Professional Documents
Culture Documents
Az én világom 4.
című erkölcstankönyvhöz
2018/2019.
1
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak* Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
I. Közös életünk
Változás, érték, tudás,
iskola, tanulás, tervezés, „Bumm” játékkal
Szöveg olvasása a fejlődésről. tanulásszervezés A gyerekek tudják megfogalmazni, köszönési módok kreatív
Mese meghallgatása célokról, változás, közösség, milyennek látják magukat jelen alkalmazása,
Újra együtt odavezető útról. szabály. állapotukban, miben szeretnének változni, kommunikáció fejlesztése
Tankönyv, füzet,
Mozgásos és alkotó fejlődni, mit szeretnének megtanulni.
papír,
Személyes fejlődés, célok, tevékenységgel a csoportban Vegyék észre, mi szükséges ezeknek a Alkotó tevékenység:
2. óra rajzeszközök, olló,
tervek, az elfoglalt helyzet céloknak az eléréséhez. Legyen vágyuk a osztályfa készítése
Önismeret, énkép, ragasztó
osztályközösség, megjelenítése. tudásuk gyarapítására, vizsgálják saját
szabályok, tanulás Vita és képregény közösséghez tartozás, tanulásuk hatékonyságát. Projektmunka:
megbeszélése a hatékony fejlődés, figyelem, Gondolják végig a közösségben elfoglalt erkölcstanórai szabályok
tanulásról. megfigyelőképesség. helyüket, saját képességeiket. megalkotása és
programnaptár készítése
Család, rokonok,
Vers és kép alapján család
szeretet, törődés,
Család bemutatása. „Családi perpatvar” játék
érzelmek, elhunyt,
Mese meghallgatása után során a családi
halott, ünnep, együttlét.
Családi kapcsolataink, beszélgetés a szeretetről, kapcsolatok
ünnepek, együttlét. törődésről. felelevenítése
Önismeret, A családhoz tartozás pozitív élményének
Szeretet, törődés a Vers alapján emlékezés Tankönyv, füzet,
3. óra önazonosság, családhoz erősítése, tudatosítása. A régebben élt
családtagok között. A elhunyt rokonokra. rajzeszközök Alkotó tevékenység:
tartozás, szeretet, családtagokhoz kötődés erősítése.
korábbi generációk élete, Kérdések megválaszolása a családi találkozóról rajz
elhunyt családtagok család múltjáról. érzelmi kötődés, mások készítése
emlékének felidézése Képek alapján családi megismerésére törekvés,
ünnepek, együttlétek emlékezés.
felidézése.
*A Felmerülő fogalmak nem megtanítandó fogalmak, hanem a beszélgetések során nagy valószínűséggel előkerülő és magyarázatot igénylő szavak, vagy olyan szavak amelyek egyéni
értelmezéseiről érdemes beszélni.
2
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Nyelvi játékokkal és Anyanyelv, nemzetiség,
idézetekkel a közös tudásra nyelvjárás, megértés,
fókuszálás. történelem, honfoglalás,
Nyelvjárási szavak nyelvújítás A gyerekek ismerjék fel a magyar
Anyanyelvünk
értelmezése képek nyelv gazdagságát, kulturális Alkotó tevékenység:
segítéségével. közösség összetartásban betöltött új szavak alkotása
A magyar nyelv
Párbeszéd alapján a nyelvi szerepét. Tudatosuljon a nyelv idegenül hangzó szavak
közösségerősítő funkciója, Anyanyelv szépsége,
stílusokról beszélgetés. állandó változása, a más nyelvek helyett.
4-5. közös kulturális tudás. A védelme, gazdagsága, nyelvi- hatása, éljék meg ezt Tankönyv, füzet,
Vita a nyelvi megértést Családban gyakran
óra nyelv gazdagodása kulturális közösséghez rajzeszközök
segítő szerepről. gazdagodásként. Vegyék észre, hogy használt jellemző szavak,
jövevényszavakkal, tartozás, megfontolt
Tudod-e? szöveg alapján a tudatos nyelvhasználattal mi is mondatok, szólások
nyelvjárások, különböző nyelvhasználat, mások
jövevényszavak hatunk a nyelvre. Kommunikációban gyűjtése.
szókincs használata. A megértésére törekvés,
azonosítása. figyeljenek arra, mit érthet meg a
nyelv védelme. figyelem, elfogadás,
Magyar nyelv szép másik.
szavainak gyűjtése önismeret
csoportmunkában.
3
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Szavak, mondatok Beszélgetőtárs, jelentés,
használatának elemzése a elítélő, sértő, bántó,
társra gyakorolt hatás szidás, csúnya beszéd,
szerint. őszinteség, udvariasság. A gyerekek gondolkodjanak el azon,
A nyelv ereje
Párbeszéd kitalálása képek milyen hatással vannak rájuk különböző
„Amilyen az adjonisten”
alapján, különböző szóhasználatok, és azon, mivel és hogyan
A beszélő szándékának játékkal a nyelvi stílus
stílusban. Felelősségtudat, okozhatnak ők kárt a beszélgetőtársuknak.
megjelenése a nyelvi tükrözése.
