Les Martin - X Akták - A 2.

akta: Leszáll az éj

Első fejezet

Sűrű reggeli köd takarta az erdőt, szürke füstként gomolyogva a több száz láb magas örökzöldek vastag törzsei
körül. Az aljnövényzet bokrai között fodrozódott, bolyhos takaróként fedve el az erdei talaj tűlevél szőnyegét.
Halotti csend uralkodott a ködbe burkolózott erdőben. Egy magányos leveli béka brekegése volt az egyetlen
nesz, ami megtörte a némaságot.
Ha egy időutazás részesei lennénk és visszautaznánk az időben néhány száz évvel, akkor is ez a látvány
fogadna. Persze, akkor csak vékony facsemetéket látnánk és legfeljebb Amerika őslakóival találkozhatnánk a
Csendes-óceánnak ezen a partján.
Ez még azelőtt lenne, hagy sápadt arcú idegenek jöttek, hogy ezt a területet is az Egyesült Államok részévé
tegyék, s elnevezzék első elnökük után Washington államnak.
Most, a '90-es években, újra idegenek jöttek, férfiak, akik az erdőből élnek. Favágók. Maguk vágta tisztáson
álltak, körülöttük tucatnyi kivágott fa rönkje. Harminc izmos, keménykötésű fiatal férfi. Olyan kemény, mint az
erdő legöregebb, göcsörtös, rosszkedvű fája. Mindannyian hozzászoktak már a vadon kihívásához és
veszélyeihez.
És most mind úgy reszkettek, mint egy nyárfalevél.
Jack Dyer amolyan vezérféle volt közöttük, hangja kettéhasította a ködöt:
- Ez az izé mindannyiunkat kinyír!
Egy nagydarab, termetes favágó, Bob Perkins válaszolt:
- Két nappal ezelőtt el kellett volna pucolunk innen, de senki sem hallgatott rám. Te, Dyer, beszarinak neveztél.
Hát, most ki is az, aki összecsinálta magát?
Dyer Perkins elé állt, közvetlen közelről néztek farkasszemet, kérges kezük ökölbe szorult. Majd Dyer kezei
elernyedtek.
- Semmi értelme, hogy egymást marjuk - mondta - most van nagyobb bajunk is. Bárcsak a kezeim közé
kaphatnám... - ujjaival az üres levegőbe markolt.
Perkins megeresztett egy utolsó döfést.
- Még mindig játsszuk a nagylegényt? Akárcsak két napja - vágta oda.
- Két napja még senki se tudta mi a fene ez - csattant fel Dyer, aztán megrázta a fejét - még most se tudja senki...
- Valakinek el kéne menni segítségért - szakította félbe Perkins. Erre többen gúnyosan elnevették magukat.
- És a többiekkel mi lesz? - adott hangot mindannyiuk véleményének Dyer. - Közben mi mit csinálunk? Várjuk
míg megjön a segítség?
- Nincs más választásunk, meg kell próbálnunk - erősködött Perkins -, egyikünknek el kell mennie!
- De mi van, ha nem ér oda idejében, ha sötétedés előtt nem jut ki az erdőből? Akkor mi van? - kérdezte Dyer.
Perkins nem felelt, mindannyian tudták mi történik, ha valaki az erdőben marad sötétedés után. Dyer a többiek
felé fordult:
- Szerintem vágjunk bele! Menjünk mind, ki-ki húzza el a csíkot amerre lát.
Mielőtt Perkins válaszolni tudott volna az egyik favágó elkiáltotta magát:
- Ez az utolsó lehetőségünk!
- El kell innen tűnnünk sötétedés előtt! - kiabált egy másik.
- Mindenki mentse a saját bőrét. Fuss vagy meghalsz! - szólt közbe egy harmadik.
Perkins még egyszer próbálkozott:
- Ez öngyilkosság. Te is ugyanúgy tudod, Dyer, mint én!
- Rendben - mondta Dyer -, te itt maradsz éjszaka és majd elmeséled nekünk, hogy miként mentek a dolgok.
Már el is kezdte lecsatolni nehéz derékövét, amit a fák megmászásához használt. A többiek körülötte követték a
példáját, senki sem akarta, hogy később bármi is lelassítsa a mozgásban. Mindannyian versenyben voltak,
versenyben ez erdőn keresztül a fák fölött lemenő nap ellen. Versenyben a sötétedéssel.
Később, aznap délután Dyer még mindig rohant, vagy legalábbis megpróbált. Szúró fájdalmat érzett az
oldalában, mintha egy tüske fúródna egyre mélyebbre és mélyebbre a húsába. A lábai helyett mintha mázsás
köveket cipelt volna, a szája száraz volt, mint a tapló. Minden lélegzetvétel fájt, de az ágakon keresztülszűrődő
napsugarak látványa valami kis erőt adott neki a további botladozáshoz.
Azon gondolkodott, hogy a többiek vajon hogyan boldogulnak, de nem hitte, hogy sokkal jobban, mint ő maga.
Most már azt kívánta, bárcsak együtt maradtak volna. Lehet, hogy gyorsabb egyedül, de ugyanakkor sokkal
ijesztőbb is így az erdő. Még soha nem érezte magát ennyire elhagyatottnak.
- Ah! - kiáltása visszhangot vetett a néma erdőben.
Elbotlott egy letört ágban, fejjel előrebukott, de lábai az ág alá szorulva nem követték a felsőtestét. Szinte
hallotta, ahogy bokája megreccsen. Küszködött a könnyekkel, miközben kiszabadította lábát az ág alól és ülő
helyzetbe tornázta magát. Kikötötte bakancsát, majd óvatosan lehúzta lábáról.
- Eltört? - kérdezte egy hang. Perkins nézett le rá, mellkasa sűrűn süllyedt és emelkedett.
- Azt hiszem igen - válaszolt Dyer.
- Gyere - hívta Perkins -, fel kell állnod!
Dyer megérintette bokáját, arca fájdalmasan megrándult:
- Nem hiszem, hogy menni fog - mondta.
- Gyere már - bíztatta Perkins -, muszaj felállnod, vagy nagyon ráfaragunk! - Dyer válla alá tette karját es egy
erőteljes húzással talpra állította.
- Fond a kezed a nyakam köré - szólt Perkins - együtt kijutunk innen.
- Kösz - válaszolt Dyer - de miért teszed ezt? Úgy értem, mindketten tudjuk, hogy soha nem komáltál túlzottan.
- Felejtsd el! Lehet, hogy nem mindenben értettünk egyet, de mindketten emberek vagyunk és most az
embereknek össze kell tartaniuk.
- Ja, erről jut eszembe, mit is mondott a jó öreg Ben Franklin. Még kölyökkoromban tanultam az iskolában,
történelemből: "Együtt kell küzdenünk vagy külön fogunk lógni". Csakhogy most nem akasztás lesz, ez nem
lesz olyan kellemes.
- Gyerünk, elég a szájtépésból! - mondta Perkins. - Máris sötétedik.
Újból nekivágtak, de csak lassan haladtak, mert három láb kevés két embernek. Úgy botladoztak, akár valami
fura felhúzós játék, aminek hiányzik néhány alkatrésze.
- Mit gondolsz, hány mérföld van még hátra? - zihálta Dyer.
- Nem tudom - kapkodott levegő után Perkins - bárcsak lennének tájékozódási pontok errefelé!
- Hallod? - kérdezte Dyer. Megállt és a távoli zümmögésre figyelt, ami egyre közelebb kúszott feléjük.
- Csak bogarak! - mondta Perkins - Azok csak a sötétben jönnek elő.
- És most már sötét van - Dyer mozdulatlanul állt -, nem tudjuk megcsinálni, nem fog sikerülni.
A zümmögés közeledett és pillanatról-pillanatra erősödött.
- Azt hiszem, a jó öreg Ben tévedett! - mormolta Dyer - Együtt küzdünk, de együtt is lógunk.
- Nem... - sziszegte Perkins. - Nem adjuk fel!
Nekilódult, maga után vonszolva, félig-meddig cipelve Dyert, de a zümmögés most már körbevette őket, s az
erdő zölden felfénylett körülöttük. Perkins felnézett, a fák tetején a sötétség helyét örvénylő zöld fénypontok
ragyogó felhője foglalta el. Perkins térdei megroggyantak, elengedte Dyert, aki a földre zuhant. Perkins felette
állt és testével próbálta fedezni, amint a vakító fény egyre lejjebb szállt.
A zümmögés süketítővé erősödött, elnyomva az utolsó emberi hangokat is - Perkins fájdalomsikolyait.

Második fejezet

- Van nálam valami, ami érdekelni fog, Scully - mondta Fox Mulder FBI ügynök. - Gyere utánam!
- Szólt a róka a nyúlhoz - felelte Dana Scully.
Még egy utolsót harapott a fánkból, kortyintott a kávéból, aztán Mulderrel együtt kilépett az FBI épületének
alagsori büféjéből. Nekivágtak a Mulder irodájához vezető hosszú folyosónak.
Scully már előre felkészült, mivel jól ismerte ezt a csillogást Mulder szemében. Valami "X-aktás" ügyet fogott
ki. Mulderen kívül az irodában senki nem foglalkozott volna önszántából "X-aktás" üggyel. Ezek olyan ügyek
voltak, amelyeket az FBI vezetése különösnek, furcsának, bizarrnak - röviden őrültnek - tartott. Megpróbálták
elásni az irattár mélyére, de mégis Mulder állandóan ezeket feszegette. Az FBI vezetése szemében ez rosszpont
volt, tovább rontotta a helyzetet, hogy Mulder kiváló teljesítményei megakadályozták, hogy főnökei csak úgy
egyszerűen félreállítsák, ezért más módszert találtak, Scullyt jelölték ki mellé.
Scullynak minden adottsága megvolt ehhez a munkához. Nem csak képzett orvos volt, hanem tudós is,
rendelkezett az összes szükséges tudással és gyakorlattal, bármikor cáfolni tudta Mulder legfrissebb elméleteit,
ismeretlen űrbeli lények földi garázdálkodását illetően. Ráadásul egy jó adag földhözragadt realitásérzékkel is
bírt, ez segített, amikor Muldert a helyes ösvényen kellett tartani, vagy a józan ész utolsó mentsvárként mellette
állni. Scully azt az utasítást kapta, hogy Mulder különös viselkedésének első jelére fújjon riadót. Csakhogy
Scully már nem engedelmeskedett ennek az utasításnak, elég régen dolgozott ahhoz együtt Mulderrel, hogy
elkezdje az ő szemén keresztül látni a világot.
Scully alig tudott lépést tartani az izgatottan loholó Mulderrel. Szeme sarkából látta az utánuk forduló fejeket,
szinte már hallotta is a pletykálkodó nyelveket, azt találgatják, hogy ugyan most mivel állnak elő ők ketten. Ő
maga is ezen gondolkozott, Mulderrel az ember soha nem tudta, mit hoz a következő ügy. Ezt megtudni egy
módon lehet - gondolta - ki kell várni.
- Ezt látnod kell! - szólt Mulder, amint beléptek irodájának ajtaján. - Ez még teged is meg fog döbbenteni.
Scully nem először járt Mulder irodájában, ennek ellenére, mint mindig, most is megborzongott belépéskor. A
falakat a plafontól a padlóig polcok borították, teletömve jelentésekkel teli irattartókkal, sárguló újságpapírokkal
és magazinokkal, felpöndörödő címkéjű floppy lemezekkel, és a legkülönfélébb könyvekkel, a tudományos
lexikonoktól a sci-fi regényekig. A földön ugyanez folytatódott tovább, mindenfelé írás- és jelentés-kupacok
tornyosultak szanaszét a padlón.
Scully a rendet és tisztaságot szerette, ez az iroda legborzasztóbb rémálmát is felülmúlta. Elképzelni sem tudta,
Mulder hogyan tud bármit is megtalálni ebben a kuplerájban, bár a tapasztalatok szerint ez mindig sikerült neki.
Mulder bekapcsolta a diavetítőt és előkészítette a vetítővásznat.
- Nézd meg jól!
Egy kicsit homályos fénykép jelent meg a vásznon, rajta egy körülbelül harminc férfiból álló csoport, melynek
minden tagja viseletes munkaruhát viselt, legtöbbjüknek szakálla is volt. Majdnem mindegyikük fejszét tartott a
kezében. A csoport előtt egy kidöntött fa hevert, mögöttük egy nagy erdő látszott.
- Favágók? - kérdezte Scully.
- Ön egy teljes kávéskészletet nyert! - csipkelődött Mulder - Továbbmegy a mikrohullámú sütőért, vagy inkább
megáll most?
- Ugyan, maradj már, inkább azt mondd meg, kik ezek az emberek? - kérdezte Scully.
- Ez egy Washingtonban dolgozó favágócsapat.
- Washingtonban? - csodálkozott Scully. - Nem tudtam, hogy errefelé ekkora fák is nőnek.
- Nem Washington városban, hanem Washington államban. Na, gyere közelebb és mondd meg, mit látsz még?
- Kemény fickóknak látszanak - mondta Scully. - Amolyan "Én igazi férfi vagyok" típusnak.
- Nagyon jó. És ezen kívül, bármi különös vagy szokatlan? Valami amit nehéz megmagyarázni?
Scully alaposan megnézte a képet, majd megrázta fejét:
- Feladom.
- Szóval feladod? - bólintott Mulder. - Érdekes, ezt tette a Szövetségi Erdőfelügyelet is.
- Miért? - kérdezte Scully. - Mi történt velük?
Mulder megnyomott egy gombot, a kép eltűnt a vászonról.
- Hogy mi? Nyomuk veszett, legalábbis úgy tűnik - egy újabb képet töltött be. Ezen két férfi volt látható,
mindketten tarka virágos inget és kopott farmert viseltek, szakálluk gondozatlan, hajuk piszkos volt. Az egyikük
lófarokba kötve hordta a haját, míg a másik pántot kötött homloka köré.
- Úgy néznek ki, mintha most szalajtották volna őket a '60-as évekből - jegyezte meg Scully -, már csak a
trapéznadrág hiányzik.
- Hadd mutassam be Douglas Spinneyt és Steven Teaguet! - mondta Mulder. - Ők Szabotőröknek nevezik
magukat, és ha van valami, amiben jók, akkor az a szabotálás.
- Miért, mit csinálnak? - kérdezte Scully.
- Mindent, amivel megkeseríthetik a favágók életét és lehetetlenné tehetik a fűrészmalmok munkáját. Az egyik
kedvenc csínyük, hogy vaspántokat tesznek a fákra, ami aztán eltöri a fűrészeket.
- Ökoterroristák! - Scully, FBI ügynökként már jól ismerte ezt a fajtát. - A mozgalom alapeszméje a természet
szeretete és környezetünk megóvása. Harcosaik e cél érdekében minden eszközt bevetnek, bárkin és bármin
keresztülgázolnak az ökológia szent nevében. Ezek az úgynevezett jótevők a legrosszabbak, valójában
köztörvényes bűnözők.
- Teague és Spinney a legrosszabbak - jelentette ki Mulder. - Két hete, az imént látott favágók rádión jelentették
az Olimpiai Nemzeti Park kellős közepéből, hogy Spinney és Teague akcióba lendültek. Vasalták a fákat,
rongálták a szerszámokat, egyszóval rosszalkodtak. Egy héttel később megszűnt a rádió-összeköttetés.
- Tudják mi történt? - kérdezte Scully.
- Nem - felelt Mulder. - A fakitermelő cég megkérte az Erdőfelügyeletet, hogy nézzen utána a dolgoknak. Két
emberük odament egy hete, azóta nem halottak róluk.
- Úgy látszik, ezek a szabotőrök nem csak egyszerűen rosszalkodnak - mondta Scully. - Most már nagyban
játszanak.
- Igen, a cég és az erdőfelügyelet is így vélekedik, épp ezért FBI nyomozást kértek. Meg kellett mozgatnom az
ismeretségeimet, hogy mi kapjuk meg az ügyet.
- Ismeretségek? Hogy megkapjunk egy ilyen szimpla, zöld ügyet? - kérdezte Scully értetlenül.
Aztán észrevette, hogy Mulder vigyorog, ezért gyorsan összeszedte magát.
- Megtudhatom, hogy miért?
- Nézd meg ezt a képet - Mulder újabb diát csúsztatott a vetítőbe. A képen egy másik favágócsapat volt,
keménykötésűek, akárcsak az előző társaság. Az egyetlen különbség öltözetükben volt, ezeken a férfiakon
ódivatú munkaruhák voltak. - Ez a kép 1934-ben készült, ekkor még a zöld mozgalom még gondolatban sem
létezett. Ez a csoport egy kormányügynökségnek dolgozott és nyomtalanul eltűnt, pontosan ugyanabban az
erdőben. Egyetlen férfi sem bukkant elő soha többé.
- Na, és kire gyanakszol? - tette fel a kérdést Scully. - A hegyi emberre?
- Nem éppen - Mulder arca rezzenéstelen maradt. - Ennyi flanelinget megemészteni, még neki sem volna
könnyű.
Scully felsóhajtott, tudnia kellett volna, hogy Mulder komolyan veszi a kérdést. Számára a hegyi ember
éppolyan valóságos volt, mint bármi más.
- Gyere Scully - szólt vidáman Mulder -, kirándulunk egy jót az erdőbe! Fogadok, hogy gyerekkorodban te is
voltál cserkész.
Mulder, mint mindig, most is a telibe talált. Scully, természetesen tagja volt a lányok cserkészcsapatának, és az
összes lehetséges jártassági vizsgát letette.
De sajnos, ezek most aligha fognak segíteni. Mulder kedvenc területe - az X-akták feltérképezetlen régiói - nem
szerepeltek a Hivatalos Cserkész Kézikönyvben.

