Magyarázat az általános forgalmi adóról

Fejes Eszter / Magony Krisztina

I. AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ

Az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) szabályrendszerét 2008. január 1-jétől az általános forgalmi adóról
szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: új áfa-törvény) tartalmazza. Az új áfa-törvény egyrészt az 1992.
évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: korábbi áfa-törvény) újrakodifikálásán túl a megújult közösségi szabályozás
átvételét is jelenti. 2007. január 1-jével ugyanis hatályba lépett a közös hozzáadottérték-adó rendszerről szóló
2006/112/EK irányelv, amely a korábbi áfa (ún. hatodik) 77/388/EGK irányelvet(a továbbiakban: 6. áfa irányelv) és
annak összes módosítását tartalmazza átláthatóbb és közérthetőbb szerkezetben.
A 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfa-törvény) alapjaiban nem érinti az áfa alapelveit, alapfogalmait,
ugyanakkor a korábban hatályos törvényhez képest eltérően szabályoz néhány területet. Ezek közül a lényegesebb
számos, a későbbiekben részletesen ismertetett szabályozásbeli változásain túl már elöljáróban említést érdemelnek
azok a változások, melyek abból adódnak, hogy az azokra vonatkozó korábbi áfa-törvénybeli szabályokat az új áfa-
törvény már nem tartalmazza vagy azért, mert azok az új áfa-törvény átmeneti rendelkezéseiből következnek.

Bolti kiskereskedelemre vonatkozó szabályozás megszűnése

A bolti kiskereskedelemre vonatkozó különleges adózási mód létjogosultsága a 15%-os kedvezményes áfa-kulcs
2006. szeptember 1-jei megszüntetésével gyakorlatilag megszűnt. E tényre tekintettel, továbbá figyelemmel arra,
hogy a közösségi irányelvben meghatározott különös adózási módok egyike sem vonatkoztatható automatikusan a
bolti kiskereskedelmi szektorra, indokolttá vált az erre vonatkozó jogi szabályozás kiiktatása a magyar áfa-
rendszerből.

ISPA projektként indult, Kohéziós Alapból finanszírozott beszerzések

A 2007. december 31-ig be nem fejezett, ISPA projektként indult, majd Kohéziós Alapból finanszírozott
beruházásokhoz kapcsolódó, a 2007. december 31-ét követően teljesített beszerzések azon részére, amelyet uniós
forrásból finanszíroznak, továbbra is 0%-os adómérték alkalmazandó.

Törvényen, kormányrendeleten alapuló ellenérték nélküli átadások adómentességének megszűnése

Az új áfa-törvény már nem tartalmazza a törvényi, illetőleg kormányrendeleti kötelezettségen alapuló ingyenes
termékátadások és szolgáltatásnyújtások adómentességére vonatkozó rendelkezést. Ugyanakkor átmeneti rendelkezés
biztosítja, hogy ezen ügyletek tekintetében továbbra sem keletkezik áfa-fizetési kötelezettség akkor, ha az ezek
megvalósulása érdekében történő termékek beszerzése, szolgáltatások igénybevétele még a törvény kihirdetését
megelőzően (2007. november 16.) történt meg.

Kétszeres adófizetési kötelezettség kizárása

Ugyancsak az átmeneti rendelkezések között egy generális jellegű előírás biztosítja, hogy ne keletkezzen kétszeres
adófizetési kötelezettség ugyanazon felek közötti ugyanazon ügylet esetében. E szabály alapján amennyiben
ugyanarra az ügyletre mind a régi, mind az új áfa-törvény rendelkezéseket állapítana meg, úgy a korábbi áfa-törvény
rendelkezéseit kell alkalmazni. Azonban a szabályozás egyúttal lehetőséget ad arra is, hogy amennyiben az új áfa-
törvény rendelkezései az érintett felek mindegyikére kedvezőbbek, az adóhatósághoz történő bejelentés
függvényében a felek az új áfa-törvény rendelkezéseit alkalmazzák. A bejelentés adóhatósághoz történő
beérkezésének határideje 2008. február 15., mely határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincs
helye. Ezekre az esetekre a törvény biztosítja a pótlékmentes önellenőrzés lehetőségét.

Más törvényen alapuló áfa mentességek megszűnése

Végül az új áfa-törvény [2007. évi CXXVII. tv. 262. § (2) bekezdése, 266. §-a] hatályon kívül helyezi azokat a
más törvényekben biztosított áfa mentességet biztosító rendelkezéseket, melyek léte az irányelv rendelkezései
alapján eleve megkérdőjelezhető. (Az irányelv alapján nem írható elő áfa-mentesség konkrétan nevesített adóalanyok
egyes tevékenységeire.) E körbe tartozik többek között:
- a csődtörvény (1991. évi XLIX. törvény) alapján a felszámolási eljárás befejezésekor az értékesítetlen
vagyontárgyaknak a hitelezők közötti felosztásával bekövetkezett vagyonszerzésre vonatkozó áfa mentesség
 - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapján a szennyvízcsatorna-hálózat
építés beruházási költségeihez befizetett lakossági hozzájárulás áfa mentessége
- a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény alapján a Nemzeti Autópálya
Zrt. által a Magyar Állam részére történő átadások (országos közúti és vasúti közlekedési infrastruktúra beruházások,
illetve egyéb, e projektekkel kapcsolatos eszközök) áfa mentessége azzal, hogy ezen átadásokhoz kapcsolódó, a
törvény hatálybalépése (2008. január 1.) előtt teljesített beszerzések tekintetében az adólevonási jog továbbra is
gyakorolható
- a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény alapján a párt által folytatható
gazdálkodási tevékenység áfa mentessége
- a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvény szerinti, a Vöröskeresztet megillető személyes áfa
mentesség.
A következők - a törvény szerkezetét követve - az áfa rendszerét ismertetik, példákkal, az időközben ismertté vált
adóhatósági értelmezésekkel, valamint az Európai Bíróság vonatkozó ítéleteivel kiegészítve.

II. AZ ÁFA-RENDSZER ALKALMAZHATÓSÁGI HATÁLYA

Az áfa, mint általános, közvetett adó főszabály szerint az adóalanyok értékesítéseire terjed ki. Ezen túl az
adóztatandó tényállások körébe von olyan ügyleteket is, melyeknek alanyai nem áfa-alanyok, azonban az ügylet
jellegének, tárgyának sajátossága folytán az adókötelezettség kiterjesztése indokolt (pl. ilyen a nem adóalany
személyek termékimportja vagy az új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítése).
A törvény alapján adófizetési kötelezettséget főszabály szerint az adóalany által - e minőségében - belföldön és
ellenérték fejében teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás keletkeztet. A törvény hatálya kiterjed továbbá
egyes, Közösségen belüli, belföldön és ellenérték fejében teljesített termékbeszerzésekre, valamint a termékimportra.

1. Adóalany

Az áfa-törvény alapján adóalanynak minősül mindazon jogképes személy vagy szervezet, aki (amely) saját neve
alatt gazdasági tevékenységet folytat, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. Az áfa-alanyok
ismertetésénél említést érdemelnek az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény (a
továbbiakban: Eva-tv.) hatálya alá tartozó adóalanyok. Az eva alanya az általa teljesített termékértékesítésről és
szolgáltatásnyújtásról ugyan áfát tartalmazó számlát bocsát ki, azonban azt nem általános forgalmi adóként, hanem
az eva részeként vallja és fizeti meg. Ezért az eva alany nem áfa-alany, rá az áfa-törvény rendelkezéseit csak akkor
kell alkalmazni, ha azt az Eva-tv. kifejezetten előírja.
Az alábbiakban az adóalanyiság ismérveit (jogképesség; saját név alatt folytatott gazdasági tevékenység) tekintjük
át.

1.1. Jogképesség

A természetes személyek és jogi személyek jogképességét, azaz, hogy saját nevük alatt jogokat szerezhetnek,
kötelezettséget vállalhatnak, a Ptk. rögzíti, míg pl. a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok
(közkereseti társaság, betéti társaság) esetén a jogképességét a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a
továbbiakban: Gt.) deklarálja. Tekintettel arra, hogy az adó alanya belföldi és külföldi személy egyaránt lehet, a
jogképesség fennállása tekintetében elsődlegesen a személyes joga az irányadó. Abban az esetben azonban, ha
személyes joga alapján nem lenne jogképes, de a magyar jog alapján igen, akkor a jogképességet a magyar jog
alapján kell elbírálni. (A nemzetközi magánjog alapján az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek
állampolgára, jogi személy személyes joga pedig annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt
nyilvántartásba vették.)
Az adóalanyiság tehát szervezeti formától független, azaz az adó alanya lehet a magánszemély, a gazdasági
társaság, az alapítvány, a társadalmi szervezet stb., a saját név alatt folytatott gazdasági tevékenységre tekintettel.

1.2. Gazdasági tevékenység

Gazdasági tevékenység alatt a törvény valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel
történő folytatását érti, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése
független formában történik. Gazdasági tevékenységnek minősül különösen a termelésre, forgalmazásra irányuló
ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenység, valamint az egyéb szolgáltatói tevékenység, ideértve a szellemi
szabadfoglalkozásként folytatott tevékenységeket is.
A gazdasági tevékenység áfa-törvénybeli definíciója kapcsán kiemelendő, hogy a gazdasági tevékenység célja és
eredményessége közömbös. A saját gazdasági tevékenység fogalomból következően az adott személy tevékenysége
az áfa-törvényben meghatározott kritériumok alapján vizsgálandó, azaz közömbös, hogy az adott személyre
vonatkozó egyéb jogszabály a tevékenységet gazdasági tevékenységnek tekinti-e (pl. költségvetési szervek alap-
illetve vállalkozási tevékenységének megkülönböztetése az áfa-rendszerében nem releváns).
Gazdasági tevékenységnek minősül továbbá az olyan tevékenység is, amelyet az adott személy az egyébként az
adott tevékenységre vonatkozó jogszabályok ellenére hatósági engedély nélkül folytat, vagy amelyet nem szerepeltet
tevékenységi körében. (A Gt. alapján a létesítő okiratban csak a főtevékenység feltüntetése kötelező, ezen felül a
gazdasági társaság a létesítő okiratában és a cégjegyzékben választása szerint szerepeltethet tevékenységi köröket.
Így a gazdasági társaság a létesítő okiratában, és így a cégjegyzékben nem szerepeltetett, de ténylegesen végzett
tevékenységeit 2006. július 21-től közvetlenül az adóhatósághoz köteles bejelenteni.)
Az Európai Bíróság a Polysar Investments Netherlands BV (Polysar BV) vs. Inspesteur der Invoerrechten en
Accijnzen C-60/90. esetben foglalkozott az irányelvben meghatározott gazdasági tevékenység fogalmával.
Az eset tárgyát a részvény után kapott osztalék áfa szempontjából történő megítélése képezte. A tényállás a
következő volt: a Polysar BV a Polysar csoport tagja. Más társaságok részvényeinek tulajdonosa, mely után évente
osztalékban részesül, valamint saját maga is osztalékot fizet a Polysar Holding Ltd.-nek, mely a Polysar BV 100%-os
tulajdonosa. A Polysar BV nem vesz részt kereskedelmi ügyletekben. Az ügyben azt kellett tisztázni, hogy ezen
holding társaság, melynek kizárólagos tevékenysége, hogy a leányvállalatai részvényeivel rendelkezik, adóalanynak
minősül-e az áfa szempontjából, továbbá függ-e az adóalanyiság attól, hogy a társaság egy cégcsoport része, mely
egy név alatt jelenik meg a harmadik személyek felé.
Ahhoz, hogy valaki áfa alannyá váljon gazdasági tevékenység végzése szükséges. A 6. áfa irányelv 4. cikk (2)
bekezdése definiálja a gazdasági tevékenységet. Az irányelv értelmében gazdasági tevékenységnek minősül
különösen a materiális vagy immateriális javak tartós bevétel elérése érdekében történő hasznosítása.
Az indoklásban kifejtettek szerint a más társaságban lévő részesedés puszta megszerzése nem meríti ki a materiális
vagy immateriális javak tartós bevétel elérése érdekében történő hasznosítását, mivel a kapott osztalék pusztán annak
az eredménye, hogy valaki az eszköz tulajdonosa.
A Bíróság az ítéletben kifejtette, hogy az irányelv 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a holding társaság, melynek
egyedüli célja, hogy más társaságokban részesedést szerezzen, anélkül, hogy ezen társaságok menedzselésébe
közvetlenül vagy közvetetten részt venne, a részvényesi jogai sérelme nélkül, nem minősül az áfa értelmében
adóalanynak, így nem illeti meg a levonási jog sem. A tény, hogy a holding egy cégcsoporthoz tartozik, mely a
harmadik személyek felé egy név alatt jelenik meg nem releváns a társaság áfa alanyiságának megítélésében.
Szintén az adóalanyiság, és a gazdasági tevékenység folytatása volt a vizsgálat tárgya a Banque Bruxelles Lambert
SA (BBL) vs. Belgian State C-8/03. ügyben. Az Európai Bíróságnak az ügy során azt kellett eldöntenie, hogy a nyílt
végű befektetési társaságok adóalanynak minősülnek-e az általános forgalmi adó szempontjából. Az 77/388/EGK
irányelv 4. cikk (1)-(2) bekezdése rögzíti, hogy
(1) „Adóalany” az a személy, aki bármely gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak
céljára és eredményére.
(2) „Gazdasági tevékenység” a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenysége, beleértve
a kitermelő-ipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású vagy azzal egyenértékű
tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül különösen a materiális vagy immateriális javak tartós bevétel
elérése érdekében történő hasznosítása.
A kérdésben először is vizsgálták az ÁÉKBV-k (átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési
vállalkozás) és a résztvevőik, valamint az ÁÉKBV-k és a piac közötti viszonyt. A beavatkozóként véleményt adó
felek egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a 85/611/EGK irányelv értelmében létrehozott nyílt végű
befektetési társaságok gazdasági tevékenységet végeznek, mely adóalannyá teszi őket az áfa szempontjából. A BBL
érvelése alapján az ÁÉKBV-ket meg lehet különböztetni a többi gazdasági szereplőtől, mivel tevőlegesen
reklámozzák befektetési jegyeik szabad forgalmazását. A belga kormány ugyanakkor azzal érvelt, hogy a bírósági
ítéletek értelmében a részvények puszta vétele és tartása nem tekinthető gazdasági tevékenységnek a 6. áfa irányelv
tekintetében. Azonban a befektetési társaság által az irányelv 13. cikk B) d) 4-5. pontjában meghatározott
szolgáltatások az áfa tárgyi hatálya esnek, különösen, ha azokat a kereskedelmi részvény kereskedési tevékenység
részeként végzik.
A Bíróság a következő megállapításokat tette az ügyben. Adóalanyiságot eredményez az irányelv értelmében a
materiális és immateriális javak hasznosítása (kiaknázása). A hasznosítás kifejezésnek áfa szempontból semlegesnek
kell lennie minden ügylet szempontjából, bármilyen jogi formában is jöjjön létre. A 6. áfa irányelv célja, hogy
egységes adóalany fogalmat hozzon létre, vagyis az adóalanyiság csak annak 4. cikkében meghatározott feltételeken
alapulhat. A bírósági ítéletekben rögzített elv, hogy a társaságban lévő részvény puszta megvásárlása és tartása nem
minősül az áfa értelmében vett gazdasági tevékenységnek. Más társaságokban lévő részesedés puszta vásárlása és
tartása nem meríti ki a jószág (tulajdon) hasznosítását abból a célból, hogy abból tartósan bevételt érjen el, mivel a
részvény után kapott osztalék is pusztán a jószág feletti tulajdon és nem gazdasági tevékenység eredménye, ezért
ezen tevékenységek önmagukban nem minősülnek gazdasági tevékenységnek, mely igaz ezen részesedések
értékesítésére is. Ugyanezen az elven az átruházható értékpapírok puszta vétele és értékesítése nem minősül az
eszköz tartós hasznosításának, hiszen az egyetlen bevétel annak értékesítéséből származó profit.
Azonban, az értékpapírokkal kapcsolatos ügyletek az áfa hatálya alá tartozhatnak, amennyiben azok tartós
bevételszerző tevékenységet alapoznak meg, és túlmennek az értékpapírok puszta vásárlásán és értékesítésén, mint
például az értékpapírokkal történő kereskedelmi tevékenység.
A Bíróság szerint a nyílt végű befektetési társaság tevékenysége túlmutat az értékpapírok puszta vásárlásán és
értékesítésén, mivel a befektetői portfolióit menedzseli. A nyílt végű befektetési társaság, melynek egyetlen célja, a
nyilvános értékesítés során befolyt pénz átruházható értékpapírokba történő kollektív befektetése, adóalanynak
minősül.
A bírósági ítéleteken túlmenően a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási
intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet is tartalmaz szabályokat az
adóalanyiságra vonatkozóan. Ezen rendelet 5. cikke értelmében a 2137/85/EGK rendelettel összhangban létrehozott
európai gazdasági egyesülés (EGE), amely ellenértékért termékeket értékesít vagy szolgáltatásokat nyújt saját
tagjainak vagy harmadik feleknek, a 2006/112/EK irányelv 9. cikke (1) bekezdésének értelmében adóalanynak
minősül.

1.3. Saját név jelentősége

A saját név alatt folytatott tevékenység az adóalanyiságnak nemcsak a jogképességből fakadó, hanem az áfa-
törvényben külön is nevesített ismérve. Ebből következően sem teremthet adóalanyiságot az a tevékenység, amelyet
munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony, vagy olyan munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében
végeznek, melyben a jogosult irányítása és felelőssége mellett a kötelezett alárendelt helyzetben van a tevékenység
végzése eredményének, díjazásának, valamint egyéb feltételeinek és körülményeinek meghatározásában. Az áfa-
törvény ezen jogviszonyokat külön is nevesíti, mind, amelyek nem minősülnek az adóalanyiságot egyébként
megalapozó, független formában végzett gazdasági tevékenységnek.
Azon személyek, akiknek tevékenysége az áfa-törvény értelmében nem minősül gazdasági tevékenységnek,
azoknak e tevékenységükkel kapcsolatban sem adófizetési, sem egyéb (bejelentkezési, számlaadási, nyilvántartási,
bevallási stb.) kötelezettsége nem keletkezik. Így a természetes személyek nagy része munkavállalóként - e
tevékenységük tekintetében - nem tartoznak az áfa-törvény hatálya alá.
Az eredeti szerző, előadóművész adóalanyisága sem áll fenn, ha alkotói, előadói tevékenységét munkaviszonyban,
illetve munkavégzésre irányuló egyedi vagy állandó megbízási vagy felhasználási szerződés alapján folytatja. Ebben
a körben áfa kötelezettséggel sem a személyes közreműködés, sem az ezt követő felhasználások fejében kapott
díjazást illetően nem kell számolniuk.
Amennyiben a szerző, előadóművész egyéni vállalkozóként vagy gazdasági társasági formában végzi alkotói
tevékenységét, természetesen az áfa alanyisága fennáll, tekintettel arra, hogy a saját nevében folytatott üzletszerű
gazdasági tevékenységet már az egyéni vállalkozói, illetve társasági forma is feltételezi.
A törvény adóalanyok esetén egyes tevékenységeket akkor is gazdasági tevékenységnek tekint, ha azok esetében a
tartós jelleg, vagy a rendszeresség nem teljesül. Így az adóalanyok vonatkozásában gazdasági tevékenység az is, ha
az adóalany a vállalkozásának részét képező, illetve a vállalkozása folytatásának eredményeként keletkező vagyont
(vagyonrészt), vagyoni értékű jogot ellenérték fejében hasznosítja. Ha tehát egy szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég
saját tulajdonú irodaépület értékesíti, az értékesítés a gazdasági tevékenységének részét képezi, s így
adókötelezettség alá esik.

1.4. Közhatalmi tevékenység

Az áfa-törvény alapján nem gazdasági tevékenység és nem eredményez adóalanyiságot a Magyarország

Alaptörvénye által, illetőleg annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján közhatalom gyakorlására
jogosított személy, szervezet által ellátott közhatalmi tevékenység.
E keretszabályon túl a törvény nem teljes körű felsorolást ad a közhatalmi tevékenység körébe tartozó
tevékenységekről. Így közhatalmi tevékenységnek minősül különösen: jogszabály-alkotási, igazságszolgáltatási,
ügyészi, védelmi, rendvédelmi, külügyi és igazságügyi igazgatási, közigazgatási jogalkalmazói, hatósági ellenőrzési
és pénzügyi ellenőrzési, törvényességi felügyeleti és ellenőrzési, államháztartási, európai uniós és egyéb nemzetközi
támogatás elosztásáról való döntési tevékenység. (2012. január 1-jétől a törvény nem szerepelteti feltételként, hogy a
tevékenység gyakorlása során okozott kárért a Ptk.-nak az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség
szabályait kelljen alkalmazni, tekintettel arra, hogy ez lényegében a közhatalmi tevékenység következménye, nem
pedig előfeltétele. közjegyzői tevékenység kapcsán a 3/2004. Polgári jogegységi határozat megállapítja, hogy a
közjegyző közhatalmi tevékenységet gyakorol akkor, amikor közokiratot készít. A jogegységi határozat megállapítja,
hogy „a közjegyzőség intézménye egységesen a magyar igazságszolgáltatás szervezetén belül helyezkedik el, a
közjegyzői tevékenység pedig jellegét tekintve egységesen közhatalmi tevékenység, vagyis az állam
igazságszolgáltató funkciója részeként végzett jogszolgáltató hatósági tevékenység [A közjegyzőkről szóló 1991. évi
XLI. törvény 1. § (4) bek.]. A közjegyző valamennyi tevékenysége, hatásköre jogszabály által meghatározott,
jogszabályi felhatalmazáson alapul. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvénynek nincs olyan rendelkezése,
amely jogszabályi alapot adna arra, hogy a közjegyző egyes tevékenységei között a hatósági jelleg szempontjából
különböztetni lehessen. Ebből következően a közjegyző akkor is közhatalmi tevékenységet gyakorol, amikor a fél
kérésére közokiratot készít.” Amennyiben a közjegyző tevékenysége kizárólag a közjegyzőkről szóló törvényben
szabályozott tevékenységre korlátozódik, a közjegyző - mivel tevékenysége nem minősül gazdasági tevékenységnek
- az általános forgalmi adó tekintetében nem adóalany.
A közhatalmi tevékenység új áfa-törvénybeli meghatározása jelentős változást eredményez a koncesszió-köteles
tevékenységek körében. 2008. január 1-jétől ugyanis nem minősül közhatalmi tevékenységnek az olyan vagyon,
vagyoni értékű jog, továbbá tevékenység gyakorlásának átengedése, amelyre külön törvény rendelkezései alapján
koncessziós szerződést lehet kötni. Az új áfa-törvény ugyanakkor a folyamatban lévő közmű- és egyéb
beruházásokra tekintettel biztosítja a 2008-tól adókötelessé váló termékátadások kapcsán az adólevonási jogot [2007.
évi CXXVII. tv. 269. § (5) bek.]. Ennek megfelelően azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik (amelyek) 2004.
január 1-je és 2007. december 31-e között beruházásokat hajtottak végre a külön törvény rendelkezései alapján
köthető koncessziós szerződés keretében átengedhető vagyon (vagyoni értékű jog, tevékenység gyakorlásának
lehetősége) átengedésére, ugyanakkor az új áfa-törvény alapján ezen vagyon átengedését adófizetési kötelezettséget
terheli, a korábban le nem vonható adó az alábbi feltételekkel levonhatóvá válik:
- az adólevonási jog keletkezésének időpontja megegyezik a beruházással létrejövő vagyon átengedése utáni
adókötelezettség keletkezésének időpontjával (azaz a levonási joggal akkor lehet élni, amikor az értékesítés kapcsán
fizetendő adót meg kell állapítani)
- a levonható adóként figyelembe vehető összeg, az adott adó-megállapítási időszakban nem haladhatja meg az
ugyanezen adó-megállapítási időszakban megállapított fizetendő adó összegét.
További változást jelent a korábban hatályos szabályozáshoz képest, hogy az áfa-törvény eltörli azt a 4 millió
forintos összeghatárt, amely alatt a közhatalmi tevékenységet folytató szervek egyébként gazdasági tevékenységből
származó bevétele sem keletkeztetett adóalanyiságot. Az új áfa-törvény alapján így a 4 millió forintot el nem érő,
gazdasági tevékenységből származó bevétel esetén is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult
személy, szervezet. Ugyanakkor, mint adóalanynak természetesen lehetősége van az alanyi adómentesség
választására, melynek választására jogosító összeghatár 2008-tól 5 millió Ft.
A szabályozásbeli változásból adódóan így mindazon szervezetek kötelesek áfa-alanyként bejelentkezni, amelyek
a korábbi szabályozás szerint közhatalmi minőségük okán azért nem voltak adóalanyok, mert egyéb tevékenységet
nem folytattak, vagy az ilyen tevékenységből származó bevételük a 4 millió forintot nem haladta meg. A bejelentési
kötelezettségre nézve az adózás rendjéről szóló törvény 2003. évi XCII. törvénynek (a továbbiakban: Art.) a
változás-bejelentésre vonatkozó szabályai alkalmazandóak [Art. 23. § (1) bek.], azaz, ha a közhatalmi tevékenységet
végzőnek az áfaalanyisága 2008. január 1-jén keletkezik, akkor ezt a tényt 2008. január 15-ig kell az adóhatósághoz
bejelenteni. E bejelentéssel egyidejűleg az adózó - a feltételek megléte esetén - egyúttal az alanyi adómentesség
választásáról is nyilatkozhat.
A korábban hatályos szabályozásnak megfelelően a törvény kifejezett rendelkezése alapján továbbra sem
minősülnek közhatalmi tevékenységnek a 2. számú mellékletben felsorolt, alábbi tevékenységek:
- telekommunikációs szolgáltatások nyújtása
- víz-, gáz-, villamos energia- és hőellátás
- termék fuvarozása
- vízi és légi kikötői szolgáltatások nyújtása
- személyek szállítása
- értékesítési célra előállított új termék értékesítése
- mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos olyan intervenciós tevékenység, amelyet az e termékek közös piaci
szabályozásáról szóló rendeletek alapján végeznek
 - kereskedelmi jellegű kiállítások, vásárok és bemutatók szervezése és rendezése
- raktározási szolgáltatások nyújtása
- kereskedelmi jellegű hirdetési- és reklámszolgáltatások nyújtása
- utazás szervezése
- munkahelyi és egyéb vendéglátás
- rádiós és televíziós műsorszolgáltatások keretében végzett kereskedelmi jellegű tevékenység.
A kisajátítás során történő termékértékesítés kapcsán az új áfa-törvény külön rendelkezik arról, hogy maga a
kisajátítás nem tekinthető közhatalmi tevékenységnek, azaz a terméket a kisajátítási eljárás keretében átadó
adóalanynak a termékre egyébként irányadó adómérték szerinti áfa fizetési kötelezettsége keletkezik. A törvény
rendelkezéseit a 2008. január 1. napján vagy azt követően induló kisajátításra irányuló eljárás esetén alkalmazandó.
2011. június 10-étől (az áfa-törvényt is módosító 2011. évi LVII. törvény hatálybalépésétől) közhatalmi
tevékenységnek minősül továbbá a jogszabály által kijelölt közreműködő szervezeteknek az Európai Regionális
Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának
rendjét, a Svájci-Magyar Együttműködési Program, valamint az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég
Finanszírozási Mechanizmus végrehajtását meghatározó jogszabályok hatálya alá tartozó uniós és egyéb nemzetközi
források felhasználásának lebonyolításával kapcsolatos tevékenysége.
E rendelkezés kapcsán közreműködő szervezetnek minősül:
a) az európai uniós források tekintetében az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és
a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül
helyezéséről szóló 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1083/2006/EK tanácsi rendelet)
2. cikk 6. pontja szerint bármely közjogi vagy magánjogi intézmény, amely egy irányító vagy az igazoló hatóság
illetékessége alatt jár el, vagy ilyen hatóság nevében hajt végre feladatokat a műveleteket végrehajtó
kedvezményezettek tekintetében,
b) a 348/2007. (XII. 20.) Korm. rendelettel kihirdetett, a kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi
egyenlőtlenségei csökkentését célzó, a Svájci Szövetségi Tanács és a Magyar Kormány között létrejött Svájci-
Magyar Együttműködési Program végrehajtásáról szóló Keretmegállapodás alapján a Svájci-Magyar
Együttműködési Program tekintetében a Projektek végrehajtását végző Projekt Végrehajtók tekintetében bármely, a
Nemzeti Koordinációs Egység felelőssége alatt vagy a Nemzeti Koordinációs Egység nevében eljáró köz- vagy
magánszférába tartozó jogi személy vagy szervezet,
c) a 201/2005. (IX. 27.) Korm. rendelettel kihirdetett, a Norvég Királyság Kormánya és a Magyar Köztársaság
Kormánya között 2005. június 10-én létrejött, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2004-2009 közötti
végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodás, valamint egyrészről az Izlandi Köztársaság Kormánya, a
Liechtensteini Nagyhercegség Kormánya, a Norvég Királyság Kormánya, másrészről a Magyar Köztársaság
Kormánya között 2005. július 7-én létrejött, az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2004-2009 közötti végrehajtásáról
szóló együttműködési megállapodás alapján az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási
Mechanizmus tekintetében az a támogatásközvetítő szervezet, amely a pályázati alap projektgazdája, a pályázati
alapot kezelő, az annak keretében rendelkezésre álló támogatást további pályáztatással szétosztó szervezet.

1.5. Az adóalanyiság különleges esetei

Az áfa-törvény nevesít, egyes az általános szabályoktól bizonyos tekintetben eltérő státusszal bíró adóalanyokat. E
körbe tartozik azon adóalanyok köre, amelyek az értékesített termék (új közlekedési eszköz, ingatlan) sajátossága
folytán kerülnek az adóalanyi körbe, valamint az adóalanyiság azon speciális esete is, amikor több jogilag egyébként
független személy tekintendő egyetlen adóalanynak (tulajdonközösségek adóalanyisága; csoportos adóalanyiság).

1.5.1. Új közlekedési eszköz értékesítése

Az új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítésének (lásd VII. fejezet 2.1. pont) az általános szabályoktól
való eltérését a közösségi szabályozás indokolja. Ennek a speciális adózási módnak az a lényege, hogy az új
közlekedési eszközök értékesítésének adóztatására mindig a fogyasztási hely (azaz a célország) elve érvényes. Bárki
(adóalany, nem adóalany jogi személy, magánszemély), aki új közlekedési eszközt vásárol, a saját tagállamában
adófizetésre kötelezett, az értékesítésre pedig hasonló szabályok vonatkoznak, mint az adóalanyok közötti
ügyletekre. Ez azt jelenti, hogy a fenti feltételeknek megfelelő személygépkocsiját másik tagállamba értékesítő
magánszemélynek is adóalanynak kellene lennie, legalábbis ezen értékesítése tekintetében. Ugyanakkor az új
közlekedési eszközt értékesítő - a későbbiekben kifejtett közösségi ügyletekre vonatkozó szabályok szerint -
adómentesen adja el a terméket, a fogyasztó pedig honossága szerinti tagállamba visszatérve ott köteles megfizetni a
fogyasztás tagállama szerinti adót. A fogyasztó általi adófizetést a tagállamok saját felelőssége ellenőrizni, sok
esetben a fogalmi engedély, illetve a rendszámtábla kiadását az adófizetés igazolásához kötik. Az által, hogy az
értékesítő adóalannyá válik, meghatározott a levonási jognál részletezett módon megnyílik az adólevonási joga a
továbbértékesített új közlekedési eszköz input áfája tekintetében.

1.5.2. Ingatlan értékesítésének adóalanyiságot eredményező esetei

Az új áfa-törvény a korábbitól eltérően egzaktabb szabályokat állapít meg a nem adóalany személyek
ingatlanértékesítésével kapcsolatban. Míg 2008. előtt az ingatlanok értékesítése kapcsán is a gazdasági tevékenység
ismérveinek megvalósulását (üzletszerű, tartós, vagy rendszeres) kellett vizsgálni, addig az új áfa-törvény
egyértelműen meghatározza, hogy adóalanyiságot eredményez az is, ha magánszemély, vagy egyéb nem adóalany
szervezet építési telket vagy új ingatlant (első használatbavétel előtti értékesítés, az első használatbavétel és az
értékesítés között nem telt el két év) sorozatjelleggel értékesít.
Új ingatlan alatt azt az építményt és a hozzá tartozó földrészletet kell érteni, melyet még nem vettek használatba,
vagy amelynek értékesítése és első rendeltetésszerű használatbavétele között még nem telt el két év. Az építési
szabályok változása értelmében 2013. április 21-től új ingatlannak minősül az is, ha használatbavétel tudomásulvételi
eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásul vétele és az értékesítés között még nem telt el két év.
Szintén az építési szabályok változásával kapcsolatos az a módosítás, amelynek eredményeképpen 2016. július 16-
ától új ingatlannak minősül az egyszerű bejelentés alapján létrejött ingatlan, amennyiben a beépítés tényét igazoló
hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el két év. Építési telek alatt pedig a
következőket kell érteni:
a) az olyan telek, amely beépítésre szánt területen fekszik, az építési szabályoknak megfelelően kialakított, a
közterületnek gépjármű-közlekedésre alkalmas részéről az adott közterületre vonatkozó jogszabályi előírások szerint,
vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül, zöldfelület, illetve
termőföld sérelme nélkül megközelíthető, és amelynek a közterülettel vagy magánúttal közös határvonala legalább
3,00 m, továbbá amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak, vagy
b) az olyan telek vagy telkek csoportja, amely a nyomvonal jellegű építmények elhelyezésére szolgál (építési
terület) és amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak.
Sorozatjellegű az értékesítés, ha az adott nem adóalany személy, szervezet két éven belül már a negyedik építési
telket vagy új ingatlant értékesíti. Az értékesítések számánál egyaránt figyelembe kell venni az építési telket és az új
ingatlant is, továbbá minden olyan tényállást, ami az áfában termékértékesítésként kezelendő (pl. apport), feltéve,
hogy annak tárgya építési telek vagy új ingatlan. A kisajátítás eredményeként értékesítendő vagy öröklési illeték
tárgyát képező (öröklés, hagyomány, meghagyás, halál esetére szóló ajándékozás útján szerzett) építési telkek,
illetőleg új ingatlanok értékesítése önmagukban nem keletkeztetnek adóalanyiságot, de a sorozatjelleg darabszámába
beszámítanak. A negyedik értékesített ingatlant már adókötelezettség terheli. Így például nem keletkeztet ingatlan
sorozat jelleggel történő értékesítése miatti adóalanyiságot, ha egy magánszemély 2 éven belül négy olyan ingatlant
értékesít, amelyekből kettőt öröklés útján szerzett, a további két ingatlant pedig kisajátítási eljárás keretében
„értékesíti”. Azonban ha az értékesítések összetétele akként változik, hogy két örökölt ingatlan eladása mellett egy
kisajátítási eljárás keretében történő értékesítés valamint egy vásárolt ingatlan értékesítése is történik, s mindez két
éven belül, a negyedik értékesítés adóalanyiságot eredményez. 2012. január 1-jétől, amennyiben olyan lakóterület
besorolású építési telket (telkeket) értékesítenek, amelyeket telekmegosztással egyazon építési telekből alakítottak ki,
azt (azokat) - darabszámtól függetlenül - a sorozatjellegnél figyelembeveendő darabszámba egy építési telekként kell
beszámítani.
Amennyiben az így adóalannyá vált személy adóköteles értékesítését követő három éven belül nem értékesít, úgy
adóalanyisága kvázi „megszűnik”, így nála egy újabb értékesítés az első értékesítésnek minősül, s ettől kezdődik a
két éves „figyelési időszak” is. Az átmeneti rendelkezések értelmében a két éves periódus első naptári éve 2008, azaz
csak a 2008-ban történő értékesítésekre alkalmazhatók az új szabályok.
Az adóalanyiság, így az adókötelezettség kimondása mellett a törvény természetesen biztosítja a levonási jogot is,
azaz az adóalannyá vált személy levonásba helyezheti azon áfát, melyet az adókötelesen értékesített ingatlanhoz
kapcsolódó beszerzések során rá áthárítottak. Amennyiben a magánszemély kizárólag az ingatlanértékesítés folytán
válik adóalannyá, úgy az adót az állami adóhatóság határozattal állapítja meg. Az Art. rendelkezése alapján az
adózónak az értékesítésről az e célra rendszeresített nyomtatványon kell - az áfa-törvény szerinti teljesítés időpontját
követő 30 napon belül - bejelentést tennie az adóhatóságnál. E bejelentés a jogkövetkezmények szempontjából a
bevallással egyenértékű. Ebben az adó megállapításához szükséges bejelentésben nem csak az értékesítést terhelő
fizetendő adó megállapításához szükséges adatokat - teljesítés időpontja, ellenérték, felszámított áfa, esetlegesen az
alkalmazott árfolyam stb. - kell bejelenteni, hanem - mivel az adóhatóság az adó megállapításánál a levonható adót is
figyelembe veszi - célszerű, hogy az adózó az adott ingatlanhoz kapcsolódó beszerzéseket terhelő, az előzetesen
felszámított és levonható adó megállapításához szükséges adatokat is bejelentse. A törvény alapján ugyanis az
ingatlan sorozatjelleggel történő értékesítése miatt adóalannyá váló személynek, szervezetnek az adókötelezettség
keletkezésével egyidejűleg biztosított az adólevonási joga is azzal, hogy az előzetesen felszámított adóként
figyelembe vehető összeg nem haladhatja meg az értékesítés után megállapított fizetendő adó összegét. Így az
adóalany az adóalannyá válását megelőzően keletkezett, egyébként adólevonásra jogosító okiratok birtokában is
élhet levonási joggal, ha azok saját (mint az adóalanyiságot eredményező érékesítés tárgyát képező ingatlan
tulajdonosa) nevére, vagy igazolt jogelődje nevére szólnak. Magáról az adókötelessé váló első, illetve esetlegesen
minden további adóköteles értékesítésről az adóalanynak természetesen az általános szabályok szerint kötelező
számlát kiállítani.
Hangsúlyozandó azonban, hogy a fent ismertetett szabályok nem érintik a gazdasági tevékenységet megalapozó
egyéb ismérveket, azaz ha egy személy esetén a bevétel elérésére törekvő üzletszerű tevékenység megvalósul
(földterületet abból a célból vásárol, hogy azt felosztva, közművesített telekként értékesítse), abban az esetben az
értékesítések darabszámától függetlenül az adóalanyiság fennáll.
Az egyértelműség kedvéért megemlítendő, hogy az építési telek, illetve az új ingatlan sorozatjellegű építése miatti
adókötelezettség esetében a törvény nem enged választási lehetőséget az adómentesség és az adókötelezettség között.
A sorozat jellegű értékesítés miatt adóalannyá váló személy, szervezet ezen értékesítése mindenképpen adóköteles a
2007. évi CXXVII. tv. 86. § (1) bekezdés ja)-jb) és k) pontjai értelmében, és ezen értékesítésre a 142. § szerinti
fordított

1.5.3. Tulajdonközösség adóalanyisága

A közös tulajdonban és közös használatban levő ingó és ingatlan dolgok esetében az áfa-törvény - a Ptk. azon
rendelkezését alapul véve, hogy a közös tulajdonra vonatkozó döntéseket a tulajdonostársak közösen hozzák meg - a
tulajdonostársak közösségét tekinti adóalanynak. (A legéletszerűbb példa a házastársak, illetve a társasházak közös
tulajdona.) Ugyanakkor a törvény eljárásjogi szempontból rögzíti, hogy - az adóalanyisággal járó jogok és
kötelezettségek teljesítése érdekében - egyetlen képviselő járhat el. Ez a képviselő elsősorban a tulajdonostársak által
kijelölt képviselő (aki nem feltétlenül tulajdonostársa is egyben, illetve lehet magánszemély, jogi személy, jogi
személyiség nélküli egyéb szervezet is). Kijelölt képviselő hiányában képviselőnek a legnagyobb tulajdoni
hányaddal rendelkező tulajdonostárs tekintendő, egyenlő tulajdoni hányad esetén pedig az adóhatóság jelöli ki az
adóügyi képviseletre jogosult tulajdonostársat.
Természetesen a tulajdonközösség adóalanyiságának ugyanúgy feltétele a gazdasági tevékenység, azaz a közös
tulajdonban álló ingó, ingatlan dolgok ellenérték fejében történő hasznosítása. Ennek megléte esetén azonban már
közömbös az a tény, hogy az adott szolgáltatást igényvevő személy maga is tulajdonostárs (pl. a társasház közös
használatú helyiségit az egyik tulajdonostárs bérli). Ugyanakkor nem feltétlenül hoz létre közös hasznosítást és
tulajdonközösséget a felek kooperációja valamely közös cél érdekében.

1.5.4. Csoportos adóalanyiság

Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy több jogilag független, de egymással szoros pénzügyi,
gazdasági és szervezeti kapcsolatban álló személyt az általános forgalmi adó rendszerében egyetlen adóalanyként
kezeljenek. Az irányelv részletszabályokat nem állapít meg, így a tagállamok gyakorlata e jogintézmény tekintetében
eltérő.
A korábban hatályos áfa-törvény szerinti, hitelintézetekre, befektetési vállalkozásokra, biztosítókra korlátozott
csoportos adóalanyiság szabályai jelentősen változtak. Ennek következtében a korábbi áfa-törvény alapján választott
csoportos adóalanyiság 2007. december 31. napjával a jogutód nélküli megszűnés szabályai szerint megszűnik, ami a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenleg hatályos rendelkezések alapján létrejött csoportos adóalanyok kötelesek
2007. december 31-ig a csoportos adóalanyiságuk megszüntetését az adóhatósághoz bejelenteni. A bevallással le
nem fedett időszakról a csoport valamennyi tagjának bevallást kell tennie az adózás rendjéről szóló törvény soron
kívüli bevallásra vonatkozó szabályai szerint.
Az új szabályozás alapján a csoportos adóalanyiság választása azokat az adóalanyokat illeti meg, amelyek
Magyarországon gazdasági céllal letelepedtek (azaz székhelye, állandó telephelye belföldön van), ennek hiányában
pedig lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük van belföldön és együttesen az Art. szerinti kapcsolt
vállalkozásnak minősülnek. Feltétel azonban, hogy egy adóalany egyszerre csak egy csoportos adóalanynak lehet a
tagja.
 A csoportos adóalanyiság révén a csoportban tagként résztvevők önálló áfa-alanyisága megszűnik (aki korábban
működő adóalany volt, annak adójogi szempontból a csoport a jogutódja), a tagok belső, egymás közötti
kapcsolataiban a tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, azaz áfa fizetési kötelezettség nem
keletkezik. A csoportos adóalanyiság megalkotása, vagy egy új tagnak a csoportos adóalanyhoz történő csatlakozása
esetén kérdésként merül fel, hogyan ítélendőek meg az áfa-törvény 58. § (1) és (1a) bekezdésének hatálya alá tartozó
ügyletek, vagyis azon termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások, amelyeknél a felek időszakonkénti
elszámolásban vagy fizetésben állapodtak meg, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét
meghatározott időszakra állapítják meg. Ez esetben az ügylet teljesítése kapcsolódhat a számla kibocsátásának
időpontjához, az elszámolási időszak végéhez, a fizetés esedékességéhez, vagy az elszámolási időszak végétől
számított 60. naphoz. A csoportos adóalanyisághoz csatlakozó adóalany által ezen áfa-csoport részére teljesített, az
áfa-törvény 58. § hatálya alá tartozó ügyletek forgalmi adózási megítélése attól függ, hogy az ügyletek teljesítési
időpontja a jogszabály szerint a csoporthoz történő csatlakozást megelőzi, vagy azt követi. Amennyiben a teljesítés a
csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozást megelőző időpontra esik, akkor az áfa-törvény hatálya alá esik az
ügylet, még akkor is, ha az időszak, amelyre az elszámolás vonatkozik a csoporthoz történő csatlakozást követően
zárul le. Ugyanakkor, ha a csoporthoz történő csatlakozást követően történik a teljesítés, úgy az adott ügylet nem
tartozik az áfa-törvény hatálya alá, még akkor sem, ha az elszámolási időszak első napja a csoportos adóalanyisághoz
történő csatlakozást megelőzte.
A csoport kifelé (külső, harmadik féllel szemben) egy adóalanyként viselkedik, melyet az ún. csoport azonosító
szám jelez. A csoport azonosító szám alatt együttesen történik a csoport bevallási, befizetési és egyéb áfa
kötelezettség teljesítése. (Az Art. alapján a csoport havonkénti bevallásra kötelezett.) A csoport egyetlen áfa
bevallást nyújt be, melyben a csoport fizetendő, illetve levonható adója szerepel. Az Art. előírása alapján a
csoporttag a harmadik személyekkel kapcsolatos, adózással összefüggő egyéb jogviszonyaiban, az adózással
kapcsolatos iratokon a csoport azonosító számot, közösségi adószámot és saját adószámát is köteles feltüntetni. A
csoport azonosító szám mellett tehát a tagok saját adószáma is megmarad, csoporton kívülre továbbra is a saját
nevükben értékesítenek, szolgáltatnak és az adott ügyletre vonatkozó adómértéket alkalmazzák.
A törvény a csoportos adóalanyiság intézményéhez szigorú felelősségi szabályokat kapcsol: a csoporttagok, illetve
a tagok azon kapcsolt vállalkozásai is, amelyek úgy döntenek, hogy nem csatlakoznak a csoporthoz (kívül maradó
adóalany), mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind pedig az azt megelőzően keletkezett adófizetési
kötelezettségért egyetemlegesen felelnek.
A csoportos adóalanyiság az állami adóhatóság engedélyével jön létre, valamennyi belépni kívánó tag erre
irányuló közös, kifejezett és egybehangzó kérelmére, melynek tartalmaznia kell többek között a kívül maradó
adóalany hozzájárulását is a csoport létrejöttéhez. A törvény egyébként a csoport létrejötte után is biztosítja, hogy az
eredetileg kívül maradó adóalanyok, valamint az újonnan létrejött adóalanyok a csoportos adóalanyisághoz kérelem
alapján később is csatlakozhatnak. Biztosított továbbá a csoportból való kilépés lehetősége is, mely azonban
ugyancsak az adóhatóság engedélyével realizálódik.
2016. január 1-jétől a csoportos adóalanyiság szabályainak alkalmazása szempontjából nem kell egymással
kapcsoltnak tekinteni azokat az adóalanyokat, akik (amelyek) kizárólag azért minősülnek egymással kapcsolt
vállalkozásnak, mert a Magyar Állam vagy helyi önkormányzat harmadik személyként közvetlenül vagy közvetve
többségi befolyással rendelkezik bennük. Ezen előírás indoka, hogy a gyakorlatban lehetővé tegye, hogy az állami
vagy helyi önkormányzati cégek is csoportos adóalanyiságot alkothassanak. Az állami és az adott helyi
önkormányzati cégek ugyanis egymással kapcsoltnak minősülnek az Art. definíciója értelmében, hiszen ezen
vállalkozásokban a Magyar Állam, illetve a helyi önkormányzat mint harmadik személy közvetlenül vagy közvetve
többségi befolyással rendelkezik. Ez viszont azt eredményezte, hogy bármely állami vagy adott helyi önkormányzati
vállalkozás által létrehozni kívánt csoportos adóalanyiság esetében, az összes állami, illetve önkormányzati cégnek,
mely nem kíván az adott csoportos adóalanyiságban részt venni, hozzájáruló nyilatkozatot kellett adnia, és
egyetemlegesen kötelezetté vált a csoportos adóalanyiság áfa kötelezettségéért. Így az áfa-törvényben a kívül maradó
adóalanyokra előírt hozzájáruló nyilatkozat lényegében ellehetetlenítette, hogy az állami vagy helyi önkormányzati
cégek egymással csoportos adóalanyiságot hozhassanak létre. Ugyanakkor a Magyar Államon vagy helyi
önkormányzaton keresztül történő kapcsoltság nem eredményezi, hogy ezek a vállalkozások egymással szoros
pénzügyi, gazdasági és szervezeti kapcsolatban vannak, mely az Áfa irányelvi feltétele a csoportos adóalanyiságnak,
így nem volt indokolt, hogy ezek a cégek lényegében ki legyenek zárva a csoportos adóalanyiság létrehozatalának
lehetőségéből.
Szintén 2016. január 1-jétől a csoportos adóalanyiság alkalmazása szempontjából a helyi önkormányzatot és azt a
vállalkozást, amelyben a helyi önkormányzat közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik, nem lehet
egymással kapcsolt vállalkozásnak tekinteni. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a helyi önkormányzat nem hozhat
létre csoportos adóalanyiságot azokkal a vállalkozásokkal, amelyekben közvetlenül vagy közvetve többségi
befolyással rendelkezik, továbbá azt, hogy nem terheli egyetemleges felelősség, és nem kell a hozzájáruló
nyilatkozata ahhoz, hogy a közvetlen vagy közvetett befolyásában lévő vállalkozások csoportos adóalanyt
hozhassanak létre.
Kérdésként merülhet fel, hogy amennyiben a tag kilép a csoportos adóalanyiságból ki jogosult, illetve kötelezett a
csoportos adóalanyiság időszakában felmerült áfa kötelezettséggel, keletkezett jogosultsággal kapcsolatos
korrekciókra: a tag, vagy a csoportos adóalany. A csoportos adóalanyiságból kiváló tag a csoportos adóalanytól
eltérő adóalannyá válik a kiválással. Így a kiváló tag, mint a csoportos adóalanytól eltérő adóalany, nem rendezheti a
csoportos adóalanyt terhelő áfa kötelezettségeket, nem gyakorolhatja a csoportos adóalanyt megillető áfa
jogosultságokat. Azt a csoportos adóalanynak kell megtennie, amennyiben szükséges önellenőrzés keretében. Ezen
nem változtat az sem, hogy az áfa-törvény értelmében a kiváló tagnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy kívül
maradó adóalanyként egyetemleges kötelezettség terheli a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak
a csoportos adóalanyiság időszakában, az áfa-törvény alapján keletkező fizetési kötelezettség teljesítéséért.
Amennyiben a csoportos adóalany, mint olyan megszűnik, úgy az áfa-törvény értelmében a csoportos
adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag együttesen köteles úgy eleget tenni az áfa-törvény szerinti
kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg, kivéve azt az esetet, ha a csoportos adóalanyiságban részt vevő
valamennyi tag jogutód nélkül szűnik meg. Az Art. 6. § (3) bekezdése értelmében „Törvény eltérő rendelkezése
hiányában a jogutód adózót megilletik mindazon jogok, amelyek a jogelődöt megillették, továbbá teljesíti a jogelőd
által nem teljesített kötelezettségeket. Több jogutód esetén a jogelőd kötelezettségeit a jogutódok vagyonarányosan
teljesítik, teljesítés hiányában pedig a jogelőd tartozásáért egyetemlegesen felelnek, a költségvetési támogatásra -
eltérő megállapodás hiányában - vagyonarányosan jogosultak.” Ebből következően, ha a csoportos adóalany
megszűnt, a tagok, mint jogutódok teljesítik a csoportos adóalanyt terhelő pótlólagos adófizetési kötelezettséget,
illetve gyakorolhatják a csoportos adóalanyt megillető pótlólagos levonási jogosultságot.
A csoportos adóalanyiság az adóhatósági engedély visszavonásával szűnik meg. Az engedély visszavonására ad
okot például az a körülmény, ha a csoportos adóalanyiság létrejöttének valamely törvényi feltétele már nem teljesül,
vagy ha a csoport valamennyi tagja jogutód nélkül megszűnik.
Mint ahogy arról már szó esett csoportos adóalanyiságot azok az adóalanyok alapíthatnak, akiknek (amelyeknek)
gazdasági célú letelepedési helyük belföldön van. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az adóalany székhelye belföldön
található, de rendelkezik külföldön állandó telephellyel, akkor a csoportos adóalany részévé csak a belföldön
található székhely válik, a külföldi állandó telephelye viszont nem. Ugyanez érvényes arra az esetre, ha az adóalany
székhelye külföldön van, és belföldön rendelkezik állandó telephellyel. Ez esetben csak a belföldi állandó telephely
válik a csoportos adóalany részévé. Ugyanakkor az Európai Bíróság az FCE Bank C-210/04 ügyben hozott ítéletében
megállapította, hogy a székhely és az állandó telephely egy jogalany, így a székhely és az állandó telephely közötti
költségátterhelések nem tekinthetők az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtásnak. Ez felvetette annak a kérdését,
hogyan kezelendő az áfa szempontjából, ha a csoportos adóalany nyújt- vagy vesz igénybe szolgáltatást az ebben a
csoportos adóalanyiságban résztvevő tag másik államban található gazdasági célú letelepedettsége számára vagy
letelepedettségétől. Az Európai Bizottság COM (2009) 325 végleges számmal ellátott, a csoportos adóalanyiságról
kiadott közleményében többek között kifejtette, hogy az FCE Bank ügyében hozott ítélet semmilyen módon nem utal
a csoportos adóalanyiságra. Megemlítette továbbá, hogy a csoportos adóalanyhoz való csatlakozással az adóalany
egy új adóalany, a csoportos adóalany részévé válik, következésképpen az áfa szempontjából elkülönül a külföldön
található gazdasági célú letelepedettségétől. Ez azt jelenti, hogy ha egy adóalany csatlakozik egy csoportos
adóalanyhoz, akkor a továbbiakban a külföldön található székhelye/állandó telephelye számára nyújtott szolgáltatásai
két különálló adóalany közötti szolgáltatásnyújtásnak minősülnek. Következésképpen a csoportos adóalany által
annak tagja külföldön található gazdasági célú letelepedése számára nyújtott szolgáltatást, illetve a tag külföldön
található gazdasági célú letelepedése által a csoportos adóalany részére nyújtott szolgáltatást az áfa hatálya alá
tartozó szolgáltatásnak kell tekinteni. Az Európai Bizottság ezen értelmezését erősítette meg az Európai Bíróság a
Skandia C-7/13 számú ügyben hozott ítéletében, amiben kimondta, hogy a külföldi székhely és annak „belföldi” áfa-
csoportba tartozó „belföldi” telephelye közötti ügylet az áfa hatálya alá tartozik, mivel két különálló adóalany közötti
ügylet történik.

2. Termék értékesítése

Adókötelezettség főszabály szerint az adóalany által - e minőségében - belföldön és ellenérték fejében teljesített
termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás keletkeztet. Az e tevékenységgel megalapozott adóalanyiság körében azonban
egyes ellenérték nélküli ügyletek is adóztatandók. E tárgykörben említendő továbbá az adójegyes
dohánygyártmányok áfa kötelezettsége, melyekre az áfa-törvény rendelkezései kizárólag akkor alkalmazandóak, ha
azt a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény
(a továbbiakban: Jöt.) erről kifejezetten úgy rendelkezik. E termék esetében a sajátos áfa szabályozást az indokolja,
hogy az áfa ez esetben lényegében egyfázisú adóvá válik, mivel a terméken szereplő adójegy már magában foglalja -
a jövedéki adóval egyetemben - az általános forgalmi adó összegét is.

2.1. Ellenérték fejében történő termékértékesítés

Főszabály szerint termékértékesítésnek minősül a birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevőt
tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja, vagy bármely más, ilyen joghatást eredményező ügylet. Az áfa-törvény
alapján birtokba vehető dolog lehet a dolog módjára hasznosítható természeti erőforrás is (pl. szélenergia, napfény),
valamint azon értékpapírok, melyek dolog feletti tulajdonjogot testesítenek meg (azaz megszerzésük egyben az
abban megjelölt termék tulajdonjogának megszerzését is jelenti). Pl. a közraktárjegy, illetve annak árujegy része
esetében ugyanis magának a közraktárjegynek, vagy annak árujegy részének a forgatása termékértékesítésként
adókötelezettséget keletkeztet, az adómértéket pedig azon termék adómértéke határozza meg, amely feletti
tulajdonjogot az értékpapír megtestesíti.
Nem minősül azonban birtokba vehető dolognak:
- a pénz, ha azt a névértéken fogadják el. (A névértéktől eltérő értéken átadott érme azonban termékértékesítésként
adóztatandó.)
- a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.
törvény szerint ilyen a csekk, az elektronikus pénzeszköz, illetve az olyan dolog, amely az ügyfél számára lehetővé
teszi, hogy a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló valamely pénzkövetelésével rendelkezzék, illetőleg annak
terhére készpénzt vegyen fel vagy áruk, illetőleg szolgáltatások ellenértékét az eladónak vagy a szolgáltatónak
kiegyenlítse)
- a pénzhelyettesítő eszköz (utalvány, egyéb fizetési megbízás vagy ígérvény, ha azzal a kötelezett pénztartozást
térít meg, feltéve, hogy annak jogosult általi elfogadásával a jogosult eredeti pénzkövetelése a kötelezettel szemben
megszűnik pl. váltó)
- értékpapír (ide nem értve azokat az értékpapírokat, melyek dolog feletti tulajdonjogot testesítenek meg).
Ellenértéknek minősül az áfa-törvény alapján bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére
elismert vagyoni értéket is. Az ellenérték fogalma alól kivételt jelent a kártérítés, mely elsődlegesen a jogellenes
károkozás megtérítését szolgálja. Ezzel szemben a kártalanítás tipikusan egy hatósági aktushoz, a kisajátításhoz
kötődik. Magának a kártalanításnak ellenértékként való kezeléséhez nélkülözhetetlen egy olyan mögöttes ügylet,
amely az áfa-törvény alapján termékértékesítésnek minősül. Tekintettel arra, hogy a termékértékesítés,
szolgáltatásnyújtás akkor is adóztatható, ha arra jogszabályi rendelkezés, hatósági határozat vagy árverés révén került
sor, illetve a törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a kisajátítás nem tekinthető közhatalmi tevékenységnek, a
határozaton alapuló ingatlan kisajátítás is termékértékesítés, és a kisajátított ingatlanért kapott kártalanítás összege
ellenértéknek minősül.
A termékértékesítés megítélése szempontjából önmagában a vevő tulajdonosként való rendelkezésre
jogosultságával megvalósul, azaz nem (nem minden esetben) feltétel, hogy a vevő ténylegesen tulajdont szerezzen.
Az ügylet sajátosságára, az áfa-fizetési kötelezettség keletkezésének, illetve az ügylet bizonylatolási rendjének
eltérő volta miatt az áfa-törvény egyes speciális értékesítésekről külön is rendelkezik.
Ezek az értékesítések a következők:
- a részletvétel és az olyan határozott időre szóló bérleti szerződés alapján történő termékátadás, ahol a
szerződésből kitűnően legkésőbb a bérleti idő lejártakor a bérbevevő tulajdonjogot szerez a bérbe vett eszköz felett
- a bizományos és a megbízó között a termék feletti rendelkezési jog átadása- adós és hitelező között a termék
feletti tulajdonosként való rendelkezési jog átszállása, feltéve, hogy a hitelező a dologi biztosítékul szolgáló terméket
értékesíti, s az ellenérték őt illeti
- az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a
jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult
bocsátotta rendelkezésre.

2.2. Részletvétel

Az áfa-törvény alapján tehát termékértékesítésnek minősül a termék birtokbaadása olyan ügylet alapján, amely a
termék határozott időre szóló bérbeadásáról vagy részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a
tulajdonjogot legkésőbb a határozott idő lejártával, illetőleg az ellenérték maradéktalan megtérítésével megszerzi. Az
áfa-törvény szerinti saját fogalomból adódóan minden olyan értékesítés, amely megfelel a fenti tényállásnak,
termékértékesítésként kezelendő. Ebből következően a lízingszerződések áfabeli megítélése is attól függ, hogy a
konkrét szerződés szerinti tényállás kimeríti-e az áfa-törvény szerinti termékértékesítés fogalmát. A pénzügyi
lízingnek a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti definíciója szerint a pénzügyi lízing
az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot
a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába
adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő
a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot,
b) a hasznok szedésére jogosulttá válik,
c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is),
d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kitöltött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és
kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő, vagy az általa
megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a
lízingbeadó birtokába és könyveibe.
Így a fenti megfogalmazásnak megfelelő pénzügyi lízing megítélése az áfában kétféleképpen alakulhat:
Az ún. zárt végű (a vevő biztos tulajdonszerzésével járó) ügyletek egy időpontban adóztatandó, egy bizonylattal
kísérendő termékértékesítésként kezelendő (ebből következően a bizonylaton is vámtarifaszám szerepel). Az ún.
nyílt végű lízinget pedig, amely alapján a lízingbe vevő tulajdonszerzése a szerződés szerint a lízing indulásakor nem
biztosított, azaz legkésőbb az utolsó részlet megfizetésével nem automatikusan száll át a tulajdonjog (az vagy eleve
visszaszáll a lízingbe adóra, vagy vevőkijelölési jog lehet csupán, vagy a vevőnek csak opciós joga van a futamidő
végén való vásárlásra), az áfa-törvény szolgáltatásként kezeli.
A pénzügyi lízing sajátossága továbbá, hogy az alapügylet mellett az eszközbeszerzés finanszírozására hitelügylet
is megjelenik, amelyre az áfa-törvény alapján adómentesség (áfa-levonási jog nélküli adómentesség) vonatkozik,
feltéve, hogy a hitelügylet egyértelműen elkülöníthető az alapügylettől.
Egyértelműen elkülöníthetőnek tekinthető az alapügylettől a hitelügylet például abban az esetben, ha az alábbi
feltételek együttesen fennállnak:
- Az alapügylet és a hitelügylet ellenértékéről az ügylet megkötésekor külön-külön megállapodtak. Nem lehet
utólag az ellenérteket megosztani az alapügylet és a hitelügylet között.
- A hitelügyletről történő megállapodásban a kamatlábat (referencia kamatlábat) is rögzítik. (A hitelintézetekről és
pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény ezt pénzügyi lízing esetén kötelező jelleggel elő is írja.)
- A két ügylet (alap- és hitelügylet) ellenértékét elkülönülten kell elszámolni.
Hangsúlyozandó, hogy az alap-és a hitelügylet elkülöníthetősége a pénzügyi lízing mindkét „fajtájára”, azaz a zárt
és a nyílt végű pénzügyi lízingre is igaz. (Zárt végű lízingnél az alapügylet a termékértékesítés, míg a nyílt végűnél
szolgáltatásként a bérlet.)

2.3. Bizományosi termékértékesítés

Azzal, hogy az áfa-törvény a polgári jogi értelemben vett tulajdonszerzésnél tágabb körben határozza meg a
termékértékesítés fogalmát, eladási bizomány esetén mind a megbízó és a bizományos, mind pedig a bizományos és
vevő közötti termékátadás értékesítésnek minősül, mivel mindkét tényállás kapcsán megvalósul az „értékesítő”
részéről a tulajdonosként való rendelkezésre jogosultság átengedése. A bizományos - a Ptk. 507. §-a szerint - saját
nevében, de megbízója javára (számlájára) végzi tevékenységét, díjazás ellenében köteles a megbízó javára a saját
nevében adásvételi szerződést kötni. (Eladási megbízásnál a harmadik személy és a bizományos között az áfa-
törvény főszabálya szerinti termékértékesítés egyébként is megvalósul. Vételi megbízásnál a harmadik személlyel
szemben a bizományos szintén saját nevében jár el, s így az is az általános szabályok szerinti termékértékesítési
tényállást valósítja meg.) Mind vételi, mind pedig eladási bizomány esetén azonban a megbízó és a bizományos
közötti ügylet termékértékesítésként kizárólag akkor kezelendő, ha a bizományos és a harmadik fél közötti
„klasszikus” termékértékesítés is megvalósult.
A bizományos tehát minden esetben saját nevében jár el, az értékesítés során saját neve alatt jelenik meg. Ezen
lényegi ismérv különbözteti meg az ügynöktől, aki megbízója nevében és javára jár el, így minden egyes, az ügynök
által kötött szerződés, tett jognyilatkozat az őt megbízó személyében hatályosul.

2.4. Dologi biztosítékul szolgáló termék értékesítése

A bizományosi konstrukcióhoz hasonlóan termékértékesítésnek minősül az adós és a hitelező között a termék

feletti tulajdonosként való rendelkezésre jogosultság átszállása, amennyiben a hitelező a dologi biztosítékul szolgáló
terméket lejárt követelésének érvényesítésére értékesíti, és az abból származó ellenérték közvetlenül őt illeti meg.
 Fenti tényállásnak megfelelő tényállások esetén, azaz tipikusan a zálogszerződéseknél, a zálogügyletek -
hasonlóan a bizományosi jogviszonyhoz - két értékesítésként kezelendők, egy a zálogtárgy tulajdonosa és a
zálogjogosult (hitelező) közötti, illetve egy a zálogjogosult és harmadik személy közötti termékértékesítésként.
Akárcsak a bizományosi szerződéseknél, önmagában a zálogjog alapítása nem jár adófizetési kötelezettséggel. A
rendelkezés értelmében az adóalany zálogtulajdonos adófizetési kötelezettsége a zálogtárgy „értékesüléséhez”
kötődik. E feltétel teljesülése esetén minősül adóztatandó tényállásnak az ügylet a zálogadós és a zálogbirtokos
között akkor, amikor a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válik. Ezen időponthoz köthető ugyanis, hogy a
zálogadós elveszíti a tulajdonosként való rendelkezés jogát a zálogtárgy felett, és az átszáll a zálogjogosultra, aki
ugyan nem tulajdonos, de saját nevében jár el a zálogtárgy értékesítése során.
A zálogjogosult harmadik személy felé történő értékesítése esetén az adott termékértékesítésre egyébként irányadó
teljesítési időpontban keletkezik adófizetési kötelezettség, az adó alapja pedig a tényleges ellenérték, amennyiért a
jogosult a zálogtárgyat értékesíti.

2.5. Építési-szerelési munkával létrehozott ingatlan(rész) átadás

Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy az építési szerződés alapján történő termékátadásokat
ne szolgáltatásnyújtásként, hanem termékértékesítésként adóztassák. Az áfa-törvény e lehetőséggel élve
termékértékesítésként kívánta adóztatni az építési szerződés alapján történő ingatlan (ingatlanrész) átadásokat még
abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a megrendelő bocsátotta
rendelkezésre. (A termékértékesítésként történő kezelés gyakorlati jelentősége a teljesítési hely meghatározásában
mutatkozik meg.)
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2008. évi VII. törvénnyel - a fordított adózás alá eső ügyletek körének
szűkítésének érdekében - 2008. május 1-jétől az áfa-törvény 10. § (1) bekezdésének d) pontja alapján kizárólag azon
ügyletek kezelendők termékértékesítésként, s esnek - az egyéb feltételek teljesülése mellett - a fordított adózás alá,
amely alapján az építési-szerelési munkával létrehozott ingatlant az ingatlan-nyilvántartásban be kell jegyezni.
(Bővebben lásd a fordított adózás alá tartozó ügyleteknél IX. fejezet 1.3)
Az új áfa-törvény 2008. május 1-jétől hatályos módosításával - a jogalkalmazás során felmerült eltérő
értelmezések miatt - tehát a törvény egyrészt elszakad a Ptk.-beli építési szerződés fogalomtól, és ezáltal a fő-, illetve
alvállalkozói tevékenység megítélésének kérdésétől, másrészt a rendelkezés kizárólag az ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzendő ingatlanra vonatkozik. A Ptk. szerint ingatlan alatt a földterületet, a felépítményt, valamint ezek
alkotórészét kell érteni. Alkotórésznek tekintendő a földterülettel, vagy a felépítménnyel tartósan oly módon
egyesített dolog, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke
vagy használhatósága számottevően csökkenne. Ugyancsak a fogalom tartalmi meghatározását segíti az ingatlan-
nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény, amely alapján a földterületen emelt épületek és építmények (pl.
pince, földalatti garázs és más építmény), mint alkotórészek osztják a földterület jogi sorsát. (Az épített környezet
alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény értelmében minden olyan helyhez kötött műszaki
alkotás építménynek minősül, amely a terepszint, víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér
megváltoztatásával, beépítésével jön létre. Az építményhez tartoznak továbbá annak rendeltetésszerű és biztonságos
használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is.)
Az új áfa-törvény módosított rendelkezése értelmében tehát nem annak van jelentősége, hogy az adott ingatlant az
ingatlan-nyilvántartásba „bejegyezték-e”, hanem annak, hogy az adott ingatlan létrehozása kapcsán az ingatlan-
nyilvántartásba történik-e bármilyen feltüntetés, jogbejegyzés. Tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartási térkép
is az ingatlan-nyilvántartás részét képezi, amennyiben a vezetékek, nyomvonalas ill. egyéb speciális építmények az
ingatlan nyilvántartás bármely részében - így a térképen - feltüntetésre kerülnek, az „ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzendő” ingatlanokkal esnek egy tekintet alá. (Ha a vezetékes létesítmények csak az illetékes építésügyi
hatóság által vezetett közműnyilvántartásban szerepelnek, illetve az ingatlan-nyilvántartásban rájuk vonatkozóan
szolgalmi jog sincs feltüntetve, átadásuk nem termékértékesítésként, hanem szolgáltatásnyújtásként adóztatandó.)

2.5. Építési-szerelési munkával létrehozott ingatlan(rész) átadás

Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy az építési szerződés alapján történő termékátadásokat
ne szolgáltatásnyújtásként, hanem termékértékesítésként adóztassák. Az áfa-törvény e lehetőséggel élve
termékértékesítésként kívánta adóztatni az építési szerződés alapján történő ingatlan (ingatlanrész) átadásokat még
abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a megrendelő bocsátotta
rendelkezésre. (A termékértékesítésként történő kezelés gyakorlati jelentősége a teljesítési hely meghatározásában,
illetve 2016. január 1-jétől az alkalmazandó adómérték kapcsán mutatkozik meg. 2016. január 1-jétől ugyanis 5%-os
adómérték alá tartozik, ha az építtető és a kivitelező közötti szerződéssel az Áfa tv. 10. § d) pontja szerinti ügylet
valósul meg, melynek eredményeként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő olyan lakóingatlan átadása történik,
amely megfelel az Áfa tv. 3. számú melléklet I. rész 50-51. pontjaiban foglaltaknak, és az ügylethez kapcsolódó
előleg utáni adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja, illetve az ügylet Áfa tv. szerinti teljesítési,
részteljesítési időpontja 2015. december 31-ét követő napra esik.)
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2008. évi VII. törvénnyel - a fordított adózás alá eső ügyletek körének
szűkítésének érdekében - 2008. május 1-jétől az áfa-törvény 10. § (1) bekezdésének d) pontja alapján kizárólag azon
ügyletek kezelendők termékértékesítésként, s esnek - az egyéb feltételek teljesülése mellett - a fordított adózás alá,
amely alapján az építési-szerelési munkával létrehozott ingatlant az ingatlan-nyilvántartásban be kell jegyezni.
(Bővebben lásd a fordított adózás alá tartozó ügyleteknél IX. fejezet 1.3)
Az új áfa-törvény 2008. május 1-jétől hatályos módosításával - a jogalkalmazás során felmerült eltérő
értelmezések miatt - tehát a törvény egyrészt elszakad a Ptk.-beli építési szerződés fogalomtól, és ezáltal a fő-, illetve
alvállalkozói tevékenység megítélésének kérdésétől, másrészt a rendelkezés kizárólag az ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzendő ingatlanra vonatkozik. A Ptk. szerint ingatlan alatt a földterületet, a felépítményt, valamint ezek
alkotórészét kell érteni. Alkotórésznek tekintendő a földterülettel, vagy a felépítménnyel tartósan oly módon
egyesített dolog, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke
vagy használhatósága számottevően csökkenne. Ugyancsak a fogalom tartalmi meghatározását segíti az ingatlan-
nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény, amely alapján a földterületen emelt épületek és építmények (pl.
pince, földalatti garázs és más építmény), mint alkotórészek osztják a földterület jogi sorsát. (Az épített környezet
alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény értelmében minden olyan helyhez kötött műszaki
alkotás építménynek minősül, amely a terepszint, víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér
megváltoztatásával, beépítésével jön létre. Az építményhez tartoznak továbbá annak rendeltetésszerű és biztonságos
használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is.)
Az új áfa-törvény módosított rendelkezése értelmében tehát nem annak van jelentősége, hogy az adott ingatlant az
ingatlan-nyilvántartásba „bejegyezték-e”, hanem annak, hogy az adott ingatlan létrehozása kapcsán az ingatlan-
nyilvántartásba történik-e bármilyen feltüntetés, jogbejegyzés. Tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartási térkép
is az ingatlan-nyilvántartás részét képezi, amennyiben a vezetékek, nyomvonalas ill. egyéb speciális építmények az
ingatlan nyilvántartás bármely részében - így a térképen - feltüntetésre kerülnek, az „ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzendő” ingatlanokkal esnek egy tekintet alá. (Ha a vezetékes létesítmények csak az illetékes építésügyi
hatóság által vezetett közműnyilvántartásban szerepelnek, illetve az ingatlan-nyilvántartásban rájuk vonatkozóan
szolgalmi jog sincs feltüntetve, átadásuk nem termékértékesítésként, hanem szolgáltatásnyújtásként adóztatandó.)

2.6. Ellenérték fejében létrejött értékesítéssel egy tekintet alá eső értékesítések

A törvény az ellenérték fejében történő termékértékesítéssel egyenértékűnek tekint egyes ellenérték nélküli
ügyletek is. A tényállások többsége feltételes adóztatási pontot jelent, azaz csak bizonyos feltételek teljesülése esetén
áll be tényleges adókötelezettség. Ezek a tényállások a következők:
- a termék vállalkozás köréből történő végleges kivonása, amennyiben azt saját vagy alkalmazottai
magánszükségletének kielégítésére, vagy általában vállalkozásától idegen célokra használja, ideértve a más
tulajdonába történő ingyenes átadást is.
(Nem valósítja meg ezt a tényállást a termék árumintaként, kis értékű ajándékként való átadása.) Az
adóztathatóság ez esetben csak akkor áll fenn, ha a termék, illetve annak alkotórészeinek beszerzéséhez
kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben levonható adó illette meg.
- saját vállalkozásban végzett beruházás, ha annak eredményeként az adóalany tárgyi eszközt állít elő.
Az új áfa-törvény e rendelkezés kapcsán továbbra is kizárólag a tárgyi eszköz előállítását eredményező saját
vállalkozásban végzett beruházást tekinti termékértékesítésnek. Az áfa-törvény alkalmazásában tárgyi eszköznek
minősül az ingatlan, valamint az olyan ingó termék, amely vállalkozáson belüli rendeltetésszerű használatot
feltételezve, legalább 1 évet meghaladó időtartamban szolgálja a gazdasági tevékenység folytatását. A tárgyi eszköz
előállításának adókötelessé tételével egyúttal biztosítottá válik a kapcsolódó beszerzéseknél az adólevonási jog.
- termék felhasználása gazdasági tevékenység folytatásához, feltéve, hogy ha a terméket ilyen állapotában másik
adóalanytól szerezte volna be, adólevonási jog nem illetné meg.
Feltétel azonban, hogy a termék felhasználásához kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási
jog illesse meg. E tényállások alatt az áfa-törvény a vállalkozások által előállított (kitermelt, összeállított, átalakított,
megmunkált), illetőleg a vállalkozáshoz vásárolt vagy importált termék felhasználása értendő, mely rendelkezések a
más adóalanytól történő beszerzésekkel azonos elbírálást biztosítanak abban az esetben is, ha az adóalany a terméket
maga állítja elő. Tipikusan e körbe tartozik a tehergépkocsi átalakítása személygépkocsivá, vagy ha az adóalany
egyes termékeket üzemanyagként személygépkocsi üzemeltetéséhez használ fel.
- tárgyi eszköznek nem minősülő termék felhasználása adólevonásra nem jogosító tevékenységhez, amennyiben a
termék beszerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt adólevonási jog illette meg.
- adóalany megszűnése
Az adóalanyiság megszűnése is adóztatandó pontként kezelendő abban az esetben, ha az adóalany
adóalanyiságának megszűnésekor olyan terméket tart tulajdonában, amelynek beszerzéséhez, felhasználásához
kapcsolódóan adólevonási jog illette meg.
Kérdésként merülhet fel, hogyan kell kezelni azt az esetet, ha az adóalany más tulajdonába ingyenesen ad át
terméket, melynek beszerzésével, előállításával kapcsolatban levonási jog illette meg, és a terméket másik
tagállamba szállítja ki. Eldöntendő, hogy ebben az esetben melyik szabályt kell alkalmazni, az ingyenes
termékkivonás miatti adófizetési kötelezettség keletkezésére, vagy a Közösségen belüli adómentes értékesítésre vagy
a távértékesítésre vonatkozó szabályokat. Az ingyenes termékátadásra vonatkozó szabály lényege az, hogy
megakadályozza, hogy a végső fogyasztás részben vagy egészben adózatlan maradjon. Ezt azonban nem a levonási
jog utólagos korrekciójával, hanem az adófizetési kötelezettség előírásával éri el. Ez utóbbi megoldással a fizetendő
adó alapjának meghatározásán keresztül ugyanis figyelembe vehető, hogy a vállalkozásból kivont terméket az
adóalany annak beszerzése, előállítása és ingyenes átengedése közötti időszakban adóköteles célokra (is) használta,
hasznosította. Mivel e rendelkezés célja az utólagos korrekció, e céllal az van összhangban, ha a korrekció
következménye ugyanabban az államban jelentkezik, mint ahol a korrekció szükségessége felmerült. Ebből
következően az ingyenes termékátadás szerinti tényállások esetében az áfa fizetési kötelezettség belföldön merül fel.
A termékértékesítés teljesítési helyére vonatkozó szabályok ingyenes termékátadás esetében nem alkalmazandóak,
hiszen ezen szabályok rendeltetése szerint a fizetendő adó nem hárítandó át, így az adónak abban az államban történő
megfizettetése, amelyben a levonható adó felmerült, összhangban van az áfa szabályok versenysemlegességi elvével
is. Ezt a megítélést támasztja alá az is, hogy sem az áfa-törvény, sem az annak alapját adó 2006/112/EK tanácsi
irányelv az adóalap meghatározásán túlmenően nem tartalmaz kifejezett rendelkezést az ingyenes termékátadásokra,
szolgáltatásnyújtásokra vonatkozóan, holott amennyiben ezen tényállásokat az ellenértékes ügyletekkel azonosan
kellene kezelni a teljesítési hely meghatározása szempontjából, ahhoz számos egyéb rendelkezésre lenne szükség
annak megfelelő alkalmazhatóságához.
A vállalkozás céljára tekintettel adott áruminta, illetve kis értékű ajándék átadása nem minősül
termékértékesítésnek, azaz az előállításhoz, beszerzéshez kapcsolódó levonási jog megilleti az adóalanyt,
ugyanakkor az átadáskor nem keletkezik áfa fizetési kötelezettség. Ebből következően különösen hangsúlyos az
áruminta áfa-törvénybeli fogalmának való megfelelés (a képviselt terméknek kisebb és jellemző része vagy
mennyisége, amelyet kizárólag a képviselt termék bemutatásának céljára adnak, és amely fizikai állapotánál, vagyoni
értékénél fogva más cél elérésére nem is alkalmas), valamint a kis értékű ajándékra vonatkozó összeghatár betartása
(legfeljebb 5000 forint, amely vizsgálatakor a terméknek az átadásakor érvényes - adót is tartalmazó - szokásos piaci
árat kell alapul venni).
Ugyancsak nem minősül ellenérték fejében teljesített értékesítésnek a közcélú adomány. A közcélú adományok áfa
mentességét az áfa-törvénynek a 2010. évi LIII. törvénnyel módosított rendelkezései 2010. június 17-ei
hatálybalépéssel teremtették meg. Az áfa-törvény módosított rendelkezései alapján nem minősül ellenérték fejében
teljesített termékértékesítésnek a közcélú adomány [Áfa tv. 11. § (3) bekezdés a) pontja], illetve nem minősül
ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak a közcélú adomány nyújtása [Áfa tv. 14. § (3) bekezdése].
Ugyanakkor az áfa-törvény 133. §-át érintő módosítás biztosítja azt, hogy azzal, hogy a közcélú adomány nem
tekinthető sem termékértékesítésnek, sem szolgáltatásnyújtásnak, a korábban, a beszerzéskor még a vállalkozási
célra történő felhasználást valószínűsítve levonásba helyezett áfát ne kelljen korrigálni. Hangsúlyozandó továbbá,
hogy az áfa mentesség csak a közcélú adomány áfa-törvénybeli definíciójának megfelelő esetekre terjed ki (Áfa tv.
259. § 9/A. pont), azaz:
közcélú adomány: a közhasznú szervezet részére törvényben meghatározott közhasznú tevékenysége támogatására,
az oktatási intézmény részére az alapító okiratában meghatározott tevékenysége támogatására, valamint az egyházi
jogi személy részére törvényben meghatározott tevékenysége támogatására fordított termék, szolgáltatás, feltéve,
hogy
a) az ügyletre vonatkozó okirat, egyéb körülmény valós tartalma alapján nem állapítható meg, hogy az nem vagy
csak látszólag szolgálja a közhasznú, a közérdekű, az oktatási intézmény esetében az alapító okiratában
meghatározott, továbbá az egyházi jogi személy esetében a törvényben meghatározott tevékenységét,
b) az nem jelent vagyoni előnyt az adományozónak, az adományozó tagjának vagy részvényesének, vezető
tisztségviselőjének, felügyelő bizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek
vagy a természetes személy tag vagy részvényes közeli hozzátartozójának azzal, hogy nem minősül vagyoni
előnynek az adományozó nevére, tevékenységére történő utalás, és
c) az adományozó rendelkezik a közhasznú szervezet, az oktatási intézmény, illetve az egyházi jogi személy által
kiállított olyan igazolással, amely tartalmazza az adományozó és az adományozott nevét, székhelyét vagy állandó
lakóhelyét, adószámát, adószám hiányában egyedi azonosítására szolgáló jelét és a támogatott célt.
Az oktatási intézmények részére jutatott közcélú adományra vonatkozó rendelkezések 2015. június 25-étől
hatályosak.
Az áfa-törvény korábban hatályos szabályaihoz hasonlóan továbbra sem merül fel áfa kötelezettség pénzbeni
adományok után. Ugyancsak nem kell áfa fizetési kötelezettséggel számolni nem adóalanyok (magánszemélyek)
által akár pénzben, akár természetben történő adományozáskor. Az adóalanyok körében akkor sem jár áfa
kötelezettséggel az adományozás, ha az adóalany eleve adományozás céljára vásárolta a terméket. Ez esetben
ugyanis annak beszerzésekor a cég adólevonási jogot nem gyakorolhatott, de az átadáskor nem is válik kötelezetté az
áfa megfizetésére.

2.7. Saját termék másik tagállamba történő továbbítása

A termékek Közösségen belüli mozgásának nyomon követhetőségét, valamint „elfogyasztásának” helye szerinti
adóztathatóságát biztosító irányelvi rendelkezés, hogy termékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany gazdasági
tevékenysége érdekében beszerzett terméket adnak fel vagy fuvaroznak el az egyik tagállamból egy másik
tagállamba. Ez a rendelkezés biztosítja részben azt is, hogy amennyiben az importált terméket nem abban a
tagállamban bocsátják vámjogi szabad forgalomba, amely a tényleges rendeltetési helye a Közösségen belül, akkor is
a rendeltetés, fogyasztás helye szerinti tagállamban, az ott érvényes adómértékkel kell az adót megfizetni (lásd II.
fejezet 6.5. pont)
Ezzel összhangban az áfa-törvény is termékértékesítésnek minősíti azt, ha az adóalany a vállalkozása tulajdonában
tartott terméket ad fel, fuvaroz vagy fuvaroztat el belföldről a Közösség másik tagállamába. Ez alapján kell megítélni
azt az esetet is, amikor az adóalany a bizományba átvett terméket adja fel, vagy fuvaroztatja el belföldről egy másik
tagállamba. Nem minősül azonban termékértékesítésnek minden, tagállamok közötti termékmozgatás. A kivételek
egyrészt azon alapulnak, hogy ezekre a termékértékesítésekre, szolgáltatásnyújtásokra a főszabálytól eltérő adózási
szabályokat kell alkalmazni, így amennyiben nem képeznének kivételt, az az adóztatási szabályok összeütközéséhez
vezetne, másrészt azon, hogy a termék másik tagállamba történő elfuvarozása ideiglenesen történik. A kivételek,
vagyis azok az esetek, amelyek nem minősülnek „termékmozgatás” jogcímén termékértékesítésnek az alábbiak:
(1) Azok a kivételek, amelyekre különleges adóztatási szabályok vonatkoznak:
- a távértékesítés szabályait kell alkalmazni (lásd III. fejezet 1.2. pont),
- a fel-, vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (lásd III.
fejezet 1.3. pont),
- a Közösségen belüli személyszállítás során vasúti-, vízi vagy légi közlekedési eszközön értékesített termékekre
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (lásd III. fejezet 1.4. pont),
- villamos-energia, továbbá hő- vagy hűtési energia hő vagy hűtési hálózaton keresztüli, valamint a Közösség
területén levő földgázrendszeren vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli földgáz
értékesítés szabályait kell alkalmazni (lásd III. fejezet 1.5. pont),
- termék Közösségen belüli adómentes értékesítése, Közösség területén kívülre történő adómentes értékesítés,
nemzetközi közlekedéshez kapcsolódó adómentes értékesítés vagy a Közösség területén kívülre történő értékesítéssel
azonos megítélés alá tartozó értékesítés történik (lásd a VII. fejezet 2.1., 2.3., 2.4., 2.5. pontjai)
(2) A termék ideiglenesen másik tagállamba történő fuvarozásához kötött kivételek:
- a terméket az adóalany azért továbbítja másik tagállamba, hogy azon szakértői értékelést vagy munkát
végezzenek, majd ezt követően a terméket a megrendelő adóalany nevére szóló rendeltetéssel visszahozzák
belföldre,
- a másik tagállamba továbbított terméket az az adóalany, aki (amely) vállalkozásának a tulajdonát képezi,
szolgáltatásnyújtás érdekében ott ideiglenesen használja,
- a terméket az az adóalany, aki (amely) vállalkozásának a tulajdonát képezi a rendeltetési tagállamban 24 hónapot
meg nem haladóan ideiglenesen használja, ha erre a termékre, amennyiben az importálták volna ideiglenes behozatal
jogcímén teljes adó- és vámmentesség vonatkozna.
(3) Adminisztratív okból történő kivétel:
- a terméket más tagállamban fenntartott vevői készlet céljára továbbítják.
A vevői készletet a törvény attól függően definiálja, hogy belföldön vagy egy másik tagállamban fenntartott vevői
készletről van-e szó. A másik tagállamban fenntartott vevői készlet alatt alapvetően azt a jogintézményt kell érteni,
amelyhez a tagállam azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy nem a terméket ezen tagállamba továbbító adóalanynak,
hanem az ezen készletből vásároló vevőnek kell az adót Közösségen belüli beszerzés jogcímén megfizetni.
Ez utóbbi kivételt oka és lényege a következő. Amennyiben a belföldi adóalany egy másik tagállamban tart fenn
raktárkészletet, melyből akkor és annyit értékesít, amikor és amilyen mennyiségre a vevőnek szüksége van, akkor a
kivételként való kezelés hiányában neki adóalanyként be kellene jelentkeznie abban a tagállamban, ahol a
raktárkészlete van. A tulajdonában lévő terméknek az elfuvarozása a másik tagállamba termék Közösségen belüli
adómentes értékesítésének minősülne a feladás szerinti tagállamban, és termék ellenérték fejében történő
Közösségen belüli beszerzésének a fuvar rendeltetési helye szerinti tagállamban. A raktárból a vevő részére történő
értékesítés, pedig a raktárkészlet helye szerinti tagállamban egy belföldi ügyletnek, mely után a terméket
értékesítőnek ezen tagállam szabályai szerint kellene megfizetni az adót. Annak érdekében, hogy a terméket
értékesítő félnek ne kelljen adóalanyként nyilvántartásba vetetnie magát a raktárkészlet helye szerinti tagállamban, a
törvény lehetővé teszi, hogy a terméknek vevői készlet feltöltése céljából történő átszállítása belföldről egy másik
tagállamba ne minősüljön termékértékesítésnek, amennyiben ezt a termékmozgatást a termék rendeltetési helye
szerinti tagállam sem tekinti adóztatandó tényállásnak. Ez utóbbi kitétel azért szükséges, mert az irányelv ilyen
kivételt nem nevesít, és az ügylet kezelése a tagállamok részéről nem lehet egyoldalú, vagyis amennyiben az egyik
tagállam ezt az ügyletet Közösségen belüli beszerzésnek tekinti, mert jogszabálya értelmében nem alkalmazható a
vevői készletre vonatkozó egyszerűsítés (pl. Németország), akkor az oda irányuló termékmozgatásokat
termékértékesítésnek kell tekinteni belföldön.
Ellenőrizhetőségi, illetve az adóztatást biztosító elem, hogy amennyiben a kivételként felsorolt esetekben lévő
bármelyik feltétel nem teljesül, a saját tulajdonban lévő termék tagállamok közötti feladását, fuvarozását
termékértékesítésnek kell tekinteni, mely akkortól adóztatható, amikortól az adóztatást kizáró feltétel nem teljesül.

3. Szolgáltatás nyújtása

Az áfa-törvény az irányelvvel összhangban változatlanul megtartotta a szolgáltatások negatív definícióját, azaz

szolgáltatásnyújtásnak minősül minden olyan ügylet, amely nem felel meg az áfa-törvény szerinti termékértékesítés
tényállásának.
A szolgáltatásnyújtások körének pontosabb behatárolásához az áfa-törvény további támpontokat ad. Egyrészt az
áfa-törvény az alkalmazási hatály [2007. évi CXXVII. tv. 2. § a) pont] kapcsán rögzíti, hogy tipikusan az ellenérték
fejében történő szolgáltatásnyújtásokra terjed ki. (Ezen túl egyes ingyenes ügyleteket is ellenérték fejében létrejött
értékesítésnek tekint, s ezzel a hatálya alá von.) Ellenérték esetén azonban - hasonlóan a termékértékesítésnél
rögzítettekhez - nemcsak a pénzzel történő fizetésre, hanem bármilyen vagyoni előny juttatására, vagy akár meglévő
követelés mérséklésére is gondolni kell.
Másrészt a törvény meghatározza, hogy mely ügyletek nem minősülnek szolgáltatásnak. Így nem minősül
szolgáltatásnyújtásnak magának az ellenértéknek a megtérítése, azonban kizárólag abban az esetben, ha az pénzzel,
készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, vagy pénzhelyettesítő eszközzel történik.
KapHag Renditefonds 35 Spreecenter Berlin-Hellersdorf 3. Tranche GbR and Finanzamt Charlottenburg C-
442/01 ügyben az Európai Bíróság azt állapította meg, hogy amennyiben a társaság új tagot vesz fel készpénzben
teljesített hozzájárulás fejében, a társaság nem nyújt ezen személy irányában az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatást.
Ugyancsak nem szolgáltatásnyújtás, ha a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója a teljesítéssel keletkezett,
pénzbeni követeléseként fennálló ellenértéket harmadik félre engedményezi. Az engedményezés áfabeli
megítélésének lényege, hogy a korábban (2007. előtt) egységesen tárgyi adómentesként kezelt ügylet abban az
esetben, ha azt követelésvásárlás keretében végzik, nem minősül szolgáltatásnyújtásnak. Tehát a faktorálással
egybekötött engedményezés - vagyis ahol a harmadik személy a követelés megvásárlásával nyújt szolgáltatást az
engedményezőnek - az áfa hatályán kívül esik, mivel a teljesített ügyletből eredő követelés engedményezésével a
teljesítésre kötelezett adóalany pusztán az általa teljesített eredeti ügylet ellenértékét kapja meg, tényleges
szolgáltatásnyújtást csak a követelés vásárlója (a faktorcég) nyújt. Ezt az értelmezést erősítette meg az áfa-törvény
2010. január 1-jétől hatályos módosítása azzal, hogy egyértelműsítette: az engedményezés (azaz a termék
értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának a teljesítéssel keletkezett, követelésként fennálló ellenérték harmadik félre
történő engedményezése) akkor nem adóztatható ügylet, ha a követelés megvásárlása pénzzel, pénzhelyettesítő- vagy
készpénz-helyettesítő eszközzel történik.
A Finanzamt Gross-Gerau vs. MKG-Kraftfahrzeuge-Factory GmbH C-305/01 számú ügyben az Európai Bíróság
kimondta, hogy amennyiben egy társaság követelést vásárol, úgy hogy az adós nem teljesítésének kockázatát is
átvállalja, és ennek ellenében díjat számít fel az ügyfelének, gazdasági tevékenységet (szolgáltatásnyújtást) végez az
áfa értelmében, ezért adóalany.
 Harmadrészt szolgáltatásként nevesít néhány, tipikusan szolgáltatásnak nem tekinthető tevékenységet,
meghatározva ezzel annak áfabeli megítélést. Így a törvény szolgáltatásnak tekinti különösen a vagyoni értékű jog
időleges vagy végleges átengedését, illetve a kötelezettségvállalást valamely tevékenység egészbeni vagy részbeni
abbahagyására, vagy annak végzésétől való tartózkodására, illetőleg valamely helyzet tűrésére. Ennek alapján a
szolgalmi jog ellenérték fejében történő alapítása, helyiség használatáról való lemondás is adóköteles ügyletté
minősíthető, feltéve ha az alanyi oldalon is teljesülnek a feltételek. (Nyilvánvaló, hogy egy magánszemély telkén a
közüzemi szolgáltató részére alapított szolgalmi jog a magánszemély részéről nem alapozza meg az adóalanyiságot.)
E tevékenységek, vagy adott esetben a nem cselekvés szolgáltatássá minősítése független a statisztikai besorolástól,
azaz statisztikai jegyzékszám hiányában is szolgáltatásnak minősülhet az adott ügylet.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet is tartalmaz több rendelkezést a
szolgáltatásnyújtásra vonatkozóan.
A rendelet 6. cikke az étel, mint termékértékesítés és az étkeztetés, mint szolgáltatásnyújtás közötti határvonalat
igyekszik meghúzni. A cikk kimondja, hogy
(1) Az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy
italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő
kiegészítő szolgáltatások kísérnek. Az ételek és/vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek,
amelyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban. Az éttermi szolgáltatás az említett szolgáltatásoknak a
szolgáltatásnyújtó létesítményeiben történő nyújtása, a vendéglátó-ipari szolgáltatás pedig az említett
szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményein kívül történő nyújtása.
(2) Nem tekintendő az (1) bekezdés szerinti éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak a kész- vagy félkész
ételek és/vagy italok, olyan értékesítése - függetlenül attól, hogy az magában foglalja-e a fuvarozást vagy sem -
amelyet nem kísér semmilyen más kiegészítő szolgáltatás.
A rendelet 8. és 9. cikke pedig az alkatrész összeszereléssel és az opcióval kapcsolatban tartalmaz előírásokat.
Amennyiben egy adóalany kizárólag összeszereli az igénybe vevő által rendelkezésére bocsátott különböző
gépalkatrészeket, ez az ügylet a 2006/112/EK irányelv 24. cikkének (1) bekezdése szerinti szolgáltatásnyújtásnak
minősül.
Egy opció értékesítése, amennyiben ez az értékesítés a 2006/112/EK irányelv 135. cikke (1) bekezdése f)
pontjának hatálya alá tartozik, az említett irányelv 24. cikkének (1) bekezdése szerinti szolgáltatásnyújtásnak
minősül. Az ilyen szolgáltatásnyújtás elkülönül az alapjául szolgáló ügyletektől, amelyekhez kapcsolódik.

3.1. Közvetített szolgáltatások

Az áfa-törvény továbbra is rendelkezést tartalmaz az ún. közvetített szolgáltatásokra, azaz, ha valamely adóalany a
szolgáltatás nyújtása során saját nevében, de más javára el. Ebben az esetben az adóalanyt úgy kell tekinteni, mint
aki egyben a szolgáltatás igénybevevője és nyújtója. Az új áfa-törvény a fogalmi meghatározás során már nem
használja az ugyanazon szolgáltatás igénybevevője és nyújtója fordulatot, egyértelműsítve ezáltal, hogy nemcsak az
eredeti szolgáltatás és a közvetített szolgáltatás adóalapjában, hanem teljesítési időpontjában is lehet eltérés.
Közvetített szolgáltatás esetén - főszabály szerint - a közvetítőnek is az adott szolgáltatásra egyébként irányadó
adómértéket kell alkalmazni (azaz általában egyezik az adómérték az eredeti szolgáltatást nyújtó adóalany által
alkalmazott adómértékkel). Kivételt jelent azonban az az eset, ha az eredeti szolgáltatást nyújtó és a közvetítő áfa-
törvény szerinti alanyi státusza eltérő (pl. az egyikük alanyi adómentes, vagy valamely különleges adózási mód
szerint adózó adóalany). Az áfa-törvény szerinti közvetített szolgáltatások kapcsán megemlítendő továbbá, hogy
nincs egyértelmű megfeleltethetőség a számviteli törvény szerinti közvetített szolgáltatások körével.

3.2. Ellenérték fejében nyújtott szolgáltatásokkal egy tekintet alá eső szolgáltatások

A termékértékesítéshez hasonlóan a törvény ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnak minősíti az alábbi

ingyenes szolgáltatásokat:
- adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, saját vagy alkalmazottai magánszükségletének
kielégítésére vagy általában vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja, illetőleg azt másnak
ingyenesen használatba adja, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek beszerzéséhez az adóalanyt
egészben vagy részben adólevonási jog illette meg
- adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére, vagy általában vállalkozásától idegen
célok elérésére másnak ingyenesen nyújt szolgáltatást, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek
beszerzéséhez az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.
 A rendelkezések célja, hogy a beszerzéskor levont adó érintetlenül hagyása mellett korrigálja az áfa kötelezettséget
azokban az esetekben, melyekben az eredetileg feltételezett, az adóköteles tevékenység érdekében történő beszerzés
a felhasználáskor nem valósult meg.
Ugyanakkor nem minősül ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak a közcélú adományozás
(részletesebben lásd: 2.6. pont).

