Professional Documents
Culture Documents
Eletmód
az ABD terv
szerint
,
,'
1'
I':
ef-Net Kft.
" .,
I .
Köszönetnyilvánítás
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Dr. Peter J. D'Adamo with Catherine Whitney:
Live Right For Your Type
Fordította:
Lázár Zsófia Dolgos öt év telt el az ABO terv megjelenése óta. Ezalatt az idő alatt
tanúi lehettünk, hogy a vércsoport-teória több millió emberhez jutott
Szakmailag ellenőrizte: el, a könyvet több mint negyven nyelvre fordították le. Ahogy a vér-
dr. Zombori Zoltán onkológus szakorvos csoport-diéta nemzetközileg is elfogadottá vált, újabb lehetőségeket
Várhegyi László természetgyógyász dolgoztunk ki, hogy a módszer még közérthetőbbéváljon, és az étren-
di előírásokat minél könnyebb legyen betartani. Ezt a célt a Cook Right
4 Your Type című könyv megjelenése váltotta valóra. Az Internet le-
hetőségeit kihasználva, a www.dadamo.com-on keresztül további
ISBN 963 00 9134 8
támogatással és ismeretanyaggalláttuk el olvasóink százezreit, ugyan-
akkor értékes visszajelzéseket is kaptunk.
Minden jogfenntartva! Az, hogy ez a "családi titok" ilyen elképesztő sikertörténetté vált,
© Hoop A [oop, LLC, 2001 sok tehetséges és elhivatott szakértő együttműködésénekeredménye.
© Hungarian edition CF-Net Kft., 2001 Orvosok, tudósok, táplálkozáskutatók és egyéb specialis ták közrern ű
© Hungarian translation Lázár Zsófia, 2001 ködésének, valamint számtalan magánszemély értékes megfigyelései-
nek köszönhető, akik megosztották velünk véleményüket és
tapasztalataikat, és segítettek abban, hogy folyamatosan korszerűsít
sük és tökéletesítsük munkánkat. Lehetetlenség volna felsorolni rnin-
degyik~ket név szerint, de mélységesen hálás vagyok nekik!
Az Eletmód az ABO terv szerint cím ű könyv hosszú évek ku-
tatómunkáját követően, a tudomány legújabb eredményeinek felhasz-
n álásával született meg. A forradalmian új genetikai felfedezésekből is
profitálhattunk, a vércsoport és az egészség kapcsolatát vizsgáló klini-
kai kísérletek százainak eredményeit halmozhattuk fel. Egy ilyen
Kiadó: CF-Net Kft.
nagyszabású feladatot nem egyszeru véghezvinni, ezért szeretnék
Felelős vezető: Tátrainé Szilágyi Ágnes
köszönetet mondani néhány embernek, akik felbecsülhetetlen értékű
Borítóterv: Perjési Csaba
Műszaki szerkesztő: Vida József
segítséget nyújtottak:
Szerkesztő: Koronczai Magdolna és Hollósi Nikolett Catherine Whitney-nek és kollégájának, Paul Krafin-nek, akik élve-
Nyomda: Királyi Magyar EgyetemiNyomda Rt. zetes és közérthető prózává varázsolták a hihetetlenül bonyolult tu-
Felelős vezető: Ujvárosi Lajos vezérigazgató dományos szöveget, s tették mindezt nagy lelkesedéssel és odaadással.
Barátomnak és kollégámnak, Dr. Gregory Kellynek, az e fajta mun-
kához elengedhetetlen információgyűjtésbennyújtott segítségéért.
Irodalmi ügynökömnek, [anis Vallelynek, aki csodálatos kolléga és
barát, és ügyünk remek szószólója. ,
Amy Hertznek, kiadómnak a Riverhead/Putnam-nel, aki turcl-
mével és hozzáértésével támogatott mindhárom könyvem megírásá-
' " Tartalom I
ban. Köszönetet mondok még a Riverhead és Putnam Susan Petersen
irányításával működ ő csapatának: fáradhatatlan munkájuk nyomán
ilyen nagy siker született!
Köszönetet szeretnék mondani még a k övetkez őknek. akik tudá-
sukkal segítették munkámat: Michael Geoghegann~k ~ Penguin .Put-
namnél, értékes tanácsaiért; Dr. Klaus Stadiernek, kiadomnak a Piper-
Verlagnál; Jane Dystelnek, Catherine irodalmi ügyn~kének; Paul
Schulicknak és Thomas Newmarknak a New Chapternel; Dr. Joseph Előszó a magyar kiadáshoz XI
és Lara Pizzornónak; Dr. [ules Harrannak; Ron Rubinnak a Republic BEVEZETÉS: A KÖVETKEZŐ LÉPÉS XIII
of I-nél; Dr. Steve Barrie-nek a Great Smokies Laboratóriumnál támo-
gatásáért és bátorításáért; és Dr. [effrey Blandnek, gondolatébresztő ELSŐ RÉSZ: Mit befolyásol a vércsoport?
utószaváért.
ELSŐ FEJEZET: MINDENKI EGYSZERI ÉS
Ezer köszönet csapatomnak a Summer Street 2009-ben, hogy tar-
tották a frontot a rendelőmben, míg ezt a könyvet megírtam, és magas MEGISMÉTELHETETLEN
színvonalú ellátásban részesítették a betegeimet. A vércsoport-gén " 3
Ezen felül szeretném kiemelni két "kiber-barátomat", akik olyan MÁSODIK FEJEZET: A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
barátságos hellyé tették a www.dadamo.com-ot: Heid~ ~ r-; heidi /'<. )
Létezik-e vé~csopor!-személyiség? 11
Merritet és Steven (sTeve) Shapirót. Külön köszönet Heidinek a kor- HARMADIK FEJEZET: A STRESSZ ES AZ ERZELMI STABILITÁS
rektúraolvasásban nyújtott segítségéért. A vércsoport mint a mentális egészség
Köszönet Eric és Olga Butterworth-nek, a vitorlás kalandokért. mutatója 24
NEGYEDIK FEJEZET: AZ EMÉSZTŐ RENDSZER EGÉSZSÉGE
Mint mindig, hálás vagyok családomnak bölcsességükért, szeret:-
tükért és bátorításukért: Dr. James és Christl D' Adamónak, James es A vércsoport befolyása a szervekre .49
Ann D' Adamónak, valamint Michele D' Adamónak.
Külön köszönet Marge-nak és Jim Burrisnek nem szűn ő támogatá- MÁSODIK RÉSZ: Az egészséges egyensúly fenntartása
sukért és vendégszeretetükért, mellyel otthonukba fogadtak Martha
szől őskertj ében, ami igen barátságos környezetet nyújtott a könyv
ÖTÖDIK FEJEZET: AZ ANYAGCSERE ÖSSZHANGJA
születéséhez. A vércsoport biokémiai hatása 71
Végü1 hálás köszönettel tartozom feleségemnek és társamna,k, HAToDIK FEJEZET: AZ IMMUNRENDSZER CSATÁ]A
Marthának, és lányaimnak, Claudiának és Emilynek, hogy tartottak A vércsoport mint a túlélés fegyvere .....85
bennem a lelket e könyv megírásának ideje alatt, nélkülük nem lenne HETEDIK FEJEZET: AZ EGYENSÚLY VISSZAÁLLÍTÁSA
boldog és teljes az életem. Biológiai harmónia és méregtelenítés. . . .112
HARMADIK RÉSZ: Az Itéljen helyesen" program előírásai
Függelékek
,,'!éro-: magad elé egy üres papírt, és tépd apró darabokra! A papír most
A FÜGGEI,(~K: JEGyZETEK ·· ······ .391 toredek:kre szaka?t. A telj:s.~apír e töredékekből áll össze. Ez a meg-
B FÜGGELf~ K: GENETIKAI TÉRKÉPÜNK 415 os~to~sag. De a,Lelek egyem Jelleget ölthet. Ez azt jelenti, hogy meg-
nyi1~anulhat szamtalan töredékben és emberben, melyek mindegyike
C FÜGGELÉK: ISMERJE MEG
SZEKRÉTOR STÁTUSÁT!. .423 magaban hordozza a teljességet. Mindegyikük lélek, és az egész nem
lett kevesebb attól, hogy részekre szakadt."
D FÜGGELÉK: A VÉRCSOPORT ÉS A FERTŐZŐ
BETEGSÉGEK 424
E FÜGGELÉK: SEGÍTSÉGNYÚjTÁS ÉS ESZKÖZÖK 444 Eric Butterworth
eJ: című
ben olvasható információkból és javaslatokból fakadnak.
Az esettanulmányokban és a véresoport-diéta eredményeinek jegy-
zőkönyvében szereplö személyek nevét megváltozt~ttuk. ., év teJt el azóta, hogy , Az ABD terv' könyv elindult
A kiadó és a szerző nem felelős a könyvben említett vagy aj ánlott hódító útjára, és hatalmas sikert aratott.
gyógymódok alkalmazásából fakadó bármiféle anyagi, vagy személy- Időközben D'Adamo doktor tovább folytatta kutatásait, és szorgal-
hez k öt őd ö kárért, veszteségért és költségért. masan gyűjtötte a vércsoport szerinti életmód tudományos hátterének
bizonyítékait. A saját betegeinek kórtörténetébőlis leszűrt tapasztala-
tok mellett sok meggyőző adathoz jutott azokból az olvasói levelekb ől,
amelyekben a könyv alapján, a véresoport-diétát önállóan követő be-
teg emberek számoltak be kedvező tapasztalataikról. Nagyobb elisme-
rés nem érhet orvost, minthogy a különféle betegségekkel k üszköd ő,
utolsó szalmaszálként D' Adamo doktor di étaj ába kapaszkodó embe-
rek százai tollat ragadnak, és megköszönik, hogy megszabadította őket
szenved éseikt ől.
XI
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
I
lakítja, azaz egyénre szabja.
Teóriájának nagy előnye az, hogy elgondolkodtat sokféleségünk
miértjeiről, és a kérdésekre a lehetséges válaszokat is megadja. Köny- A következő lépés
vében csupa olyan okfejtés található, amelyek kipróbálása, követése
kockázat nélkül javíthat életminőségünkön.
Az életmódkutatás és az egészségnevelés területe napjainkban
rohamosan fejlődik, így a vele foglalkozó m űvek megítélése is különö-
sen nehéz feladat. Egyre újabb kutatási eredmények születnek, ame-
lyeket később tudományosan több oldalról vagy megerősítenek, vagy
éppen elvetnek, attól függően, hogy milyen bizonyítékokat tud felso-
rakoztatni az orvostudomány pro vagy kontra. Igaz ez a rosszindulatú
daganatokkal kapcsolatos ok-okozati összefüggések feltárására is, ahol
még mindig sok a fehér folt.
Összességében a könyv értékes és érdekes olvasmány mindazok
számára, akik végre-valahára megértik az egészség elsődleges szere-
pét, és tenni is hajlandóak érte.
Amennyiben az egészséget nem a legfőbb értékként kezeljük, éle-
tünk egy olyan kártyavárhoz válhat hasonlóvá, amely esetleg éppen
~~;:;~a~ hordozzu~
akkor omlik össze, amikor szakmai, anyagi, erkölcsi elismertségünk
csúcsára érkezünk. Ezt ugye egyikünk sem szeretné?
Nos, akkor itt az ideje, hogy még egyszer vegyük sorra életünk ed- vérünkben az emberiség történe-
digi fejezeteit, de ezúttal már az egészségvédelem sz űr őj én át szemlél- ' .. . s egy napon majd masok viszik tovább .
emlekezetünket egy olyan jövő felé amit el sem tud ' a ~I
~:e~~~~ség folY,a~atban lé~ő mest:rmű, ami soha ne;~~s~~f:t::L
ve. Van mit pótolnunk!
Dr. Zombori Zoltán
onkológus szakorvos fi ., . . , ~ ma elunk, az szo szerint leszármazottaink genetik .
ljaba iv ódik majd. ai pro-
gál~:~:~so~~~~n
,
tuadkoki~l.a' nV1~t~ e,gyhedUh'lálIó lehetőséget nyújt a múlt vizs-
asa oz ogy az ö ..ks é t k' "bb' ,
~rm~ban adhassuk tovább. ?ly;n tudáshozr~s :;:köz~~öl~:~~:~
, n~ altala, mellyel nem csup án itt és most teheljük jobbá derüsebbé
~~e:~~~~~~nem a pozitív változásokat genetikai "merevl: mezünkre:
Amikor Az ABO terv öt ' l l" .
zésből indultunk ki, • evve eze ott megjelent, egyszerű feltétele-
, . a vercsoport ad magyarázatot az étrenddel és a
~~~~,beteg~egekkel kapcsolatos kutatások számos ellentmondására
Ie epese egyesek lefogyni egy bizonyos fajta diétától, míg mások
XII
XIII
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
A KÖVETKEZÓ LÉPÉS
nem? Hogyan őrzik meg vitalitásukat sokan öregkorukban is, mások
pedig miért épülnek le testileg, szellemileg egyaránt? Bár mint faj, az T,ör~én:tün~ ~galmas pillanatait éljük, a gondolkodásmód példaér-
emberi nem képviselői többnyire hasonlitanak egymásra, mégis szem- t:ku ,valt~za~anak lehetünk szemtanúi. A modern orvostudomány
vrvmanyan regebben hasonlóságaink felfedezésére használtuk. Most
beötlő különbségek vannak közöttünk. Az ABO terv az első olyan
ugyanezek a ~~dsz:re~ szolgálnak arra - csak még fejlettebb formá-
étrend, mely felfedte ezeket a biológiai személyiségjegyeket. Tízeze~
ban - , hogy ~ulonbsegemketis feltérképezhessük. A legújabb tudomá-
nyi visszaigazolás, tudományosan bizonyított eredmények és a legu-
nyos eredmenyek szabadon és bőségesen állnak rendelkezésünkre
jabb genetikai kutatások tanúsítják, hogy a vércsoport-diéta az
2000 júniusában, a houstoni Genome Project (egy kormán y áltai
egészséges életmód jelentős irányzatává vált.
szpon:orált k,uta,tócs~port, melynek feladata a teljes emberi genetikai
Az ABO terv ezenkívül olyan új távlatokat is nyitott, melyek messze túl-
struktúra felte:kep'ezese), és a. Ct;lera biotechnológiai társaság bejelen-
mutatnak az étrenden. Ha a vércsoport adta meg a kulcsot ahhoz,
te~t~, hogy elkesz~lt az emben genóm DNS szekvenciájának "vázlata".
hogy miként étkezz ünk, akkor lehetséges, hogy arra is választ ad, hogy C:IJuk ennek tökeletesítése 2003-ra. A molekuláris biológia eszköztára
tniként éljünk? E provokatív kérdés a genetika gyors fejlődésével
kez.zel~~ghat~, t~p.i~th~t~ mó?on magyarázza különbségeinket. A ge-
l'Hyn' Id(\/'li',l'n1bb(> vált, végre az emberi élettan minden területén le- netIka~ :s ~ blOl.ogIa1 kulonbsegek tudománya lélegzetelállító mérték-
Ill't(\/'l~~ nyílt II v ércsoport sejtszinten történő befolyásának tanulmá-
b~n fejl ödík, ~~ndez !ehetővé tette számunkra, hogy egyre mélyebb
ny t 1i'.i1/'l11 rn. Ai'.l·rl'dm('ny ai'. Éktm6d az ABO terv szerint című kötet, ami szmten teszteljuk a vercsoport befolyását. Most mikor átlépjü k '.
, ' d " .. , , ' jU az uJ
ni'. t'~y~n tllllljdonsá~llinak l'~é sz szervezetre kiterjedő, vércsoport~n :lvs.~aza kuszobet, vegre tudjuk, mit jelent vércsoportunkhoz hűen
'1Inplllt'l h'rvmli',n. Ai'. ön vércsoportja minden tekintetben befolyásolja e ru.
.Ii'.t, ho~y mllyvn ni'. emésztés«, hogyan reagál a stresszre, milyen a lel-
klüllnpotu, nu-nnylre hatékony az anyagcseréje, milyen erős az im-
Peter J. D' Adamo
III II nn-udszer«. E könyv lapjain olyan gyakorlati tanácsokat talál az
(2000. szeptember)
olvas ó, mclyek segítségére lesznek abban, hogy szükségleteinek és
hajlamainak megfelelő életmódot válasszon:
Mit befolyásol
a vércsoport ?
Első fejezet
Mindenki egyszeri
és megismételhetetlen
A vércsoport-gén
3
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT MINDENKI EGYSZERI ÉSMEGISMÉTELHETETLEN
-- ~
ta létezik. Azonban vércsoportunknak sokkal nagyobb befolyása van,
föld sejt mint például a szemünk színét meghatározó génnek. E befol yás nagy-
részt azon múlik, hogy a vércsoport-gén hol helyezkedik el, és hogyan
-- kremoszőma ~
lép kölcsönhatásba a többi génnel.
ország
Az "utca" I ahol a vércsoport "lakik"
-- tO
kromoszóma-
Az ABO vérc soportot meghatározó gén a 9-es számú kromoszóma q
•k
megye töredék (:JI ágán található, a 34-es kötés körül. Tehát v ércsoportj ának "címe": 9q34.
Itt található az ABD rendszer három alapvető allélje, mel yek meg-
határozzák, hogy valaki O, A, B vagy AB vércsoportú. A vércsoport
hatásmechanizmusa függ attól, hogy az egyik gén hogyan hat más,
város .= gén látszólag semleges, közvetlenül mellette vagy hozzá nagyon közel
elhelyezke dő génekre. Ez a mechanizmus megmagyarázza, hogy
vércsoportunk miért gyakorol hatást a legkülönbözőbb szervrendsze-
rekre, az emésztőenzimektől kezdve a neurokémiai anyagokig.
• •mberek = DNS Már tudunk valamennyit a vércsoport-gén és más, egészségi álla-
potunkat befolyásoló gének szoros kapcsolatáról. Példáu11984-ben, a
Hogy egyszerúen szemléltessük a viszonyokat ezen a bonyolult rendszeren ~lül , képzelj9k ~{ Genetic Epidemiology cím ű folyó iratban egy családfán keresztül bizo-
saját, világban e/foglalt helyünket. Mondjuk. hogy a Föld egyemben sejt. A Fold sok orszagból ny ították be a kutatók, hogy az emlőrákra való ha jlamért felelős gén a
(kromoszómából) áll. Az országokat államok vagytartományokalkotják (kromoszóma-töredék). 9-es kromoszóma q34-es kötése mellett találhat óf Világos genetikai
Az államokban városok (gének) találhatók, a városokban pedig emberek (DNS) élnek. kapcsolat van tehát a vércsoport és az emlőrák között.
Számos táplálkozástudományi szakértő meglepődik, amikor elő
írtam, tartósan elmentem a merevlemezre, hogy később is hozzáfér- ször hall a vérc soport és az emésztés kapcsolatáról. Ez azért van, mert
hessek. véleményük szerint a vércsoportnak, csak mint felületi antigénnek van
Genetikai örökségünk a mi biológiai merevlemezünk. Rajta talál- jelentősége. Valójában nem v ércsoport-antig énünk az, ami a gyomor
hatók a múlt későbbi felhasználásra elmentett "üzenetei" - na persze, savazin tj ét befolyásolja, hanem inkább a más, látszólag független, az
néhány "lemezhibával" együtt. Ezeket az információkat DNS-ünk (de- ABO gén mellett (vagy hozzá nagyon közel) elhelyezkedő géneket be-
zoxiribonukleinsav) tárolja. Az egyik ilyen "elmen tett" információ a folyásoló gén az, mely hatást gyakorol a gyomorsavszintre. Ezt a gén -
vércsoportunk. kapcsolódásnak nevezett jelenséget még kevéssé ismerjük, az azonban
Mi határozza meg vércsoportunkat? Genetikai szaknyelven a vér- köztudomású, hogy számos gén be folyásolja a többi, látszólag tőle füg-
csoport-variációkat alléleknek nevezzük. Mindenkiben találhatók allé- getlen gén tevékenységét.
lek, azaz különböző génformák. Az allélek határozzák meg, hogy Egy másik elgondolkodtató adat kapcsolatot tételez fel a vércsoport
önnek kék szeme van vagy pedig barna, alacsony növésű-e vagy ma- és az agy között. A dopamin-béta-hidroxiláz enzimet (DBH) kódoló
4 5
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT MINDENKI EGYSZERI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN
gén, mely noradrenalinná alakítja a dopamint, pontosan a 9q34-en he- szekrétorok esetében. Szekrétor státusunk nagyban befolyásolja im-
lyezkedik el. Szó szerint a vércsoport-gén tetején ü13. Amint később lát- munrendszerünkjellernzőit, és összefüggésbe hozható számos beteg-
ni fogjuk, ennek nagyon sok köze van a vércsoport és a stressz, a séggel és az anyagcsere állapotával.
mentális egészség, sőt a személyiségjegyek kapcsolatához.
A szekrétor státus meghatározása
Létezik egy gyors és hozzávetőleges módszer a szekrétor státus megál-
Ön melyik altípushoz tartozik? lapítására. Ehhez meg kell ismerkednünk egy további, kisebb vércso-
port-tipizáló (besoroló) módszerrel, melynek neve Lewis Vércsoport
Bár négy vércsoport létezik - O, A, B és AB -, nevetséges leegyszerűsí Tipizáló Rendszer. Ez az eljárás szervesen kapcsolódik a szekrétor stá-
tés volna azt állitani, hogy csak négyféle ember él a világon. A valóság tus genetikájához, mivel ugyanaz a gén tartalmazza mind a szekrétor-
sokkal bonyolultabb és összetettebb. Vércsoport-altípusának, k ülönö- típusra, mind a Lewis-rendszerre vonatkozó kódot. A Lewis-rendszer-
sen szekrétor státusának megállapítása még pontosabb azonosítást ben, mely a 19-es kromoszómán található, két lehetséges antigén ter-
tesz lehetövé. Vércsoportja nem bújik meg észrevétlenül a testében, melődhet, a Lewis" és a Lewis b . (A Lewis-rendszer a és bantigénjei
hanem számtalan módon jut kifejezésre, és nem mindegy, hogy mi- nem tévesztendők össze az ABO rendszer A és B vércsoportjával!) Az
lyen módon! Mindezt a legegyszerűbben egy vízcsap működésével le- emberek többsége három csoportba sorolható be: Lewis a+b -, Lewis a-b +
hetne modellezni: a víznyomástól függően a csapból ömlik, vagy és Lewis a-b-. A negyedik változat, a Lewis a+b + rendkívül ritka. A Le-
csepeg a víz. Ön sok, vagy kevés vízhez juthat hozzá. Hasonlóképpen, wis-rendszer meghatározhatja a szekrétor státust, ugyanis megfigyel-
szekrétor státusától függ, hogy vércsoport-antigénjei hol és milyen ték, hogy azok az emberek, akik Lewisa+b--nak bizonyulnak, non-
mértékben nyilvánulnak meg a testében. szekrétorok is, míg a Lewis a-b + kategóriába tartozók szekrétorok is.
A szekrétor státus és a Lewis-rendszer kapcsolata annak köszönhető,
hogy a szekrétorok minden Lewis" antigénjüket Lewis b formává ala-
A szekrétor: a 9q34 legközelebbi rokona kítják (ami Lewis b + -szá teszi őket, míg a non-szekrétorok státusa ma-
rad Lewis" +).
A 9q34-gyel átellenben, a 11. és 19. kromoszómán helyezkedik el a vér- Az ok, amiért ezt a tesztet gyorsnak és hozzávetőlegesnek neveztem,
csoport igen fontos "rokona", a vércsoport szekrétor gén. Bár a szek- az, hogy marad néhány dolog, ami nem derül ki e módszer segítsé-
rétor gén független a vércsoporttól, befolyásolja a vércsoport gével. A Lewis a-b- emberek nem használhatják ezt a tesztet szekrétor
megnyilvánulásait. Mindenki hordoz a vérsejtjeiben egy vércsoport- státusuk megállapítására: mivel nem képesek a vizsgálat kiinduló-
antigént, de a legtöbb embernek (a lakosság 80-85 százalékának) olyan pontjaként szolgáló Lewis-anyag előállítására, +a vagy +b jellemzők
vércsoport-antigénjei vannak, melyek szabadon keringenek testned- soha nincsenek jelen a vérükben. Ezek az emberek lehetnek szekréto-
veiben. Ezeket az embereket szekrétoroknak, azaz kiválasztóknak ne- rok vagy non-szekrétorok a vércsoport szempontjából, de mindig non-
vezzük, mert vércsoport-antigénjeiket "kiválasztják" testnedveikbe, szekrétorok lesznek a Lewis-teszt szempontjából. Sok esetben a Lewis-
például anyálba, nyálkába és a spermába. A szekrétorok vércsoportját negatív személyek egyedi módon reagálnak a betegségekre, mikro-
a testnedveikből is meg lehet állapítani, éppúgy, mint a vérükből. Azo- bákra, vagy az anyagcsere-szindrómákra. Általában, amikor a Lewis-
kat az embereket, akik vérükön kívül nem választják ki vércsoport-an- rendszert használtam a szekrétor státus meghatározására, a Lewis-ne-
tigénjeiket egyéb testnedveikbe, non-szekrétoroknak nevezzük. gatív és a Lewís'<" pácienseket jobb híján a non-szekrétor kategóriába ·
Mivel a szekrétorok több helyre választják ki vércsoport-antig énjei- soroltam. Szerencsére a fehér bőrű népességnek csak 6 százaléka, a fe-
ket, vércsoportjuk több helyen jut kifejezésre testükben, mini il non - kete bőrű népességnek pedig csak 16 százaléka Lewisa-b-, így az em-
6 7
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT MINDENKI EGYSZERI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN
berek többségénél el lehet végezni a szekrétortesztet ugyanazzal a • A vér alvadásra való képessége.
vérmintával, amit a vércsoportteszthez is használtunk. • Anyatej-k épz őd és.
• Fogékonyság a Candida-típusú fertőzésekre.
.. . . --:./; ~::~:~?A Le~is-~é·~d~i~:~~:: }-~-·:·~;>:: :-: :·'-'- <' • Immunitás.
·"; !; i'~;;.(tf[li;~li~;,)
• Fogszuvasodásra való hajlam.
• Fekélyt okozó baktériumokra való fogékonyság.
• A gyulladásos bélproblémák kialakulásának relatív kockázata.
• Befolyás a légutak egészségére, és a vírusokra való fogékony-
ságára.
• Az autoimmun betegségek előfordulása.
Miért számít a szekrétor státus? • A szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorai.
Még nem tudjuk pontosan, hogy a természet miért alkotott néhá- • Az alkoholizmus genetikai előrejelzője.
nyunkat szekrétornak, másokat pedig non-szekrétornak, de feltételez-
hetjük, hogy a szekrétor státus a természet azon .erófeszítés ével" függ
össze, miszerint egy olyan újabb védőpajzzsal "akart" ellátni bennün- szEkR§rOR, VAGyNO~:5?EK8~iOR?. ~:~~u~;y~~l:~;r:a, ~~~é~~~
ket, ami a korábban élő emberek számára még nem létezett. Van némi · Mgst egr ~el-ú mpdsz~(r~/ te~e/reti .
szekr/:tor státusátTov6t>birésZleteket , státus a gyakorlatban! Mondjuk,
bizonyíték arra, hogy a non-szekr étor állapot genetikailag régebbi,
aCfUggé/ékbent "alál. ; \ . . . .. hogy vércsoportja O, és műtéti be-
mint a szekrétor-állapot, és talán jobban összeegyeztethetővolt a va- . .. , . .. .•. . avatkozás előtt áll. A Otípusnál a
dászó, gyűjtögető életmódot folytató emberek emésztési igényeivel. legalacsonyabb a véralvadási tényező koncentrációja, ezért hajlamosabb
Legvalószínűbb, hogy a szekrétor állapot immunológiai alkalmazko-
vérzési problémákra. Ezért ha ön Ovércsoportú szekrétor, nagyobb az
dás eredménye. Mikor képesek vagyunk vércsoport-antigénjeinket erőteljes vérzés kockázata, mintha Ovércsoportú non-székr étor volna.
nyálba, em észt őnedvbe és más testnedvekbe kiválasztani, úgy tűnik, Egy másik példa, ami speciális an az A vércsoportúakra vonatkozik:
ezek a váladékok védőkorlátot képeznek a környezeti ártalmak, példám a tapasztalat megmutatta, hogy az ABD terv A típusú étrendjét követők
baktériumok, szennyező anyagok stb. ellen. Immunológiai szempontból 10 százalékánál problémák adódtak az A vércsoportúaknak javasolt,
a non-szekrétorok inkább a "halálcsapda-stratégiát" követik: beengedik viszonylag nagy mennyiségű szénhidráttal. A legtöbb ilyen A vér-
a kórokozó betolakodókat, aztán a szervezeten belül pusztítják el őket. csoportú "nem reagáló" nő. Mivel az ABD terv csak az A, B, AB és O
Íme néhány terület azok k özül, melyeket .szekr étor státusunk irá- vércsoporttal foglalkozott, az étrendek összeállításánál abból a feltéte-
nyít vagy befolyásol: lezésből kellett kiindulni, hogy az átlag olvasó szekrétor, ami messze-
menően a népesebb alcsoport. Semmi kül önleges engedményt nem
• Milyen mértékben árasztják el szervezetünket idegen baktéri- tettünk a non-szekrétorok számára. Mindent összevetve arra jutottam,
umok. hogy a nem reagáló A vércsoportúak és non-szekr étorok, problémái-
• A lektinek és más, élelmiszerekben található vércsoport-érzé- kat pedig az inzulin-rezisztencia okozza, ami gyakran előfordul ennél
keny struktúrák tapadása az emésztőrendszer szöveteihez. az altípusnál. Az A vércsoportú non-szekrétoroknak szükségük lehet
• Az X-szindróma, vagy inzulinrezisztencia-szindróma. a fehérje arányának növelésére étrendjükben (olyan ételek felhasz-
• A bélbaktériumok egyensúlya. nálásával, mint például a tengeri hal és a baromfihús), ami kiváltaná
• A daganat-jelölők figyelemre méltó előrejelzése a rák diagnosz- az egyszeru szénhidrátokat. Ennek tudatában a szekrétor státusnak
tizálásához. megfelelően alakítottuk át az alapvető vércsoport-diétákat.
·8
9
ÉLE1MÓD AZ ABa TERV SZERINT
A vércsoport a személyiség jelölője, és a személyiség tanulmányo- vertnek, depressziósnak magukat. Elmesélik, hogy milyen borzalmas
zása az egyéni jelleg tanulmányozásának része. Az egyes vércsoport- terhet jelentett számukra a depresszió, ami évtizedeken át megkeserí-
hoz tartozó emberek közös vonásokkal rendelkeznek. Például, ha ön tette az életüket. A depresszió eltűnt - szinte varázsütésre - kicsivel az
és én, vagyis mindketten A vércsoportúak vagyunk, bizonyos idegin- után, hogy elkezdték a vércsoportjuknak megfelelő étrend követését.
gerületi hasonlóságokat mutatunk a stresszel kapcsolatos reakciónk- Befolyásolja a vércsoport a viselkedést? Játszhat-e szerepet a vércso-
banl. p~rt a mentális egészség~en és betegségekben? Létezik-e olyan, hogy
Az orvostársadalom évszázadokon át a testet és a lelket külön egy- vercsoport-személyiség? Erdekfeszítő kérdések, melyekre a válasz egy
ségnek tekintette, ami a történelem során anomáliának bizonyult. A feltételes igen - ha a következő két alaptételből indulunk ki.
mai felfogás, miszerint a test és a lélek között pszichológiai kapcsolat
áll fenn, egyáltalán nem új keletű, hanern ősi gyökerei vannak. Például Első alaptétel: A test és az elme szervesen részt vesz az élőlény kiala-
a hagyományos indiai gyógymód, az nyurvéda ősi gondolatvilága az kulásában. A testi funkciók - immunrendszer, emésztőrendszer, vér-
egyetemes erőkön és az életenergiakon alapul. Az indiai bölcsek sze- keringés, belső elválasztású mirigyek és minden más rendszer _
rint öt alapelem, vagyis öt energiafajta létezik: éter, levegő, tűz, víz és önműködőek, de az agyműködéshez is kapcsolódnak.
föld. Az elemek kül önböz ö kombinációiból jön létre a három fő életerő,
azaz dos1la: ezek a vata, a pitta és a kapha. A dosha befolyásolja az élet- Második alaptétel: Vércsoportunk sejtszinten hat szervezetünk mű
energiát - vagy pranát -, és segít meghatározni, hogy valakinek milyen ködésére.
a testalkata, felépítése, személyís ége és általános egészségi állapota.
A második században Róma legnagyobb orvosa, Claudius Galenus Miféle új ismereteket remélünk ezektől a vizsgálódásoktól? Azt,
(kr. u. 130-2(0), négy kül önb öz ő vérmérsékletet vagy temperamentu- hogy felfedezzük a különböző vércsoportok gyengéit és erősségeit - a
mot k ülönböztetett meg: szangvinikus, melankolikus, kolerikus és flegma- hajlamokat, melyek befolyásolják egészségi állapotunkat.
tikus. A v érrnérs ékletí típusok tanának halhatatlanságát bizonyítja az Ezeknek az információknak betegség vagy stresszállapot esetén lát-
a tény, hogy a modern nyelvben melléknévként használjuk e szavakat. juk hasznát. Magam is osztom Dr. Samuel Hahnemann, a homeopati-
A vérmérsékletet Galenus szerint a négy alapvető testnedv keveredési kus orvoslás atyjának egyik érdekes nézetét. Hahnemann megfigyelte,
aránya határozza meg, ezek a vér, a nyál, a sárga epe és a fekete epe. hogy szinte minden egyénnek van valamilyen örökletes gyengéje. E
Különös jelentőséget tulajdonítottak e testnedvek, különösen a vér gyengeségeket úgy hívta, hogy psora. Az elnevezés a héber tsorat
s űrűs égének. A modern tudomány is igazolja a vércsoport, a vér sűrű szóból származik, ennek jelentése pedig hiba, vagy hasadás.
sége és különféle krónikus szorongásos állapotok köz ötti kapcsolatot. A psora azokat az örökletes, genetikai gyengeségeket jelöli, ame-
Kétségtelen, hogy létezik kapcsolat test és lélek között - az, aho- lyekből betegség alakulhat ki. A kaliforniai Szent András-törésvonal
gyan gondolkodunk, érzünk, álmodunk, képzel ód ünk. megnyilvánul találó hasonlat. E törésvonal a Föld geológiai hibája, melynek mentén
komplex kémiai folyamatainkban. Vércsoportunk minden szervünk földrengésekre számíthatunk.
működésében szerepet játszik. A vércsoport és a személyiség kapcsolata akkor válik kellőképpen
Ez a téma gyakran felmerül mindennapi beszélgetéseimben. Az világossá, ha úgy tekintünk rájuk, ahogy Hahnemann a psorára.
emberek lelkesen osztják meg velem a v ércsoport-di étaval kapcsolatos Amikor stressz hatása alá kerülünk, vércsoport-genetikánk olyan
tapasztalataikat, amikor találkozunk. Elmesélik, hogyan fogytak le, hatást gyakorol szervezet ünk neurokémiai folyamataira, mint egy, a
hogy sikerült csökkenteniük a koleszterinszintjüket, és hogyan találtak Föld felszíne alatt meghúzódó törésvonal. "Törésvonalunk" alap-
enyhülést az ízületi gyulladás gyötrő fájdalmaira. Aztán, mintegy mel- vetően nem okoz problémát, míg egészségesek vagyunk, de környé-
lékesen bevallják, hogy az a legcsodálatosabb, hogy már nem érzik le- kén fölrengések alakulhatnak ki, amikor beteggé vagy stresszessé
12 13
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
14
15
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
Vércsoport és személyiség: a már meglévő teóriák kusan fog neki céljai megvalósításához". Mind Nomi, mind Constan-
tine -índívídualíst énak" nevezi a B vércsoportúakat.
A vércsoport és a vérmérséklet kapcsolatát már az 1920-as évek óta ta- Nomi és Constantine egyetértenek abban, hogy a Ovércsoportúak
nulmányozzák, amikor egy pszichológus professzor, Takedzsi Furuka- környezetük felé nyitottak (extrovertáltak), és mindig megmondják a
va abban az irányban kezdett kutatásokat végezni, hogy a vércsoport véleményüket. Abban is egyetértenek, hogy az A vércsoportúak in-
megnyilvánulhat-e pszichológiai szinten is. Furukava az 1930-as évek kább befelé fordulók (introvertáltak), és meglehetősen érzékenyek
első felében a német Alkalmazott pszichológiai folyóirat-ban tette közzé
mások véleményére, bár Constantine visszahúzódóbbnak és nyugod-
munkájának egyes eredményeit, a vércsoport és a vérmérséklet kap- tabbnak tartja őket, mint Nomi.
csolatának vizsgálatára ösztönözve számos európai pszichológust'', Constantine szerint az AB vércsoportúak egyensúlyt tartanak az ex-
Ennek ellenére a vércsoport és a személyiség kapcsolata az 1970-es troverzió és az introverzió között - ami az ellentétek pozitív ötvözése.
évekig nem keltett széleskörű érdeklődést, ekkor azonban egy Nomi az extroverziót és az introverziót érzelmi kiegyensúlyozatlan-
újságíró, Masahiko Nomi népszerűsíteni kezdte azt az elméletet, mi- ságnak tekinti, és úgy írja le az AB típust, hogy jól alkalmazkodik az
szerint az ABO vércsoport a személyiség kulcsa. Nomi könyve, a Mit emberi kapcsolatokban, de általában "érzelmileg befelé forduló", és a
árul el a vércsoport az összeférhetőségről? hatalmas sikert aratott Japánban, társadalomtól való eltávolodás érzése jellemzi.
ez ideig 240 kiadást ért meg. Későbbi könyve, az Az vagy, ami a vércso- Egészében véve, Constantine és Nomi jellemzése eléggé hasonló.
portod. óriási világsiker lett4 . Nomi ezután még vagy hatvanöt könyvet Amiben leginkább egyetértenek, az a Ovércsoportúak extroverzióra és
írt, vagy egyedül, vagy fiával, Toshitakával közösen. az A vércsoportúak introverzióra való hajlama.
Nomi úgy alkotta meg jellemrajzait, hogy egyszerűen megfigyelt Két kiváló huszadik századi pszichológus, Raymond Cattel és Hans
több száz embert. E megfigyelések némelyike alkalmanként egy egész Eysenck az elsők, akik tudományosan vizsgálták a vércsoport és a sze-
napon át tartott. Bár ez a módszer nem felel meg a szigorú tudomá- mélyiség kapcsolatát. Cattel munkája főleg a kognitív képességek
nyos előírásoknak, bizonyosan nagy a jelentősége. A következetes különbségeire, a személyiségre és a motivációra irányult. Cattel leg-
megfigyelés mindig felfed valamilyen világos törvényszerűséget. inkább a 16 személyiség-faktor (16 PF) megalkotásáról ismert, ami
Apám, James D' Adamo vércsoporttal kapcsolatos következtetéseinek világszerte a legszélesebb körben alkalmazott és leginkább elismert
nagy részét betegek százainak megfigyeléséből, és praxisa során fel- személyiségteszt.
halmozott információk rendszerezéséből vonta le. Később a genetikai Cattel a 16PF-rendszer segítségével tanulmányozta a vércsoporto-
kutatási eredmények jó néhány következtetését megerősítették. kat 1964-ben és 1980-ban. Felmérésében 323 fehérbőrű ausztrálból álló
Peter Constantine 1997-ben adta ki a What's Your Type? (Mi a vércsopor- mintát tizenhét genetikai faktor és huszonegy pszichológiai változó,
tod?) című könyvet'. Bár tiszteli Nomi nézeteit, mégis úgy tűnik, hogy köztük a hét vércsoport szerint osztotta fel. Cattel arra a következte-
Constantine egyszerű, de mélyre látó személyiségelrnélete inkább az tésre jutott, hogy az AB vércsoportúak sokkal önállóbbak és csoport-
1930-as, 1940-es és 1950-es évekbeli európai pszichológusok függetlenek, mint a O, A vagy B vércsoportúak. Az A típus sokkal haj-
munkájából merít ihletet. Bár Leon Bourdel, francia pszichológus és Iamosabb a súlyos szorongásra, mint a O típus'', Ezek az eredmények
Fritz Schaer, svájci specialista munkáját veszi alapul, Constantine vér- tökéletesen egybevágnak más, stresszre és mentális rendellenességek-
csoport-személyiség profiljai többnyire harmonizálnak Nomi te óriájá- re vonatkozó felfedezésekkel.
val. Időnként pedig gyökeresen elütnek tőle. Eysenck, német pszichológus, a London University pszichológia
Nomi így jellemzi a B vércsoportúakat: "nem szokványosan gon- professzora dolgozta ki azt a teóriát, miszerint a genetikai tényezők
dolkodnak", és "nem túl becsvágyóak". Constantine szerint a B típus nagy szerepet játszanak az emberek közti pszichológiai különbségek
"racionális, józan és gyakorlatias - szenvedélyes szervező, aki energi- meghatározásában. Legnagyobb műve személyiségeIméIete, a PEN
16
17
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
18 19
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
nek önmagukban. Önálló földművesek voltak, egy olyan társadalom- 1999 júniusának elejétől 1999 decemberéig összesen 20 635 ember
ban, mely laza kapcsolatban álló mezőgazdasági köz?sségekből állt." végezte el a tesztet a honlapomon. Ez olyan jelentős méretű minta,
"A B vércsoportúak tűntek a legérdekesebbnek. Ok érték el a leg- hogy megérdemli a figyelmet. A teszt-csoport demográfiai adatai a kö-
vetkezők voltak:
magasabb pontszámot "intuícióból", ami arra utal, hogy leginkább ha-
todik érzékük által szereznek információkat. Magas pontszámot értek
el az "intuíció/érzés" kombinációjában is, ami azt mutatja, hogy m ély- Összesen t··· ..» >: 10.635
relátók, misztikusak, idealisták, egyéniek, kreatívak, eredetiek, globális Nők összésen . . 15.155
érdeklődésűek, embercentrikusak és jó a képzel őerejük. A hallgatás, a férflakössiésen 5380
hallottakon való elmélkedés, majd annak értelmezése bizonyult
számukra a legjobb tanulási módszernek. Ennek talán az a magya- A vércsoport demográfiai adatai:
rázata, hogy nomád életet folytató őseik hosszú órákon át tartó beszél-
getésekkel, meditációval és elmélkedéssel múlatták el a végtelennek
tűnő estéket a sztyeppén."
Tetszett, ahogyan látogatóm összekapcsolta a vércsoport-személyi-
séget és az antropológiai sajátosságokat. Gondolkodás nélkül elfogad-
juk, hogy fizikai jellemzőink fejlődtek az idők során, ahogy
alkalmazkodnunk kellett a környezet változásaihoz. A logika azt dik- Arra is megkértem a résztvevőket, hogy jellemezzék saját szomatí-
tálja, hogy személyes jellemvonásainknak is hasonló fejlődésen kellett pusukat. A legtöbb olvasó bizonyára ismeri a szomatípusok, a szemé-
keresztülmenniük. Ezt szem előtt tartva elhatároztam, hogy elvégzek lyiség és a testalkat közötti kapcsolat alapelvét. Az elméletet William
egy kutatást. H. Sheldon dolgozta ki az 1940-es években. Pontos mérési rendszert
Mivel a kérdőíves felmérések-
. :
21
20
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT A SZEMÉLYAZONOSSÁG KERESÉSE
22
23
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
25
24
ÉLETMÓD AZ ABD TERVSZERINT
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
dési zavarát okozhatja, betegségeket idézhet elő, jóval azután is, hogy
Idegrendszerünk helyes működésének kulcsa az egyensúly. Akkor
a stressz kiváltó oka már megszűnt.
merülnek.felyroblémák, amikor a két rendszer egyike folyamatosan,
Bár az emberek különböző mértékben képesek tolerálni a stresszt, huza~os ideig túlsúlyba kerül. A krónikus stressz úgy műkődik, mint
végül mindenki elérkezik a tűréshatárhoz. Megfelelő mennyiségű e~ suly a mérlegen: a szímpatíkus idegrendszer javára billenti el a
stresszhelyzet intenzív jelenléte megfelelően hosszú ideig mindenki- merl~get, a paraszimpatikus kárára. Mivel számos egészséggel és gyó-
nél kiváltja a maladaptációt. , gyulassal kapcsolatos testi funkciónkat a paraszimpatikus rendszer irá-
Mi köze van ehhez a vércsoportnak? Ugy tűnik, elég sok Néhány nyítja, ha a mérleg hosszú ideig marad a kibillent állapotban, az
kulcsfontosságú tényező, mely a stresszre adott egyéni reakcióinkat elkerülhetetlen összeomláshoz vezet. A normális stresszreakciókhoz
hozza működésbe, ugyanott helyezkedik el a DNS-en, mint a vércso- ~árom b~lső elválasztású mirigy, a hipotalamusz, a hipofízis és a rnel-
port: a 9q34-en. Biztosan emlékeznek, a gének között élénk az összjá- lekvese osszehangolt m űködéss szükséges. Ezt az együttműködést
ték, különösen azok között, melyek közel helyezkednek el egymáshoz. HPA tengelynek nevezzük. Ime a folyamat leegyszerűsített leírása:
Ilyen kapcsolatban áll a vércsoport-gén a stresszre adott válaszainkat
befolyásoló génekkel.
Ha tanulmányozzuk a stressz és a vércsoport kapcsolatát vizsgáló
kísérletek eredményeit, világosan láthatjuk, hogy az emberek milyen
különböző módon reagálnak a stresszre. A vércsoport fontos szerepet
játszik abban, hogy alap vető en mekkora mennyiségű stresszel élünk
együtt folyamatosan, hogyan reagálunk rá, és milyen hamar heverj ük
ki azt.
A stressz mechanizmusa
Pszichés vagy érzelmi stressz hatása alatt a test úgy védekezik, hogy
megváltoztatja töltés ét, és felborítja a tulajdonképpen két rendszerből Normáli.s esetben a visszacsatolási (feedback) hurok lezárja a HPA ten-
álló vegetatív (autonóm) idegrendszer viszonylagos egyensúlyát. gelyt, mikor a stresszokozó eltűnik. Sajnos, a krónikus stressz tönkre-
Általában a szimpatikus idegrendszer felelős a kezdeti "harcolj vagy teszi a tengEtly és visszacsatolási hurkok zökkenőmentesműködését.
menekülj" reakcióért, míg a paraszimpatikus rész a veszély elmúltával A hipotalamusz kevésbé érzékennyé válik a jelre, mely arra szólítja fel,
az idegrendszer megnyugtatásáért. A két rendszer helyes működése a hogy állítsa le a hírvivő hormon termelését. .
jó egészség alapfeltétele. Az idegrendszer két része kapcsolatban áll az
endokrin rendszerrel és a belső szervekkel, hogy fenntartsa azok he-
lyes műk ödés ét, és választ adjon a lehetséges kihívások egész sorára.
Stresszhormonok: az örvény
A legtöbb esetben a kétféle idegrendszer egymás ellentéteként m ű
ködik, Például, a szimpatikus működés okozza a gyorsabb és erősebb
A stresszre adott válasz kritikus pillanata akkor következik be, amikor
szívdobogást, míg a paraszimpatikus működés lelassítja a szívműkö a mellékvese kibocsátja stresszhormon-készletét. Kétféle stresszhor-
dést, és ellazítja a verő erek (artériák) falának izmait, ezzel szabadabb mon van: a katekolaminok és a kortizol. Ezek azok a hormonok, me-
véráramlást és jobb oxigénellátást biztosítva a szívizomnak. lyek a legközelebbi kapcsolatban állnak a vércsoporttal.
26
27
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
A stresszre reagálva a mellékvese két katekolamint bocsát ki: az
epínefrínt, ismertebb nevén az adrenalint és a norepínefrínt, más néven
noradrenalínt. Mikor ezek bekerülnek a vérkeringésünkbe, gyorsabb
szívverés, vérnyomás-emelkedés, csökkent emésztési képesség és az
éberség fokozódása tapasztalható. Általánosságban minden erőnk a
harcra, menekülésre, testgyakorlásra vagy valamilyen fizikai tevé-
kenységre irányul. A katekolaminokat az idegrendszer rohamosz-
tagának tekinthetjük, melyek a stresszre adott azonnali, rövidtávú
válaszként működnek. A kortizol ezzel szemben inkább olyan, mint
egy megszálló hadsereg, mely hoss zú távú feladatoknak néz elébe. A
kortizol katabolikus hormon, lebontja az izomsz övetet és az izom fe-
hérjéit energiaforrásként hasznosítja. A mellékvese bármely traumati-
kus (megterhelő) szituációban kortizolt bocsát ki. Ilyen megterhelő
helyzet például: hideghatás, éhezés, nagyfokú vérvesztés, sebészeti
beavatkozás, fertőzés, sérülés, fájdalom, kimerítő fizikai aktivitás. Az
érzelmi, illetve szellemi stressz szintén kortizol-kibocsátást edern é-
nyez. De maga a kortizol hatalmas tartalékerőketmozgósít a túlélés ér-
dekében.
A vércsoport és a stressz
A kortizol életfontosságú vegyület, mivel a veszélyhelyzetekre való
gyors reagálásban segít. Azonban kétélű fegyver, mivel nagy dózisban
A,legtöbb tanulmány, mely a betegségek, hormonok, ingerület-átvivők
és/vagy hosszú ideig hatva számos belső egyensúlyi rendszerünket
v: rcsoport szerinti .kül~n~ségeit tárgyalja, kimutat egy folytatólagos-
teszi tönkre. Míg a megfelelő kortizolszint csökkenti a gyulladást, az
allergiára való hajlamot, és elősegíti a szövetek és a sebek gyógyulását, sag~t, ~el~nek egyik vegen a O, a másikon pedig az A vércsoport talál-
hato. Altalaban valahova középre esik a B és az AB ' U'
a nem megfelelő szint éppen az ellenkező hatást váltja ki. Fekélyek, " ik ' , vercsoport. gy
autizmus, magas vérnyomás, izomt ömeg-vesztes ég, a bőr öregedése, tűni , ez ,azert ~~n l~~. mert a B és az AB egyfajta egyensúlyt képvisel
a csonttörés kockázatának emelkedése és az álmatlanság csupán né- az ellentetes erfk kozott. De az is lehet, 'hogy annak az eredménye,
hány példa a kortizol-m érgezés káros hatásai k özül. A krónikus korti- hogy ezek. . a vercsoportok később alakultak ki' és az id ők fl o yaman '
zol-túltermelés az immunrendszert is súlyosan veszélyezteti, mivel egyre ~finom~ltabbá váltak, így a stresszre adott reakció t illetően is.
fogékonnyá tesz a vírusfertőzésekre. A magas kortizolszint nappali "el- Az ~ típu~ hajlamos túlreagálni a legkisebb stresszt is. Ez a reakció a
mezavarodottságot" okozhat, amit nappali kognitív diszfunkciónak kortíz?lszmt növekedésével mérhető. Ezzel szemben a Otípus termeli
nevez az orvosi nyelv. Tény és való, hogy az Alzheimer-kórban és idős a ~egkisebb mennyiségű kortizolt és adrenalint a stresszre adott válasz-
kori elbutulásban szenved ö betegeknek krónikusan magas a kortizol- ~ent. Ez az egyik olyan terület, ahol a B vércsoportúak inkább hason-
szintjük. lItana.~ .az A v~rcsoportúakra, mint a O-ra, míg az AB vércsoportúak
Ön biztosan hallott már minderről. A médiának köszönhetően ma
már az emberek sokkal jobban ismerik a stressz káros hatásait. Azt
?
r:a~cloJa ~ verc~oportúakéhoz közelít. Természetesen ez a leegysze-
" lelras korantsem mond el mindent - k u..lönö
r üsített onosen, h"a on B vagy
azonban biztosan nem tudja, hogy a stressz-hormonok működése köz- AB vercsoportu. Minden vércsoport egyedülálló kémiai profill l
vetlenül kapcsolódik a vércsoporthoz! d elkeZlik. a ren-
28
29
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
Azonban érthetővé válik, ha arra gondolunk, hogy milyen típusú Sok tényező játszik közre abban, hogy mekkora a tűrőképességünk
stresszhelyzetekkel szembesültek a korai B vércsoportúak. Biztosan a sportokat illetően, ilyen például a helyes táplálkozás, a vízfelvétel, a
emlékszik rá, hogy a kortizol a "hosszú távú" stresszhormon, mely le- pihenés, a megelőző edzés, a kondíció és az élet más területein megélt
bontja az izomszövetet, és átalakítja ~ fehérjét, ene:~~~á '.V~lószínű, stressz. A toleranciaszintet befolyásoló egyik fontos tényező a vércso-
hogy a B vércsoportúak inkább az A vercsoportúaktol orokoltek ezt az port.
alkalmazkodást, mint a korai, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató Annak bemutatására, hogy mekkora a különbs ég az egyes vércso-
Ovércsoportúaktól. portok között, nézzük, milyen hatással van a testgyakorlás a két poláris
Nem lehet azt állítani, hogy a B típus olyan, mint az A, hiszen a B ellentétre, a Oés az A vércsoportúakra:
vércsoportúaknál mindig jelenlévő kiegyenlítő erők egyedüláll~ Oliver (O vércsoportú) és Adam (A vércsoportú) elhatározták, hogy
stressz-profillal ruházzák fel őket. A vércsoportrendszer hosszu együtt fognak sportolni. A hét négy napján találkoznak, hogy öt kilo-
éveken át tartó gyakorlati alkalmazása után meglehetős következetes- métert fussanak. Egy idő után Oliver pozitív változásokat tapasztal.
séggel azt tapasztaltam, hogy a B vércsoportúak erősen érzelmi Energiaszintje megnövekedett, kondíciója javult. És ami a legjobb,
beállítottságúak. Következésképpen sokkal érzékenyebbek a stresszre, számára a futás sok stresszel járó hivatása tökéletes ellenszerének bi-
de nagyon gyorsan reagálnak a stressz-csökkentő te~hniká~a: Val?já- zonyult. Kiegyensúlyozottabbnak érzi magát, és képesnek arra, hogy
ban a B vércsoportúak rendkívüli módon képesek kihasznalm a ViZU- megbirkózzon feladataival.
alizáció és a relaxáció nyújtotta lehetőségeket,ezért sokkal gyorsabban Adam tapasztalatai egészen mások. Bár közvetlenül a futás után jól
heverik ki a stresszt, mint az A vércsoportúak. érzi magát (a futás során endorfin szabadul fel, az okozza ezt a jó
érzést), egy-két órán belül elcsigázottnak érzi magát, és koncentrálóké-
pessége gyengül.
AB vércsoport Ha Oliver és Adam megfigyelnék szívverésüket a futás során, ész-
revennék, hogy Adamé gyorsabb, és ő keményebben dolgozik azért,
Nem tudjuk pontosan, miért, de a kutatásokból világosan kiderül,
hogy elérje ugyanazt a teljesítményszintet, mint Oliver. Futás után
hogy az AB vércsoportúak inkább a O vércsoportú~kra haso~líta~~k a
Adamnak hosszabb ideig tart, míg szívverése visszatér a nyugalmi
stresszre adott válaszaik tekintetében. Ez az AB vercsoportúak Ujabb
szintre.
eltávolodását jelenti - mint sok más, kulcsfontosságú esetben - az A
Míg Oliver nap mint nap energiától duzzadva masíroz be a munka-
vércsoportúak tulajdonságaitól.
helyére, és kész a világ minden terhét a vállára venni, Adam továbbra
is küszködik. Néha, amikor hirtelen feláll, megszédül. Éjszaka nem al-
A testgyakorlás és a stressz szik mélyen. Minél régebb óta futnak együtt, Adam annál több stresszt
tapasztal. Ha egy pillantást vethetnénk a testébe, hogy megtekintsük
Az ABD terv olvasói megismerhették a testgyakorlás és a stressz közötti hormonális reakcióit, azt látnánk, hogy nagyobb mennyiségűkortizolt
szoros kapcsolatot. A vércsoporthoz alkalmazkodó, helyes fizikai akti- bocsát ki, és a DHEA, azaz a dehydroepianrosteron (férfi nemi hormon
vitás segíthet abban, hogy kiheverjük a stresszt, és hogy ellenállóvá előalak) szintje csökken. Adam túledzette magát. Ahelyett, hogy segí-
váljunk több káros hatásával szemben. A testgyakorlást gyakran cso- tené a stressz kezelésében, edzésprogramja újabb adaptációs prob-
datévő módszerként írják elő a stressz enyhítésére, vagy stresszmen- lémát jelent a számára. Ha most felfüggeszti az edzéseket, napokig,
tesítésre. Azonban nem mindig ez a helyzet. A tűrési határon túl hetekig tarthat, vagy még tovább, hogy hormonprofilja visszaálljon az
megerőltető testgyakorlás éppen fordítva, stresszkiváltóként hat. optimális szintre.
