A váradelőhegyi premontrei prépostság felemelkedése és hanyatlása a 14.

században

Premontrei rend – A premontrei kanonokrend (vagy norbertrend) a katolikus

egyház egyik szerzetesrendje, amely Szent Ágoston reguláját követi. Fehér kanonokok néven
is ismerik őket (rendi öltözetük színe alapján). A rendet Szent Norbert 1120-ban alapította
a franciaországi Laon melletti Prémontrében, pápai megerősítés 1126-ban. Norbert nem
sokkal később Magdeburg érseke lett. A premontrei rend rövidítése: O.Præm. A szerzetesi
közösség Szent Ferenc és Szent Domonkos előfutárának tekinthető, mivel az őket
megelőzően alapított rendek a településektől távol, a világtól elzárkózva éltek és imádkoztak.
A premontreiek, monostoraikat városokban vagy forgalmas helyek közelébe építették és a
szemlélődő életformát összekötötték a papi tevékenységgel.
A premontrei rendnél a nagyobb rangú kolostor (rendház) vezetője a prépost, a kisebb
rangúé a perjel címet használja. A premontrei rendházakat és a hozzájuk tartozó javak
összességét prépostságnak, illetve perjelségnek nevezik.
Mivel a premontrei rend tagjai nem szerzetesek voltak, hanem úgynevezett reguláris
kanonokok, ezért a feladatuk a prédikálás és a lelkipásztori szolgálat ellátása volt, ezért is
nagyszámú plébánia tartozott kolostoraikhoz. Nem követeltek a rendtagoktól egyetemi
tanulmányokat, ennél fogva nincs nagyobb irodalmi tevékenység. Csak lelkipásztorkodáshoz
szükséges ismeretek kellettek – zsolozsmázás, misélés, igehirdetés.
1126-ban, amikor megkapta a pápai jóváhagyást, már kilenc ház tartozott a rendhez,
majd ezt követően gyorsan elterjedt egész Nyugat-Európában, így a 14. század közepére már
több mint 1300 férfi és 400 női közösség alakult meg.
A váradelőhegyi avagy váradhegyfoki prépostságot (Promontorium) Szent István első
vértanúról (protomártírról) nevezték el. A premontrei rend legrégibb prépostsága volt
Magyarországon. A Sebes-Körös jobb partján helyezkedett el, a vártól – püspöki székhelytől
és Olaszitól észak-keletre, a dombokon. A váradi dombon, előhegyen való elhelyezkedése
adta a monostor nevét. Az egykori premontrei monostor épülete a Sebes-Körös jobb partján,
a Görögoldalnak nevezett szőlőhegy Kálvária-hegy felőli részén feküdt, a város közvetlen
közelében. Itt az egyik szőlőhegyet Szent István hegyének nevezik.
Alapítási körülményei ismeretlenek, valószínűleg királyi alapítású volt, mert az
esztergomi érsekség lelki joghatósága alá tartozott. Az első premontrei alapítás
Magyarországon. Nem lehet forrásnak elfogadni Ch.-L. Hugo prem. író állítását (Sacri et

