JOHN (.

LENNOX

Koinónia
„Kétségtelenül grandiózus kijelentés az, hogy meg­
fosztottuk Istent a trónjától. (...) Ha már ilyen nagy
a tét, méltán elvárhatjuk Hawkingtól, hogy állítása
megalapozott legyen, hogy érvei kiállják a szoro­
sabb vizsgálat próbáját. Erre a vizsgálatra kerül hát
sor az itt következőkben."
A jeles tudós, Stephen Hawking A nagy terv című
könyve a közelmúlt egyik igen népszerű hozzá­
járulása az „új ateizmus" vitájához. Ez ugyanis azt
állítja, hogy az univerzumot nem Isten, hanem
maguk a fizikai törvények hozták létre. Lényegre
törő és nyíltan érvelő válaszában John Lennox
oxfordi matematikus, a God's Undertaker (A tudo­
mány valóban eltemette Istent?) szerzője, alapo­
san megvizsgálja Hawking logikáját. Eleven, köz­
érthető nyelven mutatja be érvelésének leglé­
nyegesebb elemeit, majd világosan felvázolja a
legújabb tudományos, illetve filozófiai módsze­
reket és elméleteket annak bizonyítására, hogy
ezek ahelyett, hogy tagadnák, egyenesen valószí­
nűsítik az ő létezését.

John C. Lennox (sz. 1943), PhD, az Oxfordi Egye­

tem matematika professzora, a Green Templeton
College Matematika és Tudományfilozófia Társasá­
gának tagja. Richard Dawkinsszal és Christopher
Hitchensszel folytatott vitát, vendégelőadásokat
tartott világszerte számos egyetemen.
 John C. Lennox

ISTEN
és
STEPHEN HAWKING

Mégis ki tervezte a mindenséget?

Koinónia
Kolozsvár, 2016
Text copyright © 2011 John Lennox.
This edition co p y rig h t© 2011 Lion H udson plc.
O riginal edition published in English under the title
God and Stephen H aw king by Lion H udson plc, O xford,
England

Fordította Visky S. Béla

Szerkesztette: Klein-Varga Noémi

© K oinónia, 2016
H ungárián translation © Visky S. Béla

Descrierea CIP a Bibliotecii Nationale a Romániei

LENN OX, JO H N C
Isten és Stephen Hawking / John C. Lennox;
trad.: Visky S. Béla. - Cluj-Napoca : Koinónia, 2016
ISBN 978-973-165-120-0
I. Visky, Béla S. (trad.)

1
Rachelnek, Jonathannak és Benjáminnak ajánlom,
a Teremtő ajándékainak, akik révén apa lettem.
Köszönetnyilvánítás

Köszönetét mondok Nigel Cutland

és Alister McGrath professzoroknak
a hasznos tanácsokért.
E lő sz ó

Abban a reményben írtam ezt a kis könyvet,

hogy segít majd olvasóimnak megérteni né­
hányat azokból a legfontosabb témákból, ame­
lyek az Isten és a tudomány viszonyát taglaló
mai viták mögött húzódnak. Ahol csak lehetett,
megpróbáltam mellőzni a szakkifejezéseket, és
a logikus érvelésre helyeztem a hangsúlyt. Úgy
vélem, mi, a matematikában és a természettudo­
mányokban jártas emberek felelősek vagyunk
azért, hogy a tudományos kérdéseket közért­
hetővé tegyük. Különösen fontos felhívnunk
a figyelmet arra, hogy nem minden kijelentés,
amely tudósoktól származik, fejez ki tudomá­
nyos álláspontot, következésképpen nem tart­
hat igényt tudományos tekintélyre még akkor
sem, ha gyakran - tévesen - ezzel ruházzák fel.
Természetesen ez rám is éppúgy érvényes,
mint bárki másra, ezért arra kérem a tisztelt Ol­
vasót, hogy alaposan vizsgálja meg az érveimet.
Jóllehet matematikus vagyok, ez a könyv nem
a számok tudományáról szól. Azok az eredmé­
nyek, amelyeket a matematika terén igazoltam,
nem jelentenek biztosítékot arra, hogy helyes,
amit ebben a könyvben állítok. Mindazonáltal
bízom a tisztelt Olvasóban, hogy képes lesz vé­
gigkövetni érveléseim sorát egészen a végkövet­
keztetésig. Az ő ítéletének vetem alá az itt kö­
vetkezőket.

9
B ev e z e t é s

Napjainkban az Isten-kérdés igencsak napiren­

den szerepel. Tudósok sűrű egymásutánban
megjelent kötetei jelzik ezt, mint például: Fran-
cis Collins The Language of God (Isten nyelve),
Richard Dawkins The God Delusion (Isteni tév­
eszme. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest,
2007), Victor Stenger God: The Failed Hypothesis
(Isten, avagy a téves hipotézis), Róbert Winston
The Story of God (Isten története), és még sorol­
hatnánk.
Ezek közül több is előkelő helyen áll a leg­
nagyobb példányszámban eladott könyvek lis­
táján. Az emberek kíváncsiak a tudósok véle­
ményére ebben a tekintetben. A tudománynak
nyilvánvalóan óriási kulturális és intellektuális
tekintélye van bonyolult, modern világunkban.
Ez részben annak köszönhető, hogy elképesztő
sikereket ér el olyan technológiák kidolgozásá­
ban, amelyeknek valamennyien haszonélvezői
vagyunk; másrészt azáltal, hogy egyre tisztább
bepillantást enged az univerzum csodáiba,
ahogy azt a nagyszerű természetfilmek is köz­
vetítik, ösztönzi a megismerési vágyunkat. Ép­
pen ezért nagyon sok esetben azok is, akik előtt
egyre nyilvánvalóbb, hogy a tudomány anyagi
haszna nem elégíti ki emberi mivoltuk legmé­
lyebb szükségeit, a tudósok felé fordulnak, hogy
lássák, milyen válasszal tudnak szolgálni az élet

11
 nagy kérdéseit illetően, mint például: Mi végre
vagyunk a világon? Mi az élet célja? Merre tar­
tunk? Beszélhetünk-e egyetlen univerzumról,
vagy több párhuzamos univerzum is létezik?
Ezek a kérdések szükségképpen az Isten­
kérdésbe torkollnak. így hát emberek milliói
akarják tudni, mit állít a tudomány Istenről.
A fentebb felsorolt népszerű könyvek szerzői
között ateisták is szerepelnek, ám nem minden
szerző istentagadó. Ez fontos, ugyanis naiv do­
log volna úgy beállítani ezt a vitát, mint tudo­
mány és vallás szükségszerű szembenállását.
Ez a fajta kizáró szemlélet már rég hitelét vesz­
tette. Francis Collins például, a fent idézett lis­
ta első szerzője az Amerikai Egyesült Államok
Nemzeti Egészségügyi Hivatalának igazgatója,
korábban pedig a Humán Genom Projekt veze­
tője volt. Jelenlegi pozíciójában Jim Watson volt
az elődje, aki a DNS kettős csavar-spiráljának
felfedezéséért Francis Őriekkel együtt Nobel-
díjban részesült. Collins keresztény ember,
Watson ateista. Mindketten a tudományos élet
csúcsfigurái. Ez is azt bizonyítja, hogy az, ami
elválasztja őket egymástól, az eltérő világszem­
lélet, és nem a tudomány. Ez valódi konfliktust
jelent ugyan, de nem a tudomány és a vallás
szembenállását. Teizmus és ateizmus áll szem­
ben egymással, miközben mindketten tudós
emberek.
Éppen ez teszi izgalmassá a szóban forgó
kérdést: Isten mellett szól-e a tudomány, vagy

12
Isten ellen? Netalán a tudomány teljesen semle­
ges az Isten-kérdést illetően?
Egy dolog azonban máris nyilvánvaló: az
Isten-kérdés iránti érdeklődés hirtelen fellendü­
lése szemben áll az úgynevezett szekularizációs
hipotézissel, amely a felvilágosodás hajnalán azt
jósolta, hogy a vallás hanyatlóban van, és rövid
időn belül ki fog halni - Európára vonatkozó­
an. legalábbis. Meglehet, hogy épp ellenkezőleg,
a szekularizáció csődje az, ami az Isten-kérdés
tisztázását minden korábbinál sürgetőbbé teszi.
A The Economist neves újságíró párosa, John
Micklethwait és Adrián Wooldridge megfogal­
mazása szerint Isten visszatért' - és nem csupán
a tudatlanok számára. „A világ nagy részén ép­
pen az a fejlődőképes, jól képzett középosztály
a hit robbanásszerű terjedésének zászlóvivője,
amelyről Marx és Weber azt feltételezte, hogy az
efféle babonaságot majd ők dobják ki legelőbb
az ablakon."12
Ez a sajátságos helyzet érthető módon bosz-
szantó a szekularizáció hívei, köztük is legin­
kább az ateista tudósok számára.
A tiltakozás Európában a leghangosabb, ta­
lán mert az ateisták úgy érzik, hogy itt veszít­
hetnek a legtöbbet. Ebben valószínűleg igazuk
van: bizonyos jelek tényleg arra utalnak, hogy
elveszítik Európát. Richard Dawkins, a csapat

1 God is Back: How the Global Rise o f Faith is Changing the

World. London, Allén Lane, 2009.
2 7. m., 18.

13
szellemi vezetője egyre dühödtebben hallatja a
hangját, miközben érvelésének logikája egyre
inkább megtörik - számos ateista társa is így
látja ezt. O ugyanis eltökélte, hogy „felébreszti
a közgondolkodás lelkiismeretét"; ennek érde­
kében pedig annyi tanítványt toboroz, amennyit
csak tud, hogy azt a meggyőződést terjesszék,
miszerint az ateizmus az egyetlen, intellektuális
becsületességgel vállalható álláspont a szellemi
gondolkodás terén. Kampányának eszköztá­
rában a csuklós buszokra ragasztott poszterek3
éppúgy jelen vannak, mint a gyermekek részére
szervezett ateista nyári táborok, a vörös „A" be­
tűvel jelzett „ateista" kitűzők, vagy a különböző
reklámpólók.
Ettől függetlenül vagy sem, az ateisták kó­
rusához időközben egy igen markáns tudomá­
nyos hang is társult, mégpedig a fizikus Stephen
Hawkingé. Újságok címlapjai világszerte ilyen
szalagcímekkel voltak tele: „Stephen Hawking
szerint az univerzumot nem Isten teremtette";
„Stephen Hawking állítása szerint a fizika nem
hagy helyet Isten számára" - és így tovább, meg­
annyi variációban. A cikkek Hawking és szerző­
társa, Leonard Mlodinow új könyvét, A nagy ter­
vet (The Grand Design) ünnepelték, amely egyből

3 Szó szerint ezt propagálják: „Valószínűleg nincs Isten, ne

aggódj hát, és élvezd az életet." Az, hogy Istent éppen az
aggodalmaskodással társítják, nyilván a félreértések min­
tapéldája. Vajon ki találta ezt ki? Ami pedig a „valószínű­
leg" kifejezést illeti...

14
a legnagyobb példány számban eladott könyvek
listájának élére került. Az ateizmus nyilvános
megvallása egy olyan magas intellektuális tekin­
tély részéről, mint Hawking, számos területen
komoly viták kirobbantója lett, a könyvpiacot
pedig jelentősen föllendítette.
Mit gondoljunk erről? Fogadjuk el beletö­
rődéssel? Tekintsük lezártnak a vitát? Minden
teológus haladék nélkül adja fel a katedráját?
Minden egyházi alkalmazott vegye a kalapját?
A fizika nagymestere mattot adott volna az uni­
verzum Teremtőjének?
Kétségtelenül grandiózus kijelentés, hogy
megfosztottuk Istent a trónjától. Pedig a múlt
nagy tudósainak zöme hitt benne. Vajon Galilei,
Kepler, Newton és Maxwell - hogy csak néhá­
nyat említsünk közülük - valamennyien téved­
tek volna az Isten-kérdést illetően? De hiszen a
maiak közül is sokan hisznek Istenben.
Ha már ilyen nagy a tét, méltán elvárhatjuk
Hawkingtól, hogy állítása megalapozott legyen,
hogy érvei kiállják a szorosabb vizsgálat próbá­
ját. Erre a vizsgálatra kerül hát sor az itt követ­
kezőkben.

15
D ö n tő k ér d és ek

Stephen Hawking kétségtelenül a leghíresebb a

ma élő tudósok közül. Nemrégiben vonult visz-
sza4 a Cambridge-i Egyetem Lucas-féle mate­
matika professzori állásából,5 arról a katedráról,
amelyet egykor Sir Isaac Newton neve fémjel­
zett. Hawkingot óriási tisztelet övezte ebben a
minőségében. Őfelsége a Companion o f Honour
brit rend6 tagságával tüntette ki, egyetemi kar­
rierjét pedig tiszteletbeli címekkel ismerték el
szerte a világon.
Alakja a kitartó lelkierő szimbóluma lett: több
mint negyven éve súlyos mozgásszervi beteg­
ségben szenved. Ennek az időszaknak túlnyomó
részét tolókocsihoz kötve töltötte, verbális kom­
munikációra kizárólag speciális hangszintetizá-
lor segítségével képes. „Sajátos hangját" világ­
szerte ismerik.
Hawking - sok kiváló kollégájával és diákjá­
val együtt - a matematikai fizika határait fesze­
gette. Legismertebb kísérlete a fekete lyukak rej­
télyének intuíciószerű megragadása. Munkás­
sága az úgynevezett Hawking-sugárzás előre-

4 2009-ben (ford. tnegj.)

5 A világ egyik legtekintélyesebb akadémiai státusa, Henry
Lucas alapította 1663-ban, II. Károly király erősítette meg.
(ford. mcgj.)
6 V. Károly alapította 1917-ben a tudományos és művészeti
teljesítmények elismeréseként, (ford. megj.)

16
jelzéséhez vezetett. Amennyiben ezt kísérletileg
is igazolják, bizonyos, hogy Nobel-díjjal fogják
jutalmazni.
Kirobbanó sikert hozó bestsellerével - Az idő
rövid története7- Hawkingnak sikerült az elmé­
leti fizika homályos világát a kávéházi dispu­
ták tárgyává tennie (miközben sokan bevallják,
hogy a téma meghaladja őket). Könyvét számos
hasonló követte, amelyek igencsak széles olva­
sóközönséget hoztak izgalomba, és a nagybetűs
Tudomány bizsergető érzésével töltötték el.
Az idő rövid története az univerzum eredetével
foglalkozik, következésképpen a Teremtő Isten
létezésének problémáját is óhatatlanul fölveti. A
kérdést azonban kínosan nyitva hagyja, azzal a
sokat idézett befejezéssel zárva rövidre, misze­
rint ha a fizika rátalálna a „mindenség alapel­
vére", „megismerhetnénk Isten gondolatát" (ez
az alapelv az a szintézis-elmélet, amely magába
foglalná a természet négy őserejét - a gyenge,
illetve az erős nukleáris kölcsönhatást, az elekt­
romágnesességet, valamint a gravitációt - leíró
törvényszerűségeket).
A nagy terv című könyvében,8 melynek Le-
onard Mlodinow is társszerzője, Hawking visz-

7 A Brief History o f Time. London, Bantam Press, 1988. Ma­

gyarul többféle kiadásban is megjelent a fenti címmel
(Maecenas, 1989; Akkord, 2010). (ford. megj.)
8 The Grand Design. London, Bantam Press, 2010. Magyar
kiadás: A nagy terv. Ford.: Both Előd. Akkord, Budapest,
2011. (ford. megj.)

17
 szafogottsága teljesen elpárolog: kétségbe vonja a
mindenség isteni teremtésének hitét. Szerinte az
univerzum keletkezését a fizika törvényei magya­
rázzák meg igazán, nem pedig az Isten akaratára
való hivatkozás. Az ősrobbanás - állítja - ezeknek
a törvényeknek a szükségszerű következménye
volt: „Mivelhogy létezik egy olyan törvény, mint a
gravitáció, az univerzum képes arra, hogy megte­
remtse önmagát a semmiből - és ezt meg is teszi."
Jóllehet a könyv címe - A nagy terv - sokak
számára egy Nagy Tervező létezését sugallja,
éppen ez az, amit a mű tagadni kíván. Hawking
nagyszabású következtetése szerint „A spontán
teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit
találunk, annak, hogy a Világegyetem létezik, és mi is
létezünk benne. Nem szükséges tehát Istent segítségül
hívni ahhoz, hogy meggyújtsa a gyújtózsinórt és ezzel
működésbe hozza a Világegyetemet. "9
Könyvemben nem elsősorban Hawking tu­
dományával kívánok vitatkozni, hanem azzal,
amit ebből Isten létére, pontosabban Isten nem­
létére vonatkozóan következtetésként levon.
Hawking állítását, miszerint a tudomány kimu­
tatja, hogy Isten fölösleges, eget rengető kijelen­
tésként fogadták, ezt azonban aligha tekinthet­
jük új keletűnek. Más tudósok hasonlóan nyi­
latkoztak ennél jóval korábban, azt állítva, hogy
a körülöttünk levő világ lélegzetelállító, precíz
komplexitása teljességgel megmagyarázható az

9 I. m„ 197.

18
univerzum alapadottságaiból, a tömegből és az
energiából kiindulva, vagy pedig az univerzum
viselkedését leíró fizikai törvényekkel, mint
amilyen a gravitáció. Első olvasásra valóban ne­
héz megérteni, hogy ezzel a könyvvel mi újat ad
hozzá Hawking ahhoz, amit Az idő rövid történe­
tében korábban már elmondott.
A nagy terv azoknak az alapkérdéseknek a
sorával indít, amelyeket az ember mindig is föl­
tett magának: „Miként érthetjük meg azt a vilá­
got, amelynek részei vagyunk? Hogyan viselke­
dik az Univerzum? Milyen a valóság természe­
te? Honnan ered mindaz, amit látunk? Szükség
volt-e a Világegyetemben teremtő re?"10 A felve­
tett kérdések felcsigázzák az ember képzeletét,
és kíváncsivá teszik, hogy megismerje egy ilyen
híres embernek, egy elsőrangú tudósnak a meta­
fizika e legmélyebb problémáira adott válaszát.
Igazán lenyűgöző, hogy beleshetünk egy nagy
elme működésébe, amint éppen azokat a filozó­
fiai kérdéseket feszegeti, amelyeket mi magunk
is időről időre megfogalmazunk.

A filozófia helytelen szemlélete

Amennyiben arra számítunk, hogy Hawking a

felvetett kérdéseket követően filozófiai fejtege­
tésekbe bocsátkozik, csalódni fogunk. Hawking

10 l m . , 9.

19
ugyanis elutasítja a filozófiát, sőt határozottan
kijelenti: „Hagyományosan ezek a filozófia körébe
tartozó kérdések, de a filozófia halott. A filozófia nem
tartott lépést a modern természettudomány fejlődé­
sével, legfőbbképpen a fizikáéval nem. Ezért aztán a
természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé a
tudás megszerzéséért folyó küzdelemben."11
Eltekintve a filozófiával szembeni alaptalan
fölényeskedéstől (ezt a diszciplínát ugyanis tisz­
telet övezi, és Hawking cambridge-i egyetemén
is tág teret szentelnek neki), zavaró, hogy egy
olyan tudós, mint Hawking, annyira sincs tisz­
tában a filozófiával, hogy fölismerje: könyvében
megfogalmazott kérdései merőben filozófiai ter­
mészetűek.
Engedtessék megjegyeznem, h o g y Haw­
king kijelentése a filozófiáról maga is filozófiai
állítás. Nem tudományos megállapítás, hanem
metafizikai kijelentés a tudományról. Követke­
zésképpen állítása, miszerint a filozófia halott,
önmagának mond ellent. Klasszikus példája ez
a logikai inkoherenciának.
Hawking filozófiához való viszonyulása lát­
hatóan szemben áll azzal, amit Albert Einstein
képvisel, aki egyik levelében a következőkép­
pen érvel amellett, hogy a fizikusoknak tanítani
kell a tudománytörténetet és a tudományfilo­
zófiát:

11 I. m., 9.

20
 „Tökéletesen egyetértek önnel a módszertan,
valamint a tudománytörténet és a tudomány­
filozófia jelentőségét és nevelő hatását illetően.
Azt tapasztalom, hogy manapság nagyon sokan
- közöttük szaktudósok is - fák ezreit látták már
ugyan, de sohasem láttak még erdőt. A történel­
mi és filozófiai háttér ismerete lehetővé teszi,
hogy megszabaduljunk azoktól a kortárs előíté­
letektől, amelyek a legtöbb tudóst megfertőzik.
Véleményem szerint a filozófiai belátás révén
elnyert szabadság különbözteti meg az igazság
tényleges kutatóját az egyszerű kézműves-szak­
embertől."12
Hawking kijelentése, miszerint „a természet-
tudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé", igen­
csak magán hordozza a szcientizmus bélyegét:
ennek értelmében a tudomány az egyetlen igaz­
ságra vezető út. Ez a meggyőződés a szekuláris
gondolkodásban új ateizmus néven ismert moz­
galom sajátja, amelynek „új" jelzője nem annyi­
ra az intellektuális tartalomra, mint inkább arra
az agresszív formára vonatkoztatható, ahogyan
napjainkban megnyilvánul.
Egy olyan nagy kaliberű tudós részéről,
mint Hawking, nem a legbölcsebb dolog, hogy
miközben lekezelően beszél a filozófiáról, ön-

12 A. Einstein 1944. december 7-én írt publikálatlan levele

R. A. Thorntonhoz (EA 6-574), Einstein Archívum, Jeruzsá-
lemi Héber Egyetem. Idézi Don Howard Albert Einstein as
Philosopher o f Science c. írásában: Phx/sics Today, 2005 decem­
ber, 34.

