You are on page 1of 128

Ingyenes online magazin, kereskedelmi forgalomba nem hozható! 2017 / 11 - 40.

szám

AniMagazin

Mouryou no Hako
New Game! Koreai
Filmfesztivál

Kiseijuu manga Téli szezonajánló


Előző szám: Partnerek
Szerkesztői levél
Elérkeztünk az idei év utolsó AniMagazinjához, ami fantasztikus hír.

40.
A novemberi szám elkészítése mindig a legnagyobb kihívás, aki játszik, AnimeAddicts Lady Marilyn
az tudja miért. Egymást érik a játékok, és valami rejtélyes erő nem enge- Blogja
di, hogy kilépj. Így a magazint is nehezebb összerakni, főleg ha játszom
szerkesztés helyett. Na de azért valahogy csak sikerült és örömömre Animefordítások
szolgál, hogy bemutathatom a 40. számot.
Ha már az időhiány került szóba, muszáj elmondanom, hogy a sok Namida Fansub

szám ötletünk közül mennyi mindent nem tudunk megvalósítani emiatt, de Anime Hungary
ami késik, nem múlik és előbb-utóbb meglesznek. Ilyen volt például a
szubjektív TOP10-es listák ötlete is, amit régóta szerettünk volna és NO SUB NO LIFE
idén Venom révén sikerült megvalósítani. A lényeg, hogy mindig legyen Anime
Kommentár
valami újdonság, idén szerencsére volt is egy pár. Felújítottuk a szezo-
Impresszum najánló rovatunkat, amiben most a téli szezonról olvashattok. Új, külön
Korábbi számainkat
Alapító: NewPlayer rovatott kaptak a seiyuuk, amiért köszönet Jucukynak. Több új cikkírót keresd Pécsi Anime
Fanclub
newplayer@anipalace.hu is köszönthettünk tehát idén, akik így év végére állandóvá váltak, pl. az a weboldalunkon: Anime Raptors
Főszerkesztő: Catrin említetteken kívül Kristófot is. animagazin.hu
catrin@anipalace.hu
Ám a sok újdonság mellett nagyon szeretjük a bevált, közkedvelt té-
Tervezőszerkesztő: Hirotaka Red Light
mákat. Ilyen a cosplayes interjú, amelyet most Aoimével készített Lady
hirotaka@anipalace.hu
Lektor: pintergreg Marilyn. Daisetsu is visszatért, most a Kiseijuu mangát vesézte ki. Légy te is az Anime Sekai Team Yaoi Team
pintergreg@anipalace.hu Ami számomra nagy öröm, hogy május óta 100 fölé emelkedett a AniMagazin
magazin oldalszáma, és szeptemberben rekordot döntöttünk. Most cikkírója!
Szerzők: sincs ez másképp 128 oldalt sikerült összehozni. Szóval nincs megállás, Anime Series Ricz/Ronin
Iskariotes, Lady Marylin, tomyx20, jövőre ugyanúgy minden páratlan hónapban AniMagazin, biztos lesznek Factories
A. Kristóf, Daisetu, Szimun, újdonságok, remek cikkek, és remélem, új cikkírók is megkörnyékeznek Van egy kedvenc
Venom, Jucuky, Saci minket. animéd, vagy man-
Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult a 40. szám és az idei év maga- AnimeWeb Shiro Neko
gád, amit széles
zinjainak elkészültéhez, szerkesztőknek, cikkíróknak egyaránt és neked
Elérhetőségek is köszönjük, mert letöltötted és olvasod a magazint.
körben bemutat-
Cikkek beküldése: Legközelebb már csak januárban jövünk, előre is boldog karácsonyt nál, vagy esetleg
Aoi Anime Soul Society Team
bekuldes@anipalace.hu és animés új évet kívánok mindenkinek. Nézzétek el nekem, a céges ka- más japános
Információ, kérdések: rácsonyi parti is november végén lesz, így nem csoda, hogy el van tolód-
info@anipalace.hu
dologról írnál? Ha
va az időérzékem.
igen, akkor Cosplay.hu Totenkopf
Weboldal: anipalace.hu Akinek kérdése van, az impresszumban lévő elérhetőségeken megta-
lál, írjatok bátran! A magazinhoz pedig jó szórakozást kívánuk! kattints ide a
Facebook: facebook.com/anipalace
részletekért!
- Hirotaka Dragon Hall + UraharaShop
Tartalom

ANIME FIGURAVILÁG

88 Tony Taka figurák 2.


Mouryou no Hako 4

Clione no Akari 9
LIVE ACTION

Keijo!!!!!!!! 12 92 10. Koreai Filmfesztivál

New Game! 16
KONTROLLER
Starship Operators 20 96 TOP10 Final Fantasy

Téli szezonajánló 25
RENDEZVÉNYEK
Szezonos animékről röviden 36 104 Őszi MondoCon
A nagy számok éve 5. 108 PlayIT
- Pokémon ünnepi részei 44

RIPORT
Tsukino Talent Production 51
112 Shironeko interú
Ha nem seiyuuk, akkor...? 2. 60

TÁVOL-KELET
MANGA
116 2,5 hét japán kalandozás 2.
Goblin Slayer 68
AreaD 72 KREATÍV
Kiseijuu 79 123 Aoime interjú
Anime - ajánló 04

Mouryou no Hako
Írta: Catrin
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 05

Ki vevő egy 13 részes krimi animére,


némi pszichológiával, japán folklórral,
csavaros thriller zárással fűszerezve a
Madhouse tálalásában? És mi az oka, hogy
a Mouryou no Hako kikerült a látókörből?
Már azon túl, hogy 2008-as, messze az
aktualitásoktól... Talán zavaró, hogy „no-
name”, hogy az ‚50-es években játszódik,
hogy a pasik a borítón brománc-gyanúsak,
hogy fura már a CLAMP dizájn, hogy nem
tetszettek az alkotók más művei? (Chuuzenki Akihiko, egyben sintó pap) és hangulatot. Két iskolás lány Kanako és amit Kanako közvetít. „Tabu-elemeiben” ez
Ugyan már! Megfosztanánk magunkat és egy magánnyomozó (Enokizu Reijiro) Yoriko alakuló ismertségét, barátságát, viszont csak a kezdet.
gyenge kifogások miatt egy emlékezetes foglalatoskodik. Barátságuk révén segítik sokatmondó atmoszféráját kapjuk. Egyi- Ezt követően lényegében felnőtt ka-
anime-élménytől? NAAANDE?? Lehetnek egymás nyomozását. Sokrétű kutatásuk kük persze eltűnik, így tőlük indul a nyo- raktereket kapunk, akik „csapatokba oszt-
előítéleteink, de kár túltolni ilyen sajátos, nem áll meg az előtérbe helyezett vallási mozás... va”, külön történetszálakkal, vagyis több
kínálkozó esetekben. szekta, a tettesnek beállított természet- oldalról járják körbe ugyanazt a témát (a
feletti hiedelmek vagy a frissen írt, egy Erények, némi hátránnyal bűnt, az embertelenséget), melyek végül
Alapszitu dobozban tartott beszélő lányfejről szóló mind összefonódnak.
regényvázlat felgöngyölítésénél. Történet szempontjából rögtön az
Az 1950-es évek Japánjában járunk első rész atmoszférája pozitívumként A cselekmény kellően részletes, nyo-
tehát, vidéken, gyilkosságok közepette. Azonban az anime ennél ködösebben könyvelhető el, figyelemfelkeltő, feszült, a masztó, sötét, a krimiszál végig érdekes,
Sorban tűnnek el ugyanis iskolás lányok, kezdődik. Az első rész némileg elkülönül, két lány erős shippelhetőségét már az írói több helyen fordulatos és kifejtett, érez-
akiknek végtagjai később dobozokban ke- önállóan is megállná a helyét, mégis re- szándék is vezérelhette, de nem erre fut ki hető, hogy regény az alapja, bizonyos
rülnek elő. Részben innen a cím is, a mou- mekül megalapozza, sőt bizonyos szem- a játék. Egész összetett annak az egysze- szempontból ez hátrányává is válik, de
ryou doboza. Többnyire goblinnak fordít- pontból előrevetíti a későbbi cselekményt rűnek tűnő családi magánynak az érzete, erről később.
ják a japán folklór eme misztikus lényeit,
de nem a természetfeletti szelet lényeges
a történetből, hanem a karakterek „dé-
monjai” vagy inkább a démoni karakterek,
akiket a mouryou szimbolizál.

A történet gerince tehát ekörül a


bűntény körül forog, aminek megoldásán
egy tokiói rendőr (Kiba Shutaro), egy író
(Sekiguchi Tatsumi), egy antikváriumos

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 06

A lezárás, bár tartogat meglepetéseket, misztikummal, mint szimbolika egy kellő- „Hanghatások” tekintetében a remek lyenként már sok a japán folklór dumából,
nagyon adja magát, a bűntény elgondol- en szeparált és túlságosan is japán világba seiyuuk mellett a Nightmare opening és ami a középső két részben válik zavaróan
kodtat, fenntartja a figyelmünket, szóra- érkezünk. A sor pedig a krimi és thriller tör- ending lett kiemelkedő, előbbi kellemes, dominánssá. Feleslegesen sokat értekez-
koztató az egyes szegmenseit összekötni, ténetek pszichológiai hatásával, továbbá az eredeti hangulattól kicsit elrugaszkodó, nek itt a bishik a mouryouról, mint jelen-
találgatni. A ködös hangulatból, történet- az emberi kapcsolatok és tettek tabujával, utóbbi pedig vagány szám, ami már-már ségről és mint sztori elemről, unalmas
béli lyukakból a végére kerek sztori alakul, családi közegek és érzések közvetítésével katartikusan zendül fel minden epizód és szájbarágós. Persze nézhetnénk más
ami elégedett érzést nyújt. folytatódik. Egy-két elem sokaknak meg- után. szemszögből is: aki bővebben ismerkedne
Jellemzi némi non-linearitás (végig dá- rázó lehet, annyira aberrált események Bár mondanivalójában és húzásaiban ennek a természetfeletti szegmensnek a
tumozva), ami a karakterek bemutatását jönnek, mások olcsó hatásvadászatnak is semmi újat nem tartalmaz a Mouryou, de hátterével, annak tökéletes lesz az anime,
(valamennyire múltját), és a nyomozási kiálthatják, de inkább pszicho-thrillerként, nem is mellőzhető az éhes animések szá- mivel a karakterek úgy kivesézik a mour-
szakaszok közti egyedibb váltást szolgálja. semmint vérengzős horrorként működik. mára; a gyilkolkossági bűntényes, komo- you kérdést, mintha nem lenne holnap.
Ennek kivitelezése tovább erősíti, időnként Összességében stílusos és kreatív, ahogy lyabb krimit kedvelők körében pedig köte- Mindenesetre próbára tesz ez a száraz és
színesíti a hangulatot, de nehezíti is a néző tálalják az ember háborodottságát, ahogy lező darab (még ha sorban pipálgatunk is túlnyújtott tálalási mód, ami tényleg tö-
dolgát. Akiket nem rettent el az erre for- ítélkezik a mű a karakterek felett. közben néhány jól ismert elemet). mény regényoldalakra emlékeztet, de ne
dított plusz figyelem, azok szeretni fogják, Ezt a HANGULATOT nagy örömünkre adjuk fel emiatt (akkor oda lenne a MnH
mint eszközt. a Madhouse gyúrta össze nekünk szép Hátrányok, némi erénnyel által nyújtott kerek animés élmény). Talán
Kicsit bővebben a légkörről, mint a látvánnyal, így jól érződik a tapasztalt ko- annak érdekesebb lesz, aki eleve úgy ül le
MnH egyik legfőbb erényéről: remek morabb, seinen műveikhez hasonló meg- A sorozat legnagyobb negatívuma elé, hogy most blabla következik.
alapanyagok ötvözete. Kezdve az 50-es valósítás, amit megfejeltek egy csicsától sajnos a rendezésben, néhány adaptálási Másodszor a non-linearitás és a szálak
évekkel, mint környezet, és a folklórral, mentes, letisztultabb Clamp dizájnnal. megoldásban keresendő. Először is he- közötti váltás sem lesz mindenki kedvence.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 07

Szokni kell, elsőre becsapósan epizodikus- karakter oldala (mert az szimplán csak
nak is tűnhet a cucc, ha nem vagyunk ré- „beteg”, „előferdül” kategória), hanem a
sen, pedig nem az. „nagy terv”. Olyan, mintha egy horror vagy
Valamennyire hátrány, hogy nincs ki- thriller klisésen abszurd csattanóját kap-
emelkedő karakter, mindenki egy standard nánk. Aki kifejezetten keresi animében az
krimi jellem, betöltik kellő helyüket a tör- ilyesmit, az jól fog szórakozni.
ténetben. Persze azoknak ez nem zavaró, Készült egy felesleges special rész is a
akik elégedettek a sztori centrikussággal, sorozathoz, bár teljesen nem időpocséko-
mivel azzal nincs probléma, ahogy a karak- lás, valamilyen szinten érdekes kiegészítés
terek „be vannak osztva”. De, viszonylag 1-2 karakterhez.
sok a nehezen megjegyezhető karakter-
név, és bár tényleg tetszik, hogy be vannak Így a mérlegelés után csak annyit
osztva a jellemek, de az már kevésbé, hogy mondanék, hogy a detektíves thriller és a
Kyougoku Natsuhiko anime
nagyon szét is szeparáltak. Tehát többen hosszas dialógusok kedvelőinek kár lenne adaptációk
feleslegesek, nem kellenek ennyien az ese- kihagyni. Így vagy úgy, de emlékezetes,
ményekhez, pár karakter megmozdulást szórakoztató, összhatásában pedig nosz- A Mouryou-n kívül az író több
jobban összevonhattak volna... talgikus ritkaságnak tűnik a szezonos cí- regényét is animére vitték, de jóval
Karakter kapcsolatok terén kiszámítha- mek mellett. gyengébb minőségben, elborultabb
vagy felejthetőbb történetekkel.
tóak a fordulatok és a végkifejlet is (sokáig
sok minden ugye csak homályosan és ada- 2003 - Kousetsu Hyaku Monogatari
gokban derül ki, de így is összelegózható, (szintén 13 részes sorozat)
akár már az első részeknél megfigyelhet- 2010 - Loups=Garous (movie) regény alapján
jük, ki kivel van, mi mehet a háttérben, 2011 - Toufu Kozou (movie) Év: 2008
amit a jól bevezetett séma karakterek csak Hossz: 13 rész
erősítenek, de pozitívum, hogyha élvezzük
Stúdió: Madhouse
a sorozatot, buzgón fogjuk szövögetni elő-
re a cselekményszálat). Műfaj: krimi, thriller, termé-
Valamennyire negatívum még, hogy a szetfeletti, pszichológiai
történet elrugaszkodik a valóságtól, nem
a folklór elemekkel (az csak szimbolika),
Értékelések:
hanem a krimi vonallal (szándékosan alter- MAL: 7,3
natív fantáziálás, megrendítő, extrém, ér- ANN: 7,2
dekes és hatásvadász). Ehhez kapcsolódva
a végkifejlete nagy agymenés (de várható,
AniDB: 7,1
nem lóg ki, illik hozzá), mármint nem a

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Mouryou no Hako
Kattints a képre és töltsd le
a cikkhez járó
hátteret!
Anime - ajánló 09

Clione no Akari
Írta: Hirotaka
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 10

A tv-short az időhiányban és anime dulnak. Két, szintén az osztályba járó diák, mondhat. Így végre van oka telefont venni, Az anime hangulata a borító alapján
nézési vágyban égők kedvenc formátuma. Tsukihashi Kyouko és Aoi Takahashi elgon- amibe beírhatja az elérhetőségeiket. egy kedves, vidám történet, aranyos ka-
Persze jó részükről nyugodtan gondolhat- dolkoznak kicsit, és nem akarják tovább Ennyiből is látszik, hogy a történet rakterekkel. Nos ez elég megtévesztő. A
juk, hogy bár el se készült volna, azonban tétlenül nézni Minori megpróbáltatásait, semmi bonyolultságot nem tartalmaz, gyerekek Minorival szemben folytatott
akad pár kellemes szórakozást nyújtó da- szeretnének közelebb kerülni a lányhoz. és még újat se nagyon mutat. De miért is viselkedése egyértelműen megpecsételi a
rab, ami képvisel némi értéket is. Így amikor Minori megáll egy állatkereske- kéne egy rövid animének megváltania a vi- hangulatot, és az anime ezt csak fokozni,
dés előtt, szóba elegyednek vele. lágot vagy bármi újdonságot felmutatnia? mélyíteni fogja, komorabbá teszi.
A Clione no Akari az idei nyári szezon Csak azt várhatjuk el tőle, hogy amit bele-
egyik tv-short animéje volt. Tény, hogy Hamar jó barátok lesznek és közös raktak azt jól, nézhetően tálalja. A gyerekek egymást csesztetése
nem egy nagy durranás, több hibája is programokat szerveznek. Bár az osztály- sosem volt a kedvenc témám, valahogy
akad, de aki látta, vissza tud rá emlékez- ban nem sokat változik a helyzet, Minori A Clione no Akari ezt meg is teszi, sosem éreztem, hogy nekem ilyet nézni
ni, és valljuk be, ez manapság azért már számára ez mégis sokat jelent, hogy van- könnyen végignézhető, drámai, szomorú, kéne (bár a Koe no Katachi ezt zseniálisan
valami. nak, akik beszélnek vele, akiket barátjának ugyanakkor kedves történet. megoldotta).
A történet egy kisvárosban játszódik,
azon belül egy iskolai osztály van a kö-
zéppontban. Ide jár Amamuya Minori, aki
a kiközösítettek szerepét, és az ezzel járó
bántalmakat kénytelen elviselni. A vis�-
szahúzódó, halk szavú lány pedig mindezt
tűri és még az osztályban lévő halakat is
gondozza.
Ahogy az lenni szokott, szinte mindig
éri valami szívatás néhány osztálytársa
révén, míg mások csak figyelik vagy elfor-

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 11

A téma a Clione no Akari elején van jellem- titásnak, így nem is csoda, ha annyiszor eget rengető, mégis aranyosak lettek a
zően jelen, utána fokozatosan csökken, felhasznált elem, mint erdőben a falevél. szereplők. A zenéről is hasonló a vélemé-
majd elmúlik, felváltja a három gyerek Ha egy hosszabb sorozatban látom, és nyem, semmi kiemelkedő, előástak pár
közös élménye pl. az akváriumban vagy a még nem is tálalják jól, akkor időhúzásnak szimpla dallamot a padlásról.
fesztiválon. gondolom, hogy “na ne már, megint” (fő-
Ám egy harmadik szál is bekapcsolódik leg, ha harc közben drámáznak). Aki vevő a drámára vagy éppen csak
a történetbe, ha Minorit eddig nem sajnál- A Clione no Akarinak viszont a főtémái szomorúbb hangulatú animére vágyik, an-
tuk meg, akkor talán most fogjuk. Ugyanis ezek, ami szűk két órában elég is. Hisz nem nak remek darab lehet a Clione no Akari,
beteg, többször volt már kórházban, így az szeretjük látni, ha az egyszerű, alapvető, pozitívum, hogy nem akar több lenni, mint
anime vége felé ez lesz domináns téma a ám fontos témákat a végtelenségig húzva ami, csak a fent említett témákat akarta
barátság mellett. A végét szerintem min- úgy állítják be, mintha még nem látta vol- elmesélni. Sokan mondhatják, hogy mégis
denki kitalálja. na senki. Félreértés ne essék, itt is hasonló minek tovább csépelni az amúgy is laposra
Szóval ha tetszik, ha nem, a történet érzést kelthet, de mire ránk vetné magát, taposott témákat. De hát ez mindig téma
legnagyobb célja, hogy így vagy úgy, de addigra vége is az animének. marad. Az érzelmesebbek könnyen el is
Minorit megsajnáljuk, és ezt valamilyen Tehát ez egy rövid anime 12 részben, érzékenyülhetnek rajta.
szinten el is éri. Egyesek ezt erőltetettnek epizódonként 9 perc, amibe az opening és
is találhatják. Főleg, ha hozzádobjuk a töb- az ending is beletartozik. A grafika nem a
bi elemet, mint barátság, közös emlékek, legjobb, inkább azt írom, egyszerű. Sok az
megbánás, emlékezés, továbblépés. Ez állókép, kicsit szaggat néhol az animáció. A
mondjuk hangsúlyos része a japán iden- karakterdizájn viszont tetszik, bár ez sem
Cím: Clione no Akari
Év: 2017
Hossz: 12x9perc
Műfaj: dráma, iskola
Stúdió: drop
Értékelés:

MAL: 5,45
ANN: 5,1
AniDB: 4,68

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 12

Keijo!!!!!!!!
AniMagazin/AniPalace
Írta: Hirotaka Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 13

Épp egy kisebb megfázás okozta szen- Mi is a Keijo? Az erős fenék fél egészség
vedésem okán Catrin ajánlotta, hogy néz-
zem meg a Keijót, feldobna, és amúgy is Ez egy fiktív sport, méghoz- Nem kedvelem az abszurd marhaságo-
az animés terveim között volt. Gondoltam zá meglehetősen népszerű az kat logikátlanul az arcunkba toló műveket,
miért ne, és lám, jobban is lettem, sőt meg anime világában. Az egész egy és először a Keijóról is ezt gondoltam, de
is gyógyultam egyből. medencében zajlik, amiben pozitívan csalódtam. Igaz, az anime tele
Nah jó, ez kis túlzás, de a bunyózó für- áll valamilyen platform. Az van képtelen és természetellenes mozdu-
dőruhás lányoktól tényleg jobban lesz az alap, a kör alakú, egyenes fel- latokkal, de ezt annyira jól beleintegrálták
ember. színű pálya, ami vagy stabil vagy a készítők, hogy az lenne a baj, ha nem
Amikor elkezdtem az animét két je- billeg, de vannak kreatívabb lenne.
lenet jutott eszembe az Egy rém rendes darabok is, mint a 3 dimenziós No de miről is szól a sorozat, azonkívül,
családból, ahol Al Bundy a következőket rács, repülő, sőt japán kas- hogy tudjuk, mellel és hátsóval harcolnak
mondja: télytető is. A cél, hogy az a fürdőruhás csajok. Végül is lényegében
Az egyik az új sport bárban: “Ezt nézd ellenfél beessen a víz- erről, de kapunk egy laza történetet is, ami
Jefferson, mindenféle férfinak való sport: be, vagy ki legyen ütve, bár nem olyan szép kerek, mint az animé-
baseball, football, bikinis lányok birkóznak egymáshoz pedig csak és ben lévő hölgyek mellei, de kellő alakot ad
salátában…”. A másik jelenet a tetőn van, kizárólag seggel és mellel a sorozatnak és hiányérzetünk se nagyon
mikor felszerelték a parabola antennát: lehet hozzáérni. A felállás marad.
“birkózó csatorna, olajos birkózás csatorna, lehet 1v1, 2v2, de akár Ott kezdünk, hogy Kaminashi No-
sárbirkozás csatorna.” 4v4 is. Szereplőink ennek zomi és barátja, Miyata Sayaka a
De tegyük félre Alt, és lássuk mit ad a a sportnak az űzői és sze- középiskola elvégzése után
12 részes anime. relmesei. nem holmi sablonos művé-
szeti vagy üzleti egyetemre
mennek, hanem beiratkoznak
a Keijo akadémiára, hogy kitűnő Keijo
játékosok legyenek. Itt ismerkednek meg
a többi karakterrel, Aoba Kazanéval, Toyo-
guchi Nonnal és még legalább hat másik
szereplővel.
Az akadémián két szint van, normál
és elit. A visszatekintésben megtudjuk,
hogy Nozomi és fentebb említett társai
a normál osztályba kerültek. Ám
ácsingóznak az elit után, nem is
alaptalanul.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 14

Az anime eleje értelemszerűen edzéssel indul, ráz, legjobb példa erre a Buttack on Titan, közben. Odáig szinte semmi ilyesmi nem
mert hát a lányok nemesebbik felét mégiscsak vagy a Gate of Bootylon. Nagyon sokféle volt, Sayaka agonizált kicsit, de azon ha-
erősebbé kell tenni. Ilyen a seggen séta vagy a támadást talált ki a készítő, komolyan mar túl estünk. Az utolsó ellenfél, Maya
labdapasszolgatás seggel. érdemes várni, mekkora abszurdum lesz viszont olyan személyes drámát nyom le
Az anime felépítése egyszerű, főleg két a következő. Hihetetlen, mire képesek a nekünk, hogy én is majdnem fejest ugrot-
történeti elem együttese alkotja. Az egyik seggek ebben az animében. tam egy lavór vízbe. Nem önmagában a
az előbb említett edzés és gyakorlás a csa- depiért, hanem annak felesleges mivolta
pattársakkal, a másik maguk a Keijo mér- miatt. Annyira kellett, mint még egy vödör
kőzések, amiből szerencsére jó sokat víz abba a teli medencébe. Oké, ki kellett
kapunk. A kettő között meg némi slice tölteni valamivel a játékidőt, de akkor in-
of life elem, mint az ebéd vagy szimpla kább a többi karakter harcát mutathatták
beszélgetés, amikor megismerjük a karak- volna hosszabban. Nem kedveltem meg
tereket, bár ekkor is főként a Keijóról van szó, ettől jobban Mayát, és nem is érzetem át
így nem kalandozunk el a témától szerencsére. Teljesen szegény sorsát. Ha érzelmi drámát akarok
korrekt a történetvezetés, lényegre törő, nem időz so- látni, akkor megnézek pl. egy romantikus
kat egy-egy jeleneten, a meccsek sincsenek elhúzva. shoujót.
Szép munka Takahashi Hideyától, akinek ez volt az első Érdemes-e feltenni a kérdést, hogy
rendezése. Azóta a Fukumenkei Noise-t dirigálta. akarunk-e egy ilyen animébe tartalmas tör-
Részről részre élvezhető az egész, persze ha ténetet vagy mély karaktereket? A válasz
egyszerű, könnyed szórakozásra vágyunk, és nem mindkettőre nem. Minek?!
akarunk mélybe menő sportfilozófiát hallgatni, vagy A Keijo történeténél és karakterei-
meccsek közben drámai karaktermúltat nézni. S bár nél még a medence is mélyebb, aminek
shounen is szerepel a műfajle- örülhetünk, hisz így minden figyelmünk a
írások között, a Keijo mégsem domború testrészekre és persze az össze-
esik annyira a tipikus shounen csapásokra koncentrálódhat.
sport animék hibájába, per-
sze felfedezhetőek az elemei, Mellbedobás
mint a támadások nevei és a
karakterpozíciók, de nem lesz Azért az éremnek van másik oldala is,
unalmas, szenvedős, túlnyúj- abban a tekintetben, hogy most negatí-
tott, a meccsek dinamikusak, vumot kell írnom, mert azért akad. Hogy
pergősek, nem állnak le. Akár a kicsit rácáfoljak korábbi kijelentésemre,
shounen sport animék egyfajta és sötét fellegeket idézzek az anime fölé,
paródiájaként is gondolhatunk sajnos meg kell említenem, hogy az utolsó
rá, mivel több mindent kifigu- két részben kapunk karakterdepit a meccs

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 15

Magukkal a szereplőkkel egyébként magát a sportot. Tudjuk, hogy van két is- megmaradt a grafika és az animáció szint-
szumma semmi baj nincs. Felfedezhetünk kola, hogy Japánban népszerű és komoly je. Szép a környezet, szép a karakteráb-
némi eltérést a jellemek között, de alapjá- sportág, de ennyi. Lehet a manga további rázolás, az animáció is látványos, persze
ban véve mindenki ugyanolyan. Kedvesek, részében ez jobban be van mutatva. shounen vizualitással megtoldva. A kame-
barátságosak, nincsenek karaktercivako- raállások is ezt tükrözik. 2016-ban ez egy
dások, párharcok. Viszont ez ebben az Seggrepacsi teljesen korrekt minőség.
animében pozitívumként értékelhető, A zene már kevésbé szembetűnő.
mivel nincs szükség ennél nagyobb fokú Az adaptálás minősége kritikus pont, Nincs vele semmi baj, de nem olyan dalla-
karakterkomplexitásra. Inkább szerethető hogyan néz ki és hangzik az egész anime. mok sem a nyitó-záró zenék, sem az OST,
elem, hogy a mérkőzések után még a má- Hogy mennyire jól adaptálták a mangát, hogy többször meghallgassa az ember.
sik iskola tanulói is barátokká válnak. azt nem tudom, mert nem olvastam, de
Beszéljünk az ecchiről. Fürdőruhás/ azt tudom, hogy az alapmű idén tavasszal Winner/Loser
bikinis lányok a szereplők, tehát elkerül- fejeződött be és 177 fejezet. Az anime eb-
hetetlen, hogy szép idomokat lássunk. Az ből 87-et, vagyis a 18 kötetből 9-et dolgoz Összegezzük amink van. Annyira jól
ecchi viszont itt nem egyszerűen öncélú fel. Szóval pont van még egy évadra való. szórakoztam ezen az animén, magán az
fanservice (persze az is) vagy felesleges Bár ha nem folytatják, az sem baj, mivel alapszitun, a meccseken (a támadáso-
elem. A lányok olykor olyan erős támadá- nem lett az arcunkba tolva olyan karak- kon konkrétan szakadtam a nevetéstől),
sokat intéznek egymás felé, hogy bizony tercél, főleg Nozomi révén, hogy izgulni ahogy már rég nem. Ezért igencsak kelle-
itt-ott a fürdőruha is el tud szakadni, vagy kelljen. Sorayomi Daichinak egyébként a mes nyomot hagyott bennem a sorozat.
éppen az egy harci technika, ha tangásítjuk Keijo!!!!!!!! a második mangája, az első, a Külön poén ahogy a karakterek ezeket a Cím: Keijo!!!!!!!!
a fürdőruha alsó részét. Szóval kellően Momibaraishi nem kapott animefeldol- támadásokat komolyan gondolják. Szóval
helyén van kezelve ez is. Már csak azért is, gozást. magán a sportágon kívül semmi újat nem Hossz: 12 rész
mert a lányok nem akadnak ki, hogy több Az animációs munkákat a Xebec készí- kapunk, mégis minden elemet jól raktak
ezer ember nézi őket. tette, akikre nekem még nem volt pana- össze, hogy ne legyen unalmas és fárasztó. Év: 2016
Esetleg negatívumként lehetne írni, szom, szép munkát végeznek, és a Keijót Ezen nevetni kell, és a lányokon pihentetni Műfaj: ecchi, shounen, sport
hogy szűk keresztmetszetben mutatják sem vették félvállról. Az elejétől a végéig a szemeket.
Stúdió: Xebec

Értékelés:

MAL: 7,35
ANN: 7,18
AniDB:6,43

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 16

New Game!
Írta: Venom (cosplay.hu)
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 17

Ki ne szeretné a videojátékokat? A
80-as évek elejétől egyre nagyobb és na-
áll neki a feladatnak, az első napján gör-
csös elszántsággal igyekszik a legjobb be-
fejlesztői stúdiót elképzelné, kezdve azzal,
hogy csak fiatal nők dolgoznak a cégnél,
„Az iroda elsőre nem is
gyobb kultusza van, olyannyira, hogy ma nyomást kelteni a kollégákban, ám nagyon ami kezdetben Aobát meglepi, de amint tűnik úgy, mint ahogy az
már teljesen a mindennapok része. Már gyorsan rájön, hogy a cégnél dolgozók megismeri a főnököt, egyből tisztázódik. ember a játékfejlesztői
nem ciki, ha valaki gamer, sőt, eljutott oda bizony korántsem olyan karót nyelt prog- A rendező, Hazuki Shizoku ugyanis kifeje-
a világ, hogy már hivatalosan is sportnak ramozók, mint azt gondolta volna. Gyor- zetten… khm… kedveli a szép lányokat,
stúdiót elképzelné, kezdve
számít lassan a gamerkedés. De a rajon- san befogadják a csapatba, így nem csak ezért a saját részlegébe csak olyanokat azzal, hogy csak fiatal nők
gás igazi szintje, amikor valaki nem csak
játszik, de maga is részt vesz készítésük-
az az álma teljesül, hogy játékfejlesztő
lehet, de végre találkozhat a példaképével
vesz fel, akik szépek, aranyosak és tudnak
olyan ártatlan szemekkel nézni rá, hogy
dolgoznak a cégnél...”
ben mint programozó vagy grafikus. De is, a híres és gyönyörű sztár grafikussal, megbocsássa nekik a hibákat. (Azt a poént
vajon tudjátok-e, hogy hogyan is készül- Yagami Kou-val, akinek rajzai megihlették nem lövöm le, hogy a férfi jelentkezőket a
nek a játékok? Ha kíváncsiak vagytok rá, Aobát, hogy maga is belevágjon ebbe az HR-es hová irányítja...)
akkor itt a New Game! egészbe. Bár az első találkozás nem úgy
sikerül, mint azt Aoba elképzelte, ugyanis
Suzukaze Aoba 18 éves, frissen végez- Kou… nos… messze van a komolyságtól.
te el az iskolát, egyetem helyett inkább Még az irodában is hajlamos bugyira vet-
bepróbálkozott gyerekkori álmával, jelent- kőzve aludni, a viselkedése pedig kaotikus,
kezett a kedvenc játékfejlesztő cégéhez, igazi gyerekes, feledékeny, bajkeverő, akit
az Eagle Jumphoz, majd nem kis megle- csak a legjobb barátja, Rin tart kordában.
petésére fel is vették gyakornoknak. Bár Mindezek ellenére Kou a szárnyai alá veszi
szinte semmi tapasztalata nincs, mégis be- Aobát, és azonnal ellátja feladatokkal. Az
rakják a grafikus csapatba, hogy tanulja ki iroda elsőre nem is tűnik úgy,
a 3D modellezést. Aoba nagyon komolyan mint ahogy az ember a játék-

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 18

Aoba bekerül egy kis csapatba két de meglepően hitelesen ábrázolja ugyan- (főleg Kou körül), de ezeket
másik grafikus designerrel és egy animá- akkor a valós játékfejlesztést, bár termé- gyorsan feloldják szeren-
torral. Hifumival, a csendes, visszahúzódó szetesen könnyedebb, viccesebb formá- csére, mert a hangsúly itt
lánnyal, aki kezdetben csak online chaten ban tálalva. A mangaka témaválasztása bizony tényleg a humoros
keresztül mer bárkivel beszélni, Yunnal, a nem véletlen, ugyanis Shotaro maga is egy helyzeteken van.
csinos kis szőkével, aki szereti a extrémebb hasonló cégnél dolgozott, és az ottani él-
ruhákat és a fiús, nem túl eszes, de nagyon ményeit adaptálta mangába. Persze egy Aoba zöldfülű szerencsét-
barátságos animátorral, Hajimével, aki nyíl- kis csavarral, ugyanis az összes szereplő lenkedése, Yun és Hajime fo-
tan vállalja „otakuságát” is. A lányok gyor- lány, de lássuk be, a mai világban egyálta- lyamatos „fangirlködése”,
san összehaverkodnak, majd az ő minden- lán nem elképzelhetetlen, hogy egy teljes Hifumi komédiába hajló
napjaikat követhetjük nyomon epizódról programozói csapat hölgyekből álljon. félénksége vagy később
epizódra, ahogy próbálnak fejlődni, de leg- Nenechi és Ahagon du-
inkább határidőket betartani. Aoba lassan Mind a manga, mind az anime hihe- ója, na meg Rin és Kou
megismeri a cég többi alkalmazottját is, tetlenül aranyos, színes és bájos. Sugárzik „szerelmi viszonya”
Kouval pedig a kezdeti “mentor-diák” kap- belőle a vidámság, ami az egész sorozatot garantáltan mindenki-
csolata egyre jobban barátsággá mélyül. áthatja. Bár néha vannak drámaibb részek nek feldobja a napját.

New game is now loading!! „Amolyan szituációs komédia, de


Tokuno Shotaro 4koma (négy paneles)
meglepően hitelesen ábrázolja
mangája 2013-ban indult a Manga Time ugyanakkor a valós játékfejlesztést,
Kirara Caratban, majd 2016-ban a Doga bár természetesen könnyedebb,
Kobo stúdió adaptálta TV-re, meglepően
nagy sikerrel. Amolyan szituációs komédia, viccesebb formában tálalva.”

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 19

Én nem is tagadom, hogy szinte az egész


sorozatot végigvigyorogtam, leszámítva a
második szezon végét, ahol szerintem egy
felesleges drámát erőltettek be, de ezt
majd mindenki eldönti maga.

Technikai oldalról nézve az anime tel-


jesen rendben van, a Doga Kobo nagyon
rutinos a „moe” (jajdeutálom ezt a kifeje- fülbemászóak, mint pl. a fentebb említett megérdemelten. Akárcsak korábban a
zést) stílusban, lásd akár a Yuru Yurit vagy két másik anime esetén, de a célnak meg- Shirobako, a New Game is sikeresen bebi-
a most futó Himouto! Umaru-chant. Az felelnek. zonyította, hogy lehet animét készíteni az
animáció szép, letisztult, mivel nincsenek irodai életről, kellő mennyiségű humorral
nagy akciójelenetek, így volt idő az apró- New Game+? és a téma, jelen esetben a játék stúdió
ságokra, mint pl. a 3D-s figurákra, vagy mindennapjainak érdekes bemutatásával.
az animében épp készülő játék trailerét A manga jelenleg is fut Japánban, az
összedobni (ami simán van azon a szinten, anime pedig eddig a 2. szezonját fejezte
mintha tényleg egy igazi játékból lenne). be nyáron. Készült hozzá egy extra OVA Imádtam ezt a sorozatot, mert igé-
Moderáltan van némi fanservice is, bár epizód is, viszont az még erősen kérdéses, nyes, humoros, aranyos és mivel maga-
inkább humoros, mint sem erotikus, mint hogy lesz-e vajon folytatása, de majd kide- mat is gamernek tartom, így extrán jól
pl. Kou folyamatos bugyi mutogatása. rül. A New Game igazi „sleeper hit” volt, szórakoztam rajta. Ajánlom mindenkinek,
Cím: New Game!
A szinkron kicsit felemás, pár karaktert kezdetben senki sem hitte volna, hogy akit érdekel a játékfejlesztés, szereti az Hossz: 2 évad 12 rész/évad
szokni kell ugyan (Nenechi...), de a seiyuuk kimondottan sikeres lett, de nem egy ak- aranyos lányokat és szeretne egy kicsit
igyekeztek kitenni magukért. A zenék sze- tuális anime szezon toplistáján került a vé- kikapcsolódni, garantáltan jól fog rajta Év: 2016-2017
rintem egy kicsit sablonosak, annyira nem gére a legjobb 3 közé. Szerintem teljesen szórakozni.
Műfaj: slice of life, vígjáték,
seinen
Stúdió: Doga Kobo
Értékelés:

MAL: 7,77
ANN: 7,55
AniDB: 7,27

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 20

Starship Operators
Írta: pintergreg
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 21

A - főleg az utolsó szakaszában - megle- fegyverletételre. Maga a hajó, valamilyen datát (oké, talán az elején
hetősen komollyá és erőssé váló Planetes nem túlzottan részletezett csillagközi jog még kissé bizonytalan, de
(AniMagazin 7. szám) után valami kön�- alapján a gazdasági szereplők számára ez a körülmények tekinte-
nyedebb, ugyanakkor továbbra is űrhajós szabad prédává válik, tehát megvásárol- tében elfogadható).
témájú animére vágytam, amely azért nem ható lesz. A fiataloknak pedig sikerül meg�-
egy Mouretsu Pirates szintű moe, ráadásul győzniük a Galaxy Network nevű, a galaxis A Galaxy Network
még a kívánatosnál jóval hosszabb „meg- kolonizált részein mindenütt fogható te- kérésére vagy inkább
tekintésre váró animék” listámat is csök- levíziócsatornát, hogy vegye meg „nekik”, nyomására a kulcspozí-
kenti. Úgy tűnt ezeknek a kritériumoknak hogy szembe szállhassanak az agresszor ciók többségét lányok
éppen megfelel a jó ideje a listámon poro- Királysággal. Persze egy csatahajó nem két töltik be. A fontosabb
sodó Starship Operators. fillér, de a csatorna fantáziát lát egy való- (szem előtt levő) po-
ságshow-szerűen közvetített háborúban, zíciók tekintetében
így belemennek és megkezdődik a nem túl a kapitányon kívül
Nézzük, miről is van szó. Adott egy Kibi fair háború a Királyság teljes flottája illetve ez alól kivétel még
nevű planéta, amelyről sokat ugyan nem a Kibi egyetlen hajója között. a navigátor Mikami
tudunk meg, de van egy meglehetősen Shinto és a tüzér Kiryu
modernnek számító űrhajójuk, az Amate- A főszereplő Kouzuki Shinon, az Ama- Takai. A jelentős számú
rasu, amelyen a tapasztalt legénység mel- terasu első tisztje, aki kivételes stratégiai lány karakter ellenére
lett egy csapat fiatal kadét is szolgálatot érzéke ellenére eredetileg nem tervezte, meglehetősen kis men�-
teljesít az akadémiai tanulmányaik része- hogy az akadémia után a hadsereg kötelé- nyiségű fanservice jele-
ként. Miközben az űrben bóklásznak, az kébe álljon. Talán némiképpen szokatlanul, net került az animébe,
egyszerűen csak Királyságként emlegetett mellette a kapitány, Kanzaki Cisca tökéle- egészen egyszerűen idő
birodalom megszállja és megadásra kény- tesen mellékszereplő csupán, bár azt nem sem nagyon van ilyes-
szeríti Kibit. A legénység parancsot kap a lehet mondani, hogy rosszul végezné fela- mire.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 22

A történetvezetése űrhajót vezetnek) sokkal-sokkal mélyebb résszel hosszabb volna, ideális mértékben
bár igen lassú, de mondanivalókat hordoz. Amikor az Ama- lehetett volna ezt bemutatni, csak hát az
a feszültség szinte terasu legyőzi az első rátámadó ellensé- nem felel meg a tipikus szezonhossznak.
folyamatosan jelen ges hajót még felhőtlen jókedv uralkodik, Mondtam már, hogy a stratégia meg-
van. A anime rend- amely egészen addig a pontig tart ki, míg tervezése tekintélyes műsoridőt visz el, de
kívül sok időt tölt a csatorna nem szembesíti őket azzal a nem írtam semmit a csatákról, pedig sok
a stratégia kidol- kegyetlen ténnyel, hogy a győzelmük és szempontból igen érdekesek, ugyanis nem
gozásával, amely megmenekülésük révén a másik hajón em- a megszokott űrcsatákat láthatjuk viszont.
valójában telje- berek haltak meg.
sen érthető, hiszen Egy űrcsatát jellemzően úgy szoktak
pont ez a főszereplő feladata, Az Amaterasu legénysége tehát kény- bemutatni, hogy a hajók össze-vissza lö-
de emellett a politikai szer- telen szembesülni azzal, hogy egyrészt vik egymást, színes lézercsíkok cikáznak
vezkedés, acsarkodás is sok meghalhatnak, ez messze nem csupán jobbra-balra a képernyőn miközben a néző
műsoridőt kap, betekintést játék, illetve, hogy a túlélésük kizárólag igyekszik kivenni, hogy az a hajó egyben
engedve a szálakat háttérből mások halálával lehetséges. És épp ez az van-e még, akinek éppen szurkolni kell.
mozgató nagyhatalmi szereplők a pont, ahol az anime kihagyott egy hatal- Ha ezt fokozni akarják, akkor a nagyobb
játszmájába. mas ziccert, sokkal többet lehetett volna hordozók kisebb vadászgépeket is csatába
foglalkozni azzal, hogy a legénység miként küldenek, amelyek a előbbi lézerek, a saját
Mint a felvezetőben ál- dolgozza fel ezt a szituációt. Másrészről lövedékeik és az ellenséges harci gépek
lítottam, egy könnyedebb viszont ez egy ingoványos talaj, nyilván között manőverezve a harc mintegy máso-
művet kerestem, de ezt az sem tett volna jót, ha az anime kétszer dik dimenziójaként saját kis harcukat vívják
nem sikerült megtalálnom ilyen hosszú és az idő felében azt nézhet- megmutatva, hogy melyik oldal is rendel-
a Starship Operators eseté- jük, hogy a karakterek a sarokban ülve őr- kezik a legrátermettebb pilótákkal. Nos,
ben, a felszínnél (cuki lányok lődnek a történtek miatt. Úgy vélem ha 2-3 ezekből itt semmi, de semmi nincs!