1
Canonici Praemonstratensis Annales, Nancy 1736, II:751), mely szerint II. István király
(1116–1131) alapította 1130 körül és Herbert apát küldött Riévalból szerzeteseket, mert nem
állt rendelkezésére hiteles forrás. Prémontré fíliája volt. II. Istvánt valóban Váradon temették
el, de nem tudni pontosan hova.
A váradhegyfoki premontrei prépostságot II. István király alapította 1130-ban.
Könyves Kálmán utódja a franciaországi anyakolostorból, a rievalli királyvölgyi apátságból
hívott szerzeteseket. Alapításának körülményeit még homály fedi, a fennmaradt források és
hiteleshelyi működése révén viszonylag jól ismerünk történetét. A rend alapítója Szent
Norbert és Hartvick regesburgi püspök (1105–1126), aki rokonságban állt az Árpád-házi
királyokkal és aki a Szent István legenda adatait összegyűjtötte, kapcsolatba kerültek V.
Henrik német-római császár udvarában. Ez a kapcsolatrendszer fordította II. István király
figyelmét a még fiatal szerzetesrendre, amikor elhatározta, hogy kolostort alapít. Választása
Váradra esett, mert püspöki székhely révén gyorsan fejlődött, a város őrizte I. László király
hamvait, s sírjához már szentté avatása előtt sokan elzarándokoltak. A kolostor felépülése
után alapítóját, II. István királyt 1131-ben, kívánságának megfelelően a kolostor templomába
helyezték örök nyugalomra. Így lett a váradhegyfoki premontrei kolostor Várad második
királyi temetkezőhelye, a vár után, és a Kárpát-medence és a középkori Magyar Királyság
legkeletibb királyi temetkezőhelye. Az alapítólevél nem maradt fenn, így nem tudjuk milyen
jogokkal, birtokokkal ruházták fel a konventet. Az első apát neve se ismert. Az Árpád-házi
királyok általában a maguk alapította egyházba temetkeztek.
A premontreiek, mivel pasztoráló, lelkipásztorkodással foglalkozó rend, nem
húzódtak el a civilizációtól, hanem a kereskedelmi utak, vásárok mentén alapítottak
kolostorokat. Ez az első rend az egyháztörténelemben, amely felvállalta a hívek lelki
gondozását is.
A város közelsége a premontreiekre jellemző választási ok. A szerzetesek jelenléte
sokszor egyfajta királyi presztízs is volt, tehát igyekeztek meghívni, udvarukban tartani a
kultúrembereket.
A premontrei monostorokat már Pázmány Péter is csak egy külföldi jegyzék alapján
tudta felsorolni. Hugo téved, amikor Szent István királyt írja védőszentjének és Riévalt
atyaapátságának. Összetéveszti a Hont vármegyei Bozókkal, melynek Szent István király volt
a védőszentje és Riévalból kapott szerzeteseket, miután azt 1179–1181-ben a bencések után a
premontreiek kapták meg. A váradelőhegyi szerzetesház alapítójaként leginkább III. Béla
királyra (1172–1196) gondolhatunk, aki ezekben az években kezdett az ugyancsak francia
eredetű cisztercieknek monostorokat alapítani.

2
 Premontré obituariumát, „halott-megemlékezési könyvét” (az összes rendtárs,
adománytevő halálának hónapja, napja) a 12. században kezdték vezetni. Ebben 7 premontrei
apát (!) neve található, az írás-forma alapján az 1260 előtti időre tehetők. Ezek közül 3 neve a
13. századi forrásokban is előfordul, és így a 12. századra legfeljebb 4 apát marad. A
monostor legkorábbi hiteles említése 1214-ben a Váradi Regestrumban – a rendi
statutumoknak a magyar rendtartomány részére kiállított példányát Rómából Váradra hozták,
1270-ben is itt őrízték. 1216-ban udvarispánja egy bizonyos Lőrinc 2 jobbágyát perli ökrök
miatt, 1216-ban pedig Pousa, feleségének 2 szolgáját (servos) követeli a monostor
kanonokjain. Két évvel később, 1218-ban már a konvent egy tagja tartózkodott Rómában.
Váradhegyfok volt a magyar rendtartomány (cirkária) élén, közvetlen Premontrétől
függ. A XII–XIII. század fordulójára már létezett a magyar circaria, melynek feje a
váradhegyfoki prépostság volt. Ez is arra utal, hogy ekkor már megfelelő számban voltak
monostorok és szerzetesek. A rend monostorainak 1234-ben összeállított jegyzéke, az ún.
Catalogus Ninivensis 22 prépostságról tud Magyarországon.
1235-ben a Catologus Ninivensis jegyzék, az első premontrei kolostorjegyzék 9
magyarországi filiáját sorolja el Váradelőhegynek: Meszes, Almás, Zich (erdélyi
egyházmegye) Majk, Zsámbék (Veszprémi egyházmegye) Hatvan, Jászó, Cheym (Egri
egyházmegye) és Pályi (mai Monostorpályi, nyírpályi). 1294-ig a fentieken kívül a bényi,
kökényesi (Esztergomi egyházmegye), kaposfői, margitszigeti (Veszprémi egyházmegye),
ócsai, jánoshidai (Váci egyházmegye), szagyói/szaggyúi (Csanádi egyházmegye), érábrányi
és éradonyi (Váradi egyházmegye) prépostságot. Tehát már 18 fíliája van. Ez nem jelenti,
hogy mind Magyarországról népesítették be, de jelzi fontosságát. 1234-ben a prépostság
kiküldötte, András Prémontréban járt, honnan a rend egységesítése érdekében egyházi
könyveket hozott magával. A tatárjárás (1241–1242) károkat tett a prépostságban is, de az
gyorsan talpra állt. A rend scriptoriuma a XII. század második felétől mennyiségileg is
számottevő lehetett.
A XII-XIII. századból 8 prépost neve ismert: Drogon (Drogo), Tóbiás, Báta, András,
Jónás – aki 1198-ban a pápa védelmét kérte a rendre, aki egyházi büntetéssel fenyegette
azokat, akik a premontrei rend monostorait vagy birtokat lefoglalni mernék, Warin, Péter egy
XII–XIII. századi halott megemlékezési könyvből); Fülöp (1230), Márton (1251), Péter
(1252) – törvénytelen születésű, de pápai engedéllyel prépost maradhatott, János (1265–1282,
1286–1289), Jakab (1282–1283, 1295–1299). (Dicționarul mănăstirilor din Transilvania,
Banat, Crișana și Maramureș). A szerzetesrend tagjai ketten nem viselték ugyanazt a nevet,
tehát a prépostokat nem élethossszig, hanem csak meghatározott időre választották.