4. Termék értékesítésére, szolgáltatás nyújtására vonatkozó közös szabályok

A törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy az adóztathatóság szempontjából közömbös, hogy az adóalany saját
akaratából, vagy jogszabály, más hatósági határozat alapján értékesít terméket, vagy nyújt szolgáltatást. (Így pl. ha az
adóhatóság által foganatosított árverés keretében a végrehajtás során lefoglalt vagyontárgy értékesítése is
termékértékesítésnek minősül, feltéve, hogy az adós az általános forgalmi adónak egyébként alanya. Ez esetben a
termékértékesítés minden esetben az adós és az árverési vevő között történik, mivel az általános forgalmi adó
szempontjából az árverés szervezője ezekben az esetekben sosem tekinthető úgy, mint aki saját nevében teljesíti az
értékesítést.)
Ugyanakkor szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy az új áfa-törvény alapján már nem mentesülnek az áfa
fizetési kötelezettség alól a törvényi kötelezettségen, vagy kormányrendeleten alapuló ellenérték nélküli
termékátadások, szolgáltatásnyújtások. Ugyanakkor átmeneti szabály [Áfa tv. 262. § (4) bek.] alapján a mentességet
biztosító korábbi áfa-törvénybeli rendelkezések minden olyan esetben, az új áfa-törvény 2008. január 1-jei
hatálybalépése után is alkalmazandó, ha az ingyenes értékesítések érdekében történő termékbeszerzés, szolgáltatás-
igénybevétel még a törvény kihirdetését (2007. november 16.) megelőzően történt.
Az irányelv adta lehetőséggel élve 2008. január 1-jétől nem minősül adóztatandó termékértékesítésnek, illetve
szolgáltatásnyújtásnak az apport, ha az adóalany megfelel a törvényben előírt feltételeknek. A korábbi szabályozással
összhangban ugyanakkor továbbra sem terheli adófizetési kötelezettség a jogutódlással történő megszűnést.
A jogutódlással történő megszűnés a következő eseteket foglalja magába:
- 2014. március 15-étől hatályba lépő, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új
Ptk.) rendelkezéseihez igazítva a jogi személynek a Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezései szerinti
átalakulását, egyesülését és szétválását (ez a rendelkezés magában foglalja a korábban nevesített, a gazdasági
társaságokra és a szövetkezetekre kimondott átalakulást, és ezen túl vonatkozik az egyéb jogi személyek
átalakulására is (pl. egyesület, alapítvány);
- szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása vagy jogutód nélküli megszűnése esetében a közösségi alap
Ptk. szerinti átadását az alapszabály rendelkezése szerinti szervezet részére
- egyéni cégnek az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evtv.)
szerinti átalakulását
- egyéni vállalkozó, mezőgazdasági termelő halálát, vagy cselekvőképességének elvesztését, feltéve, hogy az
egyéni vállalkozói, őstermelői tevékenységet elhalálozás esetében özvegye, vagy örököse folytatja;
cselekvőképességének elvesztése esetében az egyéni vállalkozó illetve a mezőgazdasági őstermelő nevében és javára
törvényes képviselője folytatja
- adóalanynak a csoportos adóalanyiságba történő belépése
- a csoporthoz újonnan csatlakozó adóalany belépése a csoportba
- csoportos adóalanyiság megszűnése, kivéve ha valamennyi tag jogutód nélkül szűnt meg.
Az Evtv. értelmében lehetőség van arra, hogy az egyéni vállalkozó egyéni céggé alakuljon át. Ilyen átalakulás
esetében az egyéni vállalkozói státusz megszűnik, helyette egy új jogalany (az egyéni cég) jön létre. A kérdéses
átalakulást ugyan az Evtv. nem jogutódlásként, hanem megszűnésként kezeli, a tevékenység folytatására tekintettel
ezt az esetet is jogutódlásként kezeli az áfa-törvény. (E rendelkezés hiányában ugyanis az egyéni vállalkozónak - a
megszűnésre való tekintettel [Áfa tv. 11. § (2) bekezdés d) pont] - áfát kellene fizetnie mindazon termék után, amely
az egyéni vállalkozás megszűnésének időpontjában a tulajdonában van (feltéve, hogy korábban az adott termék
előzetesen felszámított adóját részben vagy egészben levonásba helyezhette). Ráadásul ezen adófizetési kötelezettség
független lenne attól, hogy az említett termékeket az egyéni vállalkozó a megszűnésének időpontjában véglegesen
kivonja-e az adóköteles gazdasági tevékenysége köréből, vagy azokat a továbbiakban egyéni cégként adólevonásra
jogosító gazdasági tevékenységhez hasznosítja.)
Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég keretében való folytatását jogutódlással egy tekintet alá eső
értékesítésként kezelését az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvény
állapította meg azzal, hogy rendelkezései azokban az esetekben is alkalmazhatók, amelyekben az egyéni vállalkozói
tevékenység folytatására való jogosultság egyéni cég alapítása miatti megszűnése 2010. január 1-je vagy azt követő
időpont. A már korábban lezajlott - az akkor hatályos szabályok szerint adóköteles megszűnések esetén az
önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.
Az áfa-törvénynek ugyancsak az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI.
törvénnyel történő módosítása nyomán jogutódlással történő megszűnésnek tekintendő, s így nem terheli áfa fizetési
kötelezettség a mezőgazdasági tevékenységét megszüntető természetes személy adóalanynak a mezőgazdasági
tevékenységet tovább folytató, közeli hozzátartozónak [Ptk. 685. § b) pont] minősülő természetes személy részére
történő gazdaságátadását, feltéve, hogy a gazdaságátadás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból
nyújtott támogatással történik. E rendelkezés azokban az esetekben is alkalmazható, amelyekben a mezőgazdasági
tevékenységét megszüntető, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatásban részesülő
természetes személy adóalany a gazdaságát a mezőgazdasági tevékenységet tovább folytató, közeli hozzátartozónak
[Ptk. 685. § b) pont] minősülő természetes személy részére 2010. január 1-jén vagy azt követő időpontban adja át.
Abban az esetben, ha e rendelkezés alkalmazása egyúttal önellenőrzést is igényel, az önellenőrzés pótlékmentesen
végezhető el.
2012. január 1-jétől ugyancsak jogutódlással történő megszűnésnek tekintendő a költségvetési szerv
államháztartásról szóló törvény szerinti átalakítása, vagy irányító szervének megváltozása.
2013. január 1-jétől pedig ugyancsak a jogutódlással történő megszűnés esetének tekintendő a köztestületek
jogszabályon alapuló átalakulása, amennyiben az - az áfa-törvényben a vagyont megszerzőre vonatkozó feltételek
teljesítésén túl - tartalmát tekintve is jogutódlás, azaz a vagyont átvevő átveszi az átalakulás előtti köztestület
jogszabályban rögzített feladatait.
Az apport (termék, vagyoni értékű jog adóalany általi nem pénzbeni betétként, hozzájárulásként történő átadása),
illetve a jogutódlással történő megszűnés adó alóli mentesítésének feltételeként a szerző félnek a következőknek kell
egyidejűleg megfelelnie (bármelyik feltétel nem teljesülése az adókötelezettséget feléleszti):
- szerzéskor, vagy annak közvetlen következményeként belföldön nyilvántartásba vett adóalany
- kötelezettséget vállal arra, hogy a szerzéshez, illetve a szerzett vagyonhoz fűződő, e törvényben szabályozott
jogok és kötelezettségek a szerzéstől kezdődően jogutódként őt illetik, illetve terhelik
- sem a szerzéskor, sem azt követően nincs olyan e törvényben szabályozott jogállása, amely természeténél fogva
összeegyeztethetetlen az említett kötelezettségek teljesítésével.
Az apportáló, illetve jogutódlással történő megszűnés azon eseteiben, amikor a jogelőd megmarad, a jogelőd
elévülési időn belül a szerzővel egyetemlegesen felelős a szerzésig felmerült áfa kötelezettségek teljesítéséért. Az
elévülési időn belül a szerzővel együtt a vagyonszerzésig bezárólag keletkezett kötelezettségekért egyetemleges
felelősség terheli továbbá azt a volt egyéni vállalkozót, akinek (amelynek) egyéni vállalkozói tevékenység
folytatására vonatkozó jogosultsága egyéni cég alapítására tekintettel megszűnt, az egyéni cég tagját az egyéni cég
gazdasági társasággá történő átalakulása esetén, valamint azt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból
támogatásban részesülő természetes személyt, aki (amely) gazdaságát a mezőgazdasági tevékenységet tovább
folytató, közeli hozzátartozónak [Ptk. 685. § b) pont] minősülő természetes személy részére átadja.
2013. január 1-jétől mentesül az áfa fizetési kötelezettség alól az üzletág átruházása is. Üzletág alatt az áfa-törvény
saját definíciója alapján (Áfa tv. 259. § 25/A. pont) a vállalkozás olyan működő egysége értendő, amely szervezeti
szempontból függetlenül, a hozzá tartozó vagyonnal alkalmas az önálló gazdasági tevékenység tartós folytatására. Az
üzletág átadás mentességének feltételei többrétűek, s bármelyik feltétel hiánya az értékesítéshez egyébként
kapcsolódó joghatás bekövetkezésével jár.
Az adómentes átadás feltételei a következők:
- az átvevőnek meg kell felelni az apport kapcsán az átvevőre vonatkozó feltételeknek;
- az üzletágat az átvevő a további működtetés céljából kell hogy megszerezze.
További feltétel, hogy az üzletág keretében folytatott gazdasági tevékenység teljes egészében adólevonásra
jogosító tevékenység legyen.
Amennyiben az üzletág átruházás kapcsán olyan ingatlan(rész) átadása is történik, amelyre vonatkozóan az
üzletágat átadó adóalany adókötelezettséget választott, vagy az üzletág átruházás időpontjában az adott ingatlan
olyan beépített ingatlan(rész) és az ahhoz tartozó földrészlet, amelynek első rendeltetésszerű használatbavétele még
nem történt meg, vagy az ugyan megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése és az
értékesítés között még nem telt el 2 év, az üzletágat megszerző adóalany köteles adófizetési kötelezettséget
választani.
Az adófizetési kötelezettség választására irányuló bejelentését az adóalanynak legkésőbb az átruházás napjáig kell
megtennie.
Az üzletágat átruházó adóalanyt az apportálóhoz és a jogutódhoz hasonlóan a vagyont megszerzővel együtt
egyetemleges felelősség terheli elévülési időn belül az átadott üzletághoz az átadás időpontjáig fűződő, az áfa-
törvényben szabályozott kötelezettségek teljesítéséért.
 A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk. bevezette az ún. bizalmi vagyonkezelés jogintézményét. Ennek
keretében a bizalmi vagyonkezelőnek bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonrendelő vagyont (dolgot,
jogot, követelést) ad át, majd meghatározott idő lejártával, vagy meghatározott körülmények bekövetkezése esetén a
kezelt vagyont a vagyonkezelő a kedvezményezettnek kiadja. A kezelt vagyon részét képezi többek között a kezelt
vagyontárgy helyébe lépő vagyontárgy és kezelt vagyon haszna is. A kedvezményezett lehet a vagyonrendelőtől
eltérő személy is. A cél ezen polgári jogi jogintézmény adósemleges működésének biztosítása. Ennek érdekben
2014. március 15-i hatállyal az áfa területén nem keletkeztet adófizetési kötelezettséget a kezelt vagyonnak (termék,
szolgáltatás) bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő részére történő átadása, továbbá az sem, ha a
vagyonkezelő a kezelt vagyont vagy annak hasznát (egészét vagy részét) azon kedvezményezett részére adja ki, aki a
kezelendő vagyont a bizalmi vagyonkezelő részére átadta. Mindkét esetben a kedvezményes áfa megítélés további
feltétele, hogy a szerző fél (az apporttal és a jogutódlással történő megszűnéssel megegyezően) a következőket
egyidejűleg teljesíti (bármelyik feltétel nem teljesülése az adókötelezettséget feléleszti):
- szerzéskor, vagy annak közvetlen következményeként belföldön nyilvántartásba vett adóalany
- kötelezettséget vállal arra, hogy a szerzéshez, illetve a szerzett vagyonhoz fűződő, e törvényben szabályozott
jogok és kötelezettségek a szerzéstől kezdődően jogutódként őt illetik, illetve terhelik
- sem a szerzéskor, sem azt követően nincs olyan e törvényben szabályozott jogállása, amely természeténél fogva
összeegyeztethetetlen az említett kötelezettségek teljesítésével.
A vagyonrendelőt, illetve a bizalmi vagyonkezelőt a szerzővel együtt elévülési időn belül egyetemleges felelősség
terheli a kezelt vagyon szerzéséig felmerült áfa kötelezettségek teljesítéséért.
Amennyiben a kezelt vagyont, vagy annak hasznát a vagyonkezelő nem az eredeti vagyonrendelőnek adja át, ez az
áfa-beli kedvezmény nem érvényesül. Nem jelenti ez azonban automatikusan azt, hogy a vagyonátadás áfa fizetési
kötelezettséget von maga után. Abban az esetben, ha a vagyonkezelő a kezelt vagyont pénzben adja ki, az nem
tartozik az áfa hatálya alá, így adófizetési kötelezettséget sem keletkeztet. Amennyiben a vagyont termékben,
szolgáltatásban adják ki, és a vagyon kiadása térítésmentesen történik, valamint a kiadott termékhez, szolgáltatáshoz
áfa levonási jog nem kapcsolódott, szintén nem keletkeztet adófizetési kötelezettséget a vagyon átadása. Ellenben, ha
a vagyonkezelő által átadott vagyon beszerzéséhez a vagyonrendelőnek levonási joga kapcsolódott, és a
kedvezményezett a vagyonrendelőtől eltérő személy, az előbbi feltételek mellett (termék, szolgáltatás térítésmentes
átadása) az adófizetési kötelezettség beáll.

5. Termék Közösségen belüli beszerzése

5.1. Közösségen belüli beszerzés fogalma

Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásával megszűnt a közte és a többi tagállam közötti
pénzügyi határ, ezáltal a tagállamok közötti áruforgalom vámhatóság által történő ellenőrzésének, és az import áfa
vámhatóság által történő beszedésének lehetősége. A tagállamok közötti áruforgalom tekintetében ezért a kivetéses
adózás helyett az önadózás lépett, vagyis az adóalanyoknak, és meghatározott esetben a nem adóalany
személyeknek, szerveknek a másik tagállamból vásárolt termék után be kell vallaniuk és meg kell fizetniük az áfát.
Így a törvény meghatározza, hogy melyek azok az esetek, amikor a másik tagállamból vásárolt termék után az adót
vevőnek kell belföldön teljesíteni.
Termék Közösségen belüli beszerzésének minősül a termék feletti tulajdoni jog megszerzése, ha a termék
igazoltan a feladásától, elfuvarozásától eltérő tagállamba kerül, függetlenül attól, hogy azt az értékesítő, vagy a
beszerző, vagy bármelyikük megbízásából harmadik fél fuvarozta. Közösségen belüli beszerzés jogcímén adófizetési
kötelezettség akkor keletkezik, ha ellenérték fejében történő beszerzésről van szó, de ez alól is vannak kivételek,
melyek függenek egyrészt (1) az értékesített termék típusától, illetve (2) az értékesítő vagy (3) a beszerző adójogi
státuszától.
A Közösségen belüli termékbeszerzésre vonatkozóan a közös hozzáadottérték-adó rendszerről szóló 77/388/EGK
irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 1777/2005/EK tanácsi rendelet, a közös
hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló
282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (Vhr.) is tartalmaz szabályokat. A rendelet 16., 21. cikke értelmében a
termék feladásának vagy elfuvarozásának rendeltetési helye szerinti tagállam, amelyben a 2006/112/EK irányelv 20.
cikke, 77/388/EGK irányelv 28a. cikke értelmében Közösségen belüli termékbeszerzésre kerül sor, attól függetlenül
gyakorolja az adóztatási jogkörét, hogy a termék feladásának vagy elfuvarozásának kiindulási helye szerinti
tagállamban az ügyletre milyen HÉA (hozzáadott-értékadó) elbírálást alkalmaztak. A termék értékesítője által
benyújtott - a kiszámlázott, és a termék feladásának vagy elfuvarozásának kiindulási helye szerinti tagállamnak
bevallott adóra vonatkozó - esetleges módosítás iránti kérelmet ezen tagállam saját nemzeti rendelkezéseinek
megfelelően kezeli. Tehát - amennyiben annak feltételei egyébként fennállnak - nincs befolyással a Közösségen
belüli termékbeszerzés címén történő adóztatásra az a tény, hogy az értékesítő tagállamában az adott értékesítés után
esetleg áfát számítottak fel. Ilyen esetekben az értékesítő tagállamában kell korrigálni, az ott hatályban lévő
szabályok szerint.
A Vhr. 55. cikke ezen túlmenően előírja, hogy a 2006/112/EK irányelv 262. cikkében említett ügyletek
tekintetében azok az adóalanyok, akik (amelyek) részére az említett irányelv 214. cikkének megfelelően egyedi héa-
azonosító számot kell megállapítani, valamint a héa-azonosító számmal rendelkező nem adóalany jogi személyek, ha
adóalanyként járnak el, kötelesek közölni a héa-azonosító számukat - amint az a rendelkezésükre áll - a részükre
terméket értékesítővel vagy a szolgáltatásnyújtóval.
A 2006/112/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett azon adóalanyok, akik (amelyek)
Közösségen belüli termékbeszerzése az irányelv 4. cikkének első bekezdésével összhangban nem tartozik a héa
hatálya alá, nem kötelesek közölni az egyedi héa-azonosító számukat a részükre terméket értékesítővel, ha az említett
irányelv 214. cikke (1) bekezdésének d) vagy e) pontja alapján állapítják meg a részükre a héa-azonosító számot.

5.1.1. A termékértékesítés típusától függő kivétel

A termékértékesítés típusától függő kivétel a távértékesítésre (lásd III. fejezet 1.2. pont) vonatkozó szabályozás alá
tartozó, és a fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékeket (lásd III. fejezet 1.3. pont) érinti. Ilyen termékek
tagállamon átnyúló értékesítésére, illetve beszerzésére nem a termék Közösségen belüli beszerzésének szabályait kell
ugyanis alkalmazni. Nem kell termék Közösségen belüli beszerzése miatt adót fizetni azon termékértékesítések után
sem, melyeket, ha belföldön értékesítették volna, adómentesek lennének levonási jog mellett. Így nem kell ilyen
jogcímen adót fizetni, ha a nemzetközi közlekedésben résztvevő légijármű, tengeri hajó, ezek alkatrészeinek,
valamint ezek ellátására szolgáló termékek (lásd VII. fejezet 2.4. pont) beszerzése történik, illetve ha a diplomáciai
és konzuli képviseletek és azok tagjai, valamint a Magyar Köztársaság által nemzetközi szervezetként elismert
szervezetek és azok tagjai részére történő beszerzések (lásd VII. fejezet 2.5. pont), feltéve, hogy azok belföldi
értékesítése is adómentes. Illetve ide tartoznak még az Észak-atlanti Szerződés tagállamának belföldön állomásozó
fegyveres ereje részére történő beszerzések, feltéve, hogy azok a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres
erő, illetve az azt kísérő polgári állomány használatára, éttermük vagy kantinjuk ellátására szolgál. Nem vonatkozik
ugyanakkor az adómentesség a Magyar Honvédség általi beszerzésekre.
Nem kell adót fizetni termék Közösségen belüli beszerzése jogcímén azon termékek másik tagállamból történő
beszerzése után sem, amelyekre a használt cikkek szerinti adózás szabályai alkalmazandóak (lásd XVI. fejezet).

5.1.2. Az értékesítő adójogi státusa miatti kivétel

Az értékesítő adójogi státusához rendelt kivétel, ha az értékesítő az irányelv 282-292. cikkek feltételeinek felel
meg. Tehát nem kell termék Közösségen belüli beszerzése jogcímén a vevőnek adót fizetni, ha az értékesítő fél a
saját tagállamának joga szerint alanyi adómentességet élvez.

5.1.3. A beszerző adójogi státusa miatti kivétel

A beszerző adójogi státuszához rendelt kivételek a következők. Termék Közösségen belüli beszerzése jogcímén
alapvetően akkor kell adót fizetni, ha a beszerző adóalany vagy nem adóalany jogi személy. Azonban vannak olyan
esetek, amikor adóalanynak sem kell, illetve nem adóalanynak is kell adót fizetnie. Eltérő megítélés alá esnek a nem
adóalany jogi személyek, az alanyi adómentes, a kizárólag levonási joggal nem járó adómentes tevékenységet végző
és a mezőgazdasági tevékenységet folytató különleges jogállás szerint adózó adóalanyok. Az említett adóalanyi kör,
illetve a nem adóalany jogi személy más tagállamból történő termékbeszerzése után akkor nem kell adót fizetni, ha a
szóban forgó személy, szervezet más tagállamból beszerzett termékeinek adó nélkül számított összesített értéke éves
szinten a tárgyévben és a tárgyévet megelőző adóévben a 10 000 eurónak megfelelő forintösszeget nem haladta meg.
Amennyiben az előbb meghatározott beszerzések összértéke időarányosan számítva ezt az értékhatárt bármelyik
évben meghaladta, a beszerző adóalanynak, illetve nem adóalany jogi személynek a beszerzése után adófizetési
kötelezettsége keletkezik. Tekintettel arra, hogy az új közlekedési eszközök és a jövedéki termékek más tagállamból
történő beszerzésének esetére eltérő szabályok vonatkoznak, ezen termékek beszerzésének értékét figyelmen kívül
kell hagyni a 10 000 eurós értékhatár számításánál. Azonban az a tény, hogy a 10 000 euró alatti összbeszerzések
után nem fizetnek belföldön Közösségen belüli beszerzés címén adót, nem jelenti azt, hogy ezeket a termékeket
adómentesen szerzik be, hiszen ezekben az esetekben az értékesítő fogja a saját tagállama szerinti adót felszámítani
és a beszerzőre áthárítani.
 Ez a speciálisan adózó adóalanyi kör, illetve a nem adóalany jogi személyek dönthetnek úgy is, hogy ezen 10 000
eurónak megfelelő forint értékhatár alatt is belföldön kívánnak adózni a másik tagállamból történő beszerzéseik után.
Ezen választásukat előzetesen az adóhatósághoz be kell jelenteni, és ettől két évig nem térhetnek el. Ez esetben a
részükre a másik tagállamból adómentesen értékesítenek majd.
2010. január 1-jétől hatályba lépnek a szolgáltatások teljesítési helyére vonatkozó új szabályok. Ezeknek a
gyakorlati alkalmazása miatt további szabályokkal egészülnek ki az alanyi adómentességet választó adóalanyra, a
kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalanyra, illetve a kizárólag mezőgazdasági
tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalanyra (a továbbiakban: speciális adóalany) irányadó a Közösségen
belüli termékbeszerzést érintő szabályok. 2010. január 1-jétől ugyanis minden áfa alanynak, ha más tagállamban
letelepedett adóalanytól vesz igénybe szolgáltatást, vagy más tagállamban letelepedett adóalany, illetve adószámmal
rendelkező nem adóalany jogi személy számára nyújt szolgáltatást, közösségi adószámmal kell rendelkeznie. A
speciális adóalany ugyanakkor - mint ahogy arról a fentiekben szó esett - csak abban az esetben köteles Közösségen
belüli beszerzés jogcímén belföldön adót fizetni az új közlekedési eszköz és jövedéki termékek kivételével - ezáltal
közösségi adószámot kiváltani -, amennyiben ezen beszerzései éves szinten meghaladják a 10 000 eurónak megfelelő
forintösszeget, vagy az adóalany ezen küszöbérték elérésétől függetlenül adófizetési kötelezettséget választ. Pusztán
az a tény, hogy a speciális adóalanynak a Közösség más tagállamába irányuló szolgáltatásnyújtás vagy -igénybevétel
miatt közösségi adószámot kell kiváltania, nem érinti a Közösségen belüli beszerzéseit, vagyis nem jelenti azt, hogy
a szolgáltatás miatt kiváltott közösségi adószáma okán neki belföldön kell adóznia a Közösségen belüli beszerzései
után. Ugyanakkor érvényes közösségi adószám birtokában, annak felhasználásával az adóalanyok adómentesen
szerezhetnek be terméket másik tagállamból, hiszen a másik tagállambeli értékesítő adóalany - a közösségi adószám
érvényességének leellenőrzését követően - jóhiszeműen értékesíti a terméket részükre adómentes Közösségen belüli
értékesítés címén. Ebből kifolyólag szükséges volt rendezni azt a kérdést, amikor is a speciális adóalanyok a
közösségi szolgáltatásnyújtás vagy -igénybevétel okán rendelkeznek közösségi adószámmal, de Közösségen belüli
beszerzésük nem haladta meg a küszöbértéket, és küszöbérték alatt sem választották az adózást. Amennyiben ilyen
esetben a speciális adóalany közli a közösségi adószámát a részére terméket értékesítő adóalannyal, tehát azt a
látszatot kelti, hogy ezen beszerzését belföldön leadózza, akkor úgy kell tekinteni, hogy az adószám közlésének a
tényével a speciális adóalany gyakorolta a választási jogát, és a Közösségen belüli beszerzései tekintetében
adófizetési kötelezettséget választott. Ez a választás a speciális adóalanyt a választását követő két naptári évig köti.
Ezzel kapcsolatban a speciális adóalanyt bejelentési kötelezettség is terheli, mivel köteles e tényt az első olyan
Közösségen belüli termékbeszerzés teljesítésének napját követő hónap 20. napjáig bejelenteni az állami
adóhatósághoz, amely esetében a közösségi adószámát az eladóval közölte.
Példa: Kizárólag adómentes biztosítási tevékenységet folytató belföldi adóalany 2010. év februárjában
szolgáltatást vesz igénybe egy szlovák adóalanytól, ezért közösségi adószámot váltott ki. A magyar adóalany a
közösségi adószám kiváltását követően 2010. év áprilisában terméket vásárol egy német adóalanytól. Tekintettel
arra, hogy a magyar adóalany Közösségen belüli termékbeszerzése sem 2009. évben, sem 2010 áprilisáig nem
haladta meg a 10 000 eurót, és nem választotta, hogy a Közösségen belüli beszerzéseit a 10 000 eurós értékhatár alatt
belföldön adózza le, a termékértékesítés után a német adóalanynak kell felszámítania a hozzáadottérték-adót. A
magyar adóalanynak a szolgáltatás miatt kiváltott közösségi adószámát nem szabad használnia (nem lehet közölnie)
a német adóalannyal. Azonban, ha a magyar adóalany mégis közli a német adóalannyal a közösségi adószámát,
amelynek következtében a német adóalany a termékértékesítést adómentes Közösségen belüli értékesítésként kezeli,
akkor a magyar adóalanyt úgy kell tekinteni, mintha élt volna azon választási jogával, hogy a Közösségen belüli
beszerzését belföldön adózza le, mely választás a választást követő 2 naptári évig köti. Egyúttal ezt a tényt be kell
jelentenie az adóhatóságnak.
A 10 000 euró forintra történő átszámításához a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról
szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján érvényes MNB által közzétett árfolyamot
kell alkalmazni, azzal, hogy az átszámítás eredményeként adódó összeget a matematikai szabályok szerint 100 000
forintra kell kerekíteni. Ennek értelmében a 10 000 eurónak 2 500 000 Ft felel meg.
A fentieket megerősíti a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási
intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 4. cikke is, mely az alábbiakat
mondja ki:
Az az adóalany, akinek (amelynek) a 2006/112/EK irányelv 3. cikkével összhangban a Közösségen belüli
termékbeszerzései nem adókötelesek, továbbra is jogosult arra, hogy ezek után ne adózzon, még akkor is, ha a
szóban forgó irányelv 214. cikke (1) bekezdésének d) vagy e) pontja alapján az adóalany héa- azonosító számot
kapott az általa igénybe vett olyan szolgáltatások tekintetében, amelyek után ő az adófizetésre kötelezett, vagy az
általa másik tagállam területén nyújtott olyan szolgáltatások tekintetében, amelyek esetében a héa megfizetésére
kizárólag a szolgáltatás igénybevevője kötelezett.
 Ha azonban ez az adóalany ezen héa-azonosító számot valamely Közösségen belüli termékbeszerzés tekintetében
közli az értékesítővel, akkor úgy kell tekinteni, hogy élt az említett irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében
meghatározott választási lehetőséggel.

5.1.4. Új közlekedési eszköz beszerzése

Az új közlekedési eszközök tagállami értékesítése-beszerzése speciális megítélés alá esik az irányelvi

szabályozásban. Így új közlekedési eszköz másik tagállamból történő beszerzése után - függetlenül attól, hogy a
beszerző fél adóalany, speciálisan adózó adóalany, vagy nem adóalany személy, szervezet (tehát magánszemély és
eva alany is) - minden esetben termék Közösségen belüli beszerzése címén adót kell fizetni. Tehát - amennyiben az
új közlekedési eszköz belföldre kerül - az adót a beszerző félnek Magyarországon kell megfizetnie, az irányadó
belföldi adómértékkel. Új közlekedési eszköznek minősül:
a) szárazföldi közlekedési eszköz esetében az a gépjármű, amely beépített erőgépének hengerűrtartalma
meghaladja a 48 cm3-t, vagy teljesítménye meghaladja a 7,2 kilowattot, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az
első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 6 hónap telt el, vagy az általa megtett távolságból legfeljebb 6000
kilométert tett meg
b) vízi közlekedési eszköz esetében az a jármű, amelynek hosszúsága meghaladja a 7,5 métert - kivéve: a nyílt
tengeri forgalomban használt olyan járművet, amelyet kereskedelmi személyszállításra, egyéb kereskedelmi, ipari és
halászati tevékenységre, valamint tengeri mentésre vagy segítségnyújtásra használnak, továbbá a partmenti halászati
tevékenységre használt járművet is -, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől
számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa hajózott órákból legfeljebb 100 órát hajózott
c) légi közlekedési eszköz esetében az a jármű, amelynek teljes felszállási tömege meghaladja az 1550
kilogrammot - kivéve: azt a járművet, amelyet kizárólag vagy túlnyomó részben nemzetközi légi kereskedelmi
forgalomban résztvevő vállalkozás használ - feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől
számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa repült órákból legfeljebb 40 órát repült.

5.1.5. Jövedéki termékek beszerzése

Jövedéki termékek másik tagállamból történő beszerzése esetén szintén nem kell figyelembe venni a 10 000
eurónak megfelelő forint küszöbértéket a speciálisan adózó adóalanyok, illetve nem adóalany jogi személyek
esetében, ugyanis ez esetben az adót (áfát) belföldön kell megfizetni, amennyiben a jövedéki adófizetési
kötelezettség is belföldön keletkezik.

5.1.6. EU-n kívülről behozott termékek

Az irányelvvel összhangban az áfa-törvény rendelkezéseket tartalmaz arra az esetre, ha a terméket harmadik

országból hoznak be a Közösség területére a Közösségen belüli beszerzésük tekintetében adófizetésre kötelezett nem
adóalany jogi személyek, annak érdekében, hogy a beszerzés a Közösségen belül abban a tagállamban adózzon, ahol
azt ténylegesen használják, fogyasztják. Ennek érdekében a törvény fikcióval úgy tekinti, mintha a harmadik
országból behozott terméket az import teljesítési helye szerinti tagállamból fuvarozták volna el a rendeltetési
tagállamba. Így amennyiben az import teljesítési helye szerinti tagállam Magyarország volt, az adófizetésre
kötelezett nem adóalany jogi személy importáló jogosult az import áfa visszatéríttetésére, amennyiben igazolja, hogy
a rendeltetési hely szerinti tagállamban az adót termék Közösségen belüli beszerzésének jogcímén megfizette.

5.1.7. Saját termék másik tagállamból belföldre történő továbbítása

Az irányelvvel összhangban az adóalanyok vállalkozásának tulajdonában lévő termékek tagállamok közötti

mozgatása - meghatározott eseteket kivéve - termékértékesítésnek minősül (lásd II. fejezet 2.7. pont). Az adóalany a
vállalkozása tulajdonában tartott terméket, vagy a bizományba átvett terméket nem csak belföldről másik tagállamba,
hanem ennek fordítottjaként másik tagállamból belföldre is továbbíttathatja. Ezek az esetek ellenérték fejében történő
Közösségen belüli beszerzésnek minősülnek, így belföldön adófizetési kötelezettséget keletkeztetnek. Ebben az
esetben is kivételt képeznek a termékértékesítés során kivételként meghatározott esetek, illetve azok tükörképei, így
amelyekre
- a távértékesítés szabályait kell alkalmazni (lásd III. fejezet 1.2. pont),
- a fel-, vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (lásd III.
fejezet 1.3. pont),
 - a Közösségen belüli személyszállítás során vasúti-, vízi vagy légi közlekedési eszközön értékesített termékekre
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (lásd III. fejezet 1.4. pont),
- villamos-energia, illetve csővezetéken keresztül történő földgáz értékesítés szabályait kell alkalmazni (lásd III.
fejezet 1.5. pont),
- termék Közösségen belüli adómentes értékesítése, Közösség területén kívülre történő adómentes értékesítés,
nemzetközi közlekedéshez kapcsolódó adómentes értékesítés vagy a Közösség területén kívülre történő értékesítéssel
azonos megítélés alá tartozó értékesítés történik (lásd VII. fejezet 2.1., 2.3., 2.4., 2.5. pontjai),
- a terméket az adóalany azért továbbítja másik tagállamból belföldre, hogy azon munkát végezzenek, majd ezt
követően a terméket a megrendelő adóalany nevére szóló rendeltetéssel visszaviszik a feladás szerinti tagállamba,
- a belföldre továbbított terméket az az adóalany, aki (amely) vállalkozásának a tulajdonát képezi,
szolgáltatásnyújtás érdekében belföldön ideiglenesen használja,
- a terméket az az adóalany, aki (amely) vállalkozásának a tulajdonát képezi belföldön 24 hónapot meg nem
haladóan ideiglenesen használja, ha erre a termékre, amennyiben az importálták volna ideiglenes behozatal jogcímén
teljes adó- és vámmentesség vonatkozna.
Ezek a rendelkezések biztosítják azt, hogy a tagállamok egyformán kezeljék ezeket az eseteket. Amit ez egyik
tagállam termékértékesítésnek minősít termékmozgatás miatt, azt a másik tagállam megadóztatja termék Közösségen
belüli beszerzése címén, amit viszont az egyik tagállam kivételnek tekint a termékértékesítés alól, azt a másik
tagállam sem adóztatja meg beszerzés jogcímén.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 2. cikke értelmében nem minősül a 2006/112/EK
irányelv 2. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti Közösségen belüli termékbeszerzésnek:
a) lakóhely megváltoztatása keretében új közlekedési eszköz nem adóalany általi átvitele az új lakóhelyre, feltéve,
hogy a 2006/112/EK irányelv 138. cikk (2) bekezdés a) pontjában előírt adómentesség az értékesítés időpontjában
nem volt alkalmazható;
b) új közlekedési eszköz nem adóalany általi visszajuttatása abba a tagállamba, ahol eredetileg azt a 2006/112/EK
irányelv 138. cikk (2) bekezdés a) pontja szerint adómentesen értékesítették a részére.
Az áfa-törvény különös rendelkezéseket tartalmaz a belföldön fenntartott vevői készlet céljára más tagállamból
történő terméktovábbításokra. A törvény belföldön fenntartott vevői készletnek azt tekinti, ha a terméket a leendő
beszerző saját raktárába vagy az általa bérelt raktárba készletezésre fizikailag betárolják, és a termék a tárolás
tartama alatt a leendő értékesítő tulajdonosi rendelkezése alatt áll, anélkül, hogy ez idő alatt a termék használatára,
egyéb módon történő hasznosítására - ide nem értve a kipróbálást és próbagyártást - bárki jogosult lenne, továbbá a
termékértékesítés teljesítésével egyúttal, amelyet a termék leendő beszerzője kezdeményez, a termék fizikai
kitárolása is megtörténik.
Amennyiben tehát egy adóalany a másik tagállamból vevői készlet céljára terméket továbbít belföldre nem neki,
hanem a vevői készletből beszerzőnek keletkezik Közösségen belüli beszerzés jogcímén adófizetési kötelezettsége.
Nem zárja ki a vevői készletre vonatkozó egyszerűsítési szabályok alkalmazását az, ha a terméket továbbító adóalany
belföldön más tevékenységéből kifolyólag már rendelkezik adószámmal. Ugyanakkor ez a szabály csak abban az
esetben alkalmazható, ha a beszerző olyan belföldön nyilvántartásba vett adóalany, akitől (amelytől) Közösségen
belüli beszerzés jogcímén adófizetés követelhető. Tehát amennyiben alanyi adómentességet választott, kizárólag
adólevonásra nem jogosító adómentes tevékenységet végző, illetve mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany a
beszerző, az egyszerűsítési szabály csak abban az esetben alkalmazható, ha a Közösségen belüli beszerzéseik a 10
000 eurós értékhatárt meghaladták vagy ezen értékhatár alatt maradtak ugyan, de adófizetési kötelezettséget
választottak a Közösségen belüli beszerzéseikre. Nem adóalany beszerző esetében az egyszerűsítési szabály nem
alkalmazható.
Ezekre az esetekre is igaz, hogy amennyiben a kivételként felsorolt esetekben lévő bármelyik feltétel nem teljesül,
a saját tulajdonban lévő termék belföldre történő feladását, fuvarozását Közösségen belüli beszerzésnek kell
tekinteni, mely akkortól adóztatható, amikortól az adóztatást kizáró feltétel nem teljesül.
Az áfa-szabályozásban a háromszögügyletre és a vevői készletre vonatkozó egyszerűsítések - bár
végeredményüket illetően azonosak - eltérő értékesítési konstrukciókra vonatkoznak. A háromszögügylet
háromszereplős, míg a vevői készlet kétszereplős konstrukció. Mivel mind a két esetben az értékesítések között
szerepel egy Közösségen belüli termékértékesítés, illetve ennek párjaként egy Közösségen belüli beszerzés, a két
egyszerűsítés megkülönböztetésének abból a szempontból van jelentősége, hogy melyik szereplő állítja be az
ügyletet az áfa bevallásába és az összesítő nyilatkozatába Közösségen belüli értékesítésként, illetve beszerzésként. A
háromszögügyletben „A” szereplő valósítja meg a Közösségen belüli termékértékesítést, „B” szereplő pedig a
Közösségen belüli beszerzést, míg a vevői készletben a kétszereplős konstrukció miatt „B” szereplőnek kellene
megvalósítania a Közösségen belüli értékesítést, „C” szereplőnek pedig a Közösségen belüli beszerzést, amennyiben
„B” szereplő belföldi regisztráció alóli mentesítése lenne a cél. Ebből kifolyólag nem lehetséges, és nem is indokolt a
háromszögügyletre és a vevői készletre vonatkozó egyszerűsítések egyidejű alkalmazása. Nem lehetséges, mivel
háromszereplős ügylet esetében nem valósíthatja meg egyszerre két szereplő is a Közösségen belüli beszerzést
(háromszögügylet esetében „B”, vevői készlet esetében „C”). Nem indokolt, hiszen mind a háromszögügylet, mind a
vevői készlet esetében adott az egyszerűsítés (áfa-regisztráció elkerülése és „fordított adózás” alkalmazása).

5.1.8. A Magyar Honvédség beszerzései

Az irányelvvel összhangban a törvény szabályozza azt az esetet, hogy ha a Magyar Honvédség, és ezek polgári
állománya részére a Magyar Köztársaság Észak-atlanti Szerződésbeli tagságával összefüggésben a Közösség másik
tagállamban terméket szereznek be, majd azt belföldre továbbítják. Amennyiben a terméket a másik tagállamban
nem az ott érvényes általános adózási szabályok szerint szerezték be (pl. adómentesen), akkor a termék belföldre
történő továbbítása Közösségen belüli beszerzésnek minősül. Ez alól kivétel az az eset, hogyha ezen
termékbeszerzésre, ha az importból valósulna meg, adómentesség vonatkozna azon a jogcímen, hogy azt az Észak-
atlanti Szerződés tagállamának fegyveres ereje a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres erő, illetve az azt
kísérő polgári állomány használatára, éttermük vagy kantinjuk ellátására szerezték be.

5.2. Teljesítés helye termék Közösségen belüli beszerzése esetén

Termék Közösségen belüli beszerzése esetén főszabály szerint a teljesítés helye abban a tagállamban van, vagyis
az adót ott kell megfizetni, ahová a terméket elfuvarozzák.
A tulajdonjog átszállása és a termék fizikai mozgása azonban nem követi egymást minden esetben, így például az
ún. háromszögügylet esetén, amikor is a termék értékesítése három különböző tagállambeli adóalany között történik,
a termék azonban az első értékesítőtől rögtön a lánc végén álló vevőhöz kerül. Az irányelv, és ezzel összhangban a
törvény erre az esetre egyszerűsítési szabályt alkalmaz, melynek hiányában a lánc közepén álló adóalanynak
adóalanyként regisztráltatnia kellene magát a vevője tagállamában és ott megfizetni az adót egyszer a termék
Közösségen belüli beszerzése után, egyszer pedig egy belföldinek minősülő termékértékesítés után. Az
egyszerűsítési szabállyal azonban ezt az első értékesítésnek megfelelő Közösségen belüli termékbeszerzést a törvény
mentesíti az adó alól, továbbá a lánc végén álló vevőnek a saját tagállamában az ún. fordított adózásra irányadó
szabályok szerint a második értékesítés után az áfát saját nevében meg kell fizetnie, illetve, hogy a lánc közepén álló
értékesítő félnek ezt az ügyletet háromszögügyletként be kell vallania az összesítő nyilatkozatában.
A törvény háromszögügylet esetében a lánc közepén álló adóalany Közösségen belüli beszerzését az alábbi
feltételek együttes fennállása esetén mentesíti az adó alól:
- a lánc közepén álló beszerzőnek belföldön nincs székhelye, telephelye, azonban a Közösség valamely más
tagállamában adóalanyként nyilvántartásba vették,
- a beszerző a Közösségen belülről beszerzett terméket belföldön továbbértékesíti,
- a termék közvetlenül az első értékesítő tagállamából a belföldi vevőhöz kerül, és az első értékesítő tagállama
eltér attól a tagállamtól, ahol a lánc közbenső szereplőjét adóalanyként nyilvántartásba vették,
- a belföldi beszerző belföldön nyilvántartásba vett adóalany, vagy a Közösségen belüli beszerzése tekintetében
adófizetésre kötelezett nem adóalany jogi személy.

5.3. Adófizetési kötelezettség keletkezése, adólevonás

Termék Közösségen belüli beszerzése teljesítésének megállapítására azon rendelkezéseket kell alkalmazni, mint
ami a hasonló belföldi termékértékesítésre irányadó.
A Közösségen belüli kereskedelemben lezajlott ügyletekre más adófizetési időpontok vonatkoznak, mint a belföldi
ügyletekre. A tagállamok közötti ügyletek áfa fizetésének ellenőrizhetősége szempontjából egyrészt mind a termék
Közösségen belüli beszerzése, mind a Közösségen belülre történő értékesítés esetére meg kellett határozni az
adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját, mely időpontoknak meg kell egyezniük. Ez az időpont pedig az
ügylet teljesítését tanúsító számla kibocsátásának napja, de legkésőbb a teljesítés napját magába foglaló hónapot
követő hónap 15. napja. Nem keletkezik ugyanakkor adófizetési kötelezettség a Közösségen belüli beszerzéshez
adott előleg után.
A Közösségen belüli beszerzés címén fizetendő adót az adóalany az általános szabályok szerint levonásba
helyezheti. A levonási jog tárgyi feltétele, hogy az adóalany rendelkezzen a nevére szóló, az ügylet teljesítését
tanúsító számlával.
 5.4. Az adó alapja

Termék Közösségen belüli beszerzése esetében is a belföldi ügyletek esetében szokásos módon történő adóalap
megállapítási módszereket kell alkalmazni. Tehát az adóalap az ellenérték, amit a jogosult kap vagy kapnia kell, és
ugyanazokat az adóalapot növelő, illetve csökkentő tételeket kell figyelembe venni, mint a belföldi ügyletek
esetében. Abban az esetben azonban, ha a terméket a beszerző fuvarozza, vagy fuvaroztatja, akkor a fuvarozás
ellenértéke nem képezi részét a termék Közösségen belüli beszerzésének. Abban az esetben, ha a termék Közösségen
belüli beszerzésének minősülő ügylet ellenérték nélkül történt (pl. saját termék belföldre történő továbbítása), az adó
alapjának ezen termék, vagy ehhez hasonló termék beszerzési árát, ilyen ár hiányában pedig a teljesítéskor
megállapított előállítási értékét kell tekinteni.

5.5. Adó alóli mentesség

Adómentes a termék Közösségen belüli beszerzése, ha ezen termék belföldi értékesítése is adómentes lenne.
Adómentes továbbá az a Közösség másik tagállamából történő termékbeszerzés, amely adómentes lenne, ha azt
importból szereznék be (lásd II. fejezet 6.5. pont). Ezen rendelkezés hiányában ugyanis a Közösség területén kívülről
és a Közösség másik tagállamából történő termékbeszerzés nem minden esetben részesülne adózási szempontból
egyenlő elbírálásban. Szintén adómentesség vonatkozik a törvény értelmében azon másik tagállamból történő
termékbeszerzésekre, amikor a beszerzést terhelő áfa visszatéríttetésére a belföldön nem letelepedett adóalany
beszerző jogosult lenne.
A törvény továbbá szabályozza az úgynevezett háromszögügyletek esetén az értékesítési lánc második helyén álló
adóalany Közösségen belüli beszerzésére vonatkozó adómentességet.

5.6. Adófizetésre kötelezett

Termék Közösségen belüli beszerzése esetén az adót a terméket beszerző fizeti. Amennyiben a belföldön
fenntartott vevői készletre vonatkozó szabályok az irányadók, akkor ezen a jogcímen az adót a vevői készletből
beszerző adóalany fizeti. Háromszögügylet esetében a lánc végén álló belföldi adóalany vagy adófizetésre kötelezett
nem adóalany jogi személy fizeti a lánc közepén álló értékesítőtől a részére történő értékesítés után az adót. Ennek
további feltétele, hogy az ezen termékértékesítésről kibocsátott számla tartalmában megfeleljen azon tagállam
jogának, melyben a lánc közepén álló értékesítőt adóalanyként nyilvántartásba vették.

5.7. Adó megállapítása

A termék Közösségen belüli beszerzése esetén az adót az ezen beszerzés tekintetében adófizetésre kötelezett
önadózással állapítja meg. Azonban, ha olyan új közlekedési eszközt szereznek be a Közösség másik tagállamából,
mely egyúttal a regisztrációs adó hatálya alá is tartozik, és a beszerző nem adóalany jogi személy, nem adóalany
magánszemély vagy nem adóalany egyéb szervezet, akkor az adót a vámhatóság határozattal állapítja meg.

6. Termékimport

6.1. Termékimport fogalma

Termékimportról akkor beszélhetünk, ha a Közösség területén kívülről hoznak vagy egyéb módon juttatnak be
terméket a Közösség területére, amennyiben ez a termék még nincs szabadforgalomban. Az áfa-törvény a
szabadforgalom értelmezésekor az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 24. cikkére utal vissza, amely szerint a
termék akkor minősül szabadforgalomban lévőnek, ha a vele kapcsolatos import formalitások már lezárultak és a
fizetendő - vámvisszatérítéssel nem érintett - vámterheket kivetették. Azonban vannak a Közösség tagállamainak
olyan területei is, amelyek nem minősülnek a Közösség területének sem a forgalmi adó, sem a vámrendelkezések
alkalmazásának szempontjából. Ezek a következők: Gibraltár (Egyesült Királyság), Büsingen területe és Helgoland
szigete (Németország), Campione d’Italia, Livigno és Lugánói-tó olaszországi vizei (Olaszország), Ceuta és Melilla
(Spanyolország). Ezen területekről történő beszerzéseket termékimportként kell kezelni. Ezen túlmenően vannak
olyan tagállami területek, amelyek forgalmi adó szempontból nem minősülnek a Közösség területének, de
vámszempontból igen. Ezért az ezen területekről behozott termékek ugyan szabadforgalomban vannak, az áfa
szempontjából azonban mégis termékimportként kell azokat kezelni. Ezek a területek a következők: Csatorna
szigetek (Egyesült Királyság), Aland szigetek (Finnország), az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349.
cikkében, valamint 355. cikkének (1) bekezdésében említett francia területek (Guadeloupe, Francia Guyana,
Martinique, Réunion, Saint Barthélemy, Saint Martin), Athosz-hegy (Görögország), Kanári-szigetek
(Spanyolország). Ugyanakkor vannak olyan Közösségen kívüli területek, amelyek esetében nem a termékimport
szabályait, hanem a Közösségen belüli beszerzés szabályait kell alkalmazni. Így a Man-szigetről történő
beszerzéseket úgy kell tekinteni, mint amelyek az Egyesült Királyságból, a Monacói Hercegségből történt
beszerzéseket pedig úgy mintha azok Franciaországból történtek volna.

6.2. Teljesítés helye

Az Európai Unió egyben egy vámunió is, ezáltal az importált termék a Közösség bármely tagállamában
szabadforgalomba helyezhető, tehát nem biztos, hogy abban a tagállamban helyezik a terméket szabadforgalomba,
ahol az belép a Közösség területére. Azt, hogy ténylegesen hol kell import jogcímén az adót megfizetni, a
termékimport teljesítési helyére vonatkozó szabályok rendezik. Ennek értelmében főszabály szerint a termékimport
teljesítési helye a Közösség azon tagállama, ahol a termék a Közösség területére történő behozatalkor vagy
bejuttatásakor található. Eltérő szabályok vannak érvényben azonban azokra az esetekre, amikor a termék a
Közösség területére történő bekerülés után továbbra is vámjogi ellenőrzés alatt marad. Azokban az esetekben,
amikor a terméket nem helyezik a Közösség területére történő belépéskor szabadforgalomba, és termék átmeneti
megőrzés alatt áll, vámszabadterületre vagy vámszabad-raktárba tárolják be, akkor az import teljesítési helye azon
tagállam, amelyben ez a speciális vámjogi helyzete megszűnik. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a termék
vámraktározási, vámfelügyelet melletti feldolgozás vagy aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás, teljes
vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás, illetve a külső közösségi árutovábbítási eljárás hatálya alatt áll.
Ebben az esetben is a termékimport kapcsán az adót abban a tagállamban kell megfizetni, amelyikben a termék az
adott eljárás hatálya alól kikerül, azaz ahol vámjogilag szabadforgalomba bocsátják. Az áfa-törvény a fentiek szerint
rendelkezik a teljesítés helyéről arra az esetre is, ha a terméket a Közösség vámterületének, de az áfa alkalmazásának
szempontjából harmadik országnak minősülő területről hozzák be, és a termék belső közösségi árutovábbítási eljárás
hatálya alatt áll.

6.3. Az adófizetési kötelezettség keletkezése

Az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja import tekintetében a vámjogszabályok szerinti fizetési

kötelezettségek időpontjára épül, ahhoz igazodik. Azokban az esetekben, amikor a termék átmeneti megőrzés,
vámszabadterületi vagy vámszabad-raktárban történő tárolás alatt van, illetve vámraktározási, vámfelügyelet melletti
feldolgozás vagy aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás, teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás,
külső közösségi árutovábbítási eljárás hatálya alatt áll, az adófizetési kötelezettség akkor keletkezik, amikor a termék
ezen vámjogi sorsa megszűnik, vagy ezen eljárások hatálya alól kikerül. Ez praktikusan a vámjogi szabadforgalomba
bocsátás időpontját jelenti. Amennyiben az importált termék vámköteles, illetve mezőgazdasági lefölözés vagy más
közösségi befizetési kötelezettség hatálya alá tartozik, az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját az
határozza meg, hogy ezen kötelező jellegű befizetéseket mikor kell teljesíteni. Amennyiben az importált termék nem
tartozik az előbb említett kötelező jellegű befizetés egyikének a hatálya alá sem, úgy a vámra meghatározott jogi
rendelkezéseket kell alkalmazni.

6.4. Az adó alapja

A termékimportot terhelő adó alapja a termék vámjogszabály szerint megállapított vámértéke, amelyet különböző
tételek növelnek, amennyiben azokat a vámérték egyébként nem tartalmazza. Amennyiben az adóalap külföldi
pénznemben kifejezett a forintra történő átszámításhoz azt az árfolyamot kell alkalmazni, amelyet a vámérték
megállapításánál kell alkalmazni.
Az adó alapjába beletartoznak egyrészt az importált terméket terhelő adók, vámok, illetékek, egyéb kötelező
jellegű befizetések, másrészt az importáló tagállamon belüli első rendeltetési helyig felmerülő járulékos költségek
(pl. közvetítői, fuvarozási, biztosítási, csomagolási költségek). Amennyiben az import teljesítésekor ismert olyan
további rendeltetési hely is, amely a Közösség területén van, akkor az adó alapját növelik azok a járulékos költségek
is, amelyek ezen rendeltetési helyig merülnek fel. Tehát például, ha egy terméket belföldön helyeznek
szabadforgalomba, de a termék rendeltetési helye akár Magyarországon, akár a Közösség másik tagállamában lévő
másik hely, akkor ezen végső rendeltetési helyig felmerülő fuvarozási költségek a termékimport adóalapjába
beletartoznak. Ezzel a rendelkezéssel függ össze az, hogy mentes az adó alól azon szolgáltatásnyújtás, melynek az
ellenértéke az importált termék adóalapjába beépül. Ennek lényege, hogy azok a szolgáltatások, melyek után a
termékimport adóalapjának részeként egyszer már rendezték az áfát, ne keletkezzen még egyszer adófizetési
kötelezettség. Tehát ebben az esetben például a fuvarozási szolgáltatás adómentes lesz levonási jog mellett, míg a
fuvarköltség a termékimport adóalapjának részeként fog adózni, vagyis ez után az importáló termékimport jogcímén
fizeti meg az adót.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet 46. cikke értelmében a 2006/112/EK irányelv 144.
cikkében említett adómentesség alkalmazandó olyan fuvarozási szolgáltatásokra, amelyek ingóságoknak a lakóhely
megváltoztatásából fakadó importjához kapcsolódnak.
Nem tartozik a termékimport adóalapjába ugyanakkor a teljesítésig adott árengedmény.
Tekintettel arra, hogy a Közösség területén kívülről a Közösség területére történő termékbehozatal importnak
minősül, a termékimport vonatkozik arra az esetre is, ha a terméket a Közösség területéről munkavégzés céljából
ideiglenesen harmadik ország területére kiviszik, majd azt követően a szolgáltatást igénybevevő adóalany részére
visszahozzák. Ebben az esetben biztosítani kell, hogy az adóalap ne a termék teljes értéke, hanem csak a hozzáadott-
érték legyen. Így ezekben az esetekben a termékimport adóalapja a harmadik országban végzett szolgáltatásnyújtás
ellenértéke. Ha az az import teljesítéséig nem állapítható meg, vagy kevesebb, mint a terméken végzett munka
folytán bekövetkezett értéknövekedés, akkor az adó alapja a termék pénzben kifejezett értéknövekedése.

6.5. Adó alóli mentesség

A törvény az irányelvvel összhangban rögzíti az adómentes termékimport eseteit. Így mentes az adó alól azon
termékek importja, amelyek belföldi értékesítése szintén mentes az adó alól. Tekintettel arra, hogy az a Közösségen
belüli termékbeszerzés is adómentes, amely adómentes lenne, ha azt importból szereznék be, a szabályozás azt
biztosítja, hogy függetlenül attól, hogy egy adott terméket belföldről, egy másik tagállamból vagy harmadik
országból szereznek be, arra azonos elbánás vonatkozik.
Adómentes az a termékimport is, amelyet a 69/169/EGK (újrakodifikálta a 2007/74/EK irányelv), 83/181/EGK és
a 2006/79/EK irányelvek meghatároznak. Tekintettel arra, hogy ezen irányelvekben lefektetett adómentességi esetek
közel azonosak a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 1186/2009/EGK tanácsi rendeletben
(a továbbiakban: vámmentességi rendelet) meghatározott vámmentességi jogcímekhez, az áfa-törvény meghatározott
eltérésekkel mentesíti az adó alól azt a termékimportot, mely ezen tanácsi rendelet értelmében vámmentességet
élvez. Az eltérések azt szolgálják, hogy végső soron azokat az adómentességeket adja vissza a törvény, mely a
felsorolt irányelvek szerint adómentes.
Azonban ezen körön belül 2008. december 1-jétől nem az áfa-törvény, illetve a vámmentességi rendelet, hanem az
utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről szóló 2008.
évi LXVIII. törvény szabályozza az utasok által harmadik országból poggyászban importált termékek
adómentességét. Ennek oka, hogy a harmadik országokból beutazó személyek által importált termékek után
fizetendő hozzáadottérték-adó és jövedéki adó mentességről szóló 2007/74/EK tanácsi irányelv újraszabályozta a
harmadik országból beutazó magánszemélyek által poggyászban behozott termékek adómentességét, melyet
korábban a 69/169/EGK irányelv szabályozott, és melyet a tagállamoknak 2008. december 1-jei hatállyal kell a
nemzeti szabályozásba átültetniük. Ugyanezen időponttal a 274/2008/EK tanácsi rendelet módosította a
vámmentességi rendeletet. A módosítások értelmében a vámmentességi rendeletnek az utasok személyi
poggyászában vámmentesen behozható termékek körét és feltételeit tartalmazó XI. címe hatályát vesztette, és a
vámmentesség feltételei ugyanúgy alakulnak, mint a 2007/74/EK irányelv alapján a nemzeti jogszabályokba
átültetett adómentesség feltételei. Ezt követően tehát az a termék lehet vámmentes, amely a nemzeti szabályozásba
átültetett irányelv alapján mentes a hozzáadottérték-adó és jövedéki adó alól.
A poggyászban behozható termék(ek) adómentessége egyrészt értékhatár függő, másrészt jövedéki termékek
(dohány, alkohol, üzemanyag) esetében mennyiségi korlát van érvényben. Említésre méltó, hogy az adómentesen
behozható termék(ek) értékhatára függ attól, hogy az utas milyen módon hozza be a terméket az Európai Unióba. A
légi- és tengeri úton történő behozatal esetében az értékhatár 430, míg egyéb módon történő behozatal esetében az
adómentességi értékhatár 300 euró, illetve ennek megfelelő forintösszeg.
A szabályozás továbbá alacsonyabb - 150 eurónak megfelelő forintösszeg - adómentességi értékhatárt állapít meg
a 15 év alatti utasok esetében. A forintösszeg meghatározásához a Magyar Nemzeti Bank által a tárgy naptári évet
megelőző év október hónapjának első munkanapján közzétett hivatalos forint/euró devizaárfolyamot kell alkalmazni.
A magyar szabályozás továbbá él azzal a lehetőséggel, hogy differenciál az adómentesen behozható
dohánytermékek esetében attól függően, hogy azt légi úton vagy egyéb úton hozzák be az Európai Unióba, a légi
utasok esetében magasabb mennyiségi korlátot alkalmazva.
 Mentes az adó alól azon termék importja, melyet a Közösség területén kívülre az importot megelőzően
értékesítettek és azt változatlan formában importálják, feltéve, hogy arra vámmentesség vonatkozik, és az értékesítő,
valamint az importáló személye megegyezik egymással. Nem kell import címén adót fizetni abban az esetben sem,
ha a terméket ideiglenes jelleggel harmadik országba kiviszik, majd azt változatlan állapotban az ideiglenes kivitelt
kérő részére visszahozzák, ha arra vámmentesség vonatkozik. Ezen megítélés vonatkozik azokra az esetekre is, ha a
terméket garanciális kötelezettség keretében javítják ki vagy cserélik ki, és a kijavított, kicserélt terméket küldik
vissza. Mentes az adó alól a diplomáciai szervezetek részére történő termékimport, ha arra vámmentesség
vonatkozik, valamint az Észak-atlanti szerződés tagállamának fegyveres ereje által importált termék a törvényben
rögzített feltételek és keretek között. Mentes az adó alól a törvényben rögzített feltételek és keretek között a
nemzetközi szervezet, továbbá az Európai Közösség, az Európai Atomenergia-közösség, az Európai Központi Bank,
az Európai Beruházási Bank, valamint olyan szervezet általi termékimport, melyet az Európai Közösségek hozott
létre, és amelyre vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességéről szóló jegyzőkönyv. Mentes a
tengeri zsákmánynak a kikötőbe irányuló importja, valamint bármely tagállam központi bankja által importált arany.
A villamos energia, a hő- vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztüli, valamint a földgázrendszeren
vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli vagy gázszállító hajóból földgázrendszerbe vagy
upstream csővezeték-hálózatba betáplált gáz importja is adómentes, azonban ez nem tényleges mentesség, az import
mentesítésére azért van szükség, hogy ezen termékek értékesítésére vonatkozó speciális szabályok miatt ne
keletkezzen kettős adófizetési kötelezettség (lásd III. fejezet 1.5. pont).
Adómentes továbbá a termékimport akkor is, ha az jogszabályban kihirdetett nemzetközi szerződésben
szabályozott kötelező vámmentességen alapul, kivéve az oktatási, tudományos és a kulturális jellegű tárgyak
behozataláról szóló nemzetközi szerződést kihirdető jogszabályban szabályozott vámmentességet.
Az Európai Unió egyben vámunió is, így a Közösség területére importált termék vámjogi szabadforgalomba
bocsátása bármelyik tagállamban kezdeményezhető. Azonban minden esetben biztosítani kell, hogy a vámkezelés
helyétől függetlenül az „import” utáni áfa bevétel annak a tagállamnak a költségvetésébe folyjék be, amelynek
területén az import tényleges rendeltetési helye van. Ezt jogtechnikailag a közösségi szabályozás és ezzel
összhangban a nemzeti áfa szabályok úgy biztosítják, hogy a vámkezeltetés tagállamában az import adómentes, az
adót pedig a termék rendeltetése szerinti tagállamban Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén kell megfizetni.
Ezzel összhangban szükséges, hogy a vámkezeltetés tagállamában történjen egy adómentes Közösségen belüli
termékértékesítés, mely természetesen lehet a saját termék másik tagállamba történő továbbítása miatti
termékértékesítés is (lásd II. fejezet 2.7. és VII. fejezet 2.1. pontja). A közösségi szabályok értelmében a tagállam
meghatározhatja, hogy milyen feltételek mellett mentesíti az adó alól ezt a típusú termékimportot. Az áfa-törvény
ezen termékimport tekintetében az adómentességhez a következő együttesen teljesítendő feltételeket köti:
- az importált terméket az importáló Közösségen belül adómentesen értékesíti,
- az importált terméket annak szabadforgalomba helyezéséről hozott határozat közlésétől, határozat hiányában az
áru átengedésének időpontjától számított 30, illetve 60 napon belül igazoltan másik tagállamba elfuvarozzák,
- az importáló a termékre az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Vámtv.)
rendelkezéseinek megfelelően adóbiztosítékot nyújt, kivéve, ha pénzügyi képviselővel jár el,
- a terméket belföldön rendeltetésszerűen nem használják, egyéb módon nem hasznosítják,
- a vámhatóság felhívására az importáló az árubemutatási kötelezettségének eleget tesz.
A másik tagállamba történő kivitelre rendelkezésre álló határidő alapvetően 30 nap, ezt az importáló indokolt
kérelmére a vámhatóság egyszer további 30 nappal meghosszabbíthatja.
Azt, hogy az importálónak a Vámtv. rendelkezéseinek megfelelően kell adóbiztosítékot nyújtani egyrészt azt
jelenti, hogy az adóbiztosítékot a Vámtv.-ben meghatározott összegben, formában, alakiságokkal, érvényességgel
kell nyújtani, továbbá azt is jelenti, hogy az adóbiztosíték nyújtása alól azokkal a feltételekkel lehet mentesülni, mint
amit a Vámtv. 57. §-a támaszt. Ennek értelmében a vámhatóság kérelemre engedélyezi az általános forgalmi adó
biztosítása alóli mentességet a vámigazgatási eljárásban annak a saját nevében eljáró adóalanynak,
a) aki nem áll csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolási eljárás, kényszertörlési eljárás alatt,
b) akinek a kérelem elbírálásának időpontjában nincs és folyamatos működés mellett a tárgyévet megelőző két
egymást követő naptári éven belül nem keletkezett a vámhatóság hatáskörébe tartozó vám és egyéb terhek
tekintetében tartozása,
c) aki a tárgyévben és az azt megelőző két évben nem állt és nem áll adószám-felfüggesztés hatálya alatt, és
d) aki a tárgyévben és az azt megelőző két évben nem állt és nem áll adószámtörlés hatálya alatt.
Abban az esetben, ha az importáló helyett pénzügyi képviselő jár el, akkor az importáló helyett a pénzügyi
képviselő is nyújthatja az adóbiztosítékot a Vámtv. rendelkezéseinek megfelelően.
A vámhatóság minden esetben megállapítja a vámkezelés során az import áfát, azonban azokban az esetekben,
amikor valószínűsíthető az adómentes termékimport teljesítése, akkor azt egyúttal fel is függeszti. A felfüggesztés
kétféle módon szűnhet meg, vagy véglegesen mentesül az import az adó alól a feltételek maradéktalan teljesülésével,
vagy - egyéb esetben - a vámhatóság határozattal kötelezi az importálót az adó megfizetésére. Az adómentes
termékimport feltételeként előírt Közösségen belüli adómentes értékesítést az importálónak valószínűsíteni kell a
vámjogi szabadforgalomba bocsátáskor. A valószínűsítés megfelelő okirattal történhet meg (pl. szerződéssel, egyéb
kereskedelmi okmány bemutatásával), melyből ki kell, hogy tűnjön az importált, majd a Közösség másik
tagállamába továbbértékesített termék beszerzőjének neve, címe és azon adószáma, amely alatt az adót Közösségen
belüli beszerzésként meg kell fizetnie. A valószínűsítés egy előzetes, az adóbiztosíték egy utólagos szűrőt jelent az
adómentesség feltételei teljesülésének vizsgálatánál. Ezen túlmenően a termék vámjogi szabadforgalomba
bocsátására irányuló árunyilatkozat megtétele során az importálónak meg kell adnia a magyar adóhatóság által a
részére megállapított közösségi adószámot is.
Az adómentességhez szükséges továbbá az is, hogy a terméknek a másik tagállamba történő kivitelére
rendelkezésre álló határidő lejártát követő 15 napon belül az importáló igazolja, hogy a terméket másik tagállamba
elfuvarozta, elfuvaroztatta, továbbá az importálónak eleget kell tennie az összesítő nyilatkozattételi
kötelezettségének. Ez utóbbit nem kell külön igazolnia a vámhatóság részére, mivel az adó- és vámhatóság szervezeti
összeolvadása következtében ez a tény szervezeten belül lekérdezhető/ellenőrizhető. Azonban az áfa-törvény
figyelembe veszi, hogy mivel az összesítő nyilatkozatot havonta vagy negyedévente kell benyújtani, az utóbbi
esetben a szabadforgalomba helyezés és az összesítő nyilatkozat áfa-törvény szerinti benyújtási kötelezettsége között
45, illetve 65 nap telhet el, így lehetséges, hogy az adóalanynak a benyújtásra („igazolásra”) előírt határidőig
összesítő nyilatkozat adása az Art. szerint egyébként nem válik esedékessé. Ezért, ha az összesítő nyilatkozat
benyújtására az Art. szerint előírt határidő az „igazolást” követően esedékes, akkor az adóalany más módon is
„igazolhatja”, hogy a terméket Közösségen belül adómentesen értékesítette. Így az adóalany „igazolhatja” ezt azzal,
hogy eleget tett áfa bevallási kötelezettségének. Abban az esetben, ha az igazolásra előírt időpontig az áfa bevallás
nem vált esedékessé, az értékesítésről kiállított számla bemutatásával, illetve amennyiben a Közösségen belüli
termékértékesítés „saját termék mozgatással” [áfa-törvény 12. § szerinti termékértékesítéssel] valósult meg, úgy
számla helyett egyéb okirat bemutatásával is eleget tehetnek az ”igazolási” kötelezettségnek.
Az eljárás során nyújtandó adóbiztosíték összege megfelel annak az adóösszegnek, amelyet a vámjogi
szabadforgalomba bocsátásra irányuló eljárásban a vámhatóság megállapított. Az adóbiztosítékot a vámbiztosítékra
irányadó szabályok szerint kell nyújtani. Az adóbiztosítékot a vámhatóság felszabadítja, ha a termékimport
véglegesen mentesült az adó alól, vagy ha az import adómentességének feltétele mégsem teljesült ugyan, de az adót a
vámhatóság határozata alapján megfizették.
A vámbiztosíték nyújtásának módját az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény szabályozza.
Ezek szerint vámbiztosíték, így adóbiztosíték az annak nyújtására kötelezett személy választása szerint lehet
készpénz letétbe helyezése, a vámhatóság által kiadott kezességvállalási engedély alapján harmadik személy általi
kezességvállalás, hitelintézet által vállalt bankgarancia, banki fedezetigazolás vagy biztosítási szerződés alapján
kiállított kötelezvény.
Az adómentesség feltételeinek teljesítése adminisztratív kötelezettségek teljesítését is maga után vonja, hiszen a
Közösségen belüli adómentes termékértékesítésről összesítő nyilatkozatot kell benyújtani, melyhez szükséges a
belföldi közösségi adószám. Amennyiben a külföldi adóalany belföldön nem letelepedett, úgy választási lehetősége
van, hogy saját maga végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat, vagy pénzügyi képviselővel jár el. A pénzügyi
képviselőre vonatkozó szabályokat az Art. tartalmazza (lásd IX. fejezet 6. pont).
Amennyiben pénzügyi képviselő jár el a külföldi adóalany helyett, úgy a pénzügyi képviselő is nyújthatja az
adóbiztosítékot. Szintén a pénzügyi képviselőnek kell igazolnia azt, hogy a termék a kitűzött határidőn belül elhagyta
belföldet, illetve, hogy az összesítő nyilatkozattételi kötelezettségnek eleget tett. Tekintettel arra, hogy ebben az
esetben az adóhatóság a külföldi számára adószámot, közösségi adószámot fog megállapítani, a pénzügyi képviselő a
külföldi megbízója helyett és nevében ezen adószám alatt fogja a külföldi importáló bevallási és összesítő
nyilatkozattételi kötelezettségét teljesíteni.
Amennyiben Magyarországon az adómentes termékimportot egyébként belföldön nyilvántartásba nem vett
adóalany valósítja meg és egyúttal közvetett vámjogi képviselővel jár el, akkor a módosított szabályok értelmében
lehetőség van arra, hogy a közvetett vámjogi képviselő teljesítse az importáló helyett az egyébként az importálót az
adómentes Közösségen belüli termékértékesítés kapcsán terhelő adminisztratív kötelezettségeket. Ehhez szükséges
az importáló írásos meghatalmazása a közvetett vámjogi képviselő részére. Illetve a törvény a közvetett vámjogi
képviselővel szemben azt a feltételt támasztja, hogy az belföldön nyilvántartásba vett közösségi adószámmal
rendelkező adóalany legyen, és nem lehet olyan jogállása, mely alapján tőle adó fizetése nem követelhető (alanyi
adómentes adóalany, mezőgazdasági tevékenységet végző különleges jogállású adóalany). Ez esetben a közvetett
vámjogi képviselő állítja ki a számlát az adómentes értékesítésről az importáló helyett és nevében, valamint a
közvetett vámjogi képviselő tünteti fel a saját bevallásában és összesítő nyilatkozatában elkülönítetten a külföldi
megbízója által teljesített értékesítés adatait. Ezáltal biztosítható, hogy a külföldi megbízó eleget tudjon tenni a
Közösségen belüli adómentes értékesítés feltételeinek anélkül, hogy nyilvántartásba vetetné magát adóalanyként
belföldön.
Abban az esetben, ha az adómentes termékimport feltételei mégsem teljesülnek, a közvetett képviselő az
importálóval egyetemlegesen felelős az adó megfizetéséért.

6.6. Adófizetésre kötelezett

Termékimport esetén az adót a termék importálója fizeti. Importálónak az minősül, aki (amely) a vámjogi
rendelkezések értelmében adósként - ide nem értve a közvetett vámjogi képviselőt - behozatali vámtartozás
megfizetésére kötelezett, vagy kötelezett lenne abban az esetben, ha a termék importja vámköteles lenne.
Abban az esetben, ha a termék importja során a vámeljárás során az importáló helyett közvetett vámjogi képviselő
jár el, az import áfát a közvetett vámjogi képviselő fizeti.

6.7. Adólevonási jog

6.7.1. Adólevonási jog gyakorlása

Az import kapcsán megfizetett vagy fizetendőként megállapított adó az általános szabályok szerint levonható. A
levonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, amennyiben az adót a vámhatóság vetette ki, hogy az adóalany
rendelkezésére álljon a nevére szóló, a termék szabadforgalomba bocsátásáról rendelkező határozat, illetve ha
közvetett vámjogi képviselővel járt el, a képviselő nyilatkozata az adó megfizetéséről. Abban az esetben, ha az
import áfa rendezése önadózással történt, úgy a levonáshoz szükséges, hogy az adóalany rendelkezésére álljon a
nevére szóló, a termék szabadforgalomba bocsátásáról rendelkező határozat, és azok az okiratok, melyek a fizetendő
adó megállapításához szükségesek. Továbbá, ha az adóalany közvetett vámjogi képviselővel járt el, és a képviselő az
adót önadózással rendezte, a képviselő nyilatkozata arról, hogy a fizetendő adót megállapította és bevallotta.

6.7.2. Adólevonási jog engedményezése (közvetett vámjogi képviselő)

Amennyiben az import során az adóalany közvetett vámjogi képviselővel jár el, úgy az import áfa fizetésére a
képviselő lesz kötelezett. Ennek ellenére a levonási jog az importáló adóalanyt illeti meg, nem pedig a közvetett
vámjogi képviselőt. Az áfa-törvény azonban lehetővé teszi, hogy abban az esetben, ha az importáló teljes egészében
levonásba helyezhetné az áfát, ha a terméket közvetlenül importálná, akkor a törvényben meghatározott egyéb
feltételek teljesítése esetén mégis a képviselő gyakorolhassa az importáló helyett az import áfa levonási jogot.
Ugyanakkor az importáló értelemszerűen nem gyakorolhat levonási jogot azon import áfa vonatkozásában, amelyet a
képviselő helyezett helyette levonásba. Amennyiben a képviselt személy nem vonhatja le teljes egészében, vagy
egyáltalán nem helyezheti levonásba az adott termékimport utáni áfát, nincs lehetőség annak alkalmazására, hogy a
képviselő gyakorolja az importáló helyett a levonási jogot. Ha a képviselő az általa képviselt személy helyett
megfizetett import áfát nem helyezheti levonásba, annak összegét az áfa rendszerén kívül tudja érvényesíteni a
képviselt adóalannyal szemben. Az importáló levonási joga azonban csak belföldön nyilvántartásba vett adóalany
esetében értelmezhető, így belföldön nyilvántartásba nem vett importáló esetében nincs lehetőség a levonási jog
engedményezésére.
Ahhoz, hogy az importáló helyett a közvetett vámjogi képviselő gyakorolhassa az import kapcsán megfizetett adó
tekintetében a levonási jogot, szükséges egyrészt, hogy rendelkezzen a nevére szóló az őt megbízó importáló által
kiállított írásba foglalt nyilatkozattal arról, hogy az importáló az adott import tekintetében teljes levonási joggal
rendelkezik, másrészt a képviselőnek nem lehet olyan jogállása, amely adólevonási jogát egyébként korlátozná, tehát
például nem lehet alanyi adómentességet választott adóalany. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a nyilatkozat
tevőjének és címzettjének nevét, címét és adószámát, illetve a termék importjának kétséget kizáró azonosításához
szükséges adatokat. A jogosulatlanul levont import áfa megfizetéséért az importáló és a közvetett vámjogi képviselő
egyetemlegesen felelős.

6.8. Adó megállapítása

A termékimport után fizetendő adót főszabály szerint a vámhatóság állapítja meg és veti ki, azonban azon
adóalanyok, akik (amelyek) megfelelnek az áfa-törvényben meghatározott feltételeknek, kérhetik, hogy részükre a
vámhatóság az import áfa önadózással történő rendezését engedélyezze. Kivételt képez azonban az import áfa
önadózással történő megállapítása alól az az eset, amikor az adóalanynak az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló
952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (Vámkódex) 79. cikkében meghatározottaktól eltérően
keletkezik vámtartozása. Ez esetben ugyanis a vámhatóság az import áfát kivetéssel állapítja meg, annak ellenére,
hogy az adóalany önadózásra vonatkozó engedéllyel rendelkezik. Tehát a vámhatóság kivetéssel állapítja meg az
import áfát azokban az esetekben, amikor a termék jogellenesen, vagy valamely jogszabály megszegésével került
„szabad forgalomba”, történik meg a felhasználása. Pl.: abban az esetben, ha a terméket a Közösség vámterületére
vagy a vámszabad raktárban elhelyezett árut a vámterület más részére jogellenesen juttatták be, a terméket
vámfelügyelet alól jogellenesen vonták el, vagy vámszabad raktárban lévő terméket a jogszabályoktól eltérő
feltételek mellett használtak fel- vagy el.
Tekintettel arra, hogy az import áfa önadózással történő rendezése alapvetően likviditási szempontból kedvezőbb
az adóalany számára, az engedélyezés feltételei között az áfa-törvény alapvetően az adóalany tevékenységének
jellegéből fakadó okokat ismer el. A törvény rögzíti az engedélyhez szükséges alanyi és a tárgyi feltételeket,
rendelkezik az engedély időbeli hatályáról és a visszavonásának esetéről.
Az engedélyhez szükséges alanyi feltételek az alábbiak:
- a kérelmező belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, akinek (amelynek) nincs olyan jogállása, mely
alapján tőle adó fizetése ne lenne követelhető,
- a kérelmező a Vámkódex 39. cikk a) és c) pontjában meghatározott feltételt teljesíti. A szükséges tárgyi
feltételek (vagylagos feltételek) a következők:
- A kérelmezőnek a kérelem benyújtását megelőző naptári évben az áfa-törvény, azaz 2007. évi CXXVII. tv. 89. §,
98-109. §-ok, 111-112. §-ok szerinti adómentes termékértékesítésének és szolgáltatásnyújtásának (Közösségen belüli
adómentes értékesítés, Közösség területén kívülre történő adómentes értékesítés, a nemzetközi közlekedéshez
kapcsolódó adómentes ügyletek, egyes a termékek nemzetközi forgalma értelmében adómentes ügyletek és a
Közösségen kívülre történő értékesítésekkel egy tekintet alá eső ügyletek) összesített ellenértéke elérje vagy
meghaladja a kérelem benyújtását megelőző naptári évben belföldi termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás
összesített ellenértékének a 67%-át, de legalább a 10 milliárd forintot. (A 2009. szeptember 1-éig hatályos
rendelkezések értelmében ez az összeg 12,5 milliárd forint volt, míg 2009. február 1-ig hatályos rendelkezések
szerint 10 milliárd forint), vagy
- Az adóalany a kérelem benyújtását megelőző naptári évben, az áfa-törvény, azaz 2007. évi CXXVII. tv. 89. §,
98-109. §-ok, 111-112. §-ok szerinti adómentes termékértékesítésének és szolgáltatásnyújtásának (Közösségen belüli
adómentes értékesítés, Közösség területén kívülre történő adómentes értékesítés, a nemzetközi közlekedéshez
kapcsolódó adómentes ügyletek, egyes a termékek nemzetközi forgalma értelmében adómentes ügyletek és a
Közösségen kívülre történő értékesítésekkel egy tekintet alá eső ügyletek) összesített adóalapja elérje a 20 milliárd
forintot.(A 2009. szeptember 1-éig hatályos rendelkezések szerint ez az összeg 25 milliárd forint volt, míg a 2009.
február 1-ig hatályos rendelkezések szerint 20 milliárd forint), vagy
- A kérelmező engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal rendelkezzen [a Közösségi Vámkódex létrehozásáról
szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtásárára vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK
bizottsági rendelet (a továbbiakban: Vámvégrehajtási rendelet) 14a. cikk (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerint],
vagy a Vámkódex 38. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodó engedéllyel rendelkezzen,
- A kérelmező egyszerűsített eljárásra vonatkozó, szabad forgalomba bocsátáshoz kiadott engedéllyel
rendelkezzen [a Vámkódex 76. cikk (1) bekezdés c) pontja szerint] vagy a Vámkódex 182. cikke szerinti „Bejegyzés
a nyilatkozattevő nyilvántartásába” vagy a Vámkódex 185. cikke szerinti önértékelésre vonatkozó engedéllyel
rendelkezzen.
Abban az esetben, ha a kérelmező csoportos adóalany, vagy ha az önadózásra vonatkozó engedéllyel rendelkező
adóalany csoportos adóalany tagjává válik, akkor az önadózásra vonatkozó alanyi és tárgyi feltételeket a csoportos
adóalany abban az esetben teljesíti, ha:
a) a csoportos adóalany minden tagja teljesíti a Vámkódex 39. cikk a) és c) pontjában meghatározott feltételt,
b) az adómentes értékesítésnek az összes értékesítéshez viszonyított arányát, illetve annak abszolút értékre
vonatkozó követelményét a csoportos adóalany, tehát az abban részt vevő valamennyi tag összesítetten (tehát nem
külön-külön) teljesíti,
c) amennyiben a kérelmet az egyszerűsített gazdálkodói tanúsítványra vagy az egyszerűsített eljárásra alapítják,
úgy az erre vonatkozó feltételeket a csoportos adóalanyiságban résztvevő minden tagnak teljesítenie kell.
Az önadózásra vonatkozó engedélyt a kérelmező bármikor kérheti a vámhatóságtól, kivéve azt az esetet, ha a
kérelmező az engedélyt az adómentes értékesítés relatív vagy abszolút összeghatárának elérésére alapítja, ez esetben
ugyanis a kérelmet legkésőbb a kérelem benyújtását megelőző naptári évet követő év szeptember 30. napjáig kell a
vámhatósághoz benyújtani. A kérelmezőnek az önadózásra vonatkozó engedély iránti kérelemben igazolnia kell a
feltételek meglétét. Az engedély időtartalma attól függően alakul, hogy a kérelmező a tárgyi feltételek közül melyik
teljesítésére alapítva kapta meg az engedélyt. Amennyiben a kérelmező az önadózásra vonatkozó engedélyt az
adómentes értékesítés relatív vagy abszolút összeghatárának elérésére alapítottan kapja meg, akkor az engedélye
annak jogerőre emelkedésétől számított 12 hónapig érvényes. Amennyiben az önadózásra vonatkozó engedély a
kérelmező az engedélyezetett gazdálkodói tanúsítványra vagy az egyszerűsített eljárásra vonatkozó
szabadforgalomba bocsátásra alapítja, úgy az engedélye határozatlan időre, annak visszavonásáig érvényes. Az
engedélyt a vámhatóság visszavonja, ha (1) azt az engedélyes kéri, ha (2) az engedély kiadásának alanyi feltételei az
engedély szerinti időszakban már nem állnak fenn, vagy nem teljesülnek az engedélyezett gazdálkodóra vagy az
egyszerűsített eljárásra vonatkozó feltételek (3) az engedélyes jogutód nélkül megszűnik, vagy a jogutóddal szűnik
meg, de a jogutódra az engedély alanyi és tárgyi feltételei nem teljesülnek.
Az engedélyező határozat visszavonásáról rendelkező elsőfokú határozat elleni fellebbezésnek az intézkedés
végrehajtására nincs halasztó hatálya.
A 2009. szeptember 1-jével hatályba lépő szabályokig az önadózásra vonatkozó engedély keresztféléves volt, így
az engedélyek tárgyév július 1. napjától, a következő év június 30. napjáig szóltak. Az engedély iránti kérelmeket
legkésőbb a tárgyév március 31. napjáig kellet a vámhatósághoz benyújtani. Az önadózásra való jogosultság az
engedélyre vonatkozó határnap elteltével vagy az engedély visszavonásával szűnt meg.
Amennyiben a közvetett vámjogi képviselős saját jogán rendelkezik az import áfa önadózással történő rendezésére
vonatkozó engedéllyel, a közvetett vámjogi képviselői minőségében őt terhelő import áfát önadózással rendezi,
függetlenül attól, hogy a megbízójának van-e az önadózásra vonatkozó engedélye vagy sem. Amennyiben a
képviselőnek nincs saját jogán az import áfa önadózással történő megfizetésére engedélye, az import áfát a
vámhatóság veti ki, ebben az esetben szintén irreleváns, hogy a képviselt személynek van-e önadózásra vonatkozó
engedélye.

III. TELJESÍTÉS HELYE

Az általános forgalmi adó rendszerében a teljesítés helye jelöli ki, hogy egy adott ügylet után hol, melyik államban
kell adót fizetni. Amennyiben a teljesítés helye, nem belföldre esik, az ügylet után Magyarországon nem kell áfát
fizetni. A teljesítés helyének megfelelő megállapításának és alkalmazásának nagy jelentősége van a kettős adóztatás
vagy a nem adóztatás elkerülésében. Az áfa-törvény az irányelvvel összhangban szabályozza mind a
termékértékesítések, mind a szolgáltatásnyújtások esetében a teljesítési helyet.

1. Teljesítés helye termékértékesítés esetén

1.1. Főszabály és a láncértékesítések

Főszabály szerint a termékértékesítés teljesítési helye az a hely, ahol a termék az értékesítés teljesítésekor
ténylegesen van.
Abban az esetben azonban, ha a terméket feladják vagy fuvarozzák, a teljesítési hely az a hely, ahol a termék a
beszerző nevére szóló rendeltetéssel a küldeménykénti feladáskor vagy a fuvarozás megkezdésekor található. Nem
játszik szerepet e szabály alkalmazhatóságában az, hogy a terméket az értékesítő, vagy a beszerző vagy bármelyikük
javára más adja fel, vagy fuvarozza el. Abban az esetben azonban, ha láncértékesítésről van szó, tehát a terméket
egymást követően többször is értékesítik, azonban ténylegesen csak egyszer fuvarozzák el az első értékesítőtől a
legutolsó beszerző részére, az előbbi szabály csak az egyik értékesítés teljesítési helyének megállapítására
alkalmazható, mégpedig arra az értékesítésre, amely a fuvarozással egybekötött értékesítés volt, vagyis amelyik
esetben az értékesítő vagy a beszerző ténylegesen feladta elfuvarozta, elfuvaroztatta a terméket. Azon
termékértékesítések esetében, amelyek megelőzték ezt a termékértékesítést, a teljesítés helye az a hely, ahol a termék
a küldeményként történő feladáskor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt. Azon termékek tekintetében pedig,
amelyek követték ezt a termékértékesítést, az a hely, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a
fuvarozás befejezésekor van. Abban az esetben, ha a terméket a láncban résztvevő tagok közül egy olyan adóalany
fuvarozza, fuvaroztatja, aki (amely) egyidejűleg a termék beszerzője és értékesítője is, úgy kell tekinteni, mintha a
terméket beszerzői minőségében fuvarozta, fuvaroztatta volna. Ezen törvényi vélelmet 2012. január 1-jétől csak a
szóban forgó adóalany döntheti meg, ha bizonyítja, hogy a terméket eladói minőségében fuvarozta, fuvaroztatta. Az
értékesítések megfelelő teljesítési helye megállapításának láncértékesítések esetén főleg a Közösségen belüli
adómentes ügyletek és a Közösség területén kívülre történő értékesítések esetében van nagy jelentősége.
Példa: Magyar adóalany terméket értékesít egy osztrák adóalanynak, aki azt egy román adóalanynak értékesíti
tovább. Az osztrák adóalany úgy rendelkezik, hogy a terméket a magyar adóalanytól közvetlenül Romániába a
román adóalanynak szállítsák le. A fuvart a magyar adóalany rendeli meg a saját nevében. Ebben az esetben a
magyar és az osztrák adóalany közötti termékértékesítést kell úgy tekinteni, mint amely a fuvarozással egybekötött
termékértékesítést megvalósította. Ebben az esetben a teljesítési hely az a hely, ahol a termék a küldeménykénti
feladáskor vagy a fuvar megkezdésekor található, vagyis belföld. Az osztrák és a román adóalany közötti
termékértékesítés teljesítési helye az a hely, ahol a termék a fuvarozás befejezésekor van, tehát Románia, vagyis a
második ügylet belföldön nem adóztatható, hanem Romániában, az ottani szabályok szerint kell utána adózni. Az
egyéb feltételek fennállása mellett tehát a magyar adóalany osztrák adóalany felé történő értékesítése lesz adómentes
Közösségen belüli értékesítés (lásd VII. fejezet 2.1. pont). Abban az esetben, ha a terméket a román adóalany
fuvarozza vagy megbízásából fuvarozzák az ügyletben, akkor az osztrák adóalanynak a román adóalany részére
történő értékesítéshez köthető a fuvarozás, így azt ott kell teljesítettnek tekinteni, ahol a terméket küldeményként
feladják, vagy ahol a fuvarozást megkezdik, mely ez esetben belföld. A magyar adóalanynak az osztrák adóalany
részére történő értékesítése, ezen termékértékesítést megelőzi, így annak teljesítési helye ott van, ahol a termék a
fuvarozás kezdetekor található. Ebben az esetben tehát mindkét termékértékesítés belföldön található. A Közösségen
belüli adómentes értékesítést az osztrák adóalany teljesíti a román adóalany részére. Amennyiben a terméket az
osztrák adóalany fuvarozza vagy fuvaroztatja, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha beszerzői minőségében tenné, így
a részére történő termékértékesítés belföldi teljesítési helyű, míg az általa történt termékértékesítés külföldön
teljesített. Abban az esetben, ha bizonyítja, hogy ő értékesítői minőségében fuvarozott, úgy mindkét értékesítés
belföldön teljesített.

1.2. Távértékesítés

Távértékesítésről akkor beszélünk, ha a termék az értékesítés következményeként a feladás helyétől eltérő

tagállamba kerül, úgy hogy azt az értékesítő adja fel vagy fuvarozza, illetve fuvaroztatja el. Abban az esetben, ha a
vevő saját maga fuvarozza vagy fuvaroztatja el a terméket, a távértékesítés szabályai nem alkalmazandók. A
távértékesítés szabályainak alkalmazhatósága további feltételekhez is kötött, így egyrészt függ az értékesített
terméktől, másrészt a vevő státuszától. Nem alkalmazható a távértékesítés szabálya az új közlekedési eszköz, illetve
a fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékek értékesítésére (lásd III. fejezet 1.3. pont), valamint azon használt
ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab és régiség értékesítésre, amelyre a különbözet szerinti adózás szabályait
alkalmazzák (lásd XVI. fejezet). Ezen túlmenően a távértékesítés szabályai csak abban az esetben alkalmazhatóak,
ha a beszerző nem adóalany személy, vagy szervezet, vagy olyan nem adóalany jogi személy, vagy adóalany, aki
(amely) nem kötelezett Közösségen belüli beszerzés után adófizetésre (lásd II. fejezet 5.1.3. pont).
Abban az esetben, ha a termékértékesítésre a távértékesítés szabályait kell alkalmazni, az értékesítés teljesítési
helye lehet az a hely, ahol a terméket feladták, illetve a fuvarozását megkezdték, vagy ahol a termék a fuvarozás
befejezésekor van. Ez attól függ, hogy a terméket értékesítő adóalany egy adott tagállamba egy adott évben milyen
összértékben teljesített olyan termékértékesítéseket, amelyekre a távértékesítés szabályait kell alkalmazni. A
szabályozás lényege, hogy a távértékesítés esetében a termék feladásának, illetve fuvarozásának megkezdésének
helye minősül teljesítési helynek, azonban, ha egy adott másik tagállamba történő termékértékesítés adó nélküli
összértéke meghalad egy meghatározott összeget, akkor a teljesítési hely, vagyis az adóztatás áttevődik a fuvarozás
befejezésének helyére, vagyis a fogyasztás tagállamába. Amennyiben a távértékesített termékek között jövedéki
termék is található, annak értékét nem kell beszámítani a figyelembe veendő összeghatárba. A figyelembe veendő
összeget az irányelv 100 000 euróban határozza meg, de lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy azt 35 000 euróra
csökkentsék. Arra vonatkozóan, hogy a tagállamok milyen távértékesítési értékhatárokat alkalmaznak a
http://ec.europa.eu/taxation_customs/taxation/indexen.htm található információ. Így amennyiben egy belföldről
értékesítő adóalanynak ugyanazon tagállamba történő távértékesítésének adó nélküli összesített értéke sem a
tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző évben nem haladja meg az ebben a tagállamban érvényes távértékesítési
értékhatárt, a termékértékesítések után belföldön kell adózni. Azonban az adóalany dönthet úgy is, hogy annak
ellenére, hogy az adott tagállamban érvényes értékhatárt nem lépte át, mégis ott adózik. Ezen döntését az
adóhatósághoz előzetesen be kell jelentenie, és az a választása évét követő második év végéig köti. Amennyiben a
távértékesítés belföldre irányul, úgy az alkalmazott értékhatár 35 000 euró. Ebben az esetben a forintra történő
átszámításnál a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető
törvény hatálybalépésének napján érvényes MNB által közzétett árfolyamot kell alkalmazni, azzal, hogy az
átszámítás eredményeként adódó összeget a matematikai szabályok szerint 100 000 forintra kell kerekíteni. Ennek
értelmében a 35 000 eurónak 8 800 000 Ft felel meg. Azon termékértékesítése után, amellyel az adóalany először
meghaladja az adott tagállam által alkalmazott értékhatárt, már a feladás, fuvarozás befejezésének helye szerinti
(fogyasztás tagállama) tagállamban kell adóznia.
Példa 1: egy belföldi adóalany belföldi raktárából távértékesítés keretében könyveket, folyóiratokat, CD-ket és
DVD-ket értékesít, melyet a vevők interneten keresztül rendelhetnek meg tőle. A megrendeléseket Szlovákiába,
Dániába és Németországba teljesíti. Tegyük fel, hogy Szlovákia 35 000 eurós, Dánia és Németország 100 000 eurós
értékhatárt alkalmaz a távértékesítésre. Az adóalany Szlovákiába történő távértékesítésének összege a megelőző
évben meghaladta a 35 000 eurót, míg a másik két ország esetében az adott értékhatár alatt maradt. Azonban ebben
az évben az adóalany Németországba történő távértékesítésének adó nélküli összesített értéke elérte a 99 995 eurót.
Az adóalanyhoz beérkezett megrendelések értelmében egy 10 eurós könyvet rendeltek Szlovákiába, egy 20 euró
értékű DVD-t Németországba és két, összességében 20 euró értékű CD-t Dániába történő kiszállítással. A
megrendelések értéke adó nélkül értendő. Az adott esetben a Szlovákiába és Németországba történő értékesítések
után Szlovákiában, illetve Németországban kell adózni, míg a Dániába történő értékesítés után belföldön kell a
belföldi adómértéket felszámítani és ezen értékesítés után adózni. Szlovákia esetében azért kell ott adózni, mert erre
a tagállamra érvényes értékhatárt az adóalany az előző évben átlépte, így a tárgyévben az összes távértékesítése után
ott kell adózni. Németország esetében pedig az adóalany a DVD értékesítéssel lépi át a 100 000 eurós értékhatárt, így
ezen értékesítése után már a vonatkozó német adómértéket kell felszámítania és ott megfizetnie. Mindkét esetben
ahhoz, hogy az adott tagállamban teljesíteni tudja az adófizetési kötelezettségét, az ottani adóhatóságnál
nyilvántartásba kell vetetnie magát.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 14. cikke értelmében amennyiben egy naptári év
során valamelyik tagállam által a 2006/112/EK irányelv 34. cikke szerint alkalmazott értékhatárt átlépik, az említett
irányelv 33. cikke - a jövedéki adó hatálya alá tartozó termékek kivételével - nem módosítja azon
termékértékesítések teljesítési helyét, amelyeket a tagállam által a folyó naptári évre alkalmazott értékhatár átlépését
megelőzően teljesítettek, feltéve, hogy a következő feltételek mindegyike teljesül:
a) az értékesítő nem élt az említett irányelv 34. cikkének (4) bekezdése alapján fennálló választási lehetőséggel;
b) termékértékesítéseinek értéke a megelőző naptári évben nem lépte át az értékhatárt.
Ezzel szemben a 2006/112/EK irányelv 33. cikke szerint módosul a termék feladásának vagy fuvarozásának
rendeltetési helye szerinti tagállamba irányuló, következő értékesítések teljesítési helye:
a) az a termékértékesítés, amellyel a folyó naptári évben átlépték a tagállam által a folyó naptári évben alkalmazott
értékhatárt;
b) az érintett tagállamban ugyanabban a naptári évben végzett minden további termékértékesítés;
c) az érintett tagállamban azon naptári évet követő naptári évben végzett termékértékesítések, amelynek során az
a) pontban említett esemény történt.
Példa 2: egy angol adóalany távértékesítés keretében belföldre is értékesít a TV-shopban telefonon keresztül
megrendelhető termékeket. A belföldre irányuló távértékesítése a megelőző évben nem haladta meg a 35 000 eurót.
Az adott évben a belföldre irányuló adó nélküli értékesítéseinek összesített ellenértéke 34 880 euró. Az adóalany
nem választotta azt, hogy értékhatár alatt akar a fuvarozás befejezésének helye szerinti tagállamban adózni, így ezen
értékesítések után nem belföldön kell az adót fizetni. Ezt követően még ebben az évben több termékre kap belföldi
megrendelést, melynek adó nélküli összesített ellenértéke 140 euró. Tekintettel arra, hogy ezen termékértékesítéssel
az adóalany meghaladja a belföldi értékhatárt, így ezen termékértékesítésekre viszont már belföldön keletkezik az
adófizetési kötelezettség, arra a belföldön érvényes adómértéket kell alkalmazni. Ehhez az adóalanynak
nyilvántartásba kell vetetnie magát az adóhatóságnál. Azonban, ha neki egyébként más tevékenységéből kifolyólag
sincs belföldön gazdasági célú letelepedése, úgy ezen adófizetési kötelezettség teljesítéséhez pénzügyi képviselőt
vehet igénybe. A pénzügyi képviselő ez esetben eljár a külföldi adóalany helyett és nevében, teljesíti az őt terhelő
adófizetési kötelezettséget és gyakorolja a levonási jogot.
A jövedéki termékek esetében a szabály némileg eltérően érvényesül. Ez azt jelenti, hogy amennyiben jövedéki
terméket értékesítenek a távértékesítés szabályai szerint, úgy függetlenül a távértékesítés összegétől, a teljesítési hely
minden esetben a fuvarozás befejezésének (fogyasztás helye szerinti) tagállama, vagyis ezen értékesítések után az
adót minden esetben a fogyasztás tagállamában kell megfizetni.
Példa 3: Franciaországból egy karton bort rendelt egy magánszemély. Az értékesítőnek ez az első Magyarországra
teljesítendő megrendelése. Ezen értékesítés után az értékhatártól függetlenül belföldön kell az áfát megfizetni.
Amennyiben a bort nem egy magánszemély, hanem pl. egy étterem rendeli, nem a távértékesítés, hanem a
Közösségen belüli beszerzés szabályait kell alkalmazni, hiszen az étterem adóalany, így rá vonatkozóan a
távértékesítés szabályai nem alkalmazandóak.
Abban az esetben, ha a terméket a Közösség területén kívülről adták fel vagy fuvarozták el, és a termék
rendeltetési helye nem az import tagállama, akkor az import tagállamát úgy kell tekinteni, mintha a terméket onnan
adták volna fel, vagy fuvarozták el. Ez a szabály lehetővé teszi, hogy a távértékesítés szabályait lehessen alkalmazni,
azokra az esetekre is, amikor a terméket Közösségen kívülről hozzák be.

1.3. Fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termék értékesítése

 Amennyiben olyan terméket értékesítenek, melyet fel vagy össze kell szerelni, és ezt az összeszerelést az
értékesítő, vagy megbízásából harmadik személy végzi, úgy ez egyrészt termékértékesítésnek minősül, másrészt a
teljesítés helye, vagyis ahol adózni kell utána, az a hely, ahol a termék fel- vagy összeszerelése, illetve üzembe
helyezése történik. Amennyiben a terméket fel- vagy össze kell szerelni, de azt már nem az értékesítő, hanem a
beszerző végzi, végezteti ezek a szabályok nem alkalmazandóak. Amennyiben a termék fel- vagy összeszerelés
tárgyául szolgál, úgy arra a Közösségen belüli értékesítés, illetve beszerzés szabályait nem lehet alkalmazni.
Példa 1: Egy német adóalany egy magyar megrendelő részére fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló terméket
értékesít, melyet belföldön kell üzembe helyezni. A német adóalany a belföldi összeszereléshez, üzembe helyezéshez
magyar alvállalkozót vesz igénybe, úgy hogy a német adóalany belföldön ténylegesen nem fog kifejteni
tevékenységet. Így a német adóalany termékértékesítése után belföldön keletkezik az adófizetési kötelezettség.
Tekintettel arra, hogy a német adóalanynak az értékesítéssel kapcsolatban nem keletkezik belföldön telephelye, így
az adó fizetésére a belföldi megrendelő adóalany kötelezett. A magyar alvállalkozó szerelési tevékenysége belföldön
adózik. A magyar alvállalkozó által a német adóalanyra áthárított adót a német adóalany a belföldön nem letelepedett
adóalanyok adó-visszatéríttetésére vonatkozó szabályok szerint kaphatja vissza (lásd XVIII. fejezet).
Példa 2. Egy osztrák adóalany terméket értékesít belföldre, ezt a terméket még össze kell szerelni az üzembe
helyezhetőséghez, azonban az üzembe helyezést a megrendelő adóalany végzi el. Ez esetben az osztrák adóalany
Közösségen belüli értékesítést, a magyar adóalany Közösségen belüli beszerzést végez.

1.4. Közösségi személyszállítás során történő termékértékesítés

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi személyszállítási szolgáltatás tartalma alatt a közlekedési eszközön értékesített
termékek esetében a teljesítési helyre vonatkozó szabályok nem lennének alkalmazhatóak, hiszen nem, vagy csak
nehezen határozható meg, hogy a közlekedési eszköz éppen melyik tagállam területén volt, amikor az adott termék
érétkesítésére sor került, az irányelv és ezzel összhangban az áfa-törvény is speciális teljesítési helyre vonatkozó
szabályokat állapít meg. Ezeket a szabályokat a Közösség területén végzett személyszállítás során történt
termékértékesítésre kell alkalmazni, vagyis a Közösség területén kívüli személyszállítás esetében nem irányadók. A
törvény alkalmazásában az minősül Közösségen belüli személyszállításnak, amelynél az indulási és érkezési hely
egyaránt a Közösség területén található, úgy, hogy a Közösség területén kívül nincs megálló. A szabályokat a vasúti,
vízi és a légi közlekedési eszközön történő termékértékesítésre kell alkalmazni, tehát a közúti közlekedési eszközön
történő értékesítésre ezek a szabályok nem vonatkoznak. Ha tehát ebben az estben termékértékesítés történik, úgy
annak teljesítési helyének a személyszállítás indulási helye minősül. Menettérti személyszállítás során az oda- és
visszautazás önálló utaknak minősül.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 15. cikke értelmében a 2006/112/EK irányelv 37.
cikkében említett, a személyszállításnak a Közösség területén belül lebonyolított szakaszát a közlekedési eszköz
útvonala, és nem pedig az egyes utasok által megtett utazás határozza meg.
Példa 1: Egy légitársaság Budapest - Brüsszel - Budapest útvonalon üzemeltett járatokat. A fedélzeten ételt, italt
árusít. Ebben az esetben a Budapestről Brüsszelbe tartó járaton történt termékértékesítések után belföldön kell
adózni, míg a Brüsszelből Budapestre tartó járaton történt értékesítések tekintetében az adófizetési kötelezettség
Belgiumban keletkezik. Azonban a magyar szabályok értelmében mentes az adó alól azon termékek értékesítése,
amelyeket a Közösség területén végzett személyszállítás során a vasúti, vízi vagy légiközlekedési eszközön
teljesítenek és ezek a helybeni fogyasztást szolgálják, így tényleges adófizetési kötelezettsége a légitársaságnak nem
keletkezik (lásd VII. fejezet 2.4. pont).
Példa 2: Egy társaság a Dunán hajókirándulásokat szervez, mely Magyarország és Németország között közlekedik,
ezen két pont közötti több beszállási lehetőséggel. Az ellátmányt belföldön szerzik be. A belföldről induló
személyszállítás esetében a teljesítési hely belföld, de ha a termékeket a fedélzeten történő elfogyasztásra szánják,
akkor adómentes az értékesítés. Nem vonatkoznak ezek a szabályok az éttermi szolgáltatásra, hiszen arra nem a
termékértékesítés, hanem a szolgáltatásnyújtás szabályait kell alkalmazni.

