You are on page 1of 12

LXXVI. évf. 12.

(3735.)
2020. március 22.
Ára 220 Ft

ujember.hu
ujember@ujember.hu MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA

Ó, Mária,
rád bízzuk magunkat
Ferenc pápa felajánló imája
a járvány idején
Az egészségügyi vészhelyzetre tekintettel március 11-én Fe-
renc pápa Szűz Máriára, az üdvösség és remény jelére bízta
Róma városát, Olaszországot és az egész világot, ahogyan
XII. Piusz pápa is tette 1944. június 11-én a Szent Ignác-
templomban, a náci csapatok visszavonulása idején. A
Szentatya videóüzenetben elmondott imájának fordítását
az alábbiakban közöljük:

Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz


utunkon.
Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilár-
dan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Római nép Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és bizto-
sak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a ga-
lileai Kánában, visszatérhessen az öröm és az ünneplés a
mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az
Atya akaratát és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk,
aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a ke-
Fotó. Vatican News

reszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére.


Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket
meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg min-
ket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Teológiai
megfontolások Felelősséggel és körültekintéssel
a járványügyi helyzet A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye a járvánnyal kapcsolatban a 3. oldalon olvasható
kapcsán
5. oldal
Miért szeretnek Erdő Péter bíboros, prímás imádsága a vészhelyzet idején
hittanra járni Erdő Péter bíboros, prímás kife- még nem találunk, átéljük, hogy végül
a gyerekek? jezi együttérzését és közelségét a is mindig a te kezedben van az éle-
koronavírus-fertőzésben szenve- tünk.
Szili András dőkkel, hazánkban és a határa- Alázattal kérünk, segítsd a tudo-
békásmegyer-ófalui inkon túl. Mindenkit arra buzdít, mány embereit, hogy mielőbb megta-
plébános hogy legyen figyelmes, és tegyen lálják a mostani járvány ellenszerét!
meg mindent a járvány tovább- Adj a társadalmak vezetőinek éleslá-
az ifjúságpasztorációról terjedésének megakadályozása tást, hogy megfelelő intézkedésekkel
7. oldal érdekében. A főpásztor az alábbi gátat szabjanak a fertőzés terjedésé-
fohász elimádkozását kéri. nek, segítsék a betegség megelőzését,
Ébresztőt fújt a Lélek! leküzdését és a hatékony eszközök el-
Nagyprojektünk: Mindenható Urunk, atyáink Istene! jutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat
az otthontanulás Hálát adunk neked a világért, és örök nyugodalmat a betegségben
amelyben lehetővé tetted az emberiség elhunytaknak, adj a betegeknek gyó-
12. oldal életét. Hálát adunk a teremtés egész gyulást, az orvosoknak és az egész-
gazdagságáért és csodálatos törvény- ségügy munkatársainak erőt és áldást
szerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy bátor helytállásukhoz. Erősítsd ben-
minden pusztító erő ellenére megma- nünk a hitet, a bizalmat és a segítő
radtunk, és képesek vagyunk arra, szeretetet, hogy megadhassunk min-
hogy világunkról és önmagunkról új den lelki és testi segítséget beteg em-
és új felismerésekre jussunk. bertársainknak és a gyászoló vagy ag-
Köszönjük, hogy egyénileg és kö- gódó hozzátartozóknak. Add, hogy fe-
zösségben is harcolhatunk a megmara- lelős viselkedésünkkel mi is hozzájá-
dásunkért és azért, hogy életünk egyre ruljunk a betegség terjedésének elke-
szebb és tartalmasabb legyen. De min- rüléséhez.
dennél inkább köszönjük neked, hogy Bocsásd meg, Urunk, minden bű-
örök életre hívtál meg minket, és nünket, amit gondolattal, szóval, csele-
Krisztus Urunk megváltó halála és fel- kedettel és mulasztással elkövettünk!
támadása által utat nyitottál nekünk az Szentháromság, Egy Isten, irgal-
Ahol Győr szíve dobog
örök boldogságra. mazz nekünk!
Szabó Marcell
zenei ellentétekről és fesztiválokról Amikor olyan természeti csapások Boldogságos Szűz Mária, Betegek
A megújuló Athenaeum-székház nyomában érnek minket, amelyek ellen a ma- Gyógyítója, könyörögj értünk!
Fotó: Thaler Tamás
Fotó: Lambert Attila

gunk erejéből teljesen biztos védelmet Ámen.

ISSN 0133-1205
T
Támogassa
ámogassa a
20012
Magyar
Magy Katolikus
ar Katolikus Egyház
sz
szolgálatait!
olgálatait!
Technikai
Teechnikai szám Kérjük
Kérjük
Kérj
rjük rendelkezzen
rendelkezzen
1%
9 770133 120548 0011
0011 adója egyházi
eg
1%-áról!
1% -áról!
-áról!
gyházi
yh
www.katolikus.hu
www.katolikus.hu
2 OLASZORSZÁG 2020. március 22.

A legromlottabb ember szívében is ott él a vágy


az igazságra és a jóra
A koronavírus-járvány miatt Ezt mondja: „Mondom nektek, ha meghiúsulni; olyan szomjúság, nak is, amelyet a Szentlélek szívünk- pontosan az igazság megtalálásának
március 11-én a Szentatya ki- igazságotok nem múlja messze felül amely – ha tápláljuk – kielégítést be ültetett. a vágya, annak vágya, hogy meglás-
vételesen az Apostoli Palota az írástudókét és a farizeusokét, sem- nyer, és mindig jól végződik, mert Adja meg nekünk az Úr ezt a ke- suk Istent és jót tegyünk másokkal.
könyvtárából mondta el szer- miképp se mentek be a mennyek or- megfelel Isten szívének, a Szentlé- gyelmet: hogy meglegyen bennünk
dai katekézisét, amit interne- szágába” (Mt 5,20). Ez az igaz- leknek, aki szeretet, és annak a mag- ez a szomjazás az igazságra, amely Fordította: Tőzsér Endre SP
tes közvetítéssel nézhettek a ságosság jön Istentől (vö. 1Kor 1,30).
hívők. Jézus boldogmondásai A Szentírás a testi szomjúságnál
közül a negyedikről elmélke-
dett: „Boldogok, akik éhezik és
mélyebb szomjúságról, a létünk gyö-
kereibe ültetett vágyról beszél. A
Ferenc pápa elhagyta a Vatikánt,
szomjazzák az igazságot.” A
pápa teljes katekézisének for-
zsoltár azt mondja: „Isten, én Iste-
nem, hajnalban téged kereslek, utá- a járvány végéért könyörgött
dítását közreadjuk. nad szomjazik a lelkem, rád sóvárog
a testem, mint a száraz, tikkadt, ki- Március 15-én, vasárnap este Matteo Bruni, a egész világot sújtó világjárvány végéért imádkozott. Imá-
Kedves testvérek, jó napot kívánok! aszott föld” (Zsolt 63,2). Az egyház- szentszéki sajtóközpont igazgatója közlemény- jában a sok beteg gyógyulásáért könyörgött, megemléke-
A mai kihallgatáson folytatjuk el- atyák beszélnek erről az ember szí- ben arról számolt be az újságíróknak, hogy délu- zett a közelmúltban elhunyt, nagyszámú áldozatról, csa-
mélkedésünket a boldogság ragyogó vében élő nyugtalanságról. Szent tán, röviddel 16 óra után Ferenc pápa elhagyta a ládtagjaik és barátaik számára pedig vigasztalásért és
útjáról, amelyet a boldogmondások- Ágoston azt írja: „Magadnak terem- Vatikánt, és ellátogatott a Santa Maria Maggio- megerősítésért esedezett. Imádkozott az egészségügyi
ban adott nekünk az Úr. A negye- tettél bennünket, és nyugtalan a szí- re bazilikába, hogy imában forduljon Szűz Mári- dolgozókért, az orvosokért, az ápolókért és mindazokért,
dikhez érkeztünk: „Boldogok, akik vünk, míg meg nem nyugszik ben- ához, a Salus
éhezik és szomjazzák az igazságot, ned.” Működik bennünk egy belső Populi Roma-
mert majd eltelnek vele” (Mt 5,6). szomjúság, egy belső éhezés, egy nihoz (a római
Már találkoztunk a lélekben sze- nyugtalanság... nép menedéke),
génységgel és a sírással; most pedig Minden szívben, még a legrom- akinek ikonját
egy másik jellegű, az éhezéssel és lottabb és a jótól legtávolabb élő em- ott őrzik és
szomjazással kapcsolatos gyenge- ber szívében is ott izzik a vágy a tisztelik.
séggel foglalkozunk. Éhség és szom- fényre, még ha tévedések és hibák
júság – elsődleges szükségletek, élet- törmelékei borítják is, de mindig ott Ezután egy sza-
ben maradásunk függ tőlük. Ezt működik benne a szomjúság az igaz- kaszt gyalog tett meg
hangsúlyozni kell: itt nem egy általá- ságra és a jóra, mely nem más, mint a Via del Corsón, el-
nos vágyakozásról van szó, hanem szomjúság Istenre. A Szentlélek kelti zarándokolt a San
egy létfontosságú és mindennapi fel ezt a szomjúságot: ő az élő víz, Marcello al Corso
szükségletről, mint amilyen a táplál- mely alakot adott porunknak, ő az a templomba, ahol az
kozás. teremtő fuvallat, mely életet adott a csodatevő feszület
De mit jelent az, hogy valaki az neki. Ezért az Egyház küldetést ka- található, amelyet
igazságra éhezik és szomjazik? Ter- pott, hogy mindenkinek hirdesse Is- 1522-ben hordoztak
mészetesen nem azokról van szó, ten Szentlélekkel átjárt szavát. Mert végig a város kerüle-
akik bosszút akarnak, sőt, az előző Jézus Krisztus evangéliuma a legna- tein, hogy véget ér-
boldogmondásban épp szelídségről gyobb igazságosság, amelyet fel le- jen „a nagy pestis”
beszéltünk. Nyilvánvaló, hogy az het kínálni az emberiség szívének, és Rómában.
igazságtalanságok megsebzik az amely – még ha nincs is tudatában – A Szentatya az
emberiséget. Az emberi társadalom- létszükséglet számára. Olaszországot és az
nak sürgős szüksége van egyenlő- Amikor például egy férfi és egy
ségre, igazságra és társadalmi igaz- nő összeházasodik, valami nagysze- akik ezekben a na-
ságosságra. Ne felejtsük el, hogy a rű és gyönyörű dolgot kívánnak lét- pokban munkájukkal
világban élő nők és férfiak által el- rehozni, és ha elevenen tartják ezt a biztosítják a társada-
szenvedett sérelmek az Atyaisten szomjúságot, a kegyelem segítségé- lom működését.
szívéig érnek. Melyik apa ne szen- vel mindig megtalálják a módját, A Szentatya délu-
vedne gyermekei fájdalmától? hogy előrehaladjanak. A fiatalokban tán fél 6 körül tért
A Szentírás a szegények és elnyo- is megvan ez a szomjúság, és nem vissza a Vatikánba.
mottak fájdalmáról szól, amelyet Is- szabad elveszíteniük! Védenünk és Március 11-én az
ten ismer és átérez. Mivel meghallot- táplálnunk kell a gyermekek szívé- egészségügyi vész-
ta Izrael elnyomott gyermekeinek ki- ben azt a szeretet, gyengédség és be- helyzetre tekintettel
áltását – ahogy a Kivonulás könyve fogadás iránti vágyat, melyről őszin- Ferenc pápa Szűz
elbeszéli (vö. Kiv 3,7–10) –, Isten le- te és ragyogó kezdeményezéseikkel Máriára, az üdvös-
szállt, hogy megszabadítsa népét. De tanúságot tesznek. ség és remény jelére
az igazság éhezése és szomjazása, Minden embernek fel kell fedez- bízta Róma városát,
melyről az Úr beszél, mélyebb az nie azt, ami igazán fontos, amire iga- Olaszországot és az
emberi igazságosság iránti jogos zán szüksége van, ami segíti helye- egész világot. (A fel-
igénynél, melyet minden ember a sen élni, de azt is, ami másodlagos, ajánló imát lásd a cím-
szívében hord. Ugyancsak a hegyi és amit nyugodtan nélkülözhet. lapon.)
beszédben, kissé később, Jézus egy Jézus azt hirdeti meg ebben a bol- Fotó:
olyan igazságról/igazságosságról be- dogmondásban – az igazságra való Vatican News
szél, amely nagyobb az emberi jog- éhezéssel és szomjazással –, hogy Fordította:
nál és a személyes tökéletességnél. van olyan szomjúság, amely nem fog Tőzsér Endre SP

FŐSZERKESZTŐI JEGYZET

Imádkozzunk olasz barátainkért


Amikor először láttam ösz- telteti a nyilvános szentmisé- influenzás megbetegedés, ha- ba került a helyzet, csak any- re, és fél óra leforgása alatt Most arra biztatok minden
szeesküvés-elméleten alapuló ket április 3-áig... Most csak a nem jóval súlyosabb annál. nyit kérdezett: ez azt jelenti, már mindenki a magyar Davi- kedves Olvasót, hogy tekint-
filmet, nem gondoltam, hogy nyomdafestéket tűrő vélemé- Amikor e sorokat írom, ide- hogy akkor nem tudja meglá- déról beszélt, a kedvét kereste. sünk a valóban bajban lévő
egyszer még haragudni fogok nyek rezüméjét idéztem. haza már tizenkét igazolt eset- togatni a római barátját? Minden jelenlévő, a pincértől olaszokra, a barátainkra – akár
a műfaj megálmodóira. Azon- Jó lenne megállni és gon- nél tartunk. Olaszországban Hogy ki is ez az olasz barát? a szakácson át a tulajdonosig közel vannak hozzánk, akár tá-
ban – a blogokat és a kom- dolkodni. A legyintők számára pedig az ország teljes területén Legyinthetnék, hiszen semmi szívét kitárva, igazi vendég- vol, akár ismerjük őket, akár
mentek tengerét olvasva – an- is vízválasztó lehet talán az a elrendelték a legmagasabb fo- komoly. És mégis az. Két éve ként tekintett a fiamra, aki tel- nem, akár beszéljük a nyelvü-
nak ellenére, hogy Európa hír, melyben Daniele Macchini kozatú óvintézkedéseket. Nem nyáron, amikor pár napot az jesen kivirult, otthon érezte ket, akár nem. Mondjunk el ér-
egyik gócpontja, a mesés és bergamói orvos osztja meg ta- akarom hosszan sorolni, mi Örök Városban töltöttünk a magát, habár egy szót se be- tük egy imát, beszéljük együtt
festői Itália csak 600 kilomé- pasztalatait a világgal a koro- mindent köszönhet az európai családommal, esténként egy, a szélt vagy értett olaszul. De a azt a nyelvet, amit mindenki
terre található tőlünk, úgy tű- navírus-járvánnyal kapcsolat- kultúra Itáliának. Az is köz- Piazza Navona közelében ta- legfontosabb nyelven, a szere- megért. Ha tudjuk, fejezzük ki
nik, a jelenlegi járványügyi ban. Arról számol be, hogy az helyként hat, hogy Egyházunk lálható étteremben ettünk. A tet és a barátság nyelvén még- közelségünket egy bejegyzés-
helyzetre számos honfitár- olaszországi helyzet drámai. szíve Rómában dobog... Nem fiam percről perce közelebb is hamar beszélgetőtársakra sel, egy Messenger-üzenettel,
sunk még most is egyszerűen Így fogalmaz az alapján, amit ezért ragadtam tollat. Arra sze- húzódott a pizzasütő kemen- talált. A harmadik napon, egy telefonhívással is. Számíta-
csak legyint. Mondván, az megélnek: a háború kitört, és a retnék utalni és emlékeztetni, céhez, a benne ropogó tűz amikor a búcsúra került sor, nak ránk, és a mi életünk is
egész humbug, biztos ezt is csaták éjjel-nappal folynak. hogy biztosan mindannyiunk- egyből megragadta. De az felállították Dávidot az asztal jobb attól, hogy tudjuk: ha ez
pénzügyi és más érdekek irá- Ami igazán mellbevágó, még nak van jó élménye az olaszok- igazi melegség akkor érte el, közepére, és együtt fényké- az egész majd véget ér, ha újra
nyítják, illetve emiatt akarják számunkra is, akik többé-ke- kal kapcsolatban, ha más nem, amikor a szakács maga mellé pezkedtek vele, így búcsúztak mehetünk hozzájuk, akkor az
elhitetni velünk a helyzet ko- vésbé nyomon követtük az akkor az, hogy szeretjük a piz- invitálta, és megmutatta neki tőle. Hát ezért tekint vissza a ajtóban állva, széles mosollyal
molyságát. Ráadásul még az eseményeket, az az, hogy a ko- zát vagy a cappuccinót. a tésztadagasztás, a pizzaké- fiam két év távlatából is bará- kiáltják oda, barátként: Ciao!
Egyház is bedől mindennek, rábbi hírekkel ellentétben a Ma reggel, amikor a hét- szítés csínját-bínját. Kisvártat- taiként az olaszokra, az ott
és Olaszország-szerte szüne- Covid-19 nem egy egyszerű éves fiammal beszélgetve szó- va kuktasapka is került a fejé- dolgozókra. Kuzmányi István
2020. március 22. EGYHÁZ 3
Vedd anyai oltalmadba Felelősséggel és körültekintéssel
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye
életünket! a koronavírus-fertőzés kapcsán kialakult helyzetről
A Könnyező Szűzanya búcsúját ünnepelték Győrben A koronavírus miatt meghirdetett amelyek szerint ha valaki számára sú-
veszélyhelyzetben a templomok lyos okból lehetetlenné válik az
A koronavírus miatti vészhelyzet beje- ben tudjuk ünnepelni” – ezt a sokszor föltett mint a lelki feltöltődés és imádság eucharisztikus ünneplésben való
lentésének idején nem gyűlt össze tömeg kérdést bontotta ki a főpásztor. Jézus különle- helyei különösen is fontosak. részvétel, igen ajánlatos, hogy he-
a Könnyező Mária búcsújára Győrben. ges jelenlétet ígért azoknak, akik nevében ösz- Templomainkat nem zárjuk be, lyette töltsön kellő időt imádság-
Március 15-én, a hívek búcsúnapján nem szegyűlnek imádkozni, így különleges jelentő- mégis felelősen és körültekintően gal egyénileg vagy a családban.
telt meg a székesegyház. Akik ott voltak, sége van a helynek. A templomok, kegyhelyek kell eljárni. Kérjük, hogy aki be- Oktatási, szociális és egészség-
Veres András megyéspüspöknek, a Ma- a kegyelem sajátos kiáradásának helyszínei. tegnek érzi magát, önmaga és má- ügyi intézményeinkben mindenben
gyar Katolikus Püspöki Konferencia Évente ezrek indulnak el a kegyhelyekre, sok védelmében érezze lelkiismereti kövessük a hatósági előírásokat,
(MKPK) elnökének vezetésével sokak ne- hogy a Szűzanyát tisztelve kérjék pártfogását. kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz amelyeket intézményeink közvetlenül is
vében és sokakért imádkoztak. A gyakran hangoztatott kijelentéssel – „imád- forduljon, és ne menjen közösségbe. Különö- megkapnak. A Magyar Katolikus Püspöki
kozom otthon, nem kell nekem ahhoz temp- sen is figyeljünk idősebb embertársainkra. Konferencia korábbi rendelkezései továbbra is
Csendes a Káptalandomb. A hívek megfo- lomba menni” – kapcsolatban Veres András Várható online miseközvetítés, emellett élnek. Ezekkel összhangban a hatóságokkal
gadták Veres András megyéspüspök kérését, azt fogalmazta meg, hogy minden templom van, ahol szabadtéri szentmisét tartanak, vagy mindenben működjünk együtt, és legyünk fi-
mellyel a kormány által meghirdetett veszély- különleges hely, ahol a hívők közös imádsága ahol lehetséges, más módon segítik elő a ki- gyelemmel az általuk adott általános irányel-
helyzethez kapcsolódott. A Győri Egyházme- különös meghallgatásra talál. Jézus nem a sebb közösségekben való templomi liturgikus vekre. Ennek megfelelően fognak az arra ille-
gye Könnyező Szűzanya-búcsúját nem a ha- templomi kultusz ellen szól, hiszen eljárt a zsi- ünneplést. A közszolgálati televízió igen ör- tékesek nagyobb létszámú rendezvényeink
gyományos ünnepélyes keretek között tartot- nagógába, elzarándokolt az ünnepekre Jeru- vendetes módon már a most következő vasár- esetében eseti döntést hozni.
ták meg. zsálembe. Nem individualista vallásosságot napon szentmisét közvetít azok számára, akik Imáinkkal kérjünk Teremtő Istenünkben
koruk, egészségi állapotuk vagy más komoly bízva hitet, reményt és szeretetet, és kérjünk
okból nem tudnak részt venni vasárnapi nagylelkűséget, hogy ebben a helyzetben kü-
szentmisén azért, hogy megerősítést, vigaszta- lönösen is figyelhessünk egymásra, főleg be-
lást és bátorítást nyerjenek. A jelenlegi helyzet- teg és veszélyeztetettebb embertársainkra.
ben is érvényesek A Katolikus Egyház katekiz-
musában (KEK 2183.) és Az egyházi törvény- Budapest, 2020. március 13.
könyvben (CIC 1248. k. 2.) található előírások, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Ima Isten segítségéért


