A pszichológia területei:

1. Tárgyuk szerint:
- Emberlélektan:
a) egyénlélektan:
- normális jelenségek
- kóros jelenségek
b) társas lélektan (szociálpszichológia)
- Állatlélektan.

2. Céljuk szerint:
1. Általános lélektan.
2. Összehasonlító lélektan:
- összehasonlító állatlélektan.
- differenciál pszichológia és pszichódiagnosztika.
- fejlődéslélektan.
- nemek lélektana (szexuálpszichológia).
- etnopszichológia.

3. A tevékenység jellege szerint (alkalmazási terület):

1. Pedagógiai.
2. Orvosi lélektan:
- klinikai pszichológia.
- pszichoterápia.
3. Munkalélektan:
- ipari
- közlekedési stb.
4. Reklám.
5. Művészet.
6. Sport.
7. Kriminál.

- Biológiai nézőpontok: az agy illetve a neutronok közötti kapcsolat.

- Behaviorista nézőpont: stimulus – reakció, inger – válasz.
- Kognitív nézőpont: a mentális folyamatokkal foglalkozik.
- Pszichoanalitikus nézőpont: tudattalan folyamatok.
- Fenomenológiai nézőpont: humanisztikus, önmegvalósítás.

I. Az érzetek:
Olyan egyszerű lelki folyamatok révén jönnek létre, melyek a tárgyak és jelenségek konkrét
tulajdonságait egyszerű és kezdetleges formában jelzik akkor, amikor ezek közvetlenül hatnak az
érzékszervekre. Az érzetek beépülnek az összetettebb folyamatokba. Az érzetek különálló
tulajdonságok képei. Az érzetek elsődleges képek, mert az ingerek az analizátorokra gyakorolt
hatásának közvetlen képei. E kép tulajdonságai:
- Erősség.
- Minőség.
- Időtartam.
- Érzelmi színezet.

Az analizátor szerkezete és működése:

Ez az a szerkezeti-működési egység, mely révén érzetek jönnek létre.
Alkotórészei:
1. A felfogó szerv (receptor): ez alakítja át a külső ingereket idegérzetté. Ezt hívják kódolásnak,
ami nem más, mint a külső fizikai ingerek idegi nyelvezetre való lefordítása.
2. A vezető pálya (efferens pálya): szerepét tekintve az ingereket analizálja, szintetizálja és
szűri. A vezető pályák az üzenetet/információt az agykéregbe juttatják.
3. A központi összetevő: ez a legfontosabb rész. A hírek/információk megfejtésére/dekódolására
szakosodott kérgi területek alkotják. Itt történik meg az idegenterületek lelki tényekké való
alakítása. Mindegyik analizátornak megvan a maga kérgi része: például a látási analizátornak
a nyakszirti lebenyben, a hallási analizátornak a halántéklebenyben, a tapintási analizátornak
 a hátsó középtekervényben. A kérgi területek központi része, azaz a társtó, asszociatív része
az, ahol a dekódolás megtörténik. A környezeti része mely révén az analizátorok
összekapcsolása megtörténik.
4. A fordított irányú kapcsolat is a része. Ez biztosítja az analizátor önvezérlését, az érzékelő
idegek állományában található afferens (odavezető, központi irányba szállító) pályákon
keresztül.

Az analizátor reflextevékenysége egységes.

Az érzékelés fajtái:

1. Az inger felfogására szolgáló berendezés típusa szerint van hallási, látási, szaglási, ízlelési
stb. érzetek.
2. A hírtartalom sajátosságai szerint vannak:
- olyanok, melyek a külvilág tárgyairól szolgáltatnak információkat: látási, hallási,
szaglási, ízlelési stb.
- olyanok, melyek a test helyzetéről és mozgásáról szolgáltatnak információkat:
proprioceptív, kinesztetikus, egyensúly érzetek.
- olyanok, melyek a belső környezet változásairól értesítenek: éhség, szomjúság-,
fájdalom érzetek.

A legfontosabb érzetek:

1. Látási érzetek:
A tárgyak a sugárzás egy részét elnyelik, más részét pedig visszaverik. A szem a tárgyakat a
visszavert fényhullámnak megfelelő színárnyalatúnak látja:
- ha valamely tárgy minden fényhullámot elnyel, akkor feketének látszik.
- ha minden fényhullámot visszaver, akkor fehérnek látszik.
- ha a visszaverődés szelektív, akkor valamilyen alapszínűnek látszik.

A látási érzetek alaptulajdonságai:

- színárnyalat: a hullámhosszúság határozza meg.
- világosság: azt fejezi ki, melyet az adott színárnyalat a színskálán foglal el, fehértől a feketéig.
- telítettség: a szín tisztaságát jelenti. A legtöbb tárgy színe „elmosódott” színek.

A színek szerepe az ember életében:

- jelző szerep: a tárgyak, folyamatok, szabályok meglétéről tájékoztatnak.
- energetikai töltéssel is rendelkeznek: serkentik, izgatják vagy megnyugtatják az embert.
Megkülönböztetünk vidám, élénkítő színeket (piros, sárga) és borongósakat (fekete, szürke).
- társadalmi jelentőségük is van: lehetnek kedveltek vagy nem tetszőek.
- személylélektani szerepük is van: bizonyos színek iránti vonzódás, más színek elutasítása magát a
személyiséget jellemzi. Erre alapozva hoztak létre a színek iránti viszonyra felépített projektív
személyiség teszteket.

A hallási érzetek:
A fül csak azokat a hanghullámokat érzékeli melyek másodpercenkénti rezgésszáma 16 és 20000 Hz
között található. A 16 rezgésszámnál kisebbeket infrahangnak, a 20000-nél szaporábbakat
ultrahangnak nevezzük.

Sajátosságai:
- a hang magassága: másodpercenkénti rezgésszám, rezgések gyakorisága.
- a hang erőssége: a hullám kilengése (amplitúdója).
- a hang színezete: a hullám alakja.
- a hang időtartama.
- a hang idegélettani hatása.

A bőrérzetek:
 1. Tapintási érzetek: ezek a tárgyak megérintéséből és a rájuk gyakorolt
nyomásból származnak. Az ingert a tárgyak felületi tulajdonságai jelentik: a
tárgy simasága, keménysége, érdessége, kiterjedése, alakja.

- A legérzékenyebb területek: az ujjak hegye, az ajkak, a nyelv hegye.

- A legkevésbé érzékeny: a homlok és a hát.

2. A hőérzékenység: melynek ingere a test és a testtel kapcsolatba lépő külső tárgyak

hőmérséklete közötti különbség.
A hőérzék szerepe:
- a tárgyak kalorikus (hőhatással kapcsolatos) tulajdonságainak megismerését teszi lehetővé.
- a hőszabályozásban is szerepük van.

4. A szaglásérzék:
A tárgyak vegyi tulajdonságait jelzik. Ingerük azok a légnemű anyagok melyek az érzőideg
végződéseket tartalmazó orrüregekbe hatolnak be. A szagok megnevezése a szagforrás szerint
történik. A szaglásérzeteknek szerepük van:
- a védekezésben: számos mérgező inger éppen a szaga révén kerülhető el.
- az étvágy szabályozásában.
- a közérzet kialakításában: pozitív vagy negatív érzelmi színezetű szagok.

5. Az ízérzetek:
Formái erősségük és minőségük szempontjából különböznek egymástól. Négy alap ízt különböztetünk
meg:
- sós íz: a konyhasó hatására keletkezik.
- keserű íz: a kinin hatására keletkezik.
- édes íz: a cukor hatására keletkezik.
- savanyú íz: az ecetsav hatására keletkezik.

6. A proprioceptív érzetek:
A végtagok, a törzs és a fej helyzetéről tájékoztatnak. Ingerük a belső, az álló helyzet fenntartásában
szerepet játszó izmok tónusa.

7. A kinesztetikus érzetek:
A mozgás folyamatában keletkeznek, a mozgáshoz szükséges erőfeszítés irányáról, időtartamáról,
erősségéről tájékoztatnak.
Alapformái:
- a helyzetváltoztatási szervek kinesztéziája.
- a kéz kinesztéziája.
- a beszédmozgás kinesztéziája.

Szerepük van:
- a mozgás finomszabályozásában.
- az összetett cselekvésekbe való beágyazásukban.

8. Az egyensúlyérzetek:
A fejnek a törzshöz viszonyított helyzetéről és az egész test helyzetéről értesítenek.
Szerepük van:
- a test súlypontjának helyreállításában testhelyzet változtatása esetén.
- a függőleges testtartás járás közbeni megőrzésében.
- az egyensúlyi helyzet esetenkénti helyreállításában.

9. A szervi érzetek:
Ingere a szervezet belső, vegyi háztartásának változásai: vércukorszint, vízállomány, oxigénszint.
Szerepe:
- alkalmazkodási: a hiány jelzése annak felszámolására késztet.
- a testi egészség megőrzésében.
- a jó közérzet megtartásában.

10. Fájdalomérzetek:
Működési zavarokról és a test szöveteinek károsodásáról tájékoztatnak.
Formái:
- típusuk szerint: felületi bőrfájdalmak, és mély izom-zsigeri fájdalmak.
- erősségük szerint: elviselhetőek és elviselhetetlenek.
- időtartamuk szerint: múlékonyak és állandósultak.
- érzelmi színezetük szerint: szenvedés jellegűek.
Szerepük van:
- a szervezet védelmében.
- a károsító hatások eltávolításában.
- a fájdalom csökkentésére késztetnek.

II. Az észlelés:
Olyan lelki folyamat melynek során az érzékszervek útján szerzett információk értelmet nyernek. Az
észlelés lehet:
- kognitív (megismerési) folyamat: érzékszerveink által, a környezetünkről és saját
személyünkről szerzett információk integrálása.
- lelki folyamat eredménye, mely az ingerek érzékszervekre gyakorolt hatása alatt
kialakult kép formájában konkretizálódik.

Inger alatt értünk minden energiaformát melyre reagálunk: fényhullám, hanghullám, bőrre gyakorolt
nyomás.

Az érzékelő rendszerek a test fiziológiai alrendszeri melyek lehetővé teszik az ingerekre való
reagálást. Öt érzékelő rendszer különíthető el: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintásérzékelés. A
perceptuális (észlelési) kép kialakulásához szükség van az érzékszerveinkre ható ingerekre. Az
észlelés is feltételezi a személy reakcióját, az előző tapasztalatainak a bevonását, preferenciáit,
aspirációit és kívánságait is. Az egyén dekódolja (megfejti), jelentéssel ruházza fel és integrálja az
érzékszervek útján érkező információkat. Az észlelést az egyén fizikai tulajdonságainak épsége és
érzékszerveinek sajátosságai befolyásolják. Az észlelés kialakítási módjának elemzése és bizonyos
paraméterek mérése által szabályszerűségeket állapítottak meg. Ezeket nevezzük az észlelés
törvényeinek.

1. Perceptuális kiegészítés törvénye: melynek értelmében az érzékszerveink útján kapott

információt úgy szervezzük, hogy befejezzük vagy kiegészítjük az ingerek által sugallt
üzeneteket.
2. Perceptuális szelektivitás törvénye: figyelmünk egy észlelt tárgy felé irányul melyet egy
szélesebb észlelési mezőből választunk ki. A kettő viszonya megváltozhat: figyelmünk
átirányulhat a tárgyról a háttérre melyben megjelenik. Ha a kettő viszonya nem különíthető el
élesen akkor különböző dolgokat láthatunk. Ez bizonyítja a személy aktív szerepét az
észlelésben. Nem vagyunk képesek a tárgy és a háttér szimultán észlelésére. Az észlelések
egymást követik. Mikor zenét hallgatunk tanulás közben meg vagyunk győződve hogy egyenlő
mértékben figyelünk mindkettőre, a valóságban figyelmünk alternatív módon váltakozik a zene
és az olvasott szöveg között.
3. Az észlelt tárgy jelentése is meghatározó: a legtöbbször vagy azt látjuk, halljuk, ízleljük amit
elvárásaink meghatároznak vagy ami hozzásegít hogy minél előbb jelentést adjunk az észlelt
ingereknek. Elvárásaink különböző jelentést kölcsönöznek ugyanazoknak a szavaknak,
ezáltal különbözőképpen észleljük ugyanazt a tettet.
4. Az észlelési konstancia (állandóság) törvénye: bizonyos feltételek mellett a formát, nagyságot
állandónak észleljük, habár az arról alkotott kép a távolság vagy nézőpont függvényében
különbözik. A távolabbi tárgyak kisebbnek tűnnek mi mégsem észleljük annak őket. Az adott
kép értelmezésével az egyén beavatkozik az észlelés folyamatába.
5. Az észlelés projektálásának törvénye: az észlelés tárgyára vonatkozó kivetítési folyamatot
jelenti. Az egyén az érzékszervekre ható ingerek hatását sajátos jelentéssel ruházza fel.

