MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ

A SZELET-EMBERTŐL
AZ EGÉSZ EMBERIG
Az ember minden cselekedete és kifejezése különböző alkatrészekből tevődik össze, amelyek
[mind] biológiai felépítettségében vannak megalapozva. Minden megnyilatkozása egy-egy
leszámolás a világgal és önmagával, s betekintést enged pillanatnyi állapotába. Termékeny
azonban a kifejezés csak akkor, ha - az egyéni kielégítésen túl - objektív érvénye van a
kollektivitás számára.

Ezért ma minden törekvésünknek, de különösen a pedagógiaiaknak arra kell irányulniuk,

hogy megint e fundus birtokába jussunk. Azért érdekel ma kevésbé bennünket az emberi
megnyilatkozások intenzitása és kvalitása: a „művészet” mint inkább ember voltunk elemei,
amelyek működésünket és létformánkat törvényszerűen meghatározzák.

Ez azonban nem jelenti azt, mintha a művészetet el kellene ejtenünk, nem jelenti azt, mintha a
nagy egyéni értékek a művészet területén kérdés tárgyává tétetnének. Ellenkezőleg: éppen
ezek azok amelyek amaz elemekben legmélyebben gyökereznek. Legnagyobbrészt azonban
az egyéni értelmezés egyszerisége és bálványozó hajlandósága miatt rejtve maradnak.
 A SZELET-EMBER

Csak ami a saját élmények egészéből kikristályosodik, csak az lesz az ember igazi
építőanyaga. Ezzel szemben a mai nevelés elköveti azt a hibát, hogy elsősorban egyes
élmények szerzésére fekteti a fő súlyt.

Ahelyett, hogy a saját középpontját tágítaná, mint ahogyan azt a primitív ember léte
kényszerűségéből teszi, amikor egy személyben vadász, kézműves, építőmester, orvos stb., a
mai ember - összes többi képességeit kihasználatlanul hagyva - csak egyetlenegy
mesterséggel foglalkozik. A tradíció, a tekintély súlya megfélemlítik a mai embert, bizonyos
élményterületeken túl nem merészkedik.

Szakember lesz belőle. Nincsenek többé eredeti élményei. Állandó harcban ösztöneivel a
külsőleges tudás erőszakot vesz rajta, belső biztonsága eltűnik, nem mer többé saját magának
szeme sem lenni. A specialisták, mint egy hatalmas titkos szervezet tagjai elzárják az utat a
sokoldalú egyéni élményekhez, amelyek pedig az egészséges ösztönű ember számára
nemcsak lehetségesek, hanem biológiai jóléte miatt egyenesen kívánatosak.

A hivatás megválasztása gyakran külső indokok alapján történik: az ember cukrász lesz vagy
asztalos, mert éppen akkor e hivatásokban tanulóhiány mutatkozik; az ember ügyvéd lesz
vagy gyáros, mert átveheti az apja üzletét.

A hangsúly az egyes hivatások éles elkülönítésén, a specializálódáson van; a kereslet

uralkodik.

Így lesz az ember lakatos, vagy ügyvéd, vagy építész stb. (egy zárt szeletben), és még a jobbik
eset, ha a hivatás-ember tanulmányai befejeztével még szaktudását tovább bővíteni igyekszik,
ha a maga speciális szeletét, amit az életből kivágott a maga számára, a végtelenbe igyekszik
tágítani.

E ponton felmondja a szolgálatot egész eddigi pedagógiánk, a számtalan hivatási tanácsadó és

pszichotechnikai alkalmassági vizsga dacára. Minden kizárólag a mai termelési rendszer
bázisán működik, amely a javak termelésének csak külső alkalmait ismeri.