7-8. Állítások alapján vélemény odafigyelés, tudatos Vizsgálják meg saját kommunikációs Tankönyv, füzet,
megfogalmazásban, Alkotó tevékenység:
óra formálása a gondolkodás, empátia, viselkedésüket. Legyenek tudatában az papír, rajzeszközök
kedvesség, lenézés, sértés, jókívánságkártya
beszédstílusokról és az udvariasság, kedvesség, (internetes) zaklatás módjainak.
szidalmazás. A megfogalmazása,
internetes figyelmesség, Gyakorolják a figyelmes
kommunikáció minősége az elkészítése
kommunikációról. önismeret, önvédelem, megnyilatkozásokat.
interneten.
Írásbeli véleményalkotás, kiállás magunkért.
érvelés helyzetleírások
alapján.
4
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Képek alapján nemzeti Nemzet, állam, haza,
jelképek felismerése. szülőföld, korona, jogar,
Idézet alapján beszélgetés a palást, címer, fejedelem, „Király, király adj
hazához tartozásról. király, megtérít, katonát” – régi népi játék
Tudod-e? szöveg alapján himnusz, kokárda, A tanulók idézzék fel olvasmány- és megismerése, csapatjáték
Nemzet, állam ismerkedés a nemzeti zászló zászló. hétköznapi élményeikből a nemzethez
történetével. tartozás jelképeit, főbb történelmi Alkotó tevékenység:
10. Tankönyv, füzet,
A nemzethez tartozás István királyról szóló eseményeit. szülőföldhöz kapcsolódó
óra Nemzethez tartozás, papír, rajzeszközök
jelképei, a hazához tartozás olvasmány értelmezése és Próbálják feltárni, megfogalmazni, mit élmény ábrázolása
érzése eljátszása. kötődés a szülőföldhöz, jelent számukra az, hogy a magyar
Gyermeki beszámolók hazafiság, összetartozás, nemzethez/ államhoz tartoznak. Projektmunka: nemzeti
alapján a nemzethez közösség, céltudatosság, ünnepekhez kapcsolódó
tartozás élményének jobbító szándék, programok gyűjtése,
felidézése. önismeret. plakátkészítés
Ünnep, ünneplés,
Idézet és vers alapján ünnepség,
megemlékezés, Az ünnep belsővé tétele, a formalitásoktól
beszélgetés az ünnep
ünnepnap, emléknap, elszakadva.
különlegességéről, az
világnap. A tanulók idézzék fel eddigi Alkotó tevékenység:
ünneplés módjairól.
Közösségi ünnepek tapasztalataikból a különböző ünnepi az iskolai ünnepségekről
Gyermeki beszámolók
élményeiket. szóló fogalmazás
segítségével az ünnepekhez
Az ünnepek, emléknapok Próbálják feltárni, megfogalmazni, mit készítése
11. való személyes Tankönyv, füzet,
szerepe a közösség jelent számukra egy ünnep, megfelelőnek
óra viszonyulások megvitatása. papír, rajzeszközök
életében. A nemzetközi tartják-e a megemlékezések módját. Projektmunka:
Tudod-e? szöveg és Nemzethez tartozás,
emléknapok Gondolkodjanak el a nemzetközi Emléknap kitalálása
plakátok alapján ismerkedés hazafiság, összetartozás, emléknapok által megjelölt célok
figyelemfelhívó szerepe. közös megegyezéssel,
a nemzetközi közösség, önismeret, fontosságáról és arról, hogyan szolgálja a programok, plakát
emléknapokkal, azok céltudatosság, jobbító célt a közös megemlékezés. tervezése
szerepével. szándék,
kezdeményezés.
5
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Népszokás, hagyomány,
pünkösd, kiszehajtás, Az ünnep belsővé tétele, a formalitásoktól
„Pünkösdi királynéjárás”
betlehemezés, pünkösd elszakadva.
Képek segítségével játék előadása verssel
A tanulók idézzék fel eddigi
Jeles napok ismerkedés népszokásokkal.
tapasztalataikból és tanulmányaikból a
Olvasmány alapján Alkotó tevékenység:
népi hagyományokat, ünnepi élményeiket.
Közösségi, családi és beszélgetés az ünnepek Tankönyv, füzet, ajándék kitalálása
12. Próbálják feltárni, megfogalmazni, mit
népszokások alakulásáról, szerepéről, rajzlap,
óra jelentenek számukra a családi ünnepek.
közösségösszetartó ereje. családi eseményekről. Közösség, család, rajzeszközök Projektfeladat:
Gondolkodjanak el azon, hogyan
Az ünnep fogalmának Gondolattérkép készítésével együttlét, egymásra fogalmazás készítése az
változtatnának a családi
összefoglalása. az ünnep fogalmának figyelés, szokás, ajándékról,együttlétről
megemlékezéseken.
szélesítése. hagyomány. csoportos munkában
A három lecke alapján bővítsék, foglalják
össze az ünnepről alkotott gondolataikat.