21
ellentmondásos filozófiai állításba csap át, ki­
váltképp, ha ezt egy könyv bevezetőjében teszi,
amellyel szeretné rögtön az elején meggyőzni a
tisztelt Olvasót.
A Nobel-díjas Sir Peter Medawar régóta fel­
hívta erre a veszélyre a figyelmet Tanácsok egy
ifjú tudós számára című kiváló könyvében, amely
minden tudós kötelező olvasmánya kellene
hogy legyen:
„Egy tudós semmivel sem járathatja le magát
és szakmáját biztosabban, mint ha kerek-perec
kijelenti (különösképpen, ha semmiféle nyi­
latkozatot nem várnak el tőle), hogy »A tudo­
mány ismeri, vagy rövidesen meg fogja ismerni
a választ valamennyi alapvető emberi kérdésre.
Azok a kérdések pedig, amelyek nem válaszol-
hatóak meg tudományos módon, bizonyos ér­
telemben nem is léteznek, vagy álkérdések csu­
pán, amelyeket csak az együgyűek tesznek fel,
és csak a naivak vélnek megválaszolható:nak.«"
Később így folytatja: „Az pedig, hogy a tu­
dománynak határa van, abban mutatkozik meg
világosan, hogy képtelen válaszolni az olyan
gyermekien egyszerű kérdésekre, amelyek a
dolgok kezdetére és végére utalnak, az olyan
kérdésekre, mint »Hogy kezdődött minden?«;
»Mi végre vagyunk itt mindanny:ian?«; »Mi az
élet célja?«"13Majd hozzáteszi, hogy az ilyen jel-

13 Advice to a Young Scientist. London, Harper and Row, 1979,

31. Lásd a másik könyvét is: The Limits o f Science. Oxford,
Oxford University Press, 1984, 66.

22
legű kérdések megválaszolásához a képzelet vi­
lágát megmozgató irodalom és a vallás felé kell
fordulnunk.
Francis Collins ugyanilyen világosan fogal­
maz a tudomány határait illetően: „A tudomány
elégtelen ahhoz, hogy választ nyújtson olyan
kérdésekre, mint »Miért keletkezett az univer­
zum?^ »Mi az emberi létezés értelme?«; »Mi
lesz a halál után?«"14
Nem kétséges, hogy Medawar és Collins
szenvedélyes tudósok. Nem jelent tehát követ­
kezetlenséget, ha egy magas szinten elkötelezett
tudós elismeri, hogy a tudomány nem képes
minden kérdést megválaszolni, beleértve né­
hányat azokból a legfontosabbakból, amelyeket
egyáltalán föltesz az ember.
Széles körben elfogadott álláspont például,
hogy igen nehéz bármilyen alapot találni a tu­
dományban az erkölcs számára. Albert Einstein
is világosan látta ezt. Egy nyilvános beszélge­
tésben, amelyet tudomány és vallás viszonyáról
tartottak Berlinben 1930-ban, kijelentette, hogy
az emberi szépérzék és a vallásos ösztön „olyan
adottságok, amelyek segítik a racionális gon­
dolkodást legmagasabb rendű megvalósítása­
iban. Joggal beszélhetünk a tudomány erkölcsi
alapjáról, annak fordítottjáról azonban nem: az
erkölcs tudományos alapjáról aligha eshet szó/7
Einstein hangsúlyozza, hogy a tudomány nem

14 The Language o f God. New York, The Free Press, 2006.

23
alapozhatja meg a morált: „Minden olyan kísér­
let kudarcra van ítélve, amely az etikát tudomá­
nyos formulára kívánja redukálni".15
Richard Feynman, szintén Nobel-díjas fizi­
kus Einstein véleményét osztva állítja: „Még a
legnagyszerűbb erő vagy képesség sem szol­
gál semmiféle útmutatással arra nézve, hogyan
használjuk ezeket. A fizikai világ működésére
vonatkozó ismeretek tömkelegé legfeljebb arról
győzi meg az embert, hogy az valamiféle értel­
metlenséget hordoz magában. A tudomány nem
tanítja közvetlen módon azt, hogy mi a jó és mi
a rossz".16 Másutt megállapítja, hogy „az etikai
értékek kívül esnek a tudomány határain."17
Úgy tűnik, Hawking ezt tagadja, és a tudo­
mánynak olyan szerepet tulajdonít, amit az nem
képes betölteni. Emellett ráadásul filozófiai fejte­
getésbe kezd, ugyanis amennyiben a tudományt
a végső kérdések magyarázatára használja, mint
amilyen az Isten-kérdés is, úgy maga is metafi­
zikát művel. Tévedés ne essék, nem kívánom őt
elmarasztalni ezért, hiszen jelen könyvemben
magam is váltig ezt teszem. Egyedül az zavar,
hogy ő ezt láthatólag nem ismeri el.

15 Einstein szemléletéhez a tudomány és vallás viszonyáról

lásd Max Jammer meghatározó munkáját: Einstein and
Religion. Princeton, Princeton University Press, 1999. Az
idézeteket innen vettem: 69.
16 The Meaning o flt All, London, Penguin, 2007, 32.
17 Uo., 43.

24
 Vizsgáljuk meg közelebbről Hawking kérdé­
seinek mindkét listáját! Az első:
• Miként érthetjük meg azt a világot,
amelynek részei vagyunk?
• Hogyan viselkedik az Univerzum?
• Milyen a valóság természete?
• Honnan ered mindaz, amit látunk?
• Szükség volt-e a Világegyetemben te­
remtőre?18
A felsoroltak közül a második tudományos
jellegű kérdés, sajátos „hogyan" kérdés, amely
nem veti fel a végső értelem problémáját. Azon­
ban az első és az utolsó három alapvetően filo­
zófiai kérdés.
A kérdések második sora a könyv első fejeze­
tének végén található:
• Miért van valami ahelyett, hogy semmi
ne lenne?
• Miért létezünk?
• Miért éppen ezek a törvények érvénye­
sek, miért nem mások?19
Ezek szintén a filozófia jól ismert kérdései.
A tudomány természetesen egyike azoknak
a szemléletmódoknak, amelyek befolyásolják a
felsorolt kérdésekre adandó válaszainkat, azon­
ban semmi esetre sem az egyetlen vagy szükség­
képpen a legfontosabb megközelítés. Jóllehet a
filozófia Hawking szemében halott, láthatólag

18 Stephen Hawking: A nagy terv. 10.

19 Uo., 15.

25
föl is támasztja három kérdés - „az Élet, a Vi­
lágegyetem és a Mindenség Végső Kérdése"
- megválaszolása végett. „Erre próbálunk meg
válaszolni ebben a könyvben" - nyilatkozza.

Helytelen istenszemlélet

Ha valaki piros lámpánál áthajt a kereszteződé­

sen, és megállás nélkül halad tovább, jó eséllyel
újabb piros lámpába fog belefutni. Hawking is
így járt ezzel: helytelen filozófiai szemlélete hely­
telen istenszemlélethez vezette: „Minthogy az
ókori ember nem ismerte a természet működé­
sét, ezért különféle isteneket gondoltak ki, akik
az emberi élet minden részlete fölött őrködtek és
uralkodtak" - írja, majd pedig olyan görög gon­
dolkodók esetében, mint a kétezer-hatszáz évvel
ezelőtt élt milétoszi Thalész, gondolkodásbeli
változásról beszél: „Benne merült fel először az
a gondolat, hogy a természet talán következe­
tes alapelveknek megfelelően működik, amely
alapelvek megfejthetők. Ezzel kezdetét vette az a
hosszú folyamat, amelynek során az istenek ural­
mának képét fokozatosan egy olyan univerzum
képe vette át, amelyet a természet törvényei irá­
nyítanak, és amely olyan tervrajz alapján készült,
amelyen egyszer majd kiigazodunk".20

20 Uo„ 20-21.

26
 Ez a megállapítás azt a benyomást kelti, hogy
Isten vagy az istenek eszméje az emberi tudat­
lanságnak köszönhető. A „rések istene" fokoza­
tosan zsugorodik, ahogyan ismeretünk hiányos­
ságait egyre inkább kipótolják a tudományos
magyarázatok, és előbb-utóbb teljességgel el fog
tűnni, mint a közmondásos cheshire-i macska
ábrázatáról a vigyor.2] A múltbeli tudományos
leírásokban még számtalan olyan rés szerepelt,
amelyeknek a helyét Isten foglalta el, Hawking
azonban azt állítja, hogy ma már a fizika nem
hagy helyet Isten számára, mivelhogy az utolsó
rést is sikerült betömni, ahol még meghúzhatta
magát. Ez az utolsó rés a teremtés pillanatának
érthetetlensége. A tudomány a puzzle utolsó da­
rabját is a helyére illesztette, s ezzel az univer­
zum bezárult körülöttünk.
Hawking elméletét csak egy lépés választja
el attól, hogy az ateizmust egyenesen a tudomá­
nyos tevékenység nélkülözhetetlen előfeltételé­
nek tekintse. Mindazonáltal vizsgáljuk meg az
állításában rejlő igazságmorzsát. Amennyiben
abból indulunk ki, hogy létezik egy dörgedel­
mes, harsogó isten a villámlás jelensége mögött,
ahogyan hitték is zömmel régente, úgy dörgés
esetén aligha éreznénk indíttatást arra, hogy
a hang mögött rejlő mechanizmus kutatására21

21 A közmondás eredete ismeretlen. A nevezetes macska Lewis

Carroll Alice Csodaországban c. népszerű művének egyik sze­
replője. (ford. meg].)

27
adjuk a fejünket. Csak amennyiben azt feltéte­
lezzük, hogy nincsenek ilyenszerű istenségek,
leszünk készek arra, hogy tudományos módon
kutassuk a természet működését.
Bizonyos, hogy amennyiben szabadon kí­
vánjuk kutatni a természetet, fel kell adnunk a
természeti erők istenítését. Ez forradalmi lépés
volt a gondolkodás történetében, amit - Haw-
king szerint - a korai görög természetfilozófu­
sok hajtottak végre, mint Thalész, Anaximand-
rosz és a milétoszi Anaximenész, több mint két­
ezer-ötszáz évvel ezelőtt.
Ezek a gondolkodók nem érték be azokkal
a mitologikus magyarázatokkal, amelyekkel
Homérosz és Hésziodosz szolgáltak Kr. e. 700
körül. Természetes magyarázatot kerestek a
természeti folyamatokra, és le is vontak néhány
igen fontos tudományos következtetést. Tha­
lészt úgy tartjuk számon, mint aki háromszáz­
hatvanöt napra állapította meg az év hosszát;
előre jelezte a Kr. e. 585-ben bekövetkező napfo­
gyatkozást; mértani módszerekkel kiszámította
a piramisok magasságát az árnyékuk alapján;
és fölbecsülte a Föld, illetve a Hold nagyságát.
Anaximandrosz feltalálta a napórát, az időjá­
rástól független órát is, és elkészítette a világ,
illetve az égbolt első térképét. A milétosziak
tehát kétségtelenül ott voltak a világ legelső
„tudósai" között, noha ezt a kifejezést csak a
tizenkilencedik században kezdték használni
(William Whewell vezette be).

28
 Kérdésünk összefüggésében érdemes meg­
említenünk Kolophóni Xenophanészt (Kr. e.
570-478; Kolophón a mai Törökország területén,
Izmir közelében feküdt), aki a Málta szigetén ta­
lálható tengeri fosszíliák kutatásában elért ered­
ményei révén vált ismertté, ám ennél is nagyobb
hírnevet szerzett a mitologikus világkép kímé­
letlen elutasításával. Rámutatott, hogy a görög
istenszemlélet olyan jellemvonásokat tulajdonít
az isteneknek, amelyek az emberek világában
igencsak szégyenletesek: a görögök istenei csal­
nak, lopnak és paráználkodnak. Arra a követ­
keztetésre jutott tehát - nem ok nélkül -, hogy
az istenek azokra a népekre hasonlítanak, akik
kitalálták őket, illetve akik hisznek bennük. így
például az etiópok istene fekete és lapos orrú, a
trákoké kék szemű és vörös hajú. Nem kis iró­
niával jegyzi meg: „Ha a teheneknek, lovaknak
vagy oroszlánoknak kezük volna és rajzolni
tudnának, mindenik a maga alakjához hasonló
isteneket rajzolna." Xenophanész számára tehát
az istenek csupán a gyermeki képzelgés termé­
kei: azoknak az embereknek a gazdag fantáziá­
jából léptek elő, akik hittek bennük.
Hasonló nézetet vallott a neves görög atomis­
ta filozófus, Epikurosz is (Kr. e. 341-ben született,
közvetlenül Platón halála után). Az epikuroszi
filozófia névadója a jobb megértés végett kizárta
a mitikus megközelítést a természet magyaráza­
tából: „Sokféleképpen előállhat a villám - csak
éppen a mítoszokat ne keverjük bele! Ez azt je-

29
lenti, hogy megfelelő módon kell értelmezni a
jelenségeket, tehát az olyan folyamatok jeleként,
amelyeket nem látunk."
A természeti világ működésének kutatása,
illetve az istenek kizárása ebből a működésből
szükségképpen az univerzum mitologikus ma­
gyarázatának alkonyához vezetett, és előkészí­
tette a tudományos fejlődés útját.
Nem csak Xenophanész és követői bírálták
az ókori világban a politeista világképet, és
még csak nem is ő volt az első, aki ezt tette. Év­
századokkal korábban Mózes, a zsidó népvezér
- akit Xenophanész valószínűleg nem ismert -
óva intette népét „az idegen istenek imádásá-
tól", attól, hogy „hódoljanak előttük, akár a nap,
a hold vagy a csillagok előtt". Később Jeremiás
próféta (Kr. e. 600 körül) is kifejtette a termé­
szet - a nap, hold és a csillagok - istenítésének
abszurditását.
Itt jutunk el ahhoz az alapvető tévedéshez,
amely, úgy tűnik, elkerülte Hawking figyelmét:
búcsút inteni az isteneknek nem jelenti szük­
ségszerűen Isten elutasítását. A kettő nem egy
és ugyanaz. Mózes és a zsidó próféták szemé­
ben abszurd dolog volt az univerzum bizonyos
elemeinek imádása. De ugyanilyen abszurdnak
tekintették azt is, hogy ne higgyenek abban a
Teremtő Istenben, aki az univerzumot, és benne
őket is alkotta, és ne imádják őt.
Ők nem vezettek be semmiféle gyökeresen
új gondolatot. A görögökkel ellentétben nekik

30
nem volt szükségük arra, hogy megszabadít­
sák a mindenséget az istenektől, annál az egy­
szerű oknál fogva, hogy soha nem is hittek
azokban. Ami az efféle babonától megóvta őket,
az éppen az egy igaz Istenbe, az ég és a föld
teremtőjébe vetett hitük volt. Mózes és a prófé­
ták tehát az ellen tiltakoztak, hogy ezeket az
isteneket bevezessék egy már meglévő monote-
ista kultúrába.
Ez azt mutatja, hogy nem az a bálványimá­
dó és politeista szemlélet volt az emberiség leg­
korábbi világképe, amelyet Homérosz és Hé-
sziodosz leírt, jóllehet azok a tudományról és
filozófiáról szóló könyvek, mint A nagy terv is,
amelyek az ókori görögökkel indítanak, erre hi­
vatkoznak, amikor az univerzumnak az istenek­
től való mentesítését szorgalmazzák. Furcsa mó­
don elfelejtik, hogy a zsidók már jóval a görögök
előtt hevesen tiltakoztak az univerzum bálvány­
imádó szemlélete ellen, és ezáltal elhomályosít­
ják azt a tényt, hogy a politeizmus igazolhatóan
az egy teremtő Istenbe vetett eredendő hit per­
verziója csupán. Ezt az elhajlást az egy Teremtő­
be vetett hit újrafelfedezésével kellett korrigálni,
és nem annak az együttes elvetésével. Ugyanez
áll a mai helyzetre is.
A félreértések elkerülése végett vizsgál­
juk meg közelebbről az univerzum görög, il­
letve héber szemlélete közötti szakadékot, és
lássuk meg, mennyire áthidalhatatlan a kettő
közötti különbség. Werner Jaeger Hésziodosz

31
 Theogóniá)át, az Istenek születését kommentálva
a következőket írja:
„Ha összevetjük ezt a görög elképzelést a
világteremtő Erószról a zsidó teremtéstörté­
net Logoszávai, mélyen húzódó különbséget
fedezhetünk fel a két nép szemlélete között. A
Logosz a teremtő Isten racionalitásának és ha­
talmának a kifejezője, aki kívül áll a világon,
és aki »fiat« szavával létrehívja azt. A görög is­
tenek a világban élnek: az égből szállnak alá a
földre. (...) Erósz hatalmas ereje teremti őket,
aki szintén a világban van, mint mindeneket
létrehozó őserő. Ezek az istenek tehát alá van­
nak vetve annak, amit mi természeti törvény­
nek nevezünk. (...) Amikor tehát Hésziodosz
felismerése utat nyit a tulajdonképpeni filozó­
fiai gondolkodásnak, az istenit a világon belül
keresik - és nem kívül, ahogy a zsidó-keresz­
tény teológiában, amely a Teremtés könyvére
épül."22
Figyelemre méltó, hogy Xenophanész, aki­
nek a gondolkodásmódját a politeista kultúra
hatotta át, nem követte el azt a hibát, hogy az is­
teneket összetévessze Istennel, és hogy az utób­
bit az előbbiekkel együtt elvesse. Xenophanész
hitt az egy Istenben, aki az univerzumot kormá­
nyozza. így nyilatkozik erről: „Létezik egy Isten
(...), aki sem alakját, sem szellemét tekintve nem

22 The Theology ofth e Early Greek Philosophers. Oxford, Oxford

University Press, 1967,16-17.

32
hasonló a halandókhoz (...). A dolgok mögött,
erőfeszítés nélkül kormányoz mindeneket."23
Hawking bizonyára nem kívánja, hogy an­
nak a gyakori szemfényvesztésnek az áldoza­
tai legyünk, amely az Istenre vagy istenekre
vonatkozó primitív képzetekre hivatkozva
ostobaságként mutatja be a vallást. Azonban
szándékosan vagy sem, összetéveszti Istent az
istenekkel. Ez szükségszerűen teljesen hamis
istenszemlélethez vezet: a rések istenéhez, aki
a tudomány tágulásával egyenes arányban
zsugorodik. Ez egy olyan istenkép, amellyel
egyetlen nagy monoteista vallásban sem ta­
lálkozunk, hiszen ezekben Isten nem a tudo­
mányos hiányosságok Istene, hanem a teljes
univerzum rendezője. Ugyanakkor ő nem is a
deisták istene, aki megadta a szikrát az univer­
zum elindításához, majd pedig visszavonult,
és nem avatkozik be többé a dolgok menetébe.
Isten a mindenség teremtője, és annak folyama­
tos fenntartója is egyben. Nélküle semmi nem
volna, s így a Stephen Hawkinghoz és Leonard
Mlodinowhoz hasonló fizikusoknak sem volna
mit tanulmányozniuk.
Nyomatékkai állíthatjuk tehát, hogy Isten az
univerzum mindkét részének teremtője: annak,
amit értünk, és annak is, amit nem értünk. A
legjelentősebb bizonyítékot Isten jelenlétére és

23 Hermann Diels - Walter Kranz: A preszókratikusok töredékei

(B 23). Berlin: Weidmann, 1952.

33
munkájára természetesen a mindenségnek az a
része szolgáltatja, amelyet értünk. Mint ahogyan
egy mérnöki vagy egy művészi munka alkotója
iránti csodálat előbbre visz az alkotás megér­
tésében, ugyanúgy a Teremtő iránti hódolat is
előbbre visz annak az univerzumnak a megérté­
sében, amelyet ő alkotott.

34
I sten - vagy a t e r m é s z e t t ö r v é n y e i ?

Egy logikai bökkenő: megteremtheti-e

önmagát az univerzum?

A nagy terv egyik fő következtetése ez: „Mivel

létezik egy gravitáció jellegű törvény, ezért
az univerzum a 6. fejezetben leírt módon létre
tudja hozni és létre is hozza saját magát a sem­
miből."24 Mindenekelőtt fűzzünk egy általános
érvényű megjegyzést Hawking hitének e tömör
kifejezéséhez. Mint láttuk, az ő véleménye az,
hogy a filozófia halott. Mindazáltal a filozófia
egyik fő feladata, hogy a meghatározások, a
logikai analízis, az érvelés tudományának esz­
közeivel vértezze fel az embert. Valóban azt ál­
lítaná Hawking, hogy a filozófiával együtt ezek
is halottak? Bizonyára nem. Mégis úgy tűnik,
hogy egyik-másik érvére több figyelmet fordít­
hatott volna a definíció világossága és a logikai
analízis szempontjából.
Figyeljük meg például a fentebb idézett
mondatot. Vajon mire gondol Hawking, amikor
a „semmi" kifejezést használja kijelentésében:
„az univerzum ... létre tudja hozni és létre is
hozza saját magát a semmiből"? Megállapítását
a következő előfeltételre alapozza: „létezik egy
gravitáció jellegű törvény". Hawking tehát fel-

24 L m ., 197.

35
tételezi, hogy a gravitáció törvénye adott. Úgy
véljük, hogy Hawking ezzel együtt azt is hiszi,
hogy a gravitáció maga is létezik, hiszen annak
az absztrakt matematikai törvénye csupán ön­
magában bődületes ostobaság volna - de erre
még visszatérünk. A lényeg itt az, hogy a gravi­
táció vagy annak a törvénye nem „semmi", már
amennyiben ezt a kifejezést hagyományos filo­
zófiai értelemben véve a „nemlétre" használja.
(Amennyiben nem, ezt jeleznie kellett volna.)
Ezek alapján úgy tűnik, Hawking egyszerre
állítja azt, hogy az univerzum a semmiből kelet­
kezett, meg azt is, hogy valamiből állt elő. Ez így
nem túl ígéretes kezdet. Ráadásul, amikor a fizi­
kusok a „semmiről" beszélnek, gyakran a kvan­
tum-vákuumra gondolnak, ami nyilvánvalóan
nem azonos a semmivel. Hawking is bizonyára
erre utal, amikor kijelenti: „a Világegyetem ke­
letkezése kvantumfizikai esemény volt."25
Könyvében később a légüres tér energiáját
nullának tekinti, mellőzve annak valós értékét,
és úgy tűnik, erre a feltételezésre épít, amikor
azt kérdezi: „Ha az Univerzum teljes energiájá­
nak mindig nullának kell maradnia, és egy test
létrehozásához energiát kell befektetni, akkor
hogyan teremtődhetett egy teljes univerzum a
semmiből?"26

25 J.m.,145.
26 l m . , 180.

36
 Az univerzum nulla összenergiájának elmé­
lete meglehetősen kérdéses álláspont, legalább­
is számomra. Vajon a fennálló mindenség nem
túlságosan nagy ehhez a bizonyos „semmihez"
képest?
Egyáltalán nem jobb a helyzet, ha a korábbi
kijelentésnek a második részét vesszük szemügy­
re: „az univerzum ... létre tudja hozni és létre is
hozza saját magát a semmiből". Ez önellentmon­
dás. Ha ugyanis azt állítjuk, hogy „X megteremti
Y-t", ahhoz feltételeznünk kell X előzetes léte­
zését ahhoz, hogy létrehozhassa Y-t. Az „X lét­
rehozza Y-t" állítás logikailag így értelmeződik.
Azzal a kijelentéssel tehát, hogy „X megteremti
X-et", arra utalunk, hogy az az X, amelyik aztán
létrehozza X-et, eleve létezik. Ez nyilvánvaló ön­
ellentmondás, és logikailag nem koherens akkor
sem, ha X-et az univerzummal helyettesítjük!
Feltételezni a mindenség létét ahhoz, hogy aztán
ennek tulajdonítsuk a mindenség megalkotását -
nos, ez sokkal inkább nagyapó mesefájáról,27nem
pedig a tudomány tárházából való elképzelés.
Meglehetősen ritkán szokott előfordulni,
hogy egyetlen kijelentésen belül az ellentmon­
dás két különböző síkja is megjelenjen, mégis
Hawking állításával úgy tűnik, ez a helyzet. Elő­
ször is azt állítja, hogy a világ a semmiből lett,
ám kiderül, hogy ez a semmi azért valami (első
ellentmondás); majd meg azt, hogy az univer-

27 Szó szerint: Alice Csődaországban-bö 1. (ford. megj.)

37
zum önmagát teremti (második ellentmondás).
És ez még nem minden. Az a kijelentése, hogy
valamely természeti törvény (gravitáció) meg­
magyarázza az univerzum létét, szintén ellent­
mondásos, ugyanis a természeti törvény annak
a természeti valóságnak a függvénye, amelyet
leír. (A későbbiekben majd még szó lesz ezekről
a törvényekről is.)
A könyv legfőbb következtetéséről tehát nem­
csak az derül ki, hogy önellentmondásos (ami
önmagában is elég súlyos hiba), hanem egye­
nesen háromszoros ellentmondást tartalmaz.
A filozófusokból bizonyára kikívánkozna a
megjegyzés: így jár az, aki a filozófiát halottnak
nyilvánítja.
Idézett kijelentésében Hawking az oxfordi
kémikus, Peter Atkins szavait visszhangozza,
aki szintén közismerten ateista, és úgy véli, hogy
„a tér-idő maga generálja saját anyagát, amit ön­
maga felépítésének folyamatában felhasznál."28
Atkins ezt a jelenséget „kozmikus Münchausen-
effektusnak" nevezi, annak ellentmondásos
voltára utalva, Münchausen báró történetéhez
hasonlóan, aki önmagát emelte ki a mocsárból
saját hajánál vagy cipőfűzőjénél fogva. Oxfordi
kollégája, a vallásfilozófus Keith Ward joggal
állapítja meg, hogy Atkins elmélete az univer­
zumról éppoly önellentmondásos, mint a neve,
miközben hangsúlyozza: „logikailag lehetetlen,

28 Creation Revisited. Harmonswordth, Penguin, 1994., 143.

38
hogy valamely oknak okozata lenne anélkül,
hogy ez az ok előzőleg valóban létezne/' Végül
így összegzi saját véleményét: „Az Isten-hipo­
tézis és a Münchhausen-hipotézis a kozmikus
önfelemelésről nem egyenrangú vetélytársak. A
józan ész mindig is azt diktálta, hogy mind az
ember, aki maga próbálja felemelni magát saját
cipőfűzőjénél fogva, mind pedig az univerzum,
amely ugyanezt teszi, egyszer s mindenkorra
kudarcra van ítélve."29
Mindezek jól mutatják, hogy a nonszensz
akkor is értelmetlen, ha azt világhírű tudósok
állítják. A kijelentések logikátlanságát elhomá­
lyosítja az a tény, hogy kinyilatkoztatóik tudós
emberek; a nagyközönség ugyanis - egyáltalán
nem meglepő módon - azt feltételezi, hogy ezek
a kijelentések a tudomány állításai, következés­
képpen hitelt érdemelnek. Fontos tehát hangsú­
lyoznunk, hogy ezek nem a tudomány megál­
lapításai; bármely kijelentésnek ugyanis nyitott­
nak kell lennie a logikai vizsgálat számára, akár
tudósoktól származik, akár nem. A tekintélynek
kijáró tisztelet nem pótolhatja a logikai összefér­
hetetlenséget.
Aggodalomra ad okot, hogy A nagy terv ön­
magát teremtő univerzuma nem csupán valami­
féle jelentéktelen vélekedés, hanem egyenesen
kulcsfontosságú argumentum. Ily módon, ha a

29 God, Chance and Necessity. Oxford, One World Publications,

1996. 49.