½. Érzéki csalódások: torzított percepciók.

Észlelésünk torzulásának okai:
- A leggyakoribb ok az érzékszervi fogyatékosság. A test fiziológiai alrendszerei kritikus
állapotban lehetnek s ilyen esetben sajátos kezelés ajánlott.
 - A hallucináció erős érzelmeknek, különböző anyagok okozta mérgezéseknek vagy
pszichés zavaroknak tulajdonítható.
- Az illúzió okai jelentésbeli „konfliktusokra” vezethetők vissza. A vizuális illúziók a
leggyakoribb érzéki csalódások. Néha ezeket szándékosan keressük, olyan
környezetet alakítunk ki mely becsapja a szemünket.

III. A Képzet: (reprezentáció).

Fontos szerepet tölt be a gondolkodásban, ennek alapját képezi. A reprezentáció és percepció között
kölcsönös függőségi viszony van. Az erős perceptív ingerlés tisztább képet eredményez. A percepciók
a kép élessége és intenzitása szempontjából befolyásolják a reprezentációkat. A kettő között
hasonlóságok és különbségek is felfedezhetők. Mindkettő a valóság konkrét képeit eredményezi de
fiziológiai zavarokhoz is vezethetnek. Mindkettő mozgáshoz is kötött. Percepció csak akkor jön létre
ha inger hat az érzékszerveinkre. De egy kép felelevenítése sohasem teljesen hiteles mivel a
reprezentációt befolyásolja az adatok feldolgozása, a sematizálás, az elvonatkoztatás elemei és ezek
hatására egyes részletek eltűnnek illetve a fontos elemek kiemelődnek. Ez a folyamat hozzájárul a
tipikus kép kialakulásához. A perceptuális kép nem sematikus, minden apró szenzoriális részlettel
rendelkezhet. A reprezentációk kialakulásában és működésében individuális különbségek észlelhetők.
Ennek okai az egyén sajátosságaira, az előzőleg észlelt tárggyal szembeni motivációjára, emocionális
szintjére, az előző percepció minőségére vezethetők vissza.
A reprezentációk kritérium szerinti osztályozása:
- Reproduktív reprezentáció: amikor a reprezentáció által felelevenítünk egy előző percepciót.
- Anticipatív reprezentáció: olyan tárgy képét alakítjuk ki melynek nem volt előzetes percepciója.

A szenzorális predominancia függvényében megkülönböztetünk vizuális, auditív, ízlelési és motorikus

reprezentációkat.
- vizuális típus: nemcsak a festőművész lehet hanem bárki aki például megjegyzi az olvasott oldalak
képét.
- auditív típus: ide tartoznak azok is akik könnyebben megjegyzik, megértik a hallott szöveget mint az
olvasottat.
- verbális-motorikus típus: sportolók, táncosok s azok akik könnyebben tanulnak ha a tanulás tárát
konkretizálják.

A képzetek szerepe:
Fontos szerepet játszanak az összetett cselekvésekben, gondolkodásban és képzeletben illetve az
érzelmi folyamatokban. A reprezentáció a megjelenítés és szimbólum által sematikusan ábrázolja a
percepció adatait, megtartja a kép fontos részeit, ezzel hozzájárul a fogalmak kialakulásához. A
gondolkodás fejlődése feltételezi a konkrét tevékenységről az elképzelt tevékenységre való átmenetet,
utóbbi tevékenység idővel mentális műveletté alakul. A reprezentációnak nagy szerepe van a
technikai és művészi gondolkodásban. Az egyedi esetek felelevenítése, a képzetek, a példák,
melyeket a gondolkodás hív segítségül számos helyzetben bizonyos képek előhívásán alapulnak. A
gondolkodás bár elvont folyamat de konkrét alapokra támaszkodik. A konkretizálásnak jelentős
szerepe van a művészetben főleg a képzőművészet, a zene és táncművészet alkotásaiban.

IV. Kognitív (értelmi) Lelki folyamatok:

1. A gondolkodás:
Az ember megismerő tevékenységének legmagasabb foka általa válik az ember a megismerés
alanyává. A gondolkodási műveletek segítségével közvetett úton történik a megismerés
szimbólumokat használva. E szimbólumok a szavak és képzetek. A szimbólum a tárgyakat,
eseményeket, élethelyzeteket, viselkedésformákat jelzi, képviseli valami nem jelenlévőnek,
közvetlenül nem adottnak a helyettesítése, belső megjelenítése (reprezentációja). Ezek biztosítják
hogy információkat közöljünk másokkal nem közvetlenül jelen lévő tárgyakról de ugyanakkor az
elvonatkoztatás és általánosítás segítségével a közvetlenül létező tárgyakat is tudjuk kategorizálni,
véleményt mondani róluk, összefüggéseket keresni. A gondolkodás mindig feltételezi az aktív értelmi
tevékenységen alapuló megértést és feladatmegoldást. Folyamat jellegű mert beindít egy adott
probléma gondolatsor ami valamely konklúzióban fejeződik be. A gondolatsorok, asszociációk ilyen
értelemben zárt, kognitív rendszereket hoznak létre. A szimbólumok alkalmazására, a gondolatsorok
működtetése teszi lehetővé a valóság tárgyai és jelenségei közötti viszonyok, illetve az objektív
viszonyok, törvényszerűségek megismerését.
A gondolkodási műveletek és eljárások:
1. Analízis: az egységes egész részekre való bontása.
2. Szintézis: az elemek egységgé való összeolvasztása. Elvégezhető reproduktív módon mikor
visszaállítjuk a régi struktúrát és produktív módon mikor új struktúrát hozunk létre.
3. Összehasonlítás: az elemek összevetése, a különbségek és hasonlóságok megállapítása.
Ezek elvégezhetőek gyakorlati és elméleti szinten egyaránt.
IV. Elvonatkoztatás: több egyediből a leglényegesebb tulajdonságok
kiemelése és egy magasabb szintre való helyezése.
V. Általánosítás: az elvonatkoztatás által meghatározott lényeges
tulajdonságok új kategóriába való beépítése.
VI. Konkretizálás: tágabb fogalomkörből szűkebb fogalomkörbe való
visszaugrás.
VII. Egyedesítés: tágabb fogalomkörből egy konkrét elemre történő utalás.
Algoritmus-zár műveletsor, szabványosított, a lépések betartása elvezet a probléma megoldásához.
Heurisztika-nyílt műveletsor, adott az első lépés és a személynek kell megkeresnie a következő
próbálgatás alapján a feladat természetétől függően.

A gondolkodás tartalma:
A gondolkodásban a nyelv játssza a döntő szerepet melynek alapegysége a szó, a gondolat
alapegysége a fogalom s ezek jól meghatározott logikai rendszert alkotnak, alá-, fölé- és
mellérendelési viszonyok léteznek közöttük. A fogalomnak van tartalmi oldala – intenzió – ami a
leglényegesebb tulajdonságokat foglalja magába és terjedelmi oldala – extenzió – ami azon
tárgycsoportokat jelöli melyek az említett tulajdonságokat hordozzák. A fogalom tartalma és
terjedelme fordítottan arányos vagyis a fogalom terjedelmének növekedése a tartalmi oldal
beszűkülését jelenti. A fogalmak együttesen létrehozzák a fogalom piramist ahol az alsó szinten a
konkrét fogalmak találhatók – gazdag intenzió, extenzió kicsi), majd a piramis csúcsa felé haladva
extenziójuk nő, tartalmilag szegényebbek. A piramis legfelső szintjén találhatók az eszmék. A
fogalmak összekapcsolásából kategorikus kijelentéseket, ítéleteket kapunk. Az ítéletek állítások vagy
tagadások egy tárgyról, tárgycsoportról. Mindig igazságértéket hordoz. Ha megfelel a valóságnak
verum, ha nem felel meg falsum, ha viszont nem tudjuk bebizonyítani akkor az ítélet valószínű.
Az ítéletek sem függetlenek hanem összekapcsolódva következtetéseket hoznak létre. Ezek lehetnek:
- induktív következtetés: egyedi esetekből kiindulva végezzük az általánosítást és
vonjuk le a konklúziót (következtetést). Az indukció a valószínűségekkel kapcsolatos
és nem a bizonyosságokkal és induktív logika valószínűségelméleten alapszik.
- Deduktív következtetés: közvetett deduktív következtetés: létezik egy premissza
(előzmény) amiből kiindulva konklúziót vonunk le. Például ok-okozat
meghatározásakor.
Közvetetett deduktív következtetés szerkezete két premisszából és egy konklúzióból áll ami azt jelenti,
hogy az érvelés következménye nem lehet hamis ha a premisszák igazak és a logikai alapszabályokat
betartottuk. Ha ezeket megsértjük hiába indulunk ki igaz premisszákból akkor is hamis lesz a
következmény. Persze nem mindig az elvont általános logikai szabályokat vesszük figyelembe, hanem
a mindennapi élet konkrét helyzeteiből kiindulva a pragmatikus szabályok szerint érvelünk és állapítjuk
meg a konklúziót.
A következtetések és következtetésláncolatok alkotják a gondolkodás zárt, kognitív rendszereit,
melyek eszmefuttatásokban, véleményekben nyilvánulnak meg.

A gondolkodás folyamata:
A feladatok, problémák megoldása több lépésből, hosszabb-rövidebb gondolkodási folyamatból áll
amit objektív és szubjektív tényezők egyaránt befolyásolnak. A folyamat jellegét nemcsak a
gondolkodási műveletek és stratégiák biztosítják hanem elsősorban az elérendő cél, az adott
probléma-helyzet. A cél meghatározza egész értelmi tevékenységünk összpontosítását. Ennek
érdekében mozgósítjuk és szelektáljuk ötleteinket. A gondolkodás folyamata a probléma megoldási
folyamatban konkretizálódik ahol figyelembe kell venni a probléma tartalmát, logikai szerkezetét illetve
a megoldási sémákat. Leggyakrabban a mindennapi életben a begyakorolt, standardizált
megoldásformákat alkalmazzuk. Időnként kerülhetünk olyan élethelyzetbe ahol ezek nem
megfelelőek. Ezt nevezzük funkcionális rögzítődésnek vagy megoldásbeli merevségnek. A valóság
tárgyai, jelenségei pontos, meghatározott funkciókat töltenek be és észre sem vesszük az olyan
tulajdonságot mely a rendeltetésüktől eltérő használatukat is lehetővé teszi. Sokszor mereven
ragaszkodunk előzetesen kialakult nézeteinkhez. A probléma megoldás folyamatában sok szubjektív
tényezőt is számításba kell venni: a cél fontossága a személy életében, a probléma iránti beállítódása,
a probléma iránti érdeklődése, előzetes tapasztalatai, igényszintje stb. Nemcsak a személy értelmi
szintjének fejlettségét hanem az affektív – motivácionális tényezőket is figyelembe kell venni. Ezek a
faktorok együttesen juttatják el a személyt a bonyolultabb, energiaigényesebb heurisztikus
problémamegoldáshoz.

A probléma megoldás szakaszai:

- a problémahelyzet felismerése.
- a hipotézisek felállítása, megoldási javaslatok.
- a megoldási modell megfogalmazása.
- a kiválasztott modell gyakorlatba ültetése: a körülmények változása más eljárások kidolgozását
követeli.
- ellenőrzés.
- a konklúziók levonása és általánosítás.

V. A Beszéd:
Mindenki beszéddel vagy írással fejezi ki gondolatait, érzéseit, vágyait. Párbeszédet folytat, érvel és
cáfol, szavakkal irányítja mások tevékenységét stb. Különböző hangszínekkel szól társához,
barátjához ami elárulja érzelmi állapotát is, szándékosan vagy akaratlanul szójátékokat használ,
naplót vezet olykor a közeli barátjának önti ki a lelkét és közben megkönnyebbül.
Különbséget kell tenni jelek és szimbólumok között. A szimbólumok a jelzett tárgy reprezentációi. A
beszéd mechanizmusa 3 összetevő meglétét feltételezi:
- energetikai: a légzőszerv és a hozzá kapcsolódó izomrendszer.
- hangképző: a gégében található hangszálak.
- rezonanciát adó: a nyelv, ajkak, száj- és orrüreg amikhez kapcsolódik a fonematikus
hallás is.

A beszéd és a többi pszichikus folyamat közötti kapcsolat:

A beszéd szoros kapcsolatban áll a gondolkodással, az intellektuális tevékenységekkel illetve a
motorikusokkal is. A szavak megértése a perceptív képzelet, a szemantikus memória, reprezentációk
és gondolkodás tevékenységeit veszi igénybe ugyanakkor a percepciók és reprezentációk a
verbalizálással nyernek értelmet. A verbális megfogalmazások a hosszú távú memóriában való
megmaradást segítik elő. Könnyebben és hosszabb ideig emlékezünk egy eseményre ha
megnevezzük ha egy szót társítunk hozzá.
A beszéd és írás összetett motorikus készségeket feltételez, ugyanakkor figyelmes és akaratlagos
magatartást is. A szavak is képek hordozói melyek különböző kombinációkba szerveződnek. Az új szó
mely a mentális konstrukciók eredménye a már meglévő elemekre épül. A verbalizálás által
körvonalazódnak az okok és elkülönülnek a céloktól. Szavak és mondatok segítségével különítjük el
valamely cselekvésben az okokat a céloktól.