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - ajánló 23

Miután a harci stratégiát alaposan (ez igen gyorsan bekövetkezik). Vélemé- okoz az utánpótlás beszerzése, aminek embernek hiányérzete, ennek ellenére
megtervezték, egy sakk nagymesterhez nyem szerint meglehetősen realisztikussá költségeit hiába fedezi a Galaxy Network, a befejezés minden valószínűség szerint
hasonlóan több lépésre előre látva az el- téve a harcokat. ha nem nagyon akad olyan bolygó, ahol nem egyezik meg a light novellével, hiszen
lenfél minden rezdülését, egy tapasztalt Ha már kiemeltem a realitást, fontos- megállhatnak feltölteni a készleteket. Az az csak az anime után ért véget.
harcművész gyakorlottságával, fölösleges nak tartom megjegyezni, hogy azért nem Amaterasu eleve nem felsőbbrendű hajó,
mozdulatoktól mentesen egyetlen csapás- egy Uchuu Senkan Yamato (AniMagazin bár kivételesen fejlett obszervatóriummal A grafika nem túlzottan erős, rengeteg
sal semmisítik meg az ellenfelet. 21. szám) szerű történetvezetésről van rendelkezik (ami még harci szituációban az állókép, és a karakterek beszédénél is
szó, ahol a Yamato egymaga szembeszáll a sem haszontalan) és kifejezetten fejlett erősen kivehető, hogy csak a száj illetve az
Külön ki kell emelnem a fegyverek és Gamilasszal, és bármennyire is szétlövik, a szuperszámítógépe van (ami igencsak jól állkapocs mozog, minimálisra csökkentve
pajzsok működését. Nincsenek ugyanis fedélzeten levő anyagokból mindig tökéle- jön a stratégia megtervezésénél), de pél- az animálandó tartalmat. A hajón kívüli ké-
energia alapú pajzsok, amelynek kapaci- tesen helyreállítják, amire idejük és lehető- dául a manőverezési képességei messze pek számítógépes grafikával készültek, bár
tását szépen lassan a bekapott támadások ségük is bőven akad, vagy Leiji Matsumoto elmaradnak a Királyság legtöbb hajójáétól csata közben ebből sem sokat látunk, in-
egyre inkább csökkentik és a harc közben másik klasszikusában, az Uchuu Kaizoku és a fegyverzete is inkább csak átlagosnak kább a taktikai képernyőkön sematikusan
egy tiszt újra és újra figyelmezteti a pa- Captain Harlockban az Arcadia szinte se- számít. berajzolva követhetjük a hajók mozgását.
rancsnokot, hogy hány százalékon is állnak bezhetetlen... Nem, az Amaterasu igenis A light novel alapján készült 13 részes
a hajó pajzsai. A pajzs gyakorlatilag egy- sebezhető, ráadásul külön problémát anime befejezett, nem marad utána az
fajta hődisszipációs rendszerként jelenik
meg, mint a NASA űrsiklóinak kerámia hő-
pajzsa, csak annál azért modernebb kivitel-
„...az Amaterasu igenis sebezhető, ráadásul külön
ben. Egy támadás, amely jellemzően a fő problémát okoz az utánpótlás beszerzése (...) a manő-
energiaágyú nagyobb távolságból történő
elsütését jelenti, felforrósítja a hajó burko-
verezési képességei messze elmaradnak a Királyság
latát, és amikor ezt már nem képes tovább legtöbb hajójáétól és a fegyverzete is inkább csak
elviselni, egész egyszerűen megsemmisül átlagosnak számít.”
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - ajánló 24

Meg kell még jegyeznem, hogy a hajók


csúnyák. Űrhajó és sci-fi rajongóként ala- „Nem tudnám ajánlani
posan hozzá vagyok szokva, hogy a soro- ezt az animét azoknak,
zatok, filmek, animék készítői szebbnél
szebb űrhajódizájnokkal kényeztetnek, akik látványos és akciódús
különösen odafigyelve a főszerepben űrcsatákra vagy idegen
levő űrhajó megjelenésére. Az Amaterasu
szerintem kifejezetten ronda, bizonyos
lényekre vágynak...” Cím: Starship Operators
szögből leginkább egy fura magassarkú Hossz: 13 rész
női cipőre hasonlít, de az ellenséges olda- úgy spontán felcsendül a fejemben, akkor Év: 2005
lon sincsenek különösen szebb formák, mi azért már elismerőbben kell róla szólnom,
több ebben a felhozatalban az Amaterasu itt pedig ez többször is megtörtént. Az annyira nyakatekert mondatok kerekedtek
Műfaj: dráma, sci-fi, katonai
már majdhogynem szépnek mondható. opening képi világát tekintve a számí- ki belőle, hogy gondoltam, inkább meg- Stúdió: J.C.Staff
Majdhogynem. tógépes grafikájú alapra felvitt rajzolt próbálom más nézőpontból megragadni
karakterekből áll mintegy bemutatva a a dolgot. Nem tudnám ajánlani ezt az ani- Értékelés:
A hangszínészetnek nem vagyok nagy szereplőket. Az endingbe még ennyi „krea- mét azoknak, akik látványos és akciódús
MAL: 7
szakértője, de szerintem rendben vannak, tivitás” sem szorult: az elején Shinon képe űrcsatákra vagy idegen lényekre vágynak,
nem irritál senki, de kiemelkedő játékot statikusan jelenik meg, majd később több esetleg gondtalan slice-of-life jellegű sé-
ANN: 7,6
sem tudnék megnevezni. Az opening egy lányt láthatunk kimonóban, félig statiku- tahajókázást követnének cuki lányokkal. AniDB: 7,2
gyenge-közepes, erősen felejthető elekt- san (csak a hajukat fújja kissé a szél). Azok viszont, akik kedvelik (de minimum
ronikus alapú szám, az ending viszont egy nem riadnak el) a stratégiára és a dön- Források:
sokkal maradandóbb balladaszerű, szo- Még szokás írni az ilyen cikkek végére, tésekre koncentráló lassabb, drámaibb, Wikipedia
morkás melódia. Nem egy slágergyanús hogy kiknek ajánljuk az ismertető tárgyát. elgondolkodtató daraboktól, nyugodtan MyAnimeList
örökzöld darab, de ha egy animezene csak Hosszasan próbáltam megfogalmazni, de tegyenek egy próbát.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 25

Téli szezonajánló
Összeállította: Hirotaka
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - szezon 26

Beatless Butlers: Chitose Momotose Monogatari Citrus


regény alapján original manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Diomedéa Silver Link Passione
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
akció, dráma, vígjáték, dráma, romantika,
romantika, sci-fi természetfeletti iskola, shoujo ai
Seiyuuk:
Tsuda Minami, Taketatsu
Ayana, Fujii Yukiko

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

2105, Japán. A fejlett A Beatless egy egykö- Az anime két főszerep- Egyértelműen a női rajon- Yuzu anyukája újrahá- Ismét lányszerelem. A
android hiE az emberek éle- tetes regényen alapul. Be- lőt mutat be. Jinguji Kouma gókat célozza meg az anime. zasodott és átkerült egy nyári szezonben a Netsuzou
tének része. Enou Arato ba- fejezett révén kerek, egész egy okos és jóképű diákta- Két bishi és még harcolnak másik iskolába, a divatot TRap short anime után most
rátaival, Kenkóval és Ryou- történetet kaphatunk. A nács elnök. A mosolya rabul is. A Silver Link, ami általá- kedvelő lány nem is gon- újra egy shoujo ait köszönt-
val ellentétben szimpátiát sci-fi és romantika elegyét ejti a női szíveket. Haya- ban cuki moe lányokat hoz dolta, hogy egy szigorú és hetünk a felhozatalban. A
érez a hiE-k iránt, amiket kedvelőknek remek választás kawa Tsubasa tehetséges nekünk, most a hölgyeket konzervatív lányiskolába manga még fut, alkotója
csak tárgyként kezelnek. lehet. A regényt Hase Satoshi és kedves asszisztens egy szeretné megszólítani original került. Így a középiskolai Saburouta, aki a Juujo Mujin
Egy éjjel Arato hirtelen egy írta, a Beatless az egyik az öt kávézóban. A bagoly mintás sorozatával. Jó, ha egy stúdió románc helyett összeakasz- no Fafnirt rajzolta. Az animá-
rejtélyes cseresznyevirág művéből. A karakterdizájner latte kávéja nagyon népsze- kicsit kitekint a megszokott kodik a diáktanács elnökkel lást a Passione stúdió végzi,
hullást él át, ami hiE és a redjuice már ismertebb, a rű a női vásárlók körében. kerékvágásából. A rendező Meijel, aki végülis az új akik 2011-ben alakultak, és
gépek pusztulálást okozza. Guilty Crown és az Ito Pro- Ők ketten az időn át utazva Takahashi Ken lesz, aki már mostahatestvére. Yuzu a Hinako Note, a Rokka no
jekt filmek karaktereit is ő harcolnak ősellenségükkel. rendezett a Silver Linknél, megtanulja, hogy a gyűlölet Yuusha, a Rail Wars! vagy az
rajzolta. A rendezői székben A két sármos “komornyik” méghozzá az Illya 3. évadát, és a vonzalom nincs is olyan új HighSchool DxD írható
Mizushima Seiji ül, aki nem - ahogy őket nevezik - ter- animátorként pedig számta- messze egymástól. a számlájukra. A rendező
kisebb címeket dirigált, mint mészetfeletti csatákat vív, lan címben benne volt. A nyi- házon belülről érkező Taka-
az FMA vagy a Gundam 00. de megtapasztalják a vidám tózenét pedig a lányok nagy hashi Takeo, aki a Spice and
iskolai életet is. kedvence, az OLDCODEX adja. Wolfot is dirigálta.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 27

Death March kara Hajimaru


Isekai Kyousoukyoku Fate/Extra: Last Encore Gakuen Babysitters
light novel alapján játék alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Silver Link Shaft Brian’s Base
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
fantasy akció, fantasy, mágia vígjáték, iskola, shoujo,
Seiyuuk: Seiyuuk: slice of life
Horie Shun, Yuuki Aoi, Tange Sakura, Abe Seiyuuk:
Hayase Marika Atsuhi, Noaka Ai Furuki Nozomi,
Nishiyama Koutarou,
Umehara Yuuichirou

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

A 29 éves programozó A Butlers kapcsán már Egy idegen, virtuális vi- Épphogy véget ér az Egy testvérpárt, Kashi- Egy egyszerű slice of
Suzuki Ichirou egy fantasy volt szó a Silver Linkről, lágban a múlt emléke nélkül Apocrypha, máris itt az ma Ryuuichit és Kotarou-t life-ot kapunk, amiben
RPG-ben találja magát. A most is ők az elkövetők. Az Hakunónak harcolnia kell a újabb Fate cím. Rajongók- mutatja be az anime. Előbbi kisgyerekek kapják a fősze-
játékban ő a 15 éves Satou. alap egy 2014 óta futó re- túlélésért egy olyan hábo- nak kötelező, így nekem is középiskolai diák, utóbbi repet. Bizonyára a bébi-
Először azt hiszi álmodik, de gény. Igazából egy random rúban, amit nem is ért. Ha persze. Az A-1 Pictures ré- még baba. Miután szüleik szitterkedés sok oldalát
minden túl valóságos. A ké- ember fantasy világba való megnyeri, lehetősége lesz, mes tálalása után remélhe- meghaltak egy repülőgép- bemutatja majd az anime.
pességének köszönhetően átteleportálása eléggé le- kívánni egyet. Egy titok- tőleg a Shaft minőségibb balesetben a két testvér Az aranyos vígjáték főleg
kiírt egy seregnyi gyíkem- rágott csont, de úgy fest, zatos szolgával az oldalán munkát fog kiadni a kezé- együtt él a Morinomiya a lányokat célozza meg,
bert, és magas szintű kalan- még van rajta némi konc. Kishinami Hakuno halálig ből, és a stílusukat ismerve akadémia vezetőjével, aki de akik szeretik az egysze-
dorrá válik. Satou elhatároz- A téma kedvelőinek köte- szembenéz barátokkal és „művészi” lesz. A rendezőt ugyanabban a balesetben rű szórakozást, tegyenek
za, hogy elrejti a szintjét és lező darab. A rendező itt ellenségekkel, nem csak sem bízták a véletlenre, vesztette el fiát és menyét. vele egy próbát. A Brian’s
békés életet élve találkozik is házon belülről érkezik, a Szent Grálnak nevezett Shinbou Akiyuki vérbeli Az elnökasszony viszont az- Base sosem csapott bele
új emberekkel. Azonban a Oonuma Shin, aki a Bata tárgy megszerzéséért, ha- Shaftos, hisz a Monogatari zal a kitétellel engedi őket nagyobb dolgokba, kelle-
játék története megváltozik. to Test, Illya 2, vagy a Ta- nem a válaszért a kérdésre: címek és a Madoka irányí- ott lakni, hogy Ryuuichi az mesen elevickél az anime
Visszatér a démonkirály, és sogare Otome x Amensia Ki vagyok én? tója volt. akadémia napközijében piacon. Tokeino Hari 2009
ez felborítja Satou terveit. rendezői székében is ült. bébiszitterként dolgozzon. óta futó mangája az alap,
és ez az első műve, ami ani-
mefeldolgozást kap.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 28

gd Men Grancrest Senki Hakata Tonkotsu Ramens


original light novel alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Strawberry Meets A-1 Pictures Satelight
Pictures Műfaj: Műfaj:
Műfaj: akció, fantasy akció
vígjáték Seiyuuk: Seiyuuk:
Kito Akari, Kumagai Ken- Ono Daisuke, Kaji Yuki,
tarou, Sakurai Takahiro Kensho Ono

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

Light és Yomi boldogan Bár ennek van egy előz- Helyszíne egy olyan kon- Ízig-vérig fantasy, a Első látásra Fukuoka Egy őrült akciósorozat,
élnek és játszanak. Egy este mény szériája, de törté- tinens, ahol káosz uralkodik. maga összes sablonjával egy békés város, de a felszín némi humoros betétekkel.
amikor már alszanak, Light netben független. A készí- Egyedül a kontinens urainak együtt, nem is kérdés, ki alatt a bűnüzés virágzik. A A trailer láttán nekem a Drrr!
meghívást kap egy magát tőgárda viszont ugyanaz, van hatalma kezelni a káoszt a célpont. A még futó re- város Hakata kollégiuma jutott eszembe, de ez nem
Királynak nevező egyéntől. mint a 2013-as CG borza- és megvédeni az embere- gény írója Mizuno Ryou, ad otthont a legjobbaknak: jelent semmit. Az anime
Light és Yomi egy másik világ- lomé. Ha van olyan még, ket. Ám egy nap a vezetők akinek a híres Lodosst vagy gyilkosok, nyomozók, infor- alapja manga, melyből van
ban rekednek, ahol meg kell aki másik világban ragadt elkezdtek egymással har- a mostani számban olvas- mátorok, bosszúval és kín- egy két kötetes, befejezett
menteniük Melody herceg- emberekről akar fantasyt, colni a dominanciáért. Az ható Starship Operators zással foglalkozók. Továbbá mű, aminek a folytatás még
nőt a démonúr fogságából. annál plusz egynek elme- egyik szereplőnk Silka, aki regényét köszönhetjük. egy városi legenda szerint a fut, idén nyáron indult. Az
Segítségükre van Alpha, a het, de a szintén a szezon- megveti a nagyurakat, ami- Szóval nem kezdő. Az A-1 gyilkosok gyilkosa is létezik. alkotó Kisaki Chiaki, akinek
mesterséges intelligencia, aki ban induló Death March ért elvesztették hitüket, Pictures viszont tud szé- Amikor az alvilági emberek ez az első mangája. A ren-
a szintlépésben segít. kara komolyabb darabnak a másik egy vándor lovag pen és rondán is tálalni, at- történeteiről mesélnek a dező Yasuda Kenji, aki eddig
látszik. Theo, aki vonaton utazik, tól függ, mekkora prioritás gyilkosok gyilkosa megje- az Arata Kangatarit és a
hogy felszabadítsa szülővá- náluk a cím. Reméljük az lenik... Macross Deltát irányította.
rosát. Összefognak, hogy első verziót, egy fantasyba A cím inkább seiyuu felhoza-
felszabadítsák a kontinenst kell szép táj. talban erősít: Ono Daisukét,
a háború és káosz alól. Kaji Yukit és Kensho Onót is
hallhatjuk.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 29

Hakumei to Mikochi Hakyuu Houshin Engi IDOLiSH7


manga alapján manga alapján játék alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Lerche C-Station Troyca
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
fantasy, slice of life kaland, démonok, zene, shoujo
Seiyuuk: fantasy, shounen, Seiyuuk:
Matsuda Risae, Shi- természetfeletti Ono Kensho, Masuda
moji Shino, Matsukaze Seiyuuk: Toshiki, Abe Atsushi,
Masaya Ono Kensho, Furukawa KENN
Makoto, Sakurai
Takahiro

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

Hakumei és Mikochi 9 Nagyon aranyos fan- Amikor a fiatal Taikobo A cím érdekessége, Az újabb pasi idol ani- A lányok megkapják a 32.
cm magasak, és az erdőben tasynak ígérkezik ez az ani- klánját lemészárolta egy hogy 1999-ben már készült mében egy 7 tagú fiúcsapat pasi idol animéjüket. Ahogy
élnek. Egy fában laknak, me, így a nyugodt percekre fiatal démon, a rejtélyes egy alternatív változata, énekel majd, és láthatjuk nekünk pasiknak is megvan
bogarakon és madarakon vágyóknak üdítő lehet ez a Houshin projektbe kerül. Senkaiden Houshin Engi mindennapjaikat, elvileg 17 a 32 csaj idol animénk. Va-
utaznak, levelekből csinál- cím. A manga 2011 óta fut, Küldetése: megtalálni és le- címmel, 26 részben, a Stu- részben. lószínüleg ez is ugyanolyan
nak esernyőt. Az ő életüket alkotója Kashiki Takuto, pecsételni az összes hallha- dio Deen megvalósításá- sablonos cselekményszálon
követhetjük nyomon. kinek ez az első mangája. tatlan lényt az emberi világ- ban. Sok cím él meg mos- halad majd. De hát úgyis az
A studió a Lerche, akik az ban. De vajon kiben bízhat? tanában újrafeldolgozást, a lényeg, hogy megvegyük
Ansatsu Kyoushitsuval let- pl. az Ushio to Tora is ilyen a franchise termékeket. Az
tek ismertek, de a Monster volt. Az alapjául szolgáló animációt a Troyca készíti,
Musume és a Danganron- manga 2000-ben fejező- akik a Re:Creatorst vagy
pa is hozzájuk kötődik. dőtt be, készítője Fujisaki az Aldnoah-t is csinálták. A
A mostani Kino no Tabi Ryuu, aki pl. a Shiki mangát rendező nem sok címet tud-
adaptációjuk szép ugyan, rajzolta. A rendező Aizawa hat maga mögött. Bessho
de jobb is lehetne. A ren- Masahiro, akinek ez lesz az Makoto a Shangri-La és a
dező Andou Masaomi, aki a első teljes rendezése. Uchuu Senkan Yamato 2199
Kuzu no Honkai és a White rendezője.
Album 2 rendezője.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 30

Itou Junji: Collection Karakai Jouzu no Takagi-san Killing Bites


manga alapján manga alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Studio Deen Shin-Ei Animation LIDEN FILMS
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
horror, rejtély, vígjáték, romantika, akció, ecchi, horror,
pszichológiai iskola, shounen, sci-fi, seinen
Seiyuuk: slice of life Seiyuuk:
Mitsuya Yuuji, Shimono Seiyuuk: Amamiya Sora, Hatano
Hiro, Nazuka Kaori Takahashi Rie, Kaji Yuki Wataru, Uchida Maaya

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

A nevéből is adódóan Itou Junji talán a legis- Nishikata középiskolás Az animében két fiatal ci- Létrejöttek az em- Az ember-állat hibrid
több történetet bemutató mertebb horrormangaka. diák, akinek nem túl felhőt- vakodását láthatjuk, először ber-állat hibridek, és nagy animék sora folytatódik,
animét kapunk, melyeket A horrorkedvelőknek köte- lenek a napjai, mert Takagi biztos bosszantó elemeket üzlet a párbajaikra fogadni. így a műfaj kedvelői ismét
Itou Junji műveiből adap- lező darab lesz. A sorozat mellette ül és nem hagyja fog tartalmazni a sorozat, de Nomoto Yuuya szemtanúja örülhetnek. Bár harcosabb
tálnak. válogatás Itou rövidebb békén. Nishikata megfo- egyértelmű, hogy egymás- lesz, hogy egy lányt, Hito- darab elődjeinél, azért az
műveiből, így több törté- gadja, hogy egy napon nak lettek teremtve. Az ala- mit elrabolják, aki megöli ecchit ez sem nélkülözi. A
netet is láthatunk. Eddig ugyanezt teszi, és sikerül pul szolgáló manga 2012 óta elrablóit, Yuuyát viszont rendező Nishikata Yasuto,
egy munkáját animálták megijesztenie a lányt. fut, Yamamoto Souichirou életben hagyja. Hitomi egy akinek ez lesz az első ren-
meg, a Gyót, ami finoman írja és rajzolja, akinek különö- borz-ember hibrid, ami a dezése. A Lidenfilms pedig
szólva rossz lett, reméljük sebben ismert alkotása még legfélelmetesebbnek szá- az új Berserk után nem túl
ez színvonalasabban sike- nincs. A Shin-Ei stúdió főleg mít. Hitomi Yuuya mellett kedvelt, de majd kiderül,
rül. A Studio Deennel nem gyerekeknek szánt alkotás- marad, hogy védje. mit alkotnak ezúttal.
vagyok mindig elégedett, ban utazik, mint a Doraemon
de a Hoozuki most pont vagy a Crayon Shin-chan. A
szép lett. A rendező Ta- seiyuuk miatt is biztos sokan
gashira Shinobu jó válasz- felveszik a listájukra.
tás, dolgozott a Hellsingen
és a Monsteren is.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 31

Koi wa Ameagari no You ni Kokkoku Märchen Mädchen


manga alapján manga alapján light novel alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Wit Studio Geno Studio Hoods Entertainment
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
romantika, seinen dráma, misztikum, fantasy, mágia, iskola
pszichologiai, seinen Seiyuuk:
Seiyuuk: Kusunoki Tomori, Lynn,
Anzai Chika, Suegara Rie
Gouda Hozumi, Yoshino
Hiroyuki

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

Akira egy tartózkodó A Wit studio most egy Yukawa Juri netfüggő Egészen érdekes kon- Kagimura Hazuki egy Ennek az animének
lány, aki korábban az iskola felnőtteknek szánt művel áll apjával, bátyjával, nagyap- cepciót ad ez az anime, normális lány, aki általában megint sikerül sok ismert
futóklubjának tagja volt. elő, nem is árt a reputációjá- jával, nővérével és uno- műfajait tekintve még egyedül van. Az új családjával történetet egybepakolni.
Mostanában egy családi nak, ha egy komolyabb mű- kaöccsével él. Egy nap az izgalmas dolog is kijöhet sem jön ki jól, így könyvekbe Rakjuk a híres alakokat su-
étteremben dolgozik rész- vet is letesz az asztalra, úgyis unokaöccsét és a bátyját belőle. Külön öröm, hogy a temetkezik. Egy nap suli után liba, és meglátjuk, mi lesz.
munkaidősként. A mene- ráérnek még a nyári SnK-ig. elrabolják. Juri nem képes manga 2014-ben befejező- a könyvtár egy másik világ- Ráadásul az alapmű idén
dzsere egy 45 éves elvált A manga még fut, Mayuzuki összeszedni a váltságdíjat, dött. Az alkotó Seita Horie, beli mágikus iskolába küldi, februárban indult. Egy egy-
férfi. Jun első műve. ezért elhatározza, hogy akinek ez volt az első man- ahol találkozik Tsuchimikado szerű mágikus szórakozás
megmenti őket. Nagyapja gája, jelenleg a Golden God Shizukával. Kiderül, hogy az is- lesz, nem több, kicsit a Lit-
ekkor egy misztikus követ fut. A Geno Studióról nem kolában olyan lányok vannak, tle Witch Academia jutott
használ, hogy megállítsa az sokan hallottatok, pedig akiket ismert történetek vá- eszembe.
időt. A család elindul a men- nem maiak, csak Manglo- lasztottak ki. Ilyen a Kaguya-hi-
tőakcióra, de nem csak ők be-nak hívták őket. Ők kö- me, A kis gyufaárus lány, vagy
tudnak mozogni a megállt vették el a Gangstát vagy a az Artúr legenda. Hazukit a
világban. Deadman Wonderlandet. Hamupipőke történet válasz-
totta ki. Megkezdi tanulmá-
nyait a suliban, és megtanulja
használni a mágiát.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 32

Miira no Kaikata Mitsuboshi Colors Ramen Daisuki Koizumi-san


manga alapján manga alapján 4-koma manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


8bit Silver Link Studio Gokumi, AXsiZ
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
vígjáték, slice of life, vígjáték, slice of life vígjáték
természetfeletti Seiyuuk: Seiyuuk:
Hioka Natsumi, Kouno Taketatsu Ayana, Hara
Marika, Takada Yuuki Yumi, Sakura Ayane

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

A középsulis Kashiwagi Akárhogy nézzük ez az Három aranyos kislány A Silver Link ismét egy Koizumi egy rejtélyes és Étel anime rajongók
Sora egy hatalmas csoma- anime szórakoztatni akar, víg- folyton együtt lóg, és azt hozzájuk közel álló animét attraktív középsulis diák, de figyelem, itt a ti animétek.
got kap és csodálkozva néz játék a javából, így a jókedvre mondják, megvédik a város nyújt: kislányok, akik ara- amit kevesen tudnak róla, Ezúttal a rámen a közép-
rá. Önjelölt kalandor apja vágyóknak ajánlom elsősor- békéjét. Sokat szórakoznak, nyosan elvannak. Nem is hogy egy rámen mester, pontban. Ráadásul lányok
küldte, és mikor kinyitotta, ban. A manga még fut, Utsugi játszanak, rejtélyeket olda- mindig kell ennél több a és mindig keresi a legjobb rámeneznek, ami külön
meglepődve tapasztalta, Kakero készíti, akinek ez az nak meg és elmennek az kikapcsolódáshoz. Ebben rámenező éttermeket. Min- öröm. A Studio Gokumi
hogy egy tenyérnyi múmia első mangája. állatkertbe. az esetben is futó man- den nap vadászaton van, lesz az elkövető, aminél
rejtőzik benne. gáról van szó. A rendező hogy különféle helyeken a szeretik a cuki lányos ani-
Kawamura Tomoyuki, aki a legjobb rámeneket és leg- méket, mint a Seiren, a Ki-
Kamigami no Asobi rende- jobb tésztákat egye. niro Mosaic vagy a Tsurezu-
zője volt. re Children. A rendezői
széket Setou Kenji kapta,
aki dirigálta az Gakusen
Toshi Asterisket is.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 33

Ryuuou no Oshigoto! Sanrio Danshi Slow Start


light novel alapján egyéb 4-koma manga alapján

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Project No.9 Studio Pierrot A-1 Pictures
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
vígjáték, játék iskola vígjáték, iskola
Seiyuuk: Seiyuuk: Seiyuuk:
Kanemoto Hisako, Saku- Saito Soma, Uchida Naganawa Maria,
ra Ayane, Hidaka Rina Yuuma, Oosuka Jun Mineuchi Tomomi, Itou
Ayasa

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

A történet egy fiatal Ki szereti a sógit? Ki Oosaki Rio új középis- Akik kedvelik a Sanrio Hana Ichinose egy átla- Egy szórakoztató, cuki,
fiúról szól, aki sógi mester. érdeklődik a sógi iránt? Ha kolába iratkozik, és néhány karaktereket, mint pél- gos 16 éves, középiskolai moe lányos cucc, se több,
Egy nap egy 9 éves lány érdekel a japán sakk, ez az srác barátja lesz, akik hozzá- dául Hello Kitty és egyéb diák. Azonban valami más se kevesebb. Az alap Tokumi
keresi fel, hogy a tanítványa anime neked érkezik. Szin- hasonlóan rajonganak a Sa- cukiságok, azok örömüket benne. Egy év késéssel Yuiko első mangája, amihez
legyen. tén futó manga alapján ké- nrio karakterekért. Egyikük lelik ebben az animében. A iratkozott csak be a suliba, az A-1 Pictures talán nézhe-
szül, írója Shiratori Shirow, felkelti a figyelmét. Studio Pierrot original ani- amit a többiek nem tudnak, tő munkát hoz össze. A ren-
a Nourin mangakája, ami méje kellemes szórakozást így keményen kell tanulnia, dező, Hashimoto Hiroyuki
szintén kapott anime adap- nyújthat rövidtávon. hogy felérjen az osztálytár- tapasztalt az animeiparban,
tációt. A rendező Yanagi saihoz. sok címben benne volt már
Shinsuke, aki a Project No. a keze: Accel World, Angel
9 stúdió rendezője, több Beats, Code Geass, továbbá
címüket is dirigálta, mint a rendezőként is a negyedik
Netogét, a Tenshi no 3P-t címe már ez. Korábbi soroza-
és a Momo Kyun Swor- ta pl. a Gochuumon wa Usagi
dot is. desu ka.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 34

Takunomi. Toji no Miko Uchuu yorimo Tooi Basho


manga original original

Stúdió: Stúdió: Stúdió:


Production IMS Studio Gokumi Madhouse
Műfaj: Műfaj: Műfaj:
vígjáték, slice of life akció, fantasy kaland
Seiyuuk: Seiyuuk:
Uchida Maaya, Komatsu Kino Hina, Waki Azumi,
Mikako, Anzai Chika Oonishi Saori

Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás:

A 20 éves Amatsuki Mi- Csak lányok egy házban. Aratama egy ördögi te- Lányok harcolnak ré- Egy kaland anime, mely- Meg kell mondjam,
chiru Tokióba megy, hogy új Nagyon szórakoztató műnek remtmény, ami megtámad- misztő ellenségek ellen. ben középiskolás lányok nekem ez az egy mondat
karriert kezdjen. Úgy dönt, ígérkezik, ha a vicces oldalát ja az embereket. A mikók Ismerős szituáció, számta- utaznak el a Déli-sarkra. már felkeltette az érdek-
olyan házba költözik, ahol fogják meg a dolognak, és kardjukkal űzik el ezeket a lanszor láttunk már ilyet, lődésemet. Ráadásul a
csak nők lakhatnak, ez a miért ne tennének így. Mos- lényeket. Az ördögűzőket aki szereti a hasonlókat, MadHouse készíti, ami
Stella House Haruno. Itt kü- tanában sok anime készül Tojiknak hívják, és az állam annak jól jöhet. Az anime garancia a minőségre. Vél-
lönböző korú és foglalkozá- webmangából, ez is ilyen, engedélyével hordhatnak original lesz, tehát várható hetőleg élvezetes is lesz.
sú nők élnek, Michiru pedig és Haruto Hino első műve. A kardot. Öt kiképzőiskola is hozzá befejezés, ami nem A rendező sem akárki, egy
mindig vidám, amikor van Production IMS eddig harcos létezik, ahol tanítják a leen- utolsó dolog. hölgy, Ishizuka Atsuko, aki
finom alkohol és hús. ecchikben utazott főként, dő Tojikat. A napi sulis fel- a MadHouse saját embere,
mint a Shinmai Maou no Test- adatok mellett megvédik az és számos címet irányított
ament vagy a Masou Gakuen, embereket is. Tavasszal az már, ilyen a Hanayamata,
nem árt egy icipici pályamó- öt iskola versenyt rendez... a No Game No Life vagy a
dosítás. Kobayashi Tomoki Sakurasou, de dolgozott a
fogja dirigálni a művet, aki az Monsteren és az Aoi Bun-
Akame ga Killt, a Hundredet, gaku Seriesen is.
a Seirent vagy az Utawareru-
monót is rendezte.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szezon 35

Violet Evergarden Yuru Camp△ Folytatások


light novel alapján manga alapján

Stúdió: Stúdió:
KyoAni C-Station
Műfaj: Műfaj:
dráma, fantasy vígjáték
Seiyuuk: Seiyuuk:
Ishikawa Yui, Uchiyama Touyama Nao, Toyosaki
Kouki, Endou Aya Aki, Hara Sayuri

3-gatsu no Lion Dagashi Kashi 2


Leírás: Ajánlás: Leírás: Ajánlás: 2nd Season

Orland professzor, a A KyoAni animéket so- Rin szeret kempingezni, Kemping vagy túra ked-
nyomdaipar befolyásos tagja kan várják, mivel a minőség főleg azon tavak környé- velők figyelem! Ez egy igazi
új típusú nyomtatót fejleszt változatlan, és igencsak él- kén, ahonnan remek kilátás csemege, nem sok ilyen
feleségének, hogy úgy is vezhető műveket tesznek van a Fudzsira. Nadeshi- anime van, ahol ez a fő
tudjon regényt írni, hogy le az asztalra. A Violet egy ko bicikilizni szeret olyan téma. A Yama no Susumét
nem lát. A gépnek egy sze- jövőbe kalauzoló anime, helyekre, ahol láthatja a tudnám párba állítani vele.
rethető formát adott, neve ami ígéretesen hangzik Fudzsit. Rin és Nadeshiko Cuki lányok kempingeznek,
“Auto Memories Doll”. A gép még a KyoAnitól is. Rá- együtt indulnak kemping- és most végre nem csak a
széles körben elterjed, és se- adásul egy befejezett light túrára, dobozos ráment tengerpartot, hanem Ja-
gíti a mindennapi életet, így novel kerül adaptálásra. És esznek és élvezik a kilátást. pán más részeit is megis-
a kifejezést azokra a nőkre ahogy lenni szokott belső merhetjük. Reméljük, nem
használják, akik a gondolato- rendező is lesz, Ishidate csak a Fudzsi lesz a lényeg.
kat szavakba öntik azok szá- Taichi személyében, aki a A manga még fut. Jó len-
Nanatsu no Taizai:
mára, akik nem tudnak írni. Kyoukai no Kanatát is el- ne, ha a C-Station tenne Imashime no Fukkatsu Overlord II
A történet egy fiatal lányról, követte. Most kapja meg bele annyi energiát, hogy a
Violet Evergardenről szól, és a rendezés lehetőségét tájak lenyűgözzenek.
arról, hogy köti össze az em- másodjára.
berek szívét.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 36

Szezonos animékről A következő oldalakon fangirl és fanboy szem-


mel mutatunk be pár animét az őszi szezonból.
Röviden véleményezzük, kritizáljuk az általunk né-

röviden
AniMagazin/AniPalace
Írta: Catrin, Hirotaka
zett sorozatokat, így megtudhatjátok, nekünk mi
tetszett vagy épp mi nem.

Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - szubjektív 37

Catrin véleményei Made in Abyss kat. A karakterdizájn senkit se rettentsen


el, ez nem egy új kodomo kaland-sorozat,
Nagyon szenvedősre sikerült számom- Különleges atmoszféra, jól és termé- hanem egy sötét, misztikus, olykor-olykor
ra ez az őszi szezon, amit sajnos a vélemé- szetesen adagolt feszültség, emlékezetes pszichológiai és drámai fantasy. A gyerek-
nyeim minimalitása is prezentál. Alig van pillanatok jellemzik az Abysst. A kis sziget karakterek pedig pontosan arra a hatásra
olyan cím, ami különösebben érdekelne elképesztően nagy mélységének feltárásá- játszanak rá, hogy a nézőben plusz feszült-
vagy tetszene, olyan meg pláne nincs, amit ra némi világ és karakter bemutatás után séget keltsenek, amiért ilyen fiatalon kell
hétről-hétre várnék. Mennyivel jobb ilyen- egy kislány, Riko vállalkozik, hogy édes- kínokat kiállniuk. Sokaknak lehet így az
kor a régi címeket pótolni vagy a kedven- anyja nyomdokaiba léphessen és talál- anime provokatív, megrázó, esetleg meg-
ceket újrázni. Ajánlom például a rajongók kozhasson vele. Szerencsére vele tart egy ható. Mondjuk mivel én már túl sok spoi- mint vártam. Viszont úgy éreztem a felvá-
figyelmébe a Yuri on Ice-t (AniMagazin robotfiú, Regu is, aki a kicsit sem veszélyte- lerével találkoztam a megtekintése előtt, zolt és végül beteljesült kegyetlenkedése
35.), ami tavaly pont ilyenkor futott, így re- len kalandban próbál vigyázni rá. tudtam, mire számíthatok, így viszont a Rikóék eddigi szerencséjét ellensúlyozta.
mek alkalom hétről-hétre nosztalgiázni a Nem is részletezném tovább az Abyss meglepetések és sokkhatás elmaradt min- Persze bizonyos szempontból a lány sem
részeivel (ha valamit várok minden héten, titkait, a folyamatosan árnyalódó rejtélyt den hatásvadászatánál. Amiről meg kell úszta meg ép bőrrel az eddigi kalandokat,
akkor az ez). és nehézségeket, amiken az utazók keresz- hagyni, a remek rendezése miatt teljesen de bevállalósabb, drasztikusabb következ-
tül mennek, inkább nézzük a benyomáso- jól felépítettre és illeszkedően naturaliszti- mények is kerekedhettek volna az adott
Továbbá, hogy ne legyen totálisan le- kusra sikerült. Ez mindenképp a cucc pozi- jelenetből.
hangoló a szezonos címek tálalása, írok a tívuma az izgalmas világán, gyönyörű látvá- A sorozat legnagyobb negatívuma,
nyáron futott Made in Abyssról is, ami az nyán és zenéjén túl. Negatív lehet viszont hogy a manga még fut, így a sztori teljesen
év egyik legjobban sikerült sorozata lett. sokaknál az altesti poénkodás, ami annyira félbe lett vágva, és csak reménykedhetünk
A nyári vélemények közül kimaradt, mert nem is poénkodás... nálam sikeresen bele- a mielőbbi folytatásban. Nálam nem lett
szezon végén kerítettem rá sort, így ismer- olvadt az atmoszférába (hogy aztán újra ki- az év animéje, de mindenképp a jobbak és
tető helyett most itt mennék bele kicsit a zökkentsen, ajjaj), de túlhasználták és eről- emlékezetesebbek közé került. Beszippan-
részleteibe. tették, mint eszközt. Nanachi, a nyúlszerű tó mélység ide vagy oda, ez így még kevés.
lény és története érdekesebbre sikerült,
Az említetteken kívül két short ani- Animegataris
mét is követek. Ezekről csak annyit, hogy
az Omiait kerüljék a josei kedvelők, a Erről tudni kell, hogy nem volt a ter-
Chicchai-sant pedig a BL kedvelők, mert veim között, és még csak most kezdtem
semmi közük a bereklámozott zsánerek- beérni az eddigi részeket, de Hirotaka
hez (bár lehet egyszerűbb lenne, ha annyit szavai a genshikenes párhuzamokról lel-
mondanék: mindenki kerülje ezeket). Illet- kessé tettek. Egyszerűen szeretem az
ve követem még a Fét/Apokriptát, amitől animésekről, otakukról szóló cuccokat, ha
olyan szinten szenvedek, hogy nem kívá- azok ténylegesen a fandomról és a fanok
nom kifejteni. hétköznapi animés hülyeségeiről szólnak.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 38

A helyenként idétlenül megváltoztatott Inuyashiki viszont nézhetjük a kegyetlenkedést, és az fogja javítani a cucc gagyiságát, főleg ilyen
anime címes utalásokon kívül remekül mű- öreg bénázós CG-jét, ami vagy mókás vagy Tsuki ga Kirei cukiságok mellett.
ködik ez a része a dolognak, itt is magunkra Érdekelt, milyen lehet a Gantz alkotó- fáraszt, és ennyi. A CG amúgy először nem
ismerhetünk a karakterek viselkedésében, jának egy másik, befejezéssel rendelkező volt vészes, azóta viszont részről-részre Hoozuki no Reitetsu 2
beszédjében. A körítésért viszont nem va- animéjét megnézni, a MAPPA tálalás pe- rosszabb. Az opening kreatív, kedvelem.
gyok oda: ez a túl színes, tucat moe sulis dig csak vonzóbbá tette. Végül semleges
karakterdizájn, az a beszélő macska, az a viszonyban lettünk: elég gyenge, amit cse- Just Because!
csettintésre érkező komornyik... Persze lekményként, akcióként, morális dilemma-
valahol ez is reflektálás, de nálam inkább ként nyújt a cucc, de elnézegetem. Valahol Uhh, túl random, túl érdektelen.
gagyibbá, gyerekesebbé teszi azt a slice of tetszik az a kettősség, amivel próbálkozik, Mostanság szeretek szezonban sulis ba-
life érzést, amit vártam. Viszont az anime főként ha az öreg főhőst nézzük. De az rátkozós, romantikázós cuccokat nézni
nézős, véleményezős, klubos, conos stb. egész csak a minél betegebb és logikátla- (pl. Orange, Nijiiro Days, Tsuki ga Kirei,
témáik annyira mókásak, hogy kikapcsol- nabb hatásvadászatra megy rá, így pedig Tsurezure Children, Konbini Kareshi),
nak, megnevettetnek. Kár, hogy ilyen ket- nem sok értelme van. A pszicho gyerek de az utóbbi termésekből valahogy ez a
tős érzést kelt, de lehet a szezon végére se több egy pszicho gyereknél... Lehetne leggyengébb. Pedig original, bármit ki Teljesen hozza az első évad hangula-
ebbe belerázódom. ennél sokkal árnyaltabb is a cucc, helyette lehetett volna belőle hozni. Magát a „kö- tát, azt a kreatív fekete humort, ötvözve
zépsuliból kirepülünk és elválunk” témát a japán folklórral. Szóval kellemes kikap-
hiába lengették be, valahogy annyira vis�- csolódás, bár kissé hangulat és éberség
szafogottak és unalmasak a karakterek, függő, ugyanis nem minden epizód sikerül
hogy nem működik sem drámaként, sem kellően mókásra. Továbbá az sem biztos,
slice of life-ként a cucc. Inkább a romanti- hogy nekünk, nyugati nézőknek minden
kára próbál építeni, több párlehetőséggel, japánkodása átjön... Az OP és az ED megint
akik eddig szenvedgetnek, de már kezd telitalálat, a karakterek kedvelhetőek, a
alakulni a dolog. Mindenesetre hasonlóan megvalósítás mesésen hangulatos. Nem
a Konbinihez ez az esetlen romantika sem ülök le kellő lelkesedéssel elé, de végül a
képernyőhöz szegez.