39
leglényegesebb alapérv érvénytelen, bizonyos
értelemben nincs miről tovább beszélnünk.
Mivel azonban a természeti törvények - kü­
lönösen a gravitáció törvénye - elöntő fontos­
ságúak Hawking fejtegetésében, vizsgáljuk hát
meg azokat a félreértéseket, amelyek e törvé­
nyek természetével és azok határaival kapcso­
latosak.

A természeti törvények sajátosságai

Hawking rámutat, hogy a görög gondolkodás­

ban eredetileg nem tettek egyértelmű különbsé­
get az emberi és a természeti törvények között.
Hérakleitosz (kb. Kr. e. 535-475) klasszikus pél­
dáját említi, aki a Napnak az égen való „futását"
egy bosszúálló isten igazságos üldözésével ma­
gyarázza. Arisztotelész is úgy vélte, hogy a tárgya­
kat szellem és akarat hatja át. Ez a fajta szemlélet
jellemezte a nyugati világot mintegy kétezer
éven keresztül.
A természeti törvény fogalmát, annak ma
is használatos értelmében elsőként Descartes
vezette be - emlékeztet Hawking, és a követke­
zőképpen határozza meg ezt a fogalmat: „Nap­
jainkban a legtöbb természettudós úgy fogal­
mazna, hogy a természeti törvény olyan állítás,
amelyik valamilyen megfigyelt szabályszerűsé­
gen alapul, és segítségével az alapjául szolgá­
ló, közvetlenül megfigyelt helyzeten túlmutató

40
érvényű előrejelzés készíthető/'30 Szokványos
példa ennek szemléltetésére az általa is idézett
„a Nap mindig keleten kel" megállapítás. Ez a
megfigyelt szabályszerűségen alapuló kijelentés
azt az előrejelzést is tartalmazza, hogy holnap
is keleten fog fölkelni a Nap. Ezzel szemben „a
hattyú fehér" kijelentés nem természeti törvény,
ugyanis nem zárható ki az a lehetőség, hogy a
következő hattyú, amelyik elúszik előttünk, ép­
pen fekete lesz.
Ne felejtsük el azonban, hogy „A Nap mindig
keleten kel" természeti törvényt megfogalmazó
kijelentés jó néhány hallgatólagos előfeltétele­
zésre épül. Az a tény, hogy számtalanszor láttuk
eddig felkelni a napot keleten, még nem jelent
biztosítékot arra nézve, hogy holnap is ugyan­
úgy fel fog kelni - ahogyan erre Dávid Hume, a
skót felvilágosodás filozófusa rámutatott. Min­
dig hozzá kell gondolnunk még valamit az ilyen
törvényekhez, például azt, hogy „ha minden
ugyanúgy működik tovább, mint eddig", vagy
„ha nem robban fel a Nap", és így tovább.
A természeti törvény látszólag igen egyszerű
fogalma valójában egyáltalán nem az. Vajon a
szabálynak egyetemesen érvényesnek és kivétel
nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy törvénynek
tekinthessük? Gondoljunk csak Newton híres
mozgástörvényeire. Ezek eléggé megbízhatóak
ahhoz, hogy elvégezzük a Holdra szálláshoz

30 L m ., 33.

41
szükséges számításokat, a fénysebesség körüli
tartományban azonban használhatatlanok. Ott
már Einstein ennél pontosabb relativitáselméle­
tére van szükségünk.
Más szóval, nem elégséges Newton törvé­
nyeit önmagukban idéznünk. Ezeket még ki kell
egészítenünk azoknak a feltételeknek a megha­
tározásával, amelyek mellett érvényesek.

A természeti törvények eredete

Hawking három kérdést fogalmaz meg a termé­

szeti törvényekkel kapcsolatosan:31
• Honnan erednek ezek a törvények?
• Vannak-e kivételek e törvények érvé­
nyessége alól, azaz léteznek-e csodák?
• A lehetséges törvényeknek csak egyet­
len rendszere létezik?
Jelzi, hogy a tudomány olyan tekintélyes úttö­
rőinek, mint Galilei, Kepler, Descartes és Newton,
az első kérdésre adott hagyományos válasza az,
hogy a törvényeket Isten határozta meg, majd
hozzáteszi: „Ezzel azonban nem tettünk mást,
mint Istent a természeti törvények megtestesülé­
seként definiáltuk. Ha viszont Istent nem ruház­
zuk fel további tulajdonságokkal, például azzal,
hogy az Ószövetségben leírt Istennek tekintjük,
akkor ha az első kérdésre Istent tekintjük válasz-

31 I.m., 33.

42
nak, csak az egyik rejtélyt egy másikkal helyette­
sítettük."32
Az az Isten azonban, akiben Galilei, Kepler,
Descartes és Newton hitt, nem csupán a termé­
szeti törvények egyik formája. Számukra ő az uni­
verzum értelmes teremtője és fenntartója, maga is
személy, nem pedig elvont törvények rendszere.
O a Biblia Istene. Hawking megállapítása ezért
némiképp zavaros.
Amikor korábban Newton törvényeiről be­
széltem, nem neveztem őket egyenesen Isten
törvényeinek. Ennek az egyszerű oka az, hogy
Newton volt az, aki a testek mozgását bizonyos
feltételek közepette leíró törvényt megfogalmaz­
ta. Newton törvénye leírja a szabályszerűséget,
a mintát, amelyet a test mozgása bizonyos adott­
ságok mellett az univerzumban követ. Mindaz-
által Isten az, nem pedig Newton, aki a minden-
séget ezekkel a szabályszerűségekkel és min­
tákkal együtt megteremtette. Sőt végső soron
szintén Isten az, aki Newton szellemét azzal az
intellektuális erővel és bölcsességgel felruházta,
amelynek a segítségével tudósként felismerte és
elegáns matematikai formulákba öntötte ezeket
a törvényeket. Ilyen értelemben tulajdoníthatjuk
tehát Newtonnak ezeket a törvényeket.
Bizonyára őrültségnek hangzana, ha azt állí­
tanánk, hogy Newton nem más, mint a róla elne­
vezett törvények. Semmivel sem kisebb őrültség

32 Uo.

43
Istenről állítani ugyanezt. Vannak olyanok, akik
számára Isten a természet törvényeivel egyenlő.
Hawking is ezek közé tartozik, amennyiben a te­
remtő erőt ezeknek a törvényeknek tulajdonítja.
Ez azonban nem azonos Galilei, Kepler, Newton
és Descartes istenképével.

Isten - vagy a fizika törvényei?

„ A rések istene" Hawking-féle hamis istenkép­

nek súlyos következményei vannak. Ez a fajta
„növekvő tudomány, zsugorodó isten" téves
gondolkodásmód szükségszerűen választásra
kényszerít Isten és a tudomány között, avagy
Hawking látásmódja szerint Isten és a természet
törvényei között - ezt a hibát Richard Dawkins
és mások is gyakran elkövetik. Hawking az
M-teóriáról szólva (amely az ő szemében a fi­
zika végső, egységes elmélete) ezt írja: „...az
M-elmélet előrejelzése szerint rendkívül sok
univerzum létezik, amelyek a semmiből terem­
tődtek. Teremtésükhöz nincs szükség semmiféle
természetfölötti lény vagy Isten közbeavatkozá­
sára. Éppen ellenkezőleg, ezeknek a sokszoros
univerzumoknak a létezése a fizikai törvények
természetes folyománya."33
Egy természetfölötti lény vagy isten olyan
ágens, aki cselekszik. A Szentírás Istene egy cse-

33 l m . , U .

44
lekvő személy. Hawking ezt a teremtő erőt a fi­
zikai törvényeknek tulajdonítja, kizárva a Biblia
Istenét. Ám a fizikai törvény önmagában nem
cselekvő erő. Éppen ebben áll Hawking klasz-
szikus tévedése, hogy összekever két teljesen
különböző entitást: a természeti törvényt és a
cselekvő személyt. Ezzel hamis alternatíva elé
kényszerít. Összezavarja a magyarázat két szint­
jét, a cselekvést és a törvényt. Isten valóban ma­
gyarázat az univerzum létezésére, de nem olyan
típusú magyarázat, mint amit a fizika nyújt.
Hogy világosabbá tegyük a problémát, he­
lyettesítsük be az univerzumot egy sugárhaj­
tómű szerkezetével. Hogyan járjunk el, ameny-
nyiben magyarázatot szeretnénk adni a sugár­
hajtómű létezésére? Nevezzük meg feltalálóját,
Sir Frank Whittle-t, és tekintsük az ő személyes
cselekvése eredményének, vagy Hawkingot kö­
vetve zárjuk ki Whittle-t, és mondjuk azt, hogy a
hajtómű természetes módon a fizika törvényeiből
állt elő?
Értelmetlen volna választás elé kényszeríteni
az embereket, hogy vagy Frank Whittle-lal, vagy
a tudománnyal magyarázzák a sugárhajtású
motor létezését. Ez nem vagy-vagy kérdés. Nyil­
vánvaló, hogy a magyarázat mindkét szintjére
szükségünk van ahhoz, hogy teljes legyen a kép.
Az is világos, hogy a tudományos értelmezés
nem áll szemben a személyre mutató magyará­
zattal, nem jelent konkurenciát egyik a másik­
ra nézve, hanem a kettő kiegészíti egymást. Az

45
univerzum létezésével is hasonló a helyzet: Isten
nem áll szemben, és nem verseng a jelenségeket
megmagyarázó fizika törvényeivel. Isten min­
den magyarázat alapja, abban az értelemben,
hogy ő az elsődleges oka a világ létezésének,
amelyet a fizika törvényei leírnak.
Meglehetősen logikátlan tehát az elvárás, mi­
szerint választanunk kellene Isten és tudomány
között. Ráadásul igencsak kirekesztő elképzelés,
ugyanis azok a tudósok, akik Istent választják,
joggal vádolhatják Hawkingot azzal, hogy kire­
keszti őket a tudomány világából.
Amikor Sir Isaac Newton, a Cambridge-i Lu-
cas-féle katedra korábbi vezetője fölfedezte a
tömegvonzás törvényét, nem követte el azt az
alapvető tévedést, amit Hawking: nem mondta
azt, hogy most már, a gravitáció törvényének is­
meretében nincs többé szüksége Istenre. Ehelyett
megírta a tudománytörténet leghíresebb köny­
vét, a Principia mathematicát, amelyben annak a
reményének adott hangot, hogy ez „meggyőzi a
gondolkodó embert", hogy higgyen Istenben.
A sugárhajtású motor működése megma­
gyarázható a fizika törvényeivel, a létrejötte
azonban nem. Nyilvánvaló, hogy a fizika tör­
vényei önmagukban nem hozhatták létre ezt
a szerkezetet. Ehhez Whittle intelligenciájára,
képzelőerejére és tudományos kreativitására is
szükség volt. Sőt, a fizika törvényei még Frank
Whittle-lal együtt sem hozhatták létre ezt a mo­
tort, ugyanis bizonyos anyagokra is szükség

46
volt. Meglehet, hogy az anyag önmagában sze­
rény dolog, a törvények mégis képtelenek azt
létrehozni.
A több mint két évezreddel ezelőtt élt Arisz­
totelész nagyszerűen gondolkodott erről a kér­
désről. O négyféle okságot különböztet meg
egymástól, amelyeket talán joggal tekinthetünk
„magyarázati szinteknek". A sugárhajtású mo­
tor példájánál maradva a négyféle okság közül
az első a materiális - ez maga a nyersanyag,
amelyből a szerkezet felépül. A második a for­
mális ok - a koncepció, a terv, az elmélet és a
modell, amelyet Sir Frank Whittle elgondolt és
kidolgozott. A harmadik a hatékony ok - maga
Sir Frank Whittle, mint a gépezet megalkotója.
És végül a negyedik a cél-ok - az a cél, amelyre
nézve kitalálták és megépítették; nevezetesen,
hogy minden eddiginél gyorsabban hajtson egy
bizonyos repülőgépet.
A sugárhajtású motor példájával egy másik
félreértést is tisztázni tudunk. Sok tudós egyet­
ért abban, hogy a tudomány lényegében a mate­
riális okok szintjén tud magyarázattal szolgálni.
A „hogyan" kérdésére keresi a választ - Hogyan
működik ez a bizonyos motor? A „miért" kér­
dést is felteszi a működésre vonatkozóan - Mire
jó itt ez a vezetékcső? A célra vonatkozó „miért"
azonban nem a tudomány kérdése - Milyen cél­
ból építették meg ezt a motort? Sir Frank Whittle
nem tényező a tudományos elemzés szempont­
jából. Laplace-t idézve a tudományos vizsgá-

47
lódásnak „nincs szüksége erre a hipotézisre".34
Természetesen nevetséges volna ebből arra a kö­
vetkeztetésre jutni, hogy Whittle nem is létezett.
Hiszen ő a magyarázat arra a kérdésre, hogy mi­
ért létezik sugárhajtású motor.
Ez az, amit sok tudós (és nem tudós) tesz Is­
tennel. Úgy határozzák meg a tudományosnak
nevezett kérdések sorát, hogy eleve kizárják Is­
tent, majd pedig megállapítják, hogy Isten fölös­
leges, vagy nem is létezik. Nem látják be, hogy
a tudomány nem ad választ az olyan, jellegű
kérdésekre, hogy „Miért van a valami a semmi
helyett?", azon egyszerű oknál fogva, hogy egy­
szerűen nem áll módjában megválaszolni eze­
ket. Hasonlóképpen azt sem látják be, hogy saját
ateista világnézetük az, ami eleve kizárja Istent,
nem pedig maga a tudomány.
Az univerzum léte nem a tudósoknak kö­
szönhető. Nem elméleteik, nem is a matematikai
fizika megannyi törvénye hozta azt létre, jólle­
het Hawking ezt így gondolja. Legalábbis Az idő
rövid történetében adott magyarázata erre utal,
azt sugallva, hogy egy elmélet létrehozhatja az
univerzumot.
A tudomány hagyományos módszere, amely
matematikailag modellezi a valóságot, nem ké­
pes megválaszolni azt a kérdést, hogy miért léte-

M Mindazáltal e kérdések némelyikére adott válasz jelenthet

tudományos bizonyítékot egy külső intelligencia beavat­
kozására nézve - ezt részletesebben kifejtettem a God's
Undertaker c. könyvemben, lásd: 11.

48
zik az univerzum, amit ez a modell leír, a létezés
minden nyomorúságával eg)áitt. Vajon a világ
végső alapelve olyan kényszerpálya, amely szük­
ségképpen létrehozza a világot? Vagy szükség
van egy Teremtőre? Ha igen, van neki a teremté­
sen túlmenően más hatása is az univerzumra?35
Bármennyire nehezen hihető, úgy tűnik,
Hawking a teljes magyarázatot kizárólag a for­
mális okra kívánja visszavezetni. Azt állítja, hogy
az univerzum megteremtéséhez semmi másra
nincs szükség, csak kizárólag a gravitáció tör­
vényére. Ha azt kérdezzük, honnan van a gra­
vitáció, ezt válaszolja: a mindent egyesítő végső
alapelvből, az „M-teóriából". Ám aki azt állítja,
hogy egy elmélet vagy fizikai törvény képes létre­
hozni az univerzumot (vagy egyáltalán bármit),
félreérti az elmélet és a törvény fogalmát. A tu­
dósok arra törekednek, hogy olyan matematikai
törvényeket tartalmazó elméleteket alkossanak,
amelyek leírják az adott természeti jelenséget, és
ezáltal lehetővé teszik az előrejelzést - ezt látvá­
nyos sikerrel teszik. Mindazáltal a teóriák és tör­
vények önmagukban semmit nem okoznak, még
kevésbé teremtenek.
William Paley, a több mint két évszázaddal
ezelőtt élt keresztény filozófus is ezt magyarázza:
„Ha a vadon embere találna egy órát, igen­
csak meglepődne, ha azt bizonygatnánk neki,
hogy ez az óra nem más, mint a fémek termé-

35 I.m., 174.

49
szetére vonatkozó törvények produktuma. Az,
hogy egy létező dolog hatékony, operatív okát
valamiféle törvénynek tulajdonítjuk, puszta szó­
csavarás. Minden törvény egyúttal egy cselekvő
alanyt is feltételez, ő maga ugyanis csupán mód­
ja ennek a cselekvésnek. Az erőt a cselekvő fejti
ki, a törvény pedig az a rend, amelynek meg­
felelően az erő működik. Cselekvő alany, erő -
mindkettő különbözik a törvénytől. Nélkülük a
törvény semmit sem visz véghez, nélkülük a tör­
vény semmi/'36
így áll tehát a helyzet. A fizika törvényei sem­
mit sem képesek teremteni. Csupán leírják, hogy
bizonyos feltételek mellett mi tekinthető sza­
bályszerű történésnek. Ez Hawkingnak a fizika
törvényére vonatkozó legelső példájából is kide­
rül. A Nap mindig keleten kel, azonban nem ez
a törvény teremtette a Napot, sem a Földet, an­
nak keleti és nyugati pólusával. A törvény leírni
és előrejelezni képes, de teremteni nem. Hason­
lóképpen a gravitációt sem Newton gravitációs
törvénye teremtette meg, sőt még az anyagot
sem, amelyre az hat. Newton törvénye valójá­
ban nem is magyarázza meg a gravitációt - ennek
ő maga is tudatában volt.
A fizikai törvények nemcsak teremteni képte­
lenek bármit is, de okozni sem képesek bármiféle
történést. Newton híres mozgástörvényei soha­
sem voltak képesek végiggurítani egy biliárdgo-

36 William Paley: Natural Theology. 1802., 7.

50
lyót a zöld asztalon. Erre csupán az ember képes
dákó és saját izomzata segítségével. A törvények
segítségével mindössze vizsgálni, feltérképezni
és előrejelezni tudjuk a golyók mozgásának a
pályáját azonos körülmények között. A törvé­
nyeknek nincs erejük ahhoz, hogy a golyókat
mozgassák, még kevésbé ahhoz, hogy azokat
megteremtsék.
így válik érhetővé, hogy mire is gondolunk,
amikor azt állítjuk, hogy az univerzum viselke­
dését a természet törvényei irányítják. De vajon
mire gondol Hawking, amikor azt állítja, hogy
az univerzum a fizika törvényeiből állt elő, vagy
azt, hogy a gravitáció az M-teóriából származik?
Ezt az alapvető félreértést osztja a szintén
jól ismert fizikus, Paul Davies is: „Nincs arra
szükség, hogy bármiféle természetfölötti valósá­
got tekintsünk az univerzum vagy az élet ere­
detének. Sohasem szívleltem az isten-barkácsolás
gondolatát. Számomra sokkal inspirálóbb abban
hinni, hogy néhány matematikai törvény van
olyan okos, hogy létrehozza ezt az egész min-
denséget."37
Abban a világban azonban, amelyben élünk,
a matematika egyszerű törvényei, mint például
az 1+1=2 önmagukban még nem hoztak létre
semmit. Biztos, hogy ettől még egy fillérrel sem
gyarapodott senkinek a bankszámlája. Ameny-

37 Idézi Clive Cookson: Scientists Who Glimpsed God. Financial

Times, 1995. április 29., 20.