A beszéd funkciói:
Kommunikációs funkció: információk, kívánságok, vágyak közlése, események, tárgyak, személyek,
helyzetek felidézése által valósul meg. Elemeinek saját szerepe van:
- a közlő (adó) továbbítja a szavakká, mondatokká alakított (kódolt) üzenetet.
- a csatorna a kódolt információ átvitelének közege.
- a vevő (befogadó) dekódolja az üzenetet.

A beszéd segítségével történő társalgás, a pro és kontra érvelés felállítása adja a párbeszéd
funkciójának tartalmát. Az érvelés elmélete teszi lehetővé hogy helyesen állítsuk fel érveinket és
ellenérveinket s felfedezhessük az érvelés hiányosságait. A beszéd a mások cselekedeteinek,
viselkedésének fontos befolyásoló eszköze. Ebben nyilvánul meg a beszéd felhívó funkciója. Az
egyén szintjén ez az önszuggesztió által valósul meg, szociális szinten a meggyőzés és a
manipuláció által. A játék funkció a szójátékban érhető tetten illetve a szavaknak más játékokban
betöltött szerepe által nyilvánul meg. A verbális és nonverbális közlés az érzelmi kifejező funkció
megvalósításában figyelhető meg: a hangszín, a mimika, a gesztusok a közlő és a befogadó érzelmi
állapotáról árulkodnak. A feszültség oldásának funkciója (katartikus funkció) sajátos módon,
személyiségtípustól függően nyilvánul meg.

A beszéd formái:
Néha a kapott üzenetet dekódoljuk (passzív beszéd), máskor közlőként kommunikálunk, gondolatot
fogalmazunk meg, információt továbbítunk (aktív beszéd). Vannak helyzetek mikor nem tudjuk
kifejezni mondandónkat verbálisan vagy ez a kifejezésmód nem elégséges. Ilyenkor a nonverbális
közlésre hagyatkozunk: mimika, gesztus, hanglejtés. A verbális közlésnek van a legfontosabb szerepe
ami lehet szóbeli vagy írott.
A párbeszéd (dialógus) két egymással eszmecserét folytató személyt feltételez.
A monológ a szóbeli közlés egyik formája, az egyén hallgatósághoz intézett beszéde. Ez esetben a
közlőnek ismernie kell azt a közeget amelyhez szól: hallgatósága életkorát, érdeklődési körét, értelmi
szintjét. A beszélőnek követnie kell hallgatósága visszajelzéseit, arckifejezéseit, a tekintet és a
testtartás egyaránt a hallgatók figyelméről vagy türelmetlenségéről árulkodik.
Az írott beszédnél hiányzik a nonverbális kontroll, ezért fontosabb a visszajelzés, hogy az írott
szöveget jobban átgondoljuk, újraolvassuk, hogy elkerülhetők legyenek a jelentésbeli zavarok, a nem
egyértelmű kijelentések és próbáljunk előre számolni az olvasó lehetséges reakciójával.

VI. Az Emlékezet:
Az emlékezés egy lelki folyamat ami biztosítja az információk, élmények, tapasztalatok rögzítését,
tárolását, felismerését és felidézését. Ezek egymással kölcsönhatásban állnak.
A rögzítés (elhelyezés a memóriában) szükséges nem elégséges feltétele a tárolásnak (nem minden
tárolódik ami rögzített).
A tárolás (információ megőrzésére) szükséges de nem elégséges feltétele az előhívásnak.
Az előhívás feltételezi a már rögzített és tárolt információ visszanyerését (felismerését és felidézését)
a lehető leghűebb formában.

Az emlékezet gyökere az anyag tulajdonságaiban rejlik.

Szenzorális (pillanatnyi) memória: az ingerületnek az érzékszervektől az agykéregig való
tovaterjedésére vonatkozik. Az emlékezetnek ez a formája az ingerület gyors lefolyását jelenti (a
figyelem előtti tárolást).
A rövid távú emlékezet a szenzorális inger rögzítését jelenti mely 18 s megmarad ezen a szinten.
Kapacitása és tárolási időtartama korlátozott.
A hosszú távú emlékezet az információ tartós megőrzésére szolgál s szinte korlátlan időtartamú és
befogadó képességű. A rövid távú memóriából jut ide az információ, az átvitel ismétlések,
asszociációk, érzelmi telítettség, megértés, logikai kapcsolatok eredményeként. A folytonosság az
információ kognitív, szemantikai szintű feldolgozásában nyilvánul meg. Struktúrája viszont nem
egységes.
Az epizodikus emlékezet (élményekre épülő) az egyén által megélt képtalálatokra vonatkozik, időben
és térben lokalizálható eseményekből, néha információk töredékeiből áll melyek a memóriában válnak
egységes egésszé.
A szemantikus memóriát olyan általános cselekedetek, gondolatok és fogalmak alkotják melyek nem
egyediek.
Különbséget teszünk még a deklaratív és procedurális emlékezet között.
A deklaratív a tudni mit kérdésre vonatkozik: feltételezi a tudatos gondolkodást, megtalálható az
epizodikus és szemantikus emlékezetben.
A procedurális a tudni hogyan kérdésre vonatkozik: az alkalmazási módra vonatkozó adatokat
tartalmazza, szokások és jártasságok megszerzését teszi lehetővé.

A memória és más lelki folyamatok közötti kapcsolat:

- képzeleti emlékezet: múltbeli képek tárolása és felelevenítése.
- verbális logikai emlékezet: gondolatok és információk tárolása.
- érzelmi emlékezet: múltbeli érzelmek újraélése.
- motorikus emlékezet: mozgások tárolása és előhívása.
Az emlékezet tulajdonságai mindenkinél másként jelentkeznek:
- a terjedelem a tárolt információ mennyisége.
- a mobilitás az új ismeret elsajátítására, más ismeretekkel való összeegyeztetésére
illetve a változtatására vonatkozik.
- a rögzítés gyorsasága a bevésés könnyedségét, az ahhoz szükséges erőfeszítést
jellemzi.
- az előhívás pontossága mutatja, hogy a tárolt információ milyen mértékben hasonlít a
bevésetthez.
- az előhívás gyorsasága a tanult anyag felidézésének sebességét mutatja.
A felejtés:
Sem felidézni sem felismerni nem tudjuk a tárolt adatokat. Általában az előhívási képességnek hiányát
jelenti, mely lehet gátlás, az emlékek spontán elhalványulása vagy interferencia (más tárolt anyaggal
való kölcsönhatás) következménye. A felejtés is szelektív: különböző érdekek, érzelmek, az
események fontosságának sorrendje is befolyásolja. A felejtés szükséges pszichikus folyamat is.
Hiányában az észleletek és reprezentációk összekeverednének a valóság képeivel és nehezítenék
vagy lehetetlenné tennék a jelenben való tájékozódást.

VII. A Képzelet:
Azt, aki fejlett képzelőerővel rendelkezik eredetinek tartják, olyan személynek aki különleges, érdekes
és meglepő módon fejezi ki magát. A képzeletet az alkotásban, a problémamegoldásban, a
megértésben is az intelligenciával, az emberi agy kapcsolatteremtő képességével, az egymástól eltérő
és össze nem függő elemek összekapcsolásával asszociálják. Az intelligens viselkedés a tanulás által
elsajátítottak fokmérője, mely bizonyos fokú rugalmasságot biztosít a környezethez való megfelelő és
kreatív alkalmazkodás révén. Az egyén fejlődése során a gondolkodás (az absztrakció,
elvonatkoztatás) és a képzelet egymást áthatják: a képzelet a gondolkodás műveleteit veszi
igénybe, a heurisztikus (intuitív) gondolkodásban pedig a képzelet válik alkotóvá.
Kiváltásában és fenntartásában fontos szerepük van az érzelmeknek. Az érzelmi hatást nehezen lehet
megkülönböztetni a motivációs befolyástól s legtöbb esetben együttesen hatnak. A sikerre irányuló
erős motiváció specifikus érzéseket aktivál, valamiféle belső filmet indít el, melyben a képzeletnek
köszönhetően főszereplők és rendezők is vagyunk egyszerre.
Mentális síkon mindannyian saját világot alkotunk magunknak. A képzelet fontos szerepét támasztja
alá az a mód is, ahogyan saját viselkedésünk formálásakor előrevetítjük mások reakcióit. A magasabb
szintű megértést és integrálást biztosító képzelet segít az új ismeretek szerzésében. A képzelet
elősegíti a tanulást.
Az új helyzetekkel való szembesülés és az aprólékos előrejelzés is a képzelőerőt hívja segítségül.
Ezzel a tényezővel leküzdhetjük a rutint, a konformizmust és sztereotípiákat. Ez csak akkor érhető el
ha fogékonyak vagyunk az újra, szeretünk alkotni illetve ha van kellő önbizalmunk. A képzelőerő
fejlődését, általában a kreativitást segítő hozzáállás, a nevelő kérdésköréhez tartozik. Az új értékek
befogadására törekvő életvitel, a felfedezés általi tanulás illetve a kreatív módozatok gyakorlása célja
lehetne mindannyiunk életének.

A képzelet formái:
1. Reproduktív képzelet:
Verbális közlés alapján képzelünk el tárgyakat, jelenségeket, történéseket. Lehetővé teszi a múlt vagy
jelen valóságának felidézését, olyan eseményeket amiket nem tudunk közvetlenül megismerni,
észlelni.
- Az észlelés akkor a legpontosabb mikor a lehető legjobban ragadja meg a valóságot,
ezzel szemben a képzelet elszakad a valóstól, a konkréttól, eltávolodik az események
természetes fonalától, mikor újrarendezi a valóság adatait. Mi több, a képzelet túllép a
valóságon a lehetséges felé, túllép a múlt és jelen alkotta korlátokon és előrevetíti a
jövőt.
2. Kreatív képzelet:
Új reprezentációk s ötletek kidolgozását feltételezi a múltbeli elemek újszerű kombinációjaként. Egyes
megközelítések a fantáziát a képzelettel azonosítják, ezzel fejezik ki azt a szabadságot, mellyel a
képzeleti képek rendelkeznek, mikor túllépnek a valóságon a lehetséges felé, illetve a lehetetlen felé.
Az egyén lehet kreatív vagy kevésbé kreatív annak függvényében hogy milyen gyakran fordul a
képzelethez, milyen ennek a minősége, mennyire eredeti a képzelet terméke illetve annak
függvényében ahogyan a kreativitás felé közelít.

Az akarat jelenlétének kritériumai alapján megkülönböztetjük az akaratlagos és önkéntelen

képzeleti folyamatokat, mint az álom s az álmodozás.
Az alvás közbeni álom a képzelet egyik formája. Mindenki sokszor álmodik de csak kevés álomra
emlékezünk. Az a belső film melyben mi vagyunk a színészek és nézők is, néha a valósághoz
hasonló, néha fantáziavilágba illő, ködös vagy abszurd eseményeket mutat be. A képzelet az elfojtott
vágyak és frusztrációk mentális megjelenítője. Freud az álmot a tudattalanhoz vezető királyi útnak
tekintette. A gyerekeknél a felszínre kerülő tartalom és a rejtett (látens) gondolatok egybemosódnak. A
serdülők és felnőttek esetében az álmok már átalakított formában jelenítik meg az elfojtott vágyakat.
Az álom az élményeknek, ingereknek az elfojtási eszköze melyek zavarhatják az alvást. Az alvás teszi
lehetővé azt is, hogy agyunk rendszerezze és kiválassza azokat a benyomásokat melyeket érdemes
tárolni.
Az éber állapotban megjelenő ábrándozás (álmodozás) a vágyak, remények, ötletek alapját képezi: ez
a racionalitás által kevésbé cenzúrázott. A gondolatok, képek spontán érzelmi és motivációs
asszociációk egymásutániságában nyilvánul meg. Olyan mint a nyitott szemmel való álmodás:
relaxációs hatása van.
Egyikben sincs jelen a tudatos racionalitás.

A képzelet eljárásai:
Agglutináció: különböző dolgok (pl: kentaur, szirén, hifitorony) elemeinek mentális kombinálása.
Nagyítás vagy kicsinyítés arányok változtatása.
Többszörözés vagy kihagyás: az alkotó elemek számának változtatása hozzáadással vagy
kivonással.
Empátia: képesség mely során a másik emberrel való közvetlen kapcsolatban beleéljük magunkat,
annak lelkiállapotába, megértjük érzelmeit, indítékait.

