Élet a sarkkörön és azon túl…

Az eszkimók
 Élet a sarkkörön és azon túl…

Északi-sarkvidék... Grönland, Izland, Alaszka partjai... Különös, vad világ. Ötezer méter
magas hegyek, végtelen hómezők, gleccseróriások, recsegő jégtorlaszok, csendesen úszó
jéghegyek... E táj zord és számunkra megközelíthetetlen. Ezek a területek mégsem
lakatlanok. Egy kb 40 ezres lélekszámú népcsoport érzi hazájának ezt a számunkra rideg
tájat: az eszkimók.
Maga az eszkimó kifejezés az algonquian indiánoktól származik, a "wiyaskimowok"
szóból. Étkezési szokásaikat látva egy indián törzs nevezte el őket „eszkimónak”, ami annyit
jelen „nyers húsevők”.Kanadában például ez az elnevezés sértőnek számít. Így érthető, ha ők
magukat jobban szeretik inkább inúitnak nevezni, ami az ő nyelvükön embert jelent.
Az inúitok Észak-Amerika északi
partjainál, a sarkvidéken, Gönlandon, és
kelet Szibéria bizonyos pontjain élnek,
elszóródva, kisebb-nagyobb
közösségekben. Három nagy csoportra
szokás őket felosztani (inupik, jupik és
az ezektől eltérő aleut), mindezek
együtt az eszkimó-aleut nagy
nyelvcsoportot alkotják.
A tudósok szerint Amerika északi része
i.e. 7000 után kezdett benépesülni,
amikor a Szibériában élő egyes
népcsoportok átkeltek a Bering-
tengerszoroson. Később, i.e. 4500 körül
azonban az éghajlat elkezdett
melegedni, a jégtakaró némileg
1. ábra visszahúzódott s az itt élők zsákmány
reményében északabbra kényszerültek vándorolni. Ekkor érték el Grönlandot.
Az eszkimók hagyományosan vadász-gyűjtögető életmódot folytattak (helyenként nomád
rénszarvastartással párosítva), egyes csoportokat (karibu eszkimók) leszámítva a tengeri
emlősök vadászata jellegzetes megélhetési forrásuk. Később, főleg a civilizált városi élettel
találkozó közösségek, megismerkedtek a növénytermesztéssel.
Életkörülményeik (fa szűkössége, éghajlat) igen specializált technológia kifejlesztésére
szorította rá őket. Nyáron többnyire sátrakban laknak, télen uszadékfából, kőből, tőzegből
épült házakat használnak, egyes csoportok hókunyhót építenek. Specializált a ruházat is, és a
vízi vadászat eszközkészlete is.
Számunkra a legjellegzetesebb dolog, ami eszünkbe jut, az a különleges lakóház, amiben
képesek átvészelni a leghidegebb téli időjárást is.
Az iglu vagy hókunyhó egy kalapszerű kupola, amit kemény hóból készítenek, a hó olyan jól
szigetel, hogy bent tartja a meleget és kizárja a hideget. Ez a fajta „ház” hihetetlen példája
annak, hogyan tudja az ember felhasználni a természetben rejlő lehetőségeket. A jól
megépített jégkunyhó meg tudja tartani a 0° C-t még ha kinn –40° C-ra is süllyed a
hőmérséklet. Habár ez így is dermesztően hidegnek tűnik számunkra, gondoljunk csak arra,
hogy nem kevesebb, mint 40° C a különbség. Az iglut használatától függően különböző
méretben építik. A kisebbek ideiglenes menedéket nyújtanak, míg a nagyobbakban hosszabb
ideig is komótosan el lehet lakni. Ideiglenes hóházat a vadászok szoktak építeni hosszabb
utaik során.
A házikó megépítése rendkívül egyszerű
s a gyakorlott kezek nem több, mint egy
óra alatt el tudják készíteni. Első
lépésként kijelölik az alaprajzát s azon
belül elkezdik kivágni a „hótéglákat”. Ily
módon takarékosabb munkával egyre
nagyobb belső teret nyernek. Az
építmény tetején egy kockát
természetes sarkvidéki „üveggel”, azaz
jéggel építenek be, alját és falait pedig
2. ábra
rénszarvasprémmel borítják, ami kiváló
szigetelő. Biztosítja a meleget, de meg is óvja az építményt belső falainak olvadásától.
Megakadályozandó a hideg szelek beáramlását a bejáratot egyszerű, de praktikus módon
alakítják ki. Hosszabb, az iglu talajától mélyebben fekvő járatot alakítanak ki amiben a
nehezebb, hideg levegő ottmarad és úgy működik, mint egy dugó, s az igluban lévő
melegebb levegőt bent tartja.
Az iglu képe annyira része a sarkvidéki életről alkotott fogalmunknak, hogy kevesen tudják,
nem minden eszkimó él igluban. Főként a kanadaiakra jellemző, de Grönlandon is használják,
az alaszkaiak viszont jól szigetelt faházikót építenek, minek építőanyagát délebbről
vásárolják. Házaikat általában földdel borítják be.
A távoli Északon a közlekedés sem egyszerű minek több oka is van. Egyik a mély hó, másik a
nagy hideg, a nagy távolságok és a vakító fehérség, de a puszta vidéken tájékozódni sem
könnyű. A hóval fedett síkságokon még különleges védőszemüvegre is szükség van. Ahol az
északi sarkkörtől északra élnek, ott telenként a napok teljes hosszára kiterjedő sarki
sötétséggel is számolniuk kell.
A tájékozódást segítik egyfajta sajátos
kőépítmények a „kőemberkék” is
amelyekből nincs kettő egyforma.
Ezek tájékozódási pontként szolgálnak
az összefüggő fehér tájon.
A távoli helyek elérésére két
jellegzetes megoldásuk is van. Az
egyik, eredeti eszkimótalálmány: a
kajak ami egy csónakfajta, amit mi
műanyagból, vagy felfújható
változatban ismerünk. Valójában egy
3. ábra fókabőrrel borított egyszemélyes
csónak. Azért használják a fókabőrt, mert erős, meleg és nem okoz sérülést, ha nedvesség
éri. Nagyon előnyös tulajdonsága, hogy észrevétlenül siklik a vízen ezért víziemlősök
 vadászatára használják. Sok helyen az egyszemélyes kajak mellett nagyobb csónakfajtát
használnak a gyerekek, asszonyok utazásánál vagy bálnavadászatra.
A kajaknak ez a több személyes, nyitottabb változata az umiaq. Ezzel egy egész családot is el
lehet fuvarozni, vagy valamilyen terhet, például bálnazsírt.
A másik jól ismert szállítóeszköz a kutyaszán vagyis komatik, ami szintén az eszkimók
leleményességéből született. Ma
már világszerte népszerű sport a
kutyaszán, még Magyarországon
is van tábora ennek a
jellegzetesen északi, téli
sportnak. A szánkó váza könnyű,
de erős, megkönnyítve ezzel a
kutyák dolgát, melyeknek hámja 4. ábra
a csúszósinhez van erősítve. Ezen túl még rendkívül hasznos találmány a hótalp is, minek
köszönhetően az ember nem merül olyan könnyen el.
Az eszkimóknak , mivel a fahatár fölött élnek igen kevés nyersanyg áll
rendelkezére tárgyaik elkészítéséhez. Az élőfa említett hiánya uszadékfa
használatára szorítja rá őket vagy egyéb anyagok (kő, csont, hó)
felhasználására. De mint már szó volt róla egyes népcsoportok délről
vásárolnak fát.
A fa ritkaság, de bokrok vannak, bogyóik az étrend kellemes
kiegészítését nyújtják. A fű is hasznos alapanyag (például bélés), a
mohából lámpabél készül. A szárazföldön szarvasfélék, farkas; a
tengerben is sokféle emlős él (cetfélék: orka, bálna; úszólábúak: rozmár,
fóka)
5. ábra .A modern civilizáció hatását nem kerülhetik el. Ruházatuk modernebb
lett, közlekedési eszközeik közé bekerült a motoros szán és más nem annyira környezetbarát
eszköz is.

Az inuitok sokáig elszigetelten éltek a világtól. Még az sem érintette közvetlenül őket sokáig,
hogy az európaiak elfoglalták az amerikai kontinens szinte összes többi részét. Az európaiak
számára az itteni életfeltételek kevésbé voltak vonzóak, így sokáig nem igyekeztek itt
letelepedni. Később azonban mégis elérkeztek ide is az európai hatások, s megkezdődött az
eszkimók asszimilációja. Legnagyobb hatással a tanítás volt e közösségekre. Az iskolába járó
diákok nem tanulhattak saját nyelvükön, az otthonuktól távolra szakadt egyetemisták pedig
még rosszabb helyzetben voltak. Sokszor alkalmaztak kényszert velük szemben, hogy
elszakítsák kulturális gyökereiktől s ha meghallottak valakit anyanyelvén beszélni, keményen
megbüntették. A „nevelők” el is érték céljukat. Ezek a generációk képtelenné váltak átadni
hosszú évek kulturális örökségét leendő gyermekeiknek.
Az 1970-es években azonban a helyzet megváltozott. Az inuitok elkezdtek szervezkedni,
követelőzni s kiharcolták területük nagyobb önállóságát. Ennek köszönhetően felelevenedtek
a régi hagyományok, az ünnepségek, újra szabadon használhatták saját nyelvüket s a régi
eszkimóörökség feltámadni látszik.
Források: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&aid=1951339106
https://hu.wikipedia.org/wiki/Eszkimók
http://kerikata.hu/publikaciok/text/!kek/eszkimok.pdf

Ábrák: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&aid=1951339106

Készítette: Homor Júlia 9.b