AZ ÜVEG

Írta: dr. Knapp Oszkár

A kémia és vívmányai, I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest,

1940.

Üvegnek tekintünk tudományos értelemben minden amorf, fizikailag homogén testet, amely
olvadt állapotból túlhûtés következtében a belsô súrlódás folytonos növekedése közben ment
át a szilárd halmazállapotba. Gyakorlati szempontból azonban üvegnek azt a mesterséges
terméket nevezzük, mely izzó állapotra hevítve savak, bázisok vagy sók egyesülésébôl
keletkezik, túlhûtéssel átlátszó vagy áttetszô szilárd, amorf testté merevedik, és amelynek
kémiai vagy fizikai tuladonságai a gyakorlat által megszabott határok között mozognak.

Az üvegek vegyi alkatrészei rendszerint oxidok, melyek a fémeknek vagy a nem fémes
elemeknek oxigénnel alkotott vegyületei. Némely esetben pedig az oxidok mellett fluoridok is
vannak. Az üvegek tulajdonságai elsô megközelítéssel attól függenek, hogy milyen oxidokból
keletkeztek. Hogy mily oxidokból és azok milyen százalékos mennyiségébôl állanak a
különbözô üvegek, arról az alábbi táblázat ad képet. E táblázat a különbözô üvegek jellemzô
átlagösszetételét mutatja be. A táblázatban megadott összetételeken kívül azonban még
sokféle üveg ismeretes, melyek az ismertetett oxidokon kívül egyéb oxidokat is
tartalmazhatnak. A felsorolt oxidokon kívül az üvegek igen kis mennyiségben mangánoxidot,
szeléndioxidot, arzéntrioxidot stb., továbbá vasoxidot is tartalmaznak.

Fluo Foszfo Kovasa Timföl Més Nátro Kál Ólom Bórsa Cink Vas- Báriu
r r- v d z n i - v - m-
pent- oxid oxid oxid oxid
oxid
F P2O5 SiO2 Al2O3 CaO Na2O K2 PbO B2O3 ZnO Fe2O BaO
O 3
% % % % % % % % % % % %
Táblaüveg 71 1 16 11
Tükörüveg 72 1 13 14
Öblösüveg 75 1 8 10 6
Sajtolt üveg 73 7 9 8 3
Csehkristályüv
77 6 2 15
eg
Ólomkristályüv
53 1 10 36
eg
Thüringiai
70 3 7 14 6
csôüveg
Palacküveg,
64 7 14 12 1 2
színes
Laboratóriumi
75 6 1 6 1 7 4
üveg
Tûzálló üveg 76 2 5 1 16
(Durán)
Sütôüveg
81 2 1 4 12
(Pyrex)
Hômérôüveg 72 5 11 12
Ampullaüveg 68 9 5 7 2 8
Flintaüveg
46 2 8 44
61/37
Koronaüveg
73 2 3 5 17
50/61
Baritkoronaüve
48 1 1 7 4 9 30
g 57/58
Baritflint üveg
44 8 38 3 7
62/38
Bórkoronaüveg
71 5 10 14
50/65
Foszfátüveg
71 10 4 12 3
52/70
Fluórkoronaüv
6 53 9 16 16
eg 47/67

Az üvegképzô oxidok azonban nem minden arányban alkothatnak üveget. Bizonyos

határértékeken túl vagy innen ugyanis az olvadékokból átlátszatlan vegyületek, kristályok
válnak ki. Ily kristályos, elüvegtelenedett termékeket mesterségesen is elôállíthatunk. A
teljesen elüvegtelenedett, fehér készítményt eaumur-porcellánnak nevezzük.

Az üvegek gyakorlati értelemben vízben oldhatatlanok. A víz (légköri nedvesség) és egyes

anyagok oldatai azonban kis mértékben mégis oldják azokat. Az üveg alkatrészei közül
vegyileg legkevésbbé ellenállók az alkáliák, az ólomoxid, mely utóbbi szerves vegyületekkel
szemben igen érzékeny, továbbá a bórsav és a foszforsav, ha az üveg alkatrészei között vezetô
szerepet játszanak. A vegyi ellenállás, a tartósság alapján az üvegeket öt csoportba osztjuk,
aszerint, hogy a víz az üveg felületérôl négyzetdeciméterenként három órai forralás után hány
milligramm nátront (NaOH-t) old ki. E csoportok, a hidrolitikai osztályok, a következôk:

I. osztály Vízálló üvegek 0,050 mg-ig

II. osztály Ellenálló üvegek 0,150 mg-ig
III. osztály Félkemény üvegek 0,400 mg-ig
IV. osztály Lágyüvegek 1,600 mg-ig
V. osztály Hibás összetételû üvegek, több mint 1,600 mg

A legtöbb ókori üveg, mely nem volt megfelelô összetételû, a talaj és a nedvesség vegyi
hatásai következtében elmállott vagy felülete elhomályosodott.
Az üvegek különbözô fizikai tulajdonságai aránylag széles határok között ingadoznak. Az
egyes tulajdonságok határértékeit az alábbi táblázat foglalja össze:

Tulajdonság Határértékek
Fajsúly 2,2–6,3 g/cm3
Húzási szilárdság 3,3–8,1 kg/mm2
Nyomási szilárdság 60,6–126,4 kg/mm2
Rugalmassági együttható 4800–7970 kg/mm2
Fajhô 0,08–0,23 gkal/Co
Hôvezetôképesség 0,00108–0,00227 gkal/Co cm sek
Kiterjedési együttható 33–123·10–7
Közepes fénytörés 1,465–1,963 levegô=1
Közepes színszórás 0,00708–0,04882 levegô=1
Abbé-szám 19,7–70,0 levegô=1
Dielektromos állandó 5,5–9,1

A kémiai és fizikai tulajdonságok e széles skálája teszi lehetôvé, hogy oly sokféle üveg
állítható elô, s hogy azok közül minden esetben kiválaszthatjuk azt az üveget, mely célunknak
leginkább megfelel.

Az üveget alkotó vegyületek az olvasztás folyamán különféle nyersanyagokból keletkeznek. E

nyersanyagok közül a leggyakrabban használatosak a következôk:

A legfontosabb üvegalkatrész a kovasav, melyet leggyakrabban homok alakjában

alkalmazunk. E homoknak, mint minden üveggyártásra használt nyersanyagnak, tisztának,
különösen vasmentesnek kell lennie. Szükséges továbbá, hogy szemcsenagysága megfelelô
határok között ingadozzék. Üveghomokkal, melyet kristályhomoknak is nevezünk, nem
ajándékozta meg igazságosan a természet az egyes országokat, s így az csak Német-, Cseh-,
Francia- és Angolországban fordul elô. Hazánkban eddig nem sikerült megfelô üveghomokot
találni. A kovasav azonban beolvasztható az üvegbe földpát, kaolin vagy egyéb
szilikátkôzetekkel is. Némely esetben azonban hegyikristály a célravezetô
kovasavnyersanyag.

Az alkáliákat, a nátront és a kálit részben szénsavas, részben salétromsavas sók szolgáltatják.

A nátront szódával, a kálit pedig hamuzsírral vagy salétrommal visszük az üvegbe. Némely
esetben azonban a nátront glaubersó szolgáltatja. Ha földpáttal olvasztunk, az is tartalmaz
alkáliákat. Ha pedig bórtartalmú üveget olvasztunk, a használt bórax a bórsavon kívül részben
vagy egészben az üveg nátronszükségletét is fedezi.

A mész márványliszt, vagy ha magnézia is van az üvegben, dolomit alakjában vesz részt az
üveg keletkezésében. Ha több magnézia kell, mint amennyi dolomittal az üvegbe kerülhet,
akkor szénsavas magnéziumot használunk.
A timföld nyersanyaga elsôsorban a földpát, vagy a kaolin. Újabban e célra timhidrátot,
aluminiumhidroxidot használnak. A bórsav, ha nem a már említett bóraxxal kerül az üvegbe,
ugyancsak hidroxid alakjában alkalmazható. Az ólomoxidot minium, a cinkoxidot
horganyfehér, a báriumoxidot barit, annak szénsavas sója, a foszforsavat csontliszt, mely
egyidejûleg mész nyersanyaga is, és a fluórsókat kriolit, mely nátront is tartalmaz, viszi be az
olvadékba. Ritkábban használt oxidok bevitelére még sokféle vegyi készítményt használnak.