Harmadik fejezet

- Úgy érzem magam, mintha egy túrafelszerelést árusító bolt reklámfilmjében szerepelnék - mondta Scully
Muldernek. Farmernadrág, flaneling túrabakancs volt rajta, mind vadonatúj.
- Az ember mindig alkalmazkodjon a környezetéhez.
Mulder is hasonlóan volt öltözve, azzal a különbséggel, hogy a rajta levő ruhák már nem voltak újak.
- Ez aztán a környezet, inkább neveznem a világ végének! - Scully kinézett bérelt autójuk ablakán. Az út két
oldalát sűrű erdő szegélyezte. - Remélem jó irányba megyünk! Nem túl sok errefelé a tábla.
Scully ült az autó kormányánál, jobban szerette, ha ő vezethet. Mulder csak két sebességfokozatot ismert, a
gyorsat és a még gyorsabbat.
Ez alkalommal azonban Scully is örült volna, ha gyorsabban hajthat. Előttük az úton egy óriási fatörzsekkel
megrakott, hatalmas rönkszállító-autó vánszorgott, eltorlaszolva a keskeny utat teljes szélességében.
- Biztos jó irányban megyünk - jegyezte meg Mulder. - Ez a teherautó ugyanoda tart, ahová mi, csak egy
fűrészmalom van a környéken. Remélem, hogy az erdőfelügyelet embere ott van, azt mondta, ott fog ránk várni.
- Mit gondolsz, jóban van a fakitermelő társasággal? - kérdezte Scully.
- Nem tudom, hogy jóban vannak-e egymással - vont vállat Mulder -, de ismerik egymást. Ez állami erdő, az
erdőfelügyelet mondja meg a fakitermelő társaságnak, hogy hol és mennyit vághat ki.
Követték a rönkszállító autót, az egy még keskenyebb útra fordult le, hamarosan felbukkant a fűrészmalom,
nemsokára megérezték a szagot is.
- Pfuj, micsoda szag! - fintorgott Scully és feltekerte az ablakot. - Mindig azt hittem, hogy a fűrészpornak jó
illata van.
- Sokféle vegyszert használnak a fa feldolgozásához, azok büdösek. Azt mondják, ha már régen dolgozik itt az
ember, akkor már észre sem veszi.
- Azt hiszem, sok mindenhez hozzá lehet szokni. A hullaházban például láttam a kórboncnokokat egy emberi
tetemen kártyázni. Valószínűleg az itteniek már nem is tudják, milyen illata van a tiszta levegőnek.
- Errefelé nincs túl sok ember - mondta Mulder -, ezért is telepítették a fűrészmalmot ide, a vadon közepébe. Így
aztán nem állnak tiltakozók a kapuk előtt és a törvényeket sem tartatja be senki.
- A tüntetést, passzív ellenállást megértem - mondta Scully, miközben helyet keresett a parkolóban: - Öko-
ellenállás, nem ökoterrorizmus.
Egy négykerék-meghajtású dzsip mellé parkolt le. Az autó speciális erdei terepjáró volt, nagy bordázatú
gumiabroncsokkal, csörlőkkel, megerősített lökhárítókkal, ütésálló szélvédővel és a Szövetségi Erdőfelügyelet
emblémájával az első ajtón.
Egy magas, sovány férfi, erdei túrához öltözve állt a kocsi mellett, előtte egy térkép feküdt a motorháztetőn
kiterítve.
- Úgy tűnik, a mi emberünk! - mondta Scully.
- Jó napot! - szólította meg Mulder a férfit. - Mulder ügynök vagyok. Ez a társam, Scully ügynök, az FBI-tól
jöttünk.
A férfi figyelmesen, tetőtől talpig alaposan végigmérte mindkettejüket.
- Van valami igazolványuk? - kérdezte.
Mulder elővett egy fényképes igazolványt a tárcájából, Scully is.
A férfi megnézte a képeket, majd újfent tüzetesen megvizsgálta Scully-ékat, végül visszaadta az igazolványokat.
Kinyújtotta a kezét és erősen megrázta előbb Mulder, majd Scully kezét.
- Larry Moore, Erdőfelügyelet - mutatkozott be. - Dobják be a cuccaikat a kocsi hátuljába!
- Mi az ott a szélvédőn? - kérdezte Mulder - Egy lövésnyom?
- Huszonkettes kaliber - mondta Moore és elkezdte összehajtogatni a térképet.
- Valaki magára lőtt? - tudakolta Mulder.
- Úgy tűnik - válaszolta Moore - nem hiszem, hogy egy vadász eltévedt lövése lenne. Errefelé nemigen lehet
ilyen puskával másra vadászni, csak Freddie-kre.
- Freddie? - kérdezte Scully.
- Az ökoterroristák így nevezik az Erdőfelügyelet embereit - felelt Moore.
- Tehát, maga szerint ők lőttek? - kérdezte Mulder. - Valami baja van velük?
Moore egy hosszú, higgadt pillantást vetett Mulderre.
- Tisztázzunk valamit! - mondta. - Elveimmel ellenkezik az ökoterrorizmus. Én is meg akarom menteni az erdőt,
de nem értek egyet ezekkel a módszerekkel. Soha semmi sem hatalmazhat fel embereket arra, hogy vétsenek a
törvény ellen, nem is beszélve emberi életek kioltásáról.
- Ön szerint akár embert is ölnének, ilyen messzire mennének? - kérdezte Scully.
- Több mint harminc ember tűnt el az erdőben! - felelt Moore. - Mindnek voltak túlélési tapasztalatai, valami
történt velük.
A másik oldalon leparkolt egy kombi, egy termetes, izmos férfi szállt ki belőle. Könnyedén kiemelt két
teletömött csomagot autójából és a terepjáró hátsó részébe lökte. Aztán felkapott egy pár tölténytárt az első
ülésről. Scully odapillantva látta, hogy sörétes-puskába valo golyók vannak benne.
- Végre! - mondta Moore. - Most már elindulhatunk.
- Bocs a késésért, Larry - mentegetőzött a férfi -, éppen Bob Perkins feleségénél voltam és beszélgettünk. -
Mulder és Scully felé fordult. - Perkins az egyik eltűnt favágó - magyarázta.
Aztán bemutatkozott.
- Steve Humphreys vagyok, a Schiff-Immergut Fafeldolgozó társaság biztonsági főnöke. Maguk bizonyára az
FBI-tól jöttek.
- Mulder vagyok - mutatkozott be Mulder -, ő pedig Scully ügynök.
Humphreys feléjük bólintott, majd átadta Moorenak a töltényeket.
- Vigyázz ezekre, van egy olyan érzésem, hogy még szükségünk lesz rájuk.
- Lehet - helyeselt Moore, miközben elrakta a golyókat a kesztyűtartóba.
- Induljunk! - sürgetett Humphreys. - Jó négyórás út áll előttünk.
Bemászott a terepjáróba, Moore követte.
Scully Mulder felé fordult:
- Olyan érzésem van, mintha háborúba készülnénk - mondta neki -, és ez a háború már régen elkezdődött.

Negyedik fejezet

Scully tudta jól, hogy minden háborúban az igazság az első áldozat, ami persze megnehezíti a valóság
kiderítését. Nem veheti szentírásnak azt, amit Moore vagy Humphreys mond, csak saját ítélőképességére
hagyatkozhat.
Hamarosan a civilizáció minden jelét maguk mögött hagyták, dzsipjükkel az autóútról egy keskeny földútra
fordultak. Az út tulajdonképpen csak a favágók kocsijai által kitaposott autókeréknyom volt - épp csak olyan
széles, hogy egy terepjáró elférjen rajta - egyre magasabbra és magasabbra kígyózott, fel az erdő borította
hegyek közé.
Scully és Mulder, Moore és Humphreys közé szorult az első ülésre. A két FBI ügynök arra használta fel a hosszú
utazást, hogy elkezdjenek kérdezősködni. Összeszokott csapatként dolgoztak.
- Miért dolgoznak a favágók ennyire magasan fenn a hegyekben? - kezdte Scully.
- Mert ott vannak a fák - válaszolt Humphreys.
Scully kinézett az ablakon, amerre csak látott fák álltak. Ami azt illeti, amióta csak elindultak, nem látott semmi
mást, csak fákat.
- Ugye most viccel - mondta.
- Nem. Ezek a környezetvédők tehetnek róla - horkan-tott Humphreys -, jobban érdeklik őket a fák, mint az
emberek. Elérték, hogy egyetlen ághoz sem nyúlhatunk ebben az erdőben. A legeldugottabb helyekre kell
mennünk, hogy fát vághassunk, és még ott is csemetét kell ültetnünk minden fa helyébe.
- Szóval miért hiszi azt, hogy az ökoterroristák keze van a dologban? - kérdezte Scully. - Úgy tűnik, mindent
megkaptak, amit szerettek volna.
- Semmi sem elég nekik - felelt Humphreys. - Ezek a fabolondok nem lesznek addig elégedettek, amíg egy fát is
megérinthetünk ezen a bolygón. Addig nem nyugszanak, amíg a vállalat tönkre nem megy és minden favágó
szociális támogatásra nem szorul - megrázta fejét. - Ami leginkább felháborít, az az, hogy nem jönnek elő és
harcolnak szemtől szemben, mint férfi a férfival. Akárcsak a behívó elől bujkálók a vietnami háború idején,
gyávák, akárcsak a módszereik. Bárcsak a kezem közé kaphatnám őket.
Ekkor két éles durranás hallatszott.
Scully ösztönösen lebukott, kezeivel arcát védte, de nem voltak sem golyók, sem repülő üvegszilánkok. Ehelyett
az autó kezdett el ugrálni, egy pillanattal később pedig már irányíthatatlanul csúszott az út egyik oldaláról a
másikra.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Scully.
- A gumik. - Moore rátaposott a fékekre, egyáltalán nem tűnt meglepettnek, csak dühösnek.
Amint a kocsi megállt, azonnal kipattant az ülésről, a többiek követték.
- Én megnézem a bal oldalt - szólt oda Moore Humphreysnak -, te a jobbat.
Scully és Mulder Moore mögött álltak, amint letérdelt a bal hátsó kerék mellé, hogy megnézze közelebbről.
- Ez teljesen lapos - kihúzott egy éles fémdarabot a gumiból. - Házi készítésű gumitüske.
- Komoly a baj? - tudakolta Scully.
- Felhasította a gumi oldalát - felelte Moore -, nem lehet megjavítani.
- De van pótkerék... - kezdte Mulder.
Mielőtt Moore válaszolhatott volna, Humphreys átjött az autó túloldaláról és közbevágott:
- A másik kerék is a múlté.
Átadott Muldernek egy többágú hajlított fémdarabot, aminek végei hegyesek voltak:
- Elrakhatja ezt is az FBI akták közé.
Mulder átadta Scullynak.
- Elég randa egy darab - nézte meg Scully.
- A szabotőrök ezt vassulyomnak nevezik - folytatta Humphreys -, tele vannak vele az utak, bárki belefuthat.
Értelmetlen, vak terrorizmus.
Scully visszaadta Humphreysnak a vassulymot, mire az, az erdőbe hajította.
- Képzeljék el mi lenne, ha valaki ilyenekkel szórná tele Washington utcáit. Akkor bezzeg az ügyvédek rögtön
intézkednének, és senki sem szimpatizálna ezekkel az úgynevezett környezetvédőkkel.
Mielőtt Humphreys folytathatta volna, Scully témát váltott:
- Akkor most hogyan jutunk fel a favágók táborába?
- A régi bevált módon - válaszolta Moore -, gyalog.
- Hát, ezek a bakancsok túrázáshoz készültek - nézett le lábára Scully. Végignézett a távolba vesző földúton,
amely egyre magasabbra és magasabbra kígyózott fel az erdő borította hegyek közé.
- Remélem az eladó igazat mondott!

Órákkal később Scully azon gondolkodott, hogy vajon most ő töri-e be a bakancsokat, vagy inkább azok törik a
lábait be. Azt kívánta bárcsak kevesebbet pakolt volna a hátizsákba, sokkal kevesebbet. Hogy lehet, hogy
Mulder léptei még mindig olyan frissek? Úgy döntött, a jövőben is hét mérföldet fog futni reggelente, akárcsak
Mulder, a megszokott három nem elég.
Fellélegzett, amikor feljebb az úton meglátott egy parkoló autót.
- Végre, az emberi élet jele - mondta.
- Vagy legalábbis valaminek a jele - tette hozzá jelentőségteljesen Moore.
- Miféle autó ez? - kérdezte Mulder.
- A kidöntött fák szállítókocsira emeléséhez használják - magyarázta Humphreys.
- Most azonban teljesen használhatatlan - mutatott Moore a hatalmas lapos gumira, egy vassulyom tompa vége
kandikált ki a kerék oldalából. - Gyerünk, a tábor már nem lehet messze.
A tábor még tíz perc járásra volt. Először két nagy rönkszállító autót és egy kisebb darut láttak meg, aztán egy
nem túl nagy faházat. A házikó mögött egy csoport közepes méretű olajzöld sátor állt. A kocsik nyitva hagyott
ajtajai hajmeresztő hangon nyikorogtak, ahogy a hideg szél ki-be csapkodta őket.
- Van itt valaki? - kiáltott Mulder.
Semmi válasz.
- Brrr - Scully Mulder felé fordult -, olyan, mint egy kísértetváros.
Mulder a faház felé tartott, Scully követte őt befelé.
- Elfelejtettek elmosogatni - Mulder a penészes, félig megevett ételmaradékokra mutatott, amik beborították a
durván megmunkált ebédlőasztalt.
- Lehet, hogy elegük lett a kolbászból és babból és elmentek medvét lőni. - Scully körbenézett a szobában, a
székek felborogatva hevertek a deszkapadlón, a szomszéd szobában bevetetlenül álltak az ágyak - úgy tűnik,
sietve távoztak.
- Össze se csomagoltak. - Mulder benézett a frizsider nyitott ajtaján, benyúlt és kivett egy apró
csomagocskákkal teli zacskót.
Scully egy gyors pillantást vetett rá .
- Kábítószer? - kérdezte.
Mulder megszagolta az egyik csomagocskát és bólintott.
- Úgy tűnik, a favágóknak is valami szórakozásra van szükségük, hogy elüssék az időt, ha már nincsen televízió.
Végighúzta az ujját a zacskó tetején.
- Mi az? Valami érdekes? - érdeklődött Scully.
- Valami nyálka - felelt Mulder.
Még mindig ezt tanulmányozta, amikor Humphreys bejött a faházba.
- Találtak valamit?
- Egy kis drog - válaszolt Mulder.
- És maga mit talált?
- A Szabotőrök minden járgányt elintéztek - felelt Humphreys -, az áramfejlesztőt is megrongálták.
- Valaki tényleg felforgatta ezt a helyet - állapította meg Scully.
- És az a valaki nem akarta, hogy bármi is kiderüljön. - Humphreys kézbe vette, ami a rövidhullámú rádióból
maradt. - Valaki darabokra zúzta az egész berendezést.
- Nézzük meg, Moore mire jutott - javasolta Mulder.
Az egyik autónál találtak rá, kinyitotta a motorháztetőt és lecsavarta a hűtő kupakját. - A hűtő tele van rizzsel -
mutatta - csakúgy, mint a többi kocsiban, a hengerekben meg valami homokféle van. A mi kis barátaink alapos
munkát végeztek.
- Vajon mit tudtak még kitalálni? - kérdezte Mulder.
- Ma már nincs sok időnk - Humphreys az órájára nézett - másfél óra múlva lemegy a nap.
- Akkor körülnézek még sötétedés előtt - mondta Moore.
- Én meg megpróbálom helyrepofozni a generátort.
Amint távolodtak, Scully bekukucskált a hűtőbe. Moorenak igaza volt, kövér rizsszemek töltötték meg, Scully
kihalászott néhányat.
- Egyvalamiben tényleg igazad van - szólt Mulderhez.
- És pedig? - kérdezte Mulder.
- Ez biztos nem a hegyi ember műve.

Ötödik fejezet

Mulder körbenézett a táborban.