Kollektív képzelet: ez a mitológiával, szokásokkal, rítusokkal, babonákkal hozható kapcsolatba.

VIII. A Motiváció:
Az emberi viselkedés okait értjük. Bármely viselkedésmódért mindig valamilyen érdek, cél, motívum a
felelős. Nem minden ok tekinthető motívumnak. Két csoportja van:
- homeosztatikus.
- nemhomeosztatikus.
Homeosztatikus szükséglet: éhség és szomjúság.
Nemhomeosztatikus szükséglet: önmegvalósítási, szabályozási és a megismerési (kognitív)
szükségletet (felderítési szükséglet, kíváncsiság) illetve a szociális szükségleteket.

Különbséget kell tennünk velünk született és tanult vagy szerzett szükségletek között.
Sokszor a szükségleteket az ösztönökkel azonosították. Ezekből számos életünk során alakul ki, mint
a dohányzás, autóvezetési öröm.

A szükségletek piramisa:
Alsó szinten: alapvető létfenntartási szükségletek.
- levegő, víz, élelem, alvás, ruházkodás, szex, biztonság.
Középső szinten: önmegvalósítási szükségletek, melyek értékekként fejeződnek ki.
- rend, értelem, önelégedettség, önmagunkba és másokba vetett bizalom, szeretet és
valahová tartozás, szükségesség, egyszerűség, gazdagság.
Legfelső szinten van:
- egyéniség, szépség, jóság, igazság.

Az alsó szinten lévőknek előbb kell kielégülnie, mint a magasabb szinten állóknak, melyek később
fejlődnek ki. Az önmegvalósítás csak kamaszkorban kezd kialakulni. Meglehet az is, hogy egyik
szükséglet kizárja egy másik kielégülését, de az is, hogy valamelyik a fejlődés bizonyos szakaszában
dominánssá válik.
A csúcson lévők jóval nehezebben valósíthatók meg. számos törekvés csak hosszabb távon
valósítható meg. Meglehet az is, hogy egyes személyek önmegvalósítási szükséglete olyan erős lehet
hogy a fiziológiai szükségleteket is képes elnyomni.
A drive a viselkedés hajtóereje és e nélkül nincs motivált viselkedés. Olyan viselkedésre késztet mely
a szükségállapotot megszünteti. A legalapvetőbb drive-ok: éhség, szomjúság, szexuális, alvási,
védekezési, illetve az általános aktivitásdrive (mozgásigény) és a kutató-tájékozódó drive
(kíváncsiság).
A vágy mint motivációs tényező ha kapcsolat jön létre valamely késztetés és annak kielégítésére
szolgáló tárgy/helyzet között, az ilyen tárgy iránt fogékonyságot mutatunk. Ez a vonzódás a vágy. A
szükséglet, a homeosztázis, a drive és vágy együttesen alkotják viselkedésünk motivációs alapját,
amit motívummal jelölünk.

A motívumok típusai:
A szükségletek melyek rányomják bélyegüket viselkedésünkre:
- Éhség s szomjúság velünk született de számos tanult vonás is fellelhető. Étkezési szokásaink,
egészségünk vagy egyéb prioritások is más tényezők befolyása alatt állnak.
- Félelem és az énvédő funkciók: a sikertelenségtől, büntetéstől vagy bizonytalanságtól való félelem
nyugtalanságot vált ki bizonyos képzelt vagy valós vészhelyzetekben. Különbséget kell tenni a félelem
két típusa között.
1. Pillanatnyi félelem: bizonyos helyzetekben természetes módon jelenik meg mindenki életében.
2. Állandósult (generalizált) félelem: ez állandó bizonytalanságérzetben (szorongásban) nyilvánul
meg, adott esetekben betegessé válhat. Ezt a félelmet neurotikus félelemnek nevezzük.
A félelem aktivizálhat – futni kezdünk, védekezünk – de ugyanakkor gátolhatja is a cselekvéseinket –
intellektuális teljesítményünk, koncentrációs képességünk csökken, habár éberségünk javul.
- Frusztráció: a reményeiben csalódott, valamitől jogtalanul megfosztott egyén pszichikus állapota.
Belső feszültség alakul ki ami sajátos reakciókhoz vezethet. Nem tudjuk könnyen leküzdeni a
frusztrációt. A tudatosuló akadályok lehetnek objektívek, szubjektívek vagy pszichikusak. Mindenki
különböző stratégiát alkalmaz a frusztráció leküzdésére: akadály elhárítása, megkerülés,
kompenzáció keresése, énvédő funkciók aktivizálása.
- Stressz: a pszichofiziológiai egyensúly megbomlását jelenti amit a szervezet fenyegetésként él meg.
Általában a túlterhelés okozza de más veszteség (munkahely elvesztése) vagy konfliktusok is
kiválthatnak ilyen reakciókat.
- Motivációs konfliktusok: felléphetnek ha egyidejűleg olyan azonos erősségű motívumok jelennek
meg melyek egymással összeférhetetlenek és egyszerre nem elégíthetők ki. Háromfélét
különböztetünk meg:
1. Vonzalom-Vonzalom konfliktus (vagy ++): a gyereké, mikor két játék közül kell választania.
2. Elkerülés-Elkerülés konfliktus (vagy --): vagy elázunk az esőben vagy várnunk kell ameddig eláll.
3. Vonzalom-Elkerülés konfliktus (+-): a diák televíziót néz annak ellenére hogy emiatt nem lesz ideje
befejeznie a házi feladatát.
- A Kötődés: ilyen az anya-gyermek kapcsolat. Ez valamennyi szociális kötelék alapja. Mihelyt kialakul
a boldogság, egyensúly és adaptáció (alkalmazkodás) forrásává válik. Ennek erőssége különösen
akkor nyilvánvaló mikor valamilyen veszteség ér vagy instabilitás jelenik meg a kapcsolatban. Ilyen
esetben nagyon erős érzelmi reakciók léphetnek fel: agresszivitás, szorongás, depresszió.
Az anya-gyermek közötti kötődés valamennyi emberi kapcsolat alapja és olyan velünk-született
szükséglet mely későbbi kapcsolatainkat is meghatározza.
- Szexuális motívumok: biológiai s szociális eredetűek. Sok ember esetében az ilyen
motívumok kifejeződésére nagy hatással vannak a társadalmi elvárások és a
hagyományos férfi-nő szerep. Ugyanakkor effajta motiváció szorosan kapcsolódik a
szerelem érzéséhez ami társadalmunkban rendkívül komplex.

Teljesítménymotiváció és az igényszint:
Az első akkor jelenik meg ha az egyén tudatában van annak, hogy teljesítményét bizonyos
standardokhoz viszonyítják és értékelik. E motiváció általában önmagunknak másokhoz való
hasonlítását feltételezi és sokszor tükrözi vágyunkat mások dominálására, felülmúlására. Valamely cél
elérése lehet egyszerű személyes érdek, mely nem feltételezi szükségszerűen mások elismerésének
elnyerését. A környezet a teljesítményeken keresztül értékeli az embert így beépül mindenki
öntudatába a saját önértékelése. Az önmagától elvárható teljesítményszintet, előzetes célkitűzést
nevezzük igényszintnek. Ennek teljesítése vagy túlteljesítése sikerélményhez vezet. Ha a
teljesítményszint alatta marad az igényszintnek kudarcot él át az egyén. Sorozatos sikerélmény
hatására a szint emelkedik, kudarcok esetén csökken. A siker nagyobb mértékben növeli az
igénynívót.
Az elismertetés lényege, a helyzethez való reális alkalmazkodás igénye oly bonyolult tényező melynél
a teljesítmény nem cél csupán hanem eszköz arra hogy általa mások megbecsülését kivívjuk.
- sikerorientált attitűd.
- kudarckerülő beállítottság.

Az önkontroll kialakulása:
A szocializált ember képes uralkodni alapvető késztetésein, magatartásában a társadalmi értékek
válnak meghatározóvá. Az önkontroll, a lelkiismereti funkció kettős természetű: magába foglalja a
szociális értékekkel rendelkező viselkedésformák belső késztetését (pozitív kontroll) másrészt a tiltott
viselkedésmódok elkerülésére való belső késztetést, a tilalmak elsajátítását (negatív kontroll).
- a késleltetés képessége: szobatisztaság.
- frusztrációs tolerancia vagy tűrőképesség.
- megbízhatóság.
- önjutalmazás.
Az elfogadott interiorizált értékrendszerrel való összeütközés elkerülése biztosítja a tilalmak
betartását: ezt nevezzük lelkiismeretnek.
A cél vonzó jellege a cél elérésével járó szociális elismerés mértékével kapcsolatos. Vannak akik
valamely feladat megoldásában annál motiváltabbak minél nehezebb a feladat és minél nagyobb
kihívást jelent számukra s vannak akik a könnyebb célokat részesítik előnyben a sikertelenségtől való
félelem miatt.

IX. Az Érzelem:
Összetevői:
1. Hangulatok: általános, változó intenzitású érzelmi állapot mely az utólagos érzelmi folyamatok
és reakciók alapjául szolgál. Az érzelmi állapotok premisszái, szerepük van, befolyásolják a
valósággal való közvetett kapcsolatot, a múltbeli események felidézését vagy a jövő
tervezését. A jelen reflektálására is szolgál. Vannak organikus és patologikus
hangulatzavarok. Ezek olyan érzelmileg szétesett állapotok melyek az egészség, betegség,
fáradtság, a szexuális vágy állapotait kísérhetik. A hangulat lehet az egyén sajátossága de
meghatározhatja a csoportot is ahová tartozik. Csoportszinten beszélhetünk az érzelmek
infekciós jellegéről, ragályos érzelmileg színes helyzetekről – bizonyos érzelmi állapotok
átadásáról melyek alapjaként az utánzás és empátia szolgál.
2. Indulat: heves, rövid ideig tartó, erőteljes gesztikulálás és mimika által kísért érzelmi kitörés.
Ilyen a félelem, iszony, harag, düh, kétségbeesés, öröm, csodálkozás. Az indulatot a tudat
mezejének beszűkülése kíséri, a felindult egyén csak arra összpontosít ami az adott indulatot
kiváltotta. Általában ösztönös viselkedésünk eredménye, minél jobban kiszabadul tudatunk
ellenőrzése alól annál nehezebben tartható féken. Az alapemóciók vagy spontán, elsődleges
reakciókként jelennek meg vagy összetett folyamatként. Együtt járhat fiziológiai változásokkal
is: szívverés gyorsulásával, légzés rendszertelenné válásával, elsápadással vagy kipirulással,
nevető- vagy sírógörccsel. Az alapemóciók összetettsége kiválthat egyidejűleg jelentkező
egymással ellentétes állapotokat is: haragot és nyugodtságot, csodálatot és lenézést,
rokonszenvet és ellenszenvet, elismerést és elégedetlenséget. Az érzelmi átélések
megosztása a feszültségek levezetésének egyik módja mely csökkentheti a szenvedést vagy
mélyítheti azt.
3. Egyének közötti vonzalom: több tényező határozza meg: családiasság, közvetlenség,
fesztelenség, viselkedésformák hasonlósága, fizikai vonzalom, kölcsönös szimpátia. Általában
azok tetszenek akiket gyakran látunk mert tudjuk hogy mire számítsunk vele kapcsolatosan de
azok is akiknek hasonló értékrendjük s meggyőződésük van ami garanciát jelenthet.
4. Expresszivitás: szociálisan kondicionált, tanult magatartás. Ez gesztusokból, mimikából és
megfelelő verbális kifejezésmódból áll. E segítségével mondunk el valamit másoknak saját
magunkról ami akaratunktól függetlenül történik. Az expresszivitás feletti kontrollt gyakorlással
sajátíthatjuk el.
Az emóciókat fiziológiai állapotváltozások kísérik: vérkeringés gyorsul, izomremegés jelentkezik,
félelmi állapotban úgy érezzük kiszárad a szánk, nő a könnymirigyek termelése, adrenalin hatására
változik a vér kémiai összetétele, nő a bőr elektromos vezetőképessége. A hangulat a domináns
emóció általánossá válása, az indulat elsődleges emóció, az érzelmek az állandósuló, kondenzálódó
emóciók eredményei, a szenvedélyek nagyon erős és tartós érzelmek melyek az egyént befolyásuk
alá vonhatják.

