AL FREDERIC

F. A.
Akcióba lép
 Amikor barátja elrabol egy lányt, s aztán meg is akarja ölni,
Francis nem megy bele többé a játékba.
Egy telefonhívás azonban őt is életveszélybe sodorja.
Ettől kezdve azonban Walker felügyelő és az FBI is beavatkozik…
 FŐSZEREPLŐK:

Sara Foster — A fiatal lánytól azt követeli a gengszterbanda, hogy

segítsen nekik

Francis Allison — Amikor észreveszi, hogy barátja gyilkosságtól

sem riad vissza, cselekszik

Jason Kent — Hosszú idő óta készül a nagy merényletre, és esze

ágában sincs, hogy a pénzen mással is osztozzon

Bob Sisley, George Baker — A két FBI-ügynöknek az a feladata,

hogy figyelje az eseményeket, de önkéntelenül belekeverednek a
fejleményekbe

Jo Walker — A felügyelő
 A korallzátonyokon megtörtek a hullámok, s fodraik lágyan
simogatták a kis déltengeri sziget fehér homokstrandját. A kobaltkék,
felhőtlen égbolt alatt pálmafák csúcsai hajladoztak a langyos szellőben.
Ez a paradicsom, a boldog béke örökös menedéke, ahol az ember
minden gondját elfelejti.
A telefon éles hangja felrázta Jo-t álmodozásából, a férfi felriadt.
Felült az ágyban, egy pillantást vetett az órára, majd dühösen nyúlt a
telefonkagylóért.
Hajnali két óra. Általában éjszaka minden hívást az üzenetrögzítő
vesz fel, de most informátorai sürgős utasításaira várt. Felvette a
kagylót és megmondta a nevét.
Barry Sutton, egy játékos, aki jól kiismerte magát Harlem
alvilágában, késő délután elmondta neki, hogy Floyd Hendrix a
városban van, és valószínűleg Morrisaniában merült alá.
A felügyelő maga is nyomozhatott volna Hendrix után, de Sutton ezt
könnyebben megtehette, feltűnés nélkül mozoghatott Harlemben.
Sutton már sok használható ötletet adott Jo-nak. Teljesen megbízható
volt. Azt mondta, hogy majd valamikor az éjszaka folyamán vagy kora
reggel jelentkezik.
Floyd Hendrixnek már hat emberélet nyomta a lelkét, valamennyi
államban gyilkosságért körözték. De− mint arról Sutton értesítette Jo-
t− Hendrix még ki akart egyenlíteni New Yorkban egy számlát. Ezért
tért vissza.
Egyedülálló lehetőség, hogy elkapják. Jo már értesítette Tom
Rowland kapitányt, de a gyilkossági csoport csak akkor lép majd közbe,
ha kiderül, hogy Sutton megtalálta Hendrixet.
A vonal másik végén azonban nem egy férfi, hanem egy női hang
válaszolt.− Itt Francis beszél− szólt bele a hallgatóba.− Emlékszik rám,
Jo?− A nő fojtottan beszélt, mintha félne, hogy valaki kihallgatja, hogy
meglephetik telefonálás közben.
 Jo már teljesen éber volt.− Francis. És a vezetékneve?
− Francis Allison.
− Sajnálom, passz− mondta Jo.− Nagy baj?
− Nem. Greenwich Village-ban ismerkedtünk meg pár évvel ezelőtt.
− És akkor megadtam a telefonszámomat, Francis?
− Igen.
− Szerencséje van, hogy a szám nem változott meg közben.
− Igen, szerencsém van.− A nő hangja izgatott volt.− Sajnálom, hogy
ilyen későn zavarom.
− Honnan telefonál?
− Új-Mexikóból.
Jo kis híján füttyentett egyet meglepetésében.− Ez egy halom pénzbe
kerül, Francis. Fogjuk rövidre a dolgot. Mi nyomja a szívét?
− Segítségre van szükségem.
− Megfenyegették?
− Nem közvetlenül.
− Tehát közvetve− mondta Jo.− Mi lenne, ha a rendőrséghez
fordulna?
− Semmi esetre sem− mondta a nő sietve.− Szükségem van egy
bizalmi emberre.
− Attól félek, nem vagyok erre a célra a megfelelő ember.
− De igen. Nálam van a lány…
Jo felállt. A telefon melletti cigarettásdobozból kirázott egy Pall
Mallt.− Milyen lány? Kérem, Francis, ne tegye túl rejtélyessé a dolgot.
− Sara Foster.Jo letette a cigarettát, anélkül, hogy rágyújtott volna.−
Viccel, Francis? Rossz időpontot és rossz alkalmat választott ehhez. Ezt
a fajta humort nem szeretem.
− Az ég szerelmére, ne tegye le, Sara tényleg itt van. Én is azok közé
tartozom, akik elrabolták.
Minden újságban benne volt Sara neve, a Wall Street-i bankár,
Robert Foster 15 éves lányát pontosan egy hónappal ezelőtt rabolták el.
Downtownban, a belvárosban beszállt a földalattiba, aztán eltűnt.
Ugyanaznap este az emberrablók telefonáltak Fosternek. Ötmillió
dollár váltságdíjat követeltek Saráért. Foster az újságokban, a rádió és a
tv segítségével azonnal a rablókhoz fordult, hogy engedjék szabadon a
lányát. Úgy látszott, hogy nincs abban a helyzetben, hogy ezt az
összeget kifizethesse, mert magánbankja már jó egy éve a tönk szélén
állt.
De a lány elrablói nem engedtek. Foster a rendőrséghez fordult, de
aztán megbánta, és attól kezdve elutasította, hogy az FBI is
beavatkozzon. Hírzárlatot követelt a sajtótól, s azóta senki sem hallott
többé Saráról.
Jo azért foglalkozott az üggyel, mert Foster a Manhattan Mutualnál
életbiztosítást kötött a lánya javára. De a legcsekélyebb nyom sem volt.
Minden nyomozás zátonyra futott. Ha Sarát megölték az emberrablók,
a Manhattan Mutual Life Insurance egymillió dollárt kell fizessen
Robert Fosternek.
Vajon ezt akarta elérni Foster? Nem. Jo ezt időközben már
megértette, beszélt a férfival. A bank pénzügyi helyzete kiváló volt.
Foster csak kifogást keresett, hogy elvegye az emberrablók kedvét.
Valószínűleg boldogan kifizette volna a kért összeget, csak szeretett
lányát sértetlenül ismét a karjába zárhassa.
Sara anyja két évvel ezelőtt meghalt egy autóbalesetben. Sara Foster
egyetlen lánya volt. A világon ő volt számára a legkedvesebb és
legdrágább− így mondta. Csak a felügyelővel beszélt erről, miután
elrendelték a hírzárlatot.
Foster szavai ebben a pillanatban villantak fel Jo emlékezetében.−
Tisztában van állítása horderejével, Francis?
− Igen. De ... várjon, Jo. Azt szeretném, ha Sara kiszabadulna.
− Ha kifizetik érte a váltságdíjat?
− Előtte. Különben megölik a lányt.
− Kik? A cinkosai?
− Igen.
− Hányan vannak?
− Hatan. Hat férfi. Én vagyok az egyetlen nő.− Francis mély
lélegzetet vett.− Figyeljen ide… Nem tudok már sokáig beszélni.
Titokban telefonálok. Jo ... Vigye el innen Sarát, könyörgöm.
− Miféle trükk ez, Francis?− kérdezte.− Mit vár ettől?
− Nem trükk.− A nő hirtelen, hangtalanul zokogni kezdett.− Értse
meg… meg akarják ölni Sarát, akkor is, ha megkapják a pénzt. A lány
túl sokat tud. Túl okos.
− Értem− mondta a felügyelő. Megborzongott. Most már megértette,
hogy a nő igazat mond. Ő is a bandához tartozott, de többé nem akart
együttműködni velük.
− Utazom− mondta−, azonnal, körülbelül hat óra múlva ott leszek.
Írja le nekem a helyet. Mondja meg, mikor adják át a lányt.
− Ne hozza magával a rendőrséget, Jo.
− Egyedül jövök.
− Megbízom magában− mondta Francis Allison, aztán elmagyarázott
minden részletet, amit Jo-nak tudnia kellett, és amit figyelembe kellett
vennie.− Gyorsan kell jönnie, mondta a végén a nő− nagyon gyorsan−
aztán lerakta a telefont.
Jo is letette a kagylót. A nő nem blöffölt, azt érezte. Miért is tette
volna? Hogy csapdát állítson? Na jó, valakinek kifejezetten érdekében
állhatott, hogy őt tőrbe csalja és megölje. De nem ilyen módon, és nem
Új-Mexikóban. Egyszerűbben és gyorsabban is elintézhették volna
Manhattanban.
Francis Allison megbánta, amit tett. Valószínűleg ő volt az egyetlen
nő a csoportban, ezért rábízták Sarát. Megtudta, hogy Sarát meg
akarják ölni, de Francis nem akart gyilkosságba keveredni. Jo pontosan
beleélte magát a nő helyzetébe.
Így szószegő lett, de ez nem zavarta. Túl nagy volt a tét. Sara életét
nem veszélyeztethették, s az ő feladata volt a rendőrséget informálni.−
Kapcsolatba lépek az FBI-jal− mondta Rowland komolyan, miután Jo
befejezte a beszámolóját.− Indítványozom, hogy először csak
megfigyelőket állítsanak be. Hogy ez hogyan és mikor fog megtörténni,
az az én gondom.− Oké. De ne mondj semmit Fosternek.
− Óvakodom tőle. Még képes ő is Új-Mexikóba utazni.− Tom, rögtön
indulok.
 − Kéz- és lábtörést. Értesíts a fejleményekről. Ki az ördög az a
Francis?
− Nem emlékszem rá.− Nekem sem mond semmit ez a név.
− Mindegy− mondta Jo−, remélem, minden simán fog menni.
Mihelyt nálam van a lány, felhívlak, Tom. Letették a telefont. Jo
rágyújtott egy Pall Mallre, és épp el akarta hagyni az irodáját, amikor
ismét megszólalt a telefon. Kis híján felbukott a készülékben, s
beleszólt a kagylóba.
Sutton jelentkezett.− Megtaláltam, Jo− mondta fojtott hangon.− Itt
van, a Morrisaniában. De azt hiszem, észrevett valamit. Hogy követik,
úgy értem.
− Hol vagy most, Barry?
Sutton pontosan elmondta, hogy egy lokálból telefonál, amit Jo
felületesen ismert. Hendrix azonnal cselekedni fog, hacsak a
legcsekélyebb gyanú is felmerül benne, hogy figyelik. Tehát Sutton
veszélyben volt.
− Maradj ott, Barry− mondta Jo.− Emberek közt. Ne mozdulj onnan.
Küldök valakit.
− Rendőrt?
− Civilben. Ez természetes, öregfiú.
− Ne fehér bőrűt küldjön− mondta Sutton.
− Megbízhatsz bennem.− Jo letette a kagylót, majd még egyszer
felhívta Tom Rowlandot. Miután mindent elkövetett, hogy Barry
Suttont megvédjék, Floyd Hendrixet pedig letartóztassák, elhagyta a
lakását. Személyesen nem tudott többé a Hendrix-üggyel foglalkozni.
Nem maradt rá ideje. S ez az ügy amúgy is a rendőrségre tartozott. Azt
azonban különösen a szívén viselte Jo, hogy Barry Suttonnak ne essék
bántódása− nem azért, mert a férfi egyike volt legjobb informátorainak,
hanem mert egész egyszerűen kedvelte őt. Azonkívül ez elvi kérdés is
volt.
Rowland megígérte, hogy legtehetségesebb embereit veti be Hendrix
ellen, és feketéket. E tekintetben Jo nyugodt lehetett. Aprilnak is kiadta
az utasításait, neki kellett értesítenie a Manhattan Mutualt arról, hogy
Jo Új-Mexikóba repült.
 Jo taxival ment a repülőtérre. Nem sokkal később felszállt a New
Orleans-i éjszakai járatra. Ebben az időpontban nem volt közvetlen
összeköttetés az új-mexikói Albuquerque-be.
Jo öt óra előtt érkezett New Orleansba, s háromnegyed órát kellett
várnia a csatlakozásra. Ivott egy kávét, megevett egy szendvicset, s
vásárolt magának egy újságot. Aztán elgondolkozott és arra a
megállapításra jutott, hogy valószínűleg ez volt a legszokatlanabb,
legabszurdabb ügy, amibe valaha is belekeveredett.
Mi vár rá Új-Mexikóban? Vajon valóban sikerül-e megmentenie
Sarát? Igazat mondott-e Francis Allison? Vagy mégis becsapta? Most
még minden ködös és bizonytalan volt− s a résztvevők közül senki sem
sejtette, hova fejlődik még a dolog.
A telefon a ház tágas konyhájában állt. Francis Allison egy székre
rogyott az ablak mellett, s meredten bámulta a készüléket. Vajon
helyesen cselekedett-e? Vagy hibát követett el?
S miért éppen Jo Walkerhez fordult? Nem fordulhatott-e valaki
máshoz?
De kihez? Itt senkit sem ismert, s New Yorkban csak kevés igazi
barátja volt. Ha jól utánagondolt, egész ismeretségi körében egyetlen
ember sem volt abban a helyzetben, hogy ilyen jellegű szívességet
tegyen neki.
Másképp állt a dolog Jo Walkerrel. Neki az volt a hivatása, hogy
komplikált és veszélyes helyzeteket oldjon meg. Bátor volt, intelligens−
épp a megfelelő férfi egy ilyen vállalkozásra. De még ide kellett érnie, s
a késedelem kockázatot jelentett. Azért sikerülni fog. Francis legalábbis
ezt remélte.
Talán inkább egyedül kellett volna elmenekülnie. Sarával? Nem, ez
nem ment volna. Jason, Scott, Harry és a többiek hamar utolérték
volna. Neki, Francisnak jogosítványa sem volt. Nem tudott vezetni.
Ilyen környéken azonban az ember rá van utalva a kocsira.
A garázsban levő két autó közül kellett volna az egyiket használnia.
Akkor a szökés sikerülhetett volna. De így, gyalog, semmi esélyük sem
volt. Sara sem tudott vezetni, ez volt a baj. Francis fölemelte a fejét.
Halk, csoszogó lépteket hallott. Gyorsan felkelt, kinyitotta a
hűtőszekrényt, és kivett egy doboz kaliforniai bort. Becsukta a hűtő
ajtaját, kiment a konyhából, és már a nappaliban volt, amikor hallotta,
hogy lehúzzák a WC-t.
Becsapódott a WC-ajtó, s egy férfialak jelent meg előtte a sötétben.
Scott Brown, a szőke óriás. A férfi állva maradt és rávigyorgott.
− Hé, Francis, mit keresel itt?
− És te?− kérdezte a lány.
− Hallhattad, a kisfiú pipilni volt.
− Én pedig iszom egy korty bort.
− Ne maradjak veled?
− Nem, kösz.
− Félsz, hogy Jason féltékeny lesz?
A lány mélyet lélegzett.− Ez eszembe sem jutott. Jasonnal úgysem
lehet konkurálni.
Brown csücsörített.− A mindenit, hogy imádod. Na jó, rendben is
van így, nem?
− Egyszerűen csak felébredtem, és gondoltam, iszom még egy korty
bort− mondta a nő.− Van valami kifogásod ellene?
− Nincs. Kérsz egy cigit?
− Nem.
− Jó éjszakát− mondta a férfi és elfordult. Felment az emeletre, a
falépcsők enyhén nyikorogtak. A nő már attól félt, hogy Brown gyanút
fogott.
Kinyitotta a dobozt, ivott egy keveset, s végül rágyújtott egy
cigarettára. Gondolatai egymást kergették. Betartja-e szavát Jo
Walker? Vagy máris értesítette a rendőrséget? A lány szívből remélte,
hogy nem. Vajon jön-e? Vagy azt hitte, hogy blöfföl? Nem, ez nem
fordulhat elő. Akkor mindennek vége. A nő visszagondolt arra az
estére, amikor egy klubban Village-ban megismerkedett a férfivel. Jo
elbűvölte− ügyes, értelmes férfi, jó társalgó, s ráadásul jóképű is.
Igen, akkoriban− vagy négy-öt éve− Francis beleszeretett.
Néhányszor még találkozott a férfivel, aztán szem elől tévesztette. A
telefonszámát, amit a férfi megadott neki, még mindig tudta. Felírta a
noteszába.
 A következő évek mozgalmasak voltak. Francis New Jerseyből
származott, és valahogy elveszettnek érezte magát a milliós
nagyvárosban. Titkárnő volt, de a foglalkozása nem elégítette ki.
Többet várt. Karriert? A realitás más volt. A csodára hiába várt.
Megpróbálkozott más foglalkozásokkal is, de csődöt mondott.
Aztán jött Jason. Miért is kellett megismerkednie vele? Élete
legnagyobb hibája volt, hogy követte őt. A férfi egy új világot tárt fel
előtte, amely egészen más volt, mint a sápadt, szürke hétköznapok. A
lány vakon hitt neki.
De most már nem. A férfi megmutatta igazi arcát, s a nőnek nem
voltak többé illúziói. Mióta megtudta, mit tervez valójában, teljesen
megváltoztak az érzései. Már gyűlölte a férfit.
Kiitta a bort, bedobta az üres dobozt a papírkosárba, s kiment a
nappaliból. De nem fölment, ahol a hálószobák voltak, hanem le− a
pincébe.
Megállt az egyik ajtó előtt, amely biztonsági zárral volt bezárva.
Megint keresztülvillant egy gondolat az agyán. Engedje el egyszerűen
Sarát? Most? Nem, lehetetlen. A lány elveszett, ha védelem nélkül
egyedül kell bolyongania az éjszakában. Hogyan tájékozódna? Jó
néhány mérföldnyi távolságra volt a legközelebbi emberi település. 40
vagy 50 mérföldnyire. Francis nem tudta pontosan. De abban biztos
volt, hogy Jason és a többiek észrevennék a szökést, s üldözőbe vennék
Sarát, még mielőtt a lány biztonságban lenne.
Hívja ide a rendőrséget? Vad lövöldözés következne− és Sara
meghalna. Semminek sem volt értelme. Csak egy tapasztalt detektív,
mint amilyen Jo Walker, tud egy ilyen feladattal megbirkózni.
Francis megforgatta a kulcsot a zárban, és kinyitotta az ajtót.
Belépett, s azt mondta:− Én vagyok az, Sara.− Tudom, hallottam, hogy
jössz− suttogta a lány.− Már megint nem aludtál?− Megpróbáltam, de
nem sikerült.
Francis felkapcsolta a villanyt, becsukta maga mögött az ajtót, s
ránézett a lányra, aki felegyenesedve ült az ágyon. Az az egy hónap,
amit együtt eltöltöttek, minden várakozás ellenére barátnőkké,
szövetségesekké tette őket.
 Francis volt az egyetlen, akibe Sara kétségbeesésében
belekapaszkodhatott. A kislány pedig az asszony bizalmasává vált,
Francis mindent megbeszélt vele. Csak egyetlen dologról nem beszélt:
arról, hogy Sara soha többé nem térhet haza.
Sara hosszú, barna hajú, viszonylag szép, kifejező, érzékeny arcú,
magas lány volt, arcában barna szeme és érzéki szája dominált. Mivel
rövidlátó volt, tulajdonképpen szemüveget kellett volna viselnie, de
hiúságból nem hordta.
Teljesen nőies volt. Nem túl dús feszes melle, kissé túl kerek csípője,
s hosszú, formás lábai voltak. Francis állandóan bizonygatta neki, hogy
vonzó, s bármelyik fiatalembernek könnyedén elcsavarhatja a fejét.
Állandó barátot Sara azonban még nem akart, s eddig csak felületes
ismeretségeket kötött.
Francis Allison 35 éves, élettapasztalatokban gazdag, érett nő volt.
Gyönyörű arca Cathérine Deneuve-ére emlékeztetett, szeme színe a
hegyi tavak kristálytiszta csillogását idézte. A hosszú órák alatt, amit
együtt töltöttek Sara börtönében, sokat mesélt már a lánynak,
gyakorlatilag mindenről, amit az tudni akart.
A pincehelyiség nem hasonlított cellára. Barátságosan berendezett
szoba volt inkább, kényelmes bútorokkal, szőnyeggel. A falakon színes
képek függtek. A helyiség meleg volt, sőt lakályos. Mellette volt egy kis
fürdőszoba, úgyhogy Sara semmiben sem szenvedett hiányt.
Naponta csak egyszer mehetett ki a kertbe sétálni, egy vagy másfél
órára. A pincehelyiségben étkezett. Az ennivalót Francis hozta be neki.
Francis főzött mindenkire, s a házat is ő tartotta− úgy-ahogy− rendben.
Sara mellé ült az ágy szélére.− Kimerült vagy− mondta gyengéden.−
Ez így nem megy tovább. Próbálj meg legalább néhány órát aludni.−
Mikor fizet apu, Francis, nem tudod?
− Mikor beszélhetek vele újra telefonon?− Ezt már százszor
elmondtam− válaszolta az asszony, amilyen nyugodtan csak tudta.−
Nem lesz több telefonbeszélgetés. Jason csak az utolsó részleteket
egyezteti, s aztán visszaadunk az apádnak. Te hazamész, mi pedig
lelépünk a pénzzel.
− Jason be fogja tartani a megállapodást?− kérdezte Sara halkan.
 − Természetesen− mondta Francis szilárdan.− Fontos volt, hogy a
legkisebb bizonytalanságot se vegye észre rajta Sara…− Arról én
gondoskodom. Tudod jól, hogy figyelek, hogy egy hajad szála se
görbüljön meg.
Igen, Sara tudta. Voltak már olyan helyzetek, amelyekben Francisnak
kellett megvédenie a lányt. Chris Stevens például megpróbálta
elcsábítani a lányt. Perverz fantáziájú, brutális szörnyeteg volt. Francis
alig tudta visszatartani.
Más alkalommal Doc Ferguson próbálta meg titokban megfogdosni a
kislányt. Megint csak Francis avatkozott közbe. Akkor Jason lehordta
az öt férfit, s büntetéssel fenyegette őket, ha az ilyen esetek
megismétlődnek.
Ő maga szilárdan tartotta magát a csirkefogók kitekert, furcsa
becsületkódexéhez, amely többek közt kimondta, hogy a túszt nem
szabad bántani, amíg az fogságban van. Másrészt Jason semmitől sem
riadt vissza. Attól sem, hogy megölje a lányt. Számára ez „likvidálás”
volt. Szükséges tett, amint azt Francisnak magyarázta.
De jobban tette volna, ha ezt nem magyarázza meg a lánynak, akiben
ettől egy világ omlott össze. A nő hitt a férfiban, s meg volt győződve
tettének szükségességéről. Most már minden másként volt, Francis
mindent megbánt, azt a napot, amikor összeadta magát Jasonnal, azt
is, hogy hagyta, hogy a férfi rábeszélje az emberrablásra, mert a csőd
szélén állt. Megpróbálta jóvátenni, amit elkövetett. Legalább egyszer
életében valami igazán értelmeset, példamutatót akart cselekedni.
− Köszönöm, Francis− mondta Sara.− Ezt sosem felejtem el neked.
Olyan jó voltál hozzám.
− Ilyet ne mondj. Mi bűnözők vagyunk, ezt ne feledd el.
− Te nem. Miért nem jössz velem, ha szabadon engednek?− Hová?−
Hozzám, haza.− Fura ügy lenne.
− Nem. Te nem ismered aput. Ha elmesélem neki, milyen jó voltál
hozzám, hogy megakadályoztad, hogy bármi bajom essék, tárt karokkal
fogad majd téged.
Francis nevetett és a fejét rázta. Sara sok szempontból felnőtt
voltmár, de voltak kifejezetten gyerekes dolgai is. Kibékülés az
elraboltlány apjával? Lehetetlen. Ilyesmi nem létezik,− Mit akarsz
tenni?− kérdezte Sara.− Jasonnal maradok.
− Ezt nem hiszem el. Már nem szereted.
− Külföldre megyek vele. De ne kérdezd, hová.
Sara bólintott.
− Nem kérdezem. Sejtem, hova menekültök, de sosem fogom
kifecsegni. Tudok hallgatni, Francis.
Éppen ez volt az, amit Jason nem hitt. Sara okosabb volt, mint
kezdetben gondolta volna. Kifejezetten okos lány volt. Pontosan le fogja
írni az egész bandát, a legcsekélyebb apróságot is megjegyezte. Ha a
rendőrség és az FBI kihallgatja a lányt, Sara útmutatásai alapján akár
külföldön is elfoghatják mindannyiukat. Másrészt a gengszterek sem
szaladgálhattak állandóan álarcban. Jason ezt a fajta taktikát nem
kedvelte. De most már tudta, hogy hibát követett el. Mindenre gondolt,
csak arra nem, hogy Sara intelligenciája, elsőrangú emlékezőtehetsége
szabadon bocsátása után veszélyt jelenthet a bandára.
Francis átölelte a lányt, s visszanyomta az ágyra.− Aludj most−
mondta.− Ne gondolj semmire. Tudom, hogy meg tudod tenni.
− Oké, Francis.− Holnap sütni fog a nap, és sétálni megyünk.− Úgy
érted, hogy ma. Hiszen már hajnalodik.
− Igen, igaz.− Francis fölkelt, még egyszer ránevetett a lányra, aztán
kiment a szobából. Szokás szerint kívülről bezárta az ajtót.
Nagyon fontos volt, hogy Sara ne legyen teljesen kimerült, amikor Jo
Walker érkezik. Talán futnia kell majd. Nem szabad megbotlania és
elesnie, minden erejére szüksége lesz. Semmi sem alakulhat
balszerencsésen, különben minden elveszett.