Udvardy György érsek felajánlása
Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus tás. „Most Egyházunk könyö-
Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke március 15-én a rög értetek, könyörög azért,
veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban imádságos hogy a döntés, ami ott van a
fölajánlást végzett, Isten segítségét kérve a Veszprémi szívetekben, meg ne gyengül-
Főegyházmegyéért, hazánkért és az egész világért a ko- jön; hogy vágyaitok tisztulja-
A templom azonban virágdíszben van. A fő- akart, közösségbe hívta az őt követőket. A sza- ronavírus-járvány mielőbbi megfékezése érdekében. nak, és hogy a megtisztult vá-
oltáron, az oltárasztal előtt és a mellékoltárokon mariai asszonnyal beszélgetve azok ellen gyakban egyértelműen az Is-
óriási, piros-fehér-zöld színű virágokból alko- emelte föl szavát, akik csak látszatvallásosság- A főpásztor Nagy Károly suk azokat a testvéreinket, tent fedezzétek föl.” A kateku-
tott csokrok. A padok foghíjasan telnek csak ra törekszenek, akik csak szavakban élik meg apát kanonok plébánossal és akik ezekben a szentségekben menek keresztet kaptak a fő-
meg a Győri Egyházmegye szeretett ünnepén, hitüket. Mert hiába megyünk kegyhelyekre, Felker Zsolt káplánnal muta- végérvényesen elkötelezik pásztortól, aki ezzel is meg-
holott ez az a nap, amikor minden alkalommal ha életünket nem igazítjuk Jézus tanításához. tott be szentmisét nagyböjt magukat Jézus Krisztus és az hívta őket a krisztusi életre:
zsúfolásig tele van a székesegyház. Most visz- Tőlünk azt kéri, hogy az Atyát méltó módon, harmadik vasárnapján. ő Egyháza mellett. „Ünnep a „Vedd Krisztus keresztjét.”
szafogott az ünneplés. „Búcsúra jöttünk szép lélekben és igazságban imádjuk, ahogy ezt a A szentmise kezdetén az nagyböjt mindannyiunk szá- A szentmise végén a fő-
Szűz Máriához” – hangzik fel az ének, megkez- Szűzanya példáján látjuk. érsek elmondta: „Sajátos kö- mára, hiszen arra készülünk, pásztor a pap testvérekkel és
dődik a bevonulás. A főpásztorral csak Németh Arra buzdított a főpásztor, hogy nehéz rülmények között ünnepeljük hogy lelkünket megtisztítva, a hívekkel együtt elimádkozta
László helynök, Böcskei Győző esperes plébános, helyzetben, amikor úgy érezzük, imádkozni most szentmiséinket, liturgi- bűneinket megvallva jól tud- Ferenc pápa felajánló imádsá-
Méry László székesegyházi káplán és Kálmán sem tudunk, forduljunk Máriához, akinek sú- kus alkalmainkat. Nyilvánva- juk ünnepelni húsvétot.” Fon- gát. (A pápa Szűz Máriára, az
Imre püspöki irodaigazgató koncelebrál. Az lyos megpróbáltatások jutottak, mégis mintát lóan mindvégig Isten irgalmá- tos, hogy Krisztus igéjéhez és üdvösség és a remény jelére
asszisztenciában a papnövendékek vonulnak tudott adni, hogyan kell lélekben és igazság- ban bízva, felelősen, bátran személyéhez mérjük magun- bízta Róma városát, Olaszor-
be a püspökkel. A szentmisét a Mária Rádió ban imádni Istent. Szent-Gály Katától idézett akarjuk megélni a hitünket. kat önmegismerésünkben. Eb- szágot és az egész világot.) „A
közvetíti, hogy otthonról is be tudjanak kapcso- sorokkal biztatott Veres András a követendő Ugyanakkor szükséges meg- ben a nagyböjti időszakban át legtöbb és a legnagyobb, amit
lódni a hívek a búcsú liturgiájába. magatartásra: hozni azokat az emberi okos- akarjuk adni magunkat Krisz- tehetünk, hogy megőrizzük
A kis közösség sokakért imádkozott; azo- „Ha vándorlásom útján / a szenvedés elér- ságnak megfelelő törvénye- tusnak. A gonosz lélek viszont keresztény hitünket” – mond-
kért is szólt a fohász, akik nem jöttek el. Az ne, / s egészen összetörne / a gond s a fájda- ket, szabályokat, amelyek se- azért küzd, hogy féljünk, bi- ta Udvardy György. A főpász-
egész liturgiát átszőtte az ének, a búcsú ha- lom, / ne engedd meg, hogy ajkam / dacos mi- gítenek bennünket abban, zonytalanok legyünk, elve- tor kérte, hogy bátor bizalom-
gyományos dallamai, a kispapok recitálva ol- értre nyíljék, / hanem szemedbe nézve taníts hogy elkerüljük a betegséget szítsük a bizalmunkat. mal imádkozzunk, ajánljuk fel
vasták fel az olvasmányt és a szentleckét. meg mondanom. / Úgy, mint Anyád, oly lá- és azt is, hogy másoknak to- A főpásztor figyelmezte- Istennek önmagunkat, főegy-
„Sokan kerestek a kéréssel, hogy a nevük- gyan, / szent titkot sejtő hittel, / melyet, ha úgy vábbadjuk. Imádkozzunk bá- tett: „Krisztus nélküli vágya- házmegyénket, családjainkat,
ben is imádkozzunk. Ebben az esztendőben a akarja, / fellebbent majd az Úr. / S ha válaszát tor bizalommal!” ink üresek, hamisak, kifoszta- a papságot, az időseket, nem-
székesegyház sajátos felajánlást kapott, két- nem értem: / még egyszer meg ne kérdjem, / A szertartásban külön kö- nak bennünket, elveszik a zetünket, és imádkozzunk a
ezer szál virágot. Képviselje azokat, akik bár csak éljek újra csendben, / imádva, szótlanul.” nyörögtek azért, hogy a kate- méltóságunkat. Vágyainkat világ népeiért.
szeretnének, de nem tudnak itt lenni. Köszön- A szentmise végén a papság és az asszisz- kumenek – akiknek kiválasz- egyértelműen csak Krisztus Kérjük – mondta a főpász-
tésük személyes és kedves lesz ezáltal” – szólt tencia a Könnyező Mária-kegyképhez vonult. tása a szentbeszéd után tör- tudja betölteni.” Nagyböjt ide- tor –, hogy a hívek a templo-
az ünneplőkhöz Veres András főpásztor. Veres András Mária közbenjárását kérte Egy- tént – ellen tudjanak állni a jében fontos az elengedés is. mokban és otthonaikban kap-
A napi evangéliumban – Jézust kérdezi a házunkért, hazánkért, egyéni és családi éle- gonosz lélek kísértéseinek. Ne féljünk, hogy üres lesz a csolódjanak be ebbe a felaján-
szamariai asszony Jákob kútjánál – Jézus arról tünkért: „Szereteteddel és jóságoddal emelj fel Prédikációjában a főpász- kezünk, hisz Isten betölt min- lásba, Ferenc pápa imádságá-
beszél, hogy „eljön az óra, sőt, már itt is van, minket bűneinkből! Növeld hitünket, erősítsd tor hangsúlyozta: nagyböjt ket önmagával. nak elmondásával (lásd címol-
amikor az igazi imádók lélekben és igazság- reményünket és tökéletesítsd szeretetünket. idején különösen készülünk a A prédikáció után imád- dal).
ban imádják az Atyát”. A főpásztor Jézus vála- Segíts, hogy hitünkben a Fiad iránti hűségünk beavató szentségek ünneplé- koztak a katekumenekért, Forrás és fotó:
szát összekapcsolta a mai helyzettel: fontos jól mindennapos megújítása által szabadon és sére. Fontos, hogy támogas- majd megkezdődött a szertar- Veszprémi Főegyházmegye
érteni Jézus szavait; több országban bezárják a örömmel kitartsunk; a szenvedések és küzdel-
templomokat, itthon nem tarthatunk száz fő- mek közepette az élet terheit Fiaddal együtt
nél több résztvevővel zárt helyen rendezvé- készséges szívvel vállaljuk, bízva abban, hogy
nyeket. Húsvét szent titka is reánk ragyog. Öleld át az
Veres András arról elmélkedett, mi a jelen- Anya és az Úr alázatos Szolgálóleánya szerete-
tősége annak, hogy templomba, szentmisére tével azokat, akik leginkább várják ezt a szere-
járunk, hogy ez hitünk megélésének alapvető tetteljes felkarolást, és azokat is, akiknek oda-
formája. Az evangéliumban Jézus ezzel szem- adására Te különösen is számítasz. Vedd anyai
ben arról beszél, Istent lélekben és igazságban oltalmadba a mi életünket, akik ma újra biza-
kell imádnunk. lommal fölajánljuk magunkat Neked.”
Vajon Jézus számára nem fontos a hely, a A kegykép előtt a hívek folytatták az imát,
templom? Hiszen Isten lélek, mindenütt jelen így fejeződött be a hívek búcsúja a koronaví-
van, mindenütt megszólítható. Ha így gondol- rus idején.
kodunk, rosszul értelmezzük Jézus szavait – *
állapította meg a püspök, és utalt arra, hogy a A Bonum Tv március 17-én segített abban,
Mária-jelenések során a Szűzanya mindig hogy a járványügyi helyzet ellenére minél töb-
megfogalmazza a kérést, hogy építsenek temp- ben bekapcsolódhassanak a káptalandombi
lomot a találkozás helyén. „Miért szükséges a imádságba. A televízió a Könnyező Szűzanya
templomba menni? Jézus szavait átgondolva ünnepén, március 17-én 11 órai kezdettel élő-
azt kell megérteni, hogy nekünk, embereknek ben közvetítette a szentmisét a győri Nagybol-
van szükségünk a templomra. A hívőközös- dogasszony-székesegyházból.
ségnek kell egy hely, ahol össze tudnak jönni Trauttwein Éva
imádkozni, és a szentmisét is csak közösség- Fotó: Lambert Attila
4 TANÍTÁS ÉS LÉLEK 2020. március 22.

A BIBLIA ÜZENETE PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL


Az örvendezés vasárnapja Fehér
Jn 9,1–41 A kezdődő önkéntes szoba- kézzelfoghatóbban szeretnénk
fogságból nézek ki az ablakon. fogalmazni: az ő létében és a mi
Dávid kiválasztásának tör- fel, és nem is foglalkozunk ve- ló dolog történik a mi életünk- A délutáni napsütés különle- létünkben is van valami, ami
ténetében elhangzik egy mon- le. Azokat a dolgokat tartjuk ben is, ha megnyílik a sze- ges világosságba öltözteti a vi- lerombolhatatlan, örök és vég-
dat, amely az Úr szava Sámu- sokra, amikért sok pénzt fizet- münk arra, hogy a felbecsül- lágot, amit amúgy most olyan legesen hozzátartozik az Atya
elhez, és mély mondanivalót tünk, amik a külső szemlélő hetetlen kincsekre fordítsuk a fenyegetőnek érzek. Micsoda Micsoda kontraszt van országához. Jézust nemsokára
hordoz magában, mert valami- számára fontosak. Az igazság figyelmünket. Annak ellenére, kontraszt van az ébredő tavasz az ébredő tavasz megölik, és a tanítványok re-
képp az élet értelmét fogal- azonban éppen az, hogy ami hogy a környezetünk egészen verőfénye, a szenvtelenül, ví- ménytelenül szétszélednek
mazza meg: „Isten ugyanis valóban értékes az életben, in- mást sugall. A házunk leég- rusfüggetlenül rügyező és vi-
verőfénye, majd. Ezt a fehéret már csak
nem azt nézi, amit az ember. gyen kapjuk: a hitünket, a re- het, az autónk tönkremehet, a rágzó fák látványa, a napsu- a szenvtelenül, húsvét hajnalán látjuk viszont,
Az ember a külsőt nézi, az Úr ményeinket, a családunk, vállalkozásunk kudarcba ful- gárban fürdő terasz és az en- vírusfüggetlenül rügyező a sírban ülő angyalok ruháza-
azonban a szívet.” (1Sám 16, 7) gyermekeink, barátaink és ha- ladhat, de ezek mind pótolha- gem nyomasztó sok sötét kér- és virágzó fák látványa, tán (Mk 16,5; Mt 28,3; Jn 20,12).
Mennyi fölösleges erőlkö- zánk iránt érzett szeretetünket, tók, bár sokat fizettünk értük. dés, aggodalom, bizonytalan- a napsugárban fürdő Amikor a liturgikus szolgá-
déstől tudnánk megszabadul- az értelmünket, a lelkünket, a Ám a másoktól kapott szere- ság között. A látványtól mégis lattevő fehérbe öltözik – a hús-
ni, ha hittel fogadnánk a testünket, az álmainkat, ambí- tet, igazi énem értékességének kénytelen vagyok kicsit elmo- terasz és az engem véti és a karácsonyi időszak-
Szentírásnak ezeket a szavait, cióinkat, intelligenciánkat. felismerése, a gyermekek te- solyodni, örülni, reménykedni. nyomasztó sok ban, az Úr ünnepein, Szűz Má-
és nem a mások tetszését ke- Mindezek a felbecsülhetetle- kintete és még megannyi min- Valami olyasmit érint meg leg- sötét kérdés között ria, az angyalok és a nem vér-
resnénk. Van valaki ezen a vi- nül nagy értékeink ingyene- den pótolhatatlan kincs, amit belül, ami sohasem tud elsöté- tanú szentek ünnepein –, ak-
lágon, aki látja a szívemet, a sek, és a szívünkben, vagyis a csak az Úr lát, és mindazok, tülni, amit nem érhet romlás. kor az Atya örök országának
törekvéseimet, aki igazán is- bensőnkben hordozzuk őket. akik engedik, hogy az Úr se- Máté evangéliuma, amikor Jézus színeválto- ezt a tündöklő fényét idézi meg a templom-
mer engem. Ő már látja ben- „Az ember a külsőt nézi, az Úr gítse őket így látni. zását leírja, ezeket a szavakat használja: „Ott ban. Azét az országét, amely már itt és most
nem a lehetőségeket, amikor azonban a szívet.” Tehát mind- Nagyböjt negyedik vasár- előttük elváltozott. Az arca ragyogott, mint a felfénylik, láthatóvá lesz az Istennek szánt éle-
én még nem is sejtem. Aho- azt, amitől igazán emberek tu- napját – amely ennek a szent nap, a ruhái pedig olyan fehérek lettek, mint a tekben, törékeny emberségünk önmagát felül-
gyan látta Dávidban is, ami- dunk lenni, és boldogok. időszaknak a felénél van – lae- fény.” (Mt 17,2) Jézus halandó embersége most múló szeretetre és odaadásra való képességé-
kor még senki más rajta kívül. Dávid életpéldája erről ta- tare, vagyis örvendező vasár- tündöklően ragyog. Olyan fehérbe öltözik, ben, halhatatlan lelkünkben.
Sámuel, Isten embere is csak núskodik. Sikeres uralkodó napnak nevezik a szentmise „amilyenre földi kelmefestő nem tud fehéríte- Ezt a fehér fényt látom most táncolni a kert-
akkor keni fel Dávidot az Úr lesz, és ennek egyik oka ép- kezdőéneke miatt: „Örven- ni.” (Mk 9,3) Ez a fehér most mintha megelőle- ben, a parketten, a teraszon, a cipőmön. Ez a
sugallatára, amikor a szeme pen az, hogy bensőjének vilá- dezz, Isten népe! Gyűljetek gezne valamit, amit megérteni nem lehet, és fehér fény varázsol mégis, mindenek ellenére
elé kerül. Nagyon fontos pilla- gát, Isten iránti szeretetét, Jo- össze mind, akiknek kedves ami túlmutat a kopottas, küzdelmes hétköz- bizakodást a szobámba, a szívembe.
nat ez, mert önmagunkban és natánnal való barátságát, Saul az Úr ügye.” (Iz 66, 10) Le- napokon: Jézus isteni természetét. Ha kicsit Fehérváry Jákó OSB
másokban is csak Isten segít- király felkentségét értéknek gyen kedves számunkra az Úr
ségével tudjuk fölismerni azt tartotta, és a helyén kezelte az ügye, mindaz a felbecsülhetet-
a kincset, amit a Teremtő az ambícióit, a sikereit. len érték bennünk és mások-
emberek szívébe rejtett. Az evangéliumban a vak ban, amely a közelgő húsvéti A HÉT SZENTJE
A felbecsülhetetlen érték meggyógyul és látni kezd, s misztérium kegyelmeiből fa-
bennünk van, csak már meg-
szoktuk, ezért nem ismerjük
ezzel együtt egyfajta szem-
benállással találkozik. Hason-
kad.
Bátor Botond OSPPE Svéd Szent Katalin
Március 24.
GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG 1484-ben VIII. Ince pápa
megengedte, hogy Karin Ulfs-


Isten ígérete és a mi ígéreteink dottert, akit ugyan akkor még
nem avattak szentté, de 1381-
es halála óta szentként tisztel-
Istenről mi mindig csak ant- többé nem vétkezek, és a bű- tek, szent anyja mellett a Bri-
ropomorf módon, vagyis csak a nöket elkerülöm”. Valóban gitta-rend második alapítónő-
saját szavainkkal, a saját elkép- alaposan meg kell fontolnunk, jének tekintsék. Édesanyja,
zelésünknek megfelelően tu- hogy mennyire vesszük komo- Svéd Szent Brigitta halála után
dunk beszélni. Így voltak ezzel lyan Istennek tett ígéreteinket. neki kellett befejeznie a rend-
a szent írók is, akik ugyan Isten Nem csak a közmondás miatt: alapítás művét.
sugalmazásának hatására, de Isten ígérete mindig Az ígéret szép szó, ha megtart- 1331 körül született Ulf és
mégiscsak a maguk szellemi- Brigitta Gudmarsson negyedik
lelki felkészültségének megfe-
a mi javunkat szolgálja. ják, úgy jó. Ennél sokkal fonto-
sabb, hogy akkor számítha- gyermekeként. Apja nagy bir-
lelően írták le a szent iratokat, Ezt láthatjuk tunk Isten kegyelmére, ha nem tokok és jövedelmező ércbá-
vagyis a Szentírást. Ezt tapasz- a legelső ígéretében is, vagyunk felületesek az ígérete- nyák tulajdonosa, a svéd ural-
taljuk a Zsidókhoz írt levél a teremtés hajnalán. inkben. Ő nem az, mert „azt kodóház rokona, a király bi-
szerzőjénél is. A nagyböjt ne- A bűnbeesés után nem akarja, hogy minden ember zalmasa és tanácsadója volt.
gyedik vasárnapjának apostoli üdvözüljön, és eljusson az Karint, azaz Katalint Ris-
szakaszában (Zsid 6,13–20) ar- vetette el végleg igazság ismeretére” (1Tim 2,4). berg kolostorában neveltették
ról hallunk, Isten ígéretet tett az embert Nagyböjti ígéreteink és fo- szülei. Amikor tizennégy éve-
Ábrahámnak, hogy megáldja, gadalmaink különösen fonto- sen hazatért, férjhez adták
sok utódot ad neki, és erre meg sak. Vajhagyó vasárnapon Egard Kyrenihez. Rövid házas-
is esküdött. Sőt, arról is szó van, hogy Isten Egyházunk útravalóul tette lelki tarisznyánk- ságuk alatt férje hozzájárulá-
nem hazudik. Mindezek emberi megfogalma- ba a liturgiai prokimen versét: „Tegyetek foga- sával továbbra is vezeklő éle-
zások, de azért, hogy mindenki megértse őket. dást, és teljesítsétek azt a mi Urunknak, Iste- tet élt, mint Risbergben. Ezek- Örök Városba. Négy évvel ké- Jeruzsálembe, és azt kívánta,
Mi is így próbáljuk szemlélni az ígéretét. nünknek” (Zsolt 75,12). Elfogadásával nem- ben az években halt meg apja. sőbb megparancsolta lányá- hogy lánya kísérje el. Amikor
Isten ígérete mindig a mi javunkat szolgálja. csak a böjt szigorú követelményének teszünk Anyja hamarosan egy Alvast- nak, hogy utazzon utána. visszatértek, az anya már hal-
Ezt láthatjuk a legelső ígéretében is, a teremtés eleget, hanem Isten iránti szeretetünket is kife- ra melletti remetelakba vonult Anya és lánya a nyomorne- doklott. Lelki örököséül Kata-
hajnalán. A bűnbeesés után nem vetette el vég- jezésre juttathatjuk. vissza. Ott látomásokban gyedeket járták, magukhoz lint rendelte, aki 1373-ban
leg az embert, hanem megígérte neki a megvál- „Most van a kellő idő” (2Kor 6,2), „üdvös- megbízatást kapott rendalapí- vették az öregeket, betegeket Szent Brigitta relikviáival
tást: az Asszony (Mária) leszármazottja (Jézus) ségünk közelebb van, mint amikor hívők let- tásra, valamint arra, hogy és az elárvult gyermekeket. együtt V. Orbán bulláját is ma-
széttiporja a kígyó (a sátán) fejét (Ter 3,15). A tünk” (Róm 13, 11). Vegyük komolyan az ígé- menjen Rómába. Ősi családi Több mint húsz év telt el így. gával vitte hazájába. Ez enge-
vízözön után szövetségben ígérte meg Isten, reteinket! birtokát, Vadstenát átalakítot- 1372-ben Brigitta élete utol- délyezte a vadstenai nőknek a
hogy többé nem bocsát vízözönt a földre az el- Ivancsó István ta kolostorrá, és elutazott az só nagy zarándokútjára indult szerzetesi ruhát, a fogadalmat
hatalmasodott bűn megbüntetésére (Ter 9,11). és az alapítónő regulája sze-
Isten ígéretét hordozta Mózes, hogy kiszabadít- rinti életet.

