Az oktatás módszerei

Osztályozás:
 Az oktatásban betöltött szerepük szerint:
− az új ismeretek tanításának-tanulásának,
− a képességek tanításának és tanulásának,
− az alkalmazás,
− a rendszerezés és rögzítés a módszerei.
 Vagy:
− az ismeretek közlésének és elsajátításának módszereit;
− felfedezést alkalmazó módszereket;
− cselekvésre alapozó módszereket;
− programozott oktatást.
 annak függvényében, hogy minek a szolgálatában állnak:
− A tanulói teljesítmény kialakításában közrejátszó módszerekről;
− A tanulói teljesítmény felmérésének és értékelésének módszereiről.
 Az információk forrása szerint:
− verbális (szóbeli vagy írásbeli);
− szemléletes;
− gyakorlati
 A tanulók által végzett megismerő tevékenység szerint:
− receptív;
− reproduktív;
− részben felfedező, heurisztikus;
− kutató jellegű módszerek.
  Az oktatás logikai iránya szerint:
− induktív;
− deduktív
 A tanulás irányításának szempontja alapján:
− tanári dominanciájú;
− közös tanári-tanulói;
− tanulói dominanciájú
! Ugyanazon módszer több osztályba is besorolható!
! Minden módszernek megvan a maga jól meghatározott értéke!
! A cél, az adott tartalom, eszközök és szervezeti keretek eltérő és változatos
módozatai között a módszerek is állandóan strukturálódnak és újraszerveződnek!

Gyakran alkalmazott módszerek

1. Az előadás módszere
Az előadás olyan szóbeli közlési módszer, amely egy-egy téma logikus, részletes,
viszonylag hosszabb idejű kifejtésére szolgál.
Az új törvények, szabályok, fogalmak megértéséhez nélkülözhetetlen a pedagógus
szóbeli közlése.
Előnyei:
 Jól tervezhető
 Rendszerezett ismereteket közöl
 Időtakarékos
 Nincs eszközigénye
Hátrányai:
 Kevés a tanulói részvétel lehetősége
 Rövid ideig képes a figyelmet, érdeklődést fenntartani
 Nem képes figyelembe venni az egyéni különbségeket
 Inkább nagyobb életkorban alkalmazható
Ahhoz, hogy hatékonyságát fokozzuk, feltétlenül más módszerek használatával
kell ötvözni, például beszélgetés, szemléltetés stb.
Az előadás egyes eljárásai:
Az elbeszélés és a leírás érzelemgazdag közlési eljárás, aminek következtében a
tanulók képzeletük mozgósítása révén átélik az eseményeket, jelenségeket,
folyamatokat és mintegy ezeknek részeseivé válnak.
A magyarázat: segítségével a törvényszerűségek, szabályok, tételek, fogalmak és
a közöttük levő összefüggések megértését tesszük lehetővé.
A magyarázat alkalmazásának lépései:
− A célok megfogalmazása;
− Példák kiválasztása és bemutatása
− Logikus felépítés;
− Audiovizuális eszközök használata;
− Részösszefoglalások, ismétlések beiktatása;
− A tanulók előzetes ismereteinek számbavétele és „igénybevétele”;
− Szabatos fogalmazás, ismert szavak használata;
− Kérdések, illetve a kérdezés lehetőségeinek beiktatása;
− Mimikával, gesztusokkal kísért előadásmód;
− Vázlat készítése (táblán, írásvetítőn, tollbamondással).
2. A megbeszélés (beszélgetés) módszere
Az a dialogikus szóbeli közlési módszer, amelynek során a tanulók a pedagógus
kérdéseire válaszolva, illetve kérdéseket megfogalmazva dolgozzák fel a
tananyagot.
Maga a módszer a leggyakrabban alkalmazott és a legkedveltebb, minden
korosztályban jól használható. Ugyanakkor, alkalmas minden óramozzanatban
való használatra, sőt megfigyelhető, hogy szinte minden más módszer
alkalmazásakor jelen van, eljárás formájában. Mindezen túlmenően
népszerűségét annak is köszönheti, hogy a tanulók és a pedagógus közötti állandó
kommunikáció és kontaktus révén a pedagógus rendszeres visszajelzést kap a
tanulóktól, és így igényeik szerint lehet haladni. A módszer gyakori sikerélményt
nyújt és jelentős a motiváló hatása.
Két válfaját ismerjük: a katechétikus és a heurisztikus beszélgetést.
Ajánlatos a heurisztikus beszélgetés gyakori(bb) használata, előnyben részesítése
a katechétikussal szemben, mely jellegéből adódóan a oldja a gondolkodás
merevségét, egysíkúságát, kreativitásra, divergens gondolkodásra készteti a
tanulókat.
A megbeszélés módszerének három lényeges alkotóeleme van:
− strukturálás - a fontos gondolatok kiemelése, az egyes részek összefoglalása, az
egyes részek közti átmenetek világos jelzése, a gondolatok összegzése a tanulók
együttműködésével
− kérdezés - a kérdés legyen pontos, világos, rövid, egyértelmű, feleljen meg a
tanuló értelmi színvonalának, gondolkodásra sarkallja a tanulót;
 helytelen kérdezési eljárások:
− Szuggesztív, sugalmazó kérdések;
− Eldöntendő (igen, nem választ igénylő) kérdések;
− A kérdések újrafogalmazása;
− A kérdések ismétlése;
− A kérdések pedagógus általi megválaszolása;
 A tanulók válaszai:
− A feltett kérdésre vonatkozzanak;
− Nyelvtanilag legyenek pontosak, helyesek, teljesek és érthetőek;
− Tartalmuk tekintetében legyenek egyértelműek;
− Tükrözzenek önálló megfogalmazást, a tanulói szókincs aktivizálását, az alkotó
képzelet és a gondolkodás működését.
 - visszacsatolás: - a visszajelzéseknek egyértelműeknek kell lenniük. Helyes
tanulói válaszok esetében hatékony megerősítési stratégiát célszerű
alkalmazni. Részben jó, vagy helytelen válaszok esetében differenciált,
tartalmas értékelésre kell törekedni, melyben a pozitívumok elismerése
mellett felhívjuk a figyelmet a fogyatékosságokra (például tényszerű
helyesbítés által). Ha nem találunk pozitív elemet, bátorító, támogató
értékeléssel (igazad volna, ha…) segíthetjük a tanulót.