Albuquerque Santa Fé után Új-Mexikó legfontosabb városa,

kiemelkedett a hajnali szürkületből. Albuquerque egyetemi város volt,
üzletközponttal, az emberek korán keltek és sietősen tolongtak az
utcákon.
Jo leszállt a gépről, s a váróterem snackbárjában evett egy
szendvicset. Közben néhány, nyilván jelentéktelen mondatot váltott egy
férfival, aki véletlenül épp mellé ült le.
− Walker?− mondta a férfi, mielőtt a szendvicsébe harapott volna.
Harmincas éveinek elején járhatott, s átlagarcával olyan volt, mint egy
banktisztviselő vagy egy üzletkötő.
− Igen. Nem hiszem, hogy figyelnének, de ezzel is számolnunk kell.
− Világos. George Baker vagyok.
− Santa Féből?
− Igen. A kollégám, Bob Sisley kinn vár.
− Hajtson utánam− mondta Jo.− De tartson bizonyos távolságot.
− Néhány éve már az FBI-nál dolgozom. Szóval ne féljen. Öreg rókák
vagyunk mi már.
− Nagyszerű.− Jo vigyorgott, s kortyolt a kávéjából. Bakernek
teljesen átlagos, hétköznapi arca volt, és mindennapos neve. De a
mindennapi külső mögött megfelelő értelem és tudás rejtőzött. Ez nem
volt kétséges. Enélkül nem lehetne különleges ügynök az FBInál.
Az FBI-t nagyszabású bűncselekményeknél és olyan esetekben
kapcsolták be a nyomozásba, amikor az ügy több szövetségi államot is
érintett. Ilyen volt Sara Foster ügye is. Robert Foster nehéz helyzetben
volt, amikor le akarta rázni a különleges ügynököket, miután előbb már
az FBI-hoz fordult. Most ismét bekapcsolódtak az ügybe, s nem is
hagyták abba, amíg legalább azt nem sikerült megtudniuk, hol van a
lány.
− Walker− mondta Baker−, tényleg hisz benne? Hogy az az Allison
szabadon engedi a lányt?
− Nevetni fog, de én hiszek benne. Mit tudnak erről a Francis
Allisonról?
− Büntetlen előéletű. Körülbelül 15 éve él New Yorkban,
Brooklynban. Különböző állásai voltak a város különböző részein. Volt
titkárnő, felszolgálónő egy éjszakai klubban, fodrász, eladó,
pénztárosnő egy szaunában.
− Masszőr is?
− Nem. Prostitúciónak nincs nyoma. De mint már említettem,
keveset tudunk róla, mert rendőri nyilvántartásban nem szerepel a
neve.
− Kivel van most együtt?
− Fogalmam sincs− felelte Baker.− A New York City-beli kollégáktól
megtudtuk, hogy a banda állítólag hat férfiből áll.
− Ez tőlem származik. Allison mondta nekem a telefonba,
− Neveket is mondott?
− Nem− válaszolta Jo.− De majd még megtudom.− Adott még
néhány rövid utasítást Bakernek, aztán befejezték a reggelijüket, a úgy
váltak el, mintha csak most ismerték volna meg egymást− ami
egyébként igaz is volt.
Jo bérelt egy kocsit, s a repülőtérről átlósan áthajtott a városon, a
belváros irányába. Látta, amint nők és férfiak sietnek munkába, s nem
tudta, sajnálja-e vagy irigyelje-e őket.
Elérte a Highway-t, gázt adott, s 60 mérföldre növelte a sebességet A
visszapillantó tükörben látta, hogy Baker és Sisley még nem vesztették
el. S az a sötétszürke Buick Skylark, amely követte, mióta elhagyta a
repülőteret, most ismét körülbelül fél mérföld távolságból követte.
Később, amint a forgalom egyre gyérebb lett, a két jármű közt a
távolság nagyobbodott. Jo a tükörből látta, mi történik mögötte. Úgy
tűnt, tényleg nem követik többen. Tehát mégsem csapda, hogy
lerázzák. Nem szabad csak a megérzésekre hagyatkozni. Jo most mégis
ezt tette. Az a határozott érzése volt, hogy Francis Allison mindent,
amit a telefonba mondott, őszintén is gondolt. Valóban aggódott Sara
életéért, ez a hangjából kiderült.
Jo elhagyta a Highway-t, a kocsi− egy kék 82-es Chevrolet Camaro−
a legkisebb kormánymozdulatát is követte. Kanyarhoz igazodó,
könnyen kezelhető kocsi volt. Jo biztos volt benne, hogy jól választott.
Különösebb nehézségek, csapda esetén az esetleges ellenfelet
lerázhatja.
Szüksége lesz erre? Még mindig nem tudta pontosan, mi vár rá.
Francis Allison csupán az útvonalat és azt a helyet írta le, ahol majd
lesben kell állnia.
Jo elhagyta Socorrót és Magdalena irányába haladt. Elkanyarodott, s
mellékutakon ment tovább. A Gallinas és Magdalenias-hegység
előnyúlványai felé irányította a kocsit. Az asszony pontos és
megbízható útmutatást adott, Jo könnyen tájékozódott.
Melegebb lett− napos reggel−, semmi kellemetlenre nem lehetett
következtetni belőle. Az út egyre sűrűbben kanyargott. Majd
emelkedett, s a dombvidéket sziklás táj váltotta fel. Törpefenyők
szegélyezték az utat, s helyenként cserje, áfonyabokrok nőttek.
Egyszer meglátott egy hatalmas ragadozómadarat, amely a fennsík
felett keringett. A vidék olyan, mint a legszebb westernfilmekben−
gondolta. Ki hitte volna, hogy Sarát ilyen messzire hurcolják?
Az út átszelt egy erdős magaslatot, majd elveszett a különböző
fenyőfajták, piniák árnyékában. Az erdő ismét szétnyílt, s a felügyelő
szeme előtt feltárult egy tisztás, közepén egy kis folyóval.
Ezen a tisztáson állt a ház, amelyet a gengszterek Francis Allison
elmondása szerint két hónappal ezelőtt kibéreltek. Jo látta a tetőt,
amely elbújt a magas, árnyékadó fák közt.
Jo lehajtott a tisztásra. A Buick hátramaradt mögötte az erdőben.
Baker és Sisley bölcsen a háttérben maradt.
További három mérföld után, az enyhén lejtős, kissé kanyargós úton
Jo megérkezett az apró házhoz, amit Francis részletesen leírt neki. A
házikó az út jobb oldalán állt egy kis nyírfásban, földút hidalta át a
körülbelül 50 yardnyi távolságot. Jo egészen a kunyhóig hajtott,
kiszállt, és kinyitotta a régi, rozsdás, nyikorgó kaput. Régebben a
faépítményt bizonyára fészerként használták. Most üresen állt A
kapubejárat elég széles volt ahhoz, hogy a Chevrolet beférjen rajta.
Jo bepréselte a kocsit, ismét kiszállt, kilépett, s minden irányban
körülnézett. Aztán bezárta a kaput, s gyalog ment a házhoz.
Francisnak igaza volt, szükséges volt az elővigyázatosság. A
gengszterek nem érezhették magukat teljes biztonságban a házban.
Bizonyára ellenőrizték a ház közvetlen környékét.
Tényleg felhangzott egy autó zúgása, mielőtt még Jo teljesen átszelte
volna a nyárfasort. Megállt és fülelt. A zaj közeledett, majd ismét
gyengült. A kocsi, úgy tűnt, elhúzott a kunyhó mellett, s most felfelé
halad az erdőben.
 Jo remélte, hogy Bakernek és Sisleynek van annyi esze, hogy
eldugják a kocsijukat. Baker biztosította Jo-t, hogy már öreg rókák a
szakmában. Tudják, mit kell tenni, Jo továbbment. Mielőtt elhagyta
volna a fákat, elővette a 38-as automatáját és átvizsgálta a tárat. Egy
golyó a csőben volt. Remélte, hogy nem kell a fegyvert használnia, de
minden eshetőségre fel kell készülnie. Bár azzal az arzenállal szemben,
amivel valószínűleg a gengszterek rendelkeztek, nem sokat tudott
felmutatni, de lőni fog, ha nehézségei támadnának. A hat fickó nem
akadályozhatja meg, hogy kimentse a lányt abból a pokolból, ahol most
van.
Elérte az erdő szélét. Lejtős domboldal vitt le a tisztásra, egy
hoszszúra nyúlt, sík területre. Hallani lehetett a folyó halk zúgását.
Jo lebukott, s a bokrok fedezékében osont tovább. Ettől a pillanattól
kezdve észrevehették a házban. Pokolian kellett figyelnie. Minden
aprócska bokrot felhasznált fedezéknek. A végén, amikor már
legfeljebb csak 200 yardnyira volt a háztól, hasra feküdt és kúszott.
A kocsi, amelynek zaját Jo is meghallotta, egy Toyota Land Cruiser
volt. Scott Brown ült a kormánynál, a szőke óriás, mellette Doc
Ferguson, egy vézna férfi, aki vékony, keret nélküli szemüveget viselt.
Cigarettáztak, a szélvédőre fújták a füstöt, s unatkozva bámulták a
környéket.
− Ez az utolsó körünk− mondta Brown.− Jobb is így. Teli van a
hócipőm. Elegem van ebből a szar tisztásból, a házból és a munkából…
Ferguson vigyorgott.− Jasonból és a többiekből is?− Különösen
Francisből.− Szívesen lefeküdtél volna vele, mi?− Átkozottul teszi
magát, tudsz róla?− Csak játssza az eszét− felélte Ferguson.− Valójában
semmikifogása sem lett volna egy kis kaland ellen.− Istenként imádja
Jasont.
− Ebből is látszik, mennyire vak és süket vagy− mondta Ferguson
gúnyosan.− Rég megváltozott a helyzet, Francis ki nem állhatja Jasont,
látni se bírja.
A kocsi felkapaszkodott az emelkedőn az erdőben, Brown egy
fokozattal lejjebb kapcsolt.− Bolond vagy. Honnan veszed?− Érzem. Jó
orrom van az ilyesmihez.− Hagyd abba. Miért…
 − Nem akarja, hogy a lány meghaljon− mondta Ferguson kemény,
különösen elváltozott hangon.− Szinte az a benyomásom, inkább a
lányhoz húz, mint hozzánk.− Folytatni akarta, de a terepjáró most az
erdőn át haladt, s hirtelen az volt az érzése, mintha megmozdult volna
valami jobbra a fák közt. Megragadta Brown karját, és ezt sziszegte:−
Állj csak meg.
Brown a fékre lépett, a kocsi azonnal megállt. Brown is abba az
irányba nézett, amerre cinkosa, de semmit sem fedezett fel.− Mi
történt?− kérdezte−. van ott valami?
− Mintha valaki arra szaladt volna.− Biztos, hogy nem képzelődsz?
− Nem vagyok benne egészen biztos, de utána kell nézzünk. Brown
indított, s bekanyarodott jobbra, egy keskeny, erdei földútra. Ferguson
benyúlt az ülés alá, s elővett egy hangtompítóval ellátott, 45-ös Colt
Governmentet. Vézna kezében a fegyver óriásinak tűnt. De tudott vele
bánni. Jason Kent szerint ő volt a banda legjobb lövésze.
− Hajts lassabban− mondta.
Az út emelkedett. Jobbról és balról a bokrok súrolták a karosszériát.
Brown most teljes erőre kapcsolt, balra követett egy szűk kanyart,
haladt még vagy 10-12 yardot, aztán Ferguson intésére újfent megállt.
Doc Ferguson kiszállt. Nem vett észre több mozgást, de most látta,
hogy valami szürke, fémes dolog felcsillan a levelek és ágak közt.
Lehajtott fejjel odalépett. Felismert egy autót, s kibiztosította a
fegyvert. Amikor a kocsi hátrasiklott, majd ismét előre, kemény,
csattanó zaj hallatszott.
A 70-es évek elejéig farmerek laktak a házban. Az általános
elvándorlás idején a tulajdonos eladta egy művészközösségnek, amely
el volt ragadtatva a vadul romantikus környezettől és az egyszerű
viszonyoktól.
A civilizációba belefáradt széplelkek azonban nem sokáig bírták.
1975-ben eladták a házat egy egyetemi professzornak, aki a fejébe vette,
hogy tyúkokat fog itt nevelni és makrobiotikus zöldségeket termeszt.
1979-ben a professzor visszatért Albuquerque-be, s azóta csak alkalmi
hétvégekre használta a házat.
Amikor fél évvel ezelőtt Jason felkereste és arra kérte, hogy 3-4
hónapra kibérelhesse a házat, a professzor boldogan beleegyezett. Kent
előre fizetett, nem is kis összeget. Azt mondta, egy nagyobb
vadásztársaságnak van szüksége szállásra a környéken. A professzor
ebben a legcsekélyebb mértékben sem kételkedett. A Magdalenias- és
Gallinas-hegység nagy és kedvelt vadászterület volt.
Jason Kentnek volt egy Új-Mexikóra érvényes vadászati engedélye,
amelyet két évvel ezelőtt minden különösebb nehézség nélkül sikerült
Santa Fében beszereznie, hála jó kapcsolatainak. Volt tehát alibije és
indoka, amiért a hegyekbe látogatott: medvére és vadkecskére
vadásztak ilyentájt.
A térség ideális volt− ugródeszkaként a mexikói meneküléshez,
búvóhelynek és az átadás helyéül is. Kent már két éve készítette elő a
bűntényt, s mindent alaposan átgondolt.
Büntetlen előéletű volt, bár korábbi kétes pénzügyi tranzakcióival
többször is kockáztatta, hogy csalás miatt feljelentik. Minden
lehetséges üzletben benne volt már, s egy kis ingatlanügynöksége volt
New Yorkban, jelenlegi bűntársai közül egyesek a „partnerei” voltak:
Harry Kirk, Doc Ferguson és Al Placido, az amerikai olasz. Scott Brown
és Chris Stevens Manhattan alvilágából jött. Többek közt ők szerezték
meg a lány elrablásához szükséges fegyvereket és járműveket.
Kent a ház verandáján ült, s egyik vadászpuskáját tisztogatta,
miközben Brown és Ferguson rutinszerű őrjáratukat végezték a
Toyotával. Harry Kirk is− egy karcsú, izmos, ősz hajú férfi− ébren volt
már, s épp az elvadult kerten gázolt keresztül. Stevens és Placido még
aludt.
Francis Allison ebben a pillanatban lépett ki a házból a verandára.
Kent mögé lépett, kezét a vállára tette, s azt mondta:− Szép reggel, ugye
Jason?
− S nemsokára gazdagok leszünk, bébi. Megnyugodtál már? Scott
meséli, hogy ma éjjel még lementél a pincébe és ittál egy korty bort.−
Tudod, hogy rossz alvó vagyok− mondta a lány.
− Igen, túl sokat problémázol.− A férfi a fegyvert a
mellvédnektámasztotta, s a nő keze után nyúlt.− S az utóbbi időben
hűvös éstartózkodó lettél.− Sajnálom, hogy így érzed.− Majd
megváltozol, ugye?
A nő lehajolt és megcsókolta a férfi homlokát.
 − Persze, drágám. Mikor kapjuk meg a pénzt?
− Holnap kora reggel. Mindent megbeszéltem az öreggel. Nem
telefonálgatunk többet, megállapodtunk. Tulajdonképpen átvághatnám
a telefonvezetéket.
− Nehogy valakinek az az ötlete támadjon, hogy használja a
készüléket− felelte a férfi.− Valaki közülünk. Hogy privát beszélgetést
folytasson. Ez komplikációhoz vezethet és veszélyes. Most már
semminek sem szabad közbejönnie.
− Persze. De ne beszélj be magadnak semmit. Rajtad kívül itt senki
sem használta a telefont.− Te sem?
A nő uralkodott magán.− Persze, hogy nem. Miért tettem volna?−
Talán honvágyad van New Jersey után. A rokonaid után. Talán
szívesebben kiszállnál a buliból.
A nőnek sikerült nevetnie.− De hát nem. Semmi sem húz oda vissza.
Csak azt hiszem, mindnyájan idegesek vagyunk, nem?
− Igen Hidd el, drágám, nemcsak te fogsz megkönnyebbülni, ha
véget ér ez az egész.
A nő végigsimította a férfi haját.− Tudom, hogy ez nagy teher neked.
Új-Mexikóban majd alaposan kipihenjük magunkat.
− Vagy valahol másutt.− Kent Kirkre pillantott, aki épp visszatért a
házba.− Talán továbbrepülünk onnan a Karib-szigetekre. Ki tudja.
Vagy valamelyik déli tengerhez. Úgy hallottam, Bora-Bora klassz hely.−
Paradicsom− mondta a nő.
− Megvehetünk egy szigetet, és szállodát nyithatunk− mondta aférfi.
− Mint Marlon Brando?− kérdezte a nő.
− Igen. Mi is megtehetjük azt, amit ő.− Kent nyersen nevetett, felkelt
és Kirkhez lépett:− Van valami újság, Harry?
− Nincs. Minden nyugodt. Scott és Doc is rögtön visszatér. Mondd
csak, mi a terved a puskával? Tényleg medvére akarsz vadászni?