A hivatás ma minden egyéb, csak nem egy közület céljaival és szükségleteivel való
szolidaritás. A tulajdonképpeni élet a „hivatás” mellett folyik, amely gyakran kikényszerített
és gyűlölt.
 A JÖVŐNEK SZÜKSÉGE VAN AZ EGÉSZ EMBERRE

Az ember szeletszerű kiképzése ma nem kerülhető el. Nem szabad azonban, hogy annyira
menjen, hogy mellette az ember elsorvadjon - az oly nagyra tartott szaktudása mellett. A
szelet-ember a központi, a közületbe organikusan belenőtt emberben kell gyökerezzék: erős,
nyílt, boldog, mint amilyen gyermekkorában volt. Ezen organikus biztonság nélkül a
leggazdagabb szaktudás is (a felnőttek e „kiváltsága”) tisztára mennyiségi gazdagodás
anélkül, hogy általa az ember életintenzitása fokozódna, életének köre tágulna. Csak az érzés
tisztaságával és a tudás józanságával egyformán felfegyverzett ember képes magát a speciális
hivatásnak mégoly komplikált követelményeibe beledolgozni, s az egész életet uralni. Csak
ezen az alapon találhatja meg az ember azt az élettervet, amely a közösségen belül a
megfelelő helyre állítja.

A MAI TERMELŐRENDSZER

Minden hivatalos nevelőrendszer az akkori gazdasági rend eredője. A mai gazdasági rend
csak nagyon kevés helyen kedvez az ember kifejlésének.

A mai élettempó ritkán nyújt alkalmat az embernek arra, hogy a dolgok és saját énje lényeges
magváig elhatoljon.

A mai termelés nem belső szükségletből nő ki, nem is abból a szándékból, hogy a saját és a
tömegszükséglet kielégítésére egymást kiegészítő módon termelvényeket állítsunk elő.

A mai termelés robotmunka, hajsza; szociális szempontból tervszerűtlen, a legerőszakosabb

profitpréselés; a legtöbb esetben teljes felfordítása eredeti értelmének.

Ebben az állapotban van nem csak a munkás, a proletár, hanem mindenki, aki a mai
termelőrend keretein belül dolgozik, csak fokozati különbségek vannak. A hajsza a pénz és a
hatalom után az egész mai életet befolyásolja, lehat az egyén legmélyebb érzelmi életéig: már
csak a külső biztosítására gondol ahelyett, hogy a belső biztosításán dolgozna.
 HOGY ÁLLUNK A TECHNIKÁVAL?

Könnyen azt következtethetné mindebből valaki, hogy tehát a mai ipari termelési rendszer,
különösen pedig a technikai haladás elítélendő. A dolgot azonban nem így kell érteni.

A technika organikus élettényező. Kölcsönhatásban fejlődik az emberiség gyarapodásával. Ez

ad organikus jogosultságot neki. A technika nélkül, annak dacára, hogy a profitérdek és a
hamis tőkehalmozó törekvések visszaélnek vele, életünk már nem gondolható többé el, se
esztétikai, se erkölcsi vagy egészségügyi meggondolásokból. Életstandardunk
nélkülözhetetlen segédeszköze. A technika tudná a kiáltó ellentéteket kiegyenlíteni s az időt
és teret áthidalva az emberek között a megértést előkészíteni.

A gépmunka lehetőségei - gazdasága és szellemes bonyolultsága által egyrészt, egyszerűsítése

által másrészt - értelmes tömegtermeléshez kellene, hogy vezessenek, éspedig mindig
tisztábban, minél inkább szem előtt tartjuk feladatát: a tömegszükségletek kielégítését.

Az összeütközés igazi oka technika és élet között itt van: nemcsak a mai termelési rendszer,
hanem maga a termelési folyamat is alapjában javításra szorul. Találmány és racionalizálás
fokozott mértékben kell korrigálják.

NEM A TECHNIKA ELLEN, HANEM VELE

A jelszó tehát: nem a technika ellen, hanem - helyesen értelmezve - vele. Általa lehet
szabaddá az ember, ha majd egyszer tudni fogja: mi végből.