51
nyiben ezer font van a számlámon, és újabb ez­
ret teszek hozzá, a számtan törvényei racioná­
lisan megmagyarázzák, hogy mitől lett kétezer
font a számlámon. Ha azonban nem utalok a
számlámra semmit, hanem csak várom, hogy az
algebra törvényei gyarapítsák a pénzemet, ha­
mar csődbe jutok.
C. S. Lewis a következőket írja a természet
törvényeiről, rá jellemző éleslátással:
„Hajlamosak vagyunk úgy nyilatkozni ró­
luk, mintha bárminek is előidézői lehetnének,
holott az égvilágon semmit sem idézhetnek elő.
A biliárdgolyókat nem a mozgás törvényei moz­
gatják, azok csak érvényesülnek a mozgásban,
amit valami más (mondjuk, az ember dákója,
vagy posztóhiba, vagy esetleg valami természet­
fölötti erő) idéz elő. A törvények semminek sem
kiváltó okai, csupán feltételrendszert adnak, ha
egyáltalán valami történik - éppen úgy, aho­
gyan a számtan szabályai is feltételrendszert ké­
peznek minden pénzügyi tranzakcióhoz, ha van
egyáltalán pénzem. így a természet törvényei
bizonyos értelemben uralják a tér és az idő tel­
jes tartományát, míg más értelemben éppen azt
nem, ami az egész valóságos világmindenség:
a tényleges eseményeknek azt a szakadatlan
áradatát, ami a történelmet alkotja. Ennek vala­
honnan máshonnan kell származnia. A törvé­
nyekből eredeztetni olyan, mint azt hinni, hogy
ha osztok, szorzók, összeadok, abból keletkezik
a pénz. Végeredményben ugyanis minden tör-

52
vény csupán annyit mond, hogy 'ha A-t vetsz,
akkor B-t fogsz aratni'. Ám először szerezd be
A-t, mert a törvény nem szerzi be helyetted."38
Továbbá: „Tehát a törvények csak a 'ha' és 'ak­
kor' világát képezik, és nem ezt a ténylegesen
létező világmindenséget. Amit mi törvények és
alapelvek segítségével megtanulhatunk, az egy
kapcsolatrendszer. De hogy ebből egy valóságos
világ legyen, ahhoz e rendszerbe bele kell tölteni
mindazt, ami összekapcsolható: az átlátszatlan
valóságdarabok egész zuhatagát. Ha a világot
Isten teremtette, akkor ennek a zuhatagnak O a
forrása, legérvényesebb alapelveink érvényes­
sége pedig csakis abból fakad, hogy erre a zu-
hatagra vonatkozva érvényesek. Márpedig, ha
minden konkrét, egyedi dolognak és esemény­
nek Isten a forrása, akkor ki más lehetne a le­
hető legkonkrétabb és legegyedibb, mint éppen
Ő maga? Semmi sem lehetne konkrét és egyedi,
ha eredete nem volna az, hiszen az elvont és ál­
talános képtelen volna arra, hogy kézzelfogha­
tó valóságot hozzon létre. Könyvelhetnénk egy
örökkévalóságig, de ezzel egy lyukas garast sem
hoznánk létre."39
A kizárólagos naturalizmus világa, amely­
ben bölcs matematikai törvények pusztán önma­
gukban létrehozzák az univerzumot és az életet,

38 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974; 63. Az idézet

a magyar kiadásból származik: Csodák. Harmat, Budapest,
1994. Ford. Somogyi György., 70-71.
39 I.m ., 102.

53
nem más, mint vegytiszta tudományos-fantasz­
tikus képzelgés. Teóriák és törvények nem képe­
sek anyagot vagy energiát teremteni. Az a szem­
lélet, amely szerint mégis rendelkeznek ezzel a
képességgel, sokkal inkább kétségbeesett mene­
külésnek tetszik az elől a másik lehetőség elől,
amelyet Hawking fenti kérdése magában foglal:
„Vagy szükség van egy Terem tőre?"
Ha Hawking nem becsülné alá a filozófiát,
talán rábukkant volna Wittgenstein megállapí­
tására, miszerint „a modernitás hazugsága" az
a gondolat, hogy a természet törvényei érthetővé
teszik számunkra a világot, holott mindössze le­
írják a strukturális szabályszerűségeket. Richard
Feynman Nobel-díjas fizikus még tovább viszi
ezt a gondolatot:
„A tény, hogy egyáltalán vannak törvények,
amelyeket kutathatunk, önmagában is csodának
tekinthető; mint ahogyan az is, ha rátalálunk
ezekre a törvényekre, például a gravitáció okoz­
ta torzult tér törvényére. Még ha nem is értjük,
lehetőséget nyújt az előrejelzésre - azaz elmond­
ja, mire számíthatunk egy újabb kísérletben."40
A tény, hogy ezek a törvények matematika­
ilag leírhatók, Einstein számára is már önma­
gában az ámulat kimeríthetetlen forrását jelen­
tette, amely túlmutat az anyagi világon. Ő így
fogalmaz: „Bárki, aki alaposabban foglalkozik a
tudomány dolgaival, meggyőződhet arról, hogy

40 The Meaning o flt AU. London, Penguin, 2007., 23.

54
a természet törvényei az emberét messze meg­
haladó szellem létéről tanúskodnak, aki előtt a
magunk szerény képességeivel illik alázatban
maradni."41
Hawking jellemző módon elmulasztja meg­
válaszolni a döntő kérdést: Miért van inkább a
valami a semmi helyett? Azt állítja, hogy a gravi­
tációnak köszönhetően az univerzum előállása
szükségszerű volt. De hogyan állt elő a gravitá­
ció? Mi a mögötte levő teremtő erő? Ki alkotta
meg összes tulajdonságával és azzal a lehetőség­
gel együtt, hogy matematikailag megragadhat­
juk annak törvényszerűségét? Hasonlóképpen,
amikor Hawking a spontán teremtődés teóriá­
ja mellett érvel, és azt állítja, hogy mindössze a
„vázlattervet" kellett berobbantani ahhoz, hogy
„beinduljon az univerzum gépezete", akkor ki­
kívánkozik belőlem a kérdés: Honnan van ez a
vázlatterv? Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet az
univerzum része, ha ez indítja be a gépezetet. Ki
más indíthatja be a világszerkezetet a legvégső
ok értelmében, ha nem Isten?
Allan Sandage Crafoord-díjas tudós (ez meg­
felel a csillagászati Nobel-díjnak), a kvazárok fel­
fedezője, akit a tudományos világ egyöntetűen a
modern asztronómia atyjának tekint, nem hagy
kétséget saját álláspontja felől: „Meglehetősen
valószínűtlennek tartom, hogy ez a lenyűgöző

41 Ld. Einstein levele Phyllis Wright nevű diákjához, 1936.

január 24.

55
rend a káoszból állt volna elő. Léteznie kellett va­
lamilyen szervező elvnek. Isten számomra misz­
térium, de a létezés csodájának a magyarázata -
aminek köszönhető a valami a semmi helyett."42
Miközben Hawking a vallást támadja, érdekes
módon szükségét érzi annak, hogy erőteljesen
hangsúlyozza az ősrobbanás elméletét, amely
erőteljesen egybevág a teremtés bibliai narratívá-
jával - akkor is, ha ez bosszantja a nem hívőket.
Mielőtt a Big Bang teóriáját általánosan elfogad­
ták volna, nagyon sok vezető tudós éppen azért
igyekezett ezt cáfolni, mert úgy tűnt, ez is a Szent­
írás elbeszélését támasztja alá. Némelyek Ariszto­
telész „örök univerzum" elméletébe kapaszkod­
tak, amely szerint az univerzumnak nincs kez­
dete, sem vége; ez azonban már hitelét vesztette
valamennyi későbbi variánssal együtt.
Hawking beéri annyival, hogy kijelenti:
„Az Ószövetség szerint Isten a teremtés hato­
dik napján alkotta meg Adámot és Évát. Ussher
püspök, aki 1625 és 1656 között egész Írország
prímása volt, sokkal pontosabban határozta
meg a világ eredetét: szerinte a teremtés Kr. e.
4004. október 27-én délelőtt 9 órakor történt.
Nekünk ettől eltérő a véleményünk: szerintünk
az ember valóban csak a „közelmúlt" teremt­
ménye, magának az Univerzumnak a története
azonban 13,7 milliárd évvel ezelőtt kezdődött."43

42 Neiv York Times. 1991. március 12., B 9.

43 A nagy terv., 137.

56
 Látszik, hogy Hawking, jóllehet elmélyülten
foglalkozik a tudományos anyagok interpretá­
ciójával, nem különösebben járatos a Szentírás-
magyaráza tokban. Mai gondolkodóként meg­
elégedni Ussher püspök Biblia-értelmezésével
olyan, mintha megmaradnánk Ptolemaiosznak
a rögzített Földről és a körülötte forgó égitestek­
ről alkotott univerzum-szemléleténél. Ezt bizo­
nyára Hawking sem gondolná komolyan.
Amennyiben Hawking vette volna a fáradsá­
got, hogy kicsivel többet foglalkozzon a Biblia
tanulmányozásával ahelyett, hogy egyszerűen
egy kalap alá vegye az északi, maja, afrikai és
kínai mítoszokkal, észrevehette volna, hogy a
Szentírás nyitva hagyja a teremtés idejének a kér­
dését. A „Kezdetben teremtette Isten az eget és a
földet" mondat strukturálisan nem része a Gene­
zis könyve „hat napos" teremtéselbeszélésének,
hanem egyértelműen megelőzi azt. Tehát sem
a Föld, sem az univerzum korát nem határozza
meg, noha vannak, akik a teremtés napjait ilyen
összefüggésben magyarázzák. Nincs tehát szük­
ségszerű ellentét a Teremtés Könyve elbeszélése
és a tudományos számítás szerinti 13,7 milliárd
esztendő között.
Az első tudományos bizonyíték arra vonatko­
zóan, hogy az univerzumnak kezdete van - aho­
gyan erre Hawking is rámutat -, csak a huszadik
század elején született meg, a Biblia viszont évez­
redek óta következetesen állítja ugyanezt. Jó vol­
na hitelt adni annak, ami arra érdemes.

57
I sten - v a g y a m u l t iv e r z u m ?

Az ateista tudósok igyekeznek elkerülni a ter­

mészet mögött álló isteni intelligencia létezé­
sének a gondolatát, amely sokak számára nyil­
vánvaló tény, ezért arra kényszerülnek, hogy
teremtő erőt tulajdonítsanak az olyan egyre
kevésbé komolyan vehető tényezőknek, mint
a tömeg és az energia, a természet törvényei,
vagy éppen e törvényekre vonatkozó saját teó­
riájuknak. Hawkingnak valójában nem sikerült
megszabadulnia Istentől, hiszen továbbra is ott
kísérti a rések istenének képzete, amelyben jó­
zan belátással bíró ember nem hihet. Teóriái,
amelyeket a rések istenének száműzése végett
megalkot, igencsak spekulatívak és ellenőriz­
hetetlenek.
Más fizikusokhoz hasonlóan Hawkingnak
is szembesülnie kell a tervezettség nyilvánvaló
tényével:
„Úgy tűnik, mintha Világegyetemünk és tör­
vényei a tervezettség nyomait viselnék magu­
kon: egyrészt úgy testre szabottak, hogy az tá­
mogassa a létezésünket, másrészt, ha egyszer
már létezünk, kevés teret enged a változtatá­
soknak. Mindezt nem egykönnyen lehet meg­
magyarázni, ráadásul felveti azt a kérdést is,
hogy miért van ez így. (...) A természeti törvé­
nyek rendkívüli mértékű finomhangoltságának
legújabb keletű felfedezése sokakat visszatérít

58
ahhoz a régi elképzeléshez, amely szerint ez a
nagyszerű tervezettség csak valamilyen nagy­
szerű tervező műve lehet. (...) A modern ter­
mészettudomány azonban más választ ad erre
a kérdésre. (...) Úgy tűnik, mintha a mi Világ-
egyetemünk egyike lenne annak a nagyon sok
univerzumnak, amelyek mindegyikében más­
más törvények uralkodnak."44
Hawking tehát elismeri a „nagy terv" léte­
zését. Közel egy egész fejezetet szentel annak,
hogy részletekbe menően leírja, mennyire fino­
man vannak beállítva a természet alaptörvényei,
illetve az azokat jellemző fizikai állandók értéke.
Lenyűgözőek az általa felsorolt bizonyítékok, és
tökéletesen beillenek abba az elképzelésbe, mi­
szerint „ez a nagyszerű tervezettség csak vala­
milyen nagyszerű tervező műve lehet". Hogyne
illenének bele, mint kéz a kesztyűbe, ha egyszer
a Tervező létezik!
Bármennyire is régi a „nagyszerű tervezőre"
vonatkozó elképzelés, a lényeges kérdés az, hogy
igaz-e, vagy sem. Azzal a kijelentéssel, hogy ez
régi elgondolás, szerzőnk azt a hamis benyomást
keltheti, hogy ami régi, szükségképpen hamis is,
mivel azóta már van jobb megoldás helyette. Sőt
azt a további hamis benyomást keltheti, hogy ma
már senki sem hisz ebben a Tervezőben. Azon­
ban, mint láttuk, a tudomány néhány kiemelke-

44 A nagy terv., 179-181.

59
dő alakja igenis ma is hisz benne. Emberek mil­
liói, vagy éppen milliárdjai - egyébként sokkal
többen, mint az ateista alternatíva hívei - osztják
azt a meggyőződést, hogy a nagyszerű tervező,
Isten, a Teremtő létezik.

A multiverzum

Hawking túl messzire megy, amikor kijelenti,

hogy a nagyszerű tervező léte nem a modern tu­
domány válasza. Lássuk, milyen választ fogad
el ő az alaptörvények és állandók finomhangolt-
ságára nézve, amelyről maga is úgy vélekedik,
hogy „szemmel láthatóan csodálatos".
Hawking válasza a multiverzum. Ez nagy vo­
nalakban azt jelenti, hogy az univerzum több
forgatókönyv szerint is létrejöhet, sőt létre is
jön, ráadásul olyan sok univerzum van (néme­
lyek szerint végtelenül sok, bármit is jelentsen
ez a fogalom), hogy mindaz, ami egyáltalán
megtörténhet, valamelyikben közülük meg is
történik. így tehát nem meglepő - hangzik az
érvelés -, hogy létezik legalább egy olyan uni­
verzum, mint a miénk.
Meg kell jegyeznünk, hogy Hawking ismét
abba a tévedésbe esik, hogy hamis választás elé
állít: Isten - vagy a multiverzum. A filozófusok
már rég rámutattak arra, hogy elméletileg Isten
annyi univerzumot teremthet, ahányat csak akar.
A multiverzum fogalma önmagában még nem

60
zárja ki - nem is zárhatja ki - Istent a játékból.45
Hawking láthatólag semmilyen ellenérvvel nem
szolgál ezzel a megállapítással szemben.
Emellett a mi világegyetemünk fizikai állan­
dói precízen megállapított értékek. Lehetett vol­
na másképp is, azonban a multiverzum teóriája
semmi esetre sem érvényteleníti a nagy isteni
tervre utaló nyilvánvaló jegyeket, amelyekről ez
az univerzum tanúskodik.46
Mit mondhatunk magáról a multiverzumról?
Azt, hogy az szintén finoman hangolt valóság?
Ha igen, akkor Hawking ugyanoda jutott visz-
sza, ahonnan elindult.47 Ha nem, akkor meg hol
maradnak az érvek, amelyekkel azt bizonyítja,
hogy nem így van?
A multiverzum-elmélettel Hawking túllép
a tudomány határain a filozófia tőről metszett
területére, amelynek igencsak elhamarkodot­
tan állította ki a halotti bizonyítványt. Ahogyan
arra Paul Davies rámutat: „Minden kozmológiai

46 Lásd pl.: Robin Collins véleményét, in Bemard Carr

(szerk.): Universe or Multiverse? Cambridge, Cambridge
University Press, 2007., 26. fej.
46 Phil Dowe: Galileo, Darwin és Hawking c. könyvében (Grand
Rapids, Wm B. Eerdmans, 2005., 160. sköv.) olvasható köz­
érthető elemzés arról, hogy ez a kijelentés hogyan viszo­
nyul az ún. „fordított szerencsejátékos hibájának" az eseté­
hez. - A z „Inverse Gambler's Fallacy" fogalma lan Hacking
filozófus nevéhez fűződik. Arra az esetre használja, amikor
egy kis valószínűségű esemény bekövetkeztéből tévesen
arra követeztetnek vissza, hogy azt már számtalan próbál­
kozás előzte meg, mint például amikor három kockával
egyszerre dobunk hatost, (ford. megj.)
47 Lásd: Bemard Carr, i. m., 464.

61
modell úgy születik, hogy a tapasztalati megfi­
gyelések eredményeit kiterjesztik, és valamely
filozófiai elv segítségével általános érvényűvé
teszik/'48
Komoly tudományos tekintélyek sem fogad­
ják túl nagy lelkesedéssel a multiverzum gondo­
latát, többek között Sir Roger Penrose, Hawking
korábbi munkatársa, akivel együtt nyerték a
nagy elismerést jelentő Wolf Díjat. Penrose a kö­
vetkezőképpen vélekedik Hawkingnak A nagy
tervben használt multiverzum fogalmáról: „Ez
egy elcsépelt fogalom, különösen ebben az ösz-
szefüggésben. Kibúvó csupán, mivel nincs rá jó
teória."49
Penrose úgy véli, a multiverzum kifejezés túl­
ságosan pontatlan: „A fogalom félrevezető, noha
általánosan használatos a párhuzamosan létező,
koegzisztenciális világok gondolatának kifejezé­
sére. Ezek az alternatív világok valójában nem
különálló valóságként léteznek; a valóságról csak­
is mint ezek átfogó együtteséről beszélhetünk."50
Egy másik jeles elméleti fizikus, John Polking-
horne egyenesen elutasítja a multiverzum el­
képzelését:
„Tekintsük ezt a spekulációt annak, ami va­
lójában. Ez már nem fizika, hanem metafizika,
a szó legszorosabb értelmében. Az univerzu-

48 Bemard Carr, i. m., 487.

49 Premimer Christian Rádió „Unbelievable" c. műsora Justin
Brierleyvel, 2010. szeptember 25.
50 Bemard Carr, i. m., 748.

62
mok együttesébe vetett hitnek nincs szigorúan
tudományos alapja. Ezeknek a más világoknak
a szerkezete ismeretlen számunkra. Intellektu­
álisan ugyanolyan tiszteletre méltó az a magya­
rázat - sőt szerintem egyszerűbb és elegánsabb
is - hogy azért ilyen a világ, mert a Teremtő
akaratának eredménye, aki szerint éppen ilyen­
nek kell lennie."51
Hozzátehetnénk, hogy a teremtő Istenbe ve­
tett hit ráadásul sokkal racionálisabb válasz­
tásnak tűnik azzal az alternatív hittel szemben,
amely szerint minden univerzum, amely egyál­
talán létrejöhetett, ténylegesen létre is jött, bele­
értve azt is például, amelyben Richard Dawkins
a canterburyi érsek, Christopher Hitchens a
pápa, és Billy Graham az év ateistája cím kitün­
tetettje.

Az M-elmélet

Hawking végső elmélete, amely magyarázatot

ad arra, hogy a természet törvényei miért olya­
nok, amilyenek, az M-teória nevet kapta. Ez a
szuperszimmetrikus gravitáció elmélete, amely
olyan bonyolult elképzeléseket tartalmaz, mint
például a tizenegy dimenzióban vibráló ener­
giahúrok. Hawking ezt bizalmasan így nevezi:
„az az egységes elmélet, amelyről Einstein re-

51 One World. London, SPCK, 1986., 80.

63
 mélte, hogy rátalál". Amennyiben erre valóban
rábukkannának, az elméleti fizika nagy győzel­
mét jelentené; ám még ez is messze állna attól,
hogy halálos csapást mérjen a teremtő Istenre.
Ellenkezőleg: még mélyebb bepillantást enged­
ne az ő teremtő bölcsességébe. Don Page, az
Alberta Egyetem elméleti fizikusa, Hawking
egyik tanítványa, akivel társszerzőként nyolc
tanulmányt publikált együtt, így nyilatkozik er­
ről: „Meg vagyok győződve, hogy amennyiben
az M-teória egészen kidolgozott elmélet volna
(még nem az), és ha helyes volna is (amit ter­
mészetesen nem tudunk), akkor sem szolgálna
bizonyítékul arra, hogy nem Isten teremtette az
univerzumot."52
Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy az
M-elmélet egy elvont teória, nem pedig teremtő
hatalom. Olyan forgatókönyv ez (pontosabban
szólva forgatókönyvek sora, ugyanis elméletek
sokaságát foglalja magába), amelynek alapján
lehetséges volna 1.0500 számú különböző univer­
zum keletkezése, feltéve, ha igaz. Azonban ez
távolról sem olyan biztos. De ha igaz volna is, az
M-elmélet önmagában egyetlen egyet sem teremtett
volna ezek közül a világok közül. Hawking állítása
szerint „Az M-elmélet törvényei lehetővé teszik,
hogy különböző univerzumok keletkezzenek,
amelyek alapvetően különböző törvényekkel
rendelkeznek." Csakhogy „lehetővé tenni" vagy

52 Személyes közlés, jóváhagyott hivatkozás.

64
„megteremteni" valamit, két teljesen különböző
dolog. Egy elmélet, amely lehetővé teszi meg­
annyi univerzum létrejöttét, nem azonos azzal
a cselekvő alannyal, aki megtervezi, sem a pro­
duktummal, amelyet létrehoz.
A nagy terv azt a benyomást kelti, mintha Is­
tent a tudomány fölöslegessé vagy nem létezővé
tenné. Ha azonban az érveket közelebbről meg­
vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ennek intellektuáli­
san igen magas ára van, hiszen úgy próbál meg­
szabadulni a Teremtőtől, hogy absztrakt teóriát
ruház fel teremtő erővel, holott az önmagában
semmit sem teremthet.
Tim Radford világosan fogalmazza ezt meg
A nagy tervről írott recenziójában:
„A modern kozmológiának ebben az igen
rövid történetében a kvantum és a kölcsönhatás
fizikai törvényei épp olyanok, mint a bibliai cso­
dák: ámulatba ejtenek, noha széles körben elfo­
gadják azokat. Az M-teória más: az első mozga­
tó, a lét forrása, a teremtő erő, amely mindenütt
ott van, és sehol sincs. Ezt az erőt nem lehet mű­
szerekkel megragadni, nem tudjuk érthető ma­
tematikai szabályokkal vizsgálni, mégis minden
lehetőség foglalatát jelenti. Mindenütt jelen van,
mindent tud, és mindenható - egy nagy miszté­
rium. Nem emlékeztet ez Valakire?"53
Hasonlóan vélekedik Paul Davies is: „A multi-
verzumról szóló általános magyarázat egyszerű-

53 Tim Radford: The Guardian, 2010. szeptember 18.

65
en naiv deizmus a tudományos nyelvezet ruhá­
jába bújtatva. Mindkettő úgy jelenik meg, mint
teljességgel ismeretlen, láthatatlan és kifürkészhe­
tetlen rendszer. Mindkettő végtelen mennyiségű
információt halmoz fel, hogy megmagyarázza a
minket körülölelő véges univerzumot."54

Az M-elmélet érvényessége

Jóllehet érvelésemet nem erre alapozom, mind-

azáltal meg kell jegyeznem, hogy nem minden
fizikus osztja Hawking meggyőződését az M-el­
mélet érvényességéről, és ennek hangot is ad­
nak. Jim Al-Khalili elméleti fizikus például így
nyilatkozik:
„A multiverzumra vonatkozó elgondolás és
az M-teória közötti kapcsolat meglehetősen von­
zó. Az M-elmélet olyan szószólói, mint Witten
és Hawking szeretné elhitetni velünk, hogy kész
tényekkel van dolgunk. Ám kritikusaik az utób­
bi években egyre élesebb hangon bírálják ezt az
elképzelést, azzal érvelve, hogy az M-teória még
csak nem is tekinthető tudományos elméletnek,
minthogy kísérleti úton nem ellenőrizhető. Pil­
lanatnyilag ez csupán egy lenyűgöző és nagy­
szerű matematikai konstrukció, és valójában
egy a lehetséges TOE55 elméletek sorában."

