1.

Az intelligencia meghatározásai, mérése, fejleszthetősége, klasszikus és modern elméletei

Amelyek hivatalosan kellenek: Klasszikus (Galton, Spearman, Thurstone, Vernon, Guilford,

Cattel) Modern (Sternberg, Ceci, Anderson (mindkét Anderson, John is és Mike is), Gardner,
Goleman, Carroll) A többi ráadás a metafórák miatt, azok tuti kellenek ehhez a tételhez.

Boring (1920) – „az intelligencia az, amit az intelligenciateszt mér” – Wechsler (1944) –
átfogó képesség, vagy több képesség összessége, amely lehetővé teszi a céltudatos cselekvést,
racionális gondolkodást, környezettel való interakciót – Sternberg (1985) – mentális képesség, amely
lehetővé teszi, hogy a kontextusnak megfelelően viselkedjünk – Kline (1991) – általános
gondolkodási képesség, amelyet mindenféle problémahelyzet megoldásakor használunk – Feuerstein
(2010) – nem állandó tulajdonág, vonás, hanem folytonosan változásban levő energetikai összetevő,
amely a különböző helyzetekhez való alkalmazkodást teszi lehetővé, illetve az egyén által
befolyásolható.

Az intelligencia mérése

Galton (1884) – először tett kísérletet az értelmi képességek mérésére. Úgy vélte, hogy a megismerés,
értelmi képességek észlelésünk pontosságának függvénye. Különböző vizsgálatokat folytatott, nagy
létszámú mintán, ezek a fejméret, reakcióidő, látásélesség stb. mérésére irányultak. Továbbá
bevezette az ikervizsgálatokat, az értelmi képességek egyféle kutatási módszerét.

Binet-Simon (1905) – a kormány kérésére dolgozták ki tesztjüket, amelynek célja az olyan gyerekek
kiszűrése, akik feltehetően kevésbé tudják majd hasznosítani az iskolai oktatást lemaradt fejlettségű
mentális képességeik miatt. A teszt egyre növekvő nehézségű tételekből állt, amely tükrözni vélte a
gyerekek biológiai (születéstől számított életkor - ÉK) és mentális kora (MK) közti kapcsolatot.

Terman – Stanford-Binet-intelligenciaskála (1916) - lefordította és átnevezte a Binet-Simon tesztet,

amerikai használatra alkalmazta. Először használta a Stern által ajánlott intelligenciamutatót – ún.
intelligenciahányados (IQ), amelyben az intelligenciát a mentális és a biológiai kor hányadosaként
(MK/ÉKx100) értelmezi. Munkássága megalapozta az intelligenciatesztek széleskörű alkalmazását.

Wechsler – Wechsler-féle intelligenciateszt (1939) – nem tartotta alkalmasnak felnőttek

vizsgálatára a Stanford-Binetintelligenciaskálát, kidolgozta két részes – performációs és verbális
próbákból álló tesztjét. A performációs próbák cselekvéses feladatokat foglalnak magukba (pl. látott
minta kockákkal való kirakása, részek összeillesztése). Ezzel szemben a verbális próbák általános

1
ismeretek felmérését, számismétlést, nyelvi, értelmi összehasonlítást foglalnak magukba. Később
gyerekek számára is kifejlesztette hasonló elveken alapuló mérőeszközét.

Az itelligencia fejleszthetősége

Az intelligencia javitásának oktatási programjai nagyon hasonlók az általános oktatási programokhoz.

Elsősorban tanterv határozza meg, ez után diákok teljesitménye és mindennek végén tanultak
értékelése következik. Vannak egyes különbségek az intelligencia tanitása és a hagyományos iskolai
tantárgyak tanitása között:

1. Az intelligencia fejlesztése nem veszi figyelembe a tanulmányi képességeket. Pld matekmatikai

vagy szövegértés.

2. Intelligencia fejlődése értékelésének szükséges intelligencia tesztek, tanulmányi tesztek helyett.

3. Az intelligencia tanitásának kedvező hatása várhatóan túlmegy az egyes intelligenciateszteken elért

eredményeken. Egy fizika tanár nem várja el, hogy valami jobbat készitsen mint amit ő megtanított.

I. Klaszikus elméletek:
Francis Galton – unokatestvére, Darwin A fajok eredete (1859) című művében leírt
nézeteiből kiindulva úgy vélte, hogy a mentális működések leírhatók az evolúció szempontjából. Az
egyedek érzékszerveik segítségével alkalmazkodnak környezetükhöz, ilyen értelemben azok élessége
határozza meg az adaptáció minőségét, mértékét. Az intelligencia tehát az érzékszervek megfelelő
működésének függvénye. Általános g faktor.
Spearman- két faktoros elmélet- az első általános szellemi képesség- „g„ faktor- általános
mentális energia. A második a speciális képességek- „s” faktor – nem ragadja meg az intelligencia
lényegét. Spearmant kritizálók közül Thurstone-t lehet megemliteni aki szerint az intelligencia 7
különböző, de egymással kapcsolatban álló faktorokból áll. Thurstone hét faktora: verbális értés,
verbális kifejező készség, számolás ( ez magába foglalja a matematikai műveleteket és feladványok
megoldását), elmékezet, észlelési gyorsaság, következtetési képesség, térbeli viszonyok felfogása.
Louis L. Thurstone (1938) elsődleges mentális képességek: Spearman faktoriális
megközelítését tévesnek tartotta, nem fogadta el az általános g faktor létezését. Úgy vélte, hogy az
IQtesztek különböző független képességeket mérnek. Az intelligencia tehát több elemi tényezőből
épül fel (pl nyelvi megértés, szótalálás gyorsasága), amelyek viszont kapcsolatban állnak egymással.
Mérésükre kidolgozta PMA – Primal Mental Abilities (Elsődleges Mentális Képességek) tesztjét.
Philip E. Vernon (1950) Faktoranalízis módszerét alkalmazva alkotta meg hierarchikus
modelljét, a legfelső szinten a g – általános faktor helyezkedik el. A g faktor alatt a nagy, kis és
2
specifikus csoportfaktorok találhatóak. A nagy csoportfaktorok a verbális-edukációs, illetve téri-
mechanikai faktorok. A kis csoportfaktorok a nagy csoportfaktorok alatt helyezkednek el, annak
függvényében oszthatók szét, ilyen pl. a verbális fluencia. A legalsó szinten találhatóak a specifikus
faktorok, ezek a kis csoportfaktorok elágazásai, és a viselkedés szűk tartományait foglalják magukba.
Az elmélet Spearman kétfaktoros, és Thurstone elsődleges mentális képességek elméletének ötvözete.
Guilford- az intellektus szerkezetének modellje. 120 képességet foglal magába. Három
főcsoportba osztályozza: Az első a tartalom (pld képi, szimbolikus, jelentésbéli, viselkedési stb), a
második az eredmény ami magába foglalja mint pld: egységek, osztályok, kapcsolatok,
rendszerezések, átalakitások, következmények és a harmadik a mentális műveletek ( felismerés,
emlékezet, divergens és kovergens gondolkodás, értékelés)
Később kiegészitette az elméletét 150 képességre, majd 180 képességek különit el.
Raymond B. Cattell (1963) hajlékony és rögzült intelligencia: Spearman g faktorát két
külön, de egymással összefüggésben levő faktorra osztotta. A fluid (hajlékony) – Gf, és rögzült
(kikristályosodott) – Gc meglétét javasolta, előbbi a különböző problémák, feladatok megoldásában
felhasznált képességekre vonatkozik. A Gf lényegében az intelligencia biológiai alapját képezi. A
rögzült intelligencia magába foglalja azokat a képességeket, (szerzett) tudást, amelyet egy bizonyos
kultúrai ráhatás (keret) által szerzünk. Cattell vizsgálatai alapján a Gf funciója az életkor
előrehaladtával fokozatosan csökken.

II. Modern elméletek (és egy-két klasszikus a metafórák függvényében)

A. Földrajzi (struktúrára vonatkozó) metafora – a mentális képességek feltérképezését tűzi ki
célul. olyan intelligencia elméletek tartoznak ide ahol az alapképességeket szeretnék meghatározni és
az ember intelligens tevékenységre alapoznak (Sperman, CHC, Thursone és az összes klasszikus).

B. Számitógépes metafora: Számítógépes metafora – a számítógép működését használják az emberi

intelligencia magyarázataként, fő fogalom az információfeldolgozás. Különböző módszerekkel, ilyen
a kognitív tréning, kognitív korreláció, vagy kognitív komponensek irányzata, igyekszik választ
találni a különböző összteljesítményt befolyásoló, egyes feladatok esetében kulcsfontosságú kognitív
képességek mibenlétére.
John Anderson (1983): ACT* (ACT-R): Tanulás és érvelés folyamatának vizsgálata. A készségek
elsajátitása több lépésben történik: először a feladat elvégzésének szabályait tanuljuk meg, majd
eljárásokat alkotunk a szabályok megvalósitására, melyek automatikussá válnak a gyakorlás által.
Segít megérteni, hogyan sajátitják el, hogyan alkalmazzák az emberek a szabályokat, hogyan
használják tudásukat az intelligens viselkedés érdekében.
3
De: Az emberi gondolkodás nem hasonlít a számitógép rendszerére.
C. Biológiai metafora: az intelligenciát, ezen belül a mentális képességbeli különbségeket az agy
méretében, tömegében, de legfőképpen működésében fellelhető eltérésekhez igyekszik visszavezetni.
Különböző specifikus módszerekkel (EEG, PET, fMRI) vizsgálja az egyes feladatok során muatott
neurológiai működést.
-elektroencefalogramm (EEG): agykéreg elektromos aktivitása.
- pozitronemissziós tomográfia (PET): véráramulás és glükoz felhasználása.
- funkcionális mágneses rezonancia alapú képalkotó vizsgálat (fMRI): az agy mely részei aktivak
mentális feladatok végzése alatt.
EEG: gyors neurológiai működés magassabb intelligenciával társul. A hatékonyabb agykérgi aktivitás
ősszefügg a magasabb IQ értékkel.
PET és FMRI: intellektuálisan megterhelő feladat végzése során a homloklebenyben zajlik az IR-i
aktiválás.
Ceci: bioökológiai intelligencia modell: Sokféle kognitív potenciál: olyan biológiai
meghatározottságok, melyek lehetővé teszik a kritikus gondolkodást és a tudás megszerzésének biz.
fajtáit. Pl: verbális kognitiv potenciál: a szókincs és nyelvi képességek elsajátitása és használata. Az
egyéni különbségeket: a kognítiv potenciál, a tudás, és a környezeti tényezők közti interakciók hozzák
létre. A tudásalapnak amit az emberek elsajátitottak összhangba kell lennie a környezet által
támasztott követelményekkel: matek-kókuszdió.
D. Episztemológiai metafora: a vizsgálatok középpontjában az intelligenciának a gondolkodás,
illetve az ismeretek változása során végbemenő alakulása, fejlődése áll. Piaget (1947) munkássága
jelenti az episztemológiai megközelítésű intelligencia elméletek alapját.
J. Piaget: a gyerekek logikus gondolkodásának fejlődését és a tudományos ismeretek
elsajátitását vizsgálata: intellektuális komponensek fejlődésének 4 szakasza (1. Szenzomotoros
szakasz, 2. Művelet előtti szakasz, 3 Konkrét műveletek szakasz, 4. Formális szakasz). Az
ismeretszerzés két módja- asszimiláció és akkomodáció
Neopiagetiánusok-Robbie Case, K. Fischer, J. Pascual-Leone: Részben az egyén
fiziológiai érettségén alapuló kognítiv fejlődési szakaszok. Gyakran aktívan részt vesz saját
fejlődésében, kiváncsisága révén. A tudás és az intelektuális viselkedés elsajátítását az
információfeldolgozó folyamatok teszik lehetővé. Az emberi gondolkodás tartalmának alakulásában
a kultúra és a környezet fontos szerepet játszik.
E. Szociológiai metafora: szociológiai elméletek: A szellemi fejlődésre gyakorolt társasági hatás.
Mind hozzájárulunk mások szellemi fejlődéséhez azáltal, hogy az ismereteket megosztására és
4
fogalom tisztázására nyelvet, ábrázolást és tárgyakat használunk. Az intelligens viselkedést az által is
befolyásoljuk, hogy hogyan viszonyulunk az oktatáshoz, az intelligenciához és annak méréséhez.
Lev Vygotsky – a kultúra elsődleges szellemi fejlődés. Mások gondolatainak fejlődését
pszichológiai eszközökkel segítsük elő: nyelv, ábrázolás, gondolkodási módok és a kultúrák egyéb
termékei. A nyelv a belső beszéden keresztül a viselkedés szabályzásában is közrejátszik. A
legközelebbi fejlődési zóna: különbség a között amit az egyén egyedül és amit segítséggel véghez tud
vinni
R. Feuerstein (1980): közvetített tanulási tapasztalat. A hozzáértőbb személy befolyásolja
kevésbé hozzáértő társa kognitív fejlődését úgy, hogy a tanulási környezetet alaposan és tudatosan
alakítja ki. A közvetítő tanítási törekvést befolyásolja a szándék, kultúra, érzelmi érintettség. A
szocializáló tényezők hatása az intellektuális képességre: pl. Az iskolai környezetben vagy családi
rendszerben az intelligenciáról alkotott elképzelés.
F. Antropológiai metafora: az intelligencia diferenciálása szempontjából a kultúra szerepe
meghatározó. A különböző kultúrakörökben elő embereknek némileg eltérő intellektuális képességei
alakulhatnak ki attól függően, hogy az adott kulturában az intelligens viselkedés milyen típusát
értékelik jobban. A saját kultúrkörülmények megfelelően összeállított tesztben okosaknak, más
kultúrkörben készült tesztben gyengébbnek tünhetnek. Lehetővé teszi univerzális igazságok feltárását
az intelligencia természetéről.
G. Rendszermetafora: az intelligencia sok egymással összefüggő rész, sokféle intelligenciák
összeségének tekinti- a feladatok teljesitmény, életcélok sikeres elérése ezen részek kölcsönhatásának
eredménye. Az intelligens viselkedés szélesebb skálájának vizsgálata és kulturális+környezeti
tényezők szerepe.
H. Gardner: többszörös intelligencia. Az intelligencia független az intellegenciák egységétől:
nyelvi intelligencia, logikai-matematikai intelligencia, térbeli-vizuális intelligencia, zenei
intelligencia, testi-kinesztéziás intelligencia, interpersonális intelligencia, intrapersonális
intelligencia, természeti intelligencia és egzisztenciális intelligencia.
Sternberg (1977)- kognitiv komponenseket hangsúlyozó irányzat. A feladat szempontjából a
legrelevánsabb kapcsolattal rendelkező komponens kiválasztása a kognitiv folyamat kritikus pontja:
metaösszetevők: azok a mentális képességek, amelyeket egy probléma megközelítésére-megoldására
használunk (pl. tervezés, szabályozás, nyomon követés, értékelés) (analitikus képességek) -
teljesítmény-összetevők: azok a mentális képességek, amelyeket aktuálisan használunk a
problémamegoldásban. A problémamegoldó stratégiákat kivitelezik (kreatív képességek). -
tudásszerző-összetevők: azok a mentális képességek, amelyekkel új összefüggéseket érthetünk meg
5
(kódolás, kombinálás, összehasonlítás stb. (gyakorlati képességek). Továbbá jó megjegyezni, hogy
Sternberg kidolgozott egy mérőeszközt azoknak az összetevőknek, folymatoknak a mérésére,
amelyeket az elméletében leír. Ez a STAT (Sternberg Triarchic Abilities Test).
Carrol: „háromrétegű elme” –újra elemzett szinte minden fontos az intelligencia tesztekből
származó adatállományt: III. réteg- Általános intelligencia; II. réteg- Fluid intelligencia, tanulás és
memória, észlelési gyorsaság; I réteg- matematikai gondolkodás ( fluid intelligencia egyik aspektusa),
észlelési zárlat.
Daniel Goleman: Az érzelmi intelligencia elmélete (EI theory). Az érzelmi intelligencia
fogalmát hangsúlyozta, amely szerinte sokszor lényeges szerepet játszik a sikerek elérésében,
problémamegoldásban és azokban a dolgokban, amelyek az emberi feladatokat működtetik. Az
érzelmi intelligencia alapjában véve nagyon hasonlít ahhoz, amit más elméletekben az intelligencia
szociális, társas vonatkozásainak mondanak - érzelmi intelligencia: „azt jelenti, hogy képesek
vagyunk a magunk és mások érzéseit felismerni, önmagunkat motiválni, az ézelmeinkkel magunkban
és emberi viszonylatainkban megfelelően bánni.”

Mike Anderson: Intelligencia és kognitívfejlődés elmélete. Az intelligenciák közötti

különbségekre és a fejlődési folyamatok intelligencia alakító hatására ad magyarázatot - eszerint az
egyéni különbségek oka az alkalmazott mechanizmusok eltérő voltában található - az eltérések az
alapvető feldolgozó folyamatok különbségeiből erednek. Ilyen például a feldolgozás sebessége. Az
egyetemes képességekért felelős mechanizmusok is léteznek, amelyeket „moduloknak” nevez. Ezek
egymástól függetlenül müködnek.

6
2. Az intelligencia genetikai és környezeti meghatározottsága és fejleszthetősége

Az intelligencia latin eredetű szó, „intellegere”-ige, jelentése felfogni, megérteni, alapvető

kognitív cselekvésre utal. Egyetemes emberi képességeket foglal magában, ami elősegíti az új
helyzetekhez, környezethez való alkalmazkodást. Szimbólumokkal, absztrakciókkal való
műveletvégzés jellemzi.

Az intelligencia működésének megértése céljából több megközelítés (metafóra) is létrejött:

1. Földrajzi megközelítés: A mentális képességek feltérképezését tűzte ki célul, az

intelligencie struktúráját próbálta meghatározni. Pl.: Spearman intelligencia
elmélete
2. Számítógépes megközelíté: Az emberi intelligencia működését, a számítógépek
működésének tanulmányozásából próbálták megfejteni. Analógként kezelve a
kettőt, fő fogalmuk az információfeldolgozás. Pl.: Anderson- ACT modellje (
kognitív architektúra)
3. Biológiai megközelítés: Az intelligencia és ezenbelül a mentális képességekbeni
egyéni különbségeket az agy eltérő mérete és formájában valamint annak
működésében látja. Pl: EEG, PET, fMRI vizsgálatok
4. Episztemológiai megközelítés: A vizsgálatok küzéppontjában az intelligencia
fejlődése áll. Pl.: Piaget elmélete tipikusan ilyen.
5. Szociológiai megközelítés: A személy közvetlen környezetének az értelmi
fejlődésre gyakorolt hatását emeli ki. Pl.: Feuerstein – Közvetített tanulási
tapasztalatra épülő elmélete, Vygotszkij – Legközelebbi fejlődési zóna elképzelése.
6. Antropológiai megközelítés: A kultúra szerepét véli alapvető fontosságúnak az
intelligencia meghatározásában.
7. Rendszerelméleti megközelítés: Az intelligenciára úgy tekint mint sok, egymással
kölcsönhatásban levő rendszer összességére. Pl.: Gardner – Többrétetű
Intelligencia elmélete.

7
 A pszichológia egyik alapkérdése az, hogy minek vagyunk a produktumai, génjeinknek vagy
a minket körülvevő környezetnek. Evvel a kérdéssel foglalkozó tudósok három kategóriáját
különböztetjük meg: öröklődéselvűek, környezetelvek, interakcionisták.

Öröklődéselvűek: Alaptételük szerint az emberi értelem és képességek fejlődését illetően az öröklött

tényezők a meghatározóak.

1. Charles Darwin: A fajok kiválasztódásához vezető Természetes Szelekció elmélete

meghatározta korát, paradigmaváltó volt. Ő hangsúlyozta az öröklés, átöröklés, szelekció
fogalmak jelentőségét, a „Fajok Eredete” című könyvében foglalta össze megfigyelései
eredményeit. Nézete szerint az ember jellemzői leginkább az átöröklés eredményei.
2. Francis Galton: Legfőbb műve az „Öröklött lángelme” . Szerinte az ember természetes
képességei öröklődésből származnak. Ő használta előszőr a nature VS nurture kifejezést.
Bevezette az ikerkutatást mint a téma legfőbb kutatási módszerét.
3. Arthur Jensen: Társadalmi rétegeket és különböző rasszokat vizsgált meg arra a
következtetésre jutott, hogy az IQ-beni egyéni eltérésekért 80%-ban az öröklődés a felelős.
4. Konrad Lorenz: Az ösztönös viselkedést kutatta állatok megfigyelésével. Az etológia
tudományág egyik megalapító atyja. Szerinte a viselkedés sztereotipikus, fajspecifikus és
gének által meghatározott, szerinte az egyéni tapasztalatoktól teljesen független és általa
nem módosítható. Nevéhez fűződik az imprinting fogalma, ami egy genetikai programot
jelent ami vezérli a viselkedést és az intelligenciát.
5. Noam Chomsky: Szerinte a tudás és ismeretek legnagyobb része öröklött, a nyelv az értelmi
folyamatok alapja. Generatív grammatika elmélete szerint az emberek genetikai kódjába
bele van írva minden nyelv elsajátításához szükséges szabályrendszer, így a gyerekeknek
elég nyelvül csupán bizonyos jellegzetességeit megtanulni.
6. Hans Eysenck - az intelligencia mérésével foglalkozott, az érdekelte konkrétabban, hogyan
határozhatjuk meg. Úgy gondolta, hogy az intelligencia 80 %-ban öröklődés alapú.

Környezetelvűek: Alaptételük szerint az ember fejlődése és az értelmi képességei genetikailag nem,

illetve nem annyira meghatározottak, mint amennyire a környezet befolyásolja. Az intelligencia,
valamint a személyiség is a minket ért környezeti hatások és az azokra adott válaszok párbeszédének
eredménye.

8
 1. John Locke: Szerinte a csecsemők lelke tiszta lap „tabula rasa”, amire nincs semmi írva.
Locke empirista volta és az asszociációs iskolához való tartozása meghatározta elméletét,
miszerint az ember a világgal való interakciók útján szerzi képességeit, tudását.
2. J. B. Watson: A behaviorizmus egyik legnagyob képviselője. Szerinte az ember nem más
mint az őt ért ingerekre adott válaszok összessége. „Adjatok egy tucat egészséges gyereket
és én csinálok belőlük orvost, ügyvédet, művészt, koldust függetlenül hajlamaik,
képességeik és őseik fajától”. – Így van az eredeti idézet magyar fordítása rövidítve,
utánnanéztem. Kis Albert kísérlet kísérletvezetője.
3. S. J. Gould: Szerinte minden ösztönös viselkedés tartalmaz tanulásos komponenst.
4. Albert Bandura: Az agresszió szociális tanuláselméletének és a Bobo-doll kísérletsorozat
megalkotója. Azt hansúlyozza, hogy jellemzőink, viselkedésünk, egy utánzásos, átvevő
tanulási módszer eredménye. Nem lehet például azt mondani, hogy valaki agresszívnek
született.
5. L. Vygotszkij: A felnőtt szerepét hangsúlyozta a tanulás folyamatában. Nevéhez kötődik a
ZDP (Legközelebbi Fejlődési Zóna - Zone of Proximal Development) fogalma. Evvel
hangsúlyozza, hogy az ember fejlődése a külvilág által befolyásolt és nem csupán a
genetika jellemzői érvényesülnek.
6. Leon Kamin - teljesen elvetette az intelligencia genetikai meghatározottságát. „…nem
létezik olyan adat, amely alapján egy körültekintő embert meg lehetne győzni arról, hogy
az IQ bármilyen kis mértékben is örökletes volna.”

Interakcionisták: Az ember fejlődésében egyaránt jelentős szerepet játszik a genetika és a környezet

is. Azt hangsúlyozzák, hogy a genetika-környezet vitát nem a „minden vagy semmi” elven kell
megoldani. Az interakcionista keretbe éppen annyira beletartoznak a gének specifikus hatásai, mint a
környezeti tényezők vizsgálata.

1. J. Bowlby: Elmélete szerint a kötődésre való késztetés velünk születik, viszont a korai
gyermekkorban történő körülmények hatása jelentős az ember későbbi viselkedése és
személyisége szempontjából.
2. Stephen Ceci: Bio-Ökológiai intelligencia elmélete szerint: a képességeink biológiai
alapon nyugszanak, azonban a kontextus jelentős befolyással bír azok kinyilvánulására. A
mentális folyamatok kialakulását befolyásolják az egyén környezetében vagy
kontextusában felbukkanó feladatok és lehetőségek.
3. Donald O. Hebb - Egy téglalapot a hosszúsága vagy a szélessége jellemez-e jobban?
9
Az intelligencia fejleszthetősége:

Mind az intelligencia oktatása mint a hagyományos oktatás arra a feltételezésre épül, hogy
útmutatás segítségével javulás érhető el. Fontos mérföldköve ennek a törekvésnek Simon és Binet
1905-ös intelligencia tesztje, amelyik elsőként tette mérhetővé az intelligenciát a mentális és a
biológiai kor öszefüggésében.

Az intelligencia tanítása olyan általános szellemi képességek fejlesztésére törekszik mint a

gondolkodás és problémamegoldás, ami több iskolai tantárgy esetében is hasznos lehet. A
tulajdonképpeni oktatási folyamattol különállóan, gyakorlatba beágyazva is megvalósítható.

Az intelligencia fejlesztésére tett első próbálkozások a gyerekek iskolára való felkészítését

tartották szem előtt, különösen az olyan gyerekekét akik hátrányos helyzetben voltak. Binet és
kollégái kidolgoztak egy eljárást amit mentális ortopédiának neveztek, ez olyan gyakorlatokat
tartalmazott mint például a szoborjáték, aminek a lényege, hogy egy jelzésre a gyerekeknek le kellett
merevedniük és mozdulatlanul maradniuk. A gakorlatok célja az akarat, fegyelem, megfigyelés,
emlékezet, képzelőerő stb. folyamatok javítása. Az eredmények azt mutatták, hogy ebben a
programban egy éves részvétel során az értelmi akadályozottak visszamaradt iskolai és szellemi
teljesítménye két évvel javult. Ez a program hatékonysága miatt, alapul szolgált az amerikai Head
Start oktatási programnak ami a segítségre szoruló gyerekek teljesítménynövekedésének elősegítésére
jött létre.

Minden olyan megközelítés ami megprógbálta elméleteivel és modelleivel meghatározni az

intelligenciát kísérletet tett arra, hogy intelligenciafejlesztő eljárást is kidolgozzon. Voltak olyanok
amik az elmaradott részképességekre fektették a hangsúly (földrajzi megközelítés), voltak amik az
analógiákra és a problémamegoldó stratégiákra (számítógépes megközelítés), és voltak amik
valamilyen szociális tényező, mint például egy mediátor szerepét hangsúlyozták. Az
intelligenciatesztek megjelenésével ezeknek a beavatkozásoknak a hatékonysága empírikusan
vizsgálható volt.

10
3. A motiváció

Meghatározás

A motiváció egy általánosabb meghatározása szerint: az emberi viselkedés alapkérdésére

keresi a választ, vagyis a viselkedés miértjét vizsgálja. „A motiváció az élőlényekre ható, vagy bennük
működő mechanizmus, mely valamilyen viselkedésre készteti, emellett szabályozza (elindítja,
fenntartja, leállítja) és célirányossá teszi a cselekvést.”(Szamosközi)

Kleinginna és Kleinginna (1981) 102 meghatározást gyűjtött össze, melyeket 10 (9+1) kategóriába
integrálták. Mindegyik meghatározás-kategória egy-egy fontos vonásra összpontosít. Az első
kategória a fenomenológiai szempont, amely a motiváció belső mechanizmusait emeli ki. A második
csoport a fiziológiai szempont, amely bizonyos fiziológiai szükségleteket hangsúlyoz. Az energizáló
kategória az arousal szerepét emeli ki. A negyedik szempont az irányító, amely a motiváció irányító
szerepét emeli ki. Vektoriális meghatározásokról is beszélhetünk, amelyek úgy az irányító, mint az
energetikai funkciókat hangsúlyozzák. A hatodik kategória az időbeli meghatározás, amely szerint a
motiváció ideiglenes és visszafordítható. A folyamatkorlátozó szempont elkülöníti a motivációt más
pszichológiai folyamatoktól. Az összetettséget hangsúlyozó csoport a motiváció széleskörű
tulajdonságát emeli ki. Az utolsó előtti meghatározáscsoport a motivációt mindent egybe fogó
kategóriája, amely az összes belső, külső irányítottságú viselkedés alapjaként tekint a motivációra.
Végül pedig Kleinginna és Kleinginna a motiváció Szkeptikus kategóriáját határozza meg, amelyhez
tartozó elméletek a motiváció haszontalanságát hangsúlyozzák.

Alapfogalmak

A motívumok sokfélék lehetnek, legtöbbször viszont a szervezet egyensúlyára irányulnak,

amely lehetővé teszi a test folyamatos működését. Ezt Cannon homeosztázisnak nevezte. A
homeosztatikus állapot külső tényezők hatására kibillenhet, amíg ez nem történik meg, nem veszünk
róla tudomást.

Ennek hatására előáll egy fiziológiai igény, amely az ideális állapottól való eltérést jelzi. Ez maga a
szükséglet (need). Ha a szükséglet nagyobb, mint amennyit a szervezet önmagában kezelni tud, akkor
beindulnak a motivációs mechanizmusok (aktivált szükséglet), amelyek késztetést (dirve) váltanak
ki. A késztetések pedig olyan motivált viselkedéshez vezetnek, amely végül a szervezet
egyensúlyának helyreállítását eredményezi. A drive erőssége függ a szervezet állapotától, és az

11
környezettől is. Illetve közrejátszik még az incentív, mely a meghatározza a viselkedés irányát és
energiáját. Incentívnek nevezzük azt a vonzóerőt, amellyel a körülöttünk lévő dolgok bírnak. Pl.:
éhség esetén nagyobb a vonzereje az ételnek, mint jóllakott állapotban.

Ezen kívül a motivációs viselkedésben nagy szerepet játszanak az ösztönök. Etológusok ismerték fel,
hogy a viselkedésben szerepet játszik a tanulás és az öröklés egyaránt, mivel egyes motívumok nem
tanulhatóak, hanem azokat öröklötten hozzuk magunkkal.

A motiváció megközelítései – elméletek

1. Drive-elméletek

Clark Hull nevéhez köthető a drive-redukció elmélet. Az ő nézetében a motiváció mögött

egy szükségleti állapot áll, a homeosztázis kibillenése miatt. Egy aktivált szükséglet (need) késztetést
hoz létre (drive). Ez a drive addig marad fent, amíg nem csökken a feszültség, amíg ki nem elégül a
hiányállapot. Hull szerit a drive erőssége nem csak a szervezet állapotától, hanem a környezettől is
függ (lásd incentívek). Amennyiben a drive-redukció sikeres, ez a cselekvés megerősítését vagy
megtanulását eredményezi; szokássá válhat. Továbbá egy erősebb drive és/vagy szokás növeli a
motiváció megjelenésének valószínűségét. A driveokat tekintve, beszélhetönk elsődleges és
másodlagos driveokról, illetve tanultakról (pl. félelem).

McClelland – 3 szükségletelmélet.

Ez egy leíró prediktív modell. Alkalmas a szervezeti motiváció módosítására. Megfigyelte, hogy az
embereket 3 különböző szükséglet vezérli a munkahelyi kontextusban:

1. Teljesítmény szükséglet – ez magába foglalja a feedbacket, személyes felelősséget és

moderált rizikót. A teljesítmény szükséglet összefügg a siker-orientáltsággal és arra ösztönzi
a személyt,

hogy a munkehelyén sikeres legyen, akinél ez a szükséglet magas, kedveli a változatosságot,

igényli a kihívásokat és feladat orientált. A monoton munkát nehezen tűri, olyan helyzeteket
részesít előnyben melyek közepesen kockázatosak és nem túl nehezek. Egy cél elérése után
feddbacket igényel. Speciális tréningmódszerekkel fokozható az emberek
teljesítményszükséglete, szerepjátékokkal aktiválni lehet ezt a szükségletet.

12
 2. Hatalom iránti szükséglet – magába foglalja a befolyásolást és a kompteíciót. A személyek
állandó késztetést éreznek arra, hogy másokat vezessenek. A csoportban vezetői pozíció
betöltésére törekednek, nehez tűrik azokat a helyzeteket ahol más személyek irányítása alatt
kell tevékenykedjenek.
3. Affiliációs szükséglet – magába foglalja az elfogadást, barátságokat és kooperálást. Az ilyen
emberek valamilyen társadalmi csoportosulás, csoport keretein belül érzik jól magukat. A
szervezeten belül a jó hangulatot és az egymással való törődést biztosítják.

A tevékenység során az elmélet szerint minden ember más- más szükséglet kielégítésére törekszik. Ő
különböző országokat hasonlított össze, kitalált olyan tréningeket amivel az ember
teljesjtménymotivációját növelni lehet, ez növeli a szervezeti motivációt.

Ösztön-elméletek

William James A pszichológia alapelvei c. könyvében írja, hogy szerinte a viselkedés

mozgatórugói közé szociális ösztönök tartoznak. Ilyen szociális ösztön a nyájösztön, szerzési-
birtoklási ösztön. Ezek a túlélésünket szolgálják (pl. a félelem megóv a veszélytől).

William McDougall nézetében az ösztön egy hajtóerő, amely célirányossá teszi a cselekvést.
Elméletében 18 alapösztönt különböztet meg (pl. táplálékkeresés, félelem, anyai ösztön, kíváncsiság,
önérvényesítés stb.). Ezeket az ösztönöket három szinten értelmezi: észlelési szint (kiemeljük
környezetünkből a számunkra releváns ingereket), viselkedési szint (az ingerek továbbszelektálódnak,
azok maradnak, amelyek hatékonyak az adott szükséglet kielégítésében), illetve érzelmi szint (az
ösztönök egy része érzelmi állapotot kelt: menekülés-félelem, kíváncsiság-csodálkozás).

Sigmund Freud két – bizonyos értelemben ellentétes – alapösztön-kategóriát különböztet

meg, amelyek viselkedésünket irányítják. Ezek működéseinek gyakran nem vagyunk tanúi. Az első
az életösztön, az Eros, amely szaporodással, túléléssel kapcsolatos ösztönök és driveok együttese. A
másik a halálösztön, a Thanatos, amely szerint minden élet célja a halál. Az emberek tudattalanul
arra vágynak, hogy visszatérjenek a tudattalan állapotba, amiből jöttek. A Thanatos általában nem tud
kifejeződni, mert az életösztön ellenőrzése alatt tartja. Ebből a fajta akadályozásból fakad az agresszió.

2. Etológia elméletek:

Konrad Lorenz szerint az ösztönök fajspecifikusak, sztereotipikusak és veleszületettek.

Továbbá az ösztön szekvenciális jellegű: több szakaszban jelenik meg. Amennyiben egy szakasz
megszakad, a ciklus újraindul. Lorenz azt is kiemeli, hogy az ösztön egy specifikus inger hatására
indul be.
13
Az ő nevéhez kapcsolódik az imprinting fogalma is, amely egy kritikus periódusra irányul. A
jelenséget lúd-fiókákon tanulmányozta. Azt figyelte meg, hogy a tojásból kikelt ludak a legközelebbi
mozgó tárgyat, élőlényt – magát Lorenzet – kezdik követni, azt képzelvén, hogy az anyjuk. Ennek a
köteléknek a létrehozására egy kritikus periódusban van lehetőség, ezután visszafordíthatatlan.

Niko Tinbergen ösztönök helyett motivációs impulzusról beszél. Az ő megközelítésében a

szekvencia helyett hierarchikus jelleg van. Tinbergen egy érdekes jelenséget figyelt meg a
dankasirályokat vizsgálva. Röviddel a fióka kikelése után, az anyamadár összeszedi a törött
tojáshéjakat, és a csőrében messzire viszi, majd ledobja. Ez veszélyes művelet, hisz eközben a fiókák
egyedül, védtelenül maradnak a fészekben. Tinbergen feltételezte, hogy ezt a kockázatot felülmúlja
az az előny, ami a fiókák későbbi védelméből származik.

3. Humanisztikus elméletek

Carl Rogers én-ideál elmélete szerint az emberek kialakítanak maguknak egy ideális énképet,
az aktuális énkép mellett. A két énkép metszéspontjait kongruens pontoknak nevezte. Az ember arra
törekszik, hogy az aktuális énje az ideális énhez minél közelebb kerüljön, és ezáltal kiteljesedjen.

Talán a leghíresebb humanisztikus motiváció elmélet Abraham Maslow nevéhez fűződik.

Maslow az elméletében a szükségletek egymáshoz való viszonyáról beszélt. Egy szükséglethierarchiát
hozott létre, amely egymásra épülő elemekből áll. Lentről fölfele haladva a következőkből áll:
fiziológiai szükségletek, biztonság, közösség (hovatartozás), tisztelet/önbizalom iránti igény, végül
pedig az önmegvalósítás.

Belső és külső motiváció

Harry Harlow majmokon végzett kísérletei egy belső motiváció meglétére mutattak rá,
amelyeket drive-manipulációs elméletében foglalt össze. Harlow arra figyelt fel, hogy a majmok
hajlandók voltak mechanikus feladatokat végezni akkor is, ha nem volt külső jutalom. Azaz belső
motiváció miatt végezték azokat, a jutalom maga a cselekvés volt.

Idővel népszerűvé vált a belső motiváció és a jutalom közti kapcsolat vizsgálata.

Deci és Ryan SDT (Self Determination Theory) elmélete azt mondja, hogy a viselkedést az én által
meghatározott motivációs struktúrával lehet megmagyarázni.

14
Az emberek 3 veleszületett, alapvető szükséglettel rendelkeznek: kompetencia, kötődés és
autonómia (ez a legfontosabb). Az SDT egyik alelmélete, a CET (cognitive evaluation theory) a
belső motivációra fekteti a hangsúlyt. Az elmélet középpontjában azok a faktorok állnak, amelyek
növelik/csökkentik a belső motiváció. Két fő tényezőt állapítottak meg, amely ezt befolyásolja:
információ és kontroll.

Ezzel szemben az OIT (organismic integration theory) alelmélet a külső motívumokra helyezi a
hangsúlyt.

Decy és Ryan 128 tanulmány metaanalízisét végezte el, és arra a következtetésre jutottak, hogy a
kézzel fogható jutalom aláássa a belső motivációt. Ezzel szemben a dicséret növelte az egyetemisták
belső motivációját.

Cameron és Pierce más következtetésre jutott. Ők 96 tanulmány metaanalízisét végezték el, és azt a
következtetést vonták le, hogy összességében a jutalom nem rontja a motivációt. Jelentős negatív
hatás akkor észlelhető, amikor a személyek számítanak a jutalomra, és csak azért kapják, mert végzik
a feladatot.

A következő elméletek bár nem kifejezetten a motiváció folyamatát magyarázzák, bizonyos

aspektusaival szoros kapcsolatban állnak:

 Albert Bandura szociális tanuláselmélete

Rávilágít arra, hogy különböző jelenségeket és viselkedéseket embertársainktól tanulunk, illetve mi

is továbbadjuk őket. A híres Bobo doll kísérletével bemutatta, hogy az agresszív viselkedésnek is van
egy szociális úton tanulható aspektusa. A tanulás (utánzás) folyamatának olyan elemei vannak, mint
a figyelem, megörzés folyamata, mozgás reprodukálása és motivációs tényezők.

 Leon Festinger kognitív disszonanciaelmélete

A kognitív disszonancia egy mentális stressz, olyan kényelmetlen állapot, amelyben egy személy két
ütköző elképzelést, gondolatot, értéket vall/tud/tart magában. Emberi jellegzetességünk az, hogy
igyekszünk elkerülni az ilyen disszonáns helyzeteket.

A motivációs elméletek alkalmazásai

15
 Mint láthattuk, rengeteg elmélet áll rendelkezésünkre a motivációs folyamatok megértésére.
Ezek nem korlátozódnak a pszichológusok elméleti érdekeltségeire, hanem több alkalmazási
területeik vannak például a munkában-szervezetben, sportban, reklámiparban.

Hogy néhány kutatót megemlítsünk: Herzberg kéttényezős modellje azt mutatja, hogy az emberek
többet várnak a munkájuktól, mint a fizetés. Olyan szükségleteik, vágyaik vannak, mint a felelősség,
érzelmi elégedettség, kihívás.

Hasonló, munkahelyi környezetre vonatkozik Vroom expektancia-elmélete is, amely arra keresi a
választ, hogy az egyén mennyire és mivel motiválható.

A reklámpszichológia nevezetessége pedig a behaviorista J.B. Watson, akinek a fogkrém-reklámja

az emberi szexuális motívumokat ragadta meg: a fogkrémmel vonzó nőt asszociált.

4. Tétel: Az elsődleges információt feldolgozó kognitív folyamatok:

érzékelés és észlelés

Meghatározás

Az érzékelés a környezet fizikai-kémiai ingereire adott idegi válasz, az információ

regisztrálása.

Az észlelés (percepció) az érzékszervi benyomások tárggyá, jelentéssé való szerveződése.

Érzékelési és észlelési modalitások: haptikus (tapintási), ízlelő, szagló, halló

látó

 homeosztatikus
 „komfort”
 propriocepció

A látás

A környezetből felvehető információk kb. 75-80%-a vizuális eredetű, az ember tehát „vizuálisan
vezetett” lény. A vizuális információ a tárgyakról visszaverődő fény, amely a szem fénytörő
közegein átjutva a retinán kétdimenziós képet alkot. A látórendszer ebből a kétdimenziós képből
16
hozza létre a világ háromdimenziós mását. A retinára vetülő kép fordított irányú és kicsinyített,
hiszen a szemlencse 24 dioptriás lencsének felel meg. Amikor valamit nézünk, szemünkkel fixáljuk
az adott tárgyat vagy helyzetet, szemünk akkor is mozog. Ilyen az úgynevezett mikromozgás a
tremor.

A makromozgások jellegzetes formája a kontúrkövető szemmozgás. A látórendszer elsősorban a

változásokra érzékeny.

A szemben kétféle fényreceptor található a pálcikák és a csapok, amelyek nem csak morfológiailag
térnek el egymástól, hanem funkciójukban is.

A retinán mintegy 6-8 millió csap és kb. 120 millió pálcika található. Az éleslátás helyén a foveán
csak csapok vannak.

ERNST MACH osztrák fizikus rájött, hogy a retinán valószínűleg működik oldalirányú, laterális
gátlás.

DAVID HUBEL és TORSTEN WEISEL felfedezték, hogy a látókéregben is vannak speciális

receptív mezők, amelyek nem kör alakúak, hanem megnyúltak; nem egyszerűen fényvillanások,
hanem.

NEWTON (1671): a színlátás modern elméletei az ő kísérleteivel kezdődtek, amikor is egy prizma
segítségével felbontotta a fehér fényt, hét színt különít el, amelyek elrendezve alkotják a Newton-féle
színkört.

HERING (1878) – ellenszín elmélet: a látórendszer színérzékenysége kétféle színpárra terjed ki,
amelyek ellentétesen viszonyulnak egymáshoz (vörös-zöld valamint kék-sárga)

17
YOUNG (1807) és HELMHOLTZ (1850) – háromszín elmélet: három színreceptor (ma már
csapnak nevezett) létezését bizonyítják, amelyek különböző hullámhosszokra érzékenyek, ezek a
piros, zöld és ibolya, valamint kimutatják a színkonstancia létezését.

FECHNER (XIX.sz): a különböző küszöbök meghatározásával foglalkozott. a Weberi különbségi

küszöbökre vonatkozó elveket elismeri, azonban az arányosság magyarázatára logaritmikus
megközelítést használ.

WEBER – FECHNER törvény: minél erősebb egy kezdőinger, annál nagyobb változás kell
történjen ahhoz, hogy a személy észrevegye a különbséget. Az arányosságállandót Weber-
állandónak nevezzük, amelyek modalitásfüggők!

STEVENS: a törvénye alapját az ingerarányok becslése képezik az érzetek segítségével.

laboratóriumi mérések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyenlő ingerarányok egyenlő
érzetarányokat hoznak létre. abban különbözik a Weber – Fechner-féle mechanizmustól, hogy nem
intervallumskálával dolgozik, tehát létezik az ingerkontinuumnak egy abszolút null pontja (pl:
hangerőnél a csend, ez azonban nem vonatkoztatható pl. a színekre). Törvénye szerint az érzetek
erősségének hányadosa az ingererősségek hányadosának a függvénye.

Szignáldetekciós elmélet

A szignáldetekció az információk kiválasztására és az azt befolyásoló néhány tényezőre vonatkozik.

Két összetevője van:

1. érzékenység
2. döntési kritérium (reakciómód)

Lényege: elvárásaink (valamint személyiségtényezők) befolyásolják azt, hogy mit észlelünk és, hogy
miként reagáljuk azt le.

ROC-görbe (Receiver operating characteristic): a szignáldetekciós elmélet összefüggéseit

ábrázolhatjuk vele, az érzékenységi találatok valamint a téves riasztások viszonyát mutatja be
különböző értékekre.

Lokalizáció (helymeghatározás)

Tárgyak elkülönítése: figura (jelentős vagy releváns információ) és háttér (jelentéktelen) információ
viszonya és kiválasztása.

18
Gestalt elvek:

- egyszerűség
- hasonlóság
elve
- jó folytatás
- közelség
- közös sors
- ismertség

Phi-effektus

Látszólagos vizuális mozgás vagy stroboszkopikus mozgás, nevét WERTHEIMER-től kapta

1912-ben. A valóságos fizikai mozgás hiányában is két szomszédos fényforrás felvillanásával is
kiváltható (pl: képkockák egymásutáni gyors vetítése alkotja a filmet).

Perceptuális konstanciák (állandóságok)

- az emberi agy produktuma

- képesség a különböző fizikai jellegzetességek megőrzésére, abban az esetben is, ha a
szenzoros bemeneti adatok torzultak
- a következő konstanciákat említjük meg:
o élénkség és színkonstancia
o alakkonstancia
o nagyságkonstancia
o perceptuális illúziók

Hallás

Hallásélményt az kelt, hogy dobhártyánk rezeg a levegőmolekulák mozgásának hatására, ez a rezgés

a belső fülbe továbbítódik. A 16-20 000 hertz közötti frekvenciákat észleljük hangként. A hangnak 3
fizikai és 3 pszichológia dimenziója van (frekvencia - hangmagasság, intenzitás - hangosság,
felhangokban való gazdagság, ezek intenzitása - hangszín).

Észlelés elméletek

Top-down és bottom-up megközelítés

19
(Odabaszok mindent, mert egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi lehet fontos)

Bottom-up folyamatok – a környezetből bizonyos információkat gyűjtesz, ebből alakítod ki az

észleletet. Posner és Raichle (1994) szerint, a bottom-up folyamatok reflexszerűek, automatikusak,
amelyek akkor is végbemennek, ha az adott személy passzívan viszonyul az információhoz.

Top-down folyamatok – az észlelő előző elvárásai, tudása, ismerete befolyásolják a felismerés

folyamatát. (Tudom, hogy az ablakhoz milyen közel állnak a fák, különböző tárgyak. Amikor ebbe az
irányba nézek, számítok arra, hogy fákat fogok látni. Tehát ez az elvárás befolyásolja azt, hogy merre
nézek, mit nézek és hogyan teszem össze az információt.)

Bottom-up elméletek

A bottom – up elméletekhez tartoznak a:

1. Sablon elméletek

2. Prototípus elméletek

3. Jegyelméletek

4. Vonáselméletek – Oliver Selfridge - Pandemonium

5. James J. Gibson – Közvetlen észlelés elmélete

6. Ivring Biederman – RBC elmélet

1. Sablon elméletek:

- az ingerből származó információt közvetlenül összevetjük a korábban észlelt alakzatok

miniatűr másolataival (sablonokkal), melyeket a hosszú távú memóriában tárolunk

- ingert azon az alapon azonosítjuk vagy ismerjük fel, hogy milyen mértékben felel meg
a sablon a bemeneti ingernek

2. Prototípus elméletek:

- az észlelt információt egy prototípushoz hasonlítjuk

20
 - a prototípus: egy adott kategória mintapéldánya, amely tartalmazza az összes
specifikus tulajdonságát az adott kategóriának

3. Jegyelméletek:

- azt feltételezik, hogy az alakzat specifikus tulajdonságokból vagy jegyekből áll. Pl.
egy arc különböző tulajdonságjegyeket hordoz: az orrot, a két szemet, a szájat, az állat
és így tovább

- az alakfelismerés folyamata azzal kezdődik, hogy a megjelenő ingerből kivonjuk a

tulajdonságjegyeket. Ezeket a jegyeket azután összekapcsoljuk és összevetjük a
memóriában tárolt információval. Pl. az A betű esetében: az A betű döntő jellemzői
két egyenes vonal, melyek keresztezik, vagy majdnem keresztezik egymást, 45 fokos
szöget zárnak be egymással, és egy keresztvonal köti össze őket.

4. Vonáselméletek:

- lebontjuk az észlelt dolgokat és lényeges vonásaik alapján azonosítjuk őket a HTM-

ben tárolt vonásokhoz hasonlítva.

- Oliver Selfridge (1959) – Pandemonium (betűészlelési) modell:

 különböző „démonokból” áll, amelyek vonásdetektorokként működnek

 a démonok 4 típusa különíthető el, melyek több szinten helyezkednek, alsó

szinten az inputot elemző démonok, magasabb szinten az outputot:

1. kép démonok: az ingereket reprezentációkká alakítják át, amelyekhez

hozzáférhetnek a magasabban fekvő démonok

2. vonás démon: Mindegyik reprezentációt több vonás-démon is szkennel

– mindegyik vonásdémon más-más jellegzetesség után kutat (pl.
Egyenes-görbe vonal). Ha a démon talál egy ilyen vonást, ordít.
Meggyőződésüket (hogy mennyire biztos, hogy a vonás jelen van) a
hangerejükkel fejezik ki.

3. betű démonok: nem látják közvetlenül az ingert, ők az infót a vonás-

démonoktól kapják. A betű-démonoknak továbbá saját betűjük van, és
21
 főleg olyan vonás-démonokra figyelnek, amelyek az ő betűtípusukkal
foglalkoznak. Tehát az „A” démon főleg arra a démonra figyel, amelyik
a dőlt és függőleges vonalakkal foglalkozik.

4. döntéshozó démon: Egyetlen döntéshozó-démon végighallgatja az

összes ordítást, majd eldönti, hogy milyen betű volt mutatva.

 nehézségei: Mi számít és mi nem egy vonásnak? Hány vonás létezhet? A

különböző tárgyak különböző vonásokkal rendelkeznek? Pl. Egy
függőleges vonal fontos az A betű felismerésében, de mi van akkor, ha egy
emberi arc van előttünk? Stb.

5. James J. Gibson – közvetlen észlelés elmélete: ökológiai elmélet

- az észlelés aktív és közvetlen folyamat

- az észlelés környezeti kontextusban működik, nem reprezentációk közvetítik, emiatt

elválaszthatatlan a kontextustól és a cselekvéstől

- az érzékelő-észlelő szervezet közvetlenül veszi fel az információt, mégpedig az

evolúció során a környezet ingereinek optimális feldolgozására kialakult, hatékony
rendszerek segítségével

- a direkt észlelés nélkülözhetetlen eleme a mozgás, ez biztosítja, hogy a vizuális

környezetet különböző szögből észleljük, és a vizuális információkat saját
mozgásunkra vetítve interpretáljuk

- nincs szükség olyan közvetítő folyamatokra, amelyek az információk értelmezését

szolgálják

- az észlelés kapcsolata a környezettel egyszerre direkt és jelentésteli

- az affordancia (használati tulajdonság) behozása. Az affordancia fontos eleme

annak, hogy miként észleljük a tárgyakat. Gibson eredeti példája a kivágott fatörzs,
amelyet nem egyszerűen csak lapos felületként észlelünk, hanem annak lehetőségét
látjuk benne, hogy mire lehet használni. Ez az úgynevezett tárgy-affordancia.
22
 - az észlelés nem sémák által közvetített, hanem az állati/emberi szervezet képes
közvetlenül információt felvenni a háromdimenziós világból optimális módon a
perceptuális rendszeri útján

- textúra gradiens: a távolság és az észlelés pontosságának viszonyára vonatkozik,

eszerint ezek fordított arányban változnak. Ha nő a távolság, csökkent az észlelés
pontossága. Pl.: vasúti sínpár.

- Gibson úttörő munkássága bizonyos szempontból előre jelezte Marr (1982) későbbi
elméletét

6. Ivring Biederman – RBC elmélet (Recognition by components):

- az emberek amikor tárgyakat néznek, azokat egyszerű geometriai alakzatokra bontják

– geonokra (Geon = “geometrical ion”)

- szerinte 36 ilyen geon van:

 ezekből rengeteg, igen komplex reprezentációt vagyunk képesek létrehozni.

(Ezt a nyelvészleléséhez hasonlította. 44 fonémából (egyszerű hang-
egységekből) képesek vagyunk, az angolnyelv összes szavát reprezentálni.)

 nem csak arra figyelünk, hogy milyen geonok vannak jelen, hanem a térbeli
elrendezésükre is

 az emberek képesek befejezetlen rajzokat/képeket is felismerni, ha az ábrázolt

tárgyak sarokpontjai rajtavannak. Ellenkező esetben a felismerés rendkívül
nehéz lesz.

23
5. Gondolkodás és problémamegoldás

Gondolkodás

Meghatározás

Egyes definíciók szerint a gondolkodás olyan komplex folyamat és információfeldolgozás,

amely egy megadott cél vagy megoldás elérése felé törekszik (Mayer, 1992).

Egy másik meghatározás szerint a gondolkodás magas szintű folyamat, olyan értelemben,
hogy más, alacsony szintű folyamatokra támaszkodik, például az emlékezeti folyamatokra.

A gondolkodás a megismerőtevékenység legmagasabb foka. Gondolkodásunk segítségével vagyunk

képesek a problémák megoldásához vezető út megtalálására, szabályok megfogalmazására,
alkalmazására, következtetések levonására és véleményünk megindokolására.

A gondolkodáson kívül más szakkifejezést is használnak erre a fogalomkörre. A

problémamegoldást igen gyakran a gondolkodás szinonimájaként használják, ám időnként a
problémának és a problémamegoldásnak specifikusabb definíciójával is találkozhatunk. Problémának
azokat a helyzeteket nevezzük, amelyek esetében az aktuális állapot eltér a kívánatostól, és nem
tudjuk, hogy hogyan érjük el ez utóbbit. Vagy az is probléma lehet, ha az aktuális helyzet nem azonos
a célhelyzettel, de elvileg tudjuk, hogyan jussunk el oda. Pl.két többjegyű szám összeszorzásakor nem
tudjuk mi lessz a végeredmény, de tudjuk hpgyanm kell elvégezni a műveletet.

Megközelítések

Behaviorista megközelítés

A gondolkodás kezdetben véletlen próba-szerencse tanulás eredménye, míg később a már

megtanult inger-válasz reflexek alkalmazhatók.

Érdemes megemlíteni Thorndike transzfer elképzelését, miszerint az egyik helyzetben tanult

ismeretek segítik a másik helyzetben való tanulást. A behaviorista szemlélet másik fontos mozzanata
a rejtett beszéd, melyet úgy értelemznek, hogy a gondolkodás a beszéd során használt szervek enyhe
mozgását is magával vonja, vagy egy tárgy felemelésének az elgondolása a megfelelő izmok
megfeszülését eredményezi. Az hogy az idegrendszer aktivitásának tekintik a gondolkodást, sok
problémát okozott a behavioristáknak, de ezen túllépve, szerintük a mentális jelenségekről a verbális
viselkedésen keresztül nyerünk tudomást, a verbális viselkedés pedig ugyanúgy viselkedés, mint
például a pedálok nyomogatása.

24
Gestalt megközelítés

Szerintük az ember (és egyes állatok) nem egyszerű reflexgépezetként működnek, mivel az
elme komplex működésre is képes.

A belátásos problémamegoldás is éppen erre a tulajdonságra fekteti a hangsúlyt. Olyan helyzeteket

kerestek, amelyek nem magyarázhatóak a behaviorista reflex-tanulás elmélettel.

Köhler az első világháború idején a Kanári-szigeteki csimpánzokkal végzett kísérletekkel

akarta bizonyítani elméletét. Egyik vizsgálatában például a majomnak le kellet vennie egy, a plafonról
lógó banánt, ami túl magassan volt ahhoz, hogy egyszerűen felérje. Különböző trükkökhöz
folyamodott, pl a szobában tartózkodó kísérletvezetőt próbálta odaráncigálni, hogy vegye le neki, de
az persze nem tette. A valódi megoldás az volt, hogy a majom a szobában található labdára felállva
elérhette a gyümölcsöt. Köhler állítása szerint, ha a majom egyszer rátalál a megoldásra, akkor minden
próbán megtalálja majd a megoldást. Azért nem lehet operáns kondicionálással magyarázni, mert ott
csak fokozatos a javulás, míg ebben az esetben, a belátásnál hírtelen változás tapasztalható. A
belátásos tanulás fő jellemzője, hogy egyetlen kulcsmozzanaton múlik a megoldás (“aha” élmény,
belátás, heuréka).

A gestalt megközelítés szerint a problémamegoldás nemcsak reproduktív, ahogyan azt a

behavioristák tartották, hanem produktív is. Vagyis nemcsak a régebben kialakított megoldásokat
használjuk, hanem újakat is generálunk.

A kognitív szemlélet

A számítógépek megjelenése számos újítást hozott a kísérleti pszichológiában. A kognitivisták

meglátása szerint az emberi elme felépítése hasonló egy számítógépéhez, vagyis van processzora,
amely sorban végrehajtja az utasításokat, van memóriája, ahol az adatok tárolhatók és vegül bemeneti
egységei, amely az észlelésnek, érzékelésnek felel meg. Tehát az agyunk egy infromáció feldolgozó
rendszer.

Miller, Galanter és Pribram 1960-ban publikálják TOTE-elméletüket,mely szerint a test-

operate-test-exit, vagyis ellenőriz-működtet-ellenőriz-kilép modelljük praktikusan azt jelenti, hogy
addig ismétlünk egy adott lépést, amíg a befejezés kritériuma nem teljesül. Pl. falba verni a szöget. Ez
a model összetettebb a behavioristák egyszerű reflexsorozat-elképzeléséhez képest. Az inger (vagy itt
az információ) nem egyszerűen végigfut a fázisokon, hanem van döntési komponens , és a végrehajtás
visszatérhet egy korábbi fázishoz is. Vagyis az információfeldolgozás ciklikussá válik a

25
visszacsatolás révén. A modell másik fontos tulajdonsága, hogy hierarchikusan szerveződik. Ez a
modell ugyan első ránézésre nem tűnik forradalminak, valójában mégis számos ponton lép túl a
korábbi javaslatokon. Egyrészt komplexebb mechanizmusokat javasol, mint a behaviorista modellek,
másrészt az alaklélektani elképzelésekhez képest konkrétabb.

Problémamegoldás

Egy probléma akkor jelentkezik, amikor egy akadály lép közbe a jelenlegi állapot és a cél
közé, és egyből nem egyértelmű, hogy hogyan is lehetne az adott akadályt kezelni

A problémák milyenségét illetően két típust különbözhetünk meg. Az egyik a jól

meghatározott probléma, aminek általában egy helyes megoldása van, és megvan hozzá a kellő eljárás,
amit ha helyesen alkalmazunk megoldáshoz vezet (például a matek vagy fizika feladatok). A második
típus a rosszul meghatározott probléma, ami gyakran előfordul a mindennapi életbe, azonban nincsen
kimondottan egy “helyes” megoldása és a megoldáshoz vezető út homályos (például párkapcsolati
problémák vagy a karrierválasztás).
Ahhoz, hogy egy problémát megértsünk Greeno (1977) három fontos követelményt említett
meg: koherens reprezentáció (például egy mondat értelmetlennek tűnhet, hogy ha nem használjuk az
adott analógiát a megértéséhez), összhang ( a belső reprezentáció összhangban kell legyen a tárgyi,
külső reprezentációval) és a háttér ismerete ( top-down feldolgozás).
A problémamegoldásban nagyon fontos szerepe van a figyelemnek, mivel a megosztott
figyelem csak lassíthatja a problémamegoldó képességünket.
A problémamegoldást többféle képpen tudjunk megközelíteni. Amint a reprezentálás megtörtént,
számos stratégiát igénybe vehetünk, ahhoz hogy megoldásra jussunk. Az egyik ilyen stratégia az
algoritmusok használata, ami egy olyan módszer, ami előbb vagy utóbb sikerhez vezet. A kimerítő
keresés (exhaustive search) olyan algortimusos módszer, ahol minden lehetséges válasz kipróbálására
kerül sor. Egy másik módszer a heurisztikák használata, ami a problémamegoldásban úgy nyilvánul
meg, hogy figyelmen kívül hagyunk bizonyos alternatívákat és olyan lehetőségeket kutatunk, amelyek
leginkább a válaszhoz vezetnek.
A heurisztikákon belül több típusról beszélgetünk:
 Hegymászó heurisztika (Hill-climbing heuristic): minden választási pontnál, azt a
lehetőséget válasszuk amelyik a leginkább a válaszhoz vezethet.

26
  Eszköz-cél heurisztika (Means-ends heuristic): a problémát alproblémákra osszuk és a
jelenlegi helyzet és a végcél közötti különbséget próbáljuk csökkenteni.
 Analógia: egy új problémát úgy próbálunk megoldani, hogy egy régi probléma megoldását
használjuk.

Klasszikus kísérletek
Az állatkísérletek után Maier (1931) kiterjeszkedett az emberi problémamegoldásra.
Kísérletében a „két zsinor” vagy „inga” problémáját használta, ahol a mennyezetről lógó két zsinort
kellett összekötni. A feladat nehézsége abban rejtőzött, hogy a két zsinort nem lehetett egyszerre
elérni, ezért egy fogót kötöttek egyik zsinor végére, és meglendítették. Így sikerült a két zsinort
megfogni és megkötni. Maier kísérlete egy jó példa a probléma-újrastrukturálására.
Duncker vizsgálatai szerint a korábbi ismeretek nem minden esetben segítik a
problémamegoldást, néha gátolják. Pl. a gyertya falra szerelése rajszög (doboz) és gyufaszál
segítségével.►a rajzszeges dobozt nem haszálták polcként, mivel inkább tárolóeszközként tekintettek
rá (funkcionális rögzítettség).

Scheerer (1963) kilencpont-problémája, ahol úgy kellett négy vonalat húzni, hogy a ceruzát
nem volt szabad felemelni a lapról. A kísérleti személyek rögzültek a pontok alakjára, ezért nem tudták
megoldani a feladatot.
Luchins és Luchins (1959) vizeskancsó-problémájával kapcsolatos. A kísérletük során
bevezették a problémamegoldási beállítódás fogalmát, mint a rögzülés általános fogalmának egy
további esetét. A feladatban kaptak egy 8 litres kancsó vizet, és két üres 5 litres és 3 litres kancsót. A
feladat az volt, hogy úgy kellett öntögetni a vizet, hogy a 8 litres és az 5 litresbe is 4 liter víz maradjon.
A feladat megoldása után, a beállítódási csoport az új feladatokat nehezebben oldották meg, mint a
kontrollcsoport, ahol más és más módszereket használtak a feladatok megoldására. Gestalt nyelven
fogalmazva a beállítódási csoport a bonyolultabb módszerre rögzült.

Simon és Newell – GPS (General Problem Solving)

Newell és Simon a problémamegoldást olyan keresésnek írták le, ami a probléma modellje és
a megoldása között jön létre. Csakúgy, mint a labirintusban, cselekvéseket végezhetünk és
„operátorokat alkalmazhatunk” a megoldásokban (pl. fordulj jobbra). Az operátorok alkalmazása
azzal jár, hogy az egyik állapotból egy másikba jutunk. Bármely adott állapotban több különböző
operátor alkalmazására van lehetőség, és ezek mint alternatív állapotokat hozznak létre, így egy nagy

27
teret kapunk, mely a lehetséges állapotokat és a téren belüli lehetséges utakat tartalmazza. Ily módon
leírhatjuk a problémák absztrakt szerkezetét.
A Hanoi torony problémájában három, egy sorba felállított rudat mutattak a kísérleti
személyeknek. Az elsőn, különböző méretű korongok vannak egymásra rakva (alól a legnagyobb,
középen a közepes és legfelül a legkisebb), az a feladat, hogy a korongokat ugyanolyan sorrendben
átkell helyezni az utolsó rúdra. Csak egyszerre egyet lehet elmozdítani és nagyobb korong nem
kerülhet kisebb felé.
A feladatot megoldók különböző stratégiákat használnak, hogy lecsökkentsék a lehetséges állapotok
számát, melyeken végig kell menniük, hogy eljussanak a célhoz.

Kezdők és szakértők
A legalapvetőbb különbség az, hogy a szakrétők top-down feldolgozást használnak amikor
valamilyen feladatot végeznek, azaz felhasználják az előző ismereteiket, tapasztalatokat és
memóriájukat. Ugyanakkor a top-down befolyásolja a funkcionális fixációt és beállítódást, ami
nehezíti a problémamegoldást. Ezért a bottom-up és top-down folyamatok ideális keveréke szükséges
a hatékony problémamegoldáshoz.

 Reprezentálás: kísérletek sorozata azt bizonyította be, hogy a szakértők a problémák

reprezentálásakor inkább a strukturális vonásokat használják, míg a kezdők a felszíni
vonásokat. A szakértők inkább használnak megfelelő mentális képeket és diagrammokat, amik
egyszerűsítik a problémamegoldást.
 A probléma megközelítése: a szakértők egy probléma felvetésekor az eszköz-cél heurisztikát
használják, azaz alcélokra bontják a problémát. Különbség van abban is, ahogyan az
analógiákat használják: a
szakértők jobban odafigyelnek a struktuárlis hasonlóságokra, a kezdőket hamar megzavarják
a felszínes hasonlóságok.

28
 6. Az emlékezésmodellek és a felejtés

Az a képességünk, hogy hihetetlen mennyiségű információt tudunk elraktározni annyira

természetes számunkra, hogy legtöbbször csak akkor foglalkozunk emlékezetünkkel, mikor nem jut
eszünkbe valami. Képesek vagyunk egy telefonszámot megjegyezni mindaddig, amíg tárcsázunk,
aztán persze elfelejtjük, és ez természetesnek véljük. Ha sokat tárcsázzuk ugyanazt a számot, egy idő
után megjegyezzük, viszont ha ennek ellenére véletlenül nem jut eszünkbe, akkor szidjuk
memóriánkat. Tehát egyik esetben elfogadjuk a felejtést, a másikban pedig dühöngünk miatta. Már ez
a két teljesen különböző eset is, azt feltételezi, hogy a memóriának legalább 2 működési módja létezik.
A korai elméletek is ezt bizonyítják, amelyek a rövid távú, valamint a hosszú távú memóriával
foglalkoznak. Az emlékezésnek háromféle osztályozása van. 1.szakaszai alapján: kódolás (az
információ átalakításat jelenti, olyan kódba vagy reprezentációba, melyet a memória elfogad,),
tarolás (a kódolt információ megtartása és elhelyezése), előhivás (a tárolt információ előhivása,
visszanyerése a memóriából, a felejtés bármely szakaszban megtörténhet). Ez a három szakasz a
különböző tartamú memória eséten másképpen működik. 2. időtartam szerint: rövid és hosszútávú
memória; 3. tartalma szerint: explicit es inplicit.

Atkinson Shiffrin társas modell (szenzoros, RTM, HTM)

A korrai kéttáras felépítést Sperling változtatta meg 1960-ban, mikor bevezette a szenzoros tár
fogalmát. Kísérletei alapján arra jött rá, hogy a rövid tartamú emlékezet előtt, létezik egy 1-4
másodperc tartamú tár, amely jóval nagyobb információ befogadására képes nagyon rövid időn
keresztül, mint a rövid távú tár. Közben arra is rájött, hogy az elhalványodásnak és hanyatlásnak
köszönhetően ezek az információk nagyon hamar elvesznek. Kísérletei során Ebbinghaus
trigrammjaira hasonlító betűsorokat használt fel, amelyeket tahisztoszkóp segítségével vetített a
kísérleti személyek elé. Mikor a felvillanás után teljes jelentést kért a személyektől, azok maximum
4-5 betűt tudtak visszaidézni. Ezek után rögtön a betűsorok felvillanását követően vizuális vagy
akusztikus ingerrel látta el a felidézendő sorokat. Ami azt jelenti, hogy rögtön a villanást követően,
vagy egy lámpa vagy hanginger jelezte a személyeknek, hogy melyik sort kell felidézniük. A módszert
parciális jelentésnek nevezte el, melynek során észrevette, hogy mind a felidézés pontossága, mind a
tár térfogata szinte a kétszeresére nőtt.

Rövidtávú tár (RTM): Ide az kerül be amire figyelünk. Néhányszor 10 mp. tárolja az
információt. Kapacitása Miller szerint 7+/-2 egység, tömb. Itt az információt vagy abban az egységben
tároljuk, amelyben kaptuk, vagy tömbösítjük (más egységekké alakítjuk a HTM információinak

29
segítségével). Tehát korlátozott kapacitású, de befogadóképessége nő, ha az elszigetelt ingereket
nagyobb, értelmesebb tömbökbe egyesítjük. • kódolás: fonológiai kódolás, mely két féle: akusztikus
kód ( ismétlés által marad meg) és vizuális kód (hamar elhalványul, vagy akusztikussá alakul) •
tárolás: a RTMban 7+/-2 tömböt tudunk tárolni, pár másodpercig, mert hamar elhalványul, vagy az
új információ kiszorítja őket (a felejtés oka az interferencia, mely lehet pro és retroaktiv, valamint a
figyelemelterelés) • előhívás: ahogyan nő a tételek száma, úgy csökken az előhívás sebessége
(keresési és aktivációs folyamatok eredményeképpen).

Atkinson es Schiffrin szerint a RTM a HTM előszobaja, itt tárolódik az információ, míg át nem
kódolódik a HTMba. Baddeley es Hich azt javasolták, hogy a RTM fogalmát fell kell váltani a
munkamemória fogalmával.

Hosszútávú tár (HTM): A HTM korlátlan kapacitású és egyesek szerint a benne lévő
információ életünk végéig megmarad. Szemantikai kódolás, tehát jelentés alapú. Minél mélyebb és
kidolgozottabb a jelentés, annál tökéletesebb a kódolás (Tulving egyik vizsgálata azt mutatta be, hogy
a legtöbb ember a szemantikus kódolást alkalmazza. Kísérleti személyeinek egy szólistát mutatott
be többszöri alkalommal, úgy, hogy mindegyik bemutatásnál megváltoztatta a szavak sorrendjét, majd
a személyeknek fel kellett idézniük a lehető legtöbb szót. Bár a szavak sorrendje minden alkalommal
más és más volt, azt lehetett megfigyelni, hogy a tanulás folyamán a személyek csoportokba
rendezték, tömbösítették a szavakat, és ezeket a csoportokat minden egyes bemutatás után ugyanabban
a sorrendben idézték fel. A tanulás azt mutatta, hogy egyre több elem került bele egy-egy csoportba,
ezt a folyamatot nevezte Tulving szubjektív szervezésnek. Ez a szervezés szemantikai szempontok
mentén történik.). Lehet modalitásspecifikus is: hangok, képek, ízek, illatok emlékének tárolása.
Amikor értelmes képeket kell kódolnunk, de a tételek közötti kapcsolat nem értelmes, az emlékezet
valós, vagy mesterséges kapcsolatok kialakítására törekszik. Ezek a kapcsolatok olyan módon segítik
az emlékezést, hogy felidézési útvonalat teremtenek a tételek között. A kódolás mélysége
meghatározza a felidézési teljesitményt. • tárolás: a HTMban a tárolás érdekében, szükség van egy
konszolidációs időszakra, ez általában egy pár hét az információ mennyiségétől és nehézségétől
függően. Itt információ vesztés történhet, ha valami megzavarja a konszolidációt. • előhívás: előhívási
támpontokra van szükség. Előhívási hiba keletkezhet, ha ugyanahhoz a támponthoz külünböző tételek
kapcsolódnak. Itt a felejtés lehet jelzőinger felejtés, vagy nyomfüggő felejtés.

A és Sh. modellje értelmében tehát egységes rövid távú emlékezetet kell elképzelnünk, amely
tulajdonképpen nem más, mint a hosszú távú emlékezet előszobája. Később azonban a modellel
kapcsolatos kritikák megkérdőjelezték a rövid távú emlékezetnek a hosszú távú tanulásban betöltött
30
szerepét. Például Craik és Watkins (1973) kísérletében a felidézés nem függ attól, hogy a
felidézendő anyag mennyi időt töltött a rövid távú emlékezeti tárban. Ezzel az eredménnyel
összhangban állnak azok a neruropszichológiai bizonyítékok amelyek szerint a betegek
teljesítménye károsodott a rövid távú emlékezeti feladatokban, és mégis normális maradt a hosszú
távú tanulási teljesíményük. Sokak számára úgy tűnt, hogy a társas modell azért nem képes
megmagyarázni a újabb adatokat, mert egységes rövid távú emlékezetet tételezett fel.

Alan Baddeley és Graham Hitch a hetvenes évek elején egy kísérlet sorozatba kezdtek ,
amelynek elsődleges célja az volt, hogy ellenőrizzék az Atkinson-Shiffrin modellnek a rövid távú
emlélezet egységes, korlátozott kapacitására vonatkozó állítását. A kísérleti személynek egy 3-6
elemű számsort kellett megtartaniuk az egyik modalitásban, és ezzel párhuzamosan megértési,
következtetési és hosszú távú tárolási és előhívási feladatokat kellet végezniük a másik modalitásban
. A társas modell értelmében az RTM túlterhelése miatt a számterjedelem-feladatban minden
elemnövekedés csökkenést kell, hogy okozzon a párhuzamosan végzett feladat teljesítményében.
Ezzel szemben B. és H. Kísérletében három számig semmilyen hatása nem volt a számterjedelmi
feladatnak a megértésre, és csak enyhén változtatta a hosszú-távú emlékezeti tanulást. Amennyiben a
számterjedelmi feladat elérte a hat elemet, a párhuzamosan végzett feladatokban teljesítmény
csökkenés jelentkezett , azonban koránt sem olyan drámai módon, mint az egységes rövid-távú
emlékezeti kapacitás alapján bármi lehetett volna. A kísérlet interpretációja szerint a feldolgozás és a
tárolás két elkülönülő komponens a rövid-távú emlékezeten belül. B.és H. szerint a rövid-távú
emlékezetet munkamemóriaként kell felfogni, amely fennttartja és manipulálja az információt, a
következtetést, megértést, tanulást igénylő feladatok kivitelezése alatt. Három alapvető jellemzője
van: 1.időleges tárolást végez számos problémamegoldást igénylő feladatban 2.független
információforrásokat hoz interakcióba. 3.korlátozott kapacitású.

További kísérletekbe igazolták, hogy a párhuzamosan végzett feladatoknál nem a két feladat
közötti figyelemváltás okkozza a teljesítménycsökkenést, mivel ebben az esetben a két feladaton
nyújtott teljesítményeknek negatívan kellett volna korrellálniuk, míg a valóságban ez pont fordítva
történt. B.-H.féle modell nem csak abban tért el a táras rövid-távú emlékezeti modelltől, hogy a
munkamemóriának nagyobb szerepet szánt a megismerőfolyamatok működésében, hanem hogy több
alrendszerre bontotta a korábban egységesnek képzelt rövid-távú emlékezetet. A munknamemória-
modell két eltérő modalitásban, párhuzamosan működő alrendszert írt le, a verbális információk
megtartásáért felelős fonológiai hurkot és a téri-vizuális információk megtartásáért felelős téri-
vizuális vázlattömböt. A két modalitás specifikus alrendszert egy harmadik komponens a modalitás

31
független központi végrehajtó kötné össze, amely az eredeti B.-H. féle modellben a korlátozott
kapacitás elosztásáért és a két alrendszer összehangolásáért felelős.

A központi végrehajtó az alrendszerek felett áll. Ez irányítja az információt, felelős a

különböző érzékszervek információjának feldolgozásáért és összekapcsolásáért, a különböző pufferek
működésének összehangolásáért és a kognitív folyamatok (figyelem, stratégiák) irányításáért. Ez az
egység sokkal inkább egy figyelmi rendszer, mint emlékezeti.

A fonológiai hurok: A verbális munkamemória vagy más néven fonológiai hurok a

munkamemória egyik leginkább vizsgált területe. Feladata a fonológiai információ kezelése. A
verbális munkamemória további két alegységre bontható. Az egyik ilyen a fonológiai tár. Ennek
feladata a beszédre alapuló információ megtartása. Ez az egység a bekerülő információt csak nagyon
rövid ideig tudja tárolni. A másik alegység az artikulációs kontrollfolyamat, mely az információ
megtartásáért felelős, amit ismétléssel ér el. A fonológiai hurok kapacitása 7, legkésőbb 10 éves korra
kialakul. A verbális munkamemória nagysága jól bejósolja az emberek nyelvelsajátítási képességeit,
nagyobb kapacitás gyorsabb nyelvtanulást eredményez. Ezen tulajdonsága miatt az idegen nyelv
tanulására is hatással van.

A téri-vizuális vázlattömb: A téri munkamemória vagy téri-vizuális vázlattömb két részre

osztható, a tárgyak látható jegyeivel foglalkozó vizuális és a tárgyak helyével és mozgásával dolgozó
téri alegységre. Fontos szerepe van a téri tájékozódásban és a téri feladatok tervezésében és
végrehajtásában. A téri munkamemóriába az információ kétféle úton kerülhet be: vizuálisan és
képzelet útján.

Az epizodikus puffer: Az epizodikus puffer Alan Baddeley híres modelljéhez csak később
került hozzá negyedik elemként. Ez a komponens különböző helyről érkező információkat integrál.
Feltételezhetően kapcsolatban áll a hosszú távú emlékezettel és a szemantikai rendszerrel.

Az Atkinson-Schiffrin emlékezet modell és a Baddeley –Hitch modellek közötti

hasonlóságok és különbségek (RTM vs Munkamemória)

Mindkettőben az információ rövid ideig marad meg. Atk.-Schiffrin modellje alapján az az

információ kerül át a hosszú-távú memóriába, amely ismétlésnek van kitéve és amely érzelmi töltetű,
tehát motivációs tényezők hatására kerül át. A munkamemóriában az információ szintetikus jellegű.
A legfőbb különbség az RTM és a munkamemória között, hogy míg az RTM Petersonektól kezdve,
Murdockon keresztul, Atkinsonék szerint is csak egy passzív tárhelyként tekinthető, amelynek a
legfőbb célja az információ megtartása. Ezzel szemben Baddeley-ék munkamemóriája egy aktív,
32
dinamikus rendszernek számít, amelynek a legfőbb funkciója az információ aktív feldolgozása. Az
RTM-ben az előhívás a szeriális keresés alapján történik (Saul Sternberg), míg a munkamemóriában
az előhívás szelektíven történik vagy téri-vizuális, vagy fonológiai-auditív úton. Ezen felül az RTM-
nek nincs információ szerző funkciója, a szenzoros tárban levő információk közül, amelyek elnyerik
a figyelmünket és bekerülnek, azok teszik ki a tartalmát. Ezzel szemben a munkamemóriának
behatárolt kapacitása van és az ide bekerülő információ mindig változik a problémamegoldást
követően. Az RTM tehát csak tárol, míg a munkamemória a különböző analizátorai által feldolgozott
információt rendszerezi és tárolja. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a munkamemória
magába foglalja az RTM-et, hiszen az összes funkcióját ellátja, de több nála, mert más funkciókat is
ellát.