Ma még elég sokan azt hiszik, hogy az élettani szükségletek, az ösztönélet parancsai
nagyrészt figyelmen kívül hagyhatók a már birtokunkban levő egzakt technikai, pontosan
kiszámítható hatással működő segédeszközeink alapján. Hogy az alvás veronállal s a
fájdalomcsillapítás pantoponnal egyenértékű ezen organikus folyamatok természetes
lefolyásával. A civilizáció haladása e tekintetben igen sok félreértést és veszélyt hozott
magával. A látszólagos ökonómia itt könnyen elvakítja az embert. Pedig csak amikor majd
világossá lesz az ember előtt, hogy a termelési közösségen belül az emberek életközösségét, s
ezen belül a saját életét is meg kell oldania, csak akkor fogja a technikai haladás igazi értelmét
megközelíteni. Mert nem a forma, nem a termelés csodás technikai folyamata kell, hogy
elsősorban érdeklődésüket lekösse, hanem az ember egészséges életterve. Ebből kellene
mindig a megfelelő gyakorlatot levezetni.

Nem kevesebbről van ma szó, mint élettani alapunk visszaszerzéséről. Csak ha ez

megtörténik, csak akkor lehet szó a technikai haladás teljes kihasználásáról test-, táplálkozás-,
lakás- és munkakultúrában.

A technika tehát sohasem lehet cél, hanem mindig csak eszköz.

 AZ EMBER IGYEKSZIK EZEN VÁLTOZTATNI

A mai alkotó ember tehát tudja, s szenved alatta, hogy a legmélyebb életértékek a külső
nyomás alatt (pénzszerzés, verseny, üzletes szellem) ma szétrombolódnak. Szenved
vitalitásának tisztán materiális felhasználása alatt, ösztönei ellaposítása, biológiai feszültségei
nivellálása alatt.

Mégis, s bár a mai társadalmi helyzet a legalkalmatlanabb terület az ember kiegyenlített

tevékenysége számára, egyesek magánéletében már jelentkeznek a megtisztult funkció-
fogalmak.

A nagy szellemi nekilendülések a művészetben, az irodalomban, a színházban, a filmben, a

különböző ifjúsági és nevelési mozgalmak fontos teljesítményeket hoztak. Éppen úgy a test-
és légzéstorna mesterei, valamint a természetes gyógymód is.

E kísérletek összessége egy új világot ígér, amely néhány helyen már ma kezdeteiben
mutatkozik. De egy részecskéje sem érthető meg e növekvő egésznek egymástól elkülönítve.
Az egyes tagok összefüggése (tudomány, művészet, gazdaság, technika, nevelés), egymást
áthatása mindig újból előtérbe hozandó.

NEM A TÁRGY, AZ EMBER A CÉL

Ez a beállítottság arra fogja vinni az embert, hogy minden élettervet az ember

önszámadásával kezdjen el. Nem hogy mi leszek, nem is hogy mit fogok, milyen tárgyat
előállítani lesz az első kérdés, hanem legelőször az egyén organikus funkcióit kell felismerni.
Csak ha tudom, hogy organikus beállítottság(om) mire tesz alkalmassá, csak akkor térhetek át
az akció területére, egy belülről megalapozott élet gyakorlatára. Így teremti meg az ember az
organikus alapot egy termeléshez, amelynek központja az ember, s nem többé a profitérdek
mechanikusan előállított terményeivel.
 MINDENKI TEHETSÉGES

Minden egészséges emberben megvan a képesség, hogy az emberlétében alapozott energiákat

kifejtse, ha abban a helyzetben van, hogy munkáját igenelheti.

Eredetileg minden ember képes arra, hogy érzéki élményeket felvegyen és kidolgozzon.
Minden ember hang- és színérzékeny, tapintás- és tér biztos stb. Ez azt jelenti, hogy eredetileg
minden ember részesülhet az érzéki élmények minden örömében; ez azt jelenti továbbá, hogy
minden egészséges ember aktíve, cselekvőleg zenész, festő, szobrász, építész lehet, éppen
úgy, mind, amikor beszél, „szónokká” lesz. Azaz: érzéseinek minden anyagban formát tud
adni (ami nem jelent „művészetet”).

Ezen állítás igazságát bizonyítja az élet: veszélyes helyzetekben, vagy a lendület pillanataiban
az életösztön áttöri a konvenciók és gátlások falát, s minden embert váratlan magas fokú
teljesítményekre ragad.

