PASITORTUZ

ALAPÍTOTTA:
REMÉNYIK SÁNDOR
SZERKESZTI:
VÁSÁRHELYI Z.EMIL

1 944. J A N U Á R 15.
XXX. ÉVF. 1. SZÁM
 A PÁSZTORTCZ szerkesztőbizottságának tagjai
CSÁSZÁR KÁROLY, JÁROSI ANDOR, JÁSZ PÁL, KÉKI BÉLA,
TAVASZT SÁNDOR
EGYETEMI KÖNYVTÁR Felelős szerkesztő: VÁSÁRHELYI Z. EMIL.
________ BUDAPEST
Helyettes szerkesztő: HESZKE BÉLA
p 7 0 .0 0 4

T A R T A L O M :

Gál István: A fiatal Szalay László 1 Faragó József: Székely néprajz.

Lőrincz László: A Házsongárd fü­ (Balázs Márton és Székely László
vén (versek) — — — — 6 közleményei) — — — — 39
Lakatos István: Liszt Ferenc Ko­ Isák József: Nagyenyedi Demokri-
lozsváron — —— — — 8 tus (Hermányi Dienes József
Mihályi Sándor: Versek — — 17 könyve) — — — — — 41
Lőrinczi László: Római naplótöre­ Kemény Gábor: Magyar Ovidius
dék _ _ _ _ _ _ 19 (Gáspár Endre fordításai) — 42
Vitányi János: Versek — — — 22 Ficzay Dénes: Felebarátaim (Kosz­
Ficzay Dénes: Illyés Gyula — — 23 tolányi Dezső műve) — — — 44
Hans Sachs: A zsákba dugott ven­ Jánosházy György: Kallimachos
dég (Kemény Gábor fordítása) 29 himnuszai (Devecseri Gábor
Döbrentei Gábor ismeretlen napló- fordítása) — — — — — 44
följegyzései (Jancsó Elemér köz­ Faragó József: Olvasóközönségünk
lése) — — —— — — 31 1800 táján (Kulcsár Adorján
Faragó József: Székely egyetemi könyve) — — — — — 45
hallgatók találkozása Székely­ Ficzay Dénes: Akom-bákom (Kosz­
udvarhelyen —— — — 35 tolányi Dezső műve) — — 46
Barta István: Révai M.népdal­ Lakatos István: Kodály művészete
közléseiről — — — — — 36 (Szöllősy András könyve) — 47

Címlapképünk F. Ferenczy Júlia „Szamoskanyar“ c. szénrajza nyomán készült.

A » P á s z t o r t ű z « megjelenik minden Előfizetések, tudakozódások, könyvren­

hónap 15-én,
Lapzárta minden hónap utolsó napja.
Cikkek, novellák, versek, ismertetésre
szánt könyvek a szerkesztőség címére
küldendők:
Kolozsvár, Brassai-utea 7. szám.
Szerkesztőségünk gépírásos kéziratot kér.
Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és
nem adunk vissza.
Minden cikkért írója felel.
delések a kiadóhivatal címére küldendők.
Kolozsvár, Brassai-ucca 7. szám.
Előfizetési árak:
Egész é v r e .................... 18.— P.
Félévre ........................9.— ,,
N egyedévre.........................4.50 „
Lelkészeknek, tanároknak, taní­
tóknak egész évre . . .• . 15 P.
Vállalatoknak ................... 36 P.
Budapesti bizományos:
Studium Rt. Budapest, Kecskeméti-n. 8.
E R D É L Y I 9R 3 D M C N I É S M Ű V É S Z E I ! F O L ^ Ö I i t F l Y
X XX . ÉVFOLYAM . © 1944. JA N U Á R 15.
1. szám .
A FIATAL SZALAY
Irta GÁL ISTVÁN
Irodalomtörténészeink és kritiku­
saink nem egyszer felpanaszolták már,
hogy a magyar közönség nehezen vál­
toztat megrögzött véleményein. Rang­
listát kellene összeállítani a köztudat­
ban leggyakrabban szereplő íróinkról
műfajok szerint; szinte holtbizonyos,
hogy sorrendben első helyre kerülnének
a regényírók, utánuk következnének a
költők és csak kevés hely jutna a tudó­
soknak, tanulmányíróknak és közírók­
nak. A magyar irodalmi köztudat hom­
lokzatán néhány nagy regényírónk és
költőnk nevének fénye ragyog csupán.
Hagyján, hogy nap-mint-nap emlege­
tett legnagyobbjainknak nem ismerjük
az életét az emberi közelből. Ha leg­
alább halhatatlan műveiket az utolsó
betűig idézni tudnánk! Petőfi érces
prózájáról, negyvennyolcas forradalmi
naplójáról tudnak-e, kik egy dandár
versét kívülről megtanulták jószántuk­
ból vagy az iskolában? Arany gondos,
választékos tanulmányait olvassák-e,
akik Toldiját, balladáit és őszikéit any-
nyira szeretik ? S tanulnak-e eleven for­
dulatokat Ady ragyogó újságcikkeiből
azok, akiknek napi olvasmányuk az
egykötetes Összes Versek? — Az angol
és francia szellemi életben közbecsülés-
nek örvend a nagy íróknak nemcsak a
főművük, de minden valaha leírt soruk
is. A személyes, emberi dokumentumok
pedig örök-elevenné, minden korban
érvényessé, a nemzet féltett kincsévé,
gondosan ápolt tulajdonává teszik a
LÁSZLÓ
ténylegesen nagyok és klasszikusak
valamennyi sorát. Az angol, az ameri­
kai, a francia nem ismer különbséget
m últ és jelen között, ha történelmének
vagy kultúrájának egy-egy nagy alak­
járól van szó. Nem lehet eléggé saj­
nálni, hogy a magyar irodalom nincs
oly eleven kapcsolatban a magyar köz­
élettel, mint az angol vagy a francia a
magáéval. A m agyar hajlamos rá, hogy
nagyjainak inkább szobrot emeljen,
mintsemhogy műveiket naponta fo r­
gassa. Néhány éve, mikor Széchenyi
rendkívül érdekes naplói végre teljes
egészükben megjelentek, írók és tudó­
sok kissugarú körétől eltekintve senki
sem vette tudomásul a politika minden
eseményénél nagyobb szenzációt.
Az utóbbi évek jelenségei arra en­
gednek következtetni, hogy a magyar
irodalom m últjának nagy fölfedezés-
korszakát éljük. Teljesen feledésbe me­
rü lt korok kincsesbányáit tá rja fel a
tudomány: a magyar irodalomnak
egész ismeretlen tájai nyílnak meg
előttünk. N agyjainkat új megvilágítás­
ban látjuk, emberi közelünkbe kerülnek
s egyre inkább fölsorakoznak köréjük
hajdani kortársaik is.
Hadd hívjuk föl most a figyelmet
egy nagy m agyar férfire, jeles íróra és
kiváló tudósra. Szalay László egy sze­
mélyben elsőrangú publicista, jogász és
történetíró. Hányán ismerik főművét,
az ötkötetes Magyarország történetét?
Izgalmas leveles-könyve kezébe került-e
1
 valakinek? Legtöbben csak a közép­
iskolából emlékszünk rá, ahol tudomá­
sul vettük, hogy a 19. századi magyar
történetírásnak H orváth Mihály mel­
lett legnagyobb alakja. Csak néhány
éve állapította meg róla Szekfű, hogy
nemcsak a 19. század legnagyobb tö r­
ténettudósa, de egyáltalán a Legnagyobb
magyar történetíró.
Szalay nemes figurája megérdemel­
né, hogy necsak tuaósoK magasztalják,
hanem íróink is lelkesedjenek érte, kö­
zönségünk pedig megismerje, necsak
könyveit, hanem rokonszenves emberi
alakját is. A magyar reformkor hősei
közül m a úgyszólván csak Széchenyit
idézzük. Pedig alig van még egy any-
nyira időszerű és figyelemremeltó író­
tudósa a centralisták vagy „magyar
doktrinérek“ néven ism ert író-tudós-
politikus-csoportnak, m int éppen Szalay
László. Eötvös József mondja róla em­
lékbeszédében: „Jellemének nincsenek
árnyoldalai, egy egész az, eszményképe
a becsületességnek, férfiasságnak és
józanságnak.“
„Rendületlenül tartsato k ki a tö r­
vényhozási úton megállapított alkot­
mány m ellett“ — ezeket a szavakat
hagyta fia ira a császárhű Szalay Péter,
Szalay László édesapja. A tizenegyesz­
tendős gyermek talán nem értette át
ezt a m ondást teljesen, azonban a ben­
ne megnyilatkozó közjogi szellem, o tt­
honának szelleme döntő hatással volt
egész életére. Gyerekkora a múlt szá­
zad első negyedébe esik. A születése
előtti évben, 1812-ben volt az utolsó
magyar országgyűlés, utána tizenhárom
éves ném aságot parancsolt a magyar
törvényhozásra Metternich kancellár.
1825-ig ta rto tt a kényszerű némaság.
A m agyar nemzeti élet és szellem el­
fojtása azonban nem sikerült. A köz­
élet szünetelésének csendjében a m a­
gyar udvarházak, nemesi kúriák, városi
otthonok lakói a következő évtized lec­
kéit tanulták. Elnémult a közjog latin
nyelve, a hivatalos nyelv, de a század-
forduló franciás műveltsége elhozta a
magyar nemesség vezető elméinek o tt­
honába a tizennyolcadik század encik­
lopédikus műveltségének szellemét s a
2
forradalmi Franciaország népjogi vív­
mányainak |híre keresztülszivárgott a
kancellária sorompóin. A nyugati esz­
mék az évezredes magyar tradició szű­
rőjén sajátos nemzeti kinccsé válnak
s ezt a szellemet szívja magába a gyer­
mek Szalay László budai otthonában.
A magyar nemzeti öneszmélet a húszas
években lassan-lassan fölcsillan s fel­
vetődik a magyar nyelv közigazgatási
használatának kiterjesztése. Az 1825-ös
országgyűlésen lép elő ismeretlenségé­
ből Széchenyi István s javasolja egy
Magyar Tudós Társaság megalapítását.
Szalay László 1824-től 26 ig a székes-
fehérvári cisztercita gimnáziumban
tölti tanuló éveit. Talán nem csal sej­
telmünk, ha a tudós páterek mellett
töltött esztendőknek tulajdonítjuk, hogy
a szépreményű Szalay itt jegyezte el
magát egy életre szólóan a latin szel­
lemmel. A római klasszikusok egy em­
beröltőn át elkísérték. Élete végén le­
fordítja és kiadja Cicerónak a köteles­
ségekről írott munkáját. Tizenkétéves
korában meghal atyja, a koraérett
gyermek, ha már kénytelen ráébredni
az élet nehézségeire. Vájjon a köteles­
ségek római jellemhez méltó fiatalkori
vállalása nem erre a szomorú családi
eseményre viszi-e vissza eredetét?
1826 végén Szalay fölkerül Pestre,
itt két éven át a továbbképzésre jogo­
sító filozófiai tanfolyamot, majd három
évig a jogi tanfolyamot hallgatja az
egyetemen. Pest-Buda ezekben az évek­
ben, a múlt század második negyedé­
nek első éveiben, alakul rohamosan a
magyar irodalom fővárosává. Termé­
szetes, hogy ezek az évek a fiatal Sza-
layra is életalakító, sorsdöntő hatással
vannak. Az egyetemi ifjúság bálványa
ebben az időben a romantikus tö rté ­
nész-professzor, H orvát István. Szalay
sokat tanul tőle: a magyar történelem
szeretetét. „Visszaemlékezem — írja
róla később — az 1828- -31-i évekre,
midőn lábainál ültem, mint tanítványa,
s lelkem elérzékenyül. . . Ő nekem nem­
csak tanítóm, ő első ifjúságomnak
atyai barátja volt.“
De nemcsak a tanárok között akad
a maga emberére. I tt ismerkedik meg
báró Eötvös Józseffel, aki egyébként
vele egy évben született, 1813-ban. Ke-
’ és olyan löbbévtizedes szép barátsá­
got tud felmutatni szellemtörténetünk,
amelyből az egész nemzetre annyi ál­
dás származott volna, mint kettejük
barátságát. Együtt tanulnak, együtt
olvasnak, együtt versenyeznek első
irodalmi zsengéikkel. A két koraérett
lelkes ifjú éberen figyel a magyarság
választott hazájának, NyugateuropanaK
minden szellemi és politikai mozgal­
mára. 1830 júliusában a tizenhét éves
Eötvös és Szalay a margitszigeti ki­
rándulóhelyen pezsgővel ünnepli meg a
párizsi forradalom hírét.
Közben a nemzeti mozgalom orszá­
gos reformigénnyé fejlődik, úgynogy
1830 körül a reformok gondolatával
m ár nemcsak a nemesi házak csendjé­
ben találkozunk, hanem a megújhodó
magyar közéletben is.
Az ifjú Szalay László fogékony lelke
az irodalom nagyjai felé fordult. Isme­
retségei révén csakhamar a pezsdülő
szellemi élet központjában leli magát.
Szemere Pál, a magyar irodalomnak ez
a furcsa különce, három írói nemzedék
mentora és csodálója, hamar pártfogá­
sába veszi a nagyképzettscgű, tehetsé­
ges fiatalembert. K ritikát írat vele a
kor vezető magyar folyóiratáról, a
Muzárionról. A magyar irodalom nem
szűkölködik koraérett fiatal írókban,
de Szalay első munkái a szokásosnál is
gazdagabban felkészült, a kor teljes
műveltségét számontartó, érett elmét
árulnak el. Szekfű állapította meg róla,
hogy az ötvenes években megjelent m a­
gyar történetével a szellemtörténet első
magyar úttörője abban az időben, mi­
kor szerte Európában a pozitívizmus
még csak bontogatta szárnyait. Érde­
kes, ez a történet- és életszemlélet Sza­
lay első munkájának legelső oldalán
is megnyilatkozik:
„Fizikai erők kinyilatkoztatásai ala
pítják az életet. A kinyilatkoztatások
intellektuális szemlélései reflexiókká s
ezek viszont igazító elveivé lesznek a
fizikai erőknek. így élet terem ti a lite-
raturát, literatura igazítja az életet.
Fizikai erők cselekvésben még nem élet,
— gondolat- s képtöredékek még nem
literatura: szellem kívántatik ehhez,
mely az egyes részeket magánálíó
egésszé olvassza.“
„Stílus, modor, előadás már az érett
író megnyilatkozásai. „Belátás, célirá­
nyos olvasottság, a részrehajhatatlan
ítélet általában férfias előadásban test-
véresítve“ •— ezek kritikai elvei. írja
is, hogy „kezdő literaturában a kegyet­
len kritika hasznai kiszám íthatatlanok“
s jogosnak találja a panaszt egyes kor­
társ írók ellen, hogy mielőtt magyarul
tudnának, m ár magyarul írnak. Érde­
mes idézni irodalmi korképét, mely ma
is komoly tanulságul szolgálhat:
„Mi magyarok eddig jobbára egy-
kevéssé pedántocskák voltunk. Kevés­
be múlt, hogy még almanachjainkat is
értekezésekkel a neo- és xenologizmus-
ról s több efélékkel telidesteli nem töm­
tük s keservesen panaszló, mégis, hogy
nagyjainktól s a szépnemtől egyaránt
nem olvastunk. M ulattatni kíván a
publikum, m ulattatni kivált a szépnem
Mindaddig, míg a Claurenek, Schillin-
gek, Van der Weldek több szépet tud­
nak mondani egy hajfürtről, m int a
magyar író az egész asszonyi nemről,
csak egy kis bosszúságból sem olvas­
nak bennünket.“
Büszke önérzettel küldi el kritikájá­
nak kéziratát kiadójának, Szemere Pál­
nak: „Szívemből szólottám, mindig
meggyőződésem szerint, soha pártok
szelleméből nem, mivel a való és igaz
lebegett mindenkor szemeim előtt.“
Nyakig benneúszik a német filozófiában,
Kantot, Fichtét, Schellinget olvassa s
kortársai műveltségét messze megelőz­
ve, Victor Hugót és Heinét bújja. Ta­
nul és dolgozik s szívében különös új
álmok bontakoznak. Régi humanista
hagyományokat idéznek azok a versei,
miket 1830-ban „Bimbók“ címen kö*
tetbe gyűjtött. Kis könyvét barátjának.
Eötvösnek ajánlja, akinek az öreg Ka­
zinczy is, épp ebben az időben, Pannon­
halmi Leveleit dedikálta. Szalay ifjú­
kori verseskötete egyike a magyar iro­
dalom legfigyelemreméltóbb dokumen­
tumainak, megérdemelné, hogy új ki­
adásban lásson napvilágot. Verset ír
Balassiról, az elfelejtett m agyar költő­
ről, tizenhétévesen epigrammát ír Vic-
tor Hugóhoz, a csodált Széchenyihez,
az első lóverseny alkalmából. Versei­
ben a rom antika holdfényes, tündöklő
álmai mesteri rímekkel ölelik egybe a
magyar múlt nemes árnyait:
Gyermekész és gyermekálom
Befutni a fényhazát
és megtérön homlokodra
fűzni csillagkoronát.
Gyermekész és gyermekálom
Hajnal- s alkony-ideálom,
hogy feltámad a magyar,
Hogy Zerinvár omladékin
Iszonyúan árnya feltűn
s éllent porként megkavar —
Gyermekész és gyermekálom.
1829-től 1833-ig minden évben meg­
jelenik egy-egy füzete, könyvecskéje.
Novellát ír Párizsról, Victor Hugóról.
Byronról s nálunk teljességgel ism e­
retlen spanyol írókról ad számot: Cer-
vantest, Calderont, Gongorát, Marinit
idézi. Nagy történeti szakismeretre
valló novellát ír N agy Frigyes ifjú­
kori szökési kísérletéről, a latin mű­
veltség és a germán pietizmus össze
ütközéséről s a haldokló császár ágya
mellé Mirabeau „iszonyúan szép“ á r­
nyát vetíti.
Az ébredező m agyar irodalmi életben
ezekkel az álmokkal egyedül m aradt
Szalay László. Még az íróknak is csak
egy kis csoportja lelkesedik érte, egyéb­
ként erősen bírálják s mire az olvasó-
közönség műveltségben és ízlésben utol­
érte, ő m ár régen tú lju to tt romantikus
álomvilágán. Négy elegáns kis könyv,
s néhány rendkívül józan, a körülmé­
nyekkel és a helyzettel teljesen tisztá­
ban lévő levél őrzi szépirodalmi mun­
kásságának emlékezetét.
„Tanultam és tanultam , s új epocha
kezdődött életemben és ifjabbkori dol­
gozásaim elvesztették beesőket, vagy
legalább érdekűket előttem. Midőn
1829-ben emlegettem nekik Hugót, vál­
lat vonítottak, midőn Heiné-nak ver­
seit, azt felelték, hogy Heiné-nak ver­
sei nem érhetnek s o k a t. . . most ők
emlegetik nekem Hugót és Heinét és
rajtam van a sor a vállvonításra“ —
írja ezekről az évekről.
Ha a közönség nem is lelkesedik érte,
annál nagyobb becsben áll az írók java
előtt. Kazinczy neki küldi el „Erdélyi
Leveleit“. A tizennyolcéves Szalay nem
győz lelkendezni értük. Az öreg és be­
tegeskedő nagyoknak azonban számlál­
va vannak napjai. Kisfaludy Károly
halála s a szörnyű részvétlenség hóna­
pokra leveri. Kazinczy még két nappal
a halála előtt élettel-erővel teljes leve­
let ír neki. A mentorok és mesterek
sorra kidőlnek. Akárcsak napjainkban,
a fiataloknak ébereknek kell lenniök,
hogy máról-holnapra elfoglalhassák a
legfontosabb pozíciókat s megfelelhes­
senek a rájuk váró nagy feladatnak.
Szalay az egyetem elvégzése után Köl­
csey mellé megy patvaristának. Sze­
mere Pál ajánlja be hozzá s Kölcsey
lelkesedéssel fogadja: „Édes Szalaym,
mindég lesz nálam helye annak az ifjú­
nak, kit az én Szemerém ajánlott. Cse-
kén szállást és asztalt örömmel adok.“
Kölcsey nagy hatással van egész to ­
vábbi munkásságára. A nagy kritikus
és történetfilozófus mellett töltött esz­
tendő az elméletre való teljes áttérés
ideje. Néhányévi szünet következik az
alkotó munkában. Szalay László pol­
gári életét alapozza meg ezalatt. 1832-
ben a királyi tábla hites jegyzője, majd
a helytartóságnál fogalmazógyakornok.
1833 végén ügyvéd. Pesti társasági és
irodalmi életben nagy becsületet sze­
reztek neki ifjúkori munkái, főként
elsőrangú nyelvtudása és széleskörű
szellemi tájékozottsága. 1836-ban, alig
huszonhárom éves korában az újonnan
alakult Magyar Tudományos Akadémia
levelező tagjává választja. Előkelő és
tekintélyes nevek szerepelnek a tag ­
ajánlók között: Vörösmarty Mihály,
Wesselényi Miklós, Dessewffy József,
Jankovits Miklós, Döbrentei, Zádor,
stb. Annak a néhány szíves sornak,
melyben megköszönte fölvételét, egy
egész életen át lelkiismeretesen eleget
te tt: „Alólírott a Tekintetes Magyar
Tudós Társaság által levelezőtagnak
választatván, ezzel írásban is kinyilat­
koztatja: hogy a társaság alaprajzá­
ban kikötött szorgalmas együttmunkál-
kodásra igen is kész s hogy abban, mi
reá bízatik, buzgalommal eljárni fog.“
Ezt a nagy kitüntetést, mely azóta
sem é rt huszonhárom éves fiatalem ­
bert, egy egész élet megfeszített mun­
kájával hálálta meg. Egy évvel rá az
Akadémia segédjegyzője és könyvtáro­
sa lesz, s a Kisfaludy Társaság is tag­
jává választja. Huszonnégyéves korá­
ban két esztendeig ta rtó nagy nyugat­
európai tanulmányútra indul, Cseh­
országot, Németországot, Belgiumot,
Párizst, Hollandiát és Angliát járja, s
mikor hazakerül, a látottak alapján
szomorúan írja: „Veszendőben tudtam
a hazát, amely gyermeki álmokat hü­
velyez annyi felserdült nép szomszéd­
ságában.“
Hazatérésekor a hazai reformmozga­
lom már nagy lendülettel halad előre,
Szalay is rövidesen a vezető férfiak
közé kerül, végig ott is marad. Széche­
nyinek, Kossuthnak, Keménynek, Sze­
mere Bertalannak nemcsak kortársa,
de szellemi rán g társa is. Közös törek­
vésük, hogy Magyarországból, a feudá­
lis Habsburg-provinciából necsak füg­
getlen államot, hanem a nyugateurópai
haladó eszméknek nemzeti otthont te­
remtsenek.
Szalay László vezető elméje a ma­
gyar centralista csoportnak, a magyar
doktrinereknek. Sokoldalúsága, munka­
végzése és nagy jelleme a m agyar múlt
egyik legtiszteletreméltóbb alakjává
emeli.
5
 L Ő R IN C Z LÁSZLÓ:
A HÁZSONGÁRD FÜVÉN
L íra i k é p e k a h á zso n g d rd i tem ető b ő l

I.

Lám, semmi nesz. A Házsongárd füvén Kábultabbak talán a holtak is,

a tücsök sem nótázik oly üdén, pedig olyanok ők, kik voltak is
mint délután s ha jön az alkonyat nem is. Testük nékünk már mit se ér —
beárnyékolni izzadt arcokat. szalad velük rég a göncölszekér.

(Az állomáson egy vonat — teher — Csak én állok s fejem fölött a nap,
a síneken elájultan hever, nem találom sehol árnyékomat,
csak fü stje él, parányi lob, korom, mert úgy lapul, mint toll ala. t a pulyka,
mint könnyű bor, zsíros disznótoron.) szemem elől talpam alá bújva.

II.
Köröskörül, sírok s fenyőcsúcsok, — A völgybe lent, mint őskupun a zár,
valami titk o s létomlás szelétől a tünedező déli révületben
pár század év a föld alá csúszott. egy nagy diák, Kolozsvár szundikál.

111.

Míg élt, óh, annyi gondot és tekert De béke lesz körötte nem soká —
cipeltek el roskatag cson tjai. . . a gömbakác lassan szívéig ér,
Hogy meapihenien, földbe kényszerült színekbe szöknek porló csontjai
s száz m ázsa földet kell o tt tartani. s az ágak közt méhecske döngicsél.

IV.

Ember, ki voltál, el sem olvasom. Ha jött az est, elért a kábulat

Éltél, s hogy élsz úgy megszoktad talán, féledtetőn a tested harcait,
mint képedet fehér szobád falán. s szép asszonyod kitárta karjait.

A nappalod kemény vol, csúf robot, De néha lám, haragvó lett a lelked,
mert enni kell és enni oly nehéz. . . mert elszökött jó asszonyod, a ritka,
míg szájhoz ér, oly fonnyadt már a kéz. fogadalmas, szende-szép Mariska.

A lét ilyen: el-élrabol, — hagy i s . . .

Oh porladók, épp így van ez ma is.

6
 V.

Míg éltetek, Magatokért.

mindent csak értetek Míg rontó szél nem ért
akartatok. s azóta m á r . . .

hej, messze jár az ős pohár!

IS!agyúr, nagyúr,. .. S a szolganép

bársonyszegély s azúr tálakon hordla szerteszét
övezte homlokod. a hűsítő italt.

Hiába v o l t . . .
a mente rólad szétfoszolt,
s a szolgáid felé, mint híd
fehérlenek úrcsontjaid.

Bál volt tálán a Házsong árd füvén — Méhecske dong a lombsátrak körül,
múlt századok rendeztek tarka estélyt, egy röpke ízt hirtelen felnyalábol,
s a heverészök bágyadt ráncain aztán körülnéz, hogy maradt-e más
mállott a mély, aranynyomású festék. édes nyálit a báli lakomából.

Egy kisleány locsolja álmukat, Lábujjhegyen osonva lépkedek,

bársony szeme békévé andalít, ügyelve jól, nehogy egy lomha ág
a balkezében jácint s orgona, megreccsenjen a pázsit szőnyegen
a jobbkezében csöppnyi kanna víz. s felébressze a szunnyadó tanyát.
LISZT F E R E N C KOLOZSVÁRON
Irta LAKATOS ISTVÁN
Liszt Ferenc Nagyszebenből 1846. no­
vember 23-án indul és 24-én érkezik Kolozs
várra. Brassai Sámuel Vasárnapi Újság­
jában már 1846. május 24-én jelenti, hogy
Liszt Ferenc Pesten hat estélyt ad és hoz­
záteszi: „Bár hozzánk is bészólana, mert
áldozó hazafiakra nagy a’ szükségünk“.
Liszt érkezése előtt hetekkel nagy izga­
lommal tárgyalják a lapok, vájjon eljön-e
Liszt Kolozsvárra is. Az Erdélyi Híradó
a Hirfüzér rovatban 1846. november 12-iki
számában jelzi, hogy Liszt Temesvárra és
Aradra megy és csak december elején, mi­
kor „országgyűlésünk beálland“ fogja Ko­
lozsvárt meglátogatni. Ugyan ezen lap no­
vember 15-én írja, hogy Liszt titkárától a
kolozsvári császári és királyi postahivatal
Aradról értesítést kapott, hogy a Liszt cí­
mére érkezett leveleket továbbítsák Sze-
benbe, mert „a zongorahős Aradról oda
szándékszik mielőbb átjönni“.
Liszt Ferenc első kolozsvári hangverse­
nyét 1846. november 26-án tartotta a vá­
ros tánctermében (Redutban). A közönség
idő előtt elfoglalta helyét a teremben. Liszt
a közönség éljenzése között lépett a dobo­
góra. A hangverseny műsora következő
volt: 1. Andante a Lucia di Lammermoor
daljátékából. 2. Ábrány Normából. 3. Ave
Mária. 4. Eger király (sic!). 5. Hexameron
Concert változatok I. Puritani daljáték­
ból. 6. Magyar dalok (Melodies hongroi-
ses). Ezt a műsort a Kelet c. kolozsvári
napilap 1879. évfolyam 195. lapon azzal
kapcsolatosan közli, hogy megemlékezik
Liszt első, 1846 évi kolozsvári hangverse­
nyéről, melyről röviden, de elragadtatás­
sal ír a kolozsvári sajtó.
Liszt Ferenc második hangversenyére,
melyet 1846. november 29-én tartott, min­
den jegy előre elkelt. Erről az estélyről az
Érd. Híradó csak annyit mond, hogy ugyan
azon helyen tartották, mint az elsőt, még
nagyobb közönség előtt és előbbihez ha­
sonló lelkesedés mellett. A harmadik hang­
versenyt Liszt 1846. december 3-án adta
közcélra a Farkas utcai színházban. A lap
azt írja: „Hál Istennek, hogy inkább helyet
és bémeneti jegyet, mint közönséget kell
kívánnunk!“
A harmadik hangversenyről a lapokban
ezt olvassuk: „Kolozsvárnak ilyen élveze­
8
tes östéi nagy idők óta nem voltak s hihe-
tően nem is lesznek. Amint megjelent, jó­
kedv és mosoly ült minden arcon, taps és
éljen viharozza át a termet. Minden szám
után két-háromszor visszatapsolják.“
Liszt a harmadik estjét az 1000 hallga­
tót befogadó kőszínházban tartotta. „A
nagy művész, mint világhírű egyetlen
zongorász, ki különösen a magyar szivé­
hez eddig nem ismert bűvös hatalommal
szól, jnemzeti fájdalmát és örömét soha
nem hallott bensőséggel, hűséggel és láng­
gal tudja festeni.“ Magyar változatait és
végül Rákócziját zongorázta, mert „ezt kö­
zönségünk mindig kívánni s ő mindig kész­
séggel játszani szokta“. A hangverseny
után 150 fáklyás ifjú és több magas állású
főtisztviselő a Rákóczi induló hangjai mel­
lett szállására kísérte Lisztet, ahol fő­
urak és barátai fogadták. Liszt szállása
előtt az ifjúság a fáklyákat máglyaként
halomra rakta és úgy égette tovább. Az
újságíró lelkesen írja le, hogy „bár minél
több fia hazánknak hozzon annyi dicsősé­
get a magyar névre, mint Liszt Ferenc“.
A harmadik jótékonycélra tartott hang­
verseny jövedelmének elosztásáról az Érd.
Híradó az 1846. évfolyam 787. oldalán kö­
vetkezőképen számol b e: a Conservato-
rium, a külső monostori szegények háza,
a kisdedóvó 200—200, a dolgozóház 50, a
kolozsvári szegények pénztára 50 pengő-
foritot kapott. A hangversenyek jövedel­
méből tehát Liszt 700 pengőforintot adott
közcélra.
Liszt Ferenc 1846. december 5-én meg­
látogatta a Conservatoriumot, mely tiszte­
letére eljátszott egy-egy Beethoven nyi­
tányt és szimfóniát, majd elénekeltek egy
kettőst és egy karművet.
Negyedik és egyben búcsúhangversenyét
Liszt Ferenc 1846. december 6-án tartotta
meg. „Lelkes magyar műveket, változato­
kat és végül a Rákóczi indulót játszta“,
írja az egykorú sajtó. Mintegy 300 fák­
lyás kísérte haza a hangverseny után la­
kására. Tisztelgő versekkel búcsúztatták.
1846. december 8-án reggel 9-kor távozott
a városból több főúr kíséretében.
Liszt Kolozsvárról Szebenbe utazott és
december 11-én érkezett oda. Másnap foly­
tatta útját Bukarestbe és Jakiba kikerülve
 Brassót, melyen eredetileg keresztül akart
menni. Pedig Brassó nagyon készült fo­
gadtatására és tervezte, hogy hódolata je­
léül bársony párnán fogja átnyújtani a
nagy művésznek a város kulcsait.
Liszt Ferenc másodszor 1879-ben volt
Kolozsváron. Eredetileg a nőegylet által
tervezett hangversenyen csak gróf Zichy
Géza játszott volna, de úgy látszik, szóba
került Liszt leutazása is. A lapok már he­
tekkel előbb írnak arról, hogy esetleg
Liszt is lejön Zichyvel Kolozsvárra. Mikor
elterjedt a hír, hogy a nőegyleti hangver­
senyre Zichyvel Liszt is Kolozsvárra ér­
kezik, már 10 nappal a hangverseny előtt
elkapkodták a jegyeket. Messze vidékekről
táviratilag rendelték meg a hangversenyre
a jegyeket. Vendégek érkeztek a zenei ese­
ményre Nagyszebenből, Marosvásárhelyről,
Désről, Szamosújvárról, Tordáról, Bánffy-
hunyadról, Enyedről és Gyulafehérvárról.
Voltak, akik tízszeres árat ígértek belépő­
jegyért, de még így sem volt kapható. Azt
írja a Magyar Polgár (1879. ÜL 14. Tárca
Jónás aláírással) „Ma senki sem akart
üzletet csinálni a művészet rovására. A
legönzőbb ember, még az uzsorás is élvezni
akart.“ Mindenki látni akarta Lisztet, a
nagy mestert, azt a férfiút, akt az öt vi­
lágrészen senki sem tudott felülmúlni és
senki sem tudott megközelíteni.
Napokkal Liszt megérkezése előtt a na­
pilapok közölték a fogadtatás részleteit és
annak tervezetét. Rendezőbizottság alakult
a fogadtatás előkészítésére és annak pro-
grammját a Kelet című lap 1879. évf.
III. 9. és 11-iki száma közli. A mester
megérkezéséről és a fogadtatásról a lap
így számol be: Liszt Ferenc és Zichy Géza
gróf 1879. március 10-én délután vonaton
érkeztek Kolozsvárra. A fogadtatás na­
gyon népes volt, méltó hozzánk és a
maestrohoz. Városunk összes zene- és dal­
egyletei és a színház tagjai saját lobogóik
alatt már délután y22-kor gyülekeztek a
városházánál. A menet az elnökök veze­
tése alatt vonult ki a vasútállomáshoz,
ahol már nagy tömeg csoportosult. Az
indóházhoz vezető útakat elöntötte a kö­
zönség. A pályaudvaron szép és nagy női
koszorú, dalegyletek és a város tekintélyei
várták a vonatot. Harsány éljen kiáltás
tört ki, mikor a vonat befutott és Lisztet
a várakozók megpillantották. Eszterházy
Kálmán gróf főispán lépett ekkor Liszt
elé, őt követték gróf Teleki Sándor, Liszt
barátja, majd a dalegyletek elnökei és ki­
küldöttei. A dalegyletek elénekelték Liszt
egyik karszerzeményét és ezután Eszter­
házy Kálmán gróf főispán körülbelül ezek­
kel a szavakkal üdvözölte a mestert: Üd­
vözlöm a tisztelt hazafit, a zenevilág nagy
mesterét, aki nemcsak magának, hanem a
nemzetnek is hírnevet szerzett, mikor a
nemzeti ébredés korszakának hajnala de­
rengett és a nemzet majdnem ismeretlen
volt az európai népcsaládban, aki bírja a
ragyogó égi szikrát kiolthatatlanul, a lel­
kesült lángészt, mellyel hódított a nem­
zetnek! Kívánom, hogy mulatósának em­
léke kedves legyen, mint amilyen kedves
és megtisztelő megjelenése. Akit Isten ho­
zott, tartsa Isten. Ezután gróf Eszterházy
Zichy Géza grófhoz fordult, örömét fe­
jezve ki, hogy áldozatkészsége őt ide von­
zotta és megköszönte neki a nagy mester
megjelenését. Liszt nehány szóval meg­
köszönte a szép fogadtatást, társaságával
kocsira ült és belmonostorutcai szállására
hajtatott.
Még aznap délután Liszt Ferenc Teleki
Sándor gróf és Eszterházy Kálmán gróf
kíséretében megtekintette a várost és sé­
tát tett a főtéren. Egész tömeg szemlélte
és követte őket. Azt írja a lap: „A zon­
gorakirályt hosszan leomló fehér, ősz haja
és kifejező arcéle folytán azonnal meg­
ismerte mindenki. Az ősz művész sokkal
erőteljesebbnek, egészségesebbnek, teste­
sebbnek néz ki, mint fényképeiről lehetne
következtetni. Hatvannyolc évével is egész
fiatalosan rugalmas a teste.“ Ellátogattak
a Bánffy-palotába, ahol tisztelegtek, majd
elmentek Simon Elek polgármesterhez, aki
látogatásukat még aznap viszonozta.
Liszt Kolozsvárra érkezésének napján
volt a színházban Helvey Laura színésznő
utolsó fellépte Freytag Valentine című da­
rabjában. A színházat zsúfolásig megtöl­
tötte a közönség. Liszt Ferenc gróf Zichy
Géza és gróf Teleki Sándor társaságában
megjelent az előadáson és egyik középső
páholyból nézte végig a darabot. A közön­
ség Lisztet felismerte és hatalmas éljen­
zésbe tört. A színielőadás után a színház­
ban az árvaház választmánya közvacsorát
rendezett. Liszt társaságával rövid időre
azon is megjelent és boldog volt a pincér­
nő, aki a mestert kiszolgálhatta. Még
ugyanaznap este szerenádot is adtak Liszt
Ferenc tiszteletére. A színielőadás után a
közönség a Belmonostor-utcába ment Liszt
szállása elé a Teleki Sándor házához,
ott elfoglalta az egész utcát és a Főtér
odarugó részét. Másik tömeg a városházá­
tól indult Lisztnek szerenádot adni. Pong-
rácz Lajos cigányzenekara a Rákóczi-
indulót játszta és a hatalmas tömeg 70—
9
80 nemzeti színű lampionnal méltóság-
teljesen vonult éljenzés közben a vendé­
gek lakására. A menet két oldalán a tűz­
oltók vittek petróleumfáklyákat. Liszt ki­
jött a ház erkélyére, mire az éljenzés újult
erővel kitört. Míg a 120 tagú énekkar el­
helyezkedett, a dal- és zeneegylet elnökei­
ből alakult küldöttség felment az ünne-
pelthez, szóval is óhajtván tolmácsolni az
elismerést és tiszteletet.
Az egyletek és Kolozsvár műértő kö­
zönsége nevében a küldöttséget fogadó
Liszthez Szász Domokos erdélyi reformá­
tus püspök, a Dalkör elnöke a következő
beszédet intézte:
„Mélyen tisztelt hazánkfia! Szerencsé­
seknek valljuk magunkat, hogy üdvözölhe­
tünk téged itt Erdélyben, a — dalok hazá­
jában.
Emlékezünk arra az időre, midőn elő­
ször jövél körünkbe s neved dicséretét
nemcsak a szívek, de még a halmok és
sziklák is visszhangozák. Mi még csak kis
lü
gyermekek valánk, te már akkor, bár
években ifjú, — nagy valál, hiszen ha ke­
zeid az ama mély titkú húrokat érinték,
mint egyik költőnk mondja:
A vihar a felhők orgonája . . . .
Fülemüle szégyenülve bokrán
Édes irigységgel hallgatott rá . . .
(Arany János).
Hiszen már akkor millió szívek érzel­
mének adott hangot ama másik költőnk,
midőn művészeted varázshatalmának di­
cséretét zengé és így szól hozzád:
Hírhedt zenésze a világnak
Bárhova juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgató ja,
Van- e hangod, bánat altatója?
(Vörösmarthy).
Moher Károly „Örökmozgó“ című élet­
képét sikerrel mutatta be a kolozsvári
Nemzeti Színház (Nagy Imre rajza)
 Azóta több, mint harminc hosszú év telt
el. Bejártad a nagyvilágot s dicsőséged
fénye glóriát vont halántékaid körül.
Azóta hatalmas trónok rombadőltek, ko­
ronák hullottak a porba s egész birodal­
mak alakultak át, de az a trón, melyet te
már akkor elfoglaltál, ma is rendületlenül
áll, annak a koronának fénye, mely hom­
lokodat körité, ma is a tiéd. Művészeted
hatalma építé fel azt a trónt s a művészet
fölött az időnek hatalma nincs, mert szel­
lemed sugaraiból önmagad fontad homlo­
kod körül azt a koszorút, melynek fénye
túlragyog minden földi fényt. Oly fegy­
verrel hódítád meg birodalmadat, melynek
diadalma a porral szembe örökké való.
Üdvözlünk téged, uralkodásod trónusán,
a dicsőség koronájával homlokodon, üd­
vözlünk téged, mint a művészet birodal­
mának egyik felkent fejedelmét. Jól tevéd,
hogy szülőfölded kebelére újra visszatér­
Oy. Szabó Béla Önarckép
tél. A madár is ha átrepülte a végtelen
űrt s betölté dalával az erdőt s mezőt,
édes otthonába visszatér s arra a fészekre
száll megpihenni, ahol első dalát zengé.
Mélyen érezzük, hogy művészeted égi
hatalmára újra szükségünk van. Hazánk,
mint akkor, midőn először voltál körünk­
ben, most is beteg. Adj újra hangot a velő­
ket rázó húrokon, adj újra hangot, mely
felkölti a szívekben a haza szeretetét és
elaltatja a honfi bánatot.
íme, eljöttünk, hogy kifejezést adjunk
s tolmácsoljuk előtted a kolozsvári zene-
és dalegyleteknek, sőt egész városunknak
afölötti örömét, hogy körünkbe jöttöddel
minket megtiszteltél Nagy Mestere a mű­
vészetnek! Fogadd szívesen üdvözletünket
s azon óhajunkat, hogy élj soká boldogul!“
Liszt a megható szavakra, melyeket a
püspök részben franciául mondott, ezeket
válaszolta:
11
 „önök megbocsájtanak, ha a hallott
szép beszéd megindító hatása alatt csak
pár szóban válaszolok. Én már csak a
múlt emlékeinek élek s őszintén mondom,
az emlékek legszebbike azon időből való,
midőn először valék a szép Erdélyben s
jól esik szívemnek, hogy életem alkonyán
még egyszer eljöhettem, hogy felfrissüljön
lelkemben az elmúlt szép idők édes em­
léke. Fogadják önök szívességükért meleg
köszönetemet s kérem tolmácsolják hálá­
mat az önök által képviselt egyleteknek.“
A beszédek után az énekkarok és Pong-
rácz Lajos cigánybandája felváltva muzsi­
káltak és minden szám után az erkélyen
levő Liszt, Zichy és Teleki élénken tapsol­
tak. Éjfél tájt a szerenád végétért és a
közönség szép est emlékével szétoszlott.
A lapok másnap közlik Liszt életrajzi
adatait és büszkén jegyzik meg: „e ra­
gyogó nagyság, nemzeti büszkeséggel
mondhatjuk el, a miénk, s nehány év óta
a fővárosi zeneakadémiánk igazgatója“.
Dr. Gyalui Farkas egyetemi m. tanár
mesélte nekem, hogy ő 12 éves volt, mi­
kor Lisztet a főtéren a városháza előtt
látta sétálni és Kolozsváron még vannak
nehányan, akik emlékeznek Liszt kolozs­
vári látogatására.
A nőegylet által rendezett hangverse­
nyen, melyet 1879. március 11-én tartot­
tak meg a Vigadóban, az eredeti elgondo­
lás szerint csak gróf Zichy Géza műkö­
dött volna közre. A Kelet című napilap­
ban H. J. jelzéssel tárca jelenik meg. A
beszámoló így kezdődik: „A maestro ját­
szott! Kell-e ennél többet mondanunk, ha
ki akarjuk fejezni azt a kibeszélhetetlen
ünnepi hangulatot, mely eltölti mindazok
lelkét, akik szerencsések voltak jelen le­
hetni. A hangversenyen megjelent Kolozs­
vár és Erdély értelmisége. A Magyar Pol­
gár című lap beszámolója szerint, mióta a
Redoute terme fennáll, sohasem látott fé­
nyesebb, elegánsabb közönséget együtt. Az
emberek halkan, csendesen húzódtak he­
lyeikre, mint a templomban szokás. Öt
órakor megjelent a közönség soraiban
Liszt Ferenc Teleki Sándor gróf kíséreté­
ben. A közönség megéljenezte Lisztet, aki
mélyen meghajtotta magát.
A teremben fele nem fért el azoknak,
akik el akartak jutni a hangversenyre. A
műsort a kolozsvári Nagy Gábor—Vajda
Emil—Szita Sándor—Dobokay Kálmán
vonósnégyes nyitotta meg Volkmann vo­
nósnégyesével, majd gróf Bethlen Sarolta
és gróf Lázár Vince Mendelssohn Őszi dal
című kettősét énekelték Zsigmond Elma
12
zongorakíséretével. E számhoz a Kelet
zárójelbe megjegyzi: „horribile dictu né­
met szöveggel“. A Magyar Polgár pedig
méltatlankodik, „mert a közönség sajnálta,
miért kell ilyen díszhangversenyen német
szöveget használni“. — Zichy Géza gróf,
a félkarú zongoraművész lépett a dobogóra
és eljátszta saját Esz dur tanulmányát, egy
Beethoven-művet Liszt átiratában, végül
ábrándot a Mariska c. népdalra. (A mű
címe Magyar változatok volt.) Ez utóbbi--
nak olyan sikere volt, hogy műsorát meg
kellett toldja saját Faust ábrándjával.
Zichy zongorajátékánál azt kérdezték
hány ujja van a gróf balkezének? Mint­
hogy a gróf egyik ujja megsérült és még
délelőtt be volt kötve, négy ujjal kellett
nehéz műsorát végigjátsza. Liszt odaadó
figyelemmel hallgatta Zichy játékát és
„egész lényén látszott, hogy szívéből tap­
sol kedvencének, barátjának, a rendkívüli
tehetségnek“. A műsor következő száma­
ként Ferenczi Zoltán tanárjelölt szavalta
Arany János Hídavatás című versét. Ismét
gróf Bethlen Sarolta énekelt ugyancsak
német szöveggel Franz Róberttól egy dalt
(Ősszel), gróf Lázár pedig Beethoven Ve-
zeklését. A műsor szerint Zichy Géza kel­
lett volna befejezze a hangversenyt Schu­
bert Rémkirályával, (Erlkönig) de megje­
lent a dobogón gr. Eszterházy Kálmán fő­
ispán és bejelentette, hogy gr. Zichy Géza
hirtelen betegsége következtében a hangver­
senyt Liszt Ferenc fogja befejezni. „A közön­
ség óriási éljenzés és tapsba tört ki, melyet a
mellékteremből közeledő Liszt megjelenése
még fokozott. Liszt az állványra lépett. A
közönség felállva üdvözölte a nagy mes­
tert, ki mélyen meghajtá magát többször.
Liszt a Bösendorfer zongorája mellé ült és
a terem úgy elcsendesedett, hogy az imád­
kozó sóhaját is meg lehetett hallani. És
Liszt Ferenc játszott!“ Előadta Schubert
Divertissement hongroise-t és Változatait
egy Schubert Induló felett. A hangverse­
nyen jelen volt Bösendorfer is, a bécsi
zongoragyáros.
Másnap (1879. III. 12-én) a Nemzeti
Színházban Zichy 2 felvonásos vígjátéka,
Phrenolog került színre telt ház előtt. Az
előadáson megjelent Liszt is Zichyvel és
élénken tapsolták az előadást. Ezen színi­
előadás után báró Bánffy Albert Liszt
Ferenc és gróf Zichy Géza tiszteletére es­
télyt adott saját palotájában. Felvitették
Bánffyék a Bösendorfer által Kolozsvárra
hozott zongorát is, hátha Lisztnek kedve
kerekedik a zongorázáshoz. A nagy estély­
ről a kolozsvári főúri társaságból csak a
 betegek és mély gyászt viselők hiányoztak
(Magyar Polgár 1879. évf. 61. sz.). Mint­
egy 85-ön voltak jelen. Ezek között ki­
emelkedő személyiségek: báró Vécsey Sán­
dor, br. Bánffyné testvérei, János és Kál­
mán, Ghyczy és Pongrácz tábornokok, gróf
Nagy Imre
Schweinitz ezredes, Tisza László, Horváth
testvérek, gróf Béldy Ákos, Nemes Vincze
és János, gróf Lázár testvérek, gróf Zichy
Géza, Liszt Ferenc, Bösendorfer zongora­
gyáros, Barcsay Domokos, Zsigmond Ákos
és sokan mások. Gyönyörű szép volt a női
koszorú, minden túlzást és felesleges pom­
pát jó ízléssel kerülő öltözetben. Kiemel­
kedő volt a háziasszony barna-piros nehéz
selyem ruhája bronzszínű csíkokkal. A
legszebb ruhát a következő hölgyek visel­
ték: gróf Teleky Domokosné (világos lila­
szín fekete csíkokkal), báró Radákné
(vegyesszínű), gróf Bethlen Istvánná (ró­
zsaszínű), Horváth Kálmánná (veres se­
lyem). Fekete selyem ruhában volt: gróf
Vásár (olaj)
Eszterházy Jánosné, gróf Béldy Györgyné,
Zsigmond Dezsőné, Kállay Gusztávné, báró
Bornemissza Albertné, gróf Bánffy Béláné,
gróf Toldy-Horváth Lajosné, az elbűvölő
tekintetű báró Bornemissza Tivadarné. A
fiatal hölgyek közül feketében jelentek
meg gróf Bethlen Sarolta és báró Huszár
Margit. Fehér színű ruhában voltak gróf
Kazacsay Clemence, de Gerandó Antónia,
a gróf Rhédey és a Tisza testvérek.
13
 Az estély legérdekesebb pontja vacsora
utánra esett, mikor is Liszt whist-partie-
hoz ült, vagyis kártyázott. Ez alatt Zichy
Géza eljátszta két művét, majd gróf Beth­
len Sarolta báró Bánffy György zongora­
kíséretével magyar dalokat énekelt. A
szomszéd szobából végül is váratlanul elő­
lépett Liszt és kérte Zichyt, engedné meg,
hogy utána ő is játszhasson. Leírhatatlan
volt a jelenlevők öröme annak láttán,
hogy Liszt felszólítás nélkül zongorázni
fog. „Önként vezéreltetve jó kedélye s a
hallgatói iránti személyes rokonszenv által
játszott.“
A kolozsvári Liszt ünnepségek csúcs­
pontját az a hangverseny jelentette, me­
lyet Liszt és Zichy közreműködésével a
Farkas-utcai kőszínházban rendeztek a
szegedi árvízkárosultak javára. A hang­
versenyt a Kelet c. lap szerint (1879. III.
16-iki szám) március 14-én, pénteken, a
Magyar Polgár szerint (1879. 61. szám)
március 15-én, szombaton tartották meg.
A Keletben közölt részletes műsoron az
időpont III. 14. naniában állapítható meg.
Az előadásra kerülő művek ezen műsor
szerint a következők:
1. Nagy Symphonia C dur Schuberttól.
Finálé.
2. Férfikar. Előadva a dalegyletek által.
3. Szent Erzsébet legendájának 3-ik
száma. Oratórium szövege Roquette Ottó­
tól, zenéje Liszt Ferenctől. Személyek:
Lajos őrgróf Vályi Gábor úr, Erzsébet
neje Prohatzki A. k. a.
a) keresztes vitézek kara, b) Lajos őr­
gróf recitativója, c) Lajos búcsúja Erzsé­
bettől, d) a keresztes vitézek kara és in­
duló dala.
4. Legenda Wieniawszkitól, Boszorkány­
tánc Paganini, Hegedűn Blau Gyula.
5. Gróf Zichy Géza zongorajátéka.
6. Liszt Ferenchez, írta gr. Zichy Géza
Kolozsvárt, szavalja Hunyadi Margit.
7. Rákóczi (symphoniai átirat) Liszt Fe­
renctől. Zongorán 3 kézre előadják Liszt
Ferenc és gróf Zichy Géza.
Mióta az első magyar kőszínház a ko­
lozsvári Farkas-utcában megépült, nem lá­
tott olyan hatalmas közönséget falai kö­
zött, mint 1879. március 14-én a szegedi
árvízkárosultak javára Liszt és Zichy
közreműködésével rendezett hangverse­
nyen. A zenekart a nézőtérrel egy szín­
vonalra emelték. A hangverseny napján
egy-egy jegyért húszszoros árat is fizettek
volna és még így sem lehetett kapni. A
14
közönség körében nagy volt az elégedet­
lenség, mert elterjedt a városban az a hír,
hogy a jegyelőjegyzéseket nem veszik te­
kintetbe. A színházi pénztár és igazgató­
sága valósággal ostromnak volt kitéve. Vi­
dékről is rengetegen Kolozsvárra utaztak,
hogy ott lehessenek a hangversenyen. Már
reggel 7-kor a közönség ott tolongott a
színházi pénztárnál és várta annak meg­
nyitását. A jegykiadó kilenckor alig tu­
dott a tömegen áttörni és szobájához jutni.
Kiabálás, esdeklés, könyörgés volt egy
jegyért. Rimánkodtak a belépőjegyekért
és akinek nem jutott, az szitkozódott. A
pénztár korlátlécét eltörték és egy órával
a pénztár nyitása után nem lehetett be­
lépőjegyet kapni, de még az ilyenkor szo­
kás szerint üzérkedő egyéniségektől sem.
Este a nézőteret teljesen ellepte a kö­
zönség, még a zenekarét is, de a színpadon
a kulisszák mögött is minden talpalatnyi
helyet elfoglaltak. Ember-ember hátán ál­
lott és a zártszékekhez vezető úton is pót­
székek állottak. Aki egyszer a helyére ült,
onnan az előadás végéig nem tudott meg­
mozdulni. A páholyokban hatan-nyolcan, de
némelyikben tízen-tizenketten szorongtak.
Az egykori sajtó pár ezerre becsülte a
megjelentek számát. Olyan viharos tapsot
és éljenzést még nem hallott ez a színház,
mint amilyen elhangzott, mikor Liszt és
Zichy egyik középpályban megjelentek. Az
ősz mester könnyek között mosolygó arc­
cal hajlongott páholyában és köszönte meg
a közönség ünneplését.
A sajtó általában azon a véleményen
van, hogy vakmerő tiszteletlenség lenne
még csak szólam is a műsor többi számá­
ról akkor, mikor Liszt játszott. A Schubert
szimfónia záró tételét a Conservatórium,
színház és katonai egyesített zenekar adta
elő. A férfikar, mely egy kolozsvári dal­
karokból tevődött össze Liszt Harcos imá­
ját énekelte.
Á műsoron levő számok után, annyira
ünepelték Lisztet és Zichyt, hogy önálló
számokat is kellett játszanak. Zichy gróf­
nak is olyan hatalmas sikere volt, hogy
háromszor kellett újra a zongorához ülnie.
Saját szerzetté változatokat játszott nép­
dalokra.
Zichy Géza grófnak mesteréhez Liszthez
írt költeményét Hunyadi Margit szavalta el.
A vers csak későbben jelent meg a Kelet­
ben (1879. évf. április 5-iki szám), mert
először meg kellett várni, hogy a pesti
Koszorúba jöjjön, mert Zichy az első köz­
lés jogát odaígérte.
 íme Zichynek Liszthez írt ünnepi verse:
Őszbe borult ifjú
Halhatatlan ember
Kinek híre határtalan,
Koszorúja tenger.
Kinek neve betölti az
Egész mindenséget,
Hallod barátod ajakáról
Mint szeret az téged.
Idegen volt egykor
Magyarnak a nyelve,
Midőn hozzád szerelmétől
Csodásán eltelve,
Megteremtéd azt a nyelvet
Nagy rhapszódiákban,
Mely magyar volt s megértették
Idegen országban.
Elénekléd nekik
Búnkat-szerelmünket,
Meghatottan hallgatának
S bámulnak bennünket —
Igen! sírva leborultak
Zongoráid mellett,
Midőn hazád gyászát, sorsát
Panaszolnod kellett.
S midőn fia elé
A hon tárta karját
Könnyeidben reménykedve,
Hogy majd haza csalják,
„Nem jöhetek édes anyám“
Azt feleléd búsan,
„Dolgom van még, majd megjövök
Megrakodva dúsan!“
„Ékszert hozok drágát,
Koszorút, virágot,
Milyet széles Magyarország
Még sohasem látott —
Babért áldott homlokodra
Hervadatlant, zöldet,
Melynek híre, fényessége,
Betölti a földet.“
És megkoszorúztad
Szép Magyarországot,
Haza jöttél jó anyádhoz
Legyen neved áldott!
Pályád kemény fáradságát
Itt pihend ki nálunk,
Nyoszolyádnál fönnvirrasztva
Mi magyarok állunk.
Az izgalommal várt és Kolozsvár ze­
nei életében nagy jelentőségű zenei ese­
mény, a szegedi árvízkárosultak javára
rendezett és Liszt Ferenc közreműködésé­
vel a színházban megtartott hangverseny­
nek volt szomorú részlete is. A műsoron
szereplő Liszt-műnek a Szent Erzsébet le­
gendájának előadása botrányba fulladt. Az
akkori újságírás becsületességére és őszinte
hangjára jellemző, hogy ezt meg is írta.
A Kelet (1879. évf. 251. lap) című lap
nevek említése nélkül meglehetős tapin­
tattal így írt az oratóriumról, melyből
csak részlet került bemutatásra: „Nem aka­
runk az ünnepies hangulat utóhangjaiba
keserűséget vegyíteni, Liszt és gróf Zichy
Géza látogatása olyan esemény az erdélyi
részek egykori fővárosában, melyre elis­
meréssel gondolhatunk vissza, elismeréssel
azok iránt, kik azt gr. Zichy meghívásával
létrehozták. Azonban az Oratórium tegnapi
előadása olyan készületlenséget árult el,
olyan, mondjuk ki nyíltan — botrányos
gyengén folyt le, hogy valóban alkalmas
volt arra, hogy tönkre tegye Kolozsvár
rennoméját nagynevű vendégeink előtt,
akik bizony szánalmas fogalmat szerezhet­
tek maguknak Kolozsvár zenei viszonyai­
ról. Valóban megbocsáthatatlan bűnt köve­
tett el karnagy úr, hogy szakértő létére
olyan szégyennek tette ki Kolozsvár mű­
értő közönségét épen Liszt és gróf Zichy
előtt akkor, midőn olyan készületlenség
mellett is megengedte, hogy előadassék az
oratórium.“
A Magyar Polgár sokkal kíméletleneb­
ből támadja a bűnösöket és névszerint fel­
sorolja azokat, akiket a kellemetlen esettel
kapcsolatosan felelősség terhelt (Tárca az
1879. III. 14. számban) „A karmester —
úgymondja a lap krónikása — botrányos
tapintatlansága alaposan elrontotta az egé­
szet. A kisasszony, (nevét udvariasan el­
hallgatja), aki Szent Erzsébetet énekelte,
a szerepét a hangverseny előtt egy nappal
vállalta el és szegény nem tehetett róla,
hogy a gondviselés énekhanggal nem ál­
dotta meg. De arról tehet Jácoby Jakab
úr, (a színház akkori karmester volt), hogy
egy hangversenyen, mely voltakép Liszt
tiszteletére van rendezve egy botrányos kí­
sérlettel ne hozzon szégyent színházunkra,
és a kolozsvári közönségre. Mert valóban
szégyenpir szökhetett minden hallgató ar­
cába, midőn tanúja volt annak a kínos je­
lenetnek, melyet a mester is — épen saját
darabjánál keresztül kellett szenvedjen,
általános volt a felháborodás, hogy Jakoby
úr, mikor több jó énekesnőnk van, privát­
passióból egy ilyen gyöngénél is gyöngébb
dilettánssal compromittálja Kolozsvárt
Liszt Ferenc és a többi vendégeink előtt.
15
 A közönség alig tudta végét várni Szent
Erzsébet gyötrelmes előadásának. Mikor a
függöny legördült, odafordult Liszt páho­
lyához — és a mester megkapta életében
az első részvétóvátiót, melyet épen Kolozs­
várit kellett, hogy megszerezzenek neki. A
kisasszonyt nem ítéli el senki, Jakoby kar­
nagy úr oka a botránynak, mellyel lehe­
tetlenné tette magát. És csupán a vendé­
geink iránti tekintet bírta rá a közön-
ségt, hogy tüntetőleg vissza ne utasítsa
az arculütést, melyet Jakoby úr reputa-
tiónkra mért. Minden más alkalommal
kíméletesebben szóltunk volna ilyen eset­
ről, csak most nem. Liszt nem érdemelte,
hogy szives előzékenységét, mellyel idejött
és játszott nekünk, akként háláljuk meg,
hogy csúffá tegyük előtte legkedvenczebb
compositioi egyikét. . . A cikk végén azt
írja a krónikás: Még csak annyit aka­
runk megjegyezni, hogy a mester nem ke­
vesebb izgalommal hallgatta végig a Prog­
ramm e számát, mint a közönség . . . “
Az eseményekhez végül is Brassai Sámuel
szól hozzá a maga bölcs és humoros mód­
ján Apróságok a nagy napról c. karcolatá-
ban. (Magyar Polgár 1879. III. 19-iki 65.
szám.)
A csúfos oratórium-botránnyel kapcsola­
tosan nehány bizalmas természetű részletre
is rávilágít Brassai. Azt írja, hogy „Az ő
eszményi Szent Erzsébetét Kolozsváron ke­
resztre feszítették, kínpadra vonták és neki
e kínszenvedést végig kellett nézni és a ha-
lálhörgéseket végig kellett hallgatnia még
pedig kétszer, egyszer a főpróbán, másod­
szor az előadáson.“
A főpróbán Liszt jó kedvű és humoros
volt, még meg is dicsérte a zenekar össz-
játékát. Ügy látszik a maga világfias mo­
dorában megértéssel, könnyedén fogta fel
művének ezt a vidéki bemutatóját. Az ének­
kar egyik tévedését helyre is igazította. A
kar ugyanis egyik résznél folytatta az
előbbi hangnemet és D dur helyett d moh­
ban énekelt. Liszt megállást intett és eze­
ket mondta: „Uraim! Én úgy gondolnám,
talán jobban venné ki magát ez az akkord
Dur-ban. Próbálják meg így — „mit mehr
Auflösung!“
Brassaitól tudjuk meg, hogy Szent Er­
zsébet szólamát Balu Gyula úr énekelte
végig — még pedig hegedűn.
Az eredeti elgondolás az volt, hogy a
Szent Erzsébet legenda betanítását és ve­
16
zetését a zene és dalegyletek a három hely­
beli karmester között akarták megosztani
és pedig Jakoby, Obrti és Guneschről esett
szó. Oberti, a konzervatórium igazgatója
azonban óvatos ember volt, megnézte a ve­
zérkönyvet és azt mondta, hogy az a nagy
dicsőség, mely az Erzsébet oratórium ve­
zénylésével járna, neki túl sok lenne és
lemondott a betanításról és vezénylésről
Jakoby javára. így a dicsőség osztatlanul
Jakoby színházi karmesteré maradt. A
zenekonzervatórium választmánya a bot­
rány után Oberti igazgatónak példás önfel­
áldozásáért jegyzőkönyvi köszönetét ké­
szült megszavazni. Az egész keserves ügy
óduma tehát Jakoby Jakab színházi kar­
mester nyakába szakadt.
Brassai végül is így zárja le a kényel­
metlen eseményt: „Mi pedig ígérjük meg
ünnepélyesen, hogy ha még egyszer vala­
mikor nagy művészhez lesz szerencsénk,
nem fogjuk az ő darabját saját füle halla­
tára előadatni. Mert bizony néha a nevet­
ségestől: „il n’y a qu’un pás“.
A hangverseny napján Liszt sürgönyt
kapott Nagyszebenből, mely így szólott:
„A mai hangverseny alkalmából a nagy­
szebeni magyar dalkör nevében üdvözlöm,
mint hazánk első művészét. Isten éltesse
és tartsa meg sokáig, mint nemzetünk
büszkeségét és díszét. Follért postaigaz­
gató, a dalkör elnöke.“
Ezen hangverseny után Liszt a Casinó-
ban vacsorázott és ott pihente ki izgal­
mait. A Magyar Polgár szerint március
16-án reggel utazott el csendesen és gróf
Teleki Sándor, gróf Eszterházy Kálmán kí­
sérték ki az állomásra. Hosszu-Pályiba
mentek gróf Zichy Ernőhöz, ahová maguk­
kal vitték Bösendorfert is. Ezzel szemben
a Kelet c. lap azt írja, hogy március 15-én
reggel Liszt és Zichy vonaton visszautaztak
Pestre.
*
Befejezésül meg kell jegyeznünk, hogy
Liszt Ferenc kolozsvári látogatásáról és
annak korabeli sajtóvisszhangjáról a Zol-
nai Béla szerkesztésében megjelenő Szép­
halom XII. kötetében Csekey István dr.
egyet, tanár közölt igen gondos tanulmányt.
Hasonlóképen foglalkozik a kérdéssel Cse­
key professzor a Keleti Újság 1941. X. 26.
és XI. 1. számaiban.
MIHÁLYI SÁNDOR: VERSEK

