyermekük születését
„túl koraira” időzítik.
4. Az első gyerek megszületésével tehát megkezdődik a magyar nők életútjának egyik
hosszú fejezete, a gyereknevelés. A magyar társadalom értékrendjében a gyerekek
ellentmondásos helyet foglalnak el. Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat3 azt mutatja,
hogy a magyar felnőtt lakosság nagy része -ellentétben a nyugat-európai és USA-beli
megkérdezettekkel - elfogadja az olyan típusú ítéleteket, mint például a „házasság legfőbb
célja a gyerek” és „üres az élete azoknak, akiknek soha nem volt gyerekük”. E szerint a
gyerek igen magasra értékelődik a házasságban és a társadalomban általában. Ugyanakkor azt
is tapasztalhatjuk, hogy az olyan jellegű ítéletek, mint „a gyerekkel több a gond, mint az
öröm„ és „a gyerekek túlságosan korlátozzák a szülök szabadságát, függetlenségét”, is egyre
szélesebb körben találnak elfogadásra. A gyerek hosszú távon tehát kulcsfontosságú szerepet
játszik a család mint entitás értelme és folytonossága tekintetében. A gyerek a nem vagy csak
félig megvalósított szülői vágyak reménybeli beteljesítője. Ugyanakkor a mindennapokban
mintegy teherként, az amúgy is hajszolt szülők vállára rakott gondjaként tételeződik. Ez az
ellentmondásosság - a felnőtt társadalmat nyomasztó rossz lelkiismeretként - végigvonul az
életút egész gyereknevelés-szakaszán, melyre a cikk elején a gyerekkor kapcsán már utaltam.
5. Az életút gyereknevelés utáni szakasza a családszociológiai irodalomból ismert empty-
nest szakasz, vagyis az az időszak, amikor a szülői családból a felnőtt gyerekek eltávoznak és
a szülők magukra maradnak. Ez az időszak az addig csak a gyereknevelésnek és a
háziasszonykodásnak élő nők számára jelent valódi válságot. Az eddigiekből következően
azonban ezen időszak vagy nem létezik, vagy extrém módon lerövidül a magyar nők életútja
során. Amikor az előzőekben a független felnőttkor és a fiatalházas-kor problémáit tárgyaltuk,
a fiatalok szemszögéből vettük szemügyre az életút eme szakasza időzítésének és tartalmának

3
A vizsgálatot az Internation Social Survey Program (ISSP) keretében a TÁRKI-ban végezték el 1988-ban. A
vizsgálatban részt vett Magyarországon kívül Ausztria, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, NSZK, Olaszország
és az USA.