A hét liturgiája
MÁRCIUS 22., NAGY- láltál Istennél, Mária, gyerme-
hassa a népét az egyiptomi rabszolgaságból. Is- Vadstenában, ahol a nö-
BÖJT 4. VASÁRNAPJA ket fogansz méhedben, és fiút
ten ígéretét hordozták a próféták, a bírák, a ki- vekvő közösség apátnője
(Beáta, Izolda, Lea) – 1Sám szülsz.) – Énekrend: Ho 163
rályok, hogy Isten megváltói tervét segítsék a volt, nem töltött hosszú időt.
16,1b.6–7.10–13a (Dávidot – ÉE 676, Ho 162 – ÉE 675,
beteljesedés felé. Egészen addig, amíg a messi- 1375-ben már ismét Rómában
Izrael királyává kenik.) – Ef Ho 164 – ÉE 516, Ho 203 –
ási ígéret be nem teljesedett, amíg Megválónk volt, hogy a svéd királyi ház
5,8–14 (Támadj fel holtodból, ÉE 222.
meg nem érkezett a világba. Nem véletlen, megbízásából előkészítse
A év
és Krisztus rád ragyog.) – Jn MÁRCIUS 26., CSÜTÖR-
hogy éppen karácsonykor énekeljük a zsoltár- anyja szentté avatását. Itt ta-
9,1–41 vagy Jn 9,1.6–9.13– TÖK (Emmánuel, Manuéla,
verset: „megesküdött az Úr, és nem bánja meg” lálkozott Sienai Szent Katalin-
17.34–38 (Elment megmosa- Tormás) – Kiv 32,7–14 – Jn
(Zsolt 110,4). Nem akarja megbánni a sok ígére- nal. VI. Orbán, aki alatt 1378-
kodni, és amikor visszatért, már látott.) – Zsolozsma: IV. 5,31–47.
tét, amelyek egyetlen célja az üdvösségünk. ban elkezdődött a nyugati
zsoltárhét – Énekrend: Ho 257 – ÉE 538, Ho 257 – ÉE MÁRCIUS 27., PÉNTEK (Hajnalka, Auguszta) –
A mi ígéreteink vajon milyenek? Elsősor- egyházszakadás, kettejüket
148, Ho 109 – ÉE 540, Ho 152 – ÉE 190. Bölcs 2,1a.12–22 – Jn 7,1–2.10.25–30.
ban az Istennek tett ígéreteinket kell megfon- akarta Nápolyba küldeni,
MÁRCIUS 23., HÉTFŐ (Mongrovejói Szent Turibiusz MÁRCIUS 28., SZOMBAT (Gedeon, Johanna) – Jer
tolnunk. Keresztelésünkkor még a keresztszü- hogy Johanna királynőnek,
püspök, Emőke, Ottó) – Iz 65,17–21 – Jn 4,43–54. 11,18–20 – Jn 7,40–53.
leink és a szüleink tettek ígéretet arra, hogy aki a szakadár pápát, VII. Ke-
MÁRCIUS 24., KEDD (Gábor, Karina) – Ez 47,1–9.12 MÁRCIUS 29., NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA (Au-
„ellene mondunk a sátánnak” és hogy „egye- lement támogatta, lelkére be-
– Jn 5,1–16. guszta, Bertold) – Ez 37,12b–14 (Belétek oltom lelkemet, és
sülünk Krisztussal”. Elsőáldozásunkkor mi széljenek. A tervből azonban
MÁRCIUS 25., SZERDA – URUNK SZÜLETÉSÉ- életre keltek.) – Róm 8,8–11 (Isten Lelke, aki Jézust feltá-
magunk erősítettük meg ezt a keresztségi fo- nem lett semmi, Katalin pe-
NEK HÍRÜL ADÁSA, GYÜMÖLCSOLTÓ BOL- masztotta a halálból, bennetek lakik.) – Jn 11,1–45 vagy Jn
gadalmunkat. Aki házasságot kötött, esküvel dig visszautazott Vadstená-
DOGASSZONY FŐÜNNEPE (Annunciáta, Irén) – Iz 11,3–7.17.20–27.33b–45 (Én vagyok a feltámadás és az élet.)
pecsételte meg ígéretét, hogy „el nem hagylak ba, és hamarosan elhunyt.
7,10–14 (Íme, a szűz fogan.) – Zsid 10,4–10 (Íme, eljövök, – Zsolozsma: I. zsoltárhét – Énekrend: Ho 57 – ÉE 541,
mindhalálig”. A szentgyónásban minden alka-
hogy teljesítsem akaratodat.) – Lk 1,26–38 (Kegyelmet ta- 144, Ho 57 – ÉE 81, Ho 118 – ÉE 543, Ho 74 – ÉE 85.
lommal elmondjuk: „erősen fogadom, hogy L. K.
2020. március 22. KORONAVÍRUS 5
Teológiai megfontolások
a járványügyi helyzet kapcsán
A Magyar Katolikus Püspöki Krisztustól, hogy effajta nem kívánt
Konferencia (MKPK) a rájuk és káros természetes hatás nem tör-
bízottakért érzett felelősségtől ténhet. Ebből aztán két dolog követ-
vezérelve a Covid-19 járvány kezik. Egyrészt helyénvaló a felelős
Magyarországra való betörése szeretetből való óvintézkedés, példá-
után, március 5-én rendelkezé- ul a nyelvre áldoztatás helyett a kéz-
seket léptetett életbe. Puskás be áldoztatás alkalmazása a fertőzés
Attilának, a Pázmány Péter veszélyének csökkentésére. Másfelől,
Katolikus Egyetem Hittudo- bár Isten csodás beavatkozás révén a
mányi Kar (PPKE HTK) dog- szentség természetes anyagától távol
matikai tanszéke vezetőjének tarthat káros fizikai behatásokat
írását adjuk közre. vagy a szentség vételéhez külön ke-
gyelmet kapcsolhat (például gyógyu-
Különleges az idei nagyböjtünk. lás kegyelme vagy az Oltáriszentség
Mint minden évben, a hamu jelének mint kizárólagos fizikai táplálék éve-
magunkra vételével és a figyelmez- ken keresztül), ezt a csodás beavat-
tető szó – „Emlékezz, ember, por kozást azonban nem igényelhetjük és
vagy, és porrá leszel!” – szívünkbe nem várhatjuk, hiszen erre nem kap-
fogadásával kezdtük a szent negy- tunk ígéretet tőle. Egy ilyen várako-
ven napot, de e jel és figyelmeztetés zás megalapozatlan lenne, és súrolná
jelentőségének különleges súlyt ad a a babonaság (KEK 2111), illetve az is-
koronavírus terjedésének fájdalmas tenkísértés (KEK 2119) határát.
tapasztalata. Mintha a járvány maga 4. A fentebb jelzett szempontok
is felkiáltójellé válna, mely törékeny- ugyanúgy érvényesek a szentelmé-
ségünkre, emberi létünk sérülékeny- nyekre is (például szenteltvíz), sőt,
ségére figyelmeztet bennünket. Az- még inkább, hiszen itt nem Krisztus,
zal az alapvető léthelyzettel szembe- közvetett hatások alól még kevésbé tan körültekintő óvatosságot és a fe- mindig is megvolt a joghatósága a hanem az Egyház által létesített
sít, melyről könnyedén megfeledke- vonhatja ki magát bárki. Általános lelős magatartást járványok idején szentségkiszolgáltatás konkrét rítusá- szent jelekről van szó, melyek lelki
zünk: nem kontrollálhatjuk és ural- gazdasági visszaesés, a turizmus ra- az élet minden színterén: otthon, a nak a szabályozására. Erről nemcsak hatást érhetnek el az Egyház imája
hatjuk mindenestől létezésünket, dikális csökkenése, sportrendezvé- munkahelyen, az iskolában, minden a liturgiatörténet számos példája ta- és a szentelményben részesedő hívő


nem mi vagyunk abszolút urai saját nyek, tudományos konferenciák tör- közintézményben, a tömegközleke- núskodik, de a tridenti zsinat kifeje- hite révén. Analóg módon gondol-
életünknek, de a természetnek és a lése, oktatás időleges szüneteltetése... dési eszközökön, de ugyanígy a hí- zetten deklarálta is (Denzinger–Hü- kodhatunk a templomainkról is. A
történelemnek sem. s még nem látjuk a folyamat végét. vőközösségekben és a templomok- nermann szerk.: Hitvallások és az templomszentelés révén ezeket az
Önkéntelenül is Pascal sorai jut- A baj közös, a megoldás is csak Egyház tanítóhivatalának megnyilat- épületeket a közös imádság, az is-
nak eszünkbe: „Nádszál az ember, közös lehet. A közös baj ráébreszthet kozásai 1728; 1746). tentisztelet, a liturgikus cselekmé-
a természet leggyengébbike (...) a kíméletlen versengés és szemben- 2. A szentségek lényegének félre- nyek végzésére foglalja le az Egyház,
Nem kell az egész világmindenség- állás logikájának tarthatatlanságára, értése lenne, ha valaki olyan kegyel- ezáltal a profántól elkülönített szent
nek összefognia ellene, hogy össze- a megtérés szükségességére. mi hatást tulajdonítana szentségi cse- hellyé válnak, de ez nem jelenti azt,
zúzza: egy kis pára, egyetlen csepp Sürget a gondolkodásmód meg- lekményeknek, amit maga a szentsé- hogy itt ne érvényesülnének a fizikai
víz elegendő hozzá, hogy megölje.” változtatására, az együttműködésre gek alapítója és Ura, Jézus Krisztus világ törvényszerűségei. A fertőzés
(Gondolatok 347) A járvány fájdal- és a kölcsönös felelősségvállalásra; Járványok idején nem ígért meg, és nem adott meg ne- veszélye alól nincs kivéve a temp-
mas tapasztalata ugyanarra figyel- arra ösztönöz, hogy a puszta gazda- ez a felelősségünk kik. A szentségek olyan érzékelhető lom szent tere sem, illetve a benne
meztet, amire a hamu egyszerű jele sági és politikai érdekek vezérelte jelek, melyek Jézus Krisztus alapítói összegyülekező közösség. Ezért itt is
és a böjtkezdő felszólítás is emlé- cselekvés helyére a maradandó er-
különlegesen nagy. szándéka szerint Krisztus kegyelmét helye lehet a gondos óvintézkedé-
keztet: számoljunk le a mindenha- kölcsi értékek alapján tájékozódó Önmagunk és mások életének, jelzik és hatékonyan közvetítik szá- seknek.
tóság hamis illúziójával, s ajánljuk cselekvés lépjen. A közös baj egy új egészségének a megóvása munkra. Például az Eucharisztia ün- 5. Az óvintézkedések egyházi gya-
önmagunkat, szeretteinket, egész és igazságosabb rend kialakítása felé lelkiismeretben neplésének és vételének Krisztus korlata nem új keletű, találunk rá pél-
életünket és minden embert Isten ir- indíthat el. A kérdés az, hogy készen szándéka és az Újszövetség tanúság- dákat a múltban is. Vélhetően a nagy
galmas szeretetébe. áll-e az ember a megtérésre.
arra kötelez bennünket, tétele szerint számos kegyelmi hatá- pusztító pestis- és kolerajárványok-
Merítsünk bátorságot és erőt az A hívő ember a nagyböjti üzene- hogy komolyan vegyük sa van – egyesülés Krisztussal, isteni nak is volt köszönhető, hogy a XIV.
apostol szavaiból: „Akár élünk, akár tet nyomatékosító jelként értelmez- és betartsuk élet növekedése bennünk, bocsána- századtól kezdődően a nyugati egy-
meghalunk, egyaránt az Úréi va- heti a járványt, mely törékenysé- a világi hatóságok által tos bűnök eltörlése, egyházi közös- ház gyakorlatából a fertőzésveszély
gyunk” (Róm 14,8). Azé az Úré va- günkre figyelmeztet, megtérésre bevezetett óvintézkedéseket, ség egységének növekedése, örök csökkentése miatt fokozatosan kiko-
gyunk, aki szenvedett, meghalt és ösztönöz és felelős magatartásra szó- élet záloga stb. –, de ezek között nem pott a kehelyből áldoztatás szokása, s
feltámadt értünk, hogy mindvégig lít. Ebben a helyzetben a keresztény melyek ugyanezt a célt szerepel a testi betegségektől vagy a maradt az egy szín alatti eucharisztia-
elmenő és örök életet ajándékozó ember az Úr Jézus irgalmas szerete- szolgálják fertőzéstől való megóvás ígérete. vétel. Borromeo Szent Károly, Milánó
szeretetét bizonyítsa. De mintha az tébe ajánlja önmagát, övéit és min- Ilyen ígéretet nem kaptunk. bíboros érseke az 1576–77-es pestis-
egyre terjedő járvány tapasztalata den embert. Imádkozik a betegekért, Ezért alaptalan és hamis dolog járvány idején életének kockáztatásá-
még egy felkiáltójelet tenne a hamu orvosaikért, ápolóikért, a betegség- ban is. Ezért nem csak észszerű és jól lenne azt várni, hogy az Oltáriszent- val látogatta és lelkipásztori gondo-
liturgikus jelének vétele közben el- ben elhunytakért. Imádkozik a fertő- felfogott érdekünk vagy a világi ha- ség magunkhoz vétele önmagában zásban részesítette a pestises betege-
hangzó és Jézus szavait idéző másik zés megszűnéséért és a hatásos tóságokkal való együttműködés kí- biztosítja a fertőzéstől való meg- ket, ugyanakkor számos óvintézke-
nagyböjti felszólítás végére is: „Tér- gyógyszer mielőbbi kifejlesztéséért. vánalma, hanem a szeretet parancsá- óvást, s emiatt aztán fölösleges vagy dést vezetett be: nem templomokban,
jetek meg, és higgyetek az evangéli- Imádkozik a népek vezetőiért, a ból fakadó kötelezettség, hogy a egyenesen a hit hiányának jele lenne hanem utcákon, a szabad ég alatt tar-
umban!” megtérésért, a gondolkodásmód át- rendkívüli helyzetekben, járványok minden óvintézkedés, mely a felelős tották a szentmiséket, megfelelő tá-
A megtérés az egész embert átfo- alakulásáért és az erkölcsi tisztulá- idején megfelelő és arányos óvintéz- és gondoskodó szeretetből fakad. volságot kellett tartaniuk a híveknek
gó „megfordulás”, a gondolkodás- sért. Elkötelezi magát, hogy a baj kedéseket léptessenek életbe az Egy- 3. A szentségi cselekményben a egymástól; a saját házukban karan-
mód, az akarati törekvések irányai- megelőzésére, elhárítására és orvos- ház felelős pásztorai, melyekhez a természetes/teremtett világból vett ténba zárt emberek a szentmiséket
nak, a vágyak mozgatórugóinak, sőt lására a saját hivatásának, életállapo- hívőközösség tagjai tartják magukat. anyagot (víz, kenyér, bor, olaj) hasz- csak az ablakukból hallgathatták; a
az érzület világának az átalakítása. tának és lehetőségeinek a keretében Nálunk is ez történt nagyböjt máso- nálunk jel gyanánt, mely Krisztus pestises betegeket felkereső lelkipász-
Egyszerre intellektuális átalakulás és (orvosként, egészségügyi dolgozó- dik vasárnapján, amikor más keresz- kegyelmét közvetítő szent jellé, azaz toroknak megkülönböztető jel gya-
erkölcsi tisztulás, mellyel soha nem ként, papként, szülőként, közösség- tény felekezetek vezetőihez hasonló- szentséggé a lehívott Szentlélek ere- nánt fehér botot kellett maguk előtt
készülünk el teljesen. A mostani jár- vezetőként stb.) minden tőle telhetőt an a MKPK bevezetett néhány óvin- jében Krisztus szavainak a hatására tartani, hogy messziről figyelmeztes-
vány mintha egy ilyen átalakulás, megtesz. tézkedést, melyek betartására nyo- lesz, amikor az Egyház Krisztus ren- sék a feléjük közeledőket. Az 1831.
megtisztulás sürgető szükségességé- A hívő ember a szentírási kinyi- matékosan felszólította a lelkipászto- delésének megfelelően végzi a szent évi magyarországi kolerajárvány ide-
re is figyelmeztetne. A világ mostani latkoztatás alapján vallja, hogy fele- rokat és a hívőket. Ezek közé tarto- cselekményt. jén a lelkipásztorok a szószékről hir-
rendje a könyörtelen versengésre, a lősséggel tartozik önmaga és mások zik többek között a szenteltvíz temp- A szentség szent jelként valóban dették ki a higiéniai szabályokat, ezek
részleges érdekek érvényesítésére, a életének és testi egészségének meg- lomi használatának mellőzése, a kegyelmet közvetít, de ezzel nem közé tartozott a gyakori kézmosás
félelem és félelemkeltés taktikájára, a óvásáért, hiszen ahogy A Katolikus nyelvre áldoztatás helyett a kézbe ál- szűnik meg része lenni az anyagi vi- mellett az áldoztatás korlátozása, az
legfőbb hatalom és befolyás meg- Egyház katekizmusa (KEK) tanítja: doztatás alkalmazása, a kiengeszte- lágnak, anyagszerűségében továbbra úrvacsoravétel megtiltása közös ke-
szerzésének törekvésére épül. Ez a „Az élet és a testi egészség Isten által lődés jeleként a kézfogás helyett a is alá van vetve a fizikai világ tör- helyből, a vasárnapi mise szabad ég
szembenállás és szembeállítás logi- ránk bízott drága ajándékok. Értel- meghajlás jele, gyóntatásnál a meg- vényszerűségeinek és természetes alatt tartása, a temetés ünnepélyessé-
kája. A vírusfertőzés tapasztalata mesen kell róluk gondoskodnunk, felelő távolság betartása, illetve változásainak (például a szent olaj gének tilalma. A betegségek ismereté-
alapjaiban kérdőjelezi meg ezt a logi- figyelembe véve mások és a közjó gyóntatószékben elválasztó védőfó- megavasodhat, a szenteltvíz párolog, nek függvényében a bevezetett egy-
kát, s felhív a gondolkodásmód és er- szükségleteit.” (KEK 2288) lia használata. a tabernákulumban őrzött Oltári- házi óvintézkedések koronként rész-
kölcsi beállítódás megváltoztatására. Járványok idején ez a felelőssé- E rendelkezésekkel kapcsolatban szentség anyaga pára hatására átned- ben változtak ugyan, de az a meg-
A járvány, így vagy úgy, mindenkit günk különlegesen nagy. Önma- a következő teológiai megfontoláso- vesedhet, ezért aztán rendszeresen győződés változatlan maradt, hogy a
érint. A luxushajón utazó gazdag gunk és mások életének, egészségé- kat érdemes szem előtt tartanunk. cserélni kell). Ha az általános tapasz- felelős lelkipásztoroknak nemcsak jo-
embert éppúgy, mint a kiszolgáló- nek a megóvása lelkiismeretben arra 1. Valójában egyik intézkedés sem talat szerint a szentségek természetes ga, hanem kötelessége is óvintézke-
személyzetet, a honpolgárt éppúgy, kötelez bennünket, hogy komolyan érinti a szentségkiszolgáltató cselek- anyaga alá van vetve efféle fizikai dések foganatosítása vészhelyzetben.
mint a külföldi turistát, a gyermeke- vegyük és betartsuk a világi hatósá- mény lényegét, pusztán a megvalósu- változásoknak és behatásoknak, ak- Nem a hit hiányából vagy gyengesé-
ket éppúgy, mint a felnőtt és idős gok által bevezetett óvintézkedése- lás gyakorlati módját szabályozza, kor nem zárhatjuk ki, hogy olyan fi- géből, hanem a felebaráti szeretet pa-
korosztályt, a muszlim vagy keresz- ket, melyek ugyanezt a célt szolgál- éppen a szeretet parancsából fakadó zikai hatás is érheti a szentségek ter- rancsából és a szentségek helyes teo-
tény hívőt éppúgy, mint az ateistát. ják. A felebaráti szeretet és önma- felelős elővigyázatosság jegyében. Az mészetes anyagát, mely történetesen lógiai értelmezéséből fakadóan.
A járvány nem ismer határokat, már gunk helyes szeretetének az isteni egyházi hatóságnak, azaz a püspö- egy kórokozóhoz kapcsolódik. Arra
minden földrészen megjelent. S a parancsolata megkívánja a fokozot- kök testületének, illetve a pápának megint csak nem kaptunk ígéretet Fotó: Vatican News
6 EGYHÁZ 2020. március 22.