- Persze, még azt sem tudjuk, hogy pontosan mi történt - mondta -, azt még kevésbé, hogy ki tette.
- Olyan, mint egy halottak nélküli temető - jegyezte meg Scully. - Itt jön Moore, talán talált valamit.
- Errefelé semmi sincs, semmi ami működne vagy lélegezne. A Szabotőrök alapos munkát végeztek.
- Erre még nincs bizonyítékunk - figyelmeztette Mulder.
- Nekünk megingathatatlan bizonyítékokra van szükségünk - értett egyet Scully.
- Még van egy óránk sötétedésig - mondta Moore - elég ahhoz, hogy körbenézzünk az erdőben, hátha találunk
valamit.
- Jó ötlet - helyeselt Scully -, minél előbb tisztázzuk ezt az ügyet és eltűnünk innen, annál jobb, bevallom ez a
hely meglehetősen baljósnak tűnik.
- Baljósnak? - vigyorgott Mulder. - Csak azért, mert egy csapat gyakorlott, erős férfi olyan gyorsan elpucolt
innen, hogy még az evést se fejezte be? Aztán meg a föld nyelte el őket? Biztos van rá valami szép, logikus
magyarázat. Ja, bocs Scully, ez a te szöveged, ezt neked kéne mondani.
Scully összeráncolta szemöldökét. Mulder szerette újra és újra emlékeztetni egy régi beszélgetésükre, ő akkor
azt mondta, hogy mindennek megvan a maga tudományos magyarázata. Ez még az első találkozásukkor történt,
az első közös ügyük előtt. Most már mindez nagyon távolinak tűnt. Scully ugyan még mindig ragaszkodott a
tudományba vetett hitéhez, de apránként kezdte elveszíteni ezt a meggyőződését. Minden egyes
megmagyarázhatatlan eset újabb rést ütött védelmi pajzsán.
- Jó, Mulder, te nyertél. - Scully témát váltott. - Humphreys is velünk jön?
- Nem, meg akarja nézni a felszereléseket, hátha meg tud valamit javítani. - Moore az erdő felé fordult. -
Menjünk!
Scully és Mulder kényelmes tempóban követte Moore-t a sűrű fák közé. Hamarosan kiértek egy tisztásra,
hirtelen mintha kitárult volna fejük felett a késő délutáni égbolt.
A tisztás frissen kivágott fák rönkjeivel volt tele, néhány magas fenyő még mindig ott feküdt, ahová kidöntötték.
- Keményen dolgoztak az utolsó pillanatig - jegyezte meg Moore.
- Mint a szorgos méhecskék - értett egyet Mulder, aztán elhallgatott. A tisztás szélén álló magas fenyő tetejére
bámult. - Ha már méhekről beszélünk, sok van errefelé belőlük?
- Nem túlzottan - mondta Moore - miért?
Mulder rámutatott a fenyő egyik ágára. Valami nagy vászonzsákszerű lógott rajta, de piszkos szürke szálai nem
textilből voltak.
- Lehet, hogy egy kaptár - vakarta meg fejét Moore - vagy valamiféle gubó.
- Kaptár vagy gubó? - kérdezte Mulder - De mi csinálhatta?
Moore megrázta a fejét.
- Nem tudom biztosan megmondani. Még soha nem láttam ilyet.
- Azt hiszem, látok valamit benne - szólt közbe Scully - látja azt a sötétebb foltot?
- Nehéz innen megállapítani - Moore összehúzott szemmel nézte a gubót.
- Meg kell vizsgálnunk - döntött Mulder. - Nos Scully, megnézed? Te vagy a tudós.
Erre a kihívásra csak egyféleképpen lehetett válaszolni:
- Természetesen, hogyan fogjunk hozzá?
- Nem lesz nehéz - Moore kivett egy hosszú kötelet a hátizsákjából -, csinálunk egy hurkot, amibe bele tud ülni,
átdobjuk a kötelet az ágon és felhúzzuk magát. Muldernek igaza van, ön a legmegfelelőbb a feladatra, a
legkönnyebb, így az ág biztosan megtartja a súlyát.
- Mint mindig, most is a nőké az elsőbbség - mondta Scully - úgyis szerettem volna kipróbálni ezt a vadászkést -
tapogatta meg vadonatúj kését vadonatúj övén.
A Moore által készített "ülőhurok" egyszerű, de hatásos volt. Körbetekerte Scully derekán és átfűzte a hóna
alatt. Moore kézbe vette a kötél szabad végét és a harmadik dobásra sikeresen átvetette az ágon, majd Mulderrel
együtt felhúzták Scullyt.
Ez egész jó, gondolta Scully, aztán ahogy közelebb került a zsákhoz, lehervadt arcáról a mosoly. Közelebbről
sokkal gusztustalanabbul nézett ki, mocskos szürke szálait valami nyálkás váladék fedte. Teljesen úgy nézett ki,
mint egy gubó, de Scully nem szívesen gondolt bele, hogy miféle lény készíthette.
- Eléred? - kiabált fel lentről Mulder.
- Csak még egy kicsit húzzatok magasabbra - szólt vissza Scully.
Még egy húzás és karnyújtásnyi közelségbe került. Kitartotta kezét, és elkezdte nyiszálni ott, ahol az ághoz
kapcsolódott a zsák, aztán megdermedt. Felfordult a gyomra a látványtól, valami kitüremkedett az újonnan
vágott résen. Egy emberi ujjcsont.
- Látsz valamit? - kiáltott Mulder.
- Igen - nyögte ki Scully.
- Mi az? - kérdezte Mulder.
- Jobban meg kell néznem - préselte ki magából a választ.
Érezte, hogy a kötél megrezdül.
Közelebb húzódott a nyíláshoz és bekukucskált az ujj mellett a gubó belsejébe.
Két üres szemgödör nézett vissza rá, egy koponyával találta szemközt magát.
- Mit látsz Scully? - kiabált fel Mulder.
- Nézd meg te magad! - kiáltott vissza Scully. Végleg levágta a gubót, az leesett a két férfi lába elé.
Mulder és Moore gyorsan leengedtek őt, aztán a gubó felé fordultak. Mire Scully kihámozta magát a kötélből,
addigra Moore már szét is nyitotta késével a gubót.
- Úristen! - nézett Scully lefelé.
A gubó belsejében egy csecsemő méretű tetem volt. Ez azonban nem egy kisbaba volt, ez egy összement,
összeaszott, szinte mumifikálódott test volt.
De vajon mi volt, amikor még élt? És mikor halhatott meg?
- Munkára fel, Scully - mondta Mulder - ez a te reszortod.
Scully keményen összeszorította fogait, gyakorlott tudós vagyok, orvosi diplomával, emlékeztette magát. Ez is
csak egy, a sok megoldandó feladat közül. Megérintette a tetemet.
- Olyan, mintha megaszalódott volna, kemény és száraz - közölte. Szeretett volna fele olyan higgadt és nyugodt
lenni, mint a hangja. - Mintha tartósították volna.
- Mintha bebalzsamozták volna - javasolta Moore.
- Nem, mintha a nedvességet kiszívták volna a testéből - javította ki Scully - mintha kiszárították volna. -
Közelről megvizsgálta a tetemet. - Azt hiszem, férfi lehetett.
Eközben Moore a gubó anyagát vizsgálta meg:
- Szerintem ez valami pókhálószerűség - mondta - vagy rovargubó.
- De hát miféle rovar képes egy férfit felhúzni a fára? - szerette volna Scully megtudni.
Mindhárman felnéztek a magasan levű ágra, majd megrázták fejüket.

Hatodik fejezet

Az elhagyatott táborban Humphreys fütyült munka közben, éppen most végzett a megrongált áramgenerátor
javításával. Kellemes érzéssel töltötte el, hogy jó szolgálatot tesz a Schiff-Immergut Társaságnak. A Schiff-
Immergut mindig is jó volt Humphreyshoz, az iskola befejezése után a társaság adta első munkáját, évről évre
magasabb pozícióba nevezte ki, fizette a kocsiját, a házát, két gyerekének iskoláztatását, gondoskodott
egészségügyi ellátásáról és ha majd öreg lesz, nyugdíját is biztosítani fogja. Mindenért a fafeldolgozó
társaságnak tartozott hálával, ezért cserébe minden tudásával a céget szolgálta.
Éppen egy gyújtógyertyát csavart vissza, amikor valami zajt hallott odakintről. Nem volt hangos a nesz, de
Humphreys nem hiába volt biztonsági ember, a hallása olyan éles volt, mint egy macskának. Ami azt illeti,
olyan gyors is volt, mint egy macska, egy pillanattal később már fel is kapta fegyverét és kilépett az generátor-
házból megnézni a zaj forrását.
Humphreys nem tudta, hogy ember vagy medve-e a be-hatoló, nem is érdekelte. Megsimogatta puskájának
agyát, a fegyver csőre volt töltve.
Épp idejében jelent meg, hogy lássa, amint a faház ajtaja becsukódik valaki vagy valami mögött. Felhúzta
puskája ravaszát, felemelte a fegyvert és berúgta az ajtót.
Az ajtónak háttal, az asztalnál álló magas rongyos férfit nem érdekelte a hirtelen zaj, továbbra is két kézzel
tömte magába a penészes ételmaradékokat.
- Állj, ne mozdulj! - kiáltott Humphreys - lassan fordulj meg, kezek a levegőben!
A férfi még begyömöszölt egy adag ételt a szájába, majd ráérősen engedelmeskedett a felszólításnak. Szakállas
arcát hosszú piszkos fénytelen haj keretezte.
- Doug Spinney - mordult fel Humphreys -, itt helyben meg kéne, hogy öljem.
Spinney nyugodtan állt és unottan bámult Humphreysra és puskájára.
- Humphreys, régi cimbora! Nyugodtan lőhet - akárcsak szemében, hangjában sem volt szemernyi felelem sem.
- Nincs abban a helyzetben, hogy velem szórakozzon - figyelmeztette Humphreys.- Gyerünk, beszéljen! Hová
az ördögbe tűntek az embereim?
- Milyen emberei? - kérdezte Spinney.
- Akik ebben a táborban dolgoztak. - Humphreysnak kényszerítenie kellett magát, nehogy meghúzza a ravaszt.
Spinney vállat vont.
- Nem tudom mi történt velük, legalábbis nem biztosan, de van egy jó tippem.
- Micsoda? - Humphreys felemelte a puskát és Spinney szeme közé célzott.
Spinney rezzenetlenül nézett bele a két csőbe.
- Ugyanaz, ami velünk fog történni, amikor lemegy a nap.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezte hirtelen egy kemény hang. Mulder volt az, a nyitott ajtóban állt, mögötte Scully
és Moore. Humphreys könnyedén leengedte a puskát.
- Ez a gazember itt Doug Spinney, ő a felelős minden rombolásért, ráadásul gyilkos is. Szeretném ha most
azonnal megfizetne.
Scully első pillantásra megismerte a férfit Mulder diáiról, az egyik Szabotőr volt. Vajon hol bujkál a társa
Teague, kérdezte önmagában.
- Nem vagyok gyilkos - jelentette ki Spinney.
- Hazudik! - mordult fel Humphreys és felemelte fegyverét.
Mulder rátette kezét a csőre és lazán félretolta.
- Nyomozók vagyunk, nem hóhérok - mondta Humphreysnak -, hallgassuk meg, mi mondanivalója van Mr.
Spinneynek.
- Ha még sokáig állunk itt, akkor nem sok mondanivalónk lesz egymásnak - Spinney kifelé indult - be kell
indítanunk a generátort, a sötétség az ellenségünk.
- Mi a fenéről beszél? - vakkantott rá Humphreys. - Hagyja abba a köntörfalazást!
Spinney nem törődött vele.
- Segítene valaki? - kérdezte, majd válaszra sem várva félretolta Humphreys puskáját és kisétált az ajtón.
Humphreys meghökkenve nézett utána, de egy pillanattal később már össze is szedte magát. Keze rászorult a
fegyver markolatára és az ajtó felé lépett. Mulder felemelte a kezét, hogy megállítsa:
- Csak ne olyan gyorsan Humphreys - mondta -, van egy olyan érzésem, hogy tudja mit csinál.
- Még, hogy ő javítja meg a generátort? - horkantott Humphreys -, csak azt tudja, hogyan kell tönkretenni a
dolgokat, azt nem, hogyan kell megjavítani. Én szedtem össze utána a darabokat.
- Úgy látszik ő az egyetlen, aki tudja, mi folyik itt - állapította meg Mulder -, szerintem segítsünk neki.
Kiment az ajtón Spinney után.
- Mulder ügynöknek megvan az a különös szokása, hogy igaza van az ilyen dolgokban - mondta Scully és
követte őt.
Humphreys összenézett Moore-ral.
- Jobb lesz, ha mi is csatlakozunk, szerencsésebb lesz nem együtt hagyni Spinneyt ezzel a kettővel. Mindig is jól
tudta eladni magát a nagy dumájával, főleg az olyanoknak, akik nem ismerik a dörgést.
Spinney, amikor mind a négyen odaértek hozzá, éppen egy ötgallonos benzines kannát tartott a kezében.
- Cukrot tesz bele? - ironizált Humphreys. - Vagy úgy döntött, hogy inkább kilocsolja és felégeti az egész
tábort?
- Csak egy jó tanács, Humphreys. A száját tartsa csukva, a fülét és a szemét pedig nyissa ki jól - válaszolt
Spinney.
A generátor mellé vonszolta a benzintartályt, a többiek minden mozdulatát figyelve követték.
- Miért mondta, hogy a sötétség az ellenségünk? - tudakolta Mulder.
Spinney elkezdte beleönteni a benzint a generátor tankjába.
- Mert akkor jönnek elő - mondta, fel sem nézve.
- Mik jönnek akkor elő? - kérdezte Mulder.
Spinney épp végzett a benzin kitöltésével, letette a benzines kannát és visszacsavarta a tanksapkát. - Nem
tudom, mi az. Az égből jönnek, felhúzzák az embert és élve megzabálják. A saját szememmel láttam.
- Kivel történt? - kérdezte Mulder.
Spinney nem válaszolt.
- Adja Isten, hogy működjön - megragadta az indítókábelt és hirtelen nagyot rántott rajta. Scully nézte, amint
Spinney ügyködik és azon vette észre magát, hogy erősen kívánja, bárcsak sikerülne beindítani az
áramfejlesztőt. Nem tudta miért érez így, de tudta, hamarosan ez is kiderül, akárcsak az, hogy miért a fény tűnik
a világ legfontosabb dolgának ebben az erdőben.

Hetedik fejezet

A generátor motorja megfordult egyszer a tengelye körül, majd még egyszer, végül életre kelt. Scully
megkönnyebbülten végighúzta kezét a homlokán, most vette csak észre, hogy verejtékezik.
- Muszáj ennem - szólalt meg Spinney - már három napja nem ettem.
Nem fecsérelt több szót, a faház felé indult. Humphreys a többiekhez fordult:
- Micsoda egy színielőadás! Maguk hisznek neki? - tette fel a kérdést.
A többiek csak hallgattak.
- Na, mi van már? - kérdezte Humphreys. - Spinney akkor se mondana igazat, ha az élete függne tőle.
- Találtunk valamit az erdőben - magyarázta Scully.
- Mit? - tudakolta Humphreys.
- Egy férfit, valamilyen rovargubóban - válaszolt Moore.
- Valami gubóban? - kérdezte Humphreys.
- Valami rovar gubójában, vagy legalábbis valamiben, ami úgy nézett ki - felelt Mulder.
- Még soha nem láttam ehhez hasonlót - vallotta be Moore.
- Rá kell jönnünk, hogy pontosan micsoda - mondta Scully.
- Mr. Spinneynek felelnie kell még néhány kérdésre - jelentette ki Mulder.
Scully a faház felé nézett, az ablakok világítottak a félhomályban.
- Legalább azt tudjuk, hogy a világítás működik - állapította meg.
- Amint a házba ért, először a lámpát kapcsolta fel - jegyezte meg Mulder -, a világosság fontosabb volt neki
még az ennivalónál is.
Mind a négyen bementek a faházba, Spinney épp a babos-kolbászos konzerveket nyitogatta, a penészes
ételmaradványokkal már végzett. Felnézett és ravaszul rávigyorgott a biztonsági emberre:
- Valami probléma van Humphreys? - kérdezte. - Aggasztja, hogy megeszem a társaság élelmiszettartalékait?
Higgye el, ez a legkisebb baj, ami a Schiff-Immergut vállalatot érheti. Nem is beszélve rólunk.
- Csak a maga nevében beszéljen Spinney - figyelmeztette Humphreys -, magának fog meggyűlni a baja...
- Úgy érti, amikor visszajutunk civilizált területre? - kérdezte Spinney. - Ezt nem érzem sürgető problémának -
és folytatta a hideg bab kanalazását.
Mulder leült vele szemben.
- Volna néhány kérdésem a maga számára, Mr Spinney - kezdte.
- Készítek egy kis teát - ajánlotta fel Scully -, hosszú lesz az éjszaka.
- Igen - helyeselt Spinney két falat között -, az éjszakák errefelé sokáig tartanak, nagyon sokáig.
Moore leült az asztal mellé, Humphreys mellételepedett, a puskát a térdére fektette. Szemével végig követte
Spinney minden mozdulatát.
- Mi történt itt? - kérdezte Mulder.
Spinney előbb ráérősen befejezte a babkonzervet, kinyitott egy újat, kézfejével megtörölte a száját és hangosan
böffentett, csak azután válaszolt:
- Két völggyel arrébb táboroztunk négyen, de a múlt éjszaka óta csak hárman vagyunk.
Humphreys köpött egyet, a nyál Spinney lábai előtt ért földet a deszkapadlón.
- Nem csoda, hogy errefelé bűzlik valami, az erdő tele van görényekkel.
- Rosszabb dolgok is vannak errefelé, erre mérget vehet Humphreys - felelt Spinney, aztán visszafordult
Mulderhez. - Lemerült az aksink, ezért sorsot húztunk, ki jön át ide és lop egyet a favágóktól.
Humphreys mondani akart valamit, de Mulder megállította egy éles pillantással.
- Miért nem jöttek át mind? - folytatta Mulder.
- Mert többnapos az út - felelt Spinney - és nem akartunk sötétedés után az erdőben maradni. Mondtam mi
történt Teague-gel.
- Teague az a férfi, akit élve felfaltak? - kérdezte Scully, közben mindenkinek kitöltötte a teát.
Spinney bólintott és eltolta maga elől az ételt, az emlékek elvették az étvágyát.
- Szóval mit csinálnak maguk itt? - folytatta a kérdezősködést Mulder.
Spinney ártatlanságot színlelve felhúzta szemöldökét.
- Táborozunk.
- Igen, persze - fűzte hozzá Humphreys - csakhogy az ilyen táborozást tiltja a törvény.
- Kérem, kérem! Várjon egy percet! - csitította Mulder.
Moore azonban Humphreys mellé állt:
- Igaza van - szólt Mulderhez fordulva - ez az ember körözött bűnöző. Akár le is lehetne tartóztatni.
- Le is lehetne és le is kellene - erősítette meg Humphreys.
Spinney úgy érezte, hogy ő és társai már túl sok körözési plakáton szerepeltek, nem lett volna értelme
ártatlanságukat bizonygatni.
Inkább támadásba lendült:
- Na és a maga bűnei Humphreys barátom? - mondta. - A természet ellen elkövetett bűnök?
- Mi sohasem szegjük meg a törvényt - válaszolta Humphreys -, fizetünk a fák kivágási jogáért, és minden fa
után...
Spinney közbevágott:
- Híreim vannak Mr. Törvény. A maga favágói olyan fákat vágtak ki, amelyeket nem lett volna szabad. Több
száz, talán több ezer éves, jelölt, védett fákat. Persze ide kinn senki sem látja, vagy az is lehet, hogy másfelé
néz? Úgyhogy maga ne beszéljen itt nekem törvényről.
Moore előrehajolt:
- A Schiff-Immergut favágói jelölt fákat vágtak ki?
- Igen - biztosította őt Spinney - a maga emberei által narancssárga festékkel megjelölt fákat. A tilos fákat, vagy
tévednék és csak azért festették be őket, hogy szebben mutassanak a napfényben? Vagy az is lehet, hogy magát
jobban érdeklik a zöldhasúak, mint a zöld lombok?
Moore elvörösödött és Humphreys felé fordult.
- Az évszázados fák. Tudsz erről Steve?
- Nem - szögezte le Humphreys.
Moore azonban továbbra is mereven nézte.
- Jobban hiszel neki, mint nekem? - csattant fel Humphreys ingerülten.
Moore nem mondott semmit, de némasága annál beszédesebb volt. Humphreys felállt.
- Nem fogok itt ülni és lenyelni mindent - mérgesen az ajtó felé iramodott.
Spinney hátradőlt székében és különös mosollyal az ajkán nézett utána.
- Nem hiszem, hogy tanácsos lenne éjszaka kimenni Humphreys - figyelmeztette higgadtan -, ott van kint.
Humphreys megállt, kezében a kilinccsel és felnevetett.
- Micsoda? Ha kimegyek ezen az ajtón, akkor megtámad valami, élve felfal, aztán beteker a hálójába?
Spinney mosolya vigyorrá szélesedett.
- Igen - felelte.
Humphreys még jobban nevetett, annyira, hogy egy pillanatra meg kellett állnia levegőt venni.
- Feltételezem, a házba udvariasságból nem jön be.
- Nem tudom miért, de fél a fénytől - válaszolt Spinney csöndesen.
- Persze. Fél a világosságtól - fulladozott a nevetéstől Humphreys.
Moore félbeszakította kacagását:
- Lehet valami igazság abban amit mond, Steve.
Humphreys abbahagyta a kacagást, hajthatatlan volt.
- Tudod mit gondolok? Azt, hogy ez az ember hazug és gyilkos és ezért találta ki ezt a történetet. Sőt még hálót
is fonna, csak hogy megmentsen egy pár fát. Bebizonyítom, hogy igazam van.
Kitárta az ajtót és kilépett az éjszakába, kezében készenlétben tartotta fegyverét.
Spinney nyugodtan hátradőlt székében.
- Nem mondhatják, hogy nem figyelmeztettem - jegyezte meg.
Mulder a nyitott ajtóhoz lépett és kinézett az éjszakába. Scully mögé állt, őt a többiek is követték. Scully furcsa
dongások sorozatát hallotta, éles kis hangokat, gyorsakat, mint egy szemvillanás.
- Ez meg micsoda? - gondolkozott hangosan.
- Rovarirtó - felelt Mulder és a faház külső falán lógó világító szerkezetre mutatott -, magához vonzza a
bogarakat, amik aztán megsülnek hozzáérve. Biztos egy egész csapat egyszerre ért hozzá.
- Sok a bogár az erdőben - tette hozzá Scully.
- Nagyon sok - értett egyet Spinney -, ők is részei a természet nagy tervének. Amikor elpusztítjuk őket,
felborítjuk az egyensúlyt, ahogy szinte minden cselekedetünkkel.
A hang olyan hirtelen maradt abba, ahogy elkezdődött, némaság töltötte meg az éjszakát. Aztán meghallották
Humphreys gúnyolódó hangját.
- Na, hol van, Spinney? Hé, itt vagyok, gyere elő, ha mersz! Gyere csak! Gyere csak bátran!