Kino no Tabi új sorozat

Más alkotók, más Kino élményt nyúj-


tanak. Hanyagabb, összecsapottabb, súly-
talanabb és műanyag lett. De, valahogy
mégis sikerül neki 1-2 pillanat, jelenet vagy
rész erejéig az ismerős Kino filozófiát és
atmoszférát belengetni.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 39

Nosztalgikus, melankolikus, hatásos, csak nek a saiyajin csajok is... Broly-monsztá- újrahasznosított változata lesz... Lehet, a móka kedvéért belenézek, de úgy
kár, hogy gyengébb, mint elődje. Minden- vá... és láthatjuk, ahogy a többiek néha - Citrus - Yuri művekkel kapcsolatban érzem nagyon gyengécske lesz.
esetre ezek is Sigsawa történetei (még ha benyögnek 1-2 félmondatot, és bekapnak teljesen le vagyok maradva... Lehet nem - Takunomi - Huszonéves nők együtt
lesz is visszatérő), amiket nagyon szívesen 1-2 ütést. Ennyi. Valahol olvastam, hogy ez ezzel a sorozattal kezdem el a pótlást, laknak és piálnak. Igen. Gondolom ez short
fogadok. (Csak tudnám, mikor érkezik egy- az arc tavaszig tart, utána még passz, mi de nem feledem, hogy új cím érkezett a anime lesz (egyre több vedelős és kajálós
szer a Meg to Seron regényének adaptáci- lesz, de folytatják az fix. Ennél konkrétab- témában. érkezik ezekből).
ója és az Allison to Lillia - AniMagazin 31. bal nem szolgálhatok, mivel jelenleg nem - Fate/Extra: Shaft en’ Kór - A francba, - Touken Ranbu: Hanamaru 2 - Uhh, ha
- ráadás/lezáró sztorija). fektetek annyi rajongást ebbe a cuccba. új végzet... azt hittem az Apo után elmegy már anno belevágtam, még nem szeret-
a kedvem, de igazából várok egy kis vigasz- ném itt feladni...
talást a Shafttól... hátha. (Vajon fel fognak - Violet Evergarden - A sztori nem fo-
mutatni bármi újat ebben az agyonrágott gott meg különösebben, de a trailert látva
koncepcióban?) elég vonzó a légkör, hát még a szépséges
- Itou Junji: Collection - Csábítanak KyoAni látvány. Ezúttal egy light novelt
hírhedt Itou-san rémtörténetei. Remény- adaptálnak, és felnőtt karaktereket ka-
kedem némi találó horrorhangulatban, punk.
maximum pofára esés lesz a vége. - Yuru Camp - Nagy kedvencem a Yama
- Karakai Jouzu no Takagi-san - Mókás no Susume (AniMagazin 34.) kirándulós
cukiságnak tűnik, csak félek, hogy nem a anime, kíváncsi vagyok, a kempinges lá-
Nah jó, kicsit hazudok: conon ugyanis stílusom, így még nem döntöttem el, hogy nyoknak mennyire sikerül azt a színvonalat
megvettem a DBS mangát, az alap manga szezonban követem-e. Az sem csábít, hogy megközelíteni (bár a dizájnjukért eddig
nosztalgiázásának nemrég értem a végére még fut a mangája, viszont beleillene a nem vagyok oda).
(még mindig imádom a Buu arc-ot!!!), és sulis-romantikus anime vonalam folyta-
néha becsúszik 1-2 VegetaxBulma doujin tásába.
is... De ez a sorozat lassan háttérzajnak - Koi wa Ameagari no Yoi ni - Roman-
sem lesz megfelelő, annyira unom. Megint. tikus seinen manga adaptáció a noitamina
Szerk.: 2017. november 16-án elhunyt blokkban? Nézem. A látvány és a sztori is
Tsuru Hiromi, több retrokarakter, köztük vonzó.
Bulma hangja. :( Nyugodjék békében! - Kokkoku - Ennek a sztorija és pszi-
Dragon Ball Super chológiai témája se hangzik rosszul a
Tervek a téli szezonra megállt világ koncepcióban. Lehet ezt
És itt van a keresztem is... haha. Az későbbre hagyom... sajnos könnyen válhat
univerzum-viadalon jelenleg Goku OMFG - Basilisk: Ouka Ninpouchou - Az az Inuyashikihez hasonló, értelmetlen ke-
szintje hozott némi „újdonságot” és nosz- eredeti Basilisk (AniMagazin 26.) nagy gyetlenkedéssé.
talgikus kakkoii faktort (hála egy-két közeli, kedvencem, így ennek is adok egy esélyt. - Sanrio Danshi - Sanrio (Hello Kitty
jól kidolgozott artnak). Továbbá fejlődget- Bár valószínűleg annak csupán egy olcsó, és társai) rajongó sulis bishik? Istenem...

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 40

Hirotaka véleményei a felszínt kapargatják és hamar lezárásra


kerülnek. Viszont így nagyon sok minden
Animegataris elő jön a hobbival kapcsolatban, vagy be-
szélgetés vagy cselekmény-elem szintjén.
Egy anime az otakukról, egy anime az
animefanságról. Kinek mi jut erről eszébe? Az elmúlt részekben tetszett, ahogy
Hát persze, hogy az abszolút klasszikus bemutatták az otakuság alapjait, mivel
Genshiken. Nos, az Animegataris a nyom- Minoa nem animés, így még van is értel-
dokaiba lép, ami többé-kevésbé sikerül is, me néhány alapdolog elmagyarázásának.
bár a Genshikenhez képest néha elrugasz- A látogatás Akibába és a Comiketre na-
kodik a valóságtól, de csak animésen és gyon jó kis részek volt. Sajnos azonban niségük, valaki a light noveleket kedveli,
vicces határokon belül. a diáktanács mániája a klub bezárásával valaki a shounen fightot.
kapcsolatban (mert az animeklub nem csi- A grafika korrekt, semmi extra, hozza
Minoa új barátjával, Arisuval animeklu- nál értelmes dolgot) túlhúzott lett, pedig amit kell, a környezet szép, az animáció
bot alapít, amihez otaku társakat is talál, elsőre nem tűnt vészesnek. Igazán fel- normális és még nem vesztett a minősé-
így olyan vitákba kezdhetnek mint például, hagyhatnának már a klub csesztetésével, géből.
hogy az anime vagy az alapjául szolgáló bár katalizálja a srácokat. A hatodik rész Ha Minoát teszem a középpontba,
manga/regény sikerült-e jobban. Esetleg, különösen tetszett, hogy olyan helyekre akkor láthatjuk, hogyan lesz valakiből ani-
miért érdemes egy sorozatot a harmadik utaztak, amik megjelentek animékben, mefan, persze a sorozat egyszerű, szóra-
rész után is tovább nézni, de arra is ani- minden rajongó szeretne ilyet. koztató módján.
mékkel példálóznak, hogyan vegyék észre, Az Animegataris nézésekor külön persze egy japán középsulis diák áll a kö-
ha valaki érdeklődik irántuk… Karakterekben nagyon sablonos a öröm, hogy animés vagy, és ha épp lejt- zéppontban, de azért még tegyünk hozzá
És még sorolhatnám a felmerülő témá- cucc, azonkívül, hogy otakuk teljesen tucat menetben van a rajongásod, akkor ez egy zakkant nagy csöcsű csajt is a francia
kat, amik egész érdekesek, de mindig csak jellemek. Bár rajongói-szinten van egyé- visszahozza. forradalomból.
A párbeszédek teljesen jelentékte-
Dies Irae lenek, unalmas rébuszok monológjai. A
karakterek, akik ezeket mondják, legalább
Ez az anime ROSSZ. Tökéletes és soka- ilyen érdekesek. A grafika sincs a toppon,
dik bizonyítéka annak, hogy lehet egy ha- elég részletszegény, az animáció is szaggat
lom (itt európai) cuccot egybepakolni, és olykor. Már három rész alatt sikerült elér-
egy teljesen értelmetlen zagyvaságot ös�- nie, hogy unjam és ez azóta sem változott.
szehozni belőle. A történetből alig derült Persze néha kapunk egy harcot, hogy ne
ki valami azonkívül, hogy 2. vh-s németek csak pofázásról szóljon az anime, de más
okkult mániája visszacsap a jelenkorra, és haszna nincs.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 41

Ilyenkor látszik, hogy hiába tapasztalt a


rendező, ha az alapmű nem ér semmit.
Hiszen Kudou Susumu rendezte a 4. GitS
Arise filmet, a K-t, a Magic Kaitót vagy a
Mardock Scramble-t. A címválasztás is ér-
dekes, a Dies Irae, egy egyházi ének a 13.
századból, és bár valószínűleg a szövege/
jelentése (Isten haragjának napja) ihlette
az alkotót, sok hasonlóságot nem találtam
eddig. A spórolás meg olyan mértékű,
hogy endinget nem is rajzoltak. Akik kevésbé vannak tisztában velük, azok- még egyet, plusz még a suliban is megöl
nál értelemszerűen veszít értékéből a so- pár diákot. Nyilván az érzelmek megnyil-
Hoozuki no Reitetsu 2 rozat, de aki ismeri a karakterek hátterét, vánulása volt a célja, de utána több em-
annak vicces. A grafika nagyon szép, bár itt bert megölni még értelmetlenebb volt. A
A Hoozukiban nem csalódtam, a máso- sok helyszín nincs, ellenben azok nagyon jakuzás rész teljesen lógott a levegőben,
dik évad is ugyanolyan szórakoztató, mint díszesek, részletesek. Bár a szinkroncsapat semmi magyarázatot nem kaptunk, miért
az első. Mivel története nagyon nincs, így megmaradt, más viszont lecserélődött. A szemelte ki a csajt a jakuza főnök. A Ganzt
erről nem tudok mit mondani, az egyes Wit átdobta a projektet a Deennek, ilyen mangakájától nem várok finomkodást, de
epizódok szórakoztatóak. Van ugyan lapo- váltás gyakran megesik, más a rendező némi logikát igen.
sabb rész, de azok a bárgyú pofák mindig is, de ez nem okozott nagy veszteséget a jó az animében, hogy egy idős karaktert A grafika nagyon szép, bár a CG egy-
megmosolyogtatnak. Hihetetlen mennyi sorozatnak. Egyszerűen feldob ez a cucc. kapunk Ichiro személyében főszereplőnek, re jobban kitűnik, pedig jó lett volna, ha
folklór elemet pakoltak bele egyébként Hoozuki minden részben megold valami ez egészen egyedi, bár a családi drámája megtartja a színvonalat, amit a MAPPÁtól
ebbe a sorozatba, ezért is olyan népszerű gondot, ha már Enma nem képes rá, és valahogy nem jött be. Továbbá érdekes elvárok. Az opening az, ami még nagyon
Japánban. Maga Enma is egy ilyen elem, persze teszi ezt a maga nyers módján. még, ahogy Ichiro felfedezi, mire is képes kellemes, képileg egyedi.
de ott van Momotaro vagy Amaterasu is. és, hogy sokat bénázik. A gond, hogy még Szumma vannak benne értelmes ötle-
Inuyashiki mindig bénázik. tek, de az egész üres és tartalmatlan.
Még azt is jónak találom, ahogy az ani-
Eléggé kettős érzésem van ezzel a so- me bemutatja, hogyan lehet jóra és ros�- Kino no Tabi
rozattal kapcsolatban, bár inkább negatív- szra használni ezt a technológiát. Viszont
ra billen a mérleg. Lényegében arról szól, ez túl fekete és fehér, egysíkú. Míg Ichiro Van egy olyan elvem, hogy az olyan
hogy kapunk két főszereplőt, egy fiatalt és másokon segít (mikor megtudja, hogy tud címekhez, amik régen jók voltak, inkább
egy időset, akikből véletlenül ufótechno- gyógyítani, bemegy a kórházba), addig ne nyúljanak. Félő, hogy rossz lesz a vége.
lógiával robotok lesznek (a kinézetük és a Hiro pusztít vele. Ez az, ami nagyon nem Nos a Kino sem lett olyan jó, mint elődje. A
tudatuk megmarad), majd nézhetjük, mit tetszett: azért, hogy megtudja, ember-e Lerche nem rossz stúdió, de valahogy nem
kezdenek újdonsült erejükkel. Ami nagyon még, kiirt egy egész családot, utána meg kapták el a hangulatot.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 42

Ami viszont még mindig jó a Kinóban, tatja be, onnantól, hogy találkozik Eliassal, szerethetőek, Eliasnak hiába van koponya-
hogy remekül elgondolkodhatunk rajta, aki lényegében megveszi őt egy árveré- feje, nyugodt fazon, és a seiyuut hallgatni
egy-egy ország miért olyan amilyen, és sen. Elias tanítványává és arájává választja, is nyugtató. Amúgy valahogy minden
mindegyik hasonlít a miénkre valamiben megmutatja neki a varázsvilágot, utaznak karakternek kómás feje van, Chisével az
(prezentál a miénkből valamit). A szol- különböző tájakon. Az anime nagyon szép, élen, de nem zavaró. Nincs benne bugyuta
galányos eset volt eddig a leggyengébb a tájak gyönyörűek, nem gyors a történet- karakter, felesleges fanservice, bár Titania
számomra. vezetés, inkább a hangulattal, hatásaival melle már-már annak számít. Nagyon kí-
Nem folytatás, nem előzmény, újrafel- akar lenyűgözni, ami sikerül is. A Wit Studio váncsi vagyok, milyen helyszíneket járnak
dolgozás lett a Kinóból, bár főként új tör- remek munkát végzett, mondjuk szépeket még be - a macskás szitu nagyon tetszett -,
téneteket kapunk, lesz a régiből is egy-egy szoktak gyártani, amit a Production I.G és hogy a fő cselekmény vajon meddig jut
Teljesen feleslegeses a CG betétek is (Kino epizód. Érthető egyébként az eltérő meg- testvérstúdiójától el is várunk. Erre csak el, mivel még fut a manga.
leszáll a motorról az CG, más nem). Bár az valósítási stílus, hiszen a teljesen készítő és rátesz a zenei oldal is, Matsumoto Junichi
író Sigsawa nyilván nagyon örül az új adap- seiyuu gárda is más. remek munkát végzett, pedig első animés Ousama Game
tációnak. munkája. A zenék fantasztikusan sikerül-
Kino ugye városról városra (“országról Mahoutsukai no Yome tek, fülbemászóak, az opening nagy ked- Nem új keletű a “diákokat egymás ellen
országra”) jár, amolyan Kis Herceg stílus- vencem, mindig dúdolom. A karakterek is uszító játékok” témája sem, ott az örök
ban. A 2003-as változatban azt szerettem, Egyértelműen szezonkedvenc nálam. klasszikus Battle Royal vagy a Danganron-
hogy nagyon jól bemutatták az egyes or- Elképesztően hangulatos, aranyos, kedves, pa, esetleg a Mirai Nikki, bár az kicsit csa-
szágokat, néha elég volt pár kép, és tudtuk szórakoztató. Bár van egy három részes vart a koncepción.
milyen az ország, milyenek az emberek, előzmény OVA, nem szükséges a sorozat- Az Ousama Game sem különb. Kap-
és egyből átjött a hangulat. Itt ez nagyon hoz mivel jó pár évvel korábban játszódik tunk egy osztályt, ahol megkezdődik ez a
foghíjas. Többnyire végigbeszélik a részt, annál. Annyiban hasznos, hogy megismer- játék, a diákok pedig mailben kapják a napi
igaz a városról, de csak keveset látunk be- jük Chise tragikus gyerekkorát, és bevezet feladatot. Először csak kisebb feladatok
lőle, amit nagyon hiányolok. Az úszó város minket az anime világába. kerülnek elő, mint pl. a csókold meg ezt,
tetszett a legjobban ebből a szempontból. A sorozat már a kamasz Chise életét mu- tapizd le azt.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - szubjektív 43

Ha nem teszed, büntetést kapsz, ami leg- és az ending is hallgatható. A karakterek-


többször halál, így aztán durvul a dolog. ben semmi érdekes nincs, csak annyira ér-
Az első rész jól nyitott, az osztály felét ki is dekesek, hogy várod, mikor ki és hogy hal
nyírták, de aztán ellaposodott. meg. Pl. az egyik csaj totál értelmetlenül,
Az Ousama Game két ötkötetes mert a bünti kihirdetése előtt kiugrott az
manga, ami két játékot mutat be, egyedül ablakon, pedig nem is kellett volna meg-
a főhős, Nobuaki azonos. Az animében halnia… Most komolyan, normális? De az is
mindkét mangasorozatot feldolgozzák, előfordul, hogy a szereplőknek maguknak
párhuzamosan egymás mellett, ami nem kell feladatot adni, és ahelyett, hogy olyat mangáit, az Uzumaki nagy kedvencem, és
is baj, csak a súlyozás el van tolva. A foly- adnának, hogy vegyenek zsemlét a bolt- bár az nem lesz benne, remélem, hogy jó
tatás van jelennek beállítva, az első manga ban, inkább bonyolítanak, és így is meg- horror animét kapunk.
pedig a múlt, viszont a múlt sokkal domi- halnak. Szóval a legtöbb karakter nem is Kokkoku - egy érdekes, kicsit talán ko-
nánsabb a jelennél… Míg előbbinél sok baj, ha meghal. Aki kedveli a témát, annak molyabb seinen, teszek vele egy próbát.
mindent megtudunk, addig a jelen játé- egyszer érdemes megnézni. Uchuu yorimo Tooi Basho - lányok a
káról kevesebbet, a karakterek is háttérbe Déli-sarkra by Madhouse, érdekes koncep-
vannak szorítva. Így kb. minden résznél Kicsit előrevetítve, ció, kíváncsi vagyok rá.
mondhatjuk, hogy haladjon már a sztori, a ami érdekel a téli szezonból Violet Evergarden - a KyoAni megint
múltnál úgyis tudjuk, hogy mindenki meg- valami jó dolgot rak össze, majd meglátjuk.
halt, mivel Nobuaki elmondta. Szóval ez a Basilisk: Ouka Ninpouchou - az előz- Yuru Camp - túrázni szeretek, így egy
koncepció nem tetszik. Ha egyensúlyban mény animét és a regényt is nagyon sze- ilyen anime kihagyhatatlan.
lenne, akkor nem lenne gáz. Szerencsére a rettem, kötelező nézni, remélem legalább
legutóbbi rész javított a helyzeten. olyan jó lesz. Nem mondom, hogy mindet nézni is
A grafika egyébként nem nagy szám. Fate/Extra: Last Encore - mert Fate. fogom, ez majd időtől függ, de igyekszem
Nincsenek benne hibák, hozza amit kell, de Pont. minél többet. Amit nem sikerül, az megy a
ennyi. A zene nem olyan rossz, az opening Itou Junji Collection - szeretem Ito plan to listára.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 44

A nagy számok éve 5. felvonás


Pokémon karácsony, avagy hogyan ünnepelnek?
AniMagazin/AniPalace Írta: tomyx20 (tomyx20.wordpress.com) Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - bemutató 45

Kicsit bizarr volt, hogy 24 évesen Po- Wishes (ez már magyarul nem jelent meg) még Nintendo Entertainment Systemre ◊ 1 musical.
kémont nézzek, de valahogy engem is 142-146 résszel, XY (szintén nincs magya- jelent meg, a többség pedig androidra és/ ◊ 20 film és ezekhez specialok.
elkapott ez a Pokémon láz, így az 1000. rul) 140-142 résszel és a Sun & Moon most vagy IOs-re), 3 Pokédex, 1 Pikachu DS: Tech ◊ CD: 6 single, 16 OST, 3 gyűjtemény
epizódjára készülve (ami kb. most esedé- tart az 50. résznél. Demo, 2 egyéb játék (amit nem Pokémon- angolul, 37 single, 53 OST, 21 gyűjtemény
kes). Mivel vészesen közeledik a karácsony, nak hívnak, de attól még az), végül pedig 5 japánul és 2 OST magyarul.
nem meglepő, hogy a cikkben leginkább ◊ Az amerikaiak előszeretettel hagy- Super Smash Brosban is szerepeltek ezek ◊ OP-ED: 29 japán opening, 87 ending.
a karácsonyi epizódokról fog szó esni, de ják ki a recap epizódokat, ezért nincsenek a zsebszörnyek. Ez összesen 156 játék (a ◊ 802 Pokémon.
lesz gyereknapi rész is, mivel ez a két (illet- pontos számok. Ezekhez több, mint 50 kínai hamisítványokat, figurákat, plüssöket
ve Japánban három) ünnep került át a mi special és/vagy OVA és/vagy ONA jön, en- nem beleszámolva). ◊ magyar változat:
világunkból a sorozatéba. Ha ez nagy szá- nek pontos száma azért nincs, mert van, - 2000. november 9. - 1. film a mozik-
mok éve cikk - márpedig az -, akkor kezdjük hogy az amerikaiak levágtak 10 percet egy ◊ Több mint 1300 szereplő. ban.
a számokkal (így stílszerűen a legnagyobb filmből és azt kiadták specialnak, vagy ép- ◊ 34 önálló manga, ebből 5 jelenleg - 2001. április 5. - 2. film a mozikban.
számokkal rendelkező animével zárom a pen összevontak kettő OVÁ-t egybe, vagy is fut, 25 a játékokat adaptáló manga, 4 - 2002. január 29. - Pikachu nyári vaká-
nagy számok évét). 3 részre vágtak egy TV specialt, így a japán az animét adaptáló manga, 24 a filmeket ciójának és Pikachu mentőakciójának DVD
és amerikai számok eltérnek. adaptáló manga (többnyire csak egy fe- megjelenése.
◊ Kezdetben volt a Pokémon sorozat jezetesek), 17 kiegészítő manga (vagy az - 2002. október 16. - Mewtwo visszatér
kb. 274 résszel (hogy miért kb. arról majd ◊ 31 főjáték, 13 mellékjáték, 4 Pikachus animéket vagy más mangákat folytató, Special DVD megjelenése.
a következő cikkben lesz szó), aztán jött az játék, 6 kártyajátékos (tcg) videójáték, 2 esetleg éppen csak a világukban játszódó, - 2004. március 28. - 3. film TV premi-
Advanced Generation (Haladó Nemzedék) flipperes videójáték, 2 tetris, 8 Mystery netán parodizáló történet), 7 a kártyajá- erje.
192-193 résszel, Diamond & Pearl (Gyé- Dungeon, 3 ranger, 4 rumble, 2 trozei és tékhoz (tcg) készült manga, 29 yonkoma - 2000-2004 - 1-3. évad amerikai válto-
mánt és Igazgyöngy) 191-193 résszel, Best 19 önálló játék (köztük a Pokémon Go), 10 (négypaneles) manga (többnyire csak egy zata vasárnap délelőtt az RTL Klubon.
Pokémon mini játék kazetta kötetesek).
(kis kvarcjáték, mint amilyet
a kínai boltokban szoktak
árulni, csak ez nem olcsó ha-
misítvány), 13 árkád gép (az
egyik a 3DS-sel működik), 7
Sega játék, 3 Perdue Farms
Windowsra, 3 Pedometer
(nem én találtam ki, tényleg
így hívják, olyan mint ami-
lyen a Tamagochi volt, ha
él még olyan, aki emlékszik
arra), 6 amerikai gyártású,
9 letölthető játék (az első

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 46

- 2004. december 4.-2006. szeptember - 2011. március 26. - 6. film az RTL klu- - Joltik (10 cm és 60 deka), ezzel be Amit a sorozatról tudni kell mielőtt be-
6. - 1. és 4. évad amerikai változata minden bon. is került a Guiness Rekordok könyvének levágnánk, hogy két állandó szereplő van,
este az A+-on. - 2011. június 16. - 5. film az RTL klubon. gamer kiadásába is 2012-ben, Ash Ketchum (Satoshi), egy 10 éves fiú, aki
- 2007-2009. 5-6. évad (Haladó Nemze- - 2012 - 7. film a Filmbox HD-n és a Film- - Cosmoem (10 cm és 1000 kg) egyben pokémon mesterré akar válni, ezért útra
dék 1-2. évad) amerikai változata hétvégén box Pluson. a legnehezebb is. kél, és Pikachu, az ő legjobb barátja (már
délelőtt az RTL Klubon. 20 éve), egy kis sárga egérszerű villámtí-
- 2009 - 10-11. évad (Gyémánt és Igaz- Pokémon legek 1. ◊ A legrövidebb nevű pokémonok: pusú pokémon, illetve azt, hogy egy olyan
gyöngy 1-2. évad) amerikai változata a Muk (a sár szó után [mud]) és Mew (a nyá- világban játszódik a történet, ahol állatok
Jetixen. ◊ A legnagyobb pokémon: Wailord, vogó hangja után) 3 betűvel. helyett zsebszörnyek, úgynevezett poké-
- 2010 - 12. évad (Gyémánt és Igaz- 398 kg és 14,5 m magas. ◊ A leghosszabb nevű pokémon: Cra- monok élnek.
gyöngy 3. évad) amerikai változata hétköz- bominable (rák crab és undok abominab-
nap a Disney Channelen. ◊ Legkisebb pokémonokból több is le szavak összevonásából, ami az undok Essünk is neki, mint bolond borjú az
- 2011. március 19. - 4. film az RTL klu- van: - Flabébé (10 cm és 10 deka) egyben hóemberből, azaz a jetiből jön) 12 betűvel. anyjának. A gyereknapi részekkel kezdjük,
bon. a legkönnyebb is, amit öt karácsonyi rész követ.
◊ A legkisebb végső forma: Infernape Az első három elemzett részben a ze-
(1,2 m és 55 kg), külseje és japán neve Son nék azonosak, ezért előre veszem őket:
Gokuén alapszik. japán opening: Mezase Pokémon Master,
japán ending: Poketto ni Fantajī, ameri-
◊ A leggyorsabb pokémon Deoxys. kai opening/ending: I wanna be the very
best, magyar opening/ending: A célom
◊ A legismertebb pokémon Pikachu (a az, hogy jó legyek.
most elemzett részekben csak ő és Psy-
duck állandó szereplő), neve a szikrázás
hangutánzó szavából (pikapika) és a cinco-
gásból (chūchū) ered.

◊ A leghosszabb angol címet a Best


Wishes 40. része kapta: Movie Time! Zorua
in „The Legend of the Pokémon Knight”!
52 karakterrel.
◊ A legrövidebbet pedig az első soro-
zat 160. része: Air Time! 8 karakterrel.

◊ A legrövidebb fejezet: YL014:


Pidgeotto Pick-Me-Up (8 oldal).

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 47

52. rész: triviák: - A Jynx baba az eredeti színeiben tün- történet: Hőseink megérkeznek gyerek-
- Fény derül Misty és Jessie múltjának dököl. napon egy iskola-előkészítőbe (magyarul
cím: A hercegnők csatája Princess vs. egy részére. - Utalnak arra, hogy Pikachu fiú, mikor óvodába), és a Rakéta Csapat is. A gyere-
Princess げきとう!ポケモンひなまつり - 1998. március 3-án akarták leadni Misty szatyrait viszi Ash és Brock társasá- kek jól elvannak a pokémonokkal, de egy
(magyarul: Vad csata! Pokémon lány fesz- Japánban, ami a lányok napja (雛祭り gában. fiú, Timmy egy Meowth-t szeretne, mivel
tivál) Hinamatsuri) volt. Hogy miért hiúsult ez - Misty utal rá, hogy Ash egyedüli gyerek. az megmentette korábban az életét. Ekkor
meg, arról a következő cikkben lesz szó - Az amerikai (magyar) változatban a jön képbe a Rakéta Csapat, akik Pikachu
vetítés ideje: Japán: 1998. július 9. részletesen. A dátum a japán változatban nőknek minden ingyen van, míg a japán- helyett Timmy-t rabolják el, azonban van
Amerika: 1999. szeptember 4. többször is elhangzik, de az amerikaiban ban csak kedvezményt kapnak. egy Meowth-juk.
(magyarban) nem. - Az amerikai (magyar) változatban Misty
történet: Hercegnőünnepség napja van és Jessie csak azt mondja a nőnek, aki elvi- pokémonok: Pikachu, Togepi, Meowth,
(nők és lányok napja), amit Misty és Jessie szi a ruhát, amin veszekednek, hogy nem Pidgeotto, Squirtle, Bulbasaur, Starmie,
ki is használ. Teljesen véletlenül pont egy viheti el, a japánban leöregasszonyozzák, Staryu, Horsea, Goldeen, Psyduck, Geodu-
ruhaboltba mennek vásárolni, és egy kimo- és azért lesz ideges. de, Vulpix, Zubat, Onyx, Beedrill, Weezing,
nón össze is vesznek. Éppen ekkor hirdet- - A japán változatban megemlítik, hogy Arbok.
nek ki egy szépségversenyt, aminek náluk a pokémon figura kollekció egy háromré-
jobban már csak Brock örül… szes Hina baba szett. triviák:
- A japán változatban Lickitung azért - James kashiwa-mochit eszik a gyerek-
pokémonok: Pikachu, Meowth, Licki- fejezi be a harcot, mert éhes, az amerikai napi visszaemlékezésében, a japán válto-
tung (1. megjelenés), Arbok, Bulbasaur, (magyar) változatban nem indokolják meg. zatban. Bár nem rajzolták át, az amerikai
Vulpix, Kingler, Pinsir, Cubone, Raticate, - Fiorella Cappuccina az amerikai válto- változatban, s így a magyarban is, jégkrém-
Primeape, Weezing, Fearow, Graveler, Tan- zatban utalás egy amerikai-olasz színészre, ként utal rájuk.
gela, Machoke, Parasect, Psyduck. mivel olasz akcentust adtak neki, a japán-
ban egy popénekesre utal, akiről a nevét
(Takuya) is kapta.

53. rész:

cím: Miau a hős The Purr-fect Hero


こどものひだよ!ぜんいんしゅうごう!
(magyarul: Gyereknap! Mindenki össze-
gyűlik!)

vetítés ideje: Japán: 1998. július 9.


Amerika: 1999. szeptember 11.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 48

- Amikor Meowth hősnek képzeli magát,


a japán és az amerikai (magyar) változat-
ban is ugyanúgy az angol neve jelenik meg,
továbbá öltözete elég egyértelmű utalás
Supermanre.

65. rész:

cím: Karácsonyi ajándékok Holiday Hi-Jynx


ルージュラのクリスマス (magyarul: Jynx
karácsonya)

vetítés ideje: Japán: 1998. október 5. - Jessie játéka, ami köré a bonyodalom
Amerika: 1999. december 11. szerveződik egy Acha Ningyou, ami Bruce
Lee-re hasonlít.
történet: A Rakéta Csapat csapdát állít a - A japán változatban a Mikulás neve
Mikulásnak, valamint Jessie elmeséli a Mi- bele van írva a csizmájába, az amerikai
kulás által okozott gyerekkori traumáját. (magyar) változatban viszont a képe van
Eközben Ash és csapata találkozik a Miku- belehímezve.
lás Jynx-szével, és segítenek neki hazajut- - Egy japán hagyományra tett utalás
ni. Ám a Rakéta Csapat megelőzi őket. benne maradt az amerikai változatban,
amikor Meowth befekszik egy kotatsu alá.
- Fény derül Jessie és James gyerekkorá- pokémonok: Meowth, Jynx (1. megjele-
nak egy részére. nés), Pikachu, Charmander, Squirtle, Star- - SPOILER: Az amerikai változatban (te-
- 1998. május 5-én akarták leadni Japán- mie, Staryuu, Goldeen, Psyduck, Lapras (1. hát a magyarban is) a Mikulás azért nem
ban, ami gyereknap volt, és egybeesett a megjelenés), Weezing, Ponyta. adja vissza Jessie megjavított babáját,
sorozat vetítési rendjével. Hogy ez miért mert nem hitt már benne, így nem tudta
hiúsult meg, arról a következő cikkben triviák: megközelíteni, a japán változat némileg
lesz szó. - Fény derül Jessie gyerekkorának egy logikusabb, hogy Jessiék már elköltöztek,
- Az epizód tartalmaz egy szabályos Mul- újabb részére. mire készen lett vele.
ti Harcot (azaz 4 pokémon küzd, és mind- - Az amerikai (magyar) változatban Jes- - Jessie engedi ki James Weezingjét.
nek más a gazdája), amit a 3. generációban sie olvassa fel a címet, míg a japánban Ash. - Amikor Jynx a Psyhullámot használja,
vezettek be. - A japán előzetes végén a „Mindenki az amerikai (és magyar) változatban a ne-
- Először szerepel olyan Meowth, ame- kapjon Pokémont” helyett „Mindenki kap- vét ismételgeti, a japánban pedig a Pszicho
lyik nem a Rakéta Csapaté. jon ajándékot” mond Ash. szót.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 49

A következő négy rész a Pikachu Shorts történet: Míg gazdáik elmennek, a poké- Csatangolás közben találkoznak a Mikulás- triviák:
és a Pokémon Chronicles tagjai, melyek monok lerombolják a karácsonyfát, majd sal és a beteg Stantlerével, akinek gyűjte- - Míg a Karácsonyi ajándékok részben
csak feliratosan léteznek magyarul: Pikachu leveri a biztosítékot is. De sikerül nek gyógynövényt. Ponyta húzta a Mikulás szánját, itt már
megmenteniük a karácsonyfát, amit végül Stantler teszi.
Pikachu’s Winter Vacation 1: Pikachu bebikáz. pokémonok: Pikachu, Togepi, Chikorita,
Bulbasaur, Heracross, Vulpix, Poliwag, Psy-
cím: Karácsony este Christmas Night pokémonok: Pikachu, Togepi, Squirtle, duck, Squirtle, Stantler. Pichu & Pikachu’s
クリスマスであそぼ! (magyarul: Játsszunk Bulbasaur, Vulpix, Psyduck, Ponyta, Jigg- Winter Vacation 2001 1.
karácsonyosat!) lypuff. zene: japán opening: Asobizumu Sengen,
japán ending: Kurisumasu Ivu, amerikai cím: Delibird dilemmája Delibird’s Dilem-
vetítés ideje: Japán: 1998. december 22. zene: japán opening: Fuyuyasumi Fan opening/ending: Pokémon Holiday Rap. ma デリバードのプレゼント (magyarul:
Amerika: 2006. november 25. Club, japán ending: Karafuru Fuyuyasumi, Delibird ajándéka)
amerikai opening/ending: Pikachu’s Win-
ter Vacation. vetítés ideje: Japán: 2000. december 22.
Amerika: 2006. június 17.
triviák:
- A Pikachu’s Winter Vacation 2 japán történet: Pikachuék lehógolyóznak egy
címe megegyezik ennek a résznek az angol Delibirdöt az égről. Majd feldühítenek egy
címével. Skarmorit, ami gyorsan kiírja a történetből
- Az amerikai változatban hőseink Oak Meowth-t és Wobbafettet. Kiderül, hogy a
professzor kunyhójában vannak, a japán pórul járt Pokémon ajándékokat próbált
változatban nem utalnak rá. kiszállítani. Pikachu csapata segít neki ös�-
szeszedni a szétszóródott ajándékokat.
Pikachu’s Winter Vacation 2:

cím: Stantler kis segítői Stantler’s little


helpers クリスマスの夜 (magyarul: Kará-
csony este)

vetítés ideje: Japán: 1999. december 22.


Amerika: 2004. november 23.

történet: Hőseink álomra hajtják fejüket


karácsony este, ám a pokémonjaik nem.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 50

pokémonok: Delibird (1. megjelenés), (1. megjelenés), Tentacool, Tentacruel, - Ashnek látszik a karja, Brocknak pedig a
Pikachu, Totodile, Cyndaquil, Togepi, Qwilfish (1. megjelenés), Dratini, Lapras. haja, de Misty egyáltalán nem jelenik meg.
Chikorita, Bulbasaur, Geodude, Noctowl, - A hósnorlax szája belül rózsaszín, ami
Psyduck, Meowth, Wobbuffet, Skarmory, zene: japán opening: White Dance, japán nehezen összeegyeztethető a hó egyik
Gloom, Aipom, Stantler. ending: Mō Sugu Santa ga Yattekuru!, sajátosságával, nevezetesen azzal, hogy
amerikai opening/ending: Pokérap GS. fehér.
zene: japán opening: White Dance, japán
ending: Mō Sugu Santa ga Yattekuru!, triviák: Véget értek az elemzések, ha ezek
amerikai opening/ending: Pokérap GS. - Részben a Fagyi a hóember című törté- után Pokémont néznétek, feliratosan az
neten alapul (amikor egy kalapot adnak a Animecenteren, Superion fansubsnál és
triviák: hóemberre, és életre kel). Animefordításokon, szinkronosan pe-
- Csak Pokémonok szerepelnek, plusz a dig indavideón találjátok őket. Továbbá
Mikulás. elolvashatjátok a Nagy számok évének
következő és egyben utolsó felvonását,
Pichu & Pikachu’s amiben a betiltott Pokémon részekről esik
Winter Vacation 2001 2. majd szó.

cím: Snorlax hóember Snorlax Snowman


ホワイトストーリー (magyarul: Fehér tör- Források:
ténet) wikipedia.org
http://rajzfilmovezet.blogspot.
vetítés ideje: Japán: 2000. december 22. hu/2015/04/pokemon-anime-magyar-
Amerika: 2006. június 17. orszagi-tortenete-rtl.html
történet: Pikachuék hóembert építenek, animeaddicts.hu
Totodile a legnagyobbat, ami végül hós-
http://pokemonanimex.minden-
norlax lesz, és este életre kel, hogy egyen
egy almát. A mese végére egy örvénybe kilapja.hu/html/23052943/render/
kerülnek. pokemon-filmek
pokemon.wikia.com
pokémonok: Seel, Dewgong, Psyduck, bulbapedia.bulbagarden.net
Chikorita, Togepi, Geodude, Pikachu, Cy-
http://www.top10hq.com/
ndaquil, Bulbasaur, Totodile, Magikarp, top-10-fastest-pokemon
Wooper, Mantine, Horsea, Seadra, King-
dra, Remoraid (1. megjelenés), Chinchou

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 51

A Tsukino Talent Production


Írta: Jucuky
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - bemutató 52

A seiyuuk egyéb munkái kapcsán érin- Amikor 2016 végén bejelentették, ják a tagokat, történetet, személyiséget rorzenéiről ismert, és néha áthangszerel
tettem a fiktív idolcsapatok témáját. Az hogy a Tsukiuta után a Tsukino Talent Pro- adnak nekik, abszolút létezőként tekintik egyes Visual Kei dalokat. Itt a januári ido-
egyre népszerűbb jelenség egyik legismer- duction másik négy idolcsapata is saját TV őket és mindezt megkoronázva muzikális lok zenéit menedzseli. Nijihara Peperon a
tebb képviselője a Tsukino Talent Produc- sorozatot kap, talán sokakban felmerült seiyuuket szerződtetnek, akiket bevon- japán youtube, a Niconico egyik producere
tion, aminek az együttesei a 2016 nyarán a kérdés, hogy mi köze egymáshoz a két nak a banda reklámozásába koncertekkel, civilben, a Tsukiuta szériában a februári
futott Tsukiuta és a 2017 őszén megjelent műnek. műsorokkal és természetesen mindenféle idolok zenéjéért felel.
Tsukipro The Animation avagy röviden Pro- A seiyuuk munkásságát bemutató cikk- lemezekkel. A seiyuuk az adott univerzum-
Ani című sorozatokban is bemutatkoztak. ben egy fél bekezdésben értekeztem az ban valóban idolbandaként viselkednek, Yuuyu több műfajban is alkotott már,
Azonban nem csak ez a két széria köthető egyre népszerűbbnek bizonyuló fiktív idol- mintha mi sem lenne természetesebb tapasztalt BMS használó és ő is szívesen
a nevükhöz, ennél sokkal kiterjedtebb csapatokról. Azok kedvéért, akik esetleg annál, hogy együttest alapítottak. Ebbe a hangszerel át dalokat. Magának Hatsune
munkát folytatnak. A Tsukiuta és a ProAni nem olvasták, röviden összefoglalva, a fik- vonulatba illik bele a Tsukino Talent Pro- Mikunak is írt zenét, itt pedig a márciusi
kapcsán ezt próbálom bemutatni, illetve tív idolcsapatok nem mások, mint kitalált duction munkássága is. idolokért felelős. ChouchouP az áprilisi
azt, hogy ez a két sorozat hogyan kapcso- idolbandák valóságos zenei karrierrel. A idoloknak ír zeneműveket, legismertebb
lódik egymáshoz. kiadók létrehozzák a bandákat, megalkot- A kiadót 2000. január 1-jén alapították dala az „E? Aa Sou.” címet viselő alkotás.
meg, de igazi hírnévre évekkel később tett
szert, a Tsukiuta sorozat indulásával. Nem
csak az idolok, de a kiadó is kapott egy ér-
dekes háttértörténetet. E szerint a vállalat
elnöke az eléggé titokzatos Tsukino Miko-
to. Róla annyit lehet róla tudni, hogy gaz-
dag, befolyásos és remek kapcsolatokkal
rendelkezik. Erős személyiség, jó viszonyt
ápol az idoljaival, és néha saját maga kom-
ponál nekik dalokat. Ez remek sztori, azon- ChouchouP - E? Aa Sou
ban mi a helyzet a valósággal? A következő
sorokból ez is ki fog derülni.