3. A szemléltetés módszere
A módszer során a valós vagy ezeket helyettesítő tárgyakat, jelenségeket,
folyamatokat bemutatjuk és elemezzük annak érdekében, hogy a tanuláshoz
konkrét szenzoriális alapot teremthessünk.
A szemléltetés módszere az oktatási folyamatban hozzájárul:
− a képszerű-szemléletes gondolkodás fejlődéséhez;
− a képzetek kialakulásának kiindulópontjaként a helyes fogalomalkotáshoz;
− a tanult jelenségek szemléletes rendszerezéséhez, osztályozásához;
− a tanulók érdeklődésének felkeltéséhez;
− a tanultak alkalmazási lehetőségeinek feltárásához.
A szemléltetés az óra több mozzanatában is előtérbe kerülhet, módszer vagy
eljárás formájában. Módszerként használjuk a tényanyaggyűjtéskor, eljárásként
pedig főként az ismétlés, rendszerezés, valamint az ellenőrzés során.
Lényeges tudatosítanunk, hogy bár igen hatékony, a tanulók megfelelő motivációs
szintjét könnyen biztosítja alkalmazásuk, tehát pedagógusok és tanulók körében
egyaránt népszerű, de cask akkor szemléltessünk, amikor ezt a tananyag jellege és
a tanulók tevékenységének jellege megkívánja!
A szemléltetésnek szelektív jellege: nem kell mindent bemutatni, csak annyit és
azt, ami éppen szükséges és elégséges ahhoz, hogy kiváltsák azokat a pszichikus
műveleteket, amelyek a tanulói ismeretfeldolgozási tevékenységet lehetővé
teszik.
 A szemléltetés folyamata:
Bemutatás;
Megfigyelés;
Verbalizálás, lényegesítés;
Műveleti feldolgozás.
 A szemléltetés formái:
- A megismerés szempontjából lehet:
Közvetett (a valóság tárgyait helyettesítő eszközök segítségével);
Közvetlen (a valóság tárgyainak, jelenségeinek segítségével);
- A taneszközök jellegét tekintve:
Statikus (például rajzok, képek stb. segítségével);
Dinamikus (például audiovizuális eszközök segítségével).
− amikor lehetséges, a tárgyat, jelenséget keletkezésében, fejlődésében kell
bemutatni;
− bemutatáskor a tárgyak és jelenségek leglényegesebb vonatkozásai
gyakoroljanak hatást a tanulókra, mert így láttathatók meg az összefüggések;
− a bemutatást jó, ha megelőzi egy betájoló jellegű beszélgetés;
− a szemléltetés legyen sokoldalú (minél többsíkú konkrét tapasztalat);
− a szemléltetés ne legyen öncélú;
− a bemutatott tárgy legyen valósághű, esztétikus, mindenki által jól látható.
4. A tanulók kiselőadásai (módszer)
Fejlődik:
 előadókészség , könyvtárhasználati és szöveg-feldolgozási készség
•Hasznos tanácsok: - időkorlát kiszabása, s annak betartása hatékonyan alakítja a
tömör és összefogott előadásmód képességét, azonban kedvét szegheti a
tanulónak, és előfordulhat, hogy a lényegi mondanivalóból semmi sem hangzik el.
 - kiselőadásra készülő tanuló egyfelől segítségre szorul, életkortól, a
képességektől és a felkészültségtől függően
- fontos a hallgatóság motiválása arra, hogy figyelemmel kísérjék az előadást
- a tanár feladata, hogy az elhangzottakat integrálja a tananyag egészébe, és
adott esetben ellenőrizze is a tanulók tudását

