Szoboszlai Veronika : A fa születése

Egy magocska kucorgott a földben. (Leguggolunk,

szemeinket becsukjuk, kezünket ökölbe zárjuk)
Csirát hajtott a sötétben. ( Továbbra is guggolunk, de
szemünket kinyitjuk, és egyik kezünk mutatóujjat
fölemeljük. Az lesz a kis csira.)

Elindult a napfény felé,

Kidugta a földből fejét. (A kinyújtott mutatóujjunkkal
azonos karunkat elkezdjük szép lassan fölemelni.)
Növekszik, növekszik,
Ágacskává cseperedik. (Miközben a karunkat egyre
magasabbra nyújtjuk, a guggolásból kezdünk fölállni.)
Magasabb lesz évről-évre, (Már majdnem teljesen
fölálltunk.)
Megvastagszik a törzse, (Egyenesen állunk, karunk
magastartásban, de csak a mutatóujjunk van kinyújtva, a
többi meg ökölben.)
Újabb ág hajt ki belőle, (Most a másik karunkat is
magastartásba emeljük.)
Majd még sok-sok kis ág. (Mindkét karunk
magastartásban, ujjaink széttárva, nyújtózkodjunk jó
magasra.)
Így nőtt fel végre,
Állat, ember örömére. (Karjainkkal, törzsünkkel
hajladozzunk jobbra-balra mint a szélben a faágak.)