Őrzője vagy testvérednek! Megújul


Varga László megyéspüspök üzenete a járvány idején
a kaposvári székesegyház
Az alábbiakban Varga László kaposvári megyéspüspök Akik igazán hisznek,
főpásztori levelét adjuk közre, melyet a járványhelyzetre azok nem kaphatják el Néhány nap múlva megkezdődnek a bel-
való tekintettel fogalmazott meg. ső felújítási munkák a kaposvári Nagy-
a vírust? boldogasszony-székesegyházban – adta
Káint, miután megölte nek vagy engedünk neki. Jézus nem ígért olyat, hogy hírül a Somogy megyei hírportál márci-
Ábelt, arról kérdezte az Úr: Ugyanakkor abban is válasz- lesz betegség, amit a kereszté- us 4-én. Húsvétig még a templomban
Hol van a testvéred? Ő így vá- tanunk kell, hogy rábízzuk-e nyek nem kaphatnak meg, tartják a szentmiséket, ám az ünnep
laszolt: „Hát őrzője vagyok én magunkat a szerető, gondvi- mert hisznek benne. Az eddi- után vélhetően két évig a Nagyboldog-
a testvéremnek?” Az Úréval selő Atyára, igent mondunk-e gi fertőzöttek között bizonyá- asszony Iskolaközpont II. János Pál-ká-
együtt a mi válaszunk is: Igen! Jézus Krisztusra, aki velünk ra bőven volt keresztény is. polnájában lesznek a szertartások. A
– A koronavírus-járvány ide- van mindennap, és hallga- Kaposvári Egyházmegyében nyár elején
jén még jobban, mint máskor! tunk-e a Szentlélekre. Keresztények millióit egy másik jelentős építkezés is elkezdő-
Igen, a főparancs értelmé- vizsgáztatja dik: zöldmezős beruházásban új katoli-
ben, mert ha szereted ember- A szenteltvíztartók a koronavírus
kus óvoda épül Kaposvár-Kecelhegyen.
társaidat, mint önmagadat,
akkor hogy ne árts nekik, be
kiürítése A Szentírásban Isten leg- Mohay Gábor egyházmegyei főépítész a So-
kell tartanod azokat az előírá- Ugyanazok, akik tiltakoz- többször azt kéri tőlünk: „Ne mogy megyei hírportál kérdésére elmondta: a
sokat, amiket az illetékes ha- nak a rendelkezések ellen, és féljetek!” A pánik tehát kerü- székesegyház-rekonstrukció az 1886-ban épült
tóságok és az egyházi vezetők hirdetik, hogy a szenteltvíz- lendő. Döntenünk kell: pánik templom teljes belső terét és külső megjelené-
kiadtak. tartó nem lehet veszély forrá- és rettegés vagy ébrenlét és bi- sét egyaránt érinti, hiszen az épület igencsak
zalom a gondviselőben? Az megérett a felújításra. A hétköznap reggel ne-
Istenbe vetett bizalom, a hit gyed 8-kor és az este 6 órakor kezdődő misék,
azonban nem vak, hanem ér- valamint a vasárnapi liturgiák idejére a követ-
telmes. kező hetekben még kinyit a székesegyház, ám
Felelősek vagyunk egymá- a húsvéti szertartások után a rekonstrukció
sért! Ha süllyed a hajó, nem teljes elkészültéig zárva lesz.
mondhatjuk, hogy nem vesz- A jelentős összegű kormánytámogatással kiváló lehetőség kínálkozik majd az orgona-
szük elő a mentőcsónakot, megvalósuló felújítás keretében új tetőt kap az koncertekre.
mert Isten megígérte, hogy a épület, amelynek természetesen a homlokzata Mohay Gábor azt is elmondta, hamarosan
hajunk szála sem görbülhet! is megszépül. Egy modern és a korábbinál egy másik építkezés is elkezdődik: új óvodát
sokkal nagyobb sekrestye is épül, hogy a jelen- építenek Kaposvár-Kecelhegyen, mivel a
Mit tegyünk hát? tősebb egyházmegyei események idején is el- Szent Margit Katolikus Óvoda jelenlegi, Búza-
férjen az asszisztencia. Modern vizesblokk lé- virág utcai épületének a városi önkormányzat
Ne féljetek és ne rémüldöz- tesül és megvalósul az akadálymentesítés is. a tulajdonosa. A zöldmezős beruházás a ter-
zetek, akkor sem, ha nem jut- Új padlóburkolatot kap a székesegyház, amely vek szerint júniusban kezdődik. A jelentős ál-
hattok el szentmisére, vagy évtizedeken át a megyeszékhely leghidegebb lami támogatásból és egyházi forrásból épülő,
nem áldozhattok! Inkább fe- templomai közé tartozott; a rekonstrukció so- megújuló energiát használó intézmény három
dezzétek fel azokat a lehetősé- rán most padlófűtést is kialakítanak. Korsze- csoportszobás lesz. Hetvenöt gyermek elhelye-
geket, amelyeket maga a Mes- rűsítik az elektromos hálózatot és modern zéséről gondoskodnak majd itt, és egy nagy
ter kínált fel nekünk a vele va- hangosítást is kap az épület. A fából készült játszóteret is kialakítanak.
ló találkozásra. nyílászárók és a toronyban lévő zsalugáterek Egy kormányhatározat értelmében országo-
Megígérte és megtartotta: is megújulnak. Átalakítják és modern beren- san mintegy 6,3 milliárd forint értékű egyházi
ahol ketten vagy hárman ösz- dezésekkel látják el a belső liturgikus teret, és fejlesztés indult el. A tizennégy kedvezménye-
szejönnek a nevében, ott lesz a hívek új padokon, székeken foglalhatnak zett között van a Kaposvári Egyházmegye is.
közöttük. Amennyiben odáig majd helyet. A déli mellékhajóban szentségi A Nagyboldogasszony-székesegyház és kör-
jutunk, hogy a kiscsoportos kápolna létesül, a karzat alatt lévő barna rács nyezete két év alatt újul meg. A tervek szerint
találkozás sem lehetséges, helyett biztonsági üvegfalat építenek, és új a 2022-es húsvéti liturgiákat már a felújított
Az eddigi tájékoztatások sa, nem hajlandók belenyúlni mert karantént rendelnek el, gyóntatófülkék is lesznek. Megújul az öreg or- székesegyházban tartják.
mellett, melyeket szinte folya- és keresztet vetni, amikor azt akkor is lehetőségünk lesz ta- gona is. Mivel a földszinti templomtérbe egy Forrás: Lőrincz Sándor/Sonline.hu
matosan közzétettünk a ren- látják, hogy roma vagy pisz- lálkozni vele. úgynevezett második játszóasztal is kerül, így Fotó: Merényi Zita
delkezésünkre álló levelező- kos, hajléktalan testvéreink a Az élet igéjében, a Szent-
listákon, szükségesnek tar- szemük láttára megmosakod- írásban valóságosan jelen van.
tom, hogy kiemeljünk néhány
spirituális szempontot is, és
választ adjunk a leggyakrab-
tak benne. Miközben otthon
kínosan betartják a higiénia
szabályait, és egy kortyot sem
Ha naponta olvassuk, elmél-
kedünk róla és belőle táplál-
kozunk, az örök életünket
Egyházi levéltárak kitüntetése
ban felmerülő kérdésekre. innának abból a vízből, vesszük magunkhoz. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (Macse) min- ni a kutatókat, az állami tör-
amelyre ki van írva, hogy eny- A megtört, beteg embertár- den esztendőben három kategóriában ítéli oda Az Év Ku- vények által szabott kerete-
Hol van az Isten hén szennyezett, számonkérik sainkban ugyanaz a Krisztus tatóhelye elismerést a tagok szavazatai alapján. 2019- ken belül.”
a járvány idején? azokat, akik a józan észre hall- van jelen, mint a szentostyá- ben a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levél- A főpásztor hozzátette:
gatva azt kérik, ne tartsunk ban. Maga Jézus jelentette ki: tár a belföldi, a Zombori Történelmi Levéltár (Szerbia) a „Nagy tisztelettel viseltetek
Hol lenne, ha nem itt? A szenteltvizet a tartóban, mert amit ezek közül egynek te- külföldi, míg a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár e-ku- mindenki iránt, aki tisztában
koronavírus és a válságok fertőzés forrása lehet. szünk, vele tesszük. tatása az online kutatóhely kategóriában nyerte el a ki- akar lenni az őseivel, aki is-
idején is tudnunk kell, hogy A járvány számtalan lehe- tüntetést. merni és őrizni akarja a ha-
nekünk olyan Istenünk van, Az Oltáriszentség tőséget tartogat a köztünk je- gyományokat. Egyre többször
aki, miközben gondviselő és len lévő Krisztussal való talál- Székesfehérváron, a Szent legfontosabb források Magyar- találkozom ugyanis azzal,
megmentő, velünk jön a krízi-
majd megment? kozásra a betegekben és szen- István Hitoktatási Művelődési országon a vallási közösségek- hogy (...) kinyíló, globalizáló-
sekbe és a szenvedések tenge- Sokan közülünk vakon vedőkben is. Házban február 28-án adták át ben keletkeztek. „Mégis azt dó világunkban az emberek
rébe is. hisznek abban, hogy az Oltá- Isten mindent a javunkra a díjakat. kérjük, hogy ne a számban és mennyire kiszolgáltatottá vál-
Nem kívülről figyeli a küz- riszentségben jelen lévő Krisz- fordít, csak legyen bátorsá- Ünnepi köszöntőjében Spá- erőben fogyatkozó, sokszoro- nak. Sokan sodródnak a tá-
delmünket, szenvtelenül. Itt tus minden bajtól megóv ben- gunk ezt a helyzetet is a feltá- nyi Antal megyéspüspök rá- san leterhelt papságunkat ke- volba szerencsét és megélhe-
van a járvány kellős közepén, nünket. Amikor kigyullad egy madás, a húsvét felől nézni. A mutatott: az Egyház mindig ressék a családkutatók – tést keresve, és elveszítik a
hogy felismerjük, és rá tudjuk katedrális vagy földrengés mi igazi reményünk Isten or- gyökereiket. A kelet-közép-
bízni magunkat. van, az ott imádkozók nem szága és a mennyország. európai népek talán különö-
Nagypéntek drámája nem várják meg, amíg bent égnek Nincs más távlat. Ezért írja Pál sen veszélyeztetettek e téren,
kérdőjelezte meg Isten szere- a templomban vagy rájuk om- apostol: „Számomra az élet hiszen évtizedekig szenved-
tetét Jézus iránt, hanem meg- lik a mennyezet, arra hivat- Krisztus, a halál pedig nyere- tünk olyan hatalom alatt,
erősítette a hitét, hogy har- kozva, hogy az Oltáriszent- ség.” A koronavírus rákérdez amely a múltat végképp el
madnapra feltámad. ségben jelen van Krisztus, és ő a hitünkre, a feltámadásba ve- akarta törölni. A gyökereket
majd megvéd bennünket. Ha- tett hitünkre is. keresőket ezért megértéssel és
Miért engedi meg nem az eszükre hallgatva ki- Minden szentmisében el- örömmel látjuk.”
Isten ezt a járványt? menekülnek, és kimentik a mondjuk: „Halálodat hirdet- Mózessy Gergely, a Székes-
szentostyákat is. jük, Urunk, és hittel valljuk fehérvári Püspöki és Székes-
Ugyanazért, amiért a ke- feltámadásodat, amíg el nem káptalani Levéltár vezetője
resztények üldözését: hogy ta- A kézbe áldoztatás jössz.” Amíg el nem jössz. Ez hangsúlyozta: csupán azt tet-
núságot tegyünk a hitünkről. azt jelenti: itt és most. Tehát ték, ami a dolguk. Az intéz-
Isten országa köztünk van, er- Egyesek föl vannak hábo- ebben a mostani helyzetben is mény a mindennapi munkájá-
ről kell tanúságot tennünk. Az rodva, és szentségtörőnek tar- hiszünk a Feltámadott jelen- ért kapott most elismerést. Ez
ő országának békéjét és örö- tanak bennünket, püspököket, létében és a feltámadásban is. a díj egyrészt az elődöknek
mét nem veszélyezteti a jár- amikor azt kérjük: ne legyen Ebből merítjük a reményt szól, akiktől megörököltek
vány, csak akkor, ha nem nyelvre, hanem csak kézbe ál- és az erőt, hogy segítsük egy- különös tisztelettel viseltetett a mondta Spányi Antal püspök. egyfajta szakmai ethoszt, más-
hisszük, hogy Isten országa doztatás. mást, amikor krízisben, nehéz genealógia iránt. Már az Új- – Fenntartunk szakintézményt, részt a levéltár fenntartójának,
elérkezett, és az ellenfél hang- Vajon a mi Urunk, Jézus helyzetben vagyunk. szövetségi Szentírás első lapja- kutatóhelyet, amely kiváltja a Székesfehérvári Egyházme-
jára figyelünk. Krisztus szentségtörést köve- in is egy nemzetségtábla ol- őket. Levéltárunk huszonöt gyének és természetesen a le-
Keresztségünk óta naponta tett el, amikor az első szentmi- Kaposvár, 2020. március 13. vasható: Máté evangélista Jé- plébániáról a régi, eredeti véltár munkatársainak.
választanunk kell, hogy ellene sén, ahol ő volt a főpap, nem zus leszármazási tábláját közli. anyakönyveket is letétbe vette
mondunk-e a sátánnak, a vád- nyelvre áldoztatta meg az Forrás: A polgári anyakönyvezés már, de a különféle másola- Forrás: Székesfehérvári
lónak, a félelemben, rettegés- apostolokat, hanem kézbe ad- Kaposvári Egyházmegye 1895-ös megszületése előtt tok révén más területekre vo- Egyházmegye
ben tartónak, a pánikot keltő- ta nekik a saját testét és vérét? Fotó: Merényi Zita a családtörténetre vonatkozó natkozóan is ki tudja szolgál- Fotó: Berta Gábor
2020. március 22. EGYHÁZ 7
Miért szeretnek hittanra járni Erdő Péter bíboros, prímás
a gyerekek? rendelkezése
Szili András békásmegyer-ófalui plébános Erdő Péter bíboros, az Eszter-
gom-Budapesti Főegyházme-
az ifjúságpasztorációról gye érseke az egyházmegye te-
rületére tekintve március 14-én
Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével András atya számára a hittanóra jelenti az az alábbiakat rendelte el.
március 7-én elsőszombati ájtatosságot ifjúságpasztorációs szolgálat biztos pontját.
végzett a békásmegyeri Szent József- „Nagyon ritkán engedem, hogy elmaradjon, A Covid-19 járvány kapcsán, a li-
plébánia közössége. Már a rózsafüzér és azt sem tartom helyesnek, ha másra fordít- turgikus programok tekintetében
imára megtöltötték a hívek a templo- juk ezeket az alkalmakat. A hittanórát nem egyelőre továbbra is a Magyar Ka-
mot. Az ünnepi alkalomra a fiatalok is tölthetjük sem filmnézéssel, sem keresztútjá- tolikus Püspöki Konferencia
készültek. rással, ezekre más időpontot kell találnunk. A (MKPK) március 5-én kiadott intéz-
hittan a tanítás közvetítésére szolgál, ez az, kedései vannak érvényben:
Régi szokás a fővárosban, hogy a hónap ami összeköt bennünket egymással. Ebből kell – a szenteltvíztartók használatá-
első szombatján – mindig más és más temp- kiindulni, egyre inkább elmélyíteni az ismere- nak mellőzése,
lomban – elsőszombati ájtatosságot tartanak. teinket, és ennek alapján élni meg a közösségi – a békeköszöntés elhagyása
Mindszenty József bíboros már a II. világháború létet” – mondja. – és a kötelező kézbe áldoztatás.
után szorgalmazta ezt a kezdeményezést. Azó- A résztvevők létszáma az indulás óta folya- Ismételten, nyomatékosan kér-
ta imádkozik egy-egy plébánia az egész főegy- matosan nő. A nagyok már huszonöten van- jük, hogy ezeket és a más javasolt
házmegye nevében, kérve a Boldogságos Szűz- nak, ami jelentős szám egy ekkora plébánián. óvintézkedéseket mindenki kötele-
A hittan célja, hogy közössé- zően tartsa be (testi érintések, például „kis kereszt osztása” mellőzése; alapos kézmosás mise
get építsen, ahol a tagok együtt előtt és után).
élhetik meg a hitüket. A közös- Mindezek mellett:
ségben egymás barátaivá válnak Mivel az idősebb testvérekre, a 60 év felettiekre, valamint a súlyos és krónikus betegség-
a hitükben hivatalosan egymás ben szenvedőkre különös veszélyt jelent a vírusfertőzés, ők jogosan félnek attól, hogy részt
testvéreivé lett emberek, és a cél, vegyenek közösségi liturgikus alkalmakon. Az egyházi törvénykönyv (CIC) előírásai szerint a
hogy ez a testvériség egyre in- megyéspüspök, ha úgy ítéli, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötele-
kább elmélyüljön. zettsége alól (vö. CIC 87. kán. 1. §.; 1245. kán.).
Szili András beszámolt tapasz- Ezt a felmentést – a veszélyes fertőzés elkerülésének céljából – Erdő Péter bíboros úr mint
talatáról, miszerint a hittanos kö- az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye főpásztora a területére nézve megadja.
zösségben azok, akik távol van- Kérjük tehát a pap testvéreket, hogy nyugtassák meg az idősebb testvéreket, akik nem
nak egymástól, akiknek más az mernek a járvány idején templomba menni, hogy ezzel nem követnek el bűnt! Arra viszont
érdeklődésük, a stílusuk, a hobbi- hívjuk fel figyelmüket, hogy ettől még az Úr napjának megszentelése ugyanúgy parancs szá-
juk, egymást megismerve bará- mukra: próbáljanak többet imádkozni s rádión, vagy tv-n keresztül szentmise-közvetítésbe
tokká válnak. Nagy szükség van bekapcsolódni.
erre. A lelkipásztor úgy fogalma- A tegnapi napon Miniszterelnök Úr bejelentette, hogy március 16., hétfőtől a diákok nem
zott: sajnos kiveszett a kultúránk- fognak bejárni az iskolákba, hanem a tanítás digitális módon, távoktatásként fog folytatódni.
anya közbenjáró segítségét a fiatalokért és a ból a régen kötelező „bájcsevej”. Azelőtt az il- Ez természetesen érvényes az iskolai hittanórákra is, vagyis lehetőség szerint digitális okta-
családokért. Erre az ájtatosságra – rózsafüzérre lem úgy kívánta, hogy az emberek beszédbe tással kell megoldani a járvány idején a tananyag átadását. Ezenkívül kérjük, hogy ebben az
és előesti szentmisére – várták Békásmegyer- elegyedjenek egymással, és ezekből a párbe- időszakban hagyják el a plébániai hittanokat és katekéziseket is, s minden közösségi össze-
Ófalu hívei március 7-én Erdő Péter bíborost. szédekből értékes beszélgetések is kialakulhat- jövetelt! Egyéni szentségimádásra és egyéni imádságra biztosítsunk lehetőséget temploma-
Az ünnepi alkalomra az ifjúság is készült. tak. Az emberek megtanultak kérdezni. Mára inkban.
Szili András atya kirándulni vitte a fiatalokat. sajnos eltűnt a társalgás kultúrája. Elbújunk a Köszönjük a megértést és a közreműködést, s mindezek mellett is kegyelmekben gazdag,
A hétfői hittanos ificsapat „kiváltsága”, hogy mobilunk mögé, nem vesszük észre a másikat. imádságos nagyböjtöt kívánunk!
havonta kirándulhat a papjával. „Ilyenkor a András atya szerint az sem szerencsés, A rendelkezés visszavonásig, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK)
beszélgetésekben fontos témák kerülnek elő” hogy az emberek többsége pusztán szimpátia ezzel ellentétes rendelkezéséig érvényben van.
– mondja Péter, az egyik érettségiző, és hozzá- alapján próbál kapcsolatokat létesíteni. A hit- Fotó: Thaler Tamás
teszi: nagyon sokat jelent nekik az atya közvet- tanos közösség ezzel szemben elősegíti, hogy
lensége, pozitív világlátása, nagy műveltsége megismerjük egymást, és ráébredjünk, meny-
és lendülete, amely mindig motiváló hatással nyi közös van bennünk. Nem csak a hitünk-
van rájuk. Ahogyan a humor és az éneklés is, ben. Akik hittanra járnak, idővel megtanulják, PAKISZTÁN
amiből nincs hiány a közös programokon. hogy ne azt nézzék a másik emberben, ami
A főpásztori látogatás napján természete-
sen a cserkészek is ott voltak a szentmisén.
Még az éjszakát is a plébánián töltötték, kö-
nem teszi őt rokonszenvessé. Ez a nyitott hoz-
záállás pedig segítheti a barátságok kialakulá-
sát és a hit közös megvallását.
Megöltek egy keresztényt,
zös vacsorával, játékkal. Egy rövid időre őket
is felkereste Erdő Péter bíboros, és áldását ad-
ta rájuk.
A lelkipásztor úgy fogalmaz: élményorien-
tált világban élünk, és bár nem feltétlenül kell
alkalmazkodni a világhoz, mindenképpen föl
mert ivott a kútból
A főpásztor látogatása a falu új plébániai kell venni a versenyt vele. A fiataloknak szük- „Beszennyezte a kutat” az a pakisztáni Sabir Michael pakisztáni emberi jogi aktivis-
kormányzójának is szólt. Szili András atya ségük van jó élményekre, hiszen ők is ebben a katolikus keresztény, aki, miután a me- ta, a helyi kisebbségek védelmezője a követ-
nyár közepe óta szolgál a Szent József-temp- világban nőnek fel. zőn dolgozott, egy kútnál megmosta az kezőket nyilatkozta a Fides hírügynökségnek:
lom hívei között. Lelkipásztorként a legkülön- Szili András atya szerint az is fontos, hogy arcát, és ivott a vízből. Emiatt a helybé- „Súlyos aggodalmat érzek a történtek miatt.
bözőbb életkorú és életállapotú emberekkel a papi életet közel hozza az ifjúsághoz. Vallja, liek megölték – adta hí- Pakisztánban előfordulnak
foglalkozik, emellett gazdasági és adminiszt- hogy a papnak megszólíthatónak, elérhetőnek rül március 2-án a vati- ilyen támadások a kisebbsé-
ratív teendőket is ellát. Az ifjúságpasztorációt kell lennie, olyasvalakinek, akihez a hívek bát- káni Fides missziós hír- gek ellen, melyek társadalmi-
kiemelten fontosnak tartja. Három korosztály- ran fordulhatnak örömükkel, bánatukkal, kér- ügynökség. lag, gazdaságilag és politikai-
ban foglalkozik a fiatalokkal: felső tagozatos déseikkel. Elengedhetetlen, hogy az emberek lag is hátrányt szenvednek. Ez
gyerekek, középiskolás korosztályba tartozók úgy érezzék: lehet személyes kapcsolatuk a „Határozottan elítéljük Sza- az eset is azt mutatja, hogy a
és egyetemisták is járnak a hétfői hittanórákra. pappal, Isten fölszentelt szolgájával. András lím Maszih brutális megölését. kormány képtelen a kisebbsé-
A plébániai kormányzó havonta szervez atya szerint ebből a közegből indulhatnak el A megbélyegzés és az előítélet gek elleni atrocitások megfé-
programot a fiataloknak, és kettesével-hár- az újabb papi hivatások. ilyen tette tudatlanságról és a kezésére. Mi mint keresztény
masával kávé melletti beszélgetésekre is hívja Trauttwein Éva kisebbségek elleni intoleranciá- közösség igazságot kérünk
őket. Fotó: Lambert Attila ról árulkodik” – nyilatkozta Szalím Maszih számára, illet-
Qaisar Feroz kapucinus atya, a ve követeljük a tettesek azon-
pakisztáni püspöki konferencia nali letartóztatását.”
kommunikációs felelőse a Fi- Nasir Saeed, a Törvényes Se-
des missziós hírügynökségnek. gítség Központjának (CLAAS)
A Pandzsáb tartomány Bagu- igazgatója is igazságot kér
yana falujában élő, 22 éves keresztény fiatalem- Szalím családja számára. Ám ennek elérése
bert azért kínozták és ölték meg, mert úgy- korántsem lesz könnyű, mert a pakisztáni
mond beszennyezte a kutat, amiből vizet merí- rendőrség részrehajló, amikor muzulmánok
tett. A fiatalt az iszlám „choora”, azaz tisztáta- és nem muzulmánok közötti esetről van szó.
lan, érinthetetlen megvető jelzővel illették, majd Közismert Ászja Bibi ügye, amely szintén egy
összeverték egy tüzes vasrúddal. A barbár cse- forrásvíz kapcsán pattant ki. Ez a mostani me-
lekedet után a fiatalembert Pandzsáb tarto- rénylet sajnos nem elszigetelt jelenség; gya-
mány fővárosa, Lahor kórházába szállították, korta előfordulnak Pakisztánban hasonló ese-
ahol február 28-án, pénteken, három nappal a tek, amelyekről a média nem számol be. Ép-
merénylet után belehalt a sérüléseibe. Qaisar pen ezért kellene intézkedéseket foganatosíta-
Feroz kapucinus atya így folytatja nyilatkoza- ni az igazságosság megteremtésére – nyilat-
tát: „Nagyon szomorú dolog tudni, hogy vala- kozta a Fides missziós hírügynökségnek az
kit pusztán azért megölnek, mert vizet ivott igazgató.
egy kútból. Szalím a mezőn dolgozott, majd a Az India, Irán és Afganisztán között elterü-
munka után vizet merített és megmosta az ar- lő Pakisztán közel 220 milliós lakosságának 96
cát. Sürgősen változtatni kell ezen az erősza- százaléka muszlim, 1,85 százaléka hindu és
kos magatartáson, amely végzett vele. Sajnos 1,6 százaléka keresztény.
itt nagyon sok ember tele van gyűlölettel azok
iránt, akik nem muzulmánok. Most pedig íme, Forrás: Vatikáni Rádió
egy ember az életét vesztette.” Fotó: Pakistan Today
8 CSALÁD 2020. március 22.