5,1 Bemard Carr, i. m., 495.

55 Theory of Everything, a. m. „a mindenség elmélete" vagy
még inkább „a mindenség alapelve", (ford. megj.)

66
 Paul Davies véleménye szerint az M-teória
„nem ellenőrizhető, és a jövőben sem lesz az."56
Frank Close oxfordi fizikus ennél is tovább megy:
„Az M-elméletnek semmiféle meghatározása
nincs (...) Valaki nyíltan ki is jelentette: »Ugy tű­
nik, senkinek sincs fogalma arról, mit is jelent ez
az M.« Talán csak egy mítosz." Majd hozzáteszi:
„Nem látom be, hogy az M-teória akár csak jottá­
nyit is hozzáadna az Istenről szóló vitához, akár
mellette, akár ellene."57 Jón Buttersworth, a svájci
CERN Hadronütköztető58 szakembere megálla­
pítja: „Az M-teória egy rendkívül spekulatív el­
mélet, amelyre nézve nincsenek bizonyítékaink;
nyilvánvalóan nem tekinthető tudományos elmé­
letnek."59
Hawking könyvének még a megjelenése előtt
Roger Penrose a következőkre figyelmeztet:
„Az elméleti fizikusok bizalmas köreiben
meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy »már
majdnem megvan«, és hogy »a mindenség elmé-
lete« már csak karnyújtásnyira van a huszadik
század végének legújabb tudományos eredmé­
nyeitől. Hasonló megjegyzések gyakran elhang­
zottak az ún. »húrelmélettel« kapcsolatban is,
amely korábban divatos volt. Ma már nehezebb
fönntartani egy ilyen álláspontot: a húr-teória

56 Hannah Devlin: The Times, 2010. szeptember 4.

87 'Science. Life. The Plánét.' in: The Times, Eurekn. 12. szám,
2010. szeptember., 23.
58 Large Hadron Collider - a CERN 2008 óta működő
részecskegyorsítója, (ford. megj.)
59 Hannah Devlin: The Times, 2010. szeptember 4.

67
 átalakult valami mássá (M- vagy F-elméletté),
amelyről általánosan azt tartják, hogy jelenleg
lényegében ismeretlen."
Penrose így folytatja:
„Véleményem szerint a korábbi elképzelé­
sekhez képest sokkal távolabb állunk a végső
alapelvtől. (...) A húrelméletből és az azzal kap­
csolatos elgondolásokból valóban jelentős mate­
matikai eredmények születtek. Mindazáltal erő­
sen kétlem, hogy ezek többek lennének kiemel­
kedő matematikai daraboknál, noha valóban
mély fizikai felismerések hatására kristályosod­
tak ki. Nem látom be, miért kellene elhinnünk,
hogy azok az elméletek, amelyek túllépnek az
általunk közvetlenül érzékelt tér-idő dimenzión
(1+3), bármivel is közelebb vihetnek a dolgok fi­
zikai megértéséhez."60
Alister McGrathtal folytatott rádióbeszélgeté­
sében, amely Hawking könyvének a megjelenése
után történt, Penrose még élesebben fogalmaz.61
A kérdésre, hogy a tudomány igazolja-e az el­
képzelést, miszerint az univerzum „megteremt­
heti önmagát a semmiből", Penrose a Hawking
által is felkarolt húrelmélet erőteljes bírálatával
válaszol: „Ez a könyv bizonyosan nem nyújt ki­
elégítő magyarázatot. Sőt, véleményem szerint
még több hiányosságot mutat, mint sok hasonló

60 The Road to Realih/ (Út a valósághoz). London, Jonathan

Cape, 2004,1010. '
61 Premier Christian Rádió, „Unbelievable" c. műsora Justin
Brierleyvel, 2010. szeptember 25.

68
munka. A tudománynépszerűsítő írások gyako­
ri hibája, hogy szerzőik egy olyan elképzeléshez
csatlakoznak, amelynek semmilyen tapasztalati
alapja nincs; fokozottan igaz ez a húrelméletre is.
Ez csupán egy szép gondolat." Az M-elméletről
hasonlóképpen megállapítja, hogy „igen messze
áll attól, hogy ellenőrizhető legyen... Nem több,
mint gondolatok, remények, vágyak együttese."
A nagy tervvel kapcsolatosan így vélekedik: „A
könyv némiképp félrevezető. Azt a benyomást
kelti, hogy itt egy olyan elmélettel van dolgunk,
ami mindent megmagyaráz. Ebből semmi sem
igaz; ez még csak elméletnek sem nevezhető."
Penrose értékelése szerint az M-teória „aligha
nevezhető tudománynak."62
Tegyük hozzá, h o g y Penrose, mint az Angol
Humanista Társaság tagja,63 vallásos meggyőző­
dés nélkül, alapvetően tudományos szempont­
ból bírálja Hawking könyvét.
Hawking szerint a jó modell ismérvei a kö­
vetkezők:
• elegáns;
• kevés önkényes vagy módosítható ele­
met tartalmaz;
® összhangban van minden létező megfi­
gyeléssel, és magyarázatot ad azokra;

62 Roger Penrose új könyvében fejtette ki saját elméletét:

Cycles ofTime. Oxford, Bodley Head, 2010.
63 Közismerten nem vallásos társaság, 1896-ban alakult, (ford.
megj.)

69
 • pontosan előrejelzi azokat a jövőbeli
megfigyeléseket, amelyek felülírhatják
vagy módosíthatják az adott modellt -
hacsak nem válik teljesen elavulttá.
Ha ezeket az ismérveket összevetjük az M-el-
méletet érintő bírálatokkal, nehezen érthető, mi­
ért gondolja Hawking, hogy ez az elmélet egy jó
modell. A kozmosz finomhangoltságát egy intel­
ligens Teremtővel magyarázni sokkal elegánsabb
és egyszerűbb „modellnek" tűnik, mint azt felté­
telezni, hogy létezik 10500 számú különböző uni­
verzum, amelyek érzékelhetetlenek számunkra.
Ez az eljárás, amely az ateizmus szekerét egy
igencsak spekulatív, ellenőrizhetetlen, a bizonyí­
tékokra építő tudományosság területén kívül eső
elmélettel kívánja előbbre vinni, még akkor sem
távolíthatná el Istent a maga helyéről, ha igaz
lenne. Ilyen módon nem fogja tudni meggyőzni
azokat, akiknek az Istenbe vetett hite nem csupán
spekuláció, hanem olyan meggyőződés, amely
összhangban áll a bizonyítékokon nyugvó racio­
nális gondolkodással.

Befolyásolja-e a valóságot
az érzékelés és az értelmezés?

Minthogy Hawking modellként értelmezi az

M-elméletet, fontos szólnunk könyve harmadik
fejezetéről, ahol kifejti, mit ért ő a matematikai
elméletek modellként való felfogásán. Analó-

70
giája szerint az aranyhal a lencseként működő
gömbölyű üvegtál torzított képén keresztül
szemléli a világot. Ennek kapcsán kijelenti:
„Nem létezik a valóság világképtől vagy elmé­
lettől független fogalma. Ezért inkább egy olyan
képet fogadunk el, amelyet modellfüggő rea­
lizmusnak fogunk nevezni: eszerint egy fizikai
elmélet vagy világkép mindig valamilyen (álta­
lában matematikai természetű) modellt jelent,
amelyhez hozzátartoznak a modell elemeit a
megfigyelésekkel összekapcsoló szabályok is.
(...) A modellfüggő realizmus szerint értelmet­
len megkérdezni, hogy egy modell valóságos-e,
csak arra lehetünk kíváncsiak, egyezik-e a meg­
figyelésekkel."64
Roger Penrose számára aligha meggyőző ez
az antirealista szemlélet. Hawking felfogásáról
ezt írja: „Az én álláspontom viszont az, hogy
az ontológiai kérdés alapvető a kvantumme­
chanika számára, noha ez olyan kérdéseket vet
fel, amelyek ma még igen távol állnak a meg­
oldástól."65 A Nagy Tervről írott recenziójában a
szubjektivizmussal szembeni ellenszenvének ad
hangot:
„Einstein gondja a kortárs kvantummechani­
kával az volt, hogy úgy vélte, a valóság szubjek­
tív felfogásához vezet - ez számára éppoly meg­
botránkoztató gondolat volt, ahogyan számom-

64 L m . 49,52.
65 The Road to Reality, 785.

71
ra is az. Az »elméletfüggő realizmus^ amelyet
ez a könyv képvisel, amolyan fából vaskariká­
nak tűnik; nem adja fel teljességgel az objektív
valóság eszméjét, de amikor azt állítja, hogy a
különböző dolgok az azokat értelmező elméleti
perspektívák függvényei, akkor utat nyit annak
a lehetőségnek, hogy a fekete lyuk tulajdonkép­
pen ugyanaz, mint a fehér."
Penrose az aranyhal analógiájához a követ­
kezőket fűzi hozzá:
„A szerző jellegzetes példája arról az arany­
halról szól, amelyik igyekszik átfogó képet al­
kotni magának a gömbölyű üvegtál falán túli
világról. A szoba falát homorúnak látja, noha a
benne lakó emberek egyenes vonalúnak érzé­
kelik. Mindkét nézőpont - az aranyhalé és az
emberé - egyformán helyes, mivel mindkettő
alkalmas a két életformára vonatkozó fizikai
történések előrejelzésére. Egyik nézőpont sem
helyesebb, mint a másik, mindkettő egyformán
betölti a maga szerepét.
Nem látom be, mi az új vagy teóriafüggő
a valóságnak ebben a kétfajta szemléletében.
Einstein általános relativitáselmélete teljesen
kielégítő módon írja le ezeket a helyzeteket,
amelyekben különböző megfigyelők különböző
koordináta-rendszereket választhatnak az egyes
elemek geometriájának a leírásában, amelyek
túlnőnek az objektív tér-idő határán. Ez már a
finom és bonyolult megkülönböztetéseknek az
a foka a matematikában, amely jelentősen túllép

72
a tér geometriájának régi, euklideszi leírásán.
Ám a matematikai tér-idő, amelynek segítségével az
elmélet leírja a világot, teljességgel objektív valóság
(kiemelés tőlem - J. C. Lennox).
Igaz azonban, hogy a jelenlegi kvantumel­
mélet veszélyt jelent a klasszikus fizika tárgyi­
lagos szemléletére (beleértve az általános rela­
tivitáselméletet is), bár még nem dolgozta ki a
valóság általánosan elfogadott objektív képét.
Véleményem szerint ez a mai kvantumelmélet
hiányosságát tükrözi, amelyről Einstein is ha­
sonlóan. gondolkodott. Úgy tűnik, hogy a kvan­
tumelméletnek a valóság objektív leírását célzó
bármilyen »kiegészítése« újabb részletes és bo­
nyolult matematikai megközelítéseket igényel,
ami az Einstein-féle általános relativitás tér-idő
leírásán is túlmegy; nagy kihívás ez a jövő te­
oretikusai számára, ám véleményem szerint ez
semminemű fenyegetést nem jelent az univerzum
objektív felfogására nézve (kiemelés tőlem - J. C.
Lennox). Ugyanezt elmondhatnánk az M-teóri-
áról is, azzal a különbséggel, hogy ez - a kvan­
tummechanikától eltérően - semmilyen mérhe-
tő-megfigyelhető alappal nem rendelkezik."66
Hawking a realitás fogalmát aszerint határoz­
za meg, amit ő az emberi érzékelésről gondol.
Kijelenti: „Érzékelésünk - és ennélfogva az el­
méleteink alapjául szolgáló megfigyelés - nem
közvetlen, hanem az emberi agy feldolgozó és

66 Recenzió a Financial Times hasábjain, 2010. szeptember 4.

73
értelmező rendszere alakítja ki, mintha valami­
féle lencse hozná létre a képet."67 Ezzel a filozó­
fia egyik legbonyolultabb és legnehezebb kér­
déskörét, az episztemológiát feszegeti, amely az
ismeretelmélettel foglalkozik - hogyan ismerjük
azt, amit ismerünk, és mi igazolja ismeretünk
helyességét? Az ismeretelmélet arra sarkall, hogy
átgondoljuk, milyen mértékben korlátozzák, vagy
éppen torzítják a külvilágból jövő benyomásain­
kat az előítéleteink, értékeink, sőt tudományos
módszereink.
A kvantummechanikában például azt látjuk,
hogy az elemi részecskék vizsgálatára használt
eszközök oly módon befolyásolják ezeket a par­
tikulákat, hogy a tudós nem képes egyszerre
meghatározni azok helyét és sebességét. Szintén
közismert, hogy a tudós személyes világképe
befolyásolhatja kísérleti eredményeinek értel­
mezését és az azokra épített elméletét.
Az ismeretelmélet kulcsszava itt az érzé­
kelés. A filozófusok azt a folyamatot próbálják
megérteni, amelynek során valamit érzékelünk
a külvilágból, és már ezen az elemi szinten is vé­
leménykülönbségek adódnak. Az egyik végletet
a naiv vagy közvetlen realizmus képviselői képe­
zik, akik azt tartják, hogy normális körülmények
között közvetlenül érzékeljük a külvilágot. Ha
például egy fára nézek, egyszerűen azáltal ér-

67 A nagy terv., 53.

74
zékelem a létezését és a minőségét, hogy látom,
tapintom, sőt még az illatát is érzem.
A másik végletet az érzékelés reprezentatív elmé­
lete68 jelenti, amely szerint sohasem közvetlenül
magát a fát érzékeljük. Amikor egy fát nézünk,
az agyunk bizonyos szubjektív benyomást sze­
rez arról, illetve annak képéről; ez a szubjektív
reprezentáció, ez az érzékelt adat az, amit közvet­
lenül és azonnal érzékelünk, nem pedig magát a
fát. A fára vonatkozó ismeretünk ennek az érzé­
kelt adatnak a függvénye. Ennek a fajta ismeret-
elméletnek a hívei előszeretettel hozakodnak elő
a futballmeccs-közvetítés példájával. Azt azon­
ban ők sem állítják, hogy a helyszínen éppúgy
tudatában volnánk a közvetített érzékelésnek,
mint amikor képernyőn keresztül követjük az
eseményeket; azt sem, hogy tudatosan ebből az
érzékelt adatból következtetnénk a fa létére és
formájára. Mindazáltal ragaszkodnak ahhoz,
hogy valójában ez történik: amit érzékelünk, az
csupán a szubjektív módon birtokunkba jutott
adat, és nem maga a fa; a róla való ismeretünk
pedig erre az érzékelt adatra épül.
Világosan kell látnunk ennek az elméletnek
a következményeit. Amennyiben ez igaz volna,
soha sem vethetnénk össze az objektív világról
szerzett szubjektív benyomásainkat magával az
objektív világgal, és nem ellenőrizhetnénk an­
nak pontosságát, hiszen bármennyit is elemez-

68 RTP: Representative Theory of Perception (ford. rnegj.)

75
nénk az objektív világot, soha nem azt, csupán
annak bizonyos szubjektív képét érzékelnénk.
Ebben az esetben eldönthetjük ugyan, hogy ér­
zékelt adataink egyik változata jobb, mint a má­
sik (habár milyen alapon?), azonban soha nem
lehetünk biztosak afelől, hogy érzékelésünk bár­
melyik változata is pontosan kifejezi az objektív
valóságot.
Hawking szemlélete nagyon közel áll eh­
hez az elmélethez. E könyv keretei nem teszik
lehetővé, hogy részletesebben foglalkozzunk az
ismeretelmélet kérdésével. Térjünk hát vissza
Hawking analógiájához, az üvegedényben úszó
aranyhal példájához, mivel az érzékelés rep­
rezentatív elméletének igazolásaként jellemző
módon mások is a vizuális percepció bizonyta­
lanságára hivatkoznak (lásd a pohár vízbe he­
lyezett szívószál példáját, amely a víz felszínén
megtörni látszik).
A látás általi kizárólagos érzékelés valóban
félrevezető. Öt érzékszervünk mellett azonban
értelemmel és memóriával is rendelkezünk, és
gyakran egyszerre használhatjuk két vagy több
érzékszervünket is. Érzékszerveink a memória
és az értelem segítségével már közvetlen és he­
lyes érzékelést nyújthatnak. Egy egyszerű men­
tális kísérlettel igazolhatjuk ezt.
Képzeljük el, hogy egyenes vasútvonalon a
két sín között állunk. Ahogy előretekintünk a
pályán, úgy látjuk, mintha a két sín közeledne
egymáshoz, sőt össze is érnek a távolban. Adat-

76
 érzékelésünk tehát azt közvetíti hogy a két sín
összeér. Föltűnik a zakatoló vonat. Kilépünk a
sínek közül, a vonat tovább halad. Ahogyan tá­
volodik, úgy látjuk, mintha egyre zsugorodna.
Az érzékelés reprezentatív elmélete értelmében
az érzékelt adat a mind kisebb vonat képét köz­
vetíti felénk.
Ekkor segítségünkre siet az értelem és a me­
mória. Az értelem meggyőz afelől, hogy a szerel­
vény nem zsugorodhat a haladás miatt (hacsak
nem közelít a fény sebességéhez); a memória
pedig felidézi azokat a vonatokat, amelyekkel
korábban utaztunk, és ugyanerre a következte­
tésre jutunk. Tehát a vizuális percepció szerint a
vonat zsugorodik, azonban tudjuk, hogy ebben
a pillanatban is ugyanakkora, mint amikor elha­
ladt mellettünk. Amikor tehát a vonat eléri azt a
távoli pontot, ahol érzékelésünk szerint a sínek
összeérnek, a mozdony mérete alapján megál­
lapíthatjuk, és teljes bizonyossággal tudhatjuk,
hogy a síntávolság a látszat ellenére ott is ugyan­
az, mint itt, ahol jelenleg állunk.
Mindez egyszerre játszódik le a fejünkben.
Az első vizuális benyomás azt sugallta, hogy a
sínek összeérnek. Amikor azonban a vonat eléri
a sínek látszólagos találkozási pontját, ugyanez
megtanít arra, hogy mi történt a pályán, ha a vo­
nat közben nem állt meg, hanem tovább haladt.
Az értelem tisztában van azzal, hogy a sínek
nem futottak egymásba, hanem ugyanaz a fesz-
távolság van ott is közöttük. Nem szükségkép-

77
 pen igaz tehát, amit az érzékelés reprezentatív
elméletének egy változata sugall, nevezetesen
az, hogy a látás mindig olyan szubjektív módon
érzékelt adatokat közvetít, amelyeket aztán az
értelem érvényes fogalommá alakít. Az értelem
és a memória ugyanis úgy dolgozza fel a vizuá­
lis információkat, hogy ezek együtt az objektív
valóság helyes érzékelését eredményezik.
Az érzékelés reprezentatív elmélete kapcsán
a filozófus Roger Scruton a következőket írja:
„Ezek szerint a fizikai tárgyakat mi csupán
közvetett formában, a fogalmuk vagy a képük
közvetítésén keresztül érzékeljük. De hogyan
érzékeljük akkor ezeket a fogalmakat vagy ké­
peket? Akkor ezekhez is szükségünk van egy
őket képviselő és a tudatunk számára közvetítő
újabb ideára. Ezzel aztán a végtelenségig ragoz­
hatjuk ezt a sort. »Álljunk csak meg« - hangzik
erre a replika. »Arról nem volt szó, hogy a men­
tális reprezentációt - fogalom, kép - ugyanúgy
érzékeljük, mint a fizikai tárgyakat. Épp ellen­
kezőleg: a reprezentációt közvetlenül, a tárgyakat
viszont közvetve érzékeljíik.« Hogy értsük ezt?
Valószínűleg így: a fizikai tárgyakat illetően
tévedhetek ugyan, de a reprezentációt illető­
en nem. Ez utóbbi ugyanis a tudatom része, az
énem bizalmas darabja, nem változtatható meg
egyik pillanatról a másikra. Amennyiben ez így
van, akkor viszont miért beszélünk egyáltalán a
fogalmak és a képek érzékeléséről? Az érzékelés
a dolgokra való rátalálás egyik módja; és minek-

78
utána különbséget feltételez a megfigyelő és a
megfigyelt valóság között, ez a különbségtétel
utat nyit a tévedés lehetőségének. Aki tehát ta­
gadja a tévedés lehetőségét, a kettő különválasz­
tását is tagadja. A mentális reprezentációt egy­
általán nem érzékeljük: az egyszerűen az énünk
része. Más szóval a mentális reprezentáció az ér­
zékelés maga. Ily módon a közvetett és közvet­
len érzékelés közötti különbség is eltűnik. A fizi­
kai tárgyakat érzékeljük, mégpedig közvetlenül.
(...) A fizikai tárgyakat azáltal érzékeljük, hogy
rendelkezünk reprezentációs tapasztalattal."69
Más szóval nem létezik az a bizonyos harma­
dik, érzékelt adatnak nevezett közvetítő, amely
mintegy független valóságként tételeződne az
érzékelő szubjektum és a külső tárgy között. Az
érzékelt adat, a reprezentáció magának a külvi­
lágnak az érzékelése - közvetlen érzékelés. Ez
természetesen nem azt jelenti, hogy a közvetlen
érzékelés ne lehetne téves. Való igaz, hogy ami­
kor érzékszerveinket latba vetjük a külső, ob­
jektív világról való információszerzés céljából,
meg kell tanulnunk helyesen használni őket, és
helyesen értelmezni az így nyert adatokat. Ez ál­
talánosan is igaz. Amikor például valaki zenét
hallgat, a hanghullámok a fülén keresztül az
agyáig jutnak. Azt azonban lehet, hogy rosszul
ítéli meg, milyen hangszert hall, ugyanis tapasz-

69 Roeer Scruton: Modern Philosophy. London, Arrow Books,

1996., 333.

79
 talatra, mérlegelésre, gyakorlatra, valamint me­
móriára van szüksége ahhoz, hogy ezt fölismer­
je. Azt viszont nem vonhatjuk kétségbe, hogy a
hangokat közvetlenül hallotta.
Egy olyan személynek, aki a közelmúltban
veszítette el a látását, a tapintás fokozott érzé­
kenységére van szüksége ahhoz, hogy a Braille-
írást olvasni tudja. A látó embernek hasonlókép­
pen el kell sajátítania a látás művészetét - azt,
hogy hogyan gyűjtsön a szemén keresztül he­
lyes információkat. Könnyen félreértelmezhet­
jük ugyanis, amit látunk, hallunk, tapintunk,
ízlelünk vagy szagolunk. Meg kell tanulnunk
fokozott belátással használni ezeket az érzéke­
inket. A helyes értelmezés nehézségei viszont
korántsem jelentik azt, hogy egyáltalán ne tud­
nánk közvetlen érzékelés útján tapasztalatot
szerezni a külvilágról.
Végső soron, ha nem érzékelhetnénk köz­
vetlenül a valóságot (például, hogy Hawking és
Mlodinow valóságosan létező személyek), akkor
kérdés, hogy mi értelme volt egyáltalán megje­
lentetni A nagy terv című könyvet, benne az uni­
verzumról szóló igaz kijelentésekkel. Hasonló a
helyzet a relativizmus egyéb válfajainak a hirde­
tőivel: láthatólag mind az igazság, a percepció
stb. viszonylagosságát bizonygatják - kivéve azt
az igazságot, amelyet éppen ők igyekeznek szen­
vedélyesen közölni érzékszerveinkkel. Egyszóval
a relativizmust nem sikerül saját magukra is al­
kalmazniuk.