5. A problematizálás mint módszer

A problematizálás lényege, hogy a tananyagot vonzó és érdeklődést felkeltő

problémák formájában tárjuk a tanulók elé.
A probléma esetében az egyén olyan összetett kérdéssel áll szemben, amelyben
nemcsak a végeredmény ismeretlen számára, hanem ismeretlen maga a megoldás
módja is.
A kérdésre a választ nem tudja megadni, mert nem rendelkezik kellő
ismeretekkel, megoldásokkal, de mivel meg akarja oldani, ezért átalakul
problémává.
 A problémamegoldás szakaszai:
 A problémakérdés megfogalmazása;
 A problémamegoldás tervének elkészítése (hipotézisek felállítása és
ellenőrzése);
 Az új problémák körülhatárolása;
Arra kell törekedni, hogy a tanulók tudjanak:
− kilépni az ismert információk köréből, megtalálni az összefüggéseket a régi és az
új információk és helyzetek között;
− az új ismereteket a már tanult anyagba beépíteni;
− a részproblémákat önállóan felvetni és megoldani;
− elsajátítani a problémamegoldáshoz, hipotézisalkotáshoz és megoldáshoz
szükséges jártasságot;
− saját tanulási magatartást vizsgálni;
− adatokat, információkat szerezni

Előnyei:
 Lehetővé teszi az aktivizálást;
 A tanulót aktív lényként fogja fel;
 A figyelem áttevődik a tanuló megismerő tevékenységére;
 Fejleszti a divergens gondolkodást
 Biztosítja az ismeretek problémarendszerekbe való beépítését;
 Ötvözi az oktatás összes mozzanatát; (motiválás, fogalomalkotás-
ismeretfeldolgozás, rögzítés, rendszerezés, visszacsatolás.)
 A tanulókat probléma-érzékennyé teszi.
- a tanulók önálló, produktív gondolkodásának fejlesztését valósítja meg.
- nem lehet, és nem is kell mindent problematizálva tanítani, hiszen számos
olyan tartalom van, aminek feldolgozására nem alkalmas ez a módszer.
.6. A tankönyvhasználat módszere
A tankönyv alapvető tanulási eszköz, de használatát didaktikai módszerré lehet
alakítani.
Akkor hatékony, ha lehetővé teszi az aktív olvasást (a közölt tartalmakat a tanuló
megérti, az ok-okozati összefüggéseket meglátja, érzelmileg feldolgozza, azaz
működésbe hozza a különböző pszichikus funkciókat).
1. Az irányított (magyarázó) olvasás esetében a tankönyvet a pedagógus
használja. Követelményei sajátosak annak megfelelően, hogy szépirodalmi vagy
ismeretterjesztő szövegtípussal dolgozunk.
 A szépirodalmi szövegek esetében az irányított olvasás a következő
szakaszosságot követheti:
− bevezető beszélgetés, ráhangolás a szövegre;
− bemutató olvasás (előtte megfigyelési szempont kijelölése);
− a szöveghatás, a szöveg keltette élmény megbeszélése;
− a szöveg egészleges jelentésének, értelmének a megragadása;
− a cím és a műfaj, a cím és a szövegjelentés összefüggéseinek megbeszélése
− a szövegegész szempontjából fontos szövegrészek újraolvasása megadott
szempontok alapján (epikai szövegek szerkezete: előkészítés, bonyodalom,
tetőpont, megoldás; cselekményszerkezet; retorikai alakzatok, a szöveg nyelvi
megformáltsága: hasonlat, szóképek.);
− újraolvasás, összefoglalás.
 Ismeretterjesztő szövegek feldolgozásakor a szövegfeldolgozás menete a
következő lehet:
− bevezető beszélgetés, ráhangolás a témára (előzetes ismeretek, előfeltevések a
témával kapcsolatban);
− bemutató olvasás(előtte megfigyelési szempont kijelölése);
− a spontán reakciók megbeszélése (véleményalkotás, az előzetes ismeretekhez,
előfeltevésekhez viszonyított új információk);
− a szöveg részekre tagolása (újraolvasás megadott szempontok szerint,
megbeszélés):
− szó és kifejezés-értelmezés, kulcsszavak kiemelése;
− makroszerkezeti egységek: bevezetés, tárgyalás, befejezés;
− mikroszerkezeti egységek: bekezdések, mondattömbök;
− a lényeges információk (tételmondatok) kiemelése: vázlatkészítés.
− szövegszerkezet (a szöveg rendező elve: időrend, ok-okozati felépítés,
összehasonlítás, felsorolás, tematikus sorrend);
− összefoglalás.
2. Önálló olvasás
A tanuló az, aki önállóan dolgozik a tankönyv segítségével. Fontos fejleszteni az
önálló tájékozódási képességet egy adott szövegben és segíteni kell a tanulót:
− a lényeges elemek kiemelésében;
− a szöveg egységekre (makro- és mikroszerkezeti egységek) tagolásában;
− önálló vázlatkészítésben.
A pedagógus addig ne igényelje a tankönyv használatát a tanulóktól az otthoni
munka folyamán, míg ezt nem gyakorolták az iskolában. Ez azért is szükséges,
hogy a tanuló megszeresse a tankönyvvel való munkát, és ezáltal a könyvet
magát.