Járt utat a járatlanért


Egy misszionárius magyar házaspár élete Peruban
„El kell mennünk oda, ahová mások nem jutnak el, to- a 11 éves Boróka véleményét rületen zöldséget és gyümöl- szionárius nincs, savanyúan szabás-varrással barátkoznak,
vább, mint ameddig a kiépített utak vezetnek, hogy meg- is megkérdezték. „Nagy ka- csöt termesztenek, 130 szar- ugyanis nem lehet gyerekek és gyönyörű alkotások szület-
keressük a gyengéket és a kitaszítottakat. Bennük akar- land a kereszténység, ha az vasmarhát és 400 birkát tarta- között élni. És minden a Jóis- nek ügyes kezeik munkájával.
juk felismerni Krisztus arcát” – vallják a Szegények ember komolyan veszi, de nak, s mindezt feldolgozzák. ten körül zajlik, ő minden pil- Mindez adományokból va-
Szolgái Missziós Mozgalom tagjai. Közösségeik 1986 máshogyan nem is érdemes. Innen kerül az asztalra tej, lanatban ott van.” lósul meg. A misszionáriusok
óta élnek Peruban a legszegényebbek között. Hozzájuk Soha nem gondoltunk arra, joghurt, sajt és hús. „Fontos, Reggel kihelyezik az Oltá- iskolája a perui iskolarendszer
viszik el az embert gyermekeiként szerető Isten tanítá- hogy külföldön éljünk, karri- hogy megfelelő táplálékot riszentséget, imádkoznak, és a része, de semmilyen fejpénzt
sát, az Egyház kincseit a szentségekben, az átfogó ke- ervágyból vagy tapasztalat- tudjunk adni Cuzcó gyerme- kápolnában egész nap folyik nem kapnak a gyerekek után.
resztény szellemi és szakmai nevelést. szerzés céljából. Csodálatos keinek, hiszen a nyolcvan szá- az ima. A gyerekek negyed- Nem részesülnek egyházi tá-
hely Magyarország. Nagyon zalékuk alultáplált. Megfelelő óránként váltják egymást, mogatásban sem, és nem ad-
Bakonyi Gábor és Melinda is ményeit azokból az időkből. szeretjük a hazánkat, és re- mennyiségű és minőségű élel- nem számít, milyen órájuk nak el pénzért semmit azok-
elhagyta a járt utat. A közgaz- 2004-ben aztán felkérést ka- méljük, itthon is lesz másik met kell nyújtanunk nekik” – van éppen, azt a tizenöt percet ból az alkotásokból, amiket a
dász házaspár előtt napfényes pott Szkladányi László magyar házaspár, amely a Szegények magyarázzák, miért van napi Jézusnak ajándékozzák. A gyerekek készítenek. „200 be-
élet állt: jól fizetett munka, elöljárótól, hogy végezze főál- Szolgái missziója mellett dönt ötszöri étkezés az intézmény- szüneteket pedig a tanárok jelentett dolgozónk van, Cuz-
szerető család, baráti közös- lásban a közösség ügyvitelét. majd” – mondja Melinda, bíz- ben. Mindez, ahogyan az ok- töltik a kápolnában. A nap zá- cóban mi foglalkoztatjuk a
ség, ház Békásmegyer-Ófalu- Feladta a közgazdászi állását, va abban, hogy a 2000-es tatás és a felszerelés is, ingye- rása is ünnepélyes. Különösen legtöbb embert. Adományok-
ban. Ezt tette teljessé a megté- és Melinda támogatásával tel- évekhez hasonlóan itthon is nes. A misszionáriusok csak fontosak az ünnepek, köztük ból. Ehhez nagyon sok jótevő-
résük, a katolikus hitben meg- jesen a szolgálatnak szentelte újra működni fog a szolgálat. szegény gyerekeket vesznek minden Mária-ünnep. A re van szükség. Ők is Isten hí-
ismert örömhír. Isten azonban magát. Most azonban Peru jelenti a föl az iskolába. A családok ré- nagyszünetekben osztályon- vására válaszolnak, és ugyan-
ennél többet vagy mást kért a „19 évesen ismertük meg folytatást. Nem volt könnyű széről követelmény a nyitott- ként felsorakoznak az udva- ebben a küldetésben vesznek
fiatal pártól. „Az ember sok- egymást a tanulmányaink meghozniuk a döntést, amely ság a keresztény nevelésre. ron, imádkoznak, és rövid részt. Ekkora erők vannak az
szor maga szeretné megmon- alatt, pedig egymás melletti egyre nagyobb gyerekeik éle- „Azoknak tudjuk felajánlani a előadást hallgatnak a nap evangéliumban. Merünk eb-
dani, mire szól a Jóisten hívá- lépcsőházban laktunk. Már téről is szól. A két lány isko- segítségünket, akik elfogad- szentjéről. Májusban az osztá- ben hinni Európában?” – teszi
sa. Engedjük meg ezt Isten- komoly udvarlási szakaszban lás, Boróka most kezdi a felső ják, és élni akarnak vele. Va- lyok felkészülésével az isko- föl a kérdést Gábor.
nek” – tekint vissza sárnaponként el kell lán belül tartanak missziót, Nem csak Gábor és Melin-
Gábor az életük elmúlt jönniük a szentmisére. októberben pedig más isko- da hagyta el a járt utat. Az em-
húsz évében megho- Ezenkívül minden hó- lákba mennek. A fiúk a he- berek Peruban is új utakra ta-
zott döntéseikre. nap első péntekén, gyek közé, sokszor gyalog, a lálnak, a misszionáriusok évti-
A házaspár otthoná- amikor Jézus Szentsé- lányok pedig a várost járják. zedes munkája meghozza a
ba voltunk hivatalosak. ges Szívét ünnepeljük, „Van gregorián kórusunk is. gyümölcsét. Társadalmukban
Teával és süteménnyel egész napos programra A liturgia számunkra szent, óriási a szakadék az ultragaz-
vártak bennünket, és hívjuk a szülőket. kerüljük a profanizálást” – ma- dagok és a leszakadt, nagy
két lányuk is be-be Ilyenkor szentmisén gyarázza Gábor, utalva arra, szegénységben élő nyolcvan-
kapcsolódott a beszél- veszünk részt, majd ka- hogy a peruiak ragaszkodnak nyolcvanöt százalék között.
getésbe. A Bakonyi csa- tekézis és előadás kö- az ünnepeikhez, a hagyomá- „Az embereket nagyon meg-
lád – a tizenegy éves vetkezik, utána pedig nyaikhoz, és ez szinkretizmus- viseli az élet. A férfiak három-
Boróka, a nyolcéves Ilus közös ebéd. A csalá- hoz vezethet. Katolikus hitgya- öt gyereket nemzenek, aztán
és a hároméves Ambrus dokkal egyébként is korlatuk keveredett a sámánis- továbbállnak. Ez jellemző az
– január 24-én visszain- szoros a kapcsolat. ta hiedelmeikkel. A misére ál- egész társadalomra. Nagyon
dult Peruba, az Andok „Meglátogatjuk őket, arcokban jönnek, és eljárják a sok az alkoholista. A részeg
vonulatai közé, a há- nemcsak a gyerekek is- hagyományos táncukat. apa megerőszakolja a kislá-
romezer méter maga- kolai felvételekor, ha- Az iskolaépület és környe- nyát, megveri a feleségét. Kilá-
san rejtőző Andahuay- nem év közben is” – zete páratlan. „Giovanni atya tástalan és nyomorúságos sors
lillas faluba, ahonnan magyarázza Melinda, mert nagyban gondolkodni: ez, és a nyomor a lelki elha-
két év után látogattak nyagoltságból fa-
haza. Karácsonyra jöttek, ün- voltunk, amikor találkoztunk tagozatot. „Át kel- kad. Megszület-
nepelni, találkozni a szerette- a mozgalommal. Részt vet- lett gondolnunk, tem, de minek.
ikkel, és ügyeiket intézni, tünk Várnai Péter atya lelki- hogy a perui okta- Túrom a földet,
hogy folytathassák a missziót gyakorlatán, ahol megismer- tásban maradja- eszem-iszom, más
a perui őslakosság körében, kedtünk két, a budapesti köz- nak-e a gyerekek. távlat nincs” – ma-
amelynek igen nagy hányada pontban önkénteskedő fiúval” Úgy látjuk, ebben gyarázza Melinda
lelki-szellemi értelemben telje- – mesél Melinda a mindkettő- a mindennapokat a perui falvakban
sen magára hagyatott életet él. jüket mélyen megérintő kez- teljesen átszövő uralkodó általános
Gábor és Melinda a Szegé- detekről. Gáborék szolgálatot keresztény közeg- életérzést. „Az
nyek Szolgái Missziós Mozga- vállaltak a gyerekek között, és ben nagyon sok emberek be van-
lom közösségének tagjai. Elkö- letették az első fogadalmukat, mindent kapnak. nak zárva a he-
teleződésük 2001-ben kezdő- ami megerősítette az elkötele- Többet, mint itt- gyek közé, nem
dött, a magyarországi misszió ződésüket. A mozgalomban hon. A tanulmá- látnak azokon túl.
alakulásának kezdeteivel egy évente tesznek fogadalmat a nyokat be lehet Nem látják, ho-
időben. A Harmadik Világ családosok. „Nekünk az első a pótolni, de ezek- gyan lehet jobb az
Szegényeinek Szolgái Missziós házasság szentsége. Ezen be- ben a meghatáro- életük, hogyan le-
Mozgalom néven Giovanni Sa- lül kapunk meghívást arra, zó korai években het jövőjük. Elve-
lerno Ágoston-rendi szerzetes, hogy munkatársak legyünk a hiteles keresztény szítik a méltóságu-
pap és orvos által 1986-ban misszióban. A szentség egy nevelést kapni, kat, elállatiasod-
alapított mozgalom ugyanis életre szól, az elköteleződési amelyben a szülő- nak. Sajnos ez az
húsz évvel ezelőtt Magyaror- fogadalom pedig évente meg- nek igazi partnere igazság” – teszi
szágon, Budapest VIII. kerüle- újítandó, hiszen egy család az iskola, nagy ér- hozzá Gábor.
tében is elindította a szegé- életében bármi előfordulhat” ték” – véli Melin- A misszionári-
nyek szolgálatát, ma pedig – mondja Gábor. da. Nem kételke- usok kiutat mutat-
már Mexikóban és Kubában is A Szegények Szolgái Kem- dik abban, hogy a nak nekik. A hely-
jelen vannak. pis Tamás Krisztus követése cí- gyerekeik jó helyen vannak. mennyire fontos számukra a Annyi mindent kellett elszen- béliek hétről hétre arról halla-
Itthon elsőként az esztergo- mű művét tekintik a regulá- Miközben hármuk játékát fi- kapcsolattartás. Minden misz- vedniük ezeknek a gyerekek- nak tőlük, hogy az Isten szere-
mi ferences diákok figyeltek juknak. Napokra szakaszolva gyeljük, a perui életüket be- szionáriushoz húsz család tar- nek. Legyenek nálunk Isten tet, hogy minden ember Isten
fel a mozgalomra. „Gimnazis- olvassák és elmélkedik át taní- mutató filmet nézzük és lelkes tozik, rendszeresen fölkeresik hercegei, akik szinte palotá- gyermeke, aki a maga képére
ta fiúk imájából indult a kö- tását. Gyerekek és családok beszámolójukat hallgatjuk, mi őket. „Együtt neveljük a gye- ban laknak.” teremtett minket. Az emberek
zösség. Hogyan jut arra egy ti- körében szolgálnak, a maguk is megbizonyosodunk erről. A rekeket. Ők a főszereplők, mi Az iskolai élet délután is így lassan megértik, nem él-
zenöt éves srác, hogy fölvegye és neveltjeik életében is a kö- családfő szerint „lelki izom- csak segítünk” – mondja. folytatódik. Az alapító ugyan- hetnek úgy, mintha jelentékte-
a kapcsolatot Giovanni atyával zéppontba helyezve Istent. A zattal” fölvértezve kell majd Különleges az Andok-béli is meg akarta akadályozni, len semmik volnának. Felis-
és meghívja Magyarországra? napjukat átszövi az ima: a kilépniük a gyerekeiknek a vi- iskola világa. A perui tanárok hogy a gyerekek az utcán csel- merik a méltóságukat Isten-
Mi most azért lehetünk Peru- szentmise, az elcsendesedés a lágba, hogy értsék, mi történik között kovászként vannak je- lengjenek, ezért sokféle lehe- ben, és elkezdődik az Istenhez
ban, mert ők akkor elkezdtek szentségimádásban, a közös körülöttük. len a misszionáriusok. A lá- tőséget kínál nekik az iskola: a méltó, emberi élet. A misszio-
imádkozni, és a VIII. kerület- rózsafüzér. Peruban a házaspár élete nyoknál a nővérek és az anyu- sport, a zenetanulás, a fotózás, náriusok szolgálatának ered-
ben létrejött a cigány gyerekek Peruba a misszió és a kö- egész napos szolgálat, szinte kák, a fiúknál a papok, a test- az informatika mellett a tanu- ményeképpen a misszió hegyi
számára egy tanoda jellegű zösségi élet vágya viszi az el- az év valamennyi napján. vérek és az apák. 300-300 ta- lók életében is ott van a szol- falvaiban már nincs fetrengő
foglalkoztató, a Magyarok köteleződő házaspárokat. Me- Reggel 7-kor indulnak el a fa- nulójuk van. A gyerekek nagy gálat. Közmunkát végeznek részeg az utcán. A fóliasátor-
Nagyasszonya Központ” – lindáék megtanultak spanyo- luból, ahol a közösség család- része bejárós, de az árvák a – takarítanak, elmosogatnak ban eper nő, a templomban
mutat rá Gábor, mekkora ere- lul, és 2014–2016 között már jai önálló otthonokban laknak. misszionáriusoknál laknak. A maguk után, és a mezőgazda- házasságok köttetnek, szépül-
je van az imának. Feleségével az indián őslakosok körében Az apukák a Fiúk Városába, februárban indult iskolaévben sági munkából is kiveszik a nek az otthonok, a gyerekek
2001-ben kapcsolódtak be a szolgáltak. 2017-ben aztán új- az anyukák a Lányok Városá- 30 helyre 150 jelentkezőjük részüket. Ahogyan a szülők is: tanulnak, szakmát szereznek.
szolgálatba. Gábor a munka- ra útra keltek. Két évre vállal- ba mennek, Cuzcóba. Melin- volt. évente három munkanapot tő- A tanulók közül pedig sokan
ideje lejártával felállt az író- ták a szolgálatot, de az elöljá- dával tart a három gyerek. A misszionáriusok mindent lük is kér az intézmény. A visszatérnek önkéntesként, és
asztaltól, és ment a gyerekek ró kérésére igent mondtak Ambrus bölcsődéje is a lá- együtt csinálnak a gyerekek- tanrend része, hogy már a fel- a női közösségben már nagy
közé. Tanultak, játszottak és a folytatásra is. „Visszame- nyok iskolaépületében van, az kel. Három-négy gyerek tarto- ső tagozat első osztályában számban szolgálnak perui nő-
imádkoztak. „Lakli cigány fi- gyünk. Hogy meddig mara- iskolában együtt reggeliznek zik mindegyikükhöz. Az éle- különböző szakmákkal és vérek is. Járhatóvá teszik, ki-
úval rózsafüzért imádkoz- dunk, azt még nem tudjuk. a többi tanulóval. A Szegé- tükről készült filmen látjuk, kézművestechnikákkal ismer- építik az utakat.
tunk, éveken át képes volt er- Ahogy kérik és ahogy bírjuk.” nyek Szolgái gazdálkodó éle- ahogy röplabdáznak, este me- tetik meg a tanulókat. A pék- Trauttwein Éva
re” – meséli meghatározó él- Most már hárman döntöttek, tet élnek: egy 40 hektáros te- sét olvasnak. „Szomorú misz- és a szakácsmesterséggel, a Fotó: Lambert Attila
2020. március 22. KÖZELKÉP 9
Odafigyelés, segítség, szeretet
Beszélgetés Bernadette nővérrel, a csepeli Szent József idősotthonban
Csepelen 1993-tól kezdve mű- mozgásszervi vagy más betegség
ködik a Szent József Otthon, miatt. Az alap, hogy mindenki a sza-
melyet a Miasszonyunkról Ne- bad akaratából jöjjön ide, fogadja el
vezett Kalocsai Iskolanővérek az intézmény szabályait és napi-
Társulata tart fent. Szolgála- rendjét, legyen együttműködő a ve-
tuk révén az Egyháznak a szo- zetőséggel, az orvossal és az otthon
ciális területen cselekvő arcát munkatársaival. Az nem feltétel,
jelenítik meg. hogy a gondozott római katolikus
hívő legyen, a házban élnek protes-
A rend általános főnöknője, Dávid tánsok is. Ahhoz, hogy valaki beke-
M. Bernadette nővér maga is az intéz- rülhessen az otthonba, nem kell befi-
ményben lakik; derűs, mosolygós zetnie nagyobb összeget. Adományt
személyiség, nem valószínű, hogy azonban örömmel fogadnak a Neve-
bárki is rosszkedvű maradna, ha a lés, Gondozás, Szeretet Alapítvány
környezetében tartózkodik. Kérdé- számlaszámára: 10200964-20215976-
sünkre elmondta: hitét gyakorló ka- 00000000. Az iskolanővérek az ifjú-