− Nem. A lövések még idecsalogatnák az embereket A puskát csak
szórakozásból tisztogatom. Mi mást csináljak? Csak egyek és vedeljek?
Azt akarom, hogy tiszta maradjon a fejem, öregfiú.
− Nagy ivászatot majd csak Mexikóban rendezünk− vélte Kirk.− Már
előre örülök neki.− Francisra nézett.− Mi van? Sétálunkegyet?− Igen.
Sara már alig várja.
− Helyes. Élvezze csak Sara a napfényt, amíg teheti− mondta Kent.
Francis szeretett volna ebben a pillanatban ököllel nekirontani. De
megint csak uralkodott magán. A férfiban volt valami szadizmus,
Francis ezt is túl későn vette észre.− Mikor visszük el a lányt?−
kérdezte Kirk.
− Magunkkal visszük az átadás helyére− válaszolta Kent.− Az öreg
látni akarja, másként nem szedi elő a pénzt. Mindkettőnek meg kell
halnia, nincs más megoldás. Kent felnézett Francisre.− Egyetértesz
ezzel?
− Nincs más lehetőség.− De te kedveled a lányt.
− Igen, Jason.− A nő megköszörülte a torkát.− De sorrendet állítok
fel. A jövőre gondolok elsősorban.− Közös jövőnkre.
Francis elfordult, belépett a házba, s lement a pincébe. Kinyitotta
Sara ajtaját, s kiengedte a lányt, aki már teljesen fel volt öltözve és rá
várt.
Sara meglehetősen szűk koptatott farmert és fehér pólót viselt, amely
alatt világosan kirajzolódott melle. Ez a ruha volt rajta, amikor New
Yorkból elrabolták. Az eltelt idő alatt Francis kétszer is kimosta neki.
− Mi történt?− kérdezte Sara, amikor egymással szemben álltak.
− Hiszen te sírsz.
− Maradj csöndben− sziszegte a nő, s letörölte a könnyeit a
szemefarkából.− Csak egy kis nézeteltérésem volt Jasonnal. Ez minden.
− Már nem szereted őt,− Hagyd abba.− Miért nem ismered el?− Fogd
be a szád− mondta Francis valamivel nyersebben, mintahogy akarta.−
És nehogy valamit észrevegyenek rajtad, jó?− Oké, Francis.− Legalább
aludtál egy kicsit?
− Igen, egy kicsit. Frissnek és erősnek érzem magam.
− Jó. Gyere most.− Francis megfogta a lány karját, és magával húzta.
Jason Kent és Harry Kirk utánuk nézett, amint kiléptek a házból.−
Szép, jó reggelt− kiáltott Kent jókedvűen.
− Jól néztek ki. Illetek egymáshoz.
 Francis is nadrágot viselt és kockás blúzt. Ereje vége felé járt, sápadt
volt, de mosolyt kényszerített magára.− Köszönöm, kedves bók.− Jó
reggelt, Mister Jason− mondta Sara.− Jól aludt?
− Igen. A dolgok állását tekintve, ez az utolsó közös napunk.−
Remélhetőleg− mondta Sara.− Nem sajnálod, hogy el kell hagynod
bennünket?− Nem!
Kent nevetett.− Örülök, hogy ilyen őszinte vagy.− Na jó, menjetek.
Egy óra múlva találkozunk a reggelinél. Harry, figyelj, nehogy a kicsike
pont ma csináljon valami ostobaságot. Kár lenne.
− Megígértem, hogy nem fogok elszökni, Mister Jason− mondta Sara
felháborodva.− Ehhez tartom is magam.
− Klassz. Ezért is nem kötöztelek meg. Harry különben is gyorsabban
fut nálad.− Kent vigyorogva tűnt el a házban.
Francis ismét Sara keze után nyúlt. Kirk előtt haladtak, aki kihúzta
hangtompítós, 45-ös pisztolyát a nadrágszíjából, megvizsgálta, majd
ismét visszadugta.
Chris Stevens hálószobája ablakában állt az első emeleten és utánuk
pillantott. Ebben a pillanatban nézett be az ajtón Al Placido, s így szólt:
− Hé, Chris, mit szólnál egy sörhöz?
− Ilyen korán reggel nem iszom− Stevens pillantása merev voltés
szórakozott.− Mi van?− Szívesen lefektetném.− Kit? Francist? Nehogy
Jason megtudja.− A kicsikét.
− Helyes kis feneke van, tudom, tudom− mondta az amerikai olasz.−
De hagyd ezt végre abba. Holnap már egész másutt leszünk, s tíz nőt is
megvehetsz magadnak.
Stevens lassan felé fordult:− Mégis, szívesen elbúcsúznék még a
kicsikétől− mondta torz vigyorral.
Placido grimaszt vágott.− Tudod, hogy undorodom tőled néha?
Stevens fenyegetően lépett felé, s ökölbe szorította a kezét.
Placido akaratlanul is összerezzent.− Jó, jó, rendben van. Nem is
teszem. Ember, szedd össze magad. Mi van veled ma reggel?
Stevens durván káromkodott, majd elment Placido előtt, és döngő
léptekkel lement a lépcsőn. Belépett a konyhába, töltött magának egy
csésze hideg kávét, és ivott. Ivás közben egy kevés kávé kilöttyent a
trikójára, de nem vette észre. Nem törődött vele. A gondolatai Sara
körül keringtek.
Bob Sisley részt vett a vietnami háborúban, a tengerészeknél szolgált.
Utána öt évet töltött a Santa Fé-i városi rendőrségnél, majd különleges
ügynökként alkalmazták az FBI-nál, miután sikeres volt minden
tesztje, s letette az összes szükséges vizsgát. Sisley erős, edzett férfi volt.
Szívós volt, kitartó és türelmes, de e pillanatban idegesítette, hogy
George Baker mellett kuporgott a talajon, és semmit sem tehet.
A lombok közti résen át figyelték, amint az alacsony, szemüveges
férfi a bokorhoz lépett, s felfedezte a sötétszürke Buickot, amit
elrejtettek. Ugyanabban a pillanatban egy másik jármű hangját
hallották meg. A férfi nyilván az emberrablókhoz tartozott. Erre
következtettek a 45-ös, hangtompítós automatából, amit a férfi lövésre
készen tartott a jobb kezében.
− Miért nem fogjuk el a fickót?− súgta Sisley kollégája fülébe.
− Mert a lány még nincs Walkernél− súgta vissza Baker.− Nem
kockáztathatunk.
− És ha Walkernek sikerül elszöktetnie a lányt, s visszajön a
kocsival? Akkor a fickó rá is veszélyes lehet.− Majd akkor fogjuk el−
mormogta Baker.
Egy másik alak is feltűnt előttük, egy szőke óriás.
− Mi van, Doc?− kérdezte.
− Nézd meg magad− válaszolta a kicsi.− Itt egy kocsi. Scott Brown a
kocsihoz lépett és megnézte a rendszámot.
− Santa Fé-i. Talán egy vadász, vagy valaki gombát szed, vagy más
hasonló idióta.
− Nem hiszem. Gyerünk, megnézzük belülről is a tragacsot. Aztán
megkeressük, hol van utas vagy az utasok. Az ördögbe is, nem tetszik
nekem ez a dolog.
Baker és Sisley megfigyelték, amint a két gengszter kinyitja a
kocsiajtót, beszáll és mindent átkutat. Doc Ferguson kinyitotta a
kesztyűtartót, kivette a papírokat és behatóan tanulmányozta őket.
Sisley az ajkába harapott. A szemüveges kis ember különösen
veszélyes volt. Ravasz volt és gyanakvó. Igaz, az autó közönséges
szolgálati kocsi volt, s a forgalmi egy jelentéktelen szállítócég nevére
volt kiállítva. A papírokból tehát nem derült ki, hogy a kocsi utasai és
használói FBI-ügynökök. Egyetlen aprócska részlet sem utalt erre− a
szemüveges fickót mégsem lehetett becsapni. Veszélyt szimatolt.
Doc Ferguson káromkodott.− Zsaruk.
− Honnan tudod?− kérdezte Brown elképedve.
− Elégedj meg azzal, hogy tudom− válaszolt a másik ingerülten.−
Gyerünk, meg kell találnunk őket. Azt hiszem, ketten vannak.− A
kocsiban két különböző csomag cigaretta és két öngyújtó volt. Nem
kellett különösebb éleslátás a megfelelő következtetések levonásához.
− Szólnunk kell Jasonnak− mondta Brown, amikor kiszálltak.
− Oké. Szólj neki. De gyorsan.
Brown megfordult és visszament a Toyotához. A kocsinak volt
rádiótelefonja, s így bármikor összeköttetésbe léphettek Kenttel vagy a
többiekkel. A házban levő adó-vevő készülék húsz mérföldes körzetre
volt elegendő.
Baker és Sisley e pillanatban már tudta, hogy nem habozhatnak.
Csak sejthették, hogy a Toyotában van rádiótelefon, de még, ha az óriás
visszatér is a farmra, Jo Walker vállalkozásának sikere e pillanattól
kezdve kérdéses volt, hiszen a fickó riasztja majd a többieket.
Baker felállt, s szolgálati revolverét Doc Fergusonra fogta.− Emelje
fel a kezét− mondta. Sisley egy kissé eltávolodott, s ugyanebben a
pillanatban Scott Brownhoz lépett és így szólt:− Ne mozduljon!− A
fegyverrel Brown mellére célzott.
Doc Ferguson és Scott Brown egyszerre eredt futásnak.
− Tedd csak föl a szemüvegedet− mondta Francis Sarának.− Meg
akarom mutatni neked a búzavirágokat, amiket tegnap délután
fedeztem fel.− Ha futnia kell, legyen rajta a szemüveg, különben
elesik− gondolta.
Sara megállt, s megvonta a vállát.− Sajnálom, otthon hagytam.
Menjek ... menjek vissza érte, és hozzam el?
Jeges rémület futott végig Francison,− Nem, nem szükséges.
− Felőlem visszamehetünk− mondta Harry Kirk.
 − Tényleg nem szükséges− mondta Francis.− Hacsak nem mész
vissza érte egyedül, Harry.
A férfi megmakacsolta magát.− Hogyan? Ez valami egészen új lenne.
− Úgy gondolom, ha megkérnélek rá, Harry.
− Hogy elhozzam a szemüveget?
− Igen. Szívességet tennél vele nekem. Fáradt vagyok.
− Ez ellentmond a rendelkezéseknek− mondta Harry.− Nem
hagyhatlak itt egyedül a lánnyal.
− Talán nem bízol meg bennem?
− Ezt nem mondtam− felelte a férfi.
Egyre bizalmatlanabb lett.− Csak az a helyzet… az utasításokat
Jasontól kapom. Ezt te is tudod. Sara például meg is szökhet, s aztán
leléphet. Te nem tudnád megakadályozni. Vagy mégis?− Résnyire
szűkült szemmel nézte Francist.
− Rendben van, igazad van− mondta a nő.
− De hát mi van veletek?− kérdezte Sara meglepetten.
− Egyszerűen csak fáradt vagyok− mondta Francis.
− Akkor nem kellene túl messzire eltávolodnunk a háztól− mondta
Kirk.− Forduljunk vissza.
Francis kézen fogva maga után húzta Sarát.− Gyere!− mondta
élesen.− Még meg akarom mutatni neked a virágokat.
Sara mögötte botladozott. Kirk is elindult megint, s megpróbálta
utolérni őket.− Hé!− kiáltott.− Francis! Mi a fene bajod van?
Francis az omladozófélben levő kerítés felé igyekezett. Kapkodta a
levegőt, megállt, s remegő ujjal mutatott a lábánál levő bokorra.− Itt−
mondta−, el sem hiszed, milyen szép színű ez a…
− Abbahagyni!− szakította félbe Kirk.− Most aztán elegem van!
Tudni akarom, mi folyik itt!
Megállt közvetlenül Francis előtt, és fenyegetően nézett rá. Ferguson
néhány napja szólt neki, hogy különösnek találja Francis viselkedését.
Most hirtelen eszébe jutott, mit mondott Ferguson. Csak nem azt
akarja Francis, hogy a lány megmeneküljön?
 Kirk túl későn vette észre a háta mögül fölé magasodó árnyat.
Időközben Jo Walker elég közel lopakodott. Felugrott, és hátulról a
gengszterre vetette magát. Kirk meg akart fordulni, hogy
védekezhessen, de már semmi esélye sem volt. Jo ütése eltalálta,
eszméletlenül esett össze.
Sara kiáltani akart, de Francis befogta a száját és ezt suttogta:
−Maradj csöndben, ez Jo Walker, segít nekünk. El kell tűnnöd
innen,azonnal.− Miért?− Most ne kérdezz!
Jo elvette az eszméletlen Kirktől a hangtompítós pisztolyt, s
átkutatta, van-e még nála fegyver. Talált még egy rugós kést, amit− a
pisztolyhoz hasonlóan− ugyancsak eltett. Aztán felemelkedett és ezt
mondta:− A házból figyelik magukat?
− Nem− felelt Francis.− De bármelyik pillanatban észrevehetik, mi
történt.
− El kell tűnnünk− mondta a felügyelő.− Jöjjenek.
− Sara, fuss!− kiáltotta Francis.− Én itt maradok. Megpróbálom
félrevezetni Jasont és a többieket.
− Lehetetlen− mondta Jo.− Megölik magát, Francis.
− Francis− mondta Sara panaszosan−, ne csináld ezt, gyere.− Nem
akarok börtönbe kerülni.− Ne legyen ostoba.
Francis ki akarta tépni magát Sara kezéből és elrohanni, de ebben a
pillanatban fentről, a fenyőerdőből lövések hallatszottak.
A ház rögtön megelevenedett.− Harry!− kiáltott Jason Kent.−
Francis! Mi történt?
− Minden rendben!− kiáltotta Francis, aztán követte Sarát és Jo-t,
akik lebuktak és eltűntek a sűrűben. Most már nem volt más
választása. A helyzet megváltozott. Valami történhetett az erdőben
Scott Brownnal és Doc Fergussonnal. Nem tudták, mi az, de Francis
sejtette, hogy a végén véres drámába torkollik majd minden.
− Hol vagytok?− üvöltötte Jason Kent a hátuk mögött. Francis nem
válaszolt többé, Jo és Sara mögött kúszott a nyírfaerdő felé.
Kent kiviharzott a verandáról a kertbe. Chris Stevens és Al Placido
követték, döngő léptekkel rohantak ki a házból a verandára. Előhúzták
a fegyverüket és az ellenséget keresték. Még nem értették, mi történt.
 − Jo− mondta Francis zihálva− mégis értesítette a rendőrséget?
Megszegte a szavát.− Erősítést hoztam magammal.− Most mindennek
vége.
− Nem− mondta Jo, aztán megfordult, s megragadta Sara kezét A
lány megbotlott, de Jo felfogta, és magával húzta.− Semmi baj.
Sikerülni fog. A kocsi a kunyhónál áll.− Hol van apu?− kérdezte Sara
kétségbeesve.
− Nincs itt− felelte a felügyelő.− De jobb is így.
− Kicsoda maga? Nem ismerem!− Sara szinte kiabált.
Elérték az erdőt. Jo jelére félig kiegyenesedtek és tovább futottak.
Most nem volt idő, további magyarázkodásra, a gengszterek szorosan a
nyomukban voltak.
Kent ebben a pillanatban érkezett Kirk mellé, aki időközben
magához tért és átkozódva tápászkodott fel,
− Mi van?− ordított rá Jason.− Hol van Francis? Hol van a lány?
- Elmentek− felelte Kirk döbbenten. A hangtompítós automatát
kereste.− Valaki hátulról rám ugrott és…
Tovább nem mondhatta. Kent gyilkos átkokat szórt rá, s a mellét
öklözte. Kirk megtántorodott, csapkodott a karjával, majd hanyatt
esett. Stevens és Placido is odaért. Placido talpra segítette Kirket.
Kent elérte a folyót, s minden irányba körülnézett.− Hol vagytok?−
ordította.− Gyertek ki! Elkaplak benneteket!− Francis, megőrültél?
Hirtelen csend lett. Az erdőből sem hallatszott több lövés. Kent a
folyókanyarulathoz rohant, és elindult az emelkedőn, amely a
nyárfaerdőbe vezetett.− Mi folyik itt?− ordította.− Mindnyájan
megőrültetek ?
A cinkosaihoz fordult:− Hozzátok vissza a lányt, vagy benneteket is
megöllek, egyiket a másik után!
Scott Brown és Doc Ferguson egyszerre cselekedtek. Brown egy pinia
törzse mögé állt, kirántotta a pisztolyát és tüzet nyitott Sisleyre.
Ferguson ugrott egyet, mint egy párduc, egy bokorban landolt, gurult
egyet, majd ő is lőtt.
Kattogtak a hangtompítós pisztolyok a kora reggeli órán. Sisley is a
földre vetette magát, de érezte, hogy valami tűzforrón a bal vállát
súrolja. Visszalőtt. A szolgálati pisztoly hangosan dörgött. A golyó
elzúgott Brown mellett, aki most már visszafelé futott az úton.
Baker leguggolt, s két kézzel fogta a fegyvert A golyó elzúgtak
mellette. Aztán ő is visszalőtt. Abból az irányból, ahol Ferguson feküdt,
fájdalmas kiáltás hallatszott.
− Gyertek ki!− kiáltott Sisley.− Semmi esélyetek! Semmi sem történt.