Nyolcadik fejezet

Másnap Humphreys még mindig diadalittasan hangoskodott. Az egész csapat a reggeliző asztalnál ült, épp
végeztek a keksszel és a Moore készítette kávéval.
- Hé Spinney - gúnyolódott Humphreys - nézd csak, nem vitt el a szenes ember. Jé, és a farkas sem evett meg.
Vajon hogy is lehet ez?
- Tudod Humphreys, láttam hozzád hasonló macsókat Vietnamban is - mondta Spinney undorodva - kimentek
éjszaka járőrözni a dzsungelbe és nevetve jöttek haza. Egyszer aztán nem jöttek vissza, nekünk kellett utánuk
menni, hullazsákban hoztuk őket haza.
- Volt Vietnamban? - Az erdész meglepettnek látszott. - Nem gondoltam volna.
- Igen, voltam - bólintott Spinney. - Amilyen tapasztalatlan voltam, én is azok között voltam, akik mérget
szórtak a dzsungelre. Aztán láttam, mit tett a fákkal és az emberekkel a méreg. Akkor megfogadtam, hogy
mindent jóváteszek. Megállítom Földanyánk pusztítását, akkor is, ha háborút kell vívnom miatta.
- Én is voltam Vietnamban - jegyezte meg Moore -, és büszke vagyok rá. A kötelességemet teljesítettem, amikor
szolgáltam a hazámat és megvédtem törvényeit, akárcsak most.
- Maga az ön hazáját szolgálja - jelentette ki Spinney - én az enyémet.
- Csak egy haza van - ellenkezett Moore.
- Mondja maga - mondta gúnyosan Spinney.
- Tudom - szögezte le Moore.
Scully hallgatta a két férfi szóváltását. A vietnami háború még kislány korában lezárult, e két ember számára
azonban még mindig tartott. Nekik soha nem is fog befejeződni. Mulder az ő gondolatainak adott hangot,
amikor megszólalt:
- Azt javaslom, most felejtsük el Vietnamot, ez itt egy másik háború. Más az ellenség és mi mindannyian egy
oldalon állunk. Menjünk ki az erdőbe, talán sikerül valami nyomát találnunk az eltűnt embereknek. Ne
pazaroljuk el az értékes napfényes órákat.
- Én is azt mondom, hogy ne vesztegessünk több időt - helyeselt Humphreys - nincs odakint semmi, csak egy
csomó fa, amit ez az őrült többre értékel az emberéletnél. Szeretném minél előbb bíróság előtt látni gyilkosság
vádjával.
Humphreys Moorehoz fordult.
- Ugyan már Larry, fogjuk ezt a Szabotőrt és vigyük civilizált területre, csukjuk rácsok mögé, oda ahova való.
Moore higgadt pillantást vetett Humphreysra.
- Több bizonyítékra van szükségem, és néhány dologra előbb szeretnék választ kapni. Szeretném jobban
szemügyre venni azokat a kivágott fákat is.
- Valóban? Megmutatom az egyiket - ajánlotta fel Spinney -, de figyelmeztetem, erős gyomorra lesz szüksége.
- Egy szavát sem hiszem ennek a fickónak - tiltakozott Humphreys -, úgy hazudik, mint a vízfolyás.
- Nem kívánom, hogy higgyen a szavaimnak - válaszolt Spinney -, de a szemének talán csak hisz.

Humphreys morgott magában, de azért követte a többieket, akik Spinney vezetésével kiléptek a faházból.
Spinney pontosan tudta hova vigye őket, céltudatosan vezette őket előre a fák között.
- Itt vagyunk - jelentette be -, jó alaposan nézzenek körül.
- Istenem - mondta Scully tágra nyílt szemekkel - micsoda egy fa!
- Micsoda darab halott fa, inkább - javította ki Spinney.
A fa az erdő talaján feküdt. Legalább százötven láb hosszú volt, átmérője körülbelül tíz láb lehetett.
- Ez a szikvójafenyő itt állt az idők kezdete óta - mondta Spinney -, addig amíg egy csapat kapzsi, önző ember
ide nem jött és ki nem vágta.
Míg Spinney keserűen mosolygott, Scully és Mulder végiglépdeltek a fa mellett, még soha nem láttak ilyen
hatalmas fát. Moore a tövénél guggolt, alaposan megvizsgálta a narancssárga szórófestékkel felfestett X-et a fa
oldalán.
- Ki jelöli meg ezeket a fákat? - érdeklődött Scully.
- A Szövetségi Erdőfelügyelet - válaszolt Moore -, csak a kék X-szel jelölt fákat szabad kivágni.
- Egy ilyen nagy fenyőből nagyon sok faanyag lesz - jegyezte meg Scully.
- Jó sok köbméter - bólintott Spinney -, hát egyszerűbb egy ilyet kivágni, mint sok fiatal fát. Rengeteg pénzt
csinálnak ezekkel a hatalmas fákkal.
- Mindjárt elsírom magam - szólt közbe Humphreys ironikusan. Scully felé fordult. - Hadd figyelmeztessem
magukat, hogy az ilyen bűnözök a saját festékükkel jelölik meg a fákat.
Moore felnézett a narancsszínű X-ről, tekintete kemény volt akárcsak hangja:
- Ez a fa legalább ötszázéves, Steve.
Mulder a fatönköt nézegette.
- Nézzék csak!
Hangjának izgatottsága mindannyiuk érdeklődését a fatönkre vonta, szemükkel követték Mulder ujját, amint a
külső széltől befelé futott. Aztán megállapodott egy évgyűrűn, ami vastagabb volt, mint a többi és más színű. Ez
a gyűrű nem barna volt, hanem kénsárga.
- Ez itt mi lehet? - kérdezte Mulder Mooret.
- Nem tudom, soha nem láttam még ilyen évgyűrűt - válaszolt az erdőfelügyelő.
- A középső gyűrűk a régibbek, ugye? - tudakolta Scully.
- Igen - felelt Moore - minden gyűrű egy növekedési időszakot jelez, ha megszámoljuk hány van belőle,
megkapjuk, hogy hány éves a fa. Látja ezeket a belsőket? Ezek öt-hatszáz évesek, megörökítik a klimatikus
viszonyokat, segítségükkel meg lehet állapítani, hogy az adott évben milyen volt a hőmérséklet és mennyi volt a
csapadék. Erről a sárgáról azonban nem tudok mit mondani, mintát kéne vennem belőle.
- Befejeznénk végre a biológia órát? - kérdezte Humphreys ingerülten. - Tudni szeretném, mi történt a
favágóimmal.
- Ezt akarjuk kideríteni, uram - mondta Scully.
- Fatörzsvizsgálattal? - horkantott Humphreys. - Inkább ezt a szabotőrt kéne megkérdezniük, ha alaposan
kifaggatják, rá fognak jönni, hogy ő a bűnös. Ő az, aki eltüntette az embereimet.
- Nem hiszem, hogy ő tette - jegyezte meg Mulder nyugodtan.
- Szerintem meg ő - Humphreys keze megfeszült puskája markolatán, hangja gyűlölettel telt meg - és azt
akarom, hogy letartoztassák, most azonnal.
- Csak semmi sietség - nyugtatta Mulder - látja, nem akar menekülni.
- Amíg fegyvert fogok rá - Humphreys Spinneyre célzott puskájával -, de mi lesz, ha egyszer csak megjelenik itt
a három cimborája, és magukkal is ugyanazt teszik, mint a másik két erdésszel. Mit szólsz ehhez Larry? - tette
fel a kérdést Humphreys Moorenak.
- Én csak mintát akarok venni ebből a fából - válaszolt Humphreysnak.
- Odalenn családok várják a választ a kérdésre, hol vannak szeretteik - mondta Humphreys -, és te is Larry
válaszokat keresel, amiket nem fogsz megtalálni ebben a fában. Bűnténnyel van dolgunk, minél hamarabb
megoldjuk, annál jobb.
- Itt az egyetlen bűncselekmény ennek a fának a halála - jelentette ki Spinney.
Humphreys Moorera nézett, majd Mulderre, végül Scullyra. Utoljára próbálta őket meggyőzni:
- Hé, ne hagyják, hogy ez a gyilkos félrevezesse mindannyiukat!
Senki sem válaszolt vagy mozdult.
- Hát ha ilyen tehetetlen bábok... - fordított hátat Humphreys mérgesen, és gyors léptekkel elindult.
- Hová mész Steve? - szólt utána Moore.
- Lemegyek a dzsiphez - fordult vissza Humphreys a válla felett - és addig nyomom a dudát amíg ide nem jön
valaki, aki tesz is majd valamit.
- Steve! - kiáltott utána Moore, de Humphreys addigra már eltűnt a fák között.
- Hagyja, hadd menjen, majd rájön ő is - Spinney elmosolyodott -, ha lemegy a nap, a saját kárán megtanulja.

Kilencedik fejezet

Lépteinek hangjai elhaltak az erdőben, Humphreys eltűnt a szemük elől. Moore visszafordult a tönkhöz.
- No lássuk mire megyünk, mielőtt besötétedik - mondta -, fúrással mintát veszek a törzsből, a táborban majd
alaposabban meg tudjuk vizsgálni.
- Jól hangzik - jegyezte meg Mulder - a sárga gyűrű lehet, hogy választ ad néhány kérdésünkre.
- Remélem is - tette hozzá Scully - eddig csak újabb kérdéseket találtunk mindenütt.
Spinney megrázta fejét:
- Maguk nem figyelnek rám, nem hisznek nekem, pedig én már láttam. Azok után nekem csak egy kérdésem
van. Van egész éjszakára elegendő benzinünk a generátorhoz?
Amint visszaértek a táborba, Spinney ajánlkozott:
- Kimegyek a generátorhoz és megnézem, mennyi üzemanyagunk van még.
A többiek bementek a faházba. Moore lerakta a ceruza-küllemű famintát az asztalra, majd megnézte egy
nagyítón keresztül:
- Különös.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy van valami különös ebben az ügyben? - ironizált Scully.
- Mi az? - érdeklődött Mulder.
- Ebben a sárga gyűrűben valamilyen aprócska élőlények mozognak, valami bogarak - felelt Moore. - Ennek
semmi értelme.
- De miért? - kérdezte Scully. - Nagyon sok rovar él fákban.
- Igen - helyeselt Mulder -, mitől olyan különös ez a bogár?
- A paraziták sokféleképpen megtámadhatnak egy fát - magyarázta Moore -, de mindig az élő részeken
élősködnek, a leveleken, a gyökereken, a külső gyűrűkben.
- Lehet, hogy valamilyen szúféle - javasolta Mulder.
- Nem, még a szúfélék sem fúrhatnak be ennyire mélyre a fába - rázta a fejét Moore -, jöjjön nézze meg maga is.
Mulder átvette a nagyítót és átnézett rajta. Most látta miről beszélt Moore, a sárga gyűrűn megszámlálhatatlan
sok parányi állatka mászkált. Olyan kicsik, hogy szabad szemmel ki sem lehetett őket venni. Mulder még soha
nem látott hozzájuk hasonlót, úgy néztek ki, mint valami miniatűr pókok.
- Lehet, hogy a fának ez a gyűrűje más - gondolkodott hangosan Mulder -, úgy látszik, belőle táplálkoznak.
Gyere, nézd meg te is Scully, te talán meg tudod mondani micsodák.
Átadta Scullynak a nagyítót, aki átkukucskált rajta és megrázta fejét.
- Soha egyetlen könyvben sem láttam ilyeneket. Be tudja őket azonosítani? - fordult Moorehoz.
- Hát valamilyen faatka lehet - válaszolt Moore - de én sem láttam még soha ilyet, nem tudom megmagyarázni.
Nem tudom megmagyarázni - a mondat hallatán megcsillant társa szeme. Scully tudta miért, Mulder most hazai
vizekre ért, kedvenc vadászterületére, az X-akták területére.
- Lehet, hogy több száz éve élnek a fában? - kérdezte. - Vagy még régebben?
- Szerintem nem lehet - felelt Moore -, a sárga gyűrű túl közel van a közepéhez. A fák belseje tulajdonképpen
halott, növényi nedvek csak a külső néhány gyűrűben vannak. Márpedig vízre minden élőlénynek szüksége van.
- Azoknak az élőlényeknek, amiket ismerünk - javította ki Mulder.
Közben Scully tovább vizsgálta a mintát a nagyítón keresztül.
- Úgy tűnik, mintha most kelnének ki a fából - mondta -, lehetséges, hogy a mintavételkor egy nagyobb fészekbe
nyúlt.
- Építhetnek ezek gubót? - hallatszott az ajtó felől, Spinney jött vissza. - Hallgassanak meg engem is, egy ideje
már az erdőben élek, ezek a fák a barátaim, ismerem is őket mind, tudom mi folyik itt.
- És mégis maga szerint mi folyik itt? - kérdezte Moore.
- Elmondom, ha hajlandók egy Szabotőrt meghallgatni - válaszolt Spinney.
- Meséljen már, Spinney - sürgette Moore -, ma már késő van a kisded játékaihoz.
- Ebben igaza van, ma már késő van. - Spinney abbahagyta az időhúzást, a sötétedéssel nem viccelt. - A
barátom, Teague akkor halt meg, amikor azt a fát kivágták, és a favágók is körülbelül akkor tűntek el.
- Ezek az atkák ölték meg őket? - hitetlenkedett Scully.
- Lehet, hogy évszázadok óta mély álomban szunnyadtak a fa törzsében - mondta Spinney - és most éhesen
ébredtek.
Spinney elhallgatott, a többiek némán elgondolkodtak azon, amit mondott. Spinney elvigyorodott.
- Tudják, majdnem hiányzik a jó öreg Humphreys, furcsa, hogy nem hallom a nevetését. Vajon még most is
nevet?