Az összetett, tartós és mérsékelt intenzitású érzelmek olyan lelki jelenségek melyek tartósságuk révén
valamely tárgyra, eseményre, értékre, személyre irányuló érzelmi attitűddé válnak, olyan
tulajdonsággá mely az átélőnek a tárgyra/személyre irányuló viszonyulását fejezi ki. Az érzelem lehet
elfogadó vagy elutasító. Az érzelmek megjelenése egyrészt az átélő érzékenységének és
fogékonyságának tulajdonítható másrészt a kiváltó tényező tulajdonságainak, jellemzőinek. Sokszor
olyan érzéseket tekintünk érzelmeknek melyek alapérzelmek. Az érzelmek sajátosságát stabilitásuk
adja főképp, időben való fennmaradásuk. Az érzelem életképességét időbeli állandósága mutatja. Úgy
értékeljük minél hosszabb ideig marad fenn egy érzelem annál erősebbé válik. A megélt változásokkal
együtt érzelmeink is változnak de sokszor ez a változás az érzelem elmélyülését jelenti. Ugyanezt
fordítva is elmondhatjuk. Érzelmeink változásával magunk is más emberré válunk. Érzelmeink
elhalványulhatnak, veszíthetnek intenzitásukból és végül eltűnhetnek. Az érzelmek motivációs
szerepe bonyolult: ösztönöznek bizonyos tevékenységeket vagy lehetővé teszik elfojtott energiák
felszabadulását.
A magasabb rendű (tanult) érzelmek lehetnek:
- morális (erkölcsi) érzelmek: nagylelkűség, felelősség.
- esztétikai (művészi) érzelmek: csodálat, lelkesedés, a szép átélése, extázis.
- intellektuális (értelmi) érzelmek: kétség, kíváncsiság, felfedezés öröme.

A szenvedélyek erős, pontosan behatárolt, tartós, intenzív hatású érzelmek. A különleges szerelmet is
szenvedélynek tekintik. A szenvedély lehet hasznos vagy káros. A káros szenvedély esetében az
egyén egoista magatartása kerül előtérbe, mely az egyén tönkretevéséhez vezet. Ilyen lehet az
alkohol, drog, szerencsejáték.

Az emocionalitás mint személyiségvonás:

Ha valakinek erősebb s gyakoribb érzelmi megnyilvánulásai vannak mint az átlagembereknek akkor
az illetőt emotívnak nevezzük. Ha ezeket normálisnak értékeljük az egyént emocionális szempontból
kiegyensúlyozottnak tekintjük. Egyesek emocionálisan nagyon ingadozók, mások semlegesek vagy
éppen érzéketlenek. Az érzelmi állapotokban időnként ok nélküli nyugtalanság, félelem, aggodalom
észlelhető s ekkor szorongásról beszélünk. Ennek ellentéte az eufória ami szintén egy érzelmi állapot
zavara, túlzott és alaptalan jó kedély, vidámság.
Időnként az egyén pszichikus feszültségének utóhatásaiként lelki folyamatai felgyorsulnak,
feszültséget érez. Egyik formája a frusztráltság, az elvárásaiban csalatkozott ember érzelmi állapota.
Okozhatja egy tárgy/munkahely hiánya, a szeretett személytől való elválasztás, megbetegedés,
vágyak be nem teljesülése, biztonsághiány, a veszélyes, fenyegető helyzetek elkerülésének
képtelensége.
A fóbia egy tárggyal/helyzettel kapcsolatos rögeszmévé vált alaptalan félelem. Akarattól független,
nehezen lehet leküzdeni, megmagyarázni.

X. Az Akarat:
A pillanatnyi cselekvés gyors, sokszor át nem gondolt döntés eredménye. Ez a cselekvés sok esetben
gyors válaszreakció ami valami elemi szükséglet kielégítésére szolgál: éhség, szomjúság, szexuális
vágy, fájdalom megelőzése. Impulzív reakcióink uralása tanult képesség. Leginkább az agresszív
megnyilvánulás az elítélendő. Az impulzív megnyilvánulások meggondolatlan, nem tudatos,
akaratunktól független viselkedésmódok. Az akarat szerepe éppen az hogy impulzív
megnyilvánulásainkat féken tartsa, viselkedésünket a társadalmi konvenciókhoz igazítsa. Másik
funkciója hogy jól meghatározott cél érdekében mozgósítja mentális erőforrásainkat. E célok elérése
sokszor egész személyiségünket igénybe veszi. Minél pontosabban körvonalazódnak számunkra a
célok annál tudatosabb viselkedésünk ellenőrzése és irányítása.
Az akarat értelmezhető mint:
- a viselkedés koordinációs folyamata.
- magasabb rendű önszabályozási folyamat.
- tudatos, célirányos tevékenység végzésének képessége.

A magasabb rendű motívumok:

Két alapvető formája: a szándék és a kompetenciaigény.

Szándék:
Céltudatos tevékenységgel kapcsolatos. Erőssége attól függ, mennyire épül be a szükségletek
rendszerébe. Ha erős a motivációs alap amire a szándék ráépül biztosan nem feledkezünk meg az
elhatározásról. E elhatározásból fakad valamilyen utóhatás ami a cél elérésére késztet bennünket.
Szándékra olyan helyzetekre van szükség amiben gyenge a motivációs alap vagy ahol több,
egymással ellentétes motívum hat egyidejűleg. A szándék az a motívum mely mellett döntünk. A
szándékos cselekvés átalakulhat akarati cselekvéssé ami olyan helyzetekre érvényes melyekben a cél
elérése érdekében valamilyen gátlást, akadályt is le kell küzdenünk. Az akadály a személy s helyzet
közötti szubjektív viszonyulás mert ami az egyiknek akadály nem biztos hogy a másiknak is az. Erre a
cselekvésre konfliktushelyzetekben van szükség amikor dönteni kell ellentétes és hasonló intenzitású
motívumok között. Ez egy olyan jellegzetesen humánus tevékenység mely külső vagy belső akadályok
legyőzésére irányul. Szakaszai:
- a motívumok megjelenése.
- a motívumok harca.
- a döntés vagy elhatározás.
- a cselekvés megvalósítása: felmerülő akadályok leküzdése.
A kompetenciaigény:
Az ember képes legyen környeztében hatékonyan cselekedni, arra hatást gyakorolni, ura legyen a
helyzetnek. Az önjutalmazó motívumok körébe tartozik, mert környezetünkkel tudunk bánni az
önmagában hordozza a jutalmat, sikeresnek érezzük magunkat, növeli önértékelésünket és pozitív
visszajelzést kapunk. A kompetencia kettős célt szolgál – önértékelésünk erősödése és a környezettől
kapott elismerés.

Az akarati folyamatok szakaszai:

A motívumok aktiválása és a szándék kidolgozása:
A motívumok harca:
Ezek lehetnek egybevágók vagy ellentmondók egymásnak. Az ennek következtében hozott döntés
teszi lehetővé hogy kidolgozzuk a cselekvési tervet. Miután felmértük választásunk következményeit s
felbecsültük a célhoz szükséges erőnk mértékét.
A terv megvalósítása lépésekben történik:
Itt próbáljuk elérni a kiválasztott stratégia által feltételezett részcélokat.
Az ellenőrzés fázisában a teljesítmény és eredmények értékelése implicit módon jelenik meg. Ha az
eredmények megfelelnek elvárásainknak és kitűzött céljainkat hatékonyan értük el akkor ezt a
stratégiát hasonló helyzetben újra alkalmazzuk, tanulunk tapasztalatainkból. De hibáinkból is. Ezek is
megtanítanak arra, hogy milyen eljárást nem szabad alkalmaznunk.
Introspekcionista (önmegfigyelést előtérbe helyező) megközelítésben az első három szakaszban jóval
nagyobb szerep jut az önmegfigyelésnek mint a tényleges viselkedésnek.
Az akaratlagos cselekvésben központi szerep jut a tudatnak és ésszerűségnek. Az emocionális
feszültségben levő személy döntéseit nemcsak a logikus mivolt befolyásolja hanem a várt
eredményhez kapcsolódó érzelmek is.

Az akarat fejlődése:
Erős akarat csak fokozatosan érhető el valós akadályokkal való szembesülés és azokkal való sikeres
küzdelem eredményeképpen. Akaratunk bizonyos területekre specializálódik. Ezért van hogy vannak
akik egy tárgyból gyenge eredményt érnek el míg másból kiválóan teljesítenek. Ahogy képessé válunk
bizonyos akadályok leküzdésére azok jellege egyre inkább csökken és idővel olyan feladatokká válnak
melyeknek jól ismerjük a megoldási módját.

XI. A Figyelem:
Nem önálló pszichikus folyamat de részt vesz valamennyi kognitív folyamat működésében:
észlelésben, emlékezésben, gondolkodásban. Az egyik legfontosabb funkciója a szelektivitás.
Kapcsolatban van a mozgással és annak hiányával is. Szintetizáló szerepe is van: irányítja, jól
meghatározott irányba szervezi a lelki folyamatokat s ezáltal összehangolja azokat.

Megnyilvánulásai és hatásai:
Szelekció: annak a tárgynak a képe melyet figyelmünkkel követünk sokkal pontosabb és részletesebb
mint a vizuális mező többi része.
Összpontosítás: amire összpontosítunk annak a tulajdonságai felerősödnek. Általunk alkotott kép
sokkal pontosabb lesz.
A felismerés gyorsaságának javulása.
Az összpontosítás sajátos testmozgásokkal és az arckifejezés változásával jár együtt.

A figyelem formái:
Expektatív (előrevetíthető) figyelem: ha olyan eseményre várunk melyre reagálnunk kell. Ezt a
figyelmet fokozott éberségi állapot jellemzi. Ezt vigilenciának nevezzük.
Külső figyelem: környezetünkben megjelenő tárgyak és események követését jelenti.
Belső figyelem: mentális állapotainkra, érzéseinkre és gondolatainkra való összpontosítást jelent. Ez
a saját gondolataink elemzésére, az introspektív folyamatokra attól függetlenül jellemző hogy
gondolatainkat később megosztjuk-e másokkal vagy sem.

Az akaratlagosság függvényében három formája van:

Az automatikus: önkéntelen összpontosítás egy tárgyra/eseményre. Minden különösebb erőfeszítés
nélkül irányítjuk figyelmünket nem tudatosan. Az ilyen mechanizmusok azonnal beindulnak és az első
másodpercekben tudatosan nem kontrollálhatók.
Az akaratlagos: pontosan irányított erőfeszítést jelent. Az akarati folyamatokkal együttműködve
hozzásegít hogy eltekintsünk a pillanatnyi zavaró ingerektől vagy vágyaktól és jól meghatározott, akár
távolabbi célra összpontosítunk.
A posztvoluntáris (szándékosan automatizált): ezt kevesen ismerik el. Olyan folyamatokra
vonatkozik melyek szándékos gyakorlással és erőfeszítéssel automatizálódtak. Ezek összpontosítását
olyan helyzetek és faktorok segítik melyek külső vagy belső koncentrációhoz vezetnek.
- az inger intenzitása: erős zaj, erős fény, élénk színek, erős kontrasztok.
- az inger/helyzet újdonsága (szokatlan vagy új tárgyak, jelenségek melyek felkeltik kíváncsiságunkat
és aktiválják a figyelmi mechanizmusokat.
- a tárgyak mozgása különösen statikus környezetben.
Emellett hangsúlyoznunk kell a belső tényezők szerepét is, például a személyes érdeklődés szerepét.

Vannak különböző figyelmi zavar típusok. Egyesek a normalitás határán helyezkednek el. Vannak akik
képtelenek hosszabb ideig figyelni. Ennek leggyakoribb megnyilvánulása a figyelemhiányos
hiperaktivitási zavar, itt az egyének nem képesek figyelmen kívül hagyni a céljaik szempontjából
irreleváns ingereket.
Másik formája a szórakozottság. Valakit annyira leköt egy probléma hogy teljesen figyelmen kívül
hagy mindent ami környezetében történik. A patológiás problémákat figyelmi hipertrófiának/atrófiának
nevezik.

A figyelem tulajdonságai:
Céljaink szempontjából irreleváns információkat figyelmen kívül hagyjuk mivel ezek interferálhatnak,
gyengíthetik, zavarhatják a számunkra fontos ingerek feldolgozását így az információ szelektív
feldolgozása a tevékenység hatékony kivitelezését teszi szükségessé mely a maximális teljesítmény
elérést célozza minimális erőfeszítés árán.
Koncentrációs képesség: a figyelmi folyamatok legfőbb jellemzője ami mérhető azzal hogy a
kevésbé jelentős ingereket mennyire tudjuk figyelmen kívül hagyni.
A figyelem stabilitása: mennyi ideig vagyunk képesek egy tárgyra/eseményre összpontosítani. E
képességet pszichikus folyamataink és tárgyak/események tulajdonságai is befolyásolják.
A figyelem terjedelme: hány dologra vagyunk képesek koncentrálni egyidejűleg. Erőforrásaink
korlátai miatt nem vagyunk képesek egyszerre sok dologra figyelni. Elvileg egyszerre 7 (+- 2) elemre
terjedhet ki figyelmünk.
A figyelem szelektivitása: milyen mértékben tudjuk kiszűrni a szervezetünket bombázó ingerek közül
a számunkra relevánsakat.
A figyelem disztributivitása: milyen mértékben tudjuk megosztani figyelmünket különböző feladatok
között anélkül hogy teljesítményünk jelentősen csökkenne. Meg kell tudnunk határozni a különböző
mentális folyamatok milyen figyelmi erőforrásokat igényelnek majd a rendelkezésünkre álló
erőforrásokat optimálisan kell megosztanunk például észlelési, a válasz-kidolgozási és más
feldolgozási folyamatok között.