A Tsukiuta sorozat 2012-ben kez-


dődött és hivatalosan a Vocaloid család
tagja, hiszen a zenéket igazából a Voca-
loid zeneszerzői írták. Ők a csapattagok
producerei, mindegyikük egy fiút és egy
lányt menedzsel. Satsuki ga Tenkomori
DJ és szabadúszó zenész, a december havi
TsukiPro Chanel 1. évad TsukiPro Chanel 2. évad idolok dalírója. Machigerita főleg a hor- ChouchouP - End of the World

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 53

Nem egy jól ismert producer, aki főleg a az adott szereplőtől, amiből sok
jazz és a ballada műfajaiban alkot szívesen, mindent megtudhatunk az illető
és gyakran használ hegedűt és zongorát a hölgyről vagy úrról. Ezt követték
dalaiban. A májusi idolok zenéjét szerzi. A a férfi duett CD-k, amik a mono-
júniusi idolok zeneszerzőjének, Yuyoyup- lóg CD-k mintáját követték, csak
pe-nek a rock és a metal a kedvenc mű- ezúttal a dal mellett történeti
faja. Már 2008 óta alkot, és dalai közül a rész volt a két úrral a főszerep-
Leia Hatsune Miku 2013-as Mirai címet ben. Az azóta eltelt időben több,
viselő koncertjén is felhangzott. Hitoshizu- Six Gravity Fluna a két férficsapatot középpontba
ku×Yama△ valójában két személyt takar: helyező CD látott napvilágot és
Hitoshuzuki a férfitagja a csapatnak, míg ez fektette le a Tsukiuta univer-
Yama△ a nő. Az ő dalaikat a júliusi idolok maga nem ír dalszövegeket, ezért gyakran zenéiről ismerik. Az egyedi hangszeres zum alapjait. Ezekből a CD-kből ismerhet-
éneklik. UtataP vagy közismertebb nevén dolgozik együtt tehetséges szövegírókkal. textúrák, a hangeffektek használata, a tük meg a tagok egymáshoz való viszo-
t.Komine szintén egy népszerű zeneszer- Az augusztusi idolok dalai köthetőek a dalok harmóniája valamint a részletekre nyát, a munkához való hozzáállásukat és a
ző, ráadásul ő hivatásos zenész. A saját nevéhez. A szeptemberi idolok producere való hatalmas figyelem egyedi hangzást magánéletük egy-egy szeletét.
munkáját „hangtervezésnek” definiálja, John-san, vagy civil nevén Takizawa Akira. ad a zenéjének. Ahogy az a lemezekről kiderült, a fiúk
az egyik vezető Vocaloid zeneszerző. Ő Mivel róla még lesz szó a későbbiekben, Japánban már befutott sztároknak szá-
most legyen elég annyi, hogy nem csak ír Jelen pillanatban négy csapat alkotja a mítanak, fényesen felfelé ívelő karrierrel.
dalokat, hanem saját lemezt is adott már szériát. A Six Gravity és a Procellarium a A Six Gravity élén az egyetemista Mutsu-
ki. két férficsapat, a Fluna és Seleas pedig a ki Hajime áll, avagy a fekete király, akit
két női. Kezdetben minden hónap kapott Toriumi Kousuke szólaltat meg. A hűvös
Az októberi idolok dalait takamatt írja. egy férfit és egy nőt, akik Drama CD for- eleganciával és veszedelmes vonzerővel
Kikuot, aki a novemberi idolokkal dolgo- mátumban mutatkoztak be. A lemezeken bíró fiú a január hónapot szimbolizálja és
zik, kissé sötét hangvételű, mégis pompás a dalok mellett egy hosszú monológ volt egyfajta apafigura a csapat életében, aki
szerető szigorral igazgatja a fiúk
útját, miközben állandóan próbál
jobb csapatvezetővé válni.
A Procella frontembere a
novembert szimbolizáló Shimot-
suki Shun, a fehér démon, őt
Kimura Ryohei kelti életre. Igazi
egyéniség, akinek minden meg-
mozdulása aranyat ér, mindig
színt visz a jelenlétével az életbe.
John-san és Terashima Junta Procellarum Seleas

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 54

zuka, Ootsuba Yuuka, Fukuhara Kaori és szépséges zenés videókat kezdett kiadni
Kurosawa Tomoyo. az éppen aktuális lemezekhez. És ezek
A készítők szeretik párokba osztani mellett megalakította a Side bandákat.
a szereplőket, hiszen nem csak a fiúk és
lányok vannak kettesével, hanem a csapa- A Tsukiuta széria sikere ösztönözte arra
tokon belül is meg lehet találni ezeket a a Tsukino Talent Productiont, hogy újabb
partnerkapcsolatokat. Sőt, a lányok és fiúk együtteseket hozzon létre a Tsukiuta
kapcsolata sem csupán a hónappárokra mintájára. Természetesen itt sem maradt
korlátozódik. Kisaragi Koi a Six Gravityből el a háttértörténet, ami szerint 2015-ben
és Kisaragi Ai a Flunából testvérek, közeli a TsukiPro egy meghallgatást írt ki együt-
barátságok alakultak a négy csapat tagjai tesek számára és ezen a SOARA nevű, is-
között, illetve Tsubaki, akárcsak Shun, ha- kolásokból álló együttes, illetve a Growth
talmas rajongója Hajimének, és ugyancsak nevű banda nyert. Kezdetben Side S és
tagja annak a bizonyos fanklubnak. Side G néven futottak, később ők lettek az
ALIVE széria. A SOARA kicsit populárisabb
Romantikus viszonyok viszont sehol irányba visz minket, hiszen fülbemászó,
A női csapatok kicsit mások, hiszen a fi- nincsenek az univerzumban, így a szerel- könnyed dallamok csendülnek fel az előa-
atal hölgyek Holdon élő Istennőtanoncok, mesebb lelkületű nézők sajnos itt hop- dásukban.
és az idolkodás csak egy része a tanulmá- pon maradnak e
Mutsuki Hajime és Shimotsuki Shun nyaiknak, aminek a végén dől el, hogy a ta- tekintetben. Azt,
noncokból ki lesz a legméltóbb arra, hogy hogy anime készül
Egészen különleges képességek birtoká- az új Holdistennővé váljon. Sajnos a lányok a szériából 2014
ban van, remekül átlátja az élethelyzete- vonala jóval kevesebb figyelmet kap, mint végén jelentették
ket, hihetetlenül titokzatos és hatalmas a népszerűbb fiúké, ezért az ő közös törté- be, azonban már
Hajime-rajongó. Olyannyira, hogy állandó- netük kevésbé kidolgozott és bizony nehe- akkor közölték,
an kétértelmű megjegyzésekkel bombáz- zen összeegyeztethető a fiúk mindennapi hogy bizony 2016-
za Hajimét, belépett a hivatalos Hajime életét bemutató ívvel. ig várni kell erre.
FanClubba, a szobájában pedig pikáns kis A Sales vezetője a novembert megjele- Ám addig sem
titkot őrizget imádottjával kapcsolatban. nítő hölgy Tendouin Tsubaki, aki Uesaka maradtunk Tsuki-
Az együttesekben a fent nevezett urakon Sumire hangján szólal meg, míg a Fluna uta nélkül, hiszen
kívül olyan seiyuuket hallhatunk, mint Aoi élén a januárt jelképező Hanazono Yuki a lemezek és CD-k
Shouta, Ono Kensho, Kondo Takashi, Ka- áll, akinek Imai Asami kölcsönzi a hangját. mellett folyama-
kihara Tetsuya, Hatano Wataru, Masuda Mellettük szerepel a szériában Kanemoto tosan újabb illuszt-
Toshiki, Kaji Yuuki, KENN, Hosoya Yoshi- Hisako, Mako, Ookubo Rumi, Nonoka Ai, rációkat kaptunk,
masa vagy Maeno Tomoaki. Uchiyama Yumi, Satou Rina, Ishigami Shi- valamint a kiadó

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 55

A banda vezetője és a dalok írója Oohara


Sora. Erős és élénk fiatalember, aki hajla-
mos előbb cselekedni, mint gondolkodni.
A szülei zeneszerzőként dolgoznak, ezért
nem meglepő, hogy a zene szeretete vé-
gigkísérte a gyerekkorát.
A Growth a különlegesebb dallamvi-
lág iránt érdeklődőknek nyújthat néhány
kellemes percet, hiszen ők mindig valami
nagyon érdekes, nem mindennapi dallal
állnak elő, amit megkoronáz a szöveg.
A Growth frontembere Eto Kouki, egy
jóképű, karizmatikus fiú, amolyan herceg
típus. Szorgalmas, komoly és célratörő,
ez pedig a Growth kiváló vezetőjévé teszi.
Gazdag családból származik, ám egy ideje Nogami Shu és Nakamura Shuugo Kuga ikrek (seiyuuk a bal oldali képen)
egyedül él, éppen ezért nem afféle ifiúr
benyomását kelti. a SolidS vezetője és producere is egyben, ikreket. Régen egy csapatban volt Shikivel dalokat, annak ellenére, hogy mindketten
A fiú igencsak ért a házimunkához és aki a benne rejlő szenvedélyt hűvös visel- és azóta is nagyra becsüli a barátságukat. dolgoznak dalszerzőként is, ahogy Eguchi
szakképzett szakács, ráadásul ő fedezte fel kedéssel palástolja. Ő már a SolidS meg- Érdekesség, hogy míg a Tsukiuta széri- Takuya és Takeuchi Shunsuke sem csa-
a Growth lelkét, Fujimura Mamorut, aki a alakulása előtt is idolként dolgozott, de ába inkább tapasztalt hangszínészeket kér- pott fel másodállásban TsukiPro dalszer-
zenét írja a csapatnak. Az árva fiú, annak konfliktusba keveredett a korábbi banda- tek fel, addig ezekben az együttesekben zőnek. Az Alive széria és a SolidS számait
ellenére, hogy vér szerinti családja nincs és társaival, ami a feloszlásig fajult. Mielőtt több fiatal tehetségnek adtak lehetőséget John-sannak köszönhetjük, aki a TsukiPro
sokáig munkanélküli volt, megőrizte a jó- a SolidS tagjaként újra debütált a Tsukino a bizonyításra, így Furukawa Makoto, Ono egyik vezető menedzsere lett az elmúlt
kedvét és vidámságát. Egészen különleges tehetségkutató egyik névtelen alkalma- Yuuki, Murata Taishi, Saito Soma, Yamas- években. Ő, mint korábban jeleztem, Tsu-
világnézettel rendelkezik, és ez tükröződik zottjaként kereste a kenyerét. 2016 nyarán hita Daiki vagy Hanae Natsuki mellett kiuta dalszerzőként kezdte, viszont mos-
a zenéjében is. Kouki nem csak a bandában mutatkozott be a Q, azaz a QUELL, akiknek szép számmal olvashatóak kezdők nevei. tanra majdnem teljes egészében a Tsuki-
adott neki helyet, de az életében is azzal, a balladáit gazdag érzelmekkel és letisztult Toki Shunichi, Nogami Sho, Nakamura Prora és a három együttesére koncentrál.
hogy befogadta a lakásába. dallamokkal lehetne jellemezni. Izumi Shu Shuugo, Sawachiro Chiharu, Yamaya Persze a Tsukiuta szériát sem hagyta sor-
vezeti a négytagú együttest. Egy meglehe- Yoshitaka és Umehara Yuuichirou ezen sára, hiszen továbbra is az ő dalait énekli
Szintén 2015-ben kezdődött az SQ szé- tősen nyugodt, megbízható fiatalember, feltörekvő tehetségek táborát gyarapítja. a Procellából Yoru és a Seleas-ből Akane,
ria története. Ebből az S az a SolidS nevű leszámítva életének azt a pontját, mikor A bandák alakulását szintén remek ő írta a Tsukiuta egyik endingjét és részt
csapat. Ők a vagányabb, belevalóbb, kissé – használjuk ezt a kedves szót a magához történetek kísérik, azonban nyilván nem vett a Tsukiutát lezáró közös dal, a Tsuki no
rockosabb hangzásvilágú dalok kedvelőit rabolta helyett - befogadta a Mamoruhoz Toyonaga Toshiyuki és Terashima Jun- Uta megírásában. A QUELL zenéjét Hama
vonzhatják a zenéjükkel. Takamura Shiki hasonlóan árva, Szapporóból származó ta, Sora és Mamoru seiyuui írják ezeket a Takeshi szerzi.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 56

Mint ebből is látható, a fiktív idolcsapa- és a Growth esetével, ahol meghallgatás Eishin például játszott a Nanbakában csak a dalokat írja és nem a történetet. A
tok rajongói egyfajta alternatív valóságban útján választották ki a seiyuuket, itt valódi vagy a Tsuki ga Kireiben, Ichikawa Taichi két főszereplőnek Shimazaki Nobunagát
léteznek. Tudják, hogy John-san és Hama tehetségkutatásról volt szó és nem csak a a tavaszi szezonos Kabukibu! főszerepét és Minase Iorit kérték fel.
Takeshi írja a zenéket, mégis elfogadják, rajongók kedvéért szőtték bele a bandák kapta meg, Inoue Yuuki a nyári szezonos
hogy a ProAni világában ez nem így van. sztorijába ezt a történeti szálat. Tehetsé- Tenshi no 3P! című sorozat főszereplőjét És akkor, ahogy ígértem, térjünk rá az
Azt is tudják, hogy egyik idolcsapat sem ges fiatalok jelentkezhettek, és közülük szólaltatta meg és Tokutake Tatsuyát a animékre. Az indulás előtt nem volt biztos,
létezik a valóságban, de mikor elmennek jelölték ki, kiknek szeretnének esélyt adni nyáron futott MAPPA széria, a Kakegurui hogy különálló szériaként kezelik őket,
egy-egy seiyuuk adta koncertre, akkor ők a debütálásra a Tsukipro Music Grandprix címszerepére kérték fel. Ebben a projekt- vagy belekötik az univerzumba, és egyfaj-
a SOARA vagy a Growth koncertjére men- 2016 nevű rendezvényen. 13 fiúra esett ben három banda található, ők nem má- ta spin-offként jelentetik meg, ám az első
nek és a seiyuuk is abszolút úgy kezelik ma- a választás, ám időközben csak 12-en let- sok, mint a Rigel, a Regulus és a Sargas. rész világossá tette, hogy az utóbbi mel-
gukat, mint a SOARA és a Growth tagjait a tek és ez a lemorzsolódás bizony nem is lett döntöttek a készítők, így nem tudok a
TsukiPro égisze alatt. csoda, hiszen elég kemény feltételeket Végül, de nem utolsó sorban itt a The Tsukiuta nélkül beszélni a ProAniról.
Hogy a Side csapatok is animét kapnak, támasztottak a srácok felé. Rendszeresen Wizard of Twins: Lico & Gli, ami a Glico
az 2016 decemberében derült ki és nem is megkérdezik a közönséget, hogy kiket nevű, nasikat gyártó céggel való együtt- Azzal egy időben, hogy kiderült, hogy a
vártak sokat a megvalósítással, hiszen már szeretnek a legjobban, és aki nem kerül be működés keretén belül valósult meg. Tsukiuta a 2016-os nyári szezonban debü-
az őszi szezonban láthatjuk őket. Mielőtt a top 10-be, egy darabig nem folytathat A történet két főszereplője a varázsló tál, azt is bejelentették, hogy a két lánycsa-
azonban kicsit beszélnék a sorozatokról, zenei tevékenységet. Ennek az állandó ver- ikerpár Lico és Gil. Eredetileg kabalafigu- pat itt nem fog fontosabb szerephez jutni,
még tartozom két TsukiPro projekt bemu- senyhelyzetnek és nyomásnak az ellenére rának szánták őket, de mostanra egészen illetve, hogy minden résznek más karakter
tatásával. úgy néz ki, hogy a résztvevő seiyuuk karri- szép kis háttértörténetet kaptak, és újabb lesz a főszereplője, így az együttesek tag-
A GEKIDAN ALTAIR széria is tehetség- erje szépen lassan beindul, hiszen többen karakterekkel egészítették ki a sztorit. A jainak történetén keresztül rajzolódik ki a
kutató volt, azonban ellentétben a SOARA is szerepeltek már animékben. Fudemura TsukiPro a többi szériával ellentétben itt két férficsapat közös meséje.

Brigel Regulus Sargas Lico&Gli

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - 57

szítették, akik már ismerik észre, azok, akiknek ez volt


a szériát és nem csak a fi- az első alkalmuk találkozni
úkat, hanem az Istennőket a Tsukiutával, elég vegyes
is. Sok, pusztán az animét érzésekkel álltak fel a
ismerő nézőnek kifejezet- sorozat elől. A ProAni a
ten zavaró volt, hogy így 2017-es őszi szezonban
keverték bele a lányokat, követte a testvérsorozatát
illetve a velük járó termé- és már a megjelenés előtt
szetfeletti vonalat. Persze elég sok információt lehe-
az érem másik oldala, hogy tett tudni róla. Az alkotást
egy 12 részes sorozatba a Pierrot stúdió helyett
elég nehéz azt a rengeteg a Yowamushi Pedal című
órányi CD-anyagot belesű- biciklis shounen sport
Altair seiyuuk sorozat írójának másik Soara
ríteni, ami a négy csapat
fennállása óta született, művét, a boszorkányos
Ez első hallásra adott némi aggodalomra így nyilván dönteni kellett, kiket szeret- romantikát középpontba helyező Majimoji életre, hiszen a korábbi, a seiyuuk közre-
okot, nehogy a monológ CD-ket animálják nének elsősorban megszólítani, a készítők Rurumót és az amnéziás lányról mesélő működésével lezajlott koncerteken felvett
meg, de szerencsére a készítőket sem ej- pedig úgy döntöttek, hogy a biztos vásár- Isshuukan Friends-t adaptáló PRA és az AZ hanganyagot használják az anime koncert-
tették a fejére, így inkább a csapat CD-k te- lóknak kedveskednek ezúttal. Ugyanakkor, Creative stúdió animálja. A sorozat vezető részeinél. Az anime másik különlegessége
matikáját követték, miszerint egy vagy két ami nagy erénye a műnek, hogy két, sze- rendezője Motonaga Keitaro, a rendező az, hogy úgynevezett valós idejű, tehát ami
karakter volt ugyan a főszereplő, de a töb- rethető tagokból álló bandát mutat be, Matsumura Juria lett, és nem más állítja a mi időnk szerint ősz, az az animében is
biek is részt vettek az eseményekben, amit akik érezhetően közel állnak egymáshoz, össze, mint a Koe no Katachi (AniMagazin ősz. A konkrét történet az első részben vá-
a két együttes közös nagykoncertjére épí- és azonnal egymás segítségére sietnek, ha 38.) kitüntetett forgatókönyvírója, Yoshi- zolódott fel. Akárcsak a Tsukiuta esetében,
tettek. Sajnos a jól kitalált alapkoncepció úgy látják, ez szükséges. A családias han- da Reiko. A Tsukiutával ellentétben itt itt is egy koncertre fűzik fel a sorozatot,
ellenére nem mindegyik szereplőnek ju- gulat és baráti rivalizálás egy olyan légkört nem egyes karakterek, hanem a bandák méghozzá a Boudokanban zajló kétnapos
tott ugyanannyi képernyőidő, és volt, akit teremtett, ami a nézőket is szinte a Tsukiu- együtt kapják meg a részek főszerepét. nagykoncertre. Az első napon a Tsukiuta
kevésbé ismerhettünk meg a többieknél. ta csapat részévé tette. Zenés sorozathoz Mindegyik bandának három rész jut, va- négy csapata, míg a második napon fősze-
Aztán a sorozat a CD-ken bemutatott szak- méltón több dal hangzott fel a sorozatban lamint négy openinggel és csapatonként replőink lépnek fel. Ezzel és Hajime, illetve
mai és magánélet egyensúlyát kicsit felbo- és néhány CD-dallam is felcsendült. Az három endinggel is büszkélkedhet, tehát Shun megjelenésével megteremtették a
rította, hiszen egy részében voltak ugyan ending minden rész végén változott, így összesen 16 dalt fognak bemutatni. Az két sorozat közötti kapcsolatot. A szóban
szakmai kihívások, de egy másikban inkább összesen 12 dalt hallgathattunk meg, az openingek, illetve a koncertrészletek a forgó TsukPro live egyébként, mint ahogy
a nyugisabb, eseménytelenebb slice of life utolsó rész végén pedig a két csapat közös Tsukiutához hasonlóan CG-vel készülnek, fentebb írtam, a való életben is létező
dominált a természetfeletti résszel kiegé- dala, a Tsuki no Uta zárta le a művet. Ös�- de a SOARA hangszeres részeinek az el- esemény. 2018-ban immár harmadik alka-
szülve. Ez volt a másik nagy bökkenő. A szességében, mint a CD sorozatok isme- készítésében igazi zenészek segítettek. A lommal rendezik meg a főszerepet játszó
sorozatot érezhetően inkább azoknak ké- rője én elégedett voltam, de úgy vettem közönséget pedig a valódi rajongók keltik seiyuuk közreműködésével.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 58

Quell Soara & Growth

Ami nagyon érdekesnek bizonyult az felveszik egy család érzetét. A másik, ami-
első részek alapján, hogy jó pár jelenet- re érdemes egy pillantást vetni, az szintén Soara album Growth album
ben utaltak arra, hogy valóban a mi időnk a QUELL részében a nyilvános felvétel. A
szerinti jelenbe tették a szereplőket. Ez Sunshine City Ikebukoróban egy valóban életükre koncentrálnak, és máshova rejtik het az egész, hiszen eddig annyiról szólt az
legjobban a SOARA részében figyelhető létező helyszín és ezek a nyilvános felvé- a múltat. A Tsukiutára és a TsukiPróra is ér- anime, hogy néhány csinos idol eléldegél
meg. Ahogy az a bemutatkozásnál is kide- telek sem ritka események, amiken szíve- vényes, hogy a dalok és a történeti részek együtt, míg az univerzum szerelmeseinek
rült, Nozomu és Ren egy évvel fiatalabbak, sen részt vesznek a fanok. Itt azonban azt nagyon egymásra épülnek, hovatovább sokkal többet mondanak egyes jelenetek,
mint a másik három tag, így bár középisko- láttuk, hogy voltak ugyan érdeklődök, de sokszor a dalok önmagukban megállnak dalok, utalások. A Growth esetében pedig
lában találkoztak, volt egy tanév, amikor a nem olyan magas számban. Ez két dolgot történetként. Ez nyilvánvalóan igaz az tovább is mentek a készítők a finom, dalos
három nagy egyetemista volt, a két kicsi jelenthet: az animátoroknak nem volt több animére is. Mindkét dalszerző osztott meg ráutalásoknál. A ZIX nevű, kéttagú együt-
pedig a középiskolát gyűrte. Az animében néző megrajzolására idejük vagy ezzel is je- olyan kulisszatitkokat a nézőkkel, ami azt test a rajongók jól ismerhetik a Drama CD-
Rent és Nozomut egyetemistaként ismer- lezni akarták, hogy az éppen csak szárnyait engedi sejtetni, hogy a dalok megírásakor kről. A fiúk sokáig egy cégnél dolgoztak a
hetjük meg, szóval ők tavasszal valóban bontogató QUELL és annak is a három, abszolút figyelembe vették az együttesek három Growth taggal, mielőtt azok megis-
elballagtak a középiskolából. idolszakmában tapasztalatlan tagja nem múltját és jelenét is. A SOARA „Friend” merkedtek volna Mamoruval és csatlakoz-
Ugyanilyen érdekes jelenet bukkan fel a tud magának egyelőre jelentősebb rajon- című endingje például egy az egyben fel- tak volna a TsukiPróhoz. Azok, akik nem
QUELL részében. A QUELL a legfiatalabb a gótábort. A Growth részében, mikor Kouki idézi azokat az időket, amikor a SOARA hallgatták meg a CD-t, nem biztos, hogy
négy csapat közül, alig egy éve jelentették megjegyezte, hogy két éve alakultak, való- tagjai egy középiskolába jártak, és amikről pontosan tudták hová tenni a két random
meg csak az első kislemezüket. Míg a má- ban így igaz, hiszen, ahogy írtam is, 2015- a CD történetek is szólnak. Hama Takeshi fiút és azt a tényt, hogy Koukiék régi isme-
sik három csapat esetében érezhető volt, ben debütáltak. azt fogalmazta meg, hogy Shu dalai a sze- rősként üdvözölték őket.
hogy ők valóban összeszokott társaság, Sajnos vagy nem, a valós idő azzal is mélyiségének változását tükrözik. Ahogy
régi ismeretséggel, könnyed évődésekkel, jár, hogy megint inkább az univerzum egyre közelebb kerül a QUELL tagokhoz, Ugyanígy, bár a karakterek alapvetően
addig a QUELL négy tagja között kissé rajongóinak kedveznek a feldolgozással. úgy lesznek a szerzeményei vidámabbak, jól kidolgozott, érdekes karakterek, ezt
óvatos viszonyok vannak, annak ellenére, Ahelyett, hogy bemutatnák a csapatok és pozitívabbak. Így a csak az animét isme- nem biztos, hogy a nézők egy része így
hogy kedvelik egymást és egyre inkább alakulását, inkább a mindennapi, közös rőknek felületesnek vagy unalmasnak tűn- fogja találni.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - bemutató 59

Mindegyik reménybeli bálványnak megvan meg egyébként a sorozatban, hanem más falatokat, így az sem egészen volt véletlen, rák, amiket a SolidS csapatvezetőjét játszó
a maga története, személyisége és moti- apróságok is közelebb hozták egymáshoz hogy Ryouta a palacsintákról értekezett Eguchi Takuya személyesen tervezett, és
vációja. Számomra ezek a fiúk izgalmasak, a valóságot és a fikciót. A második, SOA- a műsorban, mint a nap fénypontja. Az amit a QUELL-ben Horimiya Eichit játszó
sokrétűek, változatos múlttal. Viszont, RA-val foglalkozó részben és a negyedik, egyetlen különbség, hogy az igazi műsor- Nishiyama Koutarouval vezet.
mivel az anime készítői feltételezik, hogy Growth-ról szóló epizódban is feltűnt ban a SOARA-t kétfelé szedték: Toyonaga Ha valaki beleszeretett ebbe a világba,
a nézők tisztában vannak, milyen múltat Tsukipro Channel egy valóban létezett, Toshiyuki és Ono Yuuki vezette az egyik és két anime sorozat meg a temérdek CD
hagytak szereplőink a hátuk mögött, nem két évados televíziós műsor volt, amit a részét, míg Furukawa Makoto, Murata Ta- nem lenne elegendő számára, annak van
sok hangsúlyt fektetnek arra, hogy mé- seiyuuk vezettek. Az első évadban az Altair ishi és Sawashiro Chiharu a másik részét. A egy jó hírem. 2017-ben került ugyanis pi-
lyebben bemutassák őket. Ez megint csak bandák mellet csak a Growth és a SolidS QUELL rádió ilyen formában nem létezik acra a Tsukino Paradise avagy Tsukipara
azzal jár, hogy míg ezeknek ismeretében kapott szerepet, míg a másodikban már a valóságban, de a tavaly téli, SQP nevű című mobiltelefonos játék, amiben az ös�-
a nézők apróbb dolgoknak is nagyobb je- a SOARA és a QUELL is csatlakozott. Ott, eventen volt egy szegmens, ami nagyon szes férficsapat szerepel és a ma divatos
lentőséget tulajdonítanak és színesítik a akárcsak az animében, levelekre válaszol- hasonlított az ebben a részben látható ritmusjátékok menetét követve minden
karakterekről kialakult képet, addig kívül- tak a fiúk, illetve kötetlen beszélgetést rádióhoz. Ugyancsak egy seiyuukhöz kötő- szereplőt összegyűjthetünk magunknak
állóknak nem sokat mondanak, és üresnek, folytattak, és még a ruhájuk is ugyanaz dő és a valóságra utaló pillanat volt, mikor csinos kártyákon.
sokszor jellegtelennek láthatják a fiúkat. volt, mint a részekben látható öltözet. Sora szobájában feltűntek az Oreiya című
Még egy kicsit kitérnék a grafikára, Yamashita Daiki híresen szereti a finom műsor szimbólumainak számító plüssfigu- Remélem sikerült egy kicsit jobban
mert hát egy animációs sorozatnak az bemutatnom a Tsukino Talent Production
alfája és omegája a küllem. Nem tudok munkásságát és rajtuk keresztül azt, hogy
senkinek sem KyoAni vagy MadHouse mi- bár itt fiktív idolcsapatokról beszélünk,
nőséget ígérni grafikai téren, de ahhoz ké- mégis mennyi munka áll egy-egy ilyen ban-
pest, hogy ezt a sorozatot egy viszonylag da megalkotása és működtetése mögött.
kis stúdió animálja, meglepően szép nagy-
részt a látvány, főleg a közeli képeken. Az Terashima Junta és Eto Kouki
openingben látható CGI is a kellemesebb
fajták közül való, és egy másik idolos CGI-
hoz képest meg egyenesen mestermun-
ka. Zenei téren abszolút hozza az eddig
megszokott minőséget. A két zeneszerző
szívét-lelkét beleadta az együttesek mu-
zsikájába és abszolút hozzák a korábban
megszokott dallamvilágot, így aki eddig
szerette a bandák dalait, annak biztosan
tetszeni fognak az anime zenéi is.
Nem csak a TsukiPro live és a fent
említett, valós idejű utalások jelentek

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 60

Ha nem seiyuuk, akkor...? 2. rész


Írta: Jucuky
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - seiyuu 61

Folytassuk tehát az előző részben ta a pályáján. Mára megbékélt a hangjával A többszörösen kitüntetett Hanazawa ontja magából a jobbnál jobb lemezeket
megkezdett témát, miszerint a hangszí- és örül, ha örömet szerezhet a rajongóinak Kana nem véletlenül lett Japán egyik ked- és mutatja be a látványosabbnál látványo-
nészek milyen változatos pályát tudhatnak vele. Saját zenei albumai mellett több ani- venc színésznője, hiszen a bájos hölgye- sabb koncerteket. Ugyanez igaz az Ono
maguknak. A korábbi számban volt szó az me betétdalát adta elő. Énekelt például mény, ha nem lenne elég, hogy színészke- Daisuke és Kamiya Hiroshi párosra, akik
újságokról, rádiókról és egyéb műsorok- a Kimi to Boku sorozatban, ő szerezte Ya- dik és rádiózik, bizony énekel is, méghozzá szintén évek óta jelen vannak a zeneipar-
ról. Most beszélni fogok a zenei karrierről, mamoto Soubi két Kono Danshi művének nem akárhogyan. 1995-től jelen van a szó- ban és számtalan albummal örvendeztet-
a seiyuu formációkról és a színészetről. a főcímzenéjét, hozzá kötődik a Hatsukoi rakoztatóiparban, első lemeze 2012-ben ték meg a rajongóikat.
Természetesen akárcsak az első rész ese- Monster endingje és felcsendült a hangja jelent meg Hoshizora Destination címen. Bár a Katsugeki! Touken Ranbu ope-
tében, itt is abszolút a teljesség igénye az Uta no Prince-samában is. Ez persze Rendszeresen koncertezik is a számaival. ningjét éneklő Saito Soma már régen a
nélkül hozok példákat, így a téma ismerő- csak töredéke a dalainak. 2006-os debü- Miyano Mamoruról talán felesleges pályán van, zenészként csak 2017-ben
inek elnézését kérem, ha úgy érzik, valami tálása óta több, mint 20 zenei albumot írnom, hiszen szerintem mindenki tudja, debütált. A Fish Story című lemez június
fontos kimaradt. adott ki, amikhez szép számmal forgatott hogy hihetetlen énekesi pályát tudhat ma- 7-én jelent meg, a dalokat pedig nem
videoklipet, és rengeteg telt házas koncer- gáénak. 2009-ben mutatkozott be énekes- más komponálta, mint Ooishi Masayoshi,
Kezdjük a zenéléssel, hiszen ma már tet adott. ként a Break című albumán, azóta pedig aki olyan animékhez írt számokat, mint a
nagyon kevés az a seiyuu, akinek nincs Daiya no Ace, a Gekkan Shoujo Nozaki-kun,
valami oknál fogva énekesi karrierje. Ezek az Overlord, vagy a Prince of Stride. Ahogy
között az okok között leggyakrabban az az a blogjából kiderült, már egy ideje ké-
szerepel, hogy az adott seiyuu nem tartja szült erre a lépésre, így nagyon boldog
magát elég tehetséges énekesnek. Ilyen volt, hogy végre sikerült valóra váltania
például Ishida Akira, aki évekkel ezelőtt ki- a tervét. Kezdetben nem is gondolt arra,
jelentette, hogy nem énekelne a kötelezőn hogy zenész legyen, de fokozatosan meg-
túl, ha nem muszáj. ért benne az elhatározás ez ügyben.
Terasaki Yuka, akiről az előző részben
Az egyik legtermékenyebb énekes je- a rádiók kapcsán már volt szó, énekesként
lenleg talán Aoi Shouta. Annak ellenére, 2012. augusztus 1-jén debütált hivatalo-
hogy rendszeresen hallhatjuk animékben, san. A fiatal színésznőnek, aki nyáron adott
játékokban vagy Drama CD-ken, ő elsősor- életet első gyermekének, egész karrierjét
ban zenésznek tartja magát. Bár mostanra végigkísérte a zene és a rádió.
elismert művésze lett Japánnak, nem
indult túl könnyen számára az élet. Kis- „ma már nagyon kevés
gyermekként rendszeresen kicsúfolták a
hangja és kinézete miatt. Ez rettenetesen az a seiyuu, akinek nincs
megviselte, míg egy nap karaoke közben valami oknál fogva
valaki fel nem hívta rá a figyelmét, hogy Aoi Shouta Terasaki Yuka
milyen szépen énekel, ami végül elindítot- énekesi karrierje.”
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Anime - seiyuu 62

A Yuri!!! on Ice című mű endingjét címet viselő minialbuma 2016-ban jelent Ha azt mondom, OLDCODEX és Gran- su no Taizai. Az előző két formációhoz ha-
éneklő Hatano Wataru zenei munkássága meg, a második, a DAY&NIGHT 2017-ben. rodeo, akkor gondolom, mindenki felkapja sonló a Saiga Mitsuki feat. JUST. Mint az
hasonlóan gazdag, mint a színészi: több Kakihara Tetsuya 2002-ben lépett a fejét, hiszen ez a két együttes igen nagy a nevükből kiderülhetett, ez Saiga Mitsuki
lemezt, videoklipet adott ki, és dalai kö- be a 81 Produce elnevezésű seiyuu ügy- népszerűségre tett szert. Mind a kettő- és a gitáros JUST közös együttese. A duó
zül nem csak a „You Only Live Once” lett nökségbe, amit 2013-ban hagyott ott, és nek seiyuu a frontembere, ám mellettük 2008-ban adta ki első, Heart Shaped Killing
főcímdal. 2015-ben a Dance with Devils 2003-ban debütált színészként. A zenei nem seiyuu áll a színpadon, így ők kicsit Emotion című lemezét, amit több másik
openingjét, a „Kakusei no Air”-t, 2016-ban karrierjében 2010 volt a fordulópont, hi- különböznek a következőnek bemutatott követett. Saiga-san néha seiyuu baráto-
a Fudanshi Koukou Seikatsu openingjét, a szen ekkor csatlakozott a Kiramune stáb- seiyuu unitoktól. Az OLDCODEX 2009- kat is felkért vendégszerepre, így például
„SEKAI wa Boy Meets Boy♂”-t, 2017-ben jához, és itt lépett fel először énekesként. ben alakult rockbanda, amiben Suzuki Namikawa Daisukét vagy Hatano Watarut.
a Hitorijime my Hero openingjét, a „Heart Az első minialbuma Still on Journey címen Tatsuhisa Ta_2 néven énekel, a partnere
Signal”-t adta elő. A zenei debütálása jelent meg, ezt követte az első kislemeze pedig a festő Yorke, aki a dalok szövegét A zenei karrierhez kapcsolódnak az
2011. december 21-én történt meg a Ha- String of Pain címen 2013-ban. Ennek a írja. Az első lemezük OLDCODEX címen úgynevezett seiyuu unitok vagy seiyuu for-
jimari no Hi ni című albummal. címadó dala lett a Hakkenden zárózenéje. 2009-ben került a boltok polcaira, és olyan mációk. A hangszínészek nem csak egyéni-
A D.Gray-Man Hallow és az Idolish 7 A többszörös Seiyuu Awards díjas animék főcímzenéjét énekelték, mint a Ku- leg vagy az OLDCODEX és Granrodeo min-
egyik sztárja Satou Takuya, az egyik leg- Hayami Saori szintén termékeny énekes- roko no Basuke, a Free!, a Servamp, vagy tájára építhetnek karriert, hanem olykor
változatosabb hangú seiyuu. Már jó ideje nő. 2015-ben jelentette meg Yasashii Ki- a God Eater. Taniyama Kishou 2005-ben csapatban is. Ezek lehetnek zenei együt-
színészkedik, mellette pedig, kihasználva bou című első albumát, amit azóta újabbak találkozott először a gitáros E-Zukával, tesek, de lehetnek más típusú formációk,
a gyönyörű hangját, énekel is. Hivatásos követtek. Ő is énekelt már főcímdalt: töb- és 2007-ben jelent meg az első albumuk így mondjuk szórakoztató felállások vagy
énekesként 2015-ben debütált a Set Sail bek között az Akagami no Shiroyukihime Ride on the Edge címen. Olyan animékben színpadi társulatok. A zenei együttesek
című kislemezzel, amit sorban követett című fantasy – shoujo sorozat openingjei működtek közre, mint a Karneval, a Bungo közül elég ismert például a Sphere nevű
a starry sign és a 36.8℃. Az első, HEART köthetőek a nevéhez. Stray Dogs, a Code: Breaker vagy a Nanat- banda, amit négy színésznő alkot.

Hatano Wataru Granrodeo

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 63

közre animékben. Többek popzenei duót, illetve 2D LOVE címen fut zeket jelentetett meg, de közös rádiójuk is
között a Rokujouma no Shin- közös rádióműsoruk is. Ehhez több, a két volt. Ekkor kapta Masuda Toshiki a Damas-
ryakusha!?, a Toaru Hikuushi seiyuu közreműködésével készült DVD-t su becenevet Hosoya Yoshimasától.
e no Koiuta vagy az Akiba’s forgattak, amelyeken különféle helyeket A zenei pályán lévő seiyuu unitok kap-
Trip The Animation című látogattak meg és különféle foglalkozá- csán egy érdekes dolgot hadd említsek
animék főcímdalai köthetők sokat, elfoglaltságokat próbáltak ki. Mint meg, ezek pedig nem mások, mint a fiktív
hozzájuk. A Kiramune hozta együttes, szintén több közös albumuk je- idolcsapatok. Nem mehetek el szó nélkül
létre Yonaga Tsubasa, Ki- lent már meg. mellettük, hiszen ezek az idolcsapatok
mura Ryohei és Eguchi Ta- Nagyon érdekes Hosoya Yoshimasa a seiyuuk zenei karrierjének elég nagy
Sphere kuya bandáját, a Trignalt. Az és Masuda Toshiki közös együttesének hányadát teszik ki. Fiktív idolcsapatokról
együttes 2011. április 10-én története. 2011-ben alakult duójuk a akkor beszélünk, ha egy cég vagy stúdió
alakult a Kiramune harmadik MaxBoys nevet viselte. Négy lemezt je- létrehoz egy idolcsapatot, megalkotja a
Név szerint Kotobuki Minako, Takagaki évfordulóján, az első lemezüket 2012 de- lentettek meg, ezek a Taisetsu na Mono, csapatok tagjait, nevet, személyiséget,
Ayahi, Tomatsu Haruka és Toyosaki Aki. cemberében jelentették meg. Azóta több a Heart & Soul, a Taisetsu na Uta és a Ta- történetet ad nekik, és megkoronázva az
A csapat 2009 februárjában alakult meg, albumuk került a boltok polcaira és nem bidatsu Kimi no Yokogao ni címet viselték, egészet ehhez tehetséges és muzikális
és számtalan animében működtek közre egy videoklip készült velük a főszerepben. ám 2013-ban a mai napig tartó szünetre seiyuuket szerződtet. Ám ezek a bandák
zenei előadóként. Ők énekelték többek A zenei tevékenységük mellett rádiómű- mentek. Hivatalosan nem oszlottak fel, nem léteznek máshol, csak az adott mű
között a Hatsukoi Limited, a Sora no sort is vezetnek. A Trignal létrejötte óta bár maga az együttes csak azért jött létre, keretén belül. Hogy érthető legyen, mire
Manimani, a Hanasaku Iroha, az Otome a saját koncertek mellett minden évben hogy segítsen beindítani Masuda Toshiki gondolok, nézzük példának az ősszel in-
Youkai Zakuro, a Ryuugajou Nanana no fellép a Kiramune Music Festivalon, olyan karrierjét. A banda nem csak zenei leme- dult The Idolm@ster Side M szériát.
Maizoukin, a Soushin Shoujo Matoi vagy a seiyuuk társasságá-
Natsu-iro Kiseki című művek főcímdalait. ban, mint Kamiya
Sajnos a banda egy időre szünetelteti a te- Hiroshi, Irino Miyu,
vékenységét. A csoport 2019-ben ünnepli Kakihara Tetsuya,
fennállásának 10. évfordulóját, ám a tagok Okamoto Nobuhiko,
a jubileum előtt szeretnének egy kis sza- Namikawa Daisuke és
badságot kivenni, hogy feltöltődhessenek. Yoshino Hiroyuki.
A hivatalos szünet a nyári élő koncertet Hatano Wataru
követően vette kezdetét. A csapat a „We nem csak egyénileg
are Sphere!!!!” elnevezésű fellépés után zenél. Legjobb barát-
2019-ig nem fog tevékenykedni a mostani jával, az ugyancsak
tervek szerint. Ugyancsak híres Yuuki Aoi szép zenei karriert
és Taketatsu Ayana Petit Milady nevű befutó Terashima
együttese, akik a Sphere-hez hasonlóan Takumával alkotják
nem csak hangszínészként működtek a M.O.E. elnevezésű
Petit Milady Idolm@ster Side M - Jupiter

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 64

Az Idolm@ster széria egy híres, idolokról len koncerten Jupiterként. Ugyanez igaz a Nyilván nem csak akkor énekelnek a ingjét pedig a Beppu ikreket életre keltő
szóló multimédiás projekt, amelynek a szintén októberben bemutatkozott Tsuki- seiyuuk főcímdalokat, ha felkérik őket Koumoto Keisuke és Murakami Yoshiki
férfiakról szóló ága kapta a Side M címet. no csapatokra [cikk az 51. oldalon]. Nekik erre, mint zenészeket, vagy ha éppen énekelték fel. Később ezek a dalok megje-
A fiúk történetét feldolgozó játék 2014 csak a Tsukino Talent Production világában benne vannak egy fiktív idolcsapatban, de lentek adathordozón.
elején indult a Bandai Namco Entertain- van létjogosultságuk, de azon belül teljes akkor is, ha a készítő személyzetnek az a
ment gondozásában, az alapja pedig a értékű együtteseknek számítanak, akik koncepciója, hogy a karaktereknek hangot A következő lépcsőfok a főleg nem
lányokról szóló sorozatban bemutatkozott csapat- és szóló CD-ket adnak ki, valamint adó színészeket hallják a nézők az opeing vagy nem csak zenéléssel foglalkozó uni-
Jupiter lett. Jelenleg 15 banda alkotja a élő koncertekkel, saját gyártású műsorok- és ending közben is. Ilyenre is temérdek tok. A 8P (eight piece) nevű seiyuuformá-
Side M-et, ezek a bandák viszont csak az kal kedveskednek a rajongóknak. A fent példa van, rögtön ott a Boueibu, amelynek cónak az Animate Channel egyik alcsator-
Idolm@ster univerzumban léteznek. Az említett szériákon kívül hasonló a helyzet mindkét opinenigjét az öt főhőst életre náján fut a műsora. Ez egy szórakoztató
anime openingjét is ezen csapat tagjaiként például a Love Live!! szériával, de találkoz- keltő színész, tehát Yamamoto Kazutomi, show, amiben a seiyuuk mindenféle tevé-
éneklik a seiyuuk, tehát nem Terashima hatunk fiktív idolcsapatokkal az Idolish Umehara Yuichiro, Nishiyama Koutarou, kenységet folytatnak, emellett pedig ze-
Takuma, Kanbara Daichi és Matsuoka 7, az I-Chu, a B-Project vagy az Ensemble Shirai Yusuke és Masuda Toshiki, az első nei albumokat adnak ki, így ez a felállás fél
Yoshitsugu, hanem a Jupiter adja elő, Stars című művekben. endingjét a Diáktanácsot megszólaltató úton van a zenei együttesek és egyéb uni-
azonban a három seiyuu nem léphetne A sor természetesen hosszan folytatható seiyuuk, azaz Kamiya Hiroshi, Terashima tok között. A csapatban olyan seiyuuk sze-
színpadra önálló, az Idolm@stertől függet- lenne. Takuma és Fukuyama Jun, a második end- repelnek, mint Hatanaka Tasuku, Nogami
Sho, Yashiro Taku, Enoki Junya, Arthur
Lounsbery, Kousaka Atsushi, Masuyama
Takeaki vagy Chiba Shouya. Hozzájuk ha-
sonlóan az &6allein is foglalkozik zenével,
sőt, ők inkább elsősorban zenével foglal-
koznak, de gyártanak egyéb, szórakoztató
műsorokat is.
A fiatal seiyuuk között megtaláljuk
például a Touken Ranbu egyik sztárját
Yamaya Yoshitakát, a Yuri!!! on Ice-ban is
feltűnt Toki Shunichit, a Tsukino Talent
Production egyik felfedezettjét Tokutake
Tatsuyát, vagy az Idolmaster Side M című
sorozat egyik hangszínészét Kikuchi Take-
rut. Eguchi Takuya Ono Yuukival alkotja a
Team Yutakut. A zenélés mellett rádióz-
nak és színpadi műsorokat is bemutatnak,
ahova sokszor hívnak vendégseiyuuket
Love Live - Aqours TsukiPro bandák és a seiyuuk szerepelni.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 65