RÓZSA

Pírral, parázzsal és lánggal,

mint könnyű lidérc-alak
hajnalkor jövök hozzád
s felgyújtalak.

Gyulladj ki, világíts, égj

nekem, oktass, já tsz velem;
köszöntlek bíbor hajnal,
szép szerelem.

Teltgyümölcsű nyár vagy te

s én éhes paraszt: — etess.
Szoríts magadhoz félve,
el ne eressz.

Pincéből láttalak meg

és nincs nyugtom azóta.
Lelkem bolygó vonat., szívem
egy nagy rózsa.

KIT VIHAR SZERET

Szakítsad ki magad
a szél hegyes karma közül.,
örül majd egy angyal,
mikép most az ördög örül.

Rejtsd, ha tudod, lelked,

bújj, ha lehet, tartsd meg magad
s rejtekedböl nézd, lesd a
rádvicsorgó agyarakat.

Eszmék megé rejtesz

kis virág, kit vihar szeret,
vagy halj meg már égve,,-------
Nem. lehet, úgy-e, nem lehet.

Szegénykém.: úgy-e, nem lehet.

M
 VESZÉLY

Értsd meg végre: szeretlek, féltelek,

mint pírját a hajnal, megértelek,
nem kérdem, hogy szívből adsz-e ennem,
hogy hűségemért mi bért kell vennem,
gondolom, nyesem sivárságod, mint
kertész a fáit, hol kellem terem,.

Hogy megértem jellemed forrását,

a lappangó éjt, lelked zord táját,
méla, esengő egyedülléted,
amely, mint rőt mező, benned réved,
hát magamban sírok fájón, folyton:
mennyi bú, mennyi kín — mennyi vétek!

Nem sírnék, de tudom, bizony szenvedsz.

Esengnél, drága, ám nem csenghetsz.
Fényre vágyón árnyékos padkán ülsz,
gyűlölsz, szeretsz, elepedsz — így
fhevülsz.
S bár szemedben ezüst részvét eseng,
tőlem, mégis távolodsz, menekülsz.

Mint zerge veszélytelen vadonból,

ki leső veszélyre* mit se gondol,
fut érzése, látomása után,
nem néz jobbra se, balra se futván -—
úgy futok, emelkedvén szinte, tört
poéta én, szerelmedért csupán.

. .. Van úgy az ember, míg némaságba

[jut,
hogy oltalomért vad veszélybe fut.
S ki tudná elmondani, mi löki,
mi ajzza, űzi, hogy m ajd széttöri?
Lehet, holt anyám derengő féltése,
vagy pók csupán, ki művét így szövi.
 RÓMAI NAPLÓTÖREDÉK
(1943 február — 1943 július)
Irta LŐRINCZI LÁSZLÓ
Végtelen pörlekedés hangjai hallat­
szanak át hozzánk, a kis penzió csen­
des sarokszobájába, ahol Jenő bará­
tommal még az ágyban fekszünk. Ne­
kem is, neki is könyv p'hen a mellén
és aggodalommal figyeljük, hogy váj­
jon Alfredo barátunk mikor kegyes­
kedik majd abbahagyni a vitát, melyet
két szomszédjával, a kalábriai orvos-
tanhallgatókkal folytat. Alfredo szí­
nész. Azaz még csak színinövendék,
vagy ahogy háziasszonyunk végtelen
gúnnyal m ondja: komédiás, A gúny
persze onnan származik, hogy Alfredo
meglehetősen zilált anyagi viszonyok
között él, ami nem elég ok arra, hogy
a háziasszony gúnyos legyen vele szem­
ben, de Alfredo ebből kifolyólag nem
is fizet rendesen, ami már „troppo“,
azaz sok, több a jóból, amit egy házi­
asszony kibírhat. Figyelmeztet is min­
denkit, hogy nehogy kölcsönt nyújtson
a komédiásnak, mert a pénznek csak a
nyomát ütheti majd. Ilyenformán tehát
nem csoda, hogy Alfredónak hosszú
pörlekedésre van szüksége, amíg kivág
egy-két tízest valamelyik szomszédtól.
Megkönnyebbülten sóhajtunk fel,
amikor a lárma alábbhagy és most már
nem félünk az ajtónyikorgástól, mely
azt jelzi, hogy a mi szobánkba nyitott
be valaki.
Valóban, Alfredo nyit be, sugárzó
arccal és nagyon kedvesen, ami azt je­
lenti, hogy a fogás sikerült. És ékes
firenzei olaszsággal közli velem, hogy
este — amennyiben időm van — na­
gyon szeretne velem egy kis eszmecse­
rét folytatni az „általános műveltség“
körében. Ez azt jelenti, hogy nehány
mondat után Alfredo szavalni kezd,
verseket, melyeknek nem ismeri a szer­
zőit, hosszú részeket idéz beszédekből,
melyekről nem tudja, hogy ki mondta
el, dehát olyan szépen beszél olaszul,
hogy sohasem ellenkezem vele: mindig
beleegyezem és közben egyetértő pil­
lantást váltok Jenővel. Estére egy kis
borról kell gondoskodni.
Alfredo még a zt közli velem kedve­
sen, hogy bámulja széles tudásom at és
azzal már el is tűnik.
Én leveszem a mellemről a könyvet.
Rámszakadnak a gondolatok.
Alfredo kedves hízelgése nagyon sze­
get ütött a fejembe. Bár megértőleg
mosolygok Alfredo után és Jenő bará­
tom még nevet is, látom, hogy ő is
Alfredo bejelentésén rágódik. Nem is
csoda. Furcsa lelki folyamatot indított
meg bennünk a tréfa.
Egy darabig még csendben vagyunk,
aztán lassan beszélgetni kezdünk. Az
életünkről. Pedig együtt nőttünk fel,
egy iskolába jártunk és most itt, távol
hazulról, Olaszország fővárosában olyan
sok dologra böbbenünk rá hirtelen, egy
színészjelölt tréfás megjegyzése nyo­
mán. A nevelkedésünkről, élményeink­
ről, műveltségünkről beszélgetünk, ön­
tudatunkról, m intha csak vallomást
tennénk, olyan hangon.
Aztán csendes magambamélyedéssel
vonom le a tanulságokat a vallomásból.
Megállapítom mindjárt az elején,
hogy még mindig egy „kisebbségi“
betegségben, „alacsonyrendűségi érzés“-
ben szenvedünk. Mennyire lázadozunk
ennek az Alfredónak a kijelentése el­
len, holott kétségtelen, hogy ezek mel­
lett az olasz fiúk mellett, akik bizony
elég egyoldalú nevelést kaptak, a mi
ismereteink szélesebbek. Középeurópai
sors az, hogy több kultúrába kell bele­
kóstolni. De éppen ez az, ami f á j ! Hogy
ez sors, hogy ez kényszer. A román
nyelvvel, irodalommal, kultúrával bi­
zony nem jószántunkból és nem „tudá-
19
 sunk szélesítése“ m iatt foglalkoztunk, ségért, a tudásért — és nem kényszer­
hanem azért, hogy eleget tegyünk bizo­ ből, muszájból, vizsgáért.
nyos törvények előírásainak. Hogy És persze, elsősorban, magam at fi­
hasznunk is volt ebből, az más kérdés. gyelem. És látom, hogy mennyire da­
A francia nyelvvel valahogy úgy vol­ gad a mellem, amikor arra gondolok:
tunk, hogy az „érettségi anyag“ volt, itt vagyok Rómában, tanulmányúton.
egyike a legkomolyabb anyagoknak, Nyelvet tanulhatok, csak azért, mert
tehát tanultuk, tanultuk, de kevés volt tetszik nekem. Olvashatok, m ert így
az, aki egy olvasmányig is eljutott akarom. Olyan előadásokat hallgatok,
volna. Kevesen voltak olyan kivételek, amelyek érdekelnek. És ilyenkor kissé
akik egyéb módon is foglalkozni tud­ bele-beleszédültem a gondolatba.
tak a nyelvvel, sőt még olvastak is va­ Legutóbb, jó néhány héttel ezelőtt,
lamit. Ez bizony anyagi kérdés volt. amikor nagyon erős — ilyenforma —
De mennyire még inkább az volt a né­ lelkiállapotban voltam, nehány oldalt
met nyelvtanulás! Akik véletlenül nem írtam a naplómba. I tt most ú jra leírom
német környezetben nőttek fel, akik­ ezt a töredéket, talán sokkal érthetőbbé
nek — ismét ez a szó! — nem volt meg válik ezzel a bevezetéssel.
az anyagi lehetőségük arra, hogy külön „Négy hónap óta, amióta itt vagyok,
foglalkozzanak a német nyelvvel és iro­ én nem érzek egyebet nap-nap után,
dalommal, azoknak bizony csak azzal mint azt, hogy hályog hull le a szemem­
a csekélyke tudással kellett beérniök, ről és hogy betekintést nyerek egy új
amit a középiskola nyújtott, nem is be­ világba, amelyből eddig ki voltam zár­
szélve az irodalomról, amelyről egy kis va: az olasz szellembe. Mámoros öröm­
vázlatot kaptak csupán. És — nunc mel rohanok előre, lihegve, lelkesedve,
venio ad fortissimum — emellett a sok a csúcsot keresem állandóan, hogy a
minden mellett édes anyanyelvűnk iro­ sürgető idő ne fosszon meg legalább
dalmával sem tudtunk eleget foglal­ attól, hogy a kilátásokban gyönyörköd­
kozni! Amikor az egyetemre kerültem, jem, ha mindent nem is tudok bejárni.
1937- ben, éreztem rettenetes erővel, Néha körülnézek, megállva egy pilla­
hogy milyen silány a műveltségem. natra és azután megkérdem, csak úgy,
Írtam is akkoriban egy bús verset egyik északkelet felé fordított arccal: kis
napilapba, amelyből két sort dokumen­ hazám, Erdély, látod, merre jár fiad?
tumképpen idementek: Aztán ismét neki az útnak, a lázas ol­
vasásnak!
A tudás fájáról gyümölcsöt nem Mostanában — azaz már egy hónap­
szedhetünk, ja — magas csúcsnak indultam neki.
Felöltöttük a félműveltség jelmezét. Itt fekszenek a könyvek mellettem.
Regények, novellák, színdarabok. És
(Ifjúság 1938) felettük egy név: Pirandello.
Talán nem is tudom leírni, mit jelen­
Mert ez volt a vers címe: Ifjúság te tt nekem az a pillanat, amikor az
1938. Nemsokára azután a versírást egyik könyvesboltban megvettem Pi­
abbahagytam, de ezt a két sort és azt randello összes regényeit, egy gyönyörű
a lelkiállapotot, amelyben leírtam őket, kötetben! A kereskedő a világ legter­
nem felejtem el sohasem. mészetesebb arcával szolgált ki és én
Azóta, hogy a határok megváltoztak a világ legtermészetesebb arcával fizet­
és jobbacskán élünk, nézem a kortár­ tem ki a vételárat, pedig az öröm csak
saimat, akik szintén érezték ezt az úgy viharzott bennem. Nem a könyvért,
1938- as hangulatot. Hogy rohan mind­ ó nem! Hiszen azt még otthon is lát­
egyik, hogy keresi, k utatja az igazi tam, kolozsvári és pesti kirakatokban,
utat magának, hogy igyekszik pótolni hanem azért, hogy most már olvasha­
azt, amit eddig nem tehetett meg. Hogy tom is! Három hónapi lázas nyelv­
keresi a „csúcsot“ magának, ahová ön­ tanulás első, nagy ajándéka volt ez a
állóan ju to tt el, a szépért, a gyönyörű­ pillanat.

20
 Azóta olvasom, ízlelem Pirandellót.
Csodálom alakjait, bámulom a nyelvét.
Amíg nem ismertem az olasz nyelvet,
csak egy jelzőt hallottam állandóan
róla: azt, hogy dallamos. A zóta ezt
már elvetettem. És újat kerítettem
helyette. Azt, hogy s z i v á r v á n y o s .
Talán az én lelki alkatomban van a
hiba, de ha nyelvekre gondolok, színek
jelennek meg előttem. De az olaszra
egy színt ráhúzni, fukarság lenne. Csil­
log, tündöklik előttem Pirandello nyel­
ve, mondatai szemem elé feszülnek,
kecsesen, csinosan, káprázatos fény­
ben. Mint a szivárvány.
És amint az utcán megyek: mintha
ez is, az is ismerősöm lenne. Gondolko­
zom, hogy hol láttam. Aztán elmoso­
lyodom. Csak olvastam róla. De olyan
hűen, olyan élettel telítetten írt soro­
kat olvastam róla, hogy azonnal meg­
ismerem: ez ő! És megemelem a kala­
pomat, csendesen, feltűnés nélkül. Kö­
szöntőm, mint ismerőst, a mellettem
élhaladó ismeretlen embert.
Sokat gondolok mostanában Babits
európai irodalomtörténetére. Kár, hogy
itt nem tudom, ism ét a kezembe venni.
Pedig, ha van könyv, amelynek ezt a
címet lehetne adni, hogy „élményeim“,
akkor ennek igen. Ó, most látom, hogy
mit jelent ez a szó: élmény.
Itt akarom feljegyezni egyik szín­
házi estémet is. Pirandellót játszották,
az Argentina-színházban. Első olasz-
nyélvű Pirandello-előadás, amit életem­
ben láttam. A szívem olyanformán do­
bog, amikor Jenő a kezembe nyomja
a frissenváltott jegyet, mint amikor
az első könyvét vásároltam meg. A IV.
Henriket adják. Ülök a félig sötét néző­
téren, kezemben a színdarab szövege
és nézem Ruggero Ruggeri nagyszerű
alakítását. Nézem megbabonázva. Azok
az üveges szemek, a bolond szemei!
Aztán az értelem villanó sugara! És a
bosszú, a bosszú, amikor belemártja a
kardot a gyűlölt ellenfél testébe! A
színfalak mögött mintha ott látnék
egy fölényes, okos, kissé gúnyoros
szempárt, amely körül egy kis szomo­
rúság is borong. És én is ismétlem
magamban IV. Henrik zárószavait:
örökre . . .
Örökre elkötelezett. Már nem lehetek
hűtlen hozzá.“
Eddig a töredék. Hosszú bevezetés
kellett hozzá. Húszéves bevezetés.
21
VITÁNYI JÁNOS: VERSEK

AZ ÁRTATLANSÁG BALLADÁJA

Láncos golyó a lábamon. Vessző vérzi fel a talpam.

Rabtartóm már nem ereszt el. — Nem köszöntem a bírónak?
Botorkálok bajtársammal: Szemem gyönge, alig látok!
ólomtestü Testi hibát
nagy kereszttel. bűnül rónak?

Bilincs zörög kezeimen. Ujjam végén vér csordul le.

— Uramisten mit vétettem? — Elkárhozott jámbor lelkem?
Nem emlékszem, de jól van hát, Luca-napkor, kék tűz alatt
bizonyára keresztútnál,
rosszat tettem. kincset leltem?

A nyakamon kaloda ül. Bakó töri csontjaimat.

— Verset mondtam sánta papra, — Valakit tán meggyilkoltam?
tanítását nem hittem el? Miserere, bocsássatok,
Hordót vertem nem akartam,
böjtben csapra? részeg voltam.

Láncos golyó a lábamon.

Rabtartóm már nem ereszt el.
Átküldenék másvilágra,
ólomtestü
nagy kereszttel.

ELVARÁZSOLT HERCEG.

Béna márványkőként Nem múlik az átok.

nyugszik hősi karja. Elvarázsolt herceg
Szemeit felnyitni szivében, mint ócska
hiába akarja. bútorban szú perceg.

Ezer éve fekszik Nem fog felébredni,

csipkerózsa ágyon, csókolni sem többé.
nehéz álmaiban Csúf boszorkák tartják
új életre vágyón. fogságban örökké.

22
 I LLYÉS
Irta, FICZAY DÉNES
Fellépésekor mintha a Szabó Dezső
hirdette faji forradalom egy pillanatra
megtorpant volna. A nyugatosok há­
ború utáni sokszor mesterkélt, sokszor
pedig cizelláltan élettelen versei szol­
gáltak az induló költők mintájául. A
ma népinek nevezett költők akkor még
fegyvertelen harcukat vívták a keresz­
tény kurzus liberális irodalmi és élet-
szemlélete ellen. Az irodalomban a ma­
teriális világrend, a kereslet és kínálat
elve uralkodott. Csak néha-néha a vé­
gek irodalmában csendült meg a ré­
gies, de őszinte nácionálista hang. A
szavak, a forma még nem varázsolódott
át a népi lélek érzésskálájának kifeje­
zőjévé. Ezeknek a harcoknak a legádá­
zabb korszakában érett költővé Illyés
Illyés Gyula
G Y U L A
Gyula. József A ttila már tékozolta éle­
té t versben és valóságban egyaránt,
Sinka és Erdélyi m ár írták új illatot,
új színt hozó verseiket. De a hagyomá­
nyos, szinte egy évszázáda uralkodó
irodalmi ízlés még ott trónolt a folyó­
iratokban és a konzervatív irodalmi
társaságokban. A mélységekben az új
irodalmi irány volt indulóban. A fojto­
gató kispolgári költészettől megcsömör-
lött olvasók fedezték fel a szépséget
Erdélyi József első, a Nyugatban meg­
jelent verseiben. Az addig ismeretlen
tehetségek soha nem látott áradatban
özönlöttek Pestre. Sokan megállnak be­
érkezve egy-egy szerkesztőségbe vagy
irodalmi társaságba. Az irodalmi ős­
keresés és az arcvonal gondolat befész­
keli magát a lelkekbe. Illyés ilyen kor­
szakban a huszas évek vége felé kezdi
meg a kimondott szó igazáért harcolva
a második Nyugat nemzedékből sarjadó
költői pályáját.
Babitsnak, akit a második nemzedék
is mesterének ismert, szuggesztiv h a tá ­
sán túljutva találja meg Illyés a maga
igazi hangját. A probléma és form atu­
dat kezd felülkerekedni a megújuló iro­
dalomban. Illyés is ennek jegyében írja
első, a sablont, az üres formalizmust
kerülő verseit. Az elcsépelt form a és
tartalom, a kozmopolita vagy ál-haza-
fias hang helyébe a költészet igazi va­
rázsát, a színek és szavak, az igazság
és érték harm óniáját akarja vissza­
adni. Egyéni form a és problématudat­
tal indul. Lelke mélyén a csak finom
lélektani elemzés utján magyarázható,
szinte atavisztikusnak mondható, mély­
kultúrát hozza. Ez keveredik benne a
közben kapott sokszínű, sokrétű euró­
pai kultúrával.
Annak ellenére, hogy a filozofáló szo­
balírának m ár első kötetében hadat
üzent, van benne mélyről jövő filozo­
fikus hajlandóság. Ezekben a verseiben
23
a ráció és az emlékezés a főmotívum.
Első é re tt verseivel form ában és ta rta ­
lomban elszakadt a N yugat hagyomá­
nyaitól. Versei habár dokumentum jel­
legűek, még sem maradnak a népi iro­
dalom kezdetének mérföldkövei. Babits
a korszerűség, a túlhajtott időszerűség
keresésétől igyekezett a fiatalokat fel­
szabadítani. Ezért nem vadássza Illyés
verseivel az aktualitást, a mindenek fe-
A kolozsvári Műcsarnok
letti időszerűséget. Belső életét a leg­
nagyobb szenvedélyek és indulatok vi-
harozzák át. Nem idilli költő, mint min­
den kezdő, népi beállítottságú lírikus.
Kritikusai többször hangoztatták —
nem egészen találóan — első verseinek
szelídségét, a dunántúli tájb a belevesző
mindent megbocsájtását.
Verseinek fojtott forradalmisága
nyomasztó érzésként nehezedik az ol­
vasóra. Lázas alkotásvágya, ki-kirob­
banó forradalmisága elnyomja a puha
színeket. A modern, mondhatnók euró­
pai líra minden nyugtalansága ott ég
verseiben, persze sajátságosán egyéni
hangszerelésben. Nyugalmat számára
24
csak a táj, a látszólag lágy, puha pasz­
tellhez hasonló, de valójában mély in­
dulatokat magábazáró dunántúi tá j ad­
hat. Nyughatatlan a költőben az örökké
munkáló intellektus a tudatos, határo­
zott költői m agatartás, a sorsvállalás
késedelmet nem tűrő m agatartása. Az
öröklött elnyomottságérzés és a nyu­
gati műveltségű költő lelkisége talál­
koznak verseiben. A néma, sok szenve-
(Kós Károly terve)
dést m agábafojtott tájban látja ősei
honát. A parasztok szenvedésbaráz­
dálta arca a végtelenül tűrő, keleti fajta
nyugalmát világosítja meg a költő
előtt. Nem hirdeti a bosszút, nem űszít
senki ellen. Legforróbb paraszti riport­
jaiban is valami józan tárgyilagosság
tükröződik. A lélek emberének szerete-
tével énekel mindenről, ami a tá ja t és
az embert hozhatja közelebb hozzánk.
Színes, reálista leírásaiban a reálista
paraszti szem látása keveredik a nyu­
gati művészeteken felnőtt ember látó-
képességével. A táj végtelen nála, de
csak mint szpirituális, ideálizált va­
lami. Az elnyomottak problémája és a
költőiség a tájban találkozik. Ez a táj
az indulópontja életének és költészeté­
nek. Ebben és a múltban gyökerezik
minden ami az embert az öröklött szo­
kásokhoz, a régi emlékekhez — egyszó­
val a magyarsághoz fűzi. R ejtett tűz­
helyen, itt égett ki az ő élete is „ser-
cegve, ki-kigyúlva, önemésztő lobogás-
ban“. Most érzi csak, hogy a láng szi­
véig ért. A hajótlan hajósok élnek ezen
a tájon, akik mindent elfeledtek, végül
még önmagukat is. A zsellérsorsba ta ­
szított, fogyó, hanyatló fajm agyarság
éli itt a maga életszínvonal alatti éle­
tét. A költő érzi az egymással törődés
kötelezettségét, és a némák, a kiszol­
gáltatottak forró pillantásait. Ügy for­
dul feléjük és úgy újul meg belőlük,
mint a földből ezerszer újjászülető An-
teusz. Az élet amit ábrázol ezerirányú
mint a valóság. Forrósága, fojtott, sű­
rített életigenlése sokszor szinte olyan
hatalmasan előretörő mint Móricz leg­
sűrűbb novelláinak hőseié. Ebből az
életigenlő m agatartásból nő ki az
Illyés-i opusz, a sajátos költői arcot
jelentő egyéni vonások rendszere. Mo­
solyán szinte akaratlanul is érezzük,
hogy a zsellérsors derűje halvány ke-
serédes színezéssel. Szolgáktól tanult
beszélni, ezek tanították beszélni, ezek
tanították járni. Míg Kodolányi regé­
nyeiben csak a pusztulást veszi észre,
a népi tragédiát, addig Illyés riport­
szerű verseiben a segítés, az útkeresés
vágya is érezhető. Ebben m ár teljesen
a nem siránkozó hanem megoldást ke­
reső háború utáni nemzedék fia.
Sokfelé járt-kelt a világban de csak
itt ezen a szép és szomorú dunántúli
tájon érzi jól magát, ahol az együgyübb
telkeknek adhat jelt szavával. A „nehéz
földet“ Somogy, Tolna, Baranya táját
énekli meg „csendesen utálva“ az el­
nyomókat. Sejteti, hogy a bujkáló har­
ciasság, a fel-felbukkanó forradalmiság
nem fog megállani az örökké hallgató,
végtelenségig tűrő m agatartásnál.
Néha apokaliptikus színekben mu­
tatja be a nyomort, a szegények szenve­
dését. Olyan, mintha József Attila szól­
na, de egy fokkal mérsékeltebben, egy
fokkal józanabban. Átéli testben és lélek­
ben a pusztulásra szánt nép, a szolga­
ságra kárhoztatott faj életét, sorsát. A
szegények harsonása. Érzi, hogy joga
van mások szenvedését világgá kiál­
tani, a szeretet, a segítés jogán. „Da­
laimtól felhevül a levegő, délibábot vil­
log, ha álmaimról szólok“ — mondja
metafizikus nyugtalanságát kifejezve.
Ez a nyugtalanság nem a nyugatos ér­
telemben vett lelkiállapot, hanem a tá j­
tól testileg elszakított ember helyét
nem lelése. Az ő földje ez melyből sar­
jad t s mely ravasz titkokat kucog a
látó-érző költőnek. A csodálatos term é­
szetbe erős színekkel vegyül bele a szo­
ciális meglátás: „Néha mégis elborul
homlokom, koszorúm lehullik csörögve,
A kémény füstjében Dózsa György ser-
cegő bőrére emlékezik orrom, Mintha
haraptam volna belőle, gyomrom fel­
kavarog, köpésem vitriol, Ha isten se­
gít, m egláthatjátok még fekete m ará­
sá t“ . A bujkáló elégedetlenség-érzésé­
ben van valami fátumszerű. Tudja,
hogy nem bűnös a nép és mégis ember-
feletti kínokkal kell bűnhődnie. Nem
érezzük benne a hagyomány megkötő,
rossz értelemben konzerváló erejét.
Nem ebben a megkövesedett hagyo­
mányban hisz, hanem a népet a szenve­
dések és a pusztulás ellenére megtartó,
az örök életet jelentő elan vital-ban. Ez
ta rtja meg a pusztuló falukat, a gyöt­
rődő, kimerült, szolgaságra kárhozta-
tottakat. Az elfásuló parasztok ebből
újulnak meg. Ez Illyés misztikus hite.
De lévén faji, vér és érzésszerinti m a­
gyar, ez a hite, ez a csoda-misztikum-
szövődménye is reális. Ez a reális misz­
tikum adja hitét abban, hogy a csodá­
ból lett költővé és a csoda ta rto tta meg
népét is. A történész ezt a faj mitikus
erejéből sarjadó valaminek nevezné.
Illyés csak megközelíti, csak érzékel­
teti. Szomorú bérese ő a tájnak, a szü­
lőföldjének. A halódó tájtól messze
hiába vannak aranyos városok, robo-
tos élete után, a szomorú béres az őszi
földbe fordul. A természet szavát el­
nyomja a szociális kihasználtság, ta ­
nácstalanság kilátása. Megismerte itt
az emlékekkel és fájdalmakkal teli ifjú­
ságának földjén a szótlan, tiszta szo­
25
m orúságot. Érzései, élményei a táguló,
szélesedő táj-tudattal nőttön-nőttek. A
tá j halottai szomjasan ügyelik az élők
járását-kelését és a költő érzi, hogy nem
az idegen könyvek, leikétől idegen esz­
mék habzsolására, „legelésére“ szüle­
tett. Kiszakadt egyszóval a falu-közös­
ségből. Ez az életform aváltás adja meg
az irányítást lelkének, ez tudatosítja
benne a szenvedést és a segíteni aka-
A kolozsvári Műcsarnok
rást. De a nyugalom, az alkotó, cse­
lekvő falu si élet élésének vágya ott ki­
sért lelkében. Á thatja néha a jóság,
mint a puha, állati lehelet. Sodró és
sodródó hangulatú term észeti képeiben
érezzük az intellektuális beleérzést.
Egyidőben gondol a szépségekre és a
problémákra. A racionális igazságkere­
sést önti költői formába. Megoldásként,
mint egy szimbólum és valóságként
látja m eg a természetben a kínzó érzé­
sekre és talán mindenre felelő: szabad­
ságot. T á j és természet így válnak el
költői világában. A tá j megköti az em­
bert. A tájból sarjadó hagyomány és
26
zárt világ rabként ta rtja az embert. A
természet felszabadító ereje a végte­
lenségből, a fűben, fában, virágban
érezhető forróságból vetül elénk. Ez a
forróság néha kirobbanva az emberek
és állatok elfojtott szenvedését kiáltja
a költő felé. Az örökös harcban a né­
maság olyan m int a fájdalm asan kion­
tott, égrekiáltó, bosszúlatlan vér. Ter­
mészeti képeiből az ezerirányú sodró
(Kós Károly terve)
hang csap ki. Feszülő, színes forgata­
gok az érzelmek és robbanásig feszült
dinamikájú forróságok nyilatkoznak
meg. Természetlátása az amit nem az
őstalajból, a paraszti élet és érzéskom­
plexumból szívott magába. A népkölté­
szet is csak hasonlatait veszi a termé­
szet képeiből, de nem ábrázolja magát
a lázadó, lüktető természetet. A harcot
jelenti ez a természetlátás Illyésnél és
a harcon keresztül a győzelmet — a
szabadságot.
A dalt akarja, ami harsogva járja
be a vidéket és eljut mindenhez. A te r­
mészet csendjén a sziveket átmelegítő
 csendig egész skáláját próbálta végig
a dalnak és mennyi mindent akart, amit
nem érhetett el.
Forradalmisága talán forróbb, tüze­
sebb mint Adyé, de hangtalanabb. Az
elnyomottak ereje egy-egy szóban,
gesztusban tör fel és vetíti elénk elemi
erejét. Verseinek belső feszültsége, mű­
vészi dinamikája is a fojtogató pa­
raszti életforma szükségszerű kivetítő-
dése. Hívja, szólítja az öregeket, akik
„mint hű égitestek ragyogjatok sötét
utainkon nekünk“. A táj melynek fá j­
dalma rajta keresztül szólalt meg el­
felejtette a költőt és ő az évszakok
alatt némán fekszik és az időbe foszlik
emlékeivel. Elér élete és tudatos léte­
zése csúcsára. „Tekintsd át életed és
sirasd ha van midet“ — mondja vallo-
mástevően. Melléje ül a torz melankólia
és elborítja lelkét. Ez a melankólia nem
érzékenyíti el dekadens módon. Melan­
kóliája nem északian ködös, hanem in­
kább parasztian reális.
A lelket és a pillanat érzelmeit néha
egy-egy rajzban ábrázolja. Ezeknek le­
író soraiban Arany Jánoshoz hasonlóan
reális meglátásai vannak.
Az elkomoruló vándor költő szava
hűvösen csendül meg és mégis a re­
ményt, az újjászületést kell hirdetnie
bízva erejében és küldetésében. Kéret­
lenül és hívatlanul szólaltatta meg ön­
maga hangján keresztül népét. Olykor­
olykor ha haragra gerjed ez sem ju t el
tovább az ökölbeszorított kéznél. A vér
szava hangzik fel leikéből „vér, mely
véremmel egy forrásból eredt évezre­
dek mélyén“. De ez nem vérmítosz ha­
nem az együvé tartozás természetadta
érzése és parancsa. A lángoló jövőt, az
igaz hazát kivívni — ezt látja felada­
tának. Az Elégiában ez a fájdalmas,
szinte már oroszos színezetű szegény­
ség szólal meg. Ezeknek kívánt szólni
mindig, akiknek mozdulatlanságáról lát­
szik, hogy magyarok és ők azok „akik
nevében a kormányférfiak beszélnek“.
A súlyosodó probléma-látás néha adys
vízióvá terebélyesedik A rohanó ára­
datban, a dózsagyörgyös hangulatban
a költő a „bosszúlatlan holtak, elteme­
te tt élők“ hörgéseit énekli.
Érzi, hogy az életform át amitől el­
szakadt nem pótolja az új amiben él.
Ekkor mintegy szabadulást keresően
kiáltja: „nem az én korom ez“. A szép­
ségeken keresztül is érezhető a kiáltás,
a menekülést keresés ebből a testi-lelki
kettősségből. A Rend a romokon-ban
érezzük ezt a kezdet és vég-foglya álla­
potot. A Három öregben elérkezik a
szép értelméhez, hallja a „nyugvó sze­
génység halk csobbanásait“. Népi szin­
tézise mindig önmagából indul ki. Az
Ifjúságban a kínzó emlékek, a múlt si-
ratása elborít mindent. Néha emlékei
valóbbak a valóságnál. Látomásszerű
képben a jövővárást, az újesztendő jö t­
tét, kereső lelkét ábrázolja. Halál-misz­
tikuma csapódik ki viziós verseiből. Ez
nyugatos örökség és sokban a harm in­
cas évek nemzethalál-élményével kap­
csolatos.
Tudja, hogy várják azok, akiket
majdnem elfeledett, az ismeretlen isme­
rősök, a kitáruló kisemberek. Kibonta­
kozik benne a sorsközösség, sorsválla­
lás tudata. V irraszt az alkonyi csönd­
ben a magános lélek éberségével, vir­
raszt a képek igéző varázsával. Egy
tőről, de a lélek különböző oldalairól
jöttek versei. Ezért nem ismételi ön­
magát. Könyvélményeit nem foglalja
versbe. Intellektusa csak a formában
és a megfogalmazásban látszik.
Azt akarja elmondani amit a vére,
a nép nem tud még elmondani azon a
földön, ahol a „szívbéli hangot“ nem
szokták még meg. Kerüli a sejtelmeset,
a titokzatosat. A lírai hitel és a reáli-
tás, am it Babits vallott, teljes m érték­
ben megvan Illyés Gyulában. Form ájá­
ban, képalkotásában nem artisztikus
mesterkéltségre, hanem a lehető leg­
természetesebb kifejezésre törekszik. A
nyugatosoknál és általában a modern
költőknél annyiszor emlegetett diffe­
renciáltságot nem találjuk meg versei­
ben. Nem akar elmélyülni, éteri tiszta­
ságba emelkedni, hanem meglévő élmé­
nyeibe, emlékeibe bocsátkozik le. A
benne lévő népi valóságot és mélységet
sűríti sokszor mépdalszerűen könnyed
formába.
27
 Az embertelen harc elfásította a lel­
k ét a transzcendentális élmények irá ­
nyában. Hite inkább vágy, mint meg­
lévő, kielemezhető bizonyosság. Plasz­
tik u s képeiben nem érezzük az Adynál
gyakori vezércikkízűséget. Formai tö ­
mörsége, szavainak színes forgataga,
verselésének finom és mégis erőteljes
változatossága elsőrendű formaművész­
nek m utatják.
28
A népi irodalomból ma még hiányzik
az örökéletű opusz, a mindent magába-
ölelő nagy mű. Sokan és sokfelé pró­
bálkoznak ennek a nagy műnek megal­
kotásán. Valósággá talán csak nagyon
sokára fog válni. De a kollektiv-műben
amit eddig a népi irodalom adott Illyés
Gyula oeuvreje a kortársak közül sen­
kihez nem hasonlítható helyet biztosít
a költőnek.
A ZSÁKBA D U G O T T V E N D É G . . .
(Hans Sachs verse az 1559-ik évhői.)

