Részletek: Antalné Tankó Mária- Gyimesvölgyi írott tojások c.

könyvéből
A húsvéti írott és festett tojás jelképhordozó tárgy, alkotás. Nem pusztán a hasznos és szép
időtöltésre való hajlam vezetett a tojáshímzés szokásának megjelenéséhez, hanem mélyebb, ősibb
hitbéli vonatkozások segítették e népművészeti ág meggyökerezését.

Valójában a tojásírás és festés az emberiség ősi, kereszténység előtti világából jövő kultúrörökség. A
tojás a termékenység szimbóluma. A termékenységnek, az életnek legáltalánosabb és állíthatjuk,
legősibb jelképe. Az élet forrása, az újjászületés csírájának rejteke. A közép és kelet-európai régióban
egyaránt nagy hagyománya volt és van a húsvéti tojásírásnak.

A díszítmények ősi, alapvető rétegében az emberi tenyér és ujjak ábrázolásának naturalisztikus,

természeteshez közel álló, vagy mértanias (geometrikus) megfogalmazásai, valamint a
csillagábrázolások tartoznak. A tenyér és ujjak ábrázolását a régészet és a néprajz, mint a rontás, a
szemmel verés elhárítását szolgáló jeleket tartja számon.

A tojásminták másik nagy csoportját a gótikus és reneszánsz eredetű virágminták adják.

A gyimesi tojások mintázatának gazdagságát figyelve felelevenednek a Napot idéző jelképek pl. az
égtájkeresztes naprózsa, forgórózsa, kicsi csillag, nagy csillag. Az égtájak valamennyi irányba
felosztott tojás a föld, bírását, megtartásának szükségességét és fontosságát jelzik. A vízszintes
osztóvonal mentén a negatív tükörkép ábrázolása a túlvilágon e világhoz képest fordított arcát
szemlélteti.

E hajdani pogány világkép szerint a túlvilágon minden fordítva van az e világhoz képest. A tavaszi
szerszámok, az eke, ásó, kapa, borona, villa gereblye az anyaföld megtermékenyítésének
szimbólumai.

A rontást hozó állatoknak csak a gonoszság átadására, esetleg hordozására alkalmas részei kerülnek
ábrázolásra, mert a régi hit szerint az egekből kiragadva azok rontásképtelenek. A megnevezések is
ennek emlékét őrzik: tyúklába, bikalába, báránylába, kecskekörmök, berbécsszarva, ördögtérgye,
kakastaréja, békasegge, kígyó, nyúlfüle, rákláb. A pontozott felületek és sima részek pozitív-negatív
képének ritmikus változása, a jó és a rossz harcának állandóságát fejezi ki.

A megújhodott természet iránti kifejezett öröm sugárzik a vessző, termőág, fenyőág…, gyöngyvirág,
gyopár…, hóvirág, kicsivirág, margaretta, papcsillag, szilvamag .. mintázásokból.

Ezek a tojáshímek a szellemi, tárgyi kultúra formaemlékeiként előfordulnak a magyar nyelvterület

szinte valamennyi hagyományőrző vidékén.