32 33
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
Még az edzett atlétáknál is kortizolszint-emelkedés tapasztalhat,ó Egy általam is ismert kutató vércsoportjuk szempontjából vizsgált
futás közben, bár a hozzászokás némileg kompenzálja ezeket a hatá- atlétákat, és a következőre jutott: általában a jó atléták közé tartozó A
sokat, és a kortizolszint ellenőrzés alá kerül. Mivel az A vércsoportú vércsoportúak évente egyszer vagy kétszer össze tudták szedni erőtar
Adamnak már a kiinduló kortizolszintje is magasabb, és nem is szokott talékaikat, és jól teljesítettek az állóképességet kívánó gyakorlatokban.
rendszeresen futni, kortizolszintje elég magasra szökik ahhoz, hogy Azonban már nem teljesítettek ilyen jól, ha gyakran kellett versenyez-
befolyásolja jó köz érzetét. A futás megbetegíti Adamet. niük. A a vércsoportúak képesek állandó versenyek mellet is kiegyen-
Most tegyük fel, hogy Oliver és Adam B vércsoportú barátnője, Be~ súlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtani.
ty elhatározza, hogy csatlakozik hozzájuk. Mint Adamnek, Bettynek IS
magasabb a kiinduló kortizonszintje. Ezzel együtt, néhány hét múlva
úgy érzi, hogy kondíciója és erőnléte javul. Mi a különbség Betty és A mentális egészség mutatói
Adam között? Betty hetente kétszer jógázni is jár. A B vércsoportúak
figyelemreméltó hatékonysággal képesek legyőzni a stresszt, így Betty "Tizenhat hónapig folytattam szigorú diétát, tehát a javasolt három hónapon
a futásból és a jógából is nagyszerűe n profitál. kívül még tizenhárom plusz hónapon át. Negyvenkét éves vagyok, és harminc
Ekkor egy újabb barátjuk is csatalakozik, Abbey, akinek ABa vércso- évig szigorúan vegetariánus voltam, egyáltalán nem ettem húst. A testem
portja. Kezdetben az ő energiaszintjét is növeli a futás, körülbelül úgy, mindig izmos és karcsú volt, tehát nem kellett fogynom, ráadásul mindig is
mint Oliver esetében. De néhány hét után Abbey mégis úgy dönt, az egészséges táplálkozás hívevoltam. Nehezen tudom leírni, hogymégis mek-
hogy csökkenti a futóedzéseket heti két alkalomra, és a fennmaradó kora változást tapasztaltam! A vércsoport-diéta igen előkelő helyet foglal eléle-
napokon nyújtó gyakorlatokat végez. tem legfontosabb eseményeinek listáján. A testem nem változott, körülbelül
Minden fizikai tevékenység, még akkor is, ha nem kimerítő, általá- ugyanúgy nézek ki, deegészen másképpen érzem magam. Folyton ezt ismétel-
ban növeli a katekolamin- és kortizolszintet a vérben. Azonban rend- gettem: »Ez elképesztő, szóval mások így érzik magukat! Kíváncsi vagyok, mi
szeres edzés esetén, egy idő után a legtöbb ember kevesebb lett volna velem, haaz elmúlt harminc évben és így éltem uolna!« Nemrégiben
stresszhormont termel a testmozgásra adott reakcióként. Más szóval, meglátogattam egy hetvenkilenc éves asszonyt, aki tizenkét éves korom óta is-
ha egyszer hozzászoktunk a test~akorláshoz, már kevesebb ~tresszt mer, azóta, hogy vegetáriánus lettem. Rögtön észrevette a változást. Azt
okoz. Ez a hozzászokás lényege. Altalánosságban elmondhato, hogy mondia, hogyrégebben olyan voltam, mint egy »nádszdi«, és mindigattólfélt,
az edzett atléták szervezete nem éli meg stresszként a testgyakorlást, hogy egyszer csak »elfúj a szél«. Ahogy telnek a hónapok, nem győzök csodál-
még ha kicsit túl is teljesítik szokásos edzéstervüket. Lényegében a tes- kozni, hogy milyen újdonságokat fedezek fel a pszichémben: magabiztos,
tük, az idegrendszerük és az endokrin rendszerük is edzésbe~ v,a~: határozott, ügyes vagyok, nagya mozgásterem, és rengeteg a választási lehető
Ezért egy edzett A vércsoportú ugyanolyan, vagy nagyobb merteku ségem. Olyan ez az egész, mintha új agyam lenne, vagy kiterjedtek volna lé-
toleranciával rendelkezhet, mint egy kevésbé edzett a vércsoportú. Ez nyem határai. Nem azt mondom, hogy mindaz, ami eddig volt, szemétbe való,
nem minden vagy semmi kérdése. Láttam már sok a vércsoportút, akik de ez most csodálatos ajándék."
vidáman beépítették a jógát testedzési programjaik közé, éppúgy, mint Az Eredményességi jegyzó'könyvből,
A vércsoportúakat, akik élvezik a súlyemelést és az aerobicot. ~el kell Leonore 8., O vércsoportú
mérnünk képességeinket, mielőtt átlépnénk stressz-tolerancia ha-
tárunkat. Az A vércsoportúak általában hamarabb jutnak el erre a A praxisomban gyakran találkozom Leonore-hoz hasonló emberek-
pontra, de helyes hozzászoktatással a megerőltetőbb sportokban is je- kel. Bár úgy tűnik, jól működnek, valami mégis hiányzik, gátolt, nincs
leskedhetnek. Ugyanakkor azok a a vércsoportúak, akik a felgyülem- egyensúlyban, nincs egészen rendben. Mivel képtelenek azonosítani
lett stressz miatt kimerültek, ne folytassák az intenzív edzést. a probléma forrását és természetét, anélkül élik le életüket, hogy va-
34 35
- - -- -- - - - -- -- - - - - - - - - - - - - - - - -
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
laha is megtudnák, milyen elégedettnek és magabiztosnak lenni. Ter- kodással kapcsolatos funkció kiindul. Emiatt igen erős kapcsolatot té-
mészetesen az ember némi szkepticizmussal fogadja, hogy a teleznek fel a dopamin-kibocsátás és a viselkedés jutalmazása vagy
vércsoport-diéta pozitívan hat a mentális közérzetre; az ilyen prob- megerősítése között. Például a kísérleti állatok szívesen meghúzzák
lémákat általában nem diétával szokták kezelni. Ennek ellenére telje- azt a kart, ami agyuk elektromos stimulációját idézi elő, ha ez az inger
sen elfogadható, hogy a vércsoportnak megfelelő, helyes táplálkozás dopamin kibocsátását idézi elő. A kokain, az ópiátok és az alkohol ju-
pozitív hatást gyakorol a pszichére. talmazó hatást váltanak ki, részben a dopamin kibocs átás át serkentő
tulajdonságaik miatt. A dopamin hozzájárul a gyönyörérzéshez, és
Számos mentális betegség hátterében egyértelműen a kémiai szabályozza a testi fájdalomérzést.
egyensúly hiánya áll, ami különösen hormonokkal vagy ingerületát- A helyes gondolkodási funkcióhoz azonban ideális mennyiségű do-
vivő anyagokkal kapcsolatos. Azok a gének, melyek ellenőrzés alatt pamin szükséges. Ha túl sok a dopamin azokon az agyterületeken, me-
tartják ezeket a folyamatokat, nagyon közel helyezkednek el a v ércso- lyek az érzéseket szabályozzák (limbikus rendszer), és túl kevés ott,
port-génhez. És valóban, több mint kilencven tanulmányban kapcsol- ahol az agy a gondolkodást irányítja (agykéreg), az paranoiás rohamo-
ják össze a vércsoportot és a MEDLINE-on, a National Institute of kat és a társas kapcsolatok elkerülését okozhatja. Az agykéregben a
Health online orvosi adatbázisán felsorolt mentális diszfunkciókat9. A normális vagy kicsit magasabb dopaminszint javítja a koncentráló ké-
legtöbb cikk azt a gondolatmenetet követi, hogy a vércsoport és a pességet, segíti az ellazulást és a stressz csökkentését, logikusabban
k ülönböző pszichés rendellenességek előfordulása közti különbség a gondolkodunk, ha problémák megoldására kerül sor. Az átlagnál ala-
vércsoport, és az agy ingerületátvivői vagy a stresszhormonok ter- csonyabb dopamin mennyiség a koncentrációs képesség csökkenésé-
melődését szabályozó gének közötti kapcsolatnak az eredménye. Kö- ben, hiperaktivitásra és dühkitörésekre való hajlamban, valamint
vessük végig ezt az utat mind a négy vércsoportnál! ingerlékenységben és lobbanékonyságban nyilvánul meg. A homlok-
lebenyben elforduló dopaminhiány rontja az emlékezőtehetséget.
A Parkinson-kór kifejezetten a dopamintermelő neuronok (idegsej-
o vércsoport: a dopamin faktor tek) pusztulása az agy substantia nigrának nevezett területén. Ez az
agyi régió normális körülmények között rendszeres ingerületet küld
A Ovércsoportúaknak stressz esetén problémát okoz a katekolaminok, az agynak arra a részére, amely az izmok mozgatását vezérli. A Par-
a noradrenalin és az adrenalin megsemmisítése, és ez közvetlen hatás- kinson-kórt L-dopa hatóanyagú gyógyszerrel kezelik, amely az agy-
sal van mentális rendellenességeikre. A legújabb kutatási eredmények ban dopaminná alakul.
szerint a probléma egy dopamin-b éta-hidroxil áz (DBH) nevű enzim- A lakosság körülbelüllszázalékánál előforduló skizofrénia szintén
mel kapcsolatos, mely a dopamint noradrenalinná alakítja. Figyelemre a túl nagy mennyiségű dopaminnal függ össze. Olyan gyógyszerekkel
méltó, hogy a DBH génje a 9q34-en helyezkedik el. Szó szerint a vér- kezelik, melyek blokkolják a dopamin kötődését a receptoraihoz. Mi-
csoport-gén tetején ül lO . nél jobban blokkolja a gyógyszer a dopamin kötődését, annál nagyobb
Mi is a jelentősége ennek az enzimnek? A dopamin - mint a szero- hatékonysággal csökkenti a skizofréniát. A dopamin-hipotézis szerint
tonin és a norepinefrin - azok közé az ingerületátvivő anyagok (neu- a skizofréniát az okozza, hogy túlzott dopamin-stimuláció zajlik a
rotranszmitterek) közé tartozik, melyek szerepet játszanak a magasabb homloklebenyben.
rendű gondolkodásban. A dopamin mélyen az agyban termelődik, a Mindezt a következő példával lehetne szemléltetni: képzeljük el,
substantia nigra nevű területen. A többi neurokémiai anyagtól eltérően, hogy a boldogság (dopamin) nem más, mint egy meleg vízzel teli mos-
a dopamin nincs hatással az agy minden területére, inkább csak a dó. A víz egy kútból jön, ami a házon kívül helyezkedik el (tirozin).
homloklebenyre, ahonnan a legtöbb magasabb rendű, elvont gondol- Innen a víz jelentős része a vízmelegítőbe (L-dopa) kerül, valamennyit
36 37
- - - - - - - - - - - - - - - - -- - -- - - -- --
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
;'~>v~RcsopöRr.DI€TA;ERE'D~ENYESSEGÉNÉK.
;,"..,'" :'1 '- :' "'\.:/\ ,.;,. ,", ';;.,::..,':. . . .'/::,:(
{::)./t~:,: ':;_:>'>-':':\ . . ..
J~GYZÓK9~ÉBc)L>
-.:<..:.'/:;:.; :,:-.:-.,\.
;' .~.:' <,
Az érintett családok tanulmányozásából is azt a következtetést vonták
r
le, hogy gyakoribb a genetikailag örökletes kétfázisú (bipoláris) dep-
"::: (i;;'Lydíé:,ti';:r""<Jii' resszió. Legalább két tanulmány tanúsága szerint az egyfázisú dep-
.. c',vércsopoitja:O', ' ',.,'
ressziónak is gyakoribb az előfordulása a Dvérc soportúaknál.
(;~~~~~tíll~~lf~~fíi~fi,
. A le~tö~b kutató hangsúlyozza, hogy az ingerületátvivő anyagok, .
mint peldaul a katekolaminok (noradrenalin és adrenalin), fontos sze-
repet játszanak mind az egyfázisú, mind a kétfázisú depresszió kórfej-
, lesz?kjak egy?~;~~~kről; atTlivel <:saJ<azt éH:~mel; h0!o/ öttőf ~z naP?2,~t tartó, mély lődésében. E feltételezésből kiindulva, a depresszió összefügg az agyi
a~pr~ssziéba ~uh~1:atT{. l)e9Wis köz~rZete~ ,a:pr9gro.rn:elgez(jése ~ 'r1é~-öt nap- katekolamin-hiánnyal, míg a mániát talán a túl nagy mennyiségű ka-
. p~ljaVu~·' fgy hét.'e~~I~~veI'qW.'. érezti~;·. :;~r~tr1éktc?r?áZ9i(~~()i-I1'~y'?~ el ősz örj.; tekolaminok okozzák.
·.·., Egyre j9~ban ".~. ~ezterr1 nl~garn ••.fClko~~~Clsa,n ,~?kkéntétt~T •••végül ;t~lj~s~I1" elhagytam
'. az.orbáhCftj~zédését Y Márnerné~emmag~ mfá~cltnilk és kábáhak l11unka közben ,':
A:szÓnetekben sétálÖk.'. Körülb~ld, 1 4 .~ b:JlsÚlyom vó~~ és' most';r;ipcJen erőfeszítés ,
nélkÜlfogyoF ' ' '.", ..' " , . . . . .,,' ·tt~bt.~~~~i~ni~:~·~~rl~:i~~hj
", ~~::~:».: .
~S~:~!I~:·;~,~a~gg~;~é~t~~,;,ní.i~~~;,
>/.;: :":. ',{". <
.. - . ~./<
;.,: -.."",
;;';
,./·.··.·. .•.t .·,-,).· .
:.- -, .-.",'-":.~:-.,
,;,",;-.>".' .)-:~~ ..,.;,:~..::/.;~--.,:.,.~'.::
. o:,:,::, :•....:;.. >; .:', ! " > ; -.:.: ~< :,.~.:.':, .'
-..:,:.:.;:.'. :-.;-:. -- .-: •• -. :.:: :";':':~"'.;~:.>:>.:.:'
.Ó: •• >".: -:!:;,
-.-: :.-:- ~:.;. :.; :' .;:
~~~~~~§~~~l~t:~iitl~:;~:~E~~~~7;~~~ portú p ácienseim. akik nem esznek vörös húst, azt mondják:
"Fogyaszthatok rozst vagy zabot egy ideig, de időnként leküzdhetet-
len vágyat érzek, hogy egy korpás búzakenyérből készült szendvicset
. ". J<ijz~korú nő . ~ . . '., ".:,'. " egyek."
...i•... •...• .: ..•.•.•.••.i ?/·.•.·} .' ~?~~Q~'.;~=pres~iójcr:;~lá~~ ·.·. ·.· ·.. i '.·? . •·.·•·. ·•. ...' ' . Más O vércsoportúak állítják, hogy mindig is imádták a vörös húst.
".rba.$.~~~~í~~i~4~~~~i~f~i;:~;J
/ ••
Az egyik Ovércsoportú betegem, aki tizennégy évig volt vegetáriánus,
azt mondta: "Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben az étren-
l<~ruliem.Eiútár} ·. uj@ (j9Igó.z~a~~, T e l~'~mr~~ e,s, ~. \f'v'~.119L1I1nD~~yRszonhet~en.
. demmel, mikor kutyaeledelt tettem a kutyám edényébe, és összefutott
~~ly~·kéi:év~kits*~dt~61. B~\.8á.l~ "Ó~· 07~rtlr.?gy uj~m~g~7-g?~. v.~gyok. esz~. . . a nyál a számban!"
reyettern :lÍogym ~g az ~tidepreSs3ánsoks~e.9~e ~el1e.tt.sem•.I~~orultem semo; Ezek szerint nagyon fontos, hogy ne csak azzal legyünk tisztában,
. minek·. cs~k· v9n.szé>Iía':'; ~~61~t· ~. .•· ~I!t~h·át,; ~ir?li élZt. gon~91~' hogy »csak hogy milyen ételeket kívánunk, hanem azt is tudjuk, melyik tesz jót
r:A~IÍ~~p~ilk~~b~{g~~«~~t~ehh~gT.gr:p~t~~á~,~r~~B2~t1j~~~~g~~f~~,\
.. nekünk és melyik nem. Ha ön Ovércsoportú és vegetáriánus, aki csak
.Aztánél0ivastarn·· a.könyvét,és megdö~b~l1yefed~zten: f71~ ,.~ ~,a,y;n:so.portom O,. akkor érzi jól magát, ha sok búzát eszik, akkor ez azért van, mert a
: . ~zot:~~dWJ~u1Ij~,~~~~thb~~~~~~;4j,~~~bW~~~~~~.'SÉ~O~~T~
búzában lévő tirozint használja dopamin- és katekolaminszintje növe-
lésére . Mivel a búza nem a legjobb választás a Ovércsoportúak anyag-
..cSodája: .;z6tát~·lje~~n .ny~9ttyagyCl~p1il1g,el"ln~!iEI~s~?télZtyett;m~>~%T~, hogy regg~l ' . cseréje szempontjából, sokkal jobb lenne, ha hallgatna a szívére, és
n,nésiszékre~ed~s~rn' .ha.~lp~ó, ·eS!e,. ~a~r~h~~~~~~(!7!;Clf~I.()ttd]ég a h~rT1~ sovány, jó minőségű, nem nagyüzemi módon feldolgozott húsokat
. . n'l~~f1yis.ég9~n . ~~.~?~~.·9tif9rn~?~~j ,~e.DJ)~(j~.~rap:~1 2?· ~7f7~~9!?~,$'})rglepe:ese~ r7·.·•. használna kedélye stabilizálására.
. heiék alatt.elmúlt .f r~ggTli ~~J~om ; ,,? bélpIoblerl1al~ · ~~;:z:'n~~2.;;~ok; altalan~s
ha5fáj~ )..•.•Ez~knéka.dolgoknák ~?119~~ né01}ulajq?n~<;>tt;arr . . é1~~~~)~len~osé~~t, ..hl-
széna·deprrsszió..kérdésessé tette~,~I~te~et. MClst9~ ~n:rW· ;Re~ ~kif~'é Jovok«. A O vércsoport és a MAO
.ebből az állapotból. ·~dáSulsokkal erős.ébbI'17kérz~rI101agarn,é~:: ~py'r:a elvezema A katekolaminok tevékenységének egy másik, a O vércsoportúak
.sportot . mint~oha.ez~lőtt: · Egé~érlíen felvidít..:Most ,rríárvárakO~~0t;tekintek életem', számára fontos aspektusa a monoamin-oxidáz (MAO) szerepe. A MAO
h~trcilévőJ~z,e :~I{,:j ,yégr~!n > \ .' '., . . "':Ü:.''f<i ; nagyon fontos az érzelmek szempontjából.
Valójában az újabb típusú szerotonin-felvétel módosítók - például
A dopamin-béta-hidroxiláz ingadozása talán segít a O vércsopor- a fluoxetin hatóanyagű gyógyszerek - megjelenéséig a receptre kap-
túak mániás depresszióra való hajlamának megértésében, és az "A tí- ható antidepresszánsok nagy része MAO-gátlónak nevezett gyógy-
pusú viselkedés" ösztönvilágának bemutatásában" . Mivel e~ek.. a szerfajta volt (Iprozid, Neuralex). A MAO-nak kétféle változata van: a
tulajdonságok részben a dopaminnak és a katekolamm?~ak kosz?n- MAO-A és a MAO-B. A MAO-A a szervezetben mindenhol megtalál-
hetők, megnyilvánulásukat azon jellegzetességek e~ ~eszene~ ~ekint ható, különösen a gyomor-bél szakaszban, míg a MAO-B elsősorban
hetjük, melyek azoknak a kevés géneknek az egylkehe~ koto~nek, az agyban. Mindkettő egy sor más vegyületté alakítja át a dopamint,
amelyek egyszerre változatosak és több alakúak: ez pedig a vercso- tehát blokkolásuk megnövekedett dopamin-koncentrációhoz vezet. A
port-gén. . legtöbb MAO-gátló blokkolja a MAO-A-t és a MAO-B-t is, míg néhány
Ez a kapcsolat magyarázatot adhat egy érdekes körülményre, amI csak az egyiket a kettő közül. A szeleginil, az l-deprenyl tartalmú
az évek során felkeltette a figyelmemet. A legtöbb O vércsoportú na- szerek csak a MAO-B-t blokkolják, ami az agyban termelődik. Ennek
gyon szereti a vörös húst és a búzát. A búza az e~k ~eggazd~gab? dopamin növelő hatása van, és ez az, amiért olyan gyakran írják fel a
növényi eredetű, a vörös hús pedig a leggazdagabb allati eredetű L-ti- Parkinson-kór kezelésére. Tehát a MAO hatása ellentétes a dopamin-
41
40
- - - - -- - - - - - - -- - - - - -- - - - - - - --
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
43
42
ÉLETMÓD AZ ABa TERVSZERINT
A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
., }~·, &éd"'!;o/:iO IJi l2&'éJ+n! bi~onyultiga.zán hatásosnak. A kutatók nagyobb figyelmet s~entelhet
re: ..':
". ,; k, e[Tlber~k,~~~9ndják;'·ég,· és;fÖld 1· kql?nbSég:;*i Ó~;di ~~d~/~.~~preSS~i 9rn .•
nenek a kortizol szerepének.
Az OCO-ben szenvedő betegeknek magasabb a kortizolszintjük, és
." ,egysz,e ~~ry:~lt~0~; h.at~keny~b?~n. W19Io~" 9~TYagyekqíyá8z~YaW·~~~~~bbva~9.~~· · alacson.y~b~ a melat~ninszintjük, mint másoknak, és nagyobb
••tele-er1en~iáv<il, a"nOrrn;r@í~ za\l~()k rD~gs~tJr1tek/:·,·Far1tasztjkusan::érz~rn -magam!.,Ez " mennyisegü szabad allapotú kortizol található a vizeletükben.18
, ~'Iégjobb _d()l.o~:. an1i.:,~aJabá istörténf,x~.lem! nf ' : : > ' ': .:"'- :"',':-'\;'~;,~:, ,'t ,- Valóban úgy tűnik, hogy a szerotonin-szabályozók azért lehetnek va-
lamennyire hatásosak az OCO kezelésében, mert csökkentik a korti-
Az Egyesült Államokban körülbelül ötmillió ember, vagyis megkö- zolszintet.
zelítőleg minden ötvenedik amerikai OCO-ben szenved, köztük férfi- Számos egymástól független tanulmányból egyértelműen kiderül
ak, nők, gyerekek, faji, vallási és szociális hovatartozástól függetlenül. az A vércsoportúak és az OCO közöttí összefüggés. Egy finn kísérlet
E rendellenességnek két jellemzéje van: a rögeszme vagy kényszer- t~núsága,~zerint ki,s számú rögeszmés-kényszeres alany között is meg-
gondolat esetében a visszatérő és nem sz űnő gondolatok, eszmék ;:.1 figyelheto az A vercsoportűak döntően nagyobb sz áma.l? Nagyobb
gyakran az erőszakkal, fertőzéstől való félelemmel, vagy valami tragi- létszámú, egészséges pszichéjű önkéntesek az ún. Leyton Obsessional
kus esemény bekövetkeztétől való aggodalommal kapcsolatosak; a Inventory ~evű tesz,ttel való vizsgálatakor a a vércsoportűak pontszá-
másik a kényszercselekvés, ami legtöbbször értelmetlen, gyakran ma a normal tartomanyba esett, ami igazolta a megelőző kutatási ered-
ismételt cselekedet (pl. kézmosási kényszer), mely a rögeszmés gon- ~.é~.yeket: az A vércsoportúakkal összehasonlítva, a a vércsoportúak
dolatra adott reakció. Rendkívül erős szorongást okoz, ha a kényszer- kozott sokkal alacsonyabb arányban fordul elő az OCO. 2O Érdemes
cselekvés nem hajtható végre. A kényszeres cselekvés általában megjegyezni, hogy a katekolaminok, amelyek olyan fontos feladatot
időszakosan enyhíti a szorongást, de a megkönnyebbülés rövid ideig töltenek be a a vércsoportúak stresszre adott válaszreakcióiban az
tart, és a cselekvési kényszer hamarosan újra jelentkezik. OCO-ben nem játszanak szerepet. '
Az OCO-t alkalmankéntmegfigyeltem A vércsoportú pácienseknél. ~983-ba~ egy másik széles körű, OCO-s betegeket vizsgáló kutatás
Leggyakrabban betegségtől, általában a ráktól való félelemben nyilvá- s~r~~ megint arra az eredményre jutottak, hogy az A vércsoportúak
nul meg. Teljesen nyilvánvaló, hogy mi a különbség egy olyan ember k~z~tt maga~abbaz OCO előfordulásiaránya, mint más vércsoportúak
köz ött, aki józanul tudomásul veszi a rizikófaktorokat, és egy olyan kö- kozott, csakugy, mint a hisztériáé. Végül 1986-ban két, A és a véres 0-
zött, aki kényszercselekvéssel reagál. Láttam embereket, akik nem tud- ~~rtú Pszi~~!,~triaijáróbe~ege~bőlálló csoporttal kitöltettek egy "rövid
tak aludni, nem tudtak enni, és hatalmas összegeket költöttek orvosi tünetfelmero tesztet. Mindk ét csoport esetében az A vércsoportúak
vizsgálatokra - végül teljesen megszállottjává váltak a testükben lesel- magasabb pontszámot értek el a a vércsoportúaknál a "Rögeszmés-
kényszeres" és a "Pszichózis" oszlopban is.21 A szerz ő azt a következ-
kedő veszélynek. Az OCO kezelése nagyon nehéz, és több irányú meg-
tetést vonta le, hogy "ezek az eredmények függenek az életkortól
közelítést igényel, ami magában foglalja a ter ápiát, a gyógyszeres
nemtől, a diagnózistól, és egybevágnak számos megelőző kutatasí
kezelést és a viselkedés módosítását. Meglep ő. hogy milyen jó hatással
eredménn~e~. A ~ércso~ortnak a tünetek megnyilvánulására gyako-
van a betegekre, mikor megtudják, hogy hajlamuknak genetikai, bio-
r?lt befolya~at talan a sejtmembrán tulajdonságai közvetítik. melyeket
lógiai magyarázata van. reszben a vercsoport határoz meg".
44
45
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A STRESSZ ÉS AZ ÉRZELMI STABILITÁS
Az emésztőrendszer
Betegen és egészségesen
" "
egeszsege
A vércsoportok közötti vitathatatlan neurokémiai különbségekből
egyenesen következik a kérdés: létezik vércsoport-személyiség? Mos-
tanra már világossá vált, hogy a vércsoportnak van valami köze az em-
berek külvilág felé megnyilvánuló Én-jéhez - ahhoz, hogy miként A vércsoport befolyása a szervekre
viselkednek kapcsolataikban, hogyan értékelnek bizonyos helyzete-
ket, és milyenek az érzelmi reakcióik. Más szóval, a vércsoportnak
hatása lehet a személyiség kialakulására.
Tudjuk, hogy vannak fejlődésbeli és kémiai különbségek a vércso-
portok között, és ezek az eltérések befolyásolhatják érzelmeinket és vi-
selkedésünket. De mekkora valójában a hatásuk? A válaszadáshoz
vissza kell kanyarodnunk Samuel Hahnemann-hoz, a homeopatikus
gyógymód létrehozójához, és az ő psora-teóriájához. Ha egészségesek
vagyunk, az említett tényezőkneklegtöbbször nincs észrevehető hatá-
suk. Meghúzódnak genetikai jellemünk hátterében, de nincsenek
hatással mindennapjainkra. Azonban nagy mértékű stressz és mala-
daptáció esetén, vagy ha az immunrendszer meggyengült, vagy ha d nak idején egy öreg 5aab 900-aljártam, nagyon szerettem
krónikus betegségben szenvedünk, a vércsoportból adódó kül önbs é- azt a, kOC~It. ,Csak egy baja volt : a motorja akadozva járt, és minden pi-
gek miatt psora vagy hasadás keletkezik az alapokon. A vércsoportnak ros. lampanallefulladt.
, Egyetlen autószerelő sem tudott raJonm,
" " . h ogy
megfelelő, helyes életmód segít életünk kontrollálásában, és abban, rru a p~o~lema. Hamarosan igen gyakorlottan fékeztem bal lábbal, ha
hogy személyiségünk legelőnyösebb tulajdonságait mutathassuk meg a kocs! uresb~n volt, míg egyidejűleg jobb lábammal a gázpedált
a külvilágnak. Az előírásokat tartalmazó részben látni fogjuk, hogy e pump,altan~: B~ztos vagyok benne, hogy a motor túráztatásának hang-
különbségek hogyan segítenek a gyakorlatban a vércsoportnak meg- Ja hal álra remItette a járókelőket, de a dolog működött V' "l .,
l " ' '' ' h . egu egy JO
felelő egészséges életmód kialakításában. szere o r ájött, ogy mi okozza a problémát. A többi szerelő a tizenhat
szelepes Saab 900-ba való gyertyákat tett az autómba, pedig az én
Saabo~na,k nyolcszelepes motorja volt. Ahogy ezt megváltoztattuk,
soha tobbe nem kellett kitekert pózban vezetnem.
, ,Nemrég eszembe jutott a Saab, mikor egy A vércsoportú nő azt
állította, hogy az anyagcseréJ'e vadászó-gyűJ'to"geto"" Azt b'
h l' ,," . lzonygatta,
ogy e~obb sz~mara az az étrend, amit én a Ovércsoportúaknak aján -
lok. Azt IS hozzatette, hogy sokkal jobban érzi magát mióta feh é . ' b
~ d erje en
gaz ag e' tren d et kovet,
ö .
mmt amikor nem evett húst.'
48
49
---- - - - - - - - - - - - - _ -.::
"""'""--- - -- - - - - - - - - - - - - - -
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
52 53
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT Az EMÉSZTŐRENDSZER EGÉSZSÉGE
Mi a probléma a lektinekkel?
Az emésztőrendszer védelmének szempontjából nagy fontosságú
anyagok közül az étkezési lektinek azok, amelyek kölcsönhatásban áll-
nak a vércsoporttal. Kémiai kölcsönhatás jön létre a vércsoport és az
elfogyasztott étel k özött, Kül önösen a lektinek (az élelmiszerekben
fellelhető fehérjék) fejtenek ki hatást, vércsoportonként k ül önböz ő
kétsié; sí:tet()ld()~t;sí:~dte~ ..f\sztmam..•·. es. l<r?nlk~s <:>r~enekureg-gyulladas()rn ~~lt.; módon. Mikor vércsoportunkkal összeegyeztethetetlen lektineket tar-
és 'gya~~;~~F. ~#~Ii2~~~t;·tLJ~~· I~yeg6t. Y~0~i(·Miri~~~ha,gy,?m.ányos rn??s~er\ talmazó ételt eszünk, az negatív hatással lehet az emésztés folyamatá-
.' kipr6b~ 7 ,()[p()llpse 9észett .eltáv21~~t, ??~b'.~m'~okat, gy6g}'szereket. ~e~y,; ra, az anyagcserére és az immunrendszer m űköd és ére.
i nélkül .·.~hat(fgy?~~z~r~k,et{ a,.llérgia· ·~II~?i;.SBratk~~(.~~.~!()s~íngl~g rninden, az ()r, :
Számos lektin vércsoport-specifikus, olyan értelemben, hogy előny
.~?~U?ÓM~Y.~ltal .is~ert·()wel!ékÜreg;~II~d~..~llrQi.~pbi.Rt!~~rn9t: .I\ztárl..múlt•• ~~, '
ben részesítenek egy bizonyos fajta cukrot egy másikkal szemben, és
.;gus~.LJsb~?· ~éietl~,Q~Üf~~e~~~eM.áJ.l'.~.Q;,t~",~t:' a'. p~1yi;~().n>;ve~~~~n ·: ~PT~~.·
és(úgr:túptihgg)' s:gít.;Eg}' h9rap.p~;,gés?pl:> fel~?~stE!rTl ',~•h~'()\t()~ornat~ ~clTr-lJ~" automatikusan összeillenek egyik vagy másik vércsoport antigén-
.;.h.9&Y•.8 .·.ii; lel~E!s~(]i~.•asA60·. te(\l~~I·,.~ ~iŰ .s~~rin~ ~qv~V1i •.~~:ldterTl . · ~.•p.yércsop()rtúa,kQa,~ j ével." Ez a vércsoport-specifikusság azt eredményezi, hogy a lektinek
•..~~i E!l~f~~<:>l<et. ? sem~i •9lÍZa.••SE!T~i..•.~.Q1pli, .szé>ja,1:!TTl~kE!k:~S i}()bbi . tilt()~cl.91~. az előnyben részesített vércsoport cukorhoz kapcsolódó antigénjével
•·• •m iritpl;. ·.~ . ~~lpirnl.)?·sés •.fQ1~!!.! ~ .~.l rp9,lt.tW()rr .Q~.~9~P •.~ö~~IT~~~•.Y().~. .az.·.r~t:.~~~~a,A7 alakítanak ki kötést, míg a többi vércsoport-antigént teljesen érintetle-
·.'. •é~é~~lésefu! 1'z <isZtTám teljese6elrTlúlt.é~ úgy .I~IE!~:i'rl, .~ip: .~gynormáli~:rr.;l:>er: . nül hagyják. A lektinek gyakran sejtszinten felelősek azért, hogy az
.• '.FéÍh~Ztik~s!"" És .arÍ1i a le~obb>nerT1 .s~~deg t()bp .• gyógysz~rt !" ;;:; ·" : '. '. · · ···..J;i egyik sejt felszínén található cukrok keresztkötést alkotnak a többivel,
," '.:.',(\,.;<...;~::':,;' 'o'; .'-., ' ' ••,;.:...: "• •" ' . • '. ' . ,",'"0 '
54 55
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
kiváló immunológus, Davis Freed írja: "A lektinek kiváltó okok, me- Az étkezési lektinek károsítják a bélbevonatot. Már több mint tizenöt
lyek betegséget keresnek maguknak.T éve tudjuk, hogy számos hüvelyesben megtalálható lektin károsítja a
A lektinek hatása az emésztés minden területére kiterjed. Sokfé- bél felszívó sej tj einek nemezszerűbevonatát (mikrobolyhokat). Egy kí-
leképpen támadhatják meg emésztőrendszerünket- olyan módokon sérlet során állatoknak vörös vesebabból származó lektint adtak Kettő
is, melyeket normális esetben nem emésztési problémának tekintünk négy órán belül a kísérleti állatok bélbevonata erőteljesen hólyagcsod-
ni kezdett a bolyhok mentén, és állapotuk körülbelül húsz órán belül
A LEKTINEK BEAVATKOZNAK A BÉL IMMUNREAKCIÓIBA. Számos étkezési normalizálódott. Az egyes mikrobolyhok hossza is jelentősen csök-
lektin, köztük a hüvelyesekben és gabonafélékben található k özönsé- kent, de húsz óra múlva ez is normalizálódott. A szerzők azt írják: "Fel-
ges lektin arra ösztönzi az immunrendszert, hogy antitesteket termel- tételezzük, hogy a mikrobolyhok folyamatos károsodást szenvednek
jen ellenük. 10 Mivel az ilyen lektineket tartalmazó ételek gyakran bizonyos étkezési lektinek elfogyasztását követően, majd rendbe jön-
rendkívül erős allergének, valószínű, hogy néhány feltételezett ételal- nek"í3
lergia valójában az élelmiszerekben található lektinek által kiváltott
immunreakció. AVÉRCSOPORT-[)IÉTA ERED~ÉN'(ESSÉGÉNEKJEGYZ6KÖNY'lÉBÓL'
A LEKTINEK BEAVATKOZNAK A FEHÉRJEEMÉSZTÉSBE. A kutatók megfigyel-
ték, hogy a búzacsíra-agglutinin rendkívüli módon elősegíti a memb-
ránhoz kötődő maltáz tevékenységét. A maltáz egy enzim, ami az
összetett cukrok egyszerű cukrokká való lebontásában m űködik közre
a vékonybélben. Ugyanilyen körülmények között az aminopeptidáz -
egy enzim, mely a polipeptideket aminosavvá bontja le - kiválasztása
is megbénul a b úzacsíra-lektínt ől.l '
minőségét illetően. Az étkezési lektinekről kimutatták, hogy növelik a emésztésére és hasznosítására, és megálltak a növekedésben. A
belek áteresztőképességét,ami tovább ronthatja azoknak az állapotát, búzacsíra lektinjei okozták a legnagyobb kárt. A kutatók meggyőződ
akiknél más fehérjék iránt már jelentkezett egy kezdődő allergia vagy tek arról, hogy a lektinek kötést hoztak létre a b élsejt- vagy b élhámsejt-
intolerancia. membránnal, és rajta keresztül haladtak át. A három lektin növekedési
Egy kísérlet során azt tapasztalták a vesebabot is tartalmazó étren- faktorként viselkedett a bél számára, és különböző mértékben belea-
den tartott állatokon, hogy beleik áteresztőképessége megnőtt a vér- vatkozott anyagcseréjébe és működésébe. A kísérlet során arra is rájöt-
áramukba fecskendezett szérum fehérjék iránt. Ekkor még nagyobb tek, hogy jelentős mennyiségű felszívódott búzacsíra-Iektin került
If • • •
adag vesebabból származó fehérjét kaptak. A fehérje, amit úgyszintén a bélfalon át anagyvérkörbe, ahol lerakódott a véredények és a nyirok-
véráramukba fecskendeztek, "kiszivárgott" belső szerveikbe, és még a edények falára ." A b úzacsíra-lektin serkentette a hasnyálmirigy nö-
vékonybél falán is kimutatható volt. Ez bebizonyította, hogy az étke- vekedését is, míg az immunrendszer működésében szerepet játszó
zési lektinek legalábbis részben felelősek a szérum fehérje veszteség- csecsemőmirigy térfogata csökkent a hatására. A kísérletbőllevont k ö-
ért, és hozzájárulhatnak más élelmiszer-intoleranciák kialakulásához, vetkeztetés: "Bár a búzacsíralektin-gén gabonafélékbe való beoltása ro-
a bél sérülésének következt ében.Í" varvédelmi szempontból ajánlatos, a legtöbb kártevő ellen hatásos
koncentrációban ez a lektin károsíthatja a fejlettebb állatokat is. Ter-
A LEKTINEK AKADÁLYOZZÁK AZ EMÉSZTÉSI HORMONOKAT. A koleciszto- mészetes rovarirtóként való alkalmazása a növényekben nem koc-
kinin (CCK) nevű hormonra, ami az emésztési enzimek kiválasz- kázatmentes az ember számára."17
tásának serkentésével elősegíti a zsír, a fehérje és a szénhidrátok
~~~~J~~~€~Q~;~~f ~i;~Ei::r~~;:~:~
emésztését, számos emésztési lektin gyakorol hatást, különösen a
búzacsíra. A lektinek a CCK receptoraihoz kötődnek, és gátolják a te-
vékenységüket. Mivel a CCK viszonylag magas koncentrációban az
agyban is megtalálható, valószínű, hogy az étvágy szabályozásában is dését okozhatják. Ennek hatás-
szerepet játszik, tehát ezek a lektinek a súlyproblémák kialakulásához mechanizmusa a következő: a lektinek úgynevezett poliaminok
is hozz ájárulhatnak.É Így amikor a CCK akadályozott, az étvágy meg- kibocsátását segítik vagy serkentik, melyek egyéb növekedési faktorok
nő. Egy m űködő hipotézis szerint, amikor a lektinek blokkolják a CCK működését befolyásolják. Több kísérlet tanúsága szerint a bél, a máj és
receptort, akkor megakadályozzák az amiláz, a szénhidrátok emészté- a hasnyálmirigy méretének növekedése a kísérleti állatoknál az étke-
séhez szükséges enzim kiválasztását. Az amiláz működése jellemzően zési lektin következménye. Az egyik tanulmány meglehetősen nyer-
erőteljesebb az A vércsoportúaknál, ez tökéletesen illik a képbe, mivel sen fogalmazott: "A lektinek alapvető és mindenhol jelenlévő növényi
az A vércsoportúak jobban át tudják alakítani az összetett szénhidráto- összetevők, melyek naponta meglehetősennagy mennyiségben kerül-
. a mas
ka t, mint " vercsoportú a k .16 nek állati és emberi fogya sztásra. Mivel biológiailag igen aktí vak, fo-
gyasztásuk súlyos következményekkel járhat az anyagcserére és az
A LEKTINEK HÁTRÁNYOSAN BEFOLYÁSOLJÁK A FELSZÍVÓDÁST. Nagyrészt egészségre nézve. A lektinek, mivel stabilak és nagy mértékben képe-
nyers fehérbabliszten tartott kísérleti állatok kisebbre nőttek, és ese- sek kötődni a bél bolyhos bevonatának hámsejtjeihez, erőteljes exogén
tükben rosszabb volt a glükóz-felszívódás, mint a kontrollcsoportnál, (külső) anyagcsere növekedési jeleket küldenek a bélnek és más szer-
melyet szintén fehér babbal etettek, de a benne lévő lektint inaktivál- veknek.,,18
ták. A búzacsírából (Triticum aestivum), maszlagból (Datura stramonium)
és csalángyökérből (Urtica dioica) származó lektinek fogyasztása követ-
keztében a kísérleti állatok kevésbé voltak képesek az étkezési fehérjék
58 59
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
Búza Paradicsom
"Az ember nem csak kenyérrel él", tartja a mély értelmű filozofikus
mondás. Azonban úgy tűnik, hogy az emberiség nagy része egyáltalán Gyakorta felmerülő téma honlapom hirdetőtábláján, hogy egyes köz-
nem élt soha kenyéren, vagy legalábbis a kenyér ma ismert formáján. kedvelt élelmiszerek miért "kerülendők" a vércsoport-diétában, míg
Sok ember szenved búza-intoleranciában, bár sokan nem veszik észre, más táplálkozás-szakértők melegen ajánlják őket. A listavezető a para-
mert az intolerancia hatásai nem mindig mutatkoznak meg könnyen dicsom - ami nem ajánlott az A és a B vércsoportúak számára. Azon-
felismerhető tünetekben. A búza fehérjéi nagy mennyiségú glutént és ban sokan szeretnék tudni, ez hogyan vág egybe azzal a ténnyel, hogy
gliandint tartalmaznak. Bár ezek sok más gabonafélében is megtalálha- a paradicsomot fontos antioxidánsnak tartják.
tók, az immunrendszer érzékenyebben reagál a búzában lévő gliandi- A paradicsomról nemrégiben rengeteget írtak az újságok, mert fel-
nokra. A glutén- és a gliandinérzékenység fontos másodlagos befolyást fedezték, hogy magas koncentrációban tartalmaz egy likopin nevű fes-
jelent az emésztőrendszer egészségére. tékanyagot, ami jellegzetes piros színt kölcsönöz a paradicsomnak, a
Az emésztési problémákkal küszködő emberek SO százalékának a vé- görögdinnyének és a piros grapefruitnak, és antioxidáns tulajdonsá-
rében kimutathatók a gliandin-antitestek. A többségükről - kilencből gokkal rendelkezik. Kutatási eredmények tanúsága szerint a likopin
egyről - a család vagy a populáció vizsgálata során kiderül, hogy glu- csökkenti egyes rákbetegségek, így a prosztatatarák kockázatát, és a
t én-intoleranci ában szenvednek, és bár semmilyen panaszuk nincs, ki- szívbetegségek előfordulását is.20
mutathatóan hiányos a beleiket védő nyálka. Miért ne lenne akkor ez az élelmiszer nagyszerű választás minden
A búzában található lektin, melynek neve búzacsíra-agglutinin, vércsoport számára?
vagy WGA (wheat germ agglutinine), bár ezt kevesen tudják, sok em- A válasz egyszerű. A paradicsom egy hatásos, Lycopersicon esculen-
bernek okoz emésztési problémákat. Mint a legtöbb étkezési lektin, a tum agglutinin nevű lektint is tartalmaz. Ez azon kevés lektinek egyike,
WGA sem emészthető. Az anyagcserére és a hormonokra is befolyással amelyek képesek minden vércsoportú vér sűrítésére, ezeket a lektine-
bír. A búzacsíra-lektin utánozza az inzulint az inzulin receptoroknál. ket összefoglalóan panhemmaglutininnak nevezzük. (A rizs szintén tartal-
Következésképpen ez az egyik leggyakrabban alkalmazott molekula maz egy panhemmaglutinint, de még soha nem tapasztaltam, hogy
az inzulin-anyagcsere dinamikájának tanulmányozásában. Bár a mole- valaha is problémát okozott volna. Talán az emésztés során megsem-
kuláris biológiában elfogadott tény, nekem furcsának tűnik, hogy misül.)
eddig senki sem gondolkodott el azon, hogy a való életben mi a követ- A paradicsomban lévő lektin távolról sem ártalmatlan. A paradi-
kezménye ennek a jelenségnek. Például egy kísérlet kimutatta, hogy csom lektinje csökkenti a mucin, vagyis a bélbevonatot védelmező
az inzulin-függő diabetes mellitus-ban (IDDM) szenvedő betegek fehérje (úgynevezett glycoprotein) koncentrációját. Valószínűleg ez az
körülbelül 20 százaléka antitesteket termelt a b úzacsíra-lektin ellen. 19 oka annak, hogy sok étel-in toleran ciában szenvedő ember a paradicso-
Az, hogy valaki mennyire fogékonya WGA negatív hatásaira, a vér- rnot sem bírja.
csoportjától függ. Van némi bizonyíték arra, hogy az A vércsoport-an- A paradicsom lektinje má s károkat is okoz. Némi bizonyíték utal ar-
tigén a bélben kötést alkot a búzacsíra-agglutininnel. Ezáltal képessé ra, hogy előszeretettelalkot kötést az idegszövettel. A paradicsom lek-
teszi az A és B vércsoportú szekrétorokat a b úzacsíra-lektin káros hatá- tinje ezenkívül kötést alkot az ún. "proton-pumpa", vagyis annak a
sainak enyhítésére, a következőképpen: a lektin kötést alkot az emész- sejtmechanizmusnak az egyik alegység ével, ami által agasztrin bein-
60 61
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT
Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
dítja a gyomorsav-termelést. Valószínűleg ezért panaszkodik olyan sok allergiás, például a dióra, a mandulára vagy a kesudióra. Becslések
ember a paradicsomszósz fogyasztását követően savtúlteng ésre.é! szerint a földimogyoró- és/vagy fán termő csonthéjas-allergia az ame-
Szóval, mi a helyzet a likopinekkel? Először is tudnia kell, hogy ha rikai gyerekek 1,1 százalékát, a felnőtteknek pedig 0,3 százalékát érinti.
beledob egy paradicsomot a salátájába, még nem történik semmi baj. Egy felmérés során, melyben 12 032-en vettek részt, 164 személynél
A paradicsomnak igen nagy a víztartalma, tehát nagy koncentrációban találtak földimogyoró-, vagy fán termő csonthéjas-allergiát.22
csak a paradicsompür é tartalmaz likopint, és sajnos, ebben található a A földimogyoró-allergia klasszikus allergia, abban az értelemben,
legtöbb paradicsom-lektin is. hogy az érintett rendelkezik a földimogyoróban található fehérjék el-
Hogy mondjak még egy jó hírt: a likopin a paradicsomon kívül több leni antitestekkel, ami életveszélyes allergiás reakciót, anafilaxiás sok-
más élelmiszerben is fellelhető. kot válthat ki. Ez független a vércsoporttól, és ha ön tud arról, hogy
klasszikus módon allergiás a földimogyoróra (mint más gyakori aller-
giát kiváltó ételre, például a szójára vagy a búzára), természetesen ke-
rülnie kell a fogyasztását.
Azonban egyre gyűlik a bizonyíték, hogy a földimogyoró lektinjei
védelmet nyújtanak számos rákfajta, köztük a gyornor-, a vastagbél-
23
és amellrák ellen. Hogyan illik ez össze azzal a legújabb felfe-
dez éssel, hogy a földimogyoró az aflatoxin forrása, azé az anyagé, ami
kísérleti állatokban elősegítette a májrák kifejlődését? (Arra nincs
közvetlen bizonyíték, hogy az afIatoxin embereknél is rákot okoz,
Kajszibirick (~íalt) / közvetett bizonyítékok viszont vannak - dr. Zombori Zoltán meg-
jegyzése).
Csipkebogyó.lekVár (hecSédli) ,
Hangsúlyozom, hogy nem a földimogyoró (vagy a kukorica, a cirok,
a paradió, a hikoridió, a pisztácia, a gyapotmag) az, ami aflatoxint tar-
Valószínűleg a texasi piros húsú grapefruitnak van a legmagasabb talmaz. Ez egy gomba által termelt fertőző anyag, ami rossz tárolási
likopintartalma az összes kereskedelmi forgalomban lévő grapefruit vagy termesztési körülmények között fejlődik kik. Az aflatoxinfertőzés
közül. Ahogy a táblázat is mutatja, a nyers paradicsomnak nem kie- mértéke évről évre változik, az áru minőségétől, az időjárástól és más
melkedően magas a likopintartalma. A likopinek egy másik érdekes- tényezőktől függően.
sége, hogy mint minden karotinoid esetében, felszívódását nagyban
Mekkora problémát jelent az aflatoxikózis? Az Egyesült Államok-
elősegíti a zsír egyidejű bevitele.
ban még egyetlen esetet sem jelentettek, és a fejlődő országokban is
csak néhányszor és elszigetelten fordult elő fertőzés (Uganda, 1971.;
India, 1975.; Malaysia 1991.), ott, ahol sem az élelmiszerek raktározása
Földimogyoró nem megfelelő, sem a betegséget nem tudják kielégítő módon azono-
sítani . De még ezekben az esetekben sem volt semmi köze a földimo-
Az orvosi egyetemen azt tanították, hogy ne javasoljam a pácien- gyoró fogyasztásához! Ugandában és Indiában fertőzött kukorica,
seimnek a földimogyoró fogyasztását, mert kevés embernél ugyan, de Malaysiában pedig egy tésztaféle okozta.
súlyos allergiát válthat ki. Nehéz pontosan meghatározni a földimo- Azt, hogy az aflatoxin ne, vagy csak minimális mértékben forduljon
gyoró-allergia előfordulásának gyakoriságát, mert sok ember, aki aller- elő az élelmiszerekben, szigorúan szabályozott mezőgazdasági és
giás a földimogyoróra, más, fán termő csonthéjas gyümölcsre is gyártási eljárások biztosítják. Az aflatoxinokat fokozottan ellenőrzik a
62
63
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszerekben, ezért aggodalomra tés mértéke egyeseknél megnő a magas fehérjetartalmú étrend hatásá-
szinte semmi ok. ra, de aki ezt áltanosítja, az csak részben olvasta a szakirodalmat.
Ha mégis aggódik a földimogyoróban lévő aflatoxinok miatt, akkor Számos kísérlet tanúsítja ennek az ellenkezőjét.
csak megbízható gyártó által készített mogyoróvajat vásároljon. Min- Már évek óta tudjuk, hogy az alkalikus foszfatáz szintje zsírtartalmú
den kereskedelmi forgalomba kerülő földimogyoró-készítménynek ételek fogyasztását követően megnő, de a legújabb kutatási eredmé-
szigorú szabályoknak kell megfelelnie. nyek szerint a magas fehérje tartalmú ételek fogyasztása szintén
jelentősen növeli ennek az enzimnek a szintjét.
Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a szélsőségesen állati fehér-
A fehérjék körüli vita je ellenes álláspont tudományosan megalapozatlan. Az MD Consult
honlapján nemrégiben beszámoltak egy, a minnesotai John Hopkins
Kétségtelen, hogy a vércsoport-diéta legtöbb vitát kiváltó része az a ki- University és a chicagói Center for Clinical Research kísérletéről, mely-
jelentés, hogy a O és B vércsoportúaknak jó egészségük érdekében nek eredményei szerint 6 uncia, azaz körülbelül 17 dkg vörös hús heti
vörös húst kell enniük. A hagyományos gondolkodás a vörös húst tart- öt, vagy több alkalommal való elfogyasztása egyeseknél akár 10 száza-
ja felelősnek más betegségek mellett a magas koleszterinszint, a szív- lékkal is csökkentheti a koszorúér-betegségeket. Azoknál a n őknél.
betegségek és a csontritkulás kialakulásáért. Azonban ha megértjük a akiknek az étrendje nagyrészt (az összesen elfogyasztott kalóriák 24
bélben található alkalikus (lúgos) foszfatáz szerepét, ez az elmélet száza}éka) fe~érjéből állt, háromnegyedszer kisebb volt a szívbetegség
megdől. A bélben lévő alkalikus foszfatáz a vékonybélben termelődő kockázata, mínt azoknál a n őknél. akiknek a fehérje csak az elfogyasz-
enzim, ami többek között elősegíti az állati eredetű fehérjék és zsírok tott kalóriák 15 százalékát tette h Sőt, az állati fehérje éppoly védő
emésztését. hatásúnak bizonyult, mint a növényi eredetű.
A legújabb kutatások egyértelműenkimutatták, hogy a Ovércsopor-
túak - és kisebb mértékben a B vérc soportúak - több alkalikus fosz-
fatázzal rendelkeznek, ami megvédi őket a fehérjét tartalmazó étrend Az emésztőrendszer csodálatos gyógyulása
káros hatásaitól. Ezzel szemben az A vércsoportúak jóval kevesebb al-
kalikus foszfatázt vála sztanak ki, és azt a keveset is megsemmisíti saját Az elmúlt néhány év során számtalan előadást tartottam országszerte
A antigénjük. Ez meggyőző indok arra, hogy miért kell az A vércso- - könyvesboltokban, reform élelmiszer áruházakban, orvosi konferen-
portúaknak ragaszkodniuk az alacsony fehérjetartalmú étrendhez. A ciákon, k öz össégí összejöveteleken. Beszédeimet követően általában
non-szekr étorok esetében a vérszérumban lévő alkaliku s foszfatáz ak- l~galáb~ e,gy órán át beszé~getek emberekkel, akik az~rt gyűlnek a pó-
tivitása csak 20 százaléka a szekrétorokénak. Ha ön A vércsoportú non- dium kör é, hogy megosszak velem tapasztalataikat. Elvezem ezeket a
szekrétor, akkor valószínűleg vészesen kevés ilyen enzimmel rendel- kötetlen beszélgetéseket, mivel mindig tanulok valami újat belőlük.
kezik. 24 Van, aki panaszkodik, hogy a várt eredmény teljesen elmaradt. Ez
Bizonyított, hogy a bélben lévő alkalikus foszfatá z amellett, hogy mindig felébreszti kíváncsiságomat, és keresem a megoldást, hogy mi
segíti a zsírlebontást, a kalcium felszívódásának is kedvez. Talán ez ad okozhatja a rendellenességet. Ha nem sikerül, a problémán a laborató-
magyarázatot arra, hogy a Ovércsoportúaknál miért fordul elő ritkáb- riumomban dolgozom tovább. Tökéletesen tisztában vagyok azzal,
ban csonttörés, mint másoknál. hogy nem tudom mindenre a választ, és nagyképűség lenne részem-
Bár a vegán étrend (szigorú vegetarianizmus) szorgalmazói növ é- ről, ha ennek ellenkezőjétbizonygatnám. Ha a vércsoport tudományát
nyi alapú étrendet javasolnak a csontritkulás megelőzésére, érvelésük nyitottan közelítjük meg, mindig találunk még megoldásra váró felad-
meglehetősen gyenge alapokon nyugszik. Igaz, hogy a kalcium-kiürí- ványokat.
64
65
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT
Az EMÉSZTÓRENDSZER EGÉSZSÉGE
66
67
MÁSODIK RÉSZ
Az egészséges
egyensúly fenntartása
"'i
Ötödik fejezet
Az anyagcsere összhangja
71
ÉLETMÓD AZ ABD TERVSZERINT Az ANYAGCSERE ÖSSZHANGJA
folytattak. Ítélete így hangzott: "Meggyőztél minket! Beiratkozunk a inkább fokozódik az inzulin-rezisztencia. Tehát ezzel az anyagcserét
érintő kihívással mindenkinek szembe kell néznie, aki fogyni akar. Az
Vércsoport-klubba!"
A legtöbben általában szívesen fogadják a vércsoport-diéta eredmé- anyagcsere-rendellenességek kulcsa az, hogy mindig a testzsír
nyeként jelentkező egészséges fogyást. Azonban a súlyveszteséget kí- mennyiségével arányosan jelentkeznek, és általában a testzsírfelesleg
s ér ő anyagcsere-változás sokkal jelentősebb, mint a tükörben látható eltűnésével normalizálódnak.
o8~~6gy:~;Ó~(:~_~g}~f§~?iYh.~~:~~~~A~'~~~~~ ~~~~~~~~~Yiségettj~~~gi?~~lz5c~
ra, így szabályozza a testzsír mennyiségét, a zsír energiává való áta-
lakítását és a teltségérzetet. Ha valaki túlsúlyos, a leptinszintje nő, de
veszít méi(.<3kk0r is,ha,JIlellett~ tends~.er~s~[) !?,rry~lk: .~fge !9ru~l s~gitSégé""~! o ~o ,; i
tevékenysége elfojtódik. Elhízás esetén, a leptinszint az inzulinszinttel
;':~~~~~ffih61~~~~~'~~~g0~i~~é4~~é1~~~~~~~~!~a#s~~,.g~~~á~:"jJ.c:i;~ összhangban nő, amiből egyes kutatók azt a következtetét vonták le,
: elsódleges ?~o ar.'nak"h()gyYél~rT1érlY~fu.s~178rlt <l l?~gy~hs9IYé>.~c>ttfc>gy~,legé,sszf;r:9t>? '.- , hogy ez az állapot vezet a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek
. mÓdja a Vércso p9~ak 'megfelé,k).táp.I~j<ozás é~,a l"~rdszef#s spo'10láSo}:la ön' , ' O és a stroke (agyi érkatasztrófa) kialakulásához.
ov~rqópÓrtján~ l11igfeleí<5eon,é~ezik;;a@<sz8Y~~?I11~gr~.,~~~z , s~oert·., arni gy~~ftja az ;
; a6yagcs~~ét; rgy. l~hetó\f~,.yálif # ,fel,~~lege~ ~rr.~I~~~!é,s~
.,:: :':,' :.":':' c",:'";:, : - :",<.,: .,' ':". <.
•.,~.i~gl11~;~~X~!:\ff;~~7~~g,o•p~lk91,;
.:. ":~':'/ :':':'-:::<~':':::_< "<" ', .' ",
o;
{" ': " " :: ~''; .,:"-:;.::::.: " ': : ~ : ':~ , ;:::':,'::. :' "' ;" ":-" ~;" ',<.~', ' :"' ::.. ,: <:,:, : _~ ::,,'. " 0 ,:,\ 0'- ': ':,;; ... ,"-.'.:' ....,'.'::., .:. ,: " :. '>-.,':":,' ,''''':', 0'0>,: ,' :' .. V,
A TÚLSÚLY KORTIZOL-REZISZTENCIÁT EREDMÉNYEZ. Általános szabály,
hogy ha valaki túlsúlyos, krónikusan nagyobb mennyiségű kortizol
Ha valaki már elhízott, még nehezebb visszaállítani a helyes egyen- terrnel.t A zsírszövetek felgyorsítják a kortizolforgalmat, ezzel elősegí
súlyt. Az anyagcsere programozása megváltozott. Az elhízás mindig in- tik a termelést, ami serkenti az ACTH kiválasztását, és fenntartja a mel-
zulin-rezisztenciával jár, ez pedig magasabb inzulin-szinthez vezet, lékvesekéreg izgalmi állapotát. A magas kortizolszint önmagában is
egyenes arányban a belső szervek zsírtartalmának növekedésével. elősegíti a súlygyarapodást. Ördögi kör.
Amikor testzsírokról és inzulin-rezisztenciáról beszélünk, egy egyen- A kortizol abban különbözik más szteroid-hormonoktól, például a
súlyából kibillent mérleget kell elképzelni: minél több a testzsír, annál nemi hormonoktól, hogy glukokortikoidnak minősűl. Ez azt jelenti,
72 73
ÉLElMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az ANYAGCSERE ÖSSZHANGJA
Az X-szindróma
75
74
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
Az ANYAGCSERE ÖSSZHANGJA
A.VÉRC::S()~Prt!*~í€t~'.E~~[)r-1ÉNYeSsé<#ÉNEKJEGYzÓI<ÖNYVEBÓL'
..~'._
:.; .- '',-.,:..: <::,:,~ : -'-~ :.: ~(~ ';:.- ' :"",:.:'~ .-~ .-:.,~.:.' ·:.-f-:.<~ :<':: ';,'.~;'> :~~. ,
o" •••• • ' '.: . ',~>-\.-'j.'-:_ ?~
. ' .~'~';'\~~.:>.\:;:<;
~"." ••" :':/ ' ' ; .:., · · ~ónYF.' . ' . , ..
.A,~~~U~i~~~~I~~~~t~0~f~iJ~~":
kenés~t' inutatták ki! majdnem; 10 .kilÖg~mot fogytam; 'az,emésztésem.soklql jóbb,
energiiiSZintern•• ~gész nap stabil" ~jlágosabb~~ go~.dolk'oqörl1 -.'. r'1.i ~dé" jotJb .Ié~ a' di~
étától, Akupunktórés f~oterapeutá vagyok>' és a diétát rendszéresenjavaslo rn apá~ien~
seimnek,", " < ' ,, > .. ...".. . .. ' . < ' .Ó. '.' ".:'>,
• Egy összesen 380 mutató/rizikófaktor kombinációt vizsgáló ku-
tatás során összefüggést találtak az A vércsoport. valamint mind
az összkoleszterinszint, mind az LDL-koleszterinszint k özött,
Nagyon határozott eltérés figyelhető
meg az egyes vércsoportok míg a B vércsoport és az összkoleszterin között negatív összefüg-
gést fedeztek fel.7
k öz ött a szívbetegségek előfordulásának gyakoriságában.A O és a B
vércsoportúaknál kevésbé valószínű a magas koleszterinszint követ- • Egy magyar kísérletben 653 angio-kardiográfiás koszorúér-vizs-
gálaton átesett beteg koleszterinszintjét m ért ék meg 1980 és 1985
keztében kialakuló szívbetegség. Az ő gyenge pontjuk a sz énhidr át-in-
köz ött a Magyar Kardiológiai Intézetben. Az eredmény kimutat-
tolerancia. Az A és az AB vércsoportúak hagyományosabb úton, a
ta, hogy az A vércsoportúak előfordulásagyakoribb, míg a Ovér-
magas koleszterinszint által betegedhetnek meg. Mindegyiküknek
csoportúaké ritkább volt a teljes magyar lakossághoz képest, és
k ülönböz ő változtatásokra van szükségük életmódjukat és étrendjüket
az egyes vércsoportok között különbségek mutatkoztak abban is,
illetően, hogy egészségüket megőrizhessék.
hogya koszorúér-szűkületmelyik érszakaszon következett be."
