Burján Vanda

Művészet- és kultúratudományi ismeretek:

A művészet helyszínei
A köztér
A köztéri szobrok, építmények korábban általánosságban a reprezentáció az imázs kialakításának
eszközei voltak, ezekkel propagálták magukat vallási és világi vezetők. Az elvontabb, bensőtartalmat
képviselő szobrok megjelenése köztéren viszonylag újkeletű, azonban emlékművekre már régóta van
igény pl. obeliszkek, halotti maszkok.
Helyspecifikus munkákról volt szó a félév elején, mint Richard Serra: Tilted Arc; Rachel Whiteread:
Holocaust emlékműve és a House. Ezek a munkák elsőlátásra és háttértudás nélkül nem egyértelműek,
mégis figyelem felkeltőek és diskurzust indítanak a környezettel. Richard Serra, Tony Smith és Eduardo
Chillida szobrai nagy méretükkel, lendületükkel és a környezetükkel való “játékosságukkal” az absztrakt
köztéri szobrászat grandiózus példái. Modern és egyben iparművészeti formatervezés jelleggel hat Anish
Kapoor tükröződő munkái a Sky Mirror és a Cloud Gate.
Korábbról, Auguste Rodin expresszív, Aristide Maillol zárt formáival és pl. Marino Marini
eklektizmusával voltak, akik új ízt vittek bele a figurális, nem hagyományos módon értelmezett köztéri
szobrászatba. Henry Moore, Constantin Brancusi pedig egy újabb korszakot, felfogást indítottak el,
hatásaik mai napig tartanak. Természetből inspirálódott munkáik egy nem megszokott megközelítést
mutatnak. Kurt Schwitters organikusnak ható konstruktív Merz-építménye a dadaista mozgalomnak egy
jelentős alkotása. A műteremben egyre gyarapodó ready made párhuzamba hozható több avantgárd
mozgalom építészetével, a művészet kiterjed és együtt él az emberrel. A Bauhaus is ilyen megközelítés a
funkcionális alapokon nyugvó formatervezéssel. A kiterjeszkedő képzőművészet másik fontos alakja Jean
Dubuffet, aki új világot teremtve nagyszabású műveket hozott létre nagyméretű tereket átalakítva. A
kiállítótér vagy a műterem átfogalmazása műalkotássá a 19.századtól foglalkoztatják a művészeket. A
szoba más kontextusba helyezése, átértelmezése, így az önkéntes karantén ideje alatt új értelmet nyer,
hiszen egy egyszerű helyszínt “belső” környezetté alakít át. Eszembe jutott erről a gondolatról a személyes
tér kapcsán Do Ho Suh installációi az adott terek kiállítása egy másik térben, a múzeum kiállítóterében.
Például a házakat, amikben élt életnagyságban lemásolta és kiállította. Claes Oldenburg a pop-art
szobrász pedig kiragadott hétköznapi tárgyakat és új kontextusba helyezte őket, “emlékművé” emelte őket
méretük és/vagy halmazállapotuk megváltoztatásával, ilyen pl. a Ruhacsipesz, ami Philadelpia közterén
áll.
Tanultunk a The fourth plinth kortárs kezdeményezésről, ami szerintem egy nagyon jó ötlet arra, hogy
a járókelők közelebb kerüljenek a képzőművészethez, illetve az Abu Dhabi Guggenheim múzeum
autóutak mentén kitett óriásplakátokról, amiken a múzeumban lévő tárgyakat mutatják be. Már
önmagában érdekes, hogy mennyire kiterjeszkedett a Guggenheim múzeum, branddé nőtte ki magát. Ez
a globalizálás egyre jobban terjed.
Általánosságban a középosztály a rendszeres múzeumlátogató, így a társadalmilag alacsonyabb rétegek
csak a köztéren találkoznak képzőművészettel. Ezért meghatározó, hogy milyen művek kerülnek ki az
utcára. Sajnos a színvonal változó a kortárs munkákat illetően, talán a pályázatok nem hozzáértő elbírálás
miatt. A legutóbbi nagy felháborodást keltő munka a Madách téren álló Sisi hercegnő szobra volt.
Az is kérdéses, hogy mennyire reflektálhat a képzőművészet a politikára. Lehet-e az a célja, hogy bírálja
a kormányt vagy politikai eseményeket? Michael Rakowitz, aki kiállított The fourth plinth-en, a The
invisible enemy should not exist projektjében az iraki nemzeti múzeumból ellopott tárgyakat a fellelhető
leírások alapján hulladékszerű anyagokból rekonstruálja (7.000 tárgy hiányzik). The Flesh is Yours, The
Bones are Ours az isztambuli biennálén berendezett terem, ami az örmény szecessziós díszítőszobrászat
ornamentikus épület díszítményeivel emlékez meg az örmény népírtásról (1915-17). Szép és finom
gesztus egyben felhívás ennek a történelmi eseménynek a nem tényként való elfogadására. A művészet
hatásos és erős eszköz a demonstrációra is.
Múzeum
A múzeum egy olyan modern intézmény, ahova az ember esztétikai kontempláció, szórakozás, műértés,
fogyasztás, tanulás, kikapcsolódás és közösségi élmény miatt látogat el. Alapvető emberi jog a jelennel és
a múlttal kapcsolatos kulturális javaknak megismerésének lehetősége. Azonban az intézmények, ahol