-8-
torzulásait. Most a szülői korosztály, a felnőtt gyerekek anyáinak oldaláról nézzük meg
ugyanazt a jelenséget.
A gyereknevelés időszaka a magyar nők életében kitolódik, amennyiben a felnőtt
gyerekek további gondoskodást igényelnek. Szociológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a
fiatal házasok esetében az anyák igen aktívan közreműködnek a lakásszerzésben és általában
a fiatalok mindennapi életének megszervezésében. Tipikus, hogy nem maradnak magukra a
szülők, mert felnőtt gyerekeik (esetleg házastársukkal együtt) náluk laknak. Gyakori, hogy a
fiatalok hol egyikük, hol másikuk szüleinél laknak, ezáltal állandó készenlétben tartják a
szülőket. A magyar nők életútjából így tehát általában kimarad az empty-nest időszak, kima-
radnak ennek kínjai, de kimarad az a lehetőség is, hogy ekkor fordítsanak, alakítsanak
életükön.
6. Az előző életút szakasszal szinte minden átmenet nélkül elkezdődik a következő
életútszakasz, a nagymama-kor. Tehát itt ismét egy extrém módon lerövidült időszakot (az
empty-nest időszakot) és egy extrém módon korán kezdődő és kitolódó időszakot (a
nagymama-kort) találunk a magyar nők életútjában. Amikor az egyes generációk terheit
vesszük szemügyre, meg kell állapítanunk, hogy talán a legnehezebb helyzetben a középkorú
nők generációja van. A felnőtt gyerekeikről való valamilyen szintű gondoskodás mellett rájuk
hárul saját szüleik gondjainak egy része is. A legidősebbek nagy része ugyanis minimál-
nyugdíjat kap, amit életkora, egészségi állapota vagy szakképzettségi szintje miatt a második
gazdaságban nem tudott kiegészíteni. Egy olyan társadalomban, ahol egy család
életszínvonalának tartása nem egy vagy két, hanem inkább három-négy keresetből lehetséges,
az öreg, kisnyugdíjas szülőkön (a nagyszülők nemzedékén) családi alapon kell segíteni. Ez
pedig ugyanaz a középkorú nemzedék lehet, amely saját felnőtt gyerekeit is segíti. Valójában
tehát egy középkorú házaspár anyagilag egyszerre támogatja saját felnőtt gyerekeit és öreg
szüleit is.
A nagymamák szerepe az unokák nevelésében sokszorosa a nyugati országokban
megszokottnak. Ha közel laknak, a mindennapi ellátásban is rájuk hárul egy sor feladat, de ha
messzebb laknak, akkor is legalább az iskolai szünet idején számolnak a segítségükkel. Azok
a nők, akiknek az ötvenes években születtek a gyermekeik, ha akkor nem is, de mostanra
biztosan érzik, hogy valamit - legtöbbször akaratukon kívül - végzetesen elmulasztottak
gyerekeik nevelésében. Lányaik pedig most nevelik saját gyerekeiket, és ők, mint a
nagymamák, igyekeznek nekik mindent megadni, még erejükön felül is. Az anyagiakkal való
versenyfutásban általában a gyerekek igényeinek kielégítése áll az első helyen.
A nagymama-kor elemzésével visszajutottunk a gyerekekhez, a tanulmány
kiindulópontjához. Végigtekintve az életút egészén, látható, hogy az egyes életútszakaszok
hogyan torlódnak egymásra, mennyire nem világosak az egyikből a másikba való átmenetek.
A házasság, a gyereknevelés, a nagymama kor nem érthető meg, ha nem vesszük észre a
generációknak ezt a kényszerű egymásrautaltságát. A magyar társadalom hibás működése
ugyanis az elmúlt évtizedekben nemcsak a nemek között alakított ki egy sajátos kölcsönös
függőségi rendszert, hanem az egyes generációk között is. Ez a helyzet - véleményem szerint
- számos családi és egyéni feszültség forrása volt az elmúlt évtizedekben. A mindennapok
szintjén ennek redukálása a szinte egyedül lehetséges „stratégia” a „felülkerekedés” volt,
ugyanakkor a helyzet kény szerjellege, s annak lehetetlensége, hogy a nő más életutat
válasszon, kiemelte, felnagyította a benne rejlő problémákat. Kérdés, hogy mennyi időnek
kell eltelnie, milyen gazdasági és társadalmi változásoknak kell bekövetkeznie, amíg ezek a
feszültségek oldódni képesek.

-9-
IRODALOM

Blossfeld, H. P. - Jaenichen, U. 1990. Educational expansion and Changes in Women's Entry

intő Marriage and Motherhood in the FRG. EUI Working Papers SPS 2, Florence European
University.
Családalapítók. 1983. (A házasságkötés körülményei 1983-ban. Összehasonlítva az 1966. és
1974. évi helyzettel.) Budapest, KSH.
Csernák J.-né. 1984. A 18 éven aluli nők házasságkötéseinek néhány demográfiai jellemzője
Magyarországon. Budapest, KSH.
Demográfiai Évkönyv, 1989. Budapest, KSH.
Elder, G. H. Jr. - Rockwell, R. C. 1976. Marital timing in women's life patterns. Journal of
Family History, no. 1. Elder, G. H. Jr. 1978. Family History and the Life Course. In Hareven,
T. K. (ed.): Transitions:
The Family and the Life Course in historicai perspective. New York, Academic Press.
Hajnal, J. 1965. European Marriage Patterns in Perspective. In Glass, D. V. - Eversley D. E.
C. (eds.): Population in History. London, Arnold.
Hareven, T. K. 1987. Family History at the Crossroads: a »Journal of Family History«
Reader. Princeton, NJ., Princeton University Press.
Modell, J. - Hareven, T. K. 1978. Transitions: patterns of timing. In Hareven, T. K. (ed.):
Transitions: The Family and the Life Course in historical perspective. New York, Academic
Press.
Morvay J. 1981. Asszonyok a nagycsaládban. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Szálai, J. 1991. Somé Aspects of the Changing Situation of Women in Hungary. Sign. vol. 17.
no. 1.
Tóth O. 1990. Az életút- (life-course) kutatásokról. Társadalomkutatás, 3-4. sz.
Tóth O. 1992. Az első gyermek születése mint az életút fordulópontja. Társadalomkutatás, 1.
sz. Tóth O. 1993. A szülővé válás időzítése az életútban. Szociológiai Szemle, 3—4. sz. Tóth,
O. Sociological and historical aspects of entry intő marriage. Journal of Family History.
(Megjelenés alatt).

- 10 -