6
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
7
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Hasonlóság, különbség,
Elfogadás Képek alapján gyerekek életkörülmények, A tanulók kezdjék vizsgálni, mi alapján és
közötti hasonlóságok és külföldi, idegen, új milyen ítéleteket alkotnak az újonnan
(részösszefoglaló, projekt különbségek megfigyelése. ismerős, lakótárs, megismert emberekről, különösen, ha
elfogadás, befogadás, "Illesz közénk" játékkal
jellegű feldolgozás – a Képek alapján előzetes különböznek tőlük.
segítség. egymás jobb
lecke kihagyható vagy megítélések, feltételezések Törekedjenek a másik jobb
megismerése
máshová tehető) előhívása. megismerésére, hátterének megértésére,
18.
Szövegek segítségével Önismeret, önreflexió, az előítélet-mentességre. Tankönyv, füzet,
óra Alkotó tevékenység:
A különböző kultúrájú, mások élethelyzetének jobb változás, mások Fejlődjön empátiájuk a náluk nehezebb íróeszközök
karakterek, szituációk,
anyagi hátterű vagy megismerése, önreflexió megismerésére törekvés, körülmények között élő emberek iránt. párbeszédek kitalálása,
társadalmi helyzetű, saját ítéleteinkről. nyitottság, elfogadás, Gondolkodjanak azon, mi mindennel
eljátszása
öltözködésű, testi állapotú Beszélgetés az elfogadás előítélet-mentesség, segíthetik a csoportba illeszkedésüket.
társak megismerése, feltételeiről. pozitív gondolkodás, Együttműködés, fantázia, nézőpontváltás,
elfogadása. empátia, sokszínűség önismeret, kommunikáció fejlesztése.
értékelése, segítség.
8
Egyéb javaslatok a
Ajánlott tevékenységformák, Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
módszertani javaslatok Értékek taneszközök
gyűjtőmunka, játék stb.)
A tárgyak eredetének és
Tárgy, vásárlás, A tanulók vizsgálják meg saját Kutatómunka:
sorsának végiggondolása
fogyasztás, hulladék, fogyasztói viselkedésüket: mennyire internetes anyagok
kérdések és vers segítségével.
szennyezés, szelektív igénylik az új tárgyakat, hogyan keresése a "szemét az
Önismereti kérdéssor és vita
A tárgyak sorsa gyűjtés, újrahasznosítás, viszonyulnak a pénzhez, hogyan hatnak óceánban" és a "tudatos
alapján beszélgetés a
reklám, tudatos vásárló. a reklámok rájuk. vásárló 12 pontja"
fogyasztásról. Tankönyv, füzet
Környezettudatosság Tudatosítsák, hogy a hétköznapi témához kapcsolódva
A hulladékgazdálkodásról internetkapcsolat,
21. fejlesztése a tárgyak tárgyak létrehozása is nagy mértékben
szóló Tudod-e? szöveg digitális eszköz,
óra sorsát követve. Tudatos terheli a környezetet. Becsüljék meg Alkotó tevékenység:
feldolgozása. Önismeret, önreflexió, rajzlap,
fogyasztói szemlélet már meglévő tárgyaikat. Fejlődjön környezettudatos
Képek és kérdéssor kritikai gondolkodás, rajzeszközök
fejlesztése a reklámok felelősségérzetük, tudatos ötleteket bemutató plakát
segítségével beszélgetés a felelősség, előrelátás,
hatását vizsgálva. gondolkodásuk, önkritikájuk. tervezése
reklámok szerepéről, hatásáról. tudatosság, Gyűjtőmunka révén gyakorolják az
Reklám hatásmechanizmusának környezetvédelem, információszerzést környezetvédelmi Projektfeladat:
megismerése egy reklám együttműködés. témákban. reklám készítése
tervezésével.
9
Egyéb javaslatok a
Ajánlott tevékenységformák, Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
módszertani javaslatok Értékek taneszközök
gyűjtőmunka, játék stb.)
Lakóhely, építmény, Kacskaringó-rajzolós
emberi alkotás, pusztulás, játék során a gyermeki
megóvás, környezet. fantázia, kreativitás
fejlesztése
A tanulók vegyék észre épített
Idézet és képek alapján beszélgetés
környezetük értékeit. Törekedjenek
környezetünkről. Kritikai gondolkodás, Kutatómunka,
megismerésükre, állaguk
Tudod-e? szöveg, képek és környezet megfigyelése, Tankönyv, füzet projektfeladat:
Lakóhelyünk megőrzésére, szépítésükre, nőjön
gyűjtőmunka segítségével felelősség, előrelátás, internetkapcsolat, internetes anyagok
22. felelősségérzetük.
ismerkedés az épített környezettel. tudatosság, digitális eszköz, keresése a környezet
óra Épített környezetünk Ismerkedjenek meg olyan
Olvasmány és kép alapján hagyományőrzés, múlt rajzlap, megóvása, szépítése és a
fontossága, megőrzése. tevékenységekkel, amelyek mintául
beszélgetés az épített környezet értékei, lakóhelyhez rajeszközök világ hét új csodája
szolgálhatnak a környezetük
romlásáról. kötődés, szépítés, témákhoz kapcsolódva
megóvása érdekében.
megóvás,
környezetvédelem, Alkotó tevékenység:
együttműködés. lakóhelyi épület
bemutatása, történetének
ábrázolása
Örököl, kölcsön kap,
Szólás értelmezése alapján (világ) örökség, építés,
védelem, újrahasznosítás, A tanulók legyenek tudatában, hogy
beszélgetés a jövőért érzett Kutatómunka:
fenntartható fejlődés, természeti és épített környezetünk
felelősségről. világörökségi helyszínek,
biogazdálkodás, megóvása közös feladatunk.