Egyszeriben nyugalom lett. Sisley előrekúszott arra a helyre, ahol az
előbb még Brown feküdt. Baker Fergusonhoz kúszott. Amikor
kiegyenesedett, a hangtompítós automata kétszer is elsült, s rikító
sárga lángnyelvek csaptak ki belőle.
Baker csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy életben maradt.
Oldalt vetette magát, meghempergett, s közvetlenül mellette csapódott
egy golyó az egyik fatörzsbe.
Brown elérte a Toyotát, s beszállt a kormány mögé. Ferguson
csodálatos gyorsasággal pattant fel a földről, s akkor érte el a kocsit,
amikor cinkosa gázt adott. Felugrott, feltépte a jobb oldali kocsiajtót, s
bemászott. Brown indított. Ferguson szinte lecsúszott az ülésről, végül
mégis megkapaszkodott.
− Megsebesültél?− ordította Brown.
− Csak egy karcolás!
− A disznók! Megölöm őket!
Ferguson egy pillantást vetett a bal combjára. A revolvergolyó, amely
eltalálta, első pillantásra úgy tűnt, csak a nadrágját szakította el, s
horzsolást okozott. De érezte, hogy a seb mélyebb. Egyre jobban fájt.
Ferguson nem vesztegette az időt arra, hogy megforduljon,
egyenesen rohant végig az úton, egyre mélyebben az erdőben. A motor
bőgni kezdett.
Ferguson szorosan összeszorította az ajkát, s elővette a
rádiómikrofonját. Lenyomta a hívógombot. Ezzel egy időben letekerte a
jobb oldali ablakot, s körülnézett, nem látja-e a két gazfickót.
Sisley elérte Bakert. Lebukva siettek ki a sűrűn át az útra. Baker
tudomásul vette, hogy kollégája megsérült, de nem szólt semmit.
Egyszerre érték el az utat, s még látták a terepjárót, amely növekvő
sebességgel távolodott tőlük,
 Baker a hátsó gumikra akart lőni, de Ferguson ebben a pillanatban
kihajolt a nyitott ablakon és háromszor rájuk lőtt. Baker és Sisley ismét
fedezékbe vonult. Cirpelve repültek el előttük a golyók.
Amikor ismét kimerészkedtek, a kocsi már eltűnt egy kanyarban.
Sisley utána akart futni, de Baker a karjánál fogva visszatartotta. Sisley
grimaszt vágott.− Baker a bal karját fogta meg.
− Így nem kapod el őket− mondta Baker.− Hé, mi történt? Oh, a
fenébe is, sajnálom, Bob.
− Semmiség.
− Bekössem?
− Nem, nem olyan mély a seb− válaszolta Sisley.
− Ne csinálj ebből gondot. Inkább azt mondd meg, mit tegyünk
most? Mindent elrontottunk, ugye?
− Az majd még kiderül.
− A kocsin rádióantenna volt, láttad?
− Igen. De remélem, a lány már Walkerrel van− mondta Baker.−
Mindannyiunk érdekében remélem. Gyerünk vissza a kocsihoz.
− Követni akarod a fickókat az erdei úton?
− Nem, túl keskeny az út, ez a ladik nem férne el− válaszolta Baker.−
De a fickóknak vissza kell térniük az országútra, s ha sietünk, még
elkaphatjuk őket. Visszarohantak a sűrűbe. Baker a Buick
kormányához ült, Sisley mellé telepedett. Baker begyújtotta a motort, s
hátramenetben akart kimenni az útra, de a hátsó kerekek átpörögtek.
− Beragadtunk− mondta.
− Próbáld meg még egyszer.
Baker megpróbálta, de a legjobb vezető sem tudta volna kihozni a
kocsit. A hátsó kerekek egyre mélyebbre süppedtek a puha talajba.
− Már csak ez hiányzott− mondta Sisley.− Öregem, szétrobbanok a
dühtől.
− Ki kell jutnunk innen− mondta Baker.− Kigyalogolunk az útra. Mi
mást tehetnénk? Az ördögbe is, úgy viselkedünk, mint a kezdők.−
Káromkodva kivágta az ajtót, s kiugrott a szabadba. Sisley követte a
példáját. Együtt rohantak végig az erdei úton, ki az országútra.
 Brown és Ferguson időközben magasabbra értek. Ferguson újra
töltötte a fegyvert és szünet nélkül igyekezett felvenni a kapcsolatot a
házzal. Dühösen nyomkodta a különböző gombokat.− Ezt a szemetet!
Senki sem jelentkezik! Mi történhetett ott?
− Jason és a többiek talán épp kint vannak− ordította túl a
motorzúgást Brown. Terepjáratra kapcsolt, az út véget ért. Most
átlósan keresztbe haladt az erdőn át, néha úgy tűnt, a kocsi fának
ütközik vagy felborul. Csak Brown akrobatikus ügyességének volt
köszönhető, hogy ez mégsem következett be. Gyakorlott vezető volt, s
alaposan kiismerte magát a környéken.
− De a lövéseket hallaniuk kellett volna− ordított Ferguson. Megint
fájó lábára pillantott. Sürgősen tennie kell valamit.
A kocsi bukdácsolt és imbolygott. Ferguson megint a mikrofon után
akart nyúlni, de a jobb oldali ajtónak vágódott. Üvöltött.
− Szedd össze magad− kiabált rá Brown.
− Azt teszem− ordított vissza Ferguson. Mindenáron el kell érjük a
házat. A zsaruk nem véletlenül vannak itt! Valami történt és Francis áll
mögötte.
− Megmondtam neked! A lánnyal tart. Nem akarja, hogy megöljük.
− Úgy gondolod, ő szólt a zsaruknak?− kiáltott Brown.
− Igen.
− De hát hogyan?
− Gondolkozzál csak!− ordított Ferguson.− Talán eszedbe jut.
Brownak mintha hályog esett volna le a szeméről.− Ember! Ma éjjel!
Titokban telefonált! Az átkozott kurva! Hidegre teszem! Megölöm, ha
kell, Jason szeme láttára!
Erősebben lépett a gázra, s a Toyota gyilkos sebességgel száguldott az
erdőn át. Brown tudta, hogyan kerülhetnek vissza az útra. Már nem
voltak messze tőle.
Jason Kent s három cinkosa elváltak. Kent és Stevens fölmentek az
emelkedőn, amely a nyárfaerdőhöz vezetett, s arrafelé keresték a
szökevényeket. Hiába− Francis, Sara s rejtélyes, titokzatos társuk, aki
leütötte Kirket, eltűnt.
 Harry Kirk és Al Placido a házhoz rohantak, a garázsba. A banda
másik kocsija, egy piros Alfa Duetto indulásra készen állt, a slusszkulcs
is benne volt. Placido a kormány mögé ugrott, Kirk, amilyen gyorsan
csak tudott, mellette termett. Kirk még mindig kába volt, de már elég
jól összeszedte magát.
Placido begyújtotta a motort, egyesbe kapcsolt és gázt adott. Kissé túl
gyorsan engedte fel a kuplungot, s így a kocsi kilőtt a garázsból. Placido
elforgatta a kormányt, a veranda előtt a kocsi megfarolt, de a férfi gyors
mozdulattal egyenesbe hozta a kocsit. Vékony füstfelhőbe burkolózva
száguldott el a kocsi egy kavicsos lehajtón át az útra, majd az erdő
irányába.
Walker felügyelő, Francis Allison és Sara Foster időközben
keresztülhajtott az erdőn, s elérte a kunyhót. Jo kinyitotta a kaput.
Előreengedte az asszonyt és a lányt, s intett nekik, hogy szálljanak be a
kocsiba.
Teljesen kitárta a kaput, a kocsihoz rohant, s a volán mögé ült.
Elforgatta a slusszkulcsot, a motor azonnal beugrott. Francis és Sara
már hátul, a kocsi mélyén ültek, s ebben a pillanatban csapták be az
ajtót. Jo előrenyomta az automata fogantyúját, s gázt adott. A
Chevrolet Camaro zümmögő motorral gurult ki a kunyhóból, majd az
útra siklott. Jo fokozta a tempót. A gyorsulástól a kocsipárnák közé
süppedtek.
Sara Francisba kapaszkodott− Francis, Francis−
nyöszörgött−,biztonságban vagyunk itt?− Igen!
− Miért Mister Walker jött, miért nem apu?
− Én hívtam Mister Walkert.
− Mi? És a rendőrséget?
− A rendőrséget nem értesítettem. Mister Walker magándetektív, és
...
− Figyelem− kiáltotta Jo. Vállán át hátrapillantott és az erdő szélén
két alakot vett észre.− Bukjanak le.
Francis és Sara behúzta a fejét. Jo is lebukott. Valami a
karosszériának csapódott− pisztolygolyók. Jo attól félt, hogy a fickók
eltalálják a hátsó kereket vagy a hátsó üveget, de nem történt semmi. A
Chevrolet akadálytalanul gurult tovább.
Kent Stevens mellett állt, s leengedte a pisztolyt. Dühtől eltorzult
arccal Stevens is lőni akart, de Kent a karjára tette a kezét.− Hagyd ezt.
Semmi értelme. Csak pazarolod a lőszert. Túl messze vannak már. Az
ördögbe is, miért nem hoztam magammal puskát?
− Az Alfa csomagtartójában van két puska.
− Al és Harry bármelyik pillanatban itt lehet. Kent fülelt, meghallotta
a Duetto zúgását, amely gyorsan közeledett feléjük.
Stevens az elszáguldó Chevrolet Camaro után nézett.− Főnök, kiez a
disznó? Mi ez az egész?− Nem tudom.− Valaki átvert minket, főnök.
− De elkapjuk, Chris, biztos lehetsz benne− mondta Kent fojtottan.−
S Francis lesz az első, akivel elbánunk.
− Talán kényszerítették, hogy velük menjen. Kent megfordult
éskülönös tekintettel nézett rá.− Tényleg azt hiszed?− Hinni
szeretném, főnök.
− Én is− mondta Kent.− De Francis átvert mindnyájunkat,
becsapott. Úristen, milyen hülye voltam.
Feltűnt az Alfa, s zúgva közeledett feléjük. Ők közben megtették a
kunyhó és az út közti rövid távolságot. Kent elrakta a pisztolyt, s
mindkét kezével intett Kirknek és Placidónak.
Az Alfa csikorgó kerekekkel állt meg. Kent és Stevens odarohantak.
Kent kinyitotta a csomagtartót és elővette a két puska egyikét, egy
egycsövű, félautomata Berettát. Ő és Stevens bemásztak a hátsó ülésre,
Kirk és Placido mögé, s a kocsi ismét elindult.
Jo, Francis és Sara eközben felfelé igyekeztek az emelkedőn, amely
az erdőbe vezetett. Sara reszketett. Francis időnként megsimogatta, s
nyugtatólag beszélt hozzá; A Chevrolet Camaro még körülbelül 200
yardnyira volt a fenyőerdőtől. Jo ismét belenézett a visszapillantó
tükörbe, s észrevette, hogy a piros Alfa követi őket. Azt is világosan
kivette, hogy a hátsó ülésen egy magas, karcsú férfi fegyvert fog rájuk.−
Ott− kiáltotta hirtelen Sara−, jobbra!− A Toyota zúgó motorral jött ki
az erdőből, lerohant a lejtőn, s a Chevrolet felé tartott. Doc Ferguson
eltorzult arccal hajolt ki a nyitott ablakon és egy 45-össel a kocsira
célzott.
Tudta, mi a dolga. Sikerült rádión értesítenie az Alfa utasait. Az
Alfában is volt rádió, igaz, csak csekély hatósugarú. De a két jármű
közti kis távolságra elegendő volt.
Ferguson kétszer is meghúzta a ravaszt. Az egyik nem talált. A másik
pattanva csapódott a Chevrolet jobb oldalába. Jason Kent is tüzelni
kezdett a vadászpuskával. Nagy kaliberű golyót használt. Az egyik
belefúródott a csomagtartó fedelébe.
Francis és Sara felkiáltott. Jo összeszorította a fogát. Pontosan az
történt, amit mindenáron el akart kerülni. Most mind a nyomában
voltak. Hogy ő maga erről nem tehetett, annak nem volt jelentősége.
Csapdába került, csak ez számított. S vele együtt Francis és Sara is
életveszélyben voltak. A bajt többé nem lehetett elkerülni.
A Toyota feléjük rohant, s félő volt, hogy elzárja az utat. Ferguson két
kézzel fogta a hangtompítós automatát, és ismét meghúzta a ravaszt. A
golyó a Chevrolet jobb első kerekét érte− a kocsi oldalt farolt. Jo
megpróbálta az úton tartani a kocsit, de nem sikerült. Az autó jobbra
húzott, lesodródott az útról, földeken bukdácsolt keresztül egy árok
felé.
A második golyó a hátsó üvegbe csapódott, s az csörömpölve
összetört. Az üvegcserepek Francisre és Sarára hullottak. A nők már
nem is sikoltoztak. A félelemtől elszorult a torkuk.
A Toyota már majdnem melléjük ért; Brown a lapos árok felé
kormányzott, amelyen gond nélkül átjut ezzel a járművel. Az Alfa
Duetto is majdnem ott volt már. Jason Kent megint célzott a puskával,
miközben cinkosai a hangtompítós pisztolyt emelték lövésre.
George Baker és Bob Sisley feltűntek, s az úton át a Chevrolet felé
rohantak. Kent vette észre elsőnek őket. Kissé balra rántotta a puskát, s
az ügynökökre lőtt.
Baker és Sisley a földre vetették magukat és lőttek. Baker két lövés
közt balra vetődött, s épp csak hogy elkerülte a golyót, amely az
aszfaltba csapódott. Baker az Alfára célzott, s a második golyóval
eltalálta a szélvédőt. A golyó ütötte lyuk körül pókhálóminta rajzolódott
ki, de az üveg nem esett ki a keretből. A golyó Al Placido mellett jobbra,
a vezetőülés háttámlájába fúródott. Placido káromkodott, s ösztönösen
félrehúzódott, mert nem látott.
Kent és Stevens felegyenesedtek, hogy ismét tüzeljenek, de
elvesztették az egyensúlyukat és előre estek. Közben Placidóval és
Kirkkel együtt, akik épp megpróbáltak kiugrani a kocsiból, a bokrokba
estek.
Sisley egyyardnyira hasalt a földön kollégájától, és Doc Fergusonra
lőtt. Ferguson épp célba vette a Chevroletet, de a revolvergolyó a vállát
találta el, s a lövés ereje visszadobta a kocsiba. Nekiesett Brownak, aki
egy pillanatra elvesztette uralmát a kocsi fölött. A Toyota az árokba
gurult. Ferguson a műszerfalnak esett és felordított. A kocsi megállt,
hűtőjével lefelé félig az árokba fordult, s úgy tűnt, teljesen beleborul.
Jo tudta, hogy nem az történt. Odaért az árokhoz, megállította a
Chevroletet, s kiugrott.− Gyertek utánam!− kiáltotta. A Toyotához
rohant, felrántotta a vezetőülés ajtaját, s fejbevágta Brownt a
zsákmányolt hangtompítós pisztoly csövével, mielőtt az még lőhetett
volna. Brown lecsúszott az ülésről.
Jo kihúzta és a földre lökte. Fergusont is harcképtelenné akarta
tenni, de észrevette, hogy a férfi már eszméletlen. Meg akarta fogni, és
kihúzni a kocsiból, de ebben a pillanatban megint golyók süvítettek a
levegőben.
Lebukott. A golyók elzúgtak mellette, az egyik belefúródott a
Toyotába, de nem okozott benne kárt. A Chevrolet fedezéket nyújtott
Jo-nak, de Francisnek és Sarának is, akik a félelemtől remegve,
négykézláb másztak felé.
− Jól van− mondta a férfi.− Csak így tovább. Sikerülni fog. Gyertek.−
Fölegyenesedett, s háromszor is rálőtt a piros Alfában ülő
gengszterekre. Placido, Kirk és Stevens behúzták a fejüket. Még mindig
az autóban ültek. Csak Kent ugrott ki a kocsiból, s most hason feküdt az
úton, s a két ügynökre lövöldözött, akik az Alfát vették tűz alá.
Jo ismét megfordult, Ferguson karja után kapott és magához húzta.
Ferguson valahol az erdőben elvesztette a szemüvegét. Rongyként
zuhant le a földre. A karja és a lába úgy mozgott, mintha önállósulni
akarna, a mozdulatai groteszkek voltak, úgy nézett ki, mint egy báb,
amint Brown mellé zuhant a földre.
 Francis és Sara felnyögött. A sebesült férfi látványa fokozta
rettegésüket. De a létfenntartó ösztön győzött bennük. Jo intésére Sara
elsőként állt fel és mászott be a kocsiba. Francis követte. Jo csak
utánuk mászott be a vezetőülésre, kissé jobbra tolta őket, s a
slusszkulcs után nyúlt.
A motor azonnal beugrott, amikor Jo elfordította a kulcsot. A kocsi
terepjárásra volt beállítva, és egyetlen lendülettel kifarolt az árokból.
Francis és Sara egymásba kapaszkodtak. Szinte lecsúsztak az ülésről,
amikor Jo ismét megállt, s előremenetbe kapcsolt, éles szögben az árok
