● Hajduska Mariann: Krízislélektan

3.4.2. A munkába állás - foglalkozási szerepbe való beilleszkedés

A hosszúra nyúló tanulmányokat követően nagy elvárásokkal és motivációval

- látszólag számos életpályaprogram közötti választási lehetőséggel - kerül ki a
fiatalok zöme a társadalomba, a munka világába. Sokukat kisebb-nagyobb csalódás
várja, nagyra törő -média által is gerjesztett - vágyaik és terveik alig
megvalósíthatóak. Sokan hónapokig nem találnak megfelelő munkát, vagy ha igen,
súlyos kompromisszumokkal kell megbarátkozniuk. Két amerikai, frissen végzett
fiatal az indulás csalódásait és buktatóit könyvbe foglalta (A . Robbins és A . Wilner,
2001), a jelenséget ​quarterlife krízisnek​nevezve el.
A háttérben meghúzódó okok: a túlságosan nagy és erősen sikerorientált
elvárások a karrierben, az önérvényesítésben meglelni vélt boldogság ígérete, a média
által keltett illúziók a könnyen érvényesülő, sikeres fiatalemberekről. A kezdeti évek
csalódása, elkeseredése, a korai kiégés nehezen elkerülhető. A mai huszonévesek már
nem a beatnemzedék szabad szerelmet és természetes életet hirdető lázadói, hanem
életpályájukra tudatosan készülő, karrierjüket mérnöki precizitással építgető fiatalok,
akik polgárpukkasztás helyett a beilleszkedést, a jólétet, a tudatos karrierépítést
választották.
„Az ide nekem az oroszlánt is” szlogennel önmagát kipróbálni és megmutatni
szándékozó fiatal gyorsan összeroppanhat, ha nem találja helyét, céljait, az értelmes
munkát, a megfelelő jövedelmet. Sikeresnek lenni a huszonegyedik században
kényszerítő erő. A reklámok világában a jól öltözött, harmonikus és jómódú emberek
pillanatok alatt, könnyedén oldják meg m in den problémájukat.
A gyors és fájdalommentes konfliktusmegoldás, a könnyű karrier lehetősége
és ígérete árad a média világából is. A valóságban hatalmas a verseny, aki
bizonytalan, szorong, kétségei vannak, hamar lemarad és kiszorul. Amilyen
türelmetlenek a karriert építő-stabilizáló vágyak, olyan gyors lehet a következménye
kiégés is. A kár azért, mert n e m sikerült megvalósítani a kitűzött, gyakran irreális
célokat, akar mert sikerült, de élhető tartalommal nem töltődtek fel a megvalósított
vágyak.
A sikeresek, a yuppie-k, a feltörekvő, karriertudatos, életformájukban extra
fogyasztásra törekvő fiatalok, gyakran még éretlen személyiséggel, túl gyorsan túl
magas pozíciót szerezhetnek. Munkamánia, túlhajszoltság, serkentők alkalmi vagy
rendszeres használata és gyors kiégés követheti a hirtelen és nehezen feldolgozható
csúcsra jutást. A látszólag széles választékot kínáló életpályamodellek alaposabb
megtekintésre nem is olyan változatosak. A siker lehetősége, a meggazdagodás
ígérete a közös érték, amely mögött a mindennapokban gyakran monotónia,
megalkuvások sorozata, a valódi involválódás hiánya, robot és érzelem nélküliség
húzódik meg.

Az első munkába állás mint krízis:

A hosszú tanulmányi idő alatt megszokott, kötetlenebb diákéletet követően
nem könnyű felnőttként bekapcsolódni a társadalom intézményes életébe. Nem
véletlen, hogy ennek időpontja egyre jobban kitolódik. Nem ritka a felsőoktatásban
eltöltött évek megszaporodása, amelyet a ma oly divatos külföldi ösztöndíj,
tapasztalatszerzés hitelesít. Tíz féléves tanulmányi időt rendszeresen tizenkét,
tizennégy félév alatt teljesítenek a diákok. A motiváltabbak és szorgalmasabbak egy
része másoddiplomás képzésre való azonnali beiratkozással vagy doktori iskolába
jelentkezéssel igyekszik még tovább nyújtani tanulmányai átmeneti idejét, mintegy
„örök egyetemistaként” halogatni a döntést, húzni a felnőtté válást.
Az első munkába állás új készségeket, szerepmegoldásokat,
önmegfogalmazást kíván. Be kell tagozódni a hierarchiába, amelyhez fejlett
megküzdési stratégiák, konfliktusmegoldási ügyesség, a hatalommal való viszony
végiggondolása szükséges. Sem a túlzottan készségesen behódoló, sem a mindig
minden ért lázadó, az autoritással állandó oppozícióban lévő alkalmazkodása nem lesz
gördülékeny. Banális tényezők hatalmas problémákat okozhatnak. A leggyakrabban a
munkaidő hossza és egyhangúsága viselhető nehezen. Aki huszonnégy, huszonöt éves
koráig nem kelt fel reggel korán, nem dolgozott és tanult végig egyhuzamban
nyolc-tíz órát, nehezen fog adaptálódni a mai megnyúlt munkaidőkhöz. Ráadásul ez
az idő rendszerint nem túl érdekes feladatokkal telik, hanem sok üresjárat, monotónia
tölti ki, amely különösen destruktív az önmagát megmutatni szándékozó, tettre kész
fiatalnak.
Gyakori gondot és feszültséget okoz a képzés elégtelensége, illetve a még
mindig jellemző gyakorlati tudás hiánya. A munkahelyek jelentős részében a
betanításra, a mentori tevékenységre alig szánnak időt és energiát. Sok helyen íratlan
elvárás, hogy a munkavállaló maga jöjjön rá a feladatvégzés mikéntjére,
munkakörének határaira. Aki állandóan kérdez, bizonytalankodik, az leleplezi
tudatlanságát, aki takargatja hiányosságait, könnyen hibázik, amelyet - főképp, h a
számottevő anyagi veszteséget is okoz nem viselnek következmények nélkül a cégek.
Aki lopva, lesve, szinte észrevétlenül tanulékony, az lesz a sikeres. Ehhez szociális
ügyesség, kellő mértékű önbizalom , kezdeményezőkészség szükségeltetik. Szorongó,
gátlásos, szociális helyzetekben nehezebben oldódó, kommunikációs problémákkal
küzdő fiatalok, bárm ilyen okosak és tehetségesek is, könnyen háttérbe szorulhatnak,
hiszen nem a való tudás számít, hanem az, amit az illető el tud hitetni magáról.
A piacgazdaságban megnövekedett a munkaidő hossza. Aki teljesen azonosul
cégével, önként vállalva hoz áldozatot, az kerül gyorsan feljebb, jut magasabb
jövedelemhez. Az addig diákéletet élő ifjú egyre később keveredik haza, vagy azért,
mert valóban sok a munkája, vagy rossz munkaszervezés, illetve a munkámániás
főnök még bent tartózkodik az esti órákban is, és a megfelelni vágyó pályakezdő nem
mer eljönni. A partner, a magánélet szenvedi meg a végtelenre nyúlt munkaidőt,
fáradtságot, kiürültséget, feszültséget.
Szerepkonfliktusokat szül a korábban már említett ​quaterlife krízis​, avagy
igen találó elnevezéssel: kapunyitási pánik. A nagy reményekkel, elvárásokkal indított
kezdés energiái hamar elfogynak, ha alig valósulnak meg az elképzelések. Minden
terhelés jól viselhető egy ideig, h a van értelme, célja. Az egysíkú, lélekölő, unalmas
tevékenység napi tíz órában nagyon rombolóan hat a motivációra, a lelkesedésre, a
világot megváltani akaró fantáziákra. A megtörtség és a kiégettség egészen korán
jelentkezhet: depresszív tünetekben, fáradtságban, alvászavarban, evészavarban vagy
pszichoszomatikus problémákban.
A fiatal menedzserek keményen végigdolgozzák a hetet, öltönyben,
kosztümben, fegyelmezetten és kontrolláltan. Majd péntek és szombat este
stimulánsokkal, alkohollal próbálják kiengedni a feszültséget, ellazítani a feszes
kontrollt. Nehéz elszámolni azzal, hogy sok év kemény tanulása, több nyelvvizsga
megszerzése után monoton , túl sok intellektust nem kívánó, adminisztratív feladatok
töltik ki a mindennapokat, nincs szükség kreativitásra, agysejtek intenzív
használatára.
A legdestruktívabb, ha a fiatal kapcsolata a munka világával
munkanélküliséggel kezdődik. Nem nehéz elképzelni, mekkora ütés az önbizalomra, h
a valaki a kezdet kezdetén azt tapasztalja, nincsen rá szükség. Végzést követően - ha
csak nem egy kifejezett hiányszakmát tanult az illető - több hónap is szükséges az
elhelyezkedéshez. Aki rosszabbul bírja idegekkel vagy egzisztenciálisan, előnytelen
kompromisszumot köthet.
Az első élmények meghatározóak a foglalkozási szerep szocializációjában.
Aki szerencsés, model képes munkatársakat, főnök öt, értelmes feladatokat kapott, jó
esélyekkel indul a foglalkozási szerep megformálásának időszakában. Aki negatív
tapasztalatokat szerzett, nehezen heverheti ki lesújtó élményeit, tartós önbizalom
sérülést szenvedhet.
Lehet, hogy célszerűbb lenne minden fiatalnak azt tanulnia, ami éppen
piacképes, de az érdeklődés, érzelem , motiváció nélküli választások, bármily
praktikusak is, ritkán vezetnek sikerekhez a karrier területén , boldogsághoz a
mindennapokban.