E nyersanyagokból választjuk ki a megfelelôket s mérünk le belôlük annyit, amennyit

elôírásaink vagy számításaink megkövetelnek. A lemért nyersanyagokon kívül elôkészítünk
még bizonyos mennyiségben olyan anyagokat is, melyek a nyersanyagokban lévô, el nem
kerülhetô szennyezô vasvegyületeket oly vegyületekké alakítják át, melyek kevésbbé színezô
hatásúak, vagy melyek színei a vas okozta színt fizikailag ellensúlyozzák. Ezek az anyagok az
ú. n. színtelenítôk; aránylag igen csekély mennyiségû barnakôbôl, szelénbôl vagy
szelénsókból, nikkeloxidból, kobaltoxidból vagy ezek keverékébôl állanak. Használunk
továbbá a nyersanyag elôkészítéséhez oly anyagokat is, melyek az olvasztás folyamán
közremûködnek abban, hogy a nyersanyagokból fejlôdô gázok és a szemcsék között bezárt
levegôrészecskék az olvadékból eltávozzanak s buborékmentes, tiszta üveg keletkezzék. Ez
anyagok a tisztítók, s képviselôjük az arzéntrioxid (As2O3). Ha pedig színes üveget óhajtunk
olvasztani, akkor kellô mennyiségû színezô vegyületeket is lemérünk. Az így elôkészített
nyersanyagokat, a színtelenítô- és tisztítóanyagokat kézilapátokkal vagy gépekkel alaposan
megkeverjük. Hogy milyen fontos az alapos keverés, azt egy régi hutaközmondás is mutatja,
mely szerint: "A jó keverés már fél megolvasztás."

Az üveg megolvasztására használatos kemencék elvileg két csoportba oszthatók: a fazék- és

kádkemencékre. Ma már a kádkemecékkel találkozunk gyakrabban, egyrészt mivel ezekkel
gazdaságosabban lehet olvasztani, másrészt, mivel az önmûködô üveggyártó gépeket
rendszerint ily kemencékbôl táplálják. A kemencét egy híd két vagy három részre osztja. Az
egyik részbe, az olvasztókádba adagolják kézzel vagy géppel a keveréket, mely ott megolvad
és a híd alatt átfolyik a munkakádba, honnan a kész üveget kidolgozzák. E kemencékben az
olvasztás és tisztulás egy térben történik. Vannak azonban oly kádkemencék, melyekben a
tisztulás egy külön, úszókkal elválasztott térben megy végbe. A fazékkemencében a keverék
fazekakban olvad meg. A fazekak száma egy és tizenhat között változik. A fazékkemence
használata abban az esetben jogosult, ha egy kemencében többféle üvegfajtát, vagy különbözô
vegyi összetételû üvegeket kell olvasztani. Ha a keverékben illó vagy a füstgázakkal szemben
érzékeny alkatrészek vannak, fedett fazekakat használunk.

A kemencék különleges tûzálló anyagokból épülnek, melyek gyártásával külön iparág

foglalkozik. A kemencék oldalfalait magas lágyulási hôfokú samottból, boltozatát pedig
dinaszból vagy szilikatéglából készítik. Kemény üvegek olvasztására oly kemencét
használnak, melyek oldalkövei szillimanitból vagy corhard-kövekbôl állanak. E tûzálló
anyagok vegyi összetétele átlagosan a következô:

Kovasav (SiO2) Timföld (Al2O3)

Samott 52–82% 18–48%
Szillimanit 37% 63%
Dinasz, szilika 93–95% 5–7%
A tûzálló anyagok tulajdonságai azonban nemcsak vegyi összetételüktôl, hanem fizikai
tulajdonságaiktól, különösen sûrûségüktôl is függnek. E tûzálló anyagok élettartama egy és
három év között ingadozik, szerencsés körülmények között azonban tovább is eltartanak.

A kemencék tüzelése és az üveg megolvasztása általánosságban generátorgázzal történik. A