Néhány mérfölddel távolabb Steve Humphreys egyáltalán nem nevetett, dühösen átkozódott. Még világos volt,
amikor elérte az utat, de mostanra gyorsan sötetedett. A kocsi ott volt, ahol hagyták. Megnézte a kidurrant
kerekeket, ha így megy az abroncsokon, tönkremehetnek, de legalább kijut az erdőből. Kitárta a vezetőülés
ajtajat, belökte puskáját az első ülésre és bemászott a kormány mögé. Kezével a slusszkulcs felé nyúlt, de csak a
helyét találta.
- A francba - mormolta -, hol van?
Megnézte a napellenző felett és a kesztyűtartóban is, sehol sem járt több szerencsével. Kinézett az ablakon, a
látóhatáron az utolsó napsugarak búcsúztak.
- Legalább itt van valami - mondta, mert talált egy zseblámpát a kesztyűtartóban. Amikor leszállt a sötetség
bekapcsolta és kivilágított vele az ablakon. Az éjszaka hatalmas sötétjében a zseblámpa sugara szánni valóan
kicsinek látszott. Majd csak megteszi, gondolta, ahhoz elég a fénye, hogy lássam, mit csinálok. Megpróbálom
rövidre zárni az indító áramkört, aztán elpucolok erről az átkozott helyről.
Elkezdett dolgozni a műszerfal alatt, még jó, hogy értett az ilyen dolgokhoz. Ugyan nem volt vietnami hős, nem
hívták be, mert a felesége várandós volt, de azért szívesen megnézte volna magának azt a veteránt, aki jobban
feltalálja magát szorult helyzetben. Ő tudta, hogy mitől döglik a légy, ebben a világban a dzsungel törvényei
uralkodnak, ember embernek farkasa, csak a legerősebb marad életben, a gyengébb elpusztul.
Megfogta az indítókábelt, úgy megy ez mint a karikacsapás, mosolyodott el és összeérintette a két vezetéket.
Mosolya még szélesebb lett, amint a két vég között szikrák pattantak. Hallotta a motort megfordulni, egyszer,
kétszer... aztán elnémult.
A francba, gondolta, biztos benedvesedett. Újra megpróbálta, a vezetékek megint szikráztak, a motor újfent
megfordult egyszer, kétszer, háromszor, aztán megint csend.
Kimászott a kocsiból, felnyitotta a motorháztetőt és a zseblámpával bevilágított. Csak meg kell találni mi a baj
és megjavítani...
Hmmmnmmmmmmmmmmmm.
A zümmögés az erdőből Jött, felerősödött, majd elhalkult. Felegyenesedett és a hang felé fordította a
fénysugarat.
Semmit mást se látott, csak a fákat, végtelen sok fát.
Kikapta puskáját a kocsiülésről és a fák felé célzott. A zümmögés megint felerősödött, de most más irányból
jött, Megpördült tengelye körül, egyik kezében fegyverrel, másik kezében a zseblámpával.
- Na jól van gazemberek, jöjjenek elő, de azonnal! - kiáltotta. - Tudom mire készülnek, nem tudnak
megijeszteni.
Válasz nem érkezett, csak a zümmögés erősödött, egyre hangosabbá és hangosabbá vált. Humphreys szája
elnyílt, a zseblámpa kiesett kezéből. Nem vette fel, nem volt szükség már fényre. Az erdő szélén álló fák felett
zöld fények csillogó kavalkádja lebegett. Amint tátott szájjal bámult, a felhő fénylő apró pontokká szakadozott,
a pontocskák nyüzsögve zúdultak le Humphreys felé. Kilőtte mindkét csőből a töltényt, de a zümmögésben
teljesen elveszett lövéseinek hangja.
Fegyverét eldobva beugrott a kocsiba és becsapta maga után az ajtót, majd feltekerte az ablakokat. Újra
megpróbálta beindítani a motort. Az megint pörgött néhányat - majd életre kelt.
- Gyerünk, gyerünk - sürgette összeszorított fogakkal. A terepjáró elindult lapos kerekein dülöngélve, mint egy
részeg ember.
Humphreys látta az ablakon keresztül, ahogy a zöld fények közelítenek és nekipattannak az ablaküvegnek.
Valamilyen bogár, gondolta, ami világít a sötétben. Hamarosan megszabadulok tőlük, mindjárt kiérek az
erdőből...
Auuuuu!
Fájdalmasan felkiáltott, amikor karján megérezte az első csípést. Ekkor vette észre a szellőzőnyílásokon
keresztül beáramló bogarakat, lassanként az egész fülke megtelt velük. Megtámadták minden szabad testrészét,
teljesen befedték a kezeit, a nyakát, az arcát. Megpróbálta elhessegetni őket, de próbálkozása hiábavalónak
bizonyult. Csípéseik forró tűszúrásokként szúrtak és égettek.
- Ki kell innen szabadulnom - sikoltott gondolatban. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezében
maradt.
Nem volt hova menekülni.
Nem volt kiút.
Nem...
- Neeeeeem!
Utolsó sikolya egybeolvadt a sötétséget uraló zümmögéssel.

Tizedik fejezet

A faházban égtek a lámpák. Scully még mindig a fatörzsmintát tanulmányozta, az a fajta tudós volt, aki nem
adja fel egykönnyen. Mulder elment, hogy készítsen magának még egy teát. Szeretett csöndben félrevonulva
pihenni, azt mondta, ilyenkor jönnek a legjobb ötletek, ilyenkor lehet megtalálni a válaszokat.
Moore az ablak előtt állt és kifelé nézett, aggódva várta, hogy Humphreys végre visszaérjen. Lehet, hogy most
összekülönböztek, de már évek óta közeli barátok voltak.
Spinney volt az egyetlen, aki vidáman mosolygott, élvezettel figyelte, ahogy Moore egyre jobban és jobban
aggódik.
- Humphreysnak már vissza kellett volna érnie - szólalt meg Moore. - Ismerem Steve-et, könnyen dühbe gurul,
de aztán hamar le is higgad. Nem hagyna bennünket cserben.
- Miért nem megy ki és keresi meg személyesen? - kérdezte Spinney gúnyosan.
Moore nem válaszolt.
- Másrészt miért is aggódnánk - folytatta Spinney - mi rossz is történhetne egy ilyen jóravaló sráccal, mint az ön
barátja? Egy ilyen kemény gyerekkel, aki nem fél a sötétségtől?
Scully megszólalt az asztal mellett:
- Ezek a bogarak már nem mozognak. Vagy megdöglöttek, vagy alszanak.
- A fény miatt - válaszolt Spinney - nem szeretik a világosságot.
- Ez különös - mondta Scully - a rovarokat általában vonzza a fény.
- Ezek nyilvánvalóan nem hétköznapi bogarak - jegyezte meg Spinney - enyhén szólva.
Közben Mulder végighúzta ujját a konyhaszekrényeken és észrevett valami más szokatlant is. Mindegyik tetejét
valami nyálka borította, hasonló réteg fedte a hűtőgépet is. Megvizsgálta a konyha többi részét is, az olajos
lepedék mindenütt ott volt. Vagy a favágók voltak felettébb rendetlen szakácsok, vagy...
Vagy micsoda?
Most még nem tudta a választ, a kérdést elraktározta agyában. Mintha egy kirakó egyik darabkáját tette volna
félre, most még nincsen szükség rá, de hamarosan, ahogy egyre több részlet a helyére kerül, erre is szükség lesz.
- Scully - kérdezte. - Mit tudsz a rovarokról?
- Csak azt, amit biológiából tanultam - válaszolta Scully -, már nem emlékszem mindenre.
- Mire emlékszel? - faggatta Mulder.
- Hogy az élet körforgásának kulcsfontosságú szereplői. Mondhatnánk azt is, hogy ők alkotják az ökorendszer
alapját. És nagyon sokan vannak.
- Többen, mint az emberek? - tudakolta Mulder.
- Körülbelül kétszázmillió jut egy emberre - felelt Scully.
- És elég régóta itt élnek - fűzte hozzá Mulder.
- Sokkal régebben, mint mi - helyeselt Scully -, legalább hatszázmillió éve, a dinoszauruszokat is megelőzték.
Miért?
Mulder az asztalhoz lépett és ránézett a fából vett mintára. Finoman, tisztelettel érintette meg.
- Ez a fa hány éves lehet? - tudakolta -, öt-, hat-, hétszázéves?
- Igen, legalább - értett egyet Moore.
- A gyűrűk pedig a klimatikus változásokat mutatják? - folytatta Mulder.
- Igen - bólintott Moore.
- Ez azt jelenti, hogy valami furcsa dolog történhetett a fa életének ebben a szakaszában, ez hozta létre ezt a
rendellenes gyűrűt - jelentette ki Mulder.
- Úgy tűnik - értett egyet Moore.
- Mégis mire gondolsz? - kérdezte Scully.
- Például egy vulkánkitörésre. Ez a Washingtontól Oregonig húzódó hegyvonulat a kéreg alatt még mindig igen
aktív. Emlékszel a Saint Helens hegyre? Egyszer csak felrobbant az egész csúcsa, hatalmas kráter keletkezett a
tetején.
- Igen, de ez hogyan magyarázza a bogarakat? - vetette közbe Scully.
- A Saint Helens kitörése után jelentős mennyiségű sugárzó anyag került a föld felszínére. Furcsa dolgok
kezdtek nőni - mesélt tovább Mulder.
- Milyen furcsa dolgok? - érdeklődött Scully.
- Az egyik tóban találtak egy olyan amőbát, ami szó szerint kiszívja az ember agyát - válaszolt Mulder.
- Inkább ne mond el, hogyan találtak rá, el tudom képzelni. - Scully hitetlenkedve megrázta fejét. - Agyszívó
amőba, ez azért túlzás, Mulder!
- De ez igaz - erősítette meg Mulder sztoriját Spinney - a Spirit-tóban több fürdőző is áldozatul esett. Abban
viszont igaza van Scully, hogy jobb nem hallani a gusztustalan részleteket.
- Rendben, elhiszem - egyezett bele Scally -, de az amőba egy egysejtű organizmus, az áteshet mutáción. A
rovar viszont összetett szervezet, sejtek ezreiből áll. Egy mutáció nála évekig tarthat, sőt évtizedekig, akár
századokig. Mást kell kitalálnod Mulder.
Mulder szemei kifejezéstelenné váltak, Scully szinte hallotta ahogy forognak a fogaskerekek a fejében.
- Lehet, hogy amivel szemben állunk, az nem egy mutáció - mondta végül. - Mi van, ha ez valamilyen kihalt
rovar lárvája a fában. A vulkánkitörés idején kerülhettek a törzsbe a gyökérzeten keresztül. Egy ősi rovarfaj
petéi, több ezer, több millió évig rejtőztek ott, amíg...
- Amíg a favágók jöttek és kivágták a fákat, a tojások pedig kikeltek - fejezte be Spinney Mulder
gondolatmenetét -, igen, ez jó elképzelés Mr. F.B.I. ügynök.
Spinney Moore felé fordult.
- Igazán költői igazságszolgáltatás, nem? A favágók megszegték a törvényt és meglakoltak érte, kiszabadították
saját gyilkosaikat.
Spinney rövid szünetet tartott.
- És talán a maga barátjának, Humphreysnak a gyilkosait is.
Moore nem válaszolt.
- És talán a mieinket is - fejezte be Spinney.

Tizenegyedik fejezet

Doug Spinney másnap kora hajnalban ébredt, az éjszaka rémálmot hozott számára. Barátjáról Teague-ről
álmodott, ahogy a bogarak a húsát tépik, sikolyai megtöltik az erdőt. A legrosszabb, hogy mindeközben ő és a
többiek tehetetlenül állnak és nézik. Amikor Spinney kinyitotta szemét, még mindig benne ült az éjszakai
rettegés, kinézett az ablakon. A nap első sugarai már átszűrődtek a koszos üvegen, még egy éjszakát túléltem,
gondolta.
Felnézett a plafonra, a világítás még mindig működött. Az áramfejlesztő is kibírta az éjszakát. Körbenézett a
szobában, a többiek még aludtak, nem voltak rémálmaik amik felébresztették volna őket. Még nem. Lábra állt és
óvatosan, hogy fel ne ébressze a többieket kiosont a faházból, csendesen csukta be maga mögött az ajtót.
Amint kiért rögtön felgyorsított, félig futva keresztülvágott a táboron a még mindig működő áramfejlesztőhöz.
Nem kapcsolta ki, nem akarta, hogy a lámpák kialvása felébressze a többieket. Majd felébredés után gyorsan
lekapcsolják a villanyt, csak van ennyi eszük, akkor lesz elég üzemanyag a generátorban még egy éjszaka
átvészeléséhez.
Spinney felemelt egy ötgallonos benzintartályt és megrázta. Súlyos volt és hallotta kotyogni benne a benzint,
nem túl sok, de megteszi. Elégnek kell lennie. Kivitte a tartályt az egyik megkezelt kocsihoz, felemelte a
motorháztetőt. Kopott Levi's farmerének zsebéből kivett egy sarló alakú csavarkulcsot. Óvatosan meglazította
az akkumulátort tartó csavarokat.
A szerszámot visszatette a zsebébe, majd mohón az akkumulátor felé nyúlt. Hirtelen egy éles kattanást hallott a
tarkója mögül, azonnal megdermedt, tudta mi ez a hang. Megfordult és egy fegyver csövével találta szemben
magát, egy 45-ös kaliberű F.B.I. szolgálati fegyverrel.
- Nocsak, nocsak, megy valahova? - Mulder Spinney szemei közé célzott fegyverével.
- Maga aztán nesztelenül tud járni - szólalt meg Spinney. - Vietnamban is megállta volna a helyét. Persze már én
sem vagyok a régi, annak idején olyan volt a hallásom, mint egy házőrző kutyáé.
- Biztos vagyok benne, hogy a háborús történetei felettébb szórakoztatóak, de most nem vagyok rájuk kíváncsi.
Újra felteszem a kérdest, megy valahova?
- Nem, én csak gondoltam... - Spinney szemeivel szökési lehetőséget keresett, de nem látott kiutat. A pisztoly
szemei előtt olyan rezzenetlen volt, akárcsak Mulder tekintete.
- ... arra gondolt, hogy megcsinálja a kocsit. Különös időpont az autójavításhoz. Mondja meg ha tévednék, de
nekem úgy tűnik, mintha le akarna lépni.
Spinney először azt gondolta hazudik valamit, de aztán elvetette az ötletet. Mulder nem az az ember volt, akivel
packázni lehet. Kívülről talán kedves fiúnak tűnt, de a felszín alatt sziklaszilárd keménység volt. Spinney inkább
nem akarta ezt az oldalát megismerni.
- Oké, oké elmondom az igazat. Meg kell mentenem a barátaimat, még mindig a táborban vannak és a
generátoruk maximum még négy óráig működik. Legjobb esetben is csak hat óráig tart ki, meghalnak, ha nem
érek vissza hozzájuk idejében.
- És velünk mi lesz? - kérdezte Mulder. - A mi generátorunkkal ki törődik?
- Van benne elég benzin, hogy kitartson - válaszolt Spinney -, leellenőriztem, kitart addig amíg visszaérek
magukért.
- Értünk? Igazán kedves magától, hogy mindannyiunkat megment. Azért azt is elárulná, hogy hogyan akarja
mindezt véghezvinni?
- Ezzel az akkumulátorral, ez az egyetlen ami még mindig működik a táborban. Az összes többit tönkretettük,
csak ezt nem, ugyanis már késő volt, amikor ehhez a kocsihoz értem, a nap már majdnem lement, így nem
tudtam végezni vele.
- Elég baj - mondta Mulder -, ezért a szabotőrakcióért most rögtön le kéne tartóztatnom.
- Borítsunk rá fátylat - kérte Spinney - most szeretném jóvá tenni.
- Hogyan? - Mulder még mindig rezzenetlenül Spinney szeme közé célzott pisztolyával.
- Ott van a dzsipünk, nincs messze - magyarázta Spinney -, mindössze csak egy akkumulátorra van szükségünk.
Odamegyek és holnap reggelre már itt vagyok. Holnap mindannyian elmehetünk. Bíznia kell bennem.
- Jól hangzik - értett egyet Mulder.
- Azért hangzik jól, mert jó terv.
- Csak egy apró kérdés - vetette közbe Mulder -, ha mindez igaz, akkor miért bujkált? Miért nem állt vele elő
egyenesen?
- Freddie, az erdőfelügyelő srác miatt.
- Miért, mi van vele?
- Nem hinné el - mondta Spinney - nem bízik bennem, nem vagyok a fakitermelő társaságbeli haverjai közül
való. Az ő szemében én csak egy törvényen kívüli vagyok. Az bezzeg nem számít, ha a fakitermelő társaság
szegi meg a törvényt. Persze én nem hozok pénzt senki konyhájára.
- Azt hiszi, csúszópénzeket fogad el? Van rá bizonyítéka?
- Nem - felelt Spinney -, nincsen. És valószínűleg ő nem is fogad el semmit, inkább csak arról van szó, ahogy ő
és a hozzá hasonló begyepesedett tisztviselők gondolkoznak. Ha van vállalati emblémád, akkor jó fiú vagy, ha
kavarsz, akkor bűnöző.
- És én? Miért gondolja, hogy én hinni fogok magának? F.B.I ügynök vagyok.
- Lehet, hogy maga is a törvény embere - válaszolt Spinney -, de nem olyan, mint a többiek. Nincs csőlátása,
mint a többieknek, maga tulajdonképpen furcsa. Elég furcsa ahhoz, hogy meglássa a dolgokat úgy, ahogy ebben
a furcsa világban vannak. Át kéne, hogy álljon a mi oldalunkra, vagy az is lehet, hogy már most is ott áll.
- Nem egészen - fojtotta el mosolyát Mulder, de ez nem tartotta vissza attól, hogy pisztolyát továbbra is
szilárdan Spinneyre fogja.
- Bízzon bennem - kérte Spinney - lehet, hogy csináltam néhány helytelen dolgot életemben, lehet hogy itt-ott
rugalmasan értelmeztem a szabályokat. Lehet, hogy még meg is szegtem a törvényt egyszer-kétszer, de volt rá
okom. Hiszek a környezetvédelem jelentőségében, a természet megőrzésének fontosságában. Én soha nem
öltem meg senkit Vietnam óta. Vietnam megtanított néhány dologra. Csak azt kérem, hogy adjon egy esélyt,
hadd mentsem meg a barátaimat. Hinnie kell nekem, engedjen el.
- És ha nem teszem?
- Tudja akkor mi fog történni - válaszolt Spinney -, látta már. Mi veszteni valója van?
- Ha maga elmegy az utolsó benzintartalékunkkal? - kérdezte Mulder. - Ez ugyancsak lecsökkenti a túlélési
esélyeinket, mondhatni nullára.
- Ezt a kockázatot vállalnia kell - bólintott Spinney.
Mulder alsó ajkába harapott. Ha csak a saját életét kockáztatná, az rendben volna, de mások életét kockáztatni,
az már más dolog.
Spinney rávillantotta sárga fogait.
- Na, úttörő becsszóra, visszajövök. Engedjen el.
Tizenkettedik fejezet