A felejtés mechanizmusai és formái

Az emberi emlékezetet leginkább az a sajátossága különbözteti meg a számítógépek

memóriájától, hogy az emberek felejtenek. A felejtés nagyon is hasznos sajátossága az emberi
emlékezetnek. Ha életünk során rögzítenénk minden egyes érzékletet, gondolatot, eseményt, amit csak
átélünk, és szeretnénk mindezekhez hozzá is férni , iszonyú nagy tárolókapacitásra és szinte
elképzelhetetlen előhívási rendszerre lenne szükségünk. Ráadásul ennek a tárnak a nagy részét olyan
lényegtelen részletek foglalnák el, amelyekre minden valószínűség szerint soha nem lesz szükségünk.
A felejtés folyamán a lényeges jellemzők kiszűrődnek és megőrződnek, a lényegtelen, könnyen
megjósolható részletek pedig vagy megsemmisülnek, vagy pedig olyan formában tárolódnak, hogy
nem lesznek egykönnyen elérhetők. A felejtés egyik nyilvánvaló haszna, hogy enyhíteni tudja az
érzelmi kínokat és a szomorúságot.

A legtöbb ember esetében a felejtés az idő előrehaladtával növekszik. Hermann Ebinghaus

értelmetlen szótagokat használó klasszikus kísérlete arra adja meg a választ, hogy a felejtés vajon
állandó ütemben zajlik vagy sem? Ebbinghaus 169 különböző szólistát tanult meg, amelyek
mindegyike 13 értelmetlen szótagból (trigrammok) állt, majd különböző hosszúságú késleltetés után
újratanulta a szólistákat. Minden esetben történt bizonyos mértékű felejtés, amelyet azzal mért le,
hogy mennyi időt vet igénybe az adott lista újratanulása. Egyértelmű összefüggést figyelt meg az idő
és az emlékezeti megőrzés között. Azt a kvantitatív kapcsolatot, amely az idő és az emlékezet között
van felejtési görbének nevezzük. Ebinghaus felejtése kezdetben igen gyors volt, de idővel fokozatosan
lelassult. A felejtés üteme összességében inkább logaritmikus volt, mint lineáris. A feljetés, mint

33
fogalommal kapcsolatos problémát, Endel Tulving a “hozzáférhetőség/rendelkezésre állás” fogalmak
elkülönítésével közelítette meg: egy emlék rendelkezésünkre állhat a kognitív rendszerünkben(tehát
el van tárolva), de nem biztos, hogy aktuálisan hozzáférhető(tehát a tárolt emlékhez nem biztos, hogy
az adott pillanatban hozzá lehet férni). Azt is felejtésnek kell tekintenünk, amikor egy emlék nem
hozzáférhető. A felejtés meghatározása, tehát: az emlékezetben tárolt információk előhívásának
részleges vagy teljes hiánya.

Előfordulhat az is, hogy a tár kapacitása és a megjegyzést segítő kontrollfolyamatok hiánya

miatt az újabb elemek kiszorítják a régebbieket. Az ismétlés a munkamemóriában az első és utolsó
elemeknek kedvez. Ezt pozíció-effektusnak nevezzük és az elemek közötti interferenciával
magyarázható. Interferencia elmélet szerint a felejtés azért következik be, mert életünk során nagyon
sok hasonló epizódnak voltunk szereplői és ezek interferálnak. Azt a jelenséget, tehát hogy a hasonló
emléknyomok tárolása rontja az előhívást interferenciának nevezzük. Ha egy korábban megtanult
elem egy később tanult elem felidézését akadályozza, akkor proaktív (előreható) interferenciáról
beszélhetünk. Ha egy újonnan tanult elem gátolja egy régebbi felidézését, akkor retroaktív
(visszaható) interferenciának nevezzük.

Konszolidációnak nevezzük, azt az időignyes folyamatot, amelynek során egy új emléknyom

fokozatosan összefonódik az emlékezet szövedékével, és kölcsönös kapcsolatok jönnek létre a
különböző komponensek között. A konszolidációnak legalább két különböző típisát feltételezhetjük:
a szinaptikus konszolidációval kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az emléknyom
megszilárdulása időbe telik, ehhez ugyanis strukturális változásnak kell történniük az idegsejtek
közötti szinaptikus kapcsolatokban. A másik folyamat működése a rendszerszintű konszolidáció,
amelynek során kezdetben a hippocampus végzi az emléknyomok tárolását és előhívását, de a szerepe
fokozatosan csökken, amíg idővel az agykéreg már önmaga is képessé válik az emlékek előhívására.
Két fajta felejtés típus merült fel az emlékezet kutatás során: motivált felejtés és véletlen
felejtés.Véletlen felejtésről akkor beszélünk, ha nincs szándékunkban felejteni, motivált felejtésről
pedig akkor, ha valaki különböző módszereket és viselkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy
kitöröljön valamit az emlékezetéből.

Az amnézia az emlékezeti funkciók kisebb vagy nagyobb mértékű, átmeneti vagy tartós
sérülése. Az amnéziának két megjelenési formája van: anterográd amnesia, retrográd. Az anterográd
amnézia olyan információk kódolásának, tárolásának és előhívásának zavarára utal, amelyeket a
jövőben szeretnénk használni. Ezzel szemben a retrográd amnéziáról akkor beszélünk, amikor a
múltban, jellemzően a betegség kezdetét megelőzően történt eseményekhez való hozzáférés vész el.
34
 7. Az önéletrajzi emlékezet

Az emlékezet az a mentális folyamat amelyik az információk kódolása, elraktározása és

előhívásáért felelős. Meghatározó szerepet játszik a tanulás és alkalmazkodás folyamatában,
tartalmazza mindazt az ismeretet ami ránk vonatkozik, mint ember és mint személy. A pszichológia
mind a mai napig egyik legkutatottabb témája, ennek köszönhetően szilárd empírikusan megalapozott
modellek és elméletek írják le működését. Az egyik legjelentősebb memóriamodell az Atkinson és
Shiffrin 1968-as modellje, amely memóriatárak meglétét hangsúlyozza ki és egyszerüségében
jelentett fontos előrelépést a memóriakutatásban. Ez a modell szerint az emlékezet
információfeldolgozási megközelítése a következőképpen néz ki: az információ a környeveztből a
szenzoros táron keresztül kerül a rövid távú emlékezetbe, majd végül onnan kerül át a hosszú távú
emlékezetbe.

A rövid távú emlékezet kis mennyiségű információ néhány másodpercig történő tárolását teszi
lehetővé, míg a hosszú távú emlékezet nagy mennyiségű információt tárol hosszú időn át. A hoszú
távú emlékezetet Tulving bontotta struktúráira. Két fő kategóriát különít el Deklaratív és
Procedurális emlékezet. A deklaratív emlékezetet pedig tovább bontja szemantikus és epizódikus
emlékezetre.

Squire modellje élesen elkülönít két komponenst Explicit (deklaratív) és Implicit (Non-
deklaratív) emlékezetet. Az explicit emlékezethez egyrészt eseményekhez kötött helyztek tartoznak
pl.: tavalyi nyaralás (ez az önéletajzi memória), valamint a világgal kapcsolatos tényekre alapozott
ismeretek pl.: szavak jelenése. Az implicit emlékezet olyan helyzetekre vonatkozik ahol valamilyen
tanulás ment végbe azonban a tanulás folyamatára nem emlékezük, de az eredmény látszik a
teljesítménybeli változásban.

35
 Az önéletrajzi emlékezet azokat az emlékeket jelenti, amelyeket önmagunkról és a környező
világhoz való viszonyulásunkról örzünk. Segítségével vagyunk képesek emlékezni a velünk
kapcsolatos információkra, pl.: Mi a nevünk, hol lakunk, hol jártunk iskolába stb. . Az önéletrajzi
emlékezet egy összetett emlékezeti rendszer ugyanis mind epizódokat mind pedig szemantikus
információkat magába foglal ilyen értelemben működése hasonló a szemantikus emlékezetével, sőt
magában is foglalja annak egy részét, azonban különálló memóriaegységnek tekinthetjük.

Williams, Conway és Cohan (2008), négy önéletrajzi emlékezeti funkciót különít el:

1. Direktív funkció: Mi történt legutóbb akkor amikor ki akartuk cserélni az autó

kerekét?
2. Szociális funkció: Az önéletrajzi emlékek elmesélése kellemes társasági cselekvés
lehet.
3. Önreprezentációs funkció: Saját énünkről való információk.
4. Megküzdési funkció: A pozitív önéletrajzi emlékek hatása csökkenti a nehézségek,
traumák hatását.

Bár ezek a funkciók kézenfekvőnek tűnnek, nagyrészt spekulatívak.

Hyman és Faries ezekre a funkciókra megpróbáltak empirikus bizonyítékot találni, úgy, hogy
megkérdezték a kísérletben résztvevőket, hogy milyen emlékekről és milyen szituációkban szoktak
gyakran beszélgetni. Ez a kísérlet nem érte el célját, a válaszok alapján nem különült el a négy funkció.

Block, Alea, Haberman és Rubin kérdőívet dolgoztak ki, amelyben megadtak bizonyos
szituációkat és az azokra érkező beszámolókat kategorizálták. Négy kategória különült el: direktív,
önmagunkkal kapcsolatos, meglévő társasági kapcsolatokat ápoló és új társadalmi kapcsolatokat
kiépítő emlékek.
36
 Az önéletrajzi emlékezet kutatásában hosszabb ideig problémát jelentett a megfelelő kutatási
módszerek hiánya. Egy olyan komplex területen, mint az önéletrajzi emlékezet, egyértelműen szükség
van a célnak megfelelően fejlesztett kutatási módszerekre.

1. Napló: az egyik legkorábban használt vizsgálati módszere az önéletrajzi emlékezetnek. Fontossága

épp ebben rejlik, hogy kezdeti információt szolgáltatott a további kutatásokhoz. Segítségével
felismerték az önéletrajzi emlékezet hihetetlen terjedelmét és a felidézési folyamatokban keletkező
torzításokat. Hátránya abban mutatkozik meg, hogy meglehetősen nagy kitartást követel meg az
alanyoktól a naplóírásra. Valamint a feljegyzett események kiválasztása nem elég tárgyilagos.

2. Emlékezeti Szondázás Módszere: Galton alkalmazta előszőr, hívószavas felidézéses módszer.

Később Crovitz és Shiffman használták a módszer. Az alanyoknak egy szót adtak hívóingerként és ők
fel kellett idézzenek egy emléket amit arra a hívóingerre asszociáltak. Pl.: Ha a ló szót mondták nekik
akkor meglehet, hogy egy olyan emléket idéznek fel amikor lovagoltak. A kísérletvezetők néha
meghatározták az élet azon periódusát amiből az alany az emléket felidézze. Annak ellenére, hogy ez
a módszer kevésbé kontrollált széles körben alkalmazott.

Ennek a módszernek az alkalmazásával azonosították az infantilis amnézia jelenségét ami azt takarja,
hogy kevés vagy szinte egyáltalán nem vagyunk képesek önéletrajzi emlékeket előhívni az első 5
életévünkből. Conway és mtsai. 2005-ben egy kulturális összehasonlító vizsgálatot végeztek és
különbségeket találtak az első emlék meglétét illetően. Az amerikai alanyok esetében 3.8 éves korra
míg a kínai alanyok esetében 5.4 éves korra tehető az első önéletrajzi emlék megjelenése. Az az eltérés
az anyám és a gyerekek közti kommunikációra vezethető vissza. Az amerikai anyák kommunikációja
részletezőbb, emocionálisabb és sokkal inkább a múltra főkuszál mint ahogyan a kínai kultúrában az
megszokott. Ez abban is megnyilvánul, hogy az emerikaiak hosszabban és nagyobb érzelmi átéléssel
idézik fel az első emlékeiket mint a kínaiak.

Rubin és mtsai. Ennek a módszernek az alkalamzásával figyeltek fel az emlékezeti dudor

jelenségére és határozták meg annak fogalmát. A jelenség azt takarja, hogy a negyven év fölötti
személyek általában kiemelkedően sok szmélyes emléket tudnak felidézni a késő tizenéves és
huszonéves időszakukból. Megfigyelték, hogy az élettörténeti narratívát figyelembevéve ebben a
periódusban történtek a legjelentősebb események: első szerelem, egyetemi emlékek, házasságkötés,
gyerekek születése. (Élettörténeti narratíva = koherencs és összefüggő élettörténet, amely az
önéletrajzi emlékezet alapjául szolgál)

37
Glück és Bluck továbbfejlesztették az élettörténeti narratíva elméletét. 659 alanytól 3541
életeseményt gyűjtöttek be , arra kérték alanyaikat, hogy osztályozzák emlékeiket egy negatívtól
pozitívig terjedő skálán, azt is meg kellett jelölniük, hogy mennyire tartották fontosnak az adott
emléket a személyes életükben valamint a történtek idejében mennyire kontrollálták az adott
eseményeket. Itt is megjelent az emélkezeti dudor de csak azok a pozitív emlékek esetében ahol az
alanyok magas kontrollt éreztek. Eszerint az önéletrajzi memóriának fontos szerepe van abban, hogy
egy pozitív élettörténeti narratívát alkothassunk meg.

Az önéletrajzi emlékezetet jóval később kezdték el szisztematikusan tanulmányozni mint az

epizódikus emlékezet többi aspektusát ezért mindaz amit eddig leírtak róla leginkább természetrajzi
megfigyelések és osztályozásokhoz hasonlít.

Martin Conway tett kísérletet arra, hogy kialakítsa az önéletrajzi emlékezet egységes
elméletét. Szerinte az önéletrajzi emlékezet olyan rendszer ami az átélt szelffel vagyis az énnel
kapcsolatos információkat őrzi. Mindíg az emlék tartalma határozza meg, de nem mindig jár együtt
élményszerű előhívássa. Pl.: emlékezhetünk arra, hogy tavaly Párizsban jártunk, de a hozzá tartozó
élményszerű epizódokat csak később vagy talán soha nem hívjuk elő. Az élményszerű előhívás akkor
következik be amikor az önéletrajzi emlékeken beül hozzá tudunk férni azokhoz a szemantikus
emlékekhez amik konkrét epizódokhoz kapcsolódnak. Pl.: Emlékszem hogy tavaly jártam
Párizsban(önéletrajzi emlék) és láttam az Eiffel-tornyot esőben(szemantikus értékű epizód). Az egész
rendszer működése az önéletrajzi tudásbázis és a működő szelf interakciójától függ. A működő szelf
hasonló szerepet tölt be az önéletrajzi emlékezetben mint a munkamemória a megismerési
folyamatokban. (Önéletrajzi tudásbázis = tények magunkról és a múltunkról, amelyek az önéletrajzi
memória alapját képezik ; Működő szelf = egy sor aktív célból és énképből álló rendszer).

Az önéletrajzi tudásbázis kiterjedt kierarchikus struktúrával rendelkezik, amelyben a teljes

élettörténet számos témához kötődik, mint például a munka és a szmélyes kapcsoaltok. Ezek aztán
további szakaszokra bomlanak: egyetemi évek, az első munkahely, tervek a jövőre, stb. , ezek
tevékenységekre bomlanak: pszichológia tanszék, kurzusok, előadások. Ezek a tevékenységek aztán
epizódokra bomlanak: Szamosközis beszélgetés az irodában, könyvkérés Judittól a könyvtárban,
kártyajáték az unalmas kurzusokon.

Conway elmélete jól használható keretbe foglalja mindazt, amit az önéletrajzi emlékezetről
tudunk és további elméleti kérdésekhez vezet el bennünket. Pl.: Hogyan ellenőrízhető, hogy az
önéletrajzi emlékezet valóban úgy épül fel mint ahogy azt Conway leírja?

38
 Villanófény emlékek: Bizonyos történések különösen tiszta, maradandó nyomot hagynak az
emlékezetünkben. Brown és Kulik arra kérték a kísérletükön résztvevőket, hogy idézzk fel pontosan
milyen körülmények között hallottak Kennedy elnők meggyilkolásáról. Meglepően élénk
beszámolókat gyűjtöttek be az alanyoktól, ezekből egy új emlékezeti működés lehetőségére
következtette, ezt nevezték el villanófény emléknek. Véleményük szerint olyan folyamtról van szó,
mikor bizonyos körülmények között egy speciális mechanizmus lép életbe és az minőségileg más
emlékezést eredményez. Ezt a folyamatot pillanatnyi lenyomat mechanizmusnak nevezték el,
amelynek során erős érzelmek hatására szinte fotografikus reprezentáció jön létre az esményről és
annak fizikai kontextusáról.

Emlékeinket sokkal inkább megalkotjuk mintsem egyszerűen elővesszük őket, általában az

emlékezést az önéletrajzi emlékezetet pedig különösképpen befolyásolják vágyaink és szükségleteink.
Hajlunk rá, hogy emlékeinkben középpontba helyezzük magunkat, mert az segít önbecsülésünk
megőrzésében. Sokféle módon védekezhetünk, amikor úgy érezzük, hogy támadás éri
önbecsülésünket. Örömmel fogadjuk a dícséretet, de szkeptikusak vagunk a ktitikával kapcsolatban
és gyakran azt feltételezzük ,hogy a kritizálónak előítéletei vannakvelünk szemben. Természetesnek
vesszük a sikert, de elzárkózunk a felelősségvállalástól, ha valami nem sikerül. Ha pedig ez a stratégia
nem válik be még mindíg megtehetjük, hogy elfelejtjük a kudarcot és csak a sikerre emlékszünk.
Conway kísérletileg is igazolta miként próbáljuk megőrízni önértékelésünket. Vizsga előtt álló
diákokat kért arra, hogy írják le mennyire fontos számukra a jegy, mennyit tanultak a vizsgára és
milyen fontos számukra az adott vizsga. Az eredményhírdetést követően két héttel újra feltette nekik
ezeket a kérdéseket. Azok akik a vártnál jobb eredményt értek el, a befektetett munkaidő
ugyanannyinak becsülték, de a vizsgát fontosabbnak értékelték, akik a vártnál rosszabbul teljesítettek,
azt állították, hogy kevesebbet tanultak és kevésbé fontosnak és érvényesnek érezték a vizsgajegyeket.

Problémák az emlékezetben:

1. Amnézia: Valamilyen kóros állapot vagy sérülés miatt, arra való képtelenség, hogy
emlékképeket idézzen fel az ember.
2. Hiperamnézia: Az az emlékekkel kapcsolatos téves működést takarja amikor az ember
élete minden pillanatára nagy pontossággal emlékszik
3. Téves emlékezet szindróma: Azokban az elsősorban gyerekbántalmazási esetekben
használjuk ezt a fogalmat, amikor az emlékeit felidéző alany eg van győződve arról, hogy
az esemény megtörtént, holott valójában nem történt meg.
4. PTSD-flashback: Amikor a drámai esemény élénk emlékképei váratlanul előtörnek.
39
 8. A tanulás

Meghatározás: A tanulás során sajátítjuk el azokat az ismereteket és teszünk szert olyan

tapasztalatokra, melyek viselkedésünkben viszonylag állandó változást idéz elő. A tanulás a gyakorlás
és/vagy tapasztalatszerzés következtében a bekövetkező viszonylag állandó viselkedésváltozás.

Alapfogalmak:Imprinting, Klasszikus kondicionálás, Instrumentálus kondícionálás, Belátásos

tanulás, Kioltás, ízaverzió

A tanulás kutatásának előzményei ( Hull. Dewey, Gutrie)

C. Hull : A tanulás folyamatának lényegét az evolúcióban látta, Charles Darwin gondolatmenetét

követve. Szerinte csupán azok a fajok voltak képesek hosszútávon túlélni akik képesek voltak tanulás
által alkalmaszkodni a környezet változásaihoz. Tanulás elmélete tükrözi a drive-redukciós elméletét,
eszerint, ha egy szükséglet driveot hoz létre, akkor a központi idegrendszer parancsot ad annak
csökkentésére, így beindul a cselekvés amely során a szükséglet megszűnik. Ha az adott szükséglet
megszüntetésére többszőr is adott módon reagálunk ,akkor az szokássá vállik, habituálódik. Ezek a
szokások változhatnak is vagy el is tünhetnek, annak függvényében, hogy hatékonyságuk mennyire
garantált, ha a környezeti viszonyok ismét változnának.

E.R.Guthrie: A központi idegrendszer szerepét hangsúlyozza a tanulás folyamatában és magában a

kondícionálásban mint tanulás. Szerinte az idegsejtek azok amik rogzítik a beérkező adatokat (S) majd
a kellő reflexszerű választ továbbítjáka vegrehajtó szervekbe, mint az izmok (R).

John Dewey: A tanulást mint problémamegoldó eszközt tekinti elméletében, ennek függvényében,
minden problémahelyzetben megtanulunk módszereket annak leküzdése érdekében. Ez a fajta tanulás
feltételez egy adott szintű intelligenciát, mivel a problémahelyzetet azonosítani kell, és megfelelő
stratégiát kel kidolgozni a leküzdésére.

Dewey a problémamegoldási folyamatot 5 szakaszra osztotta fel:

 A probléma helyzet felismerése: A problémahelyzet felismerése indítja be a gondolkodást

ebben a szakaszban. Ha nem ismerjük fel, hogy problémahelyzetben vagyunk nem vagyunk
stimulálva arra, hogy gondolkodjunk.
 Problémahelyzet elemzése: Ebben a szakaszban, ha már tudatosult, a probléma akkor
elkezdünk biztos tényszerű információkat gyüjteni állapotunkat illetően, hogy leküzdjük azt.

40
  Hipotézis felál1ítása: Ebben a szakaszban, ha már körültekintően elemeztük a helyzetünket,
megpróbálunk egy olyan módszerrel, stratégiával előállni ami megszuntetheti a probláma
helyzetet.
 Racionális alkalmazás: Ebben a szakaszban teszteljük a hipotéziseinket, minden lehetséges
helyzetet végiggondólva és kiválasztjuk a legmegfelelőbbet
Kísérleti ellenőrzés: Alkalmazzuk a kiválasztott hipotézist, ha bevállik akkor megszünt a probléma
helyzet, ha nem akkor új hipotézist kell felállítanunk a pobléma megszüntetésének érdekében. Például:
Az erdőben eltévedni

I. Klasszikus kondícionálás: Az asszociációs tanulás egyik egyszerű formája, amely során

az élőlények számítanak egy esemény bekövetkeztére.
I.P. Pavlov és a klasszikus kondícionálás: Ivan Pavlov (1927) véletlenül fedezte fel a klassszikus
kondicionálás jelenségét. A kutyák szájában levő receptorokat szerette volna tanulmányozni, viszont
ez a próbálkozás meghíjúsult, ugyanis a kutyák nem kívánt pillanatokban nyáladzani kezdtek.
Pavlov arra jött rá, hogy a reflexeket is tanulni, kondicionálni lehet asszociáció révén.
A kutyákat képes volt úgy kondicionálni, hogy nyáladzani kezdjenek bármilyen ingerre. Kezdeti
kísérleteiben, Pavlov arra kondicionálta kutyáit, hogy akkor nyálazzanak, amikor valamilyen hangot,
csengőt szólaltatott meg. A kutyák válaszait feltételes reflexnek nevezte. Feltételes, mert egy eleinte
semleges ingert (hang) többszörösen összekapcsolt egy választ kiváltó ingerrel (ebben az esetben az
étel). Manapság ezt inkább feltételes válasznak nevezik. A kutya kondicionáltságát pl.
azzal mérték, hogy milyen gyorsan és mennyit nyáladzott.

 UCS - feltétlen inger (húspor)

 UCR - feltétlen válasz (nyáladzás a húsporra)
 Orientációs válasz (a hang eleinte egy semleges inger volt, max a kutya a hang
irányába fordult)
 CS - feltételes inger (a hang, miután kondicionálódott)
 CR - feltételes válasz (nyálazás a hangot hallva)

Ízaverzió – a klasszikus kondicionálás egy különös, adaptív fajtája/esete. Arra motiválja a

szervezetet, hogy feltehetően ártalmas ételeket elkerüljün. Ez a mechanizmus abban tér el a klasszikus
kondicionálás többi formájától, hogy elég egyetlen asszociáció is (Pl. egy hányingert keltő étel,
ugyanezt a reakciót válthatja ki évekkel később is). Továbbá, míg a a klasszikus kondicionálás legtöbb
eseténél a feltétlen és a feltételes inger időben közell kell hogy legyen egymáshoz, az ízaverziónál a
41
hányinger/rosszullét meglehet, hogy csak több óra elteltével jelentkezik. Evolúciós megközelítés
szerint, nem minden inger egyforma. Az élőlények pl. biológiailag úgy vannak beállítva, hogy
ízaverzió alakuljon ki náluk.

Kioltás – Az a folyamat, amikor egy feltételes inger már nincs a feltétlen ingerrel asszociálva, így
már nem váltja ki a feltételes választ.

Ez a jelenség akkor történik, amikor az idő és a kapcsolat két esemény között változik. (Például egy
állat egy kiskutya számára veszélyesnek tűnhet, ám mikor a kutya megnő, a veszély érzése eltűnik.)
Ily módon egy élőlény alkalmazkodik egy változó környezethez.

Pavlov azt találta kísérletei során, hogy a feltételes inger többszörös alkalmazása (hangjelzés), amelyet
nem követ feltétlen inger (húspor) a feltételes válasz kimaradásához vezet.

Bár a kutyát 2-3 próbálkozás után kondicionálni lehetett (a hang+étel asszociációk számával nőtt a
kondicionálás mértéke is – ezt nyálcseppek számával mérték), nagyjából 10 olyan alkalom útán, hogy
a kutya nem kapott ételt a hangot követően, a nyáladzás elmaradt.

A klasszikus kondicionálás alkalmazása

Kondicionálási csapda: Az olyan élvezeti cikkektől való függés, mint a kávé, alkohol és
drogok, nagyrészt klasszikus kondicionálás (KK) eredményei. Eleinte a folyamatokra ható drive-
indukciós hatás figyelhető meg, majd a függési időszakban már a drive redukció igénye, mivel már
fennáll egy ún. új homeosztatikus állapot. Ezt a folyamatot tanulási folyamatok interakciójának
köszönhetjük. Pl.: Az egyén klasszikusan kondicionálódik a fogyasztás körülményeihez, vagy a bevitt
adaghoz, így kialakulhat a tolerancia. Drog tolerancia: részben a sejteken belüli kémiai elváltozások,
részben klasszikus kondicionálás eredménye. A drog beadása egy komplex inger, amely magába
foglalja az időt, a helyet és az eszközöket. Ez előre jelez egy második ingert, a drog belépését az
agyba, mely különböző védekezési mechanizmusokat vált ki a szervezetben, pl.: hormonális
változások, szívverés, lélegzés ritmusának változásai.

Kioltási trükkök: A dohányzásnál a megvonás fiziológiai és pszichés viharokkal jár. Először

averzív ellenkondicionálással próbálták leszoktatni a függőket, (Hall-Hall-Gisberg eljárás: fájdalmas
ingerekkel társították a dohányzást), de mivel a kondicionálásban fontos az ingermegfelelés, a
leghatékonyabban kioltással lehet kezelni. Pl.: Gyors inhalálási technika: A füsttel hányingert keltő
anyagokat lélegeztetnek be. A kondicionált íz averzió miatt a CS és UCS között gyengül a kapcsolat.

42
 Klasszikus kondicionálás a médiában: John B. Watson egy reklámcég pszichológus
konzultánsaként bevezette a klasszikus kondicionálás módszerét a reklámokba is. A reklámokat
társította olyan figyelemfelkeltő jegyekkel, mint a szexuális inger. A cég fogkrémreklámjában
megjelentettek egy csábítóan öltözött nőt. A fogkrém tehát a feltételes inger, és a csinos hölgy a
feltétlen inger. Ezt a módszert ma is használják, mert a gyártók abban reménykednek, hogy a pozitív
érzelmek kiváltása a termék iránti vonzalmat fogja fokozni.

Az immunrendszer kondicionálása: Az immunrendszer (IR), mely megvédi a szervezetet a

betegségektől, szintén kondicionálható. Laboratóriumi kísérletekben bebizonyították, hogy ha
édesített vízzel együtt olyan drogot juttatnak patkányok szervezetébe, amely bénítja az IR reakcióját,
pár társítás után édes víz fogyasztásakor is fellépett immunszupresszió. Ez a mechanizmus nagyon
fontos pl. szervátültetésnél, amikor is az immunrendszer automatikusan megtámadja az idegen
szervet. Jelenleg is folyik a kísérletezés, ezen jelenség klasszikus kondicionálással való
kiküszöbölésére.

Fóbiák leküzdése: Mary Cover Jones (1924) Watson tanítványa volt. Ő volt az első, aki a KK-t
félelmek leküzdésére használta. Kísérleteit egy kisgyermeken, Peteren végezte, aki félt a nyulaktól.
Jones bevitt egy nyulat Peter szobájába, de messze tőle, miközben Peter finomságokat evett. Ezt
mindennap megismételte, egyre közelebb hozva a nyulat, egészen addig, amíg a félelem eltűnt.

II. Operáns kondicionálás

Az operáns kondicionálás során az élőlény megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi
következményekkel jár. Például a kutya megtanulja, hogy ha leül gazdája táplálékkal jutalmazza.
Thordike és
Skinner szinte Pavlovval egy időben végezték kísérleteiket és írták le az operáns kondicionálás
alapelveit. Thorndike effektus-törvénye alapján azok a viselkedések, amelyeket pozitív megerősítés
(jutalom) követ, később sokkal nagyobb valószínűséggel jelennek meg, mint azok amelyeket negatív
megerősítés (büntetés) követ.

Edward Lee Thorndike- Effektus törvénye

Thorndike kísérletsorozatával kezdődött el az instrumentális kondicionálás tanulmányozása. A

darwini evolúciós gondolatokért lelkesedő Thorndike azt akarta kimutatni, hogy az állatoknál a
tanulás éppúgy állandóan jelen van, mint az embereknél.

Állatokon végezte kísérleteit. Ilyen kísérlete volt, amikor egy éhes macskát egy ketrecbe zártak és a
ketrec elé egy darab halat tettek. A macska megpróbált mindenfél mozgást végrehajtani, mancsával
43
elérni az ételt amíg végül forgolódás közben meg nem lökte a reteszt és az ajtó ki nem nyílt. Ezt a
dobozt nevezték problem box-nak. A macsákval újra és újra
megismételtették a feladatot és közben mérték a feladat teljesítésére felhasznált időt. A megoldási idő
minden próbálkozással rövidebb lett, míg végül a macska megtanulta elsőre kinyitni az ajtót. A
macska tehát az élelem megszerzése érdekében tanulja meg kinyitni a reteszt. Nincs egyetlen olyan
pillanat sem, amikor a macskának lenne valamilyen elképzelése a probléma megoldását illetően;
cselekvése fokozatosan csiszolódik ki a próbák folyamán. Viselkedése leginkább próba-szerencse
jellegű ami jutalom hatására erősödik meg. Ezt nevezi Thorndike az effektus törvényének. Thorndike
szerint az effektus törvénye a véletlenszerű válaszok közül csak azt válogatja ki, amelyek pozitív
következményekkel járnak. Vagyis a tanulást a motiváció irányítja.

Tehát az effektus törvénye: ha egy cselekvést jobb, vagy kielégítőbb állapot követ, a jövőben a
cselekvés megjelenési valószínűsége hasonló helyzetekben nagyobb lesz.

• ha egy cselekvést rosszabb, vagy kevésbé kielégítő állapot követ, a jövőben a cselekvés megjelenési
valószínűsége hasonló helyzetekben kisebb lesz.

Bármely helyzetben számtalan viselkedés előfordulhat ---< a viselkedést követő kielégítő vagy
kevésbé kielégítő állapot határozza meg, hogy mely viselkedés marad fenn a jövőben, és mely
viselkedés tűnik el. Kielégítő állapot vagy jutalom : Bármi lehet ami növeli a megelőző viselkedés
előfordulását. Kellemetlen, rossz állapot vagy büntetés: Bármi ami csökkenti a megelőző viselkedés
előfordulását.

B. F. Skinner leíró (deskriptív) pszichológiája és az instrumentális kondicionálás

Skinner kísérletei : Skinner az ingerek diszkriminatív funkcióit vizsgálta, patkányokon és

galambokon. Kísérleti dobozt épített amely lehetővé tette egy helyzeten több próba alkalmazását.
A Skinner-box egy hangszigetelt doboz, melynek belsejébe egy pedál és egy az alatt lévő etetőtál
van. A pedál felett van egy kis fény amit a kísérletvezető működtet. A patkány a dobozban, körbejár,
explorár, és néha megnyomja a pedált. Azt, hogy ez milyen gyakran történik, pedálnyomási
gyakoriságnak nevezzük. A kezdeti pedálnyomás gyakoriságát magazintréningnek hívjuk ami, fontos
alapmutató a tanulás folyamat leírását illetően. Innentől kezdve, ahányszor a patkány, lenyomja a
pedált ételdarab hullik a tálba. Ez a kondicionálás formálás (shaping) szakasza. Ha a pedálnyomás
nem eredményez ételt, akkor a megerősítés hiánya kioltja az instrumentális kondicionálást. A formálás
módszerének egyik hétköznapi formája a vakvezető kutyák kiképzése.

44
Diszkriminációs kísérlet: A patkány csak akkor kap ételt, ha az etető feletti lámpa meggyulladása
után, egy bizonyos időn belül lenyomja a pedált. Egy idő után megtanulja, hogy csak a lámpa villanása
esetén nyomja le a pedált. A lámpa itt egyfajta diszkriminációs ingerként szolgál, és ennek a
differenciális válaszadásnak a kifejlődését nevezzük diszkriminatív tanulásnak.

Kondicionálási eljárások: A szerint osztályozhatók, hogy milyen annak a környezeti eseménynek a

természete, vagyis lehet kellemes vagy kellemetlen. A kellemes eseményt apetitívnek, a kellemetlent
averzív ingernek nevezzük. A válasz a környezeti esemény és az inger közti viszonyt kontingenciának
nevezzük.

Skinner „babonás viselkedés” kísérlete: Skinner arra volt kíváncsi hogy van-e lehetőség
instrumentális tanulásra, a válasz és megerősítő pozitív kontingenciája nélkül. A galambokat
különböző ketrecbe helyezte, és 15 percenként magot juttatott be, függetlenül attól hogy a galambok
mit csináltak. Azt tapasztalta, hogy nyolc esetből hatban az állatok viselkedése, kondicionálttá vált.
Pl: az egyik madár óramutató járásával ellentétes irányban többször körbefordult két megerősítő
között. Mivel ez a megerősítő mindenféle viselkedéstől független volt, így Skinner a babonás
viselkedéssel azonosította.

Klasszikus tanulási kísérletek ( itt csak felsorol, ha szükségesnek látjátok, nézzétek át. Ide nem írom
le, mert legalább 10 oldal lenne csak a kísérletekkel együtt):

 W. Kohler: Mentality of Apes ( Kísérleti doboz, Kísérleti pálca a majmokkal)

 Edward Tolman-Kognitív térkép a patkányokkal
 Alberd Bandura: Szociális tanulás (Bobo doll)
 Martin Seligman- Tanult tehetetlenség ( árammal üttette a kutyákat, amíg le nem szarták
magukat).

45
 9. Az érzelmek
Meghatározások

P.R. KLEINGINNA és A.M. KLEINGINNA (1981): az érzelmek pszichológiájában az egyik

alapvető probléma az volt, hogy nem létezett egy egységes meghatározása azoknak. Kleinginna és
Kleinginna készí1tettek egy metaanalízist1, ahol az érzelmek meghatározásait kategorizált listába
rendezték.
Felvázoltak 92 meghatározást és 9 kételkedő (szkeptikus) állítást az érzelmeket illetően. Ezeket
csoportosították, aminek eredményeként 11 kategóriát hoztak létre. A kategóriák mind-mind az
érzelmeknek egy bizonyos nézőpontját adják, amelyekből végül a metaanalízis egy konszenzusos
(összegző) általánosmeghatározást ad.

A 11 kategória és lényegük:

1. affektív: az izgalmi állapotot/depressziót vagy az örömöt/szomorúságot hangsúlyozzák

2. kognitív: az érzelemhez való viszonyulást, megközelítést vagy annak keretezési folyamatait

hangsúlyozzák

3. külső emocionális ingerek: az érzelmeket kiváltó külső ingereket hangsúlyozzák

4. fiziológiai: azok a meghatározások tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek az érzelmek

biológiai alapfolyamatokravaló épülését hangsúlyozzák

5. emocionális-kifejező viselkedés: a külsőleg megfigyelhető érzelmi válaszokat emelik ki

6. bomlasztó (felforgató): az érzelmek funkcionálisan zavart keltő hatásait hangsúlyozzák

7. alkalmazkodó: az érzelmek funkcionálisan szervezést, rendezést elősegítő hatásait

hangsúlyozzák

8. több szempontú: kihangsúlyozzák, hogy az érzelmek több összetevőből állnak, azonban ez a

csoport nem húz elég konkrét határokat azérzelmek és más pszichológiai folyamatok
meghatározása közé

1
metaanalízis - több, hasonló célú és hasonló kérdésre választ kereső vizsgálatadataiból készült összevont, összegező
elemzés, mely általában a szakirodalombanmegjelent közleményeken alapul
46
 9. megkülönböztető: az érzelmek más folyamatoktól és pszichológiaifogalmaktól való
megkülönböztetését hangsúlyozzák

10. motivációs: az érzelem és motiváció folyamatai között átfedéseket hangsúlyozza

11. szkeptikus: 9 kételkedő állítást tartalmaz, amely megkérdőjelezi az érzelemfogalmának

értékét, szükségességét

A metaanalízis összegző érzelem meghatározása szerint:

„Az érzelmek a szubjektív és objektív tényezők összjátékának bonyolult halmazai, amelyeket idegi és
hormonális rendszerek közvetítenek. Ez azösszjáték növelheti:

a.) az érzelmi élményt (pl. izgatottság mértékét, az öröm érzését)

b.) kognitív folymatokat indíthat meg azzal, hogy befolyásolja többek között az érzelmileg
lényeges észlelési folyamatokat, az emlékezet és az események értékelését

c.) aktiválhatja az érzelmet kiváltó körülményekhez való fiziológiaialkalmazkodást

d.) olyan viselkedésekhez vezethet, amely legtöbbször kifejező, cél által irányított, és elősegíti
az alkalmazkodást.”

47
Az érzelmek funkciói: meghatározzák az energetikai alapot, irányt adnak, egységessé és szelektívvé
is teszik a viselkedést, közlés (kommunikáció), alkalmazkodás, viselkedést szabályzó, mások
viselkedését befolyásoló

Az érzelmek sajátosságai: előjel (pozitív-negatív), időtartam, intenzitás, dinamizmus

Az érzelmek összetevői: kognitív kiértékelés, szubjektív élmény, gondolkodási és cselekvési

tendenciák, fiziológiai változások, arckifejezés, az érzelmekre adott válaszok

Az érzelem folyamata Frijda szerint

FOLYAMAT LEÍRÁS

Lazarus (1991) ezt a szakaszt elsődleges kiértékelésnek nevezi.

Szerinte három vonással jellemezhető:

- célrelevancia: az érzelem csak akkor jelenik meg, ha az

esemény célunk szempontjából releváns
- célkongruencia (vagy inkongruencia): a célhoz való
közeledés pozitív érzelmeket vált ki, a céltól való távolodás
1. Kiértékelés pedig negatívakat
- az énbevonódás típusa az eseményben: annak értéke a
személy számára; pl. ha az esemény az önbecsülést érinti,
akkor a büszkeség és harag érzelmei léphetnek fel

Ellsworth és Smith (1988) értékelő jegyei: kellemesség, várható

erőfeszítés, figyelmi tevékenység, bizonyosság, emberi hatóerő, a
helyzet irányítása, észlelt akadály, fontosság, bejósolhatóság.

Lazarus (1991) másodlagos kiértékelésnek nevezi. Ebben a
2. Kontextus-
szakaszban a tervekről, illetve az érzelmet kiváltó esemény
értékelés
megküzdésével kapcsolatosan gondolkodunk.


48
 Frijda szerint a cselekvéskészség megváltozása az érzelem magja. A
cselekvéskészség érzelmek hatására megnyilvánuló attitűd,
melyeket Frijda és munkatársai 29 dimenzióba és 29
cselekvéskészség-tételbe rendezett.
Frijda, Kuipers és Schure (1989) eredményei szerint a 29 cselekvés­
3. Cselekvés- készség-tétel mintázatai helyesen bejósolták azoknak az
készség érzelemneveknek a 46%-át, amelyekről a személyeket megkérdezték.
A pozitív érzelmek például (büszkeség, megkönnyebbülés,
lelkesedés) mind a „kellemes" és az „énerő" értékeléseit, valamint a
„túláradó" cselekvéskészség-állapotot mutatják. A harag és a düh a
„kellemetlen" és „más cselekvő" értékeléseket és az „ellenséges"
cselekvéskészség-állapotot foglalják magukban.


49
 A gondolatok magánjellegűek, és bizonyos fokig a cselekvéskészség
és a számba vett tervek is azok. Frijda (1986) megfogalmazásában:
gyakran akkor ismerünk fel egy érzelmet másoknál, amikor „a
viselkedésük mintha leállna. A környezettel való hatékony interakció
megszűnik, és olyan viselkedés váltja fel, amely mintegy a személy
köré összpontosul, például egy síró- vagy nevetőgörcsben, düh- vagy
félelmi roham esetén."
Ekman és Friesen (1969) a nem verbális kifejezések öt kategóriáját
4. Érzelem- írta le:
kifejezés,
1. „emblémák” (gesztusok)
testi válto-
zás, cselek- 2. „illusztrátorok”: a beszédet kísérik, és az izgalom fokával
vés* változnak (pl. integetés, kezek ökölbe szorítása

3. „szabályozók” (pl. bólogatás)

4. „affektusmegjelenítések” (pl. mosolygás, szemöldökránco-

lás)

5. „adaptorok” (testi manipulációk, pl. saját magunk vakarga-

tása vagy érintése. Ezek gyakran helyettesítő cselekvésként,
szorongás vagy belső konfliktus jeleiként jelennek meg.)

*Izard és kollégái, valamint Ekman és munkatársai kidolgoztak egy-egy arckifejezések

osztályozására szolgáló kódrendszert. Izard MAX (Izard, 1979) és AFFEX (Izard, Dougherry és
Hembree, 1983) rendszerei azon az elképzelésen alapulnak, hogy van az alapérzelmeknek egy külön
halmaza; az ő kódrendszere olyan vonásokat határoz meg, amelyek ezeket a legjobban elkülönítik
egymástól. Ekman rendszere, a Facial Action Coding System. (FACS) (Ekman és Friesen, 1978) az
arcizmokat (konkrétabban „mozgásegységeket") és látható mozgásaikat katalogizálja. Ennek egy
kiegészítése, az EM-FACS (Ekman és Friesen, 1984) ezeknek a mozgásoknak olyan konfigurációit
írja le, amelyekről azt gondolják, hogy bizonyos érzelmek kifejezései.

50
Érzelem-elméletek

William James – faciális feedback hipotézis

Lényege, hogy az érzelmek kiválthatók pusztán az arc izmainak megváltoztatásával (pl. ceruza
keresztbetétele a szájban  pozitív érzelem indukálása). Elméletét Darwin munkásságára alapozza.

James-Lang: az érzelmek perifériás elmélete

William James (1884) és Carl Lange, (1885) egymástól függetlenül javasoltak egy elvet, mely szerint
az érzelmi élmény a külső eseményre adott válasz észleléséből származik, ezért hívják az érzelem
periférikus elméletének. Az eseményre adott válasz lehet viselkedés, testi reakció, változás,
idegrendszeri aktivációs állapotbeli változás. A környezet nem közvetlenül, hanem a testi
változásokon keresztül váltja ki az érzelmi élményt. Ennek értelmében szomorúak vagyunk mert
sírunk, és örülünk, mert nevetünk, félünk, mert remegünk.

Kritika: a vegetatív változások túl lassúak ahhoz, hogy az érzelmek forrásai legyenek. A zsigerek
viszonylag érzéketlenek, mivel az érzőidegekkel való ellátottságuk alacsony. A belsőszervi változások
mesterséges előidézése nem eredményez érzelmeket. A nagyon különböző érzelmi és nem érzelmi
állapotokban hasonló visceláris reakciók vesznek részt.

Cannon – Bard centrális érzelemelmélet

A James-Lang elmélet legnagyobb kritikusai. Szerintük az inger egyszerre okozza a vegetatív

elváltozásokat és az érzelem szubjektív élményét. Tehát a vegetatív elváltozások nem előzik meg az
érzelem szubjektív élményét, hanem egyszerre jelennek meg azzal.

Schachter – Singer kéttényezős érzelemelmélet

Az elmélet a vegetatív aktivációs állapot (arousal) kognitív magyarázatát hangsúlyozza, mely

szerint az érzelmek az általános vegetatív aktivációs szint megváltozásával járnak, az átélt érzelem
minőségét az határozza meg, hogyan magyarázzuk a vegetatív változást. A magyarázatban,
attribúcióban, szerepet kapnak az aktuális helyzet jellemzői, a korábbi tapasztalatok és ismeretek. Az
elmélet sajátossága, hogy (l) az arousal érzelmekre nem specifikus jellegét feltételezi, (2) javasolja,
hogy a megnövekedett arousal magyarázati igényt indukál, ha nincs kielégítő magyarázat, akkor a
környezetben keressük azt. Ebből következik, hogy ha van megfelelő magyarázat, pl. azért dobog a
szívünk, mert futottunk, nem címkézzük az állapotot érzelemnek.

51
Lazarus és Zajonc vita: az érzelem vagy a kognició van előbb?

Lazarus amellett érvelt, hogy a kognició megelőzi az érzelmet. Zajonc, kísérletei alapján
megállapította, hogy egy inger ismételt bemutatása az adott inger iránti pozitív érzelmek növekedését
eredményezi, akkor is ha az inger tudatosan nem hozzáférhető, valamint bizonyos körülmények között
az ingerek érzelmi osztályozása pontosabb mutatója az ingerrel való korábbi találkozásnak, mint a
felismerés. Zajonc szerint a tudattalan érzelem általában diffúz, nem célorientált, tárgyához lazán
kapcsolódik. A kogníció specifikus, célorientált és tárggyal rendelkezik. Ezen kívül Zajonc azt állítja,
hogy az érzelem a kogníciótól függetlenül is működhet. Lazarus szerint a kogníció feltétele az
érzelem megjelenésének, vagyis a kognició megelőzi az érzelmet. A Lazarus – Zajonc vita nem dőlt
el egyik fél javára sem.

LeDoux (2000): az amygdala szerepe a félelem kondicionálásában

LeDoux kutatásaiban a félelem kondicionálásával és ennek neurofizio- lógiai hátterével foglalkozik.

A félelmi válasz akkor kondicionálható, ha a kellemetlen feltételen ingert (pl. áramütés, erős zaj)
semleges ingerrel párosítják. Kellő számú társítás után a semleges inger kiváltja a félelmi választ. A
kutatások feltárták, hogy a kondicionált félelem esetében az információ a feltétlen és a feltételes
ingerről az amygdala közvetítésével jut el az agytörzsben található viselkedéses, autonóm és endokrin
kontrollrendszerekhez (LeDoux, 2000). Az amygdala központi szerepet játszik tehát a félelemben.

Paul Ekman – alapérzelemek

Ekman kutatásai eredményeként 6 alapérzelmet állapított meg, amely kultúrától függetlenül jelen van
a különböző népeknél, valamint kultúrától függetlenül felismerik az emberek egymás
arckifejezésében. Ezek az öröm, szomorúság, düh, undor, félelem és meglepődés.

Carrol Izard (1977) – 10 alapérzelem

Izard 10 idegrendszeri megalapozottságú alapérzelmet különített el, melyek a düh, megvetés,

undor, aggodalom, félelem, bűntudat, érdeklődés, öröm, szégyen, csodálkozás.

Plutchik – 8 alapérzelem

Plutchik az adaptív biológiai folyamatokkal kapcsolatosan 8 alapérzelmet állapított meg: elfogadás,

düh, anticipáció, undor, öröm, félelem, szomorúság, meglepődés.

52
 A mentális reprezentáció

A reprezentáció olyan jelölés, jel, vagy szimbólumhalmaz, mely valamit újra megjelenít vagy
képvisel számunkra. Más szavakkal egy dolog helyett áll, mely dolog maga nincs jelen. A dolog
rendszerint a külső világ vagy a képzeletünk egy aspektusa. A reprezentációkat külső és belső mentális
reprezentációkra oszthatjuk.

Külső reprezentáció: sok formában jelenik meg, térképben, étlapokban, olajfestményekben stb. A
külső reprezentációk két osztályát különböztetjük meg, melyek segítségével a világot elemezzük:
azokat, amelyek szavakon vagy más írott jelöléseken alapulnak és azokat, amelyek képek vagy ábrák
formájában jelennek meg. Mindkettő a világ egy adott aspektusát képviseli, abban különböznek, hogy
mennyire hasonlítanak a világ szerkezetére.
Belső (mentális) reprezentáció: A belső reprezentációk két nagy kategóriája a szimbolikus és
elosztott reprezentációk. Az elosztott reprezentációk tulajdonképpen részletesebb szimbolikus
reprezentációk. A szimbolikus mentális reprezentációkat analóg és propozicionális reprezentációkra
oszthatjuk. Az analóg reprezentáció (nem diszkrét, laza szabályok szerint szerveződik, konkrét,
modalitásfüggő) legjobb példája a vizuális kép, bár az analóg reprezentációk számos különböző
formában mutatkoznak meg (pl. hallási képek, mentális modellek). A propozicionális reprezentációk
(diszkrét, szigorú szabályok szerint szerveződik, absztrakt, egyedi módon utal a dologra) sokkal
absztraktabb, nyelvszerű reprezentációk, egy szituáció mögött meghúzódó fogalmakat ragadja meg;
egy olyan fogalmat például, mely azt a helyet határozza meg, hogy egy könyv van az asztalon. A
53
propozicionális reprezentációk csupán nyelvszerűek, nem szavak, hanem absztraktak. Az analóg-
propozicionális megkülönböztetés vitatott, mivel bizonyos kutatók amellett érvelnek, hogy a képek
nem alkotnak különálló vagy különleges csoportot, hanem visszavezethetők a propozicionális
reprezentációkra (Eysenck, 2003).
Sok olyan tulajdonság és megkülönböztetés, melyet a külső reprezentációkról megállapítottunk, a
mentális reprezentációkról is elmondható. A mentális reprezentációk nem csak a környezet bizonyos
aspektusát reprezentálják (legyen ez a környezet a külső világ vagy saját elképzelt világunk). A képi
és a nyelvi reprezentációnak a mentális reprezentáció két fajtája feleltethető meg, az analóg és a
propozicionális reprezentáció. Azokat a tulajdonságokat, melyeket a képi és a nyelvi
reprezentációkról állítunk, alkalmazhatjuk mentális megfelelőikre is.
A képzelet mint analog reprezentáció

Két alapvető kérdés:

Mi is pontosan a képzelet? – Egyik nézet szerint képszerű (analóg) reprezentáció. Másik nézet
szerint nem különbözik a propozicionális reprezentációtól, csak egy látszólag más megadását jelenti
a propozicionális információnak.
Van-e funkcionális jelentősége a képzeletnek? – Egyesek szerint csupán másodlagos jelenség,
nem szükséges a gondolkodás számára, nem játszik benne oksági szerepet.
A képzelet az analóg mentális reprezentáció egyik formája. A legtöbb kutatás a vizuális képzeletre
irányult. A képzetek pontos természetére vonatkozó kutatások szerint sajátos analóg tulajdonságaik
vannak: pl. mentális rotáció (Cooper, Shepard, Hinton), mentális letapogatás, pásztázás (Kosslyn
komput. modellje). Számos kutató azonban megkérdőjelezi ennek az elképzelésnek a létjogosultságát.

Paivio kettős kódolás elmélete

Paivio (1971) a képzelet kutatása során alkotott egy elméletet.
Az emberi megismerést két független, de egymással szorosan összefüggő kód vagy
szimbólumrendszer határozza meg: egy nem verbális és egy verbális rendszer.
Mindkét rendszer az információ különböző típusainak kódolására és előhívására specializálódott. A
verbális rendszer a nyelvi információt kezeli, és megfelelő verbális formában tárolja. A nem verbális
rész végzi a képi feldolgozást és képi reprezentációt. Mindegyik rendszer további alrendszerekre
tagolódik, melyek különböző modalitásokat, (hallás, látás, tapintás, szaglás) dolgoznak fel. Mindkét
rendszerben alapvető reprezentációs egységek vannak: logogének (verbális rendszerben) és
imagének a nem verbális rendszerben. A logogéneket és imagéneket referens kapcsolatok fűzik
54
össze. A verbális és a nemverbális rendszer funkcionális módon a logogének és imagének közötti
referenciális kapcsolatokon keresztül kommunikál egymással. Ha egy vizuális tárgyat látunk,
(pl.elszalad egy kutya), egy imagén azonosítja a látottakat és ez az imagén és a kutya szó logogénje
előhívja a kutya szót.
A kettős kódolási elmélet előrejelzései és bizonyítékai:
Azt mondhatjuk, hogy sokféle bizonyíték támasztja alá Paivio azon elképzelését, hogy két
különálló, de egymástól függő szimbolikus rendszer van.
Először is, az elmélet magyarázatot ad a szabad felidézési vizsgálatokban megfigyelt kép-szó
és a konkrét-elvont különbségekre. (erősítő hatás: a képek felidézésében a szavakkal szemben, képi
kód mnemonikus előnye a verbálissal szemben; összegző hatás: különböző szóosztályok, konkrét
szavak jobban ki tudnak váltani képeket) Paivio elmélete szerint: az észlelés és a képzelet azonos utat
követ. Pl. a nem verbális rendszer egyaránt felelős a vizuális képek létrehozásáért, ami kognitív
feladat, és a színhelyelemzésért, ami perceptuális feladat.
Többen is tapasztalták azt az interferenciát (mentális kép és vizuális inger között – LeeBrooks – A
nem verbális rendszerben a könnyen vizualizálható üzenetek felidézését zavarja a téri feldolgozás.)
Végezetül, arra is van valamennyi bizonyíték, hogy a különböző szimbolikus rendszerek a
nagyagy féltekéinek különböző részeiben lokalizálódtak – neuropszichológiai bizonyítékok - (bal-
verbális ingerek, jobb-nem verbális ingerek) ( Farah és mtsai.-1988). Így az agyban végbemenő
verbális és nem verbális feldolgozási különbségek tekintetében a kettős kódolási elmélet sikert
mutathat fel.

Mentális rotáció
A mentális rotáció jelenségét Cooper és Shepard vizsgálták. Alfanumerikus jeleket mutatott
a kísérleti személyeknek vagy normális, vagy pedig megfordított, tükörképes formában. A kísérleti
személyeknek azt kellett megítélniük, hogy a bemutatott tesztalakzatok a standard alakzatok normális
vagy megfordított formái voltak-e. A tesztalakzatokat számos különböző orientációban mutatták meg.
Általában azt találták, hogy minél jobban el volt forgatva a tesztalakzat az egyenes, standard
alakzathoz képest, annál több időre volt szükségük a kísérleti személyeknek a döntés meghozatalára.
A kísérleteket számos különböző tárggyal végezték el (pl. betűkkel, számokkal, vagy blokkszerű
alakzatokkal), és ez az eredmények általános érvényét erősíti. A kísérletek azt a benyomást keltik,
hogy a vizuális képzetek mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a tényleges tárgyak,
azaz ugyanolyan módon helyezkednek el valamilyen mentális térben, mint ahogyan a fizikális tárgyak

55
a fizikai térben foglalnak helyet, és hogy ezeket a mentális tárgyakat ugyanolyan módon mozgatjuk
vagy forgatjuk el, mint a tényleges tárgyakat a tényleges világban (Eysenck, 2003).

Képek letapogatása
Ezen kísérletet Kosslyn és munkatársai végezték. A kísérletben memorizálni kellett egy
lerajzolt térképet és az azon lévő tárgyakat. Majd lemérték, hogy gondolatban mennyi idő kell ahhoz,
hogy az egyik tárgytól a másikig eljusson a kísérleti személy. Többször is azt találták, hogy a
letapogatási idő lineárisan függ a két pont közötti tényleges távolságtól, azaz a letapogatási idő
egyenes arányban nő a két pont közötti tényleges távolsággal. Ez az eredmény azt a nézetet támasztja
alá, miszerint a képzeteknek egyedi, téri tulajdonságaik vannak, melyek hasonlóak a világban lévő
tárgyak és tevékenységek tulajdonságaihoz (Eysenck, 2003).
Propoziciónális reprezentációk
A propozicionális reprezentációk absztrakt mentális nyelven megfogalmazott kijelentések,
melyek az elme fogalmi tartalmát jelenítik meg függetlenül a nyelvi forrástól vagy az egyes
érzékszervektől. Tehát egy egyetemes, modalitásfüggetlen mentális nyelvet alkotnak. Empirikus
vonatkozásban a propozicionális reprezentációkat rendszerint csak akkor vizsgálják, amikor
feltételezhetően megismerés komplex tudásszerkezetét jellemzik. A reprezentációkat általában
predikátumlogika fogalmai segítségével fejezik ki. A predikátumkalkulus (a viszonyok a
predikátumok, a tárgyszerű entitások pedig a predikátumok argumentumai: „A könyv az asztalon
van.” Az „-on” a predikátum, a könyv és az asztal annak argumentumai. ) egy másik logikai
rendszer, a propozicionális logika specializált formája.

Képezelet-propozíció vita I.
Az utóbbi két évtizedben a kognitív pszichológia egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy
vajon szükség van-e egyáltalán a képzetekre, néhánya azt vetették fel, hogy a megismerést csak
prepozíciók formájában kellene vizsgálni. A nézet fő képviselője, Zenon Pylyshyn két önálló
szakaszban adott hangot nézeteinek.
Egyrészt a képzelet homályos voltát támadta aránylag visszafogottan, másrészt pedig éles
támadást indított az ellen, hogy a képzetek epifenomének. Azt állította, hogy egyszerűen nem
kerülhetjük a propozicionális kód használatát, melyen minden feldolgozás végbemegy, legyen
verbális vagy nem verbális. Rámutatott, hogy mivel a verbális és a nem verbális kód különböző
formában jelentkezik, meg kell határozni, hogy hogyan viszonyul egyik kód a másikhoz. Pylyshyn
úgy érvelt, hogy szükség van egy harmadik kódra is, mely a másik kettő között áll, és hogy ez a
56
közös, közvetítő kód propozicionális, és lennie kell valamilyen alapvető mentális nyelvnek.
Összegezve:” képzetek mint képek ” fogalom hibás, és minden a képzeletnek tulajdonított jelenséget
legjobban, egy propozíciós elmélet tud magyarázni.
A komputációs modell főbb jellemzői: a képzelet önálló jelenségként vizsgálható, specifikus
tulajdonságai vannak: sajátos téri közeg, amelynek korlátozott, specifikus alakja van, téri
viszonyokat ábrázol, kép felbontása, elhalványulás; HTM: képi és propozicionális állományokat
tartalmaz, ezek összekapcsolódnak; képi, téri közeget számos más folyamat is használják a képzetek
alakítására, értelmezésére (Eysenck, 2003).
A téri közegnek négy fontos jellemzője van: felületét pontok-koordinátáiként jellemezhetjük;
térként működik: fizikai tér-mentális tér; felbontás: középen a legnagyobb felbontású; elhalványulás:
újraalkotás, frissítés.

Képzelet-propozíció vita II.

Pylyshyn kritikával illette Kosslyn kísérleteit, és Baddeley korábban jelzett aggodalmait
ismételte meg, nevezetesen, hogy a mentális letapogatási kísérletekben a kísérleti személyek
egyszerűen azt csinálják, amit mondanak nekik; azt szimulálják, hogy milyen lenne, ha valamit
néznének és végigtapogatnának a szemükkel. Viselkedésük nem a képzeleti rendszer speciális
tulajdonságait tükrözi, csupán a kísérletben használt instrukciókat.
Pylyshyn kritikáival szemben ismét hoztak fel ellenérveket. Az egyik ellenérv, melyet Boden
vetett fel, elutasítja Pylyshyn azon nézetét, hogy a mentális reprezentációk két fajtája túlságosan
leegyszerűsített. Úgy érvel, hogy egy hármas felosztás bevezetése indokolt, mely szerint a
reprezentációk propozicionálisak, analógok-mint-sajátos-közeg, és egyszerűen analógok.
Másik érv, melyet Johnson-Laird ’83-ban fogalmaztak meg, a képzetek és a hiedelmek
egyaránt magas szintű képződmények és téves az a nézet, hogy pusztán azért „epifenomének”, mert
egymást átjárják

Fogalmak, kategorizáció
A mentális reprezentáció témakörébe meg kell említenünk a fogalmak és kategorizáció
jelenségét is.
A kategorizáció segítségével a fogalmakat rendszerezni tudjuk, melyek segítenek a
mindennapi életben.
A szabály-irányadó fogalmak megszabják a vonásokat és kapcsolatokat mindent vagy semmi
alapon, a kategóriák tagjai között. A kategorizáció klasszikus nézőpontja minden fogalmat szabály-
57
irányadónak tekint. A tárgyi fogalmak a természetes és mesterséges tárgyakra utalnak. Gyakran
hierarchikusan szerveződnek, fölé-, alap- és alárendelt szinteken. Például a természetes tárgyakhoz
lehet sorolni a rigó (alárendelt), madár (alap), állat (fölérendelt). Hasonlóan a mesterséges
kategóriákból példa a körmös-kalapács, kalapács, eszköz.
A prototípus elmélet szerint a kategória tagjai egy bizonyos prototípus köré szerveződnek,
mely tartalmazza a kategória legtöbb jellemzőjét. Rosch nevéhez is fűződik egy prototípus elmélet. A
sémák olyan kognitív struktúrák, melyek tartalmazzák már a meglévő tudást, s abba belehelyezik az
új ismereteket. A keretek sémák, amelyek reprezentálják a környezetet. A forgatókönyvek olyan
sémák, amelyek a mindennapi rutinos folyamatokat reprezentálják.

11. A fogalomalkotás és kategorizáció

Tulving munkássága alapján megkülönböztetjük a deklaratív és a non-deklaratív emlékezetet. A

deklaratív továbbá magába foglalja az epizódikus emlékezetet (egyéni események) és a szemantikus
emlékezetet (a világról való tudás). Ez a két rendszer interakcióban van egymással, különböző elvek
szerint működnek, más-más típusú információt tárolnak. A deklaratív emlékezet szerveződésén belül
a szimbólikus tudás alapvetó eleme a fogalom. Az egyik lehetőség a fogalmak rendszerezésére a
kategorizáció folyamata. A kategóriát úgy lehet meghatározni, mint egy osztályt hasonló
tartalmakkal (tárgyak vagy egységek), amelyek osztoznak valamiben: vagy lényeges mag (pl: miért
az összes tudomány kurzust tartják tudománynak), vagy valami hasonlóság van a percepciós,
biológiai, vagy funkcionális tulajdonságaikat nézve. A fogalmak segítenek rendet teremteni a
tudásbázisunkban és hozzájárulnak a kategorizációhoz. Továbbá lehetővé teszik, hogy soha nem látott
dolgokat ugyanúgy bekategorizálhassunk, mint a már ismert dolgokat. A kategorizáció segít
perdikciókat felállítani.

Fogalmak és kategóriák

A fogalmakat és kategóriákat különböző módon oszthatjuk fel. Leggyakrabban megkülönböztetünk

természetes (természetes módon előfordulnak a világban. Pl.: madarak, fák) és mesterséges (olyan
csoportosítás, melyet az emberek találtak ki azért, bizonyos célok, funkciók érdekében) kategóriákat.
Ezek viszonylag stabilak, maradandóak. Egy harmadik kategória melyet ehhez hozzá lehet fűzni az
az ad hoc kategórák, melyeket átmenetileg alkotunk, egy aktuális cél elérésére, vagy egy probléma
megoldására. Tartalmuk általában variálódik, a kontextustól függően. Pl.: dolgok, amikre írni lehet.

58
Az ad hoc kategóriák jellegzetessége, hogy általában nem lehet őket egy szóval fémjelezni, inkább
egy kifejezéssel. (lásd: előző példa.)

A kategorizáció a fogalom funkciója aminek folyamán ezek a tárgyak, események, minták

csoportokba, kategóriákba szerveződnek (Goldstein). A kategóriák segítenek a kognitív rendszer
tehermentesítésében (predikciók felállításában, következtetések és döntések meghozatalában) a
megfelelő adaptív viselkedésben, meghatározzák a dolgok felismerését és segítenek az olyan egyedi
dolgok (események) megértésben, amelyekkel azelőtt sosem találkoztunk.

1. Meghatározó tulajdonságok modellje (klasszikus felfogás)

Az elmélet, Gottlob Frege (1892/1980) munkájára alapozva azt tartja, hogy egy fogalmat
meghatározó tulajdonságokkal ragadhatunk meg. Frege különbséget tett egy fogalom intenziója és
extenziója között. A fogalom intenziója olyan jellemzőkből áll, melyek meghatározzák, hogy mi
alapján tartozik valami a fogalom körébe, az extenziója pedig azoknak az entitásoknak az összessége,
melyek a kategória tagjai. Más, többet használt megnevezésben a fogalom intenziója az adott fogalom
tulajdonságait jelöli, az extenziója pedig a kategória többi tagját. G. Frege elmélete szerint egy
kategória valamely tagjának (szék) mentális reprezentációja, az azt meghatározó tulajdonságok
alapján jön létre (lábakon áll, ülőkéje van, háttámlája van). E tulajdonságok a fogalmak elemi
egységeit képezik. Az elmélet egy hierarchikus szerveződést is feltételez, melyben a specifikus, az
általános és a felsőbb kategóriák szintjét különítik el egymástól. Kimondja, hogy a reprezentált
tulajdonságok mindegyike egyenként szükséges és együttesen elégséges feltétele a példányokról való
fogalomalkotásnak.

Fenti klasszikus felfogás leginkább megkérdőjelezhető állítása - miszerint a kategória körébe tartozó
összes elem egyformán reprezentatív a kategóriára nézve - számos későbbi kísérletben cáfolatra talált.
Conrad (1972) egyik kísérletében azt kérte a vizsgálati személyektől, hogy bizonyos fogalmakhoz
soroljanak fel meghatározó a tulajdonságokat. Azt találta, hogy például a lazac esetében a feltűnőbb
rózsaszín tulajdonság gyakrabban szerepelt a listán, mint az hogy uszonya van.

Collins és Quillian (1969) Komputációs modell (Hálózatelmélet): a meghatározó

tulajdonságok elméletére épülő szemantikai hálózatmodellt dogozott ki. Komputációs modelljük
hierarchikus hálózat formájában összekapcsolódó fogalmi csomópontokból áll, melyek közül az
alárendelt kategóriák (néhány kivételtől eltekintve) megöröklik felsőbb kategóriájuk tulajdonságait.
A hálózatelmélet a csomópontok közötti növekvő távolsággal magyarázza, hogy miért tart tovább
arra kérdésre válaszolni, hogy „Állat-e a lazac?”, mint arra, hogy „Hal-e a lazac?”. A modell azonban

59
továbbra sem tud megválaszolni néhány problémát. Egyrészt léteznek olyan fogalmak, amelyekre
nehéz vagy szinte lehetetlen meghatározó tulajdonságot megállapítani. Ilyen a Wittgenstein (1958)
által említett „játék” fogalma, melynek tagjai családi hasonlósági kapcsolatban állnak egymással,
anélkül hogy bizonyos meghatározó tulajdonságokban osztoznának.

2. Mintapéldány- elmélet

Pszichológusok azt gondolják, hogy amikor prototípust alkalmazunk a kategorizálás folyamatában

igazából több, specifikus mintapéldányt használunk. Ezek a mintapéldányok a kategória
reprezentatívjai. Az emberek új dolgokat úgy kategorizálnak, hogy összehasonlítják őket már meglévő
mintapéldányokkal. A prototipikus nézethez hasonlóan megmagyarázza miért nehéz egyes dolgokat
kategorizálni, pl. paradicsom. Azokat a dolgokat könnyebb kategorizálni, amihez már van viszonyítási
alap, amihez viszont nincs, az több időt vesz igénybe. Ez a megközelítés sok eredményét tudja
megmagyarázni Roschnak, például a tipikussági hatást/effektet. A legnagyobb problémája a
nézetnek, hogy túlságosan korlátlan. Nem specifikálja, melyik részek lesznek minták és melyek nem.
És mégis mennyi és milyen mintapéldányt használunk?

3. A jegyösszehasonlító elmélet

Rips (1973) és Smith (1974) abból az alapfeltételezésből indult ki, mely szerint a
tulajdonságoknak két típusa létezik: a meghatározó és a jellemző tulajdonságok. Előbbiek közösek a
kategória minden elemében és gyakorlatilag ezek határozzák meg a fogalom lényegét. Utóbbi arra
vonatkozik, hogy az emberek mennyire tartanak egy-egy tulajdonságot tipikusnak (reprezentatívnak).
A jegyek ilyen típusú felosztása teszi lehetővé, hogy a verifikációs feladatokban első lépésben a
fogalom összes tulajdonságát vessük össze és csak ennek eredménytelensége esetén folyamodjunk a
második lépéshez, vagyis a kizárólag a meghatározó jegyek alapján való döntéshez.

A modell kritikái: Túlságosan kötődik a konkrét mondatverifikációs feladathoz, mivel csak a „Valami
egy valami más dolog” tipusú mondatokat képes kezelni, azonban a való életben nem vezethető vissza
minden kategorizáció erre a sémára. Nem tud objektív különbséget tenni a meghatározó és a jellemző
tulajdonságok között.

4. Prototípus elméletek

A prototípus elméletek képviselőinek a véleménye megoszlik abban, hogy mit is tekintenek

prototípusnak. A prototípus alapú megközelítés szerint (Rosch, 1973): a prototípus a kategória egy
átlagos, standard, minta-jellegű tagja, „nem a kategória valódi eleme, hanem a kategória átlagos

60
reprezentációja” (Galotti, 289). Tipikussági görbe: Rosch véleménye szerint léteznek jó példányai
egy kategóriának (magas prototipikusság, pl: madár – veréb) és kevésbé jó példányai (alacsonyabb
prototipikusság; pl: madár-denevér). A prototipuselméletek szerint nincsenek korlátozó szükséges és
elégséges tulajdonságok a kategóriák meghatározására; lehetnek ugyan szükséges tulajdonságok, de
ezek együttesen nem elégségesek. A fogalmak közötti határok elmosódottak, nem világosak; nincs jól
meghatározva, hogy mi tagja a kategóriának és mi nem; így néhány dolog könnyen átkerülhet egy
másik kategóriába (pl. a paradicsom mint zöldség vagy gyümölcs).

Rosch és munkatársai (1976) a kategorizáció (absztrakció) három szintjét különböztetik meg, így az
alárendelt (pl. basszus gitár), a felérendelt (pl. hangszer) és az alapszintet (pl. gitár), melyek közül
kognitív szempontból az alapszintet ítélték meg döntő jelentőségűnek a mindennapi tapasztalatokban
(informatív tartalom és gazdaságosság közti egyensúly).

Bizonyítékok: Színkategóriák: több kultúrában való kutatások: van valami általános érvényű abban,
agyogyan az emberek a színeket kategorizálják és ahogyan a színkategóriák szerveződnek.
Természetes és mesterséges kategóriák: 1. A kategóriák tagjainak tipikussági görbéjéről kimutatták,
hogy jól előrejelzi a kategorizációs időt. 2. A tipikus tagokat említik meg rendszerint először, ha a
kísérleti személyeknek fel kell sorolniuk egy kategória összes tagját. 3. A gyermekek elsőként
rendszerint egy fogalom legtipikusabb tagjait tanulják meg, aszerint, ahogyan ezt a szemantikai
kategorizációs feladatokban megmérték.

Kritikák: 1. Nem minden fogalomnak vannak prototipikus jegyei. 2. Az emberek nem csak a
fogalmak tulajdonságait, hanem a fogalmak közötti viszonyokat is ismerik és felhasználják a
kategorizáció során. 3. Nem magyarázza meg, hogy a kategóriák hogyan alkotnak koherens
csoportokat.

II. Komplex szerveződés elméletek: 5. Sémaelméletek

Történeti áttekintés: Kant (1787): a sémák velünk születettek és a világ percepcióját szervezik
össze. Bartlett (1930): az események megértését és felidézését nagyban befolyásolják az emberek
elvárásai. Piaget (1967): a séma fogalmát használta fel arra, hogy a gyermekek megismerésében
bekövetkező változásokat megragadja.

A sémák fogalmak strukturált csoportjából állnak, és rendszerint sztereotipikus helyzetekre

vonatkozó általános tudást tartalmak. A sémákat arra használták, hogy megmagyarázzák azt a

61
képességünket, hogy következtetéseket tudunk megfogalmazni komplex helyzetekben,
alapértelmezést tudunk adni a helyzetek nem említett aspektusairól, és prognózisokat tudunk
felállítani arra nézve, hogy mi fog történni a jövőben.

A sémák a szemantikus reprezentációkban játszanak nagy szerepet. Bizonyos fogalmak az

elmében a sémákon keresztül függnek össze. Ezek nagyon hasonlítanak a szemantikus hálózatokra,
kivéve, hogy a sémák általában inkább feladat-orientáltak.

A séma tehát igazából egy mentális keret arra a célra, hogy megszervezze a tudást. Egy
értelmes struktúrát alkot értelmes fogalmakból, vagyis megfelel a fogalmak egy olyan csoportjának,
mely tudást jellemez, és események, eseménysorozatok, képzetek, szituációk, sőt még tárgyak
reprezentációjára is alkalmas.

Forgatókönyv-elmélet: A sémaelméletet módosítása a Shank és Abelson (1997) által

kidolgozott forgatókönyv-elmélet, mely összetettebb sémák keretéül szolgál, mint például a gyakran
említett „éttermi” forgatókönyvek . Shank dinamikus memóriaelmélete a forgatókönyv elmélet
módosítása, mely elvontabb szerkezetek létezését feltételezi a forgatókönyvek merev szerkezetével
szemben. A sémaelméletek hiányosságai, hogy kevés elvi megalapozottsággal rendelkeznek és nem
elég rugalmasak.

Új irányzatok a fogalomalkotásban: tudásalapú elméletek

A tudás szerveződésének legújabb kutatása szerint arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi
tartja össze a fogalmakat? Murphy és Medin (1985) elméletébena konceptuális koherencia a válasz.
A konceptuális koherencia olyan elemek csoportosításait írja le, melyek „értelmesnek" mutatkoznak
a megfigyelő számára. A legtöbb eddig áttekintett elméletben a fogalmak azért koherensek, mert a
kategória egyes tagjai hasonlóak egymáshoz; mert bizonyos tulajdonságok közösek bennünk, mások
pedig nem. Murphy és Medin azonban rámutatott, hogy vannak olyan fogalmak, melyeket nem lehet
ilyen hasonlósági mechanizmus alapján létrehozni. Murphy és Medin azt állítja, hogy nem a
kategóriák tagjai közötti hasonlóság az, ami a konceptuális megkülönböztetést meghatározza, hanem
valamilyen komplex magyarázó elméleti keret. Ha meg akarjuk magyarázni, hogy miért koherensek
a fogalmak, akkor a magyarázatba be kell vonnunk az emberek elméleteit és háttérismereteit is,
melyeket a különböző szituációkban hasznosítanak. Például: ha megadnak 5 teljesen különböző szót,
ami első látásra nem mehetne egy kategóriába mégis bele lehet tenni ha ezeket elképzeljük egy jelenet
részeként (pl: bevásárló lista). Rips (1989) Metamorfózis kísérlete: A résztvevőknek elmeséltek egy
történetet egy elképzelt lényről. A stimulus egy madárszerű lény volt (Sorp). A kísérleti személyek

62
inkább madárnak kategorizálták a stimulust belső elmesélt biológiai tulajdonságaik alapján, még ha
rovarnak is nézzet ki.

12. A döntés

A kognitív pszichológusok arra a mentális folyamatra használják a döntés fogalmát amely

során a rendelkezésünkre álló alternatívák közül választunk. A döntéseink nagyrészét
bizonytalanságban hozzuk meg ugyanis közel sem lehetünk minden információ birtokában ami erre
befolyást gyakorol. Egyes kutatók szerint a döntés helyességét, jóságát, nem igazán lehet mérni, mivel
az egyén sikere nem feltétlenül a helyes döntés eredménye, a szerencse egy olyan faktor ami sok
esetben közrejátszik. Néhányan a racionális döntésre mondják azt, hogy jó döntés.

Winterfeld és Edwards szerint a racionális döntéshozás az a folyamat amely során az

alternatívák közül úgy választunk céljaink, szükségleteink és morális értékrendünk szerint amennyire
a környezetünk azt megengedi. Ez magába foglalja azt is, hogy racionálisnak lenni annyit jelent mint
a lehető legtöbb alternatívát fontolóra venni, nem csak az elsőt amivel szemben találjuk magunkat,
valamint figyelembe kell vennünk azokat az információkat is amik meggyőződéseink ellen szolnak
nem csak amik melletük. Ez igen ritkán történik így, ezért kevés döntés optimális racionális
szempontból ennek egyik oka a kognitív túlterhelődés amivel a rengeteg információ feldolgozása
járna

A döntéshozatal szakaszai: A döntéshozatal folyamatát 5 külön szakaszra bonthatjuk fel

(Galotti, 2002). Ezek a szakaszok akár egy bizonyos sorrendben is lefolyhatnak vagy akár ciklusosan,
hurkokat létrehozva és visszatérve egy egy előző szakaszra. Vannak szakaszok amik fedik egymást
és vannak amiket akár át is ugorhatunk esetenként, a döntéshozás folyamatában.

1. A célok meghatározása: Ebben a szakaszban a döntéshozó figyelembe véve az érdekeit, morális

értékeit és jövőbeli terveit válaszol arra a kérdésre, hogy „Mit is próbálok elérni?” . Erre a kérdésre
való válaszként fogalmazódnak meg a döntéshozó céljai és ezek sok módon befolyásolhatják a
döntéshozatal folyamatát.

2. Információ gyűjtés: Annak érdekében, hogy meghozzhassunk egy jobb döntést figyelembe kell
venni a rendelkezésünkre álló alternatívák összességét. Vannak komplex esetek amikor az alternatívák
száma meghaladja a feldolgozható mennyiséget, ilyen esetben is fontos legalább néhányról

63
információhalmazt kialakítani és összehasonlítási szempontokat kidolgozni, ez alapján optimizálható
a döntéshozatal.

3. A döntés struktúrálása: Komplex döntések esetében fontos az, hogy a döntéshozó személy
megfelelően strukturálja a rendelkezésére álló információkat. Sok esetben rengeteg információ áll az
emberek rendelkezésére azonban mindegyik tüzetesebb átvizsgálása időigényes és megterhelő lenne,
ezért fontos a struktúrálás, hogy bizonyos szempontok szerint az alternatívák azonnal
összehasonlíthatóak legyenek.

4.Végső döntés meghozatala: Miután az döntést hozó személy összegyűjtötte és struktúrálta az

információkat meghozza a végső döntést. Ennek a meghozatalát több dolog is befolyásolja mint
példáil az, hogy mikor határozunk úgy, hogy leállunk a információgyűjtés és struktúrálással.

5. Elemzés: A döntéshozatal folyamatában ez a végső és az egyik legfontosabb szakasz, azonan

gyakran kihagyják. Ennek a szakasznak a lényege abban áll, hogy visszatekintünk az egész
döntéshozatali folyamatra és megvizsgáljuk, hogy mi ment jól és mi nem működött úgy ahogy azt mi
szerettük volna. Ez által javíthatunk a módszerünkön a jövőben.