felé hajtott és keresztülrepült rajta. Elegendő volt a lendület. A kocsi
őrülten imbolygott, s Sara sikított a rémülettől, de a manőver sikerült.
A Toyota kikerült az árokból. Jo most Baker és Sisley felé hajtott.
Megnyomta a dudát, s pontosan kettejük közt hajtott el. A két férfi
megértette, s felugrott, Baker balról, Sisley jobbról. Baker egyik kezével
a kocsitetőbe kapaszkodott, a másikban a revolvert tartotta, amelylyel
ismét a gengszterekre tüzelt. Sisley megpróbált a tető fölött lőni, de
nem sikerült.
Jo visszakapcsolt normál járatra, s a kocsi gyorsabban gurult. Jo
letekerte a bal oldali ablakot, kidugta a hangtompítós automatát, s ő is
lőtt a fickókra.
Al Placido közben kiszállt az Alfából, és most Jason Kent mellett
hasalt. Chris Stevens ebben a pillanatban állt az autó mögé fedezékbe.
Kirk kirántotta a jobb oldali ajtót, s ő is ki akart jutni a szabadba, de a
szünet nélkül röpködő golyók arra kényszerítették, hogy lebukjon, s
fedezéket keressen a műszerfal mögött.
Kent a puskával lőtt. A Toyota már az úton volt és gyorsan távolodott
tőlük, de a golyó még eltalálta George Bakert. Baker elengedte a
kocsitetőt, s lezuhant az útra. Sara látta, mi történt. Felsikoltott, és
sírva bújt Francishoz.
Jo már nem tudott megállni. Baker elveszett, semmi sem menthette
meg többé. Megint feldörrent Kent fegyvere; Ezt a golyót Sisleynek
szánta, de az kétarasznyira jobbra elkerülte a férfit. Kent az egész tárat
kilőtte, s három cinkosa is vadul tüzelt, de ez már nem segített rajtuk. A
Toyota máris túl messzire távolodott tőlük, már nem lehetett eltalálni.
A Toyota eltűnt az erdőben, elveszett a szemük elől.
 Stevens kinyitotta az Alfa csomagtartóját, s elővette a másik
vadászpuskát, egy FN-t. Becsapta a tetőt, töltött, s dühében még
egyszer bele akart lőni a mozdulatlanul fekvő Bakerbe, de Kent
visszatartotta.− Hagyd− mondta.− Ez nem használ nekünk.
A kocsihoz lépett, s a puszta agyával beverte a már törött szélvédőt. A
szilánkok szerteszét repültek.
− Al− mondta−, te vezetsz.− Elcsípjük még őket. Az úton gyorsabban
tudunk haladni, mint ők. Gyerünk, siessetek. Beszállás.
Placido összeszedte magát és sietett, hogy eleget tegyen a
felszólításnak. Kent mellé ült, a másik kettő pedig a pótülésre. A kocsi
elindult, s közeledett az ügynökhöz. Kent egy mozdulattal értésére adta
az amerikai olasznak, hogy álljon meg még egyszer.
Placido a fékre lépett. Kent kimászott, Bakerhez lépett és fölé hajolt.
Hátára fordította és átkutatta a zsebeit, megtalálta az iratait, s egy
pillantást vetett rájuk. Bólintott, elrakta a levéltárcát, megragadta
Baker karját, s a legközelebbi bokorba húzta. Otthagyta, visszatért a
kocsihoz, s levetette magát az ülésre. Placido indított.
− FBI, Santa Fé− mondta Kent.− Átkozott szemét.− George
Bakernek hívják a fickót.
− Akkor a másik kettő is az FBI-tól van− mondta Kirk.− Most már
minden világos. Francis titokban felhívta őket.
− Igen− mondta Kent.
− Hogy tudta ezt megtenni− kérdezte Placido.− Teljesen meghülyült?
Ilyen nincs is.
Növelte a sebességet, az Alfa fölkapaszkodott az emelkedőn az
erdőbe. A huzat az arcukat érte. A motor bőgött. Kentnek kiabálnia
kellett, hogy a többiek megértsék, amit mond.
− Ha elkapjuk őket, Francist hagyjátok meg nekem, világos?
− Világos− felelte Placido és Kirk.
Stevens megkérdezte:− És a lánnyal mi lesz?
− A lánynak életben kell maradnia.
− Mit csinálunk a zsaruval?− érdeklődött Kirk.
− Hiszen meghalt, vagy nem?
 − A golyó a mellét találta el− válaszolt Kent.
− Később majd elvisszük és eltemetjük valahol. S majd akkor
foglalkozunk Scottal és Dockal is.
Keresztülhajtottak a fenyőerdőn. Feszülten figyeltek, hogy
megpillantják-e maguk előtt a Toyotát. De annak az előnye elég
tetemesnek bizonyult.
Kent megpróbált megnyugodni. Csak ez az egyetlen út vezetett
Magdalena felé. Az erdő másik oldaláról szabad kilátás nyílt a
kanyargós útra, amely sziklaszirtek közt vezetett a mélybe.
Az Alfa keresztülszelte az erdőt, elérte azt a helyet, ahonnan kilátás
nyílt az útra, Kent ekkor még egyszer megállíttatta Placidóval a kocsit.
Kent kiegyenesedett és lenézett a mélybe. Az út keskeny, szürke
szalagként kanyargott lefelé. De semmilyen jármű nem volt a
láthatáron.
− Ördög és pokol!− ordított Kent.− Ez nem lehet igaz! Lehetetlen,
hogy ekkora előnyük lett volna, lehetetlen!− Elbújtak valahol− mondta
Kirk. Az erdőben.
− Bekanyarodtak egy mellékútra− mondta Placido.− Másképp nem
tudom elképzelni.
− Gyerünk vissza− parancsolta Kent.− Minden másodperc drága. A
Toyota náluk van, de nem jutnak vele messzire! Ha jól tudom, Scott ma
reggel még nem tankolt és a teli benzintartályok a garázsban állnak.
Placido visszaült, megforgatta a kormányt, és kapcsolt. Az Alfa
viszszagurult az erdőbe, s Kent és társai autónyomokat keresve,
átvizsgálták a három-négy mellékutat.− Valahol itt kell lenniük−
Kentnek egyre az járt a fejében−, nem válhattak levegővé ... Valahol itt
vannak.
Bob Sisley bemászott a Toyotába. Francis Allison segített neki. Sisley
most a vezető melletti ülésen ült. Francis és a lány hátramásztak. Sara
fokozatosan megnyugodott, de időnként még hangtalanul felzokogott.
− Sisley− mondta Jo. Megint terepjáratra kapcsolt. Mivel ki tudta
számítani, hogy a gengszterek a gyors Alfával utolérhetik a Toyotát,
arra az erdei útra kanyarodott be, amit korábban Baker és Sisley is
használtak, hogy ne vegyék észre őket. Az FBI-ügynök némán mutatott
a sötétszürke Buick Skylarkra; mindketten látták, amint elhaladtak
előtte. Az út keskenyebb lett, ágak és levelek súrolták a karosszériát.
− Sisley− mondta Jo még egyszer.− Tudom, hogy ez a dologBakerrel
közelről érinti. Higgye el, megértem. De próbáljon meg mostmásra
gondolni.− Ezek a disznók. Megölték Bakert.
− Örüljön, hogy maga még él.
− Fütyülök rá. Baker nemcsak a kollégám volt, barátok is voltunk.−
Igen. Mi van a vállával?
− Semmi.− Sisley összeszorította a száját. Megértette, hogy Jo el
akarta terelni a figyelmét. Helyesen tette, ő maga is ezt tette volna. De−
bár foglalkozása számos kemény próba elé állította− egyszerűen nem
tudta túltenni magát rajta, hogy Baker meghalt. Még mindig maga előtt
látta, amint az úton fekszik. Az volt az érzése, hogy szégyenletesen
cserben hagyta.
− Francis− mondta Jo− kérem, nézzen utána, van-e a
kocsibanelsősegélydoboz.− Tudom, hol van. Itt, a hátsó ülés alatt.
− Nem tudná fertőtleníteni és bekötözni Sisley sebét?− De, igen.
− Segítek neked− mondta Sara.− Az iskolában tanultam
elsősegélynyújtást.− A keze még erősen remegett, de már uralkodott
magán. A kormánynál ülő férfiből áradt valami, ami erősen hatott rá.
Jo Walkerből erő és biztonság áradt felé.
− Jó kezekben vagyunk, Bob− mondta a felügyelő.
− Hagyja abba, Walker.− Oké.
− Semmi sem sikerült. Átkozott helyzet. Hogy fordulhatott ez elő?−
Mindkét kezével végigsimított az arcán.− Ha az a szemüveges fickó
nem ül a kocsiban, semmi sem történt volna. A többiek nem vettek
volna észre bennünket, erre akár megesküszöm.
Francis kinyitotta az elsősegélyládát, de csak nehezen tudta elővenni
a fertőtlenítőszert, a kötszert és az ollót. A kocsi túl hevesen
rángatózott. Az út lassan eltűnt. Jo-nak a fák közt kellett lavíroznia, s
bármely pillanatban elakadhattak.
Az olló kiesett a dobozból, s leesett a kocsi aljába. Sara lehajolt és
felemelte, s közben még valamit észrevett.− Itt egy szemüveg−
mondta−, Ferguson szemüvege.
 − Biztosan elvesztette, s az ülés alatt hátracsúszott− mondta Jo.−
Kidobom− mondta Sara undorodva.
− Nem.− Francis elvette tőle.− Add ide, megtisztítom, s aztán
kipróbálod, látsz-e vele.
− Biztos, hogy nem. És nem is akarom ezt a szemüveget. Gyűlölöm
Fergusont, undorító, mint egy kígyó. Megpróbált a pulóverem alá
nyúlni, tudod.
− Igen.− Francis mégis eltette a szemüveget.
Jo Sisley felé fordult.− Tehát Fergusonnak hívják a fickót?− Doc
Ferguson− felelte Francis.− A többiek Jason Kent, Scott Brown, Harry
Kirk, Chris Stevens és Al Placido. Jason a főnök.
− Egyik nevet sem ismerem− mondta rövid gondolkodás után Sisley,
s megrázta a fejét.
− Brown és Stevens neve szerepel a New York-i városi rendőrség
nyilvántartójában− mondta Jo.− Büntetett előéletűek, néhány
erőszakos merénylet miatt.− Jó az emlékezőtehetsége− mondta
Francis.
− Nem mindig. De most már magára is emlékszem, Francis. Annak
idején a Cachassa Klubban találkoztunk, nem?− De, igen.
− Van valami fogalma róla, hogy jutunk ki innen, Francis?
− Nem. De kell legyen egy út, ami magasan a hegyek közt vezet.
− Talán mégis hiba volt bekanyarodni az erdőbe− mondta Sisley, s
közben megint előrefordult.
− Nem volt hiba. Az úton nem tudtuk volna lerázni őket− mondta Jo.
− A fenébe is, megrendült az önbizalmam, Walker.− Ezt is meg
tudom érteni.− Jo az üzemanyag-mutatóra pillantott. Nemigen jutnak
messzire a kocsival.
− Francis− mondd−, van tartalék benzinkanna a kocsiban?− Nincs.
A benzint a garázsban tartják.
− Oda sajnos nem mehetünk el érte− vélte a felügyelő dühösen.− És
benzinkút sem igen van a környéken.− Figyelem, kapaszkodjanak!
Egyes terepjáratba kapcsolt, s meredek, majdnem 45 fokos
emelkedőn hajtott föl. A kocsi gond nélkül felkapaszkodott. Francis,
Sara és az FBI-ügynök az üléshez tapadtak. Aztán véget ért az
emelkedő, s a Toyota egy fennsíkfélén haladt tovább a piníák, cédrusok
és erdei fenyők között, ahol régebben egyszer valamiféle út lehetett.
− Ez is sikerült− lélegzett fel Francis.− Mister Sisley, megengedi,
hogy ellássuk a sebét?− Igen.− Vegye le, kérem, a zakóját. Segítsek?
− Köszönöm, nem.− A férfi levetette a zakóját, az arca eltorzult a
fájdalomtól. Kigombolta az ingét, s kibújt belőle annyira, hogy a válla
szabadon legyen. Francis megnézte a sebet. Sara is érdeklődve hajolt
oda. Francis kitisztította a sebet, előbb desztillált vízzel, majd orvosi
alkohollal. Sisleynek egy arcizma sem rándult.
Francis fertőtlenítő sebhintőport szórt a sebbe, aztán hozzálátott,
hogy bekösse.− Szerencséje volt, a golyó csak súrolta− mondta.− Ha
mélyebbre megy, megsérthette volna a vállcsontot.
− Nem bántam volna, ha cserébe George életben marad.
− Elhiszem− mondta a nő halkan.− De Jo-nak igaza van. Túl kell
tennie magát rajta.
− Igen.− Sisley a rádióra pillantott.− Az Alfában is van rádió?
− Igen− felelte a nő.
− Talán lehallgathatjuk a fickók beszélgetését, amíg a nyomunkban
vannak− mondta az FBI-ügynök.− Persze csak akkor, ha ők is
bekapcsolják a készüléket. De egy kísérletet megér.
− Próbálja meg, Bob− mondta Jo.
Sisley benyomta a készülék gombját. Először csak a hangszóró
zúgását lehetett hallani. Sisley a fejét rázta. Épp ki akarta kapcsolni,
Emikor hirtelen kattanás hallatszott, majd egy férfihang ezt mondta:
− Hahó, Francis?
Francis összerezzent.− Ez ő, Jason.
− Nem kell többé félnie tőle− mondta Jo megnyugtatólag.
− Francis− szólalt meg a hang−, tudom, hogy ott vagy. Figyelj ide.
Mondd meg a barátaidnak, az FBI-zsaruknak, hogy semmi esélyük
velünk szemben. Elkapunk benneteket. És épp úgy kinyírunk titeket is,
mint Bakert.
 Sisley le akarta nyomni a hívógombot és valamit válaszolni, az arca
olyan volt, mint egy maszk. De Jo megragadta a karját és visszatartotta.
− Francis− folytatta Jason.− Semmi értelme. Undorító, mocskos
trükkel próbálkoztál, becsaptál minket. Elárultál bennünket. Bűnhődni
fogsz. De adok neked egy utolsó lehetőséget, hogy helyrehozd a hibát.
Engedd vissza a lányt.
− Ne− mondta Sara rémülten. Francis megnyugtatólag a lány karjára
tette a kezét.
− Szabad utat adunk nektek, ha kiadjátok Sarát− mondta Kent.− De
gyalog kell folytatnotok az utat, mert a benzin hamarosan elfogy.−
Kajánul nevetett.− Tehát gondolkozzatok az ajánlaton. S
gondolkozzatok el azon is, hogy mi jobban ismerjük a terepet, mint ti.
Megtalálunk benneteket.
A felügyelő kikapcsolta a készüléket.− Nem fognak megtalálni. Amíg
lehet, autóval megyünk, aztán gyalog folytatjuk a menekülést. Azt
hiszem, mindnyájan tudunk gyalogolni, nem?
− Persze− válaszolta Francis.− Ha kell, akár New Yorkig. Igaz, Sara?
− Igen. Az apámhoz akarok menni.
− Mikor kellett volna átadnia a pénzt?− kérdezte Jo?
− Holnap reggel.
− Hol?
- Azt csak Jason tudja− felelte a nő.− Ő tárgyalt Mister Fosterrel.
− S a lényeges részleteket mindvégig megtartja magának− mondta
Sisley.− Nagyon okos. Így senki sem tudja átejteni, kifosztani és elvinni
előle a pénzt.
− De egy hibát mégiscsak elkövetett− mondta Francis.− Nem lett
volna szabad vakon megbíznia bennem.
− Még mindig nem értem egészen, Francis− mondta Sara.− Miért
nem akartad, hogy Jason átadjon apának? Apu ötmillió dollárt fizet
értem, vagy nem? Biztos, hogy megvan a pénz.
- A pénz megvan− válaszolt Francis halkan.− De Jason… nemtartotta
volna be a megállapodást, érted?− Nem, nem értem …− Meg akart ölni,
Sara!− Nem!
 − De igen. Így van. Nem tudom tovább titokban tartani előtted.
Tudnod kell, miért rendeztem meg a szökést. Elég idős vagy ahhoz,
hogy ezt megértsd.− Francis mély lélegzetet vett.− Jason biztos benne,
hogy elárulnál bennünket, főképp azért, mert mindegyikünket
pontosan le tudod írni. Ha kevésbé intelligens lennél, talán nem
támadtak volna ilyen gondolatai.
− Nem− mondta Sisley.− A maga leírása alapján az az érzésem, hogy
Jason az emberrablóknak ahhoz a fajtájához tartozik, akik nem engedik
el élve túszaikat. Értek ehhez, elhiheti.
− Ó, Istenem− mormogta Sara.− Tehát ez a helyzet. Csak most
értettem meg, miért nem szereted már Jasont.
− A lány arca megváltozott. Egyszeriben felnőttnek tűnt.
− Tehát megmentetted az életemet. Ó, Jézusom. Mister Walker, ezt
pozitívumként fogják értékelni, ha a rendőrség, arra gondolok… ha …
letartóztatás és tárgyalás lesz.
− Ez mindenképpen enyhítő körülmény− felelte Jo.− Igaz, Bob?
− Igen, már csak azért is, mert mi is határozottan kiállunk majd
mellette.
− Köszönöm− mondta Francis.− De még mindig nem vagyunk
biztonságban.
Alighogy kimondta, a Toyota megállt, a motor hangja elhalt.
Elfogyott a benzin.