És végül, de nem utolsó sorban ebben a té- Bár a feloszlásuk ténye szomorú, nem Majima Junji és Kondo Takayuki alkotja a
mában nézzük azokat a formációkat, akik tűntek el teljesen a történelem színpadá- szintén hét tagú formációt, és valóban
nem zenélés céljából álltak össze elsősor- ról. 2009-ben két tag, Toriumi Kousuke és igaz volt rájuk az összes kritérium, hiszen
ban. Az Omiachi Crem Soda, aminek tagjai Suwabe Junichi megalakította a Fero☆- mindegyik úriember 1978-as születésű. A
színházi darabokat adnak elő, több szem- Man nevű együttesüket, ami a mai napig STA☆MAN-nel szemben ők a mai napig
pontból is érdekes felállás. Egyrészt mert aktív, olyannyira, hogy az új kislemezük aktívak, így számtalan DVD és élő fellépés
vegyes az összetétele, tehát fiúk és lányok egyik dala őszi szezonban indult Dies Irae köthető a nevükhöz, sőt még egy videoklip
is szerepelnek benne. Másrészt mert a ta- című sorozat betétdala is lett egyben. elkészítésében is részt vettek.
gok, akik egyébként a való életben is közeli Érdekesség, hogy mint Fero☆men tagok
barátok, maguk írják a történeteket, amit mind Suwabe Junichi, mind Toriumi Kou- Tachibana Shinnosuke és Hino Satoshi
előadnak. Több előadást láthatott már suke egy afféle alteregót hozott létre alkotja az ELEKITER ROUND 0 nevű együt-
tőlük a közönség. Az első darab „Tenshi magának, ami merőben elüt a hétköznapi test, akiknek a Maria című dalához készült,
no Oshigoto” címen 2015 októberében külsejüktől, és minden videóban ezzel a igen látványos videójában alakítottak a
került bemutatásra. Olyan seiyuuk alkotják kinézettel jelennek meg. A banda dalait DABA tagok maffiózókat. A DABA-n belül
a formációt, mint Suzuki Yuuto, Nishiya- egyébként sokszor a két seiyuu maga írja. nem a Hinocchi-Shinko páros az egyetlen,
ma Koutarou, Irie Reona, Odagaki Yuta, 2009-ben alakult meg a DABA. A csa- akik bandába verődtek. Ono Daisuke a DGS
Hashimoto Nozomi vagy Kiyoto Arisa. pat bejelentésekor még nem sok mindent mellett Kondo Takayukival Ono Daisuke,
Hasonlóan a OCS-hoz a STA☆MAN is fő- lehetett tudni róluk, csak annyit, hogy a Kondo Takayuki no Yume Bouken Dra-
leg a szórakoztató műsoraikról volt ismert. STA☆MAN riválisainak szánják magukat, gon&Tiger címen vezet rádióműsort, míg
2007-ben alakultak és 2013-ban bomlot- egyidősek, a tagok közül mindenki a ló a Majipon! Suganuma Hisayoshi és Majima
tak fel. Hét tagja volt a felállásnak: Suwabe évében született és hogy mindenki seiyuu. Junji nevéhez köthető.
Junichi, Suzumura Kenichi, Toriumi Kou- Persze gyorsan kiderült, hogy Tachibana
suke, Yoshino Hiroyuki, Kishio Daisuke, Shinnosuke, Fukuyama Jun, Hino Sa- Ebből azért már látható, hogy bizony a
Yasumura Makoto és Takashi Hiroki. toshi, Ono Daisuke, Suganuma Hisayoshi, seiyuuk nagy részének vannak olyan színé-
szi ambíciói is, amiket nem élnek ki a mik-
rofon mögött, így sokukkal találkozhatunk
a színpadon.
Aoi Shouta az egyik, aki nem csak
seiyuu és zenész, hanem igencsak aktív szí-
nész is, és elég sokoldalú tehetség. Renge-
teg színdarabban vett már részt, legutóbb
éppen az Oushitsu Kyoushi Haine című
manga színpadi feldolgozásában. Ezzel
kapcsolatban hadd meséljek el néhány
Fero☆men
kulisszatitkot.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 66

Az anime bejelentésével egy időpontban Ha már a Tenmiyu, akkor egy másik műben, Hakunak, a főhősnek a szerepét.
egy Stage Play darab tervét is nyilvános- seiyuu neve is fűződik az élőszereplős előa- Ezek mellett olyan animés szerepek fűződ-
ságra hozták, a szereposztás közzétételé- dásokhoz. Masuda Toshiki még a hangszí- nek a nevéhez, mint az Osomatsu-san
vel pedig egyértelmű lett, hogy azokat a nészi debütálása előtt, 2009-ben a Prince legfiatalabb testvére Todomatsu, a Tsu-
színészeket kérték fel a seiyuu munkára, of Tennis musical változatában Yukimura ritama imádnivaló földönkívülije, Haru, a
akik a darabban fognak játszani. Így lehe- Seiichi szerepét kapta meg. A színpad felé Haikyuu!!-ban a Karasuno csapat mamája,
tett, hogy a főbb szerepeket Shouta és színészként dolgozó barátai terelték, akik- Sugawara Koushi vagy a Koe no Katachi
Adachi Yuuto kivételével nem seiyuuk kap- kel az iskolában ismerkedett meg, és nem című KyoAni filmben Ishida Shouya. A ze-
ták meg, ám ennek ellenére profi munkát is állt meg itt. Legutóbb 2017-ben láthatta nei pályája 2009-ben kezdődött, amikor
végeztek. Erre a jelenségre még egy fél színpadon a közönség. kiadta a Soleil című kislemezét, amit sorra
mondat erejéig vissza fogok térni. A 7. Seiyuu Awardson legjobb újonc- követtek az új albumok. És ha ez nem len-
A Haine mellett a rajongók olyan szere- ként kitüntetett Yamamoto Kazutomi ne elég, 2013 óta rendszeresen szerepel
Haine
pekben láthatták Shoutát, mint a 2009-es hangja nagyon jellegzetes: akárcsak a kiné- színdarabokban és musicalekben is. Ját-
Fruits Basket, amiben Nakajima Sakit ala- zetében, az orgánumában is érdekesen ke- szott a Titanicban, ahol Frederick Fleet sze-
kította, de játszott a Persona 3: The Weird veredik a kisfiús és nőies vonás. Pont ezért repét kapta meg, a Hegedűs a háztetőben
Masquerade: Ao no Kakusei című darab- szeretik a rendezők feminin vagy egészen Perchiket alakította, vagy ott van az Anne a
ban vagy a Phantasy Star Online című alko- fiatal fiúk szerepére felkérni. 2009-ben Zöld Oromból című mű színpadi változata,
tás színpadi változatában is. 2016-ban egy debütált a Seitokai no Ichizon című soro- amiben Gilbertként tündökölt. Olyannyira
Stage Play darab kedvéért hableánynak zatban, Nakameguro Yoshiki szerepében, komolyan veszi a színészetet, hogy 2017-
állt. A „The Smile Mermaid” című roman- amit később további szerepek követtek, ben külföldi tanulmányai miatt egy rövid
tikus musicalben, - amelynek alapja a Kis míg énekesként 2014-ben mutatkozott szünetre vonult.
hableány című népszerű mese, - Marina be. Ekkor jelent meg ugyanis Click Your Szintén sok területen aktív Iguchi
hercegnőt keltette életre. A darab nem Heart!! című albuma, amelynek címadó Yuuichi és az egyik ezek közül a színház. A
volt előzmény nélküli, hiszen a PRINCE KA- dala a Love Stage!! endingje lett. Amel- nagyon jellegzetes hangú seiyuu, amellett,
GUYA egyfajta folytatása lett, amelyben lett, hogy hangszínész és képzett zenész, hogy a Touken Ranbuban a népszerű Oota-
szintén a bájos színész játszotta az egyik The Smile Mermaid marad ideje színpadi szerepekre is. 2017 chit Hotarumarut alakítja.
vezető karaktert, Murasakit, az ugyancsak elején a Yorozu ya ourutorezu és az Aku no
seiyuu és jóbarátja Ono Kensho oldalán. szerepei közül érdemes megemlíteni, musume kara című színpadi műsorokban
És ha már itt van Kensho, lássuk őt is, hi- hogy a Kuroko no Basuke című műben rá találkozhatott vele a közönség.
szen nem elég, hogy seiyuuként dolgozik, osztották Kuroko szerepét, akit már az ani- Irino Miyu hangszínészként, színész-
énekel, még színészkedik is. Karrierje a mében is ő játszott. Szintén az animés sze- ként és énekesként vált híressé hazájában.
Harry Potter című filmmel indult, hiszen repét vette vissza a Re:Life című darabban, A nálunk is vetített Parappa the Rapper
12 évesen őt választották ki a varázslóta- ahol ugyancsak a főszereplőnek, Kaizaki című sorozaban debütált, majd megkapta
nonc japán hangjának, a felvételek közben Aratának a bőrébe bújt, míg a Tenimyuban Miyazaki Hayao Oscar-díjat nyert alkotá- Yamamoto Kazutomi
pedig beleszeretett a szakmába. Színpadi Muromachi Toujit alakította. sában, a Chihiro szellemországban című

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Anime - seiyuu 67

Felbukkant az I-Chu című mobiltelefonos is a színpadon találta meg. Ugyanis a férje tel foglalkozó rész talán kellő bizonyíték rabokban játszott, mint a Touken Ranbu,
játékban, a játék vezető együttese F∞F az a Murata Mitsu lett, akivel a Danganron- erre, de a fordítottjára sem csak a Haine a Hetalia vagy az Osomatsu-san, lassan
egyik énekeseként, Hanazawa Kana párja- pa színházi változatában játszottak együtt: van példaként. Tavaly ősszel kezdődött a főállású seiyuunek áll. Japán új kedvenc
ként hallhattuk a Bokura wa Minna Kawa- Sayaka Enoshima Junko szerepében tün- Nanbaka című sorozat. Futamata Shou ak- ikemen játékban, az A3!-ben ügyeskedik,
isou című romantikus vígjátékban, és sze- dökölt, míg későbbi férje Owada Mondót ció-vígjátékát Takamatsu Shinji rendezte, ahol a Tavaszi színtársulat egyik tagja fűző-
repelt a Shimura Takako mangája alapján alakította. aki nem egy Stage Play színészt keresett dik a nevéhez, főszerepet kapott a 2018
készült Hourou Musuko című drámában, És akkor, ahogy korábban ígértem, meg néhány szereppel. Így a Rockot játszó, telén megjelenő Ayakashi Musubi című
amiben a fiú létére magát lánynak érző fél mondatban visszatérnék az Oushitsu félig ír származású Shiozaki Iret, aki olyan játékban, ezenfelül 2018 elején BLCD-n
Ariga Makotót keltette életre. BL rajongók Kyoushi Haine kapcsán egy érdekes jelen- darabokban játszott, mint a Tenmiyu, a fog bemutatkozni Shirai Yusuke és Saito
szintén ismerhetik, hiszen több játékban ségre. Ugyanis egyre jobban összefonód- Daya no Ace vagy az Uragiri wa Boku no Soma oldalán. Ezek alapján egyáltalán
és Drama CD-n szerepelt, így például a nak a Stage Play darabok és az animék, Namae wo Shitteiru, Kimerut, aki nem nem lehetetlen, hogy hamarosan még
Lucky Dog című maffiás játékban vagy az mangák, játékok, amik alapján készültek. csak színész, hanem ismert énekes is, aktívabb seiyuuként is olvashatunk róla,
Omega Vampire című, omegaverse témájú Az, hogy a seiyuuk elmennek megnézni a Okuyama Keitot vagy Okawa Genkit, akit főleg ha esetleg az A3!! animációs adap-
játékban. Színészként is tapasztalt, hiszen darabot, vagy a darabban játszó színészek a Tenmiyu mellett ismerhetünk a Persona tációját is bejelentik a közeljövőben, amire
a seiyuukból álló művészeti csoport, a megnézik az eredeti művet, már régen 3-ből vagy a Saint Seiya musicalből. Ők a játék népszerűségét látva minden esély
roughstyle kötelékében 2017-ben több nem újdonság. Általában el szokták mesél- aztán később a Nanbaka Stage Play vál- megvan.
darabban játszott. Legutóbb októberben a ni a színészek, ha találkoznak egymással, tozatában természetesen visszavették a
Reika című darabban szerepelt, korábban és szívesen méltatják is egymás teljesít- szerepeiket. Általában ezek a színészek És még mindig nem értem a végére,
pedig a Shinsengumiról szóló Kuden Arata- ményét. Azonban mostanában egyre gya- remek teljesítményt nyújtanak seiyuuként annak ellenére, hogy elég terjedelmes lett
me című darabban játszott. koribb lesz, hogy Stage Play színészeket is. És ha már itt a Haine, hadd meséljem el, ez az anyag is, így sajnos az előző részben
Az amerikai születésű Arthur Louns- kérnek fel seiyuu munkára, vagy seiyuuket hogy a Leonhardt herceget életre keltő ígért témák egy része, pontosabban az élő
bery szintén azok közzé a seiyuuk közé Stage Play munkára. A színpadi színészet- Hirose Daisuke, aki olyan Stage Play da- fellépésekről, illetve a twitterről és a blo-
tartozik, akik korábbi animeszerepet gokról szóló értekezés egy következő rész
játszottak el színpadon. A Starmyu című, témája lesz.
idololkról szóló zenés sorozatban Tsukiga-
mi Kaitót megformáló Arthur a 2017-ben
bemutatott színpadi változatban szintén
a fiatalabb Tsukigami testvér szerepét
játszotta el.
A Seiyuu Awards díjas Kanda Sayaka,
a TRUSTRICK nevű együttes énekesnője,
akit többek között hallhattunk a Sword
Art Online mozifilmben vagy a nyári sze-
zonban bemutatott Konbini Kareshi című
romantikus vígjátékban. Még a szerelmet Danganronpa Nanbaka Hirose Daisuke

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 68

Goblin Slayer
Egy valósághű fantáziavilág
AniMagazin/AniPalace
Írta: A. Kristóf Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Manga - ajánló 69

Előszó... A szerzőkről... Most talán arra gondolhatunk, hogy ez is


egy hétköznapi történet, ahol a jó meg-
Fontosnak tartok leszögezni pár dol- A manga alkotói friss pályakezdők, így menti a bajba került szüzet és mindenki
got, először is a manga, amihez kedvet nincs referencia munka, amit fel tudnék boldogan él, ameddig meg nem hal. Hát
próbálok ébreszteni, az az azonos című sorolni mellettük, azonban ez nem kell, nem ebben a történetben, itt az elrabol-
light novel pontos feldolgozása. Mindket- hogy elbátortalanítson senkit, ugyanis a takkal szörnyű dolgok történnek, a nemi
tőnek ugyanaz a szerzője, de én most csak kiadó a Gangan Comics. Ugyanennél a ki- erőszaktól az élve felfalásig, amit csak el
a mangáról fogok beszélni. Másodsorban adónál publikált a Fullmetal Alchemist, a lehet képzelni. (Habár az utóbbira még
ez a mű is szigorúan csak saját felelősségre Moribito: Guardian of the Spirit, a Nabari nem volt példa, csak említésre került, mint
olvasható, azaz 18+-os kategória. Ahogy a no Ou, a Soul Eater stb. Tehát ha a szerzők megtörtént eset). Így tehát a történet
Battle Royale-ban, itt is rengeteg a vér, az nevei, Kagyu Kumo és Kurose Kousuke messze áll a mesebeli jó-rossz harcoktól,
erőszak és nemi erőszak is előfordul. Ter- nem is mondanak sokat, a kiadó nevéből ahol a végén minden jóra fordul. Itt bizony
mészetesen nem ezeken van a hangsúly, joggal feltételezhetjük, hogy egy színvo- ha a rossz megtörténhet, akkor meg is
de aki ezeket nem kedveli, akinek ezek nalas munkáról van szó. történik, ezzel sokkal közelebb áll a cse-
alapból buktatónak számítanak, ezt a man- lekmény a valósághoz, mondhatni annyira
gát inkább paszolja. A manga világáról... közel, amennyire egy fantázia világ állhat.

A történet világát az istenek terem-


tették, akik megunták játékaikat, ezért
megalkották a világot, benne emberek-
kel, goblinokkal, tündérekkel, törpökkel,
démonokkal és sok minden mással. Jó és
rossz lényekkel egyaránt, majd egyszerűen
egymásnak engedték ezeket a teremtmé-
nyeket, jókat nevetve rajta, hogy éppen
mikor, ki kerül ki győztesen. A történetünk
főszereplői a kalandorok (adventurers),
akik céhekbe szerveződve felbérelés alap-
ján védelmezik a gyengéket és sebezhető-
ket a szörnyektől.
A történetben rengeteg gonosz sze-
replőt említenek (démonok, szörnyek,
pokoli teremtmények stb.), de eddig és va-
lószínűleg egész végig a goblinok lesznek
a fő gonoszak (ezt később elmagyarázom).

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 70

Még egy fontos dolog, ami nagyban meg- va azonban semmilyent. A felszerelését felkészül egy küldetés előtt, és rengeteg viccesebbnél viccesebb megjegyzésekkel,
különbözteti a mangát más mangáktól, itt tekintve látszólag siralmas, kopott vért, rö- tapasztalata és tudása van a goblinokról. ameddig a bölcs és okos gyíkember pró-
nincsenek nevek, a szereplők a harcmodo- vid kard, apró pajzs, rövid kések. Meg nem bálja kordában tartani őket.
ruknak megfelelően vannak elnevezve. Igy mondaná az ember, hogy egy magas szintű Priestess: Goblin Slayer első társa,
van Goblin Slayer (Goblin vadász), Priestess kalandor. Azonban a látszat csal, ahogy az mondhatni, hogy az ellentéte. Egy fiatal Természetesen egyéb szereplők is
(Papnő), Lizard Priest (Gyík/Gyíkember kiderül, a szűk barlangokban ahol a gob- papnő, aki Earth Mother (Földanya) szolgá- megjelennek, de őket nem célszerű be-
pap), Dwarf Shaman (Törp Sámán) és High linok fészkelnek, pont ezek jelentenek latában áll, gyógyító és védelmező mágiát mutatnom.
Elf Archer (Nemes Tünde Ijász) szereplőink előnyt. Személyiségét tekintve visszahúzó- tud alkalmazni. Félénk, esetlen és fizikailag
a történetben. Ez az ötfős csapat a törté- dó, határozott, hideg, könyörtelen, ámbár gyenge, próbál mindig maximumot nyújta- Saját vélemény...
net főszereplője, lássuk őket egyesével. intelligens és előre tervező is. Minden kö- ni és segíteni másokon, egy klasszikus ka-
rülmények között előre gondolkozik, nem rakter. Látszólag jó párost alkotnak Goblin Maga a történet szerintem elképesz-
A szereplők bemutatása... vállal fölösleges kockázatot, ha teheti se- Slayerrel, de Priestessnek hamar az inába tően jól sikerült, egyrészt - ahogy már ír-
gít másokon, viszont minden küldetés so- száll a bátorsága, emiatt inkább csak támo- tam - élethű, másrészt pedig fantáziadús.
Goblin Slayer: Egy igazi különc, ami rán fő célja az összes goblin megölése. Eb- gatóként van jelen a küldetéseken. Minden egyes küldetés új helyszíneket és
nem rossz tulajdonság egy főszereplőnek. ben pedig nem ismer könyörületet, hideg problémákat vet fel, tehát nem egyszerű
A történet elején nem hajlandó társulni, vérrel mészárolja le a goblin kölyköket is, Lizard Priest, Dwarf Shaman, High sablonos ismétlésről van szó. Már most az
ahogy a neve is mutatja, kizárólag goblin saját szavai szerint: “a jó goblin az, amelyik Elf Archer: Ők hárman később és egy- első 17 fejezetben nagyobb csata is tör-
vadászatra specializálódott. Jutalomtól soha nem mászik ki a fészekből”. A külde- szerre csatlakoznak a kéttagú csapathoz. tént, ami az egész céhet mozgósította, és
függetlenül bármilyen munkát elfogad tések során különleges, általa előkészített Jóformán ők is klasszikus karakterek, a mondanom se kell, hogy nem egy egysze-
ameddig goblinokról van szó, ezt leszámít- eszközöket és stratégiát használ, alaposan törp és a tünde állandóan osztják egymást rű szemtől-szembeni harc volt.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 71

A manga világa komplex és sokat sejtető A light novelről...


(szóba kerültek már emberi kormányok,
tünde, gyíkember és törp kormányok, Mivel nem olvastam a regényt, ezért
habár ezekből nem valószínű, hogy látni nem magáról a műről fogok most írni, ha-
fogunk egyhamar bármit is). A történetve- nem az elérhetőségéről. Ha netán valaki
zetésben jóízűen vannak töltve a véres je- inkább light novelként olvasná a művet,
lenetek a különböző viccekkel és komikus annak sem kell aggódnia, ugyanis a japán
jelenetekkel (a törp-tünde klasszikus és nyelvű verzión kívül van hivatalos angol
még sok egyéb más). Nekem külön tetszik, fordítása is. Nem szeretnék most külön-
hogy nincsenek “csodák” (Deus ex machi- böző oldalakat reklámozni, de leellenőriz-
na*) a történetben, minden karakternek tem, rendelhető és olvasható is online a
megvannak a saját korlátai, és egyik se tesz regény.
olyat, ami ezt átlépné. Ugyan a mágia a
világ része, de ennek is megvan a határa. Kinek ajánlom?
Nem lehet bármit eltörölni vagy egyszerű-
en újraírni. Elsősorban azoknak ajánlom, akik ked-
velik a dark fantasy-t, a mű teljesen erre
Emellett külön örömet okoztak nekem hajaz, minden megvan benne, ami egy jó
Goblin Slayer leleményes megoldásai, nem dark fantasy-hez kell. Emellett azoknak Források:
egy olyan karakter, aki nyakig kigyúrt, és is érdekes olvasmány lehet, akik szeretik
egyszerűen rendet csap a goblinok kö- az akció, kaland, sci-fi műfajokat, és nem Animeaddicts
zött, ahogy az sok mangában és animében riadnak vissza a vértől és erőszaktól. A Wikipédia/Gangan Comics
előfordul. Ő csak egy egyszerű ember, aki történet pörgős, a rajzolási stílus pedig *Wikipédia/Deus ex machina
leleményességgel és jó megfigyelő képes- pazar, apró részletekig kidolgozott, nem
séggel arat győzelmet. sablonszerű.
Publikálás éve: jelen pillanat-
ban is fut, eddig 17 fejezet,
havi egy fejezetes publikálási
ütem mellett (mindig a hónap
végén, 20.-a után várható az
új fejezet)

Műfaj: dark fantasy, akció,


ecchi, felnőtt (18+), seinen, stb.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 72

Area D
Az álmok vagy a halál szigete?
AniMagazin/AniPalace Írta: A. Kristóf Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Manga - ajánló 73

Bevezető... rajzolási stílussal rendelkező manhwa mű- Már önmagában ez is egy érdekes tani, mondjuk gyémántnál is keményebb
vészről van szó. Ismertebb művei a Shin kezdőjelenet lehetne, de a történet nem anyaggá vagy egyeseknek teljesen meg-
Először is a címet szeretném megma- Angyo Onshi vagy a Defense Devil. ér véget, ugyanis ezalatt a 12 nap alatt változik a külsejük. Ez azonban az adott
gyarázni. Magyarra fordítva ugyan nem Így tehát kettejük közös munkájából az emberekkel furcsa dolgok történnek. embereknél nem okoz személyiség válto-
jön ki, de az általam hozzátett rész (“az ál- született meg az Area D. És mit ígér ez a Egyes emberek “átalakulnak” vagy, hogy zást, mind ugyanolyanok maradnak mint
mok vagy a halál szigete”) a manga elején két szerző? Egy akciódús és magas szín- pontosabb legyek, különleges képességre azelőtt, csak egy plusz képességre tesznek
elhangzott egyik párbeszéd tömörítése. vonalú sci-fi történetet, pazar rajzolási tesznek szert. Hogy milyen képességekre? szert. Így születtek meg tehát az Alterek,
Már a manga elején kiderül, hogy létezik stílussal! Ez teljesen változó, vannak akik képesek ennek ellenére a többi ember szörnyeknek
egy különleges sziget, amelyet D-nek ne- mások gondolatainak olvasására, vannak bélyegzi őket.
veznek. A párbeszéd arról szól, hogy a D A történet alaphelyzete... akik egyes testrészeiket képesek átalakí-
honnan jön, azaz, hogy az angol dreams
(álmok) vagy death (halál) monogramja a Történetünk azzal kezdődik, hogy egy „...egy Antares nevű csillag szupernóvává alakult a
D betű. A továbbiakban nem részletezem
tovább ezt a kérdést, és a manga cselek-
Antares nevű csillag szupernóvává alakult
a Skorpió csillagképben. Ez a hatalmas
Skorpió csillagképben. (...) igencsak elképesztő és
ményéről is csak minimálisan szólok, de re- energiát felszabadító folyamat egy igen- ijesztő jelenséget okozott a Földön, 12 napra a Föld
mélem, így is sikerül felkeltenem az olvasó csak elképesztő és ijesztő jelenséget oko- felszínéről száműzve lett a sötétség.”
figyelmét. Lássuk hát, mit érdemes tudni a zott a Földön, 12 napra a Föld felszínéről
mangáról. száműzve lett a sötétség. Tehát az Antares
halála miatt felszabaduló energia 12 na-
A manga megalkotói... pon át megvilágította a Földet, így nem
volt éjszaka ez idő alatt.
Itt két nevet érdemes megemlíteni,
először is a japán Nanatsuki Kyoichi nevét.
Munkásságát még 1984-ben kezdte el,
amikor is a Shogakukan New Artist díjjal
jutalmazták a Maris című mangájáért. Ettől
a ponttól kezdte meg mangaka pályafutá-
sát. Ismertebb művei közé tartoznak a Kiba
no Tabishounin - The Arms Peddler, Arms,
Akatsuki no Aegis. A fő témakör amiben
alkot, a sci-fi.
A második személy, aki létfontosságú
munkát végzett a manga elkészítésekor a
koreai Yang Kyung-Il. Az ő neve is ismert
lehet egyeseknek, ugyanis egy egyedi

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 74

Azokat az Altereket, akiket a hatóságok A történet fontosabb szereplői... Kazaragi Rei: Ida Satoru:
veszélyesnek ítélnek (a képességük túl Jin testvére, Jin azért jön a szigetre, Egy közepes magasságú, normális test-
veszélyes, valamilyen baleset folytán kárt Kazaragi Jin: hogy őt megtalálja. Az első fejezetben fel- alkatú, egyenes fekete hajú, szemüveges
vagy halált okoztak) egy különleges hely- A történet egyik főhőse, már a manga tűnik egy visszaemlékezésben. Rei alapve- fiú. Már a történet legelején találkozunk
re, a D szigetre küldenek. A szigetről már legelején megismerkedhetünk vele (az tően mélyen megveti a többi embert, akik vele is (első fejezet). Személyiségét tekint-
említést tettem a bevezetőben, amit még első fejezetben). Jin egy fiatal, magas, iz- nem kaptak képességeket. Ango Aghata ve félénk, de intelligens személy, aki fél
érdemes tudni róla, hogy a pontos helye és mos, hosszú fehér hajú, barna szemű férfi. befolyása alatt áll. használni az erejét, és inkább elátkozott-
hogy mi is zajlik ott, abszolút titok részét Személyiségét tekintve egy együttérző Rei képessége különleges minden más nak érzi magát miatta, mintsem valakinek,
képezi. A legmagasabb rangú személye- és jószívű személy. Rendíthetetlen hite, Alterhez képest, úgymond meg tudja vál- aki egy ajándékot kapott. Emellett ő is jó-
ken kívül mindenki csak találgat a szigettel hogy minden Alter ember, emberi gondo- toztatni azt, hogy valaki Alter vagy sem. szívű és emberként tekint az Alterekre. Egy
kapcsolatosan. latokkal és érzésekkel, és emiatt úgy is kell Képes embereket felruházni egy képes- baleset miatt került a szigetre.
A történetünk 12 évvel azután zajlik, őket kezelni, mint a többi embert. Emellett séggel vagy egy Alter képességét eltöröl- Képessége a “watchmaker”, ez azt
hogy az első Alterek megjelentek. Az ele- egy súlyos teher nyomja a vállát, komoly ni, illetve saját elmondása szerint “újraírni”. jelenti, hogy érintéssel képes bármilyen
jén egyből megismerkedhetünk néhány felelőssége van a Lotus Virág (város név) Emellett saját magának is tud “képességet tárgyat részeire bontani. A legnagyobb
főhőssel, megnézhetjük, hogyan szállítják incidensben, ami több ezer emberi életbe adni”. Az egyetlen határa ennek az adott- részektől egészen a molekulákig.
a foglyokat erre a világ szeme elől elrejtett került, és ami felerősítette az Alterek elle- ságnak az, hogy fizikai kontaktust kell léte-
szigetre. ni mozgalmakat. sítseni a célpontjával.
Képessége a “másolás”, azaz képes bár-
melyik Alter képességét lemásolni, amelyi-
ket megérintette.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 75

Yuuki Kaito: személyeket utána újra elő tudja “venni”. A képessége “shadow play”, ez lehető- ve a bátyjaként tekint rá, és a húgaként
Egy fiatal, vékony, ámbár izmos testű A képesség korlátja, hogy azoknak a tár- vé teszi számára, hogy egy kétdimenziós kezd el viselkedni.
fiú, kék szemmel és szőke hajjal. Ő is a gyaknak az össztömege, amelyeket magá- “árnyékká” alakítsa a testét és ezáltal sza-
rabszállító hajón van, tehát már az első fe- nál tart nem haladhatja meg a testsúlyát. badon mozoghasson a testek felületén. Képessége “space-eater”, Kaitóhoz
jezetben megismerhetjük. Személyiségét Korlátja, hogy ahol repedés miatt meg van hasonlóan ő is meg tud nyitni egy utat
tekintve egy barátságos, elszánt és céltu- Ibuki Rio: törve a felszín, nem tud tovább közlekedni, egy másik dimenzióba, amiben minden
datos személy. Habár barátaitól elvárja, Egy fiatal és gyönyörű lány, a haja ró- csak folytonos kétdimenziós felületeken. “felemésztődik” (tárgyak és élőlények
hogy segítsék őt, cserébe ő is hajlandó az zsaszín, két oldalt copfba kötve, valamint egyaránt). Képes három “dimenzió férget”
életét kockáztatni értük. A szigetre kerü- természetesen göndör. Általában fekete Mika: megjeleníteni, amik magukba szippantják
lésének okát nem lehet tudni, az azonban sportegyenruhát hord, és szinte mindig Egy fiatal kislány 7-10 év között, a közelükben lévő dolgokat.
kiderül, hogy szándékosan jött a szigetre, mosolyog. Már az első fejezetben feltűnik, egyenes hosszú fekete haja van és barna
hogy megtalálja és megölje nővére gyilko- ugyanis a D sziget adminisztrációjának dol- szeme. Vele később találkozunk a 3. feje- Dr. Soga:
sát, Zerót. gozik titokban. Személyiségét tekintve ki- zetben. Egy traumán esett át, így először Egy középkorú férfi, mindig az orvosok-
számíthatatlan, gyakran buzdít embereket mindenkitől fél és a képességét használva ra jellemző öltözékben jár (fehér köpeny,
A képessége “desserted house”, lehe- dolgok megtételére vagy akár agitálhat is. megöl bárkit, aki a közelébe kerül. Amikor alatta fehér ing és nyakkendő), emellett
tővé teszi, hogy a teste “elnyeljen” bármit. Emellett alapvetően jó szándékú, de nem azonban találkozik Jinnel, sikerül felülke- fekete a haja. Előéletét tekintve egy hiva-
A testében egy külön dimenzió van, ahol elég bátor ahhoz, hogy az adminisztráció- rekednie ezen a traumán, és erős érzelmi tásos orvos volt, akit azért küldtek a sziget-
nincs idő, az ide bekerülő tárgyakat vagy nak ellent mondjon. kapcsolatot alakít ki Jinnel. Onnantól kezd- re, mert Alter.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 76

Nincs említés, hogy halálos cselekedetet Mariko: Enki: meg tud idézni tűzlényeket. Ezek mindig
vagy kárt okozott volna. Jelenleg ingyenes Megjelenését tekintve egy fiatal kis- A húszasévei elején vagy közepén járó macska alakot öltenek, a fejükön tetová-
orvosi ellátást ad bárkinek a szigeten, aki lánynak tűnik, azonban ő már nem ember. hölgy, vékony sportos alkat, hosszú gönd- lás szerű, lámpásláng alakú jellel. Nincs rá
rászorul, függetlenül attól, hogy kicsoda Dr. Soga asszisztense, a doktor mondja ör vörös hajjal és kék szemmel. Gyönyörű utalás, hogy hányat tud létrehozni, de az
az. Egy jószívű személy, aki egyúttal segítő- róla, hogy már meghalt, de egy Alter az lány, egy ehhez jól passzoló tüzes sze- érzelmei befolyásolják a macskák erejét,
kész is, különösen provokálja, ha gyerekek erejét használva újraélesztette. Az újra- mélyiséggel. Eleinte ellenséges Jinnel és ha mérges, akkor erősebbek, azonban
vannak veszélyben. élesztés után azonban csak a teste műkö- csapatával, később azonban közéjük áll. A ilyenkor általában nem tudja irányítani a
Képessége “operation start”, a keze or- dött, ugyanis hosszú ideig volt halott (több tüzes személyisége mellet olyan személy, képességét.
vosi eszközökkel lesz teli, mellyel helyben mint 20 perc). Így tehát jelenleg egy érzé- aki mindig megadja a tartozását, és habár
el tud végezni bármilyen bonyolult orvosi sek és gondolatok nélküli báb. Ez azonban próbálja titkolni, aggódik a környezetében Ango Aghata:
műtétet. Ez a képesség lehetővé teszi néha megcáfólódni látszik. lévők miatt. Megjelenésre egy magas, vékony,
számára, hogy olyan műtéteket is végre- Képessége nincs, nem Alter, azonban vállig érő hajjal rendelkező személy. Az
hajtson, amelyek normális körülmények mivel nem is élő, nem fárad el valamint a Képessége “bastet’s claw”, ilyenkor a Alterek megjelenése előtt Japán legígére-
között nem lennének lehetségesek még a fizikai ereje jóval egy átlagos ember felett kézfejei elsötétülnek és macska karmokra tesebb zsenije volt, valamint az Alter nevet
legjobban felszerelt műtőkben sem. van. emlékeztető karmokká alakulnak, valamint is ő javasolja.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 77

Személyiségét tekintve megszállott, aki az


Altereket tekinti az evolúció új csúcsának.
Ez nem tartja vissza attól, hogy könyörte-
len kísérleteket végezzen az Altereken,
hogy céljának eléréséhez szükséges infor-
mációkat szerezzen. Továbbá manipulatív
és zsarnokoskodó, bármilyen eszköz szent
számára a célja eléréséhez.

Képessége lehetővé teszi, hogy moly-


lepkeszerűvé változtassa a testét. Ez azt
jelenti, hogy szárnyakat tud növeszteni
pillanatok alatt, a szemét a molylepkék
kifinomult szemére tudja változtatni, vagy
éppen vékony fonalakat tud szőni. Nem
jelenik meg korlát ehhez a képességhez.

Owl’s Eye:
Egy magas, jól öltözött személy (min- kezik és aranyszabálya, hogy soha nem tár-
dig öltönyben és nyakkendőben van), nyilvánvaló, hogy ő és szervezete gyakor- rengeteg kés (különböző méretű) és grá- sul másokkal (valószínűleg ezért is árulta el
akinek az arca a képessége miatt egy ba- latilag Alter nácik. nátok is vannak nála. Emellett jól képzett olyan könnyen a “szövetségeseit”). Tudja,
golyra hasonlít, valamint a kézfejei is ba- Képessége lehetővé teszi számára, a közelharcban is. Személyiségét tekintve hogy Kaito a szigetre jött, emiatt keresi és
goly (vagy mindenképp valamilyen madár) hogy a most már karomra hasonlító kezén igencsak ellentmondásos személy. Habár provokálja is őt.
karmára hasonlítanak. Személyiségét te- keresztül olyan “hullámokat” hozzon létre, ő is Alter, mélységesen megveti azokat, Képessége gondolatolvasás, azt hi-
kintve vérszomjas, saját magát nevezi egy amik nagy sebességgel rendelkeznek és éppen emiatt sorozatgyilkolásba kezdett szem ezt nem kell taglaljam. A klasszikus
könyörtelen és tökéletes ragadozónak. szinte mindent átvágnak. Azonban nagy Alterek ellen. Saját elmondása szerint, az gondolatolvasásról van szó, ez hatalmas
Emellett egy intelligens és előregondol- tömegű tárgyakat (pl. vastag betonfalat) egyetlen szégyenfoltja Kaito nővérének előnyt jelent számára az áldozatai ellen.
kodó személy, aki váratlan eseményekre nem, vagy csak hatalmas erőfeszítés árán a megölése, aki nem volt Alter, csupán A képessége korlátja az, hogy csak annak
nagyon hamar dühbe gurul. Az “Über- tud átvágni. összekeverte és emiatt ölte meg. Ebből a személynek a gondolatait tudja olvasni,
mensch Union” vezére, egy radikális Alter az okból adta fel magát a rendőrségen és amelyik a gondolatait rá koncentrálja. Te-
csoporté, amelynek egyetlen célja az em- Zero: került a szigetre. Továbbá nem egy meg- hát léteznie kell egyfajta mentális kontak-
beriség eltörlése, és az Alter, mint egy új Egy a harmincas éveiben járó, magas, bízható személy, többször elárulja “tár- tusnak, ha a személy nem gondol Zeróra
tökéletes faj uralmának megvalósítása. Ez izmos, kopasz, barna szemű férfi egy Z-vel sait”, akiket csak eszköznek tekint, nehéz vagy olyan cselekvésre ami vele kapcsola-
nem véletlenül cseng ismerősen, rengeteg a bal arcára tetoválva. Kabátban és az alatt megérteni a gondolatait és még inkább az tos, akkor nem tudja használni a képessé-
utalás van a náci ideológiára, számomra kapucnis felsőben jár, mindig jól felszerelt, indokait. Saját becsületkódexszel rendel- gét ellene.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 78

Jiga: Souma: Személyes vélemény fejezettel megkezdődik egy filler arc. Sze-
egy vonzó külsejű, harmincas éveiben egy közepes beosztású börtönőr a a mangáról... rencsére nem tart sokáig, de úgy éreztem,
járó nő, hosszú fekete haja van, ami a feje rabokat szállító hajón. Titokban tagja az hogy csak az időt húzzák vele. Ezen és azon
bal oldalán le van borotválva, emellett Emberiség védelmi frontjának (Humanity’s Mint azt már említettem a manga raj- kívül, hogy a végét kicsit elhamarkodták,
gyakran előtérbe kerülnek nagy keblei. A Defensive Front), ami az “Übermensch zolása pazar, minden alkalommal a szerep- nem tudok rosszat mondani a történetről.
testét sebhelyek borítják számos helyen, Union”-hoz hasonló szervezet. Ezt a szer- lők jól kidolgozottak. Részletes háttereket Végig fordulatokkal teli, eseménydús és
katonai egyenruhában jár, és mindig hord vezetet emberek alkotják és egyetlen célja és épületeket is kapunk a történet során, nem mond ellent sehol se saját magának.
magánál egy katanát. Személyiségét te- az Alterek elpusztítása, motivációjuk az így tehát a látványra semmiképp sem lehet
kintve egy határozott és elszánt személy, Alterek által okozott pusztításon alapszik. panaszkodni. Kiknek ajánlom? Azoknak, akik szeretik
emellett mivel ő a börtönőrök egy magas Souma annyira radikális, hogy elszánta A történet úgyszintén magas színvo- a jó sci-fiket, emellett a manga története
rangú tisztje, ezért személyes köteles- magát egy öngyilkos robbantásra, mely nalú. Mint az látható rengeteg szereplő és stílusa nagyban hajaz a Deadman Won-
ségének tekinti, hogy rendet tartson a elsüllyeszti a rabhajót az Alterekkel és a jelenik meg (még a felét se mutattam derland és a Btooom mangákra. Itt első
szigeten. A vélt megaláztatásokat mindig 30 fős személyzettel együtt. Ezt csupán be), így tehát relatív összetett és pörgős sorban arra gondolok, hogy ugyanazt az
megtorolja és emellett különösen pikkel azért említem meg, hogy lássuk, radikális cselekményszálról van szó. Maga a sziget érzetet adja vissza, mint ez a két mű. Ha
Jinre. Ő nem Alter. csoportok mindkét oldalon léteznek. egy nagyon jól felépített és elképesztően valaki ezek közül élvezetesnek talált egyet,
részletes társadalmat mutat be, ha valaki érdemes számára az Area D-t is elkezdeni.
azt gondolja most, hogy a sziget egy egy- Természetesen ha valaki egyszerűen csak
szerű négy fallal körülvett, magas tornyok- érdeklődik a jó sci-fi iránt, annak is nyugodt
kal megerősített börtön, az nagyot téved. szívvel merem ajánlani.
A szigeten egy hatalmas város található,
amit teljes mértékben a raboknak adtak.
Falak és őrtornyok csak ott vannak, ahol Publikálás éve:
a rabok szökni tudnának. Mennyire szigo- 2012.03.14-től 2016.01.20-ig
rú ilyen körülmények között a felügyelet? Hossz: 14 kötet / 137 fejezet
Erre szerintem nincs is jobb válasz, mint Műfaj: akció, dráma, ecchi, shounen,
a mangában is megjelenő Dante klas�- szupererő, természetfeletti, vígjáték...
szikusa “Ki itt belépsz, hagyj fel minden
Felhasznált irodalmak:
reménnyel”* (ez a sziget főbejárata fölött AreaD wikia
olvasható hatalmas betűkkel írva). Mind- Animeaddicts
ez megvan fűszerezve nagyon jól kitalált Wikipedia / Yoshiki de Fujiwara
képességekkel, valamint jól beágyazott, Wikipedia / Yang Kyung-il
egyes helyeken klasszikusnak számító vic-
*Dante Alighieri: Isteni szinjáték, Pokol,
cekkel.
III, 9. sor
A manga a vége felé veszít egy keve-
set a lendületéből, pontosabban a 108.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 79

Kiseijuu
A nagy Parazita mangaelemzés
AniMagazin/AniPalace
Írta: Daisetsu Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Manga - ajánló 80

A hazai animés társadalmunk nem arról


híres, hogy értékes, klasszikus mangákat
Ez a pszichológiai horroralkotás abban is
egyedi, hogy bodyhorror van benne, ami
az irányítást és egy új teremtményként át-
alakulva kezdik irtani az emberiséget.
„A Parazita tökéletes a
ismerne és olvasna. Országunkba főleg a horrornak nem a legkedveltebb műfaja. dráma-, horror- és ak-
a mainstream művek jutnak el, amik igaz A Parazita tökéletes a dráma-, horror- A középiskolás Izumi Shinichit éppen
szórakoztatóak, de mégsem rendelkeznek és akciómangák kedvelőinek. Mindegyik alvás közben lepi meg egy ilyen lény. A fia- ciómangák kedvelőinek.
mély mondanivalókkal. Persze léteznek műfaj tökéletesen ötvöződik ebben az egy tal srác érzékelve a veszélyt felvette vele a Mindegyik műfaj tökéle-
kivételek, így akadnak már magyarul is a alkotásban. harcot. De nem járt sikerrel. A lény ugyanis
neten olyan mangák, amelyek minden- Vegyük sorra a manga jellemvonásait a fiú jobb kezébe fúrta magát, ahonnan tesen ötvöződik ebben
képpen hozzáadnak valamit a személyi-
ségünkhöz, vagy csak elgondolkodtatnak
és állítsunk fel egy konklúziót arról, milyen
is valójában ez a mű!
már nem tudott tovább jutni. az egy alkotásban.”
egy olyan témáról, ami valószínűleg az A következő nap Izumi-kun felfedezi,
eszünkbe sem jutott volna. Iwaaki Hitoshi A történet hogy a kezébe került valami saját tudattal
mangája a Kiseijuu (magyarul: Parazita) is rendelkezik. Ezt az élősködőt fogja később
egy elgondolkodtató alkotás lett. A követ- Egy szokásos éjjelen, az egész világon Miginek elnevezni a főhős. Az együttélés
kező cikkben egy részletes elemzést olvas- rejtélyes teniszlabda nagyságú földönkí- azonban nem lesz zökkenőmentes, mert
hattok arról a legendás mangáról, aminek vüli létformák ereszkednek le az égből. A ezek a lények – emberi testbe rejtőzve
az új feldolgozása 2014-ben egy akciódús „teniszlabdákból” kis kígyószerű élőlények – gyilkolni kezdik az átlagos embereket.
horroranimeként került a köztudatba. A másznak ki, amiknek egy céljuk van: gazda- Ugyanakkor társaikat érzékelve Shinichit
cikkem végén – egy kis különlegességkép- testet találni. A szerencsétlenül járt em- és Migit is megtalálják, akiket minden áron
pen – leírom azt, milyen is volt szerkeszteni berek – akiket megtaláltak ezek a lények le akarnak győzni, mint a faj rendellenes
ezt a mangát, ami több, mint két évig volt – elvesztik a tudatukat, majd testük felett példányát.
része a fansubos tevékenységemnek.