1.5. Vezetékes földgáz, hő- vagy hűtési energia és villamos energia értékesítése

Tekintettel a villamos energia és a gázértékesítés liberalizációjára, valamint arra, hogy ezen termékek
értékesítésénél a teljesítési hely megállapítása az általános szabályok szerint gondot okoz, az irányelv és ezzel
összhangban az áfa-törvény ezen termékértékesítések teljesítési helyére vonatkozóan speciális szabályokat határoz
meg. A gyakorlati alkalmazás kapcsán felmerült továbbá, hogy a vezetékes földgázon és a villamos energián kívül is
vannak hasonló típusú, az áfa rendszer értelmében vett termékek, amelyre szintén ki kellene terjeszteni a speciális
szabályt. Így 2011. január 1-jétől az áfa-törvény összhangban az irányelvvel ezen speciális szabályokat rendeli
alkalmazni a távfűtésre és a távhűtésre is, tehát a hő- vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztül történő
értékesítése esetén a teljesítési hely ugyanúgy alakul, mint vezetékes földgáz és villamos-energia értékesítés
esetében. A földgáz esetében a speciális szabályok azonban kizárólag a Közösség területén lévő földgázrendszeren
vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli gáz értékesítésére vonatkoznak, tehát ezen a
rendszeren kívüli, valamint a palackos gáz értékesítésére nem ezeket a szabályokat kell alkalmazni.
Abban az esetben, ha ezen termékeket adóalany kereskedő részére értékesítik, akkor ezek után adózni ott kell, ahol
az adóalany kereskedő vevő gazdasági céllal letelepedett, ennek hiányában pedig ahol lakóhelye vagy szokásos
tartózkodási helye található. Gazdasági célú letelepedés alatt az adóalany gazdasági tevékenységének székhelyét,
illetve állandó telephelyét kell érteni. Adóalany kereskedőnek a törvény alkalmazásában pedig az minősül, aki
(amely) a gáz, hő- vagy hűtési energia, valamint a villamos energia továbbértékesítésével főtevékenységként
foglalkozik, és akinek (amelynek) a saját felhasználása (fogyasztása) ezekből a termékekből elhanyagolható mértékű.
Abban az esetben, ha a beszerző nem adóalany kereskedő, a teljesítési hely ezen termékek értékesítése esetében a
hely, ahol beszerző gázt, a hő- vagy hűtési energiát, valamint a villamos energiát ténylegesen felhasználja,
elfogyasztja. Amennyiben a gázt, a hő- vagy hűtési energiát vagy a villamos energiát egészben vagy részben nem
használják fel, fogyasztják el, a fel nem használt, el nem fogyasztott gáz, hő vagy hűtési energia, valamint villamos
energia teljesítési helyének is azt a helyet kell tekinteni, ahol a beszerző gazdasági céllal letelepedett, ennek
hiányában ahol lakóhelye, szokásos tartózkodási helye található.
Ezen teljesítési helyre vonatkozó szabályokhoz kapcsolódik az a rendelkezés is, melynek értelmében mentes az
import áfa alól a villamos energia, hő vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztüli, illetve a
földgázrendszeren vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli vagy a gázszállító
tartályhajóból földgázrendszerbe vagy upstream csővezeték-hálózatba betáplált gáz importja. Azonban ez nem jelent
tényleges adómentességet, csupán a kettős adóztatást kívánja elkerülni azokban az esetekben, amikor a belföldi
beszerző esetében az értékesítés után a teljesítési helyre vonatkozó szabályok és az import szabályai szerint is
adófizetési kötelezettség keletkezne (lásd II. fejezet 6.5. pont).
Példa 1: Egy magyar adóalany kereskedő egy szlovák adóalanytól szerez be csővezetékes gázt, aki azt egy osztrák
adóalanytól veszi meg. A gáz Ukrajnából érkezik, mindkét értékesítés magyar-ukrán határparitáson történik, ahol a
vámhatóság a gázt vámjogi szabadforgalomba bocsátja. A fent ismertetett szabályok értelmében az osztrák és a
szlovák adóalany közötti értékesítés teljesítési helye nem esik belföldre, hiszen az után a szlovák adóalany székhelye,
illetve állandó telephelye szerinti tagállamban kell adózni, míg a szlovák és a magyar adóalany közötti értékesítés
után az adófizetési kötelezettség belföldön keletkezik. Feltételezve, hogy a szlovák adóalanynak nincs ezen
értékesítésével kapcsolatban telephelye belföldön, a gázértékesítés után az adót a beszerző belföldi adóalanynak kell
megfizetnie. Azonban ez a fizetendő adó az általános szabályok szerint levonásba helyezhető, így ténylegesen
elszámolandó adója a magyar adóalanynak az adóhatóság irányába nem lesz. A csővezetékes gáz importja pedig
mentes az adó alól, ezért ezen a jogcímen sem kell adót fizetni.
Példa 2: Magyar adóalany villamos energiát szerez be egy szlovák adóalanytól, majd azt egy román adóalanynak
értékesíti tovább. Ebben az esetben a szlovák adóalanytól történő villamos energia beszerzés után belföldön
keletkezik az adófizetési kötelezettség, mely után a beszerző belföldi adóalany lesz az adófizetésre kötelezett. A
román adóalany részére történő továbbértékesítés esetében az adót Romániában kell megfizetni, és amennyiben a
magyar adóalanynak nincs ezen értékesítésével kapcsolatban telephelye Romániában, az adófizetési kötelezettség a
román beszerző adóalanyt terheli. Vagyis ez esetben a magyar adóalany a számlát áfa felszámítása nélkül állítja ki,
azonban fel kell tüntetnie rajta a román adóalany adószámát, illetve azt, hogy az „Áfa-törvény területi hatályán
kívül”. Ez a megítélés teljesen független attól, hogy az értékesített villamos energia kapacitás hol található.

2. Teljesítés helye szolgáltatásnyújtás esetén

A szolgáltatások teljesítési helyére vonatkozó szabályok határozzák meg, hogy egyes szolgáltatások esetében hol
kell adót fizetni. Amennyiben a teljesítés helye ezen szabályok értelmében nem belföldre esik, az azt jelenti, hogy
belföldön a szolgáltatás nem adóztatható, ez azonban nem azt jelenti, hogy az adómentes lenne, hiszen egy másik
országban az ottani szabályok szerint fog adózni az ügylet.
2010. január 1-jétől a szolgáltatások teljesítési helyére vonatkozó szabályok megváltoznak. A teljesítési hely
megállapítása főszabály szerint attól függ, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e vagy sem. Azonban a
szolgáltatásnyújtás teljesítési helye szempontjából vett adóalany fogalma némileg bővebb, mint az általános adóalany
fogalom. Ezért először szükséges áttekinteni, hogy ebben a vonatkozásban kit kell adóalanynak tekinteni.

2.1. Adóalany
 A szolgáltatásnyújtás teljesítési helyének megállapítása szempontjából adóalanynak kell tekinteni egyrészt
természetesen az áfa-alanyt. Azonban az áfa-alany nem csak abban az esetben tekintendő adóalanynak, ha adóalanyi
minőségében jár el, hanem abban az esetben is, amikor a saját nevében vesz igénybe olyan szolgáltatást, amely az áfa
tárgyi hatályán kívül - azaz nem adóalanyi minőségben - végzett tevékenységéhez szükséges. Ez azt jelenti, hogy
amennyiben egy adóalany az adóalanyiságán kívüli tevékenységéhez vesz igénybe szolgáltatást, a teljesítési helyet
akkor is úgy kell meghatározni, mintha azt adóalanyi minőségében vette volna igénybe. Ezzel a szabállyal ugyanis
könnyebb a szolgáltatás teljesítési helyének megállapítása a szolgáltatásnyújtó részére, hiszen neki nem kell arról
tudomással rendelkeznie, hogy a szolgáltatást saját nevében igénybevevő adóalany azt az adóalanyiságát
eredményező tevékenységhez vette-e igénybe vagy sem. Nem vonatkozik azonban ez a szabály arra az esetre, ha az
adóalany által igénybevett szolgáltatás közvetlenül az adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségleteinek
kielégítését szolgálja. Ebben az esetben ugyanis az adóalany végső fogyasztónak tekintendő, tehát a teljesítési helyet
is úgy kell megállapítani, mintha a szolgáltatást nem adóalanyként vette volna igénybe.
Példa: Egy fakereskedelemmel foglalkozó cég a pénzeszközeinek egy részét részvényekben tartja. Tekintve, hogy
a cég adóalanyiságot eredményező tevékenysége a fakereskedelem, a részvények tartásából, illetve értékesítéséből
származó bevétel az adóalany adóalanyiságot eredményező tevékenységén kívül eső tevékenység. Abban az esetben,
ha az adóalany a részvények értékesítéséhez igénybe vesz ügynöki szolgáltatást, akkor a teljesítési hely
megállapítása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a szolgáltatást adóalany részére nyújtották volna. Abban az
esetben, ha a cég a saját nevében színházjegyeket vásárol az alkalmazottainak, amelynek értékét nem térítteti meg
velük, úgy a teljesítési hely szempontjából az igénybevevőt nem adóalanynak kell tekinteni.
Ettől némileg eltérően kezelendőek az úgynevezett eseti adóalanyok. Eseti adóalanyok alatt azok az adóalanyok
értendőek, akiknek (amelyeknek) adóalanyisága kizárólag azon alapul, hogy a törvény értelmében újnak minősülő
közlekedési eszközt értékesítenek a Közösség másik tagállamába, vagy új ingatlant, építési telket értékesítenek
sorozatjelleggel. Ezen személyeket, szervezeteket (eseti adóalanyokat) ugyanis csak azon ügylet tekintetében kell
adóalanynak tekinteni a teljesítési hely megállapítása szempontjából, amelyet az adóalanyiságukat eredményező
tevékenységük érdekében vesznek igénybe.
Példa: Egy magánszemély újnak minősülő személygépkocsit értékesít egy osztrák személynek. Ehhez az
értékesítéshez ügynöki szolgáltatást vesz igénybe. Ezen túlmenően a magánszemély ellenérték fejében zenét tölt le
az internetről. Az ügynöki szolgáltatás teljesítési helyének megállapítása szempontjából a magánszemélyt
adóalanynak kell tekinteni, míg a zene letöltése (elektronikus szolgáltatásnyújtás) tekintetében nem adóalanynak.
A fentieken túlmenően a teljesítési hely megállapítása szempontjából adóalanyoknak kell tekinteni azon nem
adóalany jogi személyeket is, amelyek másik tagállambeli jogi személy esetében hozzáadottérték-adó azonosító
számmal, belföldi jogi személy esetén közösségi adószámmal rendelkeznek vagy rendelkezniük kellene. Az erre
vonatkozó szabályok értelmében azon nem adóalany jogi személyek rendelkeznek vagy kell rendelkezniük közösségi
adószámmal (áfa azonosító számmal), amelyeknek Közösségen belüli termékbeszerzés kapcsán adófizetési
kötelezettségük keletkezik. Belföldi nem adóalany jogi személyeknek abban az esetben kell közösségi adószámmal
rendelkezniük, ha a Közösségen belüli termékbeszerzéseik adó nélküli összértéke a 10 000 eurós küszöböt a
tárgyévet megelőző évben vagy a tárgyévben meghaladta, vagy mert ezen küszöbértek alatt is az adózást választották
a Közösségen belüli beszerzéseikre. Ezen túlmenően kell a közösségi adószám, ha másik tagállamból úgy szereznek
be jövedéki terméket, hogy a jövedéki adó fizetési kötelezettség is belföldön keletkezik. Abban az esetben azonban,
ha a nem adóalany jogi személynek nincs a fentiekben meghatározott Közösségen belüli termékbeszerzése, így nem
rendelkezik közösségi adószámmal, pusztán azon oknál fogva, hogy szolgáltatást vesz igénybe másik tagállambeli
adóalanytól, nem kell közösségi adószámot kiváltania. Közösségi adószám hiányában pedig a nem adóalany jogi
személy a nem adóalanyokkal esik egy tekintet alá a teljesítési hely megállapítása szempontjából.
Példa: Belföldi nem adóalany jogi személy 2010 januárjában szolgáltatást vesz igénybe egy szlovák adóalanytól. A
nem adóalany jogi személy nem rendelkezik, és nem is kellene közösségi adószámmal rendelkeznie. Ezen
szolgáltatás tekintetében a teljesítési helyet úgy kell megállapítani, mint a nem adóalany részére nyújtott
szolgáltatást. Tegyük fel, hogy a nem adóalany jogi személy Közösségen belüli termékbeszerzése 2010 júliusában
meghaladta a 10 000 eurós értékhatárt, így közösségi adószámot kellett kiváltania. Ebből következően, ha a
közösségi adószám kiváltását követően nyújtanak a részére szolgáltatást, akkor a teljesítési helyet úgy kell
megállapítani, mintha adóalany részére nyújtottak volna szolgáltatást.
A teljesítési hely megállapítása szempontjából adóalanyoknak minősülnek továbbá az egyszerűsített vállalkozói
adó alanyai is.
A szabályok alkalmazhatóságának szempontjából továbbá nincs különbség aközött, hogy az adóalany az Európai
Unióban vagy azon kívül letelepedett adóalany-e.
Tekintettel arra, hogy a teljesítési hely megállapítása függ attól, hogy adóalanynak vagy nem adóalanynak nyújtják
a szolgáltatást, nagy jelentősége van annak, hogyan lehet ellenőrizni azt, hogy a szolgáltatás igénybevevője
adóalany-e vagy sem. Az EU-ban letelepedett adóalanyok esetében erről az érvényes hozzáadottérték-adó azonosító
számon keresztül lehet meggyőződni. EU-n kívüli adóalanyok esetében azonban nincsen ilyen egyértelmű azonosító
rendszer. Esetükben irányadó lehet a hozzáadottérték-adó azonosító szám, vagy hasonló szám, amely a cég
azonosítására szolgál. Megfelelő lehet továbbá az igénybevevő adóalany illetékes adóhatósága által kiadott igazolás,
amely bizonyítja, hogy a cég gazdasági tevékenységet folytató adóalany, amely jogosult a külföldi adóalanyok áfa
visszaigénylésére.

A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek

megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 17. és 18. cikke tartalmaz
rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy ki tekinthető adóalanynak a szolgáltatás igénybevétel szempontjából.

„17. cikk

(1) Amennyiben a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó cikkek alkalmazásában a szolgáltatásnyújtás

teljesítési helye attól függ, hogy az igénybevevő adóalany-e, az igénybevevő jogállását a 2006/112/EK irányelv 9-13.
cikke és 43. cikke alapján kell meghatározni.
(2) A 2006/112/EK irányelv 43. cikke értelmében adóalanynak minősül az olyan nem adóalany jogi személy,
amely az említett irányelv 214. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében héa-azonosító számmal rendelkezik
vagy rendelkeznie kellene, mivel a Közösségen belüli termékbeszerzései a héa hatálya alá tartoznak, vagy azért, mert
élt azzal a lehetőséggel, hogy ezen ügyleteit a héa hatálya alá vonja.

18. cikk

(1) A szolgáltatásnyújtó - kivéve, ha ennek ellenkezőjéről van tudomása - jogállását illetően adóalanynak
tekintheti a Közösség területén letelepedett igénybevevőt:
a) amennyiben az igénybevevő közölte vele az egyedi héa-azonosító számát, és a szolgáltatásnyújtó a
hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló, 2010.
október 7-i 904/2010/EU tanácsi rendelet 31. cikkével összhangban beszerzi az említett azonosító szám
érvényességére, valamint az ahhoz kapcsolódó névre és címre vonatkozó megerősítést;
b) amennyiben az igénybevevő még nem kapott egyedi héa- azonosító számot, azonban arról tájékoztatja a
szolgáltatásnyújtót, hogy már kérelmezte azt, és a szolgáltatásnyújtó beszerez bármilyen más olyan igazolást, amely
alapján megállapítható, hogy az igénybevevő adóalany, vagy olyan nem adóalany jogi személy, amelynek héa-
azonosító számmal kell rendelkeznie, továbbá a rendes kereskedelmi biztonsági eljárásokkal - mint például a
személyazonosság vagy a fizetések ellenőrzésével kapcsolatos eljárásokkal - elvégzi az igénybevevő által megadott
adatok pontosságának ésszerű szintű ellenőrzését.
(2) A szolgáltatásnyújtó - kivéve, ha ennek ellenkezőjéről van tudomása - jogállását illetően nem adóalanynak
tekintheti a Közösség területén letelepedett igénybevevőt, ha igazolja, hogy az érintett igénybevevő nem közölte vele
az egyedi héa-azonosító számát.
(3) A szolgáltatásnyújtó - kivéve, ha ennek ellenkezőjéről van tudomása - jogállását illetően adóalanynak tekintheti
a Közösség területén kívül letelepedett igénybevevőt:
a) amennyiben beszerzi az igénybevevőtől annak illetékes adóhatósága által kibocsátott igazolást, amely
bizonyítja, hogy az igénybevevő gazdasági tevékenységet folytat, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a tagállamok
forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - a hozzáadottérték-adónak az ország területén nem
honos adóalanyok részére történő visszatérítésének szabályairól szóló, 1986. november 17-i 86/560/EGK tanácsi
irányelv értelmében héa-visszatérítésben részesüljön;
b) feltéve, hogy az igénybevevőnek nincs ilyen igazolása, amennyiben a szolgáltatásnyújtó rendelkezik az
igénybevevő héa-azonosító számával, vagy az igénybevevő letelepedése szerinti ország által az igénybevevőnek
kiadott, a vállalkozások azonosítására használt hasonló számmal, vagy bármely más olyan igazolással, amely
bizonyítja, hogy az igénybevevő adóalany, és ha a szolgáltatásnyújtó rendes kereskedelmi biztonsági eljárásokkal -
mint például a sze- mélyazonosság vagy a fizetések ellenőrzésével kapcsolatos eljárásokkal - elvégzi az igénybevevő
által megadott adatok pontosságának ésszerű szintű ellenőrzését.”

A Vhr. 18. cikkben előírtakkal, elsősorban annak (1) bekezdés b) pontjával összefüggésben rendelkezik az 55. cikk
is a közösségi adószám megadásának kötelességéről. Az 55. cikk értelmében a 2006/112/EK irányelv 262. cikkében
említett ügyletek tekintetében azok az adóalanyok, akik (amelyek) részére az említett irányelv 214. cikkének
megfelelően egyedi héa-azonosító számot kell megállapítani, valamint a héa-azonosító számmal rendelkező nem
adóalany jogi személyek, ha adóalanyként járnak el, kötelesek közölni a héa-azonosító számukat - amint az a
rendelkezésükre áll - a részükre terméket értékesítővel vagy a szolgáltatásnyújtóval.
A 2006/112/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett azon adóalanyok, akik (amelyek)
Közösségen belüli termékbeszerzése e rendelet 4. cikkének első bekezdésével összhangban nem tartozik a héa
hatálya alá, nem kötelesek közölni az egyedi héa-azonosító számukat a részükre terméket értékesítővel, ha az említett
irányelv 214. cikke (1) bekezdésének d) vagy e) pontja alapján állapítják meg a részükre a héa-azonosító számot.

2.2. Főszabály

Ahogy a fentiekben szó esett róla, a teljesítési hely főszabály szerint attól függően alakul, hogy az igénybevevő
adóalany-e vagy sem. Adóalany részére nyújtott szolgáltatás esetében a teljesítési helyet az határozza meg, hogy az
igénybevevő adóalany hol telepedett le gazdasági céllal, ennek hiányában pedig hogy hol van a lakóhelye, vagy
szokásos tartózkodási helye. Nem adóalany részére nyújtott szolgáltatás esetében a teljesítés helye a
szolgáltatásnyújtó gazdasági célú letelepedettségének helye, ennek hiányában lakóhelye, állandó tartózkodási helye.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (Vhr.) 19. cikke értelmezi, hogy az igénybevevő
mikor minősül adóalanynak a szolgáltatás igénybevétele szempontjából. A 19. cikk értelmében:
A szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó, a 2006/112/EK irányelv 44. és 45. cikkében előírt szabályok
alkalmazásában azon adóalany vagy azon adóalanynak minősülő nem adóalany jogi személy, aki (amely) kizárólag
magáncélra részesül szolgáltatásokban, beleértve a személyzete általi igénybevételt is, nem tekintendő adóalanynak.
A szolgáltatásnyújtó - kivéve, ha ennek ellenkezőjéről van tudomása, például a nyújtott szolgáltatások jellegét
illetően - úgy tekintheti, hogy a szolgáltatásokat az igénybevevő gazdasági tevékenység céljából veszi igénybe,
amennyiben az igénybevevő az érintett ügylet tekintetében közölte vele az egyedi héa-azonosító számát.
Amennyiben az igénybevevő egy és ugyanazon szolgáltatást egyaránt igénybe veszi magáncélra - beleértve a
személyzete általi igénybevételt is - és gazdasági tevékenység céljából is, e szolgáltatásnyújtás kizárólag a
2006/112/EK irányelv 44. cikkének hatálya alá tartozik, amennyiben nem követ el joggal való visszaélést.
Fontos szabályt tartalmaz a Vhr. 25. cikke is. Ez kimondja, hogy a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó
szabályok alkalmazásához kizárólag az adóztatandó tényállás teljesítésének időpontjában fennálló körülményeket
kell figyelembe venni. A szolgáltatások igénybevételében ezt követően bekövetkező bármilyen változás nem
befolyásolja a szolgáltatás teljesítési helyének meghatározását, feltéve, hogy nem követtek el joggal való visszaélést.
Az adóalany ott telepedik le gazdasági céllal, ahol gazdasági tevékenységének székhelye vagy állandó telephelye
van. Abban az esetben, ha az adóalanynak a székhelye mellett egy vagy több állandó telephelye is van, a teljesítési
helyet a székhely, vagy az az állandó telephely határozza meg, amely az adott ügylet teljesítésével a
legközvetlenebbül érintett.

A Vhr. 10. és 11. cikke meghatározza, hogy egyes irányelvi cikkek alkalmazásában mi kell székhely, illetve
állandó telephely alatt érteni. A 10. cikk értelmében:

„(1) A 2006/112/EK irányelv 44. és 45. cikkének alkalmazásában „az adóalany gazdasági tevékenységének
székhelye” a vállalkozás központi ügyvezetésének helye.
(2) Az (1) bekezdésben említett hely meghatározásához figyelembe kell venni a vállalkozás általános irányítására
vonatkozó alapvető döntések meghozatalának helyét, a vállalkozás létesítő okirat szerinti székhelyét, és a vállalkozás
ügyvezetése üléseinek helyét.
Amennyiben ezek a kritériumok nem teszik lehetővé a gazdasági tevékenység székhelyének bizonyossággal
történő meghatározását, akkor a vállalkozás általános irányítására vonatkozó alapvető döntések meghozatalának
helyét kell elsődleges kritériumként figyelembe venni.
(3) Egy egyszerű postai cím nem fogadható el az adóalany gazdasági tevékenységének székhelyeként.
Míg a 11. cikk az alábbiak szerint határozza meg az állandó telephelyet attól függően, hogy a teljesítést a
szolgáltatást igénybevevő vagy a szolgáltatást nyújtó adóalany állandó telephelye határozza-e meg.
(1) A 2006/112/EK irányelv 44. cikkének alkalmazásában - az e rendelet 10. cikkében említett, gazdasági
tevékenység székhelyének kivételével - „állandó telephely” bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi
feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik a szükségleteinek kielégítésére
igénybe vett szolgáltatások fogadásához és használatához.
(2) A következő cikkek alkalmazásában - az e rendelet 10. cikkében említett, gazdasági tevékenység székhelyének
kivételével - „állandó telephely” bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően
állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik, és ezáltal lehetővé teszi szolgáltatások nyújtását.
 a) a 2006/112/EK irányelv 45. cikke;
b) 2013. január 1-jétől a 2006/112/EK irányelv 56. cikke (2) bekezdésének második albekezdése;
c) 2014. december 31-ig a 2006/112/EK irányelv 58. cikke;
d) a 2006/112/EK irányelv 192a. cikke.
(3) Az a tény, hogy valamely telephely héa-azonosító számmal rendelkezik, önmagában nem elegendő annak
megállapításához, hogy az adóalany állandó telephellyel rendelkezik.
A székhelyre, állandó telephelyre, lakóhelyre, valamint a szokásos tartózkodási helyre mind az áfa-törvény, mind a
Vhr. ad fogalommeghatározást. Ezek közül elsődlegesen a Vhr. fogalommeghatározását kell követni, az áfa-törvény
fogalmainak alkalmazása azokban az esetekben jöhet szóba, amelyre a Vhr. nem ad megoldást.”

Példa: Egy német adóalany belföldön terméket dolgoztat fel, amelyet a feldolgozás után részben belföldre, részben
pedig másik tagállamba, illetve az EU területén kívülre értékesítenek. A megrendelő székhelye Németországban van,
belföldön azonban nem keletkezik állandó telephelye, így a magyar adóalany által teljesített feldolgozási szolgáltatás
után az adófizetési kötelezettség nem belföldön, hanem Németországban keletkezik. Az adó fizetésére pedig, feltéve,
hogy a magyar adóalanynak nincsen Németországban a teljesítéssel legközvetlenebbül érintett állandó telephelye, a
német adóalany kötelezett.
Példa: Egy magyar nem adóalany számítástechnikai szolgáltatásokat rendel meg egy ír adóalanytól. Az ír
adóalanynak nincs belföldön sem székhelye, sem állandó telephelye. A szolgáltatás után az adófizetési kötelezettség
Írországban keletkezik.
Amennyiben a szolgáltatást nyújtó vagy a szolgáltatást igénybe vevő adóalanynak a székhelye mellett egy vagy
több állandó telephelye is van, a teljesítés helyét annak a székhelynek vagy állandó telephelynek kell betudni, amely
az adott ügylet teljesítésével, vagy igénybevételével a legközvetlenebbül érintet. Ha a nyújtónak, illetve az
igénybevevőnek székhely, telephely hiányában a lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye az irányadó, és ezek
közül több van, az előbbieket ezekre megfelelően kell alkalmazni.

A Vhr. 20-22. cikkei tartalmaznak rendelkezést arra vonatkozóan, hogyan kell megállapítani a legközvetlenebbül
érintett telephelyet.

„20. cikk

Amennyiben az adóalanynak vagy az adóalanynak minősülő nem adóalany jogi személynek nyújtott szolgáltatás a
2006/112/EK irányelv 44. cikke hatálya alá tartozik, és ez az adóalany egyetlen országban telepedett le vagy -
székhely, illetve állandó telephely hiányában - egyetlen országban rendelkezik lakóhellyel és szokásos tartózkodási
hellyel, e szolgáltatásnyújtás az említett országban adóztatandó.
A szolgáltatásnyújtó az igénybevevőtől kapott információk alapján, amelyeket a rendes kereskedelmi biztonsági
eljárásokkal - mint például a személyazonosság vagy a fizetések ellenőrzésével kapcsolatos eljárásokkal - ellenőriz,
megállapítja ezt a helyet.
Az információk közé tartozhat az igénybevevő letelepedése szerinti tagállam által megállapított héa-azonosító
szám.

21. cikk

Amennyiben az adóalanynak vagy az adóalanynak minősülő nem adóalany jogi személynek nyújtott szolgáltatás a
2006/112/EK irányelv 44. cikkének a hatálya alá tartozik, és az adóalany különböző országokban telepedett le, ez a
szolgáltatásnyújtás abban az országban adóztatandó, ahol az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye van.
Mindazonáltal, ha a szolgáltatást az adóalany olyan állandó telephelyének nyújtják, amely a gazdasági
tevékenységének székhelyétől eltérő helyen található, ez a szolgáltatásnyújtás a szolgáltatásban részesülő és azt a
saját céljaira igénybe vevő állandó telephely helyén adóztatandó.
Amennyiben az adóalany nem rendelkezik gazdasági tevékenység szerinti székhellyel vagy állandó telephellyel, a
szolgáltatás a lakóhelyén vagy a szokásos tartózkodási helyén adóztatandó.

22. cikk

(1) Az igénybevevő azon állandó telephelyének meghatározása érdekében, amely részére a szolgáltatást nyújtják, a
szolgáltatásnyújtó megvizsgálja az általa nyújtott szolgáltatás jellegét és igénybevételét.
 Amennyiben a nyújtott szolgáltatás jellege és igénybevétele nem teszi lehetővé, hogy a szolgáltatásnyújtó
azonosítsa azt az állandó telephelyet, amely részére a szolgáltatást nyújtja, akkor a szolgáltatásnyújtó ezen állandó
telephely azonosításához különösen azt vizsgálja meg, hogy a szerződésben, illetve a megrendelőlapon szereplő
információk, valamint az igénybevevő tagállama által az igénybevevőnek kiadott és az igénybevevő által a
szolgáltatásnyújtóval közölt héa-azonosító szám alapján az állandó telephely-e a szolgáltatás igénybevevője, és hogy
az állandó telephely fizet-e a szolgáltatásért.
Amennyiben a szolgáltatás igénybevevőjének azon állandó telephelye, amely részére a szolgáltatást nyújtják, e
bekezdés első és második albekezdése alapján nem határozható meg, vagy amennyiben a 2006/112/EK irányelv 44.
cikkének hatálya alá tartozó szolgáltatásokat olyan szerződés keretében nyújtják az adóalanynak, amely meg nem
határozható vagy nem számszerűsíthető módon egy vagy több szolgáltatást tartalmaz, a szolgáltatásnyújtó jogosan
tekintheti úgy, hogy a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az, ahol az igénybevevő székhelye van.
(2) E cikk alkalmazása nem érinti az igénybevevő kötelezettségeit.
Példa: Egy belföldi székhelyű adóalany állandó telephelyekkel (fiókteleppel) rendelkezik Bulgáriában és
Szlovákiában. Ez az adóalany szoftvert vásárol egy holland cégtől, mely szoftvert a szlovák fióktelepén végzett
tevékenységhez használja. Ebben az esetben nem belföldön, hanem Szlovákiában kell az adót megfizetni a szoftver
beszerzés után.
Tekintettel arra, hogy az állandó telephelynek a teljesítési hely szempontjából nagy jelentősége van, célszerű
néhány bírósági ítéletet is áttanulmányozni annak érdekében, hogy megismerjük, hogy az Európai Bíróság mit tekint
az állandó telephely ismérveinek.
Gunter Berkholz v Finanzamt Hamburg-Mitte-Altstadt C-168/84 esetben a kérdés a gazdasági célú letelepedés,
illetve a telephely értelmezése volt. A tényállás szerint Berkholz tevékenysége játékgépek, zenegépek és hasonló
gépek beszerelésére és üzemeltetésére terjedt ki. A cég a gépeit többnyire nyilvános helyen működtette
Németországban, de üzemeltetett gépeket a Németország és Dánia között közlekedő komphajókon is. A tevékenység
keretében a Berkholz cég alkalmazottai a gépeket meghatározott időszakonként karbantartották, javították, cserélték.
Habár az alkalmazottak a munkaidejük egy részét ezen műveletek végzésével töltötték, a vállalkozó nem tartott fenn
állandó személyzetet a komphajókon. A német adóhatóság a cég teljes bevételére áfát vetett ki, mivel úgy tekintette,
hogy ezen szolgáltatásnyújtások tekintetében a cég hamburgi székhelyét kell teljesítési helynek tekinteni. A cég
véleménye szerint a szolgáltatásokat a hajón lévő állandó telephelyéről nyújtotta, ezért szerinte a bevételek max.
35%-a tartozna a német áfa hatálya alá. Az adóhatóság ugyanakkor rámutatott, hogy a 6. áfa irányelv 9. cikkének
megalkotásának célja a világos és egyértelmű alapelvek lefektetése annak megállapítására, hogy melyik államban
kell a szolgáltatás után adózni. A 9. cikkhez tartozó irányelvi preambulum rögzíti, hogy a 9. cikk célja, hogy a
vonatkozó nemzeti jogszabályok harmonizációján keresztül kiküszöbölje a tagállamok joghatóságai közötti
konfliktust, és lehetővé tegye a pénzügyi/adózási terhek megfelelőbb elosztását, valamint figyelembe vegye azt a
tényt, hogy a nemzeti áfa bevétel egy része a közösségi saját források lényeges elemét képezi. A német adóhatóság
szerint a kérdéses szolgáltatások nem tartoznak a 9. cikk (2) bekezdésében meghatározott egyik szolgáltatás
kategóriájába sem, így azokra a 9. cikk (1) bekezdés alkalmazandó, vagyis a teljesítés helye a szolgáltatást nyújtó
székhelye vagy állandó telephelye, ahonnan a szolgáltatást nyújtják. Az adóhatóság felvetette, vajon a székhely és az
állandó telephely között van-e olyan különbség, mely az utóbbi tekintetében kevésbé szigorú szabályokat feltételez a
munkaerő és az anyagi kérdéseket illetően. Továbbá kiemeli, hogy fontos az irányelv megfelelő értelmezése annak
érdekében, hogy az egyes nemzeti jogszabályokat az irányelvvel összhangban ültessék át. Az előzetes döntéshozatal
során a kérdés többek között arra irányult, hogy a 9. cikk (1) bekezdését lehet-e úgy értelmezni, hogy „az állandó
telephely” fogalom magában foglalja a játékgépeket egy olyan hajó fedélzetén, mely nyílt vizeken hajózik?
Amennyiben igen, úgy mik az állandó telephely fennállásának meghatározó feltételei?
A Bíróság a következőket fejtette ki az esetben. A preambulumban rögzítettek értelmében a 9. cikk értelme, hogy
biztosítsa a nemzeti áfa szabályok racionális elhatárolását azáltal, hogy egyformán határozza meg, hogy az adózás
szempontjából hol kell az egyes szolgáltatásokat teljesítettnek tekinteni. A 9. cikk (2) bekezdése számos kivételt
határoz meg egyes szolgáltatások tekintetében, míg a 9. cikk (1) bekezdése a főszabályt határozza meg. Ezen
szabályok célja, hogy a nemzeti szabályok, joghatóságok kollízióját elkerülje, mely kettős adóztatásban vagy nem
adóztatásban nyilvánulhat meg. A 9. cikk (1) bekezdése a következőképpen szól: „A szolgáltatásnyújtás teljesítési
helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységének székhelye vagy állandó telephelye van,
ahonnan a szolgáltatást nyújtja, vagy ezek hiányában, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye található.”
A tagállami adóhatóságok feladata, hogy meghatározzák az irányelvben lefektetett lehetőségek közül, mely
adóztatási pont (hivatkozási pont) a legmegfelelőbb egy adott szolgáltatás feletti adózási joghatóság
meghatározására. A 9. cikk (1) bekezdése alapján a székhely a telephelyhez képest csak annyiban az elsődleges
hivatkozási pont (adóztatási pont), amennyiben a székhely szerinti adóztatás nem vezet racionális adózási
eredményre vagy konfliktust teremt más tagállammal.
 A 9. cikk elvéből következik, hogy a szolgáltatásokat nem lehet úgy tekinteni, mint amelyeket nem a székhelyen
teljesítettek, hacsak a telephelynek nincs egy minimum mérete és megvan az ezen szolgáltatások nyújtásához
szükséges humán és technikai erőforrás, és ezek állandóan rendelkezésre állnak.
Úgy tűnik, hogy a jelen esetben nem ez a helyzet, különösen, hogy a székhely szerinti adóztatás megfelelő
adóztatást jelent. A válasz ezért, hogy a nyílt vizeken hajózó hajó fedélzetén lévő játékgép üzemeltetése akkor
tekinthető állandó telephelynek, ha ez a hely rendelkezik ezen szolgáltatások nyújtásához szükséges humán és
technikai erőforrásokkal, és ha ezen szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó székhelye szerinti adóztatása adózási
szempontból nem vezetne megfelelő eredményre.
Faaborg-Gelting Linien A/S v Finanzamt Flensburg C-231/94 eset a dániai székhelyű Faaborg-Gelting Linien A/S
(a továbbiakban „FG-Linien”), és a német adóhatóság között merült fel egy dániai és egy német kikötő között
menetrend szerint közlekedő komp fedélzetén nyújtott ottani fogyasztásra szánt ételfelszolgálás adózásának
kérdésében. Míg a kompcég ezen tevékenységét olyan szolgáltatásnak tekintette, mely után a főszabály szerint
vagyis a székhelyén adózott, a német adóhatóság ezt a tevékenységet termékértékesítésnek tekintette, mely után ott
kell adózni, ahol a termék az értékesítéskor található. Ebből kifolyólag a német adóhatóság adóhiányt állapított meg
arra az esetre, amikor a hajó a német áfa területi hatályán belül tartózkodott. A kérdés alapvetően arra vonatkozott,
hogy az étkezési (éttermi) szolgáltatás az irányelv 5. cikke alapján termékértékesítésnek minősül-e, mely után a 8.
cikk (1) bekezdés b) pontja értelmében ott kell adózni, ahol a termék az értékesítéskor található, vagy az irányelv 6.
cikk (1) bekezdése értelmében szolgáltatásnak minősül, és ez esetben a 9. cikk (1) bekezdése értelmében a
szolgáltatást nyújtó székhelye szerint kell adózni, azonban az ügy során azt is meg kellett vizsgálni, hogy lehet-e a
hajó (fedélzete) állandó telephely, és mint ilyen teljesítési helynek minősülő hely az áfában.
Az Európai Bíróság a kérdéses tevékenységet szolgáltatásnak minősítette, ezért meg kellett határozni a megfelelő
teljesítési helyet. A Bíróság hivatkozott a korábbi esetjogra (Berkholz), melynek értelmében a 9. cikk (1)
bekezdésében a szolgáltatásnyújtó székhelye az elsődlegesen alkalmazandó hivatkozási pont, amennyiben a többi
hivatkozás, utalás alkalmazása csak abban az esetben jöhet szóba, ha a székhely szerinti teljesítési hely nem vezet
adózási szempontból racionális eredményre vagy konfliktust okoz másik tagállammal. Ugyanezen ügy indokolása
értelmében, a 9. cikk elvi alkalmazásának szempontjából úgy tűnik, hogy a szolgáltatásokat, csak abban az esetben
lehet úgy tekinteni, mint amelyet nem a székhelyről, hanem a telephelyről nyújtanak, ha a telephely rendelkezik egy
minimális mérettel és a szóban forgó szolgáltatás ellátásához szükséges humán és technikai erőforrásokkal. Ez nem
tűnik alkalmazhatónak a hajó fedélzetén nyújtott éttermi szolgáltatásokra, különösen ebben ez esetben, ahol a hajót
üzemeltető vállalkozás állandó telephelyének egy adózási szempontból megfelelő pontot kellene képeznie. Vagyis,
ha a hajó telephelynek minősülne, annak folyamatos mozgása okán nem lehetne meghatározni, hogy pontosan
mekkora összeg után kell adózni az egyes tagállamokban, ezért a Bíróság inkább a társaság székhelyét tekintette
teljesítési helynek.
Összefoglalva, az olyan éttermi szolgáltatások, melyek azonnal elfogyasztható étel szolgáltatásából állnak nem
minősülnek termékértékesítésnek az irányelv 5. cikke értelmében. Ezeket úgy kell tekinteni, mint a 6. cikk (1)
bekezdése szerinti szolgáltatásnyújtást. Ezek az ügyletek számos tevékenység elemből állnak, melyek közül az étel
rendelkezésre bocsátása csak egy összetevő, és amelyben a szolgáltatás elem van túlsúlyban. Amennyiben az éttermi
szolgáltatást hajó fedélzetén nyújtják, azt úgy kell tekinteni, mint amely teljesítési helye a szolgáltatást nyújtó
székhelye, vagyis a 9. cikk (1) bekezdésben meghatározott első lehetséges utalás, hivatkozás.
ARO Lease BV and Inspecteur van de Belastingdienst Grote Ondernemingen, Amsterdam C-190/95 ügyben az
irányelv 9. cikk (1) bekezdésének értelmezése volt napirenden. Az ügy a Hollandiában letelepedett ARO Lease és a
belga adóhatóság között merül fel a cég által Belgiumban nyújtott szolgáltatások után fizetendő áfa tekintetében. Az
ARO lízing cég, melynek fő tevékenysége személygépkocsik lízingbeadása. A cég 3-4 éves futamidejű
lízingszerződéseket kötött Hollandiában és Belgiumban, Belgiumban azonban nem rendelkezik irodával. Az ARO
belga ügyfelei a céggel önfoglalkoztató Belgiumban letelepedett közvetítőkön keresztül szerződnek, mely
közvetítőket jutalék illeti meg a szolgáltatásukért. A belga ügyfelek a lízingelendő járműveket maguk választják ki a
Belgiumban letelepedett kereskedőknél. A kereskedők az ARO-nak értékesítik a járműveket, aki aztán lízingbe adja
azokat az ügyfeleinek. A járművek Belgiumban nyilvántartásba vett járművek. A belga közvetítőket nem vonják be a
szerződések teljesítésébe. Ezek a szerződések többek között kikötik, hogy a jármű fenntartásának költségeit és a
belga útadót a lízingbevevőnek kell fizetnie. A jármű meghibásodása esetén a javítást az ARO fizeti, mely a jármű
tulajdonosaként biztosította a kocsikat. A futamidő lejártával az ARO értesíti ügyfeleit, hogy milyen áron vehetik
meg a lízingelt kocsit. Amennyiben a kocsit nem lehet azonnal értékesíteni, azt ideiglenesen egy belga kereskedő
telephelyén tárolják az ARO megbízásából és kockázatára, mivel az ARO maga nem rendelkezik saját telephellyel/
tároló helységgel Belgiumban. Az ARO mindig Hollandiában fizette meg a belga ügyfelek részére történő
lízingbeadás utáni áfát, miután a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyének a szolgáltatásnyújtó azon székhelye, illetve
állandó telephelye minősül, ahonnan a szolgáltatást nyújtja. A belga adóhatóság ugyanakkor úgy találta, hogy az
ARO tulajdonában lévő Belgiumban található kocsiflotta telephelyet keletkeztet Belgiumban, ahonnan az ARO
lízingszerződés keretében gépkocsikat értékesít. Ezáltal Belgiumban kellene áfát fizetnie. Ugyanakkor a holland
adóhatóság szerint az ARO-nak nincs telephelye Belgiumban.
Az ítélet során hangsúlyozták, hogy a közlekedési eszközök bérbeadása során teljesítési helynek a
szolgáltatásnyújtó letelepedettségének a helyét kell tekinteni a 84/386/EGK irányelv értelmében. A kérdésre
válaszolva, figyelembe véve a 77/388/EGK irányelvet módosító 84/386/EGK irányelv preambulumának negyedik
bekezdését, a közlekedési eszközök bérbeadása esetén ellenőrzési szempontból pontosan kell alkalmazni, tehát ezen
szolgáltatás teljesítési helyének azt kell tekinteni, ahol a szolgáltatásnyújtó letelepedett. A bíróság kiemelte, hogy
mivel a közlekedési eszközökkel könnyen lehet határt átlépni, nehéz, ha nem lehetetlen annak megállapítása, hogy
azt ténylegesen hol használják, ezért minden esetben egy praktikus kritériumot kell lefektetni, mely alapján az adózás
alkalmazható. Ezért a 6. áfa irányelvet úgy változtatták meg, hogy a közlekedési eszköz bérbeadása esetén a
teljesítési hely nem ott van, ahol a bérelt terméket használják, hanem ahol a szolgáltatásnyújtó székhelye, állandó
telephelye van.
Továbbá a 9. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban a Bíróság úgy találta, hogy a szolgáltatásnyújtó székhelye az
elsődleges adóztatási pont, amennyiben nincs oka annak, hogy egy másik telephelyet, ahonnan a szolgáltatást
nyújtják tekintsen adóztatási pontnak, kivéve ha a székhely szerinti adóztatás nem vezet adózási szempontból
racionális eredményre vagy konfliktust okoz a tagállamok között. A 9. cikkből és alkalmazásának környezetéből
világos, hogy a szolgáltatásokat nem lehet úgy tekinteni, mint amelyeket nem a székhely, hanem egy másik telephely
nyújt, kivéve, ha a telephelynek megvan a minimum stabilitási szintje, melyet a humán és a technikai erőforrások
állandó rendelkezésre állása jelent, melyek szükségesek a szolgáltatás nyújtásához.
Következésképpen, ahhoz hogy a székhely helyett a telephelyet kelljen teljesítési helynek tekinteni, a telephelynek
rendelkeznie kell megfelelő állandósági szinttel és megfelelő humán és technikai erőforrás struktúrával, annak
érdekében, hogy a kérdéses szolgáltatást önállóan tudja nyújtani. Vagyis meg kell vizsgálni, hogy a nemzeti bíróság
által felhozott elemek megfelelnek-e annak a kritériumnak, mely szerint az adóalanynak telephelye van a másik
tagállamban. A kocsi lízingbeadása lényegében a releváns megállapodások tárgyalásából, előkészítéséből, aláírásából
és adminisztrálásából áll, valamint a lízingcég tulajdonában maradó kérdéses személygépkocsit fizikálisan az ügyfél
rendelkezésére kell bocsátani. Amennyiben a lízingcég nem rendelkezik egy tagállamban sem saját alkalmazottakkal
(személyzettel), sem olyan struktúrával, mely elegendő állandósági szintet ad, hogy keretet adjon, amelyben a
megállapodásokat elő lehet készíteni és menedzsment döntéseket meg lehet hozni, és lehetővé tenni ezáltal, hogy a
szolgáltatásokat függetlenül nyújtsák, nem lehet úgy tekinteni, hogy a cégnek telephelye van a tagállamban. A 9.
cikk (1) bekezdés és (2) bekezdés pontjaiból, valamint a Hamann ítéletből is világos, hogy sem azt a helyet, ahol a
járműveket a lízingszerződés alapján a vevők rendelkezésre bocsátják, sem azt a helyet, ahol azokat használják, nem
lehet úgy tekinteni, mint világos, egyszerű és praktikus kritériumot a 6. áfa irányelv elvével összhangban, melyre az
állandó telephely meglétét alapozni lehet. A Belgiumban történő többi tényező és ügylet, mely járuléka a lízingnek
nem változtatja meg ezt a következtetést. Az, hogy a belga ügyfelek az autót maguk választják ki a belga
kereskedőknél, nem befolyásolja a szolgáltatást nyújtó telephelyét. Az önfoglalkoztató közvetítőket sem lehet
állandó humán erőforrásnak tekinteni. Végezetül az a tény, hogy a kocsikat Belgiumban vették nyilvántartásba, és
ahol az útadót is fizetni kell, ahhoz a helyhez kapcsolódik, ahol azokat használják, és ez a tény az esetjog fényében
irreleváns a 9. cikk (1) alkalmazása szempontjából. Következésképpen ahhoz, hogy a székhely szerinti adóztatástól
eltérően, mely a teljesítési hely megállapításának elsődleges feltétele, az állandó telephelyet lehessen teljesítési
helynek tekinteni, ennek a telephelynek megfelelő állandósági fokkal és megfelelő humán és technikai erőforrási
struktúrával kell rendelkeznie, ahhoz hogy önállóan nyújtson szolgáltatásokat.
A válasz tehát, hogy nem tekinthető úgy, hogy az egyik tagállamban letelepedett lízingcég a másik tagállamban
lévő telephelyéről nyújt szolgáltatást, amennyiben az alábbi feltételek állnak fenn:
(1) kocsikat bocsát rendelkezésre a „telephely” szerinti tagállamban lízingszerződés keretében ott letelepedett
ügyfelek számára,
(2) az ügyfelek a szerződést önfoglalkoztató közvetítőkön keresztül kötötték, akik szintén az utóbbi tagállamban
letelepedettek, és
(3) ha olyan kereskedőtől választanak kocsit, aki szintén a második tagállamban letelepedett
(4) ha a lízingcég a kocsit a második tagállamban vásárolta meg, és azt olyan lízingszerződés keretében bocsátotta
az ügyfelek rendelkezésére, melyet a székhelyén írt alá, és ha az ügyfelek viselik a fenntartási költségeket és fizetik
az útadót a második tagállamban, de a lízingcégnek nincs ott irodája vagy egyéb telepe, melyeken a kocsikat
tárolhatná.
Az ismertetett főszabály alól az áfa-törvény az irányelvvel összhangban több kivételt is megállapít, azonban ezek
egy részében szintén nagy jelentősége van annak, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e vagy sem.”
 A Vhr. 26-29. cikkei meghatározott szolgáltatások esetében kimondják, hogy azokra a főszabály szerinti teljesítési
hely vonatkozik.

„26. cikk

Azon ügylet, amelyben egy szervezet adóalanyoknak labdarúgó- mérkőzés televíziós közvetítési jogát átruházza, a
2006/112/EK irányelv 44. cikke hatálya alá tartozik.

27. cikk

A nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a
2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló,
2008. február 12-i 2008/9/EK tanácsi irányelv szerinti adó-visszatérítés iránti kérelem ügyintézésével kapcsolatos
szolgáltatásnyújtás a 2006/112/EK irányelv 44. cikke hatálya alá tartozik.

28. cikk

A 2006/112/EK irányelv 44. és 45. cikke alapján kell megállapítani a temetés megszervezésének keretében
nyújtott szolgáltatások teljesítési helyét, amennyiben azok egyetlen szolgáltatást képeznek.

29. cikk

Az e rendelet 41. cikke alkalmazásának sérelme nélkül, a szövegfordítási szolgáltatások nyújtása a 2006/112/EK
irányelv 44. és 45. cikke hatálya alá tartozik.”

2.3. Ügynöki tevékenység

Az első különleges teljesítési hely a más nevében és javára eljáró közvetítő (ügynök) szolgáltatásának teljesítési
helye. Ez esetben a teljesítési hely az a hely, ahol a közvetített ügylet teljesítési helye van. Azonban ez a szabály csak
a nem adóalany részére nyújtott közvetítői tevékenység esetében alkalmazandó. Abban az esetben, ha a közvetítői
szolgáltatást adóalany veszi igénybe, a teljesítési helyet a főszabály szerint kell megállapítani.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 30. és 31. cikkei egyes közvetítői tevékenységek
teljesítési helyére vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket.

„30. cikk

A 2006/112/EK irányelv 46. cikkében említett közvetítők által nyújtott szolgáltatások magukban foglalják az
igénybevevő nevében és javára eljáró közvetítői szolgáltatásokat, valamint a szolgáltatásnyújtó nevében és javára
eljáró közvetítői szolgáltatásokat.

31. cikk

A más nevében és javára eljáró közvetítők által nyújtott olyan szolgáltatás, amelynek célja a szállodaiparon vagy
hasonló funkciót ellátó egyéb ágazaton belüli szállásnyújtásban való közvetítés:
a) a 2006/112/EK irányelv 44. cikke hatálya alá tartozik, ha adóalanyként eljáró adóalanynak, vagy pedig
adóalanynak minősülő nem adóalany jogi személynek nyújtják;
b) a 2006/112/EK irányelv 46. cikke hatálya alá tartozik, ha nem adóalanynak nyújtják.”

Példa: Egy belföldi adóalany más nevében és más javára történő termékértékesítés közvetítésében vesz részt. A
termékeket egy német adóalany kívánja értékesíteni. Az értékesítendő termékek a német adóalany által bérelt
belföldi raktárban találhatóak. Ebben az esetben a közvetített ügylet (termékértékesítés) teljesítési helye belföld. A
német adóalanynak nem keletkezik telephelye ezen értékesítésével kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy a szolgáltatás
igénybevevője adóalany, a szolgáltatás után a főszabály szerint kell adózni. Ez esetben az ügynöki szolgáltatás
teljesítési helye Németország lesz, így ez után ott kell adót fizetni.
 Példa: Amennyiben nem adóalany részére közvetítenek termékértékesítést, és a termékértékesítés teljesítési helye
belföld, úgy az ügynöki szolgáltatás is belföldön adózik.
Példa: Egy holland adóalany Közösségen belüli fuvarozást vesz igénybe. A fuvarozási szerződés megkötéséhez a
holland adóalany egy magyar közvetítőt is igénybe vesz. A magyar adóalany által a holland adóalany részére
kiszámlázott ügynöki díj után Hollandiában kell adót fizetni.
Példa: Ingatlan bérbeadásában való közvetítői tevékenység. Egy osztrák magánszemély belföldi ingatlant szeretne
bérelni. Egy magyar ügynököt bízott meg ennek felkutatásával. Az ügynöki szolgáltatás ez esetben az ingatlan
bérbeadás teljesítési helyén adózik, vagyis az ügynök belföldi áfát fog a szolgáltatása után felszámítani.
Nem ezen szabályok szerint kell meghatározni azon közvetítők tevékenységét, akik a szolgáltatást a saját
nevükben nyújtják. Abban az esetben ugyanis, ha valaki a szolgáltatás nyújtásában saját nevében, de más javára jár
el, úgy kell tekinteni, mint aki a szolgáltatás igénybevevője és nyújtója is egyben. Vagyis ez esetben a közvetített
szolgáltatást saját nevében nyújtó adóalany tekintetében a teljesítési hely a közvetített szolgáltatás teljesítési helye.
Példa: Egy belga adóalany saját nevében nyújt nem akkreditált felnőttképzést belföldön. Ezen szolgáltatást
azonban ténylegesen magyar adóalany oktató igénybevételével nyújtja. A magyar oktató adóalany a belga
adóalanynak számláz a tevékenységéről. Ebben az esetben mind a tevékenységet ténylegesen végző magyar oktatót,
mind a belga adóalanyt úgy kell tekinteni, mint aki (amely) oktatási szolgáltatást nyújt, ezáltal a teljesítési hely
mindkét esetben a tevékenység végzésének tényleges helye, vagyis belföldi oktatás esetében belföld.

2.4. Ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások

Ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol az adott
ingatlan fekszik. Ezen szolgáltatásnyújtás esetében mind az adóalanyok, mind a nem adóalanyok esetében ugyanazt a
szabályt kell alkalmazni. A törvény ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásnak tekinti különösen az
ingatlanközvetítői és szakértői szolgáltatásokat, a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásokat, az ingatlanhasználatra
vonatkozó jogok átengedését, valamint az építési munkák előkészítésére és összehangolására irányuló
szolgáltatásokat.
Példa 1: Magyar adóalany Romániában található ingatlanon végez szolgáltatást. A teljesítéshez magyar
alvállalkozót vesz igénybe. Ez esetben mind a magyar alvállalkozó, mind a magyar fővállalkozó által nyújtott
szolgáltatás Romániában teljesített, így azután nem belföldön, hanem Romániában kell az adót fizetni. Arra
vonatkozóan, hogy ez esetben a magyar alvállalkozó, illetve a fővállalkozó által teljesített szolgáltatás után kit terhel
az adófizetési kötelezettség (a szolgáltatást nyújtót vagy az igénybevevőt), a román szabályok az irányadók. Példa 2:
Osztrák autópálya matricát árulnak magyar benzinkútnál. Az autópálya matrica az autópálya használtára jogosít. Így
annak a teljesítési helyét az ingatlan fekvése határozza meg, mely ez esetben Ausztria. Amennyiben a benzinkutat
üzemeltető adóalany az autópálya matricát a saját nevében árulja, tehát az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatást a
saját nevében közvetíti, ezen értékesítések után az adófizetési kötelezettség Ausztriában, az ott érvényes
adómértékkel keletkezik. Amennyiben az autópálya matricákat ügynökként értékesítik, vagyis más nevében és
javára, a teljesítési hely attól függ, hogy ki veszi igénybe az ügynöki szolgáltatást. Amennyiben az igénybevevő
adóalany, úgy a teljesítési hely a főszabály szerint alakul (igénybevevő gazdasági célú letelepedettsége), ha az
igénybevevő nem adóalany, akkor pedig a közvetített ügylet teljesítési helye lesz az irányadó, vagyis Ausztria lesz a
teljesítési helye az ügynöki szolgáltatásnak is.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 13b. cikke definiálja, hogy mi tekintendő a
2006/112/EK tanácsi irányelv alkalmazásában ingatlannak, valamint a 31a-31c. cikkei tartalmaznak az ingatlanhoz
kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatban további rendelkezéseket, melyek alkalmazása 2017. január 1-jétől
kötelező a tagállamok számára.

„31a. cikk

(1) A 2006/112/EK irányelv 47. cikkében említett, ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások csak azokat a
szolgáltatásokat foglalhatják magukban, amelyek kellőképpen közvetlen kapcsolatban állnak az adott ingatlannal. A
szolgáltatás az alábbi esetekben tekintendő az ingatlannal kellőképpen közvetlen kapcsolatban állónak:
a) a szolgáltatás az ingatlanból ered és az ingatlan a szolgáltatás alkotóeleme, valamint a nyújtott szolgáltatás
szempontjából központi és nélkülözhetetlen szerepet tölt be;
b) a szolgáltatást az ingatlan érdekében vagy arra irányulva nyújtják, és célja az ingatlan fizikai vagy jogi
helyzetének megváltoztatása.
(2) Az (1) bekezdés különösen az alábbiakra terjed ki:
 a) egy meghatározott telekre szánt épület vagy épület részei terveinek elkészítése, tekintet nélkül arra, hogy az
épület megépül-e;
b) építésfelügyeleti vagy biztonsági szolgáltatások nyújtása;
c) épület adott földterületen történő megépítése, valamint épületen vagy épület részein végzett építési és bontási
munkák;
d) adott földterületen állandó szerkezetek építése, valamint állandó szerkezeteken, például gáz, víz, szennyvíz és
hasonló csővezeték-rendszeren végzett építési és bontási munkák;
e) földmunkák, ideértve a mezőgazdasági szolgáltatásokat is, például a szántást, vetést, öntözést és trágyázást;
f) az ingatlan állapotának és kockázatainak felmérése és értékelése;
g) az ingatlan értékbecslése, ideértve azt az esetet is, amikor a szolgáltatásra biztosítási célokból van szükség, a
hitel biztosítékaként szolgáló ingatlan értékének megállapítása vagy viták esetén a kockázatok és károk felmérése
érdekében;
h) a (3) bekezdés c) pontjának hatálya alá tartozó esetek kivételével ingatlan bérbe vagy haszonbérbe adása,
ideértve azt az esetet is, amikor a termékek tárolására az ingatlan meghatározott részét az igénybevevő kizárólagos
használatára jelölik ki;
i) szállásnyújtás a szállodaiparban vagy hasonló funkciót betöltő ágazatban, például nyári táborhelyeken vagy
kemping céljára kialakított területeken, ideértve az időben megosztott használati jogok és hasonlók beváltásából
eredő, meghatározott helyen való tartózkodás jogát;
j) a h) és i) pontok hatálya alá tartozó esetek kivételével ingatlan egészének vagy részeinek használatához való
jogok átengedése vagy átruházása, ideértve az ingatlan részének használatára szóló engedélyt, mint például halászati
vagy vadászati jog, repülőterek váróiba történő belépéshez való jog, vagy díjköteles infrastruktúra, például híd vagy
alagút használatának biztosítása;
k) épület vagy épület részeinek karbantartása, felújítása és javítása, ideértve az olyan munkákat is, mint a takarítás,
csempézés, tapétázás és parkettázás;
l) állandó szerkezetek, mint például gáz, víz, szennyvíz és hasonló csővezeték-rendszerek karbantartása, felújítása
és javítása;
m) olyan gépek vagy berendezések beépítése vagy összeszerelése, amelyek a beépítést vagy összeszerelést
követően ingatlannak minősülnek;
n) gépek vagy berendezések karbantartása és javítása, ellenőrzése és felügyelete, amennyiben a gépek vagy
berendezések ingatlannak minősülnek;
o) kereskedelmi, ipari vagy lakóingatlan működtetésére irányuló, az ingatlan tulajdonosa által vagy megbízásából
végzett ingatlankezelés, a (3) bekezdés g) pontjának hatálya alá tartozó, ingatlanba történt befektetésekre vonatkozó
portfólió-kezelés kivételével;
p) ingatlan értékesítése, bérbe vagy haszonbérbe adása, valamint ingatlannal kapcsolatos bizonyos jogok vagy
dologi jogok (függetlenül attól, hogy birtokba vehető dolognak minősülnek-e vagy sem) létesítése vagy átruházása
tekintetében végzett közvetítés, a (3) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozó közvetítés kivételével;
q) ingatlanon fennálló jog átruházásához, ingatlannal kapcsolatos bizonyos jogok vagy dologi jogok (függetlenül
attól, hogy birtokba vehető dolognak minősülnek-e vagy sem) létesítéséhez vagy átruházásához kapcsolódó jogi
szolgáltatások, mint például közjegyzői szolgáltatások vagy ingatlan adásvételére irányuló szerződés elkészítéséhez
kapcsolódó jogi szolgáltatások, abban az esetben is, ha az ingatlan jogi helyzetének megváltoztatását eredményező
alapul szolgáló ügylet nem valósul meg.
(3) Az (1) bekezdés nem terjed ki az alábbiakra:
a) épület vagy épület részei terveinek elkészítése, amennyiben azokat nem meghatározott telekre szánják;
b) termék ingatlanban történő tárolása, amennyiben az ingatlan meghatározott részét nem jelölik ki az
igénybevevő kizárólagos használatára;
c) hirdetési szolgáltatás nyújtása, abban az esetben is, ha ez ingatlan használatával jár;
d) a szállodaiparban vagy hasonló funkciót betöltő ágazatban, mint például nyári táborhelyeken vagy kemping
céljára kialakított területeken történő szállásnyújtás tekintetében végzett közvetítés, amennyiben a közvetítő más
nevében és javára jár el;
e) kiállítási stand helyének biztosítása vásárok vagy kiállítások helyszínén, a kiállító számára tárgyak bemutatását
lehetővé tevő egyéb kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt, mint például a kiállítási stand megtervezése, a tárgyak
fuvarozása és tárolása, gépek rendelkezésre bocsátása, kábelfektetés, biztosítás és reklámozás;
f) gépek vagy berendezések beépítése vagy összeszerelése, karbantartása és javítása, ellenőrzése vagy felügyelete,
amennyiben a gép vagy berendezés nem képezi az ingatlan részét vagy nem válik az ingatlan részévé;
g) ingatlanba történt befektetésekre vonatkozó portfóliókezelés;
 h) a (2) bekezdés q) pontjának hatálya alá tartozó esetek kivételével a szerződésekhez kapcsolódó jogi
szolgáltatások, ideértve az ingatlan adásvételi szerződés feltételeire, az ilyen szerződés végrehajtására vagy
létezésének bizonyítására vonatkozó tanácsadást, amennyiben e szolgáltatások nem kifejezetten valamely ingatlanon
fennálló jog átruházására vonatkoznak.

31b. cikk

Amennyiben az igénybevevőnek ingatlanon végzendő munka céljából berendezéseket bocsátanak rendelkezésre,

úgy ez az ügylet csak akkor tekintendő ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásnyújtásnak, ha a szolgáltatásnyújtó
felelősséget vállal a munka kivitelezéséért.
Amennyiben a szolgáltatásnyújtó a berendezést a működtetéséhez elegendő személyzettel együtt bocsátja az
igénybevevő rendelkezésére munka végzése céljából, azt kell vélelmezni, hogy a szolgáltatásnyújtó felelősséget
vállal a munka kivitelezéséért. Az a vélelem, hogy a szolgáltatásnyújtó felelős a munka kivitelezéséért, bármely
releváns ténybeli vagy jogi eszközzel megdönthető.

31c. cikk

A saját nevében eljáró adóalany által a szállodaiparban vagy hasonló funkciót betöltő ágazatban, mint például
nyári táborhelyeken vagy kemping céljára kialakított területeken való szállásnyújtással összefüggésben nyújtott
távközlési-, műsor- vagy elektronikus úton nyújtott szolgáltatások teljesítési helyének meghatározása céljából e
szolgáltatásokat az adott helyszíneken nyújtott szolgáltatásnak kell tekinteni.”

2.5. Személyszállítás

Személyszállítás esetében függetlenül attól, hogy azt adóalany vagy nem adóalany veszi igénybe, a teljesítési hely
az az útvonal, amelyet a szolgáltatásnyújtás során ténylegesen megtesznek. Ebből következően tranzit, illetve
nemzetközi személyszállítás esetében - amikor az indulás vagy az érkezés helye külföldön van -, a szolgáltatás csak a
belföldön megtett útszakasz erejéig tartozik az áfa-törvény hatálya alá, a külföldön megtett útszakasz tekintetében az
adott szolgáltatásra annak az államnak a szabályai az irányadóak, amelyek területén a megtett útszakasz fekszik.
(lásd még VII. fejezet 2.4. pont).

2.6. Termék fuvarozása

Adóalany részére nyújtott termék fuvarozása, ideértve a termék Közösségen belüli fuvarozását is, esetében a
teljesítési helyet a főszabály szerint kell meghatározni. Ugyanakkor továbbra is különleges szabályok vonatkoznak a
nem adóalany részére nyújtott termékfuvarozás esetére. Amennyiben nem adóalany részére a Közösségen belüli
termékfuvarozástól eltérő termékfuvarozást nyújtanak, úgy a teljesítés helye az az útvonal, amelyet a szolgáltatás
nyújtása során ténylegesen megtesznek. Termék Közösségen belüli fuvarozásának minősül, ha a fuvarozás indulási
és érkezési helye eltérő tagállamokban található, tehát ide tartoznak azok az esetek is, amikor a termék fuvarozása
harmadik ország területén halad át úgy, hogy a terméket az egyik tagállamból egy másik tagállamba fuvarozzák el.
Indulási helynek minősül az a hely, ahol a termék fuvarozása ténylegesen megkezdődik, ide nem értve azt az
útszakaszt, amely a fuvarozandó termék berakodásának helyéig tart. Érkezési helynek minősül az a hely, ahol a
termék fuvarozása ténylegesen befejeződik.
Nem adóalany részére nyújtott termék Közösségen belüli fuvarozásának teljesítési helye az a hely, ahol a
fuvarozás indulásának helye van.
Példa: Egy magyar szállítmányozót megbíz egy francia adóalany, hogy a terméket fuvarozza Magyarországról
Németországba. A magyar szállítmányozó a fuvar elvégzésével egy magyar fuvarozót bíz meg. A magyar fuvarozó
által a magyar szállítmányozó részére teljesített fuvar az igénybevevő adóalany székhelyén, azaz belföldön adózik. A
magyar szállítmányozó által a francia adóalany részére nyújtott szolgáltatás pedig, feltételezve, hogy a francia
adóalany csak Franciaországban telepedett le, Franciaországban adózik. A magyar fuvarozó a magyar
szállítmányozó felé a szolgáltatását a belföldön érvényes adómértékkel számlázza ki. Feltételezve, hogy a magyar
szállítmányozónak nincs a teljesítéssel legközvetlenebbül érintett telephelye Franciaországban, az adót a francia
megrendelő fogja a saját nevében az érvényes francia adómértékkel megfizetni. A francia megrendelőnek kiállított
számlán a magyar szállítmányozó áfát nem tüntet fel, azonban fel kell tüntetnie a francia megrendelő adószámát és
azt, hogy „Áfa-törvény területi hatályán kívüli”.
 Példa: Egy horvát adóalany megbíz egy magyar fuvarozó céget, hogy a terméket fuvarozza el Magyarországról
Horvátországba. Ez esetben a teljesítési hely az igénybevevő letelepedése szerinte alakul, így ezen szolgáltatás után
belföldön nem keletkezik adófizetési kötelezettség.
Példa: Egy magyar nem adóalany személy fuvarozási szolgáltatást rendel meg Budapestről Prágába. Ez egy
Közösségen belüli termékfuvarozásnak minősül, így a fuvardíj után belföldön keletkezik az adófizetési kötelezettség.

2.7. Kulturális, művészeti tudományos és ehhez hasonló rendezvényekre történő belépés

2011. január 1-jétől az irányelvvel összhangban változik az adóalanyok részére nyújtott kulturális, művészeti,
tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- és más hasonló szolgáltatások, valamint az ehhez járulékosan
kapcsolódó szolgáltatások teljesítési helye, úgy hogy ezek a szolgáltatások a főszabály szerint adóznak, vagyis az
igénybevevő székhelye, illetve állandó telephelye szerinti államban. Ez alól egyetlen kivétel marad, a kulturális,
művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- és más hasonló eseményekre, rendezvényekre történő
belépés, mely esetben a teljesítés helye az a hely, ahol az eseményt, rendezvényt megrendezik.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 32., 33., és 33a. cikke tartalmaz ezen
szolgáltatásokkal kapcsolatban további rendelkezéseket.

„32. cikk

(1) A 2006/112/EK irányelv 53. cikkében említett kulturális, művészeti, sport-, tudományos, oktatási,
szórakoztatási vagy hasonló eseményekre történő belépésre vonatkozó szolgáltatások magukban foglalnak olyan
szolgáltatásokat, amelyek alapvető jellemzője, hogy - jegy vagy díjfizetés ellenében, beleértve az előfizetés, bérlet
vagy rendszeres díj formájában történő díjfizetést is - biztosítják az adott eseményre történő belépés jogát.
(2) Az (1) bekezdés különösen az alábbi esetekben alkalmazandó:
a) előadásokra, színházi előadásokra, cirkuszi előadásokra, vásárokra, vidámparkokba, koncertekre, kiállításokra,
valamint egyéb hasonló kulturális eseményekre történő belépés joga;
b) sporteseményekre - például mérkőzésekre vagy versenyekre - történő belépés joga;
c) oktatási és tudományos eseményekre - például konferenciákra és szemináriumokra - történő belépés joga.
(3) Létesítmények - például fitnesztermek vagy hasonló létesítmények - díj fizetése ellenében történő használata
nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá.

33. cikk

A 2006/112/EK irányelv 53. cikkében említett járulékos szolgáltatások magukban foglalják azokat a
szolgáltatásokat, amelyek a kulturális, művészeti, sport-, tudományos, oktatási, szórakoztatási vagy hasonló
eseményekre történő belépéshez közvetlenül kapcsolódnak, és amelyeket az eseményen részt vevő személyeknek
elkülönülten, ellenértékért nyújtanak.
E járulékos szolgáltatások magukban foglalják különösen a ruhatár és a mosdó használatát, azonban nem foglalják
magukban azon szolgáltatásokat, amelyek kizárólag a jegyértékesítés közvetítéséből állnak.

33a. cikk

A kulturális, művészeti, sport-, tudományos, oktatási, szórakoztatási vagy hasonló eseményekre történő belépésre
jogosító jegyek értékesítése, amennyiben azt a saját nevében, de a szervező megbízásából eljáró közvetítő vagy a
szervezőtől eltérő, saját javára eljáró adóalany végzi, a 2006/112/EK irányelv 53. cikk és 54. cikk (1) bekezdésének
hatálya alá tartozik.

2.8. Kulturális, művészeti, tudományos és ehhez hasonló szolgáltatások teljesítési helye

A kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatások, továbbá más ehhez hasonló
szolgáltatások (így különösen: kiállítások, vásárok és bemutatók rendezése), ideértve ezek szervezését is, valamint az
előbbiekhez járulékosan kacsolódó szolgáltatások teljesítési helyének, - amennyiben azt nem adóalany részére
nyújtják - az a hely minősül, ahol a szolgáltatást ténylegesen teljesítik. Ide kell érteni azokat a szolgáltatásokat is,
amelyek a kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- vagy más hasonló eseményekre,
rendezvényekre történő belépést biztosítják.
 2.9. Szolgáltatás tényleges teljesítési helye

Az alább felsorolt szolgáltatások esetében, amennyiben azokat nem adóalany részére nyújtják a teljesítés helye, az
a hely, ahol a szolgáltatást ténylegesen végzik/teljesítik.
- személyszállításhoz, termékfuvarozáshoz járulékosan kapcsolódó szolgáltatások (idetartozik a be,- ki és
átrakodás),
- szakértői értékelés, amely közvetlenül a termékre - ide nem értve az ingatlant - irányul,
- terméken - ide nem értve az ingatlant - végzett munka.
Amennyiben a felsorolt szolgáltatásokat adóalany veszi igénybe, úgy azok a főszabály szerint, vagyis az
igénybevevő letelepedettsége szerint adóznak.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet 34. cikke értelmében az olyan, nem adóalanynak nyújtott
szolgáltatások esetén, amelyek során az adóalany kizárólag összeszerel különböző gépalkatrészeket, amelyek
mindegyikét a szolgáltatás igénybevevője bocsátott a rendelkezésére, a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyét a
2006/112/EK irányelv 54. cikke szerint kell megállapítani, kivéve, ha az összeszerelt termékek ingatlanba épülnek
be.

2.10. Közlekedési eszköz bérbeadása

A teljesítési helyre vonatkozó szabályok alkalmazásában közlekedési eszköz alatt nem csak azokat az eszközöket
kell érteni, amelyeket az áfa-törvény a Közösségen belüli értékesítés, illetve - beszerzés kapcsán közlekedési
eszközként definiál, ez egy ennél tágabb fogalom. Így közlekedési eszköznek minősül mind a motoros, mind a motor
nélküli jármű, amely rendeltetése szerint áruk vagy személyek két földrajzi pont közötti elszállítására szolgál,
amelyet járművel vontatni vagy tolni lehet, és amely általában fuvarozásra szolgál és ténylegesen alkalmas is arra. A
közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról
szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (Vhr.) a közlekedési eszközök fogalmára, illetve bérbeadására
vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. A Vhr. 38. cikke az alábbiak szerint definiálja a közlekedési eszközt:

„38. cikk

(1) A 2006/112/EK irányelv 56. cikkében és 59. cikke első bekezdésének g) pontjában említett „közlekedési
eszköz” magában foglalja a motorizált vagy motor nélküli járműveket és egyéb, személyeknek vagy áruknak egyik
helyről a másikra történő fuvarozására, szállítására tervezett, járművek által húzható, vontatható vagy tolható
berendezéseket és eszközöket, amelyeket rendes körülmények között fuvarozásra, illetve szállításra terveztek és arra
ténylegesen alkalmasak.
(2) Az (1) bekezdésben említett közlekedési eszközök közé tartoznak különösen a következő járművek:
a) közúti járművek, például gépkocsik, motorkerékpárok, biciklik, triciklik és lakókocsik;
b) pótkocsik és félpótkocsik;
c) vasúti kocsik;
d) hajók;
e) repülőgépek;
f) kifejezetten beteg- és sérültszállításra tervezett járművek;
g) mezőgazdasági vontatók és egyéb mezőgazdasági járművek;
h) mechanikusan vagy elektronikusan hajtott kerekesszékek.
(3) Nem minősülnek az (1) bekezdésben említett közlekedési eszközöknek a tartósan helyhez rögzített járművek
és a konténerek. A teljesítési hely meghatározásának szempontjából meg kell különböztetni a közlekedési eszköz
rövid- és hosszú távú bérbeadását. Közlekedési eszköz rövid távú bérbeadásának minősül a közlekedési eszköz
folyamatos 30 napot meg nem haladó használata. Amennyiben a közlekedési eszköz vízi közlekedési eszköz, úgy
rövid távú bérbeadásnak az eszköz 90 napot meg nem haladó használata minősül. A 30, illetve 90 napot meghaladó
időtartamú bérbeadás hosszú távú bérbeadásnak minősül. Rövid távú bérbeadás esetében a teljesítési helyet az
határozza meg, hogy a közlekedési eszközt ténylegesen hol adták a bérbevevő birtokába. Ez a szabály egyformán
érvényes adóalany, és nem adóalany bérbevevő esetében. 2013. január 1-jétől egységesedtek a közlekedési eszköz
hosszú távú bérbeadására vonatkozó szabályok. Ennek értelmében hosszú távú bérbeadás esetében az adót az
igénybevevő letelepedettsége szerinti államban kell megfizetni, függetlenül attól, hogy az igénybevevő adóalany
vagy nem adóalany személy, szervezet. Ez alól kivételt képez a kedvtelési célú hajók nem adóalany részére történő
hosszú távú bérbeadása. Ez esetben a teljesítési hely ott van, ahol a hajót ténylegesen a bérbevevő birtokába adják,
feltéve, hogy a szolgáltatást az adóalany ezen a helyen található székhelyéről vagy állandó telephelyéről nyújtja.
A letelepedettség vonatkozásában a korábbiak kapcsán már szó esett arról, mit kell székhelynek, állandó
telephelynek tekinteni. A Vhr. 12. és 13. cikke pedig arra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket, hogy mit kell
lakóhelyének, illetve szokásos tartózkodási helyének tekinteni. Erről bővebben a 2.12. pont alatt lehet olvasni. A
Vhr. 23. cikk (1) bekezdése továbbá értelmezésként kimondja, hogy:
„2013. január 1-jétől amennyiben a 2006/112/EK irányelv 56. cikkének (2) bekezdésének első albekezdésével
összhangban a szolgáltatásnyújtás azon a helyen adóztatandó, ahol az igénybevevő letelepedett vagy - ennek
hiányában - ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van, a szolgáltatásnyújtó az igénybevevőtől kapott
tényszerű információ alapján, amelyet a rendes kereskedelmi biztonsági eljárásokkal - mint például a
személyazonosság vagy a fizetések ellenőrzésével kapcsolatos eljárásokkal - ellenőriz, megállapítja ezt a helyet.”

A Vhr. 24. cikk (1) bekezdése pedig arra vonatkozóan igazít el, hogyan kell megállapítani az esetben a teljesítési
helyet, ha a nem adóalany igénybevevő több országban is letelepedett:

„2013. január 1-jétől amennyiben a 2006/112/EK irányelv 56. cikke (2) bekezdése első albekezdésének hatálya alá
tartozó szolgáltatásokat olyan nem adóalanynak nyújtják, aki különböző országokban telepedett le, vagy akinek
lakóhelye az egyik országban, állandó tartózkodási helye pedig egy másik országban található, az említett
szolgáltatások teljesítési helyének meghatározásakor az a hely élvez elsőbbséget, amelyik a tényleges igénybevétel
helyén történő adóztatást leginkább biztosítja.”
A Vhr. a bérbeadás megítélésére vonatkozóan a 39. cikkben az alábbiak szerint rendelkezik:
(1) A 2006/112/EK irányelv 56. cikke alkalmazásában a bérbeadás tárgyát képező közlekedési eszköz folyamatos
birtoklásának vagy használatának időtartamát az érintett felek között létrejött szerződés alapján kell meghatározni.
A szerződés olyan vélelemként szolgál, amely a folyamatos birtoklás vagy használat tényleges időtartamának
megállapítása érdekében bármilyen ténybeli vagy jogi eszközzel megdönthető.
A 2006/112/EK irányelv 56. cikke szerinti rövid távú bérbeadás szerződéses időtartamának vis maior
következtében történő túllépésének ténye nem érinti a közlekedési eszköz folyamatos birtoklása vagy használata
időtartamának a megállapítását.
(2) Amennyiben ugyanazon közlekedési eszköz ugyanazon felek közötti bérbeadása egymást követő szerződések
tárgyát képezi, akkor a közlekedési eszköz folyamatos birtoklása vagy használata időtartamának megállapításához az
összes szerződés szerinti időtartamot kell figyelembe venni.
Az első albekezdés alkalmazásában egy adott szerződés és annak meghosszabbításai egymást követő
szerződéseknek minősülnek.
A hosszú távúnak minősülő bérbeadási szerződést megelőző, rövid távú szerződés, illetve szerződések időtartama
azonban nem kérdőjelezhető meg, feltéve, hogy nem követtek el joggal való visszaélést.
(3) Feltéve, hogy nem követtek el joggal való visszaélést, az ugyanazon felek közötti egymást követő, azonban
eltérő közlekedési eszközre vonatkozó bérbeadási szerződések nem tekinthetők a (2) bekezdés szerinti egymást
követő szerződéseknek.”

A Vhr. 40. cikke értelmében pedig a 2006/112/EK irányelv 56. cikke (1) bekezdésében említettek szerint a hely,
ahol a közlekedési eszközt ténylegesen a megrendelő rendelkezésére bocsátják, az a hely, ahol a megrendelő vagy a
nevében eljáró harmadik személy azt ténylegesen birtokba veszi.
Példa: Magyar adóalany személygépkocsit lízinggel nyílt végű lízing keretében 3 éves futamidővel egy osztrák
adóalanytól. Ebben az esetben a lízingdíj után az adót belföldön kell megfizetni.
Példa: Egy magyar magánszemély Görögországban gépkocsit, biciklit és hajót is kölcsönöz 12 napra. Minden
kölcsönzött eszköz bérleti díja utáni hozzáadottérték-adó Görögországban fizetendő.

2.11. Éttermi és egyéb vendéglátó-ipari szolgáltatás

Éttermi és egyéb vendéglátó-ipari szolgáltatások nyújtása esetén - függetlenül attól, hogy adóalany vagy nem
adóalany veszi azt igénybe - a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatást ténylegesen teljesítik. Amennyiben
azonban ezeket a szolgáltatásokat vasúti, vízi vagy légi közlekedési eszközön nyújtják a Közösség területén végzett
személyszállítás tartalma alatt, akkor a szolgáltatás teljesítési helye az a hely, ahonnan a személyszállítás indul.
Menettérti személyszállítás esetében az oda- és visszautazást külön-külön önálló útnak kell tekinteni.
 A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet a közlekedési eszközökön nyújtott étkezési
szolgáltatás teljesítési helyére vonatkozóan az alábbi rendelkezéseket tartalmazza.

„35. cikk

A 2006/112/EK irányelv 57. cikkében említett, a személyszállításnak a Közösség területén belül lebonyolított
szakaszát a közlekedési eszköz útvonala, és nem pedig az egyes utasok által megtett utazás határozza meg.

36. cikk

Amennyiben az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatást a személyszállításnak a Közösség területén belül

lebonyolított szakasza során nyújtják, ez a szolgáltatásnyújtás a 2006/112/EK irányelv 57. cikke hatálya alá tartozik.
Amennyiben az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatást egy ilyen szakaszon kívül, de valamely tagállam vagy
harmadik ország területén vagy harmadik területen nyújtják, ez a szolgáltatásnyújtás az említett irányelv 55. cikke
hatálya alá tartozik.

37. cikk

A részben a személyszállításnak a Közösség területén belül lebonyolított szakasza során, részben pedig az ilyen
szakaszon kívül, de valamely tagállam területén nyújtott, Közösségen belüli éttermi vagy vendéglátó-ipari
szolgáltatás teljesítési helyét teljes egészében azon teljesítési helyre vonatkozó szabályok szerint kell meghatározni,
amelyet az éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnyújtás megkezdésekor kell alkalmazni.
Példa: Egy Passau és Budapest között közlekedő kiránduló hajón éttermi szolgáltatást nyújtanak. Amennyiben a
hajó Passauból indul, úgy az éttermi szolgáltatás ott adóztatandó, míg Budapesti indulás esetében belföldön. Erre
nincs befolyással az a tény, hogy a hajónak a két végállomás között máshol is vannak megállói, ahol utasok
szállhatnak le, illetve fel.”

2.12. Igénybevevő letelepedése, illetve lakóhelye, állandó tartózkodási helye szerinti teljesítési hely

Az áfa-törvényben taxatíve meghatározott szolgáltatások esetében a teljesítési helyet, tehát az adóztatást, ezen
szolgáltatásokat igénybe vevő harmadik országbeli nem adóalany letelepedettsége, ennek hiányában lakóhelye vagy
szokásos tartózkodási helye szerinti hely határozza meg. A teljesség igénye nélkül ilyen szolgáltatásnak minősülnek
a szellemi alkotáshoz fűződő jogok, illetve a más ehhez hasonló jogok átengedése, a tanácsadási, számviteli,
számítástechnikai, banki, biztosítási szolgáltatások, reklámszolgáltatások. Ide tartozik a termék bérbeadása is, kivéve
az ingatlan, illetve a közlekedési eszközök bérbeadását. Az ingatlan bérbeadás ugyanis az ingatlan fekvési helye
szerint adózik, míg a közlekedési eszközök bérbeadására a 2.10. és a 2.15. pontban leírtak vonatkoznak.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 12. és 13. cikke meghatározza,
hogy mit kell a természetes személy lakóhelyének, illetve szokásos tartózkodási helyének tekinteni. Ennek alapján:
A 2006/112/EK irányelv alkalmazásában természetes személy - függetlenül attól, hogy adóalany-e vagy sem -
lakóhelye az a lakcím, amelyet bejegyeztek a népesség-nyilvántartásba vagy hasonló nyilvántartásba, vagy az
említett személy által a hatáskörrel rendelkező adóhatóságnak megadott lakcím, kivéve, ha bizonyított, hogy ez a
lakcím nem felel meg a valóságnak.
Valamely természetes személy - függetlenül attól, hogy adóalany-e vagy sem - a 2006/112/EK irányelvben
említett „szokásos tartózkodási helye” az a hely, ahol a természetes személy személyes vagy szakmai kötődései miatt
rendszerint tartózkodik.
Amennyiben a szakmai kötődések más országhoz kapcsolódnak, mint a személyes kötődések, vagy amennyiben
nincsenek szakmai kötődések, a szokásos tartózkodási helyet azok a személyes kötődések határozzák meg, amelyek
szoros kapcsolatra utalnak az adott személy és azon hely között, ahol él.
Érdekes lehet továbbá a Vhr. 23. cikk (2) bekezdés, valamint a 12. cikk (2) bekezdése a teljesítési hely
megállapítása szempontjából.

„23. cikk
 (2) Amennyiben a 2006/112/EK irányelv 58. és 59. cikkével összhangban a szolgáltatásnyújtás azon a helyen
adóztatandó, ahol az igénybevevő letelepedett vagy - ennek hiányában - ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási
helye van, a szolgáltatásnyújtó az igénybevevőtől kapott tényszerű információ alapján, amelyet a rendes
kereskedelmi biztonsági eljárásokkal - mint például a személyazonosság vagy a fizetések ellenőrzésével kapcsolatos
eljárásokkal - ellenőriz, megállapítja ezt a helyet.

24. cikk

Amennyiben a 2006/112/EK irányelv 56. cikke (2) bekezdése első albekezdésének vagy 58. és 59. cikkének
hatálya alá tartozó szolgáltatásokat olyan nem adóalany részére nyújtják, aki több országban telepedett le, vagy
akinek állandó lakóhelye az egyik országban, szokásos tartózkodási helye pedig egy másik országban van,
elsőbbséget élvez:
a) nem adóalany jogi személy esetében az e rendelet 13a. cikke a) pontjában említett hely, kivéve, ha bizonyíték
áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatás igénybevételére a szóban forgó cikk b) pontjában említett
helyen kerül sor;
b) természetes személy esetében a szokásos tartózkodási helye, kivéve, ha bizonyíték áll rendelkezésre arra
vonatkozóan, hogy a szolgáltatás igénybevételére az állandó lakóhelyén kerül sor.”
A Vhr. 41. cikke értelmében a szövegfordítási szolgáltatásoknak a Közösségen kívül letelepedett nem adóalany
részére történő nyújtása a 2006/112/EK irányelv 59. cikke első bekezdése c) pontja hatálya alá tartozik.
A Vhr. alább idézett 3. cikke lényegében pedig azt mondja ki, hogy amennyiben az ott taxatíve meghatározott
szolgáltatásokat nyújtják, és az igénybevevő azon letelepedettsége, mely a szolgáltatást igénybe veszi az EU-n kívül
található, úgy a szolgáltatás területi hatályon kívül történő tekintéséhez nincs szükség arra, hogy az igénybevevő
jogállását (adóalany-e vagy sem) is vizsgálják.
A 2006/112/EK irányelv 59a. cikk első bekezdés b) pontjának sérelme nélkül, az alábbi szolgáltatások nyújtása
nem héa-köteles, amennyiben a szolgáltatásnyújtó igazolja, hogy a teljesítésnek az e rendelet V. fejezete 4. szakasz
3. és 4. alszakaszának megfelelően meghatározott helye a Közösségen kívül található:
a) 2013. január 1-jétől a 2006/112/EK irányelv 56. cikk (2) bekezdés első albekezdésében említett szolgáltatások;
b) 2015. január 1-jétől a 2006/112/EK irányelv 58. cikkében felsorolt szolgáltatások;
c) a 2006/112/EK irányelv 59. cikkében felsorolt szolgáltatások.

2.13. Elektronikus úton nyújtott szolgáltatások

Az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások tekintetében mind az áfa-törvény, mind közös hozzáadottértékadó-
rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi
végrehajtási rendelet ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mi minősül, illetve mi nem minősül elektronikusan
nyújtott szolgáltatásnak. A rendelet 7. cikke és I. melléklete alapján az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások
magukban foglalják az interneten vagy más elektronikus hálózaton keresztül nyújtott szolgáltatásokat, amelyek
jellegüknél fogva jelentős mértékben automatizáltak, minimális emberi közreműködést igényelnek, és amelyek
nyújtására információs technológia hiányában nincs lehetőség. Ide tartoznak különösen a következő szolgáltatások,
amennyiben interneten vagy más elektronikus hálózaton keresztül nyújtják őket:
a) digitális termékek - különösen a szoftverek, módosításaik és frissítéseik - értékesítése általában
b) vállalkozások vagy magánszemélyek elektronikus hálózaton való jelenlétének biztosításából vagy
támogatásából álló szolgáltatások, például webhely vagy weboldal
c) a szolgáltatás igénybevevője által bevitt adatokra adott válaszként a számítógép által, interneten vagy más
elektronikus hálózaton keresztül automatikusan előállított szolgáltatások
d) online piacként működő weboldalon termék vagy szolgáltatás ellenérték fejében történő értékesítésének
engedélyezése, amikor a lehetséges megrendelők automatizált eljárással jelentetik meg ajánlatukat, és a számítógép
által automatikusan előállított elektronikus üzenetben kapnak értesítést az értékesítés megtörténtéről
e) internetes szolgáltatói csomagok, amelyekben a távközlési vonatkozás kiegészítő és másodlagos (azaz a
csomagok többet biztosítanak az egyszerű internet-hozzáférésnél, és más elemeket is tartalmaznak, például a
hírekhez, időjárás-jelentéshez, idegenforgalmi tájékoztatáshoz való hozzáférését nyújtó oldalakat; játékokat;
weboldaltárhely szolgáltatást; csevegőoldalakat stb.)
f) az I. mellékletben felsorolt szolgáltatások.

A rendelet alapján nem minősülnek elektronikus úton nyújtott szolgáltatásnak különösen az alábbiak:
a) rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatások;
 b) távközlési szolgáltatások;
c) termékértékesítések, amennyiben csak a megrendelés és a megrendelés feldolgozása történik elektronikus úton;
d) CD-ROM, floppy és hasonló adathordozók értékesítése;
e) nyomtatott anyagok, könyvek, hírlevelek, újságok vagy folyóiratok értékesítése;
f) CD és audiokazetta értékesítése;
g) videokazetta és DVD értékesítése;
h) CD-ROM-on levő játékok értékesítése;
i) szakértők, például ügyvédek és pénzügyi tanácsadók által nyújtott szolgáltatások, akik ügyfeleiknek
elektronikus levelező rendszeren küldenek tanácsot;
j) oktatási szolgáltatások, amikor az oktató interneten vagy más elektronikus hálózaton (azaz távkapcsolat útján)
küldi a tananyagot;
k) számítógépes berendezés offline fizikai javítási szolgáltatásai;
l) offline adattárolási szolgáltatások;
m) reklámszolgáltatások, különösen újságban, hirdetőtáblákon és televízióban;
n) telefonos ügyfélszolgálat;
o) oktatási szolgáltatások, kizárólag levelezőoktatás formájában, különösen a postai szolgáltatások
igénybevételével;
p) közvetlen emberi közreműködéssel történő, hagyományos árverési szolgáltatások, függetlenül az ajánlattétel
módjától;
...
t) kulturális, művészeti, sport-, tudományos, oktatási, szórakoztató vagy hasonló eseményekre szóló, online foglalt
jegyek;
u) online foglalt szálláshely, gépjármű-kölcsönzés, éttermi szolgáltatások személyszállítás és hasonló
szolgáltatások.”

„I. MELLÉKLET

E rendelet 7. cikke

1. A 2006/112/EK irányelv II. mellékletének 1. pontja:

a) webhely és weboldaltárhely szolgáltatása;
b) programok automatizált, online és távolsági karbantartása;
c) távoli rendszerek üzemeltetése;
d) online adattárolás, amely lehetővé teszi meghatározott adatok elektronikus úton történő tárolását és lehívását;
e) igény szerinti lemezterület online szolgáltatása.
2. A 2006/112/EK irányelv II. mellékletének 2. pontja:
a) online használt és letöltött szoftver (nevezetesen beszerzési/számviteli programok és vírusmentesítő szoftverek),
valamint ezek frissítései;
b) hirdetés megjelenítését gátló szoftver (Bannerblocker);
c) meghajtók letöltése, így a számítógépet a perifériákkal, például nyomtatóval összekötő szoftver;
d) szűrők online automatizált telepítése a webhelyeken;
e) tűzfalak online automatizált telepítése.
3. A 2006/112/EK irányelv II. mellékletének 3. pontja:
a) asztaltémák elérhetősége, illetve letöltése;
b) fényképek, rajzolt képek vagy képernyőkímélők elérhetősége, illetve letöltése;
c) könyvek digitalizált tartalma és más elektronikus kiadványok;
d) előfizetés online újságokra és folyóiratokra;
e) webnaplók, valamint weboldalak látogatására vonatkozó statisztika;
f) online hírek, online közlekedési információk és időjárás-jelentés;
g) online információk, amelyeket egy szoftver automatikusan alakít ki az ügyfél által bevitt konkrét, például jogi
és pénzügyi adatokból (ideértve a folyamatosan frissített részvénypiaci adatokat);
h) hirdetési terület biztosítása, beleértve a transzparensreklámokat egy webhelyen vagy weboldalon;
i) keresőprogramok és internetcímtárak használata.
4. A 2006/112/EK irányelv II. mellékletének 4. pontja:
a) zene elérése, illetve letöltése számítógépre és mobiltelefonra;
b) csengőhangok, részletek, csengetési minták vagy más hangok elérése, illetve letöltése;
 c) filmek elérése, illetve letöltése;
d) játékok letöltése számítógépre, illetve mobiltelefonra;
e) automatizált online játékok elérése, amelyek internetet vagy más hasonló elektronikus hálózatot igényelnek, és
amelynek során a különböző játékosok földrajzilag távol vannak egymástól.
5. A 2006/112/EK irányelv II. mellékletének 5. pontja:
a) automatizált távoktatás, amely internetet vagy más hasonló elektronikus hálózatot, igényel, minimális - vagy
semmilyen - emberi közreműködéssel, beleértve a virtuális osztálytermeket, kivéve amikor az internetet vagy
hasonló elektronikus hálózatot a tanár és a tanuló közti egyszerű kommunikációs eszközként használják;
b) munkafüzetek, amelyeket a tanulók online töltenek ki, és amelyek osztályozása automatikusan, emberi
közreműködés nélkül történik.”

2015. január 1-jétől az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások teljesítési helye egységesen a szolgáltatást
igénybevevő letelepedése, letelepedés hiányában a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti állam.
Adóalany és a Közösségen kívül letelepedett nem adóalany igénybevevő esetében ez nem jelent változást a korábbi
szabályokhoz képest. Eltérő megítélést eredményez azonban ez a szabály a 2015 előtti helyzethez képest a Közösség
területén letelepedett, letelepedés hiányában lakóhellyel vagy állandó tartózkodási hellyel rendelkező nem adóalany
igénybevevők esetében, ugyanis a teljesítési helyet minden esetben az igénybevevő letelepedése szerint kell
megállapítani, függetlenül attól, hogy a szolgáltatást nyújtó a Közösségben vagy azon kívül telepedett le. A
módosításhoz kapcsolódó átmeneti szabályok értelmében az új teljesítési helyre vonatkozó szabályokat abban az
esetében kell először alkalmazni, ha a szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontja 2014. december 31-ét követi. Abban az
esetben azonban, ha a szolgáltatáshoz előleget fizettek, és az előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2015.
január 1-jét megelőző időpontra esik, viszont a teljesítési időpont 2014. december 31-ét követi, az előleg után még a
régi teljesítési hely szabályok szerint kell adózni, a szolgáltatás adóalapjának az előleg adót nem tartalmazó
összegével csökkentett része után pedig az új teljesítési helyre vonatkozó szabályok szerint.
Tekintettel arra, hogy nem adóalany igénybevevők részére teljesített ügyletek esetében a szolgáltatásnyújtó az
adófizetésre kötelezett, a teljesítési helyre vonatkozó szabályok változása azt eredményezné, hogy az elektronikus
szolgáltatást nyújtóknak be kellene jelentkezniük az összes olyan tagállamban, ahol nem adóalany igénybevevőjük
van. Ezt elkerülendő, a korábban csak a Közösségen kívüli adóalanyok részére felállított egyszerűsített rendszer (ún.
egyablakos rendszer) ki lett terjesztve a Közösségi adóalanyok részére is, ezáltal elkerülhető a teljesítési hely
változása miatti adminisztratív tehernövekedés. Az egyablakos rendszer működésének leírását a XIX. fejezet
tartalmazza.

2.14. Telekommunikációs, rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatás

A törvény értelmében telekommunikációs szolgáltatásnak minősül a jel, írás, kép, hang vagy bármely természetű
egyéb értelmezhető információ továbbítása, kibocsátása és vétele rádiós, optikai vagy egyéb elektromágneses
rendszeren keresztül, ideértve az ezek továbbítására, kibocsátására és vételére szolgáló rendszerek használatára
vonatkozó jogok időleges vagy végleges átengedését, valamint a globális információs hálózatokhoz való hozzáférés
biztosítását is. A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (Vhr.) példálózó jelleggel meghatároz néhány
szolgáltatást, amely telekommunikációs szolgáltatásnak minősül az áfa alkalmazásában.

„6a. cikk

(1) A 2006/112/EK irányelv 24. cikk (2) bekezdésének értelmében vett távközlési szolgáltatás különösen az
alábbiakra terjed ki:
a) hang, adatok és videó továbbítására és kapcsolására szolgáló vezetékes és mobiltelefon-szolgáltatások, ideértve
a képalkotó komponenst is tartalmazó telefonos szolgáltatásokat (videotelefon-szolgáltatások);
b) az interneten keresztül nyújtott telefonos szolgáltatások, ideértve az internetprotokollon keresztüli
hangtovábbítást (VoIP);
c) hangposta, hívásvárakoztatás, hívásátirányítás, hívószám-azonosítás, háromutas hívás és más híváskezelési
szolgáltatások;
d) személyhívó szolgáltatások;
e) audioszöveg szolgáltatások;
f) fax, távirat és telex;
g) internet-hozzáférés, ideértve a világhálóhoz való hozzáférést;
 h) az ügyfél kizárólagos használatára szolgáló távközlési összeköttetést biztosító magánhálózati kapcsolatok.”

A Vhr. továbbá meghatározást ad arra, hogy az áfa-szabályok alkalmazásában mit kell rádiós és audiovizuális
médiaszolgáltatásnak (a továbbiakban műsorszolgáltatás) tekinteni, valamint példákat ad arra, hogy mely szolgáltatás
tekintendő műsorszolgáltatásnak, és mely nem.

