Fanfár

I. Zene: Forrest Gump főcím zene

Versmondó 1.: Rigófüttyökre ébredek,

Mosolygok.
Álmomban iskolásgyerek
Voltam.
Együgyű,
Boldog,
Ki rongylabdát köt,
Pandúr-rablót játszik,
S a szilvafák
Sötétkék ágai alatt
Rikolt egy óriásit.
A mosoly még itt lebeg
A számon,
Mint fűszálon a harmat –
Pár pillanat és felszippantja
A ködfelhőkön áttörő szilaj nap.

(zene felerősödik, halkul)

Versmondó 2.: Ma még csak engem emleget

Az ág,
Ha dér levele csörren.
De holnap a szél a határt
Hiába kérdezi felőlem.

Megyek, itt minden elfelejt.

Az ég, a rét, az ág s a tó –
Csak te őrzöd emlékemet,
Mint szarvas lábnyomát a hó.

(zene felerősödik, halkul)

Versmondó 3.: Zsibogó hangár már az otthon,

Ahol repülni vágyók várnak…
Előkészítve áll a pálya,
A rajthoz fénylenek a szárnyak…

Elnémulok.
A rejtett csöndben
Suhogó vágyak
Utat vágnak,
Holnapba oldó röppenéssel
Szétpattannak az ezüstszálak.

(Zene vége)
Versmondó 4.: Az életem lemeze fordul,
S ha valaki visszatenné a tűt,
Valamit újrajátszanék,
Van, amit meg se hallanék,
Megbocsátanék,
Vagy másképp mondanék.

Versmondó 5.: Az életem lemeze fordul.

Van, ahol reccsen és zörög
Van, ahol ugrik, túlpörög.
Megcsuklik a hang egy karcolásban,

Versmondó 4.: S remeg az ív,

Versmondó 5: kihagy a szó,
Versmondó 4.: kihagy a szív.

(II. Zene: Koncz Zsuzsa – Zorán: Osztálykirándulás 02.25-04.10 alatta mondják a verset)

Versmondó 6.: Az volt a jó az ifjúságban

Hogy nem tudtam, ez az ifjúság.
A szerelemben is az volt a jó,
A sejtés, hogy nem volt neve sem.

Versmondó 2.: Emlékszel még arra a percre?

Csak néztük egymást, mint az ostoba gyerekek.

Versmondó 6.: Hiszen azok voltunk!

Versmondó 2.: Én még féltem, de te megértettél!

Versmondó 1.: Emlékszel még? Az órákon egymással leveleztünk. Ugye nem

felejtetted el? Mondd, hogy mindenre ugyanúgy emlékszel!
Hiszen jöhet bármilyen érzés, a diákbarátságot semmi nem törölheti el!

Versmondó 3.: Emlékszel, az osztálykirándulásokra? Mentünk egymásután a Gellért-

hegy oldalán, s a kezed nyújtottad, mert túl meredek volt a domboldal.
Ennyi elég volt, hogy megkedveljelek.

(Osztálykirándulás3.25-4.10 felhangosítva)

Versmondó 6.: A betűk még vibrálnak előttem,

Mint fényben porszemek.
Emlékeket idéznek. De félek,
mert emlék lett, mi szép volt,
nyolc év csokrába kötve,
színes szalagját dacos
idő lebegteti fölötte.

Versmondó 1.:Adjuk most át a zászlót, s a könyveket,

 Töröljük le arcunkról a könnyeket!
Búcsúzunk attól, aki minket
Éveken át a jóra intett.
Tanított s védett, hogyha kellett.
Így cseperedtünk szíve mellett.

(Zászlóátadási ceremónia, könyvek átadása. Nyolcadikosok lemennek, hetedikesek fel)

Versmondó 7.: Egy percig még gyönyörködöm e sokszínű csodában,

Még kavarog az érzés ez ünnepi varázsban…

(Adamis Anna: Valaki mondja meg –Ákos előadásában- bevezető zene alatt mondják a verset
az 1. és 2. versmondó)

Versmondó 8.: Ki tartja ébren a csillagok tüzét

Halat ki ad az óceánnak

Versmondó 9.: Ki sarjasztja a rét dús füvét

És az erdőben ki nevel fákat.

