A Hammurapi törvényoszlopa (vagy Hammurapi-sztélé) akkád irodalmi mű, Hammurapi

babiloni király törvényeinek gyűjteménye. Hammurapi i. e. 1792-1750 vagy i. e. 1728-1686

között uralkodott, a törvényoszlop is ekkor keletkezett. Az oszlop anyaga diorit. Egy francia
expedíció találta meg 1910-ben Szúzában, ahová az i. e. II. évezred végén zsákmányul
hurcolták. A törvényoszlop tetején két személy látható, az ülő Samas, a Nap és az igazság
istene, és az előtte álló Hammurapi.

A törvények tartalma
A művet 282 paragrafusra tagolják a filológusok, ennek egy részét már az ókorban kivésték,
de későbbi másolatokból a szöveg helyreállítható. Bevezetése Marduk isten tetteit és
Hammurapi elhivatottságát magasztaló himnusz, befejezése áldás-, illetve átokszöveg a
szöveg használóira, illetve megrongálóira.

„ Ha [a nő] nem volt gondos, "eljárogatott", házát "szétszórta", és férjét

"megkevesbítette": ezt az asszonyt vessék vízbe.
”
– Hammurapi törvényei - Hammurapi a családról[1]

Megengedte ugyanakkor, hogy az elégedetlen nők tetszés szerint elváljanak a férjüktől. A férj
is elválhatott a feleségétől, ha az nem szült gyermeket, ám ha semmilyen vétséget (pl.
házasságtörést) nem lehetett a nőre bizonyítani, a férjnek vissza kellett adnia a hozományt.[2]

Maguk a törvények nem a szó mai értelmében vett törvények, inkább ítéletek, a király nem
kötelező érvényű kódexet akart alkotni, mivel az ókori Mezopotámiában az uralkodó nem
hozhatott törvényeket, erre csak az isteneknek volt joguk. Kittu(m)-nak (szó szerint
„igazság”) nevezték tágabb értelemben az érvényes világrendet, amelyet az istenek hoztak
létre. Az uralkodás lényege pedig a kittu(m) fenntartása volt.

A tételes jogot nem ismerték, hanem oktató szöveget írnokok, tisztviselők, bírák számára. A
mű maga ezért inkább a didaktikus műfajok közé sorolható. Számos másolata maradt fenn, ez
arról tanúskodik, hogy az oktatás kötelező tananyaga volt. Világos stílusa és pontos
fogalmazása miatt irodalmi normának számított. A Gilgames-eposz mellett az óbabiloni kor
egyik legfontosabb szövegemléke. A szerkesztésében közreműködő jogtudósok felhasználták
a korábbi sumer és akkád jogi irodalom műveit is. (Ur-Nammu I. e. XVIII-XIX. századi és
Lipit-Istár I. e. XIX. századi „törvénykönyveit").

A Hammurapi-féle „törvénykönyv” két jogrend összefonódását mutatja: a compensatio elvén

alapuló hagyományos mezopotámiai jog, és a törzsi jog talio elve („szemet szemért, fogat
fogért, életet az életért”) szerint készült. A büntetőjog mellett jelentős helyet foglalnak el a
kereskedelem, a közigazgatás és a mindennapi élet szabályozásáról szóló rendelkezések. Így
például szigorú előírásokat tartalmaz az öntözőberendezések karbantartási költségéről, a
rabszolgák adás-vételéről (védi a városállam szabad lakosságát), a földbérletről, a katonai
telepesek jogairól. Meghatározza a büntetések formáit: megkorbácsolás, csonkítás, kivégzés
(karóba húzás, elégetés, vízbe fojtás).
A „törvénykönyv” és az Ószövetségben található mózesi törvények összehasonlítása során a
kutatók sokáig gondolták azt, hogy a bibliai törvények Hammurapi „törvénykönyvéből”
merítettek. Az viszont, hogy utóbbinak nincsenek korábbi mezopotámiai hagyományai, azt
mutatja, hogy az amurrú nomád joggyakorlatot tükrözi. Ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az
Ószövetség és Hammurapi „törvénykönyve” között nincs értelme közvetlen összefüggést
keresni: a közös nomád eredet jegyei mutatkoznak csupán meg rajtuk.