generátorgáz fûtôértéke kb. 1300–1000 kalória. Miután e hômennyiség azonban nem
elegendô az üveg megolvasztásához szükséges hôfok elérésére, úgy kell eljárni, hogy az
égéshez szükséges levegôt, vagy a generátorgázt, vagy mindkettôt kb. 1000 Co-ra
elômelegítjük s így a bevezetett gáz-levegô keverék hômennyiségét növeljük. Az elômelegítés
kétféle rendszer segélyével történik. A rekuperációs rendszernél az elégésnél keletkezett
magas hôfokú füstgázakat samott-csôrendszeren vezetjük a kéménybe. E felmelegedett
csövek külsô felülete az elégési levegôvel érintkezik, mely ilymódon felmelegszik s a
füstgázakat lehûti. Ez esetben tehát az elômelegítés folytonos. A regenerációs kemencékhez
négy kamra tartozik. A kamrák nagyfelületû samottrácsokkal vannak kitöltve. Az elégett gáz
füstgázai két kamrán haladnak keresztül, s azokat felmelegítik. Bizonyos idô, 20 vagy 30 perc
elteltével, egy váltószerkezet segélyével a gáz és a levegô útját úgy változtatják meg, hogy
azok a felmelegedett kamrákon haladjanak keresztül. A gáz és a levegô külön-külön
felmelegszik, a két kamra pedig lehûl. A füstgázok ez idô alatt a másik kamrapáron haladnak
át és azokat melegítik fel. Újabb váltási idô elteltével a lehûtött két kamrán megy át a füstgáz,
és a felmelegedett kamra egyikén a gáz, másikán a levegô melegszik elô. A váltások
szabályszerû ismétlése következtében tehát a kemencébe állandóan elômelegített gáz és
levegô, a kéménybe pedig állandóan lehûlt füstgáz kerül. Vannak huták, melyekben a
füstgázakat nem a kémény természetes huzata, hanem ventillátor szívja el s így a kemence
huzamviszonyait a légköri viszonyoktól függetleníti.

A fazékkemencében az olvasztás a következô módon folyik le: A

kemencét elôször 1400–1480 Co-ra felmelegítik, majd az elkészített
keveréket nagyobb, rendszerint három részletben, e célra alkalmas
lapátokkal a fazekakba adagolják, berakják. Ha az egyes adagok
teljesen felolvadtak, ami minden esetben néhány órát igényel, az izzó
olvadékot többször megkeverik. E keverés, melyet fújtatásnak
neveznek, úgy történik, hogy az üvegtömegbe sok gázt (gôzt)
kibocsátó anyagot, darabos arzéntrioxidot dobnak, vagy vízben
gazdag anyagokat, burgonyát, répát, fadarabot nyomnak kihegyezett
vasrúddal. A fejlôdô gázok vagy a vízgôz alaposan megkeveri az
üvegolvadékot. Ezután az olvadékot bizonyos ideig pihentetik, hogy
a buborékoktól, hólyagoktól megtisztulhasson, majd lehûtik egy, az
üveg összetételének megfelelô munkahôfokra s azon egy-két óráig
pihentetik. Ha az olvasztó e munkát elvégezte, átadja a kemencét és
az üveget a hutamesternek, kinek felügyelete alatt az üvegfúvók
kidolgozzák a fazekakat.

Míg a fazékkemencében az olvasztási munka egyes fázisai, a beolvasztás, a tisztulás és

kidolgozás szakaszosan, idôben egymásután történnek, addig a kádkemencében e folyamatok
egyidôben, egymás mellett, folytonosan játszódnak le. A kádkemencében azonban a fújtatás
elmarad s az üveg tisztulását a helyes tüzeléselosztás biztosítja.

A kemencék tüzelôanyaga nem minden esetben szén, mivel használnak fát, fagázt, olajat,
kátrányt, földgázt, sôt újabban elektromos energiát is.
A fazékból vagy a munkakádból a fúvó vagy a gép igen különbözô eljárások szerint veszi ki
az üveget és dolgozza fel azt, aszerint, hogy milyen alakú vagy mily célokat szolgáló
üvegtárgyakat készít. Eszerint a különbözô gyártmányokat készítô üveggyár berendezése is
különbözô.

Minden gyorsan lehûlt üvegben mechanikai feszültségek vannak. Az izzó üvegnek ugyanis
lehûléskor elôször a felületi részei dermednek meg s ezek a késôbbi idôben megdermedt belsô
rétegekre ilymódon nyomást fejtenek ki. Ha az üveganyagban ilyen feszültségek állanak fenn,
annak mechanikai tartóssága kicsi, mivel a feszültségek törés vagy repedés alakjában
egyenlítôdnek ki s az üveg minden külsô behatás nélkül eltörik. Ezért a lehûtéskor keletkezett
feszültségeket el kell tüntetni. Az üvegeket e célból kemencékbe, hûtôkbe rakják s azokban
oly magas hôfokra hevítik, melynél az üveg alakját még nem változtatja, nem deformálódik,
de belsejében csekély elmozdulások jöhetnek létre s így a mechanikai egyenlôtlenségek, a
feszültségek kiegyenlôdhetnek. Az üveg hômérsékletét a hûtés alatt igen lassan szabad csak
csökkenteni, mivel a gyors hûtésnél újabb feszültségek keletkezhetnek. Ha az üvegben
feszültség van, azaz rosszul (hirtelen) van lehûtve, az úgy viselkedik, mint az optikai
egytengelyû kristályos testek, tehát poláros fényben interferenciaképeket mutat. A jól hûtött
üvegnél ezzel szemben ilyen jelenségek nem lépnek fel. A hûtés és az üveg feszültségi
állapota tehát polariszkóppal ellenôrizhetô. A modern hûtôk alagútrendszerûek s bennök a
feszültségek egy órán belôl eltûnnek. Ezzel szemben a régi rendszerû kamrahûtôkben a hûtés
néha teljes két napot vesz igénybe.