15. táblázat. A munkahelyi alkalmazkodást nehezítő tényezők

• gátolt munkába állás (munkanélküliség)
• a szocializációs folyamat zavara miatti beilleszkedési nehézségek
• a hierarchiába való tagozódás zavara
• túlzott alárendelődés vagy oppozíció az autoritással
• a képzési folyamat elégtelensége
• gyakorlati tapasztalat hiánya
• a szociális ügyesség gyengesége
• kommunikációs problémák
• szerep-személy konfliktus
• motivációs problémák
• adaptációs nehézségek
• elégtelen monotónia-tűrés
• szokatlanul hosszú munkaidő
• kreatív feladatok hiánya
• a megbecsültség, pozitív visszajelzések hiánya
● Bankó Marietta (2010): Angoltanárként végzettek szakmai életútjukról. In Karlovitz
János Tibor, & Torgyik Judit (Eds.) ​Felnőttek pályaorientációja, élethosszig tartó
tanulása​(pp. 31-42). Budapest, HU: Neveléstudományi Egyesület.
Judit, S. (1999). A kezdő pedagógus. ​Iskolakultúra, 4,​3-13.
Simon Veenman 1984-ben nyolcvanhárom, a kezdõ tanári problémákkal foglalkozó
addig megjelent empirikus kutatási beszámolót dolgozott fel. Minden egyes
tanulmányból a tizenöt legsúlyosabb problémát választotta ki, s ez alapján készített
összesített rangsort. Az õ munkássága nyomán került a szakmai köztudatba a ​„reality
shock”​– a pályakezdés kritikusan problématerhelt szakaszának leírása.
A ​valóságsokk ​kifejezés arra utal, hogy a képzés idején tanultak és a képzés után a
szakma gyakorlati elkezdése között a végzettek szakadékot, diszkrepanciát,
nem-összeillőséget tapasztalnak, élnek meg.

● Vida, K. (2011). A kezdődő felnőttkor és a kapunyitási pánik. In Zs. Puskás-Vajda &

S. Lisznyai (Eds.), ​Ifjúságkutatás és tanácsadás. A pszichológiai tanácsadás
tudományos alapjai​(pp. 9–29). Budapest, HU: FETA könyvek.
Robbins, A. & Wilner, A. (2001 ): ​Quarterlife Crisis. The Unique Challenges of Life
in Your Twenties​. New York: J. P.

A “készülődő felnőttkor” a 18-25 (28) éves korig, a felnőttkor felé tartó fontos
szakasz (Arnett, 2000), azonban a szakaszt leíró kifejezés nem utal az ekkor gyakori
életszakasz-váltást követő krízis jelenlétére, a ​kapunyitási krízisre („quarterlife
crisis”), mely Robbins és Wilner szerint (2001) egyfajta szorongással, enyhe
depresszióval, reménytelenséggel, elveszettség és bizonytalanság érzésével jár, amit
jellemzően a húszas éveikben járó fiatalok tapasztalnak a felnőttkorba való átmenet
időszakában. Robbins és Wilner szerint a kapunyitási pánik által okozott szorongás
érinti mind a karrier, mind a magánélet, mind az identitás kialakításának területét, és
az ezekkel a terültetekkel kapcsolatos komolyabb döntéseket, így halogatást okozhat.
Ráadásul a huszonévesek életében a sokféle választási alternatíva már önmagában is
járhat megnövekedett stresszel, mert Schwartz szerint (2003; idézi Panchal &
Jackson, 2007) a túl sok lehetőség irreálisan magas elvárásokhoz és a rossz döntéstől
való szorongáshoz vezethet.

A „quarterlife crisis” magyar fordítására – a kapuzárási pánik kifejezés mintájára – a

frappáns „kapunyitási pánik” kifejezés honosodott meg. A kifejezésekben megjelenő
„kapu” szimbolika találó módon ragadja meg ahogyan az egyén huszonévesen
szembesül a felnőtt világba való „belépéssel”, illetve az élete delén az addig
végtelennek tűnő lehetőségek lezárultával.

