You are on page 1of 3

Gondolkodás játék közben:

Recenzió A gondolkodás fejlesztése 4–8 éves


életkorban című kiadványról
FÖLDI FANNI – GYURCSIK ANITA
Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Neveléstudományi Intézet,
Neveléstudomány MA-program

Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné módszereket mutatja be. Ebbe a sorozatba il-
Holló Katalin 2017-ben megjelent könyve a leszkedik a gondolkodás fejlesztését elősegítő
DIFER-könyvsorozat újabb kötete, amely a új kiadvány, amely összekapcsolja a koragyer-
4–8 éves gyermekek gondolkodásának fej- mekkori gondolkodásfejlesztést megalapozó
lesztésével foglalkozik. A könyv egy map- pedagógiai elméletet és gyakorlatot. A könyv
pában kapott helyet, amely a könyv mellett három fő részből áll, az első fejezet az Elmé-
tartalmazza a sztenderdizált teszteket, a leti háttér, amely a fejlesztés hátterét tárgyal-
tesztfelvételhez szükséges eszközöket, va- ja, ezt követően a gondolkodás fejlesztéséhez
lamint egy fejlődési mutató füzetet (Józsa, szükséges Játékgyűjteményt mutatja be, végül
Zentai és Hajduné, 2017a, 2017b). A mappá- a Foglalkozás- és Projektterv című fejezet ad
val párhuzamosan megjelent egy játékkártya mintákat a tervezéshez. A könyv mellékleté-
gyűjtemény is, olyan kártyákat találunk ben- ben néhány mese található.
ne, melyek a módszertani kiadványban sze- Az elméleti hátteret bemutató része több
replő fejlesztő játékok segédeszközei (Józsa, alfejezetre osztott. Az első alfejezetben az ele-
Zentai és Hajduné, 2017c). mi rendszerező és elemi kombinatív képesség
A sikeres iskolakezdést nagymértékben jellemzőit ismerhetjük meg, kiemelve azokat
segíti az alapkészségek koragyermekkori fej- a kutatási eredményeket, amelyek a fejlesz-
lesztése, ami hozzájárulhat a gyermekek kö- tés szempontjából lényegesek. A fejezetből
GYERMEKNEVELÉS – online tudományos folyóirat

zötti kognitív és szociális fejlettségbeli kü- kiderül, hogy a rendszerező és a kombinatív


lönbségek csökkentéséhez. A 4–8 éves kori képesség fejlesztése hozzájárul a mindenna-
készségfejlődés mérésére és fejlesztésére al- pi gondolkodás kialakulásához. A rendszere-
kalmas a DIFER programcsomag (Diagnosz- ző képesség két szintjét különböztetik meg a
tikus fejlődésvizsgáló és kritériumorientált szerzők: manipulatív és fogalmi. A manipulatív
Korszerű komplex matematikatanítás, 2018/1

fejlesztő rendszer), amely a PREFER (Pre- szint elsősorban óvodáskorban, míg az erre
ventív fejlettségvizsgáló rendszer) továbbfej- épülő fogalmi szint főképp iskoláskorban fej-
lesztése (Józsa, 2016). A DIFER-tesztek alkal- lődik intenzíven. A könyv játékgyűjteményt
mazásával az elemi alapkészségek fejlesztését tartalmazó részében a manipulatív fejlesz-
megalapozó mérési eredményekhez jutunk, a tést segítő játékokat mutatják be a szerzők.
fejlesztéssel pedig megszilárdíthatjuk az írás, A manipulatív rendszerezés során tárgyak,
olvasás és a számolás tanulásának alapfeltét- képek, játékok szelektálása, szortírozása, sor-
eleit (Nagy, Józsa, Vidákovich és Fazekasné, ba rendezése valósul meg. Az elemi rendsze-
2004a, 2004b). Az elmúlt években folyamato- rező képesség szoros kapcsolatban áll az ele-
san jelentek meg a DIFER készségek fejleszté- mi alapkészségek fejlettségével, így például a
sét elősegítő módszereket leíró könyvek: Faze- számolással. Az elemi kombinatív képesség
kasné (2006) a beszédhanghallás, Miskolcziné egyszerűbb kombinatív műveleteket jelent, a
és Nagy (2006) az írásmozgás-koordináció, variálás, kombinálás és permutálás ismétlé-
Zsolnai (2006) a szocialitás, Nagy (2010) a ses és ismétlés nélküli változatai tartoznak ide.
nyelvi logikai képességek és a relációszókincs, Óvodáskorban tárgyak rakosgatásával, a kü-
Józsa (2014) a számolás fejlesztésére alkalmas lönböző kombinatív összetételek kirakásával