A gyermekek és a primitívek munkái ugyanazt bizonyítják: a spontán megnyilatkozásaik

olyan mélységekből fakadnak, amelyeket még nem temetett be a külső kényszer. Példái ezek
egy belső szükségszerűségből folyó életnek. Ha tehát azt állítjuk, hogy minden egyed minden
területen kifejezésre juthat, ha nem is mindjárt az objektíve legjobbhoz és a kollektivitás
számára lényegeshez, úgy még nagyobb határozottsággal állítjuk, hogy minden egyed
számára lehetséges kell legyen minden téren a már megalkotott műveket magában felvenni.

Némelykor az ilyen felvétel is csak fokozatosan megy végbe, a beállítottság, a nevelés, a

szellemi képesség mértéke stb. szerint. De hogy a lényeges hosszabb vagy rövidebb idő alatt
mindenki részére elérhető, az ma már minden kétségen felül áll.

Ha azután egyszer egy ilyen organikusan lefolyó életnek nagy irányvonalai le vannak
fektetve, azzal együtt az emberi termelés irányvonala is meg van adva. Mert egy munka sem
szabad - mint ez ma az ipari termelésben, a végtelenig menő munkamegosztásban gyakran
történik - egy letört ember kétségbeesett cselekedete legyen, hanem minden munka organikus
erőátvitel kell, hogy legyen.
 ÖSSZEFOGLALÁS

Összefoglalva tehát azt kell mondjuk, hogy a technikai civilizáció ártalmai ellen két oldalról
lehet küzdeni:

1. egyrészt organikus, élettanilag meghatározott funkcióink következetes megfigyelése és

biztosítása (tudomány, pedagógia, politika) által,

2. másrészt pedig a legbelsőbb lényünkből jövő kifejezés által, amely legmagasabb fokán
művészet;

művészet, mint indirekt nevelőeszköz, amely az ember érzékeit élesíti és azokat minden
lehetséges megrohanás ellen megvédi, éspedig intuitív biztonsággal elébe vágva egy még csak
eljövendő, de minden bizonnyal bekövetkező állapotnak.

Nincs sürgősebb probléma, mint e kívánalmakat az elméleten túl a megvalósításhoz vinni. Kb.
százharminc esztendeje forog már az emberiség körül gondolatokkal, szavakkal és tett-
kísérletekkel. Ami ma történik, az sem több hitvallásnál, nem beteljesedés.
Részletmegoldásokat nem lehet elfogadni; ahhoz túlságosan be vagyunk ágyazva az ipari
kollektivitásba, egy részletlázadás csak szimptómája a rettenetes nyomásnak. Hatásos
segítséget csak a magát felismerő és magát másokkal a legnagyobb mérvű közösségé
összekapcsoló ember fog találni.

Anyagi okok lehetnek alkalmai az ember lázadásának, egy forradalomnak, de sohasem döntő
okai.

A harcoló mindig tudatában kell maradjon annak, hogy az osztályharc végeredményben nem a
tőke, nem a termelőeszközök birtokáért folyik, hanem valóságban a belsőleg kielégítő
munkáért, az egészséges életért és a megváltó erőkifejtésért.

Utópia? Nem, de fáradhatatlan pionírmunka. Mindent feltenni a célért - a legfőbb kötelessége

annak, aki már eljutott egy organikus életvitel felismeréséhez. Pionírmunka e célkitűzéssel: az
embert funkciói készségében kell megtartani és fejleszteni - de nem csak fejleszteni, hanem
kiteljesedésének külső feltételeit is számára biztosítani. Itt nő át a pedagógiai probléma
politikaiba; s mint ilyen lesz mindig érezhető, amikor az ember kilép az életbe, s a fennálló
renddel kell leszámolnia.

Moholy-Nagy László: A szelet-embertől az egész emberig címmel közölt írása eredetileg a

Von Material zu Architektur (1929, Bauhausbücher 14) című könyvének bevezető fejezete.

Magyarul először a Korunk 1930. V. évf. 2. számában jelent meg.