ezeket a kulturális javakat tárolják tükrözik a társadalmi változásokat. A kereskedelem beleszól a
múzeumok működésébe is. A gazdasági tényező effajta erős megjelenésére, a boltnak a jelentőségének
hirtelen megnövekedésére reagál Szabó Ádám a Museum Shop kiállítása. Abszurditására reflektálva a
Museum Shopokban megvásárolható múzeumban látott tárgyak, Szabó Ádám a saját műveit
rányomtatta telefontokra, puzzlere, pólóra stb. és az eladhatóságra koncentrálva készített tárgyakat.
„Ütős kávéház, helyes kis múzeummal” kampány szöveg a londoni Victoria és Albert Múzeumról.
Beszédes ez az mottó, hiszen a társadalmi igényeknek megfelelően jelent meg a fogyasztás a múzeumban-
kávézó, shop. Csak vásárolni vagy kávézni menni a múzeumba modern felhasználása a múzeum
szolgáltatásainak. “A katasztrófa esetünkben a magaskultúra és fogalmai – mint a pátosz, a mélység és a
transzcendencia – összeomlása a tömeges fogyasztás súlya alatt.” Vagyis, egy felgyorsult világban élünk,
amiben a szabadidő felhasználása érdekes módon változik és a hangsúly a fogyasztásra, költésre
terelődik. Minél több élményt gyűjteni minél kevesebb idő alatt és nem szemlélődni a műtárgyakon.
A botrány hajhászás, a szenzáció vadászat miatt nagy tömegek jelennek meg kiállításokon. Marcus
Harvey gyerekekről készült öntvényekből rakta ki Myra Hindley gyermekgyilkos portréját. A rendkívül
nagy érdeklődés mutatja a bulvár-igény erős jelenlétét az emberek életében.
A kortárs művészet kapcsán, így sok ponton megkérdőjelezhető a múzeumnak az intézménye részben,
hogy a klasszikus, állandó kiállítások mennyire férnek el a kortárs, ideiglenes kiállítások mellett.
Mennyire lehet ezeket elkülöníteni? Létrejöhet párbeszéd közöttük, mint Kicsiny Balázs: A mester halála
című szobra, amit kimondottan a Szépművészeti Múzeum 17.századi kiállított tárgyakhoz kértek, hogy
reflektáljon rá, így “visszahúzva a jelenbe a nézőt”. Az új és a régi, így erősítve egymást legutóbb az MNG-
ban az Élő gyűjtemény kiállításon volt téma.
Ezenkívül a rendszerezés okozhat problémát, a raktárban lévő tárgyak kevés hányadát láthatjuk, így
vannak olyanok, amiket csak az arra illetékes emberek nézhetnek meg. Sok múzeum eredetileg
gyűjteményből jött létre, és nyilvánossá vált. Ilyen pl. Lipót Vilmos herceg gyűjteménye, nevéhez fűződik
az első műtárgy katalógus a Teatrum Pictorium.
A bojkottok megkérdőjelezik a múzeum legitimációját, a rendszer átgondolására ösztökélnek. A kiállító
művész a szerződés által jogilag is részese a múzeum struktúrájának, ezáltal nem csak az intézmény a
döntéshozó. A Victoria és Albert Múzeum Engedetlen tárgyak néven elkeresztelt gyűjteménye a
demonstrációkban, mozgalmakban használt tárgyakat mutatja be.
A virtuális katalógusok, a múzeum gyűjteményének online bemutatása az önkéntes karantén és a
korlátozások miatt betiltott látogatás végett új lendületet kaptak. Fontos lenne, hogy minden kulturális
gyűjtemény, könyvtár, kiállítás elérhető legyen virtuális módon.
Oktatás
A mai művészetoktatásban és a művészetről való gondolkodásban sok minden megváltozott. A
reneszánsz idején Michelangelo Buonarroti, Leonardo da Vinci személyével a paragone viták kapcsán
módosult a szobrászok, festők megítélése. Hiszen akkoriban, a mai szakmunkásokkal mondjuk
kőművesekkel egyenrangúaknak tartották őket. Úgy gondolták nem szellemi, csak fizikai tevékenységet
végeznek. A céhek után a Francia Akadémia hozott be egy újfajta oktatási modellt. Az akadémista
szemlélet, ami magában foglalja az elméleti és az alapoktól felépített gyakorlati művészeti tudást.
A tőke, a gazdasági szféra beszivárgott a felsőoktatásba is. Pierre Bourdieu írt az akadémiai
kapitalizmus jelenségéről. Thierry de Duve művészetteoretikus a “művészetokatatás három nagy
paradigmáját írta le az akadémiait, a modernistát és a posztmodernet”. Az akadémista modellnek fontos
része “az emberi alak, mint minden dolgok mértéke”. A másolásnak még nagyszerepe volt 17-
18.században, az elődöknek az utánzása. Hallottam, hogy a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában
is akkoriban az igazgató rajzolt mintákat, amiket a diákoknak kellett lemásolniuk. A másolás volt a
rajzikészségek alapozása. Az avantgárd magával hozta a szabad gondolkodást, a konceptualizmust és a
fantáziának a kötöttségek nélküli működését részesítette előnyben, ez lett a Bauhaus-modell. A krízis oka
talán a tehetségből jövő tudásnak a felmagasztosítása és a normákhoz, a megszokott szabályokhoz való
kötöttség.