„6b. cikk

(1) A műsorszolgáltatások audio- és audiovizuális tartalommal rendelkező szolgáltatások, mint például a

médiaszolgáltató által és szerkesztői felelőssége mellett, kommunikációs hálózatokon keresztül a lakosság részére -
műsorrend alapján, egyidejű meghallgatás vagy megtekintés céljából - nyújtott rádió vagy televízió-műsorszámok.
(2) Az (1) bekezdés különösen az alábbiakra terjed ki:
a) rádió- vagy televízióhálózaton keresztül közvetített vagy továbbközvetített rádió- vagy televízió-műsorszámok;
b) az interneten vagy hasonló elektronikus hálózaton keresztül terjesztett (IP-streaming) rádió- vagy televízió-
műsorszámok, amennyiben a műsorszolgáltatásra rádió- vagy televízió-hálózaton történő közvetítéssel vagy
továbbközvetítéssel egyidejűleg kerül sor.
(3) Az (1) bekezdés nem terjed ki az alábbiakra:
a) távközlési szolgáltatások;
b) elektronikus úton nyújtott szolgáltatások;
c) meghatározott lekérhető műsorszámokra vonatkozó információk nyújtása;
d) műsorszolgáltatási vagy közvetítési jogok átruházása;
e) műsorszolgáltatás vételére szolgáló műszaki berendezések vagy létesítmények bérbeadása;
f) az interneten vagy hasonló elektronikus hálózaton keresztül terjesztett (IP streaming) rádió- vagy televízió-
műsorszámok, kivéve, ha azokat a közvetítéssel vagy továbbközvetítéssel egyidejűleg hagyományos rádió- vagy
televízió-hálózatokon keresztül is közvetítik.”

2015. január 1-jétől a telekommunikációs, valamint a műsorszolgáltatás teljesítési helye egységesen a szolgáltatást
igénybevevő letelepedése, letelepedés hiányában a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti állam.
Adóalany és a Közösségen kívül letelepedett nem adóalany igénybevevő esetében ez nem jelent változást a korábbi
szabályokhoz képest. Eltérő megítélést eredményez azonban ez a szabály a 2015 előtti helyzethez képest a Közösség
területén letelepedett, ott lakóhellyel vagy állandó tartózkodási hellyel rendelkező nem adóalany igénybevevők
esetében, ugyanis a teljesítési helyet az igénybevevő letelepedése szerint kellett megállapítani, függetlenül attól,
hogy a szolgáltatást nyújtó a Közösségben vagy azon kívül telepedett le, feltéve, hogy a tényleges igénybevétel vagy
a vagyoni előny szerzése a Közösségben volt. A módosításhoz kapcsolódó átmeneti szabályok értelmében az új
teljesítési helyre vonatkozó szabályokat abban az esetében kell először alkalmazni, ha a szolgáltatásnyújtás teljesítési
időpontja 2014. december 31-ét követi. Abban az esetben azonban, ha a szolgáltatáshoz előleget fizettek, és az előleg
jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2015. január 1-jét megelőző időpontra esik, viszont a teljesítési időpont
2014. december 31-ét követi, az előleg után még a régi teljesítési hely szabályok szerint kell adózni, a szolgáltatás
adóalapjának az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után pedig az új teljesítési helyre vonatkozó
szabályok szerint.
Tekintettel arra, hogy nem adóalany igénybevevők részére teljesített ügyletek esetében a szolgáltatásnyújtó az
adófizetésre kötelezett, a teljesítési helyre vonatkozó szabályok változása azt eredményezné, hogy ezen szolgáltatást
nyújtóknak be kellene jelentkezniük az összes olyan tagállamban, ahol nem adóalany igénybevevőjük van. Ezt
elkerülendő, a korábban csak a Közösségen kívüli adóalanyok részére felállított egyszerűsített rendszer (ún.
egyablakos rendszer) ki lett terjesztve a Közösségi adóalanyok részére is, ezáltal elkerülhető a teljesítési hely
változása miatti adminisztratív tehernövekedés. Az egyablakos rendszer működésének leírását a XIX. fejezet
tartalmazza.
Az elektronikus és telekommunikációs szolgáltatások, valamint a műsorszolgáltatás teljesítési helyének ez irányú
változása gondot okozhat azokban az esetekben, ha ezeket a szolgáltatásokat az igénybevevő szállodában vagy egyéb
kereskedelmi szálláshely szolgáltatás keretében külön ellenérték fejében veszi igénybe. Annak érdekében, hogy
ebben az esetben egyszerűsítsék a szálláshely-szolgáltató adófizetési kötelezettségének teljesítését a Vhr. kimondja,
hogy ez esetben az elektronikus és telekommunikációs szolgáltatások, valamint a műsorszolgáltatás teljesítési helye
lényegében megegyezik a szállásnyújtás teljesítési helyével.

„31c. cikk
 A saját nevében eljáró adóalany által a szállodaiparban vagy hasonló funkciót betöltő ágazatban, mint például
nyári táborhelyeken vagy kemping céljára kialakított területeken való szállásnyújtással összefüggésben nyújtott
távközlési-, műsor- vagy elektronikus úton nyújtott szolgáltatások teljesítési helyének meghatározása céljából e
szolgáltatásokat az adott helyszíneken nyújtott szolgáltatásnak kell tekinteni.

2.15. Az igénybevevő letelepedésének meghatározása

Az elektronikus, műsorszolgáltatási és távközlési (telekommunikációs) szolgáltatások után az adót az ezeket a

szolgáltatásokat igénybevevő személy, szervezet letelepedése, lakóhelye, szokásos tartózkodási helye szerinti
államban kell megfizetni. Ezek a szolgáltatások jellegüknél fogva határon átnyúlóan is nyújthatóak, és nem
feltételeznek személyes/szoros kapcsolatot a nyújtó és az igénybevevő között, ezért fokozott nehézségbe ütközhet a
szolgáltatásnyújtó számára az igénybevevő letelepedésének meghatározása.
Annak érdekében, hogy elősegítsék a szolgáltatásnyújtók részére a teljesítési hely meghatározását, és ezt a kettős
adóztatás vagy nem adóztatás elkerülése céljából EU szinten egységesen tegyék meg, a közös hozzáadottértékadó-
rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi
végrehajtási rendelet (Vhr.) állapít meg előírásokat. A Vhr. egyrészt megdönthető vélelmeket, másrészt
szempontokat ad az igénybevevő letelepedésének, lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének meghatározásához.
A megdönthető vélelmeket azokra az esetekre állítja fel a Vhr., amikor a szolgáltatás nyújtójának komoly
nehézségekbe ütközne az igénybevevő letelepedésének meghatározása, beazonosítása és erre egy kellően jó más
beazonosítási pont kínálkozik.

„24a. cikk

(1) A 2006/112/EK irányelv 44., 58. és 59a. cikke alkalmazásában, amennyiben távközlési-, műsor- vagy
elektronikus úton nyújtott szolgáltatások nyújtója a szolgáltatásait olyan helyszínen nyújtja, mint például egy
telefonfülke, wifi hotspot, internetkávézó, étterem vagy egy szálloda hallja, ahol a szolgáltatás igénybevevőjének az
azon a helyen való fizikai jelenléte szükséges ahhoz, hogy részére az adott szolgáltató szolgáltatást nyújthasson, azt
kell vélelmezni, hogy az igénybevevő e helyszínen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási
helye ott található, és a szolgáltatást ténylegesen ott használja és veszi igénybe.
(2) Amennyiben az e cikk (1) bekezdésében említett helyszín a 2006/112/EK irányelv 37. és 57. cikke értelmében
vett Közösségen belüli személyszállítást végző hajó vagy repülőgép fedélzetén, illetve vonaton található, az
illetőséget a személyszállítás indulási országa határozza meg.”

A Vhr. 24a. cikke értelmében tehát amennyiben a távközlési, műsorszolgáltatási vagy elektronikus szolgáltatást
olyan helyszíneken nyújtják mint például telefonfülke, wi-fi hotspot, internetkávézó, étterem vagy hotel hallja, ahol
szükséges a szolgáltatást igénybevevő fizikai jelenléte ahhoz, hogy a szolgáltatást igénybe tudja venni, azt kell
vélelmezni, hogy az igénybevevő ezeken a helyeken telepedett le, rendelkezik állandó lakóhellyel, szokásos
tartózkodási hellyel, vagyis ezen tagállamban kell az áfát a szolgáltatás után megfizetni. Ez a vélelem egyaránt
vonatkozik adóalany és nem adóalany részére ilyen feltételek mellett nyújtott szolgáltatásokra. Nem vonatkozik
azonban ez a vélelem azokra a szolgáltatásokra, amelyet ezen szolgáltatások segítségével vesznek igénybe. Tehát pl.
ha az internetkávézóban az interneten keresztül letöltenek egy játékprogramot (ellenértékes szolgáltatást
feltételezve), a vélelem a letöltött játékprogram tekintetében nem áll fenn, vagyis a játékprogram „értékesítőjének”
más módon kell azonosítania az igénybevevője letelepedését (erre vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket a Vhr.).
További vélelem, hogy ha az előbbiekben említett helyszínek a Közösség területén történő személyszállítást végző
eszközön (hajó, repülő, vonat) találhatók, úgy az igénybevevőt a közlekedési eszköz útvonalának kiindulási pontján
kell letelepedettnek tekinteni. Pl., ha a vonat Budapest-Bécs között közlekedik, akkor Bécsbe irányuló út esetén az
igénybevevőt Magyarországon, Budapest felé irányuló út esetén pedig Ausztriában kell letelepedettnek tekinteni. Ez
esetben szintén nem kell beazonosítani, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e vagy sem. Kiemelendő
azonban, hogy értelemszerűen az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtásról kell hogy szó legyen, vagyis
ellenérték fejében teljesített ügyletről. Bár a Vhr. 24a. cikkében felállított vélelem elviekben megdönthető, annak
gyakorlati alkalmazhatósága miatt ez lényegében megdönthetetlen vélelemként fog működni.
A Vhr. 24b. cikk a)-c) pontjai tartalmaznak további megdönthető vélelmet, azonban ezek kizárólag a nem
adóalany részére nyújtott távközlési, műsor- vagy elektronikus szolgáltatás nyújtásához kapcsolódnak. Ezek az
alábbiak:

„24b. cikk
 A 2006/112/EK irányelv 58. cikke alkalmazásában, amennyiben nem adóalany részére távközlési-, műsor-, vagy
elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat:
a) a nem adóalany vezetékes telefonvonalán keresztül nyújtják, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő a
vezetékes vonal telepítési helye szerinti országban telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási
helye ott található;
b) mobilhálózaton keresztül nyújtanak, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő a szolgáltatások
igénybevételekor használt SIM-kártya mobil országkódjával (MCC) azonosított országban telepedett le, illetve
állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye ott található;
c) - amelyekhez dekóder vagy hasonló eszköz vagy a megtekintést lehetővé tevő kártya szükséges - vezetékes
vonal használata nélkül nyújtják, azt kell vélelmezni, hogy az igénybevevő ott telepedett le, illetve állandó lakóhelye
vagy szokásos tartózkodási helye ott található, ahol a dekóder vagy hasonló eszköz található, vagy ha ez a hely nem
ismert, akkor azon a helyen, ahova a megtekintést lehetővé tevő kártyát az ott való használat céljából küldték;
d) a 24a. cikkben és az 24b. cikk a), b) és c) pontjában említettektől eltérő körülmények között nyújtanak, azt kell
vélelmezni, hogy az igénybevevő azon a helyen telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási
helye ott található, amely helyet a szolgáltatásnyújtó az e rendelet 24f. cikkében felsoroltak közül két, egymásnak
nem ellentmondó bizonyíték alapján ilyenként meghatároz.”

A Vhr. 24b. cikk d) pontja segítséget ad a szolgáltatásnyújtónak a nem adóalany igénybevevő letelepedésének
meghatározásához a fentebb ismertetett esetektől eltérő körülmények között (tehát pl. nem internetkávézóban, nem
mobiltelefonon keresztül stb.) nyújtott távközlési, műsorszolgáltatási és elektronikus szolgáltatások tekintetében. A
szolgáltatásnyújtó ugyanis vélelmezheti, hogy az igénybevevő ott telepedett le, rendelkezik állandó lakóhellyel, vagy
szokásos tartózkodási hellyel, amely helyre a Vhr. 24f. cikkben példálózó jelleggel felsorolt két egymásnak nem
ellentmondó bizonyíték mutat. Ezek a bizonyítékok megegyeznek a konkrét helyzetekhez kapcsolódó vélelmek (pl.
vezetékes és mobil telefon használata stb.) megdöntésére példálózó jelleggel felsorolt bizonyítékokkal. Mivel ez egy
vélelem, ezt az adóhatóság megdöntheti, ha feltételezhető, hogy a szolgáltatást nyújtó visszaélést vagy
szabálytalanságot követ el.
A Vhr. 24d. cikke rögzíti, hogy a vélelmeket a szolgáltatásnyújtó és az adóhatóság döntheti meg. A
szolgáltatásnyújtónak a vélelem megdöntéséhez három egymásnak nem ellentmondó bizonyítékra van szüksége, míg
az adóhatóság esetében nincs ilyen megkötés.

„3b. alszakasz

A vélelem megdöntése

24d. cikk

(1) Amennyiben a szolgáltatásnyújtó valamely, a 2006/112/EK irányelv 58. cikkében felsorolt szolgáltatást nyújt,
megdöntheti az e rendelet 24a. cikkében és a 24b. cikk a), b) és c) pontjában említett vélelmet három, arra
vonatkozó, egymásnak nem ellentmondó bizonyíték alapján, hogy a szolgáltatás igénybevevője más helyen
telepedett le, illetve állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye más helyen található.
(2) Az adóhatóság megdöntheti a 24a., 24b. vagy 24c. cikk alapján felállított vélelmet, ha feltételezhető, hogy a
szolgáltatásnyújtó visszaélést vagy szabálytalanságot követ el.”

A Vhr. 24f. cikke tartalmaz példálózó jelleggel felsorolást arról, hogy az adóalany különösen milyen bizonyítékok
alapján döntheti meg a 24a. cikkben, valamint a 24b. cikk a)-c) pontjaiban felállított vélelmeket, illetve határozhatja
meg a 24b. cikk d) pontja szerinti esetben az igénybevevő letelepedését.

„3c. alszakasz

Az igénybevevő illetőségének meghatározására és a vélelem megdöntésére vonatkozó bizonyítékok

24f. cikk

A 2006/112/EK irányelv 58. cikkében rögzített szabályok alkalmazásában, illetve az e rendelet 24b. cikk d)
pontjában és 24d. cikk (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesítése céljából különösen az alábbiak
tekintendők bizonyítéknak:
 a) az igénybevevő számlázási címe;
b) az igénybevevő által használt eszköz internetprotokoll (IP) címe, vagy bármely földrajzi helymeghatározási
módszer;
c) a banki adatok, például az a hely, ahol a fizetéshez használt bankszámlát vezetik, vagy az igénybevevő adott
banknál nyilvántartott számlázási címe;
d) az igénybevevő által használt előfizetői azonosító modul (SIM) kártyán tárolt nemzetközi mobil előfizetői
azonosító (IMSI) mobil országkódja (MCC);
e) az igénybevevő vezetékes vonalának helye, amelyen keresztül számára a szolgáltatást nyújtják;
f) kereskedelmi szempontból releváns egyéb információk.”

Mind a vélelmek megdöntése, mind a szolgáltatást igénybevevő letelepedésének meghatározása kapcsán

alkalmazandó bizonyítékok tekintetében felmerült, hogy adott esetben a szolgáltatásnyújtónak esetleg két-két
ellentétes bizonyíték áll rendelkezésére. Az egyes bizonyítékok között nincs rangsor, tehát elviekben mindegyik
egyforma bizonyítóerővel bír, minél több bizonyíték mutat egy irányba (egy államra), annál nagyobb annak a
bizonyító ereje. Amennyiben a szolgáltatásnyújtó rendelkezésére álló bizonyítékok egymásnak ellentmondanak, a
szolgáltatásnyújtó döntésén múlik, hogy melyiket fogadja el az adott esetben a valósághoz közelítőnek.

2.16. Kettős adóztatás, nem adóztatás elkerülése érdekében meghozható rendelkezések

Tekintettel arra, hogy a tagállamok teljesítési helyre vonatkozó szabályai harmonizáltak, kettős adóztatás vagy
nem adóztatás alapvetően harmadik ország és Magyarország relációjában fordulhat elő. A vonatkozó áfa-irányelv
több szolgáltatás esetében is lehetővé teszi a teljesítési helyre vonatkozó szabályoktól való eltérést harmadik
országokkal történő relációban kettős adóztatás vagy a nem adóztatás elkerülése céljából. Az áfa-törvény egy típusú
szolgáltatás, a közlekedési eszközök (ideértve a vasúti kocsikat is) bérbeadása esetében alkalmazza ezt a szabályt. Ez
azt jelenti, hogy a teljesítési helyet belföldre esőnek kell tekinteni akkor is, ha a teljesítési hely a fenti szabályok
értelmében harmadik országba esne, de a tényleges igénybevétel vagy a vagyoni előny szerzése belföldön van.
Illetve a teljesítési helyet harmadik országba esőnek kell tekinteni akkor is, ha a teljesítési hely belföldre esne, de a
tényleges igénybevétel vagy a vagyoni előny szerzése harmadik ország területén van. Tehát, ha belföldi székhellyel,
állandó telephellyel rendelkező adóalany ad bérbe közlekedési eszközöket (vasúti kocsikat) harmadik országbeli
adóalanynak és ezek tényleges igénybevétele, vagy az ebből származó vagyoni előny húzása a Közösségen belül
(belföldön) történik, úgy ezután belföldön kell áfát fizetni. Illetve a fordított esetben, amennyiben a Közösség
területén kívüli székhellyel, állandó telephellyel rendelkező adóalany ad bérbe közlekedési eszközöket (vasúti
kocsikat is) magyar adóalanynak és ezek tényleges igénybevétele, vagy az ebből származó vagyoni előny húzása a
Közösségen kívül történik, úgy a bérbeadás után nem kell belföldön áfát fizetni.

IV. ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSE

A törvény az adófizetési kötelezettség keletkezését a teljesítéshez, az adóztatandó ügylet megvalósulásához köti.

Ezen túl, egyes, a termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások kapcsán nevesített ügyletekhez külön teljesítési
időpontot rendel.

1. Adófizetési kötelezettség keletkezésének általános szabályai

Az új áfa-törvény szerinti szabályozás változatlan azon elv tekintetében, hogy főszabály szerint minden adózó
számára az adófizetési kötelezettség a teljesítés időpontjában keletkezik, s ekkor kell az ügylet után fizetendő adót
megállapítani. Teljesítés alatt az adóztatandó ügylet tényállásszerű megvalósulása értendő. Az új áfa-törvény
ugyanakkor mellőzi a Ptk. mögöttes jogszabályként való felhívását. A Ptk. mögöttes jogszabályként azonban
továbbra is segítséget nyújt olyan, a Ptk.-ban nevesített szerződések esetén, ahol az adóztatandó ügylet tényállásszerű
megvalósulása nem köthető egyetlen mozzanathoz. Így például a vállalkozási szerződés egyes fajtáit tekintve a Ptk.
407-407/A. §-ában szabályozott szerelési szerződés esetén pusztán az áfa-törvény alapján az adófizetési kötelezettség
keletkezése nem határozható meg egyértelműen, míg a Ptk. a teljesítést az átadás-átvételt megtestesítő próbaüzemhez
(pontosabban annak záró időpontjához) köti.
A törvény rendelkezése folytán adófizetési kötelezettséget keletkeztet önmagában a számlakibocsátás ténye is, ha
maga a teljesítés nem történt meg. Adófizetésre a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő
személy, szervezet kötelezett. A törvény hatálybalépésekor az adófizetési kötelezettség alól mentesülést jelentett, ha
az értékesítőként feltüntetett személy kétséget kizáróan bizonyította, hogy a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem
történt, vagy ha teljesítés volt is, azt más teljesítette. 2009. február 1-jétől azonban a szóban forgó adófizetési
kötelezettség alól a számlakibocsátóként feltüntetett adóalany kizárólag akkor mentesülhet, ha az egyébként nem
teljesített ügyletről kiállított számláját haladéktalanul érvényteleníti, vagy amennyiben nem ő volt a számlakibocsátó
(csak a nevében valaki más állított ki nem valós gazdasági eseményről szóló számlát), akkor a számla címzettjét
értesíti, hogy részéről teljesítés nem történt.

2. Az adófizetési kötelezettség részteljesítés, illetve bírósági, hatósági eljárások esetén

A törvény az ügylet tárgyának természetben oszthatósága esetén teljesítésként ismeri el a részteljesítést is,
amennyiben a részteljesítésnek nincs egyéb akadálya. A Ptk. 285. §-a rögzíti, hogy ha a szolgáltatás osztható, a
jogosult részteljesítést is köteles elfogadni, kivéve, ha a részteljesítést a szerződésben kizárta, vagy az lényeges
érdekét sérti.
Például a termékértékesítésnek minősülő, az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban
bejegyzendő ingatlan átadás esetén (még ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult
bocsátotta rendelkezésre) a tényállásszerű megvalósulás az ingatlan átadásához köthető. A Ptk. 403. §-ának (2)
bekezdése értelmében építési szerződés esetében - ha az ügylet természetéből más nem következik - azt
oszthatatlannak kell tekinteni. Ha azonban a felek az építési szerződésben a munka egyes részeinek átadásában-
átvételében állapodtak meg, akkor az adott teljesítés osztható. Ez utóbbi esetben - azaz, ha a felek nem a kész
épületnek a munkálatok befejeztével történő egyszeri átadásában, hanem az egyes készültségi fokoknak a beruházás
folyamatában történő átadásában állapodtak meg - akkor egy adott készültségi fok átadása az áfa-törvény
vonatkozásában részteljesítésként külön adófizetési kötelezettséget keletkeztet.
Külön teljesítési időpontot igényelnek a bírósági, vagy más hatósági eljárásokban közreműködő személyek
(igazságügyi szakértők, tolmácsok, kirendelt védők és pártfogó ügyvédek) által nyújtott szolgáltatások. Az áfa-
törvény 2008. május 1-jétől a bírósági vagy más hatósági eljárás keretében bíróságnak vagy más hatóságnak nyújtott
szolgáltatás esetében, ha az ennek fejében járó ellenértéket a bíróság vagy más hatóság határozattal (végzéssel)
állapítja meg, a teljesítés időpontjaként az ellenértéket megállapító jogerős határozatnak (végzésnek) a szolgáltatás
nyújtójával történő közlését rögzíti. A bírósági, egyéb hatósági eljárásokat szabályozó törvényi rendelkezések
alapján ugyanis a bíróság vagy a hatóság által igénybe vett igazságügyi szakértők, tolmácsok, kirendelt védők és
pártfogó ügyvédek díját az eljáró szerv (bíróság, közigazgatási hatóság) határozattal állapítja meg az eljárás
különböző szakaszaiban. Figyelemmel arra, hogy a felsorolt eljárási szereplők a gyakran hosszabb ideig húzódó
eljárások különböző szakaszaiban többször is igénybe vehetők, a vonatkozó jogszabályok rögzítik, hogy az eljáró
hatóság mikor köteles a díjukról dönteni. Ez ellen a határozat ellen azonban fellebbezésnek van helye, így a felsorolt
személyek csak a jogerős díjmegállapító határozat kézhezvételekor értesülnek arról, hogy ténylegesen mekkora
díjazásban részesültek az általuk nyújtott szolgáltatásért.

3. Az adófizetési kötelezettség keletkezése részletfizetés, vagy határozott időre szóló elszámolás esetén

A törvény külön teljesítési időpontot rendel azon termékértékesítésekre, illetve szolgáltatásnyújtásokra, melyek
kapcsán a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg. Az adófizetési
kötelezettség keletkezése ezekben az esetekben az adott részlethez, vagy elszámoláshoz kapcsolódó ellenérték
esedékességéhez kapcsolódik. Annak ellenére, hogy az új áfa-törvény nem tartalmazza a folyamatos
termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás fogalmát, a közüzemi szolgáltatásoknál (gáz, villamos energia, víz stb.) e
rendelkezés alapján továbbra is az ellenérték megfizetésének esedékessége tekintendő teljesítésnek.
Ezen teljesítési időponttal adóznak továbbá a bérleti szerződések, az újság-előfizetések, illetve minden olyan
„folyamatos jellegű” értékesítés, amelyek során a felek által kötött szerződés alapján teljesítendő értékesítésekről
csak időszakonként történik elszámolás (pl. raktárkészletből történő lehívás, vagy a naponként leszállított áruról a
felek csak havonta számolnak el).
A 2013. évi CC. törvény 2014. július 1-jei hatállyal módosította az időszakos elszámolású ügyletek utáni
adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat. Ezt a módosítást azonban az egyes
adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról szóló 2014. évi XXV. törvény 2014. július 4-ei
hatállyal felülírta. A módosítás következtében visszaállt az áfa-törvény időszakos elszámolású ügyletekre vonatkozó
rendelkezéseinek 2014. július 1-je előtt hatályos állapota. Bár a 2013. évi CC. törvény általi módosítás három napig
hatályban volt, annak alkalmazására, tekintettel a 2014. évi XXV. törvény által beiktatott átmeneti rendelkezésre,
ténylegesen nem kerülhetett sor. Lényegében tehát a 2013. évi CC. törvény által az időszakos elszámolású ügyletekre
beiktatott módosítástól az alkalmazás során el kell tekinteni.
 2015. július 1-jétől, illetve 2016. január 1-jétől az időszakos ügyletek elszámolását illetően - figyelemmel a
közösségi szabályokra - a következő változások lépnek életbe. Főszabály szerint az adófizetési kötelezettség
keletkezésének időpontja időszakos elszámolású ügyletek esetében az elszámolással, vagy fizetéssel érintett időszak
vége lesz. A főszabály alól két kivétel van attól függően, hogy a fizetés esedékessége az elszámolási időszak vége
előtti vagy azt követő időpontra esik. Amennyiben a fizetés esedékessége és a számla vagy a nyugta kibocsátásának
időpontja egyaránt korábbi, mint az adott elszámolási időszak vége, úgy az adófizetési kötelezettség a számla vagy a
nyugta kibocsátásának időpontjában keletkezik. Abban az esetben, ha a fizetés esedékessége az elszámolási időszak
végét követő időpontra esik, úgy az adófizetési kötelezettség a fizetés esedékességével keletkezik, ha az korábban
van, mint az elszámolási időszak végét követő 30. nap. Ha a fizetés esedékessége túlnyúlik ezen az időponton, akkor
az adófizetési kötelezettség az elszámolási időszak utolsó napját követő 30. napon mindenképpen beáll. A
törvénymódosítás ezt a változtatást szakaszosan vezeti be, így 2015. július 1-jétől csak a könyvviteli,
könyvvizsgálati, adótanácsadási szolgáltatások esetében kell alkalmazni ezt a szabályt, míg 2016. január 1-jétől
minden olyan ügyletre, amikor a felek időszakonkénti elszámolásban vagy fizetésben állapodtak meg, vagy az ügylet
ellenértékét meghatározott időszakra állapítják meg. 2016. január 1-jétől az olyan ügylet is ezen szabályok szerint
adózik, amikor az elszámolási időszak csak egy időszakot foglal magában. Az átmeneti rendelkezések értelmében a
módosított szabályokat azokban az esetekben kell először alkalmazni, amikor az elszámolással vagy fizetéssel
érintett időszak kezdete és a fizetés esedékessége egyaránt 2015. június 30-át, illetve 2015. december 31-ét követő
időpontra esik. A 2015-ös törvénymódosítás következtében (2015. évi CLXXXVII. törvény) ez a szabály 2016.
január 1-jétől két változtatással lépett hatályba. Egyrészt az átmeneti szabályok értelmében az új szabályokat azokra
az ügyletekre kell először alkalmazni, amikor mind az elszámolási időszak kezdete, mind az erre vonatkozó számla
kibocsátása és fizetés esedékessége 2015. december 31-ét követi. A másik módosítás, hogy megduplázódott azon
időszak hossza, amelynek utolsó napjával mindenképpen beáll az adófizetési kötelezettség. Tehát amennyiben a
fizetés esedékessége az elszámolási időszak végét követi, a teljesítés időpontja a fizetés esedékessége, ha az
korábban van, mint az elszámolási időszak végét követő 60. nap. Amennyiben a fizetési határidő túlnyúlik az
elszámolási időszak végétől számított 60 napon, úgy az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja az
elszámolási időszak végétől számított 60. nap.
Az új szabályok felvetik az előleg értelmezhetőségének kérdését, mivel a 2015. július 1-je, illetve 2016. január 1-
je előtti szabályok vonatkozásában az időszakos elszámolású ügyletek esetében az előleg nem volt értelmezhető,
mivel minden fizetési esedékesség teljesítési időpontnak minősült. A 2016. január 1-jétől hatályos szabályozás
alapján ugyanakkor az időszakos elszámolás alá eső ügyletekre vonatkozóan értelmezhetővé válik az előlegfizetés
azokban az esetekben, amikor a teljesítés időpontját az elszámolási időszak utolsó napja, vagy a számla, illetve
nyugta kibocsátásának időpontja határozza meg. Ugyanis abban az esetben, ha a felek kifejezetten előlegfizetésben
állapodtak meg, és az ehhez kapcsolódó fizetési esedékesség megelőzi a teljesítési időpontnak minősülő elszámolási
időszak utolsó napját vagy a bizonylat kibocsátásának időpontját, előlegfizetés jogcímén adófizetési kötelezettség
keletkezik. Nem tekinthető ugyanakkor előlegnek az az eset, ha a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő saját
elhatározásából hamarabb fizeti meg az adott összeget, mint a megállapított fizetési határidő, ez esetben nem előleg,
hanem előrefizetés történik, mely tényleges fizetési időpont önmagában nem keletkeztet adófizetési kötelezettséget.
Amennyiben a felek által meghatározott elszámolási időszak meghaladja a 12 hónapos időtartamot, a tizenkettedik
hónap utolsó napja a törvény rendelkezésénél fogva minősül teljesítésnek, pontosabban időarányos részteljesítésnek.
(A 12 hónapon túli időtartamra - amennyiben az 12 hónapnál rövidebb - jutó arányos ellenérték utáni adófizetési
kötelezettség már a felek által meghatározott elszámoláshoz igazodik.) Minden olyan esetben tehát, amikor a felek
elszámolási időszakhoz kötött ügyletet bonyolítanak egymás között, az adófizetési kötelezettség az adott elszámolás,
vagy átalánydíj fizetési határnapján keletkezik, azaz nem az elszámolás napja, hanem a fizetési határidő lesz a
teljesítés időpontja.
Ehhez kapcsolódóan 2010. január 1-jétől a szolgáltatás teljesítési helyének megváltoztatása okán egy olyan új
szabály lép hatályba, amelynek értelmében, ha úgy nyújtanak határon átnyúló fordított adózás alá eső szolgáltatást,
hogy az elszámolási időszak meghaladja a 12 hónapot, akkor a naptári év utolsó napja is részteljesítésnek minősül a
törvény értelmében. Értelemszerűen az elszámolási időszakból fennmaradó időszak utáni adófizetési kötelezettség
már a felek által meghatározott elszámoláshoz igazodik, feltéve, hogy az hamarabb következik be, mint a következő
év utolsó napja.
Ezen rendelkezéshez kapcsolódó további kivétel lép hatályba 2013. január 1-jétől a Közösségen belüli adómentes
termékértékesítésre vonatkozó számla kibocsátási szabályok változása okán. Ezen új szabály értelmében,
amennyiben az adóalany úgy teljesít Közösségen belüli adómentes termékértékesítést, hogy az elszámolási időszak
meghaladja az 1 naptári hónapot, akkor a naptári hónap utolsó napján is időarányos részteljesítésként teljesítés
történik. Az elszámolási időszakból fennmaradó időszak utáni adófizetési kötelezettség - amennyiben az nem haladja
meg a naptári hónapot - már a felek által meghatározott elszámoláshoz igazodik.
 A rendelkezés lényege, hogy - függetlenül attól, hogy fizikai értelemben a felek között több ügylet teljesül - az
elszámolási időszakban eszközölt teljesítésekről egy időpontban számolnak el, így az általános forgalmi adó
szempontjából csak egy teljesítési időpont van, ami a fizetési határidő. Az a tény, hogy ebben az esetben pusztán egy
számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügylet történik, teszi egyértelművé azt is, hogy az értékesítés bizonylatolása
gyűjtőszámlával nem történhet. A gyűjtőszámla alkalmazásához több, számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügylet
teljesítése szükséges, ami már önmagában feltételezi azt is, hogy az egyes ügyletekről a felek elszámoltak, csak -
megállapodásuknak megfelelően - a számlakibocsátást tolják ki a teljesítésre kötelezett adóalany adó-megállapítási
időszakának utolsó napjára.

4. Adófizetési kötelezettség keletkezése lízing esetén

A korábban hatályos szabályozásnak megfelelően továbbra sem az ellenérték esedékességének időpontja szerint
adóztatandó az ún. zárt végű lízing. Az új áfa-törvény ugyanis kifejezetten rendelkezik arról, hogy az ellenérték
megtérítésének esedékességéhez kötődő teljesítési időpont nem alkalmazható abban az esetben, ha a termék
birtokbaadása olyan ügylet alapján történik, amely a termék határozott időre szóló bérbeadásáról vagy
részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a tulajdonjogot legkésőbb a határozott idő lejártával,
illetőleg az ellenérték maradéktalan megtérítésével megszerzi. Az említett áfa-törvény szerinti termékértékesítés
fogalom [10. § a) pont] - alkalmazhatóságát tekintve - kiterjed az ún. zárt végű pénzügyi lízingre is, azaz az olyan
lízingszerződésre, amelyben a lízingbe vevő tulajdonszerzése a szerződés szerinti feltételek teljesítése esetén
biztosított (tehát nemcsak elővételi joga van). E szerződések esetén az áfa-törvény szerinti, az adófizetési
kötelezettséget keletkeztető tényállás (az adóztatandó ügylet tényállásszerű megvalósulása) bekövetkezik a termék
birtokbaadásával.
Azáltal, hogy a zárt végű lízingügyleteknél már a birtokbaadás ténye termékértékesítésnek minősül, a birtokbaadás
időpontja tekintendő a teljesítési időpontnak. A zárt végű pénzügyi lízing esetén a birtokbaadáskor áll be a teljes
tőkerész vonatkozásában a lízingbeadó forgalmi adó fizetési kötelezettsége, ugyanakkor a későbbiekben fizetendő
lízingdíjakat általános forgalmi adó már nem terheli. A bizonylatolás a fentebbiek szerint egyetlen áfa-törvény
szerinti számla kibocsátásával történik, a további kifizetések tekintetében az áfa-törvény már nem követeli meg a
számla kiállítását.
Nyílt végű lízing esetén az áfa-törvény úgy rendelkezik, hogy ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre
szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az egyes részkifizetések esedékességéhez igazodik. Mivel a pénzügyi
lízing futamidejének végéig a lízingtárgy vonatkozásában nem történik tulajdonváltozás, ezért az ügylet
bérbeadásnak minősül, így a lízingbeadó minden egyes lízingdíjról kiállított számlában köteles a lízingdíjat
megbontani kamat- és tőkerészre. Nyílt végű lízing esetében a bizonylatolást (számlák darabszámát) a lízingdíjak
gyakorisága határozza meg.

5. Adófizetési kötelezettség keletkezése közvetített szolgáltatás esetén

Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában külön említést érdemel a közvetített szolgáltatások teljesítési időpontja
is, különösen a gyakorlatban tipikusnak tekinthető, alvállalkozói teljesítések továbbszámlázása kapcsán. Közvetített
szolgáltatás során az adóalany a szolgáltatást saját nevében, de más javára rendeli meg. Ilyenkor az adóalanyt úgy
kell tekinteni, mint aki a szolgáltatásnak egyaránt az igénybe vevője és nyújtója is.
Szállítmányozás esetén a fuvarozói teljesítések továbbszámlázásakor a szolgáltatásközvetítőnek minősülő
szállítmányozó igénybe vesz egy adott szolgáltatást, melynek teljesítési időpontja a fuvarozó által teljesített
szolgáltatásra egyébként vonatkozó adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjához igazodik. Ezt a
szolgáltatást fogja továbbnyújtani a szállítmányozó a megrendelő felé, melynek teljesítési időpontja már a
szállítmányozó által teljesített szolgáltatás időpontjához igazodik. Ez az időpont azonban nem feltétlenül esik egybe
(illetve nem kell, hogy egybeessen) a fuvarozó által nyújtott szolgáltatás teljesítési időpontjával.
E rendelkezés kapcsán indokolt felhívni a figyelmet arra is, hogy a járulékos költségek adóalapba tartozása
kapcsán ismertté vált adóhatósági értelmezés alapján bérbeadásnál, a bérbeadáshoz kapcsolódó közüzemi díjak
továbbszámlázása esetén ezek a költségek minden esetben járulékos költségnek tekintendők, és mint ilyenek osztják
a főszolgáltatás, azaz a bérbeadás áfa-rendszerbeli megítélését, függetlenül attól, hogy a közüzemi költségek
összegének meghatározása elkülönített mérőóra segítségével, vagy pedig vetítési alap meghatározásával történik.
(lásd bővebben V.1. pont)

6. Adófizetési kötelezettség keletkezése bizományosi és zálogértékesítés esetén

 Az áfa-törvény ugyan a termékértékesítéseknél nevesíti a bizományosi, illetve a zálogügyletek tényállását, az
adófizetési kötelezettség keletkezésekor azonban külön időpontot nem rendel ezen értékesítésekhez. Ebből
következően az említett értékesítések során az áfa-törvény szerinti főszabály, az adóztatandó ügylet tényállásszerű
megvalósulása keletkezteti az adókötelezettséget.
A Ptk. 507. §-ában foglaltaknak megfelelően a bizományi szerződés alapján a bizományos díjazás ellenében
köteles a megbízó javára a saját nevében adásvételi szerződést kötni. A bizományos a szerződés megkötésekor saját
nevében, de megbízója javára jár el. Ezzel összhangban az áfa-törvény alapján bizományosi konstrukció esetén az
áfa rendszerében két értékesítés történik, egy a megbízó és a bizományos, illetve egy a bizományos és a harmadik fél
között. A bizományos adófizetési kötelezettsége a harmadik személlyel kötött ügylet esetén az általános szabályok
szerint alakul. A megbízó és a bizományos közötti termékértékesítés adófizetési kötelezettsége az új szabályok
alapján az adóztatandó ügylet tényállásszerű megvalósulásakor keletkezik. Tekintettel arra, hogy az áfa-törvény a
bizományosi ügyletet a termékértékesítések kapcsán külön nevesíti, az adóztatandó ügylet tényállásszerű
megvalósulása alatt ez esetben a megbízó és a bizományos között a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési
jog átszállása értendő, feltéve, hogy a bizományos és a harmadik fél közötti termékértékesítés teljesül.
Az áfa-törvény alapján az adós és hitelező közötti, a termék feletti tulajdonosként való rendelkezésre jogosultság
átszállása - hasonlóan a bizományosi jogviszonyhoz - két értékesítésként kezelendő. Ezen ügylettípus legjellemzőbb
vállfaja a zálogügylet. Zálogügylet esetén tehát két értékesítés történik: egy a zálogtárgy tulajdonosa és a
zálogjogosult közötti, illetve egy a zálogjogosult és harmadik személy közötti termékértékesítésként. Az áfa-törvény
lényegében mindkét termékértékesítést a birtokba vehető dolog olyan átengedéséhez köti, amely az átvevőt
tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A zálogadós és a hitelező közötti ügylet esetén - a fenti fogalom
meghatározásból következően - maga a zálogszerződés megkötése még nem számít termékértékesítésnek.
Termékértékesítés a törvény alapján akkor történik a zálogadós és a zálogbirtokos között, amikor a zálogadós
elveszíti a tulajdonosként való rendelkezés jogát a zálogtárgy felett (amikor a zálogjoggal biztosított követelés
esedékessé válik), feltéve, hogy a hitelező a zálogtárgyat értékesíti.

7. Adófizetési kötelezettség előleg esetén

Az áfa-törvény rendelkezése alapján minden, a teljesítést megelőzően pénz, vagy készpénz-helyettesítő fizetési
eszköz formájában adott, az ellenértékbe potenciálisan beszámítható vagyoni előny előlegnek minősül. Ebből
következően nemcsak a szerződésben előlegként kikötött pénzösszeg, hanem a Ptk.-ban a szerződést biztosító egyéb
mellékkötelezettségek is előlegként adózhatnak, ha azok tartalmukban a fenti meghatározásnak megfelelnek. Az
átadott (jóváírt) pénz után, annak kézhezvételekor áfa-fizetési kötelezettség keletkezik. (A kézhezvétel, vagy a
bankszámlán való jóváírás napja a teljesítés időpontja, s így az adólevonási jog is ezen a napon nyílik meg az
előleget adó félnél.)
A Ptk. 270. §-ának (1) bekezdése szerint, ha valamely kötelezettség biztosítására óvadékot nyújtanak, a jogosult a
szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén követelését az óvadékösszegből közvetlenül
kielégítheti. A 271. § (1) bekezdése szerint az óvadékot csak a kielégítés céljára szabad felhasználni, az ezzel
ellentétes megállapodás semmis. Ugyanennek a szakasznak a (2) bekezdése szerint az óvadék visszajár, ha az
alapjául szolgáló szerződés megszűnt, illetőleg a szavatossági vagy jótállási idő eltelt anélkül, hogy az óvadékból
való kielégítésre jogalap volna. Az előzőek alapján a jogosult csak a kötelezett nem vagy nem szerződésszerű
teljesítése esetén elégítheti ki követelését az óvadékból, a kötelezett szerződésszerű teljesítése esetén nem.
Szerződésszerű teljesítés esetén tehát az óvadék a kötelezett tartozásába nem számítható be, így az óvadék átvétele
áfa fizetési kötelezettséggel nem jár.
2015. január 1-jétől már nemcsak a pénz, vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz formájában adott pénzösszeg,
hanem a teljesítést megelőzően ellenértékbe beszámítható vagyoni előny is előlegnek minősül, mely utóbbi esetben a
fizetendő adót a vagyoni előny megszerzésekor kell megállapítani.
Az előleg csak abban az esetben áfa-köteles, ha konkrét egyedi teljesítéshez kapcsolható. Abban az esetben, ha a
vevő az adózó számlájára pénzösszeget utal az átutaláskor még szerződéssel nem konkretizált teljesítéshez
(teljesítésekhez), akkor ez az előleg nem minősül fizetési céllal adott előlegnek, és így nem keletkeztet áfa-fizetési
kötelezettséget.
A BUPA Hospitals Ltd, Goldsborough Developments Ltd v Commissioners of Customs and Excise C-419/02
ügyben az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja volt a vita tárgya. A BUPA Hospitals a BUPA csoport
tagjaként 0%-os adómértékkel értékesített gyógyszereket és protéziseket a korházaknak, mely esetben levonási jogot
gyakorolhatott. Tekintettel a várható jogszabály módosításra - mely értelmében a gyógyszer értékesítése adómentes
lesz levonási jog nélkül - a társaság úgy döntött, hogy előlegként beszedi a később teljesítendő termékértékesítések
értékét, így a fizetés idején hatályos jogszabályok szerint járhat el, vagyis a BUPA Hospitals adóköteles
tevékenységet végezve (0% kulcs is adóköteles) gyakorolhatja az adólevonási jogát. A megkötött szerződés
értelmében a vevőnek a vételárat (kikötött összeget) a szerződéskötés napján kellett kifizetni, a megvásárolható
árukat egy lista tartalmazta, mely listát azonban a felek egyhangúlag módosíthatták, és az értékesítő köteles volt a
termékértékesítéseket egészen addig teljesíteni, amíg a teljesített értékesítések (leszállított áruk) értéke elérte az előre
kifizetett összeget. A lista több száz gyógyszert, protézist és egyéb terméket foglalt magában. Az Európai Bíróság
kimondta, hogy az adófizetési kötelezettség abban az esetben, ha a vevő egy átalány összeget fizet, melynek terhére a
későbbiek során az összeg fizetésekor pontosabban meg nem határozott termékeket kap, nem tekinthető
előlegfizetésnek. Ezért az adófizetési kötelezettség ilyen esetekben a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás
teljesítésekor keletkezik. Ahhoz ugyanis, hogy az összeget előlegnek lehessen tekinteni, a jövőbeli ügylet
részleteinek ismertnek kell lenniük, így a teljesítés napjának és különösen a teljesítés tárgyának, a konkrét
terméknek.
Egyes határon átnyúló szolgáltatásnyújtások esetében az adó fizetésére a belföldön letelepedett igénybevevő
adóalany kötelezett. 2012. január 1-jétől amennyiben ez az igénybevevő adóalany az ellenértékbe beszámítható
előleget fizet, az előleg fizetése is adófizetési kötelezettséget keletkeztet. Ez esetben azonban az előleg összegét úgy
kell tekinteni, mint amely az adó összegét nem tartalmazza, hiszen a szolgáltatás után nem a szolgáltatás nyújtója,
hanem az igénybevevője az adófizetésre kötelezett. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben olyan
szolgáltatásnyújtásról van szó, melyet az összesítő nyilatkozatban fel kell tüntetni, az előlegfizetés, illetve annak
kézhezvétele, jóváírása ezen szolgáltatások tekintetében összesítő nyilatkozat bevallási kötelezettséget keletkeztet.
Erre ráerősítenek az Art.-nek az összesítő nyilatkozatra vonatkozó rendelkezései is.
Az áfa-törvény 2013. január 1-jétől hatályos szövege - összhangban a 2006/112/EK irányelvvel - kimondja, hogy
Közösségen belüli adómentes termékértékesítéshez kapott előleg nem keletkeztet adófizetési kötelezettséget. Ennek
következtében az előlegről nem kell összesítő nyilatkozatot beadni (csak a majdan teljesített ügyletről), és az
előlegről nem kell számlát kibocsátani. Az irányelvi rendelkezés célja, hogy a tagállamokban egységesen
alkalmazzák ezt a rendelkezést, vagyis az összesítő nyilatkozatokban a felek egységesen ne tüntessék fel az
adómentes termékértékesítés előlegét, illetve egységesen tüntessék fel a teljesítéskor az értékesítés teljes adóalapját.

8. Az adófizetési kötelezettség keletkezése terméket, beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany esetén

Abban az esetben, ha az adó fizetésére a terméket beszerző, a szolgáltatást igénybevevő adóalany kötelezett (ún.
fordított adózás), adókötelezettségének teljesítésére a törvény - lényegében technikai okokból - halasztást biztosít.
Így a fizetendő adót
- az ügylet teljesítését igazoló számla vagy egyéb okirat kézhezvételekor vagy
- az ellenérték megtérítésekor, vagy
- a teljesítést követő hónap 15. napján
kell megállapítani. A három időpont közül a konkrét esetben az a releváns, amelyik legkorábban következik be (lásd
IX. fejezet 1. pont). 2010. január 1-jétől azonban nem alkalmazhatóak ezek a szabályok abban az esetben, ha azért
kell fordított adózással megfizetni az adót, mert az igénybevevő másik államban letelepedett adóalanytól vett
igénybe főszabály szerinti teljesítési hellyel adózó szolgáltatást. Ez utóbbi esetben az adófizetési kötelezettség az
ügylet tényállásszerű megvalósulásakor, vagy elszámolási időszakos ügyletek esetében a fizetés esedékességének
időpontjában keletkezik.
Az adókötelezettség azonnal esedékessé válik, ha a teljesítés a törvény szerinti halasztott időpont között az
adóalany tartozását más ellenérték fejében átvállalja. Ugyancsak lejár az önbevallással rendezendő adókötelezettség
teljesítése alól adott halasztás, vagy az adóalany áfabeli státuszát megváltoztatja úgy, hogy azután adó tőle már nem
követelhető. (Az alanyi adómentességet választó adóalanynak ezen a címen adókötelezettségét teljesítenie kell.)

9. Pénzforgalmi szemléletű adóalanyok adófizetési kötelezettsége

A főszabálytól eltérő rendelkezések vonatkoznak azon adóalanyokra, akik könyvvezetésüket pénzforgalmi

szemléletben vezetik. [Idetartoznak az egyszeres könyvvitelt vezető adóalanyok, és a csak bevétel-nyilvántartók
mellett azok a gazdálkodó szervezetek is, amelyek nyilvántartási kötelezettségüknek az államháztartás számviteléről
szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet szerint tesznek eleget.]
Esetükben az adófizetési kötelezettség legkésőbb az ellenérték részükre történő megfizetéséig állapítható meg. Ha
az ellenértéknek csak egy részét fizették meg, akkor a ténylegesen fizetett összegben foglalt áfa erejéig áll be a
fizetési kötelezettség.
Az e körbe tartozó adóalanyok esetén értelemszerűen nem tolódik ki az ellenérték megfizetéséig az adófizetési
kötelezettség az olyan ügyletekben, amelyekben az ellenértéket nem pénzben fejezték ki, vagy az ügylet kapcsán
ellenértékről nem beszélhetünk. Így például ellenérték nélküli átadásnál a termék átadásakor, a saját vállalkozásban
végzett beruházás esetén a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételekor keletkezik az áfa-fizetési
kötelezettség.
Amennyiben a pénzforgalmi szemléletű nyilvántartást vezető adóalany a kettős könyvvitel szabályaira tér át, a
nyitómérleg fordulónapján kell az adófizetési kötelezettséget megállapítania azon értékesítései után, amelyeket a
fordulónap előtt teljesített, de amelynél az ellenértéket addig az időpontig egészben vagy részben nem kapta meg.
Az adófizetési kötelezettség akkor is beáll, ha az alábbi feltételek közül bármelyik bekövetkezik:
- Ha az adóalany követelését engedményezi, a fizetendő adót azon a napon kell megállapítani, amikortól már az
engedményes követelheti a kötelezettől annak tartozását.
- Ha az adóalany áfa-törvény szerinti jogállása oly módon változik, hogy tőle adófizetési kötelezettség nem lenne
követelhető, a jogállásváltozást megelőző napon kell az adót megállapítani
Az ellenérték meg nem fizetése miatt legfeljebb 45 napig „halasztható” az adófizetési kötelezettség, ha a
teljesítéstől számított 45. napon az ellenértéket egészben vagy részben nem fizették meg, a fizetendő adót a határidő
lejártát követ napon a meg nem fizetett ellenértékre is meg kell állapítani.
Ha a kettős könyvvitelt vezető adóalany tér át pénzforgalmi szemléletű nyilvántartásra, értelemszerűen nem
keletkezik újabb adófizetési kötelezettsége azon értékesítései után, amelyeket a mérleg fordulónapja előtt teljesített,
de amelyek ellenértékét addig egészben vagy részben nem fizették meg számára.

V. AZ ADÓ ALAPJA

Az adó alapja - főszabályként - a termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás teljesítéséért járó, pénzben kifejezett

ellenérték. Ellenértéknek minősül az áfa-törvény alapján bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés
mérséklésére elismert vagyoni értéket is. Külön vizsgálandó, hogy hogyan értendő (áfával, vagy áfa nélkül) a
szerződésben kikötött ellenérték, ha arról a felek külön nem rendelkeztek. A következetes bírói gyakorlat szerint
amennyiben a felek csak az árat rögzítik anélkül, hogy az áfáról rendelkeznének, úgy kell tekinteni a megállapodást,
hogy a kikötött árban az áfa összege is benne van.

1. Az adó alapja termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás esetén

Az adó alapjába beleszámít gyakorlatilag minden egyéb fizetendő összeg is, amelyet a jogosult kap, vagy kapnia
kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől, akár harmadik féltől, kivéve magát az áfát mint adót.
Az áfa alapját képezik az árat közvetlenül befolyásoló támogatások is. E támogatások kapcsán az áfa alapba
tartozás feltétele, hogy a támogatás kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy ezáltal a termék vevője, vagy a szolgáltatás
igénybevevője a termékhez, szolgáltatáshoz a támogatás összegével csökkentett áron jusson hozzá (árat közvetlenül
befolyásoló támogatás). Ilyen támogatásnak tekintendő pl. a fogyasztói árkiegészítés, amely esetén a 50%-os utazási
kedvezményre jogosult a szolgáltatás ellenértékét e kedvezmény figyelembe vételével fizeti meg, míg a
szolgáltatónál az állam által árkiegészítésként adott összeg is áfa alapot képez.
Nem befolyásolják az árat azok a (költségvetési, önkormányzati stb.) támogatások, amelyeket egy intézmény
működőképességének fenntartásához utalnak, anélkül, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások, termékek árát
közvetlenül meghatároznák. Nem az árat közvetlenül befolyásoló támogatások azok a - klasszikus értelemben vett
mecénások, alapítványok által vagy pl. elkülönült állami pénzalapokból stb. nyújtott - támogatások sem, amelyek
egyáltalán egy könyv, film, színházi produkció, rendezvény létrejöttét, megjelenését teszik lehetővé anélkül, hogy a
majdani árakat valamilyen formában is megkötnék.
Ugyanakkor adóalap lehet az olyan „támogatás”, amely tartalmát tekintve konkrét megrendelés ellenértékének
minősíthető. Erről akkor beszélhetünk, ha a felek között létrejött szerződés olyan konkrét követelményeket támaszt a
„támogatás” címzettje felé, amelyet a „támogató” felé teljesíteni kell („ellenszolgáltatási” kötelezettség). Ekkor a
„támogatás” összege megrendelés ellenértéke, és ezáltal az általános szabályok szerint adóztatható. Természetesen,
ha a támogatást önzetlenül adják, ugyanakkor azonban kikötik, hogy a támogatás felhasználásáról el kell számolni,
ez a kötelezettség nem minősíthető konkrét megrendelés ellenértékének.
A 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 42. cikke alapján amennyiben a termékértékesítő vagy a
szolgáltatásnyújtó a hitelkártyával vagy betéti kártyával történő fizetés elfogadásának feltételeként megköveteli,
hogy az ügyfél adott összeget fizessen neki vagy egy másik vállalkozásnak, és az érintett ügyfél által fizetendő teljes
ár a fizetési módtól függetlenül változatlan marad, akkor a 2006/112/EK irányelv 73-80. cikkének megfelelően az
ügyfél által fizetett összeg beleszámít a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás adóalapjába.
 Az áfa-törvény - az irányelvvel összhangban - kifejezetten rendelkezik arról, hogy az adó alapját növelik egyes,
elsősorban a fogyasztáshoz kapcsolódó adók és egyéb kötelező jellegű befizetések, termékdíjak (pl. energiaadó,
környezetterhelési díj).
Beletartoznak továbbá az adó alapjába az ügylethez járulékosan kapcsolódó költségek is, melyeket az értékesítő
hárít át a beszerzőre. Az új áfa-törvény a korábban hatályos szabályozáshoz hasonlóan nem ad teljes körű felsorolást
a járulékos költségekről. Ide sorolja a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással
összefüggő díjakat és költségeket, még akkor is, ha külön megállapodás alapján fizetendők. Így ezekben az
esetekben a járulékosan kapcsolódó költségek osztják a főtevékenység jogi sorsát, azaz a rájuk alkalmazandó
adómérték megegyezik a főtevékenységre előírt adómértékkel. Annak mérlegeléséhez, hogy mi mikor kapcsolódik
járulékosan a főtevékenységhez, továbbra is irányadók lehetnek az adóhatósági gyakorlatban kialakult mérlegelési
szempontok:
- a melléktevékenység értéke a főtevékenységhez hasonlítva kisebb nagyságrendet képvisel
- a melléktevékenység kiegészíti, elősegíti a főtevékenység megvalósulását; illetve
- a melléktevékenység a főtevékenység vállalásának és megvalósulásának következményeként szokásosan fordul
elő.
(Főtevékenység alatt - értelemszerűen - azt a tevékenységet kell érteni, amelyre a felek közti jogviszony
elsődlegesen irányul.) Járulékosnak minősíthetőek továbbá az olyan, a főtevékenységhez kapcsolódó
melléktevékenységek is, amelyek a felek között megkötött szerződés alapján csak a főtevékenység elvégzésével
együtt minősülnek teljesítettnek.
A fenti rendelkezéshez fűződő adóhatósági értelmezés alapján bérbeadás esetén a bérbeadáshoz kapcsolódó
közüzemi díjak továbbszámlázása esetén ezek a költségek minden esetben járulékos költségnek tekintendők, és mint
ilyenek osztják a főszolgáltatás, azaz a bérbeadás áfa-rendszerbeli megítélését, függetlenül attól, hogy a közüzemi
költségek összegének meghatározása elkülönített mérőóra segítségével, vagy pedig vetítési alap meghatározásával
történik. (Tekintettel arra, hogy a közüzemi szolgáltatások is a normál adómérték alá tartoznak, a minden esetben
járulékos költségként való kezelés csak az adómentes bérbeadás esetén „változtatja meg” a közüzemi díjak
adómértékét.) Az adóhatóság honlapján is olvasható értelmezés szerint a bérbeadás során felmerült közüzemi
szolgáltatások ugyanis nem önmagukban, önállóan minősülnek, hanem a bérbeadáshoz szorosan kapcsolódnak, a
bérbeadás teljesítéséhez elengedhetetlenül szükségesek, hiszen amennyiben a bérlő nem veszi bérbe az ingatlant, rá
áthárítható közüzemi költség föl sem merül. Így elmondható, hogy akár van elkülönített mérésre lehetőség, akár
nincsen, a közüzemi költségek a bérbeadás adóalapjának részét képezik, így nem számlázhatók önálló
szolgáltatásként még akkor sem, ha a szolgáltatás mérése az adott bérleményben elkülönített mérőórával történik.
Az adóalapnál is külön említést érdemel a lízingügyletek adóalapjának meghatározása.
A pénzügyi lízing sajátossága folytán az alapügylet (zárt végűnél egy adóköteles, illetve esetleg mentes
termékértékesítés, nyílt végűnél egy adóköteles, illetve esetleg mentes szolgáltatásnyújtás) mellett egy adómentes
hitelügylet is történik. Minden esetben külön vizsgálandó tehát, hogy a lízinghez kapcsolódó egyéb költségek
beletartoznak-e egyáltalán az adóalapba, illetve - amennyiben az adóalap tartozónk minősülnek - az alapügylet, vagy
a hitelügylet áfa-beli megítélésén osztozik.
Az adó alapjába tartozik tehát minden egyéb fizetendő összeg is, amelyet a jogosult kap, vagy kapnia kell akár a
termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől, akár harmadik féltől, kivéve magát az áfát mint adót. Nem
számít az adóalapba ugyanakkor az elszámolási kötelezettséggel átvett pénzösszeg (az a pénzösszeg, amelyet az
adóalany a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől - mint az áthárított költség igazolt végső viselőjétől -
kap, feltéve, hogy az így kapott összeget az adóalany saját nyilvántartásában elszámolási kötelezettségként tartja
nyilván). Ezek gyakorlatilag olyan költségek, amelyeknek viselésére eredetileg is a lízingbevevő köteles, a
lízingbeadó pedig a lízingbevevő nevében és javára eljárva teljesíti (adott esetben előlegezi meg) a költségeket.
Ilyennek minősül például a lízingbevevő helyett fizetett regisztrációs adó, a lízingbevevő által kötött biztosítási
szerződés alapján a lízingbeadó által fizetett biztosítási díj.
Az adó alapjába ugyanakkor beletartoznak azok a járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője,
szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybe vevőjére, így pl. különösen a közvetítéssel
és biztosítással összefüggő költségek. Abban az esetben, ha valamely költség egyértelműen a lízing tárgyául szolgáló
termékre, szolgáltatásra vonatkozik, ahhoz kapcsolható, akkor az az alap termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás
adóalapjába épül be, azaz osztja annak áfa-törvény szerinti adómértékét. (pl. a lízing tárgyát terhelő
környezetvédelmi termékdíj, az üzemanyagkártya költségei, a tárolási díj)
Amennyiben a járulékos költség egyértelműen a hitelnyújtási jogviszonyt megtestesítő szolgáltatásrészhez
kapcsolható, akkor ez a járulékos költség az adómentes hitelnyújtás adóalapjának részét képezi, így adómentesen
hárítható tovább, ilyen költség lehet pl. az értékbecslés, vagy a hitelbírálat ellenértéke.
 2. Árengedmények adóalapba tartozása

Nem tartoznak az adó alapjába azok az engedmények, amelyek az értékesítés teljesítésekor már ismertté váltak,
azaz az árengedményre jogosító feltételek bekövetkezte a felek számára ismertté, s így az ellenérték
megállapításában érvényesíthetővé vált. Ezek az engedménytípusok a következők:
- az olyan ár- díjengedmény vagy ár-, díjvisszatérítés, amelyet az eredeti esedékességhez képest az ellenérték
előrehozott megtérítésére tekintettel a teljesítésig adnak
- a teljesítésig adott üzletpolitikai célú árengedmény pl. a korábbi beszerzések mennyiségére tekintettel.
Üzletpolitikai célú az árengedmény, ha az árengedmény nyújtójával független féllel is azonos feltételek mellett
kötött vagy köthető, más független fél számára is ésszerűen elérhető megállapodásban az engedmény előre rögzített,
vagy az annak alapján számított árengedmény adó nélküli összege kisebb, mint az árengedményre jogosító
értékesítések nettó ellenértéke.
Az áfa-törvény a fenti engedmények esetén biztosítja azt a lehetőséget is, hogy az árengedmény nyújtójának
döntése alapján, azonban a termék beszerzőjével, szolgáltatás igénybevevőjével kötött előzetes megállapodás
alapján, az árengedmény sem az értékesítéskor, sem utóbb nem csökkenti az adóalapot, hanem a nyújtott engedmény
összegének terhére akár az árengedmény nyújtója, akár más teljesít értékesítést. (Ez utóbbi természetesen ugyancsak
feltételezi a többi árengedményt nyújtó adóalannyal kötött előzetes megállapodást.)
A rendelkezés tehát a kereskedelmi gyakorlatban elterjedt pontgyűjtő kártyák áfa elszámolását biztosítja, melynek
alapján a gyűjtött pontok beváltása történhet egy értékesítőnél, illetve - az értékesítők előzetes megállapodása alapján
- a bármelyiküknél eszközölt vásárlások során gyűjtött pontok „beválthatók” más, a megállapodásban részt vevő
értékesítőnél is.
A pontgyűjtő kártyák, utalványok áfa kezelését illetően született Európai Bírósági ítélet is. A Boots Company plc v
Commissioners of Customs and Excise C-126/88 ügyben az adóalap kérdését vizsgálták. Az esetben az utalványt a
kiskereskedő bocsátotta ki. Meghatározott termékek megvásárlásakor a fogyasztó ingyen utalványt kapott, mely
utalvány arra jogosította a fogyasztót, hogy a kiskereskedelmi lánchoz tartozó bármely üzletben történő jövőbeli
vásárlásakor az utalvány felhasználása esetén árengedményt kapjon. Az árengedmény mértéke megegyezett az
utalványon feltüntetett összeggel (annak névértékével). A kiskereskedőnél beváltott utalványok elszámolását illetően
két lehetőség volt. Az utalványok költségét vagy a Boots kiskereskedő viselte vagy Boots beszállítói megtérítették a
kiskereskedőnek az utalványok ellenértékét, vagyis azt az összeget, melyet a kiskereskedő árengedmény címén nem
fizettetett meg a fogyasztókkal. Az ügyben, abban az esetben, amikor a Boots kiskereskedő saját maga viselte az
utalványok költségét (vagyis a beszállító nem térítette meg számára a költséget), adóalapként a fogyasztók által
megtérített összeget, és nem a termékek eladási árát tüntette fel. Ezt az angol adóhatóság kifogásolta, mely
adóalapnak ez esetben a termékek piaci értéket tekintette. Az Európai Bíróság az utalvány jogi és gazdasági
hátterének elemzését követően úgy találta, hogy a Boots célja az árengedményre jogosító utalványokkal a
forgalomnövelés, így az utalványt árengedményként, adóalapot csökkentő tényezőként értékelte.
A másik kiemelendő bírósági ítélet az Argos Distributors Ltd. v Commissioners of Customs and Excise C-288/94
eset. Az Argos egy kiskereskedelmi lánc, mely a termékeit katalógusban hirdeti és a kiállítótermeiben értékesít. Az
Argos üzleteiben a pénz mellett fizetésképpen elfogadták az Argos által kibocsátott és értékesített utalványokat is.
Az utalványokat az üzletben az azokon feltüntetett névértéken fogadták el a vásárlás részbeni vagy egészbeni
fizetésképpen, az utalvány azonban pénzre nem volt beváltható, illetve amennyiben az utalvány névértéke
meghaladta a vásárlás összegét pénz nem járt vissza belőle. A vizsgált kérdés ez esetben is az adóalap volt. Az eset
során az utalványt az Argos (kibocsátó) az azon feltüntetett névérték alatt értékesítette az elosztóknak, az engedmény
mértéke a megrendelés nagyságától függött. Az utalványokat cégek vásároltak meg, melyek dolgozóiknak vagy
ügyfeleiknek ingyenesen adták oda, illetve pénzügyi cégek, melyek az utalványt névérték alatt vagy névértéken
értékesítették. Az Argos az utalvánnyal történő fizetés esetén azt a névértéken fogadta el. A felhasznált utalványokat
megsemmisítették. Az ügyben felmerülő kérdés az volt, hogy az utalvánnyal fizetett értékesítések esetében mit kell
ellenértéknek, azaz adóalapnak tekinteni, az Argos által az utalványok értékesítésekor kapott összeget vagy az
utalványok névértékét. Ebben az esetben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy adóalapnak azt az összeget kell
tekinteni, melyet az eladó az utalványért ténylegesen kapott és nem az utalványon feltüntetett névértéket. Azonban a
Bíróság azt is kimondta, hogy ilyen esetekben az értékesítőt terheli annak a bizonyítása, hogy az utalványokért
ténylegesen mekkora összeget kapott. Az ügyben Argos kifejtette, hogy az utalványokon található sorszám
segítségével pontosan meg tudja határozni, hogy az adott utalványért milyen ellenértéket kapott.

3. Elszámolási kötelezettséggel átvett pénzeszköz

 A más javára és más nevében beszedett, elszámolási kötelezettségként nyilvántartott összeg eleve nem képezi az
adó alapját. Ilyen pl. az idegenforgalmi adó.

4. Adóalap korrekció

A törvény az irányelv rendelkezéseivel összhangban adóalap korrekciót ír elő a személyileg vagy gazdaságilag
szoros kapcsolatban álló felek között meghatározott esetekben.
Az áfa-törvény alapján nem független feleknek minősülnek: olyan jogilag egyébként egymástól független felek,
akik (amelyek)
a) egymás viszonylatában kapcsolt vállalkozások
b) között névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszony áll fenn
c) között az egyik fél a másiknak vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja
d) között munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony, vagy olyan munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
van, melyben a jogosult irányítása és felelőssége mellett a kötelezett alárendelt helyzetben van a tevékenység
végzése eredményének, díjazásának, valamint egyéb feltételeinek és körülményeinek meghatározásában
e) egymás közeli hozzátartozói, vagy az a)-d) pontokban meghatározottak közeli hozzátartozója.
Az adóalap korrekció egyaránt alkalmazandó abban az esetben, ha az ellenérték aránytalanul alacsony, vagy
aránytalanul magas. Viszonyítási alapot a termék, szolgáltatás szokásos piaci ára jelent, az ettől való jelentős eltérés
esetén (a bírói gyakorlat szerint 40%-os eltérés már alapot szolgáltat a szerződés feltűnő értékaránytalanság címén
történő megtámadásához) az adóalapként a szokásos piaci ár kezelendő.
Szokásos piaci ár alatt a törvény azt a pénzösszeget érti, amelyet tisztességes versenyfeltételek mellett az adott
értékesítéssel összehasonlítható körülmények között a teljesítés helye szerinti államban és a teljesítés időpontjában a
beszerzőnek fizetnie kellene egy tőle független értékesítőnek. Összehasonlító körülmények hiányában a szokásos
piaci ár:
- termék esetében nem lehet alacsonyabb a termék, vagy ahhoz hasonló termék beszerzési áránál, ilyen ár
hiányában beszerzési értékénél
- szolgáltatás esetén nem lehet alacsonyabb annál az összegnél, amely a nyújtónál a teljesítés érdekében kiadásként
felmerült.
Az új áfa-törvény az irányelvvel összhangban elismeri, hogy a teljes adólevonási joggal rendelkező adóalanyok
közötti ügyletekben adóalap korrekció nem szükséges. Az ellenérték helyett a szokásos piaci ár így kizárólag
azokban az esetekben alkalmazandó, ha
- az ellenérték aránytalanul magas, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját egyébként az adólevonási jog
nem egészben illeti meg
- az ellenérték aránytalanul alacsony, és a termék beszerzőjét, szolgáltatás igénybevevőjét az adólevonási jog nem
egészben illeti meg
- az ellenérték aránytalanul alacsony, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját az adólevonási jog nem
egészben illeti meg, valamint a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása adólevonási joggal nem járó adómentes
tevékenységnek minősül.
Kivételt képez ez alól a korrekció alól az az eset, ha az ellenértéket kötelező jelleggel jogszabály határozza meg,
vagy az ellenérték megállapítása jogszabályi rendelkezések kötelező erejű alapulvételével történik.
Fenti adóalap korrekció a bevallásban szerepeltetendő fizetendő, illetve levonható adó összegére van kihatással,
magát a szerződésben a felek által rögzített ellenértéket nem írja felül. Azaz e rendelkezés alapján - annak ellenére,
hogy a vevő a szerződés szerinti ellenértéket fizeti ki - a felek az áfa bevallásában a forgalmi értéknek megfelelő áfa
összeget vallják be, illetve vonják le. A törvény a levonási jog kapcsán is rendelkezik arról, hogy abban az esetben,
amikor az ügylet kapcsán az ellenérték helyett a szokásos piaci árat kell alkalmazni, a levonható adó eltérhet a
számlában, egyéb okiratban ekként megállapított összegtől, de összegszerűségében nem haladhatja meg azt az
adóösszeget, amelyet a termék, szolgáltatás piaci árának alapulvételével kell megállapítani.
(A szerződés szerinti ellenérték és a fizetendő, levonható áfa közötti különbözet alátámasztására az áfa analitika
szolgál.)

5. Az adó alapja csere, illetve ellenérték fejében történő értékesítésekkel egy tekintet alá eső értékesítések esetén

Egyes értékesítések esetén - azok sajátosságára tekintettel - az áfa-törvény külön rendelkezik az adott
értékesítéshez tartozó adóalapról.
Csere esetén, azaz ha a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás esetén az ellenérték nem pénzben kifejezett, és
megtérítése sem pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel történik, hanem
termék értékesítésével, szolgáltatás nyújtásával, mindkét ügyletet önállóan kell figyelembe venni azzal, hogy az
egyik a másiknak az ellenértéke. Az adó alapját csere esetén is pénzben kifejezve, a termék, szolgáltatás piaci árán
kell megállapítani.
Az áfa-törvény által nevesített olyan termékértékesítések esetén, ahol vagy nem történik meg a termék átengedése
más személynek, vagy arra térítés nélkül kerül sor, az adó alapja a termék vagy az ahhoz hasonló termék teljesítéskor
megállapított beszerzési ára, ilyen ár hiányában pedig a terméknek a teljesítéskor megállapított előállítási értéke.
Ezek az értékesítések a következők:
- a termék vállalkozás köréből történő végleges kivonása, amennyiben azt saját vagy alkalmazottai
magánszükségletének kielégítésére, vagy általában vállalkozásától idegen célokra használja, ideértve a más
tulajdonába történő ingyenes átadást is
- saját vállalkozásban végzett beruházás, ha annak eredményeként az adóalany tárgyi eszközt állít elő
- termék felhasználása gazdasági tevékenység folytatásához, feltéve, hogy ha a terméket ilyen állapotában másik
adóalanytól szerezte volna be, adólevonási jog nem illetné meg
- tárgyi eszköznek nem minősülő termék felhasználása adólevonásra nem jogosító tevékenységhez, amennyiben a
termék beszerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt adólevonási jog illette meg
- adóalany megszűnése, ha az adóalany adóalanyiságának megszűnésekor olyan terméket tart tulajdonában,
amelynek beszerzéséhez, felhasználásához kapcsolódóan adólevonási jog illette meg.
Fentiekhez hasonlóan az alábbi szolgáltatások esetén adóalapnak az a pénzben kifejezett összeg minősül, amely a
szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül:
- adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, saját vagy alkalmazottai magánszükségletének
kielégítésére vagy általában vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja, illetőleg azt másnak
ingyenesen használatba adja, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek beszerzéséhez az adóalanyt
egészben vagy részben adólevonási jog illette meg
- adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére, vagy általában vállalkozásától idegen
célok elérésére másnak ingyenesen nyújt szolgáltatást, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek
beszerzéséhez az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

6. Az adó alapjának utólagos csökkenése

Az adóalapnak nem az értékesítéskor történő, utólagos csökkentésére termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása,
valamint - a fizetendő adó megállapításának sajátosságára tekintettel - Közösségen belüli beszerzés esetén is
lehetőséget biztosít a törvény. E lehetőségnek az ügylet utáni adófizetési kötelezettség korrekciójánál van különös
jelentősége. A törvényben nevesített jogcímek esetén a helyesbítés (azaz az eredeti adóalap utólagos csökkenését
eredményező módosítás) és a stornírozás (ügylet érvénytelenség, vagy hibás teljesítés miatti meghiúsulása esetén az
eredeti állapot helyreállítása érdekében az adóalap nullára történő „helyesbítése”) azonos jogkövetkezménnyel bír.
Ugyanis a korábban már megállapított és bevallott adóalapot, adót csökkentő korrekció abban az adó-megállapítási
időszakban vehető figyelembe, amikor a módosító, érvénytelenítő számlát a vevő (igénybevevő) megkapta, illetve az
adóalap, adóösszeg utólagos csökkenése miatt visszajáró pénzt a jogosult felé visszatérítik. Az utólagos csökkentés
adminisztratív feltétele - jogcímtől függően - az eredeti ügyletet helyesbítő, stornírozás esetében pedig az azt
érvénytelenítő számla kiállítása. Ha azonban az ügyletet a törvény vonatkozó rendelkezése értelmében nem kísérte
számla (mert pl. a nyugta is elegendőnek bizonyult), úgy a helyesbítő számlának sincs relevanciája. Ilyenkor
helyesbítő számla hiányában is érvényesíthető az adóalap csökkentés, melyet így a bevallást alátámasztó
adónyilvántartás (áfa-analitika) rögzít.
Az adóalap utólagos csökkenésekor, így az ügylet után fizetendő és levonható adó korrekciójánál az áfa-törvény a
Ptk.-ban rögzített érvénytelenségi, illetve megtámadhatósági jogcímeket, azok jogkövetkezményeit sorra véve
állapítja meg az ellenérték utólagos csökkenésével járó eseteket.
Az áfa-törvény által meghatározott esetei a következők:
a) az ügylet érvénytelensége miatt
- az ügyletkötés előtti, eredeti állapotot állítják helyre
- az ügyletet az érvénytelenítő határozat meghozataláig terjedő időre hatályossá nyilvánítják; vagy
- ügyletet az aránytalan előny kiküszöbölésével érvényessé nyilvánítják.
b) Az ügylet hibás teljesítése jogcímén
- a jogosult eláll az ügylettől; vagy
- a jogosult ár- vagy díjleszállítást kap.
2014. január 1-jétől az áfa-törvény újraszabályozta az adóalap utólagos csökkentésére vonatkozó rendelkezéseket.
Ennek keretében egyrészt egységesen külön szakasz alá rendezte az utólagos korrekciók elvégzésére vonatkozó
szabályokat. Továbbá 2014. január 1-jétől az áfa-törvény nem sorolja fel az egyes Ptk. szerinti érvénytelenségi és
megtámadhatósági jogcímeket, hanem átfogó jelleggel rögzíti, hogy az adó alapja utólag csökken azokban az
esetekben, ha a szerződés módosulása, valamint megszűnése (ideértve az érvénytelenség és a szerződés létre nem
jöttének eseteit is) az ellenértéket, vagy az előleget részben vagy teljesen visszatérítik, illetve azt vissza kellene
téríteni. E tekintetben érdekes a foglaló megítélése. A foglaló adása ugyanis előlegnek minősülhet. Abban az esetben,
ha a foglalót adó személy felelős a teljesítés meghiúsulásáért, akkor elveszti a foglalót, vagyis nem fizetik azt vissza
a részére. Azonban, mivel ilyenkor nem történik áfa hatálya alá tartozó ügylet, az adó alapja csökken. Ezt erősíti meg
az Európai Bíróság Société thermale d’Eugénie-les-Bains C-277/05. számú ügyben hozott ítélete is. Az ügyben a
hotel a szállásfoglaláskor előzetesen foglalót kért a vendégektől. Ezt a foglalót a szálloda beszámította a szállásért
fizetendő ellenértékbe, vagy amennyiben a foglalást a vendég lemondta, úgy ezt megtartotta. Az adott esetben
mindkét fél elállhatott az ügylettől, ebben az esetben a vevő elveszítette a fizetett foglalót, míg a szálloda a foglaló
kétszeresét volt köteles visszafizetni. Az EB ítélet értelmében a foglaló fizetése a felek szerződéses szabadságában
álló opcionális elem volt, mivel a szállásfoglalás másképp is elfogadható, akár foglaló nélkül is. Ezért az az elem,
amely a felek közötti jogi kapcsolat létezésére utaló elemnek minősül, a szállásfoglalás elfogadása és nem a foglaló
volt. Így a vendég általi foglaló fizetés és a szálloda azon kötelezettsége, hogy szobát tartson fenn a részére, nem
tekinthető kölcsönös teljesítésnek, mert a kötelezettség közvetlenül a szállásnyújtásra vonatkozó szerződésből fakadt
és nem a foglaló fizetéséből. Következésképpen nem volt közvetlen kapcsolat a nyújtott szolgáltatás és a kapott
foglaló között. Az EB azt a következtetést vonta le, hogy a foglaló megtartása szoba lemondása esetében a felek által
megállapított szerződéses előírás volt, mely a hotel által elszenvedett kárt/veszteséget hivatott kompenzálni,
amelynek összege lehetett több vagy kevesebb, mint a foglaló összege. A kártérítésként fizetett összegnek nem volt
közvetlen kapcsolata semmilyen ellenérték fejében nyújtott szolgáltatással, és mint ilyen nem tartozott az áfa hatálya
alá.
Az újraszabályozás után is változatlan tartalommal rögzíti a törvény, hogy az adó alapja csökken abban az esetben
is, ha a termék áfa-törvény 10. § a) pontja szerinti értékesítése (zárt végű lízing, vagy részletvétel), bérbeadás vagy a
vagyoni értékű jog időleges használatának átengedése esetén a teljesítésre kötelezett adóalany az adófizetési
kötelezettség keletkezését követően, az ellenérték maradéktalan megtérítésének hiánya miatt áll el az ügylettől, és a
felek az ügylet megkötése előtti helyzetet állítják helyre, vagy ha ez nem lehetséges, az ügyletet a felek a
meghiúsulás bekövetkeztéig terjedő időre hatályosként elismerik. Csökken az adóalap akkor is, ha a betétdíjas
termék visszaváltásakor a betétdíjat visszatérítik. 2014. január 1-jétől kifejezetten nevesíti a törvény, hogy csökken
az adóalap abban az esetben is, ha az áfa-törvény 58. §-a szerinti (elszámolási időszakhoz kötött adófizetési
kötelezettség) termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás esetében visszatérítik azt az összeget, amellyel az elszámolási
időszak egésze tekintetében megfizetett vagy megfizetendő összeg meghaladja az erre az elszámolási időszakra
vonatkozó ellenértéket. Ilyen eset például, ha a felek közötti elszámolási időszak 1 év azonban a felek havonta egy
előre meghatározott összeg (átalány) fizetésében állapodtak meg. Amennyiben a 12 hónap alatt fizetett/fizetendő
összeg meghaladja a felek által utólagosan megállapított éves összeget, úgy az adó alapja utólag csökken.
A törvény továbbá elismeri azt a lehetőséget is, hogy a teljesítést követően adjanak üzletpolitikai célú, illetve
egyéb árengedményt. Azonban ebben az esetben az adóalap utólagos csökkentése nem kötelező, csupán lehetőség.
Az áfa-törvény az adóalap csökkentés feltételeként rögzíti, hogy a kötelezettnek gondoskodni kell a számla
érvénytelenítéséről, amennyiben az előleg vagy ellenérték teljes összegét visszatérítik.
A törvény által felsorolt egyéb esetekben, azaz amikor az ügylet megvalósul, csak az ellenérték csökken, a számla
adattartalmának megfelelő módosítását követeli meg a törvény.
Természetesen azon adóalanyok esetében, akik számla kiállításra nem kötelezettek, vagy nem ők a kötelezettek
(Közösségen belüli beszerzés), a számla érvénytelenítésére, módosítására vonatkozó feltételeknek nem kell
teljesülnie.
2014. január 1-jétől bővül az adóalap utólagos csökkentésének esetköre. Lehetővé válik az adóalap utólagos
csökkentése abban az esetben is, ha az adóalany promóciós céllal olyan vevő, igénybevevő részére térít vissza utólag
pénzt meghatározott termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele miatt, aki azt a terméket, szolgáltatást nem
közvetlenül tőle, hanem az értékesítési láncban „közéjük ékelt” szereplőtől szerezte be. Az adóalap utólagos
csökkentésének feltétele, hogy a pénzvisszatérítés jogosultja részére közvetlenül teljesített ügylet belföldön teljesített
adóköteles ügylet legyen, és, hogy a pénzt visszatérítő adóalany egy egységnyi értékesített termékre, szolgáltatásra
vetített adóalapja ne csökkenhessen 0-ra. Ez utóbbi feltételt úgy rögzíti a törvény, hogy előírja, hogy a
visszatérítendő összegnek (melyet úgy kell figyelembe venni, hogy az az adót is tartalmazza) kisebbnek kell lennie,
mint a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet mennyiségi adatának és az adóalap csökkentésre jogosító ügylet
legalacsonyabb adóval növelt egységárának a szorzata. Az adóalap csökkentéshez nem kell számlát módosítani,
azonban a pénzt visszatérítő adóalanynak rendelkeznie kell annak a számlának a másolatával, amely igazolja, hogy a
pénzvisszatérítés jogosultja részére teljesített ügylet belföldön adóköteles, valamint azzal a bizonylattal, mely
igazolja, hogy a pénzt visszaadta vagy visszautalta a jogosult részére. A pénz visszatérítését tanúsító bizonylaton fel
kell tüntetni a pénzvisszatérítésre jogosult nevét, lakcímét és adóalany esetében adószámát, valamint a
pénzvisszatérítésre jogosult nyilatkozata alapján az adólevonási jogára vonatkozó tájékoztatást. Amennyiben a pénz
visszatérítésre jogosultnak a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet tekintetében adólevonási joga van, akkor a
visszatérített pénz kapcsán megfelelően csökkentenie kell a levonásba helyezett adó összegét (növelnie kell a
fizetendő adóját). Az adóalap csökkentés miatti fizetendő adó csökkenést az adóalany legkorábban abban az
adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni, amelyben a jogosultnak a pénzt visszatérítette. A
jogosultnak a fizetendő adó növelést abban az adómegállapítási időszakban kell elvégeznie, amelyben a pénzt a
részére visszatérítik.
Példa: A gyártó elad 100 db kávéfőzőt „A” nagykereskedőnek 12.000 HUF/db adóval növelt egységáron, és 300 db
ugyanolyan kávéfőzőt „B” nagykereskedőnek 13.000 HUF/db adóval növelt egységáron. A gyártó üzletpolitikájában
rögzíti, hogy a kávéfőzőt beszerző kiskereskedőnek darabonként 1.000 HUF összeget térít vissza. „C” kiskereskedő
vásárolt 15 db kávéfőzőt „A” nagykereskedőtől 13.500 HUF/db adóval növelt egységáron, mely beszerzés „C”-t
adólevonásra jogosítja. „C” kiskereskedő kéri a gyártótól 15.000 HUF visszatérítését, melyet a gyártó átutal a
részére. A példában mindegyik ügylet belföldön teljesített adóköteles ügylet 27%-os áfa kulccsal. Ebben az esetben a
gyártó az egyéb előírt feltételek mellett csökkentheti a nagykereskedő részére történt termékértékesítése adóalapját
11.811 HUF -tal (15.000 -15.000*0,2126), míg „C” kiskereskedőnek meg kell növelnie a fizetendő adóját 3.189
HUF-tal (ekkora összeggel csökken az általa levonásba helyezett adó összege). Az adóalap csökkenthető, mivel a
15.000 HUF kisebb, mint 15 db*12.000 HUF/db, illetve 15 db*13.000 HUF/db.

7. Adó alapjának forintban történő megállapítása

Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása, valamit termék Közösségen belüli beszerzése esetén, amennyiben az
adó alapját a felek külföldi pénznemben fejezték ki, a törvény meghatározza, hogy milyen és mely időpontban
érvényes árfolyamot kell alkalmazni.
Az időpont kapcsán főszabály szerint az utolsó, a teljesítéskor érvényes árfolyamot kell alkalmazni. (Az „utolsó
árfolyam” használatára vonatkozó rendelkezés azt jelenti, hogy a megjelölt időpontokban ismert utolsó árfolyamot
kell alkalmazni.) Termék Közösségen belüli beszerzése, előleg fizetése, illetve fordított adózás esetén a fizetendő
adó megállapításakor érvényes, míg részletfizetésnél, vagy határozott időre szóló elszámolás esetén a számla
kibocsátásakor érvényes árfolyam az irányadó.
Az árfolyamra nézve a törvény a belföldön pénzváltási engedéllyel rendelkező hitelintézet adott devizára
vonatkozó eladási árának alkalmazását írja elő. Adózó dönthet úgy, hogy az említett árfolyam helyett a Magyar
Nemzeti Bank által hivatalosan közzétett árfolyamot veszi figyelembe. Adózó ezen választásáról az adóhatóságnak
előzetes bejelentést tesz, s ezzel a választott árfolyamot minden külföldi pénznemben kifejezett adóalappal
rendelkező termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, illetve termék Közösségen belüli beszerzésére köteles
alkalmazni. Amennyiben az adóalany az MNB árfolyam alkalmazását választja, ezen választásától a választás évét
követő naptári év végéig nem térhet el.
2013. január 1-jétől az adóalany választhatja továbbá az Európai Központi Bank (EKB) által közzétett utolsó,
főszabály szerint a teljesítéskor (illetve az áfa-törvényben felsorolt esetekben a fizetendő adó megállapításakor, vagy
a számla kibocsátásakor) érvényes árfolyamot. Az eurótól eltérő fizetőeszközök használata esetén a törvény előírja,
hogy azok átváltását az egyes fizetőeszközök euróhoz viszonyított árfolyamának alkalmazásával kell elvégezni. Az
adóalany e választását - az MNB által közzétett árfolyam választásához hasonlóan - köteles az adóhatósághoz
bejelenti, mely választástól a választás évét követő naptári év végig nem térhet el. Az adóalanyok az EKB árfolyamot
ugyan csak 2013. január 1-jétől alkalmazhatják, az erre vonatkozó bejelentésüket azonban már a módosító törvény
hatálybalépésétől (2012. november 30-ától) kezdődően megtehetik.
Az áfa-törvény a számla kötelező adattartalma kapcsán előírja, hogy az adóalap külföldi fizetőeszközben történő
megállapítása esetén, a számlán az áthárított adó összegét az előzőekben ismertetettek szerinti árfolyam
alkalmazásával, forintban kifejezve is fel kell tüntetni. Természetesen adott számlán belül ugyanazt az árfolyamot
kell alkalmaznia az adóra is, mint amelyet az adó alapjának forintra történő átszámításakor alkalmazott.
Megemlítendő továbbá, hogy - az ügylet utáni fizetendő és levonható adó számszerű egyezése érdekében - a külföldi
pénznemben kifejezett adóalap esetén a számlában az áthárított adó összegét forintban is fel kell tüntetni. Külön
kiemelendő, hogy a választási jog nem csak az áfa adóalanyokra terjed ki, hanem például azokra a nem adóalany
személyekre is, akik/amelyek nem áfa adóalanyként kötelesek a Közösségen belüli termékbeszerzéseik után forgalmi
adót fizetni. E körbe tartozik az egyszerűsített vállalkozói adó alanya is, így az áfa-törvény alapján az MNB, illetve
2013-tól az EKB árfolyam alkalmazásának választására vonatkozó jog az egyszerűsített vállalkozói adó alanyát is
megilleti.
 Az előleg az áfa-törvény alapján annak átvételének, jóváírásának időpontjában adófizetési kötelezettséget
keletkeztet. Amennyiben az ellenértéket, valamint annak részét képező előleg összegét a felek idegen
fizetőeszközben fejezték ki, az előleg forintra történő átszámításához a fizetendő adó megállapításának időpontjában
érvényes, az áfa-törvény 80. § (2) bekezdése szerinti árfolyamot (amit hitelintézet devizában eladási árként jegyez,
vagy az adóalany döntése alapján az MNB, vagy EKB árfolyamot) kell alkalmazni.
A teljesítéskor az ügyletre vonatkozó számlában - mivel az előleg és a fennmaradó összeg eltérő időpontban,
külön-külön képez adóalapot - az adóalapot meg kell bontani, tekintettel arra, hogy az adó alapjának forintra történő
átszámításakor az előlegre és a fennmaradó összegre különböző időpontban érvényes árfolyam alkalmazandó. Az
előzőekből következően az előleg után már megfizetett áfa összegét az előleg átvétele, jóváírása és az ügylet áfa-
törvény szerinti teljesítési időpontja közötti árfolyamváltozás már nem befolyásolja.
Amennyiben az adott külföldi pénznemet hitelintézet nem jegyzi, a forintra történő átszámításhoz a külföldi
pénznem euróban meghatározott értékét kell alapul venni, amelyet az MNB, vagy 2013-tól az EKB az árfolyam
megállapítására egyébként irányadó időpontot megelőző naptári negyedévre vonatkozóan tesz közzé.

VI. AZ ADÓ MÉRTÉKE

2012. január elsejétől az egyes termékekre és szolgáltatásokra alkalmazandó adómértékek a következők: normál
adómértékként 27 %-os adókulcs érvényesítendő, kedvezményes adókulcsként pedig az áfa-törvényben
meghatározott termékekre és szolgáltatásokra a 18 %-os (lásd: V/1. pont), illetve az 5 %-os adómérték alkalmazandó
(lásd: 5.2 pont). Amennyiben az ellenértéket bruttó módon állapították meg a felek, a fizetendő adó megállapításához
a 27 %-os adómérték alá tartozó értékesítések esetében 21,26 %-os, a 18 %-os adómérték alá tartozó értékesítések
esetén 15,25 %-os, az 5 %-os adómérték alá tartozó értékesítések esetén a 4,76 %-os kulcsot kell alkalmazni.
Az áfa-törvény kétkulcsos (20 és 5%-os adómértékre épülő) rendszerét az egyes adótörvények és azzal összefüggő
egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény (a továbbiakban: Adómód tv.) szüntette meg azzal,
hogy a 20%-os adómérték 2009. július 1-jétől 25%-ra emelkedett. (Az 5%-os adómérték alá tartozó kör változatlanul
megmaradt.) Ezzel egyidejűleg egy új, 18%-os kedvezményes adókulcs is bevezetésre kerül, amely az alacsonyabb
jövedelemszinten élők által tipikusan fogyasztott termékkör adóterhelését célozta csökkenteni. Szintén a 18%-os
adómérték alá kerül a távhőszolgáltatást, de legkorábban csak 2009. augusztus 1-jétől. Az eltérő hatálybalépési
időpont indoka, hogy az áfa szabályozás kialakításakor követendő, a közös hozzáadott értékadó-rendszerről szóló
2006/112/EK tanácsi irányelv 102. cikke alapján a tagállamok azzal a feltétellel alkalmazhatnak kedvezményes
adómértéket a távhőszolgáltatás terén, hogy az nem jár együtt a verseny torzulásának veszélyével. A kedvezményes
adómértéket alkalmazni kívánó tagállam az intézkedés bevezetése előtt köteles a Bizottságot tájékoztatni, amely
megállapítja, hogy fennáll-e a verseny torzulásának veszélye. Ha a Bizottság a tájékoztatás kézhezvételétől számított
három hónapon belül nem határoz, akkor úgy kell tekinteni, hogy a verseny torzulásának veszélye nem áll fenn. Így a
távhőszolgáltatás tekintetében a 18%-os adókulcs a három hónapos döntési időszak lejártát követő hónap első napján
lép csak hatályba (de 2009. augusztus 1-jénél korábban biztosan nem), feltéve, hogy az Európai Bizottság egyetért
annak bevezetésével. Az adópolitikáért felelős miniszter a Magyar Közlönyben határozattal teszi közzé azt a tényt,
(és annak időpontját), miszerint az Európai Bizottság határozatban megállapította, hogy a távhőszolgáltatás
tekintetében nem áll fenn a verseny torzulásának veszélye, vagy hogy a határozat meghozatalára nyitva álló határidő
eltelt anélkül, hogy az Európai Bizottság határozatot hozott volna. A Bizottság rendelkezésére álló három hónapos
határidő 2009. július 29-én járt le, az ezen tényt rögzítő PM határozat a Magyar Közlöny 2009. évi 108. számában
jelent meg, július 30-ai dátummal [3/2009. (VII. 30.) PM határozat]. Fentiek alapján 2009. augusztus 1-jétől tehát a
távhőszolgáltatás 18%-kal adózik.
A vonatkozó közösségi irányelv előírásainak értelmében a tagállamok egy vagy két kedvezményes kulcsot
alkalmazhatnak. Mivel egyrészt a fentiek alapján a távhőszolgáltatás 2009. július 1-jétől nem kerülhet a 18%-os
adómérték alá, másrészt a 25%-os normál adómérték mellett az 5, és 18%-os adómértéken túl a 20%-os adókulcs is
kedvezményesnek minősülne, a 2009. július 1-jével kezdődő - s várhatóan augusztus 1-jéig tartó - egy hónapos
átmeneti időszakban elvileg a távhő is 25%-os adómérték alá tartozik. Az adómérték-változás alkalmazásával
összefüggő átmeneti rendelkezések ugyanakkor biztosítják, hogy a gyakorlatban jellemzően nem fordulhat elő olyan
eset, amikor a normál adómérték ténylegesen is realizálódhatna.
Az adómértékek megváltoztatásának, illetve a termékek/szolgáltatások egyik adókulcs alól másik adókulcs alá
történő átsorolásának lehetőségére is tekintettel, a törvény egyértelművé teszi azt is, hogy egy adott ügyletre
vonatkozóan mindig az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjában (teljesítési időpont) érvényes
adómértéket kell alkalmazni.
 Egyes ügyletek esetén (pl. előleg, fordított adózás alá eső ügyletek), ahol az ügylet teljesítéséről nem beszélhetünk,
vagy az adózás technikájából más következik, teljesítés helyett a fizetendő adó megállapításakor érvényes
adómértéket kell alkalmazni.
Az áfa-törvény 3. számú melléklete a felsorolt termékeket vámtarifaszámra történő hivatkozással határozza meg.
Az így meghatározott termékek vonatkozásában a Kereskedelmi Vámtarifa (vtsz.) 2002. július 31-én hatályos, míg a
törvényben hivatkozott egyes szolgáltatások vonatkozásában a Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatások
Jegyzékének (SZJ) 2002. szeptember 30-án érvényes besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni [Art. 176. § (13)
bekezdés a) pont]. Ez az állapotrögzítő rendelkezés biztosítja, hogy a besorolási rendnek a jelzett időpontokat követő
(időközi) változása az adókötelezettséget nem változtatja meg.
Az adómérték-változással érintett ügyletek (előleg, időszakos elszámolású ügyletek) esetén alkalmazandó
adómértékre vonatkozó szabályokat az egyes adómérték-változást beiktató módosító törvény átmeneti rendelkezései
tartalmazzák (lásd: V/3. pont).

1. A 18%-os kedvezményes adómérték alá tartozó értékesítések

1.1. Termékek

2009. július 1-jétől az új kedvezményes, 18%-os adómérték alá tartoznak a következő termékek:
1. Tej és tejtermék (kivéve az anyatejet)
vtsz.: 0401-ből, 0402, 0403, 0404 10, 0405-től 0406-ig
2. Tejtermékek (kivéve az italként közvetlen fogyasztásra alkalmas, tej pótlására szolgáló olyan imitátumokat,
amelyek általában tej és permeátum - esetenként savó és/vagy tejszín - különböző arányú keverékéből állnak, és
amelyek minősége, mennyiségi összetétele különbözik a természetes tejétől, tejfehérje tartalma lényegesen
alacsonyabb a természetes tejénél)
vtsz.: 0404 90-ből.
2017. január 1-jétől a tejtermékek közül a tej (ide nem értve az anyatejet, UHT és ESL tejet) az 5%-os adómérték
hatálya alá kerül át. Tehát az UHT és ESL tej továbbra is 18%-os adómértékkel adózik.
3. Ízesített tej
vtsz: 2202 90 91-ből, 2202 90 95-ből, 2202 90 99-ből
4. Gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termék
vtsz.: 1901 (kivéve: 1901 10 00 02), 1903, 1904, 1905 10, 1905 40, 1905 90.
Amint az az előzőekből is kitűnik, a 18%-os adókulcs alá tartozó termékek köre megnevezéssel és vtsz-re
hivatkozással is meghatározott. Ebből következően ahhoz, hogy valamely termékre a 18%-os adókulcs alkalmazható
legyen, a terméknek egyrészt meg kell felelnie a szöveges meghatározásnak, másrészt a hivatkozott vtsz. alá kell
tartoznia. A vtsz. alá sorolás szempontjából mint ahogy azt már korábban írtuk, az adózás rendjéről szóló 2003. évi
XCII. törvény 176. § (13) bekezdés a) pont előírásának megfelelően a Kereskedelmi Vámtarifa 2002. július 31-én
hatályos besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni, a besorolási rendnek az ezen időpontot követő változása az
adókötelezettséget nem befolyásolja. Az adókötelezettség meghatározása során figyelemmel kell lenni arra, hogy
ugyanazon vagy hasonló kereskedelmi megnevezésű termékek besorolása - s ennek következtében adómértéke is -
eltérő lehet. A besorolási kérdésekben a Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézetétől lehet tájékoztatást kérni, az
egyértelmű besoroláshoz célszerű a termék-összetételi adatokat az Intézet rendelkezésére bocsátani.
A szolgáltatások közül a 18%-os áfa-kulcs a távhőszolgáltatásra (2009. augusztus 1-jétől), valamint a
kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásra (2009. július 9-étől) alkalmazandó.