A döntéshozatal szakaszai közül leginkább a középső hármat (információ gyűjtés, struktúrálás

és végső döntés) vizsgálták a kognitív pszichológusok. Sok döntés esetén fontos az események
valószínűségének megbecsülése, ebben azonban az emberek nem annyira jók mint hinnék. A esetek
nagyrészében az aktuális valószínűségtől akár ötszörösen eltérő adatokat becsülnek. Általában a
valószínűségeket túlbecsüljük.

Az emberek döntéshozatal vizsgálata során arra jutottak a tudósok, hogy vannak bizonyos
szisztematikus és gyakori torzítások, gondolkodásmódok amik döntési hibákhoz vezetnek. Ezeket a
szisztematikus hibákat hívják kognitív illúzióknak a vizuális illúziók analógiájára és azokra a
torzításokra vonatkozik amelyek az információgyűjtés, ezek rendezése és integrálása során lépnek fel.
Egy probléma esetében csak akkor léphet fel kognitív illúzió, ha létezik legalább egy helyes
megoldása. Ilyen kognitíz illúziók a döntéshozatal során a heurisztikák. Ez a fogalom Kahneman és
Tversky nevéhez fűződik akik szerint az emberek a heurisztikákhoz fordulnak, hogy döntéseiket
egyszerübbé tegyék olyan helyzetekben, amelyek valószínűségszámítást vagy számszerüsítést
foglalnak magukban.

1. Hozzáférhetőség: Az információ előhívását, rendezését és más információhoz való asszociálását

könnyíti meg. Ez a heurisztika valószerű „példákat” jelent amelyeket könnyebben megjegyeztünk,
könnyebben feldolgoztunk és egyszerűbben férünk hozzá mint más alternatívákhoz. Mindennapi
64
alkalmazására Ross és Sicoly hozott bizonyítékot, házaspárokat vizsgáltak meg. Azt a feladatot adták
nekik, hogy különböző háztartási tevékenységekben ítéljén meg saját közreműködsüket. A legtöbb
esetben ezekben a tevékenységekben a saját közreműködést nagyobbnak ítélték mint a partnerét. Ez
származhat abból a forrásból is, hogy a feladatok végzése során csak a mi részünkről van
információnk, így csak ahhoz férünk hozzá amit mi végeztünk, partnerünk feladatvégzéséről nincs
információnk.

2. Reprezentativitás (képviseltség): Az emberek általában azt várják, hogy egy folyamat eredménye,
képviselje, reprezentatív legyen magára a folyamatra. Például, hogy egy olyan véletlenszerű folyamat
mint az érmedobálgatás minden esetben olyan kimenetelt eredményez amely véletlenszerűnek tűnik.
Ez a reprezentativitási heurisztika. A döntéshozatal egyik sajátos torzítása ami a reprezentativitási
heurisztikához kapcsoldik az a szerencsejátékos tévedése (gambler’s fellacy). Ha ruletten játszunk és
egymás után 8 alkalommal piros jön ki, akkor azt várnánk, hogy a következő pörgetésnél fekete
négyzeten álljon meg a golyó , holott annak az esélye, hogy feketét pörgetünk ugyanannyi mint annak,
hogy pirosat fogunk pörgetni. Itt belép a képbe a kis számok törvénye. Kahneman és Tversky szerint
a kis mintákból nem lehet következtetni a teljes populáció tulajdoságaira, mivel a kis mintákban
sokkal nagyobb valószínűséggel fordulnak elő olyan mintázatok amik eltérnek a poplációra jellemző
mintázatoktól. Például ha 100.000szer feldobunk egy érmét a fej-írás aránya megközelítőleg 1:1 hez
kell legyen, azaz 50%-ban fej 50%-ban írás, azonban ezt a statisztikai arányt egy 8 dobásból álló minta
nem biztos, hogy visszaadja.

3. Keretezési hatás: Hazafele utazva észrevesszük, hogy tankolni kellene. Két benzinkútat is látunk.
Az A. benzinkútnál a benzin ára 2 dollár/liter, míg a B. benzinkútnál 1.95/liter. Az A benzinkút
azonban 0.05 dollárnyi árengedményt kínál a benzin literkénti árához, ha készpénzel fizetünk. A B
benzinkút pedig 0.05 dollárral többet számít fel a benzin literkénti árához, ha bankkártyával fizetünk.
Melyik lehetőséget választanánk? A legtöbb ember az A benzinkútat választaná, amelyik
árengedményt ad. A két ajánlat azonban ugyanaz, mindkét benzinkút 1.95dollár/liter árban kínálja a
benzint, készpénz esetén, mégis az A opció a kedveltebb. Ez azért van, mert az emberek
érzékenyebben kezelik a veszteséget mint a nyereséget még akkor is, ha ugyanarról a pénzösszegről
van szó. Tehát 5 centet nyerni korántsem annyira jó érzés mint amennyire fájdalmas 5 centet veszíteni.
A kontextus miatt azonban az ajánlatok közt különbséget érzékelünk és ez meg is nyílvánul döntéseink
terén is. Ez a jelenség a keretezési hatás.

4. Lehorgonyzás: Milyen kapcsolatban van Románia lakosainka száma azzal, hogy a

szerencsekeréken hányast pürgetünk? (A szokásos példa, minél nagyobbat pörget valaki annál
65
nagyobb lakosságra tippel, mert lehorgonyzott a kipörgetett eredménynél) . Kahneman és Tversky ezt
kísérlettel is vizsgálták. Diákokat két csoportra osztottak, az egyik csoport meg kellett becsülje
mennyi az eredénye a 1x2x3x4x5x6x7x8 szorzásnak, míg a másik a 8x7x6x5x4x3x2x1 szorzás
eredményét kellett megbecsülje. A két szorzás eredménye ugyanannyi, mégis a tippelt eredmények
jóval eltértek a valódi eredménytől. Abban az esetben ahol a szorzás első tagja 8-as azaz nagyobb
szám a résztvevők jóval magasabb eredményre tippeltek mint a másik esetben. Ezzel sikerül igazolni
a lehorgonyzás jelenségét kíséreltileg is. A gazdaság világában ez az ELSŐ ÁR jelenségeként
működik. Pl.: az első golyóstoll amit vettel 2 lej volt így ehhez viszonyítom a további
golyóstollvásárlásaimat is.

5.Elsüllyedt költség hatás: Abban az esetben, ha egy bizonyos tevékenységbe, projektbe vagy egyébb
dologba pénzt, energiát, időt fektettünk be, hajlamosak vagyunk kitartani melette a végsőkig, akkor is
ha tisztán láthatóan erőfeszítéseink nem eredményesek. Ez avval magyarázható, hogy a befektetett
erőforrásokat annak a dolognak a sikerével szeretnénk visszaszerezni valamilyen formáan, amibe
azokat belefektettük. Azt azonban figyelmen kívül hagyjuk, hogy ha egy erőforrást felhasználtunk
valamire, a kimeneteltől függetlenül, az adott erőforrást felhasználtuk. Pl.: Egy prevenciós programba
fektetett 20.000 lej siker és kudarc esetén is felhasználódott.

6. Illuzórikus Korreláció: Két vagy több változó közti látszólagos együttjárás. Életszerű példákból
indul ki, azonban statisztikailag nem igazolható a vélt együttjárás. Érdekes példa erre az emberrajz
teszt (Nem említette, ha a goodenought vagy sem). Ebben a tesztben az alanynak rajzolnia kell egy
embert és különböző kritériumok mentén értékelni lehet magát a rajzolót a rajz alapján. Például a nagy
fej intelligens rajzolóra utal, vagy a széles elnyújtott szemek gyanakvó razolóra. Ezt a tesztet
alkalmazók saját megfigyeléseikre és észrevételeikre alapozták, holott statisztikailag nem bizonyított
ez az együttjárás.

7. Utólagos bölcsesség: Ha egy olyan eseménysor folyamán ami több döntéssel is járt elérkezünk a
végkifejletthez, és onnan visszatekintünk akkor az épp bekövetkezett kimenetelt sokkal
valószínübbnek értékeljük, mint a lehetséges többit. Ennek a torzításnak a jelenlétét az emberi
döntéshozatalban, Fischhoff igazolta 1975-ben. Diákoknak mutatott történeteket különböző
területekről min történelem vagy épp klinikai eset. A történetek olvasása után pedig arra kérte a
diákokat, hogy a felsorolt alternatívák közül válasszák ki azt, ami szerintük a legnagyobb
valószínűséggel következhet be. Eztkövetően néhány diáknak azt mondták, hogy az általuk
kiválasztott alternatíva az, ami a történetet ihlető valós eseményben is bekövetkezett. Az eztkövetkező

66
beszélgetés során kiderült, hogy ennek hatására azok a diákok mindvégig „előrelátták” és
elkerülhetetlennek ítélték az adott kimenetelt.

8. Megerősítő torzítás: Információkeresés során lép fel ez a torzítás. Egy adott döntés esetén
szükséges, hogy a témáról a lehető legtöbb információ birtokában legyünk, azonban hajlamosak
vagyunk arra, hogy meggyőződéseinknek megfelelően válasszuk ki az információlkat és azok forrását
így mintegy megerősítve saját elképzeléseinket, az ellenpéldát teljesen figyelmen kívül hagyva.

9. Túlzott önbizalom: A döntést illető túlzot önbizalom negatívan befolyásolhatja a kimenetelt.

Ugyanis abban az esetben amikor túlzottan magabiztosak vagyunk a dolgunkban hajlamosak vagyuk
visszautasítani a segítséget valamint saját véleményünket nagyobbra értékeljük mint egy objektív
véleménynyílvánítást. Ezt a torzítást még a döntéshozó aroganciájának is hívják.

A döntéshozatalt vizsgálva számos modell jött létre annak érdekében, hogy megkísérelje minél
pontosabban leírni, meghatározni ennek a folyamatnak a működését. Ezeket a modelleket három
kategóriába sorolhatjuk: normatív modellek, az ideális körülmények közt lefolyó ideális
döntéshozatali folyamatot modellezik, preskriptív modellek, azt írják le, hogy hogyan kellene dönteni,
figyelembeveszi azt, hogy a döntési körülmények nem mindíg ideálisak, deskriptív modellek, a többi
modellel ellentétben ez egyszerűen leíra azt, hogy mit is csinálnak az emberek döntéshozatal közben.

Egy közismert normatív döntési modell az elvárt hasznosság elve. Ennek az elméleti keretnek
az alapjait Neumann és Morgenstern fektette le az 1940-es évek második felében. Matematika
alapokon nyugvó modell, miszerint egy döntés minden kimenete esetében meghatározható, hogy az
adott kimenetel milye hasznossággal jár a többi kimenetelhez viszonyítva. Ezt úgy tudjuk
meghatározni, hogy az adott kimenetel bekövetkeztének valószínűségét megszorozzuk az adott
kimenetel pénzügyi hasznával vagy kárával. Ez a művelet során a két változó függvényében
megkaphatjuk, hogy az adott kimenetel milyen valószínűségű anyagi haszonnal kecsegtet. Az
alternatívák közt súlyozva pedig meghatározható, hogy a haszon elve alapján melyik alternatíva lenne
a legmegfelelőbb választás. A modell alkotói úgy normatív mint deskriptív modellnek tekintették ezt,
azonban napjainkban mint kizárólag normatív modell van elfogadva.

Neumann és Morgenstern négy jellemzőhöz kapcsolódó axiómát fogalmazott meg mint a

modell alapjai:

67
 1. Érzékenység és megkülönböztethetőség: Bármiről meg tudjuk állapítani, hogy rosszabb,
jobb vagy ugyanolyan, mint egy másik alternatíva.
2. Tranzitivitás: Ha egy alternatíva jobb, mint egy másik, s ez a másik jobb, mint egy
harmadik, akkor az első alternatíva a harmadiknál csak jobb lehet.
3. Dominancia: Ha egy alternatíva legalább egy szempontból előnyösebb, mint egy másik, és
semmilyen előnytelen tulajdonsága nincs, azt kell választanunk.
4. Függetlenség: Két alternatíva közti választást nem befolyásolhatják a közös tényezők,
vagyis a bizonyos eshetőséghez tartozó ugyanolyan kimenetek.

Mivel ez a modell szigorú matematikai szabályokon és összefüggéseken nyugszik fontos

részét képezi az, hogy az alternatívák és a lehetséges kimenetelek teljes ismerete szükséges, csak így
jutna a személy az úgynevezett objektív racionalitás bírtokába.

Az 1970-es években folytatott kutatások fényt derítettek arra, hogy döntéshelyzetben az

emberek nem igazán felelnek meg a normatív dötéselméletek által leírt kritériumoknak. Az a
széleskörű racionalitás, amit a normatív modellek feltételeznek, a személy pszichológiai jellemzői és
az őt körbevevő környezet szerkezete és bonyolultsága miatt nem valószerű. Kapacitásilag képtelen
annyi információt feldolgozni.

Ezt felismerve Herbert Simon nem fogadta el az objektív racionlitás elvét és létrehozta a
korlátozott racionalitás modelljét. Ez egy modern, deskriptív dötéselmélet amely szerint figyelembe
kell venni azt, hogy az emberek kognitív kapacitása korlátozott, ennek okán megelégszük az „elég jó”
alternatívával, nem keressük a tökéletest. Herbert Simon az elsők között hívta fel a figyelmet arra a
tényre, miszerint a döntéshozó már az ítéletalkotási folyamatot megelőzően meghatározza önmagának
azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén nem keres újabb alternatívákat a probléma
megoldására. Maximalizálás helyett tehát kielégítésre törekszünk. Az elég jó mércéje az aspirációs
szintünk. Az aspirációinkat előzetes tapasztalatainkból és az aktuális lehetőségekből is merítjük. A
választás tehát gyakran nem összegző (kompenzatorikus) módon történik, a valóságban a döntésre
személyes, társadalmi és kulturális tényezők is hatnak.

Nem Simon volt az egyetlen, aki határozottan bírálta a várható hasznosság elméletét illetve
magát az emberi racionalitást. Jól ismert döntési paradoxonokat bemutatva, számos tanulmány
foglalkozott a várható hasznosság elméletének megcáfolásával, például Kahneman és Tversky cikkei,
vagy Allais-é.

68
 A Nobel-díjas Maurice Allais 1953-ban a róla elnevezett paradoxon kapcsán szintén felhívta
a figyelmet, hogy a döntéshozók többnyire megsértik a játékelmélet racionalitás koncepciójának egyik
sarokkövét, a függetlenség axiómáját.

Az Allais-paradoxon egyik megfogalmazása a következőképpen szól (Kahneman és

Tversky, 1979): Képzeljük el, hogy a következő két lehetőség közül kell választani:

(A1): 50%-os valószínűséggel nyerhetünk egy Angliát, Franciaországot és Olaszországot is

átszelő háromhetes vakációt;

(A2): Biztosan nyerünk egy egyhetes angliai nyaralást.

A kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb kísérleti személy (78%) ebben a döntési
szituációban az (A2) alternatívát választja, azaz veszteségkerülő magatartást tanúsít.

A második kísérleti helyzetben ugyanazok a résztvevők a következő két alternatíva

közül választhattak (Kahneman és Tversky, 1979):

(B1) 5%-os valószínűséggel nyerhetünk egy Angliát, Franciaországot és Olaszországot is

átszelő háromhetes vakációt;

(B2) 10%-os valószínűséggel nyerhetünk egy egyhetes angliai nyaralást.

Ebben a helyzetben a kísérleti személyek többsége (67%) az első (B1) alternatívát

részesíti előnyben.

Allais úgy érvel, hogy azok a személyek, akik az első esetben (A1) alternatívát
választották, a második esetben pedig (B2) alternatívát preferálták, felrúgják a játékelmélet
függetlenségi axiómáját. Tagadhatatlan, hogy az (A2) szituáció 100%-os bekövetkezési valószínűsége
(az ún. bizonyossághatás miatt) szubjektív szempontok alapján nem vethető össze a (B2) szituáció
10%-os bekövetkezési valószínűségével, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak tényét sem,
hogy a (B1) és (B2) döntési szituáció megfeleltethető matematikai értelemben az (A1) és (A2)
választási helyzet 1:10 arányú tükörképének, ebből adódóan a racionális döntéshozónak mindkét
helyzetben azonos módon kellene eljárnia (Weber, 2007).

A várható hasznosság elméletének ellentmondó újabb jelenségre Daniel Ellsberg figyelt fel
1961-ben. Ellsberg kísérletében a résztvevők elé két urnát helyeztek. Az első urna 100 darab piros és
fekete golyót tartalmazott, a piros-fekete arány azonban nem volt ismert. A második urna szintén piros
és fekete golyókat tartalmazott, de fele-fele arányban. A résztevőknek ki kellett választaniuk egy

69
urnát, amelyből húznak, valamint egy színt, amelyet ki szeretnének húzni. Ha ezek után tényleg az
előre kiválasztott színű golyót húzták a kiválasztott urnából, 100 dollárt kaptak, ha nem, akkor nem
kaptak semmit. Ellsberg a következő lehetőségekre korlátozta a választást:

A.) Piros golyót húzni az első urnából, vagy feketét szintén az első urnából.

B.) Piros golyót húzni a második urnából, vagy feketét szintén a második urnából.

C.) Piros golyót húzni az első urnából, vagy szintén pirosat a második urnából.

D.) Fekete golyót húzni az első urnából, vagy feketét a második urnából.

Az A és B esetben a megkérdezettek nem tudtak dönteni a színek dolgában, mindkét esetben

indifferensek voltak a piros vagy fekete golyókkal szemben. A C és D esetben viszont a résztvevők
döntő többsége az első urnát választotta. Noha a C esetben az első urnát választóknál a D esetben a
második urna lenne a racionális választás és megfordítva, mégsem ez történt.

13. A kognitív tudomány (területek, kutatási módszerek)

Meghatározás:

A kognitív pszichológia a mai napok domináns pszichológiai irányzata, más irányzat által nem
tanulmányozott témákat dolgoz fel. Mint ellenirányzat jelenik meg a behaviorista megközelítésre. A
huszadik század tudományok terén elért eredményeinek köszönhetően, az ember próbálta megérteni
egymás és saját mentális működését, ennek hatására felgyorsultak a kognitív kutatások, egyre többet
kutattak ezeken a területeken.
Fő célja azoknak a kognitív folyamatoknak a megismerése amelyek megszerzik az
ismeretet, szervezik, alkalmazzák a problémamegoldásban, döntésben és az ismeretek közlésében.

A kognitív pszichológia föleg két alapvető változás következtében emelkedett ki történeti

környezetéből.

1. A tudomány hagyományos felfogása elvesztette alapjait, így a kognitív irányzat

szabadon fogalmazhatta meg álláspontját és identitását.

2. A behaviorizmus hiányosságai azaz, hogy nem volt képes megfelelni annak a

feladatnak, hogy az emberi megismerés kiegészítő tudománya legyen,s így új megközelítések jelentek
meg az Atlanti óceán mindkét felén.

70
A kognitív pszichológiában 4 alapvető paradigmát különböztetünk meg: információ feldolgozó,
konnekcionista, evolucionista, ökológiai

A paradigma egy általános szemléletet jelent, mely bizonyos témában értelmezési keretet ad. Továbbá
meghatározza, hogy a tudósok mit vizsgáljanak, hogyan vizsgálják, és milyen eredményeket
fogadjanak el.

I. Kutatási módszerek

A kognitív pszichológusok nagy értékben különböznek egymástól megközelítéseikben és elméleti

orientációjukban. Több módja van például annak, hogy azonosítsuk azoknak a folyamatoknak az
összetevőit és ezek jellenzőit, melyek egy kognitív feladat elvégzésében megmutatozik. Az egyik
leghatékonyabb ilyen módszer a kivonásos eljárás.

1. A kivonásos módszert eredetileg Dunders javasolta (1868).

Logikájának lényege, hogy egy feldolgozási szakasz időtartamát úgy kaphatjuk meg, hogy
összevetjük azt az időt, amely az egész feladat megoldásáoz szükséges azzal az idővel, mely ez a
szakasz nélkül szükséges a feladat emgoldásához. Az az időkülönbség, mely a feladat két verziója
között mutatkozik, jelzi, hogy mennyi a kérdéses feldolgozási szakasz időtartama.

A kivonásos eljárás egyik problémája az, hogy az kísérletezőnek nagyon pontos fogalmat kell
alkotnia a feladat elvégzéséhez szükséges folyamtok összetevő elemeiről, mielőtt a kivonásos
módszert használja, ennél még fontosabb, hogy a kivonásos módszer azon a feltételezésen alapul,
hogy a feldolgozás diszkrét és soros módon megy végbe, ami azt jelenti, hogy az egész feldolgozás
befejeződik egy adott szakaszban mielőtt a következő szakasz elkezdődik.

2. Képalkotó módszerek

 EEG:
o Az agy elektromos aktivitását vizsgálja.
o A fejre elektródákat rögzítenek melyek segítségével neuronok által generált
elektromos feszültség változását rögzítik.

71
  Lokalizált agyi tevékenység mérésére használható a PET és az MRI vizsgálat.

o PET (Pozitronemissziós tomográfia): Radioaktív anyagot fecskendeznek a vénába,

amely a magas aktivitású agyi régiókat megfesti.(10 mp-re)

o fMRI (Funkcinális mágneses rezonancia képalkotó vizsgálati eljárás). Az agy illetve

a fej, nagyon erős mágneses mezőn halad keresztül, képet ad a neurális szövetről,
változásokról, így ad az agy kognitív működéséről információt. Statikus képeket ad.
Ahol az agyi aktivitás növekszik, lokális fiziológiai változások mérhetőek. A vérben
található oxigénkoncentráció változását méri.

Mindkét vizsgálati eljárás képes megmutatni, kognitív funkciók közben hogyan működik az agy

3. Introspekció

Saját mentális folyamatok vizsgálata. Nisbett és Wilson számos kísérlethez alkalmazta. Sok esetben
az alanyok nem voltak tudatában azon folyamatoknak, melyek a viselkedést meghatározták.

4. Naturalisztikus, természtes megfigyelés

• a megfigyelő hétköznapi körülmények között végzi a megfigyeléseket

• legjobb ha megfigyelő kívülálló így nem befolyásolja a megfigyelt személyek viselkedését

• pozitívuma,hogy rendelkezik az ökológiai validitással

• negatívuma ,hogy hiányzik a kísérleti kontroll

5. Kontrolált megfigyelés

• a változók manipulálva vannak tehát a kutató valamilyen kontroll alá vonja a résztvevőket

• Befolyásolva van a kísérleti személy környezete így az ökológiai validitás nem érvényesülhet.

• Minden megfigyelt személy körülményei standardizálva vannak

6. Interjúk (kognitív és klinikai)

72
 1. Kognitív interjú:

A kognitív interjú egy kognitív kutatásokon alapuló módszer, melyet szemtanúk

kihallgatásának céljából fejlesztettek ki.

• A kognitív interjú során alkalmazott módszerek:

1. az összefüggésbe való visszahelyezés (context reinstatement- CR

2. részletes beszámoló (report everything- RE)

3. felidézés más nézőpontból (recall from changed perspective- CP)

4. fordított sorrendű felidézés (recall in reverse order- RO)

Előnyök: Hátrányok:

• Nagy információmennyiséget szolgáltat • A teljes CI időigényes

• Megbízhatóan alkalmazható 8-11 év • A nagy mennyiségű információval megnő a

fölöttieken helytelen információk gyakoriság

• A szemtanúk nem kerülnek előzetes

információk és a feltett kérdések befolyása alá

2. Klinikai interjú

Nyitott kérdéseket tesznek fel a kísérleti személyeknek, majd a válaszok után egy újabb sor nyitotta
kérdést tesznek fel

Az interjúvolt személyek szabadon válaszolhatnak, és ennek alapján teszik fel következő kérdést,itt
fontos szerepet kap a válaszoló gondolatmenete

II. Kognitív tudományok:

A kognitív tudomány egy interdiszciplináris terület amely magában foglalja azokat tudományos
területeket amik az agy és annak müködését kutatják. Azt vizsgálják, hogy mi is a kogníció, mit csinál
és hogyan működik. Kutatásokat foglal magában az intelligencia és a viselkedés területeiről, főleg
arról, hogy az információ hogyan reprezentálódik, feldolgozódik és hogyan alakul át percepciókká,
nyelvvé, emlékekké, figyelemmé, következtetésekké és érzelmekké az idegrendszeren belül, emberek
73
és állatoknál egyaránt. A Kognitív tudományok a következőek: pszichológia, mesterséges
intelligencia, filozófia, neurológia, lingvisztika, antropológia

1. Kognitív pszichológia:

Mentális folyamatok és műveletek kutatásában vesz részt. Kontrollált laboratóriumi körülmények

között történik a szisztematikus megfigyelés, gyakori a számítógép alkalmazása. A számítógépes
modellálási technika lehetővé teszi, hogy az elméletét ellenőrizze.

2. Mesterséges intelligencia:

A humán elme működését vették alapul viszont számos különbség van mesterséges és a humán
intelligencia között. Programokat, modelleket fejlesztenek az intelligens viselkedés szimulálására.

3. Kognitív Filozófia:

Már az ókori filozófusok is foglalkoztak a mentális élettel, mivel a pszichológia is ettől a tudománytól
vált le így a kognitív pszichológiának is vannak ókori gyökerei.

4. Kognitív Lingvisztika:

Eámutat azokra nyelvi struktúrákra amelyek a kognícióban részt vesznek. A nyelvi felszíni és
mélystruktúrát vizsgálják. Noam Chomsky: Nyelvi területen kiemelkedő munkát végzett.

5. Kognitív Antropológia:

A mentális folyamatokat a kultúrán keresztül vizsgálja, illetve a nonverbális viselkedésen keresztül

következtet vissza a kultúrára. Azt is tanulmányozza hogy melyek azok a mentális keretek amelyek
szerint ez egyének különböznek.

6. Kognitív Idegtudományok:

Az információfeldolgozás fiziológiai-agyi alapjai. Agysérült betegeket vizsgálnak és következtetnek

a sértetlen elme működésére. Szerintük az emberi agy moduláris és ezek a modulok egymástól

74
függetlenül működnek. Arra világít rá, hogy melyek azok az agyi régiók és idegrendszeri struktúrák
amelyek részt vesznek a kognitív folyamatokban.

A kognitív pszichológusok három csoportra oszthatóak:

1. Kísérleti kognitív pszichológusok: komputációs modelleket alkalmaznak munkájuk során.

Megfigyelés, kísérletezés. (hagyományos kísérletezést folytatják)

2. Kognitív tudósok: szigorú kísérleteket végeznek, fontos nekik a számítógépes metafora,

komputációs modelleket hoznak létre. Ők a racionálisak, az igazság a matematikában és a
logikában rejtőzik.

3. Kognitív neuropszichológusok: az agysérült betegeket vizsgálják és hasonlítják a sértetlen

agyműködéshez.

75
 14. A figyelem

Történelmi előzmények

A tudományos pszichológia előtti meghatározások:

- W. James
- E. D. Tichener Behaviorizmus
- P. I. Pavlov

William James: a figyelem elsősorban az egyik fő funkciója által jellemezhető és minden ember
számára elérhető. A tudat fokalizálása és összpontosítás.

E. D. Tichener: az a folyamat, amely meghatározza:

- a tudat tartalmát

- a tudat élénkségét

- kiemeli az észlelés tárgyát

A figyelem tárgya egy újszerű, nem megszokott dolog.

P. I. Pavlov: a figyelem egy diszkrimináló, megkülönböztető válasz egy külső ingerre. (Pavlov
mindent orientációs reflexnek tartott).

A figyelem tárgya lehet:

- külső inger
- belső inger
A figyelem jellemzői:

- összefügg a kognitív túlterheltséggel

- szolgálja az azonnali cselekvést
- figyelem nélkül nem valósulhat meg az ingerek kiszűrése
- szoluciós szempontból (a figyelem mértékének
szempontjából) terjedelme szelekciós
Funkciói:

76
 - közvetlenül az ingerek felé irányítja a szenzoriális és
perceptuális rendszereket
- kiválasztja az információt további feldolgozásra
- lehetővé teszi, hogy néhány információt ne dolgozzunk fel
- mentális energiát juttat az információ feldolgozására
- irányítja a forrásokat a feladat végrehajtására vagy több
feladatot koordinál
Mechanizmusai:

- nyílt orientáció (pl. suttogásra figyelés)

- burkolt orientáció (pl. a nyári vakációra gondolsz, miközben
könyv van előtted)
- szándékos kontroll (pl. szándékosan keresed az autókat,
mielőtt átmennél az úton)
- akaratlan kontroll (pl. elveszíted gondolatmenetedet, amikor
félbeszakít egy mennydörgés)
- automatikus feldolgozás (pl. már nem kell gondolkozz a
nyelvtani szabályokon, mikor egy idegen nyelven beszélsz)
- megosztott figyelem

A figyelem alapvető elméletei

Collins Cherry (1953): a koktélparty jelenség, megosztott figyelem

Cherry megállapította, hogy az emberek képesek az érdekes hallott üzenetet kiszűrni a zajból a
fizikai különbségek révén, mint a beszélő:

- neme szerint
- hang intenzitása szerint
- lokalizálása szerint
Amikor Cherry a résztvevők fülébe ugyan azon a hangon, egyszerre (ezáltal megszüntetve a
fizikai különbségeket) kétféle üzenetet közölt, a résztvevők megállapították, hogy nagyon
nehéz csupán az üzenetet jelentés szerint kiszűrni.

Cherry 1953-as kísérletében használt egy úgynevezett árnyékolás feladatot. A résztvevők

egyik fülébe sugárzott üzenetet hangosan kellett megismételjék, míg egy második üzenetet a
másik fülükbe játszottak le. A második üzenetből nagyon kevés, vagy egyáltalán semmi sem

77
 maradt meg. A résztvevők ritkán vették
figyelembe a második üzenetet, amikor az egy
idegen nyelven volt, vagy fordított beszédet
játsztak le nekik. Ezzel szemben, amikor
különböző fizikai jellemzője volt a második
üzenetként lejátszott hangnak (tisztán
behelyezhető hang), figyeltek a beszélő
nemére, hangintenzitására és az üzenetre.

Következtetés: az ember képes a figyelmét

megosztani, több tárgyra tevékenységre irányítani.

D. Broadbent (1958): korai szűrés/filter, „bottle neck”

Broadbent behozza a figyelem kutatásába a dual listening-et/dichotic listening-et.

 Mi történik, amikor egyidejűleg három számot hallunk az egyik fülünkben és

három különböző számot a másikban?
 A résztvevők felidézés közben mely számokat részesítik előnyben?
 A felidézés párban történik? Pl. Ha az egyik fülbe 496, a másikban 852, akkor
a számok felidézése 496852 vagy 489562?

Donald Broadbent angol pszichológus, 1958-ban megfogalmazta az első figyelemre

vonatkozó részletes elméletét. A szűrő elméletének alapja az árnyékolási és dichoticus
feladatok.

Broadbent kíváncsi volt arra, hogy az emberek képesek-e összpontosítani egy bizonyos ingerre,
ezért szándékosan túlterhelte őket. Az egyik módja ennek, hogy a résztvevők jobb fülébe egy
háromjegyű számot, a bal fülébe egy másik háromjegyű számot játszottak le ugyanabban az
időben, majd megkérték őket, hogy idézzék fel a hallottakat (ez a dichotikus feladat).
Broadbentet az érdekelte, hogy a résztvevők hogyan idézik fel a hallottakat, sorrendben vagy
egyet a jobb fülbe továbbított számból, majd egyet a bal fülbe továbbított számból, és így
tovább… Azt állapította meg, hogy kevesebb hibával tudják felidézni a hallottakat, hogyha
egyet innen – egyet onnan módon idézik fel a számokat.

Arra a következtetésre jutott, hogy egyszerre csak egy csatornát használunk egy időben, így az
ő modellje az egycsatornás modell.

78
 A fő feltételezések ebben az elméletben a következők voltak:

- két inger vagy üzenet ugyanabban az időben való hozzáférése

párhuzamosan történik az érzékszervi pufferben
- az egyik input fizikai tulajdonságai alapján feldolgozásra
kerül, míg a többi inger rövid ideig az érzékszeri pufferben
marad
- ez a szűrő megakadályozza a túlterhelést, valamint ez a
mechanizmus alaposan feldolgozza az inputot.
Ez az elmélet elutasítja a szűrő által Cherry alapvető megállapításait, miszerint az ingerek
felügyelet nélkül kerülnek feldolgozásra, és egyidejűleg több inger feldolgozásra kerül.

Shadowing task (árnyékoló feladat): az a feladat, melynek során a két különböző hallási üzenet
közül az egyiket hangosan vagy magunkban kell ismételgetni.

Dichotic listening task (dichotikus hallgatási feladat): egy pár különböző item kerül
bemutatásra ugyanabban az időben a résztvevő mindkét fülében, majd fel kell idézni az összes
itemet.

Sensory buffer (érzékszervi puffer): az a mechanizmus, amely rövid ideig fenntartja az

információkat, amelyek még nem kerültek feldolgozásra.

Broadbent kíváncsi volt arra, hogy az emberek képesek-e összpontosítani egy bizonyos ingerre,
ezért szándékosan túlterhelte őket.

79
A. Treisman (1960): késői szűrés, antennációs elmélet

Treisman modellje is megtartja a korai szűrést, mint a fizikai jellemzők szerinti szűrési
mechanizmust, de a lényeges különbség az a Broadbent modellhez képest, hogy Traisman
elméletében a szűrő csillapítja, sem mint megszünteti a figyelmen kívüli információkat. A
csillapítás (antennálás) úgy valósul meg, mint pl. ha egy szobában 4 hangforrás van (TV, rádió,
az emberek beszélgetnek, a kisbaba sír), akkor 3 hangforrás legyengítődik annak érdekében,
hogy 1 feldolgozásra kerüljön.

Az eredmény majdnem ugyanaz mint Broadbentnél, ám ha pl. az egyik csatornán a nevünket

mondják, esélyünk van meghallani, mivel nem elveszett a figyelmen kívüli inger, csak
letompítódott. Egyet értett Broadbenttel a szűrő létével kapcsolatban, csupán a szűrő helyét
illetően nem értett egyet vele.

Treisman is az árnyékolási feladatot használta, de az egyik fülbe néhány másodperces késéssel

közvetítették az információt. Ha a két lejátszás között túl sok idő telt el, a résztvevők nem vették
észre, hogy ugyan azt az információt közölték velük mindkét fülükben. Amikor a „felügyelet
nélküli” üzenet megelőzte az árnyékolt üzenetet (ezt kellett hangosan mondani) akár 2
másodperccel, a résztvevők észrevették a hasonlóságot. Ha azt feltételezzük, hogy a felügyelet
nélküli anyagot egy ideiglenes puffer tárolja, akkor ezek az eredmények arra utalnak, hogy az
érzékszervi puffer akár 2 másodpercig is tárolja az anyagot.

Egy kísérletben a kétnyelvű résztvevők egyik fülébe Angolul, a másikba Franciául játszották le
ugyanazt a szöveget. Amikor a Francia szöveg kicsit lemaradt az Angoltól, a résztvevők
jelezték, hogy ugyan azt a szöveget hallják Franciául.

80
Treisman Attenuation elméletében a figyelmen kívüli információ is feldolgozódik sokkal
kevésbé alaposan és gyengített formában, a feldolgozó rendszer kapacitásától függően.

Deutsch és Deutsch (1968): késői szűrő/szelekciós modell

Az összes bejövő ingert jelentés nélkül feldolgozzuk, s a választ egy bemenet határozza meg
azon alapon, hogy milyen mértékben releváns vagy fontos az adott szituációban. A szelekció
minden esetben az összes inger teljes elemzését követően történik meg, tehát a szelektív
figyelem eléggé merev, kötött módon működik.

Elméletük annyiban hasonló BROADBENT-éhez és TREISMAN-éhoz, hogy ők is feltételezik

az üvegnyak hatást az információfeldolgozásban, de ezt a hatást sokkal közelebb helyezik el a
feldolgozási rendszer válasz-szakaszához.

Daniel Kahneman (1973): a kapacitás elmélet

Kahneman szerint az embereknek limitált

mennyiségű a feldolgozási kapacitása, és a
feladatok elvégzése a feldolgozórendszer
kapacitásától függ.

Mi határozza meg a tartós diszpozíciók,

pillanatnyi szándékok és a figyelem
értékelésének a kapacitását?

A figyelem központi folyamata az irányvonal

és a folyamatos értékelési szint megtartása,
melynek terjedelmét befolyásolja az arousal
szint. E szerint nagyobb a figyelem kapacitása
éber állapotban, mint amikor fáradtak vagyunk. A figyelem szétosztható, azonban nem lépheti
túl a kapacitásának határát. Ezt feltételezte az árnyékolási feladatokban is. Mivel az árnyékolt
üzenetnek nagy kapacitásra van szüksége, a nem-árnyékolt üzenet számára elégtelen hely
marad. Kahneman elmélete is jósolja, hogy minél képzettebb valaki egy feladat elvégzésében
(ezzel kevesebb figyelem kapacitást használ fel), annál több kapacitása marad más feladatok
elvégzésére.

81
Figyelem és fixáció, implicit és explicit figyelmi váltás

Két alapvető kérdés is felmerül:

1. Szükségszerűen oda nézünk-e, ahova figyelünk (és fordítva)?

2. A vizuális világ hierarchikusan beágyazott, azaz a kérdés az, hogy „Mit látunk? Az
erdőt, a fát, az ágat, a levelet?". Ha az erdőre figyelünk, ez azt jelenti-e, hogy egyben az
ágra is figyelünk? Vagy ha az ágra figyelünk, a figyelem kiterjed-e az egész fára, és
netalán magára az erdőre?

Ha például a figyelem szelektíven a hierarchia egy szintjére irányul, a perceptuális rendszer

központi mechanizmusainak kell megvalósítania azt, hogy a feldolgozás során az aktuális
viselkedés szempontjából lényeges szint részesüljön előnyben.

15. A kreativitás

A kreativitás szó eredete a creare szó, melynek jelentése nemzeni, szülni, alkotni,
megteremteni. A pszichológiában azt a belső folyamatot nevezik kreativitásnak, ami az
ismeretektől és az intelligenciától nem független, de ezeket mégis túllépő, önálló
tevékenység.

Guilford (1950) volt az első, aki a kreativitás-kutatásnál személyiségjegyeket és adottságokat

különböztetett meg. Megkülönbözteti a divergens és konvergens gondolkodást, valamint
megállapitja, hogy a kreativ gondolkodás divergens. Az újabb kutatások azt bizonyitják, hogy
a divergens gondolkodás fontos szerepet játszik a kreativitásban, azonban nem lehet csak ezzel
magyarázni

A jegyek olyan, viszonylag tartós vonások, amelyek az egyik embert a másiktól

megkülönböztetik. Az adottság viszont lehetővé teszi, hogy az ember bizonyos dolgokat
megtanuljon; ez függ az örökléstől, a környezeti hatásoktól, illetve a kettő interakciójától
(kölcsönhatásától).

Guilford szerint (1956) a kreatív személyiséget az alábbi jegyek és adottságok együttese

jellemzi:

 Könnyedség (fluency): az a képesség, hogy meghatározott körülmények között szavakra,

gondolatokra, asszociációkra, mondatokra vagy kifejezésekre emlékezik az egyén.

82
 Mozgékonyság (flexibility): az elraktározott információk átalakíthatósága.
 Kidolgozottság (elaboráció): az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy az adott információk
alapján az ember felépítsen egy struktúrát.
 Eredetiség (originalitás): az a képesség, hogy a dolgokat az egyén másképp lássa. Ezt a
faktort a ritka válaszokkal, a távoli asszociációkkal és az „okossággal” mérik.
 Problémák iránt érzékenység: a kreatív ember különösen felfigyel a szokatlan dolgokra,
és észreveszi, hol vannak a problémák. Az érzéketlen emberek nem gondolkodnak
kreatívan.
 Problémák újrafogalmazása: azt a képességet jelenti, hogy egy tárgyat vagy egy tárgy
részét az egyén teljesen új és szokatlan módon alkalmazza.

A tudósok azokat a jegyeket és adottságokat vizsgálták mélyebben, amelyeket saját magukra

nézve jellemzőnek találtak, majd ezeket kreativitás- és személyiségtesztekkel ellenőrizték.
Megállapították, hogy az összes jegy két fontos feltétele az originalitás és a külvilággal
szembeni nyitottság.

A kreativitás szintjei (Taylor)

1. Kifejező kreativitás – lényege a kifejezés függetlensége, nem számít az eredetiség,

minőség (pl. gyermekrajz)
2. Produktív kreativitás – a cél a befejezett alkotás létrehozása, amit realizmus,
tárgyilagosság jellemez
3. Inventív (feltaláló) kreativitás – szokatlan dolgok közötti lehetséges összefüggés
felfedezése, leleményesség
4. Újító (innovatív) kreativitás – tudomános/művészeti terület elveinek újítása (Pl.
Pszichológiában Freud-ot követő Jung és Adler)
5. Teremtő (emergentív) kreativitás – Új elv megjelenése a tudományban, művészetben
(Einstein, Picasso stb. munkássága).

Mel Rhodes - kreativitás meghatározásokat analizálva azt találta, hogy a kreativ

folyamathoz négy tényező szükséges:

- megfelelő környezet (ami facilitálja és teret ad a kreativitásnak)

- folyamat, amely a mentális képességekre vonatkozik

- személy, egyéni képességeket és motivációt foglalja magába

83
 - termék, amelynek eredetinek, újszerünek és hasznosnak kell lennie

A kreatív folyamat

Lefolyása szerint két fajtája van: organizált (szervezett) és inspirált (ösztönös).

Az organizált megközelítés lépésről lépésre halad a megoldás folyamatában. Itt három

gondolkodási módszert emelnek ki a tudósok:

1. Előkészítés (Ebben a fázisban meg kell határozni a problémát, a vele kapcsolatos

ismereteket.)

2. Produkció (Ez a fázis a problémamegoldás különböző lehetőségeit foglalja magába.)

3. Elhatározás (Ezt döntési fázisnak is nevezik. Itt dönti el az egyén, hogy melyik az a
megoldás, amely a legmegfelelőbb a probléma megoldására.)

Az inspirált megközelítés olyan folyamathoz vezet, amely részben nem tudatos szinten
játszódik le. Fázisai, amely részben átfedhetik egymást, a következők:

1. Előkészítési fázis: az individuum itt minden ismeretet és tapasztalatot összegyűjt anélkül,

hogy megvizsgálná azokat és mérlegelné, melyik a fontos és melyik nem.

2. Lappangási fázis: a tudatalattiban zajlik le. Ez a szakasz az egyén számára nagyon nyugtalan
és frusztrációkkal terhes időszak, erőteljes kisebbrendűségi érzés kíséri, jelentős frusztrációs
toleranciára van szükség. Minél kötetlenebbek maradnak a tapasztalatok, annál kreatívabb lesz
a folyamat.

3. Belátási fázis: az „ahá” vagy „heuréka” élmény. Ez egy önkéntelen, hirtelen kialakuló
mozzanat; az előző szakasz anyaga világos, értelmes felismeréssé alakul át, ezzel egyidejűleg
azonban el kell távolodnia ettől a belátástól, hogy azokat világosabban tudja megfogalmazni és
közölni.

A nem kreatív embernél hiányzanak a lappangási fázis feltételei, ezért a belátási fázishoz már
nem jutnak el.

4. Kivitelezési fázis: a folyamat befejező része. Ebben a fázisban az egyén az új felismerést

ellenőrzi, kipróbálja, és egészen addig alakítja, amíg megfelel saját maga és a külvilág számára.
Ebben a szakaszban jelentkezik a legnehezebb feladat: a szubjektív felismeréseket objektív
formákká kell átalakítani a kommunikáció (pl. írás vagy beszéd) segítségével.

84
Kreativitás és féltekei lateralitás

Számos vizsgálat szerint a jobb agyfélteke inkább divergens, intuitív gondolkodás

helye. Holisztikus információfeldolgozás jellemi. Ezzel szemben a bal agyfélteke inkább a
konvergens gondolkodás helye, analitikus feldolgozás jellemzi.

Kreativitást segítő tényezők

- Hibáktól való félelem csökkentése, értékelés/értelmezés késleltetése.

- A bizalom légköre
- Játékos helyzetek teremtése
- Rogers (1959) szerint a kreatív magatartás feltétele: a külvilággal szembeni
nyitottság, a belső értékmérés, valamint az a képesség, amely segítségével
elemekkel és gondolatokkal játszunk.
- A külvilággal szembeni nyitottság azt jelenti, hogy az egyén a lehető legtöbb
információt gyűjtse össze anélkül, hogy előzetesen korlátokat szabna magának.
- A belső értékmérésnél a külső kritikát nem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban
az egyén önmegvalósítása szempontjából rendkívül fontosak az érzékszintek.
- Az elemekkel és gondolatokkal való játék flexibilitást igényel. Itt az egyén játszik a
spontán ötletekkel, színekkel, formákkal.
- A belső feltételekhez Rogers két külső kreativitásfejlesztő tényezőt említ meg: a
pszichológiai biztonságot és a pszichológiai szabadságot.

- A pszichológiai biztonság feltétele, hogy az egyén - állapotától függetlenül - teljes

bizalmat élvezzen; legyen olyan légkör biztosítva részére, melybe a „kritikus”, külső
értékelés nem jut be; az egyén tudja, hogy olyannak fogadjuk el, amilyen és, hogy a
képzeletvilágába beleéljük magunkat.
- A pszichológiai szabadság azt jelenti, hogy az egyén számára a szimbolikus
kifejezés, az észlelések, fogalmak, jelentések spontán és játékos megjelenítése
biztosított.

Teresa Amabile:

- a belső motiváció jelentőségét kutatja

- szerinte csupán akkor válhat az egyén kreativvá, ha bizonyos tevékenységeket

szívesen, önindíttatásból végez, anélkül, hogy bármilyen külsot jutalomban, illetve környezet
általi elismerésben részesülne

85
Sternberg és Lubart:

- Szerintük a kreativitás egy döntés, amely az elvárásokkal ellentétes módon

nyilvánul meg. Eszerint akárki lehet kreatív, aki ezt a fajta attitűdöt sikeresen
adaptálja. A lehetséges kudarcok miatt viszont kevesen vannak azok, akik vállalják
ezt a fajta kockázatot.

Kreativitás és intelligencia – ez a témakör bonyolult és összetett, azonban két dolgot biztosan

kijelenthetünk: az alacsony intelligenciaszint gátolja a kreatív megnyilvánulást, a magas szintű
intelligencia pedig nem feltétele sem pedig bizonyítéka annak, hogy egy személy kiemelkedően
kreatív. Ezek a kijelentések azt bizonyítják, hogy két különálló képességről beszélünk. Néhány
intelligenciaelmélet magába foglalja a kreativitást, és vannak olyan kreativitást magyarázó
elméletek, amelyek az intelligenciát foglalják magukba (pl. Sternberg és Lubart elmélete).

Fejlesztése – Brainstorming: lehet, hog fejleszti a kreativitást, azonban felvetették azt is, hogy
csak az ötletek kinyilvánításában segít.

Produktív gondolkodás program: fő célja a gondolkodás fejlesztése egyidejűleg a találékonyság

és a kreativitás feljesztésével.

Szinektika: Gordon által kifejlesztett technika, amely facilitálja az ötletalkotást analógiák és

metafórák segítségével.

16. Méhen belüli fejlődés szakaszai és ez érzékelési folyamatok.

Fejlődésünk szempontjából az a 9 hónap a legeseménydúsabb, amelyet az anyaméhben

töltünk. A fejlődés kutatásának egyik alapvető feladata annak magyarázata, hogyan mennek
végbe ezek a méhen belüli formai és méretbeli változások. A születés utáni fejlődési változások
sok alapelvének működése először a méhen belüli időszakban fedezhető fel. Gyakorlati
szempontból azért fontos a méhen belüli időszak megértése, mert a fejlődő szervezetet
kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásolhatja a leendő anya tápláltsági állapota, egészsége és
életmódja, amibe kábítószer- és alkoholfogyasztása is beleértendő. Először azokat változásokat
kell szemügyre vennünk, amelyek a zigótából újszülötté váló szervezetben végbemennek, s
meg kell vizsgálnunk a fejlődést támogató és fenyegető környezeti tényezőket.

A méhen belüli fejlődés szakaszai

86
A zigóta a peteburkon belül helyezkedik el, amely egy csupán néhány molekula vastagságú,
átlátszóan finom réteg a zigóta körül. A fogamzás utáni első néhány héten belül ez az egyetlen
sejt sokszorosan osztódva nagyon sok különböző típusú és célú sejtet alkot. A tudósok a méhen
belüli fejlődést 3 hosszú szakaszra osztják:

1. csíraszakasz: akkor kezdődik, amikor az anya és az apa csírasejtjei fogamzáskor egyesülnek,

és addig tart, amíg, amíg 8-10 nappal később a fejlődő szervezet a méh falához nem tapad

2. embrionális szakasz: a méhfalhoz rögzüléstől a 8. hét végéig tart, amikorra a fontosabb

szervek mindegyike primitív alakot ölt

3. magzati szakasz: a fogamzás utáni 9. héten kezdődik a csontok keményedésének első jeleivel,
és a születésig tart. Ebben a szakaszban a primitív szervrendszerek olyan szintre fejlődnek, hogy
a kisbaba orvosi segítség nélkül is képes az anya testén kívül létezni

1. A csíraszakasz: A fogamzás utáni első 8-10 nap folyamán a megtermékenyített petesejt

lassan végigvándorol a petevezetéken a méhbe, melynek időzítése döntő

Az élet első sejtjei: Az első hasadás, a zigóta mitózissal történő osztódása kb. 24 órával
a fogamzás után történik meg, miközben a megtermékenyített petesejt a petevezetéken keresztül
vándorol. Az osztódás egyik fontos jellemzője, hogy az egy adott pillanatban együtt létező
sejtek nem egyszerre hasadnak, hanem különböző ütemben osztódnak. Heterokrónia: a
szervezet egyes részei különböző ütemben fejlődnek, időbeli szóródást jelent. A fejlődési
ütemek egyenetlensége így hozza létre a fejlődés egy másik jellegzetes vonását, azt, hogy a
szervezet különféle részeinek fejlettségi szintjei között azonos időben különbségek vannak –
heterogenitás

Új formák megjelenése: A peteburkon belül egy sejttömb alakul ki, amelyet

szedercsírának nevezünk. A fogamzás utáni első 4-5 nap alatt a szedercsíra sejtjei minden
osztódáskor egyre kisebbek lesznek, amíg elérik egy átlagos testsejt hozzávetőleges méretét.
Ezen a ponton kezdenek el a sejtek a tápanyagok felvétele érdekében kapcsolatba lépni a
peteburkon kívüli környezettel.

Amint nő a folyadék mennyisége a szedercsírában, annak sejtjei 2 részre osztódnak, minek

köszönhetően a szedercsíra hólyagcsírává alakul. Ebben az esetben a szedercsíra azonos sejtjei
kétféle sejtté differenciálódnak, amelyek azután újraintegrálódnak a szervezet most már
hólyagcsírának nevezett, érettebb alakjában. A központi üregek egyik oldalára gyűlő kis sejtek

87
egy kis csomót alkotnak, amelyet belső sejttömegnek neveznek, ezekből a sejtekből jön létre
maga az élőlény. A belső sejttömeg és az üreg körül nagy, lapos sejtek trofoblasztnak nevezett
kettős rétege alakít védőgátat a belső sejttömeg és környezte között. Ahogy a hólyagcsíra sejtjei
differenciálódnak, az azt körülvevő peteburok elbomlik. Az embrionális fejlődés epigenetikus
magyarázata szerint az eltérő környezeti feltételek közötti sejtosztódás különböző sejtek
kialakulásához és az élőlénykörnyezet kölcsönhatások új formáihoz vezet. A szervezet
fejlődése folyamán újra és újra megismétlődik ez a minta Beágyazódás: az a folyamat, amely
által a hólyagcsíra a méhhez tapad, a beágyazódás jelzi a csíraszakasz és az embrionális szakasz
közti átmenetet.

2. Az embrionális szakasz: Ha a hólyagcsíra sikeresen beágyazódott, a fejlődő szervezet az

embrionális szakaszba lép, amely kb. 6 hétig tart. Ebben az időszakban öltenek alakot a test
alapvető szervei, és a szervezet elkezd válaszolni a közvetlen ingerlésre. Immár az anya adja a
tápanyagokat, és ő biztosítja a védelmet a káros környezeti hatásokkal szemben A táplálék és
a védelem forrásai: A belső magzatburok vékony, erős, átlátszó hártya, amely a magzatvizet
tartalmazza, és körülveszi az embriót. A magzatvíz védi meg a szervezetet a kemény
felszínektől és döccenésektől, ahogy az anya mozog, folyékony támasztékot ad a magzat
gyenge izomzatának és lágy csontjainak, olyan közeget nyújt, amelyben az embrió mozoghat,
és helyzetét változtathatja. Külső magzatburok: a méhlepény magzati alkotórésze lesz. A
méhlepény olyan összetett szerv, amely mind az anyából, mind az embrióból származó
szövetekből épül fel, a méhlepényt és az embriót a köldökzsinór köti össze

Az embrió növekedése: e folyamat első lépése a belső sejttömeg 2 rétegre válása. A külső
réteg, az ektoderma alkotja a bőr külső felszínét, a körmöket, a fogak egy részét, a szemlencsét,
a belső fület és az idegrendszert. A belső rétegből, az endodermából fejlődik ki az
emésztőrendszer és a tüdő. Nem sokkal ezután, hogy ez a 2 réteg kialakult, megjelenik a
középső réteg, a mezoderma, ebből lesznek az izmok, csontok, a keringési rendszer a bőr és
belső rétegei.

Az embrió mozgásának kezdete: amikor a legfontosabb szervrendszerek és a gerincvelő

idegsejtjei kialakulnak, az embrió először válik képessé ahhoz, hogy környezetére reagáljon

3. A magzati szakasz: Akkor kezdődik, amikor az összes alapvető szövet és szerv kezdetleges
formában jelen van és a későbbi csontvázat alkotó szövetek elkezdenek keményedni,
csontosodni. A magzati szakasz folyamán minden egyes szervrendszer összetettebbé válik. A

88
fogamzás utáni 10. hétre a belek felveszik a testen belüli jellegzetes helyzetüket. A 16. hét
végére a fej felemelkedik, az alsó végtagok jól fejlettek, és a fül, amelynek kialakulása a 4.
héten kezdődött, a nyakról a fej oldalára vándorol. A 8. hónap végére az agynak már sok
tekervénye van jelen, és a 9. hónap végére az egyre barázdáltabbá válik

A méhen belül fejlődő szervezet: A modern kutatások rámutatnak, hogy a szervezetre

nemcsak a környezete, de a méhen kívüli világ is hat. Az anya élményei, érzelmei, betegségei,
táplálkozása és társadalmi körülményei biológiailag közvetített módokon érinthetik a még meg
sem született gyermeket

A magzat érzékelési képességei: A középfülben elhelyezkedő vesztibuláris rendszer

5 hónapos korban kezd működni így képes érzékelni az anya testhelyzetének változásait. A
látás: a 26. héttől reagál a fénye. A hallás: már 5-6 hónappal a fogamzás után reagál a
hangingerekre, a magzat hallja az anyja testén kívüli hangokat, és különbséget tud köztük tenni.
A méhen belül az anya beszédhangja hallható a legjobban. Amikor az anya rövid mondatokat
mond hangosan, a magzat szívritmusának változásai mérhetők.

A magzati tanulás: A tanulásra vonatkozó adatok egyik vonulata Lee Salk által
elvégzett szokatlan kísérletből származik, tehát 3 kül. kísérleti feltételnek kitett
csecsemőcsoportot hozott létre. Az első csop. 80 pulzusból álló szívverés hangját hallhatta,
amelyet a méhben hallhatott, a második csop. percenként 120 szívverést hallott, a harmadik
csop. semmilyen különleges hangot nem kapott. A felgyorsított szívverést hallgató csecsemők
olyan izgalomba jöttek, hogy Salk megszakította velük a kísérletet. A normális szívverést
hallgató babák kevesebbet sírtak, nagybb súlygyarapodást mutattak. Ez azt jelenti, hogy a
magzat tanul az anyán belül eredő ingerekből.

Az újszülöttek életképességének felmérése

Az újszülöttek egészségi és életfunkciói közvetlenül szülés utáni állapotának felmérésére két

skálát szoktak használni:

1. Az APGAR skálát: ez az újszülöttt fizikai állapotának gyors felmérését célozza, illetve

azon esetek gyors felismerését, . amelyekben az újszülött fizikai állapota olyan gyenge, hogy
életbenmaradása érdekében gyors orvosi beavatkozásra, segítségre van szükség. A skála a
szívritmust, légzészintet, izomtónust, reflexválaszokat és bőrszínt vizsgálja, ezeknek az
életjeleknek a születés után 1, majd 5 perccel történő felmérésére és pontozására támaszkodik

A 7-nél kisebb összpontszám arra utal, hogy az újszülött gyenge fizikai állapotban van,
nagyon oda kell figyelni a fejlődésére, esetleges rendellenességekre; fennáll annak a lehetősége,

89
hogy szülési károsodás történt. A 4-nél kevesebb pont azt jelzi, hogy sürgős orvosi beavatkozás
szükséges.

2. A BRAZELTON skála: A vizsgálat célja, hogy a neurológiai reakciók segítségével az

újszülött viselkedését felmérjék, a veszélyeztetett újszülötteket kiszűrjék. Ugyanakkor
lehetővé teszi a koraszülött csecsemők fejlődésének nyomonkövetését, valamint a fejlődési
rendellenességek korrigálása során végzett beavatkozások hatékonyságának felmérését. A
vizsgálat során mérik a reflexeket, a mozgási képességet, az izomtónust, az általános
válaszkészséget (tárgyakra, emberekre) és a viselkedés, illetve a figyelem kontrollját. A
vizsgálat a következő funkciókra irányul:

Látott, mozgó, illetve hangot hallató tárgyakra való figyelem (az újszülöttnek egy tárgyat
mutatnak, majd azt mozgatni kezdik és megfigyelik, hogy nyomon követi-e a tárgyat a
tekintetével, illetve figyeli-e a vizsgálót. Izomtónus - az újszülöttet felemelik és megfigyelik,
hogy megpróbálja-e egyenesen tartani a fejét és ez mennyire sikerül neki. Simulékonyság - a
csecsemőt a vizsgálatot vezető személy ölbe veszi, mellkasára fekteti, és figyeli hogy a gyermek
erre hogyan reagál: passzív módon, vagy ellenáll, illetve hozzásimul a vizsgálatvezetőhöz.
Védekező mozgások - az újszülöttnek egy kendőt tesznek az arcára, és megfigyelik, hogy
megpróbálja-e azt eltávolítani és hogyan teszi ezt. Önnyugtatás - mit tesz a nyűgös csecsemő
annak céljából, hogy megnyugtassa magát? Esetleg gőgicsél, szopja az ujját, vagy átveszi a
felnőtt hanghordozásának ritmusát, ezáltal önmagát megnyugtatva?

Úgy tűnik, hogy a Brazelton-skála jól használható az újszülött aktuális viselkedési állapotának
felmérésére, de nem túlzottan megbízható akkor, amikor a későbbi viselkedésfejlődés
előrejelzése céljából alkalmazzák. Ezért a vizsgálat eredményei alapján nem ajánlatos
messzemenő következtetéseket levonni a csecsemő későbbi fejlődésének alakulására
vonatkozóan.

Az anya állapota és a méhen belüli fejlődés: a magzatra az érzékeire közvetlenül ható

ingereken kívül az anya testi, társas és pszichológiai állapota is hatással van. Ezek a hatások az
anyában bekövetkező változások folytán a méhlepényen keresztül jutnak el a magzathoz. Az
anya testében olyan tényezők is előidézhetnek kémiai változásokat, mint a gyermek iránti
attitűdjei, érzelmi állapota, az általa evett ételek és általános egészségi állapota

A táplálkozás hatása a méhen belüli fejlődésre: a magzat teljesen az anyára van utalva. Napi
2000-2800 kcal bevitele szükséges változatos étrenddel. Szélsőséges alultápláltság: éhínségek
időszaka a történelemben, az éhínség alatt és után megnövekedett a spontán vetélések száma

90
vagy a halvaszületések, torzszületések. Az alultápláltság és a hozzá kapcsolódó tényezők.
Kisebb fokú alultápláltság is veszélyeztetheti a magzatot.

17.Szenzomotoros és kognitív fejlődés újszülött csecsemőknél

Az észlelés és a mozgás közvetlen kapcsolatban áll egymással. A csecsemő

környezetének elrendezését és saját térbeli helyzetét közvetítő perceptuális információk
hatására a koordinált motoros cselekvés folyamatosan módosul, vagyis a csecsemők azért
észlelnek, hogy cselekvéseikhez információt gyűjtsenek, és azért cselekszenek, hogy több
információhoz jussanak hozzá.
Az újszülöttkori reflexek nem tudatos reakciók a külvilágból érkező hatásokra az
újszülött babáknál, melyek különböző célokat szolgálnak. Némelyek a túlélést szolgálják, jó
példa erre a szopó reflex, ami segít a picinek megtalálni a mama mellét. Némely reflex
valószínűleg az emberi társadalomban való túlélést segítette a múltban, mint például a Moro-
reflex.
Újszülöttkori reflexek:
1. Fogó reflex: ha hozzáérnek az újszülött tenyeréhez, ösztönösen összezárja az
ujjait és belekapaszkodik megérintő ujjba. Ez a fogás nagyon erős, akár a saját
testsúlyát is képes lenne elbírni. A kapaszkodó / fogó reflex is kb. 4 hónapos kor
körül szűnik meg. Valószínűleg az anyára való kapaszkodás miatt alakult ki
(egyes evolucionisták szerint még az ember fán élő időszakából maradt vissza
ez a reflex).
2. Moro-reflex: ha a csecsemő megijed, vagy a feje hirtelen helyzetet változtat (pl.
lefektetéskor) megfeszíti a hátát, összerándul, és a karjait és lábait a levegőbe
lendíti.
3. Szopó/kereső reflex: ha a csecsemő arcát vagy száját megérintjük, ösztönösen
ez érintés irányába fordul. Ez a reflex az első időkben segíti a szoptatást. A baba
a szájába kerülő tejet automatikusan lenyeli. Kb. 4 hónapos korig figyelhető meg.
4. Lépegető/járó reflex: ha a csecsemő talpa sima felületet ér, automatikusan
lépegető mozdulatokat tesz. Ez a reakció kb. 1,5-4 hónapos korban tűnik el.

91
 5. Tónusos nyaki reflex: ha az újszülött fejét oldalra fordítják, az ezen az oldalon
lévő karját kiegyenesíti, míg a másikat behajlítja. Ez valószínűleg a szem-kéz
koordináció fejlődésének az előfutára, és kb. az 1-4. hónap között van jelen.
6. Gerincvelői reflex (Galant-reflex): Ha a baba gerincét végigsimítják, egész
testével a simítás irányába kiegyenesedik. Ha elegendő inger éri a babát, a törzse
előre-hátra mozog. Ez a reflex segít az újszülöttnek végigfészkelődni a
szülőcsatornán, kb. 4-6 hós korig aktív. Ha 9 hónapos kor után is aktív marad,
akkor a derék tájéka túlérzékennyé válik. Ilyenkor a kisgyerek nem szereti ha a
derekával érintkezik a ruha, nem szívesen visel övet, zavarja a nadrág dereka,
állandóan izeg-mozog. A reflex kapcsolatban van a hólyag és a bél működésével,
így késői fennmaradása hátráltathatja a szobatisztaság kialakulását, és
összefüggésben lehet később az éjszakai bepisiléssel is.
7. Babkin-reflex: a csecsemő mindkét tenyerén alkalmazott enyhe nyomásra adott
különböző reakciókat jelenti, melyre a koraszülöttek sokkal hajlamosabbak. A
kicsi reakciója lehet a fej elforgatása, a nyak behajlítása, a száj kinyitása vagy
akár ezek kombinációja is.
8. Merülő/búvár reflex: ha egy kisbabát arccal lefelé vízbe helyezünk, elkezd
úszó mozdulatokat végezni. Víz alá merülve 6 hónapos koráig nem a lélegzi be
a vizet, mivel egy kis bőrlebeny zárja el a légcső tetejét.
9. Talp reflex: ha a csecsemő talpának élét végigsimítjuk, meghajlítja a lábfejét,
lábujjai enyhén kitekerednek, nagylábujja kissé elemelkedik a lábfej síkjától.
Ebben a korban az idegi összeköttetések még nem fejlődtek ki teljesen. Kb. 12-
24 hós korig észlelhető.
10. Here feletti izmok reflexes összehúzódása: ha a kisfiúk combjának belső
oldalát végigsimítjuk, az azonos oldali here fel fog húzódni a lágyék csatornába.

Mozgásfejlődés az első életévben

0-2 hónap: a cselekvések jórészt akaratlanok, a primitív csecsemőkori reflexek aktív jelenléte.
2-5 hónap: 2,5 hónapos korban a babák képesek lesznek akaratlagos mozgáskontrollra, 5
hónapos kor körül a csecsemők fel tudják mérni, hogy tárgy kívül esik a megragadhatóság
határán. 6-8 hónap: a fej és a törzs mozgásának összehangolása 2 játékkal ügyesen játszik a
tárgyakat egyik kezéből a másikba teszi. 8-10 hónap: biztosan ül, ha felültetik (8. hó.) a tárgyak
fogásánál használja az ujjait is, állásból, négykézláb helyzetből leül, ülésből lefekszik. 11-13

92
hónap: tud lábujjhegyen állni, és le tud guggolni. 12 hónapos korra a babák olyan kifinomult
cselekvéssorok végrehajtására is egyre inkább képessé válnak, mint a pohárból ivás, kanállal
evés vagy a mazsola kicsipegetése egy dobozból

Perceptuális fejlődés

Az élőlények érzékelő rendszereik segítségével szereznek információt a környezetükről.

Az újszülötteknek minden érzékszervük működik, de nem mindegyik egyformán érett.
Heterokrónia jellemző rájuk: a különböző szervrendszerek eltérő ütemben fejlődnek.
Azt a válaszmintát, amelyben az újdonságra összpontosuló figyelem az idővel csökken,
habituációnak nevezik. Diszhabituáció: az inger megváltozására felújul a csecsemő
érdeklődése, vagyis érzékeli a változást.
A hallás feljődése: a hangos zajra már az egy perce született csecsemő is összerezzen,
fejét is a zaj forrása felé fordítja, vagyis a hang térbeli elhelyezkedését is észleli. a
hangérzékenység gyorsan javul (születéskor még bizonyos tartományokban nem elég
kifinomult), majd később a fejlődés lassabban folytatódik 10 éves korig.
A látás fejlődése: A szemlencse még kicsit éretlen, a képet néhány milliméterrel a retina
mögé fókuszálja. A két szem mozgása sem eléggé koordinált. Színlátás: Ha két szín
ugyanannyira világos, nem különböztetik meg azokat. Látásélesség: Az újszülötteknek 20/300-
as látásuk van, azaz 20 méterről látják azt, amit egy normális látású felnőtt 300 méterről.
Mintaészlelés: Már a kétnaposnál fiatalabb csecsemők is képesek alakok között különbséget
tenni. Arcok észlelése: Fantz kutatásainak eredményei: A csecsemők meg tudják különböztetni
a sematikus arcot az összekevert arctól. Az újszülöttek vonzódnak az arcokhoz.
A szaglás és ízlés fejlődése: Az újszülötteknek jól fejlett szaglásuk van. Érzékenyek a szagokra
és jól meg tudják őket különböztetni. 5 napos korukban a fejüket az anyatejjel átitatott párna
felé fordítják, és 8-10 napos korukra már saját anyjuk tejének szagát preferálják. Az ízlelésük
is jó, az édes-savanykás ízeket kedvelik. Jellegzetes arckifejezéseik, amelyeket a különböző
ízekre válaszként produkálnak, hasonlít a felnőttekére, tehát ezek veleszületettek.
A tapintás, hőmérséklet és testhelyzet észlelésének fejlődése: a bőr érintésének, a
hőmérséklet és a testhelyzet változásának érzékelési képességei a méhen belüli időszak korai
szakaszában fejlődnek ki. Megérzik egy gyenge légfuvallat érintését is.

93
Az agy fejlődése

Jellemzők: amikor a kisbaba megszületik, agyának tömege még csak egynegyede a felnőtt agy
tömegének, mégis ilyenkor már csaknem az összes idegsejtet (neuront) tartalmazza, amelyet a
gyermek használni fog élete során. A kisbaba agyának növekedése nem elsősorban az
idegsejtek szaporodásának, hanem az idegsejtek közötti kapcsolódások (szinapszisok)
hálózatos fejlődésének a következménye. Minden tapasztalat, amelyet a baba a mozgás, látás,
hallás, szaglás, ízlelés, tapintás segítségével a környezetéből szerez, amit a világ felfedezése
során megtanul, lenyomatokat hagy az agyában. Az idegsejtek között újabb és újabb
kapcsolatok keletkeznek, az agy különböző területei folyamatosan átstrukturálódnak. Az első
életévekben olyan rohamosan alakulnak ki a kapcsolatok és növekszik a szinapszisok hálózata,
hogy a második életévre a gyermek agyának tömege eléri a felnőtt agy tömegének háromnegyed
részét, öt-hét éves korára a 90 százalékát. Az új struktúrákhoz új funkciók, képességek,
készségek kialakulása kapcsolódik. Azok az összeköttetések, amelyeket a gyermek ritkán
használ, nem aktivál eleget, elgyengülnek, megszűnnek.

Szenzo-motoros alszakaszok

Piaget a csecsemőkort alszakaszokra osztotta, mert ebben az időszakban az adaptáció

folyamata elsősorban az érzékelés (szenzáció) és az egyszerű mozgásos (motoros) viselkedés
koordinációjából áll.
A végére minden kognitív szakasz egy minőségileg új tudást hoz létre. A szenzomotoros
fejlődés végén a gyerek cselekvés nélkül is képes a gondolkodásra és a világ mentális
ábrázolására. Piaget ezt az újfajta tudást reprezentációnak nevezte. 8 hónapos korban jelenik
meg, de teljesen csak 18-24 hónapos korra fejlődik ki.

A tárgyállandóság kialakulása alszakaszokra lebontva

A tárgyállandóság
Alszakasz Életkor A szenzomotoros alszakasz jellemzői
fejlődése

94
 A csecsemő nem
0-1 és fél Reflexsémák gyakorlása: akaratlan
1. keresi a látótérből
hónap keresés, szopás, fogás, nézés
kikerülő tárgyakat
Elsődleges cirkuláris reakciók: az A csecsemő arra
1 és fél-4
2. önmagukban élvezetes cselekvések fordul, amerre a tárgy
hónap
ismételgetései eltűnt
A csecsemő nyúl a
Másodlagos cirkuláris reakciók: a
részben takart tárgy
3. 4-8 hónap saját cselekedetek és a környezet
felé, de abbahagyja,
kapcsolatának kezdődő felismerése
ha az eltűnik
A csecsemő keresi a
teljesen elrejtett
A másodlagos cirkuláris reakciók
tárgyakat, az eredeti
koordinációja: sémák kombinációja a
4. 8-12 hónap helyen keresi akkor
kívánt hatás elérése érdekében; a
is, ha a szeme láttára
problémamegoldás legkorábbi formái
tették egy másik
helyre
Harmadlagos cirkuláris reakciók: a A csecsemő keresi a
problémamegoldás eszközeinek tárgyat, miután látta,
5. 12-18 hónap módszeres változtatása; kísérletezés a hogy hova tették, de
következmények kipróbálása nem törődik vele, ha
érdekében nem találja
A szimbolikus reprezentáció kezdetei:
A csecsemő keresi az
képek és szavak ismerős tárgyakra
elrejtett tárgyat,
kezdenek vonatkozni: a
6. 18-24 hónap bizonyos benne,
problémamegoldás új eszközeinek
hogy lennie kell
felfedezése szimbolikus kombinációk
valahol
segítségével

Utánzás

A szociális tanuláselmélet hívei azt feltételezik, hogy az azonosulás folyamata

megfigyelés és tanulás által megy végbe. Képviselői többek között Albert Bandura és Walter

95
Mischel, úgy vélik, hogy minden viselkedést közvetlenül a környezet alakít. A gyerekek
megfigyelik, hogy a nők viselkedése különbözik a férfiakétól.
Bandura  A megfigyelésből történő tanulás képessége függ:
- Hozzáférhetőség: A megtanulandó viselkedésnek hozzáférhetővé kell lennie a
gyermek környezetében.
- Figyelem: Figyelmüket a modellre kell fordítaniuk és észlelniük kell a kérdéses
viselkedés jelentős mozzanatait. Gyakran többször is meg kell nézniük egy összetett
viselkedést, hogy meg tudják határozni fontos összetevőit.
- Emlékezet: A gyerekek megfigyelései akkor válnak megjegyezhetővé és
hatékonnyá, ha a megfigyelt viselkedésnek van neve.
- Mozgásreprodukció: A viselkedés ne legyen túl bonyolult, hogy a gyerek tudja
azt utánozni.
- Motiváció: A megfigyelőnek jutalmat is látnia kell, mások tapasztalataival is
motiválhatók, ha megfigyelik azt.
A szülők nem csak modellt nyújtanak, de jutalmazzák is a nemhez illő és büntetik a
nemmel ellentétes viselkedést.

Az emlékezet fejlődése

Felismerés, ráismerés: 4-6 hónapos korra jellemző. Az emlékezés legelemibb formája.

Még nem önálló lelki jelenség, az érzékelésbe és az észlelésbe ágyazva jelentkezik. A ráismerés
feltételes kapcsolatok gyakori ismétlődésének az eredménye. Legelső ráismerés az anya
megpillantásakor adott reakció és az étkezés. Legkorábbi felismerés együtt jár az etetéssel.
Emlékszik a testtartásra, milyen helyzetben etették, csak ha mindig ugyanúgy történik. Mindig
ugyanahhoz a szituációhoz kapcsolt, azonos körülmények között jelentkező ingerek ismerősek,
és felidézik a gyermek számára az egész szituációt. (fürdetés menete, étkezési sorrend,
napirend).
A kognitív fejlődés változása csecsemőkor végéig:
A kognitív folyamatok azok a pszichológiai folyamatok, amelyek segítségével a
gyerekek elsajátítják, tárolják és használják a világról való ismereteiket.
Asszimiláció: a környezetet, a környezetről szerzett tapasztalatokat alakítja saját
sémáihoz.
Akkomodáció: a cselekvési sémák megváltoztatása a környezet hatására
Ezek kombinációja hozza létre a kognitív fejlődés magasabb szintjeit

96
18. A kötődés, és a kötődést befolyásoló tényezők

Bowlby, kötődési típusok, kötődés erőssége, kötődés biztonsága, a kötődés komponensei,

kötődés minták Ainsworth, idegen helyzet vizsgálat, kötődés másokhoz, férfiak a szülőszobában,
kötödés az apához, a kötődés neurobiológiai alapjai, a kötődést befolyásoló tényezők, reflektív
funkció, a jelöltség hiánya

John Bowlby - a gyermek ösztönösen törekszik a közelség és a testi kontaktus megteremtésére,

aminek a biológiai funkciója a védelem keresése. Ragaszkodó magatartáson azokat a
veleszületett viselkedésformákat és reakciókészleteket érti, amelyek arra szolgálnak, hogy a
gyermek az anyja közelségét megszerezze, illetve megtartsa. Rámutat arra, hogy az újszülött is
aktívan keresi az ingereket és a szociális kapcsolatokat: a csecsemő követi az anyja tekintetét,
mosolyog, gőgicsél.

Bowlby elméletének központi fogalma az exploráció biztonságos alapja, ami nélkül a

személyiség fejlődése patológiás irányba mozdulhat. Bowlby (1987) hipotézise szerint a
központi idegrendszeren belül létezik egy speciális kontrollrendszer, ami a fiziológiás
kontrollrendszerhez hasonlóan működik. Fenntartja a környezeti homeosztázist azáltal, hogy
irányítja a távolság és a közelség megfelelő arányát az anyával való kapcsolatban.

Szociális mosoly – a kicsik egyértelműen a környezetükben lévő többi emberre reagálnak,

kifejezik azt, hogy örülnek annak, hogy nincsenek egyedül. A gyermek mosolya szignifikáns
reakciónak számít, mivel a körülötte lévő felnőttekből reakciót vált ki. Habár különböző okok
válthatják ki a mosolyt, az emberi hang, melyet egy mozgó arc is kísér, a legjobb kiváltója a
szociális mosolynak. 2-3 hónapos kortól valódi a szociális mosoly.

A kötődés kialakulásának kezdetét Bowlby akkorra teszi, amikor a gyermek képes különbséget
tenni az emberek között, amikor felismeri anyját. A kötődésre jellegzetes viselkedés-
megnyilvánulások a szeparációtól való félelem, az idegentől való félelem és a fizikai közelség.

97
Kötődéstípusok Ainsworth és munkatársai alapján

Az idegen helyzet módszere

Ainsworth és munkatársai ezzel a kísérleti módszerrel vizsgálták egy-másfél éves gyerekek

korai kötődési mintáit. A vizsgálat során a gyermek reakcióit figyelték meg az anyja
jelenlétében játék közben (1), majd egy harmadik, idegen egyén jelenlétében (2), miután az
anyja magára hagyja az idegennel (3), az anya visszatérése (4) után mindketten magára hagyják
(5), a gyermek teljesen egyedül marad, majd az idegen visszatér a szobába (6), ezután pedig
anyja is (7). Mind a 7 szakasz 3 percig tartott, levideózták a gyermek reakcióit és több
megfigyelő vonta le az ezekből származó következtetéseket.

14 hónapos kortól a gyermekek reakciói alapján 3 különböző kötődési mintát lehet leírni:

1. A biztosan kötődők – az anya jelenlétében nyugodtan játszanak, keresik vele a kapcsolatot,

megpróbálják fenntartani vele a kapcsolatot. Egyesek közülük kimutatják nyugtalanságukat,
amikor az anya kimegy a szobából, de amint visszatér, azonnal keresik a közelségét és hamar
megnyugtathatók

2. A bizonytalanul kötődő, szorongó/elkerülők – látszólag kevéssé érinti őket, hogy az anya

velük van-e vagy sem. Nem keresik az anya közelségét, amikor az visszatér a szobába. Ha az
anya próbál közeledni, vagy őket ölbe venni, néha tiltakoznak, máskor nem, de nem is próbálják
meg őt maguk mellett tartani. A bizonytalanság gyakran úgy mutatkozik, hogy a gyerek közelít,
de nem néz az anyára, vagy hagyja, hogy az anyja felvegye, de nem fogódzkodik, hanem
csúszik lefele. Nyugtalanságot akkor mutat, ha teljesen egyedül marad, de az idegen
ugyanolyan jól meg tudja őt nyugtatni, mint az anya.

3. A bizonytalanul kötődő, szorongó/ellenállók – nehezen kezdenek el játszani az anya

jelenlétében, és nem mernek tőle eltávolodni. Kétségbeesnek, amikor az anya távozik és
ellenállnak, amikor az idegen próbálja megnyugtatni őket. Amikor az anya visszatér,
ambivalens viselkedést tanúsítanak: egyszerre keresik a közelségét és próbálják kifejezni a
dühüket. Képtelenek újra belemerülni a játékba, mert állandóan azt figyelik, hogy ott van-e még
mellettük az anyjuk. Újratalálkozáskor a gyerek közeledik az anyjához, de gyakran a harag
jeleit mutatja, taszítja őt.

Ezt a felosztást M. Main és J. Solomon (1986, 1990) egy 4. csoporttal egészítette ki, a
bizonytalan, szétbomló, szervezetlen, irányvesztett kötődéstípussal.