A különbözô üvegeket nem lehet rendszeresen csoportosítani, mivel sem összetételük, sem
fizikai tulajdonságuk, sem rendeltetésük alapján nem lehet köztük éles határt vonni. Vannak
azonban általánosan elfogadott üvegcsoportok, melyekbe minden üveg beosztható, bár
elôfordul, hogy ugyanazon összetételû vagy tulajdonságú üveg több csoportba illeszthetô be.

Ezeket az üvegcsoportokat a következôkben smertetjük.

Az öblösüvegek kézi erôvel vagy gépekkel készülnek. A kézi gyártásnál a fúvó a pipával
üveget vesz ki a kemencébôl, azt lengetéssel, segédeszközökkel idomítja, fa- vagy
vasformába fújja s a pipáról leüti. Némelyik öblösüveg a fúvó kezeibôl vagy gépbôl teljesen
kész állapotban kerül ki, más üvegek azonban felesleges részeiktôl pattantással, repesztéssel,
csiszolással szabadíttatnak meg. Afüleket, fogókat, talpakat a fúvó ragasztja az üveghez,
ugyanígy a kelyhek szárát és talpát is. Az öblösüveg gépi gyártására félig vagy teljesen
önmûködô gépek szolgálnak, melyek elvileg a fúvó munkamenetét követik. A palackok vagy
színtelenek, vagy vassókkal zöldre illetôleg barnára festettek.

A világítási üvegek a fénytechnika céljaira szolgálnak. Az egyszerû lámpacsöveket,

védôbúrákat, ernyôket öblösüveg módjára készítik. A szélnek, esônek kitett búrákat és
armatúrákat különleges, kemény üvegekbôl gyártják. Készülnek azonban világítási üvegek
sajtológépekkel is. Fluorsókkal olvasztott üvegbôl tömör, fehér, áttetszô üvegeket nyerünk,
melyek szórt fényt adnak és opál-, tej-, alabástrom s ha foszfortartalmúak, csontüveg néven
ismeretesek. Az opálüvegeket színezik is, vagy tarka, márványszerû színûvé festik. A
villanykörtebúrákat részben kézi úton, részben önmûködô gépekkel fújják. A Westlake-gép
naponta 70 000 körtebúrát fúj. Még nagyobb teljesítményû a Corning-szalaggép, mely napi
250 000 búrát készít.

Csöveket ma már kézi húzással ritkán készítenek. A csôhúzó üvegeseket teljesen kiszorította a
Danner-gép. A megolvadt üveg forgó agyaghengerre kerül, melyrôl egy húzógép állandóan
húzza a csövet. A tartályból lefolyatott üvegszalag mennyisége, az agyaghenger belsejébe
fúvott levegô nyomása, a húzási sebesség és a hôfokok szerint különbözô átmérôjû és
falvastagságú csöveket állít a gép elô. Ha pedig az agyaghenger, a húzópipa közepébe nem
fúvunk levegôt, akkor pálcákat húz a gép.