Az "örökbe fogadás" mint környezetvédelmi
üvegházhatás, globális Kritikusan értékeljék az emberi
Világörökség felelősségvállalás értelmezése fogalmak
felmelegedés tevékenységet ebből a szempontból.
szöveg segítségével.
természetvédelem. Törekedjenek a megőrzésére, nőjön Tankönyv, füzet
Mindazok az értékek, Tudod-e?, képek és internetes Projektfeladat:
23- felelősségérzetük. Figyeljék meg internetkapcsolat,
amelyeket örökül gyűjtőmunka révén ismerkedés a Önismeret, önreflexió, természetvédelmi
24. közvetlen környezetüket, hogyan digitális eszköz,
hagyunk utódainkra: világörökséggel. kritikai gondolkodás, területek és szabályok
óra lehet javítani rajta. rajzlap,
épített és természeti Szöveg és kép hívja fel a figyelmet felelősség, előrelátás, gyűjtése,
Ismerkedjenek meg olyan rajzeszközök
környezet, az egyén a zöldterületek fontosságára. tudatosság, környezet növényültetés tervezése.
tevékenységekkel, amelyek mintául
felelőssége a jövőért. Képek alapján véleményalkotás a megfigyelése, szolgálhatnak a környezetük
környezetkárosításról, ötletgyűjtés a környezetvédelem, Alkotó tevékenység:
megóvása érdekében.
javításról. hagyományőrzés, múlt növényültetés
Környezetvédelmi fogalmak értékei, lakóhelyhez
értelmezése. kötődés, szépítés,
megóvás, együttműködés.
10
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Felelős, felelősség, A tanulók ismerjék fel, milyen
Hétköznapi helyzetekben (felelősséget vállal/érez, sokféle helyzetben és értelemben
Felelősség
elképzelt szereplők kibújik a felelősség alól), jelenhet meg a felelősség az
tetteinek eljátszása, majd gondoskodás, megóvás. életünkben.
(részösszefoglaló, projekt "Mindenki segíthet"
megbeszélése, megítélése. Legyenek tisztában életkorukhoz
jellegű feldolgozás – a játékkal a segítség
Beszélgetéssel saját igazodó felelősségi köreikkel,
lecke kihagyható vagy Önismeret, önreflexió, kipróbálása.
25. viszonyulások feltárása. cselekvéseik következményeivel.
máshová tehető) kritikai gondolkodás, egyéni Tankönyv, füzet
óra Szavak és képek alapján a Éljék át, hogy a felelősség
és közös felelősség, Alkotó tevékenység:
felelősség, felelős/felelőtlen felvállalása egyben jó
Felelősség önmagunkért és felelősségvállalás, kitartás, karakterek, párbeszédek
viselkedés meghatározása, a megoldásokhoz, jobb helyzetekhez
társainkért, környezetünkért tudatosság, előrelátás, kitalálása, eljátszása
felelős személy is vezethet.
különböző élethelyzetekben együttműködés, segítség,
megkeresése, saját Együttműködés, fantázia,
felelősségünk behatárolása. jobbító szándék, kreativitás. nézőpontváltás, önismeret
kommunikáció fejlesztése.
11
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Képek alapján és
projektmunkában ötletelés Fantázia, képzelet, alkotás,A tanulók vegyék észre, miért,
tárgyak különböző művészet, találékonyság, milyen helyezetekben fontos az Alkotó tevékenység:
Fantázia
hasznosításáról. valóság, virtuális világ. ember kreatív képessége. Keressék képregény készítése
Tankönyv, füzet,
Művészi ábrázolásokhoz meg magukban, tapasztalataikban újságkivágások alapján,
A képzelőerő szerepe rajzlap,
27- történet, cím kitalálása. kreatív hajlamukat, érezzék át a fogalmazás a képzelettel
alkotásainkban, kreatív rajzeszközök,
28. Mese elemzése, szereplők közös alkotás, az új létrehozásának alkotott művekről
megoldásokban, játékban. Önismeret, önelfogadás, újságok, olló,
óra leírása, történet folytatása. örömét.
Az én a virtuális világban: kritikus gondolkodás, ragasztó
Beszélgetés arról, milyen az Tudják elkülöníteni a valóságos és Projektfeladat:
játékok. kreativitás, újító szándék,
internet világában megjelenő virtuális személyiséget. Növekedjen hétköznapi tárgyak
nyitott, rugalmas
személyiségünk, mennyire felelősségérzetük és óvatosságuk az továbbfejlesztése
gondolkodás, együttműködés,
vagyunk őszinték, miért internetes tevékenységeikben.
óvatosság.
mutatkozhatunk másnak.