Bernadette nővér:
Minden lehetséges jót
gyakorolni

percre tegye boldogabbá a napjukat, szem a dolgom, csendesen vigaszta- esne, tolókocsiba kényszerülne az
hadd feledkezzenek meg kicsit a fáj- lom a rászorulókat, de általában élete hátralevő részére.
dalomról, a szenvedésről, a sérült- mindenütt hamar megszeretnek” – Gáspár Ferencné Nusika a kilenc-
ségről. Természetesen nagyon fontos mondja. A házfőnöknő úgy látja: az venegyedik évében jár. Azelőtt beta-
az ellátottakért mondott gyakori otthonban élő idős ápoltaknak re- nított elektroműszerészként dolgo-
imádság is. ményt nyújt a hit és a túlvilág gon- zott. Meghalt a férje és a fia is. Ti-
Franciska nővér bottal jár, de még dolata. A Szentatya is azt mondta: zennyolc éven át egyedül élt. Gyo-
ma is minden reggel tornázik. Tekin- hintóval nem lehet bejutni a menny- morvérzés miatt műteni kellett, ha-
tetéből szeretet sugárzik, és a mély országba. Ez igaz. „A szenvedést talmas daganatot távolítottak el a
hitből fakadó reménység. Korábban nem kerülhetjük el, mindenkinek gyomrából. A műtét után pedig has-
naponta meglátogatta az ágyban fek- megvan a maga kis keresztdombja. falsérvet kapott, ami most is meg-
tolikus család hetedik gyermekeként ság és az idősek megsegítésére hoz- vő betegeket. Ma már nem minden- Annak a tetejére föl kell másznunk, van. Ezután került ide. Három uno-
született a délvidéki Péterrévén. ták létre ezt a szervezetet. nap, de azért gyakran felkeresi őket, még ha négykézláb is. Magamban kája és hat dédunokája van. Mivel
Amikor édesanyja férjhez ment, első azért szoktam fohászkodni, engedje mindannyian dolgoznak, nem tud-
és utolsó gyermekét Isten szolgálatá- Franciska nővér: meg az Úr, hogy néha le-leüljek a ják ellátni őt, de évente négyszer-öt-
ra ajánlotta. Az elsőszülött fiú végül Fogadjam el szeretettel, hogy öreg vagyok Golgotán, hogy aztán az erőtartalé- ször eljönnek meglátogatni.
nem lett pap, Bernadette-ben viszont kaimat összeszedve továbbinduljak, A két hölgy vallja: a legnagyobb
már kilencévesen felébredt a vágy, vállamon a kereszttel. Mindent meg örömöt az jelenti számukra, hogy a
hogy Jézus jegyese legyen. Szülőfa- tudok beszélni az Úr Jézussal, és személyzet szeretettel foglalkozik
lujában már akkor is működött az is- igyekszem erre biztatni a betegeket velük, meghallgatják őket. Minden-
kolanővérek rendje, és ő gyermek- is, hogy forduljanak hozzá, ha elfá- nap van valamilyen foglalkozás:
ként látta, ahogyan a templomban radtak a szenvedésben. A lényeg, énekpróba, kézműveskedés, gyógy-
szolgáltak, közel az Úr Jézushoz, a hogy menjünk tovább, egyszer majd torna, hetente négyszer szentmise.
tabernákulumhoz. Ez nagyon meg- csak felérünk a domb tetejére. Bízom Az egyházi és az állami ünnepeket is
ragadta a lelkét. Kora gyermekkorá- ebben. Nem vagyok az a kacarászós megtartják. Nemrég megünnepelték
tól táplálta magában a vágyat, hogy típus, de azt sem engedem, hogy na- a farsangot, még táncoltak is, torna-
gondolatban állandóan együtt le- gyon úrrá legyen rajtam a szenve- gyakorlatokat végeztek zenére. Gás-
gyen Jézussal. 1982-ben kérte felvé- dés. Igyekszem a középúton járni. pár Ferencné rengeteget olvas, főleg
telét a szerzetesközösségbe. 1987- Egy közösségben jó, ha van egy történelmi és életrajzi könyveket.
ben kikerült Rómába, ott volt noví- ilyen ember. Mindent a Jóisten aján- Reményt és megnyugvást jelent
cia. 1989-ben tett fogadalmat, majd Az otthonba azok kerülhetnek be, elbeszélget velük, és áldását adja rá- dékaként fogok fel, hálás vagyok ne- számukra, hogy tudják: a nővérek
1994-ben visszatért Rómába, ahol akiknek vagy nincsenek gyermekeik, juk. Próbálja megértetni: az első lép- ki, hogy eljutottam idáig. Isten sok akkor is ugyanolyan szeretettel fog-
huszonegy évet töltött a Szent István vagy nem tudják őket ellátni. A leg- ják ápolni őket, ha esetleg ágynak es-
Zarándokház vezetőjeként. többen ismeretség révén találnak rá nek majd, és fekvőbetegek lesznek.
Megalakulásuk idején az iskola- a Szent József Otthonra, de az intéz- Hiszen látják, hogy az ápolók ho-
nővérek a szegény gyermekek és a ménynek van Faceebook-oldala is. A gyan gondoskodnak nap mint nap a
leányifjúság nevelésével foglalkoz- várakozási idő két-három év, jelen- rászorulókról: ápolják, etetik, tisztá-
tak. Miért kezdtek el gondoskodni leg 35-en vannak előjegyezve. ba teszik őket. Erzsike és Nusika so-
az idősekről? Bernadette nővér em- Arra a kérdésre, hogy miben kü- kat imádkozik, a családjukért és a
lékeztetett az alapító, Fourier Szent lönbözik a Szent József Otthon más, föld minden betegéért, mert a beteg
Péter egyik szép mondására: „Min- világi idősotthontól, Bernadette nő- embereknek szükségük van az imá-
den lehetséges jót gyakorolni.” A vér így válaszolt: minden hasonló in- ra, hogy a Jóisten könnyítsen a szen-
rendszerváltozás után, a 90-es évek tézményben a gondozott ember áll a vedéseiken.
elején – amikor a szerzetes nővérek középpontban, de a Szent József Ott- Amikor azt kérdeztük tőlük, hogy
már ismét közösséget alkothattak –, honban ez még inkább így van, hi- öregségük és sokféle betegségük el-
megszületett a gondolat, hogy ala- szen itt minden időssel a „bármit lenére hogyan tudnak ilyen derűsek,
pítsanak otthont az idős nővérek tesztek, nekem teszitek” jézusi tanítás kedélyesek lenni, Breznay Lajosné
számára. Így jött létre Csepelen a szellemében foglalkoznak. Egy kato- azt felelte: „A Jóisten segít nekünk.
Szent József idősotthon. Kezdetben likus idősotthonban a szolgálat, az Nekem is hasogat a derekam, de mi-
szerzetes nővérek éltek az intéz- odafigyelés, a segítség és a szeretet ért jajgassak, azzal úgysem segítek,
ményben, ma pedig már világi höl- határozza meg a mindennapokat. A csak a másik embernek is elveszem a
gyek is társulnak hozzájuk, akik be- gondozottak itt kicsit többet kapnak, Breznay Lajosné Erzsike és Gáspár Ferencné Nusika kedvét, és ő is rögtön fantáziálni
kapcsolódnak a napi rózsafüzér és a mint máshol, már csak a hit által is. kezd, hogy mi baja. Nusikával
zsolozsma imádkozásába, a szent- Az óhatatlanul fölvetődő napi prob- cső az, hogy elfogadjam, öreg va- mindent ad nap mint nap, és estén- együtt gyakran öntünk reményt
ségimádásba. lémák így könnyebben jutnak nyug- gyok. A második, hogy szeretettel, ként meg kell köszönnünk neki a jót azokba, akik hajlamosak a csügge-
A gondozottak száma jelenleg 58. vópontra. A gondozónők többsége vagy – ami nehezebb, de nem lehetet- és a nehézségeket is.” désre. Ők is szívesebben látnak egy
Közülük öten szerzetes nővérek, a hívő, mindenki segíti a krisztusi sze- len – örömmel vegyem tudomásul a Az otthon lakói közül ketten szí- vidám, mint egy szomorú arcot.”
többiek világiak. Közel harminc fős retet kibontakozását, a lakótársak na- koromat. „Az utóbbi időben arról is vesen meséltek az életükről. Breznay Gáspár Ferencné úgy gondolja, a
személyzet törődik velük: ápoló- és pi kapcsolatában is. Talán a betegség, beszélek nekik, hogy mindennap kö- Lajosné Erzsike nyolcvannyolc éves, jókedvet, a vidámságot otthonról
gondozónők, gyógytornász, mentál- az elesettség feldolgozása is köny- szönjék meg Istennek az életüket, azt, tizennégy hónapja él itt. A férje ti- hozta magával. Hatan voltak testvé-
higiénés szakember, pszichiáter, fod- nyebb hívőközösségben, mint egy, az hogy még tudnak járni, ellátni magu- zenkilenc évvel ezelőtt meghalt. rek, az édesapja gépészkovácsként
rász. Hetente jár hozzájuk orvos. önkormányzat által finanszírozott kat, vagy éppen látni a szemükkel. Csaknem két évtizeden keresztül a dolgozott. A műhelyben az inasok-
Bernadette nővér elmondta, az otthonban, mert itt az ellátottak ka- Mindig van mit megköszönnünk a fia törökbálinti házában lakott, de kal mindig énekeltek munka köz-
otthonba olyan idősek kerülhetnek paszkodót találnak az istenhitben. Jóistennek. Ha látják, hogy én sem jaj- idővel egyre nehezebben tudta ellát- ben. Nusika így emlékszik vissza
be, akik napi négy órát meghaladó A házfőnöknő, a kilencvenöt éves, gatok – holott nekem is fáj a dere- ni magát, ezért jött a szeretetotthon- azokra az időkre: „Köztük nőttem
gondozásra szorulnak, akiknek se- tündéri természetű Franciska nővér kam, a karom, a lábam –, az talán kö- ba. Itt minden ellátást megkap, és fel, és az ottani kedélyesség a lel-
gítségre van szükségük, mert nem különösen sokat segít idős társainak vetendő példa lehet a számukra.” ami a legfontosabb, sok szeretetben kembe ivódott. Édesapám különö-
tudnak önálló életet élni. Az ötven- a kereszt hordozásában; a szenvedés Franciska nővér felidézte, hogy van része. Negyven éven át dolgo- sen vidám ember volt. A családunk
nyolc gondozottból ötvenen nyolc- értelméről beszél nekik. Bernadette annak idején a noviciátusban min- zott tanítónőként. A fia orvos, két minden tagja sokat olvasott, gyak-
vannyolc év fölöttiek, de vannak az nővér pedig vidámságot próbál vin- denkinek volt egy csillaga a kará- unokája is van, akik gyakran látogat- ran daloltunk is. Olyankor az édes-
otthonban száz évnél idősebb ellá- ni a betegszobába. Nagyon szereti csonyfán. Az övén ez a felirat állt: ják. Az idős hölgynek nagy fokú apám mindig füttyel kísérte az éne-
tottak is. Előfordul, hogy valaki fia- Kalkuttai Szent Teréz anyát, és él ben- „Csendesen szenvedő, hallgatagon csontritkulása van a gerincében és a künket.”
talabb korban kerül az intézménybe, ne a vágy, hogy amikor betegekkel szerető Máriával legyek.” „Nekem derekában, ezért vigyáznia kell a Bodnár Dániel
például tartósan magas vérnyomás, találkozik, legalább arra a néhány ez a küldetésem. Nem feltűnően te- mozgására. Az orvosok szerint ha el- Fotó: Merényi Zita
10 KÖZLEMÉNYEK, APRÓHIRDETÉSEK (TEL.: 317-3933/173; ujember.hu/aprohirdetes-feladasa) 2020. március 22.

Egyházi zenei rovatunkat Mértékadó című kulturális mellékletünkben olvashatják.

IMAÓRÁK „Megszelídül a gyász okozta bánat.” A mindennapok roha-


nó világában gyakran nincs lehetőségünk arra, hogy megáll-
11 csodás lelki olvasmány
Ökumenikus találkozó. Minden hónap harmadik vasárnap-
ján 17.30-kor ökumenikus találkozóra, istentiszteletre és elő-
junk veszteségeink mellett, időt adva magunknak a hiány fel-
dolgozására. Ezért szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat a
nagyböjtre és húsvétra
adásra várjuk az érdeklődőket a Magyarországi Egyházak Öku- testvéreinket, akiknek régebben vagy a közelmúltban szembe
menikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tu- kellett nézniük a halál okozta fájdalommal, s akik számára se-
dósok körútja 3.), a földszinti tanácsteremben: az Egyház egy- gítség, ha van kivel megosztaniuk gondjaikat, érzéseiket, és Különleges nagyböjti csomagot állítottunk
ségéért – egész évben. Szeretettel várjuk a korábbi farkasréti együtt keresni a továbblépés lehetőségeit a gyászolók sors- össze! Igyekeztünk beletenni minden olyan lelki
híveket, a volt KÖT, a Fokoláre, az Ökumenikus Lelkészkonfe- társcsoportjában. A délelőtti találkozás helye: a pasaréti Pádu- táplálékot, amely segítségünkre lehet, hogy ezt
rencia, valamint az IEF régi és új tagjait, érdeklődő barátait is. ai Szent Antal Plébánia nagyterme (1026 Budapest, Pasaréti
– Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend út 137., bejárat a templom jobb oldalán). Időpont: kéthetente D]LGĘV]DNRWLJD]iQJ\P|OFV|]ĘHQW|OWVNHO
    
Gyertek, és imádjuk őt, hogy az egész város megszentelőd- szerda délelőttönként, 10 és 11.30 között. A délutáni találkozás
jön! Irgalmasság vasárnapján, 2018. április 8-án 12 órakor kez- helye: a Szent Anna Plébánia alsó hittanterme (1011 Buda- Néhány cím a sok közül: Mária keresztútja,
dődött meg az örökimádás a gazdagréti Szent Angyalok-temp- pest, Aranyhal u. 1., a Batthyány téren, a templom mögött). Lélekkalauz nagyböjt napjaira, Kránitz
lom Szent Pio-kápolnájában (1112 Bp., Gazdagréti út 14.). Időpont: kéthetente szerdán este 18 és 19.30 között. Időpon-
Gyertek, vegyetek részt – akár többen összeállva –, és vállal- tok: 2020. március 18.; április 1., 15., 29.; május 13., 27. Tava- Mihály atya keresztútja, Gyökössy Endre
jatok el egy-egy éjszakát vagy a hétvégékből egy-egy órát, nap- szi lelkinapok, amelyekre előzetes jelentkezés szükséges: három kis könyvecskéje: Töviseink és
szakot! Jelentkezni lehet: http://szentangyalok.hu/site/orokima 2020. április 17–19. Tahi Szív Lelkiségi Központ (2022 Tahi, a Töviskoronás; Leltározás a Gazda színe
das; medgyesi.zsuzsa.60@gmail.com T.: 06/30-941-5307, Villasor 7–9.). Az együttléteket – segítő sorstársakkal – Tegzes
06/70-515-5696 Katalin s. a. nővér vezeti. HOĘWW.|Q\YHFVNHDE|MWUĘOVWE
   