A középkorban a vendégfogadó gyakran arra szolgált, hogy az adósokat

fogva tartsa, különösen az olyanokat, akik szándékosan potyáztak. Ez történt
Hans Sachs poétával is, aki vándorlása közben az erfurti vendégfogadóst
akarta kijátszani, de mint e legendás történet mutatja, ő maga esett a verembe.

Kezembe vettem a vándorbotot Gondoltam: jó lenne kereket oldni

s egy árva garas sem volt nálam.
„Két kezed szorgos munkájával
boldogulj!“ — így gondoltam én.
És elindultam szárnyakon lépve
rábízva magam a szerencsére.
S amint Erfurtba befutottam,
megszállottam egy fogadóban.
Sok jó vendéget találtam ottan.
Az asztalt megteríték szépen
s mindenki illendően várta,
hogy jelt adnak a vacsorára.
Gondoltam: „velük kéne ennem
(Egy garas sem volt a zsebemben!)
Hol van a jámbor — az Isten is megáldja! —
aki a szegényt vendégül látja?“
Elszántam magam és leültem
a többi vendégek sorában
gondolva: „bele nem halok,
ha velük együtt jóllakok.“
És én is velük együtt ettem,
tréfáikon jókat nevettem
és asztalbontás felé végül
minden vendég fizetni készül.
S mikor a gazda hozzám lépve
engem szólít fizetségre:
„Gazduram — mondom — nincsen pénzem,
gyalogszerrel én ideértem
s pénzes zacskóm otthon feledtem.“
„Elvetemült! — kiált a gazda —
Van merszed az asztalhoz ülni
húshoz és halhoz hozzálátni,
legjobb falatot kihalászni
a tisztes vendégek között
s egy fillér sincs lyukas zsebedbe’?
A meny kő csapjon a fejedbe!
De megígérem., Istenemre,
most megtanítják a móresre!“
és elillanni, mint a kámfor.
A vendégeket feküdni küldték,
mikor a gazda haragosan
s rosszat sejtetve elindult felém.
A szolgája mellette állott
kezében tartva egy durva zsákot.
(Ezt látva bizony megrettentem)
A fogadós komor nézéssel
a zsákot a földre vetette
és rám parancsolt: „Tüstént ugorj be!“
Én tehát gyorsan a zsákba bújtam
s ő azt ügyesen összehúzta
s fejem felett összekötözte.
S míg testem a zsák mélyébe lapult,
ő szapora szóval csak szapult
s én a szentekhez fohászkodtam
attól remegve, hogy a zsákba fojt
s elhurcolva a vízbe dobat.
Omló könnyek közt rimánkodtam
s ő rám kiáltott: „Meg ne moccanj!
Falánkságodért elpáhollak“ —
és nevetve távozott onnan . ..
Én újból bátorságra kaptam
bár gémberedtek tagjaim
s megfordulni sehogyse tudtam.
Nyújtózkodnom sem. lehetett:
rövidre volt a zsák kiszabva
s én mélyen belégyömöszölve
kínnal feszengtem az üregbe’
az arcomra hullt a verejték
és egyre kínoztak a görcsök
s így töltöttem az éjszakát.
Pihenés, álom elkerültek,
míg végre hajnal-hasadtával
a cselédlány lépte közelgett.
Kérve kértem: legyen irgalmas,
mentsen ki a zsák börtönéből

29
s ö válaszait: „Nem úgy megy az
haragos lélek az én gazdám
s lenyúzná a bőrömet érte.“
És én tovább is kérve kértem:
„Csak nehány percre tégy szabaddá
Szivem mélyéből erre kérlek
csak tagjaim kinyújtóztassam
azután tüstént visszabújok.“
Megesett a lány szíve rajtam
s megoldozá a börtön száját . . .
kicsúsztam abból és szívem szerint
kinyujtózkodtam . . . ám a fogadós
ki lesben állott, megmozdult erre
s köhögve ölté fel ruháját.
Megszeppent a lány s most ö kért engem
hogy csússzak vissza s én azt feleltem:
,,Eszembe sincs ilyet megtennem“
De a leány csak tovább kérlelt,
egy húszast is nyomott kezembe
hogy bújjak vissza a zsák-üregbe.
Gondoltam: „nem tarthat sokáig‘
s a húszast szépen zsebrevágtam.
Én visszabujtam, ő rámkötözte
s a konyhába vette az útját.
Visszajött egy sütőlapáttal
és azt néhányszor alaposan
az oldalamra lapította
és rikoltott: „Kapsz még egy párat,
30
ha a húszast vissza nem nyújtod.“
Az ütésektől félnem kellett
és a húszasát visszaadtam
kinyújtva azt a zsák lyukán.
És ő kacagva állt tovább . ..
Ekkor a gazda is belépett
és jónapot kívánt nekem
s meg is kérdezte: hogy alu dtam ?...
A zsákot szépen kikötözte
s mondá: „Az intést el ne feledd
Ne ülj le vendég ászt álhoz, mikor
üresen tátong a zsebed . ..
Vettem sátorfám s tovább álltam . . .
Mi a tanulság?
Ez a kis tréfa arra int legények,
hogy pénzmag nélkül, nincs lakodalom.
Üres zsebeddel húzódj meg szerényen
és kópéságon ne törd a fejed.
Ne ülj be a vendégszobába,
a gazdag polgárok sorába
hogy be ne kerülj majd a zsákba
hol én kushadtam éjen át
Mi Hans Sachsnak jutott osztályrészül —•
Szolgáljon nektek örök intésül!. ..
KEMÉNY GÁBOR fordítása.
DÖBRENTEI GÁBOR ISMERETLEN NAPLÓFELJEGYZÉSEI
A MAGYAR SZABADSÁGHARC IDEJÉBŐL
Közli Dr. JANCSŐ ELEMÉR
Döbrentei Gábor kiadatlan naplófel­
jegyzéseit az Erdélyi Nemzeti Múzeum
kézirattára őrzi. A napló 1821 január­
jában kezdődik és 1851 februárjában
végződik. Sok évről nincs semmi fel­
jegyzés, más évekből, különösen az
1840—1849 közötti esztendőkről viszont
annál több van. Döbrentei naplója nem
kiadásra, sőt még nem is az utókor el­
ismerése céljából készült. Döbrentei
rendszeresen feljegyezte az őt érdeklő
eseményeket és embereket, vagy csak
egyszerűen papírra vetette nyelvészeti,
irodalmi, vagy a magyarság sorsáról
írt gondolatait. A megfogalmazással
nem sokat törődött, ezért mondatai
sokszor befejezetlenek, vagy nehezen
érthetők. Töredékes naplófeljegyzései-
ben mégis gazdag anyagot találunk az
egykori írókra, eseményekre és főleg
Döbrentei életére vonatkozólag. Halála
után a napló rokonaihoz került, tőlük
szerezte azt meg gr. Gyulai Lajos, Döb­
rentei tanítványa. Döbrentei naplójá­
ban csak az egyik oldalra írt, az üresen
m aradt lapokat Gyulai Lajos töltötte
meg a Döbrentei naplójában elmondot­
tak ra vonatkozó feljegyzésekkel. Gyulai
feljegyzései révén így mindaz, ami az
utókornak homályosnak tetszik, vilá­
gossá válik. Gyulai hálás szeretettel
beszél Döbrenteiről és jellemét, élet­
művét példaként állítja nemzetünk elé.
A naplót ő ajándékozta az Erdélyi Nem­
zeti Múzeumnak. Az itt közölt részek
Döbrentei 1848—1849-ből való feljegy­
zései egyrészét tartalmazzák. A Gyulai
ezekre vonatkozó megjegyzéseit mel­
lőztük.
A Döbrentei naplójából néhány ki­
sebb részt közölt dr. Bíró Béla* és
Gálos Rezső dr.,** de annak nagyrésze
mai napig is kiadatlan. Teljes szövege
az Erdélyi Ritkaságok sorozatban fog
közelebbről megjelenni.
1848. april. 30d.
Szoptunk, mászkáltunk, játsztunk,
nevelkedtünk, éldeltünk, munkáltunk,
hajiunk, leéltük a világot, csak nézői
lettünk, csak füstét nyeljük, halunk,
gödörbe vetnek.
1848. april. 30d.
Magyarország most mi lön? Vad­
kecske, mely egy kőszálról a másikra
szökött. Amott mélység volt alatta, itt
mélység körülte. Hengeredében volt,
* Dr. B iró B éla: D öb ren tei napi je g y z é se i.
P á sz to r t üz. 1942. 231— 234. lap.
** D r. G álos R ezső: D öbrentei p a p irszele-
tei. E rd ély i M úzeum 1916.
31
újban van. Nemzetisége aláásóinak
földe alól kalapálását elébb távolból
hallotta, most azok földe színére buk­
kantak fél.
1848. május 20d.
A magyar országgyűlés eléb járt
szellemben Ausztriai kormányánál, mely
a m. udv. Irodát is firgette forgatta.
Engednie kell a m. országgyűlésnek:
l. Az ujonczoknak csak 10 évre állí­
tásában, holtig szolgálat helvett. De az
ország gyűlés ajánlott 8 évet nem en­
gedő meg, hanem későbben a maga né­
metéit, s olaszokat még is arra tette.
2. A vegyes házasság ügyében s
katholicusnak protestánssá könnyen le­
hetősében.
3. Tudós társaság felállításában. A
magyar után kezdek az austriait kor­
mány dotátiójával.
S illy fejtekezésre kényszerítés mind
inkább bosszantá a bécsi kormányt.
Május 20d. 1848.
Ma nálam volt látogatóban Jászai
Pál. Én: Most sajtószabadsággal nyíl­
tabban adhat elé Kegyed mindent hisz-
toriai munkája ezutáni köteteiben: a
m. nemzet napjai a mohácsi vész után.
Ő: Igen, fogok is.
Én: Részemről eddig is, egyenesen
szólogaték, vagy legalább oda vetém a
volt censura bokrai közé a hiszioriai
igazat, hogy lássa a kinek mélyebb esze
van.
Ő: Láttam, s annyira, a Rm. nyelv­
emlékek köteteiben levő jegyzetei kö­
zött, hogy szinte meg meghökkentem
rajta.
Én: Barátom, nem nyughattam vol­
na, ha telkemen érzeném a hisztoriai
való elsimítását, a törvényes Jogok el­
ferdítését. Nemesis, van, a történetíró
annak legyen minisztere s a kormányo­
kat kérdőre vonja még Isten ítélőszéke,
hivegetém.
Május 29d. 1848.
Ma beszélő nekem tabáni lakos pol­
gár Schlugger hogy Martinovics, Sig-
ray, Hajnóczi, Laczkovics, Szentmarjai,
Őz, Szolárcsik a budai azon temetőben
32
nyugszik, melyben Alvinczi emléke áll.
Ő látta 12 éves korában fejük véteté-
sét. S látta vele. gyerekpajtása Ocffner
Ferencz, most leköszönt Polgármester
és Lelovics, ki az óbudai mundur bi­
zottságban tiszteskedett s most nyug-
pénzen él a Vízivárosban. E gyütt men­
tek a temetésre is. Tették pedig a fel­
áldozott hideg tetemeket akkor a teme­
tő kerítésén kívül, a mai sorompó vagy
vámgerenda félé eső részen. De ma már
nyilván, kijebb van a kerítés.
1848. junius lsöjén Áldozócsütörtö­
kön Budán a vérmezőn ma nagy jele­
netek esőnek. Igazi áldozó nap volt.
1795b. Martinovicséknak vevők e mezőn
fejét, mert az aristocratiai jogokat sem-
misitetni akarák. S ma, az ők elve ér­
telmében esketteték fel a budai hely­
őrség. Mészáros Lázár hadügyminiszter
által.
Jun. 5d. 1848.
Mind azt hányjátok, hogy a deák
nyelvet azért választék diplomaticai-
nak, mert az németet, tótot, ráczot s
ördögöt poklot összekötött.
Nem igaz. Választó a Papcancellár,
m ert Európa elámított korában minden
más Nemzet is azt nyeső.
S a magyar nyelv eléggé diplomaticai
volt a Protestantismus megbuktatásáig,
és nem szólt ellene se tót, se német.
Most a magyarnak heves elévettekor,
nem hogy ahhoz simulna tót, rácz, né­
met, hanem azt veti, tehát az én nyel­
vem is diplomaticai legyen. És magára
alkalmazza azon kedveket melyekkel a
magyar áll elé Ausztria Kormánya el­
len. Mért, mert az Ausztria kormánya
béreli fél a tótot, németet, ráczot.
Junius Vpi. 1848.
Ebédelek Mészáros Lázárral. Had­
ügyminiszter Ur, mondani, a magyar
népben bámulatos elszánását buzgósá-
got tapasztalok. Csak fegyvert, vezért,
az Istenért! mert mintha Mohácsiasan
készülnénk.
„Nem félek, szála, ismerem a rácz
népet, fegyvert nem kaphatunk Sep­
tember előtt. Ajálám neki a Debeliácsiá-
kat, kik félelmes állapotáról a Reform­
ba olvastam.
 ő nem tudott felőle. Politisálni leéli,
sízólék, a sereget. (Erélytelennek gya-
nitám )
Junius 19d. 1848.
A magyar, látom, örömében részeg,
függetlenségi szabadsága vissza nyeré­
sén.
Hasznosab voilna pedig neki felvál­
lalni vagy 100 m%llo austriai ,s tatus
adósságot, azzal még inkább szilárdí­
tana 1790beli 10<l■ cziklcre épült külön
kormányát.
Junius 22d. 1848. Vezérhalom.
Blouse, Polgártárs, Polgár szerkesztő,
stb!
Már híjában! A mit mástol vesz által
valaki, annak szavával ragad az reá.
Franczia töre-ki megént a republicans-
musban, arra tátnak szájat majmai.
Ha az Ausztria letiporta magyar sza­
badság, hazulról dugta volna-fel fejét
Blouse lett volna magyar eredetiséggel:
lebernyeg. Lám tudták a „labancz“ ne­
vet adni.
Polgártárs lett volna: honfitárs, vagy
még inkább Atyafi, folyvást igy szó­
lítja egyik Magyar és Székely, magyar
vérét: Atyafi. S ez, testvériesebb mint­
sem a Bürgerből lett Polgár.
Polgár szerkesztő lett volna: szer­
kesztő atyafi.
Juli. 2d. 18^8. Vezérhálom.
Mikor fiatalkoromban Tacitust olva-
sám, jól esett azt gondolnom, hogy az
absolutismus tacitusi legyálázása azért
is szent, mert az uralkodandó herczeg-
fiúk megvettennének élőre, jövendő
historicusaiktól, midőn tanítják azt ve­
tek olvastatván.
Hanem, dehogy forgat fejedelem fi
Tacitusi festvényeket. És mikor olyan
Gróf Bombelles Henrik formát választ
a bigottismus herczegnevelésre felügye­
lőnek, kit 1844b. Sümegen magam is
lelketlen önzőnek tapasztaltam philo-
sophusi historicus helyett, a herczegék
kezébe franciscanusi olvasót adnak.
Úgy látom most hogy nem Tacitus
kell az uralkodó despota féléknek, ha­
nem olyan leczkék, minőt Páris febr.
23d 1848b. Stuttgard azután, és erre
München Mart. 12d. Bécs 13—14<Hkén
Berlin is akkor. Pest lődikén. praélegált.
Vezérhálom, Septemb. 1. 1848.
A szabadság, legszebb gyermek a v i­
lágon. K ié? Szüli az emberi jog, gyö-
nyörködék benne, az Igasság, ápolja az
Egyenesség. Igaz gyöngy az, melyet
tenger fövénye, kimos, de mélybe ha­
mar elvész.
Az egyurságban e gyermek, váltott
gyerekké leszen töbnyire álruhában já ­
ratják, felnevelését mindig ígérik, de
mindig késleltetik.
S az emberiségnek e kedves szülött­
jét élfeledteti a lend, a személybátor­
ság, a Vagyonbiztosítás, a Hiúságok
fénnyel pénzzel kielégitetése.
Köztársaságban eleinte nagy tűzzel
ragadják-ki a gyereket járszalagi közül.
Lerészegedik a világ látásán.
De, nevelésében minden önző, ész, ha­
talom, szóhős belékottyan, s a sok mes-
terkélésben, elölik.
Sept. 6d. 1848.
Olvasám Vörösmarty envédelmét Pe­
tőfi ellen. Kossuth Hírlapja 58d- szá-
máb. 1848. sept. 6.
S ezt érzém: Ládd Vörösmarti hogy
keríté maiadnál fiatalab nyakadba v é t­
keidet, cselszövéseiddel, miket Te te t­
tél ármánykodva Berzenyi, Kisfaludy
Sándor éllen a m. társaságnál.
Vörösmarty, szelíd farkas, bárányos
róka. íg y jellemzi B. Jósika Miklós is,
gr Gyulai Lajos előtt. Pedig Jósikát
Vörösmarty egykor pártjába huzá.
Octob. 28d. 1848.
A szabadság kivívásának első eszm é­
je, tiszta láng, fényes villám.
Azután gomolyog a füstje, s a m eny­
kő lecsapásának irtózatos pusztításai.
Dühötködések, rombolások.
Hogy az ember, csendesen józanon
nem tudja tenni fejtekezéseit!
1848. december 2 4 <*•
Hivatalra felajálkozni képesség érze­
tével, honi s magad aránti kötelesség.
Keresni azt, okosság.
33
 Eljárni benne híven, ilelkesen ember­
ség.
Czím után, melyei fizetés nem, jár,
esdeni esztelen hiúság.
Czím kaphatásért, még fizetni is, bo­
londság.
Czímért áskálodót, szabadság eláru-
lót, akasszátok fel.
18*8. dec. 25d.
A társadalmi s országos álladalmi
szabadság védelme, a leg szenteb érzel­
mek kierejedzése, Emberi méltóság ki
sem fejlődhetik illő szabad körben mo-
zoghatás nélkül.
És te magyar nép, mily nemesülő
eréllyel lépsz-elé, ellapulásodból, mely­
be szőrit gutának! a Sárvizén vagy L a j­
tán túlról, Igazán Sárvíz mocsáraiban.
Alkalmasint fogsz is győzni!
De, egy ijeszt engem.
„Véletlen!“ volt mindig megmentője
Annak, ki csudálatosán ellened agyar-
kodik.
Ha megént az a „Nem hittem volna“
bukkanna elé. És reménytelen Árulás!
közüled!!!
Julius 5<l- 18Jf8.
Mikor Bajza engem bántott, akkor
egy juhászkutya szabta meg inamat.
Marása beforrott.
Mikor az Irodalmi Szemlében Toldy
Ferkó meggerebeneztetett, akkor be-
kóczozának. Levertem a pozdorját.
Mikor Martzius 15dike töri szemre­
hányásokat a tudós társasági tagválasz­
tásokért, akkor fosba találtam lépni.
Levetettem csizmámat s megtisziiták,
újra kifényiték.
Mikor Charivari Lankája kancsalgott
rám, egy fecske szarta le kalapomat
folyosón menttemben.
Mikor Vakot vádaskodott ellenem,
egy szilaj ökör futott nekem. Semmi
bajom sem lett.
181^9. junius 20d.
Nincs párja Kossuth Lajosnak a mai
Európában fellelkesítésre nézve. Néze­
tet, érzelmet mond-ki nyilvánosan, olya-
kat melyek a közönség embereiben
csak lappangva maradónak. Ő megnyél­
vezi a jogok, igazságok sejtelmeit.
De krománya sikerét félthetni. Igen,
regéynes politikus. Az udvarok diplo-
matiái, nem olyan igasságosak, becsü­
letesek, minőknek ő hiszi.
S kormányzónak, a rósz kimeneteli
is számba kell venni; hogy akkor tudja
mi a teendő.
 iZHK H bjlg f
SZÉKELY E G Y E T E M I H A L L G A T Ó K
TAI ÁLKOZÁSA [SZÉK ELY U D V A R H ELY EN
1944 első napjaiban, január 4—6-án ren­
dezték a Kolozsváron tanuló egyetemi hall­
gatók találkozójukat a székely anyaváros­
ban.
Mindenekelőtt önmagunkat kell meg­
nyugtatnunk és azokat, akiknek akaratla­
nul ajkukra tódul a rosszindulatú, vagy
kiváncsi kérdés: érdemes és jogos volt-e
bárom npra összejönni, államnak és egyé­
neknek anyagi kiadást okozni, előadni és
vitatkozni? Az egyetemi fiatalság a vi-
lágbaindulás legutolsó lépcsőjén áll s innen
nem nemsokára, hanem azonnal az életbe
kell lépnie. Az ébredező székely hivatás-
tudat valamennyit, vagy legtöbbjét a szü­
lőföldjére hívja s mielőtt e hazatérés pilla­
nata elkövetkeznék, kötelessége felvértezni
magát a szellemi harc minden védő és tá­
madó fegyverével. A gondolat az ifjúság
körében nem új és nem is eredeti, hanem
természetes; de míg a szülőföld igézete
csak egészen kis csoportokat tud fogság­
ban tartani, addig a legtöbben egy eszme,
egy feladat szolgálatába állanak, olyanéba,
melyet nem kötnek a tér bilincsei. A ké­
szülődésnek sem a jogához, sem a köteles­
ségéhez nem fér tehát kétség s csak büsz­
kék lehetünk az elképzelésre és a kivitelre,
melynek folytán a fiatalok nem zárkóztak
munkaközösségük szűk családi kereteibe,
hanem kismértékben társadalmi eseménnyé
és megmozdulássá növelték összejövete­
lüket.
A találkozó a főváros rovására a vidé­
ket építgette. Ebben a szellemben ünne­
pelte az ifjúság Tompa Lászlót is, a vidéki
költőt. A tudományos és szellemi decentra­
lizáció jelentőségét hivatalosak és laikusok
egyaránt felismerték s történtek és történ­
nek is lépések a megvalósítására. Az igazi
vidéképítés mégis önmagától folyik, lassan,
de fokozatosan, tudattalanul és mégis ön­
tudatosan, nem egyszer a hivatalos kezde­
ményezésekkel ellentétes szellemben. Szé­
kelyudvarhelyen, a megkötő gyökérszálakat
befogadni és táplálni nehezen tudó város­
ban alig lehetett volna időszerűbb szelem­
ben ifjúsági megmozdulást rendezni.
A találkozó legnagyobb érdeme, hogy
idősek és fiatalok eszmét és gondolatot cse­
rélhettek. A generációs ellentét legádázabb
küzdelmeinek idején jó volt látni, hogy van­
nak olyan kérdések, amelyekben fiák és
apáik egyet értenek s a lelkesedést a ki­
kristályosodott tapasztalattal párosítják.
Különösen jól esett az a határtalan biza­
lom, mely az idősebbek lelkét áthatotta,
utódaik elképzeléseit és szándékait hall­
gatva és egyengetve. Az együttműködés
jelentősége mindenütt kétségtelen s talán
nem csalódunk, ha e megbeszélésekben a
jövendő összhang csiráit látjuk.
Voltak olyanok, kik csalódással távoztak
(sokan el sem jöttek), mások meg túlsá­
gosan vérmes reményekre jogosító öntu­
dattal beszélnek Székelyudvarhelyről. Egyik
félnek sincs igaza, mert egy értekező jel­
legű vándorgyűlésnek eredményeit nem a
kézzelfoghatóságban kell keresnünk. Ilye­
nekben sem szűkölködött ugyan (meggyőz
erről a műsor tanulmányozása), de mind­
össze a kérdések felszínrehozása, megvita-
35
tása, az érdeklődés felébresztése s egy ki­
sebb- vagy nagyobbfokú közvéleményfor­
málás az, melyre törekednie kell. Ennél
többre nem is hivatott, mert a tudományos
társaságok, vagy akár a Magyar Élet szár­
szói táborozásainak szemlélése is meggyőz­
het bárkit arról, hogy az elvi tisztázás, sőt
a nyugvópontra nem jutó vita is elégséges
cél és elégséges eredmény.
Nem hagyhatunk megjegyzés nélkül egy
szomorú tényt, vagy tünetet: a napisajtó
mostohán kezelte az összejövetelt. Egészen
hallgattak róla, vagy ha nem, merő hely­
telenségeket állítottak (Székely Nép), nem
is említve, hogy célját és jelentőségét egé­
szen félreismerték. Nem okozna ez megle­
petést, ha nem tudnánk, hogy nevetséges
események, értéktelen folytatásos tudósí­
tások és hasábos cikkek milyen lelkiisme­
retes búvárkodásra és utánajárásra sarkall­
ják az újságírói elméket. Szerencsére a
munka sikere soha sincs arányban a sajtó
RÉVAI MIKLÓS SZEREPE A NÉPDALKÖZLÉSEKBEN
Az első nagyszabású népdalszöveggyűj­
teményt Erdélyi János adta ki a Kisfaludy
Társaság megbízásából Népdalok és mon­
dák címen három kötetben. (1846—48.)
Előtte nyomtatásban népdalszövegek
csak folyóiratok lapjain, zsebkönyvekben,
almanachokban jelentek meg szétszórtan,
ötlet szerint, amint a kor érdeklődése hozta
magával.
E szétszórtan megjelenő népdalszövegek
közlésében a közlés módja, később mód­
szere tekintetében határozott fejlődési fo­
lyamat állapítható meg, amelynek elején
Révai Miklós dalgyűjtési felhívása áll
(1782.), a végén pedig Erdélyi említett
gyűjteményes kiadása. Hosszú volt az út,
mig az olvasóközönség érdeklődése oda
irányult, hogy értékelni, gyűjteni, s bekül­
deni kezdte a magyar dalokat, régi dalo­
kat, népdalokat egy-egy felszólításra. Erre
a nemzeti kincseket gyűjtő vállalkozásra
36
visszhanggal s igy e tény csak tanulsá­
gunkra szolgálhat.
Végezetül egy röpke pillantás győzzön
meg arról, hogy az egyetemi ifjúság erejé­
hez és tudásához méltó színvonalon szol­
gálta a székelység s közvetve az egyetemes
magyarság ügyeit. Az erdélyi irodalom Mol-
ter Károly, Bözödi György, Szabédi László,
Asztalos István és Gagyi László személyé­
ben képviselte az ügyet, az előadóművészek
rendjének Török Erzsébet, Versényi Ida,
Ferencz Anikó, Marczali Gabriella, Perényi
János és Horváth László a kiküldöttei; az
egyetemi hallgatóságot Molnár Piroska, Lő-
rincz László, Imreh István, Salamon Sán­
dor, Isák József, Bokor Zoltán, Marosi Pé­
ter, Molnár Dezső, Sántha Pál és Faragó
József képviselték.
Igazuk van azoknak, akik a beszéd után
cselekvést várnak; reméljük és hisszük,
hogy majd a tettek sem késnek.
FARAGÓ JÓZSEF.
nevelni kellett a magyarságot. Ennek a ne­
velőfeladatnak alapvető megindítója volt
Révai Miklós.
Révai gyűjtésre buzdító felszólítását
1782-ben tette közzé a Magyar Hírmondó­
ban a szerkesztő Ráth Mátyás ajánló so­
rok kíséretében. Ezekben felhívja a figyel­
met arra, hogy Révai olyan a „köznépnek
szájában forogni szokott régi versek“-re
gondol kérelmében, „mellyeknek Volkslie­
der a nevezetek“ a németeknél. Ez külön­
ben a „népdal“ első magyar megfogalma­
zása, csak akkor még nem a mai értelem­
ben vett népdalt, hanem „régi dal“-t jelen­
tett. Révai felszólítja az olvasókat, hogy
„valami tsak vers a könyvekben, hagyomá­
nyokban; mind azt el-küldeni ne terheltes­
senek.“ Szól a dalokról is. „A köz énekek­
ben pedig, a mellyeket ha az egész Hazából
együvé küldendenek, a külömb-külömb vi­
dékekben lakóknak külömböző szó ejtése-
 két, természet indulatokat gyönyörködve gyar Hírmondó szerkesztését, beköszöntő­
tsudálhatjuk.“ Ebben jelöli meg a gyűjtés jében így nyilatkozik: „Ihol én vagyok az,
tulajdonképpeni célját. a ki a Magyar Vers Gyűjteménybenn fá ­
Már Csapiár Benedek nagy jelentőségű­ radozom, Messze vittem már a dolgot, és
nek mondja a nemzeti költészet ilyen irá­ pedig mitsoda szép készülettel.“ (14. 1.)
nyú megmentését (Révai M. élete, 1883.), 1792-ben váratlan meglepetéssel szolgál
míg Bánóczi, bár elismeri, hogy ez az első olvasóinak a Magyar Hírmondó: három
ilyen felszólalás irodalmunkban a nép verset közöl.
nyelvanyaga és költészete érdekében, még
SOMOGY VÁRMEGYEI DAL.
is hozzáteszi, hogy Révai „sem a nép nyel­
vét, sem pedig költészetét nem becsülte „Kis-pillants, kis-pillants
kellően“, továbbá, hogy Révai felhívásá­ Kis-pillantsi rózsa.
ban nem szabad „egy fejlődő elvi felfogás Rózsa volnék, piros volnék,
csiráját látnunk.“ (Bánóczi: Révai M. élete Még-is ki-fordulnék.
és munkái, 1878.).
Hogy Révai nem ismerhette a mai érte­ Pénz volnék, perdülnék,
lemben vett népdalt, az csak természetes. Karika volnék, fordulnék.
Ennek ellenére bizonyítva látjuk azt a Szederj-szemü Bandikám
tényt, hogy a szétszórt népdalközlések Fordully angyalodra.“
megindulása kapcsolatban van felhívásá­ (I. 640. 1.)
val, jóllehet ennek a felhívásnak hosszabb
SOMOGY VÁRMEGYEI DALOK.
ideig valóban szinte semmi eredménye nem
jelentkezett. Ezért rója meg Sándor István Egy kis kertet keriték,
1801-ben: „A Köznép Énekeit egybeszedni... Szép virágot ülteték,
Révai Miklós meg is Ígérte, de bé nem töl­ Szomszéd jánya rászokék —-
tötte.“ (Sokféle, 1801. VIII. k.) Révai gyűj­ Egyszer kétszer meg-lesém,
tési felhívásának a közénekkel foglalkozó A’ törvénybe idézém.
részében rejlik ugyanis az a „csira“, amely A’ törvény is azt mondta:
1845-ig olyan egyetemes érdeklődési köz­ Jánynak való a’ rózsa
ponttá válik, amilyenre nemcsak Ráth és Tsalány a’ legénynek.
Révai, de még Sándor István sem számít­
hatott. Ez a csira a népdalközlések csirája, MAS.
amely a későbbi általános ethnographiai ér­
Héj Susánnám Susánnám,
deklődés nyomán egyre szebben mutatja a
Kedves Majoránnám,
kibontakozás jeleit. Horváth János is meg­
Nints nékem szebb virágom,
állapítja ugyan, hogy „Ráth Mátyás és Ré­
Mint a’ majoránna.
vai felhívásának egyelőre nem lett ered­
Zsuzsi mátkám legyezz engem
ménye“ (A m. irodalmi népiesség Faluditól
Tiéd vagyok én már.
Petőfiig, 1927.). Ez az „egyelőre“ azonban (I. 712. 1.)
alig egy évtizedet jelent, ami az elvi fejlő­
dés összetevőinek kialakulásában nem szá­ A két első dal népies gyermekvers, ének­
mottevő idő. A népdal, vagy korabeli szó- szöveg. Többféle változatban ma is isme­
használattal élve : a köznépi ének, a köznépi retes. A gyermekek körbe fogózva éneklő
dal, a köznép dala mégis Révai felszólítása hangon, játék közben felmondják. Érvé­
nyomán vonul be a sajtó lapjaira s válik a nyesül bennük a szinkope és triói, s mint­
nagyarányú későbbi népdalközlés történe­ hogy ezek énekmaradványok, ezek a versek
tében jelentős tényezővé. énekszövegek. (Vö. Horváth J .: Magyar
A gyűjtés Révai szerint sem volt ered­ ritmus, jövevény versidom. 1922. O. K.).
ménytelen. 1784-ben, amikor átveszi a Ma­ De más is bizonyítja népies jellegüket. A

37
Hasznos Mulatságok 1819-ben „Köznép
Dalia“ címen közli a következő gyermek­
verset :
Sík mezőben, zöld erdőben
Jár egy kis madár,
Zöld a’ szárnya, piros lába,
Hej! be szépen jár.
Engem hivat úti társnak,
Jaj! elmegyek már.
A közlési cím szerint ez népdal. 1820-
ban ugyancsak közöl a H. M. hasonló gyer­
mekverset :
GÓLYA KÖSZÖNTÉS.
Gólya, gólya, gólicza!
Mért véres a lábod?
Török gyerek vágta;
Magyar gyerek gyógyította
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Minthogy ez a gyermekvers a népdalköz­
lések egyik főkorszakában jelent meg, nép­
dalok között, nyilvánvaló, hogy azért közöl­
ték ott, mert a néptől valónak, népi ének­
nek vélték. A H. M. akkori szerkesztője,
Kulcsár István kér is ilyen verseket, mert
ezek néphagyományokat őriznek. Ezt a
tényt elfogadva megállapíthatjuk, hogy a
M. H.-ban közölt két fenti gyermekvers
szintén népi ének, amelyek a népdal válto­
zatai közt szerepelnek. Ez különben min­
den bizonyító parallel hely nélkül is vilá­
gos magából a kétségtelenül népies szö­
vegből.
A „Héj Susánnám Susánnám“ kezdetű
ének a népi tájköltészet egyik érdekes da­
rabja lehet, bár népi voltát, mint az előző­
két, nehéz volna igazolni. A közlő szer­
kesztő mindenesetre odasorolta.
Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak a köz­
énekek gyűjtésére vonatkozó kezdeménye­
zésben, hanem azok közlésében is az első­
ség Révai Miklóst, illetve lapját illeti meg.
Szabad tehát igenis Révai felhívásában
„egy fejlődő elvi felfogás“, a népdalközlési
törekvés alapvető „csiráját“ látnunk,
amelyen tovább épülhet az elvszerű nép­
dalgyűjtés.
BARTA ISTVÁN.
 kodott magyar néprajzunk bölcsője kö­
rül. Nevével csakugyan találkozunk az
Etnographia legrégebbi hasábjain
(1891) éppen úgy, mint a Székely
Nemzeti Múzeum Értesítőjében (1901).
Ha csak arra a több mint 12.000 általa
gyűjtött s a különböző közintézmények­
nek adományozott néprajzi tárgyára
SZÉKELY NÉPRAJZ gondolunk, melyeket műve elején (Rö­
vid feljegyzések múzeumi gyűjtéseim
(1.) Adatok Háromszék vármegye és adományaimról) felsorol, m ár akkor
néprajzához. Gyűjtötte, feldolgozta és is méltónak ítéljük m unkásságát a
közli: Balázs Márton. Sepsiszentgyörgy, megbecsülésre. Életművére — 76 éves
19Jf2. (2.) Székely László: Áhitat a fa­ korában — az előttünk heverő kötettel
lun. Adatok Csíkszentdomokos vallásos helyezte a szerény koronát.
néprajzához. Csíkszereda, 191f3. Az Ethnograhiában (1943, 1. szám)
m ár bírálták Balázs m unkáját, de
A felszabadulás utáni pezsgő tudo­ eléggé egyoldalúan inkább a hiányos­
mányos munka Erdély szellemi életének ságaira hivatkoztak. Igaz, hogy a gyűj­
mindenik ágában éreztette jótékony ha­ tésben és elrendezésben egyenetlensé­
tását. A kutatóközpontok magyar irá­ gek vannak; nem közöl dallamokat
nyítás alá kerültek, a munkát magyar sem; sok darabja a műköltés terméke
céloknak megfelelően magyar szakem­ s vallásos énekei szinte kivétel nélkül
berek végzik, magyar állami támoga­ az Egyház hivatalos énekkincséből va­
tással. A fiatalok előtt megnyílt az lók; az is igaz, hogy a lejegyzés néhol
anyagi és erkölcsi segítség minden le­ pontatlan és tökéletlen, de létezett-e
hetősége s az idősebb szakemberek századunk elején olyan néprajzi mű,
legtöbbje elfoglalhatta azt az állást, mely a mai tudományos kivánalm ak­
amelyre tudása és felkészültsége mél­ nak megfelelő színvonalra tudott volna
tóvá tette. Az elmélyedést és búvárko­ emelkedni? A hibákat még ak ár ú jak ­
dást nem zavarják többé avatatlan ke­ kal is megtoldhatjuk, hiszen jelölései
zek, vizsla szemek, s .az előhaladást pontatlanok (A Magyarság Néprajza
nem gátolják szinte nevetséges, de min­ helyett Magyar Néprajz és Magyar-
denképen a tudomány területén kívül­ ország N éprajza; Kálmány Lajos he­
álló mozzanatok. lyett Káplány Lajos), sőt érthetetlen
A nem nagy m últra visszatekintő s mondatok is akadnak benne, de nem
már csak ezért is fürgének vélhető nép­ ilyen szempontból érdemel tanulm ányo­
rajztudomány sem emelhető ki e szel­ zást és bírálatot.
lemi folyam sodrából s a visszatérés Ha figyelmesen végiglapozzuk az
óta nem egy dolgozattal és önálló mun­ Ethnographia 53 vaskos kötetét (1890-
kával gazdagította tudásunkat. Termé­ 1943), néprajztudományunk legkimerí-
szetes az is, hogy a közvélemény által több forrását, csodálkozva tapasztal­
legmagyarabbnak érzett Erdély, a Szé­ juk, hogy mindössze öt jelentéktelen
kelyföld, került leginkább az érdeklő­ cikkecske foglalkozik benne Három­
dés középpontjába s néhol alaposan, székkel. Három ezek közül Sebestyén
máshol meg felületesen, itt részletei­ Károly tárgyi közlése s csak kettő (Há­
ben, am ott meg általánosságban meg­ romszéki babonák; Zágoni babonák)
indultak a kutató, feldolgozó és rend­ sorozható szellemi néprajzunk körébe.
szerező munkálatok. Ugyanígy hiába vizsgáljuk az önállóan
1. Balázs Márton könyve csak most megjelent köteteket is, mert o tt sem
jelent ugyan meg, de anyagát 1894— járunk nagyobb szerencsével. Balázs
1905 között hordotta össze szerzője, ki Árpád m unkájának jelentősége, hogy
ilyenformán szinte bábaként szorgos­ úttörő, sőt napjainkig minden fogyat­

33
kozásai ellenére a háromszéki szellemi h it és vallásos elemeit mindenáron ősi
néprajz egyetlen kimerítő forrása. és keleti elemekkel azonosítani akaró
H angja egészen szubjektív s ez mu­ erőszakos törekvés s a tudós — figye­
tatja, hogy szerzőjének a mű mennyire lembe véve a realitásokat — olyan mér­
szívügye, emberségéhez tartozó állandó tékben vizsgálja a mindent gyökeresen
munkálkodásának az eredménye. Az átölelő kereszténység hatását a magyar
Ethnographiával abban sem érthetünk népiélekben, amilyenben az jellegénél
egyet, hogy az alanyi megnyilatkozá­ fogva erre méltó. Az ünnepi szokások
sok nem választhatók el az adatoktól: kiszélesülnek a szentelmények, szent
nem kúszálttá, hanem éppen élvezhe­ cselekmények, vallásos tárgyak és
tőbbé válik s különen sem kívánható megszentelt helyek körüli szokások és
senkitől, hogy csak néhány tudósnak s hagyományok vizsgálatával s az ősi
ne a szélesebb olvasórétegnek írjon. vallási képzetek nyomozásához módsze­
Anyagának elrendezéséről csak any- resen kapcsolódik az Egyház alakító h a­
nyit, hogy húsvéttól kezdve karácsonyig tásának kutatása. A magyar vallásos
végigvezet az év kiemelkedőbb ünnepei­ néprajz néhány tanulmányon kívül
nek hagyományanyagán, majd a kötet mindössze Bálint Sándor összefoglaló
második részében a babonák és szoká­ munkájával (Népünk ünnepei, 1938)
sok (szerelem, gyerek, időjárás, állatok, dicsekszik.
betegség, stb.) nagy tá rh á zá t kapjuk. Székely László könyve a székely val­
2. Néprajztudományunkban nem is­ lásos néprajz legelső fecskéje. Szer­
meretlen az a rendszerező elv, mely né­ zője a csíkszerdai gimnázium lelkésze
pünk szokás és hagyományvilágát az s hasznos működését más forrásból
egyházi és világi év ünnepeinek sor­ is ismerjük. Könyvének Előszavában
rendjében csoportosítja. A páratlan azonnal megragad e m ondattöredék:
tudású Katona Lajos folklore-kalendá- ,,itt-ott rám utatok egy-két lelkipásztori
riumot tervezett, de korai halála meg­ szempontra, amely érdemessé teszi a
akadályozta céljainak maradéktalan hagyományok ápolását egyházi szem­
megvalósításában. A M agyarság Nép­ pontból is“. Ha a szerző szavát megfo­
rajza IV. kötetében Szendrey Zsigmond gadnák s példáját követnék, irodal­
Jeles Napok címen értekezik s szoro­ munk még sok hasonló munkával gaz­
san tárgyunknál maradva Balázs Ár­ dagodna s nemsokára elkövetkezhetnék
pádnál is láttuk, hogy az év ünnepei a rendszerezés és összehasonlítás ideje
szerint rendszerezte anyagát. A Bálint is, amit — igen helyesen — egyelőre
Sándor kis összefoglalójának (Az esz­ kerülni kénytelen.
tendő néprajza) végén levő felsorolás A vázolt módszer szerint az anyag
mindenkit meggyőzhet arról, hogy ez a itt is az ünnepkörök (karácsonyi, hús­
módszer régen is, ma is kedvelt volt a véti, pünkösdi; hétköznapok és vasár­
néprajzi szakemberek körében. napok), a szent cselekmények (búcsúk,
Igen nagy múltja van a mythologiai imaélet) és a szent helyek (templom)
irodalmunknak is. Ipolyi Arnold tra ­ köré csoportosul.
gikus sorsú hatalmas műve után (Ma­ Szeretetből szigorú mértéket alkal­
gyar Mythologia, 1854) csak Kandra mazunk és megrójjuk a szerzőt, mert
Kabos (1897) merészkedett a magvar mindenkit hozzáértőnek képzel. Szám­
ősvallás szintetikus összefoglalására. talan olyan megjegyzése és utalása van,
Előttük is, utánuk is szám talan tanul­ amelyek ismerete előtte (s a legtöbb a
mány, sikerült és elhibázott részletmű szakemberek előtt is) természetes, de
hirdeti e tárgykör irán ti érdeklődé­ az érdeklődő olvasó bizonytalanságban
sünket. marad, sőt értelmetlenségben ragad. A
Az ünnepek sora szerinti rendszerező cselekmények és mozzanatok aprólékos
elvből s a mythologiai irodalom mód­ nyomozása és lelkiismeretes feltárása
szertani tanúságaiból született korunk sok olyan adalékot hozhat felszínre,
vallásos néprajza. Megszűnt a magyar melyeknek később igen nagy hasznát