7. A begyakorlás módszere
A már megtanult ismeretek változatos feltételek és körülmények közötti
felhasználását és alkalmazását biztosító szenzomotoros és intellektuális
tevékenységek kivitelezésének rendszerét, amely magasabb szintű készségek,
jártasságok és készségek alakításának szolgálatában áll. Funkciója: ismétlés és
rendszerezés, jártasság és készségfejlesztés.
A begyakorlás módszerének szakaszosságát meghatározzák a készségek
kialakulásának szakaszai. Ezeknek megfelelően, annak függvényében, hogy a
készségek alakulásának mely szakaszában vagyunk, a gyakorlatok szolgálhatják:
1. a cselekvések és műveletek megismerését (bevezető gyakorlatok);
2. ezek begyakorlását, az automatizmusok kialakulását (alapgyakorlatok);
3. a már kialakult készségek megszilárdítását (rögzítő gyakorlatok).
A módszer hatékony alkalmazásának követelményei:
− a tanító ismerje jól a gyakorlatok szerkezetét;
− biztosítsa a modell, gyakorlat ismétlését;
− a tanulók előzetes tudásrendszerére építsen; mit értesz itt elméleti ismereten?
− a gyakorlatok nehézségétől függően érvényesítse a fokozatosság elvét;
− a begyakorlást változatos helyzetekben biztosítsa;
− állandó ellenőrzés és önellenőrzés lehetőségét adja;
− a cselekvések optimális ritmikussága;
 Az alkalmazott gyakorlatok kidolgozásakor és időbeli sorrendjének
megállapításakor figyelembe kell vennünk a tanulók egyéni és életkori
sajátosságait (motiváció, munkaritmus, már kialakult készségek és képességek).
A módszerek kiválasztásának kritériumai

Amint láthattunk, a módszereknek igen széles skálája ismeretes. Az eredményes

tanításnak és a legmegfelelőbb módszer kiválasztásának alapvető előfeltétele,
hogy a tanító alaposan ismerje a módszereket, ezek gyakorlati alkalmazását.
A hatékonyságvizsgálatok arra mutatnak rá, hogy nem létezik egyedül üdvözítő
módszer. Ezért meg kell találni, hogy a különböző tanulási-tanítási helyzetekben
melyik, illetve melyek kombinációja lenne a legmegfelelőbb.
A módszerek kiválasztásában vegyük figyelembe:
1. Tevékenységi tényezők:
Az oktatás törvényszerűségei;
Az oktatás célja és feladata;
A tananyag konkrét tartalma (jellege, bonyolultsága);
Az oktatási folyamat meghatározott szakasza (ismeretszerzés, feldolgozás,
alkalmazás, begyakorlás stb.);
A módszerek előnyei, hátrányai, alkalmazhatóságuk.
2. A tanulók jellemzői:
Életkor;
Fejlettségi szint, előzetes ismeretek;
A tanulócsoport sajátosságai, érdeklődésük stb.;
A tanulók egyéni jellemzői.
3. Külső tárgyi feltételek
4. A pedagógus személyisége, adottságai, felkészültsége, módszertani
kultúrája
Látható tehát, hogy az egyes módszerek önmagukban nem rendelkeznek
pedagógiai értékekkel. Ezt az értéket csakis megfelelő, helyes, kellő helyen,
módon és időben való alkalmazásuk biztosíthatja.