A kristályüveg fajtái a kemény- vagy csehkristályüveg, mely

magas mésztartalmú, az ólomkristályüveg, mely 30%
ólomoxidot és a félkristály, mely 20% ólomoxidot tartalmaz.
A kristályüvegek igen tiszta, ragyogó színûek, csengô
hangúak, jól csiszolhatók. Az ólomkristályok nagy fajsúlyúak
és erôs fénytörésûek. A kristályüvegeket fazékkemencékben
olvasztják és csak kézi eljárásokkal készítik. A mûvészeti és
díszüvegek összetétele igen sokféle és díszítésük módja is
igen változatos lehet. A tarkaüveg olymódon készül, hogy
papírra vagy vászonra ragasztott mintázott színes
üvegcserepeket a forró üvegre ragasztanak és azt újra
felmelegítve formába fújják. A jégvirágüveg úgy nyeri jellegzetes külsejét, hogy a forró
üveget hirtelen lehûtik, majd újra felmelegítik és formába fújják. Ha a meleg üveg felületére
fehér vagy színes üvegszálakat ragasztanak, a szálas vagy kígyóüveget nyerik. Félig
megolvasztott, buborékkal teli üveg a mesterséges antiküveg. Az átfogott üveg két vagy több,
különbözô színû rétegbôl áll. Olykép készül, hogy az átfogó, rendszerint színes üvegbôl
vékonyfalú üveggömböt fújnak, azt visszaszívják, s így kettôsfalú tölcsért nyernek, melybe a
belsô, forró öblösüveget benyomják. A külsô, vékony üvegréteget leütik s az átfogott üveget
formába fújják. Ha ily üveget csiszolnak, az ábrák vagy rajzok átlátszóak, a felület többi
része, a rajzok alapja pedig, az átfogó, színes réteg színét mutatja. Míg a tömör színes üvegek
színárnyalatai az üveg átmérôje és falvastagsága szerint változik, addig az átfogott üveg
színárnyalata mindenütt azonos. A színesüvegek, melyeket szerves vagy szervetlen vegyületek
beolvasztásával nyerünk, a színskála minden árnyalatát mutathatják. Közöttük külön említést
érdemel a rubinüveg, amely színét a benne igen fínoman elosztott (kolloid) fémszemcséknek
köszöni. A rubinszint arany-, réz- vagy szelénvegyületekkel lehet elérni. Ha a rézsókból a
kivált réz látható szemcsékben válik ki, a hematinont, ha pedig nagyobb lemezek alakjában
kristályosodott ki, az avanturint kapjuk. A velenceiüveget az jellemzi, hogy szálak, pálcák
összeolvasztása és további feldolgozása útján készül. Ilyen üveg pl. a mozaiküveg, melynek
keresztmetszete mutat meghatározott ábrákat, az ezervirágüveg, mely öblösüveg, felületén
mozaiküveg lemezekkel díszítve és a filigránüveg, melynek mintázata nézetben mutatkozik.
Ha a filigránüveget díszítô szálak csavaros mintájúak, azt háló-, vagy retikuláltüvegnek
nevezik. E díszítési eljárások kombinálhatók csiszolással, marással, irrizálással. A csiszolás
forgó kôkorongokkal készül. A marás folysav, az irrizálás pedig kloridgôzök vegyi hatására
keletkezik. A szakavatott iparmûvész kezeibôl e díszítési módok alkalmazásával igen értékes
és mûvészi becsû üvegek kerülhetnek ki.

A táblaüveget régebben nagyméretû hengerek fújása, felvágása és szétterítése útján nyerték.

Ma már a gépek kiszorították a kézi eljárást. A Fourcault-féle táblahúzógép olymódon
mûködik, hogy egy hosszú és keskeny nyílással ellátott agyagúszó merül az üvegbe, melyen
át a folyékony üveget forgó hengerek húzzák függôleges irányban. Kellô hôfokú
hûtôkamrákon át az üvegtábla lehûl és levágásra kerül. A Colburn-gép az üvegtáblát
vízszintes helyzetben húzza. ALubbers-gép hengereket húz, melyeket felvágnak és
kiterítenek.
A tükörüveget úgy készítik, hogy vastagabb táblaüveget mindkét felületén megcsiszolnak. A
tükörüveglap vagy fazékkemencében, öntéssel készül, a Bicheroux-féle eljárással, vagy
kádkemencébôl hengereléssel. Ha két réteg, öntéssel készített táblaüveg közé dróthálóbetétet
ragasztanak, a drótüveget, ha pedig az üveget mintázott vaslapra, vagy homokra öntik, az
ornamentüveget nyerik.

A meleg állapotból lehûtött táblaüveg igen nagy keménységgel és szilárdsággal rendelkezik s

autó-, és repülôszélvédôüvegnek használják (szekuritüveg). Ha pedig több réteg üvegtáblát
szerves anyagokkal ragasztanak össze, a szilánkmentes üveget (triplexüveg) nyerik, melyet
szintén szélvédô, és golyóálló üvegnek használnak.