Scott Brown magához tért és kábultan felült. Megdörzsölte fájó állát

és körülnézett. Doc Ferguson ájultan feküdt mellette. Brown hoszszan
káromkodott.− Hé− mondta, Doc, az ördögbe is, mi történt? Hol
vannak a többiek?
Aztán a fegyverét kereste, s megállapította, hogy elvesztette.
Körbemászott a földön, a fegyver után tapogatózva, hirtelen megtalálta
és felemelte. Megvizsgálta a tárat, és ismét körülnézett. Hol vannak az
autók? Csak a Chevroletet fedezte fel. Elhagyatottan állt ott, nyitott
ajtókkal. A hátsó ablaka betört, egyik gumiját szétlőtték. Hol volt a
Toyota és az Alfa? Brown sehogy se értette a dolgot. Az utolsó
pillanatok emléke− mielőtt eszméletét elvesztette− kiesett
emlékezetéből. Brown káromkodva mászott tovább körben a füvön.
Megtalálta Ferguson pisztolyát, és azt is felemelte.
Cinkosa mellé térdelt, s megérintette a vállát.− Hé, Doc. Nézd csak,
mit találtam. Megvan a puskánk. Hát nem nagyszerű?− Elhallgatott, s a
férfi arcába nézett.− Doc! Ember, térj már magadhoz!
Hirtelen felvillant benne a felismerés, hogy Doc talán meghalt.
Mélyebben hajolt fölé, hallani akarta a szívverését. Ferguson azonban
már azt mormogta:− Jól van, még nem krepáltam meg. Olyan hamar
nem lehet megdögleni.
Brown ismét felegyenesedett.− Szörnyen megijesztettél, tudod?− Hol
vannak a többiek?− Én is ezt kérdem magamtól.
− Meg kell találnod őket− mormogta Ferguson. Jasont és a
többieket. Segítened kell nekik, hogy elkapják ezeket a kutyákat.
Tudod, hogy a zsaruk elvitték a Toyotát és összevertek bennünket?
− Igen− felelte Brown, bár nem tudott rá visszaemlékezni.− Jason és
a többiek az Alfával a nyomukban vannak− mondta Ferguson rekedt,
unszoló hangon.− Neked is részt kell venned a vadászaton. Ember,
ötmillió dollárról van szó. Ha a kicsike lelép, üres a batyunk. Különösen
nekünk kettőnknek, öregfiú.− Miért?
− Mert Jason könnyen megfeledkezne rólunk. Ne veszítsd szem elől.
− Előbb elcipellek a házba, és ...− Marhaság. A Chevyvel? Az egy
roncs.− Segítségre van szükséged.
− Helyrejövök magamtól is. Bekötöm a lábam, a többi már magától
is megoldódik.− Cinkosára pillantott, és vigyorgott.− Gyerünk, lépj le.
Na, menj már. Valahol fenn járnak az erdőben. Mondd csak, nem
láttad a szemüvegemet?− Nem.
− Majd magam megkeresem. Tűnj el. Gyerünk, kopj már le.
Scott Brown feltápászkodott és elindult. Kicsivel később, mikor már
majdnem elérte az utat, amelyre Ferguson és ő nem sokkal ezelőtt a
Toyotával bekanyarodtak, úgy vélte, az Alfa Duetto motorjának hangját
hallja.
Fred Altman épp egy döglött görényt szabadított ki a csapdából,
amikor az első lövést hallotta. Belerakta az állatot a magával hozott
táskába, felkelt és visszatért a kocsihoz. A kocsija, egy Cherokee Chief
dzsip, az út szélén, egy magasabban fekvő részen parkolt, ahonnan
egészen Tres Lagunashoz, a Gallinas-hegység lábához lehetett látni.
Paul Wagner, Altman kollégája pár perccel később ért oda.− Találtál
valamit?− kérdezte.
Altman megmutatta neki a görényt.− A vadorzó megint dolgozott. De
előbb vagy utóbb elkapjuk. Ebben biztos lehetsz. Mondd csak, hallottad
a lövéseket?
− Természetesen. Figyelj, már megint lőnek.
Hallgattak, s a délről jövő zajokra füleltek.
− Ez nem egy fegyver− mondta Altman.− Revolverekből is lőnek,
hallod?
− Igen. Mit jelenthet ez?
− Nem tudom. De úgy tűnik, nem vadászok lőnek.
− Vadorzók sem. Azok nem lövöldöznek őrültként körbe a
környéken− mondta Wagner.− Gyerünk, utánanézünk. Magdalena
irányából hallatszanak a lövések. Az még a mi körzetünk.
− Úgy hangzik, mintha tűzpárbajt vívnának− mondta Altman
elgondolkozva, s a dzsip kormánya mögé ült.
− Először megnézzük, mi újság a régi háznál. Nincsen kiadva
valakinek?
− De igen. Néhány hónapra kiadták, azt hiszem. Wagner bemászott
mellé, az ülésre és becsapta a kocsiajtót.
− Tulajdonképpen régen nem jártunk ott, tudod-e?
− Mert arrafelé nemigen vannak emberek, s a vadorzónk sem ott
kísért, hanem itt vezet bennünket az orrunknál fogva− felelte Altman.−
De úgy tűnik, valami nem stimmel.− Hallgatózott. De a lövések zaja
elnémult. Begyújtotta a motort és elindult az aszfaltozott úton
Magdalena irányába. A helység 55 mérföldnyire volt, Tres Lagunas 30
mérföldre.
− Ne értesítsük inkább a rendőrséget?− kérdezte Wagner.
− Majd csak ha tudjuk, mi történt− felelte a kollégája.
− Szerintem ez hiba.
 − Ne ingereljük őket feleslegesen− felelte Altman. Wagner vállat
vont. Altman döntötte el, mit tegyenek, ő volt a rangidős. Becsvágyó
volt és ambiciózus, a hegyeket saját felségterületének tekintette.
Tizenegy éve együtt dolgoztak már vadőrként Catron körzetben,
amelyhez Gallinas és Magdalena tartozott, s Wagner már ismerte
főnöke szeszélyeit. Ha szükséges volt, visszahúzódott, csak így jöttek ki
egymással huzamosabb ideig.
A dzsip továbbgurult a kanyargós úton. Altman és Wagner vesztükbe
rohantak, amiről most még sejtelmük sem volt.

A Toyota alaposabb átvizsgálása után kiderült, hogy az

elsősegélydobozon kívül semmi sem volt benne, amit Jo, az FBI-
ügynök vagy a két nő használni tudott volna. Rövid tanácskozás után
otthagyták a kocsit, és gyalog folytatták útjukat. Jo vezette őket az
erdőn keresztül, egyre magasabbra a hegyekbe. Remélte, hogy elég
nagy az előnyük, s így lerázhatják a gengsztereket.
Valahol lentről, az erdőből felhallatszott az Alfa motorjának hangja.
Aztán elhalt a zaj.− Nem jönnek tovább− mondta Sisley vigyorogva,
elégedetten.
− Gyalogolniuk kell még egy darabig, míg megtalálják a Toyotát De
itt is maradhatok és feltartóztatom őket, ha felbukkannak.− Igen−
mondta Jo.− Én is így képzeltem, Bob.− Adja ide a hangtompítós
pisztolyt!− Az tetszene magának!
− Walker, tudja, hogy ki kell egyenlítenem a számlát a fickókkal!
− Éppen ezt akarom megakadályozni− mondta a felügyelő.−
Azonkívül az FBI-nál megtanulhatta, hogy szolgálatban mindenfajta
személyes érzést, bosszúvágyat el kell fojtani. És még valami.− Igen?−
Nem érdemes a hazáért meghalni, Bob.
− Ezt én sokkal előbb megértettem, mint maga, Jo.− mondta az FBI-
ügynök.− Egyet azonban elfelejt. Ha nem sikerül elhagynunk sötétedés
előtt ezt a klassz kis környéket, a fickóknak minden esélyük megvan,
hogy megtaláljanak.
− Magdalenába kell mennünk− mondta Jo határozottan.
 − Odáig több mint 40 mérföld az út− jegyezte meg Sisley.
− Igyekeznünk kell, ha azt akarjuk, hogy sikerüljön− állapította meg
Francis.− De talán tekintsük az egészet egy kis testmozgásnak.− Sehol
nincs errefelé emberi település?− kérdezte Jo a nőt.− Például egy
menedékház?
− Nincs tudomásom róla− felelte a nő.− Sajnálom, Jo.− Nem kell
sajnálnia.
− Talán nem kellett volna belerángatnom ebbe a dologba, Jo.
− Foglalkozásomhoz tartozik, hogy megoldjam a nehéz helyzeteket.
− Talán magunkban kellett volna elmenekülnünk Sarával.− Van
jogosítványa?− Nincs.
− Autó nélkül sohasem sikerült volna− mondta a felügyelő.
− Miss Allison, maga azt a hibát követte el, hogy nem fordult azonnal
az FBI-hoz− mondta Sisley.− Egyébként feltételezem, hogy mióta
George Baker és én ügyetlenségünkben kis híján meghiúsítottuk a
szökési tervét, még nagyobbak az előítéletei velünk szemben.
− Nem szabad így néznie a dolgokat− mondta Francis.− Egyszerűen
féltem az FBI-tól.− És most már nem fél?− Nem.
− Köszönöm.− Sisley a felügyelőhöz fordult.− Gondolja, hogy
hallotta valaki a lövéseket?
− Csak reménykedhetünk benne− felelte Jo.− S ha valahol feltűnik
egy helikopter, az remélhetőleg rendőrségi helikopter lesz.
Hallgattak és tovább haladtak. Időnként körülnéztek, de egyik
gengszter sem tűnt fel. Hangjukat sem lehetett hallani.
Lehet, hogy Kent és bűntársai már feladták? Jo meg volt róla
győződve, hogy nem erről van szó. A nyomukban maradtak, s a
végsőkig elkeseredettén harcolnak, mint a vadállatok. Túl nagy a tét.
Ötmillió dollár és hat hiéna egzisztenciája. Inkább meghalnak,
semhogy lemondjanak a zsákmányról.

A keréknyomok az erdei úton megmutatták a helyes irányt a

gengsztereknek. Megtalálták a különleges ügynök elhagyott Buick
Skylarkját, továbbhajtottak az egyre keskenyebbé váló úton. Ami csak
lehetséges volt, Placido mindent megtett, de végül is az Alfa nem
birkózott meg az emelkedővel.
− Szemétláda− mondta Kent.− Gyerünk, kifelé. Gyalog megyünk
tovább. Föl a hegyre. Aki elsőnek pillantja meg a Toyotát, jelezzen!
Elválunk, megértettétek!?
− Oké, főnök− mondta Placido.
− És ha megtaláljuk őket?− kérdezte Kirk.− Rögtön öljük meg őket?
− Mindenkit, kivéve a lányt− válaszolt Kent.− És Francist hagyjátok
meg nekem, ezt már mondtam. Azt akarom, hogy lassan dögöljön meg.
− Jó− mondta Stevens kajánul vigyorogva.− Már előre fenem rá a
fogam.
− És nem nyúlsz hozzá a mocskos kezeddel− támadt rá Kent, amikor
kimásztak a kocsiból.
Stevens hidegen vizsgálgatta.− Ki mondta neked, hogy hozzá akarok
nyúlni?
− Az eszem.
− Ide figyelj, főnök− mondta Stevens.− Nektek mindnyájatoknak
hamis elképzelésetek van rólam. Ezt most helyre akarom igazítani.
− Felőlem− mondta Kent, és el akart fordulni.
Stevens elkapta a karját.− Nem vagyok az a mocskos disznó, akinek
hisztek. Nem engedem, hogy rámkenjétek. Nem tűröm, hogy
piszkoljatok, érted?
Kent felé fordult.− Engedj el!
Placido békítően avatkozott közbe.− Hé, így csak időt vesztünk,
Chris, ne légy olyan érzékeny. Nem kell állandóan megsértődnöd.
Nem úgy gondoljuk.
− Nem vagyok disznó− mondta Stevens.
Kent kitépte magát a kezéből, meglökte, Stevens megbotlott.
Hátratántorodott, a lába beakadt egy fa gyökerébe, és hanyatt esett. A
pisztolya után kapott, de mintha megbénult volna, amikor meglátta,
hogy Kent rászegzi a hangtompítós automatát.
 − Oké− mondta Kent.− Nem vagy disznó, Chris. Rendes fiú vagy. De
ne csinálj ilyet még egyszer, jó? Elvárom, hogy bocsánatot kérj tőlem.
− Én ... igen, sajnálom, főnök.
− Azt hiszed, megengedhetjük magunknak, hogy most veszekedjünk?
− Nem. Bocsáss meg, Jason. Nem úgy gondoltam.
− Tehát nem kell elvennem tőled a fegyvert?
− Nem− mondta Stevens rémülten.− Miért is vennéd el?
− Mert mindnyájan túl idegesek vagyunk− felelte Kent, és leengedte
a pisztolyt.− Ha ez sokáig tart, a végén még kölcsönösen kinyírjuk
egymást. Gyerünk most, siessetek! Oszoljatok szét és tartsátok nyitva a
szemeteket!
Többet nem beszéltek. Stevens baloldalt, kívül ment, Kent és Kirk
együtt másztak fölfelé, s csak kicsivel később váltak el. Placido a jobb
szélső helyet foglalta el. Amennyire csak tudtak, siettek, s lövésre
készen tartották a puskájukat. Kentnek a hangtompítós pisztolyon
kívül egy Beretta puskája is volt, Stevens a 45-öst és az FN-t vitte
magával. Kent azon tűnődött, hiba volt-e meghagyni Stevensnél a
fegyvert. Stevens rendkívüli veszély- és stresszhelyzetekben
kiszámíthatatlan volt. De most már nem változtathatott rajta, s nem
lett volna értelme tovább beszélni a dologról.
Jason Kent úgy tervezte, később úgyis szakítania kell bűntársaival.
Sosem állt szándékában az ötmillió dolláros zsákmányt elosztani.
Valamilyen trükkel megszabadul majd tőlük, ha a pénz már nála van.
Még Francis sem kisérte volna el Mexikóba vagy bárhova máshova.
Megsejtette volna? Ezért árulta el? Vagy tényleg Sara életéért aggódott?
Nem volt értelme most ezen törni a fejét. Nem volt jelentősége,
milyen okból árulta el Francis. Csak a tények számítottak. Az történt,
amit mindenáron meg akart akadályozni. Egyik bűntársa ellene fordult.
Nem lett volna jobb kezdettől fogva lemondani Francisről? Nem,
szüksége volt rá, Francis volt a csalétek. Egy férfinek sem sikerült volna
a manhattani földalattin beszédbe elegyedni Sarával. A lány túl
bizalmatlan volt. Csak egy olyan asszony, mint Francis, volt erre
képes− minden rábeszélőképességét igénybe vette Sara elcsalogatására.
 Azzal az ürüggyel, hogy eladó egy exkluzív könyvesboltban, Francis
meggyőzte Sarát, hogy megéri benézni az üzletbe. Sara tipikus
könyvmoly volt− beleegyezett, bár tulajdonképpen hazafelé igyekezett.
Később, egy mellékutcában Kirk és Brown egy kocsiba vonszolták
Sarát. Placido ült a kormánynál. Francis is bemászott, és egész úton
Sarát nyugtatgatta. S mikor Sara mégsem hallgatott el, Harry Kirk
kloroformmal elkábította.
Egy kis New Jersey-i magánrepülőtéren készenlétben állt egy
nyolcüléses, kétmotoros gép. Jason Kent volt a pilóta. Stevens és
Ferguson vele voltak. A kocsi megérkezett, és Jason bűntársai
beszálltak az eszméletlen lánnyal. Következett a repülőút, közben
egyszer szálltak le, beszerezték a két kocsit Albuquerque-ben, aztán az
út a hegyekbe, s beköltöztek a házba; a telefonbeszélgetések Robert
Fosterrel, a megegyezés, végül megállapodtak az összegben és a
helyben, ahol a lányt a váltságdíj ellenében szabadon bocsátják; Kent
mindezt újra látta lelki szemei előtt, miközben− most már Kirk nélkül−
a fák közt felfelé haladt az emelkedőn.
Azóta úgy látta, hogy már túl sok bűntársat választott. Szüksége volt
társakra, de hiba volt ilyen nagy bandát kialakítania. Három-négy
ember elég lett volna. A tény, hogy sok társával kell osztoznia a
váltságdíjon, többé nem volt ínyére.
Francistől már megszabadult. Doc Ferguson súlyosan megsebesült.
És a többiek? Ha provokálja Stevenst, az biztosan megtámadja. S akkor
Kent joggal lelőheti. Akik életben maradnak, azoktól még mindig
megszabadulhat azután, hogy a lányt sikerült visszaszereznie. Mindent