40
vesszük, sőt hiányukat komolyan meg­
ér ezzük. Az imák és egyházi énekek
anyagának gazdagsága — úgy vélem
— mindenkit bám ulatra késztetett s
olvasgatásuk a székely vallásos nép­
rajz igen szép jövőjének reményével
kecsegtet; ám Székely László az Egy­
ház szolgája s m int hozzáértő, állan­
dóan kutatnia és jelölnie kellene, hogy
mennyi belőlük az eredeti népi és
mennyi az egyházi leszivárgás. Ma már
a dallamanyag gyűjtése sem okozhat
megoldhatatlan nehézséget s néhány
mutatvány feltétlenül értékessé tenné
az így is kétségtelenül hasznos és ú t­
törő művet.
A két ism ertetett munka élőén pél­
dázza, hogy a vidéki iskolák és intéze­
tek szellemi mozgatói (tanítók, taná­
rok, papok) igen komoly téglákkal se­
gédkezhetnek a tudományos építkezés­
nél. Talán nem tűnik az sem túlzásnak,
ha nyíltan kimondjuk, hogy az adatok
felszínrehozása szinte egyedül az ő fel­
adatuk, hiszen munkakörük m iatt a
tudományos központokban dolgozó s
innen csak néha-néha gyüjtőútra in­
duló szakemberek felkészültségi fölénye
mélyen e vidéki értelmiségiek helyzeti
előnye és lehetősége alatt marad.
Várjuk, hogy a két mű ne csak ma­
gában álló jelenség legyen, hanem egy
széleskörű székely néprajzi adatgyűjtés
és közlés megkezdőjévé váljék.
FARAGÓ JÓZSEF
NAGYENYEDI DEMOKRITUS
— Hermányi Dienes József, Erdélyi
Ritkaságok. Kolozsvár, 19^3. —
Az anekdota egyike azoknak a mű­
fajoknak, amelyek a legnagyobb múlt­
tal dicsekedhetnek. Gyökerei a klasszi­
kus ókor világába nyúlnak vissza. A
közép- és újkoron keresztül egész nap­
jainkig nagy kedveltségben virágzott a
tréfás, néha csípős csattanóval vég­
ződő, rövidlélegzetű elbeszélés. A régi
görögök még nem anekdotának, hanem
apoftegmának nevezték. Magyar jelent­
kezésével először a XV. századi egyházi
irodalmunkban találkozunk. Szórvá­
nyos jelentkezése egész a XVIII. szá­
zadig elnyúlik, amikor elérve önálló
form áját, gyűjteményben is jelentke­
zik. Majdnem másfélszázad óta Andrád
Sámuel Elmés és mulatságos anekdo­
tá it ismerték első anekdóta-gyüjtemé-
nyünknek, bár ugyanannyi ideje emle­
getik Hermányi Dienes József Nagy-
enyedi Democritusát is. Különös érde­
kessége irodalmunknak, hogy mindkét
gyűjtemény székely írótól származik,
mintha igazolni akarná e nép természe­
tes tréfálkozó-mókázó hajlamát.
Az Erdélyi Ritkaságok sorozatában
tám adt életre az 1762-ből az Erdélyi
Múzeum tulajdonában fennm aradt kéz­
iratos gyűjtemény. Szerzője a kevésbbé
ismert és m éltatott Hermányi Dienes
József. Székely család sarja. Enyeden
tanul, majd nevelősködik. Végül, mint
a nagyenyedi ref. eklézsia lelkipásztora
telepedik meg tanulóéveinek szín­
helyén.
A Nagyenyedi Demokritus anekdo­
táiból a XVIII. századi Erdély tághori­
zontú kéé rajzolódik elénk. Majdnem
minden anekdotája kivétel nélkül élő
hősök vagy megtörtént események kö­
rül alakult ki. Erdély vezető politkusai,
főurai, püspökei, professzorai és papjai
állanak ezeknek a középpontjában. De
helyet kapnak a kisemberek is a ma­
guk együgyű, hol komikus, hol szánal­
mas eseteivel. Társadalmi szokások,
erkölcsi fogyatékosságok, családi plety­
kák perpatvarai, diákos csínyek és fo­
nák különcködések mosolyogtatnak
meg. Nincs bennük tanító szándék.
Nem feddnek és nem korholnak, talán
még nevettetni sem akarnak. Mint egy-
egy fényképfelvétel, pillanatszerűségek­
kel hatnak. Az árny- és fényfoltjaikból
kell olvasni. Ezekből válik érzékelhe­
tővé az élet közelsége, közvetlen melege
s a mindennapok íze.
Hermányi Dienes József Nagyenyedi
Demokritusát az anekdótakutatás ki­
váló szakértője, György Lajos rendezte
sajtó alá és látta el bevezetővel. Min­
den egyes anekdota után gazdag tárg y ­
41
történeti jegyzetet találunk. Ezekben a
hősökről, eseményekről s a rájuk vo­
natkozó irodalomról kapunk felvilágo­
sítást, vagy ugyanazon motivumok más
előfordulásáról értesülünk.
ISÁK JÓZSEF
MAGYAR OVIDIUS.
Ovidius: A szerelem művészete (Ars ama-
torta). Fordította Gáspár Endre, Debrecen,
19J/3, Ampelos könyvek, II.
A válságos idők jellemző tünete: a me­
nekülés a múltba. A jelen problémáit vég­
érvényesen semmiféle opportunizmus címén
nem lehet elfojtani és irodalmi pótszerek­
kel sem lehet sok ideig hatásosan dolgozni.
Az emberi szellem egész és hiánytalan él­
ményekre vágyik s ha ezt eredetiben nem
kaphatja meg, szívesen tér vissza a mesz-
sze múltba is. Nem véletlen, hogy az utób­
bi időkben viszonylagosan sok fordítás ke­
rül a magyar könyvpiacra. A közönség
szomjas lélekkel kap Platon művei után,
szívesen olvassa a magyar Horatiust, a
magyar Tacitust, a magyar Sophoklest.
Ovidius sokáig váratott magára. Igaz,
hogy a mai idők problematikájában nem
jelent olyan támaszpontot, mint Tacitus
vagy Platon jelenthet, sőt Horatiusszal
sem ér fel a hatása. És mégis azt kell
mondanunk: érdemes munkát végzett Gás­
pár Endre, amikor legalább részben lerótta
azt az adósságot, amivel a magyar iroda­
lom Ovidiusnak tartozott.* Az Ars ama-
toriát sőt Ovidius egész költészetét nem
lehet olyan értelemben korszakalkotónak
tartani, mint akár Horatius poézisét, akár
Vergilius Aeneisét, de mégsem tagadhat­
juk meg tőle, hogy nagy emberi dokumen­
tum. A szentimentális emberi lélek első
nagy, spontán és könnyed megnyilatko­
zása s egy átmeneti kor lazuló erkölcsi
világának hűséges tükrözése ez a költészet.
Ennek a világnak maga Ovidius is egyik
jellemző típusa. Jó barátságban él Ver-
giliusszal és más, nála idősebb és tekinté­
lyesebb költőkkel; mint a magas hegy­
csúcsokra tekint nagy kortársaira, de neki
éppen az volt a sorsa, hogy a könnyebb
fajsúlyú tettek, az alkalmazkodó jellemek
és a simább, könnyebb szavak világát örö­
kítse meg. És így költészete egy hitvá­
nyabb kornak mégis hiánytalan, rokon­
szenves és sok lélektani finomsággal meg­
42
rajzolt dokumentuma lesz. Ma már távol
van tőlünk az a hajlandóság, hogy az
egyéni megrovás bélyegét süssük rá Ovi­
dius szerelmi költészetére. A mi Csengery
Jánosunk jó négy évtizeddel ezelőtt a csá­
bítás szívtelen tankönyvének s a házas­
ságtörés metodikájának nevezte az Ars
amatoriát, melynek első két könyvéből azt
lehet megtanulni, hogyan kell a nőket
meghódítani, a harmadikban viszont a nő­
ket oktatja ki, hogyan kell a férfiakkal
bánni? Milyen világfi élt e versek mögött,
az ma már csak az irodalom krónikásait
érdekli közelebbről, a szerelem körül fel­
lobban kisebb nagyobb küzdelmeknek, testi
lelki viaskodásoknak íze és hangulata
azonban időtlenül érdekli az embert.
Nemcsak a Thaisok, a római ókor fél­
világi hölgyei és nemcsak a római úrinők
olvasták szívesen Ovidius szerelmi ver­
seit, de még a középkor másoló-barátok
aszkétikus irodalomnyesegető munkája
alatt sem sikkadtak el és végeredmény­
ben Voltaire látott jól, midőn decens-nek
minősítette az Ars amatorai hangját. Ha
tartalmuk szerint akarnók felsorolni a
mű egyes részeit, csupa banalitással talál­
koznánk: vidám torokon, színházban, ver­
senypályán adjunk találkát a kedvelt nő­
nek, inkább nappali fényben, mint sötét­
ben, mondjunk neki szép bókokat, te­
gyünk párnát a padra, ahová leülni ké­
szül, nézzük el hibáit, ne kutassuk évei­
nek számát. A nő viszont, ha meg akarja
tartani a férfit, megfelelően öltözzék, íz­
léssel fésülködjék, ne hagyja szem előtt a
kenőcsöt, mellyel piperézte magát, kerülje
az illatos kenőcsökkel kenekedő férfiakat.
Ez a futó átpillantás is annak bizonysága,
hogy nem az itt a fontos, amit elmond a
költő, hanem az: hogyan mondja el? A
hangulat a fontos, mely átlengi a művet s
a forma, mely a szerelmi lehetőségek ka-
zuisztikáján keresztül művészi módon
meg tudja eleveníteni az örök élményt.
Ez a hogyan? szabja meg a fordító fel­
adatát is. Gáspár Endre tagadhatlanul
nagy erudicióval, a római élet gondos ta­
nulmányozása után és sok verselési kész­
séggel végezte a szívesen vállalt munkát.
Hexameterei és pentameterei könnyen gör­
dülnek és ha egy-egy sorban ( . . . quando-
que et bonus dormitat Homerus) nem
érezzük benne az ovidiusi ízeket, az nem
az ő verselési technikáján múlik! Ovidius,
a sima modorú világfi, az első latin költő,
aki a mindennapi élet jelenségeit szinte
példátlan művészi könnyedséggel meséli
el, ő az a költő, akinek akkor is vers pat­
tant ki a stílusából, amikor prózát akart
írni (quid-quid temptabam dicere, versus
erat) —• ilyen stílusteremtő költőt magya­
rul megszólaltatni nem tartozik az egy­
szerű feladatok közé. S Gáspárnál azt ta­
pasztaljuk különösen a munka elején, hogy
bár hexameterei pompásan gördülnek,
mégis nehézkes mesterséges kifejezések
gátolják itt-ott az olvasó élményét. Akad­
nak verssorok (pl. „Typhis a haemoni tat
mestere volt a habon“. „Szabja meg ő az
időt — a sebész se felejt el ilyesmit —,
melyben az úrnőnek szíve hevülni tudó/
„Légy hát bölcsen azon, hogy mestered
átka ne fogjon — Rajtad, az elmondott
káron okulni tudón!“ (melyek nyilván el­
árulják, hogy Ovidius fordítójának alapo­
san meg kell fáradnia, amíg kitapossa
magának a jól járható útat. Ámde tárgyi­
lagosan meg kell állapítanunk, hogy Gás­
pár Endre tudatosan átvágja magát eze­
ken az adódó nehézségeken. Benne él a
tárgyában és ha aZ olvasó — előbb kezé­
ben Ovidiusszal, azután anélkül — végig­
olvassa a fordítást, azt kell tapasztalnia,
hogy a fordító részletről részletre jobban
beleéli magát a tárgykörbe, önmaga gyűri
le nehézségét és az elején nehezen oldódó
hangulat végül már a könnyedség ára­
mába jut.
Végeredményben: Gáspár Endre igaz­
ságot szolgáltatott egy poétának, akit tit­
kon vagy nyíltan, gáncsolva vagy di­
csérve nálunk is olvastak, de magyarul
még nem szólaltattak meg. S igazságot
szolgáltatott még erkölcsi megítélés dol­
gában is, mert látván látjuk, hogy a le­
dérnek hiresztelt Ovidius a szép külsőnél
is nagyobb hódító eszköznek tartotta a
szellem értékét:

Lám, mulékony a szép külső: ha letelnek az évek,

Tűnik a csáb s önnön tartama által enyész.
Liljomok és violák sem hajtanak egyre virágot
S honnan a rózsa lehullt, már csak a tüske mered.
Szép ifjú, neked is dér vonja fürteid egykor
S görbe barázdát szánt testeden egykor a ránc.
Most gyújts hát külsőd szépségeihez maradandóbb
Szellemet: ez veled ég egykor a máglya tüzén.
Töltsd el lelked a szép művészetek ismeretével
S két művelt nyelven tudd kifejezni magad
Hogyha nem is volt szép, értett a szavakhoz Ulixes
S tengeri istennők vágytak ölelni a hőst.

A piperészkedő férfiről pedig ilyen arc­

képet fest:
Ámde kerüld az olyan férfit, ki magát piperézi
S féltékeny gonddal rendezi fürtjeit el
Mint neked, úgy ömleng más lánynak ezerszer az álnok
Csalfa szerelme csapong s nincs nyugovása sehol. . .

Nevelője vagy elrontója volt-e a női
nemnek Ovidius, ez ma már elavult kér­
dés. Egy bizonyos: finom lélektani meg­
figyeléseihez ma már nem fér kétség és
az a korkép, melyet Gáspár Endre fordí­
tása a könyvhöz csatolt mitológiai jegy­
zetekkel is megelevenített, élményszerűen
egészíti ki klasszikus irodalmi műveltsé­
günket.
KEMÉNY GÁBOR

43
 FELEBARÁTAIM
Kosztolányi Dezső hátrahagyott müvei­
nek kilencedik kötete. Sajtó alá ren­
dezte és bevezette: Illyés Gyula.
Nyugat kiadás.
Kosztolányi Dezső hátrahagyott mű­
veinek kilencedik kötete Felebarátaim
címmel jelent meg Illyés Gyula gondo­
zásában. A kötetbe foglalt ,,tolirajzok“,
ahogy Illyés Gyula a bevezetésben
mondja: „kenyérkeresetből láttak nap­
világot, az író napi kenyerének megkere­
sését szolgálták, napilapba készültek,
de művészi igénnyel“. Kosztolányi
ezekben a néhány oldalas vagy olykor
csak néhány hasábos, egy „pillanatban
és villanatban“ m egragadott ember és
lélekábrázolásokban a bennünk élő, és
mások testének-lelkének, sorsának meg­
ismerésére való, sokszor öntudatlan tö­
rekvést, öntötte művészi formába.
Az impresszionista lelkialkatú költő-
Kosztolányi örökké munkáló intellek­
tusa vetítődik elénk a Felebarátaimba
zsúfolt novella és regény-,.magvakba“ ,
írásainak alaptémája, ősi indítéka min­
dig az ember a maga kis, egyéni élet­
sorsával, bűneivel és erényeivel. A
szemlélődő, figyelő író egyéni élményein
keresztül az örök emberi mikrokoz­
mosz titk ait próbálja megragadni egy-
egy tömör képbe vagy történés vázlat­
ban. Számára tanulmány tárgya min­
den és mindenki kezdve a budai varró­
nőtől Hivatalos Jánosig. A szürke min­
dennapok egyszerű, sőt sokszor egy­
ügyű esetkéi, figurái a költő elemző
szemüvegén keresztülbocsájtva regény-
nyersanyaggá, élményt-adó apró imű-
remekké teljesednek. A minden „fele­
barátban“ élő titokszerűt, rejtélyes is­
m eretlent próbálja ellesni az Egy kínai
úrban, a Síró nő a körúton-ban. Szinte
komikusán időszerű „rémhíres“ nap­
jainkban A hír sebessége c. kis törté­
nete. A Tótban érezzük a trianoni esz­
tendők kosztolányi-ízű, „keser-édes“
emlékeit. Apró dráma-magvakat gyűjt
az író emlék és élmény-noteszébe az
utcáról, ami számára megúnhatatlan,
m ert „maga az élet, az eredetiség“.
44
Részletező, nüanszokat is megrögzítő
elemzéssel keresi a nagyváros felbuk-
kanó-eltűnő lakóiban az örök embert,
az örök felebarátot. Sokszor — mint
pl. a Titkos drámaíróban — mély em­
beri tragikomikumot fest néhány tö­
mör mondattal. A lelkileg megbomlot­
tak, az őrültek is helyet kapnak ebben
a nagyvárosi arcképcsarnokban, mert
m int a gyermek és a bölcs, ők is sok­
szor kimondják az élet nagy igazságait.
A világváros-Budapest terem tette ide­
ges, sokban gépszerű, sokban pedig pri­
mitív életformábó adódó, látszólag
hétköznapi eseményekből költői színe­
zetű, igazi szépségű, olykor megható
arcokat hoz ki. Keletkeznek-e még ma­
napság mondák? — veti fel egyhelyütt
a kérdést az író — és ez a költőben
keletkező, ezernyi elemből eggyé sű­
rűsödő monda-alapanyag ott bujkál a
történetek egyikében-másikában. El-
gépiesedő, amerikanizálódó civilizációnk
lüktető iramában a költő, mint a lélek
elhivatott embere az élet alaptörvé­
nyeire — a szépségre, összhangra, igaz­
ságra, szeretetre vigyáz. A nagy szó­
lamokat, ál-igazságokat ütközteti össze
az élettel — és hozza ki végül belőlük
a csak a sorok mögül kiolvasható igaz­
ságot: az élet ugyan differenciálódott,
de alapjában egy, ősi, misztikus ösztön­
élet.
Kosztolányi életművének újabb ada­
léka, színező, ízesítő kiegészülése a
Felebarátaim kötete.
FICZAY DÉNES
KALLIMACHOS HIMNUSZAI.
— Devecseri Gábor fordítása.
Officina kiadás. Budapest, 19Jf3. —
A hellenisztikus alexandriai költészet
egyik legnevesebb képviselőjét szólaltatja
meg magyarul Devecseri Gábor. Ez a tény
kettős jelentőségű: egyrészt tudományos,
másrészt művészi, de — ebben az esetben
— az első kétségkívül sokkal nagyobb. A
kötet tudományos értékét növeli a Kísérő­
szó címen beiktatott tanulmány (egy ré­
gebbi dolgozatának kivonata), amelyben
nagy megértéssel és alapos irodalomtörté-
 neti tudással boncolgatja Kallimachos
líráját. Felvázolja az irodalmi előzménye­
ket, korához való viszonyát, így igyekszik
őt közelebb hozni hozzánk és kijelölni he­
lyét a világirodalomban. Devecseri, az iro­
dalomtörténész műfordító, nagy tudományos
felkészültséggel közeledik Kallimachoshoz,
az első poéta doctushoz, azonban éppen ez
okozza azt, hogy bármennyire iparkodik
felszínre hozni — egyébként csekély — lírai
értékeit, ezek rovására mindig inkább' tu­
dós jellege kerül előtérbe. Ezen nem is le­
het megütköznünk. Kallimachos valóban
inkább tudós, mint művész, ahogyan Ba­
bits is vallja. írásaiban az eleven élmény­
nek szinte semmi nyomát nem találjuk. Mo­
dora semmiesetre sem oly közvetlen, mint
ahogyan azt Devecseri állítja. Bizonyos,
hogy az elfogulatlan olvasó előtt minden
túlzsúfolt csillogása ellenére — sőt éppen
emiatt — hidegnek és mesterkéltnek lát­
szik. Nem szándékunk elvitatni irodalom-
történeti szerepét, nézetünk szerint azon­
ban esztétikailag túlértékeli őt Devecseri,
ki egyébként maga is inkább tudós, mint
művész. Ez minden hibájának forrása. A
költő művészi egyénisége ezért nem érvé­
nyesülhet annyira a fordításokban, mint
ahogyan a fordító szeretné, vagy legalábbis
annyira, amennyire tényleg lehetséges
volna. Túlságosan ragaszkodik a görög
eredeti szavaihoz, nem alkalmazkodik kellő
mértékben a magyar nyelv természetéhez,
szelleméhez, amire pedig legnagyobb mű­
fordítóink mindig figyelemmel voltak. A
hű tolmácsolás önmagában fölöttébb kétes
érték, ezt a puszta nyelvismeret is lehetővé
teszi, különösképen, ha némi irodalomtör­
téneti tudással párosul. A műfordításnak
az eredeti szellemét, mondanivalóját visz-
szatükröző jó magyar versnek kell lennie,
csak így éri el igazi célját. Ám ehhez első­
sorban költői intuíció szükséges. Egyéb­
ként fordításban is eléggé jól tudja érzé­
keltetni a költő formakészségét, mely
ugyanazzal a formával a legváltozatosabb
hatásokat képes kelteni. Nyelve kultúrált,
de nem eléggé hajlékony és színes. Ez a
körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy a ver­
sek lírai elemei elkallódjanak. Munkájáért,
már csak irodalomtörténeti fontossága
miatt is, mégis elismerés illeti meg. Kár,
hogy stílusa az eredetihez való túlzott ra­
gaszkodásában néha kissé magyartalannak
hat.
JANOSHAZY GYÖRGY.
AZ OLVASÓ TÖRTÉNETÉHEZ
Kulcsár Adorján: Olvasóközönségünk
1800 táján. Budapest, 191^3.
Korunk szellemének egészen új te r­
méke a magyar irodalomtudományban
a szociológiai szemlélet. Horváth János
alapvető kis tanulmánya után Thiene-
mann Tivadar olyan gazdag és alapos
munkában (Irodalomtörténeti alapfo­
galmak) tárta fel e szemléleti mód pro­
blémáit, hogy hozzá hasonló elméleti
művet alig találunk Európában, még
kevésbbé hazánkban.
Thienemann műve alapján egyszerre
tudatossá vált az, amire soha nem is
gondoltunk, annyira természetesnek
véltük: az irodalomhoz nemcsak író és
könyv kell, hanem olvasó is, hiszen a
könyvtárakban és raktárakban poro­
sodó könyvhalmaz még nem irodalom,
ha senki sem használja.
E felfogásban, e szociológiai szemlé­
letben gyökeredzik minden munka,
mely alulról szemlélődő módon nem az
író, hanem a közönség felől közelíti
meg az irodalmat. Kulcsár Adorján
könyve is egyike az ilyen műveknek.
Tárgy választásában sem egészen új,
hiszen György Lajos alapvető munkája
(A m agyar’regény előzményei) szintén
e korszakkal foglalkozik és több gaz­
dag szempont mellett az olvasóközön­
ség problémáinak vizsgálatát sem mel­
lőzi. A kis összefoglalót mégis érdeklő­
déssel olvassuk, mert a tudományos
igény állandóan új meg új részletkuta­
tásokat, lelkiismeretes vizsgálódást kí­
ván, hogy egyre több szempontból
egyre közelebbről és alaposabban meg­
ismerjünk egy-egy kérdést. Kulcsár
tisztában van feladata nehézségeivel,
de erejét feleslegesen nem pazarolja s
kitűzött célját sikeresen megoldja. Szá-
45
mot ad a könyvkiadás módjairól, a te r­
jesztés eszközeiről és olvasóink legked­
vesebb olvasmányairól, m ajd művének
befejező részében olvasóközönségünk
változásaival foglalkozik.
A könyv tanulmányozása után úgy
érezzük, hogy ízlésünknek és érdeklő­
désünknek megfelelő művet lapoztunk.
FARAGÓ JÓZSEF
ÄKOM-BÄKOM
Kosztolányi Dezső hátrahagyott mü­
veinek VIII. kötete. Nyugat kiadás. By.
Kosztolányi Dezső életművének em­
beri és művészi arculatát a hátraha­
gyott m űvek nem változtatják meg. Az
opus — am int azt már életében megal­
kotta, teljes és tökéletes marad. A ha­
lála u tán megjelent nyolc kötet csak
kiegészíti, megszépíti, színesebbé teszi
a nagy egészet. Emberileg hozza köze­
lebb az alkotást és a tudatos, alkotó
Kosztolányit. Illyés Gyula, a kötet
sajtó alá rendezője meg is jegyzi, hogy
sokan az olyan „irka-firká“-t mellék-
terméknek, forgácsnak tartanák, de
„az értő néha ezt (tartja legtöbbre“.
Tényleg rejtélyes dolog az, hogy az
író az utókor szemüvegén keresztül
nézve m ikor mondja ki a rá leginkább
jellemző lényeget. Az Ákom-bákom-ban
közölt apró írások az újságcikk álru­
hájában jelentek meg. A tudatos költő
egyforma lázzal, lelkesedéssel fogott
hozzá mindenhez. Mindegy volt szá­
mára, hogy verset írt vagy regényt
vagy esetleg valamelyik újság vasár­
napi szám ába kellett kis lírai cikket
írnia. Illyés a kötet írásait széljegyze­
teknek ta rtja , melyet Kosztolányi
„könyvei és napjai fonása közben írt
m agyarázatul, meghökkenésként, vagy
puszta időtöltésből“. Apró megfigyelé­
sek, egy-két mondatba foglalt lírai je­
lenetek, gondolatforgácsok, novella és
46
vers-magvak sorakoznak a könyvben
egymás mellett. A költő sokszínűsége,
játékossága és gazdag lírai tartalm a
talál bennük levezetődésre. A valóság
és a mese, látszat és realitás összefüg­
géseit bogozza ki ezekben az apró, röp­
pentyűhöz vagy csillagszóróhoz hason­
lítható írásokban a költő. A minden­
napok szürke robotjába merült nagy­
városi ember ál-műveltségének és ál­
civilizációjának fonákságai, ellentmon­
dásai, formai és tartalm i groteszksé-
gei jelennek meg kis képekben, vagy
néhány mondatos vázlatokban. Koszto­
lányi a megfigyelés, a mélyreható,
szinte a természettudós alaposságával
vetekedő elemzés embere volt. A lélek
legtitkosabb rugóihoz akar eljutni le-
hántva az emberekről és a tárgyakról
a rájukkent hazug mázat. írásaiban,
megfigyeléseiben nemcsak városi pol­
gár és titkokat kereső-megfejtő ember,
hanem magyar is. Ahogy a soproni
népszavazást eldöntő velencei találkozó
vagy a huszas évek egyéb politikai ese­
ményeit kommentálja vagy foglalja
találó képbe mindig a magyar lélekkel,
m agyar érzéssel alkotó művészt vetíti
elénk. Az antant és repülőgépeink c.
pársoros vázlatban benne van a nagy­
m agyar gondolat, talán velősebben
m int sok vaskos könyvben: „ahhoz,
hogy a mi igénk visszhangra keljen,
szükséges a K árpátok és a H argita
bércfala. így nincs az országnak akusz­
tik ája“. De megnyilatkozik ezekből a
színes, sokszor mozaikszerű cikkekből
az irodalompolitikus költő is. Nem csak
nagy, európai távlatokat keres, hanem
tisztán kimondja a szellem jövő embe­
rének egyik hivatását: „jobban kellene
ismernünk a környező népek irodal­
m át“. Az újságolvasó városi ember
kedves hírlapjának lapszélére ró tt meg­
figyelésekhez, megjegyzésekhez hasonló
sok írása. Az apró újsághíreken keresz­
tül a reálítást, az élet törvényszerűsé­
geit és ellentmondásait találja meg.
Nem szépíti, nem hamisítja meg művé­
szetének anyagát, az élményt és a
tiszta, testi-lelki valóságában megjelenő
örök embert. Figyeli és elemzi a sok­
szor használt tárgyak, fogalmak, sza­
 vak prózaivá válását. De felbukkan a
kötetben a nyelvművelő Kosztolányi is,
mikor azt mondja fiáról: „mire megta­
nul olvasni a budapesti föliratokon,
addig magyarul is elfelejt“. Korunknak,
mely szerinte „az ellentétek játékával
képeszt el“ apró nüánszait, finom rez­
düléseit keresi és tolmácsolja a míves,
lélekelemző költő virtuozitásával. A
mozaikszerűen közölt apró lélekrezdü-
lések nyomonkövetésével a költői mon­
danivaló ú tjá t figyelhetjük meg az im­
presszión keresztül szinte a műalko­
tásig. A háború utáni évek prózai hét­
köznapjai, a korlátozások és hiányok
testet-lelket őrlő valósága nyilatkozik
meg sok megfigyelésében. Az anyag
rabságába jutott ember sivár, ta rta l­
matlan lelkét vázolja néhány találóan
odavetett vonással. Szellemes hasonla­
tokkal foglalja meghatározásszerű kép­
be a mindenkitől tudott igazságot, így
pl. azt mondja a németekről: „övék a
szuszogó lángeszűség, a lázas és őr­
jöngő türelem kincse“. Olykor ironiku­
san fogalmazza meg szellemes monda­
nivalóját, pl. egyhelyütt azt mondja:
„Kéziratom olvashatatlan, mondod. A
tiéd is. Főkép, ha kinyomtatják.“ Meg­
ragadják lelkét és képzeletét a tárgyak
melyek a költő lelkében „közeli atyafi-
ságban vannak egymással“. Gyűjti,
rendezi, osztályozza és megfogalmazza
ezeket a tárgyakat, mert úgymond:
„nincs különb — ősibb, érzékibb, gyer­
mekesebb szórakozás, mint a kis tá r­
gyakkal való bibelődés“. De a sorok
mögött megfogalmazza prózai és egy­
ben költői eszményét is, mikor azt
mondja, hogy „végletekig regényes“
korunk költője járjon a földön. Ez a
földi, percnyi ihletettségből örökké álló
alkotást kicsiholó, gyermekes és mégis
reális m agatartás ötvözi eggyé az
Ákom-bákom írásait. A Kosztolányi-
oeuvre egy sokszínű, művészi és emberi
értékű lélekmozaikkal vált megközelít-
hetőbbé. És végigolvasva a kötetet
érezzük Illyés Gyulának a bevezetőben
mondott igazságát, amikor azt mondja
Kosztolányiról: „erős volt, mert tuda­
tos volt“.
FICZAY DÉNES
KODÁLY MŰVÉSZETE.
Szöllősy András könyve.
— Pósa Károly kiadása Budapest, 19Jf3. —
A zeneművészet éppen anyagának sza­
vakkal nehezen körülírható volta miatt ma­
gyarázatokkal nem közelíthető meg, hiszen
az érzelmek és érzések megnyilatkozása
akkor nyúl a zenéhez, mikor azok kifejezé­
séhez a szavak elégteleneknek bizonyulnak.
Éppen ebben látjuk okát annak, hogy a
zeneesztétika ma is szinte gazdátlanul, po­
zitív módszer és rendszer nélkül igen ho­
mályosan lebeg a többi szellemtudomány
mellett. Kétségtelen, hogy néhány gondol­
kodó erőteljesen előrelendítette a tudomá­
nyoknak ezt az ágát is és megkísérelte a
zeneesztétikának tudományos rendszerbe
való foglalását. Sok az új kezdeményezés
ez irányban, de merészség volna azt állí­
tani, hogy a zeneesztétika minden problé­
mája megoldottnak tekinthető.
Szallősy András igen nehéz és háládat-
lan feladatra vállalkozott, mikor Kodály
művészetét a zeneesztétika mai eredményei­
nek felhasználásával magyarázza. Szöllősy
komoly készültséggel nyúl a kérdéshez és
boncolja Kodály művészetének lényegét. Az
új zene jelentőségének és értékének lemé-
résénél, valamint a stílusmeghatározásnál
Mersmann elgondolásaira támaszkodik, a
logikai alapelvek tisztázásánál Paulerre hi­
vatkozik, a zenei szimbólumok magyaráza­
tában Danckert gondolatait követi, de is­
meri Freudnak és Jungnak pszihoanalitikai
eredményeit is. Felhasználja Beckingnek
és Scheringnek is újabb zeneesztétikai meg­
állapításait. A magyar zeneesztétika igen
vékony és alapvető gondolatok ez irányban
alig adódtak. Szöllősyre hatással voltak Ko­
vács Sándor igen fontos és mélyen szántó
gondolatai, valamint Mosonyi: „A zene
lélektana új utakon“ c. könyve, holott ta­
nulmányában éppen erről a kitűnő és leg­
korszerűbb magyar zeneesztétikai kötetről
azt mondja, hogy csak vázlatos tanulmány.
Szöllősy magyarázza Kodály dallamal­
kotó világát, harmóniáit, ritmusát és ezen
vizsgálódása magjaként a szimbolikát ál­
lítja a homloktérbe. Ez a módszer sok ér­
dekessel kecsegtet, alkalmat ad az elmél­
kedésre, de veszélyt is rejt magában. Ko­
dály műveinek nagy százaléka vokális és
így alapos vizsgálódás után nem nehéz
azokból kiválogatni a szimbólumokat, mert
a szöveges rész egyszersmind útmutató a
szimbólumok erdejében, de hogyan lehet
szimbólumokat találni azon művekben, me­
lyeknek nincs szövege, mint például a ze­
47
nekari vagy kamarazeneművekben, tehát az
olyan szerzeményekben, melyekben abszolút
zenével van dolgunk? Ezen a ponton me­
gint odajutunk, ahonnan az egész zenei
szimbolika kiindult, hogy a zene lényegé­
ben csak két lelki jelenséget tud határozot­
tan szimbolizálni az örömet és bánatot, de
ezeket az érzéseket is csak fenntartással
magyarázhatjuk a szimbolikával vagyis az­
zal, hogy a lefelé haladó, vagy a kis távol­
ságokban mozgó kromatika a bánatnak ki­
fejezője, a felfelé haladó félhangtávolsá-
gok az örömnek szimbólumai. Egészen bi­
zonytalan talajon mozog Ermatingernek a
zeneesztétítkai okoskodása, aki a térbeliség
élményével próbálja magyarázni azokat a
hatásokat, melyeket egy zenemű a hallga­
tóban felidézhet. Nem mondhatók föltétien
meggyőzöknek Szöllősy ilyenszerű szimbo­
likus magyarázatai Kodály műveiről: A
kvint és kvárttávolságok, a természetes
felhangsorban igen közel állanak az alap­
hanghoz, könnyen olvadnak azzal egybe,
ezzel bizonyos metsző, éles színezetet mu­
tatnak. Tehát az üres kvint és kvárt a
metsző humornak válik kifejezőjévé Ko­
dály Túrót eszik a cigány c. gyermek­
karában! Ha a kvintekben az üres harmó­
niákat értékeljük, úgy szimbolikái jelentő­
ségük megváltozik, mert az üresség térbeli
messzeséget jelent, lelki síkon pedig unal­
mat . . . A lassan mozgó, hosszan kitartott
harmóniák a hitbeli szilárdságnak kifeje­
zői Kodály némely dalában (Ádám hol
vagy?) . . . A diminuendo a szimbolika sze­
rint messzeséggel asszociálható és mesebeli
távoli ismeretlen boldogságot érzékeltet, s.
crescendo térbeli közeledést, lelki és szel­
lemi áttételben elszántságot jelenthet. . .
Szöllősy rámutat arra is, hogy Kodálynak
az a nagy szeretete, mellyel nemzete felé
Felelős szerkesztő és kiadó: VÁSÁRHELYI Z. EMTL
M inerva R .-T. K alozivir. 4568 (N yom d ai I. v.: M ajor Józsel.j
48
fordul, ugyanaz a szeretet, mint amellyel
a gyermek fordul az anyja felé (Mutter­
komplex!). Ez mind lehetséges, de az efféle
belemagyarázás nem meggyőző.
A tanulmány legvilágosabb és legszebb
része az, mely Kodály humánumával, mű­
vészetének szociológiai vonatkozásaival, a
nagy nemzetnevelővel foglalkozik. Ebben a
fejezetben Kodály művészetének eszmekö­
rét a gyermekkorba való visszaemlékezés­
ben jelöli meg és éppen a gyermekkor fo­
galma az a kapocs, mely ezt a gondolatkört
a humánumhoz kapcsolja. Kodály nevelői
hatását pedig abban jelöli meg, hogy művé­
szetében a népdalt, régi magyar zenét és
a nyugati muzsikát tökéletes egységgé ol­
vasztja.
Szöllősy Andor nagy körültekintéssel,
alapos előtanulmányok után fogott hozzá
Kodály művészetéről szóló nagyobb tanul­
mányához, munkája kétségtelenül értékes
gyarapodását jelenti zeneesztétikai dolgo­
zatainknak. Bizonyos, hogy aki írását el­
olvassa sok mindent tud meg Kodály mű­
vészetéről, de nem hinném, hogy Kodály
zenéjéhez közelebb kerülne. Kétlem, hogy
a nagyközönség belőle megértené Kodály
zenéjének nemzeti és ezzel párhuzamosan
nemzetközi jelentőségét. A kiadó a művet
úgy hirdeti: „ez a könyv elsősorban a nagy-
közönséghez szól“, a valóságban a közön­
ség, nem sokat fog a könyvből megérteni,
meir. bár Szöllősy könnyedén, meglepő
készséggel írta meg dolgozatát, a zeneesz­
tétika bonyolult, szövevényes gondolat­
gyűrűiben csak az tud tájékozódni, aki a
tárgy nehézkességénél fogva nem minden­
napi gondolatkörében, amúgy is otthonosan
érzi magát.
LAKATOS ISTVÁN.
Erdély legolvasottabb irodalmi szemléje
az ÁRPÁTMEDENCE
GAZDASÁGPOLITIKAI SZEMLE
ERDÉLYI Főszerkesztő: J U H Á S Z I S T V Á N

HELIKON a Gamma-Művek vezérigazgatója.

Felelős szerkesztő : Dr. SZABÓ MIKLÓS
egyetemi magántanár.
F ő s z e r k e s z t ő : KISBÁN MIKLÓS Szerkesztő: SCHUBERT JÓZSEF
Gamma igazgató.
Felelős szerkesztő: KÓS KÁROLY •
S z e r k e s z t i : KOVÁCS LÁSZLÓ A z egységes k e r e s z t é n y n e m z e t i
gazdaságpolitikai szemlélet h a r c o s a .
•
TI ZENHETEDI K ÉVFOLYAM
Megjelenik havonta 64 —128 oldal terjedelemben.
1944 Főbizományos Erdély egész területére : Minerva
Irodalmi Rt. könyvkereskedése, Kolozsvár, Mátyás
kir. tér 8. Telefon 15-98. — Előfizetési díj egy évrc
ERDÉLYI SZÉPMIVES CÉH 10 P, jogi személyeknek 50 P, egyes szám ára 1 P

A külpolitika

UNGARN időszerű kérdéseiről és eseményeiről a

MAGYARORSZÁG
TÜKRE EURÓPA FELÉ. ERDÉLY
SZÓSZÓLÓJA A NÉMETNYELVŰ
KÜLÜGYI
KÜLFÖLD ELŐTT.
Szerkeszti:
S Z E ML E
Pukán szky Béla és Gál István. tárgyilagosan és szakszerűen tájékoztat.
Kiadja
Megjelenik minden hónap elsején.
a Magyar Külügyi Társaság
Egyes szám ára 1 P, évi előfizetés 10 P.
Szerkeszti
BAROSS DRUCKER GYÖRGY
Magyarországi főbizományos:
É vi előfizetési díj 25.— P.
DANUBIA
könyvkiadóvállalat Kiadóhivatal: Budapest V., Országháza
Budapest, IV., Apponyi-tér 1. KÉRJEN MUTATVÁNYSZAMOT !
 A M AGYAR ÉRTELM ISÉG
EGYETLEN Á L T A L Á N O S JELLEGŰ K ÖZ É R D E K Ű H A V I F OL Y ÓI RA T A A

MAGYAR S ZEMLE
Elnök: Gr. BETHLEN ISTVÁN. Alelnök: RAVASZ LÁSZLÓ.
A szerkesztőbizottság alelnöke: SZEKFÜ GYULA.
Szerkeszti: ECKHARDT SÁNDOR.

E LŐ F IZE TÉ S I ÁRA É V I

2 5 - P.
K O Z U L E T E K N E K , JOGI S ZEMÉLYEKNEK ÉVI 2 4 P.

KÉRJEN DÍJMENTES M U T A T V Á N Y S Z Á M O T .

SZERKESZTŐSÉG ÉS K I A D Ó H I V A T A L : BUDAPEST,

VILMOS CS ÁS ZÁR- ŰT 26. SZÁM.

FIZESSEN ELŐ A

MAGYAR SZEMLÉRE
AMELY ELSŐNEK FOGLALKOZOTT RENDSZERESEN ÉS
TUD O MÁ NY O S TÁRGYILAGOSSÁGGAL
AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG KÉRDÉSEIVEL!

4568 Minerva R.-T, Kolozsvár: (Nyomdai f. v.: Major József.)

 »ASZTORTU
LAPÍTOTTA:
[EMÉNYIK SÁNDOR
ZERKESZT*
ASARHELYI Z.EMIL

1944. FEBRUÁR 15.

XXX. ÉVF. 2. SZÁM
 A PASZTORTÜZ SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK TAGJAI
CSÁSZÁR KÁROLY, JÁROSI ANDOR, JÁSZ PÁL, KÉKI BÉLA,
TAVASZT SÁNDOR
EGYETEMI KÖNYVTÁR
BUDAPEST Felelős szerkesztő: VÁSÁRHELYI Z. EMIL.
Helyettes szerkesztő: HESZKE BÉLA
p 7 0 ,0 0 4

T A R T A L O M :

Pro domo — — — —- — — 49 Ficzay Dénes: A nagy kán biro­

Kamenszky Árpád: Scarbantiatól
a Civitas Fidelissimáig — — 50
Soproni költők versei — — — 55
Berecz Dezső: Soproni séta — — 60
Deckt Rezső: Az erdő — — — 64
Dorosmai János: Mesék — — 63
Benkő László: Hamvadó cigaret­
tavég és más ef élék (csevegés) 68
Kemény Gábor: Szent Fridolinus
T'totnriáia (fordítás) — — 70
Farkas Ferenc: Kodály művésze­
tének nemzeti jelentősége — 72
Lőrincz László: Versek — — — 76
Heszke Béla: Giraudoux — — 78
Giraudoux műveiből (Heszke Béla
fordítása)— — — — — 79
Péteri Takáts József: A hazai uta­
zásról. I. (Jancsó Elemér köz­
lése és bevezető tanulmánya) 81
Jánosházy György: Címer (Hegyi
Endre könyve) — — — 87
dalmában (Marco Polo műve;
Juhász Vilmos fordítása) — 88
Heszke Béla: A z ismeretlen Ba­
lassi Bálint (Eckhardt Sándor
könyve) — — — — — 89
Isák József: Fadrusz Mátyás ki­
rálya és Vörösmarty Szép
Ilonkája (K ristóf György ta ­
nulmánya) — — — — 89
Heszke Béla: Három keleti könyv 90
Lakatos István: Népi orvoslás a
Borsa völgyében (Vajkai Au­
rél könyve) — — — — 91
Isák József: Kettesben a term é­
szettel (Geyza Miklós versei) 92
Faragó József: Fiatal magyar
néprajzi gyűjtők kiadványai 92
Isák József: írók és költők (Voi-
novich Géza könyve) — — 94
Ficzay Dénes: Színház (Heszke
Béla könyve) — — — — 95

Címlapképünk Szervátiusz Jenő „Székely h atárőr“ c. szobra nyomán készült.

A » P á s z t o r t ű z « megjelenik minden Előfizetések, tudakozódások, könyvren­

hónap 15-én.
Lapzárta minden hónap utolsó napja.
Cikkek, novellák, versek, ismertetésre
-■zánt könyvek a szerkesztőség címére
küldendők:
Kolozsvár, Brassai-utca 7. szám.
Szerkesztőségünk gépírásos kéziratot kér.
Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és
nem adunk vissza.
Minden cikkért írója felel.
delések a kiadóhivatal címére küldendők.
Kolozsvár, Brassai-ucca 7. szám.
Előfizetési árak:
Egész é v r e ....................18.— P.
Félévre ........................9.— „
N egyedévre........................ 4.50 „
Lelkészeknek, tanároknak, taní­
tóknak egész évre . . . . 15 P.
Vállalatoknak ...................36 P.
Budapesti bizományos:
Studium Rt. Budapest, Kecskeméti-u. 8.
 PASZTORTUZ
E R D fr,'Vi I R O D Í I C i P f l l É S M Ű V É S Z I T ! F O S ¥ é l E ^ I
XXX. ÉVFOLYAM . © 1944. F E B R U Á R 15.
2 szám .

PPro domo
PR PPásztortűz e számának nagyobb részében
a soproni írók február hó elején PKolozsváron tartott
két estjének anyagát közöljük.
PRz erdélyi végvár sok vihart átvészelt „pásztor-
tűzének“fényénél mutatjuk be olvasóinknak a nyugati
végvár, Sopron, szellem i őrállóit, kis részét róva le
a hálának azért a testvéri, gondoskodó figyelem ért,
amellyel Sopron írói az erdélyi szellem i élet iránt
a múltban is szüntelenül viseltettek.
Sopron városa több ízben adott alkalmat arra,
hogy szem élyes találkozásokban is erősödjék a
testvéri kapcsolat PKolozsvár és Sopron írói között.
PR PPásztortűz e „soproni szám a“ szolgáljon
szerény tanúságíételéül annak az elszakíthatatlan
testvéri kapcsolatnak, mely Sopront és JK olozsvárt
összeköti.