Megismerés, tanulás,
tudomány, kutatás, eszközök,
kérdés, magyarázat,
kíváncsiság. A tanulók értsék meg, hogy a
Képek és szövegek
világról alkotott tudásunk állandóan
segítségével beszélgetés a
Megismerés változik, az egyén és az emberiség
tudományos eredmények és
szintjén is. "Csak egy perc" játékkal
29. eszközök fejlődéséről, az
A világ megismerésnek Ismerjék fel magukban a természetes Tankönyv, füzet érdekes információk
óra elméletek átalakulásáról.
folyamata, a tanulás, kíváncsiságot, mutassák be egyéni bemutatása
A kíváncsiság értelmezése a Önismeret, kritikus
kíváncsiság. tudásukat.
tanulás és az emberi gondolkodás, kreativitás, Vegyék észre a megismerés
viszonyok kapcsán. tanulási, megismerési bizonyos korlátait, nehézségeit.
szándék, nyitott, rugalmas
gondolkodás, változás,
fejlődés.
12
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
Olvasmányok segítségével az A tanulók kezdjék megérteni, hogy a
igazság, igazságosság, tények megfigyelése is, és különösen
hazugság, csalás fogalmainak Igazság, igazságosság, a véleményalkotás mindig egyéni,
értelmezése. hazugság, csalás, igazságtétel, több tényező befolyásolhatja.
Igazság
Történetek felidézése, tény, vélekedés, megítélés. Próbálják elkülöníteni az
"Kinél van a bokréta?"
elemzése igazság/ őszinteség/ információban a tényt és a
(részösszefoglaló, részben játékkal az
hazugság szempontjából. vélekedést.
projekt jellegű igazság/hazugság
30- Játék és kép alapján a Az igazságosság, becsületesség,
feldolgozás) felismerése
31. nézőpontváltás gyakorlása, őszinteség mint érték jelenjen meg Tankönyv, füzet
óra más-más egyedi szemszögből számukra.
Az igazság értelmezése, Önreflexió, önismeret, Alkotó tevékenység:
való megítélés feltárása. A Elemezzék saját és mások
egyéni meglátások kritikai gondolkodás, mások motivációit is hétköznapi helyzetek és párbeszédek
tény és vélemény közötti
összevetése, tények, véleményének, kitalálása, eljátszása
különbség felismerése. helyzetekben az igazság kapcsán.
igazságtétel. nézőpontjának megismerése, Együttműködés, fantázia,
Szituáció elemzése,
párbeszédek eljátszása az ítéletalkotás. nézőpontváltás, önismeret
információ közvetítésének kommunikáció fejlesztése.
elemzése.
Képek és szöveg segítségével
beszélgetés a dolgok Keletkezés, születés, A tanulók ismerkedjenek meg az
eredetéről, keletkezéséről. teremtés, világmagyarázat, életre vonatkozó kérdésekkel, az Alkotó tevékenység:
Kezdet és vég Olvasmányok alapján a eredet, fejlődés, élet, halál, ezekre adható válaszokkal és a rajz készítése az élet
teremtés és eredetekről gyász. Tankönyv, füzet
válaszadás nehézségeivel. öröméről
32- Keletkezés és születés, alkotott gondolatok internetkapcsolat,
Beszéljenek a halálról, mint az élet
33. teremtéstörténetek, megismerése. digitális eszköz,
részéről, és a gyászról is mint Projektfeladat:
óra eredetmondák, pusztulás, Vers alapján beszélgetés rajzlap,
Önismeret, önazonosság, természetes érzésről. kutatómunka és előadás
halál, gyász. születésről, életről, rajzeszközök
megismerési/megértési Az élet mint érték jelenjen meg veszélyben lévő
növekvésről, fejlődésről,
szándék, nyitott gondolkodás, számukra, tudatosítsák más élőlényekről
halálról.
változás, fejlődés, élet, élőlények iránti felelősségünket.
Olvasmány segítségével a
szeretet, pozitív gondolkodás.
gyász bemutatása.
13
Ajánlott Egyéb javaslatok a
Felmerülő fogalmak Javasolt
Óra Téma, tartalom tevékenységformák, Célok, fejlesztendő kompetenciák témakörhöz (projekt,
Értékek taneszközök
módszertani javaslatok gyűjtőmunka, játék stb.)
14
JÁTÉKLEÍRÁSOK
Bumm
A játék során a játéktérben szabadon sétáljanak a gyerekek úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, de a szemkontaktust próbálják felvenni a szemből érkezővel. Amikor a játékvezető
hangosan elkiáltja, hogy “BUMM”, mindenki a hozzá legközelebb álló gyerekkel alkosson párt, és köszöntsék egymást. A következő BUMM-nál indul a séta tovább.
A játék célja, hogy minél változatosabb köszöntési módokat használjanak a gyerekek minden egyes új kör során. Fejleszti az egymásra figyelést, a kommunikációs készségeket,
kreativitást.
Családi perpatvar
A résztvevők körben ülnek. A játék megkezdése előtt gyűjtsünk minél több családtagokra vonatkozó szót (apa, anya, hugi, öcsi, bátyus, nővér, nagymami, nagyapa, dédimama,
dédipapa, keresztanya, keresztapa, nagynéni, nagybácsi, unokahúg, unokaöcs, unokanővér, unokabáty…stb.), majd a memóriajátékokhoz hasonlóan minden gyerek választ egyet
ezek közül.