úgy fog intézni, hogy egyedül ő maradjon életben, s ő vigye Sarát az
átadás helyére. Akkor bekasszírozhatja az ötmillió dollárt− ő egyedül.
És Robert Foster és a lánya meg fog halni.
Kent annyira elmélyült gondolataiban, hogy szinte összerezzent,
amikor hirtelen meglátta maga előtt a Toyota Land Cruisert. Megállt,
körülkémlelte, s meggyőződött róla, hogy senki sincs a közelben. Végül
is számolni kellett azzal, hogy az ellenfél csapdát állít.
De senki nem volt a Toyotánál. Kent odalopakodott, kinyitotta az
ajtót és bemászott a kocsiba. Megállapította, hogy elvitték az
elsősegélyládát. A két férfi egyike megsebesült, de Kent nem tudta,
menynyire súlyosan. Megint kiszállt a kocsiból, és füttyentett. Nem
tartott soká, és Al Placido, meg Harry Kirk felbukkant a sűrűből, és
hozzálépett.
− Hol van Chris?− kérdezte Kent.
− Rögtön itt lesz− mondta Placido.
− Vagy eltévedt− mondta Kirk.− Teljesen meg van zavarodva.
− Mindegy− gondolta Kent, s aztán ezt mondta:− Gyerünk tovább.
Mindent úgy történt, ahogy feltételeztem. A benzinjük elfogyott és
gyalog menekülnek tovább. És persze magasabbra másznak. Hülyék
lennének, ha lefelé jönnének.
− Fent biztosan elkapjuk őket− mondta Placido.
− Lássuk, ki fut gyorsabban.
− Mi− mondta Jason Kent, és elindult.
A puska csövét a könyökére fektette. Állandóan figyelt, nem fedezi-e
fel az üldözöttek nyomát. De nem voltak nyomok. A menekülés irányát
tekintve csak megérzésére támaszkodhatott.
Jo, Sisley, Francis és Sara magasabbra értek, ott már csak gyér
növényzet volt. Sara nehezen lélegzett. Kétszer is megbotlott. Egyszer
Jo fogta föl, egyszer pedig Francis akadályozta meg, hogy egy kőre
essen, Sara nem volt sportos alkat. Azonkívül nem is látott jól
szemüveg nélkül, de vonakodott attól, hogy Ferguson szemüvegét
használja. Meg sem akarta próbálni. Amikor lentről füttyszó
hallatszott, megálltak. Megtalálták a Toyotát− állapította meg Jo.− De
nem tudják pontosan, milyen irányban keressenek bennünket tovább.
− Szét fognak szóródni− mondta Sisley.− Négyen vannak, nem jelent
túl nagy nehézséget számukra átkutatni a környéket. Talán időközben a
másik kettő, Ferguson és Brown is csatlakozott már hozzájuk.
− Nem hiszem− mondta a felügyelő.− Ferguson súlyosan
megsebesült, nem tud gyalogolni. Egy darabig Brown is eszméletlen
volt. Nyilván elvesztették a kapcsolatot a társaikkal.
− Menjünk tovább− sürgette Francis a többieket.− Nemsokára itt
lehetnek.
− Legalább fél órára van szükségük, hogy ránk találjanak− vélte Jo.−
Becslésem szerint legalább 500 yardnyira vannak tőlünk.
 − Próbáljuk meg növelni az előnyünket− mondta Sisley és elindult.
Egy természet alkotta úton haladtak a sziklák között, amely kanyarogva
vezetett felfelé.
Jo vezette a csapatot, Francis és Sara követték. Sisley zárta a sort. Jo
gyorsan haladt, de nem sietősen. Az asszony és a lány még lépést
tudtak tartani vele. De tudta, hogy nem fogják végig bírni ezt a tempót.
Előbb vagy utóbb elfáradnak majd. Bár szívósak voltak és igyekeztek,
hogy biztonságban legyenek, az ilyesfajta erőltetett meneteléshez nem
volt meg bennük a megfelelő kitartás, és hiányzott a testi kondíció is.
Ehhez járult egy további körülmény. A nyílt, sziklás vidéken a
gengszterek könnyebben megtalálhatták a négy menekülőt, mint az
erdőben.
A vadászat még nem ért véget. Tulajdonképpen csak most kezdődött
Jo tudta, hogy csak szerencsével sikerülhet elmenekülniük. Vagy, ha
valaki a segítségükre siet. De nem tudott spekulatív dolgokra
hagyatkozni.
− Jo− szólalt meg Francis a háta mögött−, ha megtalálnak
bennünket, és ránk lőnek, mennyi ideig tarthatjuk magunkat?
− Két pisztolyunk van és egy revolverünk− válaszolt a felügyelő.− A
lőszer is elég egy ideig. De jobb lenne, ha elbújhatnánk. Nem szabad
felfedezniük.
− Talán följebb vannak barlangok.− Én is ezt remélem.
− Jason és Harry egy ízben beszélt erről− mondta a nő.− Mostmár
emlékszem rá. Azt hiszem, valóságos barlanglabirintus van ott.− Jason
kiismeri ott magát?− Nem.
− Egyáltalán, hogy jutott eszébe ezen a környéken búvóhelyet
keresni.
− Valakitől hallott a tanyáról. Sok összeköttetése van. Egy
napmegnézte a házat és úgy találta, hogy ideális búvóhely.− Ez mikor
volt?− Jó egy évvel ezelőtt.
− Már akkor eldöntötte, hogy Sarát el fogja rabolni?− Igen.− Miért
éppen engem?− kérdezte a lány zihálva.
− Ezt már elmeséltem neked− válaszolt Francis.− Jason a
kapcsolatai révén pontosan ismerte az apád pénzügyi helyzetét.
 − Tulajdonképpen mi Jason foglalkozása?− kérdezte Jo.
− Minden és semmi sem. Van egy irodája Manhattanben, s ott
lebonyolított néhány sötét ügyletet. Kirk, Ferguson és Placido a társai
voltak.
− Csaló banda, amely emberrablással próbálkozik− mondta Sisley−,
ezek különösen veszélyesek. Nem azok a dörzsölt profik, akik minden
helyzetben hideg fejjel cselekednek.
− Ez hasznunkra is válhat− gondolkozott Jo hangosan.− Ha továbbra
is sikerül összezavarnunk és bizonytalanná tennünk őket, talán sikerül
majd teljesen lerázni őket.
− Ezt csak bebeszéli magának, Jo− mondta az FBI-ügynök.
− Nem, Bob. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell érnünk a
barlangokat. Ez az egyetlen esélyünk.− Jo megszaporázta lépteit. A
többiek nehezen követték; még Sisley is alig tudott lépést tartani vele.
A Cherokee Chief dzsip ugyanebben az időpontban gurult le a
tisztásra. Altman lassított, bekanyarodott és a tanya felé haladt. Nem
sokkal később elérték a házat, s behajtottak az udvarra. Altman
fékezett.
Mindketten kiszálltak, felléptek a verandára, és kiáltozva próbálták
felhívni a figyelmet magukra.
Senki sem mutatkozott, senki sem válaszolt. Fred Altman elővette a
fegyverét a kocsiból.− Paul− mondta−, menj körbe a ház körül, vidd
magaddal a fegyveredet is, és figyelj jól. Itt valami nincs rendben.
Rövid idő alatt átkutatta a házat, majd Wagnerhez lépett, aki éppen a
garázst akarta átvizsgálni.− Többen is laktak a házban− mondta
Altman.− Legalább négyen-öten. A pincében van egy terem, ami egy jól
berendezett cellához hasonlít.
− Tényleg? Itt pedig a keréknyomokból ítélve, két autó állt.
− Úgy néz ki, mintha váratlanul kellett volna elhagyniuk a házat.
− Azt mondod, olyan, mint egy cella?
− Nem tudom pontosan− felelt Altman.− Nem akarok elhamarkodott
következtetéseket levonni.
A házban van telefon, nem? Miért nem hívjuk fel a rendőrséget?
 − Már mondtam neked. Előbb meg kell győződnünk róla, hogy
valóban valami törvénytelen dolog történt.
− És a lövések?
− Lehet, hogy csak leadtak néhányat a levegőbe. Vagy céltáblára
lőttek.
− Mit akarsz tenni, Fred?− kérdezte Wagner.
− Még egy darabon tovább hajtunk. Fel az erdőig.
− Ha engem kérdezel, az erdőből lőttek. Megkockáztatjuk, hogy
céltáblának nézzenek ?
− Máskor nem szoktál ilyen ijedős lenni.
− Ennek semmi köze a bátorsághoz. Meghaladja az
illetékességünket, hogy gengsztereket üldözzünk. Ez a seriff feladata.
− Ki mondta neked, hogy ezek gengszterek?
− Ez az érzésem.
− Az érzéseiddel nem sokra megyünk− mondta Altman nyersen.− S
meg ne próbálj vitatkozni velem.
− Csak kötelességemnek tartom, hogy bizonyos apróságokra
felhívjam a figyelmedet.
Altman fel akart háborodni, aztán mégis másképp határozott.−
Rendben van− mondta.− Gyere, elég időt elvesztegettünk már.
Kocsiba ültek és továbbhajtottak a fenyőerdő irányába. Valamivel
később Wagner felfedezett valamit, és felkiáltott:− Fred! Állj meg! Ott
fekszik valaki.
− Mi? Hol?
− Jobbra, az úton, nézd!
− Igen, most már én is látom. Nem tud lábra állni, mi?
− Megsebesült− mondta Wagner.
− Gyerünk, segítenünk kell rajta− mondta Altmann, és olyan erősen
rálépett a fékre, hogy szinte előrerepültek.
− Értesítem rádión a seriffet, jó?
− Rendben van− válaszolt Altman dühösen, aztán kiszállt és
határozottan a kék Chevrolet Camaróhoz lépett. A vérző férfi alig
ötyardnyira feküdt a kocsitól. Nyilván megpróbált odamászni.
Altman megsajnálta a sovány férfit. Magával vitte a fegyverét, de a
puska csövét a földre irányította.
− Halló!− mondta.− Várjon, segítek.
Wagner bekapcsolta a rádióadóját a dzsipben, és a gombokat
csavargatta. Nem sikerült rögtön megtalálnia a helyes frekvenciát.
Halkan szitkozódott, véletlenül előre pillantott, és hirtelen
megmerevedett ültében.
Balról, az árok melletti egyik bokorból emberkéz nyúlt ki. A kéz
megmozdult. Iszonyatos látvány volt, beleborzadt.
− Ne légy gyáva− gondolta Wagner, aztán ő is kiszállt, és a bokorhoz
lépett. Nyögést hallott. A hideg felkúszott a hátán. De nem állt meg.
Tovább ment. S megtalálta a súlyosan sebesült George Bakert, aki a
hátán feküdt, a szeme félig nyitva volt és Wagnerre meredt.
Közben Altman elérte Doc Fergusont, s félszegen megkísérelte
felsegíteni. De abbahagyta, mert Ferguson a kibiztosított hangtompítós
automatát az orra alá dugta.
− Ki vagy?− sziszegte.
− Vadőr. Fred Altman. Mit…
− Itt én kérdezek− mondta Ferguson rekedten. Ki az a fickó ott
szemben? A kollégád?
− Paul… Wagner.
− Dobd el a fegyvert, egyszerűen engedd el.
Altman engedelmeskedett. A fegyver a fűre esett. Ferguson
felszólította Altmant, hogy segítse fel, de a 45-öst közben változatlanul
rá irányította. Az arca eltorzult a fájdalomtól, amikor óvatosan felhúzta
magát Altman karján.
− Egy rossz mozdulat és agyonlőlek− mondta alig érthetően.
− Orvosra van szüksége− állapította meg Altman.
− Semmi közöd hozzá− mondta Ferguson. Nem sikerült megvetnie a
lábát. Érezte, hogy elhagyja az ereje, de tudta, hogy a fájdalom és a
vérveszteség ellenére is túléli, ha sikerül eljutnia a tanyára. Ott volt
minden, amire szüksége lehetett, s két társa majd ellátja a sebét.
 Kényszerítette Altmant, hogy támogassa le az útra. Wagner nem
vette észre, hogy közelednek. Mélyen előrehajolva, egy bokornál állt,
teljesen tanácstalannak látszott.
Ferguson Altman mellett bicegett, s a pisztolyát a férfi testéhez
szorította. Amikor kiértek az útra, Ferguson így szólt:− Hé!
Megfordulni !
Wagner zavarodottan fordult feléjük. Nála is volt fegyver, de nem
merte használni, s nem is merte a gengszterre fogni, amikor látta,
milyen helyzetben van Altman.
− Dobd el a fegyvert− mondta Ferguson.− Vagy a kollégád a fűbe
harap. Utána te következel. Gyorsabb vagyok nálatok, ti hülyék.
Wagner ledobta a fegyvert.− Figyelmeztettelek, Fred− mondta
halkan.
− Igen. Igazad volt. Ostoba vagyok.
− Igazi idióták vagytok− nevetett Ferguson gúnyosan− és pontosan
azt fogjátok tenni, amit parancsolok, különben kinyírlak benneteket.
Hé, mi van a bokor mögött?
− Egy férfi− válaszolt Wagner.
Ferguson teljesen az út szélére vezettette magát Altmannal, s most ő
is látta a sebesült George Bakert, aki gyengén megmozdult.
− Nézd csak− mondta Ferguson− még él. Semmi gond, zsaru. Majd
én megadom a kegyelemdöfést.− Bakerre célzott és meg akarta húzni a
ravaszt, de ebben a pillanatban felettük az erdőben puskalövés csattant,
amit egy kiáltás követett.
Chris Stevens lőtt. Túl későn érte cl a Toyotát, három bűntársa már
rég előresietett. Stevens körülnézett, s megpróbálta megállapítani,
melyik irányba mehettek, de zavart volt. Nem mert utánuk kiáltani
sem. Tudta, hogy Kent ezért felelősségre vonná.
Lehajtott fejjel sietett keresztül az erdőn, fejében egymást kergették a
gondolatok. Gyűlölte Kentet és a többieket, s meg akarta ölni őket, ha
továbbra is lenézik őt. S még valamit akart! Meg akarta találni Sara
Fostert, mielőtt Kent, Kirk és Placido rátalálnának.
Kent és a másik kettő nyilván magasabbra mászott, más lehetőségük
nem volt. Stevens követte őket. Elhatározta, hogy titokban megelőzi
őket, elébük kerül, úgy, hogy ne vegyék észre.
És az ellenfelei? Azok vajon hogyan viselkednek?−
Zsaruk−gondolta−, megöllek benneteket.− Gyűlölte a rendőröket, mint
a pestist. Többször is elkapták már, legutóbb két évvel ezelőtt, egy
kisebb rablásnál a felsővárosban. Letöltötte a büntetését. De ezért is
bosszút áll mindenkin.
Nem bújhatott el egyikük valahol? Hogy kilesse? Űzötten pillantott
előbb balra, majd jobbra. Nem, senki sem volt ott. Csak képzelődött
volna? Olyat látott, ami nem is létezik?
Balra tőle megmozdult a bozót. Egy hátat vélt látni, egy alakot, aki a
bokrok közt mozgott. Egy férfi az, és lehet, hogy már célba is vette őt.
Stevens meghúzta a ravaszt. Eldörrent a lövés. A puskát a jobb vállának
támasztotta. A torkolattűz fényénél Stevens látta, hogy talált. A férfi egy
kiáltással összeesett. A földre zuhant, aztán semmi sem mozdult többé.
Stevens leengedte a fegyvert. Belépett a sűrűbe, és megállt a
mozdulatlan alak mellett, lehajolt és a hátára fordította.
Hátratántorodott, elvesztette az egyensúlyát, s mint egy gyerek,
groteszk módon a fenekére ült. Hirtelen könnyek futottak végig az
arcán. A halott Scott Brown volt. A cinkosát ölte meg. És épp Brownt,
aki a maga haveri, joviális módján mindig barátságos volt vele,
kártyáztak is együtt. Manhattanból ismerték egymást. Régebben már
volt egykét közös ügyük.
Stevens felkelt és kibotorkált a sűrűből. Elrohant. Nem kerülhetett
többé Kent és a többiek szeme elé. Lisztfehér arca eltorzult, tébolyult
fény lobogott szemében. Szinte transzban cselekedett, s közben óriási
erőfeszítésekre volt képes. Egyre gyorsabban rohant felfelé az
emelkedőn, anélkül, hogy kifulladt volna.