49
S C A R B A N T I A T Ó L A C1VITAS FIDELISSIMÁIG
ír ta KAMENSZKY ÁRPÁD
Városok jelenét csak a múlton ke­
resztül tudjuk megérteni, mert a há­
zak építőkövei között a múlt észre­
vétlenül folyik össze a jelennel. Sok­
szorosan áll ez Sopronra, ahol a múlt
szinte szerves része a jelennek.
Városunk múltja visszanyulik egé­
szen a csiszolt kőkorszakig, a Krisztus
születését megelőző kétezredik év kö­
rüli időkig. E kor letelepülésének né­
hány emléke hirdeti a városi múzeu­
munkban, hogy Sopron az ország egyik
legrégibb eredetű városa.
A m ásodik településnyom a Vár­
hely nevű hegy gyűrűs erődítése, az
illyr-thrakok laktak itt Krisztus előtt
vagy nyolc évszázaddal. A hallstatti
és la Téne kornak számos emlékét a
város szomszédságában elterülő temető
tumuluszai rejtik. Az itt, eddig feltárt
anyag a városi múzeum két termét
tölti meg, de bőségesen ju to tt belőle a
budapesti és bécsi múzeumokba is. Bi­
zonyos, hogy a temető teljes feltárása
esetén olyan egyedülálló gazdag anya­
got kapunk, amellyel Európa egyetlen
városa sem dicsekedhet. Tervünk az,
hogy a rendszeres kutatással előkerülő
leletek elhelyezésére a lényegesen meg­
nagyobbítandó múzeumunkban külön
osztályt létesítünk.
A történelem fonalát követve elér­
kezünk a Krisztus előtti negyedik év­
századhoz, amikor a kelték lépnek be
Sopron m últjába, akiktől városunk ne­
vét — Scarbantia — is nyerte. E né­
ven vonult be Sopro a római históriába
is. A róm ai uralom kezdetén városunk
csak egy kis település volt, oppidum,
municipiumi rangjára a Flaviuszok
alatt, Kr. u. 69-ben emelkedett.
Egy város életében igen fontos ese­
mény az, amikor municipiummá lesz.
Kevés az olyan város, amelyet tudato­
san és egy bizonyos időpontban alapí­
tanak. N agy imperátorok szokása,
hogy várost alapítanak, a legtöbb vá­
50
ros azonban nem alapítódik, hanem ke­
letkezik. Egy vár védelme alá meg­
húzódva megjelennek az első kereske­
dők és kézműiparosok, s felépítik a fa­
lak körül házaikat. Idővel a település
megerősödik, a vár veszít jelentőségé­
ből, viszont a körülötte letelepedett
polgárok hatalomban és befolyásban
megerősödnek s öntudatossá válik lel­
kűkben az együvé tartozás, az együtt­
élés, a közös érdek és a közös munka.
Az öntudatosulással jár, hogy a súly­
pont a várról a településre tolódik át,
ami idővel külsőleg is kifejezésre jut,
az ország vezetői megadják a jogi ön­
állóság külső form áját a lelkileg már
régebben önállókká váltaknak. így a
puszta tényből jogi tény lesz, a lakott
helyből: város. Joggal nevezhetjük ezt
az időpontot a városok születésnapjá­
nak.
A római uralom alatt, a monda sze­
rint, két császár is já rt Sopron falai
között. Az egyik Decius, a pannon szü­
letésű katonacsászár, aki az Aldunánál
vívott harcokban esett el. Állítólag
hadjáratának megkezdése előtt Sop­
ronban tartózkodott és a császári kin­
csek egy részét a Bécsi domb barlang­
jaiban rejtette el. Erősebb fantáziával
megáldott emberek ma is keresik De­
cius kincseit, hozzám is jöttek kuta­
tási engedélyért, meg is adtam nekik,
m ert soha sem lehet tudni, mikor és
mennyiben válik valósággá az álmodo­
zás. Egyelőre nem találtak semmit, ál­
lítólag a homok temette be.
A másik, monda szerint Sopront
m egjárt császár Párizs megalapítója,
Julianus, akit a történelem Apostata
melléknévvel ismer. A perzsa háborúk
megindítása előtt, illetve a császári
trón felé való útjában, Kr. u. 361-ben
volt állítólag városunkban és ugyan­
akkor a környéken lévő M ithras szen­
télyében emberáldozatot m utatott be a
Napistennek. A M ithras barlangban ma
is látható a bikát megölő Napistent áb­
rázoló dombormű, bár a századok által
erősen megviselt állapotban. Tervezzük,
hogy a szentélyt — akárcsak a várhe­
lyi illy-thrak gyűrűvárat — kijavíttat­
juk és a közönség számára hozzáférhe­
tővé tesszük.
A két császár soproni látogatása vi­
tatott, m ert írásos vagy egyéb bizonyí­
ték nem igazolja, holott római kori em­
lék rengeteg m aradt fenn négy-öt mé­
terrel a város mai szintje alatt. Épít­
kezéseknél, csatornázásnál mindig ke­
rül elő anyag, amely eddig múzeumunk
két nagy term ét tölti meg. Eredeti he­
lyén, a Bécsi dombon csak az am fiteát­
rum bejáratánál a győzelem istennőjé­
nek Nikének (Nemesis) szentélyével,
látható.
A római uralom alkonyát jelentette
az, amikor III. Valentinus császár visz-
szavonta légióit Pannóniából. Ekkor
maradt sorsára Scarbantia municipiu-
ma is. A népvándorlás zűrzavarai kö­
zepette elmerült az ismeretlenségben, a
Pannóniát beszáguldó barbár törzsek
megpusztították. Római kori emlékeink
mindenüt viselik barbár lábuk nyomát.
Az avarokkal villan fel ezután Sopron
múltjából egy mozaikdarabka, az ő le­
igázásuktól a magyar megjelenéséig vá­
rosunk a senki földje.
Ma m ár bizonyos, hogy Sopron vár­
megye szentistváni alapítású s való­
színű, hogy Sopron városának új életre-
keltése is első királyunk nevéhez fűző­
dik. Árpádházi királyaink a nyugtalan­
kodó szomszédokra való tekintettel erő­
sen kiépítették és katonasággal is meg­
rakták. Várispánjai mindenkor harc­
edzett, kemény katonák, akik elszán­
tan védték a kaput és végvárt.
Ezidőben a város három részből állt.
A hegyoldalakban, a mai nyaralótelep,
a lövérek tájékán az odatelepített lövé­
szek éltek, a belváros helyén terült el a
királyi vár, míg a városon kívül, a
dombon fekvő Szent Mihály-templom
körül telepedtek meg a kereskedők és
iparosok. E három elemből vegyítődött
össze Sopron lakossága, bár ez nem
ment zökkenők nélkül, s hosszú évtize­
deken keresztül ádáz harc dúlt a hata­
lomért és vezetésért a három csoport
között.
Alig ültek el a belső harcok, amikor
1276-ban II. O ttokár cseh király hadai
érkeztek a város alá. A polgárság vé­
dekezésre készült, a várispán azonban
megnyitotta a kapukat. Ottokár nem bí­
zott a soproniak hűségében, ezért a vá­
ros első polgárainak gyermekeit túsz­
ként magával vitte Prágába. Ugyanez
év végén, amikor IV. László m agyar
király serege jelent meg a város előtt,
a polgárság mit sem törődve azzal, mi
történik elhurcolt gyermekeivel, meg­
nyitotta kapuit a magyar hadak előtt.
Prága egyik külvárosi temetőjében so­
káig m utogatták azokat a kis sírhanto­
kat, amelyek a soproni gyermektuszok
földi m aradványait takarták.
A király hálás volt a városnak hű­
ségéért, 1277-ben kivette a várispán
joghatósága alól és a szabad királyi
város rangjára emelte. Másodízben tö r­
tént, hogy városunk jogilag is önálló
élet folytatására kapott felhatalmazást,
s így lett az 1277-ik év Sopron városá­
nak második születésnapja.
De az összhang még nem volt meg,
a három elem, a harcias besenyők, a
várjobbágyokból városi polgárokká lett
katonák s a Szent Mihály- templom k ö r­
nyékén élő iparosok és kereskedők ösz-
szeolvadása még nem volt végleges. A
polgárság kialakulása és az összhang
megteremtődése Róbert Károly idejére,
az 1330-as évekre tehető. Ebben az idő­
ben a város hatalm as fejlődésnek in­
dult, ez azonban nemcsak vállakozó
kedvű, szorgalmas polgárságának, h a­
nem a magyar királyok állandó tám o­
gatásának is eredménye.
III. Endrétől teljes vámmentességet
kapott, Róbert Károly m entesítette a
lucrum camerae alól, Nagy Lajos el­
engedte a város területén term elt bor
és gabona után a teljes harmincadot,
egyéb áruknál pedig a felét, megadja
az Erzsébet- és Margitnapi országos vá­
sártartás jogát, Zsigmond pedig az áru ­
megállításét. Az 1405-ben kapott követ­
küldési joggal Sopron a hét legtöbb ki­
váltságot élvező szabad királyi város
közé emelkedett. Nem véletlen, hogy a
51
város fénykora Nagy Lajos és Zsig­
mondi uralkodásával esik egybe. E két
király békét teremt a nyugati határon
s ez biztosítja a város kereskedelmét és
vagyonosodását. Ekkor szerzi meg Sop­
ron birtokainak legnagyobb részét, de
a meglévő műemlékszerű épületek is ja ­
varészt ekkor épültek. Hasonló jólétbe
és virágzásra a város soha többé nem
került.
Erzsébet királynő és I. Ulászló trón­
viszálya során a város 1441. évben zá-
logjogon IV. Frigyes hatalm ába került,*
amely alól ugyan 1463-ban felszabadult,
de a két nyomorúsággal telt évtized a
város anyagi javait és birtokállomá­
nyát erősen megtépázta.
Mátyás király is időzött Sopronban.
Amikor „nyögte M átyás bús hadát
Bécsnek büszke vára“ , a Főpiacon lévő
mai Stornó-házból vezette a hadműve­
leteket. Költséges háborúi, majd II.
László és II. Lajos zilált időszaka azon­
ban erősen megviselték a várost.
A mohácsi vész és következményei
Sopront és polgárságát is sújtották.
Annak ellenére, hogy Ferdinand hadai
már 1526. november 26-ika körül a vá­
ros a latt állottak és bebocsáttatásukat
követelték, Sopron János király felé
hajlott, s bár az özvegy királyné egyre
ostromolta leveleivel a tanácsot Ferdi-
nánd érdekében, az Esztergom felé fi­
gyelt, ahol János tartózkodott s tőle
várt utasítást. De sem utasítás, sem az
ígért hadak nem érkeztek meg, Mária
királynő levelei pedig egyre fenyege­
tőbbekké váltak, így a tanács a kisebbik
bajt választotta, engedelmeskedett a
királynőnek és beengedte Ferdinánd
csapatait a városba. Ezzel János király
számára Sopron elveszett, a város kö­
zönsége pedig elkötelezi m agát a habs-
burgházi királyoknak. A soproni pol­
gár egyenességére jellemző, ha egyszer
választott, akkor választottja mellett
jóban-rosszban kitart. Az 1526. évi dön­
tést évszázadokon át kötelezőnek tekin­
tette és kapuit mindenki más elől be-
hadai ju to tta k be Sopronba, 1619. no-
hadai ju to tta k be Sopronba, 1619 no­
vember 30-tól 1921. m ájus 22-ig időz­
tek városunkban. Még egyszer megnyíl­
52
tak Sopron kapui, 1683-ban, Thököly
Imrének, de ennek különös okai vol­
tak. A kuruc-király húga, Thököly
Ilona grófnő, Lőwenburg gróf felesége,
akkoriban a városban lakott. A testvéri
szeretet nyitotta meg azokat a kapu­
kat, amelyeket hiába döngettek a ku­
rucok és amelyeket Vak Bottyán hadai­
nak sem sikerült megvenniök.
Thököly Ilona és Lőwenburg gróf sze­
relmét hirdeti a Főpiacon álló Szent-
háromság szobor, amelyen a magyar
szentek alakjai között ott térdel az ala­
pító grófi pár is, bizonyságául annak,
hogy mély és igaz emberi érzések időt
és pusztulást is túlélnek.
A habsburgházi királyok a latt öt íz­
ben is volt városunkban országgyűlés.
Az elsőt 1553-ban, a másodikat 1622-
ben tartották. Ez utóbbin koronázták
királynővé Eleonórát, II. Ferdinánd fe­
leségét a mai Bencés-templomban. Az
uralkodópár gyakran és szívesen idő­
zött Sopronban, szerették a várost és
polgárságát, aminek látható jele a cí­
merbővítés engedélyezése volt. II. Fer­
dinánd óta díszíti a városi címert a két­
fejű sas, benne az F és E betűkkel.
Az 1625-iki országgyűlés az Eszter-
házy família életében jelent forduló­
pontot, mert ekkor választották meg
gróf Eszterházy Miklóst Magyarország
nádorává. Az úgynevezett „zöldház“,
ahol az országgyűlést tartották, em’ék-
táblával van megjelölve annak bizony­
ságául, hogy onnan indult el egy nagy
m agyar karrier. Ugyancsak ez az or­
szággyűlés koronázta királlyá III. Fer-
dinándot, ismét a szent Benedek-rend
templomában.
Az 1634. évi után, 1681-ben volt is­
m ét országgyűlés Sopronban. Ekkor
m ár I. Lipót uralkodót és a várost az
országgyűlésen Serpilius János város­
bíró képviselte, akinek követküldési
megbízásában külön szerepelt a vallási
gravamenek orvoslásának kérdése. Ser­
pilius János vaskos könyve terjedő nap­
lója pontosan leírja az országgyűlés le
folyását és talán egyedülálló forrása
történelmünk e részének. Szeretném,
ha az egész naplót kiadhatnánk, m int­
hogy azonban latinul íródott, a kiadás­
 nak kétnyelvűnek kell majd lennie. Az
1681-iki országgyűlésen koronázták
magyar királynővé I. Lipót harmadik
feleségét, Eleonórát, ugyancsak a Ben­
cés-templom falai között, amely tehát
három koronázásának is tanúja volt.
Ez az országgyűlés választotta nádorrá
a második Eszterházyt, Eszterházy
Pált, aki Lipóttól hercegi rangot is ka­
pott.
Az országgyűlést öt évvel megelő­
zően, 1676. évben Sopron városát nagy
szerencsétlenség érte. Vigyázatlanság­
ból keletkezett tűz folytán az egész vá­
ros leégett. Sopron ekkor vesztette el
középkori jellegét, túlnyomórészt gót-
és renaissance-stílusban épült házai ek­
kor pusztultak el. Helyreállításukkor
pedig m ár a kor uralkodó Ízlése a ba­
rokk volt. A gótika, főleg a magángó­
tika a vakolat mögé került, kibontása
és felkutatása most van folyamatban,
sőt részben m ár sikerrel is járt, az Űj-
utcában, a tizenhatos számú házban, a
falban elrejtve megtaláltuk a francia
gótikának egy gyönyörű alakítását.
Sopron város földrajzi helyzete ké­
zenfekvővé teszi azt a következtetést,
hogy műemlékei német művészek ha­
tásai alatt létesültek. Ezzel szemben a
gótika egyrésze és a magán-renaissance
építkezés nem német, hanem olasz és
francia hatásra mutat, am it azzal le­
het magyarázni, hogy a Németország
felé tartó olasz mesterek megálltak és
dolgoztak Sopronban, viszont a Fran­
ciaországból keletre igyekvő művészek
is szívesen időztek városunkban s csil­
logtatták meg tudásukat egy-egy fran­
ciás ízlésű, gótikus templomablak meg­
teremtésével.
III. Károly és Mária Terézia uralko­
dása alatt Sopronra a béke napjai vir­
radtak, polgársága lassan-lassan gya-
rpodott, gazdagodott, erősödött, de a
Zsigmondi idők fénykorát nem érte el.
Ebben a fokozatos fejlődésben súlyos
időt jelentett az 1809-es évszám, ami­
kor Sopront a franciák fél évig meg­
szállás alatt tartották. Ugyan a nemesi
felkelés vesztett győri csatája után a
város felszabadult, de az anyagi káro­
kat évtizedek során sem tudta kihe­
verni. A polgárságot terhelte a város­
ban állomásozó és az átvonuló francia
csapatok élelmezése és eltartása. Ezt a
kényszerű áldozatot a város alig bírta
el, a fennmaradt emlékiratok és naplók
beszédesen tanúskodnak róla. Érdekes,
hogy ezek az iratok mennyire kiemelik
a megszállás két legszomorúbb aktusát,
a monarchiái csapatok elvonulását és a
francia hadaknak a városbaérkezését.
A lassú fejlődés a napóleoni háborúk
után, a biedermeyer-korban, ismét foly­
tatódott. A polgárok, a városban élő
nagyszámú nemesi és főnemesi család,
az itt állomásozó lovasezredek főrangú
tisztikara élénk szellemi és művészeti
életet élt. A város kaszinójában, a ben­
cés-gimnázium nagytermében, a bieder-
meyer-szalónokban egymást érték a
hangversenyek, műkedvelői előadások,
táncvigalmak és amikor az asperni
győző fia, Károly Ferdinánd főherceg
is Sopronba került, mint az itt állo­
másozó ulánusok tisztje, a város a ma­
gas arisztokrácia valóságos gyülekező
helyévé lett. Sok magasrangú polgári
és katonai nyugdíjas, telepedett meg ek­
koriban, s minden egyes új méltóság
megjelenése egy új szalon m egnyitását
és a művészi élet egy új, kis központ­
já t jelentette. Ebből az időből számaz-
nak Schlachta Etelka naplói, amelyek
értékes kortörténeti dokumentumok,
egyben pedig fontos bizonyítékai an­
nak, hogy a városunkban zajló nagy
társasági élet m agyar jellegű volt.
A szabadságharcot követően, a Bach-
korszakban egymás után zárultak be a
szalonok és némultak el a hangverse­
nyek. A hetvenes évektől kezdődően
anyagiakban ugyan megerősödött a vá­
ros polgársága, de ez meg sem közelíti
a Zsigmondi időket.
A nyugalom évei egészen a világhá­
borúig tartottak, az ezt követő béke
azonban elszakításra ítélte városunkat.
A magyar csapatok úgy, miként 1809-
ben, 1921. évi augusztus 27-én kivonul­
tak Sopronból, hogy átengedjék az
osztrákoknak. 1921. augusztus 28-án
váratlanul megjelent Ostenburg Gyula
őrnagy csendőrzászlóaljával a városban
és megakadályozta annak osztrák rész-
53
röl való hatalombavételét. Augusztus
28-án az első, szeptember 8-án a máso­
dik ágfalvi csata, majd H éjjas István
Nezsider körüli, Prónay Pál vasi, a
többi felkelő Lajtahegység-menti küz­
delmei, amelyek az osztrákokat minde­
nütt a régi h atár mögé űzték, eredmé­
nyezték az 1921. október hó 13-án Ve­
lencében összeült konferenciát, amely­
nek döntése elrendelte Sopronra és kör­
nyékére vonatkozóan a népszavazást.
1921. december 14-én, egy különösen
hideg napon, ezrével állottak az embe­
rek a szavazóhelyiségek előtt és este
hét órakor megszólalt a város minden
harangja. A házakban, a fagyos idő el­
lenére k itá rtá k az ablakokat és a be­
özönlő harangzúgásban ünnepelték azt,
hogy Sopron magyar m aradt.
A nyugatmagyarországi harcok és a
velencei egyezmény jelentősége azzal
nőtt túl egy vidék sorsának alakulásán,
hogy megmutatta, semmilyen papíros­
szerződés nem állja meg helyét és nem
54
lehet tartós érvényű akkor, ha a leg­
elemibb igazság mellőzésével készült.
A magyar törvényhozás az 1922. évi
XXIX. törvénycikkben örökítette meg
a népszavazás emlékét. Ekkor bővítet­
ték másodszor Sopron szabad királyi
város címerét. A törvény szerint címer­
pajzsának alsó széléhez illesztett szala­
gon a „Civitas fidelissima“ jelzést jo­
gosult viselni.
A város ittm aradt, környéke azonban
elveszett. Polgárságának tehát újjá kel­
lett építenie létének alapjait. A belvá­
ros építészeti emlékei, a környező vi­
dék természeti szépségei, a szubalpin
kiima oly adottságok, amelyek a várost
az idegenforgalom kifejlesztésére ösz­
tönözték. Ma, huszonhárom évvel a nép­
szavazás után, Sopron az idegenforga­
lom tekintetében jelentős eredményekre
tekinthet vissza.
Bizonyság és tanulság: minden város
él, ha van benne élniakarás. Sopron
akar élni, fog élni és magyarul fog élni!
SOPRONI KÖLTŐK VERSEI:
APÁMMAL
Apámmal egyszer szép mesébe illőn
Ballagtunk lassan ekénk nyomdokán.
Kerek szemem az egek titkát leste
Apám csak ment, ment
Csillag ragyogott barna homlokán.
Ott fenn a felhőkkel úgy játszott a szél,
Aranypalotáit rakta, építette.
Száz vitéz vágtatott csillogó lován,
vagy puha léptű
asszonyok vitték kosarukat lengve.
Az apám beszélte szépen zengő szóval
A messzi barázdák élő titkait,
Hogy kenyeret ád a trágya is,
Titok az élet
És az örök Isten fölöttünk lakik.
Hogy minékünk nem határ a mesgye,
Közel van hozzánk a messze végtelen,
Mert két erős, földbe ásott kezünk
világot formál
És a mi kenyerünk mindig megterem.
Igaz, cselédek módjára lakjuk a házat.
Az úr kiméri szűkös kenyerünk,
De itt a mezőn nincsen alázat,
Árnyékunk hosszú,
És a nagy jövendő együtt hál velünk.
Igaz, testünk színére rongyot akasztunk,
Nincs más társunk: két erős barom,
De merünk, merünk sebet tépni a földbe,
Vagy mély sírt ásni
Magunknak tíz körömmel az égő avaron.
Én hallgattam, hallgattam apámat
S úgy égtem ott a régi földeken,
Mint anyám szemében a bánat,
Ha kicsi a kenyér
És a rögök háta gondkalászt terem.
Szemem akkor is az Istent kereste,
Tíz drága ujjam ekénk hűs vasát
S ketten szántottunk a szürkületbe veszve
Csak két árnyék
Lengett velünk furcsán a dűlő úton át.
JOÓS SÁNDOR

55
A FEKETE SZÍN DALA
Kúszom csúszva mint éji baziliszk,
Hol az árny kígyói vonaglanak.
Mint gyilkos szem mered a nap felém,
Ádáz fénykarja egyre fojtogat.
Vétkem nincs egyéb, mint hogy vagyok, —
Haldoklóm zihálva örökösen,
De meg nem halok, nem, sohasem!
Én vagyok a gyász az Űrben,
A fekete szárny — túl az éteren,
Én voltam minden. A köd, a gomolygó sphinx,
A teremtés álma, a végtelen.
Én voltam az Ür ajkán a mosoly,
Melyből a többi szín mosolya fakadt,
Az első sáv, a nagy palást az Űrön,
Melyből megszőtte ruháját a nap.
Én vagyok a fekete sínpár,
Melyen robog ma is minden sugár,
Rajtam ver hidat mind a gondolat
Mely álmodni a végtelenbe száll.
És én vagyok az álmok virágföldje,
Ahonnan ihlet, alkotás kihajt,
Színek rékviemje művészvásznon,
Márványokban szunnyadó borús álom,,
A költőnél bánatos dalos ajk.
Én vagyok az Éj. Egyik fele a létnek,
Puha vánkos, hol fejét hajtja le
/I fáradt föld. S a nyugtató, az álom
Én őrködöm a szempilládon.
Én vagyok a szíved nyelve a bánat
Ki szelíden járok utánad
És mikor már a fény is elhagyott,
Alátámasztom roskadó karod.
Gyászruhád én vagyok a, simogató,
Emlékeket visszahívogató.
Gyűlöltök mégis. Mért futtok engem?
Én vagyok az, mi életet terem,
A fekete tűz ifjú lányszemen
A pihegés mély, forró éjeken,
Az éji csend. Én, a szerelem.
Büszke üldözött, kit hasztalan folytogatnak,
Hatalom, mely az volt és az marad,
Az örök-gyözhetetlen a köd és pára,
Szemfedél majd a földek hamujára
Mi ráhull egy nagy éjfelen
Fényre, zajra és szempillákra
Diadalmasan, győztesen —
S néztek mind engem csöndesen . . .
MÉSZÁROS SÁNDOR
TEJIVÓBAN
Négyéves lánykámnak, Évikének
Gyermekeikében szép színek élnek.
E gyik reggelen felkelés után
Száguld hozzám végig minden szobán
S új szépet hoz a babaországból.
Szőke tincse még kócosán lebben
Kéklik szeme mély tónál kékebben
S mosolyog boldog országból jövet
Az ezüsthangú lelkes kis követ
S megáll mellettem át szelleműit en.
Kezében papírzacskót szorongat.
Lélekzik szokatlanul nagyokat
Felfújja s hát kész a tejesüveg:
„Apukám, tejet hoztam, igya meg!“
S szájamhoz emeltem, innom kellett.
Merőn lesett s a szája vélem mozgott.
„Tettem bele baba-kockacukrot!“
Szürcsölgettem, nyeltem bólogattam,
S nógatott ő egyre boldogabban:
„Még nem fogyott él, majd újra töltök!“
Tovább játszott vele a képzelet:
„Ebbe lehet majd tenni sok tejet,
Viszek még az árva gyermekeknek,
M ert azoknak nincs, olyan szegények.“
És 'sugárzott arcán komoly öröm.
E tündérvilágba elmerültem,
Eltűnt most minden zaj s gond körültem,
A te j szétfolyt mindenütt fehéren,
Édes íz áradt szét földön-égen
S angyalkák szálltak némán a fényben.
ROZSONDAI KÁROLY
A MANKÓ
N agy öröm nékem ez a mai nap:
Megkaptam végre a — mankóimat!
Vájjon kik értik ezt az örömet?
Nem mosolyog-e rajta a tömeg?
Ö, egykor én is mosolyogtam volna . ..
S m ost nyúlok értük ujjongva, dalolva!
Mert, bár nem látjuk, áldott rend van itt:
Az Üristen mindenre megtanít.
Ad szárnyakat a földről égre szállni
S megtanít szépen mankóval sétálni. . . !
Lesz mankóm hát s megyek. Mi annyit gyötre,
Nem leszek már az átkos ágyhoz loötve!
Képzeljétek a láncravert ebet,
M ilyet örül, ha eloldják s — mehet!

57
Vagy a kalitkás kis rabmadarat,
Ha kalitkáját kinyitják s — szabad.
Tudom, ma még akárhogy is futok,
Az asztalon túl aligha jutok.
De holnap már — ó könnyen megtörténhet,
A napos kerti pádon — üldögélek!
De aztán még azon is túl megyek:
Valaki régen vár ott engemet, ..
Imádságomban mindig ott vagyok,
Mentem is volna. Lábam nem hagyott.
Most eljön értem. Megfogja kezem.
Homlokán fényes glória leszen.
S megyünk. Templomija. Kis Uram, meg én!
Az Úr Fia, meg a sánta szegény!
Ö, szinte látom, ahogy lépdelünk,
Kezünkben gyertya és énekelünk!
Amerre megyünk, mindenki megáll,
Meg térdre hull. A rendőr szalutál. . .
A zörgő kocsik zaja elcsitul,
Az autók sípja akkor nem sípul.
A házak is mind fejet hajtanak;
Elénk arany szőnyeget ver a nap .. .
És kéz a kézben — mi csak lépdelünk:
Markunkban gyertya és — énekelünk.
Az lesz a séta, az lesz a menet!
Ti majd csak néztek, néztek engemet!
A sántát, aki nemhogy felröpül,
De földön kúszó mankónak örül.
És szeretnétek sánták, bénák lenni,
Csak ott tudnátok öm éllette menni!
Egy sorban velem. Velem, meg — Vele!. . .
Peregni fog a könnyetek bele,
Oly gyönyörű lesz, ha majd engemet
Az Űr mankósan — templomba v e z e t. . .
DOROSMAI JÁNOS

CSONT AZ AVARON
Majd én is leszek csont az avaron,
Mely kriptájából egy nap vissza jő.
Kék szigoraitok virágvánkosának
Verőfényén halkan melegedő.
Én is leszek, kinek rejtelmét oldva
A gondolat így áll egy esteien,
A csontot, mint szentelt ostyát, magasra
Mutatván a hívőknek csendesen.
Én is jövök és majd rólam se tudják,
Szilaj kar volt-e, véres aki ölt,
Vagy magvető kezének szelíd árnya,
Lőtt madárszárny, mely szállt dalolva fönt.
Bús jövevény, kit már nem ismer senki,
Megjelenek a rögön egy napon,
Kóbor varjak és arra tévedi vándor
Kiadnak a rémlő ravatalon.

Ők nem értik e nagy bús misekönyvet,

Tavaszi szél most lapozott reám,
Én vagyok ma az oltári zsolozsma
A halk „venit“ a főpap ajakán,

Aki jár a tavasz kék templomában,

És hunyt szemmel és magában zenél:
Mindenkinek barna rög lesz az ágya,
Mindenkinek barna rög lesz az ágya,
Mindenki lesz fehér“.
MÉSZÁROS SÁNDOR

HONFOGLALÓK
Felettük megállt a harang szava.
Kezük rögöt tart meg rozsdás nyilat.
Köröttük zabla, köp ja, kengyelvas,
sírjukon se fa, se lomb, se illat.

Ezerévesek. Harcosok. Hősök.

Élükön Tas járt, vagy Ond vagy Lehel.
Hajrás csatákon száguldottak ők.
. . . Lantos róluk már rég nem énekel.

Fehér csontarcuk napkeletnek néz.

Csendben feküsznek. ősi mód szerint.
És sírjuk felett idegen a szó.
Könnyes szem rájuk csak ritkán tekint.

A jussnak mégis hordozói ők!

S az élőnél is hangosabb szavuk . . . !
Beszédjük csengő érc, messzehangzó,
és színigazság és nem álnolc, hazug.

A régi jussnak hordozói ők!

Sírjuk: oklevél, pecsét és írás.
Perdöntő szóval övék az ország.
S az elsőszülött joga nem vitás!

Övék az ország innen is, túl is!