1.2. Szolgáltatások

Kedvezményes adómértékkel adóztatandó szolgáltatások a következők:

- távhőszolgáltatás (2009. augusztus 1-jétől 18%-os, majd 2010. január 15-étől 5%-os adómérték alá tartozik)
- kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás,
- az alkalmi szabadtéri zenés, táncos rendezvényre történő, kizárólag belépést biztosító szolgáltatás (a zenés,
táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet 2012. január 1.
napján hatályos állapota alá tartozó, meghatározott szolgáltatás) (2012. július 20-ától 18%-os adómértékkel adózik)
Áfa-szempontból távhőszolgáltatásnak kizárólag a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a
továbbiakban: Tszt.) 3. § q) pontjában meghatározott - távhőszolgáltatónak minősülő gazdálkodó szervezetek [Tszt.
3. § r) pont] által üzletszerű tevékenység keretében végzett! - közüzemi szolgáltatás minősül. A távhőszolgáltatás
igénybevevője [a Tszt. 3. § g) pontja szerinti felhasználó] nem csak lakossági fogyasztó lehet, hanem egyéb
felhasználó [Tszt. 3. § gb) alpont] is. Ha a távhőszolgáltató az utóbbiak részére nyújt közüzemi szerződés alapján
távhőszolgáltatást, arra is vonatkozik majd a kedvezményes adókulcs. Az alkalmazott technológia ez esetben
annyiban releváns, hogy a Tszt. szerinti távhőszolgáltatásnak a Tszt. szerinti távhőtermelő létesítményből
távhővezeték-hálózaton keresztül kell történnie.
Mivel a Tszt. 3. § p) pontjának értelmében távhő alatt kizárólag csak a hőenergia értendő, ezért a távhőszolgáltatás
tárgya csakis hőszolgáltatás lehet, A hőszolgáltatás alapvetően a fűtési célra, illetve a használati melegvíz-készítés
céljára távhővezeték-hálózaton keresztül biztosított hőenergiát foglalja magában, az ezen túlmenően szolgáltatott
vizet azonban nem. Ennek megfelelően melegvíz-szolgáltatás esetében csak a használati melegvíz felmelegítéséhez
szükséges hő biztosítása minősül távhőszolgáltatásnak (csak ez adózhat 18%-os áfa-kulccsal!), a felmelegített víz
szolgáltatása nem. Utóbbi az áfa rendszerében a távhőszolgáltatástól elkülönülő, önálló szolgáltatásnak minősül,
amely nem tekinthető a használati melegvíz-készítés céljára szolgáló hő(energia)szolgáltatás - áfa-törvény 70. § (1)
bekezdés b) pontja szerinti - járulékos költségének sem. A használati melegvíz-készítés vízdíját tehát, mint önálló
vízszolgáltatás ellenértékét, az általános áfa-mérték (2009. július 1-jétől kezdődően 25%) terheli. A fentiek alapján a
következő díjak adózhatnak kedvezményes mértékkel:
- távhőszolgáltatási alapdíj,
- fűtési hő alapdíja,
- fűtési hődíj (vagy egyszerűen csak: hődíj),
- a használati vagy háztartási melegvíz-készítési hő alapdíja,
- használati vagy háztartási melegvíz-készítési hődíj.
A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás hatálybalépése a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó
törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: adócsomag) főszabály [166. § (1)
bekezdése] szerinti hatálybalépéséhez igazodik, azaz a kihirdetést követő napon (július 9-én) lépett hatályba.
Az általános forgalmi adózásra vonatkozó joganyag megújításakor az egyik kiemelten érvényesítendő szempont az
volt, hogy a közösségi joggal való harmonizáció - lehetőség szerint - minél teljesebben megvalósuljon
részletszabályozás szintjén is. Ennek egyik folyománya, hogy a hatályos áfa-törvény immár nem támaszkodik az
általános adózási szabályoktól eltérő megítélés alá tartozó ügyletek tartalmának körülírásakor a Központi Statisztikai
Hivatal nómenklatúráira. Az áfa-beli megítéléskor irreleváns továbbá az is, hogy más - hazai vagy közösségi - jogi
rendelkezések milyen tartalmi és egyéb ismérvekkel határolják el az egyes tevékenységeket.
Fentiek alapján a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás tartalmában igazodik a közös hozzáadott értékadó-
rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv szerint kedvezményezhető szolgáltatások köréhez, így a
kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás alatt értendő minden olyan alapvetően turisztikai jellegű szolgáltatás, amely
során ellenérték fejében az adott szálláshelyre vonatkozó jogszabályok szerinti követelményeknek megfelelő szállás
biztosítása történik, így különösen:
- a szálloda, panzió, kemping, üdülőház, turistaszálló, ifjúsági szálló által nyújtott szálláshely-szolgáltatás;
- üdülők szállás-helyszolgáltatása (függetlenül attól, hogy a szolgáltatást igényjogosultak és azok hozzátartozói,
vagy más személy veszi igénybe);
- a kollégiumok, diákotthonoknak azon szálláshely-szolgáltatása, amely az áfa-törvény 85. § (1) bekezdésének i)
pontja alapján nem minősül mentes tevékenységnek; valamint
- a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosítása.
Amennyiben a szálláshely-szolgáltatást kiegészítő szolgáltatásokkal együtt nyújtják, kérdésként merül fel a
kapcsolódó szolgáltatások adómértékének megállapítása. Az APEH honlapon megjelent tájékoztató szerint „az olyan
csomag esetén, amelynél kisebb értékű és kevesebb tartalmú szolgáltatás csomag az adott szálláshely-szolgáltatónál
nem vehető igénybe (a továbbiakban: alapcsomag), az adóalap megállapítása szempontjából az áfa-törvény 70. § (1)
bekezdés b) pontja szerint kezelendő. Általánosságban elmondható, hogy az önálló értékkel nem bíró szolgáltatások -
mivel azok a szoba áráért vehetők igénybe - a szálláshely-szolgáltatás járulékos költségének minősülnek. Ilyen lehet
például a szoba árában foglalt kötelező reggeli, az üdvözlő ital, a délutáni kávé, a fürdőköpeny használat, a
szálláshely saját fürdőmedencéjének, szaunájának használata. Ez természetesen akkor igaz, ha a vendég akkor is a
meghirdetett árat fizeti a szobáért, ha a járulékos szolgáltatások igénybevételének lehetőségével nem élt.
Az alapcsomagon túl rendelhető szolgáltatások megtartják önálló jellegüket és a rájuk vonatkozó adómértékkel
adóznak. Ezeket a szolgáltatásokat a számlában tételesen kell feltüntetni a rájuk vonatkozó adómérték
alkalmazásával. Ilyen lehet pl. fogyasztás a minibárból, telefonhasználat, külön rendelhető éttermi vendéglátás,
frissítő masszázs, színházlátogatás stb., mely szolgáltatásoknál az alkalmazandó adómérték 25 százalék.
A gyógyszolgáltatások esetén a szálláshely-szolgáltatástól elkülönült szolgáltatásról van szó, amelynek önálló
ellenértéke meghatározható. A számlában a szálláshely-szolgáltatás ellenértékét elkülönítetten 18 százalékos, a
gyógyszolgáltatás ellenértékét - amennyiben az megfelel az áfa-törvény 85. §-ában foglalt valamely pontnak -
adómentes, ellenkező esetben 25 százalékos adómértékkel kell feltüntetni.
 Konferencia-szervezés esetében, ha a szálloda csak a konferencia megtartására szolgáló termet adja bérbe - egyéb
szervező tevékenységet nem fejt ki - és emellett biztosítja a konferencia tényleges szervezőjének megrendelése
alapján a résztvevők szállását is, úgy a terembérlet a szállástól elkülönült, önálló értékkel bíró szolgáltatásként a rá
vonatkozó adómértékkel (adómentesen, vagy az adóalany választása alapján 25 százalékos adókulccsal) adózik, míg
a szálláshely-szolgáltatás 18 százalékos adókulcs alá esik. A konferencia időtartama alatt biztosított egyéb
szolgáltatások adóügyi megítélése a továbbiakban attól függ, hogy azok önálló értékkel bíró szolgáltatások-e vagy
nem.”
2017. január 1-jétől 18%-os adómérték vonatkozik az internet-hozzáférési szolgáltatásra, valamint az éttermi
vendéglátásban az étel- és helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra (SZJ 55.30.1-ből).

2. Az 5%-os adómérték alá tartozó termékek és szolgáltatások

Az 5%-os adómérték alá tartozó kör (áfa-törvény 3. számú melléklete) lényegében a humán gyógyszereket, egyes,
a vakok által használt eszközöket, illetve a könyveket, napilapokat, egyéb újságokat tartalmazza. 2010. január 15-étől
ugyancsak 5%-kal adózik a távhőszolgáltatás, ideértve a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló
energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatást is.) A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől
alkalmazandó 18%-os adómérték hatálybalépéséhez hasonlóan az 5%-os áfa-mértékkel történő adóztatásának is
feltétele az Európai Bizottság jóváhagyása. A Bizottság e tárgyban határozatot nem hozott, ezért a kedvezményes
adómérték a Bizottság határozat meghozatala nélkül, a rendelkezésére álló három hónap lejártával léphetett hatályba.
A három hónapos határidő lejártáról szóló PM határozat a Magyar Közlöny január 15-i számában jelent meg. Ennek
megfelelően a távhőszolgáltatásra vonatkozó 5 százalékos adómérték - a Magyar Köztársaság 2010. évi
költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 50. §-ának (10) bekezdése
alapján - 2010. január 15-én lépett hatályba. Az 5 százalékos adómérték azon távhődíj teljes összegére alkalmazható
először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2010. január 15-ére vagy azt követő időpontra esik függetlenül
attól, hogy a számlázott díj egyébként milyen elszámolási időszakra vonatkozik.
Az irányelv lehetőség ad arra, hogy nemcsak a nyomtatott könyv és kotta, hanem azok bármely más fizikai
adathordozón reprodukált formája is kedvezményes kulccsal adózzon. Ugyanakkor az irányelv alapján az
elektronikus úton nyújtott szolgáltatások (digitális könyvek) nem kedvezményezhetők. Az irányelv adta lehetőséggel
élve 2011. január 1-jétől az ún. hangoskönyvekkel, illetve a kotta fizikai adathordozón reprodukált formájával bővült
az 5% alá tartozó termékek köre.
2011. április 12-ei hatállyal az 5%-os adómérték alá tartozik továbbá az élőzenei szolgáltatás, azaz az
előadóművész személyes közreműködésével
a) vendéglátás keretében, üzletben,
b) nem nyilvánosan meghirdetett családi esemény, baráti rendezvény keretében, zárt körben, vagy
c) belépődíj nélkül tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló
kormányrendelet hatálya alá nem tartozó, közösségi rendezvényeken
nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatás.
2013. január 1-jétől az egészségügyi forrásteremtésről szóló 2012. évi CLIV. törvény értelmében 5%-os
adómértékkel adóznak a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról,
támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM
rendelet 2012. január 1. napján hatályos 10. számú mellékletében meghatározott gyógyászati segédeszközök közül az
áfa-törvény 3. számú mellékletének I/A. részében felsorolt termékek (lényegében a 90 és 98 százalékos tb-
támogatásban részesülő termékek).
2014. január 1-jétől az élő- és félsertés értékesítését terhelő áfa kulcs 5%.
2015. január 1-jétől 5%-os adómérték alá tartoznak a nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) és vágott
testek értékesítése. E körben különösen fontos az adott termék tarifaszámának pontos ismerete, mivel a
kedvezményes kulcs nem alkalmazható az áfa-törvény mellékletében szereplő vámtarifaszámok alá nem sorolható
más szarvasmarha, juh és kecske termékek értékesítése esetén.
2016. január 1-jétől 5%-os adómérték terheli a házi sertéshúst frissen, hűtve vagy fagyasztva vtsz. 0203-ból,
kivéve 0203 1110, 0203 2110). E termékkör kapcsán hangsúlyozandó, hogy:
- a felsorolt termékeknek csak bizonyos állapotában (frissen; hűtve; fagyasztva; előzetesen forrázva, vagy hasonló
módon kezelve, de nem főzve; sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; gyengén cukrozva vagy cukros
vízzel meglocsolva; fehérjét bontó enzimekkel porhanyósítás céljából kezelve; légmentes csomagolásban) történő
értékesítése tartozik az 5%-os adómérték alá, a megmunkált (pl. fűszerezett és/vagy főzött) húsok nem ide
sorolandók;
 - a sertés élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen hűtve vagy fagyasztva (pl. fej, és
annak részei, köröm és láb, mely a csülköt nem tartalmazza, farok, szív, nyelv, máj vese, tüdő, velő), mint a 0206
vámtarifaszám alá tartozó termék nem a kedvezményes kulccsal adóznak.
2016. január 1-jétől 5%-os adómérték alá tartozik:
- az áfa-törvény 86. § (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan, többlakásos lakóingatlanban
kialakítandó vagy kialakított lakás, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert;
- az áfa-törvény 86. § (1) bekezdés j) pont ja) vagy jb) alpontja alá tartozó olyan egylakásos lakóingatlan,
amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert.
2016. június 16-Ai hatálybalépéssel a törvény definiálja, hogy alkalmazásában összes hasznos alapterület alatt az
országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormány rendelet 1. számú
mellékletének 2016. január 1-jén hatályos releváns pontjai által meghatározott alapterületet kell érteni.
Az áfa-törvény 86. § (1) bekezdés j) pont ja) és jb) alpontja alá azon beépített ingatlannak (ingatlanrésznek) és az
ehhez tartozó földrészletnek az értékesítése tartozik, amelynek első rendeltetésszerű használatbavétele még nem
történt meg; vagy első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre
emelkedése vagy használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásul
vétele és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy beépítése az épített környezet alakításáról és védelméről
szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján valósult meg, és a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány
kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év;
Az 5%-os adómérték alkalmazandó abban az esetben is, ha a fenti feltételeknek megfelelő lakóingatlan az áfa-
törvény 10. § d) pontja szerinti termékértékesítés eredményeképpen jön létre (lásd 2.5. pont).
2017. január 1-jétől 5%-os adómérték vonatkozik a tojásra (vtsz. 0407-ből), a baromfihúsra, baromfi belsőségre és
-vágási melléktermékre (vtsz. 0207), valamint a tejre (ide nem értve az anyatejet, UHT és ESL tejet) (vtsz. 0401 10-
ből, 0401 20-ból).
2018. január 1-jétől 5%-os kulcs terheli az éttermi vendéglátásban az étel-, valamint a helyben készített, nem
alkoholtartalmú italforgalmat (SZJ 55.30.1-ből).

3. Az adómérték-változás alkalmazásával összefüggő átmeneti rendelkezések

3.1. Átmeneti rendelkezések

Az új adómértékeket főszabály szerint a hatálybalépés napján teljesített (20-ról 25 %-ra történő emelésnél a 2009.
június 30-át követően teljesített, a 25-ről 27 %-ra történő emelésnél a 2011. december 31. napját követően teljesített)
értékesítéseknél kell először alkalmazni. A gyakorlatban kérdésként merülhet fel, hogy az előleget, részteljesítést is
lehetővé tevő szerződéses jogviszonyoknál, illetve az időszakonként elszámoláshoz kötött ügyleteknél az adómérték
változás hogyan kezelendő.
Az előleggel érintett jogügyleteknél a hatálybalépést (2009. július 1-jét, illetve 2012. január 1-jét) megelőzően
fizetett előlegek még a korábbi (20%-os, illetve 25 %-os) adómértékkel adóznak, és csak az előleggel csökkentett
vételárrészre vonatkozik az új (25%, illetve 27-os) adókulcs . Ez például „100%”-os előlegnél azt jelenti, hogy a
teljes ügyletet még 20%-os áfa terheli. (Ugyanezen megítélés alá esik a részteljesítés is.)
Az áfa-törvény 58. §-a szerinti, az ellenérték megfizetéséhez kötött adóztatás alá eső ügyletek megítélése az
alábbiak szerint alakul:
- Az olyan áthúzódó elszámolási időszak esetén, melynél az arra vonatkozó fizetési esedékesség (azaz a teljesítés
időpontja) a hatálybalépést (2009. július 1-jét, illetve 2012. január 1-jét) megelőző időpontra esik, az időszakot érintő
teljes ellenérték a korábbi (20%, illetve 25%-os) adómértékkel adózik.
- A hatálybalépést (2009. július 1-jét, illetve 2012. január 1-jét) megelőzően lezáruló elszámolási időszakok
tekintetében kizárólag a korábbi (20%, illetve 25%-os) adómérték alkalmazandó, még akkor is, ha az említett
időszakokra vonatkozó fizetési esedékesség a hatálybalépés napján (2009. július 1-jén, illetve 2012. január 1-jén)
vagy azt követően merül fel.
- Amennyiben azonban az áthúzódó elszámolási időszakra vonatkozó fizetési esedékesség a hatálybalépés napján
(2009. július 1-jén, illetve 2012. január 1-jén) vagy azt követő időpontban merül fel, az időszakot érintő ellenérték
időarányos részeit a korábbi , illetve az új áfakulcs terheli olyan arányban, amilyen arányban az áthúzódó időszak
naptári napjai a hatálybalépés napja 2009. július 1-je, illetve 2012. január 1-je előttre és utánra esnek.
A 2017. január 1-jétől az internet-hozzáférési szolgáltatásra hatályba lépő adómérték csökkentéssel kapcsolatban
az alábbi átmenti szabályozást tartalmazza a törvény:
- mennyiben az internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtása utáni adófizetési kötelezettség megállapítására Az áfa-
törvény 58. §-a az irányadó (a felek egymás között elszámolási időszakokban állapodtak meg), úgy a csökkentett
adómértéket abban az esetben kell először alkalmazni, ha az elszámolási időszak kezdete, valamint az e tekintetben
alkalmazott fizetés esedékessége és a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja 2016. december 31-ét követő
napra esik.
- Amennyiben az internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtása utáni adófizetési kötelezettséget egyéb rendelkezések
alapján kell megállapítani, a 18%-os adómértéket először a 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra eső
adófizetési kötelezettség esetében kell alkalmazni.

3.2. Távhőszolgáltatásra vonatkozó átmenet

A távhőszolgáltatásra vonatkozó 18%-os adómérték azon távhődíjakra lesz először alkalmazható, amelyek
megfizetésének esedékessége 2009. augusztus 1-jére vagy azt követő időpontra esik. Ezen távhődíjak már teljes
mértékben 18%-os kulccsal fognak adózni, függetlenül attól, hogy a díjakkal érintett elszámolási időszakok 2009.
augusztus 1-jét megelőzően lezárulnak-e, vagy ezen időponton „áthúzódnak”, vagy teljes egészében azt követik
(Adómód tv. 58. §). A 2009. július 1. és 2009. július 31. közötti időszakban esedékes távhődíjakra azonban az
Adómód tv. 58. §-a még nem alkalmazható. Ezek tekintetében az Adómód tv. 57. §-ának átmeneti előírásaira is
figyelemmel kell lenni (tekintettel arra, hogy a távhőszolgáltatás szintén Áfa tv. 58. §-a szerinti ügyletnek minősül),
amelyek alapján ezen távhődíjakat várhatóan még teljes egészében 20%-os adókulcs terheli. A 2009. júliusi
esedékességű távhődíjak után csak akkor merülhetne fel a 25%-os adómérték alkalmazása, ha ezen díjakkal érintett
időszakok 2009. július 1. napján „áthúzódnának”, vagy a teljes időszak 2009. június 30-át követő időpontra esne.
Ezek a lehetőségek elvi szinten ugyan fennállnak, felmerülésük azonban - a távhőszolgáltatók által a távhődíjak
tekintetében alkalmazott elszámolási rend sajátosságai okán - gyakorlatilag kizárt.

3.3. Lakóingatlan értékesítésére vonatkozó átmenet

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 165. §-
a az alábbiak szerint egészítette ki az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló
2009. évi XXXV. törvényt, megteremtve ezáltal annak jogszabályi alapján, hogy a lakóingatlan értékesítések esetén,
a földhivatalhoz benyújtott szerződés esetén még a 20%-os adómérték legyen az alkalmazandó: „56/A. § Arra a
lakóingatlan-értékesítésre, amely esetében a tulajdonjog bejegyzésének alapjául szolgáló okiratot legkésőbb 2009.
június 30. napjáig - tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének céljából - az ingatlanügyi hatósághoz
benyújtották, az Áfa tv.-nek az alkalmazandó általános forgalmiadó-mértékre vonatkozó, 2009. június 30. napján
hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a lakóingatlan-értékesítés tekintetében az Áfa tv. 84. §-a szerint
megállapított időpont 2009. június 30. napját követi.” Kérdésként merült fel, hogy a fenti átmeneti rendelkezés
alkalmazható-e a tulajdonjog fenntartása mellett kötött adásvétel esetén. A Ptk. 368. § (1) bekezdése alapján az eladó
a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. Az
ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 16. §-a sorolja fel az ingatlan-
nyilvántartásba bejegyezhető jogokat, így a tulajdonjogot [Inytv. 16. § (1) bekezdés a) pont]. Az Inytv. 17. §-a
sorolja fel az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető tényeket, így a tulajdonjog fenntartással történő eladást [Inytv.
17. § (1) bekezdés r) pontja] A tulajdonjog bejegyzés alapjául szolgáló okirat minden kétséget kizárólag az
adásvételi szerződés [Ptk. 365. § (3) bekezdése: ingatlan adásvételének érvényességéhez a szerződés írásba foglalása
szükséges]. Mivel tulajdonjog fenntartásra vonatkozó feltétel csak az adásvételi szerződés megkötésekor tehető meg
érvényesen, ezért amikor ezt az okiratot benyújtják a földhivatalhoz a tulajdonjog bejegyzése céljából teszik. Igaz,
hogy annyi kitérővel, hogy a tulajdonjog fenntartás mint jogilag jelentős tény a tulajdoni lap III. részén feljegyzésre
kerül, s amint beérkezik az eladó nyilatkozata arról, hogy a teljes ellenértéket megkapta, s így hozzájárul a vevő
tulajdonjogának a bejegyzésére, a tulajdonjog átszállása is rögzítésre kerül a tulajdoni lap II. részén. (Maga az eladói
hozzájáruló nyilatkozat azonban nem tekinthető a tulajdonjog bejegyzés alapjául szolgáló okiratnak.) Fentiekből
következően azokban az esetekben, amelyeknél az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtása június 30-
áig megtörtént, valamint lakóingatlanról van szó, a teljes ellenértékre a 20%-os adómérték vonatkozik.

VII. ADÓMENTESSÉG

1. Adólevonási joggal nem járó adómentességek

1.1. Adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel

 Az áfa-törvény taxatív felsorolást adva, egyes közérdekű - alapvetően társadalmi közös fogyasztásként
megvalósuló - tevékenységeket adómentességben részesít. Ezek az adómentességek azonban nem valódi
mentességek, hiszen nem kapcsolódik hozzájuk levonási jog. A törvény értelmében csak a rendelkezés szerinti
konkrét ismérvekkel meghatározott személy, szervezet által végzett ilyen tevékenység minősül adómentesnek.
A korábbi áfa-törvény szabályozási technikájától eltérően nem Szolgáltatások Jegyzékére történő hivatkozással
történik az adómentes tevékenység meghatározása, hanem a tevékenység körülírásával. A teljesség igénye nélkül
adómentes a törvényben meghatározott keretek között és feltételek mellett az egyetemes postai szolgáltatás, a humán
egészségügyi szolgáltatás, a szociális ellátás keretében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás, az oktatás,
a sportolással, testedzéssel kapcsolatos szolgáltatásnyújtás, a közszolgálati rádiós és televíziós műsorszolgáltatások
nyújtása.
Az Európai Bíróság következetesen képviselt esetjoga értelmében az adólevonási jog nélküli adómentes
tevékenységeket egyrészt megszorítóan kell értelmezni, mivel azok kivételt jelentenek azon főszabály alól, melynek
értelmében az adóalany által teljesített ügyletekre áfát kell felszámítani. Másrészt szintén az Európai Bíróság
esetjogából következően ezek az adómentességek a közösségi jog független fogalmát képezik, melyeket az áfa
irányelv főszabálya, fő elvei alapján kell értelmezni, azoknak önálló közösségi jogi értelme van. Mindezekből
következően ezen adómentességeket nem lehet a nemzeti, ágazati jogszabályokban meghatározott definíciók szerint
értelmezni, hiszen azok tagállamonként eltérőek lehetnek. Ez utóbbi azt is eredményezné, hogy az adómentességek
hatálya eltérő lenne tagállamonként, mely egyrészt versenytorzuláshoz, másrészt a saját források eltérő
megállapításhoz vezetne.
A postai szolgáltatásokra vonatkozó adómentességet az Európai Bíróság a TNT Post UK Ltd. C-357/07. számú
ügyben hozott ítélete értelmezte. Az ítéletben a Bíróság leszögezte, hogy az áfa irányelvben az „állami postai
szolgáltató” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az olyan köz- vagy magánszervezetekre vonatkozik, amelyek
valamely tagállamban a 2002. június 10-i 2002/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a
közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének a javítására vonatkozó
közös szabályokról szóló, 1997. december 15-i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkében
meghatározott egyetemes postai szolgáltatás egészének vagy egy részének biztosítását vállalják. Továbbá kimondta,
hogy a 77/388/EGK tanácsi irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének a) pontja szerinti adómentesség - a
személyszállítás és a távközlési szolgáltatások kivételével - olyan szolgáltatásnyújtásokra és az azokhoz tartozó
termékértékesítésekre alkalmazandó, amelyeket az állami postai szolgáltatók e minőségükben, azaz valamely
tagállamban az egyetemes postai szolgáltatás egészének vagy egy részének biztosítását vállaló gazdasági
szereplőként nyújtanak. Az adómentesség nem alkalmazható az olyan szolgáltatásnyújtásokra és az azokhoz tartozó
termékértékesítésekre, amelyeknek a feltételeit egyedi szerződésekben határozták meg.
Az áfa-törvény 86. § (1) bekezdés a) pontja értelmében adómentes az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása. Az
egyetemes postai szolgáltatás értelmezésére a postáról szóló 2003. évi CI. törvény ad útmutatást. A magyar
szabályok értelmében egyetemes postai szolgáltatást a postáról szóló törvényben kijelölt egyetemes postai
szolgáltató látja el, ez pedig a Magyar Posta Részvénytársaság.
A fentiekben szó volt róla, hogy a humán egészségügyi szolgáltatás mentes az adó alól. A humán egészségügyi
szolgáltatás két pont alapján is mentesül az adó alól eltérő feltételekkel. Egyrészt a törvény 85. § (1) bekezdés b)
pontja alapján adómentes a humán egészségügyi ellátás keretében a közszolgáltató által ilyen minőségében teljesített
szolgáltatásnyújtás és ahhoz szorosan kapcsolódó sérült vagy betegápolás. Míg a 85. § (1) bekezdés c) pontja
értelmében adómentes a humán egészségügyi tevékenységet végző által ilyen minőségében teljesített
szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült vagy betegápolás. Tehát míg a b) pont szerint a
közszolgáltatónak kell nyújtania az adott szolgáltatást az adómentesség érvényesüléséhez, addig a c) pont szerint
ilyen feltétel nincs.
A törvény felsorolja, hogy kik vagy milyen szervek minősülnek közszolgáltatónak a törvény alkalmazásában.
Mivel a törvény 85. § (1) bekezdésének c) pontja a humán-egészségügyi szolgáltatás végzésének adómentességét
nem köti szervezeti formához (azaz az adómentességnek nem feltétele, hogy az e jogszabályhelyen meghatározott
tevékenységet közszolgáltató végezze), ezért a hivatkozott törvényi rendelkezés alapján, ha a humán-egészségügyi
szolgáltatást (térítéses betegellátás) az adóalany akár Bt., akár Kft. formájában végzi, az adómentes tevékenységnek
minősül az áfa rendszerében, függetlenül attól, hogy azt a betegek részére társadalombiztosítási jogviszony keretében
végzi-e vagy sem. Ezt az értelmezést alátámasztja az Európai Bíróság Ambulanter Pflegedienst Kügler GmbH vs.
Finanzamt für Körperschaften I in Berlin C-141/00. ügyben hozott ítélete is, melyben a Bíróság kimondta, hogy az
irányelv 13A. cikk (1) bekezdésének c) pontjában [= áfa-törvény 85. § (1) bekezdés c) pont] foglalt mentesség nem
függ attól, hogy az ebben a rendelkezésben meghatározott orvosi vagy paramedicinális szolgáltatásokat nyújtó
adóalanynak milyen jogi formája van.
 A törvény 85. § (1) bekezdés c) pontjával kapcsolatban meg kell említeni, hogy ezen pontnak megfelelő irányelvi
rendelkezés kapcsán [6. áfa irányelv 13A. cikk (1) bekezdés c) pontja] az Európai Bíróság a Peter d’Ambrumenil,
Dispute Resolution Services Ltd vs Commissioners of Customs and Excise C-307/01. számú előzetes döntéshozatali
eljárásban vizsgálta, hogy milyen orvosi szolgáltatások lehetnek adómentesek.
Az értelmezés kapcsán a bíróság az alábbiakat szögezte le. A 13A. cikk (1) bekezdés c) pontja nem mentesíti az
összes szolgáltatást, melyet az orvosi szakma keretében lehet végezni, csak az orvosi ellátást, mely a közösségi jog
független fogalmát képezi. Következésképpen ezen szakma keretében nyújtott szolgáltatások a főszabály alá esnek,
vagyis adókötelesek, amennyiben nem felelnek meg az orvosi ellátás fogalmának, vagy bármely más mentességnek.
Az orvosi ellátás fogalma nem terjed ki arra az orvosi tevékenységre, melyet nem diagnosztizálási, kezelési és ezáltal
a betegség vagy egyéb egészségügyi rendellenesség gyógyításának céljával végeznek. Tehát azokat az orvosi
szolgáltatásokat, amelyeket nem a humán egészség megőrzése - ideértve annak fenntartását vagy visszaállítását -
céljával nyújtanak, a bíróság esetjoga értelmében nem lehet a 13A. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján adómentes
szolgáltatásnak tekinteni.
A bíróság szerint az orvosi szolgáltatás adókötelezettsége vagy adómentessége attól függ, hogy azt milyen céllal
nyújtják. Ezért, ha az a körülmény, amelyben az orvosi szolgáltatást nyújtják, lehetővé teszi annak megállapítását,
hogy annak elsődleges célja nem az egészség megőrzése - ideértve annak fenntartását és helyreállítását - hanem
inkább a tanácsadás, mely szükséges egy jogi következményekkel járó döntéshozatalhoz, a 13A. cikk (1) bekezdés c)
pontja szerinti mentesség nem alkalmazható ezen szolgáltatásokra.
Amennyiben az orvosi vizsgálat és a vérvétel, valamint egyéb testminta vétel azzal a céllal történik, hogy a
munkaadó döntést hozhasson az adott személy alkalmazásáról, vagy hogy lehetővé tegye a biztosító társaságnak,
hogy meghatározza a biztosított által fizetendő biztosítási díj összegét, ezek a szolgáltatások elsődlegesen azt
szolgálják, hogy a munkáltató vagy a biztosító társaságnak adatot (bizonyítékot) szolgáltassanak a
döntéshozatalukhoz. Ezek a szolgáltatások nem minősülnek a 13A. cikk (1) bekezdés c) pont szerinti adómentes
orvosi ellátásnak. Azonban, a munkaadók vagy biztosító társaságok elrendelése alapján végzett rendszeres orvosi
szűrések (ellenőrzések) kielégíthetik a 13A. cikk (1) bekezdés c) pont alatti mentesség feltételeit, feltéve, hogy ezek
a szűrések (ellenőrzések) elsődlegesen arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék a betegség megelőzését vagy feltárását,
vagy a munkavállalók vagy biztosított személyek egészségének nyomon követését.
A fenti bírósági ítéletből következően annak eldöntéséhez, hogy a biztosító társaságok részére végzett
orvosszakértői tevékenység az áfa-törvény 85. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozó adómentes tevékenység-e, azt kell
megvizsgálni, hogy azt elsődlegesen milyen célból nyújtják. Amennyiben a szolgáltatás elsődlegesen a szóban forgó
személy egészségének megőrzésére irányul, úgy az adómentes. Nem vonatkozik azonban az adómentesség azon
orvosi szolgáltatásokra, amelyek elsődleges célja nem az egészség megőrzése - ideértve annak fenntartását és
helyreállítását - hanem a tanácsadás, amely szükséges egy jogi következményekkel járó döntéshozatalhoz.
A D. és W. vs Österreichischer Bundesschatz C-384/98. ügyben szintén az irányelv 13A. cikk (1) bekezdés c)
pontját értelmezték. A kérdés a bíróság által az apasági perben felkért orvosszakértő által elvégzett genetikai teszt
díjának áfa megítélése volt. A Bíróság kimondta, hogy az irányelv 13A. cikk (1) bekezdés c) pontját úgy kell
értelmezni, hogy az nem alkalmazható olyan szolgáltatásokra, melyek nem abból állnak, hogy ellátást nyújtanak az
egyéneknek azáltal, hogy diagnosztizálják és kezelik a betegséget vagy más egészségügyi rendellenességet, hanem
az egyén genetikai rokonságát állapítják meg biológiai teszteléssel. Tehát a kérdéses szolgáltatás adóköteles.
A törvény 85. § (1) bekezdés f), h), i) pontja értelmében adómentes a szociális, bölcsődei, óvodai, kollégiumi,
diákotthoni ellátás. Az ellátás adómentessége egyben azt is jelentette, hogy az óvodai, diákotthoni, kollégiumi,
bölcsődei és szociális ellátás keretében történő étkeztetés adómentessé vált 2008. január 1-jétől, ezt megelőzően
ugyanis az étkeztetés adóköteles volt. Az általános-, középiskolai-, felsőoktatási étkeztetés megítélésében nem történt
változás, 2008. január 1-jétől az változatlanul adóköteles. Az óvodai, diákotthoni, kollégiumi, bölcsődei és szociális
ellátás keretében történő étkeztetés adómentessé válása azonban az önkormányzatokat kedvezőtlen pénzügyi
helyzetbe hozta, így ezek a rendelkezések 2008. május 1-je hatállyal úgy módosultak, hogy a bölcsődei, óvodai,
szociális, diákotthoni és kollégiumi ellátás keretében nyújtott étkeztetés adókötelessé válik, amennyiben az
étkeztetésért külön kell fizetni. Tehát, ha ezekben az intézményi ellátási formákban az étkeztetésért elkülönülten
fizetnek, akkor ez után 20%-os adófizetési kötelezettség keletkezik, ugyanakkor a beszerzésre jutó áfa is levonásba
helyezhető. Abban az esetben, ha az étkeztetést az adóalany jogszabály alapján ingyenesen nyújtja, akkor 2008.
december 31-ig bezárólag levonásba helyezheti az ehhez kapcsoló beszerzések áfáját, anélkül, hogy fizetési
kötelezettsége keletkezne az ingyenesen nyújtott szolgáltatás után. Ez a szabály 2008. január 1-jére visszamenőleges
hatállyal vonatkozik a köz- és felsőoktatás keretében jogszabály alapján ingyenesen történő étkeztetésre, mivel ez az
étkeztetés 2008. január 1-jétől adóköteles. Az ingyenes szolgáltatásnyújtás utáni adófizetési kötelezettség alóli
mentesítési szabály tehát 2008. december 31-ig van érvényben, ezen időpontot követően az ingyenes étkeztetés áfa
terhének finanszírozását más forrásokból kell biztosítani.
 Az étkeztetés kapcsán átmeneti rendelkezés biztosítja azt is, hogy azok a szociális, gyermekjóléti, illetve
gyermekvédelmi intézményt fenntartók, akik 2008. január 1-jétől - az étkeztetés adómentessé válásának tényét
figyelmen kívül hagyva - nem csökkentették térítési díjaikat, az étkeztetés újbóli adókötelessé tételére való indokkal
már ne emelhessék meg azokat.
2013. január 1-jétől a gyermek- és ifjúságvédelem kapcsán a bölcsődei, óvodai, iskolai étkeztetéshez hasonlóan
külön rendelkezés egyértelműsíti, hogy a közszolgáltató általi étkeztetés - amennyiben annak ellenértéke külön
térítendő meg - adóköteles értékesítésnek minősül.
Az oktatás esetében például az adómentesség kizárólag az alábbi oktatási tevékenységre vonatkozik, és csak
akkor, ha azt a törvényben felsorolt személy, szervezet végzi:
- köz- és felsőoktatás,
- felnőttképzésből az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítést adó oktatás, képzés,
továbbképzés stb.
- a felnőttképzésről szóló törvény alapján engedélyezett és szervezett oktatás, képzés, továbbképzés, vizsgáztatás
- egyéb jogszabályban meghatározottak szerint szervezett oktatás, képzés, továbbképzés, vizsgáztatás,
- államilag, illetve nemzetközileg elismert nyelvvizsga-bizonyítvány kiadásának alapjául szolgáló vizsgáztatás,
- tanulmányi és tehetséggondozó verseny szervezése, lebonyolítása.
A fentiek értelmében tehát már nem minden oktatás adómentes, hanem csak meghatározott típusú oktatások,
illetve meghatározott feltételeket teljesítő képzések. Az adómentesség kiterjed a Magyarországon létesített külföldi,
de az itthoni szabályok szerint is oktatási intézménynek minősülő szervezeteknél folyó köz- és felsőoktatásra is. A
felnőttképzési törvény (2001. évi CI. törvény) hatálya alá tartozó oktatások, képzések közül adómentes az Országos
Képzési Jegyzékben (OKJ) meghatározott szakképesítést adó képzés. 2013. szeptember 1-jéig a felnőttképzési
törvény hatálya alá tartozó, de nem OKJ-s képzések esetében az adómentesség feltétele volt, hogy a képzést a
felnőttképzési intézmény akkreditáltassa. Az akkreditációs tanúsítványt a felnőttképzést folytató intézmény
kérelmére az akkreditációs eljárás lefolytatását követően a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) adja ki. A
felnőttképzési törvény szerint mind intézmény, mind képzési program-akkreditáció létezik, azonban az áfa-törvény
szerinti adómentességhez a program-akkreditáció megszerzése szükséges.
Az adómentesség az akkreditáltatott képzéshez tapad, ezért arra a képzési programra, melyre az akkreditáció még
csak folyamatban van, az adómentesség nem vonatkozik.
2013. szeptember 1-jétől az új felnőttképzési törvény (2013. évi LXXVII. törvény) értelmében az a személyi
feltételeknek megfelelő felnőttképzés adómentes, amelyet a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a
továbbiakban: Fktv.) alapján engedélyeztek és szerveztek. Ugyanakkor az Fktv. 30. § (2) bekezdése értelmében a
felnőttképzést folytató intézménynek az akkreditált felnőttképzési programok nyilvántartásában 2013. augusztus 31.
napján szereplő képzési programjai 2014. augusztus 31-ig, a 2013. január 1-jét követően programakkreditációt
szerzett intézmények esetében 2015. március 31-ig megfelelnek az Fktv. szerint a felnőttképzési tevékenység
folytatásához szükséges engedély kiadásának feltételeként a képzéshez előírt képzési programnak. Az áfa-törvény
átmeneti rendelkezései értelmében pedig az áfa-törvény 2013. augusztus 31-én hatályos rendelkezéseit kell
alkalmazni az Fktv. 30. § (2) bekezdése szerinti képzési programok tekintetében. Így az átmeneti rendelkezések
értelmében adómentes az a felnőttképzési oktatás is, amely 2013. augusztus 31-én szerepelt az akkreditált
felnőttképzési programok nyilvántartásában, feltéve, hogy az adott oktatásnak az áfa-törvény szerinti teljesítési
időpontja 2014. szeptember 1-je, illetve 2015. április 1-je előtti időpont, és a programakkreditáció az áfa-törvény
szerinti teljesítési időpontban még érvényes.
Példa: A felnőttképzést folytató intézmény francia nyelvi képzést indít kezdők részére. A képzés 2013. október 1-
jétől 2014. március 31-ig tart. A nyelvi képzés szerepel az akkreditált felnőttképzési programok nyilvántartásában
2013. augusztus 31-én, és a program akkreditációja 2014. március 31-ig érvényes. A képzési díjat a résztvevőknek
két részletben kell megfizetni, 2013. október 1-ig, és 2014. január 1-ig. A képzés az átmeneti szabályok értelmében
adómentes.
Figyelmet érdemel az oktatásba beszámlázó tanárok, oktatók megítélése is. A törvény az oktatás adómentességét
két pontban szabályozza, a 85. § (1) bekezdés i) és j) pontjában. Míg az i) pont az adómentességhez személyi
feltételeket is támaszt a szolgáltatást nyújtó oldaláról, addig a j) pontban ilyen jellegű feltétel nem található, ezért
minden olyan adóalany által nyújtott oktatási szolgáltatás, aki egyébként adómentes oktatás nyújtásában működik
közre, adómentes attól függetlenül attól, hogy nem ő áll közvetlen jogviszonyban a hallgatóval. Így példának okáért,
ha a nyelvtanár a nyelviskolában akkreditált nyelvi programot oktat, de a jogviszonya a nyelviskolával áll fenn (neki
számlázza a szolgáltatást), akkor a részéről a nyelviskolának nyújtott oktatás is adómentes.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet 44. cikke alapján a 2006/112/EK irányelv 132. cikke (1)
bekezdése i) pontjának feltételei szerint nyújtott szakképzési és szakmai átképzési szolgáltatások magukban foglalják
a közvetlenül egy ágazathoz vagy szakmához kapcsolódó oktatást is, valamint a szakmai célú ismeretek
megszerzését vagy felfrissítését szolgáló oktatást. A szakképzés vagy szakmai átképzés időtartama e tekintetben nem
befolyásoló tényező.
2009. február 1-jétől a törvényben néhány a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel adómentes szolgáltatás
pontosult. Így a bírósági, hatósági nyilvántartásba bejegyzett nonprofit szervezetek (így különösen: az egyházak)
által a tagjaik felé végzett tevékenységek tekintetében az adómentességnek a továbbiakban nem feltétele, hogy ezen
szervezetek nyilvántartott tagsággal rendelkezzenek [áfa-törvény 85. § (1) bekezdés l) pontja].
A törvénymódosítás 2009. február 1-jétől továbbá kiterjeszti a népművészeti termékek adómentes értékesítésének
személyi feltételeit a közszolgáltatókon túl a népi iparművész minősítéssel rendelkezőkre. Ugyanis ezen időpontot
megelőzően csak azon, a törvényben meghatározott népművészeti, népi iparművészeti vagy iparművészeti termékek
értékesítése élvezhetett adómentességet, melyet a törvényben meghatározott közszolgáltató értékesített.
2010. január 1-jétől változnak a sportolással, testedzéssel kapcsolatos szolgáltatásnyújtásokra vonatkozó
adómentesség szabályai is. Ezen időpontot megelőzően ugyanis a törvényben felsorolt egyéb feltételek megléte
esetén is csak abban az esetben volt adómentes a szolgáltatás, ha azt természetes személy vette igénybe. A
módosítást követően az adómentesség kiterjed arra az esetre is, ha a szolgáltatást jogi személy, vagy szervezet veszi
igénybe természetes személy javára történő közvetlen biztosítása érdekében.
2011. január 1-jétől az irányelvvel való teljes összhang érdekében az áfa-törvény bevezette az ún. együttműködő
közösség intézményét, közkeletűbb nevén költségmegosztó csoportokat. A költségmegosztó csoport lényege, hogy a
csoport a tagjai részére azt a szolgáltatást, amely a tagok levonási jog nélküli adómentes tevékenységéhez szükséges,
levonási jog nélkül adómentesen nyújthatja. A csoport által a tagjai részére nyújtott adómentes szolgáltatás
ellenértéke azonban nem lehet több, mint a csoportnál ennek beszerzésével kapcsolatban felmerült költség. Tehát a
lényeg az, hogy a tagok a piacról a méretgazdaságosság következtében relatíve olcsóbban juthassanak hozzá adott
szolgáltatáshoz, anélkül, hogy ez negatív kihatással lenne az áfa bevételekre.
Az együttműködő közösség kétféleképpen jöhet létre. Az egyik esetben a kiindulópontja a Polgári
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései alapján létrehozott polgári jogi
társaság (a továbbiakban: PJT), amely az áfa-törvény szerinti együttműködő közösséggé akkor lép elő, ha a közös cél
elérésére szolgáló adóalanyiságot valamennyi, a pjt-t létrehozó fél közösen és egybehangzóan írásban kéri az
adóhatóságtól. Az adóalanyiság az adóhatóság engedélyével, annak jogerőre emelkedése napjával jön létre. Az
együttműködő közösség másik fajtája esetén az együttműködő közösség már egyébként létező adóalany személy
vagy szervezet, melynél a tagok az együttműködő közösséggel névre szóló tulajdonosi (tagsági jogviszonyban)
állnak. Ilyennek tekinthető az egyesülés, vagy az európai gazdasági egyesülés.
A fentiek értelmében az együttműködő közösség tagja abban az esetben, ha a közösség polgári jogi társaság, a
polgári jogi társaság tagja lehet. Amennyiben egyéb adóalany az együttműködő közösség, úgy a tagnak az
együttműködő közösséggel névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszonyban kell állnia. Az együttműködő közösség
tagjai számának folyamatosan el kell érnie legalább a kettőt.
Az együttműködő közösséget e minőségében minden esetben belföldön letelepedett adóalanynak kell tekinteni.
Ezt azért fontos rögzíteni, hogy egyértelmű legyen, hogy az együttműködő közösség által igénybevett - egyébként
főszabály szerint adózó - szolgáltatás teljesítési helye belföldön van, ugyanis lehet, hogy az együttműködő közösség
olyan jogi formában jön létre (pl. pjt), amely esetben letelepedettségről nem beszélhetünk. Mind a közösség, mind
pedig a tagok esetében a törvény olyan nyilvántartási kötelezettséget ír elő, amely alkalmas az együttműködő
közösség által nyújtott, illetve - tag esetében a közösségtől igénybevett - szolgáltatások egyéb tevékenységektől való
egyértelmű, megbízható és maradéktalan elkülönítésére. Az együttműködő közösség tagjaira az adómentes
szolgáltatásnyújtás kapcsán keletkező kötelezettségek teljesítése kapcsán a törvény egyetemleges kötelezettséget ír
elő.
Külön magyarázatot érdemel az áfa csoport és az együttműködő közösség viszonya. Az áfa csoport is lehet az
együttműködő közösség tagja akként, hogy ez esetben az áfa csoport képviselője lesz az a személy, akinek
(amelynek) nyilatkozata folytán a teljes áfa csoport bevonódik a közösségbe, azaz akinek személye révén a csoportos
adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag együttesen betudhatóan szerez jogokat, vállal kötelezettséget. Ennek
magyarázata az, hogy áfa csoport esetén a tagok adóalanyisága „feloldódik” a csoportban, s a csoport létrejöttétől áfa
alanyként csak és kizárólag a csoport kezelendő.
Az áfa-törvény ezen túl rendezi az együttműködő közösség kérelemre történő létrejötte esetén a kérelem kötelező
tartalmát, illetve az adóhatósági engedély visszavonásának eseteit, valamint a bejelentéssel létrejött együttműködő
közösség esetén az adóhatósághoz történő bejelentéssel egyidejűleg teljesítendő nyilatkozattételi, nyilvántartás-
bemutatási és egyéb kötelezettségeket.
 Az áfa-törvény rendelkezéseivel párhuzamosan az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) is rendezi az
együttműködő közösség létrejöttéhez (adószám igénylése, változásbejelentés), megszűnéséhez kapcsolódó eljárási
szabályokat.
Mindazon tevékenység esetén azonban, amelynek végzése hatósági engedélyhez vagy szakképesítéshez kötött, az
adómentességhez szükséges, hogy a tevékenységet végző megfelelve az adott jogszabályi - kivéve az önkormányzati
rendeletet - kritériumoknak, rendelkezzen az előírt engedéllyel, illetve képesítéssel.
A mentesség alkalmazhatósága több esetben is ahhoz kötött, hogy azt közszolgáltató nyújtsa. A törvény
meghatározza, hogy mely személyek, szervezetek minősülnek közszolgáltatónak. Ide tartoznak többek között a
költségvetési szervek az alapító okiratukban megjelölt tevékenységük keretében, az önkormányzatok és a társulások
az általuk ellátott tevékenység tekintetében, továbbá alapvetően olyan személyek, szervezetek, melyek
tevékenységüket non-profit jelleggel végzik (pl. társadalmi szervezet, egyesület, egyház, alapítvány, közhasznú
társaság, non-profit gazdasági társaság). Szervezeti formától függetlenül közszolgáltatónak minősülnek azok a
személyek, szervezetek, amelyek a tevékenységüket társadalombiztosítási, vagy egyéb kötelező biztosítási
jogviszony alapján végzik, illetőleg a törvényi feltételeknek megfelelő egyéb non-profit jellegű szervezetek is.
Amennyiben az utóbb említett szervezetek megsértve a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás
tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) előírásait, s ezért a Tpvt.-ben meghatározott
szankcióval jogerősen sújtják őket, a szankció súlyától függően 1-3 évre kiterjedően elveszítik közszolgáltatói
minőségüket. Ez időtartam alatt az általuk végzett tevékenység nem részesülhet adómentességben.

1.2. Adó alóli mentesség a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel

1.2.1. Pénzügyi és biztosítási szolgáltatások

Az áfa-törvény értelmében adómentességet élveznek a törvényben konkrétan meghatározott pénzügyi és

biztosítási szolgáltatások, ezek közvetítése, a posta,- és illetékbélyeg értékesítések, szerencsejáték szolgáltatások,
azonban ezek a mentességek sem jogosítanak adólevonásra. A törvény ezen mentességek felsorolásánál teljes
mértékben az irányelvi definíciókat veszi át. Ennek oka, hogy az Európai Bíróság esetjoga értelmében az adómentes
tevékenységeket (így a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokat is) egyrészt megszorítóan kell értelmezni, mivel azok
kivételt jelentenek azon főszabály alól, melynek értelmében az adóalany által teljesített ügyletekre áfát kell
felszámítani. Másrészt szintén az Európai Bíróság esetjogából következően ezek az adómentességek a közösségi jog
független koncepcióját képezik, melyeket az áfa irányelv főszabálya, fő elvei alapján kell értelmezni, azoknak önálló
közösségi jogi értelme van. Mindezekből következően ezen adómentességeket nem lehet a nemzeti, ágazati
jogszabályokban meghatározott definíciók szerint értelmezni, hiszen azok tagállamonként eltérőek lehetnek. Ez
utóbbi azt is eredményezné, hogy az adómentességek hatálya eltérő lenne tagállamonként, mely egyrészt
versenytorzuláshoz, másrészt a saját források eltérő megállapításhoz vezetne.
Azt, hogy mely szolgáltatások minősülnek biztosítási szolgáltatás címén adómentesnek az Európai Bíróság a
következő ügyekben értelmezte.
A Card Protetion Plan Ltd (CPP) v Commissioners of Customs and Excise C-349/96. esetben a kérdés az irányelv
13B. cikk a) pontjának értelmezése volt. Ezen pont értelmében adómentesek a biztosítási és viszontbiztosítási
ügyletek, beleértve az ehhez tartozó biztosítási ügynöki és közvetítői szolgáltatásokat.
A tényállás szerint CPP a hitelkártya tulajdonosoknak ellenérték fejében kínál olyan szolgáltatást, mely a
kártyájuk, vagy egyéb tárgyaik pl. kocsi kulcs, útlevél, biztosítási okmány elvesztéséből vagy ellopásából eredő
pénzügyi veszteség vagy hátrány esetére nyújt védelmet. Amennyiben a CPP által kínált szolgáltatás alapján a
kártyatulajdonost a tárgy elvesztése vagy ellopása esetén kártalanítja, a CPP-nek egy biztosító társaság megtéríti ezen
kártalanításból eredő költségeket. A biztosító ebben az ügyben a Continental biztosító, a biztosítási kötvényben
biztosítottak pedig a CPP ügyfelei voltak. Amennyiben egy kártya tulajdonos a CPP ügyfele lesz, a leírt biztosítás
automatikusan rá is vonatkozik. A CPP által kínált szolgáltatások, melyek megfelelnek a biztosítási kötvényben
foglaltaknak az alábbiakat tartalmazták: kártalanítás a jogosulatlan kártya felhasználás, elveszett csomag, úti okmány
stb. esetén. A CPP által kínált szolgáltatás azonban ezen túlmenően mást is tartalmazott, így pl. az ügyfelek
hitelkártyájának számítógépesített rekordjának kezelése, 24 órás telefonos szolgálat fenntartása a veszteségek
bejelentésre, árengedmény kocsi bérlése esetén.
A kérdésekre történő válaszadás során a Bíróság kifejtette, hogy az adómentességeknek saját közösségi jogi
jelentésük van, ugyanakkor sem az áfa-irányelv, sem a szakirányú 73/239/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban:
biztosítási irányelv) nem definiálja a biztosítást. Azonban kiemeli, hogy a biztosítási ügylet lényege, hogy biztosító
előre fizetett biztosítási díj alapján vállalja, hogy a lefedett kockázat bekövetkezése esetén a biztosítottnak a
szerződésben előzetesen meghatározott szolgáltatásokat nyújtja. A Bíróság szerint nem szükséges, hogy a biztosító
által vállalt szolgáltatás pénz kifizetésében testesüljön meg, az lehet pénzügyi segítség vagy a 73/239/EGK tanácsi
irányelv mellékletének D. pontjában meghatározott szolgáltatás. Ezen túlmenően nincs ok arra, hogy az áfa-
irányelvben és a biztosítási irányelvben használt biztosítás fogalom tartalma eltérjen egymástól. A CPP csoportos
biztosítási kötvény birtokosa, mely alapján az ügyfelei biztosítva vannak. A CPP saját nevében és javára, ellenérték
fejében nyújtja ügyfelei számára a Continental biztosító által a biztosítási kötvényben meghatározott
szolgáltatásokat, azzal, hogy visszkereseti joga van a biztosító felé. Ezáltal az áfa megítélés szempontjából külön
szolgáltatás történik a biztosító és a CPP között, valamint a CPP és annak ügyfelei között. Az a tény, hogy a
Continental a szerződés értelmében közvetlenül nyújt szolgáltatást a CPP ügyfeleinek nem releváns ez esetben.
A Bíróság megállapítása szerint a „biztosítási ügyletek” kifejezés elviekben elég tág ahhoz, hogy magában
foglaljon egy olyan adóalany által nyújtott biztosítási fedezetet, aki maga nem biztosító, de a csoportos biztosítási
kötvények alapján ilyen fedezetet biztosít az ügyfelei számára azáltal, hogy felhasználja egy biztosító szolgáltatásait,
mely utóbbi a biztosított kockázatot viseli. A kérdésre adott válaszában a Bíróság leszögezte, hogy a 13B. cikk a)
pontját úgy kell értelmezni, hogy az a nem biztosító társaság adóalany, aki (amely) egy általa birtokolt csoportos
biztosítási kötvény keretében, az ügyfelei számára, mely utóbbiak a biztosítottak, megszerez egy biztosító társaság
által nyújtott biztosítást, mely utóbbi a kockázat viselője, biztosítási ügyletet teljesít az irányelv értelmében. A
„biztosítás” fogalom kiterjed a 73/239/EGK tanácsi irányelv mellékletében felsorolt „segítségnyújtás” kategóriákra
is. Ezen túlmenően a Bíróság kimondta, hogy a biztosítási ügyletek adómentességét a tagállamok nem szűkíthetik le
azon biztosítok tevékenységére, amelyeknek a nemzeti jog értelmében engedélyük van a biztosítási tevékenység
folytatására. Tehát leegyszerűsítve a Bíróság által kimondottakat, annak, hogy egy szolgáltatás adómentes biztosítási
tevékenységnek minősüljön nem feltétele, hogy azt olyan adóalany nyújtsa, aki (amely) ezen tevékenység
folytatására vonatkozó ágazati szabályozás értelmében engedéllyel rendelkezik, illetve ilyen feltételt az
adómentesség alkalmazásához a tagállamok nem is írhatnak elő.
Försäkringsaktiebolaget Skandia (Skandia) C-240/99. ügyben a kérdés szintén az volt, miképpen kell értelmezni
az áfa irányelv 13B. cikk a) pontjában meghatározott biztosítási és viszontbiztosítási szolgáltatásokra vonatkozó
adómentességet. A tényállás szerint a Skandia biztosító társaság 100%-os tulajdonosa a Livbolaget nevű társaságnak,
mely utóbbi életbiztosítási szolgáltatásokat nyújt. Livbolaget és a Skandia felmérték hogyan egyesíthetnék a
biztosítási tevékenységüket egy társaságon belül. A tervek szerint a Livbolaget átadta/átengedte volna a Skandiának
az alkalmazottait és az ügyleteket, úgy hogy ténylegesen a Skandia végezte volna a Livbolaget feladatait, többek
között a biztosítások értékesítését, kérelmek elbírálását, az aktuáriusi tevékenységeket, illetve a tőke menedzsmentet.
Ezért a Livbolagettől ellenértékben részesül, azonban a Skandia nem válik kötelezetté ezen biztosítási tevékenységek
kapcsán. Az összes kockázatot a Livbolaget viseli, aki a nemzeti jogszabály értelmében az ügyletekben a biztosítói
pozícióban van. A kérdés az volt, hogy a Skandia által végzett tevékenység biztosítási tevékenységnek minősül-e a 6.
áfa irányelv értelmében, és ezáltal adómentességet élvez-e?
Az Európai Bíróság az ítéletben kifejtette, hogy ugyan a CPP ítéletben az EB azt mondta, hogy nincs oka annak,
hogy a biztosítási irányelvben és a 6. áfa irányelvben megjelenő biztosítás fogalmat eltérően értelmezzék,
ugyanakkor téves az a következtetés, hogy attól, hogy a biztosítóknak kötelező a tevékenységüket a biztosításra és az
abból közvetlenül fakadó feladatokra korlátozniuk, minden szolgáltatás, amit a biztosító nyújt adómentes. Egyrészt
az áfa irányelvben a mentességeket megszorítóan kell értelmezni, másrészt a biztosítási irányelv megengedi a
biztosítóknak olyan tevékenység végzését, melyek a biztosítási tevékenységből fakadnak. Megjegyzi továbbá, hogy a
13B. cikk a) pontjában az irányelv a biztosítást megszorító értelemben használja. A CPP ügyben a Bíróság a
„biztosítási ügylet” fogalom értelmezésekor úgy találta, hogy a biztosítási ügylet lényege, hogy a biztosító előzetes
díjfizetés ellenében a lefedett kockázat bekövetkezésének esetében a biztosítottnak a szerződésben előre
meghatározott szolgáltatást nyújtja. Ugyanezen ítéletben megállapítást nyert, hogy a biztosítási ügylet fogalom az
irányelvben magában foglalja azon ügyleteket, amikor az ügyleteket az a ténylegesen biztosító adóalany végezte, aki
a biztosított kockázatot vállalta. A CPP ügyben a nem biztosító társaság adóalanyt biztosítási szolgáltatás
nyújtójának lehetett tekinteni, mivel csoportos biztosítási kötvényt birtokolt, mely alapján ügyfelei biztosítottak
voltak. Így a saját nevében és a saját javára biztosítást nyújtott ellenérték fejében az ügyfelei számára, mely során
viszontkeresettel élhetett egy biztosító társaság felé. Az áfa értelmében volt egy szolgáltatás a biztosító és a CPP
között, illetve egy a CPP és az ügyfelei között. A CPP, mely a biztosítást ajánlotta, és a biztosított között, akinek a
kockázatait a biztosítás fedezte, állt fenn a jogi kapcsolat.
Azonban a Skandia esetében nem áll fenn ilyen jogi kapcsolat a Skandia és a Livbolaget ügyfelei között, és a
Skandiának nem fakad kötelezettsége a biztosítási tevékenységből, mivel az összes ezzel kapcsolatos kockázatot a
Libolaget viseli, amely megtartja a biztosító státuszát a svéd biztosítási törvény szerint.
Ebből kifolyólag az áfa irányelv alkalmazásában a biztosítási szolgáltatás értelmezésénél jelentősége van, hogy ki
minősül ezen szolgáltatás igénybevevőjének, továbbá a biztosítási szolgáltatásnak szükségszerűen magában kell
foglalnia a biztosítási szolgáltatást nyújtó és biztosított (azon személy melynek kockázatait a biztosítás lefedi) jogi
kapcsolatát. Ezt erősíti az is, hogy a megfogalmazás szerint adómentes továbbá, a biztosítási közvetítők és ügynökök
által végzett kapcsolódó szolgáltatás is. Amennyiben a biztosítást magát tágan értelmeznénk, az eleve magába
foglalná ezen tevékenységeket, így azok külön nevesítése felesleges lenne.
Tehát a Skandia által végzett tevékenység adóköteles.
A Staatssecretaris van Financiën vs. Arthur Andersen & Co. Accountants c.s. (Andersen) C-472/03. ügyben a
kérdés a biztosítási ügynök által végzett biztosítási szolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenység fogalom értelmezése
volt.
Az ügyben az Andersen cég egy biztosító társasággal (UL) kötött megállapodást, hogy az UL-nek úgynevezett
„back office” tevékenységeket fog végezni. A back office tevékenység alatt a következőket kell érteni: a biztosítási
kérelem elfogadása, a szerződésekre vagy a díjakra vonatkozó módosítási kérelmek kezelése, a biztosítási kötvények
kibocsátása, kezelése és felbontása, az igények kezelése, a biztosítási ügynökök díjának meghatározása és kifizetése,
az informatikai tevékenység szervezése és kezelése, információ nyújtása az UL-nek és a biztosítási ügynököknek,
valamint a biztosítottak és harmadik személyek számára beszámoló előkésztése. Amennyiben a biztosított által
nyújtott információ alapján szükséges az orvosi vizsgálat, a kockázat vállalásáról való döntés az UL-t illeti meg,
egyébként az Andersen dönt, mely döntés köti az UL-t.
Az ítéletben a Bíróság a következőket fejtette ki. Az Andersennek nincs szerződéses kapcsolata a biztosított
ügyféllel. A mentességet megszorítóan kell értelmezni, továbbá az egyes fogalmaknak saját közösségi értelmezésük
van. Az Andersen kihangsúlyozta, hogy az AIS alkalmazottai, amely céghez a tevékenységet ledelegálta,
szakképzettek az életbiztosítás terén és ezek a tevékenységek a biztosítási tevékenységhez kapcsolódnak. Azonban,
ahogyan azt az Andersen is elismerte ez még nem elegendő ahhoz, hogy az Andersent biztosítási ügynökké tegye.
Mérlegelni kell, hogy a tevékenysége kimeríti-e az ügynöki tevékenységet. Andersen amellett érvelt, hogy a
tevékenysége ügynöki tevékenység, mivel kapcsolatban van mind a biztosító UL-el, mind a biztosítottakkal, illetve a
kedvezményezettekkel. Továbbá az általa végezett tevékenység tartalmában megegyezik a biztosítási ügynökével. A
biztosítási szerződés megkötésekor és teljesítésekor az Andersen hatalmában van, hogy az UL-t kötelezetté tegye a
biztosítottakkal és a kedvezményezettekkel szemben. A Bíróság ugyanakkor rámutatott, hogy az Andersen ezen
tevékenységét a szerződés szerint kizárólagosan csak az UL-nek nyújthatja, vagyis nincs meg a biztosítási
irányelvben a biztosítási ügynököt megillető azon szabadsága, hogy megválassza a biztosítót.
A főtanácsnok véleménye szerint a biztosítási ügynökké minősülésnek nem lehet az egyetlen feltétele, hogy képes
a biztosítót kötelezetté tenni. Azt is vizsgálni kell, hogy milyen tevékenységeket végez. Az Andersen tevékenysége a
fentebb részletesen bemutatott back office tevékenységből állnak. Ezen tevékenységek, bár a biztosító társaság
tevékenységéhez lényegesen hozzájárulnak, nem minősülnek sem biztosításnak, sem olyannak, mely a biztosítási
ügynök tevékenységét jellemezné. Továbbá a biztosítási ügynöki tevékenység egyik lényeges eleme, nevezetesen
hogy leendő ügyfeleket keressen a biztosítónak, hiányzik ez esetben. Az Andersen tevékenysége ugyanis akkortól
kezdődik, amikor a biztosítási ügynökök beküldik a szerződés iránti kérelmet, akiken keresztül az UL potenciális
vevőket keres a piacon. A Bizottság szerint az Andersen és az UL közötti szerződés humán és adminisztratív
szolgáltatások nyújtásra irányul, és az Andersen olyan szolgáltatásokkal látja el az UL-t, melyek részei az utóbbi
által végzett biztosítási tevékenységnek.
A Bíróság az ügyben azt állapította meg, hogy a jelen esetben vizsgált back office szolgáltatások nem minősülnek
a biztosítási ügynök által a biztosító részére nyújtott kapcsolódó szolgáltatásnak.
A törvény 86. § (1) bekezdés a) pontja szerint adómentes a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló
1997. évi LXXXII. törvény hatálya alá tartozó magánnyugdíjpénztár és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról
szóló 1993. évi XCVI. törvény hatálya alá tartozó önkéntes nyugdíjpénztár által a tagok felé nyújtott biztosítási
tevékenysége.
Ahol az irányelv, így a törvény kifejezetten nem támasztja feltételül, hogy az adott tevékenység mely (milyen)
adóalany által történő végzése eredményez adómentességet, ott az adómentességnél nem az a meghatározó, hogy az
adott tevékenységet ki végzi, hanem a tevékenység jellege számít. Így példának okáért a hitelnyújtás alatt nem a
hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.)
meghatározottakat kell érteni, hanem az olyan szolgáltatást, mely tartalmában megvalósítja a hitelezést
(pénzkölcsönt), továbbá az adómentességnek nem feltétele az sem, hogy a hitelezést a Hpt.-ben meghatározott, arra
feljogosított adóalany végezze.
A hitelnyújtás kapcsán megemlítendő továbbá, hogy léteznek olyan komplex ügyletek, mely során az alapügylet
(pl. termékértékesítés) mellett a teljesítésre kötelezett még egy önálló hitelnyújtást is végez. Ilyen pl. a részletvétel,
vagy a pénzügyi lízing, vagy a faktorálás meghatározott esete. Részletvétel, illetve pénzügyi lízing konstrukcióban
történő beszerzés esetén összességében többet kell fizetni, mintha a termék árát a beszerzéskor azonnal kiegyenlítette
volna a vásárló. Ez a többlet egy külön megítélendő hitelnyújtás ellenértéke, feltéve, hogy egyértelműen
elkülöníthető egymástól a hitelügylet és az alapügylet. Egyértelműen elkülöníthetőnek tekinthető az alapügylettől a
hitelügylet például abban az esetben, ha az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
- az alapügylet és a hitelügylet ellenértékéről az ügylet megkötésekor külön-külön megállapodtak. Nem lehet
utólag az ellenérteket megosztani az alapügylet és a hitelügylet között.
- a hitelügyletről történő megállapodásban a kamatlábat is rögzítik.
- a két ügylet (alap- és hitelügylet) ellenérteket elkülönülten kell elszámolni.
Az alapügylet melletti hitelügylet ellenértékének tekinthető például a késedelmi kamat: tehát az a kamat, melyet
abban az esetben számítanak fel, ha a vevő, igénybevevő az esedékességkor nem tud fizetni, és lehetővé teszik
számára, hogy egy későbbi időpontban fizessen. Ugyanakkor amennyiben a teljesítésre kötelezett a fizetései
feltételek során engedményt ad az esedékességnél korábbi fizetésért (skontó) és a vevő, igénybevevő él ezzel, akkor
adóalap csökkentésről van szó, és nem arról, hogy az igénybevevő nyújt hitelt a teljesítésre kötelezettnek.
Amennyiben a vevő csak az esedékességkor fizet, akkor nincs szó arról, hogy a teljesítésre kötelezett hitelt nyújtott
volna.
Az Európai Bíróság a pénzügyi szolgáltatások tekintetében is értelmezte az irányelvet. A Sparekassernes
Datacenter (SDC) vs. Skattenministeriet C-2/95. ügyben a kérdés az volt, hogy mely szolgáltatások tartoznak bele
„az átutalással kapcsolatos szolgáltatás nyújtása” meghatározásba, és részesülhetnek adómentességben. Az Európai
Bíróság a levezetés során kifejtette, hogy az adómentességnél nem az a meghatározó, hogy az adott tevékenységet ki
végzi, hanem a tevékenység jellege számít. Továbbá kimondta, hogy az a tény, hogy a szolgáltatást milyen módon
teljesítik (elektronikusan, automatikusan vagy kézi vezérléssel) nem befolyásolja az adómentesség
alkalmazhatóságát. Azonban, ha a szolgáltatás csak technikai és elektronikai segítséget nyújt annak a személynek,
aki a lényeges és jellegzetes tevékenységet végzi a 6. áfa irányelv 13B. cikk d) 3-5. pontjai alá tartozó szolgáltatások
tekintetében, nem teljesülnek az adómentesség feltételei. Ez azonban a szolgáltatás jellegéből és nem abból
következik, hogy azt milyen módon nyújtják.
A Bíróság az eljárás során azt is kifejtette, hogy az irányelv szövege nem zárja ki, hogy az „átutalás” több
különálló szolgáltatásból álljon, melyek utána összességében képezik az irányelv értelmében vett „átutalásra
vonatkozó ügyletet” és azokat úgy számlázzák, hogy abban a szolgáltatás egyes elemei külön jelennek meg. De
abból a tényből, hogy egy elem szükséges az adómentes szolgáltatás teljesítéséhez, nem lehet azt a következtetést
levonni, hogy ez az elem önmagában adómentes.
Ahhoz, hogy a szolgáltatást a 13B. cikk 3-5. pontjai alá lehessen sorolni, annak a következő feltételeket kell
teljesítenie: a szolgáltatásnak egységes egészet kell alkotnia, és ténylegesen jellegzetesnek, valamint lényegesnek
kell lennie a vizsgált pontokban meghatározott szolgáltatások szempontjából. Ahhoz, hogy az átutalásra vonatkozó
ügylet kitétel teljesüljön, a nyújtott szolgáltatásnak azt az eredményt kell elérnie, hogy a pénzátutalás megtörténjen
és változás történjen a felek jogi és pénzügyi helyzetében. Az adómentes szolgáltatásokat ugyanakkor meg kell
különböztetni a puszta fizikai vagy technikai szolgáltatásoktól, mint például attól, hogy a bank részére adatkezelő
rendszert bocsátanak rendelkezésre. Így annak eldöntéséhez, hogy az ügylet adómentes-e vagy sem vizsgálni
szükséges, hogy az adatkezelő központ a bankkal szemben milyen mértékben visel felelősséget, különösen annak a
kérdését, hogy a felelősség pusztán technikai szempontokra korlátozódik-e vagy az kiterjed az ügylet jellegzetes és
lényeges szempontjaira is.
A Bíróság az eljárás során továbbá azt válaszolta, hogy a bankok és egyéb fogyasztók számára történő pénzügyi
információ nyújtása nem esik a 13B. cikk 3-5. pontjai hatálya alá.
A CSC Financial Services Ltd. and Commissioners of Customs & Excise C-235/00. ügyben az Európai Bíróság azt
értelmezte mit kell az „az értékpapírokra vonatkozó ügyletek, ideértve azok közvetítését is” megfogalmazás alatt
érteni. A tényállás szerint a CSC úgynevezett call-center szolgáltatást nyújtott bankok részére, mely abból állt, hogy
a CSC a bank összes potenciális ügyfelének a bank nevében pénzügyi termékeket értékesített az első felméréstől
kezdve egészen annak a végrehajtásáig, a végrehajtást kivéve. Az alapul szolgáló ügyben a Sun Alliance pénzügyi
csoport megbízta a CSC-t, hogy lássa el az általuk kínált befektetési termékkel kapcsolatos kommunikációt és
ügyfélkapcsolatot. A CSC ennek keretében ellátta a leendő ügyfeleket az összes szükséges tájékoztatással és a
vonatkozó befektetési formanyomtatvánnyal. A nemzeti jog értelmében a CSC nem adhatott tanácsot, csupán
információt nyújthatott. A CSC továbbá összegyűjtötte a leendő ügyfelek által benyújtott formanyomtatványokat.
Ellenőrizte, hogy azokat jól töltötték-e ki, a kérelmezők megfelelnek-e a kiválasztási kritériumoknak, továbbá, hogy
a fizetés megtörténtének igazolását mellékelték-e. Ezentúl a CSC kezelte a visszamondásokat is. Az értékpapírok
kibocsátását és átruházását azonban a CSC-től elkülönült vállalkozás végezte.
A Bíróság úgy vélte, hogy ugyanezt az elemzést kell elvégezni az értékpapírokkal való kereskedés esetében, mint
az SDC ügyben az átutalás esetén. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az értékpapírokkal való kereskedés olyan aktusokat
foglal magában, mely a felek jogi és pénzügyi helyzetét megváltoztatják és hasonlóak ahhoz, ami a pénzátutalás
esetén történik. Következésképpen az értékpapírokra vonatkozó ügylet olyan ügyleteket foglal magában, melyek
eredményeként a feleknek értékpapírokkal kapcsolatos jogai vagy kötelezettségei jönnek létre, változnak meg, vagy
szűnnek meg.
Az értékpapírokra vonatkozó ügylet közvetítését is értelmezte a Bíróság. Álláspontja szerint a közvetítés kifejezés
szerepeltetésével nem volt jogalkotói szándék új, eredeti mentességet definiálni, csupán az adómentesség hatályát
kívánták kiterjeszteni a közvetítésre. A közvetítő nem foglalja el a fél helyét a pénzügyi termékkel kapcsolatos
ügyletben, a közvetítő tevékenysége eltér a szerződéses felek által kötött pénzügyi szolgáltatás nyújtásától. A
közvetítést a szerződéses fél részére, és általa javadalmazottan nyújtják, az egy elkülönült közvetítői tevékenység.
Ennek lényege többek között, hogy kihangsúlyozza a megfelelő lehetőségeket a szerződés megkötésére, és felvegye
a másik féllel a kapcsolatot az ügyfele nevében és javára. A közvetítés lényege, hogy a közvetítő megtegyen
mindent, hogy a felek között a szerződés létrejöjjön, anélkül, hogy neki bármi érdeke fűződne a közvetített szerződés
feltételeihez. Másrészről nem tekinthető közvetítésnek az, ha az egyik fél alvállalkozót bíz meg a szerződés jogi
formalitásainak az előkészítésével, így például a másik fél részére történő információnyújtással, a
formanyomtatványok gyűjtésével és továbbításával. Ebben az esetben az alvállalkozó ugyanazt a helyzetet foglalja
el, mint a pénzügyi terméket értékesítő fél, így nem lehet közvetítő.
A fentiek alapján a kérdésekre a Bíróság a következő válaszokat adta:
(1) Az értékpapírokra vonatkozó ügylet alatt azokat az ügyleteket kell érteni, melyek képesek arra, hogy a felek
értékpapírokkal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit létrehozzák, megváltoztassák, vagy megszüntessék.
(2) Az értékpapírokra vonatkozó ügyletek közvetítése nem foglalja magában azokat a szolgáltatásokat, melyek
arra korlátozódnak, hogy a pénzügyi termékről információt szolgáltassanak, valamint összegyűjtsék és továbbítsák a
jegyzésre vonatkozó formanyomtatványokat, az értékpapírok jegyzése nélkül.
A Volker Ludwig vs. Finanzamt Luckenwalde C-453/05. számú esetben az Európai Bíróság leszögezte, hogy nem
feltétele annak, hogy a szolgáltatás hitelnyújtás közvetítése címén adómentes legyen sem az, hogy az adóalany
közvetlen kapcsolatot létesítsen a hitelnyújtóval vagy a hitelt felvevővel, sem az, hogy szerződéses kapcsolata legyen
azon hitelszerződésben érintett felekkel, melynek megkötéséhez hozzájárult, abban közreműködött.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet 45. cikke értelmében a 2006/112/EK irányelv 135. cikke
(1) bekezdésének e) pontjában meghatározott adómentesség a „színplatinára” (platinum nobles) nem alkalmazandó.
2015. január 1-jétől az Európai Bíróságnak a C-44/11 Deutsche Bank AG ügyben hozott ítéletében
kimondottakkal összhangban változik a portfólió-kezelési szolgáltatás áfa megítélése. 2015. január 1-jétől így
kizárólag a befektetési alap és a kockázati tőkealap kezelése, a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező
eszközök portfólió-kezelése, valamint a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a
foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény részére végzett portfólió-kezelés marad adómentes. Minden egyéb
pénzügyi eszközbe történt befektetés, vagyon portfólió-kezelése adókötelessé válik 2015. január 1-jétől. Egyes
portfólió-kezelési szolgáltatások adókötelessé tételével kapcsolatban az átmeneti rendelkezések kimondják, hogy,
amennyiben a portfólió-kezelési szolgáltatásért az ellenértéket meghatározott időszakra fizetik, az adófizetési
kötelezettség azon időszakért fizetett ellenértéket terheli először, amely időszak 2014. december 31-ét követően
kezdődik.
2015. január 1-jétől két újabb jogcímmel bővül az adómentes ügyletek köre. Így adómentes a szerencsejáték-
szervezés koncessziós jogának állam általi átengedése, valamint a biztonságvédelmi eszközök nemzetközi
megállapodáson alapuló átadása. Ez utóbbi körbe azon ügyletek tartoznak, amelyek során biztonságvédelmi
(kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt) termékeket és szolgáltatásokat értékesítenek a központi
költségvetési szerv részére, ha az ügylet nemzetközi megállapodáson alapul. Továbbá ide tartoznak azok az ügyletek
is, ha ezen termékeket, szolgáltatásokat a Magyar Állam vagy a képviseletében eljáró központi költségvetési szerv
részére térítésmentesen adják át, ha az nemzetközi megállapodáson alapul.

1.2.2. Ingatlanok

Az ingatlanok adóztatása kapcsán az új áfa-törvénnyel jelentős szabályozásbeli változás következett be. Ennek
keretében:
- az irányelvvel összhangban az áfa-törvény - a levonási tilalomra vonatkozó rendelkezések kivételével -
megszüntette a lakóingatlanokra vonatkozó eltérő áfa rendelkezéseket, ezáltal pedig ezek adózására egységesen
ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az összes többi egyéb ingatlanra.
- külön kell választani és kezelni az ingatlan értékesítést és a bérbeadást. A főszabály szerinti mentesség helyett az
adóalany választhatja az adókötelezettséget. Az adózó dönthet úgy, hogy az adókötelezettség csak a bérbeadásra,
vagy csak az értékesítésre vagy mindkettőre egyaránt vonatkozzon. Ugyanakkor az adókötelezettség választása az
összes bérbe adott (ha az adóalany csak a bérbeadásra választott adókötelezettséget), vagy az összes értékesített (ha
az adóalany csak az értékesítésre választott adókötelezettséget) vonatkozik.
- új szabály, hogy az adófizetésre irányuló választás az új szabályozás szerint már öt évre szól, vagyis a választás
évét követő ötödik naptári év végéig attól eltérni nem lehet.
- az építési telek, illetve az új ingatlan sorozatjellegű építése miatti adókötelezettség esetében a törvény nem enged
választási lehetőséget az adómentesség és az adókötelezettség között. A sorozat jellegű értékesítés miatt adóalannyá
váló személy, szervezet ezen értékesítése mindenképpen adóköteles, és ezen értékesítésre a fordított adózás sem
vonatkozik, vagyis az értékesítő köteles utána az áfát megfizetni.
- egyéb ingatlan értékesítése esetén a fordított adózás alkalmazandó, ha mindkét fél adóalany (ideértve az eva-
alanyt is).
Az áfa-törvény 2008. január 1-jei hatálybalépésekor az irányelvvel összhangban - a levonási tilalomra vonatkozó
rendelkezések kivételével - megszüntette a lakóingatlanokra vonatkozó eltérő áfa rendelkezéseket, azaz a
lakóingatlanok adózására egységesen ugyanazokat a szabályokat rendelte alkalmazni, mint az összes többi egyéb
ingatlanra. Azaz bármilyen ingatlan bérbeadása főszabály szerint adómentessé vált, azonban az adóalanyoknak
lehetőségük nyílt arra, hogy a bérbeadásra adófizetési kötelezettséget válasszanak. Ezirányú választás esetében a
törvény értelmében azonban minden ingatlan bérbeadására vonatkozott az adófizetési kötelezettség. Az áfa-törvény
módosításával (az egyes adótörvények módosításáról szóló 2008. évi VII. törvény) ugyanakkor ismételten lehetővé
vált, hogy az adóalany csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan bérbeadására válassza az adófizetési
kötelezettséget, azaz továbbra is adómentes legyen a lakóingatlan bérbeadása. Ezáltal a vegyes ingatlanállománnyal
rendelkező adóalanyok (pl. önkormányzatok) esetében tehát fennáll a lehetőség, hogy a lakóingatlannak nem
minősülő ingatlanok esetében a levonási jog megnyílása miatt a gazdasági szempontból előnyösebb adófizetési
kötelezettséget válasszák, míg a lakóingatlanok (pl. a szociális bérlakások) bérbeadását adómentesként kezeljék, s
ezáltal a bérleti díjban áthárított áfa ne növelje a bérbevevő költségeit.
A módosítás az áfa-törvényt módosító 2008. évi VII. törvény kihirdetése napját követő napon, azaz 2008. március
18-án lépett hatályba, s az említett rendelkezések kapcsán két átmeneti rendelkezést tartalmaz.
- Az első rendelkezés szerint azok az adóalanyok, amelyek a módosító törvény kihirdetését követő napig (március
18.-ig) bejelentették, hogy az ingatlan-bérbeadásra az adókötelessé tételt választják, e nyilatkozatukat a törvény
kihirdetése napját - azaz 2008. március 18-át - követő naptól számított 30 napon belül a törvény kihirdetését követő
naptól kezdődő hatállyal úgy módosíthatják, hogy az adókötelessé tétel csak a lakóingatlannak nem minősülő
ingatlanokra terjedjen ki. Vagyis amennyiben az adóalany 2008-tól adófizetési kötelezettséget választott az ingatlan
bérbeadásra, akkor 2008. április 16-ig ezen választását megváltoztathatja úgy, hogy a lakóingatlan bérbeadását
adómentesen, a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan bérbeadását pedig adókötelesen folytatja. A lakóingatlan
bérbeadására az adómentesség ez esetben 2008. március 18-tól él.
- A második rendelkezés szerint azok az adóalanyok, amelyek a törvény kihirdetését követő napig (március 18.) az
ingatlan-bérbeadás adókötelessé tételéről nem nyilatkoztak, a törvény kihirdetése napját követő naptól számított 30
napon belül a törvény kihirdetését követő naptól kezdődő hatállyal nyilatkozhatnak arról, hogy az ingatlan-
bérbeadásra a lakóingatlanok kivételével adókötelessé tételt választanak. Tehát, ha valaki azért nem élt idáig a
bérbeadás utáni adófizetési kötelezettség választásával, mert nem akarta azt a lakóingatlan bérbeadásra kiterjeszteni,
2008. április 16-ig választhatja az adófizetési kötelezettséget a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanra. Ez esetben
az adófizetési kötelezettség 2008. március 18-tól kezdődően vonatkozik rá.
2010-től az adóalany a bérbeadáshoz hasonlóan az ingatlanértékesítés esetén is rendelkezhet akként, hogy az
adókötelezettség kizárólag a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanra terjedjen ki. Egyúttal rendezi azt az esetet is,
hogy azok az adóalanyok, akik (amelyek) korábban adófizetési kötelezettséget választottak az ingatlan
értékesítésükre, korábbi nyilatkozatukat a változás hatályba lépésének napjára visszamenőleg úgy változtassák meg,
hogy az csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanokra terjedjen ki. A korábbi nyilatkozat módosítására az
adóalanynak 2010. január 1-jétől számított 30 napon belül van lehetőségük, azaz legkésőbb ezen a napon lehet a
nyilatkozatot az adóhatósághoz benyújtani, vagy postára adni. (Mivel a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a
határidő a következő munkanapon, azaz 2010. február 1-jén jár le.) Tekintettel arra, hogy a határidő jogvesztő,
elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének sincs helye. Mivel e nyilatkozat a törvénymódosítás alapján
2010. január 1-jétől kezdődően alkalmazandó, azoknak az adóalanyoknak, akik (amelyek) 2009. decemberéig az
ingatlan értékesítés adókötelessé tételéről nyilatkozatot nem tettek, és ingatlan értékesítéseiket 2010. január elsejétől
kívánják adókötelessé tenni, mégpedig oly módon, hogy az adókötelessé tétel a lakóingatlannak minősülő
ingatlanokra ne terjedjen ki, célszerű, hogy ezirányú bejelentésüket csak 2009. december 31-ét követően tegyék meg,
tekintettel arra, hogy 2009. december 31-éig az elkülönült választásra még nincs lehetőség.
2014. november 27-étől 2015. február 28-áig a jogalkotó lehetőséget biztosít az adóalanyoknak arra, hogy
amennyiben 2014. november 27-éig az összes ingatlanértékesítésükre adófizetési kötelezettséget választottak, ezt a
nyilatkozatukat úgy módosítsák, hogy csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanra választanak adófizetési
kötelezettséget. A nyilatkozat megváltoztatása esetén a lakóingatlan értékesítésre vonatkozó adómentesség 2015.
január 1-jétől alkalmazandó. Így abban az esetben, ha az adóalany a törvényben előírt határidőben megváltoztatta
ugyan a nyilatkozatát, azonban a lakóingatlan 2015. évi teljesítési időpontú értékesítéséhez az előleget még 2014-ben
vette kézhez, vagy írták számára jóvá, az előleget úgy kell tekinteni, hogy az az áfa összegét is tartalmazza, mivel ez
esetben még az előleg kézhezvételekor, jóváírásakor hatályos szabályok szerint kell megállapítani az adófizetési
kötelezettséget. Az adókötelezettség választásának fentiek szerinti megváltoztatása nem befolyásolja a választásra
vonatkozó 5 éves időszak számítását, vagyis az nem indul újból 2015-étől. Az adómentes körbe való visszalépés
következtében a tárgyi eszköz beszerzését terhelő adó részleges visszafizetésével, illetve a tárgyi eszköznek nem
minősülő termék adólevonásra nem jogosító tevékenység folytatásához történő felhasználása miatt az adó fizetésével
is számolni kell.
A törvényi szabályozás továbbá az ingatlanokat adózási szempontból megkülönbözteti aszerint is, hogy építési
telekről és új ingatlanról van szó, vagy egyéb ingatlanról. Új ingatlan alatt azt az építményt és a hozzá tartozó
földrészletet kell érteni, melyet még nem vettek használatba, vagy amelynek értékesítése és első rendeltetésszerű
használatbavétele között még nem telt el két év. Az építési szabályok változása következtében 2013. április 21-étől
új ingatlannak minősül az is, ha használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással
történő tudomásul vétele és az értékesítés között még nem telt el két év. Szintén az építési szabályok változásával
kapcsolatos az a módosítás, amelynek eredményeképpen 2016. július 16-ától új ingatlannak minősül az egyszerű
bejelentés alapján létrejött ingatlan, amennyiben a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az
értékesítés között még nem telt el két év.
Építési telek alatt pedig a következőket kell érteni:
a) az olyan telek, amely beépítésre szánt területen fekszik, az építési szabályoknak megfelelően kialakított, a
közterületnek gépjármű-közlekedésre alkalmas részéről az adott közterületre vonatkozó jogszabályi előírások szerint,
vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül, zöldfelület, illetve
termőföld sérelme nélkül megközelíthető, és amelynek a közterülettel vagy magánúttal közös határvonala legalább
3,00 m, továbbá amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak, vagy
b) az olyan telek vagy telkek csoportja, amely a nyomvonal jellegű építmények elhelyezésére szolgál (építési
terület) és amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak.
Az építési telek és új ingatlan értékesítése adóköteles, míg az egyéb ingatlan értékesítése adómentes, azonban ez
utóbbira adófizetési kötelezettség választható.
Az egyéb ingatlan értékesítés tehát fő szabály szerint adómentes ügyletnek minősül, az ezek érdekében felmerülő
beszerzések input áfájához levonási jog nem kapcsolódik. Az értékesítő adóalanyokat ugyanakkor ezen ügyleteik
tekintetében megilleti az adófizetési kötelezettség választásának a joga. Ilyen irányú választás esetén az ingatlan-
értékesítés már adóköteles ügyletnek minősül. Abban az esetben azonban, ha ezen ingatlan beszerzője belföldön
nyilvántartásba vett adóalany, a fordított adózás szabályai szerint az adót nem az értékesítőnek kell felszámítania és
befizetnie, hanem a vevőnek. Hangsúlyozandó, hogy a fordított adózás mindkét feltételének ez esetben is teljesülnie
kell: azaz, hogy az érintett felek mindegyike belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen (ideértve az eva-alanyt
is), ugyanakkor egyiküknek se legyen olyan jogállása, amely alapján az adó fizetése ne lenne tőle követelhető. Így
tehát egy, több mint két éve használatba vett irodaház értékesítése esetén az adókötelezettséget választó belföldi
adóalany helyett annak belföldi adóalany vevője fizeti meg az áfa-t. Ha azonban a vevője egy alanyi mentességet
választott adóalany, vagy egy nem adóalany magánszemély, akkor az adófizetésére az eladó lesz kötelezett, azaz az
értékesítő számítja fel és hárítja át az áfát. Mindkét esetben (függetlenül attól, hogy az értékesítő vagy a beszerző az
adófizetésre kötelezett) igaz azonban, hogy az értékesítő adóalany az adóköteles ingatlan-értékesítéshez kapcsolódó
beszerzések tekintetében levonási jogot is gyakorolhat. Amennyiben az értékesítő adóalany az adófizetési
kötelezettség mellett dönt, e választásától a választásának évét követő ötödik naptári év végéig nem térhet el.
Az irányelvvel összhangban, az ingatlan bérbeadása fő szabály szerint mentes az áfa alól, ez esetben tehát a bérleti
díjak után adót felszámítani nem kell. Ekkor azonban a bérbeadáshoz köthető beszerzések - mivel azok nem
adóköteles tevékenység érdekében hasznosulnak - input áfája sem helyezhető levonásba. Ugyanakkor a kereskedelmi
szálláshely-szolgáltatás nyújtásának és a közlekedési eszközök elhelyezésének, parkolásának biztosítására szolgáló
ingatlanok, továbbá az ingatlannal tartósan összekötött gépek, egyéb berendezések, valamint a széf adóalany általi
bérbeadásai tekintetében adómentesség nem áll fenn, ezen ügyletek adóköteles szolgáltatásoknak minősülnek,
amelyek után az adóalany minden esetben adó felszámítására kötelezett. 2013-tól pontosító jelleggel a törvény
rögzíti, hogy kizárólag a tartalma alapján kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak minősülő bérbeadás adóköteles,
azaz pl. egy szálloda üzemeltetés céljából történő bérbeadása nem tartozik e körbe.
Az adómentes ingatlan-bérbeadásokra is igaz, hogy az adóalanyokat e tekintetben megilleti az adófizetési
kötelezettség választásának a joga. Ez irányú választásuk esetén a bérleti díjak után minden esetben a bérbeadó
köteles áfát felszámítani (a fordított adózás jogintézménye ugyanis az ingatlan-bérbeadásra nem terjed ki),
ugyanakkor viszont a bérlethez kapcsolódó beszerzések tekintetében levonási jogot is gyakorolhat. Ez esetben is
figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy amennyiben a bérbeadó adóalany az áfa felszámítása mellett dönt, e
választásától a választása évét követő ötödik naptári év végéig nem térhet el.
Az új áfa-törvény a bérbeadás, -vétel fogalma alatt a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan
egyéb jogviszonyt is annak tekint, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a
termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek. Ezen meghatározásból következően a
lakásszövetkezeteknek a tulajdonukban álló ingatlanok közös használatának biztosítására irányuló tevékenysége az
áfa rendszerében bérbeadásként kezelendő, mely főszabályként adómentes, de választhatnak rá adókötelezettséget is,
az előzőekben ismertetett szabályok szerint. (Ez a 2008. január 1-jét megelőzően hatályos szabályozással azonosan
kezeli a lakásszövetkezetek e tevékenységét, így az számukra változást nem jelent, csak annyiban, hogy az
adókötelezettség választása a továbbiakban már öt évre köti a szövetkezetet.)
Megemlítendő végül a levonási jog gyakorlása tekintetében fennálló azon speciális előírás, amely szerint a
lakóingatlan beszerzéséhez, építéséhez, fejújításához kapcsolódó input áfa összegére alapvetően levonási tilalom
vonatkozik. A törvény egyéb előírásai ugyanakkor mentesítenek ezen levonási korlát alól azokban az esetben, ha a
lakóingatlant továbbértékesítési céllal veszik meg, építik, vagy újítják fel, és azt adókötelesen értékesítik tovább,
illetve, ha a lakóingatlan megvásárlása, felépítése, felújítása abból a célból történik, hogy azt adókötelesen bérbe
adják. Az említett esetekben a lakóingatlant beszerző adóalany a kapcsolódó input áfa összegét - a fő szabályban
előírtak ellenére - levonásba helyezheti. (Bővebben lásd VIII. fejezet 3. pont.)

1.2.3. Egyéb adómentes értékesítések

Az irányelv rendelkezéseinek megfelelően adómentes a kizárólag levonási joggal nem járó adómentes
tevékenységhez használt, egyéb módon hasznosított termék értékesítése, illetőleg a levonási tilalom alá eső termék
értékesítése. Így például nem keletkezik adófizetési kötelezettség egy bank által értékesített számítógép után, melyet
az adómentes tevékenységéhez használt és ezért a beszerzés során az adót nem helyezhette levonásába.
Ez a rendelékezés érinti a személygépkocsi értékesítéseket is, hiszen néhány kivételtől eltekintve (pl.
továbbértékesítési cél), annak beszerzésére levonási tilalom vonatkozik. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni azon
személygépkocsi értékesítésére is, melyet 2008. január 1-je előtt szereztek be, vagyis annak értékesítése adómentes
lesz, és nem nyílik meg időarányos levonási jog sem az értékesítő számára. Ez alól kivételt jelent ugyanakkor az az
eset, ha a 2008. január 1-jét megelőzően beszerzett személygépkocsit bérbeadás céljából vették, vagy a beszerzés és
az értékesítés között azt bérbe adták. Tekintettel arra, hogy a törvény 125. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a
személygépkocsi bérbeadás útján történő hasznosítása esetén a gépkocsi beszerzését terhelő áfa levonható,
következésképpen a személygépkocsi bérbeadás (operatív lízing) céljára történő beszerzéséhez az áfa-törvény 124. §
és 125. §-a nem kapcsol adólevonási tilalmat. Levonási tilalom hiányában a bérbeadásra használt - 2008. január 1-jét
megelőzően beszerzett - személygépkocsi utólagos értékesítésére az áfa-törvény 87. § b) pontja szerinti adómentes
értékesítés nem alkalmazható. Ebben az esetben a személygépkocsi értékesítése adófizetési kötelezettséggel jár,
emellett a bérbeadónak a figyelési időszak hátralévő időszakára megnyílik az adólevonási joga, amelyet az áfa-
törvény 135-136. §-ának a tárgyi eszköz korrekcióra vonatkozó szabályai szerint gyakorolhat.
Ezen rendelkezések kapcsán továbbá figyelemmel kell lenni arra is, hogy az csak akkor értelmezhető és
alkalmazható, ha a beszerzés során ténylegesen volt áthárított adó. Amennyiben áthárított adó nem merült fel a
termék beszerzésekor, úgy annak értékesítése adóköteles. Tehát amennyiben a személygépkocsit például nem
adóalany magánszemélytől szerezte be az adóalany, úgy annak értékesítése a rá vonatkozó adómértékkel adózik.
A fentiekből is kifolyólag, annak érdekében, hogy egy hosszabb értékesítési láncban ne fordulhasson elő
adóhalmozódás, 2013. április 21-től az áfa-törvény adómentessé tette azt a személygépkocsi értékesítést is, amely
beszerzéséhez ugyan nem kapcsolódott előzetesen felszámított adó (pl. mert magánszemély értékesítette az adóalany
részére a gépjárművet, vagy olyan személygépkocsi volt, melyet az előző szakasz értelmében adómentesen
értékesítettek az adóalany részére), de ha kapcsolódott volna, azt nem lehetett volna levonásba helyezni a 124. § (1)
bekezdés d) pontjában lévő levonási tilalom miatt.

2. Adólevonási jog melletti adómentességek

2.1. Adó alóli mentesség termék Közösségen belüli értékesítése esetében

Nem minden, a Közösség másik tagállamába irányuló értékesítés adómentes, mint ahogy nem minden Közösségen
belüli beszerzés után keletkezik adófizetési kötelezettség. Alapvetően elmondható, hogy csak az a Közösségen belüli
értékesítés lehet adómentes, amely után Közösségen belüli beszerzés jogcímén adófizetési kötelezettség keletkezik.
Az adómentes Közösségen belüli termékértékesítés levonási joggal jár, vagyis ezen értékesítéshez kapcsolódó
beszerzéseket terhelő áfa levonásba helyezhető. Az adómentes Közösségen belüli értékesítés főbb esetei a
következők:
A Közösség másik tagállamába irányuló termékértékesítés adómentes, ha az értékesített termék igazoltan másik
tagállamba kerül, és a beszerző egy olyan adóalany, akit (amelyet) egy másik tagállamban adóalanyként
nyilvántartásba vettek vagy adófizetésre kötelezett nem adóalany jogi személy, tehát a saját tagállamában ezen
beszerzés után adófizetésre kötelezett. Az értékesítés adómentessége attól függetlenül fennáll ebben az esetben, hogy
a terméket az értékesítő, a beszerző vagy bármelyikük megbízásából harmadik személy adja fel vagy fuvarozza el
belföldről a Közösség területére. Tekintettel arra, hogy egyes tagállamok területei harmadik ország területének
minősülnek, illetve vannak olyan államok, melyek nem tagjai a Közösségnek (lásd VII. fejezet 2.3.1. pont), a feltétel,
hogy a termék az áfa-törvény értelmében vett Közösség területére kerüljön belföldről. Amennyiben a terméket ugyan
egy másik tagállambeli adóalanynak értékesítették, de az nem a Közösség területére, hanem a Közösség területén
kívülre kerül ennek következtében, úgy nem a Közösségen belüli értékesítésre, hanem a Közösség területén kívülre
történő értékesítés szabályait kell alkalmazni, vagyis az adómentesség csak az ott meghatározott feltételek esetén fog
fennállni (lásd VII. fejezet 2.3.1. pont).
Nem vonatkozik azonban ez a szabály arra esetre, ha az értékesítést alanyi adómentességet választott adóalany
végzi, mivel az ő értékesítéseikre az alanyi adómentesség szabályait kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy másik
tagállamba irányuló termékértékesítése után ugyan nem keletkezik adófizetési kötelezettsége, de adólevonási joga
sincsen ezen termékértékesítéshez kapcsolódó beszerzéseire jutó áfa tekintetében. Továbbá a beszerzőnek sem kell
ezen értékesítés után a saját tagállamában az adót Közösségen belüli beszerzés jogcímén megfizetni. Kivétel ez alól,
ha az alanyi adómentességet választott adóalany új közlekedési eszközt értékesít másik tagállamba, ugyanis ez
esetben az alanyi adómentességet választott adóalany nem járhat el alanyi adómentes minőségében, így ezen termék
Közösségen belüli értékesítése adómentes lesz, azonban levonási jog illeti meg ezen értékesítéshez kapcsolódóan.
Kiemelést igényel az az eset, amikor a termék beszerzője olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy, aki
(amely) csak akkor kötelezett Közösségen belüli beszerzés jogcímén az adót megfizetni, ha a másik tagállamból
történő beszerzései egy meghatározott értékhatárt meghaladnak. A részükre történő értékesítés csak abban az esetben
lehet adómentes, ha ezek a beszerzők a Közösségen belüli beszerzésük után az őket nyilvántartásba vett tagállamban
adófizetésre kötelezettek vagy az értékhatár túllépése vagy az erre vonatkozó választásuk okán.
Előfordulhat olyan láncértékesítés (lásd III. fejezet 1.1. pont), amelynek a következtében kerül a termék a
Közösség másik tagállamába. Például egy magyar adóalany egy osztrák adóalanynak értékesít, aki azt
továbbértékesíti egy román adóalanynak, úgy hogy a termék belföldről a magyar eladótól közvetlenül a román
vevőhöz kerül. Ahogy azt az Európai Bíróság is megerősítette az EMAG Handel C-245/04. számú ügyben, csak az
egyik értékesítés élvezhet adómentességet Közösségen belüli értékesítés címén. Annak eldöntéséhez, hogy a két
értékesítés közül melyik lesz az adómentes, a termékértékesítés teljesítési helyére vonatkozó szabályok szolgálnak
segítségül (lásd III. fejezet 1.1. pont). A teljesítési hely attól függően alakul, hogy a terméket ki fuvarozza, vagy
fuvaroztatja el belföldről. Amennyiben a magyar eladó fuvaroz, fuvaroztat, úgy az ő értékesítése belföldön teljesített,
míg az osztrák értékesítése Romániában teljesített (belföldön nem adóztatható), így az adómentes Közösségen belüli
értékesítés a magyar adóalany osztrák adóalany felé történő értékesítése. Amennyiben a román vevő fuvaroz vagy
fuvaroztat, úgy mind a magyar adóalany osztrák adóalany részére történő értékesítése, mind az osztrák adóalany
román adóalany részére történő értékesítése belföldön teljesített. De mivel az a termékértékesítés, melyhez a
fuvarozást társítani kell az osztrák adóalany román adóalany részére történő értékesítése, az adómentes Közösségen
belüli érétkesítés ez lesz, a magyar eladó az osztrák adóalany részére áfát számít fel. Amennyiben az osztrák
adóalany fuvaroz, fuvaroztat, úgy a törvény értelmében úgy kell tekinteni, mint aki (amely) vevői minőségében teszi
ezt, vagyis a részére történő értékesítés teljesítési helye belföld, míg az általa történő teljesítési hely Romániába esik.
Tehát így az adómentes értékesítés a magyar adóalany értékesítése. A törvény lehetőséget ad azonban arra is, hogy
ennek ellenkezőjét bizonyítsák, vagyis, hogy az osztrák adóalany értékesítői minőségében fuvarozott. Ebben az
esetben a végeredmény ugyanaz, mintha a román adóalany fuvarozott volna, következésképpen az adómentes
értékesítés az osztrák adóalany értékesítése.
Új közlekedési eszköz Közösségen belülre történő értékesítése esetén kivétel nélkül a célország szerinti adóztatás
elve érvényesül, ezért ez esetben mindig a beszerzőnek kell az adót megfizetnie, függetlenül adójogi státusától. Erre
tekintettel az új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítése minden esetben adómentes, tehát akkor is, ha a
beszerző nem adóalany személy, szervezet vagy olyan adóalany, nem adóalany jogi személy, aki (amely) más
termékek tekintetében a Közösségen belüli beszerzései tekintetében adófizetésre nem kötelezett. Mint minden
esetben itt is az adómentesség feltétele, hogy a feladott vagy elfuvarozott új közlekedési eszköz igazoltan elhagyja
belföldet és a Közösség területére kerüljön. Ide kell érteni azt az esetet is, amikor maga az értékesített közlekedési
eszköz teszi meg a távolságot az indulás és az érkezés helye között.
A jövedéki termékek adómentes Közösségen belüli értékesítésére is különös szabályok vonatkoznak. Így ezen
termék másik tagállamba történő értékesítése akkor is adómentes, ha olyan adóalany vagy nem adóalany jogi
személy szerzi azt be, aki (amely) az őt nyilvántartásba vett tagállamban a Közösségen belüli beszerzés után
adófizetésre egyébként nem kötelezett, feltéve, hogy a jövedéki termék adójogi sorsát a beszerző tagállamban
rendezni kell, ott jövedéki típusú adófizetési kötelezettség keletkezik. Az áfa fizetési kötelezettség ugyanis a
jövedéki típusú adó fizetési kötelezettségre épül. Nem alkalmazható ez a szabály, ha a jövedéki terméket alanyi
adómentességet választott adóalany értékesíti, ekkor ugyanis az alanyi adómentességre vonatkozó szabályok az
irányadóak. Vagyis az értékesítés adómentes lesz ugyan, de az értékesítő adóalanynak nem lesz levonási joga ezen
értékesítés tekintetében, továbbá a beszerzőnek nem keletkezik áfa fizetési kötelezettsége a beszerzés kapcsán.
A termékértékesítés kapcsán szó esett róla, hogy az adóalany vállalkozásának tulajdonában lévő, vagy bizományba
átvett termék belföldről másik tagállamba történő továbbítása is termékértékesítésnek minősül meghatározott esetek
kivételével (lásd II. fejezet 2.7. pont). Ez a termékértékesítésnek minősülő terméktovábbítás is adómentes, feltéve,
hogy az adóalany, aki (amely) vállalkozásának tulajdonában a termék van, vagy azt bizományba átvette a rendeltetési
hely szerinti tagállamba ezen termékmozgatás után Közösségen belüli beszerzés címén adófizetésre kötelezett.
Nem alkalmazhatóak a Közösségen belüli adómentes értékesítésre vonatkozó szabályok abban az esetben, ha az
értékesített termékre a használt cikk kereskedelem szabályait alkalmazzák (lásd XVI. fejezet).
A Közösségen belüli adómentes értékesítések további feltétele, hogy az adóalany összesítő nyilatkozatot nyújtson
be ezen értékesítéseiről, melyhez szüksége van a közösségi adószám kiváltására is.