80
A tudomány szubjektív eleme

Fontos felismernünk, hogy létezik egy szubjek­

tív elem, amit a tudomány nem tud kizárni: a
megfigyelő személye. A prekoncepció nélküli,
tökéletesen független megfigyelő, aki vizsgáló­
dásai során megfellebbezhetetlen következteté­
sekre, és ily módon az abszolút igazság birtoká­
ba jut - mítosz csupán. A tudós bárki máshoz
hasonlóan előzetes elképzelésekkel, világképpel
rendelkezik, amelyet minden helyzetben magá­
val hordoz. Emellett ugyanakkor tudatában van
annak, hogy szinte lehetetlen bármilyen megfi­
gyelést végeznie anélkül, hogy ne építsen vala­
milyen előzetes elvre; még hőmérsékletet sem
mérhet anélkül, hogy ne rendelkezne a hőelmé­
letre vonatkozó alapokkal. Ez fordítva is igaz: a
tudományos elméletek alapját az egyes adatok
határozzák meg; ugyanakkor azonos adatok­
ból kiindulva többféle elmélet is fölépíthető. Ha
például egy grafikonon megfigyelési adatainkat
pontokkal ábrázoljuk, amelyek száma véges, az
elemi matematika elve alapján igen sokféle gör­
bével köthetjük össze őket.7" Azok az adatok,
amelyeket pontokkal jelöltünk, nem határozzák
meg egyértelműen a görbe vonalát - jóllehet
konkrét esetekben nagy valószínűséggel tudunk70

70 A görbe itt természetesen az elmélet metaforája, míg a pon­

tok az egyes adatokat jelölik, (ford.megj.)

81
olyan fizikai elvet rendelni hozzájuk, amelynek
alapján ez elég jól meghatározható.
A legtöbb tudós tehát elismeri, hogy a tudo­
mány - éppen ebből a sajátos természetéből adó­
dóan - bizonyos fokú szabad mozgásteret biztosít.
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ez a moz­
gástér a legtöbb esetben igen korlátozott. Tény,
hogy a tudományra épülő technológiának sikerült
gyökeresen átalakítania a világot olyan látványos
megvalósításokkal - a rádiótól a televízión keresz­
tül a számítógépig, a repülőgéptől az űrkutatásig,
a Röntgen-sugártól a mesterséges szívig -, ame­
lyek mindenütt jelen vannak. Teljesen értelmetlen
tehát a posztmodem hívei által hangoztatott nézet,
miszerint a tudománynak ez a bizonyos mértékű
szubjektivitást és mozgásteret biztosító jellege azt
bizonyítja, hogy minden tudomány pusztán társa­
dalmi konstrukció. Paul Davies fizikus erről a kö­
vetkezőképpen vélekedik:
„A tudománynak természetesen van kulturá­
lis vonatkozása is. De annak az állításnak, hogy a
bolygók körforgása a Nap körül a torzult tér gra­
vitációs törvénye szerint történik, pontos matema­
tikai leírása is van, és úgy vélem, hogy a bolygók a
valóságban tényleg eszerint működnek. Nem gon­
dolnám, hogy ez egy kulturális konstrukció; nem
olyasmi, amit csak úgy kitaláltunk vagy elképzel­
tünk az elmélet kedvéért: ez tény. És a fizika többi
alaptörvényével is hasonló a helyzet."71

71 Found in space? Interjú Paul Daviesszel, Third Way, 1999. július.

82
 Ha például az a tudomány, amely a sugár-
hajtású gépet megalkotta, csupán szubjektív tár­
sadalmi konstrukció volna, nyilván senki sem
ült volna repülőn. Más példával élve, meglehe­
tősen biztos módszer annak eldöntésére, hogy a
gravitáció törvénye pusztán társadalmi-kulturá­
lis képződmény-e, ha az ember lelép egy felhő­
karcoló tetejéről.

83
M é g is k i te r v e z t e a m in d e n s é g e t ?

Könyvük utolsó fejezetében ITawking és Mlodi-

now a nagy terv kérdését fejtegetik. A fejezet
azzal a megállapítással kezdődik, hogy a ter­
mészet törvényei megmondják, hogyan viselke­
dik a Világegyetem, viszont nem válaszolnak
a miért? kérdésekre, amelyeket könyvük elején
föltettek: „Miért van valami a semmi helyett? Miért
létezünk? Miért éppen ezek a törvények érvényesek,
miért nem mások?''.72 Ez így igaz: a természet tör­
vényei nem adnak választ a miértekre. Ahogy
azonban a második fejezetben láttuk, a könyv
végkövetkeztetése ellentmond ennek, hiszen
azt állítja, h o g y a természet törvényei - jelesül
a gravitáció törvénye - mégis felelnek ezekre a
kérdésekre.
A félreértések elkerülése végett hadd idéz­
zem újból ezt a következtetést: „Mivel létezik
egy gravitáció jellegű törvény, ezért az univer­
zum a 6. fejezetben leírt módon létre tudja hoz­
ni és létre is hozza saját magát a semmiből. A
spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi
helyett valamit találunk, annak, h o g y a Világ-
egyetem létezik, és mi is létezünk benne/'73 Ezt
állítja Hawking feketén-fehéren, vagyis hogy a

72 1. m., 187.
73 Lm., 197.

84
gravitáció törvénye a válasz azokra a kérdések­
re, amelyekre nincs válasz.
Mit ért Hawking „spontán terem tőd és" alatt?
Ez igencsak úgy hangzik, mintha ok nélküli ok­
ról beszélne. Ezt a paradox kifejezést gyakran
használják Isten vonatkozásában. Azonban ha
létezne is spontán teremtődés, ezt aligha lehet
oknak tekinteni. Oknak az olyan választ tekint­
hetjük, amely az „Azért van ott valami a semmi
helyett, mert...'' típusú mondat értelmes folyta­
tása. Hawking következtetése így hangzik eb­
ben a megfogalmazásban: „Azért van ott valami
a semmi helyett, mert van valami, ami spontán
módon áll elő, minden ok vagy értelem nélkül,
egyszerűen csak azért, mert lehetséges, és mert
éppen megtörténik."
Nehéz meggyőzőnek érezni egy ilyen jellegű
érvelést, kiváltképp, ha többszörös önellentmon­
dást tartalmaz. Arról, hogy Istent tekintsük a mi­
ért kérdésre adott válasznak - én szégyenkezés
nélkül ezt teszem -, Hawking így gondolkodik:
„Ésszerű feltenni a kérdést, hogy ki vagy mi te­
remtette meg a Világegyetemet, de ha a válasz
Isten, akkor a kérdést egyszerűen csak odébb tol­
tuk, és azt kérdezhetjük, hogy akkor ki teremtette
Istent."74 Ha azonban ezt állítjuk az egyik oldal­
ról, a másikról is megállapíthatjuk, hogy ameny-
nyiben a válasz a „gravitáció törvénye" (amiről a
második fejezetben már kiderült, hogy lehetetlen

74 L m ., 187.

85
állítás), akkor Hawking szavaival élve a kérdést
egyszerűen csak odébb toltuk, és azt kérdezhet­
jük, hogy akkor ki teremtette a gravitáció törvé­
nyét. Erre ő sem ad semmilyen választ.
Hawking kérdése elárulja, mennyire téves az
Istenről alkotott felfogása. Ha valaki azt kérde­
zi, hogy ki teremtette Istent, ezzel azt feltételezi,
hogy Isten is teremtmény. Ez nyilvánvalóan el­
lentmond a keresztény - hasonlóképpen a zsidó
és a muzulmán - Isten-fogalomnak. Isten örök­
kévaló. Ő a végső valóság, a végső tény. Aki azt
kérdezi, ki teremtette Istent, semmit sem ért lé­
nye természetéből.75
Találóan magyarázza ezt Austin Farrer: „Az
ateista és a hívő kérdése nem az, hogy van-e
értelme a végső valóság kutatásának, hanem
sokkal inkább, hogy mi tekinthető végső való­
ságnak. Az ateistának a végső valóság az univer­
zum, a teistának azonban Isten."76 Mondhatjuk
úgy is, hogy némely ateistának a végső valóság
a multiverzum vagy a gravitáció törvénye, bár
lényegét tekintve a kettő ugyanaz.
A nagy terv záró fejezetének nagy része egy
matematikai modellről szól, amely Hawking sze­
rint egészen sajátos. John Conway77 úgynevezett
életjáték-modelljéröl van szó. Conway egy olyan

75 A God's Undertaker oldalain bővebben kifejtem ezt a kér­

dést, 182. sköv.
76 Austin Farrer: A Science o f God. London, Geoffrey Bles,
1966. 33-34.
77 Brit matematikus, sz. 1937. (ford. megj.)

86
négyzetrácsot lát maga előtt, amelynek minden
oldala a végtelenbe teljed. Minden egyes mező
„élő" vagy „halott" állapotban lehet, az előbbit
zöld, az utóbbit fekete szín jelzi. Minden mező
további nyolc mezővel szomszédos (fent, lent,
jobbra, balra, és átlósan négy). Tetszőleges alak­
zatokkal indítható a játék. Három szabály hatá­
rozza meg a további lépéseket, miközben mindet
az eredetileg választott helyzet determinálja. Az
idő csendben telik, miközben néhány egyszerű
alakzat ugyanaz marad, mások változnak, kü­
lönböző fázisokon mennek keresztül, majd pedig
kihalnak. Ismét mások néhány fázis után vissza­
térnek eredeti állapotukba, és minden kezdődik
elölről. Vannak olyan siklónak nevezett alakzatok,
amelyek öt élő sejtből állnak; ezek öt átmeneti ál­
lapoton keresztül változtatják az alakjukat, amíg
vissza nem térnek eredeti helyzetükbe - közben
egy sejtkocka átlósan mindig elfordul. Még sok
más bonyolult alakzat lehetséges, amelyek össze­
tettebb eredeti konfigurációkból származnak.
A Conway teremtette alakzatok világának
egy részét számítógépen modellezhetjük (ne fe­
ledjük, hogy végtelen kiterjedésű négyzetrácsról
volt szó), és ily módon nyomon követhetjük a
különböző fázisokat. Megfigyelhető például,
amint a sikló átlósan átkúszik a képernyőn.78

78 Hogy fogalmat alkossunk arról, miről is van szó, lásd:

http://en.wikipedia.org/wiki/Conway%27s_Game_of_Life
Vagy magyarul: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%891etj
%C3%Alt%C3%A9k - 2015. augusztus 7.

87
 Ez a modell a maga egyszerű törvényei­
vel igen vonzó a matematikusok szemében, és
hasznos eszköznek bizonyult a sejtautomatákra
vonatkozó fontos elmélet kidolgozásában. Haw-
king kiemeli, hogy Conway modelljében vannak
olyan összetett kezdeti konfigurációk, amelyek
bizonyos törvényszerűségek mellett reprodu­
kálják önmagukat. Ilyen komplex konfiguráci­
ónak tekinthető a Turing-gép, amelynek segít­
ségével bármilyen számítás elvégezhető, amit
csak egy számítógép el tud végezni. Conway
látomásában az élő és halott mezők konfiguráci­
ója, amely alkalmas ilyen számítások végzésére,
óriási kiterjedésű - a négyzetmezők trillióit tar­
talmazza.79
Matematikusként magam is lenyűgözőnek
találom Conway alkotását. Vitalitással teli cam-
bridge-i előadásait a matematika világáról meg­
határozó élményeim között tartom számon. Ese­
tünkben azonban az a 'kérdés, hogyan használja
Hawking ezt az analógiát.
„Conway Életjátékának példája azt mutatja,
hogy még a törvények nagyon egyszerű csoportja
is létrehozhat bonyolult alakzatokat, amelyek az
értelmes élőlényekhez hasonlóak. A törvények
számos, ilyen tulajdonságú csoportja létezhet.
Mi tünteti ki a Világegyetemünket irányító alap­
vető törvényeket (ellentétben a megfigyelhető
törvényekkel)? Akárcsak Conway univerzumá-

79 Ez számszerűleg 1012. (ford.megj.) Lásd http://rendell- atlic.org.

88
bán, a mi Világegyetemünk törvényei is megha­
tározzák a rendszer fejlődését, ha adott annak
állapota egy bizonyos időpontban. Conway vi­
lágában mi vagyunk a teremtők - mi választjuk
meg az univerzum kezdeti állapotát azzal, hogy
megadjuk a játék kezdetén az objektumok alak­
ját és elhelyezkedését/'
Majd így folytatja: „A fizikai univerzumban
az Eletjáték olyan objektumainak, mint például
a sikló, önálló anyagi testek felelnek meg."80
Ezzel a megállapításával Hawking eltér az
életjátéktól, és bizonytalanságban hagyja olva­
sóit afelől, hogyan is alkalmazza ezt a modellt
a fizikai univerzumra. Mindazáltal joggal állít­
hatjuk, hogy azt a benyomást kelti az olvasóban,
hogy a törvények egyszerű kölcsönhatása képes
életet teremteni a világban - éppen úgy, ahogy
Conway világában az egyszerű törvények az
életformák komplexitásához hasonló összetett
alakzatokat hoznak létre.
A fenti analógia azonban semmi effélére nem
bizonyíték. Először is, mert Conway világában
nem a törvények hozzák létre az önmagukat
reprodukáló komplex sejteket. A törvények -
ahogyan azt kezdettől fogva hangsúlyoztuk -
semmit sem teremthetnek, csupán hatást gya­
korolhatnak valamire, ami már létezik. Conway
világában azokat a végtelenül összetett alak­
zatokat, amelyek bizonyos törvényszerűségek

80 l m. , 195.
szerint reprodukálják saját formájukat kiváló
matematikus elmék előbb beprogramozták a
rendszerbe. Nem a semmiből vagy csupán eset­
legesen, hanem hozzáértéssel és nagy intelligen­
ciával alkották meg őket. Az alakzatokat moz­
gató törvényszerűségekre is ugyanez érvényes.
Másodszor, Conway nagyszerű rendsze­
rének a működtetéséhez nagy teljesítményű
számítógépek és hozzátartozó algoritmusok, il­
letve programok szükségesek. Az élő és halott
cellákat - amelyeket a képernyőn a pixelkockák
jeleznek - és a viselkedésüket szabályozó törvé­
nyeket előzőleg beprogramozzák a rendszerbe.
Mondanunk sem kell, mindehhez az adatbevitel
mellett komoly intellektuális tevékenységre is
szükség van.
Hawking tehát ezzel az analógiával n a g y ­
szerű érvvel szolgál az „intelligens tervezett­
ség" mellett - még ha rendkívül irritálja is ez
a fogalom.81 Valójában ezt erősíti meg, amikor
kijelenti, hogy Conway világában mi vagyunk a
teremtők.
A mi világunkban pedig Isten a teremtő.

81 Lm., 181.

90
T u d o m á n y é s r a c io n a l it á s

Hawking érvelésének hátterében az a meggyő­

ződés áll, hogy tudomány és vallás között áthi­
dalhatatlan ellentét van. Ezt nem tudom elfogad­
ni. Keresztény hívőként számomra a tudomány
által felismert törvényszerűségek csak megerő­
sítik az értelmes teremtő Istenbe vetett hitemet.
Minél inkább elmélyülök a tudományban, annál
inkább hiszek Istenben, miközben ámulatba ejt
teremtett világának nagysága, összetettsége és
egységessége.
Galilei, Kepler és Newton idejében a tizen­
hatodik és tizenhetedik század nagyrészt annak
a meggyőződésnek köszönhette az erőteljes tu­
dományos fellendülést, hogy a természet törvé­
nyei a nagyszerű isteni Törvényadó munkáját
tükrözik. A keresztény hit egyik alapját képezi
az a meggyőződés, miszerint az univerzum ér­
telmes, racionális terv alapján jött létre. Szó sincs
arról, hogy az Istenbe vetett hit akadályozná a
tudományt - ellenkezőleg: annak mozgatóereje.
A tudomány alapvetően racionális szemlé­
letének köszönhető Hawking gondolkodásának
egy másik jellegzetessége. Francis Őriekhez ha­
sonlóan ő is azt igyekszik elhitetni velünk, hogy
emberi mivoltunk „csupán a természet alapele­
meinek egy kollekciója", semmi több. Crick ezt
írja: „Te magad, örömöd és bánatod, emlékeid
és törekvésed, önazonosságod érzése és szabad

91
 akaratod lényegében nem több, mint idegsejtje­
id nagy összessége, és ezek molekuláinak hal­
maza/'82
Mit gondoljunk hát a szeretetről, a félelem­
ről, az örömről és a bánatról? Mindez az ideg-
rendszerünk bizonyos szabályok szerint meg­
határozott értelmetlen működése lenne csupán?
Vagy mit gondoljunk a szép és az igaz fogalmá­
ról? Vajon egy Rembrandt-festmény nem több-e
vászonra vetett festékmolekulák halmazánál?
Úgy tűnik, Hawking és Crick ezt így gondolja.
De akkor honnan a felismerés? Végül is, ha az
igazság fogalma „nem más, mint az idegsejtek
viselkedésének" következménye, akkor logi­
kus módon hogyan ismerhetnénk fel azt, hogy
agyunk idegsejtekből épül fel?
Mindez a „Darwin kételye" néven ismert
kérdésre emlékeztet. Darwin megvallja: „Ami
engem illet, mindig föltámad bennem a ször­
nyű kétely, hogy az alacsonyabb rendű állatok
agyából kifejlődött emberi agy meggyőződései
vajon egyáltalán értékesnek és megbízhatónak
tekinthetők-e."
Az efféle szélsőséges redukcionizmus, illetve
szcientizmus bírálói kimondják, hogy ez lénye­
gében önpusztító szemléletmód. A fizikus John
Polkinghorne így nyilatkozik erről:

82 The Astonishing Hypothesis: The Scientific Search fór the Sóul.

London, Simon and Schuster, 1994., 3.

92
 „Ez a gondolkodásmód végső soron önma­
gát is felszámolja. Ennek értelmében sohasem
tudhatjuk, hogy Crick tézise igaz-e vagy sem.
Ugyanis nemcsak a szépség, a morális köteles­
ség és a vallásos tapasztalat valóságát fokozza
le a látszatjelenség szintjére, hanem magát a ra­
cionalitást is kiiktatja. A gondolat helyére egy­
szerűen az elektrokémiai idegtevékenység lép.
Két ilyen tevékenység sohasem folytathat egy­
mással racionális eszmecserét. Ezek nem lehet­
nek sem igazak, sem hamisak; egyszerűen csak
megtörténnek... Egy redukcionista kijelentéseit
sem tekinthetjük másnak, mint ideghálózata ra­
darjeleinek. A racionális párbeszéd szava elhal
a kapcsolódó idegpályák kisüléseinek sistergé­
sében. Mondjuk ki nyíltan: ez nem lehet igaz, és
senki közülünk nem hisz ebben."83
Minden kísérlet - bármilyen rafináltnak tű­
nik - amely a racionalitást az irracionalitásból
kívánja levezetni, önellentmondásba ütközik.
Ha közelebbről megvizsgáljuk őket, kivétel
nélkül valamennyi az első fejezetben említett
haszontalan kísérletezésre emlékeztet, amikor
valaki saját hajánál fogva próbálja magát föl­
emelni. Valójában Hawking és Crick az értelem
segítségével formálnak véleményt az emberi lé­
tezésről, amikor arra a következtetésre jutnak,
hogy semmi okunk megbízni az értelem sza­
vában, bármit is mond - márpedig ez így van,

83 One World., 92-93.

93
 amennyiben elfogadjuk a redukcionista szemlé­
let igazát.
A racionális gondolkodás ténye már csak
önmagában is más irányba mutat: nem lefele,
a véletlen és szükségszerűség irányába, hanem
fölfele, ennek a képességnek az értelmes forrá­
sára. Az információ korszakában élünk, követ­
kezésképpen tudatában vagyunk annak, hogy a
nyelvi típusú információ szorosan összefügg az
intelligenciával. Ha valaki például homokba írja
az ábécé néhány betűjét, és mi abban felismerjük
a saját nevünket, azonnal tudjuk, hogy ezt csak
egy értelmes lény tehette. Mennyivel inkább kö­
vetkeztethetünk egy értelmes teremtőre a DNS
jeleiből, abból a lenyűgöző biológiai adatbá­
zisból, amely nem kevesebb, mint három és fél
milliárd „betűt" - a valaha is létező leghosszabb
„szót" - tartalmaz.
Ezekkel a gondolatokkal a fizika irányá­
ból közelítünk a biológia felé; olyan terület ez,
amely az előzőhöz hasonló kérdéseket vet fel.
Mivel A tudomány valóban eltemette IstentP84 című
könyvemben behatóan foglalkoztam ezekkel,
nem tartom szükségesnek, hogy ismét kitérjek
rájuk.

84 A tudomány valóban eltemette Istent? Evangéliumi Kiadó, Bu­

dapest, 2009.

94
Racionális érvek Isten léte mellett -
nem a tudomány területéről

Nem csak a tudomány területéről gyűjthetünk

racionális érveket Isten léte mellett, hiszen a ra­
cionalitás nem korlátozható csupán a tudomány
világára, még ha sokan úgy is gondolják. Példá­
ul morális lényekként fel vagyunk ruházva a jó
és rossz közötti különbségtétel képességével. Ez
azonban az általánosan elfogadott szemlélet sze­
rint - a szcientizmus megveszekedett híveivel
ellentétben - nem alapozható meg tudományos
módszerekkel. A fizika önmagában nem ösztön­
zi a másokkal való törődésünket, és nem a tudo­
mányból fakadt az altruizmus szelleme, amely
az idők kezdete óta mindig is létezett az emberi
társadalomban. Ez azonban nyilván nem jelenti
azt, hogy az etikus magatartásnak ne lenne köze
a racionalitáshoz.
Márpedig az általánosan elfogadott morális
értékek ugyanúgy egy transzcendens morális
lény létére mutatnak, mint ahogyan a természeti
állandók finomhangoltsága és a természet racio­
nális megértésének a lehetősége is olyan transz­
cendens intelligenciára utalnak, amely függet­
len ettől a világtól.
A történelem is egy igen fontos racionális
diszciplína. Könnyű belátni, hogy a történészek
által használt módszerek a tudomány területén
is fontos szerepet játszanak. Korábban már be­
széltünk arról, miképpen írható le az univerzum

95
 a fizikai törvények segítségével, és közismert,
hogy ezek nagy részét is induktív eljárással álla­
pították meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben is­
mételt megfigyelések és kísérletezések során azo­
nos feltételek mellett minden esetben ugyanarra
az eredményre jutunk, megállapíthatjuk, hogy
az adott folyamatot tekintve valóságos törvényre
leltünk. Ezt nevezzük „induktív következtetés­
nek". Megfigyelhetjük például a bolygók járását
Nap körüli pályáikon, ami megerősíti Kepler tör­
vényeit a bolygómozgásra vonatkozóan.
Mindazáltal vannak olyan dolgok a tudo­
mány területén - így a kozmológiában is -, ame­
lyek soha nem ismétlődnek. A legnyil vánvalóbb
példa erre az univerzum keletkezése. Nem tud­
juk újra meg újra megfigyelni az ősrobbanást, és
ismételt kísérletekben megállapítani ennek tör­
vényszerűségeit.
Mindössze annyit tehetünk, hogy a történé­
szek módszerét használjuk, jelesül azt az eljá­
rást, amelyet „a legelfogadhatóbb magyarázattal
szolgáló következtetésnek" („abduktív követ­
keztetés"85) nevezünk. Bárki számára jól ismert
eljárás ez, hiszen minden valamire való detek-
tívregény erre az eljárásra épül. A-t meggyilkol­
ták. B-ről kiderül, hogy lett volna oka rá - pro-

85 A kérdés bővebb kifejtését lásd Alister McGrath: A Scientific

Theology: Reality. Edinburgh, T&T Clark, 2002., 157. - A
szerző témába vágó könyve, amely magyarul is megjelent:
Tudomány és vallás. Typotex, Budapest, 2003. Ford. Gyárfás
Vera. (ford. megj.)