98
4. A bizonytalanul kötődő, széteső/ irányvesztett gyerekek (dezorganized, dezoriented) –
akiknek a viselkedése nehezen érthető, zavarodott; szorosan egymásután erőteljesen mutatnak
ellentétes viselkedési mintákat, mint például a közeledés vágyát és az ettől való félelmet.
Konfliktusos érzelmeket mutatnak az anya iránt, amiben a harag és az anya tekintetén való
merev függés, vagy a közeledési vágy és a félelem egyaránt jelen van. 5-15%-ra becsülhető
ennek a csoportnak az aránya az általános populációban. Ez a viselkedésmód lehet a gyerek
pszichopatológiai állapotának, vagy az anya viselkedésének az eredménye, ha ő maga
depressziós, ha ellentmondásos érzései vannak a gyerekkel szemben és esetleg bántalmazza,
vagy elhanyagolja gyermekét.

Ainsworth álláspontja szerint, a gyerek anyjához való kötődésének típusa nagymértékben az

anya csecsemőjével szembeni viselkedésének függvénye.

A biztosan kötődő csecsemő anyja felelősségteljesen gondozza őt születéstől fogva, érzékenyen

reagál csemetéje jelzéseire, kifejezi érzelmeit, bátorítja a környezet felfedezését, de a kettőjük
fizikai kapcsolatát is. Ez a csecsemőben boldogságot kelt, megnyugtató számára. A
bizonytalan, szorongó, illetve ellenálló csecsemő anyja érdekelt ugyan abban, hogy
megnyugtassa csemetéjét és testi közelségben legyen vele, de gyakran félreérti a jelzéseit,
nehezen sikerül neki tevékenységét a gyerek szükségleteivel szinkronizálni. Ainsworth úgy
gondolta, hogy ezek az anyák lehetnek merevek, öncélúak, arra hajlamosak, hogy elutasítsák
gyereküket.

A kötődés erőssége a ragaszkodó viselkedés intenzitása az egyén a számára fontos személy

iránt. A ragaszkodó magatartás a 12-18-ik hónapban a legerőteljesebb, majd lassan csökken az
intenzitása.

A kötődés biztonsága azt jelenti, hogy mennyire bízhat az egyén abban, hogy a számára fontos
személy a rendelkezésére áll, ha szüksége van rá. A biztonságos kötődés teszi lehetővé a
gyermek számára, hogy érzelmileg és fizikailag is képes legyen eltávolodni az anyjától, leválni
róla. Így tud elindulni a környező világ felfedezésére, az anyát használva ehhez biztonságos
alapként.

Apák a szülőszobában

A csecsemő korai gondozásában az anyát tartják a legfontosabbnak. Az apák szerepének

fontosságával kevesen foglalkoztak. Az alacsonyabb beosztású férfiak több időt töltenek a
gyerekeikkel, mint a vezetői beosztásban lévők. A mai modern társadalomban a nemi szerepek

99
eltűnőben vannak, így nem csak az anyára hárul a szülés utáni időszak, ebben már a férfiak is
részt vállalnak. A nők is igénylik azt, hogy párjukat minél jobban bevonják a gyerek körüli
teékenységekbe.

Újkeletű kutatások arra is rávilágítottak, hogy azok a nők, akiknek a párja jelen volt a szülésnél,
gyorsabban és könnyebben szültek, illetve kevesebb fájdalmat éreztek szülés alatt és után,
nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak voltak a szülés közben és az utána következő
időszakban, erőteljesebb volt a biztonság- és kontrollérzetük. Bizonyított továbbá az is, hogy
azok az anyák, akiknek párja megfelelő érzelmi támaszt nyújt a babavárás, szülés és az ezt
követő időszakban, erőteljesebb kötődést mutatnak a kisbaba iránt.

Kiernan olyan apákat vizsgált, akik a gyermek születése előtt nem vették el feleségül párjukat.
Azt találta, hogy már az is pozitív hatással volt az apák gyermeknevelésben vállalt szerepére,
hogy egyszer ellátogattak a korházba vagy aláírták, vagy sem a gyermek keresztlevelét. Azok
a párok, ahol az apa ebben a korai időszakban valamilyen részt vállalt nagyobb eséllyel
költöztek össze és az apa inkább besegített a gyermek gondozásában. Az apa jelenléte a
szülésnél minden téren pozitív hatást mutatott a későbbi gyermeknevelésben vállalt szerepére
nézve.

Ha az apa nem érez elkötelezettséget a nő iránt, ha a kapcsolat éretlen és nem működőképes

nagyobb a valószínűsége hogy a korházba sem látogat el és később sem fog a családdal törődni,
azonban ez nem szabály, hiszen számos apa annak ellenére, hogy az anyával való kapcsolata
nem jó törődik gyermekével.

A másik érv amiért az apa jó, ha jelen van a szülésnél az, hogy ez elősegíti a korai kötődés
kialakulását apa és gyermeke között. Minél szorosabb a kötődés apa és gyermeke között,
annál nagyobb részt fog vállalni az apa a gyermek nevelésében. Azok az apák, akik
végignézhették a szülést később jobban odafigyeltnek a csecsemő egészségmutatóira.

Egy másik kutatás sorozat azonban azt mutatta ki, hogy annak, hogy az apa jelen van vagy nincs
a szülőszobában, semmilyen hatása nincs a korai csecsemőgondozásra az apa szempontjából
(nem pelenkázzák szívesebben a gyereket, és nem kelnek gyakrabban éjszaka, ha sír, mint azok
az apák, akik nem voltak jelen a szülésnél), hanem ami számottevő, az tulajdonképpen a szülők
kapcsolatának minősége.

Chapman: a férfiak 2 féle képpen reagálnak az eseményekre a szülőszobában:

 Passzív megfigyelő

100
  Tevékenyen résztvevő – ilyenkor a gyermek megszületése sokkal pozitívabb
élményként marad meg az apában.
Gyakran a nők is jobban szeretnék, ha inkább egy barátnő vagy nőrokon lenne bent velük a
szülőszobában, aki már túlesett ezen, és hasznosabbnak bizonyulhat.

Bradley és mtsai. a férfiak félelmeit vizsgálták a „szülőszobával kapcsolatban, ezek a

következőek:

 Irtóznak a vértől, Felzaklatja őket a fájdalom, Félnek attól, hogy valaki meghal.
 A párjuk fájdalma tehetetlenség érzését kelti.
 A szülés illúziója lerombolódik, miszerint, a szülés a legcsodálatosabb és legmeghittebb
esemény, Undorodnak a látottaktól.
A felkészítésnek jelentős szerepe lehet abban, hogy az apák pozitívan vagy negatívan élik meg
a szülést. Egyes kutatások szerint tulajdonképpen csak azoknak az apáknak a jelenléte bizonyult
jótékonynak, akiknek előzetesen felkészítésben volt részük.

19. Az anyai szeparáció hatása a gyermek érzelmi és társas fejlődésére

A szülő gyerek szeparáció hatásai

A fejlődéskutatók nagy fontosságot tulajdonítanak, az érzékeny nevelői attitűdnek, régóta

érdekli őket az kérdés, hogy a rövid, vagy hosszútávú elválás hogyan befolyásolja a gyerek
fejlődését.

Winnicott szerint a kisgyermeknek fejlődése szempontjából nem egy tökéletes anyára van
szüksége, hanem egy elfogadható, jó anyára, aki megfelelően válaszol szükségleteire.

Szerinte a csecsemő nem tudja elképzélni önmagát az anya hiányában, és ezért az anya
pszichológiai jelenlétét szimbolikus valóságában jeleníti meg. Az anya hiányának pótlására a
gyermek tranziciós tárgyakat (plüssmaci, takaró) vagy tapasztalatokat használ, amelyek nem
tartoznak hozzá, de nem is idegen tárgyak, mivel az anyával való kapcsolatot
helyettesítik. Ezeknek a tárgyaknak köszönhetően a gyermek megtanul egyedül lenni, hiszen
pszichológiai értelemben az anyja vele van.

101
Ideiglenes elválás a szülőktől

Sok kutató meg van győződve, hogy a jó minőségű bölcsödének nincsenek tartós negatív
hatásai a gyerek későbbi fejlődésére. Mások szerint, az egyéves kor alatti csecsemők rendszeres
bölcsődébe adásának tartós negatív hatásai vannak, a bölcsőde minőségétől függetlenül.

A szeparáció egy másik formájáról akkor beszélhetünk, amikor a kisgyereknek a korházba kell
mennie. 5 éves kor előtt egy egyhetes, vagy rövidebb korházi tartózkodás nem okoz olyan
érzelmi, vagy viselkedési zavarokat, amelyeket 10 éves korban is ki lehetet volna mutatni. Az
ismételt korházi tartózkodás azonban kapcsolatba hozható a késő gyerekkori viselkedési
problémákkal és kötelességmulasztással.

A családtól való elválás ennél is traumatikusabb formája a háborúkhoz kötődik. A 40-es évek
elején a londoni légitámadásokkor sok gyereket küldtek biztonságos vidéki területekre, míg
szüleik otthon maradtak. Anna Freud néhány hónapos és 4 éves kor közötti gyerekek reakcióit
vizsgálta. Sok gyereket nagyon megzavart a szüleitől való elválás. Amikor az otthonba vitték
őket, sokan megállás nélkül sírtak, arccal a falnak fordultak, ha valaki a közelükbe ment és nem
válaszoltak, ha kérdéseket tettek fel nekik. Amikor ezeket e gyerekeket 20 év múlva
megvizsgálták, nem találtak köztük súlyos mentális betegségben szenvedőket.

Huzamos elválás a szülőktől - Árvaházi gyerekek

A szeparáció szélsőséges változatát azok a gyerekek élik át, akik első éveiket árvaházakban
töltik. A legveszélyeztetettebbek, akikkel a szeparáción túl egy, vagy több gondozót
foglalkozik, akik maguk sem rendelkeznek nevelési tapasztalattal. Spitz kimutatta, hogy az
anya nélkül felnőtt gyerekek fejlődésükben elakadnak, súlyosan visszaesnek. A jelenséget
hospitalizmusnak nevezte.

Spitz leírásában a személyes jellegű anya – gyerek kapcsolaton kívül, a gyereknél nem
alakulnak ki az említett reakciók, ami miatt súlyos, depressziós, patológikus vagy pszichopátiás
személyiségstruktúrák alakulhatnak ki.

Spitz megfigyelései szerint az intézményben nevelkedett csecsemőket és gyerekeket pszichikus

fejletlenség és apátia jellemzi. Ezt a tünetegyüttest anaklitikus depressziónak nevezte el.
Ezeknek a gyermekeknek korukhoz képest járniuk kellett volna, de ők csak mozdulatlanul, „
kábult” állapotban ültek. Mindezek mellett ezek a gyerekek gyakran mutatnak autostimulatív,
autoagresszív viselkedésformákat. Ezek a tünetek ugyanúgy megtalalhatóak a kórházban
nevelkedő gyermekek esetében is. Rutter kiegészítette Spitz nézeteit azzal, hogy az anyai

102
depriváció által érintett gyermekek pszichikus sajátosságai az érzelemmentes pszichopátia
irányában alakulhatnak.

J. Bowlby szerint a három évnél fiatalabb gyermekek anyjától való tartós szeparáció negatív
következményei jóvátehetetlenek és az elsődleges következménye a fejlődésben beálló stagnálás
és lemaradás és minél hosszabb ez a szeparációs periódus a kisgyermek és anyja között, annál
valószínűbb, hogy azt a gyermek pszichikus fejlődése megsínyli.

Az intézményben nevelkedő gyermekek elhanyagolásának oka, hogy kapcsolatuk a

felnőttekkel csak a fizikai gondoskodásra korlátozódik, ami a személytelen
gyermekgondozáshoz vezet és ez maga után vonja a hospitalizmus tüneteinek a
megjelenését. A hospitalizált gyermek több szakaszon keresztül apatikussá válik és elveszti
érdeklődését a környezete iránt.

Az első szakaszban a gyermek sokat sír, nyugtalan és keresi a kapcsolatot környezetével. Ha a

környezet nem elégíti ki érzelmi igényeit, egy idő után felhagy azzal, hogy kapcsolatot
létesítsen és magába zárkózik.

A második szakaszban azonban a vigasz hiánya a gyermek kétségbeeséséhez vezet, a

viselkedése szervezetlenné válik, gyakoriak a sírási rohamok, étvágytalanság, alvászavarok,
megbetegedések, játékkal való felhagyás, a társas kapcsolatok iránti érdeklődés elvesztése.

A harmadik szakaszban a gyermek lemond a kapcsolatteremetés lehetőségeiről.

Azok a gyermekek, akiknek alkalmazkodó képességük jó, valamint megfelelő támogatást

kaptak a gondozói személyektől, a második szakasz után fejlődésük helyre áll, még akkor is,
ha alacsonyabb szintről indulnak, mint amivel az intézménybe való beutalásukkor rendelkeztek.
Beszédük, játékuk újra fejlődni kezd, a kapcsolatteremtésüket nézve jellemző, hogy néhany
gyerek könnyen teremt kapcsolatot, de később – különösen serdülő – és felnőttkorban –
nagy nehézségei vannak a másikhoz való stabil kötődés kialakításában. Azok a gyermekek, akik
érzékenyebbek és nem tapasztaltak támogatást a gondozóiktól, regressziót mutathatnak
viselkedésükben, magukba zárkóznak, apatikussá, éerdektelenné válnak a környező világgal
szemben.

Egy klasszikus hosszútávú vizsgálat: egy libanoni árvaházban. A gyerekekre alig fordítottak
figyelmet. Tíz gyerekre egy gondozó jutott. A gondozók maguk is ebben az árvaházban
nevelkedtek 6 éves korukig. A szegényes ingerlés és emberi érintkezés káros hatásai
nyilvánvalóak voltak. Bár egy csecsemőteszt szerint a gyerekek 2 hónapos korukban

103
normálisnak bizonyultak, az első év végén értelmi fejlődésük üteme csak fele volt a
megszokottnak. A gyerekek későbbi fejlődése a további gondozásuktól függött. Azok, akiket
örökbe fogadtak figyelemre méltóan gyorsan felépültek. A 2 és 6 éves kora között örökbe
fogadott gyerekek értelmi fejlődése is csak kicsit maradt el a normálistól. Az intézményben
maradó gyerekek rosszabbul jártak. A lányok intézete gyakorlatilag semmilyen személyes
figyelmet sem nyújtott. 12-16 éves korukra, annyira fejletlenek voltak, hogy képtelenek voltak
a modern társadalomban megélni. A fiúk sokkal több intellektuális élményben részesültek 10-
14 éves kor között a teljesítményük alacsonyabb volt az átlagnál, de még azon a határon belül,
ami lehetővé teszi a társadalomba való beilleszkedést. Romániai vizsgálat. A 4 hónapos koruk
előtt örökbefogadottak ugyan olyanokká váltak, mint az eredetileg is Kanadában született
gyerekek. Akik 8 hónapot, vagy annál is többet töltöttek árvaházban, azokon nyomot hagytak
korai tapasztalataik, érzelmi kötődést mutattak az örökbefogadó szülőkkel, de idegen
helyzetben mégis a bizonytalan kötődés jeleit mutatták. Túlságosan barátságosak voltak az
idegenekkel, ami azt mutatta, hogy változatlanul figyelemre vágytak.

Elszigetelt gyerekek

Az elszigetelt gyerekekről szóló tanulmány szerint, a súlyos elszigeteltség, mélyrehatóan

befolyásolja a gyermek morális fejlődésmenetét. Az egyik ilyen esetet Jarnila Koluchová
tanulmányozta: egypetéjű ikerfiúknak másfél éves korukban meghalt az anyjuk, apjuk
újranősült, ám a mostoha anyjuk nem szerette őket, ezért meggyőzte apjukat, hogy zárják egy
kamrába a fiúkat. 6 éves korukban találtak rájuk, egy megfelelő nevelőotthonba vitték őket,
ahol megfelelő gondoskodás után 14 éves korukra tökéletesen normális intelligenciát mutattak.
A szélsőséges elszigeteltség tanulmányozásának egyik megválaszolatlan kérdése, hogy miképp
hat egymásra az elzárás előtti és utáni környezet. Fontos, hogy az ikrek legalább egymás
társaságát élvezték?

A traumatikus hatásokra a gyermek kétféle adaptációs viselkedésmintával reagálhat: túlzott

függetlenséggel vagy túlzott dependenciával, fokozott önkontrollal, vagy kontrollveszteséggel,
hosztilitással vagy agressziógátlással. Az aktív, de kontrolálatlan, határokat nem ismerő
viselkedés számos veszélyt jelenthet a gyermek és környezete számára, míg a passzív
viselkedés veszélye a tanult tehetetlenség, megtanulja, hogy viselkedésével nem képes az őt
érintő eseményeken változtatni.

104
Sebezhetőség és ellenálló képesség

Kockázati tényező kifejezéssel jelölik azokat az egyéni jellemzőket és környezeti

körülményeket, amelyek növelik a gyerek számára kedvezőtlen feltételek kialakulásának
valószínűségét. Ezek összefüggésben állnak a legsúlyosabb fejlődési problémákkal: családi
konfliktus, a szülők szociális devianciája, társadalmilag hátrányos helyzet rossz iskolai
környezet.

Védelmi tényezők: A család a gyerek fő támasza. Közösségi tényezők, mint rokonok,

szomszédok, szociális hálózatok által nyújtott támogatás. A gyerek temperamentuma. Érdekes
módon a nehezebben kezelhető gyerekek (rendszertelen a biológiai működésük, rosszul bírják
az új helyzeteket, rossz a hangulatuk, túl nagy az aktivitásuk nagyobb kockázati tényezőnek
vannak kitéve ám, pont ők ha hosszútávon rossz körülmények között élnek követelőzésük
éppen a túlélést jelentheti számukra).

Az állatkísérletek tanulságai

Kiderült, hogy az antiszociális serdülők és bűnöző felnőttek között feltűnően sok az olyan
ember, aki gyerekkorában anya nélkül, vagy anyai szeretet nélkül nevelkedett. Harlow féle
szőranya kísérletek bebizonyították, hogy az anya szerepe, hogy bevezesse kicsinyét a
mindennapi élet szokásrendjébe. Ennek elmaradását jól szemléltetik az anya nélkül nevelt
majmok fejlődésében észlelt rendellenességek. A gyerek anyjával való együttélése minden
későbbi kapcsolatának mintája és irányítója. Az anya nélkül nevelt majomkölykök
gyerekkorukban nem tudtak elég jól játszani, érett korukban nem tudtak nemi életet élni, s ha
mégis, amikor anyák lettek nem törődtek a gyerekükkel.

A rejtett érzelmi elhanyagolás

Ebben a szituációban az anyának az az élménye, hogy szereti gyermekét, de a gyerek érzéketlen

vele szemben. A gyerek viszont ezt úgy éli meg, hogy otthon nem szeretik. A lázadását
elkeseredettségét ez indokolja. Ez az emocionális félreértés válik társadalomellenes lázadássá,
vagy más kóros tünet formájában jelenik meg anyjával és környezetével szemben. A
hospitalizmus és a rejtett érzelmi elhanyagolás vizsgálatai rámutattak, hogy a harmonikus
fejlődésnek feltétele a kiegyensúlyozott anya-gyerek viszony. Nem feltétlenül a vér szerinti
kapcsolat a lényeges, ha nem az állandóság, ő táplálja, gondozza, játszik vele a legtöbbet, ő
közvetíti annak a világnak a viselkedési szokásait, amelybe a gyerek beleszületett. (ez lehet az
apa is!)

105
Az anyai depriváció (megvonás) hatásai

Az anyai deprivációnak különböző hatásai vannak. A legsebezhetőbbek az intellektuális

feldolgozó folyamatok, különösen a nyelv, és az absztrakció (elvonatkoztatás) különösen az
első évben, a személyiség aspektusai és e mellett a mély és tartós interperszonális kapcsolatok
kiépítésének képessége. Hatással van az impulzivitás kontrollra és a hosszútávú célok melletti
kitartásra. (vagyis ezek nem működnek). A visszafordíthatóságban fontos szerepet játszik a
gyerek kora, személyiségi tényezői, és a szülőktől hozott genetikai struktúra. A kutatók
különbséget találtak a gyerekek feldolgozási, értékelési érzékenységében is.

A szeparáció – individuáció folyamata

M. Mahler a gyermek és környezetének kapcsolata elemzéséből indul ki, amikor a leválás és

önállósulás folyamatát elemzi. Mahler arra kereste a választ, hogy az egyedfejlődés során
hogyan alakulnak ki a self – és a tárgyképzetek. A tárgy fogalma érzelmi energiával megszállt
személy, dolog, hely, emlék, esemény. Megkülönböztet külső tárgyat ( az érzelmi energiával
megszállt tényleges személy) és belső tárgyat ( az adott személyre, dologra vonatkozó emlék,
fantázia,stb.) A self fogalma belső képzet, a saját személyre vonatkozó tudatos és tudattalan
leki reprezentációkat jelenti.

Fő kérdése az, hogy a csecsemő, aki nem születik öntudattal, hogyan alakítja identitását. Az
élet első hónapjaiban a gyermek egységben él a környezetével, majd a szeparáció –
individuáció folyamatán keresztül a gyermek önmagát az anyjától elkülönültnek kezdi megélni
és egyre inkább a külvilág fele fordul, autonómiára törekszik. A háromév körüli dackorszakban
az én és a külvilág különválnak, a gyerek saját kezdeményezőképességgel és fantáziával
rendelkezik.

Mahler az említett szakaszokon kívül alszakaszokat is különböztet meg:

- az első szakaszban ( 2 hónapos korig) normális autizmus állapotában él, saját

szükségletei kielégítésére figyel és az any csak eszköz ezekre.

- 2 – 6 hónapos korban a csecsemő szimbiózisban, függőségben él gondozójával.

- 6 – 24 hónapos korban a differenciáció – szeparáció szakasza. Ennek a szakasznak

több alszakasza van:

- 6 – 10 hónapos korban a csecsemőnél kezdenek kialakulni a

differnciálódás jelei,

106
 - 8. hónapban a csecsemő tudatában már élénken él a különbség anyja
és más, ismerős vagy ismeretlen emberek között

- 10 – 16 hónapos korban a fokozott explorációs tevékenységet

Mahler gyakorló alfázisnak nevezte el, amelyben a csecsemő a külső tárgyak
megismerésére törekszik és narcizmusa eléri a tetőfokot.

- 16 – 24 hónapos korra jellemző a kiegyezés a távolódás és

újraközeledés között. A gyerek szeretne minél nagyobb autonómiát elérni, de fél
a magárahagyatottságtól.

- 2 éves kor után a tárgykonstancia szakasza következik, amelyben a gyermek

önállósulási tendenciája megnövekszik, saját egyénisége kialakul. E szakasz 2 – 3 évet tart, ami
alatt kialakítja érzelmi stabilitását, de az autonómiára való törekvés nem fejeződik be
kisgyermekkorban, végigkíséri az embert egész életén át.

20. A nyelvelsajátítás elméletei

A nyelvi fejlődés rejtélye

A nyelv, fajunk egyik legalapvetőbb megkülünböztető jegye, amelyet még mindig

nagyon kevéssé értünk. A nyelvészek és a szakértők nagyon sokat tudnak a felnőttek: a.
nyelvének szerkezetéről, b. a szavak történetéről és jelentéséről,c. a szervekről, amelyek a
beszédet az egyik személytől a másikig továbbítják. Viszont keveset tudnak arról, hogy: 1.
hogyan sajátítják el a gyerekek a nyelvet, 2. illetve hogyan képesek a gyerekek vagy akár a
felnőttek nyelvi kifejezéseket létrehozni és megérteni. Két kérdés külünösen bonyolult:
referencia problémája: hogyan fedezik fel a gyerekek, hogy mit jelentenek a szavak, és a
nyelvtan problémája: hogyan tanulják meg a szavakat, vagy részeit úgy elrendezni, hogy
azoknak mások számára jelentésük legyen.

A referencia problémája

A kérdés az, hogy hogyan tanuljuk meg kiválasztani, hogy mire utal egy szó a számos
dolog és a viszony közül, amelyre az adott környezetben vonatkozhat?
A szavak jelentésének problémája tovább bonyolódik azáltal, hogy egy egyedi tárgynak
vagy eseménynek több része, sajátossága van, amire több módon is lehet utalni. George Miller

107
(1991) ezt a problémát egy nyuszis példával szemlélteti(Ez egy nyúl; Ez egy kép; Ez egy állat
stb). Ha a felnőtt rámutat a nyuszis képre és az előbb említett módokon utal rá, akkor hogyan
kerülheti el a gyerek azt a következtetést, hogy azok a kijelentések azok mind ugyanazt jelentik,
csak szinonimák? Viszont a gyerekek a tárgyakra vagy cselekvésekre utalások ilyen bonyolult
módozatai ellenére mégis megtanulják, hogyan kapcsolják össze a különböző szavakhoz a
különböző jelenségeket.

A nyelvtan problémája

Habituációs technikát alkalmazó vizsgálatok bizonyítékkal szolgálnak arra

vonatkozóan, hogy 7 hónapos korukra a csecsemők nemcsak a szavak sorrendjére érzékenyek,
de képesek a szavak használatának elvont mintázatait is kivonatolni számukra bemutatott
egyszerű mondatokból. Ez a képesség működésbe lép, mikor a gyerek megalkotja első
többszavas megnyilvánulásait, és eszközként szolgál majd a nyelvtani szabályok
elsajátításához.
Hogy a gyerekeknek van némi fogalmuk a nyelvtanról, azok a hibák jezik, amelyeket a szavak
összefűzésekor követnek el. (A nyuszi sok répát ett.) Igazán hétköznapinak tűnnek, ezt viszont
utánzással nem tanulhatták meg, de akkor honnan jönnek ezek a mondatok?
Ugyancsak rejtélyes a rekurzív mondatszerkesztés gyerekkori megjelenése. A rekurzív
jelleg az emberi nyelv egyik sajátossága, ami gazdaságossá és rugalmassá teszi a nyelvi
kifejezéseket. Pl.: „ A fiú lement a parta.” „ A fiú halakat látott.” „ A fiú lebarnult.”=>
egyesíthető egy mondatban: „ A fiú lement a partra, halakat látott és lebarnult.” Nincs
bizonyíték, hogy ezt tudatosan tanítanák a gyereknek, de akkor honnan tanulja meg?
Ez a két probléma jól illusztrájla a nyelvelsajátítás központi rejtélyét. Hiszen minden
gyerek, még az értelmi fogyatékosok is, elsajátítják a szavak segítségével való kommunikációt,
ezért könnyen elsajátítható alapvető képességnek tűnik.

A nyelvelsajátítást magyarázó elméletek

A 20. sz. folyamán két, egymástól meglehetősen eltérő elmélet köré szerveződött a
nyelvelsajátítással kapcsoaltos kutatások nagy része: a tanuláselméleti- és a nativista
megközelítés. A tanuláselméleti megközelítés: a nyelvet a nevelésnek tulajdonítja, vezető
szerepet a nyelvelsajátításban a gyerekek környezetében, különösen a nyelvi környezetben és a
felnőttek által nyújtott tanításban találja. A nativista megközelítés: az elsajátítást az öröklésnek

108
tulajdonítja. Azt feltételezik, hogy a nyelvtanulás képességével születik a gyerek, és amikor
éretté válik teljesen természetesen fognak a nyelvi képességek felbukkani.
Az utóbbi évtizedben az interakcionalista megközelítés is jelentőssé vált: elfogadják a
nyelv veleszületettségét, de tagadják, hogy saját szabályok szerint fejlődne. Úgy vélik, hogy a
nyelv fejlődése szoros kapcsolatban áll a gyerek általános értemi fejlődésével és a
társadalommal elfgolalt helyükkel.

Tanuláselméleti magyarázat

E nézet szerint a nyelvelsajátítás az utánzástól meg a klasszikus és operáns

kondicionálás mechanizmusain keresztük megvalósuló tanulástól függ. A képviselők által
ajánlott nyelvelsajátítási folyamat mindig minden társadalomra alkalmazható, de a folyamat
részletei a nyelvi környezettől függően változhatnak.

Utánzás

Az egyszerű utánzás arra a képességnek az elsajátítására nem ad magyarázatot, amelynek

segítségével a gyerekek összetett nyelvtani szerkezetet képezhetnek, illetve hogy új gondolataik
kifejezésére olyan nyelvtani formákat is használnak, amelyeket előzőleg soha nem hallottak.
Ezek és ehhez hasonló negézségek vezették el az utánzás jelentőségét valló kutatókat az
utánzás működésének egy összetettebb elméletéhez. Speidel és Nelson (1989) szerint pl a „lók”
esetében az utánzás szelektíven irányul különböző ingerekre. Kezdetben a gyerek az egész
szóra figyel, és azt utánozza(lovak). Ahogy érzékenyebbé válik a nyelvtani morfémákra, a k
többesjel válik az utánzás célpontjává (ló-k). Végül megtanulja helyesen használni.
Bandura (1977,1986) a tanuláselméleti egyik vezető alakja, leírta az utánzás egyik
speciális formáját: absztrakt modellálás. Ez a fajta modellálás azért absztrakt, mert a gyerekek
az adott kijelentések utánzásakor is elvonatkoztathatják a kijelentések alapjául szolgáló
általános nyelvi alapelveket a hallott mondatból.

Nativista magyarázat

Ezt a nézőpontot Chomsky (1975, 1986) munkája uraja. Egyetért a klasszikus, és

operáns kondicionálás, illetve az utánzás révén nyelvelsajátítással, de ez nem jelenti azt, hogy
a tapasztalat nem járul hozzá a nyelvelsajátításhoz. Elismeri, hogy a verbális és a nem verbális

109
viselkedésinek nagy részét felnőttek és más gyerekek megfigyelésével és utánzásával sajátítják
el, de ezek a faktorok szerinte nem elégségesek a nyelvelsajátítás magyarázatához. Chomsky
úgy gondolja, hogy a nyelv megértésének és létrehozásának képessége veleszületett, és azok az
alapelvek, amelyek a nyelv fejlődését meghatározzák, különböznek a többi viselkedés
alapelvétől. Az ő nézetét visszhangozza Steven Pinker (1994) könyvében „A nyelvi ösztön.”
Chomsky a nyelv természetének és elsajátításának feltételeinek feltérképezésében
meghatározza azokat a nyelvtani szabályokat, amelyek a kijelentések változatossága ellenére
közösek sok mondat vonatkozásában. A ténylegesen létrehozott mondatokat a nyelv felszíni
struktúrájának nevezi: ezen a szinten különféle nyelvek grammatikája változatosságot mutat,
ennek ellenére létezik egy alapvető szabálykészlet, amelyik minden nyelvben közös. A
szabályok szűkebb készletét, amelyből különböző nyelvek felszíni struktúrája ered, a nyelvi
rendszer mélystruktúrájának hívja.
Feltételezése szerint a nyelvhasználat képessége a nyelvelsajátítási készüléknek (LAD-
Language Acquistion Device) nevezett mechanizmus révén emelkedik ki. A LAD úgy
műkodik, mint egy genetikai kód, ami arra lett beprogramozva, hogy a nyelv hallatán felimserje
a mélyszerkezethez tartozó egyetemes szabályokat. Születéskor ez a készülék embrionális
állapotban van, és ahogy érik a gyerek úgy lesz ez a készülék is egyre fejletebb, amely lehetővé
teszi, hogy egyre összetettebb nyelvi formákat sajátítson el.
Interakcionalista magyarázat

Miller a 70-es években úgy vélte nem kielégítő egyik megközelítés sem, ezért az
interakcionalista megközelítés a lehetetlen ( tanuláselmélet) és a misztikus ( nativista)
nyelvfejlődés magyarázatok közötti híd megteremtésére irányuló próbálkozás. Ezen
nézőponton belül eltérések vannak, hogy a tudósok az interakciót hogyan képzelik el.
Egyetértenek azzal, hogy az emberi idegrendszer veleszületett jellemzőinek fontos
szerepük van a nyelvelsajátításban, viszont tagadják, hogy a nyelv kulcs lenne önmagához. A
nyelv fejlődését inkább az általános megismerési képességek fejlődéséhez, így az emlékezet,
kategorizáció és a figyelem fejlődéséhez kapcsolják, emellett a környezet társas szervezéséhez
kötik.
A következőket szokták hangsúlyozni:
- A megismerés hangsúlyozása
- A társas interakció hangsúlyozása

A nyelvelsajátítás alapvető alkotóelemei

110
 A fejlődéspszichológusok megegyeznek abban, hogy a nyelvhasználat velünk született
képesség, és abban is, hogy a nyelvhasználó közösség aktuális részvétele elengedhetetlen a
fejlődéshez.

Kizárólag az emberi fajra jellemző-e a nyelv?

Nyilvánvalónak tűnt, hogy a válasz igen, hiszen sok más faj is képes hangok és
gesztusok gazdag variációt tudnak mutatni, de egyiknél sem alakul ki olyan rugalmas
kommunikatív rendszer, mint az emberi nyelv.
Néhány kutatás a csimpánzokkal megkérdőjelezi, hogy csak az emberi lény
képes a nyelv elsajátítására. A csimpánzokat úgy nevelték, mintha saját gyerek lenne. Ezekkel
az otthon nevelt csimpánzokkal végzett korai kutatások azt mutatták, hogy képesek szavak és
kifejezések megértésére, viszont sohasem tanulják meg önmaguk használni a nyelvet. Későbbi
kutatásokban, ahol jelnyelvet használtak, bebizonyították, hogy olyan szavakat tanulnak meg a
csimpánzok, amelyeket kérésre és tárgyak jelölésére használnak.

Biológiai hátterű fogyatékosságban szenvedő gyerekek

A gyerekek nyelvi képessége még akkor is kibontakozik valamilyen szinten, ha értelmi
fogyatékosok. Ezekkel a gyerekekkel végzett kutatások eredményei arra utalnak, hogy a
normális nyelvi fejlődéshez normális kognitív képességekre van szükség.
Ennek a következtetésnek ellentmondanak a Williams-szindrómában szenvedő gyerekek, akik
majdnem normális nyelvtani szerkezetű mondatokat alkotni, tisztán és érthetően kiejteni,
értelmes történeteket tudnak elmondani, és az emberi érzések figyelmere méltó finomságú
ábrázolására képesek.
Ezek az adatok viszont arra utalnak, hogy a nyelv legalább néhány vonatkozása az
általános kognitív képességektől függeltenül fejlődik.

A nyelvi fejlődés környezete

A nyelv teljes elsajátításának van egy abszolút biológiai feltétele: emberi lény kell
legyen. Az olyan esetek tanulságai, mint Genie-é arra enged következtetni, hogy a megfelelő
környezeti feltételek szükségesekm a nyelv elsajátítójának természetes emberi környezetben
kell felnőnie.
Az a puszta tény, hogy a gyerekek olyan könryezetben nőnek fel, amelyben a többiek
tevékenységei az emberi nyelv és kultúra alapján szerveződnek, elégséges ahhoz, hogy a nyelvi
szerkezetek alapját elsajátítsák. Azonban egyedül a környezet részeként megjelenő nyelv
látványán(illetve hangján) alapuló további információk teszik lehetővé számukra a nyelv
finomabb sajátságainak felfedezését.
111
Hogyan járul hozzá az interakció a nyelvelsajátításhoz?
Bartlett és Carely a szókincs fejlődését követték nyomon. Arra jöttek rá, hogy amikor a
gyerek egy olyan ismeretlen szót hall, amely korlátozza a szó értelmezési lehetőségeit, akkor
gyorsan kitalál egy elképzelést a szó jelentéséről. Ezt nevezik gyors megfeleltetésnek, már 15
hónapos gyerekek is képesek rá.

A gyermek hozzájárulása: fejlődéspszichológusok szerint néháy alapvető megismerési elv teszi

lehetővé a gyors megfeleltetést:
1. az egész tárgy elve: egy tárggyal kapcsolatosan hallanak új szót azt feltételezik, hogy az egész
tárgyra vonatkozik
2. osztályozás elve: feltélezik, hogy a tárgyak cimkéi hasonló tárgyak osztálytára is
kiterjeszthető
3. a kölcsönös kizárás elve: feltételezik, hogy egy tárgyhoz csak egy név tartozhat, ennek
következtében, ha már ismernek egy elnevezést, és egy új szót hallanak( kutya), amikor kutyát
is látnak más állatok között, akkor tudják, hogy ez a szó nem a kutyára vonatkozik.

Milyen szerepe van a tanításnak?

Anyai beszéd: sajátos magas hangon beszélnek, hangsúlyozzák a mellékmondatok
közötti határokat, és egyszerűsítik a szókincsüket, amelyek segítségével a gyerek képes
felbontani a beszéd folyamatát, és azonosítja a szavakat.
Felnőtt beszéd kiterjesztése: felnőttek kibővítik a gyerek kijelentéseit.
Nyelv és gondolkodás

Környezeti tanulás megközelítés – a gyerek ahhoz kapcsolja a hallottakat, ami szerinte éppen
történik

A piaget-i interakcionalista megközelítés - Szerinte a nyelv az egyén fogalmi gondolkodásának

verbális tükröződése. Piaget szerint a nyelv elsajátítása gyorsabb gondolkodást tesz lehetővé,
hiszen a gondolatok sorozata általában gyorsabban kivitelezhető, mint a cselekvések sora. De
mivel a nyelv tükrözi a gondolatot, a nyelv fejlődése nem lehet a kognitív fejlődés oka, épp
fordítva a megismerés határozza meg a nyelvet.
Nativista megközelítés – Chomsky szerint a nyelvhasználás egy független mentális modulnak
köszönhető.
Kulturális megközelítés – Vygotsky - a gyerekek fejlődése mindig a felnőttek által szervezett
és felügyelt környezetben megy végbe, így szociális jellegűeg a nyelvi tapasztalataik.

112
21. Az óvódás korú gyerek gondolkodásának tartalmi jellegzetességei Jean Piaget
elméletében

Pszichogenetikai elmélet, mert arra a kérdésre ad magyarázatot, hogy hogyan jelenik

meg az emberi intelligencia (az intelligencia genézise). Az intelligencia fejlődését illetően két
típusú értelmi folyamatról beszél: a művelet előtti gondolkodás és a műveleti gondolkodás.
A szakaszos fejlődés: az organizmus fejlődése egy olyan folyamat, amely megfelel bizonyos
szerveződési elveknek. Lényegében a kognitív struktúrájának változása és a környezettel
szembeni „kezelési mód” alapján olyan szakaszokat különít el, amely Piaget szerint változatlan
(invariáns) sorrendű, tehát minden organizmusnál ugyanúgy megjelenik és ugyanabban a
sorrendben történik az azokon való átmenet.

1. A művelet előtti szakasz a gondolkodás fejlődésében

A művelet előtti gondolkodás Piaget szerint egy kiegyensúlyozatlansági állapot, mivel a

korábban kialakult cselekvési sémák zavarják az új helyzethez való alkalmazkodást. Ez egyik
magyarázata annak is, hogy a gyermek a megváltozott alakú, de megmaradt mennyiségű
tárgyban nem ismeri fel annak állandóságát. Ehhez járul hozzá a centráció és a gyermek
egyirányú gondolkodása, az irreverzibilitás (aminek következtében a gyermek nem tudja az egy
irányban tanult folyamatokat visszafordítani). Az ezt követő periódusban a gondolkodás
műveletei gyorsan pergő filmkockákhoz hasonlítanak. A gyermek egy műveletben emlékszik a
múltra, elképzeli a jelent és előre lát a jövőbe. Míg a cselekvésben megnyilvánuló gondolkodás
individuális, mivel egyéni cél elérésére törekszik, addig a képi gondolkodás, amely a
szimbolizáló képesség kialakulásának eredménye, egyre inkább szocializálódik, kialakulnak az
adott kultúrára jellemző, általánosan elfogadott szimbólumok rendszerei.

A konkrét műveletek szakaszában: az utánzás is belső képek alapján történik, azaz

emlékezetből, rövidült formában. Ez a gondolkodás sematizálódását eredményezi. A művelet
előtti gondolkodás korlátai Piaget szerint elsősorban a műveletek összehangolódás
nélküliségében, avagy rendezetlenségében nyilvánulnak meg. Ez a jelenség a gondolkodás
olyan sajátosságainak az eredménye, mint: az egocentrizmus; a decentrálás képtelensége; adott
állapot átalakítási képességének hiánya.

Az egocentrikus gondolkodás: Korai munkáiban Piaget az egocentrizmust a gyermek

általános tulajdonságának tekintette. A gyermek a világot csak a saját nézőpontjából szemléli

113
és nem tudatosítja azt, hogy ugyanez a világ egy másik személy szemszögéből másként festhet,
vagy hogy ugyanazok a szavak egy olyan másik ember felfogásában és értelmezésében, aki az
övétől eltérő előzetes tudással és tapasztalattal rendelkezik, mást jelenthetnek. Piaget úgy
jellemezte az egocentrikus gondolkodást, mint átmenetet az autisztikus gondolkodástól az
irányított, egyirányú, racionális gondolkodás felé. Az autisztikus gondolkodás egy elképzelt,
„fiktív” realitás, a vágyak kielégülését célozza, nem szociális, hanem individuális jellegű. Nem
beszédben, hanem képekben fejeződik ki. ( megemlíthető a három hegy kísérlet- hegyek -baba-
mit lát a baba, mindig azt amit ő maga). Az egocentrizmus Piaget szerint akár 9 éves korig is
jellemezheti a gyermeket, egészen addig amíg megtanulja a dolgokat decentrálni önmagától
elvonatkoztatni.

A rész és az egész viszonyának felfogása a szinkretizmus. Piaget szerint a művelet előtti

szakaszban még hiányzik a rész és az egész viszonyának megértése. Az óvodáskor vége felé, a
felnőttek részéről jövő segítséggel, ennek a viszonynak a megértése már kialakítható. A képi
gondolkodás szintjén a két alapvető gondolkodási művelet, az analízis és a szintézis gyakran
egymástól függetlenül megy végbe. A gyermek gondolkodására jellemző az a jelenség, amit
korábban az észlelésre vonatkozóan lehetett azonosítani: a gyermek hol az egésztől nem látja a
részleteket, hol pedig a résztől nem látja az egészet. Ha például a gyermek emberi arcot rajzol,
gyakran nem kapcsolja egybe annak összefüggő részeit, vagy ha olyan feladatot kap, hogy egy
üres négyzetet töltsön be megadott síkidomokból, akkor a síkidomokat hajlamos egymás mellé
rajzolni, minden összefüggés nélkül-ez a szinkretizmus jelensége. A véletlenszerű tagoltság és
tagolatlanság a képi ábrázolásban 6-7 éves korig jellemző, de bonyolultabb szóbeli feladatoknál
még 10-11 éves korban is előfordulhat.

A mágikus gondolkodás óvodáskorú gyermekeknél A méreteiben és arányaiban az emberre

mintázódott világ középpontjában az ember – gyakran maga a gyermek – áll, a természet az
emberhez alkalmazkodik és az ember képes azt saját szándékainak megfelelően befolyásolni.
Az óvodáskorú gyermek oksági összefüggéseket feltételez egymástól független dolgok között
és úgy véli, hogy e kapcsolatok felhasználásával irányíthatja a világot, vágyai, szándékai,
gondolatai valóra válhatnak.

Artificializmus :A 3-5 éves gyereknél gyakori az az elképzelés, amely szerint a természeti

jelenségek az emberi alkotás eredményei, ezeket az ember, céljainak megfelelően,
mesterségesen előállítja. Nagyobbaknál észrevehető a vegyes artificializmus, csökken az
emberi munka természetalkotó jelentőségébe vetett hit. A gyerek úgy gondolkodhat, hogy az
ember már nem egyedül teremt, hanem a természeti erőkkel közösen.
114
Animizmus: Az óvodások világképére tipikusan jellemző, hogy a tárgyakat, jelenségeket
öntudattal, érzésekkel és szándékokkal rendelkező lényekként képzelik el. A gyermek a saját
érző, gondolkodó lényét vetíti a külvilágra, ez adja világképének a szubjektivitását.

Finalizmus: A különféle jelenségekre adott magyarázatok során a gyermeki érvelésben a cél

és az ok helyet cserél, a gyermek az okot a célban, illetve valami olyan rendeltetésben keresi,
amely az emberrel összefügg. Magyarázatai ember- illetve gyermekközpontúak, szubjektívek.

A gyermek tapasztalatai és az őt eligazító támpontok sem elégségesek olykor ahhoz, hogy

különbséget tudjon tenni a valóság objektív és szubjektív szintje között. A valóság objektív
szintejéhez tartozik amit látunk, hallunk , tapintunk-tárgyiasítunk. A valóság szubjektív
szintjéhez tartoznak az érzelmek , gondolatok, ahogy egy eseményt átélek, indulatok amik
hozzá fűződnek. Kritériuma, hogy csakis az észlelője az aki átéli. Ilyen szubjetív jelenség az
álom is. Ha azt álmodta, hogy labdázik a játszótéren valószínűleg azt hiszi ,. hogy tényleg ott
volt és labdázott. A gyermek kb. 6 éves koráig gondolatait is anyagi valóságként képzeli el. Pl.
ha kinyitnánk vki fejét akkor azt látnánk benne amit elképzelt pl. játék mackót. Az észleletnek
és az érzelmeknek a látottaknak és az álmodottaknak ezt az egybefolyását nevezte Piaget
gyermeki realizmusnak.

2. A konkrét műveleti szakasz

A konkrét műveletek szakaszára Piaget szerint jellemző, hogy a gyermek gondolkodása

kevésbé egocentrikus, egyre jobban képes decentrálásra, vagyis ugyanazon szituáción belül
több dimenzióra figyelni és ezeket egymás között viszonyba állítani. Figyel a dinamikus
aspektusra, valamint a változásokra és meg tudja érteni a logikai reverzibilitás tényét. Képes
ugyan logikus cselekvésekre, de ez a képesség csak olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben
jelen van a konkrét szemléltető anyag. Észleli, hogy egy tárgy tulajdonságai nem változnak meg
szükségszerűen attól, hogy a tárgy alakja módosul. A megmaradás problémája Piaget
elméletében fontos helyet foglal el. Szerinte ez a képesség minden magasrendű intellektuális
tevékenység – főleg a számokhoz kapcsolódó, matematikai gondolkodás – szükséges
előfeltétele.

7-8 éves korban a benyomások feldolgozásának, a valóság megértésének , a feladatmegoldó

gondolkodásnak egy új módja alakul ki. Ez a konkrét műveletekben folyó gondolkodás még a
tényleges cselekvéshez, a tárgyakhoz van kötve- a műveletet a gyerek úgy végzi el mintha a
tárgyakat rendezné, csoportosítaná. Ebben az értelemben konkrét. A művelet jóllehet megfelel
a valóságos cselekvésnek- belsővé vált- interiorizálódott- a képzetek szintjén.

115
Az interiorizálással, inreverrzibilitással és az invariancializálással a gondolkodás főként két
művelettípust tesz lehetővé: a soralkotást és az osztályozást. Ezek abban kükönböznek az
eddigiektől, hogy következetes logikai elveknek vannak alávetve. A soralkotás esetében ez a
tranzitivitás(átvihetőség) az osztályozás műveletében pedig a tartalmi reláció (tudja a tárgyakat
csoportosítani pl,színük, nagyságuk szerint egy közös tul. alapján). Ennek a gondolkodásnak a
hatékonyságát azonban korlátozza, hogy a gyermek konkrét tárgyakhoz és cselekvésekhez van
kötve, eltud végezni ezeken konkrét logikai feldatokat, de magasabb elvontabb szinteken pl,
pusztán szavakkal már nem.

A fogalmak kialakulása és fejlődése

A fogalmak fejlődésének kutatását leggyakrabban a szóbeli meghatározás módszerének

különböző változataival vizsgálták. Egy másik módszer esetén a gyermek elé különböző
tárgyakat helyeznek és azt a feladatot adják neki, hogy válasszanak ki olyan vonásokat, amelyek
a tárgyakban közösek, majd általánosítsák benyomásaik közös ismérveit. Vygotsky mindkét
módszert elégtelennek tartotta. Vygotsky és munkatársai megállapították a fogalmak
kialakulásának különböző fokozatait, az előfogalmaktól a valódi fogalmak kialakulásáig. Ezek
a fokozatok a következők:

1. A szabálytalan halmaz képzése: Ez a fogalomképzés legalacsonyabb szintje. Ezek a

rendezetlen, szabálytalan tömegek csak valamilyen külső jegy alapján tartoznak össze a
gyermekek számára, különben csak szinkretikus tárgyhalmazoknak tekinthetők.

2. Az összetett (komplex) fogalmak képzése : Ezen a szinten a gyermek az egynemű tárgyakat

már egységes csoportokba kezdi egyesíteni és a dolgok közötti objektív kapcsolatok szerint
foglalja össze azokat. Noha a kép már összefüggő és objektív, a komplex gondolkodásban még
a konkrét és tényleges kapcsolatok dominálnak, így ez még mindig nem igazi fogalmi
gondolkodás, amely Vygotsky szerint csak a serdülőkortól kezdve válik jellemzővé.

Vygotszky szerint az álfogalom a komplex gondolkodás legelterjedtebb formája óvodáskorban.

Mivel a gyermek nem tudja egyből elsajátítani a felnőttek gondolkodásmódját,
tevékenységének terméke hasonlít a felnőttekéhez, de ehhez az eredményhez egészen más
intellektuális úton jut el. Verbális síkon ugyanolyan szavakat alkalmaz, mint a felnőttek, de
ezek jelentése gyakran lényegesen különbözik. A gyermek ugyanis nem maga választja ki a
jelentést a szavak számára, hanem azt a felnőttektől átveszi; nem maga alkotja a beszédét,
hanem a felnőttektől tanulja meg azt.

116
3. Az analízis és az absztrakció kialakulása: Ennek első fázisa még közel áll az álfogalmak
szakaszához. A különböző konkrét fogalmak egyesítése az elemek hasonlósága alapján
történik. A maximális hasonlóság alapján történő általánosítást Vygotsky a fogalmi
gondolkodás fejlődésének tekinti, mivel az érzékelt ismérvekből már kiemeli a
lényegesebbeket. Ugyanakkor szegényesebb is, mert – szemben az álfogalom mögött levő
gazdag kapcsolatokkal – itt nagyon szegényes kapcsolatokra épülő konstrukcióval van dolgunk,
mivel a gyermek csak a közös vonások vagy a maximális hasonlóság homályos benyomásaira
szorítkozik. A második szakasz a potenciális fogalmak stádiuma. Ekkor a gyermek már közös
ismérvek alapján egyesíti valamely tárgycsoport tagjait. Ennek a fázisnak kiemelkedő vonása a
megszokottra való beállítódás. Ez nagyon korán megjelenik a gyermeknél. Ezen a fejlettségi
szinten a gyermek a fogalmakat elsősorban funkcionálisan határozza meg. A potenciális
fogalom abban különbözik a komplex gondolkodástól, hogy míg az utóbbiban az ismérvek
nagyon változékonyak, addig a potenciális fogalomban az ismérv, amelynek alapján a tárgy
valamilyen csoporthoz kapcsolódik, kiemelt, előnyben részesített, a többi ismérv konkrét
csoportjából absztrahálódott. Vygotsky hangsúlyozza, hogy az absztrahálás (elvonatkoztatás)
kialakulása és a komplex gondolkodásban szerzett konkrétumok együttes fejlődése alapján lesz
csak képes a gyermek a valódi fogalmi gondolkodás szintjére eljutni.

22.tétel. Környezet és család befolyása a gyermekek fejlődésének megértésében

Bevezető

A kisgyermekkori környezet hozzájárul a gyermek kognitív, testi és társas fejlődéséhez.

A család az a környezet, amely a legközvetlenebb módon hat a gyerek fejlődésére. A szülők
kétféleképpen hatnak gyerekükre. Az egyik mód, a gyerek személyiségfejlődését célozza, a
szülők által nyújtott visszajelzések által illetve az általuk biztosított viselkedési és egyébb
minták által, valamint ahogy azt, Beatrice Whiting is megfigyelte, a szülők azáltal is hatnak a
gyermek fejlődésére, hogy szelektálnak azok a környezeti hatások közül, amelyek a gyereket
érik. Pl.: milyen helyekre mennek el együtt, milyen tévéműsorokat néznek meg esténként stb.

A környezet szerepe a fejlődésben

Sheels és Dye, árvaházi kutatással igazolta az ingerdús környezet jótékony hatását a

gyermek kognitív és szociális fejlődésére. Néhány gyereket nagyobb lányok gondozásába

117
helyeztek, akik sokat foglalkoztak velük, ezáltal a felmérés végére ezek a gyerekek IQ-ja 27
pontot nőtt, míg, akiket nem helyeztek ilyen környezetbe, azoknak csökkent. 21 évvel később
ismét megvzsgálták a gyerekeket, és kiderült, hogy a hajdanán ingerdús környezetben neveltek
sokkal önállóbbak lettek, míg másik társaik nagyrésze intézményes gondoskodást igényelt.

Bloom felismerte azt, hogy a gyermek fejlődésének stabilitsa összhangban van a

környezet stabilitásával, kontinuitásával. Ennek a felismerésnek a hatására a kutatók a
környezeti hatásokat kezdték vizsgálni és rájöttek, hogy a gyerekek értelmi fejlődése már 2-3
éves korban pozitívan korrelál a szülők szocioökonómiai státuszával, viszont ez önmagában
nem elég a gyermek, otthoni fejlődésének feltételeként. Lautrey, a 80-as években a családi
környezet strukturáltságának mértékét és jellegét találta meghatározónak. Parke szerint a
környezeti változók, két módon fejtik ki hatásukat a gyermek fejlődésére: direkt és indirekt
módon. Parke osztja a nézetet, miszerint az otthon, mint ingerforrás a korai életkorban jelentős
hatású a későbbi szociális és kognitív fejlődésre. Szülők közvetítik a fizikai világot, a
környezeti ingerek mediátorai, így fontos a szociális stimuláció mennyisége, típusa és ideje.

Belsky (1983) szerint a szülők gyermekükre irányuló stimuláló és támogató hajlama

kapcsolódik az adott időszak kulturális stílusával, azonban változó a különböző etnikai
csoportoknál, hogy ez mennyire van hatással az intelligenciatesztek eredményeire.

Család, mint a fejlődés közege

Robert Le Vine (1988) megfigyelései alapján 3 célt fogalmazott meg, mely minden
szülőre jellemző globálisan: 1. túlélési cél- életben maradást biztosítják, 2. gazdasági cél-
készségek elsajátítása, gazdaságilag eredményes felnőttek érdekében, 3. kulturális cél- csoport
alapvető kulturális értékeinek elsajátítását foglalja magába. A célok hierarchiába rendeződnek,
elsődleges a szülők számára a gyerek testi jólléte.

118
 Beatrice és John Whiting, klasszikus antropológiai tanulmányukban két népcsoportot
hasonlítottak össze, a kenyai guszikat az északkeleti amerikaikkal, hogy a különböző
életkörülmények milyen eltérésekhez vezetnek a család életében, főként a gyerekek
viselkedésére koncentrálva. A gyerekek viselkedését tanulmányozva megfigyelték, hogy a
guszi gyerekek többször mutattak "gondoskodó-felelősségteljes" viselkedést és "hatalmaskodó-
agresszív" viselkedést. Ezzel szemben az Orchard Town-i gyerekek esetében "függő-uralkodó"
viselkedésminta és "társaságkedvelő-bizalmas" viselkedésmintát figyeltek meg.

Szülői viselkedés kapcsán Maccoby és Martin (1983) sémát javasolt, amely két
dimenzió mentén jellemzi a nevelési stílusokat. Első dimenzió meghatározza, hogy milyen
mértékben próbálja korlátozni a szülő a gyereket, szigóruan vagy hagy autonómiát, második
dimenzió a szülők gyerek iránti érzelmi viszonyát, amely lehet meleg és szeretetteljes vagy
hideg és közömbös. A szülői-nevelői stílus következményeit vizsgálta Baumrind, kiképzett
megfigyelőket küldött óvodákba a gyerekek viselkedésének feljegyzése céljából. Három
mintázatot állapítottak meg a szülői viselkedés terén, melyek a tekintélyelvű nevelési stílus,
irányító nevelési stílus, és engedékeny nevelési stílus.

Egyszülős családok

Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a hajadon tizenéves anyák gyerekei hátrányos
helyzetűek. Óvodáskorú gyerekeiket agreszívabbnak, kevés mértékű önkontrollal és gyengébb
értelmi képességekkel rendelkezőnek találták. Az elvált szülők gyerekei esetében
kétszeres a valószínűség arra, hogy gyerekeiknek iskolai problémáik lesznek, depressziósnak
és boldogtalannak mutatkoznak, alacsony önértékelésük van és szociálisan kevésbé
felelősségteljesek, kompetensek. A legtöbb gyerek alkalmazkodik a helyzethez, és normális,
kompetens felnőtté válik. Hetherington és mtsai. (1982) megfigyelték, hogy válás után az anyák
kevesebbet követelnek gyerekeiktől, nem kommunikálnak hatékonyan, ingerlékennyé és
nyerssé válnak.

A kutatók úgy vélik, hogy nem maga a válás, hanem a szülők közötti konfliktus a
legnagyobb veszély a gyerekre nézve. Eltérések figyelhetőek meg abban, ahogy a gyerekek
reagálnak a szülők konfliktusára, a válásra. A fiúk általában kezelhetetlenek, dühösek lesznek.
Nagyobb arányban mutatnak viselkedési zavarokat és kapcsolati problémákat, mint az elvált
szülővel élő lányok. A lányok önkritikussá, visszahúzódóvá válnak, sokat sírnak, gyakori az
állandó odafigyelés és törődés keresés. Nem egyértelmű, hogy milyen szerepet játszik az életkor
a válás hatásaival való megküzdésben.

119
 A szegénység hatása a gyermeknevelésre

A szegénység befolyásolja a családi élet minden mozzanatát, és azt hogyan

viszonyulnak a szülők a gyerekneveléshez. Kultúrközi vizsgálatok eredménye szerint a
létminimumhoz közeli szinten élő szegény családok hajlamosak a tekintélyelvű mintához
hasonló korlátozó nevelési stílust felvenni. Emellett az engedelmességre is hangsúlyt
helyeznek. Másik lényeges következmény a nevelési szokásokra, hogy fokozódik a szülők
feszültsége.

A nagycsalád és a szociális háló

Kutatók szerint a nagycsalád, a kisebbséghez tartozó szegény gyerekek számára a

problémamegoldás, stresszcsökkentés egyik forrását képezi. Nagycsaládban nemcsak szülők és
gyerekek tartoznak, hanem más rokonok, nagyszülők, unokatestvérek, távolabbi hozzátartozók
élnek egy háztartásban. A nagycsalád létrejöttének 2 lényeges okot neveztek meg a kutatók:
kulturális tradíciókat és anyagi nélkülözést. Több kutató a nagycsaládot természetes
stratégiának tekinti, mely az alacsony jövedelem és rossz szociális helyzetből adodó hátrány
megbirkózására szolgál. Vizsgálatok, melyek a nagycsalád szerepét mutatják a szegénység
káros hatásainak kivédésében kimutatták, hogy a szociális hálózatok fontos szerepet töltenek
be a szülők gyerekekkel kapcsolatos viselkedésének formálásában. Fokozottan
veszélyeztetettek a gyerekek, ha a szegény családok a közösségtől elszigetelve élnek.

A média szerepe kihagyhatatlan azoknak a faktoroknak a sorából, amelyek hatással

vannak a gyermekek fejlődésére. A média eszközei által közvetített ingerek egyaránt lehetnek
serkentő és gátló hatással a gyerek fejlődésére nézve.

Humánökológiai modell

Bronfenbrenner a környezet dinamikus hatásrendszereit fontosnak tartó elméletalkotók

közé tartozik. A gyermekre irányuló hatásrendszereket az ún., humánökológiai modellben
foglalta össze.

120
Hangsúlyozza a gyermek fejlődésére hatást kifejtő dinamikus rendszerek vizsgálatánál, hogy a
gyermek és családja egy nagyobb rendszer része, ahol valamennyi tényező között (intézmény,
társadalom) interakció lép fel. 1973-ban 3 szintet különböztet meg, 1986-ban publikációjában
már 4 szintet említ meg, melyek:

1. Mikrorendszerek- család, iskola, kultúra, lakókörnyezet

A mikrorendszerek olyan aktivitási mintázatai a szociális szerepeknek, aktivitásnak és

interperszonális kapcsolatoknak, melyet a fejlődő egyén egy adott szemtől-szembe helyzetben
tapasztal meg. Ugyanakkor ez a sajátos fizikai, szociális, szimbolikus jellemzők révén
következik be, melyek ösztönzik, megengedik vagy gátolják az elkötelezettséget az
aktivitásban a kitartó, progresszíven bonyolult interakciónak a közvetlen környezetben.

A közvetlen környezete a mikrorendszernek, mely közelebbi folyamatokat működtet, annak

érdekében, hogy megteremtse és fenntartsa a fejlődést. Ez az erőfeszítés függ a mikrorendszer
tartalmán és struktúráján.

2.Mezorendszerek- mikrorendszerek kapcsolati hálója

A mezorendszerben jelen van a kapcsolódás és a folyamatok, melyek 2 vagy több helyzet között
zajlanak le, és melyek tartalmazzák a fejlődő személyt (pl. otthon és iskola kapcsolata, vagy
iskola és munkahely kap.). Más szóval a mezorendszer a mikrorendszerek rendszere.

3.Exorendszerek- tágabb környezeti struktúra, mint település jellege, szülők munkahelye,

oktatási intézmény jellege, helyi társadalom

Az exorendszer esetében a kapcsolódás és a folyamatok két vagy több helyzet között zajlanak
le, melyek közül legalább egy nem tartalmazza a fejlődő személyt, és abban a helyzetben meg
is jelenik az esemény, mely közvetve befolyásolja a folyamatokat a közvetlen helyzeten belül,
amelyben a fejlődő személy él (pl. egy gyereknek, az otthon és a szülők munkahelye közötti
kapcsolat).

4.Makrorendszerek- kultúra hiedelmei, nézetei, társadalmi lehetőségek, normák, elvárások,

divat

Tartalmazzák az átfogó mintázatát a mikro-, mezo-, és exorendszereknek a sajátosságait egy

adott kultúrában vagy szubkultúrában. Sajátos referenciával rendelkezik a hiedelem
rendszerhez, tudásanyagokhoz, anyagi forrásokhoz, szokásokhoz, életstílusokhoz, lehetőség
struktúrákhoz, veszélyekhez és élettartam opciókhoz, melyek be vannak ágyazódva ezekbe a

121
szélesebb rendszerekbe. A makrorendszer úgy is felfogható, mint egy társadalmi tervrajz egy
sajátos kultúrának vagy szubkultúrának.

23. A személyiség az énkép és társas kapcsolatok fejlődése óvodás és iskoláskorban

Korai társas kapcsolatok

A szocializációhoz identifikációra van szükség. Az identifikáció fejlődése során az egyén egy

család, vallási csoport vagy egy nemzet tagjává válik. A gyerekek arra törekszenek, hogy
olyannak látszódjanak, úgy viselkedjenek, úgy érezzenek és olyanok legyenek, mint társas
környezetük fontos szereplői.

A család az a környezet, amelyik a legközvetlenebb ódon hat a gyerek fejlődésére. A

szülők két egymást kiegészítő módon befolyásolják ezt a folyamatot. Az általuk támogatott
értékekkel, viselkedésmodelljeikkel formálják a gyermek kognitív teljesítményét és
személyiségfejlődését. Továbbá azáltal is hatnak a gyermekeikre, hogy megválogatják azon
környezeti tényezők egy részét, melyeknek kiteszik őket. (lakhely, iskola). A szülő és gyermek
közötti interakciók már a kezdettől fogva kétirányúak, mivel a gyerekek is formálják szüleik
viselkedését.

Az énkép

Az éntudat kialakulása utáni következő lépcső az énkép kialakulása. A környezetünk ránk

vonatkozó reakcióiból, értékeléseiből, visszajelzéseiből kezd formálódni az a tudásunk, hogy
milyenek vagyunk (Kósa, 2002). Az énkép kialakulása hosszú folyamat, amely során az énkép
egyre absztraktabb, differenciáltabb lesz. A differenciációval párhuzamosan a gyermek énképe
egyre reálisabb, kevésbé pozitív lesz. Az énkép fejlődésének sorrendje az önfelismeréssel
kezdődik, ezután következik az egyszerűbb viselkedésekkel, tulajdonságokkal történő
önjellemzés, és óvodáskor végén, kisiskoláskorban jelennek meg az érzelmekkel átszínezett,
értékelő önjellemzések.

122
 3-4 éves korban a gyermek önmagáról alkotott reprezentációi az énjének a
megfigyelhető jellemzőire vonatkoznak, illetve néhány konkrét viselkedéssel írja le magát.
Az énkép ebben az időszakban globális, általánosított jellemzőkből áll, például ha okos, akkor
minden területen az. Az egyes jellemzők egymással még nem mutatnak összefüggést. Ebben a
korban a gyerek még nem tud különbséget tenni a tényleges és vágyott tulajdonságai között,
még nem képes a társas összehasonlításból származó információkat beépíteni az énképébe. Az
énkép nagyon, mondhatni irreálisan pozitív.

Az énkép kialakulásának második szakaszában a jellemzők már egymással összefüggő

szerveződést alkotnak (pl.: jó és szófogadó, vagy rossz és nem fogad szót), az
önjellemzésekben a jó és rossz közötti különbségtétel a meghatározó, viselkedések leírása
helyett már általánosított tulajdonságokat használ. A gyerek még nem képes az árnyaltabb
különbségtételre egydimenziós gondolkodásának köszönhetően, vagy jó gyereknek tartja magát
vagy rossznak, nincsen még helyzetektől függő változatok az önjellemzésekben.

Iskoláskorra az énkép differenciáltabb és reálisabb lesz, pozitivitása csökken. Az énkép

különböző tulajdonságok egyre bonyolultabb szerveződése, megjelennek az önértékelési
kifejezések. A gyermek önjellemzése egyre kevésbé a külső visszajelzés függvénye, a
környezet minősítése internalizálódik.

Szeparáció – individuáció folyamata

Mahler a pszichológiai én születésének folyamatát szeparációs-individuációs folyamatnak

nevezi, melynek két előszakasza és négy normál alfázisa van.

 Előszakaszok (a self még differenciálatlan):

1. autisztikus fázis (a csecsemőt ingerbarrier veszi körül, még nem nyitott a
külvilág ingereire)
2. szimbiotikus fázis (az anyával szoros egységet képez a csecsemő)
 Alfázisok:
1. differenciáció és a testkép kialakulása ("kikelés", a gyerek figyelme kezd a
külvilág felé fordulni)
2. gyakorlás (kezdi próbálgatni saját funkcióit - mászás, járás - el mer távolodni az
anyától és csak "tankolni" jár vissza, egészséges nárcisztikus énérzést élhet át,
mely fontos a későbbi ambíció és önbizalom szempontjából)

123
 3. újraközeledés (a gyerek az anyával való kontaktus akaratlagos keresését és
elutasítását próbálgatja, megkezdődik a pozitív anyai és apai részekkel való
azonosulás - a szabályok belsővé tétele)
4. az individualitás konszolidációja és az emocionális tárgykonstancia kezdetei
(kb. 3 éves kor, stabil énhatárok és megfelelő nemi identitás megélése, a
selftárgyak pozitív és negatív tulajdonságait már egységben látja és megtanulja
elfogadni - enélkül csak haszonelvű kapcsolatok kialakítására lenne képes)
Mások észlelése

A gyerekek 6 – 7 éves koráig a társas kapcsolatok meghatározásában legfőképpen a fizikai

jellegzetességek szerepelnek.Ezek szerint barát az, aki közel lakik, akivel a gyerek együtt
játszik, vagy a padtárs. E szakasz vége felé alakul ki a gyereknél az egymás összehasonlításának
szokása: „Kari rajzol a legjobban“, „Misi erősebb, mint a Dagi“. A pubertáshoz közeledve (7
10 éves korban) a gyerek kevésbé válik tárgyilagossá és kezd a pszichológiai tulajdonságok
használata felé haladni mások megítélésében. A baráti kapcsolat, amelyben a felek tisztelik
egymást, kedvesek egymással, egyre fontosabb lesz számára. Serdülők esetében a barátoknak
közös érdeklődési körük és hasonló értékeik vannak, keresik egymás közelségét.

Robert Selman elmélete az interperszonális megértés fejlődéséről

A személyközi kapcsolatok megértése érdekében Robert Selman (1976, 1980) azt vizsgálta,
hogy a gyerek szerepvállalási képessége hogyan változik a korral, illetve az intellektuális
fejlődéssel. 3-18 éves korú gyerekeknek egy szerepvállalási dilemmával kapcsolatban kellett
dönteniük. Vizsgálata eredményeként Selman érveket hoz annak bizonyítására, hogy a
szerepvállalási készség az intellektuális fejlődés meghatározott oldala, ami lehetővé teszi, hogy
az egyén egy másik személy nézőpontját átvegye. Selman elméletének alapelve: ahhoz, hogy
szociális kapcsolatokat létrehozz, meg kell értsd a társad nézőpontját, gondolkodásmódját,
érzelmeit, indítékait és irányulását, tehát viselkedésének belső tényezőit. Ha ezeket a gyerek
nem sajátította el, akkor az ismerősöket külső tulajdonságok alapján (fizikai megjelenés,
tevékenységi megjelenés) írja le. A gyerekek annál jobban megértenek másokat, minél inkább
meg tudják különböztetni saját sorsukat a társaikétól és fel tudják fogni a különböző
beállítódások közötti kapcsolatokat.

124
A fejlődéspszichológusok ezt a nemi identitás vagy nemi azonosságtudat kialakulásának
nevezik. A társadalmilag elvárt magatartásformákhoz való igazodást pedig nemhez
igazodásnak nevezzük. Kérdésként merül fel, hogy a nemi identitás kialakulása, a nemhez
igazodás legalább részben veleszületett folyamat-e vagy teljes mértékben tanult? A különböző
elméletek eltérően vélekednek.

24. A serdülőkor elméletei és az identitás integrációja serdülőkorban

A serdülőkor modern elméletei arra tettek kísérelet, hogy megmagyarázzák, hogyan vesznek
részt és fonódnak össze a biológiai, társadalmi, viselkedéses és kulturális tényezők a
gyerekkorból a felnőttkorba való átmenetben.

A biológiai érési megközelítés

A serdülőkor biológiai elméletei azt hangsúlyozzák, hogy a fejlődés elsősorban az

öröklött biológiai adottságok kibontakozásának időszaka. Ennek a nézetnek két korai
képviselője Arnold Gesell és Sigmund Freud.

Gesell szerint a környezeti feltételek semmilyen módon nem befolyásolják a fejlődés

alapvető menetét. Ő azt állította, hogy az olyan magasabb rendű emberi vonások, mint az
absztrakt gondolkodás, a képzelet és az önkontrollra való képesség, az egyéni fejlődés során
későn jelennek meg, mert ezek a képességek a faj fejlődése során is későn jelentkeztek.

Elmélete szerint a serdülőkorban biológiai tényezők határozzák meg a pszichológiai

működéseket.

S. Freud a szociális tényezőknek is nagy jelentőséget tulajdonított a fejlődésben a

biológiai tényezők jelentősége mellett. Biológiai elmélete szerint a serdülőkor olyan elkülönült
fejlődési állomás, amely során az ember végre beteljesítheti a biológiai parancsot, hogy
reprodukálja saját magát és így az emberi fajt.

A serdülőkort genitális szakasznak nevezte el, mert ez az a korszak, amely alatt a szexuális
érintkezés válik a viselkedés fő mozgatórugójává. Freud elmélete szerint a serdülőkort kísérő
érzelmi viharok jelentik a személyiség három alkotórésze: az id, az ego és a szuperego közötti
harc tetőpontját. Szerinte a szexuális izgalom megjelenése újraéleszti a primitív ösztönöket,

125
növeli az id hatalmát, aminek következtében felborul az iskoláskor során elért pszichológiai
egyensúly. Mivel az egyensúly felborulása pszichológiai problémák megjelenéséhez vezethet,
ezért a serdülőkori fejlődés legfonosabb feladata az egyensúly visszaállítása.

Etológiai megközelítések

Feltűnő azonosságok vannak az állatok és a gyerekek dominanciaviszonyainak fejlődése

között, és e mögött néhány pszichológus közös biológiai mechanizmust tételez fel.

Ritch Savin Williams (1987) kutatásai a szociális hierarchia és az agresszív viselkedés

serdülőkori fejlődéséről megerősítik, hogy a szociális szabályozó folyamatok fontos szerepet
játszanak serdülőkorban is.

A környezeti tanulási megközelítés

Az 1920-as évektől kezdve egyre több kritika érte a fejlődés biológiai szempontú
megközelítéseit, s a viselkedés-lélektan befolyása egyre nagyobb szerepet kapott az emberi
viselkedést magyarázó elméletekben.

Albert Bandura és Richard Walters (1959) úgy érvelt, hogy a serdülő fiúknak
tulajdonított agresszivitás nem valamilyen velük született hajlam, hanem környezeti
megerősítések erdménye. Úgy találták, hogy az agresszív fiúkat szüleik bátorították az otthonon
kívüli agresszív viselkedésre.

Bandura érvelése szerint azok a tanulási elvek, amelyek a korábbi életkorokban jellemzik
az emberi fejlődést, ugyanúgy érvényesek serdülőkorban is. Bírálta azt a nézetet, miszerint
a serdülőkor szükségszerűen a stressz, a feszültség és a lázadás életszakasza, szerinte az érzelmi
problémák nem gyakoribbak a serdülők között, mint a felnőttek körében.

Azok a kutatók, akik a legnagyobb hangsúlyt helyezték a fejlődésben szerepet játszó

környezeti tényezőkre, kutatásaikhoz olyan társadalmakat kerestek, ahol a tizenévesekre nem
jellemzők a korszakhoz feltételezett egyetemes tulajdonságok.

A kulturális különbségekre rámutatva azt az elképzelést akarták alátámasztani, mely szerint a

szociális környezet alakítja a serdülők viselkedését. Az egyik leghíresebb ilyen vizsgálatot
Margaret Mead végezte, aki a szamoai serdülő lányok viselkedését tanulmányozta, kimutatta,
hogy a társadalmi és kulturális tényezők nagy szerepet játszanak a serdülők viselkedésében.

Az univerzális konstruktivista megközelítés

126
 A serdülőkorral foglalkozó két legtekintélyesebb elméletalkotó Jean Piaget és Erik
Erikson. Ők megpróbálták összehangolni a serdülőkorra vonatkozó biológiai szempontú illetve
környezeti tanulást hangsúlyozó elméleteket. Azt hangsúlyozták, hogy a serdülőkor egyedi
jellemzői kulturális szerveződéstől függetlenül minden társadalomban jelenlévő biológiai
és szociális tényezők egymásra hatásának eredményei.

Jean Piaget serdülőkorra vonatkozó elméletének központi gondolata az, hogy a

fiatalok a felnőtt szerepek elsajátításával egyidőben kezdenek előre tervezni és rendszeresebben
gondolkozni a világról. Piaget szerint a serdülőkori gondolkodás rendszerezettsége jelzi a
konkrét műveleti szintről a formális műveleti szintre való előrelépést. Ez az újfajta
gondolkodásmód minden szempontból megváltoztatja a pszichológiai működéseket,
megváltozik a serdülők önmagukról való tudása, a kortársakkal való kapcsolatuk, a
munkaképességük és a társadalmi ideálokhoz való hozzáállásuk.

Erik Erikson szerint a serdülőkor egy univerzálisan jellemző, jól elkülöníthető

fejlődési szakasz. Szerinte, ahhoz, hogy a fiatalok egészséges személyiségként illeszkedjenek
be a társadalomba, felnőtté válásuk során meg kell tanulniuk szexuális késztetéseikkel bánni és
eleget tenni a társadalom által támasztott követelményeknek. Ezt a folyamatot nevezi Erikson
az identitás kialakulásának. Erikson szerint a felnőtt identitás kialakítása érdekében a
serdülőkor minden előző fejlődési szakasz krízisét megismétli és újra feldolgozza. A serdülőkor
központi válsága az identitás- vagy szerepkonfúzió, amely szociális devianciához és
konfliktusokhoz vezethet.

A kulturális megközelítés

A biológiai érési elméletek és Piaget megközelítése hasonló abból a szempontból, hogy

a serdülőkort egyetemes fejlődési szakasznak tekintik, amely felöleli a tizenéves kor jó részét.
A környezeti tanulási elméletek szintén elfogadják a serdülőkor univerzális jellegét, de tagadják
annak szakasz jellegét. Ezzel szemben azok a pszichológusok, akik a kulturális háttér
szerepét emelik ki, azzal érvelnek, hogy a serdülőkort nem minden kultúrában tekintik
elkülönült fejlődési szakasznak.

Az, hogy a serdülőkort elkülönült szakasznak tekintik-e vagy sem, attól függ, hogy a
kultúra átadásának folyamata, amely a kultúra újratermelődését biztosítja túlterjed e a
nemzőképesség elérését jelentő életkoron.

127
 A Kalahári sivatag Ikung-san népénél például nincs időbeli késés a nemi érés és a
házasságkötés között. Az Ikung-san gyerekek a pubertás idejére képesek vadászattal é s
gyűjtögetéssel ellátni saját magukat, s amikor nemzőképessé válnak, akkor egyben készek a
kultúra továbbadását szolgáló tevékenységek végrehajtására is. Képesek egy családot anyagilag
fenntartani és gyerekeiket felnevelni, a világról való tudásukat átadva nekik.

Ezzel ellentétben, amikor az Egyesült Államokban egy 13 vagy 14 éves serdülőnek

gyereke születik, ő maga és a gyermek is óriási nehézségekkel szembesül, mivel a serdülő
szülők se magukat, sem pedig gyermeküket nem tudják eltartani.

A kulturális megközelítés szerint az emberi szaporodás teljes folyamatához

elengedhetetlen tevékenységek azok, amelyek a serdülőkor pszichológiai jellegzetességeit
kialakítják.

„Kibontakozó felnőttkor” (Emerging Adulthood)

Jensen Arnett (2001) szerint a mai kor fiataljai számára, hosszú és kanyargós a
felnőttkorhoz vezető út, emiatt szerinte egy másfajta megközelítés szükséges. Arnett egy új
terminust vezetett be ennek az életszakasznak a megneverzésére: az „emerging adulthood”,
„kibontakozó felnőttkor” fogalmát. Álláspontja szerint ez a periódus nemcsak egy "kitolódott
serdülőkor", mert lényegesen különbözik a serdülőkortól, sokkal lazább szülői kontroll
jellemzi, sokkal inkább az egyéni felfedezések időszaka. Véleménye szerint nem igazán
nevezhető "fiatal felnőttkornak", hiszen ez a terminus azt sugallja, hogy az egyén elérte a
felnőttkort, holott ebben az időszakban az egyén még koránt sem nevezhető felnőttnek a
fogalom szociológiai értelmében. Elmélete szerint ezt a periódust öt fő vonás jellemzi:

1. Ez az identitásbeli felfedezések kora, különböző lehetőségek kipróbálása, legfőképpen

a szerelem és a munka terén,
2. a bizonytalanság kora,
3. a leginkább én-központú időszak,
4. az a kor, amikor az egyén helye köztes, már nem kamasz, de még nem felnőtt,
Arnett tanulmányában azt vizsgálta, hogy mit tartanak a fiatalok fontosnak a
felnőttéválásban, illetve milyen kritériumok alapján számít valaki felnőttnek a fiatalok szerint.

A következő négy kritériumot tartották a legfontosabbnak a felnőttéválásban: „felelősséget

vállalok tetteimért és a következményekért”, „saját magam döntök értékeimről és

128
meggyőződéseimről”, „szülői kapcsolat létrehozása egyenlő felnőttként”(establish a
relationship with parents as an equal adult), „pénzügyi függetlenség”.