XI. Személyiséglélektan:

A személyiség:
Egyén: az embert, mint az emberi nem egy tagját, egyedi képviselőjét jelöljül.
Egyéniség: (individuum). Azokat az egyéni, másoktól megkülönböztető vonásokat tartalmazza, melyek
az emberek közötti kapcsolatokban nyilvánulnak meg, észlelhetők. Egyéniségen a tulajdonságok
olyan egységét értjük amely az egyént mindenki mástól megkülönbözteti.
Jellem: (karakter). Azoknak a viszonylag állandó, tartós személyiségvonásoknak az együttese mely az
ember cselekedeteiben, tetteiben, életstílusában mutatkozik meg. Az embernek az a tulajdonsága
mely minden megnyilvánulásának bizonyos meghatározott, rá jellemző sajátos jelleget kölcsönöz. A
hétköznapi nyelvben értékítéletet hordoz, például jellemes vagy jellemtelen.

A személyiség szó sokkal bonyolultabb és árnyaltabb. Beleértjük azt amit egyén, személy és
személyiségen értünk de azt is ami az ember valójában és ahogy mások látják őt, ahogy a különböző
helyzetekben viselkedik, ami általános benne és azt is ami egyedi.

- A személyiség külső hatásokra kialakult belső feltételeknek és örökölt adottságoknak,

lehetőségeknek az egyénen belül kialakult olyan egyedi, egyszeri, megismételhetetlen
integrációja mely meghatározza a viszonyulást, alkalmazkodást a környezethez. E
 viszonyulás lehet aktív/passzív, az alkalmazkodás önálló
(autonóm)/önállótlan(konformista).
- A személyiség az egyén valamennyi fiziológiai és pszichológiai funkciójának és
állapotának adott szerkezetben működő olyan rendszere mely célszerű működése
által a környezettel állandó kölcsönhatásban van ahhoz alkalmazkodni és azt alakítani
képes. A személyiség fejlettsége függ az egész társadalom fejlettségi fokától s ezen
belül az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyétől.

Strukturális megközelítése:
A pszichoanalitikus személyiségmodell ami lélekelemzést jelent. Három fő részből tevődik össze
melyeket eltérő funkciói különböztetnek meg egymástól:
- Az Ösztön – Én (Identitás).
- Én (Ego).
- Felettes Én (Szuper Ego).

Az ösztönös én:
Vele születik az emberrel, genetikusan meghatározott. A személyiség Freud szerint ebben gyökerezik.
Tartalmazza az ösztönöket, szorosan kapcsolódik a biológiai működésekhez, ezenkívül a testi és
pszichikus működésben felhasználható valamennyi energia gyűjtőhelye. Elsődleges feladata hogy az
embert hajtó erőket egyensúlyban tartsa. Ha ezek az erők feszültséget keltenek amit az ösztön – én
nem tud elviselni, hiszen a feszültség csökkentésére, az egyensúly helyreállítására tör. Az ösztön – én
kirobbanó módon működik, a közvetlen kielégülésre törekszik, az örömelv vezérli, kevésbé van
tekintettel a társadalmi korlátozásokra. Késztetéseinek legfőbb hajtóereje a libidó, ami elsősorban
szexuális természetű energiaforrás.

Az Én:
Az ösztön – én elágazására, közvetlenül abból nő ki de tőle függetlenül működik. Legfőbb működése
az ösztön – én késztetéseinek megzabolázása, társadalmilag elfogadható formákba terelése,
kompromisszum keresése a belső hajtóerők és a külvilág által felállított korlátok között, működését a
realitáselv vezérli. Ha az Én nem képes megfelelően szabályozni az ösztönkésztetéseket belső
feszültség, szorongás áll elő. Ha a szint nagyon megnövekszik az Én működésbe hoz egy sor elhárító,
védekező mechanizmust. Ezek az énvédő mechanizmusok.

1. A legkevésbé válogató elhárítás a tagadás, melynek révén a fenyegető tartalom teljesen

kiszorul a tudatból. Példa: tiltott cselekvést követünk el, majd jön a felelősségre vonás de azt
mondjuk hogy nem tettük meg.
2. A szorongás esetén kerül sor az elfojtásra. Ez a tagadás sajátos formája: a fenyegető tartalmú
érzések, emlékek elfelejtődnek, tudaton kívül maradnak, lesüllyednek a tudattalanba (bár
energiájuk megmarad). Az elfojtás egy részleges felejtés, a kínos élmény elfelejtődik. Példa:
egy kudarc, nyilvános megszégyenítés, olyan titok amit nem szabad másnak megtudnia.
3. A reakcióképzés során a szorongáskeltő késztetések oly sikeresen gátlódnak hogy a személy
éppen ellenkezően viselkedik mint ahogyan késztetései diktálják. Példa: egy volt alkoholista
minden alkoholfogyasztót becsmérel.
4. A regresszió (visszaesés) azt a mechanizmust jelenti hogy az egyén a fenyegető helyzet
megoldásának egy korábbi módjához tér vissza. Példa: bepisilés, újszopás.
5. A projekció (kivetítés) esetén az egyén érzelmeit/indulatait rávetítik egy más személyre.
Példa: valaki fél valakitől ezért azt mondja, hogy az üldöző, gyűlöli őt.
6. Az izolációs elhárítás esetén a kínzó tudattartalmak elszigetelődnek azáltal hogy más
tudattartalmakat kényszeresen felszínesen tart az egyén. Példa: nem néz szembe házassági
konfliktusaival ezért állandóan a munkahelyi gondjaival van elfoglalva, melyeket felnagyít,
túlértékel s ezzel magyarázza kiegyensúlyozatlanságát.
7. Meg nem történtté tevés: a feszültséget okozó érzést, viselkedést egy másik cselekvés
semlegesíti, érvényteleníti. Példa: valaki megbánt valakit és aztán ajándékot vesz neki,
gyónás is ide tartozik.

A felettes Én:
Az Énből fejlődik ki. Azokat a normákat, szabályokat, erkölcsi értékeket foglalja magában melyeket az
egyén a társadalommal való érintkezés során elsajátít, magáévá tesz. Az ideálokat, a lelkiismereti
funkciókat testesíti meg. A felettes Én túlzott, nehezen megvalósítható követelményeket támaszt az
Énnel szemben, az Én megpróbálja a követelményeket a megfelelő szintre szállítani.
A lelki jelenségek tudatos, tudatalatti és tudattalan szinten zajlanak. A tudatalatti (tudatelőttes)
jelenségek akaratlagosan felidézhetők, tudatossá tehetők: itt helyezkednek el a készségek.
A tudattalan szférába kétfajta jelenségcsoport kerül: ami sosem volt tudatos és ami tudatos de
elfojtásra került. Ennek feltárására szolgál a pszichoanalízis, mint gyógymód.
Az elfojtott, tudattalanba süllyesztett tartalmak megtartják ösztönenergiájukat és kitörni igyekeznek
(vágyak, fantáziák, indulatok). Amikor az Én nem eléggé éber, csaknem elérik a tudatosság szintjét
bár álcázott formában. Ez a működés érthető tetten a nyelvbotlások, az elírások, a cselekvések
elvétésének hátterében. A viccek is sokat kifejeznek a tudattalan lelki történésekből. Az elfojtások
leginkább az álomban kerülnek tudatközelbe, ritkán közvetlen, gyakran áttételes, szimbolikus
formában. A túlzott elfojtások, feldolgozatlan feszültségek lelki vagy lelki eredetű testi
megbetegedésekhez vezetnek: gyomorfekély, szívpanaszok, neurózis.

Személyiségvonások és dimenziók:
A személyiség állandó és változó vonások együttese.
Az extrovertált ember kifelé forduló, pszichikus aktivitása főleg a külvilág felé irányul. Könnyen teremt
kapcsolatot, jól kommunikál, kedveli a szereplést igénylő helyzeteket. Problémáit szívesen megosztja
másokkal, bajban másoktól vár segítséget.
Az introvertált ember befelé forduló, pszichikus aktivitása a belsővé tett világra, önmaga felé irányul.
Nehezen teremt kapcsolatokat, de azokat jobban megőrzi. Kevésbé jól kommunikál, a nyilvános
szereplés zavarja. Gondjaiban nem szívesen avat be másokat, önmaga oldja meg a problémáit.
Ezek felnőttkorra alakulnak ki. A gyerekek többsége inkább extrovertált, a differenciálódás a serdülés
táján válik intenzívvé. Az emberek általában nem tisztán extrovertáltak vagy introvertáltak hanem
bizonyos funkcióban azok. Leggyakrabban a kevert ambivertált típusba tartozók.

A faktorok a személyiséget alkotó fő vonások. Ezek egymástól független faktorokat alakítanak ki. A
másodlagos faktorok egyben a személyiség típusait is jelentik. Ezek a fő faktorok az extroverzió –
introverzió, a neurotikusság – stabilitás és az intelligencia. Másodrendű faktorok: introverzió,
elsőrendű faktorok: állhatatosság, merevség, szubjektivitás, félénkség, ingerlékenység, szokások,
válaszok.
A legfontosabb másodrendű faktorok az exvia – invia és a szorongás. A másodrendű faktorok átfogó
választendenciákat képviselnek, a viselkedést az elsődleges faktorok közvetítésével befolyásolják. Az
elsődleges faktorok száma elvileg 16. Ezek a gyökérvonások, amik az emberi viselkedésben
megnyilvánuló tartós szabályszerűségek alapjai s ezek határozzák meg a mindennapi megfigyelés
számára könnyebben hozzáférhető felszíni vonásokat.

Tipológiai megközelítése:
A tipizálás segíthet eligazodni az emberi személyiségek sokféleségében, a konkrét személy mély
megismeréséhez nem elégséges. Probléma, hogy a valóságban ritka a tiszta típus, leggyakrabban
kevert típusokkal találkozunk.
A felosztás: a négy őselemnek megfelelő négyféle testnedvet tételeztek fel az emberi szervezetben:
vér, fekete epe, sárga epe, nyálka. A viselkedés különbözőségeit e testnedvek valamelyikének a
túlsúlyba jutásával magyarázták.
A négy temperamentum típus mely két-két ellentétpárt alkot:
1. Szangvinikus (bizakodó): az érzelmi reakciók könnyen, gyorsan keletkeznek, erősek de nem
tartósak – szalmalángtermészet.
2. Melankolikus (szomorú): érzelmei lassan keltődnek fel, nem erősek de tartósak – visszafogott
hangulatú.
3. Kolerikus (lobbanékony): érzelmei könnyen felkeltődnek, erősek és tartósak – kitartóan szeret vagy
gyűlöl valakit.
4. Flegmatikus (közönyös): érzelmei nagyon nehezen keletkeznek, gyengék és nem tartósak –
szenvtelen, közönyös, érzéketlen.

A típusokat elkülönítjük a következő szempontból is:

- az érzelmi reakciók váltása könnyű vagy nehéz.
- a kiváltott reakciók mennyire erősek.
- a kiváltott reakciók mennyire tartósak.

Alkati típusok:
Ezek a kialakított személyiségtípusok egy egészséges emberre értendő, a típusra értendő
karaktervonások szélsőséges megnyilvánulásai pedig a betegségre való hajlamot jelezhetik.
 1. Piknikus (ciklotim): a szélsőségi hangulati ingadozás, érzelemgazdagság jellemzi. Jó
beszédkészséggel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, kedveli a társaságot. Jó
humorérzéke van, ötletes, nagyvonalú, vállalkozó természet, életörömökre beállított.
Megbetegedésre való hajlama ciklikus: mániás – depresszív pszichózis.
2. Aszténiás (skizotim): zárkózott, befelé forduló, nehezen létesít kapcsolatot. Érzelmi
reakcióiban a túlérzékenység és a hűvös közömbösség váltakozik. Képzeleteiben hajlamos a
realitástól elszakadni, irreális fantáziavilágot létrehozni. Gondolkodására a rendszerező,
absztrakt gondolkodás jellemző. Megbetegedésre való hajlama: skizofrénia.
3. Atletikus (viszkózus): életére a fegyelmezettség, beszabályozottság jellemző melyeket
azonban váratlan indulati kitörések szakítanak meg. Gyakori a kedélytelen, mogorva
viselkedés. Gondolkodására jellemző a tapadás, az aprólékos elemzés. Mozgása jól
koordinál, nagy fizikai erővel rendelkezik. Megbetegedésre való hajlama: epilepszia.

