Kufárok és kurtizánok.

A hazai leánykereskedelem virágkora

Szerző: Forrai Judit

A szabadságharc leverése után Haynau Prottmann József rendőrkapitányt bízta meg a rebellis elemek
megfékezésével. A politikai rendőrség vezetője – kapcsolatok és ismeretség híján – a pesti alvilággal
keresett szövetséget. Jelszava az volt: „A nép csak hadd vígadjon, addig sem szervezkednek,
lázadnak." Szabad utat engedett a frivol életnek s a hazárdjátékoknak. Így Budapest szinte rendőri
segédlettel zárkózott fel Párizs mögé az éjszakai élet, a mulattatás terén.

Prostitúció

Prottmann utóda, Thaiss Elek főkapitány folytatta a megkezdett utat. A hírhedt pesti mulatókat és
tánciskolákat végigjárva ismerkedett meg Fannyval, későbbi feleségével is, aki a fővárosban – szinte
hihetetlen – a prostitúció és a leánykereskedelem egyik irányítója lett. Gombamódra szaporodtak a
bordélyok, mulatók, táncházak, lokálok. A pesti aranyifjúság nagy lelkesedéssel látogatta a
kéjnőtanyák híres kokottjait: Mademoiselle Fifine-t, Jeanette Waldaut, Martha Niemayert, Sofie
Grille-t. Az üzlet virágzott, csak időnként zavarta meg egy-egy hírhedtté vált eset. Ilyen volt az, amikor
az egyik egyházi vezető családjába tartozó 17 éves hajadon tűnt el a prostitúció útvesztőiben.

A közvélemény megnyugtatására rendeletet adtak ki a bordélyok működéséről. Ettől még a főváros

valósággal gyűjtő- és kiállítóhelye lett a különböző kvalitású prostitúciónak. A legközönségesebb
szajháktól a mindenütt felbukkanó utcalányokig, az egyszerűbb és díszesebb bordélyok lányaitól az
elegáns kurtizánokig mindenből volt választék. A rendőrségi előállítottak pedig a „szakma kiválóságai"
helyett jórészt szobalányok, elárusítónők, munkáslányok voltak, akiket táncmulatságból hazajövet
csíptek el. A csinos teremtéseket arra kényszerítették, hogy „bevallják" prostituált voltukat. Ha a
szerencsétlen megfélemlítve és elkínozva igent mondott, rögtön egy kerítő kezére játszották. Ha
pedig „tagadott" és ellenállt, a büntetett prostituáltak közé csukták, akik felvilágosították, hogy
legjobb lesz, ha mindent ráhagy a rend őreire, és önként elfogadja a neki szánt szerepet. Különben
még sokszor fogja a detektívek korbácsát érezni, és gyakran látja viszont a csavargó nők börtönét.

Leánykereskedelem

A leánykereskedés hihetetlen méreteket öltött. Pest hemzsegett a kerítőktől, s ügynökök hálózták be

a vidéket is, hogy a szép lányokat jó állás reményében a fővárosba csalják. Kerítők posztoltak pl. a
szülészeti intézetek előtt, hogy a megesebb leányanyákat rábeszéljék, fogadják el behízelgő
segítségüket. Budapest a nemzetközi leánykereskedelem egyik fészke lett, a magyar leány – a
„hungara" – külföldön is kedvelt és keresett árucikké lépett elő. A világ minden részéből jöttek Pestre
a „friss portékáért". Főleg nevelőnők, kasszírnők, pincérlányok soraiból toboroztak a kereskedők, de a
jó szerződés reményében színésznők, karénekesnők, artistanők közül is sokan kerültek külföldre.

A leánykereskedelem egyik leggyakoribb úticélja Isztambul volt. Törökországban a háremek

ellátására busás haszonnal járó „iparág" fejlődött ki. A szállítmányt Isztambulban egy Han nevű
épületbe – vendégházba – vitték, ahol megtörtént az áru piacképessé tétele. Illatozó olajokkal és
balzsamokkal kenegették, s török kívánalmak szerint formálták át az európai lányokat. Majd
következhetett az alkudozás ceremóniája, s legtöbbször egy-két nap alatt elkelt az áru. Vissza lehetett
térni Magyarországra újabb szállítmányért.
A Magyarországon vásárolt lányok további sorsa nem volt egyforma. A török felfogás szerint egy
előkelő és hívő török háremébe kerülni valóságos kitüntetésnek számított. De jaj volt annak a
háremhölgynek, aki szerelmes lett egy férfiba, és az nem a tulajdonos volt. A szolgálat az érzelmektől
független kötelesség, amely egyben a nő életét jelentette. Igazán tragikus sorsa azoknak a lányoknak
lett, akik nem kerültek be előkelő háremekbe. Báró Pongrácz így ír róluk útirajzában: „Szerencsétlen
teremtmények ezek nagyon, s csak az lehet közülük boldog, aki inkább állat, mint ember."

A leánykereskedelem másik útiránya Trieszten át vezetett. A forgalmas kikötőváros nyilvánosházai is

biztos felvevőhelyet jelentettek, de a kikötő fontosabb szerepet játszott a Magyarországról szállított
lányok továbbításában. Innen juthattak el a hungarák Egyiptom, India vagy akár Dél-Amerika
bordélyaiba is.

Tehetetlen főkapitányok

Thaiss Elek botrányos bukás után távozott a rendőrség éléről. A helyébe lépő Török János
megpróbálta a félvilági életet felszámolni, s két év alatt 36 bordélyt záratott be. A leánykereskedelem
hálójába került nők feljelentései pedig arra késztették az új kapitányt, hogy a határállomásokat is
szigorú ellenőrzés alá vegye. De a leánykereskedelem megfékezésére és egy liberális
prostitúcióreform bevezetésére szőtt terveinek valóra váltását hirtelen halála megakadályozta.
Utóda, Selley Sándor memorandumban követelte a belügyminisztériumtól a leánykereskedelem
körüli törvényességi keretek és a rendőrségi eljárások szabályozását, s azok szigorítását. Kifogásolta a
nevetségesen rövid fogva tartást és az alacsony pénzbüntetést. Szóvá tette, hogy az erkölcsrendészeti
részleg kis létszáma miatt nem tud kellő eréllyel fellépni a leánykereskedelem és a prostitúció ellen. A
memorandum persze a tanulmányozás szintjén maradt a minisztériumban. A leánykereskedelem
pedig virágzott tovább.