Az antropológusok szerint a legtöbb hagyományos kultúrában a házasság a felnőttéválás

folyamatának betetőződése. A hagyományos kultúrákban mielőtt az egyének házasságot
kötnének teljesíteniük kell különböző családi kötelezettségeket, el kell sajátítaniuk bizonyos
ismereteket. Úgy a férfiak, mind a nők különböző szerepeknek kell megfeleljenek (képesek kell
legyenek a családot anyagilag fenntartani és gyermekeikről gondoskodni).

A szociológusok is, akárcsak az antropológusok a házasságot egyfajta átmenetnek

tekintik a felnőttkorba, azonban más átmenetek fontosságát is kihangsúlyozzák: pl.
tanulmányok befejezése, teljes munkaidős foglakozás, felkészülés a gyermekek gondozására
stb.

Az identitás integrációja serdülőkorban

Az identitás jelensége azon szociálpszichológiai jelenségek közé tartozik, mely Pataki Ferenc
szavaival élve: az egyik legfontosabb pszichikus közvetítő konstrukció az egyén és társadalom
között. Így beleillik abba a sorba, melyet a szocializáció, a normák, a társadalmi szerepek
adnak, vagyis melyek az egyén és a közösség közötti közvetítéseket segítik elő.

Az identitás az önazonosság világát adja, vagyis azt, hogy ki vagyok én, mégpedig egy sajátos
állandóság, azonosság értelemben. Identitás – azonosságtudat: annak tudatosítása, hogy »ki
és mi vagyok«, sőt először is, hogy »én – én vagyok«. Az identitásnak fontos alkotóeleme a
csoport-hovatartozás, a szűkebb értelemben vett társas identitás. A társas identitás egy
csoporttal való azonosulás, tehát az »én« »mi«-vé alakítása.

A fogalmat Erik Erikson vezette be 1950-ben.

Erikson szerint az identitás csak a serdülőkorra alakul ki a személyiség fejlődése során, ekkorra
képes megszilárdulni a nemi-, társadalmi szerep, a foglalkozás- és életszemlélet, mely a
továbbiakban jellemző lesz rá, illetve cselekvéseire. „Az identitás nélkülözhetetlen koordinátái
között előkelő hely illeti meg az életciklust: feltételezésünk szerint ugyanis csak a serdülőkorra
jut el az egyén testi növekedésében és társadalmi felelősségérzetében odáig, hogy átélje és
megoldja az identitásválságot. Az identitásválságot tulajdonképpen a serdülés pszichoszociális
oldalának is nevezhetnénk. S túljutni is csak úgy lehet ezen az életszakaszon, hogy kialakul az
identitás, amely döntően meghatározza majd az egyén későbbi életét.”(Erikson 1991, 437.)

129
A serdülőkor a szerepkísérletek időszaka, amikor a serdülő különféle viselkedésformákat,
érdeklődési irányokat, ideológiákat fedezhet fel, s kiválaszthatja azokat, amelyek
személyiségének legjobban megfelelnek. Amíg az identitáskrízis vagy identitásválság nem
oldódik meg, addig az egyén nem rendelkezik konzisztens énképpel, s nincsenek olyan belső
normái, amelyek segítségével az élet főbb területein elhelyezhetné és értékelhetné saját magát.
Erikson életciklus elmélete szerint a húszas évek elejére lezárul az identitásválság korszaka,
és kialakul az egyén identitása.

Az identitás integrációja – Erikson szerint – több, mint pusztán a gyermekek identifikációs

teljesítményeinek összege. „Az identitás az a mind teljesebb meggyőződés, hogy az egyén
önazonosságának és önmaga folyamatosságának a fejlődés elmúlt évei során elért bizonyossága
egybecseng azzal az azonossággal és folyamatossággal, amit ő mások számára jelent.” (Erikson
1968, in Bernáth–Solymosi szerk., 1997, 37.)

Megemlíthetünk az én-identitáson kívül még csoport identitást, nemi identitást, etnikai

identitást stb.

25. Az erkölcsi fejlődés

Az ember moralitásának kérdése a 17-18. századtól kezdve foglalkoztatja a

morálfilozófusokat, a teológusokat, a pedagógusokat és a szülőket.

Különböző elméletek léteztek:

 Thomas Hobbes: a gyerek eredetileg bűnösként születik, önző lény, akit a

társadalomnak ellenőriznie kell.
 Rousseau: a született ártatlanság elvét vallotta. Szerinte a gyerekek ösztönösen
megkülönböztetik a rosszat a jótól, de a társadalom gyakran elbizonytalanítja őket.
 Kant: a társadalom külső paranccsal irányítja az egyének viselkedését, akik erre a külső
hatásra kialakítják a belső parancsot, lelkiismereti normát.

A behoviorista felfogás szerint az erkölcsi fejlődés és nevelés végülis a környezet kulturális

szokásainak az utánzása és megtanulása. A gyermek ezt a szüleitől és kortársaitól szerzi meg,
és fontosak a kultúra külső normái is melyeket elsajátít. A szociális tanuláselmélet szerint az
egyéni erkölcs tanult szokások, attitűdök, értékek készlete, amelyeknek forrása a társas
környezet, ennek megerősítő vagy tiltó hatásainak terméke. Piaget felfogása: ő végezte az első

130
vizsgálatokat a moralitás területén. Ő a gyererkek társas játékaiban látta a társas viselkedés
kialakulásának gyökereit. A gyermek gondolkodása és ítéletalkotása szerinte minőségileg eltér
a felnőttétől. Véleménye szerint a legegyszerűbb társasjátékokban is jelen vannak azok a
szabályok, amelyek fontosak, azt meg kell jegyezni, hogy ezek a szabályok csak a gyerekek
kapcsolatait irányítják, de fokozatosan rá lesznek szoktatva a nagyobbak által, hogy a
szabályokat be kell tartani.

A golyózás játékából kiindulva Piaget 4 szakaszt különített el:

1. A gyermek egyedül, motorosan játszik, saját készségei és kívánságai szerint bánik a

golyókkal. Mozgási sémák alakulnak ki, melyeknek gyakran rituálé jellegük van.
2. Egocentrizmus – 2 -5 év között jellemző. Ilyenkor a gyereknek már próbáltak
szabályokat tanítani melyeket gyakran utánozni tudnak. Főként saját magukkal vannak
játék közben elfoglalva. Akár többen is nyerhetnek.
3. Az együttműködés kialakulását teszi lehetőve 7-8 évesekre jellemző. Mindenki túl akar
tenni a másikon, ezért igyekeznek egymás viselkedését szabályozni. Meg tudnak
egymással egyezni a győzelem terén, de a szabályok még nincsenek teljesen kialkulva
4. Szabályok kódolása 11 -12 éves korban. Közösen elfogadott kód van, amit mindenki
ismer.

Piaget az erkölcsi magatartás két típusát különbözteti meg:

 Heteronom erkölcs – a szülők erkölcsi nyomásának hatására jön létre, a tekintélytől

függ a szabály betartása. Teljesíteni kell a felnőtt akaratát, akkor vagyunk jók. A felnőtt
szeretetéért kell a szabályokat betartani pl igazmondás. A törvényeket szerintük nem
lehet megváltoztatni. A szándék nem fontos, csak a cselekedet eredménye. 7-8 éves
korig tart.
 Autonóm erkölcs – ez követi az előzőt. Amelyben a gyermek értelmezi, alakítja,
esetleg maga dolgozza ki a számára érvényes és betartandó szabályokat. A gyermek
keresi a szabály értelmét vagy kételkedik benne. A kapcsolatok kölcsönösségen
alapulnak. Egyetértéssel meg lehet a szabályokat változtatni. A másokra érvényes
szabályokat ő maga is alkalmazza. Ez a felelősségtudat kialakulásával jár együtt. Ez
másnéven a kooperáció erkölcse. A szándék is fontos nem csak a cselekedet.

Piaget irányított beszélgetésekkel vizsgálta az erkölcsi ítéletek belsővé válását. A

gyerekeknek egy mindennapi életből merített történetet mondtak el, amiben a hős rosszat tett,

131
amjd megkérték a gyereket, hogy mondja el ő ezt jónak vagy rossznak ítéli meg. A konkrét
műveletek előtti szakaszban lévőknek (7-8 éves korig) nem volt fontos a hős szándéka csak a
cselekedet eredménye. Ezt köetően történetpárosokat mondtak a gyerekeknek, és két vétségből
ki ellett választani a súlyosabbat. A gyerekek mind a két vétséget elítéltek, de nem a felnőttek
kritériumai szerint hasonlították össze őket.

Kohlberg felfogása: az erkölcsi gondolkodást és viselkedést vizsgálta. Foglalkoztatta az

igazságról való gondolkodás fejlődése és a normákhoz való viszonyulás. Bevezette a morális
dilemmák szókrátészi vitáját az iskolába, amiatt, hogy elősegjtse az erkölcsi ítéletalkotás
fejlődését. Tagadta azt, hogy az erkölcsi ítéletalkotás fejlődése öröklött vagy genetikusan
programozott lenne, de azt is tagadta, hogy a környezetnek lenne meghatározó szerepe, szerinte
a társas interakcióban provokált és megélt tapasztalatok a fontosak, ugyanis ezek formálják
az öröklött adottságokat és a környezeti hatásokat. Szerinte a viselkedéslélektani vizsgálat nem
alkalmas a morális fejlődés vizsgálatára.

A kohbergi fejlődés modell: abból indult ki, hogy az erkölcsi ítélőképesség fejlődése az
intelektuális fejlődés színvonalától függ, és hierarhikusan egymásra épülő szakaszokból áll.
Minden szakaszra jellemző egy olyan kognitív struktúra amely az egyén és környezetének
viszonya egyfajta sajátos felfogását fejezi ki. Az egyén és környezete közötti viszony
interaktív.

Hipotézise: Az erkölcsi ítéletalkotás minősége, fejlettségi szintje abban nyilvánul meg, ahogy
az egyén a környezetéhez viszonyul. Az erkölcsi megítélés fejlődése a heteronom az autonóm
gondolkodás felé halad.
Ő a morális fejlettséget, a Morális Ítélet Interjúval (MII) mérte. Ez különböző történeteket
tartalmaz, melyben morális dilemma szerepelnek, melyek az alapvető társadalmi értékekre
vonatkoznak.
Az erkölcsi fejlődés Kohlberg által meghatározott szakaszai:
1. Heteronóm erkölcsiség – akik ezen a szinten állnak nem veszik figyelembe mások
érdekeit (egocentrikusak), nem kapcsolják össze saját nézőpontuk másokéval. Ebben az
esetben a szabályok megsértésének mindenáron való elkerülését, az egyes személyek és
a társadalom kárára elkövetett cselekmények elkerülését, egyben az engedelmességet,
mint öncélt veszi alapul. Ide tartozik a prekonvencionális szint - a megítélést a külső
tekintély és a cselekvés közvetlen következményei – a jutalom és a büntetés –
befolyásolják.

132
 2. Individualizmus, instrumentális cél, csere - A helyes válasz ezen a szinten azt jelenti,
hogy akkor kell követni a szabályokat, ha azok valaki azonnali érdekét szolgálják.
Mindenki saját érdekeinek megfelelően cselekedjék és hagyja, hogy mások is ugyanezt
tegyék. Helyes továbbá, ami egyenlő csere, alku, megállapodás útján jön létre. A
cselekvés indítéka a saját szükséglet. Ezen a szinten az egyének konkrétan érvényesítik
a nézőpontjukat, mivel mindenkinek megvan a saját érdeke és az igazságosság relatív.
Ide tartozik a konvencionális szint- amelyre az egyezségek kialakításának szükséglete
jellemző.
3. Kölcsönös személyközi elvárások, kapcsolatok és személyközi megegyezés - Ezen
a szinten, a helyes megoldás megfelelést kell jelentsen a környezet követelményeivel,
az oda tartozó emberekkel és az elvárt szerepekkel szemben. „Jónak lenni” fontos, és
annyit jelent, hogy jó indítékokkal kell rendelkeznünk, másokkal is kell törődnünk.
Jelenti továbbá a bizalmat, hűséget, tiszteletet és méltóságot. A cselekvés indítéka jónak
bizonyulni saját magunk, illetve mások szemében. Az ezen a szinten lévő az egyéni
érdekekeket háttérbe szorítja.
4. Szociális rendszer és lelkiismeret - A helyes megoldás ilyenkor a kötelességek
teljesítése. Bár a törvényeket általában be kell tartani, kivéve szélsőséges esetekben,
amikor a törvények ellentétbe kerülnek más fontos társadalmi kötelességekkel. A
cselekvés indítéka, a lelkiismeret parancsa által megállapított kötelezettségek
teljesítése. Ez a posztkonvencionális vagy elvek szintje.
5. Társadalmi egyezség, hasznosság és egyéni jogok - Ezen a szinten az egyén felismeri,
hogy a jog, a törvény – társadalmi szerződés, ember által alkotott, tehát nem abszolút
érvényű. A szabályok szerepe a társadalom szempontjából lényeges, de azok
megváltoztathatók, ha már nem szolgálják a társadalom hasznát. A cselekvés indítéka a
törvény iránti elkötelezettség.
6. Általános etikai elvek szintje - Ezen a szinten a személy felismeri, hogy az általános
erkölcsi elveknek elsőbbségük van az éppen aktuális, érvényben lévő törvényekkel
szemben. A helyes megoldás ezen a szinten az önkéntesen választott etikai elvek
követése: az emberi jogok egyenlősége és az emberek, mint egyéniségek méltósága
iránti tisztelet.

A szakaszok egymásra épülnek. Az egyének többsége megreked a harmadik szakasznál.

133
26. A pszichometria kialakulása, elméleti alapjai

A pszichometria egy görög eredetű összetett szó, mely a psziche/elme + metros/mérés

szavakból áll. Az emberi viselkedés vetületeit méri. Olyan számrendszer/minőség, amiben az
emberi viselkedés vetületei kifejezhetők, és nem fizikai.

Első tesztek: I.e.: 5000 évvel már a kínai császári udvarban használták hivatalnokok
kiválasztására. Megtanulandó anyagot kikérdezték. Ez a mérés: pedagógiai jellegű, egyszerű
ismeretekre alapozott, passzív típusú - (előre megadott anyag amihez nem lehet hozzádni),
memorizálásra alapozott

Később Arisztotelész és Platón is foglalkozott ilyesmivel. Platón: különböző légköri

jelenségek hatását vizsgálta a viselkedésre, valamit meghatározta a temperamentumokat. Ez a
mérés: Nem pedagógiai célzatú, hanem leíró, Statisztikai, Leíró típusú, Fenomenológiai, Nem
szelektív, hanem argumentatív

Középkor: Megjelentek az olyan intézmények, mint az egyház és az iskola (1600-as évek),

majd megjelentek az ispotályok is. Céljuk: értelmileg, fizikailag sérülteket kivonták a
társadalomból (=speciális nevelési szükségletű egyének) – SNI. Nem tettek különbséget az
értelmi és fizikai sérültek között. Megjelenik itt: szelekció (válogatásban), diszkriminatív
válogatás. Az iskolákba csak azok járhattak, akik gazdagok voltak, vagy szegények, de
intelligensek. Ezek az iskolák egyháziak voltak. Ez a kiválasztás: diszkriminatív jellegű,
szelekciós és nincs pedagógiai vonatkozása.

1859 végére a Francia állami intézmények reformot hirdettek: mert túl sok diákjuk volt, ez
megterhelte őket, ezért egy kritériumrendszert hoztak létre és szelektálták vele a bekerülőket.

Ezt Esquiorol (1839) és Seguin (1957) dolgozták ki a kritériumrendszert.

Seguin: meghatározta a szellemileg visszamaradottakat és leírta a fokokat. Ezt ma is

alkalmazzák. Megcáfolta azt a tételt, miszerint a szellemileg visszamaradottak javíthatatlanok.
Különböző fokozaton lévő egyének fejlesztésére tárgyi eszközöket, kérdőíveket dolgozott ki.
Az ő nevéhez fűződik az első fiziológiai tréning. Lefektette a fejlesztési tervek alapjait, és
kidolgozta az első egyéni fejlesztési tervet. Megalapította az első szellemileg visszamaradottak
iskoláját.

134
Esquirol: Izom-tréning és érzékszervi technikákat dolgozott ki. Lefektette a rehabilitációs és a
rekuperációs technikák alapjait. Elsőként használt verbális típusú mérőeszközöket+nonverbális
mérési technikákat.

Darwin: 1871- Az ember eredete, melyben leírta, hogy az evolúció során az erősebb faj marad
fent,mert elnyomja a gyengébbet, mely feltételezi a faj biztos fennmaradását, ez a természetes
szelekció. Így azok a tulajdonságok maradnak fent öröklés által, melyek biztosítják a túlélést.

Ez ahhoz vezetett, hogy kialakultak a fajelméletek. Az biológusok, orvosok és pszichiáterek azt

kezdték kutatni, hogy milyen emberi tulajdonságok szükségesek a fehér ember
dominanciájához. Itt jellemző: diszkriminatív, rasszista, kontraszelekció, torzító eredmények,
mert (a föld populációja nem csak fehérekből áll). Ennek a hatására, kialakult a Nácizmus és
Indiában törvényesítették a kasztrendszert. E szerint törvény szintjére voltak emelve a fajok
közti különbségek társadalmi státusz alapján.

Cattel: Pszichiáter+Orvos

Ő nevezte el a tesztet tesztnek 1882-ben bizonyos kritériumok alapján. Megalkotta az első

verbális típusú tesztet, és az asszociációs típusú tesztet. Egyének közti hasonlóságot és
viselkedési különbséget vizsgált. Izomerősséget, fényérzékelést, mozgássebességet,
reakcióidőt, és hallásélességet mért. Lefektetett törvénye, hogy az intellektuális képességek
egyének közt különbséget mutatnak. Mérőeszközei: leíró, differenciáló, perceptív és motorikus
típusuak.

Galton: folytatta Darwin humánevolúciós elméletét torzított formában: csak Angliai tudós
családokat vizsgált kizárólag. Hipotézise: tudós szülők gyerekei is tudósok lesznek, a zsenié
pedig zsenik. Ez diszkirimnatív, differenciáló, toríztó, invalid mérés. Galton 4 évesen írt,
olvasott, számolt, írt róla, hogy milyen nyelveken tudott. Ő volt az ikerkutatások
ezdeményezője, kérdőív úttörője, bevezette a reverzió fogalmát és a korreláció is az ő nevéhez
fűződik. Használta a GAUS görbét – normális eloszlás.

Terman: leírta Galton inteligenciáját 4 évesen, beszélt a nyelvről (ismerte a latint, farnciát és
angolt), képes volt másodfokú matematikai műveleteket elvégezni, és szókincséről is beszélt.
Ezen kívül véglegesítette a Simon – Binet skálát, aminek a Stanford Binet nevet adta.

Kreppelin: pszichiátriára beutalt betegeket vizsgált, folytatta Segin+Esquionol munkásságát.

Értelmi akadályozottak etológiáját, tipológiáját továbbfejlesztette. Perceptív+motorikus típusú
tesztet használt: teherbírást, összpontosítást, szenzoriális megkülönböztetést mért. Megalkotta

135
az első projektív típusú eszköztárat, ezen belül pedig a következő alapját: Verbális projektív
teszt: általa elmondott szóra egyből rá kellett vágni az első szót, ami eszébe jutott az alanynak.
Max 3.mp volt erre. Szabad asszociációs teszt.

Binet: megnyitotta a pszichológia számára az értelmi fejlettség mérésének útjait. Az ő nevéhez

fűződik az első intelligenciát mérő eszköz, az inteligencia metrikus skálája. Egy különségi
együtthatót hozott létre, melyet Spearman továbbfejlesztett rangkorreláiós együtthatóvá. Simon
és Binet együtt dolgotzták ki az intelligencia skáláját, Simon volt az aki számszerűsítette a Binet
skálát. Az első skálájuk 30 próbából állt, ennek egyharmada iskoláskor előtti szintű, a többi 20
pedig iskolásoknak való. A feladatok nehésgéi sorrendben voltak, és életkor szerint rendezték
őket, 13 éves korig volt megfelelő – 1908. 1911-ben módosították az első skálát, 5 éves kortól
felfelé minden korban 5 próba szerepelt, elhagytak belőle egyes próbákat, és újakkal pótolták,
a felnőttek számára is voltak próbák.

Stern: továbbfejlesztette az inteligencia metrikus skáláját, azt mondta, hogy az IQ= mentális
életkor / kronológiai X 100. A mentális életkor nem mindig egyezik a kronológiaival. Piaget:
leírta a szakaszos inteligencia fejlődésének az elméletét, ezeket a neopiagetianus elmletalkotók
kiegészítették, és próbálták orvosolni a kritikáit. Freud: nevéhez a pszichoszociális fejlődési
szakaszok és a pszichoanalízik köthető. Yerkes: a katonák felmérésére használta az Army alfa
1 és Army alfa 2 próbát, annak érdekében, hogy megtudják milyen pozícióra alkalmasak az
emberek a seregben.Vigotsky: szociokultúrális inteligencia elmélet fűződik a nevéhez.
Bevezették Feuersteinnal a legközelebbi fejlődési zóna fogalmát és a tanulási potenciált.
Feuerstein: szociokultúrális inteligencia elmélet fűződik a nevéhez. Wechsler: 8 tesztje van,
melyben verbális és nem verbális feladatsor van. Rorsach: első projektív teszt, tinta paca teszt.

Tesztek meghatározásai:

Anastasi: a teszt egy eszköz, mint minden eszköz lehet jó vagy rossz annak függvényében,
hogy hogyan használjuk. A teszt elvégzőjének/alkalmazójának tudnia kell, hogy a tesztet minek
a vizsgálatára alkották, mennyire méri azt a tulajdonságot, aminek a mérésére alkották, milyen
információval szolgál a megvizsgált alanyról. És a vizsgálat után kapott eredményeket hogyan
lehet a döntési folyamatba beültetni.

136
Szokoszky azt mondja, hogy egy pszichológiai teszt egy szisztematikus eljárás, azoknak a
viselkedésmintáknak a leírására, melyek relevánsak a kognitív működés, vagy affektív
működés szempontjából.

Atikson& Hilgard: A teszt egységes szituációba helyez olyan embereket, akik valamilyen
tulajdonság szempontjából különbözőek.

Larousse: (nagy pszichológiai szótára 2006): a teszteket a differenciálpszichológiában

alkalmazzák, és egy olyan próbát jelent, amely megengedi, hogy egy alany viselkedését a
legnagyobb precizitással leírjuk egy meghatározott helyzetben, viszonyítva egy hasonló
helyzetbe helyezett csoporttal.

Rey: a tesztek standardizált eljárások, melyeket arra szerkesztettek, hogy az alanyokon olyan
reakciókat idézzenek elő, melyeknek intenzitása, formája, időtartama és jelentősége mérhető.

Sarton: a teszt egy próba, mely megengedi azt, hogy az alany viselkedéséből kiindulva
megállapítsuk az uzuális (mindennapi) viselkedést, és ebből előrevetítsük az alany jövőbeli
viselkedési alternatíváit prediktív módon.

Oleron: A tesztek az alkalmazott pszichológia alapvető eszközei, amelyek hasznosak, mivel

uniformizált (egységesített) helyzet és körülmények között vizsgálhat nagyszámú populációt.

Közös ezekben a megfogalmazásban, hogy mindegyik azt mondja, hogy standardizált,

viselkedést mér, egységes, egy átlaghoz viszonyítják az eredményeket, prediktív jellegű,
mérnek, feladatot adnak fel, melyben verbálisan/nonverbálisan válaszol,
EREDMÉNYORIENTÁLT!!!

Minden pszichometrikus teszt standardizált, eredményorientált, pillanatnyi helyzetfelmérő,

statikus (nem egy fejlődési folyamatot ír le, hanem egy statikus állapotot)

A tesztek alkalmazásának irányzatai vagy céljai

• Szelekció (pl. Munkahelyre, iskolába, stb.)

• Predikció (pl. egy adott viselkedési forma előrejelzése)

• Prevenció (megelőzés)

• Korrekció (korrigálás)

137
27. A pszichometriás eszközök meghatározása és felépítési kritériuma

Pszichometria

Külön szakterület a tesztek kifejlesztésére. A tesztek kidolgozásával megbízhatóságuk

és érvényességük ellenőrzésével, standardizálásával, valamint a tesztvizsgálatok
lefolytatásának és a teszteredmények értelmezésének kérdéseivel foglalkozik. A
pszichológiában alkalmazott méréssel foglalkozik; eszközök segítségével történik (teszt,
interjú, kérdőív, eszközök) amelyekre általában érvényes az hogy az eredményt egy minőségi
vagy egy mennyiségi kategóriában fejezik ki.

- Számokkal dolgozunk

- Minőségi kritérium / mutató (jó, nagyon, rossz)

- Mindkettőben kifejezik (minőségi és mennyiségi)

Pl.: Értelmileg / szellemileg akadályozott (mental disability):enyhén, középsúlyosan,

súlyosan) IQ 70-75 a minimális határ.

Teszt meghatározásai

Szokolszky: „Teszt: pszichológiai mérőeszköz, alkalmazásának lényege az, hogy egy

szigorúan strukturált helyzetben előre meghatározott tartalmú és sorrendű kérdések és
feladatok,próbák segítségével bizonyos számú „viselkedésmintát” veszünk, és ezeket
egyértelmű kritériumrendszer alapján kvantitatívan értékeljük. Az eredmény alapján
általánosított következtetés vagy előrejelzés vonható le a személyre vonatkozóan.”

Cattel: “Emberi tulajdonságokat mérő eszköz.”

Larousse (2005): A teszt egy próba, mely megengedi egy alany viselkedésének pontos
leírását egy meghatározott helyzetben viszonyítva egy hasonló helyzetben lévő csoporthoz.

Atkinson és Hilgard (2005): Egy teszt egységes szituációba helyez olyan embereket,
akik valamilyen tulajdonság (pl. matematikai képesség) tekintetében különböznek.

Anastasi (1999): „Egy standard kérdéssorozat amelyre az alany szóban vagy írásban
válaszol.”

138
 Anastasi (1976): "A pszichológiai teszt lényegében egy viselkedésminta objektív és
standardizált mérőeszköze"

Anastasi és Urbina (1997): “A teszt egy eszköz és mint minden eszköz lehet jó vagy
rossz annak függvényében, hogy ki és miként alkalmazza”.

Használójának tudnia kell hogy:

 minek a mérésére szolgál

 mennyire méri a konstruktumot
 hogyan kell alkalmazni
 milyen információkat nyújt az alanyról
 hogyan kell a kapott eredményeket értékelni és értelmezni
 ezeket az eredményeket hogyan lehet a döntési folyamatokba bevenni.

Gregory: A teszt egy standardizált eljárás, ami által egy viselkedésünk létrejön, amely
viselkedésminta leírására kategóriákat vagy értékeket használunk - és amely értkékek prediktív
értékekkel bírnak egy következő viselkedésre.

A tesztek célja

 Mérhetővé tenni a tulajdonságokat

 Törvényszerűségek megállapítása
 Összehasonlítás
 4 -CIÓ:
1. Szelekció – kiválasztás
2. Predikció – előrejelez valamilyen jövőben keletkező pozitív vagy negatív
állapotot
3. Prevenció
4. Korrekció (ha nem tudjuk megelőzni)

A tesztek alkalmazásának hét pszichometriás kritériuma

1. Validitás (érvényesség)

139
 2. Reliabilitás (megbízhatóság): A mérés megbízhatóságának, stabilitásának
vizsgálata az adott viselkedésre vonatkozóan.
3. Objektivitás
4. Normázottság: A tesztfelvétel és a kiértékelés standardizált eljárására
vonatkozik.
5. Összehasonlíthatóság: Ugyanazon konstruktumot vizsgáló hasonló tesztekkel
történő összehasonlíthatóságot feltételez.
6. Gazdaságosság: Az előállítás és kivitelezés költséget kímélő volta.
7. Használhatóság: A teszt azon aspektusára vonatkozik, hogy relatíve könnyen és
gyorsan alkalmazható továbbá jól értelmezhető legyen.

Nem minden pszichológiai tesztről mondható el hogy megfelel az összes pszichometriás

kritériumnak, ill. általában az egyes tesztek bizonyos kritériumoknak inkább eleget tesznek,
míg másoknak kevésbé. A pszichológiai teszteket olyan standardizált eljárások, amelyek egy
adott időpontban történt viselkedés mintavételei. A pszichológiai teszteken elért eredményeket
a meghatározott kiértékelési eljárás segítségével mennyiségi jellemzőkké, pontszámokká
alakítjuk, amelyből a megfelelő normák felhasználásával az egyén általános reakcióira, illetve
személyiségére következtetünk.

Gregory alapján a tesztek legfontosabb jellemzőinek a következőket tartjuk:

1. standardizált eljárás,

2. a teljes viselkedésrepertoár egyes jellemzőit egy adott időpontban vizsgálja,

3. pontozást és osztályozást teszt lehetővé,

4. normák állnak rendelkezésre,

5. általános reakciók és a viselkedés bejóslására alkalmas.

Mivel számos különböző pszichológiai teszt létezik, így a fenti jellemzők némelyike
sokszor csak részben teljesül.

A teszt felépítési kritériumai

140
 A legtöbb teszt a normáknak megfelelően értelmezhető. Többféle norma létezik és ezek
mindegyike más-más jellemzőt takar. Egy teszt fejlesztéséhez szükség van stratégiára,
eszközökre, és mindennapi kutatásra. A teszt felépítése hat lépésből áll:

1. teszt meghatározása
2. mérő módszer kiválasztása
3. itemek felépítése
4. itemek tesztelése
5. a teszt felülvizsgálata
6. a teszt publikálása.

A teszt készítőnek szükséges, hogy kiválasszon egy mérési eszközt, ami optimálisan
megfelel annak amit a teszt mérni kiván. Négy mérési szint közül választhatunk: nominális
(megnevezéses) – azok a változók, amelyek attribútumaira a teljesség és a kölcsönös kizárás
feltételei állnak fenn ( pl. társadalmi nem, vallási hovatartozás), ordinális (rendezési) – olyan
változók, amelyek attribútumai valamilyen dimenzió szerint rangsorba állíthatók (pl. társadalmi
osztályhelyzet, intellektuális kifinomultság), az intervallum mérési szint – olyan változók,
amelyek rangsorba rendezett attribútumait egyenlő közök választják el (pl. Celsius-skála,
standardizált intelligenciatesztek) és az arányskála – olyan változó, amelynek attribútumaira az
összes eddig említett strukturális jegy érvényes, és ezen felül valódi nullapontja van (pl. Kelvin-
hőfokskála, életkor, hány darab barátja van). A pszichológiában leggyakrabban az ordinális,
kisebb mértékben pedig a nominális és intervallumskálát alkalmazzák. A nominális és ordinális
skálák kvalitativ, az intervallum- és arányskála kvantitativ változóknak is nevezik

28 tétel: A pszichometriás mérések megbízhatósága és a megbízhatóság ellenőrzés

Meghatározás:

Azt mutatja , hogy a teszt mennyire biztosan mér. Egy korreláció. A reliabilitás megmutatja és
előrevetíti a hibázás lehetőségét, és, hogy az eredmények egyéni különbségei valódi, reális
különbségeknek, vagy pedig véletlenszerű hibáknak-e a következményei.

Tudományosan:

A reliabilitás mérése lehetővé teszi, hogy felbecsüljük az eredmények teljes varianciájának(=

szórás) mekkora aránya a hibavariancia(= ellentét, eltérés). Minél nagyobb a reliabilitás-
együttható, annál kisebb a hibavariancia(hibaszórás).pl.ha két teszt között a korreláció értéke
141
1, akkor a hibaszórás nulla.
A mérés megismételhető kell legyen, többszöri mérés után is ugyanazt az eredményt
kell kapjuk, akkor is ha ugyanazt a jelenséget kissé eltérő körülmények között mérjük vele. Egy
teszt akkor megbízható ha 2 különböző alkalommal ugyanannál a csoportnál alkalmazva az
eredmények szorosan korrelálnak egymással.

Hiba: a mérésbe keveredett véletlenszerű hatás. Hogy mit tekintünk valós, és mit hiba
varianciának, az helyzetről helyzetre változhat, pl. ha 1 tesztet a hangulatváltozások mérésére
szerkesztettek, akkor a gyakori ingadozás valós variancia. Ha azonban stabilabb
személyiségvonásokat akarnak mérni vele, akkor a gyakori ingadozás hiba variancia.

Típusok és hibavarianciáik

1. Teszt-reteszt megbízhatóság: Ugyanannak a tesztnek az elvégzése két különböző

időpontban ugyanazokkal a körülményekkel. Ha a két eredmény korrelál, a teszt
megbízható.
- Hibavariancia: idő.
- Hátránya: bizonyos körülmények lecsökkentik a mérések reliabilitását (pl. a
résztvevő az egyik tesztidőpontban zaklatott, a másikban nem, így más
válaszokat adhat az egyes kérdésekre); a többszöri felmérés költséges; a teszt-
reteszt korreláció kiszámítható, de nem mindig értelmezhető; az alacsony teszt-
reteszt korreláció nem mindig azt jelenti, hogy a teszt reliabilitása alacsony (pl.
valakinek a hozzáállása a halálbüntetéshez megváltozhat mielőtt és miután látott
egy kivégzést); negatív tényező lehet a memória is.
Alkalmazható:

 azoknál a teszteknél, amelyeket nem befolyásol jelentősen az ismétlés

 érzékelési diszkriminációt mérő teszteknél.
 motorikát mérő teszteknél.

2. Alternatív formájú reliabilitás: az előző nehézségeit küszöböli ki. Ugyanazt a

személyt vizsgálják a teszt első formájával az első alkalommal, és a teszt hasonló
formájával a második alkalom során. Akkor beszélhetünk alternatív formájú

142
 megbízhatóságról, ha a teszt hasonló változata nagymértékben korrelál a teszt eredeti
változatával.
- Hibavariancia: a minta.
- Hátránya: nehézséget okoz a párhuzamos alternatív tesztek kidolgozása.

3. Tesztfelezéses (split half) reliabilitás (Sperman – Brown formula): a mérőeszköz

különböző tételeire adott válaszok belső konzisztenciáját méri. Az egyik módja, hogy a
tesztet egyszerűen elfelezzük, majd első felét a második felével korreláltatjuk össze.
Egy másik módszer (odd-even), hogy páros-páratlan válaszok szerint felezzük meg a
tesztet, és ezeket korreláltatjuk.
- Hibavariancia: az itemek súlyozása.

4. Értékelői megbízhatóság: olyan teszteknél, ahol a pontszámok hozzárendeléséhez a

vizsgáló megítélése szükséges. A teszt mintapéldányát egyénileg pontozza 2 vagy több
vizsgáló, majd ezeket az eredményeket párokban korreláltatják.
- Hibavariancia: az értékelő.
- Alkalmazható: megfigyelésnél. Amikor szubjektíven értékelt eszközök is
szerepelnek a kutatásban. Nem alkalmazzuk a tömegfelméréseket szolgáló
teszteknél, mert ott a hibavariancia elenyésző, és a faktorok az első csoportba
tartoznak.

5. Kuder – Richardson reliabilitás: Definíciója értelmében a megbízhatóság nem más,

mint a tételek közötti pozitív együtt járás függvénye. Az itemekre adott válaszok
konzisztenciáján alapszik. Olyan esetben használjuk inkább, ha a skála kérdéseire csak
két válasz adható, például igen/nem.

6. Lee Cronbach: a KR20-at kiterjesztette folytonos változókra, ezt Cronbach-alfának

nevezzük. Megegyezik egy skála összes tesztfelezéssel kiszámolható megbízhatóság
értékének átlagával. Ma a leggyakoribb reliabilitás számítás. SPSS-ben kiszámolható az
Analyze > Scale > Reliability analysis menüpont alatt (ez az alapbeállítás).

143
 7. Speed és power tesztek reliabilitása: A speed tesztben az idő számít, a powerben a
teljesítmény. Mindkét teszt esetében az a lényeg, hogy ne lehessen tökéletes eredményt
elérni.
- Hibavariancia: túl könnyű vagy túl súlyos itemek.
30. Méréselméleti alapfogalmak

Alapfogalmak: Skálák, függő-független változó, validitás, reliabilitás, információszerzési

stratégiák (kísérlet) skálák típusai, variancia, szórás, normál eloszlás, korreláció, regresszió

A pszichológiai mérés során a vizsgált személy mások által megfigyelt vagy önmaga által
jellemzett viselkedését, reakcióit, vélekedését vagy véleményét számszerűsítjük.

Pszichometriai skálák típusai:

 Nominális – Nem számszerű (nem, családi állapot, hajszín)

 Ordinális – Sorbarendezés (alsó, közép, felsőfokú végzettség, tornasor stb.)
 Intervallum – Sorba rendezhető és egyenlő intervallumok alkotják, nincs abszolút 0
érték
 Arányskála - Sorba is rendezhető, egyenlő intervallum is jelen lehet, abszolút 0 érték is
(életkor, testsúly, sebesség, távolság stb.)

Skálázás

A tesztben szereplő tételek, állítások, vagy vélemények kapcsolódását vizsgálja.

Elsődleges célja, hogy a mérőeszköz összetartó tételeire adott válaszokat, vagyis a
pszichológiai jelenséget feltáró állításokat vagy véleményeket egyetlen számban fejezze ki (pl.
extraverzió).

A skála egy vagy több dimenzióból is állhat. Egy dimenziós: pl. testsúly vagy
önértékelés (a változót egyetlen folytonos vonallal jellemezhetjük).

Többdimenziós: Pl. a Wechsler korai változatainál az intelligencia felmérése a verbális

és performációs dimenzió mentén történik. Háromdimenziós: pl. Guilford-féle intelligencia (3
dimenzió: műveletek, tartalmak és produktumok).

Thurstone-skálák:

144
Egyenlőnek látszó intervallumok módszere – felkért szakértők megítélik, hogy egy
pszichológiai állítás mennyire tekinthető a válotzó mutatójának.

Páronkénti összehasonlítás – itt is szakértők értékelnek, különböző kijelentések páronkénti

összehasonlítását ítélik meg.

Abszolút skálázás – egy képességtesztet 2 vagy több korcsoportnál is felvesznek, a relatív

nehézséget a csoportok összehasonlításából állapítják meg.

Likert-skála – 5 vagy 7 fokozatú skála. Teljesen egyetértek, egyáltalán nem értek egyet.

Guttman-skála – ez is „erősorrenden” alapul. Az a személy, aki az erősorrendben magasabb

helyen álló tétellel egyetért, az alacsonyabb helyen álló tétellel is elfogadó lesz.

Bogardus-féle skála – Előítéletességet mérő skála.

Gyakoriság (frequencies)

Középértékek (átlag, medián, módusz)

Variabilitás (szórás, szórásnégyzet)

Normál eloszlás – Gauss-görbe (harang-görbe)

Függő változó – Erre hat a független változó, itt történik a változás.

Független változó - Ez az, ami hatást gyakorol a függő változóra.

Korreláció- és regresszióelemzés

Korrelációs együttható - változók közötti lineáris kapcsolatát és irányát, erősségét mutatja. -1

és +1 közötti érték.

Lineáris regresszió – oksági kapcsolat vizsgálatára jó. Amikor az egyik változó ismeretében
szeretnénk bejósolni a másikat (tudom az IQ-dat, megjósolom az iskolai teljesítményedet).

Reliabilitás

Validitás

31. A pszichometriás tesztek standardizálási eljárásai, hibaforrások

145
Standardizálás

A standardizálás a tesztek szerkesztésére vonatkozik. Olyan tesztet kell létrehozni,

amely megfelel a validitás és a reliabilitás kritériumainak egy adott populációra nézve. A
tesztszerkesztési folyamat rendkívül bonyolult és nehézkes munka, így ajánlott a már meglévő
teszteket használni. Ezt alátámasztja az, hogy a pszichometriás normák eléggé magasak, ha új
tesztet készítünk nehéz korreláltatni mással, valamint az érvényesség megállapítása hosszú
folyamat. Ha van már kész teszt, inkább használjuk azt.

Ha nincs, akkor a következő lépések szerint kell tesztet kidolgozni (Betz):

1. Konstruktum átgondolása, pontos definíciója: mindenekelőtt a konceptualizálás

során elgondolkodni, hogy mik azok a témák, amikkel a pszichológiának foglalkoznia kellene?
Azért fontos, mert az egyes tételeknek ezt a konstruktumot kell operacionalizált formában
megjeleníteniük. Világossá kell tegye, hogy mit is mér a teszt. A tételek kidolgozásánál 2 féle
stratégia érvényesülhet: elméleti út (a teszttételek deduktív meghatározása) és tapasztalati út (a
konstruktumra vonatkozó empirikus adatokra építve határozza meg a teszttételeket).
Pilótatesztelés: pl. egyes itemeket pilótatesztelhetünk, hogy lássuk, egyáltalán bekerülnek-e a
végső eszközbe. Ha megvolt a pilótatesztelés, kezdődhet a tesztszerkesztés

2. Tételek kidolgozása: elegendő tétel kell, amik biztosan lefedik a mérni szánt
konstruktumot. Teszttétel = item = olyan kérdés, feladat vagy állítás, amely egy válasz
előhívásán keresztül operacionalizálja a vizsgált jellemzőt. Külön-külön, és együttesen is a
célnak megfelelően kell működniük. Scaling – olyan szabályok felállítása, amelyek a mérés
számait meghatározzák. Tulajdonképpen az a folyamat, amely által egy mérőeszközt
kalibrálnak, és amely által skálaértékeket határoznak meg a mért tulajdonság különböző
mértékéhez. Itemek megírása: először jó, ha a kívánt itemmennyiség duplája születik meg,
innen lehet majd választani, ha bizonyos itemekről kiderül, hogy nem jók, általában az itemek
fele lemorzsolódik. Itemek formátuma: kiválasztáson alapuló válasz (több alternatívából egy
válasz – ilyenek a: multiple choice, matching és true-false típusúak) és szerkesztett válasz (a
tesztkitöltő kell megfogalmazza – vannak rövidek és esszészerűek) Itemek pontozása: a
legnépszerűbb modell a kumulatív modell – vagyis: minél magasabb a pontszám, annál
magasabb a tesztkitöltő mért képessége/tulajdonsága

3. Tesztfelvétel a fejlesztési mintán (ez egy pilótakísérletnek felel meg). Olyan

embereken kell kipróbálni, akik hasonló kritériumokkal rendelkeznek, mint az a populáció,
amire a teszt ki volt találva, minél több emberrel kell elvégeztetni. Tesztelőnek bizonyosnak

146
kell lennie abban, hogy az itemekre érkező lehetséges különböző válaszok az itemnek
köszönhetőek, nem pedig külső faktoroknak

4. A válaszok szisztematikus elemzése, a jó tételek kiválasztása – itemanalízis: Annak

megállapítása, hogy hogyan működnek az egyes tételek. Erről a fejlesztési mintán felvett adatok
alapján lehet tájékozódni. Vonatkozik az item nehézségére, megbízhatóságára, érvényességére
és megkülönböztető voltára. Dönteni lehet az itemek „jóságáról” – egyik jellemzője a
tételnehézségi mutató (a válaszolók hány százaléka adott a tételre helyes választ), a másik
mutató az item differenciáló ereje (az adott item mennyire különbözteti meg a válaszolókat a
mért jellemző szempontjából). Item konzisztencia: Ha a különböző itemek ugyanazt a
tulajdonságot mérik, úgy a válaszokban konzisztencia lesz. Tételpontszám korreláció:
legfontosabb mutató. Ha a tételre vonatkozó pont nem korrelál az összeponttal, akkor valószínű,
hogy nem ugyanazt méri, mint a többi tétel. Felezéses megbízhatóság: a páros és páratlan
tételszámok mentén 2 csoportba osztott tétel közti korreláció ad támpontot a tételek
konzisztenciájáról.

5. Tesztfelvétel a normatív (reprezentatív) mintán, melynek eredménye a

normaorientált teszt

6. Reliabilitás/ validitás ellenőrzése, normatív adatok összehasonlítása: Ha a normatív

minta statisztikailag reprezentatív az érintett teszt célpopulációjára nézve, akkor reprezentatív
standardizációs mintáról és standardizált tesztről beszélhetünk. A normatív eljárás lényege a
statisztikai standard meghatározása: a reprezentatív mintán nyert nyers pontokat átszámítjuk
egy standard skálára

7. Publikálás (kézikönyv szerkesztése)

8. Újrastandardizálás, más populációkra vonatkozó adaptáció: A standardizálás nem

egyszeri feladat, hanem folyamatos pszichometriai munka eredménye. Fontos időnként
újrastandardizálni és adaptálni, hiszen csak akkor hasznos, ha alkalmas a válaszolók közötti
különbségtételre (padló- és plafoneffektusok, egyes kérdések az új generáció számára
könnyűvé válnak, kultúra változása, stb). A legtöbb pszichológiai teszt normaorientált, de
létezik kritériumorientált is: a viszonyítási alap egy elméleti úton, előzetesen meghatározott
kritérium

Hibaforrások:

147
Többféle torzításról beszélhetünk, többféle tényező torzíthatja a teszteket. Ki kell küszöbölni
őket, mert a torzítások hatása nem hoz méltányos eredményeket. A cél mindig az, hogy a
vizsgálat kimenetele méltányos legyen, úgy az alany számára, mint az értelmező számára.
Bármelyik teszt fontos feltétele a méltányosság. Méltánytalanságról akkor beszélhetünk,
amikor egy személyről rossz döntést hozunk teszteredményei alapján. Különösen nagy a rossz
döntések valószínűsége amikor a a vágási pont közelébe esnek a teszteredmények. Nagy a
valószínűsége a rossz döntéseknek akkor, ha az eredmények, melyeket egy hibás/hibásan
alkalmazott teszt eredményeként kapunk ezek a vágási felület közelébe helyezik. Vágási
felület= eredmény, amely elválasztja az alany teljesítményét a rossz és jó kategóriától. Az
eredmények olyan közel kerülnek az átlag közepéhez, hogy nagyon kis eltérés ettől az átlag
közepétől az alanyt már a rossz teljesítmény övezetbe sorolja. Aminek a közelálló 1-2 pontja
dönti el, hogy az alany hova kerül (megbukott vagy nem egy felmérőn). Ezeket úgy a
legkönnyebb kizárni, hogyha a standardizált tesztek esetében azokra a torzító tényezőkre
figyelünk, melyek nem a teszt szerkesztéséből származnak, hanem az alany szempontjából
torzítanak, vagy amelye k a vizsgálatvezető valamilyen akaratlagos, vagy akaratán kívüli
viselkedésmódosulásának tudható be. Vagy az alkalmazásból, vagy az értékelésből, vagy az
értelmezésből erednek ezek a hibák, melyek torzítást okoznak.

Maga az alany nem tudja torzítani az eredményeket, mivel az egy standardizált tesztet hajt
végre, az alany szempontjából származó torzítások az alanyi reaktivitásban jelenhetnek meg
illetve a non-kognitív faktorok befolyásolhatják. Torzíthat még a résztvevő mentális
blokkolással, illetve túl erős összpontosítás eredményeképpen fárad. Illetve az alábbi
mechanizmusokkal: Alanyi reaktivitás: ha tudja, hogy megfigyelik, és ez hatással van a
viselkedésére, teljesítményére. Teszthelyzetben általában öntudatlanul is meg akarnak felelni a
vizsgálatvezetőnek/feladatoknak, ez a pozitív alanyi reaktivitás (alany megfelelőség). Trial
error stratégia: megpróbálja kitalálni, hogy mi lenne a megfelelő választ, ez sok esetben nem
egyezik meg a reális válasszal. A tesztorzítás legjelentősebb megnyílvánulási formái a faji-
nemzeti- , nemi- , és kulturális kisebbségi csoportokat érintik, de méltánytalan helyzetbe
hozhatnak akár szociális osztályokat, sajátos korcsoportokat, eltérő szexuális irányultságu
emberek csoportját, stb. Fontos, hogy egy teszt esetében mindeki egyenlő esélyekkel induljon.
Pl Amerikában az inteligencia tesztek esetében előfordult, hogy a teszt az amerikaik kulturáját
mérte, nem volt más nemzetek esetében is releváns.

A torzítás formái:

148
Tesztételtorzítás: Ez a legegyszerűbben felismerhető is kiküszöbölhető torzítás. Ilyenkor a
tesztorzítás, a tesztet alkotó itemek szintjén történik. A tesztétel torzítás ellenőrzésének
legegyszerűbb modja: az itemanalízis – ennek eredményeképpen elsőként egy a csoportra
jellemző hozzávetőleges al- struktúra azonosítható (pl nő/férfi). Ezután minden tesztétel
nehézségi foka összehasonlításra kerül a csoportok között. (ilyenkor a csoportokat nehézség
szerint soba állítjuk). Staisztikai teszteket is használhatunk a torzítás megállapítására , pl a
kétszempontú varianciaanalízis .

A legszembetűnőbb formája az, amikor a torzítás forrása az itemek

szerkesztésében/kiválasztásában van. Olyan itemeket/kérdéseket kell feltenni, melyek
univerzálisan egyértelműek, és amelyre csak evidens válaszokat lehet adni. Tehát nem lehet
félreértelmezni. Leggyakoribb teszttétel-torzítsások általában a beszélt nyelvvel kapcsolatosak,
illetve a különböző tesztek különböző populációra való adaptálása közben fordulhatnak elő
(standardizálásnál). Minél szélesebb körben, minél nagyobb számú populáció beszéli az adott
nyelvet, annál nagyobb a torzítás esélye, mert régiónként a nyelveken belül is különbségek
vannak. Nyelven belül még torzíthat az iskolázottság, nyelvi keveredés. Pénznem,
mértékegység, szimbólumok matematikai szimbólumoknál használnak görög betűket,
melyeket nem mindenki ismer, vallási szimbólumok (Egyiptom: macska szent állat) írás
szimbólumok (betűk), dátum.

Minden teszt szerkesztésekor figyelemmel vannak arra, hogy legyenek a tesztben súlyos és
könnyebb itemek is. Általában a könnyebb itemek közepes nehézségűek kell legyenek annak
érdekében, hogy a populációnak minél nagyobb számú alanya meg tudja oldani, ez a kiindulási
pont a differenciálódásnál. A nehéz súlyú itemek ugyanolyan számban kell jelen legyenek, mint
a könnyű súlyú itemek/közepes súlyú itemek annak érdekében, hogy a teljesítményt nagyobb
szinten differenciálják. Minél kevesebb egyén oldja meg a nehézsúlyú itemeket, annál nagyobb
fokkal méri az egyéni különbségeket, annál jobban differenciál.

A sértő jellegű itemek alkalmazása a teszttétel torzítás egy specifikus esete. Pl. Stanford- Binet
item mikor a gyermek két kép közzül ki kell válassza kit tart vonzóbbnak, sértő lehet azok
számára akik kevésbé vonzóak. Ezeket az itemeket ki kell iktatni a tesztből, ugyanis
megzavarhatják az alanyokat. Azok az itemek, amelyek magas szintű szubjektivitást
feltételeznek. Ezeket próbáljuk tesztszerkesztéskor kizárni. Ki kell szűrni a személyes
véleményt, preferenciát! Látványosan sértő minden olyan item, mely szexuális
töltetet/leírást/utalást/következtetést feltételez.  ezek az ember ösztön-énjére hat, nem tartja
tiszteletben az egyén intim szféráját.
149
Belső teszttorzítás: A teszt belső szerkezetéből származik, és akkor állhat elő, ha a különbség
nem a teszt iteméből fakad, hanem a mért funkció/vonás/tulajdonság nincs jól megszerkesztve.
Másik ok, amikor a validitás itemenként nincs megfelelően leellenőrizve és különböző
tételeknek különböző mértékű validitása lehet. Pl.: befolyásolhatja a szerkezeti validitást.
Harmadik ok, hogy az itemek reliabilitása nincs megfelelőképp leellenőrizve, és az itemek közt
lehetnek reliábilisak, és kevésbe reliábilisak. Szerkezeti torzítás még, ha a validitás ÉS a
reliabilitás torzít, ugyanannál az itemnél különbség mutatkozik a kettő között. A belső
teszttorzítás sok esetben kritériumtorzításnak tulajdonítható. Pl az érettésgi jegy torzít a
kisvárosi emberek javára és az egyetmi felvételi az érttségi jegy alapján történik.

Külső teszttorzítás: Nem a teszt szerkezete/itemei a felelősek, hanem olyan faktor okozza, ami
kívülről jön. Pl.: idő, környezet, non-kognitív faktorok, melyek az alanyt a teljesítményben
befolyásolják  fáradtság, stressz. Még torzíthat a vizsgálatvezető is akaratlagosan/akaratlanul
viselkedés megnyilvánulással, azzal, hogy nem tartja be a teszt szerkesztett kézikönyvét. Az
eredmény feldolgozásánál is torzíthat a kísérlet vezető, az adatok bevitelénél való hibázásával,
nem tartja be az utasításokat, a pontozást. Vagy ha nem jó tesztet alkalmaz. Erről akkor
beszélhetünk, amikor a méltányossághoz vezető döntések a teszt alkalmazásából származnak,
a teszt azoban önmagában véve nem torzító jellegű. Ez a fajta torzítás sokkal gyakoribb
szelekciós gyakorlatokban.

32. A pszichológiában alkalmazott kísérleti módszerek

A mérés minőségi kritériumai

1. Érvényesség: A mérési folyamatban valóban azt mérjük-e, amit mérni

szándékozunk? Nincs-e befolyással más változó az eredményekre, amit
figyelmen kívül hagytunk?
2. Megbízhatóság: A mérés eredményének stabilitására vonatkozik. Abban az
esetben, ha megismételjük a mérést, akkor azonos, vagy közel azonos eredményt
kell kapnunk. Ha feltételezhető, hogy a mért dolog a két mérés közt eltelt idő
alatt nem változik, de a mérés eredményei eltérnek, akkor valószínüleg az
eszközünkkel van baj.

150
 3. Érzékenység: Ha a mérési eszköz nem elég érzékeny, akkor tűnhet úgy is, hogy
egy létező jelenség nem létezik.

A mérés szempontjából, fontos a mérni kívánt konstruktumok operacionalizálása és

ennek műveleti definíciója. Operacionalizálás alatt egy konstruktum (akár absztrakt
dimenziókkal rendelkező is) mérhetővé tételét értjük. A műveleti definíció, pedig meghatározza
pontosan azt a folyamatot, eljárást ami során mérhetővé és megfigyelhetővé teszem a mérni
kívánt konstruktumot.

A vizsgálatban résztvevő személyek alkotják a mintát. A populáció az az alapsokaság,

amire a mérések által levont következtetéseket ki karjuk terjeszteni. Általában a felvetett
hipotézisek és mérési kérdések határozzák meg, hogy melyik az a minta amelyiket mérve,
választ kaphatunk a kérdéseinkre. A mintánk akkor reprezentatív a populációra nézve, ha a
populációt jellemző főbb változók mentén nem tér el attól. Amennyiben ez teljesül és a minta
reprezentatív, akkor érvényes mintáról beszélhetünk.

A kísérlet

A kísérlet lényege az, hogy teszünk valamit, mjad megfigyeljük a tettnek a

következményeit. Különösen alkalmasak olyan kutatásokban, melyek viszonylag kis számú és
jól meghatározott fogalmakkal és feltevésekkel dolgoznak. Alkalmasabb magyarázó, mint leíró
célra. Feltevés vagy feltevésekből indul ki, és fő célja ezeknek a feltevéseknek az ellenőrzése.

A kísérlet leghagyományosabb típusa, úgy a természet mint a

társadalomtudományokban, három fontosabb összetevővel rendelkezik: Függő és Független
változó; Kísérleti és Kontroll csoport; Előzetes és Utólagos (pre-, poszt-teszt) tesztelés.

Kísérleti és kontroll csoport esetén fontos a két csoport tagjainak megfelelő illesztése.
Ez azt takarja, hogy mind a kísérleti mind pedig a kontroll csoport résztvevői, meghatározó
változóik mentén hasonlóságot kell mutassanak. (minél nagyobb csoportekvivalencia kell
legyen). Ha ezt tudatosan végezzük, akkor nem random besorolás történik, így már nem
beszélhetünk kísérletről. Azonban két igen fontos érv szól a random kísérleti és kontroll
csoportba való besorolás mellett. Az egyik az, hogy a besorolás elején még nem lehet tudni,
hogy a kísérlet szempontjából pontosan mik is lesznek majd zok a főbb változók amik mentén
haszonlóságnak kell lennie, illetve, hogy az adatelemzésre használt statisztikai módszerek
nagyrésze eleve random besorolást feltételez, ami, ha nem az, akkor ezeknek a statisztikai
módszereknek az alkalmazása indokolatlan.

151
 Alapvetően minden kísérlet azt vizsgálja, hogy hogyan hat egy független változó egy
függő változóra. A független változó jellegzetesen a kísérleti inger képében jelentkezik, vagy
jelen van, vagy hiányzik. A kísérletek fő jellemzője, hogy a résztvevők random kiválasztottak
és vannak besorolva csoportokba, a kísérletben alkalmazott változók magas kontroll alá vannak
helyezve, illetve a kísérlet megismételhető. Amennyiben a kísérlet során a résztvevők esorolása
nem random tőrténik, úgy kvázi-kísérletről beszélhetünk.

Ez a módszer az egyik leghatékonyabb módja a vizsgálódásnak, mivel magas kontroll

alatt, viszonylag hűen a valósághoz képes modellezni életszerű helyzeteket.

Kettős vak kísérlet

Főként orvosi körökben alkalmazot kísérleti módszer. Alapja az, hogy az alanyokhoz
hasonlóan a kísérletvezető is torzíthat, elvárásai által. Olyan beteg csoportoknál, ahol egyik
csoport gyógyszeres kezelésben részesül, míg a másik placebót kap, az orvosok hajlamosabbak
megfigyelni változást azoknál a betegeknél akik valódi gyógyszert kaptak, még, ha ez nem is
indokolt. Ennek a kizárása okán jött létre ez az eljárás, ahol sem az alany sem pedig az orvos,
vagy kísérletvezető, nem tudja, hogy melyik alany kapott placebót és melyik valódi gyógyszert.
Ez a módszer nem csak orvosi körökben alkalmazható.

Helytelen változatok kísérleti elrendezésekre:

Campbell és Stanley 16 különféle kísérleti és kvázi-kísérleti elrendezést ismertet, nem

ajánlás képpen, hanem amelyeket a nem hivatalos kutatók, előszertettel alkalmaznak. Ilyen
elrendezésre példák:

1. Egyetlen mérésen alapuló esetelemzés: Ha valamilyen kísérleti inger

alkalmazását követően, kísérleti személyek egyetlen csoportjánál mérik a függő
változót (egy csoportnak levetítenek egy feketék történelméről szóló filmet,
majd utána felmérik a feketékkel szembeni előítéletességet. Bármilyen
eredmény is jöjjön ki, nem lehet belőlle következtetni, mivel előmérés nem
történt és összehasonlítási alap sincs).
2. Egycsopotos elő és utómérés: Egy csoport van, van beavatkozás, elő és utómérés
is, a probléma itt az, hogy nincs kontroll csoport, ezért az esetlegesen
bekövetkező változást nem lehet feltétlenül a független változó(k) nak
tulajdonítani.

152
 3. Statikus csoportok összehasonlítása: Ebben az esetben van kísérleti és kontroll
csoport is, viszont nincs előmérés, ennek hatására nem állapítható meg a
fejlődés, még, ha az be is következett.

A belső érvénytelenség forrásai

A belső érvénytelenség arra vonatkozik, hogy a kísérlet alapján levont következtetések

nem teljesen felelnek meg annak, ami a kísérlet során történt. A probléma számos forrásból
eredhet:

1. Történelem: A kísérlet ideje alatt bekövetkezhetnek olyan történelmi események

amelyek a kísérlet eredményeit megzavarják. Pl.: fekete vezető meggyilkolása,
9/11
2. Érés: Ha részt vesz kísérletben, ha nem az ember fejlődik. Hosszú távő
kísérleteknél az alanyok fejlődése és idősebbé válása hatással lehet a kísérlet
eredményeire.
3. Mérés: Az elő és utómérés maga is befolyásolhatja az emberek videlkedését, s
így összezavarhatja a kísérleti eredményeket. Rájöhetnek mi a célja az
utómérésnek és torzíthatnak
4. Mérőeszközök: Megbízhatósági problémák az eszközökkel
5. Közeledés az átlaghoz: ha szélsőségesen magas vagy szélsőségesen alacsony
értékekkel rendelkező alanyok vesznek részt a kísérletbe eredményeik javulását
vagy romlását, tévesen a kísérleti hatásnak tulajdonítjuk. (Aki teljesen hülye, az
csak okosabb lehet, hülyébb már nem)
6. Kiválasztási hiba: Kísérleti és kontroll csoportokba való besorolás hibái
7. Elhalálozás a kísérletben: Időközben a kísérlet során kiesnek emberek, fként
longitudinális kísérleteknél fordul ez elő. Nem feltétlenül halálesett miatt, de
valamilyen oknál fogva például az utóméréseken nem tud részt venni.
8. Sorrendiség: Ha időben a függő változó valahogy megelőzi a függetlent és
fordított hatás jön létre. Tulajdonképpen a függő változó fejt ki hatást
függetlenre.
9. A hatások átterjedése: Ha a kísérleti és kontroll csoport érintkezik egymással, a
kísérleti csoportról a hatás átterjedhet a kontroll csoportra is.

153
 10. Kárpótlás: A kontroll csoportban szereplő egyének sokszor értékes dolgokról
kell lemondjanak. Orvosi kísérleteknél például a placebós csoportot
megszánhatják a nővérek és külön kedvesebb hozzáállással jutalmazhatják őket,
ami miatt a csoport már nem igazi kontroll csoport.
11. Kiegyenlítő versengés: Van, hogy a kontroll csoport keényebbe dolgozik a
szokásosnál azért ,hogy a kísérleti csoportot ért hatást kompenzálhassa. Pl.:
pedagógiai kísérletnél, lehehet, hogy a kontroll csoport keményebben tanulja a
mateket, hogy felérhessen a kísérleti csoportot rt hatással, ami lehet egy új
módszer.
12. Demoralizálódás: A kontrollcsoport feladhatja a küzdelmet , ha demotiváltá
vállik .

Vannak az érvénytelenségnek külső forrásai is, ezek arra vonatkoznak, hogy a kapott
eredmények miként általánosíthatóak a való világra és tudnak valamit mondani egyáltalán a
társadalmi életben zajló eseményekről.

Természetes kísérletek

Habár a kísérlet és a laboratóriumi kísérlet kifejezések közé gyakorta egyenlőségjelet

teszünk, sok fontons társadalomtudományi kísérletre laboratóriumokon kívül kerül sor, nem
ritkán a társadalmi események rendes menetében. Egyes kísrleteket a természet tervez el és hajt
végre, mi pedig megfigyelhetjük és elemezhetjük őket. Pl.: Hurrikán után megvizsgálhatjuk az
emberek viselkedését.

Hasonló példákat találunk a II. Világháború körüli társadalomtudományi

evkönyvekben. Akor retrospektív felméréseket végeztek német városokban, a polgári lakosság
háború alatti moráljáról.

A kísérleti módszer erősségei és gyengéi

A kontrollált kísérlet fő előnye az, hogy a segítségével a kísérleti változó, illetve a

kísérleti változó időbeli hatása az egyébb tényezőktől elkülöníthetővé válik. Mivel egy-egy
kísérlet általában csak egy szűk területre koncentrál, csak viszonylagosan kevés idő, pénz és
kísérleti alany kell hozzá, ezért sokszor lehetőség van arra, hogy ugyanazt a kísérletet
különböző alanycsoportokkal többször is megismételjük.
154
 A laboratóriumi kísérletek legnagyobb hátránya, mesterséges voltukban rejlik.
Előfordulhat az, hogy a laboratóriumokban elért hatás nem nyílvánulna meg akkor, ha a hatás
a való életben érné az alanyokat.

33. A tesztelés etikai kérdései, jogi aspektusai

A Pszichológiai Hivatás Gyakorlására Vonatkozó Etikai/ Deontológiai Kódex

Az etikai kódex pszichológiai szakmára vonatkozó alapelvek és standarok szintézise. A

normatív jellege mellett a deontológiai kódex az alkalmazott pszichológus tevékenységét
hivatott irányítani és szabályozni, de nem vonatkozik ennek magánéletére.

A pszichológiai tesztelés az emberek tiszteletét jelenti, a jogot a méltósággal és tisztelettel való

bánásmódhoz.
Peterson és Nizenholz (1987) szerint, a pszichológiai tesztelés etikus voltához 5 alapvető
nézőpontot kell figyelembe venni:
• 1. A személy egyediségének értékelése: a felmérési és értékelési eljárásoknak
figyelembe kell venniük az individualitást
• 2. A teszteltek személyiségével szembeni pontosság és tiszteletteljesség érdekében az
eljárásoknak figyelembe kell venniük a személyeken belüli és közötti különbségeket
• 3. A megfelelő felmérési eljárások az egyének részéről közvetlen részvételt igényelnek-
ez a részvétel önmagában is hatást gyakorolhat a résztvevőkre
• 4. A pontos kiértékelést az eszközök és kísérletvezetők is korlátozzák. Minden resztnek
van egy bizonyos mértékű hibalehetősége, amit a diagnózis felállítása vagy címkézés
során figyelembe kell venni
• 5. Amennyiben a teszteredmények alapvetően negatív avagy pozitív következményei
lehetnek, szükséges lehet további eszközök alkalmazása

A problémák kezelésére Fischer (1985) a következő útmutatót nyújtja:

• 1. Ne szorítkozzunk a puszta eredményekre, egészítsük ki a viselkedés megfigyelésével

is

155
 • 2. Nyújts kontextust a mérésnek. A fizikai környezet, a hely, a vizsgálatvezetőnek a
klienshez való viszonya, valamint az, hogy a vizsgálatvezető miként látja az adott
helyzetnek a kliens számára való jelentőségét- mind az összegyűjtött adatok részét kell
képezniük.
• 3. Más vizsgálatvezetők segítsége
• 4. A kliensre bármilyen típusú vizsgálat hatást gyakorolhat, úgy pozitív, mint negatív
értelemben. Különböző eljárásokkal segíteni kell a kliensnek ezek meghaladását.
• 5. A körülmények nem mindig engednek meg egy teljes felmérést- ezekről be kell
számolni
A pszichológus jogai:
 Joga van képzéseken részt venni
 Joga van publikálni
 Fejleszteni a tudását
 Szakegyesületekhez tartozni
 Vizsgálatokat végezni, és a vizsgálatok alapján diagnózist, beavatkozási tervet
javasolni.
 Az általa megismert eszközök, és eljárások alkalmazása, abban az esetben, ha megkapta
a megfelelő képzést.
 Megtagadni egy vizsgálatot: abban az esetben, ha személyi inkompatibilitás veszélye
áll fenn.
Pl: családtagok, barátot nem vizsgálhat meg
Senkit sem vizsgálhat meg, amíg nem adja az írásás beleegyezését! Kiskorúak esetében a
szülő, vagy a gyám adhat engedélyt.

Csak azt vizsgálhatja meg, aki:

 Kéri
 Szüksége van rá: akit hozzánk küldenek, iskolapszichológustól, gyámügytől, vagy a
rendőrségtől alkalmassági vizsgálatra.

Az információ és az eredmények kezelése:

 Az eredményt nnak adhatja meg, aki kérte a vizsgálatot
 Gyámhatóságnak is írásban kell
 Nyoma kell maradjon, akár egy esettanulmányban. Nem szabad eltüntetni.

156
  Az információt diszkréten kell kezelni, és biztonságba helyezni. Szelektíven tárolni.

Az alany alapvető jogai, melyeket tiszteletben kell tartani:

 joga van másodvéleményt kérni 72 órán belül
 tiszteletben kell tartani a szabadakaratát, egyéniségét, fizikai és mentális jóllétét,
intimitásra való jogát, személyes autonómiáját, világnézetét.
 Személy kapcsolat kialakulása csak 3 évvel a felmérés után szabad kialakítani a
vizsgálatvezető és a kliens között.

Kötelességei az alanynak:
 Etikus viselkedés
 Beleegyezés a vizsgálat megszakításába
 A vizsgálat komolyanvétele
 Az elhangzott információkat bizalmasan kell kezelnie
 Együttműködőnek kell lenni
 Időpontokat be kell tartani

A jogi előírások és etikai normák szerint biztosítani kell a tesztelés során a humánus
bánásmódot, a személyi adatokkal és a teszteredményekkel kapcsolatos személyiségi jogokat
és mindenesetben a vizsgálati személy belegyezését kell kérni a teszteléshez (Oláh, 2006).

34. Az intelligencia mérése

Intelligencia meghatározása

Mi az intelligencia?

 Amit az én tesztem mér – Binet

 Amit az intelligencia tesztek mérnek – Boring
 Amit az intelligens emberek tesznek – Neisser
 Képesség, hogy megértsük a világot és megbirkózzunk kihívásaival - Wechsler
Mentális energia – Spearman

157
Az intelligencia David Wechsler-től származó, és világszerte elfogadottá vált meghatározása
– „Az intelligencia az egyén összetett vagy globális képessége arra, hogy célszerűen
cselekedjék, értelmesen gondolkodjék, és a környezetéhez eredményesen alkalmazkodjék” –
szép lassan beivódott a köztudatba, és rendületlenül tartja magát, holott az újabb kutatások
másféle értelmezést kínálnak. Az újabb kutatások ugyanis kimutatták, hogy többféle
intelligencia létezik. Az intelligencia ezen új felfogása segítségével jobban megérthetjük az
olyan ellentmondásokat, mint például miképpen lehetséges, hogy Józsi kiválóan tud előadni,
míg matematikából gyenge, vagy Edina remekül tudja elemezni a történelmi események
mozgatórugóit, de a neveket és évszá- mokat sehogy sem tudja megjegyezni. Ezek az
ellentmondásosnak tűnő dolgok az egyes feladatok által megkövetelt specifikus képességekkel
magyarázhatók.

Teszt meghatározása

Oleron: a tesztek az alkalmazott pszichológia eszközei, amelyek hasznosak, mivel

uniformizált/egységesített helyzetek között vizsgálhat nagyszámú populációt.

Galton (1884)

Először tett kísérletet az értelmi képességekmérésére. Úgy vélte, hogy a megismerés, értelmi
képességekészlelésünk pontosságának függvénye. Különböző vizsgálatokat folytatott, nagy
létszámú mintán, ezek a fejméret, reakcióidő, látásélesség stb. mérésére irányultak. Továbbá
bevezette az ikervizsgálatokat, az értelmi képességek egyféle kutatásimódszerét.

Az IQ-tesztek övezeti besorolása

Az intelligenciaövezetek általában bármilyen kutató szerint a következő osztályokba

sorolhatók:

 0-20: nagyon súlyos értelmi akadályozott

 20-40: súlyos értelmi akadályozott

 40-70/75: enyhe értelmi akadályozott 70/75 között egy határövezet van a liminális
intellektus.

 70/75-90/100: átlag alatti

 90/100-120: átlagos

 120-145: átlagon felüli

158
  145+: MENSA-s (zseni)

Binet-Simon (1905)

Az ő (Binet) nevükhöz fűződik az az első inteligenciát mérő eszköz: az inteligencia metrikus

skálája. A kormány kérésére dolgozták ki tesztjüket, amelynek célja az olyan gyerekek
kiszűrése, akik feltehetően kevésbé tudják majd hasznosítani az iskolai oktatást lemaradt
fejlettségű mentális képességeik miatt. A teszt egyrenövekvő nehézségű tételekből állt, amely
tükrözni vélte agyerekek biológiai (születéstől számított életkor - ÉK) és mentális kora (MK)
közti kapcsolatot. Simon és Binet együtt dolgotzták ki az inteligencia skáláját, Simon volt az
aki számszerűsítette a Binet skálát.

Stern (1912)

Tovább fejlesztette az inteligencia metrikus skáláját, azt mondta, hogy az IQ = mentális

életkor / kronológiai X 100 (a mentális életkor nem mindig egyezik a kronológiaival).

Az ő nevéhez fűződik az intelligencia-kvóciens fogalma.

Robert Yerkes (1917) – Army Alpha, Army Beta

Az Egyesült Államok I. világháborúba történ bevonódása során mintegy 2 millió, sorozásra

jelentkező személy mentális képességének és érzelmi működésének felmérése vált szükségessé.
Ezt a feladatot csak csoportos tesztfelvétel keretében lehetett megvalósítani, így a kormány az
Amerikai Pszichológiai Társaság elnökét, Robert Yerkest kérte fel egy olyan mérőeszköz
elkészítésére, ami a sorozásra kerülők mentális képességének egyszerű és csoportos tesztelésére
alkalmas. Yerkes és munkatársai két, csoportosan felvehető tesztet alkottak: Army Alpha és

Army Beta.

Az Alpha-változat lényegében az Arthur Otis (1918) által már korábban kidolgozásra kerülő
verbális tesztje volt az alábbi 8 skálával: I. Figyelmi teljesítmény; II. Meghatározás; III.
Rendezés; IV. Ellentétes asszociáció; V. Kritikai képesség; VI. Diszkriminációs képesség;
VII. Analógiás képesség; VIII. Információ.

Az Army Beta-változat olyan csoportos nonverbális teszt, ami írástudatlanokkal vagy angolul
nem beszélőkkel is rövid időalatt felvehető. A vizuo-perceptuális és motoros feladatok között
olyanok szerepeltek, mint például megtalálni a kiutat egy táblán elhelyezett labirintusból,
számokhoz különleges karaktereket rendelni (rejtjelzés), számsorozatok összehasonlítása,

159
geometriai mintázatok törvényszerűségeinek felismerése és a sorozatok folytatása, két sorozat
közös elemeinek felismerése.

Terman: Stanford-Binet-intelligenciaskála (1916)

Lefordította és átnevezte a Binet-Simon tesztet, amerikai használatra alkalmazta. Először

használta a Stern által ajánlott intelligenciamutatót–ún. intelligenciahányados(IQ),amelyben
az intelligenciát a mentális és a biológiai kor hányadosaként (MK/ÉKx100) értelmezi.
Munkássága megalapozta azintelligenciatesztek széleskörű alkalmazását.

Raven Progresszív Mátrixok: Színes(RCPM) / Standard (RSPM)

A színest 1938-ban és a standardot 1956-ban szerkesztette meg. Telített/g általános

intelligenciát mér, ami azt jelenti, hogy nagyon magas százalékban méri az általános
intelligenciát. Vagyis magas a konstruktumvaliditása (86%-tól felfele). Emellett még méri az
eduktív gondolkodást, és a reprodukciós képességet (14%ban). A raven tesztekre még
jellemző, hogy összetett információkon alapszik, és méri a személynek azt a képességét, hogy
mennyire képes a tapasztalt/ észlelt ingerek között a kapcsolatokat összefüggéseket (főleg
logikai) megtalálni.

Az alapvető intelligenciaelmélet, amiből Raven kiindult, az a Spearman-féle G , melynek

lényege az, hogy független a nyelvi készségektől és az alany iskolai végzettségétől. Ennek
következtében a Spearman féle g intelligencia alapul való vételével olyan teszteket lehet
szerkeszteni, melyek megoldásakor nem szükséges semmilyen verbalizáció/ beszédkészség).
Ennek előnye, hogy az ilyen típusú nonverbális intelligenciateszteket alkalmazni lehet olyan
célpopulációra is, akiknél a vizuális/ auditív percepció sérült, vagy hiányzik (látás,
hallássérülteknél, vakoknál és süketeknél). Illetve alkalmazható még olyan
gyerekkorcsoportnál (a színes verzió) akiknél még a beszéd nincs teljes mértékben kialakulva.

Raven a saját tesztjére azt mondja, hogy a megfigyelőképesség és a és a világos gondolkodás

tesztje ez. A teszt nevében a progresszív szó azt jelenti, hogy a feladatok nehézségi sorrendben
következnek egymás után, vagyis POWER teszt. Vagyis nem végezhető rajta split-half
reliabilitásvizsgálatot alkalmazni rajta. A tesztben a sorozatok is nehézségi sorrendben
következnek egymás után. Mindegyik Raven típusnál (4 féle van) minimum 3 sorozat van. A
teszt elnevezésében a Mátrix szó a feladatok összetettségéből következik. Az itemek úgy
vannak összeállítva, hogy a gondolkodási képesség és az okfejtési képesség mátrixban jelenik
meg.

160
További típusok még a „Nehezített Raven Progresszív Mátrixok” (APM), a színes és
nehezített raven progresszív mátrixokat gyerekekkel és serdülőkkel is lehet alkalmazni, de
ezekből a nehezített verziót kimondottan az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkező
gyerekeknél alkalmazzuk. A színes Raven általában 6-11 éves korosztálynál, vagy a nagyon
idősek esetében alkalmazható. A standardot pedig a 11 évnél idősebb korosztályra alkalmazzuk.
Lehet időméréssel és időmérés nélkül alkalmazni. Gyerekeknél 30-40 percet szoktak hagyni,
felnőtteknél max 30 percet.

Wechsler: Wechsler-féle intelligenciateszt (1939)

Nem tartotta alkalmasnak felnőttek vizsgálatára a Stanford-Binet- intelligenciaskálát,

kidolgozta két részes – performációs és verbális próbákból álló tesztjét. A performációs
próbák cselekvéses feladatokat foglalnak magukba (pl. látott minta kockákkal való kirakása,
részek összeillesztése). Ezzel szemben a verbális próbák általános ismeretek felmérését,
számismétlést, nyelvi, értelmi összehasonlítást foglalnak magukba. Később gyerekek számára
is kifejlesztette hasonló elveken alapuló mérőeszközét.

Általános intelligenciát, verbális, és performációs intelligenciát mér. Wesman szerint a

Wechsler az elsajátított ismereteket méri. Ebből a szempontból a Wehccsler egy olyan
intelligencia teszt, amely egy teljesítményt mér, de ez a teljesítmény nem szorítkozik külön
csak az olvasásra, írásra, vagy valamilyen tudományterületre, hanem általában mér olyan
teljesítményeket, melyek prediktívek hagyományos iskolai tantárgyakra. Vagyis olyan
területeknek a teljesítményét méri, melyek összefüggésben állnak az írás, olvasás, matek,
természettudomány és az összes többi tantárgyból megszerezhető általános ismeretekkel.

A Wechslerek altesztjei általában viselkedésmintákat mutatnak, és azokra vonatkoznak, illetve

nem kizárólagosak. Az eredményeket korrelálni/összefüggésbe kell hozni más, de hasonló
teljesítményeket mérő tesztek eredményeivel. Jellegzetes még, hogy egy fix mentális működést
mér egy adott időben. Csak a Wechslerre hivatkozva nem szabad diagnózist felépíteni. Csak a
Wechsleren elért IQ eredményeket nem lehet kizárólagos értékítéletet hozni, mivel esetenként
lehetnek bizonyos eltérések a pontszámok között, melyek származhatnak a részpróbák
pontszámaiból, vagy az alany korából. Ha az ilyen jellegű 4-6 pontos eltérések az alany
teljesítményét határzónába helyezi, akkor nagy a valószínűsége, hogy emiatt az eltérés miatt a
gyerek megbélyegzik.

Hozzásegít, hogy megállapítsuk, hogy a gyerek a saját szintjéhez képest mennyire jól teljesít
bizonyos altesztekben. Mivel a teszt több altesztből áll fennállhat az az eset, hogy a 6 közül 5-

161
ben nagyon jól teljesít, és csak egyetlen egy altesztben marad el saját képességeitől. Ebben az
esetben meg tudjuk állapítani, az altesztek által mért képességek szintjét és fény derül arra,
hogy melyik képesség, amelyik miatt a pontszáma megközelíti a határértéket.