A különleges üvegek igen bonyolult vegyi összetételûek, és megfelelô fizikai vagy kémiai
tulajdonságokkal vannak felruházva. A thüringiai üveg 2–3% timföldtartalmának köszönheti,
hogy fujtatólánggal könnyen és káros elváltozások nélkül alakítható. Alaboratóriumi üvegek,
mint a jénai vagy a magyar Ergon, tûzállók és savak, lúgok hatásának ellenállnak. A
hômérôüveg kiterjedési viszonyai állandóak és a fagy- és forrpont jele a belôlük készített
hômérôknél mindig az eredeti helyre jut. A nagy vegyi ellenállású jénai Fiolax és a magyar
Tungsram-R üvegekbôl készített ampullákban az injekciós folyadékok nem szenvednek vegyi
bomlásokat. A csekély kiterjedési együtthatójú Pyrex és Durax valamint Ergon üvegekben
szabad tûzön süthetünk. A vegyi összetétel megfelelô változtatásával elôállíthatunk nagy
ellenállóképességû kazán vízállásmutatóüvegeket, és oly üvegeket, melyek az ultraibolya-,
infravörös- vagy Röntgen-sugarakat átengedik vagy elnyelik. Bizonyos üvegek nagy
elektromos ellenállásuk miatt szigetelésre használatosak.

Az építôipar nagymennyiségû üveget használ fel. Tetôfedôcserepek, prizmák, padlólapok és a

belsô architekturában használt színes opállapok a modern építészet jellegzetes és
nélkülözhetetlen anyagai. Az üveggel készített növényházak a kertészetben
nélkülözhetetlenek.

Meghatározott fénytani követelményeket elégítenek ki az optikai üvegek. Jellemzô

tulajdonságaik a törésmutató, és az Abbé-szám. Elôbbi a beesési és törési szög szinuszának a
viszonyát fejezi ki, az Abbé-féle számot pedig úgy kapjuk meg, hogy az egységgel
csökkentett törésmutató számértékét elosztjuk a színkép kék és vörös színei törésmutatójának
a különbségével (az ú. n. részleges közepes színszórással). Az optikai üveget egy oly
törtszámmal jellemezzük, melynek számlálója a törésmutató tizedespont után álló elsô két
száma, nevezôje pedig az Abbé-szám tizedespont elôtt álló számjegyei. Így a 61/37 jelû
optikai üveg törésmutatója 1,61, Abbé-száma pedig 37. Az optikai üvegek olvasztása igen
gondos és fáradságos munkát követel. Tisztulásuk mechanikai keveréssel érhetô csak el. A
megolvasztott és kevert üveget fazékkal együtt kiemelik a kemencébôl és heteken át hûtik,
majd darabokra repesztik, kiválogatják a hibátlan darabokat és azokat csiszolják. Az optikai
üvegek két fôcsoportba oszthatók: az erôsen fénytörô és fényszóró, ólomdús üvegekre, a
flintüvegekre és a csekély fénytörô és fényszóró üvegekre, a koronaüvegekre. Mindenik
csoportban számtalan változat ismeretes.

Az üvegek felsorolása nem lenne teljes, ha kihagynók két szélsôséges képviselôjüket, a tisztán
kovasavból álló kvarcüveget, melyet laboratóriumban és a világítási iparban használnak, és a
vízüveget, melyet szódából és homokból olvasztanak és vizes oldat alakjában a textiliparban,
azonkívül ragasztóanyagnak és élelmiszerek (tojás) konzerválására használnak. Ha pedig
megfelelô összetételû üveget igen finom szálakká húznak, az üveggyapotot nyerik, mely az
építôiparban és a mûszaki életben hô- és hangszigetelésre szolgál.
Hosszú és fáradságos az az út, mely az egyetlen természetes üvegtôl, a történelem elôtti
ôsember által is ismert és késekké, lándzsavégekké pattintott obszidiántól a mai idôk sokféle
célokra alkalmas üvegeihez vezetett. Az elért eredmények lehetôvé teszik, hogy közelebbrôl
tanulmányozhatjuk a bolygókat és csillagokat, hogy ezerszeresen megnagyítva figyelhetjük a
természet csodáit, hogy ablaknyilásainkon mindnagyobb mértékben engedhetjük be az
egészséget hozó fényt, és hogy számtalan oly mûszaki üveggel rendelkezünk, melyek
segélyével eredményesebben küzdhetünk a kultúra érdekében.