3
 1294-ben a magyarországi premontreiek gyűlést tartottak (Váradon?). Tamás a
premontrei konvent jegyzője. 1294: ekkor 34 prépostságról van adatunk.
Lairuelz és az említett Hugó rendi történetírók szerint 1294-ben a váradelőhegyi
premontrei prépostság elvesztette rendközponti szerepét, amikor a morvaországi Zabrdovice
(Obrowitz) fíliája lett, de az 1320-i kolostorjegyzékben erről már szó sincs.
1332–1336 között a pápai tizedjegyzék szerint az országban a legmagasabb jövedelmű
szerzetházak közé tartozott. A püspököt jövedelmi sorrendben a váradelőhegyi/váradhegyfoki
premontrei prépost követte. A magyar premontrei monostorok elöljárója (?) alá ekkor már 18
fília tartozott. A prépost évi befizetései: 1332: 9 márka a prépost és konventje 15 márka;
1333: prépost + konvent 15 márka; 1334: 8,5 márka és 60 garas (9,56 márka), 1335: 13
márka és 112 garas (14,861 márka), 1336: 5 márka (budai súlyban).
A prépostság évi jövedelme a legmagasabb értékkel számolva 150 márka1 (8400 garas)
a székesegyházi káptalan 400 márkájához (22400 garas) képest, a forrásban szereplő Péter
premontrei prépost évi 90 márka 2 (5040 garas) jövedelme jelentősen túlszárnyalja a
nagyprépostét (50 márka = 2800 garas). Összehasonlításképpen Pál szentjobbi bencés apát
évi jövedelme 40 márkát3 (2240 garas) tett ki, ami a prépost jövedelmének kevesebb, mint
fele.
Hiteleshely volt és a prépostok főpapi jelvények viselésére voltak feljogosítva.
Utóbbira közvetlen bizonyíték nincs, de a prépostság pecsétjein szereplő ábrázolásai
püspöksüveg (infula) és pásztorbot jelenik meg. Egyedül a premontrei prépost használhatta a
renden belül az apát címet, de ez Ny-Európában volt divat. Nálunk prépostokként említik
őket.
Székesfehérvár mellett ez volt az egyetlen város a Magyar Királyságban, ahol egy
időben két loca credibilia működött (a másik a váradi székeskáptalan). 1251-től végzett
kimutathatóan hiteleshelyi tevékenységet. Összehasonlításként a váradi székeskáptalan első
fennmaradt különálló, pecsétes oklevele 1250-ben kelt. A premontrei prépostság aktivitása a
14. század első felében volt a legkiterjedtebb – ekkor az intézmény a zenitjén. Talán
széleskörű hiteleshelyi tevékenysége emelte magasra jövedelmét. Rusu szerint magas
bevételeit az Erdély felé és felől jövő árukból szedett adó harmada vagy a belényesi bányák
jövedelme biztosította.

