Anish Kapoor – Cloud Gate (2004)

Anish Kapoor a kortárs művészet egyik legismertebb világsztárja. A Velencei Biennálé

visszatérő vendég művészeként ismerhette meg a nagyközönség hatalmas méretű
munkáit. A jövőre megrendezésre kerülő nemzetközi esemény sorozaton készül bemutatni
első alkotását amely az általa megvásárolt Vantablack1, a világ legfeketébb fekete
festésének felhasználásával készült. Kapoor elmondása szerint a szkepszisből merítkezik
leginkább, szerinte a művészetnek nem válaszokat kell adnia, hanem filozofiai kérdéseket
feltennie. Munkáiban a tárgyat fenomenológiai értelemben szeretné újra értelmezni és
Freud elméletei alapján vizsgálja a tárgy és a néző kapcsolatát. A megismerés és a látszat
eszközeivel bevezeti nem-tárgyak és nem- helyek fogalmát a kortárs művészetbe. Ezek a
független terek a minimalizmus eszményét esztétikai és szellemi értelemben is tovább
örökítik. A monokróm festészetből átemelt színelmélet és a Richard Serra által képviselt
Process Art formai újításai vegyülnek az általa alkotott monokróm, hajlított szobrokban. Az
azokat leíró elmélet alapja, hogy a szín absztrakt ágensként helyet teremt magának és a
tér teljességgel megtöltik a szín által tárolt információval. Ez a fajta irodalmiasság látszólag
egy emelkedettségre utal, de ha közelebbről viszgáljuk a szobrász életművét, láthatjuk
hogy kizárólag csak saját programját kívánja keresztülvinni. Nem célja, hogy az általa
feltett kérdéseket nézői is meghallják, megállapítható, hogy művészete üzenete elferdül ha
azt a rá jellemző elitizmus szűrőjén keresztül vizsgáljuk.2 Mindez akkor a
legproblematikusabb, amikor köztéri installációval interakcióra buzdítja a nyilvános tér
használóit. Ennek legjelesebb példája ‘Cloud Gate’(Felhőkapu) című munkája, mely
valóban kiemelkedő alkotás ha a szobrászat szakterületének a kiterjesztésében mérjük
sikerességét, azonban kevésbé az ha közönség elégedettségének mércéjével mérjük. 

A Cloud Gate egy a Chicago Millennium Parkjában álló 10 méter magas és 20 méter
széles rozsdamentes acélból készül bab alakú tükröződő giga objektum. A formán nem
csak Chicago felhőkarcolóinak hajlított képe reflektálódik, hanem minden járókelő, turista
és érdeklődő megnyújtott mása is. A tükör optikai jellemzőivel való játék létrehozásához a
természetes fényt ügyesen és meggondoltan alkalmazta az alkotó. Szemünk könnyen
alkalmazkodik a fény megváltozott viszonyaihoz ez persze alapvető a látó élőlények
esetében, viszont ugyan ez teszi lehetővé az illúziók létrehozását is. A szobor
tulajdonképpen egy teleszkóp analógiája alapján működik, így a vizsgálódás eszköze, de
emelett médiuma is egyben. Kapoor az ‘ I have nothing to say’ című értekezésében arról ír,
hogy a tükrök transzformatív képessége érdekli a legjobban. Attól függően alakul át a tér
érzékelésünk, hogy egy szobában hol helyezkednek el ezek a felületek. A ‘Cloud Gate’
pontosan Chicago domborzathoz lett tervezve, az ott kialakult természetes magaslatok és
sík területek horizontja a város, amely a legszembetűnőbb alakzat a konvex felületen.
Tulajdonképpen egy interdiszciplináris tárggyal találja szembe magát a néző amikor a
‘Cloud Gate’-hez érkezik. Mivel egy átlagos ember körülbelül ötszöröse így épületként
fogható fel, azonban interakcióba léphetünk vele ezért egy interaktív installáció, ennek
ellenére esztétikai funkcióját kívül annyi a szerepe, hogy kijelöli a park bejáratát, így egy
szobor is egyben.  A ‘Bab’ bár Chicago leghíresebb látványossága, a város lakói vegyes
érzelmeket fűznek hozzá. 

A szociális médiában3 Anish Kapoor hitvallásának ellenzői több megmozdulást is akartak

szervezni, hogy bojkottálják a ‘Babot’. A tervek része volt, hogy feketére festik, leöntik
higítóval sőt az is, hogy ablakmosó folyadékkal flashmob szerűen megtisztítják. Végül ezek
mint az inkább online aktivizmus jelei mutatkoztak meg és soha sem tett kárt senki a
chicagoi nevezetességben, mégis érezhető a frusztráció amit Kapoor a művészeti világban
hagyott nyoma okoz. A kritika hangja szerint, a grandiozus jellegel akarja leuralnia
közteret, így nem egy hasznos, progresszív közösségi tér alakul ki, kizárólag karrierjének
1
https://www.dezeen.com/2020/03/12/anish-kapoor-vantablack-art-venice-architecture-biennale-2020/
2
https://news.artnet.com/the-big-interview/anish-kapoor-interview-2-1698177
3
https://chicago.curbed.com/2017/10/27/16561000/facebook-event-windex-the-bean
egy tétele mutatkozik meg az alkotásban. Az érezhető belőle, ha az ő ‘filozófiai
eszmefuttatás’ követjük, hogy ez a hatalmas bab alakú tükör mutatja meg kik vagytok ti, és
maga a művészet tükröz vissza benneteket. Kapoor több munkáját is átissza ez a
gondolat, a művészet bekebelező, elnyomó és mindenek felett tükröző jellege. A
vantablack nevű pigment felvásárlása is egy ilyen alkotói gesztus volt. Ezzel azt az
üzenetet közvetítette, hogy minden joga megvan ahhoz hogy kisajátítsa a
művészettörténet legsötétebb eszközét és az ő birtokában van minden a művészetben ami
nem látható, ami nem tükröz vissza hanem mindent elnyel. Felmerül a kérdés, hogy köztéri
művészet mennyire függ a közösségtől és mennyire a művésztől.

A brit-indiai Anish Kapoor számára ez nem nyitott kérdés, a művész omnipotens

szerepét magabiztosan vállalja magára és delegálja studiója alkalmazottjaira a
megálmodott munkák kivitelezését. Kapcsolódási kísérletei ugyan akkor többnyire
sikeresek, a művészeti szcéna szereplői között számos rajongóra lelt, az ellenségek
mellett. Életművében megtalálhatóak a XXI. századi vizuális kultúra meghatározó
darabjai. Az áltata létrehozott, arányaiban kiemelkedő installációk jelentősége évtizedek
múlva valószínűleg át értékelődnek majd, mint a percepció tágítás jeles alkotásai.