Külön nehezíti a definíció megalkotását, hogy a szerzők szerint a kapunyitási krízistől

két életkori csoport is szenved: egyrészt azok a húszas éveik elején járó fiatalok,
akiknek el kell dönteniük, hogy milyen irányba szakosodjanak tovább, milyen
szakmai gyakorlatot vagy munkát keressenek, vagyis az ő élethelyzetüket elsősorban
a sokféle lehetőség, a fontos döntések és az ezt kísérő szorongás kísérik. Másrészt
azok a húszas éveik végén járó fiatal felnőttek, akik már elhelyezkedtek, de most
szembesülnek azzal, hogy nagyobb elvárásaik voltak a felnőtt élettel, a karrierjükkel
és önmagukkal kapcsolatban, mint a megvalósult realitás. Habár Robbins és Wilner
szerint két különböző csoportról van szó, közös élménye a két csoportnak, hogy mind
a ketten megkérdőjelezik „döntéseiket, képességeiket, felkészültségüket, múltjukat,
jelenüket, jövőjüket… és mindenekfelett: önmagukat.” (Robbins & Wilner, 2001,
old.: 10.) Ez a fajta nagyfokú bizonytalanság az, ami jelentős szorongást okoz a
huszonéves fiataloknak. (Ennek a két csoportnak az egységes kezelését valószínűleg
az magyarázza, hogy az amerikai oktatási rendszerben tipikus pályaképnek tekinthető,
hogy a Bachelor diploma után a fiatalok dolgozni kezdenek és csak ez után térnek
vissza az ún. Gradschool-ba és szereznek Master diplomát. Lehetséges, hogy
Magyarországon nem jelenne meg élesen ez az eltérő két alcsoport, ennek a
kérdésnek a megválaszolása azonban további kutatásokat igényelne.)

A kapuzárási pánik fogalmának mintájára alkották meg a kapunyitási pánik

koncepcióját, amely szintén egy életciklus váltáshoz köthető és élet szinte minden
területét érinti. Azonban míg a kapuzárási pánik egyik kulcstényezője a stabilitástól és
lezárult lehetőségektől való szorongás, a veszteségek megjelenésére és az idő
múlására való rádöbbenés (Bagdy, 2005), addig a kapunyitás krízis jellemzője a túl
sok lehetőség kiszámíthatatlansága, bejósolhatatlansága, az állandó változás és a
döntési helyzetek sora okozta sebezhetőség érzése, illetve a huszonévesekben
szakadatlanul megkérdőjeleződő identitásuk és a karrierválasztásuk (Robbins &
Wilner, 2001).

Az oktatásban eltöltött évek alatt a célok, a követelmények és a visszajelzések

egyértelmű rendszerében kellett a fiataloknak eligazodniuk. Azonban a munka
világába és a felnőttkorba lépéssel a fiatalok életében komoly döntési helyzetek
jelennek meg a karrier-választással, az életmóddal és a financiális kérdésekkel
kapcsolatban, amelyekre már nincsenek olyan egyértelmű válaszok és kitaposott
ösvények, mint szüleik idejében voltak. Emellett lehetséges, hogy a verseny értékén
alapuló nyugati társadalmakban a fiatalok úgy érzik, hogy keményebben kell
dolgozniuk, mint valaha, hogy kiemelkedjenek társaik közül (ezért a teljesítményvágy
és a kortársakkal való összehasonlítás a szerző szerint integráns részét képezik a
kapunyitási pániknak) (Robbins & Wilner, 2001).

További különbség a két krízis között, hogy míg az életközépi krízis ismert fogalom
mind a tudományos életben, mind a közbeszédben, azok, akiknek nehézséget jelent ez
az időszak könnyebben jutnak társas támogatáshoz, fordulnak segítségért (illetve van
rá anyagi lehetőségük). Ezzel szemben „A fiatal felnőttek úgy kellene, hogy
gondolják, hogy az életük legszebb napjait élik, mert azok, akik már túl vannak rajta,
ezt sugallják nekik. De mi van akkor, ha ezt az ember nem élvezi? Mi van, ha úgy
érzi, minden döntés egy újabb, végleges tégla a jövendő életének falában? Mi van, ha
nem tudja, hogy a tanulással hova jut? Mi van, ha a szerelmi élete rossz, és minden
barátja sikeresebbnek tűnik nála? Mi van, ha az ember csak vágyódik minden után,
ami választani segít, további döntések és kétségek nélkül?” (Gustaffson, é. n.).