Amit érdemes tudni!

A Kiseijuu manga Hitoshi legsikeresebb


alkotása. Ezzel nyerte el a mangaka a Ko-
dansha Manga Award díjat az általános
mangák csoportjában 1993-ban, tehát a
művet az egyik legrangosabb kitüntetés-
sel jutalmazták.

Fő jellemvonása a mangának az erő-


szakossága és Hitoshi egyedi rajzstílusa,
ami az animéből szinte teljesen eltűnt.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 81

A manga négy történetszálra bontható


le. Az elsőt nevezhetjük „Anya”-sagának,
amiben Izumi félszörny átalakulása indul
meg. Ennek a hossza a 3. kötet közepéig
tart. Ezt követően jön a Kana-saga, ami
az 5. kötet végével zárul le. A 3. sagát hív-
hatnánk Tamura Reikónak, ami a 48. feje-
zettel bezárul. Ebben teljesedik ki Shinichi
félszörny alakja, ami az előző két történet-
szálban már fejlődésnek indult.
Az utolsó történet pedig a Gotó-saga,
amiben a paraziták elleni végső harcok és
a bossfight van.

A karakterek Shinichi fokozatosan egyre érzéketleneb- Izumi „kezébe szorult” elfogadta a sorsát,
bé és erőszakosabbá válik. Szerelme, Sato- és a fiúval való együttélés mellett döntött.
A Kiseijuu nagyon erős a karakterek mi miatt Izumi általában képben van azzal Migi és Shinichi kölcsönösen hatottak egy-
terén. Nem csak a főszereplők vannak kapcsolatban, hogy a teste változáson másra. Míg a gazdateste érzéketlenné, ad-
nagy részletességgel kidolgozva, hanem a megy át a parazita sejtek miatt, de ezeket dig Migi emberségesebbé kezdett válni. Az
mellékszereplők is, akiket az anime sajnos a változásokat nem mindig tudja irányítani, ő belső átalakulása is rendkívül részletes és
rendkívül elhanyagolt. pedig a mély személyisége nem változott. érdekes. Izumi a mangában ki is fejti, hogy
A következőkben a lényegesebb fő- és Az egész mangán keresztül egy tiszta szívű mennyit változott Migi az első találkozásuk
mellékszereplőket fogom bemutatni. ember, aki minél kevesebb ember halálát óta. Így fognak aztán túlélőpartnerekből
akarja okozni az állandó üldözése alatt. Shi- igaz barátokká válni.
Főszereplők: nichi belső viszályai, átalakulása egy rend-
kívül részletes, és jól nyomon követhető Murano Satomi: Shinichi barátnője.
Izumi Shinichi: A történet elején Izumi folyamat, ami miatt ő az egyik legjobban Murano és a főszereplőnk a középiskolá-
egy 17 éves gimnazista. Átlagos életet él: kidolgozott kamasz srác, akivel mangában ban ismerkedtek meg. A kölcsönös szim-
iskolába jár, az érettségire készül, és pró- találkoztam. pátia mindig is megvolt köztük, de a szerel-
bál közelebb kerülni Murano Satomihoz, mi száluk kialakulásából sok mindent nem
akivel már évek óta kölcsönös a szerelemi Migi: Ő minden baj forrása. Amikor mutat sem a manga, sem az anime. És ez
vonzalmuk. A manga első felében Izumi a paraziták megjelentek a világban, vé- így jó. Murano - Izumihoz hasonlóan - egy
egy szerény és kicsit bugyuta srác. Miután letlenszerűen kezdték el a gazdatestek átlagos tinédzser. Szerelmét kiismerve
Migi a testébe kerül, lépésről lépésre kezd keresését. Így Migi – mint mondja is – nem neki tűnik fel leginkább az, hogy Shinichi
el elállatiasodni, aminek a következtében tudatosan választotta Shinichit. Miután hogyan és milyen mértékben változik meg.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 82

Van egy jellegzetes mondata is: „Shini- sem az emberek oldalán nem áll. Csupán a Mellékszereplők: Hideo Shimada: Ő is egy parazita. A
chi-kun, te Shinichi-kun vagy.” Satomi az a körülötte levő világ szemlélője, amit minél mellékszereplők között a legfontosabb.
karakter, aki nem engedi, hogy Izumi ször- jobban meg akar ismerni. Kana: Ha erről a mangáról vagy ani- Shimada Tamura Reiko miatt kerül a kép-
nnyé alakuljon át. Ugyanakkor ő a fiú egyik méről beszélünk, biztosan előkerül Kana be. Ő ugyanis megérti Tamura-san érzéseit
legfontosabb motivációja. Goto: Ő a tökéletes parazita. A legfej- témája. Kanát ugyanis a legfeleslegesebb és gondolatait, amiket ő is meg szeretne
lettebb, legerősebb. Goto a parazita lét karakternek tartják a legtöbben. Nem ismerni. Shimada többször mondja Izumi-
Tamura Reiko: Egy parazita, de a többi legszélsőségesebb egyede a mangában. jogtalanul. Az anime – mint korábban nak, hogy átlagos életet akar élni és ba-
parazita között is egy különleges személy, Az utolsó történetszálban az elpusztítá- írtam – nem fejti ki eléggé a melléksze- rátkozni szeretne. Shimada azért is fontos,
mivel őt nagyon foglalkoztatják a miértek. sára törő emberek ellen harcol, ami óriási replőinek jelentőségét, így az animében mert ő az a szereplő, aki parazitaként a leg-
Miért születünk meg? Miért vannak em- emberáldozatot fog követelni. A többi egy „jött-ment” karakternek tűnik. Pedig inkább emberré akart válni (vagy legalább
berek és paraziták? Miért van az emberek parazitával „csordát” alkotva próbál élni, ennél többről van szó. Kana ugyanis spiri- úgy szeretett volna viselkedni).
között konfliktus? Az emberek miért pusz- a segítőivel együttműködik, az ellenségeit tuális erőkkel rendelkezik, ebből kifolyólag
títják a környezetet, amiben élnek? Tamu- elpusztítja. Állatias ösztönei miatt képte- érzékeli a parazitákat. Amiért viszonzat-
ra Reiko az a karakter, aki beszámol, miről len megérteni az embereket. Gotóval fog lan érzései vannak Shinichi felé, azt hiszi
hogyan vélekednek a paraziták. Ezeket az kibontakozni a manga bossfightja. magáról, hogy varázserővel bír, ami miatt
információkat Shinichi és a paraziták felé mindig meg tudja mondani, hol van épp a
továbbítja, ám egyedül marad. Izumi nem kiszemeltje. Kana a történet egyik legfon-
képes elfogadni a tényeit, a parazitákat tosabb eleme, mert rajta keresztül ébred
meg egyszerűen hidegen hagyja a sok rá Izumi, mennyire érzéketlenné vált Migi
filozofálás. Tamura-san sem a paraziták, miatt.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 83

Kuramori Shideo: Az egyik kedvenc A manga során talán ez a 8 szereplő és vele az élőlények helyét is a bolygón, természetes (ez számomra természetes, a
karakterem az egész mangából. Eléggé az, aki számunkra a legfontosabb. Persze kifogyunk az ivóvízből. A manga ezekre a történet szerint inkább földönkívüli) és új
összetett karakter. Kuramori-san egy ma- más karakterekkel is találkozunk hosszabb globális problémákra jelentősen felhívja a létformát alkotott, hogy megvédje saját
gánnyomozó, akinek Sherlock a példaké- ideig, de róluk sok érdekesség a 64 fejezet figyelmet. magát. A paraziták – Tamura Reiko sze-
pe. Kuramori egy átlagos család apukája, alatt sem derül ki. Ilyen karakter például rint – „Pusztíts és fald fel ezt a fajt!” üze-
aki kissé teszetosza, de az álmainak él, és a Shinichi apja, a polgármester Hirokawa A Parazita manga azt a példát mutatja netet kapták a születésükkor, ami nyilván
fő célja, hogy ő lehessen a legjobb magán�- Takeshi. Mitsuyo az öregasszony vagy a be nekünk, mire képes az ember a saját ké- a népességrobbanás visszafogását akarta
nyomozó. Bár a képességei nem megfele- bűnöző Uragami, aki a parazitáknál is na- nyelmének a megőrzése végett. Azért je- előidézni.
lőek (leginkább gyáva) és az esze sem egy gyobb szörnyeteg. lennek meg a mangában a paraziták, mert A világ ökoszisztémájának megőrzé-
vérbeli nyomozóé, de rendkívül üdítő látni a Földnek elege lett abból, ahogyan az em- se végett zöld pártot fognak létrehozni
azt, mennyire ragaszkodik az álmához. A A manga mondanivalója berek a készleteiket felélik. A Föld így egy a paraziták Hirokawával. Olyan célokat
családját szereti és szuper apuka. Kuramori tűznek ki maguknak, amik például a le-
feladata lett volna – Tamura Reiko kérésé- Ha gyorsan össze akarnánk foglalni, vegőbe kerülő káros anyag kibocsátását
re – lebuktatni Shinichit és Migit, de végül miről is szól a manga, akkor mondhat- szabályoznák.
mégis az ő csatlósukká válik. nánk, hogy ez az alkotás egy „Green Pea-
ce manga”, vagyis egy „zöldmanga”. Bár
Európa csak mostanában kezdte érzékelni
a világ globalizációs problémáit (pl.: né-
pességnövekedés), addig Japánban (ahol
Tokyo a legnagyobb urbanizációval rendel-
kező város a világon) ezek a gondok már
jóval hamarabb felütötték a fejüket (igaz
manapság Japán népessége is csökken).
A képregény készültekor ugyan ezek a
problémák még nem voltak olyan súlyo-
sak, főleg Európában, de 20 évre rá már
itt is érezzük a hatását. Elfogy a hely, túl
sok a szemét, kiirtjuk a zöld területeket

„A Parazita manga azt a példát mutatja be nekünk, mire képes az ember a


saját kényelmének a megőrzése végett. Azért jelennek meg a mangában a
paraziták, mert a Földnek elege lett abból, ahogyan az emberek
a készleteiket felélik.”
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Manga - ajánló 84

A paraziták természetesen segítik őt eb- „Csak a barátod akarok lenni.”, „Csak úgy Akkor most ki a szörnyeteg? Erre a témára Terjedelemben a manga 10 kötetes
ben, hiszen ők „állatok”, egy kényelmes és akarok élni, mint egy hétköznapi ember.”. Uragami karaktere tért ki leginkább, aki lett. Az anime 24 részes. Véleményem
egészséges világban akarnak élni, amit az Ez a manga tehát az emberiség meg- az utolsó fejezetben kérdezte meg ezt szerint, ha minden jelenetet feldolgoztak
ember – egyértelműen – el akar pusztítani gondolatlanságát mutatja be, hogyan Shinichitől. volna a Parazitából, akkor 30-nál is több
a földi javakért. Így a paraziták lényegében pusztítjuk el saját magunkat. Ez a téma részt lehetett volna készíteni. Ez sajnos az
a föld gyógyszerei az ember ellen. elég komoly, ma már egyre aktuálisabb, így A manga több, mint az anime anime minőségének a rovására ment. Per-
Az új állatok azonban egyáltalán nin- mindenképpen érdemes rajta elgondol- sze a fő történéseket viszonylag pontosan
csenek képben az emberi normákkal vagy kodnunk. Animében hasonló mondaniva- Már az első fejezetben hamar leesik a követi az anime, de az összefüggéseket, a
az erkölccsel. Ezért van az, hogy embere- lót nekem a Shinsekai Yori tudott mutatni. tantusz: a manga sokkal brutálisabb, több történtek átbeszélését (főleg a lélektant)
ket esznek, udvariatlanok vagy feltűnős- Egy másik gondolat is van, amire kitér minden van benne és az animétől szinte jelentős számban csökkentették. Így akad-
ködnek. a manga: Ki a szörnyeteg? A paraziták em- 100%-ban eltér a karakterdizájn. Valamint tak olyan fejezetek, amiknek a fele sem ke-
Példának okáért: Tamura Reiko meg- bereket öltek meg, ettek meg a túlélésért. a manga és az anime megjelenése között rült bele az animációs feldolgozásba.
változtatta a nevét. A manga elején Ryou- Valaki pedig szórakozásból vagy dühből eltelt kb. 20 év, így a retro hangulat - ami a
kónak hívták. Shinichi – mikor Kuramori be- képes emberként elpusztítani másokat. mangában benne van - teljesen elveszett. Rossz pontja az animének még, hogy
szélt róla – hamar összerakta a képet, hogy Ez főleg az emberek ruházatán és régi esz- a mangába sokszor beleültettek vicces
Tamura Reiko valójában a parazita Tamura közökben tűnik fel (pl.: Shinichi apja újság jeleneteket. Ezeket szinte mind kihagyták
Ryouko. Ez egy embernek hamar feltűnt, helyett táblagépről olvassa a híreket). a sorozatból. Talán komolyabb alkotásnak
de a parazitáknak nem, hiszen a Reiko és akarták feltüntetni az animációt?
a Ryouko nem ugyanaz. Logikus. Erre még
más példát is tudnék mondani; csak lapoz- Amiért a manga helyenként kicsit gu-
zuk fel azt a jelentet, amikor Reiko találko- rós, így természetes volt az, hogy nem ús�-
zik a gazdatestének az édesanyjával. sza meg az anime a cenzúrát. Az animének
Mivel az emberek félnek a haláltól a blu-ray verziója sem kerülte el a cenzúrát,
rengeteg át nem gondolt dolgot tesznek így ha valakit érdekelnek a trancsírozások,
a mangában. Izumi annyira félt a paraziták- akkor a mangában mindent megtalál.
tól, hogy igazán sosem tudta megérteni
őket (csak a manga legvégén). Amitől az
ember fél, vagy nem tud megérteni, azt
inkább elpusztítja, vagy nem vesz róla
tudomást. A történetben az emberiség
gyilkolással válaszolt a paraziták mészár-
lásaira, ahelyett hogy az ő helyzetüket
megpróbálták volna megérteni. Pedig a
paraziták próbálkoztak. Shimada például
említi is, hogy „Csak meg akarlak ismerni.”,

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 85

Mangaszerkesztés, aminek én nem örültem, hiszen mind a A korábbi fordítócsapat felhívta a fi- tem. De ezt az egy dolgot leszámítva a
a fordítás menete 22 - korábban készült - fejezet igényesnek gyelmünket arra, hogy az eredeti angol manga betűtípusai egységesnek mond-
mondható szerkesztéssel és jó fordítással kiadás szkennelt formában elérhető a hatók. Azokat a mondatokat, amiket csak
A Parazita mangáját 2010-ben kezdte rendelkezik. Ennek tudatában nem lett neten. Így a mangát óriási felbontásban gondolatban mondtak az emberek, szürke
szerkeszteni a SaShiDou Manga Team, akik volna annyira kedvem az első fejezettől tudtam szerkeszteni. Ez nem túl gyakori je- színnel láttam el.
elég hamar eljutottak a 4. kötet közepéig, kedve szerkeszteni. Baresz felvette a kap- lenség, mert sokan csak a Mangafox vagy
ahol aztán meg is álltak. Próbálták még új- csolatot a korábbi szerkesztőkkel, akik át- más oldalról szedett, kisebb felbontású A mangából az összes angol hangha-
raéleszteni a projektet, de ez nem sikerült, adták nekünk a mangát, és így elmaradt a nyersanyagból dolgoznak, ami homályos tást töröltem. Szerintem a hanghatások
így 5 évig szünetelt a fordítás. mangának az újraszerkesztése. oldalakat és rosszabb felbontást eredmé- magyarra fordítása nem fontos. De mint
2015 júniusában javasoltam a fansub- Az előző cikk - amit írtam - a GIMP 2-vel nyez. (Mindig próbáljatok a szerkesztéshez néhány vitámból kiderült, ez egy elég
bom vezetőjének (jibraB), hogy ezt a man- való mangaszerkesztésről szólt (AniMaga- minél nagyobb felbontású oldalakat sze- szubjektív állítás.
gát szeretném vinni. Szerencsére fordítóm zin 28., 29., 30., 32.). Aszerint a tipológiai rezni!) A Parazitánál ilyen gond nem volt,
(Benjiro) akadt rá (vele kezdtem el fordí- beosztásom szerint a Kiseijuu közepesen így kb. 1100x1800-as felbontású – a 23. A visszarajzolások sokszor elég kemé-
tani a Watamotét is), aki szintén nagyon nehéz szerkesztésű mangának számít. fejezet kivételével – az összes fordításunk. nyek voltak. Volt néhány oldal, amit nem
szerette a sorozatot. A fansub főnököm Tehát nem volt bonyolult szerkeszteni, de tudtam szépen visszarajzolni és látszik a
több lektort is tudott szerezni nekünk, így olykor előfordultak benne olyan szövegek, A betűtípusoknál akadtak változások. ,,szerkesztési maradék”. Sajnálatos módon
mindig volt valaki, aki ellenőrizte a fordítá- amelyek szövegbuborék nélküliek voltak. Két éve még más volt a sima beszédre és a magánélet, a szerkesztés közbeni rossz
sokat. Baresz eleinte ahhoz ragaszkodott, Azoknál pedig a hátteret bizony vissza az üvöltésre használt fontom. Azokat a hangulat vagy a fáradtság olykor látszik
hogy elölről kezdjünk neki a mangának, kellett rajzolni. szerkesztések folytán szebbekre cserél- néhány oldalon.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Manga - ajánló 86

De ennek ellenére is, ha a magyar fordí-


tásokat együtt nézzük, akkor a Parazita
Az Anime Series fansub csapatának a véleménye a mangáról
szép szerkesztést kapott a legtöbb magyar
Benjiro, a fordító:
szerkesztésű mangát tekintve. Az eszté-
,,Azért vállaltam el, mert akkoriban még nagyon új voltam a fansubban, alig volt
tikai megjelenése tehát jó, sőt a letöltött
valami tapasztalatom benne, és mivel az anime nagyon bejött, nem mondhattam ne-
kötetek rendelkeztek az eredeti színes
met. A manga még jobban tetszett, mint az anime, megvolt a maga ‘90-es évekbeli
oldalakkal is, így néhány fejezet elején gyö-
hangulata. Azt hiszem, ebben az időszakban szoktam rá a mangaolvasásra is, szóval
nyörű színes oldalakat láthattok. Igazából tökéletes volt kezdésnek (azóta csak úgy falom a seineneket, úgyhogy lehet ajánl-
öröm olvasni a mangát. gatni). Fordítás szempontjából is remek volt, nem volt olyan bonyolult nyelvezete.
Szerettem fordítani, főleg, mikor én is belemerültem a történetbe, és egyszerűen
Befejezés élveztem a dialógusokat és a karakterek reakcióját, fejlődését, és éreztem, hogy én
is fejlődök velük.”
A Kiseijuu manga - idén októbertől -
végig elérhető magyarul. Ez volt az első jibraB:
olyan mangaprojektem, aminek viszonylag ,,Megmondom őszintén, először nagyon ellene voltam ennek a projektnek. So-
komoly terjedelme volt. Rendkívül izgal- sem olvastam a művet, és az animét se néztem, pedig hatalmas hype lengte körül.
mas, drámai alkotás, nagyon szerettem Valahogy mégsem éreztem késztetést, hogy neki kezdjek. Ebből kifolyólag amikor
csinálni. A szerkesztések miatt többször Daisetsu azzal kezdett el nyaggatni, hogy vegyük be projektnek a Kiseijuut, többször
elolvastam a fejezeteit, így volt alkalmam is erős nem volt a válaszom. Főleg úgy, hogy nem is az elejétől akarta vinni, hanem
arra, hogy megismerjem a manga igazi folytatni onnantól, ahol az előző csapat abbahagyta. Alapból nem vagyok annak a
üzenetét. Számomra a manga 10/10, és re- híve, hogy fél mangáink legyenek, hogy az embereknek több oldalon kelljen keres-
Cím: Kiseijuu
mélem azok is ennyi pontot adnak rá, akik gélniük a fejezeteket, hogy el tudják olvasni. A sok nyaggatás révén megpróbáltam Angol cím: Parasyte
végre elejétől a végéig el tudják most már felkeresni az előző csapatot, hogy esetleg kirakhatnánk-e mi a fejezeteiket, amiket
olvasni magyarul.
Hossz: 10 kötet, 64 fejezet
ők készítettek. Végül egy ember visszaírt, hogy áldását adja rá, és sok sikert kíván a
mangához. Úg hogy ezúton is köszönet a SaShiDou Manga Teamnek, mert ha nem Mangaka: Iwaaki Hitoshi
egyeznek bele, akkor tuti máig befejezetlen lenne a manga fordítása. Azért az út itt Év: 1989-1995
sem volt a legegyszerűbb, mint a legtöbb projektnél. Volt időszak, amikor Daisetsu-
ra azért kellett rászólni, hogy jó lenne, ha mást is szerkesztene a Kiseijuun kívül, és Műfaj: akció, dráma, horror,
volt olyan is, amikor már azért kellett nyaggatnom, hogy csinálja már, mert így sosem sci-fi, pszichológiai, seinen
végzünk. Persze azért ne feledkezzünk meg a fordítóról, Benjiróról, aki már 2016 de-
cemberében befejezte a fordítását. Nélküle viszont tuti, hogy nem fejeződött volna Értékelés:
be, főleg nem ilyen gyorsan. Így utólag nem bántam meg, hogy ezt a koránt sem MAL: 8,44
átlagos művet befejeztük. Remélem több embernek is örömet tudtunk és tudunk
ANN: 8,35
vele okozni.”

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Légy az AniMagazin cikkírója!
Az AniMagazin várja animés, mangás, japános vagy bármely távol-keleti témába illő írásaidat.
Mindenképp írj nekünk, ha:
- láttál egy animét vagy olvastál egy mangát és közzétennéd róla bővebb véleményedet,
- úgy érzed nem eléggé népszerű az egyik kedvenced és terjesztenéd, hogy mitől jó,
- szereted a japán/ázsiai kultúrát (film, dorama, étel, történelem, művészet stb.) és egy szeletét másoknak is szeretnéd bemutatni,
- csak szimplán kedved támad valamilyen ismertetőt, bemutatót, elemzést írni.
Ha a fentiek valamelyike igaz rád, akkor máris tapadj rá a billentyűzetre és cikkedet küldd el nekünk a bekuldes@anipalace.hu címre,
vagy gyere fel az anipalace.hu weboldalra és a “Cikk beküldés” menüponton keresztül juttasd el hozzánk írásod.

Ha szeretnél cikket írni, de nincs ötleted és nem tudod miről írnál, akkor is jelentkezz, szívesen segítünk.
Érdemes végignézni a cikk kategóriáinkat, ahol témakörökre osztva végignézheted, hogy mely témakörben, milyen cikkek születtek már.

A cikkek formai követelményei:


- minimum két oldalas word dokumentum,
- csatolj hozzá képet és ha kell, forrást,
- ha van bármilyen elképzelésed a cikk kinézetéről, azt is megírhatod.
Amennyiben megfelel a cikk és időben küldöd, úgy már a következő számban viszontláthatod az írásodat.
Ne habozz hát, csatlakozz te is Magyarország legnagyobb online animés magazinjához!

Elérhetőségeink:
- Cikkek és egyéb munkák (fanart, fanfic) beküldése: bekuldes@anipalace.hu
- Ötletek, kérdések, vélemények, egyéb óhaj-sóhaj: info@anipalace.hu
vagy keressetek minket az AniPalace facebook oldalán.
Figuravilág 88

Mennyből az angyal, eljött hozzátok…


Tony Taka figurák 2.
AniMagazin/AniPalace Írta: Szimun Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Figuravilág 89

Tony Taka karakterdizájner jóvoltából Panis Angelicus a 2013-as kiadású (a Panis Angelicus név latinul annyit tesz, van benne lehetőség, hanem falusi élet
bemutatom két szép Shining angyalkámat. Shining Ark videojátékban kapott fősze- „angyali kenyér” - ez tágabb értelemben a szimulálására: kertészkedésre, halászatra,
A művész úrról már korábbi számban/ repet és ugyanebben az évben készült el mise, szűkebben az oltári szentség), akinek főzéshez alapanyag beszerzésre és végül
bejegyzésben írtam (AniMagazin 33.). Rá- róla az általam tárgyalt Kotobukiya, 1/8-as hátteréről a story legvégén rántják le a sütés-főzésre is.
adásul ők ketten már megjelent figurák, és méretarányú figura. Az Ark az ötödik Shi- leplet. (Spoiler: aki nem játszana vele, de Panis figurájáról többször lemondtam,
az áruk is lejjebb ment a megjelenéskori ár- ning játék PSP-re a Segától. Történetünk szeretné tudni Panis kb. 1000 éve mene- de élőben ő százszor szebb, mint a képe-
hoz képest, így még a nagyobb karácsonyi egy szigeten játszódik, ami tele van ókori kült meg egy hatalmas isten haragjától, ken. Úgy tűnhet, hogy csak egyöntetű
kiadások mellett is az elérhető kategóriába romokkal. Egy Fried nevű fiú találkozik egy de ezzel ő az utolsó képviselője fajának, az fehér (snassz) a színezése, de NEM! Lilás
tartoznak a pre-owned figurapiacon. amnéziás, idegen lánnyal, akinek egyetlen angyaloknak. Bár van még egy angyal, de fehér, kékes fehér, matt fehér és áttetsző
A figurák közül a fantasy karakterek a fekete szárnya van, és az énekével tud ez megint csak titok...) fehér. Az összhatás a kevés kékkel és aran�-
kedvenceim, és ha még valamilyen helyes kommunikálni az állatokkal. Fried a gond- A játékban szörnyek ellen kell harcolni nyal nagyon feldobja még a sima, egyvona-
állatrész birtokában is vannak, mint szárny jaiba veszi a naiv, de tsundere lányt és egy csatatéren és ezen tovább mozogni, lú száját is, így meg tudom neki bocsátani.
vagy fül, az nagyon meg tudja dobogtatni sok kalandjuk van közösen. A szigetlakók akár négy karaktert is lehet egyszerre moz- Na igen, ez az ami a legjobban zavar a fi-
a szívemet. A Tony Taka angyallányok ilyen „Panis”-nak nevezik el az angyalszerű lányt gatni. Nem csak a szörnyekkel való harcra gurán, a szája.
hol szeretem - hol nem szeretem érzést
keltettek mielőtt beszereztem volna őket,
mert képen nem mutatnak olyan jól, mint
élőben. Viszont örülök, hogy végül mégis
megvettem őket (mondjuk a kedvező ár
is segített a döntésben, nyáron a legérde-
mesebb a pre-owned részlegeket figyelni,
akkor sokan inkább másra költenek, és a fi-
gura árak lejjebb csúsznak, karácsony előt-
ti szezon is hasonló). Ilyenkor jut eszembe,
hogy kár, hogy sehol nem tudjuk a figurá-
kat nagyobb választékban megnézni élő-
ben, hogy meg akarjuk-e venni...

„Úgy tűnhet, hogy csak


egyöntetű fehér (snassz) a
színezése, de NEM! Lilás fe-
hér, kékes fehér, matt fehér
és áttetsző fehér.”

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Figuravilág 90

Igaz, ezzel olyan sejtelmes, monalizás


mosolyt adtak neki, hogy csak egy vonalat
húztak szájnak, és igazából a szeme van na-
gyon szépen kidolgozva, így az mosolyog a
száj helyett. Olyan éteri, angyali. Úgyhogy
meg is bocsátottam ezt a kis hiányosságot.
Igen, a szeme szép akvamarin kék, és az
ezüstös-kék haja nagyon szép keretbe fog-
lalja az arcot. Még kis ékszereket is kapott:
egy aranyszínű hajfüggőt és egy türkizkék
medált.

Panis póza a figurán olyan, mintha


most emelné egy forgószél a mennybe,
miközben visszafordul egy szerettéhez kö-
szönetet mondani/elbúcsúzni. A majdnem
áttetsző, lenge, fehér ruhája azzal együtt,
hogy kihívó, még egész ízléses marad. Rá-
adásul nagyon szép részletei is vannak a
ruhának: a szélei fodrosak, a kombinészerű
alsóruha a mellrész alatt csipke applikáci-
ós. Kiállítható 2 fehér szárnnyal, 1 fehér - 1
feketével, és csak 1 feketével is, mert van A dizájner Tony mellett említésre 2012-ben kapott egy anime adaptációt. számontartani. Ezeket a szívecskéket Ka-
hozzá pótfelsőtest, amibe csak egy szárny méltó még a szobrász neve is: Suzu (Ato- Ugyanebben a 2012-es évben adta ki a Ko- guyának adva újabb pályák és emlékfosz-
megy bele. mic-bom). Olyan figurák kidolgozását tobukiya Rufináról az 1/8-as méretarányú lányok nyílnak meg. A játékos karakternek
köszönhetjük neki, mint a napokban meg- figurát. egy hajó ad otthont, amiben bejárhatja a
„Rufina (...) kedves jelenő GSC Belldandy vagy a scale Harvest
Moon Miku, de csinált már több Asukát és
Ebben a játékban is főszerepet kap egy
amnéziás lány (Kaguya), akinek főhősünk
szigeteket, közben halászhat, hajót szerel-
het, fegyvert kovácsolhat, süthet, falusiak-
ember, kiemelt érdek- Reit az Evangelionból, sőt egy másik an- segít visszaszerezni az emlékeit. A játék- nak segíthet.
lődést mutat a teák és a gyal figura is köthető hozzá, Nina a Breath ban érzelmeket kell összegyűjteni, ami Rufina annak a birodalomnak a herceg-
of Fire 6-ból (Koto). különböző színű szívecskék formájában nője, amiben a játék zajlik (Wynderia). Ked-
gyógynövények irányába, jelenik meg attól függően, milyen embe- ves ember, kiemelt érdeklődést mutat a
így sok időt tölt a palota Rufina a Shining Hearts játék szerep- rekkel találkozik küldetése végrehajtása teák és a gyógynövények irányába, így sok
kertjében. ” lője, ami a 3. Shining játék, de az első, ami
PSP-n is játszható. A játék 2009-es, de
közben a játékos, illetve a csapattagok
érzelmi szintjét és reakcióját is ezzel lehet
időt tölt a palota kertjében. A királyi család
jó kapcsolatot ápol a papsággal.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Figuravilág 91

Támogatják a templomokat és a gyer-


mekek taníttatását. Rufina hívő lélek és „Kotobukiya gyártotta Szeretem az ilyen jellegű figurákat,
gyakran van nála szentszövegeket tartal-
mazó könyv, a ruhája is papi méltóságo-
figuráknál gyakran ne- amik megmutatják, hogy nem csak a teljes
kitárulkozás lehet erotikus. Lehet valaki
kéra hajaz, illetve néha hord lecsatolható hezen összenyomhatóak egyszerre szemérmes és merész, elbűvölő-
szárnyakat. az illesztések. Erre jó a en bájos, mégis szexi. Bátran merem aján-
Egy időben a testtartása miatt mond- lani a megvételüket, mert igényes, szépen
tam le a figuráról. Ahogy kicsavarja magát hajszárító, kicsit megme- kidolgozott figurák, mutatósak, kellemes
és felfele néz elég rosszul érvényesül a legíteni és megpuhítani a hangulatot csempésznek a mindennapok-
polcon és ez a félelmem be is vált, de iga-
zából csak szemmagasság alá kell rakni, és
figurát, hogy könnyebben ba és már olcsók is.

probléma megoldva. Amire viszont fény- becsússzanak a pöckök a


képekről nem jöttem rá, hogy gyönyörű vájatokba.”
rózsaszínes fehér színű, gyöngyházfényű
szárnya van. Eddig övé a legszebb szárny ményített fityula az ápolónőkére jellemző
díj, bár nehezen nyomható be a hátába... lekicsinyített forma már. (Az apácáktól át-
Kotobukiya gyártotta figuráknál gyakran vett nagy kiterjedésű nem volt praktikus,
nehezen összenyomhatóak az illesztések. bár ennek a kicsinek a felvétele se volt min-
Erre jó a hajszárító, kicsit megmelegíteni dig egyemberes művelet. Jelentősége az
és megpuhítani a figurát, hogy könnyeb- volt, hogy a haj ne zavarjon a munkában -
ben becsússzanak a pöckök a vájatokba. vagyis Rufina rosszul vette fel. A betegellá-
Vagy aki nem akarja feszegetni, és több tás régen imával kezdődött és ért véget). A
percnyi hajszárítózás se használt, az kivár- ruhájában domináló fehér is inkább ápoló-
hatja a nyári 30 fokokat, amikor szintén nőre utal (az apácáké fekete vagy szürke),
könnyebben kezelhetőek ezek a necces az arany színű szegélyek a rangot emelik ki,
részek. Azért óvatosan, mert például érde- a rózsaszín pedig a személyiségét. Tonyra
mes körmöt vágni az ilyen műveletek előtt. jellemző, hogy kihívóak a karakterei, de ő
Mondjuk ha megcsúszik a kezed, és végig- még az ízlésesebb kategória: a szárny mi-
szántod az új figurádat, elég mérges leszel att a háta és az oldala egy része szabadon
magadra. Vagy ha eldeformálódik valami van, kis belátást engedve a mellrészhez,
nyomogatás közben... illetve elölről is mélyen dekoltált a ruha, de
Panishoz hasonlóan neki is hangsúlyos a széles és látványos gallér elvonja a figyel-
kék szeme van, de neki inkább meleg színei met. Az alsó szoknya nagyon rövid, de még
vannak. Hosszú, hullámos, szőkés-barna pont takar, és a combfix a bokacsizmával
haja a vállán omlik szét. A hajában lévő ke- nagyon kis szexi.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Live action 92

10. Koreai Filmfesztivál


Írta: Catrin, Hirotaka, Iskariotes
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Live action 93

Idén már 10. alkalommal került meg- egy kockázatos akció után elkapják, és a Ami a film talán legnagyobb különle- Engem Lájkolj!
rendezésre a Koreai Filmfesztivál. Októ- titkos szolgálat kötelékébe lép, ahol azt gessége az a kamerakezelés. Egyszerűen / Like for Likes / 좋아해줘
ber 25-29. között 26 filmet tekinthettünk ígérik, 10 év után szabadon élhet. fantasztikus, az akciójelenetekben nincs
meg Budapesten három moziban, továbbá A nő múltja és jelene végül összekeve- 10 másodperc, amikor állna a kamera, sok- 2016
Debrecenben, Pécsen és Szegeden. Mi is redik, a jövőbeli békés életet feldúlja egy szor váltunk nézetet is, így több oldalról Romantikus vígjáték
megnéztünk pár filmet, amikről rövid véle- halottnak hitt férfi, és a tragikus sorsú látjuk a jeleneteket. Elképszetően dina- 123 perc
ményeinket alább olvashatjátok. Sook-heenek nem marad más választása, mikus, mégis minden részét látjuk, tudjuk Rendező:
mint bosszút állni szeretteiért, életéért, követni. Sokszor lehet azzal a hibával talál- Park Hyeon-jin
A bérgyilkosnő saját magáért. kozni, hogy a gyors kameramozgás miatt Szereplők:
/ The Villainess / 악녀 Ennyit a sztoriról, nem hordoz magá- élvezhetetlen a jelenet, de itt nem. Rá- Lee Mi-yeon, Choi Ji-woo,
ban semmi újdonságot, viszont jól felépí- adásul a film elején first person nézetben Kim Joo-hyuk, Yoo Ah-in, Kang Ha-neul
2017 tett, az elejétől a végéig remekül adagolja látunk mindent, mint a Hardcore Henry E Som
Akciófilm az információt és a feszültséget, jól keveri esetében. Minden akciójelenet látványos
129 perc a múltat a jelennel, hogy egy kereken le- és izgalmas. Mintha az Igazából szerelem dél-ko-
Rendező: zárt végkifejletbe fűzze össze. Sook-hee azonban nem csak egy gyil- reai változatát néznénk, csak kevesebb
Jeong Byeong-gil kos, látjuk emberi oldalát is, érzelmeit, drámával és karácsony nélkül. Itt is több
Főszereplők: fájdalmait. Hogy tényleg szeretne békés szerelmes pár alakulását követhetjük, a ka-
Kim Ok-bin, Shin Ha-gyeon, Seong Jun életet, amiben új barátja, Hyun-soo se- rakterek közti kapcsolatháló pedig kellően
gítene, csak az élet rulettkereke, meg a összekötődik.
A koreaiul Aknyeo című filmet idén forgatókönyv nem úgy akarja. Így lesz a
májusban mutatták be először a közönség Bérgyilkosnőből tragikus, kétségbeesett Kapunk néhány szórakoztató iparban
előtt a Cannes-i filmfesztiválon, ahol négy ámokfutás, céltalan akció helyett, és a dolgozó szereplőt: egy forgatókönyv író
percig tartó álló ovációt kapott. Ázsiában cselekmény azt is szeretné igazolni, hogy a és egy fiatal sztár színész nem túl előnyös
egyértelműen tarolt a film és a New York-i történelem ismétli önmagát. románcát, egy tévés producer és egy zene-
ázsiai filmfesztivált meg is nyerte. Az elis- Hirotaka szerző szerelmi vívódásait.
merések teljesen jogosak és külön öröm,
hogy láthattuk itthon a fesztiválon.
Akinek tetszett a Kill Bill vagy a Nikita,
esetleg a John Wick sem áll tőle távol, ak-
kor ez a film garantáltan elnyeri tetszését.
Mindegyikből van benne egy kicsi, de azért
mégiscsak egy másik alkotás, és minden
percében koreai.
Főszereplőnk Sook-hee, akit gyerek
kora óta bérgyilkosságra képeztek ki. Ám

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Live action 94

Szerelmem, menyasszonyom sajnos kissé a negatívumok felé billenve, nagyon is működött, elgondolkodtatott,
/ My Love, My Bride mivel a társas élet nem könnyű feladat. A ismertetett.
/ 나의 사랑 나의 신부 színészek játéka, különösen mimikái na- Aki szeretne még a témában elmerülni,
gyon kifejezik az ismerős szituációkat, ami ajánlom emellett a Május 18. című filmet,
2014 mellett teljesen érződik a koreai életstílus ami szintén a gwang-jui felkelést dolgozza
Romantikus vígjáték hangulata is. fel, még közelebbre, mélyebbre merész-
123 perc Catrin kedve.
Rendező: Catrin
Lim Chan-sang Taxisofőr
Főszereplők: / A Taxi Driver / 택시운전사
Mellettük a legszívmelengetőbb talán az Cho Jeong-seok, Shin Min-a
étterem tulajdonosa, akit a menyasszo- A Szerelmem, feleségem cím ponto- 2017
nya faképnél hagyott és a légiutas kísérő sabb lenne, mivel a leánykérés, az esküvő Dráma
megrögzött szingli, aki egy lakásban kell, és a mézes hetek a film első 5 percében 137 perc
éljen vele. A kapcsolatok alakulnak, amiből lezajlanak. Utána több kis epizódon ke- Rendező:
némi dráma sem hiányozhat, de a vidám- resztül ismerhetjük meg a friss házasok Jang Hun
ság dominál. A lájkok és a Facebook pedig mindennapjait, számos felmerülő problé- Főszereplők:
előmozdítja cselekedeteiket, reflektálva mával és meghitt pillanattal karöltve. A két Song Gang-ho, Thomas Kretschmann,
az SNS szerepére az emberek hétköznap- fiatal és az általuk bemutatott környezet Yu Hae-jin,Ryu Jun-yeol
jaiban. nagyon reálisra, élet szagúra sikerült. Tet-
Kellemes, szórakoztató film tele vi- szetős ahogy a problémákon átvereked- A film az 1980-as gwang-jui felkelést
dámsággal, némi vacakolással és aranyos, nek, ahogy még közelebb kerülnek egy- mutatja be egy szöuli taxisofőr és egy
kevésbé csöpögős roamntikával. máshoz. Folyamatosan váltakozik a dráma német újságíró szemén keresztül. Kettő-
Catrin és a vidámság, a feszültség és feloldása, jük mókás ellentéte és nyelvi nehézségei
fokozatosan váltanak át komor, drámai,
az eseményeket egyre közelebbről megta-
pasztaló hangnembe. Egyszerre láthatjuk,
miként élte meg a koreai polgár, a kisem-
ber a katonai elnyomást, és miként reagál
egy külföldi ebben a helyzetben, hogy ob-
jektívabban tudósíthassa a világot.
Sokat mondó történet, melynek min-
den szegmensében érződik a múlt, a meg-
történt események. Nem lett kimagasló
alkotás, de a fesztivál nyitó filmjeként

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Live action 95

A belső ember
/ Inside Men / 내부자들

2015
Politikai thriller
130 perc
Rendező:
Woo Min-ho
Főszereplők:
Lee Byung-hun, Cho Seung-woo,
Baek Yoon-sik
Ami nem tetszett benne, hogy a genyákat Ez egy zombifilm. A történet vonalát az A fesztiválra hoztak egy koreai animét
Egy 2010-es népszerű webmanhwa nagyon genyának ábrázolják. Tehát ők csak adja, hogy egy Szöulból induló szupervont- is (Álom egy csodás napról), amit követ-
adaptációja, amit az író végül a film forga- súlyos nagy fekete kocsival járhatnak és ra felugrik egy már fertőzött ember és hát kező számunkban az Anilogue-ra érkező
tókönyvében fejezett be. Politikai korrup- csak a legjobb szeszt ihatják... A jók meg igen, elszabadul a járvány. Lehet izgulni, animékkel együtt véleményezünk.
ció és hatalomvágy három embertől, akik persze kevesen is vannak, és még pénzük hogy ki fog életben maradni:
ugyanazt akarják... sincsen, de azért nyernek. Ezt a filmet meg A, A terhes nő és a férje?
A film alatt nem egyszer el kellett ta- lehet nézni, de csak azoknak ajánlom, akik B, A főszereplő kislány és az apukája?
karnom a szememet, pedig politikai krimi- szeretik a politikai filmeket vagy Korea fa- C, A tini baseball sztár és a kedvese?
ként lett beharangozva. A ki kivel van do- nok, másnak inkább nem. D, Az öreg nővér testvérpár?
log elég hamar lejön és a karakterek nem Iskariotes E, A Negannál is genyább főbarom?
is nagyon cserélnek szerepet. A genyák F, A random csöves?
genyák, a jók jók és slussz. Lehet tippelgetni. Mindenesetre
Busan expressz nevetséges film. Számomra leginkább
/ Train to Busan / 부산행 azért, mert a zombik hol rendezett kato-
nai stratégiával támadtak, hol pedig nulla
2016 ésszel mentek előre. De van még valami,
Akció, Thriller, Horror amit nem értettem. A zombik senkit nem
118 perc ettek meg, csak párat beléjük haraptak
Rendező: és már mentek is tovább. Tiszta hülyeség.
Yeon Sang-ho Ezt a filmet haveri buliknál ajánlom amikor
Szereplők: felmerül, hogy: „tegyünk be valamit, amin
Gong yoo, Jung Yu-mi, Ma Dong-seok jókat lehet röhögni és izgulni is, de azért
Kim Su-an, Kim Eui-seong, Choi Woo-sik becsiccsentve is lehessen követni.”
Ahn So-hee Iskariotes

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 96

Top 10 Final Fantasy


Írta: Venom (cosplay.hu)
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Kontroller 97

Tudtátok, hogy a Final Fantasy sorozat is létezik. A Final Fantasy univerzum ha- len módon még mindig havi költsége van.
idén ünnepli a 30. évfordulóját? Bizony, az talmas, ember legyen a talpán, aki mindet A Final Fantasy XI nem csak az FF-ek között
első része még 1987-ben jelent meg Ja- megszeretné ismerni. Az alábbi listában mérföldkő, de az mmorpg-k között is, és
pánban, az akkor pici és majdnem a csőd foglaltam össze, hogy melyik is az a 10 aki teheti próbálja ki, mielőtt sajnos végleg
szélén álló játékfejlesztő stúdió, a Square legjobb epizódja a sorozatnak, amely ki- megszűnik...
által. Nem titkolt szándékuk volt, hogy hagyhatatlan. Természetesen a felsorolás
az akkoriban hatalmas népszerűségnek továbbra is nagyrészt szubjektív, és most Elérhető: Playstation 2 (megszűnt), Xbox
örvendő Dragon Quest sikerét meglova- is kimaradnak az olyan játékok, melyek 360 (megszűnt), Windows
golják. A játék pozitív fogadtatásra talált csak nyomokban tartalmaznak Final Fan- Legjobb verzió: Windows
és ezzel Sakaguchi Hironobu vezetésével tasy-t (mint pl. a Kingdom Hearts).