76
77
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az ANYAGCSERE ÖSSZHANGJA
A magas lipoprotein szint számos formája örökletes. A hyperlipo- és a B vércsoportúak szívbetegséghez vezető útja miért mutat eltéré-
proteinemia egyik leggyakrabban előforduló formáját II~ típ~sú~ak seket.
nevezik, és magas LDL és VLDL (nagyon rossz kolesztenn) szmt Jel- A trigliceridek három egymáshoz kapcsolódó zsírláncból állnak. A
lemzi. A IIB típusú hiperlipoproteinemia idő előtti érelmeszesedéshez, legtöbb zsír ebben a formában található meg az emberi testben. A cu-
a nyaki verőér (ez a verő ér látja el vérrel a fejet és az agyat) korbetegeknek gyakran magas a terigliceridszintjük, és a cukorbeteg-
elzáródásához, a perifériás artériák betegségeihez, szívrohamhoz és séget tartják a hypertrigliceridemia fő okának. Más szóval a
agyi érkatasztrófához vezethet. Mivel mindezek a rendellenességek sz énhidrát-intolerancia okozta inzulin-rezisztencia magas triglicerid-
gyakrabban fordulnak elő az A vércsoportúaknál, nem meglepő, hogy szinthez vezet.
kísérletek során jelentős összefüggést találtak a UB típusú hyperlipo-
proteinemia és az A vércsoport k öz ött, újszülötteknél és szívrohamon .· · A Vé~~s§~~~f2p~tf~·E~E[»MÉ~YE§SÉGENEK JEGviöKÖNYVÉíJQL
átesett betegeknél egyaránt. · (t. ;; L···.;c ,? »r'~b~H I ,.: ,< .•. , . .·.. . " ",\;. ;/;:'; ) ).
i,i/,';;';"'}< c;; Vércsop~rt:P.; 'r': ·.·L, i'i "
AVÉRCSOPORT~[)IÉTAEREDM'ÉNvESSÉGÉN~KJEG~ÓKONYVEBÓL"
." i{§%~id'i~J~';~:{~i';~J; };~.~?!i,;ii~ ;i' ';':~ iij?;i iii ';~~í~~~~ii~iii~~~it~:~~~~
.egyOtt,a No-pozsiedését,is"- al>~ahag}'tám;VémY9~áSorrl I 55/85~ról "120/s9-,a
". "':>, ..... Mibfiri áÚt be javU/65: o szfv és' oz érrendszer ~I/opoto . . ....' ~ökkE7nt. MA~., ~em ~i:ede~ rTli~~eQ'rl~p}rums-?t: .~~rn ~Ok ~I.~d~n.~~es.: 'Súly~;n :
foIYéi.rn~~O~~ ~ökkE7n.' ~ár h~·rT1 I11~~fT1 ~S .si:~rnolorn ~ ~lfo~~?t.t .kaJgri~t'lY1 in~ .
<,C~1i2k~I~~~~:~A~~i;t~tt{~?~~ig ~~9 f(jI~~~~~.B~iiY~r1,~tr~~d~t br~~~~·, eg),i§~r denki. ~.mo~dja,sokkal job~an .néi~kki; Azorv?s~)(n örül az eredménynek.• . .'.....
~~rn<:sÖkkent'2 5ő!;ái orv9sok~s ·táplál1<§zási szak,~rTlbeE.e~ által ~l?írt ~trT~?től mi~?ig .' ': . - -.- .'". .:".i ;,: '-., . ... ,;- -.-- . '" '. - . -' '. . -'-'. •...• -"'- '. . '., .-- . -.' " " " " . ' : . .-., :--. :; " '.; ; ,,- ':'" :...~. , . ' .:- : -, . ''- , .
79
78
Az ANYAGCSER E Ö SSZHAN GJA
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
';'.:;: ;:;\~,;,.;,:fl~~iltI~[~~~:;l~,;, v örösv érsejtjei ezt csak sokk al kisebb mértékben teszik.l!
~bben a ~o~amatb~n a lek~nek is szerepet játszanak. Kiegészítő ku -
lv1i~n; állt.~ Javt'á::i:a szt é;.ez" :,!end~ér g/l~?tQ, .?llerfi~k. '·
• .. //"'>.';.." •.• . ta,tasok tanusa~a szen n t a fenil alanin szinte 100 százalékos hatásfokkal
~~~~~~,
•.. és
~~~.~~~#t~~it:=;
. k~z9á<J6 visszer7sség .fo~liilkozáS k()\letk~zt~t>~n ~~d~~!s2.7ó~~.
azáJl6 .. allergiás
gatolta az alkalikus foszfatázt, és valóban, a mi kutatásunk is kimutatta
~ogy a fenilalan~ több egyszeru forrása - köztük a jamgy ök ér és az
edes burgonya - Jelentősen növelik az indikán nev ű bélrendszeri m é-
· mirigeri~e; ~.~ :·.k~6i~8s f(jI~Y'I~9~~'~~; ~~~~~6r.yi b~~.: é~ f~lgI.9 ~'(iS egy hu-··· reganyag termelését az A vércsoporthoz tartozóknál.
...sZór1ötéyé s~bészetiI7g korri~ttielcstJ.s.Zc:l~ pqr5kgr:?~g. rgiatt./7\ v~IssgRPrt7.9 iéta rög-...•.
. tön.jóttett péki..\térnyomáSa, r: rnelyet hároMféle,gy6gysz~~éL~s" egy.8!:i?g9tablettával.·.·.
kéUe$ szinten ta~i.~ö~~en~i·~e;z~~~. '~ h9~OI~ .• és.·~.·~I~(pr9bl~mF.~· •.~~.l yektól
) idótlen idók óta sienv~dett;~gyfe.éflyhült~k;iihor~~.'~.mah;· ~ e,lsp~éhán~ n~p után
· megszúnt..F?ko~tos~ és9k1<er;~ . .~ .~~~~y.()~~-s~abáiy9~Ógy6~~fuW·. é,s ~ost máf.•.·
"' éS~k ·. e gy··pi~l~t·éS·egyi pezsgő~t>'~~.•.veszb~ •. h~~é~té,;bár:.~. . hi;;z~iJ1 •...iirTl~imáli:.:.
eredményt.csakD~mtégiber1 értük:~I.a~ik9~ blJia.tartaln:!a miatt.§Iba~yk.; ~ ázsiai- '.0
akrlák'~gyéb~ént ~'engedhetétJe~ ~ sz6jáS~6szt:~É:lrnú~ évékbeflP(lp.l.áiallergiái rni-,
~ttnemvé~~ttk7rti mÚn'?át. Külö.r1c>Sefl egy . Bi;zoriy~s .fajta b~~r()t ~.·rr1~rtOlindig :
.• ~í1tést kapott tőle, rnikormegnyírb. ~rT141t h~t~p megnyírtuk lJgyan,e,;z~k~t a bokroktÍt.,·
A1lergiánaxr1Y()ll1a s~lll .vo~. atestén .egy~t1~0 ~ütés s~lTl jelent ~eg, Ezkész.csóda;
.' ~s m~rrJ7bk~IIa1'~rgia~I'7I1i ~ze~k~t használ?ia; P7qi~.ll1á~ ö~: ~v7rás3ór;ylt, Az aszt~
rnája eHen'ma·.·is hasznáijnhaiáJót. dé.:s9kka! ':k~Yesebbszer. · . ~égz~s~ . jel~r1t~sen javult,·
átalussza az éjszakát. 'és tÖ,k,életesen kipihentenébred.'N ekem .is vOlfak enyhe'allér- '
giáirn~~sekCérT1ámaJej~őröf)1?n ésa bőrömön, Est~~ként ~énY r1élkülkaphat6 Acti-: .
f dcet 'szédtem ~a1.'ergiáimra, . de a program•elkézdés~t követc5en csak rriinderi
7
másódikeste kellett egyet beveriném, mi6ta pedig blJ22rn7ntes'sz6jaszószt és halat
' eszem" ~ikerü~t~lj es~p leszokn()rr1 rÓI~'f-.bórörn ..• is-.sokiit)a~ult. .A.z e'rr1últ ~ét évb~n .
:.: zsírmént ~iétá!J?lytattu~k;" dé most az ön p~ggramjátk~v~et?bb .zsíli fo~ztlJnk '.
aZ ol~j()s,7s
f)1agv;ikr\ak és a husnakköszi?nh~t()~n." ' -. '.' . .
_ ••• 0'0.' _• • '".',-: . : • •".: • • • • • • •: . : - . ;.:: - - " ' , : : . : ; ' - " " . : . , " --'.,- :.
dag is. A levél írója egy negyvenhét éves Ovércsoportú férfi. Íme a be- Hatodik fejezet
számolója:
84 85
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az IMM UNRENDSZER CSATÁ]A
~ -- -- -- ~ -----------------------
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az IMMUNRENDSZER CSATÁ]A
Valószínűleg ezernél is több publikáció látott már napvilágot a vércso- : .:~~;~~~~~jr~~~~M~~~~gik ~~~~6:g~.·fuiAf,~ögy·:i#i~/~·ifrA~(s~e~~k·t~s~ik.'>i
portok és a betegségek, többek k özött a rákbetegség kapcsolatáról, Eza'rákos seMknél.a fel.ületi tapadó rnólekúlák si~mánál< cSökkeríéséOó.' adódik::
többnyire statisztikai elemzések alapján. Míg a statisztikai számítások
önmagukban nem jelentenek tudományos bizonyítékot, egy bizonyos
ponton túl felelőtlenség figyelmen kívül hagyni az adatok súlyát, k ülö-
nösen, ami a rosszindulatú betegségeket, a véralvadási problémákat és
a fertőzéseket illeti. A legmeggyőzőbbek azok a felfedezések, melyek
egyes mikroba receptorokat, és fontos immunfehérjékkel való össze-
függéseket érintenek, ezek pedig azt sugallják, hogy a vércsoport-anti- ..,.:c ", -; .."
- - -_._ - - - - - - - - - - - - - - - - - - - ---'
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az IMMUNRENDSZER CSATÁJA
vekvő magzatnak új szerveket kell létrehoznia, ezért hatékony (T) antigént. Ez az antigén nem mutatkozik meg, ha a sejtek egészsé-
vérellátással táplálja őket; ebben az esetben a vércsoport elvesztése gesek és szabályosak, nagyjából olyan ez, mint egy szikla, melyet da-
lehetővé teszi az embriósejtek számára, hogy a jövőbeli szervek és vér- gá.ly idej~n eltakar a víz. A T-antigén csak akkor nyilvánul meg, ha egy
erek helyére vándoroljanak. Valójában az embriósejtek daganatossá- s~Jt r~sszm~ulatúvá válik, körülbelül úgy, ahogy a példánkban szerep-
gának jelölői k özül sok (mint pl. a CEA) szinte a vércsoport l ő szikla elobukkan az ár levonulása után. Egészséges szöveteknél
elvesztésével párhuzamosan jön létre - minél nagyobb a vércsoport- annyira ritkán mutatkozik meg a T-antigén, hogy tulajdonképpen a
antigén veszteség, annál nagyobb az embrionális tumor-antigének ter- vérszérum tartalmaz anti-T ellenanyagot. Még ritkább, hogy Tn-anti-
melődése. Tapasztalataim szerint a rosszindulatú daganat esetén a vér-
g~nt találunk (azaz egy kevésbé fejlett T-t) egy egészséges sejten. A jó
csoport elvesztése ellenőrizetlen vándorlást okoz, ami metasztázis hu az, hogy mindenkinek vannak előre gyártott T és Tn ellenes anti-
kialakulásához vezet. testei, vagy beépített immunválasszal rendelkezünk ellenük. Vércso-
portunk gyakran befolyásolja a T- és Tn-antigének ellen termelt
· ·A VÉRCSÓPORT.DIÉ"1"A EREMÉN!~~S~C;~IÍIE~'i~c;~q~9IÍ1YV~'~L · . antitestek mennyiségét és tevékenységét.
<s ...••...•.., i< .. "k'a/it <.,.:.';' ,<j:: '.'./;,;;;i/ . A T- és Tn-antigének mutatnak némi szerkezeti hasonlóságokat az
A-antigénnel. Nem meglepő, hogy az A vércsoportúak adják a legke-
6
dul elő a leggyakrabban. Mivel a gyomomedv amúgy is jellemzően amelynek segítségével a vérlemezkékhez kapcsolódnak, és amely úgy
telített vércsoport-antigénekkel, valószínűleg az A és az AB vércsopor- tűnik, részt vesz a metasztázis folyamatának adhéziós kölcs önhat ásai-
túak hátrányos helyzetbe kerülnek, mikor a T-antigéneket a rákra ban. A Von Willebrand-faktor (vWF) és a VIII. faktor szérumfehérjék,
utaló jelként kellene azonosítaniuk - és még ha azonosítják is őket, egyfajta molekuláris ragasztók, melyek segítségével a vérlemezkék
nem képesek jelentős mennyiségű antitestet termelni ellenük. vérösszecsapzó fehérjéket erősítenek a vérerek falára . Ez az abnormis
A bőséges A-antigén-kiválasztás gyomorrák esetében nem csak az vérlemezke-glikoprotein a rákos sejtek megkötéséhez is szükséges. Ki -
A vércsoportúakra jellemző. Nagy mennyiségű A-antigént figyeltek terjedt áttétes betegektől vett plazmamintákból kimutatták, hogy a
meg a B és a a vércsoportúak kevésbé gyakori daganatainál is. A vér- vérplazmában lévő von Willebrand-faktor és VIII. faktor szintje (a vWF
csoport-ellenes antitestek korral járó csökkenése adhat magyarázatot szinte megduplázódott) jóval a normál értékek fölé emelkedett, nyil-
arra, hogy a rák előfordulásánakgyakorisága megnövekszik az idősek vánvalóan azért, mert nem rendelkeztek elegendő mennyiségűenzim-
nél. Úgy tűnik, hogy a gyomor sejtjeinek rákos fejlődése az ABO gén rnel a vWF faktor ésa VIII. faktor inaktivizálásához. Emiatt a
szükségszerű mutációjával jár, melynek eredménye A-antigén-terme- nagymértékű áttétekkel rendelkező rákbetegeknél a vérlemezke-akti-
lés, még akkor is, ha az illetőnek nem ez a vércsoportja. Természetesen, vitás több mint 150 százalékkal magasabb, mint az egészségeseknél.
a Ovagy B vércsoport-antigénekkel rendelkezők, akik képes~kA-s,~e~
anyagok elleni támadásra, előnyös helyzetben v~nnak. ~~ ~m~, FIBRINOGÉN. Kutatások tanúsága szerint az A vércsoportú betegek vére
hogy a gyomor- és bélrendszeri praecancerosus (rakmegelozo) es ra- sűrűbb, mint a Ovércsoportú társaiké, éppúgy, mint a diabétesz és a
kos sejtek hajlamosak a a és B vércsoport-antigének elhagyására, szívbetegség esetében. Ezt egy sűrűsítő fehérje, a fibrinogén nagyobb
ezáltal az immunrendszer könnyebben kiszűri a bajt ezeknél a vércso- mennyisége okozza. A fibrinogén egy "aku t fázisú " fehérje, ami fontos
portoknál. szerep et játszik a gyulladásokra adott reakciókban és a sebgyógyulás-
ban. Szintje magasabb a rákbetegeknél, jelenléte valószínűleg lerövi-
díti a túlélési időszakot és hozzájárul a súlyvesztéshez. Ahogy a vWF
Az A véresoport újabb gyenge pontja faktor és a VIII. faktor, a fibrinogén is elősegíti rákos sejtek tapadását
a vérlemezkékh ez és a vérerekhez, ami az áttétek képződésének elője
Igen helytálló az a hipotézis, mely szerint egyes ráksejtek A-szerű an- le.
tigénstruktúrát hordoznak, és ezt a szakirodalom is alátámasztja. Így már érthető, hogy a régebbi tanulmányok miért számoltak be
Azonban úgy tűnik, az A vércsoportot számos más biológiai jellemző arról, hogy a vérhígító gyógyszereket szedő betegeknél kevesebb áttét
is tovább hajlamosítja a rosszindulatú betegségekre. Talán a második fejlődött ki. Az A vércsoportúaknál magasabb a vWF és a VIII. faktor
legvalószínűbb ok, mely által az A vércsoportúak hajlamosabbak a szintje, mint más vércsoportúaknál, ami valószínűleg sűrűbb vérük-
rosszindulatú betegségekből adódó szövődményekre, az a "sűrűbb", s nek köszönhető. Az A vércsoportúaknak ezenkívül általában maga-
így alvadásra hajlamosabb vér ük." Ezt az előző fejezetben a szív- és ér- sabb a fibrinogénszintjük. Ez a két vérsűrítő tényező még tovább
rendszeri betegségekkel kapcsolatban kifejtettük. Itt újra találkozunk fokozza az A vércsoportúak fogékonyságát a r ékbetegs égre.f
ezzel a problémával.
A hipotézis a következő:
Az A-antigén és a növekedési faktor
A VON WILLEBRAND-FAKTOR ÉS A VIII. FAKTOR Megfigyelték, hogy a rá-
kos sejtek gyakran a keringő vérlemezkékre kapcsolódnak. Ez úgy jön Az A-antigén egy kevéssé ismert és alulértékelt tulajdonsága, hogy ké-
létre, hogy a daganatsejtek egy abnormis glikoproteint választanak ki, pes rátapadni egyes növekedési faktorok receptoraira." Ezek a fakto-
96 97
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az IMMUNRENDSZER CSATÁJA
rok tartják ellenőrzés alatt a sejtek növekedését. Rosszindulatú vércsoportúak szénhidrát-szerkezetéve1. Napjainkban már jól doku-
betegség esetén a növekedés kikerül az ellenőrzés alól. A daganatkeltő mentált, hogy az A vércsoport-antigén az A és az ABvércsoportúaknál,
tevékenység a növekedési faktorok túltermelésével jár, ezáltal a szer- különösen a szekrétoroknál, megtalálja az útját a többlet EGF recepto-
vezet elveszíti növekedésszabályozó képességét - ennek eredménye rokhoz, és tevékenységével serkenti a rákos sejtek növekedését.
pedig rákos sejtburjánzás. Lássuk a kül önb öz ő rákbetegségek és a vércsoportok kapcsolatát:
'i~~~~~:~·
;T~ ; .:,
........'
::!T:~~.~~;~~l~~
nő
~~~~t~~~
..: i,;: ' , Közé[51«Írú .' ;i ',', .' . .
Emlőrák
", "."'.• '. .. .... ' --c - _ :- ~ ; '. '. ,' . '. :,; ..- ;. , ;" .-;. '. . '.' _ ;._._
.·.·i· .:i . . . . . , i i ' { .·••... ·. . ~iDen ó~/t .o;.J~~/á~: e:/órák >.,: . .,.. //.,.j ./., '"
:ikil~n<é'l.
~~~~~;~~~i~~~~n)é ~~~'~1(1~~~·
Enyhén kisebb .•.•. ', ''., .
kockázat aiion~ ·
sIekrétoroknál ·". .'.
s()rá~. yégig j?;egészséen~.k .~rv.~f)~~I"0, .•t'1<:>stE?~I.~6f~ká~n. lgy~~::rn. m l~el. - ,··t··: ::-'-;;:,;:.:,":
""'::. <:.. .~:'\' :' o)::'.:~:', ' ~:-: ' :) <., .::";. ' .
tÖbbel11bert rá~enrii 'árra;hogy kÖvessékadi~tát." . .. .. ., .. : " , ." ..•..
98 99
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az IMMUNRENDSZ ER CSATÁ]A
kuszhoz kötődik. (Elsősorban a 17q 21 kromoszóma-helyet határozták a O vércsoportúakra, abban is, hogy kevésbé hajlamosak a emlőrákra.
meg a BRCA-1 gén vonatkozásában, de a 11., 13.,17. és 21. kr~moszó Ez különösen igaz azokra a nőkre, akiknek nem fordult elő a család-
ma is hordozhat az emlődaganat kialakulásával kapcsolatos geneket - jában ilyen megbetegedés. Két dolgot azonban feltétlenül figyelembe
dr. Zombori Zoltán kiegé szítése.) kell vennie, ha ön B vércsoportú nő: a B vércsoportúak védettsége
megszűnik, ha valamelyik vérszerinti nőrokonnál (anya, testvér, leány-
.'::;iT~i~~}ii~~.'lil{:~;if~~:i;;~:;~;
lőrák. Ráadásul, ha ön B vércsoportú nő, aki jelenleg emlőrákban
szenved, vagy régebben emlőrákban szenvedett, a statisztikák szerint
fokozott a kiújulás veszélye. Az első rákbetegséget ön nagy valószínű
séggel túléli, de mindazonáltal nem árt, ha megismeri a hosszú távú
immunerősítő és rákellenes stratégiákat.
.t;Jagyan~~ ;és·~a~~·é~~:·i~ ~~~I~~kba~. halt m~g,; még a s~ületésem. előtt: de ez A emlőrák és a non-szekr étor státus között nincs számottevő össze-
nernig7n'J0lt besz~~érT1a~.Csálád.ban, é; ~~?rj~~"Jl1é~ ~.~~;IS;tu?t~~~ a.r;~I, ~?gy .a . függés.
' kockáiat öröklódik.·N~aJTl • azelső rl'larTlrT1()gr'áfiéll .'.IIz,sg~lat~()f'(if1' . f1egy"l~f1~e~~~~s, ~() ...
. r()~~a~ fedeztéffelá ros~zipdulátú~ö~6ta ?~i?Jill~m?~f)' ~!i ~~t ~9~.~t?e,~. I~rTlP;~.."
.'tPrT1iáth~jto~k ~~g~e,:: .~eIÓ~. rT1in9ig'·jM#~é&~~ \".?J~rp>R~~92vi~'~Ogy,f!zt ·~ .•.
": hel~~tet . most Qágyon tori10ly~,.k~lI'ÍeQf1e,m ~·· .t:1q~tem .IJ1f.? ~é~.:Q3?~pp~I. ~ezdtem . A női szaporítószervek rákja
.• megavéresoport..diétát.•Szinte .vállásos b~zgalorryrT1al.kov~t~tT1" rl1aJdf17r,n negyéve, és' (Nőgyógyászati daganatok)
semmi jele a b~teiség kiújulásának. <VéNizs~ati eredmériye,irl1 teljesen normálisak.
. Még az 'orvosornís megdöbbent.' Lányom. aki most tizel1,h~t~\I~s~ss~\l1tén A vér-
,csoportl1, i ádjl a vé[<:sopdrt-diétá~ .•~()st már.~laJTlelyest b,í7.? rn abban~hogy 6,el- .'
rn
' kérü lheti ge~étikai végZetü?k~t: . . . ' . .
Nagyobbkockáiat, ' '. .Kéyésbfvaló1zínúa '
rosszabb kimenetel petefészekrák; jobb\
bárfuely )~ ;!, . · <\ <· tÚlélésfesély'a}{:ó','
Saját megfigyeléseim és más orvosok szakirodalomban olvas~ató szaporítósiérv rákos ; méhnyálkahártya :; >' •szaporítószerV rákOs
vélemé nye szerint, az A vércsoportú nőknél általános tendenaa a ~~gbétegedése eseténrákoSniegbetegedése megbetegedése ·.•-:«.
rosszabb prognózisú és gyorsabb lefolyású emlőrák. Kutatási eredmé- ; .'i ' ésetéri; a l11é~nyiliák esetén. külpnósen a
..
0"0 .~•• • •• : : - . -'- '; "':
'ényhénllagyobb:) petefészekrák c,'
nyek tanúsága szerint az emlőrákban szenvedő betegek túlnyomó r~ -'i'"::
Y':. ; - ,
. kockázata' ?': : ' esetében . '. '
sze A vércsoportú nő, és figyelemreméltó módon ez a tendencia
figyelhető meg még azoknál a nőknél is, akik elméletileg kevésbé van- Általános szabály, hogy a nőgyógyászati daganatoknak gyakoribb
nak kitéve a rák kockázatainak. A vércsopo rtúnak lenni az egyik leg- az előfordulása, és rosszabb a prognózisa az A vércsoportú nőknél. Pél-
jelentősebb rizikófaktor a gyors lefolyású emlőrák kialakulásában, és dául a méhnyálkahártya rosszindulatú daganata gyakr abban fordul
az A vé rcsoportú nőknél rosszabb gyógyulási esélyeket figyeltek meg, elő az A vércsoportú nőknél, a petefészekrák pedig az A és az AB vér-
10
ha már egyszer megállapították náluk ezt a betegsége t. csop ortúakn ál. Mindkét rákbetegség esetében az A vé rcsoportúa k túl-
Az AB vércsoportúak az A vércsoportúakhoz ha sonlóak. Náluk élési statisztikája a rosszabb. Ezzel ellentétben a túlélés aránya a O
szintén nagyobb a kiújulás veszélye, és rövidebb lehet a túlélési idő. vércsoportú nőknél a legnagyobb, őket pedig a B vércsoportú nők kö-
Ezzel szemben a O vércsoportúaknál enyhe fokú rezisztencia mu- vetik. A B vércsoportú nőknél szintén kevésbé valószínű rosszindulatú
tatkozik a emlőrákkal szemben, és még ha jelentkezik is a betegség, daganat kifejlődése a petefészkeken. Ami a méhnyakrákot illeti, a sta-
jelentősen kisebb a vesz ély. A B vércsoportúak általában h asonlítanak tisztikák szeri nt az A vércsoportú nők kock ázata ebben is nagyobb,
100 101
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT Az IMMUNRENDSZER CSATÁJA
Hólyagrák
103
102
-- - - - - - - -~~~~~~~~~-,
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
Az IMMUNRENDSZER CSATÁ]A
A megfigyelések következetesen azt ,igazo~j ák, hogy az A ~é~c,s~po~t A hasnyálmirigyrák fokozott kockázatot jelent mind az A, mind a
esetében nagyobb a gyomorrák kockazata es rosszabbak a túl élési ese- B vércsoportúak számára, míg a Ovércsoportúak bizonyos fokú védett-
lyek. A a vércsoportúak erőteljesebb válaszreakcióju~.lhatás?sa~b séget élveznek.
védekező mechanizmusokat indítanak be a daganat novekedese es Mint sok más rákbetegség esetében, az átalakulásra képes vércso-
terjedése ellen. A a vércsoportúaknak sokkal jobb a túlélési statiszti- port-antigén szerkezetek dominálnak a hasnyálmirigy rákos sejtjein .
kájuk, mint az A vércsoportúaknak. A hasnyálmirigy-ráknál a vércsoport-antigének nem megfelelő ki-
Mivel ilyen jelentős az összefüggés a gyomorrák és az A vércsoport választása is előfordul. Ez minden feljegyzett esetben mind az A, mind
között, egyes kutatók azt feltételezik, hogy a gyomor rákos sejtjei az a Ovércsoportúaknál B-antigének kivála sztásával valósult meg a has-
A antigénhez immunológiailag hasonló antigént termelnek. Ez azt nyálmirigyrák esetében. Ez talán arra utal, hogy ennek a rákbetegség-
jelenti, hogy az A vércsoport-antigén barátságosnak tekinti, és ne~ nek B-szerű természete van (legalábbis egyeseknél), ami részben
utasítja el azokat. Ebben lehet némi igazság, mivel a gyomor rákos sejt- megmagyarázza, hogy miért jelent fokozott kockázatot a B vércsopor-
jei A-szerű Thompsen-Friedenreich (T) antigént választanak ki. Az A túak számára P
vércsoportúaknak természettől fogva kisebb mért ékű az Thompsen- A májrák kevés összefüggést mutat az A vércsoporttal. Az epehó-
Friedenreich-ellenes immunválaszuk. lyag és az epevezetékek rákos megbetegedése viszont erőteljesen kap-
A gyomorrákra ezenkívül gyakran jellemző a bőséges A-antigén ki- csolódik az A és a B vércsoporthoz.
választás. Ez a jellegzetesség nem korlátozódik az A vércsoportúakra.
Nagy mennyiségűA-antigén jelenlétét figyelték ~eg a B és a a vércso-
portúak ritkábban előforduló daga~ata~.ál i,s. U~, tűni~, .~ .?y0~?r Az emésztőrendszer rákos megbetegedései:
sejtjeinek rákos elfajulása az ABD gen sz~kseg~zeru mut~cloJav~1 Ja: a vastagbélrák
amelynek eredménye az A-antigén termeles, meg ha nem IS ez az illeto
vércsoportja. Természetesen, ha valaki a vagy B vércsoportú, és képes
támadást intézni A-szerű anyagok, például rákos sejtek ellen, akkor
vércsoportja révén előnyösebb helyzetben van. Ha, valaki az enyhé~
titokzatosak kategóriájába tartozik, azaz non-szekretor, akkor valami-
vel kisebb számára a gyomorrák kockázata.
105
104
-- -- - - - - - - - - - - - - - - - - - -----'
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT
Az IMMUNRENDSZER CSATÁJA
dulatú megbetegedések közé tartozik. 133 OOO-re becsülik a várható új struktúrákká alakítsa át. Más sz óval, ez a lektin képes visszaváltoztatni
esetek számát (94 OOO vastagbélrák és 39 OOO végbélrák). Ebben az év- a vastagbél rosszindulatú sejtjeit egészséges, hasznos sejtekké. Ugyan-
ben, azaz 2001-ben megközelítőleg 55 OOO haláleset várható a vastag- ezek a kutatók arra is rájöttek, hogy ez a lektin, a közönséges ehető
bél- és végbélrák következtében. gombákban (például csiperke vagy laska) találhatóhoz hasonlóan,
A leggyakoribb kockázati tényezők között szerepel, ha a vastagbél meggátolja a rákos sejtek burjánzását a vastagbélben.15
vagy a végbél rosszindulatú megbetegedése, vastagbélpolip vagy
gyulladásos bélbetegségek már előfordultak a családi kórtörténetben.
Kockázati tényezők meg a fizikai aktivitás hiánya, bizonyos vegyi
Az emésztőrendszer rákos megbetegedései:
anyagok káros hatásai, és a magas fehérjetartalmú és alacsony rosttar-
szájüreg és nyelőcső
talmú étrend.
A vércsoport önmagában még nem elsődleges rizikófaktor a vastag-
bélrák kialakulásában, azonban a vastagbélrák azok közé a ritka beteg-
ségek közé tartozik, melyek összefüggést mutatnak az Rh faktorral.
Bár az Rh + és az Rh- egyéneknél körülbelül egyenlő arányban várható Szekiétor: a ' ...i>
nyálmi~gyekrákÍls .
a vastagbélrák előfordulása, az Rh- embereknél a betegség inkább lo- megbetegedésériék
kalizált, míg az Rh + betegeknél az áttétes forma a gyakoribb. Ez arra nagyobb kockázata:
utal, hogy az Rh + vastagbél- és végbélrákos betegek védtelenebbek a Non:úekrétor:
.szájüregi és " .
daganat terjedésével szemben, mint az Rh- betegek, különösen a kör- •~yelóC$órák '- · ' i.'-'• ·'-i
nyéki nyirokcsomóáttétekkel szemben. 14 általánosságban :.-.·••.
Korai kutatások összefüggést mutattak ki a vastagbél rákos megbe- nagyobb kockázata <
tegedései és az A vércsoport k öz ött, Ez az összefüggés azonban gyen-
Az ajakrák elsősorban az A vércsoporttal hozható összefüggésbe,
gébb, mint ami a gyomorrák esetében tapasztalható. Talán a vércsoport
éppúgy, mint a nyelv, a fogíny és az arc rákos megbetegedései. A nyál-
és a vastagbélrák kapcsolatának legerősebb láncszeme a vércsoport-
mirigyrák erősen kapcsolódik az A vércsoporthoz, és gyengén a B-hez.
antigének megjelenése és eltűnése. Gyakran tapasztalható, hogy ennél
A Ovércsoportúak úgy tűnik, alapvetően védettek ezzel a betegséggel
a ráknál a megváltozott vércsoport-antigén kiválasztás a rosszindu-
szemben. A nyálmirigyek működése pedig valószínűleg valamilyen
latúságot fémjelzi. módon összefügg a szekrétor állapottal.
Egyes kutatók véleménye szerint bizonyos lektinek (például az
Az emésztést tárgyaló fejezetben látni fogjuk az A vércsoport kap-
amaránt lektin) hasznos segítséget nyújthatnak a vastagbélrák korai
cs?laHtá~ a Barre~t-szindrómával, ami a nyelőcső szöveteinek rákmeg-
felfedezésében (valójában terápiás szempontból is rendkívül hasz- elozo állapota. Igy nem meglep ő, hogy az A vércsoportúak k őzőtt
nosak lehetnek). A vizsgált lektinek az A vércsoportra jelIemzőek. Ez
sokkal gyakrabban fordul elő a nyelőcsőrák. A non-szekrétorok (és a
a maga hasznára fordítaná a megváltozott szerkezetű glikokonjugáto- Lewis (a+b-)-ok) szintén összefüggésbe hozhatók ezzel a rákbetegség-
kat, melyeknek több A-szerű változata van. Mindez az elsődleges ABD gel. A B vércsoportúaknál szintén több esetben fordul elő a nyelő
csoporton, a szekrétor státuson és a Lewis-fenetípuson múlik. cs órák. míg a Ovércsoportúak határozottan védettnek tűnnek.16
A lóbabban található étkezési lektinről, a Vida faba agglutinin-ról Altalános szabály, hogy a non-szekrétorok körében agresszívabbak
szintén azt tartják, hogy lelassítja a vastagbélrák előrehaladását. Alap- a szájüreg betegségei. Amikor rákot megelőző,vagy rákos elváltozások
vető en úgy tűnik, hogy a Vida faba agglutinin képes serkenteni a vas-
zajlanak a száj és a nyelőcső szöveteiben, a non-szekrétorok rosszabbul
tagbél rosszul differenciált rákos sejtvonalát, hogy azokat mirigyszerű birkóznak meg vele, mint a szekrétorok. A szájüreg betegségeire való
106
107
Az agy és az idegrendszer
rosszindulatú daganatos megbetegedései
Az A vércsoportúak hajlamosak a pajzsmirigyrákra. Bár a Ovércso-
portúakra jellemzőek a pajzsmirigy bizonyos kóros állapotai, a rák
nem tartozik ezek közé: a Ovércsoportúak védettnek tűnnek. Más rák-
betegségekhez hasonlóan, számos antigén helyes struktúrája különbö-
. Az .agyésiz . .. /
idegrendszer" . ... zik az egészséges és a rákos sejteknél. Általános szabály, hogy az A- és
daganatainak..'". a B-antigének, valamint a T- és Tn-antigének megjelenése jellemző a
valainélyestnagyobb
kockázatá:" ' .' pajzsmirigyrákra, és összefüggésbe hozható a rosszindulatúságával.l''
~- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT Az IMMUNRENDSZER CSATÁ]A
gyakrabban fordu1 elő a rendkívül rosszindulatú melanoma, és a diag- Vércsoportunk az immunrendszer egészséges rnűk öd ésének kul-
nózist követően a legrövidebb az átlagos túlélési időtartamuk. Az A ,,' csa. Sőt, a túlélés kulcsa, és mindig is az volt. Ha engedelmeskedik an-
vércsoportúaknál a leghosszabb a túlélési idő, különösen a nőkné1. 20 .t nak,a genetikai .~ód.nak, melyet ",ér~soportja testének minden sejtjébe
bevesett, megnoveli annak az eselyet, hogy ön és leszármazottai élet-
ben maradjanak a természetes kiválasztódás során.
Csontrák
Leukémia és Hodgkin-kór
110 111
Az EGYENSúLY VISSZAÁLLÍTÁSA
Hetedik fejezet ben el sem tudjuk képzelni, hogy testünk belső ökoszisztémája mér-
gező lehet. Mégis, legszerényebb becsléseim szerint apraxisomban
előforduló összes gyulladásos, emésztőrendszeri, vagy stresszel kap-
csolatos betegség 70 százalékának hátterében valamilyen toxikus fo-
Az egyensúly lyamat áll.
Ez újabb kérdést vet fel: honnan tudja meg ön - mielőtt még túl
visszaállítása késő lenne - hogy valami mérgező? Nos, az igazat megvallva, a leg-
többször sehonnan. Emlékszem, egyszer hallottam egy történetet, ami
bányászokkal esett meg a század elején. Mivel nem voltak eszközeik
Biológiai harmónia a mérgező gázok mérésére, nem tudták, hogy a gáz mikor éri el a ve-
és méregtelenítés szélyes mennyiséget. A legtöbben elájultak, még mielőtt rájöttek vol-
na, hogy mi történik velük. Erre a bányászok fogtak egy kalitkába zárt
kanárit, és levitték a bányába, hogy így jussanak előzetes figyelmezte-
téshez, ha a mérgező gázok kezdenének felgyülemleni a munkahelyü-
kön. Amikor a madár "elterült", gyorsan elhagyták a bányát.
Ez az oka annak, hogy a D' Adamo család két generáció óta a m é-
regtelenítés eszközének tekinti a vércsoport-diétát, és hogy nagy ér-
deklődéssel tanulmányozza ez irányú hatásait.
zeletben általában abból adódik, hogy a vékonybél felső szakaszában adódóan magas az indik ánszintjük. Gyakran találkozom B v ércsopor-
a triptofán indollá alakul át, ami nemkívánatos körülmény. Egészséges túakkal, akiknek a lektintartalmú ételektől, mint például a csirke vagy
szervezetn él agyomorban maradó savmennyiség a vékonybél felső a hajdina, szintén magas az indikánszintjük.
szakaszába kerülő baktériumok ellen képez védőkoriátot,bár néhány Számomra, és minden vércsoport-diétát alkalmazó orvos számára,
fajtájukról azt gondolják, hogy könnyen átjutnak :ajta. A b~ktériu~ok világossá vált, hogy a helyes diéta kitartó követésével az indikánszint
a vastagbélből is bekerülhetnek a vékonybél also szakaszaba, de Jel- hamarosan elenyésző lesz, ami nagyon jó eredmény, mert a magas in-
lemzően nem telepszenek meg annak felső szakaszában. dolszint nagyon rosszat tesz önnek. Ha nem ellenőrzik, a magas in-
Ha beteg a rendszer, a kis mennyiségű gyomorsav már nem nyújt dolszint közvetve vagy közv étlen ül súlyos egészségi problémák
védelmet a vékonybél felső szakaszán áthaladó, és ott megtelepedő kialakulásához vezethet. Talán ez ad magyarázatot arra, hogy Hippok-
baktériumok ellen. A kis mennyíségü gyomorsav ráadásul nem bontja ratész összes aforizmája k özül elsődleges en ezt ajánlotta minden orvos
le tökéletesen a fehérjéket, ami táplálékforrást jelent a baktériumok figyelmébe: "Először is, tisztítsd ki a beleket!"
számára. Az emésztetlen fehérjemaradványok bomlása során keletkez- Az indolokról és az indikánról az is bebizonyosodott, hogy segítik
nek az indolok, melyek aztán a véráramból felszívódnak és indi- a karcinogén anyagokat, a szintén rákkeltő kémiai anyagok tulaj-
kánként kiürülnek a vizelettel. donságainak erősítésével. A vizeletben található nagy mennyiségű in-
Tehát a vizelet indikánszintjébőllemérhetjüka vékonybélben lévő dikán arról is árulkodik, hogy tekintélyes mennyiségű fehérje
indolok mennyiségét, ami a valódi probléma. ny módon az indikán vesztegel a b éltraktusban, ahelyett, hogy lebontásra és feldolgozásra
mérése közvetett módon felvilágosítást ad a vékonybél toxicit ásár ól. került volna.
Miért kapcsolódik az indikán-teszt olyan szorosan a vércsoport-di-
étához? Ha ön helyesen, a vércsoportjának megfelelően táplálkozik,
akkor hatékonyabban tudja elégetni azt az "üzemanyagot", ami k ül ön- Poliaminok: újabb fordulat a méreganyagok történetében
leges "motorjáh oz" illik. Gondoljon csak az autó karburátorára! Ha túl
sok az üzemanyag és kevés a levegő, akkor a keverék "piszkosan" ég, Amikor 1980-ban a Bastyr Egyetem diákja voltam, egyik tanárommal,
kormot és más lerakódásokat hagy maga után. Hasonlóképpen, ha Edward Madisonnal, a méregtelenítés fogalmáról beszélgettem. Dr.
nem megfelelő a tápanyag felszívódása és feldolgozása, tökéletlenül Madison úgy gondolta, ha a toxicitáshoz hasonló tág fogalom tudomá-
megemésztett zsírok és fehérjék maradnak utána. Végül ugyan kiürül- nyos meghatározásába akarunk belekezdeni, azonosítanunk kell a to-
nek, de előbb felborítják a baktériumegyensúlyt a bélben. A ros sz fel- xikus állapotért felelős kémiai anyagokat. Dr. Madison véleménye
szívódás során keletkező kicsapódás megmutatkozik az indikán-teszt szerint az indolok éppúgy toxinnak min ős ülnek, mint más, a vékony-
elvégzésekor. Ha vizeletében nagy mennyiségű indikán van, tapasz- bélben gyakran megtalálható kémiai anyagok, például a putreszcin, a
talni fogja, hogy a vércsoport-diéta hatékonyan csökkenti majd, nagy- szpermidin és akadaverin.
jából úgy, ahogy a tisztító hatású üzemanyag fokozatosan kitisztítja a Néhány évv el ezelőtt, amikor az étkezési lektinekről gyűjtöttem
szennyezett karburátort. adatokat, a szakirodalom tanulmányozása során érdekes leírásra buk-
Klinikámon rutinszerűen végzünk indikán-tesztet a betegeken, az kantam, ami a poliaminoknak nevezett kémiai anyagok osztályáról
eredmény megközelítőlegháromból egy esetnél a bél toxicitására utal. szólt. A poliaminok biogén aminoknak nevezett fehérjék, és alacsony
Sok O v ércsoportú. magas keményítő tartalmú étrendet követő ve- koncentrációban jelen vannak minden emberi, állati és növényi sejt-
getáriánusnak magas az indikánszintje, mert a gabonafélékben sokféle ben. Szerveinknek sz ükségük van a poliaminokra a növekedéshez, a
lektin található. A nagy fehérjetartalmú étrendet követő A vércsoportú megújuláshoz és az anyagcseréhez. A sejtek megfelelő fejlődése a poli-
pácienseknek gyakran az állati fehérjék tökéletlen lebontásából aminokon múlik, melyek stabilizálják a sejt DNS-ét. Az idegrendszer
115
114
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az EGYENSÚLY VISSZAÁLLÍTÁSA
egészséges működésében is döntő szerepet játszanak. A kisgyerekek- mennyiségben, hogy lelassítsa az immunrendszerünket és megváltoz-
nek poliaminokra van szükségük a növekedéshez, és hatalmas tassa szöveteink anyagcseréjét. A vércsoport-diéta követése lehetővé
mennyiségben termelnek poliaminokat - sokkal többet, mint a felnőt teszi az ön számára az étkezési lektinek bevitelének ellenőrzését, ami
tek. máskülönben növelné a beleiben lévő poliaminok mennyiségét.
Számos lektinről kiderült - azonfelül, hogy vércsoport-specifikusak
- , hogy hatékonyan segítik elő a poliaminok termelődéséta bélben. Ez t',~~~~~c;»~~~tDI~J('E~EP~~N1'~~~~.~ ~NÉ~•.i~9#~~()~~.~c)L··'.
~~~~~~~~Éi;~ailii~;;~;i~~
talán annak köszönhető, hogy a bél sejtjei nagy mennyiségű poliamin
termelésével igyekeznek helyrehozni a mikrobolyhokban keletkezett,
lektinek okozta károkat. é
Paradox módon, a lektinek képesek csökkenteni a szervezetben
lévő poliaminok összmennyiségét a bél falának ingerlése által, amire
a bélbevonat úgy reagál, hogy az összes fellelhető poliamint kiválasztja
a CSIrl<~t, :a k,~k()~cá~ .éS,a K.üvelyeSekét iictattaTkj'az' étrepdernból':'és minden tólern'.,'
a gyógyulás felgyorsításának érdekében, ezáltal csökken a test más t~lhé~?~':rr~gtF7~e~:, h~~:elke~lj~m. ~ Hs1;án, sze~~pl~ ' .til~s·.~tei~~§L A legizgaJm~b
szövetei számára elérhető poliaminok összmennyisége. Ez az egyik le- . .•.ered~e8y. I.mrpunJtá.s:-'rT1.Jay~l~a. M'Óta elk~~dt7rT1 a diétát,.. egysz~r se!Í1 fáitan,·!Í1eg:·•.•.
hetséges oka annak, hogy a szigor ú vegetáriánus étrenden felnőtt gye- •.•~ .·.rlJ.8~~~. ,.!e~lá?~';p~r-t?m·~9~?I~~pb .rT1éi[áZ~~n, )ettv()18a~nriYi·i~<5iala~ ...9gy.·,.
rekek általában kisebbre nőnek a mindenevőkhöz képest. A tipikus •...e?~m.~a.~m"r:n,!ntvyoQ?er '«9rT1.an. an;ik9r kivédéin .~ leyegóbeh.repkedé) kis kór6>·'
gabonaalapú vegetáriánus étrend a bél sejtjeit olyan sok poliamin ki- . kozók tárT1éi~~t! :M~9dsofb~ J1agyf9f9,~iiergi(lf1~veke~ést 'és jé> kőzéietet" tapasz
választására serkentheti, hogy gyakorlatilag ezzel a többi szövetet ,tal~ k. ~ddlg SleI'l1Jötten;~,h? gy éve.kel1át.trlénnyir~hi.ánYozha~ott neker:n a fehérje.
megfosztja a szükséges poliaminoktól. Így olyan szövetek növekedését J~I~,.~gé,s,zség~sen). p ~ó~á~tn!;ápl~lko~~iF~I..:h?gy.k~rÜtte.m á.1i6~9gy~~.: Végül.
~.;~ I~~.án~k :ulaJd?~~0rT1 a sf(!rxezeterT1veg}'lJ81~'r'ata.inak 'általánosváJtozását mel~nek
állítja le, mint például a gyermek csontjai és izmai. ko~zogh,e;?en fegye'rT1e:nl ~u~r:n re~?szer:tel~n étkezésiszokásaimat és lassan fogyni
Számos lektin bizonyos szervek, többek között a máj, a hasnyálmi- kezdtem. /.... .' :.:.., •...•< ..•.•. , .•• .
.Ó: ••• .<"
.... ' . ". .' '.'»Ó... ..<
116 117
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT Az EGYENSÚLYVISSZAÁLLÍTÁSA
kedés) blokkoló és a poliaminokat csökkentő ételek semlegesek vagy Kutyaharapást szőrével: a probiotikus mentőkötél
jótékony hatásúak minden vér~soport. sZám,ár~. H~ k~veti a rr:
port-diétát, tovább csökkentheti abeleiben levo poliaminok szintj ét a Mikor 191D-ben egy orosz biológus, Ilja Mecsnyikov felvetette, hogy
lektinek megfelelőelkerülésével. Szintén ügyeljen arra, hogy ne ha~a~ az egészségi állapot javítására és az élet meghosszabbítására a legjobb
ja meg vércsoportja táplálkozási határait. Ez jó ok arra, hogy ~un~l módszer a gyomor és a bélrendszer toxicitásának megszüntetése, az
több bio-termesztésű ételt fogyasszon; a vegyszerek, helytelen tarolas orvostársadalom nagy része sarlatánnak tartotta őt. A béltisztítás egy-
és a szennyező anyagok "stresszelik az ételeket", és megemelik polia- fajta sikk volt akkoriban. A szanatóriumok és a gyógyfürdők a felsőbb
osztályok kedvelt menedékhelyei voltak, és csodaszerek árasztották el
mintartalmukat.
a piaco t. Az orvostársadalom betegesen gyanakodott minden olyan
teóriára, ami nem az ő kézjegyüket viselte , és elvetette Mecsnyikov
Poliamin- és indolcsökkentó ételek
elképzelését a többivel együtt - igazán kár, mivel az történetesen helyt-
álló.
• VÖRÖSFENYÓ ARABINOGALAKTÁN (ARA6): A vörösfenyő elősegíti
Mecsnyikov alkotta meg a "probiotikus" kifejezést, aminek jelenté-
a béltraktus egyensúlyának kialakulását, .míg egyidejűleg
se "az életnek kedvező". Ezzel fejezte ki alapelvét, mely szerint az
csökkenti a fehérjeemésztés végtermékeit, például az ammóniát.
öregedés folyamata a krónikusan fennálló, a bélbaktériumok egyen-
Minden vércsoportnak ajánlott. súlyhiányából fakadó rothadásos mérgezésnek köszönhető. Ez a folya-
• DIÓ: kutatási eredmények szerint a dió gátolja az ODC-t. Min- mat, vélekedett Mecsnyikov, megállitható a tejsavbaktériumok, és
den vércsoportnak ajánlott. azok tenyészetével készült élelmiszerek rendszeres fogyasztásával.
• ZÖLD TEA: Kutatási eredmények szerint a zöld tea polifenoljai Napjainkban, csaknem egy évszázaddal később, széles körben elfo-
gátolják az ODC-t. , gadott, hogy a "barátságos" bélbaktériumok védik sejtjeinket, javítják
• SÖTÉTKÉK, BÍBOR VAGY VOROS FESTÉKANYAGOT TARTALMAZO az immunfunkciókat, és elősegítik az elfogyasztott táplálékok tökéletes
GYÜMÖLCSÖK: Ezek az élelmiszerek antrocianidineket tartalmaz- hasznosítását. Gyakran figyelmen kívül hagyják azonban azt a kulcs-
nak, olyan antioxidánsokat, melyekről kísérletek során bebizo- fontosságú tényt, hogy a vércs'r0rt-antigénektől függ a barátságos
nyosodott, hogy gátolják az ODC-t. Közéjük tartozik a fek~~e baktériumok helyes egyensúlya.
bodza, a cseresznye és az áfonya. Legtöbbjük semleges vagy )0- Ahogy már kifejtettem, a vércsoport-antigének testünk minden, a
tékony hatású minden vércsoport számára. külvilággal érintkező részén erőteljesen kifejezésre jutnak. Ha ön szek-
• GRÁNÁTALMA, PLANTAIN (EGY BANÁNFAJTA) ÉS GUAVA: Gátolják az rétor, akkor az emésztő traktust védelmező nyálkahártyában is. Milyen
ODC-t. Az AB és B vércsoportúak kerüljék a gránátalmát, az A szerepet játszanak ezek a vércsoport-antigének a bélflóra egyensúlyá-
és a D vércsoportúak pedig aplantaint! ban? Egyszer űen kifejezve: csalétkül szolgálnak.
• HAGYMA, KAPOR, TÁRKONY, BROKKOLILEVÉL ÉS FOKHAGYMA: Eny- Vércsoport-antigénjeink összetett cukrok, amelyeket "imádnak" a
he antibakteriális hatást fejtenek ki a legtöbb poliamint termelő baktériumok. A k ülönb öző vércsoport-antigének k ülönb özö össze té-
törzs ellen, és egyidejűleg enyhén gátolják az ODC-t. Minden telű cukrokból állnak, és a baktériumok válogatósak. A barátságos bak-
vércsoport számára ajánlottak. tériumok közül sok, szó szerint mindig a vércsoportjának megfelelően
• KURKUMA ÉS SÁRGA GYÖMBÉRGYÖKÉR: Az indiai konyhában "táplálkozik" . Mikor már eléggé elszaporodtak ezek a barátságos bak-
általánosan használt fűszerek, melyeket régóta alkalmaznak az tériumok, sokkal hatékonyabban kelnek versenyre a táplálékért, mint
ayurvédikus gyógyítók. A kurkuma erőteljesen gátolja a polia- a barátságtalanok (utóvégre kedoelnek minket), és végül kiszorítják a
minszintézist. Minden vércsoportnak ajánlott. rossz baktériumokat. A vércsoporthoz illő jó baktériumtörzsek rövid
122 123
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
124
Nyolcadik fejezet
Hogyan profitáljunk
a lehető legtöbbet az előírásokból?
Hálával, Anne T.
127
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT A HELYES ÉLETMÓD KULCSA
Íme, a siker igazi bizonyítéka! Remélhettem-e a Peteréhez hasonló lémái vannak, esetleg krónikus fertőzésektől szenved, vagy legyengíti
eredményeknél többet az ABD terv megjelenésétől? Az édesanya ösz- a migrén. De a baj sokkal nagyobb is lehet: súlyos, vagy akár életve-
töne, amivel túllátott a felkínált lehetőségeken, és némi kísérletezés szélyes betegség. Bármi legyen is az oka annak, hogy kívánesi a vér-
.f
megmentett egy kilenc hónapos kisfiút a f?lyamatos gyógyszeres ke- csoport és az egészség kapcsolatára, bizonyosan hasznára lesz a
zeléstől és a műtétek esetleges sorozatától. Es ami a legfontosabb, Peter vizsgálódás. Az információ nem tehet kárt önben - de hiánya annál
átvészelte azt, ami idővel krónikus betegséggé válhatott volna. Gyak- inkább!
ran elképzelem, mennyire más lehetett volna sok betegem élete, ha Megfogalmaztam néhány alapelvet, melyek elengedhetetlenül
már fiatalkoruktól kezdve vércsoportjuk szerint élnek. Sajnos, az em- szükségesek a kutatáshoz. Ezeket szem előtt tartva, a lehető legtöbbet
berek többsége csak akkor fordu1 orvoshoz, amikor már jó ideje szél- profitálhat ebből a könyvből!
malomharcot vív betegségeivel.
A szélmalomharc vesztes csatát jelent, és tökéletesen kifejezi az em- 1. LEGYEN NYITOTT ÉS RUGALMAS! A vércsoport tudománya nem
berek krónikus vagy súlyos betegségekkel folytatott küzdelmét. egysíkú tudomány. Természeténél fogva a különbségeket tanulmá-
Belefáradtak. Immunrendszerük leromlott, anyagcseréjük kiegyensú- nyozza, tehát magától értődik, hogy nem minden illik bele pontosan
lyozatlanná vált, hosszú távú emésztési rendellenességekkel k üzde- a négy kategória mindegyikébe. Maradjon nyitott, de legyen óvatos!
nek, egy életen át tartó csatát vívnak az elhízással és a diabétesszel, Ne essen abba a hibába, hogy az egyik szigorú utasítást egy másikkal
mire hozzám kerülnek - és ez mind annak a következménye, hogy a helyettesíti. Fokozatosan szokjon hozzá a programhoz, kísérletezze ki,
szervezetükkel genetikailag összeegyeztethetetlen étrendi és egész- hogy mi az, ami az ön egyedi esetében működik. Soha ne essen túlzá-
ségügyi előírásokat követtek. A kilenc hónapos Peter és ikertestvére sokba, akár a v ércsoport-di étát, akár másféle egészséges életmód prog-
egy életre szóló előnyre tesznek szert azáltal, hogy a kezdet kezdetétől ramot követ!
helyesen táplálkoznak. Ahogy az ABD terv egyre népszerűbb lett, a pánikba esett diétázók
A vércsoport-diéta előírásai segíten ek abban, hogy megtalálja a he- elárasztottak leveleikkel. Minden falat ételt csak gondos mérlegelés
lyes utat önmaga és családja számára. Attól a pillanattól kezdve, hogy után voltak hajlandók a szájukba venni. Féltek, hogy bármilyen eltérés
az ABD terv 1997 januárjában megjelent, az olvasók még több informá- - egy csipet fahéj, savanyúság, egy csepp mustár -, és lektinek hada
ciót, és a vércsoport hatásainak még alaposabb megismerését igényel- kerül a véráramukba, mindenhol összetapadt sejteket hagyva maguk
ték. És ez a minimum, amit ezzel a könyvvel nyújtani szeretnénk! után. Ez a speciális étrendeket követők általános hozzáállása - és több-
Az előírások, és az azokat alátámasztó, tekintélyes mére ru tudomá- nyire a várt hatás ellenkezőjét érik el vele. A cél nem az, hogy állandó
nyos anyag tökéletes útmutatást nyújtanak ahhoz, hogy az olvasó ért- félelemben éljen, azt gondolva, hogy egy rosszul megválasztott étel
hető és teljes választ kapjon a vércsoport működésével kapcsolatos "leszámol" önnel, hanem az, hogy genetikai beállítottsága jobban össz-
kérdéseire. hangba kerüljön általános táplálkozási szokásaival és életmódjával. Ha
alapvető~n egészséges, alkalomadtán megengedhet magának egy kis
lazítást. En például A vércsoportú vagyok, és történetesen szeretem a
Hogy a lehető legtöbbet hasznosítson a könyvből tofut. Egész életemben fogyasztottam. De körülbelül évente egyszer
rettenetesen megkívánok egy ételt, ami feleségem, Martha egyik régi
Lehet, hogy ön egészséges ember, és csupán az a szándéka, hogy minél családi receptje szerint készül: a darált hússal töltött káposztát. És min-
jobban érezze magát, és a lehető leghosszabb ideig éljen. Talán egy den egyes falatját élvezem!
bosszantó problémára keresi a megoldást: mondjuk, meghízott az Szintén rengeteg levelet kapok olyanoktól is, akiknek problémát
utóbbi időben, nehéz vagy fájdalmas időszakot él át, emésztési prob- okoz valamelyik ajánlott étel - A vércsoportúaktól, akik nem bírják a
129
128
- - -- - - - - - - - - - - - - - - ---- - - --
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A HELYES ÉLETMÓD KULCSA
mogyorót, Ovércsoportúaktól, akik nem hajlandók vörös húst enni, B összefüggésben vizsgálhatjuk a rizikófaktorokat, számításba vehetjük,
vércsoportúaktól, akik nem élhetnek csirke nélkül. Ez egyáltalán nem hogy a különböző embereknek k ülönböz őek lehetnek az élettani fo-
lep meg! Mindig vannak eltérések, és rajtunk m úlik, hogy úgy kez~l lyamataik, és olyan gyógymódot választhatunk, mely egyenesen a
jük azokat, hogy az ellenőrzés ne csússzon ki a kezünkből. Ez az egytk probléma gyökeréig hatol.
dolog, amit próbálok megtanítani. Hogy a lehető legnagyobb mértékben fokozhassa a vércsoport-di-
éta előírásainak hatékonyságát, nevelnie kell önmagát! Ismerje meg az
2. LEGYEN SZKEPTIKUS A LEEGYSZERÚSÍTETI KÖVETKEZTETÉSEKKEL SZEM- összes változót, melyekből kialakul egyéni profilja: vércsoport, szekr é-
BEN! A vércsoport és a betegségek közti kapcsolat nem e.9Yszerűen ok tor státus, családi kórtörténet, egészségi állapot és életmód. Mindig
és okozat kérdése. Vegyük példaként a szívbetegséget. On lehet szív- szemlélj e gyanakvással a mindenkire érvényesnek kikiáltott kijelenté-
beteg, akár O, A, B vagy AB vércsoportú. A k ülönbs ég a betegségig seket!
vezető út, és a módszer, amelynek segítségével visszanyerheti egész-
ségét. A legtöbb krónikus betegség kialakulásában több tényező is sze- 3. VÉGEZZEN KUTATÁSOKAT! Honnan lehet tudni valamiről, hogy igaz?
repet játszik, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyetlen módon Mi nevezhető tudományos bizonyítéknak? Ezek a kérdések sürgetően
jöhetnek létre. Annak, ha ismeri a vércsoport és a betegségek össze- jelentkeznek, ~~ikor új étrend vagy egészséges életmód kipróbálására
függéseit, az a megfizethetetlen előnye, hogy tudja, mely tényezők a vállalkozunk. Onnek nem elég tudnia, hogy a vércsoport tudománya
legkockázatosabbak az ön számára. megalapozott, meg kell győznie róla orvosait vagy gyógyítóit is. Hogy
A kérdés, hogy mi tekinthető rizikófaktornak, és ezek hogyan mér- segítsek meggyőzni őket, tekintélyes m éretű bibliográfiát k özl ök. mely
hetők, sokaknak okoz fejtörést, s nem véletlenül. A hivatalos orvoslás megközelítően 1200 tudományos cikken alapul (ezek 40 százaléka az
nyelvhasználata azt sugallja, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn rizikó- elmúlt három évben keletkezett).
faktor és betegség k öz ött . Ok és okozat - például "a dohányzás rákot Ezek a cikkek állatokon és
:.... .. . .:"':
.
okoz", vagy "a stressz következménye magas vérnyomás" . Szeretne szerepelni o Vércsoport : .
embereken
.'
végzett klinikai és
Amikor vércsoporthoz kötődő kockázati tényezőkről beszélünk, R~giszter~~? Keressefeld ' . .
laboratóriumi kísérletekről
iw,v.dqdol7l o.eoméot. . . :' ."
sz ólnak, melyek a vércsoport-
olyankor nem azt állitjuk, hogy egy bizonyos vércsoport önmagában ,.. ' . '
nagyfokú kockázatot jelent bizonyos betegségek esetében. Ez a rizikó- tól függő jellemvonások elem-
faktor kisebb-nagyobb m ért ékben nőhet. Fogadja kétkedéssel az olyan zésével segítenek teljes képet alkotni a vércsoportról. Ezenkívül a
kijelentéseket, mint "a húsfogyasztás növeli a toxicitást", vagy "min- könyv minden részében megtalálhatók hároméves Vércsoport-diéta jegy-
den szénhidrát zsírrá alakul". Ezek túlságosan leegyszerűsítik a prob- zókönyvem eredményei. A 2330 levélíró t ört énet ét. akiknek adatait eh-
lémát. A diétázó gyakran félelemből tartja be az előírásokat, és az a hez a könyvhöz felhasználtuk, tudományos eredményekkel és egyéb
legrosszabb, ami történhet velünk, ha valamit félelemből teszünk. bizonyítékokkal is alátámasztottuk. .