96
fitált A halálából. Lehet, hogy B a tettes? Talán.
C-ről viszont kiderül, hogy hevesen veszekedett
A-val a gyilkosság éjszakáján. Akkor lehet, hogy
C a tettes? Lehet. És így tovább... Hercule Poirot
pedig szép lassan rávezet a megoldásra a végső
leleplezés előtt. Nevezzük hát Poirot-elvnek azt
a felismerést, hogy a külső megfigyelő számára
egyszerre több lehetséges hipotézis is elfogad­
hatónak tűnhet.
A Poirot-párhuzam lényege itt az, hogy a
gyilkosságot nem lehet többszörösen megis­
mételni a tettes azonosítása érdekében. Nem
juthatunk tehát olyan fokú bizonyosság birto­
kába, mint a megismételhető fizikai kísérletek
esetében. Éppen ez teszi annyira élvezhetővé a
Poirot-történeteket.
Ugyanez érvényes a kozmológiára is: hi­
potéziseket fogalmazunk meg. Feltételezzük,
hogy volt egy ősrobbanás, amit elnevezünk A
hipotézisnek, majd pedig így okoskodunk: „Ha
A megtörtént, akkor mit érzékelhetünk ebből
manapság?". Erre valaki megállapítja, hogy
egy B állapotot kellene találnunk. A tudósok
nekigyürkőznek, és rátalálnak a B állapot jelei­
re. Mit fog ez bizonyítani? Azt, hogy ez utóbbi
összhangban van A-val, de nem képes ugyanaz­
zal a bizonyossággal igazolni, hogy A valóban
megtörtént, mint az induktív-ismétléses mód­
szer. Ennek az oka könnyen belátható, ugyanis
nem zárja ki más olyan A1 hipotézis lehetőségét,
amely összhangban van B megfigyeléseivel, ám

97
 igencsak különbözik A-tól. Valóban sok más
A-tól különböző hipotézis lehetséges, amely
egybevág B-vel - a Poirot-elv tehát a kozmoló­
giában is működik.
Még a legjobb magyarázattal szolgáló (ab-
duktív) következtetés sem képes ugyanazt a bi­
zonyosságot nyújtani, mint az induktív követ­
keztetés. Az M-elmélet egy spekulatív teória.
Kepler törvényei ellenben nem ilyenek. Mint­
hogy a tudomány az induktív és az abduktív
módszert is egyaránt használja, fennáll annak
a veszélye, hogy az utóbbit az előbbi tekintélyé­
vel ruházza fel.
Emellett persze a legelfogadhatóbb magya­
rázatra való törekvés módszere igen fontos sze­
repet játszik a tudománynak azon a területein,
amelyek a megismételhetetlen múlt kutatásával
foglalkoznak, mint amilyen az univerzum és az
élet eredete.
Ha például a történelem felé fordulunk, itt
is teljességgel indokoltnak látszik föltennünk a
kérdést, hogy vajon ezen a területen találunk-e
bármiféle bizonyítékot Isten létére vonatkozóan.
Ha ugyanis létezik Isten, akinek végső soron az
univerzum és az emberi élet köszönhető, egyál­
talán nem volna meglepő, ha kijelentené magát
a történelemben. Saját Istenbe vetett hitemnek
egyik legmeghatározóbb oka az a tény, hogy
az írott-rögzített történelem során kijelentette
magát az emberiségnek. Ez az esemény főként
Jézus Krisztus életében és munkájában összpon-

98
tosul, és mindenekelőtt feltámadásában, mint
történelmi tényben mutatkozik meg.
Mindezt alaposan igazolja a bibliai híradás,
amelynek hitelességét sok ízben megállapítot­
ták. Ezen kívül fontos Biblián kívüli források
is rendelkezésünkre állnak, valamint igen sok
régészeti lelet, mint a bibliai elbeszélés megbíz­
hatóságának bizonyítékai. Istenbe vetett hitem
tehát nemcsak a tudomány, hanem a történe­
lem tanúságtételén is nyugszik, különösképpen
azon, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból.
Ez az esemény szintén egyszeri és megismé­
telhetetlen. Amennyiben indokolt a feltámadás­
ba vetett hit, Hume korábban idézett kijelentése
értelmében világos bizonyítékokat kell keres­
nünk ennek alátámasztására. Hawking ezt azzal
utasítja el, hogy a feltámadás ténye ellentétben
áll a tudomány egyik alapvető elvével, amely­
nek értelmében a természet törvényei egyeteme­
sek, és semmilyen kivételt nem tűrnek. Amint
könyve is bizonyítja, kész arra, hogy a múlt egy
bizonyos megismételhetetlen eseményére vo­
natkozóan megtalálja a legelfogadhatóbb ma­
gyarázatot, azonban a feltámadást eleve lehetet­
lennek tartja.
A „tudományos determinizmus" szemléle­
te, amelyet Hawking is saját meggyőződésének
vall, Laplace-ra vezethető vissza. „Eszerint, ha
ismerjük a Világegyetem állapotát egy bizonyos
időpontban, akkor a törvények teljes rendszere
a jövőt és a múltat egyaránt, teljes mértékben

99
meghatározza. Ez kizárja a csodák lehetőségét
és Isten aktív szerepét."86
A determinizmus szellemében Hawking a
biológiát fizikára és kémiára redukálja, majd
megállapítja: „Nehéz elképzelni, miként mű­
ködhetne a szabad akarat, ha viselkedésünket a
fizika törvényei szabják meg. Úgy tűnik tehát,
hogy nem vagyunk egyebek biológiai gépeknél,
a szabad akarat pedig csupán illúzió."87 Mégis
arra a következtetésre jut, hogy az emberi visel­
kedés olyan bonyolult jelenség, hogy lehetetlen
pontosan előre jelezni azt; így hát a gyakorlat­
ban elfogadjuk „azt a hasznos elméletet, hogy az
emberek rendelkeznek szabad akarattal".88
„Valójában ez a korszerű természettudomány
alapja - jelenti ki Hawking a tudományos de­
terminizmusról -, egy olyan alapelv, amelyik
ebben az egész könyvben fontos szerepet ját­
szik. (...) Ez kizárja a csodák lehetőségét és Isten
aktív szerepét."89 Lehetséges, hogy éppen a tu­
dományos determinizmus az illúzió? Hawking
maga is elismeri ennek a felfogásnak a korlátáit
az emberi viselkedés előrejelzésének nehézsége
kapcsán, amikor is - szintén Laplace szellemé­
ben - kijelenti: „Ehhez ugyanis az emberi testet
alkotó ezerbilliószor billió molekula mindegyi-

86 I.m ., 36.
87 l.m ., 38.
88 I. m., 39. „...egy effektív elméletet használunk, amelyet az
emberek szabad akaratnak neveznek."
89 L m ., 36.

100
kének a kezdeti állapotát pontosan ismernünk
kellene, majd meg kellene oldani körülbelül
ugyanennyi egyenletet."90 Első olvasatra igen­
csak meglepő, hogy a kvantumelmélet korában
élő szakember szájából ilyesmi egyáltalán elhan­
gozhat, ennek ugyanis az egyik alapvető tétele az
a Heisenberg-féle bizonytalansági reláció, amely
kimondja, hogy nem lehetséges pontosan meg­
határozni az elektron pozícióját egy adott pilla­
natban. Ez a tétel kizárja Laplace determiniszti­
kus álmának minden lehetséges megvalósulását,
még elméleti szinten is.
Hawking azonban nem feledkezik el a bi­
zonytalansági relációról. Sőt egy későbbi fejezet­
ben meg is fogalmazza, mit kell ez alatt értenünk:
„A határozatlansági reláció kimondja, hogy bi­
zonyos adatokat, például egy részecske helyét és
sebességét, nem tudunk egyidejűleg tetszőleges
pontossággal megmérni."91 Ebből kiindulva mó­
dosítja saját „tudományos determinizmusát".
„Úgy tűnik, mintha a kvantummechanika
megkérdőjelezné azt az elképzelést, amely sze­
rint a természetet törvények irányítják, a va­
lóságban azonban nem ez a helyzet. Inkább a
determinizmus új formájának elfogadásához
vezet: ha adott a rendszer állapota valamely
időpontban, akkor a természet törvényei meg­
határozzák a különböző jövők és múltak való-

90 L m ., 38.
91 I.m., 78.

101
színűségét ahelyett, hogy teljes bizonyossággal
meghatároznák a jövőt és a múltat."92
Hawking ezzel mintegy maga oldja föl saját
abszolút determinizmusát. Azt azonban már
nem tudjuk meg, hogy vajon ez az enyhített de­
terminizmus (ha erről van szó) szintén kizárja-e
a szabad akaratot és a csodák lehetőségét, és ha
igen, hogyan.
Hadd idézzük most John Polkinghorne fizi­
kusnak a determinizmus következményeire vo­
natkozó megállapítását:
„Sok gondolkodó vallja, hogy az emberi
szabadság szervesen kötődik az emberi raci­
onalitáshoz. Amennyiben determinált lények
volnánk, vajon milyen alapon lenne elvárható,
hogy kijelentéseink racionálisak legyenek? Az
ajkunkról elhangzó szavak vagy a papírra írt
betűjelek vajon nem egyszerűen csak egy au­
tomatának a megnyilvánulásai volnának? Va­
lamennyi determinisztikus elmélet - legyen az
gazdasági-társadalmi (Marx), szexuális (Freud),
vagy éppen genetikai (Dawkins és E. O. Wilson)
- önmaga cáfolata: kitalálóik úgy tekintenek sa­
ját elméletükre, mint amelyre nézve nem érvé­
nyes az általuk képviselt redukcionizmus."93
Láthatólag Hawking is ezek közé tartozik.

* l.m ., 72.
93 Science and Theology. London, SPCK, 1998., 58.

102
Csodák és természeti törvények

Hawking a természeti törvények kizárólagos

uralmát hirdeti. Szerinte ezek határoznak meg
mindent, és nem engednek helyet a kivételeknek.
Semmiféle csoda nem lehetséges. Ezt írja: „Ezek­
nek a törvényeknek mindig és mindenütt érvé­
nyeseknek kell lenniük; máskülönben nem lenné­
nek törvények. Nem létezhetnek kivételek vagy
csodák. Az istenek vagy démonok nem avatkoz­
hatnak be a Világegyetem működésébe."94
Itt ismételten egymást kölcsönösen kizáró al­
ternatívákat látunk: vagy a csodákban hiszünk,
vagy a természeti törvények tudományos fel­
fogásában - de semmiképpen sem működhet a
kettő egyszerre.
Ezt a szembeállítást Richard Dawkins még
tovább fokozza, rá jellemző élességgel:
„A tizenkilencedik század volt az utolsó,
amikor egy művelt ember még zavar nélkül be-
vallhatta, hogy hisz olyasfajta csodákban, mint a
szeplőtelen fogantatás. Számos mai művelt ke­
resztény, ha megszorítják, merő lojalitásból vál­
lalja a szeplőtelen fogantatást és a feltámadást.
De közben zavarba jön, mert racionális eszével
tudja, hogy ez abszurdum. Jobban szereti tehát,
ha nem is kérdezzük erről."95

91 I. m., 186.
95 The God Délusion. Boston, Houghton Mifflin, 2006, 187.
Magyar kiadás: Isteni téveszme. Ford.: Kepes János. Nyitott
Könyvműhely, Budapest, 2007., 110.

103
 Ez azonban nem olyan egyszerű kérdés, mint
ahogy azt Hawking és Dawkins hiszik. Akad­
nak olyan köztiszteletnek örvendő, nagy intelli­
genciával rendelkező tudósok, akik nem értené­
nek egyet velük. Hogy csak néhányat említsek
közülük: William Phillips professzor, aki 1998-
ban fizikai Nobel-díjat nyert; John Polkinghorne
cambridge-i kvantumfizikus, a Royal Society96
tagja; Sir John Houghton, a Brit Meteorológiai
Hivatal korábbi igazgatója, a klímaváltozással
foglalkozó nemzetközi kormánybizottság elnö­
ke; Francis Collins, a Nemzeti Egészségügyi Hi­
vatal jelenlegi elnöke, a Humán Genom Projekt97
korábbi vezetője.
Ezek a tiszteletre méltó tudósok igencsak tisz­
tában vannak a csodák ellenében felhozott érvek­
kel. Mégis valamennyien nyilvánosan vállalják a
természetfölöttibe vetett hitüket - zavartság vagy
az abszurditás leghalványabb érzése nélkül -,
kiváltképpen a Krisztus feltámadását illetően,
amelyet ők a keresztény világszemlélet legfőbb
alapjának tekintenek, akárcsak én magam.
A felsorolt tudósok egyike, Francis Collins
bölcs módon óvatosságra int a csodák megítélé­
sével kapcsolatban:

% A világ legrégibb, 1660-ban alapított, ma is működő tudo­

mányos akadémiája; a legjelesebb tudósokat tömörítő tár­
saság Nagy-Britanniában. (ford. megj.)
97 1990-2006 között zajló nagyszabású tudományos vállalko­
zás, amely feltárta a teljes emberi genomot, a petesejt és a
hímivarsejt teljes genetikai tartalmát, (ford. megj.)

104
 „Döntően fontos, hogy a csodának tűnő jelen­
ségek értelmezésében megtartsunk egy bizonyos
egészséges szkepticizmust; ellenkező esetben
könnyen aláássuk a vallásos szemlélet megbízha­
tóságát és racionalitását. Az egyetlen dolog, ami
hamarabb megöli a csodák lehetőségét, mint az
eltökélt materializmus, az, ha azokban a minden­
napi eseményekben is csodát látunk, amelyekre
nézve kézenfekvő természeti magyarázattal ren­
delkezünk."98
Éppen ezért most csak Krisztus feltámadá­
sára összpontosítok, hogy a lehető legkiélezet-
tebben tárgyalhassuk a kérdést. Krisztus fel­
támadása volt ugyanis az az esemény, amely
elindította a kereszténységet a maga útján, és
egyben ez üzenetének központi eleme is. Csak
az számított apostolnak, aki szemtanúja volt a
feltámadásnak - ez alapvető kritérium99 volt.
C. S. Lewis írja: „A kereszténység történetének
alapvető eseménye, hogy igen sok ember azt
állította, saját szemével látta a föltámadást. Ha
ők úgy haltak volna meg, hogy senki más nem
hitte volna el nekik ezt az örömhírt, akkor soha
semmilyen evangéliumot le nem írtak volna."100
A korai keresztények szerint tehát, a feltámadás

98 The Language o f God (Isten nyelve). New York, Free Press,

2006., 51-52.
99 ApCsel 1,22.
100 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974. 148. Magyar
kiadás: Csodák. Ford. Somogyi György. Harmat, Budapest,
1994, 170. Az idézetet apróbb módosításokkal vettük át -
szerk.

105
nélkül egyszerűen nincs keresztény üzenet. Az
apostol szavait idézve: „Ha pedig Krisztus nem
támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk,
de hiábavaló a ti hitetek is."101
Hadd idézzük fel, hogyan gondolkodik a
kortárs tudományos szemlélet a természeti tör­
vényekről. Mivel a törvények ok-okozati össze­
függés szerint működnek, ezek alapján a tudósok
nem csupán múltbeli eseményeket következtet­
hetnek ki, hanem megbízható módon jövőbeli
eseményeket is előre jelezhetnek - amennyiben
nem kvantumfizikai szintről van szó -, mégpedig
olyan pontossággal, amilyennel például az adat­
közlő műholdak pályáját állapítják meg, lehetővé
téve a Holdra és a Marsra való leszállást. Követ­
kezésképpen sok tudós meg van győződve arról,
hogy az univerzum ok és okozat zárt rendszere
szerint működik.
Ennek fényében érthető, h o g y ezek a tudó­
sok elutasítják azt a gondolatot, miszerint va­
lamely istenség önkényesen beavatkozhat, és
módosíthatja, felfüggesztheti, megfordíthatja
ezeket a törvényeket, vagy bármilyen más mó­
don erőszakot követhet el rajtuk. Számukra ez
ellentmondana a törvények állandóságának, és
felforgatná az univerzum tudományos megérté­
sének alapját. Ezért sokan közülük a következő
két érvet hangoztatják a csodák ellenében.

101 lK or 15,14 - új ford.

106
 Először is, hogy a csodákba vetett hit általá­
ban - sajátságosán az Újszövetségben - a primi­
tív, tudomány előtti kultúrák hozadéka, amikor
a természeti törvények ismeretének hiányában
az emberek készek voltak a csoda eshetőségét
elfogadni.
Ennek az értelmezésnek a látszólagos jogo­
sultsága azonnal eltűnik, ha azt a feltámadás új-
szövetségi csodájára alkalmazzuk. Könnyen meg­
érthetjük, miért: ahhoz, hogy csodának tekint­
hessünk egy eseményt, olyan szabályszerűen
ismétlődő történésnek is léteznie kell, amelyhez
képest az adott esemény kivételnek számít. Nem
állíthatjuk valamiről, hogy abnormális, ha nem
tudjuk, mi a normális.
Ezt igen komolyan vették abban az időben,
amikor az Újszövetség dokumentumai íródtak.
A történetíró Lukács - aki a korabeli gyógyítás
tudományában jártas orvos volt - is felveti ezt
a kérdést. A kereszténység születéséről szóló
beszámolójában arról tudósítja olvasóit, hogy a
Jézus Krisztus feltámadásáról szóló keresztény
üzenet elsőként nem is az ateisták, hanem a zsi­
dó főpapok részéről váltott ki ellenállást. Ezek, a
sadduceusok pártjának tagjai, igen vallásos em­
berek voltak. Hittek Istenben. Buzgón imádkoz­
tak, és ők vezették a templomi istentiszteleteket.
A Jézus feltámadásáról szóló tudósítást azonban
nem voltak hajlandók elhinni. Az ő világképük­
be nem fért bele a testi feltámadás lehetősége,
Jézus feltámadásáról nem is beszélve.

107
 Ez széles körben elterjedt meggyőződés volt.
Tóm Wright történész így nyilatkozik erről:
„A régi pogány világot sokféle hiedelem jel­
lemezte, de a feltámadás kérdésében határozott
elutasítás volt a válasz: ez nem történhet meg.
(Érdemes ezt hangsúlyozni a kortárs vélekedés­
sel szemben. Azt mondják vagy sugallják, hogy
a modern tudomány színre lépése előtt az em­
berek mindenféle furcsa dolgokban hittek, pél­
dául a feltámadásban; ma azonban, két évszá­
zadnyi tudományos kutatással a hátunk mögött
már tudjuk, hogy aki meghalt, halott is marad.
Nevetséges! Az erre vonatkozó bizonyítékok és
következtetések az ókori világban is éppoly egy­
értelműek voltak, mint manapság.)"102
A feltételezés, miszerint a kereszténység egy
tudomány előtti, hiszékeny és ismeretek nélküli
világban született, egyszerűen nem felel meg a
valóságnak. Azt a természeti törvényt, hogy a
holttestek nem kelnek ki a sírból, az ókori világ
éppúgy ismerte, mint mi. A kereszténység egy
sereg bizonyíték hatására indult el a maga útján,
amelyek mind azt erősítették, hogy egy ember
valóban feltámadt a halálból.
A csodákkal szembeni másik ellenérv az,
hogy a természeti törvények ismeretében cso­
dák egyszerűen nem történhetnek. Ez Hawking
álláspontja. Ez azonban egy újabb félreértés,

102 James Gregory Lecture. University of Durham, 2007.

108
amelyet C. S. Lewis a következő analógiával
szemléltet:
„Ha ezen a héten ezer fontot teszek a bankfi­
ókomba, a jövő héten kétezret, majd a követke­
zőn ismét ezret, a számtan törvényei alapján a
következő alkalommal várhatóan négyezer fon­
tot találok benne. De feltételezzük, hogy ehelyett
csak ezer font van a számlán. Mire kell akkor
következtetnem? Vajon arra, hogy időközben
megszegték a számtan törvényeit? Semmikép­
pen sem! Sokkal értelmesebb, ha arra gondolok,
hogy egy tolvaj az állam törvényeit megszegve
háromezer fontot elemeit a számlámról. Ne­
vetséges volna azt állítani, hogy a matematika
törvényei kizárják egy esetleges tolvaj létezését.
Ellenkezőleg, éppen a jól működő matematikai
törvények mutatták ki a tolvaj létezését és be­
avatkozását."103
Az analógia arra hívja fel a figyelmünket,
hogy a törvény fogalmának a tudományos és a
jogi értelmezése nem ugyanaz; gyakran úgy te-

103 C. S. Lewis: Miracles. London. Fontana, 1974. 62. Magyar

kiadás: Csodák. Ford. Somogyi György. Harmat, Buda­
pest, 1994, 69. Az idézetet saját tolmácsolásban közlöm.
A magyar kiadásban ezen a helyen a következő fordítást
találjuk: „Mert, ha beteszek hat pennyt egy fiókba hétfőn,
és még hatot kedden, akkor - ha minden jól megy - tör­
vényszerűen tizenkettőt találok benne szerdán. Am ha a
fiókot időközben kifosztották, akkor esetleg csak kettőt ta­
lálok. Lehet, hogy ami történt, törvénybe ütközik, de nem
a számtan törvényeibe. A tolvaj által teremtett új helyzet
éppúgy tiszteletben tartja a számtani törvényeket, mint a
régi." (ford. megj.)