A temperamentum:
Egy ember személyiségének, jellemvonásainak megismerése összetett folyamat. Megfigyelhetjük
hogyan viselkedik másokkal szemben, milyen gyorsan ért meg és old meg valamely feladatot,
mennyire aktív, milyen a mimikája és hogyan áll helyt hosszabb ideig tartós terhelés esetén. A
személyiség néhány központi vonás köré épül. Ezek egy része öröklött másik része leginkább tanulás
útján elsajátított, társadalmilag meghatározott. A túlnyomórészt öröklött, genetikailag meghatározott
vonások esetén temperamentumról (vérmérsékletről) beszélünk, szociális eredetű vonások esetén
jellemről (karakterről). Gyakran e két fogalmat keverik mivel viselkedésünket ezek együttesen
határozzák meg.
A temperamentum a személyiség dinamikai, energetikai összetevője. Az emberi természet alapvető
vonásainak kifejezője amik az emocionális ingerekre adott reakcióinkban, viselkedésünk
gyorsaságában és intenzitásában nyilvánulnak meg. A viszonylagos stabilitást mutató érzelmi
állapotoknak a temperamentum alakulásában jut meghatározó szerep. A temperamentumot a központi
idegrendszer működése határozza meg. A képességek és a változatos készségek fejlődése,
jellemünk alakulása sokszor temperamentumunk által meghatározott.

Típusai:
Mondhatjuk hogy ahány ember annyi vérmérséklet. Ezek megismeréséhez bizonyos kategóriák
felállítása szükséges. Kapcsolatot véltek felfedezni a temperamentum típusok és az alapvető elemek
és évszakok között is.

1. Kolerikus: a sárga epe dominanciája jellemző, melyet a tűz, a meleg és a nedvesség jelképez.
Pozitív tulajdonságai: erős akarat, intenzív érzelmi állapotok, intenzív és változatos
válaszreakciók, szenvedélyesség. Negatív tulajdonságai: ingerlékeny, agresszív, rapszodikus.
2. Szangvinikus: a vér a domináns testnedv, mely a levegőhöz kapcsolódik, vad és instabil mint
a tavasz. Pozitív tulajdonságai: szociablitás, jó diszpozíció, gyors reakciók, dinamizmus.
Negatív tulajdonságai: rapszodikus érzelmi reakciók, önelégültség, felületesség,
befolyásolhatóság, következetlenség.
3. Flegmatikus: a nyállal, a vízzel és a tél nedvességével hozható összefüggésbe. Pozitív
tulajdonságai: toleráns, türelmes, kitartó, kiegyensúlyozott. Negatív tulajdonságai: nehezen
alkalmazkodó, reakcióiban lassú, szokásainak rabja, érzelmi monotónia.
4. Melankolikus: a fekete epe dominál, a föld és az ősz jelképe kíséri. Pozitív tulajdonságai:
hosszan tartó és intenzív érzelmi reakciók, szorgalom, kitartás, felelősségtudat. Negatív
tulajdonságai: nehezen alkalmazkodó, szorongásra és pesszimizmusra hajlamos, nincs
önbizalma.

A temperamentum és idegrendszer közötti kapcsolatok működését azonosították. A négy típust

meghatározzák az idegfolyamatok sajátosságai, az ingerület illetve a gátlás túlsúlya, a folyamatok
egyensúlya és mozgékonysága.
- erős, kiegyensúlyozott, mozgékony – szangvinikus.
- erős, kiegyensúlyozott, inaktív – flegmatikus.
- erős, kiegyensúlyozatlan – kolerikus.
- gyenge – melankolikus.

A világhoz és önmagunkhoz való viszonyulás szerint megkülönböztetünk:

- Extrovertált: az egyén viselkedését a külvilággal szembeni érdeklődés uralja, ez egyaránt irányul a
szociális és fizikai környezetre. Az ilyen személy kommunikatív, kezdeményez, gyakorlati érzékkel
rendelkezik, környezetéhez gyorsan alkalmazkodik.
- Introvertált: az egyén inkább saját gondolataira és ötleteire összpontosít, belső világára mely
általában rendkívül gazdag. Kiváló befelé irányuló figyelemmel rendelkezik és képes az absztrakt
gondolkodásra de hajlamos a szorongásra és elszigetelődésre. Nem alakít ki társas kapcsolatokat,
meditatív típus, tartózkodó és gyakran önbizalomhiány jellemzi.
- A kettő közti ambivalens típus ezek egyes tulajdonságaival rendelkezik.

Megpróbáltak meghatározni személyiségkategóriákat. Ezt hívjuk nomotetikus (törvényszerű)

megközelítésnek. Több vonás együtt személyiségtípust alkot. A két legfontosabb dimenziója az
extroverzió és a neurózisra való hajlam. Az introverzió és extroverzió egy skála két végpontja de a
legtöbb személyiség nem a skála végpontjainak felel meg, hanem bizonyos helyzetekben egyaránt
mutatja valamelyik viselkedésmódot.
Az extroverziót az agykérgi ingerlés dominanciája határozza meg. Az extrovertáltak erős
idegrendszert örököltek míg az introvertáltak érzékeny idegrendszert. A neurózisra való hajlam az
idegrendszeri labilitásban illetve stabilitásban nyilvánul meg. Az idegrendszer stresszre való reagálása
ettől függ. A stabil idegrendszerű személyek stresszreakciói gyengébbek és lassúbbak míg a
labilisaké erőteljes és gyors.
E modellben a két főfaktorhoz másodlagos faktorok kapcsolódnak. Az extrovertáltak másodlagos
faktorai: dinamizmus, szociabilitás, kockázatvállalás, impulzivitás, kifejezőképesség, meggondoltság
és felelősségvállalás. A neurotikus személy másodlagos faktorai: önbecsülés, boldogság, félelem,
obszesszivitás (megszállottság), autonómia, hipokondria és bűntudat. Ezek egymástól két független
faktor. Létezhetnek introvertált neurotikusok vagy extrovertált neurotikusok ahogy vannak stabil
introvertáltak és stabil extrovertáltak. Ennek főbb jellemzői: magány, érzéketlenség, másokkal
szembeni közömbösség, nonkonformizmus, a konvenciók megvetése, a felelősség hiánya.

Gyakori hiba hogy a temperamentum azonosításánál az első benyomás alapján döntünk. Ha valakit
úgy ismerünk meg hogy éppen ideges, hajlamosak vagyunk kolerikusnak tekinteni, a nosztalgikusokat
melankolikusnak, a türelmeseket flegmatikusaknak, az optimistákat pedig szangvinikusnak.

A jellem:
Öröklőn tulajdonságaink továbbfejlesztésének, idegrendszeri kapacitásaink kiaknázásának és
ösztöneink szervezésének eredménye. Egy erkölcstelen, gondozatlan külsejű, agresszív viselkedésű
emberről azt mondjuk jellemtelen. Beszélni szoktunk erős vagy gyenge jellemről, civilizált vagy
agresszív jellemről, normális vagy abnormális jellemről.
Különböző jellemvonásokat ismerünk mint kitartás, engedékenység, ambíció vagy fukarság. Amint az
ember fogékonnyá válik a társadalom, a család és más közösségek szabályaival és értékrendszerével
szemben azok folyamatosan beépülnek értékrendszerébe és jelleme alakulásának alapját képezik. A
temperamentum és jellem kölcsönösen kiegészítik egymást. A temperamentum közrejátszhat a
jellemvonások kialakulásában. Például a dinamikus, mozgékony temperamentumú egyén
alkalmazkodó, szociabilis személyiséggé vagy labilis, következetlen, problémás személyiséggé is
válhat. A temperamentum kiegészíthető hatékonyan olyan jellemvonások kialakításával melyek a
temperamentumból eredő és az alkalmazkodást gátló hiányosságokat kompenzálhatják így válik
lehetségesség hogy egy alacsonyabb energiaszinttel, aktivációs szinttel rendelkező egyén a
tevékenysége hatékony szervezésével, képességek fejlesztésével kompenzálni tudja
temperamentumából származó hátrányait. A jellem annál függetlenebb a temperamentumtól minél
erősebb akarattal rendelkezik az egyén. Elmondhatjuk hogy a jellemet az attitűdök viszonylagos
állandósága jellemzi független attól hogy a személy milyen helyzetekkel és nehézségekkel szembesül.
Ezt attitudinális határozottságnak nevezzük.

Más a jellemet erkölcsileg szervezett akaratként határozta meg. Az akarat szerepe itt a viselkedés
szabályozása és az erkölcsi normákhoz való igazítása. Ez kiemeli hogy az ember valamennyi
helyzetben felelős saját jelleméért. Az emberi hibák nem írhatók a jellem számlájára, az egyén nem
függetlenítheti magát jellemétől és létezési módjától. Az ember önszabályozási képességgel
rendelkezik a jellemét illetően is. A jellem ellenőrzi és utasítja el azokat a megnyilvánulásokat
melyeket a közösség elítél ez által válik lehetségessé az ember társadalmi beilleszkedése. Az akarat
mellett az érzelmi összetevők is beépülnek. Az érzékenység például a személyiségnek központi
vonása.
Az attitűdök és szerepük a jellem alakulásában:
Az attitűdök és értékek kialakulásukkal automatikusan kezdenek működni. Az egyén ezekre úgy
hagyatkozik mint olyan konkrét elvekre melyek viselkedését szabályozzák, különösen motivációs
konfliktusok fellépésénél. Aszerint választunk amelyik értékrendszerünknek jobban megfelel illetve
hozzájárul hosszú távú céljaink megvalósításához. A jellem a viselkedésben megnyilvánuló bonyolult
egyéni attitűdrendszer. Az attitűdök nagyon fontosak a személyiség értékorientációja és
értékrendszere szempontjából. Fokozatosan fejlődnek ki, állandóvá a serdülőkor végén válnak.
Az attitűd egy önként vállalt véleménynyilvánítás valamivel szemben. A pszichológiában ez az állandó
és strukturált viszonyulást fejezi ki.
Léteznek személyes attitűdök s társadalmi attitűdök.
Egy egyén véleménye sokat elárul jelleméről. Kifejezi az értékrendszert mely irányítja a viselkedést és
egyben kifejezi attitűdjeinek merev voltát vagy rugalmasságát. A vélemény attitűdöket és értékeket
fejez ki. A személyes attitűdök igen változatosak. Kifejeződésre juthatnak a társadalommal, az
emberekkel vagy saját személyiségünkkel szemben. Ezek lehetnek pozitívak/negatívak. Egy
közösséggel szembeni pozitív attitűd lehet a szolidaritás, becsületesség/közösségi szellem, negatív
pedig az egoizmus vagy hízelgés. Saját személyünk pozitívjaként említhetjük a szerénységet,
méltóságot, önkritikai szellemet, optimizmust, önbizalmat s negatívként az arroganciát, önteltséget
vagy alsóbbrendűségi érzést.
Az attitűdök folyamatosan viselkedésszabályozó funkciókat látnak el, kiválasztják a lehetséges
válaszok közül a megfelelő viselkedésmódot. A pszichikus folyamatok fejlődésével válik a jellem is
éretté.
A jellem alakulásában fontos a követett attitűdmodell és a követett viselkedésmodell. Ha deviáns,
gyenge vagy a társadalmi normákat semmibe vevő a felnőtt jelleme akiben a gyerek megbízik s akikre
felnéz akkor megnő a gyenge, problémás jellem kialakulásának a veszélye. Nemcsak a gyermek
utánozza szüleit hanem mindez lejátszódik fordítva is. Mindannyiunk jellemére rányomja bélyegét a
közvetlen környezetünkben élők jelleme. Az egyén jelleme részben válasz mások életmódjára,
viselkedésformáira, értékeire és hibáira.

XII. A Képességek:

Természete és fajtái:
A képességek az egyén lehetőségeit és nem tudását jelentik. Képességei révén a személy könnyen
sajátítja el valamely tevékenységhez szükséges ismereteket és készségeket, az egyén
hatékonyabban tudja felhasználni és alkalmazni az ismereteit. A jó teljesítmény több képesség
együttműködésétől függ.

Képességek osztályozása:
- általános képességek: több fajta tevékenység elvégzéséhez járulnak hozzá, mint
például az értelmi képességek, megfigyelő képesség.
- speciális képességek: csak meghatározott tevékenységi területen érvényesülnek és
biztosítanak átlagon felüli teljesítményt.
Vannak akik megkülönböztetik a gyakorlati képességek csoportját is: technikai, pedagógiai, szervezői
képességek.

Az intelligencia:
Köznapi értelemben jelentése: értelmesség, okosság, szellemi teljesítő képesség. Más szerint egy
megismerési képesség mely a külvilág felé irányul s annak részeit egy egészben újraalkotja. Valaki
szerint ennek segítségével az egyén a gondolkodási eszközöket igénybe véve új követelményeknek
felel meg. Van aki szerint egy helyzetmegoldó képesség, azaz egy problémahelyzet egészének gyors
átlátása.
Az intelligenciához bizonyos fokon az intelligens magatartás is hozzátartozik azaz az egyén a
gondolkodási műveletek tudatos alkalmazásával értelmes, jól koordinált alkalmazkodó viselkedésre
képes.
Az intelligencia az értelmi működés fokmérője, elsősorban az egyénnek az új helyzethez, új
körülményekhez való alkalmazkodási képessége mely összefügg az előzőleg szerzett tapasztalati
anyag alkalmazásával, az adott helyzet megítélésével, a személyiséggel és a gondolkodási
képességgel.

Intelligenciaelméletek:
Galtoné: egyfaktoros elmélet. Az intelligenciát általános képességnek tartja mely biztosítja hogy
minden ember bármilyen tevékenységet el tud végezni egy bizonyos szinten. Az intelligenciát G-
faktorral jelölte. Megalkotta a bifaktoriális elméletet. A két alapvető faktor a G-általános és S-speciális
faktorok. Szerinte mindenki rendelkezik G-faktorral ami mutatja az intellektuális teljesítményt és ennek
egyik legelterjedtebb mérésének modernebb változata a Raven-féle progresszív matricák teszt. Az S-
faktor meghatározatlan számú sajátos képességet foglal magába: logikai, téri, tájékozódási,
aritmetikai, zenei stb. Egy személy mért intelligenciája a G mértéke mellett a különféle S faktorokat is
tükrözi.
Thurstone megfogalmazta a multifaktorális elméletét miszerint nem szerepel a G-faktor hanem 7-8
elsődleges faktor vagy mentális képesség:
- D: deduktív következtetés.
- I: induktív következtetés.
- M: asszociatív emlékezés.
- N: számolási képesség.
- P: észlelés gyorsasága.
- S: téri viszonyok megragadása.
- V: verbális megértés.
- W: beszédkészség.

Minden faktort más-más próbával lehet kimutatni. Kezdetben tagadta a G-faktor létezését aztán arra
jutott hogy mégis csak léteznie kell egy általános intellektuális tényezőnek.

Guilford kidolgozott egy 120 faktorból álló multifaktorális intelligenciaelméletet. Mindegyik

csoportfaktornak több összetevője van:
Műveletek:
- E: értékelés.
- N: konvergens gondolkodás.
- D: divergens gondolkodás.
- M: emlékezés.
- C: megismerés.
Termékek:
- U: egységek.
- C: osztályok.
- R: viszonyok.
- S: rendszerek.
- T: átalakítások.
- I: implikációk.
Tartalom:
- F: képszerű.
- S: szimbolikus.
- N: szemantikus.
- B: viselkedésbeli.

A divergens gondolkodásmód: széttartó, egyszerre több irányba próbálkozik, több szempontot von be
a megoldásba. E tényezői a könnyedség, folyékonyság (több ötlet feltevésének képessége),
hajlékonyság (új szempontok felvetésének képessége), eredetiség (a felmerült ötletek ritkasága).

A konvergens gondolkodásmód: összetartó, egyetlen megoldás irányába halad, lépésről-lépésre

történik a logikai következtetés sorozat amíg eljut a megoldáshoz. E részképességei: logikus
következtetés, absztrakciós képesség, szabályosság felismerésének képessége. Ezeket a
képességeket mérik a közismert intelligenciatesztek.

A genetikai pszichológia elmélete az intelligencia kialakulásáról s fejlődéséről:

Úgy tekinti az intelligenciát mint az új problémahelyzetekhez való alkalmazkodást.
Maga az adaptáció két összetevő eredménye:
1. Asszimiláció: új tapasztalatok, ismeretek elsajátítása, beépítése a létező struktúrákba.
2. Akkomodáció: illeszkedés – a személy az adott élethelyzethez alkalmazza ismereteit,
átszervezi, átrendezi és így alkalmazza az új körülményekhez.
Ha helyes az elsajátítás és tapasztalatait megfelelően akkomodálja akkor az alkalmazkodás sikerül,
azaz megoldja a probléma helyzetet. Ez egy magasabb szintű egyensúlyt biztosít az egyén és
környezete között. Az értelem az egyszerűtől a bonyolult felé halad biztosítva az újabb, minőségileg
magasabb szintű egyensúlyt.
Az értelmi fejlődés szervezett mert minden szakasz magába foglalja az előzők eredményeit is de
meghaladja azokat s magasabb szintű struktúrákat hoz létre.
Az intelligencia több fejlődési szakaszon megy keresztül a külső anyagi formáktól, a cselekvéstől eljut
a belső kognitív szintekig.
1. A szenzomotoros intelligencia szakasza: 0-2 éves korig. A gyerek a veleszületett feltétlen
reflexek szintjéről eljut az érzékszervi – mozgásos cselekvésekig, cselekvési sémák alakulnak
ki. A cirkuláris reakciók láncszerűen összekapcsolódnak: egy bizonyos reakció jelzéssé válik
egy másik reakció számára.
- 1-5 hónapos korig a gyerek még saját testére összpontosít: nagyfokú az
egocentrizmus.
- 5 hónap után alakulnak ki a másodlagos cirkuláris reakciók, a gyerek próbál hatni
környezetére, annak ingereit befolyásolja, meghosszabbítja hatásukat így az
egocentrizmusból fokozatosan kezd az allocentrizmusra (másközpontúság) áttérni.
Módosítja sémáit, észleli az egymásutániságot. A környezetben a tájékozódás
fejlődik, a tárgyak helyzetét viszonyítja önmagához, fix pontokat próbál elsajátítani. E
szakasz vége felé képes lesz arra, hogy az eszközöket alárendelje a célnak. Az
akkomodáció túlsúlyba kerül az asszimilációval szemben. Sok képzet halmozódik fel
benne és sajátítja el a tárgyakat szimbolizáló jeleket.
2. A művelet előtti szakaszban: 2-7 éves korig. A cselekvések interiorizálódnak, egyre többet
használja a verbális kommunikációt. A konkrét, közvetlen mozgásos cselekvéseket
szimbolikus cselekvésekkel helyettesíti. A beszéd fejlődése hat a gondolkodás fejlődésére
mert a szó s mondat teszi lehetővé a gondolati sematizálást és integrálást. Soralkotási
műveletei alakulnak ki, osztályozási műveletek. E korban az észlelése irreverzibilis, nem tudja
kiragadni az állandót, változatlant mert gondolkodási műveletei csak a gyakorlat szintjén
valósulnak meg. A használt szavaknak csak félfogalmi jelentésük van, mint általánosított
képzetek. A számfogalom megjelenése is tárgyi, konkrét sajátosságú.
3. A konkrét műveleti szakasz: 7-12 éves korig. Műveletcsoportok jelennek meg amik
bonyolódnak de ezeket az általánosításokat csak konkrét, szemléletes helyzetekre tudja
alkalmazni. Ezek a csoportok magukban elvont jellegűek de csak a konkrét tárgyakra és a
tárgyak közti konkrét viszonyokra tudja vonatkoztatni.
A legfontosabb konkrét műveletek:
- osztályozás.
- konzerválás (megmaradás).
1. anyag megmaradás.
2. súly megmaradás.
3. térfogat megmaradás.
- reverzibilitás (visszafordíthatóság) ami a szakasz vége jelentkezik.
- inverzión alapuló megfordíthatóság, matematikai alapműveletek.
- kölcsönösségen alapuló megfordíthatóság.
- invariancia.

A szakasz végén a műveleti struktúrák átszerveződnek, alá- és fölérendeltségi viszony alakul ki

köztük, magasabb szinten integrálódnak a logikai és matematikai koordináló mechanizmusokba.

4. A formális műveleti szakasz: 12-17 éves korig. Az ítéletalkotásait csoportokra, kategóriákra

vonatkoztatja, következtetésekre, fejtegetésekre képes. Itt fejlődik ki a hipotetikus – deduktív
következtetés formája: áttér a valóságosra ható műveletekről a lehetségesre irányuló
műveletekre.
- kombinatorikát alkalmaz, ami átvitelek és kapcsolatteremtések által jönnek létre.
- Konstruktív elvonatkoztatásokat tesz ezáltal a gondolkodás reflexivvé válik, önmaga
felé fordul, önmagára irányul.
Átlagosan 20 éves korig az értelmi apparátus teljesen kiépül.

XIII. A Kreativitás:
Az emberi képességek hierarchiájában igen magas fokon áll. Míg az intelligencia konvergens
gondolkodást jelent ami a helyes előzőleg ismert válaszhoz vezet addig a kreativitás a divergens
gondolkodás eredménye. Az ismeretektől és intelligenciától nem független de egy alkotó tevékenység.
A kreativitás a probléma szokatlan megoldásának képessége. Legfontosabb jellemzői a divergens
gondolkodás mellett még a problémaérzékenység, a gondolkodás originalitása, flexibilitása, fluenciája,
komplexitása illetve a fejlett fantázia, jó elaborációs készség s mindezek nyomán születő újszerű és
kiemelkedő gondolatok, produktumok, eredmények, a tudomány, a művészet különféle területein és a
mindennapi gyakorlati életben. A kreativitás sokféle szinten mutatkozik meg ezért valamilyen fokon
mindenkinél észlelhető. Ha nem lehetőséget a kibontakozásra, elsorvadhat mint más emberi
tulajdonság. Rogers szerint fontos eleme a játékosság, a tapasztalok iránti nyitottság, a belső
értékelés és nonkonformista beállítottság. Taylor az értékét a kommunikáció hatékonyságában
ragadta meg és szerinte több fejlődési szintet lehet megkülönböztetni:
- expresszív (kifejező).
- produktív (alkotó).
- operatív (feltalálói).
- innovatív (újító).
- emergentív (teremtő).
A legmagasabb szintre (emergentív) csak kevesen, a nagyon tehetséges emberek jutnak el.

A tehetség az egyéni képességek speciális, magas színvonalú rendszere. Nativisztikus szempontból

veleszületett diszpozíciónak tekintik. Gardner szerkezetében a következő tényeket tartja fontosnak:
- a megismerő folyamatok fejlettsége.
- problémaérzékenység és a megoldásra való törekvés.
- kompetencia, hatékonyság és ügyesség érzése az adott területen.
A belső tényezők kibontakozását külső környezeti tényezők befolyásolják: család, iskola, történelmi
kor amiben az alkotó személy él, az alkotás pillanata, embertársak és kortársak hatásai.

Guilford szerinti tényezői a kreativitásnak:

- Könnyedség: a képesség hogy meghatározott körülmények között gondolatokra,
kifejezésekre emlékszünk és asszociációkat hozunk létre.
- Hajlékonyság: az információk osztályainak spontán átalakítása és a probléma
alkalmazó, adekvát megközelítése.
- Eredetiség: a képesség, hogy a dolgokat az átlagostól eltérően közelítsük meg s nem
a megszokott megoldásokat találjuk meg.
- Elaboráció: a képesség mely lehetővé teszi hogy a meglévő információk alapján
kidolgozzunk egy új struktúrát.
- A problémák iránti érzékenység: a kreatív emberek különösen figyelnek a szokatlan
dolgokra és észreveszik a problémákat.
- Újrafogalmazás: azt a képességet jelenti hogy egy tárgyat/tárgy részét teljesen új és
szokatlan módon alkalmazunk.

Problémamegoldás és kreativitás:
Guilford szerint párhuzam rejlik a problémamegoldási helyzetek és kreatív gondolkodás között: az
egyénnek mindkettőnél vagy egy új stratégiát kell alakítania s alkalmaznia vagy az inadekvát ingert
adekvát ingerré kell átalakítania s azt felhasználnia.

A kreatív folyamat két fajtája:

- organizált megközelítés lépésről-lépésre tudatosan halad a megoldás folyamatában az elhatározás,
az előkészítés és produkció szakaszain át.
Wallas szerint az inspirált a következő fázisokat foglalja magába:
1. Előkészítési fázis: az információk, ismeretek és tapasztalatok minden fajta összegyűjtése
realizálódik.
2. Lappangási fázis: a probléma nem tudatos mérlegelését foglalja magába, a kreatív egyén
számára nyugtalan és frusztrációkkal terhes időszak.
3. Belátási fázis: az aha, vagy a heuréka élmény, egy önkéntelen mozzanat melyben az előző
szakasz ismeretei világos, értelmes felismeréssé alakul át. Ez hirtelen, váratlanul jelentkezik.
4. Igazolási fázis: az új felismerést ellenőrizzük, kipróbáljuk s addig alakítjuk míg megfelel az
elvárásoknak. E szakasz nehézsége abban rejlik hogy a szubjektív felismeréseket objektív
formákká alakítjuk.

A kreativitás gátló tényezői: a funkcionális rigiditás (merevség), a megszokott fogalomrendszer

megkötöttsége s a sztereotípiák szerint kategorizálás, az elsietett megítélés.