A vércsoport tudománya egy másik alapvető tényt is hangsúlyoz a
Yércsoport-diéta jegyzőkönyv
rizikófaktorokkal kapcsolatban. A kockázati tényezők genetikusak és
Összesen: 2330
nem generikusak, azaz nem általánosíthatók. Az orvostudomány nap- Nem
jainkban hajlik az "egy-rizikófaktor-mindenkire-illik" gondolkodás- Férfi: 546
módra, ami nem ad magyarázatot a különböző változatokra. Nő : 1784
A vércsoport tudománya lehetővé teszi, hogy sok dolgot másfajta
nézőpontból közelítsünk meg. Új távlatokat nyitunk. amikor egy biz?- Kor
nyos betegség élettanát a vércsoport szempontjából vizsgáljuk. Uj Gyermek: 85
130 131
A HELYES ÉLETMÓD KULCSA
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
fo~ak a testi és lelki következményei. Ha túl szoros a cipőj e, fájni fog
Serdülő: 71
a laba. Az a lényeg, hogy törődjön magával- egész lényével! Léteznek
Fiatal felnőtt : 666
"
gyakorlati módszerek, melyek mindenki számára hasznosak, v ércso-
Középkorú: 141 I
Idős: 97
it
'j P?rttó! ~g,getle~ü1. :-zelső lépés minden egészséges életmódprogram
kovetesenel a vizsgálatok ütemtervének felállítása. Ezt az ütemtervet
Vércsoport a következő táblázat foglalja össze, és minden vércsoport számára ja-
Ovércsoport: 1209 vasolható. Ezenkívül az évenkénti fogorvosi ellenőrzés és a rendszeres
A vércsoport: 724 fogmosás is alapvető a jó egészség meg őrz és éhez.
B vércsoport: 3 18
AB vércsoport: 79
134 135
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
Kilencedik fejezet
Személyre szabott táplálkozási útmutató: Az alapvető vércsoport-spe-
cifikus útmutató egészségeseknek. ,
Első fokozat: a maximális egészség elérése. Ez a szint, az általános
Eljen helyesen:
táplálék-kiegészítést szolgáló semleges ételekkel, a legtöbb egészséges
embernek elegendő.
O vércsoport
Második fokozat: betegségek legyőzése. Ez a változat a krónikus , ~' "
:
betegségekben szenvedőknekkészült, illetve azoknak, akik bármilyen :: ,' ,
.... ' ..
' .
,
. :,'
oknál fogva szigorúbb diétát szeretnének követni. ,
"
"
J ,
'/, : .
I~ ' ,, ' ,
SZEMÉLYRE SZABOTT TERÁPIÁK KRÓNIKUS BETEGSÉGEK ESETÉN: Ön vér- ,Á
csoportjától függően fokozottan hajlamos bizonyos betegségekre. A I "
J I
" J : VCI "
, . .: ,
,,'
":. . .
vércsoport-diéta az étrenden túl számos terápiás tanáccsal szolgál. Ne
,
"
· l"t
feledje, attól, hogy ön vércsoportja szerint kevésbé hajlamos egy be- , ., ; . :. . " "
"
.
·
-.
t~
tegségre, még életmódja és a genetikai tényezők miatt sebezhetöv é ... "
válhat! Az alábbi útmutatót azért állítottam össze, hogy könnyen meg-
'
· .: :,t?
," " . .. .
találja a betegségének megfelelő tanácsot - ha azt nem találja a saját
,
:, . . ..'
53 '
vércsoportjának szóló részben. -; ,é' , ; ' .
' ..
.:":~
I c : : ,::,
.: c, .. ' . ..'
'. '"
..
..':
, "
." "
, . ...... .'.', . ;:
..
" .•' .: ' lE t
,
"" ,, '
A o vércsoport jellemzői
Az emberiség domináns vércsoportját átmenteni a huszonegyedik
századba nem könnyű feladat! A avércsoport ősi prototípusa ravasz,
erőszakos ragadozó volt. A a vércsoportú ember ösztönösen cseleke -
dett, amikor vezető szerepre tört, vagy amikor maga mögött hagyta a
gyengéket és betegeket, hogy a csoport többsége megmenekülhessen.
Ha nem lettek volna ilyen gyakorlatiasak és hajthatatlanok, az embe-
riség nem tudott volna felü1kerekedni a megpróbáltatásokon. Mostoha
körülmények között születnek a t úl élőkl
136 137
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
portúak stressz-reakciói dühkitörésekké, hiperaktivitássá fajulhatnak, ;.>.:•.•.•.•... ..•. ••. :..•.:.•..:....);',... . :~~t~~~d:.\~Q~X:•.: .<',,;,,\<;:::;x/
. : '. " i< : " . hafalmaskOdó :;~·;;.-N,):··
és az általuk okozott súlyos kémiai egyensúlyhiány végül mániához
vezethet. Mivel erőteljes kölcsönhatás áll fenn a dopamin-kibocsátás,
valamint a jutalmazás, megerősítés és gyönyör érzése k özött, a Ovér-
csoportúak hajlamosabbak a destruktív viselkedésre, amikor túl fárad-
tak, depressziósak, vagy ha unatkoznak. E viselkedésminták közé
tartozik a beteges játékszenvedély, a szenzációhajhászás, a kockázat-
vállalás és a meggondolatlanság.
Az ön legfontosabb feladata, hogy kordában tartsa figyelemre méltó
pszichés energiáját, ami genetikai örökségének része. Ön hatékony-
ságra van "programozva": emésztőrendszere,anyagcseréje és immun-
rendszere összehangolt működésének célja az erő és a kitartás
.A·H·pYloribaktérium ; /·
fokozása. Ha ez a program akadályba ütközik - helytelen étrend, a kedvence aD típusU antigén
testgyakorlás hiánya, egészségtelen életmód, vagy túl sok stressz miatt cukor " ; '
- egy sor negatív anyagcsere-folyamat indul be. Ezek közé tartozik az
inzulinrezisztencia, renyhe pajzsmirigy-tevékenység, ödéma és súly-
gyarapodás. És míg az ön a vércsoportú immunrendszere általában
erős, és természetéből adódóan ellenáll a rákos megbetegedéseknek,
ha felborul a szervek működésének egyensúlya, az gyulladásokhoz,
arthritiszhez, és allergiákhoz vezethet.
Ha azonban adottságai szerint él, akkor a lehető legtöbbet nyerhet
ősei hagyatékából. Genetikai öröksége lehetőséget ad arra, hogy erős,
vékony testalkatú, szorgalmas, energikus, hosszú életű és optimista le-
gyen.
138 139
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
Életmód-stratégiák
Tanácsok Ovércsoportúaknak
,/ Készítsen pontos (éves, havi, heti, napi) tervet feladatai elvégzé-
sére és céljai elérésére, hogy elkerülje az ötletszerű cselekvést!
,/ Fokozatosan változtassa meg az életmódját, ne akarjon mindent
egyszerre megoldani!
,/ Minden étkezéshez, még nassoláshoz is üljön asztalhoz!
,/ Rágjon lassan, és tegye le a villát két falat k özöttl
,/ Ne hozzon nagy döntéseket, és ne költsön pénzt, amikor stressz
ha tása alatt áll!
.I Végezzen valamilyen fizikai tevékenységet, ha szorong!
,/ Végezzen 45-60 percig aerobik gyakorlatokat, legalább heti há-
rom alkalommal!
,/ Ha valami örömérzést okozó anyagot kíván (alkohol, dohány,
narkotikumok, cukor), végezzen inkább valamilyen fizikai te-
vékenységet!
"
• Ha megkívánja a kenyérféléket, egyen valami fehérjét; az éhség- Tippek az edzésprogram hatékonyságának növelésére:
érzet általában elmúlik! • Ha könnyen elunja magát, válasszon két vagy három különböző
• Ne egyen túl keveset és ne hagyjon ki étkezéseket, különösen, sportot, és váltogassa őket!
ha sok energiát kívánó sportot úz! Az ételmegvoná s hatalmas
stressz.
• Mindig vigyen magával ennivalót, hogy napközben is ehessen
egy-két falatot, ha úgy érzi, csökken az energiaszintje! Ez k ülö-
nösen fontos, ha úton van napközben. A gyorséttermekben szin-
te lehetetlen olyan ételt találni, ami ne tartalmazna búzát.
142 143
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: aVÉRCSOPORT
• Kerülje az olyan helyzeteket, melyek normális esetben dohány- melyekkel könnyebben fékezni tudja majd az indulatait! Ha a
zás utáni vágyat váltanak ki! Különösen óvakodjon haragot, vércsoportú gyermeke már kis korában megtanulja kordában
unalmat vagy depressziót okozó szituációktól! tartani az indulatait, később kevesebb valószínűséggel fognak ki-
• Ha étkezés után rá szokott gyújtani, rögtön evés után keljen fel fejlődni a stresszel kapcsolatos problémák.
az asztaltól és mosson fogat!
• Ha úgy érzi, muszáj rágyújtania, végezze el a következő légző Nagyobb gyerekek
gyakorlatot: • Engedje meg gyermekének, hogy bizonyos feladatokat elvégez-
1. Lélegezzen be mélyen az orrán keresztül. zen a háztartásban!
2. Lassan lélegezzen ki szájon át. • Bátorítsa természetes vezetői képességeit, és hangsúlyozza a csa-
3. Ismételje négyszer! patmunka és a csapat létrehozásának fontosságát!
• Keressen egyéb "ju talmazó" módszereket, ha bíztatásra van • Bátorítsa a fizikai kihívást jelentő csapat-sportokat!
szüksége! • Hívja fel gyermeke figyelm ét az alkohol, a dohányzás és a
• Beszélje meg orvosával, hogy szüksége van-e dohányzás elleni kábítószerek vesz élyeire. és mutasson neki jó példát! A Ovércso-
tapaszra, vagy tablettára, vagy nikotin-inhalál óra. portúak esetében a monotónia kerülése vakmerő viselkedéshez
vezethet.
Ha gyermeke O vércsoportú, úgy szervezze meg életét, hogy ezek • Tartsa gyermekét távol a gyorséttermektöl! Ezeken a helyeken
az alapvető, az egészséges növekedést, jó közérzetet és a betegségek szinte lehetetlen búzamentes ételt találni.
kockázatát csökkentő stratégiák szerepeljenek benne! • Tanítsa meg probléma-megoldó módszerekre, melyek alkalma-
sak a düh és a frusztráció leküzdésére!
Kisebb gyerekek
• Bátorítsa a függetlenséget és a rugalmasságot a mindennapos te- Oltások a O vércsoportúaknak
vékenységekben! OVÉRCSOPORTÚ GYEREKEK. Nagy körültekintéssel járjon el, ha vala-
• Ugyanígy hangsúlyozza a köz öss ég fontosságát! A avércsoportú milyen oltást javasolnak a vércsoportú gyermekének. A a vércsopor-
gyerekeknek természetes vezetői hajlamaik vannak, és jól fejlőd túak hiperaktív immunrendszere miatt gondosan kell mérlegelni
nek az iskolai el ők észít őben. a játszóházakban és más szervezett minden oltás szükségességét, beadásának módját, és a lehetséges mel-
közösségekben. lékhatásokat. Jobb, ha gyermeke szájon át, és nem injekció formájában
• Minden napra tervezzen be egyórányi aktív mozgást: futást, kapja meg a gyermekbénulás elleni oltóanyagot, mert ez utóbbi erő
mászást, úszást, kerékpározást! sebb. Az oltás után gondosan figyelje, hogy nem jelentkeznek-e szö-
• A O vércsoport-diéta egyes elemeit már kiskoruktól fogva vezes- vődmények, például gyulladás, ízületi fájdalom és láz. Ne adjon
se be! Például helyettesítse a tehéntejet egészséges gyüm ölcsle- gyermekének Acetominophent, a leggyakrabban ajánlott, recept nél-
vekkel, és használjon tönkölybúzát a teljes ki őrl és ű liszt helyett. kül kapható gyógyszert (Tylenol). Ehelyett használjon őszi margit-
• Amikor gyermeke elér egy célt, feltétlenül dicsérje meg! Erre virágból készült növényi lázcsillapítót. Adagolás: 3-S csepp a folyékony
minden gyereknek szüksége van, de a O vércsoportú gyerekek tinktúrából gyümölcslével keverve, négyóránként. (Az USÁ-ban használa-
fejlődését kimondottan elősegíti a figyelem és a dicséret. tosak.)
• Hozzon következetes, szigorú szabályokat a dühkitörések keze-
lésére - rövid időn belüli sz ül ői válaszreakció, következmények a VÉRCSOPORTÚ LEENDÓ ANYUKÁK. A O vércsoportú állapotos nők ke-
-, és egyidejűleg tanítson meg gyermekének olyan módszereket, rüljék az influenza elleni oltást - külön ösen, ha a leendő gyermek apja
144 145
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
A vagy AB vércsoportú. Az influenza elleni védőoltás megnöveli az A- műfogsort visel, kövesse a tizedik fejezetben található Candida-
antitestek jelenlétét a szervezetében, melyek megtámadhatják a mag- fertőzést megelőző tanácsokat!
zatot. Ezenkívül szedjen naponta 3-4 grammnyi halolajat tartalmazó • Egészítse ki a v ércsoport-di état:
kapszu1át. - folsavval - 400 mikrogram az ínybetegségek megakadályo-
zására,
kalciummal - 1000-1200 rnilligram az egészséges csontokért,
- valeriánával (macskagyökér) - 400 mg, vagy tea formájában
az irritábilis bél szindróma enyhítésére,
A mozgékonyság megőrzése elsődlegesen fontos az idősek számá- - menopauza esetén: 40 mg rövidágú poloskavész (Címicifuga
ra, és ez külön ösen igaz a Ovércsoportúak esetében, akiknek életeleme racemosa) és makagyökér (maca root), a tünetek enyhítésére.
a fizikai aktivitás. Fordítson nagy figyelmet a következő tanácsok be-
tartására:
Az érzelmek kiegyensúlyozása
Kövessen magas fehérje tartalmú étrendet, kiegészítőként használ-
jon protein-italokat. ha szükséges! A fehérje elsődleges fontosságú a O Jó tanácsok
vércsoportúak számára komoly problémát jelentő íz ületi gyulladás és ,/ Alkalmazzon az indulatok kezelésére szolgáló technikákat!
más gyulladásos betegségek megelőzésében. A csontok és az izmok ,/ Tervezze meg heteit és napjait, hogy a minimumra csökkentse a
egészsége szempontjából is kulcsfontosságú. monotóniátl Amikor a O vércsoportúak elunják magukat, hajla-
Ha fájdalmas rheumatoid arthritiszben vagy egyéb gyulladásos be- mosak az ok nélküli kockázatvállalásra.
tegségben szenved, kerülje a nem szteroid os gyulladáscsökkentőket, ,/ Munkanapját kezdje testedzéssel, kül önösen, ha ülő foglalko-
mint például az buprofen és a naprosin! Ezek gyomorfekélyt okozhat- zású! Energikusabbnak érzi majd magát.
nak a O vércsoportúaknak. Ebben az esetben 100 százalékosan búza- ,/ Találjon ki apró "díjaka t", melyekkel megjutalmazhatja magát,
és kukoricamentes étrendet kel követnie. amikor elvégez egy feladatot!
Maradjon aktív! Nagyon fontos, hogy ne hagyjon fel a testmozgás- ,/ Szokjon le a dohányzásról, és kerülje az élénkítő szereket!
sal, még ha az nem is több napi egy sétánál. Kétszer is gondolja meg, ,/ Kerülje a MAO-gátló antidepresszánsokat!
mielőtt saját akaratából olyan sebészi beavatkozásnak veti alá magát,
ami néhány napra ágyhoz kötné. Tanulmányok arról számolnak be, Az egészséges érzelmekért és a Ovérc soporttal kapcsolatba hozható
hogy egy átlagos idős ember számára egy hét kórházi tartózkodás egy- testi-lelki kiegyensúlyozatlanságok elkerülése érdekében építse be a
évnyi aktivitáshiánnyal ér fel. (Megjegyzés: egyhetes ágyhoz kötöttség következő viselkedésmintákat mindennapjaiba:
például 4 hét aktív fizikoterápiával és fizikai aktivitással hozható hely-
re - dr. Zombori Zoltán.) 1. Ismerje fel tendenciáit!
A tanulmányok szerint az úgynevezett "A típusú viselkedés" sokkal
Egyéb tanácsok O vércsoportú időseknek. gyakoribb a O vércsoportúak, mint az egyéb vércsoportúak körében.!
• A szájnyálkahártya-gyulladás, ami a műfogsort viselőknél lép Tudjuk, hogy sok, ezzel a vércsoporttal összefüggésbe hozható beteg-
fel, a O vércsoportúaknál fordul elő a leggyakrabban és a legsú- ségnél, mint például a nyombélfekély és a szívrohamok, valószínűleg
lyosabb formában. A szájnyálkahártya-gyulladás egyik leggya- pszichoszomatikusokok is közrejátszanak. Egy kísérlet során a vércso-
koribb oka a Candida albicans nevű kórokozóval való fertőzés. Ha portok és a k ülönböz ő viselkedésminták (például az "A típusú viselke-
146 147
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: D VÉRCSOPORT
dés" és a düh) közti összefüggéseket kutatva fiatal, korai szívrohamon • Fejezze ki magát írásban! Ha dühös valakire, ne szálljon szembe
átesett embereket vizsgáltak. A D vércsoportú betegek kiemelkedően vele azonnal. Ehelyett üljön le, és írjon egy levelet, melyben rész-
magasabb pontszámot értek el az "A típusú viselkedés"-ben, és a hozzá letesen kinyilvánítja az érzelmeit. Meg fogja látni, írás közben
kapcsolódó indulatokra utaló jelekben, mint az A vércsoportúak. A B képtelenség dühösnek maradni.
és az AB vércsoportú betegek eredményei a D és az A vércsoportúaké • Határozza meg, hogy mi az, ami kihozza a sodrából! Vizsgálja
közé estek. meg, hogy vajon irreális elvárásaiból, gyermekkorában elsa-
Az "A típusú viselkedéssel" jellemezhető embereket intenzív ver- játított attitűdökből, vagy mások motivációiról alkotott téves
sengő vágy hajtja, hogy eredményeket érjenek el; siettetik az esemé- elképzeléseiből fakadnak-e az indulatai.
nyeket; félnek az idő múlásától; mindig rohannak; gyakran • Arra összpontosítson, hogy ön mit érez, és ne arra, hogy a másik
agresszívek és ellenségesek másokkal. Ezek az emberek gyakran hogyan viselkedik!
próbálnak két dolgot csinálni egyszerre, és azt hiszik, hogy valami csak Példa: ahelyett, hogy azt mondaná: .rnindent elrontottál",
akkor sikerülhet jól, ha ők maguk végzik el. Gyakran gyors beszédűek, mondja azt, hogy "olyan csalódott vagyok". Ezáltal több hata-
gyors gondolkodásúak, és kapkodók. [ellemzően túl elfoglaltak ahhoz, lomra tesz szert az adott helyzetben.
hogy észrevegyék, mi van körülöttük (például a tapéta színét az ebéd- • Találjon egy cselekvést, ami a válaszreakció előtti tízig számolás-
lőben), vagy hogy érdeklődjenekolyan dolgok iránt, mint a művészet, nak egy személyes változata!
zene, vagy a naplementék. • Tanuljon probléma-megoldó technikákat! A harag gyakran abból
Gondolja végig, hogy ráillik-e önre valamelyik, a kutatók szerint az fakad, hogy úgy érzi, elvesztette a kontrollt. Amikor egy problé-
ön vércsoportjára jobban jellemző tulajdonságok közül- k~lönösen az ma megoldására törekszik, ahelyett hogy tehetetlen dühében
"A típusú viselkedés", melyre a Dvércsoportúak hajlamosak. Erzelmi kie- kitörésekre ragadtatná magát, stresszhormonjai az optimális
gyensúlyozatlanság esetén az ön természetes vezetői erényei és szinten maradnak.
extrovertált személyisége haraghoz, frusztrációhoz és agresszióhoz ve- • Mindig legyen valaki, akivel beszélni tud, amikor frusztrált vagy
zethet. Nem az a szándékom, hogy megbélyegezzem. Az ön személyi- dühös! Az extrovertált D vércsoportúak megszabadulnak a
sége teljesen egyéni, és a genetikailag örökletes hajlamok csak egy stressztől, ha valaki olyannal beszélgetnek, aki támogatóan vi-
töredékét alkotják a teljes képnek. Azonban át kell gondolnia, hogy szonyul hozzájuk.
ezek az adatok mennyiben vonatkoznak a személyiségére. Tapasztala-
taim szerint ezek az ősi viselkedésminták akkor nyilvánulnak meg a 3. Használjon adaptogéneket a stresszre adott válaszainak javítására!
legfeltűnőbben, amikor csökken a tűrőképesség, és növekszik a stressz. Az "adaptogén" szóval azokat a növényeket illetik, amelyek javítják a
nem specifikus stresszre adott reakciókat. E növények közül sok
2. Alkalmazzon a düh kezelésére szolgáló technikákat kétirányú, illetve normalizáló hatást gyakorol az ön élettani folya-
Ha önre jellemző a Dvércsoportúak "A típusú viselkedésre" való hajlama, mataira - ha valami túl alacsony, megemelik; ha túl magas, lecsökken-
a következők segíthetnek leginkább indulatainak kezelésében: tik. Az alábbi adaptogének jó hatásúak a Dvércsoportúak számára:
• Ha egy adott helyzetben úgy érzi, nem tudja ellenőrzése alatt RHOOlOLA ROSEA ÉS RHOOlOLA SP. Stresszellenes hatásán kívül, a
tartani az indulatait, tartson szünetet! Sétálja körül a háztömböt, Rhodiola jelentős mértékben csökkenti a stressz okozta katekolamin te-
igyon egy pohár vizet, végezzen aerobik-gyakorlatokat, vagy vékenységet a szívben, és elősegíti a szív egyenletes összehúzódó ké-
bokszoljon meg egy párnát. Várjon, míg elszáll a haragja, és csak pességét. A Rhodiola a szív és a tüdő működésének rendellenességeit
ezután kezdjen a probléma megoldásához. is megakadályozza, amikor ön felfokozott állapotban van.
148 149
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
NÖVÉNYI SZTEROL ÉS SZTEROLIN. Növényi szterolokként és szteroli- Ráadásul a nyers orbáncfűből kivont készítmények addig a küszöbig
nekként emlegetjük az általában "növényi zsírnak" nevezett fitokemi- csökkenhetik a vérlemezke-MAO-t, ahonnan kezdve az "A típusú vi-
káliákat, melyek kémiailag hasonlóak a koleszterinhez, de adaptogén selkedés" problémái, mint a meggondolatlanság vagy a szenzáci óhaj-
biológiai tevékenységre képesek. Megakadályozzák az immunrend- hászás, még tovább súlyosbodnak.
szer kiegyensúlyozatlanságát stresszhelyzetekben, és normalizálják a
Tudni kell azt is, hogy az orbáncfű egy kevéssé ismert hatása a do-
stressz szintjét. Ezek a "növényi zsírok" Moducare, Lecithin, Primrose
Oil, Liver Aiol márkanéven kaphatók. A Ovércsoportúaknál előforduló pamin-béta-hidroxiláz gátlására való képesség. Valószínűleg a gyógy-
gyulladásos betegségek megakadályozására is nagyon alkalmasnak növényboltokban leginkább keresett, az egész növényt tartalmazó
találtam őket. alkoholos kivonatok sokkal hatékonyabban gátolják a dopamin-béta-
B-VITAMINOK. A O vércsoportúak általában nagy mennyiségben hidroxilázt, mint a puszta hypericin. A dopamin-béta-hidroxiláz gátlá-
igénylik a B-vitaminokat, a stresszre adott válaszok kiegyensúlyozása sa katasztrofális hatással lehet a "magas" dopamin ciklusban lévő O
érdekében. Különösen fontos a Bj-vitamin, a pantoténsav, és a B6-vita- vércsoportúak számára. Fennáll a veszélye annak, hogy a dopamin-
min. Stresszállapot esetén a napi ajánlott mennyiség többszörösét kell szint a pszichózis szintjéig növekszik. (Ne felejtse el, a skizofrénia a
fogyasztani. magas dopaminszinttel hozható összefüggésbe!)
LIpOIN-SAV. Az antioxidáns lipoin-sav fontos szerepet játszik a ka- Szintén kerülje a kava-kavát - ami még kevéssé ismert, de népszerű
tekolaminok anyagcseréjében, ezáltal jótékony hatást gyakorol a Ovér- sége egyre nő. A kava-kava, a Csendes-óceáni szigetek lakóinak ősi ri-
csoportúak stresszreakcióira. tuális itala nyugtató, altató hatásáról ismert. A gyógynövényboItokban
leggyakrabban kapható kava-kava kivonatok azonban jelentősen
Úgy védekezhet legjobban a depresszió vagy a mániás depresszió gátolják a vérlemezkék felszínén található MAO-t.
ellen, hogy követi a Ovércsoportnak szóló teljes programot az étrend-
del, a testedzéssel és az életmódjavaslattal együtt. Az ön célja az, hogy 5. Használja az alábbi kiegészítöket a neurokémiai egyensúlyért!
kiegyensúlyozza a stresszhormonok szintjét, különösen a katekolami-
L-TIROZIN. Az L-tirozin szintjének emelése növelheti az agyban lévő
nokét. Számos kiegészítő létezik, me ly segítheti, vagy gátolhatja ezt a
dopamin-koncentrációt. Egy tanulmány arról számol be, hogy katonai
folyamatot.
főiskolások, akik magas tirozintartalmú italt kaptak egy megerőltető
4. Kerülje a MAO-gátlókat! hadgyakorlat során, jobb teljesítményt értek el a memória- és nyom-
Orbáncfüvet (Hypericum perforatum) szedő, Ovércsoportú betegek sok követő feladatokban, mint azok, akik magas szénhidráttartalmú italt
esetben panaszkodnak arról, hogy egy-két hét után nagyon letargi- kaptak. Ezek a felfedezések azt sugallják, hogy a tirozin pszichikai és
kusak lesznek tőle. Gyakran beszámolnak arról is, hogy "furcsa ál- fizikai stressz esetén csökkentheti a stressz és a fáradtság hatását a
maik" vannak. Bár folyt némi vita arról, hogy az orbáncfű MAO -gátló- kognitív feladatok elvégzésénél. Tapasztalatom szerint a tirozin segít-
e, ami minden bizonnyal a hozzáférhető szakirodalom gyér ismereté- ségére lehet azoknak a Ovércsoportúaknak, akik depresszióban szen-
ből fakad. Az orbáncfű fő antidepresszáns összetevője valószínűleg vednek.
nem gátolja a MAO-t, bár a növény más alkotóelemei, főleg a flavono- 5-HTP. Ez a szerotonin-előfutár úgy tűnik, jó hatással van a Ov ércso-
lok és a xantonok bizonyosan ezt teszik. Ezek a komponensek külö- portúakra. A dopaminszintet is növeli. Aki lehangolt, az nagyon kíván-
nösen gátolják a MAO-B-t, a MAO vérlemezkék felületén található ja a szénhidrátot vagy általában az ételt, alvási problémái vannak, vagy
változatát. Mivel ennek az enzimnek már eleve alacsony a szintje a O általánosságban nehézkesnek érzi magát. Az 5-HTP hasznos lehet _
vércsoportúaknál, az orbáncfű ezt az állapotot még tovább súlyosbítja. önmagában is, vagy az L-tirozinnal kombinálva.
150 151
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
GLUTAMIN. Ez egy aminosav, ami az ingerület-átvivők csoportjába mindig ezt tanácsolta a Ovércsoportú gyerekek szüleinek, és ez
tartozó gamma-amino vajsavvá (angol rövidítéssel GABA) alakul át. egybevág azzal, amit arról tudunk, hogy a O vércsoportúaknál
Különösen hasznos lehet az édesszájú O vércsoportúak számára. Te- milyen szerepet játszik a testedzés a stressz levezetésében. Ha a
gyen belőle 500 mg-ot egy pohár vízbe, amikor szénhidrátot kíván. csapatban űzhető sportok nehezek a gyermeke számára, bátorít-
FOLSAV. Akiknek folsavhiányuk van, általában rosszul reagálnak az sa egyéni tevékenységre, például úszásra, kerékpározásra, futás-
antidepresszánsokra (fluoxetin, sertralin hatóanyagú gyógyszerekre). ra vagy ugrókötelezésre.
A kedélyhullámzásban szenved ő O vércsoportúaknak folyamatosan • Kutatási eredmények szerint sok ADHD-s gyermek túlérzékeny
kellene folsavat szedniük, más B-komplex vitaminokkal együtt. és allergiás, ezek pedig autoimmun problémák. Jellemzőnek
METILKOBALAMIN. 500 mg. találtam az allergiát a búzaalapú étrendet fogyasztó Ovércsopor-
túaknál. Ha a búzát fehérjékkel helyettesítették, mind az allergia,
mind a hiperaktivitás ugrásszerűen javult.
• Adjon gyermekének folsavat és Bl 2-vitamint (napi 400 mg-ot)! A
A magas katekolaminszint és a felborult dopamin-egyensúly össze- vércsoport-diétával és a testedzéssel összekapcsolva, sikeresen
függésbe hozható a hiperaktivitással. Klinikámon gyakran kezelek O kezeltem velük a hiperaktivitást fiatal betegeimnél. Ezek a B-vi-
vércsoportú gyerekeket, akiknél figyelem csökkenéses rendellenessé- taminok felelősek a fehér- és vörösvérsejtek termel őd ésé ért. Adja
get (ADD) vagy figyelem deficit hiperaktivitás rendellenességet gyermekének a következő ételeket, melyek gazdag forrásai ezek-
(ADHD) állapítottak meg. Bár ezeket az állapotokat nehéz szabályosan nek a vitaminoknak:
diagnosztizáini (több orvos is úgy vélekedik, hogy gyakran indokolat-
lanul is felállítják ezt a diagnózist), megnyilvánulásai között szerepel Folsav: máj, zöld levelű zöldségek, gomba, borsó, olajos magvak.
a túlzott élénkség, a koncentrációra való képtelenség, kedélyhullám- B12-vitamin : marhahús, máj, bárányhús, baromfihús, hal.
zások, agresszív viselkedés, meggondolatlanság, és a fokozott aktivitá-
sú periódusokat követő fáradtság. • Bátorítsa az indulatok levezetésére szolgáló technikákat! A gyer-
A hiperaktivitást hagyományosan olyan gyógyszerekkel kezelték, mek tartson rövid szünetet, bokszoljon meg egy pámát, játsszon
mint például a metilphenidate (Ritalin). A gyógyszerek azonban csak hangszeren a dühkitörések helyett.
a tüneteket kezelik, nem a problémát, és teljesen figyelmen kívül hagy- • Adjon sok pozitív megerősítést elismerésképpen, az önbizalom
ják a jól ismert, mögöttes okokat, a megemelkedett hormonszintet, az fokozására!
autoimmun-szindrómákat és az étrendet. • Tűzzön ki elérhető, rövid távú célokat, hogy a gyermek gyakran
Ha ön Ovércsoportú gyermekénél a hiperaktivitásra utaló viselke- élhessen át sikerélményt!
désmintákat tapasztal, próbálja ki ezeket a módszereket:
152 153
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
------------
ket alkalmazzák. Másoknak szigorúbb tervre van szükségük, kül ön ö- Második fokozat: a betegségek leküzdéséért
sen, ha krónikus betegségben szenvednek. A második fokozatú étrend
Ha krónikus betegségben szenved, válassza a második fokozatot. Ha
segít a betegség leküzdésében és az egészség helyreállításában.
a második fokozat szerint étkezik, legyen óvatos a semleges ételek
······· · i , ...•. / •... .•.•...•. . ...••... • .••.••.. . / ./ , / Az ön szekrétor-státusa befolyá-
általános étrend-kiegészítőként való alkalmazásával.
~Z.Eif.ETO'BY~.G!:t~Ptj·gEl<RfT9R? solhatja, hogy képes-e bizonyos
lv1i~/ótte/~ezdené pdiétót, végezze el a i ételek tökéletes megemésztésé-
könnyen kezelhető, otthoninyáltegtet , , ,
dzekiét()r..st6tGsa ·~#~ó/lapjtósóhó'i: · i . .
re és feldolgo~asara., Enn~l az
MegtglóljaaC(ügge/ékben. ...•. .. . oknál fogva mmden élelmiszer- Személyre szabott étrendi útmutató
.'.' . .' .' .... •.. . listán külön oszlop szerepel a
szekrétorok és a non-szekrétorok számára. Bár az emberek többsége Ha ön egészséges O vércsoportú, az első fokozatú diéta listájáról válo-
szekrétor, és teljes nyugalommal követheti a szekrétoroknak szóló út- gathatja össze a jó egészséghez szükséges ételeket. Hogy a lehető leg-
mutatásokat, egyáltalán nem mindegy, ha véletlenül mégis non-szek- jobb hatást érje el, tartsa szem előtt az alábbi útmutatást:
rétor, ami a teljes népesség kb. 20 százalékát teszi ki.
Ritkán az Rh és MN státus is befolyásolhatja az ételek rangsorolását. Jó tanácsok:
Ezeket a különbségeket feltüntettük a megfelelő táblázatban. ,/ Hetente több alkalommal fogyasszon kis- vagy közepes adagok-
ban jó minőségű, sovány, vegyszermentes húst az erőért, ener-
JÓTÉKO NY HATÁSÚ: Ezek az élelmiszerek olyan összetev őket tartalmaznak, melyek giáért és az anyagcsere hatékonyságáért! A húst angolosan vagy
javítjákaz anyagcsere, az im munrendszer és szervezet m ű k öd és ét. közepesen átsütve kell elkészíteni, így a legegészségesebb. Ha
SEMLEd~~: ~;knekaz élelmiszereknek áttB.lában nincs kÖzvetlenjótékony vagy káros angolosra vagy közepesre grillezi vagy süti a húst, használjon
cseresznyeléből, citromléből, fűszerekből és gyógynövényekből
hatásuk a vér(;!;oport szempontjából. de összetevőik szükségesek a kiegyensúlyozott
készült páclevet.
.táplálkozást}óz,.". /
154
155
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: a VÉRCSOPORT
,/ Ha szüksége van a napi adag koffeinre, helyettesítse a kávét zöld hatású, elősegíti az emésztőenzimek termelődését, és fokozza a
teával! Nincs savképző hatása, és lényegesen kevesebb koffeint májműködést.
tartalmaz, mint egy csésze kávé. HASZNÁLJON CAYENNE-I BORSOT! Védi a tápcsatornát a toxinoktól, és
,/ Étkezések között fogyassza a jótékony hatású és semleges mag- gyulladáscsökkentő, fekély ellenes, illetve antioxidáns összetevőket
vakat és aszalt gyümölcsöket! tartalmaz.
IGYON SZÉNSAVAS ÁSVÁNYVIZET! Egy pohár langyos vagy szobahő
mérsékletű szénsavas ásványvíz csökkenti a gasztrin- és a gyomorsav-
Étrendi stratégiák a Ovércsoportúak számára termelést. Az étvágyat is csökkentheti.
KERÜLJE A TEJET, A SÖRT, AZ ÉGETETT SZESZT ÉS A FEHÉRBORT! Növel-
Ezek a tanácsok az egészséges a vércsoportúaknak szólnak, hogy el- hetik a gasztrintermelést. A vörösbor módjával ajánlott, főleg a non-
kerülhessék azokat a problémákat, melyek különleges neurológiai, szekrétoroknak.
emésztőrendszeri,metabolikus és immun felépítésükbőladódhatnak. KERÜLJE A KÁVÉT ÉS A FEKETE TEÁT! Mindenfajta pörkölt kávéról ki-
mutatták (akár koffeinmentes, akár nem), hogy növeli agasztrin ter-
Tartsa ellenőrzés alatt a gyomorsavszintet! melődését. A fekete tea szintén serkenti a gyomorsav-kiválasztást.
SZEDJEN DGL-T, (GLYCYRRHIZIN-MENTES) ÉDESGYÖKERET! A DGL nö- KERÜLJE A SAVTERMELÉST SERKENTÓ ÉTELEKET, mint például a na-
veli a gyomorsav-termelést gátló, szekretin nevű hormon szintjét. Az rancs, a mandarin és az eper! Részesítse előnyben a zöldségleveket a
gyümölcslevekkel szemben!
édesgyökér a gyomorsav-termelést serkentő, gasztrin nevű hormon
kiválasztását is gátolhatja. A DGL elősegíti a nyálkabevonat egészséges
termelődését, mely megvédi a gyomor sejtjeit a gyomorsav károsító
Előzze meg a lektinek károsító hatását
hatásaitól. A DGL édesgyökér minden gyógynövényboltban kapható, KERÜLJE A a VÉRCSOPORTÚAK SZÁMÁRA TILTOTT ÉTELEKET! A leg-
kellemes ízű por, vagy cukorka formájában. Kerülje a nyers édesgyö- rosszabb a búza (búzacsíra-agglutinin)
kér készítményeket, mert ezek a növény egy olyan összetevőjétis tar- a kukorica,
talmazzák, mely magas vérnyomást okoz. Ezt az összetevőt a DGL-ből avesebab,
kivonják. a fehér bab,
EGÉszÍTsE KI ÉTRENDJÉT VÖRÖS SZIL (ULMUS RUBRA) KIVONATTAL! a lencse,
Védi a gyomor, a bél és a húgyutak nyálkahártyáját. A vörös szil csil- a mogyoró,
lapítóan hat a bél szöveteire, és elősegíti a lactobacillusok növekedését. a burgonya.
HASZNÁLJON GYÖMBÉRGYÖKERET! Gyulladáscsökkentő, fekélyeIle-
nes és antioxidáns összetevőket tartalmaz, és elősegíti a bélmozgást. A a vércsoportúak elősegíthetik az étkezési lektinek tevékenységének
HASZNÁLJON SZEGFÚSZEGET! Az eugenol, egy gyulladáscsökkentőés blokkolását poliszacharidot tartalmazó molekulákkal, melyek meg-
fekély elleni anyag gazdag forrása. A szegfűszeg ezenkívül segít meg- találhatók a:
akadályozni a Candida-fertőzést.
EGÉSZÍTSE KI ÉTRENDJÉT KURKUMÁVAL! Számos jó tulajdonsága van. • NAG-ban (N-acetilglikozamin)
Erőteljes antioxidáns, rákellenes és gyulladáscsökkentő összetevőket • Fucus vesiculosos (hólyagmoszat)
tartalmaz, csökkenti az ornitin-dekarboxiláz tevékenységét, segít • Laminaria (tengeri moszat)
megőrizni a gyomor épségét, növeli a nyálkatermelést, gyomorvédő • Vörösfenyő-arabinogalaktán
156 157
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZ ERINT É LJEN H ELYESEN : OVÉRCSOPORT
Első fokozat
Első fokozat
Polip Kerülendő
Halak és tengeri állatok Sügér (minden fajta) jótékony hatású
Csuka jótékony hatású
A halak és a tengeri állatok másodlagos fehérjeforrást képviselnek a O
vércsoportúak számára. Által ában a Ovércsoportúak számára kerülen- Sávos tőke hal Kerü lendő
dő tengeri állatoknak van valami közük az ételekben gyakran meg- fintahal Kerülendő
található lektinekhez és poliaminokhoz. A legtöbb lektint tartalmazó
hal és tengeri állat úgy tűnik, erősebben hat a Ovércsoportú non-szek-
rétorokra, mint a szekrétorokra, mert ők keve sebb bélvédő antitesttel Második fokozat
rendelkeznek. Kerülje a fagyasztott halat, mivel annak poliamintartal-
ma sokkal magasabb, mint a friss halé!
160 161
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: a VÉRCSOPORT
163
162
........_ - -- -- -- - -- -- - - - - - - - - - - - - - -
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN H ELYESEN: a VÉRCSOPORT
Tengeri pisztráng
fehérhúsúhal
Ezüst hekk
Első fokozat
Tejtermékek és tojás
A tejtermékeket a a vércsoportú szekrétorok és non-szekrétorok is ke-
rüljék, mert fogyasztásuk nemkívánatos súlygyarapodáshoz vezethet,
súlyosbíthatja a gyulladásokat, fáradtságot okozhat. A tojás módjával
fogyasztható, jó DHA-forrás, és elősegítheti az aktív izom tömeg fej-
lődését.
164 165
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN : D VÉRCSOPORT
Második fokozat
Babfélék és hüvelyesek
A fehérjeszükségletüket tekintve alapvetően húsevő D vércsoportúak-
nak nem ártanak a babfélékben és hüvelyesekben található fehérjék,
166 167
ÉL ETMÓD AZ ABO TERV SZE RINT ÉLJEN H ELYESEN: oVÉRCSOPORT
bár lektintartalmuk problémát okozhat. Ha választani lehet, inkább Semleges ételek: az általános étrend kiegészítésére
húsból fedezze fehérjeszükségletét!
Első fokozat
Túzbab .
Szójabab
lencse (háztartási) Szójasajt
le~éle (zöld) Szójapehely •..
Fehir Szárazbab Szójagran~látllm,
Tarkabab Szójatej
Szója, miso •.. .
Második fokozat Szója, tempeh
Szója,toru< , ·
Fehérbáb " ·
Feketeszemú borsó
Diófélék és olajos magvak
Tarmlrind~szra gyümölcsé
A diófélék és az olajos magvak másodlagos fehérjeforrást jelentenek a
Ovércsoportúak számá ra. A dió kitűnő méregtelenítő, a lenmag erősíti
az imm unrendszert. Legyen azonban óvatos, mert sok oljos mag és
168 169
~----------------------- -- -- - _.-
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
dióféle káros lektineket tartalmaz, ilyenek például. a bükkmakk, a nap- Második fokozat
raforg ómag, és a gesztenye*.
Első fokozat
Pekán. pekán~aj
Pisztácia··.· .
Fenyómag (pignola)
1ökmag P6rsáfrán(mag
Napraforgómag~vaj -;
. Si~iánívaj.m!zá~kré~.sieiámmag i
Dió (fekete)
Dió (angol) . ... Gabonamagvak és keményítők
170 171
~------------ ------------ -- --
ÉL ETMÓD AZ ABD TERV SZERINT É LJEN H ELYESEN : D VÉRCSOPORT
Non-szekrétor
Rh~
Articsóka-lénia (tiszta)
Hajdina, hajdinakása Kerü lendő .'
Ezekiel kenyér (konimersz) , Semleges
Első fokozat
Gluténmentés kenyér '•. Kerülendő
Kamut Semleges
Köles Semleges
Zabliszt Kerüleridő
Quinoa
Rizs (rizskrém) i
Rizs, puffasztott rizs.rizshéj
Rizs (fehér. barna, basmati, kenyér)
Rizs (vad)
Rizstej
Rozsliszt
Rozs, 100%·os rozskenyér .'.
Soba iészla'(100%.hajdina)
Szójaliszt-kenyér
Tőnkölyb úza Kerülendő · · .
172 173
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
Első fokozat
Zöldségek
A zöldségek az antioxidánsok és rostok gazdag forrásaként szolgálnak,
ráadásul csökkentik a poliaminok termelődését az emésztőrendszer
ben. Néhány zöldség, mint például a karfiol, a póréhagyma, a taró-
gyökér, a jukka, a burgonya, a boróka, az uborka' és a keserű dinnye
érzékenyen reagáló lektineket tartalmaznak, melyek vércsoport-speci-
fikusak lehetnek. A Ovércsoportúaknak ügyelniük kell arra, hogy ne
helyettesítsék keményítőkkel a zöldségeket. A legtöbb zöldség gazdag
káliumforrás, ami segíti a sejten kívüli víz csökkentését a testben, míg Boróka .
a sejten belüli vízmennyiséget növeli. Barnamoszat · ..
Póréhagyma "
Gomba (silvh:doUar) . .
Hagyma.(mindenfi@
SávanYúság'(sós léb~n) .. s:
• új érték
175
174
ÉL ETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
ÉLJEN H ELYESEN: a VÉRCSO PORT
Második fokozat
Articsóka, csicsóka
Brokkoli
Kapribogyó
Cikóriasaláta jótékony hatású Jótékony hatású
Kel jótékony hatású jótékony hatású
Karalábé . jótékony hatású jótékony hatású
Kötözősaláta jótékony hatású .. Semleges
Gomba (shiitake) Kerülendő Kerülendő
Mustár zöldje
Okra jótékony hatású.
jótékony hatású.
Bors (vöröS; Cayenne-i) Jótékonyhatású .
Burgonya (édes) . jótékony hatású
Burgonya (fehér. vörös, kék, sárga) Kerülendő
Tök jótékonyhatású
Édeskömény (ánizskapor)
Mángold jótékonyhatású
Fiddleheadpáfrány ,
Tarlórépa Semleges ·,
Fokhagyma \.\
Saláta (Bibb, Boston, jéghegy, '
mesclun)
Semleges élelmiszerek: az általános étrend kiegészítése
Gomba (abaJone)..
Gomba (enoki)
Gomba (máitake)
. Agar-agar . Gomba (osztriga)•...
Arugula Goritba(portobeUo) ...
Spárga Gomba (szalma)
Bambuszrügy OJajb,ogy{(görög, spanyol)
176
177
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: D VÉRCSOPORT
.. Szenna .
Mllgyoróhágyma '.
Dinnye (nyári, téli)
Hosszúszálkás zöldbab
Első fokozat
"jamgyökér
Cukkini
Gyümölcsök és gyümölcslevek
178
179
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
Második Fokozat
181
180
ÉLElMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: aVÉRCSOPORT
Olíva.olaj ><
Föld!ll1(lgyór6:olaj .
Pórsáfráiíy:oléÍj··.·; ·.·"
Sz6jaoléÍj ·C.ti'·
Babérlevél: '
.Bergamott .:
Második fokozat
184
185
ÉLE1MÓD AZ ABD TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: D VÉRCSOPORT
Italok
Előfordulhat, hogy a D vércsoportú non-szekrétorok alkalmanként
megkívánnak egy pohár bort az étkezések mellé; módjával való
fogyasztása kifejezetten jót tesz sZÍvmúködésüknek és érrendszerük-
nek. A Ovércsoportúaknak a zöld tea ajánlható, mert polifenoljai blok-
kolják a káros poliaminok termelődését.
Első fokozat
Második fokozat
186
187
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: a VÉRCSOPORT
Személyre szabott gyógymódok • Kerülje a cukrot és az édességeket, mert általában problémákat
krónikus betegségek esetén okoznak a GERD-ben szenvedő betegeknek!
• Adjon 5-15 cseppnyi tárnicsgyökér-kivonatot (Gentiana lutea)
Ahogy a rizikófaktorokból kitű egy pohár vízhez, és étkezés előtt harminc perccel igya meg!
.. '-6id ai.,Egésisé~6iYr1<cJikói~ték F. ,. nik, a a vércsoportúak hajla- A keserűfű segítségével emésztőnedvei hatékonyabban emész-
·t6bí&át:Ot o·ki/encedikfejezetbéfi.'-'., '.i, mosabbak bizonyos krónikus tik meg az ételt. Érdekes módon a gyomorkeserűk fogyasztása
".::_..:_._;'.' ~._ ;':
..;:' " ....,.:.. 0_.. ."', •
Az emésztőrendszer Fekélyek
Ovércsoportúakra jellemző megbetegedései A baktériumok fontos szerepet játszanak a fekélyek kialakulásában.
Még nem is olyan régen azt gondolták, hogy a fekélyek többnyire a
GERD str essz miatt megnőtt gyomorsavszint miatt alakulnak ki. Az 198a-as
Fekélyek évek elején a tudósok megállapították, hogy a fekélyes megbetegedé-
Crohn-betegség sek egy részéért viszonylag gyakran a Helicobacter pylori nevű baktéri-
um a felelős. Ez a baktérium kivételt képez az alól a szabály alól, mely
GERD szerint a magas gyomorsavszint sterilen tartja a gyomrot. A H. pylori
A gastro-oesophagealis reflux betegség (GERD) (savas visszafolyás a gond nélkül megél a savas környezetben, mert képes arra, hogy egy
nyelőcsőbe) vagy a krónikus gyomorégés több mint húszmillió ameri- csökkentetten savas "lokális zsebet" hozzon létre maga körül. 2
kai mindennapos problémája. A betegség tünetei: égő érzés a gyomor A fekélyeket általában fájdalom, hányinger, hányás és étvágy-
felső részén és a mellkas tájékán. A GERD-nek számos oka lehet, töb- talanság kíséri. Amikor a fekély vérzik, a széklet sötét, fekete és k át-
bek között a rekeszizomsérv, azonban legtöbbször a rossz étkezési szo- rányszerű lesz .
kások következtében alakul ki. Ha ön nem étkezik helyesen, a Az 195a-es évek elején fedezték fel először, hogy a a vércsoportúak-
vércsoportjának megfelelően,felborul a savegye~súly, és a gyomortar- nál majdnem kétszer olyan gyakran fordulnak elő a fekélyek, mint
talom visszaáram1ik a gyomorból a nyel őcs őbe . Onnek, mint a vércso- más vércsoportúaknál. Olyan sokszor jutottak már ugyanerre a felfe-
portúnak, természettől fogva magasabb a gyomorsavszintje, ezért ha dezésre (csak az elmúlt húsz év alatt több mint huszonöt kísérlet
nem tartja be az előírt diétát, fennáll a veszélye a GERD kialakulá- során), hogy a következtetés gyakorlatilag kétségbevonhatatlan.3 Mi-
sának. ért van ez így?
Előzze meg, és kezelje a GERD-et a következő gyógymódokkal: Más bélbaktériumokhoz hasonlóan a H. pylori-nak is van "kedvenc"
vércsoportja, ami történetesen a a. Nemrégiben felfedezték, hogy ez a
• Kerülje a kávét, csokoládét, a mentolt, a fekete teát, mert ezek a baktérium egy lektinszerű tapadómolekulát állít elő, melynek segítsé-
gyomorsav szintjének növelésével előidézhetik a GERD-et! gével a gyomor és a nyombél falához k öt ődik. Ennek a kötésnek a ki-
alakulását segítik a a vércsoport-antigént hordozó sejtek. A kutatások
189
188
ÉLE1MÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
azt is kimutatták, hogy a Ovércsoportúak többször szenvednek a H. azonban ön allergiás a festékanyagokra, más alternatívát kell keresnie.
pylori által okozott gyulladásokban, mint a többi vércsoporthoz tarto- Soha ne szedje a bizmutot két hétnél tovább!
zók. A H. pylori előfordulási aránya a Ovércsoportú non-szekr étorok-
nál a legmagasabb. BERBERIN. A hydrastis canadensis..ben, a coptis chinensis-ben az ore-
A H. pylori okozta fertőzések megközelítőleg 90 százaléka gyó- goni szőlőben és a borbolyában található alkaloida, amelyr ól bebizo-
gyítható mikroba-ellenes és savcsökkentő szerekkel, ezért ajánlatos nyosodott, hogy hatékonyan gátolja a H. pylori növekedését.
rendszeresen részt venni az ellenőrző vizsgálatokon, így a betegség
idejekorán felismerhető. A H. pylori természetes gyógymódokkal is .. PRoBIoTI~S BAKTÉRIUMOK. Bizonyos barátságos Bifidobaktérium-
kordában tartható: torzsek (~. bifi~us: R, breve és R infantis) képesek n övelni a fekéllyel
szembem ellenallo kepességet.
HÓlYAGMaSZAT És MÁs, FUKÓZTARTALMÚ TENGERI MOSZATOK. Egy A gyomornyálkahártya gyógyítására próbálja ki az alábbi szereket:
tudós, George Springer, már 1958-ban számos olyan növényt azono-
sított, melyek vércsoport-aktív anyagokat tartalmaznak. 4 Az egyik • Fehérmályvagyökér, tea vagy kapszula formában.
gyakori tengeri növényről, a hólyagmoszatról (Fucus vesiculosus) kide- • Vörös szil (különösen a non-szekrétoroknak).
rült, hogy jelentős mennyiségű fukózt tartalmaz, azt a cukrot, ami a O • Sho-saiko-to, egy hagyományos kínai orvosság, ami visszafogja
v ércsoport-antig én. A H. pylori könnyen hozzátapad a Ov ércsoport-an- a gyomornedv-kiválasztást és védi a gyomornyálkahártyát,
tigénhez, olyan cukrokat használva csalétekként, melyek ezt a vér- stresszhelyzetekben is.
csoportot utánozzák. Ha a H. pylori ennyire szereti a O vércsoportot, • ~,akukkfű, ooore?ano és rozmaring: ezek a közönséges konyhai
adjuk oda neki, amit akar! Árasszuk el "szívóedényeit" hamis Ovércso- fű~zer~k novelik.az ellenállást a baktériumokkal (pl. H. pylori) és
port-antigénnel - azaz hólyagmoszat-fukózzal az igazi helyett -, így mas,mlkro?~gamz~usokkal (pl. Candida) szemben, melyek be-
egyszerűen le fognak csúszni a gyomornyálkahártyáról, képtelenek folyasolhatjak a Overcsoportúak emésztését.
lesznek arra, hogy megtapadjanak, és betegséget okozzanak. • Gyömbérgyökér: gyulladáscsökkentő, fekély elleni és antioxi-
A hólyagmoszatban található fukoidineknek nevezett fukóz cuk- dáns ~sszetevőket tartalmaz, és elősegíti a gyomor mozgását.
rokról kimutatták, hogy gyulladáscsökkentő hatást is kifejtenek egy • Szegfuszeg: az eugenol gazdag forrása, ami egy gyulladáscsök-
kentő és fekélyellenes vegyület.
sor komplementnek nevezett közvetítő blokkolása által. Így még hasz-
nosabbak a Ovércsoportúak számára, akiknél több gyulladásos elvál- • Aza~dirachta indica (olvasószemfa): egy Indiában őshonos adap-
tozás tapasztalható a gyomor szöveteiben H. pylori okozta fertőzés togen, mely a stressz okozta fekély kialakulását is képes
megállítani.
esetén. Ez különösen igaz a non-szekr étorokra. Más, fukoidinekben
gazdag moszatok, például az ascophyllum, amely 5-8 százalékban,
Crohn-betegség
vagy a laminaria, amely 5-20 százalékban tartalmazza ezt a cukrot. Ke-
res se a friss vagy szárított növényt, és használja ezeket a tinktúrák he- Gyakran kezelem a gyulladásos bélbetegséget, vagyis a Crohn-beteg-
séget a következő módszerekkel:
lyett, melyek alig, vagy egyáltalán nem tartalmaznak fukózt!
f~/VÉRCSOPORT.DIET~, ·~ ijEE),~É.~,."~~~'~9É~...-_,.,...
".'.-...c
~~ J~~~é~~~,
:..:; ~.:-.\::<'::''-:-.'' i'; '" .
:".;- -.:.::\'
W ~RI. .
:', ,:~.;:,:'.~.:',.;: <.-', --~. -"">'-"'-.:
<.:_; .::,:,'..:>::""-,"
• Kerülje az amino-cukrok által megkötött lektineket! A D vércso-
r. ..... , ...,; '/\!C> )} ': Mark S::J; · · · · j i ' . ' ,. .. ,, ' : , :, portúak számára legrosszabb a búzacsíra-lektin, melyet az n-ace-
til glukozamin nevű cukor köt meg, míg más lektineket a
~c~~~~11~(fltl!fh~~~~~~~'
mannóz, a fukóz, az n-acetil galaktozamin és a galaktóz.
• Kerülje vagy csökkentse a stresszhatásokat!
• Használja a Seacure nevű terméket, mely a fehérhúsú halból ké-
szült peptid! Ez a termék rendkívül megbízhatóan normalizálja
beöntések:t, kúpo~t,. ,~asha]tókaté~ ~ár1YI:81~Ja! J~,~lo n~~,; .KiI~~~~~es k?~~ . ~la- ' a sejteket a D vércsoportúak gyomrában és bélrendszerében.
p()ta ·el~rte . amélypont?t: Kétségbees~~:~ben~l;ely~fi) ,~?9 ~8~yx~t·. ~~~'r1s~at . Kapható a gyógynövényboltokban.
·-.óráv~lazután,~?gy~lkezdt2~B~i~~t.a;pr9,91~ma!e,IJ~s m~~2~9~g.1'll~~s~unt!Egyh~t . • Használjon ghít (tisztított vaj), mely a butirát gazdag forrása!
·. után rnár.nagyv9nCilúar1'é,lha~~rl~ ezt~~ta ti~r:~\! ~ért !~lj :s:n·n:rn ?rültp~~ ~~,g;.
d~ hétfő n~ggelre l'1iehaeln~1 arra' utaló jele~rnlJta~?z:tak. h()WB 'pr()91~ma ,VI~szater. ','
Újra ráálltunka' pr()gram~; ~~' állapota fÖgtqp rnegja~lt. A~r?grarpn?~köszönhető.
hogy Michaelnek m~&.r16tt~ . pn?íza,l~a; H~~s .fél ;éy~ ,~spézY ~~)9n~~~ .~ r:v'?s U)ánr
A Ovércsoportra jellemző anyagcsere-betegségek
.pn harr;niAehat óraalattm:g~l?c:~ ~ ry~pr?b!~m~j~W; ; ;" }2, <" '" .... '..