Érdekes jelenségnek tartom, hogy Alexandre Cabanel neve számomra ismeretlen volt mielőtt nem
tanultam róla a középiskolában, pedig az 1863-as párizsi salonban előkelő helyet foglalt el Vénusz
születése című “tökéletes, akadémista” festménye. Viszont korábban már ismertem a botránykeltő Salon
des Refusés-ban kiállított Gustave Courbet, Édouard Manet munkáit, amiket a párizsi salon zsűrije
elutasított.
A Bauhaus-modell azért se működőképes mert a kreativitásra alapul, tehát, hogy mindenki potenciális
művész és hogy ne kövessék másolják a “beváltat” a mestert, tanárt. A posztmodern modellnél a
kreativitás helyett kritikai attitűdön van a hangsúly. Közelebb áll a bölcsészethez.
Az első kurátori koncepció megjelenése Harald Szeemann által a Live in Your Head: When Attitudes
Become Form. Works, Concepts , Processes, Situations. Information kiállítás, ahol a folyamaton, a
gesztuson volt a fókusz és nem az attitűdön. Harald Szeemann jelentősége a kurátori tevékenységek
újítása mellett a biennálék kapcsán is szóba kerül.
És mi lehet és lesz majd a negyedik modell? KissPál Szabolcs és Kékesi Zoltán szervezett meg egy
eseménysorozatot, beszélgetéseket mi változott a rendszerváltás és a diákforradalom (intermédia tanszék
elindítása) után a művészetoktatást illetően, és hogy milyen egyéb változásokra volna még igény. A
konklúzió az, hogy projektalapú oktatásra kellene átállni.
Allan Sekula The School is a Factory fotósorozatában diagramokkal és a fényképek történetei által
világít rá a hibáira az iskoláknak. Alapvető probléma, hogy az iskola a diákjainak hamis jövőképet kínál,
művészként állítja be őket, pedig a nagyja csak szakmunkás lehet és tulajdonképpen termékként kezelik
őket, hiszen olyanná formálják őket, ami “eladható” (kulcslyukasztó, hegesztő, programozó stb. szerepel
a képeken).
Az Occupy mozgalmak a hallgatók, tanárok által a művészet oktatásának intézményeivel foglalkoznak
fórumokat, akciókat indítanak, demonstrálnak és aktuális problémákra hívják fel a figyelmet (pl a DipAD
jelenségre, juttatásokra).
Rezidencia programok, művésztelepek
A rezidencia programok, művésztelepek a virágkorukat élik (vagyis élték a karantén előtt). Az élet, mint
művészet felfogása jó pár ilyen lehetőséget indított el. Sokféle közül lehet választani a preferenciáktól
függően pl. hogy mennyi időre akar elutazni az ember, hova, magányra vágyik-e vagy csoporttal szeretne-
e dolgozni és hogy mi a célja az útnak (kutatás, a kész tárgy). Visegrad Fund-dal városi környezetbe lehet
menni, NIDA-val az együttműködésen van a hangsúly, a Baltic Art Center programjával Götlandre lehet
eljutni. William Kentridge készített filmeket erről a nyaraló szigetről, Götland-ről.
2006-ban új hullám indul a rezidencia programokban (Erasmus). Új különleges helyszíneket is lehet
választani kórház, étterem, repülőtér. A Container Artist Residency program keretén belül Gróf Ferenc
beszámolt útjáról ő Istanbul Ambar, Novorossiysk, Odessa kikötőket választotta.
A Residency Under Invastigation program az MKE-n egy szemináriumon jött létre 2015-ben, ahol a
Tihanyi művésztelepet kutatták. Unikális ez a képzős hallgatók számára állandóan elérhető művésztelepi
helyszín. Karmó Zoltánnal beszélgettem Tihanyról, ő mesélte, hogy diákként egy hónapot lehetett lent
lenni a művésztelepen, és hogy balett-táncos hallgatókat is lehívtak melléjük, így a rajzolhatták és
mintázhatták a táncosokat. Sajnos, már nincs ilyen lehetőség és az ott tölthető napok száma is rendesen
lecsökkent. Tihany mellett hagyománya van a nagyatádi és a zalaszentgróti művésztelepeknek, amikre a
szobrász hallgatók járnak. Előző nyáron Nagyatádon voltam, ahol fafaragással foglalkoztunk fél hónapon
át. Nagyon élveztem a munkát, főleg a szoborpark és a környezet, az erdő közelsége miatt. Emellett a
Hellowood nevű installáció készítő versenyen is részt vettem, az MKE-s szobrász csapattal Gálhidy Péter
és Sallai Géza mesterek vezetésével. Ott a kész terméken volt a hangsúly, de rengeteg programra volt
lehetőség és jó volt építész, tájépítész hallgatókat megismerni. Sallai Géza szokott vinni hallgatókat
visszatérően Skóciába egy hónapra, ahol egy erdőben versek vannak kihelyezve táblákra és azokhoz illő
szobrokat készít el a csapattal. Ezek mind élménygazdag programok, amik sokban segíthetik a résztvevő
pályakezdését.
Klasszikus művésztelepből életközösségé nőtte ki magát Ida Hofmann és Henry Oedenkoven által
alapított Monte Veritá. Több ilyen kommuna is kialakult művészek által, mai napig is van igény rá.