2.2. Adó alóli mentesség termék Közösségen belüli fuvarozása esetében

Mentes az adó alól a termék Közösségen belüli fuvarozása abban az esetben, ha azt az Azori szigetekről vagy oda,
illetve Madeira autonóm területéről vagy oda, illetve ezen szigetek közt fuvarozzák.

2.3. Adó alóli mentesség termék Közösség területén kívülre történő értékesítéséhez kapcsolódóan

2.3.1. Termékértékesítés

Az áfa-törvény értelmében a termékexport, azaz a terméknek a Közösség területén kívülre történő értékesítése
adómentes levonási joggal. Ahhoz azonban, hogy a mentesség fennálljon a termékexportra az alábbi feltételek
együttes teljesítése szükséges:
- az értékesített terméket a teljesítés napját követően 90 napon belül ki kell léptetni a Közösség területén kívülre,
mely tényt a vámhatóság, illetve egyéb kiléptető hatóság igazol,
- az értékesített terméket az értékesítés és a kiléptetés között a kipróbálástól és a próbagyártástól eltekintve nem
lehet használni vagy hasznosítani,
- amennyiben a terméket a beszerző fuvarozza, fuvaroztatja el, nem lehet belföldön letelepedett adóalany.
Nem alkalmazható az adómentesség abban az esetben, ha a terméket a beszerző maga fuvarozza el és ez a termék
hajó, turista repülőgép vagy magánhasználatra szolgáló közlekedési eszköz tartozéka, vagy ezek üzemeltetéséhez
szükséges termék.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 47. cikke értelmében a 2006/112/EK irányelv 146.
cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott, magáncélra szolgáló közlekedési eszközök magukban foglalják
a nem természetes személyek, például az említett irányelv 13. cikke értelmében vett közjogi szervezetek, illetve az
egyesületek által nem gazdasági tevékenység céljából használt közlekedési eszközöket.
Az áfa szempontból vett Közösség területe nem egyezik meg az Európai Unió tagállamainak területével. Így
meghatározott tagállami területeket úgy kell tekinteni, mint amely harmadik ország részét képezi, illetve vannak
olyan államok, amelyekbe irányuló érétkesítéseket úgy kell tekinteni, mintha azok a Közösség területére történtek
volna. Nem minősül az áfa szempontból vett Közösség területének: Gibraltár (Egyesült Királyság), Büsingen területe
és Helgoland szigete (Németország), Campione d’Italia, Livigno és Lugánói-tó olaszországi vizei (Olaszország),
Ceuta és Melilla (Spanyolország). Ezen túlmenően vannak olyan tagállami területek, amelyek forgalmi adó
szempontból nem minősülnek a Közösség területének, de vámszempontból igen. Ezek a területek a következők:
Csatorna szigetek (Egyesült Királyság), Aland szigetek (Finnország), az Európai Unió működéséről szóló szerződés
349. cikkében, valamint 355. cikkének (1) bekezdésében említett francia területek (Guadeloupe, Francia Guyana,
Martinique, Réunion, Saint Barthélemy, Saint Martin), Athosz-hegy (Görögország), Kanári-szigetek
(Spanyolország). Ezen területekre történő értékesítések során tehát a termékexport szabályait kell alkalmazni. Azok a
Közösségen kívüli területek, amelyek esetében nem a termékexport, hanem a Közösségen belüli értékesítés
szabályait kell alkalmazni a következők: a Man-szigetre történő értékesítéseket úgy kell tekinteni, mint amelyek az
Egyesült Királyságba történtek, a Monacói Hercegségbe történt értékesítéseket pedig úgy mintha azok
Franciaországba történtek volna.
Példa: A terméket egy magyar adóalany (A) értékesíti egy másik belföldi székhelyű adóalanynak (B), mely azt
továbbértékesíti egy német adóalanynak (C). A terméket az első adóalanytól fuvarozzák el a német adóalany által
megadott címre Ukrajnába. Tekintettel arra, hogy a termék a Közösség területén kívülre kerül, nem a Közösségen
belüli értékesítés szabályai alkalmazandóak. Itt egy láncügyletről van szó, ezért annak megállapításához, hogy
melyik adóalanyt milyen kötelezettségek terhelnek belföldön, illetve, hogy az értékesítések közül melyik lehet az
adómentes értékesítés, először az egyes termékértékesítések teljesítési helyét kell megállapítani (lásd III. fejezet 1.1.
pont). Ez esetben is igaz, hogy csak az egyik értékesítés lehet export címén adómentes, mégpedig az, amelyikhez a
fuvarozás kapcsolódott. Amennyiben a terméket „A” magyar adóalany fuvarozza vagy fuvaroztatja,
termékértékesítésének teljesítési helye a fuvar indulásának helye, vagyis is belföld, míg az azt követő
termékértékesítések („B” és „C” között) Ukrajnába esnek. Így az egyéb feltételek teljesítése mellett az első magyar
eladó (A) értékesítése adómentes, míg a második magyar eladó (B) német adóalany részére történő értékesítése az
áfa-törvény területi hatályán kívüli, így belföldön nem adóztatandó. Amennyiben a terméket „B” adóalany
fuvarozza, vagy fuvaroztatja Ukrajnába, úgy a törvény értelmében úgy kell tekinteni, mint aki (amely) beszerzői
minőségében fuvaroz, fuvaroztat, így a fuvarral egybekötött termékértékesítésnek az első magyar eladó (A) által
történő értékesítést kell tekinteni, míg (B) által a német adóalany felé történő értékesítés külföldön teljesített.
Azonban mivel „B” belföldön letelepedett, a részére történő értékesítés nem lehet adómentes, vagyis „A” adót számít
fel és hárít át az értékesítés után, melyet „B” az általános szabályok szerint levonásba helyezhet. Amennyiben „B”
bizonyítja, hogy nem beszerzői, hanem értékesítői minőségében fuvarozott vagy fuvaroztatta el a terméket, úgy az
általa a német adóalany részére történő értékesítéshez kapcsolódik a fuvar, így ennek a teljesítési helye, valamint „A”
magyar adóalany értékesítésének teljesítési helye is belföld. Ez azt jelenti, hogy „A” adóalany értékesítését adó
terheli, míg „B” adóalany értékesítése az egyéb feltételek mellett adómentes levonási joggal. Amennyiben „C”
adóalany fuvaroz, vagy fuvaroztat, a végeredmény ugyanaz, mintha „B” adóalany fuvarozott vagy fuvaroztatott
volna eladói minőségében.
Az értékesítés teljesítésétől számítva 90 nap áll rendelkezésre a termék harmadik ország területére történő
kiléptetéséig. Felmerülhet az a kérdés, hogy előlegfizetés vagy részteljesítés esetén a 90 napot mely időponttól
kezdődően kell számítani. Az áfa-törvény szerint előlegnek a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítését
megelőzően az ellenértékbe beszámítható pénzösszeg adása, átutalása minősül, így amennyiben az adóalany előleget
kap a termékértékesítéshez, úgy a 90 napos határidőt a szerződés szerinti teljesítéstől kezdődően kell számítani, és
nem az előleg átadásától, átutalásától.
Amennyiben az ügylet során részteljesítés történik, úgy arra a részre vonatkozóan, amelyet szerződésszerűen
teljesítettek, a 90 napos határidőt a részteljesítés időpontjától kezdve kell számítani. Értelemszerűen arra a részre,
amelyet később teljesítenek, arra annak a résznek a teljesítésétől kezdődően kell a 90 napot számítani.
Részteljesítés egyébként csak akkor lehetséges, ha a szolgáltatás (nem az áfa-törvény értelmében vett
szolgáltatásról van szó!) osztható. A Ptk. 285. §-a értelmében, ha a szolgáltatás osztható, a jogosult részteljesítést is
köteles elfogadni, kivéve, ha a részteljesítést a szerződésben kizárta, vagy az lényeges érdekét sérti.
2014. január 1-jétől lehetőség nyílik arra, hogy a termékexport lényegében mégis adómentességet élvezzen,
amennyiben a termékértékesítés kizárólag a Közösségen kívülre történő kiléptetésre előírt 90 napos határidő
túllépése miatt nem teljesítette az export-adómentesség feltételeit, és erre tekintettel az adóalanynak adófizetési
kötelezettsége keletkezett. Amennyiben ugyanis az adóalany által értékesített terméket a teljesítéstől számított 90.
napon túl, de 360 napon belül igazolt módon mégis kiléptetik a Közösség területén kívülre, úgy az adóalany
csökkentheti fizetendő adóját az ezen értékesítés után korábban megfizetett és bevallott adó összegével. A fizetendő
adó csökkentésének feltétele, hogy az adóalany megfelelően módosítsa az ügylet teljesítését tanúsító számlát. A
fizetendő adó csökkentését az adóalany legkorábban abban az adómegállapítási időszakban végezheti el, amelyben a
rendelkezésére áll a termék Közösségen kívülre történő kiléptetésének igazolása, és a jogosult személyes
rendelkezésére áll a fizetendő adó csökkentésének feltételeként előírt módosító számla.

2.3.2. Külföldi utas poggyászában kivitt termék

Amennyiben a külföldi utas a vásárolt terméket a személyi vagy útipoggyászában a Közösség területén kívülre
kiviszi, úgy eleve adómentesen vásárolhat vagy amennyiben a vásárlás során áfát számítanak fel, úgy ezen áfa
visszatérítése illeti meg bizonyos feltételek fennállása mellett. Külföldi utasnak minősül az a személy, aki nem
állampolgára a Közösség egyik tagállamának sem, és nem jogosult a Közösség egyetlen tagállamában sem állandó
tartózkodásra, továbbá az, aki a Közösség valamely tagállamának állampolgára ugyan, de lakóhelye a Közösség
területén kívül van.
A külföldi utas beszerzésére vonatkozó adómentesség, illetve az áfa visszatérítés együttes feltételei a következők:
- a termékértékesítés adóval számított összellenértéke meg kell hogy haladja a 175 eurónak megfelelő
forintösszeget,
- a külföldi utas érvényes okmánnyal igazolja a jogállását,
- a vámhatóság, illetve más tagállam esetében a Közösség területéről kiléptető hatóság az adóhatóság által erre a
célra létesített formanyomtatványon, vagy más az adóhatóság által engedélyezett nyomtatványon igazolja, hogy a
termék a Közösség területét elhagyta.
A Tanács 282/2011/EU végrehajtási rendeletének 48. cikke tartalmaz értelmező rendelkezést arra vonatkozóan,
hogyan kell a 175 eurós értékhatárra vonatkozó feltételt alkalmazni. A Vhr. alapján „Annak meghatározása
érdekében, hogy - az utasok személyi poggyászában szállított termékek értékesítésére alkalmazható adómentesség
feltételeként - a valamely tagállam által a 2006/112/EK irányelv 147. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c)
pontjával összhangban megállapított értékhatárt túllépték-e, a szükséges számítást a számlaérték alapján kell
elvégezni. Több termék összevont értékét csak akkor lehet alkalmazni, ha valamennyi termék az azokat értékesítő
azonos adóalany által azonos vevő részére kiállított, azonos számlán szerepel.”
A vámhatóság az igazolás során a formanyomtatványt záradékolja és lepecsételi, azonban ehhez szükséges az is,
hogy a termékértékesítés teljesítését igazoló eredeti számlát bemutassák.
A 175 euró forintra történő átváltásához a tárgyévet megelőző év október hónapjának első munkanapján érvényes
MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni, melyet a matematikai szabályok szerint 1000
forintra kell kerekíteni.
Az értékesítéskor a kereskedőnek a külföldi utas részére a számla mellett az adó-visszaigénylő lapot is
rendelkezésre kell bocsátania. Az adó-visszaigénylő lap csak egy darab számlának a termékértékesítésre vonatkozó
adatait tartalmazhatja. Az adó-visszaigénylő lapot az értékesítő 3 példányban állítja ki, melyből 2 példányt a külföldi
utasnak ad át, egy példányt pedig a saját nyilvántartásában őriz meg. Az áfa-törvény meghatározza az adó-
visszaigénylő lap kötelező adattartalmát, valamint azt, hogy annak rovatait milyen nyelven kell feltüntetni (magyar,
angol, német, francia, orosz), illetve, hogy a lapot milyen nyelveken kell kitölteni (magyar, angol, német, francia).
Amennyiben a Közösség területén kívülre történő kiléptetést a vámhatóság igazolja (tehát az utas Magyarországról
hagyta el a Közösség terültét), úgy az adó-visszaigénylő lap záradékolt és lebélyegzett második példányát az utastól
bevonja.
A külföldi utas helyett és nevében írásos meghatalmazás alapján megbízottja is eljárhat. Az adómentességhez vagy
adó-visszatérítéshez szükséges hogy a termék értékesítője birtokolja az adó-visszaigénylő lap vámhatóság (Közösség
területéről kiléptető hatóság) záradékolt és lebélyegzett példányát. Ezen túlmenően a külföldi utasnak vagy
meghatalmazottjának be kell mutatni a termék értékesítőjének a teljesítést tanúsító számla eredeti példányát. Ezen a
számlán az értékesítőnek az „áfa elszámolva” jelölést kell feltüntetnie, annak érdekében, hogy ez a számla ismételt
adó- visszatérítésre ne jogosítson. Az erről készült másolatot pedig az értékesítőnek nyilvántartásában meg kell
őriznie.
A visszatérített adó forintban illeti meg a külföldi utast, de az értékesítő és a külföldi utas ettől eltérő pénznemben
is megállapodhat.
Amennyiben a termék értékesítője az értékesítéskor adót számított fel és azt fizetendő adóként megállapította és
bevallotta, úgy jogosul arra, hogy abban az adó-megállapítási időszakban, amelyben a külföldi utas részére az adót
visszatérítette, a visszatérített adó összegével a fizetendő adóját csökkentse.

2.3.3. Közhasznú tevékenységet végző szerv általi termékkivitel

Amennyiben úgy értékesítenek terméket a Közösség területén kívülre, hogy a terméket a beszerző fuvarozza,
fuvaroztatja és a beszerző közhasznú tevékenységet végző személy, szervezet, az adómentesség feltétele az is, hogy
az adott szervezet az értékesített terméket igazoltan a Közösség területén kívül végzett humanitárius, karitatív vagy
oktatási tevékenységéhez használja, egyéb módon hasznosítsa. Abban az esetben, ha a közhasznú tevékenységet
folytató személy, szervezet részére értékesített terméket a szervezet az értékesítéssel egyidejűleg nem fuvarozza,
fuvaroztatja el a Közösségen kívülre, az adómentesség utólagos adó-visszatérítés formájában illeti meg. Ennek
gyakorlásához szükséges igazolási kötelezettséget, a kérelem kötelező adattartalmát, illetve egyéb eljárási
rendelkezéseket a közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet általános forgalmiadó-visszatéríttetési
jogának gyakorlásához fűződő igazolási kötelezettségekről, az általános forgalmiadó-visszatéríttetési kérelem
kötelező adattartalmáról és egyes eljárási szabályokról szóló 19/2008. (VI. 13.) PM rendelet határozza meg.
 2.3.4. Exporthoz kapcsolódó szolgáltatások

2.3.4.1. Bérmunka

Nem csak a Közösség területén kívülre kifuvarozott termékértékesítésekre, hanem az ehhez kapcsolódó
szolgáltatásnyújtásokra is adólevonással járó adómentesség vonatkozik meghatározott esetekben. Így mentesíti az
áfa-törvény azt a szolgáltatást, mely az e célból beszerzett vagy importált ingó terméken végzett munkából áll az
alábbi feltételek együttes teljesítése esetén:
- a terméken végzett munkát követően a terméket a teljesítés napját követően 90 napon belül a Közösség területén
kívülre kiléptették, mely tényt a vámhatóság, illetve egyéb kiléptető hatóság igazol,
- a Közösség területén kívülre kifuvarozott terméket a szolgáltatás teljesítése és a kiléptetés között a kipróbálástól
és a próbagyártástól eltekintve nem lehet használni vagy hasznosítani,
- amennyiben a terméket a szolgáltatás igénybevevője fuvarozza, fuvaroztatja el, nem lehet belföldön letelepedett
adóalany.

2.3.4.2. Egyéb szolgáltatások

Az áfa-törvény továbbá adólevonási jog mellett mentesíti az adó alól azokat a szolgáltatásokat, amelyek
közvetlenül olyan termékhez kapcsolódnak, amelyekre az alábbiak valamelyike vonatkozik:
- a termék átmeneti megőrzés alatt áll, vámszabadterületre vagy vámszabad-raktárba tárolják be, vagy
vámraktározási, vámfelügyelet melletti feldolgozás vagy aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás, teljes
vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás, illetve külső vagy belső közösségi árutovábbítási eljárás hatálya
alatt áll,
- a termék kiviteli eljárás hatálya alá vonva elhagyja a Közösség területét, és a Közösség területéről való kiléptetés
tényét a kiléptető hatóság igazolja,- a terméken adómentesen végeztek munkát (lásd VII. fejezet 2.3.4.1. pont).
A második francia bekezdésben meghatározott feltétel 2010. január 1-jétől változott. Ezt megelőzően ugyanis
ahhoz, hogy a szolgáltatás adómentes legyen olyan termékhez kellett kapcsolódnia, amelyet a Közösségen kívülre
értékesítenek. A módosult szabályok értelmében az adómentességnek azonban nem feltétele a továbbiakban az, hogy
a terméket értékesítsék, elegendő, ha azt igazoltan kiléptetik a Közösségen kívülre. Az adómentesség akkor
vonatkozik a szolgáltatásra, ha az a termék, amelyre a szolgáltatás irányul már a kiviteli eljárás hatálya alatt áll.
Ezen szolgáltatások közé tartozik különösen a termék fuvarozása és a termék fuvarozásához járulékosan
kapcsolódó szolgáltatás. Nem vonatkozik ez a mentesség ugyanakkor azokra a szolgáltatásokra, amelyek a törvény
rendelkezései szerint adólevonási jog nélkül adómentesek (pl. egyetemes postai szolgáltatás, meghatározott
pénzügyi, biztosítási szolgáltatások).

2.4. Adó alóli mentesség nemzetközi közlekedéshez kapcsolódóan

A törvény adólevonási jog melletti adó alóli mentességet biztosít meghatározott keretek között a nemzetközi vízi
és légi forgalomban résztvevő közlekedési eszközökhöz kapcsolódóan. A nemzetközi jelleg alatt mind a Közösségen
belüli, mind a Közösségen kívüli utakat érteni kell. Az adómentesség csak olyan vízi közlekedési eszközhöz
kapcsolódik, amely
- kizárólag vagy túlnyomó részben nyílt tengeren közlekedik, és kereskedelmi célú személyszállítási, illetőleg
ipari, kereskedelmi vagy halászati tevékenységet végez,
- segély- vagy mentőtevékenységet, illetőleg part menti halászati tevékenységet végez a fedélzeti ellátás
kivételével,
- hadihajó, feltéve, hogy a rendeltetési kikötő- vagy horgonyzóhelye nem belföldön van.
Az adómentesség a fentiekben meghatározott vízi közlekedési eszköz üzemeltetését, fedélzeti ellátását szolgáló
termékértékesítésre vonatkozik, továbbá a hadihajó kivételével ezen vízi közlekedési eszköz értékesítése,
bérbeadása, karbantartása, javítása, felújítása vagy átalakítása is adómentes. Ezen túlmenően adómentes minden
olyan egyéb szolgáltatás nyújtása, amely ezen vízi közlekedési eszköz - a hadihajó kivételével - rendeltetésszerű
működéséhez, használatához közvetlenül szükséges.
A légi közlekedési eszközhöz kapcsolódó adómentességek arra a légi közlekedési eszközre vonatkoznak, amelyet
olyan vállalkozás használ, mely kizárólag vagy túlnyomórészt a nemzetközi légikereskedelmi forgalomban vesz
részt. A levonási jog melletti adómentesség ezen légi közlekedési eszköz üzemeltetését, fedélzeti ellátását szolgáló
termékértékesítésre, valamint annak értékesítésére, bérbeadására, karbantartására, javítására, felújítására vagy
átalakítására terjed ki, ide értve ezen légi közlekedési eszköz felszerelését és tartozékát is. Továbbá adómentes ezen
légi közlekedési eszköz - ide értve ennek rakományát is - rendeltetésszerű működtetéséhez, használatához
közvetlenül szükséges szolgáltatás is.
Az irányelv a nemzetközi személyszállítást nem mentesíti az adó alól, azonban az irányelv X. számú melléklet B.
pont 10. alpontja lehetőséget ad rá, amennyiben a tagállam azt a csatlakozási szerződésében kérte. Magyarország élt
ezzel, és az irányelv 386. cikkében rögzítetten lehetősége van bizonyos keretek között mentesíteni a nemzetközi
személyszállítást az adó alól. Az irányelv cikkei tartalmazzák, hogy mely tagállamoknak van ilyen lehetőségük (pl.
Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia), azonban az, hogy a mentességet ténylegesen is alkalmazzák-e,
nem biztos. A mentesség a nemzetközi személyszállításra vonatkozik, vagyis, ha az indulási vagy érkezési hely, vagy
ezek közül egyik sem található belföldön.
A teljesítési helyre vonatkozó szabályokból kifolyólag (lásd III. fejezet 2.4. pont) a nemzetközi személyszállítást
egy tagállam csak a területén megtett útszakasz erejéig mentesítheti vagy adóztathatja. Tehát Magyarország is csak a
belföldön megtett útszakasz erejéig adómentesítheti a személyszállítást. Amennyiben valamelyik tagállam nem
mentesíti a nemzetközi személyszállítást, úgy ezen szolgáltatás után abban a tagállamban, annak a tagállamnak a
vonatkozó adómértékével az ott megtett útszakasz arányában adófizetési kötelezettség keletkezik. Ebben az esetben
be kell jelentkezni adóalanyként az adott tagállamban, és ott az adófizetési kötelezettséget teljesíteni.
Adólevonási jog mellett mentes az adó alól a termék értékesítése abban az esetben, ha a Közösség területén
végzett személyszállítás során vasúti-, vízi vagy légi közlekedési eszközön történik, feltéve, hogy az értékesített
termék a közlekedési eszköz fedélzetén a helybeni fogyasztás célját szolgálja (lásd III. fejezet 1.4. pont).

2.5. Adó alóli mentesség termék Közösség területén kívülre történő értékesítésével azonos megítélés alá tartozó
ügyletek esetében

A törvény az alábbi termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások esetén adó alóli mentességet biztosít:

- diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet általi hivatalos célra történő, illetve tagjai részére történő
magáncélú beszerzéseik esetén, feltéve, hogy van viszonosság
- a Magyar Köztársaság által nemzetközi szervezetként elismert szervezet és annak tisztviselője felé történő
értékesítések esetén,
- az Európai Közösség, az Európai Atomenergia-közösség, és az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási
Bank, valamint azon, az Európai Közösségek által létrehozott szervezet részére történő értékesítések, amelyekre
vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv,
- az Észak-atlanti Szerződés tagállamának belföldön állomásozó fegyveres ereje, kivéve a Magyar Honvédséget,
részére történő beszerzések esetén, ha az a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres erő, illetve a polgári
állománya használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál,
- az Észak-atlanti Szerződés valamely más tagállamában állomásozó fegyveres erő részére, kivéve e tagállam saját
fegyveres erejét, illetőleg polgári állománya részére történő értékesítések esetén, amennyiben azok a közös védelmi
erőfeszítések keretében a fegyveres erő, polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására
szolgálnak,
- az Egyesült Királyság Ciprus szigetén állomásozó fegyveres erejének, illetőleg az azt kísérő polgári állomány
használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgálnak
Az adó alóli mentesítés alapvetően utólagos visszatérítés formájában történik, azonban ez alól vannak kivételek.
Így azonnali mentesség vonatkozik azokra a termékértékesítésekre és szolgáltatásnyújtásokra, melyek az Észak-
atlanti Szerződés belföldön állomásozó fegyveres ereje és a polgári állomány részére történnek, továbbá a
nemzetközi szervezetek, illetve tisztviselőik részére történő értékesítésekre, amennyiben erről a nemzetközi
szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik. A termékértékesítés azonnali mentességet élvez továbbá a többi
esetben is akkor, ha a termék az értékesítés közvetlen következményeként 90 napon belül elhagyja az ország
területét.
A törvény rendezi továbbá a hivatalos célú beszerzések körét, azokat a diplomáciai és konzuli képviselet, illetve
nemzetközi szervezet számviteli nyilvántartásában a rendeltetésszerű működéshez szükséges pénzügyi kiadások
között kimutatott beszerzésekként határozza meg.
E körben a személyes célra biztosított adómentesség összeghatáránál a viszonosság szerinti összeg irányadó,
azonban legfeljebb évente 300 ezer forint (a nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában).
A törvény meghatározza továbbá, hogy a visszatérítés kapcsán ki tekinthető a diplomáciai, illetve a konzuli
képviselet tagjának, illetve a nemzetközi szervezet tisztségviselőjének. Ugyanakkor nem jogosult az adó alóli
mentesülésre az e körbe tartozó személy akkor, ha magyar állampolgár, vagy ha állandó belföldi tartózkodásra
jogosult személy.
 Az adómentesség érvényesítéséhez fűződő igazolási kötelezettséget, a kérelem kötelező tartalmának
meghatározását, valamint az eljárási rendet az egyes, az általános forgalmi adót és a jövedéki adót érintő kiváltságok,
kedvezmények és mentességek érvényesítésének végrehajtásáról szóló 11/2010. (III. 31.) PM rendelet tartalmazza.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU végrehajtási rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 49. cikke értelmében a
2006/112/EK irányelv 151. cikkében előírt adómentesség alkalmazandó az elektronikus szolgáltatásokra is, ha ezeket
olyan adóalany nyújtja, akire az említett irányelv 357-369. cikke szerinti, az elektronikus úton nyújtott
szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályozás alkalmazandó.
A Vhr. 50. cikke rendelkezik az ERIC státusszal rendelkező szervek adómentességéről az alábbiak szerint:
(1) Ahhoz, hogy egy, az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC) közösségi jogi keretéről
szóló, 2009. június 25-i 723/2009/EK tanácsi rendeletben említett, az európai kutatási infrastruktúráért felelős
konzorciumként (ERIC) létrehozandó szerv a 2006/112/EK irányelv 143. cikke (1) bekezdésének g) pontja és 151.
cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja alkalmazásában nemzetközi szervként legyen elismerhető, a
létrehozáskor az alábbi követelmények mindegyikének teljesülnie kell:
a) külön jogi személyiséggel és teljes körű jogképességgel rendelkezik;
b) az uniós jog alapján hozták létre és annak hatálya alá tartozik;
c) tagjai közt vannak tagállamok, és adott esetben harmadik országok és kormányközi szervezetek, de nincsenek
magánjogi szervezetek;
d) közösen követendő, alapvetően nem gazdasági jellegű, meghatározott és jogszerű célokkal rendelkezik.
(2) A 2006/112/EK irányelv 143. cikke (1) bekezdésének g) pontjában és 151. cikke (1) bekezdése első
albekezdésének b) pontjában foglalt adómentesség alkalmazandó az (1) bekezdésben említett ERIC-re, ha a fogadó
tagállam nemzetközi szervezetként ismeri el.
Az ilyen adómentesség korlátait és feltételeit az ERIC tagjai között létrejött megállapodásban kell rögzíteni a
723/2009/EK rendelet 5. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban. Amennyiben a termékeket nem adják fel
és nem fuvarozzák el abból a tagállamból, amelyben a termékértékesítésre sor kerül, valamint szolgáltatások
esetében az adómentesség a 2006/112/EK irányelv 151. cikkének (2) bekezdésével összhangban héa-visszatérítés
útján is biztosítható.
A Vhr. 51. cikke pedig az alábbi rendelkezéseket tartalmazza a nemzetközi és a velük egy tekintet alá eső
szervezetek, illetve a NATO haderő részére történő adó-visszatérítésre vonatkozóan:
(1) Amennyiben a termék vevője vagy a szolgáltatás igénybevevője a Közösségben, de nem abban a tagállamban
telepedett le, ahol a teljesítés történik, az e rendelet II. mellékletében meghatározott héa- és/vagy jövedékiadó-
mentességi igazolás szolgál annak megerősítésére - amennyiben az a szóban forgó igazolás mellékletében szereplő
magyarázó megjegyzéseknek megfelel -, hogy az ügylet a 2006/112/EK irányelv 151. cikke szerinti
adómentességben részesül.
Az említett igazolás használatakor az a tagállam, ahol a termék vevője vagy a szolgáltatás igénybevevője
letelepedett, dönthet arról, hogy közös héa- és jövedékiadó-mentességi igazolást, vagy két külön igazolást használ-e.
(2) Az (1) bekezdésében említett igazolást a fogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága bélyegzi le.
Mindazonáltal, ha a termékeket vagy szolgáltatásokat hivatalos célra szánják, a tagállamok az általuk
meghatározandó feltételek mellett felmenthetik a vevőt, illetve igénybevevőt azon követelmény alól, hogy az
igazolást lebélyegeztessék. E felmentés visszaélés esetén visszavonható.
A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az igazolás lebélyegzéséért felelős szervek meghatározására kijelölt
kapcsolattartóról, és arról, hogy milyen mértékben tekintenek el az igazolás lebélyegzésének követelményétől. A
Bizottság tájékoztatja a többi tagállamot a tagállamoktól kapott adatokról.
(3) Amennyiben közvetlen adómentességet alkalmaznak abban a tagállamban, ahol az ügyletet teljesítették, a
termékértékesítő vagy szolgáltatásnyújtó az e cikk (1) bekezdésében említett igazolást a termék vevőjétől vagy
szolgáltatás igénybevevőjétől kapja meg és azt nyilvántartásában megőrzi. Ha az adómentességet a 2006/112/EK
irányelv 151. cikke (2) bekezdésének megfelelően héa-visszatérítés útján biztosítják, az igazolást az érintett
tagállamhoz benyújtott visszatérítési kérelemhez kell csatolni.
Az adó visszatérítéssel kapcsolatos ügyben az NAV Kiemelt Adózók Igazgatósága jár el kizárólagos
illetékességgel.
Ezen törvényi rendelkezések alapján mentes az adó alól az arany értékesítése is, ha az bármely állam központi
bankja részére történik.

2.6. Adó alóli mentesség közvetítői tevékenység esetében

 Mentes az adó alól a más nevében és javára történő közvetítő tevékenység, ha a közvetítő által közvetített ügylet
levonási jog mellett adómentes, tehát a közvetített ügylet Közösségen kívülre történő adómentes értékesítés, a
nemzetközi közlekedéshez kapcsolódó adómentes ügylet vagy a Közösség területén kívülre történő értékestéssel
azonos megítélés alá eső adómentes ügylet. Nem vonatkozik az adómentesség azon ügyletekben történő ügynöki
közvetítésre, amely Közösségen belüli adómentes értékesítés, vagy Közösségen belüli adómentes fuvarozás. Mentes
az adó alól továbbá a más nevében és javára történő közvetítés, ha a közvetített ügylet teljesítési helye a Közösség
területén kívül van.
Nem vonatkozik ugyanakkor a mentesség az utas nevében és javára eljáró közvetítő szolgáltatására, ha olyan
szolgáltatást közvetít, mely a Közösség valamely más tagállamában teljesül.

2.7. Adó alóli mentesség a termék nemzetközi forgalmához kapcsolódó egyes tevékenységek esetében

2.7.1. Szabadforgalomba nem helyezett termékekhez kapcsolódó adómentesség

Az irányelv alapján a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó
meghatározott termékértékesítéseket és szolgáltatásnyújtásokat levonási jog mellett mentesítsenek az adó alól. A
törvény értelmében az adómentesítés az irányelvvel összhangban alapvetően a harmadik országból importált, de a
Közösség területén vámjogi szabad forgalomba nem bocsátott meghatározott vámjogi helyzettel bíró (átmeneti
megőrzés, vámszabadterület, vámszabad-raktár) vagy vámeljárás (vámraktározás, vámfelügyelet melletti
feldolgozás, aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás, teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatal, külső és belső
közösségi árutovábbítási eljárás) hatálya alatt álló termékek értékesítésére, Közösségen belüli beszerzésére, illetve
ezen termékekhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozik.
A vámeljárások hatálya alóli kikerülés import címén is adófizetési kötelezettséget keletkeztethet, ezen túlmenően
már az adómentesség sem áll fenn ilyenkor. Ezért, ha úgy történik a termék értékesítése vagy Közösségen belüli
beszerzése, hogy import címén is adófizetési kötelezettség keletkezik, akkor a kettős adóztatás elkerülése miatt csak
import jogcímén kell az adót megfizetni.

2.7.2. Adóraktározási eljárásához kapcsolódó adómentesség

Az irányelv azt is előírja, hogy a termékek nemzetközi forgalmához kapcsolódóan a közösségi és nem közösségi
árukra azonos adójogi elbánás vonatkozzon. Így a nem közösségi (még szabad forgalomba nem bocsátott) termékek
értékesítése, Közösségi beszerzése esetén az adómentességet akkor engedi alkalmazni a tagállamoknak, amennyiben
azok a közösségi termékek esetében is adómentességet biztosítanak meghatározott körülmények között. Ezáltal a
törvény levonási jog mellett mentesíti az adó alól azokat a termékértékesítéseket és Közösségen belüli beszerzéseket,
illetve közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokat, amelyek a törvényben szabályozott ún. adóraktározási eljárás hatálya
alatt vannak. A törvény példálózó jelleggel felsorolja, mely szolgáltatásokat tekint ez esetben a
termékértékesítésekhez közvetlenül kapcsolódónak: ilyen a termék fuvarozása, termék fuvarozásához járulékosan
kapcsolódó szolgáltatás, illetve a termékre irányuló szakértői értékelés, valamint a terméken végzett munka.
Nem vonható adóraktározási eljárás hatálya alá az a termék, mely a vámjogszabályok értelmében nem minősül
közösségi árunak, illetve amelyet közvetlenül kiskereskedelmi forgalomba helyezés céljára szánnak. Ez utóbbi oka
az, hogy az áfa bevételek a végső fogyasztási fázis során realizálódnak. Azonban az utóbbi alól kivétel az az eset,
vagyis adóraktározási eljárás hatálya alá vonható a termék abban az esetben, ha annak értékesítése, Közösségen
belüli beszerzése olyan adóalany részére történik, aki (amely) terméket igazoltan azért szerzi be, hogy azt a
Közösség területén kívülre történő repülés során a repülő fedélzetén tartózkodó utas ellátását szolgálja.
A törvény 4. számú mellékletében rögzíti az adóraktározási eljárásra vonatkozó szabályokat. Így kéttípusú
adóraktár létezik: az egyik a nem jövedéki termékek, a másik a jövedéki termékek adóraktározására szolgál. A nem
jövedéki termékek esetében az adóraktárként működés engedélyezési feltételei 2016. május 1-jétől - a
biztosítéknyújtástól eltekintve - megegyeznek a vámjogszabályokban meghatározott, I. típusú közvámraktár (ezt
megelőzően az A típusú vámraktár) engedélyezési és működtetési feltételeivel. Jövedéki termékek esetében áfa
szempontjából vett adóraktár a Jöt. szerinti adóraktár lehet, amennyiben azt az adóraktár üzemeltetőjének,
engedélyesének a kérelmére a vámhatóság engedélyezte. A törvény feltételeket támaszt arra nézve, hogy ki lehet az
adóraktár üzemeltetője. Így adóraktár üzemeltetője olyan belföldön nyilvántartásba vett adóalany lehet, akinek
(amelynek) nem lehet olyan jogállása (pl. alanyi mentes), amely természeténél fogva nem teszi lehetővé, hogy
adófizetésre kötelezett legyen. Így például nem lehet adóraktár üzemeltető olyan adóalany, aki (amely) alanyi
adómentességet választott. Az adóraktár a vámhatóság közvetlen vagy közvetett felügyelete alatt áll.
 Az adóraktárba terméket beraktározni termékértékesítés, vagy termék Közösségen belülről történő beszerzése
kapcsán lehet. A beraktározáshoz szükséges a termék értékesítéséről szóló számla (belföldi értékesítés esetén), vagy
a beszerzést tanúsító egyéb okirat (Közösségen belüli beszerzés esetén), illetve ezekről készített másolat két példánya
és a beraktározási okmány csatolása. A beraktározást a beraktározó, vagy annak nevében és képviseletében eljáró
meghatalmazott indítványozhatja (ez lehet a termék vevője is). Meghatalmazott esetén a beraktározáshoz csatolni
szükséges a meghatalmazott nevére szóló írásos megbízást is.
A törvény meghatározza a beraktározási okmány kötelező adattartalmát. A beraktározási okmányon fel kell
tüntetni a beraktározó adószámát, nevét és címét. Beraktározónak a termék értékesítője, vagy a termék Közösségen
belüli beszerzője minősül, így abban az esetben is őket kell beraktározóként feltüntetni, ha a terméket fizikailag nem
ők, hanem például a megbízott vagy a vevő raktározta be. A beraktározási okmányt 3 példányban kell benyújtani. A
beraktározás során záradékolt beraktározási okmány egy-egy példányát a beraktározó, az adóraktár üzemeltetője,
illetve a vámhatóság köteles megőrizni. A számla (okmány) egy-egy hiteles másolatát pedig az adóraktár
üzemeltetője és felügyeletet gyakorló vámhatóság köteles megőrizni.
A termék adóraktározási eljárás alóli kikerülésével beáll a termékértékesítés tekintetében az adófizetési
kötelezettség, feltéve, hogy nem Közösségen belüli vagy a Közösség területén kívülre történő adómentes
értékesítésről van szó. Tekintettel erre, a kiraktározásához a kiraktározónak minden esetben adóbiztosítékot kell
nyújtania. Jövedéki termékek esetében a jövedéki biztosíték nem váltja ki az áfa-törvény szerinti adóbiztosítékot,
hiszen az a jövedéki adó biztosítására szolgál, így az áfát biztosító adóbiztosítékot a jövedéki biztosítéktól
függetlenül kell nyújtani. Kiraktározó a termék Közösségen belüli beszerzője vagy a termék igazolt utolsó
értékesítője lehet, aki a terméket még az adóraktározási eljárás hatálya alatt értékesítette. Ezen túlmenően
kiraktározónak minősül azon utolsó beszerző is, akinek (amelynek) a részére a terméket annak igazolt utolsó
értékesítője még az adóraktározási eljárás hatálya alatt értékesítette. Mentesül a kiraktározó az adóbiztosíték nyújtása
alól, ha az Art. szerinti minősített adózó vagy belföldön nem letelepedett külföldi adóalany (közösségi és harmadik
országbeli illetőségű adóalany egyaránt), ha pénzügyi képviselőt bízott meg. Ez utóbbi esetben az adóbiztosíték
nyújtása a pénzügyi képviselőt terheli. Azonban a pénzügyi képviselő is mentesül az adóbiztosíték nyújtás alól,
amennyiben az Art. szerint minősített adózónak minősül.
Az adóbiztosítékot a vámjogszabályoknak a vámbiztosítékra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő
alkalmazásával kell nyújtani Az adóbiztosíték összege megegyezik a termék szokásos piaci árának
figyelembevételével megállapított adóval.
A kiraktározást a kiraktározó, vagy a nevében és képviseletében eljáró meghatalmazottja indítványozhatja. A
kiraktározáshoz szükséges a kiraktározási okmány és az adóbiztosítékról szóló igazolás, továbbá az értékesítésről
kiállított számla, illetve amennyiben a meghatalmazott jár el, úgy az írásos meghatalmazás csatolása. Abban az
esetben, ha a kiraktározáskor nem áll rendelkezésre a számla, azért mert elszámolási időszakhoz kötött
termékértékesítés történik és a teljesítés még nem fejeződött be, vagy a számla kibocsátása a teljesítést követően
később az erre megállapított határidőn belül történik, akkor a kiraktározáskor a számla helyett jövedéki termék
esetében a Jöt. szerinti okmányt, nem jövedéki termék esetében pedig a számviteli törvény szerinti szigorú számadás
alá vont szállítólevelet kell benyújtani, azzal, hogy a számlát legkésőbb a kiraktározástól számított 90 napon belül be
kell mutatni. A kiraktározási okmányt is három példányban kell benyújtani, melyből egy a kiraktározót, egy az
adóraktár üzemeltetőt és egy a vámhatóságot illeti, melyet kötelesek megőrizni. A törvény meghatározza a
kiraktározási okmány kötelező adattartalmát is. Szintén igaz, hogy kiraktározóként csak a termék igazolt utolsó
értékesítőjét, vagy utolsó beszerzőjét, illetve Közösségen belüli beszerzőjét lehet feltüntetni. A törvény továbbá
nyilvántartási és leltározási kötelezettséget telepít az adóraktár üzemeltetőjére.
Az adóbiztosítékot a vámhatóság felszabadítja, ha a kiraktározó a kiraktározott termék adójogi helyzete rendezését
igazolja. A kiraktározónak az adójogi helyzet rendezésének igazolását a kiraktározástól számított 90 napon belül kell
megtennie, ellenkező esetben a vámhatóság az áfát kiszabja és amennyiben azt az adóalany nem fizeti meg, az
adóbiztosíték terhére érvényesíti. Az adójogi helyzet rendezésének igazolása adómentes termékértékesítések
esetében (Közösségen kívülre történő adómentes értékesítés, adómentes Közösségen belüli termékértékesítés) ezen
adómentes értékesítés teljesítését igazoló okirat, adóköteles termékértékesítés esetében pedig, a fizetendő adó
bevallását igazoló okirat vámhatóságnak történő bemutatása. Export esetén mentesül a kiraktározó az okirat
bemutatási kötelezettség alól abban az esetben, ha a harmadik országba történő kiléptetés tényéről a vámhatóság az
elektronikus kiviteli eljárás részeként elektronikus formában üzenetet kapott.
A kiraktározás kapcsán, vagyis amennyiben az adóraktározási eljárás megszűnik, az adómentesség a
termékértékesítésre már nem áll fenn. Ez esetben az adófizetésre az kötelezett, aki (amely) cselekményének
betudhatóan a termék az adóraktározási eljárás hatálya alól kikerül. Ez lehet a termék utolsó értékesítője vagy a
Közösségen belüli beszerzője. Azonban előfordulhat olyan eset is, hogy a termék az értékesítést követően továbbra is
az adóraktárban marad, de mivel már a beszerző tulajdonában van, az értékesítőnek nincs rálátása arra, hogy a
terméket a beszerzője kiraktározza, vagy esetleg továbbértékesíti azt az adóraktározási eljárás hatálya alatt.
Következésképpen azt is nehezebben tudja kezelni, ha az általa adómentesen kezelt termékértékesítésre vonatkozóan
a kiraktározás miatt adófizetési kötelezettség áll be. Az adóalany és az adóhatóság helyzetét megkönnyítendő, abban
az esetben, ha a terméket az adóraktározási eljárás alól a termék utolsó beszerzője vonja ki, 2012. január 1-jétől ő
lesz az adófizetésre kötelezett. A törvény az adóraktár üzemeltetőjére is ír elő kötelezettségeket. Így az üzemeltető
köteles az adóraktározási eljárás hatálya alá tartozó termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni a
törvényben meghatározott bontásban, melyet köteles tételes leltárral alátámasztani. A mennyiségi nyilvántartást
adóraktáranként elkülönítetten kell vezetni, úgy hogy az értékesítésről kiállított számlák meg nem szakított
láncolatából az utolsó számlán a termék beszerzője és a kiraktározó személye egyértelműen és kétséget kizáróan
megállapítható legyen. Amennyiben a leltározás a nyilvántartáshoz képest eltérés mutat, úgy kell tekinteni, mintha a
hiányzó termékeket kiraktározással egybekötötten értékesítették volna. Ebben az esetben a kiraktározó, vagyis az
adófizetésre kötelezett, az aki a nyilvántartásban a termék utolsó tulajdonosa volt. Az adóraktár üzemeltetője e
tekintetben egyetemlegesen felelős az adó megfizetéséért az adófizetésre kötelezettel. Amennyiben ez utóbbi
személye nem állapítható meg, úgy az adófizetésre kötelezett az adóraktár üzemeltetője lesz.
2010. január 1-jétől a törvény az üzemeltető kérelmére lehetővé teszi az egyszerűsített adóraktározási eljárást,
amelynek engedélyezési és működési feltételei 2016. május 1-jéig megegyeztek a Vámvégrehajtási rendelet 272-274.
cikkeiben meghatározott, helyi vámkezelési eljárás keretében történő vámraktározás engedélyezési és működési
feltételeivel. Ezen időpontot követően, az új Vámkódex hatályba lépése kapcsán az egyszerűsített adóraktározási
eljárás engedélyezési és működtetési feltételei megegyeznek a vámjogszabályok által, a vámraktározásra
meghatározott, a nyilatkozattevő nyilvántartásába való bejegyzés engedélyezésére megállapított feltételekkel. Az
egyszerűsítés keretében a vámhatóság helyett az adóraktár üzemeltetője végez el egyes feladatokat (pl. beraktározást,
kiraktározást az üzemeltetőnél kell indítványozni, a beraktározáshoz, kiraktározáshoz szükséges okmányokat az
üzemeltetőnek kell benyújtani), így a felelőssége az eljárásban jelentősen megnövekszik.
2013. január 1-jétől egyszerűsített adóraktározási eljárás esetében a Vámvégrehajtási rendelet szerinti
engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal rendelkező [2016. május 1-jétől a Vámkódex 38. cikk (2) bekezdés a)
pontja szerinti engedélyezett gazdálkodói engedéllyel rendelkező is] beraktározó, illetve kiraktározó kiraktározás
esetében az okirat-bemutatási (számla, szállítólevél) kötelezettségének később is eleget tehet, de legkésőbb a termék
adójogi helyzete rendezésének igazolására megállapított határidőn belül (a kiraktározástól számított 90 napon belül).
Ennek az „egyszerűsítésnek” a feltétele, hogy a beraktározási okmány a beraktározás jogcíméül szolgáló ügylet
teljesülését tanúsító okirat (számla) sorszáma helyett az ügylet beazonosítását szolgáló adatokat tartalmazza. Ezt a
tényt az egyszerűsített adóraktározási eljárás engedélyben rögzíteni kell.
2014. január 1-jétől az Art. kimondja, hogy nem kell belföldi adószámot kérnie annak a belföldön nem
letelepedett, illetve letelepedésre nem kötelezett adóalanynak, aki (amely) belföldön kizárólag adóraktározási eljárás
hatálya alatt lévő terméket értékesít, ha a termék az értékesítés közvetlen következményeként továbbra is
adóraktározási eljárás hatálya alatt marad, vagy a terméket a vámhatóság a Közösség területén kívülre lépteti ki.
2015. január 1-jétől tovább bővíti az Art. a bejelentkezés alóli mentesülők körét. Így amennyiben egy EU-ban
letelepedett adóalany belföldi tevékenysége arra korlátozódik, hogy a terméket áfa-raktárból az EU másik
tagállamába értékesíti adómentesen, szintén mentesülhet a belföldi bejelentkezési kötelezettség alól. Tekintettel
azonban arra, hogy a Közösségen belüli termékértékesítés esetében az értékesítőt összesítő nyilatkozattételi
kötelezettség is terheli, a belföldi regisztráció alóli mentesülés további feltételhez kötött. A feltétel ez esetben, hogy
azon áfa-raktár üzemeltetője, amelyik raktárból a terméket a Közösség másik tagállamába értékesítik adómentesen, a
saját adószáma alatt, de a saját ügyleteitől elkülönítetten vallja be ezt az értékesítést mind az összesítő
nyilatkozatában, mind a saját áfa bevallásában. Ezen túlmenően ezen ügyletről meghatalmazottként a számlát is az
áfa-raktárat üzemeltető adóalanynak kell kibocsátania a megbízó nevében. A külföldi adóalanynak az adóraktár
üzemeltetőjét erre írásban kell meghatalmaznia. Az áfa-raktár üzemeltetőjét a megbízóval együtt egyetemleges
felelősség terheli az adófizetésért, amennyiben az adómentesség fennállásának feltételeit nem igazolják. Továbbá, ha
az adóraktár üzemeltetője ezen meghatalmazás alapján jár el, a termék kiraktározásakor az adóbiztosítékot az
adóraktár üzemeltetőjének kell nyújtania.

VIII. AZ ADÓLEVONÁSI JOG

Az adólevonási jog a nettó hozzáadottérték-adó alapvető intézménye, az adóhalmozódás kiküszöbölésének

eszköze. Az adólevonási jog hivatott biztosítani, hogy a korábbi értékesítési fázisok során áthárított adó levonásra
kerüljön abban az esetben, ha az igénybevevőnél a beszerzés adóköteles tevékenységet szolgál.
A törvény az adólevonási jog keletkezését főszabály szerint az előzetesen felszámított adónak megfelelő fizetendő
adó megállapításának időpontjához, azaz az adófizetési kötelezettség keletkezéséhez köti.
 A főszabály alóli kivételt jelentenek azok az értékesítések, melyeknél értékesítőként az egyszeres, a bevételi
nyilvántartást vezető vagy nyilvántartási kötelezettségének módosított teljesítési szemléletben eleget tevő adóalany
szerepel. (Esetükben az adó legkésőbb az ellenérték megfizetéséig állapítható meg.) A törvény az említett adóalanyi
körtől történő termékbeszerzés, szolgáltatás-igénybevétel utáni levonható adó kapcsán úgy rendelkezik, hogy az a
fizetendő adóval ellentétben nem az ellenérték megfizetésének napján, hanem az ügylet teljesítésekor keletkezik.
Megemlítendő, hogy az Európai Közösségek Bírósága 2009. április 23-án kihirdetett, C-74/08. (PARAT) ügyben
hozott ítélet az államháztartási támogatásokra jutó áfa levonását tiltó szabályokat (a 2004. május 1. és 2005.
december 31. közötti időszak tekintetében) a közös hozzáadott értékadórendszer egységes szabályozását biztosító
hatodik tanácsi 77/388/EGK irányelv vonatkozó előírásaival ellentétesnek minősítette. Az Art. 123/C. §-a ugyan
szabályozza az Európai Közösségek Bíróságának ítélete folytán keletkező adóvisszatérítési kérelmek esetén
követendő eljárási rendet, azonban az - a levonási jog és visszaigénylés időbeni eltérésére, a levonható adó
következő időszakra átvihető, fizetendő adót csökkentő sajátosságára tekintettel - csak bizonyos eltérésekke4l
alkalmazható. Ezen különös szabályokat az Art. új 124/D. §-a tartalmazza.
Tekintettel arra, hogy az ítélet alapján megnyíló levonási jognak a pénzügyi hatása, - vagyis az, hogy adózó
ténylegesen milyen összeggel fizetett többet, illetve igényelhetett vissza kevesebbet a levonási jog hiánya miatt -
csak az érintett időszakban készített adóelszámolás(ok) és annak alapján benyújtott bevallás(ok) módosításával
állapítható meg, a visszatérítési eljárás az érintett általános forgalmi adó bevallások önellenőrzéssel való módosításán
alapul.
Az eljárás részletszabályairól közös PM-APEH tájékoztató ad felvilágosítást az adózóknak. A tájékoztatóban
foglaltak szerint az önellenőrzést az önellenőrzés bevallására rendszeresített 08310-es számú bevalláson kell
elvégezni, jelölve azon az Európai Közösségek Bírósága döntése miatti benyújtás tényét, valamint csatolva az
igényléssel kapcsolatos bevallás - megfelelően kitöltött - 09-es lapját. Az önellenőrzési bevallás az Art. 124/C. § (2)
bekezdésében foglaltakból következően 2009. október 20-ig nyújtható be, mely határidő elmulasztása esetén
igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.
Ha az adózónak az önellenőrzéssel helyesbített elszámolása eredményeként a befizetendő adója csökkenése vagy a
- levonási jog keletkezése időpontjában hatályos általános forgalmi adóról szóló törvénynek a negatív elszámolandó
adó visszaigénylési feltételeit is figyelembevéve keletkezett - visszaigényelhető összegnek a növekedése miatt
visszatérítési igénye keletkezik, az adóhatóság a visszatérítendő adó után az önellenőrzéssel érintett bevallás(ok)ban
meghatározott befizetési kötelezettség, illetve igénylési jogosultság esedékessége napjától - illetve, ha az későbbi, az
adó megfizetésének napjától - az önellenőrzés benyújtásának napjáig a jegybanki alapkamattal azonos mértékű
kamatot fizet. A visszatérítést - amelyre a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket kell
alkalmazni - az önellenőrzés benyújtásának napjától számított 30 napon belül kell kiutalni.

1. Az adólevonási jog keletkezése, terjedelme

A törvény az adóhalmozódás kiküszöbölése érdekében azon előzetesen felszámított adó levonását engedi, amelyet
az adóalanyra az adóköteles tevékenysége érdekében történő beszerzések kapcsán hárítottak át.
A korábbi szabályozás - néhány kivételtől eltekintve - nem adott lehetőséget arra, hogy az adóalanyként történő
bejelentkezést megelőző beszerzések áfáját az adóalany levonásba helyezze. Az új áfa-törvény - összhangban az
uniós szabályozással - ilyen tiltást nem tartalmaz, s így az adóalanyok a levonási jog egyéb feltételeinek teljesítése
mellett olyan korábbi beszerzéseik után is levonásba helyezhetik az előzetesen felszámított áfát, amelyek
időpontjában még adóalanyként nem jelentkeztek be, s adószámmal sem rendelkeztek. Ez a lehetőség -
főszabályként - csak az utólagos (visszamenőleges) bejelentkezés és az Art. szerinti visszamenőleges adóalanyiság
megvalósulása esetén adott.
Változatlan maradt ugyanakkor az a rendezőelv, hogy amennyiben a beszerzések nem, vagy nem teljes egészben
szolgálják az adóköteles tevékenységét, az adóalany a levonási joggal egyáltalán nem, vagy csak részben élhet. A
törvény alapján előzetesen felszámított adónak, s így levonható adónak minősül az az adó, amelyet:
- a termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele során egy másik adóalany rá áthárított, ide értve az Eva-tv.
hatálya alá tartozó adózót is
- termék beszerzéséhez, illetve szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan saját maga állapított meg fizetendő
adóként (Közösségen belüli beszerzés, fordított adózás alá eső értékesítések, illetve, amikor az adóalany mint
szolgáltatást saját nevében megrendelő köteles az adó megfizetésére)
- a termék importjához kapcsolódóan - az adózás módjától függően - maga vagy a közvetett vámjogi képviselő
megfizetett (kivetés esetén), illetőleg maga vagy a közvetett vámjogi képviselője fizetendő adóként megállapított
(önadózás esetén)
- az előleg részeként megfizetett
 - saját vállalkozásban végzett beruházásához, illetve vállalkozásában előállított, átalakított termék
felhasználásához kapcsolódóan fizetendő adóként megállapított.
Egyes, a törvény által taxatíve felsorolt értékesítések esetén a levonási jog annak ellenére is megilleti az adóalanyt,
hogy a beszerzések lényegében nem adóköteles tevékenységet szolgálnak. A törvény alapján a levonási jog akkor is
megilleti az adóalanyt, ha a terméket, szolgáltatást olyan, külföldön teljesített termékértékesítéshez,
szolgáltatásnyújtáshoz használja fel, amely, ha azt belföldön teljesíteni, adóköteles lenne. E körbe tartoznak pl. a
Közösségen belüli termékértékesítések is, amikor is az adót a terméket saját nevében beszerző másik tagállambeli
vevő fizeti meg, a termék Közösségen kívülre történő értékesítése, az ezzel egy tekintet alá eső értékesítések köre.
(2013-tól pontosító rendelkezés biztosítja a korábban is egységes értelmezést, miszerint adólevonásra jogosít az
olyan külföldi teljesítési helyű ügylet is, mely - ha azt az adóalany belföldön teljesítené - adólevonásra jogosító
tevékenység lenne.)
A törvény külön rendelkezik a levonási jog keletkezéséről és terjedelméről azokban az esetekben, amikor az új
közlekedési eszköz Közösségen belüli, illetve építési telek és új ingatlan sorozatjellegű értékesítése keletkezteti az
adóalanyiságot. Az ilyen tevékenységet végző adóalanyok levonási joga az értékesítéskor keletkezik, az
értékesítéshez pedig jellemzően kapcsolódhatnak olyan beszerzések, amelyek még az értékesítő adóalanyisága előtt
merültek fel. Az adólevonási jog gyakorlásához ezért ezekben az esetekben az adóalannyá válást megelőzően
keletkezett okiratok (számlák) is felhasználhatóak, amennyiben azokból egyértelműen megállapítható, hogy az
értékesítő vagy jogelődje nevére lettek kiállítva.
A levonható adó nagyságára nézve azonban a törvény korlátokat állít fel:
- új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítése esetén a levonható adó nem haladhatja meg azt az összeget,
melyet az adóalanynak akkor kellene fizetendő adóként megállapítania, ha a termék értékesítése adóköteles lenne
- építési telek és új ingatlan sorozat jellegű értékesítése esetén pedig a levonható adó legfeljebb az értékesített
termék után fizetendő adóként megállapított összeg erejéig érvényesíthető.

2. Az előzetesen felszámított adó megosztása

Azon alapelvet szem előtt tartva, hogy levonási jog csak az adóköteles tevékenység érdekében történő
beszerzéseknél legyen biztosított, a törvény az adólevonásra jogosító, illetve adólevonásra nem jogosító
tevékenységet egyaránt végző adóalany esetében az előzetesen felszámított adó megosztását írja elő. A rendelkezés
alapján az előzetesen felszámított adó kizárólag az adóalany adólevonásra jogosító termékértékesítésének, illetve
szolgáltatásnyújtásának betudható részében vonható le. Ennek érdekében az adóalany az áfa-analitikájában köteles
tételesen elkülöníteni és kimutatni a beszerzéseit terhelő levonható és le nem vonható áfáját. Ezzel biztosítható,
bizonyítható, valamint ellenőrizhető ugyanis egyértelműen, hogy az adózó valóban csak az adóköteles
tevékenységéhez kapcsolódó beszerzéseire jutó áfát helyezze levonásba. Amennyiben a tételes elkülönítéssel a
levonható adó nem állapítható meg (pl. adott beszerzés egyaránt szolgál adólevonásra jogosító, illetve adólevonásra
nem jogosító tevékenységet is), az adólevonási jog is csak arányosan gyakorolható.
Az arányosítási kötelezettség körében az adóalany lehetőséget kap arra, hogy a levonható adót a saját maga által
felállított szabályrendszer alapján állapítsa meg, a feltétel pusztán az, hogy a számítási mód maradéktalanul alkalmas
legyen az adóköteles tevékenységnek betudható levonható adó megállapítására.
Ilyen számítási mód hiányában az arányosítást a törvény 5. számú mellékletében rögzített számítási mód alapján
kell elvégezni. Lényege, hogy a szóban forgó beszerzések tekintetében az adólevonásra jogosító tevékenységből
származó áfa nélküli ellenértéknek az ezen ellenérték és az adólevonásra nem jogosító tevékenységből származó
ellenérték összesített összegében képviselt arányának megfelelő mértékben érvényesíthető a levonási jog. Az új áfa-
törvény az arányosítás számítási módszere kapcsán az irányelvnek megfelelő módosítást is tartalmaz. Lényege, hogy
a termékek értékesítésének, a szolgáltatások nyújtásának árát közvetlenül nem befolyásoló támogatásban részesülő
adóalany e támogatásainak összegét a jövőben kizárólag csak a nevező értékét növelő - tehát a levonási hányadost
rontó - tételként veheti figyelembe.
Az irányelv rendelkezéseinek figyelembevételével a törvény kifejezetten előírja, hogy az említett képlet alapján
kiszámított levonási hányados értékét minden esetben felfelé kerekítéssel kell két tizedesjegy pontossággal
megállapítani. Ez a szabályozás eltérést jelent a legfelsőbb bírósági ítéletekhez képest, azok ugyanis a matematikai
kerekítést támasztották alá.
Az áfa-törvény 5. számú melléklete értelmében az arányosítási hányadosban az adólevonásra jogosító és az arra
nem jogosító termékértékesítést és szolgáltatásnyújtást kell szerepeltetni. Az adóalanyt az áfa-törvény 121. §-ában
felsorolt ügyletek (egyes adómentes pénzügyi szolgáltatások) tekintetében és feltételek mellett megilleti a levonási
jog, akkor (is), ha azokat az áfa-törvény területi hatályán kívül teljesíti. Az áfa-törvény szövege nem tartalmaz olyan
korlátozást, amelynek értelmében az arányosítási képletben kizárólag a belföldön teljesített ügyletek ellenértékét
lehet figyelembe venni, következésképpen az arányosítási hányad kiszámításakor megfelelően figyelembe kell venni
a külföldön teljesített termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások ellenértékét is.
Az áfa-törvény XVI. Fejezete, azaz a használt ingóságokra vonatkozó különbözet szerinti adózás szabályai szerint
értékesített termékek esetében a viszonteladó értékesítésének adóalapja a viszonteladó árrése, csökkentve magával az
árrésre jutó adó összegével. Továbbá a szabályozás kimondja, hogy a használt ingóságot értékesítő viszonteladó
ilyen minőségében az előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult. A viszonteladói tevékenység tehát
adófizetési kötelezettséget keletkeztet, azonban a különbözet szerinti adózás alá eső termékek vonatkozásában a
viszonteladónak korlátozott az adólevonási joga. Az áfa-törvény rendelkezései alapján a különbözet szerinti adózás
szabályai szerint értékesített termékek ellenértéke is szerepeltetendő a levonási hányadosban, mint adólevonásra
jogosító termékértékesítés. Figyelembe véve a különbözet szerinti adózás során alkalmazandó speciális adóalap-
megállapítási szabályokat, a levonási hányados számlálójában (és nevezőjében) a teljes bevétel, mint ellenérték
árrésre jutó adójával csökkentett összegét kell szerepeltetni. A viszonteladóra ilyen minőségében áthárított áfa
összege azonban nem vonható be az arányosítás körébe.
2012. január 1-jével némileg módosul a levonási hányad kiszámításához figyelembeveendő adatok köre, abban az
esetben, ha olyan ügyletet kell figyelembe venni, ahol adóalap korrekciót kellett elvégezni. Így az adóalanynak a
levonási hányad kiszámítása során nem az ügylet ellenértékét, hanem annak adóalapját (szokásos piaci árat) kell ez
esetben figyelembe vennie. Ezen változtatás hátterében az áll, hogy a gazdaságilag nem független felek közötti
tranzakcióknál bizonyos feltételek mellett, ha az ügyletre aránytalanul magas vagy alacsony ellenértéket állapítanak
meg, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját az adólevonási jog nem teljes mértékben illeti meg, vagy a
teljesített ügylet levonási jog nélkül adómentes, az ellenérték helyett a szokásos piaci árat kell adóalapnak tekinteni
annak érdekében, hogy az ügyletben résztvevők ne tudják mesterségesen torzítani az adólevonási hányadost. Ennek
egyértelműbb érvényre juttatása, ha a levonási hányados is az ellenérték helyett a szokásos piaci értéket tartalmazza.
Kretztechnik AG v Finanzamt Linz C-465/03 ügyben a felek közötti vita abból fakadt, hogy az osztrák adóhatóság
kifogásolta a cég adólevonási jogát azon költségek tekintetében, mely a cég részvényeinek a Frankfurti tőzsdére
történő bevezetésével kapcsolatban merültek fel. Az eljárásban az alábbi kérdésekre keresték a választ:
1. Az irányelv 2. cikk (1) bekezdés szerint ellenérték fejében történő ügyletnek minősül-e, ha egy Rt. részvényt
bocsát ki új részvényeseknek ellenérték fejében?
2. Amennyiben az első kérdésre a válasz pozitív, úgy kell-e értelmezni a 2. cikk (1) bekezdését és a 17. cikket,
hogy a tőzsdére történő bevezetéssel kapcsolatban igénybevett szolgáltatásokat az adómentes szolgáltatáshoz kell
társítani és ennek következtében nem kapcsolódik hozzá levonási jog?
3. Amennyiben az 1. kérdésre a válasz negatív, úgy lehetőség van-e arra, hogy levonásba helyezzék ezen költségek
(tanácsadási, ügynöki, jogi és technikai tanács) áfáját azon az alapon, hogy azt a cég adóköteles tevékenysége
érdekében vették igénybe?
Az Európai Bíróság a kérdésekre a következő válaszokat adta:
(1) Az új részvény kibocsátása nem képez az irányelv 2. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó ügyletet.
(2) Az irányelv 17. cikk (1) és (2) bekezdése levonási jogot biztosít a részvény kibocsátással kapcsolatban
felmerült költségek teljes áthárított áfájára vonatkozóan, feltéve, hogy az adóalany által a gazdasági tevékenysége
körében teljesített ügyletek adóköteles ügyletek.
A törvény alapján egyes, főként eseti jellegű értékesítések ellenértékét nem kell a levonási hányadosnak sem a
számlálójában, sem a nevezőjében szerepeltetni. Ilyen értékesítésnek minősül:
- a tárgyi eszköz értékesítése, amelyet az adóalany korábban saját vállalkozásában használt
- az ingatlan értékesítése, illetve az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásnyújtás, ha a tevékenységet az adóalany
eseti jelleggel végzi
- valamint egyes pénzügyi szolgáltatások [2007. évi CXXVII. tv. 86. § (1) bekezdés a)-g) pontjaiban felsorolt
szolgáltatások], amennyiben az adóalany azt eseti jelleggel végzi.
Nem tekinthető azonban eseti jellegűnek a tevékenység, ha azt az adóalany engedéllyel végzi, vagy végezhetné,
illetőleg ha az adott tevékenységből származó nettó bevétel éves szinten összesített összege az összes bevétel éves
szinten összesített összegének 10%-át meghaladja.
Az arányosításból származó levonási hányadot végső soron éves szinten kell meghatározni. Az éven belüli
időleges megosztásnál kétféle módszert lehetséges: vagy a tárgyévi adatok göngyölítésével vagy az előző évre
vonatkozó levonási hányad (amennyiben van ilyen) alkalmazásával lehet elvégezni az arányosítást. A tárgyév végén
azonban a tárgyévi tényleges adatok alapján meg kell állapítani a tárgyévre vonatkozó levonási hányadot, s ha az
eredmény eltér az időleges megosztáskor alkalmazott levonási hányadtól, akkor az arányosításba bevont előzetesen
felszámított adó összegét újból meg kell osztani.
A korábbi szabályozás szerint, amennyiben a már véglegesen megállapított arányosan levonható adó összegét
meghatározó tényezőkben utólag változás történt, akkor az ebből fakadó adókorrekciót - bizonyos feltételek
fennállása esetén - utólag el kellett végezni. Ez a szabályozás az új áfa-törvény alapján is megmarad, azonban az
említett utólagos kiigazítást az adóalany a jövőben akkor lesz köteles elvégezni, ha a levonható adó összegét
meghatározó tényezők úgy változnak meg, hogy az azok figyelembevételével megállapítandó arányosan levonható
adó és a korábban véglegesen megállapított arányosan levonható adó összege közötti eltérés eléri vagy meghaladja a
tízezer forintot.

3. Adólevonási jog korlátozása

Az áfa-törvény tételes levonási tilalmat rendel egyes termékek és szolgáltatások esetén, függetlenül attól, hogy az
adott beszerzést az adóalany milyen tevékenységéhez használja fel.
Nem vonható le az alábbi termékek áfa-ja:
- motorbenzin (vtsz. 2710 11 41, 2710 11 45, 2710 11 49, 2710 11 59)
- egyéb üzemanyag, ha az személygépkocsi (vtsz. 8703) üzemeltetéséhez szükséges
- egyéb termékek, ha azok személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához szükségesek
- személygépkocsi,
- a 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpár (vtsz. 8711-ből)
- jacht (vtsz. 8903)
- egyéb víziközlekedési eszköz (vtsz. 8903), ha az sport, vagy szórakozási célra alkalmas
- lakóingatlan
- lakóingatlan építéséhez, felújításához szükséges termékek
- élelmiszerek
- italok.
Amennyiben ezen termékek igazoltan továbbértékesítési célt szolgálnak, az adó levonhatóvá válik.
2011. január 1-jétől levonható a motorbenzint terhelő előzetesen felszámított adó abban az esetben, ha azt kísérleti
fejlesztés keretében igazoltan a környezetet jobban kímélő motorokkal kapcsolatos technológiai fejlesztéshez
használják fel. Az áfa levonhatósága ugyanabban a körben érvényesül, amelyben a jövedéki adó is
visszaigényelhetővé válik. (Kísérleti fejlesztés alatt a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó
ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, megosztása és felhasználása értendő, új, módosított vagy javított
termékek, eljárások vagy szolgáltatások terveinek és szabályainak létrehozása vagy megtervezése céljából.)
Levonhatóvá válik a motorbenzin beszerzése abban az esetben is, ha azt az adóalany igazoltan egészben vagy
túlnyomó részben úgy használja, vagy egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű ráfordításként más
termékértékesítés adóalapjába épül be. Ez a módosítás 2014. november 27-étől lépett hatályba, azonban az átmeneti
rendelkezés értelmében ezt a szabályt abban az esetben is alkalmazni lehet, ha az adólevonási jog keletkezésének
időpontja 2014. november 27-ét megelőzte, de értelemszerűen csak az elévülési időn belül.
2014. január 1-jétől levonható a halottszállító személygépkocsi beszerzését terhelő áfa. Halottszállító
személygépkocsinak minősül a járműnyilvántartásban a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet
szerinti halottszállító kocsiként feltüntetett személygépkocsi.
Lakóingatlan beszerzése esetén pedig a tilalom alóli mentesülés feltétele, hogy a lakóingatlant továbbértékesítési
céllal szerezzék be, és azt adókötelesen értékesítsék tovább, illetve, hogy a lakóingatlan megvásárlása adóköteles
bérbeadás céljából történjen. Lakóingatlan a törvény alapján a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban
lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan. Nem minősül
lakóingatlannak a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel
egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet, a gazdasági épület.
Az áfa-törvényt módosító 2008. évi VII. törvénnyel az adólevonási tilalom alóli mentesülés kiterjed az új
(használatbavételi engedéllyel nem rendelkező, vagy a továbbértékesítéskor 2 évnél nem régebbi használatbavételi
engedéllyel rendelkező) ingatlanok beszerzésére is. Az áfa-törvény szerinti új ingatlanok értékesítése ugyanis a
törvény erejénél fogva adóköteles, ugyanakkor erre az esetre az áfa-törvény nem biztosította az adólevonási tilalom
alóli mentesülést. A törvénymódosítással tehát továbbértékesítési céllal vásárolt lakóingatlanra jutó áfa levonható,
amennyiben a lakóingatlan értékesítése a törvény erejénél fogva adóköteles, illetve, ha olyan ingatlanról van szó,
melynek értékesítése adómentes, akkor abban az esetben, ha az adóalany adófizetési kötelezettséget választott a
lakóingatlan értékesítésre. A hatályba léptető rendelkezések értelmében a levonási tilalom feloldása már a törvény
kihirdetését követő napon (március 18.-án) hatályba lépett azzal, hogy ezeket a rendelkezéseket azokban az
esetekben is alkalmazni lehet, amikor az adólevonási jog 2008. január 1-jén, vagy azt követően keletkezett, vagyis
levonásba lehet helyezni azon input áfát is, mely 2008. január 1-je és 2008. március 18-a között keletkezett, és azt az
új áfa-törvény 2008. január 1-je és március 18-a között hatályos rendelkezései nem tették lehetővé.
Ugyancsak levonható az áfa abban az esetben, ha az adóalany:
 - a személygépkocsit igazoltan egészben vagy túlnyomó részben taxiszolgáltatáshoz használja
- a személygépkocsit, a 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpárt, a jachtot, (vtsz. 8903), illetve az
egyéb víziközlekedési eszközt igazoltan egészben vagy túlnyomó részben bérbeadással hasznosítja
- a lakóingatlant igazoltan egészben vagy túlnyomó részben adóköteles bérbeadással hasznosítja
- a lakóingatlan építéséhez, felújításához szükséges termékeket és szolgáltatásokat közvetlen anyagjellegű
ráfordításként igazoltan egészben vagy túlnyomó részben adóköteles ingatlan értékesítéséhez használja; (Az áfa-
törvény 2008. évi VII. törvénnyel történt módosítása lehetővé teszi továbbá azt is, hogy a lakóingatlan építéséhez,
felújításához beszerzett termékekre, igénybevett szolgáltatásokra jutó áfa is levonható legyen olyan esetekben,
amikor az adóalany a lakóingatlant úgy hasznosítja, hogy azt túlnyomórészt adókötelesen adja bérbe, vagy
adókötelesen értékesíti, feltéve hogy - anyagjellegű ráfordításként - beépíti ezen termékeket, szolgáltatásokat a
bérleti díj, értékesítés adóalapjába. E rendelkezés is - hasonlóan az új ingatlanok beszerzéséhez kapcsolódó levonási
tilalom feloldásához - a 2008. január 1-jén, vagy azt következően keletkezett levonási jognál is alkalmazható, vagyis
levonásba lehet helyezni azon input áfát is, mely 2008. január 1. és 2008. március 18-a között keletkezett, és azt az új
áfa-törvény 2008. január 1-je és március 18-a között hatályos rendelkezései nem tették lehetővé.)
- az élelmiszereket, italokat közvetlen anyagjellegű ráfordításként igazoltan egészben vagy túlnyomó részben más
értékesítés adóalapjába beépíti.
Túlnyomó rész alatt a törvény a konkrét feltételnek egy ésszerűen megállapított időtartam alatti teljesülését érti (pl.
adóalany éves bevételének 90%-a bérbeadásból származik). A 90%-os követelmény teljesülésének megfelelő mérése
és dokumentálása az adóalany kötelezettsége. Az adóalanynak elkülönített nyilvántartást kell alkalmaznia annak
igazolásához, hogy mentesülhessen az adólevonási jog általános szabályok szerinti korlátozása alól. Az elkülönített
nyilvántartásnak egyértelműen és folyamatosan kell biztosítania a mentességet biztosító feltételek teljesülésének
nyomon követhetőségét.
Nem vonható le az alábbi szolgáltatások áfa-ja:
- lakóingatlan építéséhez, felújításához szükséges szolgáltatás
- taxiszolgáltatás (SZJ 60.22.11.)
- parkolási szolgáltatás
- úthasználati szolgáltatás
- vendéglátó-ipari szolgáltatás
- szórakoztatási célú szolgáltatás (SZJ 55.40, 92.33, 92.34, 92.72)
Mentesülést jelent a levonási tilalom alól a felsorolt szolgáltatások közvetítése.
Levonható az áfa a parkolási és úthasználati szolgáltatás esetén, ha a szolgáltatást igazoltan az adóalany által
üzemben tartott, 3,5 tonnát meghaladó össztömegű szárazföldi közlekedési eszköz üzemeltetéséhez veszik igénybe.
Részlegesen nem vonható le a távbeszélő szolgáltatás (SZJ 64.20.11 és 64.20.12), mobiltelefon-szolgáltatás (SZJ
64.20.13), illetve az internetprotokollt alkalmazó, beszédcélú adatátviteli szolgáltatás áfa-ja, melyeknél az előzetesen
felszámított adó 30%-a esik levonási tiltás alá. Ugyanakkor mentesül a levonási tilalom alól az adóalany, ha az
említett körbe tartozó igénybevett szolgáltatás ellenértékének 30%-a beépül az általa közvetített szolgáltatás
adóalapjába.
2012. január 1-jei hatállyal megszűnt a személygépkocsi, a 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpár
(vtsz. 8711-ből), jacht (vtsz. 8903), valamint egyéb, sport, vagy szórakozási célra alkalmas víziközlekedési eszköz
(vtsz. 8903) bérbevételére vonatkozó levonási tilalom. Ezen eszközök bérbevételét (nyílt végű lízingjét) terhelő áfa
először a 2011. december 31-e után induló elszámolási időszakokra vonatkozó bérleti díjak vonatkozásában vonható
le, a levonási jogra vonatkozó egyéb feltételek fennállása mellett.
2013. január 1-jétől a korábbi teljes tiltás helyett részleges 50%-os levonási tiltás vonatkozik a személygépkocsi
üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges szolgáltatások áfájára. Az e körbe tartozó szolgáltatások áfa-ja pedig
teljes mértékben levonható:
- ha a szolgáltatásért járó ellenérték legalább 50%-a igazoltan beépül a közvetített szolgáltatás adóalapjába, vagy
- ha a szolgáltatás közvetlen anyagjellegű ráfordításként beépül a személygépkocsi bérbeadás adóalapjába.

4. Adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele

Az adólevonási jog tárgyi feltétele főszabály szerint az adóalany nevére szóló, az előzetesen felszámított adó
összegét hitelesen igazoló dokumentum. Fontos szabály ezen túl, hogy az előzetesen felszámított adó összege nem
haladhatja meg a tárgyi feltételként előírt dokumentumban szereplő, illetőleg az abból adóként kiszámítható
összeget. Ez alól kivételt jelent a törvény által előírt adóalap korrekcióhoz kapcsolódó rendelkezés. Abban az esetben
ugyanis, amikor az ügylet kapcsán az ellenérték helyett a szokásos piaci árat kell alkalmazni, a levonható adó eltérhet
a számlában, egyéb okiratban ekként megállapított összegtől, de összegszerűségében nem haladhatja meg azt az
adóösszeget, amelyet a termék, szolgáltatás piaci árának alapulvételével kell megállapítani.
Az áfa-törvény az adólevonási jog tárgyi feltételeinek meghatározáskor ügylettípusonként adja meg a levonásra
jogosító bizonylatok fajtáit. Ennek megfelelően:
- Belföldi adóalanyok közötti ügyletek esetén (ideértve az eva-alany által teljesített értékesítést is) az adóalany
nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla
- Olyan ügyletek esetén, amelyek során a termék beszerzéséhez, illetve szolgáltatás igénybevételéhez
kapcsolódóan saját maga állapítja meg fizetendő adóját (Közösségen belüli beszerzés, fordított adózás alá eső
értékesítések, illetve amikor az adóalany mint szolgáltatást saját nevében megrendelő köteles az adó megfizetésére),
adólevonásra jogosít az adóalany nevére szóló számla, illetőleg számla hiányában minden olyan okirat, amelyek a
fizetendő adó összegszerű megállapításához szükségesek. Ez alól kivételt képez a termék Közösségen belüli
beszerzése, mivel ebben az esetben a levonási jog gyakorlásához szükség van az adóalany nevére szóló számlára.
- A termék importjához kapcsolódóan - az adómegállapítás módjától függetlenül - szükséges az adózó nevére
szóló, a termék szabad forgalomba bocsátásáról rendelkező határozat, emellett az adózás módjától függően
a) kivetés esetén a nevére szóló, az adó megfizetését igazoló határozat, az adó közvetett vámjogi képviselő általi
megfizetése esetén pedig a képviselőnek az adóalany nevére szóló nyilatkozata az adó megfizetéséről
b) az importáfa önadózással történő megfizetése esetén mindazon okirat, amely a fizetendő adó összegszerű
megállapításához szükséges, az adó közvetett vámjogi képviselő általi megállapítása esetén pedig a képviselőnek az
adóalany nevére szóló nyilatkozata az adó fizetendő adóként történt megállapításáról és bevallásáról.
A 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 52. cikke értelmében amennyiben az import szerinti tagállam a
vámalakiságok elvégzését elektronikus úton lehetővé tevő rendszert vezetett be, a 2006/112/EK irányelv 178.
cikkének e) pontja szerinti „import- okmány” kifejezés vonatkozik az ilyen dokumentumok elektronikus változataira
is, amennyiben azok lehetővé teszik az adólevonási jog gyakorlásának ellenőrzését.
- az előleg esetén az adóalany nevére szóló, az előleg megfizetését tanúsító számla
- saját vállalkozásban végzett beruházás, illetve vállalkozásában előállított, átalakított termék felhasználása
kapcsán mindazon okirat, amelyek a fizetendő adó összegszerű megállapításához szükségesek.
A törvény jogutódlás esetén elismeri a jogutód adólevonási jogát abban az esetben, ha az adólevonási jog
tényleges gyakorlását megelőzően a jogelőd megszűnik, valamint a jogutód személyében teljesülnek az adólevonás
egyéb feltételei azzal, hogy rendelkezik a jogelőd nevére szóló, az adott ügylethez kapcsolódó levonható adó tárgyi
feltételként rögzített okirattal.
Külön rendelkezik a törvény azon adóalanyokról, akik (amelyek) új közlekedési eszköz értékesítése vagy új
ingatlanok, építési telkek sorozat jellegű értékesítése miatt váltak adóalannyá. Esetükben ugyanis az adóalannyá
válás az adóköteles értékesítéshez kötődik, ezért indokolt az adóalanyiságot megelőző beszerzésekhez kapcsolódó
levonási jogot is elismerni. A levonási jog feltétele, hogy az okiratok az adókötelesen értékesített termék igazolt
tulajdonosa nevére vagy igazolt jogelődjének nevére szóljanak.
Amennyiben a levonási jog tárgyi feltételként nevesített okirat nem magyar nyelvű, az adóhatóság az ellenőrzés
során a levonási jogot gyakorló adóalanytól megkövetelheti a hiteles magyar nyelvű fordítást, amennyiben a
tényállás tisztázása másként nem lehetséges.
Mivel a levonási jog akkor is megilleti az adóalanyt, ha a terméket, szolgáltatást olyan, külföldön teljesített
termékértékesítéséhez, szolgáltatásnyújtáshoz használja fel, amely, ha azt belföldön teljesítené, adóköteles lenne, a
törvény rendelkezik arról, hogy a levonási jog tárgyi feltételéhez kapcsolódó törvényi rendelkezések esetükben is
értelemszerűen alkalmazandóak.

5. Tárgyi eszközre vonatkozó különös szabályok

A tárgyi eszköz sajátossága, hogy tartósan, több éven keresztül szolgálja egy adott vállalkozás céljait. Ennek
megfelelően bekövetkezhet olyan utólagos funkcióváltás is, amikor a tárgyi eszköz beszerzésének (rendeltetésszerű
használatbavételének) évéhez viszonyítottan megváltozik a tárgyi eszköz felhasználásának aránya az adóalany
adólevonásra jogosító és adólevonásra nem jogosító tevékenysége között. Ilyen esetekben a tárgyi eszközre jutó
előzetesen felszámított áfát - a „figyelési időszak” (ingatlannál a rendeltetésszerű használatbavétel évét (bázisévet)
követő 240 hónap, minden más tárgyi eszköznél a bázisévet követő 60 hónap) alatt - minden olyan évben utólag
módosítani szükséges, ha a levonható adó összegét meghatározó tényezők úgy változnak meg, hogy az azok
figyelembevételével megállapítandó levonható adó és a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételének
időpontjában megállapított levonható adó összege közötti eltérés eléri, vagy meghaladja a tízezer forintot. E
tekintetben az új áfa-törvény szabályozása változást jelentett a tekintetben is, hogy bár az említett utólagos korrekciót
továbbra is az érintett tárgyévek utolsó bevallási időszakaiban kell elvégezni, azonban a tárgyi eszközre jutó
előzetesen felszámított adót nem a tárgyévi, hanem a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételének hónapjától
számított 12. hónapokkal záruló egyéves periódusok alatti felhasználási arány alapján kell majd megosztani és
korrigálni.
2012. január 1-jétől a tárgyi eszközre vonatkozó figyelési időszak alatti korrekciót az adóalanyoknak a tárgyi
eszközök tekintetében egységesen a naptári év utolsó adómegállapítási időszakában kell elvégezni az arra az évre
vonatkozóan számított levonási hányados alapján. A rendelkezést azokban az esetekben kell először alkalmazni,
amikor a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatba vétele 2011. december 31. napját követően történik. Az adóalany
dönthet úgy is, hogy az ezt megelőzően használatba vett tárgyi eszköz esetén is a naptári év utolsó adómegállapítási
időszakában végzi el a korrekciót. Ezt a döntését azonban köteles adónyilvántartásában megfelelően rögzíteni, ez
esetben az önellenőrzés pótlékmentesen elvégezhető.
Utólagos adókorrekció merül fel például akkor, ha az adózó lakóingatlannak nem minősülő raktárépületet vásárol,
és abban kizárólag az adókötelesen értékesítendő termékeit tárolja. Ez esetben a raktár beszerzésére jutó áfát az
adóalany a megvásárláskor teljes egészében levonásba helyezheti. Amennyiben azonban a raktárépületet
bérbeadására nem választja az általános szabályok szerinti adózást, akkor a bérbeadás évében a raktár megvásárlását
terhelő áfa 1/20 részét köteles le nem vonható áfaként (pótlólagosan fizetendő adóként) elszámolni.
Az olyan esetekben, amikor a tárgyi eszköz beszerzésének időpontjában az adólevonásra jogosító és az
adólevonásra nem jogosító hasznosítás aránya még nem határozható meg (mert az adóalany az eszköz
megvásárlásakor még nem tudja, hogy azt melyik tevékenysége keretében fogja majd használni), akkor a bázisévi
felhasználási arány a jövőbeni adólevonásra jogosító és adólevonásra nem jogosító tevékenységből származó,
előzetesen kalkulált bevételek arányában felállított vélelmezett hányad alapján is megállapítható.
2014. január 1-jétől az adóalany vállalkozásában egy évnél hosszabb ideig hasznosított vagyoni értékű jog
szerzését terhelő áfa vonatkozásában a tárgyi eszközökkel azonos módon korrekciós kötelezettség keletkezik.
Amennyiben a figyelési időszakon belül (5, illetve 20 év) a levonható adó összegét meghatározó tényezők úgy
változnak meg, hogy az azok figyelembevételével megállapítandó levonható adó és a vagyoni értékű jog szerzésének
időpontjában megállapított levonható adó összege közötti eltérés eléri, vagy meghaladja a tízezer forintot, úgy a
levonható adót korrigálni szükséges. A korrekciót ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog (pl. bérleti jog) esetén
az ingatlan tárgyi eszközre irányadó szabályok, míg egyéb vagyoni értékű jog esetén (pl. szoftverhasználati jog) az
ingó tárgyi eszközre irányadó szabályok szerint kell elvégezni. Ezt az előírást a 2013. december 31-ét követően
szerzett vagyoni értékű jogokra kell először alkalmazni. Az adóalany azonban saját döntése alapján alkalmazhatja
ezen előírást az ennél korábban szerzett vagyoni értékű jogra is, mely esetben a korrekció elvégzése miatt nem
terheli önellenőrzési pótlék.
2014. január 1-jétől a törvény egyértelművé teszi, hogy amennyiben apport, jogutódlás vagy üzletág-átruházás
keretében tárgyi eszközt adnak át évközben, úgy hogy az átadott eszközt az apportot fogadó, a jogutód, illetve az
üzletágat átvevő változatlanul tárgyi eszközként használja, akkor erre az évre vonatkozóan úgy kell tekinteni, mintha
mind az átadó, mind az átvevő a teljes évben használta volna a tárgyi eszközt a korrekciós szabályok alkalmazásának
szempontjából. A számítást azonban időarányosan kell elvégezniük a feleknek.
Példa: Egy vállalkozás 2012. júniusában használatba vett ingó jellegű tárgyi eszközt apportál 2014. augusztus 31-
én. A tárgyi eszközre vonatkozó 5 éves figyelési időszak 2017. júniusáig tart.
A tárgyi eszköz 2012. júniusi beszerzését 1000 eFt áfa terhelte. A beszerzéskor alkalmazott levonási hányad 60
százalék volt. A 2012. évben a beszerzéskor levont adó: 1000*0,6 = 600 eFt. A 2012. év egészére számított levonási
hányad - a későbbiek szempontjából viszonyítási alap - megegyezik a beszerzéskor alkalmazott levonási hányaddal.
A tárgyi eszköz apportjára 2014. augusztus 31-én kerül sor, az apportba adó köteles megvizsgálni, hogy 2014-re
vonatkozóan keletkezik-e korrekciós kötelezettsége. Ehhez a 2014-es évben teljesített ügyleteinek adó nélküli
ellenértékét kell figyelembe vennie. Ennek alapján a levonási hányada 55%. 1000*(0,55-0,6), azaz -50e Ft (mely
meghaladja a +/-10e Ft határértéket) után 8 hónapra -50e/5*(8/12)=-6,67 eFt korrekciót kell végrehajtania 2014. év
utolsó adómegállapítási időszakában, mely különbözet fizetendő adóként jelenik meg.
2014. évben a szeptember 1-jétől kezdődő időszakra az apportba vevő köteles megvizsgálni, hogy 2014-re
vonatkozóan keletkezik-e korrekciós kötelezettsége. Ehhez szükséges, hogy az apportba adó adóalany közölje vele,
hogy milyen mértékben helyezte levonásba a tárgyi eszköz beszerzését a rendeltetésszerű használatbavételének
évében, ez esetben 2012-ben (1000e Ft 60%-a). Az apportba vevőnek 2014-re a 2014. évben teljesített ügyleteinek
adó nélküli ellenértékét kell figyelembe vennie a levonási hányad számításakor. Ennek alapján a levonási hányadra
56% adódik. Az év utolsó adómegállapítási időszakában az apportba vevő által végrehajtandó korrekciót
1000*(0,56-0,6)=-40e Ft érték alapján kell meghatározni. Ezen érték meghaladja a +/-10 ezer Ft határértéket, így az
elszámolandó korrekció összege -40eFt/5*4/12= -2,67eFt, melyet az apportba vevőnek fizetendő adóként a
bevallásába be kell állítania. 2015-17. években az apportba vevőnek kell korrekciót elszámolnia teljes évre a január
1-december 31 közötti időszakra számított levonási hányad alapján (2017-ben csak akkor, ha az eszköz december
31-én is még a használatában van), amennyiben azt a levonási hányad alakulása továbbra is indokolja.
A törvény külön rendelkezik arról az esetről, amikor a tárgyi eszközt a „figyelési időszakon” belül értékesítik.
Ennek értelmében, amennyiben az adóalanynak
- a tárgyi eszköz beszerzéséhez le nem vonható előzetesen felszámított áfája kapcsolódott, annak későbbi - de még
a „figyelési időszakon” belüli - értékesítésekor azonban fizetendő adója keletkezik, akkor a korábban le nem vont áfa
meghatározott (az értékesítés hónapjára, valamint a „figyelési időszak” hátralevő hónapjaira időarányosan eső)
hányadát pótlólag levonásba helyezheti.
- a tárgyi eszköz beszerzéséhez kapcsolódó előzetesen felszámított adója levonható volt, ám a tárgyi eszköz
későbbi, a „figyelési időszakon” belüli értékesítésekor az adóalanyt adófizetés nem terheli, akkor a korábban levont
áfa meghatározott - az értékesítés hónapjára, valamint a „figyelési időszak” hátralevő hónapjaira időarányosan eső -
hányadát pótlólag le nem vonható áfaként (pótlólagosan fizetendő adóként) köteles elszámolni.
2014. január 1-jétől a tárgyi eszközök „figyelési időszakon” belüli értékesítésére előírt szabályokat alkalmazni kell
azon vagyoni értékű jogokra is, amely rendeltetésszerű használatot feltételezve legalább 1 évet meghaladó
időtartamban szolgálja a gazdasági tevékenység folytatását.

6. Adólevonási jog felfüggesztése, elenyészése

Az adózás rendjéről szóló törvény jogintézményéhez, az adószám felfüggesztéséhez az általános forgalmi adózás
területén is kapcsolódnak jogkövetkezmények. Az áfa-törvény a felfüggesztett adózó adókötelezettségét
változatlanul hagyja, adózói jogait azonban korlátozza. A korlátozás az általános forgalmi adó levonásának időleges
korlátozására vagy végleges kizárására irányul, attól függően, hogy az eljárás az adószám felfüggesztésének
megszüntetésével, vagy az adószám törlésével zárul.
Abban az esetben, ha az adóhatóság az adóalany adószámát a felfüggesztést követően jogerősen törli, a
felfüggesztés időszakában beszerzett termékek, igénybevett szolgáltatások tekintetében adólevonási jog utólag sem
gyakorolható. 2015-től a törvény rendelkezik arról is, hogy elenyészik az adóalany adólevonási joga az adószám
törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjával abban az esetben is, ha az adóhatóság az adóalany
adószámát annak felfüggesztése nélkül törli.
Abban az esetben, ha az adóalany adószámának felfüggesztését az adóhatóság jogerősen megszünteti, az
adólevonási jog ismét érvényesíthetővé válik. Mivel az adóalany a korábbi időszakban keletkezett levonható adóját
bármelyik későbbi időszakban is érvényesítheti, az adóalany a felfüggesztés időszaka alatti beszerzései tekintetében
a felfüggesztést követően is gyakorolhatja adólevonási jogát.

IX. ADÓFIZETÉSRE KÖTELEZETTEK KÖRE

A törvény e rendelkezései állapítják meg az adó fizetésére kötelezett személyét, azaz azt az adóalanyt (illetve
kivételes esetben nem adóalanyt, pl. ha az áthárított adót tartalmazó számlát bocsát ki), aki (amely) bevallásában az
ügylet után adót fizetendő adóként köteles szerepeltetni.

1. Az adó fizetésére kötelezett személye termékértékesítésnél és szolgáltatásnyújtásnál

1.1. Főszabály

Főszabály szerint az adó fizetésére kötelezett személy az ügyletet a saját nevében teljesítő adóalany.

1.2. Külföldi által teljesített ügylet

Fordított adózásra vonatkozó adófizetési kötelezettséget állapít meg a törvény azokban az esetekben, amennyiben
fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termék, illetve földgáz-, hő- vagy hűtési energia, vagy villamos energia
értékesítése után belföldön keletkezik az adófizetési kötelezettség az ezen termékekre vonatkozó teljesítési helyi
szabályok alapján, azonban a terméket értékesítő belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú
letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön. Ezen esetkör 2015. január
1-jétől tovább bővül, így fordított adózást kell alkalmazni az olyan építési-szerelési munkával létrehozott, ingatlan
nyilvántartásba bejegyzendő ingatlan átadása után is, amikor az értékesítő adóalany nem telepedett le belföldön. A
fordított adózás értelmében a felsorolt terméket beszerző adóalany lesz a saját nevében adófizetésre kötelezett, neki
kell bevallania ezen értékesítés után az adót, és amennyiben rendelkezik ezen beszerzés tekintetében levonási joggal,
úgy ugyanazon bevallásában a saját nevében fizetendő adót levonásba is helyezheti. Nem áll fenn ugyanakkor a
fordított adózás esete, ha a beszerző nem adóalany személy, szervezet. Ez esetben a kivitelező, értékesítő
adóalanynak be kell jelentkeznie az adóhatóságnál, és teljesítenie az adófizetési kötelezettségét.
Azon szolgáltatásnyújtás esetén, amikor a teljesítési helyet az Áfa tv. 37. § (1) bekezdése alapján kell
megállapítani (főszabály szerinti teljesítési hely adóalany, közösségi adószámmal rendelkező nem adóalany jogi
személy igénybevevő esetében), és a szolgáltatásnyújtó belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, az adót a
szolgáltatást igénybevevő adóalany, illetve közösségi adószámmal rendelkező nem adóalany jogi személy fizeti.
Azon ügyletek esetén, melyeknél a teljesítés helyét az Áfa tv. 39. §, 40. §, 42. §, 44. § vagy 45. §-ai alapján kell
megállapítani, és a szolgáltatást nyújtó adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, az adót a szolgáltatást
igénybe vevő belföldön nyilvántartásba vett adóalany fizeti.
Kizárólag az adófizetésre kötelezett személye megállapítására vonatkozó szabályok alkalmazásában azt az
adóalanyt, aki (amely) belföldön ugyan rendelkezik állandó telephellyel, azonban úgy értékesít terméket, nyújt
szolgáltatást, hogy a belföldi állandó telephelye ezen ügylet(ek) teljesítésében nem érintett, nem minősül belföldön
letelepedettnek, vagyis az adót ez esetben az igénybevevő adóalanynak, illetve ahol ez alkalmazandó a közösségi
adószámmal rendelkező nem adóalany jogi személynek kell megfizetnie fordított adózás keretében.
A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek
megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 53. cikke rendelkezik arról, mikor kell az adóalany
állandó telephelyét úgy tekinteni, mint amely közreműködik/részt vesz a termékértékesítésben,
szolgáltatásnyújtásban. Az 53. cikk az alábbiakat mondja ki:
(1) A 2006/112/EK irányelv 192a. cikkének alkalmazásában kizárólag az adóalany olyan állandó telephelyét kell
figyelembe venni, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő
szervezettel rendelkezik azon termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez, amelyben részt vesz.
(2) Amennyiben az adóalany a héa megfizetésének helye szerinti tagállam területén állandó telephellyel
rendelkezik, úgy kell tekinteni, hogy e telephely a 2006/112/EK irányelv 192a. cikkének b) pontja értelmében nem
vesz részt a termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban, kivéve, ha az adóalany ezen állandó telephelyének
tárgyi és személyi erőforrásait az említett tagállamon belüli, adóztatandó termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás
teljesítésével szükségszerűen együtt járó feladatokhoz használja fel, a teljesítés előtt vagy az alatt.
Amennyiben az állandó telephely erőforrásait kizárólag adminisztratív támogatási feladatokhoz - például
könyveléshez, számlázáshoz és követelések behajtásához -használják fel, akkor ezek nem tekinthetők
termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítéséhez felhasznált erőforrásoknak.
Mindazonáltal, ha a számlán az állandó telephely szerinti tagállam által megállapított héa-azonosító számot
tüntetik fel, akkor ezt az állandó telephelyet úgy kell tekinteni, mint amely részt vett az említett tagállamban
teljesített termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban, kivéve, ha az ellenkezőjét bizonyítják.
Az említett rendelet 54. cikke továbbá kimondja, hogy amennyiben az adóalany gazdasági tevékenységének
székhelye a héa megfizetésének helye szerinti tagállam területén van, a 2006/112/EK irányelv 192a. cikke nem
alkalmazandó, függetlenül attól, hogy az említett székhely részt vesz-e az adóalany által az említett tagállamon belül
teljesített termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban.