X-szindróma
az immunrendszer támogatására is. Kimutatták, hogy a vörösfe-
Véralvadási rendellenességek
nyő-AG az emésztőrendszerbe kerülve növeli a rövid láncú zsír- X-szindróma
savak koncentrációját, például a butirátét, amely fontos
Az X-szindróma az elhízás, a magas trigliceridszint és az inzulinrezisz-
energiaforrás a bélsejtek számára. A vörösfenyő csökkenti az am-
tencia kombinációja, ami diabétesz és szívbetegség kialakulásához ve-
mónia koncentrációját (a fehérjeszintézis egy toxikus mellékter- zethet. A D vércsoportúak számára a szénhidrát-intolerancia a
m ékét) is a bélben. A vesék általában ammóniát választanak ki. közvetlen kiváltó ok. Számos gyakori, gabonamagvakban található
A vörösfenyő-AG-t az ARA-6 kereskedelmi néven lehet meg- lektin gátolja a zsírlebontást azáltal, hogy hatást gyakorol az inzulinra.
vásárolni (North American Pharmacal, Norwalk, CT). A nyers Ha a D vércsoportúak alacsony zsírtartalmú, az anyagcserét inaktiváló
lenmag az emészthetetlen rostok kitűnő forrása, melyből es- lektinekben gazdag étrendet követnek, meghíznak.
ténként egy evőkanálnyit kell hozzáadni egy pohár vízhez, így A szívspecialisták sok éve mondják, hogy a magas trigliceridszint
reggelre megszívják magukat, és megpuhulnak. A keveréket ek- önmagában nem hajlamosít a szívbetegségekre - csak más tényezők
kor kell elfogyasztani. kel együtt. Azonban egyre gyűlik a bizonyíték arra, hogy a magas trig-
• Kerülje a gumikat (gyantákat) - mint pl. a karrgén, a ghatti, a gu- liceridszint önmagában is rizikófaktort jelent, és ez részben
miarábikum -, melyeket gyakran használnak stabilizálószerként. megmagyarázza a Ovércsoportúak szívbetegséghez vezető útjának el-
Keressen olyan élelmiszereket, melyeket más módszerekkel sta- lentmondásait.
bilizáltak! Az elhízás az X-szindróma kapuja. A betegség kifejlődése megaka-
• Szedjen probiotikus formulákat, melyek vércsoportjára jótéko- dályozható a súlygyarapodásért felelős szövetek megtámadásával.
nyan ható baktériumokat tartalmaznak! A D vércsoportúak általában elég bölcsek ahhoz, hogy aktív izom-
tömegüket a lehető legnagyobb mértékben kifejlesszék - étrend és
• Fogyasszon tengeri moszatot lektin-blokkolóként, különösen, ha
testedzés által -, így biztosítják az anyagcsere túlterhelését. Az állati
non-szekr étor!
fehérje fogyasztásával lehet leginkább elérni a kívánt hatást, míg a bi-
192
193
ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT
.~,.'~i~~!~~:: .:~;;f;'ldi!!!~~~;Y:2~,~;,?" .,
., /;';-.";:"/::•.:")::.:-"'. :-.1 <, :,.. <:': .
lékben található lektinek ínzulínrezísztencíat okozhatnak, arru a
testzsír növekedését eredményezi. A búzacsírában és a teljes kiőrlésű
búzából készült termékekben lévő lektinek a legkárosabbak. A búza . 1[1,c"
pontosan ellenkező hatást fejt ki, mint a fehérje - olyann~ra: h~gy s~k "'. ;.•'.· . i · t~it>es qllt t>ejQ~/9s: qiQ~FeSf· fogy;9~» \ ~' ••
O vércsoportú pusztán a búza kiiktatását követően fogyasrol es ~ VIZ- }~~Glb~iGI' ~~ éve 2..· ,tí~lJsÓ diabét~s~,ájlapítotial<rn~g ' h~lan4. ' ~s··~~:2Gk~~~;~t~~ .'
visszatartás fokozatos csökkenés éről számol be. Azoknak a O vercsó- · 's 3inteQtárt~sa e~Yt:~njzóIY~ f1agy· ~rc5f~$zíté~-8~tt igényt>ei fJ-."~~q'terY:faní?s~i'kqs! •.·
ortúaknak, akik nehezen tudnak lefogyni, gyakran megoldást jelent, •E~ ideig vegetáriárlus is v0tfum;~s rT1óstanáig~em értettem,hogy aZegési~ég~m ·miért .
~a édes burgonyát, tököt, gyökér-zöldségeket és sütőtököt fogyaszta- nem jaVutt,'ésmiért.~e'0 .tudtarT)jel~nt6s'sÚlycsökkenést 'élémí ..•.Miye(rrárrrindén mást' .·
"~i~iI:~,~I{~lil~~i:L~~;z;~~:~,
mennyiségben fogyaszt olyan inzulint utánzó lektineket, melyek
rosszak a vércsoportja szempontjából, annak testzsír növelő, és aktív
szövettömeget csökkentő hatása van.
Candida-fertőzés
Pajzsnnrrigy-betegség
Gyulladásos állapotok
Candida-fertőzés
198 199
ÉL ETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: OVÉRCSOPORT
Autoimmun pajzsmirigy-betegség tette a folyamatos gyulladásos vagy autoimmun válaszért felelős fak-
A magas szénhidráttartalm ú étrenden élő Ovércsoportúaknál többször tort. Az is lehet, hogy míg a normális pajzsmirigy nem termel nagy
fordulnak elő az autoimmun pajzsmirigy-betegségek. A túlműködési mennyiségű vércsoport-antigént, a beteg szerv óriási mennyiségben
(Basedow-kór) és az alulműködési (Hashimoto-szindr óma) zavarok teszi ezt. A gyulladásban lévő pajzsmirigyszövet nagy mennyiségű A
leggyakrabban a O vércsoportúakat érintik. 5 Sok Hashimoto-szind- vércsoport-antigént vála szt ki. Ez azoknál jelent nagyobb problémát,
rómában szenvedő O vércsoportúnak sikerült legyőznie betegségét akik A ellenes anyagot hordoznak a vérükben, különösen a Ovércso-
pusztán a vércsoport-diéta segítségével, és ebben valószínűleg döntő portúaknak, akik négy különféle anti-A-t termelnek.
szerepet játszik a lektinek kiiktatása. A Basedow-kór minden esetben
megfelelő or vosi ellenőrzésre szorul. Gyulladásos állapotok
A pajzsmirigy erőteljes befolyást gyakorol számos szervünk m űkö A Ovércsoportúak a vércsoport-antigénként funkcionáló fukóz cukor
désére. A Hashimoto-féle pajzsmirigy-gyulladást és a Basedow-k ört az miatt többféle gyulladásos betegségre hajlamosak, mint más v ércso-
immunrendszer állapotának romlása, vagy a pajzsmirigy szöveteinek portúak. A fukóz cukor tapasztó molekulaként szolgál a szelektin nev ű
ingerlése váltja ki. A pajzsmirigy alulm űködés (hypo) vagy t úlm űkö lektinszerű molekulák számára. Ez a tapadás lehetővé teszi, hogy a
dés (hyper) tünetei nem specifikusak, lassan vagy hirtelen alakulnak fehérvérsejtek a vérárammal könnyen a gyulladt területre vándorol-
ki. Közéjük tartozik a fáradtság, az idegesség, meleg- vagy hideg-into- hassanak. A Ovércsoportúak alapvetően alacsonyabb kortizolszintjük
lerancia, gyengeség, a haj állagának vagy mennyiségnek változása, fo- miatt is hajlamosabbak a gyulladásos állapotokra, mivel a kortizol
gyás vagy hízás. Az autoimmun pajzsmirigy-betegség 100 nő közül valójában egy gyulladáscsökkentő hormon.
négyet érint, és gyakorta tapasztalható olyan családoknál, ahol már
előfordultak más autoimmun betegségek. A tapasztalat azt mutatja,
,~.VÉIli;SOpORT~.DIÉT~:ERED~~tffESSÉGÉNEj<JEGYiÓKöNmBÓl~·:
hogy a betegek többsége O vércsoportú. A pajzsmirigy-betegségek a '" .....
A hypothyreoidismus (pajzsmirigy alul működés) tüneteit pajzsmi- .... '.' , VércsOpoit: O ".' -',..•':.•... •
rigyhormon-pótló tablettákkal kezelik. Mellékhatások és komplikációk . -' " . -Ó. . . . : : :'5eiépki>rlJfé~. , .·"> :..;.:> "'."
fordulhatnak elő, ha ezt az erős hormont túl nagy, vagy túl kis m ér- '. . ·. "1iPj.Oál{t. ~ejq'lL!19s:'ízÜlet;/~ izO~~UlljdáS ~~fájdalgm '.
tékben pótolják. Hyperthyreoidismus (pajzsmirigy túlműködés) esetén .~Lesz~~~n a.kAVé\ÓI,·éS•.f~l~ségefl)'•.·tapácsára·.k~~~tern'a.vé.~~~~rt~díéta•••·~ lőírása~•..
hosszú távú pajzsmirigy-ellenes gyógyszeres terápiát alkalmaznak, de '. Jelel')tós •jayvlást·.tap<lSztaI9k',ízpl~t~ím ••~~ i~f,11aiM :állapo}á9an. /~ég~Q~~n lÍ!índig .· fájtak'.
az.. ízül~teim .Mindell nap.~o,s,t ,is,f ájIlClk egy kis,sé ,reggelente, áinikor.felkelek, de·ha'
a pajzsmirigy radioaktív jódsugárzással való szétrombolása, vagy rn ű
:no.~~.~k E:gy, kicsrt:.;már j~L is ~gyok·' Sl~~()m ,'bete ~préLJ9@iri: b;gy, ~j ·i~rt~,~.i k; · ·héÍ '
téti úton való eltávolítása is szóba jöhet. Mindkét megközelítés bizo- IS~,?n,) E:gyJ~~vét, és Ilá!om órá ~Úlvar11ár- éreztem is a különbséget.Stfu;';á!11van és.
nyos kockázatokkal, és hosszú távú mellékhatásokkal jár. ízüle~ gytJllad~om,;'aTi ~1~/)@ rni[i~~QlJ1áSOdik ryété~ feUÁf1gólt. M;;~'~z ritkán'h~dui ,
A túlműködő pajzsmirigy-szövet sokkal érzékenyebb a búzacsírá- e/ó:" \>.....0:,,"'/""
,:~-
;.~,,//) t·
. ; ';. -:,',,: '~" ';.
':·?;':"Y'i;;.,;, "":'/~/'(.\ "::' .;:},<"'/'.::;, ' -:
ban és a szójababban található lektinek összetapasztó hatására, mint
az egészséges pajzsmirigysz övet/' Talán ez ad magyarázatot arra, hogy Azok a Ovércsoportúak, akik sok gabonamagot fogya sztanak, rend-
számos izgalmas, honlapomon olvasható beszámolóban arról tu- kívül hajlamosak az autoimmun betegségekre. A lektinek súlyosbítják
dósítanak a pajzsmirigy-betegek, hogy állapotukban spontán javulás a hiperimmunizációra való hajlamot, ami jellemző az autoimmun be-
állt be, egyszerűen a vércsoport-diéta követése által. Az érintett sze- tegségekre.
mély minden esetben Ovércsoportú volt, tehát arra a következtetésre Minden O vércsoportúnál fokozott a gyulladásos betegségek
jutottam, hogy az alacsony lektintartalmú étrend valahogy megszűn- kockázata. Az idős Ovércsoportúak hajlamosak az osteoarthritisre, ami
200
201
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
}~~!~~I~lt~}>~>~~o~'
·CAp~iliibéln;i~i ~i8~t~~g:fár~~ág~t ér)~6~ éS fáj8~IB~im y~~k;·~~g~~rt~rn, ki 6r?
~6s6mat. h6gyvég~Z:tes'seil.er nála~miriden labó~i~gálatot . ·amitcsak le~et: Sed.és'.'
ANA~rtékemt61 ma~as ~ott;és ré~matblógushqi küldték, . áidmégtöbb laboNizsgáJa-
1:o~Yégeztete~el i f1'~gáll~pít~~: h()gy SjÖgren-szindr,órnám van. és.azt'is rnondta;eny-
·.•·. héy·.·fokon(· a>sc.l er()8errri~, }I~PUS'~sirnás ·• •·..r)uÍ'T1áS/áLltoimdw~ · } betegségek:..•. jelei •·.• is. } yné><J ~!'1tégrak· ·'f·.·..·.•··,· .· ·•.•....• ..••...'. ·.' ·i.·•..20?
J;~lii.~:;t~,;~)~i; '
mutatkoznak náJam > ~árornóránké~t szedteinasfPirint. hogy csökkentsem a fájdalmat.
és bő~Örn a i~rti.zóQtartilrrÍÚ kré~ek ell~nén~ ~i~ kiüt~ses vottés háinl6tt.)úliuselső .
.·.hetében kezdte m el a·vércSop()rt:~iétát.és augusztu's nyolcadiká~már táhCoItam a lá-
,
,••., . ·,.·'~s,k.•'"Ü. ·V' ő..•jén
n.••.Y.().,.m . . .
.>.··,> .'
' J~.: ';'-: :;;.~':':;:.::..
': ::' ' " . i .' . ; .
0. °
. :..: . • .:;
számukra a fejlődéshez, az után is, hogy elfordultak a vadászó élet- Az A vércsoportúak egészségügyi kockázatai
módtól. Az A vércsoportúak hajlamosak a stressz elfojtására, és ez na-
gyon jó szolgálatot tett őseiknek, azonban a ma élő A vércsoportúakat
próbatétel elé állíthatja. A mindennapos, halmozódó stresszhelyzete-
ket ön nehezebben heveri ki, ha már egyszer a stresszhormonok
~~t~~~~[~í~~f?f'i,tr1f ';r8/-rúlreagáljaWstres#f "
működésbe léptek. A krónikus stressz következményei világosan meg-
k~jtii6il;;i~~:~ii~i~t~';;'i H ~~ehéie~heveri ki 3'! : tD~~~~~·~d~i;~li~i'~ih <
mutatkoznak abban, hogy az A vércsoportúak hajlamosabbak az
érrendszeri és szívbetegségekre, valamint a rákbetegségekre. A
~r~~~~:i~~~k " !:( ?>:"'{ , össiefüggésbehoznatóiŰ >
Alzheimer-kórral éS3i ' } :..
,:: SzeUemikimerÜltiég: időskori elbutuláisal :" :
stresszhormonok egyensúlyban tartása talán a legfontosabb, amit az túltermlelés1ére,?/ ,:" i S napközbeni/' \ """""'; ".~Astresszhiirmonok , '. ,"
A vércsoportúak tehetnek az egészségükért. -Elfojtott sz~ioiigás ;i; !el§iíilása,kg,@járó>! .,"
his.ztéria, intl'Ovérzi6 i :.. '.. Izomszövet-veszteség"ez '.'
Az A vércsoportú emberek evolúciójának kulcsa a túlélésért való
.t>: "i:':" ,' :'i",,',,;,'<i i l ~. , ·Növeked.ett.Yérsúriís~) vezethet :',.," .'
küzdelem, amit a húsutánpótlás megcsappanásakor folytattak. Amikor ~Ha túliásba.viszi i '<
elfogytak az afrikai vadállatcsordák, az emberek ősi otthonukat el- sportol, megerőlteti m~gát '
;; ~ebo~tja a barátságos _.....
hagyva Európa és Ázsia felé vándoroltak. Az idők során mindenevővé gasztrolntesztinális ,·•.••'.•, /
váltak, így pótolták a már csak korl átozott mennyiségben hozzáférhető b~ktériúmoka.t :: :i' ; i'> ....:,
. . .. .. , . , " ". .,q ~Immunszuppresszió · /, .:',;
hústáplálékot. Az alkalmazkodás, melynek eredménye az A vércsoport
'. '.~.'. Előiegíti,·3i. ;, :., ,'< i·· ,
létrejötte, a szénhidrátból származó tápanyagok tökéletes hasznosí- izomveszteségét és ~ t " ..'.
tásán alapult. Ez a biológiai alkalmazkodás ma is megfigyelhető az A testzsír növekedését ' ,.,.. .
vércsoportúak emésztési folyamataiban. A gyomorban található kis EH~SZTÉr;~~· ,·.: ", ,.:. " ,'-._
::.:'.'.::-:
mennyiségű sósav, és a belekben lévő nagy mennyiségű díszacharido-
Túlérzékenységafelhárn '
növekedési faktora .'.' ". . .
kat is bontó enzimek teszik lehet őv é a szénhidrátok hatékonyabb
emésztését. Ám ugyanezek a tényezők meg is nehezítik az állati fehér-
jék és a zsír emésztését és hasznosítását.
Az A vércsoportúak érzékeny hormonális egyensúlya - például az
örökké magas kortizolszint hatásai - hajlamosabbá teszik őket a diabé- NON-SZEKRÉTOR i'
Kissémagásabb " < {
teszre, a szívbetegségre és a daganatos betegségekre. De hogy mond- )argasa~: ' , . ;> "," ,«','i, Igyornorsavszintjük mi.att,
jak valami jót is: az A vércsoportból adódó minden kockázati tényező számukrá jobban: . ,;r'
émészthetők az állati',<"
jelentősen csökkenthető azzal, hogy betartják a vércsoport-diéta fehérjék> "••. .·'Y •. .•• '
előírásait! . . '> .Ó.. • " ' . " . ,,.I~ÖSE~:Agyomorsav •..
Az A vércsoportúaknak szóló előírások életmód-stratégiákat, táplál- csökkenésemiatt >. .
r,,·,·,' ··.' < ,..... ,,'.••. ,.:. " ,"':.' . 1nehezebben emésztik az
kozási irányelveket, a hormonegyensúlyt szabályozó módszereket, ic' ':,.'···./';>:>,/·.'.' 1~,II~~i f~~Njélcét ..,Z '.
mozgásterápiákat és speciális étrendi irányelveket ismertetnek meg
önnel, melyek segítségével javíthatja egészségi állapotát, csökkentheti
a rizikófaktorokat és leküzdheti a betegségeket. Az.int~Ítiryá!is ·al~alik~s) :· f;Nagy'mennyisegű ;p; .<•·• NON;SIEKRÉT()R<,...•. ; '. '
f9szf~tázenztm ~Iánya > ; ;,
szérurn.koleszterin;>{;i { ~iss(nagyobb mennyiségű "
" ':,< .., ; különösen LDl'iéimeléS " IOtesztinális.alka'ikus··.·····.· >.'
-; . '.'. «~A,.< . Megnehézfti á : " " ';',; foszfatáz><. );>, ""),,'
"", <::):..~:; :.>.{/.:..: iS~~lebontá~t-:~: : :-~: -:; :(~:
204
205
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Életmód-stratégiák
Az A vércsoportúaknak szánt előírások étrendi, viselkedési és környe- A következő irányelvek betartásával olyan életmód alakítható ki, mely-
zeti terápiák kombinációi, melyek segítenek abban, hogy ön helyesen, nek segítségével az A vércsoportúak egészségesek és hosszú életűek
a vércsoportja szerint éljen. lehetnek.
(~4.~~i~~Ji~li~ís~íf~\~i;
beállítására az erőteljes fényfürdő és a metilkobalamin kombinációja.
A metilkobalamin segítségével érhető el, hogy az erős fény hatásos le-
gyen. A metilkobalamin javítja az alvás minőségét, és segít abban,
hogy frissen ébredjen. Bár a metilkobalamin nem gyakorol hatást az <t~m~n~Sjét.tJ~f().IY~()I., s?ppe~ ~?z~~.ate~ón1é~.~~etét; • ~.•.h9nnons. z ini~t·,a szífe~s•.•·'"
~~aY.'ltr.~tll
összkortizolszintre, áthelyezheti a kortizoltermelés csúcspontjának
idejét, és segíthet beállítani a "kortizol-órát".
;, haa
~;6~;~~~~~~J~;gé~~9~fl~~~s ·:~;~:~f~~~{6t~ftt~~~~.~!r~~:rHq~~'
mellett javasolt. Tapasztalataim szerint az A vércsoportúak számára
veszélytelen a használata, és jótékony hatású: például enyhíti az EGF
receptor túltermelésével és az immunfunkciókkal kapcsolatos problé- k()rtlzolszlnt alváS kozben magas..~ a .szerv:ezet ~. huszonnégy órás ritmusát '.
mákat. Azonban hormonokat csak akkor szabad táplálék-kiegészítő felbórftja.·Például, ha.éjfélkor. magas a kortizolszint, az megyáltoztatja:a ésontok/. c
ként alkalmazni, amikor a szelídebb módszerek már csődöt mondtak. i~eg~l1~r~éJq~i".f()lyarnátát á. követ~;ZcS6apor)' lÍgy, hogy ••.~.·. Sso~t;'öv~kedé~ •• /;'Q' ><F.\
anyagcseréjének rela~v egyensúly~t' a'csqntépítés.hélyett 'a ~óntléépítés'f~lé billé~tiel . · . • .
l.!asonl<s)~le~~ég flgyelh~t<5 n;Jeg a pórregel1erá'ódássaJ kcipcsolatban is-.Haa',' ,c. r .
2. Táplálkozzon helyesen, hogy erős és kiegyensúlyozott legyen!
Amellett, hogy helyesen, az A vércsoportúak igényeinek megfelelően ,'~~;~~1~~~ty:~.~~~~~~~d}i~~t~6d~s: ;';,~~~~;i~41blf!~~m~~~'>;
táplálkozik, csökkentse a stresszhatásokat a következő előírások betar- '. m~rad ~lyásk?3ben . ()rdögi kör. rne~ amagaskortizolszint alváshiányhozvezet, az
tásával: al~~i§y p;clig rnag~k0rtiiolszintét eredményez.E2:nen1 méglepó,.hiszen az : '.,i" O"
kezdi az emésztést, és izom-összehúzódásokkal segíti, hogy az Teljesen helyénvaló ugyan, hogy az A vércsoportúak intenzíven ed-
étel elkeveredjen a kiválasztott nedvekkel. Ha a szervezete kevés zen~k, ha egészségesek és jó a kondíciójuk, de ne felejtse el, hogy ezek
emésztőnedvet választ ki, az étel tovább marad agyomorban. a fajta sportok nem működnek biztonsági szelepként az ön vér-
Ezenkívül ügyeljen arra is, hogy milyen ételeket párosít össze. csoportja esetében. Láttam olyan A vércsoportúakat, akik kitűntek a
Hatékonyabban emészti meg és dolgozza fel a táplálékot, ha súl!e~elésben vagy az aerobikban, de még így is nagyon kellett vi-
nem fogyaszt egy étkezésen belül keményítőket és fehérjéket. gyazmuk arra, hogy ne edzék túl magukat. Ennek jelei: krónikusan hi-
Segíti az emésztést, ha étkezés előtt harminc perccel valamilyen de? .~~zek, ,re,ndkívül erős fáradtság két órával edzés után, vagy
gyomorkeserűt iszik. szedules felallaskor. Ha sokat edz, és ezek közül bármelyik figyelmez-
tető jelet észleli, csökkentse a megterhelést!
3. A testedzés, mint biztonsági szelep A következő edzéstervet ajánlom az egészséges A vércsoportúaknak:
A megemelkedett kortizolszint miatt az A vércsoportúak nehezebben
heverik ki a stresszt. Kutatások tanúsága szerint a teljes kortizolszint
csökkenthető rendszeres edzésprogrammal, mert az növeli a koncent-
rációs képességet és nyugtató hatású. Rendszeresen űzze a következő
sportokat:
210
211
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
• Minden nap iktasson be egy-két rövid pihenőt! sen fontos, hogy kövesse az A vércsoportúaknak előírt diétát,
• Minden este ugyanabban az időben fektesse le, és gondoskodjon hogy gyomorsav-termelése olyan szinten maradjon, ami le-
arról, hogy gyermeke minden éjjel nyolc-tíz órát aludjon, hogy hetővé teszi a megfelelő emésztést. Napi kétszer vegyen be L-
ne boruljon fel huszonnégy órás ritmusa és a kortizol-egyensú- hisztidint, evés előtt igyon keserűfüvekből készült gyenge teát,
lya. és kerülje a szénsavas italokat!
• Hallgattasson vele stresszoldó zenét, és párologtasson illóolaj0- • A huszonnégy órá s ritmus fenntartása nehezére eshet az idősek
kat a szobájában! nek. Általában több problémát okoz nekik az alvászavar és az
• Az A vércsoportúak hajlamosak magukba fojtani indulataikat. álmatlanság. Talán több B12-vitaminra, vagy melatoninra van
Különösen figyeljen oda, ha gyermeke izgatott vagy szomorko- szüksége.
dik. Bátorítsa, hogy mondja el önnek, ha valami bántja! • Hatvanéves kor fölött a szagérzékelés romlik, olykor drámai mó-
don. A szagérzékelés az ízérzékelésben is szerepet játszik.
Nagyobb gyerekek A szaglás és az ízlelés egyaránt az emésztőnedvek aktivizálására
• Az erőszakos filmek helyett ajánljon inkább vígjátékokat! A ne- szolgál, arra figyelmeztet, hogy "itt az étkezés ideje". Akiknek
vetés csökkenti a stresszt; az erőszaktól felszökik a kortizolszint. rossz a szaglásuk és az ízlelésük, gyakran túl keveset esznek.
• Ne legyen heti egy-két alkalomnál több iskolán kívüli elfoglaltsá- Ha nem érzik az erős szagokat, az veszélyes is lehet, hiszen így
ga. nem veszik észre, ha az étel romlott. Az A vércsoportú időseknek
• Olyan sportot válasszon, amely nem növeli a stresszt! Például: különösen nagy problémát jelent, hogy túl keveset esznek.
harcművészetek, tánc. Az A vércsoportúak rosszul bírják a mo- Érzékeny immunrendszerük a bakteriális fertőzésekre is hajla-
noton, állóképességet igénylő sportokat. mosabbá teszi őket.
• Tanítson gyermekének problémamegoldó technikákat, mert az A • A stressz következményei, különösen a magas korti zolszint,
vércsoportúak hamar elvesztik a kedvüket. szervi elváltozásokat okozhatnak. Különösen azt vegye figye-
• Minden nap azonos időben étkezzen! lembe, hogy a magas kortizolszint csontvesztést idézhet elő.
• Ébressze fel gyermekében a természet szeretetét, és javasolja A naponta rendszeresen végzett lazító és nyújtó gyakorlatok las-
neki a hosszú sétákat, a táborozást és a madarak megfigyelését! sítják a csontritkulás folyamatát. A magas kortizolszint összefüg-
• Beszélgessen gyermekével! Bátorítsa, hogy őszintén mondjon el gésbe hozható az Alzheimer-kórral és az időskori elbutulással.
mindent, és nem kell félnie szidástól vagy büntetéstől. Az A vér-
csoportúak hajlamosak elfojtani érzelmeiket, ezért különösen
oda kell figyelni erre a problémára.
Az érzelmek kiegyensúlyozása
-,
o,. Az egészséges érzelmi életért és az A vércsoporttal kapcsolatba hoz-
ható testi-lelki kiegyensúlyozatlanságok elkerülése érdekében alkal-
Az A vércsoportúak egyedi jellegzetességei különleges kihívások elé
mazza a következő viselkedésmintákat a mindennapi életben:
á11ítják az időseket - ezek mindegyike hatékonyan kezelhető a meg-
felelő stratégiával. Figyeljen oda a következőkre:
Jó tanácsok
• A gyomorsavtermelés, ami eleve alacsony az A vércsoportúak- ,
./ Beszéljen hangosan, ha szorong, vagy ha izgatott! Ne fojtsa el in-
nál, az idős embereknél további 20 százalékkal csökken. Különö- ,,I' dulatait, érzelmeit! Énekeljen!
.r
'.1
212
"
213
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
,/ Mielőtt új feladatot vagy felelősséget vállalna magára, mondjon roverzióra való hajlam, a részletekben való elmerülés, vagy akár a
le egy már meglévőről! kényszeres viselkedés. Nem az a szándékom, hogy akárkit is megb é-
,/ Alkalmazzon természetes fényterápiát a munkahelyén! lyegezzek. A személyiség teljesen egyéni, és a genetikailag örökletes
,/ Legyen határozott! A halogatás emeli a kortizolszintet. hajlamok a teljes képnek csak egy töredékét alkotják. Azonban át kell
,/ Minden hónapban töltsön el egy napot teljes csendben és ma- gondolnia, hogy ezek az adatok mennyiben vonatkoznak önre! Ta-
gányban! pasztalataim szerint ezek az ősi viselkedésminták akkor nyilvánulnak
,/ Amikor edz, álljon le még mielőtt elérte teljesítőképessége határát! meg a legfeltűnőbben, amikor csökken a tűrőképesség és növekszik a
,/ Ossza be fizikai és szellemi munkáját! stressz.
,/ Egészítse ki étrendjét stresszcsökkentőadaptogénekkel! Ha ön olyan A vércsoportú, akire ráillenek az introverzió és az úgy-
nevezett "C típusú viselkedés" jellemvonásai, vizsgálja meg, hogy miért
l. Ismerje fel tendenciáit! nem ad hangot érzelmeinek és elképzeléseinek. Korl átozza-e a
Kutatások tanúsítják, hogy a magas kortizolszint és a "C típusú viselke- munkája vagy a kapcsolata? Van-e valaki, akivel beszélhet érzelmeiről?
dés " összefügg egymással. Ez a személyiségtípus hajlamos a rosszin- Elégendő kihívást jelent-e munkája vagy hobbija? Képes-e megfelelő
dulatú daganatos betegségekre, ami egybecseng azzal, amit már mértékű önkifejezésre? Már jóval azelőtt elfojtja érzelmeit, mielőtt
tudunk az A vércsoportúakról: szinte minden ismert rákbetegségnek még valakivel megoszthatná titkait?
magasabb az előfordulási aránya az A vércsoportúak köz ött, mint más Saját kutatásaim azt bizonyítják, hogy az introverzió és az elem-
vércsoportúaknál. A "C típusú viselkedés" összefügg a magasabb korti- zőkészség kül önösen az A vércsoportú férfiakra jellemző. Más ta-
zolszint várható hatásaival. Például azok az emberek, akikre ez a vi- nulmányok, melyeket már idéztem, azt tanúsítják, hogy a magas
selkedés jellemző, hajlamosak elfojtani szorongásaikat; magabiztosnak kortizolszint összefügg a félénkséggel és a dadogással gyermekeknél,
és rendezettnek tűnnek; érzelmi gátakat emelnek, hogy ne kelljen szo- és a szülés utáni depresszióval és szorongással az újdonsült anyáknál.
ros érzelmi kapcsolatot kialakítaniuk; gyakran úgy érzik, nem érdem- Az A vércsoportúak gyakran akkor érik el a mentális egyensúlyi ál-
lik meg a szeretetet; többet fektetnek egy kapcsolatba, mint amennyit ~apotot, amikor lehetőségük van az önkifejezésre -legyen az művészet,
nyernek belőle; nagyfokú önsajnálat jellemzi őket; apró, jelentéktelen irás, verbális vagy fizikai önkifejezés. Az ön számára hasznosak lehetnek
dolgok miatt aggódnak. A magas kortizolszint összefüggésbe hozható az olyan kedélyállapotot javító vagy nyugtató gyógynövények is, mint
a félénkséggel és az óvatos viselkedéssel gyerekeknél; a .cíníkusan például az orbáncfű, a kamilla, a macskagyökér vagy a golgotavirág.
szurkálódó" férfiakkal; a nagyon fiatal anyáknál jelentkező szülés Ne felejtsen el szünetet tartani, amikor olyan munkát végez, ami
utáni depresszióval és szorongással; a hiperaktív, érzelmeiket elfojtó, nagy koncentrációt igényel! Mivel én is az A vércsoportúak közé tar-
valamint a dadogó és kommunikációs nehézségekkel küszködő gyere- tozom, észrevettem, hogy sokkal jobb a teljesítőképességem, ha nem
kekkel. hajtom magam a kimerültség határáig, hanem egy időre abbahagyom
A japán népszerű pszichológia a részletek és a finom árnyalatok a szellemi munkát, és egy fizikaival, például barkácsolással váltom fel.
iránti érzéket emeli ki, mint az A vércsoportúak legjellemzőbb tulaj- Gyakran, naponta többször váltogatom a szellemi és a fizikai tevé -
donságát. Ezt érdekesnek találom, az A vércsoportúak és a rögeszmés- kenységeket. Így újítom meg a munkaképességemet. Azt tapasztaltam,
kényszeres viselkedés ismert összefüggésének fényében. Talán az hogy így tárgyilagosabb és kreatívabb leszek. Ezzel a stratégiával azt
egészséges A vércsoportú emberek "részletközpontúsága" végletes a hajlamomat is mérsékelni tudom, hogy addig idegesítem magam a
formában rögeszmés-kényszeres viselkedéssé változik. részletek miatt, míg az egész munkát el nem rontom. Winston
Gondolja végig, hogy illenek-e önre azok a jellemvonások, melyek Churchill írt először arról, hogy képes "pihenőre tenni" agya egyes ré-
a kutatók szerint jellemzőbbekerre a vércsoportra - külön ösen az int- szeit, egyszerűen úgy, hogy addig más részeit használja. Churchill biz-
214 215
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
tosan A vércsoportú volt! A második világháború idején is képes volt INULA RACEMOSA. Ázsiai növény, mely elsősorban a szív és az ér-
mindig időt szakítani az akvarellfestésre. rendszer egészségi állapotára hat jótékonyan, a terminaliához hason-
lóan.
GINGKO BILOBA. Páfrányfenyő, melyet általában mern óriajavít ónak
2. Használjon adaptogéneket stresszkezelő képességének javítására!
tartanak, valójában jelentős stresszellenes (kortizolgátló) tevékenysé-
Az "adaptogén" szó azoknak a növényeknek a meghatározásár~ ,szü-
get fejt ki, és rendkívül jó hatású az A vércsoportúak számára.
letett, melyek javítják a nem specifikus stresszre adott reakciókat.
A legt öbb ilyen növény kétirányú, vagyis normalizáló hatást gyakorol
3. Küzdje le a stresszt a megfelelő táplálék-kiegészítőkkel!
az ön élettani folyamataira - ha valamiből túl kevés van, növelik, ha
Erős mentális, emocionális vagy fizikai stressz hatása alatt néhány
pedig túl sok, csökkentik. Az alábbi adaptogének jó hatásúak az A vér-
táplálék-kiegészítőkülönösen fontos az A vércsoportúaknak.
csoportúak számára.
C-VITAMIN. Bizonyított, hogy a C-vitamin, napi 500 mg-nál nagyobb
KOREAI VAGY KÍNAI GINSZENG (Panax ginseng). A koreai és a kínai mennyiségben, gátolja a magas kortizo1szint kialakulását erőteljes
ginszeng leginkább a férfiaknak való. Számtalan, kísérlet b~z~~y!tja, stressz hatása alatt.
hogy javítja a fizikai vagy kémiai stresszre adott valaszokat, es j ótéko- B-VITAMINOK. Az A vércsoportúaknak sok B1-, Bs- és B6-vitaminra
nyan hat a központi idegrendszerre, a szívre és az érrendszerre, vala- van szükségük (és ha vegán, azaz szigorú vegetáriánus életmódot foly-
mint a belső elválasztású mirigyekre. tat, gondoskodjon a megfelelő mennyiségű B12-vitamin beviteléről is),
SZIBÉRW GINSZENG (Eleutherococcus senticosus). A szibériai ginszeng hogy optimálisak legyenek a stresszreakciói. A B1- és B6-vitaminok ja-
férfiaknak és nőknek egyaránt jót tesz, és az is bizonyított, hogy segíti vítják amellékvese kortizoltermelését, és egyidejűleg normalizálják
a szervezet alkalmazkodását stresszhelyzetekben. m űködési ritmusát. A stressz gyakorlatilag minden formája túl sok Bs-
WITHANIA SOMNIFERA (ASHWAGANDHA). Indiai ginszengnek is neve- vitamint von el öntől, ami fokozza a stresszre adott túlzott reakciókat
zik, és a legkiválóbb ayurvédikus adaptogénnek tartják. A koreai és kí- és a kimerültséget.
nai ginszenghez hasonló stresszellenes és anabolikus hatású. CINK. 15-20 mg cink csökkentheti a kortizolszintet.
OCIMUM BASILlCUM L. VAGY "SZENT BAZSALIKOM". Ez a növény az TIROZIN. Ez egy aminosav, ami akut stressz esetén a legajánlatosabb.
indiaiak szerint szent, ezért nagy tisztelet övezi. Tágabb értelemben Megbízható kutatási eredmények szerint stresszhelyzetet megelőzően
adaptogénnek min ősül, és javítja az A vércsoportúak stresszre adott 3-7 mg tirozin bevétele lényegesen csökkenti az akut stressz és a ki-
válaszait. merültség a teljesítményre gyakorolt hatásait.
BOERHAAVIA. A hagyomány által májfűnek tartott Boerhaavia FOSZFATIDILSZERIN. A foszfatidilszerin nyomokban a lecitinben lel-
szintén hatásos stresszmentesítő az A vércsoportúak számára. A hető fel, szabályozza a HPA-tengely stressz által elindított tevékenysé-
plazmakortizol-szintet jelentősen csökkentheti stresszhelyzetben, ,és gét. (Megjegyzés: 400-800 mg szükséges a kívánt eredményhez, és ez
megakadályozza az immunrendszer legyengülését. Azoknak az A ver- a táplálék-kiegészítő nagyon drága.)
csoportúaknak, akik olyan huzamos ideig álltak stressz hatása alatt, FrrOSZTERINEK. A fitoszterinek olyan fitokemikáliák, melyeket
hogy kortizolkészletük kimerült, a Boerhaavia kétirányú adaptogén általában "növényi zsírnak" neveznek, és kémiailag nagyon hasonlíta-
tevékenysége helyreállítja azt. nak a koleszterinhez, de úgy tűnik, hogy adaptogén biológiai tevé-
lERMINALIA ARJUNA. Az indiai hagyományos orvoslás e klasszikus kenységre is képesek. Stresszhelyzetben k ülönösen hasznosak az
szíver ősít ője jótékony hatású a szívbetegségre hajlamos A vércsopor- immunszuppresszió megakadályozásában, valamint a kortizol és
túak számára. A kortizolszint csökkentése által enyhíti a stresszhatását. DHEA szintjének normalizálásában.
217
216
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
4. Csökkentse a stressztényezőket környezetében! gést, és a kezeléssel nem célozzák meg a magas kortizolszint
Az alábbi tényezőkről tudjuk, hogy emelik a kortizolszintet, és fokoz- szabályozását. Véleményem szerint az OCD a kortizollal kapcso-
zák a szellemi kimerültséget az A vércsoportúaknál. Óvakodjon tőlük, latos, és nem a szerotoninnal. Olyan terápiát válasszon, mely a
és amennyire lehet, kerülje őket! stressz csökkentésére összpontosít.
• Fogyókúra (kevés kalória) • A kényszeres neurózisban szenvedő betegeknek alacsony a me-
• Tömeg latoninszintjük. Kérdezze meg orvosát, hogy javasolja-e a mela-
• Eredménytelen értekezletek • Magas szénhidráttartalmú reg-
geli tonin szedését!
• Anyagi kérdések
• Hosszú telefonbeszélgetések • Túl sok cukor és keményítő
• Erőszakos filmek 6. Vegye kezébe az irányítást!
• Negatív érzelmek
• Erős vegyszerek Természetesen egyik pillanatról a másikra nem .s étálhat ki" egysze-
• Aggódás másokért
rűen a stresszt okozó helyzetekből, akár a munkahelyét, akár emberi
• Túlságosan hideg vagy meleg • Erős szagok és illatok
kapcsolatait vagy éppen családi körülményeit érintik. De azért néhány
idő • Zaj
• Túlfeszített munka dolgot tehet, hogy könnyítsen a helyzetén. Új válaszreakciókat fej-
• Napozás leszthet ki a düh és a konfliktusok hatástalanítására. Megtanulhatja
• Alváshiány • Túl sok edzés
jobban beosztani az idejét. Egyszerűen nemet mondhat, ha újabb el-
• Kávé (1 csészénél több) • Viták
várásokat támasztanak önnel szemben. Döntéseket hozhat. Ez utóbbi
• Dohányzás a legfontosabb. Amikor egy ügy megoldatlan marad, krónikus stresszt
Egyéb módszerek a harmonikus környezet kialakításához: okoz. A megoldatlan problémák hasonlitanak a számítógépes vírus-
hoz. Felfalják az összes elérhető memóriát, és lehetetlenné teszik az
ZENE. A zene igen hatásos stresszoldó. Helyesen alkalmazva olyan "programok" futását, mint például a jó egészség és a lelki béke.
csökkentheti vagy tompíthatja a stresszreakciókat.é Azonban egyes ze- A rendezetlen érzelmek rontják egészsége és élete minőségét. Kor-
nék éppen az ellenkező hatást váltják ki, úgyhogy a zene kétélű fegy- látozzák a világos gondolkodásra való képességet, a termelékenységet,
ver. Kutatások tanúsága szerint a következő zeneszerzők művei és a stresszhez való alkalmazkodást. A pozitív, elfogadó érzések jelen-
csökkentik a kortizolszintet: tik az ön számára a legjobb védekezést a stressz ellen - ez az oka an-
J. Strauss keringői nak, hogy a relaxációs gyakorlatok olyan elengedhetetlenül fontosak
H.W Henze modern klasszikus zeneművei az A vércsoportúak számára. !
AROMATERÁPIA: A kamilla és a citrom nyugtató hatású illóolajok. Hasz- Kétfokozatú étrend az A véreseportúaknak
nálja őket kedve szerint.
A kétfokozatú étrend teszi iga-
5. Válasszon megfelelő módszert a szorongás kezelésére! :. ~~~~?~j~fa~?~t~~~1!~1~(,i. zán személyre szabottá ezt a
Ha kezelés alatt áll szorongás vagy kényszeres neurózis (OCD) miatt: ..könry~p k!ii~!?et?,· ?tth9Qljjyál-t~~et · . programot. Tapasztalataim sze-
szekrétorsiátuSca.IT1egcíl/?p(~?séJfJóz~ ; . . rint egyeseknek tökéletesen
• Az OCD kezelésénél leggyakrabban a szerotoninszint kiegyenlí- .Meigtalálja ác.fijggelékben;·,;; ,...•;';.;'f'.' megfelel az első fokozat - ami azt
".",' o"·· - .. .." .....-"'_'
. _._.::.:~. : \ ,.... _: .~ -_.- <>. ! "'. ~>-:~
218 219
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
é trendj ü kb ő l. általános étrend-kiegészítőként pedig semleges ételeket Személyre szabott étrendi úbnutató
alkalmaznak. Másoknak szigorúbb tervre van szükségük, különösen,
ha krónikus betegségben szenvednek. A második fokozatú étrend Ha ön egészséges A vércsoportú, az első fokozat listájáról válogathatja
segít a betegség leküzdésében és az egészség helyreállításában. össze a jó egészséghez szükséges ételeket. Hogy a lehető legjobban
prafitáljon belőle, tartsa szem előtt az alábbi útmutatásokat!
Szekrétor státusa befolyásolhatja, hogy képes-e bizonyos ételek töké-
letes megemésztésére és feldolgozására. Ennél az oknál fogva minden Jó tanácsok:
élelmiszerlistán külön oszlop szerepel a szekrétorok és a non-szekréto- ,/ Kerülje a túlzott húsfogyasztást! A sósav és a vékonybél alkalikus
rak számára. Bár az emberek többsége szekrétor, és teljes nyugalom- foszfatáz alacsony szintje miatt a hús rosszul emészthető az A
mal követheti a szekrétoroknak szóló útmutatásokat, egyáltalán nem vércsoportúak számára, és fogyasztása egy sor anyagcsere-prob-
mindegy, ha ön véletlenül mégis non-szekrétor, ami a teljes népesség lémát okozhat.
körülbelül 20 százalékát teszi ki. ,/ Korlátozza a semleges hatású húsok, úgy mint a csirke és a puly-
Ritkán az Rh és MN státus is befolyásolhatja az ételek rangsoralását. ka fogyasztását heti 2-3 alkalomra!
Ezeket a különbségeket a megfelelő táblázatban feltüntettük. ,/ Elsődlegesenszójatermékekbőlés friss tengeri ételekből fedezze
fehérjeszükségletét!
· · JÓT~K6NY,.8ÁTÁSÜ: · Eie~ ~!él~l~i~ieP~k blYiih·.· ÖssL:~i~véSk~t'~ftalrB~r{ak.·· ":;el~ek ,/ Kis mennyiségben fogyaszthat baktériumkultúrával készült tej-
javíijéÍkazanyagGeréi:;'azimmunrendszert étaszefVezeimúködését! ' , .... ......; ~,' . ' termékeket, de a friss tejből készült élelmiszereket kerülje, mert
."..;-2:;~~·~-::~- :~);;:~t;ff-}-~\ :.:;:;·~/~::.;.:,~~p.-t~ ~;?:~~é~~~~.::>-·:·~'·;.'\·>;"-'<"' ;:.:.<::' / .'.::; /-;· ·'Y-·<_:~B'~;~,::· ·~·~ :;:::::'~::'::.--: <- j-"\ >;:: ~J><k/~.'·< j.~.~~:::.-:::-:y:----_:: .:»:-~ " : :.'r ."
azok túlzott nyálkatermelést okoznak! A baktériumkultúrával
SEMLEGES: Ezekrl~k'aié;~I~isiefekri,e~átiaJában·.nirl<:skÖzVetJenj6tékOnYVagy káros.: készült tejtermékek probiotikus hatásúak; javítják a bélflórát és
hatá!;u.ka.vérésoportsiémpontjából,.deösszeteyóikszükségesek a kiegyensúlyozott erősítik az immunrendszert.
,táfl~"~9~hoz.",.- .', "/ · i. Ó, ' , . " " " · ' " ... < " ,/ Fogyasszon babot; a bab alapvető növényi fehérjeforrás az A vér-
· .~~~:~ENb~: ~~kri~k'~·éi~;;ni~i~~~kne~ ai' ösJ~f~CÓi:ká~~s~~· .~' ~R csoportúak számára!
,/ Ne vigye túlzásba a gabonafélék, különösen a búzából származó
. y~,.~<:>8c>N~· .,'., ·..'.' J,}.;,";- , ''. ..•• , z '. ' .' •.
ételek fogyasztását! Kerülje a búzát, ha súlyproblémái vannak
vagy hajlamos a nyálkatermelésre!
,/ Egyen sok jótékony hatású gyümölcsöt és zöldséget!
A vércsoport-diéta kétfokozatú rendszere ,/ Kedve szerint fogyasszon dióféléket és olajos magvakat! Ezek az
élelmiszerek nagy mennyiségben fogyasztva igen jó hatásúak az
Első fokozat: a maximális egészségért A vércsoportúak szívműködésére és érren dszerére.
Kezdje el a diétát, amilyen gyorsan csak lehet, hogy minél egészsége- ,/ Igyon zöld teát immunrendszere egészségéért!
sebb legyen. Az első fokozatban szerepl ő ajánlott élelmiszerek és ,/ Fogyasszon A-provitaminban gazdag ételeket, mint például a
kiegészítésképpen a semleges élelmiszerek a legtöbb egészséges em- sárgadinnye, sárgarépa, spenót, és brokkoli, hogy fokozza a bél-
bernek elegendők. rendszeri alkalikus foszfatáz mennyiségét!
220 221
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
jelentős, és fokozza a vas és a cink biológiai hozzáférhetőségét. Mint a ren dkívüli vérhígító tulajdonsága i révén képes lebontani a vérrögöket.
legtöbb erjesztett szójakészítmény, a miso lényegesen nagyobb Ez kül önösenfontos az A vércsoportú non-szekrétorok esetében, akik-
mennyiségben tartalmazza a diadzein és geni stein nev ű izoflavono- nél könnyebben alakulnak ki vérrögök, mint az A vércsoportú szek-
,kat/ melyeknek rákellenes hatást tulajdonítanak. Azonban az ön szá- rétoroknál.
má ra az a legkedvezőbb hatásuk, hogy csökkentik a rák. kifejlődésének Az Okara Koji szójakészítmé nyt az AspergilIus orizae-val erjesztik,
kockáz atát. ugyanazzal, amit a rniso készítéséhez is ha sználnak. Az Okarában
A natto hagyományos japán étel, ami a főtt szójabab Bacillus nat- jelentős mennyiségű antioxidáns található, p éldául gamma-tokoferol,
tóval való erje sztésével készül. A misóhoz hasonlóan, alapvető egész- delta-tokoferol, genisztin, daizein, genistein, és 3-hidroxiantranilin sav.
ségjavító tulajdonságai vannak. A natto daganatellenes vegyületeket A vas felszívódását is elősegíti.
és jelentős mennyiségű izoflavonokat is tartalmaz. A natto elősegíti a A japán módra, baktériumtenyészettel vagy erjesztéssel készült
vas felszívódását és a cink biológiai hozzáférhetőségét, és úgy tűnik, szójaszósz antioxidán s és rákellenes vegyületeket tartalmaz. A szója-
kedvezően hat mind a B-, mind a T-sejt immunteljesítm ényére. Anatto szósz a vas felszívódását is jótékonyan befolyásolja.
224
225
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Hús és baromfi
A legtöbb magas fehérjetartalmú étrendhez köthető betegség sokkal
gyakrabban fordul elő az A vércsoportúaknál, mivel ők gyengébben
ellátottak néhány, az állati fehérje hatékonyemésztéséhez szükséges
enzimmel és gyomornedvvel. A vörös hús serkenti az A vércsoportúak
poliamintermelését, és fokozza a rák kialakulásának kockázatát. Az A
vércsoportú non-szekrétorokról kimutatták, hogy valamivel jobb az ál-
lati fehérjék lebontása az ő esetükben, de még így is ajánlatos fe-
hérjeszükségletük zömét nem húsból, hanem más fehérjeforrásból
fedezni.
Második fokozat
227
226
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Első fokozat
228 229
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Második fokozat
230 231
ÉLETMÓD AZ ABü TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Tejtermékek és tojás
A tejtermékek csak kis mennyiségben ajánlottak az A vércsoportú
szekrétorok, és még kisebb mennyiségben a non-szekrétorok számára.
Legyen különösen óvatos, ha hajlamos a visszatérő arc- vagy homlok-
üreg-gyulladásra, illetve megfázásra, mivel a tejtermékek ny álkakép-
zők az A vércsoportúak számára. A tojás kis mennyiségben kiegészítő
fehérjeforrás lehet, k ülön ösen a non-szekrétoroknak.
232 233
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
234 235
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Babfélék és hüvelyesek
Első fokozat
Szójasajt ,.,' ' '
•Szójatej '. ,'
,Tainarindusi bab .,' '
.; ,' ,. ". , ~ - ', ' " '
236 237
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Második fokozat
238 239
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERll\'T ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Első fokozat
Gabonafélék és keményítők
RiIE°rta. .riű!iszt: -:;< .,.
Az A vércsoportú non-szekrétorok előnyösebb helyzetben vannak az Rozslisli ' <>
állati fehérjék megemésztését illetően, de inzulinérzékenységük miatt
óvatosnak kell lenniük az összetett szénhidrátok fogyasztásával - ez
nem vonatkozik a szekrétorokra. A non-szekrétorok különösen a búza
és a kukorica fogyasztásakor legyenek elővigyázatosak, mert e gabo-
nafélék lektinjei inzulinszerű hatást fejthetnek ki, ezzel csökkentik az
aktív izomtömeget és növelik a testzsír mennyiségét. Az A vércsoportú
szekrétoroknak arra is ügyelniük kell, hogy ne vigyék túlzásba a teljes Második fokozat
kiőrlésű búzából készült élelmiszerek fogyasztását, mert a bennük lévő
240 241
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
242
243
ÉLETM ÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
'.
"
244 245
ÉLE1MÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN : A VÉRCSOPORT
Gyümölcsök és gyümölcslevek
246 247
É LETMÓD AZ ABD TERV SZERINT É LJEN H ELYESEN: A VÉRCSOPO RT
Második fokozat
Első fokozat
"
248 249
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Zsírok
Első fokozat
250
251
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Második fokozat a karragén (irlandi moszat) kerülend ő, mivel felerősíthetik a más éte-
lekben található lektinek hatásait. A melasz jótékony hatású édesítő
szer az A vércsoportúak számára, és alkalmas vaspótlásra is. A
kurkuma (curry-por) egy erőteljes hatású, kurkumin new fitokemi-
káliát tartalmaz, mely csökkenti a bélrendszerben található toxinok
mennyiségét. A sörélesztő jótékony hatás ú az A vércsoportú non-szek-
rétorok számára, mivel javítja a glükóz-anyagcserét, és elősegíti a bél-
flóra egészséges egyensúlyát.
Első fokozat
252 253
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Második fokozat
255
254
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Második fokozat
Italok
Semleges italok: az alapétrend kiegészítése
Az A vércsoportú non-szekrétorok alkalmanként ihatnak egy-egy
pohár bort az étkez ésekhez. módjával fogyasztva jót tesz sz ívm űkö
désüknek és érren dszerü kn ek. A zöld teának minden A vércsoportú
egészséges ember életrnódtervében helyet kell kapnia. Azok az A vér-
csoportúak, akik nem érzékenyek a koffeinre, ihatnak napi egy csésze
kávét: számos olyan, a szójában is megtalálható enzimet tartalmaz,
mely elősegíti az immunrendszer hatékony m űk öd és ét.
Személyre szabott gyógymódok
krónikus betegségek esetén
Első fokozat
Ahogy a ' rizikófaktorokból is
látható, az A v ércsoportúak má-
soknál hajlamosabbak bizonyos
krónikus állapotokra és betegsé-
gekre. A következő rész pontos leírást ad ezekről az állapotokról és az
A vércsoporttal való összefüggésekről, és többféle, vércsoporton ala-
puló terápiát ajánl kezel ésükre. a kétfokozatú étrend mellett.
256
257
ÉLElMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
258 259
ÉLE1MÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
260 261
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
hatékonyabbá teszik a Ovércsoportúak anyagcseréjét, az A vércsopor- marad meg a bemélyedés, annál több víz van jelen, ami azt jelenti,
túaknál ellenkező hatást váltanak ki. Számos húsevő A vércsoportú hogy ön a súlyfeleslegét vagy annak egy részét vízként tárolja.
ember fáradságról és energiavesztésről számol be, külön ösen, akik ae-
robikoznak, és korlátozott mennyiségű összetett szénhidrátot fogyasz- Állapítsa meg a esípó-derék arányszámát!
tanak. A túlzott húsfogyasztás következtében egy másik probléma is A súlyfelesleg akkor a legegészségtelenebb - és akkor vezet anyagcse-
felmerülhet az A vércsoportúaknál, nevezetesen a folyadék-visszatar- re-problémákhoz -, amikor a hason összpontosul, a csípővel és a com-
tás, ami annak az eredménye, hogy képtelenek a magas fehérjetar- bokkal ellentétben. Az alábbi gyorsteszt segítségével megállapíthatja,
talmú ételek megemésztésére. Míg a Ovércsoportúak üzemanyagként hogy a saját esetében milyen a zsír eloszlása. Álljon egyenesen egy
égetik el az elfogyasztott húst, addig az A vércsoportúaknál az inkább nagy tükör elé. Mérőszalaggal mérje le dereka kerületét a legkeske-
mérgező anyagokká alakul. nyebb részen. Most mérj e le csípője kerületét a legszélesebb részen.
A lassú anyagcserével és az elhízással küszködő A vércsoportúak Ossza el dereka kerületét csípője kerületével. Az egészséges arány
újabb kihívással szembesülnek - a magas kortizolszint hatásaival. nőknél 0,7~,75, férfiaknál pedig 0,80-0,90.
Az ön számára a stresszállapot egyet jelent a súlygyarapodással.
Ennek oka, hogy a stresszhormonok hozzájárulnak az inzulin-rezisz-
tencia kialakulásához és a hormonális egyensúly felborulásához.
Ezenkívül az izomszövetet égetik el (katabolizálják) a zsír helyett.
Maga az elhízás kortizol-rezisztenciához vezeti ezzel az A vércso-
portúak veszélyes ördögi körbe kerülnek. A magas kortizolszint
összefüggésbe hozható a leptinnel, az elhízás génjéhez kapcsolódó, ét-
. vágynövelő hermonnal."
A stressz alacsony szinten tartása mellett a fogyni vágyó A vércso-
portúaknak az alábbi tanácsokat is ajánlatos betartaniuk:
264 265
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
szintre és a pajzsmirigyhormonokra is kihat. Ugyanez érvényes arra ményez. A megoldás a helyes étrend. Azonban néhány táplálék-kie-
az esetre, ha kihagyja az ebédet. Ha tényleg fogyni akar, a helyes stra- gészítő is hasznos lehet a koleszterin szinten tartásában:
tégia a kiegyensúlyozott reggeli és ebéd, valamint a megfelelő vacsora
fogyasztása, a kora esti órákban. Kerülje a késő esti nassolást! PANTETHIN: A pantethin a Bs-vitamin, vagy pantoténsav aktív for-
mája. Azonban a pantoténsav nem azonos a pantethinnel. Nézzen utá-
3. EGÉSZÍTSE KI ÉTRENDJÉT ANYAGCSERE-GYORSÍTÓKKAL! na, hogy a legközelebbi bioboltban vagy gyógyszertárban lehet-e
• CoQlO: naponta kétszer 60 mg. A koenzim QlO rendkívül fontos kapni. Számos jó hírű cég gyártja, ezért valószínűleg könnyen besze-
az energiafelhasználás és a szív egészsége szempontjából. Mint rezhető. Több tanulmány is kezeskedik arról, hogy a pantethin 18-24
táplálék-kiegészítő,csökkenti a vérnyomást, a vércukor- és a tri- százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. A pantethin a lipoprotein
gliceridszintet, míg emeli a HDL-koleszterin szintjét. Mivel a részecskék koncentrációját is csökkenti, melyek az érelmeszesedéssé
CoQlO antioxidáns, az elhízással gyakran együtt járó oxidatív- fejlődő lerakódásért felelősek. Kimutatták, hogy napi 600 mg pante-
stresszt is csökkenti, ugyanakkor növeli a szervezetben található thin 6-9 hónapon át történő szedése 37,7 százalékkal csökkenti a tri-
antioxidáns vitaminok szintjét. glicerideket diabéteszes alanyoknál- nagyobb mértékben, mint a többi
• L-karnitin: 1-2 g L-karnitin szükséges ahhoz, hogy képes legyen tesztelt gyógyszer. A menopauza időszakábanlévő nőknél sokkal na-
zsírt juttatni a mitokondriumokba (a sejten belüli "en ergia-ge- gyobb a szívbetegségek kockázata. Egy olasz kísérlet során az derült
nerátorba"), ahol az energiaforrásként használható. Bizonyított, ki, hogy tizenhat hetes kezelés után a pantethin jelentős mértékben
hogy az L-karnitin csökkenti az inzulin-rezisztenciát. csökkentette az összkoleszterin-szintet, az LDL-koleszterin, és az
LDL-K/HDL-K arányt? A pantethin használata biztonságos (még óriá-
• A biotin a zsíranyagcseréhez szükséges vitamin. Bizonyított,
hogy megfelelően adagolva a biotin csökkenti a vércukorszintet, si adagokban sem okozott semmilyen kárt a kísérleti állatokban), és az
A vércsoportúak jól tolerálják. Az A vércsoportúak számára még egy
növeli a cukortoleranciát, és enyhíti az inzulin-rezisztenciát.
nagyszerű "mellékhatással" is rendelkezik, mivel úgy javítja a stressz-
• Lipoin sav: 100-600 mg naponta tovább támogatja a megjavult
hez való alkalmazkodási képességet, hogy közben nem meríti ki a mel-
cukorfelhasználást. A lipoin sav döntő fontosságú az energiafel-
lékvese erőforrásait.
használásban, és elismerten hatékony antioxidáns.