A játékmester a kör közepén áll, és amikor kimond két szót a felsoroltak közül, azoknak a gyerekeknek, akik a szó tulajdonosai helyet kell cserélniük, de eközben a játékvezetőnek is
helyet kell keresni magának. Akinek nem jut ülőhely, beáll a kör közepére és ő lesz a játékmester. Ha azt mondja kör közepén álló játékos, hogy családi perpatvar, akkor mindenki
helyet cserél valakivel, s folytatódik a játék elölről. Figyelemfejlesztésre, gyorsaságra, reakcióképesség fejlesztésére alkalmas.
Amilyen az adjonisten
A játékosok párba állnak. Mindketten kapnak egy-egy mondatot. (Nem kell, hogy ezek összefüggjenek, lehet két ugyanolyan, vagy egyszerű kérdés-felelet, pl. Milyen nap van ma?
Azt hiszem, hétfő. Lényeg az, hogy ne a mondatok értelme legyen fontos.) Az első játékos kimondja a mondatát egy bizonyos stílusban/ hangsúllyal/ érzelemmel, és a másiknak
ugyanolyan stílusban kell válaszolni rá. Érdekes megfigyelni, és a tapasztalatokról kérdezni, amikor kedvesen/ aggresszívan nyilvánulnak meg.
Változat: Éppen ellenkező / más stílusban válaszoljanak egymásnak. Utána lehet beszélgetni arról, mit vált ki egy-egy stílus, hangsúly, arckifejezés. Melyik segíti elő legjobban a
kommunikációt?
Pünkösdi királynéjárás
Lányok csoportos játéka pünkösdvasárnap délelőtt. (Nagyobb lányok és kisebbek együtt játszhatják.)
Szereplők: pünkösdi királyné, négy kísérője, két sziromszóró kislány, két nagyobb kislány, akik majd a királynét emelik, öt versmondó s a többiek. Mindenki szépen felöltözik: piros
pöttyös (babos) vagy kisvirágos bő szoknya, fehér inggel. Hajuk befonva, virággal, piros pántlikával ékesítve. A pünkösdi királyné a legkisebb leányka. Fehér ruhába öltöztetik,
szalagokkal ékesítik, fejére virágokból font koszorút tesznek. Négy nagyobb leányka fehér fátylat tart föléje.
A játék elején a fátylat leengedik a fejére s egy leányka csengő hangon megkérdezi a háziakat a tankönyvben szereplő verssel vagy a “Szabad-e megmutatni a pünkösdi királynét?”
kérdéssel. Ha szabad, fölemelik a fátylat, s bevonulva, egymás kezét fogva követi a lányok csoportja a királynét és négytagú kíséretét, Két kislány elöl megy, s virágszirmokat szór.
Majd kört formálnak, a királyné a kör közepén áll.
A királyné a következő verset mondja: „Én kicsike vagyok, szólni alig tudok, Mégis szólok néktek lebegős nyelvemmel, Bor, búza és gyümölcs bővetekben legyen, Házatok békesség,
reménység, egészség, Szerencse kísérje, szívemből kívánom!”
15
Ezután beáll a körbe, s jobb láb elöl, ringó mozgással, a dal ütemére (hangsúlyra lépnek jobb lábbal előre), kézfogással lassan haladnak körbe, a következő dalt énekelve: Mi van ma,
mi van ma, piros pünkösd napja…
A dalt többször el lehet énekelni, minden versszak után más kislány mondhat egy-egy verset, kifordulva a körből:
1. vers: „Én gyönge morzsácska vagyok, ím, lássátok, Szavaim halljátok, friss éjszaka járok. Kisasszony rózsája kihajlott az útra, Szedje fel a menyasszony, tegye koszorúba!”
2. vers: „Én kicsike vagyok, a lábaim nagyok, Nincsen az az árok, amit át nem ugrok. Haj, cinkus, cinkus, fehér tulipántos, Hintsetek virágot e mái szent napon!”
3. vers: „Piros pünkösd hajnalán koszorúkat fonjunk! Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka, Még annál is hosszabb, mint a Duna hossza!”
4. vers: „Zab szaporodjon, búza bokrosodjon! Zab szaporodjon, búza bokrosodjon! Felmegyünk a szőlődombra szőlővesszőt szedni, Szél fújja, fújdogálja, szellő ropogtatja!”
5. vers: „Gyönge vessző vagyok, mindenfelé hajlok, Nem anyától lettem, rózsafán termettem, Piros pünkösd napján hajnalban születtem.”
A királyné újra a kör közepén áll, ketten két oldalról hóna alá nyúlva kétszer egymás után fölemelik, miközben a többiek kiabálják: „Ekkora legyen a kendtek kendere! Ekkora
legyen a kendtek búzája!”
Forrás: Kocsis Mihály: Világfa. Calibra kiadó, 1993
Bőrönd Ödön
Memóriajátékként játsszuk! A játék során a gyerekek körben ülnek és egy képzeletbeli bőröndbe rakodnak. Mindenki mond egy ruhanevet, úgy hogy megismétli a már elhangzott
szavakat.
Illesz közénk
Minden tanuló kap egy szövegkártyára írt tulajdonságot (vagy kiemel magáról valamit – pl. képességet, tudást, érdekességet). Körben járnak a játékosok, ha találkoznak valakivel,
felolvassák a egymásnak a tulajdonságukat. Ha úgy gondolják, hogy a tulajdonságok alapján egy csoportot tudnak alakítani, akkor az “Illesz hozzám / közénk, mert …” mondat
befejezésével indokolják, miért tud csatlakozni az újonnan jövő játékos. Cél az, hogy minél nagyobb létszámú csoportok alakuljanak. Érdemes időkorlátot alkalmazni vagy várni,
amíg mindenki bekerül egy csoportba.