1
Mon. Vat. I/1. 46., 62.
2
Uo. 46.
3
Uo. 62., 63., 77., 85., 90.

4
 1340–1370 között, János prépostsága idején gyors hanyatlásnak indult. A konvent
tagjainak száma lecsökkent, kétszer is megkísérelték letétetni elöljárójukat. A hiteleshelyi
feladatokat világi alkalmazottakra bízták, majd 1351 után, az országos szigorítás miatt meg
kellett szüntetniük.
A XIV. századi prépostok a következőek voltak: Márton (1301–1310, 1315–1316),
Jakab (1310), Péter (1318), Jakab (1319–1326), Péter (1326–1338), János (1340–1370),
Domonkos (1371), Szilveszter (1392). (Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat,
Crișana și Maramureș).
1400-ban már a váradelőhegyi premontrei prépostság az esztergomi érsekség
felügyelete alatt volt. A XV. századi prépostok: Antal (1407), János (1423), Balázs (1435),
István (1453).
Ismertek a váradelőhegyi monostor pecsétjének felirata: +S(IGILLUM)
CO(N)VENTUS S(AN)CTI STEPHANI P(RO)TH(OMARTIRIS).
Takács Imre: A magyarországi káptalanok és konventek középkori pecsétjei. Bp., 1992.
Pecsétleírás: kör alakú, 42 mm átmérő. A kopott, sérült felületű pecsétképen a rendi elöljáró
képe ismerhető fel. Az aránytalan felépítésű, álló figura fején infulát visel, jobb kezében
pásztorbotot tart.
Pecsétek: 1289, 1310, 1335, 1342.
DL-DF: Tévesen szerepel, hogy a pécsváradi konvent adta ki (1289, 1335, 1342).
Piros-zöld-fehér fonalakon függött a vörös viaszpecsét.
A XV. század közepére a prépostság jelentősen elnéptelenedett. 1459-ben Vitéz János
váradi püspök megkísérelte a prépostságot és a szentjobbi bencés apátsággal egyesíteni és
pápai engedéllyel társaskáptalanná alakítani Szent László sírjának tiszteletére. a prépostságot
kommendátorok (haszonbérlők) igazgatták (1461 – Péter váradi kanonok, 1473–1479 –
György váradi kanonok, 1490 – Alattyáni Miklós váradi székeskáptalani prépost. 1494-ben
II. Ulászló a prépostságot a karthauziaknak adta. 1490-ben cisztercieket szerettek volna
idetelepíteni. 1496-ban György karthauzi perjelt említi Váradi Péter egyik levelében. Az
alapítás sikertelen volt, mivel 1498-ban az épületet a pálosok kapták meg. 1498. április 26.-án
vették birtokba hét szerzetessel. 1560-ig működött. Szentjobbról van szó és nem
Váradelőhegyről!!!
1497-ben Kálmáncsehi Domonkos püspök megszervezte Szent István vértanú
egyházában a Szent László király sírja felett alapított új káptalant, Thurzó Zsigmond
megerősíti 1506-ban. Az új káptalan néhány év alatt beolvadt a konventbe, de az alapítás
elérte a célját, a prépostság önálló hiteleshelyi tevékenységét fenn tudta tartani. Cél: A
5
püspöktől való függés, a székeskáptalan tehermentesítése. Korábban Szentjobb hiteleshelyi
működése (1468–1486). A kolostor birtokai, kiváltságai és hiteleshelyi joga az országos
levéltárral átment az új káptalan kezébe.
Az új társaskáptalan első prépostja Kornis Benedek váradi kanonok volt, ám az
oklevelekben fraternek is titulálták, ugyanis a leleszi monostort is igazgatta. A későbbiekben
már csak világi papokkal találkozunk ebben a pozícióban. A társaskáptalan 8 taggal
működött, ebből négynek kéthavi váltással a káptalanban kellett tartózkodnia, hogy a
beérkező ügyeket írásba foglalhassák – fassio. Az iratok megpecsételése a székesegyházban
történt. A káptalan még a 16. században is hiteleshelyként működött, bár a Szent László
társaskáptalan neve alapítása után jó tíz évvel már nem szerepelt az oklevelekben, csak Szent
István vértanú társaskáptalanjaként említették. Intitulatio-ról és pecsétről Szent László neve
elmarad. Szent László testület kanonokjai csak 1497–1499 között jelennek meg. A
társaskáptalani hiteleshelyi levéltárat is a székesegyházban tartották. 1504 – premontrei rend
reformja.
1500–1526 között 209 váradelőhegyi oklevelet sikerült azonosítani, ekkor csak 146
székesegyházi kiadvány (Nagyobb szerepe volt). A váradhegyfoki kiadványok jelentős részét
tévesen a váradi székesegyház kiadványai közé sorolták be. Várad török kére kerülése után a
káptalanok kiadványaiból csak töredékek maradtat, szétszóródva családi levéltárakban.
A korai időszakban a káptalanok általában kanonokot küldtek ki tanúbizonyságként
hiteleshelyi munkára, a konventek pedig egyik szerzetestársukat, vagy jegyzőjüket. A
váradelőhegyi káptalan statútuma máig fennmaradt, a kanonoki testület összetételéről
bizonytalan adatokkal rendelkezünk. Az aradihoz hasonlóan a kanonoki testület egyik tagját
küldték külső hiteleshelyi munkára.
Mindegyik hiteleshely hatásköre bizonyos vármegyék területét fedte le. A váradiak
hatásköre Bihar, Szatmár és Szabolcs. Sorrend 16. századba: Bihar, Szatmár, Szabolcs. Pár
távoli kiszállás: Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd, Békés. Alkalomadtán a két hiteleshely
személyzete is közös lehetett. A két hiteleshely nem konkurrens, hanem egymás kiegészítői.
1520-ban a javai közül, melyek között újak nevei is ismertek, már magánkézben
találjuk. Mivel a premontreiek pénzelték II. Lajos magyar királyt is a törökök elleni
háborúban, ezért a király a kihalt kolostorokat birtokaikkal együtt jutányos áron eladta a
morva (cseh) premontreieknek.
A váradi székeskáptalan hiteleshelyi levéltárat 1557-től kezdve, a kanonokok távozása
után a váradelőhegyi Szent István káptalan őrizte, s minthogy már azelőtt is bocsátott ki
okleveleket saját pecsétje alatt, átvette a váradi hiteleshely teendőit is. 1566-ban azonban, a