SZÓJA: A szójatermékek fogyasztása számos tanulmány szerint
• Magnézium: napi 200-300 mg. Túlsúlyos személyeknél, kül önö-
csökkentheti a koleszterinszintet. Ez annál inkább így van, minél ma-
sen azoknál, akik nagyon rosszul dolgozzák fel a cukrot, gyakran gasabb a koleszterinszint (több mint 355 mg/dl), ami akár 20 százalék-
fordul elő ennek az ásványnak a hiánya. kal is csökkenhet. A 260-333 mg/dl kategóriában a valószínű csökkenés
• Cink: 25 mg. A cink szükséges a növekedési hormon és a pajzs- kevesebb, mint 10 százalék. A maximális hatáshoz kb. napi 50 g
mirigy működéséhez, ezenkívül javítja a stresszreakciókat. szójafehérje szükséges. Ennek szemléltet ésére képzelje el, hogy egy
• L-glutamin: 200-500 mg, naponta kétszer. csésze szójatej 4-10 grammot, 12 dekagramm tofu 8-13 milligrammot,
és 10 dekagramm szójaburger 18 grammot tartalmaz. (Magyarorszá-
Magas koleszterinszint gon mmol/l a mértékegység, mely szerint az LDL-koleszterin 2,1-5,4
Számos kísérlet tanúsága szerint az A és az AB vércsoportúaknál na- mmol/l, a HDL-koleszterin 1,0-1,7 mmol/l tartományban elfogadható
gyobb a magas koleszterinszint miatt bekövetkező szívbetegség és el- szint - dr. Zombori Zoltán.)
halálozás kockázata. Az A vércsoportúaknak fel kell ismerniük, hogy ROST: A rostnak két változata létezik - emészthető és emészthetet-
anyagcseréjük nincs felkészülve az étkezési zsírok feldolgozására, és a len. A kettő közül az emészthető rostról tartják azt, hogy csökkenti a
zsírokban gazdag étrend valószínűleg magas koleszterinszintet ered- vér koleszterinszintjét, úgy, hogy kötést képez a belekben lévő epesa-
266 267
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
vakkal. Mivel az epesavak koleszterinbőlépülnek fel, ha kikerülnek az PIRIDOXIN (B6-vitamin ): Segíti a fehérje-anyagcserét, és szabályozza
emésztőrendszerből, pótolni kell őket, tehát még többet kell előállítani a vízháztartást.
belőlük, s ezáltal csökken a koleszterinszint a vérben. Sajnos önnek na-
gyon sok emészthető rostot kell fogyasztania ahhoz, hogy jelentősebb Szívbetegség
hatást gyakoroljon koleszterinszintjére: napi 60-100 milligrammot. A vércsoport-diétán, a stressz és a koleszterinszint csökkentésén kívül
Ráadásul, ahogy emeli az emészthető rostok mennyiségét étrendjé- az alábbi kiegészítők szedésével is elősegítheti szíve egészségét:
ben, a jó koleszterin (HDL) szintje is csökken. A magas rosttartalmú
étrend jó orvosság; azonban túlzott fogyasztása a koleszterinszint GALAGONYA: A hagyományos természetgyógyászat szerint a
csökkentése érdekében irracionálisnak tűnik számomra; felmossuk a galagonya oldószerszerűhatást gyakorol az erekre, pontosabban az ar-
padlót, de a csapot nem zárjuk el. Az emészthető rostok legjobb forrása tériák falában keletkezett lerakódásokra. Az utóbbi időben angina, ma-
talán a spanyol útifűből készült por: napi háromszor egy teáskanál gas vérnyomás, szívritmuszavarok és szívinfarktus ellen alkalmazzák.
akár 15 százalékkal is csökkentheti a koleszterinszintet. KOENZIM Q10: Pozitívan hat a szívre, ezenfelül véd a fogíny, illetve
MAGNÉZIUM: Sokan szenvednek magnéziumhiányban azok k özül, a fogágy gyulladásos problémáitól, ahol a kisebb fertőzések is károsan
akiknek magas a koleszterin- és triglicerid-szintjük, tehát nekik pótlás- hatnak az erekre és a szívre, mint gócforrások. A CoQ10 megváltoz-
ra van szükségük, Az átlagos adag az A vércsoportúak számára 250- tatja a szívbetegségek természetes lefolyását az LDL-koleszterin oxi-
500 milligram naponta. A zöld levelű zöldségeknek magas a magnézi- dációjának gátlásán és az optimális sejtfunkció fenntartásán keresztül.
umtartalma. ANTIOxmÁNsoK: Számos újabb keletű kutatás alapján úgy tűnik,
hogy az érelmeszesedés mechanizmusának sarkalatos pontja a kolesz-
I. ;_ ~ " w ' " ." terinben gazdag kis sűrűségű lipoproteinek oxidációja. A kis sűrűségű
I,. ,. lipoprotein oxidáció megakadályozható a természetben előforduló an-
: ,: . ,
->:
: tioxidánsokkal, mint pl. a C- és E-vitamin, valamint a bétakarotin. Leg-
..,'
" ,' ; , , '
" '
jobb, ha az antioxidánsok pótlását az étrendünkből, vagy ételből
, '.,
"
"
, :, ,
származó táplálék-kiegészítőkbőloldja meg!
,~ ," ."
ÓVAKODJON ATúLZOTT VASPÓTLÁSTÓl! Ha vérszegénységben szen-
ved - amire az A vércsoportúak hajlamosak -, legyen óvatos a vaspót-
;' ? lással! Egy több mint 1900, negyvenkettő és hatvan év közötti finn
~~~~l
LV s
.:<J : , férfivel végzett kísérlet során azt tapasztalták, hogy minden egyes al-
; ~
:
,
:.
','c'
kalommal, amikor 1 százalékkal emelték a szérumban lévő ferritint, a
é " , ', " , ', '"
.c-> " ,
szívroham kockázata 4 százalékkal növekedett. A ferritin az a fehérje,
melyet a szervezet a vas tárolására használ. Nyilvánvaló, hogy a nagy-
BALOLAJ, LENMAGOLAJ: Van rá némi bizonyíték, hogy ahalolajjal mennyiségű vas szabadgyökök képződését katalizálja, melyek károsít-
való táplálék-kiegészítés a HDL-koleszterinszintet növeli, egy újabban ják az érfalat.
felfedezett szívbetegség-rizikófaktor, a homocisztein szintjét pedig
csökkenti. A lenmagolaj és a dió szintén gazdag forrásai az alfalinolén Növényi segítők:
savnak, ami egy omega-3 zsírsav. Terminalia arjuna: Az indiai orvoslás e klasszikus szíverősítője hasznos
PROBIOTIKUS BAKTÉRIUMOK ÉS BAKTÉRIUMKULTÚRÁVAL KÉSZÜLT ÉTE- a szívbetegségekre hajlamos A vércsoportúaknak. Ezenkívül a kolesz-
LEK: A barátságos baktériumok enyhén csökkentik a koleszterinszintet. terinszintet is hatékonyan csökkenti.
268 269
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
Rákbetegség
(különösen az emlő, a gyomor, a vastagbél
és a prosztata rosszindulatú megbetegedései)
Inula racemosa: Ázsiai növény, mely elsődlegesen a szívműködésre és
az érrendszerre hat kedvezően, ami aterminalia sztresszellenes (kor- Rákbetegség
tizolcsökkentő) hatásához hasonló.
Ön kétségtelenül akkor védekezik legjobban a rosszindulatú dagana-
tok ellen, ha követi a vércsoport-diétát, és csökkenti a stresszt. Az évek
Túlzott véralvadás során számos kiegészítő stratégiát fejlesztettem ki. Ezzel együtt sze-
Az A vércsoport összefüggésbe hozható a VIII. faktor nevű véralvadást retném hangsúlyozni, hogy egyetlen tanácsomat sem szánom az ön
okozó kémiai anyagokkal, és a von Willebrand-betegséggel. Mindkét sebésze vagy onkológusa előírásainak helyettesítésére! Tapasztala-
állapot növelheti a szívroham kockázatát. taim szerint egy olyan ellenféllel szemben, mint a rákbetegség, a leg-
hatásosabb védekezés a minél több, egymástól független és egymást
CITROMOS VÍZ: Bár a szakirodalom nem dokumentálja, egyik kölcsönösen támogató stratégia bevetése. Pácienseim rendszeresen
tanárom, John Bastyr azt mondta, hogy három-négy citrom majdnem igénybe veszik a modern orvoslás legjobb módszereit. Ugyanezt
felér a Coumadin alvadásgátló hatásával. Az A vércsoportúaknak aján- tanácsolom önnek is. A stratégiák, melyekről szó lesz, kiegészítő mód-
latos ezzel az üdítőitallal kezdeni a napot, mivel ráadásul a nyál- szerek, melyek egy jelenleg figyelmen kívül hagyott, vagy a hivatalos
orvostudomány által kevésbé fontosnak tartott megközelítés szerint
kaképződét is csökkenti, ami kimondottan erre a vércsoportra jellemző
intéznek támadást e betegségek ellen. Néhány ilyen megközelítés fel-
probléma.
fedezése éppen napjainkban zajlik, és gyanítom, hogy végül bekerül-
STRESSZCSÖKKENTÉS. Számos bizonyíték van arra, hogy az A vércso- nek a fő irányzatok közé. Addig is tekintse ezeket a módszereket egy
portúak vérük viszkozitásának (sűrűségének) növelésével reagálnak a második "kerítésnek", mellyel egy rossz szomszéd ellen védekezik.
stresszre. A relaxációs technikák, a jóga vagy a tai chi értékes kiegészí- Ha valamilyen rákos megbetegedésben szenved, nem javaslom,
t ői lehetnek a szív egészségét szolgáló életmódnak.
hogy ezeket a stratégiákat önmagukban alkalmazza! Tapasztalataim
GINGKO BILOBA / ASZPIRIN: A Gingko gátolja a vérlemezke aktiváló szerint a legsikeresebb végeredmények a legjobb hagyományos mód-
faktort, ami segíthet minimalizálni a túlzott véralvadást. Az aszpirin szerek és a természetes gyógymódok ötvözésével érhetők el.
csökkenti a koszorúér-betegségek kockázatát, részben a VIII. faktrorra
gyakorolt gátló hatása miatt. Az aszpirin kis adagban a vastagbélrák, 1. FOGYASSZON PROBIOTIKUS BAKTÉRIUMOKAT! A baktériumkultúrával
egy másik, az A vércsoportúakra jellemző betegség kockázatát is készült ételek rákellenes anyagok kincsestárai.
csökkenti. Nem javasolnám a gingko és az aszpirin együttes hasz-
nálatát, mert hajlamosak felerősíteni egymás hatását. 2. VESSE BE ALEKTINEKET A RÁK ELLEN! A lektinek nem minden esetben
károsak az ön számára. Több kísérlet során is bebizonyosodott, hogy
270 271
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
egyes lektinek összetapasztják a rosszindulatú s,ejteket. Ezekn,ek a lek- • Csökkentse a többszörösen telítetlen növényi zsírok bevitelét!
tineknek történetesen A-szem az összetételük. Altalános szabaly, hogy • Korlátozza az étkezési zsírok bevitelét az összes bevitt energia
a rosszindulatú sejtek egy bizonyos lektin már nagyon alacsony kon- 20-25 százalékára (talán a 22 százalék a legideálisabb)!
centrációjától is összetapadnak, a normál sejtek pedig nem tapadnak • Tartsa az ideális súlyát!
össze, csak ha a koncentráció jóval magasabb. A rosszindulatú sejtek • Sportoljon! Ha szeretné növeini az NK sejtek aktivitását, a sport
fokozottabb összetapadását a felületükön található receptorok segít, de ne vigye túlzásba. Ragaszkodjon az A vércsoportúaknak
számának nagymértékű növekedése okozza, ami hihetetlenül magas előírt edzéstervhez!
szaporodási sebességükből adódik. • Tartózkodjon sokat a friss levegőn és a napon!
A földimogyoró lektinről kimutatták, hogy számos emlőrákos sejtfajta
8 • Csak módjával fogyasszon alkoholt (külön ösen a férfiak)!
növekedését gátolja, azon felül, hogy elpusztítja a rákos sejteket. (A
ráksejtek elpusztítása legfeljebb laboratóriumi körűlmények k özött, • Mérsékelje a munkaóráit!
nem pedig élő szervezetben történhet - a szaklektor megjegzése.) Az • Ne dohányozzon!
amaránt lektin, a lóbab lektin, és a k öz öns éges ehető gombában lévő
'A{~ef$~~&i~~_;~~J~J~ !~~g:.
lektin mind potenciálisan jó hatásúak a vastagbélrák elleni küzdelem-
ben.
A makrobiotikus konyhára a szójatermékek dominanciája (és ebből tulajdonságaiéij.',1<9Iön9senaz bizonyos09ottbe róla,'"hogy 'ké~s fetfed.ni\aZA~sierú "
adódóan a szójabab lektinek nagy mennyiségű fogyasztása) a jellem- ,rákos ~s. praecanc~'r?sus (rák1"l1~g~lő?<5áUapói9án)evő ;7Ifajult)'$ejt~ket:;rgy' ai c./ ,{<
ző, és talán ennek tudható be, hogy ennek az étrendtípusnak köszön- .•,A.v~r5sóporka~tit~siek71Itú:ségT}~~t~kinti~ ?~~t.•~s .táIli<id~jr)t~~n~~:eU~nük;?Bt.•·•• •
hetően számos esetben állt be javulás rákos betegeknél. A szójababot úg}i..é.ri él,·.h()gy;h?#á~pad·· arákos [LC se~Ónalak?T1.tiJ~hat69~ganátjel()lőhöz."mert. ;
ábelső'illlevél sze~pétt()tti .~ ; íg}'tesiile~et§vé.·l10gy"~'iros~.ifiÚk7 á~iJthiiSSanak·ai •...
tipikusan antikarcinogénnek tartják, ösztrogénszerű összetevői miatt.
-... 0Önlév6~~dáIY9kóÓ .(nyiré>~§?rpók)~ ·éS6nnáha ná~éfl<ö.~e :k.~fül~éss·e.nek. . · " ·
.. Étr~.nd;kiégés~í{~skénFjavasI9.1"I1 'a·heÍixpóMQ~9'(éticsiga)r~rÍtis*~~es••f~gyasztását.··•. ·. . '.
(Az ösztrogénreceptor pozitívemlőrákokesetében a daganatsejt öszt- .• ~. emlő~kban' szenve9ő hői<r1ek.jeléntős · és gyö'i-s váltóí:áSóka( figy~ lhettem .meg . •. . -:
rogénkötő helyeinek lekötése ösztrogénszem anyagokkal a daga- ;nyirokduzzariatbéÍn•.és lyrnphomátían szerwed ö:betegeimnél i~,'iikik rendszeresen '<
natsejt fejlődését gátolhatja (ez az úgynevezett antiösztrogén-terápia). Jog0iszi0ttákezt aiételt{és )ektirÍj~t). i. . . <:c..'. .•..'..•i . · ' . " . ,i ....
A szójában lévő lektinek, melyek a száraz súly maximum 5 százalékát
teszik ki, fogságba ejthetik a rákos sejteket - különösen avastagbélben • Csökkentse a stresszt! A stressz gyakorlatilag minden módja és
és az emlőben - dr. Zombori Zoltán megjegyzése.) formája negatívan befolyásolja az NK sejtműködést. Kísérletek
tanúsága szerint, melyeket az emlőrák I. és II. stádiumban lévő
3. FOKOZZA A TERMÉSZETES KILLERSEJTEK (NI<) AKTMTÁSÁT! Az NI< ak- nőkkel folytattak, nagyobb mértékű NK aktivitást lehetett előre
tivitás növelésére - mely döntő fontosságú a rák leküzdésében - kö- jelezni, ha az alanya házastárs, más közeli hozzátartozó, vagy
vesse a következő vezérfonalat: egy empatikus orvos pozitív érzelmi támo9atását észleli, és érzi,
(Minden ilyen ajánlásnak alpvető célja az optimális immunműködés hogy támogatást élvez a külvilág részéről. Altalánosságban, azok
feltételeinek biztosítása - dr. Zombori Zoltán megjegyzése.) a vizsgálatok, melyek segítségével megállapítják, hogy a nők
mekkora stresszt élnek át az emlőrák diagnosztizálása közben,
• Fogyasszon több zöld szín ű zöldséget! szorosan összefüggenek az NK sejtaktivitással. Ezeknél a nőknél
• Fogyasszon több szójabab-terméket! a nagymértékű stressz azt jelezte előre, hogy az NK sejtek ke-
• Növelje az omega-3 zsírsavak bevitelét! vésbé tudják majd elpusztítani a rákos sejteket. A nagymértékű
272 273
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: A VÉRCSOPORT
hasonló hatással bírnak: összevetve bámulatosnak tűnik. (IV. stádiumú emlőrákos betegek 5-10
• Gyömbér (legalábbnyolc 5-lipoxigenázgátló vegyület van benne) éves túlélési statisztikái már nagyon ritkák - dr. Zombori Zoltán meg-
• Kurkuma jegyzése.)
• Csípős csalán Springer az egészséges és rákos sejtek közti különbségek alapján al-
• Fűrészpálma kotta meg a vakcinát, mely specifikusan arra serkenti az immunrend-
szert, hogy küzdje le a sejteket a T- és a Tn-antigének segítségével.
• Boswellia
Vakcinája három részből állt:
• Rozmaring
• Úgy tűnik, hogy a kvercetin (flavonol) és a luteolin (flavon) an- • Kémiailag lebomlott Ovércsoport sejtek (ezek termelik a T- és Tn-
tioxidánsok gátolják az EGF serkentő hatását, talán azáltal, hogy antigént)
gátolja az EGF receptoron való aktivitását. • ASalmonella tiphii vakcina, vagy tífuszvakcina (ami T- és Tn-an-
• A búzacsíra éppen olyan hatékonyan aktiválja az EGF receptort, tigéneket tartalmaz)
mint maga az EGF, ezért a búzalektint tartalmazó termékek nem • Kalcium-foszfát (véleménye szerint képes hozzátapadni a T- és
ajánlottak a rákbetegeknek. Úgy tűnik, hogy a mannán-megkötő Tn-antigénekhez)
fehérje és más mannóz specifikus lektinek gátolják az EGF re- Springer szubkután (a bőr alá) adta be a vakcinát emlőrákban szen-
ceptor aktiválódását. Mint ilyenek, kitűnő táplálékok az A vér- vedő pácienseinek, kezdetben hathetes, végül tizenkét hetes interval-
275
274
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
Ium okkal. Azoknál a betegeknél, akiket kemoterápiával kezeltek, csak Tizenegyedik fejezet
három-négy héttel a kemoterápia befejezése után kezdte meg a kúrát.
Sugárkezelés esetén egy-három hónapot várt. Azt javasolta, hogy pá-
ciensei .ad infinitum" (a végtelenségig) kapják a vakcinát. '"
Springer 1998 tavaszán hunyt el, és a vakcina, melyet oly nagy si-
Eljen helyesen:
kerrel alkalmazott, legjobb tudomásom szerint jelenleg beszerezhetet-
len. A S. tiphii vakcina, a Springer-vakcina egyik komponense azonban
B vércsoport
nehézségek nélkül beszerezhető. A gyógyszerpiacon három változata
kapható, azonban csak az egyik injekcióban beadható formája (lehető
leg a Wyeth-Ayerst által gyártott tífuszvakcina) használata ajánlatos a
T- és Tn-antitestek hatásának fokozására. ...•..•..••.,.J.,. . .,
Mivel közegészségügyi eszköz, a tífuszvakcina könnyen beszerez-
hető. Az adagolás általában két injekció, egy hónapos szünettel. Alkal- 0, I,;;',:, rt.,.
••
I·,> .,-"
zált vörösség, duzzanat és kellemetlen érzés léphet fel az injekció be-
adásának helyén, és egy-két napig eltarthat, különösen azoknál,
akiknél aktív a rákbetegség.
Bár ettől a vakcinától nem várható a Springer-vakcináéhoz hasonló
eredmény, ez az egyetlen általam ismert választási lehetőség, mely nö-
velheti a T- és Tn-antitestek számát. A szer potenciálisan olyan terüle-
ten fejti ki hatását, melyet a legtöbb terápia figyelmen kívül hagy. . A B vércsoport jellemzői
Legrosszabb esetben is csak az történhet, hogy megvédi a beteget a tí-
fusz ellen. Ez a vakcina minden vércsoport számára ártalmatlan. Újra- Ön, mint B vércsoportú, genetikai adottságai reven rendkívül
oltás hatévente javasolható. alkalmazkodó, és változó körülmények között is feltalálja magát. Előd
Springer munkájával valóban jeivel, a Oés A vércsoportúakkal ellentétben - akik a két végletet kép-
f-/CJmég többet akor tudnip rról. hogy
megelőzte a korát. Egy napon viselik -, helyzete inkább változó, mint állandó, vagyis mindkét
miként maradhat egészségesés "..'
J<jegyehsúlyozott,lótogass?rneg a
talán széles körben elismerik és irányba képes elmozdulni. Ez a fajta rugalmasság jó szolgálatot tett a
v;ércsopoit honlapot: VNIW.dadcimo.corn alkalmazzák majd módszereit. korai B vércsoportúaknak, mert nem mindig lehetett kellő mennyiségű
Addig azonban be kell érnünk tí- állatot elejteni, vagy ehető növényt gyűjteni, így a kétféle, hullámzó
fuszvakcinával és Springer hagyatékával, mely új ismeretekkel gaz- mennyiségű táplálékforrás között egyensúlyt kellett teremteniük.
dagított minket az immunitás, a rák és a mellrák természetét illetően. Ugyanakkor rendkívül nagy kihívás egyensúlyba hozni két tökélete-
276 277
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
sen ellentétes erőt, ezért a B vércsoportúak igen érzékenyen reagálnak A B vércsoportúak egészségügyi kockázatai
mindenféle egyensúlyvesztésre.
A B vércsoportúak egészségét elsősorban az veszélyezteti, hogy
stresszhelyzetben hajlamosabbak a normál mennyiségnél több korti-
zolt termelni. Jellemző rájuk, hogy érzékenyek bizonyos ételek B-spe-
cifikus lektinjeire, ami gyulladások, és az X-szindróma kialakulásának
fokozott rizikóját hordozza. A B vércsoportúak kockázata az is, hogy
fogékonyak a lassan növekedő, lappangó vírusokra, például azokra,
melyek a szklerózis multiplexért, a CFS-ért (Chronic fatigue syndrome
_ "krónikus fáradtság" tünetegyüttes) felelősek, és az autoimmun be-
tegségekre, mint például a lupusz (szisztémás lupusz eritematózus,
autoimmun betegség, fő jellemzője az ízületek, inak, egyéb kötőszö
vetek és egyes szervek időszakos gyulladása). A kül önb öz ő etnikumok
és rasszok eltérő érzékenysége eltérő stratégiákat kíván.
Ha általánosítani akarnék, azt mondhatnám, hogy ha egy egészsé-
ges B vércsoportú helyesen, a vércsoportja szerint él, nincs annyira ki-
téve a betegségek kockázatainak, fizikailag erősebb, és mentálisan
kiegyensúlyozottabb, mint a többi vércsoportú.
278 279
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
1. Táplálkozzon helyesen, hogy erős és kiegyensúlyozott legyen! Melatonin: a melatonin hormon, és mint ilyen, csak orvosi ellenőrzés
Az A vércsoportúakhoz hasonlóan, a B vércsoportúakra is jellemző a mellett használható!
magas kortizolszintre való hajlam. Amellett, hogy helyesen, a Bvércso-
portnak megfelelően táplálkozik, vegye figyelembe az alábbi szem- 3. Válasszon olyan sportot, mely nem csak testi,
pontokat is a kortizolszint kiegyensúlyozása érdekében: de szellemi kihívást is jelent!
A B vércsoportúaknak intenzívebb fizikai tevékenységgel kell ellensú-
• Csökkentheti a szénhidrát iránti vágyát, ha napi három bőséges lyozniuk a meditációt. Legjobb, ha olyan sportot választ, mely nem
étkezés helyett inkább hatszor eszik, de kisebb adagokat. olyan intenzív, mint az aerobik, szellemi kihívást is jelent, és más em-
• Amikor fáradtnak érzi magát, fogyasszon egy kevés fehérjét! Ne berekkel együtt űzhető. A B vércsoportúak számára a legkitűnőbb
egyen túl keveset, és ne hagyjon ki étkezéseket - különösen igaz sportok a tenisz, a harcműv észetek, a kerékpározás, a túrázás és a golf.
ez akkor, ha sók energiát igénylő sportot űz. Az ételmegvon ás Ajánlom az alábbi átfogó edzésprogramot, mely a szív és az ér-
hatalmas stressz. rendszer erősítésére és a stressz csökkentésére is alkalmas:
280 281
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Nagyobb gyerekek
• Fogadja nyitottan, ha gyermeke ártalmatlan módon szeretne
kitűnni a többiek közül - frizura, öltözködés, fülbevalók, pier-
cing -, terelje agitáló hajlamát pozitív irányba!
• Szorgalmazza, hogy naponta végezzen vizualizációs gyakorlato-
kat!
• Bátorítsa arra, hogy olyan sportágat válasszon, mely szellemi és
fizikai kihívást is jelent a számára! Az intenzív testgyakorlást in-
Ha gyermeke B vércsoportú, szervezze életét a következő alapvető tenzív szellemi tevékenységgel is kompenzálhatja, például a sak-
stratégiák szerint, az egészséges növekedés, a jó közérzet, és a beteg- kozással.
ségek kockázatának csökkentése érdekében: • Tanítson problémamegoldó technikákat, hogy gyermeke kezelni
tudja a stresszt! Magyarázza el neki, hogy létezik "jó" és "rossz"
Kisebb gyerekek stressz!
• Teremtsen számára olyan környezetet, melyben nem érzi magát
korlátozottnak! Például engedje meg, hogy ő maga válassza ki a
ruháit, még ha a színek ütik is egymást, vagy ha önnek nem tet-
szik a stílus.
• Amennyire lehet, ne vegye túl szigorúan a szabályokat, és te- • A B vércsoportúak a kor előrehaladtával hajlamosak a memória-
gyen engedményeket (például a lefekvés és az étkezés időpont zavarokra és szellemi frissességük elvesztésére. .D olgoztassa"
ját illetően)! agyát figyelmet igénylő feladatokkal, például keresztrejtvényfej-
• Apró dolgokkal kedvezzen gyermeke nonkonformista hajlamai- téssel!
nak! • Naponta rendszeresen végezzen nyújtó gyakorlatokat; jógával
• Támogassa gyermeke rendszeretetét (például írjon listát a napi és meditációval csökkentse kortizolszintjét, és javítsa szellemi ké-
teendőkről, vegyen neki ébresztőórát vagy színes dobozokat, pességeit! A magas kortizolszint összefüggésbe hozható az Alz-
melyekben rendszerezve tárolhatja a holmiját)! heimer-kórral és az időskori elbutulással.
• Gyermeke már két-három éves korában végezze önnel együtt a • Ügyeljen a higiéniára, az ételek elkészítésénél is! A B vércsopor-
napi meditációt, valamint a légző- és nyújtó gyakorlatokat! túak nagyon érzékenyek a bakteriális fertőzésekre. Ha romlik a
• Bátorítsa arra, hogy kreativitást és fantáziát igénylő játékokat szagérzékelése, ezért nem tudja megítélni, hogy egy étel elég
játsszon! friss-e, kérje meg egy fiatalabb barátját vagy rokonát, hogy kísér-
• Ébressze fel benne a kíváncsiságok idegen kultúrák iránt! je el az élelmiszerboltba, illetve segítsen ellenőrizni az otthon
• Korlátozza a cukor és a mesterséges édesítőszerek használatát, tárolt élelmiszereket!
melyekről azt tartják, hogy szerepet játszanak a figyelem-deficit • A huszonnégy órás ritmus fenntartása - ami nagyon fontos a
rendellenességben! kortizolszint szabályozása szempontjából - az idősek számára
nehézséget jelenthet, mert általában hajlamosabbak az alvásza-
varokra és az álmatlanságra. Szedjen B12-vitamint vagy melato-
nint!
• Szánj on időt a relaxációra, meditációra vagy vizualizációra!
282 283
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
284 285
ÉLElMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
alatt - különösen azoknál, akik már hosszabb ideje gyakorolják -, és a adaptogénnek, ha képes ilyen tevékenységekre, illetve képes norma-
meditációt követően valamivel alacsonyabb is marad. lizáló, vagy kétirányú hatást gyakorolni az élettani funkciókra. A Panax
A légzés a meditáció fontos része. Nem meglep ő, hogy a "váltott ginseng használata minden vércsoport számára biztonságos, azonban
orrlyukkal való légzés" rendkívül hatékony módszer az ön élettani fo- inkább a férfiak számára tarják hatékony gyógynövényének. Tapasz-
lyamatainak szabályozására. A bal orrlyukon át történő légzés nyug- talatom szerint a nők egy része nem reagál olyan jól erre a növényre,
tató vagy tompító hatást fejti ki a szimpatikus idegrendszer mint a szibériai ginszengre. Tudni kell, hogy a Panax ginseng esetében
tevékenységére. A jobb orrlyukon át történő légzés pedig fokozza a pa- a több nem mindig jobb! Inkább a minőség fontos, és nem a mennyiség.
raszimpatikus idegrendszer működését. A váltott orrlyukkal való lég- SZillÉRlAI GINSZENG (Eleutherococcus senticosus) A szibériai ginszen-
zés viszonylagos egyensúlyt teremt a szimpatikus és paraszimpatikus get a bioboltokban időnként ci Wu [ia néven árusítják. Bár ginszeng-
idegrendszer között, és hihetetlen mértékben csökkenti a stresszt. nek nevezik, ez a növény valójában egyáltalán nem ginszeng. Az 1940-
es és 1950-es években orosz kutatók nagyszabású kísérletsorozatot vé-
GYAKOROLJA A TAl CHI HARCMÚVÉSZETET! A tai chi egyfajta mozgás geztek adaptogén tulajdonságokkal rendelkező növényekkel, és az
közben végzett meditáció. Ideális a B vércsoportúak számára, mivel eleutherococcus kiemelkedően a legjobb adaptogén hatást mutatta. Arra
összpontosítást és koncentrációt igényel. A tai chi-t stresszellenes hatá- az eredményre jutottak, hogy a szibériai ginszeng kivonata elősegíti
saiért is tanulmányozták: egyértelműen csökkenti a nyál kortizoltar- az alkalmazkodást a kedvezőtlen fizikai körülményekhez és javítja a
talmát, lejjebb viszi a vérnyomást, és javítja a kedélyállapotot minden szellemi teljesítőképességet. Normalizálja a stresszválaszokat, és
stresszt kiváltó esemény után. stresszt okozó körülmények között is lehetővé teszi a jobb teljesítmény
KOMBINÁLJA AZENÉT IRÁNYÍTOTT VIZUALIZÁCIÓVAL! A zene és az irá- elérését. A szibériai ginszeng az egyik leghatékonyabb növény az ala-
nyított vizualizáció kombinációját a stresszre és a kedélyre gyakorolt csony vérnyomás ellen.
hatásáért tanulmányozták egészséges felnőtteken. Ismeretes, hogy a B WITHANIA SOMNIFERA (Ashwagandha). Indiai ginszengnek is nevezik,
vércsoportúak rendkívüli módon képesek profitálni a vizualizációból, és az ayurvédikus rendszer legkiválóbb adaptogénjének tartják.
tehát ez a technika ideális az ön számára, Stressz ellen hatékonynak A Panax ginsenghez hasonló stresszellenes és anabolikus hatást fejt ki.
bizonyuló zenedarabok például J. Strauss keringői, H. W Henze szer- A withania ellensúlyozza a szélsőséges stresszt kísérő biológiai eltéré-
zeményei, és Brian Eno .Discreet Music" című albuma. seket, többek között a vércukor szintjében, a mellékvese súlyában, és
a kortizol mennyiségében beálló változásokat. Enyhíti a stressz okozta
3. Használjon adaptogéneket stresszkezelő képességének javítására! pajzsmirigy-problémákat.
Az "adaptogén" szóval azokat a növényeket jelölik, melyek javítják a BACOPA MONNIERALEVÉL-KIVONAT (25 százalék bacosides). Antioxi-
nem specifikus stresszreakciókat. A legtöbb ilyen növény kétirányú, dáns támogatást nyújt az agynak és az idegrendszernek. A B vércso-
vagyis normalizáló hatást gyakorol az ön élettani folyamataira: ha portúak esetében kedvez a stabil kedélyállapot: és a szellemi frissesség
valamiből túl kevés van, növelik, ha pedig túl sok, csökkentik. Az megtartásának.
adaptogének kiegyensúlyozó tulajdonságaik révén ideálisak a B vér- "SZENT BAZSALIKOM" (Ocimum basilicum 1.) LEVÉL-KIVONAT (2 száza-
csoportúak számára. lék ursolie sav). Csökkenti a kortizolszintet és a lelki működ és stressz
okozta zavarait.
KOREAI GINSZENG (Panax ginseng) Úgy tűnik, hogy a ginszeng ÉDESGYÖKÉR-KIVONAT. Az édesgyökér (nem a DGL) erősíti a mellék-
érzékenyebbé, fogékonyabbá teszi a HPA-tengelyt, ezáltal szükség ese- veséket, és elősegíti a belső elválasztású mirigyek egészséges m űködé
tén fokozódik a szervezet kortizoltermelése, de a stressz megszűntével sét. Az édesgyökér-készítményeket mindig káliummal együtt kell
gyorsabban normalizálódik a kortizolszint. Egy növény akkor minősül szedni, gyakorlott fitoterapeuta vagy orvos ellenőrzése mellett.
286 287
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
288 289
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Csirke
Kukorica
Hajdina
Lencse
Földimogyoró
Szezámmag
Paradicsom
kaiak elhúzódóbb egészségügyi problémákkal küzdenek, mint más B jeszükséglete a Ovércsoportúakéhoz hasonló, ezért növelniük kell heti
vércsoportúak, és arról is ismeretesek, hogy több vércsoportellenes an- hús- és barornfifogyasztásukat.
titestet termelnek, mint általában a B vércsoportúak.
Azt gyanítom, ennek hátterében antropológiai okok állnak, mivel a
B vércsoport-gén nem létezett az ő shaz á ban, Afrikában. Elképzelhető,
hogy az afrikaiak csak később találkoztak vele, a vándorlások és a vér-
keveredések során. Lehetséges, hogy a B vércsoport adaptációs folya-
matai soha nem mentek végbe az afrikai származású B vércsoportúak-
nál, ezért a mai napig jellemző rájuk a kóros érzékenység bizonyos
élelmiszerekre.
A tejtermékek rendkívül jótékony hatásúak a B vércsoportúak
számára, de hiányoznak a tipikus afroamerikai é trendb ő l. és ez hoz-
zájárulhat bizonyos egészségügyi problémák kialakuIásához. Ha ön B
vércsoportú, afrikai származású, és laktóz-intoleranciában szenved,
csak nagyon lassan és fokozatosan vezesse be a tejtermékeket étrend- Első fokozat
jébe. Szedjen laktázenzim-készítményt, ami elősegíti a tejtermékek
emésztését. Kezdje baktériumkultúrával készült tejtermékekkel, pél-
dául joghurttal, mielőtt átáll a friss tejtermékekre. Egyidejűleg eszkö-
zöljön más változtatásokat is étrendjében: fogyasszon annyi jótékony
hatású ételt, amennyit csak lehetséges, és kerüljön mindent, ami a B (ornWáIl.i ~Úk~jták ·
vércsoportúak számára nehezen emészthető. Azt tapasztaltam, hogy
a laktóz-intoleranciában szenvedő B vércsoportúak könnyebben illesz-
tik be étrendjükbe a tejtermékeket, miután más változtatásokat is vég-
rehajtottak.
Hús és baromfi
A B vércsoportúak hatékonyan dolgozzák fel az állati fehérjét, de van-
nak bizonyos korlátaik, melyek miatt óvatosan kell kialakítaniuk
étrendjüket. A csirke, az egyik legnépszerűbb élelmiszer, nem meg-
felelő a B vércsoportúaknak, a szerveikben és izomszöveteikben talál-
Második fokozat
ható lektin miatt. A pulyka nem tartalmazza ezt a lektint, és
nagyszerűen helyettesíthető vele a csirke. A sovány birka- és bárány-
hús beépíthető a B vércsoportúak étrendjébe. Elősegítik az izmok és
az aktív szövettömeg kialakulását, ezzel növelik a B vércsoportúak
anyagcseréjének sebességét. A B vércsoportú non-szekrétorok fehér-
294 295
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
296 297
ÉLETMÓD AZ ABü TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Második Fokozat
298 299
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Tejtermékek és tojás
300 301
ÉLElMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
302 303
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
Babfélék és hüvelyesek
Második fokozat
304
305
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
Gabonafélék és keményítők
A gabonafélék bizonyos problémákat okozhatnak a B vércsoportúak-
nak _ kül ön ösen a B vércsoportú non-szekrétoroknak. Még ennél is
óvatosabbnak kell lenniük az összetett szénhidrátok fogyasztásával,
inzulinérzékenységük miatt. Kerülniük kell a rozst és a hajdinát, mert
ezek olyan lektineket tartalmaznak, melyek képesek inzulinszerű
hatást kifejteni a szervezetre, ezzel csökkentik az aktív szövettömeget,
és növelik a testzsír mennyiségét. A B vércsoportú szekrétorok nem
ehetnek teljes kiőrlésű búzából készült termékeket, mert agglutinin-
tartalma miatt súlyosbodhatnak a gyulladásos állapotok, és csökken-
het az aktív szövettömeg. Ezt a lektint legtöbbször kiőrlik a búzából,
és elpusztul a csírátlanítás során.
308 309
ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT
Második fokozat
Zöldségfélék
311
310
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJ EN H ELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
312 313
ÉLE1MÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Gyümölcsök és gyümölcslevek
A megfelelő gyümölcsökben és zöldségekben bővelkedő étrend elő
segíti a fogyás t, mert mérsékli az inzulin hatásait. A gyümölcsök elő
segítik, hogy a szervezet folyadék-egyensúlya a magas sejten kívüli
314
315
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN : B VÉRCSOPORT
Első fokozat
316 317
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Zsírok
A B vércsoportúak számára az egyszeresen telítetlen zsírsavak (pél-
dául az olívaolaj) és az omega zsírsavakban gazdag zsírok (például a
lenmagolaj) a leghasznosabbak. A dióolaj és a feketeribiszke-mag olaj
rendkívül kedvező a B vércsoportú szekrétorok számára, akik egy ki-
csit előnyösebb helyzetben vannak a non-szekrétoroknál, ami az ola-
jok lebontását illeti. Gondosan kerülje a szez ám-, a napraforgó- és a
kukoricaolajat, mert a B vércsoportúak emésztését károsan befolyásoló
lektineket tartalmaznak.
Első fokozat
318 319
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Első fokozat
320
321
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN : B VÉRCSOPORT
Második fokozat
323
322
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
Italok
A B vércsoportú non-szekr étorok alkalmanként ihatnak étkezések
mellé egy-egy pohár bort. Ha módjával fogyasztják, nagyon jót tesz
szívük és érrendszerük m űk ödésének, A zöld teának minden Bvéres 0-
portú egészséges életmód tervében helyet kell kapnia, mivel olyan po-
lifenolokat tartalmaz, melyek gátolják a káros poliaminok termelését. Személyre szabott gyógymódok
krónikus betegségek esetén
Első fokozat Ahogy a rizikófaktorok is mutat-
ják, a B vércsoportúak hajlamo-
sabbak bizonyos krónikus
állapotokra és betegségekre. A
következőkben pontos leírást olvashat ezekről az állapotokról és a
B vércsoporttal való összefüggésükr ól. Kezelésükre többféle, a véres 0-
porton alapuló terápiát ajánlok, a kétfokozam étrend kiegészítésekép-
pen.
Második fokozat
324 325
ÉLElMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN : B VÉRCSOPORT
A B vércsoportúakra jellemző anyagcsere-betegségek alakulásához, és növeli az aktív szövettömeget. A teljes értékű, hor-
monmentes tejtermékek megfelelőek az ön számára.
X-szindróma Ha eltér a B vércsoportúaknak szóló előírásoktól, fogékonnyá válik
számos, az X-szindrómával összefüggésbe hozható anyagcsere-beteg-
Az X-szindróma ségre, különösen az elhízásra, az inzulin-rezisztenci ára és a magas tri-
A B vércsoportúak anyagcseréjének egyensúlyát erőteljesen befo- gliceridszintre. Ha ön B vércsoportú non-szekr étor, a kockázat még
lyásolják az egyes ételekben található, kóros érzékenységet okozó nagyobb.
lektinek. A csirkében, kukoricában, hajdinában, lencsében, földimo-
A B vércsoportúaknál az inzulinrezisztencia klasszikus jele az alma
gyoróban és a szezámmagban található lektinek inzulin-rezisztenciát
formájú testalkat, melyet a vastag derék jellemez. A hastájéki zsírsejtek
okoznak, és poliamintermelést idéznek elő. Ennek eredménye súly-
könnyebben bocsátanak ki zsírt a vérbe, mint a máshol található zsír-
gyarapodás, folyadék-visszatartás és hipoglikémia.
sejtek. Például a körte alakúaknak, akiknek a csípőjén és a combján
A B vércsoportúak hasonlóan reagálnak a búzára, mint a avércso-
gyűlik össze a zsírfelesleg, nem kell számolniuk ugyanezekkel az
portúak. A búzában található lektin tovább tetézi a más, anyagcsere
lassító ételek által okozott károkat. Ha az étel emésztése nem meg- egészségügyi kockázatokkal. A hastájékról való zsírkibocsátás étkezés
felelően történik, és nem a szervezet működéséhez szükséges üzema- után három-négy órával veszi kezdetét, míg az egyéb helyeken talál-
nyagként ég el, akkor zsírként tárolódik. A búza lektinje önmagában ható zsírsejteknek ez sokkal több időbe telik. Az, hogy a zsírkibocsátás
nem intéz olyan súlyos támadást a B vércsoportúak, mint a avércso- ilyen könnyen megy végbe, a trigliceridek és a szabad állapotú zsírsa -
portúak ellen. Ezzel együtt, ha ön a kukoricán, lencsén, hajdinán és vak mennyiségének növekedésében mutatkozik meg. A szabad állapo-
földimogyorón kívül még búzát is fogyaszt, a végeredmény éppoly tú zsírsavak önmagukban is inzulin-rezisztenciát okoznak, és emelik
káros. Azoknak a B vércsoportúaknak, akik fogyni szeretnének, a vérben a triglicerid mennyiségét, ami általában együtt jár a HDL,
határozottan kerülniük kell a teljes ki őrl ésű búzát. A rozsból készült vagyis a "jó" koleszterin csökkenésével. Bebizonyosodott, hogy az in-
termékek hasonlóan ártalmasak lehetnek, mint a búza, ezért ezek fo- zulinrezisztencia-szindr óma következtében fellép ő inzulin-túlterme-
gyasztását is korlátozni kell. lés szintén emeli a "rossz" koleszterin, vagyis az LDL- és VLDL-
Tapasztalataim szerint a B vércsoportúak sikeresen tudják tartani szintjét.
ideális testsúlyukat, amennyiben kiiktatják étrendjükből ezeket a lek- Ha az alakja alma formájú, és hastájékon zsírfelesleggel rendelke-
tintartalmú ételeket. Az ön esetében nem létezik semmiféle természe- zik, le kell fogynia, hogy megakadályozza egészségi állapotának rom-
tes élettani tényező - mint például a avércsoportúknál a pajzsmirigy- lását.
problémák -, mely gátolná a fogyás t, azonban a túl sok kortizol gondot
A B vércsoportúaknak sikerülhet a fogyás, ha kisebb változtatásokat
okozhat, ha időnként nem szán időt a stressz csökkentésére. Mivel az
eszközölnek a v ércsoport-di étaban. Azt is tapasztaltam, hogy a B vér-
ön emésztése eléggé kiegyensúlyozott, ha fogyni akar, semmi mást
nem kell tennie, mint betartania a vércsoport-di étát. csoportúakra különösen jó hatással van, ha étrendjükről naplót vezet-
nek.
Egyesek meglepődnek azon, hogy a B vércsoportúaknak nincsenek
testsúlyproblémáik, annak ellenére, hogy a tejtermékek fogyasztása A fogyókúrát tekintse hosszú távú stratégiának, és ne siesse el!
ajánlott a számukra. Ha túl sokat fogyaszt az energiadús ételekből, ter- A sikeres fogyáshoz az alább felsorolt feltételek szükségesek, és mind-
mészetesen meg fog hízni. A tejtermékek, különösen a bakt ériumkul- egyik fontos. Ha erőteljesen túlsúlyos, vagy bármilyen egészségügyi
túrával készült ételek (például a kefir vagy a joghurt), mértékkel való problémával k üzd, azt javaslom, beszéljen orvosával, mielőtt belekez-
fogyasztása segíti az emésztést, hozzájárul az egészséges bélflóra ki- dene ebbe, vagy bármilyen más fogyókúrás programba!
326 327
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
1. ISMERJE MEG ANYAGCSERE-PROFILJÁT! Az, hogy mekkora izomtömeg- • Egyes ételekben található lektinek gátolják a felszívódást és az
gel és testzsírral rendelkezik, és hogy mekkora az alapanyagcsere-se- anyagcsere hatékonyságát a B vércsoportúaknál. Sok B vércso-
bessége, fontosabb annál, mint hogy hány kiló. Ezek az anyagcsere portút figyeltem meg, akik problémamentesen lefogytak, miután
egyensúlyának mutatói. Önnek nem csak az a célja, hogy leadjon né- kiiktatták a következő ételeket: csirke, lencse, földimogyoró, sze-
hány kilót, hanem az is, hogy izomtömeget építsen. Azt javaslom, vé- zámmag és hajdina.
gez tesse el a bioáram-ellenállás analízist. Ha ez nem lehetséges, van • Válassza az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, és a kemény
néhány "csináld magad" módszer az anyagcsere állapotának vizs- sajtok helyett a lágyakat! Kevesebb zsírt és energiát tartalmaz-
gálatára. Ezek tudományos szempontból nem elég pontosak, de képet nak.
adnak az általános er őnl étről. és arról, hogy van-e a szervezetében • Hetente többször fogyasszon tengeri halat és "tenger gyümöl-
vízfölösleg. cseit"!
A sejten kívüli víz (ödéma) teszt 3. FIGYELJEN FEL A LASSÚ ANYAGCSERE TÜNETEIRE! Figyeljen oda azokra
Nyomja ujját határozottan a sípcsontjára, és tartsa úgy néhány másod- a jelekre, melyek arra utalnak, hogy anyagcseréje nem megfelelően
percig. Ha izmot vagy zsírt nyom, a bőr visszauzrik, Ha víz van a sejtek működik. Ezek közé tartoznak:
között, a bőr oldalirányban fog elmozdulni, és a bemélyedés nem töl- Fáradtság
tődik fel azonnal. Minél hosszabb ideig marad meg a bemélyedés, Száraz bőr
annál több víz van jelen, ami azt jelenti, hogy a súlyfelesleg egy részét Hideg kezek és lábak
vízként tárolja. A szexuális érdeklődés elvesztése
Székrekedés és vízvisszatartás
Állapítsa meg a csípó-derék arányszámát! Szédülés felálláskor
A súlyfelesleg akkor a legegészségtelenebb - és akkor vezet anyagcse-
re-zavarokhoz -, amikor a hason összpontosul, és nem a csípőn és a 4. KEzELJE ASTRESSZT! A stressz befolyásolhatja a fogyás t. A stresszhor-
combokon. Az alábbi gyorsteszt segítségével megállapíthatja, hogy az monok hozzájárulnak az inzulin-rezisztenciához, és a hormonális
ön esetében milyen a zsír eloszlása. Álljon egyenesen egy nagy tükör egyensúly felboruIásához. Stresszhelyzetben a zsír helyett az izomsz ö-
elé. Mérőszalaggal mérj e le dereka keruletét a legkeskenyebb részen, vetet katabolizálják (égetik el). Javaslatokért lásd az Eletmód-stratégiák
majd a csípője kerü1etét a legszélesebb részen. Ossza el dereka kerule- és az Érzelmek kiegyensúlyozása című részt.
tét csípője kerü1etével. Az egészséges arány nőknél 0,70-0,75, férfiak-
nál pedig 0,80-0,90. 5. EGÉSZÍTSE KI ÉTRENDJÉT ANYAGCSERE-GYORSÍTÓKKAL!
2. SZÁMOLJON LE A LEGVESZÉLYESEBB ELLENFELEKKEL! • MAGNÉZIUM: napi 200-300 mg; 300-500 mg, ha ön rendkívül
Hogy minél gyorsabban fogyjon, a következőképpen változtatasson a stresszes vagy fáradt. A B vércsoportúaknál fennáll a magnézi-
vércsoport-diétán: umhiány kockázata - részben azért, mert olyan hatékonyan dol-
• Iktassa ki a búza- és a kukoricatartalmú ételeket! gozzák fel a kalciumot. A túlsúlyosoknál, különösen azoknál,
• Iktassa ki a búzát! Bár a B vércsoportúaknak nem okoz annyi akik nagyon rosszul dolgozzák fel a cukrot, gyakran fordul elő
gondot a búza gluténtartalma, mint a O vércsoportúaknak, ennek az ásványnak a hiánya.
határozottan kerülnie kell, ha fogyni akar. Egyébként is ritkán fo- • CoQ10: naponta kétszer 60 mg. A koenzim Q10 rendkívül fontos
gyassza! az energiafelhasználás és a szív egészsége szempontjából. Mint
328 329
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
330 331
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
és a rájuk adott reakcióit. Általános szabály, hogy a B vércsoportúakat a leggyengébb a legtöbb közismert influenzavírus ellen (HIN I és
jobban sújtja a krónikus vagy visszatérő húgyúti fertőzés. A szekrétor H 3Nz)· Ajánlatos a feketebodza-kivonat rendszeres szedése - 1 teás-
státus szintén szerepet játszik. A non-szekrétoroknál sokkal való- kanál napi három-négy alkalommal - az influenzajárványok ideje
színűbb a súlyos és visszatérő húgyúti fertőzések kialakulása. Ha ön B alatt. A feketebodzát már évszázadok óta alkalmazzák a gyógynövény-
vércsoportú non-szekrétor, akkor valódi szinergizmus esete áll fenn. l szakértők, és kimutatták, hogy az összes influenzavírus-törzs szaporo-
Ön elkerülhetetlenül hajlamos lesz erre a betegségre. dását gátolja. A feketebodza hatása annak köszönhető, hogy nagyobb
A non-szekrétorok nagyobb kockázatának több oka van: nem képe- m ért ék ű immunreakciót vált ki, és gátolja a neuroaminidázt. Ennek az
sek megakadályozni a kórokozó baktériumok megtapadását, mert enzimnek a tevékenységét blokkolni kell, mert növeli a mikroorganiz-
több kötési helyen is megtelepedhetnek, és nehezen tudják eltávolíta- musok életképességét, s így azok könnyebben behatolnak és megtele-
ni őket. Bizonyított, hogy a visszatérő húgyúti fertőzések miatt ve- pednek a szervezetben. A neuroaminidáz a lektinek romboló
sekárosodást szenvedett nők és gyerekek legtöbbje non-szekrétor. Még tevékenységét is segíti.
a húgyúti fertőzések rendszeres antibiotikumos kezelése mellett is ve- Megjegyzés: Az ajánlott adag többszörösének bevétele hányingert
sekárosodás alakul ki a non-szekrétorok 55-60 százalékánál. Ez a ve- okozhat.
sekárosodásra való hajlam nem annyira a bakteriális fertőzés
agresszivitásából következik, mint inkább abból, hogy a non-szekréto- E. COLI. Az Escherichia coli törzs egyes elfajult formái, melyek hasme-
rok gyulladásos válaszreakciója agresszív. nést okoznak, B-antigénhez hasonló felszíni struktúrával rendelkez-
Számos baktérium okozhat húgyúti fertőzéseket. A B vércsoportú- nek. z Ez védtelenné teszi önt a fertőzéssel szemben. A legjobb
aknál aleggyakoribbak: védekezés a megelőzés.
332 333
ÉLElMÓD AZ ABO TERV SZERINT ; l
ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
• Soha ne kerüljön az asztalra angolosra sütött, vagy nyers darált hogy még az anya vércsoportja is szerepet játsszon benne. Tehát egy
marhahúst tartalmazó húsétel! A megfelelően elkészített darált B vércsoportú anya szintén B vércsoportú gyermeke kétszeresen ve-
hús belül inkább barna, mint rózsaszín, belső hőmérséklete szélyeztetett.
75 Co, leve pedig áttetsző.
• Ne fogyasszon nyers csírákat! Vírusos eredetű idegrendszeri rendellenességek
• Meleg, szappanos vagy tisztítószeres vízzel mossa meg a kezét, Számos olyan fibromyalgiás (az izmok, az inak és az ínszalagok, vagyis
az eszközöket és az étellel érintkező felületeket, mielőtt nyers a lágyszövetek elhúzódó fájdalma és merevsége) esetet ismerek, me-
vagy főtt élelmiszereket - alapanyagokat vagy készételeket - lyeknél számottevő javulás állt be a vércsoport-diéta alkalmazásának
megfogna. köszönhetően. Az ízületi gyulladást előidéző ételek között kétségtele-
• A higiéné elengedhetetlen a fertőző betegségek terjedésének ki- nül a búza vezeti a listát. Egy kutató azt állítja a lektinekről, hogy "ezek
védésére. Mindig mosson kezet meleg szappanos vízzel a WC elkerülése gyakran az egyetlen szükséges étrendi taktika, különösen a
használata, vagy pelenkacsere után. Ha hasmenése van, ne ké- korai szakaszban lévő eseteknél." 4 Ahogy már láttuk, a legtöbb gabona
szítsen ételt másoknak. Személyes egészségügyi eszközeit tartsa tartalmaz lektineket, melyek közül jó néhány különösen "vonzódik" a
a fürdőszobában letakarva, a gyógyszeres szekrényben. cukrokhoz, főleg az N-acetil glukozaminhoz (NAG), mely bőséges
• Ha E. coli-fertőzésben szenved, a hasmenés okozta kiszáradást mennyiségben található a kötőszövetekben. A b úzacs íra-lektin k ülö-
sok folyadék fogyasztásával előzheti meg. Bizonyított, hogy ki- nös affinitást mutat a NAG iránt. Gyanítom, hogy a fibromyalgiás ese-
száradás esetén a sós és cukros folyadék életmentő lehet. tek javulása egyszerűen a búza kiiktatásának köszönhető, különösen
Gondoskodjon arról, hogy az elfogyasztott folyadékok között a B vércsoportúaknál.
szerepeljenek friss zöldséglevek (pl. sárgarépa, zeller) és
gyümölcslevek (pl. fekete áfonya-lé). A húsleves, az erőleves és a MEGELÓZÓ INTÉZKEDÉSEK:
gyenge gyógyteák (pl. a kamilla) szintén jó hatásúak. A probio-
tikus táplálék-kiegészítők és a baktériumkultúrával készült éte- • Kövesse a B vércsoportúaknak előírt étrendet!
lek védő hatásúak az E.coli-val, és a legtöbb, a gyomrot és a • Fogyasszon feketebodzát! Kísérletek során bebizonyosodott,
bélrendszert megtámadó baktériummal szemben. hogy a feketebodza gátolja az összes tesztelt influenzabaktéri-
um-törzs működését. Egy kettős vakpróba során afeketebodza
STREPTOCOCCUS-FERTÓZÉS. A streptococcus gyakrabban támadja meg gyümölcsének kivonata hatásosnak bizonyult az influenza keze-
a B vércsoportúakat, a kórokozó jelenléte torokfertőzésben, vagy más, lésében. A feketebodzát fogyasztók állapota sokkal gyorsabban
súlyosabb betegségekben, például toxikus sokk szindrómában, bakt é- javult: több mint 70 százalékuk két nap alatt jobban lett, és több
riumvérűs égben és tüdőgyulladásban nyilvánul meg. A streptococcus- mint 90 százalékuk három napon belül teljesen leküzdötte a fer-
fertőzés súlyos formája elsősorban újszülötteknél jelentkezik. A fertő tőzést. Ezzel szemben azoknál, akik placebót kaptak, a gyógyulás
zés következménye vérmérgezés, tüdőgyulladás és agyhártyagyulla- gyakran hat teljes napig tartott. A kutatók megállapították, hogy
dás is lehet. Idegrendszeri szövődményekis felléphetnek, károsodhat a feketebodzát fogyasztók nagyobb számban termeltek olyan
a látás vagy a hallás, és szellemi visszamaradottság is kialakulhat. A immunsejteket, amelyek felismerték az influenzavírust. Azok a
csecsemőkori megbetegedések 6 százaléka, a felnőttkoriaknak pedig betegeim, akik feketebodza-, feketeáfonya-, cseresznye- és alma-
16 százaléka halálos kimenetelű. 3 koncentrátumból álló keveréket kaptak, sokkal jobban vészelték
A B vércsoport és az újszülöttkori streptococcus-fertőzésekössze- át az influenzás időszakot. Legyen azonban óvatos, mert a feke-
függésbe hozhatók egymással. Ez az összefüggés elég erős ahhoz, tebodza mindennapos használata esetén a több nem mindig
334 335
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
,, .,. .' .' ., ,,' · :Nóréi '.4" ": '/ ' ':\;'
, '- \~i: ,> , " ~,:'~~ " ':_" " ~ " ' < .' , '. >',,',:-:'.'..
. ~. _ , :~" "';.. ., .
"<>";'::;;" :,;,:": ':
~d'·'- . . . :' -.;, .: ,::" ':: ,!~, ,~;, :~ "':'> ~::"'::';':" :' ' '-' ' '~._ • .'
. :~;~~k;~:~~B!~~Ml~e6~~~~I~
:At öbbi ízületém is beteg YolCd~á legú:ibofájgalrnafa 'ésíppm,:és a:t.é6:1~m,()kozia. ;·
.: Miután kÖrülbelü)harminc napig nem fogyasitottamsemmiiyen ;,kerülendo«'ételt,csak
.az ajánlottakat.·jelEmtÓsenenyn6~eka fájdaimaim:'Móst'gyakorlatlÍag egyáltálárl nem
: fájnéi~ az í;z:ületeim<R,áadáSlJl sOl<atfo~rn, :Jgiii~hogyáiekStt is'veszftetter"!1 'á súlyorn:'
:ból,.deaz ízületigyulladásmegmaradt.Az. izgalmas kürönbség szárriomraa fájdalom- ,:
,mentesálIapÓt, .'arTjelyben'most,részem van;~': : • . .• .e.·· :, ' '.".'.··.,e. • .'.' ".' ' ' . ~" '~ :'," '
-; ' .:;" ": - ••-,' . . • , " . ' r
336 337
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: B VÉRCSOPORT
A B vércsoportúaknak előírt diétán kívül a következő kiegészítők pot kihagy a koktél fogyasztásában, néhány feketeribiszke-
erősíthetika B vércsoportúak immunrendszerét: kapszulával pótolhatja.
• Édesgyökér: néhány esetben mellékhatásokat okozhat, például
• Magnézium (napi 300-500 mg) folyadék-visszatartást. Fogyasztása csak tapasztalt gyógynö-
• Az édesgyökér-kivonat természetes vírusellenes hatást fejt ki, és vényszakértő, vagy fitoterápiában jártas orvos felügyelete mel-
segít a krónikus fáradtság szindróma megelőzésében és kezelé- lett ajánlott. A kereskedelemben kapható formák (melyeket DGL
sében. édesgyökérnek neveznek) valószínűleg nem lesznek hatéko-
• A lecitin folyékony állapotban tartja a sejtmembránt. nyak.
• A v ör ösfeny ő-arabinogalakt án biztonságos, enyhe immunszab á-
lyozó .
...' ,-:
. • . '~ .
.,
Ó·'"
} x : .':i .",.
:"'.' .
338 339
ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
l á · ;.; · ···· ·· ·· .
.. . ' ... .. :,' fokozott a rák kifejlődésénekkockázata.
Az AB vércsoporthoz tartozók az A vércsoportúaknál hatékonyab-
ban tompítják a kortizol hatásait, és sportolásnál jobb lehet az állóké -
: . .
pességük. Ez a fokozott erő szokatlan genetikai örökségüknek
"'" ! ~' .-.- .•
: -, ' .' köszönhető. Azt, hogy pontosan miként fokozza erejüket a genetikai
J!. ~
-~ J. ~--::' ~ ~ . anyagok keveredése, csak a jövő kutatási eredményei fedik majd fel,
de a genetikai és a személyiségkutatások arra engednek következtetni,
hogy az AB vércsoportúak ösztönös megérzéseik és lelki beállítottsá-
l' .
1 '
guk révén képesek a merev társadalmi struktúrák mögé látni. Egy idő
[, . "':" . '.
ben szeretnének társas lények és függetlenek lenni; bár e két
.: : .'.:."