35. A perceptuális észlelés hatása a teljesítményre. Az észlelési típusok mérése

A percepciós képesség a gyermek fő fejlődési feladata, annak 3 és fél, és 7 és féléves

kora között, ezután a fő szerepet a megítélés és szellemi fejlődés veszi át. Piaget szerint 7 éves
korától kedve a gyermek a közvetlen percepcióktól függetlenebbé válik, mert megtanulja a múlt
eseményeit a jelennel és a jövővel összefüggésbe hozni és kifejlődik benne az alkalomnak
megfelelő gondolkodás. Klinikai esettanulmányok azonban bebizonyították, hogy a súlyos
percepciós zavarokban szenvedő gyermekek gyakran képtelenek a percepciós hátráltatottságot
intellektuális eszközökkel annyira legyőzni, hogy iskolai előmenetelük megfelelő legyen.

Frostig teszt – DTVP – Developmental Test of Visual Perception

A percepció fogyatékosságai szoros összefüggést mutatnak mentális sérülésekkel, érzelmi

fogyatékosságokkal, értelmi retardációval. A perceptuális fejlődés üteme 4-7 éves korban a
legnagyobb, így a teszt ebben az életkorban a legmegbízhatóbb. Klinikai vizsgálatok mutatják,
hogy a tesztben mért képesség, illetve az óvodai, iskolai teljesítmény között nagy az
összefüggés.

Általában ha a gyermek vizuális percepciós hibában szenved, akkor magatartását, az iskolai

szociális illetve érzelmi követelményeit sem tudja betartani, iskolai viselkedését elégtelennek
minősítik.

1963-ban dolgozta ki Marianne Frostig a Dél-Kaliforniai egyetemen

- tanulási nehézségekkel küszködő gyermekekkel foglalkozott. Így jött rá arra, hogy a

percepció fejlődésének zavarai és a tanulási nehézségek kialakulása szoros kapcsolatban állnak

162
egymással, ezért olyan módszert akart kidolgozni, mely alkalmas a tanulási zavar
diagnosztizálására és annak terápiás befolyásolására is. A percepció hibáiban szenvedő nagy
óvodás és első osztályos gyermekek iskolai magatartása egészében véve nem nevezhető
kielégítőnek. Amennyiben a percepciós zavart időben fel tudjuk ismerni, az iskolai
sikertelenséget és a tanulási zavarokat korán ki lehet szűrni (kezelés elkezdése, fejlesztő
programok, melyek elősegítik a zavart funkció fejlődését).

o a teszt a hatvanas években terjedt el Európában is, standardizálva azonban

hazánkban nincs.
o a teszt azért sokkal megfelelőbb, mint a Bender, mivel nem csupán az észlelés
egészét méri fel, hanem az egyes részfunkciók (sajátos percepciós képességek)
fejlettségi szintjéről is pontos képet ad.
Marianne Frostig és munkatársai megállapították, hogy azokat a gyermekeket, akiknek
az írással voltak nehézségeik, szemmel láthatóan a rossz szem és kéz koordináció hátráltatta,
az olyanoknál, akik egyes szavakat nem ismertek fel, gyakran úgy tűnt, hogy alak- háttér
percepció zavaraik vannak. Egyes gyermekek nem voltak képesek felismerni egy betűt vagy
szót, ha azt másféle nagyságú vagy színű betűkkel látták leírva, vagy ha azt csupa nagybetűvel
írték le számukra, ők pedig kis betűk olvasásához voltak hozzászokva. Az ilyen gyermekekről
kiderült, hogy alak - háttér konstanciájuk hiányos.

Kisgyermekekkel foglalkozók többször tapasztalhatják, hogy sok gyermek betűket vagy

szavakat « tükörírással » ír le. Az ilyen megfordítások vagy átforgatások a térbeli helyzet
percepcióját illető nehézségeire utalnak, míg az egyes szavak a betűk sorrendjének
megváltoztatása a térbeli viszonylagosság értelmezésének nehézségeiről tettek tanúságot (és
ugyanakkor a hallási percepciós nehézségek létezését is valószínűvé tették). Ez utóbbi
csoportba tartozó gyermekek rendszerint nem tudtak hosszabb szavakat sem elolvasni, sem
leírni. Azt is megfigyelték, hogy a nyilvánvalóan vizuális percepciós zavarokban szenvedő
gyermekek nehezen tudtak valamire hosszabb ideig figyelni, illetve magatartási
rendellenességeket mutattak.

Dr. Marianne Frostig, figyelembe véve a diagnosztikus tapasztalatokat, egy olyan teszt
kidolgozását kísérelte meg, mely a fentiekben ismertetett öt terület vizsgálatára alkalmas. Saját
tapasztalata alapján és mások, pl. Thurstone (1944), Wedell (1960), és Cruickshank (1957)
megállapításai során arra a következtetésre jutott, hogy az öt képesség mindegyike a többitől
viszonylag függetlenül fejlődik, továbbá, hogy közöttük és a gyermek tanulási és
alkalmazkodási képessége között valamilyen különleges összefüggésnek kell fennállnia.
163
A tesztfeladatok tartalma

A Frostig-próba 4 és 7 éves korú gyermekek egyéni és csoportos vizsgálatára alkalmas, a

tesztfelvételi idő életkortól függően körülbelül 30-45 percet vesz igénybe

Ami felépítését illeti, a Frostig 5 szubtesztből áll, melyek öt percepciós képességet fednek le:

1. szem-kéz koordináció
2. alak-háttér percepció
3. alakkonstancia
4. térbeli helyzet
5. térbeli viszony, térbeli összefüggések

A szerző szerint a felsorolt képességek mind jelentős szerepet játszanak a perceptuális

folyamatok szerveződésében, az iskolai teljesítmény alakulásában, és egymástól viszonylag
függetlenül fejlődnek.

A teszt szerzői szerint, a teszt 4 és 7 éves kor között mér a legjobban, ezen belül is fiatalabb
korban a leghasználhatóbb.

A teszt alkalmazásának területei:

- szűrővizsgálat: óvodás és kisiskolás gyermekeknél

- tanulási nehézségek pontos leírása (nagyobb gyermekek esetében)

- magatartásproblémák esetében

Bender Gestalt próbák

Lauretta Bender : gyerekek vizuo-motoros rendezési szintjét méri, 6-12 éves korban.

Hilda Santucci kidolgozott egy sorozatot a 4-6 évesek számára (Bender A próba)

A teszteket beveszető eszközként használják, mivel az egyszerű felépítése kevésbé vált

ki ellenállást a vizsgálati személyből.

164
 Speciális vizuo-motoros érettség (tér –és formaészlelés és a mozgás képességének
együttes szerveződése) felmérésére alkalmas, amely szorosan együtt jár a nyelvi készségekkel
és az intelligencia különböző funkcióival.

Iskolai érettség vizsgálatok szűrőtesztje (olvasás-írás tanulás folyamatának várható

nehézségek kiszűrése), de edukációs, pszichológiai (Kopicz) vagy neuropszichológiai mérés
hasznos bevezető módszere is lehet (károsodások felmérése)

Alkalmazhatóságát számos kutatási eredmény és tapasztalat támasztja alá: ADHD,

értelmi fogyatékosság, tanulási zavarok, tehetséggondozás, autizmus, Alzheimer kór stb.

A Bender tesztek 9 ábrából állnak. A feladat az, hogy a gyerek lemásolja a bemutatott
geometriai ábrákat. A tesztnek nincs időkorlátja, és előnye, hogy egyénileg és párosan is
végezhető.

Goodenough-féle eljárás

A Goodenough-féle eljárással a gyermeki intelligenciát új oldalról tudjuk

megközelíteni, az emberalak-ábrázolásban megnyilvánuló pszichikus teljesítményeken
keresztül. A rajz színvonalának vizsgálatával feltárul a gyermek szenzo-motoros
tevékenységének fejlettsége, az élmények, ismeretek, képességek integrációjának foka és
minősége. A rajz a gyermek egész személyiségének kifejezése, ezért nem elegendő a
mechanikus "kiértékelés", hanem figyelni kell a rajz "üzenetére" is.

A több mint nyolcvan éve kidolgozott módszer standardizálása során Goodenough több
ezer különböző nemzetiségű és életkorú gyermek rajzát használta fel.

Felismerte, hogy az emberrajz színvonala és az értelmi fejlettség szoros összefüggést

mutat, ami a gyakorlatban azzal a tapasztalattal jár, hogy a rajzkvóciens (RQ) általában
megegyezik az intelligencia-kvócienssel (IQ). A két mutató jelentősebb eltérése a gyermek
pszichikus állapotában és fejlettségében meglévő egyenetlenségre utaló, diagnosztikus jelző. A
rajzok elemzése négy szempont alapján történik, egyenként megvizsgálva a teljesített
rajzjegyek számát.

Részletezettség (maximum. 17 pont): az emberalak lényeges jegyeire (pl. fej, láb, kar,
törzs), az arányokra (pl. a törzs hossza nagyobb, mint a szélessége) és a motoros kivitelezésre
(pl. a haj több, mint egy vonal a fej kőről) vonatkozóan tartalmaz kritériumokat. Ezeknek a

165
szempontoknak a figyelembevételével lehetséges azoknak a rajzoknak az elemzése, amelyek
elérik a minimális követelményszintet (mint emberalakok már felismerhetők), de ábrázolásuk
módja és gazdagsága még túlságosan leegyszerűsített.

Komplexitás (maximum. 12 pont): az emberalak differenciált ábrázolását minősíti,

ilyenek a finomabb részletek megjelenése (pl. az ujjak száma helyes), a testrészek tagolt, két
dimenzióban való ábrázolása (pl. a láb tagoltan ábrázolt, felismerhető a térd, a boka stb.).

Arányok (maximum. 6 pont): szempontjai a rész-egész, a testméretek, test részek

egymáshoz és az egész testhez viszonyított arányos ábrázolását követelik meg (pl. a kar a töves
hosszának megfelelő, vékonyabb mint a törzs).

Motorikus koordináció (maximum. 13 pont): aspektusa csak részben vonatkozik a

motoros kivitelezésre (pl. a vonalak határozottan meghúzottak és pontosan összekötöttek
legyenek), más szempontjai a korábbiak megismétlő visszatérését jelentik, de most már a
differenciált, fejlett kivitelevésű emberrajzok részleteire, arányaira és mindezek összetettségére
vonatkozóan.

36. A memória szerepe a teljesítményben. Memória típusok mérési eljárásai

Négy nagy csoportba lehet osztani a teljesítményt meghatározó tényezőket:

I. Biológiai tényezők - mindazok az iskolai teljesítményt befolyásoló pre- peri- és

posztnataláis problémák amik a gyerek életében előfordulnak és direkt vagy indirekt
következményei lehetnek az iskolai tevékenységre.

II. Pszichológiai tényezők/kognitív tényezők - intelligencia, észlelés, motiváció,

metakognició, prolémamegoldás, emlékezet, figyelem. A kognitív tényezőket megvizsgálja az
iskolapszichológus felmérései során olyankor ha beiskolázásról van szó, iskolaérettség
felmérése esetén, szülő kérésére, veszélyeztetettség előrejelzése érdekében, tehettséggondozás
esetén, áthelyezések esetén és speciális nevelésű igényűek esetén.

III. Belső tényezők - egyénen belüli tényező, ez lehet biológiai vagy pszichológiai.
Biológiai pl biológiai óra, bológiai érés, hormon. Pszichológiai pl személyiségvonás,
önbecsülés, kontrol.

IV. Külső tényezők - pedagógiai és szociális tényezők. Szociális pl ingerszegény

körnnyezet, vagy ingerdús, szoiális, kulturális környezet.

166
Az teljesítményt befolyásoló kognitív faktorok a következők: figyelem, emlékezet,
intelligencia, vizuális és verbális éslelész, illetve a megértés.

A memória

Az emlékezet funkicója bejuttatni az infót a memóriába előhívni, tárolni. Az emlékezetnek 3

szakasza van és mindegyiknek megvan a maga funkciója:

 Kódolás – az információt átalakítjuk olyan kódokba melyeket az emlékezet elfogad.

 Tárolás – megtartjuk és elhelyezzük a kódolt infót.
 Előhívás – a tárolt információt visszanyerjük a memóriából.

Az emlékezet nagyon fontos a tanulás és az iskolai teljesítmény szempontjából. A leadott

információ minél több szenzoros táron keresztül kell bejusson a rövid távú memóriába. Tehát
mind auditív, vizuális, taktilis infókat nyújtsunk a gyerekeknek. Fontos az iskolában, hogy
minél többször ismételjük a diákokkal a leadott anyagot, kössük össze az új infomációt az
előzetes ismereteikkel, tapasztalataikkal, fontos a megfelelő környezet, hogy a diák éberségi
állapotát fenntartsuk, növeljük a motivációjukat, keltsük fel az érdeklődésüket, és mint azt már
említettük, a szenzros tár esetében fontosak az együttes érzékszervi hatások. Ezáltal
hatákonyabbá valik az infó kódolása. Fontos a tananyag rendszerezett leadása, felépítése,
ezáltal elősegítjük a tárolást p a tananyag felosztása kisebb részekre, a részek további felosztása
stb. Fontos a kellemes légkör megteremtése az iskolában, vagy az, hogy a felmérések során
olyan körülmények közzé helyezzük a gyereket amiben a tanulás történt.

Az előhívás stratégiák:

Túltanulás – veszélyes is mert lefele is mehet a gaus görbe ha túl aktiváltuk, mivel egyik dolog
fölülírja a másikat, interferencia történik, oka még a kognitív terhelés. Hatékonyság stratégia
- az anyag csoportosítsa, úgy hogy egy értelmes összefüggésrendszerbe tesszük be az anyagot,
így az elraktározás könnyű lesz. Az anyag összefoglalása - átfogalmazása az anyag mélyebb
szintű feldolgozását segíti elő. A bevezető résszhez ismerős már általunk ismert dolgokon
keresztül közelítünk.

A memória fejlesztése: tömbösítéssel fejleszthető - olyan feladatot adunk a suliban ami kicsit
hosszabb idejű gyakorlást igényel, de hatékony. Asszociatív emlékezet fejlesztés pl rímekkel,
képekkel valami érdekfeszítővel. Memotechnikai módszerek – a képzeletet hívjuk segítségül,

167
ezen belül kapcsolásos rendszert alkalmazunk, az átadandót egy régi ismerethez kapcsoljuk,
vagy a történetrendszert tanítjuk, listákba grafikonokba szedjük az anyagot időrendi vagy ok
okozati összefüggésben. A helyes helyek módszere - a lista elemeit képzeletben kell úgz
elhelyezni, hogy a megfelelő útvonal helyezkedjen el, és a megfelelő ismeretekkel
kapcsolódjon. Kontextus módszer - úgy mutatjuk be az anygakot, hogy összefüggésbe
helyezzük, egy már átélt kontextusba pl szoba, labor stb ami segíthet

Módszerek amivel vizsgálni lehet az emlékezetet:

Rey komplex ábra

Az ábra AndreReytől ered, Osterrieth dolgozta ki és standardizálta a legszélesebb körben

használt pontozási módszert (Rey, 1959; Lezak, 1995; Meyers és Meyers, 1995). A teszt a
vizuális organizáció és a vizuális incidentális emlékezet tesztelésére használatos. A teszt
elvégzéséhez szükség van a mintaábrára, egy fehér lapra és hat színes tollra. A vizsgált
személynek először az a feladata, hogy másolja le az ábrát. A vizsgált személy informálva van
arról, hogy másolás közben a rajzoláshoz szükséges színes tollat újra és újra ki fogjuk cserélni
egy másik színűre. A vizsgálat vezetője figyelmesen követi a személyt, ahogy ő másol, és
közben, ahogy a személy halad, jól elkülöníthető egységek befejezése után megkéri, hogy egy
eltérő színű tollal rajzoljon tovább.

A vizsgált személynek a másolás után, a teszt második részében előre nem jelzett módon,
váratlanul, egy bizonyos idő elteltével emlékezetből kell rekonstruálnia az ábrát. Tehát a
másolás alatt még nem tudja, hogy a mintaalakzatot majd a későbbiek során emlékezetből
felidézve kell megkonstruálnia. Ennek a résznek több változata is létezik, vagy a másolás
befejezése után rögtön és/vagy késleltetés után kell lerajzolni az ábrát. A másolás utáni
késleltetés időtartama a klinikai helyektől, a vizsgálat céljától függően lehet néhány
másodperces, pár perces, de akár több hetes is. Az emlékezetből történő rajzolás során is
cseréljük a színes eszközöket. A másolásnak és az emlékezeti reprodukciónak nincs idői
korlátja, de feljegyezzük a ráfordított időket.

A módszer alkalmas arra, hogy a vizsgált személy feladatmegoldási módja, teljesítménye

kvantitatíven és kvalitatíven is kiértékelhető legyen, ezáltal a diagnosztikai és az ezzel
összekapcsolódó, individuálisan meghatározott rehabilitációs folyamat egyik hasznos eszköze
lehet. Az ábra az értékelés szempontjából 18 egységre van osztva, és ennek alapján egy személy
másolási és emlékezeti felidézési teljesítménye meghatározott kritériumok szerint pontozható.
Így kiszámítható egy másolási és egy emlékezeti pontérték, amely segítségével a személy

168
teljesítményéről megállapítható, hogy egészségesnek vagy sérültnek tekinthető. A kvalitatív
analízisnek alávetett egyéni feladatmegoldások alapján pedig jól leképezhetőek a vizuális
észlelés különféle problémái, a figyelmi folyamatok (például neglekt-szindróma), az
incidentális vizuális és vizuális-téri emlékezet, valamint az organizáció és a konstruálás
folyamatának zavarai. A feladatmegoldások jellegéből hipotézist alkothatunk a sérült agyi
területekre vonatkozóan is.

A teszt felvételi módja igen szerencsésen konstruált, mivel lehetőség van nyomon követni és
rögzíteni a színek segítségével a vizsgált személy építkezési stratégiáját. Szemügyre vehetjük
azt, hogy hogyan alkot meg valamit, illetve bármiféle stratégia hiánya is lényeges adat lehet
állapotának felmérése szempontjából. Jelen esetben tehát a kvalitatív analízis annak a módnak
az elemzésére irányul, ahogy a személy megoldja a feladatot. Három egészséges stratégia
lehetséges: a globális, az analitikus és a szintetikus. Ha a személy működésmódja egyikbe sem
illeszthető, akkor az valamilyen diszfunkciót jelez. Agysérült személyeknél előfordulnak a
rajzolás során ábraelforgatások, nagyítás, kicsinyítés, szimmetria irányában torzítás, a
szubjektív értelmezhetőség irányában torzítás, ábrarészek lehagyása, az elemek perszeverációi,
az elemek fragmentáltsága, aránytalanság stb.

37. A kreativitás és kreativitás mérése

A kreativitás kutatásának fordulópontjai

J.P. Guilfrd 120 faktoros intelligenciamodellje jelentette az első tulajdonképpeni áttörést

az kreativitáskutatás szempontjából.

Elméle, faktoranalitikus elmélet, az intelligencia struktúrájában résztvevő elemeket

emeli ki, Mendelejev táblázat szerüen. 3 dimenziót különít el: tartalom, művelet és produktum.

Az elméletében szereplő faktorok közül, 3at érdemes kiemelni a kreativitás kognitív szféráját
illetően: divergens gondolkodás, eredetiség a produktumok szintjén, fluencia.

Elméleti szférán kívül, társadalmi és történelmi jelenségek is hozzájárultak a kreativitás

kutatásának előmozdításához:

169
 Szputnyik sokk:

 Pre-anti Szputnyik Sokk: Amerikát sokkolja a Szovjettúnió, avval a

tervével hogy műholdat lőnek fel a világűrbe és állítanak földkörüli
pályára.
 Szputnyik 1: 1957. Okt.-ben, a Szovjetek fellövik első műholdjukat
 Szputnyik 2: 1957. Nov.-ben, Lajka kutyát kilövik az űrbe és túlélte a
kilövést
 Vanguard-kudarc: Az amerikaiak is megkísérelnek fellőni egy műholdat,
azonban sikertelennek bizonyult a kilövés és a műhold visszaesett a
Földre.

Ennek a sokknak a hatására, reform indul meg az amerikai oktatási rendszerben, hangsúlyt
fektetnek tehetséges gyerekek felkutatására és fejlesztésére, illetve ennek keretén belül
megindul a kreativitás nagyszabású vizsgálata.

Megh.: A kreativitás olyan mentális folyamat, mely olyan terméket biztosít, melyre jellemző
az eredetiég, újszerüség illetve a hasznossáh. Guilford szerint, míg az intelligenciát a
konvergens, addig a kreativitást a divergens gondolkodás jellemzi.

Wallas, kísérletet tesz arra ,hogy meghatározza a kreatív folyamat szintjeit. 4 szintet
sikerül elkülönítenie:

1. Előkészülés (információ gyűjtés)

2. Lappangó szint
3. Megvilágosodás (megoldás megtalálása)
4. Kivitelezés, megvalósítás (a megoldás megvalósítása)

A kretivitás folyamatát jellemzik bizonyos kritériumok: fluencia (jó ötletek száma), flexibilitás
(hány kategóriában használható a megoldás), originalitás (eredetiség, olyan ötlet, ami másnak
nem jut eszébe).

A kreativitás típusai:

 Kifejező kreativitás (kisgyermekek rajzolása, szabály, korlátnélküliség

jellemzi)
 Alkotó, produktív kreativitás (korlát van, de nem teljesen szabályszerű)

170
  Feltaláló, inventív kreativitás (szokatlan összefüggések találása)
 Innovatív, újító kreativitás (valami meglévőn újítanak)
 Teremtő kreativitás ( valami teljesen újnak a kitalálása)

A kreatív személy (Csíkszentmihályi):

A kreatív személy sok fizikai és mentális energiával rendelkeznek, ezekkel jól is tudnak
gazdálkodni, játékosak és fegyelmezettek is egyaránt, annak ellenére, hogy sok Mi lenne, ha...
, kérdést tesznek fel, képesek földközelben maradni. Egyaránt lehetnek introvertált és
extrovertáltak, túl tudnak lépni a nemi szerepeikhez tapadó sztereotípiákon. Inkább belsőleg
függetlenek mint autonómok. Könnyedén élnek át igazi örömöket és flow élményt életük több
területén is, akár. Képes arra, hogy munkájá objektíven személje.

A kreatív gyermek kíváncsi, aktív, feledékeny és szórakozott. Gyakran nem vesz részt
az osztálytevékenységekben, Mi lenne, ha...., kérdéseket tesz fel, nehezen megközelíthető, tele
van ötletekkel és kísérletező kedvű.

A kreativitás fejleszthetősége:

A kreativitás fejleszthető bizonyos határok között. A fejlesztés együttesen kell a

személyiségre és a gondolkodásra is irányuljon. A személyiségre irányulhat szerepjáték,
hipnotikus állapot alatt. A gondolkodás terén a hangsúlyt a domináns eszmék felismerésére,
nézőpontáltásokra, vertikális, merev gondolkodástól való megszabadulásra kell fektetni.

Technikái:

 Brainstorming: Ké fázis, generatív és értékelő. Lényege, hogy minél több

gondolatot ébresszen, minél több ötlet szülessen egy adot témát érintően.
 Szinektika: A módszer lényege, hogy új megoldási módszereket hozzon
létre analógiákat használva a már meglevő dolgokra. Ezáltal az ismerőst
ismertlenné teszi és segítheti az innovációt.
 Mind map: Diagramm használata annak érdekében ,hogy vizuálisan
rendezzük az információkat. Hatékony módja annak, hogy a fejünkböl ki
és a fejünkbe bevigyünk információkat.
 Scamper: Valami újnak a létrehozása úgy, hogy valami régit
megváltoztatunk.

171
  Kreatív problémamegoldás: Osborn nevéhez fűződik, 5 lépést foglal
magába: Ténymegállapítás, probléma meghatározása, ötletkeresés,
megoldás megtalálása, megoldás elfogadása

Elméletek

Sternberg és Lubart, Befektetés elmélet: Az elmélet szerint azok az emberek

kreatívak, akik hajlandók arra, hogy a gonolatok világában olcsón vegyenek és drágán adjanak.
Olcsón venni, azt jelenti, hogy olyan ötleteket, gondolatokat kölcsönözni, amelyekt nincsenek
központban, azonban van növekedési potenciáljuk. Legtöbbször amikor ezek a gondolatok
bemutatásra kerülnek, ellenállásba űtköznek.

A befektetés elmélet szerint 6 erőforrásnak az együttműködése szükséges, ahhoz, hogy

kreativitásról beszélhessünk: intellektuális képességek, ismeretek, gondolkodási stílus,
személyiség, motiváció, környezet.

Teresa Amabile, Kreativitás összetevő elmélete: 1983-ban kezdte el hangsúlyozni ezt

az elméletét. Szervezeti viszonylatban igen elterjedt elmélet, menedzseri és ergonómiai
szempontokból is. Az elmélet szerint a kreativitás akkor érheti el csúcspontját, ha: (1) a személy
belsőleg motivált, (2) magas szakértelemmel redelkezik a területét illetően, (3) rendelkezik a
kreatív gondolkodás képesséével, (4) támogató környezetben dolgozik.

Az elmélet alapján két fontos képességet különíthetünk el. Terület-releváns és

kreativitás-releváns képességek. Az első az expertízissel, míg az utóbbi, főként a kreatív
személyre utal. Terület-releváns képességek: expertízis, technikai készségek, intelligencia és
tehetség abban a területben ahol igény van a problémamegoldásra. Kreativitás-releváns
képességek: kognitív stílus, személyiségbeli jellemzők, amik függetlenséghez vezetnek,
kockázatvállalás, szemléletváltásra való képesség, valamint fegyelem az ötletgyártás terén.

A kreativitás mérése:

A kreativitást mérő tesztek specifikus kognitív képességekre koncentrlva mérnek, mint

a divergen gondolkodás, asszociációk képzése, tág kategóriák struktúrálása és kombinálása és
több gondolattal való párhuzamos munkavégzés. Non-kognitív összetevőket is mérnek a

172
kreativitást illetően, mint a motiváció, facilitáló személyes jellemzőket, mint a felxibilitás,
függetlenség toleranciája és a másság felé irányuló pozitív attitűdök.

A kreativitás tesztek értékei általában a kreativitási potenciált határozzák meg, mert a

kreatív teljesítmény egyébb faktoroktól is függ, amiket nem mérnek ilyen tesztek, mint a
technikai készségek, tudás, mentális egészség, vagy épp a rendelkezésre álló lehetőségek.

Körülbelül (1989-ben), 255 kreativitást mérő eszközt azonosítottak.

A kreatív termék mérésére, egyik legelsőként létrehozott eszköz, Taylor nevéhez

fűződik, Kreatív Termék Leltár néven. Olyan dolgokat mért, mint: alkotás, átfogalmazás,
eredetiség, jelentősség, haszon, komplexitás és kondenzáció (nem találtam megfelelő fordítás,
így használtam az idegen szót). Besemer és O’Quin kifejlesztette a Kreatív Termék
Szemantikus Skáláját, ami 3 dimenzió menté mért: Újdonság, Létrehozás szándéka, Megalkotás
és szintézis.

A kreatív folyamat és gondolkodás mérésére: Guilford intelligencia elmélete

szolgáltatott alapot egy gyerekek számára megalkotott kreatív gondolkodás teszthez. Verbális
és non-verbális része is volt, és az egységek, csoportok, kapcsolatok, rendszerek, változtatások
és alkalmazások divergens megalkotására koncentrált. Ebben a kategóriában Torrance is
alkotott tesztet. Torrance féle Kreatív Gondolkodás Teszt néven (nem az amit mi tanultunk) .

Egy igen meghatározó teszt ebben a kategóriában Wallach és Kogan nevéhez küthető.
Eszközük őjszerűsége abban rejlett, hogy játékhoz hasonló tesztkörnyezetet hozak létre, illetve
a tesztelés alatt nem volt semmiféle időkorlát. 3 verbális altesztet és 2 kétértelm figurális
altesztet tartalmaz.

A kreatív személyiség mérésére Michael és Colson fejlesztett ki egy 100 itemes

kérdőívet, Élet Tapasztalat Leltár néven, amitényszerű információkra kérdezett rá. Mint:
gyerekkorban való költözések száma, család összetétele, oktatás, hobbik és
feltöltődés(szabadidős tevékenységekben) . 49 item diferenciál kreatív és nem kreatív
személyiség közt, azok akik a vágófelület fölötti értéket értek el, tahát a tesz talapján kreatívnak
mondhatók, a későbbiekben tényleg kreatívnak bizonyultak, egy tesztmegbízhatóságot célzó
kutatás szerint.

Ezeken kívül még megemlíthető a szokatlan használat és az alapképzésen tanult

Torrance teszt, amik kicsifiúk ezek melett. A cikk amiből ezeket írtam, meg sem említi őket...

173
39. A kiegészítő és nem-pszichometrikus diagnosztikai eszközök

megfigyelés, interjú, önéletrajz/önjellemzés, esettanulmány,

szövegelemzés, kérdőívek, skálák

1. Megfigyelés: maga a megfigyelő a fő kutatási eszköz. A közvetlen megfigyelés

sajátossága, hogy a viselkedést olyan formában vizsgálja, ahogyan az a természetben
előfordul.
Tulajdonága:
- közvetlenség
- a vizsgált folyamatba való szándékos beavatkozás hiánya
Formái:

- Rejtett megfigyelés – nem tudják, hogy a viselkedésük megfigyelt

- Nyílt – a megfigyeltek tudják, hogy viselkedésük nyomon van követve
- Résztvevő – a megfigyelő behelyezkedik a megfigyelt formába
- Nem résztvevő – a megfigyelő kívülállóként cselekszik
Típusai:

- strukturált megfigyelés – standardizált folyamat. Laboratóriumban vagy

természetes közegben zajlik. Előzetesen behatárolt. A megfigyelő kívülálló. A
megfigyelési periódust kisebb időegységekre bontja.
- strukturálatlan megfigyelés – kevésbé behatárolt, nem előre tervezett. Nem azt
jelenti, hogy a megfigyelés semmi féle struktúrával nem rendelkezik, mert ez
általában nem kívánatos. Előnye, hogy olyan dolgokat lehet észre venni, ami az
előzetes tudása nem tartalmazott. Alkalmazhat: videó- magnófelvételt,
jegyzőkönyvet, megfigyelési naplót, naplóírást.
Hibaforrás: megfigyelői elfogultság - elvárásai, előfeltételei vannak, melyek
befolyásolhatják a megfigyelést. Minél feltűnőbb a megfigyelés, annál nagyobb az
esélye, hogy reaktivitást vált ki.

2. Interjú:
Célja szerint lehet:
1. klinikai – terápiás interjú: a páciens problémáinak feltárása és
gyógyítása

174
 2. kutatási célú interjú: az emberi jellegzeteségekkel kapcsolatos
tudásunk bővítése
Metodológiai szempont szerint lehet:

1. Objektivista – válaszokon keresztül szeretnénk tényekhez jutni

2. Emocionalista – őszinte, hiteles beszámolókat szeretne előhívni
3. Konstruktivista – fontos mit akar közölni magáról és hogyan kell érteni
közléseit
4. Fenomenológiai
Tartalmi szempont szerint:

1. Mélyinterjú: a személyiség intimszférájának, identitásának kérdéseire

irányuló intenzív interjú
2. Narratív interjú: a megkérdezett személy életével kapcsolatos
élmények, események elbeszélése
3. Etnográfiai interjú: valamely kultúra megismerése és leírása a kultúra
tagjainak interpretálásában
4. Etnometodológiai interjú: arra keres választ, hogy az emberek hogyan
értelmezik saját valóságukat
5. Tematikus/kvalitatív interjú: személyes hangnemben, egy
meghatározott témával kapcsolatos nézetre, átélt tapasztalatokra
vonatkozóan gyűjt adatot
6. Fókuszcsoport interjú: a csoport általában 6-12 tabból áll, melyet egy
kutató abból a célból hív össze, hogy a résztvevők gondolatait, érzéseit,
meglátásait, tapasztalatait megismerje egy meghatározott témára
vonatkozóan
Forma szerint: strukturált vagy félig strukturált

Interakció szerint: egyéni vagy csoportos

175
3. Önéletrajz/önjellemzés: olyan életrajz, melyet szerzője saját életéről ír. Nem mentes
szubjektív elemektől. Saját élményeinkre, életünkre irányul. Az önjellemzés azért
hatékony módszerek, mert a vizsgálati személy bár nem képes öndiagnózisra, de
hitelesen be tud számolni érzéseiről, gondolatairól, viselkedésének azon részleteiről,
amelyek alapján következtethetünk a vizsgált személy jellemzőire. Feltétele az, hogy a
vizsgálati személy valós, őszinte válaszokat fog adni és ezek alapján olyan mutatók
számíthatók ki, amelyek egyértelműsítik bizonyos pszichológiai jellemzőit.
Az önjellemző kérdéseken és skálákon a vizsgálati személy saját magát jellemzi
olyan módon, hogy a kérdőíven szereplő kijelentéseket magára vonatkoztatja.
(Szokolszky)

Az önjellemzés haszna, hogy

- megtudhatunk olyan dolgokat, amiket nem mondana el, de leírja

- sok információ magától az alanytól (elsőkézből)
- okfeltáró – okozati (mi miért)
Nem használható:

- pszichés probléma kételyünk van (nem beszámítható)

- gyerekek esetében – nagyon befolyásolhatók, konfabuláció (meseszövés),
kiszínezi, lehet, hogy amit mesél nem ő élte meg, hanem hallotta, emlékezeti
tárházuk kisebb, jobb színben akarja feltüntetni magát.

4. Esettanulmány: A személy részletes életrajzát foglalja magába, elsősorban

emlékezetre támaszkodik, ezért megesik, hogy eltorzítják a valóságot. Az
esettanulmány egy konkrét jelenség sokoldalú és mélyreható leírását, vagy elemzését
vállalja fel. Állhat egyetlen eset vizsgálatából, de magába foglalhatja több eset
vizsgálatát is.
Fajtái:
- leíró/feltáró jellegű kutatás: a vizsgálat nyitott kérdéssel és minimális elméleti
előfelvetéssel indul
- elmélettesztelésre irányuló vizsgálat: konkrét elméletből indul ki
5. Szövegeselemzés: Az önéletrajzzal együtt használják (pl. napló). A pszichóban ritkán
alkalmazott módszer.

176
 Tartalomelemzés – egy elemző eljárás annak érdekében, hogy valamilyen
következtetést vonjuk le a szöveg írójának szándékairól. Egy szövegelemzési egységeit
(szó, mondat, bekezdés) előzetesen meghatározott kategóriákba sorolunk, majd
elemezzük. A szöveget lefordítjuk számokra és statisztikailag elemezzük.
Elemzés lépései:
1. Szöveg kiválasztása
2. Kategóriák kidolgozása
3. Besorolás, kódolás
4. Elemzés
Beszélgetéselemzés – a hétköznapi interakcióban történő beszéd aprólékos elemzésével
való foglalkozás
Diskurzuselemzés- a nyelv hétköznapi használtát állítja központba. Egy társadalmilag
releváns támával kapcsolatos kijelentések, megjegyzések összege, mely értelmezi az
adott témát. Megemlíthetjük a diszkurzív interjút.

6. Kérdőív: Változatos műfaj, különböző alakokat ölthet (pl. sok kérdéssel dolgozó
felmérés, relatíve kevesebb kérdés)
Speciális kérdőíves vizsgálati formák:

- Attitűdskálák
- Szociometriai felmérések
- Szisztematikus deifferenciál módszerek
Előnyei:

- Sok ember vizsgálható, nehezen elérhető egyének is beleértve

- A válaszok könnyen számszerűsíthetőek, jól összehasonlíthatóak
- Kevés megkötéssel alkalmazható

Hátrányai:

- Az adatgyűjtés előre meghatározott keretek között mozog

- Problémát jelent a nem megfelelő mintavétel
- Könnyen felületessé válik
- Érzékeny a torzítása

177
 7. Skálák
40. A viselkedés genetikai tényezői

Ahhoz, hogy a pszichológia biológiai alapjait valóban megértsük, mind az evolúciós és

genetikai tényezőkkel, mind a biológiai folyamatokkal tisztában kell lennünk.
A különböző viselkedések okainak feltárásánál nem csak a proximatív, hanem az
ultimatív (milyen céllal jött létre) tényezőkre is figyelnünk kell. Míg a proximatív
magyaráztok a viselkedés „hogyanjára” adnak választ, addig az ultimatív magyarázatok
a „miértet” is szeretnék megérteni, azt,hogy, miért alakul ki és marad fenn valami a
természetes szelekció során. Pl. hímek agresszivitása (mind embernél, mind állatnál).

A természetes szelekció a géneken keresztül fejti ki hatását. A gén az öröklődés

legfontosabb molekuláris egységének a DNS-nek (dezoxiribonukleinsav) egy szegmense.
A szüleinktől kapott és utódainknak továbbadott öröklődési egységeket a kromoszómáknak
nevezett szerkezetek hordozzák, melyek a test minden egyes sejtjének sejtmagjában
megtalálhatóak. A legtöbb testi sejt 46 kromoszómát tartalmaz. Az emberi embrió ebből
23-at apja hímivarsejtjéből, 23-at anyja petesejtjéből kap. A 46 kromoszóma 23 párt alkot,
melyek a sejtek minden egyes osztódásakor megkettőződnek. A DNS –molekula egy kettős
szálból álló spirálhoz (dupla hélix) hasonlít.

A gének kódolt, specifikus funkciók végrehajtására ösztönző utasításokat intéznek, a sejtek

felé, álltalában bizonyos fehérjék előállítására buzdítják őket. Bár egy test összes sejtje
ugyanazokat a géneket hordozza, a sejtek mégis képesek specializálódni. Attól fogva, hogy
a megtermékenyített petesejt fejlődni kezd, az egyes sejtek bizonyos géneket be-, másokat
kikapcsolnak. A gének a kromoszómákhoz hasonlóan párban járnak. A párok egyik génje a
hímivarsejt kromoszómájából, a másik a petesejt kromoszómájából származik; vagyis az
utód egy-egy szülő génjeinek csak felét kapja meg. Mivel az emberi kromoszómákban 1000
körüli vagy több a gének száma, valószínűtlen, hogy 2 ember - még ha testvérek is - azonos
génkészlettel rendelkezik. Kivételt képeznek az egypetéjű ikrek, akik génjei teljesen
egyformák.

Domináns és recesszív gének

Egy génpár bármely tagja lehet domináns/recesszív. Amikor mind a 2 domináns , akkor az
egyénre a 2 domináns gén által tulajdonság lesz jellemző, ha az egyik domináns a másik

178
recesszív, akkor is a domináns lesz a jellemző. A recesszív tulajdonságok, csak abban az
esetben jelennek meg, ha 2 recesszív gén együttesen van jelen. Bár az emberi tulajdonságokat
általában nem egyetlen génpár határozza meg, ismerünk néhány olyan kivételt, ahol minden
egy adott génen áll vagy bukik. Pszichológiai szempontból elsősorban a betegségek pl
Huntington-kór.

Nemhez kötött gének

Normális esetben a nők 23. kromoszómája 2 egyformának látszó X képletből áll, míg a férfiak
23kromoszómája egy X-ből és egy tőle különböző Y-ból. (Női kromoszóma-pár:XX; férfi
kromosz.pár:XY). A nők mivel 2X-ük van, nincsenek nyíltan kitéve az x-kromoszómák
hordozta recesszív veszélyeinek, mint a férfiak (akiknek egy X-ük van). A
23.kromoszómapárhoz kapcsolódó, genetikailag meghatározott tulajdonságokat v.
rendellenességeket nemhez kötött vonásoknak, vagy rendellenességeknek nevezzük.(pl.
színvakság - anyáról száll fiúra,mert az X kromoszóma hibája).

A viselkedés genetikai vizsgálata

Egyetlen gén is képes tulajdonságokat meghatározni, de az emberi jellemzőket általában a

gének sajátos kombinációi alakítják ki. Az intelligencia, magasság, emocionalitás stb. nem
oszthatók elkülönült kategóriákba, hanem folyamatosan variabilitást mutatnak.

Szelektív tenyésztés - Az egyes tulajdonságok öröklődésének mintázatát állatoknál

legszemléletesebben a szelektív tenyésztés mutatja be. Lényege, hogy bizonyos
viselkedéssel/fizikai jellemzőkkel bőségesen megáldott, vagy alig rendelkező egyedeket
párosítanak egymással. (pl. okos patkány + okos patkány, ostoba patkány+ ostoba patkány =
néhány generáció múlva 2 csoport lesz okos és ostoba patk. csoportja). A szelektív
tenyésztéssel számos viselkedés öröklődését ki lehet mutatni. Örökletes jellemzőket általában
meg lehet ezzel a módszerrel (szelektív teny.) változtatni. Ha egy tulajdonság a szelektív
tenyésztés ellenére változatlan marad, az azt jelenti, hogy inkább a környezet felelős érte.

Ikervizsgálatok - Embereknél nem etikus a szelektív tenyésztés, de vannak több generáción át

öröklődő családi vonások, csak ki kell deríteni, hogy a környezet vagy a gének felelősek értük
(család ál. egy helyen él, egy környezetben ezért nehéz eldönteni). Ezért hasonlítottak össze
monozigóta (továbbiakban MZ) és dizigóta (továbbiakban DZ) ikreket. Ez segít az örökletes és
környezeti tényezők szétválasztásában. MZ-k génkészlet teljesen megegyezik, míg a DZ-k nem
hasonlítanak jobban egymásra, mint a normál testvérek. Megállapították, hogy a MZ ikrek IQ

179
terén még akkor is jobban hasonlítanak, ha eltérő környezetben nőnek fel; ugyanígy bizonyos
személyiségjellemzőkben is, és a skizofréniára való hajlamuknál fogva is jobban hasonlítanak
egymáshoz.

Az örökbe fogadott gyerekek genetikai vizsgálatainak egyik eredménye, hogy a genetikai

tényezők az idő előrehaladtával egyre meghatározóbbakká válta. Az, hogy 16 éves korukra az
általános kognitív képességeik, verbális készségeik inkább a biológiai, mint örökbefogadó
szüleikére hasonlítottak, ez a genetikai tényezők jelentőségére utal.

Egyre több kutató osztja azt a véleményt, hogy az emberi vonások ( pl. személyiség) egyes
elemeit bizonyos gének a neurotranszmitter-receptorokra hatva befolyásolják. Az ilyen irányú
vizsgálatok során a valamilyen vonással bizonyítottan rendelkező családtagokat
összehasonlítják azokkal a családtagokkal, akikből hiányzik ez a vonás. Azt találták,hogy pl az
„újdonságkeresés” a D4 dopaninreceptor génjeihez kapcsolódik. Az elemzések olykor
jellegzetes viselkedési formákra irányulnak pl. alkoholiznus. Alkoholista apák fiai gyakrabban
lesznek alkoholisták, mint mások a populációban, ezek a fiúk alkohol hatására több endorfint
(elemi megerősítő) választanak ki szervezetükben. Ezért lehet, hogy az alkoholizmus
biológiailag perdiszponált. De az eredmények gyakran megtévesztők.

Nagyon fontos a környezet hatása is a génműködésre, ugyanis a csecsemőkori környezet

jelentősen befolyásolja az egyén veleszületett örökletes potenciálját (pl. cukorbetegség
megjelenése).

Genetikai kockázat

Egy rendellenesség fellépésének kockázata, akkor nagyobb, mint nulla, amikor a diagnózis
gyakoribb genetikai rokonoknál, mint a kontroll csoportnál. Ezekre a betegségekre azt
mondjuk, hogy „familiárisak”, mert kimutatták a családi halmozódást.

Kétféle genetikai kockázat kerül felbecslésre a hagyományos eset-kontroll során a családi

vizsgálatokban: relatív kockázat (relative risk-RR) és a népesség relatív kockázata (population
relative risk-PRR). Ezeket a becsléseket használják, ahhoz, hogy megtalálják a nagy kockázatú
családokat, akiket használhatnak gén-vadász (gene-hunting) kutatásokban és genetikai
tanácsadásokban, ami segít a családoknak jó döntést hozni a gyerekvállalást és a házasságot
illetően. Az RR-el fel lehet becsülni egy bizonyos fokig, hogy az érintett személynek melyik
hozzátartozója foglya nagyobb eséllyel mutatni a rendellenességet, azokkal a személyekkel
szemben, akik nem érintettek. PRR megmutatja annak az esélyét, hogy egy érintett személy

180
hozzátartozói mekkora eséllyel érintettek inkább, mint egy olyan személy hozzátartozói, aki
nem érintett.

41. tétel: Az emberi viselkedést leíró Mendel-szabályok és Galton-szabályok

összehasonlító vizsgálata

Mendel borsókon végzett kutatásainak eredményei és három szabálya az egyes

kromoszómák génhelyeire kerülő génpárok viszonyát, illetve öröklődését tárta fel. Az egyes
kromoszómák génhelyeire kerülő két gén lehet hasonló, ilyenkor homozigótákról beszélünk, és
lehet eltérő, ilyenkor heterozigótákról. Az utóbbi esetben az egyik gén elnyomja a másik
hatását, ezt nevezzük dominanciának.

D-Rh pozitivitásért felelős gén, fekete színnel jelöltek

d-Rh negativitásért felelős gén, fehér színnel jelöltek

Ha a kromoszóma adott génhelyén homozigóta férfi (DD, Rh pozitív) és homozigóta nő

(dd, Rh negatív) nemz gyermeket, és mivel a D-k dominálnak a d-k felett, minden utód
heterozigóta lesz (Dd, Rh pozitív). Ez Mendel 1., ún. egyöntetűség szabálya.

Ha a következő generációban két heterozigótának (Dd, Rh pozitív) lesz gyermeke,

akkor az utódban a bennük lappangó d gén megmutathatja önmagát. A bennük lappangó d
(fehér) gének 25%-os valószínűséggel találkozhatnak össze az utódban és akkor d
homozigótakét érvényesítik hatásukat (ők tehát dd, Rh negatívak lesznek). Ezt Mendel 2. ún.
hasadásos szabálya fejezi ki. Ennek következménye az is, hogy az A és B vércsoportú
szülőknek lehet 0-ás vércsoportú gyermeke, ha nekik a AB0 vércsoport kromoszómájának e
génhelyén A0 és B0 génjeik vannak. Az A és B gén azonban dominál a 0 felett, ezért ők
ugyanolyan A és B vércsoportúnak tűnnek, mintha AA és BB génjeik lennének. Az
öröklődéskor viszont mindketten 0-ás génjüket is átörökíthetik, ekkor a gyermek AB0
vércsoport kromoszómahelyén 00-ás gének lesznek, amelyek természetesen 0-ás vércsoportot
eredményeznek.

Végül Mendel 3., ún. független hasadás szabálya a kromoszómák különböző

génhelyein lévő gének öröklődésének egymástól való függetlenségét írja le. Eszerint az Rh
vércsoport és az AB0 vércsoport génjeinek utódokba történő átkerülése egymás hatását nem
befolyásolja.

181
 A Mendel-szabályok az ún. ősi jellegek öröklődését érzékeltetik, mivel az élővilág
fejlődésének kezdetén minden jelleget a kromoszómák egy-egy helyén lévő gének határoztak
meg. Az ilyen egy kromoszómahelyen lévő génpárok, a monogénes öröklődés, fontos
jellegzetessége, hogy a külső hatások a gének megnyilvánulását nem képesek befolyásolni.
Az ősi jellegeket ezért is használhatunk pl. az apaság igazolására vagy kizárására.

A Mendel-szabályok szerint az örökletesség 100%-os, ezt spotán külső hatások nem

módosíthatják.

F. Galton a sokgénes (ún. poligén) öröklődésnek a szabályszerűségeit írta le. Az ember

mintegy 25000 génpárján belül elkülönítjük a kis és a nagy géneket.

A nagy gének az ősi jellegekért felelősek, egyedül képesek hatásukat kifejteni, amelyet
a külső hatások nem befolyásolnak és a Mendel-szabályok szerint öröklődnek.

A genetikai betegségek általában a nagy gének meghibásodására vezethetőek vissza.

Ezzel szemben a kis gének önmagukban nem képesek hatásukat kifejteni, ezért sokgénes
rendszerekbe szerveződve érvényesítik hatásukat, amit azonban a külső hatások számottevően
befolyásolhatnak.

A sok kisgénes rendszerek a társadalmi lénnyé vált ember legfontosabb jellegeiért

(pl. értelmi adottság) és betegségeiért (pl. magas vérnyomás) felelősek és a Galton szabályok
alapján öröklődnek.

A sok kisgénes öröklődéskor a kromoszómák különböző génhelyein lévő génpárok

hatása együttesen érvényesül. Ezek a génpárok azáltal szerveződnek egységes rendszerbe, hogy
ugyanarra a fejlődési folyamatra hatnak. Ezért beszélünk sok kisgénes, poligénes rendszerről.

A sok kisgénes rendszeren belül az egyes génpárokban érvényesülnek a Mendel-

szabályok, mégpedig aszerint, hogy homo- vagy heterozigóta kombinációban vannak jelen és
dominánsan vagy recesszíven öröklődnek. A sok kisgénes rendszer génjeinek a hatása azonban
összeadódik, ezért a végeredményben az egyes gének milyensége és reszesedése nem
túlságosan jelentős. Sok ember vizsgálata során a szellemi képességek, pl. az értelmi képesség
értékelésekor talált normális, azaz harang alakú eloszlásnak tehát a sok kisgéneknek összeadódó
hatása az egyik magyarázata.

Az első Galton szabály az ősörökség törvénye. A sok kisgének rendszereket alkotó

kromoszómák helyein is mindig két génnek van helye. A gének közül az egyiket, tehát a gének
felét adja át minden szülő az utódjának. Ez megegyezik Mendel megállapításaival. Az ember
182
minden testi sejtjében megtalálható 46 kromoszóma az ivarsejtekben ugyanis a felére
redukálódnak, emiatt a megtermékenyítésben részt vevő ivarsejtek csak 23-23 kromoszómát,
vagyis a genetikai állomány felét tartalmazzák. Viszont az, hogy az adott kromoszóma
génhelyén lévő génpárból az ivarsejten keresztül melyik kerül át az utódba, a véletlentől függ.
A kromoszómáknak ez a szabad kombinálódása teremti meg az individualitás alapját, mivel
azonos személy minden ivarsejtjének más a kromoszómaösszetétele, a két szülő ivarsejtjei
egyesülnek is és ezt még tetézheti a kromoszómák génjei közötti kicserélődés lehetősége is.

A kromoszómák különböző génhelyén levő génpárokból tehát csak az egyik

kerülhet át az utódba, és ezt a viszonylag egyszerű öröklődést írják le a Mendel szabályok.
A sok kisgénes rendszerek génpárjai azonban szérszórtan helyezkednek el a kromoszómákban,
ezért ezeknek a géneknek az átörökítődése sokkal bonyolultabb. A lényeg itt is az, hogy minden
génpáron belül csak egy gén kerül át az utódba. A mérhető jellegekben észlelt családi
hasonlóságokért a szülők génjei a felelősek és Galton ezeket családi közös géneknek nevezte.
A Galton-szabályok ezek megfeleződését érzékeltetik, mivel a szülőkben és gyermekeikben a
családi közös gének 50%-a, a nagyszülőknek és unokáikban 25%-a, a dédszülőkben és
dédunokáikban 12,5 %-a azonos. Tehát a galtoni ősörökség törvény alapja a családi közös
géneknek a generációról, generációra történő megfeleződése.

A második Galton szabály a visszatérés az átlaghoz nevet kapta. A kivételesen jó vagy

rossz társadalmi teljesítményre képes emberek gyermekei általában kevésbé jó vagy rossz
képességűek, mint a szüleik. A szabály érvényességét az általános értelmesség csaláson belüli
vizsgálatakor lehet igazolni.

Ennek 3 magyarázata lehet: az első, hogy a másik szülő sok kisgénes rendszerére
visszavezethető gyengébb adottságai lerontják a kivételes képességű szülő hatását. A másik,
hogy a kivételes szellemi képesség létrejöttében mind a 4 faktornak szerepe van és a kivételes
teljesítmény létrejöttekor ezek harmonikusan összedolgoznak. A harmadik magyarázta az
lenne, hogy pl. a kivételes képességekkel rendelkező szülő sokszor bénító hatással van
gyermekei motivációjára (külső hatások).

A sok kisgénes öröklődés harmadik szabálya és fontos jellegzetessége, hogy

megnyilvánulását a különböző családi és külső környezeti hatások számottevően
befolyásolni képesek. A Gauss-görbe eloszlásért felelős sok kis komponens másik része tehát
környezeti eredetű. A sok kisgénes öröklődés ezért mindig is egy genetikai hajlamot jelent,

183
amely megszabja az adottság spektrumát (mettől meddig), de hogy ebből mi valósul meg
egyrészt a hatékony vagy ártó külső környezeti hatásoktól függ.

Tehát a Mendel-szabályok az ősi jellegekért felelős nagy gének öröklődését

magyarázzák, míg a Galton-szabályok a sok kisgénes rendszerek öröklődését.

A sok kisgénes rendszerek a társadalmi lénnyé vált ember legfontosabb jellegeiért (pl.
értelmi adottság) és betegségeiért (pl. magas vérnyomás) felelősek, ezzel ellentétben az ún. ősi
jellegek arra vonatkoznak, hogy az élővilág fejlődésének kezdetén minden jelleget a
kromoszómák egy-egy helyén lévő gének határoztak meg.

Mendel a monogénes öröklődésre jellemző szabályokat, míg Galton a poligénes

öröklődésre jellemzőket alkotott meg.

A monogénes öröklődés fontos jellegzetessége, hogy a külső hatások a gének

megnyilvánulását nem képesek befolyásolni. A Mendel-szabályok szerint az örökletesség
100%-os, ezt spotán külső hatások nem módosíthatják. A sok kisgénes, poligénes öröklődés
fontos jellegzetessége és Galton 3. szabálya, hogy megnyilvánulását a különböző családi és
külső környezeti hatások számottevően befolyásolni képesek.

42. A multifaktoriális kóreredetű betegségek megelőzhetősége, a genom és környezeti

hatások kölcsönhatását figyelembe véve (WTF????)

Korábban a genetikai megelőzés a genetikai tanácsadád révén csak a genetikai

betegségek esetében jött szóba. A génhibák és koromoszümaaberrációk okozta genetikai
betegségek azomban az összes betegségnek csak kisebb hányadát, maximum 10%-át foglalják
magukba. S, ahgy egy btegség társadalmi fontosságát az áldozatok száma határozza meg, így
van ez a különböző orvosi szakmág megítélésekot is. Ha tehát az orvosi genetika csak a
genetikaibetegségekkel foglalkozik, édekes, de közegészségügyileg kevésbé jelentős orvosi
ágazatnak tekinthető.

Az újabb kutatások egyértelmüvé tették, hogy olykor a komplex betegségek is a

genetikai hajlam talaján, a provokáló környezeti hatásokra alakulnak ki. Így a betegségek eme
csoportjában is fontosz szerepet játszhat a genetikai indíttatású megközelítés. Ilyen betegségek:

184
korai szívinfarktus, magasvérnyomás, agyvérzés, kövérség, rákos megbetegedések, epilepszia,
külömböző gyomor és bélbetegségek, cukorbetegség, pikkelysömör, stb.

A komplex betegségek főbb jellemzői:

1. Gyakoriak, közel a betegségek 80%-a ilyen

2. Általában kései kezdetűek, közép vagy időskor
3. Súlyosságuk vitathatatlan, de hosszú idő alatt alakulnak ki
4. Megnyilvánulásuk kezdetben csak egy szervet, vagy szervrendszert
érintenek, így jobbak a kezelési lehetőségek
5. Létrejöttükben az örökletesség lehetőséget teremt a kialakulásra, de nem
egyenlő azzal.
6. Ismerjük a genetikai hajlamot provokáló ártóhatásokat, vagy az ezeket
éppen elnyomó hatásokat, így megelőzhetőek
7. Az orvosi kezelés lehetőségei egyre jobbak

Az eufénika, lényege az, hogy ugyan nem tartja lehetőnek azt, hogy komplex
beavatkozási módszerek nélkül megakadályozzuk az utódok számára a hajlamosító gének
továbbadását, de sokat tehetünk, a hatások, megnyílvánulásuk jótékony befolyásolása
érdekében. 3 elvi feltétele van: (1) igény az öntevékeny egészségvédelemre az életmódon
keresztül, (2) a genetikai hajlam feltárása, (3) mindennemű védőfaktor érvényesítése,
alkalmazása.

Megelőzhetőség és genom-környezet kölcsönhatása

A gyermekvállalás során a szülők génállományának egy része továbbadódik az új

generációnak, az örökölheti a régi generáció genetikai rendellenességeit, még, ha azok az előző
generációkban nem is nyílvánultak meg fenotípusosan. A genom-környezet kölcsönhatás
mellett a viselkedésgenetikusok, még egyébb kölcsönhatási formákra is hangsúlyt fektetnek.
Környezet-környezet kölcsönhatás vagy másnéven tapasztalat a környezet által interrakció.

Egy példa ilyen interrakcióra, azok az emberek szolgáltatnak, akik extrém

szegénységben élnek, de mégsem mutatnak betegségre utaló jeleket, mert mondjuk a törödő
édesanyjuk ellensúlyozni képes a szegénység által genomra kifejtett negatív hatásokat.

A tudomány jelenlegi állása szerint még nem lehet pontosan megbecslni, hogy milyen
mértékű együttjárás, milyen erős interrakció van a genetikai állomány és a környezet között.
185
Ezt egyelőre az teszi lehetetlenné, hogy a szakemberek nem tudnak megegyezni azon, hogy
miként mértjék magát a környezeti hatások összességét. Ezt próbálva kiküszübölni,
folyamodtak a retrospektív önbeszámolásokhoz, ahol arra keresik a választ, hogy bizonyos
betegségek létrejöttét milyen környezeti tényezők és azoknak milyen mértéke válthatta ki. Ezek
legnagyobb kritikája a pontatlanság, az önbevallás és az önéletrajzi emlékezet torzulásai miatt.

A viselkedésgenetika több múdszert is kidolgozott arra, hogy az esetlegesen ártalmas

géneket azonosítani tudják és vizsgálhassák azok hatását. Így van olyan módszer amelynek
alapjául a teljes genom feltérképezése áll. Az egyik legelterjedtebb mégis a marker gének
használata, amik segítségével tájékozódni lehet a különböző kromoszóma szakaszokon. Azt
találták, hogy ilyen marker génhez minél közelebb fekszik fizikailag egy ártó, hajlamosító gén,
annál nagyobb valószínűséggel adódik tovább a következő generációnak, mintha valamilyen
módon ezek össze lennének kapcsolva.

A megelőzésről nem írt semmit a két cikk a megjelölt könyvészetben. De a lényege

az, hogy az életmódra kell odafigyelni főként. És van a megelőzésnek egy pszichológiai
faktora is, mint ahogy az a gondoskodó anya és az extrém szegénység viszonyában is
példázva volt.

43. A szociális észlelés és az első benyomás jelentősége a társas észlelés folyamatában

Szociális észlelés: az emberek megjelenése és viselkedésük megfigyelése során keletkező

vélemény, ítéletalkotás, mely a barátságosságukra, vérmérsékletükre, szociabilitásukra
vonatkozik, s előjelzésül szolgálhat arra, hogy milyen viselkedést várhatunk el tőlük az
interakciók során.
Az emberekről alkotott első benyomást a külső tulajdonságok fizikai észlelése, a nyílt
viselkedés észlelése és a nem verbális kommunikáció alakítja ki.
A külső tulajdonságok jelentéssel bírnak, nyílt, vagy rejtett üzeneteket hordoznak. Pl. a
ruha a társadalmi hovatartozásról informál, a szemüvegeseket okosnak, a vöröseket tüzesnek, a
szőkéket butuskának gondoljuk. Ezek jórészt csak hiedelmek, mégis támaszkodunk rájuk az
első benyomás kialakításánál. Elvárásokat hívnak elő.
A nem verbális kommunikáció gyakran többet elárul, illetve pontosabb információt
közöl embertársainkról. A kézfogás, a szemkontaktus, az arckifejezések szimpátiát vagy
ellenszenvet kelthetnek. Az egyenes jellem, a barátságosság, érdeklődés, vagy épp a félénkség,
sunyiság, ellenségesség mind megjelenik a non-verbális kommunikáció alkalmával. Akik nyílt

186
tekintettel felénk fordulnak, s bólogatnak miközben minket hallgatnak könnyen elnyerik
bizalmunkat, szimpátiánkat.
A testbeszéd pillanatnyi hangulatunkról, érzelmeinkről tájékoztathat. Az érzelmek
kifejezése univerzális, egymástól távoli kultúrákban is felismerhetőek ugyanazon jelek alapján
ugyanazon érzések. Ami kultúrafüggő: mikor és hol használhatjuk nyíltan az érzelmek
kifejezését.
A hazugság, megtévesztés –bár nem könnyen-, apró, árulkodó jelekből felismerhetőek.
A szavakat, az arcot könnyebb ellenőrzés alatt tartani, de elárulhat a remegő, vagy éles
hangszín, a kezek és a lábak nyugtalan mozgásai. A megtévesztés felismerése fejleszthető, pl.
a titkosszolgálat munkatársai ebben sikeresebbek mint az átlag.
A benyomás kialakításának talán a legfontosabb forrása a viselkedés megfigyelése.
Ebből általánosítással következtetéseket vonunk le a másik ember jellemvonását illetően. A
emberek cselekedeteikből ítélik meg egymást.
Más emberek megfigyelése alkalmával leginkább a környezettől elütő, szembetűnő
fizikai vagy viselkedésbeli jellemvonásokat vesszük észre. Egy jel szokatlan lehet az egyik
szituációban, s teljesen odaillő egy másikban. A figyelemfelkeltő jegyek az adott helyzetben
az átlagtól való eltérő jellemvonások. Kiugró jellegnek a jel azon képességét nevezzük, mely
figyelmet kelt a kontextusában. A kiugró jelek uralják benyomásainkat.

A hozzáférhetőség és az asszociációk szerepe a jelek értelmezésében

A jeleknek nincs jelentésük önmagukban. Mások viselkedését figyelve, az észlelt

jeleknek az alapján adunk jelentést, amit a társas helyzetekről, a viselkedésmódokról,a
jellemvonásokról tárolunk emlékeinkben. Az észlelt jelhez kapcsolódó, már elsajátított
asszociációk, vagy az aktuálisan fejünkben levő, könnyen felidézhető tudattartalmunkat
használjuk az értelmezéshez.
Az asszociáció az a folyamat, melynek során két fogalom kognitív reprezentációja
összekapcsolódik, s így az egyik fogalom felbukkanása rögvest tudatunkba hívja a másikat. Pl.
ha a lopásra gondolunk, a becstelenség fogalma rögtön aktiválódik, jelen példában a jelentések
hasonlósága alapján.
A hozzáférhetőség olyan folyamatot jelent, mely során könnyeden és gyorsan
hozzáférünk egy jel jelentéséhez. Ami legfrissebben, legutoljára eszünkben volt azzal a jellel
kapcsolatosan, az erős befolyást gyakorol, és az adott pillanatban is a legkönnyedebben

187
hozzáférhető jelentést adja. Minél hozzáférhetőbb egy ismeret, annál valószínűbb, hogy
automatikusan eszünkbe jut.

A hozzáférhetőséget befolyásoló tényezők: elvárások, motívumok, hangulatok,

kontextus, valamint előhívásuk újkeletűsége, gyakorisága.
1. Elvárások: gyakran az alapján ítélünk meg egy helyzetet, vagy személt, hogy milyen
helyzetre készítettek fel minket, milyen az elvárásunk az illetővel kapcsolatosan. Ha különböző
személyeknek más-más háttér-információkat közvetítenek ugyanarról az emberről, akkor
valószínűleg az előzetes várakozásoknak megfelelően más-más módon fogjuk megítélni
viselkedését, s tulajdonságait. (Az elvárások hatása kiterjedhet társadalmi jelenségekre is, pl.
az elnökválasztás utáni megítélés.)
2. Motívumok: Ha érzelmileg érintettek vagyunk egy helyzetben, hajlamosak vagyunk
saját érzelmeink mintájára értékelni a másik ember cselekedetét. Vágyott céljaink nem mindig
a valóságot láttatják velünk, hanem azt, amit látni szeretnénk. Pl. olyan emberek, akik együtt
szeretnének egy helyzetben működni, a mások megnyilvánulásait is együttműködőnek
értelmezik.
3. Hangulatok: a pozitív, vagy a negatív hangulat egyértelműen kimutatható hatással
van mások magatartásának értelmezésére. Boldog, vidám ember mindent pozitívabban értékel,
mert pozitív gondolatokat tesznek hozzáférhetővé. Negatív hangulat hatása nem ilyen
egyértelműen erős, valószínűleg azért, mert abból kifelé kívánkozunk, nem szeretünk benne
„lubickolni”.
4. Kontextus: A kétértelmű viselkedést a szituáció, melyben a viselkedéssel
találkozunk, segít értelmezni.
5. Új keletű előhívás: egy nemrégiben felidéződött kognitív reprezentáció még friss
emlék, még hatással bír, s egy ideig még könnyen hozzáférhető marad. Ezért könnyen
előbukkan egy jel feldolgozásánál, hatással lehet pl. egy másik ember magatartásának
értelmezésére, torzíthatja azt.
6. Gyakori előhívás: tartós hozzáférhetőség: Egy kognitív reprezentáció gyakori
használata napokon, hónapokon át tartósan hozzáférhetővé válik, így mindig ahhoz nyúlunk
mikor értelmezni kívánunk egy helyzetet. Pl. van, akinek a barátságosság, vagy az értelmi
képességek jutnak fontos szerephez az ítéletalkotás alatt, mert ezek a „kedvenc vonások”
folyamatosan előkerülnek a napi kogníciók alkalmával.

188
 Előhangolás: abból a célból, hogy növekedjék egy mentális reprezentáció
hozzáférhetősége, előhívhatósága, bizonyos képekkel, szavakkal tudatunkba csempészik,
figyelmünket felé fordítják.
Az első benyomás hatása a további észlelésünkre, viselkedésünkre, cáfoló véleményre

Felszínes feldolgozás, szisztematikus feldolgozás hatása, értelmezések alakítása,

ellenállás cáfolatoknak, információ szelektív észlelése, önbeteljesítő jóslatok, inkonzisztenciák
egyenlítése (Smith és Mackie, 169-178)
A másokról kialakított benyomásokat valóságosnak kezeljük, további viselkedésünk
alapjául szolgálnak. E benyomás olykor körültekintő, részletes információfeldolgozás
következménye, de ítéleteink néha felületesek, torzítottak is lehetnek.

Felületes/felszínes feldolgozás: következtetés, ítéletalkotás olyan módon, hogy az ember

a hozzáférhető információra hagyatkozik, és csak kis erőfeszítést fordít az ítéletalkotásra. A
felszínes következtetéseinket általában egy, a személlyel kapcsolatos múltbeli eseményre,
következtetésre alapozzuk. Ha valakit egyszer „felcímkézünk”, másodszor sem gondolkodunk
az ítéletalkotásnál, hanem előkapjuk a már ismert jelzőt. Nagyon gyakran ennyire egyszerűen
hozunk ítéletet még rendkívül fontos helyzetekben is!

Alapgyakorisági információ: arra vonatkozó információ, hogy a kérdéses tulajdonság,

vagy esemény hány százalékos eséllyel jelenik meg a vizsgált embercsoportban. Pl. XY cégnél
a főnökök 10%-a nézi el a késést. Vagy: a kismamák 95%-a hiszi, hogy hamarabb fog szülni a
kiírt dátumnál, de a valóságban csak 10%-nál érkezik korábban a baba. Érdekes, hogy az
alapgyakorisági információt, fontossága ellenére sem veszik figyelembe az emberek a
döntéshozatalnál. Hiába ismerjük a fenti gyakorisági mutatókat, nem arra alapozunk
véleményünket az előrejelzéseknél.

Szisztematikus/alapos feldolgozás: nagy mennyiségű, releváns információ alapos,

számottevő erőfeszítéssel járó tekintetbevétele az ítélethozatal előtt. Ezt a kiterjedt feldolgozást
akkor használjuk, ha nagyon fontos számunkra az, amiről döntünk. A sok tényező
integrálásának egyik útja az algebrai eljárás. Ilyenkor a fellelhető összes információt egymás
mellé sorolva, latba vetve mérleget készítünk. Más esetben az információkat egy jelentésteli
egésszé összegyúrjuk, s ebből ki fog emelkedni egy jelentős elem, ami a többi mellett picivel
többet nyom a latba, és eldönti az ítéletet.

189
 Az első benyomások hajlamosak ellenállni a változásnak, a cáfolatoknak. Mivel igaznak
hisszük őket, módosítják, elferdítik a későbbi (esetleg ellentétes) benyomások értelmezését,
hogy továbbra is igaznak hihessük őket. Az első benyomás alapján kialakult elvárást elsőbbségi
hatásnak nevezzük. (Ez a konzervativizmus elvének egy változata.) Az első benyomás hatása
még akkor is fennállhat, mikor rájövünk, hogy az első benyomásunk hamis volt. Ez annak
köszönhető, hogy a későbbi információk értelmezéseinek kialakításánál az első benyomással
szerzett ítéletet használjuk. Ezt szívóssági hatásnaknevezik. Ezért pl. egy bírósági tárgyaláson
is számíthatunk arra, hogy egy egyszer elhangzott, jogilag elfogadhatatlan bizonyíték hiába lesz
a jegyzőkönyvből törölve, valamelyest mégis jelen lesz a bírói döntéshozatalban.

Hajlamosak vagyunk elsőre meghozott ítéleteinket olyan módon is alátámasztani,

erősíteni, hogy a továbbiakban inkább a benyomásunkkal konzisztens viselkedésekre figyelünk
fel, azokat keressük, s az inkonzisztens jeleket figyelmen kívül hagyjuk. A valósághoz
leginkább helyesen feltett diagnosztikuskérdésekkel közelíthetnénk, mely nem hív elő hamis
megerősítést.
Társas interakciók során nem csak megfigyelünk és kérdéseket teszünk fel, hanem
viszontválaszainkkal, reakcióinkkal, viselkedésünkkel életre hívjuk az elvárt viselkedést. Azt a
folyamatot, melynek során egy másik személlyel kapcsolatos elvárás hatására a személy
némiképp megerősíti a vele kapcsolatos elvárásokat, önbeteljesítő jóslatnak nevezzük. Ennek
a másokra gyakorolt hatásnak nem vagyunk tudatában. Az iskolai önbeteljesítő jóslatokról
Rosenthal (1968, 1985) végzett híressé vált kísérletet.
Az önbeteljesítő jóslat egyik korlátját a saját magunkról kialakított határozott
véleményünk jelenti. Ha ez ütközik az elvárt jellemzőkkel, általában felülírja azokat, s a saját
magunkról tartott elképzelés győz. Másik ilyen gyengítő körülmény, ha tudatába kerülünk az
észlelők elvárásának, s igyekszünk szabotálni azokat.
Az inkonzisztens információk megjelenésekor előfordulhat az inkonzisztencia
félremagyarázása. Érintetlenül fenntarthatjuk az eredeti benyomást, ha az új, nem várt
viselkedést helyzeti tényezőknek, független külső hatásnak tulajdonítjuk.
Az emberek csak abban az esetben tesznek erőfeszítéseket az inkonzisztens információ
összeegyeztetésére, ha a helyzetben motiváltak és ezzel együtt még rendelkezésükre is áll az
ehhez szükséges idő és megfelelő információ. Mikor az ellentmondásos vonásokból el akarjuk
dönteni, hogy milyen is egy illető valójában, előfordul, hogy integrálni próbáljuk a régi és az
ellenkező, új információt, pl: ellenséges a legtöbb emberrel, de rendkívül kedves a

190
családtagjaival, stb.. Az inkonzisztens viselkedés észlelése és összeegyeztetése alkalmával az
alábbi szabályszerűségeket fedezhetjük fel a kognitív folyamatokban:
1. Az emberek többet gondolkodnak az olyan viselkedéseken, amelyeket nem vártak
el, mint azokon, melyeket igen.
2. Az emberek megpróbálják megmagyarázni a nem várt viselkedések okait, hogy
megértsék azokat.
3. Az 1. pontban leírtak miatt sokkal jobban visszaidézhető a nem várt, inkonzisztens
viselkedés, mint az, melyet egyszerűen csak tudomásul vettek.

44. Énkép és önészlelés: az önértékelés, mint önpercepciós folyamat

Az önismeret forrásai

Az emberek önmegismerése nagymértékben azonos módon megegyezik azzal, ahogyan

másokról benyomást alkotnak. Saját jellemvonásainkra megfigyelt viselkedésünkből
következtetnek. Ehhez felhasználjuk gondolatainkat, érzelmeinket és a többi ember
reakcióját. Végül másokhoz hasonlítjuk önmagunkat, hogy megtudjuk, mik azok a
jellemvonások, amelyek egyéniséggé teszik őket. (Smith & Mackie).

1. Az énfogalom: a személyes jellemzőkről alkotott egyéni meggyőződések összessége

2. Viselkedésből levont következtetések: D. Bem önészlelés elmélete szerint, amikor a
belső jelzések gyengék vagy kétértelműek, akkor a nyílt viselkedésünk alapján vonunk
le a következtetéseket a személyes tulajdonságainkra vonatkozóan. Ilyen, amikor a
templomban elmélkedve rájövünk, hogy vallásosak vagyunk.
3. Tényleges vagy elképzelt viselkedések esetén a megfelelő egyénre jellemző
jellemvonások hozzáférhetősége növekszik. Érdekes módon, ha úgy véljük, énünk
rendelkezik a megfelelő jellemvonásokkal, akkor ez nemcsak a határozottságunkat,
kitatásukat, erőfeszítésünket növelheti, hanem a tényleges teljesítményünket is az adott
feladatban.
4. Előre elképzelt teljesítmény: a vizualizáció a teljesítményekhez kötődő érzelmeket és
gondolatokat, könnyebben hozzáférhetővé teszi, ezáltal a tényleges teljesítmény
javulhat (Murphy, 1990).

191
 5. Gondolatokból és érzelmekből levont következtetések: az érzelmeinkből és
gondolatainkból levont belső jelzésekre kevésbé hat a külső nyomás, így többet árulnak
el magunkról, mint a külső viselkedésünk.
6. Más reakciója: C.H. Cooley a reflektív én kifejezést alkotta meg, jelezvén, hogy az
önismeret egyik fontos forrását a többi ember általunk kiváltott reakciói jelentik.
Kísérlet: 3 iskoláscsoport viselkedését hasonlították össze. A tanárok és felnőttek
ismételten azt mondták az első csoportba tartozó gyerekeknek, hogy rendesek. A
második csoportnak, hogy rendesebbek kellene legyenek, a harmadiknak pedig semmi
különöset nem mondtak. Ezután megfigyelték, hogy mennyit szemetelnek a diákok. Az
eredmények azt mutatták, hogy a csoportok a címkéknek megfelelően viselkedtek (Miller
és mkt.), vagyis megjelent az önbeteljesítő jóslat.
7. Társas összehasonlítás: Leon Festinger társas összehasonlítás elmélete – az emberek
pontosan akarják értékelni magukat, ezért az összehasonlításhoz hasonló embereket
keresnek (ált. saját korosztályunkhoz és nemünkhöz viszonyítjuk magunkat). A társas
összehasonlítás folyamata lehetővé teszi, hogy önmagunk egyediségének az érzését
kialakítsuk azáltal, hogy feltárjuk, melyek azok a fizikai és társas jellemzők, amelyek
megkülönböztetnek minket a hozzánk közel álló vagy hasonló emberektől. Ezek gyakran
a self meghatározó tulajdonságai.

Az önmegismerés/önpercepció folyamata

Az önismeret gazdagabb és pontosabb, mint a másokról szerzett ismereteink, annak ellenére,

hogy nagyon hasonló módon szerezzük az információt magunkról és másokról. Sokkal több
helyzetben figyelhetjük meg magunkat, és könnyebben férünk hozzá saját gondolatainkhoz és
érzelmeinkhez. Az emberek hajlamosak különbözőképpen magyarázni saját viselkedésüket és
mások viselkedését. Saját cselekvésünket a helyzet jellemzőinek vagy az ingereknek
tulajdonítjuk, mások viselkedését pedig személyes jellemvonásukkal magyarázzuk.

Gondolataink, érzelmeink és viselkedésünk alapján következtéseket vonunk le.

Az önértékelés

Énfogalom = gondolataink a selfünkről, önértékelés = a selfel kapcsolatos pozitív vagy

negatív érzelmeink.

A kutatások azt mutatják, hogy az emberek többé-kevésbé elégedettek önmagukkal, sőt a

legtöbb ember átlagon felülinek tartja önmagát – szinte minden tekintetben.
192
A self általános értékelését erősen befolyásolják olyan motivációk, amelyek arra késztetik az
embert, hogy jó képet alakítson ki magáról. Ezek a motivációk kiszínezik és eltorzítják, számos
az énre vonatkozó gondolatunkat és érzésünket.

Az önértékelés forrásai

Személyes tapasztalatok: Ha valakinek az énjére vonatkozó tapasztalatai és gondolatai főként

pozitívak, annak valószínűleg magas lesz az önértékelése, ha viszont zömében negatív
tapasztalatai vannak, kialakulhat a krónikus alacsony önértékelés. Az alacsony, illetve magas
önértékelésű személyek jelentősen különböznek abban, ahogyan reagálnak egy-egy megélt
tapasztalatra, és abban ahogy megküzdenek egy helyzettel, mivel az énvédő torzítások
befolyásolják a tapasztalatoknak és élményeknek az önértékelésre kifejtett hatását.

1. Olyan helyzeteket keresünk, ahol kitűnhetünk: hajlamosak vagyunk megszüntetni az

olyan kapcsolatokat, amelyek rossz érzéseket váltanak ki bennünk és elhagyni az olyan
pályát, amely nem enged bennünket kibontakozni.
2. Úgy értelmezzük a tapasztalatainkat, hogy azok megadják nekünk a kételkedés
lehetőségét: pl. lehet, hogy egy versenyben ugyanolyan fontos a részvétel, mint a
győzelem; az a nő aki éppen most utasította vissza a vacsorameghívásunkat, lehet, hogy
jobb lenne barátnak.Sokszor döntünk utólag, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy az
éppen nekünk a legjobb volt.
3. Felértékeljük a közös tervekhez vagy erőfeszítésekhez nyújtott hozzájárulásunkat:
ez a torzítás részben az emlékezet normális működésében gyökerezhet. Könnyebb a
közös munka ránk vonatkozó részére emlékezni, mint a másokéra, viszont ha egy terv
kudarccal zárul, az egyének sokkal kevésbé hangsúlyozzák saját közreműködésüket
(Ross & Sicoly, 1979).

Ezen torzításokból kifolyólag az egyénnek több pozitív élménye lesz, mint negatív
– a valóságban és az emlékezetben egyaránt.
„Legyünk büszkék arra, amik vagyunk, függetlenül a tényektől” – Ashleigh Brilliant.

Énvédő torzítások –arra irányuló tendencia, hogy az énre vonatkozó információkat úgy
gyűjtsük, illetve értelmezzük, hogy az túlzottan pozitív értékeléseket eredményezzen.

193
Személyiségbeli különbségek a tapasztalatok hatásában: Patricia Linville (1985) egy
vizsgálatban kimutatta, hogy a pozitív és negatív élmények sokkal nagyobb befolyást
gyakorolnak azokra a személyekre, akiknek alacsony a selfkomplexitása (akik viszonylag
kevés aspektust különítenek el a selfükben), - lásd a fenti ábrában. Linville szerint ez azért van,
mert egy adott esemény valószínűleg csak egy-két aspektusát befolyásolja közvetlenül a selfnek,
így ha egy személy selfjánek sok, egymástól független aspektusa van, énfogalmának csak egy
kis részét fogja érinteni az esemény.

Társas összehasonlítás: jobb vagy rosszabb, mint mások?

Az önértékelésünk, akárcsak az énfogalmunk a társas összehasonlítástól függ.