9.
elindult egy olyan sorozat, ami még így

10.
most 30 évvel később is jóformán piac-
vezető. Aki esetleg nem tudná mi is az a
Final Fantasy, annak tömören annyit, hogy Final Fantasy IV (1991)
egy egymástól független epizódokból álló Final Fantasy XI (2002)
szerepjáték sorozat, mely jelenleg a 15. A 90-es évek beköszöntével a konzol
résznél tart. A főepizódok mellett szám- Kezdjük mindjárt egy MMORPG-vel, világ átlépett a 8 bites érából a 16 bites-
talan más stílusban is készültek kisebb-na- vagyis Massive Multiplayer Online RPG- be, ami akkoriban hatalmas ugrásnak
gyobb mellékhajtások, stratégiai, akció, vel. Bár a FFXI ma már lassan kezd eltűnni az FFXI messze megelőzte a korát, látszik, számított. Az FF sorozat 4. része igyeke-
verekedős, mmo, táblajáték, kártyajáték és a helyét egyre jobban át- hogy még nem az volt a cél, hogy a játé- zett kihasználni az új technológia adta
sőt még Mario Kart-sze- veszi a Final Fantasy XIV, kosokat minél gyorsabban kielégítsék, ha- lehetőségeket, komplexebb és hosszabb
rű versenyzős játék mely amolyan „remake/ nem egy élő, lélegző virtuális univerzumot történet, gyönyörű zenék, valamivel szebb
remaster” módjára pró- akartak létrehozni. Vana’diel világa pedig grafika. Cecil, Kain, Rydia és Rosa kalandjai
bálta felújítani a klas�- pontosan ilyen. Elképesztően hatalmas hatalmas előrelépésnek számítottak a ko-
szikust, de maradjunk fantasy történet, több száz vagy akár ezer rábbi névtelen szereplők és suta és rövid
annyiban, hogy bár üzle- órányi tartalommal. A játék minimálisan történetek után.
tileg sikeres lett, sosem vezet csak, ha egyszer belecsöppensz, az
volt meg az a varázslatos elején elveszel szinte a gigantikus világ-
hangulata, mint az FF11-nek. ban. Aztán apránként felfedezed a környe-
2002-ben jelent meg az akkor még zeted és ha kitartó vagy, akkor garantáltan
szinte újnak számító Playstation 2-re, ami beszippant és hosszú hónapokra ad elfog-
egy merész próbálkozás volt a stúdió ré- laltságot. Mindössze két hibája van, egyik,
széről, hiszen akkoriban az egész mmorpg hogy ez egy 15 éves rpg, ami bizony ma
stílus még nagyon gyerekcipőben járt (bi- már sokaknak elrettentő lehet, a másik,
zony, még sehol sem volt a WoW). Mégis, hogy nem olcsó mulatság, mert érthetet-

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 98

A világ ugyan még a klasszikus fantasy, nyugaton sokáig Final Fantasy II néven
törpékkel és tündérekkel, de már egyre ismerték, de azóta visszakapta a rendes
inkább előtérbe kerül a mágia mellett a címét. Készült belőle több remake is, 2D-s
technológia is, sőt a sorozatban elsőnek, a és 3D-s is, sőt még folytatást is kapott, szó-
hősök még a világűrbe is kijutnak, egy kis val van miből válogatni!
holdbéli kiruccanás erejéig. A sztori, akár-
csak a korábbi részekben, most is a 4 ele- Elérhető: Super Nintendo, Playstation,
mentális kristály körül forog. A főhős Cecil, Gameboy Advance, Playstation Portable
a sötét lovag, aki egy gonosz uralkodó 3D remake: Nintendo DS, Android, IOS,
keze alá dolgozik, majd miután rájön, hogy Windows Tidusról, a híres zanarkandi blitzball (víz Fantasy X-2 címen. Gyakorlatilag minden
a céljaik nem éppen a világ megmentésé- Legjobb verzió: Playstation Portable és alatti foci-kidobós) játékosról szól, aki egy újabb Playstation platformon elérhető és
re irányulnak, fellázad és kezdetét veszi a Windows furcsa esemény hatására 1000 évet utazik PC-re is portolták, szóval jóformán most

8.
nagy kaland. Bár nem túl eredeti, de mégis előre az időben. Hamarosan barátokra már bárki számára elérhető.
bájos kis történet, árulással, szerelemmel, talál, és úgy dönt, hogy elkíséri a szépsé-
önfeláldozással és némi humorral körítve, ges papnőt, Yunát a nagy vándorútjára, Elérhető: Playstation 2, Playstation 3,
ami talán a maga korában egyedülálló volt. Final Fantasy X reménykedve, hogy visszajut a saját Playstation Vita, Playstation 4, Windows
Kis érdekesség, hogy némi kavarás miatt (2001) világába. De valami egészen mást talál, Legjobb verzió: Playstation 4
valami sokkal szörnyűbbet, és azon

7.
A 2000-es évek is elhoztak veszi észre magát, hogy az ő kezébe
egy újabb generáció váltást kerül az egész világ sorsa.
és a Final Fan-
tasy sorozat FFX ugyan kissé megosztó, Final Fantasy V (1992)
már rutino- pontosan annyian istenítik, mint
san vette az amennyien ellenzik, de mégis A sorozat 5. része sokáig ismeretlen
akadályokat. kihagyhatatlan. Valami teljesen volt a nyugati játékosoknak, hiszen az an-
Az FFX meg- egyedi és új az egész, talán az egyik gol megjelenésére közel 10 évet kellett
j e l e n é s e ko r legjobb körökre osztott harcrendszer- várni, de megérte. Az FF5 talán az egyik
talán a legszebb rel rendelkezik, ahol nem elég csak a legnagyobb újítása nem is a történetében
játék volt a piacon és bizo- támadás gombot nyomogatni, hanem vagy a világában rejlett, hanem a játékme-
nyos tekintetben még ma komolyan taktikázni kell. A világát az netében és az akkoriban forradalminak
sincs oka szégyenkeznie. A okinavai szigetvilág kultúrája ihlette, számító „job system”-ben. Bár már a ko-
sorozat első tagja, amely végre színes és látványos, de idővel egyre rábbi FFIII-ban is volt hasonló, de valójában
szinkront is kapott és a 2D-s nyomasztóbbá válik. A hatalmas itt, az 5. részben alkották meg azt a fejlő-
háttereket is közel teljes 3D sikere miatt az első FF lett, ami désrendszert, amely jóformán a mai napig
váltotta fel. A történet közvetlen folytatást kapott Final meghatározó a Final Fantasy sorozatban.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 99

9. epizód, ami amolyan igazi múltidézés


lett. Hangulatában erősen emlékeztet
a 80-as és korai 90-es évek Final Fantasy
is kiváló darab. Érdekesség, hogy egy 4 epizódjaira, amit (akkori mércével mérve)
részes anime OVA sorozat is készült hoz- hihetetlen látványos grafikával és zenével
zá, Final Fantasy: Legend of the Crystals körítettek. Bár voltak akiknek nem tet-
címen, amit bár nem sokan ismernek, de szett ez a „visszalépés”, főleg a 7-es és a
egy megnézést megérhet, már csak a 8-as modern világai után, de azt senki sem
nosztalgia faktora miatt is. tagadhatja, hogy már megjelenésekor
A lényege, hogy a karaktereink bármikor instant klasszikusnak számított. A főhős ve a hercegnővel és annak testőrével, a
cserélhetnek „osztályt”. Harcosból varázs- Elérhető: Super Nintendo, Playstation, Zidane, aki tolvajokból álló bandá- roppant lovagias, de nem túl eszes Steiner-
ló, varázslóból tolvaj, majd később ezeket Gameboy Advance, Android, IOS, Win- jával színésznek álcázva magukat rel és természetesen, mint mindig, most is
fejleszteni és ami a legfontosabb, keverni dows megpróbálják elrabolni Alexandria kiderül, hogy a háttérben sokkal nagyobb
is lehet. Így össze lehet hozni olyan lova- Legjobb verzió: Gameboy Advance birodalom hercegnőjét Gar- erők munkálkodnak, mint azt Zidane vala-
got, aki táncol, vagy tolvajt, aki gyógyít. netet, ami meglepő módon ha is gondolta volna…

6.
Határ a fantázia és a türelem, míg mindent sikerrel is jár. Ám Zidanék az- A Final Fantasy IX legnagyobb erőssége
kifejleszt a játékos. A történet ugyanak- zal nem számoltak, egyértelműen a története, ami nemcsak
kor szinte semmivel sem lépett előrébb hogy ezzel egy kimondottan hosszú, de kellően fordu-
az FFIV-hez képest, sőt talán egy picit a Final Fantasy IX (2000) olyan esemény- latos, az utolsó pillanatokig tartogatva
háttérbe is szorult. Megint a 4 kristály sort indítanak meglepetéseket. A kissé gyerekes grafika
körül megy a kavarás, megint jön a világ Sokan talán ezt a részt tart- el, ami örökre meg- pedig ne tévesszen meg senkit, az FFIX ga-
megmentés, sőt pontosítok, világok, mert ják az utolsó „igazi” Final Fan- változtatja az egész rantáltan az egyik legjobbja a sorozatnak.
ezúttal több is van. A főszereplők jópofák, tasy-nak. A Playstation korszak világot. Kezdetben
de sokat nem lehet róluk elmondani. Itt legvégén a kis szürke masinából menekülnek az őket Elérhető: Playstation, Playstation 4, And-
a lényeg a játékélményen van, és bizony az utolsó csepp erőforrásokat üldöző katonák elől, roid, IOS, Windows
abban majdhogynem így 25 év távlatából is kicsavarva jelent meg 2000-ben a kényszerű szövetséget köt- Legjobb verzió: Windows, Playstation 4

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 100

5.
het szörnyeket is kinevelni a csapatunkba. fordítottak és kibővítettek, majd később
Hihetetlen komplexitással rendelkezik a já- ezt portolták mobiltelefonokra is. Aki egy
ték és akkor még a sztoriról nem is beszél- kicsit komolyabb, lassabb és taktikusabb
Final Fantasy Tactics (1997) tünk. Itt alkották meg Ivalice világát, mely szerepjátékra vágyik, annak ez kihagyha-
azóta visszatérő helyszíne több epizódnak tatlan darab.
A 90-es évek volt egyértelműen a Squa- is (Vagrant Story, Final Fantasy XII), ezzel
re fénykora, sorban jelentek meg a mára lazán összefűzve őket egy közös történet- Elérhető: Playstation, Playstation Portab-
már klasszikusnak számító játékaik, melyek be. Ha szereted a Trónok Harcát, akkor az le, Android, IOS
a mai napig meghatározzák a játékvilágot. FFT a kedvenced lesz, hiszen nagyon ha- Legjobb verzió: Playstation Portable
A Final Fantasy Tactics is ebből a korból sonlítanak, klasszikus fantasy, háborúkkal,

4.
származik, nem véletlenül hagyták el a uralkodó házak közti viszályokkal, tragikus
számozást, ezzel is akarták jelezni, hogy itt eseményekkel, melyeket a valós európai
valami másról lesz szó mint eddig. A Tac- történelem inspirált. A grafikája egyszerű,
tics, mint a címéből sejthető sokkal inkább de nagyszerű, a célnak teljesen megfelel, Final Fantasy VIII (1999)
stratégiai-taktikai játék, mint az eddig a zenéje viszont az egyik legjobb a soro-
megszokott jrpg. A harcokat ezúttal egy zatban. Pár évvel később készült belőle Sosem tagadtam, hogy számomra az
háromdimenziós izometrikusan mutatott egy felújított verzió PSP-re, melyet újra- FFVIII a legnagyobb kedvenc. Bár mindig
terepre helyezték, ahol a karakterek és is láttam a hibáit, de mégis, valami olyan
az ellenfelek körökre osztva csatázhattak. elképesztő hangulata van, amit mai napig
Egy-egy ilyen harc 5-30 percig tart, és bi- nagyon kevés rpg tudott egyáltalán meg-
zony legendásan nem könnyűek. Figyelni közelíteni, nemhogy felülmúlni. Persze
kell a terepadottságokra, időjárásra, ma- már megjelenésekor sok kritika érte a bo-
gasságokra, mélységekre és még rengeteg nyolult „Junction” rendszere és a tinédzser
más dologra is (mint pl. a szereplők horosz- szereplő gárda miatt, de szerintem pedig
kópjára… nem vicc). Ehhez jön az FF5-höz valahol talán pont ez az erőssége. Mert
hasonló „job” cserélgetős rendszer, de le- „más” lenni. A világa is inkább science fic-
tionbe hajlóbb, mint a korábbi részek, ami
nagyon egyedivé tette.

A történet főhőse Squall a magányos


fiatal SeeD katona, aki egy Balamb Garden
nevű katonai iskolába jár. Ahogy elvégzi a
gyakorlati vizsgáit, bedobják a mély vízbe
pár társával együtt, hogy segítsék a láza-
dást Edea, a gonosz boszorkány ellen.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 101

3.
Squall megismeri a lázadók vezetőjét Ri- A karakterek száma ugyan lecsökkent a a birodalomnak dolgozott, szintén képes
noát, akivel hamarosan egymásba szeret- korábbi részekhez képest, de így jóval használni a mágiát, de fellázadt, mert úgy
nek, de nem is lenne Final Fantasy, ha nem több szerepet kap mindenki, kevesebb a érezte, hogy nem a jó célra használják a
derülne ki, hogy Edea csak a jéghegy csú- „töltelék karakter”. Grafikája és zenéje ta- Final Fantasy VI (1993) természet feletti erőket. Összeáll egy nagy
csa, és a kis csapatnak sokkal komolyabb lán csak egy árnyalattal marad el a 9. rész- csapat, akik szembeszállnak a gonosz ural-
ellenféllel kell szembeszállniuk, mindeköz- től, szintén közel a maximumot hozta ki a Mint fentebb írtam, a 90-es évek elején kodóval, de senki sem számolt Kefkával, a
ben pedig kideríteni, hogy miért pont őket Playstation konzolból. PC-re több port is látványos generációváltás volt, mely kiha- birodalom egyik teljesen őrült tábornoká-
választották erre a feladatra. készült, melyből a legutóbbi Steam verzió tott az FF sorozatra is. Bár mind az FFIV val, aki bohócnak festi ki magát és az iko-
A Final Fantasy VIII története borzasz- már kifejezetten jó is lett. Ha esetleg vala- és az FFV elvitathatatlanul kiváló játékok nikus nevetése azóta is a játéktörténelem
tóan komplex, a szereplők érzelmei, céljai, kinek kimaradt volna ez a klasszikus, akkor voltak, de sok tekintetben még a 80-as egyik legemlékezetesebb hangeffektje.
vágyai nagyon is érhetőek és mesterien könnyedén pótolhatja. évek alapjaira építkeztek. Ezzel szemben Kefka mindenki számítását keresztülhúz-
ábrázoltak. az FFVI lett az igazi ugrás minden tekin- va nemcsak a lázadást söpri el, de a teljes
Elérhető: Playstation, PSN, Windows tetben. A klasszikus fantasy világot lecse- világot romba dönti… a főhősök helyzete
Legjobb verzió: Windows (Steam) rélte egy koszos, füstös, olajos steampunk pedig egyre kilátástalanabbá válik.
világ, ahol szinte érezhető, hogy ritkán van
napsütés. Huuu, az FFVI valami nagyon különle-
A másik nagy újítása a 6. résznek, az ges, ugyanis talán a legsötétebb, legko-
első női főszereplője, sőt, mindjárt kettő molyabb történettel rendelkezik a teljes
is. Terra a különös zöld hajú hölgy, aki nem sorozatból. Több mint egy tucat játszható
sokra emlékszik a múltjából, de a birodalmi szereplővel, rengeteg mellékküldetés-
erők nagyon szeretnék elfogni őt, mert sel rendelkezik. Nem véletlenül szokták
azon kevés emberek egyike, akik képesek minden idők legjobb szerepjátékai között
használni a mágiát. Később az ellenállóknál emlegetni. Nyugaton sokáig Final Fantasy
köt ki, akik a segítségét kérik a birodalom III néven ismerték egy kis kavarás miatt, de
megdöntésében. Celes a másik főhősnő, 2000 környékén ez is rendeződött.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 102

1.
A grafika ugyan nem túl kiemelkedő, így le kellett váltani. A végeredmény nem
de a zenei körítés talán tényleg a legjobb, lett ugyan teljes megjelenésekor, de még
amit Uematsu Nobuo valaha is komponált. így is elképesztő. Bár kezdetben sok kriti-
Ami miatt nem a lista első helyén trónol, ka érte a játékot, de az igazság az, hogy Final Fantasy VII (1997)
az sajnos amiatt van, hogy bizony kicsit valójában ismét borzasztóan megelőzte a
eljárt felette az idő, és szemben a többi korát, amire az akkori közönség még nem Hátigen, az FFVII... amivel nyugaton
epizóddal, sosem adtak neki egy rendes volt felkészülve. A történet ismét Ivalice vi- megkezdődött a sorozat igazi tündöklé-
ráncfelvarrást. A Gameboy Advance verzió lágában játszódik, méghozzá egy hatalmas se. Már előtte is volt pár FF cím Japánon
ugyan picit több (lényegtelen) tartalom- háború után (előtt). Vaan és Penelo kívül, de igazán ennél a résznél figyelt fel
mal rendelkezik, de az audio-vizuális ol- a két árva utcagyerek akaratukon rá a világ. A Final Fantasy VII talán a 90-es
dala nagyon leromlott a portolás közben. kívül belecsöppennek egy olyan évek egyik legnagyobb durranása volt.
Az Android/PC változat pedig viccnek is kalandba, amire álmukban sem Szinte egyik napról a másikra történelmet
rossz… 20 éve várunk belőle egy rendes gondoltak volna. Találkoznak írt. Pedig nem volt kis projekt ez sem, hi-
remake-et, de sajnos valamiért nem sok Baltherel és Frannal a két légi szen már akkoriban több mint 30 millió
esély van rá. Kár érte, mert az FFVI egy kalózzal, megmentenek egy dollárt emésztett fel, ami nagyjából a
igazi mestermű! elrabolt hercegnőt, bejárják tízszerese volt annak, amit általában egy
a teljes kontinenst, és ter- játékra költöttek a stúdiók. Mai napig ez
Elérhető: Super Nintendo, Gameboy mészetesen ismét szembe az az FF, aminek a legtöbb rajongója van,
Advance, Playstation, IOS, And- kerülnek egy gonosz biro- több mellékszálat és folytatást vagy előz-
roid, Windows dalommal és annak veze- ményt is kapott, sőt még egy egész estés
Legjobb verzió: Super Nintendo tőivel. A sztori ugyan nem pluszban iszonyat sok mellékküldetés és CG mozifilmet is készítettek később hozzá
túl komplikált, mondhat- felfedezni való vár a játékosra. Ha mindent Advent Children címmel. Cloud, Aerith és

2.
ni kicsit klisés is, na de a fel akartok benne deríteni, akkor bizony la- Sephiroth ikonikus videójáték karakterek
tálalás, az aztán pazar. zán 150-200 órás játékidővel kell számolni. lettek, akiket az is felismer, aki még egyet-
Olyan látványa van a Folytatást is kapott, Nintendo DS-re, ami len FF-vel sem játszott soha.
Final Fantasy XII játéknak, amit azelőtt viszont inkább volt stratégiai játék, mint-
(2006) elképzelni sem lehe- sem klasszikus rpg, majd idén megkapta
tett volna konzolon, a felújítást Playstation 4-re, ami kötelező
A Square Enix egyik legna- hatalmas nyílt világ, vétel minden Final Fantasy rajongónak.
gyobb projektje volt a 2000-es amit szabadon be Az FFXII talán tényleg az utolsó igazi FF,
évek elején az FFXII, 5 év fej- lehet (később) járni, mielőtt a sorozat mélyrepülést vett volna,
lesztési időbe és közel 50 milló a csaták már nem amiből mai napig próbál kikecmeregni.
dollárba került, miközben körökre osztot-
az eredeti rendező össze is tak, hanem valós Elérhető: Playstation 2, Playstation 4
roppant a feladat súlya alatt, időben zajlanak, Legjobb verzió: Playstation 4

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kontroller 103

De miről is szól? A játékos ezúttal Cloud


bőrébe bújik, aki mint ex-Soldier (spéci ka-
tona) tengeti morcos-zsoldos napjait. Egy 1991 - 2000 -
terrorista csoport felbéreli, hogy segítsen
felrobbantani a világot kiszipolyozó nagy-
vállalat, a Shinra reaktorait, de az egyik
ilyen akció balul sül el, és Cloud hosszas
kalandozás után kénytelen magára vállalni
az egész bolygó megmentését.
1992 - 2001 -
Sokan még mai napig ezzel a címmel
azonosítják a sorozatot, ami így 20 év után
nem semmi. De itt a nagy kérdés, valóban lebilincselő, főleg a történet első harma-
annyira jó, mint amekkora a hírneve? Nos… da. A folytatásokról már nem lehet ennyi
nem. A Final Fantasy VII-et szívem szerint jót elmondani, szerintem egy kicsit mellé
jóval a 6. és a 8. rész után tenném, de va- ment mind, és túlságosan is a fanservice
lahol igazságtalan lenne. Egyszerűen nem irányába mentek (sok bishi drámázik és ve- 1993 -
lehet elmenni az érdemei mellett, hiszen rekszik… na vajon ki a célközönség?). Egye-
akkora reformokat hozott, amik aztán kö- dül a PSP-re készült előzmény játék, amit 2002 -
zel 20 évig definiálták a jrpg-ket. A grafika érdemes lehet kipróbálni, de sokat attól
mai szemmel nézve erősen csúnyácska, de sem szabad várni. Elviekben készül belőle
van egy bája, a zenéje kellemes, a történe- egy remake, de mivel közel 16 éve ígérge-
te fordulatos és a hangulata még most is tik és azóta is csak a mellébeszélés megy a
stúdió részéről a megjelenés kapcsán, így
senki se számítson rá a közeljövőben… 1997 -

Elérhető: Playstation, Playstation 4, And-


roid, IOS, Windows
Legjobb verzió: bármelyik
2006 -

Ez lett volna az én személyes top 10-es


listám, természetesen még számtalan ér-
demes FF cím van, amit ajánlani tudnék, de 1999 -
azt majd esetleg egy másik cikkben.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 104

Őszi MondoCon
Írta: Hirotaka
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Rendezvények 105

Kiváló idő, rengeteg ember, cosplaye- Ennek ellenére az emberek ismét kitöl- új”, a kerekasztalra ráhúzva: aki egyszer
sek, animések, gamerek, fantasy és sci-fi tötték a rendelkezésre álló helyet, szóval vagy kétszer látta eddig, annak vicces, és
hősök, Bridear koncert és sok-sok élmény. újabb látogatói rekord születhetett. szórakoztató, aki ennél többször, az már
Ez volt az idei utolsó MondoCon. unja ugyanazokat a poénokat ugyanazok-
Az idei őszi con számos programmal tól az emberektől, ugyanazon emberek
Elképesztő embertömeg állt a kapuk- várta a lelkes közönséget, akik azon kívül, felé. Konkrétan Krisz-Atis duóra gondolok.
nál szombat reggel a Hungexpo előtt, hogy újfent találkozhattak barátaikkal, Ha ők nem lennének, akkor nem nézné
hogy bejuthasson a rendezvényre. Nem- bandázhattak, több versenyben is kipró- meg senki a műsort vagy mi? Esetleg töb-
csoda, hisz nagyon sok program és verseny bálhatták magukat. bet sikerülne beszélni az adott animés
várta a látogatókat, az esti koncertről nem Az AMV verseny mára már kőbe vésve témáról?
is beszélve. Ezúttal egy öt tagú csajbanda nyitotta meg a programok hosszú sorát. A A tömegkvíz után a cosplay verseny
zúzott a K színpadon szombat este, de er- program legérdekesebb része, hogy vajon következett, ami változatlanul a leglátoga-
ről majd később. ez alkalommal melyik lesz az az agyament tottabb program. Ezzel kapcsolatban csak
AMV, ami elnyeri a közönségdíjat. Megint annyit jegyeznék meg, hogy a szavazólap
Az idei con is tartogatott több újdon- kár, hogy az első három csak eredmény- jelentős hibákat tartalmazott. A legtöbb
ságot, aminek egyik legszembetűnőbb hirdetéskor került levetítésre, hogy ke- ember nevében lévő ‘s’ betű helyett ‘a’
eleme a több helyszín. Most volt lefoglalva vesebben lássák. S bár a Blade Runner betűt sikerült leírni. Egy plusz ellenőrzés
a legtöbb csarnok: a K, a D, a Fogadó és a aktualitása miatt jó ötlet volt levetíteni azt ráfért volna a szavazólapokra nyomtatás
25-ös. a 10 perces animét, de én inkább a nyertes előtt. Hogy dicséretet is mondjak, öröm-
amv-ket néztem volna. mel láttam, hogy újra
Ezt követően az többen gondolták azt,
animés kerekasztal lett hogy animéből öltöznek
úrrá a színpadon, és a be a versenyre. Hajrá
legcsekélyebb változa- animés cosplayverseny-
tosságot sem volt képes zők. Azért így mondom,
felmutatni, mind meghí- mert versenyen kívül
vott vendégekben, mind egész sok animés cosp-
poénokban. Kb. mintha layt látni.
a tavaszit néztem volna Szombaton a nagy-
újra vagy a nyárit, bár színpadon egy rajzos
ott volt egy icike-picike workshop volt látható,
változás. ami azért érdekes, mert
A következő hason- nem emlékszem, hogy
lat jutott eszembe: “a ilyen keretek között lett
gyereknek minden vicc volna workshop.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 106

első, mondhatni szürreális élmény, hogy


a bejáratnál hangosbemondóba mondták,
hogy “Babaexpó jobbra, cosplayesek erre”
jelezvén, hogy a párhuzamos rendezvény-
re érkezők se kavarodjanak el.

A közönséget az AMV Mortal Kombat


és a műsorvezetők álmosító humora pró-
bálta felrázni. De persze ettől függetlenül
Ezután a parapara hangolta a közönséget vagy, ami nagyon érdekelt volna az a “How mondjak, megérte. Hatalmas bulit csinál- AMV-zni még mindig jó. Jó AMV-ket nézni
az esti koncertre. Majd eredményhirdetés to draw manga? ” című előadás. Ezt, mivel tak a csajok, volt zúzás, fejrázás ezerrel. A meg még jobb.
és a technikai szünet után jött a nagy buli. ugyanabba a szubkultúrába tartozik, si- technikai oldalról is javult a helyzet. Bár a Kellően hangulatba hoz minden conos
került az animés kerekasztallal egy időbe hangosítás még mindig nem volt az igazi, vasárnap, így nagy kedvvel várjuk a fandub
A koncert részletezése előtt érdemes tenni. De nagyon örülünk, hogy felveszik de fejlődött egy kicsit a dolog. versenyt és a szinkronszínész beszélge-
szót ejteni a többi programról is. és utólag meg lehet nézni, bár ez a cikk írá- Az Adams óta nem láttam ekkora tést. A MondoCon vendége volt ismét Lip-
Az, hogy volt karakoke meg táncpad sának pillanatáig nem került fel. A továb- tömeget a koncerten, szóval ez most ha- pai László színművész és Laudon Andrea
verseny már törvényszerű. Az is, hogy biakban volt itt Gettó cosplay, szócsata, talmasat szólt. Természetesen a koncert szinkronszínész. Ők zsűrizték is a versenyt,
a gamer részlegen volt LoL döntő, sok fanfiction előadás, szóval mindenki talál- után autogram kérésére is volt lehetőség, amit néha egy Lippais “kamehameha”
játékot ki lehetett próbálni a retrótól a hatott magának érdekességet. akinek bejött a zene. szakított meg. Ez egy sikeres program, és
legújabbakig és akkor a VR-ról nem is be- már kialakult az állandó versenyzők listája
széltem. Szombat este az egy órás technikai szü- Vasárnap reggel csak azok voltak a (persze új arcok mellett), akiknek mindig
net után jöhetett a koncert. Bevált a nagy Hungexpo területén, akik nem voltak valamilyen humoros előadással sikerül
A Geek&Craft Korner ismét sokaknak marketing, plusz az, hogy most csajok jöt- szombaton (vagy a koncerten) vagy vala- röhögésre bírniuk a nézőket. Egyébként a
adott érdekes előadásokat, versenyeket. tek. A K csarnok tele lett, rengetegen vol- hogy sikerült felkelniük. Nekem sem volt versenyzők ügyesek és jól felkészültek, az
Hallgathattunk előadást szimbiótákról, tak kíváncsiak a Bridear zenéjére és mit ne egyszerű, de éltetett a hétfői szabi. Az a néhány baki meg belefér.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 107

A beszélgetésen a színészek beszéltek tem a kvízpapírra egyből látszott, hogy ez sokat fejlődött és sok programmal is bő- X-Wing bajnokságot rendeztek. Sajnos idő
munkájukról, szerepeikről, a mai és a régi nem 1, hanem 1,5 óráig fog tartani. vült. Aki érzett magában plusz energiát, híjján nem tudtam oda bemenni, pedig
szinkronról. Aki már látott ilyen műsort, Ami akkor gond, ha van másik műsor, amit ki kellett adnia magából, az bármelyik nosztalgikus lett volna.
az tudja. ami érdekel vagy találkozód van, mint ne- programba beszállhatott, legyen az a vívás
kem. Amúgy a tippmix elég jó volt, csapa- LARP fegyverekkel, a rohamosztagos ki- Ez volt az Őszi MondoCon, rengetegen
A K színpadon a cosplay uralta a dél- tunknak sikerült nyerni. képzés, vagy a Naruto-futás. jöttek el, fantasztikus volt a hangulat, pon-
utánt, performance verseny és kerekasztal Mindkét nap volt jiujitsu bemutató és tos műsorkezdések, nagyon sok program
is volt, majd utána a The Last című Naruto Vasárnap a Kornerben főként a cos- confoglaló játék, ami a Honfoglaló conos és még több élmény várta a látogatókat,
filmet lehetett megnézni. playé volt a főszerep, lehetett okulni, verziója. a koncertről nem is beszélve. A folytatás
Egy ideje ismét rendszeresítették a filmve- hogyan készítsünk páncélt vagy hogyan A D csarnok japános szigete az Amai most kicsit később, januárban jön a Téli
títést a conon, különösen az animevetítés- váljunk férfivá. De Japán kedvelők is ta- teaház és játékai. Mi kipróbáltuk az összes MondoConnal, amit már most várunk.
nek örülök, üdvözlendő ötlet, mivel sokan láltak érdekességet, délután a vallásokról játékot, és persze teáztunk is, miközben
meg tudják így nézni ezeket az animéket és a sötét sintó rituálékról láthattunk néztük, ahogy mások játszanak. Lehetett
szuper környezetben. Ezután eredmény- előadást. Ez utóbbit főleg azok találhatták pálcikával szemeket és lerágott ujjakat
hirdetés zárta a napot és a cont. érdekesnek, akik még csak ismerkednek a halászni, kappát szabadítani, vagy madza-
japán kultúrával és nem tudnak semmit a gon rángathattuk bekötözött szemű bará-
Feljebb menve pár szintet, a karaoke sintóról. Misztikus helyekről, legendákról tunkat. Az Amai teaház a meglévő játékok
teremben a megszokott éneklést a zene és persze rituálékról hallhattunk az előa- mellett mindig igyekszik valami újat hozni
tippmix szakította meg. Amivel az volt dásban. a conra, ami nagyon értékelendő.
a gond, hogy tovább tartott, mint ami a A Con Aréna a MondoCon szabadtéri A 25-ös csarnokban, ami régen a vá-
programfüzetben le volt írva, mikor ránéz- tevékenységeinek helyszíne. Megléte óta sárnak adott otthon, most a Nemzetközi

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 108

PlayIT
AniMagazin/AniPalace
Írta: Hirotaka Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Rendezvények 109

Már jó ideje terveztem, hogy engedek a Hungexpo két legnagyobb pavilonját, az részletes lett, könnyen megtalálhattuk, mi sorba, valahol 50-en. Viszont a várakozás
játékos lelkemnek és ismét ellátogatok a A-t és a G-t, utóbbival egybe volt nyitva az F hol van. Na, de kinek is érdemes ellátogat- meghozza gyümölcsét, és olyan címekkel
PlayIT-re. Legutoljára valamikor 2012-ben is. Mi az A-ban kezdtük a nézelődést, és az ni a PlayIT-re. lehetett játszani, mint a jövőre megjele-
voltam, amikor még a HoldfényConnal első dolog, amit megpillantottunk, a kaja nő, Far Cry 5 vagy a The Crew 2. De kint
volt egybekötve. Azóta ahogy figyeltem, részleg volt. Hatalmas, több streetfood Aki játszik: volt a Shadow of War, AC: Origins, PUBG,
egyre jobban kinőtte magát a rendezvény, kocsi várta az éhezőket és ehhez kellő Nos, aki a kipróbálható játékok miatt Battlefield 1, CoD WWII, Warhammer 2
voltak a Symában, de egy ideje kiköltöztek mennyiségű padot is adtak, a nap minden veszi célbe a rendezvényt, az telibe talál. is. Aki sportolni vágyott, annak pedig ott
a Hungexpóra. részében, még ebédidőben is lehetett itt Nagyon sok nagy és friss címet próbál- volt a WRC 7, Dirt 4, F1 2017, FIFA, WWE.
helyet találni. Ugyanígy a passzázson is hatnak ki a lelkes játékosok, persze ehhez Kreatívoknak meg a Minecraft, esetleg
A beléptetés nagyon gördülékenyen voltak kajakocsik, padokkal. Ez amúgy az kellő fokú türelem kell. Mivel minden a Lego játékok okozhattak örömöt. Sőt
haladt, az I-es és a III-as kapun is be lehetett egész rendezvényre igaz volt, mindenhova játékhoz csak sorbanállás útján lehetett láttam a Pokémon Ultrasun és Ultramoon
menni, amivel lényegében kettécsapták a nagyjából elég széket pakoltak. Ugyanez odajutni, ami változó időt emésztett fel játékokat is.
nagy embertömeget, minden jegyfajtának érvényes a ruhatárra is, minden pavilon- mindenki napjából. Valahol 10-en álltak Ha már a játékoknál tartunk, nem me-
külön sor volt, ám ha valaki mégsem tudta ban alakítottak ki egy ruhatár sarkot. hetünk el az e-sport mellett, mert abból is
volna, hova álljon, már a sor előtt voltak A programfüzetet átnyálazva két do- kijutott ám a közönségnek.
segítők, akik a jó útra terelték a látogató- logra lettem figyelemes, az egyik, hogy
kat. Mindenki megkapta a kis ajándékcso- csak a nagyszínpad programjai voltak rajta,
magját, jegytől függően nyakpánt, esetleg amit kicsit sajnáltam, a többi vajon hova
fülhallgató. Plusz olyan szolgáltatások is lett? Nos, sok az egyes helyszíneknél volt
jártak a drágább jegyekhez, mint pl. az kitéve, hogy ott éppen mi zajlik, mi várha-
ingyenes ruhatár, vagy hogy egy órával tó. De ezt egy telefonos alkalmazásban is
korábban lehet bemenni. Szóval sokféle el tudnám képzelni, amiben követhetnénk,
típus, mindegyikből szombati és vasárnapi hogy hol mi megy. A másik dolog a prog-
is. Ezután bárki szabadon birtokba vehette ramfüzettel kapcsolatban, hogy a térkép

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 110

Itt is a nagy nevek kerülnek elő: LoL, Over- meg még a jó ég tudja miket, csak pénzünk Ugyanígy jelen volt a Chio Mozdulj miért ebbe a tömbbe került.
watch, Heartstone, CS:GO. legyen elég. Gamer mozgalom, ahol nevéből is adódó- Még méllyebbre ásva a témában külön
Természetesen a játékoknak mind kü- an mozogni kell, lehetett ping-pongozni, színpadot kapott az Új Nemzedék Köz-
lön standjuk volt, és a versenyek is több Aki máshogy is kíváncsi: gördeszkázni stb. pont, akik fiataloknak és idősebbeknek
színpadon zajlottak. Bár az A pavilonnal Amíg a G és F pavilon szigorúan gamer Aki a gamerség illetve kockaság ko- (szülőknek) tartottak előadásokat a netes
kezdtem, a fent említett dolgok a G-ben rész volt, addig az A kicsit árnyaltabb képet molyabb részét szerette volna elcsípni a zaklatásról, a biztonságos internethasz-
voltak, ami hangulatosabb volt számomra, mutatott. Itt lehetett ugyan kipróbálni a PlayIT-en, az is elégedett lehetett. Több nálatról vagy csak egyszerűen a kockavi-
mint az A. Több helyen lehetett VR-játéko- CoD legújabb részét, de melletük kint volt egyetem is jelen volt, akik játékos, ugyan- lágról. Ha pedig már a szülőknél tartunk,
kat kipróbálni és a retro konzolok kedvelői- a Magyar Honvédség is, akik rendes fegy- akkor komoly technikai dolgokkal készül- - mert hát sok volt a gyerek, akiket a szü-
nek is kedveskedtek a szervezők. vereket, és egy tankot is hoztak, emellett tek. Ott volt az Óbudai Egyetem Neumann leik kísértek el, sőt több családot is láttam
a lelkes kezdők, kicsik és nagyok egyaránt és Kandó kara, az SZTE mérnöki kara, és -, nekik fenntartottak egy szülőmegörzőt,
Akit a hardver érdekel: megmérettethették magukat egy akadály- a Pannon Egyetem. Az viszont számomra ahol egy kis asztal mellett tölthették el
Azon látogatók, akiket inkább a kézzel pályán. rejtély, hogy a Compaya társasjátékbolt idejüket.
fogható, szigorúan gamerséghez köthető
dolgok érdekelték, szintén megtalálhatták
számításaikat a PlayIT-en. Kipróbálható
okostelefonok, tabletek, rajzpadok is he-
lyet kaptak egy-egy standnál, de lehetett
várásolni is, hiszen kimondottan gamer
szekciós árukészlettel volt kint a Media
Markt, a Laptopszalon vagy a Konzolvilág
és még jó páran. Sőt a UPC és a Telekom
is képviseltette magát. Persze gamer relik-
viákat is lehetett vásárolni, pólót, figurát,

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Rendezvények 111

Rátérek a Cospay Village szekcióra, Végül, de nem utolsó sorban a PlayIT-


ahol, ahogy neve is mutatja cosplayes klu- en nagy szerepet kapott a Tóronok Harca.
bok, árusok kaptak helyet. Itt volt az Amai Egyrészt, mert némi sorban állás után
teaház őszi játékaival, teáival és sok japán bárki felülhetett a vastrónra egy fénykép
nasijával. Itt is volt egy külön színpad, ahol erejéig, másrészt a sorozat két szereplője
cosplayes előadások voltak, mint pl. a taná- Kristian Nairn (Hodor) és Ellie Kendrick
csok kezdő cosplayeseknek, hogyan készít- (Meera Reed) ott voltak szombaton. Har-
sünk kiegésztőt vagy hogyan sminkeljünk. madrészt pedig mindkét nap este a Sound
Ráadásul a Cosplay Village vendége volt of Thrones koncert keretében hallgatthat-
Felidae orosz cosplayes, aki most először ták a sorozat legjobb zenéit.
volt Magyarországon. Külön blokkban
amv-k és cosplayes videók is mentek, a Összegezve elképesztően sokféle szó-
nap vége felé pedig egy előadás is volt rakozást nyújt a PlayIT, rengeteg cég, bolt,
az animés példaképekről, ami egészen szervezet, egyesület vett részt, és minden
kellemesre sikerült. Szóval nem lehetett nagyon profi volt. Rengetegen mentek
itt sem unatkozni, főleg vasárnap is foly- el, de mégsem volt kényelmetlen tömeg,
tódott a program: Star Warsos előadások, nem gyülemlett fel sehol a nép zavaróan,
rohamosztagos kiképzés az 501-es légióval szóval kihasználták a csarnokokat és jól
vagy Dante kivesézése a DMC-ből, anime helyezték el a színpadokat, helyszíneket.
vs. játék szemszögből. Aki szeret játszani, szereti a témát,
Itt említeném meg, hogy a PlayIT-en is annak mindenképp érdemes kilátogatni a
van cosplayverseny, amit egyszóval tudok PlayIT-re.
jellemezni: grandiózus. Már maga a szín-
pad is magasabban volt a megszokottnál,
így a nagy tömegben a színpadtól 100
méterre is látszott, mi van épp, amire csak
rásegített a hatalmas kijelző. A felvonuló
versenyzőt egyébként három kamerával
vették, amit real-time látni is lehetett a
kivetítőn, hogy a távol állók is jól meg-
csodálhassák. Rengetegen nézték, tele
volt a nézőtér, amit további álló emberek
glóriája vett körbe. Nagy örömömre volt
anime cosplayer is, láttam Totorót, Erzát
és Lelouch is.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Riport 112

Shironeko interjú
Készítette: AniMagazin
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Riport 113

Mostani interjúnkat legújbb partne- milyen hosszú. Ha vannak benne nehéz


rünkkel, Shiro Nekóval készítettük, akinek részek, akkor hangosan felolvasom ma-
youtube csatornáján többek között ked- gamnak vagy lassabban feléneklem addig,
velt anime openingeket hallgathattok han- amíg nem megy a dal tempójával.
gulatos előadásában.
Természetesen ne feledkezzünk meg
Szia! Elsőként kérlek, mutat- a rengeteg bemelegítésről sem, amit nap,
kozz be az olvasóknak: Mikor mint nap csinálok annak érdekében, hogy
kezdted az éneklést valamint folyamatosan javítsak a hangszínemen.
az animézést? Hogyan jutott Naponta legalább fél órát szoktam foglal-
eszedbe összekötni a kettőt és kozni azzal, hogy bemelegítek. Úgy gondo-
elkezdeni a videózást? lom, hogy minden nap szükséges egy kicsit
„megkínozni” a hangszálakat a fejlődés
Sok szeretettel üdvözlök mindenkit, érdekében. :)
ShiroNeko vagyok és legfőképp anime,
vocaloid illetve játék dalokat éneklek you-
tube-on, de a későbbiekben sem zárkózom Hogyan készül egy-egy videó,
el más nem animékhez kötődő Jpop illetve mennyi ideig tart felvenni,
Kpop dalok feldolgozásától sem. Igazság összevágni (milyen programokat,
szerint nincs konkrét dátumom, hogy eszközöket használsz hozzá)?
mikor kezdtem el az éneklést. :) Amióta
megszülettem mindig is imádtam éne- Mesélj nekünk a technikai ré- A dalok felvételéhez Blue Yeti mik-
kelni, kiskoromban is az éneklés volt a fő széről. Mennyi idő, amíg megtanu- rofont és Adobe Audition-t használok, a
hobbim és az álmom, hogy énekes legyek. lod az adott számot, és mennyit videók szerkesztéséhez pedig Sony Vegas
Az animékkel, ha jól emlékszem 3-4. osztá- gyakorolsz a felvétel előtt? Pro-t. A dal felvétele rosszabb esetben
lyos koromban találkoztam először, amikor 1 napba telik, jobb esetben pár óra alatt
az RTL csatornán az Inuyashát és a Poké- Huh, a felvételek előtt mindig na- sikerül. Ez igazából tőlem függ, hogy men�-
mont vetítették még szinkronosan, aztán gyon-nagyon sokat szoktam gyakorolni. nyire tudom hamar, de jól felénekelni az
rátaláltam az A+ csatornára is, ami aztán Mindig igyekszem figyelni a helyes kiej- adott dalt.
esti rutinná vált, hiszen rengeteg szuper tésre, mindig van valami új, amit tanulok.
animét vetítettek. Először a dallamot szoktam a füleimhez „Naponta legalább fél órát szoktam foglalkozni
Az animék openingjeit és endingjeit hozzászoktatni, majd a kiválasztott dalt
mindig is nagyon szerettem, szóval ekkor eléneklem egy nap többször is, hogy me- azzal, hogy bemelegítek. Úgy gondolom, hogy
jutott eszembe, hogy kombinálom a ket- morizáljam a dalszöveget. A dalszöveget minden nap szükséges egy kicsit „megkínozni” a
tőt. kb. 2 nap alatt tanulom meg, attól függ,
hangszálakat a fejlődés érdekében. :)”
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Riport 114

Szerinted eddig melyik videód Nagyon-nagyon sok animét láttam


sikerült a legjobban? Illetve, me- már, nincs különös kedvencem. Nagyon
lyik készítése volt a legélvezete- szeretem a shoujo animéket, a sci-fi, pszi-
sebb és a legnehezebb? chológiai és az akció animéket is, az olya-
nokat, mint az Evangelion, Tokyo Ghoul,
Ami a legnehezebb volt, az kétségkívül Attack on Titan, Gundam00, Steins;Gate,
a Kagamine Rin – Lost One’s Weeping és a Boku Dake Ga Inai Machi. Szeretem azokat,
Többször is fel szoktam venni, hogy League of Legends ez évi, 2017-es himnu- amik elgondolkodtatnak.
aztán kiválogassam azokat a részeket, sza, a Legends Never Die. :) Szerintem, ami
amelyek a legjobbak. Ezután elküldöm a eddig a legjobban sikerült az a Legends Hogyan választod ki, hogy mit
hanganyagot az instrumentállal együtt az Never Die. Mindegyik dalban nagyon-na- énekelsz a következő videóban?
egyik kedves és tehetséges barátomnak, gyon sok munkám és időm van. Szoktak például kérni tőled szá-
Cellónak, aki mixelni szokta a dalaimat. mot? Van erre lehetőség?
Egyébként ő is énekel youtube-on. Előző kérdéshez kapcsolódva:
mik a kedvenc animés számaid, Igen, nagyon sok üzenetet kapok azzal
A „Legends Never Die” óta nem én mixe- miket tervezel megvalósítani? kapcsolatban, hogy mit szeretnének halla-
lem/szerkesztem a dalokat, ugyanis még Illetve, mik a kedvenc animéid? ni legközelebb tőlem azok, akik feliratkoz-
nagyon kezdő vagyok benne és a lehető tak a csatornámra vagy követnek a közös-
legjobb minőséget szeretném feltölteni. Huh, nagyon sok dalt szeretnék még ségi oldalaimon. Szóval csak bátran, írjatok
Persze ez alatt az idő alatt tanulom a szer- feldolgozni. Tényleg nagyon sok minden nekem akármikor. Ha lehet, a facebook
kesztést. A videó elkészítése szintén álta- van, amit szeretek, és ha rajtam múlna, oldalamon, e-mailen vagy youtube-on ke-
lában egy teljes napba telik. Néha külön- minden nap feltöltenék valamit. :) Azt saj- resztül a „Beszélgetés” fülön írjatok. Eze-
böző effekteket és bejátszásokat teszek nos nem árulhatom el, hogy miket fogok ket olvasom el a leghamarabb. :)
rá, valamint a feliratokat is én készítem + feltölteni a jövőben;), de remélem, hogy
a csatorna teljes dizájnját. tetszeni fog majd mindenkinek.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Riport 115

Ezeknek a javaslatoknak nagyon örülök,


hiszen együtt sokkal könnyebb kiválasz-
tani a következőt, másrészt a fő célom,
hogy mindenki jól érezze magát. Azt azért
szeretném itt megemlíteni, hogy sajnos
nem minden egyes dalt tudok elénekelni,
de igyekszem mindenki kérésének eleget
tenni idővel.