108
Gondolkodás játék közben: Recenzió A gondolkodás fejlesztése 4–8 éves ...
lehet fejleszteni a kombinatív gondolkodást, Az elméleti háttér utolsó alfejezete fej-

Korszerű komplex matematikatanítás, 2018/1


GYERMEKNEVELÉS – online tudományos folyóirat
a mintaként kidolgozott játékok ebben adnak lesztő programok hatásvizsgálatának ered-
segítséget. ményeit mutatja be. Azokról a programokról
Az elméleti háttér egyik alfejezete a Hon- van itt szó, amelyeket a gyűjteményben sze-
nan induljunk? címet kapta, ennek a résznek replő játékok kipróbálására végeztek pedagó-
az a célja, hogy ismertesse a tesztek felvételé- giai kísérletek keretében. Ezeknek a fejlesztő
nek menetét. Ez a rész konkrét utasításokat programoknak az eredményei azt mutatták,
ad az egyéni vizsgálatok lebonyolításához, az hogy jelentősen csökkenthető az alacsonyabb
eredmények rögzítéséhez és értelmezéséhez. fejlettségi szintről induló gyermekek lemara-
A mérési eredmények a Fejlődési mutatóban dása. Emellett a magasabb fejlettségi szintről
(Nagy és Józsa, 2016) rögzíthetők, ebben kö- induló gyermekek motivációjára is számotte-
vethető nyomon a fejlődés. A DIFER Prog- vő pozitív hatással vannak a játékok. Az első
ramcsomag eddig hét elemi alapkészség méré- fejezet végén konkrét javaslatokat fogalmaz-
sére szolgált. Az újonnan megjelent kiadvány nak meg a hatékony fejlesztéshez, például
hiánypótló, mert általa két új teszttel bővült a érdemes kihívást igénylő 10–15 perces fel-
DIFER Programcsomag, így az elemi alapkész- adatokat adni a gyermekeknek napi rendsze-
ségek rendszerének teljesebb megismerését rességgel, amely során fontos cél, hogy a gyer-
és fejlesztését valósíthatják meg a szülők és a mekek örömmel vegyenek részt a játékban.
pedagógusok. Az elemi rendszerező és kom- A könyv második része egy Játékgyűjte-
binatív képesség mérésére készült teszteket a mény, amely az elemi rendszerező és az elemi
szerzők vizsgálataikban kipróbálták, a könyv- kombinatív képesség fejlesztését szolgálja. A
ben megtalálhatóak a hozzájuk kapcsolódó játékok eltérő nehézségűek, bonyolultságúak,
életkori sztenderdek. Külön alfejezet segíti a így minden játék mellett szerepel, hogy mi-
gyermekek fejlődésének nyomon követését, az lyen fejlettségi szintre javasolják azt. Ennek
országos vizsgálat eredményeiből készült gra- köszönhetően a gyermekek egyéni fejlesztését
fikonok és táblázatok elemzését. Az eredmé- és a differenciálást nagymértékben segíti. A
nyek megfogalmazása  a szülők és pedagógu- Játékgyűjtemény két részre bontható, az első
sok számára is könnyen értelmezhető. részben a rendszerező, a második a kombina-
A szerzők egy alfejezetben elemzik a gyer- tív képességek fejlesztésére alkalmas játéko-
mekek közötti fejlődésbeli különbségek lehet- kat találjuk. A játékok között találunk számos
séges okait, amelyek származhatnak az eltérő olyat, melyek azonos gondolkodási művele-
fejlődési ütemből, a családi háttér különbözősé- tekre épülnek, de eltérő bonyolultságúak. Az
géből vagy atipikus fejlődésből. Az azonos élet- alacsonyabb fejlettségi szinten például a piros
korú gyermekek között 4–5 évnyi fejlettségbeli színű fonálra a piros színű gombokat kell fel-
különbség is lehet, amely bizonyos határok kö- fűzni a gyermekeknek, míg magasabb szinten
zött természetes velejárója a gyermekek egyéni méret és szín szerint is szét kell válogatni a
fejlődési ütemének. A családi háttér befolyásoló gombokat, majd ennek megfelelően felfűzni
hatását a szülők iskolázottsága és a hátrányos a fonálra. A kombinatív képességre irányuló
helyzet alapján jellemzik. A szerzők bemutat- játékok között a szerzők megkülönböztetik az
ják egyik kutatásuk eredményeit, amelyben azt ismétléses és az ismétlés nélküli műveletekre
vizsgálták, hogy a gyermekek koragyermekkori épülőket. Ezek között a műveletek között az
alapkészségeinek fejlődése milyen mértékben a különbség, hogy az ismétlés nélküli felada-
függ attól, hogy a szülők mennyi időt töltenek a toknál különböző dolgokat kell kiválasztani,
gyermekükkel, mennyit beszélgetnek, mesélnek az ismétléses feladatoknál azonos elemekkel
és játszanak velük. Olvashatunk a tanulásban is kell dolgozniuk a gyermekeknek. A játékok
akadályozott tanulók gondolkodásának jellem- az óvodai, iskolai pedagógiai gyakorlatba sok-
zőiről, azokról a tényezőkről, melyekben legin- színűen beépíthetők, csoportosan és egyéni-
kább eltérően viselkednek, fejlődnek többségi leg is játszhatóak, használhatók hozzá a már
társaikhoz képest. meglévő játékok, eszközök, de természetesen