6
tordai országgyűlés végzése értelmében a Szent István káptalan tagjai is távozni
kényszerültek (utolsó oklevél 1566. április 2.). Váradról, s még ugyanabban az évben
Kanizsai János és Fóris papok valamint Bihar vármegye nótáriusa kapott megbízatást a
hiteleshelyi teendők végzésére. Az egyházi keretekben működő hiteleshely világi hivatallá
való átszervezése tehát az erdélyi (inkább gyulafehérvári káptalani) mintákat követte, ahol
szintén a korábbi testületek tagjaiból, illetve a megyei nótáriusok közül verbuválták a
levélkeresőket.
A rend könyvtárából 26 kötet Leleszre (Szlovákia) vittek. A feltehetően már 1559-ben
váradi kapitánynak kinevezett katolikus Báthory Istvánnak is szerepe lehetett a társaskáptalan
védelmében, és talán nem véletelenül éppen az ő bécsi rabsága idején (1565–1567) űzték el a
társaskáptalan hitükhöz ragaszkodó tagjait. A törökök 1660. augusztus 28-án foglalták el a
váradi várat, a premontrei anyakolostor ekkorra már lepusztultan, romosan várta sorsa
beteljesülését. Várad 1692-i visszafoglalása után a kolostor rendbehozatala, a helyreállítás
nagyon nehezen ment. Az apátok beiktattatták magukat a romok között is. Idővel beindult a
függetlenítés, Jászóvárnak sikerült, ám Hegyfoknak nem. A csehek jószágkormányzót
tartottak a prépostság javai miatt, ekkor épül fel a szentmártoni templom és kastély. Ebben a
sanyarú állapotban érte a rendet az 1780-as években a II. József-féle feloszlatási rendelet.
1802-ben I. Ferenc Diploma Restitutionaléja állította vissza a premontrei rendet és a váradit
Jászóval egyesítette. Megkapták a pálosok egykori templomát és kolostorát is. A rendtagok
lelkipásztori munkát végeztek, és 1808-ban átvették volt jezsuita gimnázium vezetését is,
1826-ban pedig a volt jezsuita akadémián is oktattak. 1850-ben a két intézményt
egybekapcsolták. 1923-ban, a trianoni békeszerződés után a románok megszüntették, de
1940–1944 között ismét működött a rend.