: ,' , ..>. ' ., "": egymásnak ellentmondó vágy konfliktusokat okozhat, de számos tu-
n,
"
Az AB vércsoport csak körülbelül ezer éve létezik, és a népesség • ÉLETMÓD-STRATÉGIÁK az egészséges és hosszú életért
mindössze 2-5 százalékát teszi ki, így ez a vércsoport átmenetinek te- • SPECIÁLIS ÉLETMÓD-STRATÉGIÁK gyermekek, idősek, és non-szek-
kinthető, vagyis olyan "alkotásnak", amely még befejezésre vár. Mivel
rétorok számára
ez az egyetlen vércsoport, mely inkább a keveredésnek, mintsem a
• Az ÉRZELMEK KIEGYENSúLYOZÁSA és a stressz csökkentése
körülményeknek köszönheti létét, az AB vércsoportú embereknek
• SPECIÁLIS ÉTRENDTERV: Első fokozat a maximális egészségért
egyedi az immunrendszerük.
Az AB vércsoportúak olyanok, akár a kaméleon. A körülményektől • CÉLZOTT ÉTREND: Második fokozat a betegségek leküzdéséért
függően az összes többi vércsoport tulajdonságait képesek magukévá • SZEMÉLYRE SZABOTI TERÁPIA krónikus betegségek esetén
tenni. Stresszhormon-profiljuk leginkább a O vércsoportúakéra em- • KIEGÉszíTŐ TERÁPIÁS PROGRAM extra segítségként
340 341
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Életmód-stratégiák
342 343
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
koffein különösen káros lehet, mert megemelheti az adrenalin és Az egészséges AB vércsoportúak próbálják meg a következők sze-
a noradrenalin szintjét - ami már eleve magas az AB vércsopor- rint alakítani napi edzéstervüket:
túaknál.
• Fehérjeszükségletét ne vörös húsból fedezze! Az ön számára a
legjobb választás a hal és a tenger gyümölcsei.
• Ne egyen túl keveset, és ne hagyjon ki étkezéseket! Fogyasszon
vércsoportjának megfelelő "nassokat" a főétkezések között, ha
megéhezik. Kerülje az alacsonyenergiatartalmú diétát. Ne feled-
je, hogy az ételmegvoná s óriási stressz, mely megemeli a korti-
zolszintet, lassítja az anyagcserét, elősegíti a zsírraktározást, és
csökkenti az egészséges izomtömeget.
Ha gyermeke AB vércsoportú, szervezze életét a következő alapvető
• Fogyasszon tartalmas reggelit, és ekkor egye a legtöbb fehérjét!
stratégiák szerint, az egészséges növekedés, a jó közérzet és a beteg-
Az AB vércsoportúak számára a reggeli legyen az "étkezések
ségek kockázatának csökkentése érdekében:
királya", különösen akkor, ha fogyni akar. Az anyagcsere-szük-
ségletei és a stresszreakciók kiegyensúlyozása szempontjából ez
Kisebb gyerekek
a nap legfontosabb étkezése.
• Alakítson ki számára olyan környezetet, melyben nem érzi
• A kisebb, gyakoribb étkezések ellensúlyozzák a nem megfelelő magát korlátozottnak! Például engedje meg, hogy ő maga vá-
mennyiségben termelődő gyomorsav és gyomornedv okozta lassza ki a ruháit, még ha a színek ütik is egymást, vagy önnek
emésztési problémákat. A gyomor kül önböz ő nedvek kiválasz- nem tetszik a stílus.
tásával kezdi az emésztést, és izom-összehúzódásokkal segíti, • Amennyire lehet, ne vegye túl szigorúan a szabályokat, és te-
hogy az étel elkeveredjen az em észt őnedvekkel. Ha kevés gyen engedményeket (például a lefekvés és az étkezés időpont-
emésztőnedvet termel, az étel tovább marad a gyomrában.
ját illetően)! .
Ügyeljen arra is, hogy milyen ételeket párosít. Hatékonyabban • Fordítson gondot arra, hogy gyermeke sokat legyen a szabad le-
emészti és dolgozza fel az élelmiszereket, ha egy étkezésen belül vegőn! A friss levegő és a napfény növeli az NK-sejtek mennyi-
nem fogyaszt kem ényít őt és fehérjét. Segíti az emésztést, ha ét- ségét.
kezés előtt harminc perccel valamilyen gyomorkeserűtfogyaszt. • Gyermeke már két-három éves korában csatlakozhat önhöz,
amikor napi légz ö-, nyújtó- és meditációs gyakorlatait végzi.
2. Kombinálja az intenzív testgyakorlást lazító gyakorlatokkal! • Támogassa az olyan társasági tevékenységet és környezetet, me-
Az AB vércsoportúaknak lazító gyakorlatokra és intenzívebb testgya- lyekre nem jellemző a versenyszellem! Az AB vércsoportú
korlásra egyaránt szükségük van. Alakítsa heti edzéstervét a követke- gyermekek általában nagyon barátkozóak, de könnyen vissza-
zőképpen: két nap relaxálás, három nap aerobik. húzódóvá válnak, ha túl nagy nyomás nehezedik rájuk.
344 345
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
346 347
ÉLETMÓD AZ ABDTERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
hi.h~em.:~!ém.re~lX::Z:;tré:~!~~~:
.múlVa ~ ;9BYéiih~
már nemkfváritam a cigarettát. Ez számomrakész'csoda. mert múvészvagyok; .
nitív feladatok elvégzésénél.
CITRULLIN. Ez az aminosav részt vesz az energiaciklusban és a n it-
'és alkotás kÖ~bel1 mindigél~ezteri1 'á~igare~ bÓdft6 íiáiáSát.' Á diétában ~z~;.eprŐfrjp ~ • rogén-oxid szin tézisben. Egyik legjobb for rása a görögdinnye.
tofánbangazéÍag'vörös'puJYkál)ús nyligtat6 'hatáSav~sá kalcicJmban g#dág ételekjeler1tik ", OANSHEN GYÖKÉR 50 mg. A hagyományos kínai gyógynövény elő
számomra a' megoldást.•Már négy hónapjanem.dohányzom, és,ritkán 'gondólok'rá: segíti a nitrogén-oxid szabályozást, más kínai gyógynövényekhez -
.Élég'szép eredmény a:zok után,:hogy tízennyolc évigvoltim.rábjá'ennek a ró~sz szó~ , CORDYCEPS SINENSIS (100 mg) és GYNOSTEMMA PENTAPHYLLUM (2-50
kásnak!·Csiikremélni.merem, hogymég nem túl k~ső .éliékenYAB immunrendszé: . mg) - hasonlóan.
.remnek. Imádom ezt a diétát és könnyen követhétóriek M otn; Úgy érzlún; a szfvem
;erősehb és ~gészségesebb' lett ádohán;.iásróIválóleszokáSnak;',és minden bizonnyal .: SANGRE DE GRADO. 50 mg. Az Amazonas vid ékén honos növény elő
a. diétáÍ1akis kÖSZÖnhetően ;" " ,,' , : : .: . , : '• .: •. : :. :,' .. ".' segíti a nitrogén-oxid szabályozást.
, .. ; . ..
' ' ' " :;-.... . ' ....., , ' , ..
GLUTAMIN SAV. Aminosav, ami az ingerület-átvivők GABA osztá-
nyú, vagyis normalizáló hatást gyakorol az ön élettani folyamataira - lyává alakul át. Különösen hasznos lehet az édesszájú AB vércsopor-
ha valamiből túl kevés van, növelik, ha pedig túl sok, csökkentik. Az túak számára. Tegyen belőle 500 mg-ot egy pohár vízbe, amikor
alábbi adaptogének megfelelőek az AB vércsoportúak számára: szénhidrátot kíván.
FOLSAV. A legtöbb ember rosszul reagál az antidepresszáns gyógysze-
RHODIOLA ROSEA ÉS RHOOIOLA SP. Stresszellenes hatásán kívül a rek hatóanyagára (fluoxetin, sertralin), ha folsavhiánya van. A kedély-
Rhodiola jelentős mértékben akadályozza a stressz által kiváltott kate- hullámzásban szenvedő AB vércsoportúaknak mindig kellene folsavat
kolamin tevékenységet a szívben, és fokozza a szív egyenletes össze- szedniük, más B-komplex vitaminokkal együtt. A folsav ezenfelül
húzódó képességét. A Rhodiola ezenfelül megakadályozza szív és a csökkenti a homocisztein szinjét, ami befolyásolja az AB vércsoportúak
tüdő működésének kóros elváltozásait, amikor ön magasan a tenger- szív- és érrendszeri betegségekre való hajlamát.
szint felett tartózkodik.
B-VITAMINOK. Az AB vércsoportúaknak általában nagy mennyiségű
B-vitaminra van szükségük a kiegyensúlyozott stresszreakciók elő Kétfokozatú étrend az AB vércsoportúaknak
segítésére. Különösen fontos a B1-vitamin, a pantethin és a B6-vitamin.
Ha stresszállapotban van, az ajánlott napi adag többszörösét szedje! A kétfokozatú étrend az ért született, hogy ez a program még személy-
LIPOIN SAV. Fontos szerepet játszik a katekolamin anyagcserében, és re szabottabb legyen. Tapasztalataim szerint egyeseknek tökéletesen
jótékonyan befolyásolja az AB vércsoportúak stresszválaszait. megfelel az első fokozat - ami azt jelenti, hogy nagyjából ragaszkod-
nak az elsődlegesen jótékony és a semleges ételekhez, és általános
3. Használja a következő táplálék-kiegészítőket a neurokémiai étrend-kiegészítőként a semleges ételeket alkalmazzák. Másoknak szi-
egyensúlyért: gorúbb tervre van szükségük, különösen, ha krónikus betegségben
L-TIROZIN. Az L-tirozin szintjének emelése növelheti az agyban lévő "
szenvednek. A második foko zatú étren d segít a betegség leküzdésében
.'
dopaminkoncentrációt. Egy tanulmány arról számol be, hogy katonai és az egészség helyreállításában.
348 349
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Növelje gyomorsavszintjét!
A következő stratégiák bevetésével ellensúlyozhatja a kevés gyomor-
sav okozta problémákat.
NAPONTA KÉTSZER VEGYEN BE 500 MILLIGRAM L-HISZTIDINT! Ez egy
aminosavas táplálék-kiegészítő.Elősegíti a gyomorsavtermelést, k ülö-
nösen abban az esetben, ha önnek allergiás tünetei vannak.
HASZNÁLJON KESERÚFÜVEKET! A természetgyógyászok régóta alkal-
mazzák az olyan növényeket, mint például a tárnicsgyökér (Gentiana
spp.) a gyomorsav-kiválasztás serkentésére. Főzzön belőle gyenge teát,
és fogyassza étkezés előtt harminc perccel.
350 351
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Csirke
Egyes fehérhúsú halak
Kukorica
Hajdina
Limabab
Vesebab
352 353
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Második fokozat
356 357
ÉLElMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Tejtermékek és tojás
Kellő óvatossággal a legtöbb AB vércsoportú fogyaszthat tejterméke-
ket, különösen a szekrétorok. A tojás, ami (a halhoz hasonlóan) kitűnő Változatok: A2B - a kacsatojás semleges. A Cheddar, a svájci a [arlsberg
DHA-forrás, kiegészítő fehérjeforrásként szolgálhat az ehhez a vércso- és a Cruyere sajt kerülendők.
porthoz tartozók számára, mert elősegíti az aktív szövettömeg építé-
sét. Az afrikai származású AB vércsoportúaknak minimalizálniuk kell
az erjesztetlen tejtermékek, például a nyerstej fogyasztását.
358 359
ÉLETMÓD AZ ABOTERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Második fokozat
.f,
360 361
ÉLElMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Babfélék és hüvelyesek
Első fokozat
362 363
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
zimet. A lenmag kül önösen gazdag ligninekben, melyek csökkentik a Második fokozat
felhám növekedési faktor receptorainak számát. A felhám növekedési
faktor számos gyakori rákbetegség kialakulását segíti elő, és az A an-
tigén serkentőleg hat rá.
Első fokozat
Gabonafélék és keményítők
364 365
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Első fokozat
366 367
ÉLETMÓD AZ ABü TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Semleges ételek: az alapétrend kiegészítése hat a májra és az epehólyagra, melyek az AB vércsoportúak gyenge
pontjai. A pasztinák poliszacharidokat tartalmaz, melyek nagyszerű
serkent ök az immunrendszer számára.
Első fokozat
Zöldségfélék
368 369
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Második fokozat
370
371
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Gyümölcsök és gyümölcslevek
A gyümölcsök gazdagok antioxidánsokban, és sok köz ülük -, például
a fekete áfonya, a fekete bodza és a földi szeder -, olyan festékanyagot
tartalmaz, mely gátolja a máj egy enzimjét, az ornitin dekarboxilázt.
Ennek hatására csökken a poliaminok termelődése, vagyis azoké a ké-
miai anyagoké, melyek az inzulinnal kölcsönhatásban elősegítik a
súlygyarapodást, és növelik a sejtek mutációra való képességét. Ha ön
AB vércsoportú szekrétor, rendszeresen fogyassza az első fokozatban
szereplő jótékony hatású élelmiszereket, a rákmegelőzési program ré-
szeként.
A megfelelő gyümölcsökben és zöldségekben bővelkedő étrend az
inzulin hatásának mérséklése által elősegítheti a testsúlycsökkenést.
A gyümölcsök szabályozzák a szervezet folyadékegyensúlyát, elő
segítve, hogy az a magas sejten kívüli koncentrációtól a magas sejten
belüli koncentráció felé billenjen. Számos gyümölcs - például az
ananász - gazdag gyulladáscsökkentő hatású enzimekben, amelyek
egyensúlyba hozzák a vízháztartást. Ha ön non-szekrétor, korlátoznia
kell a magas glükóztartalmú gyümölcsök - például szőlő és füge - fo-
gyasztását, különösen ha érzékeny a cukorra.
372
373
ÉL ETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN H ELYESEN: AB VÉRCSO PO RT
Első fokozat
Második fokozat
374 375
ÉLE1MÓD AZ ABD TERV SZERINT
ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Első fokozat
Zsírok
Második fokozat
Az AB vércsoportúak fordítsanak gondot arra, hogy kizárólag friss és
nem avas olajokat fogyasszanak. Általánosságban elmondható, hogy
az AB vércsoportúaknak az egyszeresen telítetlen zsírsavak a legjob-
bak (mint az olívaolaj), valamint az omega zsírsavakban gazdag olajok
(mint a lenmagolaj). Az AB vércsoportú szekrétorok egy kicsit előnyö
sebb helyzetben vannak a non-sz ékrétorokkal szemben, ami az olajok
lebontását illeti, és valószínűleg jobban is profitálnak fogyasztásukból,
mivel javítják a kalcium vékonybélből való felszívódását.
376
377
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Első fokozat
Semleges ételek: az alapétrend kiegészítése
379
378
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Második fokozat
381
380
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Italok
Az AB vércsoportú non-szekr étorok alkalmanként ihatnak étkezések
mellé egy-egy pohár bort. Ha módjával fogyasztják, a bor jót tesz
szívműködésüknek és érrendszerüknek. A zöld teának minden AB
vércsoportú egészséges életmód tervében helyet kell kapnia, mivel
olyan polifenolokat tartalmaz, melyek gátolják a káros poliaminok ter-
melését.
Személyre szabott terápiák krónikus betegségek esetén
382 383
ÉLE1MÓD AZ ABO TERV SZERINT ÉLJEN HELYESEN: AB VÉRCSOPORT
Számos étrendi tényező köthető az NK sejtaktivitáshoz. A reggeli • Az L-arginin periodikus, heti három napon át tartó szedése (napi
elmulasztása, rendszertelen étkezési szokások, kevés zöldség fogyasz- 3-30 gr) hasznos lehet. Az ilyen fajta nagydózisú argininpótlás
tása, elégtelen feh érje-, és túlzott búzafogyasztás, magas zsírtartalmú különösen a kemoterápiás kezelésben részesülő nőknek javasolt.
étrend (kü1önösen nagy mennyiségű, többszörösen telítetlen zsírsa- Számos kísérlet bizonyította, hogy az L-arginin szedése haté-
vak) fogyasztása mind összefüggésbe hozható az elégtelen NK sejtak- kony stratégia a fehérvérsejtek számának fenntartására a kemo-
tivitással. terápiás kezelés időtartama alatt.
• Az NK sejtaktivitás fokozására rutinszerűen írok elő vörösfenyő
• Általános szabály, hogy a mérgező kémiai anyagok és a nehéz- arabinogalaktánt; azonban számos poliszacharidnak NK-sejt
férnek csökkentik az NK sejtaktivitást. A sejtaktivitás néhány hét módosító hatása van. Több általánosan használt immunerősít ő
vagy hónap elteltével egyeseknél újra normalizálódik, de van- gyógynövény szintén jótékony hatású lehet: a ginszeng, az ast-
nak olyanok is, akiknél ez sokkal hosszabb ideig tart. Rendkívül ragalus, az édesgyökér, és az echinacea (kasvirág). A legtöbb gyó-
fontos minimumra csökkenteni a káros hatásokkal való találko- gyhatású gomba - például a cordyceps, a reishi, a maitake és a
zás lehetőségét. coriolis - vizes kivonatáról kimutatták, hogy pozitív hatást fejte-
nek ki az NK sejtaktivitásra.
384 , I
385
I
!
II
ÍRTA: JEFFREY BLAND, PH.D
? !
386 387
Függelékek
A függelék
Jegyzetek
391
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
locus: sensitivity of LOD scores to a single new recombinant Orstavik, KH "Genetics of plasma concentration of von
observation." Genet Epidemiol, 1984; 1 (4): 363-73. old. Willebrand factor." Folia Haematol Int Mag Klin Morphol Blutforsch,
3. Craig, S.P., V]. Buckle, A Lamouroux, et al. .Localízatíon of the 1990; 117 (4): 527-31. old.
human dopamine beta hydroxylase (DBH) gene to chromosome • I
Orstavik, KH, L. Kornstad, H Reisner, and K. Berg. .Possible
9q34." Cytogenet Cell Genet, 1988;48 (1): 48-50. old. effect of secretor locus on plasma concentration of factor VIII and
Goldin, L. R., E. S. Gershon, CR. Lake, et al.. "Segregation and von Willebrand factor." Blood, March 1989;73 (4): 991-3. old.
linkage studies of plasma dopamine bete hydroxylase (DBH), Green, D., O. Jarrett, K J. Ruth, A.R. Folsom, and K Lui.
erythrocyte catechol-O-methyltransferase (COMT), and platelet "Relationship among Lewis phenotype, elotting factors, and other
monoamine oxidase (MAO): possible linkage between the ABO cardiovascular risk factor in young adults." J Lab CZin Med, March
locus and a gene controlling DBH activity." Am J Hum Genet, March 1995; 125 (3): 334-339. old.
1982; 34(2): 250-62. old.
Sherrington, R., D. Curtis, J, Brynjolfsson, et al. "A linkage study Második fejezet: A személyazonosság keresése:
of affective disorder with DNA markers for the ABO-AKI-0RM Létezik-e vércsoport-személyiség?
linkage group near the dopamine beta hydroxylase gene." Biol 1. Neumann, J.K et al. "Effects of stress and blood type cortisol and
Psychiatry, October l, 1994; 36 (7): 434-42. old. VLDL toxicity preventing activity." Psychosom Med, September-
Wilson, AR, R.C. Elston, R.M. Siervogel, and L.D. Tran. .Línkage October 1992; 54(5): 612-19. old.
of a gene regulating dopamine beta hydroxylase activity and the 2. Sato, L Blood-typing: As a lay personality theory. [apanese Journal
ABO blood group locus." Am J Hum Genet, [anuary 1988; 42 (1): of Social Psychology, 1993; 8; 197-208 old. (In [apanese).
160-66. old. Sato, L and Y. Watanabe. .Psychological Studies on Blood-typing
4. Mohn, J. R, N.A Owens, and R. W. Plunkett. "The inhibitory in Japan" lapanese Psychological Review, 1993; 35; 234-268 old. (In
properties of group A and B non-secretor saliva." Immunol [apanese).
Commun, 1981; 10 (2): 101-26. old . 3. Sato, L and Y. Watanabe. "The Furukawa theory of blood-type and
Kapadia, A., L Feizi, D. [ewell, et al. .Jmmunocytochemical studies temperament: The origins of temperament theory during the
of blood group A,H,I, and i antigens in gastric mucosae of infants 1920's" The lapanese Journal of personality, 1995; 3; 51-65. old. (In
with nonnal gastric histology and chronic benign peptic [apanese).
u1ceration." J Clin Pathol, March 1981; 34 (3): 320-37. old. Takuma, L and Y. Matsui. "Ketsueki gata sureroetaipu ni tsuite
5. Cruz-Coke, R. "Genetics and a1coholism." Neurobehav Toxicol , I
[About blood type stereotype]," (Tokyo Metropolitan University),
Teratol, March-April1983; 5 (2): 179-80. old. 1985; 44: 15-30. old.
Kojic, L, A Dojcinova, D. Dojnicova et al. .Possible genetic 4. Nomi, L and A Besher. You Are Your Blood Type. New York: St.
predisposition for a1cohol addiction.'"' Adv Exp Med Biol, 1977; 85A Martin's Press, 1983.
pp.7-24. 5. Constantine, P. What's Your Type? New York: Plume Books, 1997.
6. Wahlberg T,B., M. Blomback, and D. Magnusson. .Jnfluence of sex, 6. Cattell, R.B. "The relation of blood types to primary and secondary
blood group, secretor character, smoking habits, acetylsalicylic personality traits." The Mankind Quarterly 1980, 21: 35-51. old.
acid, oral contraceptives, fasting and general health state on blood Cattel, R.B., HB. Young, and J. D. Houndelby. "Blood groups and
coagulation variables in randomly selected young adults." personality traits." American Journal of Human Genetics, 1964; 16-4:
Haemostasis, 1984; 14(4): 312-19 és vWf. old. 379-402. old.
392 393
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
7. Eysenk, HJ. "National differences in personality as related to ABO 4. Locong, AH and AG. Roberge. .Cortísol and catecholamines
blood group polymorphism." PersonaZity Reports, 1977,41: 1257-58. response to venisection by humans with different blood groups."
old. CZin Biochem, February 1985; 18(1): 67-69. old.
8. Eysenk, HJ., "The biological basis of cross-cultured differences in 5. Mao, X. et al. "Study on relationship between human ABO blood
personality; Blood group antigens." Psychological Reports, 1982. 51: groups and type A behavior pattern." Hua Hsi I Ko Ta Hsueh Hsueh
531-40. old.
Pao, March 1991; 22(1): 93-96. old. [artic1e in Chinese].
9. Jung, c.G. Psychological Types. Princeton, NJ: Princeton University Neumann, J.K et al. "Relationship berween blood groups and
behavior patterns in men who have had myocardial infarction."
Press, 1971.
South Med J, February 1991; 84(2): 214-18. old.
10. Myers, 1., and P. Myers. Gifts Differing: Understanding Personality
6. Pu, S. et al. "Evidence showing that beta-endorphin regulates
Type. Consulting Psychologists Press, 1995. .
cyclic guanosine 3',5'-monophosphate (cGMP) efflux: anatomical
ll. Keirsey, O. Please Understand Me II. Del Mar CA: Prometheus
and functional support for an interaction between opiates and
Nemesis Book Company.
nitric oxide ." Brain Res, [anuary 30, 1999; 817 (1-2): 220-25. old .
7. Locong, AH., AG. Roberge. .Cortísol and catecholamines
Harmadik fejezet: A stressz és az érzelmi stabilitás
response to venisection by humans with different blood groups."
A vércsoport, mint a mentális egészség mutatója CZin Biochem, February 1985; 18(1): 67-69. old.
l. RubeIlo, D., N. Sonino, D. Casara, et al. "Acute and chronic effects
8. Bosco, c., J. Tyhanyl, L. Rivalta, et al. .Hormonal responses in
of high glucocorticoid levels on hypothalamic-pituitary-thyroid
strenuous jumping effort." ipn J Physiol, February 1996; 46(1): 93-
axis in man." J Endocrinol Invest, [une 15, 1992; 15 (6): 437-41. old . 98. old.
Pike J.L., T.L. Smith, R.L. Hauger, et al. "Chronic life stress alters Frey, H "The endocrine response to physical activity." Scand J Soc
sympathetic, neuroendocrine, and immune responsivity to an Med Suppl, 1982; 29: 71-75. old.
acute psychological stressor in humans." Psychosom med, [ul- Gallois, P., G. Forzy, J.L. Dhont.Tíormonal changes during
August 1997; 59(4): 447-57. old. relaxatin." Encaphale, 1984; 10(2): 79-82. old. [Artic1e in Freneh].
2. Masugi, F,. T. Ogihara, K Sakaguchi, et al. "High plasma levels of Jin. P. "Efficacy of Thai Chi, brisk walking, meditation and reading
cortisol in patients with senile de mentia of the Alzheimer's type." in reducing mental and emotional stress." J Psychosom Res, May
Find Exp CZin Pharmacol, November 1989; 11 (11): 707-10. old. 1992; 36(4): 361-70. old.
Leproult R, O. Van Reeth, M.M. Byrne, et al. .Sleepíness, Jin, P. "Changes in heart rate, noradrenalin, cortisol and mood
performance, and neuroendocrine function during sleep during Thai Chi." J Psychosom Res, 1989; 33(2): 197-206. old .
deprivation: effects of exposure to bright light or exercise." J Biol Keller, S. and P. Seraganian. "Physical fitness level and automatic
Rhythms, 1997 [un; 12(3» 245-58. old. reactivity to psychosocial stress." J Psychosom Res, 1984; 28: 279-87.
Opstad, K "Circadian rhythm of hormones is extinguished during old.
prolonged physical stress, sleep and energy deficiency in young Lehmann, M., U. Gastmann, KG. Petersen, et al. "Training-
men." Eur J Endocrinol, 1994 Jul; 131(1): 56-66. old. overtraining: performance and hormone levels, after a defined
3. Neumann, J.K, B.W Arbogast, 0.5. Chi, and L.Y. Arbogast. "Effects increase in training volume versus intensity in experienced
of stress and blood type cortisol and VLDL toxicity preventing middle- and long-distance runners." Br J Sports Med, December
activity." Psychosom Med, September 1992, 54(5): 612-19. old. 1992; 26(4): 233-42. old.
394 395
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
Platania-Solazzo. A, T.M. Field, J. Blank, et al. .R elaxatíon therapy Rihmer, Z., and M. Arató. "ABO blood groups in manic-depressive
reduces anxiety in child and adolescent psychiatric patients." Acta patients." J Affect Disord, March 1981; (381): 1-7. old.
Paedopsychiatr, 1992; 55(2): 115-20. old. Rinieris, P.M., CN. Stefanis, E.P. Lykouras, and KK Varsou.
Schell, R J., B. Allolio, O. W. Schonecke. .Physíological and "Affective disorders and ABO blood types." Acta Psychiatr Scand,
psychological effects of hatha-yoga exercise in healthy women." September 1979; 61(3): 272-78. old.
Int J Psychosom, 1994; 41(1-4): 46-52. old. 11. Arató, M., G. Bagdy, Z. Rihmer, Z. Kulcsár. .Reduced platelet MAO
Schmidt, T., A Wijga, AVon Zur Muhlen, et al. "Changes in activity in healthy male students with blood group O." Acta
cardiovascular risk factors and hormones during a comprehensive Psychiatrt Scand, February 1983, 67 (2): 130-134. old.
residential three month kriya yoga training and vegetarian 12. Sozmen, E.S. et al. .Platelet-rích plasma monoamine oxidase
nutrition." Acta Physiol Scand Suppl, 1997; 640; 158-62. old. activities: A novel marker of criminality for young Turkish
Schurmeyer. T., K Jung, and E. Nieschlag. "Th e effect of an 1,100 delinquents?" ]. Medical Sciences. 1996;26(5): 475-77. old.
km run on testicular, adrenal and thyroid hormones." Int J Androl, 13. Blanco, C, L. Orensanz-Munoz, C Blanco-jerez, and J. Saiz-Ruiz.
August 1984;7(4): 276-82. old . .Patholodcal gambling and platelet MAO activity: A
Semple, CG., J.A Thomson, and G.H. Beastall. .Endocrine psychobiological study." Am J Psychiatry, [anuary 1996, 153(1): 119-
responses to marathon running." Br J Sports Med,September 1985; 21. old .
19(3» 148-51. old. Sofouglu, S., P. Dogan, K Kose, E. Esel, M. Basturk, H, Oguz, and
9. MEDLINE: The online database at Medscape AS. Gonul. "Ch anges in platelet monoamine oxidase and plasma
(http://www.medscape.com). dopamine beta hydroxylase activities in lithium-treated bipolar
10. Sherrington, R., D. Curtis, J. Brynjolfsson, E. Moloney, L. Rifkin, patients." Psychiatr Res, November 29, 1995; 59 (1-2): 165-70. old .
H. Petursson, and H. Gurling. .Línkage study of affective disorder 14. Susman, E., KH. Schmeelk, B.K Worall, D. A Grager, APonirakis,
with DNA markers for the ABO-AK1-0RM linkage group near the and G.P. Chrousos. "Corticotropin-releasing hormone and
cortisol:Longitudinal associations with depressin and antisocial
dopamin beta hydroxylase gene." Biol Psychiatry, October 1994 1;
behavior in pregnant adolescents." J Am Acad Child Adolesc
36(7): 434-42. old.
Psychiatry,April1999; 38(4): 461-67. old .
Goldin, 1.R., et al. "Segregation and linkage studies of plasma
Blood, G. W, LM. Blood, S.B. Frederick, H.A Wertz, and KC
dopamine beta hydroxylase (DBH), erythrocyte catechol-O-
Simpson. "Cortisol responses in adults who stutter: Coping
methyltransferase (COMT), and platelet monoamine oxidase
preferences and apprehension about communication." Percept Mot
(MAO): Possible lankage between the ABO gene locus and a gene
Skills, [une 1997; 84(3) Pt 1): 883-89. old.
controlling DBH activit." Am J Hum Genet, March 1982; 34(2): 250-
Prüíiner, J et al. IncreasingCorrelations between Personality Traits and
62. old.
Cortisol Stress Responses Obtained by data Aggregation. Seattle:
Kleber, E., T. Obry, S. Hippeli, W. Schneider, KR Elstner, Hogrefe& Huber Publishers. 1998.
"Biochemical activities of extracts from Hypericum perjoratum L. 1st Ritter, M. ,,[The Assodated Press] Study links hormone, memory
Communication: Inhibition of dopamine beta-hydroxylase." loss." The Seattle Times Company. Wednesdy, AprilIS, 1998.
Arzneimitteljorschung, February 1999, 49 (2): pp. 106-9. Scerbo, AS. and D.]. Kolko. "Salivary testosterone and cortisol in
Retezeanu, A, et al. "The ABO blood groups in affective and in disruptive children:Relationship to aggressive, hyperactive, and
schizophrenic psychosis." Neurol Psychiatr (Bucur), October- intemalizing behaviors." J Am Acad Child Adolesc Psychiatry,
December 1978; 16(4): 271-75. old. October 1994, 33(8): 1174-84. old.
396 397
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
15. Sapse, AT. .Stress, cortisol, interferon and stress diseases. L 23. Expression of a blood group B antigen-related glycoepitope in
Cortisol as the cause of stress diseases." Med Hypotheses, [anuary human dorsal ganglion cells. Yamada M.N. Yuki, T. Kamata, YItoh,
T. Miyatake, Department of Neurology, Faculty of Medicine, Tokyo
1984; 13(1): 31-44. old .
Medical and Dental University, [apari. "A glikokonjugátok
16. Glaser, R, J.K. Kiecolt-Glaser, WB. Malarkey, and J.E
szénhidrát epitópjai a háti gyökér idegdúc érzékelő neuronjain
Sheridan."The influence of psychological stress on the immune
(sensory neurons of dorsal root ganglion, DRG) választódnak ki.
response to vaccines." Ann NY Acad Sci, May 1, 1998: 840: 649-55.
A glikokonjugátok szénhidrát determinánsokra irányuló
old. lehetséges hatása sejthető néhány szenzoros neuropátiában
17. Benkelfat, C, LN. Mefford, CE Master, T.E. Nordahl, AC King,
szenvedő beteg esetében. Immuno-hisztokémiai szempontból
R.M. Cohen, and D.L. Murphy. "Plasma catecholarnines and their
vizsgáltuk a vércsoport antigénhez kapcsolódó epitópokat a
metabolites in obsessive-compulsive disorder." Psychiatry Res, [une
humán DRG-ben, az A, B, és H antigének monoklón antitestjeinek
1991;37(3): 321-31. old. felhasználásával. Egy B vércsoport determináns [Gal alpha 1-3(Fuc
Gehris, T.L., R.G. Kathol, D.WBlack, and R Noyes Jr. "Urinary free alpha 1-2)Gal beta]-hoz kapcsolódó glikoepitópot mutattunk ki a
cortisol levels in obsessive compulsive disorder." Psychiatry Res, DRG neuronjaiban és szatellit sejtjeiben, bármilyen ABO
May 1990,32(2): 151-58. old . vércsoport fenotípushoz tartozó alanyból vett mintában. A
Monteleone, P., E Catapano, A TortoreIla, and M. Maj. "Cortisol tripszinnel vagy kloroform/metanollal való kezelés az
response to d-fenfluramine in patients with obsessive compulsive immunszennyezést (immunostaining) megelőzően arra engedett
disorder and healthy subjects: evidence for a gender-related következtetni, hogy a glikokonjugát által kibocsátott B vércsoport
effect." Neuropsychobiology, 1997,36(1): 8-12. old. determinánshoz kapcsolódó epitóp főként glikoproteinből állt, és
18. Catapano, E, P. Monteleone, A Fuschino, M.Maj, and D. Kemali. glikolpipidet tartalmazott. A glikokonjugátok a B vércsoport
.Melatonín and cortisol secretion in patients with primary determinásnshoz kapcsolódó epitóppal együtt szerepet
obsessive-compulsive disorder." Psychiatr Res, December 1992; játszhatnak a a humán DGR neuronok élettani funkciój ában és
44(39: 217-25. old. kórélletanában."
19. Rinieris, P.M., CN. Stefanis, AD. Rabavilas, and N.M . Vaidakis.
"Obsessive-compulsive neurosis, anancastic symptomatology and Negyedik fejezet: Az emésztórendszer egészsége
ABO blood types." Acta Psychiatr Scand, May 1978;57(5): 377-81. A vércsoport befolyása a szervekre
old. 1. Toft, AD., c.c. Blackwell, A.T.Saadi, et al. "Secretor status and
20. Rinieris, P., C. Stefanis, and A Rabavilas. "Obsessional personality infection in patients with Graves' disease." Autoimmunity,
traits and ABO blood types."Neuropsychobiology, 1980;6(3): 128-31. 1990;7(4): 279-89. old . .
old. 2. Arneberg, P.L., Kornstad, H. Nordbo, and P. Gjermo. "Less dental
21. Boyer, WE .Jnflucnce of ABO blood type on symptomatology caries among secretors than among non-secretors of blood group
among outpatients: Study and replication." Neuropsychobiology, substance." Scand J dent Res,November 1976; 84(6): 362-66. old.
1986;16(1): 43-46. old. Holbrook, WP., and c.c. BlackweIl. "Secretor status and derital
22. Pu, S., et al. "Evid ence showing that beta endorphin regulates caries in Iceland." FEMS Microbol Immunol, [une 1989;1(6-7): 397-
cyclic guanosine 3',5' -monophosphate (cGMP) efflux : anatomical 99. old.
and functional support for an interaction between opiates and Kaslick, RS.,T.L.West, and ALChasens."Association between ABO
nitric oxide." Brain Res, 1999 Jan 30;817(1-7):220-5. old. blood groups, HL. A antigens and periodontal diseases in young
399
398
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
adults: A follow-up study." J Periodontol, [une 1980; 51(6): 339-42. 11. Falth-Magnusson, K. et al. "Elevated levels of serum antibodies to
old. the lectin wheat germ agglutinin in celiac children lend support
Nikawa, H, H Kotani, S.Sadamori, and T. Hamada. .Denture to the gluten-lectin theory of celiac disease." Pediatr Allergy
stomatitis and ABO blood types." J Prosthet Dent, September Immunol, May 1995; 6(2): 98-102. old.
1991;66(3): 391-94. old. 12. Freed, O. L. J. Rheumatic Pathes.
3. Macartney, rc. .Lectín histochemistry of galactose and N-acetyl- http://www.elfstrom.com!arthritis/articles/r-patch.html.
galactosamine glycoconjugate in normal gastric mucosa and 13. Brady, P.G., A.M. Vannier, and J.G. Banwell. "Identification of the
gastric cancer and the relationship with ABO and secretor status." dietary lectin, wheat germ agglutinin, in human intestinal
J Paihol, October 1986;150(2): 135-44. old. contents." Gastroenterology, August 1978; 75(2): 236-39. old.
4. Pals, G., J. Oefize, [.C. Pro nk, et al. .Relations between serum
14. Hollander, D., C.M. Vadheim, E. Brettholz, G.M. Petersen, T.
pepsinogen levels, pepsinogen phenotypes, ABO blood groups,
Oelahunty, and J.I. Rotter. "Increased intestinal permeability in
age and sex in blood donors." Ann Hum Biol, September 1985; 12(5):
patients with Crohn's disease and their relatives. A possible
403-11. old.
etiologic factor." Ann Intern Med, December 1986, 10586): 883-85.
5. Melissinos, K., G.Alegakis, AJ. Archimandritis, and G. old.
Theodoropoulos. "Serum gastrin concentrations in healthy people
15. Jordinson, M., R. J. Playford Calam. "Effects of a panel of dietary
of the various ABO groups." Acta Hepatogastroenterol (Stuttg),
lectins on cholecystokinin release in rats." Am J Physiol, October
December 1978; 25(6): 482-86. old.
1997; 273(4Pt): G946-50. old.
6. Springer, G.E .Jmportance of blood-group substances in
interactions between man and microbes." Ann NY Acad Sci., 16. [ordinson, M. et al. . Soybean lectin stimulates pancreatic exocrine
February 1970 13;169(1) 134-52. old. secretion via CCK-A receptors in rats." Am J Physiol, april 1996;
270(4Pt 1): G653-59. old.
7. Acarin, L., J.M. Vela, B. Gonzalez, and B. Castellano.
.Demonstratíon of poly-N-acetyllactosamine residues in ameboid 17. Weinman, M.O., C.H Allan, J. S. Trier, and S. J. hagen. "Repair of
and ramified microglial cells in rat brain by tomato lectin binding." microvilli in the rat small intestine after damage with lectins
J Histochem Cytochem, August 1994; 42(8): 1033-41. old. contained in the red kidney bean." Gastroenterology, 1989
Gibbbons, R.J. and I. Oankers. "Immunosorbent assay of Nov,97(5): 1193-204. old.
interactions between human parotid immunoglobulin A and 18. Erickson, R.H, J.Kim J., M.HSleisenger, and Y.S.Kim. "Effect of
dietary lectins." Arch Oral Biol 1986;31(7): 477-81. old. lectins on the activity of brush border membrane-bound enzymes
Irache, J.M., C. Durrer, O. Ouchene, Ponchel. .Bioadhesion of of rat small intestine." J Pediatr Gastroenterol Nutr, December 1985;
lectin-latex conjugates to rat intestinal mucosa." Pharm Res, 4(6): 984-91. old .
Novem,ber 1996,13(11): 1716-19. old. 19. Ponzio, G., A Oebant, J.O. Contreres, and B. Rossi. "Wheat-germ
8. Boyd, Wc. Genetics and the Races of Man: An Introduction to agglutinin mirnics metabolic effects of insulin without increasing
Modern Physical Antropology. Boston,: Little Brown, 1950. receptor autophosphorylation." Cell Signal, 1990; 2(4): 377-86. old.
9. Freed, D. J. Dietary Lectins in Food Allergy and Intolerance. Brostoff 20. Hussain, N., P.U. Jani, and AT. Florence. "Enhanced oral uptake of
and Callacombe Editors, London: Bailliere Tindall Publishers. tomato lectin-conjugated nanoparticles in the rat." Pharm Res, May
10. Pusztai, A .Dietary lectins are metabolic signals for the gut and 1997; 14(5): 613-18. old.
modulate immune and hormone functions." Eur J Clin Nutr; 21. j.s. Chuang, J.M.Callaghan, P.A.Gleeson, and B.H.Toh. .Diagnostíc
October 1993,47(10): 691-99. old. ELISA for parietal cell autoantibody using tomato lectin-purified
400 401
JEGYZETEK
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
ABa blood groups and risk of bilateral breast cancer."Int J Cancer, Uchida, E., M.A Tempero, D. A Burnett, Z. Steplewski, and P.M.
October 15, 1988; 42(4): 499-501. old. Por. "Correlative studies on antigenecity of pancreatic cancer and
11. Kaur, 1., I.P. Singh, and M.K. Bhasin. "Blood groups in relation to blood group types." Cancer Detect Prev Suppl, 1987; 1: 145-48. old .
carcinoma of cervix uteri." Hum Hered, 1992; 42(5): 324-26. old . 14. Slater, G. et al."Clinicopathologic correlations of ABO and Rhesus
Llopis, B., J.L. Ruiz, G. Server et al. "ABO blood groups and blood type in colorectal cancer." Dis Colon Rectum, [anuary, 1993;
bladder carcinoma." Eur Urol, 1990, 17(4): 289-92. old. 36(1): 5-7. old .
Marinaccio, M., A 'Iraversa, E. Carioggia et al. "Blood groups of the 15. Itzkowitz, S.H. "Blood group-related carbohydrate antigen
ABO system and survival rate in gynecologic tumors." Minerva expression in malignant and premalignant colonic neoplasms." J
Ginecol, March 1995, 47(3): 69-76. old. Cell Biochem Suppl, 1992; 16G: 97-101. old .
Metoki, R., K. Kakudo, Y. Tsuji et al. .Deletion of histo-blood group Jordinson, M. et al. .Vicia faba agglutinin, the lectin present in
A and B antigens and expression of incompatible A antigen in broad beans, stimulates differentiation of undifferentiated colon
ovarian cancer." J Nati Cancer Inst, 1989 Aug 2; 81(15): 1151-7. old. cancer cells." Gut, May 1999; 44(5): 709-14. old.
Nayak, S.K. "ABO blood groups in different diseases." J Ind Med, 16. David, L., D. Leitao, M. Sobrinho-Simoes, E.P. Bennett, L White,
1997; 1; 87: 449-52. old. U. Mandel, E. Dabelsteen, and H. Clausen. .Biosynthetic basis of
Rybalka, AN., P.V Andreeva, L. F. Tikhonenko, N. A Koval'chuk. incompatible histo-blood group A antigen expression: Anti-A
"ABO system blood group and the rhesus factor in tumors and transferase antibodies reactive with gastric cancer tissue of type O
tumorlike processes of the ovaries." Vopr Onkol, 1979; 25(3): 28-30. individulas." Cancer Res, 1993 Nov 15; 53(22):5494-500. old.
old . [Artide in Russian]. Torrado, J., B. Ruiz, J. Garay et al. "Blood goup phenotypes,
Tsukazaki, K., M. Sakayori, H. Arai, et al. .Abnormal expression of sulfomucins, and Helicobacter pylori in Barrett's esophagus." Am J
blood group-related antigens in uterine endometrial cancers." [pn Surg Pathol, September 1997; 21(9): 1023-29. old.
J Cancer Res, 1991 Aug; 82(8): 934-41. old. 17. Pyd, M., Rzewnicki, and U. Suwayach. "ABO blood groups in
12. Orlow, 1., L.Lacombe, I. Pellicer et al. "Genotypic and phenotypic patients with laryngeal and hypopharyngeal can cer." Otolaryngol
characterization of the histoblood group ABO(H) in primary
pol, 1995; 49 Suppl 20: 396-98. old .
bladder tumors." Int J Cancer, March 16, 1998; 75(6): 819-24. old.
Xie, X., M. Boysen, O.p. Calusen, and M. A Bryne. "Prognostic
Orihuela, E. and R.S. Shahon. .Jnfluence of blood group type on
value of Le(y) and H antigens in oral tongue carcinomas."
the natural history of superficial bladder cancer." J Urol, October
Laryngoscope, 1999.
1987; 138(4): 758-59. old.
18. Gnedkova, LA, NJ. Lisianyi, Ala Glavatskii. "Efficacy of
Raitanen, M.P. and L L. Tammela, "Relationship between blood
groups and tumour grade, number, size, stage recurrence and chemotherapy and immunochemotherapy in neuro-oncologic
survival in patients with transitional cell carcinoma of the baldder." patients of various blood groups." Zh Vopr Neirokhir, [anuary-
Scand J Urol Nephrol, 1993; 27(3): 343-47. old. February 1989; (1): 17-20. old. [Article in Russian].
Srinivas, V, S. A Khan, S. Hoisington, A Varma, and M. J. 19. Gonzalez-Campora, R., J.A Garcia-Sanatana et al. "Blood group
Gounder. "Relationship of blood groups and bladder cancer." J antigens in differentiated thyroid neoplasms." Arch Pathol Lab med,
Urol, [anuary 1986; 135(1): 50-52. old. November 1998; 122(11): 957-65. old.
13. Annese, V, M. Minervini, A Gabbrielli, G. Gambassi, and R. Klechova, L. and LS. Gosheva-Antonova. "ABa and Rh blood
Manna. "ABO blood groups and cancer of the pancreas." Int J group factors in thyroid gland diseases." Vutr Boles, 1980; 75-79.
Pancreatol, March 1990; 6(2): 81-88. old. old.
406 407
ÉLETMÓD AZ ABO TERVSZERINT JEGYZETEK
Larena, A, M. Vierbuchen, S. Schroder, A. Larena-Avellaneda, 1. 3. Mikkat, U., 1. Damm, G. Schroder, K. Schmidt, C. Wirth, H. Weber,
Hadshiew, and R. Fischer. "Blood group antigen expression in and L. [onas, "Effect of the lectins wheat germ agglutinin (WGA)
papillary carcinoma of the thyroid gland. An and Ulex europaeus agglutinin (UEA-I) on the alpha-amylase
immunohistochemical and clinical study of expression of Lewis, secretion of rat pencreas in vitro and in vivo." Pancreas, May 1998;
ABO and related antigens." Langenbecks Arch Chir, 1996;381(2): 102- 16(4): 529-38. old.
13. old. 4. Wu, G., W G. Pond, S.p. Flynn, T.L. Ott, and Ew. Bazer. .Matemal
20. Dintenfass, L. "Some aspects of haemorrheology of metastasis in dietary protein deficiency decreases nitric oxide synthase and
malignant melanoma." Haematologia (Budap), 1977; 11 (3-4): 301-7. ornithine decarboxylase activities in placenta and endometrium of
old. pigs during early gestation." J Nutr, December 1998; 128(12): 2395-
21. Manthorpe, R., L. Staub Nielsen et al. "Lewis blood type frequency 402. old .
in patients with primary Sjogren's syndrome: A prospective study Wu, G., and S. m. Morris [r, .Arginine metabolism: nitric oxide and
including analysis for A1A2BO Secretor, MNSs, p, Duffy, Kell, beyond." Biochem J, November 15, 1998; 336 (Pt l): 1-17. old.
Lutheran and rhesus blood groups." Scand j Rheumatol, 1985;14 (29: 5. Nidu, A. S. , W R. Bidlack, and R. A Clemens. "Probiotic spectra
159-62. old. Among individuals with multiple sclerosis, similar of lactic acid bacteria (LAB)." Crit Rev Food Sci Nutr, [anuary 1999;
trend for over representation of the Lewis negative (Le(a-b» 39(1): 13-126. old.
phenotype also occurs. Schaafsma, G., WJ. Meuling, W van Dokkum, and C. Bouley.
"Effects of a milk product, fermented by Lactobacillus acidophilus
22. Hafner, v., M. Coatmelec, and R. Niculescu. "Temporary changes
and with fructo-oligosaccharides added, on blood lipids in male
and permanent changes in the rythrocyte blood group antigens in
volunteers." Eur J Clín Nutr, [une 1998; 52(6): 436-40. old.
malignant hemopathies." Rom J Intern med, July-December e996; 34
(3-4): 183-88. old.
Kilencedik fejezet: Éljen helyesen:
Uchikawa, M. .Alteratíons of ABH antigens in leukemic patients."
O vércsoport.
Nippon Rinsho, September 1997; 55(9): 2369-73. old.
1. Smith, D. E "Type A personalities tend to have low platelet
monoamine oxidase activity." Acta Psychiatr Scand, February 1994;
Hetedik fejezet: Az egyensúly visszaállítása 89(2): 88-91. old.
Biológiai harmónia és méregtelenítés 2. Ota, H. et al. .Jntestínal metaplasia with adherent Helicobacter
1. Anderson, R.L., J.K. Maurer, WR. Francis, and S. L. Buring. pylori: A hybrid epithelium with both gastric and intestinal
"Trypsin inhibitor ingestion-induced urinary indican excretion features." Hum Pathol, August 1998; 29(8): 846-50. old.
. and pancreatic acinar hypertrophy." Nutr Cancer, 1986;8(2): 133-39. 3. Hein, H. O. et al. ,,[Genetic markers for stomach ulcer. A study of
old. 3,387 men aged 54-75 years from the Copenhagen Male Study]."
Mayer, P. J. and W L.Beeken. "The role of urinary indican as a a Ugeskr Laeger, August 24, 1998; 160(35): 5045-49. old.
predictor of bacterial colonization in the human jejunum." Am J Heneghan, M. A et al. "Effectof host Lewis and ABO blood group
Dig Dis, November 1975; 20(11): 1003-9. old. antigen expresssion on Helicobactr pylori colonisation density and
2. Pusztai, A and S.Bardócz. "Biological effects of plant lectins on the the consequent inflammatory response." FEMS lmmunol Med
gastrointestinal tract: Metabolic consequences and applications." Microbiol, Apri11998; 20(4): 257-66. old.
Trends ln Glycoscience and Glycotechnology, Volume 8, Number 41 McNamara, D. et al. "Helicobacter pylori and gastric cancer." Ital J
May 1996. Gastroenterol hepatol, October 30, 1998; 30 Suppl 3: S294-98. old.
408 409
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
4. Springer, G. E "Relation of blood group active plant substances to students in biology and music." Percept Mot Skills, 1993 Aug; 77(1):
human blood groups." Acta Haem, 1958,20: 147-55. old. 227-34. old.
5. "Observations on abnormal thyroid-stimulating hormone levels 3. Wan X. S., Lu L. J., Anderson K E., Kennedy AR. "Urinary
and on a possible association of blood group O with excretion of Bowman-Birk inhibitor in humans after soy
hyperthyroidism." Arch Intern Med, August 1982; 142(8): 1465-69. consumption as determined by a monoclon al antobody-based
old. immunoassay." Cancer Epidemiol Biomarkers Prev., [ul 2000; 9(7):
6. Robbins, J. .Pactors alte ring thyroid hormone metabolism." Environ 741-7. old.
Health Perspect, Apri11981; 38: 65-70. old .
Clawson, G.A "Protease inhibitors and carcinogenesis: A review."
Cancer Invest, 1996; 14(6): 597-608. old.
Tizedik fejezet: Éljen helyesen:
4. Steuer M.K, Hofstadter E, Probster L. et al. "Are ABH antigenic
A vércsoport
determinants on human outer ear canal epitelium responsible for
1. Beale, N. and S. Nethercott. "Job-Ioss and family morbidity: a
Pseudornonas aeruginosa infections?" ORL J Otorhinolaryngol Relat
study of a factory closure." J R Coll Gen Pract, 1985 Nov; 35(280): .' I
. I Spec, 1995;57: 148-152. old .
510-4. old.
Mortensen e. H. Lildholdt T., Gammelgard N.O., Christensen P.H.
Cohen, B.G., m.]. Colligan? WWester, 2d, M.J. Smith. "An
investigation of job satisfaction factors in an incident of masss "Distribution of ABa blood groups in secretary otitis media and
psychogenic illness at the workplace." Occup Health Nurs, 1978Jan; cholesteatoma." Clin Otolaryngol, 1983;8:263-265. old.
26(1): 10-6. old. Gannon, M.M. Jagger C, Haggard M.P. "Material blood group in
Eysenck,H. J. .Personality, stress and cancer: prediction and otitis media with effusion." Clín Otolaryngol, 1994;19:327-331. old.
prophylaxis." Br J med Psychol, 1988 Mar; 61 (Pt 19: 57-75. old. 5. Billington, B.P. "A note on the distribution of ABa blood groups
Kiecolt-Glaser, J.K, R. Glaser et al. .Marital stress: Immunologic, in bronchiectasis and portai cirrhosis." Aust Annal Med, 1956; 5: 20-
neuroendocrine, and autonomic correlates." Ann NY AcadSci, 1998 22. old.
may 1; 840: 656-63. old. 6. Samuels, M.H. and P. A. McDaniel. "Thyrotropin levels during
Martin, R.A. and J. P. Dobbin. "Sense of humor, hassles, and hydrocortisone infusions that mimic fasting-induced cortisol
immunoglobulin A: Evidence for a stress-moderating effect of elevations: A clinical research center study." J Clin Endocrinal metab,
humor." Int J Psychiatry Med, 1988; 18(2): 93-105. old. November 1997;82(11): 3700-4. old.
Rein, G., M. Atkinson, and R. McCraty. "The physiological and 7. Bertolini, S., C Donati, N. Elicio, et al. "Lipoprotein changes
psychological effects of compassion and anger." J Advance Med, induced pantethine in hyperlipoproteinemic patients: adults and
1995; 8:87-105. old. children." Int J Clin Pharmacol Ther Toxicol, 1986; 24: 630-37. old.
2. Mockel, M., T. Stork, J. Vollert et al. .Stress reduction through 8. Melato, M. et al. "The lectin.binding sites for peanut agglutinin in
listening to music: Effects on stress hormones, hemodynamics and invasive breast ductal carcinomas and their metastasis." Pathol res
and mental state in patients with arterial hypertension and in Pract, 1998; 19489): 603-8. old.
; I
healthy persons." Dtsch Med Wochenschr, 1995 may 26; 120(21):745- 9. Schumacher, U., D. Higgs, m. Loizidou, R. Pickering, A Leathem,
52 old. [Article in German]. and I. Taylor. "Helix pomatia agglutinin binding is a useful
VanderArk, 5.0., and D. Ely. "Cortisol, biochemical, and galvanic prognostic indicator in colorectal carcinoma." Cancer, 1994 Dec 15;
skin responses to stimuli of different preference values by college 74(12):3104-3107. old.
410 411
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT JEGYZETEK
10. Andersen, B.L., WB. Farrar, D. Golden-Kreutz, et al. .Stress and 6. Manuel, Y., Keenoy, B. Moorkens, G., Vertommen, J. Noe, M.,
Neve, J.J. De Leeuw, I. "Magnesium status and parameters of the
immune responses after surgical treatment for regio nal breast
oxidant-antioxidant balance in patients with chronic fatigue:
cancer." J Nati Cancer Inst, [anuary 7 1998; 90(1): 30-36. old.
effects os supplementation with magnesium." J Am ColI Nutr, [un
Irwin, M., T. Patterson, T.L. Smith, et al. "Red uction of immune
2000; 19(3): 374-82. old.
function in life stress and depression." Biol Psychiatry, January 1,
Werbach, M.R. "Nutrition al strategies for treating chronic fatigue
1990; 27(1): 22-30. old.
syndrome." AlternMed Rev, Apr 2000; 5(2): 93-108. old. Review.
Sieber, WJ., J. Rodin, L. Larson, et al. .Modulation of human
natural killer cell activity by exposure to uncontrollable stress."
Általános referenciamunk ák A vércsoportról
Brain Behav Immun, [une 1992; 6(2): 141-56. old.
Brues, M.M. "Tests of Blood Group Selection." Amer. ]. Forensic
11. Defize, L.H., J. Arndt-Iovin, T.M. [ovin, J. Boonstra, J. Meisenhelder, I Medicine(1929),287-9.
T. Hunter, H.T.de Hey, and S.W de Laat. "A431 cell variants lacking
Childe, v.G. Man Makes Himself London: Watts and Co. 1936.
the blood group A natigen display increased high affinity
epidermal growth factor-receptor number, protein-tyrosine kinase Coon, C.S. The Races of Europe. New York: MacMillan Co. 1939.
activity, and receptor turnover." J Cell Biol, September 1988; 107(3): D' Adamo, J.The D'Adamo Diet. Montreal: McGraw Hill Ryerson
939-49. old. (Canada). 1989.
_ _ _o One man's Food, New York: Richard Marek, 1980. (out of
Tizenegyedik fejezet: Éljen helyesen: print)
B vércsoport D' Adamo, Peter. Cook Right 4 Your Type: The Practical Kitchen
1. Kinane, D. R, c.c. BlackweIl, R.P. Brettle, et al. "ABO blood group, Companion to Eat Right 4 Your Type. New York: G.P.Putnam's
secretor state, and susceptibility to recurrent urinary tract infection Sons, 1998.
in women." Br Med J (Clin Res Ed), July 3,1982;285(63349: 7-9. old. _ _ _o Eat Right 4 Your Type: The Individulaized Diet Solution
to Staying Healthy, Living Longer and Achieving Your Ideal
2. BlackweIl, c.c. "The role of ABO blood groups and secretor status
Weight. New York: G.P. Putnam's Sons, 1996.
in host defences." FEMS Nicrobiol Immunol, [une 1989; 1(6-7): 341-
49. old. _ _ _o "Gut ecosystem III: The ABO and other polymorphic
systems." Townsend Ur. for Doctors, August 1999.
Gabr, N.S. and AM. Mandour. "Relation of parasitic infection to
blood group in El Minia Governorate, Egypt." J Egypt 50C Parasiiol, Gates, R.R. Human Ancestry. Cambridge, MA: Harvard Univ Press,
December 1991; 21(3): 679-83. old . 1948.
3. Haverkorn, M.J. and W R. Goslings. .Streptococci, ABO blood Livingstone, RR. Natural selection disease and ongoing human
evolution as illustrated by the ABD groups. Source unknown.
groups, and secretor status." Am J Hum Genet, July 1969, 21(4): 360-
75. old. .,., Copy in author's posession.
Marcus, D.M. "The ABD and Lewis Blood-group System. "New
4. Freed, D.J. Rheumatic Patches.
England ].Med. 280: 994-1005 1969.
http://www.Elfstrom.com/arthritis/articles/r-patch.html
Mourant, A. E. Blood Relations; Blood Groups and Anthropology.
5. Tang, W, A'Matsumoto, K. Shikata, R Takeuchi, T. Konishi, M
Oxford Science Publications, Oxford University Press, 1983.
Nakata, T Mizuochi. .Detection of disease-specific augmentation
of abnormal immunoglobulin G in sera of patients with Mourant, A E., A C. Kopec, and K. Domaniewska-Sobczak. Blood
Groups and Disease. New York: Oxford Press, 4th edition, 1984.
rheumatoid arthritis."
413
412
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT
Immunrendszerünk antitesteket állít elő azért, hogy elhárítsa a vér- az A vércsoport-gén dominál a Ovércsoport-gén fölött, tehát ha ön A-t
csoportunk számára idegen v ércsoport-antig éneket, A vércsoport-an- örökölt édesanyjától, és O-t édesapjától, az ön genotípusa 1\0, de fenotí-
tigén akadályozza meg azt is, hogy antitesteket állítsunk elő saját pusa A lesz. Ezzel együtt ön látens módon hordozza a O-t, és átörökít-
vércsoport-antigénjeink ellen. Az A vércsoportú emberek B vércsoport heti leszármazottaira. A fenotípus és a genotípus közötti különbség az,
ellenes antitestet hordoznak vérplazmájukban. A B ellenes antitest ami sok embert összezavar a vércsoport-genetikával kapcsolatban. Ha
segítségével szervezetünk képes minden behatoló B-vérsejt elpusz- megértjük a fenotípus és a genotípus közti különbséget, rögtön vilá-
títására. Hasonlóképpen, a B vércsoportú emberek A ellenes antitestet gossá válik, hogy egy A vércsoportú anyának és egy O vércsoportú
hordoznak vérplazmájukban, melynek segítségével megsemmisítenek ,I apának hogyan lehet O vércsoportú gyermeke, de ha valaki minkét
minden A v érsejtet. mely be akar lépni a rendszerbe. A O vércsopor- " I
sz ül őj étől Ogént örököl, akkor ő csakis Ovércsoportú lehet.
túak A és B ellenes antitesttel is rendelkeznek, az AB vércsoportúak Íme egy egyszeru illusztráció. A Punnett-négyzetnek nevezett ábrát
pedig nem hordoznak antitesteket a többi vércsoport ellen. arra használják a genetikusok, hogy meghatározzák a lehetséges fe-
Ha ön orvosi egyetemet végzett volna, körülbelül ennyit tudna a notípus-kombinációkat a genotípusból. A mama fenotípusa O (O vér-
vércsoportokról. Az általános orvosi képzés általában a vérátömlesztés
elvégzéséhez szükséges ismeretek oktatására korlátozódik. Tehát, ha
ön tudja, hogy az A és a B vércsoportúak nem adhatnak egymásnak MAMA
vért; hogy az AB vércsoportú bárkitől kaphat, de senkinek sem adhat; O o
hogy a Ovércsoportúak mindenkinek adhatnak, de ők csak egy másik
O vércsoportútól kaphatnak, már majdnem akkora szaktudással ren-
A AD = AD =
delkezik, mint a legtöbb orvos. Az anyatermészet "hitetlenkedve Avércsoport Avércsoport
P
csóválná a fejét", ha látná, hogy milyen mostohán bánunk ezzel a cso- A
dálatos genetikai örökséggel. A vércsoport ellát minket egy anyaggal, p
mely minden vörösvérsejt felületén megtalálható; ellenőrzi az immun- A
. ~, o 00 = 00 =
funkciókat, az anyagcsere tevékenységét, az emésztést és az ideg- Ovércsoport Ovércsoport
rendszer jelz éseit. tehát rendkívül hatékony előrejelző szerepe van. 1
Ennek ellenére a vérgyűjtő állomások laboratóriumaiba száműzik. ".
Szerencs ére, ahogy könyvünk is dokumentálja, az orvostudomány las- '1
,,'
'r, :
san, de biztosan elfogadja azt az elméletet, hogy a vércsoport a teljes ,~ -
emberi szervezetre kihat. \l, MAMA
o o
.. Il,
A vércsoport-családfa AD = AD =
A
P Avércsoport Avércsoport
Mi határozza meg vércsoportunkat? A vércsoport genetikája igazán A
egyszeru. Ön, mint élőlény, génjeinek kézzelfogható eredménye; ezt p
nevezik fenotípusnak. Génjeit szüleitől örökölte. A két szül ő génjeinek A
B Bo = Bo =
kombinációja adja az ön genotípusát. Általában a két gén közül az Bvércsoport Bvércsoport
egyik lesz a domináns; ez a kulcsa az ön k ülönb öz ős ég ének, Például
416 417
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT GENETIKAI TÉRKÉPÜNK
csoportú), genotípusa pedig 00. A papa fenotípusa A, (A vércsoportú), mindkét szülőm A vércsoportú. Feltételezem, hogy mindkettőjüktőlA
genotípusa pedig AD. Amint láthatjuk, minden leszármazottnak 50 allélt örököltem (amitől én An genotípusú lettem), mivel mindkét lá-
százalék esélye van mind arra, hogy A vércsoportúnak (AD), mind pe- nyom A vércsoportú. Feleségem, Martha Ovércsoportú, és csak két O
dig arra, hogy Ovércsoportúnak (00) szülessen. Mivel egyik szül ő sem allélje lehet, tehát bizonyos, hogy lányaink genotípusa AD.
hordoz B allélt, lehetetlen, hogy e két szülőnek B vagy AB vércsoportú Az ön v ércsoport-genetípusa és fenotípusa csak két alkotórésze
utódja legyen. Ez az oka annak, hogy a vércsoport alapján megál- egyedi genetikai jellegének. Hogy még jobban átlássuk a vércsoport-
lapítható az apaság. Bár minden kétséget kizáróan nem lehet meg- örökség méretét és jelentőségét, meg kell vizsgálnunk altípusait is.
erősíteni a segíts égével. hogy egy bizonyos személy az apa, azt viszont
igen, ha nem ő az. Lássunk egy érdekes kombinációt: a mama O, a papa
pedig AB vércsoportú. Ilyen körülmények között a leszármazott vagy Másodlagos rendszerek
A, vagy B vércsoportú lesz, mivel mind az A, mind a B allél domináns
a Ovércsoportnál. Egyetlen leszármazott sem örökölheti az anya vér- Az ön vércsoport-profilja nem kevesebb, mint 300 altípust tartalmaz,
csoportját. Azonban mindketten recesszív O allélt hordoznak, melyet melyek genealógiai (származástani) mikrokülönbségek jelölésére
továbbadhatnak utódaiknak, akiknek a gyermekei potenciálisan lehet- szolgálnak. A mi szempontunkból azonban mindössze háromnak van
nek Ovércsoportúak. A nagyi bosszúja! Ez egy újabb kérdésre is választ valódi jelentősége. Az összes tényező 90 százaléka visszavezethető az
ad - miért nem tűnik el a O vércsoport az idők során, ha egyszer az A ön fenotípusára, 5 százaléka pedig szekrétor státusára. Két másik
és a B vércsoport a domináns. Van elég Oallél az emberi génkészletben, különleges helyzetekben lehet hasznos. Ezek az Rh-faktor és az MN-
hogy a Ovércsoport túlélése biztosított legyen a belátható jövőben. vércsoportrendszer.
MAMA
A
Az Rh faktor
o
Amikor megállapítják vércsoportját, azt is közlik önnel, hogy "negatív"
B AB = Bo = vagy pedig "pozitív". Sokan nem is tudják, hogy ez egy kiegészítő vér-
P AB vércsoport Bvércsoport csoport, melynek neve Rhesus vagy Rh-rendszer, és semmi köze sincs
A az ABO vércsoportokhoz. Az Rh-rendszert a rhesus majomról, egy gya-
p
A kori kísérleti állatról nevezték el, melynek vérében először fedezték fel
O Ao = 00 = ezt az anyagot. Sok éven át rejtély maradt az orvosok számára, hogy
Avércsoport Ovércsoport egyes nőknél, akiknek teljesen normális volt az első terhességük, miért
merülnek fel gyakran vetéléssel, vagy akár az anya halálával végződő
szövődmények a második, és azt követő terhességeik során. 1940-ben
A harmadik esetben megfigyelhetjük, hogy egy B vércsoportú Dr. Karl Landsteiner (aki előzőleg a teljes ABO vércsoportot és az anti-
apának és egy A vércsoportú anyának bármilyen vércsoportú utódja testeket is felfedezte) rájött, hogy ezek a nők az övéktől kül önb öz ő vér-
születhet. Tehát, bár kissé merész elképzelés, elméletileg lehetséges, csoportú gyermekkel várandósak, akik édesapjuktól örökölték
hogy a család minden tagja kül önböz ő vércsoportú legyen. vércsoportjukat. A babák Rh-pozitívak voltak, ami azt jelenti, hogy az
Ebből láthatjuk, hogy két személynek, akiknek ugyanaz a v ércso- Rh-antigént hordozták vérsejtjeik felületén. Édesanyjuk Rh-negatív
port-fenotípusuk, k ülönbözö lehet a genotípusuk. Nekem például volt, ami azt jelenti, hogy ez az antigén az ő vérükből hiányzott.
418 419
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT GENETIKAI TÉRKÉPÜNK
Az ABD rendszerrel ellentétben, ahol a más vércsoportok elleni an- melő antigének közvetlen előfutára. Bár a T-antigént az M vércsoport-
titestek termelődése a születés után kezdődik, az Rh-negatív szemé- antigén állítja elő, mire elkészül, a T-antigén jobban hasonlít az A vér-
lyek nem termelnek antitesteket az Rh-antigén ellen, csak akkor, ha az csoport-antigénre, mint az M-antigénre. Egészséges szövetben, nor-
anya és a magzat vére érintkezik a méhlepényen keresztül vagy a szü- mál esetben ezek az antigének lezáródnak az utolsó simításoktól,
lés alatt. Az első terhesség során a magzatban vagy az újszülöttben rit- melyektől a T-antigén képes lesz az MN vércsoport-antigén létreho-
kán alakul ki ez az összeférhetetlenség, mert az anya és a magzat vére zására. Az egészséges, rákmentes emberek általában hordoznak ma-
között nincs jelentős érintkezés a szülés előtt. Azonban a további ter- gukban T-antigén ellenes antitesteket, így az szinte soha nem található
hességekben az anya egyre érzékenyebbé válik magzatának Rh-po- meg bennük. Általában, ha vizsgálataim során A vércsoportú/MM-nek
zitív vérével szemben, és antitesteket termel ellene. Minden újabb bizonyul egy olyan személy, akinek családi kórtörténetében már elő
terhesség során egyre érzékenyebb lesz, és egyre korábban kezd anti- fordult rákos megbetegedés, azt javaslom neki, hogy folytasson szi-
testeket termelni a baba vércsoportja ellen. Az Rh faktor elleni reakció gorúan rákmegelőző életmódot.
csak olyan Rh-negatív nőknél fordulhat elő, akiknek Rh-pozitívapától Az MN-rendszer a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában
fogant a gyermeke. Az Rh-pozitív nőknek, akik a népesség 85 száza- is fontos szerepet játszik. 1983-ban a Clinical Genetics című folyóiratban
lékát teszik ki, nincs mitől tartaniuk. Bár az Rh-rendszernek az étrend megjelent egy tanulmány, mely ismertette, hogy az NN vércsoportú
és a betegségek szempontjából nincs különösebb jelentősége, minden személyek vérében jelentős mértékben magasabb volt a koleszterin- és
bizonnyal fontos tényező a gyermeket váró nő és partnere számára. trigliceridszint, rögtön a standard tesztétel elfogyasztása után. A ku-
tatók arra a következtetésre jutottak, hogy azok az emberek, akiknek
legalább egy M-génjük van (az MM és az MN vércsoportúak), védet-
Az MN-vércsoportrendszer tebbnek tűnnek a triglicerid- és a koleszterinszint hirtelen megemel-
kedése ellen.
Az MN -vércsoportrendszer gyakorlatilag ismeretlen, mivel a vérátöm- Az alcsoportba való besorolás nagy és változatos terület, mely nagy-
lesztés és a szervátültetések szempontjából nincs jelentősége. Azonban részt még felfedezésre vár. Bár egyáltalán nem gyakori, hogy ezt a tu-
bizonyíték szolgál arra, hogy az MN-státus szerepet játszhat a szív- és dást alkalmazni kell, nem árt a felkészülés. A legjobb felkészülés pedig
érrendszeri betegségek és a rákbetegségek egyes jellemz őiben. Ebben a tudás és a hozzáértés.
a rendszerben az ön vércsoportja lehet MM, NN, vagy MN, attól füg-
gően, hogy sejtjei csak az "M" antigénnel (ilyenkor MM vércsoportú),
csak az "N" antigénnel (NN), vagy mindkettővel (MN) rendelkeznek. Al vagy Az?
A népesség körülbelül 28 százaléka MM, 22 százaléka NN, és 50 száza-
léka MN. A legtöbb egészségügyi probléma a két "telivér" típushoz Az A és az AB vércsoportnak létezik egy további változata is, melynek
(NN és MM) és nem a vegyes típushoz (MN) társítható. Ezt a jelensé- egyértelműen van bizonyos befolyása az ön egészségére és étrendjé-
get a genetikában fIa kevert vér életerejének" nevezik. nek öszeállítására. Annak meghatározása, hogy valaki Al vagy A2 (és
Úgy tűnik, hogy az MN-rendszer szerepet játszhat az emlőrák ki- következésképp AlB vagy A2B), a Dolichos biflorus nevű 'növényből
alakulásában. A közelmúltban bekövetkezett haláláig a chicagói orvosi származó lektint tartalmazó oldat segítségével történik. A Dolichus bi-
egyetem Bligh Center-ének kutató orvosa, Dr. George Springer egy florus lektin az Al típusú vörösvérsejtekkel erőteljesebben lép reakció-
olyan vakcinán dolgozott, melynek alapja egy T-antigénnek nevezett ba, mint az A2 típusúakkal. Ez a reagens megvásárolható számos
molekula. A T-antigén - ami számos rákbetegségnél, különösen az em- kémiai segédeszközt gyártó társaságtól, és az AI-A2 meghatározást
lőráknál gyakori daganatjelölő - az MN vércsoport M-antigénjét ter- általában a legtöbb diagnosztikai laboratóriumban el tudják végezni.
420 421
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT
a ()
.......
..•.
'.
..
",
0 , 00 0
• ••
422 423
A VÉRCSOPORT ÉS A FERTÖZÓ BETEGSÉGEK
A vércsoport működési kódj ának szerve s része, olyan program, mel y meghatározza
az ember szervrendszereinek egymás közötti és küls ő környezettel
és a fertőző betegségek való kapcsolatát.
A fertőzésben két tényező játszik szerepet: a hajl am és a túlélésre
való képesség. Ön hajlamos lehet egy bizonyos fertőző betegségre, de
nagy esélye is lehet annak túlélésére. Egyes fertőző betegségekkel
szemben természetes rezisztenciával rendelkezhet, de ha mégis elkap-
ja őket, szervezetének ellenállása összeomolhat, és a túlélés kérdésessé
válhat.
A fertőzés súlyosságát a vércsoport diktálja, mely arra is képes,
hogy alkalmazkodjon a támadás során, védekezzen ellene, majd a kö-
vetkező alkalommal visszaverje azt. A vércsoport lehet őv é teszi a szer-
vezet számára, hogy egyes fertőző betegségeket kivédjen, más fertőző
betegségekkel szemben viszont gyengíti és korlátozza ellenállóképes-
ségét.
Az emberiség harca a fertőző betegségek ellen a túlélés története. A
';i
vércsoport az első védelmi vonal a gyilkos kórokozók ellen. A legprob-
lematikusabb fertőző betegségek mind a múltban, mind a jelenben bi-
zonyos vérc soportok számára veszélyesebbek, míg mások viszonylag
pestis, himlő, kolera, influenza, tuberkulózis - utat törtek maguknak védettek velük szemben. Sok szakértő meggyőző érveket sorakoztat
az idő evolúciós ciklusain át, és lehet övé tették a "legerősebbek életben fel amellett, hogy a fertőző betegségek által gyakorolt nyomás a vér-
I ,
maradását". A betegségek mindig a leggyengébbek, az idősek és az új- csoport származási ágakra az egyik, ha nem az elsődleges tényező,
szülöttek közül szedik áldozataikat. Adjuk hozzá a genetikai különb- mely befolyásolja a természetes kiválasztást és a vércsoportok elosz-
ségeket, az immunrendszer általános egészségi állapotát, a higi énia és lását. Ebben a fejezetben megismerkedünk a vércsoport és a fertőző
egészségügyi ellátás hiányát vagy meglétét. Ezek tovább fokozzák betegségek néhány összefüggésével.
vagy csökkentik a betegségekre való fogékonyság valószínűségét.
A fertőző betegségek még mindig mintegy 13 millió ember halálát
okozzák világszerte. 1998-ban még az Egyesült Államokban is 180 OOO Miért nem haltak ki a Ovércsoportúak?
ember halt meg valamilyen fertőző betegségben. A negyvennégy éves
koruk előtt elhunytak haláláért 90 százalékban hat fertőző betegség A genetikában gyakran megfigyelhettük, hogy az élet korai formái
okolható: az AIDS, a tuberkulózis, a malária, a kanyaró, a hasmenéses folyamatosan fejlődnek, míg végül későbbi formáknak adják át a he-
betegségek és a tüdőgyulladás. A vércsoporttal összefüggésbe hozha- lyüket. Napjainkban mégis a O a leggyakoribb vércsoport. Számos
tók a tuberkulózis, a malária, a kanyaró és a hasmenéses betegségek. lehetséges raagyar ézata létezik a O vércsoportúak túlélésének. Az
424 425
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A VÉRCSOPORT És A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
egyik legkézenfekvőbb a O gén puszta mennyisége a génkészletben, ben, a világ különböző pontjain tarthatnék előadásokat, hallgatósá-
és az a tény, hogy bizonyos fokig önismétlő. gom O vércsoportú tagjai azt kívánnák, bárcsak elcserélhetnék
Egy nemrégiben megjelent cikk gyakorlatiasabb szemszögből betegségkockázataikat a többi vércsoporttal. Valójában mindegyikük
világítja meg, hogy a Ovércsoportgén miért maradt fenn a mai napig. önként elcserélné egészségügyi kockázatait a szívbetegségek és a rák
Úgy tűnik, hogy egy ritka betegségben, a II. típusú fehérvérsejt tapa- rosszabb kilátásaira - még a pusztító csapást, a tuberkulózist is beleért-
dási rendellenességben (Leukocyte Adhesion Deficiency, LAD)- mely- ve. A világ különböz ő pontjain mind a mai napig találnék olyan kö-
nek jellemzői a visszatérő fertőzések, a nem csökkenő magas zönséget, akik szívesebben lennének A, mint bármilyen más
fehérvérsejt-szám, súlyos szellemi és növekedésbeli visszamaradottság vércsoportúak. A történelmi időtől és helyszíntől függően egyes vér-
- szenvedő egyének képtelenek mozgósítani fehérvérsejtjeiket, hogy csoportok jelentős előnyöket élveztek. És ezek az előnyök abból a
azok a gyulladás helyére vándoroljanak. A LAD II betegeknél hiányos- viszonylagos védelemből fakadtak, melyet a vércsoport nyújtott a sú-
ság mutatkozik a sejtfelületi szerkezetek, köztük a Ovércsoport (valójá- lyos fertőző betegségek ellen, melyek az emberiség történetének során
ban H-) antigén megnyilvánulásaiban. Lehetséges tehát, hogy a H- gyakorlatilag az egyetlen, az ember egészségét és túlélését fenyegető
antigén előállítása (ami az egyetlen, a Ovércsoport által létrehozott an- kihívás megtestesítői voltak.
tigén, de amelyet változó mértékben minden vércsoport előállít) elő A középkori pestis elpusztította Európa teljes népességének egy-
segíti, hogy immunrendszerünk sejtjei olyan helyekre vándoroljanak, harmadát. Azok, akik elmenekültek, tovább terjesztették a pestist Afri-
ahol segítségre van szükség. Ha ez így van, a H-antigén előállításához kában és Ázsiában, ahol senki sem tudja pontosan, hány millió ember
szükséges gének karbantartása életbevágóan fontos létünk fenntar- halt meg. A fekete halál (pestis) egy különleges fertőző betegség, me-
tásához, és magyarázatot adhat arra is, hogy az anyatej miért olyan lyet a Yersinia pestis nevű baktérium okoz. A hazug kórokozó egy 0-
gazdag fukózban (a H-antigénben). A fukóz segíti a csecsemő fejlődés szerű antigént állított elő, melyet a Ovércsoportúak szervezete barát-
ben lévő immunrendszerét a fertőzések hatékony leküzdésében, míg nak tekintett. Sokan azok k özül, akik meghaltak a középkori pestisjár-
elég érett nem lesz ahhoz, hogy magától is képes legyen erre. ványokban, O vércsoportúak voltak. Másrészt azonban az erősebbek
túlélése folytán az A vércsoportúak száma megtöbbszöröződött, Gon-
dolja végig: az emberiség túlélését fenyegető egyetlen valódi veszély
Titánok összecsapása egyidejűleg a változatosság és a változás legfőbb kiváltó oka is volt,
ami a más vércsoportú túlélők számának növekedéséhez vezetett.
Amikor előadásokat tartok, valamilyen formában kivétel nélkül felme- Egy évszázaddal ezelőtt több európai halt meg kolerában, az emész-
rül a kérdés, hogy "melyik vércsoport a legjobb?" Hallottam embereket tőrendszer rendkívüli folyadékveszteséggel járó, gyakran halált okozó
viccelődni .v ércsoport-írigys égröl", és panaszkodni arról, hogy ők fertőzésében, mint bármilyen más betegségben. Kísérletek során újra
húzták a rövidebbet. Ez külön ösen igaz az A és az ABvércsoportúakra, és újra bebizonyították, hogy ez a betegség előnyben részesíti a Ovér-
mivel ők általában hajlamosabbak a szerencsétlenebb kimenetelű szív- csoportúakat a többi vércsoporttal szemben. Tehát mindössze száz év-
betegségekre és a rosszindulatú daganatokra. Az antropológiai igazság vel ezelőtt egy gyakori halálos betegség vércsoport-specifikusnak
azonban ennél jóval összetettebb. Egyetlen vércsoport sem ereden- bizonyult.
dően jobb vagy rosszabb, mint a többi, mindegyiknek megvannak a Egy időben a himlő volt az egyik leginkább rettegett betegség
maga előnyei és hátrányai. Európában. Ma már alig hallunk róla, mivel gyakorlatilag felszámol-
Ha az A és az AB vércsoportúak ma sebezhetőbbek, a Ovércsopor- ták. A Oés a B vércsoportúak mindig is ellenállóbbak voltak ezzel a be-
túak bizonyosan sebezhetőbbekvoltak 100 vagy 200 évvel ezelőtt. Ha tegséggel szemben, és ha mégis elkapták, jobbak voltak akilátásaik.
képes lennék visszautazni az időben, és különböző történelmi idők- Ezzel együtt a himlő hangsúlyozottan szelektív hatású volt az A és az
426 427
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
AB vércsoportúak tekintetében, ami azt jelenti, hogy ez a két vércso- legtöbb jótékony hatású ételt fogyasztja, immunerősítő és probiotikus
port ennek a betegségnek sokkal súlyosabb formáját kapja el. Egyes táplálék-kiegészítőket szed, csökkenti a stresszt, és betartja a többi
kutatók még azt is felvetették, hogy mivel a himlő az A és AB vércso- tanácsot is, melyek a személyre szabott előírásokban szerepelnek.
portúakat preferálta, a világ egyes tájain, például az elszigetelt és is- Vessünk egy pillantást azokra a .fert őző betegségekre, melyek jelen-
métlődő pestisjárványoknak kitett Izlandon, a mai napig ritkább az A leg pusztítanak a világon, és vizsgáljuk meg a vércsoporttal kapcsolat-
vércsoportgén előfordulása, mint a O vércsoportgéné. Ez példa arra, ba hozható, genetikai kockázati tényezőket.
hogy a vércsoport és egy fertőző anyag hogyan lép kölcsönhatásba
egymással a természetes kiválasztódás érdekében.
Ezek nem elszigetelt esetek, és nem is túl távoliak. A fertőző beteg- Influenza: az influenzavírus
ségek ma is szelektíven működnek, genetikai nyomást gyakorolnak a
vércsoportokra, adaptációra kényszerítve őket. És, bár a legújabb tu- Az influenzavírus visszatérő gyilkos, amely minden télen óramű pon-
dományos cikkek arra utalnak, hogy a O vércsoportúaknak ma na- tossággal jelenik meg. A huszadik század folyamán számos alkalom-
gyobb esélyük van a túlélésre, az ismeretlen tényező, azaz a mal öltött járványszerű méreteket. Az 1918-1819-es spanyolnátha az
közegészségügy fertőző betegségekre való felkészültsége által mindez Egyesült Államokban ötszázezer, világszerte pedig húszmillió ember
egy bizonyos ponton ellenkezőjére fordulhat, és egy másik vércsoport halálát okozta. Az 1957-1958-as ázsiai influenza csak Amerikában het-
kerülhet előnyös helyzetbe. venezer halálesetért volt felelős. Az 1968-1969-es honkongi vírus har-
Azt az elméletet, hogy a vércsoport hiperkritikus befolyást gyako- mincnégyezer életet oltott ki. Ahogy átlépünk a huszonegyedik
rolt az emberiség őskori túlélésére, meggyőzően bizonyítja az a tény, századba, az influenza még mindig ezrek számára halálos. Napjaink-
hogy gyakorlatilag minden, a népességi demográfiát befolyásoló fer- ban évente nem kevesebb, mint húszezer amerikai hal bele - az ál-
tőző betegségnek (malária, kolera, tífusz, influenza és tuberkulózis)
dozatok jórészt az idősek, az immunszuppresszióban szenvedők és a
van "kedvenc" vércsoportja, amely különösen fogékony rá, és egy el-
betegek, pl. az asztmások, a cukor- és szívbetegek közül kerülnek ki.
lentétes vércsoport, amely ellenálló vele szemben. Különösen érdekes
Az emberek gyakran számos tünet leírására használják az "influen-
ma, az orvostudomány látványos fejlődésének korában, hogy alig száz
za" kifejezést, amelybe a köhögéstől a lázig bármi beleértendő. Az inf-
évvel ezelőtt a vércsoport már számtalan ember túlélését befolyásolta,
és hogy bizonyos, a vércsoporttal kapcsolatba hozható fertőzések, pél- luenzavírus egy nagyon különleges kórokozó, és az általa okozott
dául a tuberkulózis, egyre inkább gyógyszer-ellenállóvá válnak. betegségek kombinációinak palettáján pokolian kellemetlen tünetek
egész sora szerepel. Az influenza lázat okoz, légzőszervi tüneteket,
például köhög ést, torokfájást és orrfolyást, fejfájást, izomfájdalmakat
,~ és rendkívüli fáradtságot. Az influenza A vagy ~ típusú lehet. Ennek
Az egyes vércsoportok előnyei
.~ a besorolásnak semmi köze a vércsoportokhoz, hanem bizonyos tör-
zsek meghatározására szolgál. Az A és ~ influenzavírus-törzseket
\.~
Minden fertőző betegségnek van vércsoport preferenciája. Ha ön tisz-
tában van saját betegséghajlamaival, az határozottan szerepet játszhat aláhúzással különböztetjük meg és az A és B vércsoportoktól.
1
..•
428 429
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK
oVÉRCSOPORT: Viszonylag hatékonyan képes antitestek termelésére Ezzel együtt nagyon óvatosnak kell lenni. Annak oka, hogy az inf-
a két gyakori A típusú vírus, az A (HlNl) és az A (H3Nz) ellen. Általá- luenzavírus halálos marad, kam éleonszerű természetében rejlik. Ké-
ban könnyebben betegszik meg az A (H 1N1)-től, mint az A (H 3Nz)-től. pes arra, hogy éppen annyira változzon meg, hogy a védőoltás már
Kevésbé hatékony az antitest-válasza a B influenzavírus ellen. A Ovér- hatástalan maradjon. Egyes A típusú törzsek esetében teljesen új
csoportúak általában rendkívül fogékonyak a legtöbb heveny mutációk létrejöttének lehettünk szemtanúi, melyekre senkinek nincs
vírustörzsre. Azokban az években, amikor az influenzavírus különö- felkészülve az immunrendszere. Ezekben az években az influenza
sen pusztító és nagyon beteggé teszi az embereket, leginkább a Ovér- pandémiává, azaz világméretű járvánnyá válik, és emberek millióinak
csoportúakat dönti le a lábukról. okozza a halálát.
A VÉRCSOPORT: Képes arra, hogy gyors és alapos antitest-választ ad- Nemrég egy biotechnológiai és gyógyszeripari cégek által fejlesz-
jon az A (HlNl) típusú influenza ellen, és ez még inkább így van az A tett, kísérleti fázisban lévő új gyógyszertípus hozta izgalomba a köz-
(H3Nz) esetében. A B influenzára kevésbé erőteljesen reagál. Mindent véleményt. A szelektív vírusos neuroamidáz gátló (Zanamivir),
összevetve, az A vércsoportúak általában csak az influenza kevésbé vi- melynek célja a vírus feltartóztatása sejteken át vezető útvonalán, ígé-
rulens formáit kapják el. Ha megbetegszenek, a betegség lefolyása retesnek bizonyult a tünetek enyhítésében, ha már megtörtént a fer-
tőzés, és potenciálisan a teljes fertőzés megelőzésében is. Azonban ez
nem olyan súlyos, mint más vércsoportúaknál.
a gyógyszer kétségtelenül nagyon drága lesz, és mivel orálisan nem
B VÉRCSOPORT: Ök rendelkeznek a leggyengébb A (H 3Nz) elleni vé-
elég hatékony, valószínűleg inhaláló kell majd hozzá.
delemmel, de valamivel védettebbek az A (H1N1)-vel szemben. Az A
Saját praxisomban igen hatékonynak találtam a gyógynövényszak-
típusú (H3Nz) antigén még az egészséges, az influenzából már öt
értők által évszázadok ót alkalmazott fekete bodzát, és tapasztalatai-
hónapja kigyógyult B vércsoportúak vérében is kimutatható. Nem biz-
mat tudományos kutatások is alátámasztották. Kísérletek során
tos, hogy vannak tünetek, de a vírus bizonyosan biztonságos révbe ért.
bebizonyosodott, hogy a fekete bodza minden influenzavírus ismét-
A B vércsoportúak azonban rendkívüli módon védettek az influenza
lődését gátolja. Egy kettős vakpróba során, melyben a ~ influenza-
~ vírustörzseivel szemben, sokkal inkább, mint bármelyik más vércso-
vírussal kísérleteztek, a fekete bodza kivonatot szedő emberek sokkal
port. Az immunválasz sokkal gyorsabban megy végbe és sokkal tovább hamarabb küzdötték le az influenzát, mint az a csoport, amelyik pla-
áll fenn, mint bármelyik más vércsoportnál. cebót kapott. Hetven százalékuk negyvennyolc óra, kilencven száza-
AB VÉRCSOPORT: Viszonylag gyenge képessége van az influenza- lékuk pedig hetvenkét óra elteltével jobban lett.
vírusok elleni antitestek termelésére. Az influenza minden évben Mi a pácienseinknek egy fekete áfonyából, cseresznyéből, almából
problémát okoz az AB vércsoportúaknak, akik meglehetősen védtele- és fekete bodzából készült vegyes koncentrátumot adunk, mely úgy
nek az influenza minden fajtájával szemben. tűnik, sokuknak segít átvészelni az influenzás időszakot - még az AB
vércsoportúaknak is, akik a legkevésbé védettek az influenzával szem-
Betegeim közül minden évben sokan megkérdezik tőlem, hogy ben.
adassanak-e maguknak influenza elleni védőoltást, mivel azt feltétele-
zik, hogy ha így tesznek, teljes védettséget élveznek majd a vírussal
szemben. Normális körülmények között ez így is van. Minden évben A hasmenéssel járó betegségek
influenza elleni védőoltást készítenek azokból az influenzavírusokból,
melyek a megelőző évben a leggyakrabban fordultak elő. Ha az influ- A hasmenéssel járó betegségek fertőző organizmusaikkal világszer-
enzavírus az előző évhez képest nem sokat változott, a védőoltás meg- te az első számú gyilkosok. És bár az Egyesült Államokban ritkán halla-
lehetős védelmet nyújt ellene. ni róla, a kolera még mindig ragályos betegség a világ számos
430 431
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
vércsoportúak ritkább előfordulása az A vércsoportúakhoz képest az rabban a a vércsoportúak k özül kerültek ki.
ókori gyökerekkel rendelkező mediterrán országokban valójában an- A szegénység és az alapvető egészségügyi intézkedések hiánya a je-
nak tudható be, hogy a a vércsoportúak gyakrabban haltak meg lenlegi és a múltbéli kolerajárványok fő okai között szerepel. A kolera
kolerában. Az a szelektív nyomás, melyet a kolera gyakorolt a a vércso- leggyakrabban a fertőzött ürülékkel való érintkezés útján terjed
portúakra, részben megmagyarázhatja a a vércsoport-gének rendkívül (általában a kolerabaktériummal fertőzött víz vagy étel fogyasztása ál-
kis m ért ék ű, és a B vércsoport-gének nagyfokú elterjedtségét Indiá- tal). Tehát a betegség gyorsabban terjed azokon a területeken, ahol
ban, a Gangesz torkolatában élő emberek k öz ött. Az AB vércsoportúak nem megfelelően kezelik az ivóvizet, és elégtelen a szennyvízelveze-
úgy tűnik, védettebbek a kolerafertőzéssel szemben. i tés. A kolerabaktérium enyhén sós vizű folyókban és tengervízben is
A a vércsoportúak már nincsenek ilyen jó helyzetben, mivel a fer- megél, így a nyers kagyló a kolera forrása lehet. Az Egyesült Államok-
,l
tőzés bekövetkezte után az ő kilátásaik a legrosszabbak. Háztartások
ban a mexikói öbölből származó nyers vagy alig főtt kagyló fogyasz-
ellenőrzése során, melyet 1991-ben, a perui Trujillóban folytattak le a
.1
tása után fordultak elő kolerás megbetegedések. Ha ön a vércsoportú,
latin-amerikai kolerajárvány kitörésekor, erőteljes összefüggés mutat- és olyan területre akar látogatni, ahol gyakoriak a hasmenéssel járó be-
kozott a súlyos kolera és a a vércsoport között: a fertőzött a vércsopor- tegségek, feltétlenül tegye meg a kellő óvintézkedéseket.
túaknak egy napon belül többször volt hasmenésszerű székletük, mint
más vércsoportúaknak, többször számoltak be hányásról és izomgör-
cs ökr ől, és majdnem nyolcszor nagyobb volt a valószínűsége annak,
432 433
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT A VÉRCSO PO RT ÉS A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
De hogy lehet az E. coli egyszerre jó és rossz? nösen a nagyon fiataloknál és a nagyon öregeknél, egy hemolitikus
Ahogy csecsemőből gyermekké, majd felnőtté fejlődünk, bélrend- urémiás szindróma (HUS) nevű rendellenesség alakul ki. Egy bakt é-
szerünkben megtelepszik a "jó" E. coli. A jó általában arra szolgál, hogy riumos toxin megrongálja a vesét ellátó vérereket, csökkenti a vérle-
kiszorítsa a "rosszakat" úgy, hogy gyorsabban szaporodik, versenybe mezkék számát, és elpusztítja a vörösvértesteket. A veseműködés
száll az ételért, és megakadályozza, hogy a rosszak hozzáférhessenek károsodása olyan fokú lehet, hogy szükségessé válhat a dialízis. Ha va-
a bélfal olyan részeihez, ahol meg tudnának tapadni. laki egyszer megfertőződött ezzel a bizonyos organizmussal, nincs
Az E. coli-nak számos törzse létezik, melyek túlnyomó többségét jól olyan kezelés, mely megálIíthatná a HUS-t.
tolerálja az immunrendszer. Annak, hogy olyan sok különféle E. coli Az E. coli leggyilkosabb törzsei minden vércsoportot másképp tá-
létezik, az az oka, hogy kiválóan képesek a genetikai információk cse- madnak meg. Még a lerohanás stratégiája is különbözik az egyes vér-
réjére, és megdöbbentő sebességgel képesek mutációra. Az E. coli csoportok esetében:
egyes törzsei az emberi vércsoport antigénekhez hasonló felületi anti-
génekkel rendelkeznek. Ezek a membrán lipopoliszacharidokkal kap- D VÉRCSOPORT: KÖLCSÖNHATÁS. A D vércsoport és az E. coli okozta
csolatba hozható szénhidrátok. Egy átfogó tanulmány kimutatta, hogy hasmenés súlyossága köz ött kapcsolat mutatható ki. Egy kísérlet
az YID89 és az Y1D9D E. coli törzsek Dvércsoport antigénnel rendelkez- során, melyben 316 felnőtt önkéntesen tanulmányozták az E. coli által
nek, amely A vércsoport antigénné is átalakítható. Ez szemlélteti, hogy okozott hasmenést, az ABD és az Rh vércsoportból vettek mintát, hogy
a bélbaktériumok miként képesek az egyik vércsoport antigént egy megvizsgálják a különböző vércsoportúak reakcióinak súlyosságát. A
másikká átalakítani, ellentétes vércsoportokat immunizálni, és egy D vércsoportú önkénteseknek jelentősen intenzívebb hasmen ésroha-
434 435
ÉLETMÓD AZ ABD TERV SZERINT A VÉRCSO PO RT ÉS A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
maik voltak, mint a többi vércsoportúaknak. A kutatók arra a követ- ra, hogy a B és az AB vércsoportúak nagyobb számban betegszenek
keztetésre jutottak, hogy egy, a D csoportú vérben található anyag és meg az E. coli által okozott gyomor- és bélhurutban, mint a más vércso-
a baktériumtörzs által létrehozott toxin erőtelj esebben lépnek reakció- portúak, akik barátságtalanul fogadják a B-szerű antigéneket.
ba egymással.
A VÉRCSO PO RT: MEGTAPADÁS. Az E. coli legpatogénebb form ái kötél-
szerű csomókat alkotnak, amit csomóformáló szőrzetnek neveznek, és Paraziták
mely lehet öv é teszi, hogy az E. coli megtapadjon a bélfalon. Ezeknek
a különleges E. coli fajtáknak apró, köpölyözőcsészeformájú lektinek Van egy, az orvostudomány története során híressé vált anekdota,
helyezkednek el a sz órsz álaikon, melyek különböző cukrokhoz (gliko- mely egy emberről szól, aki azt gondolta, hogy a vidéken tomboló ko-
proteinekhez vagy glikolipidekhez) tapadnak, beleértve a bélnyál- lerát egy bizonyos kút használata okozza, mely meggyőződése szerint
kahár tya bevonatának poliszacharidjait is. Sok ezek k özül a cukrok otthont adott a halálos baktériumnak. Letépte a kút pumpájának fo-
közül ABD antigén-specifikus. Egyes, az emb eri emésztőrendszerben gantyúját, és a járvány azonnal megszűnt.
megtelepedő E. coli törzsek k ül önböz ő glikolipidekre specifikus lekti- Van egy másik, kevésbé ismert történet. Ez szintén igaz. Élt egyszer
neket termelnek. Ezeknek egyikét, a globo_A-t csak a pozitív szekrétor egy ember, aki hevesen szembeszegült azzal az elmélettel, hogy a ko-
státus ú A vércsoportúak termelik. lerát baktériumok okozzák, és megivott egy pohár vizet, ami tele volt
kolera-organizmusokkal. A ember nem kapta meg a kolerát.
Mindkét történetben van valami. A Candida, a Giardia és más para-
.. ziták problémákat okozhatnak és okoznak is, ha megfertőzik és meg-
. , . , •BruceD.
támadják emésztőrendszerünket.De ezek a baktériumok csak akkor
. . . ,!> ·;: : ;T· :1I~;~;é.%.·' !'.·:: · •:"' . vethetik meg a lábukat, ha emésztőrendszerünkgyenge, és az immun-
.'.,.' .•. · ' i )~vuIÓ~i i(T}(T}(Jnitás, . fertó<;és." .
"' ; '. . ,,\\ /
rendszer rendkívül erős gyógyító ereje csökken. Nem kétséges, hogy
,!; ~~é~~ég~ neg)'Vknkét é~~~f~ri{~~C>k. és ~i ri8e~ éybe~ kötei~zó átesr1ern•.~t~lj~s .
mi a legjobb módszer ahhoz, hogy az ön bélrendszeréhez ne f érk öz-
hessenek hozzá a kórokozó mikroorganizmusok. Fogyasszon olyan
. kÖrű .0rv?si vizsgál.rt~~; egy oia~nkhaj6n dolgozorn. és időról id<5re. \IaJ<?b(~lú"e~éI1'~ '
élelmiszereket, melyeknek feldolgozására legjobban alkalmas a szer-
·'!P~()rl1.~Rciy~t,~erülöK I5áP~sOlá!~(l.~~;80:~ ~yek közep~.óta, fóleg ~egetáriá~~~. ~~~~de\
:kÖv~tteM. rniJ~I ~ g()rícJo~IT1.~~el ~zolgáI8rn l~gj()?~<3f1 'az .eg~sz~égem~t. ~' 1 99.Q~ · · vezete. Az ilyen étrend könnyű a szervezet számára, mentes az irritáló
'..·es;~ve.~ '~ I~jétc5I •.mióden eh~8~~n~é0 ~iyál? y()~rzek;n. élZ?ry?sL'Iizsgálat§~on, krvéve anyagoktól, és elősegíti az egészséges bélflóra kialakulását is.
, a fehérVérs~jtek számát, ámi•• rOha,.nosCi0 .cs?kkeDti ~s leúkop~nia .gyan9j~· fniatt rr,;gfi~··· ·. Van néhány erőteljes összefüggés a vércsoportok és a kűl önb öz ő
· gyelés alá. ~el)'ezte~. t1ég. il~6ntvelő-~i9'p~zia sem.f;dté•.fel",hogy,mi.. a.problérr,á,··FEl~ parazitafertőzések k özött , Sok k özül ük azonban más, kisebb vércso-
leségemrnel elolvastuk az' ön köríyvét, ése lég érdeke~nektalá~LJk ahho~; hogy adjunk portokkal való kapc solatok által érvényesül; ezek lehetnek a Kell-, a
neki egy'esélyt. Március 12-e.élta köve~üt avércs0rx.->rtunknak Cl1egfeleló ~iétá!: Március·· Duffy-, és a Pl-antigén.
:21- én". vérvizsgálat()~ ~oltarrí , és fehérv~rs~jts zámorn , ~. 1 vo~. .1Prilis .9~én ' .újra el~ Az ABD messze a legjelentősebb vércsoportrendszer, de csak egy a
l;nÓrizt~~ . és addigr<1 r1iár 4.5-re err,eIkidett.•Ez .elk~p~s~ó. ~iEen ross~ú é~eken á~
folY~mató~ah'alaS~o.nl'~~b',Y§lt , Ti~t,·. 3 ~.··()IYk()'r ·m ég~, 6~ril.·i~· .l ecS9~El~t.~.: :· .• >" . ·~· •.. •. ..,"'•.· huszonhárom rendszer k özül, melyek szerint megállapítható a vércso-
000;: "" " ' " . " " '>,.) ".<": "" .'
portunk. Mivel azon igyekszünk, hogy mondanivalónkat csak az ABD
és a szekrétor rendszerekre korlátozzuk, alkalmanként az Rh- és az
B ÉS AB VÉRCSO PO RT: MIMIKRI. Az E. coli számos hasmenést okozó MN-rendszerekre utalva, ezt a témát csak áttekintjük.
form ája immunológiailag B-szerű. Felületükön olyan antigén van, Nem meglepő, hogy a parazitáknak is vannak v ércsoport-preteren-
mely a B vércsoport antigénre emlékeztet. Számo s tanulmány utal ar- ciáik.
436 437
ÉLETMÓD AZ ABa TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERT6z6 BETEGSÉGEK
439
438
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERTÓZÓ BETEGSÉGEK
AB VÉRCSOPORT: Valamennyire védett mindenfajta parazita ellen. később aktivizálódnak. Sok embernél, aki TBC-fertőzést kap, soha
Ha mégis megkapja a fertőzést, az A vércsoportúakéhoz hasonlóak a nem fejlődik ki a betegség. Ezekben az emberekben a TBC-baktérium-
kilátásai. ok egy életen át inaktívak maradnak, és nem okoznak betegséget. Más
emberekben azonban, különösen azokban, akiknek gyenge az immun-
Tuberkulózis rendszerük, a baktériumok aktivizálódnak, és kialakul a TBC.
A múlt századfordulón a legtöbb haláleset oka a tuberkulózis volt az A TBC tünetei közé tartozik a két hétnél tovább tartó, csúnya köhö-
Egyesült Államokban. A fertőzést a Mycobacterium tuberculosis okozza, gés, mellkasi fájdalom, köpetürítés, ami véres is lehet, gyengeség vagy
amely bárhol megtámadhatja a szervezetet, de általában a tüdő t veszi fáradtság, fogyás, étvágytalanság, hidegrázás, láz és éjszakai veríté-
célba. Az 1940-es években fedezték fel a legelsőt azok közül a gyógy- kezés. A tüdőszűr és és a TBC-bőrteszt egyaránt megbízható annak
szerek k özül, melyeket ma a tébécé ellen használnak, ezáltal az Egye- megállapítására, hogy ön fertőzött-e a kórokozóval. A bőrtesztet kérje
sült Államokban lassan csökkenni kezdtek a tébécés megbetegedések. orvosától.
A tébécé azonban visszatért. 1984 óta az Egyesült Államokban jelentett
esetek száma növekedni kezdett, és 1993-ban több mint huszonötezer
megbetegedésrőlszerezhettünk tudomást. Referenciák:
A maláriával ellentétben a tuberkulózis agresszívabb és pusztítóbb A vércsoport és a fertőző betegségek
támadást intéz a Ovércsoportúak ellen, míg az A vércsoportúak élvez-
hetik a legnagyobb védelmet vele szemben. Újabb komplikációkat Alonso, P. et al. "Phagocytic activity of three Naegleria strains in the
okozhat a faji hovatartozás. Az európai származású O vércsoportúak presence of erythrocytes of vari ous types."] Protozool, 1985 Nov;
fogékonyabbak a fertőzésre, és rosszabbak a kilátásaik, mint a többi O 32(4):661-4. old.
vércsoportúnak. Az ázsiaiak körében a B vércsoportúak nagyobb Becker, D.J., J.B. Lowe. "Leukocyte adhesion deficiency type II."
százalékban és súlyosabban fertőződnek meg. Az Rh-státus is némi be- Biochim Biophys Acta, 1999 Oct 8, 1455(2-3): 193-204. old.
folyást gyakorolhat a tuberkulózis túlélésének esélyeire. Kutatási ered- Black, R.E., Levine, M.M., Clements, M.L., Hughes, T. and S.
mények tanúsága szerint több Rh- egyén halt meg tuberkulózisban, O'Donnell. "Association between O blood group and occurence
míg az Rh-l -ak nagyobb százalékban élték túl. and severity of diarrhoea due to Escherichia coli. Trans R Soc Trop Med
Ahogy már más betegségek esetében is láthattuk, a vércsoport Hyg, 1978; 81(1):120-3. old.
jelentős szerepet játszik, mint genetikai adaptációs tényező, ami vagy Bouree, P., ang G. Bonnot. .Study of relationship af ABO and Rh blood
a túlélésnek, vagy a fertőzés súlyosságának kedvez. Tehát eléggé való- group, and HLA antigens with parasitic disease." ] Egypt Soc
színű, hogy a történelem során, különösen a tizenkilencedik század- Parasitol, 1989 Jun;19(1):67-73. old.
ban, amikor a tuberkulózis volt az egyik leggyilkosabb kór, ez a Cameron, B. J. et al. "Blood group glycolipids as epithelial cell
betegség sakkjátszmát vívott a vercsoport-genetika ellen. receptors for Candida albicans." Infect Immun, 1996 Mar;64(3):891-6.
A TBC a levegőn át, cseppfertőzéssel terjed az egyik emberről a má- old.
sikra. A TBC-baktériummal való fertőzés kezdeti szakaszában az érin- De Manueles, [imenez ]. et al. "Histocompatibility antigens and Giardia
tett általában nem érzi betegnek magát, nincsenek tünetei, és nem lamblia parasitosis." An Esp Pediatr, 1992 ]an;36(1):41-4. old. Review.
terjeszti tovább a kórt. Azonban a jövőben kifejlődhet a betegség. Spanish.
Azoknak a szervezete, akik TBC-baktériumot lélegeznek be és megfer- Essery, S. D. et al. .Detection of microbial surface antigens that bind
tőződnek, ellenőrzés alatt tartja - legalábbis kezdetben - a baktériu- Lewis(a) antigen." FEMS Immunol Med Microbiol, 1994 ]un; 9(1):15-
mokat. A baktériumok inaktívvá válnak, de életben maradnak, és 21. old.
440 441
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT A VÉRCSOPORT ÉS A FERTÖZÖ BETEGSÉGEK
Glass, R.L, J. Holmgren, C. E. Haley, M.R. Khan, AM. Svennerholm, Villalobos, J.J., et al. "A lO-year prolective study on cancer of the
B.J. Stoll, Hossain Belayet, K Kaneko, et al. "Prevalence of O digestive system" Rev Gastroenterol Mex, 1990 Jan-Mar; 55 (1): 17-24.
agglutinins against the epizootic strains of Yersinia pseudo old. Spanish.
tuberculosis serovars IB and IVAin barn rats ." Nippon luigaku Zasshi, Wittels, KG., Lichtman, HC. "Blood group incidence and Esherichia coli
1982 Apr; 44(2):375-7. old. bacterial sepsis." Transfusion, 1986 Nov-Dec;26(6).533-5. old.
KM., R.E. Black, M. Yunus, and D. Barua. "Predisposition for cholera Yamamoto, M., et al. "Structure and action of saikosaponins isolated
of individuals with O blood group. Possible evolutionary from Bupleurum falcatum L. II. metabolic actions of saikosaponins,
especially a plasma cholesterol-Iowering action." Arzneimittelfor-
significance." Am J Epidemiol, 1985 [un; 121(6): 791-6. old.
schung, 1975 Aug; 25(8):1240-3. old .
Lindstedt, R., G. Larson, p, P. Falk, U. Jodal, H Leffler, and C. Svanborg.
Yang, N., and B. Boettcher. "Development of human ABO blood group
"The receptor repertoire defines the host range for attaching
A antigen on Escherichia coli YI089 and YI090." Immuno Cell Biol,
Escherichia coli strains that recognize globo-A." Infect Immun, 1991 1992 Dec;70 (Pt 69: 411-6. old.
Mar;59(3): 1086-92. old . Zhukov-Berezhnilov, N.N., et al. "Heterogenetic antigens of plague
Lopez-Revilla, R., et al. .Adhesion of Entamoeba histolytica trophozoites and cholera microbes, similar to antigens of human and animal
to human erythrocytes." Infeet Immun, 1982 Jul;37(I) :281-5. old . tissues." Biull Eksp Biol Med, 1972 Apr; 73(4):63-5. old. Russian.
Mourant, AE. Blood Types and Disease. New York: Oxford University
Press, 1979.
Roberts-Thomson, LC. "Genetic studies of human and murine
giardiasis." Clin Infect Dis, 1993. Mar; 16 Suppl 2:598-104. old.
Review.
Sinha, AK, S.K Bhattacharya, D. Sen, P. Dutta, D. Dutta, M.K.
Bhattacharya, and S.C. Pal. "Blood group and shigellosis." J Assoc
Physicians India, 1991 Jun;39(6):452-3. old .
Springer, G.R"Role of human cell surface structures in interactions
between man and microbes." Naturwissenschaften, 1970 Apr; 57(4):
162-71. old.
Swerdlow, D.L., ED. Mintz, M. Rodriguez, E. Tejada, C. Ocampo, L.
Espejo, T.J. Barrett, J. Petzelt, N.HBean,L. Seminario, et al. "Severe
life-threatening cholera associated with blood group O in Peru:
Implications of the Latin American epidemic." J Infect Dis, 1994 Aug;
170(2): 468-72. old.
Thom, S.M. et al. "Non-secretion of blood group antigens and
susceptibility to infection by Candida species." FEM5 Microbiol
Immunol, 1989 [un: 1 (6-7):401-5. old.
Tosh, RD. et al. "Characterization of a fucoside-binding adhesin of
Candida albicans" Infeet Immun, 1992 Nov; 60811):4734-9. old.
442 443
SEGÍTSÉGNYÚ]TÁS És ESZKÖZÖK
Segítségnyújtás
www.dadamo.com
és eszközök A világháló hasznos fórumnak bizonyult a vércsoport-diéta és életmód
tanainak felfedezésére és alkalmazására. 1997 januárja óta százezrek
látogatták meg ezt a website-ot, hogy résztvegyenek az ABO kerekasz-
tal-beszélgetésben, hogy áttanulmányozzák a tudományos archívu-
mot, hogy megosszák tapasztalataikat és receptjeiket, és hogy többet
tudjanak meg a vércsoportról.
A weboldal egyik legfontosabb jellegzetessége a Blood Type Out-
come Registry (A vércsoport-diéta eredményességének jegyzőköny
ve), ami megkönnyítette a vércsoport-diéta számos egészségügyi
állapotra gyakorolt mérhető hatásairól szóló adatok összegyűjtését.
Kérem, tegye közzé ön is eredményeit internetes oldalunkon. Ez
meglehetősen egyszerű. Amikor meglátogatja a www.dadamo.com-ot,
haladjon lefelé a fő oldalon, míg meg nem találja a "Share Your Out-
~
come" feliratot. Kattintson rá, és máris ott találja magát a Blood Type
Outcome Registry-ben.
r. Peter J. D' Adamo és kollégái korlátozott számban még fa- Nagyra értékelem, hogy időt szán arra, hogy visszajelzést adjon a
gadnak új pácienseket. Ha időpontot óhajt egyeztetni, a következő á- programmal kapcsolatos tapasztalatairól. Visszajelzése rendkívül fon-
men léphet kapcsolatba velük: tos lehet olyan mutatók és trendek kimutatásában, melyeket aztán to-
vább lehet tanulmányozni. Minden, a Blood Type Outcome Registry-
The D'Adamo Clinic ben szereplő információt bizalmasan kezelünk.
2009 Summer Street
Stamford, CT 06905
203-348-4800 .
Öntesztelés
Megjegyzés: Kérjük, ne küldjön levelet a klinika címére, melyben Dr.
D' Adamo munkájával kapcsolatos kérdéseket tesz fel, vagy személyes
egészségügyi tanácsokat kér. Vércsoport-megállapító eszköz, otthoni használatra
Dr. D'Adamo internetes oldalt működtet (www.dadamo.com), mely
interaktív hirdetőtáblával rendelkezik, és archívummal, melyben elol- A North American Paharmacal, Inc. A Home Blood Type Testing Kits
vashatók a régi levelek és kérdések. Jelenleg ez az egyetlen elérhető hivatalos forgalmazója. Minden készlet ára 7,95 USD. Egyszer hasz-
eszköz, mely által kiegészítő információkhoz juthat Dr. D'Adamo a nálatos, eldobható, használati utasítással ellátott eszköz, melynek
444 445
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT SEGÍTSÉGNYÚjTÁS ÉS ESZKÖZÖK
segítségével megállapítható egy személy ABO és rhesus vércsoportja. táplálék-kiegészítők, melyek a k ül önb öz ő vércsoportok egyedi igényei
Az eredmény 4-5 perc alatt elkészül. Ha sok barátja vagy családtagja szerint készültek.
van, akik szeretnék megismerni a vércsoportjukat, minden egyes sze- A termékcsaládhoz tartoznak még a Sip Right 4 Your Type™ teák,
mély számára külön készletet kell rendelnie. a Deflect™ lektinblokkoló formulák, és még egy sor további vércso-
Minden Egyesült Államokból érkező megrendelés szállítási és keze- port-specifikus és vércsoportbarát termék, melyek a The Republic of
lési költsége 5,25 USD megrendelésenként, tekintet nélkül a megren- Tea-vel és a New Chapter-rel közös vállalkozásban készültek.
delt készletek számára. A küldemények megsürgetése (kézbesítés a A termékekről szóló információk és az árlista internetes oldalunkon
megrendeléstől számított második vagy harmadik napon) lehetséges, tekinthető meg, vagy a North American Pharmacal-t ól rendelhető .
de többe kerül. Kérjük, hívja fel a közönségszolgálatot, ha érdeklődni
óhajt a sürgős küldemények díjszabásáról.
Az Egyesült Államokon kívülről érkező megrendelések esetén a
szállítási költség drámaian megemelkedhet. Kérjük, lépjen kapcsolatba
közönségszolgálatunkkal, miel őtt feladná megrendelését, és érdeklőd
jön az Egyesült Államokon kívülre történő kézbesítések díjszabásáról.
Ha egyetlen Home Blood Typing Kit-et óhajt rendelni, kérjük mel-
lékeljen 7,95 USD-t, plusz 5,25 USD szállítási költséget, és küldje el a
következő címre:
446 447
NÉV-É5TÁRGYMUTATÓ
448 .,1;
449
,(
ÉLETMÓD AZ ABO TERV SZERINT NÉv- ÉS TÁRGYMUTATÓ
Non-szekrétor 8, 9, 89, Probiotikus mentőkötél Szekrétor 6, 9, 159-187, Toxicitás 120, 121 az A jellemzői 203, Vércsoport-személyi-
90,159-187,226-257, 123 226-257, 295-325, Trigliceridek 79,80 204 ség ll, 48
295-325,353-383 Prosztatarák 271 353-383 Tubetkulózis (TBC) 440, az AB egészségügyi terv 19-22
Norville, Deborah 71 Psora B, 48 Szekrétor státus 7, 8, 89, 441 kockázatai 342,343 Vese és húgyúti fertőzé
Nőgyógyászati dagana- 99,102,103,104,107, Túlsúly 73 az AB jellemz ői 340, sek 332,333
tok 101 Rák, rákbetegségek 90, 108, 109, lIO, 423, Túlzott véralvadás 270 341 Vicia faba agglutinin
Növekedési faktor 97, 91,271-276 immuntényező 89, Tüdőrák 103 -diéta 131, 132 106
98 agy-108 90 -el őír ások 133-136 vm. faktor 96
Növényi segítők 269 ajak-107 Szekrétor-kapcsolat 51, Vastagbélrák 105-107, és a nyál 51, 52, 53 Vírusos eredetű ideg-
alsó garat- 107 52,53 271 és rákbetegségek 91 rendszerei rendelle-
oco 43, 44, 44 fogíny-107 Személyiség kérdése Vegetáriánus étrend és stressz 29-32 nességek 332, 335
kutatás 45 gége-107 14,15 292 és személyiség 16 Vizualizáció 285
Oltások 145 idegrendszeri 108 Személyre szabott Véralvadás, túlzott 263 működés közben VLDL 78, 80
Opiátok46 nyálmirigy- 107 étrendi útmutató Véralvadási rendelle- 51-53 Von Willebrand faktor
Oszteoporózis 263 nyelőcső- 107 155, 351, 221, 291 nességek 193, 198 -pedigré 422 96
nyelv-107 Személyre szabott Vércsoport biokémiai -profil 133
Ödéma-teszt 194, 264, pajzsmirigy 109 gyógymódok 188, hatása 71-84 szív és érrendszer Wilson, E. O. 23
328 szájüreg- 107 257,325,383 Vércsoport kapcsolata 75, 76
Össz-karcinogén anti- válaszok keresése 91 Szénhidrát-intoleran- a O egészségügyi Vércsoport-antigének X-szindróma 193
gének 94 Rákos sejt jellemzői 91 eia faktor 78 kockázatai 139, 140 92 X-szindróma 326, 327
T és TN 94-96 Rh faktor 419 Szívbetegség 263 a Oés a B titkos fegy - metasztázis 92-94 X-szindróma 74
Szklerózis multiplex 89 vere 80-84 Vércsoport-családfa
Pajzsmirigy-betegség Schaer, Fritz 16 Szója 267 a O jellemz ői 137, 416-419 Zombori Zoltán, dr. 51,
199 Sjörgen szindróma 89 ellentmondásai 225 139, 140 Vércsoport-diéta 154 52,63,79,86,98,272,
autoimmun 200 Sport 281 Szorongás 218 a B jellemzői 277 kétfokozatú rend- 275
hyperthyreoidis- Springer, George F., M. Születésszabályozás a B egészségügyi szere 154, 155, 220, Zöld tea 259
mus 200 D. 190, 275, 276 198 kockázatai 279, 280 350 Zöldségek 174-178,
hypothyreoidismus Springer-vakcina 275, a túlélés fegyvere 85 Vércsoport-gén 5 243-247, 311-315,
200 276 Tai chi 286 -antigén 86, 87, 123, Vércsoportok 368-372
Pajzsmirigyrák 109 Streptococcus-fertőzés Takeucsi, Naoko 14 124 előnyei 428 Zsírok 182-183,
Paraziták 437 334 Táplálék-kiegészítők az A egészségügyi és a fertőző betegsé- 251- 252,319-320,
Piridoxin 269 Stressz 24-35, 149,216, 198,217, 349 kockázatai 205 gek424 376-378
Poliamin- és indikán- 217,286,288,329 Tejtermékek és tojás
csökkentő ételek 122 mechanizmusa 164-167,232-236,
Poliaminok 115-122, 26-27 301-304, 358-361
223 pillanata 27 Tengeri moszatok 190
ételekben 117 vége 27 Testedzés 210 ,I
szintje 118-122, Stresszhormonok Testgyakorlás, intenzív
Probiotikus baktérium- 27-28, . 344
kultúra 268 Stressztényezők 218 Testgyakorlatok 142
Probiotikus baktériu- Stresszválasz 347 Tífusz 434
mok 190,271 Substantia nigra 36, 37 Tífuszvakcina 275
450 451
,~
I
I
I
I'