Pedig sírjukon se lomb, se illat.
Ezerévesek. Harcosok. Hősök.
S rögöt tart kezük, meg — régi n yila t. . . !
ERDÉLYI TIBOR
 S O P R O N I
Irta BERECZ DEZSŐ
„Szép v a g y Sopronnak zordon h eg y e, v ö lg y e, h ol orm os
R en g eteg ed fel-cetül s bérceid árja zu h o g .“
Kis János szuperintendens úr vagy
120 esztendővel dalolta ezt a poémát
nyilván abból a célból, hogy Kazinczy
Ferencet s többi írótársát, akik a sop­
roni lelkészlakban m eglátogatták, ékes
hexameterek szárnyán kísérje végig a
macskaköves utcákon, zegzúgos siká­
torokon. Egy kicsit dagályos ugyan a
vers:
„Édesen elmerülök szép álmodozásba
dicső táj,
Hogyha kebledbe csal a Flora-szerette
« tavasz,“
belső igazsága azonban ma is érvé­
nyes :
,,A term észet ezen díszét bámulva
csodálom
S arcom on aggságim ránca reményre
derűi.“
Sopron nem egyszerű település, ha­
nem Magyarország egyik legnyugatibb
városa. Kapu nyugat felé, amelyen ke­
resztül Magyarország Európával köz­
lekedik. Nemcsak fizikai, de szellemi
értelemben is. Sopron a határon áll, a
m agyar és német kultúra határmesgyé-
jén. Ügy fizikai, m int szellemi érte­
lemben végvár, bástya, őrszem. Első
kézből kapja az európai fogalmakat.
Sopront a történelem nagy viharai
meglehetősen kikerülték, hamarosan
kialakult a városi polgárság, a polgári
élet és a város nyugodt, józan, szerte­
lenségeket kerülő karaktere. Megfigyel­
hető, hogy ettől elütő temperamentu­
mot, a hangosságot és szertelenséget
mindenkor az idegenből odakerültek
képviselik mindaddig, am íg a soproni
lélek m egváltozhatatlansága okából bele
nem ivódnak a boltíves házak mélyébe
s a lövérkertek bokrai közé.
60
SÉTA
Majdnem minden városnak van egy
olyan jellegzetes épülete, amely a világ
minden más városától megkülönbözteti.
Amikor az Arc de Triomphe megjele­
nik a filmen, tudjuk, hogy Párisban
vagyunk, a Szt. Péter-templom Rómát,
a Campanile Velencét, a ferdetorony
Pisát, a Szt. István-templom és az
óriáskerék Bécset jelenti, a Branden-
burgi-kapu Berlin névjegye. Sopron
legjellegzetesebb épülete a várostorony,
amely úgy emelkedik ki a város köze­
péből, m int egy kőből és bronzból meg­
valósult felkiáltójel. Fundamentuma a
rómaikorabeli ú ttestet vágta keresztül.
Alsó része az Árpádok korából való.
E rre a renaissance vont loggiás ko­
szorút, majd kecses, pönnyed nyolc­
szögletű rész emelkedik a barokktetőzet
felé. A tető az 1676. évi tűzvész után
került a torony csúcsára. R ajta h atal­
mas kétfejű sasmadár, szárnyain F. és
E. betű. II. Ferdinánd 1621-ben Sop­
ronban ta rto tt országgyűlést s ott ko­
ronáztatta meg feleségét, Eleonórát.
Ennek emlékére ajándékozta a város
címerpajzsának díszéül a császári p ár
nevének kezdőbetűit. A városi tanács a
kegyet bronzba öntette és 1681-ben he­
lyezte a torony tetejére. A kétfejű m a­
dár függőleges tengelyében forog s szél
irányát jelzi. Időt jósol és messze h ir­
deti a soproni polgár lojalitását, nem
kis bosszúságára a várost ostromló ku-
rucoknak. A loggián valamikon a vá­
ros zenészei szórakoztatták a téren sé­
táló dámákat és gavallérokat, fönt a
hagymafejű kupola alatt a lélekharang
hirdeti, ha valaki befejezi földi pálya­
futását. Legfelső emeletén még a leg­
utóbbi időkig is ott őrködött a torony­
őr, vigyázva tűzre, vízre, a város bé­
kességére. K apubejáratát a Hűség­
kapu díszíti, amelyet a népszavazás
 emlékére a nemzet ajándékozott a vá­
rosnak. Kisfaludi Stróbl Zsigmond és
Hikisch Rezső műve. íme így jelképezi
ez a torony a város egész életét, múlt­
já t és karakterét.
Közvetlenül a várostorony tövében
volt a vár egyik kapuja, amely sajnos
a múlt század végén a modernizálás
áldozatává lett. A várfal legtöbb he­
lyen épségben, egy emelet magasság­
ban veszi körül a belvárost, amely
Sopron legnagyobb értéke. Építészeti
múzeum. Álljunk meg m indjárt a Fe­
renc József-téren, azelőtt Városháztér­
nek, még előbb Főpiacnak nevezték.
Tormay Cecile mondta róla talán ki­
csit túlzott udvariassággal, hogy a vi­
lág legszebb tere. A történelem min­
denesetre följegyezte róla, hogy II. L a­
jos király megtiltotta, hogy egyik há­
zát lebontsák s a tér egységét ezzel
megtörjék. Nagy kár, hogy II. Lajos
király nem élhetett a m últ század vé­
gén, amikor a régi renaissance város­
háza Dorfmeister freskóival és szom­
széd épületeivel együtt csákányvégre
került. Ha h átat fordítunk a modern
városháznak, akkor egységes a hatás.
Jobbra a Storno-család monumentális
sarokháza, a stukkó és a renaissance
tökéletes remeke, benne a család neve­
zetes műgyüjteménye. Szemközt az em-
pire-vármegyeház, előtte a Szt. Három­
ság barokk oszlopa. Soproni mérték­
kel mérve mindkettő fiatal alkotás: a
vármegyeház 120 éves, a Szt. Három­
ság-szobor 240. A környező épületek
mind a XV-—XVI. században épültek s
az egyik belvárosi utca 400 éve viseli
az Új-utca elnevezést.
A tér baloldalán áll a bencések temp­
loma, építését a XIII. században kezd­
ték s a legfinomabb gótikus épületeink
közé tartozik. Tömege könnyed és ma-
gasbatörő. Tornya a legszebb gót em­
lékek közé tartozik. Minél magasabbra
ér, annál több az ablak, emeletről eme­
letre töri át az anyagot, csökkenti sú­
lyát és szinte leheletkönnyűséggel
emeli a sisakot. Lendülettel tör a ma­
gasba s szemünket ellenállhatatlanul
irányítja az ég felé. Belső berendezése
rokokó, van egy renaissance-stílusban
átépített erkélyrésze. Nevezetessége a
Kapisztrán-szószék, a Széchenyiek sír­
emléke és egy heraldikai ritkaság:
egy bakkecskét ábrázoló temetési cí­
merpajzs. Öt országgyűlés és három
koronázás színhelye volt. Kecsketemp­
lomnak mondják, mivel a monda sze­
rint egy kecske kaparta ki azt a kin­
cset, amelyen felépítették.
Bármerre fordulunk a belváros te­
rületén, mindenütt a renaissance, a ba­
rokk, a rokokó legszebb emlékeivel ta ­
lálkozunk. Aki nyitott lélekkel já r kö­
zöttük, az rég elporladt művészek sza­
vát hallja, akik a kövekben, oszlopok­
ban, párkányokban, kapukban, abla­
kokban Istent dicsőítik, a világ szép­
ségét hirdetik és az otthon nyugalmát
szolgálják. Ugyanez az érzésünk, ami­
kor lenyomjuk a kovácsoltvas kilincse­
ket, bemegyünk a tágas kapualjakba,
megcsodáljuk a lcggiás udvarokat,' fel­
megyünk a széles keményfa-lépcsőkön
s benézünk a boltíves, stukkós szobák­
ba, amelyeknek mélyén századok leve­
gője, nemzedékek emléke, becsületes
polgári szorgalom és művészi érzék ha­
gyománya lakozik.
Szinte szédülve olvassuk az emlék­
táblák sorát. Itt lakott Mátyás király
a bécsi ostrom idején, mellette Lack-
ner Kristóf, aki ötvösművész volt és
a város polgármestere, vezette a város
védelmét és 1604-ben Foedus studio-
sorum néven tudós társaságot alapí­
tott. Em itt já rt iskolába Berzsenyi Dá­
niel, amott Rákosi Jenő, abban a ház­
ban lakott Gyóni Géza, szemközt vele
Frankenburg Adolf és Révai Miklós.
I tt volt Zrínyi Miklós szállása, amott
választották nádorrá Eszterházy Pált.
I tt van Széchenyi István emléktáblája,
o tt silbakolt Petőfi Sándor, a zöldhaj-
tókás, sárgapitykés közlegény, amott
pedig a 9 éves Liszt Ferenc játszotta
első nyilvános hangversenyét.
Kívül a belvároson, a temetődomb
tetején épült a Szt. Mihály-templom,
amely nagy méltósággal őrzi a lábai­
nál elterülő várost. Építését a XIII. szá­
zadban kezdték, de csak a XV. század­
ban fejezték be. Kétszáz év nagy idő
és természetesen stíluskeveredést okoz.
61
A to rony alsó része és a templom elülső
fele a XIII. századból származik s itt-
ott megcsillan rajta a román félkörív.
A többi a XV. század és a gótika szü­
lötte.
A soproni lélek a m agyar és német
jellem határmesgyéjén jegecesedett ki,
innen is, onnan is kiválasztva azokat a
jótulajdonságokat, amelyek a városi
és családi javak, a hagyományok meg­
őrzésére szükségesek. I tt virágzott ki a
Civitas fidelissima történelmi veretű
hűsége és a város kultúrája, amely
minden idők szellemi áram latait szá­
zados megalapozottsággal fogadja.
Sopron szellemi élete kétféle életfor­
m át m utat. Egyik a falak közé zártan,
mások elé nem táruló lelkek mélyén éli
a m aga életét, könyvek, hangszerek,
régi festmények, biedermeier bútorok
között, vaspántos kapuk, ólomkarikás
ablakok mögött, szinte kolostorszerű
magányban, fénytelen lelki cellában,
amelynek lakója nem kívánkozik a
nyilvánosság elé, sőt egy kicsit meg is
vet mindent, ami a nyilvánosság előtt
történik.
A m ásik életforma a kulturális egye­
sületek működésében nyilvánul meg. A
város zeneegyesülete 1829-ben alakult
és működését Haydn két világi orató­
rium ának bemutatásával kezdte meg.
1842-ben alakult a kaszinó, amelynek
Széchenyi István is tagja volt. A
Frankenburg Irodalmi Kör 1877-ben
alakult. Frankenburg alapította, aki
ném et szülőktől származott, német
anyanyelvű volt, az osztrák hadsereg­
ben szolgált, életének nagy részét Bécs-
ben töltötte, azonban ízig-vérig magyar
író volt. Mint az Életképek szerkesz­
tője Petőfi Sándornak ő adta az első
aran y at, Kossuth Lajos leghívebb em­
berei közé tartozott, a Pesti H írlap­
nak volt munkatársa s programmja
az volt, hogy a magyar író munkáinak
„m agyar szívből, m agyar lélekből, ere­
deti tollal kell írva lenniök s nemzeti
érzelmeket, és jellemet viselniök“. A
soproni irodalmi kört is a soproni ma­
g y arság erősítésére, a magyar tá rsa ­
dalom összefogására, a m agyar iroda­
lom szolgálatára alapította. A Képző­
62
művészeti Kör is az félszázados jubi­
leumhoz közeledik.
Sopront az iskolák városának neve­
zik. Két főiskolája van: egyik a pécsi
tudományegyetem ev. hittudományi
kara, másik a műegyetem bánya-, ko­
hó- és erdőmérnöki fakultása. Mind­
kettő különleges tudományok felleg­
vára. A középiskolák közül megemlít­
jük a bencések 300 éves gimnáziumát
és az 1557-ben alakult ev. líceumot,
amelynek 27.000 kötetéből álló bibliofil
értékű könyvtára van és kebelében
alakult 1790-ben az első ifjúsági ön­
képzőkör, a M agyar Társaság. Az is­
kolák száma meghaladja a félszázat.
A sok kultúrintézmény közül is ki­
emelkedik a város múzeuma. Gyönyörű
villában van elhelyezve. Legértékesebb
része a hallstattkori gyűjtemény, amely
főképp a Várhely nevű lelőhelyen ke­
rült felszínre. Képviselve van még a
La Téne-kor, a bronzkor, igen gazdag
a római gyűjtemény, van számos nép­
vándorláskori és középkori emlék.
Azon kívül pompás bútorok, régi órák.
Széchenyi reliquiák, porcellánok, ék­
szerek, cégérek, céhládák, soproni fes­
tők művei s a kertben barokk sírkövek
egész sora gazdagítja a’ múzeumot.
Nem kevésbbé értékes a város levél­
tára. Két legrégibb oklevele 1162-ből
és 1199-ből származik. Itt van a legré­
gibb magyar telekkönyv 1379-ből. Két
fontos magyar nyelvemlék is van a le­
véltárban: egy magyar-latin szójegy-
zék, amely 1400 tájáról való s 217 szót
tartalmaz, a másik a legrégibb virág­
ének, amelyet valamelyik szerelmes vá­
rosi jegyző örökített meg az egyik
könyv fedőlapján:
Virág, tudjad, tőled el kell mennem
És te éretted kell gyászba öltözném.
A megyei levéltár stílusos elhelye­
zése maga is látványosság. Legrégibb
oklevele 1236-ból való. Nevezetes a köz­
gyűlési jegyzőkönyvnek gyűjteménye
106 bőrkötésű folióban, az eredeti cí­
meres nemesi levelek, a céhlevélgyüjte-
mény, kéziratos térképek.
Trianon Sopron vármegye felét
Ausztriához csatolta és Sopront meg­
fosztotta természetes életterétől. Sop­
ron arra ébredt, hogy osztoznia kell a
többi határra került magyar város sor­
sában : elnéptelenedik, elszegényedik,
úgy jár, mint a szárazra vetett hal.
Csodálatos éleslátással, gyorsasággal
vette észre a megváltozott helyzetet,
gondolta át a következményeket, tudta,
hogy cselekednie kell és cselekedett is.
Felfedezte önmagát. Felfedezte az er­
dőt, a fenyveseit, hegyeit és kiadta a
jelszót, hogy Sopronból nyaralóváros
lesz. Ez 20 évvel ezelőtt történt s ma
m ár nyaranta 6000 idegen keresi föl a
várost. Oda vonzza őket a szubalpin le­
vegő, a 20 km. hosszú gondozott erdei
sétaút, a kirándulóhelyek, strandfür­
dők, a sportlehetőségek és a város ér­
dekessége. Az idegenforgalom köz­
pontja a várostól félórányira a Lövé-
rekben van. Ez a furcsán hangzó szó
Íjászt, nyilast, lövészt jelent s egy el­
tűnt falu nevét őrzi. A gyakorlatban
nyaralók, kertek, gyümölcsösök, gesz­
tenyések városa. Valamikor a soproni
polgár ide já rt pihenni. Ma egymás
után épülnek a szállodák.
Szülővárosomról szóló cikkemet egy
120 évvel ezelőtt írt verssel kezdtem
s ugyanabból a korból származó idézet­
tel végzem. Bredetzky Sámuel író és
természettudós bejárván az országot,
1809-ben megírta úti tapasztalatait s
művében Sopronról a következőket
írja: ,,Bármily ügyesen másoljuk is a
természetet, művünk sohasem lehet tö ­
kéletes. Aki zavartalan élvezetre tö­
rekszik, keresse fel a helyszínen és ör­
vendjen e gyönyörű tájnak, mely idil­
likus álomvilágok szende jellegét vi­
seli magán. Varázsos képe még most
is elmém előtt lebeg, holott sok száz
mértföld távolságban élek tőle.“
63
 AZ E R D Ő
Irta BECHT REZSŐ
A z erd ő h e tv e n é v e s le t t , v a g y n y o lc ­
van .
N a g y a p á in k ü lt e t t é k , e g y ü t t n ő tt fe l
a p á in k k a l. A m ik o r m i is m e r k e d tü n k v e le ,
m á r h a ta lm a s , r e jt e lm e s er d ő v o lt a z
e r d ő a s z o m s z é d o s s o k e r d ő k ö z ö tt. A
s z é le s , m é ly v ö lg y e t , m e ly n e k fe n e k é n p a ­
ta k d u d o r á sz o tt, ú g y k it ö ltö t te , a h o g y a
le lk e t k it ö lt i n é h a a lo m b o s öröm , n é h a
a k o p á r b á n a t.
G y e r e k k o r u n k b a n o ly a n b iz se r g ő s z é ­
d ü lé s s e l já r tu n k b e n n e , m in t a m eséb en ,
a z ö r ö k é le tű m e sé b e n . N e m tu d tu k e lk é p ­
zeln i, h o g y v o lt v a la h a k e z d e te , de a z t
sem , h o g y v a la h a v é g e is le h e t . V o lt, v a n
é s le s z az id ő k v é g t e le n s é g é ig . A g y e r e k ­
k o rb a n m in d e n v é g t e le n n e k lá ts z ik , d e
a z é r t m é g is jó tu d n i, h o g y v a n it t a k ö ­
z e lb e n v a la m i, a m i e g é s z e n b iz to sa n e l-
m u lh a ta tla n , a m i m in d ig u g y a n a z m a r a d s
m é g is m in d ig m á s , v a la h á n y s z o r m a g á b a
ölel.
T a v a s z a in a k illa t a , r e g g e le in e k c s illo g ó
p á r á ja , n y á r i d é lu t á n ja in a k á r n y a s n y u ­
g a lm a , é js z a k á in a k k u v ik h a n g ja i é s t e l e i­
n e k f e h é r á lm a i é p p ú g y a la k íto ttá k le l­
k ü n k e t, m in t e m b e r i n e v e lő in k . D e a m íg
em ezek t a n ít á s a ir a a z é le t k é ső b b so k sz o r
r á c á fo lt, a d d ig az e r d ő le c k é it so h a se m
k e lle tt m e g ta g a d n u n k .
E z a z erd ő m o s t h e tv e n é v e s le tt, v a g y
n y o lc v a n .
M e g é r e tt, — m o n d tá k a lo g a r lé c e s e r d ő ­
m érn ö k ö k é s s z e n v t e le n ü l á ts z á m íto ttá k
az erd ő z ö ld é le t é t k ö b m é te r e k r e é s a k ö b ­
m é te r e k e t p e n g ő r e .
E g y b ir o d a lm a t ít é lt e k h a lá lra , e g y
e z e r sz e r te h a ta lm a s a b b b ir o d a lm a t, m in t
a m it em b er a lk o th a t. M e r t m i az a n y o lc ­
v a n , v a g y a k á r ö ts z á z m illió em ber, a k it
e g y á lla m fo g la l m a g á b a n , az erd ő m e l­
le tt, a h o l a fá k n a k , m in t a n ö v é n y i á lla m ­
e sz m e h o r d o z ó in a k v é d e lm é b e n az é le t bil-
lió n y i v á lt o z a ta k ü z d , é p ít é s rom b ol. A z
a lg á k , m o s z a to k , sp ó r á k , g o m b á k , fü v e k ,
b ok rok , ro v a r o k , m a d a r a k , e m lő sö k b ö l­
c sen b o n y o lu lt tá r s a d a lm a f e le t t m e g v il­
la n t a fe j s z e , e g y k ie g y e n s ú ly o z o tt ő s i k u l­
tú r á b a b e le m a r t a c á p a fo g ú fű r é sz .
Ő sszel k e z d té k a k a s z a b o lá s t, a m ik o r az
erd ő m á r g y a n ú tla n u l n e k iv e tk ő z ö tt a té li
a lv á s n a k é s az é le t v is s z a h ú z ó d o tt a fö ld
64
a lá , a g y ö k e r e k b e . N a r k ó z is b a n h a jto ttá k
v é g r e a m ű t é te t s a g y ö k e r e k t a v a s z ig t a ­
lá n n em is s e j t e t t é k , h o g y á r v á n m a r a d ­
ta k , h o g y f e l e t t ü k n in c s e n m á r b ü k k és
t ö l g y é s n y ír f a , c s a k v é r z ő c so n k é s k ö ­
z ö m b ö s fa v á g ó k , a k ik a le d ö n t ö t t t ö r z s e ­
k e n ü lv e sz a lo n n á z n a k .
T a v a sz r a a n a g y v ö lg y k é t o ld a la ta r
le t t . A m e se h a j á t n u llá s g é p p e l t ö v i g le ­
n y ír t á k . A h a jf ü r tö k s z a b á ly o s r a k á s o k ­
b a n , r e á lis k ö b m é te r e k b e n s o r a k o z ta k a
h e g y o ld a lo n é s á ju lta n v á r tá k , h o g y e l­
s z á llít s á k ő k e t a sir a lo m h á z b a , a fa te le p r e .
A v ö lg y k é t la n k á já n , a le o m lo tt b ir o ­
d a lo m r o m ja in p e d ig m e g k e z d ő d ö tt a tá r ­
sa d a lm i á ta la k u lá s . N e m v o lt m á r á lla m -
h a ta lo m , se v é d e r ő , se r e n d ő r sé g , a z e d ­
d ig i tö r v é n y e k é r te lm e tle n n é v á lta k , az
e g y e n s ú ly fe lb o m lo tt. A z a lk o t m á n y véd ő
k u p o lá ja b e d ő lt, m e g k e z d ő d ö tt a k o r lá tla n
n a p fé n y a n a r c h iá ja .
A z a ljz a ti n ö v é n y z e t, a s a t n y a c se r jé k , a
d u d v á k , m e ly e k m á r az erd ő é le té b e n is
le g h a m a r á b b é b r e d te k , h o g y k ih a s z n á lh a s ­
s á k a lo m b fa k a d á s e lő t ti fé n y k o r s z a k o t,
e ls ő n e k v e tt é k é sz r e a v á lt o z á s t, A tö m e g
ö s z tö n é v e l a z o n n a l fe lis m e r té k a c s o d á la ­
t o s le h e t ő s é g e k e t. ..G y ő z tü n k !“ — k iá lt o t ­
t á k a e h lo r o p h iltó l r e k e d te n , a m ik o r lá t ­
tá k , h o g y k ö z ö ttü k é s a z é g k ö z ö tt se m m i
s in c s e n , am i a n a p fé n y t e lf o g h a tn á e lő lü k .
„ M ie n k a v i l á g ! “ — k u r ja n t o ttá k m á m o ­
r o s á n é s e s z e v e s z e tte n n ő n i k e z d te k .
L á r m á ju k tó l id ő e lő t t f e lr ia d ta k á lm u k ­
b ó l a m it s e m s e j t ő m o h á k , p á fr á n y o k ,
c ik lá m e n e k é s m in d a z o k a k é n y e s n ö v é ­
n y e k , m e ly e k lé t e e lv á la s z th a t a tla n a z er ­
d ő á lla m é le té tő l, m e r t c sa k a h a ta lm a s fá k
v é d ő á r n y é k á b a n tu d já k b e tö lte n i h iv a t á ­
su k a t.
R é m ü lte n h a llg a tó z ta k s n e m é r te tté k ,
m itő l o ly a n m e le g é s lá z a s g y ö k e r e ik k ö ­
r ü l a ta la j. A z ö r ö k ö se n n e d v e s é s h ű v ö s
m o h á k k is z ik k a d ta k . S z o m ja sa n , k ie s e r e -
p e s e d e t t k e ly h e c s k é k k e l t á t o g a t t a k egy
id e ig , a z tá n v é g z e t t v e lü k a n a p s u g á r . A
p á fr á n y o k k e n e tte lje s e n , h ív ő lé le k k e l
k e z d té k b o n to g a tn i p ü s p ö k b o tja ik a t és
c s ip k é s m is e r u h á ik a t, de a z e r d ő tis z te le t-
te lje s z so n g á sa é s se k r e sty e h ű v ő ssé g e h e­
l y e t t a n ap n y ílz á p o r a f o g a d t a ő k e t. V é r ­
ta n ú h a lá lt h a lta k , m in t S z t. S e b e s ty é n .
 V elü k p u sz tu lta k a c ik lá m e n e k is, ezek
az é r z é k e n y , fin o m lé n y e k , a k ik a sö té t
erdő m é ly é n ú g y éln e k tá v o l a v ilá g p r o ­
fá n lá r m á já tó l, m in t e m b e r te s tv é r e ik k ö ­
z ö tt a zo k , a k ik h ű v ö s k e r ti sz o b á b a n R il­
k é t o lv a s s á k , p r a r a ffa e lita f e s t ő k k é p e it
n é z e g e tik é s h a lk s z o n á t á k a t já ts z a n a k á t ­
lá tsz ó u jja k k a l.
A n a p fé n y fe lfo r r ó s íto tt a s z e líd g u m ó ik
k örü l a f ö ld e t é s ő k c sö n d e s e n , e lle n k e z é s
n élk ü l b e c su k tá k a R ilk e -k ö n y v e t é s a z o n ­
g o r á t, s fo n n y a d t, sz é p r a jz ú le v e le ik b ő l o ly
ille d e lm e se n s z á llt el a z é le t, m in t a m ik o r
h a ld o k ló c s illa g k e r e s z te s dám ák fe h é r
k eze le h a n y a t lik a p a p la n r a . H a lk lén y ü k
é s h a lk v é r ü k n em lá z a d o z o tt a b r u tá lis
fé n y u r a lo m r a ju tá s a e lle n . O ly fin o m a n
h a lta k m e g , a h o g y é lte k , e g y r ím m e l az
a jk u k o n . É s m é g is ó r á ju k , f ő le g ó rá ju k
e m lé k e z e tt m in d en k i, a k i a m e g ö lt erdő
h e ly é t já r t a é s b o ss z ú sa n k e r ü lg e t te a fö ld i
Szeder in d á it, v a g y a b o jto r já n e n y v e s
h o r g a it.
M ert id ő k ö zb en a h e g y o ld a lo n m á r s z é ­
le s e n e lte r p e s z k e d e tt a z ú j n ö v é n y v ilá g
b o z o n to s tá r sa d a lm a . H a b z s o lta az in g y e n
ön m lő n a p fé n y t é s e ső t, m o h ó g y ö k e r e k k e l
s z ív ta m a g á b a a t r á g y á v á v á lt r é g i k u l­
tú r a b o m lo tt n e d v e it é s n ő tt, n ő tt, h a r ­
so g v a , e g y m á s t tip o r v a , d u h a j te lh e te tle n -
s é g g e l é s m in d en m é ltó s á g n é lk ü l. T ü sk é s
in d á i k ö r ü lfo n tá k a v é r z ő fa tu s k ó k a t, é r ­
d e s le v e le i e lte m e tté k m é g a z e m lé k é t is a
h a jd a n i erd ő n ek .
—- M e g h a lt! -—• r ik o lto tt a s á r g á n e g y
m in d e n t elö zö n lő d u d v a fa j é s k ih ív ó a n k ö ­
r ü ln é z e tt. — E z e n tú l s e n k i s e m n ő h e t a
m á sik f ö lé ! — k iá lto tt r á fe n y e g e t ő e n az
ö k ö r fa r k k ó r ó r a é s a b o g á n c s r a , a m ik o r
azok n y ú jtó z k o d n i k e z d te k . — D e p u s z tu l­
ja n a k in n e n a só h a jto z ó sz e líd e k is, a z é g ­
sz ín k é k is te n fé lő k , a z illa to z ó k , m e g a c s il­
la g s z e m ű é h e n k ó r á sz o k ! A k i n e m d u d v a ,
a n n a k n in c s m it k e r e sn ie a z e r ő se k h e g y ­
o ld a lá n ! — A zza l g y ű lö lk ö d v e n e k ir o n to tt
a h a r a n g v ir á g o k n a k , e z e r jó fű n e k é s m in d ­
an n ak , a m i k ü lön b v o lt n á la , é s k e z d te o n ­
ta n i m a g á b ó l a g y a p ja s te r m é s t, h o g y t e l­
je s s é t e g y e a h o n fo g la lá s t é s m in d e n id ő k ­
re b iz t o s ít s a fa j t á j a g y ő z e lm é t.
A z e r d ő r e m ár n em is g o n d o lt. M i k ö ze
a g y ő z te s n e k a h u llá k h o z ! ? D ia d a lm á m o ­
ráb an n e m is s e j te tte , h o g y c sa k a f ö ld ­
f e le t t i erd ő p u sz tu lt el s h o g y le n t a fö ld ­
ben, a d u d v á k k ú sz a b ir o d a lm a a la t t m é g
él a m á s ik erdő, a g y ö k e r e k e r d e je , a m ib e
c sa k v is s z a h ú z ó d o tt a z ü ld ö z ö tt é le t é s a
te r m é s z e t e g y e n s ú ly á n a k h a ta lm a s s z e l­
lem e.
A tö n k ö k m á r n e m v é r e z te k . B e lá ttá k ,
h o g y c é lta la n a t e r e m t ő n e d v ek b á n a to s
e lf e c s é r e lé s e . ö s s z e g y ű j t ö t t é k te h á t v é r ­
k ö n n y e ik e t é s m u n k á h o z lá tta k . R ü g y k o ­
sz o r ú t f a k a s z t o t t a k a c so n k o k k ö r ü l s
e z e k b e a r ü g y e k b e o n t o t t á k m in d a z t az
é lte tő erő t, a m iv e l a z e lő t t a h a ta lm a s f á t
tá p lá ltá k .
S a m íg az ú j n ö v é n y tá r s a d a lo m e g y m á s t
f o j to g a tta , a d d ig a r ü g y e k b ő l d ú s, d a c o s
v e s s z ő k fa k a d ta k . M in d e n c so n k k ö r ü l k i­
s a r ja d t az if j ú s á g , m e ly a m é ly b ő l j ö t t é s
a m a g a sb a tö r t , s z e n t h a g y o m á n y o k b ó l
tá p lá lk o z o tt é s h i t t a k u p o lá k a t é p ítő
S z e lle m h a lh a t a tla n s á g á b a n .
M o st m á r a d u d v á k i s f e l f ig y e lt e k r á ­
ju k . Ö n te lte n é s k á r ö r v e n d v e n é z té k a fa -
a p ró d o k k ü z d e lm e s s á r j a d á s á t. N e m f é l ­
te k tő lü k , m e r t a t ö m e g k u r ta e m lé k e z ő ­
t e h e t s é g e m á r e lf e le j t t e t t e v elü k , h o g y
v a n n a k tito k z a to s e r ő k , m e ly e k t ú ls z á r ­
n y a lj á k a d u d v á k é s c se r jé k fö ld s z in t e s
v ilá g á t é s s u s o g ó e m e le t e k e t é p íte n e k az
é g fe lé . A z t h it té k , h o g y a v e s s z ő k c sa k
a z é r t n ő n ek , h o g y lé t r á u l s z o lg á lja n a k a z
ő m a g u k b a n t e h e t e t le n in d á ik sz á m á r a .
D e a v e s s z ő k n e m a d u d v á é r t n ő tte k ,
h a n e m az e r d ő é r t. N ő t t e k h a llg a ta g o n , f e l ­
ta r t ó z ta th a ta t la n u l. L a s s a n k is z a b a d íto ttá k
m a g u k a t a b o z ó t v ilá g fo j to g a tó b ilin c s e i­
b ől, lo m b o t f a k a s z t o t t a k é s á r n y é k o t v e ­
t e t te k . M ind sű r ű b b á r n y é k á t. S a z á r ­
n y é k v é d e lm é b e n a sz o m sz é d o s n a g y e r ­
d ő k b ő l ú jr a e lő m e r é s z k e d te k a m o h á k ,
e g y - e g y p á fr á n y s p ó r a is b e té v e d t a m e g ­
f e k e t e d e tt tö n k ö k k ö z é , m e ly e k k ö r ü l im ­
m á r d ia d a lm a s k a r c s ú s á g b a n f e s z ü lt az
e g y e n s ú ly b ó l k it ö r t d u d v a v ilá g f ö l é az
if j ú erdő.
C sa k m o s t k a p ta k é s z b e a c se r jé k é s d u d ­
v á k . D e m á r k é s ő v o lt . A z á r n y é k k a l m á r
n em tu d ta k m e g k ü z d e n i. M ár az e r d ő v o lt
a z e rő seb b , a k u p o la é p ítő S zellem , n e m a
b u rjá n zó a lv ilá g , s e m a k o r lá to lt k ö z é p ­
szer, m e ly n e k u r a lm a m in d ig c sa k p ü n ­
k ö sd i k ir á ly s é g le h e t a z é le t tö r v é n y e s z e ­
r in t.
E z a tö r v é n y n ö v e s z t e t t e ú jr a n a g g y á
a z erd ő t, ez k é n y s z e r ít e t t v is s z a m in d e n
n ö v é n y t k is z a b o tt h e ly é r e . A k u p o la é p ítő
S z e lle m ú j k u p o lá k a t f e s z ít e t t a h e g y o ld a l
f ö lé é s a k u p o lá k a lá ú jr a b e v o n u lt a v is z -
s z a n y e r t e g y e n s ú ly b é k é je .
65
 M E S É K
Irta DOROSMAI JÁNOS
A JEGENYE
A Vén Eperfa, ezer ágabogávál, csodál­
kozva is, irigykedve is nézte a mellette föl-
cseperedett Fiatal Jegenye hirtelen égre-
törését.
Egyszeresük így fordul a fiatal szom­
szédhoz:
— Ugyan mondd meg, fiam, miben rej­
lik ennek a te szépszál nagyságodnak cso­
dálatos titk a ?
— Hogy lehet az, hogy míg én százéves
létemre ugyanazon talajból mindössze ek­
korára nőttem és terebélyemmel évröl-évre
csak az árnyékom lesz nagyobb és söté-
tebb, addig sudaraddal te csillagok közt
jársz; s míg engem látogatására, legföl­
jebb egy-egy szószátyár Veréb ha méltat,
addig a te csúcsodon naphosszat elgondol­
kozik a Sas, a madarak királya ? . . .
És válaszol a Jegenye:
— Látod-e, sudaram milyen egyenes?
Az Eperfa most nagyot nézett, mert ő
még ezt sohasem vette észre.
— Nos, — folytatta a Jegenye — nevelj
egyenes súdárt. Majd akkor ágaid sem fog­
nak össze-vissza nőni, hanem hozzád si­
mulva, veled együtt fölfelé fejlődnek: majd
akkor neked is kisebb lesz az árnyékod,
közelebb jutsz a csillagokhoz és majd ak­
kor téged is elhagynak a verebek és —
fölkeresnek a Sasok!
AZ ÖREG BECSÜLET ÉS FIAI
Az öreg, jámbor Becsületnek utolsó te­
henét is elhajtották: ezt az utolsót már a
Törvény.
Ekkor így fordult könnyes szemmel és
reszkető ajakkal két fölcseperedett fiához,
az Igazsághoz és a Joghoz:
— Fiaim, most már sehogy se bírlak ben­
neteket tovább eltartani; menjetek Isten
hírével, keressetek magatoknak szolgálatot
a világban. — És homlokon csókolta mind­
kettőjüket.
A testvérek pedig egymást kézenfogták,
útrakeltek. Elmentek szolgálatot keresni.
— Én csak olyan gazdához állok be —
mondja útközben az öregebbik testvér, az
Igazság —, aki olyan jámbor és becsületes
lesz, mint az édesapánk. És ha ilyet talá­
lok, híven szolgálom holtom napjáig!
66
— Én meg csak olyan gazdához szegő­
döm — mondja az ifjabb testvér, — a Jog
—, aki olyan erős lesz, hogy nálánál senki
sem erősebb; bánom is én a többit! Sőt
abban a pillanatban otthagyom, ahogy egy
nálánál erősebbet találok!
A keresztútnál aztán megölelték egy­
mást, elváltak és többé soha, soha nem ta­
lálkoztak!
Holtiglan elszegődtek.
Az Igazság a mindenkori szegénységhez.
A Jog a — mindenkori Hatalomhoz.
A SZAMÁR TÖPRENGÉSE
A Szamár, hogyan, hogyan nem, egyszer
csak a nyáj élén találta magát, és ez ak­
kortól kezdve mindenütt ő utána ment,
mintegy igazolva, hogy nagyságát, bölcse-
ségét mindenben elismeri.
Ekkor a Szamár egy igen ritka pillana-
natában így töprengett:
Ő Istenem, micsoda magas polcra is ju­
tottam! Csak legalább azt tudnám, én va-
gyok-e igazán olyan bölcs és okos, vagy
pedig ezek olyan rettenetesen ostobák?!. . .
A DISZKRÉT MÉHECSKE
Egy alkalommal így szól a Méhekhez a
Lepke:
— Hogy lehet az, hogy titeket az embe­
rek a szorgalom és becsület mintaképének
állítanak a világ elé, amikor ti egész éle­
tetekben egyebet sem tesztek, csak loptok,
loptok és loptok . . . Ellopjátok a szegény,
tehetetlen és ártatlan kis virágok mézét.
És, holott a Vadméhek, Darazsak és Don­
gók is csak ugyanazt teszik, azok meg rab­
lók, mihasznák, üldözöttek . ..
— Hát van a dologban valami, — fele­
lik erre a Méhek —, de mi erről igazán
nem tehetünk: miért olyan ostobák a Da­
razsak, Vadméhek és Dongók, hogy csak
maguknak lopnak?!
A NAGY KALAP
Elnézem ezeket a Gombákat, mondja a
fa tetején a Bubósbanka a Pintyőkének,
hogy a fejükön örökösen ott az a nagy ka­
lap. Abban kelnek, abban feküsznek; talán
még abban is alusznak. . . — Még a me-
zeieknél csak hagyján, ott süt a Nap, de
itt az erdőn?
— Hát tudod, pajtás ezzel ők is úgy van­
nak, — feleli szelíd humorral a Pintyőke,
— mint a többi nagykalaposak: az embe­
rek. A zt tartják, ha már van, hadd lás­
sák. Meg aztán, hadd higyjék, fej is van
alatta!. . .
AZ ALTRUISTA HANGYA
A Hangya eleinte igen szorgalmas, sze­
gény ember volt, senki se vett tudomást
róla. Sem apróbb munkatársai, sem az elő­
kelőség.
A szegény Hangya, fáradhatatlan szor­
galma révén, idővel egy kis tőkére tett
szert, de továbbra is megszokott szerény­
ségében élt és mivel tudta, hogy tőke nél­
kül milyen szörnyű nehéz életet kezdeni:
existenciát alapítani, azzal kezdte, hogy
szerény alapítványt te tt még nálánál is
szegényebb polgártársai számára.
— A girhes! — Velünk akar versenyez­
n i. . . nekünk példálódzik . . . — mondogat­
ták az előkelőségek.
— A rongyos! . . . — mondogatták régi,
s szerény társai, akiken tulajdonképpen se­
gíteni akart . . . —
íme, ha kicsinyek vagyunk, még jók se
lehetünk úgy, ahogy akarunk, hanem csak
úgy, ahogy azt a társadalmi rend megen­
gedi! . . .
A BÖLCSESÉG
Tudjuk, a Szamár az állatok között bölcs
hírében áll. És ismerjük el, nem minden
ok nélkül.
Egyszer a Róka, megirigyelvén a Sza­
már hírét, elment hozzá, hogy ravaszság­
gal kivegye belőle a Bölcseség szabályát.
— Mester, — hízelgett hosszabb beszél­
getésük során ravaszul: — miben áll tu
lajdonképpen a Bölcseség, amit oly nagyra
tartunk e földi életben. Miben áll például
a te Bölcseséged?
Az pedig felelte:
— A Bölcseséget általában nagyra tart­
juk. És valami csürt-csavart, nehéz dolog­
nak képzeljük. Pedig az a világon a leg­
egyszerűbb és legközönségesebb dolog.
Nem egyéb az, mint a magunk teljes meg­
ismerése és az ebből a megismerésből fo­
lyó következtetések tökéletes végrehajtása
magunkon. Mert nézd meg, a Lúd, ahogy
jár, ahogy a nyakát tartja, látszik, azt hi­
szi hattyú. A Pulyka hogy páva, a Páva,
hogy valami túlvilági lén y. . . És ez így
megy valamennyin át, végig . ..
Bölcseségem csupán annyi, tudom, hogy,
„szamár“ vagyok!
MAJMOK
Majomország tudósai gyűlést tartottak.
Sorrendjén világra szóló probléma szere­
pelt: A Majom származása.
A gyűlést nemcsak a tudós, de még a
laikus világ is nagy érdeklődéssel várta,
így az rendkívül népes lett.
A kényes tételt Maki, a Tudományos
Majom-Akadémia fiatal tagja fejtegette és
addig szónokolt, addig beszélt, majd régi
bagolyvárakban folytatott kutatásaira,
majd pedig évtizedek súlyos tanulmányaira
hivatkozva, míg utoljára is kibökte, hogy
summa-summárum: szerinte a Majom az
— Embertől származik . . .
Mikor a Majmok ezt meghallották, a lé­
legzetük is elállt, és csak néztek-néztek
egymásra, mintha egymás képén az ember­
vonásokat keresték volna.
A tudósok hümgettek, fejüket ingatták,
a nép pedig a döbbenettől szinte megku-
kült.
Hanem bezzeg tiltakoztak, káromkod­
tak, ordítoztak, amikor pillanatnyi szédü­
letükből fölócsudtak: lett ott még hadd-el-
hadd is!
— Kikérjük magunknak! Hazudik! A
hitvány Embertől mi nem származunk!
Maga talán igen (meg is látszik rajta), de
mi nem! Megsértette az egész Majomfajt;
le vele! . . .
Egy szó mint száz, a gyűlés pártokra
szakadt, szó szót követett, és előbb csak a
torkok, de utóbb az öklök, sőt végül már
a dorongok is munkába léptek. Tudós Maki
uram és tudóstársai pedig okosan tették,
hogy a zsibongó zűrzavarban kámfor mód­
jára eltünedeztek, mert bizony, ami ott
következett, annak fele se volt ám tréfa!
A rémséges és éktelen lárma erdőtren-
gető zsivajára persze a környék egyéb la­
kói is odasereglettek és az épületes jelene­
teken csodálkozva, fejüket csóválgatták:
— Nohát, hogy káromkodnak, civakod­
nak, verekednek, marakodnak és még azt
mondják, — hogy nem az Embertől szár­
maznak! . . .
67
HAMVADÓ CIGARETTA VÉG ÉS MÁS EFÉLÉK. . ,
( Csevegés.)
Irta BENKŐ LÁSZLÓ
Persze, hogy az a leány is cigarettázott,
akinek kb. tíz évvel ezelőtt udvaroltam.
Bosszantott. De nem is annyira a ciga­
retta, mint inkább az, hogy füstje mind­
untalan szétfújta az álomfelhőket, melyek
jótékonyan eltakarták és mitikus homályba
burkolták előttem a valóságnak nem min­
den tekintetben csábító képét.
A valóság elől mindig szívesen menekü­
lünk a képzelet mesés világába.
A japán nemzeti mítosz szerint egy ős­
régi istenpár dárdahegyet szúrt az őstszap-
ba, így hozta létre a japán szigetvilágot.
Ez egyszersmind a világ teremtés kezdete.
A napistennő, az ősistenpár egyik unokája
tükör, kard és drágakő jelképében átadja
a japán birodalom feletti uralmat egyik
unokájának. Ennek az uralkodónak ismét
egyik unokája Jimmu Tenno, az első ja­
pán császár, aki a Kr. előtti 660. év feb ­
ruár 11-én megalapítja a mai japán földi
birodalmat. Valóban mitikus erők játéká­
nak tűnik fel, hogy éppen ezen a napon, a
birodalom alapításának évfordulóján eselt
el Singapur. Bizonyosan nem véletlen, hogy
a japán hadsereg eme nagyszerű és bravú­
ros diadalát éppen ezen a napon harsogta
bele a világba a rádió. De bizonyos az is,
hogy az ilyen események új meg új erők
forrásává avatják az idők végtelenségébe
visszanyúló regét.
De nemcsak népek és nemzetek, az egyén
is szeret magának mítoszt teremteni. Ezt
a mitoszkereső, mtitoszalkotó hajlamot a
primi'tív korok ősemberénél éppenúgy
megtaláljuk, mint a huszadik század mű­
velt és barbár hadi technikusainál.
„Mert az ember lényegében mindig egy­
forma: a bölcső és a koporsó között pá­
lyát fut be, melyet a végzet és az akarat
határoz meg. A végzetet Isten az időben
rejti el, amelyet és amelyben él az egyén.
Az akarat pedig a különbség, ami mások­
tól elválaszt.“ (Tamási Áron.)
Mitoszvilágban éltem én is.
Az ifjúság ideális rajongással teli kor­
szakától lehet-e rossz néven venni, ha mi­
tikus világát egyetlenegy alak köré fonja,
s ezt képzeletének legszebb szivárványszí­
neivel ruházza fel? Csodálnivaló-e, ha ki­
zárólag a szerelem szemüvegén keresztül
látja a végzetet, s akaratának minden
68
atomjával arra törekszik, hogy a váló
életre ráfesthesse álomképei mitikus szí­
neit? Hihetetlen energiát, rengeteg időt és
bámulatos szívósságot tud az ifjúság kifej­
teni azért, hogy n e kelljen felismernie a
valót. Evégre elpazarolt erejénél csak szent
naívsága nagyobb.
Világos, hogy ádáz gyűlölettel indít kí­
méletlen harcot minden ellen, ami ellenség­
ként közeledik álomkövekből épített mí­
toszodra felé.
Ilyen ellenséges légiveszélyt jelentett az
én mitoszváram számára — a cigaretta-
füst.
Ó, ártatlan fehér rudacska! Amikor fi­
nom selyemszárnyaddal körülfontad mil­
liónyi apró csibéidet, gondoltál-e arra, mi­
lyen hatalmas végzetet zársz magadba?
Nem hasadt-e szét hattyukebled a rossz
előérzet gyötrő sejtelmétől, amikor még
alig születve huszonnégy társaddal együtt
rádborult a staniolos szemfödél? Nem döb­
bentél-e rá, milyen tragikus sorsot hordo­
zol karcsú testedben, amikor rövid tetsz­
halál után bársonyos kéz érintése sugár­
zott beléd villanyáramot, s izgatottan,
nem várt tapintatlansággal gyömöszöli
újra ezüst koporsóba? És nem löveltél-s
füstös lángot a kétségbeesés utolsó erő­
feszítésével, amikor a ruzsos ajkak bi­
lincsébe zárva tehetetlenül kellett nézned
öntested lassú elemésztését ?
Nem! Te zokszó nélkül, hősies elszánt­
sággal viselted sorsod, mert tudtad, hogy
így végeztetett. Csak egyedül én hallottam
azt a lehelletszerű sóhajt, amellyel ham­
vadó véged búcsúzott tiszavirág életed­
től, amikor megkapta a kegyelemdöfést a
hamutálca szélén. De a sóhaj nem volt fá j­
dalmas, múlásod könnyű volt és tiszta.
Elhamvadt kis cigaretta, bocsásd meg,
hogy az ellenséged voltam! Hogy benned
láttam ábrádképeim megvalósulásának aka­
dályát. Hogy azt hittem, te vagy az oka
boldogtalanságomnak.
Akkor még nem tudtam, amit a római
költő-császár már kétezer éve hirdet, s
utána oly sokan, hogy az emberek egymás­
nak születtek, oktatni kell őket, vagy el
kell őket viselni; de mindenképpen el kell
fogadni olyannak, amilyenek, és szeretni
kell őket úgy, ahogy vannak.
 Ha meg akarjuk őket változtatni, javí­
tani — vagy ki tudja, talán éppen akkor
— rontani, másszóval n e v e l n i , a siker­
nek ez az alapfeltétele és kiindulási pontja.
E nélkül mindenféle nevelési törekvés zsák­
utcába jut, vagy kénytelen nagyon időle­
ges és látszateredményekkel megelégedni,
— még akkor is, ha önzetlen boldogítás a
célja. Komoly tudósok ezt bizonyára, így
mondanák: az emberek boldogulásához ve­
zető utat nem lehet l o g i k a i , csak l é -
l e k t a n i alapokra építeni.
A történelem számtalan példával iga­
zolja tételünket. Elég, ha II. Józsefre, a
kalapos királyra gondolunk, akiről nem­
csak a bécsi Burg tövében hirdeti lovas­
szobra, hogy „nem sokáig, de egészen“ né­
peiért élt, hanem minden történetírója el­
ismeri, hogy kizárólag nemes szándék és
holdogítnivágyás sugalmazta rendeletéit.
Valóban, kivételes lelki nagyság és erő kel­
lett ahhoz, hogy halálos ágyán egyetlen
tollvonással eltörölje újításait. De ezz~l a
tettével örök mementóként hirdeti az igaz-
sáaot: s e n k i t nem, l e h e t a k a r a t a
ellenére boldgítani!
Lehet-e kételkedni a túlpedáns családfő
vagy édesanya jószándékában, aki mégis
szerencsétlenné teszi egész családják?
Milyen jó volna, ha a viláa hatalmasai
kongresszusi beszédek, hadi térképek és úi
fegyverek tanulmányozása helyett a törté­
nelem és lélektan lapjait forgatnák.
A lélektani szempont áltálában sokkal
nagiiobb szerepet tölt be életünkben, mint
amilyen jelentőséget tulajdonítunk neki.
Idézem a tudományos megállapítást: ..A
lelki tényezőkkel való helyes, az eddia
megszokottnál l é n y e g e s e n gondosabb
számotvetés azért rendkívüli jelentőségű,
m.ert a tényleges emberi é l e t é r z é s és
é l e t v e z e t é s , az élet különböző körei­
vel szem,ben kialakuló tényleges emberi ér­
tékelő és irányító b e á l l í t á s m ó d o k ,
az érzelmi, törekvéses és akarati világ, az
értelmi megfontolások, akarati elhatározá­
sait-. ás r> fénnlegp,n c s e l e k v é s e k , tettek
vilána k ö z v e t l e n ü l mindég éppen
l e l k i megalapozású, egyúttal azonban a
l e g v é g s ő fokon is az, merthiszen énnen
lelkiségünk a legmélyebb benső meghatáro­
zója minden s p o n t á n emberi aktivitás­
nak, de másfelől — a Pusztán reflex és
automatikusan mechanikus lefolyásokat,
valamint a pusztán fiziológiás f o l y a m a t o ­
kat kivéve — lelkiségünk, az egyedüli köz­
vetlen meghatározója minden r e a k t í v
emberi tevékenységnek is.“
(Mítoszt emlegettem, s most egyszerre
alvilági manók rajzanak körém, és minden­
áron arra akarnak késztetni, hogy meg­
kérdezzek valakit, megértette-e ezt a mon­
datot.)
Az egyenként is súlyos gondolatoknak
egyetlen mondatba sűrített gazdagságát,
a kifejezéseknek, nyelvi szerkezeteknek és
nyelvtani fogalmaknak bra,vuros játékát
itt valóban inkább megcsodálni, mint ér­
teni lehet. Bizonyos vagyok benne, hogy­
ha még néhány ilyen mondatot felolvas­
nék, mindnyájan a pokolba kívánnának.
De éppen ez igazolná, hogy a köztünk —
mint hallgatók és beszélő között — kelet­
kezett kapcsolatot lelki tényezők szakítot­
ták meg.
Mégis inkább elállók ettől a bizonyí­
tási módtól. Életünk olyan sokrétű, — kü­
lönösen a háború ötödik évében —, hogy
bőven nyújt kevésbbé nyakatekert példá­
kat is: A newyorki Columbia egyetem lé­
lektan professzora több mint száz angol
könyvet végigolvasott minden lehető tí­
pusból a bibliától a szakácskönyvig. És
minden egyes szót kicédulázott belőlük.
Ilyen módon mindegy ötmilliónyi angol
szóból álló halmazt nyert, amiből meaál-
lapította, hogy melyik a leggyakrabban
előforduló tízezer szó. Ezt a tízezret előfor­
dulásuk gyakoriságának sorrendjébe szedte,
hogy kimutathassa, mi a könyvekben
rögzített angol szókincs alaprétege. Ez az
érdekes statisztika mintegy kiinduló
pontja lett annak az angol nyelvet egy­
szerűsítő kísérletnek, am.elyről Basic Eng­
lish néven mostanában nálunk is soka*
beszélnek. Ennek az érdekes kísérletnek
elvi alapja, valamint célkitűzése lényegé­
ben egy új világnyelv-kísérlet. Egy újabb
próbálkozás, hogy a volapük, eszperantó,
idő és még annyi más több-kevésbbé múló
jelentőségű mesterséges nyelv mellé, illet­
ve helyett egy újat állítson. De ez az új
világnyelv nem 'mesterséges készítmény,
hanem egy már meglévő világnyelv tömény
párlata, egy végletekig leegyszerűsített
angol nyelv. Tehát nem újabb adalék Bá­
belhez, hanem ellenkezőleg: út, mely kive­
zet a Bábelből. (Vö. Országh László: Basic
English és társai. Magy. Szemle, 191^3.
nov.)
íme hova v itt a nyelvi jelenségek lélek­
tani szemlélete.
*
A legtöbb nő azt gondolja, hogy az ajak-
és arcfestés (általában az ilyen mestersé­
ges elváltoztatás) kozmetikai kérdés. Pe­
dig dehogy! Minden kozmetikai beavatko-
69
 zásnak kiinduló pontja az a hiányérzet, különbség van: S a j á t k ü l s ő fogyaté­
amelynek folytán valaki ajkát nem elég kosságaink palástolására gondosan törek­
pirosnak, bőrét nem élég hamvasnak, ha­ szünk. A b e l s ő hibákat is ki akarjuk
ját nem elég hullámosnak érzi, és így to­ gyomlálni, de elsősorban e m b e r t á r ­
vább. sainkból.
Ebből az elvi alapból viszont az követ­ Ha valakinek hirtelen az a különös öt­
kezik, hogy egyáltalán nem fontos, vájjon lete támadna, hogy kis papírdarabkákat
a mesterséges „utánpótlás“, a kikészítés osszon ki, s arra mindenki felírná azt az
észrevehető-e vagy sem. (Hát persze, hogy emberi tulajdonságot, amely — véleménye
észrevehető.) Ez csak a naív férfinem zsi­ szerint — mindannyiunkban közös, az én
nórmértéke. A lényeg, hogy az imént em­ cédulámon az állna, hogy m i n d n y á j a n
lített nyugtalanító lelki hiányérzet kiélé- szeretünk nevelni — másokat.
güljön. Ez a törekvés helyénvaló is mindaddig,
E zért uralkodik a nők körében az a sza­ amíg jobbá, nemesebbé, tökéletesebbé akar
bály, amiért valakinek pl. ruzsoznia kell átformálni.
ajkát a házimunka végzése közben vagy Csak természetes, hogyha a külső szépí­
légiriadó alkalmával is. tőszerek alkalmazásának megvolt a lelki
Nőismerőseim között ugyan eddig csu­ alapfeltétele és határmértéke, akkor ennék
pán egyetlenegyet találtam, akiben tuda­ a belső lelki kozmetikának is vannak át­
tosan élt e törvény lélektani háttere. A leg­ hághatatlan szabályai.
többen öntudattánul hódolnák eme íratlan A kiindulási pont itt az, hogy kitűzött
szabálynak, mélynek eszményi magaslatáig célomnak m e g g y ő z ő e r e j e legyen. A
a férfi-logika soha nem tud — félemel­ zsinórmérték pedig, hogy csak annyit kí­
kedni. vánhatok, amennyit magam is nyújtani
Eszembe jut egy kedves családi jelenet. tudok.
Előre kell bocsátanom, hogy jó anyám, így térünk vissza ahhoz az igazsághoz,
mint az előző nemzedék tagja, eleve ellen­ amire a cigarettafüst tanított, hogy azo­
sége a száj- és arcfestésnek. Egyik otthon kat, akiket nevelni akarunk el kell fogad­
töltött vakációban, (már nem emlékszem nunk olyanoknak, amilyenek, és főkép sze­
rá, melyik ideálomról volt szó) apám kifo­ retni kell őket úgy, amint vannak. Mert
gást emelt a szóbanforgő leányzó ellen, nevelő szándékom helyességéről meggyőzni
mert száját „még otthon is“ ruzsozza. Erre csak azt lehet, aki érzi, hogy ez a törek­
anyám megmagyarázta, hogy a rúzst vagy vés szeretetböl fakad, mégpedig feltételek­
egyáltalán nem, vagy állandóan kell hasz­ hez nem szabott szeretetböl.
nálni.
A szeretetre épített nevelés valóban cso­
Békeszerető ember vagyok, és nem aka­ dákra képes, ha példaadással párosul.
rok ellentétbe kerülni a szépítészet vagy- Ezért minden nevelési receptre csak két
rábecsült ivarművészeivel. Ezért mellőzöm gyógyszer kerülhet: s z e r e t e t é s p é l -
a további kozmetikai fejtegetéseket. Any- d a, semmi egyéb.
nyit azonban méa elárulhatok, hony a szé- Erre tanított meg a cigaretta, ezzel kö­
nítő eszközök alkalmazásának mértékét a telezett örök hálára.
belső lelki tényezők m ellett méa valaminek *
kell szabályoznia. Ez: az esztétikus össz­
hang az egyéniséggel. Mindenféle kozme­
tikai beavatkozásnak csak addig van lét­ Még csak egy szót a cigarettáról: Éle­
jogosultsága, amíg harmonikus egységben temben egyetlen egyszer, harmadik elemista
marad hordozójával, az emberrel. koromban az apám égő cigarettavéget fe­
Az emberrel, akit a Teremtő mindia tö­ lejtett a hamutálcán. Megigézve néztem a
kéletesnek és eaésznék alkot, csak mi ki- felfelé kígyózó füstfoszlányok játékát,
ficamult ízlésű int ettek tuelek látunk rajta mint azóta is mindig. Nem, tudom milyen
itt is, o tt is hibákat. titkos ösztön sugallatára, hirtelen vak­
Azzal szoktuk magunkat áltatni, hogy merő elhatározással számba dugtam az égő
avarló emberek vagyunk, és rengeteg n csutakot. Egyetlen szippantás, és szemem,
hibánk külsőleg is, s tálán méa inkább torkom teli lett az égető, maró füsttel.
bélül, ahol nem látszik. Éppen emberi gynr- Léptek hallatszottak, s én villámgyorsan
lósáaunkból adódik, hogy külső, belső hi­ ugrottam félre, még köhögni se tudtam.
báinkat egyaránt igyekszünk elvalástolni. Azóta nem volt cigaretta a számban. —■
De a kozmetikai eljárások közt lényeges Ki nem állhatom.

70
SZENT F R I D O L I N U S H I S T Ó R I Á J A
J o se p h v. S c h e ffe l e le v e n íti fe l ú tira jza ib a n ( N o v e lle n und
E p isteln , L eip zig , 1921) a z t a le g e n d á t, h o g y a s ä c k in g e n i A ra n y ­
gom b ven d é g lő sö k n e k m é g m a sem szabad, a s z e n t körm en etben
ré sztven n iö k . A z A ra n y g o m b ven d ég fo g a d ó á llító la g m á r a pogán y-
korban m e g v o lt. G a zd á i a S ze n t F ridolin p ro c e sszió n a z é r t nem
v e h etn e k r é s z t, m e rt v a la m ik o r s z e g é n y F rid o lin t k iu ta s íto ttá k a
vendégfogadóból. ím e a v e rs e s legen da m a g y a r á tü lte té s e :

Nemes asszonyok sorában

ott voltak a polgárnők is
s ott voltak a matrónák is.
Az egyik munkásruhában
távolabb állt a menettől:

Ő volt az Aranygomb korcsma

szorgoskodó gaző,asszonya.
Ilyen volt az ősi szokás,
mint a régi mese mondja,
szóval a pogány világban,
mikor jámbor Fridolinus
lábát a szigetre tette,
első dolga az volt néki,
hogy keressen menedéket.
Ám a gazda — durva fráter! —
nagy gorombán így válaszolt:
„Térítőkre nincsen szükség:
Nem tetszenek Istennek se,
mert zsebükben meg nem bújik
még egy árva rézgaras se.
Hordd, el magad a házamból!“
Fridolinus, kinek zsebe
szűkecskén volt kibélelve,
kibandukolt a szabadba
s ott lelt égi menedéket.
De angyalok csudát tettek
s mire a nap felvirradott,
szép, csillogó aranyakkal
volt tele a tarisznyája . . .
Ismét elment Fridolinus
a goromba vendéglőshöz;
falatozik és kész pénzzel
fizeti a fösvény gazdát,
sőt még két arany sillinggel,
meg is toldja fizetségét. . .
. . . ámde örök intéséül
a rosszmájú gazdanépnek
századokon át tilos volt
Aranygombos vendéglősnek
résztvenni a körmenetben.
KEMÉNY GÁBOR fordítása.

71
K O D Á LY M Ű V É S Z E T É N E K N E M Z E T I JE L E N T Ő SÉ G E
írta FARKAS FERENC
Kodályról — különösen a közelmúlt­
ban, hatvanadik születésnapja alkalmá­
ból — rengeteg cikk, méltatás, tanul­
mány jelent meg, igen nehéz tehát a
dolga annak, aki a nagy m agyar mes­
terről valami újat szeretne mondani.
Hiszen talán minden elmondhatót el­
mondtak már, a tárgyilagos m éltatás­
tól az ünneplés forró hevületéig, — aki
most „post festa“ Kodályról akar be­
szélni, meg kell hogy elégedjen avval,
hogy legjobb esetben összefoglalja az
eddig elhangzottakat. Ezt fogom én is
a következőkben megkísérelni. Mind­
azonáltal nem hallgathatom el egy ag­
gályomat: van-e jelentősége az ilyen
előadásnak, illetve helyesebben megfo­
galmazva, mikor van jelentősége? Az
előadás elhangzik, a kimondott szó el­
röppen, de vájjon szaporította-e Ko­
dály vagy a magyar muzsika híveinek
számát csak eggyel is a legremekebbül
m egírt tanulmány, vagy a legkiválóbb
ékesszólással megszerkesztett előadás?
Zenének híveket szerezni csak zenével
lehet; a m éltatás csak felhívhatja a
közönség figyelmét arra, am it önma­
gától esetleg nem vesz észre, vagy
aminek talán nem tulajdonít fontossá­
got. Az előadót türelmesen meghall­
gatják s rendszerint minden m arad a
régiben, hazamegyünk, otthon megin­
dítjuk a rádiót s tovább hallgatjuk a
m agyar nótaipar üzletszerűen előállí­
to tt dömpingtermékeit, ostoba és in­
fantilis operettslágereket, vagy dilet­
táns „zeneszerzők“ álhazafias indulóit.
Arról, hogy az előadásnak eredménye
is volt, akkor beszélhetnénk, ha a hall­
gatók egy része valóban elhatározná,
hogy a jövőben csakugyan figyelemmel
kíséri a Kodály-kompoziciók előadá­
sait, igyekszik őket meghallgatni rá­
dión, vagy hanglemezen, sőt hangver­
senyen is, — arra már nem is merek
gondolni, hogy a kottát meg is lehet
vásárolni s a műveket otthon áttanul­
72
mányozni. Mert különben csak jelszó
m arad Kodály neve, s a jelszó igen
gyakran üresen kong. Kodálynak és
vele együtt B artóknak a nevét túlsó­
ban írták le olyanok is, akiknek fogal­
muk sem volt arról, hogy milyen is hát
egy Kodály-mű. Népdalgyűjtés, népi
hagyományok, karfeldolgozások, kom­
pozíciók, sokak képzeletében valami
olyan tetszetős szivárványos köddé go-
molyodnak össze, amiben mindenki
azt látja, amit szeretne. Mielőtt tehát
Kodály nemzeti jelentőségére rátér­
nék, szeretnék egy-két fogalmat tisz­
tázni. Igen gyakran hallani: Kodály-
féle népdalról, sőt Bartók—Kodály
gyűjtésű népdalokról. Valóban Kodály
amellett, hogy kiváló zeneszerző, nép-
dalgyüjtő is, hiszen köztudomású, hogy
Bartókkal együtt, mintegy negyven
esztendeje nekivágtak a magyar falu­
nak, hogy felfedezzék az igazi magyar
népdalt, ami mindaddig ismeretlenül el­
temetve aludta évszázados álmát a fal­
ta k mélyén. Nyomukban kiváló nép­
rajztudósok és muzsikusok folytatták a
megkezdett művet, s ma már tisztán áll
előttünk népzenei hagyományunk. De
B artók—Kodály-féle népdalról beszélni
ilyen értelemben nem lehet, m ert bár
vitathatatlanul ők voltak az első gyűj­
tők, van olyan valódi magyar népdal,
am it nem ők gyűjtöttek, — viszont van
olyan is, amit ők gyűjtöttek, és mégis
idegen eredetű. Ha népdalról beszé­
lünk, ma már igazi magyar népdalt ér­
tünk alatta, s nem városi népies mű­
zenét, s ha mégis hozzátesszük: ez va­
lódi Kodály-gyüjtés, — úgy hangzik,
mintha Kodály valamiképpen, prepa­
rálta volna az általa gyűjtött dallamo­
kat, vagy specializálta volna m agát bi­
zonyos dallamok gyűjtésére, s a nem
általa gyűjtött dallamok valami egé­
szen más kategóriába tartoznának A
népdalgyűjtés egyébként kizárólag tu ­
dományos működés és mint ilyennek
tulajdonképpen nincsen köze a művé­
szethez. Kodály azonban nem áll meg
a népdalok szakszerű és rideg tárgyi­
lagosságéi felgyüjtésénél, az össze­
gyűjtött dallamok nagyrészét fel is
dolgozza, hogy ezáltal a magyar nép­
zenehagyományt ú jra a nemzet vérke
ringésébe juttassa. Miért van szük°ég
K od ály Z oltán
népdalfeldolgozásra? A magyar népdal
egyszólamú, legtöbbjük tökéletes re­
mekmű úgy amint van, felesleges hoz­
zátenni és nem szabad elvenni belőle. A
magyar paraszt egyszólamban énekel,
nem tercel, mint a német, és nem rög­
tönöz többszólamú kórust, mint az
orosz. Ez nem jelent sem elmaradottsá-
73
 got, sem alacsonyrendűséget, hiszen
tudjuk, hogy a gregorián zenekultúra,
mely egyik legtökéletesebb magaskul­
túra, ugyancsak egyszólamú, viszont
azt is tudjuk, hogy A frika primitív né­
gertörzsei közt igen gyakori a többszó -
lamúság. Mi azonban visszavonhatatla­
nul az, európai műzenekultúra részesei
vagyunk, mely egy évezrede kim utat­
hatóan többszólamú kultúra tehát ah­
hoz, hogy a magyar népdalt az euró­
pai zenekultúrába beágyazzuk, szüksé­
ges többszólamú feldolgozásuk. Ez a
feldolgozás lehet egyszerű harmonizá­
lás, mely szerény akkordjaival a dalla­
mot kiemelni, alátám asztani és a több­
szólamú zenéhez szokott fülünkhöz kö­
zelebbhozni igyekszik. De lehet a fel­
dolgozás nagyobb igényű is, ha a nép­
dalt egy nagyobb form a felépítéséhez
használja alkatrészük, mint például
Kodály népballadáiban. Legművészibb
a feldolgozás akkor, h a az alapul vett
népdal és a hozzáírt kísérőszólamok
annyira azonos anyagból készülnek,
hogy szinte meg se lehet különböztetni,
melyik szólam népdal s melyik a hozzá­
írt ellenpont. Ilyen művek Kodály újabb
karfeldolgozásai. A népdalfeldolgozá­
sok szerzője úgy já r el, mint az ötvös,
aki a drágakövet pompásan cizellált
keretbe foglalja. De Kodály számos m ű­
vében — ezek igazi remekművei —
még egy lépéssel továbbmegy: a m a­
gyar népdal dallamkincséből olyan vi­
lágot alkot magának, melyben már nem
szerepel a népdal a m aga zárt form ájá­
ban, ám jellegzetességei olyan elemek­
ké szublimálódnak, melyek alkalmasak
arra, hogy belőlük európai jelentőségű
remekművek szülessenek. Ilyen két ha­
talm as alkotása: a Psalm us Hungaricus
és a Te Deum, valam int néhány kiemel­
kedő acapella karműve. Ha méreteik­
ben nem is, de jelentőségükben és igé­
nyeikben méltán sorakoznak Kodálynak
eme reprezentáns alkotásai mellé dalai
és kamarazenéje. T alán túlhangos ko­
runk, mely nem kedvez a kamarazené­
nek, az oka annak, hogy Kodály ka­
marazeneműveit jóval ritkábban hall­
hatjuk, mint karkompozicióit. Két vo­
nósnégyese, vonóstriósszerenádja, he-
74
gedűtriósszerenádja, hegedű-gordonka
kettőse, gordonka-zongoraszonátája
egytől-egyik olyan alapvető jelentőségű
mesterművek, melyek megérdemelnék,
hogy gyakrabban játsszák őket. Szá­
mos zongorakiséretes dala, — melyek­
ben szinte a semmiből megteremtette a
m agyar deklamációt —, egy-két kivé­
teltől eltekintve ugyancsak ritkán ke­
rül előadásra.
Az imént különbséget tettünk nép­
dalfeldolgozások és az egyéni invenció­
ból született művek közt. Kodály alko­
tásaiban. azonban nem lényeges, hogy
népdal, vagy saját leleményszülte té­
ma-e, melyből műve kivirágzik, hiszen
a népdalt, a tömegek művészetét a mű­
vész egyénisége szűri műzenei kompo­
zícióvá, az egyén kitalálta téma mögött
pedig mindig ott érezni nála a magyar­
ság tömegeinek lélegzetvételét. Éppen
ezért műveiben akárhányszor elmosód­
nak a határok az egyén és a közösség
mondanivalója közt. A tizenhatodik szá­
zad magyarságának sorsa, a török más­
félszázados járm a alól felszabadult tö­
megek ujjongása válik műremekké a
Psalmusban, illetőleg a Te Deumban,
számos népdalfeldolgozásban pedig a
magyar nép eltemetett millióinak bá-
nata-vidámsága. ju t szóhoz olyan dalla-
mokban, melyek nagyrészét még hon­
Ifoglaló őseink hozták régi hazájukból
magukkal.
Kodály Zoltánnak van mondanivalója
a magyar színpad számára is. A Háry
Jánosban és a Székelyfonóban tö rt be
elsőnek a magyar népdal a magyar
operaszínpadra. A Háryban a magyar
daljátéknak m utatja meg azt az utat,
melyen járnia kellene, a Székelyfonó
pedig hallatlanul érdekes kísérlet arra,
miképpen lehet a magyar népdalokat
úgy szőni-fonni, hogy belőlük történés,
cselekmény alakuljon ki. Ne felejtkez­
zünk el a zenekari darabokról: a ma­
gyar m últ táncos kedvét idéző Galántai
és Marosszéki táncokról, a Felszállott
a páva-variációkról és a közelmúlt
klasszicisztikus törekvéseit nagyszabá­
sú módon összefoglaló Concentoról
sem, s akkor nagyjából előttünk áll
Kodály zeneszerzői működése. Kodály
kompozícióinak nemzeti jelentősége ket­
tős: a magyar zene talán benne találta
meg elsőnek azt a reprezentáns képvi­
selőjét, aki magyar és ugyanakkor eu­
rópai jelentőségű; de európai jelentő­
ségénél fogva különösképpen alkalmas
arra, hogy minket a külföldön képvi­
seljen. Minden Magyarországon elő­
adott Kodály-mű zenekultúránkat és
magyarságunkat öregbíti, minden kül­
földön előadott Kodály-mű becsületet
szerez a magyar névnek. Egyik irodal­
mi folyóiratunk cikksorozatot közöl hí­
rünkről a világban, mely bizony nem
mindig olyan, mint amilyennek azt mi
szeretnők, — nos, ha az idegen egy el­
hangzott Kodály-mű alapján alkot ró­
lunk véleményt — bizonyára nem já ­
runk rosszul.
De nemcsak Kodály művészetének
van nemzeti jelentősége, sokoldalú te­
vékenysége mind a magyar zenekul­
túra építését célozza. A népdalgyüjtő
Kodályról már tettünk említést, tegyük
hozzá, hogy a népzenetudós sem marad
semmiképpen sem a népdalgyüjtő mö­
gött. Érdemes megemlíteni, hogy olyan
dolgokra, melyeket ma m ár természe­
tesnek találunk, — ilyen például a ma­
gyar népdal ötfokúsága, vagy népze­
nénk rokonsága a cseremisz népzenével
— ő hívta fel elsőnek a figyelmet, s
kérlelhetetlen logikájú tanulmányaiban
ő fektette le a jelenségek törvényszerű­
ségét. Figyelme kiterjed a m agyar be­
széd hangsúlyára, régi epikus énekeink
ritmusára, megkísérli m eghatározni:
mi a magyar a zenében? Vizsgálódásai
során rájön, hogy a m agyar zenekul­
tú rát nem lehet felülről építeni, már
az iskolában meg kell kezdeni a magyar
népdal, magyar szellemű kórusok ta ­
nítását. Üjabban az óvodákban való ze­
netanításról írta meg véleményét, leg­
újabban pedig egy pompásan megszer­
kesztett elemi iskolai énekeskönyvvel
lepte meg a magyar tanítóságot. Mű­
ködése ma már beláthatatlan, mert hi­
szen mindaz a terület, melyen nem ő
személyesen, de valamelyik tanítványa
fejti ki áldásos tevékenységét, — gon­
doljunk a magyar egyházi zenére —
szintén az ő m unkáját dicséri. Az ő
keze alól kikerült zeneszerző nemzedék
nemcsak mesterségbeli készséget, de
nemzete iránti felelősséget és etikai
alapot is nyert tőle. — Kodály Zoltán
kiváló zeneszerző; életműve azonban
csak úgy felbecsülhető, ha kompozíciói
mellé odaszámítjuk mindazt, am it a
magyar művelődés érdekében önfelál­
dozó módon cselekedett.
A nyugati nemzetek művészei elérték
céljukat, ha fejlődésük folyamán meg­
találták és kimondták saját emberi
mondanivalójukat, kifejlesztették jel ■
legzetes nyelvezetüket, kialakították
saját stílusukat. Ez, ha sikerül, tudjuk
kemény küzdelem, akárhányszor sok
szenvedés, meghasonlás lemondás és
kitartó munka eredménye. A magyar
művész azonban nem csak sajátm agá­
nak tartozik felelősséggel, hazája és
nemzete is számonkéri tőle: mit adott
művészetével a magyarságnak? Kis nép
vagyunk, művészeink nem engedhetik
meg maguknak azt a fényűzést, hogy
kizárólag csak magukkal foglalkozza­
nak. Nagy géniuszaink sorsa különös
módon sohasem egyéni sors, örömük,
jajkiáltásuk nemcsak az individumé,
mindig mögöttük érezzük a közösséget.
Sok szép példával szolgál az iroda­
lom, gondoljunk Berzsenyire, Vörös-
m artyra, Petőfire, Adyra.
Ilyen művész Kodály is. Működése
amint láttuk, felöleli a magyarzene
minden ágát. Népdalgyűjtés, tudomá­
nyos munka az ének- és zenetanítás
kérdései az új generáció nevelése, mind­
ez nem a zeneszerző működési területe,
ő mégis a tudós alaposságával, a peda­
gógus lelkiismeretességével és a pró­
féta hitével és szívósságával küzd nem­
csak a magyar zenekultúráért, de egy
magyarabb és emberibb magyarságért.
LŐRINCZ LÁSZLÓ: VERSEK

ARRÓL, AMIKOR MÉG

KISFIUCSKA VOLTAM
Hány évet éltem nálatok,
én, kisgyerek, mások között,
ki éppen úgy, mint társai,
levetkezett, felöltözött.

K i délelőtt tanulgatott,
de tíz felé már enni kért,
s nem fizettették meg vele,
úgy adtak néki, semmiért.

És délután futott, loholt,

vagy ült az árnyas grádicson,
labdát rúgott, tücsköt fogott,
vagy pittyezett a pázsiton.

Vagy erdőszélen kóricált

s nász-lesni sárga réten,
vagy rossz volt s otthon térdepeli
kukoricasör éten.

Mint most a bűnt szívünk köré,

úgy fontunk, úgy kötöttünk;
nevetnem kell, hogy általam
kis költő járt közöttünk.

KAMASZOSAN

Ha megnövök, csúf mészáros leszek;
csaposlegény, vagy sarki árus: „börzés",
borbélyinas, ki sorra mind lemetszi
az emberek szépségadó szemölcsét.
Zárás után kezem zsebembe vágom,
s mint kultúrvad, mely szükségére
[dobban,
előbb zabátok hosszasan, mohón,
majd elsüllyedek asszonytest-odukban.
Lehet, hogy mindez nem lesz így velem,
mert testem már oly ideges, — tetem,
de akkor biztos oly irigy leszek,
farkaskutyám is megheréltetem.
Mert jó az ember míg télik magából
csatára, szépre, áhítatra, nőre, —
de hogyha nem, — míg fintorogva
[fonnyad,
dúvad gyanánt megnő a karma, szőre.

76
SZÉP HALOTTAK: HÚSZÉVESEK

Szép halottak: húszévesek.

Még az Istent sem imádjuk,
épp hogy féljük, mint egy kopott,
vásott kölyök a nagybotot.

Szeretetünk észről lobban,

csókunk rosszabb száz dudásnál,
nem hiszem, hogy volna isten,
kiért félfület levágnának.

Szép halottak: húszévesek,

ki a hibás? — talán a kor,
amely minden léptünk után
tarisnyánkba új bűnt pakol,

új problémát, újabb eszmét.

Jaj ha egyszer földre esne

eszmekorsónk s szertehullna,
mennyi rútság s mennyi lőre,
mennyi genny folyna belőle.

Úgy élünk, mint kósza csorda;

lelkünk félig már kiégve,
s pár év múlva fiainkat
mi tanítjuk istenségre.

77
 G I R A U D O U X
(1882—1944)
írta HESZKE BÉLA

,,Je ne co n sid ere to u t ce que j ’ai ben m ár írogatott, de csak a húszas

f a it que com rae une e sp é c e de d iv a ­
g a tio n po étiq u e, e t j e n’a i ju m a is évek táján figyeltek fel rá szélesebb
eu la p ré te n tio n d e fa ir e un rom an körben. Legott „osztályozni“ próbálták
ou une co m p o sitio n litté ra ire quel- s kitűnt, hogy ez az eredeti gondolko­
conque . . dású, szellemes francia nem „csopor­
( E g y F réd éric L e fé b re -n e k a d o tt
G ira u d o u x -n y ila tk o sa tb ó l, 1923.) tosítható“ ; még azt sem tudták eldön­
teni, hogy regényíró-e, vagy „költő“,
J. Charpentier a „rögtönzés költőjé­ így m aradt Giraudoux „csak“ író. Író,
nek“, „az új irodalom Fantasio“-jának a szó igaz értelmében. író, aki nem
nevezte őt. Hatvankétéves korában, „műveket“ törekszik alkotni, hanem a
halála évében is éppen olyan fiatalos, nyelv, a stílus boszorkánykonyhájának
olyan gyermekies lelkületű volt, mint eszközeivel pillanatképeket rögzít az
írói pályája kezdetén. Olyan volt, mint életből. Törekvését nyíltan hangoztat­
egy nagy zenész, aki megállott a fej­ ta : „Korunk nem műveket kíván az
lődésben s sohasem ment lélekben azon írótól, hanem elsősorban nyelvművésze­
a koron túl, amelyben a fiatal Mozart te t“ . Az amúgy is csiszolt, finom, pal-
volt, amikor a versaillesi szalonokban
játszott.
Életének első szakaszáról, fiatalsá­
gáról, a chateaurouxi diákévekről „Si­
mon le pathétique“ című regényében
vallott.
A világot törekedett a maga képére
újraalkotni. S mi volt ennek az „újra­
alkotásnak“ a módja? V áratlan kap­
csolatokat terem tett az egymástól leg­
távolabb eső fogalmak és jelenségek
között. Ez volt szellemességének titka.
Beleringatta az olvasót valamilyen
szép táj érdekes leírásába s aztán egy
fricskával, vagy váratlan, frappáns
megjegyzéssel kijózanította.
„A Nap lement. Egy percre menedé
két keresett egy domb mögött. Olyan
volt, mint egy színész. Csak egyet kel­
lett volna tapsolni, hogy azonnal visz-
szajöjjön . . . “ — írja egyik regényében.
(Susanne et le Pacifique.)
„Szellemi rokonai“ közötti Jean Paul-t,
Laforgue-t, Toulet-t és Jam m es-t is em­
legették. Pedig Giraudoux „rokontalan“
író. A francia szellem Robinzonja, aki
Péntekje nélkül élt különös, egyedül­
álló, eredeti egyéniségének bűvkörében,
Az első világháborút megelőző évek­ Giraudoux

73
 lérozott és gazdag francia nyelvvel Gi-
raudoux valóban mesteri módon bánt,
A világot, az embereket, az életet át­
alakítva, a költészet és a képzelet
aranyporával behintve tá rta az olvasó
a színház járó elé.
Reálizmusa a költoiség leg tarkább
mezében pompázik. Műveinek páratla­
nul meglepő fordulatosságot kölcsön­
zött az élet folytonosságának tagadásá
ból származó szemlélete. Rögtönzés
pillanatkép, impressziórögzítés: ez
Giraudoux regényírása.
Az életben nem „alattomos ellensé­
get“ látott, hanem, ahogy egyik regény­
hősével, Jérőme Bardini-val mondatja:
„Az élet brutális erő, mely nem vesz
rólunk tudomást, nem ismer minket.“
Ennek ellenére szerette Giraudoux az
életet. A regényhősei is csak ezt teszik
őszintén, s ezekből is a női alakok,
akik közül annyi sokat az olvasó lei­
kébe zárhat. Alcméne, Bella, Germaine,
Susanne és Stéphy mindmegannyi ked­
ves alak, akik fölötte rokonszenveseb­
bek Giraudoux valamennyi férfi hősé­
nél. Ezek önzők, hanyagok, gyenge aka­
ratnak, állhatatlanok. Ha mégis tetsze
tős színekkel gazdagítja jellemüket,
T A L L Ó Z Á S G IR A U D O U X ÍR Á S A IB A N
Franciából fordította és összeállította: HESZKE BÉLA
Minél jobban megyek előre az élet­
ben, annál nagyobb megdöbbenéssel lá­
tom, hogy mekkora nemtörődömséggel
és milyen könnyen mond le az ember
arról a két fegyverről, melyekre csal­
hatatlan biztossággal számíthatna a
szüklátókörűség, a butaság, az ostoba­
ság, a féktelen gőg, az önmutogatás és
az öltözködés túlkapásai ellen folyta­
tott küzdelmében; a karikatúrára és a
szatírára gondolok. E két eldobott fegy­
verre, mellyel néha többet értek el azok,
akik okosan használni tudták, mint
bármilyen más támadó, vagy védő fegy­
verzettel.
* veget, a színészek játékát és a szín-
akkor azok minden bizonnyal idősek
öregek.
írónknak nemcsak jellemábrázolási
és stílusproblémái voltak. Minden lát­
szólagos könnyedsége ellenére az élet
és az ember nagy problémáit is vizs­
gálat tárgyává tette írásaiban. A bol­
dogság problémáját boncolgatja az
„Aventures de Jéróme Bardini“-ben,
az ember és az istenségek viszonyát
vitte színpadra az „Amphitryon 38“ c.
színmű/ében, a „Judith“-ban a vallás
kérdéseivel foglalkozik, a civilizáció
problémáját feszegeti „Susanne et le
Pac'fique“ c. regényében. Kelet és Nyu­
gat összeütközését az „Englatine“-ben
tárgyalja, a faj és a jellemalakítő táj
problémáját olvassuk a „Siegfried“-
ben.
Felvetett problémáit nem törekszik
megoldani. Megelégszik az impresszio­
nista módon csillogó vázlattal s a meg­
oldást a történelemre, az életre bízza.
Üj pogány volt, akiből lassankint
próféta lett. Erre tanították az új idők,
A vészes és sötét napok, amelyek kö­
zött ő mindig fel tu d ta fedezni az á t ­
csillanó napsugarat, a könnyedség, a
derűlátás, a szellem fényeit.
Amikor egy-egy kritikus a költészet­
ről beszél, az az érzésem, hogy állat­
orvos szólalt meg s emberi bajokról
értekezik.
*
New. is olyan régen a színpadi ren­
dező fogalmát a német színházban igen
egyszerűen határozták meg: a rendező
egyenlő volt magával a színházzal.
Ma pedig a kulisszák mögött elfog­
lalt poros és ismeretlen helyéről elő­
lépett és a színpad királyává lett. A
klasszikus korokban középszerű és
igénytelen feladata volt: elfogadható
módon össze kellett egyeztetnie a szö­
79
 padot. Idővel azonban ebből az össze­
egyeztetőbői és gazdasági tanácsadóból
korlátlan hatalmú alkotó vált. Hatalma
két elvre támaszkodott. Az egyik elv
a díszletre vonatkozott s így hangzott:
„A színház a művészetek csúcsa.“ Min­
den más művészet: festészet, szobrá­
szat, zene csak a színház kiszolgáló­
ja . . . “ A másik elv sem volt kevésbbé
parancsoló erejű. Az elsőből követke­
zett. íg y hangzott: „A darabot nem
játszani, hanem előadni kell.“ A francia
színházban pontosan ezzel ellentétes
fejlődésnek voltunk tanúi.
*
Milyen politikát folytattunk sorsunk
irányában? Olyant, amilyet Hollandia
folytat a tenger ellen: gát-politikát. Ez
a gát-politika Hollandia kötelessége
volt. A tenger ellensége az országnak...
Az élet azonban, a maga valamennyi
jelenségével, a mi barátunk. Az egye­
temes élet, a belső, szellemi élet bará­
tunk volt és javunkat akarta s mi rám­
áig összetévesztettük ezt a barátságot
a fenyegetéssel. Gátakat emeltünk. Az
európai szomszédsággal szemben a bi­
zalmatlanság és az elhallgatás gátját.
A világ gazdagsága ellen a zsugoriság
gátját. A z órák szépségével szemben a
szokások gátját. A szegénység ellen a
papír-pénz gátját. A drága élet ellen a
nőtlenség gátját. A modern háború el­
len a Maginot-gátat.
* *
Nem olyan időket élünk, amikor a
szónok vagy az író kedve szerint kivá­
laszthatja a maga témáját. Mai nap-
ság a tém ák választják k i a maguk
íróját vagy szónokát. Visszatértünk a
témák kőkorszakába: az élet megőrzé­
sének a problémájához. Most már nem
arról van szó, hogy csak átvészeljünk
egy viharos korszakot vagy túléljünk
egy zűrzavaros állapotot, amely után
nyugodtan fellélekzünk. Most nem W a­
terlooról van szó, amely megnyitotta a
franciák számára a monarchiát és a
polgári boldogság korszakát. De Sedon-
ról sincs szó, mély megnyitotta szá­
munkra Afrika és Ázsia kapuit. Fran­
80
ciaország igazi problémája ma ismét a
megmaradás nagy kérdése.
* &
Egy ország erkölcsi, szellemi egysége
akkor teljes, ha nevének és polgárai
nevének kiejtésekor az ellentétes foga­
lom legkisebb jelét sem érezzük; ami­
kor az ország és polgárainak fogalma
„fedik“ egymást. Midőn kiejtjük e szót:
Anglia, vagy Kína, bizonyos sorrend
alakul ki a bennünk megszólaló fogal­
mak között s ez részleteiben kiegészíti
az általános fogalmat. Nemzeti és nem­
zet között nincs mindig egyenes ará­
nyú, állandó kapcsolat. Nem mindig
olyan a viszony a nemzeti és nemzet
között, mint amilyent legott érzünk a
méh és a kas, vagy a hangya és a han­
gyaboly között. Ritkán megtörtént,
hogy az ország neve és polgárainak
neve között egység, harmónia és foga
lomkiegészítés volt. Olyan korokban
volt ez a fogalomegység, amikor a ne
zeti géniusz és a fajta ereje találko­
zott s a fejlődésnek legmagasabb csú­
csai felé járt. A görög név Periklés ko­
rában, a francia név Szent Lajos ko­
rában Görögország, illetve Francia-
országhoz viszonyítva ugyanolyan fo­
galomkapcsolatban volt, mint a méh szó
a kaptárral.
*
Alcméne mondja: Aki halhatatlanná
lesz, elárulja az emberi nemet.
Jupiter mondja: Bevallom, hogy egy
becsületes istenségből még lehet tisz­
tességtelen ember.
❖
Szeretem az öregeket. Olyan szelídek
és olyan magabiztosak. Tekintetükből
bíztatás sugárzik, mely ezt mondja: ti
is ilyenek, ilyen öregek lesztek. Az
öregek megértőleg néznek egymásra s
ez a megértő nézés ezt mondja: mi tud­
juk a titkot, az élet titkát, de nem árul­
hatjuk el. Majd ti is megtudjátok . . .
sjc
Az öregség Franciaországban sokkal
több ideig tart, mint a fiatalság.
 PÉTERI TAKÁTS JÓZSEF: A HAZAI UTAZÁSRÓL
Közli Dr. JANCSÖ ELEMÉR
Péteri Takáts József itt közölt mű­
vének eredetijét a kolozsvári róm. kát.
főgimnázium Aranka-gyűjteménye őrzi.
(Levéltári száma nincs.) A „Hazai
UtazásA írója a századforduló nemzeti
ébredésének egyik leglelkesebb, de alig
ismert apostola volt. 1767. március
18-án született Keszthelyen! Közép­
iskolai tanulmányait 1776—80. és 1783
—86-ban végezte Győrben, ahol egyik
tanára Fabchich József buzdítására
kezdett fellelkesülni az újjászülető ma­
gyar nyelv ügyéért. 1781. és 1783. kö­
zött Keszthelyen tanult. Az iskolai tár­
gyakon kívül jól beszélt németül, fran­
ciául, angolul és olaszul is. A győri és
pozsonyi szeminárium elvégzése után,
1791-ben gr. Festetich György fiának,
Lászlónak nevelését vállalta. Tanítvá-
nyávál 1797-ben beutazta Magyarorszá­
got és Erdélyt, majd évekig Bécsben
tartózkodott. 1798-ban Magyar Minerva
címen könyvkiadóvállalatot létesített.
Vállalatát eleinte 1000 frt. segélyben
részesítette gr. Festetich, később azon­
ban megvonta a támogatást. Bécsben
az irodalmon kívül a Magyar Hírmondó
szerkesztésében is résztvett, majd neve­
lői állásától megválva, Pesten elvégezte
a jogot és ügyvédi pályára ment. Ké­
1 L. Szinnyei József: M agyar íj-ók élete és
m unkái. X III. k. Bp. 1919. 1237— 1239 h.
sőbb Veszprémben telepedett le, ahol
a káptalan ügyészségét vállalta. 1797.
és 1820. között nagy buzgalommal dol­
gozott, tervezgetett és lelkesedett min­
denért, amivel használni vélt az ébredő
magyar irodalom ügyének. Baráti leve­
lezést folytatott Kisfaludy Sándorral,
Baráti Szabó Dáviddal, Kulcsárral,
Göröggel, Révaival és Arankával. Ter­
vei közül a mostoha körülmények m iatt
keveset tudott megvalósítani. 1810-ben
Téten telepedett le, ahol ismét sok kel­
lemetlenség érte. 1816-ban Győr megye
jegyzője lett, 1821-ben alispánnak jelöl­
ték, de a választás előtt, má'us 3 á i
hirtelen meghalt Győrben. Gazlag levél­
tára szétszóródott, munkáinak és leve­
leinek nagyrésze ma is kiadatlan. Mun­
kásságáról egyetlen tanulmány jelent
csupán meg, fiának, Takáts Sándornak
tollából,12 de ez a munka sem öleli fel
gazdag életének és munkásságának
egész területét.
Péteri Takáts József Aranka György-
gyel a Nyelvmívelő Társaság munkás­
ságával kapcsolatban ismerkedett meg.
Nevéről többször tesznek említést a
társaság jegyzőkönyvei 1798-ban, de
fentmaradt néhány Arankához írott le­
vele is, amik szintén kettőjük lelkes és
- T a k á ts Sándor. P é te r i T ak áts J ó z se f.
Bp. 1890.
81
önzetlen barátságának értékes emlékei.
A Nyelvmívelő Társaság munkájának
támogatásán kívül, Péteri Takáts saját
irodalmi tervei, így a Magyar Minerva
támogatására számított a társaság ré­
széről. Arankában önzetlen barátot ta­
lált, akinek a segítségétől úgy az erdé­
lyi, mint a magyarországi rokontörek­
vések előbbrevitelét várta. Csalódásait,
reményvesztéseit szintén Arankával
közli elsősorban, tőle várt vigasztalást,
további terveihez bátorítást.
Péteri Takáts nevét először a társa­
ság 1798. Boldogasszony hava 21-ről
keltezett, XXXI-ik:i jegyzőkönyve em­
líti. A szűkszavú jegyzőkönyv a társa­
ság gyűjteményeinek gyarapodásáról
szárnál be és röviden jelzi, hogy Péteri
Takáts József úr ajándékba elküldte
Bécsben nyomtatott verseit. A XXXVI.
gyűlés jegyzőkönyve4 (1798. Pünkösd
hava 2.) már valamivel többet mond.
A 6-ik pont szerint: „A Rendes Titok-
nok bé mutatja Péteri Takáts József
úrnak egy munkáját arról, hogy hogyan
kell u tazn i? A Szerző Űr Levelével.“ „A
Mohács Vidékéről írt Versekkel együtt
ez is köszöntessék meg.“ A társaság a
beküldött munkát „Vizsgálódás végett
professzor Csernátoninák“ adta ki és
azt „atyafiságos köszönettel vévén“
Arankát bízza meg a tudós szerzőnek
írandó válaszadással.
E két jegyzőkönyvi adatot kiegészí­
tik Péteri Takáts József Arankához
írott levelei. 1798. április 17-én Péteri
Takáts Bécsből Arankához írt levelé­
ben5 köszönetét mond a „Társaság mun­
kás társai“ közé történt beválasztásá­
ért. „Amennyire tsekély erőm s rendes
tisztem engedik — ígéri válaszában Pé­
teri Takáts — szívesen él kívánok jár­
ni azon édes kötelességben, melyet ma­
gával hoz a nagyra becsült meghívás.
Ez ú ttal mindgyárt megküldöm hazai
Utazásról ki kért gondolataimat. Ör­
vendeni fogok, hogy helyben hagyást
fogok érdemelhetni. A többi tzikkelyek-
a E r e d e tije a kolo zsv á ri rom . kath. fő g im ­
n áziu m A ra n k a-gyű jtem én y éb en van.
4 E re d e tije uo.
5 E re d e tije az O r sz á g o s L evéltár E ndes
M iklós családi lev éltá r á b a n levő A ranka-
g y ű jtem én y b en van. I. k. A . betű.
82
re mind terhes hivatalom, mind tartós
betegeskedésem miatt kénytelen va­
gyok mászorra hagyni az értekező -
dést.“
Levele további részében örömmel ér­
tesíti Arankát, hogy patronusa, gr.
Festetich László hajlandó anyagilag is
támogatni a Nyelvmívelő Társaság
munkáját. „Azon munkákra nézve —
írja. — mellyek a Nyelv Mívelő Társa­
sághoz küldettettek a kiadás végett,
ezeket írta a napokban a M. Grófom.
„Ha ollyan munkát ítél a Társaság a
ki nyomtatásra, mélly a Társaság
Sessiojában előfordult, tehát, ha mi ná­
lunk leszsz annyi költség, igen is ki fog
nyomtattatni, ollyan megjegyzéssel:
hogy ha a munka eredeti, egy féle ha­
szon rész, a költségnek leszámolásával,
ha pedig fordítás, egy harmad rész ada­
tik jutáimul, úgyhogy azon adomány­
nak a féle a Szerzőjé vagy Authoré,
fele pedig az Erdélyi Nyelv Mívelő Tár­
saságé legyen. De ha tsak maga az
Author különösen ( privative) kívánja
munkájának kinyomtattatását, anélkül
hogy a társaság ajánllja, akkor az Oc­
tober hónapban esztendőnként tartan­
dó Revíziótól fog fügni, vá Ily on jöhe'
e reá ja a sor a könyvek kiadásában?“
A levél végén Aranka megjegyzése áll:
„Vette a társaság az Utazást és Mohács
mezei verseket.“6 Aranka válaszát Pé­
teri Takáts levélére nem ismerjük, de
1798. nov. 2-ról,1 ugyancsak Bécsből is­
mét írt Takáts Arankához levelet. E
levélben értesíti barátját,8 hogy nem­
rég tért vissza olaszorszgi útjáról,
ahová gr. Festetich Lászlót kísérte volt,
majd néhány, általa sokra értékéit ma­
gyarországi író bevonását ajánlja a
társaságba. ,J3aróti Szabó Dávid urat
tartom én azon Magyarnak — írja Ta
káts — a ki anya nyelvéért még kopor­
sója széléjénél [/] is buzog, a ki benne
szerentsésen fáradozott, úgyhogy az
élők közül senki sem fogható hozzája.“
Kéri Ányos Pál támogatását is, majd
c E z utóbbi k ézira ta elveszett.
7 L. C süry B á lin t. A ranka G y ö rg y h ö z írt
ism eretlen lev elek . Iro d alom történ eti k özle­
m ények. 1935.
s E redetije a k o lozsvári róm. k a th . fő g im ­
n áziu m A ran k a-gyű jtem én yéb en .
 közli, hogy úgy Ányos verseiből, mint
a Magyar Minervából több kötetet kül­
dött eladás végett Vásárhelyre. írja,
hogy nevelői állása nemsokára megszű­
nik és azután a gróf könyvtárának fel-
ügyelése és a Magyar Minerva szerkesz­
tése marad egyetlen foglalkozása. 1799.
április 29-éről9 ism ét ír Takáts Aran­
kának, de a levelét már nem. a bizako­
dás, hanem a sötét borúlátás hatja át.
„El tűnik minden reménységem — írja
— hogy bár eleget iparkodtam, jobbra
változzanak a szomorú környülállások.
Úgy tetszik, mintha átok fekünnék a
legszebb igyekezeteknél Hazánkban.
Alig kezd a jó remény tsillámlani:
mindgyárt megint komor fellegek bo-
rittyák-el a tiszta eget. íme Minervám
is közelitt a sirhoz.“ Hálásan köszöni
Aranka támogatását, de fájlalja, hogy
alig néhány ember akad a hazában, aki
megérti a magyar költő tragikus „igye­
kezeteit“. A következő évben, 1800. jan.
U+-én'n ismét panaszkodik Arankának.
„Azon reménytelen viszontagság — írja
— mely egészen felborította életemnek
rendgyét, s néhány hónapoktól fogva
örökös utazóvá te tt, akarta azt is, hogy
elkezdett levelezéseink ösvénye lassan­
ként begyepesedik.“
1800. elején Péteri Takáts pesti lakos
lett és felesküdött jurátusnak „Nagy
szükségtől nincs m it tartanom — írja
Arankának fenti levelében — sokat pe­
dig soha se kerestem. Ha Hazámnak
tsekély tehetségemmel szolgálhatok,
szivemben hordozom a Mennyorszá­
got!“ Majd értesíti Arankát, hogy a M.
Minerva második kötete megjelent és
készül a harmadik is. Nagy anyagi ne­
hézségekkel küzd a vállalkozása és ez
keserűséggel tölti el a lelkét. „Valóban
nem csoda — sóhajt fel Takáts — ha
minden jó igyekezet fenn akad Hazánk­
ban. Nincs igazán öszve tartó iparko­
dás közöttünk; egy két váll pedig nem
győzi a terhet.“ Türelmetlenül várja a
„Nyelv Mivelő Társaság“ második kö-
11 E redetije az O rszágos L evéltárban , E n ­
d es családi lev éltá r A ran k a-gyű jtem én yéb en
van. I. k. A. betű.
10 Eredetije a z O rszágos L evéltárban , az
E ndes-család levéltáráb an levő A r a n k a -g y ű j­
tem ényben van. I. k. A. betű.
tetemek megjelenését és nagyon sajnál­
ná, ha az „erdélyi igyekezet“ is ellan­
kadna. „Hallom — írja levele végén —
hogy valamely estheticai Gyűjtemény­
nek kellene Erdélyben ki jönni, a melly-
hez Schedius Lajos képe már ki m et­
sződön Bécsben.“
Arankához intézett utolsó ismert le­
vele 1800. június 18-ról kelt Pestről.1'
Ezt a levelet még nagyobb szomorúság
hatja át, mint az előzőket. „Szivsza-
kadva várta“ Aranka válaszát az erdé­
lyiek munkásságát illetőleg. „Csak­
ugyan iparkodni kell az értelmesebb
hazafinak — írja — ha az élők nem,
a következendő nyom fogja megbecsül
ni s áldani a nbmes igyekezetét.“ A
könyvek még valahogy megjelenhetnek,
de a magyar folyóirat sorsa Takáts sze
rint egészen reménytelen. „A Nyom­
tató, ha tsak igen nagy nyereséget nem
remélhet, hozzá sem fog a kiadáshoz;
a nagyobb nyereségre pedig az olvasó
fél tsekély száma miatt nem tarthat
számot. Ez az oka, hogy a periodikus
írásaink idő előtt mind kihaltak.“ A
Nyélvmívelő Társaság sorsáról nem
kapva hírt, Takáts azt hiszi, hogy a tár­
saság már meg is szűnt. „Tehát való­
ban megszűnt már ezen jámbor és szép
előmenetelt Ígérő Igyekezet is? Nagy
veszteség. Ha hogy az Utazásról Írott
tsekély Értekezésemnek nincs remény­
sége, hogy azon Gyűjteményben világot
láthasson: kérem Nagyságodat, méltóz-
tassék azt Ocsovszky jó Barátom Uram
által visszaküldeni, minthogy nálam
még darabjaiban sintsen meg. Üressé­
gem esvén, abban kidolgoznám azon
hasznos tárgyat s idővel kiadnám a Mi­
nervában.“ Takáts levelére nem ismer­
jük Aranka válaszát, de úgylátszik
Aranka remélte, hogy a „Hazai Uta­
zást“ a társaság ki tudja majd adni,
ezért Takáts kéziratát nem küldte visz-
sza. A Nyelvmívelö Társaság munkái­
nak tervezett második kötetében A ran­
ka több erdélyi és magyarországi út­
leírást szeretett volna közzétenni. Ezek­
hez mintegy bevezetőül szolgált volna
Péteri Takáts kitűnő kis műve: „A ha­
zai utazásról“. Az útleírásoknak kiadá­
sával Aranka a rendszeres honismere­
tet óhajtotta elősegíteni. Péteri Takáts
83
műve az első olyan magyarnyelvű mun­
ka, mely az utazás elméleti és gyakor­
lati problémáit a honismeret szempont­
jából igyekezett összefoglalni. Müve
kéziratban maradt, így korára nem volt
hatással. De a most előkerült kézirata
és levelei két szempontból is jelentő­
sek. Bevilágítanak egyrészt a Nyelv-
mívelö Társaság munkásságának eddig
ismeretlen területére, másrészt egy ke­
véssé méltányolt ,mélyérzésű író és iro­
dalomszervező, Péteri Takáts József
életét tárják elénk, hogy ezzel későn
bár, de el nem késve, egy önzetlen élet
munkásságának szolgáltassanak igaz­
ságot.
A HAZAI UTAZÁSRÓL
A Magyaroknál sem volt szokatlan
dolog, hogy az úri s vagyonos Szülők
külső Tartományokban utaztassák Fi-
jaikat minekutánna Hazájokban részint
vagy egészen elvégezték tanulásaikat.
D itséretes volt a szándék, valamint
kedvező az alkalmatosság a nagyobb
tökélletességre. Ugyan-is az ifjú em­
bernek a szép tapasztalás által nyílha­
to tt szeme s esze, tágulhatott tudo­
mánnyá; és így vissza-térvén szülő­
földgyére, mint egy a virágos réteken
megrakodott gondos méhetske: valami
szükségest, hasznost, és szépet látott
a külső Nemzeteknél, elhozhatta magá­
val H azája hasznára vagy díszére.
Mennyire feleltek-meg az utazó Ür-
fiak ezen kellemetes kötelességnek, az
ország jól tudhattya.
Nem lehet tagadni, hogy sokan értel­
mes Késérők[nek| útm utatásaikra fi-
gyelmezvén, sokat láttak, hallottak, ta-
núltak, mellyekről mind magok egész
életekben örömmel emlékezhettek-meg,
mind másokat-is elm ulathattak gyö­
nyörködtető beszélgetéseik által: de
hogy nyomos tapasztalásaik utánn a
Közönségnek is igyekeztek volna tükör
példásokkal, vagy tudós munkájoklnak]
kiadásával hasznai hajtani — igen igen
ritka tünemény vala ez eddig minálunk.
Én legalább ama fáradhatatlan tudós
Hazafi, Sándor István|nak| levelein, és
Kászoni Andrásinak] Velentzei utazá­
sán kivűl mást nem tudok anya nyel­
vünkön közre-botsátva lenni.
84
De hogy is lehetett volna másként?
A fiatal ember nem volt elegendőkép­
pen elkészítve az illyen messze úttal
egybe-kaptsolható hasznos foglalatos­
ságra. Talán nem is vala más tzéllya
utazásának, hanem tsupán hogy utaz­
zon. Szerentséje volt, ha vaktában vala-
melly nevezetes dolog ütközött szemé­
be. Ezt ugyan megpillantotta, valamint
a fő városoknak legtzifrább tornyainn,
és magasabb házain-is bámult; meg­
jelent a játék-színekben, s mulató pa­
lotákban; talán azon fogadókat is fel­
jegyezte, a hol leginkább élt kedvére:
de hogy az országnak mivoltáról, tör-
vénnyeiről, szokásiról értekeződött vol­
na; hogy a nagyobb Városok! nak] fek­
vését, terméseit, kereskedését, szép és
kézi mesterségeit, ritkaságait, tudós
Férjfijait kívánta volna kitanulni; hogy
az ollyan dolognak, a mit jól nem ér­
tett, okos és emberséges kérdésekkel
velejéhez férni, s azt mindgyárt fel­
jegyezni iparkodott voina: ezek s több
illyenek korán sem jutottak eszébe.
Tudni illik: Ignoti nulla Cupido. És így,
a mit hajdan Ovidius a meszsze-bujdo-
sókfnak] szivekről mondott, azt az
illyen Utazónak eszéről is méltán el le­
het mondani: Coelum, non animum mu
tant, qui trans maré currunt. Vajha
sokszor mind szívre mind észre nézve
rosszabb karban ne tértek volna visz-
sza közinkbe ezen vándorló madarak:
Azomban miként is kívánhatni: hogy
Az utazása által Hazájának használlyon,
a ki H azáját nem ismervén, sem azt
nem tudta, mivel bővelkedik, sem azt,
mi nélkül szűkölködik? Következendő-
képpen olly kévésé ismértethette-meg
a külföldiekkel Magyar országnak a
természettől ingyen nyert, vagy mun­
kával szerzett kintseit: a miilyen ké­
vésé igyekezhetett szükségeinek lehet­
séges kipótolásán, vagy leg alább eny­
hítésén? — Fájdalom! mind tsak az-
utánn siettünk, a mi távul van tőlünk;
édes miéinkkel keveset törődvén.
Ezen felfordultt világ tetszik-ki már
az első tanulás rendgyében. A gyermek
előbb tér-meg Athenásból s Romából
az iskola könyvével: és még azt sem
tudgya, merre esik Buda vára. Tudgya
nevezni Miltiadest, Hannibált, elő is be­
 széli talán valamit viseltt dolgaikból:
és Hunyadi Jánost, Zrínyi Miklóst baj­
jal isméri még tsak nevekről-is. Meg­
tanulta Africa dühös állatainak még
fogaik Inak] számát is: és meg nem tud­
ná sokért mondani, hány tsikó foga van
az A ttya paripájának. Leírja a Boros­
tyánt, a Libanusi Czedrust: és nehezen
találni-el, mellyik fánn terem a makk
és gubats. így szokunk már ifjantan
az ezerféle helytelenségfnek | üzéséhez!
Nem volna e valahára idő a józanabb
gondolkodásra? Ismérjük mindenek
előtt azt, a mi körülöttünk van, a minn
tsak nem naponként által-esünk, és
még sem akad-meg benne vigyáztalan
szemünk. Valamíg Hazánkat bé nem
jártuk, ne vágyakodgyunk ki felé. Le­
gyünk előbb Tzinkotán, a mint József
Tsászár javaslotta volt egy valakinek,
a ki Országok [nakj látására kért tőle
engedelmet; és azutánn eredgyünk kül­
ső útnak. Van itthonn is elég látni ta ­
nulni való: tsak hogy nem akkor kell
legelőször felnyitni szemeinket, mikor
már által-hajtván a Kotsis az ország­
inak] határán, legelőször kell fel nyit­
ni az erszényt a vámfizetésre. — Ha
egyszer Hazánkat derekasan ismerjük,
ha a tudományokban jól elő-lépeget-
tünk: akkor nézhettyük haszonnal a
külföldi ritkaságokat, akkor nem fo­
gunk bámúlni m ásutt olly valami na, a
mit kevés mértt-földnyi tanúlságra
könnyen és helyesen meg vizsgálhat­
tunk volna. így nem szégyeniter.ök
Nemzetünket, vagy is inkább magunkat
az ollyanok előtt, kik jobban tudgyák
nálunknál, mi lakik Magyar országban.
Ditséretes és követésre méltó példa
tehát, mellyet egy időtől fogva némelly
meszsze-látó bölts szülök kezdenek adni,
Fijaikat jókor és mindenek előtt a két
Magyar Hazában utaztatván. — Sze-
rentsém lévén egy illyen ifjú Utazónak
társaságában béjárni ezen két ország­
nak legnagyobb részétt: egy közjóra -
term ett nagy Hazafi meg szólított,
hogy a hazai utazásról tegyem-fel rövi­
deden gondolatimat, és küldgyem-meg
az Erdélyi magyar nyelv-mívelő Tár­
saságnak. Ebben én annál nagyobb
készséggel kívántam el járni, mennél
jobban megvagyok a dolgok [nakj jósá­
gáról és azon kötelességről győződve:
hogy egy Hazáját szerető Polgár sem­
mi alkalmatosságot el nem mulaszthat,
a melly által másoknak némű nemű
képpen használhat.
Le fogom tehát írni: l sz5r a hazai
utazásnak kellemetes gyümöltseit. 2szor
Az ezekre segítő szükséges elő-készüle-
teket. 3szor Megjelentem, a tárgyokat,
mellyekre kelletik kiváltképpen fordít-
tani a figyelmetességet. 4szer Észbe­
juttatom a szemes vigyázást az alkal­
matlanságok [nak| és előakadható ve­
szedelmek [neki elhárításokra.
A hazai Utazásból származó haszon.
Méltó sőt szükséges dolog, hogy a
tanuló Ifjúság, tiz hónapokat fordítván
a méllyebb tudományokra kipihennye
magát. Valamint a te st úgy a lélek sem
birhattya-el a szüntelen tartó s egy-
gyenlő munkát. De vagyon a terhes
munka s a puha henyélés között kü­
lönbség. A szorgalmatos tanulást egy­
szeriben fel tserélni a gondatlan lu sta­
sággal, vélekedésem szerint olly vesze­
delmes: mint az izzasztó hévségből ki­
szökni, s azonnal a hideg levegő menté
ben le heveredni. — Már pedig nem ez
történik e közönségesen a Tanulókkal,
a kik az iskola esztendő végével félre­
vetvén minden könyveiket, egész Mind­
szent napig reájok sem néznek? így
lassanként elfelejtik szerentsésen mind
azt, a mit hoszszas ideig, fáradsággal,
és Szüleiknek nagy költségével tanul­
tak. Kár ez, kétség kívül, és nagy kár!
de az még nagyobb, hogy a mosdatlan
szájú tselédekkel az: istállóban, vagy
agárászás közt széltében öszve-kevered-
vén, az erköltsek-is feslik, és eldurvúl.
Nem volna é tehát tanátsosabb a vá-
kátzió idejét, az esztendőnek legkelle-
metesebb hat hetét az utazásban, egy
ollyan hasznos foglalatosságban tölte­
ni, melly gyönyörűséges m ulatságra, és
testet lelket erősítő idö-töltésre szol­
gálna ?
Ugyan-is az utazó Ifjúnak néki ke-
ményedik a teste, midőn a piros h aj­
nallal felkél, és szíjjá, a legtisztább
eget. Nap közt majd a Kotsiból nézi a
szép természetet, s ezer féle K intseit;
85
majd le száll, gyalogol, felmégyen a
meszsze látó hegyekre: igy izmosodnak
inai, jól emészt a gyomor, megjön a
száj-íz, az eleven szinnel a vidám kedv,
ébred az unalmat nem ismérő szív.
Hozzá szokik a tűréshez, nem törődik
a kevés ideig tartó éhséggel és szom­
júsággal ; nem válagat az ételben s ital­
ban; nem tsapja el minden a hasát, a
mi meg szokott rend szerint jelenni
Szüleinek gazdag asztalán; megszokja
a levegőnek változásit, m int egy meg-
edzödik. Kedve telik az úri, tudós, szor­
galmatos Emberek társalkodásában.
Nem f u t az idegenektől, nem bámúl
külömböző szokásaikon, öltözettyeiken,
nyelvekének] változó járásin, örömmel
halgattya másokénak] oktatásit, öröm­
mel emlegeti saját tapasztalásit; gyö­
nyörködik bennek, m int egy vitéz ki­
állott bajainak előszámlálásában.
A m iket az előtt tsa k a magános
falak között hallott, vagy a könyvek­
ben olvasott, már szemeivel láttya.
Láttya a helyeket, a hol a nevezetesebb
dolgok történtek ditső Eleji által. Ör­
vend az ollyan tájon, a hol kedvezve
szolgált nékik a szerentse, s nevekedett
a Haza ditsösége. Eszébe jutnak ama
halhatatlan hirű Férjfiak, kik hadi s
hazai szolgálattyaikban szentül s pél­
dásan meg feleltek kötelességeiknek. A
szomorú tsata-mezöket látván, édesen
meg komorodik szíve, kezdi érezni a
nyertt sebeknek tartós fájdalm át, kese­
regve nézi a Hazájáért ditsőségesen el­
esett Magyaroknak körülötte lebegő
árnyékát. Boszszankodik a történeti
hibákon, és, ha rajta állana tüstént meg
orvosolná azokat az agyarkodó sze-
rentsétnek] boszszújára.
Láttya, hol s mi képpen iparkodik a
nemzeti szorgalom, mennyi kéz s ész
dolgozik m ellette;; melly tsudálatos
találmányokkal akarja az időt, fárad­
ságot, s költséget ki pótolni. Szemébe
tűnvén, melly sok véres verétékbe ke­
rül a pénznek szerzése, megdöbben;
kezdi okosan betsűlni, s fel teszi magá­
ban, hogy előbb tiszszer-is meg for-
dittya kezében, míg egyszer kiadgya.
Kiváltképpen ha józan gondolora veszi,
hogy keserves szükséget látnak sok
ezer mások, és talán éppen ollyanok,
86
vagy szinte azok, a kiknek jámborsága
és szorgalmatossága tselekszi, hogy ő
könnyebben ju t a költséghez, s azért
nem is érzi, mi az ínség. Kő szivének
kellene lenni, ha meg nem indulna a
szegénységinek] sorsán, s véteknek nem
tartan á az irgalmatlan zaklatást.
Láttya a fő vizek[nek| folyásait,
mellyek az országinak] felosztására ha­
tárul szolgálnak, és a mellyekbe siet­
nek a többi nagyobb kisebb folyók is.
Veszi észre, melly nagy hasznot szerez­
hetnek ezek a közel-lévő városoknak, s
az egész vidéknek, hátakon hordozván
a megrakodott hajókat, vagy sok ke­
rekű malmokat hajtván: midőn másutt
nap estig kereng a száraz-malmokba
fogott nyomorult barom, vagy' pára sza­
kadva vonnya a terhes szekeret. De
ellenben azt is veheti észre, melly tete­
mes károkat okozhatnak a kitsapó vi­
zek, ha a partokra s töltésekre nintsen
gondviselő szem. Elöntik tengerinek]
modgyára az egész térséget, mihelyest
fcartósabb záporok hullnak, vagy olvad­
ni kezd a méllyebb téli hó.
Láttya, hogy eggyik vidéken jobbak
az utak s a hidak, mint másutt. I tt al­
kalmatosak, rendes sorban épültek a
kéményes házak, árnyékot tartanak
zöld ágaikkal a szeder, akátzia, vagy
más gyümöltsös fák; szelíd tekéntetűek
a jól ruházott lakók; kövér réteken le­
gelnek a bő számú tsordák és nyájok-
am ott ellenben dűlő félben vágynak a
széllyel hánytt füstös kunyhók, mellyek-
nek világos fedeleik alig állhatnak-el-
lent az esőnek és szélnek; mezítelenek
a gyermekek, rongyosak a komor áb-
rázatú szülők; meddők a parlagban he­
verő szántó földek, szabadon kóborol a
görhes marha, a legázoltt sárga gyö-
pön; nints körül belől erdő, már mesz-
sziről érzi a sovány tűzhelyen a büzöl-
gő ganajt, a faluinak | közepén a zöld
posványnak egészség rontó gőzzét. Le­
hetetlen, hogy az illyen szembe-tünő
külömbségek figyelmetessé ne tegyék,
és gondolkozásra ne kénszerittsék az
Utazót, ha még olly fiatal is. Ha mást
nem tehet is, legalább örül amazoknak
boldog, szánakozik ezeknek boldogtalan
sorsokon.
(B e fe je ző r é s z a k ö v e tk e z ő számban.)

CÍMER
— Hegyi Endre versei.
Pásztortűz kiadás, Kolozsvár. —
Hegyi Endre verseit olvasva, nem
értjük, miért hallgat annyira a ma­
gyar sajtó erről a fiatal erdélyi köl­
tőről. Pedig méltán megérdemelné,
liogy foglalkozzanak vele. Keveset ír,
azonban elhanyagoltságának okát nem
lehet putzsán ebben keresnünk. Mellő­
zését inkább szerénységének köszön­
heti. Nem tartozik a csörtetők, a kö­
nyökkel tülekedők közé. Csöndes, szem­
lélődő típus, az emberi kavargás lár­
májától megcsömörölve, a visszavonult-
ság szelíd békéjében keresi élete cél­
ját, Ez önző álláspontnak tűnhetik föl
pedig nem az. Talán csak tehetetlen­
ségének, erőtlenségének tudata riosztja
vissza attól, hogy m aga is a harcolók
közé álljon. Érzékeny lelke azonban
kétszeresen érzi a külvilág eseményei­
nek súlyát, fokozottan reagál a szerte
mindenütt tapasztalható nagy emberi
igazságtalanságokra. Ezrek éheznek,
fáznak, szenvednek körülötte s ő, kivel
az élet korán megismertette a szegény­
ség és nélkülözés nyomorúságát, a bá­
natot és fájdalmat, mely részvéttel for­
dul feléjük. Hazája és nemzete sorsa
m iatt is gondok gyötrik. Az az erő,
melyet a magyar nép boldogítására le­
hetne fordítani, oktalan gyűlölködés­
ben, egymás elleni tusakodásban, p á rt­
marakodásokban fecsérlődik el. Főké­
pen Erdély problémái foglalkoztatják.
Szomorúan tapasztalja, hogy a meg­
szállás éveinek lobogó lelkesedése ki­
aludt, megölte az érdekhajsza, mihelyt
a felszabadulás után az emberek biz­
tosítva látták exisztenciájukat. Pedig
még sok nehéz feladat vár megoldásra.
Az elrománosodott szórványmagyarok
ajkáról felszálló néma vád szívébe ha­
sít. Népünk számottevő hányadának
magyarként fennmaradása komoly ve­
szélyben forog és ezt nyugodtan nézik
azok, akik ,,itt kastélyt, meg havast,
meg népcsodát látnak még mostan is,
egyebet sem“.
A kötet gerincét mégis szerelmi lírá­
ja képezi, mely ötletes elrendezésében
valóságos lírai regényt alkot. Ebben a
keretben helyezkedik el a többi vers.
Ez a keret, mely folytonosan fejlődő,
összefüggő, kerek és befejezett egész,
a költő és Anikó szerelmének történeté^
mondja el. A .költő megundorodik a
m agáraaggatott díszes elvektől, a nagy
hangzűrzavartól, melyben éretlen fővel
,,tercelt“, az olcsó mulatozástól, az ifjú­
kort átszövő csalóka varázstól és sze­
relmében keresi a megnyugvást, meg­
tisztulást, az élettel való megbékülést.
A költemények zöme a szerelem min­
dennapi velejáróinak, a kétségeknek,
apró bánatoknak és örömöknek géraldy-
szerű hangulatát tükrözi, amelyet sú­
lyos intermezzoként szakít félbe a köl­
tő t leverő betegség. Ebben is egyetlen
reménysugara, gyógyító orvossága a
szerelem. De m ár nem sokáig élvezheti
ennek gyönyörét: a kedves elutazik s ő
magára marad, hogy emlékeiben éljen.
A kötet az emlékek harmonikus akkord­
jaival fejeződik be.
Az egész könyvben ez az összhang
uralkodik, mely a költő lényének leg
alapvetőbb jellemvonása. Még elégedet­
lenkedő, panaszoshangú verseiből is
valami nyugodt kiegyensúlyozottság
árad, mely a dickensi értelemben vett
humor bélyegét nyomja költészetére.
Bár a sors sok minden megvont tőle,
természet- és ember szere te te, meg-
békéltsége és a boldogságban való hite
derűssé és optimistává teszi líráját.
Sorsábaír*való megnyugvása nem gyá­
vaság és megalkuvás, hanem a sok meg­
próbáltatást átélt ember bölcsesége,
aki már nem nagy érzelmi kilengések,
heroikus élmények, hanem csendes,
megállapodott, állandó boldogság után
vágyik, melyben feloldódva elfelejtheti
a hétköznapok bántó, szürke gondjait.
Mégis, azok a sötét titkok, amelyeket
minden ember magában hordoz, időn-
kint fel-feltörnek rejtett őshomályuk­
87
ból, a tudatalatti én óceánja feltárja
szörnyű örvényeit, melyekből a félelem
és nyugtalanság vicsorgó démonai
emelkednek ki s a költő zavartan és
iszonyodva menekül önmaga elől. Az­
után megint csendes lesz minden. Sze­
relmi költeményeivel szemben, melyek
számbeli túlsúlyuk ellenére lírájának
leggyöngébb, legkevésbbé fejlődésképes
oldalát képezik, ezek a versek a kötet
legszebb darabjai, igazi, mély emberi
megnyilvánulások. Egiykben-másikban
az emberi lét legmagasabbrendű mű­
vészi problémáiig emelkedik a költő.
Hegyi Endre nem formaművész. Ke-
vésbbé sikerült versei azok, amelyek­
ben formai problémák megoldását tűzte
ki célul maga elé. Az ő útja nem ez.
Éppen végtelen egyszerűségének őszin­
tesége és közvetlensége hozza oly közel
hozzánk és teszi írásait oly kedvesekké
előttünk. A rövidsoros, népies dalfor­
ma, egyszerű rímképlet illik hozzá leg­
jobban. A kötet legigénytelenebb verse
a legszebb és legmegragadóbb. Külön
meg kell említenünk az Asztal és ágy
közt című költeményt. Hegyi Endre
költsézete még nem alakult ki teljesen,
nem nyert végleges formát, bár első
kötete, a Napóra (1938) óta figyelem­
reméltó fejlődésről te tt tanúságot. Az
Asztal és ágy közt és „nyugtalan“ ver­
sei nagy lehetőségeket rejtenek, ame­
lyek komoly reményekre jogosítanak
föl irodalmi pályafutásával kapcsolat­
ban. Máris, jóllehet még erősen érzik
ra jta Dsida zsenijének hatása, kinek
emléke előtt megilletődött tisztelettel
áldoz, biztosította helyét a második
erdélyi költőnemzedék soraiban. Bízunk
benne, hogy további fejlődése igazolni
fogja hozzáfűzött reményeinket és a
kritikusok részéről is megkapja azt az
elismerést, amely jelentősége szerint
méltán megilleti. Addig is csak azt
mondhatjuk neki, am it maga írt kötete
elé:
költő! cipeld és vidd tovább kereszted,
az élet köt s ha majdan eleresztett,
kristálycseppként egy fény az égbe ránt.
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
88
MARCO POLO:
A NAGY KÁN BIRODALMÁBAN
Fordította és bevezetéssel ellátta:
Juhász Vilmos. Officina kiadás.
A k ö z é p k o r i e m b e r z á r t le lk i é s fiz ik a i
v ilá g á b a n é lv e n e m k e r e s te id e g e n fö ld r é ­
sz e k c s o d á la to s s z é p s é g e it, is m e r e tle n t i t ­
k a it. M e g e lé g e d e tt a K özép - é s D é lk e le t-
e u r ó p á ig , E lő - Á z s iá ig te r je d ő szű k , m á r az
ó k o rb a n is is m e r t v ilá g k é p p e l. M ár A fr ik a
is, a h a jd a n i r ó m a i im p ériu m e g y ik t e r ­
je s z k e d é s i p o n tja — a k ö z é p k o r b a n sz in te
te lje s e n is m e r e tle n fö ld r é sz n e k sz á m íto tt.
E n n e k a s z in t e m is z tik u s e lz á r k ó z á sn a k
m e g v o lt a m a g a s a j á ts á g o s , é s a z e g é sz
k ö z é p k o r r a je lle m z ő ok a. A v a llá s o s , teo -
c e n tr ik u s k é p z e le t ű em b er n e m a k a r t id e ­
g e n , ta lá n s ö t é t b ű n ö k k e l é s p o k o lb e li s z ö r ­
n y e k k e l b e n é p e s ít e t t v ilá g o k r ó l tu d n i.
A k é s e i k ö z é p k o r a zo n b a n m á r f e lv e s z i a
k e le t i v ilá g e lő ő r s é v e l, a te r je sz k e d ő izlá m -
m a l a k e r e s z te s h á b o r ú k a t je le n tő v é g te le n
h a r c o t. E u r ó p a n é p e i k ö z e le b b i k a p c so la tb a
k e r ü ln e k a r e j t e lm e s id e g e n fö ld e k k e l. E z
is m e r e ts é g f o ly t á n k id e r ü lt, h o g y a m e s é k
é s fa n ta s z tik u m o k , a sz im b ó lu m o k é s á lo m ­
k é p e k v ilá g á n a k i s m e g v a n a m a g a r e a li­
t á s a é s a r e a litá s n a k ez a z ú j s ík j a c s o d á ­
la t o s le h e t ő s é g e k e t n y it o t t m e g a z e u r ó p a i
e m b e r e lő tt.
D e m e g je le n t a z e u r ó p a i lá th a tá r o n a
fé le lm e te s m o n g o l n a g y h a ta lo m is. A v é s z t
s e j t ő N y u g a t m e g in d u lt te h á t, h o g y m e g ­
is m e r é s s e l, f e lf e d e z é s s e l is m e r je m e g t e ­
h á t, h o g y m i a d ja D z s in g is z fö r g e t e g s z e -
r ű e n k ö z e le d ő n é p é n e k , a z t a n y u g a t i é s z ­
s z e l n e h e z e n é r th e t ő erő t, a m iv e l v ilá g r é ­
s z e k e t k é p e s le ig á z n i.
í g y in d u l e l a h á r o m P o lo is, h o g y a v é ­
g é r e já r jo n K e le t n a g y titk a in a k . M ert
n e m c sa k k a lm á r v e le n c e ie k v o lta k a P o lo
n e m z e t s é g ta g j a i, h a n e m fe lfe d e z ő k , k u t a ­
tó k , k ö ltő k e s m e g s z á llo t ta k e g y s z e m é ly -
b e n . É v e k ig t a r t ó ú tju k o n e lj u to tt a k P e -
k in g b e , a c so d á k é s titk o k n a g y v á r o sá b a .
É v e k e t tö lte n e k K ín á b a n . A k é t P o lo t e s t ­
v é r , k éső b b m é g s o k k a l in k á b b N ic o lo fia ,
M a rco , te lje s e n m e g é r t ik e z e k n e k az e u r ó ­
p a i k u ltú r k ö r r e l e g y á lt a lá n n em é r in tk e z ő ,
id e g e n m ű v e lts é g e k e t . B e le é lik m a g u k a t
e b b e n a c s o d á la to s v ilá g b a é s m in t K u b lá j
m o n g o l k án s z o lg á la tá b a á lló , fé lig -m e d -
d ig d ip lo m á c ia i m e g b íz o tta k tö b b e u r ó p a i
fe je d e le m n é l, s ő t a p á p á n á l is já r n a k k ö ­
v e ts é g b e n . M arco P ó ló n a k k ö sz ö n h e tjü k ,
hogy sz ín e s, e le v e n ú tle ír á sá b a n v a ló ­
sz e r ű , é le t te lje s h ű k é p e t k a p u n k a z a k k o r i
K ín á ró l é s á lta lá b a n a z e g é s z tá v o li k e le t­
ről. C sak e g y b e n n e m m e g b íz h a tó M arco
P o lo : a szá m o k b a n . E lk é p e s z tő s z á m a d a to ­
k a t je g y e z f e l o r sz á g o k n é p e s s é g é r ő l, v á ­
ro so k la k ó ir ó l. H u s z o n ö t é v ig já r t a a n a g y
v e le n c e i u ta z ó a n a g y m o n g o l b ir o d a lm a t
é s g y ű j t ö t t e a ta p a s z ta la t o k a t é s az e u r ó ­
p a i em b e r sz á m á r a s o k s z o r fu r c s a , é r th e ­
te tle n k e le t i sz o k á s o k a t. H o n v á g y tó l h a j t ­
va, m e s é s k in c se k k e l m e g r a k o d v a té r t h a za
v á n d o r lá sa ib ó l. A z o la s z v á r o s á lla m o k h a r ­
cáb an te v é k e n y r é s z t v e t t é s m in t g a z d a g
em b er e g y m a g a e g y e g é s z h a r c i g á ly á t in ­
d ít o t t ú tn a k a G én u a e lle n i h á b o rú b a . D e
a v e r e s é g g e l v é g ző d ő te n g e r i ü tk ö z e t u tá n
a g é n u a ia k fo g s á g á b a k e r ü lt a h á n y a to tt
é le tű n a g y u ta zó . I t t a fo g s á g b a n m o n d ta
to llb a u ta z á s a in a k tö r té n e té t. K ö n y v e m a
is é r d e k e s o lv a sm á n y , v a ló s á g é s m e s e ­
szerű k e le ti titk o k é r d e k fe s z ítő sz ö v e v é n y e .
FICZAY DÉNES
AZ ISMERETLEN BALASSI BÁLINT
Eckhardt Sándor könyve. — A Magyar
Szemle Társaság kiadása. —
Budapest, 19^3.
Mindig óvakodva vettük kezünkbe
azokat a könyveket, amelyek egy-egy
irodalmi nagyságunk „ismeretlen“ a r­
culatának bem utatását Ígérték. A leg­
utóbb is sok csalódást okozott az „is­
meretlen Adyról“ bántó elfogultsággal,
sok stiláris hibával írott mű, melyet
egy fó'városi kiadóvállalat jelentetett
meg.
Ezúttal örvendetes kivételről számol­
hatunk be. Még nyoma sem volt a gya­
nakvásnak, hiszen nem is lehetett, ami­
kor a Magyar Szemle kiadásában meg­
jelent „Az ismeretlen Balassi Bálint“
című igényes tipográfiájú művet ke­
zünkbe vettük.
Minden gyanakvásunkat eleve elosz­
latta a mű kiváló szerzőjének tudomá­
nyos és írói hitele. Eckhardt Sándor, a
Pázmány Péter Tudományegyetem tu ­
dós professzora a mű szerzője, ezúttal
Balassi-kutatásainak , .műhely-munká­
jából“ ad mind tudományos, mind iro­
dalmi nézőpontból kiváló beszámolót. A
tudós szerző, — aki írói minőségben is
az élvonalbeliek erényeit példázza, —
„felverte a levéltárak sűrűjét“ s ezzel
megtisztította azt a légkört, amelyben
az első nagy m agyar költő élt. Ok­
mány- és levéltári kutatásainak ered­
ményével kitöltötte Balassi életrajzá­
nak hézagait, megszólaltatta a végvári
költő korának tanúit s a gondosan, tu ­
dományos módszerrel összegyűjtött
adatok alapján közelebb hozta hozzánk
„a vér és arany drám ájában“ életét el-
pazarló Balassi Bálintot.
Eckhardt Sándor sorra feltárja a
költő apjára, gyám jára, költői esz­
ményképeire, perlekedéseire, humanista
gondolkodására, belső és külső életé­
nek sok rejtett epizódjára vonatkozó
eddig ismeretlen adatokat.
író-tudós verte fel „a levéltárak va-
donát“, hogy értékes adatokat nyújt­
hasson át a XVI. század legnagyobb
lírikusának életéről „a magyar múlt
kedvelőinek“.
Méltó kiegészítése ez a könyv Eck­
hardt Sándor korábban megjelent Ba-
lassi-életrajzának. (Balassi Bálint;
Franklin kiadás.)
A mű iskolapélda arra, hogy miként
kell egy író „ismeretlen“ arculatát
megvilágítani s a lelkiismeretesen ösz-
szegyűjtött és tudományosan rendsze­
rezett anyaggal miként kell közelebb
hozni a mához egy letűnt kor írójának
emberi vonásait.
HESZKE BÉLA
F A D R U S Z M Á T Y Á S K IR Á L Y A
É S V Ö R Ö S M A R T Y S Z É P IL O N K Á J A
— Kristóf György tanulmánya. Erdélyi
Tudományos Füzetek 16Jf. sz. Kolozsvár,
19Jf3. —
R od in , a fr a n c ia sz o b r á sz , m id ő n V ic to r
H u g ó r ó l k é s z í t e t t sz o b r a e g y ik b ír á ló já ­
n a k e g y B e e th o v e n -s z im f ó n iá t j u t t a t o t t az
esz é b e a z t f e l e lt e : „ a d ja az ég , h o g y ig a z a
le g y e n “ . E g y m á s ik szo b r á b a n a s z a k é r ­
tő k V illo n b a lla d á já n a k a B e lle H e a u lm ié -
re-n ek h ő s n ő jé r e is m e r te k . A m ű tö r té n e t
sz á m o n ta r tja , h o g y D e la c r o ix fr a n c ia f e s t ő
B y r o n e g y ik k ö lte m é n y é b ő l v e t t e k ö lc s ö n
D o n J u a n h a jó t ö r é s é n e k a té m á já t. N e m
r itk a e s e t t e h á t , h o g y a m ű v é sz , le g y e n
a z fe s tő , s z o b r á s z , v a g y ze n é sz , té m á é r t,
89
e s z m é é r t a m ű v észet e g y m á s ik á g á h o z ,
n e m e g y s z e r az ir o d a lo m h o z fo r d u l.
E z e k u tá n , bár m e g le p , n e m h a t m e s ­
t e r k é lt o k o sk o d á sk é n t K r i s t ó f G y ö r g y f e l ­
f e d e z é s e F a d ru sz M á ty á s sz o b r á n a k é s
V ö r ö s m a r t y Szép I lo n k á já n a k e sz m e i r o ­
k o n s á g á r ó l. A M á ty á s s z ü le té s é n e k é v fo r ­
d u ló ja a lk a lm á b ó l ír o t t é r te k e z é s é r d e k e ­
se n f e j t i k i, h o g y a n ih l e t t e m e g a sz o b ­
rá sz F a d r u s z k é p z e le té t a k ö ltő V ö r ö s ­
m a r ty a lk o t á s a . A b ű b á jo s á n szép k ö lt e ­
m é n y n e k a z az e p iz ó d ja r a g a d h a tt a m e g
F a d r u s z te r e m tő k e d é ly é t, a m e ly ik b e n a
k ö ltő P e t e r d i é s u n o k á ja b u d a v á r i lá t o g a ­
tá s á t b e s z é l i el. Ép a k k o r é r k e z n e k B u ­
d a v á r r a , a m ik o r a v á r o s u t c á in to lo n g ó s o ­
k a sá g a B é c s e t m e g v ív ó M á t y á s k ir á ly h a ­
z a té r é s é t v á r ja . A V ö r ö s m a r ty -k ö lte m é n y -
ben h á r o m m o zza n a tra ta g o ló d ó k ir á ly -
v á r á s n a k a m ásod ik m o z z a n a t á t ö r ö k íte tte
ércbe F a d r u s z . A m a g y a r d ic s ő c s é g m e g ­
v a ló s ít ó j á t , a d iad a lm a s k ir á l y t m é ly h ó d o ­
la tta l f o g a d j á k a la ttv a ló i, a h o g y a n V ö ­
r ö s m a r ty í r j a :
S felrobognak hadvészülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jö, fölség érzetével
Környékezvén öt a hős apák,
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: „Áldás életére“.
„Fény nevére, áldás életére“.
Fenn kiáltja minden hű ajak
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt fa la k .. .
V ö r ö s m a r ty n á l u jjo n g ó , a le lk e s e d é s t ő l
m e g m á m o r o s o d o tt tö m e g to m b o l a z ú t t e s t
k ét s z é lé n , F a d r u sz n á l h á r o m m e g ih le tő -
d ö tt a r c é s e g y h a r sá n y a n k iá lto z ó a la k
h a jta n a k z á s z l ó t fe ls é g e s k ir á ly u k e lő tt.
M á ty á s m o z d u la tla n a la k ja m in d k é t m ű ­
a lk o tá sb a n a n y u g o d t, m a g a e r e jé b e n b ízó ,
h a ta lm á n a k é s d ic s ő sé g é n e k tu d a tá b a n élő
m a g y a r s á g o t jelk ép e z i. T e h á t m in d k é t m ű ­
a lk o tá sn a k k ö z ö s az e sz m é je , c su p á n a b ­
ban k ü lö n b ö z n e k , h o g y a m íg M á ty á s a la k ­
ja V ö r ö s m a r ty n á l csak e p iz ó d , a d d ig F a d ­
ru szn ál a z e g y e t le n é s v é g s ő c é l.
K r is tó f G y ö r g y fig y e lm e a V ö r ö s m a r ty -
h a tá s v iz s g á la t á n és b iz o n y ítá s á n k ív ü l k i­
terjed a z e g é s z szoborra. H o g y a n h e ly e z ­
kedik el K o lo z s v á r tö r té n e ti f ő t e r é n ? M i­
ly e n h a n g u la t o t n y ú jt a m ö g ö t t e e m e lk e d ő
S zen t M ih á ly tem p lo m g ó t i k u s ív e iv e l?
H o g y a n ille s z k e d n e k b ele a m e llé k a la k o k
a szob or e g y s é g e s h a r m ó n iá já b a ? M in d ­
erre k im e r ítő é s a la p o s v á la s z t k a p u n k a
k iváló ta n u lm á n y b a n . E lt e k in t v e a z é r d e ­
k es f e lf e d e z é s t ő l, m in t m ű t ö r té n e ti, m in t
90
n é p s z e r ű s íté s i sz e m p o n tb ó l é r té k e s é s f i ­
g y e le m r e m é ltó ta n u lm á n y a p á r is i v ilá g -
k iá llítá s o n e ls ő d íj ja l k it ü n te te t t m ű a lk o ­
tá s r ó l. A ta n u lm á n y tu d o m á n y o s k o m o ly ­
s á g á t b iz t o s ít j a a z a k ö r ü lte k in tő a la p o s ­
s á g é s e s z t é t ik a i h o z z á é r té s, a m e lly e l
sz e r z ő je a le g h ír e s e b b lo v a ssz o b r o k k a l v a ló
ö s s z e h a s o n lítá s b ó l v o n ja le F a d r u sz a lk o ­
tá s á n a k p á r a tla n m ű v é s z i é r d e m e it. K ö z ­
v e tle n h a n g ja , v ilá g o s o k fe jté s e , é r d e k e s
e lő a d á sa a M á ty á s -s z o b o r e sz m é jé n e k , m ű ­
v é s z i s z é p s é g e in e k a sz é le sk ö r b e n v a ló t u ­
d a to s ítá s á r a t e s z i a lk a lm a ss á .
1SÁK JÓZSEF
HÁROM KELETI KÖNYV
1. Kungfutse: Lun Jü. — Fordította
és bevezetéssel ellátta: Hamvas Béla.
— Bibliotheca kiadás, Budapest. 191f3.
2. Fabula. — Keleti mesék. — Össze­
válogatta: Honti János. Bibliotheca ki­
adás, Budapest. 19^3.
3. Tibeti misztériumok. — Fordítot­
ta és bevezetéssel ellátta: Hamvas Bé'a.
Bibliotheca kiadás, Budapest. 19JfJf.
Az utóbbi idó'ben három igen érdekes
keleti tárgyú kiadvánnyal örvendeztette
meg az igényes kiadói programról ta ­
núskodó Bibliotheca a magyar olvasó-
közönséget.
Ezek a „keleti újdonságok“ bizony
nem is annyira „újdonságok“, mint in­
kább már örök értékei a világirodalom­
nak. Keletkezésük a Krisztus előtti
időkbe nyúlik vissza. A „legújabb“ is
Kr. e. a hatodik században regzítődött
írásba.
Hamvas Béla, több sikerült fordítás
és kiadvány összeállítója, vállalkozott
arra a szép szerepre, hogy Kungfutse
szellemi örökségét a magyar olvasónak
tolmácsolja. Kitűnő bevezető tanulmá­
nyában, alapos tárgyism erettel rajzol­
ta meg Kungfutse szellemi arcképét s
okosan meggyőződött, hogy a kínai
bölcs nem volt sem szent, sem vallás­
alapító, hanem a „hagyomány apos­
tola“, aki többet politizált, mint jám-
borkodott. Szenvedő bölcs volt, aki nem
azért szenvedett, m ert az emberek nem
ismerték eléggé tan ítását, hanem azért,
m ert nem tudta őket megváltoztatni.
 Kungfutse tanításának négy fontos
„jelszava“ , premisszája volt: Li = mér­
ték, erkölcs; ílsüo = tanulás, művelő­
dés; Da Hüo —■a nagy tudomány, vagy­
is a béke tudománya; Gün'si = a ma-
gasabbrendűségre való törekvés.
Méltatás, „ismertetés“ 'helyett, idé­
zünk néhány megállapítást a kínai böl­
cselő beszélgetéseiből (Lun-Jü = be­
szélgetés) : „Tanulni és nem gondol­
kodni, fölösleges; gondolkodni és nem
tanulni, fárasztó“ — „Akiben nincs
szeretet, azon a modor sem segít“ —
„Kevesen vannak, akik azért vesztet­
tek valamit, mert lemondtak róla“ —
„A bölcs büszke, de nem kevély; a kö­
zönséges kevély, de nem büszke“ —
„Szegénynek lenni lázongás nélkül ne­
héz. Gazdagnak lenni kevélység nélkül
könnyű“ — „Aki mindig az előnyt ke­
resi, állandóan zavarban él“.
Ugyancsak Hamvas Béla fordításá­
ban és bevezető tanulmányával adta ki
a Bibliotheca a tibeti misztériumok
egypár jellegzetes részletét.
Hamvas Béla bevezetőjéből m egtud­
juk, hogy a tibeti misztériumok olyan
mágikus gyakorlatok, melyeknek célja
a káprázattól, a leiken kívül létező je
lenségektől, a maya-tói való megszaba­
dulás. A tibeti misztériumok célja: „vi­
lágosságot teremteni, felébredni, a káp­
rázattól elszakadni, a maya-t eloszlat­
ni.“ Ennek az „eloszlatásnak“ a leg­
gyakoribb módja a „tudat fegyelme­
zése“, mely lehetővé teszi a „megsza­
badulást, a Nagy Ürességbe, a lélek
ősállapotába való visszatérést“. Ez a
„megszabadulási“ igény az európai lé-
lektől távol áll s a tibeti misztériumok
légköre az európai embernek idegen­
szerű és sok tekintetben érthetetlen. A
tibeti misztika „higgadt, hűvös“ — írja
Hamvas Béla s „a misztériumok mind­
egyike gyakorlat“. Érdekes könyvecske.
A harmadik keleti tárgyú Biblio­
theca kiadvány Honti János válogatá­
sában indiai, perzsa és arab meséket
tartalmaz.
Anyagát eddig magyar nyelven nem
közölt keleti népmesegyűjteményekből
vette. Részleteket olvashatunk a Kr. e.
az V. században Ceylon szigetén kelet­
kezett Dzsátáka mesegyűjteményből, a
Pancsatantrából, az északindiai szan-
tali nép mesehagyományából, a délper­
zsa mesekincsből, az Ezeregynap és
Ezeregyéjtszaka gyűjteményből.
A kiadvány első kötete annak a
12 kötetre tervezett sorozatnak, me­
lyet a Bibliotheca „Fabula“ címmel fog
forgalombahozni s amelyben a világ
meseirodalmának színe-javát ak arja a
magyar olvasó asztalára helyezni. Az
első kötet gondos kiadása a következő
kiadványok sikerét előre jelzi.
HESZKE BÉLA
VAJKAI AURÉL: NÉPI ORVOSLÁS
A BORSAVÖLGYÉBEN
Erdélyi Tud. Intézet kiadása,
Kolozsvár, 19Jf3. — 187 lap, IX képtábla.
Az Erdélyi Tudományos Intézet szellemi
vezetésével már évek óta kutatások foly­
nak a Borsavölgyében. A kutatások nép­
rajzi vonatkozásúak és ezeknek egyik ered­
ménye az a munka, amelyet a népi orvos­
lás terén dr. Vajkai Aurél orvos végzett.
Vajkai a népi kutatásoknak régi munkása.
Mint orvoshoz, igen közelálló anyagnak kí­
nálkozott a népi orvoslással kapcsolatos
anyagnak összegyűjtése. Ennek a feladat­
nak maradéktalanul megfelelt. A szakem­
ber szemével vizsgálja a nép orvoslási
módszereit és szerencsés kézzel találja meg
tanulmányában a népi és komoly orvosi
gyógymódoknak inflekciós pontjait, azokat
a módszereket emelve ki, ahol a két gyógy­
mód kölcsönhatása nyilvánvalóan megálla­
pítható. Kétségtelen, hogy a népi gyógy­
módok nem egyszer adtak támpontot az
empirikus orvosi gyógykezelésnek, miként
a korszerű orvostudománynak nem egy
eredményét felhasználja ma már az egy­
szerű népgyógyász is.
Megtudjuk Vajkai könyvéből, hogy a ro­
mánok több népi gyógyeljárást tudnak és
gyakorolnak, mint a magyarok. A népi or­
voslás módjait ma már Magyarországon
majdnem hiánytalanul összegyűjtötték,
Vajkai azonban a Borsavölgyében mégis
kapott eljárásokat, melyek ma már csak
Erdély területén ismertek. A nép egyetlen
területen sem értékeli annyira az egyéni
tulajdonságokat, képességeket mint a gyó­
gyításban. Erősen hiszik, hogy bizonyos
egyének értenek a gyógyításhoz és azokat
91
bizalommal keresik fel. A gyógyászat te­
rén falun igen sok a speciálista, akik egy­
két betegségen kívül más gyógyítással nem
is foglalkoznak. Vajkai a tudós alapossá­
gával gyűjtötte össze a Borsavölgyének
népi orvoslási eljárásait. A kötet első ré­
szében a beteg emberről beszél, megadja a
testrészek népi elnevezését, rámutat a testi
hibákra, leírja a beteg embert, a haldok­
lást, a halált s közli azokat a szavakat,
melyeket a nép ezen fogalmak megjelölé­
sére használ. Megmutatja azokat az oko­
kat, melyeket a nép vall a betegségekkel
kapcsolatosan, végül felsorolja és leírja az
általa összegyűjtött népi gyógyítási eljá­
rásokat.
A könyv második részében a nép állat­
orvoslási módjait írja le, közölve az orvosi
szereket, valamint gyógyító szerszámokat
is, melyeket az egyes betegségeknél alkal­
maznak. A kötet végén felsorolja adatköz­
lőit és sorozat képet mutat be az orvos­
lási módokról.
A néprajz iránt érdeklődőknek alapvető
fontosságú mindaz, amit dr. Vajkai Aurél
gondos, fölötte érdekes kötetében a népi
orvoslásokkal kapcsolatosan elmond. Elis­
merésünk az Erdélyi Tudományos Intézeté,
mert avatott szemmel a mellett döntött,
hogy ezt a kitűnő munkát kiadványai so­
rozatában megjelentesse.
LAKATOS ISTVÁN
KETTESBEN A TERMÉSZETTEL.
— Geyza Miklós versei.
Cserépfalvi. Budapest, 19^3. —
„Üj színt, új hangot jelent a magyar
lírairodalomban Geyza Miklós költészete“
— olvassuk a kötet borítólapjának a bel­
sején. Amennyiben a merészséget, a meg­
fontolatlan merészséget újnak tekinthet­
jük valóban az. A fiatal kezdő költő ötven
és egynéhány, hol három szavas, hol egy-
pár soros versecskéit bocsátotta a nyilvá­
nosság elé. A műfaj nem ismeretlen iro­
dalmunkban. Kosztolányi maga is írt ilye­
neket — igaz kedvtelésből a maga szórakoz­
tatására. Ezeket Paku Imre a kiadatlan
költemények sajtó alá rendezésekor a Szep­
temberi áhitat függelékeként „Műhely“
cím alatt közzé is tette. Sokaknak nem ta­
lált épen a tetszésére, pedig ezeket alig le­
het egy napon emlegetni a Geyzáéval. Egy
befejezett, érdemekben és elismerésben
gazdag költői pálya után még az ilyen
kedvtelésből születet „játékrímek“ megbo­
92
csáthatok, mert nem is az új szín, új hang
igényével keletkeztek. Egy fiatal kezdő
költő pályájára, akinek nevét, nemhogy te­
hetségét nem ismerik nem mondható ép
szerencsésnek egy ilyen bemutatkozás. Az
ilyen költeményekből, mint
Hóvirág.
„Kukk!
Itt a jóvilág!“
vagy
A tölgy.
Terebélyes, öreg
Hölgy.
a legjobb indulattal sem lehet költői te­
hetségre gyanítani. Van a kötetben egy
pár, mely költői szemlélődésre vall. Ezek
kétségtelen helyet érdemeltek volna egy
olyan köteben, ahol ha nem is ép új színű,
de eredeti vénára mutató költemények
rangjelezték volna Geyza költői tehetségét.
Hisszük, hogy a következő kötetéből azt a
Geyza Miklóst ismerjük meg, akit ezúttal
nem ismerhettünk meg.
ISÁK JÓZSEF
FIATAL MAGYAR NÉPRAJZI GYŰJTŐK
1. Táj- és népkutatás a középiskolában.
Irta és tanítványai munkáiból összeállí­
totta Végh József. A magyar táj- és nép­
ismeret könyviára 6. Budapest, 19)2.
2. Székely László: Ünneplő székelyek.
Adatok a székely ség vallásos néprajzához.
Csíkszereda, 19)3.
3. A csíkmenasági pásztorok fafaragá­
sa. Összegyűjtötte Gaál Károly. KÁLÓT
kiadás, Budapest, 19)).
Mályusz Elemér megszívlelendő tartal­
mú könyvben (A magyar történettudo­
mány) panaszkodik történettudományunk
hátrainaradottságáról s érdekes gondolat­
sorral vezeti olvasóit az elméletben és gya­
korlatban egyaránt kikristályosodott célig,
a szervezett tudományos munkáig. Metsző
kritikája és tárgyilagos éleslátásának sú­
lya alatt bizonyára sokan önmagukra éb­
rednek, de a tanulmánynak éppen az a
nagy értéke, hogy olvasásakor nemcsak a
történettudós érzi magát felelősnek, ha­
nem mindenki, aki a szellemi harc vala­
melyik csataterén fegyverét forgatja. Ter­
mészetes ez, hiszen szellemtudományaink
fejlődési feltételei nagyjában hasonlatosak
voltak, a művelőik sem sokban különböz­
 tek egymástól s általánosságban ugyan­
azon intézmények és orgánumok szolgál­
ták valamennyinek az előhaladását.
„Egy csomó magyar úrban több vol t. . .
nyolc évtized előtt a modern szellemből,
mint bennünk“, veti szemünkre Mályusz,
amidőn történetírásunknak azokra a hatal­
mas kútfőire gondol, amelyeket a múlt szá­
zadban önzetlenül, közösen, nevük feltünte­
tése nélkül állítottak össze lelkes és valóban
modern szellemű elődeink, felső irányítás,
egyetlen elgondolás és megszabott cél sze­
rint. Szavait olvasva önkéntelenül arra
gondolunk, hogy ilyen szempontból nép­
rajztudományunknak nincs szégyelleni va­
lója. A néprajz már természete miatt is
megkívánja a sok erő összefogását s igaz
ugyan, hogy a múlt század alapvető for­
rás-tömege (ismét Mályusz szavait hasz­
nálva) „csak technikai vonatkozásaiban
közösségi munka“, mégis a maga korában
a legkorszerűbb volt s az utódok részére
a legpéldamutatóbb.
Győzzön meg néhány találomra idézett pél­
da arról, hogy hogyan születtek néprajztu­
dományunk impozáns s igen gyakran leg­
fontosabb alkotásai. Erdélyi János, a Név-
dalok és mondák (1846—48) bevezetőjé­
ben 176 munkatársa nevét sorolja fel.
Köztudomású, hogy Kriza János is az uni­
tárius papokkal gyűjtötte a Vadrózsák
(1863) anyagát. A Magyar Népköltési
Gyűjtemény első kötete (1872) hírlapi fel­
hívás útján kerül össze s a harmadik
(1882) négy szerző fáradozásainak az
eredménye. Herman Ottó alapvető művei­
hez (A magyar halászat könyve, A magyar
pásztorok nyelvkincse) az évek hosszú
során át gyűjtött anyagot sokszáz levél­
váltás útján szerzett adalékkal egészítette
ki. A legújabbak közül is említsünk bár
egyet: szellemi néprajzunk eddigi legha­
talmasabb forrása, a Baranyai Magyar
Néphagyományok (1940) három hatalmas
kötete Berze Nagy János vezetésével a
munkatársak egész gárdáját foglalkoztatta.
A közösen, válvetve művelt néprajz nem
magyar találmány s nem idejétmúlt mód­
szer. Önkéntelenül is a finneket kell em­
legetnünk s az ő világhírű, páratlan leve­
lező-gyűjtésű kre kell gondolnunk, mely —
jóllehet időben nem régibb a magyar
gyűjtéseknél — egész Európában párját
ritkítja s a finn néprajzot elérhetetlen
magasságba emeli. A pompás szervezetnek
az egyetemi hallgatók és a parasztemberek
egyaránt tagjai s nyomtatott könyvek
ezrei, irattárnyi kézirat és számtalan vi­
déki és falusi múzeum hirdeti mozgalmuk
sikerét. A magyar néprajz büszkén tekint
testvérnépünk e tudományágára s mindent
megtesz, hogy a múlt hiányosságait —
finn példán okulva — legalább a jövőben
jóvátegye.
Az egyre nagyobb tért hódító „szerve­
zett gyűjtés“ mellett a magyar néprajznak
még egy érdekes jelenségéről kell megem­
lékeznünk: évről-évre fiatalabb és fiata­
labb munkatársak vállalják a gyűjtés ál­
dozatos feladatát. Számos elméleti alap­
vetés foglalkozik a néprajz és a külön­
böző típusú középiskolák kapcsolatával,
összekapcsolásával, sőt Györffy István
időtálló kezdeményezése folytán a táj- és
népkutatás ágai a középiskolások körében
gyakorlatilag is egyre nagyobb tért hódí­
tanak. Örökre büszkék lehetünk arra, hogy
a Szendrey Zsigmond-Kodály Zoltán által
szerkesztett Nagyszalontai Gyűjtés (1924)
gimnazista kisdiákok munkája, de még
közelebbről, Erdélyből is kaptunk példát
Makkai Endre és Nagy Ödön buzgólkodá-
sa folytán az Adatok téli néphagyomá-
nyink ismeretéhez (1939) c. kötetben. A
fiatalság néprajzi gyűjtésének könyvtár­
nyi elméleti és gyakorlati okfejtéséből csak
Viski Károly egyetlen mondatát idézzük:
„A Folklore Fellows nemzetközi néphagyo-
mánygyüjtő szövetségnek még az első vi­
lágháború előtt megszervezett hazai gyiij-
tőcsoportjai s a feledhetetlen gr. Teleki
Pál által szervezett Orsz. Táj- és Nép­
kutató központ tapasztalata igazolta, hogy
némi előkészítés után a középiskolai ta­
nuló, de a tisztán gyakorlati élethivatás­
ra készülő, földmíves ifjúság is milyen
értékesen szolgálhatja az ország néprajzi
megismerésének ügyét adatgyűjtő munká­
jával“.
Napjainkban számos — e szellemben
készült — néprajzi mű hagyja el a nyom­
dát és gazdagítja néprajztudományunk
adattárát.
1. A Táj- és népkutatás a középiskolá­
ban című kötet címe csalóka, ám a csaló­
dás kellemes: 242 lapos elméleti, tudomá­
nyos fejtegetésre számítanánk, mely a nép­
kutatás és az iskola viszonyáról filozofál­
na, de 21 élvezetes tanulmányt kapunk. A
tanulmány írói gimnázisták s a Debreceni
Református Gimnázium, önképzőköre
„Csüry Bálint“ tájkutató szakosztályának
tagjai. Vezetőjük Végh József magyar­
német szakos tanár, Györffy tanítványa
és Csüry munkatársa. Végli érdeklődési
területe rányomja bélyegét és jellegét ta­
nítványai műveire: többnyire a népkölté­
szet és népszokások területéről merítenek,
93
de találunk földrajzi, természetrajzí, gaz­
dasági és tárgyi néprajzi gyűjtést is. Ért­
hető és szükséges a kötet e sokoldalúsága,
mert a táj- és népkutatás nemcsak szigo­
rúan néprajzi kutatást jelent, hanem a
kérdésnek olyan tömegét, amelyek között
a tanuló nyugodtan válogathat érdeklődé­
si köre és jövendő életpályája szerint. A
munkát Végh Józsefnek a középiskolai táj-
és népkutatás módszeréről írott, nem na­
gyon rendszeres tanulmánya vezeti be.
A mű a maga sokszempontúságával csak
mutatvány abból a 131 dolgozatból, mely
az 1941. tavaszán rendezett középiskolás
országos táj- és népkutatási pályázat ered­
ménye. E 21 tanulmányról a 131-re kö­
vetkeztethetünk s a 131-ről arra a mozga­
lomra, melynek munkásai (szakszerű ve­
zetés mellett) lelkesedéstől áthatva és
nagy ügybuzgalommal megáldva mérhetet­
len módon gazdagíthatják a jövőben nép­
rajzi adattárunkat.
2. Székely László rövid idő alatt már a
második kiadvánnyal mélyíti a székely
vallásos néprajzról való tudásunkat. A
kis munkatársak nevét megtaláljuk a fü­
zet végén: tizenkét diákocska, valameny-
nyien harmadikosok; a Csíkszeredái Ró­
mai Katolikus Gimnázium „Segítő Mária“
kongregációjának keretében „néprajzi ka­
láka“ néven végzik hagyománymentő te­
vékenységüket tanáruk vezetésével.
Ha a kiadvány anyagát térképre vetít­
jük, adatainkat Alesíkból, Felcsíkból és
Kászonszékből nyerjük. E terület eléggé
zárt, de a kötetben ezen kívül sepsiárkosi
(Háromszék) adalékokat is találunk, ami
a földrajzi és gyűjtési egységet eléggé
megokolatlanul zavarja. Székely módszere
ugyanaz, mint első kiadványában (Áhitat
a falun. Ismertetését lásd a Pásztortűz
előbbi számában), de tárgyköre amannál
jóval kisebb: csak a három ünnepkör (ka­
rácsonyi, húsvéti, pünkösdi) vallásos nép­
rajzi anyagát tartalmazza.
Jóllehet, hogy a magyar néprajztudo­
mány a gyűjtés területén a kis Csíkszere­
dái harmadikosoknál talán a legalsó kor­
határt súrolja, a füzet egyáltalán nem tű­
nik értéktelen műnek, dilettáns időtöltés
eredményének. E gyerekek „tudományos
búvárkodása“ ragyogóan bizonyítja, hogy
jóakaratú vezetés mellett, kellő szellemi
támogatással még a legfiatalabbak is ér­
tékes elemekkel járulhatnak néprajzi is­
mereteink bővítéséhez. Székely László cso­
portja megszervezésével a maga nemében
egyedülálló és szép reményekre jogosító
feladatot oldott meg.
94
3. Amidőn Gaál Károly könyvét az Ifjú­
ságunk c. közismert és közkedvelt folyó-
iratocska hirdette, a lehető legrosszabb
reményekkel gondoltunk megjelenésére.
Mentségünkre szolgáljon, hogy az ifjúság
munkájából — sok szép siker ellenére —
nem egyszer kellett kiábrándulnunk. Gaál
korát nem ismerjük, de Viski Károly be­
vezető soraiból s saját bevezető tanulmá­
nyának kiforratlan stílusából és módszeré­
ből arra következtetünk, hogy a kezdő, de
szép reményekre jogosító fiatalok közé
kell sorolnunk.
A művecske gerince az a 32 motívum,
mely a csíkmenasági „írott“ pálcák és gu-
zsalyok rajzát tartalmazza, irodalomtörté­
neti nyelven szólva, mintegy facsimile ki­
adásban. Az ügyes bevezető áttekintés
(melyből a szerző később, több kutatás
után komoly tanulmányt fejleszthet), az
ötletes és eredeti - tárgyválasztás, a szép
kiállítás és megoldás mind Gaál Károly
lelkiismeretes munkájáról tanúskodnak.
Még sok ehhez hasonló munkát várunk.
FARAGÓ JÓZSEF
ÍRÓK ÉS KÖLTŐK.
— Voinovich Géza könyve. Bibliotheca
kiadása. Budapest, 19j3. —
A francia eredetű esszé szószerinti ér­
telmezésében kísérletet, próbát jelent.
Montaigne 1580-ban megjelent, művészi
formába öntött filozófiai fejtegetéseit ne­
vezte így: Essais. Ma a modernnek tartott
értekezés műfaját jelöljük e szóval. Pon­
tos meghatározása nincsen, kritériumai
esetlegesek, határai elmosódottak. Egye­
dül a múltja világos és tiszta.
A magyar esszéirodalom is egypár jó-
csengésű névvel dicsekedhetik. A Gyulai
iskolájához tartozó Péterfy Jenő, Riedl
Frigyes és Voinovich Géza az első esszé­
író nemzedék képviselői.
Voinovich Géza nyolc írói arcképet ele­
venít meg az írók és költőkben. Mindeniket
egyforma szeretettel, elmélyedéssel és
odaadással. Ragyogó,' de nem feszélyesen
ünnepi tolla mindeniket kitörölhetetlenül
vetíti az olvasó elé. Eleven, színes képek,
rajongásba szárnyaló érzések, közvetlen
melegség bizonyítják, hogy mindaz, ami­
ről írójuk beszél, egyéni élményéből fa­
kad. Összehasonlít, párhuzamokat keres,
elemez, természeti képekkel és hasonlatok­
kal gyönyörködtet. Aprólékos életrajzi
adatok helyett epizódokat rak egymás
mellé, egy-egy kedves emléket újít fel, ön­
feledten mesél és elmereng. Mindez olyan
járulék írásaiban, mint a természet-deko­
ráció a világban. Voinovich, mint Gyulai
tanítványa, nem választja külön a müvet
írójától. Egyikben a jellemrajz tükröződé­
sét kutatja, a másikban a mű létrejötté­
nek a körülményeit vizsgálja. Szeme éles,
ízlése finom, érzéke pontos, mint mesteréé,
de ítélete nem olyan szigorú. Gyulai felin­
dulással ír, Voinovich több higgadtsággal.
Gyulai a könyörtelen bíráló, Voinovich a
nemeslelkű megértő és értékmegállapító,
akiben a költői lelkűiét erősebb a tudósi-
nál.
Valamennyi esszéje külön irodalomtör­
téneti jelentőségű. Jókairól alig készítet­
tek sikerültebb portrét irodalmunkban,
Gyulairól kevesen írtak olyan hozzáértés­
sel, Szász Károly és Lévay József költé­
szetét nem méltatta senki annyi szeretet­
tel és megértéssel, mint Voinovich Géza.
Arany László jelentőségét ő méri fel első­
nek, Ambrus Zoltán művészetének mély­
ségére, gyöngéd rajzaira, finom iróniájára
ő hívja fel a fiatal nemzedékek figyelmét.
A szabadságharc sokat kárhoztatott had­
vezéréről — Görgei Arthurról — emléke­
zéseinek, leveleinek kortörténeti vonatko­
zásairól írott felette érdekes tanulmányá­
val zárja be kötetét.
I S Á K JÓZSEF
SZÍNHÁZ
Heszke Béla színháztörténeti breviáriu­
ma. Korszerű Könyvtár kiadása Bp.-
Kolozsvár,
A színház világa egészen más, mint
a mindennapi életünké. Az elhitetés és
valószerűvé tevés művészete adja a
színjátszást. Hiába tudjuk, hogy nem
igazi élet, nem igazi halál a színpadi,
mégis elhisszük. Ez a lélek titkos, talán
mindörökre megmagyarázhatatlan erői­
ből következik. így mondhatjuk azt,
hogy a színjátszás egyidős magával az
emberrel. Erről az örök emberi szín­
játszásról, örök világszinházról szól
Heszke Béla színháztörténeti breviáriu­
ma. Könyvében az összetevő, szintéti-
kus módszert alkalmazva lehetőleg mi­
nél több ismeretet akar nyújtani min­
denről, am it erről a végtelen sokágú
művészetről tudnunk kell. Talán nem
is a nagyközönségnek készült ez a
könyv, hanem az eszményi „magán-
szakembernek“ . A műveltség hatalm as
terjedése hozta magával, hogy a kultu­
rált egyénnek is sok mindent éppen
úgy kell tudnia, mint a szakmabelinek,
így alakult ki az elmúlt évszázad szé i
lelkeit felváltó modern irodalmár-szel-
lemi-figyelő embertípus, akit bátran
nevezhetünk „magánszakembernek“ A
színház művészetét illetően sok minden
van, amit mindenki tud, de talán senki
nem tudna szavakba önteni. Erre a for-
mábaöntésre, rendszerezésre vállalko­
zott Heszke Béla Színházával. Népsze­
rűsítőén és mégis tudományosan fogal­
mazza meg a színház művészetével kap­
csolatos ezerágú, színes ismeretanyagot.
A „homo ludens“ már a fejlődés leg­
primitívebb korában vallásos-misztikus
erőktől hajtva kezdetleges elemeit mu­
ta tja a színjátszásnak, alakoskodásnak,
alakítóművészetnek. Ezeknek az ősi,
jobbára kultikus eredetű színjátszói ele­
meknek néprajzi és bölcseleti m agya­
rázatát adja Heszke az idevonatkozó
forrásmunkák teljes felhasználásával.
Elhihetően és logikusan ismerteti ma­
gának az előadóművészetnek a kiala­
kulását, kezdeti állapotát, fokozatos
fejlődését. A vallásos táncból kialakuló
színészet irányát m utatja ki az ókori
népek színjátszásáról szólva. Magát a
színház fejlődéstörténetét is elénk ve­
títi, megmagyarázva a színpad és dísz­
let mibenlétét, eredetét és rendelteté­
sét. A görögöknél és rómaiaknál h atal­
mas arányúvá fejlődött színházi kultú­
ra hozta létre m agát a színházat, az
illúziókeltésre alkalmas zárt teret.
Ettől kezdve adódnak azután a ké­
sőbbi evolúció folytán a színpad és a
díszlet kérdései.
Elmélet és a színháztörténet irodal­
mában lerögzített gyakorlat észszerűen
vegyül Heszke Béla könyvében. Az
egyes korok európai és világszinházá-
nak elemeit kutatva és ismertetve a
„világot jelentő deszkák“ örök problé­
máit — darab, szereplők, előadásmód,
szinpadszerűség, rendezés — vizsgálja
és foglalja össze közvetlenül, tartalm a­
sán. Darabok és korok, újraátélt klasz-
szikus színpadi művek lelkiségét vilá­
95
gosan érezzük, megértjük a breviáriu­
mot olvasva. Sokszor úgy érezzük, hogy
nemcsak drámatörténeti és színháztör­
téneti ismeretadó munkával, hanem
magával a színjátszás aprólékos és
mégis nagyvonalú életrajzával állunk
szemben.
A rendezői munka lényegének ismer­
tetése, a színjátszás fejlődésmenetébe
való beillesztésének módja, a kis könyv,
szerintünk legértékesebb része. A ma
színházát és fennhéjázó rendezői elveit
ismerve jó az ősi meghatározásokat,
kialakult véleményeket, irányokat így
együvégyűjtve olvasni. Egészen kis túl­
zással azt is mondhatnók, hogy Heszke
könyve a modem rendező kézikönyve,
útm utatója is lehetne. Eklektikus irá­
nyú rendezői elvek szerint dolgozó mai
rendezőink talán a még megíratlan
rendezéstörténet iránym utatóját fogják
látni Heszke sokszínű, eleven breviáriu­
mában.
De nemcsak adatok időrendi és szel­
lemtörténeti felsorolása a könyv, ha­
nem érdekes olvasmány is. A játék­
stílusról íro tt része olyan értékes gon­
dolatokat foglal magában, hogy külön
tanulmányban is közölhető lett volna.
Magában a könyvben sehol nem talál­
juk a divatos „mindenttudó zsebköny­
vek“ nagyképű tudákoskodását. Apró
részletek, nagy összefüggések üg>es
szerkesztői elv szerint — ezt mondhat­
nók a könyv szerkezetéről. A színját­
szást kialakító belső és külső feszítő­
erők működését, a kellő szellemtörté­
neti h átteret megadva, vetíti elénk ez
Felelős szerkesztő és kiadó: VÁSÁRHELYI Z. EMIL
Mmanri R.-T. KoUzivár. 4716 (N y o m d a i f. v.: M ajo r József.)
9fi
a magyar elméleti irodalomban eddig
egyedülálló munka. A könyv színház­
történeti része is nemcsak adatok rideg
felsorolása, hanem az egyes korok és
népek leikéből fakadó sajátságos, egyé­
ni vonások hű ismertetése. Kelet, a gö­
rögség, Róma, a középkor, az újjászü­
letés, a XVII. század, a bárok és fel­
világosodás, a romantika színházának
vázlatos története teljessé teszi a köny­
vet, egyben igazolja az elméleti résznek
sok, egyébként csak nagy színházi mű­
veltséggel érthető részét. A könyv
kényszerű rövidreszabottságát tekintve
nem is hiányolhatjuk, hogy a magyar
dráma történetét csak lexikonszerű
adatfelsorolásban adja. A könyvhöz já ­
ruló bibliográfiai rész annak ellenére,
hogy a szerző szerényen csak vázlatos­
nak mondja az olvasó szempontjából
teljesnek vehető. A nyelvismeret útján
elérhető szakirodalmak mindegyikének
fontosabb művei megtalálhatók ebben
az összeállításban. A breviárium kép­
anyaga pedig mesterien összeváloga­
to tt és mindenben a tárgyhoz illő. Szin­
te sajnáljuk, hogy ez a többszáz értékes
kép ilyen kis munkában talált csak he­
lyet. Heszke Béla munkája értékes és
érdekes „első fecske“ a magyar szín­
házi elméleti irodalom terén. Válság­
ban álló színpadunk talán hamarabb
kijutna az iránykeresés, a tapogatódzás
útvesztőiből, ha számos és a breviá­
riumnál terjedelmesebb munkák tisz­
táznák az alakítóművészet időszerű
problémáit.
F1CZAY DÉNES
Erdély legolvasottabb irodalmi szemléje
az K á rpá tm ed en ce
GAZDASÁGPOLITIKAI SZEMLE
ERDÉLYI •

Főszerkesztő: J U H Á S Z I S T V Á N

HELIKON a Gamma-Művek vezérigazgatója.

F ő s z e r k e s z t ő : KISBÁN MIKLÓS
Felelős szerkesztő: KÓS KÁROLY
S z e r k e s z t i : KOVÁCS LÁSZLÓ
TI ZENHETEDI K ÉVFOLYAM
1944
E RDÉ L YI S Z É P M I V E S C É H
Felelős szerkesztő: Dr. SZABÓ MIKLÓS
egyetemi magántanár.
Szerkesztő: SCHUBERT JÓZSEF
Gamma igazgató.
Az egységes k e r e s z t é n y n e m z e t i
gazdaságpolitikai szemlélet h a r c o s a .
•
Megjelenik havonta 64—128 oldal terjedelemben.
Főbizományos Erdély egész területére : Minerva
Irodalmi Rt. könyvkereskedése, Kolozsvár, Mátyás
kir.-tér 8. Telefon 15-98. — Előfizetési díj egy évre
10 P, jogi személyeknek 50 P, egyes szám ára 1 P.

A külpolitika

UNGARN időszerű kérdéseiről és eseményeiről a

MAGYARORSZÁG
TÜKRE EURÓPA FELÉ. ERDÉLY
SZÓSZÓLÓJA A NÉMETNYELVŰ
KÜLÜGYI
KÜLFÖLD ELŐTT.
Szerkeszti:
S ZEMLE
Pukáns zky Béla és Gál István. tárgyilagosan és szakszerűen tájékoztat.
Ki a d j a
Megjelenik minden hónap elsején.
a Magyar Külügyi Társaság
Egyes szám ára 1 P, évi előfizetés 10 P.
Szerkeszti
BAROSS DRUCKER GYÖRGY
Magyarországi főbizományos:
É vi előfizetési díj 25.— P.
danubia
könyvkiadóvállalat Kiadóhivatal: Budapest V., Országháza
Budapest, IV., Apponyi-tér 1. KÉRJEN MUTATVÁNYSZAMOT !
 A M AG YAR ÉRTELM ISÉG
EGYETLEN A L T A L A N O S JELLEGŰ K ÖZÉRDEKŰ H A V I F O L Y Ó IR A T A A

MAGYAR S ZEMLE
Elnök: Gr. BETHLEN IST V Á N . Alelnök: RAVASZ LÁSZLÓ.
A szerkesztőbizottság ahelnöke: SZEKFÜ GYULA.
Szerkeszti: ECKHARDT SÁNDOR.

E LŐ F IZE TÉ SI ÁRA É V I

24 — P.
K Ö Z Ű L E T E K N E K , JO GI SZEMÉLYEKNEK ÉVI 48 P.

K É R J E N DÍJMENTES M U T A T V A N Y S Z A M O T .

SZERKESZTŐSÉG ÉS K IA D Ó H I V A T A L : BUDAPEST,

VIL MOS C SASZA R -ŰT 26. SZÁM.

FIZESSEN ELŐ A

MAGYAR SZEMLÉRE
AMELY ELSŐNEK FOGLALKOZOTT RENDSZERESEN ÉS
TUDOM ÁNYOS TÁRGYILAGOSSÁGGAL
AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG KÉRDÉSEIVEL!

4716 M in erv a R.*T, K olozsvár: (N y o m d a i f. v.: M ajo r József.)