Mulder nem szívesen gondolt bele, hogy mi lesz, ha tévedett Spinneyt illetően. Vagy Spinney tévedett és nem
tud visszajönni a terepjáróval. Képtelen volt elűzni a kellemetlen gondolatokat, újra és újra eszébe jutottak a
gubóban talált emberi maradványok. Vajon még hány ilyen gubó van szerte az erdőben? Magában
összeszámolta hány ember tűnt el: néhány hete a favágók, majd a keresésükre kiküldött erdőfelügyeleti
tisztviselők, végül az ötven évvel ezelőtti favágók. Hány gubó lehet? Hány áldozat? Emberek, akik a történelem
során kidöntötték az óriás fákat és felébresztették a természet haragját, megtorlást idézve fejükre.
Mulder nem tudott csak ülni és várni, amíg Spinney visszatér, valamit csinálnia kellett, legalább próbálkozni.
Talált egy szerszámkészletet az egyik kocsiban, bevitte a faházba. A többiek éppen ébredeztek, nem törődött
velük, egyenest a szétzúzott rádióhoz lépett és elkezdte szétszedni.
- Nem tudtam, hogy értesz a szereléshez Mulder - szólalt meg Scully szemeit dörzsölve.
- Gyerekkoromban amatőr rádiós voltam - felelte Mulder fel sem nézve munkájából.
- Hadd találjam ki - élcelődött Scully -, sikerült felvenned a kapcsolatot űrhajókkal?
Scully is ismerte Mulder húgának történetét. Mulder még gyerek volt, amikor húgát földönkívüliek rabolták el
és bár ő szemtanúja volt mindennek, mégsem hitt neki senki, amikor később elmesélte a látottakat. Ez a
gyermekkori trauma tette őt a különleges esetek megszállottjává. Nyomozói munkája során furcsa látomásokkal,
rejtélyes eltűnésekkel foglalkozó esetek után kutatott, így jutott el végül az X-aktás ügyekhez.
- Nem - válaszolt kis idő múlva Mulder -, pedig sokat próbálkoztam.
- Biztos vagyok benne - bólintott Scully. Mulder kitartó típus volt, nem egykönnyen adott fel bármit is, nem
számított, hogy mennyi időt emészt fel, vagy hogy mennyire reménytelen.
- Teát? - kérdezte Scully.
- Igen, kösz - felelt meg sem állva. A rádió már teljesen darabokban volt, most kezdte megint összerakni.
- Én is kérhetek abból a teából? - csatlakozott Moore.
- Természetesen.
Az erdőfelügyelő felállt nyújtózkodott, majd a mosdótálhoz lépett és hideg vizet fröcskölt az arcába. Scully a
kezébe nyomott egy bögrét, amiből rögtön kortyolt is egyet.
- Köszönöm, mit csinál a társa?
- A rádiót bütyköli.
- Csak vesztegeti az idejét - legyintett Moore - egész nap szórakozhat vele.
- Ezt neki mondja - intett Mulder felé Scully. Moore vállat vont.
- Ugyanolyan jó, mintha semmit sem csinálna. Én azért körbenézek a táborban, megnézem mi rosszban sántikál
Spinney. Nem szeretném, ha meglógna. Milyen különös, hogy valaki, aki így szereti a fákat, így rettegjen az
erdőtől - Moore kiment a szabadba.
- A rádió életre kelt - szólalt meg Mulder.
Összeérintett két vezetéket, szikrák pattantak, majd némi statikus zümmögéstől kísérve a rádió életre kelt.
Scully az asztalhoz sietett.
- Működik?
- Igen - válaszolt Mulder -, de azt hiszem a vételi egység végleg tönkrement.
- Mi tudunk üzenni? - kérdezte Scully.
- Megpróbáljuk - válaszolt Mulder, kézbevette a mikrofont és az egyik kapcsolót addig kattintgatta, amíg a
rádióból kiszűrődő statikus zümmögés egyenletessé nem vált. A sávot vészfrekvenciára állította, majd beleszólt
a mikrofonba:
- Segítséget kérünk. Van valaki ezen a frekvencián?
Válasz nem volt, csak statikus zörej.
- A vevőkészülék nem működik. Csak adni tudok, remélem valaki veszi az adást.
Scully ferdén elmosolyodott.
- Ismered a paradoxont: " Ha az erdőben akkor törik le egy ág, amikor senki sem hallja, akkor vajon van-e
hangja?" ? Itt az alkalom, hogy megoldást találjunk.
Mulder beleszólt a mikrofonba:
- Itt Mulder és Scully különleges F.B.I. ügynök beszél. Vészhelyzetet szeretnénk bejelenteni. Valószínűsíthetó
életveszélyes rovarrajzással állunk szemben. Karanténre is szükség lehet...
Mulder megállt egy pillanatra, Scully gyorsan elétett egy térképet, de mielőtt be tudta volna mondani a
koordinátákat a rádió leállt.
- Leállt a generátor - állapította meg Scully.
- Gyere nézzük meg - tette le Mulder a mikrofont, majd felállt. Kibiztosította pisztolyát majd Scullyval kiléptek
a szabadba. Az áramfejlesztőnél Mooreral találkoztak.
- Mi történt a generátorral? - kérdezte Mulder.
- Leállítottam - felelt Moore.
- Akkor kapcsolja vissza - szólította fel Mulder türelmetlenül -, megjavítottam a rádiót.
- Hova lett a benzinünk? - fedezte fel a hiányt Moore.
Mulder nyelt egyet, tétovázott, mielőtt kibökte volna:
- Spinney elvitte.
- Elvitte? - Moore döbbenten meredt Mulderre. A hír úgy érte, mint derült égből a villámcsapás, megrázta fejét.
- Igen, kora reggel - válaszolt Mulder - magával vitt egy akkumulátort is.
- Elment? - Moore még mindig emésztette a hallottakat. - Mikor vette észre a lopást?
Mulder megint habozott egy pillanatig mielőtt bevallotta:
- Én engedtem el Spinneyt, holnap reggel visszajön értünk.
- Igazán? - vonta fel szemöldökét Moore. - És erre becsületszavát adta?
- Úgy van, a szavát adta - mondta Mulder.
- A becsszavát!- csattant fel Moore - és az nem jutott az eszébe, hogy ez az ember mennyi kárt okozott már?
Hogy átveri a hatóságokat? Hogy nagyon könnyen lehet, hogy ő az, aki a szélvédőmbe lőtt? Vajon mennyit ér a
szava egy ilyen embernek?
- Megítélés kérdése - mormolta Mulder.
- Hát én megkérdőjelezem ezt az ítéletet - emelte fel hangját Moore -, ez őrült döntés volt.
- Maga mit tett volna? - védekezett Mulder.
- Megállítottam volna, élve vagy halva.
- Így legalább van egy kis esélyünk arra hogy élve hazajutunk - ellenkezett Mulder -, ami idáig nem volt.
- Vagy annyi esélyünk sincs.
- Ezt hogy érti? - kérdezte Scully, azt kívánta, bárcsak Mulder mögé tudna állni, de ha annyira elrugaszkodott,
mint most is, akkor ez nehezen ment.
- Az ön jószivű társa hagyta, hogy Spinney elmenjen az utolsó benzintartályunkkal - sziszegte Moore - a
generátortank pedig a negyedéig sincs tele. Szerencsések vagyunk ha elég lesz éjszakára.
- És a kocsikban levő benzin? - kérdezte Scully.
- Mivel Spinney nincs itt, hogy elmesélje, Mulder talán lesz olyan szíves és elmeséli - vetette oda Moore.
- Szóval mi is a helyzet, Mulder? - fordult Scully Mulderhez.
- Nincs bennük benzin, a tankokat mind kilyukasztották, vagy cukorral tömték tele.
- Ugyanaz az ember, aki a szavát adta, hogy holnap reggel visszajön és megment bennünket - tette hozzá Moore
ingerülten.
- Akkor kapcsoljuk be a rádiót és adjunk le segélykérést - javasolta Scully. - Biztos lesz valaki a
vészfrekvencián.
- Ezért kockáztatná az életét is? - kérdezte Moore. - Ha most beindítjuk, akkor éjjel működik rövidebb ideig.
Nem szeretnék csak várni és reménykedni, hogy valaki meghallotta a hívást, amikor hajnali kettőkor leáll a
generátor. Maga igen?
- Akkor mit tegyünk? - sóhajtott Scully.
- Kérdezze a társától - intett Mulder felé Moore -, neki vannak zseniális ötletei.
Mindkét szempár Mulderre szegeződött.
- Ami csak tőlünk telik, mielőtt eljön a sötétség.

Tizenharmadik fejezet

- Körbe kell venni a házat a kocsikkal - jelentette ki Mulder - erőddé kell átalakítanunk.
- Mi ellen? - kérdezte Scully.
- Az éjszaka ellen - válaszolt Mulder - az ellen, ami odakint van az éjszakában.
- Bárcsak tudnánk mi az - mondta Moore -, így bekötött szemmel harcolunk.
- Az élet sohasem könnyű. Gyerünk, lássuk találunk-e valamit, ami használható valamire - szólította fel a
többieket Mulder -, akár átkutathatjuk az egész tábort is. Azért a nyugati civilizációnak is megvannak az előnyei,
rengeteg használható hulladékot termel, lehet hogy mi is találunk valami használhatót.
Végül is Scully szúrta ki, amit fel tudtak aztán használni, egy halom piszkos nejlonfóliát talált a szemeteskukák
mellett. Bizonyára ezekbe csomagolva érkeztek a favágó felszerelések.
- Csodálatos - örült neki Mulder - ezzel jól elbarikádozzuk magunkat.
A fóliákat bevitték a házba, majd egy kalapács és szögek segítségével elkezdték felszögezni mindenhova, a
padlóra, a falakra, a plafonra.
- Egyetlen rést sem hagyhatunk szabadon - figyelmeztetett Mulder.
- A mi kis barátaink keze alá dolgozunk - dünnyögött Scully, miközben az ablakot fedte be a fóliával - előre
elkészítjük a saját gubónkat.
- Ez a probléma a védekezéssel - értett egyet Mulder - az ember magát akarja megvédeni és végül a saját
csapdáját készíti elő.
- Még valamit ellenőriznünk kell - mondta Scully.
Egy hosszú kábelen csupasz izzó lógott a plafonról, könnyedén megfogta és elkezdte kicsavarni.
- Legyen óvatos - intette Moore - ez az egyetlen körténk, úgy látszik, a fakitermelő társaság spórolni próbált.
Scully bólintott, a körtét úgy tartotta, mintha hímes tojás lenne a kezében.
- Hallott már arról az újfajta izzóról, amit csak hét évente egyszer kell cserélni? - kérdezte.
- Igen - válaszolt Moore.
- Hát ez nem olyan - szögezte le Scully -, még csak nem is valami ismert márka. Azt hiszem, az izzószál kezd
már tönkremenni. Remélem tévedek.
- Hamarosan megtudjuk - mondta Mulder, miközben Scully visszacsavarta a körtét - a nap éppen most megy le.
- Kimegyek, elindítom a generátort - vállalkozott Moore.
- Jobb lesz, ha siet - nógatta Mulder - nem lenne tanácsos kint maradni sötétedéskor.
- Igaza van - Moore már félig az ajtóban állt.
Három percen belül vissza is érkezett, valószínűleg végig futhatott, mert még akkor is lihegett, amikor az ajtóra
szegezte az utolsó fóliadarabot.
- Eljött az igazság pillanata - jelentette be Mulder és felkapcsolta a villanyt. Mindenki visszatartotta a lélegzetét,
amíg a lámpa fel nem gyulladt. Mulder az órájára nézett.
- A napfelkeltéig tíz óra van hátra.
- A fóliákkal és a lámpával át kell, hogy vészeljük - morfondírozott Moore.
- Nem is lesz gond - értett egyet Mulder -, hacsak...
- Hacsak? - szólt közbe Scully.
- Mindig vannak meglepetések - fejezte be Mulder.
Mindannyian leheveredtek egy-egy priccsre.
- Mindig azt hittem, hogy gyűlölöm a televíziót - gondolkodott hangosan Scully -, de most nem bánnám, ha
lenne itt egy.
- Hát biztos, hogy jobb lenne azt nézni, mint az izzót bámulni - értett egyet Moore.
- A generátort hallgatni sem éppen kikapcsolódás - tette hozzá Mulder és valóban, a távolban hallani lehetett az
áramfejlesztő duruzsolását. - Képzelődöm vagy tényleg akadozik?
- Mindent elkövettem, hogy megjavítsam - magyarázta Moore -, de még mindig nem működik simán.
Legfeljebb imádkozhatunk, hogy ne dögöljön be.
- Elég a lámpa fényét figyelni, abból is látszik, hogyan működik - jegyezte meg Scully -, szemmel láthatóan
vibrál, ideges leszek, hacsak meglátom.
- Próbáld meg becsukni a szemed - javasolta Mulder.
- Könnyebb mondani, mint csinálni - Scully érezte, hogy a lámpa halványulásával görcsbe rándul a gyomra,
aztán elenged, amint a fény újra megerősödik. Úgy döntött, megfogadja Mulder tanácsát, lecsukta szemeit, de
gyorsan ki is nyitotta, a ráboruló sötétség most rossz érzést kellett benne.
Hasra fordult és az ellenkező irányba nézett, inkább ne lássa a lámpát, a falat takaró ponyvára szegezte
tekintetét. Hirtelen felült, olyan gyorsan, hogy majdnem heverte fejét. Megpróbálta elfojtani a hangjába kúszó
pánikot:
- Látom őket a ponyván keresztül. Fiúk, nézzétek ezt!
Odahívta a többieket a ponyvához, zöld fénypöttyök százai ragyogtak keresztül a piszkos nejlonon.
- Átjönnek a falon - mondta Scully -, a padlóhoz közel, ott, ahol a fény nem éri őket. Megnézem közelebbről.
Mindkét kezét a ponyvához nyomta és elkezdte kisimítani a ráncokat. Riadtan felsikoltott. A fénylő zöld pöttyök
ott voltak a karján is, felfelé másztak.
- Rajtam vannak! - sikította. - Szedjétek le rólam!
Hátraugrott, kezeivel kaszálva.
- Vigyázzon - kiáltott Moore, amikor Scully az egyik kezével meglökte a körtét.
Az izzó ide-oda lengett kontrollálatlanul a levegőben. Moore majdnem fellökte Scullyt, miközben a himbálódzó
lámpa után ugrott. Gyengéden elkapta és óvatosan megállította. Eközben Mulder átölelte Scullyt, érezte hogy
vadul remeg karjai közt.
- Semmi baj Scully - nyugtatta - minden rendben van.
- Szedjed le rólam! - zokogott hisztérikusan Scully.
- Nyugodj meg! - szólt rá Mulder -, állj egy helyben!
Scully engedelmeskedett, mozdulatlanul állt, kezei ökölben, karjai szorosan az oldala mellett. A szíve zakatolt, a
szemeit csukva tartotta, nem merte őket kinyitni.
- Hol vannak, Mulder? - kérdezte kétségbeesetten. - Látod őket?
- Nem csak rajtad vannak, Scully - magyarázta Mulder -, hanem mindenhol. Azért lep be mindent ez a ragacsos
izé. Szerintem azért kezdtek el világítani a karodon, mert az árnyékba tartottad.
- De hát a fényben sem vagyunk biztonságban? - Scully vadul megrázta karjait, megpróbált megszabadulni a
bogaraktól. Látszólag nem voltak rajta, legalábbis semmi csípést nem érzett.
- De igen - mondta Mulder. - Azt hiszem, a fényben nem támadnak. Nem bántanak, amíg a fényben maradunk.
Az ablak felé vetett egy pillantást.
- Nem szeretném megtudni, hány kell belőlük ahhoz, hogy felfaljanak egy embert, hányan lehetnek odakint
megtöltve az erdőt, egyre éhesebben és éhesebben.
- Bízzunk abban, hogy jól dolgoznak Taiwanban - Moore a kezében tartott égőt nézte -, a hajnal még messze
van.