Kacskaringós-rajzolós
Mindenki rajzoljon egy kacskaringós vonalat egy lapra, majd tegyük őket egy dobozba. Ezután mindenki húzzon egyet. A kacskaringót rajzzá kell alakítani. Kiválaszhatjuk a
legötletesebb címűt vagy a legkreatívabb rajzot. Adhatunk feltételt is. Pl. a témához kapcsolódóan a rajz épített alkotáshoz hasonlítson.
Mindenki segíthet
A játékosok felének bekötjük a szemét. A többiek krétával rajzolt körökben helyezkednek el a térben, egymástól nagyjából egyforma távolságra. A bekötött szemű játékosoknak át
kell jutni a tér túloldalán lévő kijelölt célokhoz (székek, névvel megjelölve). A körökben álló társak segíthetik őket beszéddel, érintéssel, de a körből nem léphetnek ki (azaz nem
kísérhetik végig őket a célig úgy, mint a bizalom-játékban). A játék lényege, hogy a körben álló játékosok csak egy bizonyos területen és ideig tudnak segíteni, tehát amint a bekötött
szemű társuk innen kilép, másnek kell átvenni a segítő feladatát. Ezért ki kell a játékvezetőnek tapasztalni, hogy milyen távolságra legjobb rajzolni a köröket (és mekkorák
legyenek).
16
A TANKÖNYBEN NEM SZEREPLŐ SZÖVEGEK ELÉRHETŐSÉGE
Benedek Elek: Az égig érő fa. Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág I. A csodaszarvas. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987 http://mek.oszk.hu/04800/04833/04833.htm
- 3 [2016.08.25.]
Benedek Elek: A só. Benedek Elek: Magyar mese-és mondavilág I. A csodaszarvas. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987 http://mek.oszk.hu/04800/04833/04833.htm - 91
[2016.08.25.]
Lengyel Dénes: A magyar korona – részlet. Lengyel Dénes: Régi magyar mondák, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974
Nagyon bölcsen, igen jól tudta István király, hogy népét a pusztulástól csak úgy őrizheti meg, ha a nyugati szokásokat és a keresztény vallást az országban
meggyökerezteti. Ezért nagy buzgalommal folytatta atyja, Géza fejedelem munkáját, és mint jó pásztor, erős kézzel térítette népét a helyes útra. Amikor a nyugati országok
papjai és szerzetesei meghallották, hogy István király az egész népet megtéríti, nagyon megörültek. Mindjárt felkerekedtek, és jöttek, özönlöttek mindenfelől, hogy a pogány
magyarokat helyes útra tereljék, tévelygő lelkűket Krisztusnak megnyerjék. A nyugati papok és szerzetesek éjt nappallá téve fáradoztak, és a sok fáradozást siker koronázta: a
magyar nép keresztény hitre tért. Örömmel látta ezt István király, és azt gondolta, hogy munkájára a pápa úr áldását kéri.
Hívatta ez okáért Asztrik apátot, és azt mondta neki:
– Atyám, itt az ideje, hogy munkánkra a pápa úr áldását kérjük. De nemcsak pápai áldás, korona is kell a magyar királyoknak, hogy éppen úgy megkoronázzák őket, mint
a többi keresztény fejedelmeket. Menj hát Rómába, atyám, és kérj áldást meg koronát a pápa úrtól.
– Úgy legyen, ahogy kívánod – mondta az apát, s mindjárt elindult Rómába, hogy a pápa úrtól áldást és koronát kérjen. De akárhogy sietett, megelőzte az apátot a lengyel
fejedelem követe: az is koronát kért a maga uralkodójának, a lengyel fejedelemnek. Már el is készült a korona a lengyel fejedelem számára, II. Szilveszter pápa éppen el
akarta küldeni, amikor egy éjjel csodálatos álmot látott.
Álmában az úr angyala jelent meg előtte, és így szólt hozzá:
– Holnap egy ismeretlen nép követei érkeznek hozzád, akik fejedelmük számára koronát kérnek. Add nekik a kész koronát, mert őket illeti. Másnap a pápa úr előtt
megjelent Asztrik apát, és István király nevében áldást és koronát kért. A pápának eszébe jutottak az angyal szavai, és meghajolt Isten akarata előtt.
Azt mondotta Asztrik apátnak:
– Én apostoli vagyok, István fejedelem pedig apostol. Ezekkel a szavakkal átadta a szent koronát az apátnak. Milyen szép ajándékot küldött a pápa úr az első királynak! A
magyar korona csillog-villog az aranytól, középen a Megváltó képét, körben pedig az apostolokét mutatja. A Megváltó feje fölött a nap, a hold és a csillagok képe ragyog,
mellette két élőfa áll. A szép fényes koronával az első királyt ünnepélyesen megkoronázták, aztán a koronázási jelvényeket Székesfehérváron ünnepélyesen elzárták. De azért
gyakran elővették, mert a sátoros ünnepeken újra meg újra a király fejére tették a koronát. A magyar korona maga az egész ország, hazánk földjének minden gazdagsága, és
népének egész boldogsága. [...]