1.3. Belföldi fordított adózás

Az új áfa-törvény jelentősen kiszélesítette a belföldi adóalanyok közötti ügyletekben a fordított adózás alá eső
értékesítések körét. Ezen adóztatási technika - mivel mind a fizetendő, mind a levonható adó a beszerzőnél
számolandó el - a fiktív adóalanyok által elkövetett adócsalás visszaszorítására is alkalmas. A magyar szabályozás
2006. január 1-jétől a hulladékkereskedelem területén élt a fordított adózás bevezetésének lehetőségével. Az új áfa-
törvény 2008. január 1-jei hatálybalépésekor - a fordított adózás alkalmazási lehetőségeit rögzítő 2006/69/EK
irányelvre tekintettel - adófizetési kötelezettséggel bíró belföldi adóalanyok közötti alábbi ügyletek kapcsán is ezen
adóztatási technikát rendelte alkalmazni:
- építési szerződés alapján történő ingatlan (ingatlanrész) átadása esetén,
- ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési, fenntartási, takarítási, tisztítási, karbantartási, javítási, átalakítási és
bontási szolgáltatások nyújtása,
- az előzőekhez kapcsolódó munkaerő-kölcsönzés és -kirendelés esetén,
- olyan ingatlan értékesítése esetén, amelyre adófizetési kötelezettség választható az adómentesség helyett és
adófizetési kötelezettséget választott az értékesítő,
- dologi biztosíték adós személy általi értékesítése (2013-tól ideértve azt az esetet is, amikor az adós és a hitelező
által kijelölt harmadik személy viszonylatában történik az értékesítés),
 - tárgyi eszköz, vagy 100 ezer forint forgalmi értéket meghaladó termék felszámolási, vagy más
fizetésképtelenséget jogerősen megállapító eljárás hatálya alatt álló adóalany általi értékesítése esetén.
Az építőipari ügyletek kapcsán a gyakorlatban jelentkező értelmezési problémák megoldása érdekében az egyes
adótörvények módosításáról szóló 2008. évi VII. törvény 2008. május 1-jei hatálybalépéssel leszűkítette és egyúttal
egyértelművé tegye az ingatlanokhoz kapcsolódó azon ügyletkört, amelyre fordított adózást kell alkalmazni. A
módosítás kizárólag az építési-szerelési ügyletek körében jelent változást, azaz változatlanul a fordított adózás
alkalmazandó - az egyéb feltételek teljesülése esetén - az olyan ingatlan értékesítésére, melyre adófizetési
kötelezettség választható, s az értékesítő élt is ezzel a lehetőséggel, a dologi biztosíték adós általi értékesítésére,
valamint az olyan tárgyi eszköz, vagy 100 ezer forint forgalmi értéket meghaladó termék értékesítése esetén,
amennyiben az értékesítő adóalany felszámolási, vagy más fizetésképtelenséget megállapító eljárás hatálya alatt áll.
Az építőipari ügyleteket illetően - függetlenül attól, hogy azt az áfa-törvény termékértékesítésként vagy
szolgáltatásnyújtásként kezeli - a fordított adózás alá eső ügyletek köre 2008. május 1-jétől a következőkre
korlátozódik:
- építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak,
még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta
rendelkezésre,
- szolgáltatás nyújtásának minősülő olyan építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében, amely ingatlan
létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására - ideértve az ingatlan bontással történő
megszüntetését is - irányul, feltéve, hogy az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása vagy egyéb megváltoztatása
építési hatósági engedély-köteles (2014. január 1-jétől ideértve az építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz kötött
építési szerelési munkákat is), amelyről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a
szolgáltatás nyújtójának,
- valamint az előzőekhez kapcsolódó munkaerő-kölcsönzés és -kirendelés esetén.
Az áfa-törvény alapján termékértékesítésként kezelendő az építési szerződés alapján történő ingatlan (ingatlanrész)
átadása a megrendelőnek, még akkor is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a megrendelő
bocsátotta rendelkezésre. Az említett törvénymódosítással 2008. május 1-jétől e tényállás alkalmazhatósági hatálya is
szűkült annyiban, hogy kizárólag akkor kezelendő az adott ügylet termékértékesítésként, ha a végzett építési-
szerelési munkával létrehozott ingatlan átadását az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. Hangsúlyozandó
azonban, hogy az e körbe tartozó, termékértékesítésnek minősülő ügyletek is csak akkor tartoznak a fordított
adóztatás alá, ha a fordított adóztatás egyéb feltételei is fennállnak. (A fordított adózás alkalmazásának két feltétele,
hogy az érintett felek mindegyike belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, ugyanakkor egyiküknek se legyen
olyan jogállása, amely alapján az adó fizetése ne lenne tőle követelhető.)
Az áfa-törvény értelmében szolgáltatásnyújtásnak minősülő építőipari ügyletek tekintetében is szűkítést
eredményezett a módosítás: 2008. május 1-jétől kizárólag csak az ingatlanok létrehozásához szükséges, illetve a
meglévő ingatlanok bővítésére, átalakítására, illetve egyéb megváltoztatására (ideértve az ingatlan bontással történő
megszüntetését is) irányuló szolgáltatásnyújtásnak minősülő építési-szerelési és egyéb szerelési munkára terjed ki. A
fordított adózás alkalmazásának további feltétele, hogy az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása vagy egyéb
megváltoztatása olyan legyen, mely építési hatósági engedélyköteles tevékenység (az építésügyi szabályok változása
következtében ide kell érteni az építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz vagy egyszerű bejelentéshez kötött
tevékenységet is). Az áfa-törvény alkalmazásában építési hatóság alatt nemcsak az ágazati jogszabályok által
kifejezetten építésügyi hatóságként nevesített hatóság, hanem minden olyan hatóságot értendő, amelyik építési,
bontási tartalmú engedély kiadására jogosult. [E körbe tartozik tehát pl. a bányafelügyelet a bányászatról szóló 1993.
évi XLVIII. törvény 43. § (3) bekezdése és 44. § (1) bekezdése alapján; a közlekedési hatóság az utak építésének,
forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet 3. §-a
alapján, vagy az általános építésügyi hatóság az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel
kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet alapján] Az áfa-
törvény alkalmazásában engedélykötelesnek minősíthető minden olyan tevékenység, amely tartalmában ingatlan
létrehozatalára, bővítésére, átalakítására, ill. egyéb megváltoztatására - ideértve a bontást is - irányul, függetlenül az
engedély elnevezésétől, illetve attól, hogy a hatóságot a rá vonatkozó ágazati jogszabály építésügyi hatóságnak
nevezi-e.
Ez utóbbi tényről a szolgáltatás igénybevevőjének a teljesítést megelőzően és írásban kell nyilatkoznia a
szolgáltatásnyújtó részére. A módosítás nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a fordított adózás csak a megrendelő és a
fővállalkozó viszonylatában érvényesülne. A fordított adózás kiterjed az alvállalkozói láncolatban résztvevőkre is.
Annak érdekében, hogy az építési hatósági engedélyköteles építési-szerelési munkába bevont alvállalkozók is
tisztában legyenek azzal, hogy engedélyköteles munkában vesznek részt, a törvény előírtja, hogy erről az
engedélyköteles munkálat tényéről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a
szolgáltatás nyújtójának.
Az új szabályok szerint ugyanakkor a módosítást követően a fordított adózás nem vonatkozik a meglévő
ingatlanhoz kapcsolódó fenntartásra, takarításra, tisztításra, karbantartásra, javításra, továbbá azokra az egyébként
építési-szerelési vagy egyéb szerelési szolgáltatásnak minősülő munkákra, melyeket már meglévő (kész) ingatlanon
végeznek, és melyek nem igénylik az ingatlan olyan mértékű megváltoztatását, mely építési hatósági engedély
köteles.
A módosítás értelmében a fordított adózás tekintetében még a régi szabályokat kell alkalmazni akkor, ha a
módosítással érintett, a fordított adózás alá eső szolgáltatások teljesítése 2008. április 30-áig megtörténik, még akkor
is, ha az igénybevevőnek a fizetendő adót az áfa-törvény alapján ezt követően kell megállapítania. Továbbá szintén a
régi szabályokat kell alkalmazni azokra az esetekre, amikor a szolgáltatás igénybevevőjének a fizetendő adót
legkésőbb április 30-áig meg kell állapítania, azonban az áfa-törvény szerinti teljesítés április 30-át követően
történik. Az áfa-törvény 60. §-a ugyanis három időpontot határoz meg fordított adózás esetén a fizetendő adó
megállapítására, melyek közül a leghamarabbi időpontban keletkezik az adófizetési kötelezettség. Ez a három
időpont a számla kézhezvétele, az ellenérték megfizetése, illetve a teljesítést követő hónap 15. napja. Tehát, ha
április 30-áig megtörtént a teljesítés, akkor annak ellenére, hogy ezt követően kapják kézhez erről a számlát, vagy
fizetik ki az ellenértéket, még a fordított adózás szabályait kell alkalmazni arra az esetre is, amire az új szabályok
már az általános szabályok szerinti adózást írnak elő. Illetve abban az esetben, ha a számla kézhezvétele, vagy az
ellenérték megfizetése megtörténik április 30-ig, de az áfa-törvény szerinti teljesítés csak ezt követően, úgy szintén
még a fordított adózás szabályait kell alkalmazni.
2011. január 1-jétől némileg bővül a fordítottan adózó termékek és szolgáltatások köre. Így a
hulladékkereskedelemben tapasztalt visszaélések visszaszorítása érdekében fordított adózás vonatkozik a kimerült
akkumulátorokra és a kimerült elemekre is, 2017. január 1-jétől pedig a króm- és vanádiumhulladékra is. Kiegészíti a
módosítása a felszámolási, vagy más, a fizetőképtelenségét jogerősen megállapító eljárás hatálya alatt álló adóalany
általi, fordított adózás alá eső ügyletek körét a 100 ezer forintot meghaladó értékű szolgáltatásnyújtásokkal. Ezen
túlmenően élve a 2010/23/EU irányelv adta lehetőséggel, 2011. január 1-jétől fordított adózás vonatkozik az
üvegházhatású gázok kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog átruházására.
2012. július 1-jétől 2014. június 30-áig a mezőgazdasági szektorban tapasztalt adócsalások visszaszorítása
érdekében a fordítottan adózó termékek köre kiegészül egyes mezőgazdasági termékekkel (kukorica, búza, rozs, zab
stb.). A törvény egyértelműsíti, hogy a fordított adózás nem vonatkozik a különleges jogállású mezőgazdasági
tevékenységet végző adóalany által teljesített termékértékesítésre, tehát a kompenzációs felárat a felvásárló adóalany
fizeti meg továbbra is a különleges jogállású adóalanynak. A fordított adózásra vonatkozó előírás időbeli korlátozása
azért került bele a törvénybe, mert ezt a rendelkezést Magyarország egyedi kérelemre a Tanács felhatalmazása
alapján alkalmazhatja, mivel az eltérést jelent az áfa-irányelv szabályaitól. Tekintettel erre az eltérésre a Tanács az
egyedi tagállami derogációkat mindig csak meghatározott időszakra engedélyezi. Tekintettel arra, hogy a Tanács
időközben elfogadta a 2013/43/EU irányelvet, a fordított adózás alkalmazása a gabonaszektorban 2018. december
31-éig hosszabbodik meg a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes
törvények módosításáról szóló 2012. évi XLIX. törvény módosítása értelmében. A fordított adózás alkalmazásához
ez esetben további, ellenőrzést szolgáló rendelkezések is párosulnak, lényegében egyfajta továbbfejlesztett belföldi
összesítő nyilatkozatot kell leadni mind a terméket értékesítőnek, mind a terméket beszerzőnek. Így a törvényben
meghatározott fordított adózás hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékeket értékesítő adóalany köteles az adott
adó-megállapítási időszakról benyújtott áfa bevallásában nyilatkozni a vevő adószámáról, a termékértékesítés
teljesítésének napjáról, valamint az értékesített termék kg-ban meghatározott mennyiségéről a termékek
vámtarifaszám szerinti bontásában, valamint az értékesített termékek adóalapjáról. Ennek az adatszolgáltatási
kötelezettségnek a tükörképeként a terméket beszerző szintén abban az áfa bevallásában, melyben a fordított adózás
hatálya alá tartozó termékek beszerzése után az adófizetési kötelezettsége keletkezett, köteles nyilatkozni a terméket
értékesítő adószámáról, a teljesítés időpontjáról, a beszerzett termékek mennyiségéről kg-ban vámtarifa szerinti
bontásban, valamit az értékesítés adóalapjáról. Ez a nyilatkozatadási kötelezettség lehetővé teszi az ezen szektorban
teljesített értékesítések utáni adófizetési kötelezettség teljesítésének nyomon követését.
A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kibővítéséhez hasonlóan ugyancsak 2018. december 31-éig az
adót a termék beszerzője köteles megfizetni az Áfa tv. 6/B. számú mellékletében felsorolt acélipari termékekre. A
fordított adózás alá eső termékkört ugyan az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi
XXXIII. törvény bővítette 2015. január 1-jétől, azonban a termékkört az egyes adótörvények és azokkal összefüggő
más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló
2014. évi LXXIV. törvény pontosította. Hangsúlyozandó, hogy a fordított adózás csak akkor alkalmazandó,
amennyiben a termék értékesítése nem az áfa-törvény XVI. fejezetének (használt ingóságokra vonatkozó különös
szabályok) hatálya alá tartozik.
A fordított adózás alá tartozó acélipari termékre vonatkozó ügyletekről a mezőgazdasági termékekhez hasonlóan a
termék értékesítőjének és a termék beszerzőjének is adatot kell szolgáltatnia.
E körben az acélipari terméket értékesítő adóalanynak az áfa-bevallásában az adómegállapítási időszakban
teljesített, belföldi fordított adózás alá tartozó acélipari értékesítései tekintetében nyilatkoznia kell:
- a vevő adószámáról,
- a termékértékesítés teljesítésének napjáról,
- az értékesített acélipari termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban
meghatározott mennyiségéről (a mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban).
Ennek tükörképeként az acélipari terméket beszerző adóalanynak pedig abban az áfa-bevallásában, amelynek az
adómegállapítási időszakában az acélipari termék beszerzése után adófizetési kötelezettsége keletkezik, a
következőkről kell nyilatkoznia:
- a termékértékesítő adószámáról,
- a termékértékesítés teljesítésének napjáról, valamint
- a beszerzett termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban
meghatározott mennyiségéről (a mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban).
Az átmeneti szabályok értelmében azokban az esetekben, amelyekben e termékkörre nézve az értékesítés
teljesítési időpontja ugyan a hatálybalépést követő időpontra esik, azonban a terméket beszerző adóalanynak a
fizetendő adót már ezen időpont előtt meg kellene állapítania (az ellenérték teljes kifizetése, vagy a számla
kézhezvétele miatt), még az általános szabályok szerinti adózás érvényesül. Az ezen ügyletek kapcsán a
hatálybalépést megelőzően átadott előleg még az általános szabályok szerint adózik (eladó teljesíti az
adókötelezettséget), míg az ügylet teljesítése után az adófizetési kötelezettség már a beszerzőt terheli, az
ellenértéknek az előleg nettó összegével csökkentett része, mint adóalap után.
Az áfa-törvény 2015. január 1-jétől hatályos szabályozása alapján a szolgáltatás igénybevevője fizeti az adót a
termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz - ideértve azt is, ha az nem kötött építési hatósági engedélyhez vagy
építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz - munkaerő kölcsönzése, kirendelése, személyzet rendelkezésre
bocsátása, illetve iskolaszövetkezet szolgáltatásának igénybevétele esetében. A módosított rendelkezés alapján a
munkaerő kölcsönzés, kirendelés és a személyzet rendelkezésre bocsátása fordított adózás alá tartozását ezen
időponttól kezdődően nem befolyásolja, hogy azt milyen tevékenységhez vették igénybe. (A módosítást megelőzően
a munkaerő-kölcsönzés és kirendelés kizárólag az alábbi ügyletekhez kapcsolódóan tartozott a fordított adózás alá:
- építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak,
még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta
rendelkezésre,
- szolgáltatás nyújtásának minősülő olyan építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében, amely ingatlan
létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására - ideértve az ingatlan bontással történő
megszüntetését is - irányul, feltéve, hogy az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása vagy egyéb megváltoztatása
építési hatósági engedély-köteles (2014. január 1-jétől ideértve az építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz kötött
építési szerelési munkákat is), amelyről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a
szolgáltatás nyújtójának.)
Feltétele a fordított adózásnak ugyanakkor az, hogy a munkaerőt az igénybevevő adóalany termékértékesítés,
szolgáltatásnyújtás érdekében hasznosítja.
Ugyancsak 2015. január 1-jétől az iskolaszövetkezet szolgáltatásának igénybevétele (azaz az iskolaszövetkezet
munkaerő kölcsönzésnek, kirendelésnek, személyzet rendelkezésre bocsátásának megfelelő) szolgáltatása is
fordítottan adózik.
A fordított adózás alkalmazásának két feltétele tehát, hogy az érintett felek mindegyike belföldön nyilvántartásba
vett adóalany legyen, ugyanakkor egyiküknek se legyen olyan jogállása, amely alapján az adó fizetése ne lenne tőle
követelhető. Nem alkalmazható tehát a fordított adózás, ha a vevő nem áfa-alany. Ugyancsak nem érvényesül a
fordított adózás, ha a vevő ugyan áfa-alany, de alanyi adómentességet élvez, vagy mezőgazdasági tevékenységet
folytató adóalanyként különleges jogállása van (mivel ezek olyan jogállások, amelyek alapján az adóalanytól adó
fizetése nem követelhető). Ugyanakkor a kizárólag adólevonási joggal nem járó adómentes tevékenységet végző
(Áfa tv. 85-86. §) adóalany, illetve az utazásszervezési szolgáltatást nyújtó (Áfa tv. 205-212. §) vagy bármely más,
árrés szerint adózó adóalany esetében (Áfa tv. 213-233. §) a fordított adózást alkalmazni kell. Amennyiben maga az
értékesítő fél alanyi adómentes adóalany a fordított adózás nem alkalmazandó.
A törvény e rendelkezések hatályát akár az értékesítői, akár a beszerzői oldalon az Eva tv. hatálya alá tartozó
személyre is kiterjeszti. Azaz, ha eva-alany értékesítő esetén a beszerző áfa-alany a nevesített ügyletekben a fordított
adózást alkalmazza. Ha az eva-alany a beszerzői oldalon lép fel, a fordított adózás esetében csak a fizetendő adó eva-
kénti megfizetését takarja, levonási jog természetesen nem illeti meg. Az áfa-törvény rendelkezéséből következően
akár két eva-alany esetében is alkalmazható a fordított adózás azzal, hogy a beszerzői oldalon lévő adózó teljesíti az
adókötelezettséget, de levonási joga értelemszerűen nincs.
Az ügylet teljesítésében érintett bármelyik fél kérheti a többi féltől, hogy nyilatkozzon a fenti feltételek
teljesüléséről, illetve ennek kapcsán az adóhatóságtól is kérhető tájékoztatás. A tájékoztatási kötelezettségének az
adóhatóság köteles haladéktalanul eleget tenni. A tájékoztatás kérése kapcsán a tájékoztatást kérőnek az érintettségét
valószínűsítenie kell. Fentiekhez kapcsolódóan a 2010. január 1-jétől életbe lépő módosítás előírja, hogy az
adóhatóságnak az ingatlant beszerző adóalany kérésére tájékoztatást kell arról adni, hogy az értékesítő adóalany élt-
e, illetve milyen terjedelemben élt adózási opcióval ingatlanértékesítései tekintetében. Ez annyiban módosul 2012.
január 1-jétől, hogy az adóhatóság a honlapján teszi közzé ezt az információt, így az adóalanynak nem kell külön
megkérdeznie azt az adóhatóságtól.
A fordított adózás lényegéből következően a termék értékesítője, a szolgáltatás nyújtója a számlában áthárított áfa-
t nem tüntethet fel, ugyanakkor a számlának kötelezően tartalmaznia kell a beszerző, igénybevevő adóalany
adószámát. Abban az esetben, ha a fordított adózás alá eső értékesítések kapcsán a felek előleget is fizetnek, az
előleg után nem keletkezik adófizetési kötelezettség. A törvény alapján ugyan a kézhez vett, jóváírt előleg esetén is
keletkezik adófizetési kötelezettség (ebben az esetben a jóváírt, kézhez vett előleget úgy kell tekinteni, mint amely a
fizetendő adó arányos összegét is tartalmazza), azonban ez utóbbi kitétel azonban csak abban az esetben
értelmezhető, ha a teljesítésre kötelezett egyben az adófizetésre kötelezett is. A fordított adózás esetén pedig a
vevőnél kézhez vétel, jóváírás az előleg kapcsán nem merül fel, hiszen az előleget ő fizeti meg az eladója felé.

1.4. Adófizetésre kötelezett személyének megállapítása elektronikus, telekommunikációs, valamint

műsorszolgáltatások nyújtása esetén

A 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (Vhr.) 9a. cikke arra kíván iránymutatást adni, hogyan kezelendő áfa
szempontból, ha távközlési hálózaton vagy portálon keresztül valaki elektronikus szolgáltatást (pl. valaki a
telefonjára tölt le csengőhangot vagy egyéb alkalmazást) vesz igénybe. Ez esetben ugyanis a távközlési szolgáltatást
nyújtó (távközlési szolgáltató) és az elektronikus szolgáltatás nyújtó (tartalomszolgáltató) adóalany egymástól eltérő
személyek. A kérdés, ami felmerül, hogy a távközlési szolgáltató a saját nevében más javára (közvetített
szolgáltatás), vagy más nevében más javára (ügynökként) jár-e el, amikor lehetővé teszi az elektronikus szolgáltatás
igénybevételét a távközlési hálózaton. Amennyiben ugyanis közvetített szolgáltatást nyújt, úgy áfa szempontból a
távközlési szolgáltató minősül az elektronikus szolgáltatás nyújtójának is, ezért főszabály szerint terheli az
adófizetési kötelezettség a távközlési és az elektronikus szolgáltatás nyújtása után egyaránt. Ügynöki konstrukciót
fetételezve viszont a tartalomszolgáltatónak kell az áfát a (végső) fogyasztó részére nyújtott elektronikus szolgáltatás
után megfizetnie. Ez utóbbi eset kezelése azonban nehézkes a tartalomszolgáltatók számára, mivel nehezen tudják
beazonosítani a (végső) fogyasztót, nem utolsó sorban azért, mert az elektronikus szolgáltatás értékesítésének
láncolatában több szereplő is lehet a tartalomszolgáltató és a (végső) fogyasztó között. Másrészt a (végső) fogyasztó
sem tudja, hogy ténylegesen ki teljesítette részére az elektronikus szolgáltatást, mivel a fogyasztó alapvetően a
távközlési szolgáltatóval áll kapcsolatban. Ez különösen gondot okoz 2015-től, mert az elektronikus szolgáltatónak
azonosítania kell az igénybevevőt a teljesítési hely változása miatt (nem a szolgáltatásnyújtó letelepedése, hanem a
szolgáltatást igénybevevő letelepedése számít). Ezért a Vhr. megdönthető vélelmet állít fel. Ennek során vélelmezni
kell, hogy amennyiben az elektronikus szolgáltatást távközlési hálózaton vagy portálon keresztül nyújtják, úgy a
távközlési szolgáltatást nyújtó közvetített szolgáltatásként nyújtja az elektronikus szolgáltatást, tehát ő az
adófizetésre kötelezett, kivéve, ha a távközlési szolgáltató kifejezetten a tartalomszolgáltatót jelöli meg, mint az
elektronikus szolgáltatás nyújtóját, és ez a felek közötti szerződéses megállapodásból is kitűnik. A Vhr. előírja, hogy
milyen feltételeket kell teljesítenie a távközlési szolgáltatónak ahhoz, hogy kifejezetten a tartalomszolgáltatót
jelölhesse meg az elektronikus szolgáltatások nyújtójaként. Ehhez az elektronikus szolgáltatásról kiállított számlán
vagy egyéb bizonylaton fel kell tüntetni az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat és azok nyújtóját. Amennyiben
a láncolatban több adóalany van, úgy minden egyes adóalany által kiállított bizonylatnak teljesítenie kell ezt a
feltételt. Azonban amennyiben az adóalany az elektronikus szolgáltatások tekintetében jóváhagyja a díjnak az
igénybevevő részére történő felszámítását, jóváhagyja a szolgáltatások nyújtását vagy megállapítja az általános
szolgáltatási feltételeket, nem jelölhet meg más személyt az elektronikus szolgáltatás nyújtójaként, vagyis minden
esetben ő lesz az adófizetésre kötelezett az elektronikus szolgáltatások tekintetében.

„9a. cikk
 (1) A 2006/112/EK irányelv 28. cikkének alkalmazásában, amennyiben az elektronikus úton nyújtott
szolgáltatásokat távközlési hálózaton, felületen vagy portálon - például alkalmazásokat összegyűjtő piactéren -
keresztül nyújtják, a szolgáltatás nyújtásában részt vevő adóalany úgy tekintendő, mint aki saját nevében, de e
szolgáltatások nyújtójának megbízásából jár el, kivéve, ha ez az adóalany szolgáltatásnyújtóként kifejezetten a
szolgáltatót jelöli meg és ez a felek közötti szerződéses megállapodásból is kitűnik.
Ahhoz, hogy az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások nyújtóját az adóalany kifejezetten az e szolgáltatások
nyújtójaként jelölhesse meg, az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:
a) az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások nyújtásában részt vevő minden egyes adóalany által kiállított vagy
rendelkezésre bocsátott számlán fel kell tüntetni az ilyen szolgáltatásokat és azok nyújtóját;
b) az igénybevevő részére kiállított vagy rendelkezésére bocsátott számlán vagy nyugtán fel kell tüntetni az
elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat és azok nyújtóját.
E bekezdés alkalmazásában az az adóalany, aki az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások tekintetében
jóváhagyja a díjnak az igénybevevő terhére történő felszámítását, vagy jóváhagyja a szolgáltatások nyújtását, vagy
megállapítja az általános szolgáltatási feltételeket, nem jelölhet meg kifejezetten más személyt az említett
szolgáltatások nyújtójaként.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazandó akkor is, ha az interneten keresztül nyújtott telefonos szolgáltatásokat - ideértve
az internetprotokollon keresztüli hangtovábbítást (VoIP) is - távközlési hálózaton, felületen vagy portálon - például
alkalmazásokat összegyűjtő piactéren - keresztül és az (1) bekezdésben foglalt feltételek mellett nyújtják.
(3) E cikk nem alkalmazandó azokra az adóalanyokra, akik az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokkal vagy az
interneten keresztül nyújtott telefonos szolgáltatásokkal - az internetprotokollon keresztüli hangtovábbítást (VoIP) is
ideértve - kapcsolatban kizárólag fizetések feldolgozásában vesznek részt, az érintett elektronikus úton nyújtott
szolgáltatások vagy telefonos szolgáltatások nyújtásában azonban nem.”
A Vhr. 18. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a távközlési, műsorszolgáltatási vagy elektronikus szolgáltatást
nyújtó adóalany az igénybevevőt nem adóalanynak tekintheti mindaddig, amíg az be nem mutatta a közösségi
adószámát. Tekintettel arra, hogy ezen szolgáltatások tekintetében 2015-től a teljesítési hely az igénybevevő
letelepedésének helye lesz, függetlenül attól, hogy adóalany-e vagy nem adóalany az igénybevevő, a rendelkezésnek
abból a szempontból van szerepe, hogy határon átnyúló szolgáltatás esetében a teljesítési hely szerinti tagállamban ki
köteles megfizetni az adót: a szolgáltatást nyújtó vagy a szolgáltatást igénybevevő. A szolgáltatásnyújtó egészen
addig feltételezheti az igénybevevőjéről, hogy az nem adóalany, ameddig az nem közli vele a közösségi adószámát.
Bár e tekintetben nincs egységes EU-s álláspont, de lényegében a szolgáltatásnyújtó számára a legbiztonságosabb
megoldást az jelenti, hogy amennyiben az igénybevevő az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját
magában foglaló adómegállapítási időszakról beadandó adóbevallás benyújtásának esedékességéig nem mutatta be a
közösségi adószámát (tehát nem igazolta, hogy adóalany), úgy a szolgáltatásnyújtó számítja fel és hárítja át az adót.
Amennyiben ezt követően az igénybevevő mégis bemutatja a közösségi adószámát, mely igazolja az adóalanyiságát,
a felek utólagos korrekció keretében tudják rendezni az adóval kapcsolatos kérdéseket.

2. Adófizetésre kötelezett termék Közösségen belüli beszerzése esetén

Lásd a II. fejezet 5.6. pont alatt.

3. Adófizetésre kötelezett termék importja esetén

Lásd a II. fejezet 6.6. pont alatt.

4. Számla kibocsátójának adófizetési kötelezettsége

A törvény rendelkezésénél fogva adó fizetésére kötelezett az is, aki számlán áthárított adót tüntet fel. E
rendelkezés alapján önmagában az áthárított adót tartalmazó (így mást áfa levonásra jogosító) bizonylat kibocsátása
keletkezteti az adófizetési kötelezettséget. Az adó fizetésére kötelezett e rendelkezés alapján a számlán a termék
értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személy, aki (amely) lehet adóalany vagy nem adóalany is. A
törvény ugyanakkor az egyébként az adóhatóságot terhelő bizonyítási teher megfordításával lehetőség ad arra, hogy a
számlán szereplő személy mentesüljön az adófizetési kötelezettség alól, amennyiben kétséget kizáróan bizonyítja,
hogy a számlán más tüntette fel jogtalanul az adatokat.

5. Adófizetési kötelezettség egyéb esetei

 Az elsődleges kötelezetten túl az áfa-törvény rendelkezik a számlát befogadó, adólevonásra jogosult adóalany
mögöttes felelősségéről. A törvény alapján megállapított felelősség alapja, hogy az ellenérték meg nem fizetése is
eredményezheti az eladó adókötelezettségének az elmaradását, ugyanakkor a vevő felelőssége értelemszerűen csak
az általa levont adó erejéig áll fenn. Az egyszerű (sortartó) kezesi felelősség az alábbi feltételekkel érvényesíthető:
- a számlát befogadó adóalany áfa levonásra jogosult
- felelőssége kizárólag a számla szerinti levonható adó összegéig terjed
- csak akkor felel, ha a számla kibocsátója részére az ellenértéket maradéktalanul nem térítette meg, vagy
egészben, túlnyomó részben nem pénzzel, nem készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, illetve nem pénzhelyettesítő
eszközzel fizette meg. (Túlnyomó részben nem megfizetett az ellenérték, ha pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési
eszközzel, illetve pénzhelyettesítő eszközzel történő fizetés részaránya a megtérített összeg adótartalmát sem éri el.)
Az ellenérték maradéktalan meg nem térítése esetén a kezesi felelősség csak a meg nem térített összeg
adótartalmának megfizetésére terjed ki.
A törvény egyetemleges felelősséget rendel a láncértékesítésekben és a közvetített szolgáltatásokban érintett
adóalanyokhoz, amennyiben azok együttesen kapcsolt vállalkozásnak minősülnek. Ezzel az értékesítési láncban
résztvevő felek (részes adóalany) bármelyikétől követelhető az az adó, amely egy másik részes adóalanynál fizetendő
adóként nem került megfizetésre.
Az egyetemleges felelősség alapján bármelyik részes adóalany kötelezhető az adó megfizetésére (sortartási
kötelezettség nélkül), függetlenül attól, hogy a részes adóalany egyébként adó fizetésére nem kötelezett.
Nem jelent mentesülést a kezesi, illetve az egyetemleges felelősség alól, ha a felelősségi szabályok alapján hozott
határozat kézhezvételét követően a felelősséget megalapozó ok megszűnik (pl. az ellenértéket megfizetik), de az adó
fizetése még nem történt meg.

6. Pénzügyi képviselő

Az adófizetési kötelezettség teljesítési helyére vonatkozó szabályok értelmében vannak olyan esetek, amikor a
teljesítésre kötelezett egy belföldön sem székhellyel, sem állandó telephellyel nem rendelkező külföldi adóalany, az
adót azonban belföldön kell megfizetni, és az adófizetésre a külföldi adóalany kötelezett. Ebben az esetben a külföldi
adóalany az áfa-törvényben szabályozott jogainak gyakorlásához, kötelezettségeinek teljesítéséhez pénzügyi
képviselőt bízhat meg. Abban az esetben azonban, ha az adófizetésre kötelezett adóalany székhelye, állandó
telephelye harmadik országban van, és belföldön nem telepedett le, köteles pénzügyi képviselőt megbízni. Nem
vonatkozik ez a kötelezettség az elektronikus úton szolgáltatást nyújtó adóalanyra (lásd XIX. fejezet). Tehát amíg a
Közösségben letelepedett adóalany számára a pénzügyi képviselő megbízása lehetőség, addig harmadik országban
letelepedett adóalanyok számára kötelezettség.
A belföldön nem letelepedett adóalany egyidejűleg csak egy pénzügyi képviselőt bízhat meg. A pénzügyi
képviselőre vonatkozó szabályokat az Art. tartalmazza. Ennek értelmében pénzügyi képviselő az a jogi
személyiséggel rendelkező gazdasági társaság lehet, melynek jegyzett tőkéje az 50 millió forintot eléri, vagy ennek
megfelelő összegű bankgaranciával rendelkezik, továbbá az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nincs. A
pénzügyi képviselő a feltételek meglétét a képviselet elfogadásának bejelentésekor az adóhatóságnál igazolja.
Az adóhatóság a pénzügyi képviselő bejelentése alapján a külföldi adóalanyt és a pénzügyi képviselőjét
nyilvántartásba veszi, a külföldi adóalany számára adószámot állapít meg. A pénzügyi képviselő a külföldi adóalany
nevében teljesíti annak bevallási, adófizetési kötelezettségét, gyakorolja levonási jogát. A külföldi adóalany
kötelezettségért a külföldi adóalany és a pénzügyi képviselő egyetemlegesen felelős.

X. AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSA

1. Önadózás

Az adót - főszabály szerint - az adóalany önadózás keretében maga állapítja meg. Az önadózás áfa-törvényben
nem szabályozott kérdéseiben az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni.

2. Az adólevonás gyakorlásának módja

Az adólevonási jog gyakorlásával biztosítható az adóhalmozódás kiküszöbölése. A törvény az adólevonás

gyakorlásának módjánál azt a lehetőséget rögzíti, hogy az adóalany az adott adó-megállapítási időszakban
keletkezett fizetendő adóját csökkentheti az ugyanezen vagy az az áfa-törvényben meghatározott időszak levonható
adójával.
 Az áfa-törvény 153/A. §-ának 2016. január 1-jétől hatályos rendelkezései alapján főszabály szerint az adóalany az
adott adómegállapítási időszakban, vagy ezt megelőzően, de legfeljebb ezen adómegállapítási időszakot magában
foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adó összegével
csökkentheti fizetendő adóját. (2016. január 1-je előtt az Art. szerinti elévülési időszakon belüli korábbi időszakok
levonható adóját is figyelembe vehette.) A módosítás csak azokat az ügyleteket érinti, amikor a levonási jog 2016.
január 1. napján, vagy azt követően keletkezik.
Az alábbi esetekben - jellemzően, amikor a fizetendő és a levonható adó megállapítására ugyanazon adózó
kötelezett, illetve jogosult - a levonható adót kizárólag abban az adómegállapítási időszakban lehet érvényesíteni,
amelyben a fizetendő adót meg kell állapítani:
- termék beszerzéséhez - ideértve a termék Közösségen belüli beszerzését is -, szolgáltatás igénybevételéhez
kapcsolódóan az adóalany által megállapított fizetendő adó esetén;
- valamint termékimporthoz kapcsolódóan az importáló vagy közvetett vámjogi képviselője által megállapított
fizetendő adó esetében.
A 2016. január 1-jétől hatályos szabályozás nem zárja ki az elévülési időn belüli levonási jog gyakorlásának
lehetőségét, pusztán a jog érvényesítésének módját határozza meg aszerint, hogy az adott adómegállapítási időszakot
megelőzően, de legfeljebb ezen adómegállapítási időszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven
belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adónál korábbi beszerzéseket terhelő levonható előzetesen
felszámított adót az adóalany kizárólag abban az adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni, amelyben
az adólevonási joga keletkezett. Erre az adott elszámolási időszak önellenőrzésével nyílik lehetőség.
Amennyiben a különbözet pozitív, az adóhatóság felé teljesítendő fizetési kötelezettség keletkezik, az Art.-ben
rögzített esedékességgel.
Amennyiben a különbözet negatív, az adóalanynak két lehetősége van:
- a különbözet a soron következő adó-megállapítási időszak fizetendő adóját csökkenti (a levonási jogra vonatkozó
Art. szerinti elévülési időre is tekintettel), vagy
- az adóhatóságtól visszaigényli, amennyiben a visszaigénylési feltételeket teljesíti (lásd XII. fejezet).

3. Az adóalap és a fizetendő adó utólagos csökkenésének elszámolása

2014. január 1-jétől a törvény átfogó jelleggel kimondja, hogy nem kell önellenőrizni amennyiben akár az adóalap,
akár a fizetendő adó az adóalany által korábban megállapítotthoz és bevallotthoz képest csökken. Ide tartozik az az
eset is, ha utólag kiderül, hogy az adóalany által teljesített ügyletre belföldi fordított adózást kellett volna alkalmazni,
így nem kellett volna áfát áthárítani, hanem azt a beszerzőnek, igénybevevőnek kellett volna megfizetnie. Szintén ide
sorolandó, ha az adóalany tévesen magasabb adómértéket alkalmazott az ügyletben vagy az adómentes (pl.
Közösségen belüli termékértékesítés) adóalapja csökken. Kivételt jelent ugyanakkor az önellenőrzés alóli mentesítés
alól, ha a fizetendő adó és adóalap azért csökken, mert olyan számlát érvénytelenítenek, amely mögött nem áll
teljesítés. Ez esetben tehát az eredeti időszakot kell megfelelően korrigálni.
Amennyiben a korrekció miatt csökken a fizetendő adó (adómentes ügylet adóalap csökkentése nem érinti a
fizetendő adót, mivel nem volt fizetendő adó), úgy a különbözetet az adóalany legkorábban abban az
adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni, amelyben az eredeti számlát érvénytelenítő számla vagy az
azt módosító számla a jogosult személyes rendelkezésére áll. Abban az esetben, ha az adóalap vagy a fizetendő adó
csökkentésének nem feltétele a számla érvénytelenítése, illetve módosítása, akkor a különbözet legkorábban abban
az adómegállapítási időszakban számolható el, amelyben a jogosultnak az ellenértéket, az előleget vagy a betétdíjat
visszatérítik.
Ezen túlmenően a törvény rendelkezik arról, hogy mikor vehető legkorábban figyelembe a fizetendő adót
csökkentő különbözet, amennyiben a terméket a 90. napot túl, de még 360 napon belül kiléptetik a Közösségen
kívülre (bővebben lásd a VII. fejezet Adómentesség, 2.3.1. pont alatt), valamint a nem közvetlen vevő részére adott
pénzvisszatérítés esetében (bővebben lásd az V. fejezet Az adó alapja, 6. pont alatt).

4. A levonható adó utólagos módosulásának elszámolása

Amennyiben a levonható adó összegét befolyásoló változás eredményeként a levonható adó összege csökken, az
adóalany a különbözetet a fizetendő adóját növelő tételként köteles figyelembe venni azon adó-megállapítási
időszakban, amelyben az adó összegének változását eredményező körülmény bekövetkezett. Amennyiben az
előzetesen felszámított adó levonása a másik fél, vagy hatóság okiratán alapult, a levonható adó csökkenése miatti
különbözettel az adóalany azon adó-megállapítási időszak szerinti fizetendő adóját növeli, amelyben a módosító,
érvénytelenítő okirat a rendelkezésére áll. Legkésőbb azonban a módosító, érvénytelenítő okirat kibocsátásának
hónapját követő hónap 15. napját tartalmazó bevallásban az adózónak a különbözetet rendeznie kell.
Amennyiben a levonható adóként figyelembe vett összeg a változás eredményeként nőtt, az adózó a különbözetet
a levonható adó összegét növelő tételként legkorábban abban az adómegállapítási időszakban veheti figyelembe,
amikor a személyes rendelkezésére áll azon okiratot (számlát) módosító okirat, amelyen a változás alapul.
Amennyiben az adót a beszerző, igénybevevő fizeti, mivel az ügyletet teljesítő adóalany nem telepedett le belföldön,
illetve import vagy saját rezsis beruházás történik, akkor a levonható adóban történt változást abban az
adómegállapítási időszakban kell elszámolni, amikor a fizetendő adót növelő vagy csökkentő tételt is el kell
számolni.
Nem minősül azonban a levonható adó összegét módosító utólagos változásnak, azaz nem is kell korrigálni a
levonható adót a következő esetekben:
- az ellenérték teljes vagy részleges meg nem fizetése
- áruminta, kis értékű ajándék és közcélú adomány
- megsemmisülés vagy olyan vagyoni kár, amelyet az adóalany tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok
idézett elő, s ez utóbbi ok fennállását az adóalany bizonyítja
- egyéb vagyoni kár, ha az adóalany bizonyítja, hogy a kár elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az adott
helyzetben általában elvárható.

5. Az adó megállapításának egyéb esetei

Amennyiben az adott személy kizárólag az új ingatlanok, építési telkek sorozat jellegű értékesítése miatt vált
adóalannyá (eseti adóalany), az adót az adóhatóság határozattal állapítja meg. Az Art. alapján az adózónak az
értékesítésről az e célra rendszeresített nyomtatványon kell - az áfa-törvény szerinti teljesítés időpontját követő 30
napon belül - bejelentést tennie az adóhatóságnál. E bejelentés a jogkövetkezmények szempontjából a bevallással
egyenértékű. Nem vonatkozik azonban ez a szabály arra az esetre, vagyis az adót nem az adóhatóság állapítja meg,
hanem önadózással kell azt rendezni, ha az eseti adóalany az adóalanyiságát eredményező tevékenységéhez olyan
határon átnyúló szolgáltatást vett igénybe, amely után a fordított adózás keretében ő lesz az adófizetésre kötelezett.
Tehát ez utóbbi esetben az adóalany minden ügyletét érintően, mind az igénybevett szolgáltatás, mind az új ingatlan,
építési telek sorozatjellegű értékesítése miatt fizetendő adót önadózás keretében köteles rendezni.
A regisztrációs adó köteles új közlekedési eszköz nem adóalany jogi személy, magánszemély, nem adóalany
szervezet általi Közösségen belüli beszerzése esetén az áfa-t a vámhatóság a regisztrációs adóigazgatási eljárás során
határozattal állapítja meg.
Az adóhatóság határozattal állapítja meg az adót az általános szabályoktól eltérő adófizetési kötelezettség körébe
tartozó eseteknél. Így mind a kezesi felelősség, mind pedig az egyetemleges felelősség alapján adófizetésre
kötelezetté váló személy esetén az adó megfizetését az adóhatóság határozata írja elő.
Abban az esetben, ha az adófizetési kötelezettség azon alapul, hogy valaki áthárított adót tüntetett fel a számlán, az
adó megállapítása a teljesítésre kötelezettként feltüntetett személy áfa státuszától függ. Ha a teljesítésre
kötelezettként feltüntetett személy belföldön nyilvántartásba vett adóalany, és az áfa jogállása alapján adó fizetése
egyébként tőle követelhető, az adót az adóalany önadózással állapítja meg. Minden egyéb esetben az adót az
adóhatóság határozattal állapítja meg.

XI. SZÁMLÁZÁS

Az áfa-törvény értelmében annak tárgyi hatálya alá tartozó tevékenységeket bizonylattal kell kísérni. Az áfa-
törvény két fajta bizonylattípust szabályoz: a számlát és a nyugtát, illetve a számlára vonatkozóan ismeri az annak
egyszerűsített adattartalmú formáját, valamint a számlával egy tekintet alá eső okiratot. Számlának minősül minden
olyan okirat, amely megfelel az áfa-törvény X. fejezetében meghatározott feltételeknek. Az áfa-törvény a számlával
szemben azt a követelményt támasztja, hogy a számla kibocsátásának időpontjától a megőrzésére vonatkozó időszak
végéig biztosítani kell a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét és olvashatóságát. Eredet
hitelessége alatt azt kell érteni, hogy a számlát ténylegesen a termékértékesítő, szolgáltatásnyújtó vagy a számlát
kibocsátó állította ki, az adattartalom sértetlenségén pedig, hogy a számla törvényben előírt adattartalmát nem
változtatták meg. A törvény az adóalanyra bízza, hogy ennek a követelménynek milyen eljárással tesz eleget, feltéve,
hogy az a számla és a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás között megbízható ellenőrzési kapcsolatot létesít.
Amennyiben a bizonylatot nem belföldön, hanem a Közösség másik tagállamában nyilvántartásba vett adóalany
bocsátja ki, úgy számlának minősül a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását tanúsító olyan okirat is, amely a
Közösség azon tagállamában, ahol adóalanyként nyilvántartásba vették, tartalmában megfelel - e tagállam joga
szerint - az áfa-irányelv (2006/112/EK tanácsi irányelv) 226-231. és 238-240. cikkeinek. A törvény szabályozza,
hogy kit terhel a bizonylatadási kötelezettség, mikor milyen típusú bizonylatot kell kibocsátani, és ezen
kötelezettségek alól milyen feltételek mellett lehet mentesülni. Ezen túlmenően 2013. január 1-jétől az áfa-törvény az
irányelvvel összhangban előírja azt is, hogy határon átnyúló ügyletek esetében, melyik tagállam számlázási szabályai
az irányadóak.

1. A számlakibocsátásra irányadó szabályok

A joghatósági kollízió elkerülése érdekében az irányelv, és ezzel összhangban az áfa-törvény szabályozza, hogy
határon átnyúló ügyletek esetében melyik tagállam számlázási szabályait kell irányadónak tekinteni. Ezen szabályok
kialakításánál két egymásnak ellentmondó elvet próbált összeegyeztetni az uniós jogalkotó, egyrészt azt, hogy az
adót a teljesítés helye szerinti tagállam adóhatósága ellenőrizi, mely alapvetően a saját jogszabályait tudja
alkalmazni, és nem egy másik tagállamét, másrészt azt, hogy egy a teljesítés helye szerinti tagállamban nem
letelepedett adóalanynak ne kelljen ismernie adott esetben 27 tagállam számlázási szabályait. Ezek a rendelkezések
azonban nem vonatkoznak a számla megőrzésére vonatkozó tagállami rendelkezésekre. Vagyis arra a tagállamok
„érintettségük” esetén megkövetelhetik a saját szabályaiknak való megfelelést (alapvetően a számla, egyéb okirat
megőrzésére vonatkozó határidők térnek el a tagállamokban).
A számlázás során tehát az alábbi szabályokat kell követniük a számlakibocsátásra kötelezetteknek. Főszabály
szerint annak a tagállamnak a számlázásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni, ahol a számlázás alapjául szolgáló
ügyletet teljesítettnek kell tekinteni a teljesítési helyre vonatkozó rendelkezések értelmében. Tekintettel arra, hogy a
termékexport és a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés a termékek belföldi feladása esetén belföldön
teljesített ügyletek, azokra a belföldi számlázási szabályok az irányadók.
A főszabály alóli kivételek részben a teljesítésre kötelezett adóalany letelepedettségéhez, részben ahhoz
kapcsolódnak, hogy az ügyletet a Közösségen belül, vagy azon kívül kell-e teljesítettnek tekinteni. Nem a teljesítési
hely szerinti tagállam, hanem annak a tagállamnak a számlázási szabályait kell alkalmazni, ahol az ügyletet teljesítő
adóalany székhelye, vagy az ügylettel legközvetlenebbül érintett állandó telephelye van, abban az esetben, ha a
teljesítésre kötelezet adóalany nem telepedett le a teljesítési hely szerinti tagállamban, és a terméket beszerző vagy a
szolgáltatást igénybevevő adóalany az adófizetésre kötelezett. Ezen rendelkezés alkalmazásában nem minősül
letelepedettnek az adóalany a teljesítési hely szerinti tagállamban, ha ott van ugyan állandó telephelye, de az nem
vesz részt az ügylet teljesítésében. Ez a kivétel nem alkalmazható, vagyis a főszabály szerinti szabályok lépnek
életbe abban az esetben, ha a számlát a terméket beszerző, vagy a szolgáltatást igénybevevő adóalany bocsátja ki.
Szintén a főszabály alkalmazandó akkor, ha a teljesítésre kötelezett adóalany „releváns” letelepedés szerinti helye az
EU-n kívül található.
Annak a tagállamnak a számlázási szabályait kell alkalmazni, ahol az ügyletet teljesítő adóalany székhelye, vagy
az ügylettel legközvetlenebbül érintett állandó telephelye van, abban az esetben is, ha az ügylet teljesítési helye a
Közösség területén kívülre esik.
Példa: belföldön letelepedett adóalany nyújt szlovák adóalany részére olyan szolgáltatást, melynek teljesítési helye
Szlovákiában van. Főszabály szerint a számlát ebben az esetben a szlovák szabályok szerint kellene kiállítani. Abban
az esetben azonban, ha a magyar adóalany nem telepedett le Szlovákiában, és az adófizetésre kötelezett a fordított
adózás szerint az igénybevevő adóalany, akkor a magyar adóalanynak a számlát a belföldi szabályok szerint kell
kiállítania. Azonban, ha a felek abban állapodtak meg, hogy a szlovák adóalany önszámláz (az igénybevevő bocsátja
ki a számlát), akkor a szlovák adóalanynak a szlovák szabályok szerint kell számláznia.
Példa: a belföldön letelepedett adóalany egy orosz adóalany részére nyújt olyan szolgáltatást, melynek teljesítési
helyét az igénybevevő adóalany székhelye, illetve állandó telephelye határozza meg. Tekintettel arra, hogy az ügylet
teljesítési helye a Közösségen kívülre esik, az adóalanynak nem a főszabályt kell alkalmaznia, hanem a számlát a
belföldi szabályok szerint kell kibocsátania.

2. A számlakibocsátás kötelező esetei

Az ügyletekről történő kötelező számlakibocsátás esetei egyrészt attól függenek, hogy ki a terméket beszerző,
szolgáltatást igénybevevő, másrészt meghatározott ügyletek esetében függetlenül attól, hogy ki a jogosult a törvény
előírja a számla kibocsátási kötelezettséget. A személyhez kötött kötelező számlakibocsátás esetei az alábbiak:
- a teljesítés adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történt, vagy ezek a teljesítéshez előleget fizettek,
- a teljesítés nem adóalany személy, szervezet részére történt, és a teljesítésről, előlegről számlát kért,
- az előleg vagy az ellenérték adót is tartalmazó összege eléri, vagy meghaladja a 900 000 forintot (2009. február
1-jétől hatályos rendelkezés)
 - a Közösség másik tagállamában teljesített ügyletekről, amennyiben annak az adóalanynak, aki (amely) az
ügyletet teljesítette a teljesítéssel legközvetlenebbül érintett gazdasági célú letelepedési helye belföldön van, és az
adófizetésre kötelezett személy a termék beszerzője vagy a szolgáltatás igénybevevője,
- a Közösség területén kívül teljesített ügyletekről, ha annak az adóalanynak, aki azokat teljesítette a teljesítéssel
legközvetlenebbül érintett gazdasági célú letelepedési helye belföldön van.
2013. január 1-jétől az áfa-törvény az irányelvvel összhangban előírja, hogy nem kell számlát kibocsátani a
Közösségen belüli adómentes termékértékesítés teljesítéséhez kapott előlegről. Kötelező számlát kibocsátani továbbá
minden alábbi értékesítésről:
- új közlekedési eszköz másik tagállamba történő értékesítése (lásd VII. fejezet 2.1. pont)
- építési telek, illetve két évnél nem régebbi ingatlan értékesítése (olyan ingatlan, amelyet az első használatbavétel
előtt vagy az első használatbavételtől számított két éven belül értékesítettek),
- távértékesítés szabályai szerint értékesítettek (lásd III. fejezet 1.2. pont)
- adómentes Közösségen belüli értékesítés történt (lásd VII. fejezet 2.1. pont)
Lehetőség van ugyanakkor a számla kibocsátási kötelezettség alóli mentesülésre az alábbi esetekben
- olyan ügyletekről, melyek adólevonási jog nélkül adómentesek (pl. bizonyos pénzügyi szolgáltatások,
meghatározott oktatás), feltéve, hogy az adóalany erről egyéb számviteli bizonylatot bocsát ki,
- a beszerző, igénybevevő nem adóalany személy, szervezet nem kér számlát és az adóval növelt ellenértéket
legkésőbb a teljesítéskor készpénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel (pl.
utalvány) maradéktalanul megtéríti, kivéve azt az esetet, amikor az ügylet teljesítéséhez adott előleg vagy az
ellenérték adót is tartalmazó összege eléri, vagy meghaladja a 900 000 forintot,
- az adómentes nemzetközi légi személyszállítás tekintetében, ha arról a számviteli törvény rendelkezései szerint
számviteli bizonylatot bocsátottak ki, kivéve, ha az igénybevevő számla kibocsátását kéri (2016. január 1-jétől
hatályos rendelkezés).
A fenti eseteken túl speciális bizonylatolási szabályozás vonatkozik 2016. január 1-jétől a nem adóalanyok részére
nyújtott műsorszolgáltatási, távközlési és elektronikus szolgáltatásokat (a továbbiakban: távolról is nyújtható
szolgáltatásokat) nyújtó egyes adóalanyokra. 2015. január 1-jétől a nem adóalanyok részére nyújtott távolról is
nyújtható szolgáltatások után az adót az igénybevevő letelepedése szerinti tagállamban kell megfizetni, ami többek
között azt eredményezi, hogy az igénybevevő tagállama szerinti bizonylatolási szabályoknak kell eleget tenni ezen
szolgáltatások tekintetében. A 2015. január 1-jétől hatályos változtatásokkal járó adminisztratív terhek csökkentése
érdekében a távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtók az adófizetési kötelezettségük teljesítésére az úgynevezett
egyablakos rendszert alkalmazhatják (a saját tagállamuk adóhatóságán keresztül tesznek eleget a másik tagállamban
felmerült adófizetési kötelezettségüknek). Az egyablakos rendszer keretében nyújtott szolgáltatásokat igénybevevő
csak nem adóalany lehet, így adólevonási jogot nem tud gyakorolni, vagyis áfa szempontból nem indokolt ebben az
esetben számla kibocsátását megkövetelni ezen adóalanyoktól. Ezért 2016. január 1-jétől ezen adóalanyok
mentesülnek a távolról is nyújtható szolgáltatások tekintetében a számlaadási kötelezettség alól, azzal, hogy nyugtát
kell kibocsátaniuk. Ugyanakkor a fogyasztók érdekében a szolgáltató köteles továbbra is számlát kibocsátani, ha az
igénybevevő ezt kéri tőle.
A törvény lehetőséget biztosít egyszerűsített adattartalmú számla kibocsátására az alábbi esetekben:
- nem adóalany magánszemély, szervezet az ügyletről vagy az előlegről számlát kér és az adatok forintban
kifejezettek,
- adóalany, nem adóalany jogi személy által fizetett előlegről, teljesítésről
- külföldi teljesítési helyű ügyletekről,
- abban az esetben, ha a számla adóval növelt végösszege nem haladja meg a 100 eurónak megfelelő forint
összeget (25 000 Ft), kivéve, ha a számla alapjául szolgáló ügylet távértékesítés vagy Közösségen belüli adómentes
termékértékesítés.
2011. január 1-jétől az egyszerűsített számla adattartalma annyiban módosul, hogy azon kötelező feltüntetni a
vevő, igénybevevő adószámát azokban az esetekben, amikor a vevő, igénybevevő az adófizetésre kötelezett. 2014.
január 1-jétől az egyszerűsített számlán kötelező feltüntetni a teljesítési időpontot, amennyiben az eltér a számla
kibocsátásának keltétől, továbbá a „fordított adózás” kifejezést, ha az adófizetésre a termék beszerzője, szolgáltatást
igénybevevője kötelezett.

3. A számlakibocsátásra kötelezett

A számla kibocsátási kötelezettség főszabály szerint a teljesítésre kötelezett adóalanyt terheli, azonban ennek
helyette és nevében más is eleget tehet. A számla kibocsátási kötelezettség átvállalásáról a kötelezettnek és a
meghatalmazottjának előzetesen írásban kell megállapodniuk. A meghatalmazott lehet az értékesített termék
beszerzője, szolgáltatás igénybevevője, vagy harmadik személy is. A meghatalmazás takarhat egy ügylet
tekintetében számla kibocsátási kötelezettség átvállalást, vagy több ügylet tekintetében is általános érvénnyel, ezáltal
a teljesítésre kötelezettnek lehet egyszerre több meghatalmazottja is. Ugyanakkor egy adott ügylethez fűződő számla
kibocsátási kötelezettségnek kizárólag egy meghatalmazott tehet eleget, még akkor is, ha a kötelezett több
személynek is adott meghatalmazást.
A számla kibocsátáshoz fűződő kötelezettségekért a kötelezettel együtt a meghatalmazott egyetemlegesen felelős
még akkor is, ha erről az írásos megállapodásban másként rendelkeztek.
A számla adóigazgatási azonosításával kapcsolatban erre az esetre a számla és a nyugta adóigazgatási
azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI.
30.) NGM rendelet [ezt megelőzően a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról szóló,
valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet]
további rendelkezéseket ír elő annak függvényében, papír alapú vagy elektronikus számla kibocsátása történik. Így a
papír alapon kibocsátott számla esetében a meghatalmazott köteles a számla másolatát haladéktalanul eljuttatni a
számlakibocsátásra kötelezettnek, elektronikus számla esetében pedig köteles elektronikus formában azt
haladéktalanul a számlakibocsátásra kötelezett rendelkezésére bocsátani. Ezen túlmenően amennyiben a számlát
számlázó programmal állították elő (mely lehet mind papír alapú, mind elektronikus számla) a számlakibocsátásra
kötelezettnek és meghatalmazottjának előzetesen írásban meg kell állapodniuk a számla előállítása során alkalmazott
sorszámtartományról, amelyet a számlakibocsátásra kötelezett is köteles nyilvántartásában rögzíteni.
Amennyiben egy adott személy, szervezet egyidejűleg több számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottjaként
jár el, a fentebb leírt kötelezettségeknek megbízónként elkülönített nyilvántartás vezetésével kell eleget tennie.

4. A számlakibocsátás határideje

A törvénymódosítás 2009. február 1-jétől - a korábbi egységes, a teljesítéstől számított 15 napos kibocsátási
határidővel szemben - új alapokra helyezi a számla kibocsátásra vonatkozó határidőt. Az új szabály az ügylet típusa
szerint differenciál. Abban az esetben, ha a fizetés készpénzzel, vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel
történik, a számlát a teljesítéskor haladéktalanul ki kell bocsátani. Amennyiben olyan ügyletről van szó, amelyben a
számla nem tartalmaz áthárított adót, vagy nem kellene áthárított adót tartalmaznia, mert például az ügylet
adómentes levonási joggal, vagy mert a fordított adózás szabályi szerint az adót az igénybevevő fizeti meg, abban az
esetben a törvény nem ír elő konkrét határidőt, vagyis a 15 napon túli számla kibocsátás is elképzelhető. Ez
elsősorban a nemzetközi fuvarozó, szállítmányozó cégek szempontjából jelentős módosítás. Az egyéb nem említett
esetekben, tehát amikor a számla tartalmaz áthárított adót és a fizetés nem készpénzzel, vagy készpénz-helyettesítő
fizetőeszközzel történik, úgy a teljesítéstől számított 15 napon belül kötelező a számla kibocsátása. Továbbra is igaz
azonban, hogy a számla az ügyletről a teljesítést megelőzően is kibocsátható.
2013. január 1-jétől újabb előírásokkal bővülnek a számlakibocsátás határidejére vonatkozó szabályok. Abban az
esetben, ha a számlát Közösségen belüli adómentes termékértékesítésről vagy olyan határon átnyúló
szolgáltatásnyújtásról állítja ki az adóalany, amely után adófizetésre a másik tagállamban letelepedett igénybevevő
kötelezett az irányelv szerint, akkor a számlát legkésőbb a teljesítést magában foglaló hónapot követő hónap 15.
napjáig ki kell bocsátani.
2015. január 1-jétől a gyakorlati igényeknek megfelelően tovább módosulnak a számlakibocsátás határidejére
vonatkozó szabályok. Így, ha az ügyletek ellenértékét kezelőszemélyzet nélküli automata berendezés (pl.
parkolóautomata) útján fizetik meg, ahol a fizetés tipikusan készpénzzel, vagy készpénz-helyettesítő fizetési
eszközzel történik, a számlát nem haladéktalanul, hanem a teljesítéstől számított 15 napon belül kell kibocsátani.
Amennyiben előleg fizetése történik, úgy az előlegről a számlát a fizetendő adó megállapításáig ki kell állítani. (A
Közösségen belüli adómentes termékértékesítéshez kapott előlegről nem kell számlát kiállítani). A törvény
lehetőséget ad továbbá gyűjtőszámla kiállítására is. Gyűjtőszámla esetében a teljesítésre kötelezett adóalanynak
lehetősége van arra, hogy a teljesítés napján egyidejűleg vagy az adott naptári hónapban egy és ugyanazon személy
felé értékesített termékekről és nyújtott szolgáltatásokról egy darab számlát bocsásson ki, mely számlában feltünteti
az összes az adott időszakban ezen személy részére teljesített ügyletet. Lehet gyűjtőszámlát a teljesítésre kötelezett
adóalanyra vonatkozó adó-megállapítási időszakhoz igazodóan is kibocsátani, azonban az egy naptári hónapot
meghaladó időszakról kibocsátott gyűjtőszámla nem tartalmazhat Közösségen belüli adómentes termékértékesítést
vagy olyan határon átnyúlóan nyújtott szolgáltatást, mely után adófizetésre az igénybevevő kötelezett. Ezekről külön
számlát kell kibocsátani. Ennek oka, hogy ezen ügyletekről a számlakibocsátás határidejét előíró szabályok a
teljesítést követő hónap 15. napját jelölik meg határidőnek, melyet egy naptári hónapot meghaladó gyűjtőszámla
esetében nem lehetne teljesíteni. A gyűjtőszámla kibocsátásáról a feleknek előzetesen meg kell állapodniuk. A
gyűjtőszámlázás alkalmazható mind adóalany mind nem adóalany részére történő teljesítések esetében.
Gyűjtőszámla esetében a számla kibocsátás határidejére vonatkozó feltételek értelemszerűen alkalmazandóak, azzal
az eltéréssel, hogy a határidőt a naptári hónap vagy az adóalanyra vonatkozó adó-megállapítási időszak utolsó
napjától kell számolni.
Példa: a telefonszolgáltató cég biztosítja ügyfeleinek a telekommunikációs szolgáltatástól eltérő szolgáltatások
igénybevételét (pl. autópálya-matrica vásárlását). Ebben az esetben a telekommunikációs szolgáltatásoktól eltérő
szolgáltatásokat is a saját nevében nyújtja a társaság. A társaság havi bevalló. Ekkor gyűjtőszámlázás esetében
lehetőség van arra, hogy a telefontársaság az adott adó-megállapítási időszakban teljesített telekommunikációs
szolgáltatások melletti egyéb szolgáltatásokat is egy darab számlában küldje ki az ügyfél részére.
A gyűjtőszámlát az Áfa tv. 171. §-ában tárgyalt adattartalommal kell kibocsátani. Eszerint a gyűjtőszámlában az
összes számlakibocsátásra jogalapot adó ügylet adóalapját tételesen fel kell tüntetni adómérték, illetve adómentesség
szerinti csoportosításban. Ebből az is következik, hogy a gyűjtőszámlában az adott ügylethez tartozó valamennyi
teljesítési időpontnak, és az adott teljesítési időponthoz tartozó - tételesen felsorolt - ügylet adóalapjának szerepelni
kell. A gyűjtőszámlának ugyanis nincs saját teljesítési időpontja, a teljesítési időpont az egyes ügyletekhez van
rendelve.
Amennyiben a felek a termék értékesítéséről, szolgáltatás nyújtásáról részletfizetésben vagy határozott időre szóló
elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy
elszámolás vonatkozik (elszámolási időszakos teljesítések). A gyűjtőszámla azonban nem az elszámolási időszakos
teljesítések bizonylatolására vonatkozik. A gyűjtőszámla egy számlázási módszer, amelyre abban az esetben kerülhet
sor, ha a teljesítésre kötelezett adóalany részéről valamely partnere felé az adó-megállapítási időszaka alatt több, az
áfa-törvény szerint számla kibocsátására okot adó ügyletet teljesít. Gyűjtőszámla esetén a felek minden egyes
teljesítésről már elszámoltak, a megállapodásuknak megfelelően esetleg megtörtént már az ellenérték megfizetése is,
csak magát a számlakiállítást „tolják el” a teljesítésre kötelezett adóalany adó-megállapítási időszakának utolsó
napjára.
A törvény szabályozza a számla kötelező adattartalmát, a számlával egy tekintet alá eső okirat kötelező
adattartalmát. 2013. január 1-jétől az adózás rendjéről szóló törvény az adócsalás visszaszorítására hozott
intézkedések keretében egyfajta belföldi összesítő nyilatkozat adási kötelezettséget ír elő az adóalanyoknak azon
számlákról, amelyben az áthárított adó eléri, vagy meghaladja a 2 millió forintot. Egyrészt az ügyletet teljesítő
adóalanynak, másrészt a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalanynak nyilatkoznia kell ezen
számlákról, feltüntetve a bevallásban többek között az igénybevevő adóalany adószámát. Ehhez a rendelkezéshez
igazodva - figyelembe véve az áfa-irányelvi előírásokat is - igazodik az áfa-törvény módosítása, azáltal, hogy 2013.
január 1-jétől a számla kötelező adattartalmává teszi a számlát befogadó adóalany adószámának első 8 számjegyét,
ha a számlában az áthárított adó összege eléri vagy meghaladja a 2 millió forintot, valamint ha az ügyletet teljesítő
adóalany belföldön telepedett le gazdasági céllal és a beszerző, igénybevevő adóalanyt belföldön nyilvántartásba
vették. Tekintettel arra, hogy 2015. január 1-jétől az Art. a belföldi összesítő nyilatkozat esetében a 2 millió forintos
értékhatárt 1 millió forintra csökkentette, az áfa-törvény igazodva ehhez a módosításhoz, szintén az 1 millió Ft-ot
elérő vagy maghaladó áthárított adót tartalmazó számlák tekintetében írja elő 2015. január 1-jétől a számla kötelező
adattartalmaként a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő belföldi adóalany adószáma első 8 számjegyének
szerepeltetését. Átmeneti intézkedés írja elő, hogy a levonási jog tárgyi feltételeit teljesíti az olyan számla is, amelyet
még 2014-ben bocsátották ki, de az ügylet teljesítési időpontja már 2015-re esik, az áthárított adó összege az 1 millió
forintot eléri vagy meghaladja, de kevesebb mint 2 millió Ft, de az nem tartalmazza a beszerző, igénybevevő
adóalany adószámát. 2017. január 1-jétől az értékhatár tovább csökken, így 100 000 Ft-ot elérő vagy meghaladó
áthárított adó esetében kötelező a vevő adószámának feltüntetése. Átmeneti rendelkezésként szintén megfelel a
levonási jog tárgyi feltételeinek az olyan számla, amelyet még 2016-ban bocsátottak ki 2016. december 31-ét követő
teljesítési időponttal, amely nem tartalmazza a vevő adószámát, de azon az áthárított adó összege kevesebb, mint 1
millió Ft.
2013. január 1-jétől bővült a számla kötelező adattartalma, illetve némileg módosulnak azok a rendelkezések,
hogy speciális szabályok alkalmazása esetén konkrétan milyen szöveget kell feltüntetni a számlán. Új előírásként fel
kell tüntetni a számlán a „pénzforgalmi elszámolás”, vagy „önszámlázás” kifejezést, amennyiben az adóalany ezek
közül valamelyikben érintett. Amennyiben a számlát nem magyar, hanem más nyelven állítják ki, úgy a törvényben
szabályozott szövegfordulatokat is a számla kiállítása nyelvének megfelelő nyelven kell feltüntetni. Pl.
angol/német/francia nyelv használata esetén a megfelelő kifejezések „fordított adózás” esetén „Reverse charge/
Steuerschuldnerschaft des Leistungsempfängers / Autoliquidation”, „pénzforgalmi elszámolás” esetén „Cash
accounting/ Besteuerung nach vereinnahmten Entgelten’ (Kassenbuchführung) / Comptabilité de caisse”,
„önszámlázás” esetén pedig „Self-billing/Gutschrift/Autofacturation”).
Amennyiben a számlán az adatok nem forintban kifejezettek, úgy az áfa-törvény előírja, hogy az áthárított adó
összegét fel kell tüntetni forintban is, melyhez megadja, hogy milyen átváltási árfolyamot kell használni. Ez a
szabály a forintban történő adófizetési kötelezettség, adólevonási jogosultság gyakorlásához ad segítséget. Ezen
szabály alól mentesül 2016. január 1-jétől az az adóalany, aki (amely) elektronikus, távközlési, műsorszolgáltatási
szolgáltatást nyújt belföldi nem adóalany részére, és adófizetési kötelezettségének az egyablakos rendszer
segítségével tesz eleget. Ennek oka, hogy az egyablakos rendszeren keresztül teljesített ügyletek során az áfát az
adóalanyok nem forintban, hanem euróban vallják be és fizetik meg. Továbbá a forintra történő átváltási árfolyamra
vonatkozó szabályok alkalmazása az egyablakos rendszerben áfa fizetési kötelezettségüknek eleget tevő adóalanyok
számára, tekintve hogy ők belföldön nincsenek nyilvántartásba véve, aránytalan nehézséget okozna.
A számlával egy tekintet alá eső okirat kibocsátása szükséges abban az esetben, ha a számla adattartalmát
módosítani kell. Amennyiben gyűjtőszámlát bocsátanak ki, akkor abban az egyes ügyleteket tételesen egymástól
elkülönítve kell feltüntetni. Amennyiben a számlát külföldi pénznemben állították ki, úgy a számlán kötelező
feltüntetni az áthárított adó forintban kifejezett összegét, melyet az erre vonatkozó átszámítási szabályok szerint
állapítottak meg.
A számlával szembeni követelményeket tartalmaz továbbá a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási
azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.)
PM rendelet. Ezen PM rendelet, valamint az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló
46/2007. (XII. 29.) PM rendelet helyébe lépett 2014. július 1-jei hatállyal a számla és a nyugta adóigazgatási
azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI.
30.) NGM rendelet. Az NGM rendelet a 24/1995. (XI. 22.) PM és 46/2007. (XII. 29.) PM rendeletekhez képest az
alábbi új elemeket tartalmazza:
- a számlázó programot használó adóalany köteles az általa használt program adatait (azonosítót) a program
használatbavételekor és használatból történő kivonásakor az adóhatósághoz bejelenteni;
- a rendelet szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadható el adóigazgatási azonosításra alkalmasnak a
papír alapú számla, nyugta elektronikus másolata;
- az adóalany az elektronikus számla adatait XML-formátumban, az egyéb elektronikusan megőrzött számla
adatait XML vagy PDF formátumban köteles az adóhatóság rendelkezésére bocsátani.
A 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 2016. január 1-jétől előírja, hogy a számlázó programoknak rendelkeznie kell
egy olyan önálló, de a programba beépített, „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” elnevezésű funkcióval,
amelynek elindításával adatexport végezhető
- a kezdő és záró dátum (év, hónap, nap) megadásával meghatározható időszakban kibocsátott számlákra, illetve
- a kezdő és a záró számlasorszám megadásával meghatározható sorszámtartományba tartozó számlákra.

5. Nyugta

Amennyiben az adóalany nem bocsátott ki számlát az ügyletről, mivel a beszerző, igénybevevő nem adóalany volt
és nem kért számlát, a teljesítésre kötelezett köteles nyugtát kibocsátani. A törvény meghatározza a nyugta kötelező
adattartalmát. A nyugta kötelező adattartalmát képezi többek között kibocsátásának a kelte. 2014. január 1-jétől a
törvény úgy rendelkezik, hogy azon nyugták esetében, amelyek egyúttal az abban megjelölt szolgáltatás
igénybevételére is jogosítanak (pl. menetjegyek, belépőjegyek) a nyugta kibocsátásának időpontja helyett elegendő
azon feltüntetni azt az időpontot vagy időszakot, amikor a nyugtában megjelölt szolgáltatás igénybe vehető.
Mentesül az adóalany a nyugta kibocsátási kötelezettség alól, ha
- sajtóterméket értékesít,
- a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó szerencsejáték szolgáltatást nyújt,
- kezelőszemélyzet nélküli automata berendezés útján teljesíti az ügyletet.
A gépi nyugtaadásra vonatkozóan a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló
pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság
felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet, valamint a taxaméterek műszaki
követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről szóló
49/2013. (XI. 15.) NGM rendelet tartalmaz további rendelkezéseket.
A pénztárgépek felügyeletének ellátása érdekében a pénztárgépet használó adóalany adatot szolgáltat az
adóhatóságnak, amelyet az adóhatóság csak célhoz kötötten használhat fel. Tekintettel arra, hogy a pénztárgép
működését az adóhatóság hírközlő eszköz és rendszer útján felügyeli, az áfa-törvény azt is előírja, hogy a pénztárgép
és az adóhatóság közötti adatkapcsolatot biztosító hírközlési szolgáltató (mobilszolgáltató) adatot szolgáltasson az
adóhatóság részére az általa a pénztárgép üzemeletetője részére nyújtott szolgáltatás szüneteltetéséről, illetve
megszüntetéséről.
 A nyugta helyett az adóalany számlát is kibocsáthat. Ehhez azonban szüksége van arra, hogy a vevő a nevét és a
címét közölje, hiszen az a számla kötelező adattartalma. Abban az esetben, ha ennek eleget tesz mentesül a gépi
kiállítású nyugta adási kötelezettség alól.
2014. július 1-jétől a törvény lehetővé teszi az elektronikus nyugta kibocsátását. Az elektronikus nyugtával
szembeni további követelményeket állapít meg a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az
elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet.

6. Elektronikus számla

A számla mind papír alapon, mind elektronikusan kibocsátható. Az Áfa tv. 259. § 5. pontja értelmében
elektronikus számlának minősül az áfa-törvényben előírt adatokat tartalmazó számla, amelyeket elektronikus
formában bocsátottak ki és fogadtak be.
Az áfa-törvény mind a papír alapon kibocsátott, mind az elektronikus számlák esetében megköveteli, hogy azok a
kibocsátásuktól a megőrzésükre vonatkozó időtartam végéig biztosítsák az adattartalom sértetlenségét, az eredet
hitelességét és az olvashatóságot. Az áfa-törvény az irányelvvel összhangban nem írja elő kötelező jelleggel, hogy
ennek a követelménynek milyen technikai eljárással tehetnek eleget az adóalanyok, hanem kimondja, hogy az ennek
történő megfelelőség bármely olyan üzleti ellenőrzési eljárással biztosítható, amely a számla és a termékértékesítés
vagy a szolgáltatásnyújtás között megbízható ellenőrzési kapcsolatot biztosít.
Az áfa-törvény példálózó jelleggel felsorol két olyan eljárást, mellyel a fentiekben felsorolt követelményeknek
való megfelelőség a törvény erejénél fogva elismert. Ilyen az az elektronikus számla, melyet
- minősített elektronikus aláírással látnak el, vagy
- az elektronikus adatcsere rendszerben (a továbbiakban: EDI) elektronikus adatként hoznak létre és továbbítanak.
Az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló
2016. évi CXXI. törvény 2016. november 26-ai hatállyal módosította az áfa-törvényt, melynek értelmében az áfa-
törvény nem tartalmaz a továbbiakban hivatkozást arra, hogy milyen jogszabály szerinti minősített elektronikus
aláírást fogad el a számla eredetének hitelességére és adattartalmának sértetlenségére vonatkozó követelménynek
történő megfelelés érdekében. Azonban minősített elektronikus aláírás alatt a belső piacon történő elektronikus
tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv
hatályon kívül helyezéséről szóló 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (eIDAS) 3. cikk 12. pontja
szerinti minősített elektronikus aláírást kell érteni. Az eIDAS rendelet értelmében vett minősített elektronikus aláírás
olyan, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak
elő, és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul.
Mind a minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus számla kibocsátásához, mind az EDI alkalmazásához
szükséges, hogy abba a számlabefogadó előzetesen beleegyezzen, azonban a beleegyezések között van némi
különbség. Az elektronikus aláírással ellátott számla kibocsátásához nem kell a befogadó beleegyezése, amennyiben
az elektronikus számlázást jogszabály írja elő, az EDI alkalmazhatóságához viszont az szükséges, hogy arról a felek
előzetesen írásban állapodjanak meg. 2013. január 1-jétől megszűnik azonban az a kötelezettség, hogy EDI
alkalmazása esetén a számla kibocsátására kötelezettnek papír alapú összesítő jelentést kell készítenie az általa az
EDI alkalmazásával kibocsátott számlákról.
Az EDI alkalmazásával és használatával kapcsolatban a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint
az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 1.
melléklete (ezt megelőzően az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 46/2007. (XII. 29.)
PM rendelet melléklete) tartalmaz egy modellszerződést, melynek megkötésével a felek eleget tehetnek az EDI
használatáról történő előzetes írásos megállapodási kötelezettségüknek.
Az elektronikus számla kibocsátásának formátumára vonatkozóan nincsen jogszabályi előírás, azt az adózó
szabadon megválaszthatja. Azonban figyelemmel kell lenni a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról,
valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM
rendeletre [2015. július 1-jét megelőzően az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló
46/2007. (XII. 29.) PM rendeletre] is. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 95. § (3) bekezdése
értelmében ugyanis az adóalanynak ellenőrzés során az iratokat és az adózással összefüggő adatokat az adóhatóság
által közzétett formátumban kell rendelkezésre bocsátani. Ez számlák esetében az NGM rendelet alapján azt jelenti,
hogy az adóalany az xml formátumban megőrzött számla adatait (elektronikus, illetve papír alapon kibocsátott, de
elektronikusan megőrzött számlák) a rendeletben meghatározott struktúrában és adatszerkezetben köteles az
adóhatóság rendelkezésére bocsátani ellenőrzés céljából. Az egyéb elektronikus formában megőrzött számla
esetében az adóalany vagy a rendelet szerinti struktúrában és adatszerkezetben, vagy pdf formátumban köteles a
számla adatait az adóhatóság rendelkezésre bocsátani ellenőrzés céljából. Az NGM rendelet a PM rendelethez képest
leszűkíti azon formátumok körét, amelyben az adóalany az elektronikusan megőrzött számláit az adóhatóság
rendelkezésére bocsáthatja. Ezért az NGM rendelet átmeneti rendelkezésként rögzíti, hogy az elektronikus számlával
kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 46/2007. (XII. 29.) PM rendelet 2015. június 30-án hatályos rendelkezéseit
a 2015. június 30-áig kibocsátott elektronikus számlák tekintetében is alkalmazni kell. Vagyis azon elektronikus
számlák esetében, amelyeket 2015. június 30-áig bocsátottak ki, az adóhatóság részére történő bemutatáskor még
eleget lehet tenni a PM rendeletben rögzített formátumok valamelyikében.
A PM rendelet különbséget tesz a 2013. január 1-jét megelőzően és azt követően kibocsátott számlák között.
Ennek oka, hogy 2013. január 1-jétől változtak az elektronikus számlára vonatkozó előírások, így ezen időpontot
követően nem csak az elektronikus aláírással, vagy EDI rendszerben kibocsátott számla fogadható el elektronikus
számlaként. A 2012. december 31-éig kibocsátott elektronikus számlák esetében a számla kibocsátásakor érvényben
lévő - az állami adóhatóság által közleményben közzétett - formátumnak megfelelő adatok átadásával kell eleget
tenni a számlabemutatási kötelezettségnek. Ez a következőket jelenti. A számla bemutatható PDF formátumban,
valamint biztosítani kell a .txt, print, .csv, .dbf, .mdb, .xls (Excel) vagy xml fájl formátumú adat átadásának a
lehetőségét is. Print fájlformátum esetén olyan fájlformátumot kell érteni, amely nem formázott szöveget, illetve
karaktereket tartalmaz, továbbá nem találhatók a fájlban - a soremelésen és az oldalkezdet jelzésén kívül - utasítások,
és a fájl tartalma (a fájlban szereplő szöveg, illetve karakterek) egyértelműen megfeleltethetők a kinyomtatott
adatoknak (a fájlban szereplő karakterek sorozata, tulajdonsága a papírra történő kinyomtatással sem változik).
2012. december 31-ét követően kibocsátott azon elektronikus számlák tekintetében, amelyeket minősített
elektronikus aláírással láttak el, vagy EDI rendszerben hoztak létre a számlabemutatási kötelezettségnek az alábbi
formátumok valamelyikében kell eleget tenni:
a) .txt formátum (text fájl),
b) bármilyen más, úgynevezett print fájl formátum, mely nem formázott szöveget, illetve karaktereket tartalmaz,
továbbá nem találhatóak a fájlban - a soremelés és az oldalkezdet jelzésen kívül - utasítások, és a fájl tartalma (a
fájlban szereplő szöveg, illetve karakterek) egyértelműen megfeleltethető a kinyomtatott adatoknak (a fájlban
szereplő karakterek sorozata, tulajdonsága a papírra történő kinyomtatással sem változik),
c) .csv fájlformátum,
d) .dbf formátum,
e) .mdb formátum,
f) .xls fájlformátum,
g) .xml fájlformátum.
A 2012. december 31-ét követően kibocsátott azon elektronikus számlák estében, melyeket nem láttak el
minősített elektronikus aláírással, és nem EDI rendszerben továbbítottak, a számlákat az alábbi fájlformátumban
kötelező bemutatni az adóhatóságnak:
a) .pdf formátum és .xml fájl a számla kibocsátója által elektronikus úton létrehozott, és elektronikus számlaként
kibocsátott számlák esetében,
b) .pdf állomány, amely felbontása legalább 300 dpi és 256 szürkeárnyalatú módban készült, a papír alapon
létrehozott, és elektronikus számlaként kibocsátott számlák esetében, mely számlák adatait a személyi
számítógépeken elterjedt operációs rendszerek gyártó által alapértelmezésként szállított betűkészletek
valamelyikével kell feltüntetni.
A minősített elektronikus aláírással ellátott számlákat az adóalany választása szerint ezekben a formátumokban is
az adóhatóság rendelkezésére bocsáthatja.

7. Számla megőrzése

Az áfa-törvény előírja, hogy az a személy, vagy szervezet, aki (amely) az áfa-törvényben szabályozott jogot
gyakorol, vagy az áfa-törvény kötelezettséget telepít rá, köteles az általa kibocsátott vagy befogadott számlát, egyéb
dokumentumot legalább az adó megállapításához való jog elévüléséig (annak a naptári évnek az utolsó napjától
számított 5 évig, amelyben az adófizetési kötelezettség keletkezett, illetve az adólevonási jog megnyílt) megőrizni.
Tekintettel arra, hogy a számla mind papír alapon, mind elektronikusan kibocsátható, a törvény külön rendelkezik
ezek megőrzésének módjáról. Papír alapú számla esetében a számla kibocsátására kötelezett a számla másolati
példányát, míg a számla befogadója a számla eredeti példányát köteles megőrizni. Amennyiben a számla
befogadójának nem áll rendelkezésére a számla eredeti példánya (pl. mert az elveszett), akkor annak hiteles
másolatára vonatkozik a megőrzési kötelezettség. Papír alapú számla megőrizhető eredeti formájában (papíron), de
lehetséges a papír alapú számla elektronikus utón történő megőrzése is, feltéve, hogy az a digitális archiválás
szabályairól szóló 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet rendelkezései szerint történik.
 Elektronikus számlát, egyéb elektronikus okiratot kizárólag elektronikus formában lehet megőrizni. Lehetséges az
elektronikus okirat kibocsátási formátumtól eltérő formátumban történő megőrizése, feltéve, hogy az okirat továbbra
is teljesíti azt a feltételt, hogy a megőrzési határidőn belül az eredet hitelessége, adattartalom sértetlensége, és
olvashatósága biztosított. Amennyiben a számlát elektronikus formában őrzik meg, úgy az adóalanynak
elektronikusan kell megőriznie a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét biztosító adatokat is.

8. Számla nyelve

A számla magyar vagy élő idegen nyelven állítható ki. Azonban, ha a számlát idegen nyelven állítják ki, akkor az
adóellenőrzés keretében az adóhatóság követelheti, hogy a számla hiteles magyar nyelvű fordíttatásáról a számla
kibocsátója gondoskodjon, ha a tényállás tisztázás másként nem lehetséges. Ez estben a fordítás költségei a számla
kibocsátóját terhelik.

9. Közhiteles nyilvántartás

2013. július 1-jétől az állami adóhatóság által az együttműködő közösségekről, a pénzforgalmi elszámolást
választó adóalanyokról és az MNB, illetve az EKB által hivatalosan közzétett árfolyamot alkalmazó adóalanyokról
vezetett nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy a nyilvántartásba vehető
adatok bejegyzése, módosítása és törlése kizárólag jogszabály által erre feljogosított szerv által, jogszabályban
rögzített eljárási rend szerint és jogszabályban meghatározott okiratok alapján történhet. Ez garantálja ugyanis, hogy
a nyilvántartás pontos, teljes és megbízható legyen. A nyilvántartás hitelesen tanúsítja a benne feltüntetett adatok,
valamint a bejegyzett jogok és tények fennállását, valóságát és azok változásait.
Az Art. tartalmaz további, az áfa kötelezettség teljesítésének eljárási szabályaival kapcsolatos rendelkezéseket,
melyek szintén közhiteles adatnak minősülnek. Így az áfa kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan közhitelesnek
minősül a fentiekben felsoroltakon túlmenően az adóalanynak az adóhatósághoz az áfa köteles tevékenység
megkezdésekor bejelentett adatokról vezetett, a csoportos adóalanyisággal kapcsolatos, illetve az adókötelessé tétel
választásával kapcsolatos nyilvántartása.

XII. AZ ADÓ BEVALLÁSA, MEGFIZETÉSE ÉS VISSZAIGÉNYLÉSE

E fejezet rendelkezései határozzák meg az adóhatóság felé történő elszámolás módját.

1. Az adó bevallása, megfizetése

Az önadózás keretében megállapított adóról az adóalany az Art. rendelkezései alapján ad bevallást (havonta,
negyedévente, évente). Amennyiben a bevallás elszámolandó adója pozitív, az adó az Art.-ban meghatározott
esedékességgel rendezendő. A határozattal megállapított adókötelezettség értelemszerűen legkésőbb a határozatban
foglalt esedékességig fizetendő. A hatályos szabályozáshoz hasonlóan továbbra is mentesülnek a bevallási
kötelezettség alól egyes adóalanyok azon adó-megállapítási időszakok tekintetében, amelyekben az általuk végzett
tevékenység folytán az adott adó-megállapítási időszakban sem fizetendő, sem levonható adójuk nem keletkezett.
Ilyen adóalanyok az alanyi adómentességet, illetve mezőgazdasági tevékenységet folytató, valamint a kizárólag
adólevonási joggal nem járó adómentes tevékenységet végző adóalanyok.

2. Az adó visszaigénylése

Negatív elszámolandó adó esetén - amennyiben adóalany azt nem a soron következő elszámolási időszak
fizetendő adójának csökkentésére kívánja felhasználni - az adóalany kérheti az adóhatóságtól az áfa visszaigénylését.
Mivel az irányelv nem tartalmaz részletes szabályokat a fizetendő adót meghaladó levonható adó visszaigénylésére,
csupán annyit rögzít, hogy a negatív elszámolandó adót a tagállam továbbgörgettetheti a következő adó-
megállapítási időszakra, a feltételek kialakításában a tagállamok mozgástere viszonylag nagy. A visszaigénylési
feltételrendszer az új áfa-törvénnyel alapjaiban változott. Ugyanakkor - az adóalanyok számára kedvező - átmeneti
rendelkezés biztosítja, hogy azon adóalanyok, akik a 2007. évet érintő utolsó bevallási időszakukban negatív előjelű
elszámolandó adót állapítanak meg, és annak visszaigénylését az új áfa-törvény hatályba lépését követően
kérelmezik, visszaigénylésük során már alkalmazhatják az új, kedvezőbb visszaigénylési szabályokat.
Az új áfa-törvény alapján a visszaigénylési jog megnyílása alapvetően csak az egyes adó-megállapítási
időszakokban realizált negatív adókülönbözet összegének nagyságától függ. A ténylegesen kiutalható adó összegét
azonban továbbra is befolyásolta az a körülmény, miszerint a meg nem fizetett beszerzésekre jutó áfa összege
csökkenti a visszaigényelhető negatív adókülönbözet összegét. E megfizetettségi feltételt ugyanakkor a zárt végű
lízingre, az adó áthárításával nem járó ügyletekre (termék Közösségen belüli beszerzésére, termékimportra, fordított
adózás alá eső ügyletekre, valamint olyan szolgáltatásokra, ahol a szolgáltatás igénybevevője az adófizetésre
kötelezett) nem kellett alkalmazni. Azokban az ügyletekben, amelyeknél a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyt
jogszabály alapján megilleti az ellenérték visszatartásának a joga, az áfa-törvény alapján csökkentési kötelezettség
csak a jogosulatlanul visszatartott összeg adótartalmával megegyező levonható adóra terjedt ki. Általában e körbe
tartoztak a garanciális jellegű visszatartások is: pl. a Ptk. 306. §-ának (4) bekezdése alapján hibás teljesítés esetén a
jogosult a kijavításig vagy kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja, így ezekben az esetekben -
azaz, ha garanciális jelleggel történik az ellenérték egy részének a visszatartása - a megfizetettségi feltétel nem volt
(vagy csak a jogosulatlanul visszatartott összegre) alkalmazandó.
Az Európai Bíróság C-274/10. számú ügyben hozott, 2011. július 28-án kihirdetett döntése értelmében a meg nem
fizetett beszerzésekre jutó áfa visszaigénylését korlátozó szabály nincs összhangban a közösségi joggal. Erre
tekintettel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról és az
adó-visszaigénylés különös eljárási szabályairól szóló 2011. évi CXXIII. törvény a vitatott rendelkezést [186. § (2)-
(4) bekezdéseit] hatályon kívül helyezte, egyúttal rendezte a visszaigénylés rendjét. Eszerint azon adóösszeget,
amelyet az adózó a módosító törvény hatálybalépését (2011. szeptember 27-ét) megelőzően benyújtott bevallásában
kizárólag a pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó adó visszaigénylését korlátozó szabály miatt nem igényelt
vissza, 2011. október 20. napjáig az állami adóhatósághoz - az erre a célra rendszeresített nyomtatványon -
benyújtott kérelmében igényelheti vissza, vagy e 2011. október 20-ai határidőtől függetlenül a rá vonatkozó
szabályok szerinti bevallásában a fizetendő adót csökkentő tételként elszámolhatja, illetve bevallásában
visszaigénylési jogát érvényesítheti.
A meg nem fizetett beszerzésekre jutó adó visszaigénylését korlátozó áfa-törvénybeli szabály feloldása mellett
módosult az Art.-nek a visszaigényelhető áfa kiutalására vonatkozó rendelkezése [módosította a befektetési
alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvény 162. §-ának (1) bekezdése].
E rendelkezés értelmében főszabály szerint a visszaigényelt általános forgalmi adót a bevallás beérkezésének
napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 75 napon belül kell kiutalni. Azonban a kiutalási határidő 30
napra, illetve ha a visszaigényelhető adó összege az 1 millió forintot meghaladja, 45 napra változik, amennyiben az
adózó az általános forgalmi adó áthárítására jogalapot teremtő minden ügylet - melynek teljesítését tanúsító számla
(számlák) alapján az adott adómegállapítási időszakban adólevonási jogát gyakorolja - számlá(k)ban feltüntetett
ellenértékének adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának napjáig teljes mértékben megfizette vagy
tartozása egészében más módon megszűnt.
A feltétel fennállásáról az adózó a bevallásban nyilatkozik. E rendelkezés alkalmazása során az ellenértéket
megfizetettnek kell tekinteni, amennyiben abból kizárólag szerződésben előre kikötött teljesítési garancia miatt
történik a visszatartás.
Az áfa-törvény a visszaigénylésre vonatkozó feltételrendszere szerint a visszaigénylés lehetősége biztosított, ha az
adott adó-megállapítási időszakban jelentkező negatív áfa-különbözet összege havi bevalló adóalanyok esetében az 1
millió forintot, negyedéves bevalló adóalanyok esetében a 250 ezer forintot, illetve éves bevalló adóalanyok esetében
az 50 ezer forintot eléri, vagy meghaladja. Bizonyos feltételek teljesítése mellett azonban - a fő szabálytól eltérően -
olyan esetekben is lehetőség nyílhat a tárgyidőszaki negatív adókülönbözet visszaigénylésére, ha annak összege az
említett értékhatárok alatt marad. Az adóalany ezen utóbbi lehetőséggel csak akkor élhet, ha a tárgyidőszakot
közvetlenül megelőző bevallási időszak(ok)ban is negatív áfa-különbözetet realizál, és ezek göngyölített összege a
tárgyidőszakban éri el vagy haladja meg a fő szabály szerint megállapított összeghatárokat.
Amennyiben az említettek közül egyik visszaigénylési feltétel sem teljesül (vagy teljesül ugyan, de a megnyíló
visszaigénylési jogával az adóalany nem kíván élni), akkor a tárgyidőszaki negatív áfa-különbözet a soron következő
bevallási időszakban vehető figyelembe úgy, mint a soron következő időszak fizetendő áfájának összegét csökkentő
tétel.
A fentiek alapján tehát az adóalanyok árbevételének, értékesítéseik adóalapjának nagysága önmagában a
visszaigénylési jog megnyílását már nem befolyásolja. Ezzel az intézkedéssel jelentősen javul azon adózók
likviditási helyzete, akik zömében külföldön teljesítettnek minősülő szolgáltatásokat nyújtanak (tanácsadási,
mérnöki, számítástechnikai, marketingszolgáltatások stb.), s azok ellenértékét nem vehették figyelembe a
bevételalapú visszaigénylési összeghatárnál.
Az áfa-szabályozás az adóalany megszűnése esetén továbbra is különbséget tesz annak alapján, hogy a megszűnés
jogutódlással vagy jogutódlás nélkül történik-e. Amennyiben a jogutódlás nélküli megszűnés esete áll fenn, és a
megszűnő adóalany záróbevallásában negatív adókülönbözetet vall be, akkor annak összegét minden feltétel nélkül
visszaigényelheti. Ezzel szemben a jogutódlással történő megszűnés esetén, a megszűnő adóalany a záróbevallásában
szereplő negatív áfa-különbözetet kizárólag csak a fő szabályok szerinti feltételek teljesítése mellett igényelheti
vissza. Ha ezeket a feltételeket nem teljesíti, úgy a szóban forgó negatív adókülönbözet feletti rendelkezési jog a
jogutódra száll át (a jogutód lesz tehát az, aki ezt a negatív összeget a visszaigénylésre vonatkozó feltételek
teljesítése mellett visszaigényli, vagy a soron következő adó-megállapítási időszakában fizetendő adót csökkentő
tételként figyelembe veszi).

XIII. ALANYI MENTESSÉG

1. Választhatóság

Az alanyi adómentesség adóévre választható adózási forma. Az alanyi adómentességet választott adózót -
meghatározott kivételektől eltekintve - az általa végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében
adófizetési kötelezettség nem terheli, azonban adólevonási joggal sem élhet.
Az alanyi adómentesség választhatóságát a törvény feltételekhez köti. Így az az adóalany választhat alanyi
adómentességet, aki (amely) belföldön gazdasági céllal letelepedett, ennek hiányában pedig lakóhelye, szokásos
tartózkodási helye van belföldön. A választhatóság további feltétele, hogy az adóalany által belföldön ellenérték
fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás éves szinten kifejezett göngyölített összege a 8 millió
forintot (2017. január 1-jéig a 6 millió, 2013. január 1-jéig az 5 millió forintot) ne haladja meg. Abban az esetben, ha
az adóalany előbbiekben meghatározott bevétele a 8 millió forintot meghaladta, az adóalany a tárgyévre nem
választhat alanyi adómentességet. Nem választható az alanyi adómentesség akkor sem, ha az adóalany ésszerűen
várható bevétele a tárgyévben meghaladja a 8 millió forintot. Nincs akadálya azonban annak, hogy valaki az
adóalanyként történő nyilvántartásba vétellel egyidejűleg évközben válassza az alanyi adómentességet. Ez esetben a
8 millió forintos értékhatárt időarányosan kell teljesíteni. Az alanyi adómentesség választását a tárgyévet megelőző
év utolsó napjáig az adóhatóságnak be kell jelenteni.
Nem kell beleszámítani a 8 millió forintos értékhatárba az alábbi értékesítésekből származó ellenértéket:
- külföldön teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás,
- az adóalany vállalkozásában tárgyi eszközként használt termék értékesítése, illetve immateriális jószágnak
minősülő vagyoni értékű jog végleges átengedése,
- új közlekedési eszköz adómentes Közösségen belüli értékesítése (lásd VII. fejezet 2.1. pont),
- tárgyi eszköznek nem minősülő építési telek vagy két évnél nem régebbi beépített ingatlan értékesítése. Két
évnél nem régebbi ingatlannak minősül az a beépített ingatlan, melynek értékesítésekor a rendeltetésszerű
használatbavétel még nem történt meg, vagy a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el két év
(használatbavétel alatt érteni kell a használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással
történő tudomásul vételét is, illetve egyszerűsített bejelentéssel megépített ingatlan esetében a beépítés tényét igazoló
hatósági bizonyítvány kiállítását),
- az adólevonási jog nélküli, közérdekű jellegére tekintettel adómentes szolgáltatások, [2007. évi CXXVII. tv. 85.
§ (1) bekezdés] (lásd VII. fejezet 1.1. pont)
- az adómentes pénzügyi és biztosítási szolgáltatások [2007. évi CXXVII. tv. 86. § (1) bekezdés a)-g) pontok]
(lásd VII. fejezet 1.2.1. pont), ha azokat kiegészítő jelleggel végzik,
- a mezőgazdasági tevékenységet végző különleges jogállású adóalanyoknak ezen tevékenységéből származó
bevétele (lásd XIV. fejezet)

2. Megszűnés

Megszűnik az alanyi adómentesség, ha az adóalany azt a következő naptári évre nem kívánja alkalmazni. Ekkor
ezt be kell jelenteni az Art.-nek a változás bejelentésre vonatkozó szabályai szerint. Amennyiben az adóalany
jogutódlással szűnik meg, a jogutód nem „örökli meg” a jogelőd alanyi adómentes státuszát. A jogutódnak,
amennyiben alanyi adómentességet szeretne, szintén választania kell ezt az adózást, és értelemszerűen csak abban az
esetben választhatja, ha megfelel a fentebb már ismertetett választhatósági követelményeknek.
Megszűnik továbbá az alanyi adómentesség akkor is, ha az adóalany a 8 millió forintos értékhatárt az
értékesítésével, szolgáltatásnyújtásával meghaladja. Az adóalanynak arra a termékértékesítésére, vagy
szolgáltatásnyújtására, amellyel a 8 millió forintos értékhatárt meghaladja, adót kell felszámítania, feltéve, hogy az
ügylet egyébként adóköteles. Ha az adóalany az értékhatár túllépése miatt esett el az alanyi adómentesség
alkalmazásától, azt a megszűnés évét követő második naptári évig nem választhatja. Tekintettel az alanyi
adómentesség értékhatárának 6 millió forintról 8 millió forintra történő emelése (2017. január 1-jétől)
vonatkozásában beiktatott átmeneti rendelkezésekre, az az adóalany is választhatja az alanyi adómentességet 2017.
naptári évre, akinek (amelynek) figyelembe veendő bevétele sem 2015-ben, sem 2016-ban nem haladta/haladja meg
a 8 millió forintot, még akkor is, ha az adóalany alanyi adómentessége korábban az értékhatár túllépése miatt szűnt
meg, és a két éves „várakozási” idő még nem telt el.
Az EVA alanya nem minősül az áfa alanyának. Abban az esetben, ha a vállalkozó, vállalkozás megszünteti EVA
alanyiságát, és áttér az áfa hatálya alá, akkor őt az áfa-törvény alkalmazása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha
új áfa adóalany jött volna létre. Ezáltal az alanyi adómentesség választására jogosító bevételi értékhatár vizsgálatakor
kizárólag azt kell vizsgálni, hogy az adóalany tárgy naptári évben ésszerűen várható, illetve tényleges bevétele nem
haladja-e meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt. Tehát amennyiben a tárgyévet megelőző
évben eva alanyként a bevétele meghaladta az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, az önmagában
nem zárja ki az alanyi adómentesség választhatóságát.