Ismét a Szűzanyához fordulunk. Az óbudai főplébánia-
templomban (Bp. III., Lajos u. 168.) a gyermeket óhajtó és váró,
MEGHÍVÓ
valamint beteg gyermeket nevelő családokért imádkoznak min- 2020. március 25-én, szerdán 18 órakor az Egyetemi temp- A könyvcsomag teljes ára 8040 Ft.
den hónap második vasárnapján 18 órakor. lom restaurálása miatt a mellette lévő Központi Szeminárium-
Minden hónap 13-án engesztelés Sümegen, a ferences ban (Budapest V. kerület, Papnövelde u. 7.) koncelebrációs Nagyböjtben kedves Barátainknak
kegytemplomban. Az engesztelés 12-én 17.30-kor vesperással, szentmisével adunk hálát Istennek dr. Brückner József (1894–
majd szentmisével kezdődik. 21 órakor szentmise a régi rítus 1973) atyáért, aki 1916 és 1932 között a Regnum Marianum kevesebb mint fele áron kínáljuk, csupán 3800 Ft-ért!
szerint, körmenet, majd virrasztás reggelig. 13-án 7.30-kor reggeli papi közösség budapesti hittanára, 1932 és 1939 között a Köz-
dicséret, majd 8 és 10 órakor szentmise, 9 órakor keresztút. ponti Szeminárium vicerektora, 1939 és 1952 között pedig az
Az áldozati rózsafüzér imádsággal engesztelik nemzetünk esztergomi szeminárium spirituálisa, majd rektora volt. Szemi-
bűneiért a sokszor megbántott Szentháromságot minden ked-
den 14 órakor, a Szent Imre-kápolnában (Bp. XI., Bartók Béla
náriumi rektorként 1945. október 7. és 1948. december 26. kö-
zött Mindszenty József bíboros hercegprímás jobbkeze volt. Az Újdonságaink:
ink: Barsi Balázs:
út 19.). amerikai követségen is látogatta őt 1960–1971 között. 1973. ,,WWD]DONDOPDVV]HQWLGĘ
WWD]DONDOPDVV]HQWLGĘ
március 25-én Mindszenty bíboros Bécsből egy küldötte révén
Elváltakért és egyedülállókért mutatnak be szentmisét min- Szentírási elmélkedések kedések
akarta felvenni a kapcsolatot Brückner József atyával. A talál-
den hónap első keddjén 18 órakor a Szent Mihály-templomban nagyböjt napjaira
kozás előtt Brückner atya egy idős tanítványát részesítette a la-
(Budapest V. kerület, Váci u. 47/b). A szentmisét tematikus cso-
kásán a betegek szentségében. Ebben a lakásban tisztázatlan (208 old, kétszín nyomású,
portfoglalkozás és beszélgetés követi a közeli Szent Kinga Kö-
körülmények között kioltották az életét. Példás papi életére em-
zösségi Otthonban (Budapest V. kerület, Egyetem tér 5.). kemény táblás, 2600 Ft)
lékezünk hősi halálának 46. évfordulóján. A szentmise főceleb-
„Ahol láthatod Istent” imaest. A Katolikus Shalom közösség ránsa Bajcsy Lajos, a törökőri Lisieux-i Szent Teréz-templom Barsi Balázs:
szeretettel vár téged a Mi folyik itt? imaestre, dicsőítő szentség- plébánosa, regnumi atya. Szeretettel várjuk a koncelebráló Jézus, világ Megváltója
imádásra és az azt követő agapéra minden szerdán 19 órától a atyákat és a világi híveket egyaránt. A szentmise után megem-
Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban (Budapest IX., Ba- lékezést tartunk a Központi Szemináriumban.
Szentírási elmélkedések
káts tér 13.). D K~VYpWLLGĘUH
DK~VYpWLLGĘUH
Isten szolgája Esterházy János, a felvidéki magyarság már-
Kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolna: engesztelő vir- tírja címmel Molnár Imre történész vetített képes előadást tart
rasztás hazánk lelki megújulásáért minden csütörtökön 20 órá-
(208 old, kétszín nyomású,
március 28-án, szombaton, 18 órakor a Magyarok Nagyasszo-
kemény táblás, 2600 Ft)
A postaköltség
tól pénteken 5 óráig az Oltáriszentség előtt. 22 órakor szent- nya-templomban (Budapest VIII. kerület, Magyarok Nagyasszo-
mise. nya tér 1. – volt Rezső tér). Előtte 17.30-kor szentmise lesz a
minden csomagra
Szent István-bazilika: Virrasztás hazánkért minden csütör- téli kápolnában. egységesen csupán 980 Ft,
tökön 20 órától pénteken 5 óráig a budapesti bazilika Mária-
kápolnájában, az Oltáriszentség előtt. 9 órakor szentmise.
Irgalmasság zarándoklat. Az előző évhez hasonlóan nem- Szeretet Könyvesbolt )WIHOHWWL
)WIHOHWWL
zeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton tartjuk az Ir-
Kérjük, hogy mindazok, akik személyesen nem tudnak meg- galmasság Konferenciáját 2020. április 18-án, a húsvét utáni 1053 Budapest, K
Kossuth
ossuth L. u. 1. rendelésnél pedig
jelenni, egyénileg vagy közösségben kapcsolódjanak be a vir- Nyitva: H–P 9–18h, Szo: 9–14h
rasztásba.
szombaton. Minden irgalmasságtisztelőt nagy szeretettel hí- ingyenes!
vunk és várunk erre az országos, közös zarándokútra és Telefon:
e
Telefon: 06/1 266 61 61
Belvárosi Szent Anna-templom (Bp. V., Szervita tér 6.): imádkozásra az ország területéről és határainkon túlról is. Eb-
Minden csütörtökön 16 órakor ünnepélyes szentségkitétel és ben az évben a szlovákiai Ferences Világi Rend zarándoklata
szentségimádás. 17 órakor szentségi áldás. A szentmise 17.15- is ezen a napon lesz, ezért vannak a programnak szlovák H
HPDLOD#V]HQWJHOOHUWNLDGRKX
PDLOD#V]HQWJHOOHUWNLDGRKXyZHEiUXKi]ZZZV]HQWJHOOHUWNLDGRKX
ZHEiUXKi]ZZZV]HQWJHOOHUWNLDGRKX
kor kezdődik. nyelvű részei is, melyekbe bekapcsolódhatnak azok, akik sze-
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt szentségimá- retnének. A program a következő: 9 órától érkezés és a za-
dásra csütörtökönként 22 órára a Sziklatemplomba. Imádkoz- rándokok köszöntése, gyónási lehetőség, a ferences rózsafü- szeptember 28-október 2. Jelentkezés: sziv.jelentkezes@
zunk hazánkért, papi hivatásokért, a magyar művészet megúj- zér elimádkozása magyar és szlovák nyelven, 9.30-kor szent- gmail.com. T.: 06/26-387-162 TÁJÉKOZTATÓ
hodásáért! mise magyar és szlovák nyelven, 10.30-kor előadás az Isteni
Minden hónap harmadik csütörtöki napján 18 órától ha- Irgalmasság tiszteletével kapcsolatban, 11 órakor ünnepi A Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház (2100 Gödöllő, A Boldogasszony Iskolanővérek sajnálattal értesítik
zánkért engesztelünk az Oltáriszentség jelenlétében. Az en- szentmise. Ezután – ferences szokás szerint – szentségi kör- Kapucinusok tere 3.) következő lelkigyakorlatai: egykori tanítványaikat, hogy az április 18-ára meghirdetett
gesztelés 17 órakor szentmisével kezdődik a Szent Imre-kápol- menet, majd ebédszünet. 14 órakor litánia és a kegytárgyak 2020. április 24–26. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) budapesti öregdiák-találkozójuk elmarad. Megértésüket kö-
nában (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 19.). A szentmisét megáldása, 14.30-kor az irgalmasság rózsafüzérét imádkoz- Keresztény társkeresők lelkigyakorlata Vezeti: Mészáros szönjük, az esemény pótlásáról honlapunkon adunk majd
Orbán Mihály atya mutatja be, aki részt vesz a szentségimádá- zuk magyar és szlovák nyelven. 15.15-kor közbenjáró imád- Béla, TK munkacsoport. hírt (www.iskolanoverek.hu)
son is. ság azoknak, akik azt kérik. Nagyon nagy szeretettel hívunk 2020. május 12–14. (kedd vacsorától csütörtök ebédig)
Minden hónap első csütörtökjét követő pénteken 17.30- és várunk mindenkit! „Lélektánc” – az együttlét örömével – elsősorban nyugdíja-
kor az öröm útját járják a Szent Imre-kápolnában (Budapest XI. sok részére. Könnyű liturgikus sor és körtáncok. Feledé- HALÁLOZÁS
kerület, Bartók Béla út 19.). Az öröm útja (fény útja) jámborsági Bíró László püspök, az MKPK Családbizottságának elnö- kenység, bánat, magány oldására. Vezeti: Szabó Csabáné
Mély fájdalommal tudatjuk a Szociális Testvérek Társasága
gyakorlatot Urunk feltámadásától Krisztus Király ünnepéig vé- ke szeretettel hívja a pap testvéreket az április 28-án, 10 óra- zene- és táncpedagógus
gezzük. Az adventi út jámborsági gyakorlatot Krisztus Király ün- és édes testvérei: Éva, József, Miklós, Tamás, György és Lász-
kor kezdődő tavaszi családpasztorációs papi találkozóra a 2020. június 12–13. (péntek vacsorától szombat ebédig)
nepétől hamvazószerdáig, a keresztutat hamvazószerdától Lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Ocsovai ló, hogy szeretett testvérünk Gőbel Mária Anna Leona örökfo-
Katolikus Pedagógiai Intézetbe (Budapest 1068, Városligeti
Urunk feltámadásáig végezzük ugyanitt. Grácián OFM gadalmas szociális testvér 2020. február 12-én, életének 76.
fasor 42.). A találkozón a családpasztoráció és az evangeli-
évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után a szentségek-
Péntekenként 15–16.45 között engesztelő imaórát tartanak záció kapcsolatáról, ezen belül az apa személyiségformáló 2020. június 5–7. (péntek vacsorától vasárnap ebédig) „az
küldetéséről és az Eucharisztia gyógyító dimenziójáról lesz Eucharisztia” – Lelkigyakorlat minden korosztály számára. kel megerősítve hazatért az Atyai Házba. Drága halottunk ham-
a hazáért és a nemzet egységéért a budapest-belvárosi Nagy-
boldogasszony-főplébánia-templomban (Budapest V. kerület, szó. Jelentkezés: 2020. április 22-éig a katcsal.hu oldalon. Vezeti: Szlávik Antal atya vait 2020. március 26-án, csütörtökön 13 órakor helyezzük örök
Március 15. tér). nyugalomra szeretett szülei és testvére mellé az Óbudai Teme-
tőben (Budapest, III., Bécsi út), a Római Katolikus Egyház szer-
Árpád-házi Szent Erzsébet-templom (Budapest VII., Ró- Veszteséggel élünk, de a remény fényében járunk címmel
zsák tere 8.): Minden pénteken 7.30-tól 18 óráig szentségimá- LELKIGYAKORLATOK lelkinapokat tartunk a Szív Lelkiségi Központban. (Cím: 2022
tartása szerint. Színelátás boldogságát kérve a szentmise áldo-
zat a temetést követően, várhatóan 14 óra 30 perckor lesz az
dást, 15–16 óráig pedig irgalmasságengesztelést tartanak. Utá- Közös készülődés Szent Rita ünnepére. A Budapest köz- Tahi, Villasor 7–9. T.: 06/26-387-162) Szeretettel hívunk és vá- óbuda-hegyvidéki Szentháromság-templomban (1032 Bp. Vö-
na gyónási lehetőség. pontjában található Szent Rita-templom (1081 Budapest, Kun runk elcsendesedésre mindenkit, akit megszomorít a gyász,
rösvári út 110.). A feltámadás reményében: Szociális Testvérek
Irgalmasság imaprogram minden pénteken a vecsési Szűz utca 5.) az egyik legismertebb és leglátogatottabb pesti temp- akár nemrégiben, akár korábban érte életében bármilyen vesz- Társasága testvérei, Édes testvérei, kiterjedt rokonság, barátai
Mária Szeplőtelen Szíve-plébániatemplomban (Irgalmas Jézus lom. Szent Rita élete viszontagságos és megpróbáltatásokkal teség. Időpont: 2020. április 17., péntek 14 órától 19., vasárnap és szerettei. Drága emlékét szívünkben őrizzük! Levélcím: Gő-
Plébánia, 2220 Vecsés, Erzsébet tér 2.). 14.30-tól szentségimá- teli volt. Nehéz sorsú lányok, édesanyák és asszonyok fordul- 14 óráig. Elhelyezés: egyágyas szobákban, napi háromszori ét- bel, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 11.
dás, 15 órától irgalmasság órája, 15.30-tól szentmise. Jöjjön el nak hozzá, a lehetetlen ügyek közbenjárójához, a segítségét kezéssel. Költség: körülbelül 14 500 Ft/fő. Programvezető: Teg-
A Jézus Szíve Társasága a feltámadás és az örök élet hité-
hozzánk! Imádkozzunk együtt a hívek szerint az egyik legszebb kérve. Szent Rita 15 éven át viselte a homlokán Jézus tövisko- zes Katalin s. a. nővér. A férőhelyek száma meghatározott. Sze-
ben búcsúzik dr. Dörre Éva SJC testvértől, akit életének 97., hi-
hazai Irgalmas Jézus-kép másolatával díszített oltárnál! szorújának sebét. Ezért ünnepére, amely május 22-én van, 15 mélyes holmiján kívül hozzon magával törülközőt. Jelezze, ha
vatásának 56. évében hazahívott a mennyei Atya. Lelki üdvéért
Bűnbánati virrasztás taizéi énekekkel minden hónap első héten át imádsággal, lelkigyakorlattal készülnek tisztelői. Idén diétás étkezést kér. Jelentkezni Tegzes Katalin s. a. nővérnél
a Szentmisét 2020. március 26-án, 11 órakor a Jézus Szíve
péntekén 19–21 óra között a Jézus Szíve-templomban (Buda- a reggel 8 órakor kezdődő szentmisét Gájer László atya, a Páz- lehet a 06/30-462-9272 vagy Vigassyné Anikánál a 06/20-571-
pest VIII., Mária utca 25.). Ezeken a napokon az Egyház külö- mány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszék- 1696 telefonszámon. A lelkiségi központ megközelíthető a Ta- Társasága Idősek Otthona kápolnájában tartjuk (Pécel, Pesti út
nösen is megemlékezik Isten bűnbocsátó irgalmáról; az esti vezető egyetemi tanára mutatja be. Mottó: „Tudom, kinek hit- hiba közlekedő Volán-busszal (Hídfő megállóhely, a Bartók Béla 2.), temetése 12 órakor lesz. Levelezési cím: jezusszivetarsa
imaórán a kereszt előtt hódolat az Úrnak a bűnbánat jegyében. tem” (2Tim 1,12). Az első találkozás 2020. február 6-án, csütör- úton felfelé). saga@gmail.com
Lehetőség van szentgyónásra is. tökön volt. Mindenkit szeretettel várnak.
A Szűzanya kérésének megfelelően minden hónap első Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház: Április 9-én 18 órától
rolunk és árverésre átveszünk. Budapest rov András és fiai. T.: 06/30-565-7357,
szombatján és 13-án 9 órakor engesztelő szentmisét és ima- 12-én 13 óráig: Húsvéti lelkigyakorlat Kercza Asztrik ferences ÉLETJÁRADÉK
órát tartanak a Szent István-bazilika II. János Pál-kápolnájában. atyával. Április 22-én 18 órától 24-én 13 óráig: A Stella Leontin VI., Andrássy út 16. T.: 06/1-266-4154. 06/30-316-4464
ÉLETJÁRADÉKOT FIZET Budapesten Nyitva: hétfő–szerda 10–17, csütörtök
A szentmisét lazarista atya mutatja be. Baráti Kör lelkigyakorlata Janes Zoltán atyával. Május 29-én 18 KŐMUNKÁKAT, valamint új sírkövek
vagy környékén lévő ingatlanért plébáno- 10–19 óra között.
Csobánka-Szentkúton – a hagyományokhoz híven – folyta- órától június 1-jén 13 óráig: Pünkösdi lelkigyakorlat Szikszay faragását, meglévő síremlékek átala-
Leopold ferences atyával. Június 8-án 18 órától 11-én 13 óráig si ajánlással rendelkező házaspár. Biztos
tódnak a nagy múltú első szombati szentmisék. 2020. április 4- SZOLGÁLTATÁS kítását és felújítását vállalom! T.:
től októberig minden elsőszombaton szeretettel várunk minden- Jelenits István atya lelkigyakorlata. Elérhetőség: 06/26-383- anyagi és jogi háttér. T.: 06/20-212-7112 06/20-361-8318. Albert Farkas.
kit a szentkúti kápolnában a 10.30-kor kezdődő ünnepélyes en- 212, 06/30-466-0749 OLTÁRÉPÍTÉS, FELÚJÍTÁS. Több évti-
RÉGISÉG FOGSOROK, hidak készítése, javítása,
gesztelő rózsafüzér imádságra és a 11 órai szentmisére. A A Szív Lelkiségi Központ (2022 Tahi, Villasor 7–9.) életút- zedes tapasztalattal, referenciákkal ren-
szentmiséket meghívott lelkipásztorok mutatják be. Szeretettel feldolgozó lelkigyakorlat-sorozata nyugdíjaskorú nőknek. Há- PAPÍR- ÉS FÉMPÉNZT, bélyeget, képes- delkező asztalosműhely vállalja templomi szükség esetén háznál is. T.: 06/1-213-
hívjuk a zarándokokat a festői szépségű Mária-kegyhelyre. rom összefüggő alkalom: 2020. március 16–20.; május 25–29.; lapot, papírrégiséget, régiségeket vásá- berendezések készítését, felújítását. Pet- 5726

Kiadja a Magyar Kurír Főszerkesztő és felelős kiadó: Kuzmányi István Könyvesbolt: 06/1-266-0845; konyvesbolt@ujember.hu
Terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Vezető szerkesztő: Baranyai Béla • Lapszerkesztő: Körössy László
Médiaajánlat kérhető: 06/1-317-3933; hirdetes@ujember.hu
Üzletág, előfizethető a kiadónál, Szerkesztőség: Agonás Szonja, Benke Zsuzsa, Bodnár Dániel, Bókay László, Borsodi Henrietta,
Fábián Attila, Gátas Judit, Kiss Péter, Lambert Attila, Merényi Zita, Mészáros Ákos, Pallós Tamás, Közlemények, gyászjelentések, apróhirdetések feladása:
KATOLIKUS HETILAP a postán és a Digitalstandon
Szalontai Anikó, Székács István, Thullner Zsuzsanna, Trauttwein Éva, Verestói Nárcisz +36/1-317-3933; aprohirdetes@ujember.hu; http://ujember.hu/aprohirdetes-feladasa/
Nyomás: Virtuoz Kiadó és Nyomdaipari Kft. • Ügyvezető: Tolonics Gergely Olvasószerkesztő: Koditek Bernadett Előfizetés, terjesztés: +36/1-235-0484; +36/1-633-3790; +36/1-633-3132; terjesztes@ujember.hu
ISSN 0133-1205 Korrektor: Mester Zsolt • Tördelés: Bukovszki Antal Előfizetés megrendeléséhez kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fenti elérhetőségek valamelyikén.
KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. Egyéni egypéldányos előfizetés belföldről negyedévre: 4 050 Ft, fél évre: 8 100 Ft, egy évre: 16 200 Ft.
ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA. Postacím: 1406 Budapest, Pf.: 100 • Tel.: +36/1-317-3933
LAPZÁRTA: 2020. MÁRCIUS 16. www.ujember.hu • e-mail: ujember@ujember.hu Magyar Kurír 10700732-68366180-51100005 (CIB Bank).
2020. március 22. FÓRUM 11
„Tegyetek jót mindenkivel”
Az 52. Nemzetközi Eucharisz- különösen a kicsinyekre és a legutol- Szeptember 12-én nagy szeretet- Összefogás telmileg akadályozottakat vagy ér-
tikus Kongresszusra (NEK) ké- sókra. Senkit ne nézzünk le. Vegyük vendégséget szerveznek, ahol a haj- telmi fogyatékosokat, az autizmus
szülve megalakult a Karitatív észre az embert, nézzünk a szemébe, léktalanokat és más rászorulókat A Katolikus Karitász alapítója, Lo- spektrumzavaraival élőket és a sú-
Bizottság, amely ezerarcú kiál- keressük a tekintetében Istent.” meleg ebédre invitálják. renz Werthmann annak idején a kö- lyosan, halmozottan sérülteket segíti
lítással színesíti a szeptemberi Ez a szeretetközösség korra, nem- „Ahogy a szentmisében Jézus vetkező mottót választotta a közös- a szentségekhez jutáshoz. Támogat-
katolikus világtalálkozó prog- re, felekezeti hovatartozásra való te- vár minket egy lakomára, úgy sze- ségnek: „Tuet Gutes allen”, azaz „Te- ják a sérültek családjait és formálják
ramját. kintet nélkül segíti a rászorulókat, retnénk mi is vendégül látni a rá-
szociális és egészségügyi intézmé- szoruló testvéreinket egy ebéden. A
A Katolikus Karitász története nyek fenntartása és különböző se- kezdeményezéshez több egyház-
egészen az ősegyházig nyúlik vissza. gélyprogramok, akciók révén. A Ka- megye is csatlakozik, így ugyana-
A kora keresztények életét átszőtte a ritász Magyarországon jelenleg az zon a napon, ugyanabban az idő-
jézusi példa: a törődés az elesettek- egyik legnagyobb segélyszervezet- ben az ország számos pontján árad
kel, az özvegyekkel, a betegekkel, a ként szolgálja a szükséget szenvedő- majd szét Isten jósága” – mondta a
rászorulókkal. A szeretet parancsa, ket, 16 egyházmegyei központtal, 18 tervekről szólva Takács Mária Kla-
amit Jézus az utolsó vacsorán adott a szociális intézménnyel, nyolcszáz rissza ferences szegénygondozó nő-
tanítványoknak, az Egyház alapkö- plébániai karitászcsoporttal, több vér, a Karitatív Bizottság koordiná-
tora.
Az ebéden részt vesz Erdő Péter
bíboros is, aki a következőket mond-
ta az eseményről: „Együtt ebédelünk
velük. Nem pusztán élelmiszerosz-
tást szeretnénk, hanem a közössé-
günket szeretnénk kifejezni a rászo-
ruló emberekkel.”