Lars kalandja a sasmadárral. Knud Rasmussen nyomán átírta Pénzesné Börzsei Anita
Amit elmesélek most nektek, az idők kezdetén történt. Lars, az eszkimó fiú még nagyon kicsi volt, még soha nem indult egyedül vadászni. De a szíve azt súgta neki, itt az
idő, hogy ő is csatlakozhasson a nagy vadászok sorába.
Ezért hát felöltötte ruháját, magához vette dárdáját és útnak indult. Arcába fújt a jeges sarkvidéki szél, de ment rendületlenül. A következő széllel hatalmas sas csapott le
az égből, és mielőtt dárdájával felnyársalhatta volna, a madár magával ragadta Larsot. Azt hitte menten felfalja őt a hatalmas szárnyas. Azonban nem így történt. Sokáig
repültek, amikor a sasmadár leszállt végre vele.
17
A hely, ahová érkeztek meleg volt és barátságos. Sok sasmadár élt itt együtt. A kunyhó közepén tűz égett, a vendéget a fő helyre ültették, kedvesen köszöntötték, majd
megkínálták étellel, itallal. Az este során aztán előkerültek a dobok, megkezdődött a tánc és az éneklés. Lars csodálattal nézte a hatalmas madarakat, ahogy önfeledten
ünnepelnek.
A fáradságtól csakhamar elaludt, s amikor felébredt a saját iglujukban találta magát. Elmesélte övéinek, milyen csodálatos ünnep részese lehetett. A többiek sóvárogva
hallgatták, és elhatározták, hogy ők is szeretnének együtt lenni, étkezni, énekelni, zenélni, táncolni.
Hamarosan elkészítették közösen az ünnepi helyet, amelyet az „Énekek házának” neveztek el. Ezután minden közös vadászat után – ahová már Larsot is magukkal vitték –
itt gyűltek össze, megtisztították fegyvereiket, asztalt terítettek, majd dobokat vettek a kezükbe.
Önfeledten ünnepelték az együttlét és a közös élmények emlékét.
(iglu: hóból épített kunyhó)
Lackfi János: Huzakodó. Lackfi János: A részeg elefánt, Móra Könyvkiadó, 2011 http://www.lackfi-janos.hu/huzakodo/ [2016.08.25.]
Kosztolányi Dezső: Kalap. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai. http://mek.oszk.hu/00700/00745/00745.htm [2016.08.25.]
Lackfi János: A nagy varázslás. Lackfi János: Domboninneni mesék, Móra Könyvkiadó 2013 Lackfi János facebook-oldala – 2014. november 9-i bejegyzés [2016.08.25.]
A világ teremtése. Biblia /Teremtés 1-1,5-2,2/, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1982 http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/ter.htm [2016.08.25.]
Gerlinde Ortner: Nagyi meghalt – részlet. Ford.: Borbás Mária. Gyógyító mesék, Magyar Könyvklub, 1996
Nagyi meghalt. Anna el sem tudja képzelni, hogy Nagyi nincs többé. Anna nagyon szerette Nagyit – és most már sohasem fogja viszontlátni a nagymamáját?
Otthon nyomott a hangulat, minden csendes, a szülők halkan beszélgetnek. Mama néha lopva letörli könnyeit, papa zavartan köhécsel. Annának ennyit mondtak komolyan
a szülők:
– Nagyi a mennyországban van. Ott sokkal jobban érzi magát, már nem fáj neki semmi.
– De én úgy szeretem! Miért nincs már itt? Hogyhogy jobban érzi magát? Miért halt meg? – kérdi kétségbeesetten Anna.
– Hiszen tudod, hogy nagyon beteg volt. És nagyon öreg is volt már. Olyankor a szív elfárad, és egy napon nem ver tovább – válaszolnak a szülei, és szomorúan
elfordítják a tekintetüket.
– Csak a beteg, öreg emberek halnak meg? Mamának és papának is el fog fáradni a szíve? Azt hiszem, néha gyerekek is meghalnak. Fáj a meghalás? Mit jelent az, hogy a
mennyországban van? Az én tengerimalacom is ott van, amelyik tavaly elpusztult? Nagyi most az én tengerimalacommal játszik? Lát engem most Nagyi?
Ezek a kérdések foglalkoztatják Annát, de nem meri gyászoló szüleit zaklatni.
Anna nyugtalanul forgolódik az ágyban. Hirtelen maga előtt látja Nagyi kedves, ismerős arcát. Emlékszik a sok mesére, gyerekversre, amit olyan gyakran hallott
nagymamájától. [...]
Annának eszébe jut, hogy van valahol egy rajz, amit Nagyitól kapott. Mindjárt kutatni is kezd a fiókjában, megtalálja, leveszi a falról a Snoopy-posztert, és a helyére
akasztja Nagyi rajzát. Ekkor lépnek a szobába a szülők, és a rajz láttán elered a könnyük. Jólesik, ha az ember néha kisírhatja magát. Mindannyian megkönnyebbülnek, sok
szépet mesélnek egymásnak Nagyiról, és most végre Anna is elkérdezheti valamennyi kérdését.
18