3. Kivételek az alanyi adómentesség alól

Mint ahogy szó volt róla az alanyi adómentességet választott adóalanynak a termékértékesítése,
szolgáltatásnyújtása alapvetően adómentes, de levonási jogot nem gyakorolhat, azonban mégis van néhány olyan
termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás, amely tekintetében nem járhat el alanyi adómentes minőségében. Ez
megnyilvánulhat úgy is, hogy adót kell fizetnie. Adófizetési kötelezettség alapvetően akkor merül fel az alanyi
adómentességet választott adóalanynál, amikor tulajdonképpen a beszerzését terhelő áfát kell megfizetni. Így az
alanyi adómentességet választott adóalanynak a következő esetekben adófizetési kötelezettsége keletkezik:
- az adóalany vállalkozásában tárgyi eszközként használt termék értékesítése, illetve immateriális jószágnak
minősülő vagyoni értékű jog végleges átengedésekor,
- tárgyi eszköznek nem minősülő építési telek vagy két évnél nem régebbi beépített ingatlan értékesítése,
- terméknek a vállalkozásból történő ellenérték nélküli kivonása vállalkozástól idegen célok elérésére, amennyiben
ehhez levonható adó kapcsolódott,
- saját beruházásban előállított tárgyi eszköz, olyan termék felhasználása, amelyet ha mástól szerzett volna be,
adólevonásra nem jogosította volna,
- olyan termék felhasználása az alanyi adómentesség időszakában, melyre korábban levonási joga volt,
- ingyenes szolgáltatásnyújtás, ha ahhoz levonási jog kapcsolódott,
- Közösségen belüli beszerzés esetében, ha a tárgyévet megelőző évben, vagy a tárgyévben az összes Közösség
más tagállamából beszerzett termék összértéke a 10 000 eurót meghaladta, vagy ha az adóalany ezen összeg alatt
választotta, hogy belföldön adózik a közösségi beszerzése után,
- új közlekedési eszköz Közösségen belüli beszerzése,
- jövedéki termék Közösségen belüli beszerzése, ha a jövedéki adó fizetési kötelezettség is belföldön merül fel,
- termékimport esetén.
Nem járhat el továbbá alanyi adómentes minőségében az adóalany, abban az esetben, ha külföldi teljesítési helyű
(másik tagállamban vagy harmadik országban letelepedett adóalany részére főszabály szerinti) szolgáltatást nyújt.
Tehát, feltéve, hogy az adott szolgáltatás a teljesítési hely szerinti tagállamban nem adómentes, a szolgáltatás után
adófizetési kötelezettség keletkezik, amelyet fordított adózás keretében az igénybevevő adóalany teljesít. Ebből
kifolyólag az alanyi adómentességet választott adóalany által külföldi teljesítési hellyel nyújtott szolgáltatáshoz
kapcsolódó beszerzések tekintetében az alanyi adómentes adóalanyt az általános szabályok szerint illeti meg az
adólevonási jog.

3.1. Új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítése

Az új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítése sem történhet az adóalany alanyi adómentes
minőségében, de ez nem jelenti azt, hogy az értékesítés adóköteles lenne. Az új közlekedési eszköz másik tagállamba
történő értékesítése adómentes, hiszen a beszerzőnek a saját tagállamában ez után a beszerzés után mindenképpen
adófizetési kötelezettsége keletkezik. Azonban az ez adómentesség adólevonási joggal jár, de meghatározott
feltételek mellett. Így az alanyi adómentességet választott adóalanynak a másik tagállamba történő új közlekedési
eszköz értékesítése kapcsán a beszerzéssel kapcsolatos input áfa levonási joga csak az értékesítéskor nyílik meg, és a
levonható adó nem haladhatja meg azt az összeget, amit fizetni kellene, ha az értékesítés belföldön adóköteles lenne.
Tekintettel arra, hogy a személygépkocsi, motorkerékpár, jacht esetében ezek Közösségen belüli adómentes
értékesítése feloldja az ezek beszerzését terhelő input áfa levonási tilalmat, úgy ezen termékek input áfáját is
levonásba helyezheti az adóalany.

3.2. Építési telek és két évnél nem régebbi ingatlan értékesítése

 Amennyiben az alanyi adómentességet választott adóalany építési telket vagy két évnél nem régebbi beépített
ingatlant értékesít, nem járhat el alanyi adómentes minőségében, így ezen értékesítése adóköteles lesz, ugyanakkor
ezen beszerzéseket terhelő input áfa tekintetében levonási joggal élhet. Azonban akárcsak az új közlekedési eszközök
esetében, a levonási jog csak az értékesítéskor nyílik meg, és a levonható adó összege nem lehet több mint a
fizetendő adó.

3.3. Saját vállalkozásban történt beruházás

Saját rezsis beruházás tekintetében is megilleti az adóalanyt a levonási jog, ugyanakkor a tárgyi eszköz
rendeltetésszerű használatbavételekor (aktiváláskor) adófizetési kötelezettség terheli.

3.4. Egyéb kivételek

Az alanyi adómentességet választott adóalanyt adófizetési kötelezettség terheli abban az esetben is, ha az alanyi
adómentesség időszakában következik be olyan változás az alanyi adómentességet megelőző időszakban levonható
adó összegében, mely azt az összeget csökkenti. Ez esetben a különbözetet fizetendő adóként kell bevallania abban
az adó-megállapítási időszakban, amikor a változás bekövetkezik, illetőleg az ezt tanúsító bizonylatot kézhez kapja,
de legkésőbb az okirat kibocsátását követő hónap 15. napján. Ugyanakkor megilleti az adólevonási jog gyakorlása
abban az esetben, ha az alanyi adómentességet megelőző időszakban levonásba helyezett adója utólag növekszik Ezt
abban az adó-megállapítási időszakban veheti figyelembe, amelyikben rendelkezésére áll a változást tanúsító okirat.
Adófizetési kötelezettség terheli az adóalanyt abban az esetben is, amikor a törvény a belföldön nyilvántartásba
vett adóalanyt jelöli ki adófizetésre kötelezettnek, ha a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtónak a teljesítésével
kapcsolatban nincs belföldi gazdasági célú letelepedettsége. Tehát például a saját nevében kell adót fizetnie az alanyi
mentes adóalanynak, ha belföldön nem letelepedett adóalanytól vásárol vezetékes földgázt, vagy villamos-energiát,
fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló terméket.

4. Adminisztratív kötelezettségek

Az alanyi adómentes adóalanyt számla kibocsátási kötelezettség terheli, azonban azon áthárított adót nem
tüntethet fel. Ha mégis feltüntetne, akkor annak erejéig adófizetési kötelezettsége keletkezik. Mentesül az alanyi
adómentes adóalany a bevallási kötelezettség alól azokban az adó-megállapítási időszakokban, ahol nem keletkezett
önadózással rendezendő fizetendő adója, továbbá nincs levonási joga, vagy ha van, ez utóbbit nem gyakorolta,
valamint, ha nincs az Art. szerinti összesítő nyilatkozat benyújtási kötelezettsége. Ez utóbbi azt jelenti, hogyha az
adóalanynak ugyan az adott időszakban nincs sem fizetendő, sem levonható adója, azonban van olyan közösségi
ügylete, amelyről összesítő nyilatkozatot kell benyújtania, akkor áfa bevallást is be kell nyújtania.

XIII/A. PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS

1. Választhatóság

Az áfa-törvény 2013. január 1-jétől kezdődő alkalmazhatósággal új választható különös adózási móddal bővül, az
ún. „pénzforgalmi elszámolási” módban történő adózással. Ezen különös adózási mód lényege, hogy az adóalany -
egyes kivételektől eltekintve - a fizetendő, illetve levonható adóját nem teljesítési, hanem pénzforgalmi szemléletben
állapítja meg.
A pénzforgalmi elszámolás választhatóságának négy konjuktív feltétele van, tehát az adóalany akkor választhatja
ezt az adózási módot, amennyiben:
- a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv
tv.) rendelkezései szerint a tárgy naptári év első napján kisvállalkozásnak minősül, vagy annak minősülne, ha a Kkv
tv. hatálya alá tartozna,
- gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos
tartózkodási helye van belföldön,
- nem áll csőd vagy felszámolási eljárás hatálya alatt,
- nem választott alanyi adómentességet.
A Kkv tv. értelmében kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, melynek éves foglalkoztatotti létszáma 50 főnél
kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. A
Kkv tv. alkalmazásában vállalkozásnak minősül az egyéni vállalkozás, a gazdasági társaság, a szövetkezet, a vízi
társulat, a víziközmű társulat, továbbá az erdőbirtokossági társulat. Az áfa-törvény értelmében azonban nem csak a
Kkv tv. hatálya alá tartozó vállalkozások választhatják a pénzforgalmi elszámolást, hanem egyéb vállalkozások is
(pl. ügyvédi, közjegyzői, szabadalmi ügyvivői iroda, adószámos magánszemély), feltéve, hogy a méretre vonatkozó
kritériumok szerint kisvállalkozásnak minősülnének, ha a Kkv tv. hatálya alá tartoznának. A Kkv tv.-ben euróban
meghatározott összegek forintra történő átszámításakor a Magyar Nemzeti Bank által megállapított, a vállalkozás
üzleti évének lezárásakor - általános esetben a december 31-én - érvényes deviza középárfolyamot kell alkalmazni.
Újonnan alapított vállalkozás esetén a tárgyévet megelőző év utolsó napján érvényes, MNB által megállapított deviza
középárfolyamot kell alkalmazni.
A pénzforgalmi adózás választhatóságának további feltétele, hogy az adóalany által teljesített ügyletek fejében
megtérített vagy megtérítendő ellenérték adó nélkül számított éves szinten göngyölített összege sem a tárgyévet
megelőző naptári évben, sem a tárgyévben nem haladja meg a 125 millió forintot. Az értékhatár számításánál
figyelmen kívül kell hagyni azt a bevételt, amelyet az adóalany a vállalkozásában
- tárgyi eszközként használt termékértékesítésére,
- immateriális jószágként használt vagyoni értékű jog átengedésére,
- az áfa-törvény 89. §-a szerinti Közösségen belüli adómentes értékesítésére,
- az áfa-törvény 85. § (1) bekezdése szerinti adómentes termékértékesítésére és szolgáltatásnyújtására (közérdekű
jellegre tekintettel adómentes szolgáltatások), valamint
- a 86. § (1) bekezdés a)-g) pontjai szerinti adómentes szolgáltatásnyújtására (pénzügyi, biztosítási szolgáltatások),
feltéve, hogy az kiegészítő jellegű
tekintettel kap vagy kapnia kell.
A pénzforgalmi elszámolást az adóalany naptári évre választhatja. Amennyiben újonnan létrejövő adóalanyról van
szó, úgy az a pénzforgalmi elszámolást az adóhatóságnál történő nyilvántartásba vétellel egyidejűleg is választhatja.
Ez esetben a bevételre vonatkozó feltételt időarányosan kell teljesítenie.

2. Alkalmazás

Az az adóalany, aki (amely) a pénzforgalmi elszámolás alkalmazását választja, az a fizetendő adóját az általa
teljesített termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások tekintetében akkor köteles megállapítani, amikor az adót is
tartalmazó ellenértéket a részére jóváírták vagy azt kézhez vette (tehát nem a teljesítéskor). Ez alól kivételt képez az
áfa-törvény 10. § a) pontjában szabályozott termékértékesítés (pl. zárt végű lízing), illetve az áfa-törvény 89. §-a
szerinti adómentes Közösségen belüli termékértékesítés, valamint azok az ügyletek, amelyre az adóalany más
különös adózási módot alkalmaz. Ezek esetében a főszabály szerinti adó-megállapítás, illetve az adott különös
adózási mód szerinti megállapítást kell az adóalanynak alkalmaznia. Szintén nem tartoznak ide azok az esetek,
amikor a pénzforgalmi elszámolást választott adóalany olyan ügyletet teljesít, amelyre a fordított adózás az irányadó,
mivel ebben az esetben az adót nem neki, hanem a vevőjének kell megállapítania és megfizetnie. További feltétele,
hogy a fizetendő adót csak az ellenérték jóváírásakor, kézhezvételekor lehessen megállapítani, hogy az adóalanynak
az általa teljesített ügyletről kibocsátandó számlán fel kell tüntetnie azt a kifejezést, hogy „pénzforgalmi elszámolás”.
Ez utóbbi oka, hogy tekintettel arra, hogy a pénzforgalmi elszámolást alkalmazó adóalanytól beszerző, igénybevevő
adóalany adólevonási joga is csak akkor nyílik meg, amikor a fizetendő adót meg kell állapítani, vagyis az ellenérték
megfizetésekor, így ilyen kifejezést feltüntető számla hiányában az igénybevevő adóalany nem tudja, hogy neki nem
a teljesítéskor, hanem csak az ellenérték megfizetésekor nyílik meg az adólevonási joga. Ezért a pénzforgalmi
elszámolást választó adóalany nem alkalmazhatja a pénzforgalmi elszámolást arra az ügyletre, amelyről kibocsátott
számlában ezt a kifejezést nem tünteti fel.
A levonási jog gyakorolhatósága szintén eltérően alakul a pénzforgalmi elszámolást választott adóalanyok
esetében, a rájuk áthárított adó vonatkozásában. Ebben az esetben is, a levonási jog abban az adómegállapítási
időszakban gyakorolható leghamarabb, amelyben az adóalany a részére teljesített termékértékesítés vagy
szolgáltatásnyújtás adóval növelt ellenértékét az értékesítő, nyújtó számára megfizette. Ez alól kivétel képeznek a 10.
§ a) pontja szerinti termékértékesítés során áthárított adó, illetve a fordított adózás hatálya alá tartozó ügyletek,
amelyek esetében a beszerző adóalany az adófizetésre kötelezett. Ez esetben a levonási jog a főszabály szerint
gyakorolható.
A törvény előírást tartalmaz arra az esetre is, ha az ellenértékét csak részben egyenlítették ki. Ez esetben a
fizetendő adó is csak a megfizetett részlet erejéig kell megállapítani, illetve a levonási jog is csak a megfizetett
részlet erejéig gyakorolható. Amennyiben a pénzforgalmi adóalany az általa teljesített ügyletből származó
követelését engedményezi, vagy elengedi, azt úgy kell tekinteni, mintha az ellenértéket megfizették volna, vagyis
adófizetési kötelezettség keletkezik. Abban az esetben, ha a pénzforgalmi adóalany által beszerzett termék,
igénybevett szolgáltatás miatt fennálló kötelezettséget elengedik vagy átvállalják, szintén úgy kell tekinteni, mintha a
megfizetés megtörtént volna, így a levonási jog megnyílik.
Az áfa-törvény előírást tartalmaz arra az esetre, ha olyan számlát érvénytelenítenek vagy módosítanak, amely
tartalmazza a pénzforgalmi elszámolásra történő utalást. Ez esetben, ha az érvénytelenítés, módosítás az ellenérték
visszatérítésével jár, akkor az áthárított adó csökkentését a teljesítésre kötelezett adóalany fizetendő adót csökkentő
tételként, a számlát befogadó adóalany fizetendő adót növelő tételként abban a bevallásában köteles figyelembe
venni, amelyikben a kötelezett a jogosultnak az ellenértéket visszatéríti. Ha a pénzforgalmi elszámolásra utalást
tartalmazó számla módosítása ellenérték fizetési kötelezettséget keletkeztet, akkor a teljesítésre kötelezett a
módosítás következtében keletkezett fizetendő adót az ellenérték megtérítésekor állapítja meg, a számlát befogadó
adóalany levonási jogát szintén az ellenérték megtérítését magában foglaló adó-megállapítási időszakban
gyakorolhatja. Amennyiben a pénzforgalmi elszámolást választó adóalany által befogadott számla érvénytelenítése,
vagy módosítása a pénzforgalmi elszámolás időszakában történik, úgy a pénzforgalmi elszámolást választó
adóalanynak, amennyiben az ellenérték visszatérítésével jár, fizetendő adót növelő tételként abban az időszakban kell
figyelembe vennie, amikor az ellenértéket visszatérítette. Ha a korrekció eredményeképpen ellenérték fizetési
kötelezettség keletkezik, akkor a pénzforgalmi elszámolást választó adóalany adólevonási jogát abban az adó-
megállapítási időszakban gyakorolhatja, amikor a pótlólagos ellenértéket megfizette.

3. Az adófizetési kötelezettség, adólevonási jog egyéb esetei

A pénzforgalmi elszámolást választó adóalany működése során bekövetkezhetnek azonban olyan rendkívüli
események, melyek a fizetendő adó megállapításának „halasztását” érvénytelenítik, azaz az adófizetési kötelezettség
„beáll” függetlenül attól, hogy az adóalany a teljesítése ellenértékét megkapta-e vagy sem. Továbbá ezek a
rendkívüli események érintik az adóalany levonási jogának gyakorolhatóságát is, függetlenítve azt attól, hogy az
adóalany a beszerzés ellenértékét megfizette-e vagy sem. Ilyen események, és az azokhoz rendelt adó megállapítási
és adólevonási jog gyakorolhatósági „időpontok” a következők:
- az adóalanynak az áfa-törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként
tőle adófizetés nem lenne követelhető, illetve előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult (pl. alanyi
adómentességet választ). Az adót a jogállás-változást megelőző napon kell megállapítani, illetve a levonási jog is
ezen napot magában foglaló adóbevallásban gyakorolható.
- az adóalany felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alá kerül. A fizetendő adót megállapítani, a
levonási jogot gyakorolni a tevékenységet lezáró adóbevallásban kell/lehet.
- az adóalany a tevékenységét szünetelteti, vagy jogutód nélkül megszűnik (kivéve azokat az eseteket, amikor a
jogutód nélküli megszűnés felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárással történik). A fizetendő adót
megállapítani, a levonási jogot gyakorolni az Art. szerinti soron kívül benyújtandó adóbevallásban kell/lehet.

4. Megszűnés

Az áfa-törvény szabályozza a pénzforgalmi elszámolás megszűnésének eseteit. Megszűnik a különös adózási mód
az alábbi esetekben:
- a tárgyév utolsó napjával, ha az adóalany a tárgyévet követő évre nem akarja azt alkalmazni,
- a 125 millió forintos bevételi értékhatár meghaladásával, az értékhatár meghaladását követő napon,
- a tárgyév utolsó napján, amennyiben az adóalany a tárgyévet követő év első napján nem minősül Kkv tv.
értelmében vett kisvállalkozásnak, vagy nem minősülhetne annak, ha a Kkv tv. hatálya alá tartozna,
- az eljárás jogerős elrendelését megelőző nappal, ha az adóalany csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy
kényszertörlési eljárás hatálya alá kerül,
tevékenység szüneteltetése esetén, a szüneteltetést megelőző nappal.
Amennyiben a pénzforgalmi elszámolás alkalmazhatósága a választásra jogosító értékhatár túllépése miatt szűnik
meg, az adóalany a pénzforgalmi elszámolást nem alkalmazhatja az olyan termékértékesítésére,
szolgáltatásnyújtására, amelynek ellenértékével meghaladta a választásra jogosító felső értékhatárt. Ebben az esetben
az adóalany nem választhatja újra a pénzforgalmi elszámolást a megszűnés évét követő második naptári év végéig.
Amennyiben a pénzforgalmi elszámolás alkalmazhatósága nem abból az okból szűnik meg, mert az adóalany
felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás hatálya alá kerül, vagy a tevékenységét szünetelteti, a
pénzforgalmi elszámolás időszakában teljesített ügyletek után az adóalany jogosult a fizetendő adót továbbra is
akkor megállapítani, amikor az ellenértéket megkapta. A levonási jogát azonban a pénzforgalmi elszámolás
megszűnését követően az általános szabályok szerint gyakorolhatja. Vagyis abban az esetben, ha a pénzforgalmi
elszámolás időszaka alatt szerzett be terméket, vett igénybe szolgáltatást, azonban az ellenértéket nem egyenlítette ki,
így levonási jogát nem gyakorolhatta, a pénzforgalmi elszámolás megszűnését követően ezen beszerzések utáni rá
áthárított áfát is levonásba helyezheti, függetlenül attól, hogy azok ellenértékét megfizette-e vagy sem.
Az adóalanynak nyilatkozni kell az Art. változásbejelentésre vonatkozó szabályai szerint mind a pénzforgalmi
elszámolás megszűnésről, mind annak választásról.

XIV. MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ ADÓALANYOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS

SZABÁLYOK

1. Alanyi hatály

A törvény ezen fejezetének rendelkezései alkalmazandóak azon belföldi áfa alanyokra, amelyek egészben vagy
túlnyomó részben mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, és a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük
támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv.) szerint egyúttal mikro- és önálló
vállalkozásnak minősülnek, vagy annak minősülnének akkor, ha a Kkv. hatálya alá tartoznának. (A Kkv. alapján
mikrovállalkozás az, amelynél a foglalkoztatottak száma 10 főnél kevesebb, éves nettó árbevétele nem haladja meg a
2 millió eurónak megfelelő forintösszeget. Önálló vállalkozás pedig az, amely a Kkv. előírásai alapján nem minősül
partner vagy kapcsolt vállalkozásnak.)
Mezőgazdasági tevékenységet meghatározó részben folytató adóalanynak minősül az az adóalany, akinek
(amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből származó - adót is tartalmazó - éves bevétele
időarányosan nem haladja meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt (8 millió Ft), illetve az az
adóalany, akinek (amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből származó - adót is tartalmazó -
éves bevétele időarányosan meghaladja ugyan az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt (8 millió Ft),
azonban a mezőgazdasági tevékenységéből származó - kompenzációs felárat is tartalmazó - éves bevétele
időarányosan több, mint az egyéb tevékenységéből származó - adót is tartalmazó - időarányos éves bevétele.
A mezőgazdasági termelő kivételes jogállása mindaddig fennáll, amíg a törvényi előírásoknak megfelel, illetve
amíg az adóalany nem dönt úgy, hogy ezen jogállásán változtatni kíván. A mezőgazdasági tevékenységet végző
adóalany a tevékenység megkezdésekor, illetve az adóév folyamán bármikor megváltoztathatja különleges jogállását.
A jogállás megváltoztatását követő második adóév végéig azonban a különleges jogállásba visszatérni nem lehet.
Az új szabályozással sem válik áfa adóalannyá az a termelő, aki a saját szükségletei fedezésére termel, és
alkalomszerűen értékesíti a saját szükségleten felül termett termékeit. Ugyanakkor az őstermelő is lehet különleges
jogállású, ha megfelel a törvényi előírásoknak, függetlenül attól, hogy nem tartozik a Kkv. hatálya alá.

2. Mezőgazdasági tevékenység

A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany a törvény alapján különleges jogállást élvez. Különleges
jogállása abban nyilvánul meg, hogy e tevékenysége körében - a termékimport kivételével - nincs adófizetési
kötelezettsége, de adólevonási jogosultsággal sem élhet, illetve az ezen különleges jogállású időszak alatt keletkezett
és az e tevékenységhez kapcsolódó előzetesen felszámított adóra a jogállás megváltozását követően sem alapíthat
levonási jogot. A termékeit felvásárlótól ugyanakkor felárra tarthat igényt, amely kompenzálja a beszerzéseiben
felmerült áfa összegét.
Mentesül továbbá az áfa bevallási kötelezettség alól azokban a bevallási időszakokban, amelyekben kizárólag
mezőgazdasági tevékenységet folytatóként, ilyen minőségében jár el (vagyis az olyan időszakokban, amelyekben
csak olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása van, amelyhez kapcsolódóan kompenzációs felár érvényesíthető).
Az áfa-törvény szerinti mezőgazdasági tevékenységet végzőnek azonban adószámmal kell rendelkeznie, azaz a
mezőgazdasági termelő az adószám megállapítása alól - meghatározott esetektől eltekintve - az új áfa-törvény
alapján nem mentesül.
Az áfa-törvény alkalmazásában a különleges jogállást megalapozó mezőgazdasági tevékenységnek minősül:
- a törvény 7. számú mellékletében meghatározott termékek termelésére és feldolgozására irányuló tevékenység,
feltéve, hogy azt az adóalany saját vállalkozásában végzi, vagy
- a törvény 7. számú mellékletében meghatározott szolgáltatás nyújtására irányuló tevékenység, feltéve, hogy
annak teljesítéséhez az adóalany saját vállalkozásának tárgyi eszközeit használja.
További feltétel, hogy az adóalany az előzőeknek megfelelő termékek értékesítése, szolgáltatások nyújtása után
kompenzációs felár megtéríttetésére tarthasson igényt.

3. Kompenzációs felár
 A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany a le nem vonható adó ellentételezésére kompenzációs felárra
tarthat igényt, melyet részére a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője térít meg. Ennek feltétele, hogy a
termék beszerzője, a szolgáltatás igénybevevője olyan belföldön nyilvántartásba vett áfa adóalany legyen, amely nem
minősül mezőgazdasági tevékenységet folytatónak (vagy olyan külföldi adóalany legyen, aki a saját állama joga
szerint nem alkalmaz mezőgazdasági termelőre vonatkozó különös adózási módot, illetve az Európai Közösség
másik tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személy legyen).
A kompenzációs felár mértéke az áfa-törvény és a 7. számú melléklet alapján 7% (állatok, állati eredetű termékek,
szolgáltatások esetén), illetve 12% egyes növények, növényi eredetű termékek esetén). Tekintettel arra, hogy a
kompenzációs felár az adóalany vevőnél előzetesen felszámított adóként vehető figyelembe, a törvény rendelkezik
arról, hogy a kompenzációs felár „áthárítása” a termék értékesítésével, szolgáltatás nyújtásával történik.
Amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet végző a kompenzációs felárat belföldön nyilvántartásba vett
adóalannyal szemben érvényesíti (ilyen adóalanyra „hárítja át”), az áfa-törvény alapján mentesül a számlaadási
kötelezettség alól, feltéve, hogy rendelkezik a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany által kiállított
felvásárlási okirattal. Felvásárlási okirat kibocsátásáról kizárólag a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője
gondoskodhat. A felvásárlási okiratnak tartalmaznia kell a következőket:
- a felvásárlási okirat kibocsátásának keltét, sorszámát,
- a mezőgazdasági tevékenységet végző személy nevét, címét, adószámát,
- az értékesített termék nevét, vámtarifa számát, mennyiségét,
- a nyújtott szolgáltatás nevét (és esetleg mennyiségét),
- a teljesítés időpontját (ha az nem az okirat kibocsátásának napján valósul meg),
- a kompenzációs felár alapját, kompenzációs felár nélküli egységárát, továbbá az alkalmazott árengedményt (ha
azt az egységár nem tartalmazza),
- a kompenzációs felár mértékét, a kompenzációs felárat,
- a mezőgazdasági tevékenységet végző és a tőle terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany aláírását.
A szabályszerű, hiteles felvásárlási okirat a tárgyi feltétele annak, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végzőtől
terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő a kompenzációs felárra vonatkozóan adólevonási jogot
gyakorolhasson. Adólevonási jog csak a kompenzációs felárral növelt ellenérték maradéktalan megtérítésekor
keletkezik. Az ellenérték részbeni kifizetése esetén még az arra jutó kompenzációs felár erejéig sem érvényesíthető a
levonási jog.
Amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet végző nem belföldi adóalany felé értékesít, úgy a bizonylatot
magának kell kibocsátania. Azaz a számlára vonatkozó előírások értelemszerű alkalmazásával az egyéb kötelező
adatok mellett adóalap helyett a kompenzációs felár alapját, adómérték helyett a kompenzációs felár mértékét,
áthárított adó helyett pedig a kompenzációs felárat kell feltüntetni. A külföldi adóalany vevő az általa megfizetett
kompenzációs felárra adó-visszatérítési igényt alapíthat.
Említést érdemel, az adóalany mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységének áfa megítélése. A
mezőgazdasági tevékenységet végző áfa adóalany minden olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után,
amellyel összefüggésben kompenzációs felár érvényesítésére nincs törvényi lehetősége, az általános szabályok
szerinti adózásra, illetve az alanyi adómentességre vonatkozó szabályokat alkalmazhatja. E két adózási mód közül az
alanyi adómentesség alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha az alanyi adómentesség választását a
mezőgazdasági termelő az adóhatósághoz előzetesen bejelentette.

XV. UTAZÁSSZERVEZÉSI SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

Az utazásszervezési tevékenységre vonatkozó áfa szabályok az irányelv rendelkezéseivel való teljesebb összhang
érdekében több ponton módosultak. A különös adózási módot, amely lényegében árrés utáni adózást eredményez, az
új áfa-törvény alkalmazni rendeli minden olyan adóalany esetén, aki (amely) utazásszervezési szolgáltatást nyújt,
függetlenül attól, hogy utazási irodaként működik-e vagy sem.
Utazásszervezési szolgáltatásnak minősül az adóalany által saját nevében az utasnak nyújtott olyan szolgáltatás,
melynek teljesítéséhez a saját nevében, de az utas javára megrendelten más adóalany(ok) által teljesített
szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés is szükséges (így különösen: személyszállítás, szálláshely-szolgáltatás, ellátás,
és idegenvezetés). Az e meghatározásnak megfelelő szolgáltatások még abban az esetben is utazásszervezési
szolgáltatásnak minősülnek, ha azok a 24 órás időtartamot nem haladják meg, vagy éjszakai szálláshelyadást nem
tartalmaznak. Az árrés adózás alkalmazása kapcsán az új áfa-törvény nem követeli meg a legalább kétkomponensű
szolgáltatás (utazási csomag) nyújtását sem, azaz a személyszállítás, szállás, stb. szolgáltatás önálló nyújtása esetén
is alkalmazandó. Ugyanakkor - mint ahogy azt az áfa-törvény főszabály szerint 2009. február 1-jétől hatályos
módosítása is megerősíti - a különös adózási mód az egészben vagy meghatározó részben turisztikai szolgáltatásnak
minősülő szolgáltatásokra alkalmazható. Ezzel egyértelművé válik, hogy pl. önmagában a menetjegy értékesítés,
vagy rendezvényszervezés nem tartozik a különös adózási mód alá.
Az Európai Bíróság a C-31/10. Minerva Kulturreisen előzetes döntéshozatali eljárásban kimondta, hogy
amennyiben az utazásszervező önmagában állóan csak opera jegyeket értékesít utazási szolgáltatás nyújtása nélkül,
akkor arra nem alkalmazható az áfa-irányelvnek az utazásszervezési szolgáltatásra vonatkozó különös szabályozása.
Ezt általánosabb megfogalmazásban úgy érti, hogy amennyiben az utazásszervező egy olyan önmagában álló
szolgáltatást nyújt, mely nem minősül utazási szolgáltatásnak, és az nincs „összecsomagolva” utazási
szolgáltatásokkal, különösen személyszállítással és szálláshelyadással, az nem tartozik az áfa irányelvnek az utazási
irodákra vonatkozó különös szabályozásának hatálya alá.
További fontos szabály, hogy az utazásszervezésre vonatkozó árrés-adózás kötelezően alkalmazandó minden
olyan szolgáltatás vonatkozásában, amely utazásszervezési szolgáltatásnak minősül, azaz, ha bármely adóalany ilyen
szolgáltatást nyújt utasnak - függetlenül attól, hogy az utazásszervezés adott esetben a főtevékenysége, vagy azt csak
eseti jelleggel végzi - nem a normál szabályokat, hanem az utazásszervezési árrés-adózási szabályokat kell
alkalmaznia. Nem alkalmazható az árrés adózás az utazásközvetítő tevékenységére, aki utazásszervező
megbízásából, annak nevében köt megállapodást az utassal.
2010. január 1-jétől utasnak nemcsak a természetes személy minősül, hanem az olyan gazdasági társaság,
alapítvány, egyéb szervezet is, aki a saját nevében megrendelt utazás költségeit nem hárítja tovább, azt végső
fogyasztóként viseli. (Ha azonban a költségeket akár részben is áthárítja a ténylegesen utazóra, úgy árrés-adózás nem
alkalmazható, az ügyletre az áfa-törvény általános szabályai lesznek az irányadóak.)
Annak érdekében, hogy az utazásszervező biztosan birtokában legyen az adózási mód megválasztásához szükséges
információnak, az áfa-törvény nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő. Ez alapján a megrendelő a teljesítést
megelőzően köteles nyilatkozni arról, hogy megfelel-e az „utas” fogalomnak vagy sem. A valótlan nyilatkozatnak a
nyilatkozóra nézve az Art.-ban megfogalmazott jogkövetkezménye van. Az Art. vonatkozó előírása értelmében a
magánszemély 200 000 forintig, más adózó 500 000 forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha az
utazásszervezői szolgáltatás igénybevételének módjáról (adóalanyként, nem adóalanyként, adóalanyi vagy nem
adóalanyi minőségében veszi-e igénybe, ha adóalanyként, akkor végső felhasználónak minősül-e) valótlan
nyilatkozatot tesz.
2011-től a közösségi jogszabályokkal való összhang biztosítása érdekében - az Európai Bizottsággal folytatott
egyezetés alapján - a kizárólag a nem adóalanykénti, vagy nem adóalanyi minőségben, illetve az ügyfél saját
nevében és javára történő igénybevételre vonatkozó nyilatkozatot egy általános, minden ügyfélre kiterjedő
nyilatkozattételnek kell felváltania. (Ezzel összefüggésben változnak az Art. mulasztási bírságra vonatkozó
rendelkezései is.) E nyilatkozattétel alapján dönthet ugyanis az adóalany arról, hogy az adott ügyfél esetén az
utazásszervezési szolgáltatokra vonatkozó különös szabályok, vagy az áfa-törvény szerinti általános szabályok
alkalmazandóak.
A törvény ezen túl az utazásszervezőkre vonatkozó szabályozás kapcsán pontosítja, hogy amennyiben az utazási
szolgáltatást nyújtó adóalany más által nyújtott szolgáltatást, értékesített terméket használ fel az utas részére történő
szolgáltatásnyújtásához, az arra eső áfa nem vonható le függetlenül attól, hogy más által áthárított vagy fordított
adózás keretében az igénybevevő által felszámítandó adóról van-e szó. A fordított adózás keretében megfizetett áfa
az árrés-számításnál azonban adóalapot csökkentő tényezőként jelenik meg. Az áfa-törvény 210. § (2) bekezdésének
pontosított előírása értelmében az utazásszervező árrésének adóalapja az utastól beszedett nettó ellenérték
csökkentve az utas javára megrendelt szolgáltatások adóval számított ellenértékével (korábbi szöveg szerint adót is
tartalmazó ellenértékével). Az így számított adóalapra kell a 25% áfa-t felszámítani.
Az utas fogalmának változásához kapcsolt átmeneti rendelkezés értelmében, amennyiben az utazásszervező 2010.
január 1-je előtt vesz kézhez előleget vagy azt a hivatkozott időpont előtt bankszámláján jóváírják, úgy a régi utas-
fogalomnak megfelelő adózási módot kell alkalmaznia akkor is, ha magára az utazásra 2009. december 31-ét
követően kerül sor.
Hangsúlyozandó, hogy az utazásszervező által összeállított kész programnak a másik utazásszervező felé történő
értékesítésére továbbra sem vonatkozhat az árrés-adózás, arra minden esetben az áfa-törvény általános szabályai az
irányadóak.
Az utazásszervezési szolgáltatás egyetlen szolgáltatásnyújtásnak tekintendő, melynek teljesítési helye az a hely,
ahol az utazásszervező gazdasági céllal letelepedett.
Az adó alapjának az utastól beszedett nettó ellenérték és az utas javára megrendelt - más adóalanytól igénybevett -
szolgáltatások bruttó értékének a különbözete. Az árrés csak pozitív előjelű lehet, negatív előjel esetén az adóalap
nulla. Az ekként megállapított áfa alapra kell az általános adómértéket felszámítani, mely áfa összeg a számlán is
szerepeltethető. Az áfa-törvény 2009. február 1-jétől hatályos módosítása alapján lehetőség nyílik az egyedi
nyilvántartáson alapuló módszer (utanként meghatározandó árrés-számítás) mellett az önálló pozíciószámra
összesített árrés-számításon alapuló adózásra. Az adóalany az adóhatósághoz történő bejelentést követő adó-
megállapítási időszak kezdetétől így választhatja azt is, hogy adóját az adó-megállapítási időszakra - önálló
pozíciószámonként - összevont árrés-tömeget képezve határozza meg. (Az önálló pozíciószám olyan - külön
nyilvántartott - utazásszervezési szolgáltatásokat foglal magában, amelyek azonos földrajzi területre (helyszínre)
irányulnak, azonos tartalmúak és színvonalukat tekintve azonos minőségűek.) Azonban azokat az utakat, melyhez a
még egyedi nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazó adóalany előleget szedett be, a régi szabályok szerint kell
lezárni. Az ilyen átmeneti időszak kivételével az áttérést követően az adóalany már csak egyfajta számítási módszert,
az általa választott önálló pozíciószámra összesített árrés számítás módszerét alkalmazhatja, és attól a választás évét
követő naptári év végéig nem térhet el.
Az önálló pozíciószámonkénti nyilvántartáson alapuló számítási módszer alapján a fizetendő adó alapja az az
árrés-tömeg, amelyet az adott pozíciószámú utakhoz a konkrét adó-megállapítási időszakban az utastól beszedett
ellenérték - ideértve az előleget is - korrigált összesített adatából (kisebbítendő) és az utazásszervező által saját néven
megrendelt - más adóalany által teljesített - szolgáltatások ellenértékének összesített adatából (kivonandó) kell
képezni úgy, hogy az így meghatározott különbséget csökkenteni kell magával az adó összegével (az ún. „felülről
számított” adóval). Az árrés-tömeg számításnál a kivonandó tag meghatározása az igazoltan felmerült kalkulált
adatokon alapul függetlenül attól, hogy a külső szolgáltatók számlái a bevallás benyújtásáig megérkeztek-e vagy
sem. A számítás eredményeként adódó különbözet nem lehet kisebb nullánál.
Abban az adó-megállapítási időszakban, amelyben egy adott önálló pozíciószám megszűnik, az utazásszervező
köteles a megszűnő önálló pozíciószám fennállásának teljes időtartamára a megszűnő önálló pozíciószám végleges
árréstömegét megállapítani. Az önálló pozíciószám megszűnik, ha az adóalany
- az adott önálló pozíciószámot lezárja;
- az adott önálló pozíciószámon 6 hónapos időtartamban ténylegesen nem nyújt utazásszervezési szolgáltatást;
- választási jogával élve a soron következő adó-megállapítási időszak kezdetétől az önálló pozíciószámonkénti
nyilvántartáson alapuló módszer helyett az egyedi nyilvántartáson alapuló módszert kívánja alkalmazni;
- jogutód nélkül megszűnik.
Ezekben az esetekben az adott önálló pozíciószám fennállásának teljes időtartamára az adóalanynak újra meg kell
határoznia a göngyölített adatokból számított árrés-tömeget, melyet össze kell hasonlítania az egyes adó-
megállapítási időszakokban már bevallott árrés-tömeggel, és ha a kettő különbözete abszolút értékben eléri vagy
meghaladja a 10 000 forintot, úgy az adóalany:
- köteles az adott pozíciószám megszűnését tartalmazó adó-megállapítási időszakban a különbözetre jutó adót
fizetendő adóként megállapítani, ha a különbözet pozitív előjelű; (A pótlólag fizetendő adót abban az adó-
megállapítási időszakban kell megfizetni, amikor a pozíciószám megszűnik, ezért önrevízió, önrevíziós pótlék nem
merül fel.)
- jogosult arra, hogy legkorábban az adott pozíciószám megszűnését tartalmazó adó-megállapítási időszakban a
megállapított adót a különbözetre jutó adó összegével csökkentse, ha a különbözet negatív előjelű.
A fentiekben részletezett árrés-tömegen alapuló számítás az adóhatósággal való elszámolás eszköze, az utas felé
kiállított számlában feltüntetett áfát utólag módosítani nem kell.
Az utazásszervező a számlázás során az általános szabályok szerint köteles eljárni, azaz a számlában az adóalapot
(tehát az árrést) és az arra jutó áthárított adó összegét is fel kell tüntetnie. Az utas az utazásszervező adóalany által
áthárított adót előzetesen felszámított adóként veheti figyelembe, így amennyiben az adólevonás feltételei
fennállnak, akkor levonható adóként kezelheti. Fontos szabály ugyanakkor, hogy az utazásszervező nem jogosult a
más adóalanyoktól igénybevett szolgáltatások árában foglalt áfa levonására. Kapott előleg esetén a beszedett összeg
után árrés arányosan kell az áfa-t megfizetni. A beszedett előleg a fizetendő adót is tartalmazza, az adót tehát az
előleg összegéből visszaszámítva kell meghatározni.
Mentes az adó alól az a szolgáltatás, melyet az utazásszervező saját nevében az utas javára rendel meg, és amelyet
az utas részére az Európai Unió területén kívüli országban teljesítenek. Amennyiben a szolgáltatás csak részben
teljesül harmadik országban, úgy az adómentesség is csak részlegesen, a harmadik országban teljesített szolgáltatás
arányában érvényesíthető.

XVI. HASZNÁLT INGÓSÁGOKRA, MŰALKOTÁSOKRA, GYŰJTEMÉNYDARABOKRA ÉS RÉGISÉGEKRE

VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

Az új áfa-törvény e fejezetben külön tárgyalja a viszonteladóra, illetve a nyilvános árverés szervezőjére vonatkozó
szabályokat. Viszonteladónak minősül minden olyan adóalany, aki (amely) ilyen minőségében továbbértékesítési
céllal használt ingóságot, műalkotást, gyűjteménydarabot, vagy régiséget szerez be, importál, illetőleg e körben
megbízás alapján bizományosként jár el. Nyilvános árverés szervezője az az adóalany, aki (amely) ilyen
minőségében továbbértékesítési céllal használt ingóságot, műalkotást, gyűjteménydarabot, vagy régiséget nyilvános
árverésre bocsát azzal a céllal, hogy azt az árverésen a legtöbbet ajánlónak értékesítse.
Fontos változás, hogy míg 2007. december 31-éig a különbözet szerinti adózás szabályai csak az adóalany
választása esetén vonatkoznak az általa továbbértékesítési céllal átvett termékek értékesítésére, illetve árverés
szervezőjeként az árverés útján értékesített termékekre, addig az új áfa-törvény XVI. fejezetének szabályai a
viszonteladóra főszabály szerint, a nyilvános árverés szervezőjére pedig kötelezően vonatkoznak. A belföldön
nyilvántartásba vett viszonteladó - az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján - azonban dönthet úgy is,
hogy tevékenységének egészére nem alkalmazza ezen alfejezet rendelkezéseit. Egyik értékesítő esetében sem
alkalmazható azonban a különbözet szerinti adózás új közlekedési eszköz értékesítése esetén. Használt ingóság alatt
a törvény azt a műalkotásnak, gyűjteménydarabnak, vagy régiségnek nem minősülő ingó terméket érti, amely adott,
illetőleg kijavítása, vagy rendbehozatala utáni állapotában eredeti rendeltetésének megfelelően használható. A
műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség fogalmát a törvény 8. számú melléklete határozza meg.

1. Viszonteladóra vonatkozó rendelkezések

Használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség viszonteladó általi értékesítésére a különbözet
szerinti adózás alkalmazandó abban az esetben, ha az említett termék értékesítője
- nem adóalany személy, szervezet
- alanyi adómentes adóalany vagy olyan adóalany, aki a nyilvántartásba vétel tagállamának szabályai alapján
alanyi mentesnek minősül, feltéve, hogy a termékértékesítés tárgya tárgyi eszköz
- másik viszonteladó vagy olyan adóalany, aki a nyilvántartásba vétel tagállamának szabályai alapján
viszonteladónak minősül.
Adóalapnak a viszonteladó árrése minősül, csökkentve magával az árrésre jutó adóval.
Az árrés számítása főszabály szerint az egyedi nyilvántartáson alapuló módszerrel történik, azaz az árrés a termék
értékesítési árának és beszerzési árának a különbözete. Amennyiben a különbözet negatív, az adóalap nulla.
A viszonteladónak lehetősége nyílik arra, hogy az egyedi nyilvántartáson alapuló módszer helyett az
adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján a globális nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazza. Ezen
választása az adóalanyt a választása évét követő egy évig köti. 2013-tól az adózónak nem szükséges ezen időszak
lejártát követően bejelentését ismételten megtenni, mivel a törvény előírja, hogy a határnapot, azaz választása évét
követő naptári év utolsó napját követően adóalany választása - eltérő szándék hiányában akár újra és újra - újabb egy
évvel meghosszabbodik. Ez a nyilvántartási mód adott bevallási időszak értékesítéseinek összesített ellenértékére,
illetve beszerzéseinek összesített összegére terjed ki. Adó alapjának az azonos adómérték alá tartozó termékeknek az
adott bevallási időszakra jutó összesített árréstömege minősül, csökkentve az erre az árréstömegre jutó adóval. Az
árréstömeg így az adott időszak értékesítési árának összesített összegének, illetve beszerzési árának összesített
összegének különbözete, amely negatív előjel esetén nulla értékben veendő figyelembe. Az 50 ezer forintot
meghaladó beszerzési árú termék esetén azonban ezen nyilvántartási mód nem alkalmazható, e termékekről mindig
egyedileg kell az adó alapját megállapítani, s így ezekről a termékekről egyedi nyilvántartást vezetni.
A viszonteladónak lehetősége van arra is, hogy a műalkotás, régiség közvetlen importja esetén, illetve a műalkotás
annak alkotójától, vagy annak jogutódjától történő beszerzés esetén is a különbözet szerinti adózást választhassa.
Ezen választásától az adóalany a választása évét követő második naptári év végéig nem térhet el. 2013-tól az
adózónak nem szükséges ezen időszak lejártát követően bejelentését ismételten megtenni, mivel a törvény előírja,
hogy a határnapot, azaz választása évét követő második naptári év utolsó napját követően adóalany választása -
eltérő szándék hiányában akár újra és újra - újabb két évvel meghosszabbodik.
A viszonteladó a különbözet szerinti adózás során áfa levonására nem jogosult, az e körbe tartozó értékesítéseiről
kiállított számla áthárított adót nem tartalmazhat, így az mást áfa levonására sem jogosíthat. 2015. január 1-jétől az
áfa-törvény úgy módosult, hogy a viszonteladó levonási jogának kizárása csak a továbbértékesítési céllal beszerzett
(ide értve a Közösségen belüli beszerzést is), importált terméket terhelő áfára vonatkozik, egyéb tekintetben a
viszonteladó az áfa-törvény általános rendelkezései szerint gyakorolhatja a levonási jogát. Így például a használt
autót viszonteladó adóalany levonhatja a továbbértékesítési céllal beszerzett személygépkocsi javításához
kapcsolódó költségeket terhelő áfa 50%-át.
Mind az egyedi, mind pedig a globális nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazó viszonteladó köteles a
termékről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni, továbbá törvény a tételes leltár készítését is előírja.
A viszonteladó az adóhatóságnak tett bejelentésével tevékenységének egészére választhatja az általános szabályok
szerinti adózást. Ha élt ezzel a lehetőséggel, attól a választása évét követő második naptári év végéig nem térhet el.
2013-tól az adózónak nem szükséges ezen időszak lejártát követően bejelentését ismételten megtenni (amennyiben
az általános szabályok szerinti adózó kíván maradni), mivel a törvény előírja, hogy a határnapot, azaz választása évét
követő második naptári év utolsó napját követően adóalany választása - eltérő szándék hiányában akár újra és újra -
újabb két évvel meghosszabbodik.
Nincs jogszabályi akadálya annak, hogy az áfa-törvény XVI. Fejezet 2. alfejezetében szabályozott (viszonteladói)
ügyletet végző alanyi adómentességet válasszon. Azonban ez esetben az alanyi adómentesség választása az e különös
adózási módról való lemondást is jelent. Az alanyi adómentességgel egyidejűleg a különös adózási mód nem
alkalmazható, az adóalany ezen ügyletei is adómentesek az alanyi adómentességre tekintettel. Ezzel összhangban az
adóalany az alanyi adómentességének időszaka alatt az áfa-törvény 224. § (1) bekezdése szerinti választásától
számított 2 év elteltével, eltérő nyilatkozata hiányában nem tér vissza automatikusan a viszonteladóra vonatkozó
különleges adózási szabályok alá. Ugyanis, ha az adóalany a 2 év elteltével továbbra is megfelel az alanyi
adómentesség feltételeinek, alanyi adómentes minőségében értékesíti tovább a felvásárolt termékeket (függetlenül
attól, hogy az ilyen értékesítéseire alanyi adómentesség hiányában az áfa-törvény XVI. Fejezet 2. alfejezete
alkalmazható lenne-e).

2. Nyilvános árverés szervezőjére vonatkozó szabályok

Az árverés szervezőjére vonatkozó szabályok több ponton azonosak a viszonteladóra alkalmazandó

rendelkezésekkel.
Az alkalmazási kör is lényegében azonos: használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab, vagy régiség, nyilvános
árverés szervezője általi értékesítésére a különbözet szerinti adózás alkalmazandó abban az esetben, ha a nyilvános
árverés szervezőjének a megbízója
- nem adóalany személy, szervezet
- alanyi adómentes adóalany, vagy olyan adóalany, aki a nyilvántartásba vétel tagállamának szabályai alapján
alanyi mentesnek minősül, feltéve, hogy a termékértékesítés tárgya tárgyi eszköz
- viszonteladó, vagy olyan adóalany, aki a nyilvántartásba vétel tagállamának szabályai alapján viszonteladónak
minősül
- olyan adóalany, akinek az eladási megbízással teljesülő termékértékesítése a 87. § alapján mentes az adó alól.
Az adó alapja: az árverési vételár (növelve az adókkal, vámmal, illetékkel, járulékokkal, és más kötelező jellegű
befizetésekkel) csökkentve a nyilvános árverés szervezőjének megbízóját illető összeg és a nyilvános árverés
szervezője által a vevőre áthárított és fizetendő adó együttes összegével.
A nyilvános árverés szervezője az általa kibocsátott számlában áthárított adót nem szerepeltethet.
A törvény a nyilvános árverés szervezőjére tételes nyilvántartás vezetési kötelezettséget ír elő.

XVII. BEFEKTETÉSI ARANYRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

Mentes az adó alól a befektetési arany értékesítése, Közösségen belüli beszerzése és importja. Mentes továbbá a
befektetési arany más nevében és javára történő fél közvetítői tevékenysége is, ha a befektetési aranyat értékesítő fél
nevében és javára közvetít.
Befektetési aranynak minősül a
a) legalább 995 ezrelék, vagy azt meghaladó tisztaságú, a nemesfémpiacon elfogadott, de legalább egy grammot
meghaladó súlyú, rúd vagy lemez formájú arany, függetlenül attól, hogy arról bocsátottak-e ki olyan értékpapírt,
amelynek megszerzése egyúttal az abban megjelölt termék tulajdonjogának megszerzését is jelenti, vagy nem,
b) legalább 900 ezrelék vagy azt meghaladó tisztaságú, az 1800. év után vert aranyérme, amely az érmét kibocsátó
államban törvényes fizetőeszköz vagy az volt, feltéve, hogy az érme értékesítésének szokásos piaci ára legfeljebb 80
százalékkal haladja meg az érme aranytartalmának nemesfémpiacokon kialakult szabadpiaci értékét.
A 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet 56. és 57. cikke rögzíti, hogy a 2006/112/EK irányelv 344. cikke (1)
bekezdésének 1. pontjában szereplő, a „nemesfémpiacok által elfogadott súlyok”-ra történő hivatkozás magában
foglalja legalább az e rendelet III. mellékletében feltüntetett mértékegységeket és kereskedési súlyokat, továbbá a
2006/112/EK irányelv 345. cikkében említett aranyérme- felsorolás meghatározása céljából az említett irányelv 344.
cikke (1) bekezdésének 2. pontjában található, az „árra” és „szabadpiaci értékre” történő hivatkozás a minden év
április 1-jén érvényes árat és szabadpiaci értéket jelenti. Ha április 1-je olyan napra esik, amikor nem állapítanak meg
ilyen értékeket, akkor a következő olyan napon érvényes értékeket kell alkalmazni, amikor ilyen értékek
megállapítására sor kerül.

„III. MELLÉKLET

E rendelet 56. cikke

 Mértékegység Kereskedési súlyok
Kg 12,5/1
Gramm 500/250/100/50/20/10/5/2,5/2
uncia (1 uncia = 31,1035 g) 100/10/5/1/1/2/1/4
Tael (1 tael = 1,193 uncia) (1) 10/5/1
Tola (10 tola = 3,75 uncia) (2) 10
(1) Tael = hagyományos kínai súlymérték. A hongkongi taelrúd nominális finomsága 990, de Tajvanon az 5 és 10
taeles rúd 999,9 finomságú lehet.
(2) Tola = hagyományos indiai súlymérték az arany mérésére. A legismertebb rúdmérték a 10 tola, 999 finomsággal.

Ezzel párhuzamosan a Bizottság minden évre vonatkozóan közzé tesz egy listát az Európai Unió hivatalos
közlönyében azon aranyérmékről, melyek az adott évre vonatkozóan befektetési aranynak minősülnek, vagyis nem
kell vizsgálni, hogy megfelelnek-e abban az évben egyébként az aranyérmékkel szemben támasztott feltételeknek.
Ezen túlmenően az adómentesség kiterjed a
a) a befektetési aranyat képviselő okiratokra (tanúsítványokra), amelyek kiutalt vagy ki nem utalt aranyra, illetőleg
aranyalapon vezetett számlán történő kereskedésre vonatkoznak,
b) az aranyban nyújtott olyan kölcsönre és csereügyletre, amely a befektetési aranyra tulajdoni vagy hitelezői jogot
biztosít,
c) a befektetési aranyra vonatkozó olyan tőzsdei vagy azon kívüli határidős ügyletre, amely a befektetési aranyra
vonatkozó tulajdonjog elidegenítését, vagy az azon levő hitelezői jog átszállását eredményezi.
Az irányelvvel összhangban a törvény lehetőséget biztosít meghatározott esetekben az adófizetési kötelezettség
választására. Az adófizetési kötelezettség azonban csak a más adóalany részére történő befektetési célú arany
értékesítésére választható, abban az esetben, ha nem adóalany a vevő az értékesítés adófizetési kötelezettség
választása esetében is adómentes marad. Így adófizetési kötelezettséget választhat az a belföldön nyilvántartásba vett
adóalany, aki (amely)
- befektetési aranyat állít elő, vagy más aranyat befektetési arannyá alakít át,
- gazdasági tevékenysége keretében aranyat általában ipari felhasználásra értékesít.
A 2. pontban meghatározott esetben az adófizetési kötelezettség nem minden befektetési aranyra, hanem csak a
befektetési aranynak minősülő aranyrúdra, illetve aranylemez értékesítésére terjed ki.
Az adófizetési kötelezettség választását az adóhatósághoz előzetesen be kell jelenteni. Az adóalany ezen
választásától a választása évét követő 5 naptári évig nem térhet el. Az adófizetési kötelezettség választása esetén a
befektetési célú aranyra a normál adómértéket kell alkalmazni.
Az adófizetési kötelezettség választásának joga megilleti azt a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyt is, aki
(amely) harmadik félként a befektetési aranyat értékesítő fél nevében és javára közvetít. Ez a lehetőség azonban csak
akkor adott, ha a befektetési aranyat értékesítő adóalany adófizetési kötelezettséget választott. Az adóalanynak
választását az adóhatósághoz előzetesen be kell jelentenie, és ahhoz mindaddig kötve van, ameddig a befektetési
aranyat értékesítő fél is adókötelesen értékesít, vagyis legalább 5 évig. Az adófizetési kötelezettség választása esetén
az adóalany közvetítő szolgáltatását normál adómérték terheli.
Azt az adóalanyt is megilleti meghatározott kereteken belül a levonási jog gyakorlása, aki (amely) nem választott
adófizetési kötelezettséget, vagyis adómentesen értékesíti a befektetési aranyat. A törvény egyrészt tevékenységhez
kötötten, másrészt meghatározott beszerzést illetően engedi meg levonásba helyezni az adót.
Így azt az adóalanyt, aki (amely) befektetési aranyat állít elő, vagy más aranyat befektetési arannyá alakít át,
ugyanúgy levonásba helyezheti a rá áthárított előzetesen felszámított adót, mintha az aranyat adókötelesen
értékesítené.
Levonásba helyezhető továbbá az alábbi beszerzéseket terhelő adó:
- befektetési arany adóköteles értékesítése során áthárított adó,
- befektetési aranytól eltérő arany beszerzését (belföldi, Közösségi vagy import) terhelő adó, feltéve, hogy az
adóalanyt ezt az aranyat befektetési célú arannyá alakítja át,
- azon szolgáltatást terhelő adó, amely igénybevétele az arany megjelenési formájának (rúd, lemez vagy érme),
súlyának vagy tisztaságának megváltoztatására irányul.
A befektetési arany értékesítéséről az adóalany számlát köteles kibocsátani. Ezen túlmenően a befektetési aranyról
folyamatos mennyiségi nyilvántartást kell vezetnie a befektetési arany megjelenési formája, súlya és tisztasága
szerinti bontásban.”

XVIII. BELFÖLDÖN NEM LETELEPEDETT ADÓALANYOK ADÓ-VISSZATÉRÍTTETÉSI JOGA

 1. Általános szabályok

A más tagállamban letelepedett adóalanyok számára történő hozzáadottérték-adó visszatérítésről szóló 2008/9/EK
tanácsi irányelv (a továbbiakban: visszatérítési irányelv) 2010. január 1-jétől új alapokra helyezi az adó-visszatérítési
eljárást, erőteljes szerepet szánva az elektronikus úton történő ügyintézésnek. A közösségi jog külön irányelvben
szabályozza a más tagállamban letelepedett, és a harmadik országban letelepedett adóalanyok számára történő áfa-
visszatérítést. Az említett 2008/9/EK irányelv csak a más tagállamban letelepedett adóalanyok tekintetében vezet be
új szabályozást, a harmadik országban letelepedett adóalanyok esetében a közösségi szabályok változatlanok
maradnak. Ugyanakkor, mivel a harmadik országban letelepedett adóalanyok vonatkozásában a közösségi
szabályozás elég nagy diszkrecionális jogkört biztosítva a tagállamoknak lényegében azt írja elő, hogy a harmadik
országban letelepedett adóalanyok az áfa visszatérítés során nem élvezhetnek nagyobb előnyt, mint a Közösségben
letelepedett adóalanyok, minden olyan esetben, amikor ezt a szabályozás logikája lehetővé teszi, az áfa-törvény a
Közösségben és a Közösségen kívül letelepedett adóalanyok esetében egységesíti a szabályokat. Természetesen
harmadik országban letelepedett adóalanyok esetében változatlan feltétele a visszatérítésnek, hogy az adott állammal
Magyarországnak viszonossága legyen. A viszonosság kapcsán azonban 2010-től megváltozott a szabályozás szintje.
Egyrészt már nem PM tájékoztató, hanem az áfa-törvény 8/A. melléklete tartalmazza azon államokat, melyekkel
hazánknak viszonossága van (Svájc, Liechtenstein), másrészt a viszonosság megkötéséhez nem elegendő a
diplomáciai jegyzékváltás, szükséges, hogy Magyarország az adott állammal az adó kölcsönös visszatérítéséről
nemzetközi megállapodást kössön. 2016. június 16-ától a Norvég Királyság is olyan harmadik országnak minősül,
amellyel Magyarországnak az áfa visszatérítésre viszonossága van. Átmeneti rendelkezésként a Norvégiában
letelepedett adóalanyok 2016. szeptember 30-ig nem csak a 2015-ben, hanem a 2014-ben keletkezett, belföldön rájuk
áthárított áfa-visszaigénylését is kezdeményezhetik a magyar adóhatóságnál.
Az áfa visszatérítés a belföldön nem, viszont másik tagállamban vagy harmadik országban letelepedett
adóalanyokra vonatkozik (a továbbiakban: külföldi adóalany). Ezek az adóalanyok az adó-visszatérítés időszakában
nem rendelkezhetnek belföldön székhellyel, állandó telephellyel, illetve ennek hiányában állandó lakóhellyel,
szokásos tartózkodási hellyel. Amennyiben az adóalanynak belföldön kizárólag kereskedelmi képviselete van, és az
adott szolgáltatást/ szolgáltatásokat a kereskedelmi képviselet vette igénybe (tehát az ügylet belföldi teljesítési
helyű), úgy ez nem zárja ki, hogy a külföldi adóalany ebben az eljárásban igényelje vissza a belföldön felszámított
áfát. Továbbá a visszatérítésre vonatkozó időszakban a külföldi adóalany belföldön nem teljesíthet sem
termékértékesítést, sem szolgáltatásnyújtást néhány adómentes fuvarozási és ahhoz kapcsolódó szolgáltatás
kivételével, illetve olyan termékértékesítés vagy szolgáltatás kivételével, amely után nem a külföldi adóalanyt,
hanem a vevőjét terheli az adófizetési kötelezettség a fordított adózás alapján.
A visszatérítés tárgyát a belföldön teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, illetve termékimport során
felszámított és a külföldi adóalanyra áthárított áfa képezheti. Nem lehet a visszatérítési eljárás során olyan adót
visszatéríteni, amelyet nem megfelelően számítottak fel. Nem lehet továbbá visszatéríteni az olyan adót, melyet
helytelenül számítottak fel, mert az ügylet adómentes lenne Közösségen belüli adómentes értékesítés, vagy export
ügylet okán. Tehát pl. ha az ügylet során helytelenül állapították meg azt, hogy a teljesítési hely belföldre esik és
adót számítottak fel, úgy ennek az adóját a külföldi adóalany nem igényelheti vissza, azt a teljesítésre kötelezett
adóalanynak kell korrigálnia, és a feleknek kell egymás között elszámolni. További feltétele a visszatérítésnek, hogy
a külföldi adóalany a beszerzett terméket, igénybevett szolgáltatást levonásra jogosító adóköteles gazdasági
tevékenysége érdekében használja fel.
Azt, hogy milyen termékek, szolgáltatások adójának visszatéríttetésére jogosult a külföldi adóalany, a visszatérítés
helye szerinti tagállam szabályai határozzák meg. Vagyis, amennyiben belföldön valamely termékre, szolgáltatásra
levonási tilalom vonatkozik, arra értelemszerűen a külföldi adóalany sem alapíthat visszatérítési jogot.
Amennyiben a külföldi adóalany a letelepedettsége szerinti tagállamban egyaránt végez adólevonásra jogosító és
adólevonásra nem jogosító tevékenységet, csak olyan arányban téríthető vissza a rá áthárított adó, amilyen arányban
azt saját tagállamának joga szerint levonásba helyezhetné.
Az adó-visszatéríttetés iránti kérelmet az adó-visszatérítési időszakra lehet beadni. Az adó-visszatérítési időszak
nem lehet hosszabb, mint 1 év, és nem lehet rövidebb, mint 3 hónap. Ez alól kivétel képez az az eset, amikor a
visszatérítés időszaka egy naptári év 3 naptári hónapnál kevesebb fennmaradó része. Az adott-adóvisszatéríttetési
kérelemben azon beszerzések áthárított adóját kell szerepeltetni, amelyek után a levonási jog a visszatérítési időszak
alatt keletkezett. A levonható adó akkor keletkezik, amikor a fizetendő adót fel kell számítani. Az adóalany
feltüntetheti a kérelemben azt az előzetesen felszámított adót is, amelyet korábban még nem igényelt vissza, de a
levonási jog az adott naptári évben keletkezett. Az áfa-törvény 2012. évi módosítása értelmében egy adó-
visszatérítési időszakra több kérelem is benyújtható. Azonban az ugyanarra az időszakra benyújtott adó-
visszatéríttetési kérelem csak olyan adót tartalmazhat, amelyre korábban nem nyújtottak be adó-visszatéríttetési
kérelmet. Az áfa-törvény kimondja továbbá, hogy egy naptári évre legfeljebb 5 kérelem terjeszthető elő. A 2012.
évben módosított rendelkezéseket először a 2013. évre vonatkozóan benyújtott adó-visszatéríttetési kérelmek
tekintetében kell alkalmazni. A külföldi adóalany akkor igényelhet vissza évente, illetve egy év 3 hónapnál rövidebb
fennmaradó részére, ha a visszatéríttetni kért adó összege eléri vagy meghaladja az 50 eurónak megfelelő forint
összeget. Abban az esetben, ha az adó-visszatéríttetési kérelem 1 naptári évnél rövidebb, de legalább 3 naptári
hónapot elérő adó-visszatérítési időszakra vonatkozik, a visszatéríttetni kért előzetesen felszámított adó összege nem
lehet kevesebb, mint 400 eurónak megfelelő forintösszeg.
Az adó-visszatéríttetési kérelemben közölt információkat és az azzal egyidejűleg vagy később megteendő egyéb
írásos információkat és nyilatkozatokat magyar, angol, német vagy francia nyelven lehet megadni.
A közösségi adóalanyokra vonatkozó visszatérítési eljárás, mint ahogy az fentebb szerepel, elektronikus útra
terelődik. A másik tagállambeli külföldi adóalanynak a visszatérítést elektronikus úton kell kérelmeznie a
visszatérítés helye szerinti tagállamtól. Tehát az új visszatérítési irányelv kizárólag az elektronikus utat ismeri, papír
alapú kérelem benyújtására esetükben 2009. december 31-ét követően nincsen lehetőség. Ezen túlmenően az
elektronikus kérelmet a másik tagállambeli külföldi adóalanynak a hatályos szabályozástól eltérően nem a magyar
állami adóhatósághoz, hanem a letelepedés helye szerinti tagállam illetékes hatóságához kell benyújtania. A kérelem
benyújtásának határideje a tárgyévet követő év szeptember 30. napja.
Az eljárás gyakorlati alkalmazása során azonban több tagállamban problémák merültek fel az elektronikus portál
üzemeltetésével kapcsolatban. Annak érdekében, hogy az adóalanyok ne essenek el emiatt a visszatérítendő adó
összegétől, a Tanács elfogadta a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban
letelepedett adóalanyok részére a HÉA-irányelvben előírt hozzáadottértékadó-visszatérítés részletes szabályainak
megállapításáról szóló 2008/9/EK irányelv módosítását tartalmazó 2010/66/EU irányelvet.
Ezen irányelv értelmében a 2009-es visszatérítési időszakra vonatkozó visszatérítési kérelmek benyújtásának
határidejét kivételesen 2011. március 31-éig meghosszabbítják. Az áfa-törvény módosítása tekintetében ez azt
jelenti, hogy a belföldön nem, de az EU más tagállamában letelepedett adóalanyok a 2009. évre vonatkozó áfa-
visszatéríttetési kérelmeiket 2011. március 31-ig nyújthatják be. Ezen túlmenően, mivel a benyújtási határidőt
meghosszabbító irányelv, és ezáltal a szükséges törvénymódosítás is később lépett hatályba, mint a benyújtásra
eredetileg előírt szeptember 30-ai határidő, az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói
kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi
tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvényt (a továbbiakban: Módosító törvény) átmeneti
rendelkezéssel orvosolja, hogy emiatt az adóalanyok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Az átmeneti rendelkezések
ugyanis előírják, hogy az adóhatóság köteles érdemben újból elbírálni azokat a 2009. évre vonatkozó visszatérítés
iránti kérelmeket, amelyeket 2010. október 1-je és a Módosító törvény hatálybalépése közötti időszakban elkésettség
miatt utasított el.
A kérelem benyújtása (elektronikus elküldése) a külföldi adóalany letelepedése szerinti tagállam által kialakított
elektronikus portálon keresztül történik. Ez a szabályozásbeli változás az adóhatóságok szerepkörét is megkettőzi,
hiszen részt vesznek az eljárásban mind a letelepedés tagállamának adóhatósága, és mint a visszatérítés helye szerinti
tagállam adóhatósága.
A visszatérítési irányelv nem vonatkozik a harmadik országban letelepedett adóalanyok adó-visszatéríttetési
eljárására. Esetükben a kérelmet továbbra is az állami adóhatósághoz kell benyújtani a tárgyévet követő év
szeptember 30. napjáig. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a közösségi adóalanyok tekintetében az elektronikus
eljárás alkalmazása kötelező lesz, az áfa-törvény lehetőségét biztosít arra, hogy a harmadik országos adóalanyok is -
választásuktól függően - elektronikus úton nyújtsák be a kérelmüket a magyar adóhatósághoz. Ennek feltétele, hogy
a harmadik országbeli adóalany a kérelmében elektronikus kapcsolattartásra szolgáló címet is megjelöljön, valamint
nyilatkozzon arról, hogy rendelkezik az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges eszközökkel.
A kérelem kötelező adattartalmát a belföldön nem letelepedett adóalanyokat a Magyar Köztársaságban megillető
általánosforgalmiadó-visszatéríttetési jognak, valamint a belföldön letelepedett adóalanyokat az Európai Közösség
más tagállamában megillető hozzáadottértékadó-visszatéríttetési jognak érvényesítésével kapcsolatos egyes
rendelkezésekről szóló 32/2009. (XII. 21.) PM rendelet tartalmazza. A kérelemhez a külföldi adóalanyoknak továbbá
csatolniuk kell azoknak a számláknak a másolatát, amelyek esetében az ügylet adóalapja eléri, vagy meghaladja az
1000 eurónak megfelelő pénzösszeget, üzemanyag értékesítésről kiállított számlák esetében pedig, ha eléri vagy
meghaladja a 250 eurónak megfelelő pénzösszeget. 2012. január 1-jétől lehetővé válik, hogy az adóalany bármely a
Közösség területén vezetett fizetési számlára kérje az adó-visszatérítést, esetleg más személy számlájára is. Ez utóbbi
esetben azonban a kérelemhez mellékelni kell a visszatérítést kérő adóalany és azon személy közös felhatalmazó
nyilatkozatát az átutalás teljesítéséről, akinek a részére az adó összegét kérik átutalni.

2. Az állami adóhatóság feladata letelepedési hatóságként és a belföldön letelepedett adóalanyok kérelme

 Tekintettel arra, hogy a magyar joghatóság alá ez esetben nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi kérdések tartoznak
az az erre vonatkozó rendelkezéseket nem az áfa-törvény, hanem az Art. 9. számú melléklete tartalmazza.
A magyar adóalanyok a rájuk más tagállamban egy másik adóalany által áthárított hozzáadottérték-adó
visszatéríttetése iránti kérelmet az állami adóhatósághoz, egy erre a célra rendszeresített elektronikus portálon
keresztül nyújtják be (ügyfélkapu). Erre a célra az állami adóhatóság magyar és angol nyelven rendszeresített
elektronikus űrlapot tesz közzé. A kérelem pontos adattartalmát, formátumát a 2008/9/EK tanácsi irányelv 8. és 9.
cikkével összhangban a belföldön nem letelepedett adóalanyokat a Magyar Köztársaságban megillető
általánosforgalmiadó-visszatéríttetési jognak, valamint a belföldön letelepedett adóalanyokat az Európai Közösség
más tagállamában megillető hozzáadottértékadó-visszatéríttetési jognak érvényesítésével kapcsolatos egyes
rendelkezésekről szóló 32/2009. (XII. 21.) PM rendelet határozza meg. Amennyiben a visszatérítés tagállamának
joga előírja, a kérelemhez elektronikusan csatolni kell azon számla, illetve termékimport okmány másolatát, amelyen
az adóalap üzemanyag esetében eléri vagy meghaladja a 250, egyéb esetben az 1.000 eurónak megfelelő - a
visszatérítés tagállamának nemzeti pénznemében kifejezett - pénzösszeget.
A kérelemben előírt információkat az adóalany a Közösség bármely hivatalos nyelvén megjelölheti, azonban
amennyiben a visszatérítés helye szerinti tagállam a visszatérítési irányelv 12. cikkével összhangban meghatározta,
hogy mely nyelven (nyelveken) kell a kérelemben foglalt információkat közölni, úgy a megjelölt nyelven
(nyelveken) kell a kérelmet kitölteni. A visszatérítési irányelv 11. cikke értelmében a tagállam kérheti a
kérelmezőtől, hogy üzleti tevékenységét az 1798/2003/EK tanácsi rendelet 34a. cikke (3) bekezdése második
albekezdésének megfelelően meghatározott harmonizált kódokkal is jelölje meg. Amennyiben a visszatérítés helye
szerinti tagállam él ezzel a lehetőséggel, úgy a hivatkozott kód a kérelem kötelező adattartalmát képezi.
Amennyiben a kérelem nincs teljes mértékben kitöltve, tehát nem tartalmazza az összes kötelezően kitöltendő
információt, vagy nem a megfelelő nyelven van kitöltve, úgy az nem minősül benyújtottnak. Az adó-visszatéríttetés
iránti kérelmet az eddigi szabályoktól eltérően a tárgyévet követő év szeptember 30-ig kell az adóhatóság részére
előterjeszteni. Erre kivételes jelleggel a 2009. évre vonatkozó adó-visszatérítési kérelmek esetében nem 2010.
szeptember 30-ig, hanem 2011. március 31-ig van lehetőség (lásd fentebb).
A benyújtottnak minősülő kérelem érkeztetésének tényéről és időpontjáról az állami adóhatóság elektronikus úton
haladéktalanul értesíti az adóalany kérelmezőt a kérelemben megadott elektronikus címen. Amennyiben a kérelem
benyújtottnak minősül, úgy az adóhatóság ellenőrzi, hogy a kérelmező esetében nem állnak-e fenn olyan okok,
amelyek a kérelmezőt az áfa-visszatéríttetésből kizárják. Így megvizsgálja, hogy a kérelmező alanya-e az áfának,
kizárólag levonási jog nélküli adómentes tevékenységet végez-e, alanyi adómentességet választott adóalany vagy a
mezőgazdasági tevékenységet folytató különös szabályok szerint adózó adóalany-e. Amennyiben a kérelmező nem
áfa alany (magánszemély, EVA alany stb.), vagy a többi ok bármelyike fennáll, az adóhatóság a visszatérítés iránti
kérelmet annak érkeztetésétől számított 15 napon belül elutasítja, és ezt elektronikus úton közli az adózóval.
Amennyiben a fent felsorolt okok egyike sem áll fenn, a kérelmet nem lehet elutasítani, így nincs helye hiánypótlásra
felhívásnak, az eljárás felfüggesztésének. Tehát, ha a fent felsorolt kizáró okok egyike sem áll fenn, akkor a kérelmet
az adóhatóság az érkeztetésétől számított 15 napon belül a 1798/2003/EK tanácsi rendelet 34a. cikk (1) bekezdése
szerint továbbítja a visszatérítés helye szerinti tagállam illetékes hatóságához, amely a kérelmet érdemben elbírálja.

3. Az állami adóhatóság feladata visszatérítési tagállam hatóságaként

Az adóhatóság, mint visszatérítési tagállam illetékes hatóságának feladatai azzal kezdődnek, hogy elektronikus
úton megkapja az adó-visszatéríttetés iránti kérelmet a letelepedés szerinti tagállam illetékes hatóságától. Az
adóhatóság a kérelem érkeztetésének tényéről és időpontjáról elektronikus úton haladéktalanul értesíti a kérelmező
adóalanyt. Ez lesz az az időpont is, amelytől kezdve a visszatérítési kérelem elbírálására nyitva álló határidőt
számítani kell. Azonban ezt nem az áfa-törvény, hanem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 33. § (5) bekezdése általános jelleggel írja elő.
Első lépésként az adóhatóság megvizsgálja, hogy a kérelmet a letelepedés helye szerinti tagállam illetékes
hatóságához a megfelelő határidőn belül (tárgyévet követő év szeptember 30-a) nyújtották-e be. Amennyiben a
kérelem határidőn túl érkezett, úgy az adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Erre azért van szükség, mert a
letelepedés szerinti tagállamnak a visszatérítési irányelv nem teszi lehetővé, hogy a hozzá határidőn túl beérkezett
kérelmeket elutasítsa, így ez továbbra is a visszatérítés szerinti tagállam hatóságának a feladata. Elutasítja a kérelmet
az adóhatóság abban az esetben is, ha a kérelmet a letelepedés szerinti tagállam hatósága annak ellenére továbbította,
hogy az nem minősült benyújtottnak (nem tartalmaz minden kötelező adatot, információt), vagy ha tudomására jut,
hogy az adó-visszatérítésből történő kizárás okai fennállnak (a kérelmező nem áfa alany, kizárólag adólevonásra nem
jogosító adómentes tevékenységet végez, alanyi adómentességet választott vagy mezőgazdasági tevékenységre
vonatkozó különleges adózási mód szerint adózik). Amennyiben a fenti elutasításra vonatkozó okok egyike sem áll
fenn, következik a kérelem érdemi elbírálása. Erre az adóhatóságnak a kérelem hozzá történő beérkezésétől
számítottan 4 hónap áll rendelkezésére. Amennyiben az adóhatóság úgy ítéli meg, hogy a kérelem elbírálásához
további információra van szüksége, úgy az adó-visszatéríttetési kérelem hozzá történő beérkezésétől számított 4
hónapos határidőn belül írásos megkereséssel kiegészítő adatokat, egyéb információkat kérhet. Ez a megkeresés
magában foglalhatja a kérelmező adóalany egyéb (az 1.000, illetve 250 euró értékhatár alatti) számlák bekérését is,
amennyiben alapos kétség merül fel az adó-visszatérítés jogalapja vagy a visszatéríttetni kért adó összegszerűsége
tekintetében.
Információt kérhet az adóhatóság a kérelmező külföldi adóalanytól, azon állam illetékes hatóságától, aki (amely) a
külföldi adóalanyt nyilvántartásba vette, illetve harmadik féltől. Az információ iránti kérelmet elektronikus úton kell
megküldeni, és a választ elektronikus úton kell fogadni. Ez alól kivételt képez, ha a harmadik fél címzett az
adóhatóság nyilvántartása szerint nem rendelkezik elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó címmel, illetve, ha az
eredeti számlát, határozatot kell az adóalanynak bemutatnia, és az nem elektronikus formában létrehozott okirat. Az
állami adóhatóság további egy alkalommal pótlólagos kiegészítő adatokat, egyéb információkat is kérhet.
Amennyiben az állami adóhatóság megkereséssel élt bármelyik féllel szemben, úgy a számukra a válaszadásra nyitva
álló határidő a megkeresés közlésétől számított 1 hónap. Abban az esetben, ha az adóhatóság megkereséssel élt, úgy
az adó-visszatéríttetési kérelemről a megkeresésre adott válasz érkeztetésétől számított 2 hónapon belül kell dönteni,
illetve, ha a megkeresésre érdemben nem kapott választ, úgy a döntést a válasz megadására rendelkezésre álló
határidő lejártától számított 2 hónapon belül kell meghoznia. Amennyiben az adóhatóság egyszeri megkereséssel élt,
úgy a döntéshozatalra rendelkezésre álló határidő nem lehet több, mint a kérelem beérkezésétől számított hét hónap,
amennyiben pótlólagos megkereséssel élt, úgy a döntést a kérelem beérkezésétől számított 8 hónapon belül meg kell
hoznia.
Az új szabályok külön kitérnek arra is, hogy milyen határidőn belül kell az adót visszautalni. Az adóhatóságnak az
adót a kérelem jóváhagyásától, vagy részleges jóváhagyásától számított 10 munkanapon belül vissza kell utalnia. Az
adóhatóság az adót az adózónak a kérelemben megadott bankszámlaszámára utalja vissza. Amennyiben az adóalany
külföldi bankszámlaszámot adott meg, úgy az átutalás költségei őt terhelik, melyet az adóhatóság a visszatérítendő
adó összegéből von le.
Az adóhatóság az adó-visszatéríttetés iránti kérelemről hozott határozatot elektronikus úton közli a kérelmező
adóalannyal. Az adóalany a belföldi adóalanyokra irányadó szabályok szerint fellebbezhet a döntés ellen. A
fellebbezést azonban már közvetlenül az állami adóhatósághoz kell benyújtania, az erre irányadó belföldi
jogszabályok alapján. Amennyiben a kérelmező adóalanyt megillető adó összegét az adóhatóság az előírt határidőt
követően utalja vissza, úgy a késedelem napjaira köteles kamatot fizetni, melynek mértéke a késedelmi pótlékkal
egyezik meg. Ez alól kivételt képez az az eset, vagyis nem kell kamatot fizetni, ha az adóalany nem válaszolt
érdemben a rendelkezésére álló határidőn belül az adóhatóság megkeresésére.
A Közösség területén letelepedett adóalanyok esetében az előzőekben részletezett visszatérítésre vonatkozó
rendelkezéseket 2009. december 31-e után benyújtott kérelmekre kell alkalmazni, azzal, hogy a 2009. évre
vonatkozó kérelmek esetében a Közösség területén letelepedett adóalanyokat anyagi jogi típusú hátrány nem érheti.
Így például amennyiben a közösségi adóalany negyedéves adóvisszatéríttetés iránti kérelmet szeretne benyújtani, úgy
arra még a régi, az alacsonyabb értékhatár miatt kedvezőbb szabályokat alkalmazhatja a 2009. évre vonatkozó
kérelme esetében. A Közösségen kívül letelepedett adóalanyok esetében főszabály szerint az új szabályokat azokban
az esetekben kell először alkalmazni, amikor a visszatéríttetés iránti igény 2009. december 31-ét követően
keletkezik. A törvény ugyanakkor a kérelem benyújtásának a határidejére már a 2009. évre vonatkozóan benyújtandó
kérelmek esetében is a kedvezőbb, szeptember 30-ai határidő alkalmazását írja elő.
A kompenzációs felár megtérítésére az adóalanyokon kívül az adószámmal rendelkező nem adóalany jogi
személyek is jogosultak. E személyek a kompenzációs felárat a harmadik országbeli adóalanyokra vonatkozó
szabályok szerint igényelhetik vissza.

XIX. TELEKOMMUNIKÁCIÓS, RÁDIÓS ÉS AUDIOVIZUÁLIS MÉDIASZOLGÁLTATÁSOKKAL,

VALAMINT ELEKTRONIKUS ÚTON NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS
SZABÁLYOK

Az irányelvvel összhangban 2015. január 1-jétől megváltozik a nem adóalany részére nyújtott elektronikus, rádiós
és audiovizuális médiaszolgáltatás, valamint a telekommunikációs szolgáltatások (a továbbiakban együtt: távolról is
nyújtható szolgáltatások) teljesítési helye (lásd III. Fejezet 2.13. és 2.14. pontok). A teljesítési hely változásához
kapcsolódóan a tagállamoknak úgynevezett egyablakos rendszert kell felállítaniuk, mely megkönnyíti az adóalanyok
adófizetési kötelezettségének teljesítését ezen szolgáltatások tekintetében. Az irányelvi rendelkezésen túl EU-s
tanácsi és bizottsági végrehajtási rendeletek tartalmaznak előírásokat ezen újonnan hatályba lépő szabályok
alkalmazására vonatkozóan (a 282/2011/EU végrehajtási rendeletnek a nem adóalanyok számára távközlési, rádió- és
televízió műsor-, valamint elektronikus szolgáltatásokat nyújtó, nem letelepedett adóalanyokra vonatkozó különös
szabályozás tekintetében történő módosításáról szóló 967/2012/EU tanácsi rendelet; a 815/2012/EU bizottsági
végrehajtási rendelet).

1. A Közösség területén nem letelepedett adóalanyokra vonatkozó különös szabályok

2015. január 1-jét megelőzően is létezett egyablakos rendszer, melyet azok az EU-ban nem letelepedett
adóalanyok alkalmazhattak, amelyek elektronikus szolgáltatást nyújtanak az EU-ban letelepedett nem adóalanyok
részére. Ez a rendszer 2015. január 1-jétől úgy bővül, hogy az elektronikus szolgáltatásokon túl kiterjed a
telekommunikációs, valamint a rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtása során teljesítendő adófizetési
kötelezettségre is.
Amennyiben a távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó harmadik állambeli illetőségű adóalany több tagállambeli
nem adóalany részére is szolgáltat, több tagállamban is adót kell fizetnie. Annak érdekében, hogy a távolról is
nyújtható szolgáltatás bármelyikét nyújtónak ne kelljen magát adóalanyként több, vagy az összes tagállamban
nyilvántartásba vetetnie az illetékes adóhatóságnál, amennyiben tagállambeli illetőségű nem adóalanyoknak nyújt
ilyen szolgáltatást, az irányelv egyszerűsített szabályokat tartalmaz ezen szolgáltató adófizetésével kapcsolatban. Így
az irányelv előírja, hogy amennyiben a harmadik országbeli illetőségű távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó
adóalany nem teljesít a Közösség területén egyéb olyan termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, termék Közösségen
belüli beszerzését, melynek tekintetében ő az adófizetésre kötelezett, akkor csak egy a választása szerinti
tagállamhoz kell bejelentkeznie adóalanyként. Ez a tagállam fogja őt nyilvántartásba venni, ezen tagállam
adóhatóságához kell benyújtania az adóbevallását, és befizetnie az adót az összes Közösség területén nem adóalany
részére teljesített távolról is nyújtható szolgáltatás tekintetében. Az adóalanynak adóbevallásában tagállamonkénti
bontásban kell megadni a teljesítéseket és a fizetendő adót. A nyilvántartásba vétel szerinti tagállam fogja ezen
bevallás alapján, a hozzá beérkezett adóbefizetéseket a teljesítés helye szerinti tagállamoknak átutalni.
Az áfa-törvény arra az esetre tartalmaz rendelkezéseket, ha ez az adóalany Magyarországot választja adóalanyként
történő nyilvántartásba vétele helyéül. Amennyiben azok a feltételek fennállnak, hogy a Közösség területén őt más
tevékenysége okán nem terheli adófizetési és ezért bejelentkezési kötelezettség sem, úgy a regisztrálás iránti
kérelmet az adóhatóság akkor utasítja el, ha ezen tevékenysége okán ezt az adóalanyt másik tagállamban már
nyilvántartásba vették, vagy az erre irányuló kérelmének jogerős elbírálása még nem zárult le.
Abban az esetben, ha a harmadik állambeli illetőségű távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó adóalanyt ezen
különös szabályok szerint vették nyilvántartásba belföldön, az előzetesen felszámított adót nem a bevallásában
érvényesítheti, hanem a belföldön nem letelepedett adóalanyokra vonatkozó adó-visszatérítési szabályok alapján
téríttetheti vissza, függetlenül attól, hogy az adott harmadik állammal Magyarországnak van-e az adó visszatérítésére
vonatkozó viszonossági megállapodása. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a harmadik állambeli illetőségű
adóalanyt nem belföldön, hanem egy másik tagállamban regisztrálták az egyablakos rendszerbe.
Az áfa-törvény előírja, hogy amennyiben egy olyan adóalanynak keletkezik belföldön adófizetési kötelezettsége,
aki (amely) gazdasági céllal harmadik államban telepedett le, belföldön viszont nincs sem gazdasági célú
letelepedése, sem lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, akkor köteles pénzügyi képviselőt megbízni. Azonban
ez a rendelkezés nem vonatkozik a távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó harmadik országos adóalanyra, vagyis
neki nem kell és nem is lehet pénzügyi képviselőt megbíznia az adófizetési kötelezettsége teljesítéséhez.

2. A Közösség területén letelepedett adóalanyra vonatkozó különös szabályok

A távolról is nyújtható szolgáltatások teljesítési helyének 2015. január 1-jétől történő megváltoztatásával
párhuzamosan az egyablakos rendszert alkalmazhatják az EU-ban letelepedett adóalanyok is az elektronikus úton
nyújtott szolgáltatásokra, valamint a telekommunikációs, rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások utáni áfa
bevallására és befizetésére. Az EU-ban letelepedett szolgáltatók részére kialakítandó egyablakos rendszer lényege,
hogy az adóalany a letelepedése szerinti tagállamban teljesíti a teljesítési (fogyasztási) hely szerinti tagállamban
felmerült adófizetési kötelezettségét, tehát a letelepedése szerinti tagállamban nyújtja be a fogyasztási tagállamban
esedékes áfa bevallását, és teljesíti az adóbefizetést, anélkül, hogy a fogyasztási hely szerinti tagállamban
bejelentkezne. Ez Magyarország vonatkozásában azt jelenti, hogy amennyiben egy belföldön nem, de az EU más
tagállamában letelepedett adóalany a fentebb felsorolt szolgáltatás bármelyikét nyújtja belföldi nem adóalany
részére, úgy választása szerint a belföldön felmerült adófizetési kötelezettségének úgy is eleget tehet, hogy a
letelepedése szerint tagállama adóhatóságához nyújtja be ezen szolgáltatások tekintetében az áfa bevallást és fizeti
meg az esedékes áfát.
 Az egyablakos rendszeren keresztül csak a fizetendő adó teljesítésére van lehetőség. Így amennyiben egy
belföldön nem, de az EU más tagállamában letelepedett és ott az egyablakos rendszerbe bejelentkezett adóalanyra
belföldön hárítanak át áfát, azt az adóalany a külföldi adóalanyokra vonatkozó áfa-visszatérítési szabályok szerint
tudja visszaigényelni, ha egyébként más tevékenységénél fogva nem rendelkezik belföldön adószámmal. Ez utóbbi
esetben (ha van belföldi adószáma) a levonható áfát a belföldön benyújtandó áfa bevallásába tudja beállítani.
A tagállamoknak kötelező megengedni, hogy az adóalany az egyablakos rendszeren keresztül teljesíthesse az
adófizetési kötelezettségét olyan fogyasztási tagállam vonatkozásában, ahol nem telepedett le. Tehát a fogyasztási
tagállam nem követelheti az adóalany közvetlen regisztrációját a tagállamában, amennyiben az adóalany az
egyablakos rendszer alkalmazása mellett döntött. De fordítva is igaz, amennyiben az adóalany regisztrál az
egyablakos rendszerbe, úgy az adóalanynak ezen a rendszeren keresztül kell teljesítenie a nem adóalany részére
nyújtott távolról is nyújtható szolgáltatások utáni adófizetési kötelezettséget minden olyan fogyasztási tagállam
tekintetében, ahol nem telepedett le.

3. Belföldön letelepedett adóalanyra vonatkozó különös szabályok

Amennyiben belföldön letelepedett adóalany nyújt távolról is nyújtható szolgáltatást olyan tagállami nem
adóalany számára, amely tagállamban a szolgáltatásnyújtó nem telepedett le, úgy ez utóbbi tagállamban felmerülő
áfa fizetési kötelezettségét a belföldi adóalany a magyar adóhatóság közreműködésével teljesítheti, vagyis a magyar
adóhatósághoz kell elektronikusan regisztrálnia, benyújtania az adóbevallást és megfizetnie a másik tagállamban
esedékes áfát. A magyar adóhatóság továbbítja a bevallásokat, átutalja a befizetéseket a fogyasztási hely szerinti
tagállam adóhatósága számára. A belföldön letelepedett adóalany is csak a fizetendő adót állíthatja be az egyablakos
rendszerben Magyarországon benyújtott áfa bevallásába. Amennyiben a fogyasztási tagállamban visszaigényelhető
adója merülne fel, azt a külföldi adóalanyokra vonatkozó szabályok szerint kell visszatéríttetnie. Az adóalany
belföldön akkor jelentkezhet be az egyablakos rendszerbe, ha a székhelye belföldön van, vagy a székhelye a
Közösség területén kívül van, de belföldön állandó telephelye van. Az állami adóhatóság a regisztrálás iránti
kérelmet elutasítja, ha ezen tevékenysége okán ezt az adóalanyt másik tagállamban már nyilvántartásba vették, vagy
az erre irányuló kérelmének jogerős elbírálása még nem zárult le. Abban az esetben, ha az adóalany székhelye a
Közösség területén kívül van, de a Közösségben több tagállamban is rendelkezik állandó telephellyel, az adóalany
választhat, hogy melyik állandó telephelye szerinti tagállamba szeretne az egyablakos rendszerbe regisztrálni. Az
adóalanyt ezen választása azonban a választás évét követő 2 évig köti.
Az Art. 10. számú melléklete tartalmazza az egyablakos rendszerbe történő bejelentkezésre, valamint az
egyablakos rendszerben történő bevallásra, befizetésre vonatkozó szabályokat mind a belföldön letelepedett, mind az
EU-n kívül letelepedett adózók vonatkozásában. A melléklet így meghatározza, mely adatokat kell az adóalanynak
bejelentenie az adóhatóság részére, valamint azt, hogy milyen esetekben zárja ki az adóhatóság az adóalanyt az
egyablakos rendszer alkalmazhatóságából. Az egyablakos rendszerből történő kizárás hatályosulását követően az
adóalanynak közvetlenül kell teljesítenie az adófizetési kötelezettségét a fogyasztási hely szerinti tagállamban. Az
Art. 10. számú melléklete rendelkezik arról az esetről is, ha szükséges az adóalany egyablakos rendszerben történő
bevallásának módosítása. Az adóalany az egyablakos rendszerben történő bevallását az egyablakos rendszerben a
módosítandó bevallás benyújtására előírt határidőtől számított 3 évig módosíthatja. Amennyiben a fogyasztási
tagállam a bevallás módosítására ennél hosszabb határidőt határoz meg, 3 éven túl az adóalany a bevallását
közvetlenül a fogyasztási tagállam adóhatóságánál módosítja.
Az egyablakos rendszerben negyedéves gyakorisággal kell bevallani. A bevallásokat és az adó megfizetését a
negyedévet követő hónap 20-áig kell teljesíteni. Amennyiben a belföldi adóalanyok a magyar adóhatóság egyablakos
rendszerén keresztül teljesítik az adófizetési kötelezettségüket, a bevallást és a fizetést euróban kell teljesíteniük.
Bevallást akkor is be kell nyújtani, ha az adóalany egyetlen fogyasztási hely szerinti tagállamban sem teljesített az
adott negyedévben az egyablakos rendszer hatálya alá tartozó ügyletet.
A fentieken túlmenően az Art. előírja, hogy az adóalanynak oly módon kell eleget tennie a nyilvántartás-vezetési
kötelezettségének, hogy a teljesítési hely adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye, valamint, hogy a
nyilvántartást a távolról is nyújtható szolgáltatás áfa szerinti teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó
napjától számított 10 évig őrizze meg.
Az adóalanyok számára az egyablakos rendszerbe történő regisztrációra 2014. október 1-jétől nyílik lehetőség,
természetesen azzal, hogy az első bevallást a rendszerben regisztrált adóalanyoknak 2015. első negyedévéről kell
beadni.

XX. KÜLFÖLDI ILLETŐSÉGŰ ADOMÁNYOZÓTÓL SZÁRMAZÓ PÉNZBENI ADOMÁNY ÁFÁJÁNAK

VISSZATÉRÍTÉSE
 2011-től újra kivételes áfa visszatérítési eljárás biztosítja a kedvezményezettnek az áfa összegének megtérülését
azokban az esetekben, amikor a külföldi illetőségű adományozó a pénzbeni adományt, segélyt (a továbbiakban:
adomány) kifejezetten ahhoz a feltételhez köti, hogy a kedvezményezett mentesíteni kell a termék vagy szolgáltatás
árában foglalt adó alól. További törvényi feltételek:
- a kedvezményezett igazoltan az alábbi személyi körbe tartozik:
- egyesület, szövetség, civil társaság, köztestület, országos sportági szakszövetség, továbbá az általuk működtetett
(fenntartott) intézmény;
- az egyházi jogi személy, a bevett egyház ;
- az alapítvány és a közalapítvány, továbbá az általuk működtetett (fenntartott) intézmény;
- közhasznú társaság és a nonprofit gazdasági társaság,
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló
törvény szerint közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett civil szervezet.
- a termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele a kedvezményezett alapszabályában (alapító okiratában)
megjelölt olyan tevékenységnek, feladatnak az ellátását szolgálja, amely az egyesülési jogról, a közhasznú
jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján közhasznú tevékenység,
egyházi jogi személynek, minősülő kedvezményezett esetében pedig a külön törvényben meghatározott feltételeknek
megfelelő tevékenység;
- az adományozó az adomány összegét - az adóügyi illetősége szerinti állam joga szerint - a vonatkozó adózási
rendelkezésekkel összhangban számolta el;
- a kedvezményezettet az adólevonási jog egészben vagy részben nem illeti meg.
Az adóhatóság a kedvezményezett írásos kérelmére téríti vissza a termék beszerzéséhez, szolgáltatás
igénybevételéhez kapcsolódóan a kedvezményezettre áthárított és az ellenérték részeként megtérített, illetőleg az
általa fizetendő adóként is megállapított előzetesen felszámított adót. Az eljárás részletes szabályait a 15/2010. (XII.
28.) NGM rendelet szabályozza.

XXI. HORVÁTORSZÁGNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSA MIATTI ÁTMENETI

RENDELKEZÉSEK

Horvátország 2013. július 1-jétől az Európai Unió tagállamává válik. Ez azt jelenti, hogy a Horvátországba kivitt,
illetve onnan behozott termékek közösségi termékekké válnak, így szükségessé válik azoknak az ügyleteknek az áfa
jogi rendezése, melyek a csatlakozás időpontjában folyamatban vannak. Ezek a következő eseteket ölelik fel:
Amennyiben a terméket 2013. január 1-jét megelőzően importálták Horvátországból Magyarországra, vagy
exportálták Magyarországról Horvátország területére úgy, hogy a termék Magyarországon vagy Horvátországban
teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatali vámeljárás alatt, vagy vám elé állítás során átmeneti megőrzés
alatt áll, vámszabadterületen található, vagy vámraktározási, vámfelügyelet melletti feldolgozás vagy aktív
feldolgozás felfüggesztő eljárás hatálya alatt áll, akkor ezeket az eljárásokat továbbra is alkalmazni kell a
termékeknek ezen eljárások alóli kikerüléséig, függetlenül attól, hogy ezen termékek esetében már közösségi
termékekről beszélhetünk. Vagyis a vámeljárásokat úgy kell lezárni, hogy azok a csatlakozás előtt elindultak.
Hasonlóan kezelendő a helyzet, amennyiben a termék Horvátország csatlakozása előtt került árutovábbítási eljárás
hatálya alá. Tehát ez esetben is a termék ezen eljárás hatálya alatt marad, az eljárás alóli kikerüléséig, függetlenül az
időközbeni csatlakozásra.
Abban az esetben, amikor a fenti eljárások hatálya alól a termék kikerül, azt termékimportként kell kezelni,
függetlenül attól, hogy időközben Horvátország tagállammá vált. Az árutovábbítási eljárás alá helyezett termékek
esetében az árutovábbítási eljárás megszűnése csak abban az esetben eredményez termékimportként adóköteles
tényállást, ha az adóalany a terméket abból a célból helyezte ezen eljárás hatálya alá, hogy azt ellenérték fejében
értékesítse.
Termékimportként kell kezelni 2013. június 30-át követően is azokat az ügyleteket Horvátországban, amelyet a
termékexport szabályai szerint értékesítettek 2013. július 1-jét megelőzően Magyarországról, illetve
termékimportként kell kezelni 2013. július 30-át követően is azokat a Horvátországból történő termékbehozatalokat,
melyeket Horvátországban a 2013. július 1-jét megelőzően termékexport szabályai szerint értékesítettek.
Abban az esetben nem keletkezik termékimport jogcímén adófizetési kötelezettség, ha az előző eljárások hatálya
alóli kikerülés 2013. július 1-jén vagy azt követően amiatt következik be, mert
(1) a Horvátországból behozott terméket egyébként a kibővült EU-n kívüli területre adják fel, vagy fuvarozzák el,
(2) a Horvátországból behozott, ideiglenes behozatal vagy átmeneti megőrzés alatt álló, vámszabadterületen
található, vagy vámraktározási, vámfelügyelet melletti feldolgozás vagy aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás
hatálya alatt álló terméket, kivéve a közlekedési eszközt, Magyarországról adták fel, és azon személy részére hozták
vissza, aki azt feladta. Amennyiben a szóban forgó termék közlekedési eszköz, akkor nem keletkezik adófizetési
kötelezettség, ha a közlekedési eszközt 2013. július 1-jét megelőzően szereztek be vagy importáltak Horvátországba
vagy valamelyik egyéb tagállamba a hazai piacára vonatkozó adózási rendet szabályozó általános szabályok alapján,
vagy amely nem részesült export címén áfa visszatérítésben vagy áfa mentességben. Ezt akkor kell teljesítettnek
tekinteni, ha a közlekedési eszköz első forgalomba helyezési időpontja és 2013. július 1-je között több, mint 8 év telt
el, vagy ha az import címén fizetendő összeg elhanyagolható.
Pl. amennyiben Magyarországon 2013. július 1-jét követően van teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatal,
vagy aktív feldolgozás felfüggesztő eljárás alatt álló közlekedési eszköz, és ezt a közlekedési eszközt
Horvátországban ezen időpontot megelőzően szerezték be, úgy hogy arra a Horvátországban érvényes normál
adózási szabályok szerint megfizették az adót, akkor ezen közlekedési eszköz után nem keletkezik termékimport
jogcímén adófizetési kötelezettség, amennyiben a közlekedési eszközt szabadforgalomba bocsátják Magyarországon.
Illetve, amennyiben Magyarországon beszereztek egy közlekedési eszközt, majd 2013. július 1-jét megelőzően vitték
ki úgy Horvátországba, úgy hogy az Horvátországba a csatlakozást megelőzően és követően is teljes
vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás hatálya alatt állt, akkor Horvátországban sem keletkezik
adófizetési kötelezettség termékimport jogcímén, amikor ezen eljárás úgy szűnik meg, hogy a termékeket szabad
forgalomba bocsátják.