Még csak nemrég indult a csa-


tornád a youtube-on, elégedett
vagy vele, a látogatókkal? Milyen amit csinálok, a zenével. A zene mindenhol
visszajelzéseket szoktál kapni? ott van, és akármilyen jól vagy rosszul ér-
zed magad, mindig segíteni fog.
A visszajelzések többsége szerencsére Nagyon szeretnék majd közönség
pozitív, amiknek természetesen nagyon előtt is fellépni, bár, egy kicsit szégyenlős
örülök. Szoktam pár építő jellegű kritikát vagyok még. De tudom, hogy majd nagyon
is kapni, amiknek szintén örülök, ennek mókás lesz! ^-^
köszönhetően fejlődhetek. Volt egy kevés
lehúzó jellegű „kritika” is, amiknek semmi- Köszönjük szépen az interjút és
lyen tartalma nem volt. Ezekre nem szok- sok sikert kívánunk a további-
akban! Zárásként üzennél még
tam figyelmet fordítani.
A feliratkozóimmal 1000%-osan elége- valamit az olvasóknak?
Elérhetőségek:
dett vagyok, nem is kaphatnék tőlük jobb
embereket. Igazán nagyon szeretek min- Én köszönöm a lehetőséget!
denkit, nagyon értékesek számomra. Igen. Először is nagyon szépen kö-
szönöm mindazoknak, akik eddig mindig
Milyen terveid vannak még a támogattak engem valamilyen formában.
csatornáddal, az énekléssel? Sze- Szeretném ha tudnátok, hogy minden jel-
retnél közönség előtt is fellépni? legű támogatás, akár egy like a videómon,
feliratkozás, megosztás nagyon sokat
Továbbra is folytatni fogom, amíg csak
tudom, hiszen imádok énekelni, ez éltet. :)
számít nekem. :) Köszönöm nektek! Remé-
lem, hogy a jövőben még sok-sok ember-
Shironeko facebook
Másrészt, számomra hatalmas boldogság,
ha másokat is boldoggá tehetek azzal,
rel megismerkedhetek és megoszthatom
a dalaimat.
Shironeko youtube

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 116

| Kanazava | Sirakava-Go | Takajama | Hida | Tojama | Tokió |

2 ÉS FÉL HÉT JAPÁN KALANDOZÁS


Tapasztalatok és élmények 2. rész
Írta: Saci (Animológia)
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Távol-Kelet 117

A rendkívüli kalandozások tovább foly- nem csak egy közel 70 km-es szakaszon. célunk következő állomására, Kanazava suk az egyik legmodernebb, technológiai
tatódnak. A cikk első részében már olvas- Ennek következtében a hozzávetőlegesen városába. város a világon. De még ott is, Tokióban
hattátok japán utazásom érdekfeszítő első 320 km/h-s végsebességének a közelében Kanazava hatása teljes mértékben is számtalan zöldterület, illetve növényzet
pillanatait és a legfőbb japán városokban sem voltunk, mindössze 260 km/h körül kisvárosias. Csendes, nyugodt, parkokban lelhető fel, ami szerintem nem kis teljesít-
történt élményorgiáimat, amelyek örökké mozgott a vonat sebessége ezen a rövid- és végtelen zöldterületekben bővelkedő, mény a szűkösséget tekintve. Egyébként
élni fognak az emlékezetemben. ke kis szakaszon. De remélem az iróniát ahol egy kisiskolás lányka sem fél egyedül ez a természet közeliség az ízvilágukban is
Most pedig következzen a végjáték, kiéreztétek a szövegből, hiszen már ez a bandukolni, tartsunk a nap bármely szaká- fellelhető, igyekeznek ugyanis az alapanya-
méghozzá a két és fél hét utolsó szakasza, sebesség sem mindennapi, figyelembe ban. Megnyugtató volt ez az ismeretlen gok egyedi és saját ízét megőrizni, nem
ahol is elhagyva a hangos tömegtől moraj- véve mondjuk a hazai vasúthálózat telje- biztonságérzet, ami természetesen egész véletlen, hogy nem használnak nagyon
ló nagyvárosokat áttérünk a csendesebb, sítményét. Természetesen Japánban sem Japán területén érzékelhető. Kissé már fűszereket. Pont ezért számomra teljesen
de nem kevésbé izgalmas kisvárosokra. minden tejfel, így a hétköznapibb vonatok társadalomidegen is volt számomra, hi- ízetlenek voltak az ételeik, viszont annál
Tartsatok velem a kalandozásban, mert is inkább a hazaira hajaznak, egészen a szen én nem ehhez voltam hozzászokva. inkább kiérezhetőek voltak a természetes
figyelemreméltó érdekességeket és ta- sebességüktől a pontatlanságukig. Szo- Viszont meg kell hagyni, kellemes érzés- aromák és az összetevők zamata.
pasztalatokat osztok meg veletek, ez al- morúan konstatáltuk ugyanis néhány alka- nek bizonyult.
kalommal is. lommal (tényleg csak elenyésző számban), Ha már parkok és zöldterületek, feltét-
hogy azért itt sem maradnak el a késések. len a figyelmetekbe szeretném ajánlani a
Kanazava – kalandos kisváros Viszont a Shinkansenhez órát lehetett iga- Kenrokuen Gardent, amely Japán három
zítani, mivel az utolsó másodpercig ponto- legszebb tájkertjének egyike. Mint tud-
Kiotó városát egy ismételten feno- san futott be a pályaudvarra. Kapkodnunk hatjuk az ország híres kertművészetéről
menális éjszakai busszal elhagyva Toja- is kellett a lábunkat beszálláskor, és amint (nihon teien), a bonszairól (kistermetű,
mába érkeztünk másnap hajnalban, ahol felpattantunk már lódult is neki az útjának. művészileg kialakított fa), a virágrendezés
is rögvest Kanazava felé vettük az irányt. Közel húsz perccel és 70 km-rel később művészetéről (ikebana). Tehát kijelenthet-
Ezt pedig nem mással tettük, mint a világ már hagyhattuk is el a Shinkansen őrületes jük, hogy a természettel szoros kapcsolat-
egyik leggyorsabb, legpontosabb és leg- élményparipáját, hiszen megérkeztünk úti ban állnak, annak ellenére is, hogy főváro-
pompázatosabb járművével, a Shinkansen
vasútvonal egyik szuper expresszével.
Amit csak valaha hallottam, és fel-
tételezem ti is, ezekről a vonatokról azt
örömmel tudathatom, hogy mind igaz.
Rendkívül pontosak, gyorsak, tiszták és
eszméletlenek. Azonban kiegészítvén a
gyorsaságukat el kell, áruljam, hogy saj-
nos mérhetetlenül drága jegyárai miatt
mi nem a fő szakaszán közlekedtünk vele,
ami Oszaka és Tokió között található, ha-

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 118

Nekem ugyan nem nyerték el a tetszé- A kanazavai esténket egy szusi bár-
semet az ételeik (kivéve a szusi, az feno- ban vezettük le, ahol klasszikus pulthoz
menális volt), mindenesetre érdekes ez a ülő formában fogyaszthattuk el mennyei
természettel és természetességgel kap- szusi lakománkat. Kezdetnek egy miszo
csolatos párhuzam. levessel, amit bevallom őszintén, én nem
Visszatérve a Kenrokuen Gardenre, nagyon kedvelek, mármint az itthoni válto-
mindenféleképpen tekintsétek meg, ha zatot, de a japán, a japán az mennyei volt.
arra jártok, mert ilyen csodát és meg- Még annak ellenére is, hogy nem vagyok
nyugtató, hangulatos légkört nem sok leveses, ettem volna még belőle néhány
helyen fogtok találni. Érdemes több időt tálkával. Az ételek mellé szaké válogatást
is eltölteni ott, és ahogy mondani szokták kortyolgattunk, amit feltételezek a kevés-
„merengeni az élet nagy dolgain”. Ez a hely bé hozzáértőknek találtak ki, hiszen 6 kü-
erre tökéletes. lönböző szakét mértek ki kis pohárkákba.
Nem mellesleg a kert mellett található A szusi nem meglepő módon (ismételten)
egy óriási területen elfekvő kastély is, a fantasztikusra sikeredett és összefut a nyál
Kanazawa Castle, amely szintén kötelező. a számban már csak attól, hogy írók róla és
Bizton állíthatom, hogy érdekes hely, főleg visszagondolok arra a friss, omlós, vastag
ha már az öltönyösök is ott töltik a munka- halszeletre, azon a zamatos rizsen tálalva...
idejüket. Igen, igen… szórakoztató látvány Haladjunk tovább…
volt, de nem az első, hogy egy relatív turis-
taorientáltabb látványosságnál öltönyben Sirakava-go –
császkáló férfiakba botlunk. Ezért talán az anime mesefalu
kijelenthetjük, hogy felettébb izgalmas
cél, ha a dolgozó emberek is inkább oda- bennünket. Különleges pontrajzolási tech- És most elérkeztük ahhoz a pillanathoz, kis házainak furcsa vonalát és ágas-bogas
mennek, mintsem a munkahelyükre. Na nikával megalkotott, falnagyságú képek amikor is töröljétek ki minden emlékete- tetejét. Szinte magába szippant ez a régi
de, ne csak ez legyen a szempont, mert voltak ezek. Egyszerűen páratlanok. Ha- ket, tudásotokat, elképzeléseteket a me- világ, ahol nem mellesleg valóban élnek
ennél sokkal többet tud nyújtani. sonló látványosságokkal örvendeztettek sefalukról, mert Sirakava-go a mesefalu. A emberek, akik a turisztikából élnek. Ezt
Szintén a közelben bandukolva futot- meg minket az állandó kiállítás darabjai szó nem szoros értelmében, de látványát könnyen le lehetett venni pár lépés után,
tunk bele a 21. századi Kortárs Művészeti is, melyek között az optikai illúziók (pl.: tekintve mindenképp. hiszen árus-árus után, lakásmúzeumok
Múzeumba, ami viszont egy betervezet- medence, amiben sétálni lehetett és még A falut a világörökség részének is nyil- egymás hegyén-hátán. Számos régi épü-
len program volt, de teljes mértékben sem lettél vizes) voltak a legkitűnőbbek. vánították, így joggal várhatunk valami letet lehetett ugyanis bejárni hozzávető-
megérte betévednünk oda. Az időszakos Minden bizonnyal megérte betévednünk csodát, amikor odaérkezünk. Őszintén legesen 3-600 jen ellenében. Különben
kiállításuk alkotója mérhetetlen precizitá- ide is, mert bár nincs sok látnivaló Kanaza- mondhatom, hogy ez a csoda valóban lé- Japánban a látványosságok nagy része
sú és a legapróbb részletekig megrajzolt, va városában, de a meglévők annál érdek- tezik, már attól a momentumtól kezdődő- vagy ingyenes vagy pár száz, maximum
lenyűgöző alkotásaival elkápráztatott feszítőbbek. en, hogy először megpillantod a hely ősi, ezer jenért látogatható.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 119

Kivéve persze a nagyobb volumenű helye- akkor egy igazán páratlan élményt tehetsz
ket, mint a Skytree, Universal Studio és a zsebre. Főleg mikor a szereplők a faluban Takajama – útiterv módosítás
többi. Ki lehet ott is fogni drágább dolgo- sétálva egyszer csak megjelennek veled
kat, de nagyátlagban ezer jen körül meg szemben és farkasszemet néztek. Impul- Takajama eredetileg a pihenő váro-
lehet úszni ezeket, ami igen csak megkön�- zus a javából. Viszont szerintem nem a sunk lett volna, tekintve, hogy már két
nyíti a messziről jött utazók életét. faluhoz tartozó kóborlók voltak, hanem hete gyűrtük Japán utcáit és utaztunk vé-
Sirakava-go amúgy ismerős lehet azok jó maguk is turistaként jelentek meg ezen gig több száz kilométert hol vonattal, hol
számára, akiknek mond valamit a Higu- a szent helyen, hiszen utána számos alka- busszal, hol a többi tömegközlekedési esz-
rashi no Naku Koro ni (When Cicadas Cry lommal láttuk őket cosplayben fotózkodni közt kihasználva. Azonban végül egy úti-
– Amikor a kabócák sírnak) című anime. és hasonló viselkedést tanúsítani egyes terv módosítás színhelye lett. A tervezett
Miért? Az anime teljes egészében ebben helyeken, mint mi, esze vesztett turisták. két nap helyett ugyanis mindössze egy
a faluban játszódik, és számtalan helyszí- A falu lakói különben nem a tipikus le- fél délelőttöt és egy estét töltöttünk el a
ne jelenik meg pontról-pontra a sorozat húzós, haszonleső árusok, bár megkérték városban és még a pihenőidőnk is ugrott.
részeiben. Bár ez egy erőszakos, horror, az árát a dolgoknak, de ingyen mosdókat Az egyik legnagyobb előnye a saját ma-
pszicho műfajú anime esetében nem túl és ivókutakat biztosítottak itt is. Az egyik gunk által szervezett útnak, hogy bármi-
bizalomgerjesztő, hogy a véráztatta jele- kellemes japán emlékem pont ebből a kor-bármit módosíthatunk és úgy, ahogy
netek helyszínei közt sétálgat az ember. faluból származik, méghozzá pár kedves, azt szeretnénk. Ennek okán merült fel
Ellenben, ha a műfaj és esetleg az anime idős bácsinak köszönhetően. A nagysétál- bennünk, hogy módosítsuk az útitervet,
nagy kedvelője vagy (mint mondjuk én), gatás közepette ugyanis figyelmes lettem ha már lehet, és nyargaljunk vissza Tokió-
valamilyen előa- ba egy nappal korábban. Valahogy a fővá-
dásra, ami lehetett ros mindannyiunkat jobban megfogott,
vallási jellegű is, mint az unalomig ismételt kisvárosok,
és kíváncsi ter- Ekkor odabökte neki, hogy „Tomodachi?”. parkok, szentélyek és a megannyi azonos
mészetem révén Kevés japán szó van, amit értek, de ez pont stílusú látnivaló.
oda is osontam, beletartozik a listámba, úgyhogy szélesre
hogy meglessem. húztam a számat, ahogy ők is és tovább
Kint két öregúr bandukoltam, hogy ne zavarogjak. A to-
dohányzott és be- modachi feltételezem sokatoknak isme-
szélgetett, majd rős, de akinek még sincs a szókincsében,
az egyik bement, annak elárulom, hogy „barát”-ot jelent.
és mikor visszajött Szerintem már sokszor említettem,
látta, hogy én is de Japán mindig meg tud lepni és kelle-
ott vagyok nem mesebbnél-kellemesebb élményekkel és
messze a haverjá- emlékekkel örvendeztetett meg, ami alól
tól (feltételezem). ez a falucska sem kivétel.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 120

Nem mondom, ezeknek is mind meg van a dik esténket Takajamában, majd Tokióban a kisvárosokat is másfélszer annyian lakják, Már a Hida felé vezető úton is hasonló
varázsa, de amikor már sokadik napja vagy foglaltunk két estére szállást. Sajnos a mint a legnépesebb magyar városokat. A gondolatok cikáztak a fejemben, hiszen
kint Japánban és már sokadik alkalommal hátránya a dolognak az volt, hogy a módo- tesóm mai napig a fejemhez vágja, hogy egy mesebeli tájon át vezetett az utunk
látod majdnem ugyanazokat a dolgokat sítás miatt az utolsó esti kapszulahoteles miközben „falunak” és „kisvárosnak” hívom ebbe a csodavilágba. Ajánlom mindenki-
csak egy másik helyen, vagy városban, ak- alvásról le kellett mondanom, mivel min- ezeket a helyeket, nagy túlzással a főváro- nek, hogyha teheti, utazzon át nagyobb
kor igencsak elgondolkozol azon, hogy in- den alkalommal kicsekkolni, eltenni a bő- sunk lakosságával vetekszenek (mondjuk távolságokat Japánban, és lehetőleg nap-
kább olyan helyre mennél, ami nyüzsgőbb röndöket, másik helyre becsekkolni téma Takajama pont nem, mert csupán közel pal, vonattal, ahol aztán van lehetőség a
és több élményt kínál. Legalábbis mi így nem volt ínyére az útitársaimnak, szóval százezer fős a népessége, de Kanazava bámészkodásra. Sose gondoltam volna
voltunk vele, ezért előkaptuk a telefont és ez a program szomorú módon, de kiesett majdnem fél milliós lélekszámú). Elképesz- ugyanis, hogy a technológia országa ilyen
tervezésbe kezdtünk. Alapból is mindent kényelmi okok miatt. tő kontraszt, ha belegondolunk. csodálatos természeti kincseket őriz ma-
online intéztünk az utazásunkkal kapcso- A terv változását követően nem ma- gában. Halvány sejtésem előzetesen volt
latosan, így most sem volt nehéz dolgunk. radt sok időnk Takajama városát felfedez- Hida – az anime kertváros erről, de én mindig inkább az animék és
Pár kattintással már le is mondtuk a máso- ni, de azért, amit kellett, azt megnéztük. főbb érdekességek boncolgatásával fog-
Beleértve a reggeli piacot, amibe sikere- Jómagam kertvárosban nőttem fel, de lalatoskodtam. Viszont mióta ott jártam
sen belefutottunk az egyik térnél, és ahol egy japán kertváros még a közelében sincs több tekintetben is megváltozott a véle-
mindenféle japán témájú termékeket annak, ami itthon fellelhető ezen a címen. ményem és az elképzelésem az országról.
árultak, mint maszkok, ruhák, stb. Ráadá-
sul a nagy sétálgatás közepette egy echte
japán temetőbe is betévedtünk, ahol iga-
zán érezni lehetett a japán szellemiséget
(szóvicc). Nagyságrendileg Kanazavához
tudnám hasonlítani az érzést, mert mind-
kettő megegyező kisvárosias hatást kel-
tett. De azt megjegyezném, hogy ezeket

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 121

Visszatérve Hidára, talán ismerős Mi is számtalan olyan helyen jártunk, hogy minimális volt a látnivalók száma
lehet számotokra a Kimi no na wa című ami szó szerint „animébe illő” volt, de ezen a helyen, mégis remekül éreztük ma-
anime film (ha nem, akkor sürgős pótlást Hidában ezek sokkal szembetűnőbbek gunkat. Az idő csodálatos volt, a látványról
igényel), amely jelenleg is Japán egyik voltak számomra, mert egy csendes, vi- meg nem is beszélve. Klasszikus japán há-
legtöbb bevételt hozó animéjére sikere- déki településről volt szó, ahol élesebben zak, kertek, díszek mindenfelé, akárcsak
dett. Talán nem véletlen, hogy ennyien kivehetőek valami okán ezek a helyszínek. a végtelennek tűnő rizsföldek, melyek
rajonganak érte (köztük én is), és talán az Ha azt nézzük, hogy mondjuk - kis túlzással jellegzetes vízárkos megoldása csak úgy
sem véletlen, hogy mi is odatévedtünk az - Tokió minden egyes négyzetcentimétere csillámlott a napfényben. Leírhatatlan
egyik helyszínére. Jól olvasod, Hida váro- belekerült már egy animébe, akkor talán hangulatot sugárzott ez a hagyományos
sának ugyanis számos része lett beépítve jobban érzékelhető, mire gondolok. és letisztult japán kertváros.
az anime látványvilágába. Pontról-pontra Tehát itt töltöttük, egy igazi kis animés Lehetne még bőven fokozni az érzést, Tojama - átutazó
le lett koppintva az állomás, a könyvtár, az kertvárosban a délutánunkat a takajamai viszont inkább azt javaslom, nézzétek meg
utcák vagy éppen a kis kifőzde a település délelőttöt követően. Annak ellenére is, ti is. Ha egyszer sikerül eljutnotok ebbe az Tojama volt az a város, ami átutazása-
közepén. Sőt, még a peront elhagyva is elképesztő országba, ne csak a fővároso- ink elsődleges színhelyévé vált. Ahogy már
rögtön erre utaló jelekre, pontosabban kat nézzétek meg, hanem utazzatok vidék- olvashattátok, Kiotó és Kanazava között is
felhívásokra lehetünk figyelmesek. Kezdve re és lessétek meg azokat a területeket is, ide tévedtünk, hogy a Shinkansen vonalán
mondjuk a figurával, ami egytől-egyig az mert egy teljesen más képet fogtok kapni. utazhassunk. Ami egyébként horribilis kb.
animében szereplő koppintása. Ezenfelül 3 ezer jen volt (+ a helyjegy) (átszámítva
plakátok is jelzik, hogy igen, jó helyen jársz, akkori értéken olyan 11 ezer forint, 65
ha Kimi no na wa fan vagy. Nem is kérdés, km-ért). Szóval jól gondoljátok meg a
hogy mikor kiértünk az állomásról egyből gyorsvonatos utazást. Bár belegondolva
a mobilomhoz kaptam és lejátszottam az mindenegyes tömegközlekedési eszkö-
anime főcímdalát. Tudom, kicsit prosztó, zért, távolsági járatért nem szégyelltek
de a mögöttünk sétáló japánok hangos minél többet kérni. Nem véletlenül mond-
kuncogása mégse jelzett rosszat. ják, hogy az utazás az egyik legdrágább az
A japánok egy részének ez különben országban, mert még a bérlettel sem vagy
külön hobbit is jelent, hogy felkutatják sokkal beljebb.
az egyes animék valóságban is fellelhető És ha már közlekedés, akkor villamos.
helyszíneit. Ennek okán meg se lepődtünk, Először és utoljára azon a helyen próbáltuk
mikor a nap végén, az állomáson ülve ki a japán villamoshálózatot, ami furcsa
három fiatal éppen az említett figurával fizetési rendszere miatt okozott (majd-
fényképezkedett, pont abban a pozíció- nem) némi fejfájást. Először is azért, mert
ban, ahogy az animében is tették a sze- a SuICa kártyánk, amit városon belüli tö-
replők. Szórakoztató és rendkívül örömteli megközlekedési eszközök finanszírozására
pillanat volt. használtunk, az itt nem működött.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Távol-Kelet 122

Tokió – utolsó pillanatok

A kör lezárult és visszaértünk utazá-


sunk első helyszínére, Tokióba. Levezető
volt ez már csak a hosszas kalandozás
után. Kiegészítettük néhány látnivalóval
még tokiói tarsolyunk, majd szuvenírek
végtelen vásárlásába kezdtünk a már is-
mert helyeken.
Bevallom őszintén, hogy az utolsó pár
nap rendkívül vegyes érzésekkel telt. Sze-
rettem volna maradni, de mehetnékem is
Ezenfelül mindenféleképpen 100 jenessel volt már. Sose gondoltam, hogy valaha is
kellett fizetni olyan 2-3 száz jen értéket, at- el akarom hagyni majd az országot, de is-
tól függetlenül, hogy hány megállót men- meretlen honvágy kerített hatalmába és
tél. Egy idő után pedig, ha nem készülsz fel vágyakozás a szeretteim és a megszokott
erre, könnyedén elfogyhatnak a 100 jene- dolgok iránt. Bármennyire is szeretem
sek. Főleg akkor, ha elnézed a megállókat, Japánt, azért az „otthon, édes otthon”
ahogy mi is tettük és többször kellett gondolata rendre ott motoszkált a fejem-
átszállnunk, mint terveztük a célunk felé, ben. Persze azt ne hagyjuk figyelmen kívül,
ami érdekes, furcsa és iszonyat gáz módon hogy közel 20 napos ott tartózkodásunk
egy KFC volt. Ne ítéljetek el, de kisváros alatt napi több tíz kilométer sétát tettünk először mész, de hidd el, kevesebb dolgot Itt a vége, fuss el véle
révén elég hamar zárt minden, és későn hol a tűző napon, hol a szelek szárnyán, megnézni és inkább gyönyörködni a pilla-
indult nagyon a vonatunk, tehát ilyenkor hol a hideg éjszakai buszon vagy épp a he- natokban talán kifizetődőbb, mint relatíve Köszönöm, hogy velem tartottatok
Japánban nincs már más választás, mint gyek-völgyek között Sirakava-go falujában végigszaladni a dolgokon és hullaként vis�- hosszú utazásom cikkbeli megnyilvánulá-
egy gyorsétterem, amik meglepő módon (ami a leghidegebb napunkra sikeredett). szatérni, aminek következtében hetekig a sában. Ha kíváncsiak lennétek vizuálisan is
nincsenek minden sarkon. Viszont ennek Tehát a mérhetetlen fáradtság, kime- Walking Dead zombijainak élő megtestesí- a leírtakra, akkor feltétlen kattanjatok az
okán legalább kipróbálhattam a villamos- rültség nem volt kérdéses. Én utána még tője leszel. Légy okos, oszd be jól az időd, Animológia Youtube csatornájára, mert fo-
hálózatot, ami teljesen megérte. vagy két hétig próbáltam magamhoz térni, mélázz és figyelj. Ne csak nézz, hanem láss lyamatosan kerülnek fel a videók a 2,5 hét
de drága utastársaim is hasonló cipőben is, mert fantasztikus dolgokat lehet Japán- japán kalandozásról.
Tehát lényegében Toyama városából jártak. Megterhelő ennyi mindent, ennyi ban így felfedezni, olyanokat is, amikről
ennyi maradt meg számunkra, a kora idő alatt beszippantani. Ezért egy újabb egyetlen könyv sem ír, egyetlen videó sem Kívánom, hogy egyszer ti is eljuthas-
hajnali, kómás érkezés és a késő esti gyor- észrevételt szeretnék veletek megoszta- szól, egyetlen ember sem beszél, mert ez satok erre a fenomenális helyre, úgyhogy
séttermezés. Sebaj, megyünk mi még a ni a magánutakkal kapcsolatosan: Sose megmagyarázhatatlan belső és egyedi ér- előre is jó utazást és hasonló páratlan ja-
szigetországba. vidd túlzásba! Tudom, nehéz… főleg ha zés lesz számodra. pán kalandozást kívánok nektek!

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kreatív 123

Aoime interjú
Írta: Lady Marilyn (ladym.blog.hu)
AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!
Kreatív 124

Hogyan esett erre ezeket. Az elsőt anyával készítettük el, jelmezt a D.Gray-manből egy performance A cosplay versenyen kívül
a művésznévre a választásod? én csak a legegyszerűbb részeit varrtam versenyre, és 2009 tavaszán megnyer- esetleg más versenyeken is kipró-
össze és készítettem az apróbb kiegészí- tem első craftmanship díjamat a Trinity báltad már magad a conokon?
A keresztnevem Nóra, így sokáig a tőket (Nemu Kurotsuchi). A másodiknál Bloodból készült jelmezemmel, Esther
Nonát használtam, de ez túl gyakori volt. egy varrónő készítette el a ruhámat, én Blanchett-tel. A D.Gray-manes csapatból Még nagyon az elején, cosplayezés
Amikor regisztráltam Deviantartra, ki kel- pedig átalakítottam egy nadrágot, és szoros barátságok kötődtek, és igazán ez előtt egy-két alkalommal rajzversenyen
lett találnom valami használható nevet, így elkészítettem a kiegészítőket, kardot és is nagyon sokáig ösztönzött a folytatásra, kipróbáltam magam, mivel igazán a rajz,
lett az Aoime. Ez körülbelül annyit jelent koponyát (Neliel). Innentől kezdve nem nagyon szerettem csapatokban benne festészet az életem. De inkább a cosplay
japánul, hogy kék szem. volt komolyabb megállás, 2008 őszére lenni, együtt dolgozni valakivel valamilyen fogott meg, a rajzolás és festés úgyis ott
már ténylegesen egyedül elkészítettem 4 jelmezen. vannak a szakmámban, hiszen festmény
Mióta jársz conokra? restaurátor vagyok.
Mely rendezvényhez köthetők „2009 tavaszán megnyertem első craftmanship díjamat a Tri-
az első conos élményeid? nity Bloodból készült jelmezemmel, Esther Blanchett-tel. (...) Vidéki rendezvényeken is
igazán ez is nagyon sokáig ösztönzött a folytatásra, nagyon meg szoktál fordulni?
2006-ban voltam talán először conon,
de lehet már 2005-ben is megfordultam
szerettem csapatokban benne lenni, együtt dolgozni valakivel Igen, régebben is volt szerencsém pár-
egy tényleg nagyon kezdetleges rendez- valamilyen jelmezen.” ra eljutni, és idén is voltam pl. a debreceni
vényen, ami talán egy művházban volt? Oszake vagy PlayIT rendezvényen. Ös�-
Kicsit bizonytalan vagyok ebben. Akkor szességében ugyan sokáig éltem Pesten,
még nem is igazán voltak cosplayesek, és de Debrecenbe kerültem, így valószínűleg
engem se érdekelt/fogott meg olyan szin- itt egyre inkább megtalálható leszek majd
ten, hogy foglalkozzak a témával. rendezvényeken, ha éppen megrendezés-
re kerül valami.
Mi a kedvenc programod
ezeken a rendezvényeken? Jártál már korábban
külföldi conon?
A cosplayes programok egyértelműen.
Nagyon jó, hogy ezekből is manapság már Több conon is volt szerencsém már kül-
egyre több jelenik meg nálunk a rendezvé- földön részt venni. Kétszer járhattam Bu-
nyeken, nem csak a versenyek. karestben, Romániában az East European
Comic Conon, kétszer Londonban az MCM
Mesélj a kezdetekről! expón, és idén részt vettem a lengyel Fo-
toconon. Bukarestbe barátokkal közösen
Az első két jelmezem a Bleach-ből volt, utaztunk, Londonba pedig Eurocosplay
2007 őszén és 2008 tavaszán viseltem döntők kapcsán jutottam el.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kreatív 125

A Fotocon egy nagyon érdekes és egyedi Mióta cosplayezel és mi Milyen világból választottad vagy a cipője a karakternek. A játékoknál
rendezvény, meghívásos alapon működik, volt az első munkád? az eddigi cosplay alanyaidat? általában minden szögből tisztában le-
és az a lényege hogy fotósok, videósok, hetsz minden részlettel. A problémát in-
sminkesek és cosplayesek vehetnek részt Ténylegesen első, teljes mértékben Így kilenc év alatt már minden előfor- kább az arányok és a megvalósíthatóság
rajta. Nem egy tényleges con, hanem arról saját készítésű jelmezem 2008 őszére ké- dult. Többségében animékből, mangák- jelenti. A League of Legendsből készült
szól, hogy fotókat, videókat készítsünk. szült el, a D.Gray-manből Miranda Lotto. ból, de rengeteg játékból készítettem már Amethyst Ashe jelmezemen ugyan ráné-
Erre előre jelentkezhet bárki, és a rendez- cosplayt. És ugyan kevesebb, de nyugati zésre nem látszik, de úgy megoldani, hogy
vény előtt pár hónappal kihirdetik, kiket Sikerült díjat nyerned vagy képregényből és animációs filmből is ké- felvehető legyen és valamennyire mozog-
választottak ki. A kiválasztottak egy netes esetleg más elismerést szültek már jelmezeim. ni is tudjak benne, sokkal nagyobb kihívás
rendszeren keresztül előre leegyeztet- szerezned a hobbiddal? volt, mint ugyanezt Leonánál megoldani.
hetik, hogy ki, kivel, mikor, hol dolgozna Számodra mi okozta a legnagyobb
együtt. Itt nincs vásár, se tényleges progra- Magyar rendezvényeken is több díjat fejtörést,amikor egy adott Mennyire tartod fontosnak a
mok, amik egy megszokott rendezvényen sikerült már szereznem, de a legjelentő- játékból valósítottál cosplay „play” részét?
általánosak, ez tényleg csak erről szól. sebb díjam a 2014-es Eurocosplay dön- meg egy karaktert?
tőjén szerzett 3. helyem (összességében Nagyon fontosnak tartom, de sajnos
holtverseny 2.). A játékokból alapvetően még mindig alkalmatlan vagyok rá. Próbálkozom és
egyszerűbb dolgozni szerintem, mint pl. igyekszem javulni benne, de sajnos belő-
egyetlen egy artwork alapján, amin sok- lem kimaradt a színészkedős és ritmusér-
Melyik cosplayedre vagy szor azt se tudhatod, hogy néz ki a háta zék véna is.
a legbüszkébb és miért?

Jelenleg a League of Legends játékból


készült Leona cosplayemre vagyok a leg-
büszkébb. Az eddigi pályafutásom során
ő volt a legnagyobb kihívás, és a megvaló-
sítása is ennek telt a legtöbb időbe. Olyan
másfél év munkája van benne.

Honnan nyered az
inspirációidat?

A gyönyörű képek és jelmezek, amiket


neten láthatok is inspirálnak, de a legjob-
ban mindig az éltet, hogy megvalósítsam
egy-egy álom karakterem...

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kreatív 126

Saját belátásod szerint men�- Számodra mi Amikor cosplay alapanyagokat


nyire vagy kritikus a unkáddal nagyobb feladat: az vásárolsz inkább a jól bevált üz-
szemben? alapanyagok beszerzé- leteket részesíted előnyben vagy
se, vagy azok megfelelő szívesen kipróbálsz új helyeket is?
Nem létezik olyan, aki tudná kritikusab- felhasználása?
ban nézni a munkámat, mint én. És amilyen Vannak, amikből ragaszkodok a bevált
mértékben már ilyen vagyok, az nem egy Az alapanyagok megszer- helyekhez, de textilek keresésénél mindig
előnyös tulajdonság, csak magamnak ár- zése, de igazán ez szerintem benézek újakba is, nem tudhatom, mikor,
tok vele. varrt jelmezeknél a nehezebb. hol találom meg az igazit, amit éppen ke-
Kiegészítőknél sokkal egysze- resek.
Szíved szerint milyen változ- rűbb, ha már megvannak a
tatásokat eszközölnél a magyar számodra bevált alapanyagok.
cosplay versenyek szervezésében, De egy textilnél ritkább, hogy Mi volt eddig a legextrémebb
lebonyolításában és díjazásában? egyértelműen tudod, milyen alapanyag lelőhely, ahol
anyagra van szükséged, és az biztosan vásárolni tudtál?
Szerintem az utóbbi pár évben sokat olyan színben rendelkezésedre áll, ahogy
fejlődött a cosplay versenyek szervezése, neked kell. Főleg komplikáltabb ruháknál. Egy bútorszövet, kárpit boltban folyé-
és a díjazások is egyre figyelemre méltób- kony latexet venni. Ténylegesen azóta se
bak. Pár évvel ezelőtt még rendszeresen Mely alapanyagok értem, miért ott lehet kapni.
zsűriztem, így azt hiszem, kicsit tisztában a kedvenceid és miért?
vagyok a másik oldallal is. És bármennyire
furán hangzik, de szerintem inkább a ver- Varrásnál a munkaruhavászon, műbőr, Ha most vágnál bele a
senyzőknek kéne változtatni a hozzáállá- műszőrme. Előbbi a tartása miatt, utóbbi cosplayezésbe, csinálnál
sukon, mert gusztustalan, amik lemennek kettőt pedig a végeredmény tekintetében bármit is másként?
minden egyes alkalommal, akármi is törté- szeretem nagyon, szép darabokat lehet
nik, akármilyen eredmény is születik. Attól, találni, és alapvetően nincs szükség igazi Hiába csinálnám másképpen, és hiába
mert nem értesz egyet az eredménnyel, bőr használatára. (Ez így teljesen nem sokkal egyszerűbb most, mint amikor én
nem feltétlenül van igazad, és nincs jogod igaz, az igazi bőr, azért egy utánozhatat- is elkezdtem. Nem hiszem, hogy máshogy
más örömét elrontani. Nagyon nagy való- lan alapanyag, és remélem egyszer majd jobb lett volna. Nagyon sokat számít a ta-
színűséggel, aki nyert, igenis megérdemel- dolgozhatok vele, de ha nem feltétlenül pasztalat és a közben megszerzett tudás.
te, hogy nyert. És ha valaki sokat nyert, arra szükséges, inkább maradok a műbőrnél.) De ezekhez mindig idő kell, amit meg kell
ugyanez vonatkozik. Ez miért probléma? Páncéloknál, kiegészítőknél a legna- adni az egésznek, csak így lehet megtanul-
Készíts jobbat! Nem éppen az az öröm, ha gyobb kedvenc egyértelműen az EVA-fo- ni, beletanulni mindenbe.
egy erős mezőnyben vagy képes megérde- am. Nagyon jól formázható, alakítható,
melten nyerni? bármi elkészíthető belőle.

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


Kreatív 127

Milyen tanácsokkal látnád el Van példaképed a cosplayes volt már rá példa. Inkább az alvást és a lelki cosplayt tervezek előre. Konkrétumokba
a kezdő cosplayeseket? világból? nyugalmat választom, ahelyett, hogy pá- most nem megyek bele, mert nagyon vál-
nikolva összecsapjam a cosplayem végét. tozékony. Mivel komolyabb sikereim nem
Ne divatból válassz cosplay alanyt, in- Nincs különösebb példaképem. Van- voltak, ezért megtartom a cosplayt hobbi
kább olyan karaktert válassz, akivel teljes nak cosplayerek, akiket követek, de sosem Van olyan kiegészítőd, amely szinten, esetleg néha versenyzek.
mértékben tudsz azonosulni. Nem a men�- voltam az a rajongó típus. mára a szobád dekorációja lett?
nyiség, a minőség a lényeg. Hol találkozhatnak az olvasók
Viseltél-e már nyilvános terüle- Nincs, mert még nem volt szobám, veled legközelebb?
Mit gondolsz, milyen háttér- ten cosplayt a con határain kívül? amit dekorálhattam volna (szigorú főbér-
tudás jelenthet előnyt a cosplay lő), de már vannak elképzeléseim arra az Mivel november végén tudtommal
megtervezéséhez valamint Külsős fotózáson, conra menet vagy esetre, amikor saját lakásban fogok élni. már nagyobb rendezvény nem lesz, így
elkészítéséhez? hosztesz munka keretein belül viseltem legközelebb a januári Téli MondoConon
cosplayt. Mik a jövőbeli terveid cosp- lehet velem találkozni.
Bármilyen képzőművészeti ághoz való layezés terén?
érzék, elektronikai háttérismeretek, alap Mi a véleményed a „szekrény Köszönöm az interjút!
varrás ismeretek, modellkedés, színészet, cosplay” ágazatáról? Rengeteg tervem van (több is, mint Facebook:
tánchoz való érzék is előnyös lehet. amit meg tudnék valósítani). Van amihez https://www.facebook.com/aoime/
Nem tartom cosplaynek. csapatra várok, van, amihez megvan az A fotókat készítették:
anyag és van, amit nagyon szeretnék már REKAPH, Scanner Darkly Photo Blog,
Számodra milyen egy Mire ügyelsz a cosplay szállítá- elkészíteni hosszú ideje. Általában 3-4 Sármai Balázs és Écsi Dávid
jó cosplay? sa valamint tárolása során?

Én elsősorban a megvalósításokért Több részből építem a fegyvereket, ki-


rajongok, és az tud lenyűgözni, ha valamit egészítőket, hogy könnyebb legyen tárolni
teljesen referencia hűen ad vissza a cosp- és szállítani. Ezenkívül magától értetődő,
layes a legapróbb részletekig. A saját cosp- hogy jól becsomagolom a sérülékenyebb
layeimnél is ezt érzem a legfontosabbnak. darabokat. A bubis fólia és a ragasztósza-
lag elengedhetetlen.

Véleményed szerint milyen Általában előre tervezel és dol-


tulajdonságokkal rendelkezik gozol, vagy még a con előtti estén
egy jó cosplayer? is az utolsó simításokat végzed?

Magabiztos, karizmatikus, extrovertált. Ritka, amikor a con előtti este még cos-
Ezek a siker alapfeltételei. playt kreálok, de nem mondom, hogy nem

AniMagazin/AniPalace Vissza a Tartalomjegyzékhez!


AniMagazin
KÉTHAVI ONLINE INGYENES

Anime ismertetők, Szezonos animék,


bemutatók vélemények

Cosplayes
interjúk Manga ismertetők

Távol-keleti Játék-, és filmkritikák


kultúra

animagazin.hu facebook.com/anipalace anipalace.hu

You might also like