109
Földi Fanni – Gyurcsik Anita
a pedagógusok a helyi lehetőségek szerint is Józsa Krisztián (2016): Kihívások és lehetőségek
elkészíthetik az eszközöket. az óvodai fejlesztésben. Iskolakultúra, 26. 4. sz.
A kötet utolsó fejezete az óvodai és a 59–74.
tanórai foglalkozások megszervezéséhez ad Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné
segítséget. A rendszerező és a kombinatív Holló Katalin (2017a): A gondolkodás fejlesz-
tése 4–8 éves életkorban: Módszertani kézi-
képesség fejlesztésére összesen négy foglal-
könyv szülőknek, óvodapedagógusoknak,
kozási tervet és két projekttervet mutat be, tanítóknak. Mozaik Kiadó, Szeged.
amelyek figyelembe veszik a gyermekek fej- Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné
lettségi szintjét, emellett a speciális pedagó- Holló Katalin (2017b): A gondolkodás fejlesz-
gia területein is felhasználhatóak. A tervek az tése 4–8 éves életkorban. Programcsomag
alapkészségek komplex fejlesztését segítik, a tesztekkel és fejlesztő anyagokkal. Mozaik
gondolkodási képességek mellett hozzájárul- Kiadó, Szeged.
nak a szociális készségek, a finommotorika, Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné
az éneklés és a számolás fejlesztéséhez is. A Holló Katalin (2017c): Kártyagyűjtemény:
foglalkozás- és projekttervek egy-egy konkrét A gondolkodás fejlesztésére 4–8 éveseknek.
Mozaik Kiadó, Szeged.
téma köré csoportosítva a fejlesztés egy meg-
valósítható menetét tartalmazzák. Miskolcziné Radics Katalin és Nagy József (2006):
Az írásmozgás-koordináció fejlesztése 4–8
A könyv széles olvasóközönségnek íródott,
éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged.
elméleti háttere logikusan felépített, köny-
Nagy József és Józsa Krisztián (2016): DIFER –
nyen értelmezhető, a gyakorlati példák nagy- Fejlődési mutató. Mozaik Kiadó, Szeged.
ban segítik az elmélet és gyakorlat egymásra
Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor
épülésének a megértését. A gyűjtemény já- és Fazekasné Fenyvesi Margit (2004a): DIFER
tékait óvodapedagógusok, tanítók, gyógype- Programcsomag: Diagnosztikus fejlődésvizs-
dagógusok mellett szülők is alkalmazhatják a gáló és kritériumorientált fejlesztő rendszer
gyermekek egyéni, játékos formában történő 4–8 évesek számára. Mozaik Kiadó, Szeged.
fejlesztéséhez. A DIFER Programcsomag ko- Nagy József, Józsa Krisztián, Vidákovich Tibor és
rábbi kiadásaihoz hasonlóan ez a kiadvány is Fazekasné Fenyvesi Margit (2004b): Az elemi
alapkészségek fejlődése 4–8 éves életkorban.
GYERMEKNEVELÉS – online tudományos folyóirat

jól áttekinthető, színes képeket és illusztráci-


ókat tartalmaz. Mozaik Kiadó, Szeged.
Nagy József (2009, szerk.): Fejlesztés mesékkel: Az
anyanyelv, a gondolkodás fejlődésének segí-
Felhasznált irodalom tése mesékkel 4–8 éves életkorban. Mozaik
Kiadó, Szeged.
Korszerű komplex matematikatanítás, 2018/1

Fazekasné Fenyvesi Margit (2006): A beszédhang-


hallás fejlesztése 4–8 éves életkorban. Mozaik Zsolnai Anikó (2006): A szocialitás fejlesztése
Kiadó, Szeged. 4-8 éves életkorban: Módszertani segédanyag
óvodapedagógusokna és tanítóknak. Mozaik
Józsa Krisztián (2014): A számolás fejlesztése 4–8
Kiadó, Szeged.
éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged.

Földi Fanni és Gyurcsik Anita (2018): Gondolkodás játék közben: Recenzió A gondolkodás fejlesztése
4–8 éves életkorban című kiadványról. Gyermeknevelés, 6. 1. sz., 108–110.

110

You might also like