A puskalövés felverte a hegyek csendjét, a sziklafalak visszaverték a

hangot. A kiáltást is hallani lehetett. Sara összerezzent. Francis
akaratlanul is szájára szorította a kezét. Sisley hátrafordult, s
összeszűkült szemmel nézett abba az irányba, ahonnan a hangok
hallatszottak.− Ez most mit jelenthet?− kérdezte Francis.
 − Remélem, egymásra lövöldöznek− mondta Sisley.− Talán
vitatkozni kezdtek.
− Nem is lehetetlen− felelte a felügyelő.− Sőt, azt hiszem, az igazság
közelében jár, Bob.
Csend lett. Az északnyugati szél zúgásán kívül, amely sebesen és
nagy erővel száguldott végig a hosszú fennsíkon, semmit sem lehetett
hallani.
− Ott, elől− mondta Jo− már látom a barlangokat.
− Igen, én is− mondta Francis, és az ujjával előre mutatott. Azok a
különös sziklák ott.
− Úgy néznek ki, mint a tetőzsindelyek vagy korhadt fogak− mondta
az FBl-ügynök.− Nem tudom, melyik kifejezés a találóbb.− Még 10 perc
gyaloglás, és ott vagyunk− lélegzett fel Jo.− Legalább két tucat barlang
van ott. Ha legalább egy része összefüggő, nagy előnyre teszünk szert.−
Mit akar tenni, Jo?− kérdezte az asszony.
− Ha egyszerűen csak átkelünk a hegyeken Magdalena felé, nem
tudunk elmenekülni a fickók elől. Idővel mindenképp utolérnek. Tehát
cselhez kell folyamodjunk.
− Pszichológiai módszer?− kérdezte Sisley.− Talán én is segíthetek,
hogy sikerüljön.
− Az attól függ, hogy van a válla - mondta Jo.
− Jobban. Első osztályú ellátást kaptam− Sisley vigyorgott. Először,
mióta Bakert ott kellett hagyniuk az úton.− Nem fáj már?− Alig− felelte
az FBI-ügynök.
− Ha valóban okosan járunk el, sikerülhet− mondta Jo.− Nagyon
fontos az akciónál, hogy Francis és Sara elrejtőzzenek, és ne fedezzék
fel őket.
Nagy vonalakban elmesélte az egyszerű tervet. A többiek
egyetértettek vele. Nem volt kifogásuk ellene. Megint meggyorsították
lépteiket, a sziklabarlangok felé siettek. Sara ismét megbotlott,
hadonászott a karjával, de sikerült lábon maradnia. Szúrt az oldala,
levegő után kapkodott. Megfogta Francis kezét, s hagyta, hogy a nő
magával húzza.
 Jason Kent, Al Placido és Harry Kirk ugyanebben az időpontban 600
yardnyira az erdő szélétől megálltak.
− Átkozott szemét− mondta Kent.− Ez Chris volt.− Az ördögbe is,
kire lőhetett?
− Talán vannak még zsaruk az erdőben is− mondta Kirk.
Kentránézett.− Tényleg úgy gondolod?− Ki másra lőhetett volna?
− Scottra− felelte Placido Kent helyett. Scott kiáltott. Megpróbált
csatlakozni hozzánk, peche volt, és Chrisszel futott össze.− Ezt nem
hiszem− mondta Kirk.
− De én igen− vélte Kent.− S ha nem figyelünk, Stevens halomra lő
bennünket. Hiba volt, hogy bevettük a bandába. Tulajdonképpen csak
Scottot akartam bevenni, de az magával hozta Christ.
− Mit csinálunk, ha kijön az erdőből?− kérdezte Placido.
− Úgy tűnik, elment az esze− felelt Kent.− Kinyírjuk. Nincs más
lehetőség. Azonkívül így hárman osztozhatunk a váltságdíjon.−
Elfeledkezel Doc Fergusonról− mondta Placido.
− Igaz. De úgy tűnik, neki minél előbb kórházban a helye, vagy nem?
Ismét elindultak felfelé az emelkedőn, amely a fennsíkhoz vezetett,
valamint a zsindelyszerű, bizarr szirtekhez. Placido Kent háta mögött
egy pillantást váltott Kirkkel. Észrevétlenül, kézmozdulatokkal értették
meg egymást. Egyetértettek: amit Kent az előbb mondott, egyiküknek
sem tetszett.
A puskadörrenés és a kiáltás egy pillanatra elterelte Ferguson
figyelmét− s Fred Altman habozás nélkül cselekedett. Mindkét kezével
megragadta, s kicsavarta Ferguson karját.
Ferguson felüvöltött, megtántorodott és elesett, de közben még
meghúzta a ravaszt. Wagner nagy lélekjelenléttel a földre vetette
magát. Tompa puffanás hallatszott, a 45-ösből kirepült golyó elzúgott
Wagner háta fölött. Wagner a fegyveréhez mászott és felemelte.
Ferguson felé fordult, de már nem kellett közbeavatkoznia. Altmannak
sikerült elvenni a hangtompítós automatát. Ferguson elengedte a
fegyvert, a fájdalomtól és a hirtelen rosszulléttől eszméletlenül esett
össze az úton.
 − Ember− mondta Wagner.− Ez egyszer jól végződött a dolog. Én
már sötéten láttam a helyzetünket, Fred− és azét a szerencsétlen
ördögét is, ott.
− Azonnal kórházba kell szállítani− mondta Altman, egy pillantást
vetve Bakerre.− Gyerünk, hívd rádión a seriffet.
Wagner felugrott és a kocsihoz ment. Bemászott a vezetőülésbe, és
lázasan csavarta a készülék gombját. De hiába igyekezett
kétségbeesetten, nem sikerült kapcsolatot teremtenie a seriff Tres
Lagunas-i irodájával. Kihajolt a nyitott kocsiajtón, s odakiáltott a
főnökének:− Nem megy, Fred, nem tudok mit tenni.− Túl messze
vagyunk Tres Lagunastól.− Vissza kell mennünk a tanyára telefonálni!
− Te vezetsz− mondta Altman.− Én bemegyek az erdőbe, s
utánanézek, mi folyik ott.− Ember, még mindig nem tértél észre?
− Most nem társalgunk− mondta Altman−, inkább segíts nekem.−
Mindkét férfit be kell raknunk a kocsiba. Magaddal viszed őket. Nem
maradhatnak itt. Értesítsd a hegyi szolgálatot, a mentőhelikoptert.
Jöjjenek értük és vigyék őket kórházba.− Bakerre mutatott.− Ha nem
operálják meg azonnal, meghal.
Wagner ismét kiszállt, s amilyen óvatosan csak lehetett, a dzsiphez
vitték George Bakert. Wagner kinyitotta a hátsó ajtót, s Bakert a
padlószőnyeggel bevont rakodótérre fektették. Baker sóhajtott, valamit
mondani akart, aztán ismét elvesztette az eszméletét.
Altman és Wagner a gengsztert is a kocsihoz cipelték. Altman
átkutatta a zsebeit, aztán megtörölte a kezét.− Figyelj nagyon− mondta
a kollégájának.− A fickó pokolian veszélyes. Gyerünk, indíts!− Jól
meggondoltad, Fred?− kérdezte Wagner.
− Igen− kiáltotta Altman, majd az úton át a Chevrolethez szaladt,
elővette a fegyverét és a füves síkságon át az erdő felé rohant. Ferguson
45-ösét is eltette. Így− legalábbis úgy képzelte− megfelelően
felfegyverezte magát. S nem engedi, hogy még egyszer lehengereljék.
Tudni akarta, hogy mi folyik itt− az ő körzetében.
Wagner megfordult a kocsival, s amilyen gyorsan csak lehetett,
elhajtott, le a tanya irányába. Pár perccel később a ház konyhájában a
telefonhoz lépett, felvette a kagylót és a seriff Tres Lagunas-i irodáját
hívta, amelynek a számát kívülről tudta.
 Jo megállt a barlangoknál, amelyek− mint azt Sisley találóan
megjegyezte− tényleg úgy néztek ki, mint odvas lyukak a fogakon. Egy
ösvényt keresett, amely felvezetett, de úgy tűnt, nincs út felfelé. A
legutolsó barlang, jó háromyardnyira a fejük fölött, egy mégoly
vakmerő ugrással is elérhetetlen volt.
− Mi lesz most?− kérdezte Sisley.− Tovább megyünk jobbra−
mondta a felügyelő. Előreszaladt, s talált egy keskeny feljárót a sziklák
közt, amelyet alig lehetett észrevenni. A sziklaomladékokon fölmászott
és befurakodott a nyíláson. Tovább haladt előre, s egy keskeny
párkányra jutott, amely úgy tűnt, körbevezet a szirtek körül. A
párkányon szorosan a kövekhez simulva, eljutott a legszélső
barlangbejárathoz.
− Utánam!− kiáltotta.− Gyerünk, mire várnak még?
− Nem tudom megcsinálni− Sara hangja remegett.− Szédülök.
− Sikerülni fog− mondta Francis, és még egyszer felé
nyújtottaFerguson szemüvegét.− De tedd meg a kedvemért, hogy
felpróbálodezt a szemüveget, hátha jobban látsz vele.− Nem!
− Sara− mondta Sisley−, most aztán elég legyen. Ne kéresse magát!
A lány nagy, kerek szemekkel nézett rá, aztán mintegy álomban,
megragadta és fölvette a szemüveget.− Na igen, egész jól látok vele−
mormogta.
− Indulás− mondta Sisley− Francis, maga megy előre, utána Sara.
Én zárom a sort.
Francis bátor volt és ügyes. Sara kis híján lecsúszott a párkányról, de
Francis és az FBI-ügynök erősen fogták. Óvatosan tapogatóztak előre, s
elérték Jo-t.
Jo már a barlangban kuporgott, s kinyújtotta a kezét, hogy segítsen
nekik. Francis megfogta. Jo felhúzta a nőt. Aztán felsegítette Sarát, és
végül Sisleynek is segíteni akart, de az rávigyorgott és azt mondta:−
Egyedül is menni fog, Jo.
Egyetlen ügyes ugrással bent volt a barlangban.− Még nem
láthatóak− mondta Jo.− Használjuk ki tehát az időt.
− Félig felegyenesedett, hátrament, megvizsgálta a barlangot,
amelyben nem lehetett teljesen felegyenesedni.− Itt továbbvezet a járat
mondta.− Gyerünk. De be ne verjék a fejüket.
A többiek követték. Az út egyre mélyebben vezetett a
sziklabarlangba. Kétszer is elkanyarodott a patkó formájú járat.
− Ez tényleg labirintus− mondta Francis.− Mi lesz, ha eltévedünk ?
− Félek− mondta Sara.− Sötét van.
− Egyelőre nincs elágazás− mondta a felügyelő.− Tehát csak ebben
az irányban haladhatunk. Meg akarom állapítani, van-e a barlangnak
másik kijárata is. Volt. Körülbelül tíz perc múlva megpillantották− a
sziklahegy másik oldalán, majdnem sík talajra nézett, jó kilátással a
fennsíkra. De Jo időközben egy keskeny oldaljáratot is talált, amelyen
át egy másik, kisebb barlangba lehetett jutni.
− Elbújnak a kis barlangban− mondta Francisnak és a lánynak.− Ott
várnak ránk. Ne mozduljanak onnan, ha lövöldözést hallanak.
− Igen− mondta Francis−, de legalább hagyjon itt fegyvert.
− Tud bánni a pisztollyal?− kérdezte Jo.− Vagy revolverrel?
− Nem.
− Elmagyarázom− mondta Jo.− Itthagyom a 33-as automatát.
Egészen egyszerűen lehet kezelni. Megtanította a nőt a fegyver
használatára. Francis megértette, és meg is mutatta, hogyan kell
kibiztosítani, majd ismét biztosítani a 38-ast.
Aztán elváltak. Francis és Sara a kis mellékbarlangba húzódott
vissza. Sisley előremászott a magasabban fekvő barlangkijárathoz.
Kilépett a szabadba, visszatért a szirtek közt vezető keskeny feljáróhoz,
s egy sziklaperem mögé fedezékbe húzódott. Innen szép kilátás nyílt az
egész vidékre, ahol a gengszterek bármelyik pillanatban
felbukkanhattak.
Jo azon a kijáraton át hagyta el a barlangot, amely a fennsíkra nyílt.
A hangtompítós fegyvert lövésre készen tartotta a jobb kezében.
Körbejárta a hegyet, és megpróbált, amilyen gyorsan csak tudott,
csatlakozni az FBI-ügynökhöz.
Jason Kent megállt a sziklák közt, és felnézett a barlang felé. Placido
és Kirk a háta mögött várakoztak.
− Lefogadom, hogy ott, fönn vannak− mondta Kent.− Elsáncolták
magukat. Nincs jobb lehetőségük, hogy lelőhessenek minket. Ezt
könnyen kiszámíthatták. Tehát legyetek óvatosak.
− Mit akarsz tenni?− érdeklődött az amerikai olasz.
− Megpróbálom megkerülni őket, és a hátuk mögé kerülni. A
puskával nagyobb távolságra tudok lőni, s könnyebben elkapom őket.−
Mi tehát itt maradunk?− kérdezte Kirk.
− Ha jelzek, adjatok le néhány lövést a barlangra− válaszolt Kent.−
Akkor ki kell bújniuk. Viszonozni fogják a tüzet, s megvárjuk, amíg
elfogy a lőszerük. Nem lehet túl sok tartalékuk.
− Ha a két pasast megöljük, könnyű dolgunk van− mondta Placido.−
Elkapjuk Francist és a lányt, bárhova bújtak is, még ha holnap reggelig
keressük is őket.
Kent eltávolodott tőlük, keresztülmászott a sziklákon, s egy körívet
leírva közeledett a barlangokhoz. Minden lehetőséget kihasznált, hogy
fedezékben legyen, s nyugat felől közeledett a hasadék felé.
− Figyelnünk kell, nehogy elkapja a lányt, s egyszerűen lelépjen vele−
mormogta Placido.− Át akar vágni minket!
− Nekem is ez az érzésem!
− Csak ő ismeri az átadás helyét. Ő beszélte meg az öreg Fosterrel.
− Minket nem fog átrázni− mondta Kirk dühösen.− Nekünk is van
eszünk.
− Vigyázz− mondta Placido−, ott mozog valami. Tényleg
megmozdult valami az egyik barlangban. Placido fölemelte a
hangtompítós automatát és tüzelt. A barlangból kirepült egy fekete
madár, és panaszos károgással elszállt.
− Egy varjú− mondta Kirk.
A felügyelő keleti irányból közeledett. Ő is, mint Kent, átmászott a
sziklákon, és figyelt, nehogy észrevegyék. Látta az automata csövét a
kövek közt, a torkolattűz felvillanását, amikor eldördült a fegyver.
Sisley és ő megállapodtak: Sisley csak akkor lő, ha közvetlen
veszélyben van. A gengszterek még nem vették észre. Még
bizonytalanok voltak, nem tudták, hol vannak ellenfeleik.
Jo egy kopár, kissé kiemelkedő sziklára mászott.
Továbbkapaszkodott, elérte a szikla peremét, s hirtelen két férfifejet
pillantott meg maga alatt. A leírás után ítélve, amit Francis és Sara
adtak a gengszterekről idefelé jövet, Harry Kirk és Al Placido volt az.
De hol lehetett Jason Kent?
Kent elért egy magasan fekvő helyet, s hátrapillantott a bűntársaira.
Kirk éppen megint tüzelni akart az egyik barlangra. Előrenyújtotta a
hangtompítós pisztolyt, és a feketén tátongó nyílásra célzott.
Ebben a pillanatban Kent felfedezte a puszta szirten álló férfit,
Walker felügyelőt. Leadott egy lövést a levegőbe, és felkiáltott:− Al,
Harry, felettetek!
Jo Placidóra és Kirkre fogta a hangtompítós pisztolyt és azt mondta:
− Dobjátok el a fegyvert, és emeljétek fel a kezeteket!− Kirk
káromkodott, előkapta a pisztolyát és Jo-ra lőtt. Jo ugyanebben a
pillanatban visszalőtt, s Kirk megfordult a tengelye körül. Nyögve esett
össze. A fegyver a földre esett.
Placido lassan felemelte a kezét. Az ő pisztolya is leesett. Nem akart
meghalni. Tudta, milyen messzire mehet el.
Kent Jo-ra célzott, de ebben a pillanatban Bob Sisley felállt a
sziklaiemelvényen, ráfogta a revolverét és felkiáltott:− Kent. Stop!
Kent mégis tüzelt. Jo leugrott a szikláról, és közvetlenül Placido és
Kirk elé esett. A golyó a fejük fölött nekiütődött a sziklának és
belevágódott a falba. Placido hirtelen úgy gondolta, mégis van még egy
esélye, és Jo-ra vetette magát. De Jo résen volt. Behúzott neki egyet az
öklével az álla alá. Placido összesett, elterült Kirk mellett és többé nem
mozdult.
Sisley Kent feje fölött leadott egy figyelmeztető lövést, és felüvöltött:
− Dobd el a fegyvert, Kent.
Kentnek esze ágában sem volt engedelmeskedni. Megfordult és az
FBIügynökre lőtt. Sisley levetette magát, s miközben eldörrent a puska,
meghentergett. A válla megint fájt, de ezzel most nem foglalkozott. Két
kezébe fogta a revolvert, felugrott és lőtt. Kent ebben a pillanatban tűnt
el a sziklák között.
Chris Stevens büszke volt magára. A hat gengszter között ő volt az
egyetlen, aki kiismerte magát a sziklák közt. A hosszú várakozási idő
sok szabad óráját töltötte azzal, hogy a tanya környékét bejárja. Akkor
fedezte fel a barlangokat is. Ez az ő titka volt. Senki sem tudott róla.
Gondolatban újra és újra elképzelte, hogyan fogja idehurcolni Sarát.
A fennsíkról görnyedten rohant a barlangbejáratok felé, amikor
felcsattant az első lövés. A másik oldalról lőttek. Nem akart részt venni
a lövöldözésben. Tudta, hogy a menekülők itt vannak, s szilárdan bízott
abban, hogy Francis és a lány a barlangban bújt el.
Vigyorogva térdelt le a barlang síkság felőli bejáratához.
Hallgatózott, és úgy vélte, női hangokat hall. Kuncogott és bemászott a
barlangba.
Volt egy kis zseblámpája is, amit most felkapcsolt. A vékony
fénysugár táncolt a kanyargós járatban.
Stevens a keskeny oldaljárathoz kúszott, és megint hallgatózott.
− Ott van valaki− suttogta Sara.
− Jo?− kérdezte Francis.− Bob?
− Igen− morgott Stevens. Foga közé fogta a zseblámpát, bekúszott az
oldaljáratba, maga előtt tolta a fegyvert.
Amint a feje feltűnt a kis barlangban, Francis és Sara már tudták, ki
az.− Nem− lehelte Sara rémülten.
− De igen− mondta a férfi, s a fegyvert Francisra irányította.−
Örültök, hogy láthattok? Az ember mindig örül, ha régi, kedves
barátaival találkozhat.
Egészen hozzájuk mászott, leült, s a fegyverrel változatlanul
Francisre célzott. Fülelt a lövésekre, amelyek kívülről behallatszottak, s
arcán boldog vigyor jelent meg.− Ha ketten veszekednek, a harmadik
nevet, így van?
− Chris− mondta Francis.− Biztos vagyok benne, hogy előnyösen
meg tudunk egyezni.
− Hát persze− válaszolta a férfi.− Mit gondolsz, mi lenne, ha most
meghúznám a ravaszt? Ilyen kis távolságról ezer darabra tépne a golyó.
Söréttel van töltve.
− Ne tedd− mondta Sara.− Kérlek, könyörgöm.
A férfi rápillantott.− Igen? És mit kapok, ha nem lövök?
− Amit akarsz− válaszolta Sara.
 − Vetkőzz le.
− Én ... mit csináljak … ?
− Vetkőzz le! Gyorsan!− Stevens fenyegetően pillantott hol rá, hol
Francisre.
Sara engedelmeskedett. Levette a pólót, lehúzta a nadrágját, majd a
bugyiját is. Stevens undorítóan vigyorgott.− Jó. Gyere ide.
Elmagyarázom, mit kell tenned.
Sara odalépett és megállt közvetlenül előtte. A férfi elbűvölten
bámult rá, s elmondta, mit kíván tőle. Francis felnyögött, Stevens
megint rápillantott. Ebben a pillanatban Sara egyetlen határozott
mozdulattal kikapta a kezéből a fegyvert, és a folyosóra lökte. Olyan
gyorsan vetette magát a földre, s kúszott a fegyver után, amit senki nem
tételezett volna fel róla. Stevens felordított és Sara lába után kapott.
Elkapta, és megpróbálta visszahúzni magához.
De Francis most már cselekedett. Végre sikerült megkaparintania Jo
30-asát, ami mögött volt a földön, kibiztosította és a fegyverrel
Stevensre célzott.
− Engedd el!− kiáltotta.− Különben lövök!
− Nem− üvöltött a gengszter. Aztán megpróbálta Sarát magához
húzni, s egyidejűleg a pisztolyát is előkapni.
Francis meghúzta a ravaszt. A lövés fülsüketítő volt. Francis és Sara
egyszerre sikoltottak fél. Stevens eldőlt. Sara kikúszott az oldaljáratból.
Francis követte, s egész testében reszketett.
Sisley követni akarta Kentet, de amikor meghallotta a barlangból
hallatszó lövést, megfordult.− Átkozottak!− szitkozódott.− Átkozott.−
Bob!− kiáltott Jo.− Nézzen utána, mi történt.− Igen.− Sisley eltűnt a
sziklák közt.
Kicsivel később megjelent a párkányon, és előrekúszott. Jo elbújt a
szirtek közt, s szemével Kentet kereste. Amint várta, a gengszter
hirtelen felbukkant a kiugrón, a közelében, felegyenesedett és
megpróbált az FBI-ügynökre lőni. Jo kétszer is lőtt, de a bandavezér
idejében behúzta a fejét.
Bob Sisley elérte a barlang bejáratát, felhúzódzkodott és eltűnt a
barlangban. Jo ebben a pillanatban vakmerő kitörésre szánta el magát.
Francis és Sara nagy veszélyben lehetnek, ha az ő 33-asával lőttek.
Most a kiáltásaikat is hallotta.
Jo felugrott, cikcakkban futott a sziklahasadék felé. Kent, aki most is
figyelte, kihasználta az alkalmat, ismét kiegyenesedett és lőtt. A puska
eldörrent, Jo balra vetődött, kétszer átpördült, majd fegyverrel a
kezében ismét felegyenesedett. Meghúzta a ravaszt. Eltévesztette a
fickót, majd ismét eldördült egy fegyver. De nem Kent lőtt. A lövés más
irányból jött, a szemközti szirtekről.
Kentet a lábán találta el a golyó, s most lezuhant a szikláról. Jo
hozzárohant, kirúgta a fegyvert a kezéből, és ráfogta a hangtompítós
automatát.− Vége a játéknak− mondta.
− A maga számára is− szólalt meg egy hang a háta mögött. Csikorgó
léptek közeledtek. Jo nem fordult meg, szemmel tartotta Kentet.
Kentnek nagy fájdalmai voltak, de nem ájult el.
Az ismeretlen lövész most Jo elé lépett. Szikár volt és nyurga, szürke
szemével keményen nézett Jóra.
− Fred Altman vagyok, Catron körzet vadőre. Amíg nem tudom, mi
folyik itt, mindnyájan a foglyaim.
− Altman!− kiáltott Sisley a barlang bejáratából− Bob Sisley vagyok,
az FBI Santa Fe-i különleges ügynöke! Mi ismerjük egymást,
találkoztunk már. Hagyja békén Jo Walkert!
− Halló, Sisley− mondta Altman.− Igen, tényleg ismerem magát. Mi
folyik itt?
− Mindjárt elmeséljük.− Sisley magához húzta Sarát, aki remegve
kapaszkodott bele. Még mindig meztelen volt. Mögöttük feltűnt Francis
Allison.
− Istenem− mondta a felügyelő−, mi történt?
− Stevens− válaszolt Francis.− Én ... megöltem.
Sisley megrázta a fejét.− Nem, épp most néztem meg. Még él.
Sürgősen kórházba kell vinni.
− Akár a másik kettőt− mondta Altman.− Azokat, akiket az úton
találtunk a kollégámmal, Wagner és én…
− Kik azok a ketten?
 Nagy vonalakban leírta a két férfit.
− Ferguson− mondta Jo.− És George Baker. Tehát él!
− Igen− válaszolta Altman egyszerűen. Ha megoperálják, talán túléli.
Legalábbis azt hiszem, de hát én nem vagyok orvos.
Sisley mondani akart valamit, de a távolból most helikopterzúgás
hallatszott. A tisztás felé pillantottak, s látták, amint a hegyi őrség
helikoptere a tanya fölé ereszkedik.
Valamivel később megjött a rendőrség is, egy helikopterrel és két
kocsival. A rémálom elmúlt. Még 10 perc telt el, és a Tres Lagunas-i
seriff helikoptere leszállt a fennsíkon, hogy elvigye őket. Sara délután
négy órakor hívta fel a tanyáról az apját, aki még New Yorkban volt.
Alig tudta elhinni, hogy a lánya szabad− s most az is kiderült, hogy hol
és mikor került volna sor a váltságdíj átadására. Másnap, pontosan 12
órakor, Tres Lagunasban.
Jo felhívta telefonon Aprilt, Tom Rowlandot és Vince Collardot, a
Manhattan Mutualtól, elmondta, hogyan végződött Sara elrablásának
esete. Most tudta meg azt is, hogy Floyd Hendrixet Morrisaniában
letartóztatták, amikor megpróbálta meglepni Barry Suttont. Sutton
biztonságban volt,
Jo elhagyta a házat és Francishoz lépett, aki a verandán állt.− Még
egy esetet lezártunk− mondta.− Tehát most minden oké, Francis?
A nő a nyakába borult és megcsókolta.− Ezt már akkoriban is meg
akartam tenni− mondta aztán.− Amikor megismerkedtünk, Jo. De
akkoriban hiányzott a megfelelő alkalom. Köszönöm, Jo. Köszönök
mindent!
A többiek az udvaron álltak, és rájuk pillantottak. Altman a nőhöz
lépett, és így szólt:− Épp most értesítettek telefonon, hogy George
Bakernek óriási szerencséje volt. Az operáció megmentheti az életét A
helikopter 10 perccel ezelőtt érkezett a kórházhoz.
− És Kirk, Ferguson, meg Stevens?− kérdezte a felügyelő.
− Őket is megmentik− válaszolt a seriff szárazon.
− Akkor csak egyetlen halott van− mondta Jo.− Scott Brown.
Hihetetlen azok után, ami történt.
 Megfogta Francis kezét és magával húzta− Sisleyhez, Sarahoz,
Altmanhoz, Wagnerhez, a seriffhez és a többi rendőrhöz, akik rájuk
vártak.
Jason Kentet és Al Placidót egy járőrkocsival elszállították.
A rémálom elmúlt örökre.
 WALKER FELÜGYELŐ sorozat
Megjelenik havonta

ISSN 0865-60

Kiadja a POSTPRINT Kft.1365 Budapest Pf. 628.

Felelős kiadó: a POSTPRINT Kft. Vezetője

Szikra Lapnyomda, Budapest (90-0234)

Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató