Zalaváry Lajos

Tartalomjegyzék

Bevezető...............................................................................................................................................3
Közelítés, első lépésben........................................................................................................................6
Nemzedékek lánca................................................................................................................................7
„Építészetben merész voltam”..............................................................................................................8
Minden ház egy dallam.......................................................................................................................11
Az indulás évei...................................................................................................................................12
Építésszé válni....................................................................................................................................13
A „dániás kaland”...............................................................................................................................15
Az újrakezdés.....................................................................................................................................21
Pályára állva.......................................................................................................................................23
A KÖZTI építésze...............................................................................................................................24
A mester és a tanítvány.......................................................................................................................26
A Mesteriskola első ciklusa................................................................................................................28
A beavatás: Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem, 1949-55.................................................29
A Zsigmond téri és Lukács utcai lakóházak, 1958.............................................................................35
Csepel Csillagtelep, 1956-60..............................................................................................................37
Ishane szálló terve, Ankara, 1957.......................................................................................................39
Feldebrői általános iskola, 1958.........................................................................................................40
A csúcspont: Jászberényi fürdő, 1964................................................................................................42
BME Leánykollégium és étterem, 1966.............................................................................................44
Nagyothallók Állami Intézete, 1966...................................................................................................46
A dél-pesti kórház pályázata, 1964.....................................................................................................48
A hatvanas évek..................................................................................................................................51
Úttörők Háza, Veszprém, 1978...........................................................................................................52
Atrium Hyatt szálló, 1982..................................................................................................................54
Tágabb kilátások: a nyolcvanas évek nemzetközi pályázatai.............................................................56

1
Rába műszaki kísérleti és fejlesztési központ, Écs, 1989...................................................................58
Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, 1990.......................................................59
East-West Business Center, 1991.......................................................................................................61
Nagykanizsai Városi Könyvtár, 2001.................................................................................................63
A nagykanizsai Medgyaszay-ház rekonstrukciója, 2006....................................................................66
Az aránytól a szimbólumig: papíron maradt tervek...........................................................................67
A zarándokút.......................................................................................................................................70
Aki az erdőben írta meg a házait – Beszélgetések Zalaváry Lajosról................................................72
Turányi Gábor...........................................................................................................................72
Skardelli György.......................................................................................................................74
Zoboki Gábor, Turi Zoltán, Györgyi Zoltán..............................................................................80
Életrajz................................................................................................................................................91

2
Bevezető

„A földi életet fiatal korom óta csillagász szemmel szemlélem.”1

Zalaváry Lajos a mai magyar építészet több nemzedékének is mestere, útmutatója és

példaképe. Életének 94. évében, tökéletes szellemi frissességgel ma is a munkának szenteli napjait.
Folyamatosan alkot immár hét évtizede, a tervei nyomán született házak közül nem is egyet
fordulópontként jegyez a 20. századi magyar építészettörténet. Ennek ellenére máig egyetlen
monográfia sem született róla. Így a kötetre kettős teher hárul: az életmű további kutatásához
elsődleges forrásmunkával kell szolgálnia, ki kell jelölnie Zalaváry helyét a magyar építőművészet
gazdag szövedékében. Ugyanakkor hiteles képet kell rögzítenie az alkotóról, amely tisztán őrzi az
idős mester személyiségét, hatásának erejét, ennek a nyitott és kitárulkozó, komplex karakternek az
egyedülálló, emberi oldalát.
Zalaváry építészi pályája egy hosszú korszak társadalom- és művészettörténetéhez kínál
kulcsot, amelynek mechanizmusát és a bennük kínálkozó lehetőségeket így, egyetlen alkotó
szándékain, küzdelmein és örömein keresztül, egy életpálya tanulságait végigkísérve, talán
pontosabban fogjuk megérteni, mint eddig. A könyv, kicsit tágabban értelmezve az építészettörténeti
monográfia műfaját, kultúrtörténeti áttekintést is kínál, élve azzal a nem mindennapi lehetőséggel,
hogy ez a kivételesen hosszú életút végigvezet a 20. századi magyar építészet- és társadalomtörténet
jelentős részén, és felmutatja azoknak az előző, illetve a következő korszakokhoz való kapcsolódási
pontjait. Így a megépült házak és papíron maradt tervek áttekintésével, a pálya egy-egy szakaszának
végigkövetésével együtt az adott időszak társadalmi folyamatai is feltárulnak, az építészet befogadó
környezete, az a közeg, amely igényeket és elvárásokat fogalmaz meg a mindenkori építész felé.
Erre válasz a mű, a terv és az abból megszülető épület, amely Zalaváry esetében gyakran messze
felülmúlja a vele szemben támasztott igényeket. A kérdés és a válasz tehát együtt rajzolódik ki a
házak keletkezéstörténetéből és megvalósulásából, korabeli értékelésükből és az azóta eltelt
évtizedekhez való alkalmazkodásukból. Az épületek mellett különös hangsúlyt kap a könyvben
Zalaváry viszonya az építész szakma közegéhez. Egyetemi oktatóként és műteremvezetőként nagy
hatással bírt az utána következő építész nemzedékekre. Ezt a hatást rögzítik a kötet végén olvasható
beszélgetések, melyekből egészen közvetlen, személyes élményanyag felidézésével kapunk képet

Beszélgetés Zalaváry Lajos Kossuth-díjas építésszel a tervező intézetek megalakulásáról. Magyar Építőipar 1999/9-
10.

3
Zalaváryról, a szakmagyakorlás mindennapjairól, és arról az építészeti ideáról, ami nem csak a
házaiból, de egész személyiségéből sugárzik.
Az anyaggyűjtés legfontosabb forrása Zalaváry műterme volt, ahol az épületek és tervek
példás rendben tartott dossziéi úgy vezetik végig az életmű egyes darabjain a figyelmes kutatót,
ahogyan egy jól ápolt növény növekedik, a gyökértől a gyümölcsig, mivel a legelső skiccektől a
fotókig minden fontos lépés dokumentálva lett. A másik fő forrás a Zalaváryval 2016 nyarától közel
egy éven át folytatott, hosszú személyes beszélgetés-sorozat volt. Ezekben az építészet mellett –
sokoldalú érdeklődésének megfelelően – a csillagászat, a zene, a közelmúlt történelme, a gyermek-
és ifjúkori hatások, a pályatársakra való emlékezés, a munkával töltött hosszú évtizedek megannyi
tapasztalata, a fény tulajdonságairól, a sportról, a természetről és a nevelésről vallott nézetei,
szakmai és emberi hite is megfogalmazódott.
A másodlagos források között a témába vágó publikációk, valamint a kötethez készült
interjúk szerepelnek. Biztos támaszt adott a KÖZTI megalakulásának 66. évfordulóján kiadott,
kétkötetes mű,2 melyben Ferkai András és szerzőtársai alaposan végiggondolt, kikutatott kor- és
kultúrtörténeti összefüggésrendszerbe ágyazzák annak a vállalatnak a jelentőségét, ahol Zalaváry
hatvan éven át dolgozott. Sokat meríthettem a Kijárat kiadó Vallomások – Architektúra sorozatában
megjelent Zalaváry-kötetből,3 Kaiser Anna interjúkötetének Zalaváry Lajossal készített fejezetéből, 4
illetve Csontos János és Csontos Györgyi, 5 valamit Osskó Judit6 Zalaváryval készített
portréfilmjeiből. Nagy segítséget jelentettek a Skardelli Györggyel, Marosi Miklóssal, Zoboki
Gáborral, Turi Zoltánnal, Györgyi Zoltánnal és Turányi Gáborral folytatott beszélgetések,
melyekből pontosan kirajzolódott Zalaváry alkotói metódusa – olyan lényegi adalékok ezek,
amelyeket semmilyen történeti összefoglaló nem tartalmaz. Fontosnak tartottam, hogy a hazai
építészettörténetnek erről az időszakáról, amelyről a köztudatban részint még mindig előítéletek
által torzított, hamis kép él, minél több közvetlen forrást idézzek, a résztvevők és a szemtanúk
korabeli megnyilvánulásait vagy visszaemlékezéseit, hogy pontosítható legyen az összkép,
gazdagodjanak a részletek, előjöjjenek az árnyalatok.
Zalaváry alkotói szemlélete arra is alkalmas, hogy tisztább képet adjon arról a régóta folyó
elméleti vitáról, ami az építészetet ide-oda tologatja a művészetek és a mérnöki tudományok között.
Remélem, hogy a kötet tanulságai segítenek abban, hogy a kétféle szemlélet ne kettészakítsa az
építészetről való gondolkodást, hanem a kettő átfedésében meglelje a közös területet: az építészet
kettős természetének megfelelő, valódi helyét.
2 KÖZTI 66. Egy tervezőiroda története. Szerk. Ferkai András. Vincze kiadó, 2015
3 Zalaváry Lajos. Vallomások – Architektúra sorozat. Sorozatszerkesztő: Pálinkás György. Kijárat kiadó, 2002
4 Kaiser Anna: Építészgondolatok. Szerk. Borsos András, Budapest, 2015.
5 12 kőműves – Zalaváry Lajos. Szerkesztő: Csontos Györgyi, rendező: Csontos János, Glokalfilm, 2010
6 Unokáink is látni fogják – Zalaváry Lajos. Szerkesztő: Osskó Judit, MTV, 2001

4
 Köszönettel tartozom Ritoók Pál, Szegő György és Winkler Barnabás segítő
közreműködéséért, a velük folytatott beszélgetések alapvető kérdéseket tisztáztak az életművel
kapcsolatban. És mindenekelőtt köszönetet mondok Zalaváry Lajosnak és lányának, Zalaváry
Évának, akik rendíthetetlen kitartással az elmúlt egy év alatt igen sok időt és energiát fordítottak
arra, hogy ez a könyv megszülethessen.

5
Közelítés, első lépésben

Egy budai társasház harmadik emeletén, könyvespolcokkal teli nappaliban fogad. A

szomszédos szoba ajtaja félig nyitva maradt, ezen át az előszobából is látni lehet, ahogyan a
bútorokat belepi a rengeteg papír, rajz, vonalzó, toll és színes ceruza. Nyilvánvaló, hogy itt
mindennapos munka folyik. Beszélgetés közben lassan előkerülnek a mostanában készülő rajzok is:
perspektíva nélküli, precízen megszerkesztett alakzatok, épületrészletek, ismétlődő motívumok,
érezhetően egy összefüggő rendszer részei. A lapok a gyermekrajzok tisztaságával érvelnek.
Szigorú rendben tölti az idejét. Minden nap háromszor fél óra testedzés, az ebéd és a
délutáni pihenés ideje ritkán változik. A közbeeső időt rajz, csillagászat és zene tölti ki.
Kilencvennégy esztendősen is tökéletesen tájékozott a világ aktuális eseményeiben, a saját
szakmájában, a zenei életben, figyel a tudományok és a művészetek újdonságaira. Tudja, ki mivel
foglalkozik, tájékozódik, tervez, ötletel, számon tartja a 20. század kimagasló magyar építészeinek
kerek évfordulóit, tematikus konferenciát javasol és tartalmi vázlatot is készít hozzá. Talán
kevesebbet jár-kel a világban, mint korábban, de ugyanúgy része annak ma is. Az egykori
kollégákkal folyamatos kapcsolatot tart, figyel a KÖZTI-ben folyó munkákra, benne van az
építészeti élet folyamataiban.
Ennek a törékeny alkatú, energikus embernek a személyiségét, majdnem egész évszázadot
átívelő életművét, hatását igyekszem dokumentálni, ő pedig minden segítséget megad hozzá. Az
emlékezetéből tisztán hívja elő a legapróbb részleteket is, nevekkel, évszámokkal és eseményekkel.
A beszélgetések során nem csupán arra figyel, hogy pontosabban megértesse mindazt, amit a
pályakezdéstől máig létrehozott, hanem azt is világossá teszi, mit jelent számára építésznek lenni.
Beavat a munkamódszerének legapróbb részleteibe, miközben egészséges távolságot tart annak
egykori gyötrelmeitől. Szerénységét a szakma iránti szeretetén túl ez a távlat hitelesíti: mondatain
átsüt a tervezés öröme, izgalma. Szikár, vibráló, iróniával fűszerezett humora révén úgy idézi meg
az egykori közeget, a vitákat és kisebb-nagyobb harcokat, melyek egyik vagy másik munkája körül
kialakultak, mint egy láthatatlan figurákat mozgató bábjátékos. És egy-egy jól sikerült poénján
maga is kuncog, mint egy gyerek.
Mostanában különös gonddal rajzol ágasbogas fák alatt, rendezett tóparti sétányok mentén
elhelyezett pihenőket, melyekben a szívében élő kedves pályatársakat, művészeket, tudósokat, vagy
a katolikus ikonográfia számára fontos alakjait ábrázolja egy-egy építészeti elem, kapu, oszlop,
emléktábla megkomponálásával. Növény, táj és emlékmű, néhány vonallal vagy kollázstechnikával
rögzített hangulat – ennyiből áll az emlékőrzés. De ha a rajzokat elemről elemre olvasni kezdjük,

6
feltárul Zalaváry képzeletvilága, hite, meggyőződése: egy nemzedékről nemzedékre folytatódó
hosszú láncolat, amelynek egyes szemei szorosan összekapcsolódnak, és együttesen az emberi
kultúrát jelentik. Azt a kultúrát, amelyben hit és tudás, művészetek és tudományok, praktikum és
életöröm egyenlő hangsúllyal vannak jelen.
Személyiségét, értékrendszerét és építészetét egyformán jellemzi az a válasz, amelyet egy
író barátjának adott arra a kérdésre, mi az a három dolog, amit magával vinne a jövőbe: „Egyszer
beszélgettünk író barátaimmal, hogy mit vinnénk magunkkal a következő évszázadokba, ha oda
utazhatnánk. Mindegyiküknek volt valami jó ötlete, az egyik a Bibliát, a másik a Peer Gyntöt
említette, én meg azt mondtam, ti nem tudjátok, mire készülünk. Én három üveget vinnék
magammal. Az elsőben tiszta levegő lenne, hogy néhány évszázad múlva tudják az emberek, milyen
volt az. A másikban ivóvíz, ugyanebből az okból, a harmadikban pedig valamilyen gyümölcs, hogy
egyszer beleharaphassanak egy olyan almába, amiben kukac is van és aminek még van íze, mert
néhány évszázad múlva ezek a dolgok szenzációnak számítanak – ha egyáltalán megérjük. Mert ezt
a kártékony civilizációt egyszer kiirthatja egy bacilus, és akkor a Föld elkezdheti élni az igazi
életét.”7A természet gazdag egyszerűségéből, a harmóniára és a szépségre való törekvésből
táplálkozik immár hét évtizede Zalaváry Lajos építészete.

Nemzedékek lánca

Egészen a legutóbbi időkig a művészetek mesterségbeli ismeretanyaga a tudás személyes

átadásán keresztül hagyományozódott tovább a soron következő generációkra. Zalaváry a saját
építészetét nem tartja előzmény és következmény nélküli, egyedülálló teljesítménynek.
Szenvedéllyel beszél a közvetlen kapcsolatról, amely a magyar klasszicizmus legnagyobb
mesterétől, Ybl Miklóstól a budai Vár palotaépületét tervező Hauszmann Alajoson át Lechner Ödön
és Lajta Béla munkásságáig, majd a tőlük tanult, mellettük építésszé vált Málnai Béla
modernizmusát örökségként kapott idősebb Janáky Istvánig ível – akinek közvetlen munkatársai
között Jánossy György, Farkasdy Zoltán és maga Zalaváry is ott szerepelt. Zalaváry pedig ezt a
mesterségbeli tudást, az elődöktől kapott szemléletet adta tovább az ifjabb kollégáknak: elsősorban
a mellette dolgozó Dobozi Miklós, Csontos Csaba, később Turányi Gábor, Zoboki Gábor, Turi
Zoltán, Skardelli György pályája viszi tovább ezeket a hatásokat. Legtöbbször láthatatlan
áramlatként működik az örökség, nem formai vagy szerkesztési elvekben érvényesül, hanem egy

7
Boros Károly: Arckép – Zalaváry Lajos építész. Demokrata, 2002/43.

7
komplex látásmódban, amelyet a kész tervről vagy megépült házról csak az értő szem olvashat le.
De annál nyilvánvalóbban mutatkozik meg a tervezés folyamatában, az első vázlatoktól kezdve
teljes komplexitásában átgondolt épület egységében, amelynek az arányok, a funkciók, a
környezethez való viszony és a terek hangulata ugyanúgy részei, mint a gépészeti rendszer vagy a
terekbe bejutó fény útja. Ezt az egyenes vonalú mester-tanítvány kapcsolatot a sok tekintetben
renitens, tradíció-tagadó 20. század is kérdőjelek nélkül vette át az előző korokról, és a felsőoktatást
vizsgáló legújabb felmérések szerint ma is a tapasztalatok átadásának leghatékonyabb útja.8
Zalaváry Lajos életművét tehát e láncolat elemeként érdemes áttekinteni. Munkássága a 20.
század magyar építészettörténetének egyik kulcspontja; az ő életművén keresztül meg lehet érteni,
milyen közvetlen kapcsolat áll fenn a századforduló magyar építészete és a jelen között. Zalaváry
személyében is képviseli ezt a töretlen folyamatot. Részint azért, mert hosszú és termékeny pályája
a negyvenes évek közepétől egészen a 21. század első éveiig tart; részint pedig azért, mert
építészete az elődök gazdag tapasztalataiból merítve, azokat a kor igényeihez igazítva teljesedett ki.
Lechner Ödön portréja függött az asztala fölött a Középülettervező Vállalat irodájában. Lechner
öröksége Lajta Béla, majd az ő elveit követő Málnai Béla életművén keresztül idősebb Janáky
Istvánig ívelt, aki viszont Zalaváry mestere, munkatársa és barátja volt. A mesterek és tanítványok
sora a magyar építészet megteremtőjétől a klasszikus modernizmus emberközeli elveit
továbbörökítő, majd a posztmodernhez eljutó Zalaváryig egy egész évszázadot fog át.

„Építészetben merész voltam”

Az életmű kivételes helyet foglal el a magyar építészet 20-21. századi történetében. A

szocialista korszak átideologizált építészetével szemben megfogalmazott házai a modernizmus
alapelveit érvényesítették, ellenséges környezetben, mégis sikerrel. Az egyetemi évek dániai és
svédországi élményei, majd később a kiemelt állami beruházásokkal járó tapasztalatok Zalaváry
egész pályájára meghatározó befolyással bírtak, melyek felülírták a kor uralkodó, politikai-
ideológiai kényszerek által diktált irányelveit. Szilárdan elköteleződött a barátságos, élhető tereket
létrehozó építészet mellett. Számára az épület legelsősorban védelmet nyújtó, befogadó hajlék,
derűs hangulatot árasztó, a funkciót okosan és gazdaságosan kiszolgáló terek sora. Építészeti
alapelvei között ennek megfelelően első helyen szerepel a hajlékteremtés. Emellett döntően
8 Építészet & oktatás. BME Építőművészeti Doktori Iskola, Budapest, 2016

8
fontosnak tartja a műfaj helyes megválasztását, a hely szelleméhez való igazodást és az adott
városkép karakterének kifejezését. Homlokzatalakítását a tektonikus rend törvénye irányítja.
Egyetlen épületén sem látjuk a 20. század második felében világszerte általánosan alkalmazott,
tagolatlan homlokzati üvegfüggönyt – ezt Zalaváry jellegtelennek tartja. Helyette minden tervén
egyedi, markáns homlokzati rendet hoz létre, amelyen rendre megjelenik a hely, a funkció, a
környezet összképe, és vele együtt egy tiszta téralakításba vetett hitnek a matematika törvényeivel
való kifejezése. Térformálását az épület arányrendszerének helyes kialakítása vezeti, a részek
egymáshoz való viszonyának pontos tisztázása, a mű egészét meghatározó harmóniára való
törekvés. Hangsúlyozza a tiszta kompozíciót, elveti a giccset. Forma és tartalom egysége
ugyanolyan fontos az építészetében, mint a gazdaságosság. A csillagászat egész gondolkodását az
objektivitás felé vitte, építészete lírai elemeinek hátterében a zenei és irodalmi élmények
munkálnak. De mindent kiegyenlít a harmóniára törekvés, az arányos rendszer kidolgozása.
Természetrajongó személyiségéről tanúskodik az alábbi ars poetica, amelyben egy-egy
madár szimbolikájába helyezve foglalta össze építészetének alapvető szempontjait:
„A tervezési feladat közben ezek a szempontok körülöttem áskálódnak. Megfogalmazása alatt
kedvenc madaraim lebegnek felettem, tudatomat irányítják, a folyamatot egyengetik. Minden
hozzám jutó üzenetük összességében mozaikszerűen, képpé áll össze és formálódik a tervezés
folyamatává. Lássuk őket:
 Műfaj – A füsti fecske úgy látja, hogy a helyes műfaj megválasztása lényegi elem minden
alkotásban. Irodalomban, festészetben és a többiben, így az építészetben is. Irodalomban novellára,
regényre, építészetben leánykollégiumra vagy irodaházra gondolok.
 Autonómia – A szirti sas tudatosítja bennem, hogy az ember autonóm lény. Vigyázz, ne
engedd, hogy bárki kívülről beleszóljon az elgondolásaidba. Olyan alkotást hozz létre, amely
azelőtt nem valósult meg.
 Szépség – A pacsirta biztat, hogy szóljunk szépen. Alkotásainkat járja át a szépség érzete.
 Szépelgés – A rigók is éneklik, hogy az alkotás összbenyomása legyen szép, de vigyázat, a
szépelgés nem megengedhető. Mulandó eredmény a vége, egy kis lépéske, és giccset hozunk létre.
 Ökonomizmus – Az okos varjú koma károgja, hogy az ökonómia alatt ésszerű
gondolkodásmódot, beosztást, tervezett elrendezést és gazdaságosságot ért. Nem olcsóságról vagy
drágaságról beszélünk. Azt ajánljuk, ami a legjobban megéri.
 Tektonika – A vakond a bőrén tapasztalja, hogy a földkéreg egyenetlensége elrendeződés
közben földrengést idéz elő. A folyamat végeztével visszatér a nyugalom. Minden anyag a helyére
kerül. Az épület homlokzatain legyen minden építészeti elem a helyén. Az egyik formaelem a másik

9
helyét magyarázza, értelmezze.
 Opportunizmus – A kakukk az opportunizmust pillanatnyi haszon érdekében tett
engedménynek tartja. Művész soha ne vegyen ceruzát, ecsetet vagy vésőt a kezébe ilyen szándékkal.
 Bombasztikus – A búbos banka megjelenésében felfedezhető a bombasztikus elem. Jó áll
neki. A műalkotásban is szabad kevés bombasztikumot csepegtetni. Vigyázat, csínján bánjunk vele.
 Válság – A bagoly türelmes. A művészi stílusirányzatok tárgyalásakor többször emlegetik a
válságot. A válság fogalma bizonytalanságot jelent. A mai állapot sok kérdést vet fel. Az állapot
jövőre fordulhat jobbra vagy rosszabbra. A választ megkapjuk. A válságállapot megszűnik, ezen mi
is munkálkodjunk.
 Kaland – A fecske azt tolmácsolja, hogy csak óvatosan. Ha kalandba bonyolódunk,
végződhet számunkra hátrányosan is. Az építészeti alkotásokban, a megépült épületek tereiben
meglepetésszerű, nem várt kaland a néző számára érdekes élményt jelenthet.
 Konstrukció – A szajkó biztat, hogy légy konstruktív. Alkotásaidban légy előremutató,
műveid a haladást szolgálják. Figyeljünk, hogy épületeink szerkezeti felépítése a szemlélő számára
az első pillanatban világos legyen. A kompozíció helyes megválasztásával az alkotás összképe és a
mű egysége érzékelhető legyen.
 Megalkuvás – A keselyű szerint a megalkuvás a jó eredmény halála. Ha megalkudnál,
művedből csak a megromlott, megemészthetetlen mócsing maradna.
 Asylum – A harkály a saját bőrén tapasztalja, hogy az odú menedék a világ zajával,
piszkával, tolakodásával szemben. Tervezz harmonikus tereket. Az arányaiban szép tér nyugalmat
áraszt.
 Arány – A madársereg koncertje kora reggel vagy napnyugtakor derűs élményt jelent.
Minden madár a saját hangján csicsereg, adja a koncerthez a saját szólamát. Az alkotás
összarányának megválasztásával legyünk figyelemmel a jó arányokra. A homlokzati elemek aránya
igazodjék a nagy arányhoz és az egymáséihoz.
 Optimizmus – A sólyom elvárja, hogy a mű megjelenésében, arányaiban, minden elemében
vitalitást, optimizmust sugározzon.”9

9 Kaiser Anna, i. m.

10
Minden ház egy dallam

Nem ritka, hogy egy építész zeneértő, esetleg maga is foglalkozik a zenéléssel. De nem lehet
szó nélkül hagyni azt a sajátos formát, ahogyan Zalaváry építészetében megjelenik a zene
motívuma. Ő maga nem definiálja zene és építészet kölcsönhatását, de a témán gondolkodva
szívesen keres párhuzamokat.
Az egyik közös pont zene és építészet között az ő épületeinek talán legjellemzőbb vonása: az
arányok tisztelete. A zene szabályai között az arányosság, a ritmus, a variációk játéka olyan
részletek, melyek zenehallgatók számára csak a mű egészének harmóniájában megragadhatók, de
alaposabb zenei tanulmányok révén ezek pontos dinamikája is érzékelhetővé válik. Zalaváry
építészetében a homlokzatok elemei precízen megszerkesztett módon illeszkednek az összképbe,
nem ritkán az aranymetszés szabályait alkalmazva. A részek egymást értelmezik, hitelesítik.
Ismétléseket ritkán alkalmaz, inkább dinamikus variációkban gondolkodik. A zene szabályait az
építészetben is érvényesnek tekinti, az arányosságban találja meg a szépség, a kiegyensúlyozott
kompozíció titkát. Sohasem használ öncélú díszítményt, minden elem ok és okozat, ha tetszik,
anyagban megvalósuló hangsor. Egy ízben meg is fogalmazta: számára minden ház egy dallam, ezt
a dallamot keresi tervezés közben, ezt teszi láthatóvá.
Építészet és zene másik lényegi közös eleme a teljes kompozíció, az egész együttes
hangzása, a részek és az egész szoros viszonya. Addig nem kezd rajzolni, amíg a fejében össze nem
áll az egész. Nem elemeket illeszt össze, hanem az egészet vázolja fel. Mint a nagy zeneszerzők,
akik fejben komponálnak, és csak a végeredményt vetik kottapapírra. Egykori munkatársai is
megfigyelték Zalaváry tervezői módszerének ezt a sajátosságát, a tökéletes egyben-látást, ahogyan a
vázlatok készítése idején már lépésről lépésre látja az épület minden szegletét. 10 Ez a kész művön is
érezhető egységes kompozíció azonban sosem a használhatóság, a működés ellenében érvényesül.

10 lásd a kötet végén szereplő interjúkat

11
Az indulás évei

1923-ban Budapesten született, egy művelt polgárcsalád első gyermekeként. Édesapja,

idősebb Zalaváry Lajos Csáktornyán született, jól beszélt horvátul és szlovénül. Budapesten
zenésznek tanult, Hubay Jenő tanítványa volt a Zeneakadémián, csellóművészként diplomázott,
mellette remekül zongorázott is. Zenész barátok töltötték meg a házat, nemigen telt el nap úgy, hogy
érintetlenül maradt a Bösendorfer zongora klaviatúrája. Az apa lelkes támogatója volt a
kórusmozgalomnak, ő alapította a MÁV kórusát, annak vezető karnagya lett, majd megszűnése után
MÁV-tisztviselőként, később főfelügyelőként dolgozott. Több nyelven beszélt, igazi nyelvtehetség
volt, fiatalkorában a csáktornyai zsidó értelmiségiek közül származó barátai kedvéért még héberül
is megtanult. Az 1930-as évektől kezdve egy tanítóképzőben szláv nyelveket oktatott. Egy súlyos
betegség miatt – 1942 nyarán a keze megmerevedett, nem tudott hangszeren játszani – abba kellett
hagynia a zenélést. Az édesanya, Mikulich Paula bírósági írnok volt, de az 1920-as évek közepén
egy leépítés következtében elbocsátották. A végkielégítésből az időközben négytagúvá lett család a
Kerepes melletti Szilasligeten vett egy kisebb birtokot. A gyerekek humán műveltségét, zene iránti
vonzalmát és természetszeretetét a szülői ház alapozta meg; a család életének mindennapos
élménye volt a kirándulás és a zenehallgatás, jól ismerték a klasszikus irodalmat, a tradicionális
értelemben vett polgári kultúra biztos talaján álltak.
Zalaváry gyermekkora óta behatóan foglalkozott a természettel, különösen a madarak
érdekelték, komoly ornitológiai tudásra tett szert. Kivételes rajzkészsége korán megnyilvánult.
Visszaemlékezései szerint 10-12 éves korában édesapja arra biztatta, hogy rajzoljon le egy házat,
hogy ha a család építkezésbe fog, az legyen a terv kiindulópontja. Attól kezdve izgatta az építészet.
De ugyanígy vonzotta a zene – egy zenekarban klarinéton játszott –, a sport, melynek számos ágát
egészen idős koráig űzte, vagy a csillagállások feltérképezése. Már ifjúkorában tudott az 1999. évi
teljes napfogyatkozásról, és az életét végigkísérte a lappangó aggodalom, hogy megérheti-e az
évszázad nagy csillagászati eseményét. Így határozza meg önmagát: „csillagász vagyok, aki házakat
tervez”. Ma is végez számításokat, figyeli a bolygók mozgását. Gondolkodásának egyik pillére lett
a messzire tekintés: a nagy folyamatokhoz, az univerzumhoz méri az emberi életet, és ez a távlatos
szemlélet egész életében megóvta a nagy tévedésektől.
A gödöllői premontrei gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd Kaposvár,
Nyergesújfalu, Esztergom egyházi iskolái következtek, végül Miskolcon érettségizett.
Kollégiumban lakott, csak a nyarakat töltötte Szilasligeten, vagy a család balatoni nyaralójában.
Egyházi neveltetésének köszönheti kivételes fegyelmét, sportszeretetét és azt a kiegyensúlyozott
morális életszemléletet, amely egész pályafutásának pillére lett. „Nem volt olyan, hogy az ember

12
csak úgy mond valamit. Bármit mondtam, rögtön kérdeztek, és az ember hozzászokott ahhoz, hogy
sejtelmes értesüléseket, sejtelmes gondolatokat ne nagyon mondjon ki (…) az volt a lelkigyakorlati
tárgy is, hogy az ember tudjon gondolatokat közölni. Előbb gondolkodni, utána mondani....”11
A nyergesújfalui időszakról részletesen beszámol: „Napjaink óramű pontossággal teltek. A
nap minden percére volt valami elfoglaltság. Tanáraink és nevelőink a tanítást és tanulást
szigorúan ellenőrizték. Ennek megvolt az eredménye, mert az év végi vizsgák az esztergomi bencés
gimnáziumban mindenki számára sikeresek voltak (…) Nagyszerűen szervezték nevelőink a
szabadidőnek a sportolásra való felhasználását. Ők is velünk sportoltak. Az, hogy a 'kispapok'
feltűrt reverendában fociztak velünk a pályán, vagy játszottak más labdajátékot, mindennapos
szokás volt. A nevelés kitűnőségét abban látom, hogy a sporttal összekötött olyan játékokkal
ismertettek meg minket, amelyek próbára tették a legügyesebb gyereket is (…) Évente egy vagy több
alkalommal látogatott haza Kínában vagy más idegen földön térítő szalézi atya, és az ilyenkor
tartott élménybeszámolókon át tudtunk hírt kapni a világ mindennapjairól.”12 A csillagászathoz
fűződő kapcsolatát a miskolci minoriták barokk rendházában Tóth Kálmán fizikatanár alapozta
meg, ő figyelt föl a fiatalember szenvedélyes érdeklődésére a repülés és a bolygók iránt, ő
támogatta a kísérletezésben, a megfigyelésekben. És itt indította a később fő sportágává vált atlétika
felé tornatanára, Eördögh József.
A gondtalan középiskolai évek azonban a háborús készülődéssel egyre védtelenebbnek
tűntek. Teleki Pál halála idején, 1941 tavaszán Zalaváry 17 éves, fogékony kamasz volt, ekkor
érintette meg először a tragédia szele. 1941 júniusában Miskolcon egészen közelről élte át Kassa
bombázását, a város tele volt menekülő lengyelekkel, és az érettségi idején, 1942 nyarán, miközben
a pályaválasztásról kellett döntenie, már egyértelmű volt, hogy az ország a béke utolsó pillanatait
élvezi. Az élsportoló, csillagászattal foglalkozó, zeneimádó Zalaváryt a család szívesen látta volna a
jogi egyetemen. Ő azonban építésznek készült.

Építésszé válni

Az országosan elismert színvonalú miskolci Királyi Katolikus Fráter György Gimnáziumból

– a korabeli gyakorlat szerint – Zalaváry felvételi nélkül, felvételi kérelem benyújtása révén jutott
be a Műegyetem elődje, a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
építészkarára. Nem idegen közegbe került. Gyerekkora óta barátságban volt az egy évfolyammal

11 Kaiser Anna, i. m.
12 kéziratos visszaemlékezés

13
fölötte járó Farkasdy Zoltánnal, harmadikként csatlakozott hozzájuk a Fasori Evangélikus
Gimnáziumot Farkasdyval együtt végző Jánossy György. Közös volt az otthonról hozott humán
műveltség, mindhármuk édesapja tanár volt. Barátságuk gyorsan szakmai kapcsolattá is vált,
Zalaváry az első egyetemi éveket nagyjából ebben a társaságban töltötte. Mindhárman kitűntek
rajzkészségükkel – Jánossy még az egyetem alatt is inkább festőnek készült, mint építésznek –,
tehetséges fiatalokként tartották számon őket.
Elsőrendű intézmény, a polgári műveltség magas szintjén álló tanári kar fogadta őket. A
magas óraszám, a rajztermi feladatokkal együtt heti 45-50 órát is kitevő képzés biztos szakmai
alapokat adott. Az építészkar tanárai közül kitűnt a tervezést oktató Kotsis Iván és a statika
professzora, Csonka Pál. Építészettörténetet Wälder Gyula, városrendezési ismereteket Korompay
(Krompecher) György oktatott, a rajzi transzéket Bardon Alfréd vezette.
A negyvenes évek elejére a korábbi konzervatív műegyetemi szellem fölött végképp győzött
a modernizmus. Az ókori építészettörténetről előadást tartó Wälder Gyula tervezőként még a
neobarokk elkötelezett híve volt, a modernnel párhuzamosan még élt a historizmus irányzata is, de
az egyetem összességében igen korszerű tudást adott át. Továbbra is alapkövetelmény volt a
történeti stílusok ismeretének elsajátítása, a formatan, de a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt
kapott a józan, racionális tervezői tudás, a szerkezetismeret. Előbbi hallatlan biztonságot adott a
formai eszköztár alkalmazásában, finomra csiszolta az arányérzéket, utóbbi megóvta a leendő
építészeket attól, hogy a biztos alapokra való támaszkodás nélkül kísérletezzenek. Ugyanakkor az
egész oktatást mélyen átható humán műveltség európai összehasonlításban is kitűnő építészeket
nevelt, akik képesek voltak a modern építészet szerkezeti őszinteségét, funkcionális tisztaságát a
formákon túl, a maga teljes mélységében megérteni.
Zalaváryra a matematikát tanító Szmodits Hildegard, az ókori művészetről előadó Csányi
Károly, valamint Wälder Gyula, Kotsis Iván, Ohmann Béla, Arvé Károly, Csonka Pál és az ábrázoló
geometriát tanító Romsauer Lajos voltak nagy hatással. A csillagászatba nyakig merülő fiatalember
Romsauer óráin rácsodálkozott a geometria filozofikus mélységeire: „... a tér végtelen, határtalan
méretének mivoltáról és rejtelmeiről tartott filozófiai-csillagászati előadást. Beleszédült a
hallgatóság, és a második órán már kevesebben voltunk. Kár, mert a prof. jelezte, hogy a mi
feladatainkat nem a végtelen térben, hanem a fehér papíron, a rajzasztalunkon fogjuk megoldani.”13
Az életműre jellemző szerkezeti pontosság is az egyetemi tanulmányokból származik. Kotsis
Endre épületszerkezettan óráin ritka helyzetek olyan precíz megoldását gyakorolták, amelyekkel
találkozva egy mai építészhallgató reflexszerűen a CAD-programhoz nyúlna. Zalaváry emlékszik
egy különlegesen bonyolult feladatra, amikor egy hegyesszögben találkozó, kisméretű téglákból

13 kéziratos visszaemlékezés

14
épített fal csomópontját kellett megrajzolniuk – téglánként, benne kéménnyel, szépen kifestve. A
leckét azonban elsajátította – annyira, hogy jóval később még a maga tervezte balatoni vitorlása is
tökéletesen megbízható jármű lett, soha nem eresztette át a vizet. Az új építészet szele Kotsis Iván
óráin érintette meg: „A harmincas években végbement építészeti forradalom hullámai az egyetemre
a negyvenes években érkeztek el, és az új szellemet Kotsis Iván képviselte. A professzor úr nagy,
falra függesztett táblákon egyes lakásalaprajzokat rajzolt meg. Ezeket kellett nekünk, hallgatóknak
másolni a jegyzeteinkbe. Utánzással tanított... Pontosságra úgy szoktatta a hallgatókat, hogy
rajzbeadás határidejére percnyi pontosságot követelt, utána egy perccel az ajtót bezáratta és a
tervet csak utóvizsga jeggyel fogadta el.”14 Kotsis Ivánnak köszönhető, hogy a Műegyetem
hagyományos építészképzése a történeti stílusok helyett a szerkezetek nyílt kifejezése felé fordult.
Ő alapozta meg az építészkar ekkortájt megerősödött komplex szemléletét, és Zalaváry éppen ennek
a formálódó időszaknak volt közvetlen tanúja.
Az egyetemi élet mellett a sport állt napjai központjában. A gimnáziumban kezdett
atletizálni, szép sikereket ért el a miskolci sportéletben. Budapestre kerülve a Műegyetem
csapatának, a MAFC-nak élvonalbeli atlétája lett, Kismartony Károly edző segítségével különösen
hármasugrásban produkált kimagasló eredményeket. Amikor a német megszállást követően, 1944
nyarán a Kárpátokba vitték munkaszolgálatra – hogy napi két köbméternyi árkot kiásva védje az
országot a Vörös Hadsereg ellen –, a MAFC vezetői sporteredményeire hivatkozva tudták onnan
visszahozatni.
Már első egyetemi munkáin ott látható a később minden tervén megjelenő fa. Talán az épület
léptéke, talán a környezet hangsúlyos jelenléte, vagy a táj és az ember szerepe fogalmazódott meg a
jellegzetes, kicsit fájdalmasan indázó ágakban. Sohasem ugyanazt a fát rajzolta, már az egyetemi
feladatokon is feltűnik a rajzok változatossága. De hamar védjegyévé vált a tervlapjain rendre
felbukkanó lombozat. „Nem a természet egy fáját rajzolom meg: ez a fa bennem él (…) Minden fám
egy-egy fa érzete. Tanulmányokat rajzoltam, de nem a természet után, hanem a magamban
hordozott emlékek alapján. Az ágak alakulása a saját magából kinövő élet csodája” – mondta
hatvan évvel később egy interjúban.15

A „dániás kaland”

A hazai kultúrtörténetnek sokáig csak félinformációkból ismert fejezete maradt a második

világháború utolsó hónapjaiban Németországba telepített egyetemisták története. A rendszerváltás

14 Koppány Zsolt: Vendégség az Atriumban. Beszélgetés Zalaváry Lajos építésszel, 1989

15 Zalaváry és kora I. Szegő György interjúja. Magyar Építőművészet 2006/6.

15
előtt politikai okokból tabutéma volt. Azóta többen is feldolgozták a témát, és maguk a résztvevők
is elbeszélték, publikálták az 1944 decemberétől 1946 őszéig tartó időszak hiteles krónikáját. A
kilencvenes évek elejétől sorra születtek róla publikációk: a gyógyszerészek, 16 az orvosok,17 a
mérnökök18 felkutatták és megírták a saját évfolyamaikkal történteket, és önálló kötet jelent meg a
Műegyetemet érintő áttelepítésről.19 Papp Gábor Zsigmond két dokumentumfilmet is készített a
műegyetemisták németországi útjáról.20
Zalaváry Lajos egész pályáját, építészeti gondolkodását áthatotta mindaz, amit abban a
másfél-két évben, az összeomló Európa közepén, majd Skandináviában tapasztalt, ezért az életmű
fontos fejezete a „dániás kaland”.
A náci Németország utolsó hónapjaiban, amikor a súlyos emberhiány miatt már tizenéves
kamaszokat is besoroztak, állami szinten megkezdődött a felkészülés a háború utáni újjáépítésre. A
német hadsereg elnyelte a szakembereket is, orvosokban, gyógyszerészekben, mérnökökben és
építészekben súlyos hiány volt. Utánpótlást a még működőképes magyar felsőoktatástól vártak.
1944 decemberének első napjaiban, amikor a Vörös Hadsereg már elérte Budapest szélét, a
budapesti Műegyetemen tanuló, harmad- és negyedéves gépész- és vegyészmérnökök, építészek,
illetve a Pázmány Péter Tudományegyetem ugyanilyen évfolyamát végző orvos és gyógyszerész
hallgatói, valamint több vidéki főiskola diákjai, az oktatókkal, asszisztensekkel és azok
családtagjaival együtt összesen valamivel több, mint 2500-an, SAS-behívóval 21 Németországba
indultak. Maguk a résztvevők sem tudták pontosan, hogy menekítik vagy erőszakkal áttelepítik
őket. A front napról napra közeledett, a teljes összeomlás víziója sokféle olvasatot kínált. Az 1990
utáni visszaemlékezésekben még az is fölmerült, hogy Horthy sikertelen kiugrási kísérlete és
Románia átállása a szövetségesekhez arra vezette volna a német kormányt, hogy a fiatal
értelmiségiek túszul ejtésével kényszeríthesse a magyar vezetést a végsőkig való kitartásra.
A „menekülő egyetemek” nem minden ellenállás nélkül jutottak ki az országból. Dr. Mauritz
Béla, a Pázmány Péter Tudományegyetem prorektora a kultuszminiszterhez intézett levelében
fellebbezett az egyetemi ifjúság Németországba szállítása ellen, de a miniszter elutasította a
tiltakozást. A Műegyetem vezetősége sem állt egyértelműen a kimenekítés mellett, inkább csak a

16 Dr. Laszlovszky József: Gyógyszerészhallgatók kényszertanulmányútja Németországban 1944. december 14. –

1945. október 15-ig II. rész. Gyógyszerészet 39, 111–119, 1995.
17 Walsa Róbert: Az 1944 végén Németországba telepített „m. kir. Egyetemi Tanzászló alj” keserű 125 napja. Orvosi
Hetilap 1992, 133. 2041–2045.
18 Madaras Jenő: Hamvazószerda (Műegyetemisták a drezdai tűzviharban). Mikes Kiadó, 1993.
19 Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946. Műegyetemi Kiadó, 2007.
20 Hamvazószerda, 2004., illetve A menekülő egyetem, 2005.
21 Névre szóló, azonnali katonai behívóparancs a második világháború idején Magyarországon a nem tényleges katonai
állomány számára. Címzettje köteles volt 48 órán belül bevonulni. A név a borítékon olvasható rövidítésből származik,
jelentése: „Sürgős, Azonnali, Soronkívüli”.

16
front közvetlen közelségétől próbálták megvédeni a hallgatókat, és határozottan felléptek az ellen,
hogy az iskolapadból felállított, kiképzetlen fiatalokat a frontvonalra vigyék. A súlyos helyzetben
mindenki időt akart nyerni. Az egyetemeken először rövidített tanévet vezettek be, majd az 1944.
november 26-án életbe lépett honvédelmi miniszteri rendelet értelmében, dr. Csilléry András
nyugalmazott egyetemi tanár kormánybiztos vezetésével, megindult az áttelepítés. Összesen 2528
orvostan-, orvos- és gyógyszerészhallgató, állatorvos, építész, gépész-, általános- és vegyészmérnök
egyetemi és főiskolai diák kapott azonnali behívót, igazolványaikon „Fahnenjunker Schütze", azaz
„zászlósjelölt lövész” cím szerepelt. A behívás megtagadók katonaszökevénynek számítottak,
statáriális bíróság elé állíthatták őket.
A kézbesített irat december 5-re a Műegyetem aulájába rendelték a diákokat és az oktatókat,
ahol egyszerűsített katonai esküt kellett tenniük. Három nap múlva az első szerelvény, 415 mérnök
és 133 építészmérnök hallgatóval, elindult Breslau (ma Wroclaw, Lengyelország) felé, a következő
vonat december 10-én ment utána. Az építészeket Korompay György és Lux Géza egyetemi
tanárok, Pelikán József adjunktus és Buna László tanársegéd kísérték. Az út rövid krónikáját Papp
Gábor Zsigmond A menekülő egyetem című dokumentumfilmjének szinopszisa foglalja össze:
„A Műegyetem kitelepítésére 1944. december 8-án került sor. Sokaknak persze nem
akaródzott elutazni a háborús tűzfészek Németországba, de SAS-behívót kaptak, azzal a kitétellel,
hogy amennyiben nem tesznek eleget a behívásnak, nemcsak őket, hanem családtagjaikat, szüleiket
is felkoncolhatják. 1944 karácsonyán a társaság egyik felét – a gépész- és vegyészmérnököket –
helyszűke miatt továbbirányították Drezdába, az építész- és építőmérnökök – akkori kifejezéssel
„kultúrmérnökök” – pedig Breslauban, Szilézia fővárosában maradtak (ma Wroclaw). Január
elején megkezdődött az oktatás, miközben a város lakossága árkokat ásott és katonai kiképzésben
részesült, hogy megállítása a gyorsan közeledő, már csak 40-50 km-re lévő szovjet hadsereget. A
magyar diákok az egyetemi előadótermekben aludtak. Egyik nap a breslaui rádió bemondta, hogy a
szovjetek elérték a város határát, de semmi vész, itt van rengeteg magyar civil egyetemista, ők
fogják majd Breslaut megvédeni. Erre természetesen óriási pánik tört ki a magyarok körében, akik
éjszaka egyszerűen elszöktek a városból, és gyalog elindultak Halle irányába. Mínusz 20 fok volt,
egyik oldalról a szovjetek lőtték őket, másik oldalról a németek, felülről bombáztak az amerikaiak,
és ők gyalog egy hétig mentek a hóban, a rajztábláikkal, szánon húzva maguk után a csomagjaikat.
Tudták, hogy aki nem bírja az iramot, az vagy megfagy, vagy lelövik, vagy szovjet hadifogságba
kerül. Úgyhogy mentek, sokan tavaszi kabátban, félcipőben, fejük sállal átkötve, mint egy Rejtő-
regény rongyos légiója. A tanárság két csoportra oszlott: az egyik úgy gondolta, visszamegy
Magyarországra – ahol, bár szovjet megszállás volt, de a harcok legalább már három napja véget
értek –, a másik csoport viszont úgy döntött, hogy a kis, rokonszenves, demokratikus Dánia felé

17
veszi az irányt.
Mindkét út rendkívül kockázatos volt, vonatra szállni a „halálzónában”, az agonizáló, de a
végsőkig harcoló Németország közepén, miközben a szövetségesek gyűrűje egyre szorosabbra
záródott, és minden mozgó vonatszerelvényt bombáztak. A sors végül a hazafelé tartókkal volt
kegyetlenebb: a Prágától nem messze lévő Ansch község mellett amerikai vadászrepülők
légitámadást intéztek a vonat ellen. A támadásban 36 műegyetemista vesztette életét, és 28-an
kisebb-nagyobb sebesülésekkel kórházba kerültek. A halottak között volt három professzor is: Lux
Géza, Nemesdy József és Szily József (…) 1947 elején a dániai csoport fele hazatárt
Magyarországra. A kint maradók nagy része szétszóródott Nyugat-Európában, Amerikában és
Ausztráliában. Mindössze egy tucatnyian maradtak Dániában. Belőlük világhírű építészek lettek,
akik Kann Rasmussen és Jørn Utzon tervezőirodáiban megalkották a híres dán könnyűszerkezetes
építészetet, és részt vettek a Sydney-i Operaház tervezésében...”
A pontos részleteket Horváth Kálmán néhány éve megjelent írása 22 alapján tudjuk
rekonstruálni. A határvidéki, erőddé átalakított Breslau kollégiumaiban az építészeket Szily József
és Álgyay H. Pál professzorok felügyelték; Szily tartalékos honvédtisztként, Álgyay polgári
parancsnokként. A csoporthoz rendelt Wehrmacht tiszt, Pfaul tartalékos százados osztrák
származású gyáros volt, ő egészen útjuk végéig, április 18-ig velük tartott. Részben neki
köszönhető, hogy a magyar diákokat nem vitték a frontra az utolsó nagy mozgósítás idején. Ő
segített engedélyt szerezni, hogy 1945. január 20-án, amikor a 2. Ukrán Front elérte Breslaut, és a
város a magyar diákoktól várt védelmet, a háborús bevetésre tökéletesen alkalmatlan csapat gyalog
elmenekülhessen Halle felé. Hat nap alatt 145 kilométert gyalogoltak a hóban és a kétségbeesetten
menekülő német családok áradatában. Január 30-ra mindannyian megérkeztek Halléba, ahol a
mérnök- és építészhallgatóknak a helyi tűzszerésziskola padlását jelölték ki, oktatóikat pedig a
medikusokkal együtt a város központjában álló Frankische Stiftung épületében szállásolták el. A
padláson leterített szalmán aludtak, az egész házban nem volt fűtés. Napról napra kevesebb ellátást
kaptak. Egy mérnökhallgató naplóbejegyzése szerint: „Halle azért marad a hallgatóságnak
emlékezetes, mert mindenki, mindenhol, minden időben éhes.” Az oktatás egy darabig folytatódott,
de február végén a szövetségesek bombázni kezdték a várost. Zalaváry az óvóhelyen átvészelt
robbanásra már építész fejjel emlékezett vissza: „Halléban egy padláson kaptunk helyet (…)
Valószínű, hogy minket azért raktak föl a padlásra, mert gondolták, hogy emiatt nem fognak ott
bombázni az amerikaiak (…) az épületet telitalálat érte, de mi lenn voltunk az óvóhelyen. Valami
nyolc-tíz találat érte az óvóhely födémét, iszonyatos nagy robaj volt. Csak érdekességként mondom,

22 Kitelepített műegyetemisták. Magyar Nemzet Online, 2015. október 6. https://mno.hu/hetvegimagazin/kitelepitett-

muegyetemistak-1305677

18
hogy ez valami alulbordás, sűrűbordás födém volt, és a fejem fölött nyolcvan centire robbant egy
bomba. A borda felfogta a terhelést...”23
A zseniális könnyűszerkezeteiről világhírűvé lett Frei Ottót a háború utolsó évében, szinte
még kamaszként besorozták, és a Luftwaffe vadászbombázója lett. Fentről látta egész német
városok elpusztulását, több évszázados kultúrák romba dőlését néhány perc alatt. A halála előtt nem
sokkal készült portréfilmben beszélt erről az élményéről, arról, hogy a pusztítás látványa tette
építésszé. A fiatal magyar építészhallgatók 1945 elején Hallében hasonlóan életre szóló indíttatást
kaptak.
A bombázás után Korompay Berlinbe utazott, hogy új parancsot kapjon ebben a helyzetben,
majd visszatérte után megszervezte a magyar diákok kettéválását: a mérnökhallgatók Álgyay
professzorral dél felé indultak, hogy Regensburgban belépjenek a 2. Magyar Utásztisztképző
Csoportba, az építészek pedig a Dániában állomásozó magyar utászokhoz csatlakoznak.
Németország a háború utolsó heteiben már csak egy alig 70 km széles sáv volt, mindössze ez a két
irány maradt. Az orvostanhallgatókat szétosztották a hadikórházakba. Indulás előtt a negyedévesek
mérnököknek és építészeknek Nemesdy professzor dékáni minőségben a hallei pályaudvaron adta
át a diplomájukat.
A Regensburg felé tartó vasúton a mérnökök mellett néhány építészhallgató és húsz medikus
is utazott. Április 11-én Ansch közelében amerikai vadászgépek mélyrepülő-támadása érte őket.
Volt, aki a vagonban halt meg, másokat – köztük Szily Józsefet – menekülés közben talált el a
repesz. Álgyay professzor fia az apja mellett halt meg, Nemesdy és Lux professzorok a kórházban.
A magyar áldozatokat tömegsírba temették. Nyugvóhelyük fölé a Műegyetem szenátusa 1995-ben
magyar és cseh nyelvű emléktáblát helyezett. (Álgyay 1946-ban hazatért, de sohasem heverte ki a
történteket, nem sokkal később összeroppant és öngyilkos lett.)
A Dánia felé tartó csoportot Korompay György vezette, szinte karizmatikus erővel lett úrrá a
nehézségeken. Cigarettán vásároltak mozdonyt és mozdonyvezetőt, azzal hagyták el a romba dőlő
Harmadik Birodalom területét. Korompay apafiguraként maradt meg az egykori diákok
emlékezetében, akinek kitartása és találékonysága a legnehezebb pillanatokban is segített elviselni
a megpróbáltatásokat.
Dániában a magyarokat „barátságos ellenségként” fogadták. A dán Vöröskereszt először a
tengerparti Korsørban, egy strandhotelben szállásolta el őket, később Silkeborgba kerültek át. A
körülményekhez lépest viszonylag rendezetten éltek, az első fél évben még folytatódott az oktatás,
később dán építészirodákban kezdtek dolgozni – perspektívákat rajzoltak, kiviteli tervek részleteit
dolgozták ki –, közben képzőművészeti munkákat készítettek. Jánossy György vásznai például igen

23 Kaiser Anna, i. m.

19
keresettek lettek, de a tehetséges diákok grafikái, szobrai, üvegmozaik képei is elkeltek. 1946
tavaszán Koppenhágában, majd fél évvel később Stockholmban kiállítást rendeztek a magyar
építészhallgatók munkáiból. Neves építészeket ismerhettek meg, magukba szívták az északi modern
racionális, természetközeli, a fényt és a tájat mint építészeti alkotóelemeket felfogó irányzatát.
Svédországba először a dániai kiállítás sikere nyomán, egy kéthetes meghívás keretében jutottak el,
később a Svenska Institut hosszabb tanulmányutakat is finanszírozott. Így kerültek többen – köztük
Zalaváry is – a Stockholmban dolgozó Várhelyi György építészirodájába, és így járhatták be a
nagyobb svéd városokat, találkozhattak a svéd modernizmus jelentős figuráival és épületeivel.
Zalaváry egy rövid ideig Várhelyi irodájában dolgozott, majd Dániába visszatérve – levelezés útján
– részt vett az iroda egyik pályázatában, az uppsalai katedrális felújításának műszaki és grafikai
terveinek megrajzolásában. Jánossy György Ole Falkentorp koppenhágai stúdiójában kapott
munkát, Farkasdy több irodában, köztük Jørn Utzonnál dolgozott.
A kint maradás csak néhányuk számára volt nyilvánvaló. 1946 nyarán a Vöröskereszt
segítségével hazatért az első csoport, Zalaváry a második turnussal, ugyanaz év őszén érkezett
Budapestre. Összesen 51 építészhallgató tért vissza; ők lettek a következő évek, sőt évtizedek hazai
építészetének először megbecsült, majd kiátkozott, később ismét nagyra értékelt élcsapata: a
„dániások”. Amit Zalaváry a hazatérő csomagjában hozott, azt majdnem hatvan évvel később,
2004-ben a Műegyetemen a DLA honoris causa fokozata átvételekor tartott beszédében így
fogalmazta meg: „...önálló munkáimban érvényesíteni tudtam az ifjú koromban még
Skandináviában körvonalazott hitvallásomat. Ekkor, azon kívül, hogy hajléknak tekintettem minden
építményt, mely az élőlények számára védelmet nyújt, törekvésem volt, hogy épületeim külső
megjelenésükben és belső tereikben vitális, optimista hangulatérzetet sugározzanak.”
Ennél azonban jóval többről volt szó. Dániában és rövid ideig Svédországban Zalaváry és
társai a modernizmusnak azzal a válfajával is találkoztak – méghozzá nem csupán egy-két
kiemelkedő mű kapcsán, hanem általános tapasztalatként, különösen a háború utáni nehezebb
anyagi körülményeknek köszönhetően –, amelyik mind az anyaghasználatban, mind a
tömegformálásban integrálta a helyi építési hagyományokat. Ez az építészeti irányzat néhány
alkotó, köztük a Debrecenben élő Sajó István, vagy a Bauhaus-követő Kaffka Péter – akinek
legizgalmasabb épülete egy 1941-ben készült, szabadba kitolható ággyal megoldott gödöllői
nyaraló – nyomán a harmincas-negyvenes években Magyarországon is megjelent, de nevet sohasem
kapott. Ma leginkább a bizonytalanul definiált „másik modern”-ként utalnak rá, amelynek egy
évtizeddel későbbi állapotát írja le Ferkai András: „A modern mozgalom perifériájára szorultak
azok az építészek, akik nem fogadták el a kettéhasadt állapotot, és az építészetet továbbra is
praktikus művészetnek tekintették, amelyik hétköznapi vagy emelkedett célt szolgáló emberi

20
környezetet teremt. Az ő számukra technika és művészet, hagyomány és újítás nem voltak egymást
kizáró fogalmak (…) nem 'kívülről' támadták, hanem 'belülről' kritizálták a modern mozgalmat,
számon kérve be nem váltott ígéreteit. Ezek az építészek nem alkottak egységes irányzatot, nem
tömörültek önálló szervezetbe, manifesztumokat sem gyártottak. Általában keveset írtak és beszéltek
– ehelyett építettek...”24
A skandináviai építészeti élmények a „másik modern” keletkezésének idején érték
Zalaváryékat. Az egyetemen elsajátított építészeti szemlélet itt a helyi hagyományokat
továbbgondoló urbanisztikai összefüggésekkel árnyalódott. Az örökség nyoma szépen követhető
Zalaváry egész életművében, de az ötvenes években, még a pálya kezdetén, mindjárt két markáns
megnyilatkozása is lesz: a feldebrői iskola és a jászberényi fürdő épületei.

Az újrakezdés

Dániából hazatérve a hallgatók befejezték egyetemi tanulmányaikat. A háborútól

megcsonkított tanszékeken viszonylag gyorsan állt helyre a rend. Az egyetem épületeinek
megszabadítása a háborús sérülésektől egészen 1949-ig tartott, Csonka Pál vezette a munkálatokat,
melyekben a tanárok, illetve a végzős diákok közül is szép számmal részt vettek. Az áttelepített
diákokkal együtt hazatért Korompay 1947 januártól a Városépítés Tanszék élére került, a legtöbb
tanár túlélte a világégést és folytatta az oktatást. A háború után felállított igazoló bizottságok
Csonka Pál professzort, aki 1945-ben az Építészkar dékánja volt, súlyosan meghurcolták, éppen a
végzős diákok Németországba telepítése miatt. 1947-re azonban, népügyészségi eljárás után,
fölmentették a vád alól.
A Dániából hazajött negyedévesek, köztük Zalaváry két barátja, Jánossy és Farkasdy, a kinti
két szemesztert beszámítva, engedélyt kaptak arra, hogy az utolsó félévet a diplomaterv készítésével
párhuzamosan végezhessék el, és 1947 végén lediplomázhattak. A többiek a rendes tanmenet
szerint haladtak tovább.
1947-ben Zalaváry egy hallgatói pályázaton első díjat nyert egy vidéki kultúrház tervével. A
pályázatot az Új Építészet folyóirat hirdette meg, és az 1948/4. száma leközölte nyertes terveket.
Zalaváry pályaműve, a tornácos, elcsúsztatott T-alaprajzú, aszimmetrikus nyeregtetővel fedett
épület szerkezetében a magyar falu tornácos hosszúházára rímel, de a laza telepítés, a nagyvonalú
térkapcsolatok, a tornác kihangsúlyozott Y-alakú oszlopai, az oldalhomlokzat keskeny, hosszú
ablaknyílásai, a két szárny által közrefogott kis udvar és annak negyedik sarkában a nyitott, fedett

24 Ferkai András: A mérhető és a mérhetetlen. Megjegyzésez az ötvenes és hatvanas évek építészetéről. Arc 4, 2000

21
pavilon északi mintát sejtet. A diploma után, 1949-ben egy tanyasi olvasóház típustervében
továbbfejlesztette ezt a pályaművet, két nyeregtetős tömb egymásba metszésével. 1948-as keltezésű
szigorlati tervében egy múzeum épületét dolgozta ki, amelyhez szabadtéri szoborkiállító galéria
kapcsolódik. Itt már egyértelmű a skandináv előkép, Asplund hatása: a puritán, szinte szoborszerű
tömegszerkesztés, a nyugodt egyensúly a belső udvar köré szerkesztett épület és az alaprajzában
arra rímelő, különálló kolonnád kettősében, illetve az épület három sarkára illesztett, nyaktaggal
kapcsolódó és üveg felülvilágítóval záródó pavilonok között ott látjuk a svédországi élmények
tapasztalatát. Racionális elrendezése a modern építészet additív szerkesztésmódját ötvözi a külső és
belső terek reneszánsz arányokat követő összekapcsolásával, de az átlós tengelyre ültetett térsor
izgalmával teszi különlegessé. És még valami: már itt megjelenik a jóval később, 1982-ben az
Atrium Hyatt szálló tetején látható üveg felülvilágító, ami majd a posztmodern építészet egyik
kedvelt eleme is lesz.
Az egyetemtől kapott muníciónak a szakmai tudáson túl a polgári kultúra széles műveltsége
is része volt. Zalaváry nemzedéke az utolsó, amelyik ebben részesült, és ez akkor, ott is nyilvánvaló
volt: „Az én korosztályom a háború előtt járt középiskolába, és még a háború előtt kezdte el
tanulmányait az egyetemen. Régi, még adjunktusként jól felkészült pedagógusok, európai hírű
szakemberek tanították az egyes tantárgyakat. Az ötvenes években ezeket a professzorokat koholt
indokok alapján az egyetemről kiebrudalták. A helyükre kerülő tanárok oktatta diákok képezik a
kortársaim utáni generációt. Mi még úgy éreztük, hogy a megrendelő számára kifogástalan,
hibátlan terméket kell produkálnunk.”25
A skandináviai élmények jó talajba ágyazódtak, Zalavárynak az első pillanattól fogva
sikerült elkerülni a formai eszköztár puszta átvételét. Zenei műveltségén, a remek egyetemi
oktatáson csiszolódott arányérzéke és józan racionalitása révén minden esetben a feladat komplex
igényei felől közelített. „Mestereim nagyszerű ösztönös érzékkel választották meg épületeik
arányrendszerét. Az én generációm mintha ezt az ösztönös érzéket elvesztette volna. De mert
mestereimtől tanulva fontosnak éreztem, hogy a mű arányos legyen és részeinek egymáshoz,
valamint az egészhez való viszonyában megnyugtató hatást keltsen, szükségesnek tartottam az
ösztönös arányérzékemet szerkesztéssel kontrollálni.”26
Munkáiban a szerkesztés egy tágabb értelmet nyer, az épület rendszerének kialakításán túl a
környezet, a funkció, illetve az ezek kínálta lehetőségek is ide tartoznak. Az egyetemen a szakmai
oldaláról is megtanulta azt, amit a zenéből már megértett: a teljességre törekvést. Számára ez, mint
később látni fogjuk, nem csupán egy helyzetre való egyetlen válasz megfogalmazását jelentette,

25 Koppány Zsolt, i. m.
26 Részlet Zalavárynak a Műegyetemen 2004-ben a DLA HC fokozat átvételekor mondott beszédéből

22
hanem egy felmerülő igény tágabb, sokszor időtől (de sohasem a helytől) elrugaszkodó megoldását.
Ennek kulcsa – ahogyan a zenében vagy a csillagászatban – az arányosság.

Pályára állva

Még a diploma megszerzése előtt, az egyetemi tanulmányokkal párhuzamosan, Zalaváry

dolgozni kezdett. Segített ebben az utolsó évben elnyert hallgatói pályázaton szerzett ismertsége, a
szakmában híre ment, hogy a fiatalember jól rajzol, helytálló gondolatokkal közelít a feladatokhoz.
Először Kismarty-Lechner Jenő irodájába került. Lechner Ödön unokaöccse, Hauszmann tanítványa
a század első évtizedeiben a felvidéki pártázatos reneszánszban találta meg a nemzeti építészet
gyökereit, majd a harmincas években a modern építészet stílusában is otthonosan mozgott. Amikor
a látása romlani kezdett, ugyanúgy dolgozott és tanított tovább, csupán nagyítót használt. Egyik
utolsó nagy munkája a Szent István-bazilika leégett kupolájának helyreállítása volt, Zalaváry ott
volt a tűznél és részt vett a helyreállítási tervek elkészítésében. Az idős mester ekkor már alig látott.
Zalaváry egy interjúban mesélt erről az időszakról: „Volt egy akkora tervezőasztala, mint ez a
szoba, és ezen a hatalmas asztalon kellett megrajzolni a párkányokat. Fönt a kupola alatt
körülbelül 2.5 méter széles párkánya volt a Bazilikának. Nekem adta a feladatot, azt mondta, itt a
fénykép, te már tanultál műtörténetet, rajzold meg. Mikor készen lettem, szóltam az öregnek,
feltérdelt az asztalra, megnézte közelről, és csak annyit mondott: ez teljességgel rossz. De Jenő
bácsi, hát nem is tetszik látni. Nem baj, azt mondja, ez rossz. Add csak ide a szenet! Elkezdett vele
matatni a papíron, és egy negyedóra múlva rá kellett jönnöm, hogy igaza van...”27 Lechner Jenő
irodájában Zalaváry gyakran találkozott az idős Medgyaszay Istvánnal. Hat évtizeddel később ő
rekonstruálhatta Medgyaszay 1926-ban elkészült, később durva átépítésekkel eltorzított
nagykanizsai színházépületét – ez volt Zalaváry utolsó megvalósult munkája, az életmű egyik
csúcspontja.
A Dániából hazatért egyetemista körül villámgyorsan megváltoztak a szakmagyakorlás
addigi keretei. Az építészeti magánpraxis megszüntetése, a tervezők állami irodákba tömörítése már
a fordulat éve előtt megkezdődött. 1947-ben az Új Építészek Köre Perényi Imre és Lux László
kezdeményezésére „tudományos építőipari intézet” felállítását javasolta. 1947 végén létrejött a
típustervezést ösztönző Építéstudományi Központ (ÉTK), ennek biztosított helyet az állam a volt
Almásy-palotában, a mai Ötpacsirta utca 2. alatt, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar
Építész Kamara mai székházában. Az ÉTK további gyarapítása révén 1948 nyarán, Perényi Imre

27 Boros Károly, i. m.

23
vezetésével létrejött az Építéstudományi Intézet (ÉTI). Zalaváry itt kezdett dolgozni még a
szigorlati időszak alatt. Az intézet néhány hónap alatt pár tucatnyiról hatszáz fős vállalattá
terebélyesedett és átköltözött az időközben megszüntetett Fővárosi Közmunkák Tanácsának
Madách téri épületébe. 1949 elejétől három egységre bontották, ennek egyike, a Magasépítő
Tervező Intézet (MATI) Középítési Osztályából jött létre még ugyanebben az évben a
Középülettervező Iroda, ismert nevén a KÖZTI, amelynek Zalaváry a megalakulásától egészen a
nyugdíjba vonulásáig, hatvan éven át a munkatársa volt.

A KÖZTI építésze

A KÖZTI nem csupán a korszak egyik vezető tervezőirodája volt. Forduljunk ahhoz a
vállalattörténeti összefoglalóhoz, melyet éppen Zalaváry állított össze 2000-ben: „A KÖZTI egy volt
a számtalan megalakított állami építéstervező iroda között, de tervezési megbízásai révén
különleges, kiemelt státuszt élvezett. Akkor a politikai, társadalmi és gazdasági környezetben a
mennyiségi érték – minél alacsonyabb költségen – érvényesítése volt a meghatározó. Ezen szemlélet
alól a nagy állami, reprezentatív – kirakatba szánt – középületek képeztek kivételt. E feladatok
megtervezhetőségével magyarázható a KÖZTI akkori különleges státusza.”28 1948 és 1951 között –
ebben az évben költöztek a Madách térről a Kecskeméti utcai új székházba –, a nyílt diktatúra
bevezetésének időszakában ez a kivételezett helyzet védte az itt dolgozókat. Gádoros Lajos, az első
igazgató így emlékezik vissza: „Az építészetünkkel szemben támasztott elvárások tudatában,
valamint annak felismerése következtében, hogy az útkereső kísérletekhez az egyéni elképzelések
kibontakozásának szabad teret kell engedni, mindenekelőtt az építészi alkotó munka feltételeinek
megteremtését tekintettem központi feladatnak. Ezt azonban csak a megfelelő építészi légkör
kialakítása útján tartottam keresztülvihetőnek. Ennek kulcsát emberi kapcsolatokon alapuló
személyi összetétel révén, zökkenőmentesen együttműködni képes, szabad elhatározás alapján álló
munkacsoportok létrehozásában láttam. Ilyen értelmű gócosodások elsősorban korábbi működésük
alapján, szakmai tekintélyt és elismerést szerzett építész-személyiségek körül alakulhattak ki.”29
Vagyis a KÖZTI nem felülről irányított mamutvállalat volt, hanem az 1945 előtti mintát integrálva,
önálló műtermek társulásából álló, közös és biztos hátteret nyújtó cég. A műtermek vezetői
személyiségükkel meghatározták a hozzájuk tartozó csapat fejlődését, de bárki beletekinthetett a
többi műterem munkájába is. Az első évtizedek tanúi szerint a KÖZTI-t a „nagy öregek” jelenléte

28 Zalaváry Lajos: KÖZTI. In: Schéry Gábor szerk.: A magyar tervezőirodák története, ÉTK, 2001.
29 Gádoros Lajos: Reálisan a szocialista realizmusról. Magyar Építőművészet 1984/3.

24
miatt szinte arisztokratikus légkör járta át: itt tervezett többek között idősebb Janáky István, Dávid
Károly, Rimanóczy Gyula, Németh Pál, Ivánka András és Kaesz Gyula. Itt készültek az ország
legnagyobb hírű épületei: a Népstadion, a MOM Művelődési Ház, egyetemek és főiskolák,
kórházak és irodák, a budapesti metró épületei, lakóházak és kulturális létesítmények, műemléki
felújítások.
Ez a támogató-védelmező, és a párhuzamos munkákra való rálátásnak köszönhetően
folyamatosan inspiráló szakmai légkör olyan erősnek bizonyult, hogy a politika kevéssé tudott
betörni a falai mögé. Így maradt ez a következő periódusokban is, amikor a szocreál és a szovjet
építészet követése nyílt követelmény lett, és az eredmények Orlov elvtárs budapesti „baráti
látogatásain”, vagy azokra készülve, rendszeres időközönként vallatás alá kerültek. Az 1956-os
forradalom után bevezetett gyülekezési tilalom a több száz dolgozót egyesítő KÖZTI-ben nem volt
értelmezhető, és ez a szabadság tovább erősítette a vállalaton belüli kohéziót. 1958 után, Skoda
Lajos igazgatása idején az építészet termelő ágazattá szorult vissza, a KÖZTI sokat veszített korábbi
presztízséből, de ekkor kezdődött a sokáig tetszhalott állapotban lévő idegenforgalom újraéledése,
és az ehhez kapcsolódó szállodaépítkezésekben a KÖZTI élen járt. Majd 1970-1990 között, amikor
Mányoky László állt a vállalat élén, ismét nagy volumenű állami megbízások, illetve külföldi
munkák sora került a KÖZTI-hez. Az 1991-es részvénytársasággá alakulás az évtizedek alatt felére
apadt létszámmal, de változatlan teljesítőképességgel mentette át a céget a rendszerváltás utáni
gazdasági-társadalmi keretek közé, ekkor költözött át a Kecskeméti utcai székházból a Pálya
utcában felépült új irodaházba. Az 1948-ban alapított állami tervezőirodák közül egyetlenként érte
meg a rendszerváltást és az ezután következő évtizedeket.
Zalaváry ehhez a vállalathoz volt hű hat évtizeden át, és a nyugdíjba vonulása után is
változatlanul az maradt. Átélte történetének fordulópontjait, igazgatóváltásait, az állami
építéspolitika által rábízott különféle szerepek előnyeit és következményeit. 1948-tól kisebb
megszakítással tizenkét éven át Janákyval dolgozott, 1959-től önálló műtermet vezetett. 1950-től
innen járt vissza a Műegyetemre, a Weichinger Károly vezette Középülettervező Tanszékre óraadó
tanárnak, ahol többek között Jurcsik Károly, Gulyás Zoltán, Vámossy Ferenc oktatója volt – később
Jurcsik és Gulyás kollégák mellett kedves barátaivá is váltak.
Amikor 1951-ben a vállalat a Kecskeméti utcába költözött, harminc éven át ez a hely volt
második otthona. 1956-ban KÖZTI-s építészként kapta meg első, majd tíz évvel később a második
Ybl-díját. 1991-ben, a részvénytársasággá alakulás idején Kossuth-díjjal honorálták több évtizedes
munkáját. Ezután még több mint tíz évig dolgozott a cégnél, egyik legfontosabbnak tartott
munkáját, a nagykanizsai színház rekonstrukcióját ebben az utolsó alkotói időszakban készítette.

25
Ma is számon tartja egykori kollégáinak szakmai életét, nem távolodott el a KÖZTI-től. A cég és
Zalaváry egy emberöltőnél hosszabb időn át kölcsönösen formálták egymást.

A mester és a tanítvány

Az egyetem és a dániai kitérő utáni újabb nagy tapasztalat idősebb Janáky Istvánhoz
kötődik. Mellette érezte meg először Zalaváry, mit jelent építésznek lenni. Janáky sokoldalú
művészi tehetséggel bíró, ambiciózus értelmiségi volt, művészbarátokkal – köztük volt Vilt Tibor
szobrász, de József Attilával is személyes ismeretségben állt. Irodalmi, zenei, sőt képzőművészeti
jártassága a pesti kávéházak jellegzetes alakjává avatta. A harmincas években a Tőry-Pogány
építészirodában dolgozott, majd igen sikeres magántervező lett, egészen a magánszektor
megszűnéséig. Ekkor, 1948 elején belépett az elsőként megalakult állami tervezőintézetbe, az ÉTI-
be, majd az átszervezésekkel létrehozott MATI, illetve az abból alakult KÖZTI főépítésze lett.
Szociáldemokrata kapcsolatai révén Janáky 1945 után kiemelt szerepbe került, ami az 1948 utáni
politikai fordulat után sem változott; ő kapta meg a legjelentősebb, az új hatalom számára
kiemeltnek minősített beruházások főtervezői pozícióit. Szrogh György visszaemlékezése
kortársként, közeli kollégaként örökítette meg Janáky karakterét: „Janáky robusztus egyénisége
nemcsak fizikai felépítettségében és gesztusaiban, hanem egyenes vonalú, törésmentes, a kicsiben is
monumentális hatású építészetében is megmutatkozott. Példák erre a hódmezővásárhelyi Petőfi
Kultúrház, a veszprémi műegyetem, a miskolci műegyetem, a budapesti Adria-palota mögötti térre
kiírt irodaház pályázat tervének súlyos tömbjei. Vitatkozó szellemű filozófus-építész volt, gondolatai
vitára késztettek, de aranyat értek. Egy generációt átugró fiatal 'tanítványai' egyaránt tisztelték a
munka hevében grafittal magát összekent építész önfeledt viaskodását a feladattal, és éltek a
lehetőséggel, hogy a korkülönbség ellenére a lekezelés veszélye nélkül vitatkozhattak
mesterükkel.”30 Nemcsak a fiatal kollégákkal volt jó kapcsolatban. 1949 után a Műegyetemről az új
hatalom eltávolított több korábbi neves oktatót – Arvé Károlyt, Kotsis Ivánt, Pázmándy Istvánt –,
Janáky ekkor sorra magához vette őket a műtermébe és munkát adott nekik a budai Vár
tervezésében.
Amikor Zalaváry 1948-ban, még a diploma megszerzése előtt munkát keresett, Janáky a
miskolci egyetem tervezésére gyűjtött maga mellé fiatal, tehetséges, és nem utolsósorban nagy
tűrőképességgel bíró munkatársakat. Zalaváry egyetemi tanárai javaslatára járta végig az újonnan

30 Szrogh György: A Középülettervező Rt., volt KÖZTI alkotásai. Egy tervezővállalat hőskora. Magyar Építőipar,
1991/11.

26
létrejött tervezőirodákat: „1948 tavaszán egy Weichinger-ajánlólevéllel a zsebemben az Ipartervbe
indultam, de előtte beugrottam a MATI-ba mint máskor is, Jánossyt és Farkasdyt meglátogatni,
akik ekkor már egy éve Janákynál dolgoztak. Janáky váratlanul kijelentette, hogy menjek vele,
bemutat az igazgatónak mint új munkatársát. Három perc múlva már ültem és rajzoltam (…) én a
magam tehetségét hozzáadom az ő gondolatai kifejezéséhez, és ezért cserébe kapom, amit ő tud.
Kapok-adok viszony. Nem mindegy, hogy ki rajzol nekem, az sem, hogy én kitől tanulok (…) sokat
beszélgettünk a hivatalban is, és minden délelőtt a presszóban, jórészt szakmai dolgokról,
képzőművészetről, zenéről. Később jóba lettem a családjával, gyerekeivel is. A szakmai és családi
viszonyok összekeveredtek. A bizalmasa lettem, minden tárgyalására magával vitt (…) Akadtak
szakmai konfliktusok is, rendszerint abból, hogy ő mindig egyszerű képletekkel dolgozott, míg én
szerettem a technikailag bravúros megoldásokat, amikben ő sohasem bízott. Ma úgy látom, neki
volt igaza. Természetes dolog a lázadozás a mester kétségtelenül nagyobb súlyával szemben. És is
így voltam ezzel, ahogy ő mondta a mestereiről: időnként vette a kalapját és – maradt.”31
Életre szóló barátság és kölcsönös, az ötvenes évek túléléséhez elengedhetetlen fokú
bizalom fűzte össze őket. Zalaváry szemtanúja volt a miskolci egyetemről folytatott harcoknak:
Janáky magával vitte a tárgyalásokra, ahol egy életre megtanulta, hogyan kell hatékonyan küzdeni
az alkotás szabadságáért. Közvetlen közelről megtapasztalta Janáky alkotói gondolkodásmódját is, a
tervezés minden lépésének részese volt, még az eldobott gondolatoknak is. Látta mestere
munkamódszerét, érzékelte az ő elődeitől kapott metodikai örökséget. Janáky mint Málnai Béla
munkatársa és barátja, rajta keresztül Málnai mesterétől, Lechner Ödöntől kapta a tervezés, az
építészeti gondolkodás mintáját. Nem a stílust, hanem a módszert; Janáky régen túl volt a Lechner
által képviselt magyar szecesszión, de átvette Lechner alkotói elvét, az arányosságra való törekvést.
Ez örökítette át az ő tanítványaira, közeli munkatársaira.
A szakmai kapcsolat mindkét fél számára értékes volt. Zalaváry tanult, fejlődött, tervezői
attitűdje árnyalódott, Janáky pedig a fiatal, dinamikus és problémamegoldásra mindig kész
kollégától támogatást, praktikus segítséget kapott. Farkasdyval és Jánossyval hárman dolgozták ki
Janáky terveinek részleteit. Farkasdy már 1951 végén, Jánossy 1954-ben kapott önálló műtermet.
Zalaváry maradt legtovább a mestere mellett. 1953-ban közös tervükkel megnyerték a Blaha Lujza
téri metróállomás tervpályázatát és 1956-ban még hárman (Janáky, Jánossy és Zalaváry, a
mesteriskolás Janáky-tanítvány, Mináry Olga közreműködésével) készítették el egy törökországi
szálloda ajánlati tervét. Amikor 1959-ben Janákyt leváltották a vári főépítészi helyéről, egy ideig, ha
nem is együtt, de ismét egymás mellett dolgoztak. Janáky visszakapta a miskolci egyetem
tervezését, néhány éven át az egyetem könyvtárán dolgozott. Utolsó jelentős munkája 1964-65-ös

31 Mesteriskola, ciklusok nélkül. Szántó Tibor beszélgetése Zalaváry Lajossal, 1982

27
Nemzeti Színház pályázatra készített terve volt. KÖZTI-beli asztalánál érte a halál 1966 elején.

A Mesteriskola első ciklusa

A soha ki nem mondott mester-tanítvány viszony Janáky és Zalaváry között a Mesteriskola

alapításával tovább erősödött. Az 1951-es ún. „nagy építészeti vita” nem csak a szocreál hazai
változatának ágyazott meg, hanem azt is egyértelművé tette, hogy az építészek alkotói szabadságát
ezután a pártállam kívánja felügyelni. 1951 decemberében a Nemzeti Múzeum kupolatermében újra
megalakult a Magyar Építőművészek Szövetsége – Zalaváryt ott találjuk az alapító tagok között –,
immár nyíltan felvállalva a stílusdiktátumot. A fiatalok ellenőrzése, a szocreál építészet elveinek
direkt és azonnali átadása az éppen pályára lépő nemzedéknek 1953-ban nyert intézményes formát:
ekkor alakult meg a MÉSZ Mesteriskolája. Az elnevezés Lechner Ödön egykori kezdeményezésére
utalt, ezzel keltve a folytonosság képzetét. Az ideológiai befolyás és a rendszer mellett álló
elitképzés mellett az orosz nyelv oktatása is része volt a Mesteriskola kitűzött céljainak. Janáky lett
a vezetője, személye pedig szavatolta, hogy az iskola a hatalom elvárásai ellenére a szakmai
fejlődés, a szabad gondolkodás, a valódi közösségi lét helye lehetett. A Mesteriskolában olyan
szellemiség uralkodott, ami egészen ritka volt az ötvenes évek Magyarországán: a mesterek
tiszteletére és tapasztalatára, az 1945 előtt elsajátított hagyományos értékrendjükre épült, és az
ötvenes évek satuba fogott magyar társadalmának mintáját tökéletesen kívül tudta hagyni a falakon.
Nemhogy a szocreál, de a diktatórikus minták sem kaptak helyett itt, klasszikus értelmiségi kör
maradt, amely megőrizte a haladó polgári elveket.
Janáky közelségének köszönhetően Zalaváry már az első lépésektől ott volt a szervezők
között. Janáky gyűjtötte a mestereket, ő a tanítványokat. A tagfelvétel meghívásos alapon történt,
nem lehetett pályázni, nem volt verseny a bekerülésért. Hét mester (a szervezet érthetően óvatos
szóhasználatában „vezető építész”) és huszonhárom tanítvány vett részt az 1953-55 közötti első
ciklusban. A mesterek között ott volt Janáky, Gádoros Lajos, Weichinger Károly, Rimanóczy Gyula,
Nyíri István, Károlyi Antal és Weiner Tibor. Zalaváry Gádorost, a KÖZTI igazgatóját választotta,
Janákyhoz került Mikolás Tibor, Callmeyer Ferenc és Molnár Péter.
A Mesteriskola központja az Ötpacsirta utcai épület volt, de az előadásokat többnyire a
KÖZTI-ben tartották. Janáky magával ragadó személyisége, impulzivitása megadta a kezdeti
lendületet, a közvetlen viszony a mesterek és a tanítványok között pedig baráti közösséggé lett. A
Mesteriskola tagjai rendszeresen összejártak az előadásokon kívül is, aktív szakmai közélet folyt,
nem egy kiszakított rész volt az életükben; volt előzménye és következménye, nem hagyományos

28
képzési forma volt, sokkal inkább a személyes tapasztalat átadásának tradicionális útja. „Végül is
nem nevelődtünk át és nem tanultunk meg oroszul. Ezzel szemben a szakmai előadások és
konzultációk nagyszerűek voltak, és hetente egy alkalommal találkozhattunk anélkül, hogy a
'gyülekezési szabályzatot' áthágtuk volna” – összegzi Zalaváry.32
A szocreál elleni tiltakozás is a Mesteriskola összejövetelein kapott nyíltan hangot, de
különösebb veszély nélkül, mivel Janáky remekül vezette a hatalommal szembeni elfogadás-
ellenállás-kibújás taktikáját. Az 1954-es lellei találkozón, amelyen természetesen a pártállam
tisztviselői is részt vettek, az építészek olyan hangon szóltak a hatalomról és az általa képviselt
elvekről, hogy a minisztérium emberei csöndben eltűntek a teremből. Nem jelentették föl az
építészeket, de nem merték hallgatni a nyílt véleménynyilvánítást. Janáky védett ember volt, a két
reprezentatív nagyberuházás, a budai Vár rekonstrukciója és a miskolci egyetem tervezője, így a
párt kénytelen volt szemet hunyni a Mesteriskola külön világa fölött. Még 1956-ot is zavartalanul
túlélte a szervezet, csak 1960-ban függesztették föl tíz évre, amikor a kádári konszolidáció az
építészetet puszta műszaki tudományon alapuló, silány tömegtermelési ágazatként kezelte.
Zalaváry 1953-55 között az első ciklust végezte el, majd később, az 1970-es újraindítás után,
három egymást követő ciklus vezető építésze volt. Mesternek azonban soha nem tartotta magát,
inkább az elődöktől kapott szakmai tudás továbbörökítőjének. Amikor 1982-ben a Mesteriskola
akkori évfolyama kapcsán Szántó Tibor interjút készített vele, így vallott erről: „1960-ban Csontos
Csaba és Dobozi Miklós beléptek a műtermembe. Ettől kezdve voltam mester, de én ezt soha nem
éreztem. Barátaim voltak, termékeny diskurzusokat folytattunk és folytatunk, bármely szakmai
problémával jönnek máig is, amikor már a saját szárnyukon szállnak. Most már körülöttük is alakul
egy-egy mesteriskola. Most, hogy őket látom, egy folyam részének érzem magam. Fölfedezem
munkáikban az elődeim gondolkodásmódját, komponálási módszereiket, arányrendszereiket.”33

A beavatás: Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem, 1949-55

A fordulat éve után a két legnagyobb hazai beruházást, a miskolci Nehézipari Egyetem
tervezésének, illetve a budai Vár rekonstrukciójának feladatát az 1949-ben megalakult állami
tervezőiroda, a KÖZTI kapta meg. Mindkét munkát Janáky István vezette.
A miskolci egyetem sorsa szorosan összekapcsolódott a 20. századi magyar történelem nagy
fordulópontjaival. A trianoni szerződéssel elcsatolt országrészhez tartozó Selmecbánya bányászati

32 Vallomások – Architektúra. Zalaváry Lajos. Kijárat kiadó, 2002

33 Szántó Tibor, i. m.

29
egyetemét 1920-ban Sopronba telepítették, itt Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola néven
működött, majd 1934-ben egyetemmé alakult. A két háború között ebben a formában képezte a
szakembereket. 1948 után a pártvezetés úgy ítélte meg, hogy a nyugati határhoz közeli pozíciója
nem biztonságos; emellett az is elsődleges szempont lett, hogy a szovjet határhoz közelebb eső,
magas hozamú borsodi bányavidék legyen az ország nehézipari központja. Ezért az Országgyűlés
1949. évi XXIII. törvénye értelmében Miskolcon jött létre a Nehézipari Műszaki Egyetem. Rövid
határidők, gyors tervezési időszak után 1950-ben már épülni is kezdett a hatalmas komplexum,
amely 1950–1956 között Rákosi Mátyás nevét viselte. A másik nagy beruházás, a budai Vár
rekonstrukciója, ugyanebben az időben zajlott.
Zalaváry a diploma megszerzése utáni évben, Janáky hívására került az akkor megalakult
KÖZTI-be, és a miskolci projekten rajzolóként kezdett dolgozni. Zalaváry mellett a régi barátok,
Farkasdy Zoltán és Jánossy György is részt vállaltak a tervezésben mint munkatársak, ami az
építészettörténeti pillanatban eleinte szerencsés konstellációnak tűnt, mivel együtt meggyőzőbben
tudtak érvelni a Dániában és Svédországban megismert, emberközeli építészeti megoldások mellett.
Mindhárman ott voltak Aarhusban, építés közben látták az egyetemi campus C.F. Møller tervezte
épületeit és tapasztalták a tagolt elrendezés, a tájba ültetés nagyvonalú megoldását. A miskolci
egyetem első tervén szemmel látható a dániai példa hatása: a Dudujka-völgyet körülvevő,
nagyvonalú telepítés, az egyszerű, tiszta tömegképzéssel megfogalmazott sávházak, a nyaktagokkal
összekapcsolt tanszéki épületek az északi előképeket követték. Janáky masztaba-szerűen
megfogalmazott, téglaburkolatú főépülete és annak íves nyílásai, a historikus elemek hiánya, a
puritán felületű homlokzatkiképzés és általában véve a központi tömegformálás helyett a lazán
összefűzött épületcsoportok mellérendelő viszonya a kor építészetének haladó szellemiségét hozták
az Avas völgyébe.
A példa és az építészeti minőség, Janáky és a többiek tehetsége és legjobb akarata azonban
együtt sem volt elég. Az első ötéves terv időszakában, a diktatúra kezdetén még nem volt teljesen
nyilvánvaló, hogy az 1945 utáni évek szabad mozgástere lezárult. A terv a feszített tempó ellenére
már 1949 végére elkészült, ám a koncepció menet közben erős kritikát kapott. Felrótták az
alaprajzok funkcionalista felfogását, az építmény eszmei tartalmának háttérbe szorítását, a
modernizmushoz való túlzott ragaszkodást és nem utolsósorban azt, hogy kevéssé tükrözi a terv „a
szocializmus építésének optimizmusát”. A miskolci egyetem ráadásul Rákosi Mátyás nevét viselte,
és mint a történelem számtalanszor bizonyította, a név kötelez. Az itt megvalósított építészeti
minőségen a párt mindent a legszigorúbban számon kért; azt is, amit még ki sem gondolt. Így 1950
májusában megszületett a második tervváltozat: a főépületen még mindig maradt a téglaburkolat, de
az íves nyílások derékszögűre változtak, és a főtömeg drámaibb módon emelkedett ki az oktatási

30
szárnyak közül, főhomlokzata erőteljesebb tagolást kapott, a nyílászárók körül kőkeretek, az
árkádsorban mellvédek jelentek meg. Júniusra kőburkolatúra kellett cserélni a homlokzatot. De
egyidejűleg letették az alapkövet, és 1950 májusában rohamtempóban megindult az építkezés. Az
erőltetett ütemű beruházás kétkezi dolgozói között ott voltak a Rákosi-korszak fizikai munkára
kivezényelt politikai foglyai is, például Határ Győző építész, író és egy rövid ideig Cziffra György
zongoraművész. Néhány hónap múlva a (Jánossy György tervei alapján, de az eredeti elképzelés
szerinti nyerstégla homlokzat helyett kővel burkolt) fűrészfogasan telepített hat kollégiumi
épületből öt már állt, majd két oktatási szárny is elkészült.
A félig kész részekben megkezdődött az oktatás, de 1951 májusában újabb heves bírálat érte
az egyetemi campus terveit. A kritika mögött a magyarországi szocialista realizmus programjának
megfogalmazása és felső utasítás alapján való diktátuma állt. Az építészeti fordulat 1951
áprilisában, a párt második kongresszusára készülve következett be. Ezzel párhuzamosan zajlott
Révai József népművelési miniszter vezetésével az úgynevezett „nagy építészeti vita”, ami szakmai
vitának álcázva valójában a direktíva meghirdetése, a magyarországi szocreál építészet nyitánya
volt. Révainak a pártkongresszuson elhangzott beszéde egészen új szempontokat vitt az építészetbe:
egyrészt nyíltan kimondta, hogy „az építészet ideológiai kérdés, és mint ilyen, politikai kérdés”,
másrészt ijesztő perspektívát tárt fel a következő kijelentésével: a modernista, funkcionalista
építészet kozmopolita, és „...talán az egyetlen ellenséges kulturális irányzat, amely ma még
Magyarországon nyíltan tud jelentkezni...”34
A Magyar Építőművészek Szövetségének 1951 októberi alakuló ülésén bekövetkezett
fordulat háttértörténetét Sylvester Ádám így foglalta össze: „...Az irányelvek szerinti művészeti
viselkedéshez a pártirányítást a kultúra felelőse, Révai József gyakorolta. A szocialista realista
művészet meghatározása talányosan homályos volt: tartalmában forradalmi, stílusában népi. A
párt kulturális főosztályán a művészetek szakértői: Bodnár György irodalomtörténész, akadémikus,
valamint Németh Lajos művészettörténész és Rohonczi Katalin, aki a filmmel foglalkozott,
összedugták a fejüket: mit is kell tenni ahhoz, hogy elkerüljük a baráti országok sorsát. Bátor
emberek voltak, a helyén kezelték a politika szerepét és megpróbálkoztak a lehetetlennel. Ekkorra
már készen volt a Föltámadott a tenger című film forgatókönyve, Nádasdy Kálmán és Ranódy
László rendezők közös munkája, a filmet 1953-ban mutatták be, és a kultúrpolitika ráharapott. A
film egésze sikeresen hozta, amit Moszkva megfogalmazott: tartalmában forradalmi,
megjelenésében népi. Bodnárék pedig meglátták a lehetőséget és lecsaptak rá: a politika számára
úgy tálalták a film hátterében megmutatkozó, pesti biedermeier ízű klasszicizmust, mint a magyar

34 Idézi Benkhard Ágost az Építészeti tervezés a Kongresszus óta c. bevezető írásában, Magyar Építőművészet
1953/1-2.

31
szocreál lehetséges útját. Révay Józsefék pedig elfogadták. Ez a döntés megszabadította a magyar
kultúrát a szovjet ízlésdiktatúrától. Tudni kell: Németh Lajos számára is világos volt, hogy a két
háború közötti modern nem jöhet szóba, és a sikerhez bizonyos fokú historizálás látszata
elkerülhetetlen. Kapóra jött az akkor trendi skandináv alternatíva és a dániások jelenlétének
esetleges hitelesítő, első kezes interpretálása. (…) Valójában senki nem jött rá, hogy a politika be
van csapva: kerülőútként becsempészték a jövő hivatalos vonulatába a saját hagyományokkal bíró
magyar klasszicizmust. Az első épület, amit a pártnak be kellett mutatni, a fiatal Pintér Béla tolnai
kultúrháza volt, a KÖZTI-ben készültek a Miskolci Egyetem tervei id. Janáky István vezetésében,
Jánossy György, Zalaváry Lajos és Farkasdy Zoltán „dániás” közreműködésével. Ezután jött
Farkasdy Zoltán zugligeti főiskolai épülete – a mai MOME –, majd a Műegyetem R épülete
Rimanóczy Gyula tervei alapján, Sztálinváros és a többi. Kardos György a Műegyetem
építészettörténeti tanszékéről minden nagyobb tervezőirodához eljuttatta a magyar klasszicizmus
morfológiai atlaszát, a részletek pontos megfogalmazásával. Csupa kedves kis dolgot, amit akkor
mindenki – aki a háború előtt a modernben szocializálódott – utált, hiszen úgy gondolta és vélte
joggal, hogy a politika akarta ezt. Miért lett volna az építészet kivétel a diktatúra idejében? Ez lett
az úgynevezett magyar szocreál...”35
Az irányváltás az éppen futó projekteket sem kímélte. A politikai nyomásra átdolgozott
második miskolci változat után Janákyék komolyan vették a párt átideologizált építészet-képét, és
jelentős változtatásokkal egy harmadik tervet is benyújtottak. A főépület rajzain Janáky neve mellett
Jánossy és Zalaváry is tervezőként szerepelt, az 1950-ben tervezett sportközpont egyértelműen
Zalaváry munkája. Ez már a nyílt diktátum időszaka volt. A MÉSZ újraalakulása előtt nem sokkal
Révai József magához rendelte a kiemelt építészeket, köztük Janákyt is, és megadta a tervezői
elveket. Zalaváry pontosan megőrizte azt a pillanatot, amikor Janáky a megbeszélésről visszatért a
KÖZTI irodájába: „...hófehér arccal leült az asztalom mellé és azt mondta: Lajám, holnapról dór
oszlopokkal tervezünk.”36 Tehát újra nekifutottak.
Miskolcra visszatérni Zalaváry számára nem csak az első nagy feladat kihívását és terheit
jelentette, hanem egy keserű személyes tapasztalatot is. 1942-ben itt tette le az érettségit, ide
kötődött a gimnázium utolsó éveinek sok élménye. Az azóta eltelt néhány év alatt megfordult a
világ: 1950-ben át kellett élnie, hogy a hatalom nyomására a minoriták végleg bezárták az iskolát és
elhagyták a rendházat. 1951-ben pedig Zalaváry már a munka sűrűjébe került; abban kivételes
helyzetben volt, hogy a négy tervező építész közül egyedül ő nem volt még házas, így bármikor
rendelkezésre tudott állni. Janáky élt a lehetőséggel és a megbeszélésekre, eligazításokra
35 Sylvester Ádám: Különutas magyar szocreál – Egy láthatatlan történet. Magyar Építőművészet Utóirat melléklete,
2014/2.
36 Kaiser Anna. i. m.

32
rendszeresen magával vitte a fiatal tervezőt, így az ott lezajlott vitákról ma, majdnem hetven évvel
később Zalaváry közvetlen forrásanyaggal szolgál: „...a tervbírálatot Benkhard Ágost vezette. Ott
volt Bardon Alfréd a rajzi tanszékről, aki Janáky főépület tervéről azt találta mondani: ez egy
csendőrkaszárnya. 1951-ben ez szörnyűség volt, Janáky olyan ideges lett, hogy majdnem megütötte.
Bardon később megjegyezte, még szerencse, hogy köztük van egy asztal. Mire Janáky: nem az
asztal, hanem a hivatásom... Aztán Borbíró felállt, és jó félórás beszédében, amit csupa Lenin-
idézettel tűzdelt, lesöpörte őket: megvédte a tervünket. Végül mindenki felállt, kiment, és mi ott
maradtunk, se elfogadva, se elutasítva nem volt a terv. Akkor Janáky azt mondta: a diktatúrák
megbuknak.”37
Az eseményről a Magyar Építőművészet, igaz, más hangnemben, de szintén igen részletesen
beszámolt. Ugyanabban a lapszámban, ahol Benkhard Ágost vezércikke szégyenfalra teszi a
miskolci egyetem terveit, részletesen kitérve a dániás vonal „káros” befolyására is: „Ahhoz, hogy a
kozmopolitizmus ellen a harcot kellőképpen fel tudjuk venni, meg kell állapítanunk ennek mai
megnyilvánulási formáit. Ez a reakciós irányzat elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egyes
építészeink a gyakorlatban a modernista építészet skandináv változatát űzik...”38 A tervbírálat
beszámolójából sugárzik a teljes tanácstalanság, az a kétségbeesett szándék, hogy a szakmai
szempontok és a párt elvárásai összetalálkozzanak. Hallatlan bátorságot mutat Farkasdy Zoltán
hozzászólása, érdemes hosszabban idézni a jegyzőkönyvből: „...úgy látja, hogy a Szövetség
elnöksége, egy évvel a kongresszus után, egy épülettel szemben támasztható kívánalmakat még nem
állapíthatja meg, tekintettel arra, hogy a kongresszus óta egyetlen oly épület sem készült el, mely
annak határozatai értelmében épült volna. Nincs tehát semmilyen megbízható mérték az elméleti
tételeken kívül és ezek maguk is többé-kevésbé tisztázatlanok (…) Szerinte az egész magyar
építészetben várt fordulatot eleve egy épülettől várni nem szabad, és nem is hiszi, hogy a
történelemből lehetne arra példát felhozni, amikor egy épület megszületését annak tervkorában,
már eleve úgy várták, hogy az a bizonyos épület fogja megteremteni az új stílust, a renaissance-ot, a
barokkot, vagy valamely más stílust, mely stílus elnevezések is csak jóval később történtek meg.
Hiszen a stílusok elmosódva egymásba fonódnak, és azt, hogy azok megindítója vagy hitelesítője ki
volt vagy magát a fordulópontot előre mikor mi jelezte –, megállapítani nem lehet...”39 A megoldás
végül természetszerűleg felemás lett: Janákyék mellé kineveztek egy konzultációs bizottságot,
megszületett egy negyedik, majd még később egy ötödik tervváltozat, és megépült a négyemeletes,
két udvar köré szervezett főépület, középen hatalmas dongafedésű aulával és egy kupolás

37 részlet egy 2016-ban készült beszélgetésből

38 Lásd Benkhard idézett cikkében
39 A Miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetem. A Magyar Építőművészek Szövetségének vitája, 1952. december
6-12. Magyar Építőművészet 1953/1-2.

33
előadóteremmel. Mindazonáltal az eredmény félsikernek mondható, hiszen az építészek kitartása a
párt szándéka ellenére is meghozta a gyümölcsét: a moszkvai Lomonoszov Egyetem itthoni mása
helyett mégiscsak sikerült egy klasszicista vidéki kúriát elfogadtatni Miskolcon. 1955-re az
építkezés nagy része befejeződött, de a kisebb kiegészítések egészen a hatvanas évek elejéig
elhúzódtak. A központi épület 1965-ben készült el.
Zalaváry az ötvenes évek elejére a miskolci munka révén pontosan kiismerte a diktatúra
természetét. Janáky mellett végighallgatva a hatalom és a szakma összecsapásait, közelről
tapasztalhatta a folyamatot. A KÖZTI-ben a Népstadion tervein ugyanekkor dolgozó Dávid Károly
is rendszeren magával vitte Zalaváryt a tervbírálatokra, szemtanúja volt, ahogyan az eredeti, Le
Corbusier hatását mutató tervből – a sok egyeztetésnek nevezett kényszer-változtatás végére –
kialakult a „politikailag korrekt” végleges változat. A mélyreható tanulságokat levonva, innentől
Zalaváry nemigen foglalkozott sem a politika, sem az úgynevezett szocreál kérdésével. Megtehette:
a KÖZTI egyfajta védőburkot jelentett a másként gondolkodó fiatal építésznek. Szerencséjének is
tulajdonítja, hogy nem került olyan helyzetbe, amikor szocreál épületet kellett terveznie. Az alapos
műveltséggel felvértezett Zalaváry annak kezelte a párt által erőltetett szocreál stílust, ami
valójában volt: humbugnak. Egy interjúban így beszélt róla: „Magyarországon az úgynevezett
szocreál körülbelül 1950-től 1955-ig tartott, és azt kell mondanom, hogy mint valami influenzát
megkaptuk, majd hamar el is múlt.”40 Talán ekkoriban alakult ki róla az a kép, amit jó két évtizeddel
később fiatal munkatársai megfogalmaztak: kívül állt a szabályokon.
Zalaváry rendhagyó pályafutásán túl is itt volna az ideje újragondolni az időszak magyar
építészettörténetét, helyére tenni a szocreál fogalmát, lehámozni róla az utólag tévesen
hozzátapasztott fejleményeket. Az utóbbi évtizedben több erőfeszítés történt arra, hogy az 1950-től
a posztmodern jelentkezéséig tartó korszak építészetét az egyes szakaszok reális definiálása alapján
vizsgálja, és ideológiától mentesen, pusztán építészeti értékei mentén közelítse meg. De a
közvélekedés makacsul ragaszkodik a merev – és ebben az esetben tévesnek mondható –
kategorizáláshoz. Az építészettörténet feladata nem csupán az elmúlt korszakok dokumentálására és
értékelésére szorítkozik, hanem az értékek felvállalására is. A magyarországi építészet mindössze
néhány évig vergődött az ideológia által ráerőszakolt szocreál stílusuralma alatt. Jánossy György
egy interjúban néhány mondatban összefogta a démonizált szocreál igazi helyét és az utána
következő évtizedek felelősségét: „Rontott-e a szocreál Magyarország építészeti kultúráján,
környezeti kultúráján annyit, mint az utána következő évek? Nem rontott. Egész egyszerűen nagyon
kevés dolog valósult meg. Azok pedig beleillettek a régi épületek sorába valamennyire. Amit rontott,
az tulajdonképpen az ország technikai elmaradásában, az építészet technológiájának

40 Kaiser Anna, i. m.

34
elmaradásában látszik. A következő időszakban ez a késve megérkezett, robbanásszerű modernség,
ez kegyetlenebb nyomokat hagyott, mint a szocreál.”41

A Zsigmond téri és Lukács utcai lakóházak, 1958

A miskolci egyetem munkálatai 1953 után lassabban folytak, Nagy Imre reformkísérletei
idején kicsit oldódott a projektet övező feszült figyelem. Ekkor kapta Zalaváry első valóban önálló
feladatát: a rendezésre váró Óbuda déli szélén, a Zsigmond téren két lakóház tömbjét kellett
megterveznie.
A csepeli lakótelep-építés kezdete után, de még az 1958-ban meghirdetett, 15 éves
lakásépítési program előtt vagyunk. Budapesten a negyvenes évek végétől óriási lett a lakáshiány. A
front pusztítása részben korrigálható volt az első néhány év beavatkozásaival, de a fővárosba áramló
vidéki családok, az erőltetett iparosítás következtében villámgyorsan felszaporodó városi ipari
munkásság tarthatatlan helyzete nagyszabású lakásépítést kívánt. Az első ötéves terv országszerte
180 000 új lakás építését irányozta elő, ebből Budapestre az Országos Tervhivatal javaslata szerint
16 500 jutott. Elsősorban az 1950-ben a fővároshoz csatolt településekkel létrejött peremkerületek
feljavítása volt programon, de Óbuda hamar kiemelt fejlesztési terület lett.
1953-tól a gyakorlatban is meglódult a lakásépítés, de sajátos gazdasági korlátokkal: a szűkös
erőforrások és a jelentős lakáshiány következtében az állam a komfort nélküli, „csökkentett értékű”,
korabeli elnevezéssel „Cs” lakások építését erőltette. A rá következő években az állami
lakásépítések 60%-a fürdőszoba nélküli, szoba-konyhás lakásokat produkált. Így az 1954. évi 4%
helyett 1957-re az újonnan épített lakások 50%-ában nem volt fürdőszoba. 42 Ez a szisztéma
elsősorban az egyedülálló, vidékről a városba költözött ipari munkások számára kínált ideiglenes
lakásmegoldást.
De a kor népgazdasági szempontjai nem ismertek lehetetlent. A Zsigmond tér déli szélén
álló, a Dunára és a Margitszigetre néző üres telkek tervezési feladatát 1954-ben kapta meg Zalaváry.
Az Országos Építésügyi Hivatal ide is Cs-lakásokat szánt, Zalaváry viszont olyan összkomfortos
lakásokat javasolt – és ebben a közvetlen illetékességgel bíró Fővárosi Beruházási Vállalat is
támogatta –, amelyek az értékes telekhez illő minőséget jelentenek. Az egyik ötemeletes – a déli
oldalon szomszédos lakóház magasságához igazodó – lakótömböt a pesti gangos bérházak
mintájára függőfolyosóval, a másikat a telek adottságait kihasználva, nagyobb méretű belső udvar
41 Interjú Jánossy Györggyel, Oral History Archívum. In: Keller Márkus: Diktatúra, professzionalizáció és emlékezés.
Az építészek esete a Kádár-rendszerrel. Kádárizmus – mélyfúrások, 1956-os Intézet évkönyve, Budapest, 2009
42 Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szeged, 2000

35
köré szervezte, és a hazai építőiparral hadakozva sikerült elérnie, hogy félvázas, középső
vasbetonpilléres szerkezettel szabadabb alaprajzokat alakíthasson. A homlokzat téglafalai
zöldesszürke vakolatot kaptak, a földszintet fehér műkő lemezek borítják. A második emelettől
fölfelé mindhárom homlokzaton az erkélyek sárga mellvédet kaptak, ez szépen harmonizál a
szürkével és derűs hatást kelt az egyébként is napsütötte házon.
A két épületben összesen 140 lakás készült, 2 szoba hallos, illetve 3 szobás változatokban. A
Rózsadomb felé néző homlokzat földszintjén üzleteknek, műhelyeknek szolgáló helyiségek
sorolódnak, fölöttük egy kiugró párkányra ültetve mellvédsor fut végig, itt is csak a második
emelettől következnek az erkélyes lakások. Zalaváry itt valósította meg először a homlokzati
ablakkiosztás jellegzetes, zenei ritmusát: az első épületnél az A-B-B-A, a másodiknál az A-B-A-C
ütemet, amit később más variációkban is szívesen alkalmazott. A ritmus karaktert ad a
homlokzatnak, megtöri az egyformaságot, finom hullámzást érzékeltet, de tartja a szigorú rendet. A
földszinten az üzletbejáratok és a portálablakok széles keretben ülnek, a nyíláskiosztás itt az utca
léptékéhez igazodik. A két lakóház olyan minőséget mutatott fel, hogy bekövetkezett a papírforma:
sok lakásba minisztériumi dolgozók költöztek be. Az első önálló tervezési munka, de már világosan
látni, hogy Zalaváry, tudomásul véve a pillanatnyi körülményeket, figyel a jelenre, de egyben a
jövőnek is tervez. Ez a fajta építészeti előrelátás a következő évek munkáiban még látványosabban
megmutatkozik.
A Zsigmond téri tömbök után születtek Zalaváry asztalán a közeli Lukács utcai társasház
tervei. Szerkesztője itt volt első ízben a tanítványból lett kolléga és jóbarát, Gulyás Zoltán felesége,
Ecker Klára, Zalaváry és ő később sok közös munkát csináltak végig. A ház egy foghíjtelekre épült,
a háború előtt itt állt, majd lebontott malom alapjainak helyén. A beruházást az OTP szervezte, és
1957-ben legalábbis Budának ezen a frekventált helyén már lekerült a napirendről a komfort nélküli
lakások erőltetése. A Lukács utcai ház már egyértelműen a minőséget célozta. Zalaváry itt is a Le
Corbusier öt pontjában a szabadon alakítható alaprajz zálogaként említett vasbetonpilléres
szerkezetet alkalmazta. Horizontális osztás, az aranymetszés szabályai szerint szerkesztett arányok,
a földszinti vaskosabb, tektonikát hangsúlyozó pillérek fölött, az emeleti szinteken a homlokzatra
kifutó pengefal és a konzolos födémlemez alkotta könnyed, filigrán rácsszerkezet uralkodik. A
pengefalak között visszahúzott erkélyek már a lakás teljes szélességében végigvonulnak, magát a
homlokzatot az erkélyek osztott üvegmellvédje rajzolja ki. A pillérek és födémek alkotta keskeny
rácsszerkezet nyugodt, szimmetrikus rendet teremt. A Zsigmond térinél jóval kisebb méretű
homlokzaton nincs szükség sajátos ritmusra, maga a homlokzatra éleivel kirajzolódó váz,
plasztikája, illetve a hátrahúzott téglafalon megjelenő fény-árnyék hatások teszik izgalmassá. A
pillérek a földszinten vaskosabb tartópillérekben folytatódnak, közöttük üzlethelyiségekkel.

36
 A lakások elrendezésénél az építész egy Dániában látott példát honosított meg, ha nem is
egyben, de nyitva hagyva a lehetőséget. Az ottani panelépítészet kapcsán említette ezt a megoldást:
„Dániában a panelből épült házak lakásai sokkal tágasabbak környezetük kulturáltabb, emberi
körülményeket tudnak biztosítani… Ők úgy építették a panelházaikat, hogy három-négy szoba
mellett még egy külön bejáratú garzonlakás is helyet kap az otthonon belül. Így együtt, de mégis
külön tudnak élni a fiatalok a szülőkkel, sőt irodát, rendelőt is ki tudnak alakítani a lakáson belül.”43
A Lukács utcai házban Zalaváry ezt a rendkívül sokoldalú modellt valósította meg: a két szoba
hallos lakások mellett egy-egy garzonlakást alakított ki, hogy a kettő később egymásba nyitható
legyen, akár több generáció együttéléséhez, akár iroda, rendelő kialakításához. Ez a magatartás
Magyarországon, egy olyan korszakban, amelyben a napi valóság igen távol állt mind a józan
ésszerűségtől, mind a távlati gondolkodástól, meglehetősen merész volt – de annál életszerűbb. A
beruházás 1958-ban készült el. Néhány évvel később az államszocializmus oldódni kezdett, és ha a
piacgazdaságra még sokáig kellett is várni, de ilyen vegyes típusú helyiségekre már a hatvanas évek
elejétől volt igény.

Csepel Csillagtelep, 1956-60

A csepeli Csillagtelep tervezése közvetlenül a miskolci egyetem építkezését követte. Az első

házakat 1955-ben húzták fel a Csepel központjától délre eső területen. Az eredeti megbízás 950
lakásra szólt, de hamar a duplájára bővült, végül összesen 2000 lakás épült meg, iskolával,
óvodával, bölcsődével, szolgáltatóházzal, rendelővel, üzletekkel és művelődési házzal. A beépítés öt
kisebb, utcákkal határolt egységre tagolódik, ezek mindegyike keretes beépítéssel fogja össze a
terület szélén átlósan és hosszában elhelyezett négyemeletes házakat, a tömbök között lapos,
földszintes szolgáltatóházakkal és óvodákkal, bölcsődékkel és nagy zöldterülettel. 8000 lakónak
épült a telep, eleinte többségében vidékről felköltöző, komforthoz nem szokott munkásoknak és
munkáscsaládoknak, a csepeli gyár hirtelen felduzzasztott létszámú dolgozóinak.
Az ötvenes években épülő lakótelepek átlagosan 300-800 lakásszámához képest a
csillagtelepi 2000 lakás kiugróan sok volt, a jóval későbbi, hetvenes évek elején épült házgyári
paneltelepek méretével vetekedett. De azok magasházaival, a pont- vagy sávházas megoldásokkal
szemben a hagyományos kertvárosi mintát követte. A vakolt téglafalak, a jól tájolt homlokzatok, az
előreugró, üvegmellvédes vagy rácsos-parapetes erkélyek és a házak közötti zöld terület fákkal,
pázsittal, játszóterekkel, padokkal, gyalogos sétányokkal kifejezetten emberléptékű, kellemes

43 Zalaváry Lajos: Földrengés utáni állapotok. Napi Magyarország, 1998

37
környezetet teremtettek. A lépcsőházak sűrű bordával osztott külső üvegfala a közlekedőterekbe is
természetes fényt visz, a homlokzatok ritmusa egységenként variációkat mutat. Ha a tömbönként
egyformán kialakított épületek nem is tudták visszaidézni a század elején épült Wekerle-telep
változatosságát, de a tömbbelsők csöndes, nyugodt parkjai, a négyemeletes házak harmonikus
arányai és a jó telepítés minőségi lakókörnyezetté emelte Csillagtelepet
A lakások komfortfokozata menet közben változott. Az első ütemben Zalaváry kénytelen
volt a fürdőszobásokhoz képest egyharmaddal kisebb összköltségű – és nem utolsó sorban
gyorsabban felhúzható – Cs-lakásokat tervezni, ami ebben az esetben indokoltabb volt, mint az
óbudai házaknál, de már a második ütemtől kezdve másfél szobás, lakókonyhás és fürdőszobás,
illetve kétszobás lakások épültek. A Csepelre érkező sok ezer munkás életszínvonalában ez is óriási
javulást jelentett.
A városnyi lakó igényeit kiszolgáló oktatási és kulturális célú épületek is a lehetőség szerint
magas színvonalat értek el. Az egyszintes, vasbeton pillérvázas, visszahúzott főhomlokzatú Radnóti
Miklós Művelődési Otthon egy, a telephez csatlakozó nyúlványtelken, mellette orvosi rendelővel és
üzletekkel. A kétemeletes, 24 tantermes iskola párhuzamos, puritán megfogalmazású; finoman a
földszinti téglaburkolatos tömegre ültetett, világos műkőlapokkal burkolt kettős tömbje a pillérek
közé négyesével ültetett nagy ablakok sorával, a bejáratok fölött messzire kinyúló előtetővel és az
emeleten körbefutó galériával a telep közepén kapott helyet. Az iskola különlegessége volt a szűk
folyosórendszert felváltó, az emeletre vezető lépcső terével egybekapcsolt széles zsibongótér – amit
néhány évvel korábban, 1948-ban Kismarty-Lechner Kamill alkalmazott elsőként a szikszói
iskolában, és ezzel forradalmasította az európai iskolaépítészetet. Zalaváry magától értetődő
természetességgel vette át ezt a korszerű szemléletet az iskola alaprajzi kialakításában.
„A csepeli Csillagtelep 1955-ben épült. A legfontosabb cél a minden cirkalomtól mentes, normális
méretű, szociális igényeket kielégítő lakások sokaságának építése volt. A kor építészeinek agyába
befészkelte magát a Bauhaus. A különféle művészeti ágak is hatottak egymásra. Együttesen
fölerősödtek. Gropius, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Klee. Csakhogy 1955-ben, noha a
rákosista prés kissé fölengedett, a cél mégsem az építészet mint művészet megjelenítése volt, hanem
a gyors lakáshoz juttatás, 'Vörös Csepel' igazi identitását megmutatandó...”44 A modern építészet
racionális változata Csillagtelepen sok ezer családnak kínált élhető környezetet. És a következő
évtizedekben, amikor a házgyári technológiának köszönhetően lélekromboló panelrengetegek
nőttek ki a földből, Csillagtelep laza telepítésű együttese és a házak közötti széles parkok nyugalma
még mindig vonzó volt. Ma, hetven évvel később is az. A magyarországi típustervezés előtti utolsó
pillanatban Zalaváry olyan megoldást mutatott, amely, ha a házgyári technológia nem uralkodik el,

44 Koppány Zsolt: A geometria metafizikája. In: Morbusz és hungarikum, Napkút kiadó, Budapest, 2007

38
jól használható modellként kínálkozott volna a tömeges lakásépítés számára. 1956-ban első Ybl-
díját a csillagtelepi épületek megvalósításával érdemelte ki.

Ishane szálló terve, Ankara, 1957

1954-ben Janáky és Zalaváry közös tervet nyújtott be a Blaha Lujza téri metróállomás
pályázatára, és első díjat nyertek vele. 1957-ben Janáky, Jánossy és Zalaváry együtt dolgozták ki
egy törökországi szálloda koncepcióját – ebben Janáky mesteriskolás tanítványaként Mináry Olga is
részt vett –, melyet a Magyar Építőművészetben közölt publikációban avant-projektként, azaz
előtervként határozták meg.45 A szálloda telke Ankara közepén, az óváros és a 20. század elején
kiépült modern nagyváros között helyezkedett el, a környezetből finoman kiemelkedő
terephullámon. A program egy vegyes funkciójú épületről szólt, 300 szobás szállodával,
termálfürdővel, irodaházzal, angol típusú klubbal, áruházzal, mozival és 150 férőhelyes parkolóval.
A műfaj a magyar tervezők számára mindenképpen újdonság volt, ilyen komplex funkciókat
befogadó épület tervezésében egyiküknek sem volt tapasztalata. Ennek ellenére izgalmas terv
született. A szabálytalan alakú, a nagyszabású programhoz képest szűkös méretű telekre egy
négyzet alaprajzú, lábakra állított, 14 emeletes toronyházat és egy alacsonyabb, hétemeletes
átriumos tömböt javasoltak, amely a telek előtt futó bulvárral párhuzamos szárnnyal bővül,
megtartva az utca homlokzati rendjét. A terep szintkülönbségeit kihasználva, az egyes funkciók
bejárata más-más magasságra került, így az egységek elkülönülése a homlokzaton is megjelenik. A
toronyház fogadja be a szállodai részt, emeletenként 12 szobával és 4-4 saroklakosztállyal, a
legfelső szintre körpanorámát kínáló tetőterasz-kert, étterem és a szabad ég felé nyitott fürdő került.
Az átriumos tömbben az irodaház, az áruház, a mozi, a pinceszinten a parkoló és a gépészet kapott
helyet. A homlokzatokat kő, üveg és alumínium uralja, a nyílásokat alumínium ötvözet keretezi. A
tervezők azzal számoltak, hogy a kivitelezésnél többféle magyar anyagot is használni lehet. A
Magyar Építőművészet tervleírását Janáky ezzel a mondattal zárja: „Nem vitás, hogy az az
erőfeszítés, ami ennek az épületnek felépítésével járt volna, nem maradt volna építőiparunkra
kölcsönhatás nélkül.”
Nem véletlen a megjegyzés. 1945 után Magyarországon nem épült új szálloda, és csak 1956
után indult meg az idegenforgalom, ekkor születtek a Balaton partján az első turistákat fogadni kész
hotelek. 1957-től kezdődött a korábbi nagy szállók – elsőként a Gellért és a Rudas –
rekonstrukciója, és ugyanebben az évben kapott Janáky megbízást a kecskeméti Aranyhomok szálló

45 Magyar Építőművészet 1958/1-3.

39
tervezésére, amelynél az ankarai előterv több ötletét is hasznosítani tudta. Zalaváry jóval később, a
hetvenes évek végén a Hotel Atriumnál tér vissza az Ishane szállóhoz kapcsolódó tömb belső
udvarának gondolatához.

Feldebrői általános iskola, 1958

1945 után Magyarországon gyökeresen megváltozott az oktatáspolitika: bevezették az

ingyenes és kötelező alap- és középfokú oktatást, ráadásul a korábbi iskoláztatási elvet meghaladva,
mindkét nem részére. Ez a döntés – valamint a háború után bekövetkező hirtelen népszaporulat,
aminek első hulláma 1952-től érte el az általános iskolákat – az előző korszaktól megörökölt
iskolahálózatot teljes megújításra kényszerítette. A Klebelsberg-féle oktatáspolitika nyomán a
század első évtizedeiben épült, oldalfolyosós rendszerű városi iskolák, illetve a kis falusi népiskolák
nem tudták kiszolgálni sem a megnövekedett tanulói létszámot, sem az új oktatási irányelveket. A
falusi iskolák alaptípusa az ötvenes évek elején még a jóval szerényebb létszámra méretezett,
osztatlan rendszerű elemi volt, jellemzően egy más funkciójú épület átalakításával létrehozva, egy
vagy két tanteremmel és tanítói lakással.
Az igények gyors kielégítése a mennyiségi szempontokat tartotta szem előtt, a minőség
kevésbé számított. Már 1949-ben megkezdődött az egyedi megoldásokhoz képest gyorsabb,
hatékonyabb típustervek kialakítása, amelynek során természetesen több jól használható, de nem az
adott hely igényeinek megfelelő terv született. Az állam minden iskolát egyforma felszereltséggel
látott el, a tanítás egyforma nevelési irányelvek mentén haladt, differenciálásra nem volt mód.
Ennek ellenére – vagy talán éppen a keresés időszakára jellemző sokszínűségnek köszönhetően – a
hatvanas évek elejéig még bőven volt példa arra, hogy a tervezők önálló megoldásokkal
jelentkeztek, és a megbízók is nyitottak voltak a kísérletezés irányában. Ez különösen a falusi
iskolák esetében bírt jelentőséggel, mivel nem ritkán éppen ez az épület vitte a településre elsőként
a modernizmus szellemiségét. Arra is volt mód, hogy a negyvenes évek európai iskolaépítészetében
meghonosodott korszerű anyaghasználatot és szerkesztésmódot a hely karakterével ötvözzék, ami a
településre jellemző, ismerős és könnyen befogadható, ugyanakkor a közösségi nevelés
demokratikus szellemiségét hordozó, és építészeti szempontból is korszerű iskolát eredményezett.
A feldebrői iskola az első valóban egyedi, modernista elveket követő iskolaépület volt az
ötvenes évek vidéki Magyarországán. A telek keretes beépítésével kialakított együttes több
összekapcsolt épületből áll. Kétszintes bejárati tömbje az utcára néz, mögötte egy földszintes
egységbe sorolódik négy osztályterem, a tanári szobák és a tornaterem. A hazai építőipar

40
felkészültségéhez igazodva, a külföldi mintákban általánosan használt, 8x8 méteres osztálytermek
alapterülete itt 52 m2-re csökkent. A belső udvar körül L alakban fordul a tető, amely összefogja a
széles oldalfolyosóról nyíló osztálytermeket és – a program szűkös költségvetéséből kényszerűen
adódóan – a külön egységbe helyezett, legszükségesebbre leegyszerűsített mosdót-illemhelyet. A
telket az utcai front sarkán lezáró kisebb tömbben egy igazgatói lakás kapott helyet.
A külső homlokzatot meghatározza a nyerskő burkolat és a nagy ablakokat elválasztó
betonpillérek ritmusa, a folyosókat és a mosdót egybefogó beton lapostető. A bejárati homlokzaton
az előreugró, terméskő burkolatú pillérek közötti vakolt téglafalak derűs hangulatot teremtenek, az
udvarra néző folyosó vertikális osztású ablaksoraival a zárt oszlopcsarnok 20. századi átirata. A
mosdóépület teljesen zárt kőburkolatú falával, a tető alatt futó kis ablaksorral intimebb hatású, de
kiegyensúlyozott arányokkal csatlakozik a többi, nyitottabb tömeghez. Az egész együttest
változatos módon járja át a természetes fény, a felnyitott homlokzatok zártabb falszakaszokkal
váltakoznak. Könnyedség és tektonikus erő harmonikus arányban ötvöződik a tömegek
elrendezésében. Különleges hatású a betonpilléreknek a tető fölé magasodó vége, erődítményre
emlékeztet a vaskos, terméskővel burkolt pillérvégek ritmusa. Az első vázlatokon a bejárati tömb
még nyeregtetős változatban szerepel, az osztálytermeken lapostető vonul végig, de a tetőn túlfutó
pillérek már itt is karakteres formáló erőként mutatkoznak. A megvalósult megoldás sokkal
finomabb, izgalmasabb, sokféleképpen olvasható. Az igazgatói lakás tömbje hagyományos falusi
nyeregtetős ház maradt, amely az iskola területéhez tartozik, de formájával, ablakaival,
tetőidomával a falusi utcaképhez illeszkedik.
A programhoz az a plusz elvárás kapcsolódott, hogy a tantermek bútorozása variálható
legyen, ne az ablaknyílások rendje határozza meg az osztályterem elrendezését. Ebből – és a
Dániában látott példákból – kiindulva Zalaváry a belső udvarra néző falat megemelte, és a
félnyeregtető alatt, a fal legfelső sávjába helyezett ablaksorral megalkotta az egyszintes, kétoldali
bevilágítású falusi iskolák típusát. Ez felszabadította az alaprajzot, egyenletesen világos és derűs
tereket eredményezett.
A feldebrői iskola terméskővel burkolt, bilaterális megvilágítású, belső osztását a
homlokzaton is megjelenítő épülete egyedülálló kísérlet volt – bár előképként értelmezhető
Zalavárynak a csepeli Csillagtelepen ugyanebben az időben megépített 24 tantermes iskolája, ahol a
szűk folyosórendszert megszüntetve egy széles zsibongóteret hozott létre, amire Feldebrőn nem volt
lehetőség. Az itt szerzett tapasztalatokat Zalaváry nem sokkal később, a Nagyothallók Iskolájában
sikerrel fejlesztette tovább. A kétoldalú megvilágítás később Kismarty-Lechner Kamill iskolatervei
nyomán lett általánosan ismert, a sorolt tömbökből szerkesztett iskola típusa azonban a hatvanas
évek építési technológiája – és szellemi szűkössége – számára nem bizonyult járható útnak. A

41
terméskő burkolat és az aszimmetrikus formából adódó kétoldali bevilágítás Hofer Miklós 1960-
ban elkészült gyöngyösi iskoláján, a félnyeregtető alá vont, betonpillérekkel osztott ablaksor
Mányoky László szintén 1960-as egri iskoláján köszön vissza.

A csúcspont: Jászberényi fürdő, 1964

Az ötvenes évek vége felé Zalaváry – és a korszak – építészetében előzmény és folytatás

nélkül, egyedülálló mutatvány volt az a terv, amelyből megszületett a jászberényi tisztasági fürdő
épülete.
A hatalmas léptékű, és éveken át a politikai figyelem középpontjában álló miskolci munka
során Zalaváry nemcsak a hatalom működését ismerte meg, de menet közben szükségszerűen
elsajátította a városépítészet gyakorlati alapjait is, a telepítési szisztémákat, a kompozíciók
egymáshoz való viszonyát, az egyes épületek racionális összekapcsolását, a táj tömegformáló erejét.
A feldebrői iskola építése közben megtapasztalta, hogy a vidék nyitottabban reagál az új
gondolatokra, a megszokott formáktól való elkanyarodásra. Egy alföldi kisváros, mint például
Jászberény, egy középülettől nem az uralkodó ideológia építészetbe csomagolt nyilatkozatát várta,
hanem helyhez, régióhoz illő, de egyben korszerű megjelenést. Az egyetem utolsó éveiben
Zalaváryt erősen foglalkoztatta a falusi iskolák, tanyasi olvasóházak, könyvtárak – mai szóval
tudásközpontok – építészeti képe, a 20. századi tudásformák térszerkezetbe foglalása. Egyetemi
feladataiban a hagyományos paraszti építés alapelemeit felhasználva közelített a funkcionális
igényeket követő térszervezéshez. Nem a népi építészet visszaidézésére törekedett, nem a múltat
kívánta feleleveníteni, nem hátrafelé figyelt, hanem előre. Bartók és Kodály innovációját kísérelte
meg az építészet nyelvén tolmácsolni: a tradicionális formák, szerkezetek, arányok új, a kornak
megfelelő rendszerbe foglalását. Nem valamiféle egységes stílusteremtés igényével lépett föl, nem
is stílusban gondolkodott, hanem a funkciónak megfelelő formanyelvben és a település
összképében. A vidéki és a nagyvárosi építészet kettős karakterét kívánta megfogalmazni, a
kistelepüléseken a helyi karakterhez igazodó, de modern szellemiségű épületekben, a városokban
magas technikai szinten megvalósított, látványos szerkezetekben.
A jászberényi fürdő a maga idejében is megdöbbentő erejű alkotás volt, és ma, hatvan évvel
később még mindig az. A szocreál nyomása alól, az erőszakolt neoklasszicizmusból kiszabaduló
magyar építészet radikálisan új nyelven megszólaló gesztusát látták benne, egy korszak hangsúlyos
lezárását. Ma már nyilvánvaló, hogy ez az épület új utat indíthatott volna a magyar építészetben.
Nem tette, kivétel maradt. Azt az utat, amit kijelölt, nem sokkal később és másféle elveket követve,

42
Makovecz Imre indította el hatvanas évek közepén a velencefürdői Cápa vendéglő, a szekszárdi
étterem és az arra következő munkáival. Makovecz követői révén ebből nőtt ki később a magyar
organikus építészet. De az alapot Zalaváry tette le a jászberényi épülettel. Ő mutatta meg, hogy a
hagyományos formavilág és a korszerű szerkezet együtt tiszta, racionális rendet, harmonikus
kompozíciót tud alkotni. Ha tetszik, megteremtette a Lechner által kezdeményezett, sajátosan
magyar építészeti formanyelv modern szellemű változatát. A jászberényi fürdő ennek az útnak első
és sokáig egyedüli példája, Zalaváry életművének csúcspontja.
A város pályázatára beadott tervet az alföldi tanyavilág nádfedésű, vert falú, hófehérre
meszelt építményei ihlették. Keletkezése idején a magyar falut még nem az egyforma, sátortetős
kockaházak szellemtelen szürkesége uralta, ez csak valamivel később, a hatvanas évek közepétől
formálta át véglegesen – és jóvátehetetlenül – a vidéki Magyarország képét. Az alföldi tájhoz ekkor
még hozzátartozott az állattartáshoz kötődő, jellegzetes, sátor vagy kúp formájú építmények képe,
amelyek természetes klimatizáló hatásukkal – vastag falak, a boglyakupola tetején lévő nyílás –
kiválóan alkalmazkodtak a hely éghajlatához. A jó hőtároló képességű forma búbos kemence
képében vonult be a házba, Zalaváry épületében a termálfürdő két egysége, a langyos és a forró vizű
medencék tömbjei innen származnak. Nem véletlenül nyúlt ehhez az előképhez. Nem pusztán egy
hagyományos elem felnagyításával hívják fel a figyelmet a letűnőfélben lévő népi építészet
egyszerre szimbolikus erejű és praktikus megoldásaira, hanem a funkcióból indulnak ki, a
termálfürdő melegét jelenítik meg a formához kötődő fogalommal.
A koncepció két egysége közül csak a fürdő épült meg; a másik, a fürdőhöz kapcsolódó,
annak kétszintes tömbje fölé magasodó fedett uszoda terv maradt. A modellfotókon azonban látszik
a keretes beépítés és a fürdő főépületének félnyeregtetős fedése – mindkettő a feldebrői iskolára
emlékeztet –, az L alakba rendezett két tömb áttört belső homlokzatainak harmóniája. Az uszodával
együtt a zárt és nyitott tömbök aránya egyensúlyba került volna, így a megvalósult épületen még
hangsúlyosabb a két kemenceszerű kúp.
A fürdő főépülete hosszan elnyújtott, tömör fehér fallal, résszerű nyílásokkal néz az előtte
lévő tér felé. A földszinti sávban csak a bejárat kettős üvegajtaja és annak felső vonalát folytatva
három keskeny, vízszintes ablaksor töri meg a homogén falfelületet, a kiugró tetősík alatt
szellőzősáv fut végig a homlokzat teljes hosszában. A földszinten előcsarnok, büfé, irodák és
iszapfürdő kapott helyet, hátul a gépészeti egységek. Az emeletre kerültek a fürdő rendszeresen
látogatott részlegei: a kádfürdők, öltözők, a száraz- és nedvesgőz kamrák, a hideg vizes medence és
a pihenők. A langyos- és forróvizű medencéknek a főépülethez nyaktaggal kapcsolódó, két
különböző átmérőjű, egymásba metsző, boglyaformájú kupolával zárt, kerek építmény ad helyet. A
kürtők tetején kerek bevilágító opeion juttat természetes fényt a kerámiaburkolatú, íves falú terekbe,

43
le egészen a kör alakú medencékig. A kupolák külső felületének simított nyersbeton héja nem akar
hasonulni a főépület vakolt fehér homlokzatához, de a kupola alsó széle ugyanabban a vonalban
törik meg, mint ahol a főépület homlokzati ablaknyílásai megnyitják a falfelületet. Külön egységek,
mégis összetartoznak, ezzel a hangsúlyos osztással jelzik a megnyílás helyét. A téglatest és a
henger, a kétféle geometriai téralakzat egymásra mutat. Az egyenesek által határolt főépület a
praktikus funkciókat fogadja be, a kupolával záródó hengerek az ellazulás, a kényelem helyei.
Formai ellentétükben a hagyomány és a modernizmus összekapcsolódását sejtjük, valami időtlen
bizonyosságot az ideális alakzatok szimbolikájáról, ami nincs konkrétan megfogalmazva, csak a
zárt-nyitott felületek viszonyában és ritmusában, a kompozíció pontosan kiegyensúlyozott
arányaiban érzékelhető.
Az idő igazolta a koncepció kísérleti jellegét. A fürdő környékének későbbi beépítései
egészen más szellemben fogantak, a kisebb házakat lebontották, magas lakóépületek nőttek ki azok
helyén. A fürdő a maga tiszta szerkezetével, puritán építészeti nyelvével zárvány maradt. Egy
felújítás során a medencék beton héjszerkezetét palával borították, ami a kupolák látványát a
nosztalgikus múltidézés irányába vitte, ezáltal az összkép súlyosan sérült, torzult. Zalavárynak igaza
lett. A népi építészet elemei nem integrálhatók a mai városképbe, természetellenessé, giccsé válnak,
olyan narratívát hordoznak, ami az ő építészeti szemléletétől merőben idegen.

BME Leánykollégium és étterem, 1966

A hatvanas években a magyarországi építészet mélypontjára ért. A terület a kulturális

tárcától az építésügyhöz került át, és a döntéseket hozó Építésügyi Minisztérium lényegében ipari
ágazatként tekintett az építészetre. Az elvárások mennyiségi mutatókban fogalmazódtak meg. Az
ötvenes évek ideológiai nyomása helyett az építészek gazdasági-technológiai kényszerek közé
kerültek. A tervezési szakaszra fordítható idő és a felhasználható anyagok és szerkezetek választéka
folyamatosan szűkült, miközben a minősége romlott. Az 1956 utáni évtized Magyarországának
külföldi megítélése azonban a Kádár-konszolidáció egyik kulcskérdése volt. 1966-ban Budapesten
rendezték meg az Atlétika Európa Bajnokságot. A készülődés már 1962-ben megkezdődött, és a
sportolók szálláshelyeinek kialakítását összekapcsolták a Műegyetem fejlesztési programjával.
A Műegyetemen 1949 és 1951 között 23 új tanszék jött létre, ez óriási létszámnövekedéssel
járt. 1950-től kezdődően a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd közötti terület egésze egyetemváros
lett, új szaképületekkel, laboratóriumokkal és diákotthonokkal. 1963-ban a KÖZTI két műterme is
bekapcsolódott a programba: Zalaváry kezdett dolgozni a 400 férőhelyes leánykollégium, Perczel

44
Dénes és Kisdi Pál az 1000 férőhelyes fiúkollégium tervein. Zalaváry feladata volt a Stoczek utcai
épülethez csatlakozó kétszintes, 2000 adagos konyhával felszerelt étterem kialakítása is. A két
kollégiumban szállásolták el az 1966 augusztus végén összesen 151 országból Budapestre érkező
sportolókat, az étterem szolgálta ki őket, a fiúkollégiumban rendezték be a nemzetközi
sajtóközpontot is, majd az esemény után beköltöztek a diákok.
A két kollégium és az étterem ma is változatlanul működik. Zalaváry épülete, a vörös
téglával burkolt, hétszintes leányotthon az addigi három- vagy négyágyas lakóegységek helyett az
országban elsőként kétágyas szobákkal valósult meg. Alaprajzában tiszta, világos, noha nehéz
helyzetbe került: lapostetős épület létére egyik oldalon egy magastetős lakóház tűzfalához
csatlakozik. Zalaváry szellemesen hidalta át a stílus- és párkánymagasságbeli különbséget: az
oldalhomlokzatra egy kiugró szárnyat csatolt, amely illeszkedik a szomszédos párkánymagassághoz
és lefedése követi annak tetőhajlásszögét. A másik véghomlokzatot egy trapéz alakú
melléklépcsőházzal igazította a tompaszögű beépítési vonalhoz, hogy az étterem tömbjét már
párhuzamosan kövesse.
A visszahúzott földszint keskeny bordákkal osztott üveghomlokzatát az emeleteken szintén
teljes hosszban végigfutó ablaksávok folytatják, melyek a vasbeton födém csíkjával és vörös
téglaburkolatú sávokkal váltakoznak. A síkból kilépő homlokzat így szabályossága ellenére is
dinamikus. Klasszikus forma, semmi dísz. És mégis, a földszint előtt kiszélesedő tér, a homlokzat
karcsú osztóbordái a reneszánsz városok árkáddal védett utcasorát sejtetik, a burkolat vörös téglája
pedig a környék századeleji épületeinek anyagát visszhangozza. Tiszta arányok érvényesülnek, a hét
szint magassága ellenére az összkép könnyed, kellemes, levegős marad. Belül a földszinten porta,
lépcsőház, liftek és raktárak, az előtérből nyíló társalgó, majd könyvtár következik. Az emeleteken a
kétágyas szobákat a kor színvonalához képest igényesen rendezték be, egyedi tervezésű beépített
szekrényekkel, kihúzható étkezőasztalokkal, mosdóval és zsalu mögé rejthető fehérneműszárítóval
– egy hajszállal kisebb alapterülettel, mint amit a mai minimális kényelem megkíván, de ne
felejtsük el, hogy a hatvanas évek közepén járunk. A vizesblokk a homlokzattal párhuzamos két
folyosó közötti sávban helyezkedik el. A lépcsőház széles profilüveggel néz a véghomlokzatok felé,
ennek köszönhetően a természetes bevilágítás, ami Zalaváry minden munkájának lényeges
kompozíciós elem, a hosszú folyosó egészét bejárja. A ferdetetős oldalszárnyban kialakított szobák
egy-egy loggiával is kiegészülnek, itt eredetileg a végzős diákokat helyezték el.
A kétszintes étterem nem simul közvetlenül a kollégium tömbjéhez, egy kocsibehajtó
választja el attól. Anyagaiban is, homlokzati tagolásában is eltér az előbbitől. Vasbeton pillérekre
emelt acélrácsos szerkezet tartja a nagy, összefüggő légtereket. A sarokpozíció az egész tömböt
hátrább helyezte a kollégium frontja mögé, ehhez képest földszintje erősebben visszahúzódik az

45
utcavonaltól, mint a kollégiumé. Alul széles, teljes üveglapok veszik közre a kapuportált, fent az
emeleten, a két utcai fronton két burkolati sáv között alumínium keretbe illesztett álló ablakok sora
vonul végig. Könnyed, kívülről is keresztben átlátható, lebegő egység. A földszinten a kiszolgáló
helyiségek előtt menükonyha, az emeleten elegánsabb a la carte étterem kapott helyet.
A két épület nem tűnik ki különösebben a kor magas színvonalú építészeti eredményei
közül. De figyelemre méltó az a tény, hogy mindkettő ma is változatlan formában működik. Ez az
időben való állhatatosság, a fél évszázadot jól tűrő szerkezeti, formai, alaprajzi és megjelenésbeli
karakter mind egy kollégium, mind egy étterem esetében ritkaság. A mai Martos Flóra Kollégium
ugyanolyan eleven hely, mint a hatvanas évek közepén, mellette a Stoczek Menza, ma már retró
hangulatával, kifejezetten kedvelt diákétterem. Egyiket sem kellett újragondolni, korhoz igazítani,
mert – és a korabeli silány építőipar és a gyorsított kivitelezés miatti hibák ellenére – a funkciónak
megfelelően működő, fénnyel telített épületek. Ez az időt álló építészet Zalaváry igazi
bűvésztrükkje.

Nagyothallók Állami Intézete, 1966

A hatvanas évek közepén megépült zuglói Nagyothallók Állami Intézetének terveit józan,
praktikus megfontolások alakították. A Rákos-patak mentén akkoriban felhúzott lakótelepi
pontházak közelségében, a patakkal párhuzamosan elnyúló, zajtól és forgalomtól védett telken 200
hallássérült, 3-18 év közötti gyereknek bentlakásos kollégiumot, nekik és további 100 bejáró
gyereknek iskolát és óvodát, illetve az ezeket kiszolgáló üzemi épületet, igazgatói és gondnoki
lakást kellett elhelyezni. Az oktatáson és a kollégiumi életen kívül az intézet gyógypedagógiai
feladatokat is ellát; a korai beszéd- és hallásnevelés, a hallásjavító műtétekre való felkészítés, az
utókezelés, illetve a pszichológiai, mentálhigiénés szolgáltatások terén ma is országos jelentőségű
központ.
Zalaváry tervezői szemléletében az első helyen a nyugalmat, biztonságérzetet kínáló,
befogadó és derűs hajlék megteremtése áll. A nagyothalló gyerekek számára könnyen áttekinthető
rendszerbe foglalt otthont teremtett, ahol a forma a funkció szolgálatában áll. Az épületeket egy
meander-vonal mentén helyezte el. A telek főbejárata a kollégium és az óvoda közös kapujához
vezet, előbbit az utcafronttól távolabb, egy karcsú oszlopokkal tartott betonhéj-tető alatt árkádszerű,
nyitott folyosó köti össze az iskola kétszintes tömbjével. Az óvoda kétszintes, a kollégium
földszintje fölött két további emeleten helyezkednek el a fiú- illetve lányszobák. Az óvoda
földszintjén a bejárati homlokzatra a nevelők szobái és a raktárhelyiségek, a hátsó fronton a park

46
felé négy foglalkoztatóterem néz, az emeleten hálók, öltözők, mosdók sorakoznak. Az iskola alsó
szintjén tanári, fogadó és közösségi termeket alakítottak ki, egy kiugró szárny a kétszintes
tornatermet és a műhelyeket fogadja be. Az emeletet 14 kisméretű, 10-12 főre kialakított tanterem
foglalja el, a gyerekek speciális igényeihez alakítva, félkörívben elrendezett padokkal és székekkel,
hogy a tanulók szájról is tudjanak olvasni.
Az iskolaépületen a Feldebrőben is alkalmazott ferde tetősík hasonló szerepet lát el, mint
amott: a megemelt homlokzat az ablaksáv fölött egy lamellaráccsal felnyitott plusz bevilágító sávot
és nagyobb belső légteret eredményez. Az oldalról és felülről is érkező természetes fény szabadabb
alaprajzi elrendezést tesz lehetővé, amire itt a hangberendezések miatt különösen nagy szükség van.
A félnyeregtetőnek köszönhetően ferde emeleti mennyezeten a vasbeton gerendák borda módjára
vonulnak végig, és a folyosó másik falán, az ablakok közötti pillérekben futnak le a földszintre. A
kiszélesedő folyosó a tér közepére húzott, acéloszlopos, fakorlátos lépcső körül a földszinten is, az
emeleten is zsibongótérré tágul. A gondnoki épületben két lakást alakítottak ki, ennek homlokzata is
a többi tömb burkolatát és ritmikáját viszi, egyéni variációban, az emeleten terasszal. A Zalaváry
munkásságában a kezdetektől megjelenő és többször visszatérő átriumos szerkesztés az üzemi
épületnél jelenik meg. Itt a belső kis udvar körül ebédlő, konyha, kazánház, mosoda és műhelyek
kaptak helyet. Az ebédlő alumíniumbordával osztott, két szintnyi üvegfala az iskolához vezető
nyitott folyosóra néz, előreugró oldalfalai egy kis saját előteret metszenek ki a parkból.
A fény, mint vezérelv, szinte észrevétlenül vonul végig az egész együttesen. Első pillantásra
a derűs, levegős terek érzékelhetők, és csak lassan, épületről épületre tudatosul a látogatóban, hogy
a tervező a fény és a tömegek játékos variációit hozta létre. Az üzemépületben a külső és a belső
homlokzat felől, az iskolai tantermekben kettős sávban, ennek folyosóján, illetve a kollégiumban a
hosszanti ablaksor és az oldalhomlokzat felől árad be a természetes fény. A kanyargó vonalú
beépítés pedig meggátolja, hogy az épületek egymást árnyékolják.
Az együttes markáns karakterében, a szerkezetek nyílt megmutatásában a klasszikus
modernizmus szellemisége köszön vissza. A külső homlokzatokon hangsúlyos választóvonalként
jelenik meg a szintek tagolása. Az iskola és a gondnoki lakás emeleti tömbje erősen kiugrik, ezzel
árnyékot ad az alatta húzódó ablaksornak. Minden épület vörös klinkertégla burkolattal készült, de a
födémek sávjában ez világos műkő burkolatra vált. Kivétel ez alól az iskola hosszhomlokzatának
felső szintje, ahol az ablakokat osztó keskeny felületek és a fölöttük végigfutó födém sávja sárga
színnel élénkíti az összhatást. Az ablakok fa tokja a tégla meleg tónusát erősíti, amit a világos műkő
osztófelületek ritmizálnak. A téglaburkolat a folyosó falán is folytatódik, csak az oldalfalakon
látunk vakolatot. A sötét és világos, vízszintes homlokzati sávok váltakozása finom rajzolatként
folytatódik épületről épületre, megjelöli az összetartozásukat, de nem követel egyformaságot, teret

47
enged a változatoknak is.
Még mindig a dániai élmények ereje munkál itt. Az együttes összképe azt a mellérendelő
viszonyt, a részeknek azt a egymással jól kommunikáló, harmonikus egységét közvetíti, amit
Zalaváry biztosan nem a hazai politikai vagy az ahhoz igazodó építészeti szellemiségből merített. A
hatalmas park védi a komplexumot a külvilágtól, de belül, egymás között, az épületek viszonyában
egy kisváros összetartását és autonómiáját érzékeljük. Ritka jelenség a hatvanas évek
Magyarországán. Szakmai elismerése sem maradt el: Zalaváry 1968-ban ezért az épületért és a
jászberényi fürdőért kapta meg második Ybl-díját.

A dél-pesti kórház pályázata, 1964

A kórházfejlesztés az első ötéves terv kiemelt programjai között szerepelt, amit részint a
hidegháborús készülődés, részint a korábbi kórházkomplexumok háború utáni súlyos állapota
indokolt. Az első ok sejthető ama tény mögött is, hogy 1948 után legelsőként a győri kórház
tervezése indult meg, mivel a szovjet blokkhoz csatlakozó Magyarország a nyugati határ felől várt
fenyegetést. Az előző koroktól megörökölt kórházak korszerűsítése és fejlesztése mellett nagy
figyelmet kapott az új iparvárosok – elsősorban Dunaújváros, Salgótarján, Diósgyőr – elegendő
kórházi ággyal és jól felszerelt szakosztályokkal való ellátása. A hatvanas évek első felében, a
második ötéves terv időszakában kerülhetett sor új kórházak és rendelőintézetek, valamit e kettőt
gazdaságosan kombináló egészségközpontok építésére. Az 1961-ben született, ide vonatkozó
törvény46 óriási egészségügyi beruházásokat vízionált, összesen mintegy 8000 új kórházi ágy
létesítését az öt év alatt. Ez a mennyiség csak típustervekkel volt megoldható, de azokra a
fejlesztésekre, amelyekkel szemben akár egészségügyi, akár reprezentatív értelemben speciális
elvárásokat támasztottak, tervpályázatokat írtak ki. A 800 ágyas dél-pesti kórház pályázatát
Zalaváry Lajos terve nyerte meg.
A rajzokon és a pályamű részeként készített modell fotóján egyetlen monumentális tömböt
látunk, csak a gépészeti és energiaellátási egységek kerültek önálló melléképületbe. Minden egyéb,
a betegfelvételtől a műtőegységeken át az alagsorba telepített proszektúráig, egy hatalmas tömegbe
szerveződik és egységes rendbe szedi a legkülönbözőbb gyógyászati tevékenységek tereit. Az
épület a földszinten kiszélesedő lábazattal, a harmadik emelet fölött kissé elkeskenyedő alaprajzzal
– végeredményben a gótikus építészet elveit követő tömegformálással – karcsún nyúlik föl 18

46 1961. évi II. tv. 87. §

48
emeletnyi magasságba, az ívben keskenyedő, fordított T-alakú metszet optikailag könnyíti a
tömeget.
A kiírás kifejezetten bátorította a fantáziadús, innovatív megoldásokat, bár kevés támpontot
adott arra nézve, hogy pontosan mit kíván újítani. Zalaváry tőle várható módon nem formai-
stilisztikai bravúrt vitt a tervébe, hanem a kórház bonyolult működését, elsősorban közlekedési és
kezelési rendszerét, az egymásra épülő tevékenységeket átgondolva, újrafogalmazta a
kapcsolódások és az útvonalak rendszerét. Ez tette lehetővé, hogy pavilonos telepítés helyett
mindent egyetlen épületbe foglalt. A zsűri felismerte benne az üzemeltetés gazdaságos
megszervezését. Értékelte a „tiszta” és „piszkos” forgalmi utak különválasztását, a jól megvilágított
közös tereket, a forgalmi csomópontok józan átgondolását, a munkát segítő térkapcsolatokat. „A
terv rendkívüli értéke a hazai viszonylatban szokatlan tömör megoldás. A betegosztályok
egymáshoz, a központi orvosellátáshoz és a gazdasági ellátó részekhez legrövidebb utakon
csatlakoznak, a körülmény a kórház üzemeltetését megkönnyíti, gazdaságossá teszi és a személyzet
munkáját segíti. Említésre méltó az épület korszerű szerkezete és a jól megoldott kivitelezési
technológia. Gazdasági mutatói rendkívül kedvezőek.”47
A tervutasítás nyomása és a nyertes pályamű általánosan elismert erényei dacára a kórház
nem épült meg, mert a tűzoltóság nem tudta garantálni a biztonságos működést. 48 Végül csak jóval
később, 1980-ban készült el az 1964-es pályázaton díjazott Városy Péter munkája alapján, a KÖZTI
egy másik műtermében, a kiviteli terveket Uhlárné Kalmár Anikó készítette. 1980-ban, másfél
évtizeddel a pályázat után, még mindig ez volt az 1945 utáni első új telepítésű kórház
Magyarországon.

A budavári Hotel Mathias Rex terve, 1968

A budai Vár egyik legszebb pontján, a Halászbástya mögött, a Mátyás-templom közvetlen

szomszédságában álló egykori Pénzügyminisztérium épülete a Vár ostroma idején majdnem teljesen
elpusztult. Két évtizeddel később még mindig romok álltak a helyén. A hatvanas évek közepén
fellendülő idegenforgalom – egyrészt megszűnt a szocialista országok közötti vízumkényszer,
másrészt megjelentek a magasabb szállodai színvonalhoz szokott nyugati vendégek – hamar
felfedezte a kivételes dunai panorámát nyújtó telek értékét. Vonzó volt a Vár műemléki környezete
is, így összességében a hely ideális feltételekkel indult ahhoz, hogy egy valóban magas sztenderdet

47 Rimner János: A délpesti 800 ágyas kórház tervpályázata. Műszaki Tervezés 1964/12.
48 Zalaváry említi a tűzoltóság kifogását a Kijárat Kiadónál megjelent kötetben.

49
megcélzó szálloda telke lehessen. Az építtető is megjelent: a Hilton szállodalánc itt kívánta
megnyitni első budapesti hoteljét.
Az ötlet a levegőben volt, így történhetett, hogy amikor 1968 nyarán a HungarHotels és a
Hilton képviselői aláírták a megállapodást, Zalaváry terve a Mathias Rex épületére már hónapok óta
készen állt. Tapasztalatnak ott volt mögötte az 1956-os törökországi tanulmányút hozadéka, a
Janákyékkal közösen készített ajánlati terv az ankarai hotelre. És ott volt, bár jóval szerényebb
léptékben és más vendégkör számára, az 1965-ös Kékes Szálló terve, melyet erdei környezetbe
simított bele, természetes burkolóanyagokkal és a Mátra vidékére jellemző népi bútorokat megidéző
berendezéssel.
A várbeli épület számos kérdést vetett föl: egyrészt a hely múltja, másrészt a Hilton-lánc
elvárásai próbára tették a következetes koncepciót. Az egykori Pénzügyminisztérium a 18. század
elején alapított jezsuita kollégium kibővített épületét foglalta el. A telken eredetileg a domonkos
rendnek még a tatárjárás idején épült Szent Miklós temploma és kolostora állt, utóbbi hosszú ideig a
domonkosok egykor jelentős kulturális központja volt. Az ásatások során feltárták a kolostor
középkori kerengőjét a középen álló díszkúttal. A jezsuiták a kolostort lebontották, a templom
tornyát a kollégiumhoz csatolták, a kolostor helyén pedig iskolát építettek. Ezt az építészeti
örökséget Zalaváry több időréteget ötvöző koncepciója – figyelemre méltó gondolat, ami csak
évtizedekkel később honosodott meg a hazai építészetben – finoman összeillesztette a szálloda
funkcióival. A hajdani domonkos templomtér oldalfala és belső alakja, a templomhajó középkori
padozata, a megmaradt gótikus ajtó, a kerengőudvar körüljárható folyosója a földszint
közönségforgalmi egységeinek eleven része lett. A Miklós-torony megmaradt eredeti formájában, a
terv a földszintjére drinkbárt telepített, az emeleti termeket eredeti alakjukban őrizte meg. A
templomhajó magassága galériaszintek beépítését is lehetővé tette, ezek a vendégszobák előtti
folyosó-galériák az emeleti hallok szerepét kapták. A 250 szállodai szobát Zalaváry egy zárt belső
átriumudvar körül rendezte el. A megtartott műemléki homlokzat mögötti első emelet – annak
szintmagasságához igazodva – jóval magasabb, mint az új szárnyban kialakított szintek, ezért itt
exkluzív, galériás szobákat alakított ki. A Duna felőli homlokzaton széles étteremterasz nézett
Budapestre. A terv legnagyobb értéke a reprezentatív, műemléki elemekkel gazdagított földszinti
térsor. Ehhez azonban a vendégszobáktól és a rendezvénytermektől távolabb kellett elhelyezni a
vendéglátóipari egységeket, az éttermet, a cukrászdát, a konyhaüzemet, melyek Zalaváry
koncepciójában a toronytól északra, egy önálló tömbbe kerültek.
A műemléki részek befoglalása, a megőrzés és az új épületrészek összehangolása azonban a
kisebbik próbatétel volt. A nagyobbikon, a Hilton-standard precíz betartásán elbukott Zalaváry
elképzelése. A szállodalánc sztenderdje több vendégszobát kívánt, és előírta a vendéglátó

50
funkcióknak a szobák közelébe telepítését, a konyha és az étterem e specifikáció értelmében az
épület központjába került volna. Zalaváry nem vállalta a nagyobb szobaszám érdekében való
átalakítást. Új terv kellett. 1969-ben a KÖZTI zártkörű pályázatot írt ki, és ezen a bíráló bizottság
Pintér Béla terve mellett döntött. Ez magasabb szobaszámot – 28 lakosztályt és 295 vendégszobát –
eredményezett, és szintén befoglalta a műemléki maradványokat, de csupán megmutatta azokat, a
Miklós-torony kivételével nem integrálta a szálloda működésébe. A zsűri kifogásolta, hogy a
többszintes üveghíd kettévágja a Miklós-torony Duna felőli látványát, de a terv végül megvalósult,
és 1976 szilveszterén megnyílt Budapest első nyugati mércével is luxusnak mondható szállodája.

A hatvanas évek

A hatvanas évek közepén a KÖZTI-ben történt átszervezések után Zalaváry – aki előbb a
Janáky-műterem csoportvezetője volt, majd Szrogh György komplex egységéhez került – végre
önálló műtermet alakított. 1963-ban két pályakezdő építész, Dobozi Miklós és Csontos Csaba az ő
irányításával kezdte a Mesteriskolát.49 Mellette maradtak, hosszú évekig dolgoztak együtt; belőlük
alakult Zalaváry első szoros szakmai köre. Együtt készítették a dél-pesti kórház tervpályázatát, majd
a BME leánykollégiumának és éttermének terveit. Amikor a HungarHotels a Mathias Rex
koncepció alapján később Zalaváryra bízta a Korona és a Béke szálló tervezését, ő ezeket fiatal
kollégáinak adta át, így Csontos tervezte a Kálvin téri Korona, Dobozi a nagykörúti Béke szálló
épületét.
1966-ban együtt kezdtek neki a keszthelyi Festetics-kastély rekonstrukciójának, amely húsz
évig tartott. Időközben Csontos és Dobozi önállósultak, de a keszthelyi munka – és az életre szóló
barátság – összekötötte őket. Dobozi 1985-ben, Csontos a rá következő évben Ybl-díjat kapott,
mindkét kitüntetésben nagy szerepe volt a Zalaváryval közösen, két évtizeden át példás
gondossággal végzett keszthelyi rekonstrukciónak.
A keszthelyi Festetics-kastély a 18. század közepén épült, később több átalakítás és bővítés
nyomán 101 termet magába foglaló, tízhektáros angolparkkal körülvett barokk együttessé nőtt. A
háborúban súlyos károkat szenvedett. 1944-45 telén a Balaton déli partján hónapokig állt a front, a
város, a pályaudvar és maga a kastély is bombatalálatokat kapott. Az ostrom után szovjet
hadikórházat alakítottak ki benne, később laktanya lett, egy részében kollégium, könyvtár és városi
zeneiskola működött. Keszthely a hatvanas évek elején, a balatoni – elsősorban a hévízi –

49 Dobozi Miklós 2008-ban, Csontos Csaba 2013-ban hunyt el

51
idegenforgalom fellendülésével kezdte visszanyerni korábbi rangját, a kastély helyreállítása is ekkor
vált fontossá. Zalaváry több ízben is megemlítette, hogy a feladatot a KÖZTI-ben egyfajta
„büntetésként” kapta – korábban nem foglalkozott műemléki felújítással –, de a két évtized alatt
módja volt mélyrehatóan megismerni egy hosszú – a 18. század közepétől egészen a 19. század
végéig – tartó korszak egymást követő építési technológiáit, gondolkodásmódját, arányérzékét és
esztétikai elveit. A rekonstrukciót pontos dokumentációval alátámasztott kutatások segítették, célja
az eredeti állapot visszaállítása volt. Létrejött a 18 teremnyi anyagot bemutató Kastélymúzeum, a
90.000 kötetes Helikon könyvtár gyönyörűen rekonstruált neoklasszicista bútorzatával, az egykori
istálló-kocsiházban pedig Csontos Csaba tervei alapján 2004-ben elkészült a hintómúzeum. A
belsőépítészet a teljes rekonstrukciót végigkísérő Detre Villő érdeme, aki a Zalaváry-műterem
számos munkájában megbízható, maximalista igényű szakmai partner volt.

Úttörők Háza, Veszprém, 1978

Az egyetlen Zalaváry tervezte épület, ami ma már nem áll a helyén, a veszprémi Várdombra
néző Úttörők Háza. A terv a KÖZTI belső pályázatára született, a megbízó választotta ki az induló
pályaművek közül. A program a szerkezetek tekintetében meglehetősen erős, és a korra igencsak
jellemző feltételeket támasztott: vasbeton vázat és falakat kívánt, a nagyterem szerkezetét pedig egy
adott típusú, helyi gyártású rácsostartóval kellett megoldani.
A háromszög alakú, lejtős telken álló ház szinte lebegett a talaj fölött. A szintkülönbség
miatt a főhomlokzat irányából három szint hátulról csak kettőt jelentett, így a több funkcióra
tervezett nagyterem a második szintre került. A homlokzat kialakítását az az ésszerű szándék
vezérelte, hogy a nagyobb tömegeket ne kelljen végigvezetni egy épületen belüli lépcsőn. Példát a
dél-dunántúli nemesi kúriák széles előlépcsővel bevezetett főbejárata kínált. Az épület
főhomlokzatához teraszosan alakított lépcső-pódium vitt, innen egy széles előlépcső emelkedett a
második szintre helyezett bejárathoz – a klasszicista kúriák kocsibehajtóról induló kétkarú
lépcsőinek egyetlen átlós síkba fogott, 20. századi átirata –, fölé tetőként borult a zárófödém erősen
kinyúló sávja. Így a megérkezés tere nemcsak nagyvonalú és ünnepélyes lett, de a vendégeket is
védte esőtől, hótól.
A homlokzat legizgalmasabb része az előlépcső alatti sáv volt: a két pincegádorra
emlékeztető, félköríves ablaknyílás, melyeket sűrű rács védett. A ház határozottan előreugró
vasbeton kerettel és masszív, vakolt fehér falakkal nézett le a domboldalról, alsó szintjén az ívek
hullámzásával, fölötte az átlósan vonuló tömör mellvéddel. A szintkülönbség okozta hátrányból így

52
lett emelkedett, a népi építészet elemeit néhány kontúrral megjelenítő, tiszta kompozíció. Az
oldalhomlokzatokat a főnézet kitárulkozásával ellentétben zárt felületek uralták, keskeny lőrésnyi
ablakokkal.
Az Úttörök Háza több szempontból is mérföldkő Zalaváry munkásságában. Itt jelent meg
először díszítés a homlokzaton, sőt egyszerre többféle is. Ezek egyikét, a mellvéd párkányát kísérő,
önmagukba visszahajlított fém záróelemek sorát az arányok pontos kiszerkesztése indokolta: az
aranymetszés szabályait alkalmazva a mellvéd magassága egy arasznyival alacsonyabb lett volna a
biztonságosnál, ezért Zalaváry megemelte ezzel a díszítőelemmel, ami tömegében nem volt
érzékelhető, de tartotta a pontos arányokhoz szükséges magasságot. A másik új elem a felső
födémet eltakaró, sárga színű, szerelt műanyag lapokból összeállított homlokzati burkolat.
Színárnyalata izgalmasan ütközött az alatta végigvonuló nyílászárók sötétebb sárgás-barnás
tónusával. A harmadik meglepetés a színesség: a lépcső alatti ablakívek rácsa és az ívet
kihangsúlyozó széles kontúr zöldje, illetve a belső terekben a zöld ajtókeretekbe illesztett kék ajtók.
Zalaváry ehhez a kékhez a Medgyaszay által használt, erős, karakteres királykék tónust alkalmazta.
A színek megjelenése városiasabb jelenséggé szelídítette a domboldalból fehéren kiragyogó,
messziről laposan nyíló barlangszájat idéző homlokzatot. Elgondolkodtató, hogy Zalaváry éppen
abban az időszakban kezdte színesíteni az épületeit, amikor Victor Vasarely bevezette a „színes
város” gondolatát, építészet és képzőművészet szintézisét az ipari úton sokszorosítható plasztikai
elemek alkalmazása révén. A mű francia kiadása 1975-ös keltezésű, nálunk azonban jóval a
veszprémi épület átadása után, 1983-ban publikálták.
Belül a térszervezés központja egyértelműen a kétszintes belmagasságú, a hátsó homlokzat
felé lefüggönyözhető, osztott üvegfallal néző nagyterem volt. Színházi és táncelőadásokat,
sporteseményeket, bálokat egyformán kiszolgált, az emeleti előtérrel összenyithatóan, rugalmasan
alkalmazkodott a programokhoz. Körülötte büfé, rádiós és varrószoba, tornaszertár, öltözők,
hangosítófülke, a hátsó front harmadik szintjén könyvtár, meseszoba, irodák kaptak helyet. A
legalsó szintre, az íves ablakok mögé települtek a lakatos- és asztalosműhelyek, a fotólabor és a
raktárak.
A ház csak nevében viselte az úttörőmozgalom terhét; itt nőtt fel két nemzedéknyi veszprémi
fiatal táncon, színházi előadásokon, kézműves foglalkozásokon, szakkörökön. 1989-ig viselte a
gyakorlatban soha senki által nem használt teljes nevét: Ernst Thälmann Veszprém megyei
Úttörőház. Később Gyermekek Háza lett, 1996-ban alapítványi kezelésbe került. A 2000-es évek
elején kiderült, hogy a város egyik legértékesebb telkén áll. Felújítása elmaradt, a szomszédos
telkekről idefolyt esővíz folyamatosan pusztította a parkját, támogatás híján – az összegyűjtött 750
tiltakozó aláírás ellenére – bezárt. 2008-ban megvásárolta a magyarországi Lidl, kiürítette, majd

53
lebontatta. A helyén ma üres telek áll, további sorsa egyelőre nem ismert. Közvetlen környezete az
utóbbi években magas minőségű házakkal, értő építészeti beavatkozásokkal szépen felértékelődött.
Ha az új tulajdonos türelmesebb lett volna, értő megújítással egyedülálló épületet kapott volna
vissza Veszprém városa. Így csak a csönd üli meg a helyet. Az üres telket lassan visszafoglalta a
természet, a burkolatokat feltörte a fű, a domboldalról egy amfiteátrum hűlt helye néz a vár felé.

Atrium Hyatt szálló, 1982

Az 1982-ben elkészült Atrium Hyatt szálló a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren áll,
történelmi jelentőségű épületek koszorújában: vele szemben, a tér túloldalán a Magyar Tudományos
Akadémia, a Lánchíddal szemben a Gresham épülete, mellette a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
egykori székháza, a mai Belügyminisztérium.
Az Atrium helyén 1948-ig a Pesti Polgári Kereskedelmi Testület által építtetett, Hild József
tervezte Lloyd-palota állt, egy háromszintes, méltóságteljes, timpanonnal és dór oszlopokkal
kiemelt középrizalitos épület, melynek homlokzatát üvegezett portikusz díszítette. A palota
történelmi pillanatok színhelye volt: itt működött a tőzsde és a Nemzeti Kaszinó, itt mutatták be
1840-ben az első Magyarországon készült dagerrotípiákat, és 1867 júniusában innen nézte Erzsébet
királynő, ahogy Ferenc József a tér közepén emelt koronázási dombon kardjával a négy égtáj felé
suhint.50 A Lloyd-palota építészeti különlegessége a téglalap alakú belső udvar volt. A háborúban
végzetes találatot kapott épületet lebontották, telke az 1970-es évek végéig üresen állt. A hatvanas
évek végén először egy könyvtárat gondolat ide, majd a fellendülő légiforgalom miatt a MALÉV
ezen a helyen kívánta felépíteni belvárosi irodáját és a hozzá kapcsolódó saját szállodát. A KÖZTI-
ben Hofer Miklós és Marosi Miklós készítette el a terveket egy középudvaros szálloda kialakítására,
de két légibaleset miatt váratlanul megcsappant az utazások száma, a légitársaság elállt a
szándékától, és tárgyalásokat kezdett az amerikai Hyatt szállodalánccal. 1979-re létrejött a
megállapodás, és a hotel tervezésére Zalaváry kapott megbízást.
A magyar szállodaipar óriási fellendülésének éveiben járunk, az osztrák szállodahitel 51
jóvoltából sorra készültek a négy- és ötcsillagos hotelek tervei a magyar építészirodákban. A
50 dr. Holló Szilvia Andrea: A Lloyd-palota. in: A régi pesti városfal mentén. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2015
51 Magyarország az 1970-es évek közepétől 300 millió dollár értékű hitel vehetett föl a nemzetközi szállodaláncokhoz
csatlakozó új szállodák építésére, azzal a feltétellel, hogy a kivitelezést osztrák cégek végzik. E hitelkonstrukció
keretében épült meg Budapesten többek között a Fórum, a Hyatt, a Novotel, a Penta és a margitszigeti Thermal
Szálló.

54
hirtelen lehetőség azonban itthon addig ismeretlen feltételekkel járt. A Hyatt esetében ez azt
jelentette, hogy a terveket a John Portman amerikai építész által kialakított Hyatt sztenderdhez
kellett igazítani. Ez részben visszaidézte a hely múltját, részben viszont megtagadta a kivételes
városképi helyzetből adódó előnyöket. A múlthoz való visszatérés eleme a szálloda magját jelentő
fedett belső udvar, ami a Lloyd-palota egykori tömegszerkezetére rímelt. A szállodalánc épületei
világszerte a nagyvárosok utcazajától egy belső udvar intimebb, kellemes közegébe invitálták a
vendégeket, ahová bejutott a természetes fény, de kívül maradt a város zakatolása. „...a modern
szállodáknak nem 'ágyváraknak', hanem egyfajta nyüzsgő közösségi központoknak kell lenniök,
ötvözniük kell a középkori piacterek életstílusát a 20. század komfortjával és luxusával” –
összegezte egy újságíró a hotel átadásakor. 52 Voltaképpen az európai körfolyosós bérházak
típusának átirata volt ez a megoldás, de Budapest közepén, a Lánchíd, a Duna-part és a budai Vár
látványának közvetlen közelségében ez a befelé fordulás nehezen értelmezhető.
Az osztrák kivitelezés olyan színvonalat tett lehetővé, ami a hetvenes évek végén
Magyarországon majdnem ismeretlen volt. Zalaváry koncepciója nyomán a kiviteli terveket az
osztrák partner készítette, és ezzel levette a tervező válláról az engedélyezés után kezdődő
szélmalomharcot, amit szinte minden megbízás esetében a kívántnál olcsóbb és silányabb
anyagokkal, szerkezetekkel szemben kellett vívni, többnyire sikertelenül. A Hyatt gyorsan, profin és
minőségi részletekkel készült, ráadásul minimálisra fogott környezetterheléssel, ami már az
építkezés időszakában éreztette a városlakókkal, hogy egy új világ van készülődőben.
Zalaváry a 350 szobás, tízemeletes szállodát úgy igazította a környező épületekhez és a hely
történelméhez, hogy annak homlokzata egy modern városi palota emelkedett eleganciáját viselte.
Aarányait az aranymetszés szabályai szerint, átlós szerkesztéssel alakította. Az épület három
egyforma homlokzattal néz a tér és a két szomszédos utca felé. Felületén kisméretű, világos színű
burkoló betonlapok és a síkból zárterkény módjára kiugró, eloxált alumínium szerkezetbe foglalt,
sötétre színezett vertikális ablaksávok futnak végig. A földszint fölött hangsúlyos födém, az első két
szint üvegtábláit vékony bordák tagolják, efölött nyolc emelet magasságban egységes a szerkezet.
Nyugodt, arányos, kiegyensúlyozott kompozíciója és függőleges tagoltsága a klasszicizmus elveit
követi, visszafogottsága, egyszerű formálása azonban modern ízlésű. A lapostető közepén, az
átriumudvar fölött kiemelkedő, rácsostartókkal alátámasztott üvegtető látványosan koronázza a
tömböt. A földszinten a tér felé előtetővel védett bejáratot, a dunai oldalon sörözőt és kávéházat
alakítottak ki.
Harmonikus, visszafogott külseje mögött a szálloda belső tere még ma, jó harminc évvel
később is friss és szellemes. Az épület teljes magasságát egybefogja a belső átrium, mindenhová

52 A. G.: Az Atrium Hyatt Budapest. Dolgozók Lapja, 1982. június 26.

55
innen, vagy ezen keresztül lehet eljutni. A tér közepén álló oszlop három oldalán üveg látványliftek
közlekednek, ezek fülkéjéből is egészében belátható a belső tér. A központi csarnok egybefüggő
légterét lépcsőzetes, függőkertszerűen elrendezett teraszok tagolják, amitől a tér gazdag és
változatos. Óriási tartókba ültetett fák, rengeteg zöld teszi kertszerűvé a hallt, az emeleti
függőfolyosók széles mellvédjéről is növények csüngnek a tér fölé. A Németh István belsőépítész
tervei alapján készült eredeti berendezés nádfonatú székekkel, tengerparti hangulattal cáfol rá a
belvárosi környezetre, a térbe függesztve pedig ma is ott lebeg egy 1911-ben készített ősrepülőgép,
a Horváth 3 replikája, amelynek eredetijét egy vállalkozó kedvű fiumei gyógyszerész tett híressé,
amikor átrepülte vele a Fiumei-öblöt. A gazdagon díszített, színes, látványos berendezésű éttermek
és a bár a földszinten, az uszoda és wellness részleg a hall alatt, a bál és konferenciatermek a
pinceszinten kaptak helyet. A szálloda ma Sofitel néven működik. Az új tulajdonos kisebb külső
átalakításokat kért, melyeket Zalaváry maga tervezett; a belső udvar új arculatát a szállodalánc
filozófiája határozta meg.
Az Atrium megépültekor az előtte lévő tér még nem azt az arcát mutatta, amit ma. A
Gresham pusztulófélben volt, a többi épület is málló, elhasznált külsőt mutatott. Az Atrium friss,
egészséges harmóniája megzavarta ezt az állóvizet. Zalaváry némi iróniával így zárja
épületbemutatóját a szaksajtóban: „A kopottas környezetben, az elhanyagolt park mellett az épület
pedáns tisztaságával rikító hatást kelt. Úgy érzem és gondolom, hogy vagy a szálloda
homlokzatainak várható elhasználódását kell megvárnunk, vagy a tér már álló épületeinek
renoválását, lemosását kell elvégezni a megnyugtató városkép kialakulásáért...”53

Tágabb kilátások: a nyolcvanas évek nemzetközi pályázatai

A nyolcvanas évek első felében Zalaváry három nagy nemzetközi pályázaton is indult.
Ebben az időben a fiatal Skardelli György dolgozott vele, együtt rajzolták a terveket. 54 Zalaváry
nemzedékét ekkor érintette meg először a több évtizedes elszigeteltségből való kitörés szele, a vágy,
hogy tudásukat, tapasztalatukat a nemzetközi építészeti mezőnyben is kipróbálják. A lehetőségek
ígérete benne volt a levegőben. A nyolcvanas évek elején még mindig az ötéves tervek határozták
meg a beruházások irányát, miközben a szabaddá tett kisvállalkozási forma, a gazdasági
munkaközösségek, népszerű néven a gmk-k hirtelen megjelenése a piaci verseny formáit vetítette
előre. A nagyvállalat közös eredményeit kezdte felváltani az egyéni teljesítményeket értékelő

53 Hotel Atrium-Hyatt, Budapest. Magyar Építőművészet 1982/6.

54 Erről bővebben a kötet végén a Skardelli Györggyel készített interjúban van szó.

56
szemlélet, ráadásul a KÖZTI megbízásai megcsappantak, eltartó képessége érezhetően gyengült.
Mindeközben pedig Magyarországra is beköszöntött az egyéni stíluskeresés, a posztmodern
korszaka. Zalaváryról a hazai építész szakma úgy tartja, az elsők egyike volt, aki tökéletesen
megértette a posztmodernt. A nemzetközi pályázatokra készített terveket átitatja a modern elveit
meghaladó, új szempontokat is befogadó szemlélet; mindegyik egy-egy stilizált formai idézettel él,
ugyanakkor a két első terv az elhelyezésből adódó urbanisztikai problémákra is választ ad.
Két pályamű egy-egy párizsi presztízsberuházáshoz készült, és mindkettő megmozgatta a
nemzetközi építészeti életet. Az egyik, a Défense kapuépületének kialakítása a jövő városának
szimbólumát kereste, míg a másik, az Opera Bastille terve a múlttal való kritikai viszony építészeti
megfogalmazására szólított fel.
A Párizs északnyugati részén lévő Défense városrész a hatvanas években kezdett átalakulni
iroda- és kereskedelmi negyeddé. Ekkor készültek el az első irodaépületek, majd a hatvanas évek
közepétől megjelentek a városrész mai arculatát meghatározó üvegfalú toronyházak. Az 1983-as
nemzetközi pályázat a Tuilériák kertje előtt álló Caroussel-diadalívtől az Étoile nagy diadalívén át a
Défense-ig futó ún. „Axe historique”-ot lezáró, egyben a negyed jelképes kapujaként szolgáló
világmédia központ tervezésére szólt. Zalaváry tervlapjain egy diadalív-parafrázis látható, nagyon
hasonló ahhoz, amely végül a nyertes dán alkotópáros, Johann Otto von Spreckelsen és Erik Reitzel
koncepciója nyomán megépült. Zalaváry több variációban is megrajzolta az impozáns méretű
kapuépítményt, pontosan érzékelve annak szimbolikus jelentőségét; az ő számozása szerinti 4.
változat mutatja a legnagyobb hasonlóságot a megvalósult Grand Arche-épülettel. Az egyes
változatokban a formai arányokról, a tömör falak és a közrezárt ív viszonyáról leolvashatók az
életműben következetesen alkalmazott szerkesztési elvek. A terv lényege ismét az arány: a kapu úgy
van szerkesztve, hogy a hosszú sugárút elejéről, a Caroussel-diadalívtől nézve az Arc de Triomphe
és Zalaváry Défense-kapuja pontosan fedje egymást.
A másik pályázatot szintén 1983-ban hirdette meg Mitterand elnök a forradalom alatt
lerombolt Bastille helyére építendő új párizsi operaház megtervezésére. A kiírás egy 2700 fős
közönséget befogadó, korszerű dalszínházat kívánt elhelyezni a Gare de la Bastille pályaudvar
telkén. A 756 pályázó között olyan építészek is szerepeltek, mint az évtized nemzetközi sztárjai,
Christian Portzamparc vagy Richart Meier. Zalaváry az 1851-es londoni világkiállításra készült
Kristálypalota 20. századi utódját, egy tengelyben hosszan elnyúló vas-üveg szerkezetet tervezett. A
kiemelkedő rácsszerkezetű üvegkupola és körülötte a trapéz alakú telket egészében lefedő
kétszintes tömb formájában a pályaudvar emlékét őrzi, az áttetsző szerkezet pedig megoldja a
városképi illeszkedés problémáját. A pályázat nyertese az addig alig ismert, Kanadában élő,
uruguayi származású Carlos Ott építész lett. Az ő koncepciója szerint épült meg a francia

57
forradalom 200. évfordulóján, 1989. júliusában megnyílt operaház. Ugyanekkor avatták fel a
Défense kapuépítményét is.
A sort egy kairói terv zárja, az egyiptomi kormánynak az UNESCO támogatásával 1984-ben
kiírt Egyiptomi Civilizációk Múzeuma pályázatára készült munka.55 A verseny az ókori núbiai
műemlékek megmentéséért folytatott kampány zárófejezete volt. Két új múzeumépülethez várt
terveket: a núbiai leleteket bemutató asszuáni, illetve az egyiptomi kultúrát a prehistorikus kortól a
20. századig feldolgozó kairói helyszínre. Zalaváry ez utóbbira készített pályaművet. A programban
a Nílus-menti kultúrákat egységes, folyamatos történetként megjelenítő állandó kiállítások termei
mellett ideiglenes bemutatók, szabadtéri tematikus szoborparkok, oktatási és kutatóközpontok,
előadótermek szerepeltek. A helyszín Kairó külvárosában, a régi Kairó területén, egy régészeti
lelőhelyen volt kijelölve, látótávolságra a gizehi piramisoktól. Zalaváry egy hatalmas, dísztelen,
négy pillérre támaszkodó kapu-keretbe helyezte a masztaba-szerűen zárt múzeumi tömböt,
homlokzatán újabb kapuk sorozataként helyezte el az egyes kultúrtörténeti korszakokból származó
építészeti részleteket. A pályázat nyertese az egyiptomi El-Ghazzali Kosseiba lett, az ő tervei szerint
kezdett épülni a múzeum. A kiállítási tereket Arata Isozaki tervezte. A projekt évtizedekre
elhúzódott. 2002-ben tették le az alapkövet, és még 2017 elején is csak a múzeum egyik része nyílt
meg a közönség előtt.

Rába műszaki kísérleti és fejlesztési központ, Écs, 1989

A nyolcvanas évek legvégén készültek a győri Rába járműgyár kísérleti-fejlesztési telepének

tervei a Győr és Pannonhalma közötti területre. A megbízás egy iskola, egy kollégium, gyakorló és
gyártó műhelyek, kultúrház, fedett sportaréna és étterem elhelyezésére szólt. A hosszanti park köré
csoportosított épületek tervei 1:200 léptékben elkészültek, de a rendszerváltás leállította a
fejlesztést. A komplexumból csak az autók tesztelésére szolgáló próbapálya és két szerelő- illetve
oktató csarnok épült meg, a fejlesztést az 1993-ban Győrben gyárat létesítő Audi folytatta.
A megbízás kulcseleme az Écs mellett 1984-ben megépített próbapályára szánt
irányítótorony volt, amelynek megformálására Zalaváry sok variációt kipróbált. A műszaki
tartalom, a toronynak a pálya teljes területére rálátást nyújtó magassága, a felül elhelyezett irányító
bázis olyan feltételek, melyek elszakadnak a hagyományos építészeti előképektől. Illeszkedésről,
kontextusról sem lehet beszélni, mivel az építmény a semmi közepén, egy ovális betonpálya
közepére ültetett, tisztán mérnöki konstrukció. És itt, egy ilyen építészeti határhelyzetben, Zalaváry

55 A pályaművet Zalaváry váratlan megbetegedése miatt végül nem adták be.

58
játszani kezd a formákkal. A torony változatai között van pilon, kapu, párhuzamos sínek közé fogott
felvonó, fent egymással szembefordított lencsékkel vagy lapos kupolával; csonkakúp és feszített
szerkezet, ufóra emlékeztető lapos kabin és aszimmetrikusan elcsavarodó lábazatokra komponált
üvegterasz, vagy lapos lemezeket vertikális húrokkal összekapcsoló kabin. Tiszta geometriai
térformák együttese, szabadon alakított tömegek játéka. A francia forradalmi építészet idealizmusát,
Ledoux és Boullée kompozícióit idézik, vagy a hetvenes évek Aldo Rossi-féle olasz neoracionalista
vonulatát: a modernizmus által elhasznált és dekorációvá torzított alakzatok helyett az ideális
formákhoz való visszatérést. A futurisztikus víziókat idéző torony-sorozat – a szilárd, magas
tartószerkezet és az ég és föld között félúton lebegő irányítóközpont – ugyanakkor megfogalmaz
valami alapvetőt ember és gép, fent és lent, ösztön és intelligencia viszonyáról. A variációk
mindegyike kifejezetten költői és játékos alkotás, melyet nemigen lehet másként értelmezni, mint a
geometria harmóniájáról, a mérnöki alkotás poétikájáról, a formák egyensúlyáról szóló vallomást.
Zalaváry formaalkotó fantáziája ebben a szélsőséges műfajban a lehető legteljesebb szabadsággal
élt.

Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, 1990

A rendszerváltozást közvetlenül megelőző években a Gödöllői Egyetem területén

nagyszabású kutatóközpontot létesített a mezőgazdasággal foglalkozó szakminisztérium. A
programban megcélzott technológia és a kutatási irány európai viszonylatban is egyedülálló volt, az
itt létesített négy intézetben ma is a molekuláris genetika, a fehérjetechnológia, illetve az állat- és
növénybiológia legkorszerűbb kutatásai folynak. A tervezési koncepció, a csúcstechnológia gyors
fejlődésére felkészülve, a rugalmas téralakítás lehetőségeit is megkívánta.
Építészeti értelemben igazi kihívást jelentett az egyetem múltja: az 1949-ben Budapestről
Gödöllőre költöztetett Agrártudományi Egyetem az 1920-as években itt alapított premontrei rendi
gimnázium területét foglalta el. Így lett az egyetemi campus meghatározó épülete az 1930-as
években Kertész K. Róbert és Sváb Gyula által tervezett premontrei gimnázium neobarokk tömbje,
a Rimanóczy Gyula tervezte tanári épület, majd ezek mellett az egyetem területén az 1950-es évek
végén épült víztorony, Jánossy György ikonikus épülete, a korszak egyik legnagyobb hazai
építészeti alkotása. Sokféle stílus, fontos követendő hagyományok, melyek mindegyike egyfajta
igazodási pont lehet egy új épület megformálásában.
A kiindulási alap azonban most is, mint Zalaváry minden munkájában, a tökéletes működést
szolgáló rend volt. A tervezés folyamatában szakértőként maguk a tudósok is rész vállaltak, velük

59
egyeztetve alakult a végleges változat. A négy intézetet Zalaváry két azonos méretű, sarkukkal
egymásnak fordított négyzetbe komponálta, ezzel is jelezve az egyes témák – az állat- illetve
növénykísérletek – önállóságát. Monolit vasbeton szerkezet, vakolt homlokzatok, zöld fémbordákba
foglalt üvegfelületek, geometriai alapelemeket – négyzet, háromszög, téglalap – soroló ritmusok
kiegyensúlyozott kompozícióját látjuk, szimmetriájában, arányaiban és anyaghasználatában
visszhangozva a premontrei épületek, tiszta formaképletében pedig a víztorony karakterét. A két
főépületet a csuklóponton osztott üveghomlokzattal két szintet egybefogó, legfelül kissé a két tömb
fölé magasodó nyaktag kapcsolja egybe, ennek közepére került a közös bejárat, amely a tető nyereg
formáját ismétlő üveg előtetővel nyúlik előre. Az öt homlokzat nyitott és zárt felületeinek
dinamikus váltakozásával mozgalmas kompozíció jött létre. A bejárati üvegfalat kettős álló
ablaksorral áttört, zárt falfelületek fogják közre, a tömbök tetején viszont ismét osztott
üvegszerkezet fut végig: Zalaváry az első elgondolással szakítva, merőben szokatlan módon nem
önálló pavilonba, hanem ide, a tetőre helyezett, termálüveggel lefedett, automatikus árnyékolóval
megoldott, nyeregtetős üvegházba telepítette a kísérletekhez szükséges növény- és állatházat. A
kettős vertikális sávban összefogott ablakok, a földszint fölött hangsúlyosan megjelenő
párkányvonal, a sarkosan elhelyezett tömbök kettős derékszöge nyugodt kompozíció, ugyanakkor
mozgalmas is. A két szimmetrikus tömb közepén nyitott átriumudvar visz fényt és levegőt az épület
belsejébe, ahol a laboratóriumok, irodák, raktárak, gépészeti berendezések, egy tudományos
szakkönyvtár és közösségi terek kaptak helyet, így a 8000 négyzetméternyi alapterület minden
szintje természetes megvilágítást kap. Az üvegház-tetőt a külső homlokzatok felé kellemes
tetőterasz szegélyezi. A laboratóriumi körülmények olyan magas színvonalú gépészeti,
épületvezérlési technológiát igényeltek, amely itthon csak évekkel később, az ezredforduló táján lett
általánossá. Zalaváry ezekkel a szavakkal adta át az elkészült épületet: „Uraim, én megterveztem ezt
a kutatóközpontot a legjobb tudásom szerint. Elvárom, hogy Önök Nobel-díjas tevékenységet
folytassanak itt.”56
A gödöllői épülettel megerősödik Zalaváry irányváltása a posztmodern felé. Kerülve a direkt
stílusidézeteket, most is az arányokkal, az egyensúlyba helyezett kompozícióval operál, de a két
tömb 90 fokos elforgatásából adódó játékos kontúr, a rend és a dinamika kölcsönhatása, illetve a
háromszög forma visszatérő motívummá emelése új, izgalmas elem az építészetében. Itt indult el
azon az úton, amelyik a nagykanizsai könyvtár geometrikus díszítőmotívumaihoz vezetett.

56 részlet egy 2016 folyamán készült beszélgetésből

60
East-West Business Center, 1991

A Rákóczi út és a múzeum körút sarkán 1908-ig állt az első pesti magyar kőszínház, a Pesti
Magyar Színház. Közadakozásból épült, Grassalkovich Antal e célra felajánlott telkén. A budai
színtársulat sokoldalú tehetsége, a díszletfestő-darabíró-színpadgépész-komikus szerepekben
egyformán bravúros Telepy György vázlatait ifjabb Zitterbarth Mátyás építész pontosította, ennek
alapján épült meg az egyemeletes, klasszicista épület, homlokzatán korinthoszi oszlopokat koronázó
díszes timpanonnal. 1837-ben Vörösmarty ez alkalomra írt darabjával, díszelőadással nyitotta meg a
kapuit, első igazgatója Bajza József, zenei vezetője hosszú ideig Erkel Ferenc volt. Az 1840. évi
országgyűlés határozata nyomán Nemzeti Színházzá lett. 57 1908-ban tűzveszélyességre hivatkozva
bezárták, a társulat a Blaha Lujza téri épületbe költözött, majd 1914-ben az Astoriánál álló régi
színházépületet lebontották. És noha az új színház tervezésére kiírt pályázat közben lezajlott, az első
forduló Medgyaszay István-féle elképzelés, majd a második fordulóban nyertes Tőry és Pogány
terve az első világháború kitörésével aktualitását vesztette.
Majdnem 90 évig állt üresen a telek a város egyik legforgalmasabb pontján. A hetvenes
években fölmerült az ötlet, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
(MTESZ) kapjon itt konferenciateremmel is rendelkező székházat, sőt a sors humorának úgy
tetszett, hogy az 1975-ben meghirdetett tervpályázatot éppen Zalaváry nyerte meg, de ebből sem
lett semmi; a helyszín túl elegánsnak bizonyult a Kádár-korszakban háttérbe szorított tudósok
számára. Végül jött egy svéd befektető, és a változást néhány évvel megelőlegezve, ezt a helyszínt
szemelte ki a leendő magyarországi piacgazdaság egyik első helyszínéül. A KÖZTI keretében
Zalaváry kapta a megbízást, és 1989–1991 között itt építette meg Közép-Európa legelső nyugati
színvonalú, A-kategóriás irodaházát, a Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központot, hivatalos nevét az
East-West Busines Centert.
A megbízás egy reprezentatív, látványos, monumentális, az ezredvég technikai színvonalát
megjelenítő, ugyanakkor a városi környezethez illeszkedő bérirodaházra szólt, amelynek helyiségei
a bérlők igényei szerint alakíthatók. A svéd beruházó, a Skanska mindent megadott, amit a tervező
kért, emiatt a feladat Zalaváry számára igazi építészeti jutalomjáték lett. 58 A koncepció egyik
kulcseleme a szemközti házhoz való közvetlen kapcsolódás volt; Zalaváry a Rákóczi út túloldalán
álló, 1935-ben épült palota hengeres saroktömbjének tükörképét tette az új irodaházra, és ezzel az
architektúra elemeivel szimbolikusan visszaépítette az egykori pesti városfalat megnyitó Hatvani-
kaput, amelyik éppen ezen a helyen állt. A saroktorony szenzációja a kívül futó három üveglift volt,
57 Forrás: Csontó Sándor: A Nemzeti Színház. In: A régi pesti városfal mentén, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2015
58 A tervezés és a kivitelezés időszakáról részletesen beszélt Zoboki Gábor, Turi Zoltán és Györgyi Zoltán a kötet
számára készített interjúban.

61
melyek olyan futurisztikus hatást keltettek, mintha Fritz Lang Metropolis című filmjének városa
elevenedett volna meg az elegáns, le-fel sikló kabinokkal. A két oldalhomlokzat hatalmas, két-két
emeletet összekapcsoló, acélbordák közé feszített üvegtáblái a századelő áruházainak hangulatát
idézik. A Múzeum körúti szárny közepén elhelyezett, a harmadik szinttől egészen a zárópárkányig
felfutó, zárterkélyszerű üveg féloszlopok mintha az egykori Nemzeti Színház portikuszát támasztó
oszlopainak állítanának emléket. A Rákóczi úti homlokzat megmozgatása pedig azt a gesztust teszi
látványossá, ahogyan a beépítési vonaltól a saroknál hátrahúzódó tömeg visszatér a város rendjéhez.
A homlokzati felületek nyugodt arányait a tömeg kontúrjának ez a dinamikája ellenpontozza. Az
alsó szinteket burkoló nemes gránitlapok Budapesten először jelentek meg egy kereskedelmi
épületen. A házról szóló beszámolójában Zalaváry kiemelte a svéd kivitelező energiatakarékos
szigetelési metódusát, ami Magyarországon akkor még teljesen ismeretlen, sőt sokáig
elképzelhetetlen színvonalon valósult meg.59
Az épület belseje a központi, látványos üvegszerkezettel fedett, 400 négyzetméter területű
átrium köré szerveződik. Az udvar használhatósága ugyan korlátozott, mivel minden szintről rálátás
nyílik, de a nagyvonalú térformálás és az összes emeletet elérő természetes megvilágítás olyan
előnyök, amelyekkel az irodaház messze fölülemelkedett a kor műfaji elvárásainak. Az emeleti
mozgatható belső falak, amelyekkel a bérlők változtathatták az irodák alapterületét, szintén
kuriózum volt a korabeli Budapesten, az éjjel megvilágított látványlifteket szabadon használhatták a
város lakói, ha egy kis panorámára vágytak. Az East-West siker lett, a szaksajtó és a városi
közvélemény szinte egyöntetű rajongással fogadta. Az új korszak ígéretét hozta.
Oldalhomlokzatának tetején büszkén hirdette az építés dátumát, a földszintje előtt pedig ma is ott áll
a Nemzeti Színházra emlékező díszes tábla. Kubinszky Mihály az épület részletesen elemzése
végén Zalaváry házát Hans Holleinnek a bécsi Stephansplatzon egy évvel korábban átadott Haas-
házával veti össze, a történelmi városkép hasonló illeszkedési igényei okán: „...Zalaváry igazodott
a városkép klasszikus követelményeihez, Hollein elrugaszkodott azoktól (…) Zalaváry Lajos bezárt
egy évszázada tátongó város-sebet. Hollerin megmozgatta a homlokzatot, lent szűkebb, fent
kigyűrűzik lépcsős falával, Párizsra emlékeztet, a Bastille új operájára, trambulinra emlékeztető
vasbeton tetőcskéje pedig groteszken mutat az ősi dómra (…) Zalaváry – aki legfeljebb irigyli ezt a
'botrányt' – ezzel szemben higgadt, jól megválasztott, mindenki által érthető arányokkal rajzolt nem
feltűnést keltő homlokzatot fővárosunk belvárosának peremére (…)”60
Az időtálló ízléssel azonban nem ritkán éppen az időt sürgető befektetőknek gyűlik meg a
baja. Az irodaházat eladták, és az új tulajdonos 2004-ben bizonyos fokú átalakításokat kért.

59 Zalaváry Lajos: Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központ, Magyar Építőipar 1991/11.

60 Kubinszky Mihály: A város sebének begyógyítása, Magyar Építőművészet 1992/2-3.

62
Elbontatták a sarokról az emblematikussá lett lifttornyot, hogy a helyén további kiadható
négyzetmétereket nyerjenek, és a felvonókat a fedett udvarba tették. A felső párkányról lekerült az
évszám táblája, a helyére – megfejthetetlen, sőt kissé aggasztó képzettársításra támaszkodva – a
szkíta aranyszarvas motívuma áll. Az áttervezést Zalaváry vezette, aki a homlokzati arányok
megtartása érdekében kénytelen volt beáldozni a pompás lifttornyot. A hengeres sarok jelentősége
visszaszorult, első két szintjén megjelentek az oldalhomlokzatokat folytató lábazatok és
födémvonalak, ami sokat rombolt az épület összképén.

Nagykanizsai Városi Könyvtár, 2001

Az életmű egésze alapján határozott stílusfordulatnak látszik Zalaváry két utolsó

megvalósult munkája, a 2001-ben elkészült nagykanizsai könyvtár és vele átellenben az 1927-es,
Medgyaszay István tervezte mozi-színházépület 2006-os rekonstrukciója. Zalaváry közel járt a 70.
életévéhez, amikor lehetősége nyílt ezzel a két házzal megteremteni egy sajátos arculatú, koherens
építészeti egységet.
A Kanizsa jeles helytörténészéről, a múzeum és a könyvtár egykori alapítójáról, Halis
Istvánról elnevezett intézmény tervezésére az önkormányzat 1992-ben nyílt pályázatot írt ki.
Zalaváry első díjat és ennek alapján megbízást nyert, de úgy járt, mint a bibliai József: hét évet
kellett várni a biztos anyagi háttér megteremtésére. Így csak 1999-ben indult meg az építkezés. A
telek az 1934-ben épült református templom és a Medgyaszay tervezte színház-mozi között terül el,
utóbbi a könyvtár építésének idején, még a hetvenes években elején Ez a kényes városképi helyzet
az új épülettől illeszkedést kívánt; ugyanakkor egy korszerű, sokféle igényt kiszolgáló, a 20. és a
21. század fordulóján épülő könyvtár megjelenésében aligha élhet a historizálás eszközével.
Zalaváry itt nyúlt először az ornamentikához. A homlokzaton megjelenő színes lizénák a
népművészet mitikus növényi alakzatait, illetve azok stilizált szecessziós változatát idézik föl. Az
építész meg is jelölte a díszítés forrását: „A lizénaformában megjelenő motívumok őseink életfa
ábrázolását öntik modern, geometrikus formába. A fa – kinőve a földből – gyökerével az anyaföldbe
kapaszkodik, onnan szívja az élethez elengedhetetlen nedveket, szárával nyújtózik a fény felé,
hordja, tartja a lombozatot, mely a nap éltető sugarait szívja magába. A lenti háromszög a földet, a
hold–nap szimbólum a mennyet jeleníti meg. Az egymás fölötti nagy ablakokat az őseink övcsatját is
keretező motívummal és a két ablak között megjelenő 'szemdísz'-rozetta emblémával képeztem
egységes kompozíciós rendszerré. A mintázatok graffito-szerű kivitelezéssel készültek, a motívumok
anyagukban színezett vakolattal valósultak meg.” A szecesszió, és általában bármilyen stílusirányzat

63
díszítőelemeinek ilyen direkt megjelenítése a homlokzaton az életmű eszköztárában majdnem példa
nélküli. De csak majdnem; Zalaváry több vázlatot is készített családi házak, nyaralók homlokzati
tervére, melyeken az ősi tarsolylemezek mintakészlete, a jellegzetes – Makovecz Imre által először
a sárospataki művelődési ház homlokzatán felbukkanó – stilizált szemöldök-forma a bejárat vagy a
tetőhajlás hangsúlyos eleme. Ugyanez a forma látható egy 1990-es balatoni játékcsarnokhoz
készített tervén, kifejezetten növényi analógiát mutatva. És ott van az 1990-es készült sevillai
világkiállítás pályázatára beadott pavilonterv, amely a boglyaívek sorolásával, a gazdagon díszített
homlokzatokkal szintén az ősmagyar motívumkincsből merít.
De térjünk vissza a nagykanizsai könyvtárhoz. A homlokzat feldíszítése korántsem a
dekorációs hajlam hirtelen előtörése. Sokkal több köze van az út túloldalán álló-málló, valaha
látványos Medgyaszay-épülethez. Valójában egy gondolat kristályosodási folyamatának tanúja
vagyunk. Zalaváry nem múltidéző, nosztalgikus gesztussal él, nem is imitál, hanem geometriává
finomítja a Medgyaszay-féle ház oromzatán megjelenő sgraffito-díszítés magyaros stílusát. Ebbe a
szellemi keretbe foglalja a könyvtárat. A szokatlan ablakkontúrok is ezt mutatják: körbejárva az
épületet, legalább hatféle nyílásformálást láthatunk. Ezeket racionális A-B-A ritmusban fogja össze,
de ezúttal bonyolultabb kompozícióban, mint a korai Zalaváry-házakon, mert a három szint hol
íves, hol négyszögű, szélesebb vagy keskenyebb ablaknyílásai vertikális és horizontális irányban is
váltják egymást. Ebben a játékban a földszint külön egységet alkot, ami a vakolat sávos
színezésében is megnyilvánul. Az emeletek egymás alatti osztott ablakait a már említett övcsat-
motívum és a két szint közötti stilizált szem-forma emeli ki.
Más szempontból is kivétel ez az épület: az egyetlen, amellyel Zalaváry közvetlenül
hivatkozik a Lechnertől származó építészeti „vérvonalra”. „...az épület homlokzatain sajátos
stílusjegyek jelennek meg. Talán a Lechner Ödön munkáin fellelhető szerkesztési elvek közvetlen
emléke érzékelhető rajtuk. A Lechnert mesterének tartó Lajta Béla és Málnai Béla tanítvány-barátja
volt mesterem, Janáky István. Ez a vékony szálon élő kapcsolat is magyarázhatja a
homlokzatszerkesztésben kimutatható lechneri hatást” – írja a könyvtár kapcsán.61
A díszítmények és az erős hajlásszögű nyeregtető együtt mintha levennék a hasonulás terhét
a tömegformálásról. Az alaprajz kontúrjai a szabálytalan formájú telek ügyes kihasználását
mutatják. A főhomlokzat bejárati része hátrébb húzódik a járdaszinttől, hogy helyet adjon a
lépcsőnek és az egyfordulós, széles rámpának – a Veszprémben látott reprezentatív bejárati
megoldás ismétlődik itt, íves előtetővel és díszrácsos mellvéddel gazdagítva, hangsúlyozva, hogy itt
lehet belépni a kultúra palotájába.
Az emelkedett atmoszféra bent is folytatódik. Zalaváry a belső térszervezés tekintetében

61 Zalaváry Lajos: Nagykanizsa könyvtárának épületéről. Akadémiai beszélgetések, 2002

64
részben visszanyúlt ahhoz az 1949-es típustervéhez, amelyben egy 14 000 kötetes könyvtár
adaptálható tervére tett javaslatot, és a gyűjtemény jelentős részét szabadpolcon elérhetővé tette.
Később a szolnoki megyei könyvtár díjnyertes pályaművében fejlesztette tovább a nagy kötetszámú,
egyterű könyvtár metodikáját. A nagykanizsai könyvtár immár korszerűbb elrendezésben,
leegyszerűsített ellenőrzési-beléptetési eljárással, szintén a szabadpolcos olvasás előnyeit
hangsúlyozza. A belépő előbb az adminisztrációs pulthoz ér, ahol bejelentkezik, és csak ezután lép a
könyvtár középpontjába helyezett kupolás felülvilágítóhoz, melyet a három szintet áttörő vasbeton
oszlopok támasztanak alá. A Pantheon fény-élménye egy dunántúli városi könyvtár kellős közepén;
erre a nagyszabású térre készít föl az épület külső díszítettsége. Az oszlopok a kupolán túli térben is
megjelennek, jelzésszerűen tagolják a nagy, egybefüggő teret. Sima felületük mellett az áttört, fából
szerkesztett, lábakon álló, keretes polcrendszer szinte légiesen áttetsző, így a tekintélyes
könyvállomány ellenére sem érezzük zsúfoltnak a teret. Az oszlopok köré épített, intimebb boxokra
osztott számítógépes körasztalok is könnyeden illeszkednek az egybefüggő térbe. A belső tér
elrendezéséből értelmet nyernek a változatos ablakformák, ezek különböztetik meg egymástól az
egybefüggő légtéren belüli nagyobb egységeket.
A középső kupolával és a szintek között felvezető, mellvédes lépcsővel megoldott
közlekedés áttekinthető térszerkezetet hoz létre, szép rendben összekapcsolódó szintekkel és a
berendezéssel elkülönülő tematikus egységekkel. A plázaszerű könyvtár eszméje egy térbe foglalja
a legkülönbözőbb életkorú és érdeklődésű kultúrafogyasztókat, megteremtve azt az egyenrangú
viszonyt, amit az életmű korai szakasza, a hatvanas évek épületei – elsősorban a jászberényi fürdő
és a Nagyothallók Intézete – megfogalmazott. A belső tér magját, az opeiont szintenként körülölelő
gyűrűformákkal Zalaváry térszemlélete, a fénytengely köré komponált közös tér ebben az épületben
éri el a legtisztább, legelegánsabb megvalósulását. Két évtizeddel korábban, az Atrium Hyatt
kapcsán egy interjúban így nyilatkozott: „Majd azt az épületet tekintem pályám csúcsának, amely
sok minden más alapvető tulajdonsága mellett magyaros is lesz. Ez az épület azonban még nem
született meg, de ha majd netán kapok egy ilyen feladatot, megpróbálom megvalósítani. Én keresem
ezt a lehetőséget. Úgy vélem, valahol vidéken lesz a legkézenfekvőbb ennek a megépítése, ott, ahol
már hagyományai vannak a magyaros építészetnek. Persze ezt a magyaros építészeti elgondolást
úgy kell tudnunk megvalósítani, hogy közben semmiben sem maradjunk le mások mögött.”62 Lehet,
hogy Medgyaszay egyszerre hagyományőrző és modernségre törekvő kanizsai épületének hatására
ehhez az eszményhez tért vissza Zalaváry a könyvtár megformálásával.

62 Sz. B.: Minden épület dallamot sugároz. Arckép Zalaváry Lajos építészről. Dolgozók Lapja, 1983. január 22.

65
A nagykanizsai Medgyaszay-ház rekonstrukciója, 2006

A kanizsai színház-mozi 1927-ben épült, és Medgyaszay István 1904-es kalotaszegi

gyűjtőútjának tanulságait hordozza. Egyedi szerkezeti megoldása és gazdag díszítése, elbűvölő
belső részletei révén különleges helyet foglal el a század első harmadának építészetében. A középső
traktus hosszanti téglalap tömegét nyeregtető fedi, ehhez két oldalon egy-egy alacsonyabb
keresztszárny csatlakozik kontyolt tetővel. A kettő találkozásánál a kalotaszegi építészet jellegzetes
eleme, egy harangláb formájú kis huszártorony emelkedik. A homlokzatok oromfalait három
oldalon sgraffito díszíti a Bánk bán, a János vitéz és egy századeleji divatos népszínmű jeleneteivel.
Ugyanilyenek láthatók az előcsarnokban is. Az épület különlegessége a 400 főt befogadó
színházterem fagerendás sátorszerkezete és a berendezés egyedi, Medgyaszay által tervezett, fából
készült részletei, az ajtóktól és díszburkolatoktól a pávadíszes padokon, lampion formájú
csillárokon át egészen a ruhatári fogasig.
Medgyaszay számára hagyomány és modernség nem vált ketté. Épületeiben az ősi
motívumkészlet a karakteresen magyar építészetet szolgálta, de a kor legfejlettebb technológiájával
párosítva. Alapelve, miszerint a funkció és a szerkezet kihat egymásra, és ezek szorosan
kapcsolódnak a formához, csak jóval később, a modernizmussal jelent meg az általános építészeti
gondolkodásban. A veszprémi színház kapcsán így fogalmazta meg építészeti hitvallását:
„Alkossunk hát mi is újat, a mi életünknek valót, a mi népünk formakincséből és formáljuk azt a mi
lelkünk szerint. És mindenekelőtt legyünk őszinték érzésben, formában és anyagban (...) Legyünk mi
is egyszerűek az építkezéseinkben, ne féljünk a nagy, nyugodt, sima felületektől; de ha díszeset
akarunk itt-ott, az legyen igaz anyagból és egészen eredeti...”63
Az intézmény fontos szerepet töltött be a város életében: befogadó színházként és moziként
üzemelt. Népszerű hely volt, ünnepélyes megnyitóján a város szülötte, a Nemzeti Színház akkori
igazgatója, Hevesi Sándor mondott köszöntőt. A pécsi társulat vendégjátékát itt élvezhették a saját
színházzal nem bíró kanizsaiak, sőt a hazai mozitörténetben is szerepet kapott: 1930-tól Budapest
után ebben a teremben vetítettek először hangosfilmet. Később egyre kevesebb színházi előadást
fogadott be, inkább mozi volt, amit az intézmény névváltozásai is jeleznek: 19551-től Béke mozi,
1985-től Kanizsa Filmszínház. 1990-ben a nagy terveket sejtető Apollo Filmcentrum nevet vette föl,
de a vállalkozás kudarcba fulladhatott, mert két évvel később be is zárt. Mire 2003-ban a város
vezetése rászánta magát a helyreállításra, már gomba támadta meg a faszerkezetet, és majdnem
teljesen befejezte azt a pusztítást, amit a hetvenes évek durva belső átalakításai hátrahagytak.
A modernizmus szellemiségén nevelkedett Zalaváry számára Medgyaszay merész

63 Medgyaszay István: A veszprémi új színház. Városok Lapja, 1908. október 15.

66
konstrukciója, konzekvens anyaghasználata és a kanizsai épület minden ízét átható, gazdag
szimbolikát hordozó részletképzés nem csupán megőrzésre érdemes, hanem korszerű és példaadó
jelenség. A színházépület helyreállítása egy alapos, mindenre kiterjedő felméréssel kezdődött.
Zalaváry műtermében a rekonstrukcióhoz készített tervek mellett ma is ott vannak a Medgyaszay
rajzairól készült másolatok, a csomópontok pontosan kiszerkesztett terve, a berendezési tárgyak
vázlatai. „Most úgy érzem magam, mintha nem építész tervező lennék, hanem karmester. A
karmesternek az a dolga, hogy a szerző kottában vagy rajzban lefektetett szerzeményét hűen
tolmácsoltassa” – nyilatkozta a munka befejezéséhez közeledve.64 Először a hetvenes években
készült átalakításokat bontották el, majd a belső faszerkezeteket kellett restaurálni, eltávolítani a
gombafertőzést, helyrehozni a leégett zsinórpadlás elemeit, megerősíteni a tartószerkezetet. Az
önkormányzat által kitűzött cél egy többfunkciós kulturális tér létrehozása volt, így a színházterem
mögött Zalaváry kibővítette az épületet az oldaltermek tömegformálási stílusában, itt kisebb
szekciótermeket alakított ki, amelyek öltözőnek is használhatók. A homlokzati és előcsarnoki
sgraffitókat Lente István restaurátor hozta helyre, a csillár beépített üveglap-díszeit Kustár
Zsuzsanna készítette el a Medgyaszay hagyatékában talált vázlatok alapján.
Ez a ház Zalaváry utolsó megépült munkája. 2008-ban még közreműködött az East-West
Business Center átépítésének tervezésében az új tulajdonos kívánsága szerint, de az életmű a
nagykanizsai színházzal lezárul. Pompás ívet ír le a dániai tanulságokat hasznosító feldebrői
iskolától és a jászberényi fürdőtől az utolsóig, a népi hagyományt a modern építészettel ötvöző
Medgyaszay művének hiteles megújításáig.

Az aránytól a szimbólumig: papíron maradt tervek

Egy építész pályájának látható része a megvalósult tervek és a nyertes pályázatok, vagyis a
nyilvánosság elé vitt gondolatok sora. Ez azonban csak az egyik vonulat. Ha teljes képet kívánunk
alkotni, a fiókban maradt terveket, vázlatokat, merészebb asszociációkat követő ötleteket is át kell
tekintenünk. A gondolatok esszenciája, az építészetről és az ember helyéről vallott elvek lényege
sok esetben ezeken a lapokon válik igazán érthetővé és átérezhetővé. Nem az 1989-es Nemzeti
Színház tervpályázatára benyújtott, a Szent György téri helyszínt választó tervre gondolok, amellyel
első díjat nyert, párhuzamosan az Erzsébet téri helyszín Ligeti Béla-féle nyertes tervével. 65 Nem is a

64 Zalaváry és kora II. Szegő György interjúja. Magyar Építőművészet 2006/6.

65 1989-ben a Fővárosi Tanács egyszerre két helyszínre írt ki pályázatot a Nemzeti Színház tervezésére. A pályázók
többsége az Engels (ma Erzsébet) téri helyszínt dolgozta fel, a kedvezőbb feltételek miatt. Zalaváry a vári
elhelyezést választotta, ami a Várnegyed kulturális szellemi központ szerepét erősítette volna.

67
barokk környezetbe merészen lapostetőt ültető iskolaépületre, amit 1960-ban a Mátyás templom
mellé tervezett, vagy a mátraházi szanatórium mellé szánt, egyetlen hegyesszögű tető kontúrjába
foglalt hegyi üdülő terveire. Sokkal inkább azokra a rajzos felvetésekre, amelyeket kevés elvárás
kötött a realitáshoz. Ezekben Zalaváry tökéletesen ki tudta fejezni azt a meggyőződését, hogy az
építészet alapvetően költői tevékenység.66 Ilyen az 1992-es sevillai világkiállítás magyar
pavilonjának terve, a 2002-es pátyi Szent Imre templom együttesére beadott pályamű, az egri
temető vagy a tököli állatmenhely koncepciója. És néhány olyan gondolat, amelyek mögött sem
megrendelés, sem pályázat nem áll, csupán a kifejezés, a formaalkotás vágya.
Az 1990-ben készült sevillai pavilonterv különös jelenségként ékelődik be Zalaváry oeuvre-
jébe. Túlzásokkal élő, egyszerre több stíluskorszakból és kulturális hagyományból merítő
kialakítása és a nagyszabású, templomot idéző szerkezet technológiai háttere – elsősorban az
ideiglenességet nyíltan felvállaló anyaghasználat – a Zalaváry által bombasztikusnak nevezett
minőséget célozza meg. Homlokzata boglyakupolát formázó csúcsívek sorozatából áll, az íveket
kísérő széles kontúrt, mint a középkori katedrálisok bélletes kapujának síkban maradó párhuzamát,
ősmagyar tarsolymotívumok díszítik, a csúcsokon az ókori építészetből ismert palmetta látható. A
ritmus hasonló a Sevillában végül megépített Makovecz-féle pavilon torony-sorához, de a pavilon
teljes hosszában egy magasságban marad. Belül az íves üvegablakokkal felnyitott oldalfalak között
gótikus keresztboltozat vonul végig. Látványos terv, miközben nélkülözi azt a patetikus
történelemszemléleti irányt, amit a Makovecz-épület fejezett ki. Zalaváry jól tudta, hogy a
világkiállításra szánt építmény lényege a harsányság, az étterem csábító hatása, illetve a feltorlódó
tömegeket ügyesen elvezető, flott közlekedés. Valójában a terv inkább pamflet volt, mint heroikus
kifejezése a magyar karakternek. Ugyanezek a tarsolyminták viszont megjelennek a László Gyula
történész professzor67 emlékére – kedvtelésből – rajzolt díszkapun, pontosan kiszerkesztett
elemekkel, tökéletes összhangba hozva a kapuépítmény formájával és arányaival.
Az a szabadság, amellyel a posztmodern újraértelmezte és merészen, tér- és időbeli logika
nélkül használni kezdte a történeti stílusok elemkészletét, Zalaváry nemzedéke számára
revelációként hatott. Nem a megvalósult posztmodern épületek, hanem maga az újragondolás
lehetősége. A negyvenes-ötvenes évek műegyetemi építészképzése olyan alapot adott az építészeti
stílusok mély ismeretéhez, amit a későbbi korosztályok már nem sajátíthattak el, Zalaváry kortársai
viszont később csak az arányok, a formai viszonyok, az építészeti elemkészlet strukturális szerepe
révén hasznosíthattak. A nyolcvanas évektől kezdve ez a generáció bravúrosan kezdte használni a

66 Erről Zoboki Gábor beszél a kötet számára készített interjúban.

67 László Gyula régész-történész (1910–1998) a honfoglalás korának legnagyobb kutatója volt. Zalaváry jó
viszonyban állt vele, rendkívül tisztelte sokoldalú tudását, a magyarság története mellett a Kárpát-medencébe hozott
tárgyi néprajzát is feltáró munkásságát.

68
historikus elemekkel megidézett stílusbeli utalásokat, a különböző időrétegek szimbolikus
megjelenítését. Zalaváry sevillai pavilonja is jellegzetesen posztmodern jelenség. Ahogyan a maga
kedvére készített színházterv is az, amelyik egy légiesen könnyed keretbe foglalt, osztott üvegfal
mögé helyezi a teraszosan síkokra tördelt színházbelsőt. A mezopotámiai zikkurat-építészetet idézi,
ugyanakkor a formák és tagozatok olyan tiszta egyben-látását, a téralkotás olyan szimbolikus erejét
bizonyítja, ami távol áll mind a posztmodern direkt korbeli kapcsolódásaitól, mind az irányzat
botránykereső, meghökkentő túlzásaitól.
A sevillai pavilon tömegformálása egy évtized elteltével ismét megjelent Zalavárynál. A
pátyi templom terve nagyon hasonló szerkezetet mutat, azzal a direkt utalással, ami a templom, a
plébánia és a közösségi ház közötti kis négyszög alakú térrel a kolostorok kerengőudvarát, a
templom bejárata fölötti hatalmas rózsaablakkal a nagy katedrálisok fény-szimbólumát idézi meg. A
főtömegben maradó, szerény, inkább csak jelzésszerű keresztszárny és a hosszhajó találkozásánál
pedig ott van Zalaváry jellegzetes, ezen a terven kör alakú, opeionként megfogalmazott kiemelt
felülvilágítója, akárcsak a szabadon álló, finom kis campanile. Sem azelőtt, sem később nem
tervezett templomot – legalábbis nem olyat, ami elhagyta az asztalfiókját. De őrizget néhány lapot
egy kápolnáról, egy csigaház formájú, oldalhasítékkal megnyíló kis épületről, amelyhez egyik
változatban egy kisebb, de ugyanilyen formájú, különálló plébánia tartozik, egy másik változatban
pedig a két tömb összemetsződik, egymásba olvad – ugyanúgy, ahogyan a jászberényi fürdő két
hengeres tömbje. Mi más volna ez, mint az építészeti alapformákat jóval az ember előtt feltaláló
természet gazdag kincseinek továbbfejlesztése?
Zalaváry azt vallja, hogy az építészetet nem a semmiből teremt világot, csupán egy kapott
formakészletet tökéletesít. Tágabban is értelmezi a gondolatot: a modern embernek nem az a
feladata, hogy ő maga irányítsa az élet folyamatait, hanem eszközeivel és az elődöktől kapott
tudásával művészi teljességre vigye azokat. Ez a komplex, az élővilág egésze iránti alázattal és
tisztelettel teli gondolkodásmód ritkán tapasztalható egy kortárs építésznél. E gondolat szülte a
tököli kisállatmenhely tökéletesen szimmetrikus, rendezett, kennelekkel és kifutókkal ellátott tervét.
És ugyanez teremtette meg egy másik, igen egyedi tervét: az egri temető telepítésének levél formájú
alaprajzát, amelyben a bejárattól vezető főtengely előbb egy kis híd alatt halad át, majd onnan az
egyes elágazó sétányok a levél finoman indázó erezetét követik, egyre kisebb elágazásokkal eljutva
a temetőt körülkerítő, körvonalban telepített fasorig. Derű árad ebből a temető-elképzelésből, nem
az elmúlás visszavonhatatlanságát, hanem az élet nagy körforgását ünnepli. Zalaváryt egész
életében a derűs, kellemes, megnyugtató hajlék teremtésének vágya vezette; ez a temető is ilyen
hajlék lett volna, ha megvalósul.

69
A zarándokút

Az idős építész ma is rajzolással tölti a napjait. Már nem házak formálódnak a toll vagy
színes ceruza alatt, hanem puritán, csak a lényeget rögzítő vonalak. Jó idő beletelik, mire ezeket a
lapokat is megmutatja, és csak ritka alkalmakkor beszél róluk. „2006-tól, amikor befejeződött a
nagykanizsai színház rekonstrukciója, egy másik világot teremtettem magamnak. Egy végletekig
leegyszerűsödött, naiv, szinte gyermeki gondolkodásmód szerint működő világot, a saját
élvezetemre, a magam gondolataiból. Nem építészet. Nincs műfaja, nem tudnám meghatározni.
Sosem gondoltam végig az életemet, nem jutottam öregkoromra olyan konklúzióra, hogy mi mindent
tudok. Kevesebbet tudok, mint bármikor. De a zenével, az emlékeimmel egy egységes világot
teremtettem magamnak. Nemigen lépek ki belőle és nem engedek be oda senkit. És tulajdonképpen
sokkal jobban kezd tetszeni nekem, mint amit bármikor azelőtt csináltam. Nem érdekelnek már a
házaim, nem igazán fontosak. Találtam egy olyan utat, ahol a zene, az irodalom, minden, ami egész
életemben körülvett és igazán fontos volt, megfogalmazódik a rajzaimban.”68
Lombtalan fák, alattuk faragott fejfák az első magyar független kormány 1849 októberében
kivégzett tagjainak nevével. Egy másikon az evangélisták neveivel megjelölt egyszerű kősztélék, a
föléjük boruló fa betölti a papír nagy részét. Dísztelen architektonikus keretbe foglalt stációk egy
tóparton, a vallástörténet és a 20. század szentjeivel. Végtelenül egyszerű, iskolai feladatnak látszó
kompozíciók. Mindegyik egy-egy jel, egy érzelmi és intellektuális kötődéssel teli viszony néhány
színre és vonalra szorítkozó kifejezése. Egyik lapján egy finoman elcsavarodó, tórusz formájú
torony áll. Két ponton érintkezik a talajjal, két ponton néz az ég felé. A lap alján tizenkét név –
azoké, akiket zarándokútként megélt pályája során fontos szereplők voltak, akik elkísérték ennek az
útnak egy-egy szakaszán. Akiktől tanult és akiket ő tanított, akikkel megosztotta a gondolatait, a
terveit, akikkel kölcsönösen nyomot hagytak egymás földi útján: Kotsis Iván, Dávid Károly, Janáky
István, Riedl Erzsébet,69 Gulyás Klára,70 Marosi Miklós, Dobozi Miklós, Csontos Csaba, Turányi
Gábor, Zoboki Gábor, Turi Zoltán, Skardelli György. Néhány ember, néhány alapigazság. És fák,
lombkoronába öltözött vagy csupasz, elágazó vagy felfelé törő, minden rajzon más arcot mutató
fák. Ahogyan a sokak által Mérnök úrnak hívott építész a rajzait őrző dossziéra írja: a fácskáim.
Zalaváry, a „házakat építő csillagász”, ember és természet harcában a fáknak drukkol. Hét
évtizedes pályája alatt jól működő, fénnyel teli tereket tervezett, hajlékokat, melyek védelmet és
derűt nyújtanak a használóknak. Illúziókat azonban nem dédelget: „A természet törvényeinek a
68 részlet egy 2017 folyamán készült beszélgetésből
69 belsőépítész, a KÖZTI munkatársa, Zalaváry első felesége és számos tervének szerkesztője
70 építész, szerkesztő, Gulyás Zoltán felesége

70
modern ember ellenáll. Ha ő nyeri meg a harcot, a Földnek vége. De ha a törvény nyer, szép jövő
lehet a Földön.”71

71 részlet egy 2016 folyamán készült beszélgetésből

71
Aki az erdőben írta meg a házait – Beszélgetések Zalaváry Lajosról

Turányi Gábor

– Hogyan találkozott Zalaváryval?

– A kapcsolat jóval azelőtt kezdődött, hogy személyesen is találkoztam volna Zalaváryval, mert
szeretett és tisztelt mesterem, Jurcsik Károly igen nagyra tartotta őt. Jurcsik egyetemi éveiben a
Mérnök úr tanársegéd volt a Műegyetemen Weichinger professzor mellett, és rögtön megtalálták
egymást. Őszintén szólva nem sok építésszel volt így; sok ismerőse, sok barátja volt, de az ő
szemében Zalaváry és Gulyás Zoltán volt igazán jelentős építész. Sokat beszélt róluk, emiatt
számomra Zalaváry figurája egészen korán fontossá vált; szinte készen kaptam az iránta való
tiszteletet. Noha Jurcsik és ő nagyon különböző építészetet műveltek, de látta Zalaváryban a nagy
tehetséget. Később Jánossy Györggyel együtt tanítottunk az Iparművészeti Főiskolán, ő is sokat
mesélt róla, főként a Dániában töltött időszakról. Sok anekdotát hallottam tőle Zalaváryról. Majd a
Mesteriskolán személyesen is találkoztam vele. Rettentően szerettem a közelében lenni. Nagyon
más volt, mint a többiek: elegánsabb, mint az építészek túlnyomó többsége, különleges és
kifinomult jelenség. A stílusa, a viselkedése ragadott meg, ezen keresztül kezdett érdekelni az
építészete is. Ez így nem teljesen igaz, mert már egészen fiatalon felfigyeltem a jászberényi
fürdőépületére. Az 1960-as évek elején technikumba jártam, és bújtam a Magyar Építőművészet
folyóiratot, ott találtam rá. Óriási élmény volt, semmi máshoz nem hasonlítható. Földbe gyökerezett
a lábam. Azt hiszem, összesen talán ha tíz olyan épület született Magyarországon az elmúlt hatvan
évben, amit ikonikusnak tartok, ez az egyik közöttük.
A jászberényi után érdekelni kezdett Zalaváry többi épülete is. A Nagyothallók Intézete is
majdnem olyan tökéletes, mint a jászberényi, de a többit is kezdtem megérteni: az Astoriánál álló
irodaházát, a gödöllői kutatóintézetet és a többit. Legjobban a veszprémi Úttörőház izgatott,
gyakran elzarándokoltam oda, hogy lássam a várdomb felől, próbáltam megfejteni, miért van rám
olyan erős hatással. Később, a nyolcvanas évek vége felé többször is jártam nála a KÖZTI-beli
irodájában. Akkoriban került hozzá Zoboki Gábor Turi Zoltán. Akkor kezdtem Mérnök úrnak
szólítani.

– Tegeződtek?

– Persze, akkoriban ez általános volt. Egyre jobban a bizalmába fogadott, figyelt rám, és annak

72
ellenére, hogy nem voltunk kifejezett baráti viszonyban, ahogyan én kedveltem őt, úgy ő is engem.
Egyszer – úgy húsz éve lehetett – meghívott a Bürök utcai műtermébe beszélgetni. Nem volt
különösebb apropója, úgy emlékszem, talán csak meg akarta mutatni a rajzait, a munkáit, mesélni
egy kicsit. Végignéztem a mappáit, a rajzait, vázlatait. Már az első látogatás alkalmával ámulva
vettem kézbe a kézi rajzait, a jászberényi fürdő búbos kemencés első vázlatát, az ornamentika
kísérleteit, a kiszerkesztett homlokzati rajzokat. De már az East-West irodaház tervezésénél, még a
munka kezdetén, amikor nála jártam a KÖZTI-ben, a szemem előtt rajzolta fel golyóstollal a ház
perspektíváját, nem mindennapi élmény volt. 2008-ban, amikor a MOME épületében a Zugligeti
esték beszélgetés-sorozatot szerveztem, és az egyik alkalomra Zalaváryt hívtam meg, 72 Zoboki
Gáborral együtt egy fél napot töltöttünk ott nála. Számomra valamiért nagyon fontos a hozzá
fűződő kapcsolat.

– Mi az, amit miatt nagyra tartja?

– Azt hiszem, az a mérnöki perfekció, az az európai minőség, amit itthon nagyon kevés építésznél
tapasztalhatunk. Azok az építészek, akiknek közvetlen közelében lehettem – Jurcsik vagy Jánossy –
a klasszikus mesteremberi magatartást képviselték. Zalaváryban mindig azt éreztem, hogy előre
néz, lépést tart a világ alakulásával. Mintha már a hatvanas években megelőlegezte volna a mai
perfekcionista építészetet. Az Atrium Hyatt kiváló példa erre: azzal olyan színvonalat valósított
meg, ami gyökeresen más volt a korabeli hazai átlagtól. Nem voltunk hozzászokva ilyen minőségi
munkához, remekül ki tudta aknázni a nyugati építtetők lehetőségeit. Azt hiszem, ezt tőle tanultam.
Sokáig nem is tudtam használni ezt a tudást, igazán csak az utóbbi évtizedben lett számomra
elérhető. Tulajdonképpen máig két vonulat fut egymás mellett a magyar építészetben: a bájos, kicsit
naiv, kevésbé minőségi, de szerethető, illetve a professzionális. Mindkettőnek vannak vadhajtásai,
manapság a professzionálisnak jóval több, mint a másik vonalnak. De abban az időben, amikor az
Atrium épült, ez még nem volt jellemző.
Zalaváry képes volt megőrizni egy olyan mentalitást, hogy nem habzsolta a munkát, jó
ritmusban dolgozott, nem bolondult bele az építészetbe, mint ahogyan sokan a szakmában. Ezt a
fajta építészeti attitűdöt tőle tanultam: a heroizmus helyett a távolságtartást, az eleganciát. Amikor
még rendszeresen eljárt a Művészeti Akadémia előadásaira, szinte mindig mellé ültem, jó volt a
közelségében lenni. Nemigen beszélgettünk, de ahogyan az ember az idősödő apjával órákig csak
csöndben ül, úgy volt jó vele lenni. És a korkülönbség ellenére még egy haveri íz is volt a

72 A „16 zugligeti este” sorozatban 2008. november 8-án Zalaváry Lajossal beszélgetett Turányi Gábor és Zoboki
Gábor.

73
kapcsolatunkban. Figyelt rám, tudott rólam, egy-egy munkámat meg is dicsérte.
Még egy fontos érzést köszönhetek neki: azokkal a kollégákkal, akik hosszabb ideig vele dolgoztak,
elsősorban Skardelli Györggyel, Zoboki Gáborral és Turi Zoltánnal nagyon jó viszonyban
maradtam. Örökre belém égett egy pillanat: amikor az East-West irodaház épült, gyakran arra
jártam, megnéztem, hogy áll, izgatott az egész folyamat. Egyik alkalommal a járdán ott állt Zoboki
és Turi, két fiatal srác. Addig csak felületesen ismertük egymást. Odamentem hozzájuk és dőlt
belőlük a szó, nagyon lelkesek voltak, rajongtak az egész munkáért. Zobokival később mindketten
részt vettünk a budapesti EXPO tervezésében, Skardellivel a Mesteriskola kapcsán csináltunk
néhány közös dolgot. De mindez kevés lett volna a bensőséges viszonyhoz. Az összekötő kapocs az
volt, hogy mindannyiunknak nagyon fontos volt Zalaváry. Mint egy közös ős, úgy tart össze minket,
rendíthetetlenül. Százszor megromolhatott volna a viszonyunk mindkettőjükkel, de Zalaváry
valamiféle közös gyökér, biztonságos eső kohéziós erő. Nagyon ritka ez a mi szakmánkban, mélyen
megbecsülöm.

– Zalaváry több ízben is elmondta, hogy a mester-tanítvány kapcsolatokon keresztül a magyar

építészek Lechnertől az Önök generációjáig át tudták adni a szakma művelésének módját. Mit
gondol erről?

– Tökéletesen így van. Nem csupán a szakmai neveléssel, hanem a magatartással, a személyiség
példájával. Mi ezt maradéktalanul megkaptuk.

Skardelli György

– Hogyan lett Zalaváry közvetlen munkatársa?

– Az első találkozásunk mély nyomot hagyott bennem. 1980-ban diplomáztam, és abban az időben
elég nehéz volt elhelyezkedni építész tervezőként, különösen olyan neves cégeknél, mint amilyen a
KÖZTI, a Lakóterv vagy az Iparterv volt. Még ötös diplomával sem volt egyszerű. Egyetemistaként
egy építész pályatársam, barátom segítségével tanulmányi szerződést kötöttem a KÖZTI-vel, de ezt
is csak úgy, hogy a szerződés kikötötte: két évet kell eltölteni a statikai osztályon. Akkoriban négy
irodából állt a KÖZTI, ezek közül egy is nagyobb volt, mint ma az egész cég. Amikor beléptem ide,
a KÖZTI 660 munkatárssal dolgozott. Ma nehéz elképzelni ilyen méretű építészirodát.

74
 Úgy gondoltam, nincs ezzel baj: két évet eltöltök itt, aztán kitalálom, hogyan legyen tovább.
Az első napon Hübner Tibor, az iroda vezetője leült velem beszélgetni, bemutatott a többieknek,
majd rögtön ezután magához hívatott Zalaváry Lajos. Sőt, inkább integetett: gyere csak, fiam.
Odaültetett magával szemben, és azt mondta: mesélj magadról. Azt sem tudtam, hogyan szólaljak
meg. Kisfiúnak éreztem magam, és hirtelen odakerültem egy nagy, valóban nagy építész elé, akiről
addig csak a folyóiratokban olvastam. Senki más nem szólított meg rajta kívül, nem értettem, miért
érdeklődik.

– Később sem derült ki, hogy miért éppen Önt?

– Sosem mertem megkérdezni. De az első perc után már nem is volt fontos. Talán kérte, hogy
vigyek rajzokat, talán nem, már nem emlékszem. De arra tisztán, hogy meg sem tudtam szólalni,
amiért a nagy Zalaváry magához hívott.
A KÖZTI-ben ő minden tekintetben különleges jelenség volt. Rendkívül autonóm ember,
amolyan „állam az államban”. Akkoriban nem volt saját stúdiója. Ő volt „a” Zalaváry, a Mérnök úr
volt, valakinek csak Laja – soha az életben nem szólítottam így, mindig magáztam, máig így van.
Azt hiszem, a tisztelet miatt nem is lennék képes erre.

– Több munkatársával tegeződik. Nem kínálta föl ezt a lehetőséget Önnek?

– Soha. De azt hiszem, zavarba is jöttem volna. Benne nincs erre igény. Él a világban, tegezi a
munkatársait, de saját maga felé nem várja el sem a magázást, sem a tegezést. Nem foglalkozik
ilyesmivel. Az, hogy ő tegez, én pedig magázom, nem távolságtartást jelent. Távolságot persze igen,
ez valóban létezik, de nem a személyes kapcsolatban, hanem az építészeti tudásban, tapasztalatban,
ismeretben. És ez meg is marad közöttünk, amíg világ a világ.
Talán azért szeretett velem dolgozni, mert mély tisztelettel közelítettem az ő gondolataihoz, és a
legjobb tudásom szerint igyekeztem segíteni a munkáját. Persze elsősorban a rajzokkal. Szépen
rajzoltam, a pályázatok során rendszerint a homlokzatok és a perspektívák jutottak nekem. Nagyon
szeretett arányokat kiszerkeszteni. Egy igazi lúdtollal dolgozott, szerzett hozzá egy egyszerű
golyóstollbetétet, amit beletolt a libatollba, azzal rajzolt mindent. Soha nem értek össze a vonalai,
mindig megálltak a találkozás előtt. Nem tudom, miatta-e, de én is jó húsz éve már csak golyóstollal
rajzolok. A lángnyelvre hasonlító faágait gyorsan megtanultam, attól kezdve még a farajzolást is
rám bízta. A titkos pályázatokon a tervekre rajzolt fákról mindig mindenki tudta, hogy melyik a
Zalaváryé. Olyan volt, mintha rajta hagyta volna az ujjlenyomatát...

75
 Azokban az években Zalaváry rengeteg pályázatot csinált, talán az ezekre készített tervek
feldolgozásához keresett fiatal kollégát. Számomra ez valóságos áldást jelentett. Sok pályázatot
végigcsinálhattam vele, köztük a két nagy párizsi tervet, a Défence-t és az Opera Bastille-t, majd az
egyiptomi múzeum tervét, de az egri temető kialakítására készült pályamunka is nagy élmény volt.

– Reméltem, hogy szóba kerül az egri temető terve, amiben Zalaváry gondolkodásmódjának egyik
kulcsát lehet megsejteni. De beszéljünk először a párizsi tervekről.

– Amint említettem, két évet kellett volna a statikai osztályon töltenem, de már kevesebb, mint egy
év után bekerültem Dobozi Miklós stúdiójába. Zalaváry gyakran elkért a nekem kijelölt helyről, és
nem ritkán egész nap, jóval a munkaidő után is, hétvégén is folyamatosan dolgoztunk. A Mérnök úr
körül mindig volt csapat. Dobozi Miklós, Csontos Csaba és Zalaváry Lajos hosszú ideig egyet
jelentett a KÖZTI-ben. Később jött a mi generációnk – Mikó László, Iván László és én –, utánunk
pedig Zoboki Gábor, Turi Zoltán és Györgyi Zoltán. Csináltuk a pályázatokat, ami nekem
fantasztikus élmény volt. Mindig szerettem ezt a műfajt, vele különösen: ilyenkor ő vitte a
felelősséget, és ha az ember mögé tudott állni a gondolatának, sokat tudott tanulni tőle. És neki
olyan gondolatai voltak, ami mögé egy fiatal építész bátran odaállhatott. Óriási tanulási lehetőség,
mint egy második egyetem. Olyan tapasztalatokat lehetett szerezni, amilyenek egy fiatal építésznek
saját okán igen ritkán adatik meg. Ha mégis, akkor az a pálya elején nem biztos, hogy jó, hiszen
nem lehet még eléggé felkészült rá.
A párizsi Défence pályázat esetében három minisztériumot kellett elhelyezni a nagy tengely
végén. Kétszázezer négyzetméternyi épületrészt okosan elhelyezni. Döbbenten néztem végig azt a
folyamatot , hogy ide rakosgatja, oda próbálgatja, majd a határidő előtt két nappal, szombat reggel
bejön és lefarag az egész komplexumból harmincezer négyzetmétert, abból, ami már teljes
egészében meg volt rajzolva. Ehhez óriási bátorság és tapasztalat kellett. Újra és újra átrágta a
programot, és így döntött. Soha nem magyarázta el, mi van a döntései mögött, de láttuk, hogy jól
tette. Ezt rettentően értékeltem benne.
A pályázatok jóformán mindig szellemi párbajok voltak, nagyon ritkán következett ezekből
megbízás. A külföldi pályázatokban viszont volt realitás. Nem tudom, hogy a Mérnök úr fejében
megfordult-e, hogy valóban megnyerheti ezeket. Inkább az érzés, hogy újra kitágult a világ, sok
évtized elzártság után ismét ki lehet próbálni egy nemzetközi megmérettetést. Nekünk is nagy
élmény volt, hiszen láthattuk, hogyan vannak előkészítve, micsoda különbség volt az itthoni
pályázatokhoz képest. Amikor Zalaváry a Défence pályázat beadása előtt pár nappal levette azt a
harmincezer négyzetmétert, annak gyakorlati következménye is volt: akkoriban ilyen méretben

76
xeroxmásolatot készíteni csak a BUVÁTI-ban lehetett, egyetlen ember kezelte azt a gépet. Akkorra
már mindent lemásolt nekünk, de újra oda kellett menni hozzá, hogy hétfő hajnalban másolja le az
új tervet. Még a henger mérete is meg volt adva, amiben be kellett küldeni a rajzokat, Nálunk olyan
méretű hengert nem lehetett kapni. Az utolsó napon a Mérnök úr filctollal húzott egy vonalat a
hengeren, és a karbantartóktól kölcsönkért keretfűrésszel levágtuk a hengert. Egy vicc volt az egész,
de nem tehettünk mást. Végül a BUVÁTI embere újra lemásolta, beadtuk, nem nyertünk semmit, de
óriási tapasztalatokkal gazdagabbak lettünk. A Défence pályázatra készült tervében az a
legizgalmasabb, hogy ha lerántjuk róla az architekturális burkot, nyilvánvalóvá válik, hogy
ugyanazt csinálta, mint a győztes pályamű. Persze ott volt az a különbség, ami akkoriban egy dán és
egy magyar építész között volt.

– Milyen sajátos tervezési elveket vallott?

– A legfontosabb számára a funkció elsődleges szerepe volt. Egy másodpercre sem vonatkoztatott el
a tökéletes működéstől, nem volt más fő szempont. Ki is mondta: nincs olyan, hogy egy épület nem
működik jól. Minden lehetséges megoldást meg kell vizsgálni, minden funkcionális kapcsolatot ki
kell találni. A másik fontos, amit tőle tanultam: mindig azt mondta, hogy az építészet valójában
költészet.

– Ehhez képest nem használt építészeti értelemben költői képeket.

– Valóban. Próbáltunk is rájönni, mi a költemény egy-egy tervben, amin éppen dolgoztunk, de nem
mindig sikerült. Nem adott hozzá támpontot, a mi dolgunk volt, hogy iparkodjunk kitalálni,
végiggondolni az egészet. Soha nem bocsátkozott hosszú fejtegetésekbe. Mindenki értse, ahogy
akarja. De itt is volt kivétel: az egri temető. Mindig voltak nála színes ceruzák, pasztell, sima színes,
mindenféle. Letette az asztalra az egri temetőhöz készített, kiszínezett skiccét, ránéztem, és egy
másodpercet nem kellett magyaráznia. Messze azt tartom a legjobb pályázatának. Az volt a
nagyszerű benne, hogy egy temető kapcsán egy életfa-modellben gondolkodott, és ezt úgy tudta
vonalakba önteni, hogy az működjön. A temető kisugárzása nem csak felülről, hanem benne járva is
érezhető. Számomra minden vele készített pályázat között ez volt a legerősebb. Az egri temető
alaprajzában tökéletesen értem, miért tartja költészetnek az építészetet.

– Kedvelte Zalaváry rajzait?

77
– Nagyon. Némelyik kifejezetten képzőművészeti erejű. Az egri temető alaprajza, a jászberényi
fürdőről készült grafikája, a tollal megrajzolt skiccei nagyon kifejezők. Zalaváry nem rajzművész,
de egy-egy rajza azonnal beletalál a lélekbe. Nem szeretném, ha ezek elvesznének, akár lesz
építészeti múzeum, akár nem.

– Látta a tervezés első gondolatait a skicceken? Látta munka közben, hogyan találja meg az egyes
variációk sorában a legjobb megoldást?

– Én már a kialakult koncepcióval találkoztam, amiről nem magyarázott semmit. És amihez

keményen ragaszkodott, nem ritkán szembemenve a KÖZTI igazgatójával. Zalavárynak ez nem volt
probléma. Önmagában a makacsság nem nagy dolog, de aki ismerte a KÖZTI akkori viszonyait, azt
a megkérdőjelezhetetlen hierarchikus rendszert, ami Mányoky László igazgató idején uralkodott, az
értékelni tudja ezt a határozottságot. Zalaváry törvényen kívüli volt.

– Vajon ez mitől alakult így?

– Ilyen volt a személyisége. Nem tudtak mit kezdeni vele. És ezt ő olyan hitelességgel érte el, ami
ellen nem volt vita. Senki más nem tudta volna ezt elérni, mert azonnal kirúgták volna. Neki ez volt
a létmódja. Zalaváry a maga egyedi magatartásmintájával meg tudta őrizni, amit a mestereiről
kapott, nem csorbult, nem hajlott, képes volt átjutni a nehéz korszakon úgy, hogy semmilyen módon
nem érintette meg. Ez a karakteréből is adódott. Még Dávid Károly Népstadion-tervére is rá tudtak
erőltetni olyan jegyeket, ami a szocreál megnyilvánulása volt, még Farkasdy Zoltán Iparművészeti
Főiskolája is ide sorolható. De Zalaváry egyetlen épületén sem tudok egyetlen olyan jegyet
kimutatni, ahol ez megjelenik. Szinte érthetetlen, hogyan csinálta. Ugyanakkor soha nem
hangsúlyozta a kívülállóságát, nem tervezett olyan radikális épületeket, amelyekkel megdöbbentett
volna. Azt hiszem, Zalaváryt egyáltalán nem izgatta, mi van körülötte az építészetpolitikában,
kultúrpolitikában. Csak arra törekedett, hogy csinálhassa, amit elképzelt. Nem érdekelte más, soha
nem bonyolódott csatákba, nem vont kardot egyetlen helyzetben sem. Az első épületei a szocreál
idején születtek, de teljesen függetlenek attól. A dániai hatás viszont jól leolvasható róluk, a
feldebrői iskola, a Nagyothallók Intézete vagy a jászberényi fürdő a maga hihetetlenül finom
formaképzésével – ha akarom, népies, ha akarom, skandináv, de benne van a francia forradalmi
építészet, Boullée tiszta geometriája – , vagy akár a veszprémi úttörőház, amit nagy bánatomra
lebontottak; ezek mind a skandináv élményeket viszik tovább. Később, már a kilencvenes évektől,
látok a munkásságában egy jelentős változást. Az a tisztaság, szerkesztettség, az arányokra épülő

78
építészet, amit korábban csinált, ekkor újabb gondolatokkal párosult. Ennek eredményeképpen az
East-West Center pártázatára felkerült a csodaszarvas motívuma, a sevillai pályázat tervén
megjelent a tarsolylemezes motívum. A rendszerváltás szellemiségét érzem ebben.

– Milyen volt a légkör az irodában körülötte?

– Zalaváry ízig-vérig reneszánsz ember. Tőle tanultam például a tea megkülönböztetett tiszteletét is.
Különféle teákat hozott be nekünk, fogalmam sincs, honnan szerezte be őket, akkor ez még
egyáltalán nem volt általános. Rengeteget beszélt a zenéről, a kedvenc zeneszerzőiről, vagy a
csillagászatról, lenyűgözött a tudásával. A sport szeretete annyira alapvető volt, hogy szép időben
Dobozival és Csontossal fogták magukat és lementek evezni a Dunára, míg a többiek fehér
köpenyben trappoltak az irodában. Legendák keringtek erről a KÖZTI-ben. Este hétkor mindig
elment az irodából. Fölment a hegyre a rádiójával, és sétált egy nagyot. Minden áldott nap. Ha
egyetlen jelzővel akarnám megfogalmazni Zalaváryt, azt mondanám rá: autonóm. Nem tudom,
hogyan tudta elérni ebben a szakmában, ami annyi tényezőhöz kötött, de elérte a teljes autonómiát.

– Hogyan támogatta azokat, akik hosszabb ideig a csapatába tartoztak? Többen úgy emlékeznek,
hogy nem adott szakmai ajánlást, nemigen foglalkozott a fiatal kollégák további pályájának
egyengetésével.

– Azt biztosan tudom, hogy a háttérből segítette a pályánkat. De csakis szakmai minőség alapján.
Jellemző eset volt például a Nyugati pályaudvarra tervezendő koncertközpont. Kiírtak rá egy belső
pályázatot a vállalaton belül, Mikó Lászlóval és Radics Jánossal hárman csináltunk rá egy tervet, de
nem arra a helyre, ahová a kiírás szólt, hanem a szomszédos csarnokba. Persze nem nyertünk, a
KÖZTI egyik stúdiója kapta a megbízást, de valahogy nem tudtak előrejutni vele, mert
beigazolódott a mi tervünk logikája, hogy rossz az eredeti elképzelés, az adott térkapcsolatok miatt
nem oda kell tenni a koncerttermet. A MÁV vezérigazgatója leszólt Mányokynak, hogy oldják meg,
mert ha nem megy, másnak adják a munkát. Mányoky a főépítészeitől kért terveket: Jánossy
Györgytől, Hofer Miklóstól, Zalaváry Lajostól. A többiek kibújtak a feladat alól, a Mérnök úr
viszont előhúzta a mi tervünket és odaadta Mányokynak: ezt kell csinálni. A MÁV pedig szó nélkül
elfogadta. Végül nekifogtunk mi, hárman fiatalok, el is kezdték építeni, jött a rendszerváltás, új
vezetők a MÁV-nál, és leállt az egész.
Nem úgy támogatta a vele együtt dolgozókat, hogy az nyilvánvaló legyen. Írásbeli ajánlást
nem adott, de abban egészen biztos vagyok, hogy szóban kiállt értünk. Amikor a Mesteriskolára

79
felvételiztem, azt mondta: mutasd a tervet. Megmutattam, egyetlen szót nem szólt, végül csak
ennyit: „Posszibilis.” És lezárta a témát. Soha, egyetlen alkalommal sem mondta ki, hogy a
tanítványai vagyunk, utólag sem. Viszont sokan a mesterüknek tartották. Mindezekkel együtt azt a
kört, ami körülötte kialakult, ő rendkívül becsben tartotta. De senkit nem tartott a tanítványának. Ha
bárki annak gondolta magát, az a privát ügye volt. Szerintem ő megőrült volna, ha valamelyikünk a
nyilvánosság előtt így beszélt volna magáról. A humorérzéke sem engedte volna.

– Zalaváry azt mondja, az ő nemzedéke a kapocs Lechner és a mai építészek, Önök között.

– A folytonosság valóban töretlen, és ezt nekik köszönhetjük, Zalaváry nemzedékének. Csodával

határos, ahogyan közülük néhányan – nem sokan, de Zalaváry mindenképpen közéjük tartozik –
sérülés nélkül túlélték a zsdanovi időszakot, és érintetlenül tudtak átadni egy olyan magas szintű
építészeti kultúrát, ami például a kivitelezési kultúrában ugyanekkor teljesen elveszett. Ők még
megtanulták egyben látni az épületet minden komponensére kiterjedően. Ezt kaptuk tőlük, ez a
nekünk átadott örökség lényege. Óriási kincs.

Zoboki Gábor, Turi Zoltán, Györgyi Zoltán

- Hogyan kerültek Zalaváry műtermébe?

Turi Zoltán: – Az egyetemen mindhárman egy évfolyamra jártunk, és noha ismertük egymást, nem
voltunk szorosabb kapcsolatban. A diploma után viszont majdnem egyszerre kerültünk Zalaváry
Lajoshoz. Akkor kezdte tervezni a Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központot a Rákóczi út sarkán,
fiatal építész munkatársakra volt szüksége, külön-külön jelentkeztünk nála. Nagy kaland volt ez
nekünk: lehetőséget kaptunk, hogy az első tervektől az átadásig végigkövessük Magyarország első
olyan bérirodaházának építését, amelyik nyugati befektetővel és kivitelezővel készül. Mi lettünk
Zalaváry „fészekalja”. A KÖZTI-ben csibéknek hívtak minket, Laja volt a kotlós, mi csak mentünk
utána az építkezésre is, mint a csibék. 1988-at írtunk, nyáron diplomavédés, szeptembertől a
Zalaváry-műterem.
Zoboki Gábor: – Laja körül mindig kiváló szakmai csapatok álltak össze. Az idősebb Janáky István
legendás 50-es évekbeli műtermének tagja volt Jánossy György, Farkasdy Zoltán munkatársaként. A
KÖZTI-ben aztán Csontos Csaba és Dobozi Miklós dolgoztak mellette, később Skardelli György. S
mikor Laja új műtermet kapott 1988-ban, mi hárman csatlakoztunk hozzá.

80
Györgyi Zoltán: – Én egy évvel korábban végeztem. Egy másik cégnél tett kitérő után, 1988
tavaszán megkerestem egyetemi mesteremet, Hofer Miklóst. Ő küldött Zalaváryhoz, aki éppen
munkatársakat keresett. Elmentem hozzá, fölvett, és rákérdezett, hogy van-e még más rajtam kívül.
Tudtam, hogy Gábor akkor végez, őt ajánlottam.

– Hogyan zajlott a felvétel? Kikérdezte Önöket? Rajzot kért? Vizsgáztatott?

TZ: – Az ember akkoriban fogta a diplomatervét és elindult vele a nagy irodákba. Szeptember
végén Gábor a diplomaosztón mesélte, hogy a KÖZTI-ben dolgozik. Másnap bementem
Zalaváryhoz. Ő megnézte a diplomamunkámat, azt mondta, egy hétre Svédországba megy
megcsinálni a specifikációt, ha visszajött, kezdhetünk. Remek szeme van, egy tervről azonnal meg
tudja mondani, van-e benne fantázia. Ennek alapján döntött.

– Milyen volt akkoriban?

GyZ: – Talán furcsán hangzik, amit mondok, de úgy éreztük, nem evilági ember. Nekem nem volt
építész családtagom, nem mozogtam építész körökben, ismeretlen volt számomra ez a közeg.
Akkor, 1988-ban már hatvan felett járt, és rögtön tegezett, ami nekem nagyon szokatlan volt, de így
mi is tegeztük őt. Viszont Mesternek neveztük, míg a többiek Mérnök úrnak. A rendszerváltozás
előtti években még az egyetemi légkörhöz képest is egészen más volt Zalaváry körül dolgozni. Még
a KÖZTI-n belül is kicsit furcsán néztek ránk, a „csibékre”. Bár jöttek-mentek körülötte a kollégák,
mégis ez a „kvartett” idilli volt. Odaadásban, szakmai és baráti összetartozásban. Cipeltük Laja után
a teljes fegyverzetét. Amikor a fővárosi tervtanácsra készültünk, a nagy igyekezetben előfordult,
hogy a VIII. kerületi főépítész lábán landolt a finn gránit minta…
ZG: – Mi voltunk Zalaváry körül az utolsó nagyobb csapat. Először Csontos Csaba és Dobozi
Miklós, később Skardelli György, egy ideig Potzner Ferenc. És végül mi, éppen akkor, amikor Laja
újra műtermet kapott.
TZ: – Amolyan szürke eminenciás volt a KÖZTI-ben, akinek volt egy szobája, ahová bejárt – ha
volt munkája, ha nem.
ZG: - Hosszú vonalzókkal járkált, egy százas szöget bevert az asztalba, és egyiránypontos
perspektívát vagy axonometriát szerkesztett az igazgatói tárgyalóban. Hatvan éven át. Sosem ő volt
a cég arca, de szellemileg olyan erőt képviselt, amitől a KÖZTI az volt, ami. Róla mindenki tudta,
hogy fontos, amit képvisel – még akkor is, ha nem tudták kapásból felsorolni a munkáit. Csendes
alkotó volt, megtehette, hogy tíz évig nem tervezett, aztán egyszerre három épületet is. A

81
rendszerváltás környékén, hosszabb kihagyás után megint jött egy nagy korszaka, ekkor alkotta a
győri Rába irányítótornyát, a gödöllői Biotechnológiai Központot és a Rákóczi úti Kelet-Nyugati
Kereskedelmi Központot. Ez volt az igazi utolsó nagy pillanat, amikor Zalaváry alapvető hatást
gyakorolt az ország építészeti képére. Később még két mű jött: a Nagykanizsai Színház és
Nagykanizsai Kulturális Központ. Ez a fajta bölcselet egyrészt a hosszú életnek, másrészt a jó
munkának a titka: időnként csöndben maradni, megőrizni a szellemi frissességet, de néha elő állni
valami újjal. Zalaváry időről időre meg tudott újulni úgy, hogy közben mindvégig ugyanazt csinálta,
akár egy szerzetes . . .

– Jól kijöttek egymással? Igazi csapatot alkottak?

TZ: – Egy nem túl nagy műteremben dolgoztunk, és mi hárman elég virgoncak voltunk, időnként
skiccpausszal dobálóztunk, mint a rendes kamaszok, néha ránk is kellett kiabálnia. Imádott a
zenéről beszélgetni. Gáborban emberére talált, mindketten mély zeneértők. Más világban éltünk,
mint ő, az övé sokkal szikárabb volt. Mi bohókás fiatalok voltunk, ő szigorú rendszer szerinti életet
élt. De valahol átjött, hogy ő is vágyik a spontaneitásra. Jó szimbiózist alkottunk, talán ezért is
tartott viszonylag sokáig az együttműködésünk.
GyZ: – Együtt mentünk a megbeszélésre, ők Gáborral elöl Schumannról vitatkoztak, mi hátul vittük
a kőmintákat.
TZ: – Volt egy furcsa vonalzója: egy sima, 30 fokos vonalzóból le volt vágva 22,5 foknyi, azzal
szerkesztett derékszöget, mindent. Minden más építész két vonalzóval csinálja. És szigorúan csak
golyóstollal rajzolt. Nem véletlenül nevezik Mérnök úrnak, nem lánglelkű művész, hanem józan,
tudatos alkotó. Mindenben kialakít egy szabályrendszert.
GyZ: – A negyvenes évek Dániája és Svédországa az ő történetein keresztül mindig velünk volt. De
amikor jöttek a svéd befektetők az East-West ügyében tárgyalni, pontosan tudta, mire számíthatunk.
És igaza lett, kőkemény, haszonelvű tárgyalások folytak. Neki ez nem volt idegen, de nekünk akkor
nagyon. Annak a munkának a tanulságait a mai napig hasznosítani tudjuk mindannyian.
TZ: – Zalaváry nem dolgozott sokáig. Mi rendszeresen bent maradtunk éjszaka is, hogy
elkészüljünk időre, de ő hét körül befejezte, fölment a hegyre, fülére tette a Szokol rádióját és sétált.
Akármilyen feszültség, pánik vagy határidő jött, ő sétált egy órát a hegyen, aztán hazament, és
másnap reggel visszajött a megoldással. Semmi hiszti, semmi gyötrődés, csak hallgatta a zenét és
kitalálta, hogyan lehet kikerülni a bajból. Abszolút lehetett támaszkodni rá.
GyZ: – Amikor a projekt eljutott a kiviteli tervig, Zalaváry azt mondta, ehhez neki már nincs kedve,
majd a svédek megcsinálják, ő meg elmolyolt a homlokzattal. A KÖZTI-ben mindenki megdöbbent,

82
szó nem lehetett róla, hiszen ez volt akkor a legnagyobb bevétele a cégnek. Tompos Csaba
vezetésével felállítottak egy műtermet – ez 1990 táján lehetett, éppen a sevillai pavilon pályázattal
egy időben –, összeszedtek angolul tudó embereket a cégből, így létrejött egy projektcsapat.
Zalaváry megtartotta a homlokzat tervezését, a kiviteli dokumentáció többi részét ez a csapat
csinálta meg.

– Könnyen átment a sarokra helyezett látványlift ötlete? Akkoriban ez nagyon új volt.

TZ: – Igen. Zalaváry jól tudta érvényesíteni az akaratát, és ennek köszönhetően az épület olyan lett,
amilyennek ő elképzelte. Nagyon értett a tárgyalások pszichológiájához, pontosan kiadagolta, kinek
mit lehet megmutatni a tervekből.

– Miben volt különc, miben más, mint a többi építész?

TZ: – Élvezte az építészlét társasági részét, de nem ez határozta meg az életvitelét. Eszébe sem volt
belehalni az építészetbe. Nagyon jellemző volt rá, hogy az ő pályázata mindig a határidő előtt egy
nappal készen volt, mindenki mástól eltérően. Éjfél előtt ott állnak sorban a postán a tervezők,
nálunk egy nappal korábban becsomagolva készen volt a teljes terv. Feladtuk és hazamentünk.
Semmit se tapasztaltunk az utolsó pillanatok feszültségéből. Úgy tudta megszervezni a munkát,
hogy nem kellett belehalni. Ő sem akart, volt egy normális élete.
ZG: – De rend is volt. Csokornyakkendő, mindenkin fehér köpeny, mi is felvettük, persze. A
rendszerváltás éveiben jártunk, pejoratív értelemben „elvtársaztuk” egymást, egy vörös csillagot is
rajzoltam a köpenyem hátára, abban járkáltam. Együtt éltünk meg a történelmi pillanatokat, sokat
politizáltunk. Tisztánlátása lenyűgöző volt. Jó néhány mondását ma is idézzük. . .
GyZ: – Ezek az évek mindhármunk számára meghatározóak voltak, ahogyan Zalaváry figurája is. A
világlátása, a reneszánsz személyisége.
TZ: – Az ő fiatalkorában az építész művésznek számított. Amíg mi egész nap bent rajzoltunk,
hosszasan mesélte, hogy annak idején munkaidőben melyik kávéházakba jártak és milyen
művészekkel találkoztak. Pezsgő művészeti élet volt.
ZG: – Volt stílusa, ami az öltözködésében is megnyilvánult – néha maga varrta a ruháit! –, a
legendás síelési technikája varázslatos figurává avatta – leállt a fél pálya a
Nagy-Normán, amikor lesiklott. Tudta, hogyan kell úgy bemenni a KÖZTI-be, hogy mindenki
felfigyeljen rá. A különc figurájában volt egy adag színház is, ami szerintem az építészlét
velejárója. A zene pedig lételeme volt, továbbvitte a családja erős klasszikus zenei örökségét.

83
Követte Budapest zenei életét, úgy, mint a két világháború közötti idők polgársága: ha Richter
Budapestre jött, akkor Laja két napig nem dolgozott, mert mindegyik koncerten ott ült. Ha Prunyi
Ilona – zenei mentorom – eljátszotta neki Schumann Papillons-ját, akkor hónapokig arról
beszéltünk. Az építészeti polihisztorságból nagyon széles spektrumot birtokolt. Az építész
kultúremberek utolsó mohikánja ő, aki egészében látja a szakmát. Nem tudom, miért nincs már
ilyen, mert nem születnek hasonlók, vagy mert nincs rá szükség? Ha úgy alakult, hogy nem volt
annyi feladata beletemetkezett a szenvedélyeibe, az ornitológiába és a csillagászatba. Törvényen
kívüli volt, a tékozló fiú. Mindenki tudta, hogy ő a legkedvesebb gyerek, aki elkóborolt, de amikor
újra megjelent, boldogan fogadták. Pedig keményen beszélt a cégvezetőkkel, kifejezetten diktált. És
mégis, minden rendszerben el tudta érni, hogy legyen egy határozott névelő a neve előtt, hogy ő
legyen „a” Zalaváry . . .
TZ: – Úri módon ki tudott maradni az elvárt közös eseményekből, Mányoky igazgatósága idején
sem ment le Csopakra iszogatni a többiekkel, amikor az szinte kötelezőnek számított. Mindenki
másnak részt kellett venni, neki valahogy nem. Tőle elfogadták.

– Egyszer bevallotta: az a titka, hogy szeret építészetet csinálni.

ZG: – Neki fontos az építészet, de ugyanolyan jó orvos vagy karmester lett volna. Csodálatosan
tehetséges ember, aki sok minden iránt érdeklődik, de úgy hozta a sorsa, hogy az építészet
műfajában gyakorolja a tehetségét és szenvedélyét. Professzor volt a maga szakmájában.
Maximalista, de egyben reneszánsz ember is. Nem úgynevezett szorgalmas építész. Sőt, ezt a
kifejezést kicsit lesajnálóan használta: „ . . . nnna, ő is egy szorgalmas építész . . .” Volt egy másik
mondása is erre a típusra: „. . . sohasem kapta el az országalmát és a jogart . . .” Vagy: „ . . . még
mindig a diplomáját rajzolja . . .” Ez annyit jelentett: valaki fejlődésképtelen. Nem ritkán akár
hatvanéves kollégák kapcsán emlegette. Amikor a Művészetek Palotáját terveztük, sokszor idéztem
őt, minden munkatársamnak azt mondtam: egy hangversenyteremhez nem elég az egyetemről
hozott tudás, évekig kell hozzátanulni: épület- és teremakusztikát, zenetörténetet és minden mást.
Talán ez a Zalaváry-jelenség lényege: professzionalizmus, precizitás, rendszerelvűség, ugyanakkor
szabadság, hogy minden esetben azt csinálhassa, amit gondol. A Kelet-Nyugati Kereskedelmi
Központ esetében addig harcolt a befektető Skanskával, amíg ki nem kényszerítette belőlük
Budapest, világégés utáni első gránittal burkolt házát. Egy bérirodaházon. . . óriási dolog volt ez a
maga idejében. Akkoriban a függönyfal és a hengerelt acéllemez dívott, nagy nehezen küszködött
mindenki, hogy a „hatféle csavarból és a kétféle melegen hengerelt acélból” hogyan lehet
építészetet csinálni. Ő csak annyit mondott: az Astoria a város egyik kapuja, ide gránit dukál, a

84
Hültl-ház pendant-jaként – és kiment a szobából.
GyZ: – Ma már ez a természetes, de akkor nagy tapasztalat volt. 1988-ban a finn gránitot
Olaszországba vitték, ott vágták és lángolták, úgy hozták ide. Portugál munkások helyezték föl a
burkolatot. Amikor elmeséltük a kollégáknak, nem hitték el.
ZG: – Az épület homlokzatáról sok színes rajzot csináltunk. Zalavárynál nem volt szabad hegyezőt
használni, csak késsel hegyezhettünk, nehogy gyorsan fogyjon a színes ceruza. Viszont csak a
legjobb Faber-Castell ceruzakészletet lehetett használni. Imádta, ahogyan kiszíneztem a homlokzati
rajzait. Ne feledjük el, hogy abban az időszakban, amikor az engedélyezési terv nem volt igazán
fontos, elég volt egy 1:100-as rajzot beadni Zalaváry fáival megjelölve. Ő bizony 1:25-ös
homlokzati metszeteket rajzoltatott velünk. Ez azt jelentette, hogy amikor beadta az engedélyezési
terveket, már kész volt a kőkonszignáció is. Érdekes elméletei voltak az arányrendszerekről. Nem
csak a homlokzatokat és metszeteket, de néha az alaprajzokat is az aránymetszés szabályai szerint
vizsgálta felül. A metszet-szerkesztés alapelve a lépcsőházak egész centiméteres pontossággal
meghatározott terve, melyhez igazítottuk a födémeket és az azokba rejtett épülettechnikát. Ybl és
Garnier szerkeszthette így az operaházait. A számtalan elv mellett a matematika és a geometria
vezette a gondolatait. Ezek a rejtett megfigyelések mára teljesen eltűntek a szakmából. Az
engedélyezési terv metszeteit vagy tucatszor végigrajzoltatta velem az arányok és a
vonalvastagságok miatt. Ne felejtsük, ha a csőtollas rajzolás mellett a penge előkerült – már
boldogtalan volt. Fejben előre gondolkodott, így már csak le kellett rajzolni az utasításait. Mozart is
így írt zenét: fejben kész volt egy szimfóniatétel és este, vacsora közben csak gyorsan lejegyezte.
Az ilyen építészeti alkotó nagyon ritka manapság. Szikársága mögött érzékeny alkat rejtőzik. Nem
avantgárd kezdeményező, hanem inkább összefoglaló művész. Nem járatlan utat tört fel: ismert
elemekből komponált valamit, ami újdonság volt. A jászberényi fürdő az 1945 utáni magyar
építészet öt legjobb produktumának egyike. Azért fordulópont Zalaváry életművében is, mert egy
hosszú alkotói folyamat végén, alkatával szembemenve képes volt egy olyan formát eltalálni és az
általa felállított arányrendszerbe helyezni, amiben tényleg benne van a magyar népi építészeti
kultúra. Nem vethető össze egyetlen más házával sem.
Mindig azt mondta: olyan építészek kellenek, akik nem a konvenciókból indulnak ki. Zalaváry
ragaszkodott ahhoz, hogy egy igazán jó építész nem a tanult dolgokból építkezzen, hanem az ősi
ösztönből. Azt tartotta, hogy az akadémikus építészetből csak valami nagyon érdekes dologgal lehet
kimászni. Hisz mindenki a másikat követi, figyeli, kvázi másolja.
GyZ: – Amikor a sevillai rajzokon dolgoztunk, nem tudtuk eldönteni, hogy ez egy valódi terv, vagy
fricska az organikus magyar építészet felé, mert a burkolati elemek könnyen szerelhető, fröccsöntött
műanyagból voltak, azon jelent meg az ősmagyar tarsolyminta jellegzetes motívuma. A sevillai terv

85
a jászberényit folytatja, de egy romantikus formavilágba ültetve, direkt módon használva a népi
kultúra motívumkincsét.

– Nem osztotta meg a munkatársaival, hogy mit gondol a tervről?

ZG: – Nem mindent, voltak olyan elvei, amiket magától értetődőknek tartott, azokra nem
vesztegette a szót. Ráadásul sohasem volt túl kommunikatív alkat. Nem akart – másokkal
ellentétben – utólagos meséket költeni az alkotásaihoz. Rengeteget beszélgettünk zenéről, mesélt a
családjáról, az élményeiről, de a terveket nem magyarázta. Csak odatette, mi pedig megrajzoltuk.
GyZ: – Azt hiszem, mindegyik csapatával, munkatársával szakmai szinten megtartotta a távolságot.
Emberi vonatkozásban nem. Nagyon barátságos volt, de szakmailag nem tárta ki a köpenyét.
ZG: – A szikárságára mi sem jellemzőbb a búcsúnknál. Három év után, a Mesteriskolát járva
elkezdtem az „oroszlánkörmeimet kiengedni”. Amikor úgy érezte, hogy kész vagyok az önálló
pályára, mindössze annyit mondott, hogy neki kell egy „pakolós asztal” – nincs elég a műteremben.
Akkor fölmentem Skardellihez és azt mondtam: az a sejtésem, Zalaváry kirúgott. Így szokta
csinálni? Megnyugtattak, hogy igen. Nem volt harag, csak „menj el az útból”. Boldog volt attól,
ahová elértünk, de ő inkább a zen mesterekhez közelít: onnantól kezdve, hogy lepakoltatta velem az
asztalt, nem figyelt rám tovább. Lementünk a térképéről.
GyZ: – Amikor Gábor és Zoli a Mesteriskolára jelentkezett, nem adott ajánlást.
ZG: – Később persze kiderült, hogy éppen emiatt vettek föl minket: mert ő semmit nem tett az
érdekünkben. Zalavárynak beosztottak kellettek, nem lánglelkű, vad tehetségek. Ő olyan Mester
volt, aki a ridegen tartással nevelt. Nem könnyítette meg a dolgunkat, viszont megtanított a
szakmára. Hófehér papírt tolt az orrunk elé – nem segített, hanem elvárt. Kitett a mezőre, éjszakára
bezárta a ház ajtaját, és a benti melegből nézegette, vajon túléljük-e. Ilyen alkat. Ez is a Mester
fogalom egyik olvasata. Nem a jövő építészei nevelgette, hanem kamikaze elszántságú rajzolókra
volt szüksége. Pályára állított minket, aztán elengedett, hogy önálló tervezők legyünk.

- Ez meglehetősen különbözik a mester-tanítvány viszonytól, mégis alapos tanítás.

GyZ: – Hofer Miklóstól azt tanultam, hogy a diploma után öt év, amíg az emberből építész legyen.
Legalább egy házat végig kell csinálnia. Mi ezt Zalaváry mellett éltük meg. A Műegyetemen nekem
nagyon hiányzott a hagyományos értelemben vett „universitas”. Nekünk a Zalavárynál töltött
„inasévek” ezt tökéletesen megadták. Nagyszerű volt látni, hogy minden munkánál elmélyedt az
egyes plusz területekben. Pontosan tudta, hogy a háznak legelsősorban működnie kell, mégpedig

86
tökéletesen. Magasfokú absztrakciós képessége van, össze tudta rakni az elemeket. Megértette a
házakat. Megteremtette a formát, a homlokzatot, de tudta azt is, hol fog menni a kábel vagy a
gépészeti légvezeték, és úgy tervezett, hogy az el is férjen. Ettől lettünk építészek. A programalkotás
nála nem a helyiségek sora volt, hanem a ház teljes fiziognómiájának áttekintése – abban a
pillanatban, amikor még nincs is megrajzolva... Mint egy tökéletes mátrix. Ma pont fordítva folyik a
tervezés, ezért nő a duplájára egy beruházás. Ez metodikai kérdés. Az építészet nem a formakeresés
világa: az vagy megvan, vagy nincs. A Mérnök úr a szakma professzionális részét adta át, ami ma
tökéletesen hiányzik az építészképzésből.
ZG: – Azt is tudta, hogyan kell lemondani valamelyik ötletéről. El tudott engedni egy-egy részletet,
ha az egész az maradt, amit ő elképzelt. Egy ilyen szintű bölcsességhez bőséges élettapasztalat kell.
A mi nemzedékünk ezt sem tudja ezt, hiszen nem volt újjáépítés, nem az orrunk előtt bombáztak le
házakat, ahol előtte éltünk. Zalaváry generációja a háború tapasztalatait is hordozza. Ma mindenki a
munkáért küzd, hogy ki tudja fizetni a számláit. Alig van nemes feladat. Lezárult egy korszak. A
sztárépítész, a polihisztor építész, mint jelenség még a Zalaváry-nemzedékből származik. Ma
kisebb, szofisztikáltabb, érzékenyebb építészeti feladatok jönnek. De egy igazi nagy feladatot az ő
módszerével kell megközelíteni. Egy 1000 ágyas kórházat, egy színházat, egy gyár-óriást Zalaváry
metodikája nélkül lehetetlen megalkotni.

- Meddig dolgoztak vele?

GyZ: – Két-három évet töltöttünk mellette, én mentem át legelőbb Tompos Csaba műtermébe, ahol
a Kelet-Nyugati Központ kiviteli rajzai készültek.
TZ: – A Kelet-Nyugati Központ után Zalavárynak nem volt éppen munkája, nem volt szüksége
ennyi emberre. Ekkor jöttünk el.

– Visszajártak hozzá?

TZ: – Nem, soha. Amikor elkészült a Művészetek Palotája, meghívtuk egy építész bejárásra, más
mestereinkkel együtt. Neki ez nem volt fontos. Nem zárta volna be előttünk az ajtót, de nem követte
a pályánkat. Györgyi Zoli és Zoboki távozása után én még vele maradtam egy ideig, az Atrium
Hyatt kaszinóját tervezte egy amerikai belsőépítész csapattal. Utánunk már nem volt „igazi
tanítványa”.

- Ebben a néhány évben volt a Nemzeti Színház várbeli helyszínre készített pályázata is, azon is

87
együtt dolgoztak?

ZG: – Persze, és az is nagy tanulságokkal járt. A Nemzeti Színház pályázat idejében még egészen
másként gondolkodott a szakma a környezetről. Ma már nem lehetne a vári helyszínre színházat
tervezni, mert tudjuk, milyen régészeti kincs van a „felvilág” alatt. Akkor, 1989-ben ezek
egyszerűen nem szerepeltek a szempontok között, elkészülhettek a tervek úgy, hogy a színház a
hátát mutatja a Dísz térnek és a 24 méter magas zsinórpadlást bevitte a kétszintes lakóházak közé.
Zalaváry terve lesüllyesztette a forgalmat a Dísz tér alá, ott hozta be a díszleteket, egy 6 méter
magas alagúton keresztül. Mai szemmel ezek irreális elképzelések, pedig Zalaváry az utolsó szögig
átrágta a problémát. Beszélt rendezőkkel, színészekkel, kikérdezte őket a teljes működésről,
mindent tudni akart.

– Tavaly készült el egy dokumentumfilm a nemrég elhunyt Frei Otto-val, akit 1944-ben egészen
fiatalon besoroztak a Harmadik Birodalom légierejébe, vadászpilóta lett alig húszévesen. Ő mondta
a filmben: az ember abban a pillanatban lesz építész, amikor látja, ahogy lebombáznak egy több
száz éves várost. Zalaváry közvetlenül élte át Halle bombázását, benne is hasonló dolgozott.

GyZ: – Nem lehet ettől elvonatkoztatni. Ennek a generációnak az alapélményéből következik az

építészeti attitűdje. Volt egy korszak, amikor csak építeni lehetett. Az ő nemzedékére a háború utáni
újjáépítés nagy hatással volt. Nekik nem volt kérdés, hogy újat kell építeni. Mi már inkább a
megőrzés, az átépítés mellett vagyunk.

– A vele való kapcsolatban mennyire érzékelték, hogy képes továbbadni az előző építész generáció
tudását?

ZG: – A láncolat tökéletesen működik. Mi Zalaváryn keresztül az idősb Janáky István metodikáját
örököltük, és ezt adjuk tovább azoknak a kollégáknak, akik nálunk kezdik a pályájukat. Látni kell
vertikálisan is az építész alkotópályákat, megrajzolni a magyar építészet családfáját. Ez még mindig
várat magára. Fel kell tárjuk a mester-tanítvány kapcsolatrendszert, amiből tökéletesen le lehet
vezetni a leszármazásunkat. Egy nagyobb korszakot ezzel át kell fogni, párhuzamba állítva azzal,
ami a világban eközben megváltozott. Manapság mindenki szimbólumokat akar felmutatni.
Zalaváry irtózott attól, hogy direkt szimbólumokat teremtsen. Jól működő, sokáig érvényes házakat
akart tervezni, nem jelet hagyni. Ybl Miklós sem szimbólumokban gondolkodott, az Operaház
mégis a 19. századi magyar építészet csúcspillanata, melyet 130 év után is kiválóan lehet

88
üzemeltetni.
TZ: – A szimbólumteremtést kipróbálta a jászberényi fürdőnél, ami, valljuk be, mindannyiunk
legkedvesebb Zalaváry-épülete. Ezzel a munkájával Zalaváry voltaképpen előbb volt „szerves
építész”, mint Makovecz vagy Csete, de belátta, hogy a magyar falu már nem koherensen viszi
tovább a népi örökséget, ez a tradíció a mai, teljesen átalakult magyar vidéktől már idegen. És
Zalaváry továbblépett.

– Egyetlen munkájában használt direkt szimbólumot: az egri temető faágat mutató alaprajzában.

ZG: – Volt ilyen kivétel, de alapvetően a szimbólum-teremtés helyett az állandóság volt a figyelme
középpontjában. Rendszerben gondolkodott. A sevillai pavilon ősi motívumaival csak eljátszott,
nem véletlen, hogy egy ideiglenes építményen, egy pavilon tervén hozta elő ezeket.

– Mi az a legfontosabb, amit tőle tanultak?

TZ: – Kétféleképpen válik valaki építésszé. Az egyik a kisebb családi házak, társasházak tanulságán
át vezető út, onnan kinőni a jelentősebb munkákig. A másik út: ha rögtön az elején megtanuljuk, mit
kell kezdeni egy nagy házzal, egy igazán komplex feladattal. Mi ezt a másikat kaptuk tőle. Amikor
1:100-as rajzokkal elkészültünk, úgy gondoltuk, látjuk a házat. Aztán az alapozási munkák után
kimentünk a Rákóczi útra, belenéztünk a hatalmas gödörbe, és elhűltünk.
ZG: – Azt hiszem, ma is kevés építész van, aki ekkora házat képes tervezni. Ez egy másik szakma.
Zalaváry képes volt reggel hétkor egy pillanat alatt belehelyezkedni a probléma-erdők sűrűjébe,
hogy keresztül-kasul átlátta, az alaprajztól gépészeten át az akusztikáig. Minden stimmelt
mindennel. Egy fél kerületnyi keresztrejtvényt fejtett meg minden áldott nap. Ez a törekvés ma
nincs meg a szakmában és ez látszik a kortárs építészetünkön.

– Jól értem: amit tőle kaptak, az az ő pályakezdésében megszerzett építészeti kultúrája? Az a

szakmai tudás, amit az előző korszaktól örökölt a mesterein keresztül?

ZG: – Így igaz, de egy kiegészítéssel. Az építészet egyik oldala a kreatív elme munkája. A másik a
materiális szemléletű konstruktőré, a reáliák között mozgó emberé. Zalaváry az egyik utolsó
építész, aki nem tette le a voksát egyik vagy másik oldalon, hanem a semperi vagy a Frank Lloyd
Wright-féle egységben gondolkodott. Úgy tudott egyszerre jelen lenni a humán és a reál zónában,
hogy állandóan az „egészet” képes volt látni. Ezt a fajta tudást nem csak birtokolta, hanem képes

89
volt átörökíteni is. Tervezésmódszertanát elmosta az idő, így a fiatalok csak a munkái mélyebb
megismerése révén érthetik meg az ő építészetét. Az építészet „szoftver” világára születni kell. Az
ő általa képviselt „hardver-t” viszont meg kell tanulni.
Zalaváry az elmúlt 50 év legjobb alkotói között van. Ma ő a szakma doyen-je, és ez bizony hosszú
távon derült ki. Az ő hatása búvópatakként maradt fenn, nem folyamatosan foglalkoztatta a szakmát
vagy a közvéleményt. A magyar kultúrtörténetnek az a tendenciája a 20. században – és ezt
számtalan nemzetközi alkotói életpálya bizonyítja – hogy a Kárpát-medencében a Művészet és a
Tudomány kettős géniusza nehezen bontakozott ki. Zalaváry a legnehezebb időkben is a kettőt
együtt képviselte.

90
Életrajz

Született:
Budapest, 1923. június 1.

Tanulmányok
1933–1934 Premontrei Gimnázium, Gödöllő
1935 Városi Gimnázium, Kaposvár
1936–1937 Corvin Mátyás Gimnázium, Mátyásföld
1938 Nyergesújfalui Szaléziak és Esztergomi Bencések Gimnáziuma
1939–1942 Miskolci Királyi Katolikus Fráter György Gimnáziuma
1942–1949 Magyar Királyi József Nádor Műegyetem, Építészmérnöki Kar
1953–1955 MÉSZ Mesteriskola

Munkahelyek
1946 Várhelyi György építész irodája, Stockholm
1947 Rácz György építész irodája
1948 dr. Kismarty Lechner Jenő építész irodája
1949–től nyugdíjba vonulásáig: Középülettervező Vállalat, vezető építész

Oktatási tevékenység
1950– Budapesti Műszaki Egyetem, középülettervezési tanszék, óraadó tanár, Doktori Iskola
mestere
1996– Budapesti Műszaki Egyetem, DLA Habilitációs Bizottság tagja

Művészeti, társadalmi szervezeti tagság

1951– Magyar Építőművészek Szövetsége, alapítótag, 1980–1998: elnökségi tag, Etikai Bizottság
elnöke, Fegyelmi Bizottság elnöke, Tagfelvételi Bizottság elnöke,
1960– Fiatal Építészek Klubja (FÉK), mester
1992– Magyar Művészeti Akadémia, tag
1995–1999 Ybl Miklós-díj Bíráló Bizottság, tag
1997–2001 Kossuth-, Széchenyi-díj Bíráló Bizottság, tag
2011– Magyar Művészeti Akadémia, rendes tag

91
Magyar Építész Kamara (tag különböző bizottságokban)

Díjak, kitüntetések
1956 Ybl Miklós-díj
1966 Ybl Miklós-díj
1991 Kossuth-díj
2013 Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata
2014 Nemzet Művésze
1983 Reitter Ferenc-díj
1992 Pro Architectura-díj
2009 Prima-díj

Megvalósult épületek, tervek, pályázatok

1954 Budapest, Zsigmond téri lakóházak
1956-60 Csepel Csillagtelep, 2000 lakás beépítési terve, részletes rendezési terve, iskola, óvoda,
üzletek, kultúrház, rendelő, üzletház, vendéglő-eszpresszó (munkatárs: Oltay Pál, Fábián István
építészek)
1958 Feldebrő, iskola
1958 Budapest, Lukács utca 3. lakóépület
1960 Gyöngyös Vásártéri lakótelep beépítési terve (munkatárs: Oltay Pál)
1962 Siófok, KÖZTI üdülő
Budapest, II. kerületi panzió terve
Budai Vár Hess András téri iskola vázlatterve
Budapest, Frankel Leó út 72-100. beépítési terve
1964 Jászberény, Tisztasági Fürdő
Budapest, Dél-pesti Kórház pályázata (munkatársak: Csontos Csaba, Dobozi Miklós)
1965 Mátrafüred, Kékes Szálló vázlatterve
1966 Budapest, Nagyothallók Intézete (munkatárs: Osztié György)
1966 Budapest, BME leánykollégium (munkatársak: Csontos Csaba, Dobozi Miklós)
1966 Budapest, BME étterem (munkatársak: Csontos Csaba, Dobozi Miklós)
Típus uszoda kiviteli terve
Budapest, Központi Statisztikai Hivatal beruházási programja
1966 Szolnoki pályaudvar terve ((munkatársak: Csontos Csaba, Dobozi Miklós)
1966-tól Keszthely, Festetics-kastély felújítása (munkatárs: Csontos Csaba, Dobozi Miklós

92
építészek, Detre Villő belsőépítész)
Esztergom, Vármúzeum vázlatterve
Budapest, MTESZ konferencia létesítmény vázlatterve
1968 Budai Vár, Mathias Rex Szálló beruházási programja
Algériai stadion vázlatterve
1969 Budapest, Népstadion környékének rendezési terve (munkatársak: Csontos Csaba, Dobozi
Miklós, Kováts Albert)
1970 Budapest, MTESZ székház terve
1978 Budapest, Hotel Atrium Hyatt (munkatárs: Bodoky Gábor)
1980 Óbuda, Thermal szálló terve (munkatársy: Bodoky Gábor)
1982 Veszprém Megyei Úttörőház
1983 Párizs, Defense pályázat
Párizs, Opera de la Bastille pályázat (munkatársak: Skardelli György, Mikó László, Iván
László, Schilling Zsolt, Szántó Tibor)
Egri temető terve (munkatárs: Bodoky Gábor)
1984 Kairó, Egyiptomi Civilizációk múzeuma pályázat
Budapest, SZOT szálló terve (munkatársak: Bodoky Gábor, Ráduly Piroska)
Szolnok, Megyei Könyvtár terve (munkatárs: Ráduly Piroska)
1989 Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont
1990 Écs, Rába Vagon- és Gépgyár Kutató Fejlesztő Központ kiviteli terve (munkatárs: Pantó
Gergely, Tompos Csaba)
Sevillai Világkiállítás Magyar Pavilonja
1991 Budapest, Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központ (munkatársak: Tompos Csaba, Zoboki Gábor,
Turi Zoltán)
1998 Solymár, lakóépület
Tököl, kutyamenhely, tanulmányterv
2001 Nagykanizsa, Halis István Könyvtár
2006 Nagykanizsa, Medgyaszay-ház bővítéses rekonstrukciója (munkatárs: Molnár Tibor)

93