Ezerarcú szeretet
Az 1938-as eucharisztikus világ-
kongresszus idején is megrendezték
a Nemzetközi Karitászkiállítást, gyetek jót mindenkivel.” Az erre va- a hívek szemléletét, hogy közelebb
amely idén sem maradhat el. A Mű- ló buzdítást a Bibliában Pál apostol- tudjanak kerülni segítségre szoruló
csarnokba tervezett, háromtermes nak a Galatákhoz írt levelében olvas- embertársaikhoz. A Nemzetközi
tárlat az Ezerarcú szeretet címet kap- hatjuk: „tegyünk jót mindenkivel, Eucharisztikus Kongresszus szerve-
ta. Minden termet más-más tematika leginkább pedig azokkal, akik test- zésében vállalták, hogy segítenek
alapján rendeznek be. A főbb témák véreink a hitben” (Gal 6,10). azoknak a testvéreknek, akik bármi-
a következők: az Egyház szociális és A Karitatív Bizottság fontosnak lyen akadály miatt nem tudnának je-
karitatív múltjának történelmi di- tartja, hogy a világeseményből senki len lenni a rendezvényen.
vének számít: „Új parancsot adok mint háromszáz főállású munkatárs- menziói; a körülöttünk élő testvérek; ne maradjon ki, azok sem, akik vala- „Az önkifejezés során a kommu-
nektek: szeressétek egymást! Amint sal, 10 ezer önkéntessel, nyolc tevé- a széleskörűen gazdag, jótékony te- milyen akadályozottsággal élnek. A nikációban valahol mindannyian
én szerettelek benneteket, úgy sze- kenységi területen. vékenységek. A színes, interaktív ki- segítségre szorulókat a fogyatékos- akadályozottak vagyunk – fogalma-
ressétek ti is egymást. Arról tudják állítás megjeleníti a Katolikus Egy- sággal élő emberek lelki megsegíté- zott az egyik előadásán Neruda Ká-
majd meg rólatok, hogy a tanítvá- „Mert éheztem, ház kétezer éves karitatív munkássá- sére létrejött Reménykör támogatja roly atya, a Reménykör egyik szakre-
nyaim vagytok, hogy szeretettel és ennem adtatok” gát, a múlttól a jelenig. majd abban, hogy részt vehessenek a ferense. – A lényegben vagyunk egy-
vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34–35) „Az elmúlt hónapok a tárlat ter- kongresszus eseményein. ségben. Fogyatékossággal élő em-
A Nemzetközi Karitász 21. köz- Az 52. Nemzetközi Euchariszti- vezéséről és az információk, anya- A Reménykör a hétköznapokban bertársaink a rejtett sérüléseinket
gyűlésén Ferenc pápa így fogalma- kus Kongresszusra készülve Erdő Pé- gok begyűjtéséről szóltak” – avatott is működő összefogás, amely a sike- egészítik ki, azokra emlékeztetnek
zott: „A szeretetnek ezen az útján a ter bíboros, prímás kérésére megala- be minket Klarissza nővér az előké- teket és a nagyothallókat, a látássé- bennünket.”
Lélek irányít minket. Figyeljünk oda kult a Karitatív Bizottság. születekbe. rülteket, a mozgássérülteket, az ér- (x)

Közös felelősségünk járvány idején


A vészhelyzet lehetőséget adhat a szolidaritás kifejezésére
Beran Ferenc morálteo- dalometikai elvre hívja fel a fi- A betegségek megelőzésé- rődés is szemléletmód-válto- Mivel hazánkban
lógusnak, a Pázmány gyelmet, ami énközpontú tár- nek átfogó feladatával kapcso- zást igényel a társadalom ré- is veszélyhelyzet lé-
Péter Katolikus Egye- sadalmunkban gyakran háttér- latban így foglal állást Az széről. A betegséggel küszkö- pett érvénybe, ezért
tem Hittudományi Kara be szorul. Nemcsak önma- egészségügyben dolgozók új dő emberre nem szabad úgy a MTVA minden
egyetemi docensének gunkért vagyunk felelősek, ha- chartája: „A megelőzés ebben tekinteni, mint klinikai esetre, vasárnap szentmi-
írását adjuk közre. nem másokért is. A másokért az esetben több mint orvosi hanem mint személyre, akire sét közvetít azok
való felelősség pedig nem csu- egészségügyi tevékenység. Az a betegsége hatással van. Ez a számára, akik ve-
A Magyar Katolikus Püspö- pán azt jelenti, hogy odafigye- egész kultúra alakításáról van szélesebb körű, az egész em- szélyeztetve érzik
ki Konferencia egy nagyon lünk a mellettünk élőkre, ha- szó: Az elfelejtett értékek visz- bert figyelembe vevő törődés magukat. Kifejező-
fontos gondolattal kezdi már- nem azt is, hogy felelősek va- szaszerzésére és az azokra irá- érvényes a közösségre és a dik ebben a társada-
cius 5-én kiadott rendelkezé- gyunk azért a társadalomért, nyuló nevelés, egy józanabb társadalomra is. A társadal- lom szolidaritása,
sét, amely a járvánnyal szem- amelyben élünk. Az evangéli- és szolidárisabb életfelfogás mat képviselő egészségügyi és azoké a híveké is,
beni védekezéstől szól: „A um üzenetével, értékrendjével kialakítására, a káros hatások- dolgozóknak „minden egyes akik saját maguk
ránk bízottakért érzett felelős- hatással kell lennünk a társa- ról való informálás, a törvény- klinikai esetet emberi találko- vagy mások egész-
ségről vezérelve...” Valóban, a dalmi gondolkodásra, hogy a hozással kapcsolatos politikai zássá kell alakítaniuk” (73). sége érdekében le-
járvány megjelenése és gyors járványokat megelőzhessük és egyetértés által.” (72) Hason- Ezek a gondolatok jól kap- mondanak arról, hogy szemé- jén? Például a szavak erejének
terjedése olyan erényre, társa- hatékonyan kezelhessük. lóképpen a betegekkel való tö- csolhatók a püspökkari rendel- lyesen vegyenek részt a vasár- fontosságára. Amikor a testi
kezés néhány pontjához. So- napi szentmiséken. Az Egy- érintés veszélyessé válik, a rö-
kan vannak a hívek között, ház lehetőséget is ad erre. vid szavaknak vagy néhány
akik előnyben részesítik a Szent II. János Pál Dies Domini rövid, papírra vetett mondat-
nyelvre áldozást. Valóban, a kezdetű, a vasárnap megszen- nak megnőhet az ereje. Egy
szentáldozáskor, amikor a teléséről szóló apostoli levelé- hospice-házban társadalmi
szánkat megnyitjuk, és úgy ben arról ír, hogy ezek az em- munkát végző, segítő asszony
vesszük magunkhoz az Urat, berek „ébresszék föl szívük- mondta a napokban, hogy
úgy érezhetjük, hogy belép az ben a vágyat, hogy a távolból amióta nem mehet a betegei-
életükbe, és eggyé válunk vele. a lehető legjobban belekapcso- hez, többet imádkozik értük
Valóban, amikor a szentáldo- lódjanak a vasárnapi szentmi- és írásban röviden üzen ne-
zás előtt kezet fogunk a mellet- sébe”. Ezt segítheti, ha elol- kik. A kapcsolatuk megválto-
tünk állókkal, úgy érezhetjük, vassák a napi olvasmányokat zott, de az új forma új lehető-
hogy a kezünkkel önmagun- és lelki áldozást végeznek. Eh- séget is rejt magában.
kat is odaadjuk neki. Ha valaki hez értékes segítséget jelent a A szívbéli találkozás rövi-
ezt évtizedek alatt megszokta, rádiós vagy televíziós közvetí- den, kevés eszközzel is meg-
nehezen tud változtatni rajta. tés, „főként, ha egy rendkívüli valósulhat.
Ehhez lehet szükség arra a áldoztató az Eucharisztiát – és Tudjuk, hogy a betegségek
gondolkodásmód-változásra, vele együtt az egész közösség – így a járvány is – nem Isten
amit az imént említettünk. szolidaritását és köszöntését – büntetései, de lehetőséget ad-
Nem szabad csak önma- is elviszi nekik” (54). nak arra, hogy életünket mé-
gunkra gondolnunk, hanem Így a veszélyhelyzet lehető- lyebben újragondoljuk, és
azokra is, akik ezáltal a jár- séget adhat a szolidaritás kife- még tudatosabban gyakorol-
ványt elkaphatják vagy to- jezésére. juk az áldozatokkal járó szere-
vábbadhatják. Őértük és min- Mire figyelmeztethet még tet parancsát.
denkiért felelősek vagyunk. minket az Úr a járvány ide- Fotó: Pixabay.com
12 MOZAIK 2020. március 22.

Ébresztőt fújt a Lélek! Pánik helyett szolidaritás


Avagy eljött a család és a személyes istenkapcsolat éve? Püspöki üzenet a vírusfertőzés idején
Nagyprojektünk: az otthontanulás egy egészségügyi intézményből
Most aztán nem kez- szélgetni, együtt dol- Bíró László tábori püs-
dődhet így minden gozni, játszani, fontos pök, a Magyar Katolikus
cikk: a mai rohanó vi- és praktikus dolgokat Püspöki Konferencia Csa-
lágban... megtanítani, kirándul- ládbizottságának elnöke
Behúzhatjuk a féket, ni, a természetben len- már több mint egy éve kór-
azaz behúzta az élet. ni, olvasni, rendet rakni házi kezelés alatt áll. Úgy
Lássuk, mit kezdhe- kívül-belül és így to- gondolta, e sajátos helyze-
tünk ezzel a helyzettel? vább.” Most itt az idő! ténél fogva is megszólal a
A dolgok, mint tudjuk, Igazi élménypedagógi- koronavírus-járvány ide-
kis próféták. Mit üzen ai lehetőség előtt ál- jén, hogy a pánik helyett
nekünk ezáltal Isten? lunk. A tevékenységbe szolidaritásra buzdítson.
Először is nagy biza- ágyazott tanulás lehető- Az alábbiakban az ő gon-
lommal van irántunk. sége előtt. Ezt osztály- dolatait olvashatják.
Mintha ezt mondaná: teremben úgysem le-
Képes vagy rá! Oldd het. Szereljünk együtt Betegként Müller Cecília or-
meg! Veled leszek, ne biciklit vagy csapot, fa- szágos tiszti főorvos – egykori
félj! ragjunk, tollasozzunk, hittanosom – rendelkezéseit
És máris elöntenek gombfocizzunk, főz- hallva az első pillanatban riada-
bennünket a kételyek, a zünk, süssünk, kös- lom támadt bennem. Hogyan to-
kétségek: Tanuljak a sünk, horgoljunk, varr- vább? Mi lesz a szentmiséim-
gyermekemmel? Digi- junk föl gombokat, ker- mel, hogyan lesz tiszta ruhám,
tális oktatás lesz? Nincs tészkedjünk, másszunk egy kis frissítő falat? Nagy
elég számítógépünk, de fára. A sor még hosszan örömmel tapasztalom az emberi gondoskodás – Az egészségügyi és szociális intézmények
ha volna is, napi 7-8 órát kellene a gép előtt folytatható. Minden árvíznek van értékes ho- éberségét. Szentmiséimet többen látogatják, hermetikus lezárása sok hozzátartozónak
tölteni? És hol? Ott, ahol az ovis szirénázik a zadéka is. Most megtanulhatjuk, hogy a nehéz- mint korábban; mintha érzékenység ébredne a könnyebbséget jelent. Tudatosítsuk azonban
mentőcskéjével, mert éppen vírusosat játszik? ség is lehet ajándék, valami új kezdete. szívekben Isten és egymás iránt. Engedjék magunkban, hogy ez nem a teljes megköny-
Vagy ott, ahol éppen a kisebbet altatnám? Most lehet tanulni az életet. Ez minden ku- meg, hogy néhány bennem született gondola- nyebbülés ideje, az intézkedések inkább a
Ahol valamelyik gyerek a hangszerén gyako- tatás szerint egyértelműen fejleszti az ideg- tot megosszak ebből a sajátos helyzetből. szeretet leleményes gyakorlására adnak al-
rol vagy éppen videochatel a tanár úrral? Mi- rendszert, a gondolkodást, a problémamegol- – A világjárvány alkalom számunkra a tanú- kalmat. A szeretet különböző gesztusait kell
közben marják egymást a testvérek, főzzek, ta- dást, az intelligenciát. Hogyan lássunk neki? ságtételre. Hasonló trauma ritkán éri az em- gyakorolnunk ilyenkor is, legyen az telefo-
karítsak, lássam el a munkámat a számomra is Mindenképpen közösen. Ez most egy nagy beriséget, nagy összefogásra van szükségünk. nálás, tiszta ruha vagy csomag küldése,
idegen, de legalábbis szokatlan home office kooperatív társasjáték! Vagy együtt nyerjük „Védem magam, hogy téged védjelek” – Face- hogy az intézmények szükségszerűen mo-
munkarendben? A gyerekeknek se különóra, meg, vagy mindannyian veszítünk. book-bejegyzésében Anselm Grün német ben- noton étkezési rendjét egy picit frissítsük.
se nagyi, se mozi, se bandázás, se játszótér, se Jó módszer, ha összeül a családi kupakta- cés szerzetes hívta fel a figyelmet erre a maga- (Ezek módjáról az adott intézménynél ér-
játszóház, és még a ringatót is én tartsam meg nács egy kakaó mellé, és kicsit átbeszéljük a tartásra. És betartom a központi iránymutatá- deklődjünk.)
mindeközben? Nem lesz ez kicsit sok? kialakult új helyzetet. Tényleg fontos, hogy ne sokat – teszem hozzá ehhez az általam legér- – Az irgalmas szamaritánus példáját követve
De igen, és nincs is szükség erre. Tényleg be csupán belesodródjunk az eseményekbe, ha- telmesebbnek tartott gondolathoz. találjuk meg a módját annak, hogy akár
kell látnunk végre, hogy nem a teljesítés az el- nem érezzék a gyermekeink, hogy nem fé- – Imádkozzunk a kutatókért, hogy a világjár- imádság, akár segítés révén odaálljunk a rá-
ső. Nyilván továbbra is tesszük a dolgunkat lünk, tervezünk, van kormányos a hajón, ám vány még nagyobb elterjedésével szembeni szorulók mellé. Köszönet mindazoknak,
mindannyian: pedagógusok, szülők, hivatali mindannyiunk kezében ott az evezőlapát, és védekezés eszközét mielőbb fölfedezhessék. akik kritikus körülmények között is megta-
dolgozók, diákok, ki-ki ahogyan lehet. Persze, mindenkinek van felelőssége, feladata is a sza- – Tekintsünk együttérzéssel egészségügyi in- lálják a szeretet útját embertársaink felé.
hogy sok minden akadozni fog, de lehet, hogy badsága mellett. Feltétlenül készítsünk napi- tézményeinkre, azok dolgozóira, akik nagy – Váljunk eggyé az imádságban, betegek és
végül hálásak leszünk mindazért, ami kirostá- rendet, hogy átlátható legyen, hogyan kapcso- kihívás előtt állnak. „Nagyobb szeretete sen- egészségesek, a remény erejében!
lódik. „Mi ez az örökkévalósághoz képest?” – lódunk be a család életébe, mikor van az egyé- kinek nincs annál, mint aki életét adja bará-
tehetjük fel a kérdést Morus Szent Tamás nyo- ni munka ideje és mikor a pihenésé. A napi- taiért” – ez a jézusi gondolat rájuk is érvé- Lejegyezte: Agonás Szonja
mán. Hosszú távon – mondhatni, isteni terv- rend legyen jól áttekinthető, akár program- nyes. Fotó: Fábián Attila
ben – gondolkozunk. A mostani kisiskolások pontonként kipipálható formátumú.
is meg fognak tanulni írni, olvasni és számol- Talán az egyik legnagyobb veszély most ép-
ni. És mi van akkor, ha nem márciusra tudják
a cs betűt, hanem csak májusra, netán szep-
temberre? Egyébként biztos vagyok abban,
pen az, ami nagy segítségünkre is szolgál: az
internet, az online eszközök, „a kütyük”. Ezért
szándékosan nem nevezném digitális oktatás-
A járvány spirituális kihívás is
hogy rövid időn belül sokféle segédanyag jut nak a tanulásnak ezt a formáját, hanem inkább
majd el a diákokhoz digitális és más formá- tantermen kívüli iskolának vagy távoktatás- Anselm Grün bencés szerzetes Facebook-üzenete
ban, és támaszkodhatunk a tankönyvekre is. nak. Semmilyen indokkal ne lökjük a gép elé a
Aki akar, nagy léptekkel is haladhat a tanulás- gyerekeket most sem. A cél nem szentesíti az A hazánkban is közkedvelt lelki író, Anselm Grün né- lépnek, előreengedik őket,
ban. Úgy gondolom, az érettségi feladatlapok eszközt. Az örvényhatás nem szünetel. Sőt, a met bencés szerzetes rendszeresen tesz közzé aktuális hogy szájmaszkot tudjanak
még nem készültek el, és a kidolgozóik nyil- függőség kialakulásának veszélye most sok- eseményekhez kapcsolódó üzeneteket a Facebook-olda- venni. A kormány ugyanis el-
ván figyelembe veszik majd, hogy márciusban szorosan jelen van az életünkben. Fokozottan lán. A koronavírus-járványról március 7-én osztotta rendelte, hogy minden ember
leállt a világ. Egyelőre még úgy működünk, ügyeljünk arra is, hogy mi magunk milyen meg alábbi gondolatait. hetente csak három egészség-
hogy „mindent most, azonnal, gyorsan, dup- példát mutatunk a gyerekeknek. Az örvény ügyi maszkot vásárolhat.
lán” akarunk. Természetes, hogy lassan indul még az úszni jól tudónak is örvény marad. Ne A koronavírus megkerül- désről sem lehet hallani. Az Mindent igazságosan szabá-
be a változás folyamata, és hogy egyelőre nem feledjük: a nevelés az élet szolgálata, és nem a hetetlen beszédtémává vált. A ott élők két mottót tartanak lyoznak. A kínai kormány
látjuk a holnapot. A biztonságos tervezhetőség teljesítés végrehajtó őre. Ez a megváltozott kö- fertőzés elérte Németországot szem előtt, és nem csak a ke- irigy rájuk, álhíreket terjeszt a
gyakorlatilag megszűnt. De mi történik, ha rülmények között is igaz, sőt, most talán még is, és úgy érzem, el kell mon- resztények, hanem az egész világhálón, hogy a tajvani
nem úgy teljesül a tanterv, ahogyan előre ki- inkább az. danom, amit erről gondolok. lakosság. Az egyik: „Védem kormány mindezt nyerészke-
gondoltuk? Mi lesz akkor? Azt hiszem, éb- Az élet minden területén tapasztalható bi- A járvány számomra spirituá- magam, hogy téged védje- désből teszi.
resztőt fújt a Lélek. Valószínűleg meg kell áll- zonytalanságban is van egy úgynevezett inga- lis kihívás is. Mi, németek lek.” Az önvédelem nem ön- Láthatjuk hát, milyen vála-
nunk, gondolkoznunk, mérlegelnünk, és biztonságunk. Ezt Tilmann Beller atya szemlél- gyakran elbizakodottak va- zés, hanem a másikért való fe- szok adhatók a járványra: le-
nem szabad úgy tennünk, mintha nem halla- tette egy alkalommal a kezében lévő rózsafü- het autoriter eszkö-
nánk ezt a kürtszót. Olyan ez, mint a család- zérrel. A szentolvasó végén lévő kis kereszt a zökkel válaszolni,
ban a gyermekszületés. Aki mindent ugyan- keresztény embert jelképezi, és a kéz, ami a fü- mint Kína teszi, és a
úgy akar folytatni, mint azelőtt, az teljes ká- zért tartja, Isten kezét. Amikor a kéz úgy fogja felebaráti szeretet
oszra számíthat, amiben sem a szülők, sem a a rózsafüzért, hogy a kereszt az asztallapon keresztény hozzáál-
gyermek nem érzi jól magát. „Újra kezdeni fekszik, olyankor az embernek szilárd talaj lásával, ahogyan
mindent e világon, / – megteremteni, ami van a lába alatt: a gyerekek az iskolában, a Tajvan próbálja.
nincs sehol, / de itt van mindnyájunkban még- munkahely rendben, a család egészséges, va- Nem pánikot kelt,
is, / belőlünk sürgetve dalol.” (Váci Mihály) sárnap elmegy az illető a templomba, imádko- hanem arra biztat,
Nézzük csak, mit tanulhatnak most a gyer- zik, igazi, mély közösségi és szép keresztényi figyeljünk oda min-
mekeink, és mi az, amit amúgy esélyünk sem életet él. Ám a kéz néha felemeli, meglengeti, den tettünkre, hogy
lett volna megtapasztalni? Az egymásra figye- sőt megpörgeti a szentolvasót a levegőben. védjük magunkat
lést. A testvéri közösséget, a vágyteljesítés kés- Ilyenkor kicsúszik az ember lába alól a talaj, és és ezzel a másikat
leltetését, az idő beosztását, több önfegyelmet, minden összeomlani látszik. Nem tudjuk, mi is. Vállaljuk a fárad-
nagyobb hitet a mindenhatóságunkba vetett lesz. Csak egyetlen biztonság van: a lánc, ami ságot, hogy ezzel
bizalom helyett, törékenységünk alázatos elfo- a Jóistenhez köt bennünket, a bizalom. Ez a segítsünk másokat.
gadását, közös felelősségvállalást, rugalmas kapcsolat új lépcsőfoka: az ingabiztonság. Az Arra biztatlak
problémamegoldást és hasonló, rohanó vilá- ember természetesen szenved ebben az álla- benneteket, hogy ez
gunkban immár szinte csak hírből ismert kész- potban. De a szívünkben biztonság uralkodik, a két alapelv hatá-
ségeket, erényeket. hiszen a sorsunk fonala ott van a szerető Isten rozza meg a jár-
Ha komolyan vesszük az otthon tanulók kezében, mi pedig két kézzel kapaszkodunk a ványhoz való viszo-
több évtizedes tapasztalatait, akkor azt látjuk, kötélbe, amely vele köt össze bennünket. gyunk, és azt gondoljuk, ne- lelősségvállalás, amit felebará- nyotokat. Így a járvány nevel-
hogy a tananyag egyéni elsajátításához és gya- „Tudod, hogy érted történnek mindenek – künk nem árthat ez a vírus. ti szeretetből érzünk köteles- ni tudja az egész társadalmat,
korlásához elegendő napi 3-5 óra koncentrált mit busulsz? // (...) Ó hidd el nékem, benned a A tajvani kormánynak, Kí- ségünknek. közel hozza az emberekhez a
munka. A legjobb időszak erre a délelőtt, illet- Cél és nálad a Kulcs / Madárka tolla se hull ki, na közelsége ellenére, sikerült A másik mottó: „Én rend- keresztény értékeket.
ve a délután 4 és 6 óra közötti idősáv. Emellett – ég se zeng, – föld se remeg, / hogy az Isten megakadályoznia a vírus ter- ben vagyok, ezért először is te Forrás: Anselm Grün
pedig óriási lehetőségek nyílhatnak meg előt- rád ne gondolna.” (Babits Mihály) jedését. Tajvan szigetén mind- rakj a szád elé steril maszkot.” Facebook-oldala
tünk azokon a területeken, amelyekről eddig Uzsalyné Pécsi Rita össze 42 megbetegedést mu- Tajvanon az emberek a gyen- Fotó (archív): Merényi Zita
általában csak sopánkodtunk. „Nincs idő be- Fotó: Pexels.com tattak ki, és újabb megfertőző- gébbek érdekében hátrébb Fordította: Trauttwein Éva

You might also like