Tizennegyedik fejezet

Scully meg sem próbált aludni, még mindig reszketett a félelemtől. Egy valami mindig megnyugtatta, a munka,
most is ehhez fordult. Visszafeküdt a priccsre és elkezdett gondolkodni az ügyön. Hirtelen az eszébe ötlött
valami. Felkelt és a hátizsákjához ment, kivett belőle egy befőttesüveget és az asztalra tette.
- Jól gondoltam - dünnyögte magának.
A többiekhez fordult.
- Fiúk, ezt nézzétek meg, gyertek ide!
Mulder és Moore odaléptek hozzá, megnézték az üvegben világító zöld pöttyöket. Vagy egy tucatnyi volt
belőlük, szökést keresve gyorsan és dühösen repkedtek.
- Ezeket az erdőben gyűjtöttem a gubóból, amit találtunk, úgy néznek ki, mint a Szentjános bogarak. Ha valóban
hasonlóak hozzájuk, akkor a zöld fényt a testükből kiválasztott váladék levegővel való reakciója okozza.
- Igen - bólintott Moore - kémiai reakció, azonnali oxidáció.
- Csakhogy ezek nem Szentjános bogarak - Mulder bekukucskált az üvegbe -, a Szentjánosbogarak nem
készítenek gubókat és nem szívják ki az életet az emberből.
- Biztosan így csinálják a gubókat - magyarázta Scully -, miután jóllaktak, valahogy meg kell szabadulniuk az
ürüléktől, ezért kispriccelik. Amikor a nedv találkozik a levegővel fénylik, majd átalakul nyálkás szürke
szálakká.
- A talált gubó alapján ítélve nagyon éhes kis dögök - állapította meg Moore -, minden csepp nedvességet
kiszívtak az áldozatukból.
- Bárki éhes lenne néhány évszázadnyi éhezés után - jegyezte meg Mulder.
- Most pótolják be az elmulasztott időt - helyeselt Moore.
- Kíváncsi vagyok, mennyi lehet belőlük - kérdezte Scully.
- Nehéz megmondani, de úgy tippelem, hogy több millió lehet belőlük - találgatta Mulder. - Ahhoz, hogy
harminc favágót elintézzenek, legalább ennyi kell. A baj az, hogy valószínűleg nem ez a legnagyobb gondunk.
- Hanem mi? - kérdezte Scully.
- Azt hiszem, hogy percenként szaporodhatnak - válaszolt Mulder -, minél többet esznek, annál gyorsabban
növekszik a létszámuk. Kész főnyeremény volt nekik az a harminc favágó, óriási lakoma. Azután biztos
demográfiai robbanás következett be náluk. Minden rovarfaj ilyen, ezért vannak sokkal többen, mint az
emberek.
- De korábban nem ettek embereket - jegyezte meg Scully.
- Mindent el kell egyszer kezdeni - mondta Mulder.
- Ez most akár az emberi élet végét is jelentheti - Scully elkomorodott -, más fajok is eltűntek már, a
dinoszauruszok, a masztodonok, még mindig nem tudjuk, miért. Sokféle elmélet létezik. Van olyan is amely
szerint vulkánkitörések nyomán kialakuló vészhelyzetek okozhatták, például olyanok, mint ez is. Talán most az
emberi faj a soros.
- Vannak elméletek, amik a földre eső meteorokkal hozzák összefüggésbe a kipusztulásokat - tette hozzá Mulder
-, a meteorok hozhattak magukkal életveszélyes idegen létformákat. Ez most is megtörténhetett.
- Mindegy, milyen eredetűek ezek a rovarok - szólt közbe Scully -, veszélyeztetik az emberi fajt.
- Az biztos, hogy ránk nézve veszélyesek - csatlakozott a társalgáshoz Moore. Pont ekkor a lámpa fénye
megrebbent és a generátor távoli zúgása is kihagyott egy pillanatra.
- Uramisten - fohászkodott Scully, ökölbe szorítva kezét. Hideg verejték ütközött ki homlokán, agyában egyre
közelítő, embereken lakmározó bogarak ezreinek képei kergették egymást. A fény újra egyenletessé vált,
akárcsak a generátor hangja. Scully letörölte homlokáról a verítéket.
- Talán tuléljük ezt az éjszakát - sóhajtott Mulder.
- Talán - szólt Moore.
- És aztán mi lesz? - kérdezte Scully. - Több mint egy napi járóföld az erdő széle, sötétedés előtt biztos nem
jutunk sehová gyalog. Mostanra már a bogarak az egész erdőt ellephették élelmet keresve, ha ránk találnak kinn
a sötétben, akkor végünk.
- Talán valaki meghallotta a rádióadásunkat - felelt Mulder -, talán már úton is van a segítség.
- Az az üzeneted már órákkal ezelőtt volt - intett lemondóan Scully -, azóta már régen ideértek volna.
- Ez bizony valószínű - értett egyet Moore -, az erdőfelügyeletnek és a fakitermelő társaságnak is vannak
helikopterei.
- Spinneyben azért még mindig bízom - jelentette ki Mulder -, szavát adta és visszajön értünk.
- Spinneynek mindig is jó dumája volt - legyintett Moore. - Ismerem alaposan, már több éve bujkál előlem.
Olvastam eleget a szívhez szóló brosúráit, de láttam azt a sok kárt is, amit okozott. Nem hiszem egy szavát sem,
és az életemet egészen biztosan nem bíznám rá.
- Moorenak igaza van - értett egyet Scully. - Spinney nem éppen egy ma született bárány, nem számíthatunk rá.
Ki kell találnunk valamit arra az esetre, ha nem bukkanna fel.
- És nem is várhatunk rá egész nap, remélve, hogy megjelenik - fűzte hozzá Moore -, egyetlen napfényes percet
sem vesztegethetünk el.
- Van valami ötleted? - fordult Scully Mulderhez.
- Ne aggódj, majd csak kigondolunk valamit.
- Mikor? - kérdezte Scully.
- Amikor eljön az ideje - válaszolt Mulder.
Moore az órájára nézett:
- Közeleg az idő.
- És a rovarok egyre éhesebbek - tette hozzá Scully.
- Még mindig órák vannak hátra hajnalig - Mulder ásított egyet -, nem tudom, hogy vannak vele, de én kezdek
elálmosodni, lefekszem egy kicsit.
- Jó ötlet - helyeselt Moore -, holnap reggel tiszta fejre lesz szükségünk, nehez döntés előtt állunk.
- Ha még élünk holnap reggel - mondta Scully.
- Szép álmokat - Mulder lefeküdt priccsére.
- Jól fog jönni - Moore is elvackolódott.
Scully is lepihent, de nem csukta be szemét. Mulderen gondolkodott. Mulder persze úgy tesz, mintha teljesen
higgadt lenne, de én be merem vallani, hogy félek. Hogy leszek képes valaha is nyugodtan aludni? A körtét
bámulta és azt mondogatta magában, hogy amíg az világít addig biztonságban van. Úgy kapaszkodott a
látványba, mint hajótörött az életmentő uszadékfába. Hagyta, hogy gondolatai elkalandozzanak, próbált nem
gondolni a bogarakra, a gubóra, benne az összezsugorodott tetemre.
Aztán minden hirtelen sötét lett. Sikoltani próbált, de mielőtt hang hagyhatta volna el ajkát, ráeszmélt, hogy
csak a szemei csukódtak le, miután elaludt. Kinyitotta a szemét és látta, hogy az izzó még mindig világít, bár
már csak halványan. Megkönnyebbülésére a mesterséges fénynél ragyogóbb világosság szűrődött át az ablakot
borító nejlon fólián, megérkezett a hajnal.

Tizenötödik fejezet

Egy órával később még mindig félhomály uralkodott. Reggeli köd lepte az erdőt, a napnak még legalább egy
órára lesz szüksége, hogy keresztültörjön rajta. Moore nem várt tovább, ránézett órájára és így szólt:
- Kész. Spinney nem mutatkozik, magunkra vagyunk utalva.
Mulderhez fordult:
- Maga sodort ilyen helyzetbe bennünket, Mr F.B.I. Van valami ragyogó ötlete arra nézve, hogy hogyan
mászunk ki belőle?
- Gondolkoztam - mondta Mulder.
- Na ne mondja - gúnyolódott Moore.
- Meg kéne nézni azt a kocsit - folytatta Mulder nyugodtan -, azt, amelyikből Spinney kivette az akkumulátort.
- Ugyan minek? - kérdezte Moore -, teljes roncs. A tank teletömve cukorral, nincs akkumulátor, szétvagdosott
kerekek.
- Azért csak nézzük meg - ismételte meg Mulder.
A kocsi felé indult, Moore és Scully mögötte lépkedtek. Körbejárta az autót, letérdelt mindegyik keréknél,
vizsgálgatva a gumikat.
- Ez a legjobb - mutatott a jobb elsőre - majdnem új, a bordázat még alig kopott és a vágás sem túl mély, a belsőt
épp csak megkarcolta.
- Bizony - jegyezte meg Moore -, a Szabotőrök vagy lusták voltak, vagy túl fáradtak, mire ideértek.
- Van ragasztókészlete a kocsiban? - kérdezte Mulder.
- Igen - bólintott Moore - ott van érintetlenül, nem tudtam használni, reménytelen lett volna a gumik javításával
próbálkozni, a vassullymok teljesen hazavágták mindkettőt.
- Ezt a gumit viszont meg tudjuk vele ragasztani - magyarázta Mulder -, ezzel és a dzsip pótkerekével talán
ledöcöghetünk a hegyről.
- Ez lehet, hogy működni fog - lelkesedett Scully.
- És ha mégsem - Mulder zordan elmosolyodott -, akkor még mindig használhatjuk az autó rádióját.
Figyelmeztethetjük az embereket a veszélyre.
- Igen - értett egyet Scully rezignáltan - megmenthetjük őket attól, hogy a következő fogássá váljanak a bogarak
menüjén.
- Mindenesetre jobb, mint itt várni - mondta Moore -, a generátor már nem bír ki még egy éjszakát.
- Vágjunk neki - javasolta Mulder -, gördítsük a kereket magunkkal. Keresztülvághatunk az erdőn, sokkal
rövidebb, mintha a szerpentínutat követnénk.
- Jobb lesz, ha sietünk - sürgetett Moore -, nincs vesztegetni való időnk.
Mulder a csomagtartóhoz lépett, kivett egy csavarhúzót és egy emelőt. Pillanatokon belül le is szerelte a kereket,
majd maga előtt görgetve elindult az erdő felé, bele a reggeli ködbe.
- Brrr - mondta Scully, amint kocogtak - olyan, mint egy horrorfilmben.
A sűrű ködben alig volt kivehető a fák körvonala, csak sötétlő tömegük sejlett át a ködön. Mintha kinyújtott
kezű fekete óriások magasodtak volna fenyegetően a csapás két oldalán. Ahogy az idő múlásával haladtak előre
az úton, az erdőt ellepő tejszerű köd felszakadozott előttük. Mire Moore jött sorra a kerék-görgetésben, addigra
a nap is kisütött, sugaraival eloszlatva a köd maradékát. A kocogásból gyors lépésre váltottak.
- Bárcsak ne kéne ilyen gyorsan mennünk - jegyezte meg Scully -, gyönyörű ez az erdő. Az ember úgy érzi,
hogy van miért élni, szép lehet errefelé kirándulni. Persze nem most - tartott szünetet -, akkor, amikor kis
barátaink már elmentek innen. Ha valaha is elmennek.
Elismerően nézett a hatalmas, ősöreg fákra. Felnézve az ég ragyogó kékje látszott a mélyzöld tűlevelek alkotta
lombozaton keresztül.
- Ez maga a paradicsom - értett egyet Moore - gyermekkorom óta szeretem. Minden vágyam gyermekeimet úgy
felnevelni, hogy megtanulják ők is szeretni és tisztelni az erdőt. Az embernek szüksége van valamire, ami
értelmet ad az életének, amiért érdemes dolgozni. Én ezt itt találtam meg. Csak úgy érdemes dolgozni, hogy az
ember hisz abban amit csinál, csak a pénz nem boldogít.
- Furcsa, hogy ezt magától hallom - csodálkozott Scully -, ez úgy hangzott, mintha Spinney pártján állna. Tudja,
a fák kivágásával kapcsolatban, és mégis Humphreys a barátja, nem Spinney. Na, most már én jövök sorra -
mondta a kerékre mutatva.
Moore futás közben adta át neki a görgetést.
- Humphreys és én a törvénynek ugyanazon az oldalán állunk - válaszolt egy pillanattal később -, Spinney a
saját kezébe veszi a törvénykezést, és ebben az országban ez nem így működik.
- Próbáljunk megint egy kicsit gyorsítani - javasolta Scully -, az ösvény elég széles mindhármunknak.
- Egyetértek - felelt Moore - még sok van hátra, szorít az idő.
- Azért jól állunk - vélte Mulder, órájára nézve -, késő délután kéne a kocsihoz érnünk, aztán ha nincs semmi
akadály... - egy pillanatra elhallgatott - no azt majd kigondoljuk akkor.
Amikor megint futólépésre váltottak, Scully megkérdezte Moore-t:
- Még mindig azt hiszi, hagy Spinney az egyetlen, aki megkerüli a törvényt? Nekem úgy tűnik, hogy
Humphreys sem éppen ma született bárány.
- Nem szeretek erre gondolni - mondta Moore - évek óta ismerem Stevet. Együtt golfozunk, a családjaink együtt
piknikeznek. Mindig azt hittem, úgy bízhatok benne, mintha édestestvérem volna.
- Ez örök probléma - szólt közbe Mulder mellettük futva -, azoknak, akik a törvény szolgái, nem szabad
túlzottan összebarátkozni senkivel. Lehet, hogy a barát lesz az, akit el kell majd egyszer kapni.
- Szomorú igazság - értett egyet Scully -, a munkánk elkülönít bennünket. Senkiben sem bízhatunk, csak
azokban, akikkel együtt dolgozunk. Az ember nagyon magányossá válhat, ez a szakma csak úgy bírható ki, ha
az ember hisz abban, amit csinál.
- Igazán hinnie kell benne - értett egyet Mulder.
- Ahogy Mulder is - mondta Scully -, igaz Mulder?
Egymásra vigyorogtak, ez gyakori tréfa volt kettejük között.
Moore arca komor maradt, kitörölte szeméből a verítéket. Ahogy a nap egyre magasabbra ért, kezdett egyre
melegebb lenni, fénylő sugarai élesen villantak át a fák lombjain.
- Lehet, hogy a barátság elködösítette az ítélőképességemet - vallotta be -, lehet, hogy nem vettem észre
mindent, amit kellett volna. Talán nem voltam elég szigorú, amikor kellett volna. Azt hiszem, amikor
találkozunk, tisztázni fogunk egy-két dolgot, barátság ide, barátság oda.
Scully abbahagyta a futást.
- Kifáradt? - kérdezte Moore.
- Pihenhetünk egyet - mondta Mulder.
- Nem, nem - válaszolt Scully -, csak valami eszembe jutott. Humphreys azért ment el, hogy elvigye a kocsit. Mi
van, ha sikerült neki elmennie az abroncsokon hajtva? Mi lesz akkor, ha csak a kocsi hűlt helyét találjuk? Csak
bogarakat?
- Már én is gondoltam rá - vallotta be Mulder -, de azt hiszem, jobb ezen nem rágódni. Ha a táborban maradunk
akkor a túlélési esélyeink a nullával egyenlők, így legalább van valami reményünk.
Scully nem kérdezett rá, hogy Mulder szerint miben lehet itt reménykedni. A helyzet nyilvánvaló volt, ez még
mindig jobb, mint a semmi.
- Gyerünk! - mondta továbbgörgetve a kereket, majd nekiiramodott. - Stipstop, enyém a legjobb ülés!
Némán haladtak előre az erdőben, amikor az ösvény megint beszűkült, kacagásból gyors lépésre váltottak.
Csendesen adogatták egymásnak a kereket, már nem volt miről beszélgetni. Mindenki magába mélyedve
ugyanarra gondolt. Késő délután érték el az autóutat. Scully adott hangot mindannyiuk megkönnyebbülésének:
- Hála - mondta -, még mindig itt van a kocsi.