(III. zene 1. versszak 0.53-1.20)

Versmondó 7.: Hegyeket ki emel porból és kőből

Ki fest színeket szivárványra

Versmondó 10.: koszorút ki fon akác-tövisből

A föld sebhelyes vérző homlokára.

(III. zene 1.48-2.15. második versszak)

Versmondó 11.: Ki tanít hinni, és szeretni egymást

Ki súg az alvók fülébe álmot
Szitkoló szájból ki old fel átkot.

Versmondó 12.: Égő szemmel fénylőn vagy haragvást

A kígyó fejét ki tapossa szét
S ki mossa ki a világ szennyesét?

(III. zene 2.29-3.00. harmadik versszak)

Versmondó 8.: Hiszek abban, hogy élni érdemes. Hiszek a lélekben, mely szereti a
világot. S hiszek a békében.

Búcsúzunk a nyolcadik A. osztály tanulóitól. Osztályfőnökük Gyetvai

Ilona tanárnő.
(zene, 8.a. névsor, lufi)
Versmondó 9.: Én hiszek a harcban, az ész harcában. Hiszek a művészetben, mely
kinyitja elénk a világot.

(zene indul)
Búcsúzunk a 8.b. osztály tanulóitól. Osztályfőnökük Muhari László
Tamás tanár úr.
(névsor, lufi)

Versmondó 10.: Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért

kiáltoz az anyag. A szeretetben, melyért epednek a népek.

(zene indul)
Búcsúzunk a 8.c. osztály diákjaitól. Osztályfőnökük Nedobáné Fendrik
Éva.

(Lufi, névsor)

Versmondó 11.: Ember vagyok, s hiszek az emberben. S bár az ember vakon botorkál,
de a világ nyitja és súgja útjait.

(zene indul)

Búcsúzunk a 8.d. osztály tanulóitól. Osztályfőnökük Nagy Erzsébet

tanárnő.

(lufi, névsor)

Versmondó 12.: A szárny megnőtt, üresen áll a fészek

Csak álom volt a szép diákvilág,
S mint a fecske az alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bont egy sereg diák.

A föld csak néked őrzi titkát, s ez végtelen nagy gazdagság. Csak tudd és akard látni bűvét,
varázsát! Vár a messzi ismeretlen! A tudás az, mi fölemel! Várnak rád új és új csodák.

(IV.zene Az élet szép (részlet) – Légy jó mindhalálig, musical, Vikidál Gyula)

Hűs forrás, dús liget, havas csúcs, oly ragyogó! Csak képzeld el és látod!
Tárd ki a fénynek lelked, hogy te is felfedezhesd mind e csodálatos világot!

Ott hol élt már ember átokvert és áldott sorsot, minden táj titkot rejt, mely megfejtésre vár.
Rég volt boldog ősök és nemcsak fényes hősök: névtelen, békés, dolgos milliók éltek itt e
földön egykoron.
Az élet szép az élet minden! Ha rangod, pénzed, semmid nincsen, a legnagyobb kincs mégis
csak tiéd. Ösztön, vágy és képzelet küld, hogy lásd, hogy megismerd azt, mi értelemmel tölti
el a létezést.

Az óceánok, az őslények, a mamut, a sivatagi oroszlánok és az ember! Mikor is építettték a

pramosikat? Négy-ötezer éve a Nílus mellett egyiptom földjén. És ott álnak még most is.
Hirdetik az ember nagyságát, mert a világ gyönyörű

Az élet szép, az élet minden, s míg létezhet a földön ember, a lánc mi egybeköt, nem hullhat
szét. Lesz út lélektől lélekig. Lesz, kinek megtanítsd világok titkait.
Az élet szép, az élet minden, mondhatják, hogy semmid nincsen, a tudás, a legnagyobb kincs,
mely örökké tiéd.

Mély barlang, vagy dzsungel, folyó, zúgó tenger, magányos őrtorony a parton… Trópusi nap
hevében, jéghegyek közt a télben utat tör tehetség és szorgalom. Minden sors új kezdet, remél
és küzd az ember! Keresné, hogy lehetne boldog teremtő lázban égve. S egy új kor szebb
reménye, mint lámpás fénye, mindig felragyog.