Abraham Tesser (1988) önértékelés-fenntartási modell szerint az összehasonlítás

reakciója függ:

1. összehasonlítás tárgyát képező személy közeliségétől (testvér, rokon, ismerős,

stb.)
2. az összehasonlított tulajdonság fontosságától (Pl. ha a X személy testvére
sikeres a sportban, pozitívan fogja megélni X, testvére sikereit, amennyiben
számára nem fontos a sportteljesítmény. Viszont ha fontos X számára a

194
 sportteljesítmény, akkor az ilyen összehasonlítás irigységet, neheztelést válthat
ki X-ből, és csökkentheti az önbecsülését)

Elfogult összehasonlítások: határozottan jobb, mint mások

Ha megválaszthatjuk, hogy kivel hasonlítjuk össze magunkat, gyakran elkerüljük az olyan

összehasonlításokat, amelyek rossz fényt vetnének a képességeinkre és tulajdonságainkra.
Gyakran alkalmazott módszer, hogy elég nagy távolságot teremtünk magunk és a sikeres
emberek között, pl. lekicsinyeljük a velük való hasonlóságainkat, vagy egyszerűen
megszüntetjük velük a kapcsolatunkat (Tesser, 1988).

A védekezés másik formája a lefelé irányuló összehasonlítás, vagyis olyan személyekkel

hasonlítjuk össze magunkat, akik valamiben alul teljesítenek hozzánk képest.

Az az ember aki ráébred valamilyen pozitív tulajdonságára, hajlamos alábecsülni azon

emberek számát, akik szintén rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal – ez is olyan torzítás, amely
a felsőbbrendűség érzését erősíti.

A self belső elvárásokhoz irányított értékelése: selfvezérlők

Az önértékelés nem csak azt befolyásolja ami velünk történik, hanem azt is ami bennünk. Pl.
még ha legtöbben sikeres embernek is tartanak minket, még mindig lehet, hogy a magunk
számára felállított mércénknek nem felelünk meg. Torry Higgins (1987) azokat a személyes
normákat, amelyek elérésére törekszünk, selfvezérlőknek nevezi. Ezek a szelfvezélők két
forrásból eredhetnek: az ideális én-ből (amilyenek szeretnénk lenni), és az elvárható én-ből
(amilyennek érezzük, hogy kellene lennünk). Az aktuális és ideális self eltérése negatív
érzelmeket, csalódottságot és frusztrációt táplál bennünk.

195
Kognitív értékelés

196
197
45. Az attribúciós folyamatok meghatározása, forrásai, az első benyomás szerepe az
attribúciók létrejöttében az attribúció főbb elméletei

Az ügyes megfigyelők tudják, hogy az emberek nagyon sokféle és különböző okokból

mondhatnak vagy tehetnek bizonyos dolgokat: a másoknak való hízelgés öröméért, mert a
társas helyzet ezt követeli tőlük, esetleg azért, hogy viszonzásul kapjanak valamit. Mivel tudjuk,
hogy a cselekedetei nem minden esetben valós tükrei egy személy belső tulajdonságainak, néha
megpróbáljuk elkerülni a megfeleltetési torzításokat, és, figyelembe véve a viselkedés egyéb
lehetséges okait, módosíthatjuk első benyomásainkat. Oksági attribúciókat alkotunk-, azaz
egy esemény vagy egy viselkedés okára vonatkozó ítéleteket hozunk-, miközben megpróbáljuk
megfejteni, hogy milyen is a másik személy valójában. Ez segít, hogy túljussunk a felületes
első benyomásokon, és mások teljesebb, mélyebb megértéséig eljussunk. Abban is segítenek,
hogy egy átfogó, globális képbe szervezhessük mindazt, amit megtudtunk valakiről.

Az attribúció forrásai

A kapcsolódó okok attribúciói: Az asszociációk nem csak az első benyomásnál játszanak

fontos szerepet, hanem azokban az eljárásokban is, amelyek segítségével az emberek mélyebb
megértéséig eljutunk, bár eltérő módon használjuk őket. Az emberek mélyebb megértése során
nem kapcsoljuk össze felületesen a viselkedést a vonásokkal, hanem inkább a viselkedés és
ennek lehetséges okai között felmerülő kapcsolatokkal foglalkozunk.

Néhány viselkedés olyan szorosan összekapcsolódik egy jellegzetes helyzettel, hogy ennek
oksági szerepe teljesen nyilvánvalóvá válik. Ezt az oksági szerepet leginkább akkor látjuk meg,
amikor- egy kognitív forgatókönyvben megírva- valamilyen általános tudásunk van arról, mi
várható el az adott helyzetben. Pl. az egyetemista hallgatók általánosan egyetértenek a randevú
forgatókönyvében. Az emberek gyakran mások megfigyelésein keresztül tanulják meg az
ismeretlen helyzetekre vonatkozó forgatókönyveket.

Kulturálisan meghatározott okok attribúciói: Különböző kultúrából származó emberek az

okok más-más típusaival kapcsolják össze a viselkedést. Joan Miller feltűnő kulturális
különbségeket talált, amikor szemügyre vette azokat az eljárásokat, ahogyan a gyerekek és a
felnőttek az Egyesült Államokban, illetve Indiában a viselkedést magyarázzák. A felnőtt
amerikaiak hajlamosak voltak arra, hogy a viselkedést cselekvő személy vonásainak egy stabil
személyiségjellemzőinek tulajdonítsák, míg az indiai felnőttek és mindkét ország gyermekei
egyaránt sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a cselekvő más jellemzőire, pl. társas szerepeire
és a társas kapcsolataira. Az, hogy az amerikai gyerekek magyarázatai az életkor

198
előrehaladtával egyre inkább a vonásokra épültek, azt sugallja, hogy az eljárást az adott kultúra
hatására sajátították el idővel. Bár a megfeleltetési torzítás a világon mindenütt megjelenik,
Miller eredményei mégis világossá tették, hogy a különböző kultúrák a személyes jellemzők
különféle típusait hangsúlyozzák.

A hozzáférhető okok attribúciói: Minél hozzáférhetőbb egy potenciális ok, annál

valószínűbb, hogy felhasználjuk a viselkedés magyarázatakor. William Rholes és John Pryor
alátámasztotta, hogy az előhangolásnak hatással kell lennie az emberek oksági attribúcióira,
éppen úgy, ahogyan ez a viselkedés kezdeti elemzésére is kihat. Hogy ellenőrízzék
hipotézisüket, a kutatók a személyeknek először szavakat exponáltak- pl. kapzsi, szőnyeg-,
hogy az előhangolt szavakat még inkább hozzáférhetővé tegyék a memóriában. A résztvevőket
ezután hipotetikus események magyarázatára kérték (pl. „A pilóta kedvelte a szőnyeget”). Azok
a személyek, akiknek előzetesen a kapzsit mutatták be, a viselkedést a cselekvőnek, míg akik a
szőnyeget kapták, mindezt az ingertárgynak tulajdonították. Minél hozzáférhetőbbek ezek az
okok, annál valószínűbb, hogy úgy tekintünk rájuk, mint amelyek felelősek egy eseményért.

Kiugró okok attribúciója: Minél jobban észrevehető, vagy minél jobban felkelti a figyelmet
egy lehetséges ok, annál valószínűbb, hogy felhasználjuk majd a viselkedés magyarázatakor. A
kiugró információ attribúcióira gyakorolt hatásának szemléltetésére Shelley Taylor és Susan
Fiske hat diák részvételével elvégzett egy kísérletet. A kísérleti személyek három különböző
megfigyelői pozícióból két másik személy beszélgetését figyelték meg, látható elrendezésben.
A mikor később a látottakról kérdezték őket, a személyek sokkal nagyobb oki szerepet
tulajdonítottak annak a résztvevőnek, akit közvetlenül figyelhettek meg. Dominánsabbnak
tartották a beszélgetésben, illetve meghatározóbbnak értékelték a hangnem kialakításában és a
beszélgetés kimenetelében játszott szerepét. A kiugró jellemzők- legyenek ezek akár emberek,
akikre összpontosítunk, akár mozgó képek, rikító színek, hangos zajok vagy bármi egyéb, ami
kiemelkedik a környezetéből- képesek felkelteni figyelmüket, s ezáltal a lehetséges okot
valószínű okká változtatják. A kiugró jellemzőknek mindig megvannak ezek a hatásai, akár
gyorsan és viszonylag kevésbé átgondolva hozzuk meg ítéleteinket, akár erőfeszítést teszünk a
helyzet alapos átgondolásra, és megpróbálunk körültekintőek lenni.

A kovariáló információra alapozott attribúciók: Olyan lehetséges oksági tényezőkkel

kapcsolatos információk, amelyek jelen vannak, amikor az esemény megtörténik, és
hiányoznak, amikor az esemény nem történik meg.

199
 Harold Kelley megvizsgálta a társas események (pl. hízelgés) lehetséges okainak
három fő kategóriáját. Úgy gondolta, hogy a viselkedést először a cselekvővel kapcsolatban
magyarázzuk. Így a diák bizonytalannak érezheti pozícióját, és erre azzal válaszol, hogy
hízeleg a tanárnak. Másodszor, a viselkedés következhet a viselkedés ingeréből. A professzor
talán arról közismert, hogy nagyon fogékony a hízelgésre. Harmadszor, a viselkedést okozhatta
valami más is, ami a konkrét helyzettel vagy körülménnyel áll kapcsolatban. A diák talán
azt tervezi, később ajánlólevelet kér tőle.

Hogyan döntik el az emberek, hogy milyen típusú attribúciót kell alkamazniuk? Kelley
azzal érvelt, hogy az emberek megkeresik a lehetséges okokat, amelyek kizárólagosan járnak
együtt az eseményekkel. Ha van olyan, amelyik jelen van, amikor a viselkedés megtörténik, és
nincs jele, amikor a viselkedés sem történik meg, akkor ez az ok válik meghatározóvá. A
megfigyelő például megvizsgálhatja az információ disztintivitását (vajon hízeleg-e a diák más
embereknek is?), a konszenzusra vonatkozó információt (vajon hízelegnek-e mások is a
professzornak?), és az információ konzisztenciáját (vajon hízeleg-e a diák a professzornak más
körülmények között is?).

Az első benyomás módosítása: Az attribúciós gondolkodás elvezethet bennünekt a kezdeti

megfelelési következtetéseink fölülvizsgálatáig, azaz egyre kevésbé leszünk biztosak abban.
Hogy a cselekvő belső jellemzői felelősek a viselkedésért.

Leszámítolás= arra folyamatra utal, amelynek során a viselkedés egy lehetséges okára
vonatkozó elképzelés súlyát mérsékeljük, mivel más használható meghatározó is van.

Az első két lépés- a viselkedés címkézése és a személy jellemzése- viszonylag könnyű,

míg a harmadik, azaz az okozati gondolkodás használata a benyomás módosításakor, nehéz
feladat. Az első két lépés automatikusan, minden tudatos erőfeszítés nélkül is megtörténhet,
míg ezzel szemben az okozati gondolkodás gyakran időt és erőfeszítést igényel.

Összegzés: a komplex benyomás kialakítása: Átfogó benyomásainkat úgy szoktuk alakítani,

hogy egyik vonásból a másikra következtetünk, és integráljuk a sokrétű jellemzőket.

Következtetés egyik vonásról a másikra: Gyakran elvárjuk, hogy bizonyos vonások együtt
járjanak másokkal. A vonások közötti kapcsolatokra vonatkozó elvárásainkat implikált
személyiségelméleteknek nevezzük. Ezek az elméletek alakítják és finomítják a másokról
alkotott komplex benyomásokat. Úgy tűnik az emberek általában azt gondolják, hogy pozitív
vonások legtöbbje összekapcsolódik, míg a negatívak egy másik megkülönböztetett csoport

200
tagjai. Az implikált személyiségelméletek általános mintázatai szélesen megoszlanak egy
kultúrában, de az egyén is kialakíthat saját tapasztalatain nyugvó, teljesen egyedi elméleteket.

Sokféle jellemző integrálása: Ahogy egy személy egyre több jellemzőit figyeljük meg vagy
következtetjük ki, kísérletet teszünk tudásunk megszervezésére, és megpróbálunk tudásunk
sokrétű elemei között oksági kapcsolatokra következtetni. Ilyenformán az átfogó benyomás egy
összetett egységes egésszé válik. A feldolgozás két fajtája járul hozzá ehhez az integrációhoz.
Az első a hasonló viselkedések csoportját alkotja, a második pedig a viselkedés és a vonások
közötti okozati kapcsolatok után kutat.

Az átgondolt benyomások pontossága: Mi motiválhatja a kognitív erőfeszítést, és ez az

erőfeszítés garantálja-e, hogy torzítástól mentes benyomásokhoz és érvényes ítéletekhez
jussunk a másik személlyel kapcsolatbam?

A pontosság igénye: A pontosság igénye az egyik legerősebb motiváció arra, hogy keményen
dolgozzunk egy benyomás megalkotásán.

A negatív és pozitív benyomás kialakításának motívuma: A másokra vonatkozó információ

feldolgozására tett erőfeszítések növelése nem mindig a pontosságot szolgálja. A tények
keresését és ezek értelmezését olykor vágyaink és reményeink vezérlik.

Éberség és torzítás: Ha felismerjük, hogy benyomásaink pontatlanok vagy torzítottak

lehetnek, akkor ez külön erőfeszítésre indíthat bennünket, hogy elgondolkodjunk mások
tulajdonságain. A legtöbb esetben vakok maradunk saját torzításainkra, és készpénznek vesszük
a világról alkotott képzeteinket. Elég könnyen eljutunk odáig, hogy megbízzunk a valóság
általunk alkotott konstrukciójában. Alkalmanként azonban összehasonlítjuk a
megfigyeléseinket olyanokéval, akik másképp látják a dolgokat, és ráébredünk, hogy
szemléletünk akár torzított is lehet.

46. Hibák az attribúciós folyamatban: okok és magyarázatok

Az alapvető modellekben a tudósok pontosan megmondják, hogy a megfigyelőnek

hogyan kellene oktulajdonításra jutnia. Azonban a gyakorlatban nem követnek ilyen részletes
modelleket, hanem gyorsan döntésre jutnak az emberek. A tudósokhoz képest a laikusok
elfogultak un.„attribúcióstorzitásokat” követnek el. A laikus magyarázatok e nyilvánvaló
fogyatékosságaik szerint 2 csoportba sorolhatóak:

201
1. Motivációs (szükségleti)

2. Kognitív (információs)

Alapvető attribúciós hiba, hogy szívesen tulajdonítjuk az okot a személynek az ő

személyiségvonásainak, az ő személyes hajlamainak. Túlbecsüljük a személyes/diszpozíciós
tényezőket és alábecsüljük a szituációs tényezőket. Ez a torzítás az alapvető attribúciós hiba,
vagy árnyaltabban megfeleltetési torzítás.

Kognitív magyarázata az attribúciós hibának:

1. Kiemelkedés magyarázat: A cselekvő viselkedése jobbára jobban

megkülönböztethető, mint a szituáció.

2. Eltérő ütemben felejtjük a szituációs és a diszpozíciós okokat, a kérdéses viselkedés

után hozott attribúciók több szituációs okot tartalmaztak, mint azok, amiket egy idő eltelte után
hoztak, mert akkor már többet felejtettek a szituációs okokból.

3. Az előzőekkel ellentétben a két okot nem, mint az érem két oldalát tekinteni, hanem
sokkal inkább egymást követő műveleteknek, az első a diszpozíciós következtetés és utána
változtatják meg szituációsra az emberek. Mivel midig a diszpoziciósból indulnak ki, így a
megfeleltetési torzítás nem más, mint egy kognitív heurisztika (egyszerű döntési szabályok,
melyeket ítéletalkotáskor használunk) nevezetesen a lehorgonyzás valami mellett.

4. A megfeleltetési torzítás ki van téve kulturális hatásoknak is. (a kínaiak kevésbé

hajlamosak rá, mint az amerikaiak).

A megfeleltetési torzítás tehát számos motivációs és kognitív tényezőtől függ és egyben egy
diszpozicionalista (hajlambeli) „világnézetet” valamint egy szociális reprezentációt
(kifejeződést) is magában foglal.

De van olyan, hogy az emberek túlzott mértékben tulajdonítanak jelentőséget a szituációs

tényezőknek. Pl.: amikor érdekeltek abban, hogy megismerjenek egy szituációt, mert ők is be
akarnak lépni egy új helyzetbe.

Cselekvő és megfigyelő különbségei: A mindennapi társas érintkezésben gyakran

párok vesznek rész (pl.: tanár - diák) A cselekvők hajlamosak saját tetteiket a szituációnak

202
tulajdonítani, míg a megfigyelő ugyanezeket a tetteket személyes hajlamoknak tulajdonítják. (a
diák, amikor a tanár megbünteti, azt állítja, hogy azért verekedett, mert a másik gyerek
megütötte, míg a tanár elintézi azzal, hogy egyszerűen agresszív.) Watson a cselekvő-
megfigyelő helyett az én-másik kategóriákat alkalmazza. Ezen hatásra 2 kognitív magyarázat
született:

1. A különbség abból adódik, hogy a cselekvő (én) számára több infó áll rendelkezésre
saját magáról, a múltbeli viselkedésemről, mint amit a másik viselkedéséről tudok.

2. Storms szerint: A figyelem fókusza eredményezi a különbségeket, eltér a

„nézőpontjuk.” Feltételezte, hogy lehetséges megváltoztatni azt, ahogyan a cselekvő és a
megfigyelő értelmezi a viselkedést azáltal, hogy megváltoztatják a vizuális tájolást. (kamerával
felveszi és más orientációból játssza le). Így is lett, megváltozott az attribúció, a cselekvőké
kevésbé lett szituációs, míg a megfigyelőké sokkal inkább az lett.

3. Másfajta ítéletekre is kiterjesztették a különbségeket pl.: mennyi időt vesz fel egy feladat
elvégzése. Optimista torzítás, melyben az emberek (cselekvő) saját időigényüket egy feladat
elvégzésére alábecsülik, míg mások időigényét sokkal többnek gondolják.

Én szolgálatában álló torzítások: Politikusokat 5 hónappal a választások után arra

kérték, hogy foglalják össze a főbb okait a vereségeiknek és a győzelmeiknek. A győzelmeket
inkább belső okoknak tulajdonították (kemény munka), a vereségeket pedig külsőknek
(pénzhiány). Valójában itt két elfogultságról van szó:

• énerősítő torzítás: saját érdemünknek tekintjük a sikert

• énvédő torzítás: tagadjuk felelősségünket a kudarcért

Ezek a teljesítmény után keletkező magyarázatok, de felvetődött, hogy az emberek már a

teljesítmény előtt attribúcióval szolgálnak. Ez az un. „önmagunk hátrányba hozása”. Pl:
külső kauzális tényező alkalmazása, hogy enyhítse a kudarcot. Alkoholt fogyaszt, hogy már
előre az én szolgálatában álló magyarázatot szolgáljon a küszöbön álló kudarc számára.

Csoportot szolgáló torzítás: Fenntartjuk a saját csoportra vonatkozó sztereotípiákat

(intelligensek vagyunk), éppúgy mint a külső csoportra vonatkozóakat (ostobák). Erőteljes
elfogultságot mutattak ki a többségi csoportrészéről, viszont csak enyhét a kisebbségi
csoportnál. Az a motivációs vágyunk, hogy a saját csoportunkat pozitívnak láthassuk és ezáltal
jussunk hozzá az önbecsüléshez. A csoporttagok felhasználhatják attribúcióikat a pozitív társas
identitás elérése/erősítése érdekében (saját csoport pozitív tetteit/külső csoport negatív tetteit
203
belső okoknak tulajdonítják) és ezen identitás megvédelmezése céljából (saját csoport negatív
vagy a külső csoport pozitív tetteit külső okoknak tulajdonítják)

Kauzális attribúció folyamata: Soha nem ragadható meg közvetlenül, hogy mi zajlik
a kutatás alanyinak fejében. ezek a mérések a reakcióidőre irányulnak nagyrészt.

1. Smith és Miller (1983) milyen előnyökkel járhat a reakcióidő mérésének a

módszere. A következtetések 3 típusát különböztették meg, a kauzális ítéleteket, a cselekvő
személyiségvonásaira vonatkozó ítéleteket és a cselekvő szándékaira vonatkozó ítéleteket.
Ha a kérdés olyan dologra vonatkozik, mely a viselkedés kezdeti folyamán. spontán bukkan fel,
akkor könnyen hozzá is férhető, ezért a reakcióidő rövid lesz. Ezzel szemben, ha a kérdés nem
ilyen, akkor a résztvevőnek fel kell idézni az infókat és következtetéseket kell levonnia, ami
nyilvánvalóan hosszabb idő. A szándékra és a személyiségvonásra vonatkozó
következtetések nem tartottak sokkal hosszabb ideig, mint a cselekvő nemére vonatkozó
„kontroll”-kérdésre adott válasz, tehát az ezekre vonatkozó ítéleteket már a megismerés
fázisában meghozzuk. A leghosszabb reakcióidő a személyes és a szituációs okokravonatkozó
kérdésekhez társultak, de ez annak a ténynek is tulajdonítható, hogy az emberek nincsenek
ahhoz szokva, hogy ilyen fogalmakban gondolkozzanak.

2. Háromfázisú modell:(Gilbert, 1998) ez az automatikusság elvére támaszkodik. 3

fázisa van: első fázis: azonosítás, előbb fel kell fognunk, hogy mi történik és csak azután
kérdezhetjük, hogy miért. Második: következtetés diszpozicióra, ami egy automatikus
művelet, csekély szellemi erőfeszítéssel. Harmadik: kiigazítás a szituáció alapján, ehhez kell
a nagyobb erőfeszítés és ez romlik, amikor a személy figyelmét elvonják.

pl.: egy reklámban a szkinhed kergeti az üzletembert. Azt gondoljuk, hogy agresszív és meg
akarja verni. (diszpozícióra következtetés). Egy másik kamera ezután mutat egy darut, ami a
szomszéd épület körül leng. Világos lesz, hogy a szkinhed megpróbálja a másikat félrelökni az
útból (kiigazítás a szituáció alapján).

47. Az attitűd fogalma, kialakulása és mérési lehetőségei

204
 Attitűdnek nevezünk bármely kognitív reprezentációt, amely összegzi egy
attitűdtárggyal- önmagunkkal, másokkal, tárgyakkal, cselekedetekkel, eseményekkel vagy
ötletekkel, kapcsolatos értékeléseinket.
Szociális attitűd: az attitűdök a viselkedés előrejelzőiként szolgálnak.
Legáltalánosabb definíciót Rosenberg és Hovland (1960) alkotta:”az attitűdök arra
szolgáló prediszpozíciók, hogy bizonyos ingerosztályokra, bizonyos válaszosztályokkal
történjen reagálás”
Az attitűdöknek 4 fő funkcionális alapjuk van, főként motivációs természetűek:
Énvédő funkciók: Katz (1967) Az attitűd énvédő funkciójának leírásához, az elhárító
mechanizmusokat használja, pl. racionalizációt és projekciót. Az attitűdnek ez a funkciója
képes megvédeni az embert, az énjére, vagy csoportjára irányuló érzésektől. Lehetővé teszi a
negatív érzéseknek a kivetítését más személyekre, vagy csoportokra.(pl. kisebbségi; vagy
rosszul sikerült házasságú emberek, az elvált emberekre vetítik ki a negatív érzéseiket.)
Értékkifejező, én megvalósító funkció:(Katz,1967). Feltételezte, hogy az embereknek
szükségük van arra, hogy: centrális értékeiket, vagy énfelfogásuk centrális összetevőit tükröző
attitűdjeiket kifejezzék.(pl. megelégedettséget okoz, a halálos ítéletekkel szembeni ellenzés, ha
hisz az emberi jogok értékében). A fenti esetben, az attitűd az énfelfogást erősíti, nem mások
elismerésére törekszik, bár ez is fontos funkciója az attitűd kifejeződésnek.
Instrumentális, alkalmazkodási jellegű vagy haszonelvű funkció: Segítik az embert a
vágyott célok elérésében, és a nemkívánatos következmények pl. büntetés elkerülésében.
Konkrétan, a hasonlóság vonzalmat produkál. Ezért eredményes lehet hasonló attitűdöket
elfogadni, mint amelyekkel a barátnak megnyerni kívánt valaki rendelkezik.
Ismereti, vagy gazdaságossági funkciók: az attitűdök rendelkeznek, szervező és
strukturáló szereppel az egyébként kaotikus világ felé. Vagyis, lehetővé teszik számunkra, hogy
a beérkező információt, az új élményeket, a már megalapozott értékelő dimenziók mentén
kategorizáljuk. Segíthetnek a minket körülvevő komplex világot leegyszerűsíteni, megérteni.
Az attitűdök ismereti vagy gazdasági funkciójának nagy szerepe van az információfeldolgozás
irányításában.
Önmonitorozás: azt foglalja magába, hogy az egyének mennyire érzékenyek a társas
helyzetek elvárásaira, és mennyire alakítják viselkedésüket ennek megfelelően.
Az attitűdök mérése, gyakori módszerek és eszközök
Egydimenziós modellek: csak egy attitűdkomponensre irányulnak.
„Az attitűd kifejezés úgy használandó, mint valamely személyre, tárgyra vagy
problémára vonatkozó általános és időben hosszantartó pozitív vagy negatív érzelem”

205
  Különbséget tesz: az attitűd fogalma, és a hiedelem fogalma, másfelől a
viselkedéses szándék, és a nyílt cselekvés közt.
 Hiedelem kifejezés: az attitűd tárgyára vonatkozik.(pl . Károly azt
gondolja, hogy régi kocsija még megbízható)
 Az attitűdök: azokat az érzelmeket jelentik, melyek az attitűdtárgyakhoz
kapcsolódnak. Annak (+) vagy (-) értékelései. (Károly szereti régi kocsiját).
 Viselkedési szándékok: egy megadott attitűdtárgy iránti meghatározott
cselekvésre való készenlét. (Károly úgy döntött, hogy nem vásárol új autót). Nem
feltétlenül történik meg a viselkedés. Például, ha konfliktusban áll a szociális
normákkal, vagy az egyén arra vonatkozó elvárásaival.
Az attitűdök várakozásértékelés modellje
Hiedelmek és attitűdök közötti kapcsolat: Egy személy attitűdtárgyra (nukleáris erőmű)
irányuló attitűdje a tárggyal asszociált tulajdonságok értékelése (pl. az emberiség jövőjének
fenyegetése, vagy az energiaellátás biztosításának elkerülhetetlen technikai eszközei), valamint
a várakozás eredménye.
 Egy attitűdöt az egyes tulajdonságokkal asszociált érték- és
várakozáskomponensek szorzatainak összege jósolja meg.
 A három és egy dimenziós modellek vitájában, a kutatók még nem
jutottak közös álláspontra.
Az attitűd közvetlenül nem mérhető, csak indikátorokon keresztül. A mérések legtöbb
módszere azon a feltevésen alapszik, hogy az attitűdök mérhetők a személyeknek az
attitűdtárgyakról alkotott véleményeivel, vagy hiedelmeivel (pl. Thurstone, 1931; Likert,1932)
Az attitűd közvetlenül nem mérhető, csak indikátorokon keresztül. A mérések legtöbb
módszere azon a feltevésen alapszik, hogy az attitűdök mérhetők a személyeknek az
attitűdtárgyakról alkotott véleményeivel, vagy hiedelmeivel. Majdnem minden módszer az
attitűdök egydimenziós elgondolásán alapul.
Közvetlen mérési módszerek: a személytől közvetlenül kérdezik meg attitűdjeit,
véleményeit, önleírásokat kell adniuk. Az attitűdmérés klasszikus megközelítései ezeket a
technikákhoz tartozik.
Közvetett (indirekt) mérési módszerek: úgy próbálják mérni, hogy az attitűddel
rendelkező személy ne legyen tudatában az attitűd mérésének. Előnye, hogy kevésbé
veszélyeztetik a társas kívánatosság vagy az én bemutatás motívumai.
Likert-skála: 1932-ben fejlesztették ki. A Thurstone skálával szemben, az előnye, hogy
egyszerű és nem költséges.

206
 1. lépés: kb.100 releváns item összegyűjtése (a mérendő attitűdtárgy szempontjából
releváns). A kutató dönti el, hogy adott item az attitűdtárgy vonatkozásában (+) vagy (-), esetleg
semleges attitűdöt tükröz, és kiküszöböli-e vagy sem. Nincs szükség nagyszámú megítélő
segítségekre, mint a Thurstone skálánál.
2. lépés: a minta tagjait arra kérik, hogy az itemeket, helyezzék el egy 5 fokozatból álló
skálán. A kutatók így minden itemre egy +2 (az attitűdtárgy iránt kedvező) és -2 (az attitűdtárgy
iránt kedvezőtlen) közti pontszámot kapnak.
3. lépés: A pontszámok összesítésével kiszámítanak egy előzetes attitűdpontszámot,
annak érdekében, hogy minden item csak a kérdéses attitűdöt mérje. Elvégeznek egy item
analízist (minden itemre kiszámítják, hogy az miként korrelál az itemekből adódó,
öszpontszámmal). Mivel csak azok az itemek jelzésértékűek a mögöttes attitűd szempontjából,
melyek magasan korrelálnak az attitűdpontszámmal. Minden itemet mely nem teljesíti ezt a
követelményt, kihagynak a végső skálából. A végső skála, már teljesíti Likert belső
konzisztenciára vonatkozó követelményét (minden egyes item nagymértékben korreláljon az
összegzett pontszámmal). Hiányossága az, hogy az egyenlő intervallumok skálájának
követelményeit nem pontosan elégítik ki. A közepes attitűdpontszámok esetében adódik ez a
helyzet, mert az ilyen pontszámok következhetnek abból, hogy a válaszolók minden itemre
közepes választ adnak, mint a nagymértékben inkonzisztens válaszmintákból.
Az egy itemből álló becslő skála: kutatók megfogalmaznak 1 kérdést, melyről azt
gondolják, hogy lehetővé teszi az attitűd közvetlen felbecsülését. A kérdéshez egy több
fokozatból álló skálát kapcsolnak: pl. „mennyire elégedett az életével?” A nagyon elégedett =
7től, az egyáltalán nem elégedett=1 ig. A reprezentatív közvélemény kutatásban elégséges, ott
használják.
Thurston skála, az egyenlőnek látszó intervallumok skálája: az attitűdök kvantitatív
mérését teszi lehetővé.1 lépés: Az item sorozat elkészítése. 100 megállapítás (vélemény)
összegyűjtése (ami rövid, egyértelmű és releváns az attitűdtárgy szempontjából). Tartalmaznia
kell a szélsőségesen negatív nézetektől a szélsőségesen pozitív nézetekig, az attitűdre
vonatkozóan. Ezek származhatnak a kutató intuíciójától, szakértőtől vagy irodalomból.2. lépés:
A megállapítások értékelése. Kb. 100 reprezentatív személy értékeli a sorozat minden itemét
egy 11-es skálán. Ez a skála jelzi, hogy egy item az attitűdtárgy szempontjából mennyire
kedvező (vagy kedvezőtlen). Az értékelők, minden véleményt egyenlő intervallumok alapján
sorolnak be.3. lépés: A skálaérték kiszámítása: A sorozat itemeinek tulajdonított kategória
értékek számtani átlaga vagy mediánja adja az adott item skálaértékét.4. lépés: itemkiválasztás:
A skála végső kialakításához 20 vagy 30 item kiválasztásához, három kritériumot kell

207
figyelembe venni. (1) Az itemeknek le kell fedni az attitűd-kontinuum egészét és egymástól
egyenlő távolságra kell lenniük. (2) A többértelműség kritériuma szerint minden olyan itemet
ki kell zárni, melyre nézve az előzetes értékelést végző személyek értékelése nagymértékben
változó. (3) Az irrelevancia kritériumának megfelelően, minden olyan itemet ki kell zárni, mely
nem differenciál azon személyek között, akik pozitívabb illetve kevésbé pozitívabb attitűdökkel
rendelkeznek, mert a kérdéses attitűdtárgy szempontjából irrelevánsak. A végső skálában
random módon jelennek meg az egymástól eltérő skálaértékű itemek. A személyek megjelölik
a megállapításokat, amelyekkel egyet értenek. A nyert attitűdpontszám, az elfogadott állítások
skálaértékének átlaga. Jelenleg ritkán használják. Okai: az emberek nem képesek saját
véleményüktől független értékelésre, nagyon időigényes és drága. Stroebe: csak a rank-order
skálák jellemzőivel rendelkezik.(kétségbe vonja, hogy valóban intervallum-skála).
Szemantikusan differenciált: egyetlen skálán lehet mérni az attitűdöket.
Faktoranalízissel 3 olyan alapvető dimenziót azonosítottak be, melyekkel a fogalmak leírhatók:
értékelés; erő; aktivitás faktorokként értelmezték. Feltételezték, hogy az értékelés-faktoron
nagy súlyt mutatható ki (a faktorral magas korrelációt) melléknévpárok alkalmasak a személy
kérdéses objektum iránt tanusított attitűdjének leírására. A szemantikus differenciálássaal nyert
attitűdpontszámok parametrikus skálák (a skálaértékek közt egyenlő távolságok vannak.
Reliabilitása (megbízhatósága) hasonló a Thurston és Likert-skálákéhoz.Könnyen
alkalmazható különböző attitűdtárgyakra, de univerzális alkalmazhatósága, nem biztos.
Fiziológiai mérések: az érzelmi reakciók, fizikai reakciókkal járnak együtt (galvános
bőrreakció, pulzusszám változás, a pupillák kitágulása stb.).
Az attitűdök objektív indikátora: a galvános bőrreakció (GBR).A bőr elektromos
ellenállását méri, ami az emberek érzelmi állapotával együtt változik. Ebből felbecsülhető az
egyén attitűdtárgyra irányuló reakciója. Az emocionális válaszok intenzitását mérik, irányát
nem.Az attitűd minőségét (+;-) voltát méri az (EMG). Bizonyos arcizmok jobban, mások
kevésbé aktiválódnak a +, mint a – érzelmi állapotok esetén. Le lehet olvasni az EMG-ről, hogy
a személyek az attitűdjükkel megegyező, vagy azzal ellentétes közlésre figyeltek-e.A
fiziológiai attitűdméréseket nem gyakran használják a gyakorlatban, mert nem érzékenyek az
attitüdinális válasz minőségére, és mert technikai eszközök használatát feltételezik.
A viselkedés megfigyelése és a nem reaktív mérési eljárások: az attitűd mérési eljárásait
a nyílt megfigyelhető viselkedésmintákból eredeztetik. Amikor a viselkedést megfigyelik, a
személyek tudnak róla. A nem reaktív mérések során a személyek nem tudnak a
megfigyelésükről, vagy bizonyos viselkedésmintáikat elemzik.
A nem reaktív módszerek előnyei és problémái:

208
 Minél kevésbé beavatkozó egy mérési eljárás az önleírásos módszerekhez képest, annál
kevésbé kockáztatja a tudatos torzítás lehetőségét. Nehéz meghatározni, hogy mit is jelentenek
az objektív indikátorok egy vélemény (attitűd) vonatkozásában. Kétséges, hogy a viselkedéses
indikátorok jellemezhetik-e az attitűdöket, illetve, hogy az attitűdöket kizárólag csak az
attitűdtárgyra irányuló önleírásos értékelő válaszokkal kell és lehet-e mérni.

48. Az attitűdök módosíthatóságának és tartósságának főbb mechanizmusai

Meghatározás:

Az attitűd Eagly és Chaiken szerint olyan pszichológiai hajlam, amely egy adott entitás
bizonyos fokú kedvelésében vagy nem kedvelésében fejeződik ki. Az attitűdtárgy lehet bármi,
amit egy ember képes megkülönböztetni és észben tartani.

I. A közvetlen élmény hatása az attitűdökre, 3 mechanizmuson keresztül:

1. Puszta észlelése a tárgynak már kedveltebbé teszi azt.

E hatást a válaszversengés csökkentésével lehet magyarázni. Mivel minden egyes újabb

észlelési alkalom egyre csökkenő mértékben növeli a tárgy kedvelését, e mechanizmus
szerepe az attitűd meghatározásában az újdonságnak számító ingeranyagokra
korlátozódik. A puszta észlelésen túlmenő közvetlen tapasztalat az adott inger tulajdonságairól
szolgál információval a szervezet számára..

2.A klasszikus kondicionálás:

Kutatások eredményei azt sejtetik, hogy attitűdjeinket akaratlanul is színezi az a

kontextus, amelyben egy tárgyat megtapasztalunk. E folyamat nagyon hasznos, amikor az
inger és a kontextus közötti kapcsolat stabil. Kevésbé kívánatos, amikor gyerekek negatív
attitűdöt alakítanak ki más nemzetek vagy fajták tagjaival szemben azért, mert környezetükben
számukra jelentős emberek negatív megjegyzéseket tesznek vagy kimutatják viszolygásukat.

209
3.A közvetlen és a társadalmi úton közvetített élmény

Empirikus szempontból gyümölcsöző, elméleti szempontból problémás megkülönböztetni a

közvetlen élmény és a társadalmi úton (pl. kommunikáció útján) közvetített élményt, mint az
attitűd kialakulásának és megváltozásának forrásait, mivel még a legközvetlenebb élmények
jelentése is bizonyos mértékig társas konstrukciókra épül, a közvetlen és a társadalmi úton
közvetített élmény közötti határvonalat nehéz megvonni.

II. Társadalmi úton közvetített tapasztalat hatása

Szerencsére minden közvetlen élményből származó tanulási jelenség előállhat

behelyettesítés útján is, akár azáltal, hogy megfigyeljük más emberek viselkedését és annak
következményeit rájuk nézve (modellkövetés), akár meggyőző kommunikációval hozzák
tudomásunkra egy cselekvéssor
Modellkövetés: attitűdök kialakítása más emberek viselkedése következményeinek
megfigyeléséből mások megfigyeléséből tanulunk, de Bandura elismeri, hogy a
modellhatások erősíthetik vagy gyengíthetik azokat a viselkedési tilalmakat, amelyeket az
egyének korábban megtanultak.
A modellkövetést az attitűd- és magatartásváltoztatás stratégiájaként széles körben
alkalmazzák a reklámszakmában.

Meggyőző kommunikáció
A meggyőzés a társas befolyásolás közvetlenebb stratégiája, mint a modellkövetés. A
meggyőző kommunikáció egy bizonyos álláspontot támogat, és az alátámasztására kidolgozott
egy vagy több érvet mutat be. A meggyőzés kísérleti vizsgálatai gyakran alkalmaznak az
attitűdökkel ellentétes körülményeket. Lehetséges lefolyásainak következményeit( Bandura).

A meggyőzés elméletei

Az attitűdváltozást azáltal magyarázzák meg, hogy leírják azokat a folyamatokat vagy

változókat, amelyek közvetítik a közleményeknek az attitűdökre és vélekedésekre
gyakorolt hatását.

210
A meggyőzés kéttényezős modellje (McGuire)

Ez a redukciós modell azt állítja, hogy az attitűd és véleményváltozást eredményező

kommunikáció valószínűsége, a befogadás-elfogadás együttes eredménye a behódolás.
1. A befogadás meghatározói. Egyik ok: a kísérleti személyek fogékony hallgatóságnak
számítanak, akiknek nincs más dolguk, mint hogy figyeljenek a meggyőző érvelésre. A való
világban a hallgatóság azokra korlátozódik, akik kiteszik magukat a közlésnek.
A befogadás egyik meghatározó tényezője tehát a motiváció arra, hogy figyeljünk a
közleményre, mert információ érdekes vagy hasznos.
2.Az elfogadás meghatározói. Amikor az emberek egy közlemény vevőivé válnak és
dönteniük kell, hogy elfogadják vagy elvessék a támogatott álláspontot, akkor megpróbálnak
véleményt formálni annak érvényességéről. Ez az információfeldolgozás két különböző útján-
módján érhető el.
a,A meggyőzés középponti útjának nevezett felfogás szerint az üzenet vevői
számottevő időt és energiát fordítanak arra, hogy kritikusan kiértékeljék az üzenet tartalmát.
b,A heuszterikus feldolgozás. A heurisztikus modell szerint az emberek gyakorta
folyamodnak egyszerű sémákhoz vagy döntési szabályokhoz azért, hogy megbecsüljék egy
érvelés érvényességét vagy, hogy eldöntsék, elfogadják-e.(Eagly és Chaiken 1980) pl. bizalom
a kedvelt emberekben, vagy a szakemberekben
Az elaboráció (Petty és Cacioppo,1981) az ember mennyire veszi számításba,
mennyire dolgozza fel az üzenetnek a téma szempontjából lényeges érveit. Az elaboráció
folyamatának egyik végén találhatók az üzenetnek azok a vevői, akik a meggyőzés perifériás
útjára jellemző stratégiákat alkalmazzák. A másik végén azokkal találkozunk, akik kiadósan
foglalkoznak az érvek kiértékelésével és a kérdésre összpontosító gondolkodással.

III. Az ösztönzők által kiváltott viselkedésváltozás attitűdbeli hatása

Az attitűddel ellentétes és attitűd szerinti magatartás között különbség van.

Attitűddel ellentétes viselkedés és attitűdváltozás

Amikor az egyéneket arra késztetjük, hogy attitűdjeikkel ellentétesen viselkedjenek, akkor az
attitűdváltozás mértéke függ:

211
- választásuk szabadságától,
- a viselkedésért kínált ösztönző nagyságától és a viselkedés következményinek negatív voltától.
Ha nagy a választás szabadsága és negatívak a következmények, akkor csekély ösztönző
nagyobb attitűdváltozást idéz elő, mint a nagy ösztönző. Amikor az egyének úgy érzik, kevés
a választási szabadságuk, akkor a nagyobb jutalom nagyobb változásra vezet.
Ezek az eredményeket három elméleten alapulnak:

1.A disszonancia-elmélet (Festinger) szerint

Az attitűdökkel ellentétes viselkedés disszonanciára vezet, ami taszító feszültséggel jár és ezt
az egyének azáltal csökkentik, hogy attitűdjeiket egyensúlyba hozzák a viselkedésükkel. A
disszonancia-elmélet összhangban van a fentebb bemutatott eredményekkel, mert a választási
szabadság alacsony fokával és a komoly ösztönzőkkel igazolható attitűdökkel ellentétes
magatartás kevesebb disszonanciát vált ki, mint az olyan magatartás, amely nem igazolható.

Az önészlelés és a benyomáskeltési elmélet alternatív értelmezéseket kínálnak a

disszonancia-elmélethez képest.

2. Az önészlelés elmélete (Bem)

Az egyének a külső megfigyelőkhöz hasonlóan saját attitűdjeikre múltbeli magatartásuk

megfelelő eseteiből következtetnek,mert a belső támpontok gyakran gyengék, kétértelműek
vagy értelmezhetetlenek.

3. A benyomáskeltés elmélete

Azokat a viselkedési stratégiákat jelenti, amelyeket az emberek azért alkalmaznak, hogy az

általuk kívánatosnak tartott társas képet vagy azonosságot megteremtsék. A
kikényszerített engedelmeskedési kísérletben a kísérleti személy csak színleli az attitűdskálán
adott értékelését annak érdekében, hogy jó benyomást tegyen a kísérletvezetőre. A disszonancia
elmélet legnagyobb vetélytársa ez az elmélet.

IV. A változás stratégiái: értékelésük és viszonylagos hatékonyságuk

212
Az attitűdváltozást, a magatartás megváltoztatásának eszközeként tartják fontosnak. A
közvetlen befolyásolási stratégiák sikere ellenére, egyesek még mindig a meggyőzéssel
fáradoznak, mert számos szempontot számításba kell venni.
A legkézenfekvőbb a hatalom hiánya. Csak kormánynak van hatalma törvényeket
életbe léptetni, és még őket is korlátok kötik e hatalom alkalmazásában. Például, bár a
szívinfarktus kockázatát növelő magatartásbeli tényezők jól ismertek, a kormányok mégis
inkább a meggyőzéshez folyamodnak a viselkedés megváltoztatása érdekében és nem törvényi
eszközökhöz. A dohány vagy alkohol fogyasztását megtiltó törvény elég népszerűtlen lenne
ahhoz, hogy a következő választáson hatalomváltozáshoz vezessen. Ezenkívül a legtöbb
kormány elismeri, hogy az embereknél változást elérni meggyőzés útján jobban összhangban
van az egyéni szabadság és demokrácia mai eszményeivel, mint a kényszerítés vagy a
megvesztegetés.

 Pozitív vagy negatív ösztönzőket nehéz alkalmazni, ha a befolyásolni kívánt

viselkedést körülményes objektívan ellenőrizni.
Pl. a fajták közötti kapcsolatok területén a kormányok kiküszöbölhetik a diszkrimináció néhány
objektív és megfigyelhető esetét, de nem kényszeríthetik az embereket, hogy kedvesek
legyenek a másik csoport tagjaihoz. Ez az egyik oka annak, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság
kötelezővé tenné, hogy véget vessenek az iskolai faji elkülönítésnek. Mivel nem helyezhették
törvényen kívül az előítéleteket, megkísérelték csökkenteni azáltal, hogy erősítették a fajok
közötti kapcsolatokat.

 A magatartásváltozás kiváltásában a törvényi szankciók alkalmazásának további

kikerülhetetlen hátránya:
Ha egyszer a magatartás valamilyen külső ösztönző ellenzőrése alá került, akkor nem csak,
hogy folyamatosan figyelemmel kell kísérni, de vissza sem lehet többé térni a belső
kontrollhoz. A sebességkorlátozás tehát hatástalan lesz, hacsak nem ellenőrzik folyamatosan,
ha nem látható, hogy valóban ellenőrzik.

213
  A magatartás meggyőzéssel való befolyásolásának az nagy előnye, hogy belső
kontroll alatt marad, és nem kell állandóan kívülről ellenőrizni.
Továbbá, legalábbis „középponti úton” létrehozott attitűdváltozás esetében, a változás elég
tartós. S mégis, ha a magatartásváltozást fontosnak ítéljük, az ilyen meggondolásoknál gyakran
nagyobb súllyal esik latba a közvetlen stratégiák hatékonyabb volta.
Végkövetkeztetés: az ösztönzők szerkezetének megváltoztatását, vagy a meggyőző
kommunikáció alkalmazását nem szabad az attitűd és magatartásváltoztatás egymással
versengő stratégiáinak tekinteni.

49. Előítélet, sztereotipia és diszkrimináció

Előítélet

Előítélet: egy társadalmi csoport tagjaival szemben táplált negatív attitűdök (pl.: rasszizmus,
sovinizmus, szexizmus, stb.).

Az előítéletesség, mint fogalom egy csoportnak a szociálisan megosztott ítéletét vagy

értékelését jelenti, illetve azokat az érzelmeket, amelyek ehhez az ítélethez kapcsolódnak.
Különáll a sztereotípia fogalmától, amely azokat a meggyőződéseket jelenti, amelyeket egy
csoport tagjai egy másik csoportról tartanak. Az előítéletek és sztereotípiák a csoporton belüli
attitűdök fontos részei.

A sztereotípiák és előítéletek célpontjait egyaránt valamilyen szociális kategóriák, csoportok

alkotják. A sztereotípiák és előítéletek egy deperszonalizált nézőpontot jelentenek, ugyanis a
célcsoport tagjaira nem különálló egyénekként tekintenek, hanem a kategóriájuk
képviselőiként.

Ha egy sztereotípia működik, az befolyásolja az emberek gondolkodását és viselkedését a

sztereotipizált csoportok tagjaival szemben. Ha egyszer egy sztereotípia kialakult, a
nyilvánvaló célzások, a csoportcímkék használata vagy egy csoporttag jelenléte ki tudja váltani
a sztereotípia használatát.

Néhány sztereotípiát olyan jól megtanulunk, és olyan gyakran használunk, hogy tartalmuk
automatikusan jut eszünkbe. Az előítéletek az attitűdökkel állnak kapcsolatban, és lehetnek
explicit vagy implicit formájúak. Az implicit előítéletek nem tudatosak, az egyén legtöbbször

214
nincs tudatában a jelenlétüknek, de viselkedését befolyásolják. Az aktuális társadalmi közegben
tapasztalt leggyakoribb asszociációkat az emberek automatikusan elismerik, és alkalmazzák.

A társas kontextustól függetlenül az észlelők szinte mindig megfigyelik az olyan általános

kategóriákat, mint a nem, a faj, a kor. Minél feltűnőbbek a csoporttagságra utaló jelek, annál
valószínűbb, hogy a kategória és az arra vonatkozó sztereotípia is eszünkbe fog jutni.

A sztereotípiát néha olyan alaposan megtanuljuk, hogy az előítélet önálló forrásává válhat.
A rasszizmus esetén például, amikor az észlelő észrevesz egy utalást a faji hovatartozásra, akkor
ez automatikusan a csoporttagok jellemzőinek előzetes elvárásához vezet.

Ha egy sztereotípia aktiválódott, az a csoporttagokról kialakított gyors előítéletek alkotásához

vezethet. Az ilyen ítéletek nagyon valószínűek, ha az észlelőnek kevés a kognitív kapacitása,
vagy ha erős érzelmek hatása alatt áll.

Azok az emberek, akiknek gyors döntéseket kell hozniuk, valószínűbb, hogy sztereotípiákra
támaszkodnak, mint akik tudnak időt szakítani a feladatra. Néha az információ túl komplex
ahhoz, hogy megfelelően fel tudjuk dolgozni, ilyenkor nagy a valószínűsége annak, hogy
sztereotípiákra támaszkodjunk. Az érzelmek hatására is nő a sztereotipizálás valószínűsége.

Sok szociálpszichológus szerint a klasszikus rasszizmust felváltotta egyfajta modern

rasszizmus, amely azt jelenti, hogy az emberek nyilvánosan nem hangoztatnak rasszista
kijelentéseket, csak amikor ezt biztonságban megtehetik, mert velük hasonló véleményen levő
emberek között vannak. A modern rasszizmus sokkal finomabb, mint a régi, égbekiáltó
felsőbbrendűség-érzés. Többnyire abból áll, hogy az egyének azt gondolják, a kisebbségek több
támogatást kapnak, mint amit megérdemelnek, és tagadják, hogy a diszkrimináció befolyásolná
a megnyilvánulásaikat.

Az explicit rasszista attitűdök gyorsan és meglehetősen könnyen eltűnhetnek, az implicit

rasszista attitűdök azonban ennél sokkal tartósabbak lehetnek. Az implicit rasszista attitűdök
mérése nem egyszerű, ezek ugyanis hiába léteznek és befolyásolják a viselkedést, tudatosan
nem jelennek meg az egyén gondolataiban. A legtöbb egyén határozottan úgy tartja, hogy ilyen
attitűdökkel nem rendelkezik.

Az emberek szeretnek úgy gondolni azokra a csoportokra, amelyeknek részei, mint jók és
morálisak. Az, ha szembesülnek azzal, hogy a saját csoportjuk előítéletes módon bánt más
csoportokkal, védekezés válthat ki, annak érdekében, hogy elkerüljék a kollektív bűntudattal
járó negatív érzelmeket. A kollektív bűntudat azt az érzést jelenti, amit akkor él át az egyén,

215
amikor szembesül az ártó cselekedetekkel, amelyeket a saját csoportja más csoportok ellen
elkövetett.

Az előítéletesség fokozatai:

1. Szóbeli előítéletesség.
Így nevezi azt a megnyilvánulást, amikor az előítélet beszédben jut kifejezésre. A
magánszférára korlátozódó beszéd esetében az előítéletesség súlyos mentálhigiénés Probléma,
de az elítélés megmarad a morális dimenzión belül. Egészen más megítélés alá esik az egyes
embercsoportok hátrányos megkülönböztetését természetesnek és kívánatosnak feltüntető
nyilvános megszólalás.

2. Elkerülés.
Az előítéletesség ebben az esetben az idegenkedést kiváltó csoport tagjainak kerülésében jut
kifejezésre, mely cselekvés közvetett üzenete az, hogy a szóban forgó csoport nemkívánatos a
személy számára.

3. Hátrányos megkülönböztetés, elkülönítés, koncentráció.

Az államjogi és bürokratikus aktusok révén törvényesíti, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel
sújtott csoport tagjait kizárják az adott nemzet valamennyi polgárára érvényes jogok
egyeteméből.

4. Fizikai agresszió.
Allport példái erre vonatkozólag ma sem vesztettek aktualitásukból: "egy kéretlenül beköltöző
néger családot erőszak útján kitelepítenek a körzetből vagy annyira megfenyegetnek, hogy a
családot a félelem a lakóhely elhagyására kényszeríti." A lista a mindenkori napilapok hírrovata
alapján sajnos vég nélkül folytatható.

5. Üldözés és kiirtás.
Az elkülönített csoport tagjait megfosztják az emberi jelentét jogától. Az előítéletes világkép
mélyén az az utópia rejlik, hogy a világ jobb, tökéletesebb hely lenne ezek nélkül az emberek
nélkül. Az előítéletes ember paranoid módon a maga ellen irányuló üldözéssel gyanúsítja az
idegennek tartott csoportot, miközben a valóságban ő az üldöző.

Az egyik elterjedt felfogás szerint az előítélet elsődlegesen személyiségprobléma.

216
Előítéletek kialakulása

 Észlelési torzítás
 Kiugró jegyek észlelése (Rothbart,1978)
 Gifford kísérlete (A kisebbségi, B többségi csoport)
 Megfeleltetési torzítás
 Szerepek és nemi sztereotípiák
 Hoffmann és Hurst (1990)
 Érzelmi hatás
 Társas tanulás
 Sztereotípia és média
 Önigazoló sztereotípiák
Pygmalion effektus

 Ha a sztereotípiából fakadó elvárások hatnak a viselkedésünkre, akkor önbeteljesítő

jóslatról van szó.
 A tanárok a roma gyerekeket úgy kezelik, hogy gyengébb képességűek és lusták, akkor
a gyerekek koruktól és személyiségüktől függően hajlamosak azonosulni ezekkel az
elvárásokkal.

Adorno és mtsai. (1950)

Kiinduló hipotézisük az volt, hogy az egyén társadalmi attitűdjei „a személyiség mélyen rejlő
törekvéseit fejezte ki”. A freudi nézőpontnak megfelelően azt gondolták, hogy a legtöbb ember
személyiségfejlődésében szerepet játszik a különféle ösztönös szükségleteknek a társadalmi
létezés korlátozásai által megvalósuló elfojtása és más mederbe terelése. A szülők a „normál”
fejlődésben rendszerint egészséges egyensúlyt tartanak fenn a fegyelmezés és a gyermek
önkifejezésének megengedése közt.
Azok a szülők, akik túl szigorú fegyelmezési gyakorlatot folytatnak, és túlzottan
aggódnak azért, hogy a gyermek kövesse a társadalmi normákat, felbontják ezt az egyensúlyt.
Azt gondolták, hogy ennek következtében a gyermek szülőivel szembeni természetes
agressziója (ami elkerülhetetlen következménye annak, hogy korlátozzák őket) az annak nyílt
kiélésével járó következményektől való félelem miatt más célpontokra helyeződik át. Ennek
végeredményeként alakul ki az úgynevezett „tekintélyelvű személyiség”, aki az autorista

217
képviselői iránt túlzottan engedelmes (minthogy ők szimbolizálják a szülőket), a nem saját
csoporthoz tartozókkal szemben pedig nyíltan ellenséges.
Adorno és mktsi. kifejlesztettek egy személyiségvizsgáló eljárást – az F-skálát –
amelyet abból a célból dolgoztak ki, hogy elkülönítsék egymástól a potenciálisan fasiszta (vagy
rasszista) hajlamú embereket és azokat, akiknek „demokratikusabb” hajlamiak vannak. Akik
ezen a skálán magas értéket érnek el, nagyon eltérő gyermekkort és dogmatikusabb attítűdöket
mondhatnak magukénak, mint az alacsony pontszámok elérők.

Siegel és Siegel (1957)

Azt tapasztalták, hogy azok a diákok, akiket véletlenszerűen egy liberális kollégiumi épületben
helyeztek el, egy év múlva a tekintélyelvű attitűdök jelentős csökkenését mutatták, míg azok,
akiket konzervatívabb körletekben szállásoltak el, keveset változtak. Ha kiterjesztjük ezt az
érvelést társadalmi szintre, akkor kevésbé tudja figyelembe venni az előítélet szociokulturális
meghatározóit.

Pettigrew (1958)

Egyértelműen demonstrálta az előítéletekre vonatkozó kulturális összehasonlító vizsgálatban

Dél-Afrikában. Cseppet sem meglepő: a fehérek igen erős feketeellenes előítéletet mutattak,
ugyanakkor nem mutattak különösem magas szintű tekintélynyelvűséget. Így a nyíltan rasszista
attitűdjeik valószínűleg inkább származtak az akkor Dél-Afrika uralkodó társadalmi
normákból, mint bármilyen személyiséggel kapcsolatos funkcióból.

A személyiségből kiinduló megközelítés képtelen megmagyarázni az előítélet széles körű

egyöntetűségét bizonyos társadalmakban vagy társadalmakon belüli alcsoportokban.

Az előítélet „bűnbak” –elmélete: a csoportok közötti agresszió mint a frusztráció

következménye:

1882 és 1930 között közel 5000 lincselésről számoltak be az Egyesült Államokban. Ezekben
legnagyobbrészt feketeék voltak az áldozatok, és a déli államokban történtek meg.

Hovland és Sears (1940): úgy vélték, hogy a frusztráció okozta a magatartást.

Dollard és mtsi.: frusztráció-agresszió elméletből ihletet merítve feltételezték, hogy a rossz

gazdasági helyzetben átélt nehézségek növelték az emberek frusztrációját, ami azután fokozott
agressziót eredményezett. A frusztráció-agresszió elmélet szerint gyakori, hogy az agresszió
nem a frusztráció forrás ellen irányul (pl.: a kapitalista rendszer ellen, amely a visszaesést

218
okozta), hanem sebezhető és könnyen elérhető célpontok felé terül, amilyenek a kissebségi
csoportok.

Sztereotípia

Didot használta előszőr nyomdai formában és Water Lippmann használta a kifejezést elsők
között a köztudatban. A sztereotípia kognitív reprezentáció egy társadalmi csoportról,
amelyben a jellemző tulajdonságok, érzelmek összekapcsolódnak a csoporttal.

Előnyei

 elősegíti az információ kategorizálását, itt a társadalmi kategorizációt kell

megemlíteni. A kategorizáció az a folyamat, amely során tárgyakat vagy embereket
csoportosítunk. Társadalmi kategorizációról akkor beszélünk, mikor az embereket
inkább társas csoport tagjaként észleljük, mint egyedi egyénekként. A kategorizáció
hasznos és nélkülözhetetlen, segít eligazodni a környezetben és a hatékony
feladatvégzésben a társadalomban, valamint lehetővé teszi, hogy az érdektelen
információról ne vegyünk tudomást, ezáltal arra tudunk összpontosítani ami fontos.
 Ezenkívül szociológiai funkciója van, melynek értelmében képes igazolni egy csoport
kategórikus elutasítását, igazolja a meglévő egyenlőtlenséget a csoportok között és
alkalmas a valódi problémák leképezésére.
 Megismerési funkciója értelmében gyors, egyszerű tájékozódást biztosít egy
társadalom rétegződésének megismerésében, ez azonban felületes ismeretet jelent.
 Pszichológiai funkciója értelmében a csoport tagjai félszavakból is megértik egymást
a sztereotípia csatornánin keresztül, ami egyfajta otthon érzetet, benfentességet, és
összetartozás érzést biztosít.
 Kommunikációs funkciója értelmében megkönnyíti a csoporton belüli
kommunikációt, eősíti a csoportba való tartozás érzését.
Hátránya

 nehéz kategórába sorolt elemek között differenciálni (pl. tagok sajátosságai)

A sztereotípia típusai

 Autosztereotípia - magába sűríti mindazt a jót, amit egy- egy nemzeti- etnikai csoport
önmagáról elhisz: „idealizált önleírás” (pl. magyarok)
 Heterosztereotípia - tartalmazza azokat a negatív tulajdonságokat, melyeket egy
csoport egy idegen csoportnak tulajdonít, amellyel konfliktusban áll.

219
  Pozitív és negatív sztereotípiák, ezen belül pontosak vagy pontatlanok.
Nemi sztereotípiák

A nemi sztereotípiák erősebbek, mint az etnikai sztereotípiák. A legtöbb ember a nőket

érzékenynek, melegszívűnek, függőségben élőnek és emberközpontúnak írja le, míg a férfiakról
úgy vélekednek, hogy dominánsak, függetlenek, feladatcentrikusak és agresszívek (Ashmore,
1981, Spence és mtsai, 1985). Ezeket a nemi sztereotípiákat hasonló formában megtalálták
felnőttek és gyerekek között egyaránt, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában,
Európában és Ausztráliában is. A nemek közötti sztereotípia az olyan a nők és férfiak által
birtokolt tulajdonságokkal kapcsolatos, amelyek megkülönböztetik egymástól a két nemet.

• Női vonások: meleg (szívélyes), érzelmi (érzéki), kedves/udvarias, érzékeny, követő

(follower), gyenge, barátságos, divatos/elegáns valamint előkelő/ kedves (gentle).

• Férfi vonások: kompetens, stabil, kemény (makacs), magabiztos, vezető, erős, tökéletes
(accomplished), nonkonformista valamint agresszív.

Diszkrimináció

Meghat: „egy személy vagy csoport hátrányos megkülönböztetése valamilyen csoporthoz való
tartozásuk alapján”

A diszkrimináció észlelése az EU27-ben: etnikai hovatartozás 67%, szexuális orientáció 51%,

fogyatékosság 45%, kor 42%, nemi alapú 36%.

A diszkrimináció fokozatai:

1. Elkerülés 2. Verbális agresszió 3. Fizikai erőszak 4.Kirekesztés

5. Megsemmisítés

Az agresszivitás szociálpszichológiája

I. Az agresszió meghatározása
Az agresszió kutatásban kiterjedt vita folyik az agresszió különféle definícióiról, de úgy
tűnik, két tekintetben konszenzus van. Először, az agresszív viselkedés károsodást vagy

220
 sérelmet okoz egy másik személynek, illetve organizmusnak. Másodszor a cselekvőnek
szándékoznia kell, hogy az áldozat számára negatív következmények lépjenek fel. Mindkét
szempontot figyelembe veszi a Baron (1977) által javasolt definíció: „Az agresszió olyan
viselkedési forma, mely arra a célra irányul, hogy egy másik élőlényt bántalmazzon vagy
sérülést okozzon neki, aki el kívánja kerülni az ilyen bánásmódot."
A definíció tehát egy bizonyos céllal végrehajtott viselkedésre összpontosít. Agresszív
gondolatok agresszív cselekvés nélkül nem tekinthetők agressziónak. A viselkedés, amelyik árt
a másiknak, de ilyen szándék nélkül, szintén nem agresszió.
Számos szerző osztályozta az agresszív viselkedés típusait, mely lehet fizikai-verbális,
közvetlen-közvetett, instrumentális (azért akar ártani, hogy ezáltal valamilyen másik célt
elérjen pl. kontroll, pénz, státusz) és dühödt (elsődleges célja az ártalomokozás), védekező és
támadó, proaktív (kezdeményező, pl. fizikai erő alkalmazása a dominancia érdekében,
fenyegetés, zaklatás) és reaktív (észlelt fenyegetésre reagálás, pl. ha visszaütés ingerléskor,
mások hibáztatása, túlreagálás), továbbá kiprovokált és nem kiprovokált agresszió.

II. Az agresszió elméletei

Az agresszív viselkedés okaira vonatkozó biológiai elgondolások régóta nagy
befolyással rendelkeznek. Ezek közt megtaláljuk az agressziót mint ösztönt (McDougall,
1908), mint hajtóerőt (Freud, 1920), illetve mint ösztönön alapuló viselkedést (Lorenz, 1963).
Minthogy a tapasztalatok szerint az agresszió mindenütt fellelhető, ez elvezetett az agresszió
evolúciós funkciók alapján történő elemzéséhez. Ekkor az agressziót a természetes
kiválasztódás révén kialakult viselkedési stratégiának tekintik, melynek az evolúciós cél
szempontjából - ami az adott élőlény saját génjeinek reprodukciós sikere -, adaptív értéke van.
1. Frusztráció és agresszió
Évtizedeken át a Dollard és mtsai. (1939) által kidolgozott frusztráció-agresszió
hipotézis volt e kutatási terület elméleti magva. Dollardék agressziómodellje feltételezi, hogy
a személyt a frusztráció kiváltotta késztetés (drive) motiválja arra, hogy agresszíven
cselekedjen. Frusztráción azt az állapotot értik, melyet a cél elérésének akadályozása vált ki,
míg agressziónak azt a cselekedetet tartják, melynek célja, hogy a másik szervezetnek kárt
okozzon. Ezt a két fogalmat a következő két megállapítás kapcsolja egybe: (1) a frusztráció
mindig az agresszió valamilyen formájához vezet, és (2) az agresszió mindig frusztráció
következménye. Az agresszió azonban nem mindig a frusztráció oka ellen irányul; különböző
formákat ölthet magára. Ha például a frusztráció forrását jelentő személy jelentős fizikai vagy
társas hatalommal rendelkezik, akkor a frusztrált egyén agresszióját egy másik, kevésbé

221
veszélyes személy felé fordíthatja, vagy közvetettebb módon is kifejezheti. Ily módon mind a
célpont-helyettesítés, mind a válaszhelyettesítés az agresszió áthelyezésének formáit képezik.
A kritikusok úgy érveltek, hogy a frusztráció nem mindig vezet agresszióhoz, és más
reakciók is megfigyelhetők (pl. menekülés), továbbá az agresszió gyakran előfordul azt
megelőző frusztráció nélkül is (pl. bérgyilkos gyakran anélkül végzi feladatát, hogy ismerné
áldozatát, nemhogy az valaha is frusztrálhatta volna őt). A frusztrációt ezután úgy tekintették,
mint ami csupán kiváltó ingere az agressziónak.
Berkowitz (1964, 1969, 1974) volt az, aki jelzőinger-izgalom elméletével megpróbálta
a frusztráció és az agresszió közti viszonyt pontosabban is meghatározni. A frusztráció és az
agresszió fogalmai közé beillesztett egy közvetítő fogalmat, az agresszió környezeti feltételeit
(illetve jelzőingereit). A frusztráció nem vált ki közvetlenül agressziót, hanem egy érzelmi
izgalmi állapotot alakít ki, nevezetesen a dühöt, ami aztán kialakítja a belső készenlétet az
agresszív viselkedésre. De ez a viselkedés csak akkor fog ténylegesen megjelenni, ha a
helyzetben agresszív jelentésű ingerek vannak, azaz olyan jelzőingerek, melyek vagy a dühöt
kioldó feltételekkel, vagy egyszerűen magával a dühvel társultak. Az ingerek azt a
minőségüket, hogy az agresszió jelzőingereivé váljanak, a klasszikus kondicionálás révén
nyerik el; ily módon elvileg bármilyen tárgy vagy személy az agreszszió helyzeti jelzőingerévé
válhat.
Az agresszív viselkedésnek tehát két külön forrása van: az agressziót mutató
személyben felébredt düh és a helyzeten belüli jelzőingerek. Az agresszió jelzőingerei úgy
működnek, hogy az agresszióval kapcsolatos gondolatokat és képzeteket kognitívan
előhangolják. Az agresszív jelzőingerekkel való találkozás, függetlenül az azt megelőző
frusztrációtól, illetve dühtől, képes elősegíteni a memóriában lévő agresszióval kapcsolatos
sémákhoz való hozzáférést (fegyver-effektus).
Zillmann (1971,1988) izgalomátvitel-elmélete feltételezi, hogy egy előző helyzetből
visszamaradt izgalom hozzáadható egy új helyzetben kiváltódott izgalomhoz. Az ilyen
izgalomátvitelnek és az ebből következően megnövekedett agressziónak feltételei vannak. Az
első feltétel, hogy az új helyzetben az agresszió legyen a domináns válasz-tendencia, azaz, hogy
az egyed már előzőleg agresszív cselekvésre legyen hangolva. A második feltétel, hogy az
izgalmat oly módon értelmezzék, illetve címkézzék, hogy az konzisztens legyen a későbbi
agresszióval. Amikor az izgalom egyértelműen nem agresszív ingerlésnek tulajdonítható, az
izgalmat helyesen fogjuk értelmezni, és nem lesz hatása az agresszív viselkedés mértékére,
illetve valószínűségére. Következésképpen, az agresszió általános izgalomnak köszönhető

222
 növekedése csak akkor várható, amikor az egyed nem rendelkezik világos információval az
izgalom okairól.
A fent bemutatott elméleti álláspont szekvenciálisnak tekinti az izgalom és az agresszió
közti kapcsolatot. Különböző feltételek általános izgalomhoz vezetnek, ezt az izgalmat aztán
az észlelt okoktól függő módon címkézzük, s ez vezet egy-egy specifikus érzelemhez, például
dühhöz. Az tehát, hogy milyen viselkedést várhatunk, az érzelem típusától függ. Berkowitz
(1989, 1990, 1993) kritikával illette ezt az elképzelést, és egy alternatív elméleti javaslatot tett
közzé. Az általa képviselt kognitív neoasszociacionizmus azon a feltevésen nyugszik, hogy
nem létezik nem specifikus vagy semleges izgalom. A kellemetlen eseményeknek közvetlen
negatív hatásuk van, és közvetlenül váltják ki az agresszív vagy menekülő viselkedést, a
szubjektív érzelmi tapasztalatok pedig, mint a düh, illetve a félelem vagy együtt járnak, vagy
nem az ilyen viselkedési formákkal.
2. Az agresszió, mint tanult viselkedés
A frusztráció-agresszió hipotézis és az általa inspirált későbbi elméletek az agresszív
viselkedés szabályozásának folyamatával foglalkoznak: az egyedi organizmusban zajló
folyamatokat írják le, nevezetesen azokat, melyek az elképzelés szerint agresszív válaszokra
ösztönöznek. Ahhoz azonban, hogy a folyamatok kiváltsák az agressziót, a cselekvés e
típusának benne kell lennie az egyed viselkedésrepertoárjában.
Instrumentális kondicionálás
Az emberek az agresszív viselkedés különböző formáit az instrumentális kondicionálás
folyamata során sajátítják el. Külső környezeti következmények ellenőrzik az agresszió
elsajátítását és gyakorlását. A megerősítés egészen különböző formái lehetnek hatékonyak ily
módon: vonzó tárgyak, mint például játékok, pénz vagy édesség, a társas elfogadás elnyerése
vagy a státus növekedése, illetve a fájdalom elkerülése. A csoport társas támogatása, illetve a
társas normák ugyancsak megerősíthetik az ellenségeskedést vagy a későbbi eseményekre adott
agresszív válaszokat
A társas tanulás elmélete
Bandura (1973) elgondolása szerint az agresszív viselkedés új formájának elsajátítása
felé vezető első lépés a modellkövetés: az egyének az új és komplexebb viselkedésformákat
oly módon sajátítják el, hogy megfigyelik azokat és a más személyekre vagy modellekre
gyakorolt következményeiket (az agresszív viselkedés esetén a saját, közvetlen, próba-
szerencse alapon történő tanulás nem lenne adaptív, akár halállal is végződhetne).
Az agressziót egyértelműen el lehet sajátítani agresszív modellek utánzása útján, akik
lehetnek valódi emberek, filmen szereplő emberek vagy akár rajzfilmfigurák is (Bobo-baba

223
 kísérlet). A gyerekek kimutathatóan új agressziós formákat tanulnak modellkövetés útján, és
így védhető, hogy megtanulják, hogyan kell agresszívnak lenni.
A társas tanulás nemcsak azt tanítja meg, hogyan legyünk agresszívak a modell nyomán,
hanem azt is, hogy mikor legyünk agresszívak, hogy milyen hatásai vannak az agressziónak.
Óvodás gyerekek azt figyelték meg, hogy az agresszor játékokat és nassolnivalókat szerez meg,
majd egy zacskó zsákmánnyal énekelve elvonul. Más gyerekek azt látták, hogy az agresszor
elveszített játékokat, és elfenekelte őt az a gyerek, akié a játék eredetileg volt. Amikor a
gyerekek azt látták, hogy az agresszió jutalomhoz vezetett, nagyobb valószínűséggel utánozták
a modellt (Bandura).
Agresszió a médiában
A tömegkommunikációban megjelenő erőszaknak épp azon körülmények között a
legnagyobb a hatása, amit a társas tanuláselmélet előre jelez. Comstock és Paik (1991) több
mint ezer, a médiaerőszak hatására vonatkozó vizsgálatot feldolgozó metaelemzést végzett el.
Arra a következtetésre jutottak, hogy a kép meglehetősen egyértelmű. A televíziós agressziónak
erőteljes hatása van a nézők viselkedésére rövid távon, a hosszú távon pedig szignifikáns
korrelációk találhatók a televízióban nézett agresszió mennyisége és az agresszív viselkedésre
irányuló tendencia erőssége közt. Comstock és Paik ezen felül talált néhány olyan tényezőt,
melyek a televíziós agresszió agresszív viselkedésre gyakorolt hatását befolyásolják. A
médiaagresszió nagyobb valószínűséggel növeli a néző agresszív tendenciáit, ha az alábbi
feltételek jelen vannak:
1. Hatékonyság. Az agresszió a médiában úgy kerül bemutatásra, mint hatékony eszköze annak,
hogy az ember céljait elérje és/vagy büntetlen marad.
2. Normativitás. A fizikai agresszió, illetve a bántó cselekedetek anélkül kerülnek bemutatásra,
hogy figyelmet fordítanának annak negatív következményeire az áldozat szempontjából, így
szenvedésére, bánatára vagy fájdalmára.
3. Behelyettesíthetőség. Az elkövetőt a nézőhöz hasonlónak ábrázolják, így az el tudja képzelni,
hogy az elkövető szerepében van. Az agressziót realisztikusan, nem pedig a fantázia
szülöttének, illetve fikciónak mutatják be.
4. Fogékonyság. Az agresszió ábrázolását nézve a néző egy érzelmi izgalmi állapotban van
(élvezet, düh, frusztráció), ami megakadályozza, hogy pártatlan vagy kritikus hozzáállást
tanúsítson.

III. Társas helyzetek, személyközi konfliktusok

Család

224
 A családon belüli agressziót a bántalmazó viselkedések összefüggő mintázatának
tekintik, mely idővel egyre gyakoribbá és súlyosabbá válik. Számos különféle fizikai, szexuális
és lelki bántalmazást foglal magában, melyeket az ember egy vele közeli kapcsolatban lévő
másik személlyel szemben az ellenőrzés, az uralom, illetve a kényszerítés céljából használ.
Iskola és munka
Az eltolt agresszió gyakran fókuszál gyengébb, biztonságosabb célpontra, mint a
frusztráló ágens. Olweus a következőképpen definiálja a viktimizációt (bullying): „Egy
személyt akkor terrorizálnak, amikor ismételten és időben folyamatosan negatív cselekedetek
célpontjává teszi őt egy vagy több más személy". A negatív cselekedetek agresszív
viselkedések, így fizikai vagy verbális, közvetlen vagy közvetett agresszió. Az erő, a státus és
a hatalom egyenlőtlensége jellemző a terrorizálásra: az áldozat alacsonyabb rendű, mint a
terrorizált személy, következésképpen nem képes könnyedén megvédeni magát a támadásokkal
szemben. Az áldozatok reakciói közt megtalálhatók a pszichoszomatikus tünetek, a
teljesítménymotiváció csökkenése és az önbecsülés elvesztése. Ami az elkövetőket illeti, az
iskolában terrorizáló szerepet játszó személyek nagyobb eséllyel válnak bűnözőkké
felnőttkorukban, és másoknál könnyebben hajlanak arra, hogy későbbi életük során
munkahelyükön is terrorizálják társaikat.
Az áldozatok jellegzetes módon szorongóak, visszahúzódók, alacsony önértékeléssel
rendelkeznek, fizikailag gyengék, vagy másként néznek ki, mint a többség. A terrorizálók
gyakran erősek fizikailag, különböző kontextusokban agresszíven viselkednek, hajlanak arra,
hogy másokat domináljanak, impulzívak, önbecsülésük tekintetében pedig magabiztosak.
Az énkép védelme: énfelnagyítás
A hagyományos bölcsesség szerint az emberek azért agresszívek, mert alacsony
önértékelésük korlátozza képességeiket, hogy építőbb utakon fejezzék ki, mire van szükségük.
A szociálpszichológia azonban épp az ellenkezőjét mutatja. Az agreszsziókutatás két
szociálpszichológiai vonala azt illusztrálja, hogy a magas önértékelés hogyan vezethet
agresszióhoz. Ez az énfelnagyítás társas alapmotívumának szerepére utal az agresszióban.
Az agresszió, bűnözés és erőszak témakörében végzett áttekintő munka szerint számos
agresszióféleség hátterében a fenyegetett egoizmus található. A legagresszívebb emberek
némelyike egyáltalán nem mutat alacsony önértékelést. Ehelyett inkább nem depressziósak,
hanem mániákusan hatalmasak; pszichopaták, akik narcisztikusak; férfiak, akiknek átlagosan
magasabb az önértékelésük, mint a nőké; vagy részegek, ami felfújja az önértékelést.

IV. Agresszió: a cselekvéstől az interakcióig

225
 A viselkedés agresszivitásának megítélésével foglalkozó kísérletek arra utalnak, hogy a
bántás szándéka, a tényleges bántás és a normasértés jelentik a fő kritériumait annak, hogy egy
cselekedetet agresszívnak címkézünk. Az agresszióban tehát, játszik a cselekvő szándékainak
szubjektív megítélése és az, hogy a viselkedés megfelel-e a normáknak.
Tedeschi és Felson (1994) kialakította a kényszerítő cselekedet társas
interakcionista elméletét, és azt állítják, hogy a kényszerítő cselekedet egy döntési folyamat
eredményének tekintendő: a cselekvőnek meg kell vizsgálnia a releváns célok elérésére
szolgáló alternatív eszközöket, mielőtt fenyegetéssel, illetve büntetéssel élne. A kényszerítés
melletti döntést három főbb cél motiválhatja: (1) mások kontrollálása; (2) a jogszerű állapot
visszaállítása és (3) az identitás kinyilvánítása, illetve védelme. A cselekvő döntését, hogy él-e
a kényszerítéssel, befolyásolja az az elvárása, hogy mennyire valószínű, hogy az adott célt ezzel
az eszközzel eléri, befolyásolja a vonatkozó célnak tulajdonított érték, és befolyásolja az
alternatív viselkedések hasznosságára és költségeire vonatkozó becslése.
Kollektív agresszió
Valójában néhány kísérleti vizsgálat is arra utal, hogy az egyének sokkal több agresszív
viselkedést mutatnak, amikor csoportban vannak, mint amikor egyedül cselekszenek. A
csoportban levő egyének vagy tömegek irracionálisabban, impulzívabban és kevésbé
normakövetően viselkednek, mint ha egyedül lennének. Ennek a szemléletnek egy modern
változatát a deindividuációról (egyéniség elvesztése egy csoport részévé válásakor) szóló
munkákban találjuk.
A deindividuáció (Diener, Zimbardo) kifejezés az egyén sajátos állapotára vonatkozik,
melyben meggyengül az egyén saját viselkedése feletti kontrollja, kevésbé törődik a normatív
standardokkal, az énmegjelenítéssel és viselkedésének távolabbi következményeivel, az
agresszív viselkedés ellen ható szokásos gátlásai pedig meggyengülnek.
Az emergens norma elmélete (Turner, Killian, 1972) szemben áll a
deindividuációelmélet alapvető feltevéseivel. Az elmélet szerint a viselkedés feltűnően
szélsőséges formái nem azért valószínűbbek csoportos helyzetben vagy tömegben, mert az
egyének elvesztik gátlásaikat, vagy kevésbé törődnek a normákkal, hanem azért, mert a
csoportokban új normák keletkeznek. Reicher, Spears és Postmes (1995) társas identitás
deindividuáció modellje (TIDE) szerint az egyének főként saját csoportjuk normáinak
engedelmeskednek A csoporton belüli domináns normáktól függ, hogy a csoport tagjai
szélsőséges cselekedetekre ragadtatják-e magukat az ellenfelükkel szemben. Rabbie és
munkatársainak vizsgálatai a normaerősítés hipotézisét támogatják: a csoportok akkor
viselkednek agresszívebben, mint az egyének, amikor ez a viselkedés a helyzetben kiugró

226
jelentőségű normák alapján legitimnek definiálható. Így aztán egyáltalán nem meggyőző a
személyközi és a kollektív agresszió látható különbségeit belső állapotokkal és a racionalitás
elvesztésével magyarázni. Ha a csoporthelyzeteket az agresszió szélsőségesebb formái
jellemzik, akkor a jelek szerint ez annak a ténynek köszönhető, hogy a csoporttagok
kölcsönösen megerősítik egymást azon nézetükben, hogy valamennyien helyénvalóan
viselkednek.