Tizenhatodik fejezet

Gyorsan megváltoztak azonban a dolgok, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt, gondolta Scully. Az egyik
pillanatban még örömtől dagadozott, amikor meglátta az autót, a következőben már mintha behúztak volna neki
egyet.
- A kocsi - mondta - belenyomódott egy fába.
Moore már korábban meglátta, ő futott legelöl. Néhány lépéssel előbb érte el a kocsit, elsőként nézett be a
vezetőfülkébe.
Hátrafordult és odaszólt Scullynak.
- Jobb lesz, ha ezt nem nézi meg.
- Ne aggódjon, már hozzá vagyok szokva... - kezdte el mondani, eddig jutott, amikor meglátta, amit Moore is.
Eltátotta száját. Humphreys arcát látta a szélvédő belsejéhez préselődni, vagyis az egyik felét, melyet
kimondhatatlan fájdalom torzított el.
Arcának másik felét, fejét és egész testét piszkos szürke gubó borította, mely kitöltötte az egész fülkét.
Scully elfordult, nem akarta, hogy a többiek lássák arcát halványzöldre váltani. Büszke volt arra, hogy
ügynökként mindig meg tudja őrizni a nyugalmát.
Nem kellett volna aggódnia, Moore és Mulder is ugyanúgy elsápadt. Mulder tért magához először.
- Humphreys megpróbálta - mondta.
- Szegény ördög - mondta Moore - jószívű fiú volt, lehet, hogy egy kicsit túl lojális a társasághoz, de bármit is
tett, azért ezt a büntetést nem érdemelte.
- Ilyen halált senki sem érdemel - mondta Mulder -, de amikor az ember a természet ellen vét, az igazság vakká
válik és mindenki bűnhődik.
- Mindenki - ismételte Scully, a gyomra abbahagyta a kavargást, de még mindig nem érezte túl jól magát, főleg,
ha nyugatra nézett.
- Hamar lenyugszik a nap errefelé - jegyezte meg.
A távolban a hegyek csúcsai felett a nap alacsonyan állt.
- Azt hiszem, ez itt a végállomás - mondta Scully.
Moore bólintott:
- Nincs menekvés.
- Nincs hová bújni - mondta Mulder.
Scully felvidult.
- Talán elbarikádozhatnánk magunkat a kocsiban - mondta.
Mielőtt bárki válaszolhatott volna, megrázta fejét.
- Rossz ötlet, az autó tele van bogarakkal, amint besötétedik, elkezdenek majd rajzani vacsorát keresve.
- Van nálam egy zseblámpa - mondta Moore - talán használhatnánk ellenük.
Most Mulder rázta meg fejét.
- Hiába próbálkoznánk - mondta - túl sok árnyék maradna nekik, ráadásul szűk helyen lennénk összezsúfolva,
amikor támadnak. Úgy végeznénk, mint Humphreys, arcunkkal az üvegnek nyomódva. Jobb, ha szabadban
maradunk.
- Ez már nem fog számítani - mondta Scully - a végeredmény ugyanaz lesz, csoda kell ahhoz, hogy
megmeneküljünk.
Senki sem vitatkozott.
Csendben álltak és nézték a leszálló napot.
Aztán meghallották a távoli hangot, egy csodás hangot.
Fentről jött, az autóútról, a hegyek irányából.
A hang egyre kivehetőbbé vált.
- Egy autó - mondta Moore. - De kicsoda...?
- Azt hiszem, tudom ki az - mondta Mulder mosolyogva -, és azt hiszem, hogy egy terepjáró.
Percekkel később meglátták a feléjük tartó terepjárót, Spinney ült a kormánynál.
Teljes sebességgel hajtott, csikorgó fékkel állt meg közvetlen előttük.
Nem vesztegette szavakra az időt.
- Sietnünk kell - mondta -, elég időt vesztegettem, a táborban keresve magukat. Ugorjanak be.
- Várjon, van itt egy halott - ellenkezett Moore. - Humphreys teste - mutatott a kocsi irányába -, nem hagyhatjuk
csak úgy itt, felesége és gyerekei vannak. El akarják majd temetni.
- Minket kell majd eltemetni, ha nem sietünk - Spinney hangja nyersen, türelmetlenül csengett.
Aztán meglátta Moore szemében a fájdalmat, ő és Humphreys sok évig voltak barátok. Spinney az autó felé
nézett, nem volt nehéz elképzelni, mi történt Humphreys-val, látta már, amint ugyanez történt a barátjával.
- Ne aggódjon Humphreys miatt - mondta Spinney, hangja most gyengéden szólt -, volt egy rádióm a saját
táborunkban, hívtam segítséget, emberek jönnek majd, ők majd elviszik Humphreys testét. Remélem, a család
érdekében, hogy a koporsót nem nyitják majd ki.
Moore bólintott, még egy utolsó pillantást vetett az autóra, majd elment a dolgaiért. A többiekkel együtt a
terepjáró hátuljába tett mindent, aztán Moore előre ült Spinney mellé, Mulder és Scully pedig a hátsó ülésre.
Szinte még be sem csukták az ajtót, Spinney már el is porzott, tövig nyomva a gázpedált.
A terepjáró zötykölődött a rázós úton, ugrált a kátyúkban. Mulder túlkiabálta a motor hangját:
- A barátait megtalálta? - kérdezte.
Spinney az útra szegezte tekintetét.
- Igen, megtaláltam őket - kiáltott vissza -, nekik nem sikerült, de nekünk fog, ha Isten is úgy akarja.
Scully az elsuhanó erdőt nézte, már sötétbe borult, a fák hosszú árnyékai az út széléig nyúltak. A vöröslő
napkorong alsó pereme már a tintafekete hegyek mögé bújt.
Látta, hogy Spinney felkapcsolja a reflektorokat, kinyitotta száját, hogy kérdést kiáltson felé. Sikerülni fog?
Szó nélkül csukta be száját, nem volt értelme megkérdezni, hamarosan úgyis megtudja.
Hirtelen egy hangos zajt lehetett hallani, még a motor zajánál is hangosabb robbanást.
A terepjáró nagyot zökkent, majd irányíthatatlanul elkezdett csúszkálni.
- Nem, ez nem lehet - sóhajtott fel hangosan Spinney.
Küszködött a kormánnyal, hogy az úton tudja tartani a terepjárót.
Egyenesbe jött, majd lelassult, végül Spinney teljesen megállította.
Kiszállt és egy zseblámpát vitt magával, most már szükség volt rá. Nyugaton még volt egy kis vörös ragyogás,
de máshol mindenütt leszállt az éjszaka.
Spinney rávilágított a jobb első gumira a zseblámpával, lassan megrázta fejét.
Mulder Scullyhoz fordult a hátsó ülésen.
- Öt a tíz ellen, hogy a gumi darabokra szakadt - mondta.
- Azt is kitalálom, hogy mitől - válaszolt Scully.
- A Bajkeverők legjobb barátai - mondta Mulder -, egy búzavirág.
Mindannyian leolvasták Spinney szájáról mormolását:
- Teljesen elfelejtkeztem róla.
- Erre mondják, hogy aki másnak vermet ás - mondta Moore. - Ezt látnom kell, látni akarom amint Spinney
megeszi a saját főztjét.
Kinyitotta az ajtót és kilépett az éjszakába.
- Ne! - kiáltott Mulder teli tüdőből. - Vissza a kocsiba! Ajtót bezárni!
Moore zavarodottan megdermedt.
- Vissza a kocsiba! - kiáltott Mulder ismét.
- Gyorsan! - kiáltott Scully is.
- Mics...? - kezdte Moore, aztán úgy tátogott, mint egy partra vetett hal.
Ő is meghallotta Spinney sikoltozását, megfordulva látta, mit látott Mulder és Scully.
Spinney vakító zöld fenyben fürdött.
A bogarak megízlelték zsákmányukat.
Rajzottak.
És megérkeztek.
Moore a döbbenettől megdermedten ottmaradt.
Mulder gyorsan mozdult.
Kivágta az ajtót és kiugrott a terepjáróból. Visszalökte Moore-t a kocsiba és bevágta azon az oldalon az ajtót.
Átrohant a túloldalra és a vezetőülést is bevágta, végül visszaugrott Scully mellé, maga mögött bevágva az ajtót.
- De Spinney... - mondta Scully.
- Túl késő - válaszolt zihálva Mulder, miközben mindannyian kifelé néztek.
Spinney zseblámpája a földön feküdt, még mindig bekapcsolva. Spinney karjai hasznavehetetlenül kaszáltak,
amint vakon elrohant a terepjárótól ellenkező irányban, magával víve a fénylő zöld nyüzsgést.
Lejjebb az úton, a reflektorok fényén túl Scully látta a zöld fényt. Mozdulatlanul lebegett egy pár percig, majd
megnövekedett és közeledett.
- A bogarak végeztek az előétellel - mondta Mulder - most visszajönnek a fő fogásért.

Tizenhetedik fejezet

A fény majdnem megvakította Muldert.

Pislogott, megpróbált összpontosítani, gondolkozni.
Az első gondolata az volt, hogy a fény nem zöld. Következőként arra gondolt, hogy a nap fénye.
Aztán meglátta a feléje hajló arcokat. Áttetsző műanyag borította őket, a felette tornyosuló férfi egy csuklyás
fehér izoláló ruhát viselt. Úgy nézett ki, mintha holdsétára készülne, minden porcikája be volt fedve, védve
minden szennyeződéstől.
Kesztyűs kezek kiemelték Muldert a terepjáróból. Több embert is látott izoláló ruhákban állni a közelben. Nem
messze állt a három nagy fehér autó, amivel jöttek.
- Hála Istennek él - mondta a férfi -, amikor leszedtem ezt a vackot az arcáról, visszatartottam a lélegzetemet,
amíg ki nem nyitotta a szemét. Mi a fene történt?
- Hosszú történet - mondta Mulder.
- Néhány részletet megtudtunk egy rádióhívásból - mondta a férfi -, valami Spinney nevű ember mondta. Valami
halálos bogarakról mesélt. Itt van valahol a közelben, talán tisztázhatna néhány részletet.
- Attól tartok, hogy nem - mondta Mulder. Eszébe jutott, ahogy utoljára látta Spinneyt, amint berohan sikoltozva
a sötétségbe - Talán megtalálják, ami maradt belőle, feljebb az úton.
Mulder becsukta szemeit, megpróbálta összerakni, mi történhetett.
Megint maga előtt látta, ahogy hárman ülnek a terepjáróban. Moore elől, ő és Scully hátul.
Néhány percig azt hitték, biztonságban vannak.
Aztán világító zöld bogarak kezdtek beömölni a szellőzőnyílásokon a műszerfalban.
Először Moore-t érték el, ők ketten tehetetlenül nézték, amint a bogarak lakmároznak.
Aztán egy-két bogár kivált a többi közül és hátrafelé indult. Mulder emlékezett még az első fájdalmas
nyilallásokra, amikor elérték bőrét és Scully agonizáló sikolyaira a fülében.
Hogyan lehet, hogy még mindig életben van? Mulder nem tudta mire vélni, miért nem szívták ki az utolsó csepp
életet is belőle?
Nem emlékezett, ahogy amikor a fájdalomhullám tetőzött, mindent kitörölt az agyából.
Lehet, hogy a terepjáróban levő rovarok kevesen voltak ahhoz, hogy három áldozatot is megtámadjanak?
Lehet, hogy elvesztették az étvágyukat azután, hogy Spinneyvel és Moore-ral és...
Hirtelen felnyitotta szemeit.
- Van még valaki a hátsó ülésen, a társam, Scully - krákogott, túl gyenge volt ahhoz, hogy mozduljon. Szinte a
fejét sem tudta mozdítani, csak kérdezni tudott -, mondják meg, életben van?
- Nem láttam - felelte a férfi -, de lehet, hogy csak nem vettem észre, önt is épp csak megláttam. Aztán azon
igyekeztem, hogy kiszabadítsam magát. A kocsi egész belseje tele van evvel a furcsa anyaggal, majdnem olyan,
mint egy gubó, nem is beszélve erről a nyálkás váladékról, ami mindent beborít.
Egy kiabáló hangot hallott Mulder:
- Még kettőt találtam, életjeleket keresek.
Egy másik hang is csatlakozott:
- Azt hiszem, ez megmozdult, az arca körül. Lehet, hogy a száján át lélegzik, vagy beszélni próbál.
Az első hang szólalt meg:
- Szedjük le ezt a vackot róla.
Egy pillanattal később a második hang újra megszólalt:
- Egy nő.
- Él? - kiáltott a Mulder mellett álló férfi.
- Igen - válaszolt a második hang -, de nem tudom, hogy még meddig.
Aztán Mulder egy új hangot hallott, valószínűleg egy rádióba beszélt:
- Vészhelyzet állt elő. Evakuálásra lesz szükség - mondta - azonnal kérek egy helikoptert. Karanténra is szükség
lesz, legalább két áldozatunk van, azonosítatlan eredetű fertőzéssel, vagy ismeretlen biológiai hatása alatt.
Különleges bánásmódot igényelnek. Teljes hírzárlat, nagy valószínűségű halálos járvány. Általános pánik nagy
veszélye.
Most meglátjuk, hogy az orvostudomány mennyire fejlett - ez volt Mulder utolsó gondolata mielőtt újra elájult.

- Kicsoda ön? - kérdezte Mulder az ágya felé hajló fehér izoláció-ruhás férfit.
- Dr. Simmons, az Atlantai Járványos Betegségek Központjából - mondta a férfi -, három nappal ezelőtt hoztak
repülőn, hogy átvegyem a kezelésüket.
- És hol vagyok? - kérdezte Mulder.
- A Seattlei Hyman Rickover Tengerészet Kórházban, Washington államban - felelte Simmons, aztán hozzátette
- nem kell abbahagynia a beszédet, úgy tűnik, elég erős már. De továbbra is az orrán lévő oxigéncsövön
keresztül lélegezzen.
Mulder egy nagyot szippantott az oxigénből, aztán körbenézett.
- Ez egy különleges osztály, ugye? - mondta.
- Egy nagyon különleges osztály - mondta Simmons -, maga egy nagyon különleges eset.
Mulder ágya egy nagy műanyag sátorfélében állt. Gondozók izolációs ruhában őrködtek a bejáratnál. Mások
magas színvonalú orvosi berendezéseket figyeltek. Mulder félrefordította fejét és másik két ágyat látott meg a
magáé mellett. Hát persze, az orvosoknak három különleges eset is a keze közé került.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Simmons.
- Azt hiszem, túlélem - mondta Mulder -, de maga valószínűleg jobban tudja, mint én. Milyenek a leleteim?
- A légzési mutatói jók - mondta Simmons -, emiatt aggódtunk a legjobban, attól tartottunk, hogy belélegezhetett
valamilyen káros anyagot, de amit találtunk, nem volt veszélyes.
- Mit találtak? - kérdezte Mulder.
- Kimutatható mennyiségben egy luciferin nevű kémiai anyagot - válaszolt Simmons.
- Ami micsoda? - tudakolta Mulder.
- Ugyanaz az enzim, ami a Szentjános bogarakban és hasonló rovarokban is megtalálható - felelte Simmons. -
Szakértőink még most is azt próbálják kideríteni, hogy milyen fajjal találkozhattak, eddig nem sok sikerrel.
- És hogy vannak a többiek? - kérdezte Mulder. - Moore és Scully.
- Moore élete még mindig egy cérnaszálon függ, nagyon vékony cérnaszálon - mondta Simmons -, az
orvostudomány csak ennyire képes, ha valami ismeretlennel találkozik.
- És Scully? - kérdezte Mulder.
- Amint megmondtam, nehéz biztos választ... - kezdte Simmons.
- Megnézhetem? - kérte Mulder.
A doktor habozott, aztán szólt:
- Nem látom, miért ne lehetne, csak továbbra is a csövön keresztül vegyen levegőt.
Mulder óvatosan kikelt az ágyból a csővel az orrában, ami egy kocsira erősített oxigéntartállyal volt összekötve.
Maga után húzta, amint követte Simmonst Scully ágyához.
Lenézett rá.
Olyan mozdulatlanul feküdt, mintha meghalt volna. Csak mellkasának könnyű emelkedése és süllyedése
mutatta, hogy lélegzik. Arcát megszámlálhatatlan csípés okozta pirosság borította, arca beesett.
- Scully? - mondta Mulder lágyan.
- Még nem tért magához - mondta az orvos - nagyon sok folyadékot veszített. Ha egy kicsivel több rovar lett
volna, vagy több idejük lett volna, akkor biztos nem éli túl. Pillanatnyilag... - Simmons elhallgatott, aztán
folytatta - minden tőlünk telhetőt megteszünk, de sajnos semmit sem tudok garantálni, egy ilyen esetben, mint
ez.
- És én még azt mondtam, kirándulunk egy jót a hegyekben - mondta Mulder.
A most érzett fájdalmat nem a rovarcsípések okozták, de legalább olyan szúró volt, súlyos lelkiismeret-furdalás
okozta.
- Maga nem tudhatta - biztosította a doktor -, senki sem tudhatta, ez egy teljesen váratlan jelenség volt.
- Az X-akták között természetes - mondta Mulder félig önmagának és félig az ágyban fekvő alaknak.
Aztán megkérdezte az orvost:
- Hogyan zárják le az erdőt? Mi lesz, ha a bogarak elköltöznek máshová?
- A kormány kiemelt ügyként foglalkozik az esettel - mondta Simmons -, minden elérhető eszközt mozgósítanak
- a rovarirtó szerek teljes arzenálját bevetik, plusz gondosan irányított erdőégetéssel védekeznek. Meg vannak
győződve róla, hogy sikerrel fognak járni.
Mulder nem tudta megállni, hogy gúnyosan elmosolyodjon. Spinney valószínűleg forog a sírjában.
Nem tudta megállni, hogy megkérdezze a doktort:
- Mi lesz akkor, ha a kormány erőfeszítései kudarcba fulladnak?
- Erre ne is gondoljon Mulder ügynök, nem fognak kudarcot vallani - mondta szárazon az orvos - ez nem
kérdés, teljességgel elképzelhetetlen.
Az orvos élesen megfordult és távozott.
Mulder felsóhajtott.
A pozícióban levő emberek mind egyformák.
Nem szerették az olyan kerdéseket, amire a válaszok kellemetlenek voltak.
Nem akartak elképzelhetetlen dolgokon gondolkozni.
Mulder lenézett társára.
- Kérlek, gyógyulj meg! - mondta -, szükségem lesz minden segítségre.
Lehet, hogy őrültség, de úgy tűnt, mintha Scully megmozdította volna a fejét, parányit bólintva.
Muldernek csak ki kell várnia.