Könyvek

Az avantgárd idején képbe került a mozgalmak könyvformátumban való átépítése (Aspen Magazine,
Futursita kiadványok).
Megjelennek performance-ok, közösségi események, happeningek a közterületen. The new rules of public
art kiadványt a Situations szedte pontokba gondolatait a művészet megjelenéséről nyilvános
helyszíneken. Kihangsúlyozva az igényeket a rendkívülire és a közösség formálás jelentőségét.
“Igényeljünk többet a tűzijátéknál”.
A Documenta 13: 100 Notes, 100 Thoughts Carolyn Christov-Bakargiev szervezésével kiadott
könyvsorozat esszék, elképzelések neves művészektől, gondolkodóktól (Salvador Dali, György Lukács,
G.M. Tamás).
Seth Siegelaub Xerox Book projektjében híres művészek tervezték meg a kiadványt (Carl Andre, Robert
Barry, Douglas Huebler, Joseph Kosuth, Robert Morris...). Felcserélte kommunikációs módszereket és
médiumokat, és fontos kérdéseket vetett fel az alkotással, a művészet bemutatásával, tulajdonjogával,
terjesztésével és értékesítésével kapcsolatban. Érdekes a könyv/katalógus kiállítás viszonya, hogy melyik
számít elsődleges információnak, sokat foglalkozott az ezekhez kapcsolódó kérdésekkel.
Steienhoffer Eszter a Zoo-topia könyv kurátora. Az állatkerti építészet kapcsolata a nemzeti
reprezentációval. Az állatkert, mint kulturális intézmény. KissPál Szabolcs: Szerelmes földrajz filmje A
műhegyektől a politikai vallásig, a nemzeti identitással foglalkozik, hogy hogyan jön létre a nemzettudat
és hogyan alakul át itt a Trianon után.
The Future Library Katie Paterson projektje. A könyvek, amiket 100 év múlva olvashat el a közönség,
az ökológiai problémákra, az életre, az idő múlására és a papíralapúságra hívja fel a figyelmet. Vajon
mennyit változik a művészeti élet, az értékek, a környezet és a kultúra kapcsolata? Értékelni fogja-e
egyáltalán az új generáció majd a 100 év elteltével felavatott könyveket? Vagy az is lehet, hogy a felejtés
homályába vesznek?
Források:
http://muzeumcafe.hu/hu/allami-penz-palyazatok-szponzorok-mecenasok/

Ruhrberg, Schneckenburger, Fricke, Honnef: Művészet a 20.szazadban II.kötet

Megadott szakirodalom:

http://www.mke.hu/adat/szoveggyujtemeny.pdf

http://www.c3.hu/scripta/balkon/99/09/01duve.htm

http://www.mke.hu/sites/default/files/attachment/Vegvari_kotet.pdf

http://intermedia.c3.hu/anegyedikmodell/

https://residencyunderinvestigation.wordpress.com/

https://www.moma.org/interactives/exhibitions/2013/siegelaub/