109
kintünk a törvényre, mint ami kényszert jelent
az emberi cselekvés szempontjából. A számtan
törvényei semmilyen nyomást nem gyakorolnak
történetünk tolvajára. Hasonlóképpen Newton
gravitációs törvénye, amely elmondja, hogy ha
leejtek egy almát, az a föld középpontja felé fog
esni, senkit nem akadályoz meg abban, hogy
közbelépjen, és elkapja a leeső almát. Más szó­
val, a törvény előre jelzi, ami az adott esetben
történni fog, amennyiben időközben nem törté­
nik változás a kísérlet körülményeit illetően.
A teisztikus perspektíva számára ez azt jelen­
ti, hogy a természeti törvények előre jelzik azt,
aminek be kell következnie - feltéve, ha Isten
nem avatkozik be az eseményekbe. Természete­
sen az, hogy a Teremtő belép a maga teremtett
világba, nem minősül lopásnak. Hamis tehát az
az érv, hogy a természet törvényei kizárják az
Isten létébe vetett hitet, és az univerzum műkö­
désébe való beavatkozásának valószínűségét.
Éppoly hamis, mint azt állítani, hogy a sugár-
hajtású motor törvényeinek a megértése kizárja,
hogy a motor tervezője beavatkozzon, és lesze­
relje például a csavarlapátot. Az csak termé­
szetes, hogy közbeléphet! Sőt, a beavatkozása
egyáltalán nem érvényteleníti az említett tör­
vényeket. A törvények, amelyek magyarázatot
adnak a motor működésére a helyén levő csa­
varlapáttal, egyúttal arra is magyarázattal szol­
gálnak, hogy a szerkezet miért nem működik
csavarlapát nélkül.

110
 Pontatlan és félrevezető tehát Dávid Hume-
mal együtt azt állítani, hogy a csodák „erősza­
kot" követnek el a természet törvényein. C. S.
Lewis erre nézve is magyarázattal szolgál:
„Ha Isten megsemmisít, megteremt, vagy
meggörbít egy anyagdarabot, akkor új helyze­
tet teremt, amelyhez az egész természet rögtön
igazodik. Minden más esemény ehhez simul,
és ebben az új helyzetben lel otthonra. Ennek
törvényeihez alkalmazkodik minden. Ha Isten
egy szűz testében - csodálatos módon - egy on­
dószálat teremt, azzal nem szeg meg semmiféle
törvényt. A törvények abban a pillanatban műkö­
désbe lépnek. A természetet a dolog nem éri fel­
készületlenül. Törvényszerűen beáll a terhesség,
s kilenc hónap múlva egy gyermek születik."104
Ehhez hasonlóan állíthatjuk, hogy a termé­
szeti törvény értelmében az emberek nem tá­
madnak fel valamiféle természeti mechanizmus
révén a halálból. A keresztények azonban nem
azt állítják, hogy Krisztus egy ilyen természeti
mechanizmusnak köszönhetően támadt fel, és
ez döntő fontosságú az egész vitára nézve. Ok
azt állítják, hogy ez természetfeletti erő hatásá­
ra történt. A természeti törvények önmagukban
nem képesek ilyet produkálni. Amennyiben
csoda történik, a természet törvényei riadóztat-
nak, hogy felismerjük: ez csoda. Fontos megér­
tenünk, hogy a keresztények nem tagadják a ter-

104 C. S. Lewis: Csodák, 71. - kisebb módosítással, (ford.)

111
mészet törvényeit. A keresztények álláspontjá­
nak egyik lényeges eleme azoknak az ok-okozati
szabályszerűségeket leíró természeti törvények­
nek a felismerése és elfogadása, amelyeket a Te­
remtő beépített az univerzumba, és amelyeknek
megfelelően az univerzum általában működik.
Enélkül sohasem ismerhetnénk fel a szemünk
elé táruló csodát. Az alapvető különbség a ke­
resztény és a Hawking-féle álláspont között az,
hogy a keresztények nem tekintik az univerzu­
mot az ok-okozati összefüggések zárt rendsze­
rének. Hisznek abban, hogy a mindenség nyitott
a Teremtő Isten hatékony beavatkozására.
A csoda tehát mindig kivétel ahhoz képest,
ami normális esetben történne. Szinguláris ese­
mény. Azonban egy dolog azt állítani, hogy a
tapasztalat szerint általában így és így történnek
a dolgok, de lehetnek kivételek annak ellenére,
hogy eddigi tapasztalatunk egybevágó volt, és
még nem volt alkalmunk ilyet megfigyelni. És
egészen más azt állítani, hogy mivel általában
egyet tapasztalunk, mindig ugyanazt kell ta­
pasztalnunk, mert kivételek nem lehetségesek,
azaz nincsenek.
Hawking láthatóan elkötelezte magát amel­
lett, hogy a természet abszolút egyenletes mó­
don működik: törvényei nem ismernek semmi­
lyen kivételt. Holott, mint láttuk, a természeti
törvények nem zárhatják ki a csodát. Vajon hon­
nan tudja Hawking, hogy ezek nem történhet­
nek meg? Ahhoz, hogy bizonyosan állíthassa,

112
miszerint a tapasztalat a csodákat kizárva abszo­
lút egyenletesen működő valóságot tükröz, az
univerzum terének és idejének bármely pontján
bekövetkező valamennyi eseményt ismernie
kellene, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Az ember
az univerzumban végbemenő eseményeknek
csupán egy nagyon kicsi töredékét tapasztal­
ta meg mindeddig, és vajmi keveset jegyeztek
föl ezekből. Következésképpen nem tudhatjuk,
hogy a múltban történtek-e csodák, vagy történ­
ni fognak-e a jövőben. Ezt még Hawking sem
tudhatja. Egyszerűen csak feltételezi azt, amit
bizonyítani akar. Ily módon egyfajta hitet fo­
galmaz meg, amely ateista világképére épül, és
nem a tudományra.
A természet abszolút egységes viselkedé­
se - amelyet esetenként induktív elvnek nevez­
nek -, amelyre megannyi tudományos érvelés
épül, nem igazolható. Amint azt korábban már
jeleztük, Dávid Hume is rámutatott erre. Alister
McGrath azzal érvel, hogy „ez egy megalapozat­
lan (valójában körkörös) feltételezés valamennyi
nem teisztikus világkép esetében".105 McGrath
ennek bizonyítására nem kisebb tekintélyt idéz,
mint a híres ateista filozófust, Bertrand Russelt:
„A tapasztalat érthető módon igazolhatja az
induktív elvet a már megvizsgált eseményekkel
kapcsolatosan. Ami viszont a meg nem vizsgált
eseteket illeti, csakis az induktív princípium ál-

105 A ScientificTheology: Reality., 153.

113
líthatja, hogy azok ugyanúgy működnek, mint
amelyeket már megvizsgáltunk. Minden érve­
lés, amely a tapasztalat alapján a jövőre, vagy
a tapasztalatunkon kívül eső múltra és jelenre
vonatkozik, az induktív elven alapszik. Követ­
kezésképpen tapasztalataink segítségével so­
hasem igazolhatjuk az induktív princípiumot
anélkül, hogy a körkörös érvelés csapdájába ne
esnénk. Mert vagy elfogadjuk az induktív elvet
a maga benső evidenciája alapján, vagy ha nem,
lemondhatunk minden bizonyítékról a jövőbeni
történések előrejelzését illetően."106
A körkörös argumentáció egyetlen racio­
nális alternatívája nyilvánvalóan az, ha nyitva
hagyjuk annak a lehetőségét, hogy történhettek
csodák. Hz azonban nem filozófiai, hanem törté­
nelmi probléma - attól függ, hogy vannak-e ta­
núk, illetve bizonyítékok. Hawking könyvében
semmilyen arra utaló jelet nem találunk, hogy
egyáltalán érdekelné bármiféle hiteles történel­
mi bizonyíték a feltámadás csodáját illetően. Le­
het, hogy az ő szemében a történelem is halott,
akárcsak a filozófia?
Természetesen egyetértek azzal, hogy a cso­
da - a dolog természeténél fogva - nem valószí­
nű esemény. Ezen az sem változtat, ha vissza­
kérdeznénk: Vajon mennyi a valószínűsége an­
nak, hogy a mindenség egyszer csak kipattanjon

106 The Problem ofPhilosophy. Oxford, Oxford University Press,

1998., 78. Magyar kiadás: A filozófia alapproblémái. Kossuth
Kiadó, Budapest, 1996.

114
a semmiből? Elismerem, hogy meggyőző bizo­
nyítékokat kell keresnünk minden egyes csoda
esetében. Ám az Újszövetségben közölt csodák
tekintetében nem a bizonyítékok hiánya a gond
az ateisták szemében. A tényleges probléma az,
hogy ezek veszélyt jelentenek a naturalizmus vi­
lágképére nézve, amely axiómaként állítja, hogy
a természet egyenlő azzal, amit a szemünkkel lá­
tunk, és ezen kívül semmi és senki nem avatkoz­
hat bele annak folyásába. Ez az axióma viszont
nem a tudományos kutatás következtetése. Ta­
lán csak abból a félelemből ered, hogy Isten va­
lamiképpen mégiscsak megjelenhet egyszer az
ateisták gyenge teljesítményű radarkészülékén.
A helyzet iróniája, hogy a keresztény érvelés
szerint egyedül a Teremtőbe vetett hit képezi kielégítő
módon annak a meggyőződésnek az alapját, hogy a ter­
mészet működése lényegében annak folyamatosságára
épül (ahogyan az induktív elv állítja). A Teremtő lété­
nek tagadásával az ateisták saját érvelésük alapját
vetik el. C. S. Lewis ezt így fogalmazza meg:
„Ha csak a természet létezik, a hatalmas, lé­
lektelen, egybefüggő esemény, és ha legmélyebb
meggyőződésünk is csupán egy értelmetlen fo­
lyamat mellékterméke, akkor nyilvánvalóan
semmi sem indokolja, hogy a 'minden a helyén
van' érzése, meg az egyöntetűségbe vetett kitar­
tó hitünk bármit is eláruljon a rajtunk kívüli va­
lóságról. Akkor meggyőződésünk csak rólunk
szól - olyan, mint a hajunk színe. Ha a natura­
lizmusnak igaza van, akkor semmi okunk bízni

115
 abban a meggyőződésünkben, hogy a természet
egyöntetű. Ebben bízni csak egy egészen másfaj­
ta metafizika alapján indokolt. Csakis akkor, ha
a valóság mélyén rejlő Tény, amely minden más
ténylegesség forrása, valamelyest hozzánk ha­
sonló: ha az maga az értelmes Szellem, amelyből
saját értelmes szellemünk is származik. A zűrza­
vartól való iszonyunk attól ered, aki a természe­
tet - velünk együtt - megalkotta."107
Ha tehát kizárjuk a csodák lehetőségét, és a
tudomány nevében abszolút érvényűnek tekint­
jük a természetet és annak folyamatait, végül
odajutunk, hogy éppen a tudomány racionalitá­
sába vetett bizalmunk veszíti el minden alapját,
nem beszélve a természet egységességébe vetett
hitről, amelyet ez a fajta szemlélet legelőször ki­
kezd. Másfelől, amennyiben a természetet egy
nagyobb valóság részének tekintjük, amely a
természet értelmes teremtőjét, Istent is magába
foglalja, akkor ez a szemlélet a természet ren­
dezettségébe vetett hit racionális igazolása is
egyszersmind. Ez a meggyőződés vezetett a mo­
dern tudomány születéséhez. McGrathot idéz­
zük ismét: „Nem úgy tűnik, hogy az a gondolat,
miszerint a természetet »törvények« vezérlik,
szerves része lett volna a görög, a római, vagy
az ázsiai tudományfelfogásnak. A zsidó-keresz­
tény hagyományban viszont mélyen meggyöke-

107 Csodák., 124.

116
rezett, a teremtésről szóló keresztény tan sajá­
tosságát tükrözve."108
Amennyiben valaki elfogadja a Teremtő lé­
tét, és így számot tud adni a természet egyön­
tetűségébe vetett hitéről, szükségképpen nyitott
lesz annak elfogadására is, hogy ugyanez a Te­
remtő a természet folyásába is beavatkozhat.
Olyan Teremtő, aki nem képes, vagy nem mer
beavatkozni abba az univerzumba, amelyet te­
remtett, vagy akinek megtilthatnánk a beavatko­
zást, nem létezik. A csoda tehát lehetséges.
Meglepő, hogy az a Hawking, aki hisz a
multiverzumban, ennyire határozottan elveti a
csodákat. Vajon ez az elképzelése nem éppen ar­
ról szól, hogy elegendő mennyiségű univerzum
feltételezésével biztosak lehetünk abban, hogy
bármi megtörténhet?
Paul Davis ezt így magyarázza:
„Gondoljuk el a legáltalánosabb értelemben
vett multiverzum-elméletet (...), amelyben még
a törvényektől is eltekintünk, és bármi megtör­
ténhet. Legalábbis némelyike ezeknek az uni­
verzumoknak csodás eseményeket fog produ­
kálni - a víz borrá változik, és így tovább. Olyan
is lesz, amely kétségtelenül meggyőző vallásos
tapasztalatokat fog tartalmazni, például egy
transzcendens Isten közvetlen revelációját. Kö­
vetkezésképpen a multiverzumnak tartalmaz-

108 I. m., 154. Annak, aki a természeti törvényekről szóló jelen­

tős filozófiai és tudományos vita iránt alaposabban érdek­
lődik, ajánljuk McGrath munkásságának idevágó részeit.

117
nia kell egy olyan világot is, amely megfelel az
Istenre és a világ tervezettségére vonatkozó ha­
gyományos vallásos elképzeléseknek."109
Hasonlóképpen érvel Alvin Plantinga, a
Notre Dame Egyetem filozófusa: ha minden
lehetséges univerzum létezik, akkor lennie kell
egy olyannak is, amelyben Isten is létezik, mi­
vel az ő léte logikailag lehetséges. Következés­
képpen, mivel Isten mindenható és mindenütt
jelenvaló, minden univerzumban léteznie kell -
hiszen végtére is csak egy univerzum létezik, az,
amelyiknek ő a teremtője és gondviselője!
Ela tehát Stephen Hawking nem kíván ta­
lálkozni Istennel, nem a legbölcsebb gondolat a
multiverzum ködébe rejtőzni előle.
Mindebből levonhatjuk a következtetést, mi­
szerint a tudomány nem zárja ki - nem zárhatja
ki - a csoda lehetőségét. Az ész által irányított
nyitott gondolkodás természetesen megköveteli,
hogy kutassuk a bizonyítékokat, állapítsuk meg
a tényeket, és készek legyünk abba az irányba
tartani, amerre ezek vezetnek, akkor is, ha ko­
rábbi számításainktól eltérnek. Sohasem tud­
hatjuk előre, hogy van-e egér a padláson, amíg
fel nem megyünk, és szét nem nézünk. Milyen
kár, hogy egyesek jobban félnek attól az eshető­
ségtől, hogy Isten nyomára bukkanhatnak, mint
attól, hogy egér ugrik az orruk elé!

109 Bemard Carr (szerk.). I. m., 495.

118
 Hume, jóllehet a csodákkal szemben fenn­
tartásokkal viseltetik, állítja: „A természet egész
rendje egy értelmes alkotóra vall, és alapos
megfontolás után egyetlen ésszerű kutató sem
adhatja fel egy pillanatra sem hitét az igazi te-
izmus, illetve a vallás legelső alapelvére vonat­
kozóan/'110

1,0 The Natural History o f Religion. John M. Robertson Bevezetésé­

ből, London, A & H. Bradlaugh Bonner, 1889.

119
VÉGSZÓ GYANÁNT

Nem csak a tudomány és a történelem szolgáltat

bizonyítékokat Isten létére vonatkozóan. Mivel
Isten személy, nem pedig egy teória, joggal vél­
jük úgy, hogy a létére vonatkozó legfőbb bizonyí­
tékok egyike a személyes tapasztalat. Ennek a té­
mának a kifejtése messze tói vezetne e kis könyv
eredeti szándékán. Mégis szeretnék csatlakozni
annak a sok millió embernek a hangjához, akik
vallást tesznek a Krisztusba mint Urukba vetett
hit mély és döntő hatásáról életükben: ez békes­
séget szerez Istennel, új életerőt és biztos remény­
séget ad, amelynek alapja a Krisztus feltámadása.
Ez a reménység tó llép a halál korlátján, akárcsak
Hawking sötét, redukcionista felfogásán, misze­
rint nem vagyunk többek a csillagokból szárma­
zó molekulák véletlen halmazánál. Nem, mi túl­
éljük a csillagokat!
Hawking úgy véli, hogy más életformák le­
hetséges létezése az univerzumban aláássa azt
a hagyományos vallásos felfogást, hogy egye­
dülálló, Isten által teremtett bolygón élünk.
Meglehetősen szórakoztatónak találom, amikor
ateisták földön kívüli intelligenciák léte mellett
kardoskodnak,111 miközben hevesen elutasítják
annak lehetőségét, hogy létezik egy hatalmas,

111 A kérdés részletes vitáját lásd Paul Davies könyvében: The

Eerie Silence: Are We Alone in the Universe? London, Allén
Lane, 2010.

120
intelligens lény „odakinn", aki otthagyta keze
lenyomatát a maga teremtésén.
Hawking lövöldözése nem fogja megingat­
ni annak az értelmes hitnek az alapját, amely a
tudomány, a történelem, a bibliai elbeszélés és
a személyes tapasztalat többrétű bizonyítékára
épül.

121
K ö v et k ez t et és

Nincsenek illúzióim, hogy minden kérdéssel fog­

lalkoztam, amivel kellett, vagy amivel lehetett
volna ebben a karcsú könyvben. Az is nyilván­
való, h o g y sok fölvetett téma alaposabb kifejtést
igényelt volna. Mindazonáltal remélem, sikerült
legalább érthetővé tennem, hogy a közhiedelem,
miszerint az ateizmus a kikezdhetetlen intellek­
tuális álláspont, tarthatatlan. Sőt, ezen túlmenően
remélem, hogy Hawking ateista hitrendszerének
itt megejtett vizsgálata többek esetében az Isten­
be vetett hit megerősödését fogja szolgálni, mint
ahogy az én esetemben is így történt; remélem,
fölbátorítja őket arra, hogy maguk is bekapcso­
lódjanak az Istenről való nyilvános beszélgetésbe.
Azt is merem remélni, hogy lesznek olyanok,
akiknek ez a kis könyv az első lépést jelenti a vi­
lág Terem tőjébe vetett hit útján, a ki nem csupán az
univerzumot alkotta, hanem azzal a végtelen mél­
tósággal ruházta fel az embert, hogy a saját képé­
re formálta - beleértve a gondolkodás képességét
és azt az intellektuális kíváncsiságot is, amelynek
köszönhetően most ezt a könyvet elolvastad. Sőt,
talán ez lesz az első mozzanata számodra annak
a véget nem érő nagyszerű kalandnak, amelynek
magam is részese vagyok: a Teremtő megismeré­
sének, aki Fia által kijelentette magát.
John C. Lennox
Oxford, 2010 októberében

122
T a r t a lo m

Előszó.......................................................................9

Bevezetés...............................................................11
Döntő kérdések.....................................................16
A filozófia helytelen szem lélete..................19
Helytelen istenszemlélet..............................26
Isten - vagy a természet törvényei?........... 35
Egy logikai bökkenő: megteremtheti-e
önmagát az univerzum?................................35
A természeti törvények sajátosságai........ 40
A természeti törvények ered ete................. 42
Isten - vagy a fizika törvényei?................... 44
Isten - vagy a multiverzum?..............................58
A multiverzum.............................................. 60
Az M-elmélet.................................................. 63
Az M-elmélet érvényessége..........................66
Befolyásolja-e a valóságot
az érzékelés és az értelmezés?......................70
A tudomány szubjektív eleme......................81
Mégis ki tervezte a mindenséget?......................84
Tudomány és racionalitás..................................91
Racionális érvek Isten léte mellett -
nem a tudomány területéről........................95
Csodák és természeti törvények............... 103
Végszó gyanánt.................................................. 120

Következtetés.......................................................122

123
A KOINÓNIA KIADÓ KÍNÁLATÁBÓL

JO H N ELDREDGE KALAN D VÁGYÓ , H ARCOS, HŐS

110x200 m m , 344 oldal. Kartonált.

Ára: 35.00 RO N / 2500 Ft

A népszerű am erikai író, lelkigondozó könyvében a

férfi lélek m élységei és a társadalom elvárásai közötti
feszültségről, a férfi igazi term észete és az azt igába
kényszerítő körülm ények közötti ellentm ondásról beszél.
Az író szerint a m ai társadalom nem tudja, m ihez kezdjen
a férfiakkal, akiknek viszont ahhoz, hogy önm agukra
találjanak, alapos önism eretre, nem i identitásuk
felism erésére van szükségük.

124
JO H N & ST A SI E L D R E D G E E L B Ű V Ö L Ő

110x200 m m , 376 oldal. Kartonéit.

Ára: 35.00 RON / 2500 Ft

A m odern nő elvárások kereszttüzében hivatott

m egtalálni identitását, ezért a folyam atos m egfelelési
kényszernek engedve lassú önpusztításba kezd,
vagy túlzott önm egvalósítási szerepet vállal - ezt
a gondolatkört járja körül könyvében az am erikai
szerzőpáros. M int írják, az őszinte törekvések közepette
észrevétlenül korlátok közé szorul a női m ivolt, jóllehet
Isten a kezdetektől fogva szabaddá tesz a szépség
feltárására, a férfiszív m egszelídítésére, m ajd az anyai
szerep boldog m egélésére.

125
T A N IT H C A R E Y H O V Á T Ű N T A K IC S I L Á N Y O M ?

110x200 mm, 280 oldal. Kartonált.

Á ra: 3 5 .0 0 R O N / 2 5 0 0 Ft

A Londonban élő író, újságíró két gyerm ek anyjaként,

továbbá szakm ai kíváncsisággal felvértezve ind ult el,
hogy utánajárjon a többek között korai anorexiát vagy
korai szexualizációt eredm ényező jelenség okainak,
illetve hogy m egpróbáljon használható tanácsokkal
szolgálni más, hasonló helyzetben levő szülőknek is.
A lendületesen és olvasm ányosan m egírt könyvben
rengeteg adatot felvonultat a szerző, am elyeket a saját
tapasztalataival, kutatásaival egészít ki.

126
K E R S T IN H A C K E G Y S Z IN G L I V A L L O M Á S A I

121x201 mm, 184 oldal. Kartonált.

Ára: 26.00 RON /1 9 9 0 Ft

A berlini írónő a flandriai A ntw erpen egyik ódon

hangulatú épületében talál rá a maga „viskójára" -
egyhetes kísérletét W illiam Paul Young világhírű regénye
ihlette. A m agányos utazás során a szerző szám ba veszi
a m últbeli történéseket, m indazokat a folyam atokat,
am elyek egyedülálló voltához vezettek, és feltérképezi
a lehetőségeket, am elyek révén egy szingli életm ódot
folytató nő kiteljesítheti életét.

127
 F e le lő s k ia d ó Z ágon i B alázs
F e le lő s s z e r k e s z t ő R ostás-P éter E m ese
M ű s z a k i s z e r k e s z tő S ü tő F eren c
B o r ít ó t e r v e z ő S zen tes Z ágon

K oin ón ia Kiadó
R O -4 0 0 3 4 4 C lu j, str. M á r g in a $ á 4 2 .
T e l/F a x : 0 0 -4 0 -2 6 4 -4 5 0 1 1 9
E m a il: o f f ic e @ k o in o n ia .r o
w w w .k o in o n ia .r o

N y o m ta é s k ö tö tte :
A lfö ld i N y o m d a Z r t., D e b r e c e n

9 7 8 -9 7 3 -1 6 5 - 1 2 0 -0