A ruhaipar kialakulása

A gyári méretekben történő ruhakészítés a 19. század második felétől kezdődően alakult ki. Azt
megelőzően a szabók önálló műhelyeikben, egyedileg készítették megrendelőik méretére a
ruhadarabokat. Csak a valóban jól használható varrógép feltalálása (Barthélémy Thimonnier,
1830) indította be azt a folyamatot, amely végül a 20. század elejére az iparszerű tömeggyártás
bevezetéséhez vezetett.[3] A nem konkrét személy megrendelésére gyártott „konfekcióruha”
megjelenése az 1830-as évekre nyúlik vissza, amikor 1831 körül az amerikai George
Opdyke üzemében készruhákat állított elő, és azokat egy New Orleans-i áruházban hozta
forgalomba.[4] Igazi fejlődést ezen a téren a varrógép fokozatos tökéletesítése hozott (Elias
Howe, 1846; Isaac Merrit Singer, 1851; Allen Benjamin Wilson, 1850 és mások).[5][6][7][8][9]

A készruhagyártás fejlődésének igen nagy lökést adott az amerikai polgárháború (1861–1865).

Kitörésekor még házilag készült egyenruhákat hordtak a katonák, amelyeket a kormány által
előírt formában kellett elkészíteni. Ahogy azonban a háború egyre nagyobb méreteket öltött,
vállalkozók gyárakat kezdtek építeni, ahol rövid átfutási idő alatt, hatékonyan állíthatták elő az
egyre nagyobb mennyiségben szükséges ruházatokat. A bevonuló katonákról vett méretek azt
mutatták, hogy a ruhákat bizonyos szabályszerűségeket mutató nagyságcsoportokba lehet
besorolni, amelyekhez egységes mérettáblázatokat lehetett készíteni. Ezeket a mérettáblázatokat
használták fel azután a háború befejeztével is, amikor a polgári férfiruhák készítésére álltak át.[10]

A női ruhák esetében – miután ezek sokkal nagyobb mértékben állnak a divatváltozások és az
egyéni ízlések hatása alatt – a tömeggyártás csak sokkal később, az 1920-as évektől terjedt el.
Ebben – a ruhagyártáshoz használt gépek körében végbement nagyarányú fejlődés mellett –
nagy szerepe volt a reklámipar fejlődésének, az áruházláncok, katalógusáruházak
kialakulásának. Ez a folyamat hozta magával a testméreteken alapuló egységes
méretszabványok megalkotását is, amit első ízben 1939–1940-ben 15 ezer amerikai nő
méreteinek felmérésével állítottak össze és 1941-ben publikáltak.[10]

A ruhaipar Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől a 20. század végéig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A magyarországi nagyipari ruhaipar a második világháború után alakult ki. Ezt megelőzően a
ruházati termékek előállítása csak kisipari tevékenység keretében folyt. 1938-ban az 1–3
emberrel dolgozó mintegy 23 000 szabó kisiparos mellett az akkor létezett 66 konfekcióüzemben
mindössze 2800-an dolgoztak, és ezek termékei meglehetősen alacsony színvonalúak voltak.
(Ebből ered a „konfekcióruha” kifejezés korábban meglehetősen lebecsülő értelmezése.) 1950-től
a szabó kisiparosok, segédek jelentős részét beléptették az akkor alakított szövetkezetekbe,
ezek nyitó termelőeszközei a tagok által bevitt eszközök voltak. Később a szövetkezetek jelentős
része is átállt a tömegtermelésre és ez megnyitotta az utat a szakképzetlen munkaerők
alkalmazása előtt is. A szabó kisipari szövetkezetek mellett az ún. háziipari szövetkezetek
tevékenységének is jelentős részét tette ki a hagyományos ruhaipari tevékenység. Az új
ruhagyárak létrehozása a munkahelyteremtésnek is fontos eszköze volt.

Az 1980-as években 127 nagyvállalat állított elő férfi-, női és gyermekruhákat, 78 000 embert
foglalkoztatva. Az állami ruhaipari vállalatok a termelés 52%-át, mellettük a tanácsok (az akkori
helyi államigazgatási szervek) felügyelete alá tartozó vállalatok a termelés 9%-át, a
szövetkezetek pedig 39%-át adták. Az állami vállalatoknál[mj 3] átlagosan 2300, a tanácsi és
szövetkezeti vállalatok átlagosan körülbelül 400 főt foglalkoztattak. A divatkoordinációt a Magyar
Divat Intézet (MDI) látta el.[21]

A rendszerváltás során végbement politikai és gazdasági változások teljesen megváltoztatták a

hazai ruhaipar struktúráját. A nagyon jelentős mértékben belföldi és szovjet piacra dolgozó
ruhagyárak igen rövid idő alatt tönkrementek, aminek részben
a Szovjetunióbairányuló export leállítása, részben a hazai piacra beözönlő távol-keleti áruk
rendkívüli olcsósága volt az oka. Az 1970-es években lezajlott úgynevezett textilipari
rekonstrukció folytán, ami a ruhaiparban is jelentős beruházásokat, gépi és infrastrukturális
fejlesztéseket tett lehetővé, a vállalatok eladósodásával járt, aminek terheit a piacvesztés
következtében nem tudták elviselni és egymás után mentek tönkre. Már korábban is jellemző volt
az, hogy a ruhagyárak és ruházati ipari szövetkezetek nyugat-európai megrendelők számára
nagy mennyiségben végeztek bérmunkát, amihez minden alapanyagot, kelléket, technológiai
dokumentációt, sok esetben a speciális gépek egy részét is a megrendelő bocsátotta a cégek
rendelkezésére, így azok csak az élőmunkát adták hozzá a termelés során. Ez igen alacsony
jövedelmezőséget eredményezett

A 21. század elejei helyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagyvállalatok tönkremenetelét követő privatizáció során a ruhaipar kisebb vállalkozásokra
bomlott szét, amelyek egy része életképes volt, más része hamar csődöt mondott.
Nagymértékben rontotta a helyzetet a textilipar leépülése. Ennek folytán a ruhaipar hazai alap- és
kellékanyagokkal való ellátása lehetetlenné vált, a felhasznált anyagok legnagyobb
részét importból kellett és kell beszerezni.
A ruhaipar legnagyobb versenytársa a hazai piacon a főleg ázsiai országokból származó
importáru és emellett a főleg Nyugat-Európából érkező használtruha-kereskedelem. Mindkét
esetben elsősorban a hazai viszonylag magas termelői árak és az importáruk jóval
olcsóbb árszintje okozza a gondokat, mindenekelőtt a főleg mindennapi használatra szánt
termékek esetében. Azok a hazai vállalkozások, amelyek képesek magas esztétikai és műszaki
színvonalú, divatos termékek előállítására, még így is prosperálnak, a csak nagyon egyszerű
„tömegáruk” gyártására berendezkedett cégek azonban sajnos nem vagy alig bírják a versenyt és
leginkább piaci árusok számára dolgoznak. Más ruhaipari vállalatok, amelyek
termékválasztékukat a munka-, de főleg védőruhák, vagy speciális sportruházati cikkek irányában
fejlesztik, sokkal jobb helyzetben vannak, nem egy közülük kifejezetten sikeres

Bár a textil- és ruhaipari szakemberképzés az 1990-es évektől kezdve igen erősen leépült,
Fejlődési lehetőségek[

Korszerű, programozható ipari varrógép

A hazai ruhaipar továbbfejlesztésének útját a versenyképesség fokozása érdekében a

szakemberek a következőkben látják:[22]

 a gépi technika megújítása,

 rugalmas gyártórendszerek meghonosítása,
 a teljes terméklánc mentén (a termelésirányítástól a kiskereskedelemig) az üzleti folyamatok
innovációja a modern kommunikációs eszközök széleskörű alkalmazásával,
 a korszerű munkaszervezési módszerek minél szélesebb körű elterjesztése.

A termékfejlesztés tekintetében szorgalmazni kell

 a saját tervezésű kollekciók létrehozását,

 a divatmarketing hatékonyabb működését,
 a világpiacon megjelenő új anyagok adta új lehetőségek kihasználását,
 a hagyományos termékek mellett korszerű funkcionális ruházatok fejlesztését.

A funkcionális ruházati termékek között a munka- és védőruhák gyártásában a hazai ruhaipar

máris jelentős eredményeket ért el. Az erre specializálódott vállalkozások termékei itthon és
külföldi piacokon is jól beválnak