Prépostjai: 1230 k. Fülöp, 1252: Péter, 1271: János, 1283: Jakab, 1284: János, 1295: Jakab,
1301: Márton, 1310: Jakab, 1314: Márton, 1318: Péter, 1319: Jakab, 1326: Péter, 1340:
János, 1371: Domonkos, 1390: Szilveszter. (Magyar Katolikus Lexikon)

A kolostorról léteznek ábrázolások, Várad városát és várát a 17. században észak felől
ábrázoló metszetek nagytöbbsége feltünteti a hatalmas fallal körülvett kolostort. A falon belül
kivehető egy torony, melytől északra látható a templom és a hozzáépített kolostor.
A régésztársadalom érdeklődését már a 19. század első évtizedeiben felkeltette az
elárvult kolostor rom. 1812-ben Thúróczy Antal premontrei tanár azonosította be a romokat,
majd a század közepétől Makróczy Gábor tanár végezte el az első régészeti feltárásokat a
helyszínen, melyet 1880–1890 között Bölöni Sándor ásatása követett. A 20. század első évei

7
is ásatásokkal kezdődnek Szmetka Ödön vezetésével, melyebe már a Premontrei
Főgimnázium érdeklődő diáksága és tanári kara is bekapcsolódott. A két világháború között
Beke Boldizsár premontrei tanár és Bitay Árpád történész kutatott a helyszínen. A
rendszerváltás után Lakatos Attila és Sorin Bulzan régészek vezetésével történt régészeti
beavatkozás a kolostorrom környezetében. A helyszín tavaly óta szerepel az országos
régészeti és műemléki védettséget élvező helyszínek listáján. Azonosítója: 26573.55

A romokat rejtő területet sokévi pereskedés után sem kapta vissza a premontrei rend, a
parcellákat az államosítás, majd a rendszerváltás után eladták, az adásvételek pedig a fiktív
személyek miatt lenyomozhatatlanok. A prépostság még a szőlője területét sem kapta vissza a
domboldalon, pedig az természetben visszaadható lenne. Mivel archeológiailag védett
területről van szó, a tulajdonosok építkezési engedélyt nem kapnak rá, (de a közvetlen
környezetében igen, amint a műholdfelvételről is látható) a királyi sír és a föld alatt
rejtőzködő romok csak akkor kerülnének teljes biztonságba, ha valami úton-módon
visszakerülnének a rend bírtokába és történeti emlékparkként emlékeztetnének minket
nemcsak a királyi temetkezőhelyre, hanem a premontrei rendre, mint a középkori egyházi
kultúra vigyázóira és terjesztőire.

A prépostság romjai a XVIII. századi térképeken még szerepeltek. A Körös jobb

partján emelkedő romjai a (XX. vagy XIX.) század közepén még kivehetőek voltak.
A váradelőhegyi premontrei prépostság birtokai: Harangmező mellett – Almamező
(1214); Tamási, Harsány közelében (1234) – László bácsi főispánhoz és országbíróhoz kerül,
de a prépost és társai 100 márkáért visszavették; Vetés (1265 előtt, Szatmár vármegye) – a
későbbi V. István király Simon comesnek, a Károlyi nemzetség ősének adományozta; Ürögd
(1273); Hérnek/Hernek, a Bihar megyei Diószeg határán – Hernek dülő (1307); Szeben
(1326) – Ma puszta Biharszentjános határában északra; Ősi a Hévjó patak mentén (1341);
Monostorosábrány, a mai Érábrány (1451); Almamező és Győr település (Bihar vm. DNy-i
részén Cséffától DNy-ra, a Köles-ér jobb partján) – az 1552. évi adókönyvben, már mint a
társaskáptalan birtokai, tehát a prépostságé lehettek korábban.

Statútumok – keveset ír a váradelőhegyi premontrei prépostságról. Leírja földrajzi helyzetét

Váradolaszihoz képest. Megemlíti a Váradelőhegyi prépostság egy falvát név nélkül, mely
bortizedet ad helyben a pincéknél. Bunyitay itt Váradszentmártonra gondol.
2009-ben 10x2 m-es gödör – a kolostor D-i kerítőfalát, valamint sírokat találtak. A
templomot nem lelték. Mentőásatás volt.