51. A szerelem és párkapcsolat szociálpszichológiája

Egy idegen megismerésekor az első lépés megtételét a vonzalom vagy a szeretet

irányítja. Az emberek általában azokhoz vonzódnak, akiket testileg vonzónak találnak, illetve
akikkel gyakran érintkeznek. Az idegenekhez való vonzódást erősen befolyásolja a fizikai
vonzerő, ami kultúrális és egyéni különbségek szerint vátozik.

Kísérlet – Owens és Ford: Férfiaknak és nőknek egy nő fényképét mutatták meg és infót adtak
a jellemvonásairól. Majd véleményt kellett alkossanak a fényképen szereplő testi vonzerejéről.
Azokat akikről azt mondták rokonszenvesek fizikailag is sokkal vonzóbbnak találták, mint
azokat, akikről azt mondták ellenszenvesek. Ha fériről mutattak képet a jellemvonásnak nem
volt befolyásoló hatása, tehát egy nő iránt érzett szeretet segít abban, hogy meglássuk benne a
szépséget.

A fizikai vonzerő hatásai: Fontos eleme az idegenekhez való vonzódásunknak

Walster kísérlet: egy beszélgetős, táncos estélyen véletlenszerűen párosítottak egyetemistákat.

A diákokat osztályozták vonzerejük és társas készségeik szerint, megfigyelték az
osztályzataikat, személyiség- és inteligenciateszten elért eredményeiket. Az este után
megkérdezték a diákokat mennyire voltak elégedettek párjukkal. A fizikai vonzerő volt a
legnagyobb hatással a nőkre és a férfiakra is, a fennebb felsoroltak közzül egy változónak sem
volt olyan hatása mint ennek. A fizikai vonzerő meghatározza másokról alkotott percepcióinkat
és véleményünket: A fizikailag vonzóbb személyek pl egy bírósági tárgyaláson a vádlott, vagy
állásinterjún a jelölt jobban járnak, mint a kevésbé vonzó emberek. A szép emberek esztétikai
élményt nyújtanak.

Snyder és munkatársai kísérlete: Férfi hallgatóknak egy nő fényképét mutatták akiről azt
mondták, hogy telefonon fognak vele beszélni. A férfiak egyik csoportja egy vonzó nő képét
kapta, a többiek pedig egy kevésbé vonzó nőét. Ezt követően telefonon beszéltek egy női

227
kísérleti alannyal aki semmiről nem tudott. A férfiak viselkedése asszerint vátozott, hogy
melyik fényképet látták, a vonzó nő esetében barátságosabbak, érdeklődőbbek, szívélyesebbek,
előzékenyebbek voltak. A nők akikről azt hitték vonzóak barátságosabban, élénkebben és
magabiztosabban viselkedtek. Tehát ha valakit vonzónak vélünk úgy viselkedünk vele, hogy
ezzel a legjobbat hozzuk ki belőle. A fizikai vonzerő nem egyformán fontos mindnekinek. Az
erősen önmonitorozó emberek (fontos nekik amit mások gondolnak) nagy hangsúlyt fektetnek
a testi vonzerőre. A kevésbé önellenörzők a személyiségre figyelnek. A férfiak sokkal nagyobb
figyelmet fordítanak a vonzerőre mint a nők.

Interakció: Az emberek azokhoz vonzódnak akikkel pozitív interakcióik vannak. Az

inetrakció segít a világ megismerésében/megértésében (átadjuk a tapasztalatiank,
megbeszéljük a problémánik) , a kapcsolatok kialakításában, valamint ismerőseink
szimpatikusnak tűnnek az inetrakció miatt (egy kísérletben 4 nő különböző gyakoriassággal
bejárt egy főiskolai előadásra, nem léptek kapcsolatba senkivel, a szemeszter végén a diákonak
megmutatták a 4 nő képét és ők azokat találták vonzóbbnak, érdekesebbnek, akiket gyakrabban
láttak. Ismerősség hatására inetrakció nélkül is kialakulhat vonzalom.) , tehát az interakció által
megkedveljük egymást. Az interakció növeli a vonzalmat, a hasonlóság is. Vonzerőtől
függetlenül kedveljük azokat akikkel mindennap együtt dolgozunk. Az interakció révén
megkedveljük egymást, legalábbis általában. Ezzel kapcsolatban Insko és Wilson végeztek egy
kísérletet: 3 hallgatóból álló csoport vagy férfi vagy nő háromszöget alkotva ült le egymással,
ketten 5-15 percen át beszélgettek a harmadik pedig megfigyelte őket, majd a megfigylő is
beszélgetni kezdett a párból az egyik taggal. Végül el kellett mondják mennyire kedvelték meg
a csoport tagjait, bár ugyanazokkal az infókkal rendelkeztek inkább azokat kedvelték akikkel
interakciót folytattak. Inetrakció által azt érezzük, hogy valahova kötődünk és így könnyebben
tudjuk kontrollálni a környezetünk mivel együttműködünk. Ha egy inetrakció nem találkozik
szükségleteinkkel, vagy sért bennünket abban az esetben ellenszenvhez vezet.

Hasonlóság: Knerick vizsgálata arra derített fényt, hogy az egyetemi hallgatók a

következő jellemvonásokat tartják fontosnak akkor mikor megválasztják kivel randiznak:
érzelmi stabilitás, könnyedség, barátságosság, érdekesség és humorosság.

Azokat is kedveljük akik hasonló ízléssel, attitüdökkel és értékekkel rendelkeznek. A

hasonlóság 3 ok miatt vezet vonzalomhoz:

228
1. Általában a hozzánk hasonló emberekkel kerülünk interakcióba – az azonos érdeklődés
lehetőséget teremt az interakcióra, a hasonlóság miatt valószínűbb, hogy az interakció pozitív
lesz.

2. Feltételezzük, hogy a hozzánk hasonlóak kedvelni fognak minket – ha valaki kedvel

minket az erős ok arra, hogy mi is kedveljük őt.

3. A hozzánk hasonló emberek igazolják nézeteinket és viselkedésünket – Donn Byrne

kísérlet: a személyeknek egy olyan társadalmi és politikai attitűdökkel foglalkozó kérdőívet
adtak melyről tudták, hogy egy másik hallgató töltötte ki, minél hasonlóbban gondolkodtak
annál rokonszenvesebbnek találták a kitöltőt.

A 3 hatása egymásra: A hasonlóság, vonzalom és interakció befolyásolják egymást,

hatásukra az idő műlásával mélyülnek a kapcsolatok. A hasonlóság ösztönzi az interakciót, és
közben egyre több hasonlóságot fedeznek fel. Interakció során megkedveljük egymást, ebből
pedig idővel vonzalom lesz. A hasonlóság és a vonzalom együtt jár, azokat szeretjük akik
hozzánk hasonlóak, és hogy akik hasonlítanak ránk kedvelni fognak minket. Ahogy a
kapcsolatok fejlődnek, az olyan egyéni jellemzők, mint pl a fizikai vonzerő egyre kevésbé
lesznek fontosak. Az ismeretleneket barátokká a társadalmi környezet kontrollálásának,
valamint a másokkal való kapcsolat igénye teszi. A partnerek egymást jutalmazzák, segítenek
egymásnak az egyéni megelégedettség megtalálásában, kölcsönösen kitárulkoznak és egyre
bensőségesebben ismerik meg egymást.

A jutalmazás esetén a partnerek arra törekednek, hogy tisztességes és kiegyensúlyozott

legyen a kapcsolat. A partnerek közti egyenlőtlenségek (pl egyik okos gazdag, másik átlag
ember) kompenzálódnak, pl az átlag ember nagy melegséget ad. A kölcsönös jutalmak általában
a méltányosság elvét követik, mivel a két fél között kiegyenlítik a befektetések és jutalmak
mérlegét. Ha úgy érezzük, hogy a kapcsolathoz nagyobb mértékben járulunk hozzá, mint a
partnerünk, akkor a méltányosság elve alapján nagyobb haszonban is kell részesülnünk. Az
aluljutalmazás haragot, ellenszenvet és depriváció érzését váltja ki – nagyobb hasznot kérhet,
vagy kisebb terhet válallhat a munkából, a nők érzik maguk tőle kényelmetlenebbül. A
túljutalmazás pedig bűntudatot kelt – a férfiak érzik maguk tőle kényelmetlenebbül. Az előbbi
két eset az egyenlőtlenség érzését kelti, erre pedig mindneki különbözően reagál. A férfiakat
jobban érdekli a kapcsolat révén kapott jutalom, a nőket inkább a partner jólléte és a kapcsolat
mint egész helyzete foglalkoztatja.

229
 Ahogyan a partnerek a kapcsolat fejlődése során kitárulkoznak egymásnak, egyre
jobban megismerik egymást, ez fokozza a vonzalmat. Ha feltárunk valamit jobban fognak
kedvelni minket. Ha valaki előtt kitárulkozunk, a viszonosság elve alapján neki is
hasonlóképpen kell tennie, tehát gyakran kölcsönös folyamat az egyensúly fenntartása végett.
Különösen fontos az ismeretség korai szakaszában. A kitárulkozás önmegerősítéshez vezet,
ahhoz az érzéshez, hogy a másik személy jól ismer és teljesen elfogad. Minél mélyebb a
kölcsönös megértés, a partnerek annál könnyebben elégítik ki egymás szükségleteit. A
kitárulkozás a bizalom jele is.

Az intim kapcsolatokat az élet különböző területein jelentkező erős és gyakori

kölcsönösségként lehet meghatározni. A kölcsönösség által a partner gondolatai, érzelmei és
viselkedése kölcsönösen befolyásola egymást. Kölcsönös függés esetén minkét személy nagy
hatással van a másik fél döntéseire, tetteire, terveire, az ilyen kapcsolatok kiállják az idő
próbáját. A szeretet azon gondolatok, érzések és cselekedetek együttese, melyek ahhoz a
vágyhoz kapcsolódnak, hogy egy specifikus személlyel intim kapcsolatba kerüljünk, és
fenntartsuk a kapcsolatot. Az intim kapcsolat magába foglalhat baráti szeretetet és szerelmet
is. A kutatók arra jutottak, hogy a szexuális érintkezés gyakorisága azoknál a pároknál nagyobb,
akik elégedettek a kapcsolatukkal. A legtöbb kutatás a szerelmi kapcsolatokkal foglalkozik az
intim kapcsolatokon belül. Az intim kapcsolatban a szándék az ami számít. Partenrünk pozitív
viselekedésének jelentőségét felnagyítjuk, azáltal, hogy a kiváló tulajdonságainak és
szeretettteljes érzéseinek tulajdonítjuk, negatív viselkedéseit pedig minimalizáljuk, úgy hogy
az adott helyzetet magyarázzuk pl rossz napja volt.

Az intimitás azt jelenti, hogy elmondjuk érzéseinket és elfogadjuk önmagunk és

partnerünk hibákkal együtt. Az intimitás közel viszi az embereket, de az idő múlásával az
elköteleződés tartja össze a kapcsolatot. Az elköteleződés ösztönzi az embereket arra, hogy
fejlesszék és fenntartsák kapcsolatuk, tetteket (kapcsolat fenntartására való óhaj) és érzéseket
(bizalom) is mágába foglal. Az elkötleződés általában erősödik. Az elkötleződés szempontjából
nagyon fontos a megelégedettség, a kapcsolat révén kapott jutalmak elismerése. Pszichológiai
és anyagi okok gyakran meggátolják egy kapcsolat felbontását (közös barátokat, felhalmozott
vagyont is veszítünk).

A kötődési stílus hatással van szerelmi kapcsolatainkra. A biztonságosan kötődők

szívesem támaszkodnak partnerükre támogatás és elfogadás végett, ők félnek a legkevésbé az
intimitástól. Az elkerülők félnek attól, hogy megbízzanak másokban, félnek az intimitástól. A
bizonytalanok attól tartanak, hogy a partner nem lesz számukra elérhető és fogékony, ők
230
hajlamosabbak az emocionális szélsőségekre, féltékenyebbek, szenvedéyesebbek. Jeffry
Simpson és kollégái kutatása: Párok kötődési stílust felmérő kérdőívet töltöttek ki, a párokat
elválasztották, a nő várószobában volt és szándékosan ráijesztettek, azt mondták neki, hogy egy
elsötétített kamrába teszik. Ezután behívták a férfit és figyelték 5 percig az interakciójuk. A
más és más kötődésű stílusú emberek különböző képpen nyújtottak támaszt, a biztonságosan
kötődő nők ha nagyon megijedtek sokkal inkább igényeltek támaszt mint azok akik kevésbé
ijedtek meg, az elkerülő nők esetében a nagyon megrettentek jobban igényelték a támaszt, mint
a kevésbé. A férfiak kötődési stílusa is befolyásolta azt, hogy a nők milyen támaszt kaptak. A
biztonságosan kötődő férfiak erősebb támaszt nyújtottak ha az jobban megijedt mint mikor
kevésbé ijedt meg. Az elkerülő férfiak annál gyengébb támaszt nyújtottak minél ijedtebb volt
társuk. A biztonságosan kötődőek szerelmi kapcsolataikban nagyobb önbecsüléssel
rendelkeznek és boldogabbak. Kötődési stílustól függően kezeljük a konfliktusokat

A szerelem háromszögelmélete: az emberek különbözőképpen élik meg a szerelmet

Robert Sternberg 3 elsődleges összetevőre mutatott rá, melynek különböző kombinációi 7
szerelmikapcsolat – típust hoznak létre. A 3 összetevő: intimitás, szenvedély és elkötleződés.

A hét szerelmikapcsolat – típus:

1. Szeretet – ha csak intimitás áll fenn, ez jó barátság elköteleződés nélkül

2. Romantikus szerelem – intimitás és szenvedély esetén
3. Elsöprö/ elvakult szerelem – szenvedély esetén, szerelem első látásra
4. Vak szerelem/ buta – elköteleződés és szenvedély esetén, ez viharos udvarlás, házasság
3mielőtt az intimitás kialakulna
5. Üres szerelem – elkötleződés esetén, hiányzik a szenvedély és az intimitás
6. Baráti kapcsolat / társas szerelem – intimitás és elkötleződés esetén, szilárd, nem
szerelem jellegű barátság
7. Beteljesült szerelem – intimitás, elkötelezettség, és szenvedély esetén, a szerelem
legkiteljesedettebb formája

52. Proszociális viselkedés

231
 Ha egy modell altruista vagy egoista módon viselkedik, nagy az esélye annak, hogy a
megfigyelők hasonlóképpen járnak el. Kiegészítő helyzeti tényezők tömege gyakorol erős
befolyást az altruista viselkedésre.

A szociálpszichológusok a proszociális viselkedés meghatározásának általában kétféle

típusát javasolják. Egyesek kizárják az egoisztikusan motivált cselekvést pl.: a kölcsönösséget,
és az empátia által motivált viselkedést hangsúlyozták pl.: véget vetni az áldozat
szenvedéseinek, mások amellett érveltek, hogy nem volna praktikus az altruizmust egy
feltételezett motivációs állapot alapján definiálni, mert lehetetlenség minden egyes egyedi
esetben eldönteni, vajon a viselkedést az empátia motiválta-e vagy sem. Az utóbbi
megközelítéssel összhangban Bierhoff (198O) szerint a proszociális válaszokat két feltétel
definiálja: 1) az a cél, hogy valaki a másik személy javára cselekedjék, és 2) a választás
szabadsága.

Az altruista válaszoknak nélkülözniük kell a személyes nyereség elemét. A híres

popsztárok előnyhöz juthatnak, ha időt s pénzt áldoznak a bajba jutott embereknek, mert
altruista viselkedésükkel elősegíthetik lemezeik sikerét, ráadásul még sok ember csodálja őket
önzetlenségükért.

A proszociális viselkedést számottevően meghatározzák a nyereségek és a ráfordítások,

de ez nem cáfolja azt, hogy igazi önzetlen altruisták is élnek köztünk.

Az altruizmusra irányuló kutatások számos altruista motívumot tártak fel pl.: az erkölcsi
kötelezettséget, az empátiát, a kölcsönösséget, az önbecsülés fokozásának igényét és az
elismerést. Ezeknek a motívumoknak következményei is vannak pl.: stressz, veszélyek, idő és
anyagi veszteségek, a kompetencia hiánya, és ezeknek szinte mindegyike a segítségnyújtás
költségeinek rovatába sorolható be. Az emberek tehát hajlamosak úgy vélni, hogy a negatív
következmények előrelátása csökkenti az altruizmust.

A proszociális viselkedés mintái

Gergen és Gergen (1983) amellett érvel, hogy a segítő és a segítség elfogadója

megegyezésre jut személyközi kapcsolatuk jelentése tekintetében. Pl.: a kapcsolat értelmezhető
úgy, mint kölcsönös tranzakció. Másfelől e viszony úgy is felfogadható, mint a segítség
elfogadójának hosszan tartó függősége. Ennél fogva az altruisztikus viszony társas
konstrukciójának fontos következményei vannak e viszony kialakulása során.

232
 A segítség eseteinek és az altruista cselekedetek különböző jelentéseinek széles
tartománya érthető meg a társas interdependencia keretében pl.: a társas viszony értelmezhető
szimmetrikus, illetve asszimetrikus rendszerként (Jones és Gerard, 1967). Bierhoff (1984) ezt
az értelmezési keretet alkalmazta az altruista viselkedésre. Az altruista viszonyok ennek alapján
feltárt négy mintája alkotja a segítő- elfogadó viszony formális struktúráit.

Álkontingencia

„Elnézést, szeretném, ha megmondaná, hogyan jutok el az Oktogonra”, „Elnézést,

szeretném, ha adna nekem egy húszast”. Az ilyen kérdések tekintélyes mennyiségű altruista
választ váltanak ki.

Mivel az egyszerű kérések által előidézett társas interdependencia felületes, Jones és Gerard
(1967) az ilyen típusú társas interakciót az „álkontingencia” névvel illette. A kifejezés jól
szemlélteti, hogy a segítő és az elfogadó közötti kölcsönös társas függőség minimális. Bár a
segítő és a recipiens válaszainak kölcsönös összehangolásához jut el, ez a szinkronizáció csak
elenyésző szerepet játszik jelenlegi terveikben és cselekedeteinkben.

Aszimmetrikus kontingencia

Ez egyoldali társas befolyással jellemezhető. Az érintett személyek szerepei kiegészítik

egymást. Az asszimetrikus viszonylatokhoz normatív elvárások is csatlakoznak, pl.: ha az egyik
személy várhatólag altruista módon reagál a másik személy helyzetére, egyoldalú interakcióra
lehet számítani. Mivel a társadalmi felelősség normája előírja, hogy az ember segítsen annak.
Aki segítségére rá van szorulva, a normatív keret asszimetrikus relációt vált ki. A társadalmi
felelősség normája arra sarkallja a potenciális segítőt hogy altruista módon cselekedjék. A
normatív nyomás arányosan növekszik a segítség potenciális elfogadója által mutatott
függőséggel. A normatív várakozások felülkerekedhetnek a potenciális segítő egyéni terveivel
szemben, s arra indíthatják őt, hogy alturisztikusan viselkedjen.

Reaktív kontingencia

A vészhelyzetben megjelenő társas reagálások szerkezetét a szociális érintkezés egy

másik típusa jellemzi, amit Jones és Gerard (1967) „reaktív kontingenciának” nevezett el. A
vészhelyzetekben egyszerre van jelen a haladéktalan cselekvés szükségessége és az események
előreláthatatlansága, ez azzal jár, hogy a jól begyakorolt rutincselekvések és szokások

233
valószínűleg célszerűtlenek lesznek. Ráadásul a segítőnek nincs elegendő ideje megfontolni a
nyereségek és ráfordítások egyensúlyát a segítségnyújtás, illetve annak elmulasztása esetére. A
rendkívüli helyzetek meglepetésszerű hatása miatt altruista reagálással kapcsolatos egyéni
tervek és személyes megítélés csekély szerepet játszhat azokkal a kulcsingerekkel szemben,
amelyek jelzik, hogy az áldozat érdekében haladéktalan cselekvésre van szükség. Az egyéni
tervek, amiket a segítők azelőtt követtek, mielőtt belekerültek a vészhelyzetbe, elveszi tik
erejüket, miközben válaszaikat helyzeti tényezők kontrollálják.

Kölcsönös kontingencia

Legjobban a reciprocitás példázza. A proszociális reagálások cseréje az adás és

elfogadás reciprok körévé fejlődik. A viszonylatban szereplő két személy közötti egyik altruista
epizód valószínűsíti a későbbi altruista epizódokat, amikor is az első epizód során a segítséget
elfogadó személy hajlandó lesz altruista módon viselkedni a másik javára. A reciprocitás elvét
a „szemet szemért” szollás-mondás fejezi ki. A reciprocitás elve bátorítja az interakciós
partnerek közötti egyenlő jogokon és egyenlő kötelezettségeken alapuló viszonylatot. Míg
egyes elméletalkotók ezt a fajta altruista kapcsolatot egoizmus motiválta viselkedésnek
tekintették és így alábecsülték jelentőségét, mások rámutattak arra, hogy a proszociális
cselekvések kölcsönös tranzakciója támogatja az elfogadó önértékelését. Konkrétan Trivers
(1971) írta le a reciprok altruizmust, (segítségnyújtást a veszélyben, az élelem megosztását) a
biológiai evolúció fejleményeként, míg Zouniss (1986) javaslata szerint a reciprok altruizmus
a gyermekek barátságában fejődik ki.

Akik ma altruisták holnapra passzív kívülállókká válhatnak. Az egész csupán társas

helyzeten múlik. Ez az üzenet Latané és Darley a kívülállók apátiájáról szóló, széles körben
ismertév vált cikkének. Amennyiben az első tanuk nem avatkoznak be, az a többi jelenlevőt is
tartózkodásra és passzvitásra ösztönzi. Az ellenkezője is igaz: ha a mintaadó személy
altruisztikusan cselekszik, akkor nagy az esélye, hogy a kívülállók is ugyanígy fognak tenni.

A proszociális viselkedés irányító végső cél általában vagy az, hogy a hasznára legyűnk
valakinek (egoisztikusan motivált viselkedés), vagy az, hogy hasznára legyünk egy másik
személynek (altruisztikusan motivált viselkedés). A proszociális viselkedés gyakran
egoisztikusan motivált és altruisztikusan motivált források keveredésén alapul. Az elemzési
szinten múlik az emberek egymáson való segítség nyújtásai folyamata:

234
 1. Biológiai

2. Individualista

3. Társas rendszerek

1. Biológiai megközelítés

Az altruizmus biológiai megközelítése a proszociális viselkedést veleszületett vagy genetikus

hajlamok szempontjából magyarázza. Ez fölveti azt az érdekes kérdést, hogy természetes
kiválasztódás folyamata miként részesíthet előnyben egy olyan gént, amely fokozza az egyén
hajlamát a másik megsegítésére. A proszociális viselkedés kialakulásához két általános
folyamat járulhat hozzá: rokonszelekció és a reciprocitás.

Rokonságszelekció: az egyén sikeressége az utódnemzésben (azaz az inkluzív

alkalmasság) függ génjeinek a következő nemzedékben való eloszlásától. Az inkluzív
alkalmasság az egyén saját utódnemzési sikerességéből (közvetlen alkalmasság) és a rokonok
utódnemzési sikerességéből adódik össze, s ez az egyén viselkedéséből derül ki.

Reciprocitás: Trivers által kidolgozott reciprok altruizmus elmélete a proszociális

viselkedést a rokonságban nem levők közti viszonosság alapján magyarázza. Az elmélet
alaptétele az, hogy a természetes kiválasztódás a proszociális viselkedést akkor fogja előnyben
részesíteni, ha az a viszonosság elvét követi, és ha a segítő ráfordításai alacsonyabbak, mint a
segítségben részesülő előnyei, pl.: Taniának megéri védenie Stephaniet, amennyiben ez azt
jelenti, mások megvédik Taniát.

Amennyiben a segítő ráfordításai alacsonyak és a megsegített haszna magas, a reciprok

altruizmus előnyös lehet. Az altruizmus ezzel a fajtájával az a probléma, hogy mások
visszaélhetnek vele.

2. Individualista megközelítés

Az individualista szemlélet is a segítőkészségre való egyéni hajlamból indul ki. De nem

feltétlenül állítják azt, hogy genetikailag meghatározott volna., hanem a társas tanulás révén
elsajátítottnak tekintik. Az altruizmus individualista elméletének alapvetően két típusa van: az
egyik hangulati állapotok szempontjából magyarázza az altruizmust, míg a másik azt állítja,
hogy az altruizmust állandósult személyiségjegyek határozzák meg.

HANGULAT

235
 Az empirikus kutatások azt mutatták ki, hogy a segítségnyújtást előmozdítja a pozitív
hangulat, amit a siker vagy a kellemes élményekre visszagondolás idéz elő. A boldog
hangulatban levő gyermekek például hajlamosak több jóindulatot tanúsítani.

Ezek az eredmények magyarázhatóak a Bower(1981) és Forgas (1992) által kifejlesztett

érzelmi feltöltöttség – modellel. Ebben a modellben a hangulat információs szerepét a
hangulatnak megfelelő emléktartalmat szelektív aktivációval és növekvő hozzáférhetőségével
magyarázzák.

Schwarz által kidolgozott modell a hangulatok információs szerepét helyezi

középpontba, a megközelítés szerint az emberek heurisztikát követik – abban az értelemben,
hogy fönnálló hangulatot a mindenre kiterjedő megítélésük részét képező információként
kezelik. Az érzelmifeltöltöttség-modellel ellentétben az „érzelem, mint információ” modellt
elsősorban a leegyszerűsített információfeldolgozásra alkalmazzák a heurisztika alapján, pl.: ha
megkérünk valakit, hogy értékeljen egy másik személyt, akkor hivatkozhat egyszerűen a
másikkal kapcsolatos saját érzéseire.

A pozitív érzelmek kifejezetten arról informálhatják az adott személyt, hogy a jelenlegi

környezete biztonságos hely. A pozitív hangulat erősebbnek és tartósabbnak tűnik, mint a
negatív hangulatoké. Evolúciós nézőpontból azt lehetne mondani, hogy a rossz hangulat
problémákat és a lehetséges veszélyt jelez. Carlson és Miller a negatív és a pozitív hangulati
feltételeket összehasonlító elemzésükben úgy találták, hogy az interperszonális bűntudat, mint
sajátos negatív érzelem, következetesen növeli a segítőkésséget.

A proszociális viselkedés aránya magasabb, ha a cselekvő egyén bajt okozott valakinek

(interperszonális bűntudat), viszont alacsonyabb lesz, ha egy másik személy károsította meg őt.

A proszociális személyiség

A proszociális befolyásolja a személyiség, amikor hosszú távú kötelezettségek

érvényesülnek, mint azoknak az önkénteseknek az esetében is, akik szociális szervezeteknek
dolgoznak, továbbá a véradóknál. A kutatások azt mutatják, hogy ugyanazon
személyiségdimenziók gyakorolnak befolyást a proszociális viselkedés mindekét típusára.

236
 A társas társadalmi felelősség: Oliner és Oliner: … nácik által elfoglalt európai országok
megszálltsága alatt, voltak, akik segítettek a zsidókon (bújtatták) a kontrol csoporttal
ellentétben: kik nem tették volna meg különböző okok miatt…- a velük szembeállított
potenciális nem segítők kontrollcsoportjával összehasonlítva a segítségnyújtók magasabb
eredményt értek el a Társadalmi Felelősség Skálán.

A proszociális személyiség másik jellemzője az igazságos világba vetett hit, ami arra az
általános elvárásra utal, hogy az emberek azt kapják, amit megérdemeltnek.

Miller ezzel az elemzéssel összhangban azt mutatta ki, hogy az igazságos világba vetett
hit csakis akkor válhat a proszociális viselkedés pozitív tényezőjévé, ha lehetséges a problémát
tökéletesen megoldani – máskülönben csökkenti a segítőkészséget. Az eredményeknek ez a
mintázata egybevág azzal az állítással, hogy az emberek kétfajta használhatnak az
igazságtalanság elhárítása érdekében, vagy leértékelhetik az áldozatot, hogy így igazolják a
sorsa rosszabbra fordulását. Csak amennyiben az első stratégia reménytelennek tűnik, csakis
akkor fogják a másikat, a kevésbé humánust előnyben részesíteni.

Az empirikus kutatások azt jelzi, hogy a diszpozíciós empátia és a proszociális viselkedés

korrelál.

Empátián alapuló altruizmus

A szituációs aggodalmat önorientált helyettesítő érzelemként határozzák meg, amit

olyan melléknevekkel, mint „riadt”,”szomorú”, „zaklatott”, és „nyugtalan”.Ez egy kellemetlen
érzelem, amit a segítségnyújtás enyhíthet.

A másik érzelmi állapot, ami a másik szükséghelyzetéből következhet, helyzetekből

empátiának nevezik. Olyan melléknevekkel írható le, mint „rokonszenvező”, „megindult”,
„részvétteljes”, „együtt érző” és „lágyszívű”. Batson feltételezi, hogy a helyzetből adódó
empátiát egy másik szükséghelyzetben levő személy nézőpontjának átvétele váltja ki.

3. Interperszonális megközelítés

Az interperszonális megközelítés az emberek kölcsönös függésére helyezi a hangsúlyt.

Az emberek arra törekednek, hogy maximálják a nyereségeket és minimalizálják a
ráfordításokat. A legalaposabb elmélet az interperszonális viselkedés magyarázatára a
csereelmélet, amelyet eredetileg Homans, Thibaut és Kelley és Blau fogalmazott meg. Ebből a

237
nézőpontból az embereket az motiválja társas helyzetekben, hogy maximalizálják önmaguk
számára a pozitív következményeket.

Proszociális transzformáció:

Az ilyen átalakítás azt jelenti,,hogy a személy többé nem az őt érintő következmények

alapján cselekszik, hanem az egoista döntés szabályát ( tedd azt, ami neked a legjobb) egy
proszociális döntési szabállyal váltja föl (tedd azt, ami a másik személynek a legjobb). Míg az
első típusú döntési szabály egy cserekapcsolat alapja, addig a másik típusú közösségi viszonyt
teremt.

Csere versus közösségi viszonyok

Az interperszonális viszonyok lehetnek szorosak vagy felszínesek.

A szoros viszonyokban (mint milyen a barátoké) – a felszínesekkel szemben – az

emberek a szolidaritást, az interperszonális harmóniát és a kohézióképességet hangsúlyozzák.
A szoros viszonyokban továbbá egy a cél sikeres teljesítésének nyereségein a méltányosság
normája szerint osztoznak, míg a felszínes viszonyokban elosztása aszerint történek, hogy ki
milyen mértékben járult a cél eléréséhez.

Mills és Clark szembeállították a cserét a cserét a közösségi viszonyokkal. A

csereviszonyok példái, az idegenek vagy ismerősök közötti kapcsolatok, míg a közösségi
viszonyok kifejezés a barátok, családtagok vagy romantikus partnerek közötti kapcsolatra utal.
Következésképpen elfogadható az a feltételezés, hogy a csereviszonyokban egoista motívumok
motiválják az embereket, ezzel szemben közösségi viszonyokban az a vágy motiválja őket,
hogy enyhítsék az áldozat szenvedését.

53. A személyiség vonás komponensei: a vonás fogalma, Allport vonás típusai

 A vonás fogalma:

o A vonás tartós viselkedés, „általánosabb”, mint a szokás. (A „rendszeretet” pl.

több, mint a reggeli fogmosás.).

238
 o A vonás nem fikció, hanem valós, reálisan létező választendencia.

o A vonás viszonyítható a személy más személyiségtényezőihez vagy akár a

populációhoz is.

Gordon Allport volt az első és egyúttal egyik legismertebb vonáselmélet-kutató. 1922-ben

végezte a pszichológiai doktori iskolát, disszertációját tekintjük a személyiségvonásokról szóló
első munkának.

A személyiség alkotóelemeiként a vonásokat jelöli meg, amelyeket prediszpozícióknak tekint

a helyzetek egész sorában hasonló viselkedésre, és amelyek egy adott személyt konzisztensen
megkülönböztetnek másoktól.
Allport elsőként különíti el a nomotetikus és idiografikus megközelítést. Előbbi az
emberek közös vonásainak, személyiségjegyeinek megismerése, leírása és megértése, utóbbi
pedig egy adott egyén egyediségének, személyiségvonásai összekapcsolódásának
tanulmányozását jelenti.
Vonástípusok a szerint is elkülöníthetők, hogy a személyiség mekkora tartományát fedik
le, és milyen széles körben befolyásolják a viselkedést. Allport kardinális, centrális és
másodlagos vonásokat írt le:

 Kardinális:
A szinte minden cselekvésben megnyilvánuló, az el sem rejthető általános tulajdonságokat
jelenti. Például: megszállottság, segítőkészség, önzetlenség.

Egyetlen olyan kardinális vonás van, amelyet lehet leplezni: a pszichopátia.

 Centrális:
Ezen vonások sok különböző helyzetben irányítják a viselkedést. A kardinális vonásoktól
eltérően, minden embernél megtalálhatók, és szűkebb körben hatnak.

239
  Másodlagos vonások

Csak egyes helyzetekben mutatkoznak meg, és a személyiség általános jellemzésére sem

használhatók. Ilyen lehet pl. az ételek kedvelése, a drogfogyasztás iránti attitűd, adott
interakciós partner típus iránti speciális viselkedés (pl. ha adott személy csak a rendőrnek
rendelődik alá, másoknak nem). Ha ezeket is fel akarjuk deríteni, alaposan ismernünk kell a
vizsgálandó egyént.

A személyiség működéséhez két erő szükséges: opportunisztikus erő amely biológiai, múlt
oriental, és propriális erő amely pszichológiai, próaktív és tapasztalatok révén meghatározza
az énképünket. A proprium megfelel az egó, az én fogalomnak és a személyiség azon vetületét
foglalja magába, amelyek megkülönböztethetőek és létfontosságuak az egyén érzelmi életében.

Allport az én kialakulásában, fejlődésében hét szakaszt különit el:

1. A testi én 0-1 év között érvényes

A gyerek képes saját testét megkülönböztetni a környezeti tárgyaktól, a szenzoros információ

határozza meg éntudatát. A testi én később is fontos: az élet folyamán mindvégig az én-tudat
tudattalan magva marad.

2. Én-identitás, 1-2 és között

A gyerek felismeri saját identitását , ennek fontosságát a változó környezet ellenére, én mint
különálló személy. Saját nevünk hangzását már egyéves kor előtt felismerjük, a második
életévben pedig már az „én” névmást is használjuk. A szavak megtanulásával a gyermek
önmagát egyre inkább független, állandó, másoktól különböző egyénnek kezdi megélni.

3. Önértékelés: 4 éves korig tart

240
Megjelenik a büszkeség vagy szégyenérzet valamint a határok feszegetése. A véghezvitt
cselekvései örömet hoznak, büszke önmagára. Felismerik, hogy mások hogyan értékelik őket,
és internalizálják a kedvező véleményt.

4. Énkifelyezés 4 és 6 éves kor között

Ebben a szakaszban a gyerek azonosul saját tulajdonával. Rájön, hogy őt is emberek, tárgyak
veszik körül, ezt az identifikáció szakaszának is nevezzük. Ekkor válnak meghatározóvá az
énhez közel álló személyek, tárgyak, események. Kialakul a saját tárgyakhoz való ragaszkodás,
megszilárdulnak az érdeklődési területek, érettebbé válik a családtagokhoz való viszony.
Mindezt a gyermek érzelemgazdag beszédstílusa is érzékelteti.

5. Az én-kép megjelenése 5-6 éves korban történik

A reális és ideális énkép megjelenése, a szülőknek a gyermek iránt való elvárásainak terméke,
tanult elvárások szerepükkel kapcsolatban. Ezt követi a két utolsó szakasz, én mint racionális
én és én mint propriális küzdő. 6-12 év között a gyerek elkezd logikusan, racionálisan
gondolkodni, kialakul a problémamegoldási képessége, magáról való gondolkodás. 12-
évesen tehát kialakul egy egységes személyiség, a korábbi aspektusok integrálodnak,
elkezdődik a jövő tervezése.

A fenti én-összetevőkön kívül Allport egy olyan én-aspektust is elkülönít, amely a többi
propriális funkciót egységben tartja, szintetizálja. Ez a szempont az én mint tudó (a kognitív
elméletekben a szubjektív énnek feleltethető meg).

A vonások jellemzőinek összefoglalása Allport szerint (Hjelle és Ziegler, 1992 nyomán):

 A vonás nem fikció, hanem valós, reálisan létező választendencia.

241
  A vonás tartós viselkedés, „általánosabb”, mint a szokás. (A „rendszeretet” pl. több,
mint a reggeli fogmosás.)
 A vonás dinamikus jellegű tulajdonság, amely meghatározza a viselkedést. Minden
személy keresi az olyan helyzeteket, amelyekben kifejezésre juttathatja legfontosabb
személyiségjegyeit.
 A vonás létezése empirikusan is kimutatható – megfigyelések sorával, vagy
esettanulmány útján.
 Egyes vonások viszonylag függetlenek egymástól, míg mások kapcsolódnak. (Például
a reflektivitás és a humor összefügg, hiszen az egyén ugyanarra a helyzetre integráltan,
több síkon is reagál, viszont a precizitás és a barátságosság független jegyek.)
 A vonás nem morális vagy társas értékeket fejez ki – optimális esetben a viselkedésre
utal.
 A vonás viszonyítható a személy más személyiségtényezőihez vagy akár a
populációhoz is. (Pl.: ha valakit „szégyenlősnek” titulálunk, mérlegeljük, hogy ez a
tulajdonság milyen hatással van az életére, vagy másokhoz képest hogyan viselkedik.)
 Ha egy adott cselekvés vagy szokás nem konzisztens a hozzátartozó vonással, ez még
nem vonja kétségbe, hogy a vonás entitásként létezik. Így pl. valaki azért is lehet elnyűtt,
elhanyagolt külsejű, mert éjjelenként beteg kisgyermekét ápolta.

 Elméletének kritikái:
o Kritikusai a tudományos mérések hiányát vetették leginkább a szemére.

o Kirby és Radford (1976) például úgy vélték, Allportot oly mértékben

félrevezették egyedi sajátosságai, hogy szem elől tévesztette: éppen a
hasonlóságaink tesznek bennünket emberré.

o Színes, érzelemdús, magával ragadó stílusban írt– és ezzel a kutatásra

szocializálódott lélektani szerzők néha nehezen tudtak azonosulni.

Allporttal ellentétben viszont H. Eysenck nem vonásokról beszélt, hanem típusokról.

242
54. A személyiség motivációs összetevője és ennek kulturális vonatkozásai

Sok elméletalkotó feltételezi, hogy a szükségletek motívumokon keresztül fejtik ki hatásukat.

David McClelland (1984) személyiségmotiváció megközelítésének jeles képviselője úgy véli,
hogy a motívumok tulajdonképpen érzelmi felhangokkal rendelkező ismeretnyalábok, amelyek
preferált tapasztalatok és célok köré szerveződnek.

A motiváció egy energia, erő, ami 3 funkciót lát el:

1. Tevékenységre késztet és a tevékenységet energizálja

2. A viselkedést egy specifikus cél elérésére irányítja
3. Fenntartja az erőfeszítést a cél elréséig

Murray (1938)

A környezeti ráhatás vagy környezeti

nyomás fogalmát használta a motivációra
ható külső erők leírását. A környezeti
ráhatás olyan külső feltételt jelent, ami
valaminek a megszerzésére vagy
elkerülésére irányuló vágyat kelt. Ezáltal
motivációs hatást vált ki, csakúgy mint a
belső szükséglet (5.2-es ábra).

A szükséglet és ráhatás közti különbség: pl. ha egy biológiai motívumot veszünk szemügyre:
a táplálék
szükséglet éhség
motívumot kelt
bennünk, amelyre
válaszul
megeszünk egy
féltábla szalonnát
vereshagymával
(ami kielégítette a

243
táplálék igényünket), ám abban a percben, amikor éppen lenyeltük az utolsó „katonát” egy
túrósfaszú elsétál mellettünk egy tál ízletes, ínycsiklandozó hegyitúrós puliszkával. Hirtelen
nem érezzük magunkat olyan jóllakottnak és kielégültnek, mint egy perccel korábban. Az evés
motívuma újra felerősödik – de nem a szükséglet, hanem egy külső ráhatás következtében -, és
rácuppanunk vagy a faszára, vagy a tálra. De ez érvényes a másodlagos szükségletekből eredő
motívumokra is. Pl. ha sokat találkozunk egy olyan személlyel aki szoros párkapcsolatban él,
ez bennünk is felkelti ezt a vágyat. A nők pl. ha sokat vannak kismamák társaságában, ez
felkeltheti a gyermekvállalás iránti vágyát.

Motivációs állapotok és motivációs diszpoziciók: A szükségletek az időtől és a

körülményektől függően változnak. Az
emberek diszpozicionális (hajlambeli)
szükségleteik tekintetében eltérnek
egymástól. Egyes emberek bizonyos
szükségletei természetüktől fogva
(lényegében állandóan) erősebbek, mint
másokéi.

Murray-féle szükségletrendszer

Olyan személyiségleméletet dolgozott ki

(1938), amelyet a szükségletek, a
környezeti hatások és a motívumok
fogalmaira épített. Murray és munkatársai
kidolgozták az emberi szükségletek
katalógusát, amelyben nagy hangsúlyt
kaptak a másodlagos vagy pszichogén szükségletek, lásd 5.2-es táblázat.

McClelland(1984) szükségletelmélete:

o Teljesítmény szükséglet – ez magába foglalja a feedbacket, személyes

felelősséget és moderált rizikót. A teljesítmény szükséglet összefügg a
siker-orientáltsággal és arra ösztönzi a személyt, hogy a munkehelyén
sikeres legyen, akinél ez a szükséglet magas, kedveli a változatosságot,
igényli a kihívásokat és feladat orientált. A monoton munkát nehezen tűri,
olyan helyzeteket részesít előnyben melyek közepesen kockázatosak és nem

244
 túl nehezek. Egy cél elérése után feddbacket igényel. Speciális
tréningmódszerekkel fokozható az emberek teljesítményszükséglete,
szerepjátékokkal aktiválni lehet ezt a szükségletet.
o Hatalom iránti szükséglet – magába foglalja a befolyásolást és a
kompteíciót. A személyek állandó késztetést éreznek arra, hogy másokat
vezessenek. A csoportban vezetői pozíció betöltésére törekednek, nehezen
tűrik azokat a helyzeteket ahol más személyek irányítása alatt kell
tevékenykedjenek.
o Affiliációs szükséglet – magába foglalja az elfogadást, barátságokat és
kooperálást. Az ilyen emberek valamilyen társadalmi csoportosulás, csoport
keretein belül érzik jól magukat. A szervezeten belül a jó hangulatot és az
egymással való törődést biztosítják.

A tevékenység során az elmélet szerint minden ember más- más szükséglet kielégítésére
törekszik. Ő különböző országokat hasonlított össze, kitalált olyan tréningeket amivel az ember
teljesítménymotivációját növelni lehet.

A kultúrával való összefüggés lényege az, hogy a szükségleteinket az adott kultúra szabályai,
normái szerint elégítjük ki, illetve a kultúrától függően – hogy az mit jutalmaz és mit büntet -,
előtérbe/háttérbe kerülhetnek egyes motívumok. A motiváció és kultúra összefüggésében csak
szervezetpszichológiai kutatásokat találtam…

55. A személyiség szakaszelméleteinek összehasonlító értékelése

Kiemelkedő fejlődéselméletek:
S. Freud- Pszichoszexuális fejlődés elmélete
E. Erickson- Pszichoszociális fejlődés elmélete
J.Piaget- Kognitív fejlődés elmélete

Míg Freud szerint a nemi identitás az egyik legfontosabb tényezője a személyiségnek, az

egyén fejlődésének, Erickson szerint az egyes életkorok szociális viszonyai határozzák meg a
pszichológiai fejlődést. Piaget szerint az öröklődés és a környezet egyenlő és kölcsönös

245
szerepet játszanak a fejlődésben. Fejlődéslélektani elméletének központjában a kognitív
fejlődés van.

Fontos különbség az elméletekben, hogy míg Freud az első 5 életévet tartja a

legmeghatározóbbnak és szerinte a serdülőkor végére le is áll a fejlődés, Erickson azt
hangsúlyozza, hogy a fejlődés egész életen át tart, Piaget utolsó fejlődési szakasza
serdülőkorban kezdődik, és bármeddig tarthat.
A három kiemelkedő elméletalkotó véleménye leginkább abban egyezik, hogy az adott
fejlődési szakaszok feladatainak megoldása befolyásolja a fejlődést, a személyiség további
alakulását.

- Freud úgy tekintette a személyiségfejlődést, mint amely több életkori szakaszon halad előre.
A nemhez igazodás és a nemi identitás fontos elemei a kultúrának, az egyén fejlődésnek.
Minden szakasz egy-egy testtájékról kapta a nevét, arról, amelyen keresztül a libidó, vagy
szexuális energia az adott időszakban felszabadul vagy levezetődik. Innen a pszichoszexuális
szakaszok elnevezés is.
A pszichoszexuális fejlődés során a korai tapasztalatok kritikus fontossággal bírnak a későbbi
fejlődést, illetve a személyiség kialakulását illetően.

- Erickson összetett fejlődésmodellje a személyiség alakulására ható szociális

jelenségeket/tényezőket hangsúlyozta. A fejlődési szakaszok kritikus időszakok, akárcsak
Freudnál, előre meghatározott sorrendben követik egymást, és a sorrendet nem lehet felcserélni.
Minden fejlődési szakaszban új szociális interakciókra és tapasztalatokra tehet szert az
egyén.
A szakaszok nem teljesen azonos értékűek: a serdülőkor a legfontosabb, legkritikusabb szakasz,
mert ekkor integrálódik tudatosan először az összes előző periódus.

- Piaget szerint a fejlődés minőségi, ugrásszerű változások sorozata mely az egész

pszichológiai struktúrára kiterjed. A gyermek természetesen érő képességei és a környezetével
kialakított kapcsolata folyamatos kölcsönhatásban van. A valóságot különböző gyerekek
különböző módon értik meg, attól függően, hogy megértési mechanizmusaik mennyire
fejlettek. Tehát a gyerek kognitív fejlettségi szintje határozza meg a megértést is és azt a módot
is, ahogy környezete hatásaira reagál, valamit azt, hogy a környezetnek milyen hatása van a
további fejlődés menetére. Az idősebb gyerekek nem egyszerűen többet tudnak, hanem

246
 másképp gondolkoznak. Szerinte az emberi intelligencia az alkalmazkodást segítő alapvető
életfunkciónak tekinthető.

Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete

Freud öt fejlődési szakaszt állapított meg és úgy vélte, hogy mindegyikben az öröm az
valamilyen testrészhez, testi funkcióhoz kapcsolódik.
Libidó: szexuális energia. A libidó szakaszonként különböző testtájakat száll meg. A túl- vagy
alulingerlés egyaránt fixációt vagy regressziót okozhat.
Az egyes szakaszokban amennyiben nem megfelelően elégítődik ki a szükséglet, ami mindig
egy adott szervhez köthető, úgy a személy elakad azon a szinten és ez a szükséglet folyamatosan
visszatér a későbbiekben. Ez különböző személyiség típusokat és patológiákat eredményez.
Ilyen szempontból az első 5 évet tekinti meghatározónak.
Freud elméletének szakaszai:
-0-1éves: ORÁLIS szakasz  a száj a táplálkozástól függetlenedve is erogén zónává válik.
- 2-3 éves: ANÁLIS szakasz az ürítési funkció kerül a középpontba.
- 3-6 éves: FALLIKUS szakasznemi szervek iránti érdeklődés – Ödipusz-komplexus.
- 6-10 éves: LATENCIA szakasza ösztön-nyugvás, szülőkkel való azonosulás, szociális
érdeklődés.
- 10-18 éves: SERDÜLŐKOR szakasza leválás a szülőktől, genitális örömszerzés.

Erickson pszichoszociális fejlődéselmélete

Erickson szerint az emberi fejlődés a születéstől halálig tartó fejlődési folyamat, mely nyolc
fontos korszakra bontható. Ezek egymást követő fejlődési életciklusok, amelyeken egy
személynek érése során keresztül kell mennie. Mindegyik életciklusnak sajátos feladatai,
törvényszerűségei, nehézségei és a belső egyensúlyát lehetővé tevő ellensúlyai vannak. Ezek
az alapkonfliktusok megoldandó-megoldható krízist tartalmaznak.
A pszichoszociális krízis a fejlődés folyamatából eredő, az adott életkorra jellemző sajátos
konfliktushelyzet, olyan fordulópont vagy sorsdöntő esemény, amelynek kimenetele
befolyásolja a következő életszakaszokat, ugyanis a megoldás függvényében jelentkezik vagy
sem a kompetenciaérzés a személyben, és megtörténik vagy sem az átlépés a következő
szakaszba. Minden fejlődési szakaszban új szociális interakciókra és tapasztalatokra tehet
szert az egyén. A krízis tehát óriási növekedési lehetőséget rejt magában, de sérülékenyebbé is
tesz. Ez azonban az egyén életterében elhelyezkedő környezeti feltételektől is függ.

247
 Erickson pszichoszociális fejlődéselméletének szakaszai:
1. BIZALOM - BIZALMATLANSÁG ( csecsemőkor 0-2 év)
Az anyai gondoskodás biztosítja a csecsemő számára a biztonságot és a szociális környezetébe
vetett bizalmat. Ennek eredményeként későbbi életében nyitottabb lesz, megbízik társaiban.
Következetlen gondozás, hiányos biztonság esetén az elhanyagoltság és reménytelenség érzése
jelentkezik. Ennek hatására később nem fog ragaszkodni, nem fog megbízni embertársaiban. A
szülői gondatlanság következtében létrejött alapvető bizalmatlanság, az emberi elidegenedés
első formája pszichés zavarok, szenvedélybetegségek, pszichotikus állapotokban jelentkezhet,
és későbbi szakaszokban nehezen kompenzálható.
2. AUTONÓMIA - SZÉGYEN, KÉTELY (kisgyerekkor 2-3év)
Ebben az életkorban lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, a gyermek
megtapasztalja, hogy az anyától független, autonóm lény.
A járás elsajátításával, a vizuális és cselekvési tér kitágulásával arányosan megnövekszik a
gyermek mozgásszabadságra való törekvése. Ha a szülők kiegyensúlyozottak a
mozgásszabadság biztosításában és a biztonságot nyújtó korlátokat kijelölésében, akkor
kialakul az autonómia érzése: a gyermek rájön, hogy képes kontrollálni izmait, impulzusait,
környezetét. Ellenkező esetben (türelmetlenség, túlzott aggodalom, a gyermek túlzott
követelései anarchiává válnak) az önmaga iránti kétkedés alakul ki.
Ekkor kell megtanulja kontrollálni székletét, vizeletét. Ez az első szakasz, amikor nyílt
konfliktusba kerül környezetével, mert olyasmit követelnek tőle, ami nincs összhangban saját
késztetéseivel. A megértő, nyugodt családi légkörben a gyermek megtapasztalja, hogy önállóan
is képes elvégezni valamit. Ellenkező esetben kétségbeesik, felnőttkorban pedig antiszociális
viselkedéseket alkalmaz.
3. KEZDEMÉNYEZÉS - BŰNTUDAT (óvis kor 3-5 év)
A gyermek leválik környezetéről, független lesz, mindent meg szeretne tapasztalni, önálló
akciókat kezdeményez. Ez főként a játékban megnyilvánuló beszédre és fantáziára érvényes.
Ha biztosítják számára az önálló munka lehetőségét, a kezdeményezések kiélését, kreatív lesz.
Ellenkező esetben (állandó tiltás) visszahúzódik, bűntudatot fog érezni, szorongani fog,
kételkedni saját erőforrásaiban.
Ebben a szakaszban rendkívül meghatározó a szülői attitűd, hiszen ekkor alakul ki a fejlődő
személyiség önmagával kapcsolatos elképzelése.
4. TELJESÍTMÉNY - KISEBBRENDŰSÉG (iskorás kor 6-11 év)
Ebben az életkorban a gyermek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot. Az iskolába kerüléssel
jobban leválik családjáról. A játék szerepét átveszi a tanulás, teret kap az állandó minősítés. Az

248
 iskola teljesítmény-centrikus intézmény, a gyermek egyre több versengő szituációval
találkozik. Az iskolai teljesítmény a szülők és a nevelő számára is fontossá válik, s ezt általában
a többi gyermekéhez hasonlítják. A gyermek igyekszik megfelelni az elvárásoknak, s
eredményessége függvényében alakítja énképét.
Ha nem sikerül megfelelni a követelményeknek, kisebbrendűségi érzés alakul ki,
pótcselekvéssel kompenzálja iskolai sikertelenségét.
5. IDENTITÁS - SZEREPKONFÚZIÓ (serdülőkor 12-20 év)
Ebben a korban a személy megbirkózik a nemi éréssel, a felnőtt szerep bizonytalanságával. Új
társas szerepeket vesz fel (kortárscsoportban, ellenkező neműekkel), a régieket megpróbálja
átalakítani (szülőkkel szemben). Az identitáskrízis természetes velejárója a szerepkísérletezés,
amely során a fiatalok különböző élethelyzeteket és viselkedésmódokat próbálnak ki, mielőtt
eldöntik, hogy milyenek is lesznek valójában.
Feladat a részidentitások összeillesztése és saját identitásának kialakítása. Két alapvető eleme
a nemi szerep megélése és a karrier megalapozása.
A szerepzavarok következménye lehet viselkedészavar is: csavargás, lopás, bandákba
szerveződés, kábítószer- vagy alkoholfogyasztás, öngyilkossági kísérletek.
6. INTIMITÁS - IZOLÁCIÓ (fiatal felnőttkor 20-40 év)
Az intim kapcsolatok, az érett párválasztás és a szoros barátságok kialakításának időszaka. A
más emberrel való azonosság (közös identitás) keresését jelenti, anélkül azonban, hogy saját
identitását és integritását feladná (énvesztés).
Ennek sikertelensége kelti az egyedüllét, izoláció érzését a személyben. Másrészt veszélyt
jelent a túlzott intimitásra való törekvés, amely a társ szükségleteinek érdekében a saját
identitás feladását eredményezheti.
7. ALKOTÓKÉPESSÉG - STAGNÁLÁS (felnőttkor 40-60 év)
Fő feladata azoknak a területeknek a felismerése, ahol az egyén teremteni tud: az utódok
megteremtése, a róluk való gondoskodás, az idős szülők gondozása, a művészet, a tanítás, a
segítségnyújtás. Ehhez szüksége van a környezet felé fordulásra úgy, hogy kapcsolatban marad
önmagával, saját vágyaival, szükségleteivel, értékeivel.
Ha nincs meg erre a lehetősége, beszűkül, elsivárosodik, önmagába roskad
8. INTEGRITÁS - KÉTSÉGBEESÉS (időskor 60 év fölött)
Feladata, egyensúlyt teremteni a megbékélt bölcsesség és a halálfélelem kétségbeesése között.
Ez a kor az életút átértékelésének, felülvizsgálatának (megvalósítások és kudarcok) ideje. Az
integritás akkor alakul ki, ha az egyén elégedettséggel tekint vissza életére, míg ha

249
elégedetlenséggel vesz erőt rajta az elmulasztott lehetőségek miatt, a halálfélelem
kétségbeesése uralkodik el rajta.
Erickson szerint nagyon fontos az én identitás kialakulása a társas valósággal való
interakció nyomán tudatosan megélt én élmény.

A 3 szintig a Freud és Ericson elméletében viszonylag sok a hasonlóság, ellenben 4.

szinttől a két elmélet korcsoportonkénti megfelelősége elválik egymástól.
A 4. szint Freudnál 7-13 éves korig tart és a látencia időszaka, amikor a gyerek inkább a
teljesítményre, a szocializációra koncentrál, így kevésbé van komplexusra lehetőség. Erickson
ezen a szinten 6-11 éves korig vizsgálja az iskoláskorú gyerekeket, amikor már nemcsak a
szülőnek, hanem a tanárnak és a társaknak is fontos szerepük van, abban, hogy teljesítmény
vagy kisebbrendűség alakul ki aszerint, hogy mi az, amit jutalmaznak, mi az, amit büntetnek,
és hogyan viszonyulnak a gyerek teljesítményéhez.
Az 5. szakasz Freudnál egyben az utolsó szint is, 14 éves kortól kezdődik a genitális szakasz.
A személy most már a szexualitását egy másik személlyel osztja meg. Eriksonnál az 5. szakasz
az identitás vagy szerepkonfúzió, 12-20 éves korig terjed. A fő cél a nemi, társas, pszichológiai
identitás kialakulása. Ki vagyok én. Mik a szexuális preferenciám, milyen barát, gyerek
vagyok, mik a vágyaim, kompetenciáim. Mi felé irányulok.
Míg Freud itt lezártnak tekinti a fejlődést, Erickson elméletében a felnőtt korban is fontos
megoldandó szakaszok, krízisek vannak.

Piaget fejlődés lélektani elmélete

Az előző elméletekkel szemben Piaget fejlődés lélektani elmélete a gyermek kognitív
fejlődésére fókuszál. A szociális hatásokat elismeri és beépíti elméletébe. Szerinte jól
megkülönböztethetőek olyan fejlődési szakaszok, melyek időbeli elhelyezkedése és tartama
egyénenként változhat, de ettől eltekintve mindenkire jellemzőek, és egymáshoz viszonyított
sorrendjük szigorúan meghatározott, mindenkire egyformán érvényes. E négy, alszakaszokra
is osztható fő szakasz a következő:
1..A szenzomotoros szakaszt (0-2 év) Az érzékelés és a mozgástevékenység közötti
szoros kapcsolat jellemzi. A csecsemők elkezdik a rajtuk kívül lévő világ létezését felismerni
és azzal szándékos interakciókat folytatni. Felfedezik a cselekvés és annak következményei
közötti kapcsolatot.
Az egyik legfontosabb változás ebben a korban a tárgyállandóság: annak tudatosulása, hogy
a tárgyak akkor is léteznek, ha nem hozzáférhetőek az érzékszerveink számára.

250
 2.Műveletek előtti szakasz (2 év – 6 év) A gyerek képtelen egy időben a helyzet több
mozzanatát egyszerre figyelembe venni, a gondolkodása szemléletvezérlésű (a vizuális
benyomások irányítják). Ez a jelenség a gondolkodás olyan sajátosságainak az eredménye, mint
az egocentrizmus, a decentrálás képtelensége és az adott állapot átalakítási képességének
hiánya. Az egocentrikus gondolkodásnál a gyermek a világot csak a saját nézőpontjából
szemléli. A sajátjától eltérő szemszöget vagy értelmezést nem feltételez.
3.A konkrét műveleti szakasz (7-12 év) Ez a kor a látencia szakasza, a külvilághoz
való viszony megváltozik, kialakul a decentrálás, több konzervációfogalom megszilárdul, pl.:
számok (6-7 év), tömeg (7 év), súly (9 év). A gyerek képessé válik mentális műveletek
végzésére, melyek logikai rendszerbe illeszkednek.
Megjelenik a decentrálás, a gyerek a tárgynak egyszerre több tulajdonságát is képes figyelembe
venni és többszörös kritériumok alapján képes kategóriákat képezni. A gondolkodás látványos
megnyilvánulása a megfordíthatóság. Csökken az egocentrizmus, eltudják képzelni, milyennek
látják őket mások. Megváltoznak a társas viszonyok, szabályok segítségével képesek
interakciókat vezérelni és elkezdenek szabályjátékokat játszani.
4.Formális műveletek szakasza (12. évtől) A gyermek elvont kijelentések logikai
elemzésére képes, hipotéziseit módszeresen ellenőrizni képes. Jövőre, lehetőségekre és
ideológiai problémákra vonatkozó kérdésekkel is foglalkozik.
A formális műveleti gondolkodás lényege, hogy át tudja tekinteni az összes lehetséges
változatot, azok következményeivel együtt, és e következtetéseket megerősíteni vagy kizárni.
A személyes identitás kialakításakor figyelembe veszik másokról kialakított képüket, a róluk
kialakított ítéleteket, a mások ítéletformálásáról kialakított ítéleteiket és mindezeknek az adott
kultúra társadalmi kategóriáihoz való viszonyát.
Piaget az értelmi fejlődést a környezethez való alkalmazkodásnak tekinti, melynek
két fő oldala az asszimiláció és az akkomodáció. A folyamat során a kezdeti sémák új sémákká
alakulnak. Az asszimiláció új tapasztalat beépítése a már meglévő sémába, míg az
akkomodáció a meglévő séma átalakítása, ha az nem alkalmas az esemény magyarázatára.
A két folyamat közötti kölcsönhatás addig folytatódik, míg az egyensúly új formája meg nem
teremtődik. Az egyensúly új formái minőségileg új viselkedésmódokat alkotnak, vagyis a
fejlődés új szakaszait képviselik.

56. A self: fejlődése, struktúrája és folyamatai

251
A SELF fejlődése

Kezdetben a fejlődés pszichológia tanulmányozási körébe tartozott a self

sajátosságainak a felderítése. Ennek következtében sikerült a self fejlődésében több szakaszt is
felderíteni csecsemőkortól, felnőttkorig. A self fejlődésének két fontos aspektusa az önészlelés
illetve az éntudatosság.
Self-Percepció fejlődése: Self elkülönítése más emberektől, tárgyaktól: A fejlődés
pszichológia arra utal, hogy a gyermek kb. 3 éves korától kezdi önmagát megkülönböztetni
környezetétől. Ebben az esetben a szenzoriális diferenciálodás asszociálódik a test(bodily)
selfel és ezt megkülönbözteti a nem testi selftől. Rájön, hogy cselekménye kimenetellel jár és
megtudja különböztetni a kettőt egymástól. Ez is hozzájárul a self- percepció fejlődéséhez.
Idővel a gyerek tudja magáról, hogy attól függetlenül, hogy melyik szobában játszik és kivel
attól még ő ugyanaz marad. Lényegében a self-percepció képességének fejlődése 3 hónap- 1,5
év közötti periódusra tehető. A self percepció lényegében magába foglalja, hogy saját testünk
minden szituációban folytonos marad, nem változik, más tapasztalatokat szerzünk, mint a
körülöttünk lévő tárgyak, és, hogy a dolgok kimenetele függhet cselekményeinktől. A kognitív
és a motorikus képességek fejlődése mellett, a self aktívan és függetlenül fejlődik.

Az éntudatosság fejlődése: Kb. a 15. hónap körül kezdődik el fejlődése. Ez nem más mint a
self visszatükrősésének képessége illetve tárgyként való kezelése. Egy módszer, amit arra
használtak, hogy megállapítsák, hogy van-e már éntudatosság vagy sem: tükörben felismerni
önmagukat (mikor történik ez?
Gallup(1970) az önfelismerés kérdését kutatta csimpánzok esetében. Megfigyelte, hogy
reagálnak, a csimpánzok mikor megtekintik magukat a tükörbe. Kezdetben a majmok úgy
kezelték tükörképüket, mintha egy másik csimpánz nézne vissza rájuk, aki fenyegető
gesztusokat és hangok által nyilvánul meg. Pár nap tapasztalat után már selfre irányuló
viselkedésmintákat tanúsítottak (pl. arra használták a tükröt, hogy rendezgessék szőrméjüket).
Lewis és Brooks-Gunn arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekeknél, hogy is történik ez. Azt
találták, hogy 9-12 hónapos gyerekek, mikor meglátták magukat a tükörbe, mosolyogtak és
próbálták megérinteni a tükörképüket, tehát „szociálisan” válaszoltak reflexiójukra, mintha egy
másik gyereket látnának. Még nem voltak tudatában annak, hogy magukat látják. Ez csak 15-
18 hónapos korban kezd jelentkezni illetve 21-24 hónapos korban hangsúlyosan látható. A
végrehajtott kutatások azt igazolják tehát, hogy az önfelismerés 15 hónapos korban kezdődik
és 2 éves korra alakul ki.

252
A self struktúrájának 3 nézőpontja:
Carl Rogers fenomológiai elmélete
1947 kezdetével Rogers kihangsúlyozza, hogy a self lényegében a személyiség része. Főleg a
fenomológiai megközelítést hangsúlyozza: annak alapján, hogy az emberek hogyan látják
önmagukat, ill. a világot, próbáljuk mi is megérteni őket. Mindenki egyedi szemléleti módja,
észlelete alkotja a fenomolőgiai mezőt, amely magába foglalja a tudatos ill. nem tudatos
percepciókat is. Ezen mező kulcs eleme a self. Selfünk nem kontrollálja teljes mértékben
viselkedésünket, de a self mint rendezett percepciók összessége, hatást gyakorol valamiképp
viselkedésünkre.
Itt ugyanakkor fontos megemlítenünk az ideális self, self diszkrepancia illetve self
konzisztencia fogalmát. Az ideális self nem más, minta a vágyott én fogalom, meglátások,
elképzelések, amelyeket az én fontosnak, relevánsnak ill. értékesnek tart. Korai változata a
selfnek a szülői észlelésre épül. Ezekből fejlődik ki a gyermek önértékelése. A szülői támogatás
által a gyermek self kongruens élményekre tehet szert, ez pedig lehetővé teszi a self-
konzisztencia kibontakozását, ami lényegében azt biztosítja, hogy az egyén a selfrendszerével
megegyező módon működjön. Ellenkező szülői viselkedés esetében a gyermek self
inkongruens élményekre tesz szert, amelyek a self-diszkrepanciához vezethetnek. Ez a
pszichopatológiák kialakulásának gyökere. Rogers volt az, aki alkalmazta az úgynevezett Q-
sort metódust a self fogalmának a mérésében. Ezt használták lényegében az ideális self
mérésére is. Rogers felismerte a self affektív ill. kognitív aspektusait is és tudatos ill. nem
tudatos aspektusait is.
A SELF pszichoanalitikus nézőpontja
Freud megalkotta a személyiség strukturális modelljét, amelyek alapján a személyiség 3 részből
épül fel, ezek az ID, EGO, SZUPEREGO. Mindhárom rendszernek megvan a maga funkciója,
de a viselkedésünk kormányzásában kölcsönösen hatnak egymásra.

Az ID a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego később kifejlődik.

Már az újszülöttek is rendelkeznek vele. Tartalmát a biológiai ösztönkésztetések alkotják: az
éhség, a szomjúság, az élet védelme, a fájdalom elkerülése és a szexuális örömszerzés
sorolhatóak ide. Az ID az ösztönimpulzusok azonnali kielégítésére törekszik. Akárcsak a

253
kisgyerekek az ID is az örömelv alapján működik: a körülményektől függetlenül a fájdalom
elkerülésére és az öröm azonnali megszerzésére törekszik.

A személyiségben új tartomány az EGO, amely akkor alakul ki, amikor a gyerek a valóság
követelményeit is tekintetbe kezdi venni. Az ego a valosagelvnek engedelmeskedik: az
ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre
nem jönnek. Az EGO lényegében a személyiség végrehajtószerve: ő dönti el, hogy mely
cselekvések megfelelőek, az id mely impulzusai és milyen módon elégíthetőek ki. Az EGO
közvetít az ID, a valóság és a SZUPEREGO követelményi között.

A személyiség harmadik része a SZUPEREGO, amely eldönti, hogy egy-egy cselekedet jó-e
vagy sem. Általánosabban a szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső
képviselője, amely magába foglalja az egyén lelkiismeretét és erkölcsi ideáljáról alkotott képét.
Olykor a személyiség 3 összetevője ellentmondásba kerül egymással: az ego elhalasztja a
kielégülést, amit pedig az id azonnal megtenne és a szuperego mindkettőjükkel harcba kerül,
mert a szóban forgó viselkedés ütközik az általa képviselt társadalmi normákkal. Egy
egészséges embernél viszont, e három tényező együttműködése az esetek többségében jól
integrált viselkedést hoz létre.

Társas-kognitív megközelítés
A személyes konstruktumok elméletétben a self egy személy vagy egy szerep, amely esetében
konstruktumokat alkalmazunk. Általában a self is lehet egy konstrumtum, egy központi illetve
fölérendelt konstruktum. Minden konstruktumnak 2 pólusa van. Így van ez a self esetében is(pl.
jó én-rossz én). Kelly elmélete szerint a konstruktumok a másokhoz való hasonlóság, illetve a
tőlük való eltérés megfigyelésével alakulnak ki.
Ugyanakkor fontos itt megemlítenünk Markus(1977) tanulmányát. Ő azt, feltételezte,
hogy az emberek kognitív struktúrákat alkotnak a selfről, épp úgy mint más jelenségekről is.
Ezeket self-sémáknak nevezik. Ezek lényegében kognitív, a selfről alkotott általánosítások,
amelyek a múltbeli tapasztalatokból származnak. Markus azt találta, hogy azok az egyének,
akik én-sémákkal rendelkeznek, sokkal hamarabb dolgozzák fel a releváns információkat.
Lényegében kognitív szűrőként működik, segíti az én releváns információk feldolgozását.
Összességében elmondható: 1. Az én-sémákra úgy tekinthetünk, mint kognitív struktúrákra,
amelyek hasonló módon működnek, mint más kognitív struktúrák. 2.Minden bejövő ingert,
annak alapján értékelünk ill. dolgozunk fel, hogy mennyire releváns a self szempontjából. 3.
Az én-sémák önigazoló torzításhoz vezetnek. Tehát, ez a megközelítés magába foglalja a self
strukturális aspektusait illetve azt, hogy hogyan befolyásolja a self az információ feldolgozást.
254
Individuális különbségek a self illetve self-folyamatok szintjén
A self folyamatai-Albert Bandura nézete

Én-hatékonyság: A különböző helyzetekkel való megküzdés képességének észlelete. Az én

hatékonyságra vonatkozó hiedelmek befolyásolják a vállalt tevékenységet, erőfeszítést,
kitartást, egészségi állapotot. Bandura szerint az énhatékonyság meghatározó elemei:
1.Teljesítménnyel kapcsolatos saját élmények: az énhatékonyság legfontosabb
információforrása. Tapasztalat által az egyének önismeretben részesüknek.
2.Vikariáló élmények: mások sikereiknek, kudarcaiknak a megfigyelését biztosítja,
önmagunk felmérése velük szemben.
3.Szóbeli meggyőzés: mások verbálisan kifejezett attitűdje illetve elképzelése, azzal
kapcsolatban, hogy mire vagyunk képesek befolyásol minket
4.Érzelmi arousal: általa információkat nyerünk arról, hogy, bizonyos szituációkban, hogyan
nyilvánul meg az énhatékonyságunk.
Az énhatékonyságról kialakított elképzelésünk, fontos szerepet játszhat bizonyos szituációkban
ill. feladatokban, döntésekben, meghatározhatja, hogy milyen aktivitásokban veszünk részt.
Kutatások azt bizonyítják, hogy a magas énhatékonyságban való hit, fontos szerepet játszik
bizonyos feladatok esetében a kitartásban, illetve bizonyos esetekben az immunrendszer jobb
működésével is együtt járást mutat.

A kontroll elmélet. Privát és nyilvános éntudatosság

A kontroll elmélet Carver és Scheier nevéhez fűződik, akik általa, kidolgozták az emberi
funkcionalitás modelljét (kontroll modell). Ez, a kontrol rendszer alapelveit felhasználva
működik, illetve kihangsúlyozza az individuális különbségeket a self bizonyos aspektusai terén.
A self reguláció, kontrol rendszer modelljének megértésére született analógia: szoba hőmérő,
amely kontroll alatt tartja a szoba hőmérsékletét(standard szint fenntartása). Minden egyén
rendelkezik standardokkal illetve a kontroll különböző szintjeivel és ezek hierarchikusan
rendeződnek. Ez egy folyamatosan működő mechanizmus.
Individuális különbség több szinten is megfigyelhető: kontroll szint, kontroll milyenség,
Carver és Scheier az individuális különbségek szempontjából kihangsúlyozzák a privát illetve
nyilvános éntudatosságot.

255
Magas privát éntudatossággal rendelkező emberek: introspekciót végeznek, oda figyelnek
érzéseikre, vágyaikra, kívánságaikra. Magas nyilvános éntudatossággal rendelkező egyének
pedig: arra figyelnek inkább, hogy mások mit gondolnak róluk, a külsőségekre figyelnek
inkább.
Viszont természetesen a külső körülmények meghatározhatják, hogy a privát vagy a nyilvános
éntudatosságra figyelünk inkább oda. Tehát ebben az esetben a self figyelem fókusza nagy
mértékben külső tényezők, körülmények által meghatározott.

Higgins nézete a selfvezérlőkről

A self-vezérlők elmélete lényegében a self társas-kognitív és tárgykapcsolati nézeteit
integrálja. Self-vezérlők - standardok, amelyeknek a személyeknek meg kell felelniük. Olyan
krónikusan hozzáférhető kognitív struktúrák, amelyek meghatározzák az információ
feldolgozását.
Higgins nézete leginkább szociál-kognitiv nézőponthoz sorolható. Szerinte a self-vezérlők a
korai társas tanulás eredményei, amelyek a standardoknak való megfelelésre vonatkoztak.
Fontos szerepet nyernek itt: Aktuális self, Ideális self: ideális attribútumok birtoklása; „Kell”-
self: felelősségek, kötelességek. Higgins szerint a személyek a vezérlők közötti diszkrepancia
csökkentésére törekszenek. Higgins által kidolgozott eszköz a self-vezerlők mérésére a Selves
Questionnaire (Higgins, 1987). Ennek eredményeképpen felmérhető a diszkrepancia nagysága
a selfek között(ideális, aktuális,”kell”)

57. A személyiség maladaptív működésének főbb magyarázatai

Maladaptív = rosszul alkalmazkodó.

A személyiségzavarok megjelenését befolyásoló tényezők.

VONÁS ELMÉLETEK.
Eysenck vonás elmélete: Eysenck személyiségelméletének fókuszában két dimenzió
áll: extraverzió – introverzió és emocionális stabilitál – neurotikusság. A személyiség
maladaptív működése az örökölt biológiai rendszer, valamint a tapasztalatok során megtanult
reakciók összhatásának eredménye. Eysenck nézete alapján elmondható, hogy a biológiai
rendszer (erős genetikai komponens) kulcsfontosságú tényező a patológiás működés
kifejlődésében. Neurotikus betegekre, páciensekre jellemző a magas neuroticitás, alacsony

256
extraverzió. (neuroticitás: szorongás, depresszió, ellenségesség társulása) jellemző rájuk az
emocionális labilitás, a túlzott panaszkodás, aggódás, szorongás, testi tünetek (fejfájás,
gyomorproblémák) Antiszociális személyiségek: magas pszichoticizmus, magas extraverzió.
Big Five elmélet: OCEAN (Nyitottság az új tapasztalatokra, Lelkiismeretesség,
Extraverzió, Barátságosság, Neuroticizmus). Ez az elmélet lényegében a személyiségzavarok
deskriptív megközelítése.
Kényszeres személyiségzavar esetében például megfigyelhető a gyengéd érzések
kifejezésének képtelensége, perfekcionizmus, stb. A BIG5 faktorok esetében: magas
lelkiismeretességgel, alacsony extraverzióval rendelkezik.
Narcisszisztikus személyiségzavar esetében megfigyelhető: túlzott jelentőséget
tulajdonít a saját személyének, egyediségének. A BIG5 faktorok esetében: alacsony
barátságossággal illetve magas extraverzióval, magas nyitottsággal rendelkezik.
Kritika: az elmélet nem ad magyarázatot a tünetek jellegzetességére és súlyosságára.

PSZICHOANALITIKUS ELMÉLETEK
Pszichopatológia: A maladaptív működés pszichoanalitikus nézete kihangsúlyozza a
szorongás érzetét, a védekező mechanizmusokat, azaz a szorongással való megküzdés
módozatait. A hangsúly a konfliktusokon van, legfőképpen a kívánságok és a félelmek között.
A tárgykapcsolat-elmélet: A korai, fontos kapcsolataink meghatározzák saját selfünk,
mások, illetve saját magunk és mások kapcsolatának leképezését. A narciszisztikus személyiség
zavar kialakulásában szerepet játszik a szülők empatikus viszonyulásának hiánya, a gyermek
szükségleteivel szembeni érzéketlenség, de más helyzetekben pedig képesek nagyon
odafigyelőek, gondoskodóak, lenni. Ez a kettős viszonyulás maradandó károkat okozhat a
gyerek esetében. A terápia általi változás magába foglalja: a tanulást áttétel által, illetve a
szorongás és bűntudattal való megküzdés adaptívabb módozatait.
TÁRSAS KOGNITÍV MEGKÖZELÍTÉS.
Olyan elméletek foglal magába, amelyeknek fókuszpontja a személy infó feldolgozási
módozataira, folyamataira esik: kódolás, tárolás, előhívás, ok tulajdonítás, sémaszerkesztés,
diszfunkcionális és irracionális gondolatok.
Kelly személyes konstruktum elmélete: Az elmélet szerint minden ember személyes
konstruktumokat hoz létre, annak érdekében, hogy megértse a körülötte levő világot. Ezeket a
konstruktumokat felhasználva adnak jelentést megfigyeléseiknek és tapasztalataiknak. Kelly
szerint a személyiség ezekből a személyes konstruktumok összességéből épül fel.

257
 A patológia lényegében nem más, mint egy konstruktum megtartása, annak téves
működése ellenére. Lényegében a szorongásra, a félelemre és fenyegetésre adott válasz ez.
Fontos: átjárható (új dolgok bevonása) illetve merev (nem fogad be új információkat)
konstruktumok fogalma.
Bandura szociál-kognitiv elmélete: Tanulási elmélet, a megfigyelésre, imitációra és
modellezésre fekteti a hangsúlyt. Elmélete magába foglal egy folytonos interakciót a
viselkedés, kogníció és környezet között.
Bandura szerint a maladaptiv viselkedés, nem más, mint a diszfunkcionális tanulás
eredménye. Tehát a zavarok oka a közvetlen vagy közvetett diszfunkcionális tanulási folyamat.
Ez maladaptív elvárásokat, érzelmeket és viselkedéses válaszokat eredményez.
Beck kognitív megközelítése. Beck szerint a pszichológiai nehézségek, zavarok oka az
önmagunkra és másokra vonatkozó negatív sémák, diszfunkcionális feltételezések, illetve
automatikus gondolatok jelenléte. Beck szerint a gyógyulás fele vezető út a torz gondolatok,
diszfunkcionális hiedelmek és hibás információ feldolgozási folyamatok azonosítása által,
adaptív sémák tanulása által, maladaptívak helyettesítése által valósul meg.
Pszichopatológiában jelentkező szociál-kognitív mechanizmusok.
Dodge: a maladaptív válaszok következhetnek a szegényes kognitív szelektálásból, de
ugyanakkor a megfelelő válasz kiválasztásába is hiba csúszhat.

258